Nincs játékban - Üvöltő-szirt
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 12 (221. - 240. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1267-1286
240. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-08 20:02:45
Üzenet elküldve: 2014-12-08 20:02:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Mocskos 16+//
*Valójában kissé marják lelkét az emberlány pimasz szavai, mintha nem tudná kivel van dolga... mégis vigyorra húzódnak ajkai, közelebb hajolva néz szemet a kalózzal.*
- Biztos vagy benne, hogy egy igazi férfit akarsz? Van egy olyan érzésem, hogy nem köszönnéd meg...
*Az elf meg van győződve róla, hogy a lány nincs teljesen tisztában a hím ösztönök, na meg a fizikai erőkülönbségek általános eredményéről, és még mindig abban a hitben él, hogy meg tudja védeni magát, ha szüksége lenne rá. Halkan felnevet magában, elvégre még saját fajában is a gyengébb nem tagja, mégis mit érhetne egy elf ellen? Na nem mintha annyira ellenkezne. Szimplán csak játssza a nehezen megszerezhetőt... hátha ettől jobban vágyik majd rá. A szomorú igazság meg az, hogy ez működik, úgyhogy fel is kapja, és kissé romantikusabb magányba hurcolja el a lányt.*
- Hihetetlen, mennyire alábecsülsz...
*Ha a lány féltékennyé vagy dühössé akarta tenni a fiút, esetleg csak átragasztani rá borongós hangulatát, hát jól sikerült, pláne, hogy jó kedve végig csak megjátszott volt.*
- Barbárok? *Vonja fel szemöldökét, és dühösen villan tekintete a lányra.* Olcsón adod magad, ahhoz képest, hogy én még hozzád se értem igazán... de ne várd, hogy érted menjek, ha majd elkaptak, megkötöztek, és éjszakánként tágítják a lyukad.
*Köp egyet a padlóra, és inkább a lány sebével foglalkozik, óvatosan köti be, hogy lehetőleg kellően tartson, de ne szorítsa derekát. Talán már mindegy is, hogy mit ejt ki a száján, mert Nadae még a legártatlanabb megjegyzésre is felkapja a vizet. Vagy csak éppen ő nem ért ennyire a nők lelki problémáihoz. Elvégre eddig még soha sem kellett ennyi ideig gyűrnie egy nőt, hogy a magáévá tehesse. Valójában jóval kevesebbet tud róluk, mint ahogyan azt gondolná.
A lány meglepően hirtelen pattan fel, ha ennyit ugrál, tényleg nem sok értelme volt segíteni rakta... a fiú kelletlenül követi, és ragadja meg a karját, finoman, de erőteljesen, dacosan nézve a szemébe. Nem fogja visszavonni a szavait, tisztában kell lennie vele, hogy miként született, és hogy nem is lesz más belőle soha.*
- De ha egyszer... kedvellek?
*Sóhajt fel, mert még ő sem érti igazán, miért ilyen fontos számára egyetlen emberlány, méghozzá egy mocskos kis kalóz teste. Miért akarja őt ennyire?*
- Ne pattogj annyit. Inkább pihenned kéne, pláne, ha nemsokára menned kell.
*Elveszi a pillantását a lány felől, és kissé zavartan pásztázza a sziklákat. Olyasmit érez, amire sosem kellett volna rájönnie, pláne nem most, hogy azok a gyönyörű szürke íriszek szinte a lelkébe fúródnak. Mégsem engedi el. Lehet, hogy mégsem csak a testére vágyna...?*
//Mocskos 16+//
*Valójában kissé marják lelkét az emberlány pimasz szavai, mintha nem tudná kivel van dolga... mégis vigyorra húzódnak ajkai, közelebb hajolva néz szemet a kalózzal.*
- Biztos vagy benne, hogy egy igazi férfit akarsz? Van egy olyan érzésem, hogy nem köszönnéd meg...
*Az elf meg van győződve róla, hogy a lány nincs teljesen tisztában a hím ösztönök, na meg a fizikai erőkülönbségek általános eredményéről, és még mindig abban a hitben él, hogy meg tudja védeni magát, ha szüksége lenne rá. Halkan felnevet magában, elvégre még saját fajában is a gyengébb nem tagja, mégis mit érhetne egy elf ellen? Na nem mintha annyira ellenkezne. Szimplán csak játssza a nehezen megszerezhetőt... hátha ettől jobban vágyik majd rá. A szomorú igazság meg az, hogy ez működik, úgyhogy fel is kapja, és kissé romantikusabb magányba hurcolja el a lányt.*
- Hihetetlen, mennyire alábecsülsz...
*Ha a lány féltékennyé vagy dühössé akarta tenni a fiút, esetleg csak átragasztani rá borongós hangulatát, hát jól sikerült, pláne, hogy jó kedve végig csak megjátszott volt.*
- Barbárok? *Vonja fel szemöldökét, és dühösen villan tekintete a lányra.* Olcsón adod magad, ahhoz képest, hogy én még hozzád se értem igazán... de ne várd, hogy érted menjek, ha majd elkaptak, megkötöztek, és éjszakánként tágítják a lyukad.
*Köp egyet a padlóra, és inkább a lány sebével foglalkozik, óvatosan köti be, hogy lehetőleg kellően tartson, de ne szorítsa derekát. Talán már mindegy is, hogy mit ejt ki a száján, mert Nadae még a legártatlanabb megjegyzésre is felkapja a vizet. Vagy csak éppen ő nem ért ennyire a nők lelki problémáihoz. Elvégre eddig még soha sem kellett ennyi ideig gyűrnie egy nőt, hogy a magáévá tehesse. Valójában jóval kevesebbet tud róluk, mint ahogyan azt gondolná.
A lány meglepően hirtelen pattan fel, ha ennyit ugrál, tényleg nem sok értelme volt segíteni rakta... a fiú kelletlenül követi, és ragadja meg a karját, finoman, de erőteljesen, dacosan nézve a szemébe. Nem fogja visszavonni a szavait, tisztában kell lennie vele, hogy miként született, és hogy nem is lesz más belőle soha.*
- De ha egyszer... kedvellek?
*Sóhajt fel, mert még ő sem érti igazán, miért ilyen fontos számára egyetlen emberlány, méghozzá egy mocskos kis kalóz teste. Miért akarja őt ennyire?*
- Ne pattogj annyit. Inkább pihenned kéne, pláne, ha nemsokára menned kell.
*Elveszi a pillantását a lány felől, és kissé zavartan pásztázza a sziklákat. Olyasmit érez, amire sosem kellett volna rájönnie, pláne nem most, hogy azok a gyönyörű szürke íriszek szinte a lelkébe fúródnak. Mégsem engedi el. Lehet, hogy mégsem csak a testére vágyna...?*
239. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-08 19:09:18
Üzenet elküldve: 2014-12-08 19:09:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
// Kárhozottak - Mortar balra el //
*Tehát az a fekete hajú, a Nadaet zaklató alak Rinan, akit a hallottak alapján Will nem igazán szívlel. Könnyedén kinézné a fiúból amúgy is, hogy egy óvatlan pillanatban véletlenül kibelezné a férfit, ugyanolyan ártatlan tekintettel, mint mikor a kutyáról beszélt az előbb.*
- Ó, hát ehhez nem kell túlságosan nagy erő, inkább csak egy éles fegyver. *ekkor veszi elő csonttőrét, ami egy ráhullott vékony hajszálat is azonnal két részre vágna* Először elvágod a bőrt, a húst, s egyéb dolgot, amely tartja a fejet. *mutatja a koponya alsó részénél* Aztán megpróbálod tördelni, s a nehezebb részeket esetleg átvágni, bár úgy hatásosabb, ha a penge hegyét belebököd, majd ráütsz egyet, esetleg rálépsz. Nem olyan nehéz... Mondjuk egy nagyobb fegyverrel, mint például egy balta, ez azért sokkal könnyebben menne! Ahhoz igazából elég annyi, hogy felemeled a fejed felé, s egy kis erőt veszel magadon, meglendíted, s már könnyedén le is csapod a fejét. Ez a módszer egyszerűbb, ha valakit hirtelen, mondjuk álmában akarsz elintézni, és nem akarsz szórakozni kisebb fegyverekkel.
*Kezdi lassan magát valami tanítónak érezni, aki azt tanítja az ifjoncoknak, hogy kell precízen a túlvilágra küldeni valakit, s hogy kell ennek a darabjait rituálisan felhasználni.*
- Itt lehet, persze. Nem mindenkinek sikerül átvándorolnia a túloldalra. Szerinted miért olyan rossz helyek az elhagyatott kastélyok, vagy temetők? Előbbiben a nagy nemesek igen sok áldozatot szedtek ám össze, kiknek a csontjai a mai napig ott lapulnak valahol a romok közt. S a temetők... Valaki nem tud elszakadni e világi testétől, így kísért mellette. Akadnak békésebbek, akik csupán egy kicsit ráijesztenek az emberre, ám akadnak mérhetetlenül gonoszak... Ezek általában azok, akik nagyon erőszakos halált halnak. Ám fogalmazzunk úgy, hogy kordában lehet őket tartani, hiszen a félelmünkből táplálkoznak, ám ha ez halovány, vagy egyáltalán nincs, akkor nem tudnak minket legyőzni.
*Végül abbahagyja a mesedélutánt, s Will idekerülésére is csak bólogat. Bár az nem derült ki számára, hogy mi lett az apjával, ám minden bizonnyal a későbbiekben erre a kérdésre is sor kerül majd. Aztán ezek után már leginkább csak Dyntire koncentrál, mielőtt ő maga is elindulna, hogy elvégezze a rá szabott feladatot, melyhez természetesen semmi kedve. Hogy ő irányítgasson valakit, s próbálja rávenni a csatlakozásra? Vicc...
Dynti közelsége viszont még mindig túl nagy hatással van rá, ami nem igazán tetszik neki, hiszen sosem érzett ilyesmit, s ez az újdonság számára eléggé meglepő. Nem tudja szabályozni szívdobbanásait, amik szinte kihallatszanak mellkasán, ahogy hevesebb lélegzetét is nehezebben tudja visszafojtani. Teljesen megőrjíti ez a nőszemély! Mikor pedig ujjai az ébenhajú mellkasára vándorolnak... Ha életre kelne szíve, akkor most minden bizonnyal megragadná a Vöröske ujját, s magába tépné. Mortar is nehezen tudja megállni, hogy ne tegyen valami ilyesmi hirtelen mozdulatot, ám végül csak egy halovány simítás kerül terítékre, melyet bal kezének mutatóujjával intéz Dynti karjára, s ezt sem sokáig.*
- Hát akkor majd visszatérünk a mi kis "beszélgetésünkhöz". Persze, HA még itt leszek...
*Tér vissza végül Mortar valódi énje, s mondatát egy gonosz kacsintással fűszerezi meg, majd egyet hátrébb lép, s Dynti kezébe nyomja a koponyát.*
- Ezt tedd be a szobádba, ahova szeretnéd. Én elvégzem szerintem most, amit Nadae akart. Ha már úgyis elmentek, nincs kedvem itt ücsörögni... Úgyhogy... *azzal lép egyet ismét hátra, ám meghallva, hogy már megint egy feladatot akarnak rásózni, nagy sóhajjal, s egyben nagy hanggal szól Nadae irányába* Felejtős, én leléptem.
*Csóválja meg a fejét a kalóz felé, aki nagyon el van tévedve, ha azt hiszi, hogy itt parancsolhat bárkinek. Úgyhogy fel is eleveníti magában arról a bizonyos tolvajról kapott információt, majd megindul a kijárat felé. Előtte azonban kacsint még egyet Dyntire, amolyan "vigyázz magadra, még dolgunk van egymással" stílusban, majd megfordul, s elhaladva a csuklyás mellett összeakasztja vele a szemét, majd végleg eltűnik a barlang szájánál.*
*Tehát az a fekete hajú, a Nadaet zaklató alak Rinan, akit a hallottak alapján Will nem igazán szívlel. Könnyedén kinézné a fiúból amúgy is, hogy egy óvatlan pillanatban véletlenül kibelezné a férfit, ugyanolyan ártatlan tekintettel, mint mikor a kutyáról beszélt az előbb.*
- Ó, hát ehhez nem kell túlságosan nagy erő, inkább csak egy éles fegyver. *ekkor veszi elő csonttőrét, ami egy ráhullott vékony hajszálat is azonnal két részre vágna* Először elvágod a bőrt, a húst, s egyéb dolgot, amely tartja a fejet. *mutatja a koponya alsó részénél* Aztán megpróbálod tördelni, s a nehezebb részeket esetleg átvágni, bár úgy hatásosabb, ha a penge hegyét belebököd, majd ráütsz egyet, esetleg rálépsz. Nem olyan nehéz... Mondjuk egy nagyobb fegyverrel, mint például egy balta, ez azért sokkal könnyebben menne! Ahhoz igazából elég annyi, hogy felemeled a fejed felé, s egy kis erőt veszel magadon, meglendíted, s már könnyedén le is csapod a fejét. Ez a módszer egyszerűbb, ha valakit hirtelen, mondjuk álmában akarsz elintézni, és nem akarsz szórakozni kisebb fegyverekkel.
*Kezdi lassan magát valami tanítónak érezni, aki azt tanítja az ifjoncoknak, hogy kell precízen a túlvilágra küldeni valakit, s hogy kell ennek a darabjait rituálisan felhasználni.*
- Itt lehet, persze. Nem mindenkinek sikerül átvándorolnia a túloldalra. Szerinted miért olyan rossz helyek az elhagyatott kastélyok, vagy temetők? Előbbiben a nagy nemesek igen sok áldozatot szedtek ám össze, kiknek a csontjai a mai napig ott lapulnak valahol a romok közt. S a temetők... Valaki nem tud elszakadni e világi testétől, így kísért mellette. Akadnak békésebbek, akik csupán egy kicsit ráijesztenek az emberre, ám akadnak mérhetetlenül gonoszak... Ezek általában azok, akik nagyon erőszakos halált halnak. Ám fogalmazzunk úgy, hogy kordában lehet őket tartani, hiszen a félelmünkből táplálkoznak, ám ha ez halovány, vagy egyáltalán nincs, akkor nem tudnak minket legyőzni.
*Végül abbahagyja a mesedélutánt, s Will idekerülésére is csak bólogat. Bár az nem derült ki számára, hogy mi lett az apjával, ám minden bizonnyal a későbbiekben erre a kérdésre is sor kerül majd. Aztán ezek után már leginkább csak Dyntire koncentrál, mielőtt ő maga is elindulna, hogy elvégezze a rá szabott feladatot, melyhez természetesen semmi kedve. Hogy ő irányítgasson valakit, s próbálja rávenni a csatlakozásra? Vicc...
Dynti közelsége viszont még mindig túl nagy hatással van rá, ami nem igazán tetszik neki, hiszen sosem érzett ilyesmit, s ez az újdonság számára eléggé meglepő. Nem tudja szabályozni szívdobbanásait, amik szinte kihallatszanak mellkasán, ahogy hevesebb lélegzetét is nehezebben tudja visszafojtani. Teljesen megőrjíti ez a nőszemély! Mikor pedig ujjai az ébenhajú mellkasára vándorolnak... Ha életre kelne szíve, akkor most minden bizonnyal megragadná a Vöröske ujját, s magába tépné. Mortar is nehezen tudja megállni, hogy ne tegyen valami ilyesmi hirtelen mozdulatot, ám végül csak egy halovány simítás kerül terítékre, melyet bal kezének mutatóujjával intéz Dynti karjára, s ezt sem sokáig.*
- Hát akkor majd visszatérünk a mi kis "beszélgetésünkhöz". Persze, HA még itt leszek...
*Tér vissza végül Mortar valódi énje, s mondatát egy gonosz kacsintással fűszerezi meg, majd egyet hátrébb lép, s Dynti kezébe nyomja a koponyát.*
- Ezt tedd be a szobádba, ahova szeretnéd. Én elvégzem szerintem most, amit Nadae akart. Ha már úgyis elmentek, nincs kedvem itt ücsörögni... Úgyhogy... *azzal lép egyet ismét hátra, ám meghallva, hogy már megint egy feladatot akarnak rásózni, nagy sóhajjal, s egyben nagy hanggal szól Nadae irányába* Felejtős, én leléptem.
*Csóválja meg a fejét a kalóz felé, aki nagyon el van tévedve, ha azt hiszi, hogy itt parancsolhat bárkinek. Úgyhogy fel is eleveníti magában arról a bizonyos tolvajról kapott információt, majd megindul a kijárat felé. Előtte azonban kacsint még egyet Dyntire, amolyan "vigyázz magadra, még dolgunk van egymással" stílusban, majd megfordul, s elhaladva a csuklyás mellett összeakasztja vele a szemét, majd végleg eltűnik a barlang szájánál.*
238. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-08 17:35:19
Üzenet elküldve: 2014-12-08 17:35:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak//
*Nem valami erkölcsi csapat, ez már látszott akkor, amikor tekintete átfutott a bandán, de mint tudjuk, ez nem szokott megijeszteni egy elkeseredett öregembert, akinek már úgyis mindegy. A sötétségből immáron újabb alakok lépnek elő, és Thyseynn-ben kezd az a benyomás felsejleni, hogy egy emberekké fajult méhkassal van dolga, annyian duruzsolnak és zümmögnek az új jövevény iránt. ~ És a királynő minden bizonnyal az a vörös hajú. ~ -állapítja meg.
A csapat talán legkisebbik tagjának reakciója kissé meglepi, hiszen az előbb még majdnem elhordta mindennek, túszszabadulást kiáltja, most meg a varjú után érdeklődik, meglehetősen barátságosan. Mit keres itt egy ilyen tündéri fiú ilyen megátalkodott helyen?*
- Qharr, repülj a fiú vállára, és legyél vele barátságos! *utasítja a madarat.
Úgy néz ki, talán mégis el kell mesélnie az élettörténetét, ítélve abból, hogy ötből három egy "te meg ki a fészkes fene vagy?!" üvöltéssel fogadta.
A madár egy nevéhez megszólalásig hasonló károgással válaszol, bár igaz, hogy pont a hangjáról nevezte el őt, és nagy lendülettel a fiú vállához repül, olyan finom telepedve rá, mintha valami kis repülő szőrpamacs lenne. Kíváncsi szemekkel fürkészi az ifjú tekintetét, ha az éppen a varjú szemébe néz, akkor azt láthatja, hogy az is ugyanazt teszi. Egy-két percig így ellehetnek, sőt, a fiú meg is simogathatja, mivel az utasításra meglehetősen kedvessé fajul a madár viselkedése.
Mikor azonban a barátságtalan nőstény a cellákról és a bezárásról beszél, miközben kioktatja a barátságosabbik és szimpatikusabbik ifjat, visszautasítja a saját vállára Qharrt, aki unott hanggal válaszol. Nem tetszik neki, hogy ide-oda kell repkednie, nagyon tunya egy madár.*
- Hmm, nem gondoltam volna, hogy olyan szívesen láttok magatok között, hogy még hellyel is kínáltok. De ha már ennyire kialakult köztünk a szimpátia, lennétek olyan aranyosak, hogy elmondanátok ennek a szegény öregembernek, esetleg él itt egy fekete mágus?
*Thyseynn olyan ember, aki szereti a hangját, ámbár ritkán szeretheti, mert nem sokszor szólal meg. A mondatokat elnyújtja, hosszantira, és ha a szakavatott fül meghallja hanghordozását, egyből tudja, hogy egy mesterrel van dolga.*
*Nem valami erkölcsi csapat, ez már látszott akkor, amikor tekintete átfutott a bandán, de mint tudjuk, ez nem szokott megijeszteni egy elkeseredett öregembert, akinek már úgyis mindegy. A sötétségből immáron újabb alakok lépnek elő, és Thyseynn-ben kezd az a benyomás felsejleni, hogy egy emberekké fajult méhkassal van dolga, annyian duruzsolnak és zümmögnek az új jövevény iránt. ~ És a királynő minden bizonnyal az a vörös hajú. ~ -állapítja meg.
A csapat talán legkisebbik tagjának reakciója kissé meglepi, hiszen az előbb még majdnem elhordta mindennek, túszszabadulást kiáltja, most meg a varjú után érdeklődik, meglehetősen barátságosan. Mit keres itt egy ilyen tündéri fiú ilyen megátalkodott helyen?*
- Qharr, repülj a fiú vállára, és legyél vele barátságos! *utasítja a madarat.
Úgy néz ki, talán mégis el kell mesélnie az élettörténetét, ítélve abból, hogy ötből három egy "te meg ki a fészkes fene vagy?!" üvöltéssel fogadta.
A madár egy nevéhez megszólalásig hasonló károgással válaszol, bár igaz, hogy pont a hangjáról nevezte el őt, és nagy lendülettel a fiú vállához repül, olyan finom telepedve rá, mintha valami kis repülő szőrpamacs lenne. Kíváncsi szemekkel fürkészi az ifjú tekintetét, ha az éppen a varjú szemébe néz, akkor azt láthatja, hogy az is ugyanazt teszi. Egy-két percig így ellehetnek, sőt, a fiú meg is simogathatja, mivel az utasításra meglehetősen kedvessé fajul a madár viselkedése.
Mikor azonban a barátságtalan nőstény a cellákról és a bezárásról beszél, miközben kioktatja a barátságosabbik és szimpatikusabbik ifjat, visszautasítja a saját vállára Qharrt, aki unott hanggal válaszol. Nem tetszik neki, hogy ide-oda kell repkednie, nagyon tunya egy madár.*
- Hmm, nem gondoltam volna, hogy olyan szívesen láttok magatok között, hogy még hellyel is kínáltok. De ha már ennyire kialakult köztünk a szimpátia, lennétek olyan aranyosak, hogy elmondanátok ennek a szegény öregembernek, esetleg él itt egy fekete mágus?
*Thyseynn olyan ember, aki szereti a hangját, ámbár ritkán szeretheti, mert nem sokszor szólal meg. A mondatokat elnyújtja, hosszantira, és ha a szakavatott fül meghallja hanghordozását, egyből tudja, hogy egy mesterrel van dolga.*
237. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-07 23:01:13
Üzenet elküldve: 2014-12-07 23:01:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Kedvesen mosolyog a még mindig oly naivnak tetsző fiúcskára. Aki nem is annyira fiúcska, mint inkább férfi. Először érdeklődve hallgatja, hogy is maga is megtanulná a nyaklevágást. Mondjuk, erre inkább szemöldökét vonja fel, de hát mindenkinek kell egy hobbi, nem de bár? A hozzá intézett szavait még először mosolygósan fogadja. Igazán, ritkán látott kedvességgel fordul Bongyorka felé. Érdekli, hogy mi módon is belezték, majd csontozták ki a mélységit. Úgy tűnik, hogy nagyon is kedvére való volt a dolog. Talán túlságosan is. Annyira, hogy szemeit első reakcióként összehúzza, majd némileg hátradőlve néz kérdően a szépfiú elfre.*
- Hogy mit csinált Gombolyaggal?
*Húzza fel végül szemöldökét. Ha megkapja válaszát, visszatekint Bongyorkára. Gondolatait gyorsan szedi össze, ilyenkor az első szavak, vagy reakciók fontosak lehetnek.*
- Végül is. Előbb utóbb meg kell tanulnia az embernek, hogyan ne kötődjön semmihez. Bár szebb halálmódot is választhattál volna neki. *Vonja meg végül a vállát.
A csuklyás, ha válaszol, ha nem, Bájgúnárra bízza. Miközben a zárral babrál, sebére, néha néha odakapja kezét. Még ha nem is komoly, azért elég rendesen megérzi, s jelenleg ez nem tölti el jó érzéssel. Nem most van itt az ideje, hogy ilyen fájdalmai legyenek, főleg nem, hogy ezeket mások is lássák. Olyanok, akik felé kötelezettségei vannak. Lassan kezd úgy tekinteni erre a társaságra, mintha a legénysége lenne. Azzal a különbséggel, hogy nagyon nem hajón vannak, s nagyon nem tetszik ez a helyzete. Fél füllel hallgatja a kialakuló társalgást. Szemöldökei reflexszerűen tikkelnek, majd mikor már legkevésbé sem bírja Bongyorka felé fordul. Tökéletesen nem tud figyelni sem a zár nyitásra, sem a beszélgetésre, mert valaki szüntelen mindig a nyakába liheg, bár igyekszik inkább a másik szavait kizárni, s a fiúhoz szólni.*
- Drágaságom, mit is mondtam neked, arról, hogyan is kell viselkedni az idegenekkel? Meg a fűvel-fával is barátságos vagyok dologgal? Bár ha már így viselkedsz…*Kezdi el, miközben kinyitja a rácsot.* - Akkor légy oly kedves, s kísérd be drága vendégünk eme helyre.
