Nincs játékban - Üvöltő-szirt
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 5 (81. - 100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1267-1286
100. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-14 17:12:55
Üzenet elküldve: 2014-08-14 17:12:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kora reggel //
- Óóó... *A rádöbbenés egyértelmű jelei ülnek ki a Kócos ábrázatára, amint Nadae felvilágosítja ama romoknak igaz valójáról, bár furcsállja, hogy a nő képes lenne lefekvésig halogatni a kupleráj megszüntetését. Jómaga sem tisztaságmániás, de szerény kis kunyhójában már megszokta, hogyha nincs rend, akkor se alvás, se semmi nincsen, hiszen olyan kicsiny az a viskó. Mindennek megvan a helye a polcokon, függőkön, és akkor tökéletesen el lehet férni éjjelre vagy épp vacsorára, bár az étkezést jobb szereti odakint intézni a lemenő nap pazar fényeiben. Az eltévelyedett gondolatra panaszosan fel is jajdul a gyomra, bizony rég esett már az a tegnapi ragu...
Közben a téma fonala ezúttal Gombolyagra réved, aki örök vidámságáról téve tanúbizonyságot csóváló farokkal, és izgatott lihegéssel fogadja a Kalózkirálynő elismerését, no meg persze puha kezének jóleső simítását. Azonban a kényeztetés amilyen hirtelen jött, olyan hamar véget is ér, melyre máskülönben a blöki egy elégedetlen vakkantással felelne, most viszont beszerzőkörútra indul az ételmaradékok reményében.
A Rumos lelkesedése ismét Williän irányába fordul, aki nem kevésbé tartja remek ötletnek a felvetést, mint a nő maga. Ártatlan ábrázatára derű költözik, és már fel is pattan az oltárról, hogy útnak indulhassanak Rinannal. Az már részletkérdés, hogy a Bájgúnár vélhetően nem örül ennyire a nagy tervnek, s bizonyosan nem is fog iparkodni, hogy kimozdulhassanak a felkelő nap fényeiben tündöklő tisztásokra, sziklásokra, no meg a tengerpartra magára. Pedig a siheder tudja, hogy ilyenkor a legjobb megkezdeni a halászatot, és ha rajta múlik, akkor nem fogják elpocsékolni az időt a felszíni hosszúéltű holmi gyermeteg nyavalygására... Persze komikus épp a Kócos mellett gyerekességről szót ejteni, azonban ha a kölyöknek kiadnak valami feladatot, akkor nem rinyál, hanem cselekszik, épp, mint most is.*
- Gyere, Rinan, várnak minket a halak és a fák! A felhők délutánra esőt ígérnek, az ázott tűzifa pedig nem jó. *Töretlen lelkesedéssel kezd el magyarázni, no meg okoskodni a természet szülöttének, miközben finoman ráfog a csuklóira, és gyengéden húzni kezdi, hogy mégis emelje már fel az ülepét az oltárról.
Hogy a nap folyamán tényleg elered majd e a felhők könnye, nem tudni, ám kétségtelen, hogy Will megérzései e tekintetben páratlanok, persze az sem kizárt, hogy némi ártatlan füllentéssel kívánja mozgásra bírni a lomha erdőlakót.*
- Óóó... *A rádöbbenés egyértelmű jelei ülnek ki a Kócos ábrázatára, amint Nadae felvilágosítja ama romoknak igaz valójáról, bár furcsállja, hogy a nő képes lenne lefekvésig halogatni a kupleráj megszüntetését. Jómaga sem tisztaságmániás, de szerény kis kunyhójában már megszokta, hogyha nincs rend, akkor se alvás, se semmi nincsen, hiszen olyan kicsiny az a viskó. Mindennek megvan a helye a polcokon, függőkön, és akkor tökéletesen el lehet férni éjjelre vagy épp vacsorára, bár az étkezést jobb szereti odakint intézni a lemenő nap pazar fényeiben. Az eltévelyedett gondolatra panaszosan fel is jajdul a gyomra, bizony rég esett már az a tegnapi ragu...
Közben a téma fonala ezúttal Gombolyagra réved, aki örök vidámságáról téve tanúbizonyságot csóváló farokkal, és izgatott lihegéssel fogadja a Kalózkirálynő elismerését, no meg persze puha kezének jóleső simítását. Azonban a kényeztetés amilyen hirtelen jött, olyan hamar véget is ér, melyre máskülönben a blöki egy elégedetlen vakkantással felelne, most viszont beszerzőkörútra indul az ételmaradékok reményében.
A Rumos lelkesedése ismét Williän irányába fordul, aki nem kevésbé tartja remek ötletnek a felvetést, mint a nő maga. Ártatlan ábrázatára derű költözik, és már fel is pattan az oltárról, hogy útnak indulhassanak Rinannal. Az már részletkérdés, hogy a Bájgúnár vélhetően nem örül ennyire a nagy tervnek, s bizonyosan nem is fog iparkodni, hogy kimozdulhassanak a felkelő nap fényeiben tündöklő tisztásokra, sziklásokra, no meg a tengerpartra magára. Pedig a siheder tudja, hogy ilyenkor a legjobb megkezdeni a halászatot, és ha rajta múlik, akkor nem fogják elpocsékolni az időt a felszíni hosszúéltű holmi gyermeteg nyavalygására... Persze komikus épp a Kócos mellett gyerekességről szót ejteni, azonban ha a kölyöknek kiadnak valami feladatot, akkor nem rinyál, hanem cselekszik, épp, mint most is.*
- Gyere, Rinan, várnak minket a halak és a fák! A felhők délutánra esőt ígérnek, az ázott tűzifa pedig nem jó. *Töretlen lelkesedéssel kezd el magyarázni, no meg okoskodni a természet szülöttének, miközben finoman ráfog a csuklóira, és gyengéden húzni kezdi, hogy mégis emelje már fel az ülepét az oltárról.
Hogy a nap folyamán tényleg elered majd e a felhők könnye, nem tudni, ám kétségtelen, hogy Will megérzései e tekintetben páratlanok, persze az sem kizárt, hogy némi ártatlan füllentéssel kívánja mozgásra bírni a lomha erdőlakót.*
99. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-13 17:48:32
Üzenet elküldve: 2014-08-13 17:48:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Korán reggel//
*Rinan jajgatására, szemeit forgatja.*
- Ugyan már, nem fáj ez. Amúgy is nem bántjuk a másikat. Kivéve, ha rászolgált. De ez most nem az az eset. Nem kell annak ám annyit innia, aki nem bírja. *Utal a múlt éjszaka szörnyű emlékére, amit, a fiút talán gyötri. A vereségét.* - S akkor nem is lesz olyan bosszús reggelente.
*Veregeti hátba, miközben elhalad mellette. Nyelvét kiölti a másikra, miközben hallgatja további mérgelődését. Szájait gonoszul elhúzza, szemeiben is némi fény csillan, ahogy visszanéz a felszíni hegyes fülűre. Elméjében egy ötlet kezd csírát bontani, de még hagyja, hadd nőjön még egy darabit, addig is Bozontossal beszélget.
Úgy tűnik, hogy a naiv természetű fiú, igen lelkes. Ez tetszik neki, no meg a naivsága is. Az ilyen embereket könnyebb befolyásolni, vagy csak természetükön javítani. No, nem mintha, a most már barlanglakók oly makulátlan lelkűek lennének, de nehezebb dolguk lenne, ha egy lelkiismeretes, és csupa jó, törvénytisztelő veszett volna el a fiúban. A mosolyt, egy mosollyal viszonozza. Egy töredék pillanatra látni lehet a törődést az arcán. Ez a pillanat, épp csak addig tartott, amíg amaz kérdését fel nem tette. Fáradtan sóhajtott fel. No igen, a naivságnak is vannak visszaütői.*
- A romot, amit magunk után hagytunk a múlt éjszaka. A kondér, az üres üvegek, hordók, tányérok, esetleges evőeszközök. Poharak szana-széjjel. Ezen romokra gondoltam. *A felsorolásnál hangja monotonná vált. Érezhető, hogy nem először van ilyen beszélgetésben része. Nem egy együgyű, idióta matrózzal, legénységi taggal volt már dolga, még apja életében sem. Még ha mindent százszor elmondtak neki, akkor sem értették meg a dolgokat. Nagyon reméli, hogy az ifjú – aki alig lehet csak néhány évvel fiatalabb tőle – nem ezek közé tartozik, s hamar tanulni fog tőlük.*
- Tényleg? Tömpszli hozott el ide? Hát ilyen okos, jó szaglású kutya vagy, te? *Hajol le a csöppséghez, ki közben visszatért gazdája lábához, hogy annak fejét megsimogatva, füle töveit megvakargatva kényeztesse. De a további válaszra is megörül. Felegyenesedve vigyorog Bongyori felé.*
- Hát ez nagyszerű Kócos. Még halat is tudsz fogni! *Habár ezt az információt nem ma hallja először, még is úgy örül meg neki – látszólag – mintha ma szerzett volna róla tudomást.* - Akkor akár el is mehetnétek felfedezni a környéket.
*Tekintete lassan átvándorol az elfre.*
- Bájgúnárnak úgyis szüksége van egy kis levegőzésre, állapotát elnézve. Környéket úgy sem ismeri, nem árt, ha tudja, mi hol van, hogyha egyszer kedve támadna elmennie, visszataláljon. *Már nyíltan is a férfira vigyorog.* - S ha már kint jártok, s te meg úgy is értesz a halászathoz, *Fordul vissza Willhez.* - akkor némi halat is hozhattok. Vacsorára jól jönne, egy kis változatosság. Nem kéne mindig a raktárból zabálni. Meg tüzelni való fát is, valami felett meg kell sütni azokat a fránya, ficánkoló dögöket, nemde? Addig én meg összetakarítom a múlt éjszaka bizonyítékait. Feltehetőleg csendesebben végzem e melót el.
*Az utolsó mondatát, már csak maga elé morogja el. Bátorítóan, és galádul mosolyog a göndör hajú fiúra.*
A hozzászólás írója (Nadae Eilwen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.13 18:01:26
*Rinan jajgatására, szemeit forgatja.*
- Ugyan már, nem fáj ez. Amúgy is nem bántjuk a másikat. Kivéve, ha rászolgált. De ez most nem az az eset. Nem kell annak ám annyit innia, aki nem bírja. *Utal a múlt éjszaka szörnyű emlékére, amit, a fiút talán gyötri. A vereségét.* - S akkor nem is lesz olyan bosszús reggelente.
*Veregeti hátba, miközben elhalad mellette. Nyelvét kiölti a másikra, miközben hallgatja további mérgelődését. Szájait gonoszul elhúzza, szemeiben is némi fény csillan, ahogy visszanéz a felszíni hegyes fülűre. Elméjében egy ötlet kezd csírát bontani, de még hagyja, hadd nőjön még egy darabit, addig is Bozontossal beszélget.
Úgy tűnik, hogy a naiv természetű fiú, igen lelkes. Ez tetszik neki, no meg a naivsága is. Az ilyen embereket könnyebb befolyásolni, vagy csak természetükön javítani. No, nem mintha, a most már barlanglakók oly makulátlan lelkűek lennének, de nehezebb dolguk lenne, ha egy lelkiismeretes, és csupa jó, törvénytisztelő veszett volna el a fiúban. A mosolyt, egy mosollyal viszonozza. Egy töredék pillanatra látni lehet a törődést az arcán. Ez a pillanat, épp csak addig tartott, amíg amaz kérdését fel nem tette. Fáradtan sóhajtott fel. No igen, a naivságnak is vannak visszaütői.*
- A romot, amit magunk után hagytunk a múlt éjszaka. A kondér, az üres üvegek, hordók, tányérok, esetleges evőeszközök. Poharak szana-széjjel. Ezen romokra gondoltam. *A felsorolásnál hangja monotonná vált. Érezhető, hogy nem először van ilyen beszélgetésben része. Nem egy együgyű, idióta matrózzal, legénységi taggal volt már dolga, még apja életében sem. Még ha mindent százszor elmondtak neki, akkor sem értették meg a dolgokat. Nagyon reméli, hogy az ifjú – aki alig lehet csak néhány évvel fiatalabb tőle – nem ezek közé tartozik, s hamar tanulni fog tőlük.*
- Tényleg? Tömpszli hozott el ide? Hát ilyen okos, jó szaglású kutya vagy, te? *Hajol le a csöppséghez, ki közben visszatért gazdája lábához, hogy annak fejét megsimogatva, füle töveit megvakargatva kényeztesse. De a további válaszra is megörül. Felegyenesedve vigyorog Bongyori felé.*
- Hát ez nagyszerű Kócos. Még halat is tudsz fogni! *Habár ezt az információt nem ma hallja először, még is úgy örül meg neki – látszólag – mintha ma szerzett volna róla tudomást.* - Akkor akár el is mehetnétek felfedezni a környéket.
*Tekintete lassan átvándorol az elfre.*
- Bájgúnárnak úgyis szüksége van egy kis levegőzésre, állapotát elnézve. Környéket úgy sem ismeri, nem árt, ha tudja, mi hol van, hogyha egyszer kedve támadna elmennie, visszataláljon. *Már nyíltan is a férfira vigyorog.* - S ha már kint jártok, s te meg úgy is értesz a halászathoz, *Fordul vissza Willhez.* - akkor némi halat is hozhattok. Vacsorára jól jönne, egy kis változatosság. Nem kéne mindig a raktárból zabálni. Meg tüzelni való fát is, valami felett meg kell sütni azokat a fránya, ficánkoló dögöket, nemde? Addig én meg összetakarítom a múlt éjszaka bizonyítékait. Feltehetőleg csendesebben végzem e melót el.
*Az utolsó mondatát, már csak maga elé morogja el. Bátorítóan, és galádul mosolyog a göndör hajú fiúra.*
A hozzászólás írója (Nadae Eilwen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.13 18:01:26
98. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-12 16:36:15
Üzenet elküldve: 2014-08-12 16:36:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Három nappal később, változatlanul rohadt korán//
*Bosszúra éhes tekintete kegyetlenül villan fel, arcára hátborzongató vigyor fut fel, határozott léptei majdhogynem elérik már a kölyköt... ekkor azonban, megtörve ezt a remek pillanatot, a kalózhercegnő bukkan fel és kaparintja meg váratlanul hősünk grabancát.*
- Áu, áu, áu... *Rinan hátrébb húzódva ismételgeti jelen állapotának rendkívül intelligens leírását, míg a leányzó el nem engedi, hogy aztán durcás tekintettel, bőrét simogatva bámuljon a lányra. Megannyi baja mellé most még ez is felsorakozott, ráadásul míg őt csak eme kellemetlen fájdalomban részesíti a lány, addig a bongyor egy meglehetősen kellemesnek tűnő hajbizgerészésben részesül. Hiába, kegyetlen a világ...*
- Ugyan már. Lélekvirágzásomat élem.
*Forgatja meg gúnyosan szemeit a fiú, aki bár elflétére talán évtizedekkel idősebb, mint hercegnője, most öcskösre lett lefokozva. Az a gyatra fejfájás csak nem múlik el, így végül száját elhúzva letesz a bosszú kísérletéről, és hátsóját a pódiumra helyezve pihen meg. Száját elhúzva, fejét vakargatva hallgatja a feletébb unalmas reggeli beszélgetést a kölök, meg a kalóz közt, bár valószínűleg csak azért tűnik ilyennek számára, mert nem igazán részese. Ha fáradt, hajlamos igen gyerekessé válni, ezt azonban egyáltalán nem veszi észre magán, ígyhát még ha meg is említik neki, inkább csak rámorog az illetőre, minthogy végiggondolná szavait. Nadae indítattásai mögött azonban egy pillanatra sunyi szándékot vél fölfedezni, amely csöppet sem dögönyözi lelkét, elvégre amaz talán épp felé irányul majd. Valamivel érdeklődőbben hallgatózik hát, miközben elfekszik a lépcsőn, és karjain pihenteti meg kobakját. Már a kimozdulás lehetősége is merő undorral tölti el, mégha csak a környékre is kéne mennie, épp ezért nagyon reméli, hogy a hercegnő pusztán a kölköt szeretné ugráltatni az elkövetkezendő pár óra folyamán.*
*Bosszúra éhes tekintete kegyetlenül villan fel, arcára hátborzongató vigyor fut fel, határozott léptei majdhogynem elérik már a kölyköt... ekkor azonban, megtörve ezt a remek pillanatot, a kalózhercegnő bukkan fel és kaparintja meg váratlanul hősünk grabancát.*
- Áu, áu, áu... *Rinan hátrébb húzódva ismételgeti jelen állapotának rendkívül intelligens leírását, míg a leányzó el nem engedi, hogy aztán durcás tekintettel, bőrét simogatva bámuljon a lányra. Megannyi baja mellé most még ez is felsorakozott, ráadásul míg őt csak eme kellemetlen fájdalomban részesíti a lány, addig a bongyor egy meglehetősen kellemesnek tűnő hajbizgerészésben részesül. Hiába, kegyetlen a világ...*
- Ugyan már. Lélekvirágzásomat élem.
*Forgatja meg gúnyosan szemeit a fiú, aki bár elflétére talán évtizedekkel idősebb, mint hercegnője, most öcskösre lett lefokozva. Az a gyatra fejfájás csak nem múlik el, így végül száját elhúzva letesz a bosszú kísérletéről, és hátsóját a pódiumra helyezve pihen meg. Száját elhúzva, fejét vakargatva hallgatja a feletébb unalmas reggeli beszélgetést a kölök, meg a kalóz közt, bár valószínűleg csak azért tűnik ilyennek számára, mert nem igazán részese. Ha fáradt, hajlamos igen gyerekessé válni, ezt azonban egyáltalán nem veszi észre magán, ígyhát még ha meg is említik neki, inkább csak rámorog az illetőre, minthogy végiggondolná szavait. Nadae indítattásai mögött azonban egy pillanatra sunyi szándékot vél fölfedezni, amely csöppet sem dögönyözi lelkét, elvégre amaz talán épp felé irányul majd. Valamivel érdeklődőbben hallgatózik hát, miközben elfekszik a lépcsőn, és karjain pihenteti meg kobakját. Már a kimozdulás lehetősége is merő undorral tölti el, mégha csak a környékre is kéne mennie, épp ezért nagyon reméli, hogy a hercegnő pusztán a kölköt szeretné ugráltatni az elkövetkezendő pár óra folyamán.*
97. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-12 00:58:20
Üzenet elküldve: 2014-08-12 00:58:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Három nappal később, kora reggel//
*A bongyor hajúnak valamiképpen nem tűnik fel a folyamatosan ásítozó elf létforma, pedig amaz olybá tűnik minden erejét beleadja a hangoskodásba. Talán túlzottan a takarításra koncentrál, vagy még a hatása alatt van Zaraun – majdnem – halálának, mindenesetre már csak a csörömpölés következik és Rinan vészjósló üvöltése. Éppen hogy csak van ideje összerezzenni és inest helyet foglalni az oltáron, amaz már indul is felé egy alapos fejmosás reményében.
Williän pedig hogyan másképp reagálna, ha nem úgy, mint egy blöki? Nyakát a vállai közé húzza – hátha ezáltal kisebbnek és gyámoltalanabbnak tűnik -, kiskutyaszerű lélektükreit pedig alig-alig meri a feléje közeledő hosszú életűre emelni. Talán még meg is remeg, amint lelki szemei előtt lejátszódik az igen közeli jövő képe, melynek folytán hasonló bánásmódban részesülne, mint amit Naxaridától kapott, ha nem rosszabban.*
- Sajnálom... *Összeszorított szemekkel rebegi az elfojtott kis vezekelést, ám a várt ütés és ráncigálás elmarad. Meg is illetődik a siheder, pedig mondhatni már felkészült a verésre, türkiz lélektükreinek azonban csak félve meri visszaadni a külvilág érzékelésének lehetőségét. Amikor viszont megtörténik, derű költözik az arcára a Kalózkirálynő vidám alakjának láttán, s egykettőre elszáll belőle a rettegés. A puha simításra örömteli mosoly telepszik Will ajkaira, szemeit pedig egy pillanatra lehunyja, hogy maradéktalanul kiélvezhesse a gyöngéd törődést. A nő szavaira viszont reá emeli ártatlan tekintetét, s úgy válaszol neki a finom kis dorgálásra.*
- Rendben van. Milyen romokat? *Kobakját enyhén oldalra dönti, mert hát nem is ő volna, ha jó pár fordulat után feltűnt volna neki a raktár bejáratánál éktelenkedő romhalmaz...
Mindenesetre, ha felvilágosítják és lesz ideje, bizonyosan nem lesz rest nekiállni a kiadott feladatnak, persze kétségtelen, hogy hamar kudarcba fog fulladni eme légből kapott magánvállalkozás. Mindaddig viszont megtiszteltetésnek veszi, hogy épp a kalóz nőszemély kérte fel a probléma megoldására, elvégre ő is amolyan vezetőfélének tűnik itt, a barlang kicsiny közösségében. Na nem mintha a többiek híján lennének a határozottság és öntörvényűség erényének, nem is hiába, hogy a pár nap alatt mindenkivel megtalálta a szimpátiáját.
Most viszont újabb kérdésre volna illendő felelnie, a Kócos pedig nem hagyna ki lehetőséget a fecsegésre.*
- Jól ismerem. Mondjuk ide csak Gombolyag hozott el, de a tisztásokat ismerem, meg az öblöket. Néha felgyűlnek ott a halak, és sokat lehet fogni *Meséli örömtelien, miközben a lábait lóbálja, feltéve ha még az oltáron ücsöröghet, és nem vadászta le Rinan, hogy beteljesítse fenyegetését.*
*A bongyor hajúnak valamiképpen nem tűnik fel a folyamatosan ásítozó elf létforma, pedig amaz olybá tűnik minden erejét beleadja a hangoskodásba. Talán túlzottan a takarításra koncentrál, vagy még a hatása alatt van Zaraun – majdnem – halálának, mindenesetre már csak a csörömpölés következik és Rinan vészjósló üvöltése. Éppen hogy csak van ideje összerezzenni és inest helyet foglalni az oltáron, amaz már indul is felé egy alapos fejmosás reményében.
