Nincs játékban - Üvöltő-szirt
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 2 (21. - 40. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1267-1286
40. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-09 21:57:45
Üzenet elküldve: 2014-07-09 21:57:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
// Veszett nyáj- Luna, majd többiek //
* Hassal a barlang folyosójának padlóján elsuttog egy sor válogatott káromkodást, de a hideg kövezet érintése szürke arcán legalább kellően felfrissíti. Kezével fentebb nyomva magát lopva hátrapillant a félhomályban, s elégedetten konstatálja, hogy az ember hím nem iramodott utána, helyette Hollóra figyel. *
~ Csak ügyesen, kislány! ~ * Nem akarná ő gyáva mód hátrahagyni barátját egyedül a férfi ellen, de a szűk járatban fegyvertelenül, összekötött kezekkel inkább lenne a nő terhére, mintsem hasznára. Egyetlen esélye, ha el tud jutni valahogy a hívatlan vendégekhez, kik a két mocskot is meglepték, s az ellenségem ellensége a barátom alapon, velük közösen lesújtani az emberrablókra. Kockázatos, de nem lehetetlen ötlet.
Már épp mozdulna, mikor a folyosó végén egy közeledő alak sötét kontúrjai sejlenek fel előtte, így inkább visszahasal a nyirkos padlóra, s mozdulatlanná dermed. Ahogy pár minutummal elébb is tette, most is lelassítja lélegzetét, izmait ellazítja, minden idegszálát pattanásig feszíti, hogy a megfelelő pillanatban sarokba szorított vadként tudjon kitörni csapdájából. *
~ Szukafattya? Milyen találó... ~ * Valami groteszk módon még jelen állapotában is megörvendezteti e találó szófordulat, hát még az, hogy az alak bárgyú mód felfedi kilétét, s helyzetét- a másik emberrabló az, a daloló szajha, nem sokkal előtte. Hadd jöjjön csak, megölni úgy sem fogja, hisz azt megtehették volna már az úton többször.
Sejtése beigazolódik, nem szántja fel hátát éles penge, helyette karcsú ujjak akaszkodnak karmokként vértől, s portól csapzott fehér üstökébe, s emelik el fejét a kövezetről. A mélységi szája széle csak egy aprót rándul, mielőtt kitárná szikrázó vérvörös szemeit az óvatlan nőstényre; őt nem fogják újra elkábítani, megkötözni, mint egy ócska senkiházit, s kedvükre, bábként ráncigálni, ha kell, önnön fogaival harapja át torkuk, csizmájának talpával tapossa péppé minden egyes csontjuk!
Fürgén, minden erejét beleadva mozdul vállal előre, a fél kézzel homlokához szegezett acélt félresöpörve- a kard éle alatt felfeslik felkarján éjszín inge, ám a fegyver csak hajszálvékony, jelentéktelen sebet ejt a bőrön, még vér sem igen szökik belőle, így nincs mi megtörhetné a kitörő lendületét: vállával találja állcsúcson a guggoló nőcskét, de ezúttal nem tántorodik meg, mint a hímringyójánál tette, viszi tovább a mozdulat, s szabályosan átbucskázik rajta, vagy felette. Könyökét alaposan odavágja az egyik kőnek, de a zsibbadáson kívül kutya baja, egy szekundum múltán máris talpra pattan, és anélkül, hogy hátra nézne tovább is iramodik a folyosóról a következő helyiségbe, hol a kisebb tömeg láttán torpan meg újra.
A mennyezet jókora résén át beszűrődő reggeli napsugarakat négy alak töri meg a csillogó tavacska partján állva, s tekintetük talán épp oly meglepett, mint a mélységié ebben a pillanatban. Harcosokra, ádáz banditákra számított, kik acsarkodnak egymással a búvóhelyért, helyette békésen csevegő, kutyát simogató egyénekbe botlott. Talán elbízta magát. *
- Mit akartok tőlem, férgek?! Miért hurcoltatok át fél Lanawinon élve, hogy idehozzatok?!
* Rivall rá a csarnokban lévőkre, hangjának erejét a végletekig fokozva, hogy az áttörje a szüntelenül morajló vízesés hangos robaját. Arrébb szökken a járat tátongó szájától, hogy hátát a nőstény helyett egy robosztus sziklának vesse, aztán kezét védekezésképp maga elé emelve, fáradtan fújtatva várja a választ, vagy a jelenlévők támadását. *
// Veszett nyáj- Luna, majd többiek //
* Hassal a barlang folyosójának padlóján elsuttog egy sor válogatott káromkodást, de a hideg kövezet érintése szürke arcán legalább kellően felfrissíti. Kezével fentebb nyomva magát lopva hátrapillant a félhomályban, s elégedetten konstatálja, hogy az ember hím nem iramodott utána, helyette Hollóra figyel. *
~ Csak ügyesen, kislány! ~ * Nem akarná ő gyáva mód hátrahagyni barátját egyedül a férfi ellen, de a szűk járatban fegyvertelenül, összekötött kezekkel inkább lenne a nő terhére, mintsem hasznára. Egyetlen esélye, ha el tud jutni valahogy a hívatlan vendégekhez, kik a két mocskot is meglepték, s az ellenségem ellensége a barátom alapon, velük közösen lesújtani az emberrablókra. Kockázatos, de nem lehetetlen ötlet.