*Mondja, immár mézes-mázos kedvességgel, amiből egy betűje sem valódi. Dühösen fordul Bájgúnár irányába.*
- Nem azt mondtam neked, hogy foglalkozz a csuklyással? Akkor meg miért engem követsz. Majd ha férfi leszel, talán beengedlek a bugyimba, addig meg csak álmodozzál csak nyálgépem. *Fejti ki véleményét az elf felé. Hangulata nem a legjobb, de hát lehet őt ezért hibáztatni? Bár legénységnek érzi az itten összeverődött társaságot, mégis teljesen úgy érzi, mintha idiótákkal lenne összezárva. Ezért is inkább a maszkos alakra figyel tovább.*
- Ejj ezek a barbár népek, igaz? Itt dolgoztatnak, majd pedig jutalmul bezárnak. No menj enni, gyűjt erőt, egy kis ideig. *Áll félre az útból, miközben kiengedi, majd utasításait folytatja tovább.* - Majd Mortar, az az ébenhajú segédkezik benne. Két erős férfi elég is hozzá, ha nem, majd még ez a Csuklyást is befogjuk, ha már itt van, és úgyis közös helyre mennek.
*A cella bezárására már se ideje, se módja nincs, de még arra sem, hogy megvárja, hogy Bongyorka bekísérje újabb jövevényüket a cellába. Hirtelen valaki hátulról felkapja, s már sejti is, hogy ki lehet az. Halkan felszisszen, hiszen megint nyílt sebét találták meg, s amíg csillagokat lát, ereje sincs, hogy lereagálja, főleg negatív irányba a cselekedetét. De azért titkon reméli, hogy valakinek lesz annyi esze, hogy bezárja az cella ajtaját. Bár ehhez kevés reményt fűz, mert ahogy látja csillagai között, Mortar, s Vörike épp ismét egymásba vannak gabalyodva. Tovább nem szemlélheti az eseményeket, mert Bájgúnárral eltűnnek kedvenc helyére, a rak tárba.*
- Mégis, mi fészkes fenét képzelsz te magadról? *Sziszegi mérgesen fogai között. Mire ismét szembe kerülnek egymással, addigra tekintetéből eltünteti az előbbi fájdalmat. Majd szemöldöke érdeklődő kifejezéssel csusszan egyre feljebb a homlokán.*
- Úgy gondolod, hogy Nekem egy hűséges ember kell? Talán Én hűségesnek tűnök? *Neveti el magát ezen a képtelenségen.* - És egyébként is, ha még akarnálak is, ma este kizárt lenne. Épp egy csapat barbárhoz fogok menni, ahol jobb esetben éjszakázok is, s ha kellő rum lesz, hát akkor bármire kapható leszek. Ott tán akad egy igazi férfi.
*Vonja meg vállát nem tudván, hogy talán ezzel a másik férfiúi hiúságán ejt csorbát. Vagy épp tudja, s épp ezért mondja? Bárhogy is van, meglepődik az elf következő cselekedetén. Olyannyira, hogy ideje sincs reagálnia, mit is csinál, s máris be van kötözve a hasa. Pikk-pakk. amivel ő foglalkozni sem akart, hisz majd csak begyógyul. S amit mások észrevettek. Látja a férfi bús tekintetét. Valahol mélyen megérti, s együtt is érez vele. S ez az ő tekintetében láthatja is egy töredék pillanatra. Még az sem zavarja, hogy épp rummal fertőtleníti sebét, ő is azzal tenné, jobb nem is létezik annál. Ez még megbocsátható bűn. Ám a férfi utolsó szavai már nem.
Tekintete hirtelen válik fagyossá, s minden jó indulat, s kedvesség, ami alig egy perce látható volt eltűnik. Félrecsapja a kezeit, hogy az üveg rum kiessen kezéből, ami csattanva érjen padlót. Ridegen tekint végig a nálánál magasabb elfen, s egy könnyed mozdulattal tér ki előle.*
- Neked meg nem kellene erőtlen emberek után lihegned, mint egy öleb.
*Vágja vissza, bár komolyan gondolja, amit mondd, talán gyerekesnek tűnhet. A férfi ismét megtalálta ama gyenge pontját, amit nem szeret, ha észreveszik. Ember, s mint olyan sérülékeny, ami súlyos is lehet, s amit könnyen észrevehetnek. Dühödten lépked a rakták kijárata felé. Rinan kezében a döntés, hogy hagyja vajon kilépni rajta, hogy újra a többiek közé kerüljenek vissza, vagy épp mást tesz.*
*Kedvesen mosolyog a még mindig oly naivnak tetsző fiúcskára. Aki nem is annyira fiúcska, mint inkább férfi. Először érdeklődve hallgatja, hogy is maga is megtanulná a nyaklevágást. Mondjuk, erre inkább szemöldökét vonja fel, de hát mindenkinek kell egy hobbi, nem de bár? A hozzá intézett szavait még először mosolygósan fogadja. Igazán, ritkán látott kedvességgel fordul Bongyorka felé. Érdekli, hogy mi módon is belezték, majd csontozták ki a mélységit. Úgy tűnik, hogy nagyon is kedvére való volt a dolog. Talán túlságosan is. Annyira, hogy szemeit első reakcióként összehúzza, majd némileg hátradőlve néz kérdően a szépfiú elfre.*
- Hogy mit csinált Gombolyaggal?
*Húzza fel végül szemöldökét. Ha megkapja válaszát, visszatekint Bongyorkára. Gondolatait gyorsan szedi össze, ilyenkor az első szavak, vagy reakciók fontosak lehetnek.*
- Végül is. Előbb utóbb meg kell tanulnia az embernek, hogyan ne kötődjön semmihez. Bár szebb halálmódot is választhattál volna neki. *Vonja meg végül a vállát.
A csuklyás, ha válaszol, ha nem, Bájgúnárra bízza. Miközben a zárral babrál, sebére, néha néha odakapja kezét. Még ha nem is komoly, azért elég rendesen megérzi, s jelenleg ez nem tölti el jó érzéssel. Nem most van itt az ideje, hogy ilyen fájdalmai legyenek, főleg nem, hogy ezeket mások is lássák. Olyanok, akik felé kötelezettségei vannak. Lassan kezd úgy tekinteni erre a társaságra, mintha a legénysége lenne. Azzal a különbséggel, hogy nagyon nem hajón vannak, s nagyon nem tetszik ez a helyzete. Fél füllel hallgatja a kialakuló társalgást. Szemöldökei reflexszerűen tikkelnek, majd mikor már legkevésbé sem bírja Bongyorka felé fordul. Tökéletesen nem tud figyelni sem a zár nyitásra, sem a beszélgetésre, mert valaki szüntelen mindig a nyakába liheg, bár igyekszik inkább a másik szavait kizárni, s a fiúhoz szólni.*
- Drágaságom, mit is mondtam neked, arról, hogyan is kell viselkedni az idegenekkel? Meg a fűvel-fával is barátságos vagyok dologgal? Bár ha már így viselkedsz…*Kezdi el, miközben kinyitja a rácsot.* - Akkor légy oly kedves, s kísérd be drága vendégünk eme helyre.
*Mondja, immár mézes-mázos kedvességgel, amiből egy betűje sem valódi. Dühösen fordul Bájgúnár irányába.*
- Nem azt mondtam neked, hogy foglalkozz a csuklyással? Akkor meg miért engem követsz. Majd ha férfi leszel, talán beengedlek a bugyimba, addig meg csak álmodozzál csak nyálgépem. *Fejti ki véleményét az elf felé. Hangulata nem a legjobb, de hát lehet őt ezért hibáztatni? Bár legénységnek érzi az itten összeverődött társaságot, mégis teljesen úgy érzi, mintha idiótákkal lenne összezárva. Ezért is inkább a maszkos alakra figyel tovább.*
- Ejj ezek a barbár népek, igaz? Itt dolgoztatnak, majd pedig jutalmul bezárnak. No menj enni, gyűjt erőt, egy kis ideig. *Áll félre az útból, miközben kiengedi, majd utasításait folytatja tovább.* - Majd Mortar, az az ébenhajú segédkezik benne. Két erős férfi elég is hozzá, ha nem, majd még ez a Csuklyást is befogjuk, ha már itt van, és úgyis közös helyre mennek.
*A cella bezárására már se ideje, se módja nincs, de még arra sem, hogy megvárja, hogy Bongyorka bekísérje újabb jövevényüket a cellába. Hirtelen valaki hátulról felkapja, s már sejti is, hogy ki lehet az. Halkan felszisszen, hiszen megint nyílt sebét találták meg, s amíg csillagokat lát, ereje sincs, hogy lereagálja, főleg negatív irányba a cselekedetét. De azért titkon reméli, hogy valakinek lesz annyi esze, hogy bezárja az cella ajtaját. Bár ehhez kevés reményt fűz, mert ahogy látja csillagai között, Mortar, s Vörike épp ismét egymásba vannak gabalyodva. Tovább nem szemlélheti az eseményeket, mert Bájgúnárral eltűnnek kedvenc helyére, a rak tárba.*
- Mégis, mi fészkes fenét képzelsz te magadról? *Sziszegi mérgesen fogai között. Mire ismét szembe kerülnek egymással, addigra tekintetéből eltünteti az előbbi fájdalmat. Majd szemöldöke érdeklődő kifejezéssel csusszan egyre feljebb a homlokán.*
- Úgy gondolod, hogy Nekem egy hűséges ember kell? Talán Én hűségesnek tűnök? *Neveti el magát ezen a képtelenségen.* - És egyébként is, ha még akarnálak is, ma este kizárt lenne. Épp egy csapat barbárhoz fogok menni, ahol jobb esetben éjszakázok is, s ha kellő rum lesz, hát akkor bármire kapható leszek. Ott tán akad egy igazi férfi.
*Vonja meg vállát nem tudván, hogy talán ezzel a másik férfiúi hiúságán ejt csorbát. Vagy épp tudja, s épp ezért mondja? Bárhogy is van, meglepődik az elf következő cselekedetén. Olyannyira, hogy ideje sincs reagálnia, mit is csinál, s máris be van kötözve a hasa. Pikk-pakk. amivel ő foglalkozni sem akart, hisz majd csak begyógyul. S amit mások észrevettek. Látja a férfi bús tekintetét. Valahol mélyen megérti, s együtt is érez vele. S ez az ő tekintetében láthatja is egy töredék pillanatra. Még az sem zavarja, hogy épp rummal fertőtleníti sebét, ő is azzal tenné, jobb nem is létezik annál. Ez még megbocsátható bűn. Ám a férfi utolsó szavai már nem.
Tekintete hirtelen válik fagyossá, s minden jó indulat, s kedvesség, ami alig egy perce látható volt eltűnik. Félrecsapja a kezeit, hogy az üveg rum kiessen kezéből, ami csattanva érjen padlót. Ridegen tekint végig a nálánál magasabb elfen, s egy könnyed mozdulattal tér ki előle.*
- Neked meg nem kellene erőtlen emberek után lihegned, mint egy öleb.
*Vágja vissza, bár komolyan gondolja, amit mondd, talán gyerekesnek tűnhet. A férfi ismét megtalálta ama gyenge pontját, amit nem szeret, ha észreveszik. Ember, s mint olyan sérülékeny, ami súlyos is lehet, s amit könnyen észrevehetnek. Dühödten lépked a rakták kijárata felé. Rinan kezében a döntés, hogy hagyja vajon kilépni rajta, hogy újra a többiek közé kerüljenek vissza, vagy épp mást tesz.*
236. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-07 08:39:18
Üzenet elküldve: 2014-12-07 08:39:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Szemöldöke aprót rándul, miközben a kölyök és az éjhajú közötti beszélgetést hallgatja. ~Most komolyan? Fejezésről cseverésznek?~ A kegyelemdöfést az hozza számára, amikor Mortar azt találja mondani a levágott fejről, hogy szép. Ekkor már mindkét szemöldöke a magasba röppen és elkezd gondolkodni, hogy biztosan a megfelelő emberek közé jött-e. Mert hát a maga részéről tetszik neki ez az elfajultság, a koponyáknak is megvan a varázsa, de egy levágott, megnyúzott fejről még nem hallott olyat, hogy szép. Végül csak értetlenül elvigyorodik és szemével felfedező körútra indul a barlangon belül, s ekkor tűnik fel neki Nadae produkciója. Na ezen már szélesebben elvigyorodik. Meg sem lepődik. Sőt, még egy pillanatra azon is elgondolkodik, hogy ő maga is leveti ruhadarabjait és utánamegy, kizárólag a barlang hím egyedeinek szórakoztatásáért, de végül úgy dönt, hogy teste fedetlenségének képét egyelőre meghagyja az itteniek fantáziájának, de azért vet egy pillantást előbb Rinanra felé, majd Mortarra. Ha nem tudná az elfről, hogy miféle, azt az egyet akkor is sikerült volna megállapítania, hogy fejében a gondolatok valahol Nadae lábai között cikázhatnak, ehhez elég egy férfi szemébe nézni. Az éjhajú reakciója jobban érdekli, s az, hogy a zöld szemek egyből felé terelődnek, valamiért mégis jól esik neki. Ugyanakkor csak szórakozottan megvonja a vállát, afféle "Most min lepődsz meg?" tekintettel.
Időközben eljut a füléig Will szellemes kérdése, amin gúnyosan elkacarászik.*
- Drágám, ha itt bóklászik, akkor megölöm újra *Nevetgél önelégülten saját gondolatán, ám egy pillanatra elkomorodik. Valójában ki tudja? Ő sem igazán tudja mit gondoljon erről az egészről. Lehet egy nap mindenkinek, akinek életét vette megjelenik éjszaka és az őrületbe kergetni, vagy ami még rosszabb, elviszik a rumot. Igyekszik az arcára kiült ábrázatát az üveg mögé rejteni és a kísértetekről szóló gondolatait messze elűzni, de azért gyanúsan tekint körbe, mintha attól tartana, hogy valahonnan megjelenik egy fej nélküli szellem.
Bár nem sok figyelmet áldozott a megjelent kámzsásnak, miközben Mortart félrecsalja, azért még sikerül elcsípnia néhány szómorzsát, így többek között Nadae felháborodását, Willt szokásos érdeklődő üdvözlését, majd az ismeretlen férfi hangját, s ez utóbbi kissé meglepi. Az első kámzsás aki megjött meg sem szólalt, Varonar némileg engedelmesebb volt és szolgálatra készebb, ez viszont úgy tesz, mintha máris közéjük tartozna. Nem foglalkozik vele azonban ennél tovább, van most fontosabb dolga.
Először azt gondolta, hogy azzal, hogy ilyen közel hajol az éjhajúhoz, talán némileg sikerül zavarba hoznia őt, ám ellenkezőleg, a férfi felveszi ugyanazt a stílust amit ő is. Tovább csökkenti a köztük levő távolságot, kacsint és ott van az a sejtelmes mosoly is. Ettől persze a lány vérkeringése felpörög, s szíve sem győzi pumpálni a vért az ereibe, aminek eredménye egy heves szívdobogás. Lassan kezdi magának beismerni, hogy nyilvánvalóan több van köztük, mint régi ismerősi viszony, még ha az agyában a hangok továbbra is ez ellen agitálnak, testével mégis érzi, hogy mindegy mit csinál, akkor is vonzzák egymást, ahogy annak idején is. Talán, ha lebontanák a falakat egymás közül, és kiélveznék a másik nyújtotta testi örömöket, akkor eltűnne ez a zsongás és újra tiszta fejjel nézhetne a világra. Igen, egészen biztosan erről van szó. Régen volt már férfivel, így minden bizonnyal csak ennyi az egész, bármi többet rögtön elutasít magában.*
- Én ööö, mi... *Kezdi a dadogást, és a férfi válla fölött Nadae felé néz. Bár nem úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban indulnának el, azonban lassan mégis útnak kell indulniuk, mert ha Taug megérkezik, nem fogja jó szemmel nézni, hogy a kiadott feladat helyett ő inkább elvonult beszélgetni.* Hát... *Továbbra is csak hebeg-habog, mert bár szépen kitalált magában mindent, azért a férfi mégis csak meglepte kérdésével, nem is beszélve a zavarba ejtő tekintetéről. Megfordul a fejében, hogy ad egy kitérő választ, majd gyorsan könnyít magán és kibújik a bűvkörből, de túl sokáig úgysem tudná húzni a dolgot, így nyel egyet és összekapva magát felveszi ugyanazt a sejtelmes mosolyt, amit a másiktól lát, sőt tovább is lép. Szabad kezének ujjaival a férfi mellkasára vándorol, szándékosan, ugyanúgy, ahogy azt a szőke szajhától is látta a dokkoknál. Hogy heccelésből csinálja-e, vagy ujjai saját életre keltek-e, az kérdéses, valószínűleg mindkettő.* Azt hiszem, ahhoz most kevés az időnk. *Mondja végül, pillanatokra sem szakítva meg a szemkontaktust és nem is foglalkozva azzal mi zajlik éppen körülöttük, ha neki most ehhez van kedve, hát ehhez van. Szinte tapintható közelségbe van immár a másikkal, ez pedig felcsigázza.* Ha itt leszel még mire visszajövök... *Célozgat enyhén arra, hogy közel sem biztos benne, hogy távollétében a férfi nem indul-e vissza a mocsár nyirkos világába.* és egyben leszek, hát akkor... *Harapja el a mondat végét sejtelmesen, valójába felesleges is lenne befejeznie, pajkos mosolya talán többet is elárul ennél, nem is beszélve a másikon játszadozó ujjáról. Egyáltalán nem így tervezte a dolgot a férfivel, és az egész napos tagadás után, még saját magát is meglepi nyílt célzásaival, de hát egyrészt érzi, hogy teste mit akar neki üzenni, másrészt ebben a pillanatban szentül megvan róla győződve, hogy ha történik is köztük valami, azzal másnapra ismét csak két régi ismerős lehetnek és kész, ezért most nem aggódik feleslegesen a komolyabb dolgok miatt. Olyan nincs és nem is lesz. ~Na persze, idióta picsa~. Hallja saját flegma hangját a fejében, s ha most egyedül lenne, biztos nekiállna magával vitatkozni.*
*Szemöldöke aprót rándul, miközben a kölyök és az éjhajú közötti beszélgetést hallgatja. ~Most komolyan? Fejezésről cseverésznek?~ A kegyelemdöfést az hozza számára, amikor Mortar azt találja mondani a levágott fejről, hogy szép. Ekkor már mindkét szemöldöke a magasba röppen és elkezd gondolkodni, hogy biztosan a megfelelő emberek közé jött-e. Mert hát a maga részéről tetszik neki ez az elfajultság, a koponyáknak is megvan a varázsa, de egy levágott, megnyúzott fejről még nem hallott olyat, hogy szép. Végül csak értetlenül elvigyorodik és szemével felfedező körútra indul a barlangon belül, s ekkor tűnik fel neki Nadae produkciója. Na ezen már szélesebben elvigyorodik. Meg sem lepődik. Sőt, még egy pillanatra azon is elgondolkodik, hogy ő maga is leveti ruhadarabjait és utánamegy, kizárólag a barlang hím egyedeinek szórakoztatásáért, de végül úgy dönt, hogy teste fedetlenségének képét egyelőre meghagyja az itteniek fantáziájának, de azért vet egy pillantást előbb Rinanra felé, majd Mortarra. Ha nem tudná az elfről, hogy miféle, azt az egyet akkor is sikerült volna megállapítania, hogy fejében a gondolatok valahol Nadae lábai között cikázhatnak, ehhez elég egy férfi szemébe nézni. Az éjhajú reakciója jobban érdekli, s az, hogy a zöld szemek egyből felé terelődnek, valamiért mégis jól esik neki. Ugyanakkor csak szórakozottan megvonja a vállát, afféle "Most min lepődsz meg?" tekintettel.
Időközben eljut a füléig Will szellemes kérdése, amin gúnyosan elkacarászik.*
- Drágám, ha itt bóklászik, akkor megölöm újra *Nevetgél önelégülten saját gondolatán, ám egy pillanatra elkomorodik. Valójában ki tudja? Ő sem igazán tudja mit gondoljon erről az egészről. Lehet egy nap mindenkinek, akinek életét vette megjelenik éjszaka és az őrületbe kergetni, vagy ami még rosszabb, elviszik a rumot. Igyekszik az arcára kiült ábrázatát az üveg mögé rejteni és a kísértetekről szóló gondolatait messze elűzni, de azért gyanúsan tekint körbe, mintha attól tartana, hogy valahonnan megjelenik egy fej nélküli szellem.
Bár nem sok figyelmet áldozott a megjelent kámzsásnak, miközben Mortart félrecsalja, azért még sikerül elcsípnia néhány szómorzsát, így többek között Nadae felháborodását, Willt szokásos érdeklődő üdvözlését, majd az ismeretlen férfi hangját, s ez utóbbi kissé meglepi. Az első kámzsás aki megjött meg sem szólalt, Varonar némileg engedelmesebb volt és szolgálatra készebb, ez viszont úgy tesz, mintha máris közéjük tartozna. Nem foglalkozik vele azonban ennél tovább, van most fontosabb dolga.
Először azt gondolta, hogy azzal, hogy ilyen közel hajol az éjhajúhoz, talán némileg sikerül zavarba hoznia őt, ám ellenkezőleg, a férfi felveszi ugyanazt a stílust amit ő is. Tovább csökkenti a köztük levő távolságot, kacsint és ott van az a sejtelmes mosoly is. Ettől persze a lány vérkeringése felpörög, s szíve sem győzi pumpálni a vért az ereibe, aminek eredménye egy heves szívdobogás. Lassan kezdi magának beismerni, hogy nyilvánvalóan több van köztük, mint régi ismerősi viszony, még ha az agyában a hangok továbbra is ez ellen agitálnak, testével mégis érzi, hogy mindegy mit csinál, akkor is vonzzák egymást, ahogy annak idején is. Talán, ha lebontanák a falakat egymás közül, és kiélveznék a másik nyújtotta testi örömöket, akkor eltűnne ez a zsongás és újra tiszta fejjel nézhetne a világra. Igen, egészen biztosan erről van szó. Régen volt már férfivel, így minden bizonnyal csak ennyi az egész, bármi többet rögtön elutasít magában.*
- Én ööö, mi... *Kezdi a dadogást, és a férfi válla fölött Nadae felé néz. Bár nem úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban indulnának el, azonban lassan mégis útnak kell indulniuk, mert ha Taug megérkezik, nem fogja jó szemmel nézni, hogy a kiadott feladat helyett ő inkább elvonult beszélgetni.* Hát... *Továbbra is csak hebeg-habog, mert bár szépen kitalált magában mindent, azért a férfi mégis csak meglepte kérdésével, nem is beszélve a zavarba ejtő tekintetéről. Megfordul a fejében, hogy ad egy kitérő választ, majd gyorsan könnyít magán és kibújik a bűvkörből, de túl sokáig úgysem tudná húzni a dolgot, így nyel egyet és összekapva magát felveszi ugyanazt a sejtelmes mosolyt, amit a másiktól lát, sőt tovább is lép. Szabad kezének ujjaival a férfi mellkasára vándorol, szándékosan, ugyanúgy, ahogy azt a szőke szajhától is látta a dokkoknál. Hogy heccelésből csinálja-e, vagy ujjai saját életre keltek-e, az kérdéses, valószínűleg mindkettő.* Azt hiszem, ahhoz most kevés az időnk. *Mondja végül, pillanatokra sem szakítva meg a szemkontaktust és nem is foglalkozva azzal mi zajlik éppen körülöttük, ha neki most ehhez van kedve, hát ehhez van. Szinte tapintható közelségbe van immár a másikkal, ez pedig felcsigázza.* Ha itt leszel még mire visszajövök... *Célozgat enyhén arra, hogy közel sem biztos benne, hogy távollétében a férfi nem indul-e vissza a mocsár nyirkos világába.* és egyben leszek, hát akkor... *Harapja el a mondat végét sejtelmesen, valójába felesleges is lenne befejeznie, pajkos mosolya talán többet is elárul ennél, nem is beszélve a másikon játszadozó ujjáról. Egyáltalán nem így tervezte a dolgot a férfivel, és az egész napos tagadás után, még saját magát is meglepi nyílt célzásaival, de hát egyrészt érzi, hogy teste mit akar neki üzenni, másrészt ebben a pillanatban szentül megvan róla győződve, hogy ha történik is köztük valami, azzal másnapra ismét csak két régi ismerős lehetnek és kész, ezért most nem aggódik feleslegesen a komolyabb dolgok miatt. Olyan nincs és nem is lesz. ~Na persze, idióta picsa~. Hallja saját flegma hangját a fejében, s ha most egyedül lenne, biztos nekiállna magával vitatkozni.*
235. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-07 00:44:37
Üzenet elküldve: 2014-12-07 00:44:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Láthatóan nem nagyon érdeklik Nadaét kétkedő szavai, vagy épp nem tud válaszolni rájuk... mindenesetre az egyetlen tény, amiben biztos lehet, hogy rumért ment, és hogy itt hagyta evvel a sok őrülttel, akiknek jó részére nem gondol épp jó kedvvel. Természetesen érezte ő a lány bőrének melegségét, de betudta saját felindultságának, ezért aztán igazán meglepetten bámul véres tenyereire. Talán a kölyök vére tapadt rá...? Az nem lehet, hiszen ennek egészen más az illata, és meglehetősen friss is. Kíváncsian néz a lány után, majd számba veszi a lehetőségeket. Először is, meglehet, hogy ösztönösen belenyúlt a bugyijába, és onnan meg is kaparintotta a havi vérzés friss termékét... nem, akkor bizony csúnyán megverték volna, ez nem valószínű. Tehát a lányzó nyilván valamilyen más ponton vérzik... érdekes. Na majd kimutatja a törődést, miután kipihente eddigi haragját a kalóz némi rum társaságában.