Williän pedig hogyan másképp reagálna, ha nem úgy, mint egy blöki? Nyakát a vállai közé húzza – hátha ezáltal kisebbnek és gyámoltalanabbnak tűnik -, kiskutyaszerű lélektükreit pedig alig-alig meri a feléje közeledő hosszú életűre emelni. Talán még meg is remeg, amint lelki szemei előtt lejátszódik az igen közeli jövő képe, melynek folytán hasonló bánásmódban részesülne, mint amit Naxaridától kapott, ha nem rosszabban.*
- Sajnálom... *Összeszorított szemekkel rebegi az elfojtott kis vezekelést, ám a várt ütés és ráncigálás elmarad. Meg is illetődik a siheder, pedig mondhatni már felkészült a verésre, türkiz lélektükreinek azonban csak félve meri visszaadni a külvilág érzékelésének lehetőségét. Amikor viszont megtörténik, derű költözik az arcára a Kalózkirálynő vidám alakjának láttán, s egykettőre elszáll belőle a rettegés. A puha simításra örömteli mosoly telepszik Will ajkaira, szemeit pedig egy pillanatra lehunyja, hogy maradéktalanul kiélvezhesse a gyöngéd törődést. A nő szavaira viszont reá emeli ártatlan tekintetét, s úgy válaszol neki a finom kis dorgálásra.*
- Rendben van. Milyen romokat? *Kobakját enyhén oldalra dönti, mert hát nem is ő volna, ha jó pár fordulat után feltűnt volna neki a raktár bejáratánál éktelenkedő romhalmaz...
Mindenesetre, ha felvilágosítják és lesz ideje, bizonyosan nem lesz rest nekiállni a kiadott feladatnak, persze kétségtelen, hogy hamar kudarcba fog fulladni eme légből kapott magánvállalkozás. Mindaddig viszont megtiszteltetésnek veszi, hogy épp a kalóz nőszemély kérte fel a probléma megoldására, elvégre ő is amolyan vezetőfélének tűnik itt, a barlang kicsiny közösségében. Na nem mintha a többiek híján lennének a határozottság és öntörvényűség erényének, nem is hiába, hogy a pár nap alatt mindenkivel megtalálta a szimpátiáját.
Most viszont újabb kérdésre volna illendő felelnie, a Kócos pedig nem hagyna ki lehetőséget a fecsegésre.*
- Jól ismerem. Mondjuk ide csak Gombolyag hozott el, de a tisztásokat ismerem, meg az öblöket. Néha felgyűlnek ott a halak, és sokat lehet fogni *Meséli örömtelien, miközben a lábait lóbálja, feltéve ha még az oltáron ücsöröghet, és nem vadászta le Rinan, hogy beteljesítse fenyegetését.*
96. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-11 23:54:18
Üzenet elküldve: 2014-08-11 23:54:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Három nappal később….hajnalban//
*Helyeslően bólint a visszakérdezésre. Három teljes nap. Azóta sem állt helyre a rendszere, akkor bealudt a nagy vérszerződés után, aztán éjszaka kelt, aztán megint nappal aludt. Hjaj, ez ellen már tenni kell valamit, de sürgősen.*
- Japp, én voltam. Ras legfeljebb akkor nyúl emberhez, ha Rovénáról van szó, vagy ha az ételét készíti el.
*Ásít ismét egy hatalmasat. Amíg Zaraun összeszedi magát, addig ő félrehajtott fejjel figyeli tevékenységét. Ismételten hirtelen mozdulatot tett, s érzi ahogy a feje, nem áll meg, mint máskor, hanem egyenesen zuhan a padló felé. Mielőtt még végképp kizökkenne testhelyzetéből, kezével megtámaszkodik.*
- Indulsz?
*Húzza össze szemeit, majd egy pillanattal később, megvonja a vállát. Ha menni akar, hát menjen, nem fogoly már. Neki meg amúgy sincs beleszólása, hogy hova is megy. Szép, lassan, komótosan feláll és követi az apró lyukból a csarnokba Szukafattyát. A kabin bejáratánál megáll, s nekitámaszkodik a falnak, úgy figyeli a másik tevékenységét. A bámészkodást hamar megunván, tekintetét a mennyezet felé irányítja, a szabad égboltra. Ritka számára, hogy nem erre kel fel, hanem egy barlangba. Még szoknia kell. De ha visszaszerzik a hajót, akkor biztos visszaköltözik rá, bárhogy is alakulnak az itteni sorsok.
A barlang csendjét megtörő szavakra fejét elkapja a lassan rózsaszínbe öltöző égről.*
~Felderíteni? Minek?~
*Kora hajnalban nem jut el tudatáig, hogy az itt élők nagy része nem ismeri a környéket, így kissé csodálkozva néz a másikra, de gondolatát felejti is, a kérdés hallatán.*
- Rum!
*Felel jókedvűen elvigyorodva, mintha az elmúlt éjszakák meg sem történtek volna. A rum által okozott bajai is, szinte egy csapásra múlik el. Szinte éberen és üdén megy a fiú után, egészen ki a barlang szájáig. Az utasításokat, bár hallja, de nem reagál rájuk. Lopva az est maradékára néz, majd fejben utána számol, hogy mennyi is fogyott a készletükből. Valóban a helyzet nem túl rózsás, s ezt egy halk sóhajjal is összegzi.*
- Pápusz! *Int Szürke után, majd visszafordul a keskeny barlangszájba, hogy újra a központi csarnok felé vehesse az irányt. Már épp kiérne a kékes fényben játszó üregbe, mikor meghallja a csörömpölést. A hang hatására, rögtön megáll, és összehúzza magát. Csupasz karjaira nézve, látja, hogy ludaktól adoptálta a bőrét, egy pillanatra. Kissé megborzongva indul tovább. Bár nem érzékeli szürke szemeivel, hogy mit történt, lemerné fogadni, hogy ismét Kócos próbál megint takarítani így hajnalok, hajnalán.
Épp idejében ér be a terembe. A felborult kondér immár csendben gubbaszt a hamu mellett, amíg a Bongyoros az oltáron foglal helyett. Mögötte pedig Bájgúnár indul meg vészjósló tekintetekkel.
Határozott léptekkel, halkan indul meg a két alak irányába.*
- Nyugalom, öcskös. *Fogja meg a felszíni hosszú életű grabancát, és ha szükséges visszarántja.* - Mi ez a zsémbeskedés, már kora reggel? Csak nem kikészített a múlt éjszaka? Ejj!
*Ha értett a szép szóból, no meg a tettekből Rinan, akkor elengedi, és folytatja tovább lépteit, az oltár felé. Odaérve, beletúr Kócos puha, göndör hajába, s megmutatva összes foga fehérségét, vagy épp sárgáját, szól a fiúhoz.*
- Bongyori. Értékelem tisztaság mániádat. De tényleg. De ez igazán ráér később is. Vagy ha nagyon szeretnéd csinálni, akkor takarítsd el a romokat, mielőtt lefekszel. Nem jó felébreszteni a morgó oroszlánt.
*Bök fejével a Gerlepár lakhelye felé. Rinan felé nem bök, mert látja, hogy az már most bal lábbal kelt. Majd egy gonosz gondolat fut át agyán, ahogy lassan méregeti a két ébren lévő alakot. Ő maga ritkán gyűjtött tüzelőt, nem volt rá szüksége. Most sem lenne hozzá túl nagy kedve. Inkább lemenne a tengerhez fürdeni egyet, kipihenve a napok fáradalmait. Tekintete megállapodik Kócoson.*
- Mondd csak fiú, mennyire ismered a környéket?
*Bár ezt szinte minden nap megkérdezte tőle, de nem árt a tudás frissítése.*
*Helyeslően bólint a visszakérdezésre. Három teljes nap. Azóta sem állt helyre a rendszere, akkor bealudt a nagy vérszerződés után, aztán éjszaka kelt, aztán megint nappal aludt. Hjaj, ez ellen már tenni kell valamit, de sürgősen.*
- Japp, én voltam. Ras legfeljebb akkor nyúl emberhez, ha Rovénáról van szó, vagy ha az ételét készíti el.
*Ásít ismét egy hatalmasat. Amíg Zaraun összeszedi magát, addig ő félrehajtott fejjel figyeli tevékenységét. Ismételten hirtelen mozdulatot tett, s érzi ahogy a feje, nem áll meg, mint máskor, hanem egyenesen zuhan a padló felé. Mielőtt még végképp kizökkenne testhelyzetéből, kezével megtámaszkodik.*
- Indulsz?
*Húzza össze szemeit, majd egy pillanattal később, megvonja a vállát. Ha menni akar, hát menjen, nem fogoly már. Neki meg amúgy sincs beleszólása, hogy hova is megy. Szép, lassan, komótosan feláll és követi az apró lyukból a csarnokba Szukafattyát. A kabin bejáratánál megáll, s nekitámaszkodik a falnak, úgy figyeli a másik tevékenységét. A bámészkodást hamar megunván, tekintetét a mennyezet felé irányítja, a szabad égboltra. Ritka számára, hogy nem erre kel fel, hanem egy barlangba. Még szoknia kell. De ha visszaszerzik a hajót, akkor biztos visszaköltözik rá, bárhogy is alakulnak az itteni sorsok.
A barlang csendjét megtörő szavakra fejét elkapja a lassan rózsaszínbe öltöző égről.*
~Felderíteni? Minek?~
*Kora hajnalban nem jut el tudatáig, hogy az itt élők nagy része nem ismeri a környéket, így kissé csodálkozva néz a másikra, de gondolatát felejti is, a kérdés hallatán.*
- Rum!
*Felel jókedvűen elvigyorodva, mintha az elmúlt éjszakák meg sem történtek volna. A rum által okozott bajai is, szinte egy csapásra múlik el. Szinte éberen és üdén megy a fiú után, egészen ki a barlang szájáig. Az utasításokat, bár hallja, de nem reagál rájuk. Lopva az est maradékára néz, majd fejben utána számol, hogy mennyi is fogyott a készletükből. Valóban a helyzet nem túl rózsás, s ezt egy halk sóhajjal is összegzi.*
- Pápusz! *Int Szürke után, majd visszafordul a keskeny barlangszájba, hogy újra a központi csarnok felé vehesse az irányt. Már épp kiérne a kékes fényben játszó üregbe, mikor meghallja a csörömpölést. A hang hatására, rögtön megáll, és összehúzza magát. Csupasz karjaira nézve, látja, hogy ludaktól adoptálta a bőrét, egy pillanatra. Kissé megborzongva indul tovább. Bár nem érzékeli szürke szemeivel, hogy mit történt, lemerné fogadni, hogy ismét Kócos próbál megint takarítani így hajnalok, hajnalán.
Épp idejében ér be a terembe. A felborult kondér immár csendben gubbaszt a hamu mellett, amíg a Bongyoros az oltáron foglal helyett. Mögötte pedig Bájgúnár indul meg vészjósló tekintetekkel.
Határozott léptekkel, halkan indul meg a két alak irányába.*
- Nyugalom, öcskös. *Fogja meg a felszíni hosszú életű grabancát, és ha szükséges visszarántja.* - Mi ez a zsémbeskedés, már kora reggel? Csak nem kikészített a múlt éjszaka? Ejj!
*Ha értett a szép szóból, no meg a tettekből Rinan, akkor elengedi, és folytatja tovább lépteit, az oltár felé. Odaérve, beletúr Kócos puha, göndör hajába, s megmutatva összes foga fehérségét, vagy épp sárgáját, szól a fiúhoz.*
- Bongyori. Értékelem tisztaság mániádat. De tényleg. De ez igazán ráér később is. Vagy ha nagyon szeretnéd csinálni, akkor takarítsd el a romokat, mielőtt lefekszel. Nem jó felébreszteni a morgó oroszlánt.
*Bök fejével a Gerlepár lakhelye felé. Rinan felé nem bök, mert látja, hogy az már most bal lábbal kelt. Majd egy gonosz gondolat fut át agyán, ahogy lassan méregeti a két ébren lévő alakot. Ő maga ritkán gyűjtött tüzelőt, nem volt rá szüksége. Most sem lenne hozzá túl nagy kedve. Inkább lemenne a tengerhez fürdeni egyet, kipihenve a napok fáradalmait. Tekintete megállapodik Kócoson.*
- Mondd csak fiú, mennyire ismered a környéket?
*Bár ezt szinte minden nap megkérdezte tőle, de nem árt a tudás frissítése.*
95. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-11 22:29:52
Üzenet elküldve: 2014-08-11 22:29:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Három nappal később, rohadt korán reggel//
*A lustalkodás mestere általában akkor kel, ha napfény melegíti fel fedetlen hátát, váratlan kínzással elvakítva szemeit, azonban új lakhelye ezúttal biztosítja neki a kényelmes pihenést, az utóbbi napokban - a hétalvó Zaraunt leszámítva - szinte minden nap ő kelt fel utoljára, és meglehetősen kipihenten is ébredt fel.
Ezen a napon azonban keresztül húzzák számításait, édes csókra ébred ajkain, azonban rendkívül szokatlan módon támadója meglehetősen könnyű, és legalább ennyire szőrös. Mire méltóztatja felemelni szemhéjait, fél arcát kutyanyál borítja be, a túlpörgött blöki pedig ugyanolyan lelkesen nyalogatja tovább. Első reakcióként meglepetten lökdösi odébb az ebet, most először tekintete szikrázó dühtől teljes, merthát igazán kellemes álmot látott, mielőtt az eb letámadta volna. Sajnálatos módon nem sikerül lelöknie Gombolyagot az ágyról, pedig igazán megérdemelné a retkes dögje... viszont ahogy kerek szemeivel, csillogó tekintettel, ártatlanul lihegve pillant fel rá az öleb, hirtelenjében nincs szíve megvalósítani elképzelését. Halk morgással kászálódik fel, és miután sikerült ülőpózba verekednie magát, undorodva törli le paplanjával arcát. Fogalma sincs, hány óra lehet, de annyi bizonyos, hogy rohadtul korán van még. Éles fájdalom a homlokán érezteti vele az előző éjszaka maradványait, bizony jócskán másnapos lett. Talán nem kellett volna kihívnia ivóversenyre a kalózhercegnőt, elvégre a lány szinte éjjel-nappal ezt gyakorolja. Mindenesetre ha a győztesre nem is emlékszik, az éjszaka meglehetősen meglátszik külsején is, óriás méretű táskák tátongnak szemei alatt, haja össze-vissza meredezik a magasba, ráadásul egy álmos ásításnál jó pár pillanatig képtelen több kommunikációra. Végül megsimogatja a lelkesedő bolhást (remélhetőleg nem szó szerint), majd felkapva az ebet, kivánszorog barlangszobájából. Tekintve, hogy a kutyát nincs lelke leszidni, így inkább gazdáját veszi célba, ő már úgy is hozzászokott az ilyesmihez. Márpedig Rinan nem kegyelmez, ha felébresztik... halkan csoszogó léptekkel, viszont annál hangosabban ásítozva vánszorog elő, hogy célpontját keresse, elvégre bizonyára ébren van már a kis poronty, a szobájában ugyanis nem volt. És valóban, pár pillanatot kell csak várnia, elő is bújik a kisördög egy kristályoszlop takarása mögül. Persze az eb ebben is megelőzte, de ez most lényegtelen. Eltartott egy darabig, mire összeszedte magát... meglepetten ugrik hátra, ahogy az edény hangos csörömpöléssel ér földet, majdhogynem állva visszaaludt, erre azonban ijedten kiált fel.*
- Kölök!
*Dühödt tekintettel caplat Will felé, hogy aztán ruhája nyakánál fogva rángassa föl, szikrázó szemtükrei éppen az övébe bámulnak.*
- Most kinyírlak.
*A lustalkodás mestere általában akkor kel, ha napfény melegíti fel fedetlen hátát, váratlan kínzással elvakítva szemeit, azonban új lakhelye ezúttal biztosítja neki a kényelmes pihenést, az utóbbi napokban - a hétalvó Zaraunt leszámítva - szinte minden nap ő kelt fel utoljára, és meglehetősen kipihenten is ébredt fel.
Ezen a napon azonban keresztül húzzák számításait, édes csókra ébred ajkain, azonban rendkívül szokatlan módon támadója meglehetősen könnyű, és legalább ennyire szőrös. Mire méltóztatja felemelni szemhéjait, fél arcát kutyanyál borítja be, a túlpörgött blöki pedig ugyanolyan lelkesen nyalogatja tovább. Első reakcióként meglepetten lökdösi odébb az ebet, most először tekintete szikrázó dühtől teljes, merthát igazán kellemes álmot látott, mielőtt az eb letámadta volna. Sajnálatos módon nem sikerül lelöknie Gombolyagot az ágyról, pedig igazán megérdemelné a retkes dögje... viszont ahogy kerek szemeivel, csillogó tekintettel, ártatlanul lihegve pillant fel rá az öleb, hirtelenjében nincs szíve megvalósítani elképzelését. Halk morgással kászálódik fel, és miután sikerült ülőpózba verekednie magát, undorodva törli le paplanjával arcát. Fogalma sincs, hány óra lehet, de annyi bizonyos, hogy rohadtul korán van még. Éles fájdalom a homlokán érezteti vele az előző éjszaka maradványait, bizony jócskán másnapos lett. Talán nem kellett volna kihívnia ivóversenyre a kalózhercegnőt, elvégre a lány szinte éjjel-nappal ezt gyakorolja. Mindenesetre ha a győztesre nem is emlékszik, az éjszaka meglehetősen meglátszik külsején is, óriás méretű táskák tátongnak szemei alatt, haja össze-vissza meredezik a magasba, ráadásul egy álmos ásításnál jó pár pillanatig képtelen több kommunikációra. Végül megsimogatja a lelkesedő bolhást (remélhetőleg nem szó szerint), majd felkapva az ebet, kivánszorog barlangszobájából. Tekintve, hogy a kutyát nincs lelke leszidni, így inkább gazdáját veszi célba, ő már úgy is hozzászokott az ilyesmihez. Márpedig Rinan nem kegyelmez, ha felébresztik... halkan csoszogó léptekkel, viszont annál hangosabban ásítozva vánszorog elő, hogy célpontját keresse, elvégre bizonyára ébren van már a kis poronty, a szobájában ugyanis nem volt. És valóban, pár pillanatot kell csak várnia, elő is bújik a kisördög egy kristályoszlop takarása mögül. Persze az eb ebben is megelőzte, de ez most lényegtelen. Eltartott egy darabig, mire összeszedte magát... meglepetten ugrik hátra, ahogy az edény hangos csörömpöléssel ér földet, majdhogynem állva visszaaludt, erre azonban ijedten kiált fel.*
- Kölök!
*Dühödt tekintettel caplat Will felé, hogy aztán ruhája nyakánál fogva rángassa föl, szikrázó szemtükrei éppen az övébe bámulnak.*
- Most kinyírlak.
94. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-11 21:38:39
Üzenet elküldve: 2014-08-11 21:38:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Három nappal később, kora reggel//
*Türkiz lélektükrök érdeklődő csillanása tűnik elő a korahajnali sötétségbe burkolódzott barlang egy cseppkőoszlopa mögül, amint a kis Kócos lassacskán előbotorkál a tegnap éjjeli mulatástól kótyagosan... Óvakodva pillant körbe, nehogy az elmúlt reggelhez hasonlatosan Rasdeher csípje nyakon s intse rendre, hogy mégis mi a fenéért bóklászik, és csörömpöl hajnalok hajnalán. Pedig csak rendet szeretett volna rakni, s most sem vezérli egyéb, minthogy a lármázó és élvezeteket habzsoló bagázs után lakható külsőt varázsoljon – vélhetően – új otthonának. A takarítást persze már korábban megkezdte a haspók Gombolyag, és míg gazdájának vegyes érzelmei támadnak az új tapasztalások révén, addig a blöki szebbet nem is kívánhatna, mint a hátrahagyott ételmaradékok és a fáradhatatlan simogató "berendezések".
Alig hallható sóhaj kúszik elő a kölyök kiszáradt ajkai mögül, így mielőtt nekilátna a pakolásnak elébb a vízesés szülte tó vizéből kortyol néhányat. Miután felfrissítette bensőjét, a szikla szélén támaszkodva kacérkodik tükörképével, mely a megszokott, üde mosoly helyett csupán egy lapos pislogással felel. Szemei alatt karikák húzódnak és bőre is kissé sápadtan fest, bár meglehet, pusztán a kristályok tompa, kevert színe okozza a csalóka illúziót. Mindenesetre azt megjegyzi a kölyök, hogy a rum meg egyéb démonok kreálta kotyvalékok nem neki valóak, így csupán remélni meri, a ma éjjel már másképpen fog alakulni ugyanis a Kalózkirálynő unszolásának sokadjára sem tudna nemet mondani.
Újabb fáradt sóhajjal tápászkodik fel, hogy most már tényleg megkezdje a kizárólag halk pakolászást, amikor is csöndes susmorgást hall meg az egyik vájat felől. Felismeri a napok óta álomkórban szenvedett Szürke hangját, és Nadae másnapos hablatyolása is kizár minden kétséget a forrást illetően. Jobbnak látja, ha inkább elbújik a raktárban, legalábbis addig, míg újra el nem csendesül a barlang. Persze nem tudja megállni, hogy ne leskelődjön, így szemtanújává válik Zaraun szegényes reggelijének és igen csak sajátos felfrissülésének is. Már-már hajlana, hogy előugorjon és megmentse a vízben fuldoklót, de amikor indulna, amaz elemeli az arcát a vízből, s láthatóan nem kínozzák a tüdejébe somfordáló, alantas vízcseppek sem – révén, hogy pusztán csak ivott.
Nem telik sok időbe, és a mélységi útnak indul, a kalóz nőszemély felől pedig nem érkeznek további életjelek, szóval bátorkodik előmerészkedni Williän, hogy újfent nekiláthasson a pakolásnak. Természetesen a korábbi aprócska adrenalin löket kellőképpen kizökkentette a koncentrációból, így a legelső, amit véghezvisz, hogy leveri a hamuvá porladt tűzrakás felett függő edényt, ami hangzatos csörömpöléssel mutatja be milyen is az, amikor a fém találkozik a kővel. Melléje még Gombolyag is vakkant párat, elvégre a barlang további lakóihoz hasonlatosan s sejthetően ő is szívrohamot kapott.*
- Hahh... *Pusztán ennyi telik az ügyetlen sihedertől, majd inkább helyet foglal az oltáron, várva, kinek lesz előbb ereje felkelni és leteremteni a hangoskodása miatt.*
*Türkiz lélektükrök érdeklődő csillanása tűnik elő a korahajnali sötétségbe burkolódzott barlang egy cseppkőoszlopa mögül, amint a kis Kócos lassacskán előbotorkál a tegnap éjjeli mulatástól kótyagosan... Óvakodva pillant körbe, nehogy az elmúlt reggelhez hasonlatosan Rasdeher csípje nyakon s intse rendre, hogy mégis mi a fenéért bóklászik, és csörömpöl hajnalok hajnalán. Pedig csak rendet szeretett volna rakni, s most sem vezérli egyéb, minthogy a lármázó és élvezeteket habzsoló bagázs után lakható külsőt varázsoljon – vélhetően – új otthonának. A takarítást persze már korábban megkezdte a haspók Gombolyag, és míg gazdájának vegyes érzelmei támadnak az új tapasztalások révén, addig a blöki szebbet nem is kívánhatna, mint a hátrahagyott ételmaradékok és a fáradhatatlan simogató "berendezések".