Már épp mozdulna, mikor a folyosó végén egy közeledő alak sötét kontúrjai sejlenek fel előtte, így inkább visszahasal a nyirkos padlóra, s mozdulatlanná dermed. Ahogy pár minutummal elébb is tette, most is lelassítja lélegzetét, izmait ellazítja, minden idegszálát pattanásig feszíti, hogy a megfelelő pillanatban sarokba szorított vadként tudjon kitörni csapdájából. *
~ Szukafattya? Milyen találó... ~ * Valami groteszk módon még jelen állapotában is megörvendezteti e találó szófordulat, hát még az, hogy az alak bárgyú mód felfedi kilétét, s helyzetét- a másik emberrabló az, a daloló szajha, nem sokkal előtte. Hadd jöjjön csak, megölni úgy sem fogja, hisz azt megtehették volna már az úton többször.
Sejtése beigazolódik, nem szántja fel hátát éles penge, helyette karcsú ujjak akaszkodnak karmokként vértől, s portól csapzott fehér üstökébe, s emelik el fejét a kövezetről. A mélységi szája széle csak egy aprót rándul, mielőtt kitárná szikrázó vérvörös szemeit az óvatlan nőstényre; őt nem fogják újra elkábítani, megkötözni, mint egy ócska senkiházit, s kedvükre, bábként ráncigálni, ha kell, önnön fogaival harapja át torkuk, csizmájának talpával tapossa péppé minden egyes csontjuk!
Fürgén, minden erejét beleadva mozdul vállal előre, a fél kézzel homlokához szegezett acélt félresöpörve- a kard éle alatt felfeslik felkarján éjszín inge, ám a fegyver csak hajszálvékony, jelentéktelen sebet ejt a bőrön, még vér sem igen szökik belőle, így nincs mi megtörhetné a kitörő lendületét: vállával találja állcsúcson a guggoló nőcskét, de ezúttal nem tántorodik meg, mint a hímringyójánál tette, viszi tovább a mozdulat, s szabályosan átbucskázik rajta, vagy felette. Könyökét alaposan odavágja az egyik kőnek, de a zsibbadáson kívül kutya baja, egy szekundum múltán máris talpra pattan, és anélkül, hogy hátra nézne tovább is iramodik a folyosóról a következő helyiségbe, hol a kisebb tömeg láttán torpan meg újra.
A mennyezet jókora résén át beszűrődő reggeli napsugarakat négy alak töri meg a csillogó tavacska partján állva, s tekintetük talán épp oly meglepett, mint a mélységié ebben a pillanatban. Harcosokra, ádáz banditákra számított, kik acsarkodnak egymással a búvóhelyért, helyette békésen csevegő, kutyát simogató egyénekbe botlott. Talán elbízta magát. *
- Mit akartok tőlem, férgek?! Miért hurcoltatok át fél Lanawinon élve, hogy idehozzatok?!
* Rivall rá a csarnokban lévőkre, hangjának erejét a végletekig fokozva, hogy az áttörje a szüntelenül morajló vízesés hangos robaját. Arrébb szökken a járat tátongó szájától, hogy hátát a nőstény helyett egy robosztus sziklának vesse, aztán kezét védekezésképp maga elé emelve, fáradtan fújtatva várja a választ, vagy a jelenlévők támadását. *
39. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-09 20:12:49
Üzenet elküldve: 2014-07-09 20:12:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
// Veszett nyáj //
*Kiskutyaszerű, boci szemekkel pillog Naxarida után, hátha meglátja a nőt, mert akkor tudja, minden a legnagyobb rendben van, egyelőre azonban sehol nem leli a kissé karót nyelt, ellenséges harcost. Nem csoda, ha ezek után végképp elesettnek érzi magát, ráadásul már a saját gondolatait is alig véli hallani, oly nagy zsivaj alakul ki a barlangban. Legalább az elf férfi elhallgat, mikor a kívánatosan ringatózó csípővel megáldott szépség eléjük járul, ellenben viszont a nőszemélyek beszélnek helyette bőségesen. Persze nem mintha figyelne arra, mit csicseregnek a madárkák, továbbra is az egyedüli embert keresi, akiben valamennyire megbízik, eltekintve attól, miként rúgta a vízbe, majd parancsolgatott neki korábban.*
- Varjú...? *Újabb csöndes kísérletet tesz arra, hogy felhívja magára Naxi figyelmét, közben pedig lassú, hangtalan léptekkel hátrál, ameddig egy oszlopnak nem ütközik a háta. Meg is ijed egy pillanatra, azonban alig, hogy fel tudja fogni az ingert, a barlang bejárata felől artikulátlan morgás hallik fel. Nem csoda, hogy még Gombolyag is kiesik a kezéből rémületében – nem mintha az eb nem örülne a szabadulásnak -, legtanácsosabbnak pedig úgy tartja, ha azon nyomban hátat fordít az eseményeknek, és eltakarja az arcát.