Próbálja nem figyelembe venni, hogy a többiek épp őt beszélik ki, bár időnként azért meg-megemelkedik szemöldöke, miközben ismét elfekszik a szelíden pislákoló tűz körében. Mikor unatkozott, Gombolyag mindig itt pihengetett, és jól a képébe lihegett, ha megvakargatta bozontos kis szőrcsomóit... Kihasználja, hogy ismét nem figyelnek rá, végtelen szomorúsággal tekint a lángokba, és megfogadja, hogy soha többé nem akar majd kutyát, és ha egyszer megmurdál az a nyüves kölyök, hát ő lesz az, aki majd kibelezi élettelen testét. Abban ugyanis nem olyan biztos, hogy végezne vele. Amolyan megérzés ez, de talán nem volna képes rá... pedig ő csak egy morzsa. Egy szánalmas kis emberi lény. Dühödten fordul át másik oldalára, hogy ne is lássa azt a kis mocsadékot, amikor kiszúrja a tulajdonképpen már öltözködő Nadaét. Szemei kitárulnak, ajkai mosolyra húzódnak, és hát elhunyt kutyák ide vagy oda, ugye a jelennek kell élni... szóval a tenyér már a derékon, a leányzó már panaszkodik, és a kámzsás benn a barlangban.*
- Hát ebben igazad van, töki.
*Vigyorog gonoszan a férfira, nem mintha a szimpátiáját akarná kifejezni evvel, inkább valóban egyetért a szavaival. Még egy élettörténet legalább egy újabb halálra ítélttel gazdagítaná a napot...*
- Hát, találó neve van a kis rondaságnak. *Fintorog a nyomott kis madárra, majd villan egyet tekintete.* De ajánlom, hogy kussoltasd be. Vagyis a kis barátunk majd bekussoltatja helyetted, végül is gyakorlata van a háziállatok nyirbálásában.
*Von vállat, miközben Will mögé lép, és sötéten elvigyorodik.*
- Taug másnak sem örülne jobban, mintha kibeleznéd ezt az édes kis madárkát, tudod? Megteszed a kedvéért?
*Duruzsoló hangon suttog a kölyök fülébe, noha undorodik közelségétől... de ezt a poént ugyebár nem lehet kihagyni, hát még ha hallgatni is fog rá a kis tünemény. A kis mókázás után azonban egyelőre nem kötözködik tovább az idegennel, van itt azért más is, aki érdekli. Szüntelenül.*
- Felszabadítod a helyet az újonnan érkezettnek?
*Vigyorog Nadaéra, és persze már ott is van, hogy a nyakába lihegjen, legalábbis ahogyan ezt a leány érzékelheti... valójában mögötte ál, mély, meglepően nyugodt, és bájolgó hangján suttogva füleibe, szavaiból megszokott jó kedve érződik ki, de csak hogy Nadaét idegesíthesse vele.*
- Tudod, ma éjjel igazán szeretnék bejutni a bugyidba. Nem lehetnél kicsivel gálánsabb? Annyi mindent adok neked.
*Vigyorog rá önelégülten, és végigmutat magán.*
- Pedig már ennyinek is elégnek kéne lennie.
*Ha a lány ismét megpróbálná lekoptatni, maximum felnevet, de kiscsibe módjára követi a kalózt.*
- Persze tudom én, hogy egy hercegnőnek mindenképpen meg kell őriznie a szemérmességét, de bízhatsz bennem. Senkinek sem árulom el. Tényleg. Tudod, hogy nem szoktam ilyesmivel dicsekedni. Távol áll tőlem... ráadásul hűséges típus vagyok, ezt tapasztalhattad is. Egyszer elkapsz és örökre a tiéd vagyok. Gondolj csak bele, minden nap a páratlan humorérzékemmel szórakoztatnálak, miközben megemlékeznénk Gombolyagról és...
*Na igen. A humor hirtelen a torkára fagy, egyszerűen felkapja a lányt, és akár ficánkol, akár nem, valahogy berángatja az imádott rumoshordói közé. Persze azért óvatosan, merthogy valahol mégiscsak véreznie kell.*
- Erre innunk kell.
*Vigyorog, de a szemében azért ott csillog az a szomorúság, melyet a lány is észrevehetne, ha valóban figyelne rá. De nyilván nem fog, úgyhogy ettől nem tart, csak lehúz egy jó kis flaskányi rumot. Mindjárt jobb. Letép egy darabot amúgy is tépázott külsejéből, és megemeli Nadae felsőjét, majd miután némi rumot öntött a sebre (ezt ugyebár Dyntitől leste el), ahogyan pár napja Willét, úgy Nadae sebét is bekötözi, majd visszahúzza helyére a ruhadarabot.*
- Hogy ti erőtlen emberek folyton megsérültök...
*Sóhajt fel, és újra meghúzza a nedűt. Lehet, hogy a lány tiltakozni fog, amiért testére pazarolta torka helyett, dehát mégsem lehet minden tökéletes.*
A hozzászólás írója (Rinan Zihyris) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.07 01:07:17
*Láthatóan nem nagyon érdeklik Nadaét kétkedő szavai, vagy épp nem tud válaszolni rájuk... mindenesetre az egyetlen tény, amiben biztos lehet, hogy rumért ment, és hogy itt hagyta evvel a sok őrülttel, akiknek jó részére nem gondol épp jó kedvvel. Természetesen érezte ő a lány bőrének melegségét, de betudta saját felindultságának, ezért aztán igazán meglepetten bámul véres tenyereire. Talán a kölyök vére tapadt rá...? Az nem lehet, hiszen ennek egészen más az illata, és meglehetősen friss is. Kíváncsian néz a lány után, majd számba veszi a lehetőségeket. Először is, meglehet, hogy ösztönösen belenyúlt a bugyijába, és onnan meg is kaparintotta a havi vérzés friss termékét... nem, akkor bizony csúnyán megverték volna, ez nem valószínű. Tehát a lányzó nyilván valamilyen más ponton vérzik... érdekes. Na majd kimutatja a törődést, miután kipihente eddigi haragját a kalóz némi rum társaságában.
Próbálja nem figyelembe venni, hogy a többiek épp őt beszélik ki, bár időnként azért meg-megemelkedik szemöldöke, miközben ismét elfekszik a szelíden pislákoló tűz körében. Mikor unatkozott, Gombolyag mindig itt pihengetett, és jól a képébe lihegett, ha megvakargatta bozontos kis szőrcsomóit... Kihasználja, hogy ismét nem figyelnek rá, végtelen szomorúsággal tekint a lángokba, és megfogadja, hogy soha többé nem akar majd kutyát, és ha egyszer megmurdál az a nyüves kölyök, hát ő lesz az, aki majd kibelezi élettelen testét. Abban ugyanis nem olyan biztos, hogy végezne vele. Amolyan megérzés ez, de talán nem volna képes rá... pedig ő csak egy morzsa. Egy szánalmas kis emberi lény. Dühödten fordul át másik oldalára, hogy ne is lássa azt a kis mocsadékot, amikor kiszúrja a tulajdonképpen már öltözködő Nadaét. Szemei kitárulnak, ajkai mosolyra húzódnak, és hát elhunyt kutyák ide vagy oda, ugye a jelennek kell élni... szóval a tenyér már a derékon, a leányzó már panaszkodik, és a kámzsás benn a barlangban.*
- Hát ebben igazad van, töki.
*Vigyorog gonoszan a férfira, nem mintha a szimpátiáját akarná kifejezni evvel, inkább valóban egyetért a szavaival. Még egy élettörténet legalább egy újabb halálra ítélttel gazdagítaná a napot...*
- Hát, találó neve van a kis rondaságnak. *Fintorog a nyomott kis madárra, majd villan egyet tekintete.* De ajánlom, hogy kussoltasd be. Vagyis a kis barátunk majd bekussoltatja helyetted, végül is gyakorlata van a háziállatok nyirbálásában.
*Von vállat, miközben Will mögé lép, és sötéten elvigyorodik.*
- Taug másnak sem örülne jobban, mintha kibeleznéd ezt az édes kis madárkát, tudod? Megteszed a kedvéért?
*Duruzsoló hangon suttog a kölyök fülébe, noha undorodik közelségétől... de ezt a poént ugyebár nem lehet kihagyni, hát még ha hallgatni is fog rá a kis tünemény. A kis mókázás után azonban egyelőre nem kötözködik tovább az idegennel, van itt azért más is, aki érdekli. Szüntelenül.*
- Felszabadítod a helyet az újonnan érkezettnek?
*Vigyorog Nadaéra, és persze már ott is van, hogy a nyakába lihegjen, legalábbis ahogyan ezt a leány érzékelheti... valójában mögötte ál, mély, meglepően nyugodt, és bájolgó hangján suttogva füleibe, szavaiból megszokott jó kedve érződik ki, de csak hogy Nadaét idegesíthesse vele.*
- Tudod, ma éjjel igazán szeretnék bejutni a bugyidba. Nem lehetnél kicsivel gálánsabb? Annyi mindent adok neked.
*Vigyorog rá önelégülten, és végigmutat magán.*
- Pedig már ennyinek is elégnek kéne lennie.
*Ha a lány ismét megpróbálná lekoptatni, maximum felnevet, de kiscsibe módjára követi a kalózt.*
- Persze tudom én, hogy egy hercegnőnek mindenképpen meg kell őriznie a szemérmességét, de bízhatsz bennem. Senkinek sem árulom el. Tényleg. Tudod, hogy nem szoktam ilyesmivel dicsekedni. Távol áll tőlem... ráadásul hűséges típus vagyok, ezt tapasztalhattad is. Egyszer elkapsz és örökre a tiéd vagyok. Gondolj csak bele, minden nap a páratlan humorérzékemmel szórakoztatnálak, miközben megemlékeznénk Gombolyagról és...
*Na igen. A humor hirtelen a torkára fagy, egyszerűen felkapja a lányt, és akár ficánkol, akár nem, valahogy berángatja az imádott rumoshordói közé. Persze azért óvatosan, merthogy valahol mégiscsak véreznie kell.*
- Erre innunk kell.
*Vigyorog, de a szemében azért ott csillog az a szomorúság, melyet a lány is észrevehetne, ha valóban figyelne rá. De nyilván nem fog, úgyhogy ettől nem tart, csak lehúz egy jó kis flaskányi rumot. Mindjárt jobb. Letép egy darabot amúgy is tépázott külsejéből, és megemeli Nadae felsőjét, majd miután némi rumot öntött a sebre (ezt ugyebár Dyntitől leste el), ahogyan pár napja Willét, úgy Nadae sebét is bekötözi, majd visszahúzza helyére a ruhadarabot.*
- Hogy ti erőtlen emberek folyton megsérültök...
*Sóhajt fel, és újra meghúzza a nedűt. Lehet, hogy a lány tiltakozni fog, amiért testére pazarolta torka helyett, dehát mégsem lehet minden tökéletes.*
A hozzászólás írója (Rinan Zihyris) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.07 01:07:17
234. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-06 23:46:57
Üzenet elküldve: 2014-12-06 23:46:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Kárhozottak //
*Már egy ideje végzett a rászabott munkával, de arra senki nem gondolt, hogy talán ki is jönne onnét utána. De ez nem is jelentett bajt Varonar számára hisz éjszakázott odabent már, legalább szokja még egy kicsit. A földön ülve várja, hogy valaki megszánja Őt és kiengedje a cellából. De ez nem történik meg és a várakozást elnyomja az álmosság, és hamarjában el is alszik. Nem esik mély álomba, nagyjából hallja is, hogy mi történik a barlangban, de nem fogja fel. Képek kezdik felváltani szemhéja sötét belsejét, képek a sivatagról, bordélyokról és nőkről. Azokról a dolgokról álmodik amik a kedvencei, nem is csoda, hogy ezek jelennek meg a szeme előtt, hiszen rég nem járt a sivatagban, és már egy jó bordélyba se tette be a lábát egy ideje. Kialakuló álmából egy hang rántja vissza a valóságba. Szemét lassan kinyitja és a megszólítója felé néz. Pár másodpercig fókuszál amíg kiélesedik látása, majd válaszol miközben feltápászkodik.*
-Jobbnak látták, ha ásás közben bezárnak. Még a végén megszöktem volna egy csákánnyal.
*Mondja kissé álmos hanggal, majd köhint egyet és miután elhalad Nadae mellett újra szóra emeli hangját.*
-Majd valakivel be kell vinnem azt a követ a cellába.
*Mutat az előzőleg körbeásott és a földből kifordított termetes szikladarabra. Még egy pillantást vet a kalózra majd elfordul tőle és a kis tóhoz lépdel, hogy megmossa kezeit és arcát. Letérdel a víz mellé és belemártja a kezeit. Jól esik neki a hűsítő víz érzése. Közelebb hajol és arcába löttyint egy marékkal, majd kissé megrázza a fejét miközben kiegyenesedik. Most már teljesen felébredt és látja, hogy nem egy új alak érkezett megint csak a barlangba. Legalábbis neki idegenek. Egyszer-egyszer végignéz rajtuk, majd megvonja a vállát és odasétál a megmozdítandó sziklához, hogy felmérje újra, mégis milyen nehéz is és, hogy mennyire lehet megmozdítani. Két kezével rámarkol majd egy erőteljes rántással megmozdítja kissé a sziklát. Egyedül ez biztosan nem fog neki menni így inkább ráül a tetejére és próbálja kivenni, hogy mi is történt mindaddig amíg Ő aludt.*
*Már egy ideje végzett a rászabott munkával, de arra senki nem gondolt, hogy talán ki is jönne onnét utána. De ez nem is jelentett bajt Varonar számára hisz éjszakázott odabent már, legalább szokja még egy kicsit. A földön ülve várja, hogy valaki megszánja Őt és kiengedje a cellából. De ez nem történik meg és a várakozást elnyomja az álmosság, és hamarjában el is alszik. Nem esik mély álomba, nagyjából hallja is, hogy mi történik a barlangban, de nem fogja fel. Képek kezdik felváltani szemhéja sötét belsejét, képek a sivatagról, bordélyokról és nőkről. Azokról a dolgokról álmodik amik a kedvencei, nem is csoda, hogy ezek jelennek meg a szeme előtt, hiszen rég nem járt a sivatagban, és már egy jó bordélyba se tette be a lábát egy ideje. Kialakuló álmából egy hang rántja vissza a valóságba. Szemét lassan kinyitja és a megszólítója felé néz. Pár másodpercig fókuszál amíg kiélesedik látása, majd válaszol miközben feltápászkodik.*
-Jobbnak látták, ha ásás közben bezárnak. Még a végén megszöktem volna egy csákánnyal.
*Mondja kissé álmos hanggal, majd köhint egyet és miután elhalad Nadae mellett újra szóra emeli hangját.*
-Majd valakivel be kell vinnem azt a követ a cellába.
*Mutat az előzőleg körbeásott és a földből kifordított termetes szikladarabra. Még egy pillantást vet a kalózra majd elfordul tőle és a kis tóhoz lépdel, hogy megmossa kezeit és arcát. Letérdel a víz mellé és belemártja a kezeit. Jól esik neki a hűsítő víz érzése. Közelebb hajol és arcába löttyint egy marékkal, majd kissé megrázza a fejét miközben kiegyenesedik. Most már teljesen felébredt és látja, hogy nem egy új alak érkezett megint csak a barlangba. Legalábbis neki idegenek. Egyszer-egyszer végignéz rajtuk, majd megvonja a vállát és odasétál a megmozdítandó sziklához, hogy felmérje újra, mégis milyen nehéz is és, hogy mennyire lehet megmozdítani. Két kezével rámarkol majd egy erőteljes rántással megmozdítja kissé a sziklát. Egyedül ez biztosan nem fog neki menni így inkább ráül a tetejére és próbálja kivenni, hogy mi is történt mindaddig amíg Ő aludt.*
233. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-06 20:35:52
Üzenet elküldve: 2014-12-06 20:35:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
- Rinan? Hát ő. *Mutat el az épp Nadaéba gabalyodó elf felé a mutatóujjával, de mivel sokáig nem meri a férfin függeszteni türkiz lélektükreit, úgy hamar visszafordítja őket a földön tocsogó belsőségekhez, no meg néha Mortarhoz, akinek égbe szökő szemöldökeit éppúgy nem tudja mire vélni, mint a mocsárlakó az ő kedves ábrázatát. Azonban annyira nem érinti meg a különleges reakció, hogy sokáig tűnődjék rajta, sokkalta jobban érdekli az éjhajú elbeszélése a bosszúból és önvédelemből elkövetett emberölést illetően.
Lopva ismét eltekint a hosszú életű felé, ám hamarost megrázza a kobakját, kiverve az elméjéből minden kósza kis gondolatot, melynek véres kimenetele kerekedhetne. Ellenben viszont erőteljes törekvésével, megült benne az ötlet, s kíváncsiságának nem fél hangot adni.*
- Megtanítasz, hogy kell levágni valakinek a fejét? Szerintem nekem nem menne, nem vagyok olyan erős... *Motyogja egy kissé elkenődötten, ahogy lélektükreit a saját kezeire süllyeszti, azonban a koponya mutogatására kénytelen újból felpillantani, egyúttal pedig elmosolyodni.*
- Szerinted tényleg itt jár a szelleme? *Kérdezi tagadhatatlan érdeklődéssel a hangjában, miközben mutatóujjával óvatoskodva, de megérinti a félig-meddig már letisztogatott koponyát. Ám amint ujjbegye odaér, hamar vissza is húzza a kezét, mintha csak attól félne, hogy előbukkan az az emlegetett szellem, és majd jól megbünteti, amiért nemrég még a nyelvével és a szemgolyójával játszadozott, s most még a csontjait is szemérmetlenül tapicskolja.
Lopva Dyntinára is felpillant, hátha alátámaszthatja – vagy éppen elvetheti – ez irányú félelmeit, azonban látva a vöröske cseppet sem barátságos ábrázatát, inkább meghunyászkodva lehajtja a fejét, s az ártatlanság megfoghatatlan csillanásaival ölelkezett lélektükreit visszaengedi a földre. Ekképpen éri a megannyi furcsa kérdés, melyekre eleinte csupán a homlokát ráncolja, utána viszont kénytelen értetlenül Mortarra pillantani, mert egyrészt a többes szám sem világos előtte, másrészt nem tudja, honnét a felvetés.*
- N-nem... Nem történt semmi ilyesmi apával. Én pedig Gombolyagnak, a kutyámnak köszönhetően kerültem ide. Épp a Varjúval rajzoltunk a tengerparton a homokba, amikor hirtelen felfutott a sziklákon, és egyenesen ide loholt. Akkor mások voltak itt, például az a sötét bőrű lány. Képzeld, lila színű volt a haja! *Meséli olyan megdöbbenéssel, mintha csak ismét átélné az akkori érzéseit vele kapcsolatban.* Meg a kannibál, akkor ő volt a vezér. A vezérek mindig ütnek? Ő is és Taug is szeret csapkodni... *Csóválja a fejét, immáron teljesen eltérve az eredeti témától.
Ekkor telepedik le hozzájuk a Kalóz Királynő is, aki eddig ugyan a tóban lubickolt mezítelen, ám mivel a kölyök alapvetően neki háttal ült, lemaradt a bemutatóról, másrészt pedig nem különösebben érdekelte volna, netalántán csupán a sebeinek vonatkozásában. Simítására azonban kedves, örömteli mosollyal válaszol, és a kérdést sem hagyja elröppenni a füle mellett.*
- Igen, nagyon! Taug sok mindenre megtanított, azóta meg Gombolyagon is gyakoroltam! *Feleli olyan vidámsággal és büszkeséggel, mintha csak egy sikeres tengeri fogásról regélne, mielőtt azonban túlzottan elmerülhetne a mesedélutánjában, megérkezik az újabb kámzsás, akiről mint kiderült, nem ugyan az, mint aki a cellában raboskodik. Persze ezt is maga a betolakodó válaszolja meg, s nem valamelyik társa, de hát neki végül is édes mindegy, honnét az információ, a lényeg az, hogy újabb ismeretlen keveredett a barlangba, ráadásul egy varjúval a vállán.*
- Megnézhetem? *Kérdezi felcsillanó szemekkel, s ezúttal sem törődve a biztonsággal, izgatottságtól fűtötten trappol oda a kevésbé bizalomgerjesztő külsővel megáldott férfihez, hogy megszemlélje a vélhetőleg hozzá tartozó jószágot.* Mi a neve? *Kíváncsiskodik, s ez jól mutatja, hogy egy pillanatig sem figyelt az alak fenyegetésére, hiszen ha eljutott volna az agyáig, akkor már a tollas nevével is tisztában lehetne. Persze megeshet, hogy nagyon is jól hallotta, csak egyszerűen a név túl bonyolult neki az azonnali megjegyzéshez, ám bárhogy is legyen, ellenben a többiekkel ő a szokásos naivságával és barátságosságával viseltetik az újonnan érkező iránt.*
- Rinan? Hát ő. *Mutat el az épp Nadaéba gabalyodó elf felé a mutatóujjával, de mivel sokáig nem meri a férfin függeszteni türkiz lélektükreit, úgy hamar visszafordítja őket a földön tocsogó belsőségekhez, no meg néha Mortarhoz, akinek égbe szökő szemöldökeit éppúgy nem tudja mire vélni, mint a mocsárlakó az ő kedves ábrázatát. Azonban annyira nem érinti meg a különleges reakció, hogy sokáig tűnődjék rajta, sokkalta jobban érdekli az éjhajú elbeszélése a bosszúból és önvédelemből elkövetett emberölést illetően.
Lopva ismét eltekint a hosszú életű felé, ám hamarost megrázza a kobakját, kiverve az elméjéből minden kósza kis gondolatot, melynek véres kimenetele kerekedhetne. Ellenben viszont erőteljes törekvésével, megült benne az ötlet, s kíváncsiságának nem fél hangot adni.*
- Megtanítasz, hogy kell levágni valakinek a fejét? Szerintem nekem nem menne, nem vagyok olyan erős... *Motyogja egy kissé elkenődötten, ahogy lélektükreit a saját kezeire süllyeszti, azonban a koponya mutogatására kénytelen újból felpillantani, egyúttal pedig elmosolyodni.*
- Szerinted tényleg itt jár a szelleme? *Kérdezi tagadhatatlan érdeklődéssel a hangjában, miközben mutatóujjával óvatoskodva, de megérinti a félig-meddig már letisztogatott koponyát. Ám amint ujjbegye odaér, hamar vissza is húzza a kezét, mintha csak attól félne, hogy előbukkan az az emlegetett szellem, és majd jól megbünteti, amiért nemrég még a nyelvével és a szemgolyójával játszadozott, s most még a csontjait is szemérmetlenül tapicskolja.