Alig hallható sóhaj kúszik elő a kölyök kiszáradt ajkai mögül, így mielőtt nekilátna a pakolásnak elébb a vízesés szülte tó vizéből kortyol néhányat. Miután felfrissítette bensőjét, a szikla szélén támaszkodva kacérkodik tükörképével, mely a megszokott, üde mosoly helyett csupán egy lapos pislogással felel. Szemei alatt karikák húzódnak és bőre is kissé sápadtan fest, bár meglehet, pusztán a kristályok tompa, kevert színe okozza a csalóka illúziót. Mindenesetre azt megjegyzi a kölyök, hogy a rum meg egyéb démonok kreálta kotyvalékok nem neki valóak, így csupán remélni meri, a ma éjjel már másképpen fog alakulni ugyanis a Kalózkirálynő unszolásának sokadjára sem tudna nemet mondani.
Újabb fáradt sóhajjal tápászkodik fel, hogy most már tényleg megkezdje a kizárólag halk pakolászást, amikor is csöndes susmorgást hall meg az egyik vájat felől. Felismeri a napok óta álomkórban szenvedett Szürke hangját, és Nadae másnapos hablatyolása is kizár minden kétséget a forrást illetően. Jobbnak látja, ha inkább elbújik a raktárban, legalábbis addig, míg újra el nem csendesül a barlang. Persze nem tudja megállni, hogy ne leskelődjön, így szemtanújává válik Zaraun szegényes reggelijének és igen csak sajátos felfrissülésének is. Már-már hajlana, hogy előugorjon és megmentse a vízben fuldoklót, de amikor indulna, amaz elemeli az arcát a vízből, s láthatóan nem kínozzák a tüdejébe somfordáló, alantas vízcseppek sem – révén, hogy pusztán csak ivott.
Nem telik sok időbe, és a mélységi útnak indul, a kalóz nőszemély felől pedig nem érkeznek további életjelek, szóval bátorkodik előmerészkedni Williän, hogy újfent nekiláthasson a pakolásnak. Természetesen a korábbi aprócska adrenalin löket kellőképpen kizökkentette a koncentrációból, így a legelső, amit véghezvisz, hogy leveri a hamuvá porladt tűzrakás felett függő edényt, ami hangzatos csörömpöléssel mutatja be milyen is az, amikor a fém találkozik a kővel. Melléje még Gombolyag is vakkant párat, elvégre a barlang további lakóihoz hasonlatosan s sejthetően ő is szívrohamot kapott.*
- Hahh... *Pusztán ennyi telik az ügyetlen sihedertől, majd inkább helyet foglal az oltáron, várva, kinek lesz előbb ereje felkelni és leteremteni a hangoskodása miatt.*
93. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-11 16:46:36
Üzenet elküldve: 2014-08-11 16:46:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
// Kora reggel //
- 3 nap?!
* Szuszogja maga elé meglepődötten, ennyi időt még sosem volt kiütve. Micsoda pazarlás... alig hogy "megalakultak", ő beájult. Vaj'h miből maradt ki? *
- Köszönöm a kötést, gondolom nem Rasdeher műve.
* Ahogy megigazítja magán gyűrött ruháit, a gondolaton, hogy a kannibál gondosan bekötözi feje búbját, nos, kedélyesen felkacag- már ez is mutatja, hogy különösen frissen ébredt. Három nap után nem csoda. Összeszedi fegyvereit, köpönyegét, aztán kisétál az ajtót jelentő nyíláson. *
- Keresek valami kaját, aztán indulok is.
* Szól még kurtán a kalózhoz, majd a fülkéből kitántorogva pár lépés után a központi csarnokba ér, ahol szintén félhomály honol, csak pár kisebb-nagyobb kristály ontja magából színes fényét. Van itt halovány pirosas színű, sárgás fényű, de mégis a világoskékek dominálnak; színjátékuk varázslatos látványt nyújt a gombákkal, zöldellő növényekkel övezett kis tavacska körül. Odakinn épp most szürkülhet az ég, a barlang mennyezetén tátongó lyukon át látható, hogy a hegyormok mögül kikandikáló napkorong első sugarai lassacskán megfestik az ég boltozatát.
Mozdulatlan a barlang, egyedül a vízesés vize ömlik szüntelen robajjal a tiszta vizű tóba, attól nem messze kihűlve pihen a tábortűz, körötte szanaszét fa poharak, koszos tányérok rendezetlenül a földre téve, valamint egy-két üresen hagyott állatbőr, nyilván fekvő alkalmatosság gyanánt. Igazából ez az első alkalom, hogy megnézhetné e csodás helyet anélkül, hogy kardot szegeznének a torkához, vagy fel akarnák falni elevenen.
A többiek nyilván a kis fülkében húzzák a lóbőrt, ki tudja mikor kelnek fel, ám a Hóhajú nem szándékozik megvárni őket. Épp elég időt elpocsékolt ezzel a három nappal, s most, hogy ily kipihentnek és frissnek érzi magát, mielőbb el kíván indulni felderíteni a környéket, aztán elvégezni egy korábbi megbízást. De először is ennie kell, gyomrának korgása csaknem túlharsogja a vízesés robaját. Szerencsére a tábortűz mellett talál némi cipót, a kondérban meg valami húsfélének a maradék szaftját, azt tunkolja ki vele. Nem is rossz, az ízletes falatok mohón csúsznak le torkán, már csak innia kéne rá. Ehhez pohár sem kell, minek az. Kimérten a tavacskához ballag, mohával benőtt partján letérdel, s előre hajolva tenyerével merít vizet a kristálytiszta, átlátszó nedűből. Előbb szürcsöl belőle, majd újra merít és azt is megissza, addig ismételgetve ezt a folyamatot, míg múlni nem akaró szomjúságának köszönhetően meg nem unja. Inkább a tó tükrébe nyomja arcát, vigyázva, hogy kötése ne ázzon át, s úgy nyeli a hűs vizet, élvezve, ahogy az leáztatja arcáról az elmúlt napok rárakódott mocskát. Ettől még inkább felfrissül, sőt, végtagjaiba új erő költözik; teljesen új embernek érzi magát- felegyenesedik a tó partján, s az égnek veti nedves, szürke orcáját. Ordítani lenne kedve, kiadva magából az elmúlt napok feszültségét, rázúdítva mindent a világosodó fellegekre. De nincs rá szüksége, a méreg, harag, idegesség a vízesés gőzével egyetemben párolog el, mintha ott sem lett volna. Ingujjával megtörli arcát, aztán feltápászkodik, még egyszer körbepillant, majd somolyogva, fütyörészve elindul a kijárat felé.
- Felfedezem a környéket és szerzek némi pénzt, ha tudok, veszek is egy két dolgot. Neked kell valami? * Szól még oda a kijárathoz vezető folyosó előtt megállva a kalóznak. * - Ha a többiek felébredtek, küldjetek ki valakit élelemért, meg tűzifáért, úgy látom mindkettő elfogyott. * Bök az üres bogrács felé, bár azt nem tudja, hogy a raktárhelyiségben akad-e még szárított hús. Igazából azt sem tudja, hogy van raktárhelyiség. Mindenesetre int a nősténynek, s tovább indul kifelé.
Átbújik a résen, odakinn pedig rögvest hajába kap az erős szél, mi vadul szánkázva a repedések, szűk átjárók közt rémisztő hangon süvít- akár az égbe kiáltott üvöltés, olyan a hangja. Nem törődve vele óvatosan a szirt széléhez ballag, hol a szikla kinyújtott nyelvként mered a hullámzó tenger fölé, jó 50-60 méter magasan, így innen a kilátás csodás. Balra tekintve a kikötő fényei pislákolnak a parton, míg szemben, s jobbra a tenger végtelenje burkolódzik a felszakadozó reggeli ködfellegbe. *
A hozzászólás írója (Zaraun Aleandar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.11 18:10:33
- 3 nap?!
* Szuszogja maga elé meglepődötten, ennyi időt még sosem volt kiütve. Micsoda pazarlás... alig hogy "megalakultak", ő beájult. Vaj'h miből maradt ki? *
- Köszönöm a kötést, gondolom nem Rasdeher műve.
* Ahogy megigazítja magán gyűrött ruháit, a gondolaton, hogy a kannibál gondosan bekötözi feje búbját, nos, kedélyesen felkacag- már ez is mutatja, hogy különösen frissen ébredt. Három nap után nem csoda. Összeszedi fegyvereit, köpönyegét, aztán kisétál az ajtót jelentő nyíláson. *
- Keresek valami kaját, aztán indulok is.
* Szól még kurtán a kalózhoz, majd a fülkéből kitántorogva pár lépés után a központi csarnokba ér, ahol szintén félhomály honol, csak pár kisebb-nagyobb kristály ontja magából színes fényét. Van itt halovány pirosas színű, sárgás fényű, de mégis a világoskékek dominálnak; színjátékuk varázslatos látványt nyújt a gombákkal, zöldellő növényekkel övezett kis tavacska körül. Odakinn épp most szürkülhet az ég, a barlang mennyezetén tátongó lyukon át látható, hogy a hegyormok mögül kikandikáló napkorong első sugarai lassacskán megfestik az ég boltozatát.
Mozdulatlan a barlang, egyedül a vízesés vize ömlik szüntelen robajjal a tiszta vizű tóba, attól nem messze kihűlve pihen a tábortűz, körötte szanaszét fa poharak, koszos tányérok rendezetlenül a földre téve, valamint egy-két üresen hagyott állatbőr, nyilván fekvő alkalmatosság gyanánt. Igazából ez az első alkalom, hogy megnézhetné e csodás helyet anélkül, hogy kardot szegeznének a torkához, vagy fel akarnák falni elevenen.
A többiek nyilván a kis fülkében húzzák a lóbőrt, ki tudja mikor kelnek fel, ám a Hóhajú nem szándékozik megvárni őket. Épp elég időt elpocsékolt ezzel a három nappal, s most, hogy ily kipihentnek és frissnek érzi magát, mielőbb el kíván indulni felderíteni a környéket, aztán elvégezni egy korábbi megbízást. De először is ennie kell, gyomrának korgása csaknem túlharsogja a vízesés robaját. Szerencsére a tábortűz mellett talál némi cipót, a kondérban meg valami húsfélének a maradék szaftját, azt tunkolja ki vele. Nem is rossz, az ízletes falatok mohón csúsznak le torkán, már csak innia kéne rá. Ehhez pohár sem kell, minek az. Kimérten a tavacskához ballag, mohával benőtt partján letérdel, s előre hajolva tenyerével merít vizet a kristálytiszta, átlátszó nedűből. Előbb szürcsöl belőle, majd újra merít és azt is megissza, addig ismételgetve ezt a folyamatot, míg múlni nem akaró szomjúságának köszönhetően meg nem unja. Inkább a tó tükrébe nyomja arcát, vigyázva, hogy kötése ne ázzon át, s úgy nyeli a hűs vizet, élvezve, ahogy az leáztatja arcáról az elmúlt napok rárakódott mocskát. Ettől még inkább felfrissül, sőt, végtagjaiba új erő költözik; teljesen új embernek érzi magát- felegyenesedik a tó partján, s az égnek veti nedves, szürke orcáját. Ordítani lenne kedve, kiadva magából az elmúlt napok feszültségét, rázúdítva mindent a világosodó fellegekre. De nincs rá szüksége, a méreg, harag, idegesség a vízesés gőzével egyetemben párolog el, mintha ott sem lett volna. Ingujjával megtörli arcát, aztán feltápászkodik, még egyszer körbepillant, majd somolyogva, fütyörészve elindul a kijárat felé.
- Felfedezem a környéket és szerzek némi pénzt, ha tudok, veszek is egy két dolgot. Neked kell valami? * Szól még oda a kijárathoz vezető folyosó előtt megállva a kalóznak. * - Ha a többiek felébredtek, küldjetek ki valakit élelemért, meg tűzifáért, úgy látom mindkettő elfogyott. * Bök az üres bogrács felé, bár azt nem tudja, hogy a raktárhelyiségben akad-e még szárított hús. Igazából azt sem tudja, hogy van raktárhelyiség. Mindenesetre int a nősténynek, s tovább indul kifelé.
Átbújik a résen, odakinn pedig rögvest hajába kap az erős szél, mi vadul szánkázva a repedések, szűk átjárók közt rémisztő hangon süvít- akár az égbe kiáltott üvöltés, olyan a hangja. Nem törődve vele óvatosan a szirt széléhez ballag, hol a szikla kinyújtott nyelvként mered a hullámzó tenger fölé, jó 50-60 méter magasan, így innen a kilátás csodás. Balra tekintve a kikötő fényei pislákolnak a parton, míg szemben, s jobbra a tenger végtelenje burkolódzik a felszakadozó reggeli ködfellegbe. *
A hozzászólás írója (Zaraun Aleandar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.11 18:10:33
92. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-11 16:38:06
Üzenet elküldve: 2014-08-11 16:38:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Három nappal később, kora reggel//
*Hátát a hideg kőfalnak veti ültében. Egyik lábát felhúzva, s azon tartja kezét, könyökét, míg a másik lába behajlítva fekszik mellette. A tegnapi éjszaka sem volt valami kíméletes számára. Mind megannyiszor ma is megfogadja, hogy soha többé nem iszik, ám ahogy ezt kigondolja, rögvest meg is bánja. Inkább csak a mértéken változtat. Az elhatározás megvan, minden reggel, de az akarat már kevésbé. Túlságosan vonzódik eme kikapcsolódáshoz, minthogy lemondjon róla.
Így a tegnap éjszaka, vagyis még a ma hajnal történéseit heverve ül a cella sarkában. Csak napok teltek el, mióta a barlang megtelt élettel, végre nem olyan csendes, komor és – bár unalmasnak azelőtt sem volt mondható – egyhangú. A hajnalig nyúló ivászatok, beszélgetések, mulatozások, éneklések, már-már nevetgélések igen kedvére való már. Rég volt hasonlókban része. Csak ezek a fránya reggelek ne jönnének el, a folyamatos szomjúság érzettel, szédüléssel és a kókadtsággal.
Összehúzott, szürke szemeivel szemléli aznapi hálótársát. Ma éjjel/hajnalban ő volt a soros, aki vigyáz a még mindig alvó mélységire. A fegyvereit, már a sebkötözés után visszaadták számára, vagyis mellé helyezték le. A sebek kötözéséhez nem ért, mégis az ő feladata volt, e tisztség, no meg az is, hogy kétnaponta, amíg fel nem kell ő strázsáljon a férfi mellett.
A gyertya halvány fénye sejtelmesen világítja meg a fülke falait, ahogy lassan kezd magához térni a Szürke. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait, hogy nem nyírta ki ápolás közben. Hiszen némi rum, meg egy kis por, belekerült a sebbe, amit aztán igyekezett bő vízzel kimosni, ami akkor nem tűnt túl nagy jó ötletnek. A sebek bekötözésének menetéről inkább nem is emlékszik vissza. Ha ő elfelejti, senki más sem fogja tudni, főleg a mélységi nem, hiszen nem is emlékezhet rá, hogy néhányszor fejét leejtette a hideg, s kemény padlóra.
Kényelmesen megvárja, amíg a másik magához tér, közben kezével a szokásos üveg után kezd keresgélni. Egy kis üvegcsörömpölés után, sikerrel is jár, ám hamar rájön, hogy az megüresedett. S eszébe jut az imént tett fogadalma, ma nem iszik! Többet. Egyelőre. Vagyis igyekszik.*
- Három. *Ásítozik, a kurta mondat zárása ként.* - Úgy kifeküdtél, mint egy vaddisznó. Úgy vonszoltunk be téged ide, hogy ne kint az előtérbe kelljen kerülgetni téged.
*A másik kérdésre csak fáradtan legyint. Mégis arra elég, hogy némileg kizökkenjen egyensúlyából egy fél pillanatra, s a feje elkezdjen ringlispílezni a fülkében.*
- Alszanak, vagyis valami olyasmit tehetnek. Hosszú volt az éjszaka, vagy az éjjel, akár a hajnal is. Jah nem, az most van. Szóval mindenki most piheni ki az éjszakai fáradságokat. Tudod, megfárad az ember. Vagyis, nem, nem tudod.
*Hátát a hideg kőfalnak veti ültében. Egyik lábát felhúzva, s azon tartja kezét, könyökét, míg a másik lába behajlítva fekszik mellette. A tegnapi éjszaka sem volt valami kíméletes számára. Mind megannyiszor ma is megfogadja, hogy soha többé nem iszik, ám ahogy ezt kigondolja, rögvest meg is bánja. Inkább csak a mértéken változtat. Az elhatározás megvan, minden reggel, de az akarat már kevésbé. Túlságosan vonzódik eme kikapcsolódáshoz, minthogy lemondjon róla.
Így a tegnap éjszaka, vagyis még a ma hajnal történéseit heverve ül a cella sarkában. Csak napok teltek el, mióta a barlang megtelt élettel, végre nem olyan csendes, komor és – bár unalmasnak azelőtt sem volt mondható – egyhangú. A hajnalig nyúló ivászatok, beszélgetések, mulatozások, éneklések, már-már nevetgélések igen kedvére való már. Rég volt hasonlókban része. Csak ezek a fránya reggelek ne jönnének el, a folyamatos szomjúság érzettel, szédüléssel és a kókadtsággal.
Összehúzott, szürke szemeivel szemléli aznapi hálótársát. Ma éjjel/hajnalban ő volt a soros, aki vigyáz a még mindig alvó mélységire. A fegyvereit, már a sebkötözés után visszaadták számára, vagyis mellé helyezték le. A sebek kötözéséhez nem ért, mégis az ő feladata volt, e tisztség, no meg az is, hogy kétnaponta, amíg fel nem kell ő strázsáljon a férfi mellett.
A gyertya halvány fénye sejtelmesen világítja meg a fülke falait, ahogy lassan kezd magához térni a Szürke. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait, hogy nem nyírta ki ápolás közben. Hiszen némi rum, meg egy kis por, belekerült a sebbe, amit aztán igyekezett bő vízzel kimosni, ami akkor nem tűnt túl nagy jó ötletnek. A sebek bekötözésének menetéről inkább nem is emlékszik vissza. Ha ő elfelejti, senki más sem fogja tudni, főleg a mélységi nem, hiszen nem is emlékezhet rá, hogy néhányszor fejét leejtette a hideg, s kemény padlóra.
Kényelmesen megvárja, amíg a másik magához tér, közben kezével a szokásos üveg után kezd keresgélni. Egy kis üvegcsörömpölés után, sikerrel is jár, ám hamar rájön, hogy az megüresedett. S eszébe jut az imént tett fogadalma, ma nem iszik! Többet. Egyelőre. Vagyis igyekszik.*
- Három. *Ásítozik, a kurta mondat zárása ként.* - Úgy kifeküdtél, mint egy vaddisznó. Úgy vonszoltunk be téged ide, hogy ne kint az előtérbe kelljen kerülgetni téged.
*A másik kérdésre csak fáradtan legyint. Mégis arra elég, hogy némileg kizökkenjen egyensúlyából egy fél pillanatra, s a feje elkezdjen ringlispílezni a fülkében.*
- Alszanak, vagyis valami olyasmit tehetnek. Hosszú volt az éjszaka, vagy az éjjel, akár a hajnal is. Jah nem, az most van. Szóval mindenki most piheni ki az éjszakai fáradságokat. Tudod, megfárad az ember. Vagyis, nem, nem tudod.
91. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-11 16:36:51
Üzenet elküldve: 2014-08-11 16:36:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
// Veszett nyáj //
* A több napos portól, s alvadt vértől mocskos tincsei alól apró izzadtságcseppek indulnak el homlokán, hogy legördüljenek megviselt arcán, eltűnve éjszín ingjének takarásában. A kimerültség immáron hullámokban tör rá, kis híján rögvest maga alá gyűrve a mélységit, ki az oltárt szorongatva, hunyorogva, s gyöngyöző homlokát ráncolva még kitart, legalább addig, míg a társaság sorsa eldöntetik.
A Kócos derűs arca már azelőtt elárulja válaszát, hogy szólásra nyitná ajkait, s mi mást is felelhetne egy izgalommal, veszéllyel és új élményekkel kecsegtető lehetőségre, mint azt, hogy benne van? Eleddig árvaként, magányosan tengette jelentéktelen mindennapjait a szőrös bolhazsák társaságában, egy halszagtól bűzlő, maroknyi méretű kis világban, távol cselszövéstől, hatalmi játszmáktól, aljas leszámolásoktól, melyek kiontott vére mélyen beleivódott már a várost jelentő rideg kövekbe. Ha a Hóhajún múlik, öntudatos, határozott férfit farag majd az egyelőre végtelenül idealista és mulya sihederből. Kurta biccentéssel felel válaszára, apró mosolyra húzva kicserepesedett ajkának szélét. *
- De... igaz...
* Sandít elégedetten a kalózra, kinek egykedvű vállrándítása széles vigyorral párosul, jelezve, hogy ő is benne van a dologban. Talán a Kapitány kételkedik hasznosságában, ám egy ilyen dörzsölt tengeri szuka, ki már keserédes rumot verejtékezik ha izzad, s oly otthonosan mozog a rablóktól, gazfickóktól és hazárdőröktől hemzsegő Kikötőben, mint szajha a pihe-puha ágyban, nos, nagyon is kell nekik!
Ott van még a szenvtelen, lázadó elf is, kiben igazság szerint pár évvel ezelőtti önmagát véli felfedezni a grafitbőrű, mikor még nem számított más, csak a nők, a patakokban folyó szesz, meg a féktelen szórakozás. Ő is az unalom, emésztő magány elől menekült a forró combok kéjes szorításába, a pénzzel megrakott kártyaasztalokhoz, az éj leple alatt, kifent pengével a kézben kereste a mámorító izgalmakat és az újabbnál újabb kihívásokat. Aztán lassan minden megváltozott, átalakult. Pénze elfogyott, fényűzésből nélkülözés lett, az önfeledt szórakozás helyét pedig a Szegénynegyed bűzös utcáin való túlélésért folytatott harc vette át, mi idővel megedzette eszét, jellemét és fegyvert forgató karját. Majd a hegyesfülű is talál magának valami rendes célt, mint Zaraun tette az alvilági bandával. Addig meg szívesen összeakasztaná vele pengéit, s vívna vele szikrázó szócsatákat, de most neki is csak egy elégedett biccentéssel felel.
Meglehetősen szótlan fajtársa, a színes hajú mélységi nőstény nem osztotta meg velük nézeteit, ahogyan a hím mézes-mázos szavaira sem rezdültek pillái- közben mégis megajándékozta a foglyot egyik dobótőrével, s azóta is nyomon követi az eseményeket, így Zaraun biztosra veszi, hogy őt is sikerült megnyernie, vagy megnyerniük magának a Kannibállal.