Ez mind szép és jó lenne, csakhogy az örök eleven blöki nem maradhat ki semmiből, amint mancsai a talajt érik, már rohan is az egymással hadakozók felé, közben pedig vidáman vakkantgat és csóválja a farkát. Ugyan túl közel nem merészkedik, azonban jelenléte és hangos csaholása egyértelmű lehet mindenki számára, mind a harcolók, mind pedig nézőközönség részéről. És bár Will egyik csoporthoz sem tartozik – révén, hogy a bejárat felé pillantani sem mer -, hallva Gombolyag magánprodukcióját aggódni kezd az ebért.*
- Mmm... *Remegő hanggal próbál erőt gyűjteni ahhoz, hogy egyáltalán elemelje a szemei elől a kezeit s hátat fordítson az oszlopnak, viszont amikor látja, milyen veszélyben van a kutyusa nem kérdéses, hogy megpróbálja-e kimenekíteni. Rettegve bár, de igyekezve észrevétlenül sompolyogni a bejárat felé araszol, majd mutatóujját az ajkai elé emelve kísérli meg némán csendre intetni Gombolyagot, na mintha a blöki bármikor is hallgatott volna rá. Vakkantgat az tovább, ahogy csak a tüdeje bírja, ekkor pedig elpattan valami a kölyökben, és félretéve óvatosságát rivall házikedvencére.*
- Gombolyag!!! *Nem volna túlzás azt állítani az amúgy csöndes suhancról, hogy kiabál, még a kutya is megmozdítja rá a fülét, majd elhalkul.
Tüdejéből hirtelen préselődik ki a levegő, amint megkönnyebbülten szusszan, abba bele se gondolva, hogy most már teljesen mindegy, ám hiába az öröme, az ében szőrcsomó bár várja a továbbiakat, csend telepszik a gazdájára, ami neki egyenlő azzal, hogy szabad a pálya, így folytatja a magyarázást. A bongyor hajú ábrázatára meg egyre nagyobb idegesség ül ki, végső kétségbeesésében nem tud mást tenni, minthogy felkarolja a kutyáját, ám ahogy lehajol érte kellően meg is szédül, lábai egymást kerülgetve próbálják kivédeni, hogy bensőséges kapcsolatba kerüljön az arca a rideg kőpadlóval, ezennel pedig meg is érkezett a két tábor kereszttüzébe.
Elébb Rinanék felé pillant, majd a hadakozók irányába vetül a zöldeskék fénnyel csillanó tekintet, amit pedig lát, bőségesen elegendő ahhoz, hogy földbe gyökerezzen a lába.*
// Veszett nyáj //
*Kiskutyaszerű, boci szemekkel pillog Naxarida után, hátha meglátja a nőt, mert akkor tudja, minden a legnagyobb rendben van, egyelőre azonban sehol nem leli a kissé karót nyelt, ellenséges harcost. Nem csoda, ha ezek után végképp elesettnek érzi magát, ráadásul már a saját gondolatait is alig véli hallani, oly nagy zsivaj alakul ki a barlangban. Legalább az elf férfi elhallgat, mikor a kívánatosan ringatózó csípővel megáldott szépség eléjük járul, ellenben viszont a nőszemélyek beszélnek helyette bőségesen. Persze nem mintha figyelne arra, mit csicseregnek a madárkák, továbbra is az egyedüli embert keresi, akiben valamennyire megbízik, eltekintve attól, miként rúgta a vízbe, majd parancsolgatott neki korábban.*
- Varjú...? *Újabb csöndes kísérletet tesz arra, hogy felhívja magára Naxi figyelmét, közben pedig lassú, hangtalan léptekkel hátrál, ameddig egy oszlopnak nem ütközik a háta. Meg is ijed egy pillanatra, azonban alig, hogy fel tudja fogni az ingert, a barlang bejárata felől artikulátlan morgás hallik fel. Nem csoda, hogy még Gombolyag is kiesik a kezéből rémületében – nem mintha az eb nem örülne a szabadulásnak -, legtanácsosabbnak pedig úgy tartja, ha azon nyomban hátat fordít az eseményeknek, és eltakarja az arcát.
Ez mind szép és jó lenne, csakhogy az örök eleven blöki nem maradhat ki semmiből, amint mancsai a talajt érik, már rohan is az egymással hadakozók felé, közben pedig vidáman vakkantgat és csóválja a farkát. Ugyan túl közel nem merészkedik, azonban jelenléte és hangos csaholása egyértelmű lehet mindenki számára, mind a harcolók, mind pedig nézőközönség részéről. És bár Will egyik csoporthoz sem tartozik – révén, hogy a bejárat felé pillantani sem mer -, hallva Gombolyag magánprodukcióját aggódni kezd az ebért.*
- Mmm... *Remegő hanggal próbál erőt gyűjteni ahhoz, hogy egyáltalán elemelje a szemei elől a kezeit s hátat fordítson az oszlopnak, viszont amikor látja, milyen veszélyben van a kutyusa nem kérdéses, hogy megpróbálja-e kimenekíteni. Rettegve bár, de igyekezve észrevétlenül sompolyogni a bejárat felé araszol, majd mutatóujját az ajkai elé emelve kísérli meg némán csendre intetni Gombolyagot, na mintha a blöki bármikor is hallgatott volna rá. Vakkantgat az tovább, ahogy csak a tüdeje bírja, ekkor pedig elpattan valami a kölyökben, és félretéve óvatosságát rivall házikedvencére.*
- Gombolyag!!! *Nem volna túlzás azt állítani az amúgy csöndes suhancról, hogy kiabál, még a kutya is megmozdítja rá a fülét, majd elhalkul.