Lopva Dyntinára is felpillant, hátha alátámaszthatja – vagy éppen elvetheti – ez irányú félelmeit, azonban látva a vöröske cseppet sem barátságos ábrázatát, inkább meghunyászkodva lehajtja a fejét, s az ártatlanság megfoghatatlan csillanásaival ölelkezett lélektükreit visszaengedi a földre. Ekképpen éri a megannyi furcsa kérdés, melyekre eleinte csupán a homlokát ráncolja, utána viszont kénytelen értetlenül Mortarra pillantani, mert egyrészt a többes szám sem világos előtte, másrészt nem tudja, honnét a felvetés.*
- N-nem... Nem történt semmi ilyesmi apával. Én pedig Gombolyagnak, a kutyámnak köszönhetően kerültem ide. Épp a Varjúval rajzoltunk a tengerparton a homokba, amikor hirtelen felfutott a sziklákon, és egyenesen ide loholt. Akkor mások voltak itt, például az a sötét bőrű lány. Képzeld, lila színű volt a haja! *Meséli olyan megdöbbenéssel, mintha csak ismét átélné az akkori érzéseit vele kapcsolatban.* Meg a kannibál, akkor ő volt a vezér. A vezérek mindig ütnek? Ő is és Taug is szeret csapkodni... *Csóválja a fejét, immáron teljesen eltérve az eredeti témától.
Ekkor telepedik le hozzájuk a Kalóz Királynő is, aki eddig ugyan a tóban lubickolt mezítelen, ám mivel a kölyök alapvetően neki háttal ült, lemaradt a bemutatóról, másrészt pedig nem különösebben érdekelte volna, netalántán csupán a sebeinek vonatkozásában. Simítására azonban kedves, örömteli mosollyal válaszol, és a kérdést sem hagyja elröppenni a füle mellett.*
- Igen, nagyon! Taug sok mindenre megtanított, azóta meg Gombolyagon is gyakoroltam! *Feleli olyan vidámsággal és büszkeséggel, mintha csak egy sikeres tengeri fogásról regélne, mielőtt azonban túlzottan elmerülhetne a mesedélutánjában, megérkezik az újabb kámzsás, akiről mint kiderült, nem ugyan az, mint aki a cellában raboskodik. Persze ezt is maga a betolakodó válaszolja meg, s nem valamelyik társa, de hát neki végül is édes mindegy, honnét az információ, a lényeg az, hogy újabb ismeretlen keveredett a barlangba, ráadásul egy varjúval a vállán.*
- Megnézhetem? *Kérdezi felcsillanó szemekkel, s ezúttal sem törődve a biztonsággal, izgatottságtól fűtötten trappol oda a kevésbé bizalomgerjesztő külsővel megáldott férfihez, hogy megszemlélje a vélhetőleg hozzá tartozó jószágot.* Mi a neve? *Kíváncsiskodik, s ez jól mutatja, hogy egy pillanatig sem figyelt az alak fenyegetésére, hiszen ha eljutott volna az agyáig, akkor már a tollas nevével is tisztában lehetne. Persze megeshet, hogy nagyon is jól hallotta, csak egyszerűen a név túl bonyolult neki az azonnali megjegyzéshez, ám bárhogy is legyen, ellenben a többiekkel ő a szokásos naivságával és barátságosságával viseltetik az újonnan érkező iránt.*
232. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-06 20:04:57
Üzenet elküldve: 2014-12-06 20:04:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kàrhozottak//
*Úgy tűnik, hogy senki sem zavarja meg sem a raktárbeli iszogatásában, sem a tóbeli fürdőzésében. Örül, hogy jelenleg tiszteletben tartják magányát, bár ezt betudja, hogy mindenki elvan a saját dolgával.
Sebét igyekszik elrejteni a kíváncsi szemek elől. Rongyait gyorsan kapja magára, ám némi vérfolt felfedezhető a vízben. Tán nem tesz jót, hogy koszos, poros ruhàival fedje az apró karcolàst, de most igazán se kedve sem ideje nincs vele foglalkoznia.
Mortar mellé leülve beletúr Bongyori göndör, kócos hajába.*
- Hogy tetszett a belezés kölyök?
*Érdeklődik mielőtt a Fejessel ülne le tárgyalni. Ami úgy alakult, ahogy tervezte is. Ördögi mosolya csak még szélesebbre húzódott a valaszt hallatán.*
- No, ez gyorsabban ment, mint gondoltam. *Kacsint az ébenhajúra, aki még csak nem is sejti valójában mit is tervez ellene. Vagyis nem is ellene, csak kell egy kis ellensúlyozás, amit a Gerlepárnál sosem tudott kijátszani. Bár hozzájuk nem is állt annyira közel, mint Vörikéhez. Nem szívesen látná hogy veszt el, egy újabb társát. Mert kivel fog akkor ezek után inni? Duhajkodni? Kétes fickókat elcsábítani? Esetleges orgiákat rendezni? Mindezeket féltékenykedés, veszekedések nélkül persze.
Az újabb jövevény láttán rögtön talpra ugrik. Felháborodása természetes s persze jogszerű. S a csuklyás válasza nem nyugtatja meg. Annak madara meglátva, valamiért hirtelen deja vu-je támad. Akaratlanul is a barlang ama pontjára, vagyis szobája felé néz, ahol a Kannibálék aludtak. Vagy laktak. Szemöldökét felvonja. Bizonyság képpen betekint a cellába, ám ott teljes létszám van.*
- Inkább azt válaszold meg, hogy mi a retkes fenét keresel itt, s hogy találtál ide. S ha már itt vagy mit akarsz itt csinálni? És...
*Folytatni már nem tudja, hiszen szokatlan érzést tapasztal. Valaki átöleli. Méghozzá még szokatlanabbul, gyengéden. Viszont tenyerét épp a sebére simitja. Kicsit felszisszen a tapintásra, szúró fájdalmat érez. A csak az imént elálló vérzés is újraindul, amit az elf talán megérezhet, hisz tenyere alatt nyirkossá válik a ruha. Gondolatait gyorsan összeszedi, amíg a mögötte lévő beszél.*
- Inkább vedd fejét, ha nem válaszol a kérdésre.
*Morogja. Nem nagyon tartozik kedvenc érzései közé, ha bárki felfedezi gyengeségét. S Bájgúnár ezt már ma másodjára fedezi fel. Ezért is igyekszik kimenekülni az ölelésből. Minél gyorsbban új elfoglaltság elé kell néznie. A legközelebb ami hozzá van, az a cella. Ezért is megy oda, s letérdelve elé nekilát az ajtó kinyitásához. Zsebeiből előhúzza a régi tolvajkulcsát, s percek múlva már ki is nyitja a rácsot.*
- Így ni. *Egyenesedik fel, s megáll az ajtóban. A tegnap érkezett fejvadászra néz.* - Téged meg minek zártak be ide? Na sicc ki, s tedd magadd hasznossá.
*Adja ki a rövid parancsot, s hasàn tartja a kezét ha a bent lévő Varonar élve a lehetőséggel kijönne, akkor félreáll. Ha ez megtörténik, akkor gondosan visszazárja a cella ajtaját, hogy a másik delikvens ki ne szökjön még mielőtt feláldoznák.*
*Úgy tűnik, hogy senki sem zavarja meg sem a raktárbeli iszogatásában, sem a tóbeli fürdőzésében. Örül, hogy jelenleg tiszteletben tartják magányát, bár ezt betudja, hogy mindenki elvan a saját dolgával.
Sebét igyekszik elrejteni a kíváncsi szemek elől. Rongyait gyorsan kapja magára, ám némi vérfolt felfedezhető a vízben. Tán nem tesz jót, hogy koszos, poros ruhàival fedje az apró karcolàst, de most igazán se kedve sem ideje nincs vele foglalkoznia.
Mortar mellé leülve beletúr Bongyori göndör, kócos hajába.*
- Hogy tetszett a belezés kölyök?
*Érdeklődik mielőtt a Fejessel ülne le tárgyalni. Ami úgy alakult, ahogy tervezte is. Ördögi mosolya csak még szélesebbre húzódott a valaszt hallatán.*
- No, ez gyorsabban ment, mint gondoltam. *Kacsint az ébenhajúra, aki még csak nem is sejti valójában mit is tervez ellene. Vagyis nem is ellene, csak kell egy kis ellensúlyozás, amit a Gerlepárnál sosem tudott kijátszani. Bár hozzájuk nem is állt annyira közel, mint Vörikéhez. Nem szívesen látná hogy veszt el, egy újabb társát. Mert kivel fog akkor ezek után inni? Duhajkodni? Kétes fickókat elcsábítani? Esetleges orgiákat rendezni? Mindezeket féltékenykedés, veszekedések nélkül persze.
Az újabb jövevény láttán rögtön talpra ugrik. Felháborodása természetes s persze jogszerű. S a csuklyás válasza nem nyugtatja meg. Annak madara meglátva, valamiért hirtelen deja vu-je támad. Akaratlanul is a barlang ama pontjára, vagyis szobája felé néz, ahol a Kannibálék aludtak. Vagy laktak. Szemöldökét felvonja. Bizonyság képpen betekint a cellába, ám ott teljes létszám van.*
- Inkább azt válaszold meg, hogy mi a retkes fenét keresel itt, s hogy találtál ide. S ha már itt vagy mit akarsz itt csinálni? És...
*Folytatni már nem tudja, hiszen szokatlan érzést tapasztal. Valaki átöleli. Méghozzá még szokatlanabbul, gyengéden. Viszont tenyerét épp a sebére simitja. Kicsit felszisszen a tapintásra, szúró fájdalmat érez. A csak az imént elálló vérzés is újraindul, amit az elf talán megérezhet, hisz tenyere alatt nyirkossá válik a ruha. Gondolatait gyorsan összeszedi, amíg a mögötte lévő beszél.*
- Inkább vedd fejét, ha nem válaszol a kérdésre.
*Morogja. Nem nagyon tartozik kedvenc érzései közé, ha bárki felfedezi gyengeségét. S Bájgúnár ezt már ma másodjára fedezi fel. Ezért is igyekszik kimenekülni az ölelésből. Minél gyorsbban új elfoglaltság elé kell néznie. A legközelebb ami hozzá van, az a cella. Ezért is megy oda, s letérdelve elé nekilát az ajtó kinyitásához. Zsebeiből előhúzza a régi tolvajkulcsát, s percek múlva már ki is nyitja a rácsot.*
- Így ni. *Egyenesedik fel, s megáll az ajtóban. A tegnap érkezett fejvadászra néz.* - Téged meg minek zártak be ide? Na sicc ki, s tedd magadd hasznossá.
*Adja ki a rövid parancsot, s hasàn tartja a kezét ha a bent lévő Varonar élve a lehetőséggel kijönne, akkor félreáll. Ha ez megtörténik, akkor gondosan visszazárja a cella ajtaját, hogy a másik delikvens ki ne szökjön még mielőtt feláldoznák.*
231. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-06 10:35:45
Üzenet elküldve: 2014-12-06 10:35:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
// Kárhozottak //
*Mortar nem tudja hova tenni Will kedves ábrázatát, így elég sokszor pillanthat rá úgy a fiú, hogy égbe szökő szemöldökkel tekint rá. Maga sem tudja, miért, de néha megpróbál elmosolyodni, ami viszont kellemetlen grimaszba fullad.*
- Rinan? Ki az a Rinan? *pillant rá értetlenül, majd megvonja a vállát* Ha valaki rád támad, akkor igazából feljogosít téged arra, hogy te is visszatámadj, márpedig ha úgy ítéled meg, hogy veszélyezteti az életed, akkor te is veszélyeztetheted az övét. *mondja bölcsen* A fejlevágás is egy módja, hogy megbosszuld magad, vagy társaid. Ha valaki nem fizikailag bántalmaz, hanem lelkileg, akkor is igazából megteheted a drasztikus lépést. Az, hogy ezt elhoztam... *mutat a fejre* Egyrészt amolyan bosszúból való megszentségtelenítése a holttestnek, másrészt pedig szép. Nézd csak meg... *tartja közelebb Willhez* Olyan érzés, mintha a szelleme még mindig itt járna a koponya körül, ami örökre ebben a világban ragadt miattad, s az uralmad alatt tartod. A túlvilág érzése... *szippant egyet a levegőből* Hát nem felemelő?
*Maga sem tudja, hogy miért magyarázza el ezt mind Willnek, aki a legkevésbé volt neki szimpatikus, mikor megérkezett - ami valójában nem is volt olyan régen. Talán mert egy kicsit emlékezteti magára... Ő is olyan gyermek volt, akinek a gondolatai, érzései messze túlmutattak az átlagon, így azok sosem érthették meg. Ez a fiú is pontosan ilyennek tűnik.*
- Tényleg? Nem ölték meg a szüleid, nem erőszakolták meg őket a szemed láttára, vagy téged esetleg? Nem voltál rabszolga, vagy bármi hasonló? Hogy kerültél egyáltalán ide?
*Pillant kíváncsian Willre, már csak azért is, mert furdalja a kíváncsiság, hogy mi lehetett az a pont az életében, ami a ferde útra térítette. Már ha nem így született eleve... Eközben Nadae épp a bájait kezdi villogtatni a tóban, mire Mortar csak egy fura pillantást vet Dynti felé, ám folytatja tovább a sütögetést. A kalóz nőszemély viszont nem tágít, s lehuppan mellé, természetesen megint egy kéréssel. Először Dynti, aztán ő... Unott ábrázattal pillant oldalra, de nem szól közbe a hölgyemény mondandójába. Viszont az utolsó mondatára már felkapja a fejét, szíve hatalmasat is dobban rögtön Dynti említésére, viszont tettetve a hirtelen jött lelkesedést, csupán megvonja a vállát.*
- Úgysincs jobb dolgom, ti úgyis leléptek...
*Mondja közömbösen, ám valamiért a Vöröske említésére ismét elkezdtek járni az agytekervényei, főleg akörül, hogy esetleg ő is megmártózhatna mondjuk a tóban... Vele... ~ Észnél vagy, ember?! ~ Kiált saját magára odabent, s utasítja rendre. Ők csak régi ismerősök... S régi ismerősök nem gondolnak egymásra ilyen helyzetben. Pontosabban nem gondolhatnak... De akkor mégis mi a fészkes fenét keres egyáltalán itt a barlangban Mortar?! Ha Dynti közömbös lenne neki, teljesen biztosan faképnél hagyta volna már rég a dokkoknál, ehelyett egy rakás bolonddal van egy eldugott barlangban. Egy nap leforgása alatt... A mai reggelen még nagyon nem ezt várta az estétől! ~ S ha már este... Dynti most fog elmenni, vagy talán reggel? Mert ha reggel, akkor talán... ~ Szemei hamar el is kerekednek a feltörő "enyhén" perverz gondolatok hatására, de nagyon gyorsan elhessegeti ezt.*
- Ő... Dynti?
*Kapja fejét hirtelen a hölgyemény felé, akit már nem maga előtt lát, hanem maga mellett. Közben érkezik egy csuklyás alak, akihez az ébenhajúnak semmi köze, hiszen ő is nemrég érkezett, talán csak valaki iderendelte, így nem tulajdonít neki nagyobb jelentőset. Ha szükséges, besegít a tőrével, de ha támadásra adná a fejét a csuklyás, minden bizonnyal ő járna pórul, hiszen Nadae is jól harcol, az a fekete hajú sem tűnik gyengének, Dyntinől ne is beszéljünk... Illetve még Willből is könnyedén kinézné, hogy valami furcsa trükkel próbálná útját állni az illetőnek. Így pedig Mortarra nincs is szükség, majd elintézik Nadaeék, ahogy akarják. Azonban egy valami, mégpedig a varjú mégis megragadja tekintetét. A mocsár tele volt ilyen csodás állatokkal, kiknek melankolikus nótája mindig nagy hangulatot varázsolt a láp kísérteties világába.
Ám most sokkal inkább foglalkoztatja a Vöröske böködésének a tárgya, így azonnal felpattan a tűz mellől, s követi a hölgyeményt egy eldugottabb helyre.*
- Inkább megtartanám. *hajol kacsintva és sejtelmes mosollyal ő is közelebb Dyntihez, csökkentve a köztük levő távolságot* Mondd csak, mikor indultok? Csak mert... *mutat a szobák felé* Ott mi... *mutogat most hol magára, hogy a hölgyeményre* Talán alaposabban is átbeszélhetnénk azt a múltat, vagy inkább annak a szebbik részét...
*Nyögi ki végül sejtelmesen, felvéve azt a kétes ábrázatot, melyet még a három szajhára vetett, s melyről nem lehet eldönteni, hogy perverz tartalom bújik meg mögötte, vagy valami alattomos trükk. Nos, trükközni Dynti előtt úgysem tud, így ez hamar ki is esik...*
*Mortar nem tudja hova tenni Will kedves ábrázatát, így elég sokszor pillanthat rá úgy a fiú, hogy égbe szökő szemöldökkel tekint rá. Maga sem tudja, miért, de néha megpróbál elmosolyodni, ami viszont kellemetlen grimaszba fullad.*
- Rinan? Ki az a Rinan? *pillant rá értetlenül, majd megvonja a vállát* Ha valaki rád támad, akkor igazából feljogosít téged arra, hogy te is visszatámadj, márpedig ha úgy ítéled meg, hogy veszélyezteti az életed, akkor te is veszélyeztetheted az övét. *mondja bölcsen* A fejlevágás is egy módja, hogy megbosszuld magad, vagy társaid. Ha valaki nem fizikailag bántalmaz, hanem lelkileg, akkor is igazából megteheted a drasztikus lépést. Az, hogy ezt elhoztam... *mutat a fejre* Egyrészt amolyan bosszúból való megszentségtelenítése a holttestnek, másrészt pedig szép. Nézd csak meg... *tartja közelebb Willhez* Olyan érzés, mintha a szelleme még mindig itt járna a koponya körül, ami örökre ebben a világban ragadt miattad, s az uralmad alatt tartod. A túlvilág érzése... *szippant egyet a levegőből* Hát nem felemelő?
*Maga sem tudja, hogy miért magyarázza el ezt mind Willnek, aki a legkevésbé volt neki szimpatikus, mikor megérkezett - ami valójában nem is volt olyan régen. Talán mert egy kicsit emlékezteti magára... Ő is olyan gyermek volt, akinek a gondolatai, érzései messze túlmutattak az átlagon, így azok sosem érthették meg. Ez a fiú is pontosan ilyennek tűnik.*
- Tényleg? Nem ölték meg a szüleid, nem erőszakolták meg őket a szemed láttára, vagy téged esetleg? Nem voltál rabszolga, vagy bármi hasonló? Hogy kerültél egyáltalán ide?
*Pillant kíváncsian Willre, már csak azért is, mert furdalja a kíváncsiság, hogy mi lehetett az a pont az életében, ami a ferde útra térítette. Már ha nem így született eleve... Eközben Nadae épp a bájait kezdi villogtatni a tóban, mire Mortar csak egy fura pillantást vet Dynti felé, ám folytatja tovább a sütögetést. A kalóz nőszemély viszont nem tágít, s lehuppan mellé, természetesen megint egy kéréssel. Először Dynti, aztán ő... Unott ábrázattal pillant oldalra, de nem szól közbe a hölgyemény mondandójába. Viszont az utolsó mondatára már felkapja a fejét, szíve hatalmasat is dobban rögtön Dynti említésére, viszont tettetve a hirtelen jött lelkesedést, csupán megvonja a vállát.*
- Úgysincs jobb dolgom, ti úgyis leléptek...
*Mondja közömbösen, ám valamiért a Vöröske említésére ismét elkezdtek járni az agytekervényei, főleg akörül, hogy esetleg ő is megmártózhatna mondjuk a tóban... Vele... ~ Észnél vagy, ember?! ~ Kiált saját magára odabent, s utasítja rendre. Ők csak régi ismerősök... S régi ismerősök nem gondolnak egymásra ilyen helyzetben. Pontosabban nem gondolhatnak... De akkor mégis mi a fészkes fenét keres egyáltalán itt a barlangban Mortar?! Ha Dynti közömbös lenne neki, teljesen biztosan faképnél hagyta volna már rég a dokkoknál, ehelyett egy rakás bolonddal van egy eldugott barlangban. Egy nap leforgása alatt... A mai reggelen még nagyon nem ezt várta az estétől! ~ S ha már este... Dynti most fog elmenni, vagy talán reggel? Mert ha reggel, akkor talán... ~ Szemei hamar el is kerekednek a feltörő "enyhén" perverz gondolatok hatására, de nagyon gyorsan elhessegeti ezt.*
- Ő... Dynti?
*Kapja fejét hirtelen a hölgyemény felé, akit már nem maga előtt lát, hanem maga mellett. Közben érkezik egy csuklyás alak, akihez az ébenhajúnak semmi köze, hiszen ő is nemrég érkezett, talán csak valaki iderendelte, így nem tulajdonít neki nagyobb jelentőset. Ha szükséges, besegít a tőrével, de ha támadásra adná a fejét a csuklyás, minden bizonnyal ő járna pórul, hiszen Nadae is jól harcol, az a fekete hajú sem tűnik gyengének, Dyntinől ne is beszéljünk... Illetve még Willből is könnyedén kinézné, hogy valami furcsa trükkel próbálná útját állni az illetőnek. Így pedig Mortarra nincs is szükség, majd elintézik Nadaeék, ahogy akarják. Azonban egy valami, mégpedig a varjú mégis megragadja tekintetét. A mocsár tele volt ilyen csodás állatokkal, kiknek melankolikus nótája mindig nagy hangulatot varázsolt a láp kísérteties világába.
Ám most sokkal inkább foglalkoztatja a Vöröske böködésének a tárgya, így azonnal felpattan a tűz mellől, s követi a hölgyeményt egy eldugottabb helyre.*
- Inkább megtartanám. *hajol kacsintva és sejtelmes mosollyal ő is közelebb Dyntihez, csökkentve a köztük levő távolságot* Mondd csak, mikor indultok? Csak mert... *mutat a szobák felé* Ott mi... *mutogat most hol magára, hogy a hölgyeményre* Talán alaposabban is átbeszélhetnénk azt a múltat, vagy inkább annak a szebbik részét...
*Nyögi ki végül sejtelmesen, felvéve azt a kétes ábrázatot, melyet még a három szajhára vetett, s melyről nem lehet eldönteni, hogy perverz tartalom bújik meg mögötte, vagy valami alattomos trükk. Nos, trükközni Dynti előtt úgysem tud, így ez hamar ki is esik...*
230. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-05 18:36:32
Üzenet elküldve: 2014-12-05 18:36:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak//
*Nem lát túl sokat, amíg a repedésen keresztül préseli magát. Mint ahogyan az szokásos, amikor igénybe veszi a mágiáját, azaz, hogy a varjú szemén keresztül lát, mindig elfárad, enyhén szédül. Ilyenkor a legjobb számára az alvás, vagy csak egy néhány órás pihenő, de mivel nem mai kutya, nem kéne megerőltetnie magát.
Bent már valamivel nagyobb fény fogadja, és nem is foglalkozva először az itt állókkal, körbetekint a barlangszobában. Az egyik sötét részlegből hirtelen egy fekete árny surran Thyseynn felé, és aprócska karmos lábaival a férfi vállára telepszik. A varja az, az a drágalátos mágikus varja, felismeri, hisz mint az övében, az ő nyakában is ott lóg egy szemet ábrázoló talizmán. Arany körvonalakkal, fehér alapban kék írisszel. Kétségkívül szép darab mindkettő, bár a varjúé némileg kisebb. Hörgő hangokat adva ugrándozik a csuklyás vállán, míg a kintről beszűrődő légmozgás libbentgeti szakadt, ijesztően gonosznak tetsző ruháját.
Már-már teljesen kísértetiesnek hat.*
-Nem szöktem én ki semmilyen cellából, fiú. *mondja nyugodt, csendes hangján. Mindig azt mondták, olyan hangja van, mintha lopakodni akarna, és suttogna. Még ha indulatos, akkor is fülelni kell, hogy meghallják.