A Főnök viszont más tészta, rá mindig figyelnie kell majd, hogy féltékenységből, haragból, vagy csak éhségből bele ne mártsa pengéjét a sötételf ficsúrba. Bármennyire is tűnjön nyersnek, marconának és hirtelen haragúnak, a Hóhajú előtt mégsem tudja leplezni éles eszét, ravaszságát és vezetői rátermettségét. Épp ezért (is), a grafitbőrű nem kívánja elorozni előle, vagy előlük- pillant itt a másik szerelmére- a vezéri szerepet; jó kezekben látja azt, s amúgy is szívesebben maradna inkább a háttérben, az árnyak közt. Ő tudja milyen, hogyha az ember ötletét, fáradtságos munkáját elorozni próbálják, idegen tollakkal ékeskedve babérjait learatni kívánják, s esze ágában sincs e jól összeszokott kis csapattagok közé éket verni, fölébük emelkedve pöffeszkedni. Döntsenek mindenről közösen, s lévén ez a szabadság igen törékeny, legyen hát Rasdher az egyenlők közt az első!
Az émelygés és szédülés utolsó hulláma szökőárként gyűri maga alá, eddig bírta pattanásig feszülő idegekkel, most elsötétül előtte a világ, lábaiból kiszalad a vér, s térdre esve előrehanyatlik. Még épp annyi ereje van, hogy egyik kezét homloka elé emelve védje fejét a kemény kövektől, s az ájulás mezsgyéjén olyan elégedett, aljas és ördögi mosoly húzódjon arcára, mely már régen ékesítette szürke bőrét. *
~ Végre megvagyunk! ~
* Harsan fejében az utolsó elégedett, büszke gondolat, mielőtt ájultan elterül a nedves, hideg kövezeten *
// Három nappal később, kora reggel //
* Szemei pislogva, nehézkesen nyílnak, s még utána is beletelik neki jó pár szekundumba, hogy magához térve megpillantsa a mennyezeten függeszkedő cseppköveket. Fordul vele egyet a világ és attól tartva, hogy hanyatt, vagy előre bukik, kétségbeesetten kap bármi felé, mibe kapaszkodhatna, de aztán eljut bágyadt agyáig a felismerés: a hátán fekszik.
Lopva körültekint a sötét helyiségben, hol csak egy aprócska, szétfolyt gyertya pislákol lomhán, épp elegendő fényt nyújtva ragadozószemeinek ahhoz, hogy felmérhesse a kicsiny barlangi fülkét. Az nem lehet nagyobb 5x5 méteresnél, Rasdeherék nyilván hálófülkének használhatják, hisz két ember kényelmesen elfér benne egy darabka pléddel, meg a motyójával. A kristályok és a zöldellő növények itt hiányoznak a repedezett, sziklákkal tűzdelt falakról, helyettük furcsábbnál-furcsább cseppkő képződmények tornyosulnak a sarokban, vagy csüngnek alá a mennyezetről, a lángocska halovány fényénél hátborzongató árnyakat vetve a vörös tintával összemázolt falakra- a rajzok itt is folytatódnak, méghozzá teliholdat és vonyító, vagy épp falkában vadászó, leginkább farkasokra hasonlító fenevadakat ábrázoló festmények formájában.
Jobbjával megtapogatja fejét; elégedetten konstatálja, hogy fejére kötés került és már a seb érintésére sem szökik koponyájába mérhetetlen fájdalom-- épp csak mocskosul viszket, nyilván mert gyógyul. Maga mellett tapogatózik tovább, s mikor bőre rideg acélhoz ér, kellemes sóhaj gördül le ajkairól: végre visszakapta hosszú-és rövidtőrét. Tenyerét a megkerült fegyvereken nyugtatva feltápászkodik, s ekkor látja csak, hogy valaki figyeli őt a fülke másik sarkából, de látása még nem tisztul ki eléggé, hogy felismerje az alakot. *
- Hány napja?
* Hangja rekedt még és bizonytalan, mégis frissnek és kipihentnek érzi magát. A kérdés csak az, hogy meddig volt kiütve. Percekig, órákig, vagy tán napokig? *
- A többiek?
// Veszett nyáj //
* A több napos portól, s alvadt vértől mocskos tincsei alól apró izzadtságcseppek indulnak el homlokán, hogy legördüljenek megviselt arcán, eltűnve éjszín ingjének takarásában. A kimerültség immáron hullámokban tör rá, kis híján rögvest maga alá gyűrve a mélységit, ki az oltárt szorongatva, hunyorogva, s gyöngyöző homlokát ráncolva még kitart, legalább addig, míg a társaság sorsa eldöntetik.
A Kócos derűs arca már azelőtt elárulja válaszát, hogy szólásra nyitná ajkait, s mi mást is felelhetne egy izgalommal, veszéllyel és új élményekkel kecsegtető lehetőségre, mint azt, hogy benne van? Eleddig árvaként, magányosan tengette jelentéktelen mindennapjait a szőrös bolhazsák társaságában, egy halszagtól bűzlő, maroknyi méretű kis világban, távol cselszövéstől, hatalmi játszmáktól, aljas leszámolásoktól, melyek kiontott vére mélyen beleivódott már a várost jelentő rideg kövekbe. Ha a Hóhajún múlik, öntudatos, határozott férfit farag majd az egyelőre végtelenül idealista és mulya sihederből. Kurta biccentéssel felel válaszára, apró mosolyra húzva kicserepesedett ajkának szélét. *
- De... igaz...
* Sandít elégedetten a kalózra, kinek egykedvű vállrándítása széles vigyorral párosul, jelezve, hogy ő is benne van a dologban. Talán a Kapitány kételkedik hasznosságában, ám egy ilyen dörzsölt tengeri szuka, ki már keserédes rumot verejtékezik ha izzad, s oly otthonosan mozog a rablóktól, gazfickóktól és hazárdőröktől hemzsegő Kikötőben, mint szajha a pihe-puha ágyban, nos, nagyon is kell nekik!
Ott van még a szenvtelen, lázadó elf is, kiben igazság szerint pár évvel ezelőtti önmagát véli felfedezni a grafitbőrű, mikor még nem számított más, csak a nők, a patakokban folyó szesz, meg a féktelen szórakozás. Ő is az unalom, emésztő magány elől menekült a forró combok kéjes szorításába, a pénzzel megrakott kártyaasztalokhoz, az éj leple alatt, kifent pengével a kézben kereste a mámorító izgalmakat és az újabbnál újabb kihívásokat. Aztán lassan minden megváltozott, átalakult. Pénze elfogyott, fényűzésből nélkülözés lett, az önfeledt szórakozás helyét pedig a Szegénynegyed bűzös utcáin való túlélésért folytatott harc vette át, mi idővel megedzette eszét, jellemét és fegyvert forgató karját. Majd a hegyesfülű is talál magának valami rendes célt, mint Zaraun tette az alvilági bandával. Addig meg szívesen összeakasztaná vele pengéit, s vívna vele szikrázó szócsatákat, de most neki is csak egy elégedett biccentéssel felel.
Meglehetősen szótlan fajtársa, a színes hajú mélységi nőstény nem osztotta meg velük nézeteit, ahogyan a hím mézes-mázos szavaira sem rezdültek pillái- közben mégis megajándékozta a foglyot egyik dobótőrével, s azóta is nyomon követi az eseményeket, így Zaraun biztosra veszi, hogy őt is sikerült megnyernie, vagy megnyerniük magának a Kannibállal.
A Főnök viszont más tészta, rá mindig figyelnie kell majd, hogy féltékenységből, haragból, vagy csak éhségből bele ne mártsa pengéjét a sötételf ficsúrba. Bármennyire is tűnjön nyersnek, marconának és hirtelen haragúnak, a Hóhajú előtt mégsem tudja leplezni éles eszét, ravaszságát és vezetői rátermettségét. Épp ezért (is), a grafitbőrű nem kívánja elorozni előle, vagy előlük- pillant itt a másik szerelmére- a vezéri szerepet; jó kezekben látja azt, s amúgy is szívesebben maradna inkább a háttérben, az árnyak közt. Ő tudja milyen, hogyha az ember ötletét, fáradtságos munkáját elorozni próbálják, idegen tollakkal ékeskedve babérjait learatni kívánják, s esze ágában sincs e jól összeszokott kis csapattagok közé éket verni, fölébük emelkedve pöffeszkedni. Döntsenek mindenről közösen, s lévén ez a szabadság igen törékeny, legyen hát Rasdher az egyenlők közt az első!
Az émelygés és szédülés utolsó hulláma szökőárként gyűri maga alá, eddig bírta pattanásig feszülő idegekkel, most elsötétül előtte a világ, lábaiból kiszalad a vér, s térdre esve előrehanyatlik. Még épp annyi ereje van, hogy egyik kezét homloka elé emelve védje fejét a kemény kövektől, s az ájulás mezsgyéjén olyan elégedett, aljas és ördögi mosoly húzódjon arcára, mely már régen ékesítette szürke bőrét. *
~ Végre megvagyunk! ~
* Harsan fejében az utolsó elégedett, büszke gondolat, mielőtt ájultan elterül a nedves, hideg kövezeten *
// Három nappal később, kora reggel //
* Szemei pislogva, nehézkesen nyílnak, s még utána is beletelik neki jó pár szekundumba, hogy magához térve megpillantsa a mennyezeten függeszkedő cseppköveket. Fordul vele egyet a világ és attól tartva, hogy hanyatt, vagy előre bukik, kétségbeesetten kap bármi felé, mibe kapaszkodhatna, de aztán eljut bágyadt agyáig a felismerés: a hátán fekszik.
Lopva körültekint a sötét helyiségben, hol csak egy aprócska, szétfolyt gyertya pislákol lomhán, épp elegendő fényt nyújtva ragadozószemeinek ahhoz, hogy felmérhesse a kicsiny barlangi fülkét. Az nem lehet nagyobb 5x5 méteresnél, Rasdeherék nyilván hálófülkének használhatják, hisz két ember kényelmesen elfér benne egy darabka pléddel, meg a motyójával. A kristályok és a zöldellő növények itt hiányoznak a repedezett, sziklákkal tűzdelt falakról, helyettük furcsábbnál-furcsább cseppkő képződmények tornyosulnak a sarokban, vagy csüngnek alá a mennyezetről, a lángocska halovány fényénél hátborzongató árnyakat vetve a vörös tintával összemázolt falakra- a rajzok itt is folytatódnak, méghozzá teliholdat és vonyító, vagy épp falkában vadászó, leginkább farkasokra hasonlító fenevadakat ábrázoló festmények formájában.
Jobbjával megtapogatja fejét; elégedetten konstatálja, hogy fejére kötés került és már a seb érintésére sem szökik koponyájába mérhetetlen fájdalom-- épp csak mocskosul viszket, nyilván mert gyógyul. Maga mellett tapogatózik tovább, s mikor bőre rideg acélhoz ér, kellemes sóhaj gördül le ajkairól: végre visszakapta hosszú-és rövidtőrét. Tenyerét a megkerült fegyvereken nyugtatva feltápászkodik, s ekkor látja csak, hogy valaki figyeli őt a fülke másik sarkából, de látása még nem tisztul ki eléggé, hogy felismerje az alakot. *
- Hány napja?
* Hangja rekedt még és bizonytalan, mégis frissnek és kipihentnek érzi magát. A kérdés csak az, hogy meddig volt kiütve. Percekig, órákig, vagy tán napokig? *
- A többiek?
90. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-09 00:27:37
Üzenet elküldve: 2014-08-09 00:27:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
*Az izgalom fokozódik, az előadás több szálon fut, és a színek mostmár körvonalazódnak, ez bizony a tetőpont. Izgalom. Ez az, amit oly rég óta hiányol már. Elvégre miért csap fel orgyilkosnak egy magafajta felvágott ajkú, szófecsérlő kamugép, helyes pofival és pénzzel a segge alatt? Hát persze, hogy az izgalom, a kalandok, és a véres igazság az, ami vonzza. Elvégre mégis ki gondolná előre, hogy egy jól megtervezett gyilkosság is unalmassá válhat az idők során? Rinan már rég elérte azt a pontot, melyen az unalom uralkodik élete fölött, lelke kielégíthetetlenül szomjazza a vért, mégsincs már értelme semminek. Talán kurtizánnak kellett volna mennie...a testi vágyai ugyanis hajthatatlanok, rendíthetetlenül vonzza a női báj puha érintése... akárha függő volna. De nem gondolkozik, nem keres indokokat. Nem akarja bevallani, sőt, magától soha nem is fog rájönni, mennyire magányos is az élete. Nem mintha nem lennének barátai, ilyesmiről szó sincs. Bőven megvannak a maga kapcsolatai, hírszerzők és kurtizánok terén is, mégsincs senki, akinek igazán hiányozna... szeretethiány. Ezt pótolja minden egyes cselekedetével, melyet végrehajt, s melyről azt hiszi, hidegvére, avagy testi vágya hajtja irányába. Talán az egyetlen a barlang falai közt, ki bármit is tudhat erről, a szivárványhajú Eonarin, a lány mégsem említette soha, talán azért, mert pontosan tudja, Rinan azonnal elüldözné maga mellől.*
- Te talán más vagy?
*Vigyorog gúnyosan a mélységi férfira. Pontosan tudja (vagy legalábbis ezt gondolja), hogy személyiségre ők ketten majd egyformák, épphogy csak a másik kissé felnőttebb, no meg talán képzettebb, tapasztaltabb, mint ő maga. Meg némileg ridegebb, körmönfontoltabb, és meglehetősen idegesítő is.*
- Mindegy hányan végezzük a dolgunkat, ez a munka dögunalom. Én legalábbis nem játszadozom a prédámmal.
*Dehogynem. De azért ez így jobban hangzik. Végülis ki ez a tárnakutya, hogy lenézően kacagjon szavai hallatán? Talán a tisztelet a korral jár? Vagy az erővel? Undorító. Legalábbis annak akarja tartani, mert a férfi pár szavával összezúz mindent, ami eddig biztos talajon tartotta eltévedt lelkét. Valójában nagyon is vonzza a titokzatos idegen, azonban ezt még magának sem vallja be. A megalázkodás nem az ő stílusa, ahogy a házikutyus szerepe sem szimpatikus számára.
Az ordibáló őrült közben remekül elszórakozik szürke barátunkkal, Rinan halkan felsóhajt. Mintha ma mindenki packázna vele, még a kannibál is egy helyre sorolja az összes többi maflával. Hát szép. Kiveszett a világból a tisztelet morzsája is.
Megrázza fejét, felesleges ilyesmin idegeskedni. Őt amúgy is mindenki kedveli, maximum még nem tudnak róla.*
- Bárhová követem a formás kis popódat, hercegnőm.
*Kacsint a kalózlányra egy szemtelen vigyor kíséretében, és ha ellenvetés nem érkezik (nem mintha izgatná az ilyesmi), már csatlakozott is a kalandhoz.*
//Veszett nyáj//
*Az izgalom fokozódik, az előadás több szálon fut, és a színek mostmár körvonalazódnak, ez bizony a tetőpont. Izgalom. Ez az, amit oly rég óta hiányol már. Elvégre miért csap fel orgyilkosnak egy magafajta felvágott ajkú, szófecsérlő kamugép, helyes pofival és pénzzel a segge alatt? Hát persze, hogy az izgalom, a kalandok, és a véres igazság az, ami vonzza. Elvégre mégis ki gondolná előre, hogy egy jól megtervezett gyilkosság is unalmassá válhat az idők során? Rinan már rég elérte azt a pontot, melyen az unalom uralkodik élete fölött, lelke kielégíthetetlenül szomjazza a vért, mégsincs már értelme semminek. Talán kurtizánnak kellett volna mennie...a testi vágyai ugyanis hajthatatlanok, rendíthetetlenül vonzza a női báj puha érintése... akárha függő volna. De nem gondolkozik, nem keres indokokat. Nem akarja bevallani, sőt, magától soha nem is fog rájönni, mennyire magányos is az élete. Nem mintha nem lennének barátai, ilyesmiről szó sincs. Bőven megvannak a maga kapcsolatai, hírszerzők és kurtizánok terén is, mégsincs senki, akinek igazán hiányozna... szeretethiány. Ezt pótolja minden egyes cselekedetével, melyet végrehajt, s melyről azt hiszi, hidegvére, avagy testi vágya hajtja irányába. Talán az egyetlen a barlang falai közt, ki bármit is tudhat erről, a szivárványhajú Eonarin, a lány mégsem említette soha, talán azért, mert pontosan tudja, Rinan azonnal elüldözné maga mellől.*
- Te talán más vagy?
*Vigyorog gúnyosan a mélységi férfira. Pontosan tudja (vagy legalábbis ezt gondolja), hogy személyiségre ők ketten majd egyformák, épphogy csak a másik kissé felnőttebb, no meg talán képzettebb, tapasztaltabb, mint ő maga. Meg némileg ridegebb, körmönfontoltabb, és meglehetősen idegesítő is.*
- Mindegy hányan végezzük a dolgunkat, ez a munka dögunalom. Én legalábbis nem játszadozom a prédámmal.
*Dehogynem. De azért ez így jobban hangzik. Végülis ki ez a tárnakutya, hogy lenézően kacagjon szavai hallatán? Talán a tisztelet a korral jár? Vagy az erővel? Undorító. Legalábbis annak akarja tartani, mert a férfi pár szavával összezúz mindent, ami eddig biztos talajon tartotta eltévedt lelkét. Valójában nagyon is vonzza a titokzatos idegen, azonban ezt még magának sem vallja be. A megalázkodás nem az ő stílusa, ahogy a házikutyus szerepe sem szimpatikus számára.
Az ordibáló őrült közben remekül elszórakozik szürke barátunkkal, Rinan halkan felsóhajt. Mintha ma mindenki packázna vele, még a kannibál is egy helyre sorolja az összes többi maflával. Hát szép. Kiveszett a világból a tisztelet morzsája is.
Megrázza fejét, felesleges ilyesmin idegeskedni. Őt amúgy is mindenki kedveli, maximum még nem tudnak róla.*
- Bárhová követem a formás kis popódat, hercegnőm.
*Kacsint a kalózlányra egy szemtelen vigyor kíséretében, és ha ellenvetés nem érkezik (nem mintha izgatná az ilyesmi), már csatlakozott is a kalandhoz.*
89. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-08 17:00:29
Üzenet elküldve: 2014-08-08 17:00:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
- Gyorsabb a halál, no ez az. Mi abban a szórakozás, ha hamar kivérzik? Hol marad, a sikoly, a könyörgés, a megalázottság? *Néz felhúzott szemöldökkel a színes hajú mélységire. A szavakat tovább nem szaporítja, s a továbbiakban passzív szemlélője a történéseknek. Úgy tűnik rá már nincs szükség, erre Rasdeher is céloz. Halk sóhajt hallatva feláll a két férfi közül, s arrébb vánszorog, kicsit dülöngélve, a már második napja tartó rum fogyasztásától és persze a fáradtságtól. Bájgúnár mellett megállva fordul vissza a mélységi és a kannibál felé. Nem érdekli már túlzottan, hogy mit fog a két alak egymással kezdeni, habár felettébb érdekli a dolog. Az újra félig megtelt üveget az övére csatolja vissza. Szemeit megdörzsöli, majd halántékát is megmasszírozza, hogy némileg felfrissítse magát. Reméli, hogy már nem tart sokáig az esemény, és hamar egyezségre jutnak, így vagy úgy. Ha harcra is kerülne a sor, amit Rasnál jelenleg nem lehet tudni, teljes mértékben ki fogja magát vonni. Ő lenne az első, akit lekaszabolnának, pillanatnyi állapotában.
Egyik kezét a csípőjére teszi, fejét oldalra dönti. Vigyorogva szemléli az elé tárult jelenetet. Úgy látszik, a harcra nem kerül sor, így lassan térhetnek nyugovóra. Vagyis ő, jelenleg. Átalszik legalább két napot, kihagyva az elmúlt napok alvását. Lelke is kezd lenyugodni, hogy előbb utóbb visszakapja kincsét, bár az előbbinek jobban örülne. Nem tölti el nagy lelkesedéssel, hogy egyetlen örökségét – ami épkézláb, és még használható is valamire – a leggazabb fickó használja.
Egy idő után, már szem forgatva hallgatja az eszmecserét. Már épp ásítozásra adná fejét, hogy jelezze unalmát, mikor a két férfiegyed végre vérükkel pecsételik meg az új „szövetséget”.
A mélységi szavait hallgatva, szemei hirtelen lobbannak haragra. Mintha az ólomsúlyú fáradtsága egy pillanat alatt eltűnt volna. Felcsattanva szólal meg.*
- Mi vagyok én, bébisintér?
*Fakad ki belőle, utalva, hogy kezességet vállal a két alakért. Az tény, hogy ő hozta őket, no de mit ért ő ezekhez? Előbb Szukafattyára, majd Rasra emeli tekintetét, hogy másodpercekkel később megadóan sóhajtson fel.
Zaraun kérdésén elgondolkozik. Sose gondolta volna, hogy a hajón kívül élni fog, vagy, hogy dolga lesz a szárazföldi világgal. Nem sok vágya és célja van életében, csak a tengeren akar utazni, rabolni, vígan élni, mulatozni. Ameddig megteheti, vagyis ameddig meg nem ölik, vagy épp a hajóját el nem kártyázzák, vagy kockázzák. Apja szavai kúsznak a gondolataiba.*
~Semmi sem történik ok nélkül.~
*Ha igaznak véli ezt az állítást, akkor nem ok nélkül van itt. Némi habozás után végül ő is megszólal.*
- Sose volt dolgom a kinti világgal. Nem ismerem a földi harcokat. Idebent, túl sok hasznomat nem veszitek. *Majd könnyedén megvonja a vállát, s ajkait szélesre húzza.* - De hát egyszer mindennek eljön az ideje, nem igaz?
A hozzászólás írója (Nadae Eilwen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.08 17:00:43
//Veszett nyáj//
- Gyorsabb a halál, no ez az. Mi abban a szórakozás, ha hamar kivérzik? Hol marad, a sikoly, a könyörgés, a megalázottság? *Néz felhúzott szemöldökkel a színes hajú mélységire. A szavakat tovább nem szaporítja, s a továbbiakban passzív szemlélője a történéseknek. Úgy tűnik rá már nincs szükség, erre Rasdeher is céloz. Halk sóhajt hallatva feláll a két férfi közül, s arrébb vánszorog, kicsit dülöngélve, a már második napja tartó rum fogyasztásától és persze a fáradtságtól. Bájgúnár mellett megállva fordul vissza a mélységi és a kannibál felé. Nem érdekli már túlzottan, hogy mit fog a két alak egymással kezdeni, habár felettébb érdekli a dolog. Az újra félig megtelt üveget az övére csatolja vissza. Szemeit megdörzsöli, majd halántékát is megmasszírozza, hogy némileg felfrissítse magát. Reméli, hogy már nem tart sokáig az esemény, és hamar egyezségre jutnak, így vagy úgy. Ha harcra is kerülne a sor, amit Rasnál jelenleg nem lehet tudni, teljes mértékben ki fogja magát vonni. Ő lenne az első, akit lekaszabolnának, pillanatnyi állapotában.