Tüdejéből hirtelen préselődik ki a levegő, amint megkönnyebbülten szusszan, abba bele se gondolva, hogy most már teljesen mindegy, ám hiába az öröme, az ében szőrcsomó bár várja a továbbiakat, csend telepszik a gazdájára, ami neki egyenlő azzal, hogy szabad a pálya, így folytatja a magyarázást. A bongyor hajú ábrázatára meg egyre nagyobb idegesség ül ki, végső kétségbeesésében nem tud mást tenni, minthogy felkarolja a kutyáját, ám ahogy lehajol érte kellően meg is szédül, lábai egymást kerülgetve próbálják kivédeni, hogy bensőséges kapcsolatba kerüljön az arca a rideg kőpadlóval, ezennel pedig meg is érkezett a két tábor kereszttüzébe.
Elébb Rinanék felé pillant, majd a hadakozók irányába vetül a zöldeskék fénnyel csillanó tekintet, amit pedig lát, bőségesen elegendő ahhoz, hogy földbe gyökerezzen a lába.*
38. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-09 19:11:15
Üzenet elküldve: 2014-07-09 19:11:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
- Rumos Ladym! *Köszönti külön a kalózt, egy bájos mosoly kíséretében kivillantva fehér fogacskáit. Szavai megjelenéséhez illő édes, nyájas stílusban csengenek. Érdeklődve hallgatja végig a nőt, miközben kezét még mindig a mellkasán átfutó övön pihenteti meg. Másikat kissé lentebb ereszti, a póz mégsem sokat változik. Nem véletlenül.
Örül az egész szívélyes fogadtatásnak. Rosszabbra számított. Amíg a tengerek kissé iszákos királynőjét hallgatja, addig jobban feltérképezi az ismeretleneket, akiket a szövegelés tárgyaként neveznek meg.*
- Hmm, szóval Bájgúnár. Igen hangzatos név. És mily sokat sejtető! *Csicsereg, miközben a férfira vigyorog. Nem időz azonban túl sokat rajta tekintete, inkább átrebben a sötételfre.*
- Van egy csalfa megérzésem ami azt súgja, a hölgy is rendelkezik valami hasonlóan melodikus csengésű megszólítással. *Valamiért nem érzi szükségét, hogy ő is bemutatkozzon. Akad némi különös sejtetés, ami azt sugallja neki, hamarosan úgyis napvilágra kerül az ő neve is. Na nem mintha annyira titkolná. Igyekszik mindent az eszébe vésni amit hall, ezért gyorsan feltűnik neki némi furcsaság.*
- Javíts ki ha tévednék *fordul ismét a hullámok haramiájához*, de te az imént "másik kettőt" mondtál. Én viszont csak egy kölyköt látok megy ezt a warg-gyilkos fenevadat. *Utóbbit természetesen a kölyökkutyára érti. Egy pillanatig nézi a szőrcsomót meg a gazdáját. A fiú igen fiatalnak látszik, de nem is próbálja megsaccolni, mégis mennyi idős lehet. Hatalmas, őzbarna lélektükreivel megkísérli elcsípni a suhanc tekintetét és néhány rövidke másodpercre mélyen belenézni, majd hangosan folytatja gondolatmenetét.*
- Tehát vagy beleszámoltad az ebed is, Tengeri Farkasasszonyom, amiről én megfeledkeztem, vagy a szemem csalt meg és eggyel kevesebb kétlábút látok a barlangban a kelleténél. Bevallom, előbbi cseppnyi meglepettséget bűvölne az arco... *Szavait már nem érkezik befejezni. Előbb egy különös kiáltás, hörgés vagy mifene töri meg a dallamos sorokat. Hirtelen nem is tudja, mihez hasonlítsa a jelenséget. Talán valami felbőszült dúvad hangját idézi, vagy egy megsebzetten vergődő, döglődő vadmalacét. Jelen pillanatban nehéz volna eldönteni, és sok ideje nincs is arra, hogy a megfelelő hasonlatot megfogalmazza magában, hisz a hang kétség kívül abból az irányból érkezett, ahol párja hátramaradt. Nos igen, furcsán is mutathat nélküle. Kicsit úgy is érzi, mint aki félbe van vágva. Kétségtelen, egyedüllétével a mérleg kibillen az egyensúlyából. Ez az állapot azonban nem tart sokáig. Ujjai már akkor a fegyver szíjára fonódnak, amikor a szokatlan hang megüti fülét. Amikor Rasdeher mély szava is felhangzik, nem tétovázik tovább. Egyik kezével megrántja a vastag övet, míg a másikkal a