Miután a szavakat elsuttogta, egy lépéssel közelebb kerül a csapathoz, és ruhája újra meglibben. Hamuszürke kezével megsimogatja a madár koromfekete testét, aki dorombolást imitálva dörgölődzik tovább hozzá, repetát kérve, amit kisvártatva meg is kap.*
-Elkezdhetném mesélni az élettörténetemet, de szerintem felfordulnátok az unalomtól, ámbár az én kicsi Qharrom örülne a szemeiteknek. *kap egy újabb simogatást a varjú, a csapat pedig még egy lépés közelséget. Remélhetőleg nem késsel viszonozzák a közeledést. Elmondhatná, hogy állatmágia jóvoltából került ide, de vagy nem hinnének neki, vagy pedig megölnék, mint ahogy az előbbi jelenet képkockáit látva azt a szerencsétlent is.*
*Nem lát túl sokat, amíg a repedésen keresztül préseli magát. Mint ahogyan az szokásos, amikor igénybe veszi a mágiáját, azaz, hogy a varjú szemén keresztül lát, mindig elfárad, enyhén szédül. Ilyenkor a legjobb számára az alvás, vagy csak egy néhány órás pihenő, de mivel nem mai kutya, nem kéne megerőltetnie magát.
Bent már valamivel nagyobb fény fogadja, és nem is foglalkozva először az itt állókkal, körbetekint a barlangszobában. Az egyik sötét részlegből hirtelen egy fekete árny surran Thyseynn felé, és aprócska karmos lábaival a férfi vállára telepszik. A varja az, az a drágalátos mágikus varja, felismeri, hisz mint az övében, az ő nyakában is ott lóg egy szemet ábrázoló talizmán. Arany körvonalakkal, fehér alapban kék írisszel. Kétségkívül szép darab mindkettő, bár a varjúé némileg kisebb. Hörgő hangokat adva ugrándozik a csuklyás vállán, míg a kintről beszűrődő légmozgás libbentgeti szakadt, ijesztően gonosznak tetsző ruháját.
Már-már teljesen kísértetiesnek hat.*
-Nem szöktem én ki semmilyen cellából, fiú. *mondja nyugodt, csendes hangján. Mindig azt mondták, olyan hangja van, mintha lopakodni akarna, és suttogna. Még ha indulatos, akkor is fülelni kell, hogy meghallják.
Miután a szavakat elsuttogta, egy lépéssel közelebb kerül a csapathoz, és ruhája újra meglibben. Hamuszürke kezével megsimogatja a madár koromfekete testét, aki dorombolást imitálva dörgölődzik tovább hozzá, repetát kérve, amit kisvártatva meg is kap.*
-Elkezdhetném mesélni az élettörténetemet, de szerintem felfordulnátok az unalomtól, ámbár az én kicsi Qharrom örülne a szemeiteknek. *kap egy újabb simogatást a varjú, a csapat pedig még egy lépés közelséget. Remélhetőleg nem késsel viszonozzák a közeledést. Elmondhatná, hogy állatmágia jóvoltából került ide, de vagy nem hinnének neki, vagy pedig megölnék, mint ahogy az előbbi jelenet képkockáit látva azt a szerencsétlent is.*
229. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-04 22:14:46
Üzenet elküldve: 2014-12-04 22:14:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Kedveli a nőket, akik nem ájulnak a karjaiba egyetlen bók hallatán, elégedetten mosolyog hát Dyntire. Talán pont ez tartja itt, ebben a rücskös kis barlangban, mert barátai, azok már nincsenek itt. De nem is gond. Talán soha nem is voltak... lehet, nem is létezik ilyesmi. Vagy így vág vissza a sors, amiért kihasználta az embereket, átverte, kifosztotta és meggyalázta őket. Romantikus gondolat, de ez inkább egyszerűen csak egy elcseszett nap. Az új leányzó még csak figyelemre sem méltatja megjegyzését, dehát hozzászokott már, hogy a nők szeretik játszani a nehezen kaphatót. Ez alól pedig a vörös szépség mögött érkező kalózleányzó sem kivétel, sőt, neki talán ez a hobbija. Bár azért ennyi teperés után már igazán hagyhatná, hogy megfektessék... nem mintha a nőstények nem vágynának rá.*
- Érdekes feltételezés, de mindketten pontosan tudjuk, hogy nem valami helytálló. Nagyjából akkor lesz segítségedre az a sötétbőrű, ha magadtól nem találnád meg a pékséget...
*Sóhajt fel az elf, de ha titkolni akarja valódi indokait, hát minek faggassa tovább? Nem mintha érdekelné. A bugyija érdekli. Pontosabban annak a tartalma. Nem kifejezetten zavarja, hogy Nadae már egyszer ott hagyta, vagy ahogyan Will nyalizik az új kislánynak, ahogy az sem, hogy ismét valami csuklyás őrült találta meg a barlangot, akiknek biztos valami szektás gyülekezete van errefelé, ő ezt mind leszarja. Finoman lép a barna leányzó mögé, nyugtatóan pihentetve meg ujjait derekán, sármos félmosollyal suttogva neki tovább, halkan kuncogva idegességén.*
- Mire fel vagy ilyen morcos, hercegnőm? Még időm se volt igazán, hogy elrontsam a kedved... *Mímelten sóhajt fel, mint akinek nincs is nagyobb szívfájdalma ennél, pedig csak szimplán ki akarja zárni a saját bajait. Nem markol Nadaéba, de azért határozottan tartja, ha nagyon kapálózik, talán elengedi, de ha csak elküldi melegebb éghajlatokra, akkor nem igen fog mozdulni a tenyere. Se feljebb, se lejjebb, most inkább a közelség számít, mint az intimitás. Ráér még feltüzelni a nőstényt, egyelőre épp elég, ha valami eltereli a figyelmét.*
*Kedveli a nőket, akik nem ájulnak a karjaiba egyetlen bók hallatán, elégedetten mosolyog hát Dyntire. Talán pont ez tartja itt, ebben a rücskös kis barlangban, mert barátai, azok már nincsenek itt. De nem is gond. Talán soha nem is voltak... lehet, nem is létezik ilyesmi. Vagy így vág vissza a sors, amiért kihasználta az embereket, átverte, kifosztotta és meggyalázta őket. Romantikus gondolat, de ez inkább egyszerűen csak egy elcseszett nap. Az új leányzó még csak figyelemre sem méltatja megjegyzését, dehát hozzászokott már, hogy a nők szeretik játszani a nehezen kaphatót. Ez alól pedig a vörös szépség mögött érkező kalózleányzó sem kivétel, sőt, neki talán ez a hobbija. Bár azért ennyi teperés után már igazán hagyhatná, hogy megfektessék... nem mintha a nőstények nem vágynának rá.*
- Érdekes feltételezés, de mindketten pontosan tudjuk, hogy nem valami helytálló. Nagyjából akkor lesz segítségedre az a sötétbőrű, ha magadtól nem találnád meg a pékséget...
*Sóhajt fel az elf, de ha titkolni akarja valódi indokait, hát minek faggassa tovább? Nem mintha érdekelné. A bugyija érdekli. Pontosabban annak a tartalma. Nem kifejezetten zavarja, hogy Nadae már egyszer ott hagyta, vagy ahogyan Will nyalizik az új kislánynak, ahogy az sem, hogy ismét valami csuklyás őrült találta meg a barlangot, akiknek biztos valami szektás gyülekezete van errefelé, ő ezt mind leszarja. Finoman lép a barna leányzó mögé, nyugtatóan pihentetve meg ujjait derekán, sármos félmosollyal suttogva neki tovább, halkan kuncogva idegességén.*
- Mire fel vagy ilyen morcos, hercegnőm? Még időm se volt igazán, hogy elrontsam a kedved... *Mímelten sóhajt fel, mint akinek nincs is nagyobb szívfájdalma ennél, pedig csak szimplán ki akarja zárni a saját bajait. Nem markol Nadaéba, de azért határozottan tartja, ha nagyon kapálózik, talán elengedi, de ha csak elküldi melegebb éghajlatokra, akkor nem igen fog mozdulni a tenyere. Se feljebb, se lejjebb, most inkább a közelség számít, mint az intimitás. Ráér még feltüzelni a nőstényt, egyelőre épp elég, ha valami eltereli a figyelmét.*
228. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-04 21:03:08
Üzenet elküldve: 2014-12-04 21:03:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
- Egy ágyban, mi? *Kacér ívbe kanyarodik a szemöldöke, miközben letörölhetetlen vigyor van a képén. Legalábbis, ami a külsőségeket illeti. Belül a fejében azonban, százféle visító, tiltakozó hanggal találkozik, mely azon nyomban visszavonulót fújna, mielőtt bárminemű viszonyba bonyolódna az éjhajúval. Ezt a távolságot a mocsárban némileg sikerült megtartania, de ott is kérdéses volt, hogy meddig sikeres ez. Így most, amikor realizálódik fejében a férfi szándéka, természetesen beijed, még ha ezt a külső szemlélődő nem is láthatja, azonban a kacér mosoly és szemöldöke játékos vonogatása mellett, szürke íriszei mégis elárulhatnak valamit ebből. De nem is ő lenne, ha összhangban tudná tartani belső énjét a tetteivel, s épp ezért azon kapja magát, hogy gyökeresen megváltozott a férfihoz való viszonya, legalábbis, ahhoz képest, amilyen még délelőtt volt. Ugyanezt érzékeli viszont Mortar felől is. Áll vele szemben, felszegi az állát, majd mint, akit ez az egész mégsem érdekel annyira, megvonja a vállát.* Ágynak amúgy sem nevezném azt a tákolmányt, de figyelmeztetlek, hogy tőrrel a kezemben szoktam aludni, talán rémlik valami. *Kihagyhatatlan mosoly, majd figyelmét a kölyökre áldozza. Őszinte válaszának talán meg kellene nyugtatnia a vöröske lelkét, azonban mégis tart a kamasztól, szüntelen arra tud gondolni, hogy lehet, efféle beteges módon szokta kimutatni, ha kedvel valakit, így talán nem árt tartani tőle a távolságot.*
- Fáj, hát, de legalább helyén van a fejem. *Kacsint a srácra, majd óhatatlanul is a nyakához nyúl, hogy ujjával végigsimítson az emlegetett részen. Azt már azonban nem bírja ki egy lágy kacagás nélkül, ami ezután hagyja el a fiú ajkait. Akaratlanul is megindulnak ujjai, hogy kedvesen beleborzoljon a fiú hajába.*
- Én legalábbis biztos, úgyhogy ne aggódj. *Hagyja, hogy önbizalma szárnyaljon egy kicsit, de nincs sok firtatni való a dologban, hiszen, elég a múltjába belenézni, hogy valóban elhiggye magáról, hogy legyőzhetetlen. Ettől pedig a szokásos diadalittas vigyor telepszik a bájos pofira. Ez nem is olvad le egykönnyen, hallva, hogy a levágott fej, amit Mortar oly nagy élvezettel tisztogat, pontosan azé a fickóé, aki a nyakán levő zúzódásokat okozta, s meglehet a férfi nem olyan szándékkal mondta, ő mégis szentül megvan róla győződve, hogy szándékosan ezt a fejet választotta. Oly annyira el is mereng ettől a dologtól, hogy csak későn veszi észre a kölyök pazarló magatartását. Amint kiesik az ábrándozásból és visszafordul Will felé, egy pillanatra még a szíve is felhagy a működésével. Szemei elkerekednek, mellkasa megemelkedik a visszafojtott levegőtől és idegesen tátogni kezd először. Igazából kiabálni óhajtott, de hang nem igazán hagyja el a vörös ajkakat. A kölyök dolga végeztével a kezébe nyomja az üveget, Dyntiből azonban a sokk hatására, csak annyi telik, hogy tenyere meginduljon a fiú tarkója felé, afféle nevelőszándékkal.*
- Megmondtam, hogy óvatosan a mennyiséggel *Láthatóan épp próbálkozik elnyomni egy erőteljes dühkitörést, miközben a rumos üveg rendesen megfogyatkozott tartalmát kémleli az arca elé tartva.* még egy ilyen és a fejeden verem szét. *Préseli ki a szavakat a fogai közül, valószínűleg haszontalanul, hisz a kölyök dolga végeztével megindul a mocsárlakó felé egy kis csevegésre. Ő maga villámló tekintettel követi, miközben szájához emeli az üveget. Ekkor ugrik be neki, hogy talán ideje lenne, ha a többiek is megkapnák a munkájukért járó jutalmat. Előbb azonban hagyja, hogy a fiú és az éjhajú társalogjanak egy sort, s csak utána egyenesedik feléjük. Kezét keresztbe fonja a mellkasa előtt, jobbjában az üveggel. Nagyon igyekszik nem haragosan nézni a fiúra, aki ilyen mértékű pazarlást hajtott végre, s ha esetleg Will egy pillanatra felnéz rá, hát akkor mérgesen csóválja a fejét felé.
Igen nehezen nyugszik le, de amint a kölyök elkezdi potyogtatni az információkat mélyen tisztelt vezérükről, kicsit megenyhül. Egy-egy résznél megvonja szemöldökét, máskor pedig sejtelmesen elmosolyodik.*
- Milyen agyafúrt fickó ez a Taug. *Számára nem nagy nehézség, hogy átlásson a férfi szándékain. Nyilvánvalóan nem azért akarja tudni Rinan, vagy bárki más gyenge pontját, hogy megvédhesse, sokkal inkább, hogy sakkban tartsa. Nem oktatja azonban ki a kölyköt, hiszen kíváncsi, hogy miként fogja véghez vinni a rábízott feladatot, ugyanakkor mostantól legalább tudja miként viszonyuljon a druidához.* Egy igazi megmentő. *Vesz egy mély levegőt, miközben felfigyel a Nadae és Mortar közötti kis susmusra. Felettébb érdekelné, hogy miről lehet szó, így a lehető "legfeltűnésmentesebben" lép mindig eggyel közelebb a pároshoz, de még mindig nem hall semmit. Szerencsétlenségére ez a társalgás meg is szakad, amikor újabb kámzsás alak jelenik meg a barlangban. Szemét forgatva sóhajt egyet.*
- Már megint? Fiúk, ti meg milyen bálból jöttetek? *Vonja fel a szemöldökét, és egy pillanatra a rács mögött raboskodók felé pillant. Azonban nem igyekszik neki túl sok figyelmet szentelni, Nadae és Rinan majd elintézik a dolgot. Figyelme most ismét Mortarra irányul.
Ujjával megpiszkálja a férfi vállát, majd ha felfigyel rá, akkor fejével egy félreeső hely felé bök, jelezvén, hogy kövesse. Már menet közben turkálni kezd az oldalán lógó batyuban, majd amint a barlang falához ér, megfordul, hogy szembekerüljön vele és igen közel hajol hozzá.*
- Csak, hogy ne érezd úgy, hogy nem érte meg a mai. *Azzal Mortar Gríjachor kezébe nyomja egy aprócska, de annál nehezebb zsákocskát. Ugyan nem volt sok ideje szétválogatni minden pénzt, de becslése szerint legalább 500 arany is lehet benne.
Ha a férfi átveszi a zsákocskát még megejt egy mosolyt.* Tudom, tudom az arany neked nem sokat számít, de ha nem kell még visszaadhatod, el tudom költeni. *Harap az ajkára játékosan. Ilyen közelségben még hangosabban kiabál belső énje, de jelenleg nem foglalkozik vele. Nem akarta mindenki szeme láttára átadni a pénzt, főleg, hogy a tündérkében továbbra sem bízik meg, így gyorsan kihasználva a kámzsás megjelenését, gyorsan letudja az üzleti dolgokat.*
- Egy ágyban, mi? *Kacér ívbe kanyarodik a szemöldöke, miközben letörölhetetlen vigyor van a képén. Legalábbis, ami a külsőségeket illeti. Belül a fejében azonban, százféle visító, tiltakozó hanggal találkozik, mely azon nyomban visszavonulót fújna, mielőtt bárminemű viszonyba bonyolódna az éjhajúval. Ezt a távolságot a mocsárban némileg sikerült megtartania, de ott is kérdéses volt, hogy meddig sikeres ez. Így most, amikor realizálódik fejében a férfi szándéka, természetesen beijed, még ha ezt a külső szemlélődő nem is láthatja, azonban a kacér mosoly és szemöldöke játékos vonogatása mellett, szürke íriszei mégis elárulhatnak valamit ebből. De nem is ő lenne, ha összhangban tudná tartani belső énjét a tetteivel, s épp ezért azon kapja magát, hogy gyökeresen megváltozott a férfihoz való viszonya, legalábbis, ahhoz képest, amilyen még délelőtt volt. Ugyanezt érzékeli viszont Mortar felől is. Áll vele szemben, felszegi az állát, majd mint, akit ez az egész mégsem érdekel annyira, megvonja a vállát.* Ágynak amúgy sem nevezném azt a tákolmányt, de figyelmeztetlek, hogy tőrrel a kezemben szoktam aludni, talán rémlik valami. *Kihagyhatatlan mosoly, majd figyelmét a kölyökre áldozza. Őszinte válaszának talán meg kellene nyugtatnia a vöröske lelkét, azonban mégis tart a kamasztól, szüntelen arra tud gondolni, hogy lehet, efféle beteges módon szokta kimutatni, ha kedvel valakit, így talán nem árt tartani tőle a távolságot.*
- Fáj, hát, de legalább helyén van a fejem. *Kacsint a srácra, majd óhatatlanul is a nyakához nyúl, hogy ujjával végigsimítson az emlegetett részen. Azt már azonban nem bírja ki egy lágy kacagás nélkül, ami ezután hagyja el a fiú ajkait. Akaratlanul is megindulnak ujjai, hogy kedvesen beleborzoljon a fiú hajába.*
- Én legalábbis biztos, úgyhogy ne aggódj. *Hagyja, hogy önbizalma szárnyaljon egy kicsit, de nincs sok firtatni való a dologban, hiszen, elég a múltjába belenézni, hogy valóban elhiggye magáról, hogy legyőzhetetlen. Ettől pedig a szokásos diadalittas vigyor telepszik a bájos pofira. Ez nem is olvad le egykönnyen, hallva, hogy a levágott fej, amit Mortar oly nagy élvezettel tisztogat, pontosan azé a fickóé, aki a nyakán levő zúzódásokat okozta, s meglehet a férfi nem olyan szándékkal mondta, ő mégis szentül megvan róla győződve, hogy szándékosan ezt a fejet választotta. Oly annyira el is mereng ettől a dologtól, hogy csak későn veszi észre a kölyök pazarló magatartását. Amint kiesik az ábrándozásból és visszafordul Will felé, egy pillanatra még a szíve is felhagy a működésével. Szemei elkerekednek, mellkasa megemelkedik a visszafojtott levegőtől és idegesen tátogni kezd először. Igazából kiabálni óhajtott, de hang nem igazán hagyja el a vörös ajkakat. A kölyök dolga végeztével a kezébe nyomja az üveget, Dyntiből azonban a sokk hatására, csak annyi telik, hogy tenyere meginduljon a fiú tarkója felé, afféle nevelőszándékkal.*
- Megmondtam, hogy óvatosan a mennyiséggel *Láthatóan épp próbálkozik elnyomni egy erőteljes dühkitörést, miközben a rumos üveg rendesen megfogyatkozott tartalmát kémleli az arca elé tartva.* még egy ilyen és a fejeden verem szét. *Préseli ki a szavakat a fogai közül, valószínűleg haszontalanul, hisz a kölyök dolga végeztével megindul a mocsárlakó felé egy kis csevegésre. Ő maga villámló tekintettel követi, miközben szájához emeli az üveget. Ekkor ugrik be neki, hogy talán ideje lenne, ha a többiek is megkapnák a munkájukért járó jutalmat. Előbb azonban hagyja, hogy a fiú és az éjhajú társalogjanak egy sort, s csak utána egyenesedik feléjük. Kezét keresztbe fonja a mellkasa előtt, jobbjában az üveggel. Nagyon igyekszik nem haragosan nézni a fiúra, aki ilyen mértékű pazarlást hajtott végre, s ha esetleg Will egy pillanatra felnéz rá, hát akkor mérgesen csóválja a fejét felé.
Igen nehezen nyugszik le, de amint a kölyök elkezdi potyogtatni az információkat mélyen tisztelt vezérükről, kicsit megenyhül. Egy-egy résznél megvonja szemöldökét, máskor pedig sejtelmesen elmosolyodik.*
- Milyen agyafúrt fickó ez a Taug. *Számára nem nagy nehézség, hogy átlásson a férfi szándékain. Nyilvánvalóan nem azért akarja tudni Rinan, vagy bárki más gyenge pontját, hogy megvédhesse, sokkal inkább, hogy sakkban tartsa. Nem oktatja azonban ki a kölyköt, hiszen kíváncsi, hogy miként fogja véghez vinni a rábízott feladatot, ugyanakkor mostantól legalább tudja miként viszonyuljon a druidához.* Egy igazi megmentő. *Vesz egy mély levegőt, miközben felfigyel a Nadae és Mortar közötti kis susmusra. Felettébb érdekelné, hogy miről lehet szó, így a lehető "legfeltűnésmentesebben" lép mindig eggyel közelebb a pároshoz, de még mindig nem hall semmit. Szerencsétlenségére ez a társalgás meg is szakad, amikor újabb kámzsás alak jelenik meg a barlangban. Szemét forgatva sóhajt egyet.*
- Már megint? Fiúk, ti meg milyen bálból jöttetek? *Vonja fel a szemöldökét, és egy pillanatra a rács mögött raboskodók felé pillant. Azonban nem igyekszik neki túl sok figyelmet szentelni, Nadae és Rinan majd elintézik a dolgot. Figyelme most ismét Mortarra irányul.
Ujjával megpiszkálja a férfi vállát, majd ha felfigyel rá, akkor fejével egy félreeső hely felé bök, jelezvén, hogy kövesse. Már menet közben turkálni kezd az oldalán lógó batyuban, majd amint a barlang falához ér, megfordul, hogy szembekerüljön vele és igen közel hajol hozzá.*
- Csak, hogy ne érezd úgy, hogy nem érte meg a mai. *Azzal Mortar Gríjachor kezébe nyomja egy aprócska, de annál nehezebb zsákocskát. Ugyan nem volt sok ideje szétválogatni minden pénzt, de becslése szerint legalább 500 arany is lehet benne.
Ha a férfi átveszi a zsákocskát még megejt egy mosolyt.* Tudom, tudom az arany neked nem sokat számít, de ha nem kell még visszaadhatod, el tudom költeni. *Harap az ajkára játékosan. Ilyen közelségben még hangosabban kiabál belső énje, de jelenleg nem foglalkozik vele. Nem akarta mindenki szeme láttára átadni a pénzt, főleg, hogy a tündérkében továbbra sem bízik meg, így gyorsan kihasználva a kámzsás megjelenését, gyorsan letudja az üzleti dolgokat.*
227. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-04 20:50:03
Üzenet elküldve: 2014-12-04 20:50:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*A barlang szája előtt, előreengedi a „vendégeit”, ahol csak az ébenhajú az új. Majd lassan vonszolja át magát a szűk résen. Hagyja, hogy a két alak előremenjen, ő egy fél percre a hideg falnak dől. Jól esik neki, a fal hűvöse, a rekkentő hőségtől való bejövetel után. Szabad kezével megmaszirozza a homlokát, ami hatására az is véres lett. Elfelejtette, hogy a kezére száradt némi vér. Kissé sem bizalomgerjesztő látvánnyal vonul be a barlangba. Első ránézésre látszik, hogy nincs jó kedve. A kinézete csak másodlagos, hogy szakadt, véres, s még a hasa is vérzik. De a legfőbb problémája, hogy reggel óta nem ivott rumot. Pedig a mai nap néhány eseményénél igazán indokolt lett volna a fogyasztása. Kedvét még az sem tetézi, hogy rögtön megtalálják.
Bájgúnárra nézve, arcára fintor ül ki, ami csak még ijesztőbbé teszi megjelenését.*
- No, már csak te hiányoztál. Lent van a lelki társad, Gigerli. Ha azon az adjaistenen múlik, akkor felhozza. Még egy hozzád hasonló, s levetem magam a szikláról.