Egyik kezét a csípőjére teszi, fejét oldalra dönti. Vigyorogva szemléli az elé tárult jelenetet. Úgy látszik, a harcra nem kerül sor, így lassan térhetnek nyugovóra. Vagyis ő, jelenleg. Átalszik legalább két napot, kihagyva az elmúlt napok alvását. Lelke is kezd lenyugodni, hogy előbb utóbb visszakapja kincsét, bár az előbbinek jobban örülne. Nem tölti el nagy lelkesedéssel, hogy egyetlen örökségét – ami épkézláb, és még használható is valamire – a leggazabb fickó használja.
Egy idő után, már szem forgatva hallgatja az eszmecserét. Már épp ásítozásra adná fejét, hogy jelezze unalmát, mikor a két férfiegyed végre vérükkel pecsételik meg az új „szövetséget”.
A mélységi szavait hallgatva, szemei hirtelen lobbannak haragra. Mintha az ólomsúlyú fáradtsága egy pillanat alatt eltűnt volna. Felcsattanva szólal meg.*
- Mi vagyok én, bébisintér?
*Fakad ki belőle, utalva, hogy kezességet vállal a két alakért. Az tény, hogy ő hozta őket, no de mit ért ő ezekhez? Előbb Szukafattyára, majd Rasra emeli tekintetét, hogy másodpercekkel később megadóan sóhajtson fel.
Zaraun kérdésén elgondolkozik. Sose gondolta volna, hogy a hajón kívül élni fog, vagy, hogy dolga lesz a szárazföldi világgal. Nem sok vágya és célja van életében, csak a tengeren akar utazni, rabolni, vígan élni, mulatozni. Ameddig megteheti, vagyis ameddig meg nem ölik, vagy épp a hajóját el nem kártyázzák, vagy kockázzák. Apja szavai kúsznak a gondolataiba.*
~Semmi sem történik ok nélkül.~
*Ha igaznak véli ezt az állítást, akkor nem ok nélkül van itt. Némi habozás után végül ő is megszólal.*
- Sose volt dolgom a kinti világgal. Nem ismerem a földi harcokat. Idebent, túl sok hasznomat nem veszitek. *Majd könnyedén megvonja a vállát, s ajkait szélesre húzza.* - De hát egyszer mindennek eljön az ideje, nem igaz?
A hozzászólás írója (Nadae Eilwen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.08 17:00:43
88. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-08 13:57:36
Üzenet elküldve: 2014-08-08 13:57:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
// Veszett nyáj //
*A várt rácsodálkozástól nem marad érintetlen a koránál fiatalosabb ábrázat, csakugyan elkerekednek a zöldeskék lélektükrök, azonban hogy pontosan mit üzennek már koránt sem olyan egyszerű kiolvasni. A mélységiek sejtenek róla érhető dolgokat, minthogy menten el fog ájulni, vagy, hogy az ő fülének bár nem valóak a kíméletlen szavak, azért most jól megleckéztetik, ám a rettegés apró csírája sem akaródzik megtelepedni a kölyök lelkében. Tekintete továbbra is izgatottságtól fűtött, tán, ha kiérezné a grafitbőrű hangjából a gyötörtséget, a fájdalmat nem épp ilyen reakcióval szolgálna, ám amaz visszafogja érzéseit – ha vannak egyáltalán a téma kapcsán - azon egyszerű indokból, hogy bemutathassa Willnek az igaz, kegyetlen valóságot.*
- Komolyan? *A fiúcska érzi, hogy bizonyos elvárásokat támasztanak az irányában, jelen esetben épp azt, hogy megrökönyödjön és fal fehérré válottan bukjon fel a kőpadlón, azonban számára ez nem ennyire nyilvánvaló... Egészen groteszk módon fogadja a véres történetet; elmosolyodik. A realitásérzék hiánya most szebben meg sem mutatkozhatna, de hogy ez korrigálható e vagy sem, avagy elmeháborodott e vagy szimplán tudatlan még nem tudni. Viszont a mese kellően leköti a figyelmét, ezek után mégis kit érdekelnének holmi nők és szajhák, főként, ha azt se tudja mi fán teremnek? Persze azzal tisztában van, hogy nőnek kit és mifélét neveznek, vannak itt a barlangban szép számmal is, de hogy velük mit kellene kezdenie... Semmi egyebet nem remél tőlük, mint a hímneműektől, a téma iránti érdektelenségét tekintve pedig ez lassan egyértelművé válhat a mélységi számára is.
Amannak viszont most van jobb dolga, mint a sihederrel problémázni, éppúgy a kölyöknek is megvan a maga elfoglaltsága a hollóval.
Természetesen a madár sem tudja sokáig fenntartani a varázsát, révén hogy csak az a pár betanult mondóka illik a csőrére, amivel gazdája traktálta, de azért elszórakozik vele, míg a két vezéregyéniség vérét adja a közös ügy érdekében, és lényegében megalapulni látszik egy bomlott elmékkel ékesített, különös csoportosulás.
Akár egy blöki csupán akkor figyel fel, amikor újdonsült beceneve üté meg füleit, szintén csak hirtelenjében kélt példaképének ajkairól leperegve. Hirtelen fordul az idegen arcok tömege felé, lélektükrei azonban csak Zaraunra hajlandóak fókuszálni. Meglehet közben a madár is elröppen a válláról, viszont az állatokban nem leli hiányát, Éjfél helyébe ében szőrméjű kiskutyája fészkeli magát a lábához, hogy bőrének adhassa át a bundáját csúfító vörös nedűt puszta jóindulatból...*
- Érdekel! *Ajkain újfent helyét találja egy izgatott mosoly, arca pedig derűbe öltözik, amint kilátásba helyeződik egy egészen más élet reménye. Na nem mintha problémája lenne az egyszerű kis halász léttel, kíváncsi természete viszont mindég is epekedett az új dolgok iránt, ennél nagyobb fordulatot pedig nem is vehetne az élete manapság.*
// Veszett nyáj //
*A várt rácsodálkozástól nem marad érintetlen a koránál fiatalosabb ábrázat, csakugyan elkerekednek a zöldeskék lélektükrök, azonban hogy pontosan mit üzennek már koránt sem olyan egyszerű kiolvasni. A mélységiek sejtenek róla érhető dolgokat, minthogy menten el fog ájulni, vagy, hogy az ő fülének bár nem valóak a kíméletlen szavak, azért most jól megleckéztetik, ám a rettegés apró csírája sem akaródzik megtelepedni a kölyök lelkében. Tekintete továbbra is izgatottságtól fűtött, tán, ha kiérezné a grafitbőrű hangjából a gyötörtséget, a fájdalmat nem épp ilyen reakcióval szolgálna, ám amaz visszafogja érzéseit – ha vannak egyáltalán a téma kapcsán - azon egyszerű indokból, hogy bemutathassa Willnek az igaz, kegyetlen valóságot.*
- Komolyan? *A fiúcska érzi, hogy bizonyos elvárásokat támasztanak az irányában, jelen esetben épp azt, hogy megrökönyödjön és fal fehérré válottan bukjon fel a kőpadlón, azonban számára ez nem ennyire nyilvánvaló... Egészen groteszk módon fogadja a véres történetet; elmosolyodik. A realitásérzék hiánya most szebben meg sem mutatkozhatna, de hogy ez korrigálható e vagy sem, avagy elmeháborodott e vagy szimplán tudatlan még nem tudni. Viszont a mese kellően leköti a figyelmét, ezek után mégis kit érdekelnének holmi nők és szajhák, főként, ha azt se tudja mi fán teremnek? Persze azzal tisztában van, hogy nőnek kit és mifélét neveznek, vannak itt a barlangban szép számmal is, de hogy velük mit kellene kezdenie... Semmi egyebet nem remél tőlük, mint a hímneműektől, a téma iránti érdektelenségét tekintve pedig ez lassan egyértelművé válhat a mélységi számára is.
Amannak viszont most van jobb dolga, mint a sihederrel problémázni, éppúgy a kölyöknek is megvan a maga elfoglaltsága a hollóval.
Természetesen a madár sem tudja sokáig fenntartani a varázsát, révén hogy csak az a pár betanult mondóka illik a csőrére, amivel gazdája traktálta, de azért elszórakozik vele, míg a két vezéregyéniség vérét adja a közös ügy érdekében, és lényegében megalapulni látszik egy bomlott elmékkel ékesített, különös csoportosulás.
Akár egy blöki csupán akkor figyel fel, amikor újdonsült beceneve üté meg füleit, szintén csak hirtelenjében kélt példaképének ajkairól leperegve. Hirtelen fordul az idegen arcok tömege felé, lélektükrei azonban csak Zaraunra hajlandóak fókuszálni. Meglehet közben a madár is elröppen a válláról, viszont az állatokban nem leli hiányát, Éjfél helyébe ében szőrméjű kiskutyája fészkeli magát a lábához, hogy bőrének adhassa át a bundáját csúfító vörös nedűt puszta jóindulatból...*
- Érdekel! *Ajkain újfent helyét találja egy izgatott mosoly, arca pedig derűbe öltözik, amint kilátásba helyeződik egy egészen más élet reménye. Na nem mintha problémája lenne az egyszerű kis halász léttel, kíváncsi természete viszont mindég is epekedett az új dolgok iránt, ennél nagyobb fordulatot pedig nem is vehetne az élete manapság.*
87. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-07 20:15:34
Üzenet elküldve: 2014-08-07 20:15:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
*Csak gonoszan elmosolyodik. Ő mulatna itt a legjobban, ha az okos valóban összekeverné kettejüket, és egy éjszaka folyamán véletlenül a hímet találná meg. Az lenne csak még szórakoztatóbb, ha a hím már nem viselné olyan rugalmasan a tévedést. Arra a patáliára valószínűleg mindenki felkelne. Rinan effajta fenyegetései amúgy sem hatják meg, de így, hogy egy vele egyneművel…ezt még elképzelni is vicces.
Elégedetten látja, hogy tőrét sikerrel be tudta csúsztatni a mélységi lába alá anélkül, hogy az bárkinek is szemet szúrt volna, így a kacsintásra csak egy féloldalas mosollyal felel. Nagyon kíváncsi ezek után, hogy a hím mihez is fog majd kezdeni.
Innentől kezdve következik a további szócséplés. Csak a szemét forgatja, ahogy a ruhák levarázsolásáról beszéltek. Most már komolyan meg akarja tanulni a mágiahasználatot, ide az most pont jól jönne, csak kicsit másra használná, mint amiről azok ketten viccelődnek.
A férfi megjegyzésén viszont felszalad a szemöldöke, pillantása egy pillanatra a nadrágjára vetül, majd azonnal összeszűkült szemekkel néz vissza ismét az arcára. Nagy a kísértés, hogy le ne rántsa róla azt a vackot, ha már ennyire szereti a nudizmust...*
- A ti stílusotok a meztelenkedés. Amúgy meg, nem gondolod, hogy így is kevés gönc van rajtam? *Fűzi hozzá csak úgy mellékesen. Való igaz, hogy lengén van öltözve, de mindig is utálta a teljes testi páncélokat vagy viseleteket. Így nincs semmi, ami hátráltathatná a mozgását.
A kalózkirálynő ténykedése az ő figyelmét is felkelti, bár ahogy sejtette a nőnek csak a szája jár, ettől függetlenül még ő is kíváncsi lett volna arra a csókra.
Az utána következő mondandója, amit a hím felé intéz, viszont még neki is hasznos. Végre valami olyan, ami pont érdekli. Most legalább már érti, hogy mit is akar a lány visszakapni, és hogy miért.*
~Egy kalózhajó, amit visszaszerezni egy csapat idiótától? Nem is hangzik rosszul!~ *Rándul meg kicsit mosolyra a szájának a sarka szinte alig láthatóan.*
- Ne rontsd el a kölyköt! Látnia vagy tapasztalnia kellene ezeket, nem hallania. *Pillant a hímre, szórakozott mosollyal. Ahogy így elnézi a fiút, biztos nemleges választ fog neki adni, ha meg a mélységi elkezdi neki mesélni, talán még sokkos állapotba is fog kerülni. Na, nem mintha nem lenne mulatságos látvány, ahogy egy korabeli, már-már lassan férfi kiborul az ilyen dolgok hallatán, de azért ennek talán mégsem most van itt az ideje. Majd talán kicsit később, egy vacsora vagy bármilyen nyugodtabb szituáció alkalmával talán, de most…
Ahogy előkerül a tőr, a jelenet láttán egy pillanatig elmosolyodik. Valóban nem csalódott a fajtársában, másnak nem is adott volna fegyvert.*
- Vékonyabb a bőr, és gyorsabb a halál. *Vonja meg a vállát unottan Nadae kérdésére válaszolva a nyakakkal kapcsolatban, ha már az úgy is őt bámulja. Hogy gyorsabb, az még enyhe kifejezés…
Az meg, hogy kinek a játékát rontják el…az már nem az ő gondjuk.
A „desszert” szó hallatán akaratlanul is elmosolyodik. Fura egy fazon, és érdekes az ízlése.
Egy alvilági céh, kalózok, kannibálok…nem is olyan rossz egy társaság, mint ahogy azt első ránézésből gondolta.*
//Veszett nyáj//
*Csak gonoszan elmosolyodik. Ő mulatna itt a legjobban, ha az okos valóban összekeverné kettejüket, és egy éjszaka folyamán véletlenül a hímet találná meg. Az lenne csak még szórakoztatóbb, ha a hím már nem viselné olyan rugalmasan a tévedést. Arra a patáliára valószínűleg mindenki felkelne. Rinan effajta fenyegetései amúgy sem hatják meg, de így, hogy egy vele egyneművel…ezt még elképzelni is vicces.
Elégedetten látja, hogy tőrét sikerrel be tudta csúsztatni a mélységi lába alá anélkül, hogy az bárkinek is szemet szúrt volna, így a kacsintásra csak egy féloldalas mosollyal felel. Nagyon kíváncsi ezek után, hogy a hím mihez is fog majd kezdeni.
Innentől kezdve következik a további szócséplés. Csak a szemét forgatja, ahogy a ruhák levarázsolásáról beszéltek. Most már komolyan meg akarja tanulni a mágiahasználatot, ide az most pont jól jönne, csak kicsit másra használná, mint amiről azok ketten viccelődnek.
A férfi megjegyzésén viszont felszalad a szemöldöke, pillantása egy pillanatra a nadrágjára vetül, majd azonnal összeszűkült szemekkel néz vissza ismét az arcára. Nagy a kísértés, hogy le ne rántsa róla azt a vackot, ha már ennyire szereti a nudizmust...*
- A ti stílusotok a meztelenkedés. Amúgy meg, nem gondolod, hogy így is kevés gönc van rajtam? *Fűzi hozzá csak úgy mellékesen. Való igaz, hogy lengén van öltözve, de mindig is utálta a teljes testi páncélokat vagy viseleteket. Így nincs semmi, ami hátráltathatná a mozgását.
A kalózkirálynő ténykedése az ő figyelmét is felkelti, bár ahogy sejtette a nőnek csak a szája jár, ettől függetlenül még ő is kíváncsi lett volna arra a csókra.
Az utána következő mondandója, amit a hím felé intéz, viszont még neki is hasznos. Végre valami olyan, ami pont érdekli. Most legalább már érti, hogy mit is akar a lány visszakapni, és hogy miért.*
~Egy kalózhajó, amit visszaszerezni egy csapat idiótától? Nem is hangzik rosszul!~ *Rándul meg kicsit mosolyra a szájának a sarka szinte alig láthatóan.*
- Ne rontsd el a kölyköt! Látnia vagy tapasztalnia kellene ezeket, nem hallania. *Pillant a hímre, szórakozott mosollyal. Ahogy így elnézi a fiút, biztos nemleges választ fog neki adni, ha meg a mélységi elkezdi neki mesélni, talán még sokkos állapotba is fog kerülni. Na, nem mintha nem lenne mulatságos látvány, ahogy egy korabeli, már-már lassan férfi kiborul az ilyen dolgok hallatán, de azért ennek talán mégsem most van itt az ideje. Majd talán kicsit később, egy vacsora vagy bármilyen nyugodtabb szituáció alkalmával talán, de most…
Ahogy előkerül a tőr, a jelenet láttán egy pillanatig elmosolyodik. Valóban nem csalódott a fajtársában, másnak nem is adott volna fegyvert.*
- Vékonyabb a bőr, és gyorsabb a halál. *Vonja meg a vállát unottan Nadae kérdésére válaszolva a nyakakkal kapcsolatban, ha már az úgy is őt bámulja. Hogy gyorsabb, az még enyhe kifejezés…
Az meg, hogy kinek a játékát rontják el…az már nem az ő gondjuk.
A „desszert” szó hallatán akaratlanul is elmosolyodik. Fura egy fazon, és érdekes az ízlése.
Egy alvilági céh, kalózok, kannibálok…nem is olyan rossz egy társaság, mint ahogy azt első ránézésből gondolta.*
86. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-07 13:34:12
Üzenet elküldve: 2014-08-07 13:34:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
// Veszett nyáj- Will//
* A kis Kócos csupán egy közönyös vállrándítással felel a mélységinek. Lehet ez tudatos elutasítása a kényes kérdésére adandó válasznak, vagy egy egyszerű "nem tudom", de a hóhajú belátja, hogy jobb nem firtatni a dolgot. Persze a kölyök már nem így gondolkodik, ő szemrebbenés nélkül kérdez rá a sötételf szüleinek halálára, mintha Zaraun valami öreg mesélő volna, ki majd az elmúlásról, rút, véres enyészetről szóló mendemondát is gyermekded történetbe öltöztetve adja elő. Hát nem. *
- Félholtra verték őket, aztán rájuk gyújtották a házat, hogy elevenen elégjenek.
* Ráfér az esetlen sihederre egy kis rácsodálkozás az őt körülvevő kegyetlen világra, mert az nem csak a háborítatlan, békés tengerpartot, s valami deszkákból tákolt viskót jelent a homokban, hanem annál sokkalta többet. Nem mindig fogják ily készségesen, mosolyogva fogadni őt és bolhazsákját, ha ártatlanul betipegnek egy haramiákkal teli sötét barlangba- nincs realitásérzéke a zöldfülűnek, így a félelemérzetnek is híján van, s előbb-utóbb az általa nagy becsben tartott tenger fenekén fogja végezni, haleledelként.*
- Nem tudod mi az a szajha?
* Vörös szemei résnyire szűkülnek, s szánakozó arccal fordul a tudatlan flótás felé, ki úgy bambul rá, mintha maga is egy oktondi eb volna. De lehet hibáztatni érte? Nem volt ott az apja, mikor effélékről hallania kellett volna, az élet meg nem taníthatta, lévén alig hagyta el a halászkunyhóját. *
- Kócos, tudod te egyáltalán, hogy mit kell csinálni egy nősténnyel az ágyban?
* Ettől a kérdéstől mondjuk már maga a Hóhajú is kellemetlenül érzi magát, nem kívánna most a méhek, meg virágok dolgába belemenni, de egyszerűen bosszantja, hogy a kölyök ennyire együgyű, kényszert érez, hogy kicsit felrázza tudatlanságából. Szívesen hallgatja a hülyeségét, viszonzásul tán verhet bongyor fejébe némi okosságot, de azért kis megkönnyebbüléssel tölti el, mikor a Kócos magára hagyja- zavartalanul foglalkozhat szökésével. Persze nem szabad feledni, hogy a gyerek ahhoz nagyban hozzásegítette azzal, hogy sunyin eloldozta csuklójáról a kötelet. *
// Rinan //
* Egykedvűen kacag fel a hegyesfülű cinikus tapsára, s most ő szemléli azt szürke képén közönyös éllel. Lenyűgözte volna? Nem ez volt a cél, most nem. Persze nála már nehéz megkülönböztetni, hogy mikor színlel, s mikor veti le valamely álarcát a sok közül, mégis, most egyszerűen csak tényeket közölt. *
- Szóval te is az a mindent leszarok fajta fickó vagy? Felőled mindenki azt csinál amit akar, csak ne unatkozz és lázadhass... minden felelősség és kötöttség ellen? Cöhh...
* Nem ismeretlen ez számára, hisz valahol ő is ilyen; nem sokkal több egy hiú, gőgös ficsúrnál, ki a kötelezettségeket tán épp annyira rühelli, mint az elf. Mégis, a húhajú sokkalta komolyabb ennél: komoly céljai vannak, melyek nem csak az unaloműzésben merülnek ki. *
- Egyedül dolgozol, hogy ne unatkozz? Kicsit ellentmondásos, elf!
* Ennyit vet csak oda, s már el is fordul, hogy a kalózzal, meg Rasdeherrel foglalatoskodjon. *
// Nadae, Rasdeher //
* Látszólag a kannibál még büszke is rá, hogy förtelmes undort vált ki másokból, s ettől még inkább szörnyülködő grimaszba torzul grafitszín arca. Talán mégis el kellene metszenie a torkát, itt és most... Ha már nem leli helyét a világban, hát Zaraunon ne múljék, segít azt megkeresni neki egy másikban. De nem, nem szabad, bármennyire is csábító az ötlet; a pengét csak megállítja egy hajszálnyira a fehér bőrtől. Kissé még bele is szédül a hirtelen, precíz mozdulatba, üres gyomra kis híján felfordul, de tűnő rosszullétét egy halovány mosollyal mégiscsak palástolja, míg egy szekundum erejéig farkasszemet néz az emberevővel.
Miután készségesen átadja a fegyvert a kalóznak, kissé maga is meglepődik azon, hogy mutatványa ekkora sikert aratott: háborítatlanul hagyják őt feltápászkodni, s gőgösen felülni az omladozó kőoltárra. Egy pillanatig kiskirálynak érzi magát, de tudja jól, ezúttal nem csaphatja be magát önnön nagyképűségével, még mindig nem nyerte meg ezt a csatát- ezt alá is támasztják a kannibál bizalomról szőtt szavai. *
- Főnök, vagy nem főnök, tekintélyed az van a bandában, nemde?