markolatért nyúl. A kis manőver már szinte reflexszerű, mi meggyorsítja a mozdulatot. A penge halkan szisszenve csúszik ki hüvelyéből, s megcsillan a bent lobogó tűz halovány fényében. Valószínűleg figyelmeztetés ez a férfi részéről, így miközben sarkon fordul, kardja már szeli is levegőt azon a ponton, mi egy pillanattal ezelőtt még háta mögött volt. Valószínűleg hallaná, ha valaki megközelíti, ezt mégsem érdemes ily könnyen kizárni. Ezért hát az ügyes védekező mozdulat, ami persze akadálytalanul vág a semmibe. Megforgatja a kardot, majd beveti magát a sötétbe. Valami nincs rendjén. Tudja, hogy még egy alakkal többen vannak, mint amennyi kellene, hisz a nemrég elhangzó kiáltás egész biztosan nőtől származik. Ilyen apróságok még annak is feltűnhetnek, akiknek a füle nem dalokra idomul. És ha a nő bent van és üvölt mint egy párzásra kész szarvasbika, akkor egész biztos nem azért teszi, mert oly kedves neki a sötétben várakozó Rasdeher. Egyetlen okként azt látja, hogy a mélységi hím az, amire az idegen pályázik, akkor viszont nem érti, miért nem vették észre, hogy valaki oson utánuk. Jobb lesz vigyázni ezzel a furcsán muzsikáló némberrel. Ha még egy sötételffel van dolguk, még előnyére is válhat a szűkös járatban terpeszkedő némi homály. Ahogy a szürke képű hímnek is. Épp ezért aztán kissé lassacskán halad visszafelé, és erősen kutatja pillantásával a területet. Csak elmélete van arról, mi történhet, ám hamar ráakad a földön fekvő grafitképűre. Ezek szerint magához térhetett, másképp nehezen jut el idáig. Messzire mégsem szalad, ám ez ilyen állapotban csoda is volna. A kérdés csak az, hogy mikor összecsókolózik a talajjal, vajon magánál maradt -e? A lábai szabadok kellenek, hogy legyenek, így azokat nem érdemes megközelíteni. Még itt rugdosódni kezd, játékos csikó módjára! Az pedig épp nem hiányzik a nőnek.*
- Hé, szukafattya! Most már emeld meg a segged, ha nem akarsz rá ornamentikát! *Áll meg néhány méterre a másik előtt, és figyeli, hátha elkap legalább egy apró rezdülést, ami azt jelezné, hogy ébren van. Bárhogy is alakuljon, igyekszik biztosra menni. Leguggol elé, egyik lábát előrébb, a másikat hátrébb helyezve, ezzel némi stabilitást szerezve. Megmarkolja a fehér üstököt, és kissé megemeli a fejét, kardját közben rászegezve. Ha eszméletlennek titulálja, akkor egyszerűen bevonszolja a barlangba. Abban az esetben viszont, ha bármi apróság másra utalna, elengedi a haját és helyette torkát kapja el, a tőle telhető erővel a falhoz nyomva a mélységit. Jókedve már akkor elszáll, mikor ráébred, valaki kedvesére támad. Így hirtelen minden mézes-mázosság ezzel együtt illan el. Tisztában van vele, hogy tud magára vigyázni Rasdeher, megnyugodni mégis csak akkor fog, ha ép bőrrel látja visszatérni hozzá. Amennyiben a sötételf hagyja, hogy a központi csarnokba vonszolja, ott ismét kötelet kerít, hogy megkötözze foglyukat. Ha pedig magánál lenne a rohadék, még egy-két kérdést intéz felé.*
- Beszélgessünk, szarházi! Ki ez a liba? *Kezd bele, majd kicsit hangosabban, talán egy fokkal kellemesebb hangszínt megütve szólal meg.*
- Rasti? *Úgy véli, Kedvese nélküle is elboldogul, ám ha egy pillanatra is másképp látszik, akkor tervei szerint újabb álomba küldi a szürkét, és párja felé indul.*
A hozzászólás írója (Rovéna O'mera Phorwentar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.09 19:23:12
//Veszett nyáj//
- Rumos Ladym! *Köszönti külön a kalózt, egy bájos mosoly kíséretében kivillantva fehér fogacskáit. Szavai megjelenéséhez illő édes, nyájas stílusban csengenek. Érdeklődve hallgatja végig a nőt, miközben kezét még mindig a mellkasán átfutó övön pihenteti meg. Másikat kissé lentebb ereszti, a póz mégsem sokat változik. Nem véletlenül.