*S ezzel menne is tovább, ha nem állítanák meg. Vagyis hirtelen nem hajolnának közel hozzá. A fiú közeledésére hirtelen hátrahőköl. A suttogását meghallgatva, csak felvonja szemöldökét, majd nemes egyszerűséggel kikerüli, s miközben a rakták felé megy – pedig a tavacska felé indokoltabb lenne, kinézete alapján – válaszol az elfnek.*
- Megsajnálni? *Neveti el magát, holott a valódi oka ez volt. De ezt semmi pénzért nem vallaná be senkinek.* - Az ok, ettől egyszerűbb. Szukafattya ismert volt a városban. Tudta kik az alvilágiak, tudta kiktől lehet lopni, csalni, ölni. Ismerte az ottani alvilági életet. Ha a nővérében van némi közös vonás, akkor lehet reménykedni, hogy ő is ismert a város sötét világában. Még hasznunkra válhat, ha abban a szárazföldi szutyokba bármit is el kell intéznünk.
*S ezzel el is tűnik a raktár belsejében, felváltva Vörikét. Elsőnek is boldogan felkiáltva dobja le kabátját a sarokba, s ölel át egy rummal teli hordót. Gügyögve beszél hozzá, majd fog egy közelben lévő üveget, s megtölti rummal. Így már könnyebben szakítja el magát a fatákolmánytól, s dől hátra a földön. Ruhája rejtekéből elővarázsolja a fejvadásztól szerzett papírt. Óvatosan hajtogatja szét, s emeli fel feje fölé, miközben lassan issza a már oly régóta áhítozott nedűjét. Csak nézi, s nézi, remélve, hogy most senki sem szakítja félbe melankóliáját. Tekintete elrévedezik.
Majd felül, térdeit felhúzza, s egyik kezét végigfekteti, s arra hajtja rá homlokát. Egyik kezében a papirusz, a másikban az üveg van.*
~Mit csináljak, Kapitányom? Felmar az örökségem…Mondjuk te se vele kezdted, de az az otthonom. Te mit csinálnál?~
*Mélázik még magában néhány percet, majd sóhajtva feláll, s újra elrejti a papírt. Amíg nem dönti el, hogy mit akar kezdeni, addig nem akarja senkinek sem – főleg nem Vörikének – megmutatni. Majd ha eljön az ideje. Majd…
Kabátját még felveszi, majd kilépve a raktárból, az első dolga, hogy a tóhoz menjen. Ruháit gyorsan ledobja, nem foglalkozva azzal, hogy a barlangba rajta kívül még mások is vannak, akik láthatják pőre testét. Nem aggódik, hogy ruhájából előkandikál a pergamen, azt jól elrejtette. A rumot pedig gondosan a part széléhez rakta. Nem az a szégyenkező fajta. Gyorsan megmártózik a tóba, folyton le-lebukva. Próbálja lemosni testéről a kikötő porát, mocskát, s a rá ragadt vért. Több-kevesebb sikerrel. Főleg inkább a körmei alól nem tudja kimosni.
Kiül a part szélére, hogy jobban megvizsgálja oldalán lévő sebét. Egy kis rumot önt a sebre, hogy fertőtlenítse. Amíg megszárad, ott marad a tó szélén, ha bárki odamegy hozzá beszélgetni, akkor készséggel meghallgatja az illetőt, de most egy kis időre kivonja magát a forgalomból. Amint megszáradt, felveszi a ledobott gönceit, majd nem foglalkozva tovább a sebével visszamegy a többiekhez.
Vagyis inkább Mort felé veszi az irányt. Félrehajtott fejjel, némileg irigykedve nézi, annak precíz mozdulatait, majd leül mellé a tűzhöz.*
- Mennyire vagy kapható ismerkedésre? Nagyon? Rendben. *Kezd is bele mondókájába.* - Lenne itt egy tag, aki eléggé hírhedt tolvaj. Sok rosszat hallottam róla, talán még hírnévből ismerjük is egymást. Meg lehet más úton is nem lehetetlen. Az a tökelütött Nyurga elküldött abba a senkiházi táborba, hallhattad. Így nem lesz időm felkeresni a tagot. Szóval az lenne a feladatod, hogy megkeresd. Kreantisnak hívják, a vezetéknevét nem tudom. A kikötőben találod meg. Ezzel jó pontot szereznél neki. *Bök fejével Dynti felé, ahogy ördögi vigyor kúszik arcára.* - Fehér, akár csak te, rozsdavörös, rövid haja van, könnyen ki lehet szúrni.
*Kacsint a fiú felé, majd mielőtt választ kaphatna, amire igazából nem is kíváncsi, ivás közben egy tag jelenik meg a barlang szájába. Egy csuklyás. Szemei vészjóslóan villanak meg. Ma már volt dolga egy csuklyás alakkal, s tapasztalatai vele nem voltak kellemesek. Akaratán kívül kap az oldalához, ahogy felegyenesedik.*
- Te meg ki a rák fene vagy? S hogy a fészkes fenébe találtál ide?
*Tör ki belőle a kérdés, felháborodással. Ennek oka igen egyszerű. Ezt a helyet, annak, aki Nem ismeri, szinte lehetetlen megtalálnia. S az elmúlt napok másról sem szóltak, csakhogy egy rakat idegen magától idetalált. Soha nem volt ilyen gond, amióta szállít a barlangba árut, soha senki nem talált ide. Erre most meg?*
*A barlang szája előtt, előreengedi a „vendégeit”, ahol csak az ébenhajú az új. Majd lassan vonszolja át magát a szűk résen. Hagyja, hogy a két alak előremenjen, ő egy fél percre a hideg falnak dől. Jól esik neki, a fal hűvöse, a rekkentő hőségtől való bejövetel után. Szabad kezével megmaszirozza a homlokát, ami hatására az is véres lett. Elfelejtette, hogy a kezére száradt némi vér. Kissé sem bizalomgerjesztő látvánnyal vonul be a barlangba. Első ránézésre látszik, hogy nincs jó kedve. A kinézete csak másodlagos, hogy szakadt, véres, s még a hasa is vérzik. De a legfőbb problémája, hogy reggel óta nem ivott rumot. Pedig a mai nap néhány eseményénél igazán indokolt lett volna a fogyasztása. Kedvét még az sem tetézi, hogy rögtön megtalálják.
Bájgúnárra nézve, arcára fintor ül ki, ami csak még ijesztőbbé teszi megjelenését.*
- No, már csak te hiányoztál. Lent van a lelki társad, Gigerli. Ha azon az adjaistenen múlik, akkor felhozza. Még egy hozzád hasonló, s levetem magam a szikláról.
*S ezzel menne is tovább, ha nem állítanák meg. Vagyis hirtelen nem hajolnának közel hozzá. A fiú közeledésére hirtelen hátrahőköl. A suttogását meghallgatva, csak felvonja szemöldökét, majd nemes egyszerűséggel kikerüli, s miközben a rakták felé megy – pedig a tavacska felé indokoltabb lenne, kinézete alapján – válaszol az elfnek.*
- Megsajnálni? *Neveti el magát, holott a valódi oka ez volt. De ezt semmi pénzért nem vallaná be senkinek.* - Az ok, ettől egyszerűbb. Szukafattya ismert volt a városban. Tudta kik az alvilágiak, tudta kiktől lehet lopni, csalni, ölni. Ismerte az ottani alvilági életet. Ha a nővérében van némi közös vonás, akkor lehet reménykedni, hogy ő is ismert a város sötét világában. Még hasznunkra válhat, ha abban a szárazföldi szutyokba bármit is el kell intéznünk.
*S ezzel el is tűnik a raktár belsejében, felváltva Vörikét. Elsőnek is boldogan felkiáltva dobja le kabátját a sarokba, s ölel át egy rummal teli hordót. Gügyögve beszél hozzá, majd fog egy közelben lévő üveget, s megtölti rummal. Így már könnyebben szakítja el magát a fatákolmánytól, s dől hátra a földön. Ruhája rejtekéből elővarázsolja a fejvadásztól szerzett papírt. Óvatosan hajtogatja szét, s emeli fel feje fölé, miközben lassan issza a már oly régóta áhítozott nedűjét. Csak nézi, s nézi, remélve, hogy most senki sem szakítja félbe melankóliáját. Tekintete elrévedezik.
Majd felül, térdeit felhúzza, s egyik kezét végigfekteti, s arra hajtja rá homlokát. Egyik kezében a papirusz, a másikban az üveg van.*
~Mit csináljak, Kapitányom? Felmar az örökségem…Mondjuk te se vele kezdted, de az az otthonom. Te mit csinálnál?~
*Mélázik még magában néhány percet, majd sóhajtva feláll, s újra elrejti a papírt. Amíg nem dönti el, hogy mit akar kezdeni, addig nem akarja senkinek sem – főleg nem Vörikének – megmutatni. Majd ha eljön az ideje. Majd…
Kabátját még felveszi, majd kilépve a raktárból, az első dolga, hogy a tóhoz menjen. Ruháit gyorsan ledobja, nem foglalkozva azzal, hogy a barlangba rajta kívül még mások is vannak, akik láthatják pőre testét. Nem aggódik, hogy ruhájából előkandikál a pergamen, azt jól elrejtette. A rumot pedig gondosan a part széléhez rakta. Nem az a szégyenkező fajta. Gyorsan megmártózik a tóba, folyton le-lebukva. Próbálja lemosni testéről a kikötő porát, mocskát, s a rá ragadt vért. Több-kevesebb sikerrel. Főleg inkább a körmei alól nem tudja kimosni.
Kiül a part szélére, hogy jobban megvizsgálja oldalán lévő sebét. Egy kis rumot önt a sebre, hogy fertőtlenítse. Amíg megszárad, ott marad a tó szélén, ha bárki odamegy hozzá beszélgetni, akkor készséggel meghallgatja az illetőt, de most egy kis időre kivonja magát a forgalomból. Amint megszáradt, felveszi a ledobott gönceit, majd nem foglalkozva tovább a sebével visszamegy a többiekhez.
Vagyis inkább Mort felé veszi az irányt. Félrehajtott fejjel, némileg irigykedve nézi, annak precíz mozdulatait, majd leül mellé a tűzhöz.*
- Mennyire vagy kapható ismerkedésre? Nagyon? Rendben. *Kezd is bele mondókájába.* - Lenne itt egy tag, aki eléggé hírhedt tolvaj. Sok rosszat hallottam róla, talán még hírnévből ismerjük is egymást. Meg lehet más úton is nem lehetetlen. Az a tökelütött Nyurga elküldött abba a senkiházi táborba, hallhattad. Így nem lesz időm felkeresni a tagot. Szóval az lenne a feladatod, hogy megkeresd. Kreantisnak hívják, a vezetéknevét nem tudom. A kikötőben találod meg. Ezzel jó pontot szereznél neki. *Bök fejével Dynti felé, ahogy ördögi vigyor kúszik arcára.* - Fehér, akár csak te, rozsdavörös, rövid haja van, könnyen ki lehet szúrni.
*Kacsint a fiú felé, majd mielőtt választ kaphatna, amire igazából nem is kíváncsi, ivás közben egy tag jelenik meg a barlang szájába. Egy csuklyás. Szemei vészjóslóan villanak meg. Ma már volt dolga egy csuklyás alakkal, s tapasztalatai vele nem voltak kellemesek. Akaratán kívül kap az oldalához, ahogy felegyenesedik.*
- Te meg ki a rák fene vagy? S hogy a fészkes fenébe találtál ide?
*Tör ki belőle a kérdés, felháborodással. Ennek oka igen egyszerű. Ezt a helyet, annak, aki Nem ismeri, szinte lehetetlen megtalálnia. S az elmúlt napok másról sem szóltak, csakhogy egy rakat idegen magától idetalált. Soha nem volt ilyen gond, amióta szállít a barlangba árut, soha senki nem talált ide. Erre most meg?*
226. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-04 18:44:04
Üzenet elküldve: 2014-12-04 18:44:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
*Kíváncsi ábrázattal figyeli Dyntina reakcióját a kutya halálát illetően, azonban annyira sosem volt figyelmes, hogy az ilyen kis árnyalt, hamar tovaillanó vonásokat észrevehesse, értelmezhesse, tehát egyáltalán nem realizálódik benne tettének súlyossága. Ellenben a figyelmeztetést mélyen az eszébe vési, noha egyáltalán nem tervezte, hogy bármelyiküket is hasonló bánásmódban részesítené, mint Gombolyagot, leszámítva persze az emberáldozatnak szánt kámzsást.*
- Titeket sose bántanálak. *Mosolyodik el szelíden, szavai pedig őszinteségtől visszhangoznak a barlang falai között, azonban nem csupán a hangja, hanem nyílt könyvként ismeretes lélektükrei is mondandójának igazáról árulkodnak, amint leginkább a Vöröskét figyeli. Van is rajta mit néznie, amikor felfedi előtte önnön harci sérüléseit, s látva, hogy a leányzó is az övéhez hasonlatos nyomok büszke tulajdonosa, úgy ő is inkább tekint a sajátjaira örömmel, semmint bánattal, nem ám, mint néhány pillanattal ezelőtt.*
- És neked is fáj, ha nyelsz? *Billenti oldalra a fejét, kíváncsian mustrálva tovább Dyntina fehér, kecses nyakát, amelynek nagy része immáron a vörös fürtök óvó takarásába burkolódzott. Ő sajnos nem tudja hova rejteni a kellemetlen emlékeket, de a lány könnyed reakciója után már tényleg nem gondol az esetre akkora tragédiaként. Ellenben hamari távozásuk újabb okot ad arra, hogy kissé megint elszontyolodjon.*
- Az nem lehet, hiszen ti legyőzhetetlenek vagytok. *Jelenti ki gyermetegen, leginkább a saját nyugalma érdekében, mert igazán belegondolni se tud, mi történik akkor, ha valamelyik Kárhozott többé már nem jön vissza nyirkos, ám mégis csak otthonos barlangjukba. Persze akadnak tagok, akiket jobban szívlel, vagy közelebbi kapcsolatban áll velük, de mivel mindenkivel barátként igyekszik viselkedni, bármelyikük elvesztése fájó volna neki. Az már részletkérdés, hogy Zaraunról is így gondolta, aztán a halálát követően a testét vagdosta Taug parancsára, szóval ez megint csak attól függ, hogy az aktuális, általa kiemelkedő egyéniségnek tartott illető hogyan tálalja neki az esetleges tragédiát. Általában, ha kézhez kap valami szépen becsomagolt okot, akkor több probléma nincsen a gyászával és a kételkedésével.
Így esik ez Dyntina felvilágosításával is a rumot illetően, aminek köszönhetően ajkaira mosoly telepedik, lelkébe pedig megnyugvás, miszerint semmi kellemetlenség nem fogja érni, ha a lötty a bőrével fog érintkezni, ellenben viszont a kínos nyomoknak annyi lesz.*
- De, ezek csak foltok. *Jegyzi meg, hálásan pillogva a lányra, majd elveszi tőle az üveget, és ugyan a Vöröske figyelmeztette, hogy ne pazaroljon sokat, azért annyira nem ügyes, hogy kicentizze a kellő mennyiséget, szóval, mintha csak vízzel öblítené a kezeit, bőségesen kezeli az alkoholt is. Mielőtt azonban Dynti lecsaphatná a fejét, visszanyomja a lány kezébe a tetemesen megcsappant rumot, és immáron tisztán – noha alkoholtól bűzösen – visszatrappol Mortarhoz. Persze megeshet, hogy még előtte elkapja a vörös hajzuhataggal megáldott hölgyemény - feltéve, ha efféle módon akarná megtorolni az áttetsző nedű pazarlását -, viszont ha visszajutott az ébenhajú férfihez, akkor megint csak letelepszik mellé, hogy tovább szemlélhesse az immáron neki ajándékozott belsőségeket.*
- Köszönöm. *Mosolyog bájosan a férfire, majd a fej kilétére is választ kap, ami természetesen egyből elindítja benne a kombinálást.*
- Ha valaki megfojtogat téged vagy a barátaidat, akkor annak le kell vágni a fejét? Le kell vágni Rinan fejét? *Kérdezi csöndesen, bizalmasan hajolva közelebb a férfihez, s bizony igen csak sok múlik Mortar válaszán. Na, nem mintha egyből nekiesne az elfnek, ha igennel felelne a mocsárlakó, azonban mélyen elgondolkodna az eshetőségen, és később bizonyosan Tauggal is megvitatná a helyzetet.
Amennyiben megkapta a válaszát, visszatér a neki szánt furcsaságok nyomogatásához, esetleg gurigatásához, s úgy felel a további kérdésekre.*
- A gyerekkorom? Sokat halásztam apával, fogtunk rákokat is néha, meg a viskót is sokszor újjá kellett építeni, ha elvitte a víz. Neki segítettem, de azért sokat játszottam is a tengerben. *Meséli, amint ábrázatára ártatlan mosoly kucorodik, igen csak éles kontrasztban azzal, hogy épp a lefejezett tag nyelvét húzza két oldalról az ujjai között.
Folytatná tovább is a mesét, ekkor viszont Dyntina szól közbe.*
- Hát... öhm... Jó vezér, és néha rá csap a kezedre a botjával, ha valamit nem jól csinálsz, szóval vigyázz, mert fáj ám. *Tanácsolja bölcsen, aztán ekképpen folytatja:* Azt mondta, hogy szeretne minket megvédeni, amihez tudni kell mindenkinek a gyengeségét, de Rinanét elfelejtettem megkérdezni, és szerintem most már nem is fogja elmondani... *Motyogja egy csöppet elkenődve, mintha ott se lenne az elf.* Pedig nem szeretném, ha baja esne, Taug szerint viszont csak így tud ránk vigyázni... *Zárja le a mondandóját kissé búskomoran, kissé teljesen nem arról beszélve, ami az eredeti kérdés volt, azonban így sem marad Dyntina információ nélkül, sőt, valószínűleg a druida egyik legnagyobb titkát fecsegte ki, s bár figyelmeztette a férfi hajnalban, hogy tartsa a száját, már teljesen elfelejtette az intelmet.
Efféle hangulatban veszi kezei közé ezúttal a kocsmai csapat áldozatának szemét, hogy közelebbről is megvizsgálhassa, amikor apró neszre lesz figyelmes a bejárat irányából. Máskor valószínűleg fel se tűnne neki a hang, most viszont egyből felpattan, és izgatott mosollyal sasol, hátha Taug tért vissza, a bölcs vezér alakja helyett viszont teljesen más tárul a szemei elé.*
- H-ho-hogyan?! *Szemöldökei a magasba szökkennek, lélektükrei pedig nagyra nyílnak, amint az újabb kámzsást vizslatja, akiről meggyőződése, hogy ugyan az, mint aki nemrég a cellában gubbasztott.* Ki-kiszabadult a kámzsás! *Kiabálja, mutatóujjával a férfi felé bökve, s arra sem véve a fáradtságot, hogy elnézzen a foglyok felé.*
A hozzászólás írója (Williän Ciraon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.04 19:15:53
*Kíváncsi ábrázattal figyeli Dyntina reakcióját a kutya halálát illetően, azonban annyira sosem volt figyelmes, hogy az ilyen kis árnyalt, hamar tovaillanó vonásokat észrevehesse, értelmezhesse, tehát egyáltalán nem realizálódik benne tettének súlyossága. Ellenben a figyelmeztetést mélyen az eszébe vési, noha egyáltalán nem tervezte, hogy bármelyiküket is hasonló bánásmódban részesítené, mint Gombolyagot, leszámítva persze az emberáldozatnak szánt kámzsást.*
- Titeket sose bántanálak. *Mosolyodik el szelíden, szavai pedig őszinteségtől visszhangoznak a barlang falai között, azonban nem csupán a hangja, hanem nyílt könyvként ismeretes lélektükrei is mondandójának igazáról árulkodnak, amint leginkább a Vöröskét figyeli. Van is rajta mit néznie, amikor felfedi előtte önnön harci sérüléseit, s látva, hogy a leányzó is az övéhez hasonlatos nyomok büszke tulajdonosa, úgy ő is inkább tekint a sajátjaira örömmel, semmint bánattal, nem ám, mint néhány pillanattal ezelőtt.*
- És neked is fáj, ha nyelsz? *Billenti oldalra a fejét, kíváncsian mustrálva tovább Dyntina fehér, kecses nyakát, amelynek nagy része immáron a vörös fürtök óvó takarásába burkolódzott. Ő sajnos nem tudja hova rejteni a kellemetlen emlékeket, de a lány könnyed reakciója után már tényleg nem gondol az esetre akkora tragédiaként. Ellenben hamari távozásuk újabb okot ad arra, hogy kissé megint elszontyolodjon.*
- Az nem lehet, hiszen ti legyőzhetetlenek vagytok. *Jelenti ki gyermetegen, leginkább a saját nyugalma érdekében, mert igazán belegondolni se tud, mi történik akkor, ha valamelyik Kárhozott többé már nem jön vissza nyirkos, ám mégis csak otthonos barlangjukba. Persze akadnak tagok, akiket jobban szívlel, vagy közelebbi kapcsolatban áll velük, de mivel mindenkivel barátként igyekszik viselkedni, bármelyikük elvesztése fájó volna neki. Az már részletkérdés, hogy Zaraunról is így gondolta, aztán a halálát követően a testét vagdosta Taug parancsára, szóval ez megint csak attól függ, hogy az aktuális, általa kiemelkedő egyéniségnek tartott illető hogyan tálalja neki az esetleges tragédiát. Általában, ha kézhez kap valami szépen becsomagolt okot, akkor több probléma nincsen a gyászával és a kételkedésével.
Így esik ez Dyntina felvilágosításával is a rumot illetően, aminek köszönhetően ajkaira mosoly telepedik, lelkébe pedig megnyugvás, miszerint semmi kellemetlenség nem fogja érni, ha a lötty a bőrével fog érintkezni, ellenben viszont a kínos nyomoknak annyi lesz.*
- De, ezek csak foltok. *Jegyzi meg, hálásan pillogva a lányra, majd elveszi tőle az üveget, és ugyan a Vöröske figyelmeztette, hogy ne pazaroljon sokat, azért annyira nem ügyes, hogy kicentizze a kellő mennyiséget, szóval, mintha csak vízzel öblítené a kezeit, bőségesen kezeli az alkoholt is. Mielőtt azonban Dynti lecsaphatná a fejét, visszanyomja a lány kezébe a tetemesen megcsappant rumot, és immáron tisztán – noha alkoholtól bűzösen – visszatrappol Mortarhoz. Persze megeshet, hogy még előtte elkapja a vörös hajzuhataggal megáldott hölgyemény - feltéve, ha efféle módon akarná megtorolni az áttetsző nedű pazarlását -, viszont ha visszajutott az ébenhajú férfihez, akkor megint csak letelepszik mellé, hogy tovább szemlélhesse az immáron neki ajándékozott belsőségeket.*
- Köszönöm. *Mosolyog bájosan a férfire, majd a fej kilétére is választ kap, ami természetesen egyből elindítja benne a kombinálást.*
- Ha valaki megfojtogat téged vagy a barátaidat, akkor annak le kell vágni a fejét? Le kell vágni Rinan fejét? *Kérdezi csöndesen, bizalmasan hajolva közelebb a férfihez, s bizony igen csak sok múlik Mortar válaszán. Na, nem mintha egyből nekiesne az elfnek, ha igennel felelne a mocsárlakó, azonban mélyen elgondolkodna az eshetőségen, és később bizonyosan Tauggal is megvitatná a helyzetet.
Amennyiben megkapta a válaszát, visszatér a neki szánt furcsaságok nyomogatásához, esetleg gurigatásához, s úgy felel a további kérdésekre.*
- A gyerekkorom? Sokat halásztam apával, fogtunk rákokat is néha, meg a viskót is sokszor újjá kellett építeni, ha elvitte a víz. Neki segítettem, de azért sokat játszottam is a tengerben. *Meséli, amint ábrázatára ártatlan mosoly kucorodik, igen csak éles kontrasztban azzal, hogy épp a lefejezett tag nyelvét húzza két oldalról az ujjai között.