* Megrántja vállát, hisz ő nem tudhatja, csak azt közli mit lát, némi jól csengő hízelgéssel meghintve. Ékes szavaival tökéletes kontrasztban csendül fel Rasdeher sötét monológja a zsákmányról, húsevésről, söpredékről. Nem egyértelmű a mélységinek, hogy ezt csak az idegeneknek címzi, vagy a teljes hallgatóságnak, de annyi biztos, hogy az emberevő nem cicózik. Van, ki mézes-mázos szavakkal, aljas manipulációval éri el, mit akar, míg mások erős kézzel, könyörtelenül teszik azt. Egyértelmű, hogy kettejük közül melyik-melyik. *
- A helyzet az, hogy egyik sem tűnik fafejűnek, legalábbis az én szemszögemből...
* Miért is lenne fafejű az, ki okosan mérlegel, s az általa erősebbnek tartott mellé áll? Ez történt nemrég itt is; a kannibál hallgatósága állást foglalt, s Zaraunt ítélték kedvezőbb szövetségesnek- tették ezt félelemből, csodálatból, vagy egyszerűen csak unalomból, az jelen esetben mellékes. Erről persze nem tesz említést Rasdehernek, a célegyenesben nem kívánja elszúrni a formálódó kis érdekszövetséget.
Egy pillanatra már megfordul a fejében, hogy mégiscsak elbaltázta a dolgot és most fejét veszik; izmai ugrásra készen megfeszülnek ültében, de mikor a penge markolattal fordul felé Rasdeher tenyerén, akkor végre kifújja visszatartott lélegzetét. Diadalittas vigyorát színlelt komoly ábrázat mögé űzi, így veszi át a kardot, minek élét bal markával fogja közre, de még nem sérti fel vele bőrét. *
- Azt hiszem, én már elég vérem adtam az ügyért, de legyen hát.
* Sajgó fejére céloz, hol sebéből nem kevesebb vér csordogálhatott ki, mint a másik kezéből, de ez most mindegy. Ahogy az is, hogy a hímnek nem kenyere az efféle vérrel, meg eskükkel való hókuszpókusz, de ezúttal saját bőrének épségére és az ügy fontosságára való tekintettel készségesen elfogadja a feléje nyújtott vöröslő... balt. Tenyere rászorul az éles fémre, mi felszántja vonalakkal tűzdelt bőrét, hogy forró vére kövér cseppekben hulljon alá. *
- A közös ügyünkre!
* Bámul elszántan a kékes-zöld szempárba, s megszorítja felsértett kezével a másik balját, megpecsételve ezzel a közös munkát. *
// Mindenki //
- Na és hogyan tovább? Mi legyen a többiekkel?
* Pár pillanatig némán mered az emberevőre, hogy meglegyen ennek a felesleges, véres mutatványnak a magasztos varázsa, vagy mifenéje, de aztán rá is térne már a következő megoldandó dologra. Rajta kívül ugyebár van még néhány hívatlan vendég a barlangban, például a Kócos. Ő se nem orgyilkos, se nem tolvaj, de még csak csempész sem, mint a kalózjány; lelke éppenséggel tiszta, mint a friss hó. *
- Akiket a Rumos hozott, nos, ha jól hallottam ők orgyilkosok mind. Talán érdekelné őket a dolog. Ha igen, a kalóz majd kezeskedik értük.
* Most a színes hajú nőstény és az elf felé fordítja tekintetét, s megköszörülve torkát kissé felemeli hangját, hogy az a vízesés robaját túlharsogva biztosan eljusson hozzájuk. *
- Nos, annak fényében, hogy mindent hallottatok, hogyan vélekedtek a dologról? Érdekel titeket a közös munka? Ahogy mondtam, együtt, összedolgozva átvehetnénk az uralmat az itteni alvilág felett! Előbb a Kikötőben és a város körül, majd egész Artheniorban! Addig is, ez a barlang tökéletes búvóhely volna...
* Miután befejezte, kérdőn pillant Rasdeherre, jelezve, hogy ezekben persze az ő szava dönt. Ő csak amolyan ötletgazda, ennélfogva mégiscsak magára vállalná- s tette is-, hogy felvázolja a dolgot a többieknek, kik szem-és fültanúi voltak az eddigieknek. Végtére is, hasznosabb lenne őket megnyerni maguknak, mint vörösre festeni vérükkel a barlang tiszta vizű kis tavacskáját.*
- Kócos, veled mi legyen? Neked is hasznodat tudnánk venni, ha unnád a halászást. Talán még harcolni is megtanítanálak, ha érdekel!
* Az árnyakban rejtező nőstényről teljesen megfeledkezve lehuppan az ősrégi oltárról, ám mikor csizmái puffanva elérik a talajt, kis híján kiszalad alóla lába. Feje megszédül, tekintete elhomályosul; kénytelen belemarkolni a rideg kőlapba, hogy össze ne rogyjon mindenki szeme láttára. Próbálja leplezni a dolgot, de biztos, hogy látható pillanatnyi gyengesége, mi az újabb vérveszteségnek, s kimerültségnek köszönhető. Most még erőt vesz magán, s míg van annyi ereje, hogy szólni tudjék, Rasdeher felé fordítja kimerült képét. *
- Mi a véleményed, kannibál?
// Veszett nyáj- Will//
* A kis Kócos csupán egy közönyös vállrándítással felel a mélységinek. Lehet ez tudatos elutasítása a kényes kérdésére adandó válasznak, vagy egy egyszerű "nem tudom", de a hóhajú belátja, hogy jobb nem firtatni a dolgot. Persze a kölyök már nem így gondolkodik, ő szemrebbenés nélkül kérdez rá a sötételf szüleinek halálára, mintha Zaraun valami öreg mesélő volna, ki majd az elmúlásról, rút, véres enyészetről szóló mendemondát is gyermekded történetbe öltöztetve adja elő. Hát nem. *
- Félholtra verték őket, aztán rájuk gyújtották a házat, hogy elevenen elégjenek.
* Ráfér az esetlen sihederre egy kis rácsodálkozás az őt körülvevő kegyetlen világra, mert az nem csak a háborítatlan, békés tengerpartot, s valami deszkákból tákolt viskót jelent a homokban, hanem annál sokkalta többet. Nem mindig fogják ily készségesen, mosolyogva fogadni őt és bolhazsákját, ha ártatlanul betipegnek egy haramiákkal teli sötét barlangba- nincs realitásérzéke a zöldfülűnek, így a félelemérzetnek is híján van, s előbb-utóbb az általa nagy becsben tartott tenger fenekén fogja végezni, haleledelként.*
- Nem tudod mi az a szajha?
* Vörös szemei résnyire szűkülnek, s szánakozó arccal fordul a tudatlan flótás felé, ki úgy bambul rá, mintha maga is egy oktondi eb volna. De lehet hibáztatni érte? Nem volt ott az apja, mikor effélékről hallania kellett volna, az élet meg nem taníthatta, lévén alig hagyta el a halászkunyhóját. *
- Kócos, tudod te egyáltalán, hogy mit kell csinálni egy nősténnyel az ágyban?
* Ettől a kérdéstől mondjuk már maga a Hóhajú is kellemetlenül érzi magát, nem kívánna most a méhek, meg virágok dolgába belemenni, de egyszerűen bosszantja, hogy a kölyök ennyire együgyű, kényszert érez, hogy kicsit felrázza tudatlanságából. Szívesen hallgatja a hülyeségét, viszonzásul tán verhet bongyor fejébe némi okosságot, de azért kis megkönnyebbüléssel tölti el, mikor a Kócos magára hagyja- zavartalanul foglalkozhat szökésével. Persze nem szabad feledni, hogy a gyerek ahhoz nagyban hozzásegítette azzal, hogy sunyin eloldozta csuklójáról a kötelet. *
// Rinan //
* Egykedvűen kacag fel a hegyesfülű cinikus tapsára, s most ő szemléli azt szürke képén közönyös éllel. Lenyűgözte volna? Nem ez volt a cél, most nem. Persze nála már nehéz megkülönböztetni, hogy mikor színlel, s mikor veti le valamely álarcát a sok közül, mégis, most egyszerűen csak tényeket közölt. *
- Szóval te is az a mindent leszarok fajta fickó vagy? Felőled mindenki azt csinál amit akar, csak ne unatkozz és lázadhass... minden felelősség és kötöttség ellen? Cöhh...
* Nem ismeretlen ez számára, hisz valahol ő is ilyen; nem sokkal több egy hiú, gőgös ficsúrnál, ki a kötelezettségeket tán épp annyira rühelli, mint az elf. Mégis, a húhajú sokkalta komolyabb ennél: komoly céljai vannak, melyek nem csak az unaloműzésben merülnek ki. *
- Egyedül dolgozol, hogy ne unatkozz? Kicsit ellentmondásos, elf!
* Ennyit vet csak oda, s már el is fordul, hogy a kalózzal, meg Rasdeherrel foglalatoskodjon. *
// Nadae, Rasdeher //
* Látszólag a kannibál még büszke is rá, hogy förtelmes undort vált ki másokból, s ettől még inkább szörnyülködő grimaszba torzul grafitszín arca. Talán mégis el kellene metszenie a torkát, itt és most... Ha már nem leli helyét a világban, hát Zaraunon ne múljék, segít azt megkeresni neki egy másikban. De nem, nem szabad, bármennyire is csábító az ötlet; a pengét csak megállítja egy hajszálnyira a fehér bőrtől. Kissé még bele is szédül a hirtelen, precíz mozdulatba, üres gyomra kis híján felfordul, de tűnő rosszullétét egy halovány mosollyal mégiscsak palástolja, míg egy szekundum erejéig farkasszemet néz az emberevővel.
Miután készségesen átadja a fegyvert a kalóznak, kissé maga is meglepődik azon, hogy mutatványa ekkora sikert aratott: háborítatlanul hagyják őt feltápászkodni, s gőgösen felülni az omladozó kőoltárra. Egy pillanatig kiskirálynak érzi magát, de tudja jól, ezúttal nem csaphatja be magát önnön nagyképűségével, még mindig nem nyerte meg ezt a csatát- ezt alá is támasztják a kannibál bizalomról szőtt szavai. *
- Főnök, vagy nem főnök, tekintélyed az van a bandában, nemde?
* Megrántja vállát, hisz ő nem tudhatja, csak azt közli mit lát, némi jól csengő hízelgéssel meghintve. Ékes szavaival tökéletes kontrasztban csendül fel Rasdeher sötét monológja a zsákmányról, húsevésről, söpredékről. Nem egyértelmű a mélységinek, hogy ezt csak az idegeneknek címzi, vagy a teljes hallgatóságnak, de annyi biztos, hogy az emberevő nem cicózik. Van, ki mézes-mázos szavakkal, aljas manipulációval éri el, mit akar, míg mások erős kézzel, könyörtelenül teszik azt. Egyértelmű, hogy kettejük közül melyik-melyik. *
- A helyzet az, hogy egyik sem tűnik fafejűnek, legalábbis az én szemszögemből...
* Miért is lenne fafejű az, ki okosan mérlegel, s az általa erősebbnek tartott mellé áll? Ez történt nemrég itt is; a kannibál hallgatósága állást foglalt, s Zaraunt ítélték kedvezőbb szövetségesnek- tették ezt félelemből, csodálatból, vagy egyszerűen csak unalomból, az jelen esetben mellékes. Erről persze nem tesz említést Rasdehernek, a célegyenesben nem kívánja elszúrni a formálódó kis érdekszövetséget.
Egy pillanatra már megfordul a fejében, hogy mégiscsak elbaltázta a dolgot és most fejét veszik; izmai ugrásra készen megfeszülnek ültében, de mikor a penge markolattal fordul felé Rasdeher tenyerén, akkor végre kifújja visszatartott lélegzetét. Diadalittas vigyorát színlelt komoly ábrázat mögé űzi, így veszi át a kardot, minek élét bal markával fogja közre, de még nem sérti fel vele bőrét. *
- Azt hiszem, én már elég vérem adtam az ügyért, de legyen hát.
* Sajgó fejére céloz, hol sebéből nem kevesebb vér csordogálhatott ki, mint a másik kezéből, de ez most mindegy. Ahogy az is, hogy a hímnek nem kenyere az efféle vérrel, meg eskükkel való hókuszpókusz, de ezúttal saját bőrének épségére és az ügy fontosságára való tekintettel készségesen elfogadja a feléje nyújtott vöröslő... balt. Tenyere rászorul az éles fémre, mi felszántja vonalakkal tűzdelt bőrét, hogy forró vére kövér cseppekben hulljon alá. *
- A közös ügyünkre!
* Bámul elszántan a kékes-zöld szempárba, s megszorítja felsértett kezével a másik balját, megpecsételve ezzel a közös munkát. *
// Mindenki //
- Na és hogyan tovább? Mi legyen a többiekkel?
* Pár pillanatig némán mered az emberevőre, hogy meglegyen ennek a felesleges, véres mutatványnak a magasztos varázsa, vagy mifenéje, de aztán rá is térne már a következő megoldandó dologra. Rajta kívül ugyebár van még néhány hívatlan vendég a barlangban, például a Kócos. Ő se nem orgyilkos, se nem tolvaj, de még csak csempész sem, mint a kalózjány; lelke éppenséggel tiszta, mint a friss hó. *
- Akiket a Rumos hozott, nos, ha jól hallottam ők orgyilkosok mind. Talán érdekelné őket a dolog. Ha igen, a kalóz majd kezeskedik értük.
* Most a színes hajú nőstény és az elf felé fordítja tekintetét, s megköszörülve torkát kissé felemeli hangját, hogy az a vízesés robaját túlharsogva biztosan eljusson hozzájuk. *
- Nos, annak fényében, hogy mindent hallottatok, hogyan vélekedtek a dologról? Érdekel titeket a közös munka? Ahogy mondtam, együtt, összedolgozva átvehetnénk az uralmat az itteni alvilág felett! Előbb a Kikötőben és a város körül, majd egész Artheniorban! Addig is, ez a barlang tökéletes búvóhely volna...
* Miután befejezte, kérdőn pillant Rasdeherre, jelezve, hogy ezekben persze az ő szava dönt. Ő csak amolyan ötletgazda, ennélfogva mégiscsak magára vállalná- s tette is-, hogy felvázolja a dolgot a többieknek, kik szem-és fültanúi voltak az eddigieknek. Végtére is, hasznosabb lenne őket megnyerni maguknak, mint vörösre festeni vérükkel a barlang tiszta vizű kis tavacskáját.*
- Kócos, veled mi legyen? Neked is hasznodat tudnánk venni, ha unnád a halászást. Talán még harcolni is megtanítanálak, ha érdekel!
* Az árnyakban rejtező nőstényről teljesen megfeledkezve lehuppan az ősrégi oltárról, ám mikor csizmái puffanva elérik a talajt, kis híján kiszalad alóla lába. Feje megszédül, tekintete elhomályosul; kénytelen belemarkolni a rideg kőlapba, hogy össze ne rogyjon mindenki szeme láttára. Próbálja leplezni a dolgot, de biztos, hogy látható pillanatnyi gyengesége, mi az újabb vérveszteségnek, s kimerültségnek köszönhető. Most még erőt vesz magán, s míg van annyi ereje, hogy szólni tudjék, Rasdeher felé fordítja kimerült képét. *
- Mi a véleményed, kannibál?
85. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-06 21:07:04
Üzenet elküldve: 2014-08-06 21:07:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Az az arc! Az az undorodó, ocsmány tekintete, ami az emberek szemében gyúl, mikor megtudják a teljes igazságot. Most végre újra felfedezheti új, de egészen talpraesett foglyukon ezt a fintort, mit már oly sokszor látott, és ami csak igazán jó kedvre deríti. Ezt a jó kedvét az Istenek kedvéért sem rejtené véka alá, halk, és sunyi kacajjal mulatozik a mélységi szörnyűlködésén. Igen, ő valóban egy élő, két lábon járó emberi szörnyeteg ki ilyen mocskokkal tölti meg feneketlem gyomrát. Ezzel csak jobbá teszi a világot, megfosztja a kellemetlen férgektől, pont mint a macskák, mikor elfognak egy-egy kóbór kártevőt, egeret. A módszereik nem sokban különböznek, csakhogy őt a társadalom teljesen kirekeszti, sőt egyszerűen utálják az emberek a hozzáhasonlatos bestiákat.*
-Nem akartam, hogy mindenki megtudja, de ha már így alakult nem tagadom. A társadalom egy elkorcsosúlt tagja vagyok, ki nem leli helyét már a világban. Az emberek élete tölt fel egyedül elég eszenciával, hogy tovább folytassam. A húsuk pedig erőt ad, hogy eltapossam az ilyen csótányokat, mint Te!
*Szép kis mondóka nemde? Csak az a baj, fele sem igaz. Egyedül a szájában szétmáló hús ízéért teszi azt, ami már az élete részévé vált. Imádja ahogy az áldozata vérének íze kellemes, fémes érzéseket kelt a szájában, és ingerli ízlelőbimbóit. Aztán mikor lekúszik a torkán az első falat... valami leírhatatlan belső erő felszabadít benne egy mámoros érzést, mint mikor a drogot használók elhasználják a napi első adagjukat. Fenomenális! Ezeken a gondolatokon ügyködve összefut a szájában a nyál, íriszei pedig mintha elkalandoznának egy pillanatra. Majd megszédül, és visszatér a valóságba.
Aztán az idilli hangulatot egy furcsa jelenség zavarja meg. A nap sugaraiban úszó éppen tenyérnyi kés a torkának szegeződik, és egy pillanatig köpni-nyelni nem tud. Mégis, félelemnek semmi nyoma nem látszik rezzenéstelen arcán, egyedül kitágult pupillája árulhat el néhány dolgot a hozzáértő szakembereknek. Meglepődött, de nem rémült meg, és ebben közre játszhatott a jelenleg gyengélkedő szervezete is. Reakció ideje a vérveszteségnek hála lelassult, így semmit sem tudott volna tenni a felé érkező támadás elkerülése végett. De a hús nem szakadt át, és még levegője is van, igaz az előbb teste reflexszerűen mindet kipréselte a tüdejéből. Most egy nagy levegőt vesz, és felkacag.
Nem érdekli már a Rumos csacsogása sem, sem a nyálas Rinan nyávogása, sokkal inkább felkeltette az érdeklődését a szürke bőrű szélhámos. Nadaet elcsitítja, és mélyen Zaraun lélektükreibe fúrja saját kegyetlen pillantását. Hát ez lenne ő! Végre valaki, aki igazán felkeltette az érdeklődését. Egy olyan ember, Rovénán kívül aki tud hatni rá, igaz kicsit másképpen. Sokáig néma csendben hallgatja a kis előadást, és kezében fegyverével közeledni kezd az időközben oltáron elhelyezkedő sötételfhez.*
-Bizalom? Bizalmat csak olyan ostoba emberek kaphatnak, mint a barátosnéd! Neki eszébe sem jutna, hogy a megfelelő pillanatban hátbadöfjön a saját késemmel. De Te, Zaraun Aleandar teljesen más vagy. Akkor sem élvezhetnéd a közvetlen bizalmamat, ha a legjobb barátomnak tekintenélek. Így képzeld el a mostani helyzeted! Nem túl rózsás, igaz? De folytasd, érdekel mit akarsz mondani.
*Továbbra is őrült vigyorral pofátlankodik bele Raun arcába, és egyre közeledik felé, fenyegetően szorítva kardja markolatát.*
-Főnök?
*Hangosan felkacag, mint akinek valami nagyon jó, vicces viccet meséltek az imént.*
-Miféle főnök az olyan, akinek még a saját beosztottjai sem engedelmeskednek? De ha te így látod, hát nem kergetem el az ábrándjaidat! Foytasd!
*Mondókája közben a kalózlányra sandít, mint említett személyre, majd ismét a mesélőre figyel. Közben már közvetlen előtte áll, és pengéjét maga mellett lógatja, arcára sunyi mosoly fagy.*
-Befejezted? Akkor most azt hiszem én jövök!
*Néz szét a nézőközönség sorai között, és úgy kezd bele, hogy mindenki jól hallja.*
-Bevallom, itt szinte mindőtökre úgy tekintek, mint lehetséges zsákmányok. Némelyetek előétel, a jobban megtermedtek főétel, míg a hölgyek a desszertek. Finom, édes desszertek. Ennyibe, és semmi többe nem értékelem az ilyen söpredékeket! Ha lehetne most helyben feldarabolnálak Titeket, és több hónapra elég tartalékom lenne. Persze a friss hús mégis csak jobb. Mégis...
*Innentől csak Raunhoz szól, és szegezi rá a fegyvere hegyét.*
-Tetszel nekem, Szürke! Téged becsüllek a legtöbbe eközül a sok fattyú közül. Voltál olyan bolond, és kockázatot vállaltál, hátha megtudsz győzni egy csapat fafejű gyilkost! Magam sem csinálhattam volna jobban. De nyugi, ne izgasd fel magad, ez nem azt jelenti, hogy belemegyek a kis játékodba!
*Maga elé emeli a penge élét, és mintha csak ellenőrízné nem csorbult-e el alapos vizsgálatot végez rajta. Majd megfordítja a fogást, így a markolata a fejvadász felé áll.*
-Add a véred!
*Ezzel zárva mondandóját kinyújtja felé sérült kezét.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2014.08.09 16:11:10, a következő indokkal:
Korhatárjelzés javítása.
//Veszett nyáj//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Az az arc! Az az undorodó, ocsmány tekintete, ami az emberek szemében gyúl, mikor megtudják a teljes igazságot. Most végre újra felfedezheti új, de egészen talpraesett foglyukon ezt a fintort, mit már oly sokszor látott, és ami csak igazán jó kedvre deríti. Ezt a jó kedvét az Istenek kedvéért sem rejtené véka alá, halk, és sunyi kacajjal mulatozik a mélységi szörnyűlködésén. Igen, ő valóban egy élő, két lábon járó emberi szörnyeteg ki ilyen mocskokkal tölti meg feneketlem gyomrát. Ezzel csak jobbá teszi a világot, megfosztja a kellemetlen férgektől, pont mint a macskák, mikor elfognak egy-egy kóbór kártevőt, egeret. A módszereik nem sokban különböznek, csakhogy őt a társadalom teljesen kirekeszti, sőt egyszerűen utálják az emberek a hozzáhasonlatos bestiákat.*
-Nem akartam, hogy mindenki megtudja, de ha már így alakult nem tagadom. A társadalom egy elkorcsosúlt tagja vagyok, ki nem leli helyét már a világban. Az emberek élete tölt fel egyedül elég eszenciával, hogy tovább folytassam. A húsuk pedig erőt ad, hogy eltapossam az ilyen csótányokat, mint Te!