Örül az egész szívélyes fogadtatásnak. Rosszabbra számított. Amíg a tengerek kissé iszákos királynőjét hallgatja, addig jobban feltérképezi az ismeretleneket, akiket a szövegelés tárgyaként neveznek meg.*
- Hmm, szóval Bájgúnár. Igen hangzatos név. És mily sokat sejtető! *Csicsereg, miközben a férfira vigyorog. Nem időz azonban túl sokat rajta tekintete, inkább átrebben a sötételfre.*
- Van egy csalfa megérzésem ami azt súgja, a hölgy is rendelkezik valami hasonlóan melodikus csengésű megszólítással. *Valamiért nem érzi szükségét, hogy ő is bemutatkozzon. Akad némi különös sejtetés, ami azt sugallja neki, hamarosan úgyis napvilágra kerül az ő neve is. Na nem mintha annyira titkolná. Igyekszik mindent az eszébe vésni amit hall, ezért gyorsan feltűnik neki némi furcsaság.*
- Javíts ki ha tévednék *fordul ismét a hullámok haramiájához*, de te az imént "másik kettőt" mondtál. Én viszont csak egy kölyköt látok megy ezt a warg-gyilkos fenevadat. *Utóbbit természetesen a kölyökkutyára érti. Egy pillanatig nézi a szőrcsomót meg a gazdáját. A fiú igen fiatalnak látszik, de nem is próbálja megsaccolni, mégis mennyi idős lehet. Hatalmas, őzbarna lélektükreivel megkísérli elcsípni a suhanc tekintetét és néhány rövidke másodpercre mélyen belenézni, majd hangosan folytatja gondolatmenetét.*
- Tehát vagy beleszámoltad az ebed is, Tengeri Farkasasszonyom, amiről én megfeledkeztem, vagy a szemem csalt meg és eggyel kevesebb kétlábút látok a barlangban a kelleténél. Bevallom, előbbi cseppnyi meglepettséget bűvölne az arco... *Szavait már nem érkezik befejezni. Előbb egy különös kiáltás, hörgés vagy mifene töri meg a dallamos sorokat. Hirtelen nem is tudja, mihez hasonlítsa a jelenséget. Talán valami felbőszült dúvad hangját idézi, vagy egy megsebzetten vergődő, döglődő vadmalacét. Jelen pillanatban nehéz volna eldönteni, és sok ideje nincs is arra, hogy a megfelelő hasonlatot megfogalmazza magában, hisz a hang kétség kívül abból az irányból érkezett, ahol párja hátramaradt. Nos igen, furcsán is mutathat nélküle. Kicsit úgy is érzi, mint aki félbe van vágva. Kétségtelen, egyedüllétével a mérleg kibillen az egyensúlyából. Ez az állapot azonban nem tart sokáig. Ujjai már akkor a fegyver szíjára fonódnak, amikor a szokatlan hang megüti fülét. Amikor Rasdeher mély szava is felhangzik, nem tétovázik tovább. Egyik kezével megrántja a vastag övet, míg a másikkal a markolatért nyúl. A kis manőver már szinte reflexszerű, mi meggyorsítja a mozdulatot. A penge halkan szisszenve csúszik ki hüvelyéből, s megcsillan a bent lobogó tűz halovány fényében. Valószínűleg figyelmeztetés ez a férfi részéről, így miközben sarkon fordul, kardja már szeli is levegőt azon a ponton, mi egy pillanattal ezelőtt még háta mögött volt. Valószínűleg hallaná, ha valaki megközelíti, ezt mégsem érdemes ily könnyen kizárni. Ezért hát az ügyes védekező mozdulat, ami persze akadálytalanul vág a semmibe. Megforgatja a kardot, majd beveti magát a sötétbe. Valami nincs rendjén. Tudja, hogy még egy alakkal többen vannak, mint amennyi kellene, hisz a nemrég elhangzó kiáltás egész biztosan nőtől származik. Ilyen apróságok még annak is feltűnhetnek, akiknek a füle nem dalokra idomul. És ha a nő bent van és üvölt mint egy párzásra kész szarvasbika, akkor egész biztos nem azért teszi, mert oly kedves neki a sötétben várakozó Rasdeher. Egyetlen okként azt látja, hogy a mélységi hím az, amire az idegen pályázik, akkor viszont nem érti, miért nem vették észre, hogy valaki oson utánuk. Jobb lesz vigyázni ezzel a furcsán muzsikáló némberrel. Ha még egy sötételffel van dolguk, még előnyére is válhat a szűkös járatban terpeszkedő némi homály. Ahogy a szürke képű hímnek is. Épp ezért aztán kissé lassacskán halad visszafelé, és erősen kutatja pillantásával a területet. Csak elmélete van arról, mi történhet, ám hamar ráakad a földön fekvő grafitképűre. Ezek szerint magához térhetett, másképp nehezen jut el idáig. Messzire mégsem szalad, ám ez ilyen állapotban csoda is volna. A kérdés csak az, hogy mikor összecsókolózik a talajjal, vajon magánál maradt -e? A lábai szabadok kellenek, hogy legyenek, így azokat nem érdemes megközelíteni. Még itt rugdosódni kezd, játékos csikó módjára! Az pedig épp nem hiányzik a nőnek.*
- Hé, szukafattya! Most már emeld meg a segged, ha nem akarsz rá ornamentikát! *Áll meg néhány méterre a másik előtt, és figyeli, hátha elkap legalább egy apró rezdülést, ami azt jelezné, hogy ébren van. Bárhogy is alakuljon, igyekszik biztosra menni. Leguggol elé, egyik lábát előrébb, a másikat hátrébb helyezve, ezzel némi stabilitást szerezve. Megmarkolja a fehér üstököt, és kissé megemeli a fejét, kardját közben rászegezve. Ha eszméletlennek titulálja, akkor egyszerűen bevonszolja a barlangba. Abban az esetben viszont, ha bármi apróság másra utalna, elengedi a haját és helyette torkát kapja el, a tőle telhető erővel a falhoz nyomva a mélységit. Jókedve már akkor elszáll, mikor ráébred, valaki kedvesére támad. Így hirtelen minden mézes-mázosság ezzel együtt illan el. Tisztában van vele, hogy tud magára vigyázni Rasdeher, megnyugodni mégis csak akkor fog, ha ép bőrrel látja visszatérni hozzá. Amennyiben a sötételf hagyja, hogy a központi csarnokba vonszolja, ott ismét kötelet kerít, hogy megkötözze foglyukat. Ha pedig magánál lenne a rohadék, még egy-két kérdést intéz felé.*
- Beszélgessünk, szarházi! Ki ez a liba? *Kezd bele, majd kicsit hangosabban, talán egy fokkal kellemesebb hangszínt megütve szólal meg.*
- Rasti? *Úgy véli, Kedvese nélküle is elboldogul, ám ha egy pillanatra is másképp látszik, akkor tervei szerint újabb álomba küldi a szürkét, és párja felé indul.*
A hozzászólás írója (Rovéna O'mera Phorwentar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.09 19:23:12
37. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-09 13:36:51
Üzenet elküldve: 2014-07-09 13:36:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
-Hisz ismersz, én mindig vigyázok!