Folytatná tovább is a mesét, ekkor viszont Dyntina szól közbe.*
- Hát... öhm... Jó vezér, és néha rá csap a kezedre a botjával, ha valamit nem jól csinálsz, szóval vigyázz, mert fáj ám. *Tanácsolja bölcsen, aztán ekképpen folytatja:* Azt mondta, hogy szeretne minket megvédeni, amihez tudni kell mindenkinek a gyengeségét, de Rinanét elfelejtettem megkérdezni, és szerintem most már nem is fogja elmondani... *Motyogja egy csöppet elkenődve, mintha ott se lenne az elf.* Pedig nem szeretném, ha baja esne, Taug szerint viszont csak így tud ránk vigyázni... *Zárja le a mondandóját kissé búskomoran, kissé teljesen nem arról beszélve, ami az eredeti kérdés volt, azonban így sem marad Dyntina információ nélkül, sőt, valószínűleg a druida egyik legnagyobb titkát fecsegte ki, s bár figyelmeztette a férfi hajnalban, hogy tartsa a száját, már teljesen elfelejtette az intelmet.
Efféle hangulatban veszi kezei közé ezúttal a kocsmai csapat áldozatának szemét, hogy közelebbről is megvizsgálhassa, amikor apró neszre lesz figyelmes a bejárat irányából. Máskor valószínűleg fel se tűnne neki a hang, most viszont egyből felpattan, és izgatott mosollyal sasol, hátha Taug tért vissza, a bölcs vezér alakja helyett viszont teljesen más tárul a szemei elé.*
- H-ho-hogyan?! *Szemöldökei a magasba szökkennek, lélektükrei pedig nagyra nyílnak, amint az újabb kámzsást vizslatja, akiről meggyőződése, hogy ugyan az, mint aki nemrég a cellában gubbasztott.* Ki-kiszabadult a kámzsás! *Kiabálja, mutatóujjával a férfi felé bökve, s arra sem véve a fáradtságot, hogy elnézzen a foglyok felé.*
A hozzászólás írója (Williän Ciraon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.04 19:15:53
225. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-02 18:02:11
Üzenet elküldve: 2014-12-02 18:02:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak - Az új jövevény//
*Az utolsó, amit a holló szemén át látott, egy sziklaösvény, mely végül egy szirthez torkollik, ahol egy sziklarepedés mélyébe repül...
...És újra emberi szemmel lát. Most még egy szirt helyett kismilliószor többet lát, és abban a bizonyos ösvény felkutatásában bizony a köd nincs segítségére. Míg varjúszeme látta az utat, igyekezett a legkisebb részleteket megjegyezni, hogy azok alapján találjon oda, de még így sem egyszerű a dolog, hisz madártávlatból minden olyan egyszerűnek tűnik, hogy az ember el is felejti, hogy a talajhoz ragadt népség egyáltalán nem lát olyan perspektívából.
Végül megtalálja a helyes ösvényt, hála a kardviráglevél alakú kőnek, amely kőpengeként emelkedik ki a földből nagyjából egy láb magasra, és ez volt az első, amit megjegyzett magának odafentről.
A szél belekap ruhájába, és a lóbálódzó ruha így még kísértetiesebb megjelenést kölcsönöz számára. Bármennyire karizmatikus lesz ettől, nincs ínyére az, hogy a fagyos tengeri szél ekképp kapkodjon szellős ruházatába, így igyekszik minél gyorsabban célba érni.
~Még egy. Félhold alakú vájat a földben, aztán be a repedésbe.~
A másik hátránya az ennek a varjúszemnek, hogy nem hallja vele a hangokat, és a szagokat se érzi. Ha tudta volna, hogy az idefent süvítő szél olyan, mint ha valakiről a bőrt nyúznák, a szag pedig olyan átható, mint a tömeges halpusztulás, kétszer is átgondolta volna, hogy a madár nyomába eredjen.
Barlangok sokasága szabdalja a vidéket, és itt-ott néhány sejtelmes szempár is villan a homály ködében. Elég erősen szorítja a cseresznyefabotját nap, mint nap, így ennél görcsösebben már nem tudná fogni, ehelyett inkább csak a szemek felé suhint egy laza ívvel, amolyan fenyegetés céljából, leplezve, hogy halvány lila gőze nincs a kardforgatáshoz. Se a botforgatáshoz. Az egyik suhintás közben viszont elveszti egyensúlyát, és hasra esik, a csuklya pedig aláhull vállára. Évek óta először napvilágra kerül arca, még ha csak néhány másodpercre is, mert azon nyomban visszakerül rá a kámzsa. Mindenesetre, legalább így nőtt néhány pillanat erejéig a látóköre, és meg tudta látni a vájatot. Már közel jár.
Alig pár lépés és a sziklamélyedés előtt találja magát. Hamuszürke kezét a nyirkos sziklafalra tapasztja.
~Erős.~
Nem egy vastag fickó, így könnyen bepréseli magát a repedésen, de ami elé fog tárulni, az elég bizonytalan, és biztos, hogy oda nem vékony testalkat kell.*
*Az utolsó, amit a holló szemén át látott, egy sziklaösvény, mely végül egy szirthez torkollik, ahol egy sziklarepedés mélyébe repül...
...És újra emberi szemmel lát. Most még egy szirt helyett kismilliószor többet lát, és abban a bizonyos ösvény felkutatásában bizony a köd nincs segítségére. Míg varjúszeme látta az utat, igyekezett a legkisebb részleteket megjegyezni, hogy azok alapján találjon oda, de még így sem egyszerű a dolog, hisz madártávlatból minden olyan egyszerűnek tűnik, hogy az ember el is felejti, hogy a talajhoz ragadt népség egyáltalán nem lát olyan perspektívából.
Végül megtalálja a helyes ösvényt, hála a kardviráglevél alakú kőnek, amely kőpengeként emelkedik ki a földből nagyjából egy láb magasra, és ez volt az első, amit megjegyzett magának odafentről.
A szél belekap ruhájába, és a lóbálódzó ruha így még kísértetiesebb megjelenést kölcsönöz számára. Bármennyire karizmatikus lesz ettől, nincs ínyére az, hogy a fagyos tengeri szél ekképp kapkodjon szellős ruházatába, így igyekszik minél gyorsabban célba érni.
~Még egy. Félhold alakú vájat a földben, aztán be a repedésbe.~
A másik hátránya az ennek a varjúszemnek, hogy nem hallja vele a hangokat, és a szagokat se érzi. Ha tudta volna, hogy az idefent süvítő szél olyan, mint ha valakiről a bőrt nyúznák, a szag pedig olyan átható, mint a tömeges halpusztulás, kétszer is átgondolta volna, hogy a madár nyomába eredjen.
Barlangok sokasága szabdalja a vidéket, és itt-ott néhány sejtelmes szempár is villan a homály ködében. Elég erősen szorítja a cseresznyefabotját nap, mint nap, így ennél görcsösebben már nem tudná fogni, ehelyett inkább csak a szemek felé suhint egy laza ívvel, amolyan fenyegetés céljából, leplezve, hogy halvány lila gőze nincs a kardforgatáshoz. Se a botforgatáshoz. Az egyik suhintás közben viszont elveszti egyensúlyát, és hasra esik, a csuklya pedig aláhull vállára. Évek óta először napvilágra kerül arca, még ha csak néhány másodpercre is, mert azon nyomban visszakerül rá a kámzsa. Mindenesetre, legalább így nőtt néhány pillanat erejéig a látóköre, és meg tudta látni a vájatot. Már közel jár.
Alig pár lépés és a sziklamélyedés előtt találja magát. Hamuszürke kezét a nyirkos sziklafalra tapasztja.
~Erős.~
Nem egy vastag fickó, így könnyen bepréseli magát a repedésen, de ami elé fog tárulni, az elég bizonytalan, és biztos, hogy oda nem vékony testalkat kell.*
224. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-02 17:16:41
Üzenet elküldve: 2014-12-02 17:16:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
// Kárhozottak //
*Mortar sajnos nem olyan, akit könnyen ki lehetne zökkenteni, s mivel ember, elf, ork, egy kutya nála, így a fekete hajú sem igazán mozgat meg benne semmit. Olyannyira nem, hogy nagyjából észre sem veszi, sőt, mikor megszólal, akkor a mondandója el sem jut az ébenhajú fülébe, így mintha ott sem lenne, egy unott ábrázattal és ásítással sétál odébb, így nem is látja az esetleges próbálkozását Dyntinél. Még a fiú is izgalmasabbnak tűnik nála, ami a férfi esetén igen nagy szó!*
- Nem csak egy szobában! *emeli fel ujját* Csak nem gondolod, hogy azok után, amit érted tettem, még a földön fogok aludni?!
*Színpadias éllel, kissé eltúlozva mondja szavait, bár tény, hogy komolyan gondolja az utolsó részt. Ő nem vár semmi azért, mert egy ideig elszállásolta Dyntit a mocsárban, ugyanakkor ha kell, erőszakkal fogja beljebb tolni a vöröskét az ágyban, ha ez szükséges. Bár van egy olyan sejtése, hogy ha erre kerül sor, azt még élvezné is a hölgyike! A mocsárban sem volt túlságosan máshogy, hiszen egy hűvösebb időben "veszélyes" volt a földön aludni, ugyanis bár bent nem volt tűz a kunyhóban, de melegebb volt, mint kint, ez pedig vonzotta befelé a csúszómászókat, amik igazán rosszak tudtak lenni!
Mikor letelepedik, s a fiú odatrappol mellé, nagyot sóhajtva, szemforgatva fordul felé, ám látva valami furcsát rajta, inkább csak megvonja a vállát. Egyértelműen látszik, hogy nem egy átlagos "gyerek", valami mélyen van ott bent, ami kiemelte ebből a kategóriából, hiszen már csak a tudat is elég, hogy egy ilyen társaságban van.*
- Azt nem!
*Csap rá Will kezére, mikor az agyat próbálja megérinteni, szemöldökét ráncolni is kezdi, de végül a szépen leszántott bőr felé mutat.*
- Az a tiéd lehet. Meg a többi is.
*Érti az arcbőrre, a hajra, a szemekre, a nyelvre, s minden olyanra, mely el fog rohadni. Éppenséggel a bőrrel is lehetne mit kezdeni, de Mortarnak most semmi kedve ahhoz, hogy még azt is feldolgozza.*
- Ez annak a feje, aki Dyntit próbálta megfojtani.
*Mondja tárgyilagosan, miközben a hölgyemény nyaka felé bök, ahol még jól látható a sérülése. Azt lehetne hinni, hogy így bosszulta meg, ám ez téves következtetés lenne, hiszen csupán azért hozta ezt a fejet, mert ez volt közelebb hozzá, s viszonylag ennek tűnt normálisnak a koponyája.*
- Neked mivel telt mégis a gyerekkorod? *pillant értetlenül Will felé, megszemlélve a vérfoltokat, s hallva az említett kutyát* Már ha volt ilyen...
*Hangja megvető lehet, bár akár saját magának is feltehette volna ugyanezt a kérdést. Ugyanakkor nem megvetésnek szánja, hiszen még mindig úgy tartja, hogy van valami a fiúban. Mintha "romlatlan" lenne, persze Mortar értékrendjéhez viszonyítva, de ez a vélemény még úgyis alakul a jövőben.
Hamar kiszedi a belsőségeket a koponyából, majd egy rongy segítségével elkezdi szép fényesre és tisztára súrolni a részeket, hogy tökéletesen nézzen majd ki a szobában. Közben az is eszébe jut, hogy fogakból csinál majd díszt még, de ahhoz persze több fejre van szükség, úgyhogy ez még a jövő zenéje lesz, de egy remek kis terv kezdete!
Ha kész van mindennel, ő is odalép a többiek mellé a kis tóhoz, majd lemossa magáról a rászáradt, már-már feketés vérfoltokat, bár ő addig súrolja s kaparja, míg végleg le nem jön róla. Ezután odalép a tűzhöz, s az agy darabokat szépen fölé tartva elkezdi sütögetni, hogy majd elfogyaszthassa vacsoráját, ha Dyntiék elmentek. Bár így nélküle túlságosan sok időt nem fog itt tölteni, nincs is értelme ezekkel itt maradni, sokkal inkább bejárja majd a vidéket, jobban megismerve, hogy hol is fogja tölteni az elkövetkező időket.*
*Mortar sajnos nem olyan, akit könnyen ki lehetne zökkenteni, s mivel ember, elf, ork, egy kutya nála, így a fekete hajú sem igazán mozgat meg benne semmit. Olyannyira nem, hogy nagyjából észre sem veszi, sőt, mikor megszólal, akkor a mondandója el sem jut az ébenhajú fülébe, így mintha ott sem lenne, egy unott ábrázattal és ásítással sétál odébb, így nem is látja az esetleges próbálkozását Dyntinél. Még a fiú is izgalmasabbnak tűnik nála, ami a férfi esetén igen nagy szó!*
- Nem csak egy szobában! *emeli fel ujját* Csak nem gondolod, hogy azok után, amit érted tettem, még a földön fogok aludni?!
*Színpadias éllel, kissé eltúlozva mondja szavait, bár tény, hogy komolyan gondolja az utolsó részt. Ő nem vár semmi azért, mert egy ideig elszállásolta Dyntit a mocsárban, ugyanakkor ha kell, erőszakkal fogja beljebb tolni a vöröskét az ágyban, ha ez szükséges. Bár van egy olyan sejtése, hogy ha erre kerül sor, azt még élvezné is a hölgyike! A mocsárban sem volt túlságosan máshogy, hiszen egy hűvösebb időben "veszélyes" volt a földön aludni, ugyanis bár bent nem volt tűz a kunyhóban, de melegebb volt, mint kint, ez pedig vonzotta befelé a csúszómászókat, amik igazán rosszak tudtak lenni!
Mikor letelepedik, s a fiú odatrappol mellé, nagyot sóhajtva, szemforgatva fordul felé, ám látva valami furcsát rajta, inkább csak megvonja a vállát. Egyértelműen látszik, hogy nem egy átlagos "gyerek", valami mélyen van ott bent, ami kiemelte ebből a kategóriából, hiszen már csak a tudat is elég, hogy egy ilyen társaságban van.*
- Azt nem!
*Csap rá Will kezére, mikor az agyat próbálja megérinteni, szemöldökét ráncolni is kezdi, de végül a szépen leszántott bőr felé mutat.*
- Az a tiéd lehet. Meg a többi is.
*Érti az arcbőrre, a hajra, a szemekre, a nyelvre, s minden olyanra, mely el fog rohadni. Éppenséggel a bőrrel is lehetne mit kezdeni, de Mortarnak most semmi kedve ahhoz, hogy még azt is feldolgozza.*
- Ez annak a feje, aki Dyntit próbálta megfojtani.
*Mondja tárgyilagosan, miközben a hölgyemény nyaka felé bök, ahol még jól látható a sérülése. Azt lehetne hinni, hogy így bosszulta meg, ám ez téves következtetés lenne, hiszen csupán azért hozta ezt a fejet, mert ez volt közelebb hozzá, s viszonylag ennek tűnt normálisnak a koponyája.*
- Neked mivel telt mégis a gyerekkorod? *pillant értetlenül Will felé, megszemlélve a vérfoltokat, s hallva az említett kutyát* Már ha volt ilyen...
*Hangja megvető lehet, bár akár saját magának is feltehette volna ugyanezt a kérdést. Ugyanakkor nem megvetésnek szánja, hiszen még mindig úgy tartja, hogy van valami a fiúban. Mintha "romlatlan" lenne, persze Mortar értékrendjéhez viszonyítva, de ez a vélemény még úgyis alakul a jövőben.
Hamar kiszedi a belsőségeket a koponyából, majd egy rongy segítségével elkezdi szép fényesre és tisztára súrolni a részeket, hogy tökéletesen nézzen majd ki a szobában. Közben az is eszébe jut, hogy fogakból csinál majd díszt még, de ahhoz persze több fejre van szükség, úgyhogy ez még a jövő zenéje lesz, de egy remek kis terv kezdete!
Ha kész van mindennel, ő is odalép a többiek mellé a kis tóhoz, majd lemossa magáról a rászáradt, már-már feketés vérfoltokat, bár ő addig súrolja s kaparja, míg végleg le nem jön róla. Ezután odalép a tűzhöz, s az agy darabokat szépen fölé tartva elkezdi sütögetni, hogy majd elfogyaszthassa vacsoráját, ha Dyntiék elmentek. Bár így nélküle túlságosan sok időt nem fog itt tölteni, nincs is értelme ezekkel itt maradni, sokkal inkább bejárja majd a vidéket, jobban megismerve, hogy hol is fogja tölteni az elkövetkező időket.*
223. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-02 13:33:40
Üzenet elküldve: 2014-12-02 13:33:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Maga sem tudja mi lepi meg jobban, amit a kölyök mond, vagy az a hangnem, amivel azt teszi. Szürkéi ha lehet még nagyobbak leszek és nyel egy nagyot, de ezen kívül igyekszik ezzel kapcsolatos reakcióját a minimumra szorítani, hisz láthatóan a kölyök nem igazán foglalkozik tette helyességének megítélésével. Vagyis, de! Sőt, inkább úgy tűnik roppant büszke is rá.
Lehajtja a fejét és fúj egy újabbat, mitől kusza vörös tincsei pillanatokra a levegőbe szökkennek a kipréselt lehelet ereje által, majd visszaszöknek az arcába. Valójában maga sem érti, de valamiért szíven ütötte, hogy pont a kis nyáladzó szőrpamacs sínylette meg Will nyilvánvaló bizonyítási vágyát az Őrült felé. Még élénken él benne, ahogy csak egy nappal korábban a zuhogó esőben az ölébe kapta az ázott (s ettől kellően büdös) kis állatot, mire az hálásan képen nyalta. Az sem érdekelné, ha egy egyszerű emberen kísérletezik a kölyök, de hát a kis négylábúban mégis csak volt valami őszinte vidámság, amivel végig csaholta a barlangot, hogy képtelen bevallani, mennyire sajnálja az állatot. Azonban azt is képtelen felismerni, hogy ha most emiatt kioktatja a kölyköt, azzal nem változtat a dolgon, s ki tudja, talán mégis csak hasznos volt az állat áldozata.
Lopva ismét Rinan felé tekint. ~Szóval erre ez a nagy távolságtartás~ Egy ideig láthatóan keresi a szavakat.* Hát ez... ez... *Hebeg habog, majd megrázza a fejét és kihúzza magát.* Figyelmeztetlek kölyök, ha csak meglátom, hogy közelít felém is a pengéd, neked annyi. *Húzza el az ujját a nyaka előtt végül kissé fenyegetően, holott kétli, hogy a fiú legközelebb már rajtuk akarna kísérletezni, de hát... ~Megölte a saját kutyáját!~ Belső hangja visítozik. Miután félreteszi a dolgot, ismét barátságosabb hangnemre vált, s ekkor tűnik fel neki valami hasonlóság kettőjük között, legalábbis ami a kölyök nyakát illeti. Újabbat pillant az elf felé, hisz nyilvánvalóan nem Will fojtogatta magát, s nem is Aethe lehetett a hunyó, Varonar pedig cellán belül van, így nincs más, aki ezt tehette. Ettől függetlenül a sajnálat helyett inkább egy kényszeredett mosoly kúszik az arcára, talán vidámabb is lenne, ha nem tudta volna most meg azokat, amiket az imént megtudott. Ahelyett, hogy szólna valamit, kihúzza a nyakát és félresöpri az útból vörös tincseit, hogy megvillantsa a fiú előtt a saját nyakán éktelenkedő szorongatásból származó foltjait, amit a kikötői bunyóban szerzett.* Úgy látom hasonlóan telt a napunk. *Engedi vissza a tincseket.* Te is öltél én is, s mind a ketten a gazdagabbak lettünk egy szép nyakékkel. *Mosolyogja el a dolgot, bár azért a fickó nyers erejének nyoma igencsak fájdalmasan hagyta rajta nyomát a lányon, de legalább nem érte karcolás, különösen az arcát.* De az is igaz, hogy én nem igazán csontozással mulattam időm egy részét. *Cseverészik a kölyökkel, hisz egyelőre úgy tűnik mindenki el van a maga dolgával. Nadae is és Rinan elsutyorognak maguknak, Mortar fejet hámoz, így nem úgy tűnik, mintha sietős lenne a dolguk.*
- Aha. *Veszi tudomásul a kámzsás életének végét jelentő kis bejelentést. Tőle aztán már most fel is fordulhatott volna egy helyben. Betör valahova, lopkod, majd nem szól egy szót sem. ~Jellemtelen kis senki, legalább védte volna meg magát~ Rázza meg a fejét rosszallóan, majd a fiú szemébe szegezi a tekintetét, a kérdése után.*
- A te nagyon várt vezéred úgy gondolta, hogy olyan unalmas volt a mai napunk, hogy szíves örömmel látogatnánk meg egy ismeretlen barbár hordát. *Bök fejével a kalózka felé, bár láthatóan nincs ínyére a dolog. Más sem hiányzik most neki, minthogy egy csapat felajzott büdös kis senki csorgassa a nyálukat a hátsójuk után, vagy ki tudja, talán erőszakosabban igyekeznek kifejezni vágyaikat. A gondolatra elborzad.* Úgyhogy az is lehet, hogy most látsz minket utoljára. *Kacsint egyet, mintha a világ legszebb hírét közölte volna és ujjával az üveg oldalán kezd játszadozni, miközben végignézi, ahogy a fiú megindul a tó felé.
Miután sikerül megfelelő távolságra eltávolítani a Bongyorit a tündérke segítő kendője elől, felnevet a kölyök kérdésén.*
- Hogy csípni? *Kérdez vissza nagyokat kacagva, de pillanatok alatt eszébe jut mire fel kérdezi a kölyök. Hisz előző nap ezzel fertőtlenítette a sebes lábát. Ugyanakkor most láthatóan mégis jobban hajlik a dolog felé, mivel a vöröske jelenleg nem próbálkozik azzal, hogy a torkán is lenyomja a nedűt, sőt, mintha a mai nap még talán kevésbé is akarna neki adni belőle. Egy ideig vár tartózkodóan, hogy mit óhajt a fiú, de miután látja, hogy ő bizony a mai nap folyamán nem tudja eldönteni ezt a kérdést, így mély és fájdalmas sóhajjal lép elé.*
- Na ide figyelj, nem fog fájni mivel nem a te véred. Tegnap azért fájt, mert volt egy gusztustalan kis seb a térdeden, ez viszont most csak folt, nem? *Kérdezi gyanakvóan, most már eljutott arra a szintre, hogy tényleg mindent el tud képzelni az ifjúságról. Kényszeredetten nyújtja felé az üveget, ha a kölyök határoz, de azért szúrós szemekkel fogja végigkísérni, hogy mi a mennyiség, amit a fel akar használni és nem tudja megállni, hogy szóban se figyelmeztesse.* Aztán óvatosan a mértékkel, kicsit sok megy pocsékba már miattad, én pedig nem fogok józanon nekiindulni ennek az útnak. *Morogja el a végét, majd, hogy addig se álldogáljanak csendben, nekiáll puhatolózni.*
- Mondd csak, mit tudsz te erről a Taugról? *Vonja meg a szemöldökét. Elhallgatva a kölyök beszédét, amikor a druidáról volt szó, biztos benne, hogy rosszat nem fog most hallani, legalábbis olyat nem, amit a srác annak ítélne meg, de a maiak után, ki tudja, hogy Will mit ítél meg rosszként?*
*Maga sem tudja mi lepi meg jobban, amit a kölyök mond, vagy az a hangnem, amivel azt teszi. Szürkéi ha lehet még nagyobbak leszek és nyel egy nagyot, de ezen kívül igyekszik ezzel kapcsolatos reakcióját a minimumra szorítani, hisz láthatóan a kölyök nem igazán foglalkozik tette helyességének megítélésével. Vagyis, de! Sőt, inkább úgy tűnik roppant büszke is rá.
Lehajtja a fejét és fúj egy újabbat, mitől kusza vörös tincsei pillanatokra a levegőbe szökkennek a kipréselt lehelet ereje által, majd visszaszöknek az arcába. Valójában maga sem érti, de valamiért szíven ütötte, hogy pont a kis nyáladzó szőrpamacs sínylette meg Will nyilvánvaló bizonyítási vágyát az Őrült felé. Még élénken él benne, ahogy csak egy nappal korábban a zuhogó esőben az ölébe kapta az ázott (s ettől kellően büdös) kis állatot, mire az hálásan képen nyalta. Az sem érdekelné, ha egy egyszerű emberen kísérletezik a kölyök, de hát a kis négylábúban mégis csak volt valami őszinte vidámság, amivel végig csaholta a barlangot, hogy képtelen bevallani, mennyire sajnálja az állatot. Azonban azt is képtelen felismerni, hogy ha most emiatt kioktatja a kölyköt, azzal nem változtat a dolgon, s ki tudja, talán mégis csak hasznos volt az állat áldozata.