*Szép kis mondóka nemde? Csak az a baj, fele sem igaz. Egyedül a szájában szétmáló hús ízéért teszi azt, ami már az élete részévé vált. Imádja ahogy az áldozata vérének íze kellemes, fémes érzéseket kelt a szájában, és ingerli ízlelőbimbóit. Aztán mikor lekúszik a torkán az első falat... valami leírhatatlan belső erő felszabadít benne egy mámoros érzést, mint mikor a drogot használók elhasználják a napi első adagjukat. Fenomenális! Ezeken a gondolatokon ügyködve összefut a szájában a nyál, íriszei pedig mintha elkalandoznának egy pillanatra. Majd megszédül, és visszatér a valóságba.
Aztán az idilli hangulatot egy furcsa jelenség zavarja meg. A nap sugaraiban úszó éppen tenyérnyi kés a torkának szegeződik, és egy pillanatig köpni-nyelni nem tud. Mégis, félelemnek semmi nyoma nem látszik rezzenéstelen arcán, egyedül kitágult pupillája árulhat el néhány dolgot a hozzáértő szakembereknek. Meglepődött, de nem rémült meg, és ebben közre játszhatott a jelenleg gyengélkedő szervezete is. Reakció ideje a vérveszteségnek hála lelassult, így semmit sem tudott volna tenni a felé érkező támadás elkerülése végett. De a hús nem szakadt át, és még levegője is van, igaz az előbb teste reflexszerűen mindet kipréselte a tüdejéből. Most egy nagy levegőt vesz, és felkacag.
Nem érdekli már a Rumos csacsogása sem, sem a nyálas Rinan nyávogása, sokkal inkább felkeltette az érdeklődését a szürke bőrű szélhámos. Nadaet elcsitítja, és mélyen Zaraun lélektükreibe fúrja saját kegyetlen pillantását. Hát ez lenne ő! Végre valaki, aki igazán felkeltette az érdeklődését. Egy olyan ember, Rovénán kívül aki tud hatni rá, igaz kicsit másképpen. Sokáig néma csendben hallgatja a kis előadást, és kezében fegyverével közeledni kezd az időközben oltáron elhelyezkedő sötételfhez.*
-Bizalom? Bizalmat csak olyan ostoba emberek kaphatnak, mint a barátosnéd! Neki eszébe sem jutna, hogy a megfelelő pillanatban hátbadöfjön a saját késemmel. De Te, Zaraun Aleandar teljesen más vagy. Akkor sem élvezhetnéd a közvetlen bizalmamat, ha a legjobb barátomnak tekintenélek. Így képzeld el a mostani helyzeted! Nem túl rózsás, igaz? De folytasd, érdekel mit akarsz mondani.
*Továbbra is őrült vigyorral pofátlankodik bele Raun arcába, és egyre közeledik felé, fenyegetően szorítva kardja markolatát.*
-Főnök?
*Hangosan felkacag, mint akinek valami nagyon jó, vicces viccet meséltek az imént.*
-Miféle főnök az olyan, akinek még a saját beosztottjai sem engedelmeskednek? De ha te így látod, hát nem kergetem el az ábrándjaidat! Foytasd!
*Mondókája közben a kalózlányra sandít, mint említett személyre, majd ismét a mesélőre figyel. Közben már közvetlen előtte áll, és pengéjét maga mellett lógatja, arcára sunyi mosoly fagy.*
-Befejezted? Akkor most azt hiszem én jövök!
*Néz szét a nézőközönség sorai között, és úgy kezd bele, hogy mindenki jól hallja.*
-Bevallom, itt szinte mindőtökre úgy tekintek, mint lehetséges zsákmányok. Némelyetek előétel, a jobban megtermedtek főétel, míg a hölgyek a desszertek. Finom, édes desszertek. Ennyibe, és semmi többe nem értékelem az ilyen söpredékeket! Ha lehetne most helyben feldarabolnálak Titeket, és több hónapra elég tartalékom lenne. Persze a friss hús mégis csak jobb. Mégis...
*Innentől csak Raunhoz szól, és szegezi rá a fegyvere hegyét.*
-Tetszel nekem, Szürke! Téged becsüllek a legtöbbe eközül a sok fattyú közül. Voltál olyan bolond, és kockázatot vállaltál, hátha megtudsz győzni egy csapat fafejű gyilkost! Magam sem csinálhattam volna jobban. De nyugi, ne izgasd fel magad, ez nem azt jelenti, hogy belemegyek a kis játékodba!
*Maga elé emeli a penge élét, és mintha csak ellenőrízné nem csorbult-e el alapos vizsgálatot végez rajta. Majd megfordítja a fogást, így a markolata a fejvadász felé áll.*
-Add a véred!
*Ezzel zárva mondandóját kinyújtja felé sérült kezét.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2014.08.09 16:11:10, a következő indokkal:
Korhatárjelzés javítása.
84. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-06 19:14:28
Üzenet elküldve: 2014-08-06 19:14:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
- Azt hiszem, máskorra kell tennünk ezt a fogadást.
*Sóhajt fel halkan, ugyanis a kilátásba helyezett párbaj ötlete füstként oszladozott el, így Nadae imádnivaló lelkesédét is hamar elveszti.*
- Az csak a tálalástól függ, sötétbőrű barátom... Meg is könnyíthetjük egymás dolgát.
*A fellengzős hangnem egyáltalán nem bántja fülét, magabiztos vigyora, és dallamos hangszíne sem változik, annyi bizonyos, hogy nem éppen a könnyen provokálható típus, ellentétben a fölöttük magasodó, vértől csepegő emberfajzattal, aki annál inkább kapható efféle kritikára.
A körmét tisztogatva hallgatja a kvarcbőrű beszédét, a végére azonban unott tekintettel pillant fel, és bár a meghajlás ugyan elmaradt, azért még megtapsolja az előadást.*
- Egészen lenyűgöztél. Ismered a módszereim, a vadászterületem, sőt, még a korlátaimat is. Azonban az indítékaimat nem ismered... két dolog létezik, amit gyűlölök, az unalom és a kötelezettségek. Egyiket sem fogom magamra erőltetni, csak hogy feljebb kerüljek egy ostoba ranglistán. Egyedül dolgozom.
*Miután végzett a valószínűleg szintén kevéssé várt monológgal, figyelmét a... kannibál férfire fordítja. A meglepődés hullámszerű rángásként fut végig arcán, míg végül pár pillanat elteltével rendbehozza arckifejezését. ~ Szóval kannibál, mi? Egyre jobb ez a társaság...~ Kivételesen gondolatai nem is annyira irónikus, inkább meglehetősen váratlan fordulatra irányulnak, elvégre valóban jól érzi magát a helyen. Mikor ismét felé terelődik a szó, legszívesebben bemutatna a nyálasképű tárnalakónak - valahogy a férfi kinézete kihozza belőle az aggresszív gondolatokat - de a közös jó érdekében visszafogja magát.*
- Ha örökre nem is, egy darabig biztosan szívesen látnám társként... hasznosabb, mintha az ellenségem volna. És ugyan bennem talán még kevésbé bíztok meg, mint sötétbőrű barátunkban, azonban tény, hogyha ez lenne a vágya, vérbe boríthatná a barlang falait. Veszíteni nem tudsz az egyezségen.
*Utolsó szavait már egyértelműen az emberevő felé intézi, majd egy vállvonással zárja beszédét. A véleményét kérdezték, így elmondta, ennek ellenére nem áll szándékában tovább győzködni a kannibált, avagy társait. A többit már a tárnalakóra hagyja, felkészülve persze a nemleges válaszra is, mely hamar újabb harchelyzetet szülhet, és valószínűleg ebbe már Rinan is jócskán belefolyna, hiszen valamelyest mégiscsak a tárnalakó mellett vállalt álláspontot.*
//Veszett nyáj//
- Azt hiszem, máskorra kell tennünk ezt a fogadást.
*Sóhajt fel halkan, ugyanis a kilátásba helyezett párbaj ötlete füstként oszladozott el, így Nadae imádnivaló lelkesédét is hamar elveszti.*
- Az csak a tálalástól függ, sötétbőrű barátom... Meg is könnyíthetjük egymás dolgát.
*A fellengzős hangnem egyáltalán nem bántja fülét, magabiztos vigyora, és dallamos hangszíne sem változik, annyi bizonyos, hogy nem éppen a könnyen provokálható típus, ellentétben a fölöttük magasodó, vértől csepegő emberfajzattal, aki annál inkább kapható efféle kritikára.
A körmét tisztogatva hallgatja a kvarcbőrű beszédét, a végére azonban unott tekintettel pillant fel, és bár a meghajlás ugyan elmaradt, azért még megtapsolja az előadást.*
- Egészen lenyűgöztél. Ismered a módszereim, a vadászterületem, sőt, még a korlátaimat is. Azonban az indítékaimat nem ismered... két dolog létezik, amit gyűlölök, az unalom és a kötelezettségek. Egyiket sem fogom magamra erőltetni, csak hogy feljebb kerüljek egy ostoba ranglistán. Egyedül dolgozom.
*Miután végzett a valószínűleg szintén kevéssé várt monológgal, figyelmét a... kannibál férfire fordítja. A meglepődés hullámszerű rángásként fut végig arcán, míg végül pár pillanat elteltével rendbehozza arckifejezését. ~ Szóval kannibál, mi? Egyre jobb ez a társaság...~ Kivételesen gondolatai nem is annyira irónikus, inkább meglehetősen váratlan fordulatra irányulnak, elvégre valóban jól érzi magát a helyen. Mikor ismét felé terelődik a szó, legszívesebben bemutatna a nyálasképű tárnalakónak - valahogy a férfi kinézete kihozza belőle az aggresszív gondolatokat - de a közös jó érdekében visszafogja magát.*
- Ha örökre nem is, egy darabig biztosan szívesen látnám társként... hasznosabb, mintha az ellenségem volna. És ugyan bennem talán még kevésbé bíztok meg, mint sötétbőrű barátunkban, azonban tény, hogyha ez lenne a vágya, vérbe boríthatná a barlang falait. Veszíteni nem tudsz az egyezségen.
*Utolsó szavait már egyértelműen az emberevő felé intézi, majd egy vállvonással zárja beszédét. A véleményét kérdezték, így elmondta, ennek ellenére nem áll szándékában tovább győzködni a kannibált, avagy társait. A többit már a tárnalakóra hagyja, felkészülve persze a nemleges válaszra is, mely hamar újabb harchelyzetet szülhet, és valószínűleg ebbe már Rinan is jócskán belefolyna, hiszen valamelyest mégiscsak a tárnalakó mellett vállalt álláspontot.*
83. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-06 15:55:08
Üzenet elküldve: 2014-08-06 15:55:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
*Továbbra is Rasdeher előtt guggol, s hallgatja a két alak beszélgetését. Állát továbbra is kezében támasztva hallgatja az immár hozzá intézett szavakat. Szemei szinte felcsillannak, ahogy meghallja a hegyes fülű szavait. Lelki szemei előtt már a fogadásra tett aranyat látja. Ha lehetséges lenne, szeme ebben a pillanatban átváltozott volna, csengő aranytallérokká. Fejét felkapva néz előbb a kérdezőre, majd fél szemmel végigsandít a mélységin és a barlanglakón.*
- Enyém a Szukafattya! Mennyit teszel rá? *Int a fejével a mögötte állóra. De a választ már nincs ideje megvárnia, mert a saját nevét hallja. Méghozzá a rendes nevét, amelyet oly ritkán szokott hallani, csak ily egyszerűségben hallani. Fejét rögtön felemeli, s közben kiegyenesedve dönti hátra a fejét, majdhogynem kitörve nyakát, hogy a fölötte tornyosuló férfira nézhessen.*
- Igazából a színes hajú lány épp megölni kívánt a kikötőbe, hogy miért, nem tudom. Gyanútlanul, és ártatlanul ott ültem a dokkoknál. Aztán egyszer csak odajött egy kést tartva torkomhoz. Majdnem átvágta egy részeg flótás miatt. *Csóválja meg fejét rosszállóan.* - Mivel beígértétek, hogy alkalomadtán a hajót visszaszerezzük, gondoltam szerzek néhány rossz arcú egyént, akik segítenének, némi kárpótlás gyanánt. Te sem gondolhattad, hogy négyen elegek leszünk Falmart visszaszerzésére. *Csodálkozik el, majd ezen hamar túlesve a fehérbőrű felé bök fejével.* - Bájgúnárt, meg a szirtek előtt szedtük még össze. Igen jó viszonyban vannak egymással, úgy tűnt, hát akkor meg miért ne? Plusz kéz segítségnek nem árt. Neked meg szólni akartam, csak épp nem voltál itt. Azt hittem, hogy hajnalok, hajnalán, még húzzátok a lóbőrt.
*Összegzi röviden a történteket, majd fejét újra előrehajtva immár a Szürkére emeli tekintetét, miközben újabb kortyot iszik drága rumjából. A mérgelődő kannibál célzását már nem is látja, de ha látná, sem verné nagydobra. Esetleg egy vállrándítással válaszolna rá, de ezen reakcióját valószínű, hogy sejthetik, a barlang gazdái.
Szukafattya grimaszára, szájait szélesre húzva. Szereti figyelni az emberi lények reakcióit, amikor kiderül, hogy a Gerlepár férfi tagja nem veti meg az emberhúst, sőt! Vigyorogva bólint egyet, hogy igazat adjon a férfi szavainak, hogy az bizony megeszi, sütve, főve, levesbe, nyárson, bárhogy, ahogy épp kedve kívánja.
Érzi, hogy lábai kezdenek lassan elgémberedni. Szabad kezével, most a földön támaszkodik meg, hogy ne dőljön el. Mindeközben tekintete a saját farkát kergető ebre téved. Félrehajtott fejjel figyeli az apró jószágot, s annak cselekedetét. Nem sok kutyát látott még életében, de ezt a példányt igen szórakoztatónak találja. A kutyáról a szürke szemeit a bongyori hajú fiúra téved. Ahogy elsétál a vízesés okozta tó szélére, kezén Éjféllel. Úgy tűnik az embereken kívül, az állatok is kezdenek elszaporodni a barlangba. Egy halovány mosolyt ereszt meg, ahogy nézi az ártatlannak tűnő fiúcska alakját. A beszélgetésről szinte teljesen elkalandozott, így mikor visszafordul, csak azt veszi észre, hogy a Szürke egy szempillantás alatt egy tört szegez a mögötte álló torkának. Szeme sem rebben e tett láttán. Száját elhúzva nyúl a fegyver markolatáért, ha Rasdeher semmit sem tesz.*
- Nem értem, hogy ti orgyilkosok, először miért mindig a nyakat támadjátok meg. *Sóhajtja, fejcsóválva.* - Oly hamar elrontjátok a játékot.
*Fűz egy apró megjegyzést az egészhez, miközben szemét összehúzva néz végig a társaságon, hogy egyrészt ki oldozta el a mélységit, másrészt ki adta keze ügyébe a tőrt. Tekintete végül a színes hajún állapodik meg, ha másért, nem hát azért, mert egyfajú a „fogollyal”. No ezért nem szabad, hogy csak egy ember figyeljen a jelenlévőkre. Neki meg muszáj volt bemennie a raktárba az elcsent fegyverekkel.
Az hogy nem lesz párbaj, szinte szomorúan hallja. Méltatlankodva emeli fel ismét tekintetét a kannibálra, hogy tudtára adja elégedetlenségét ezzel kapcsolatban.*
- Pedig néhány csengő érme, de jól esett volna. *Vigyorodik el. Jó kedve úgy tűnik a fáradtsága ellenére is most végtelen. A továbbiakban csak némán hallgatja, ha meg tudja állni, hogy ne szóljon közbe, a két férfi beszélgetését.
Az ötlet, amit felvezet, neki tetszik. Egy jó kis alvilági banda lehetnének. Tudat alatt már tudja, hogy ha vissza is szerzik a hajót, még egyszer nem próbálkozik idegen legénységgel. A kalózbecsület már kihalóban van. Apja örökségét nem hagyja kárba veszni még egyszer. Valamiből meg pénzt kell csinálnia, ha továbbra is hódolni akar élvezeteinek. Reménykedik, hogy kivételesen Rasdeher is túltesz a büszkeségén, és elkezd vele egyezkedni, s ha így van, akkor segíthet ellátni a férfi sebeit, hogy ne fertőződjön el a tisztaságáról nem híres barlangban.*
//Veszett nyáj//
*Továbbra is Rasdeher előtt guggol, s hallgatja a két alak beszélgetését. Állát továbbra is kezében támasztva hallgatja az immár hozzá intézett szavakat. Szemei szinte felcsillannak, ahogy meghallja a hegyes fülű szavait. Lelki szemei előtt már a fogadásra tett aranyat látja. Ha lehetséges lenne, szeme ebben a pillanatban átváltozott volna, csengő aranytallérokká. Fejét felkapva néz előbb a kérdezőre, majd fél szemmel végigsandít a mélységin és a barlanglakón.*
- Enyém a Szukafattya! Mennyit teszel rá? *Int a fejével a mögötte állóra. De a választ már nincs ideje megvárnia, mert a saját nevét hallja. Méghozzá a rendes nevét, amelyet oly ritkán szokott hallani, csak ily egyszerűségben hallani. Fejét rögtön felemeli, s közben kiegyenesedve dönti hátra a fejét, majdhogynem kitörve nyakát, hogy a fölötte tornyosuló férfira nézhessen.*
- Igazából a színes hajú lány épp megölni kívánt a kikötőbe, hogy miért, nem tudom. Gyanútlanul, és ártatlanul ott ültem a dokkoknál. Aztán egyszer csak odajött egy kést tartva torkomhoz. Majdnem átvágta egy részeg flótás miatt. *Csóválja meg fejét rosszállóan.* - Mivel beígértétek, hogy alkalomadtán a hajót visszaszerezzük, gondoltam szerzek néhány rossz arcú egyént, akik segítenének, némi kárpótlás gyanánt. Te sem gondolhattad, hogy négyen elegek leszünk Falmart visszaszerzésére. *Csodálkozik el, majd ezen hamar túlesve a fehérbőrű felé bök fejével.* - Bájgúnárt, meg a szirtek előtt szedtük még össze. Igen jó viszonyban vannak egymással, úgy tűnt, hát akkor meg miért ne? Plusz kéz segítségnek nem árt. Neked meg szólni akartam, csak épp nem voltál itt. Azt hittem, hogy hajnalok, hajnalán, még húzzátok a lóbőrt.
*Összegzi röviden a történteket, majd fejét újra előrehajtva immár a Szürkére emeli tekintetét, miközben újabb kortyot iszik drága rumjából. A mérgelődő kannibál célzását már nem is látja, de ha látná, sem verné nagydobra. Esetleg egy vállrándítással válaszolna rá, de ezen reakcióját valószínű, hogy sejthetik, a barlang gazdái.
Szukafattya grimaszára, szájait szélesre húzva. Szereti figyelni az emberi lények reakcióit, amikor kiderül, hogy a Gerlepár férfi tagja nem veti meg az emberhúst, sőt! Vigyorogva bólint egyet, hogy igazat adjon a férfi szavainak, hogy az bizony megeszi, sütve, főve, levesbe, nyárson, bárhogy, ahogy épp kedve kívánja.
Érzi, hogy lábai kezdenek lassan elgémberedni. Szabad kezével, most a földön támaszkodik meg, hogy ne dőljön el. Mindeközben tekintete a saját farkát kergető ebre téved. Félrehajtott fejjel figyeli az apró jószágot, s annak cselekedetét. Nem sok kutyát látott még életében, de ezt a példányt igen szórakoztatónak találja. A kutyáról a szürke szemeit a bongyori hajú fiúra téved. Ahogy elsétál a vízesés okozta tó szélére, kezén Éjféllel. Úgy tűnik az embereken kívül, az állatok is kezdenek elszaporodni a barlangba. Egy halovány mosolyt ereszt meg, ahogy nézi az ártatlannak tűnő fiúcska alakját. A beszélgetésről szinte teljesen elkalandozott, így mikor visszafordul, csak azt veszi észre, hogy a Szürke egy szempillantás alatt egy tört szegez a mögötte álló torkának. Szeme sem rebben e tett láttán. Száját elhúzva nyúl a fegyver markolatáért, ha Rasdeher semmit sem tesz.*
- Nem értem, hogy ti orgyilkosok, először miért mindig a nyakat támadjátok meg. *Sóhajtja, fejcsóválva.* - Oly hamar elrontjátok a játékot.
*Fűz egy apró megjegyzést az egészhez, miközben szemét összehúzva néz végig a társaságon, hogy egyrészt ki oldozta el a mélységit, másrészt ki adta keze ügyébe a tőrt. Tekintete végül a színes hajún állapodik meg, ha másért, nem hát azért, mert egyfajú a „fogollyal”. No ezért nem szabad, hogy csak egy ember figyeljen a jelenlévőkre. Neki meg muszáj volt bemennie a raktárba az elcsent fegyverekkel.
Az hogy nem lesz párbaj, szinte szomorúan hallja. Méltatlankodva emeli fel ismét tekintetét a kannibálra, hogy tudtára adja elégedetlenségét ezzel kapcsolatban.*
- Pedig néhány csengő érme, de jól esett volna. *Vigyorodik el. Jó kedve úgy tűnik a fáradtsága ellenére is most végtelen. A továbbiakban csak némán hallgatja, ha meg tudja állni, hogy ne szóljon közbe, a két férfi beszélgetését.
Az ötlet, amit felvezet, neki tetszik. Egy jó kis alvilági banda lehetnének. Tudat alatt már tudja, hogy ha vissza is szerzik a hajót, még egyszer nem próbálkozik idegen legénységgel. A kalózbecsület már kihalóban van. Apja örökségét nem hagyja kárba veszni még egyszer. Valamiből meg pénzt kell csinálnia, ha továbbra is hódolni akar élvezeteinek. Reménykedik, hogy kivételesen Rasdeher is túltesz a büszkeségén, és elkezd vele egyezkedni, s ha így van, akkor segíthet ellátni a férfi sebeit, hogy ne fertőződjön el a tisztaságáról nem híres barlangban.*
82. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-06 15:34:09
Üzenet elküldve: 2014-08-06 15:34:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
// Veszett nyáj //
*Az őszinte kíváncsiság sarkallta kérdésre pusztán egy léha vállvonást kap feleletül a fehérüstökű, s ennél egyenesebben nem is válaszolhatott volna a kárhozott lelkű által Kócosnak nevezett. Ha tudná is, mit jelent az anya fogalma, ha beszélt volna róla az atyja akkor sem tudná megmondani, merre van a nő, él-e még, így ezt a kérdéskört jobban már nem tudnák megvitatni. Ellenben újabb aprócska mesefoszlányt kaphat a siheder, melyet mindennemű – látszólag – együttérzés nélkül fogad. Amennyiben nyomná a lelkét a magány kíméletlen ólomsúlya, úgy megértené az amolyan baráti „vállveregetésnek” szánt mondókát, ennek hiányában viszont képtelen a helyes, elvárt módon lereagálni a bizalmas információt. Viszont a kíváncsiság még nem halt ki belőle, sőt...*
- Hogyan haltak meg? *Érdeklődik már-már izgatottan várva a választ, mintha csak egy könyvből olvasott történetnek a részleteit próbálná kipuhatolózni Zarauntól, azonban ha a mélységi nem óhajtja feleletét adni, úgy a suhanc figyelme is hamar elterelődik az újabb monológ és kérdés nyomán.*
- Szajhák? Az micsoda? *Kutakodó, nyílt tekintete minduntalan a vérszín íriszeket bombázza, miközben fejével picit oldalra billen, akár csak Gombolyagnak szokása cselekedni, ha nem ért valamit, vagy pusztán csak játssza az ostobát, hogy ne kelljen megemelnie szőrmés kis popóját.