*Feleli párjának csalafinta vigyorral az arcára ragadva, miután elválnak egymást ölelő barack ajkaik fogságából. "Búcsúzóúl" még egyszer a kezeibe ragadja sokak lélektükreit kényeztető lány kívánatos hátsóját, sőt még egy pajzán fenékre csapással is jutalmazza. Csak úgy izzik körülöttük a levegő, s mintha ezekben a pillanatokban, csak ők ketten léteznének egymás karjaiba hullva. Semmi más ami megzavarhatná kettejüket. Sem a szirtekben tátongó dohos barlang, sem az eszméletét vesztett sötételf, sem pedig a többi elmeroggyant, aki a barlangukba mert merészkedni. Csak ketten, és semmi más.
Ez az illuzió hamar tova száll, hisz pont az ő fejéből pattant ki az ötlet, hogy beküldje ezt a törékenynek tűnő, ártatlan szépséget. Rovéna kiszakad a rab láncok közül és vígan dalolva riszálja csípőjét be teljesen a barlang gyomrába. A központi csarnok a legnagyobb minden járat közül. Innen ágazik szét minden apró alagút, akárcsak a fák viaszos leveleiben kanyargó erezet. Az alagutak általában a hálóknak kinevezett helyiségekbe vezetnek, bár ezek a szobák egyelőre üresen állnak, lakókra várva. Ezalól egy kivétel van, az pedig a raktár. A raktár a rejtek legmélyebb pontján fekszik. Értelemszerűen ez egy nagyobb helyiség, mint a lakószobák, és itt tárolandó minden megörzésre, vagy felhasználásra váró tárgy. Jelenleg némi rum, hús, és néhány gyilkos eszköz kapott itt helyet. A húst persze valahol el is kell készíteni, erre szolgál a központban álldogáló magányos kondér is, melyet nem olyan rég használhattak.
Ahogy Rovéna beljebb ér, és megszámolja a rejtekhelyüket megszálló személyeket, már le is adja a jelzést a férfinak, ki az évek alatt jól összeszokott már a nősténnyel. ~Tehát öten vannak bent... abból kettő a mi emberünk. Ráadásul ha jól értem fegyvertelenek. Tökéletes!~ Újra visszatér Ras fakó arcgödreire a jó kedv, vagyis újból vigyorogni támad kedve. Már nincs is más hátra számára, minthogy szépen megjelenjen a többiek előtt, és rendbe rakja annak a három kotnyeles idegennek az arcát, kik betolták ide a képüket. Ekkor szentel csak újra figyelmet szerencsétlen áldozatuknak.*
-Átkozott! Mi a francot művelsz?!
*Az a fattyú épp szökni próbálna, ám Rasdeher pont időben észre veszi ahhoz, hogy megállíthassa. Pedig aki szökni próbál ettől a világos képű kannibáltól az csúnyán megjárja. Azonnal megragadja egyik kardjának markolatát és azt tervezi, hogy ezért a rettenetes büntettért fülét veszi a mélységinek. Aztán az is lehet, hogy elrágcsálja azt, míg kínvallatják. Csakhogy egy olyan veszély fenyegeti, melyről ő mit sem sejthet, hisz a hátába támadó ellenfele oly ügyesen meglapult, hogy eddig észre sem vették. Ez igazán figyelemre méltó, és talán hasznát is venné a férfi, de miután ily vakmerően neki ront kénytelen lesz vele is végezni.
Éjfél, a hűséges holló próbálná figyelmeztetni gazdáját a közelgő fenyegetéstől, ha nem kötözték volna össze nem is oly rég ékesszóló csőrét. Ezért nem képes mást tenni, mint terebélyes szárnyával csapkodni, és karmait Ras vállába mélyezteni. Hiába az állat minden próbálkozása, a gazdi mindenképpen találatot fog kapni.