Lopva ismét Rinan felé tekint. ~Szóval erre ez a nagy távolságtartás~ Egy ideig láthatóan keresi a szavakat.* Hát ez... ez... *Hebeg habog, majd megrázza a fejét és kihúzza magát.* Figyelmeztetlek kölyök, ha csak meglátom, hogy közelít felém is a pengéd, neked annyi. *Húzza el az ujját a nyaka előtt végül kissé fenyegetően, holott kétli, hogy a fiú legközelebb már rajtuk akarna kísérletezni, de hát... ~Megölte a saját kutyáját!~ Belső hangja visítozik. Miután félreteszi a dolgot, ismét barátságosabb hangnemre vált, s ekkor tűnik fel neki valami hasonlóság kettőjük között, legalábbis ami a kölyök nyakát illeti. Újabbat pillant az elf felé, hisz nyilvánvalóan nem Will fojtogatta magát, s nem is Aethe lehetett a hunyó, Varonar pedig cellán belül van, így nincs más, aki ezt tehette. Ettől függetlenül a sajnálat helyett inkább egy kényszeredett mosoly kúszik az arcára, talán vidámabb is lenne, ha nem tudta volna most meg azokat, amiket az imént megtudott. Ahelyett, hogy szólna valamit, kihúzza a nyakát és félresöpri az útból vörös tincseit, hogy megvillantsa a fiú előtt a saját nyakán éktelenkedő szorongatásból származó foltjait, amit a kikötői bunyóban szerzett.* Úgy látom hasonlóan telt a napunk. *Engedi vissza a tincseket.* Te is öltél én is, s mind a ketten a gazdagabbak lettünk egy szép nyakékkel. *Mosolyogja el a dolgot, bár azért a fickó nyers erejének nyoma igencsak fájdalmasan hagyta rajta nyomát a lányon, de legalább nem érte karcolás, különösen az arcát.* De az is igaz, hogy én nem igazán csontozással mulattam időm egy részét. *Cseverészik a kölyökkel, hisz egyelőre úgy tűnik mindenki el van a maga dolgával. Nadae is és Rinan elsutyorognak maguknak, Mortar fejet hámoz, így nem úgy tűnik, mintha sietős lenne a dolguk.*
- Aha. *Veszi tudomásul a kámzsás életének végét jelentő kis bejelentést. Tőle aztán már most fel is fordulhatott volna egy helyben. Betör valahova, lopkod, majd nem szól egy szót sem. ~Jellemtelen kis senki, legalább védte volna meg magát~ Rázza meg a fejét rosszallóan, majd a fiú szemébe szegezi a tekintetét, a kérdése után.*
- A te nagyon várt vezéred úgy gondolta, hogy olyan unalmas volt a mai napunk, hogy szíves örömmel látogatnánk meg egy ismeretlen barbár hordát. *Bök fejével a kalózka felé, bár láthatóan nincs ínyére a dolog. Más sem hiányzik most neki, minthogy egy csapat felajzott büdös kis senki csorgassa a nyálukat a hátsójuk után, vagy ki tudja, talán erőszakosabban igyekeznek kifejezni vágyaikat. A gondolatra elborzad.* Úgyhogy az is lehet, hogy most látsz minket utoljára. *Kacsint egyet, mintha a világ legszebb hírét közölte volna és ujjával az üveg oldalán kezd játszadozni, miközben végignézi, ahogy a fiú megindul a tó felé.
Miután sikerül megfelelő távolságra eltávolítani a Bongyorit a tündérke segítő kendője elől, felnevet a kölyök kérdésén.*
- Hogy csípni? *Kérdez vissza nagyokat kacagva, de pillanatok alatt eszébe jut mire fel kérdezi a kölyök. Hisz előző nap ezzel fertőtlenítette a sebes lábát. Ugyanakkor most láthatóan mégis jobban hajlik a dolog felé, mivel a vöröske jelenleg nem próbálkozik azzal, hogy a torkán is lenyomja a nedűt, sőt, mintha a mai nap még talán kevésbé is akarna neki adni belőle. Egy ideig vár tartózkodóan, hogy mit óhajt a fiú, de miután látja, hogy ő bizony a mai nap folyamán nem tudja eldönteni ezt a kérdést, így mély és fájdalmas sóhajjal lép elé.*
- Na ide figyelj, nem fog fájni mivel nem a te véred. Tegnap azért fájt, mert volt egy gusztustalan kis seb a térdeden, ez viszont most csak folt, nem? *Kérdezi gyanakvóan, most már eljutott arra a szintre, hogy tényleg mindent el tud képzelni az ifjúságról. Kényszeredetten nyújtja felé az üveget, ha a kölyök határoz, de azért szúrós szemekkel fogja végigkísérni, hogy mi a mennyiség, amit a fel akar használni és nem tudja megállni, hogy szóban se figyelmeztesse.* Aztán óvatosan a mértékkel, kicsit sok megy pocsékba már miattad, én pedig nem fogok józanon nekiindulni ennek az útnak. *Morogja el a végét, majd, hogy addig se álldogáljanak csendben, nekiáll puhatolózni.*
- Mondd csak, mit tudsz te erről a Taugról? *Vonja meg a szemöldökét. Elhallgatva a kölyök beszédét, amikor a druidáról volt szó, biztos benne, hogy rosszat nem fog most hallani, legalábbis olyat nem, amit a srác annak ítélne meg, de a maiak után, ki tudja, hogy Will mit ítél meg rosszként?*
222. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-12-01 14:11:44
Üzenet elküldve: 2014-12-01 14:11:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
*Mielőtt még belevetné magát a kinti nyüzsgésbe, hálásan mosolyog a tündérkére a kedvességéért, ami mögé természetesen semmiféle rosszindulatot vagy számító hajlamot nem lát, hiszen többnyire magából indul ki, márpedig ő sosem tenne ilyet, tudatosan biztosan nem.
Ezután viszont Dyntinek és Mortarnak adózik a figyelmével, noha az ébenhajú férfit illetően inkább csak a munkálkodása érdekli, és az sem tovább, mint ameddig végigtapicskol mindent, amire kíváncsi. Épp az egyik szemgolyót gurítgatja a földön, amikor is feltűnik a Vöröskének Gombolyag hiánya. A kérdésre megemeli a fejét, majd olyan ábrázattal tekint a lányra, mintha a válasznak teljesen nyilvánvalónak kellene lennie, függetlenül attól, hogy a vérengzésnek szemtanúi közé nem tartozott Dyntina.*
- Hát ő rajta próbáltam. *Feleli némi értetlenkedéssel a hangjában, hogy miért is kell ezt megmagyaráznia, de utána rádöbben a lehetséges okra, legalábbis ő magának kitalál valamit, csak hogy kerek s logikus legyen minden.* Ja, igen... Rinan elvitte valahova, de nem mertem utána menni... *Hangját suttogóra fogja, mintha az elf így sem hallaná eléggé tisztán, közben pedig finoman a nyakára simítja véres ujjait, oda, ahol a férfi alaposan megszorongatta. Tudattalan mozdulat ez, nem kívánja besározni egykori legjobb barátját, azonban az emlék fájó, épp úgy a pirosas, lilás nyomok is a bőrén.
Mélyen fúródott a tüske a szívébe, ki tudja, talán felhőtlen és elszakíthatatlannak tűnő barátságuk még a pirkadatán leáldozott? Kellemetlen neki ebbe belegondolni, ám egyelőre nagyobb a félelme és bizalmatlansága, minthogy megpróbálja helyre hozni a kapcsolatukat. Ráadásul a többiek elismerése is mélyíti benne az érzést, hogy egyedül Rinan árulta el, egyedül ő nem képes értékelni az elért eredményeit, amelyekre máskülönben jómaga is igen büszke.
Mindenesetre szomorkás gondolataiból egy újabb kérdés rázza fel a Vöröske csábos ajkairól lecsordulván, így kacsóját visszaengedi az ölébe, míg türkiz lélektükreit hagyja a cella felé vánszorogni, ahol már csak két rab árvátlankodik.*
- A kámzsást említette Taug, aki egy szót sem szólott, amióta megérkezett. *Feleli nyugodt hangon, azonban hamarost fordítja vissza immáron sajnálkozással telt íriszeit a lányra.* Hogyhogy nem? Megint elmentek? *Kérdezi a kelleténél kissé zaklatottabban, merthogy nem akar szűkös társaságban egyedül maradni Rinannal, no meg, örömmel töltötte volna el, ha Dynti is jelen van a nagy eseményen. De ha nem, hát nem.
Közben elindul a tóhoz, hogy lemosakodjon, persze továbbra is figyelemmel kíséri a vörös hajú szavait, már ami a munkát illeti. Sok mindent azonban nem tud hozzáfűzni, így csupán az arannyal teli erszényre vet egy megilletődött pillantást, utána viszont Aethe köti le az érdeklődését. Ahogy tanácsolja, visszaengedi kezeit a hideg vízbe, majd a kétes kinézetű rongyra pillant, de mivel egyáltalán nem finnyás, barátságosan elmosolyodik.*
- Köszö- *Már épp hálálkodna és nyújtaná az egyik mancsát, hogy hasznosítsa a felajánlott anyagdarabot, amikor Dyntina odébb tessékeli a tündérke közeléből, és a saját praktikáját ismerteti vele. Kíváncsi, nagyra nyílt szemekkel pillog a rumos üvegre, ám hamarost realizálódik benne, hogy miféle ital lötyög benne, és tekintve a legutóbbi kellemetlen érintkezést az alkohollal, nem feltétlenül tartja jó ötletnek, hogy újfent arra támaszkodjék.*
- Nem is tudom... Nem fog csípni? *Kérdezi tanácstalanul, hol a Vöröskére, hol pedig Aethére pillantva s várva, hogy valaki helyette határozzon, ugyanis ő teljesen döntésképtelennek érzi magát, noha igazán egyszerű dologról vagyon szó.*
*Mielőtt még belevetné magát a kinti nyüzsgésbe, hálásan mosolyog a tündérkére a kedvességéért, ami mögé természetesen semmiféle rosszindulatot vagy számító hajlamot nem lát, hiszen többnyire magából indul ki, márpedig ő sosem tenne ilyet, tudatosan biztosan nem.
Ezután viszont Dyntinek és Mortarnak adózik a figyelmével, noha az ébenhajú férfit illetően inkább csak a munkálkodása érdekli, és az sem tovább, mint ameddig végigtapicskol mindent, amire kíváncsi. Épp az egyik szemgolyót gurítgatja a földön, amikor is feltűnik a Vöröskének Gombolyag hiánya. A kérdésre megemeli a fejét, majd olyan ábrázattal tekint a lányra, mintha a válasznak teljesen nyilvánvalónak kellene lennie, függetlenül attól, hogy a vérengzésnek szemtanúi közé nem tartozott Dyntina.*
- Hát ő rajta próbáltam. *Feleli némi értetlenkedéssel a hangjában, hogy miért is kell ezt megmagyaráznia, de utána rádöbben a lehetséges okra, legalábbis ő magának kitalál valamit, csak hogy kerek s logikus legyen minden.* Ja, igen... Rinan elvitte valahova, de nem mertem utána menni... *Hangját suttogóra fogja, mintha az elf így sem hallaná eléggé tisztán, közben pedig finoman a nyakára simítja véres ujjait, oda, ahol a férfi alaposan megszorongatta. Tudattalan mozdulat ez, nem kívánja besározni egykori legjobb barátját, azonban az emlék fájó, épp úgy a pirosas, lilás nyomok is a bőrén.
Mélyen fúródott a tüske a szívébe, ki tudja, talán felhőtlen és elszakíthatatlannak tűnő barátságuk még a pirkadatán leáldozott? Kellemetlen neki ebbe belegondolni, ám egyelőre nagyobb a félelme és bizalmatlansága, minthogy megpróbálja helyre hozni a kapcsolatukat. Ráadásul a többiek elismerése is mélyíti benne az érzést, hogy egyedül Rinan árulta el, egyedül ő nem képes értékelni az elért eredményeit, amelyekre máskülönben jómaga is igen büszke.
Mindenesetre szomorkás gondolataiból egy újabb kérdés rázza fel a Vöröske csábos ajkairól lecsordulván, így kacsóját visszaengedi az ölébe, míg türkiz lélektükreit hagyja a cella felé vánszorogni, ahol már csak két rab árvátlankodik.*
- A kámzsást említette Taug, aki egy szót sem szólott, amióta megérkezett. *Feleli nyugodt hangon, azonban hamarost fordítja vissza immáron sajnálkozással telt íriszeit a lányra.* Hogyhogy nem? Megint elmentek? *Kérdezi a kelleténél kissé zaklatottabban, merthogy nem akar szűkös társaságban egyedül maradni Rinannal, no meg, örömmel töltötte volna el, ha Dynti is jelen van a nagy eseményen. De ha nem, hát nem.
Közben elindul a tóhoz, hogy lemosakodjon, persze továbbra is figyelemmel kíséri a vörös hajú szavait, már ami a munkát illeti. Sok mindent azonban nem tud hozzáfűzni, így csupán az arannyal teli erszényre vet egy megilletődött pillantást, utána viszont Aethe köti le az érdeklődését. Ahogy tanácsolja, visszaengedi kezeit a hideg vízbe, majd a kétes kinézetű rongyra pillant, de mivel egyáltalán nem finnyás, barátságosan elmosolyodik.*
- Köszö- *Már épp hálálkodna és nyújtaná az egyik mancsát, hogy hasznosítsa a felajánlott anyagdarabot, amikor Dyntina odébb tessékeli a tündérke közeléből, és a saját praktikáját ismerteti vele. Kíváncsi, nagyra nyílt szemekkel pillog a rumos üvegre, ám hamarost realizálódik benne, hogy miféle ital lötyög benne, és tekintve a legutóbbi kellemetlen érintkezést az alkohollal, nem feltétlenül tartja jó ötletnek, hogy újfent arra támaszkodjék.*
- Nem is tudom... Nem fog csípni? *Kérdezi tanácstalanul, hol a Vöröskére, hol pedig Aethére pillantva s várva, hogy valaki helyette határozzon, ugyanis ő teljesen döntésképtelennek érzi magát, noha igazán egyszerű dologról vagyon szó.*
221. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-11-30 18:51:02
Üzenet elküldve: 2014-11-30 18:51:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
- Próbáltál? *Lendül a magasba szemöldöke, miközben fürkésző szürke íriszei újfent végigjárják a fiú testét. A vérfoltok még egész frissnek tűnnek ahhoz, hogy ezzel a Szürkén végzett beavatkozásra gondoljon. Gyanúsan emeli tekintetét fel, majd hordozza körbe a barlangban. Aethe mondanivalója pedig csak tovább mélyíti benne a gyanút, hogy meg van az oka a barlangot eluraló búskomorságnak, ami főként érkezésükkor Rinanból áramlott. Kiegyenesedik, majd rájön mi volt számára olyan furcsa. Hiszen már itt vannak egy ideje, itt van velük egy új barlanglakó, akinél van egy levágott fej, amiből csak úgy csöpög a vér, de valaki még mindig nem jelent meg... Csendesen sóhajt egyet, majd visszanéz a kölyökre.* Mondd csak, hol a kutyád? *Bár nem egy észlény azért, hogy rögtön tudja mi történt, a helyzet egyre gyanúsabb számára. Azt viszont nem tudja miként reagáljon, ha bejön amire gondolt. Kissé gondterhelten huppan le Mortar mellé és elmerengve nézi ő is, amit épp művel, közben azonban hallgatja a fiút és néha egy-egy gyanús pillantást vet a tündérke felé.* ~Nem kellene neki is a ketrecben lenni?~ *Vonja fel újból a szemöldökét, de inkább nem szól semmit. Kicsit túl sok minden történt a mai nap, s más vágya nincs is, csak, hogy mindenki hallgasson el, s ülhessen legalább öt percig némán, amíg kifújja magát. Mondjuk lehet nem a legjobb ötlet volt részéről, hogy épp az éjhajú mellé huppant le, mert ezt meg a vérnyomása érzékeli rögtön.
Cseppet sem nőiesen röhög fel, a sötételf lábai állásának említésére, de koránt sem lepődik meg. Ha valaki ittasan a szikla szélén mászkál...*
- Megérdemli. *Vonja meg a vállát. Nem mondhatni, hogy nem böki a csőrét, hogy előbb fel akarta szedni a fickó, aztán mint kiderült meg akarta ölni. ~Mintha sikerülhetett volna cöhh~ Érdeklődve hallgatja a fiút, s minden balsejtelme ellenére örül, hogy valamiféle változást lát rajta. Legalábbis az előző napi kis produkciója után, amikor sírva futott ki a barlangból, attól félvén, hogy Rinan a vérét veszi a szájával. Erre ma már véresen ácsorog előtte. Megtámasztja a fejét a térdére támasztott kezével és úgy néz a kis bongyorkára.* És miféle boncolás lesz ma? Csak nem? *Csendben kérdezi, s kérdőn bök a cella felé, hol Varonar és a szótlan kámzsás töltik szabadidejüket.* Kár, hogy nem láthatom. *Harap ajkaira huncut módon és ismét Mortar felé fordul. Afféle "Na?" tekintettel, s végül vissza a fiúhoz.*
- Volt egy kis melónk, amit elhappoltunk a maszkos barátunk elől. Majdnem otthagytuk a fogunkat, de végül. *Büszkén megütögeti az oldalán csüngő kis zsákot, amiben lágyan összecsörrennek az aranyak, amiből persze Mortaron és Nadaen kívül senki sem fog kapni, de lássák mi lehetne.* Most már tudják, hogy kivel ne kezdjenek ki. *Diadalittas mosoly, amint eszébe jut, ahogy szíven szúrta a fickót és kihunyt szeméből minden fény.
Újabb sóhajt ejt meg a fiú szerencsétlenkedésére. Kezdi megkedvelni a kölyköt a maga egyszerűségével, olyan mint egy fehér lap, aminek a közepébe csurrant egy nagy vércsepp. Tökéletes. Alig várja, hogy végignézhesse, ahogy a szeme előtt fajul el a kölyök. Feltámaszkodik két lábra, majd odalép elé. Bizalmatlanul néz az Aethe által felkínált rongydarabra. Ez az arcán végigfutó undorodó fintorból bőven lemérhető.* Mondd csak, mit szoktál te azzal törölgetni? *Kérdezi ujjával a rajta éktelenkedő foltra utalva majd arrébb tessékeli kezével a fiúcskát, mielőtt még a koszos rongy a testéhez érne. Gondterhelten fújja ki orrán a levegőt.*
- Tudnék valamit, amivel le tudod mosni. *Lóbálja a fiúcska feje előtt a rumosüveget, majd hirtelen visszahúzza maga felé.* De az pocséklás lenne, arról nem is szólva, hogy bűzlenél egész nap. De talán ha nagyon megszeretnél szabadulni azoktól a foltoktól, bár továbbra is tartom magam, ahhoz, hogy hát nagyon izgalmasan néz ki a testeden a vörös, akkor talán pár cseppel megszánlak. Utána viszont amíg Taug meg nem jön, talán jobb lenne ha ledőlnél, mielőtt kidőlnél.* Újabbat kortyol az italból, majd nevet saját mókás megjegyzésén.*
- Próbáltál? *Lendül a magasba szemöldöke, miközben fürkésző szürke íriszei újfent végigjárják a fiú testét. A vérfoltok még egész frissnek tűnnek ahhoz, hogy ezzel a Szürkén végzett beavatkozásra gondoljon. Gyanúsan emeli tekintetét fel, majd hordozza körbe a barlangban. Aethe mondanivalója pedig csak tovább mélyíti benne a gyanút, hogy meg van az oka a barlangot eluraló búskomorságnak, ami főként érkezésükkor Rinanból áramlott. Kiegyenesedik, majd rájön mi volt számára olyan furcsa. Hiszen már itt vannak egy ideje, itt van velük egy új barlanglakó, akinél van egy levágott fej, amiből csak úgy csöpög a vér, de valaki még mindig nem jelent meg... Csendesen sóhajt egyet, majd visszanéz a kölyökre.* Mondd csak, hol a kutyád? *Bár nem egy észlény azért, hogy rögtön tudja mi történt, a helyzet egyre gyanúsabb számára. Azt viszont nem tudja miként reagáljon, ha bejön amire gondolt. Kissé gondterhelten huppan le Mortar mellé és elmerengve nézi ő is, amit épp művel, közben azonban hallgatja a fiút és néha egy-egy gyanús pillantást vet a tündérke felé.* ~Nem kellene neki is a ketrecben lenni?~ *Vonja fel újból a szemöldökét, de inkább nem szól semmit. Kicsit túl sok minden történt a mai nap, s más vágya nincs is, csak, hogy mindenki hallgasson el, s ülhessen legalább öt percig némán, amíg kifújja magát. Mondjuk lehet nem a legjobb ötlet volt részéről, hogy épp az éjhajú mellé huppant le, mert ezt meg a vérnyomása érzékeli rögtön.
Cseppet sem nőiesen röhög fel, a sötételf lábai állásának említésére, de koránt sem lepődik meg. Ha valaki ittasan a szikla szélén mászkál...*
- Megérdemli. *Vonja meg a vállát. Nem mondhatni, hogy nem böki a csőrét, hogy előbb fel akarta szedni a fickó, aztán mint kiderült meg akarta ölni. ~Mintha sikerülhetett volna cöhh~ Érdeklődve hallgatja a fiút, s minden balsejtelme ellenére örül, hogy valamiféle változást lát rajta. Legalábbis az előző napi kis produkciója után, amikor sírva futott ki a barlangból, attól félvén, hogy Rinan a vérét veszi a szájával. Erre ma már véresen ácsorog előtte. Megtámasztja a fejét a térdére támasztott kezével és úgy néz a kis bongyorkára.* És miféle boncolás lesz ma? Csak nem? *Csendben kérdezi, s kérdőn bök a cella felé, hol Varonar és a szótlan kámzsás töltik szabadidejüket.* Kár, hogy nem láthatom. *Harap ajkaira huncut módon és ismét Mortar felé fordul. Afféle "Na?" tekintettel, s végül vissza a fiúhoz.*
- Volt egy kis melónk, amit elhappoltunk a maszkos barátunk elől. Majdnem otthagytuk a fogunkat, de végül. *Büszkén megütögeti az oldalán csüngő kis zsákot, amiben lágyan összecsörrennek az aranyak, amiből persze Mortaron és Nadaen kívül senki sem fog kapni, de lássák mi lehetne.* Most már tudják, hogy kivel ne kezdjenek ki. *Diadalittas mosoly, amint eszébe jut, ahogy szíven szúrta a fickót és kihunyt szeméből minden fény.
Újabb sóhajt ejt meg a fiú szerencsétlenkedésére. Kezdi megkedvelni a kölyköt a maga egyszerűségével, olyan mint egy fehér lap, aminek a közepébe csurrant egy nagy vércsepp. Tökéletes. Alig várja, hogy végignézhesse, ahogy a szeme előtt fajul el a kölyök. Feltámaszkodik két lábra, majd odalép elé. Bizalmatlanul néz az Aethe által felkínált rongydarabra. Ez az arcán végigfutó undorodó fintorból bőven lemérhető.* Mondd csak, mit szoktál te azzal törölgetni? *Kérdezi ujjával a rajta éktelenkedő foltra utalva majd arrébb tessékeli kezével a fiúcskát, mielőtt még a koszos rongy a testéhez érne. Gondterhelten fújja ki orrán a levegőt.*
- Tudnék valamit, amivel le tudod mosni. *Lóbálja a fiúcska feje előtt a rumosüveget, majd hirtelen visszahúzza maga felé.* De az pocséklás lenne, arról nem is szólva, hogy bűzlenél egész nap. De talán ha nagyon megszeretnél szabadulni azoktól a foltoktól, bár továbbra is tartom magam, ahhoz, hogy hát nagyon izgalmasan néz ki a testeden a vörös, akkor talán pár cseppel megszánlak. Utána viszont amíg Taug meg nem jön, talán jobb lenne ha ledőlnél, mielőtt kidőlnél.* Újabbat kortyol az italból, majd nevet saját mókás megjegyzésén.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1267-1286