Mindenesetre, ha kap választ, ha nem, Rasdeher melléjük érkezik, az ő érdeklődése pedig hamarost áthelyeződik a férfi vállán pihengető hollóra, aki nem mellékesen még beszélni is tud. A kannibál közben nem sejti rosszul, a blöki tényleg kedveli gazdája társaságát, bizonyosan azon egyszerű oknál fogva, hogy náluk ő fogja a pórázt. Ha épp a végeláthatatlan réteken támadna kedve futkározni, bizony semmi nem akadályozhatná meg, és még az ostoba kölyköt is alaposan megfuttathatná... Ezúttal is kellően megdolgoztatta a nyikhajt, lábain ékesen piroslik a szirtek pengeéles szikláinak kínzó ölelése, amint botladozva utána eredt, s bizonyosan még a mellkasa is sajoghat az idő közben teljesen eltűnt Varjúnak hála. Szóval panaszkodni valója nincsen, azonban ha valami nem válik a kedvére, annak igen csak figyelemkeltően tud hangot adni, épp, mint most, mikor Ras a földre helyezi, ahelyett, hogy tovább tutujgatná. Morcosan vakkant párat, miközben odébb andalog, ám összeragadt szőrméjének és a vér ámító illatfelhőjének hála egykettőre lenyugszik, és az egyik oszlopnak árnyékolásában lát neki a tisztálkodásnak, ami persze sokkalta komolyabb feladat, mint azt gondolta, révén, hogy nincsen macskából vagy madárból, akik könnyeden csavarják magukat össze-vissza. A végén csak annyit ér el a minden erejét felőrlő próbálkozásoknak hála, hogy felbukik, így morogva elkezdi kergetni a farkát, mintha attól jobb lehetne...
Williän viszont most nem tud Gombolyaggal foglalatoskodni, jobban leköti a vállára röppenő holló, akinek éles karmai bár finoman, ámde érezhetően vájnak a bőrébe.*
- Igenis! *Határozott utasításra határozott s izgatott felelet érkezik, nem is igazán tud Nadae kérdésével foglalkozni, aki az imént az ebet akarta rummal itatni. Odébb sétál a bandától a vízesés illetve a körötte hullámzó tó társaságába, és ott elegyedik beszédbe a madárral, teljesen kizárva a közben lezajló eseményeket, elvégre rajta már nem múlik semmi.*
// Veszett nyáj //
*Az őszinte kíváncsiság sarkallta kérdésre pusztán egy léha vállvonást kap feleletül a fehérüstökű, s ennél egyenesebben nem is válaszolhatott volna a kárhozott lelkű által Kócosnak nevezett. Ha tudná is, mit jelent az anya fogalma, ha beszélt volna róla az atyja akkor sem tudná megmondani, merre van a nő, él-e még, így ezt a kérdéskört jobban már nem tudnák megvitatni. Ellenben újabb aprócska mesefoszlányt kaphat a siheder, melyet mindennemű – látszólag – együttérzés nélkül fogad. Amennyiben nyomná a lelkét a magány kíméletlen ólomsúlya, úgy megértené az amolyan baráti „vállveregetésnek” szánt mondókát, ennek hiányában viszont képtelen a helyes, elvárt módon lereagálni a bizalmas információt. Viszont a kíváncsiság még nem halt ki belőle, sőt...*
- Hogyan haltak meg? *Érdeklődik már-már izgatottan várva a választ, mintha csak egy könyvből olvasott történetnek a részleteit próbálná kipuhatolózni Zarauntól, azonban ha a mélységi nem óhajtja feleletét adni, úgy a suhanc figyelme is hamar elterelődik az újabb monológ és kérdés nyomán.*
- Szajhák? Az micsoda? *Kutakodó, nyílt tekintete minduntalan a vérszín íriszeket bombázza, miközben fejével picit oldalra billen, akár csak Gombolyagnak szokása cselekedni, ha nem ért valamit, vagy pusztán csak játssza az ostobát, hogy ne kelljen megemelnie szőrmés kis popóját.
Mindenesetre, ha kap választ, ha nem, Rasdeher melléjük érkezik, az ő érdeklődése pedig hamarost áthelyeződik a férfi vállán pihengető hollóra, aki nem mellékesen még beszélni is tud. A kannibál közben nem sejti rosszul, a blöki tényleg kedveli gazdája társaságát, bizonyosan azon egyszerű oknál fogva, hogy náluk ő fogja a pórázt. Ha épp a végeláthatatlan réteken támadna kedve futkározni, bizony semmi nem akadályozhatná meg, és még az ostoba kölyköt is alaposan megfuttathatná... Ezúttal is kellően megdolgoztatta a nyikhajt, lábain ékesen piroslik a szirtek pengeéles szikláinak kínzó ölelése, amint botladozva utána eredt, s bizonyosan még a mellkasa is sajoghat az idő közben teljesen eltűnt Varjúnak hála. Szóval panaszkodni valója nincsen, azonban ha valami nem válik a kedvére, annak igen csak figyelemkeltően tud hangot adni, épp, mint most, mikor Ras a földre helyezi, ahelyett, hogy tovább tutujgatná. Morcosan vakkant párat, miközben odébb andalog, ám összeragadt szőrméjének és a vér ámító illatfelhőjének hála egykettőre lenyugszik, és az egyik oszlopnak árnyékolásában lát neki a tisztálkodásnak, ami persze sokkalta komolyabb feladat, mint azt gondolta, révén, hogy nincsen macskából vagy madárból, akik könnyeden csavarják magukat össze-vissza. A végén csak annyit ér el a minden erejét felőrlő próbálkozásoknak hála, hogy felbukik, így morogva elkezdi kergetni a farkát, mintha attól jobb lehetne...
Williän viszont most nem tud Gombolyaggal foglalatoskodni, jobban leköti a vállára röppenő holló, akinek éles karmai bár finoman, ámde érezhetően vájnak a bőrébe.*
- Igenis! *Határozott utasításra határozott s izgatott felelet érkezik, nem is igazán tud Nadae kérdésével foglalkozni, aki az imént az ebet akarta rummal itatni. Odébb sétál a bandától a vízesés illetve a körötte hullámzó tó társaságába, és ott elegyedik beszédbe a madárral, teljesen kizárva a közben lezajló eseményeket, elvégre rajta már nem múlik semmi.*
81. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-08-05 19:28:46
Üzenet elküldve: 2014-08-05 19:28:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
// Veszett nyáj- Rinan//
* A hegyesfülű szavaira csak rezzenéstelen arccal vonja meg jobb szemöldökét, aztán haloványan megrázza fejét, jelezve, hogy a másik szerinte hülyeséget beszél. *
- Előre szólnál? Az nem betyárbecsület, hanem baromság, elf! * Lágy, dallamos hangja ezúttal metszően cinikus élt kap, a mondat végi szócskát még ki is hangsúlyozza. Épp ettől a nagyzolástól kellene megszabadulni egy valamire való alvilági bandának. Jól hangzó nagy szavak ezek, mint a "fehér holló", vagy a nem ölné meg, míg haszon blabla, a mélységi, kinek nyelve akár a kifent penge, jól ismeri ezeket, épp ezért lát keresztül rajtuk. Igaz, tényleg nem sok orgyilkos, gazfickó, alvilági alak akad rajta kívül, ki hasonlóan vélekedne, a legtöbben általában úgy ragaszkodnak a magányhoz, mint valami kényes gyermek a kedvenc játékához. *
- Mondd, elf, elégedett vagy te a piti, pár száz aranyas melókkal? Feltételezem a nagykutyák közelében sem jártál még, dezertőröket, alvilági pojácákat, városőröket, esetleg üzleti konkurenseket vadásztál le ez idáig. Kinyomozod a hollétüket, egy ideig megfigyeled szokásaikat, kiválasztasz egy megfelelő helyszínt és időpontot a gyilkosságra, aztán köddé válsz. * Olyan monoton hangon sorolja, mintha könyvből olvasná, vagy kívülről fújná már ezt azt újra és újra ismétlődő, oly jól begyakorolt sorozatot. *
- Egy kisebb csoport akár a város fejeseit, vagy az alvilág kulcsfiguráit is lesöpörhetné a sakktábláról. Alapos szervezés mellett, persze.
* Közben már nem néz egyenest a hegyesfülű szemébe, legyenek e szavak amolyan gondolatébresztők számára, mikre válaszolhat majd később. Csak verjenek elméjében gyökeret az elhintett gondolatok, s eméssze őket egy darabig.*
// Nadae, Ras, Rinan //
* A kalózkisasszony egyre jobban szórakoztatja, igen ínyére való, talpraesett szuka képét festi, ahogy alkoholgőzös morgással ostorozza a Rasdeher nevűt. A Hóhajú csak oldalra biccenti fejét, s kedélyesen somolyogva mélázik a szürke íriszekben lubickolva, a csiga alakú tetoválást, vagy épp a hajdíszeket vizslatva. Olyan fajta nőnek tartja a Rumost, kivel szívesen iszogatna egy tűznél, vagy épp a szirt szélén láb lógatva, disznóvicceket mesélve, meg az élet értelmén félrészegen vitatkozva, majd elalvás előtt kizárólag barátilag hancúrozva.
Mégis, most a nőstény helyett a véres kezű fickóval kell törődnie cseppet. Eddig legszívesebben belémártotta volna a csizmája alatt lapuló kis pengét, mondjuk a torkába, vagy épp közvetlenül pofájába, mondjuk akkor, mikor közvetlen közelről a képébe ordít. De nem, a vágy egyre csak csitul, így pimaszul somolyogva tűri, ahogy hószín loboncát cibálják, meg összefröcsögik nyállal orcáját- többet is ki lehet hozni ebből a helyzetből, mint egy halom hullát, neki meg nagy eséllyel egy súlyosabb vágást. *
- Akkor ne kérdezzem meg, hogy miért szerepel emberhús az étrendedben?
* A másik nyilván csak fenyegetőzött ezzel a felzabálós szöveggel, így hát a sötételf is megeresztett egy szemtelen poént. Hallott már olyanról, hogy valaki az emberhúsra gerjed, de hát az nagyon-nagyon ritka. Meg undorító is, persze. Aztán... fény derül a titokra, mire Zaraun arca undormányos grimaszba is torzul. *
- Ugye...?
* Válaszolja, illetve kérdezi bizonytalanul, a hangsúlyból ítélve valahol a kettő között, mindenesetre újból erőt kell vennie magán, hogy ne szúrja le a kannibált. De nem, nem teheti, meg kell őt győznie magának. Azért a csizmáját egészen felhúzza a porban, hogy a fegyver keze ügyében nyugodhasson. *
- Nos, hogy miért bíznál meg bennem? * Kérdi talányosan, farkasszemet nézve a már guggoló férfivel, aztán...
... csak egy röpke villanás, ahogy a csizmája takarásából elemelt pengén megtörik a mennyezet résén át beszűrődő napfény, majd az apró dobókés hegye játékosan böki meg a kannibál torkát. *
- Ezért! * S az alattomos fegyver elválik a sértetlen bőrtől, sőt, megfordul Zaraun markában, ki odanyújtja azt a kalóznak, vegye csak el tőle bátran. *
- Megölhettelek volna, párbaj ide-vagy oda, levághattam volna a kedvesed, meg a kapitányt is- ugye semmi harag? * Kacsint a nőre. * - aztán visszaszökhettem volna a fogadómba, ahogy mondtad. Mégsem tettem és nem is szándékozom. Elegendő ez egyelőre a bizalomra?
* Hangja most is azt a komoly, érett színt ölti magára, mint egyszer-kétszer korábban is tette, s ha nem okozott túl nagy felbojdulást látványos, ám alig látható iménti tette, akkor nagyot sóhajtva feláll az oszloptól, s az oltárhoz lép, hogy felülve rá folytathassa mondókáját. *
- Így kényelmesebb cseppet, remélem nem bánod. * Ha bánja a másik, akkor ülve marad a helyén persze, kicsit húzva a száját, de a szövegelésbe belekezdve. *
- Ha már itt van ez a csodaszép kis barlang, rejtve a kíváncsi szemek elől, és itt vagytok ti, egy összeszokott társaság, meg én, egy kiváló és szerény gazfickó, ki jól ismeri a várost, akkor talán kihozhatnánk valami jót ebből a felettébb kedvező helyzetből.
* Ölbe fonja karját, már ha nincs újra gúzsba kötve, aztán rezzenéstelen arccal fordul Rasdeherre. *
- Te vagy itt a főnök, ahogy látom, és ezt nem is kérdőjelezem meg. Annyit mondok, hogy dolgozzunk össze! Nem, nem akarok visszalógni a krimómba, szívem szerint porig égetném azt a helyet... személyes dolgok, tudod. * Legyint közönyösen, aztán folytatja. * - Így igazából nincs hová mennem, ráadásul ha már ilyen szépen összegyűltünk, tán dolgozhatnánk együtt és összehozhatnánk pár nagyobb melót. Kezdetnek például visszaszerezhetnénk azt a kalózhajót... aztán... van pár nemes Artheniorban, ki tartozik nekem némi arannyal. Csak még nem tudnak róla.
* Szusszanásnyi szünetet tart, s addig baljával megvakarássza fejét, illetve csak vakarná, mert a sebe az rohadtul fáj. *
- Legalább egy korty piát fertőtlenítő gyanánt, meg egy kötést kérhetnék rá?
* Les körbe kérdőn, bár maga sem vár igenlő választ, de hátha. Nem szeretné, ha elfertőződne, aztán valamiféle sebláz vinné el habzó szájjal, meg kifolyt szemgolyókkal.*
- Szóval a főnök te vagy, * Bök orrával a kannibálra. * , én csak segítek kidolgozni és végrehajtani az akciókat. És én is osztozom a zsákmányon, ami nem mellesleg sokkal nagyobb lehet, ha hagytok beszállni. De erről az előbb már beszéltem az elfnek, javaslom kérdezzük meg őt is.
* Kérdőn a hegyesfülű felé tekint, jutott-e valamire a csoportosdi köré szőtt gondolatokkal, s vajh' van-e egyáltalán beleszólása kettejük beszédébe? *
// Veszett nyáj- Rinan//
* A hegyesfülű szavaira csak rezzenéstelen arccal vonja meg jobb szemöldökét, aztán haloványan megrázza fejét, jelezve, hogy a másik szerinte hülyeséget beszél. *
- Előre szólnál? Az nem betyárbecsület, hanem baromság, elf! * Lágy, dallamos hangja ezúttal metszően cinikus élt kap, a mondat végi szócskát még ki is hangsúlyozza. Épp ettől a nagyzolástól kellene megszabadulni egy valamire való alvilági bandának. Jól hangzó nagy szavak ezek, mint a "fehér holló", vagy a nem ölné meg, míg haszon blabla, a mélységi, kinek nyelve akár a kifent penge, jól ismeri ezeket, épp ezért lát keresztül rajtuk. Igaz, tényleg nem sok orgyilkos, gazfickó, alvilági alak akad rajta kívül, ki hasonlóan vélekedne, a legtöbben általában úgy ragaszkodnak a magányhoz, mint valami kényes gyermek a kedvenc játékához. *
- Mondd, elf, elégedett vagy te a piti, pár száz aranyas melókkal? Feltételezem a nagykutyák közelében sem jártál még, dezertőröket, alvilági pojácákat, városőröket, esetleg üzleti konkurenseket vadásztál le ez idáig. Kinyomozod a hollétüket, egy ideig megfigyeled szokásaikat, kiválasztasz egy megfelelő helyszínt és időpontot a gyilkosságra, aztán köddé válsz. * Olyan monoton hangon sorolja, mintha könyvből olvasná, vagy kívülről fújná már ezt azt újra és újra ismétlődő, oly jól begyakorolt sorozatot. *
- Egy kisebb csoport akár a város fejeseit, vagy az alvilág kulcsfiguráit is lesöpörhetné a sakktábláról. Alapos szervezés mellett, persze.
* Közben már nem néz egyenest a hegyesfülű szemébe, legyenek e szavak amolyan gondolatébresztők számára, mikre válaszolhat majd később. Csak verjenek elméjében gyökeret az elhintett gondolatok, s eméssze őket egy darabig.*
// Nadae, Ras, Rinan //
* A kalózkisasszony egyre jobban szórakoztatja, igen ínyére való, talpraesett szuka képét festi, ahogy alkoholgőzös morgással ostorozza a Rasdeher nevűt. A Hóhajú csak oldalra biccenti fejét, s kedélyesen somolyogva mélázik a szürke íriszekben lubickolva, a csiga alakú tetoválást, vagy épp a hajdíszeket vizslatva. Olyan fajta nőnek tartja a Rumost, kivel szívesen iszogatna egy tűznél, vagy épp a szirt szélén láb lógatva, disznóvicceket mesélve, meg az élet értelmén félrészegen vitatkozva, majd elalvás előtt kizárólag barátilag hancúrozva.
Mégis, most a nőstény helyett a véres kezű fickóval kell törődnie cseppet. Eddig legszívesebben belémártotta volna a csizmája alatt lapuló kis pengét, mondjuk a torkába, vagy épp közvetlenül pofájába, mondjuk akkor, mikor közvetlen közelről a képébe ordít. De nem, a vágy egyre csak csitul, így pimaszul somolyogva tűri, ahogy hószín loboncát cibálják, meg összefröcsögik nyállal orcáját- többet is ki lehet hozni ebből a helyzetből, mint egy halom hullát, neki meg nagy eséllyel egy súlyosabb vágást. *
- Akkor ne kérdezzem meg, hogy miért szerepel emberhús az étrendedben?
* A másik nyilván csak fenyegetőzött ezzel a felzabálós szöveggel, így hát a sötételf is megeresztett egy szemtelen poént. Hallott már olyanról, hogy valaki az emberhúsra gerjed, de hát az nagyon-nagyon ritka. Meg undorító is, persze. Aztán... fény derül a titokra, mire Zaraun arca undormányos grimaszba is torzul. *
- Ugye...?
* Válaszolja, illetve kérdezi bizonytalanul, a hangsúlyból ítélve valahol a kettő között, mindenesetre újból erőt kell vennie magán, hogy ne szúrja le a kannibált. De nem, nem teheti, meg kell őt győznie magának. Azért a csizmáját egészen felhúzza a porban, hogy a fegyver keze ügyében nyugodhasson. *
- Nos, hogy miért bíznál meg bennem? * Kérdi talányosan, farkasszemet nézve a már guggoló férfivel, aztán...
... csak egy röpke villanás, ahogy a csizmája takarásából elemelt pengén megtörik a mennyezet résén át beszűrődő napfény, majd az apró dobókés hegye játékosan böki meg a kannibál torkát. *
- Ezért! * S az alattomos fegyver elválik a sértetlen bőrtől, sőt, megfordul Zaraun markában, ki odanyújtja azt a kalóznak, vegye csak el tőle bátran. *
- Megölhettelek volna, párbaj ide-vagy oda, levághattam volna a kedvesed, meg a kapitányt is- ugye semmi harag? * Kacsint a nőre. * - aztán visszaszökhettem volna a fogadómba, ahogy mondtad. Mégsem tettem és nem is szándékozom. Elegendő ez egyelőre a bizalomra?
* Hangja most is azt a komoly, érett színt ölti magára, mint egyszer-kétszer korábban is tette, s ha nem okozott túl nagy felbojdulást látványos, ám alig látható iménti tette, akkor nagyot sóhajtva feláll az oszloptól, s az oltárhoz lép, hogy felülve rá folytathassa mondókáját. *
- Így kényelmesebb cseppet, remélem nem bánod. * Ha bánja a másik, akkor ülve marad a helyén persze, kicsit húzva a száját, de a szövegelésbe belekezdve. *
- Ha már itt van ez a csodaszép kis barlang, rejtve a kíváncsi szemek elől, és itt vagytok ti, egy összeszokott társaság, meg én, egy kiváló és szerény gazfickó, ki jól ismeri a várost, akkor talán kihozhatnánk valami jót ebből a felettébb kedvező helyzetből.
* Ölbe fonja karját, már ha nincs újra gúzsba kötve, aztán rezzenéstelen arccal fordul Rasdeherre. *
- Te vagy itt a főnök, ahogy látom, és ezt nem is kérdőjelezem meg. Annyit mondok, hogy dolgozzunk össze! Nem, nem akarok visszalógni a krimómba, szívem szerint porig égetném azt a helyet... személyes dolgok, tudod. * Legyint közönyösen, aztán folytatja. * - Így igazából nincs hová mennem, ráadásul ha már ilyen szépen összegyűltünk, tán dolgozhatnánk együtt és összehozhatnánk pár nagyobb melót. Kezdetnek például visszaszerezhetnénk azt a kalózhajót... aztán... van pár nemes Artheniorban, ki tartozik nekem némi arannyal. Csak még nem tudnak róla.
* Szusszanásnyi szünetet tart, s addig baljával megvakarássza fejét, illetve csak vakarná, mert a sebe az rohadtul fáj. *
- Legalább egy korty piát fertőtlenítő gyanánt, meg egy kötést kérhetnék rá?
* Les körbe kérdőn, bár maga sem vár igenlő választ, de hátha. Nem szeretné, ha elfertőződne, aztán valamiféle sebláz vinné el habzó szájjal, meg kifolyt szemgolyókkal.*
- Szóval a főnök te vagy, * Bök orrával a kannibálra. * , én csak segítek kidolgozni és végrehajtani az akciókat. És én is osztozom a zsákmányon, ami nem mellesleg sokkal nagyobb lehet, ha hagytok beszállni. De erről az előbb már beszéltem az elfnek, javaslom kérdezzük meg őt is.
* Kérdőn a hegyesfülű felé tekint, jutott-e valamire a csoportosdi köré szőtt gondolatokkal, s vajh' van-e egyáltalán beleszólása kettejük beszédébe? *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1267-1286