Annyira el volt foglalva a nemessel, hogy nem volt elég óvatos, ennek pedig megissza a levét. Túl későn észleli a támadást, csak akkor, mikor a nő különleges orgánumán csatakiáltást hallat, de talán még van elég ideje kevésbé kényes célpontot támadója kezébe adni. Ő persze nem tudhatja, de a Holló csak elkábítani szeretné, mégis jobb, ha a vállában landol a gyilkos penge éle, minthogy azonnal szörnyet haljon. Ennek megfelelőn kísérli meg a kitérő manővert, a markolat pedig egy szörnyen sajgó, de nem halálos ponton találja telibe a kannibál vállát. Ettől teste összerezzen, fogai összekoccannak, komolyabb baja mégsem lesz, sőt még lendületet is adott neki, hogy azonnal az orvvul letámadó nőszemély felé forduljon. Ügyes forgással kivitelezi ezt, fegyver nélkül könnyen egy egyszerű táncosnak hihetnék. ~A fattyú! Ez rohadtul fájt!~ Kardja, mivel már az előbbi csonkoláshoz előrántotta a jobb tenyerében pihen, míg a ballal övére akasztott tatyóban kezd kotorászni dobócsillagok után. A pengét maga előtt tartja, lábai kicsi terpeszt zárnak be, a jobbja pedig valamivel előrébb van. A dobócsillagok a foglyuknak lesz, ha véletlen szökni próbálna.*
-Hatalmas baromság volt elordítanod magad szajha! Nem vagy valami eszes, mi?
*Rettentően fájó bal vállát kicsit megmozgatja, és a sebesülést elkönyveli egy egyszerű zúzódásnak. ~Ha nem kiáltja el magát lehet úgy végzem, mint a mélységi... Hülye!~ Amint a szürke pofájú felpattan, és neki lódúl felemeli a dobócsillagokat, ám nem kell használnia őket, hisz úgy tűnik megtette a hatását a többszöri elkábítása. Orra esik, majd a csarnok irányába kezd rohanni. ~Most komolyan, ezek tényleg ekkora fafejek?~ Lassan nevethetnékje támad a helyzeten, de helyette inkább Kedvesének kiált, a távolsági fegyvereit pedig visszabújtatja a helyükre.*
-Rovéna!
*Ha minden jól megy, majd a lány biztonságba helyezi a szürkét, míg ő kicsit eljátszik a látszólagos őrével. Néhány vágási kísérlettel edzi meg ellenfelét, miközben a központi csarnok felé araszol.*
//Veszett nyáj//
-Hisz ismersz, én mindig vigyázok!
*Feleli párjának csalafinta vigyorral az arcára ragadva, miután elválnak egymást ölelő barack ajkaik fogságából. "Búcsúzóúl" még egyszer a kezeibe ragadja sokak lélektükreit kényeztető lány kívánatos hátsóját, sőt még egy pajzán fenékre csapással is jutalmazza. Csak úgy izzik körülöttük a levegő, s mintha ezekben a pillanatokban, csak ők ketten léteznének egymás karjaiba hullva. Semmi más ami megzavarhatná kettejüket. Sem a szirtekben tátongó dohos barlang, sem az eszméletét vesztett sötételf, sem pedig a többi elmeroggyant, aki a barlangukba mert merészkedni. Csak ketten, és semmi más.
Ez az illuzió hamar tova száll, hisz pont az ő fejéből pattant ki az ötlet, hogy beküldje ezt a törékenynek tűnő, ártatlan szépséget. Rovéna kiszakad a rab láncok közül és vígan dalolva riszálja csípőjét be teljesen a barlang gyomrába. A központi csarnok a legnagyobb minden járat közül. Innen ágazik szét minden apró alagút, akárcsak a fák viaszos leveleiben kanyargó erezet. Az alagutak általában a hálóknak kinevezett helyiségekbe vezetnek, bár ezek a szobák egyelőre üresen állnak, lakókra várva. Ezalól egy kivétel van, az pedig a raktár. A raktár a rejtek legmélyebb pontján fekszik. Értelemszerűen ez egy nagyobb helyiség, mint a lakószobák, és itt tárolandó minden megörzésre, vagy felhasználásra váró tárgy. Jelenleg némi rum, hús, és néhány gyilkos eszköz kapott itt helyet. A húst persze valahol el is kell készíteni, erre szolgál a központban álldogáló magányos kondér is, melyet nem olyan rég használhattak.
Ahogy Rovéna beljebb ér, és megszámolja a rejtekhelyüket megszálló személyeket, már le is adja a jelzést a férfinak, ki az évek alatt jól összeszokott már a nősténnyel. ~Tehát öten vannak bent... abból kettő a mi emberünk. Ráadásul ha jól értem fegyvertelenek. Tökéletes!~ Újra visszatér Ras fakó arcgödreire a jó kedv, vagyis újból vigyorogni támad kedve. Már nincs is más hátra számára, minthogy szépen megjelenjen a többiek előtt, és rendbe rakja annak a három kotnyeles idegennek az arcát, kik betolták ide a képüket. Ekkor szentel csak újra figyelmet szerencsétlen áldozatuknak.*
-Átkozott! Mi a francot művelsz?!
*Az a fattyú épp szökni próbálna, ám Rasdeher pont időben észre veszi ahhoz, hogy megállíthassa. Pedig aki szökni próbál ettől a világos képű kannibáltól az csúnyán megjárja. Azonnal megragadja egyik kardjának markolatát és azt tervezi, hogy ezért a rettenetes büntettért fülét veszi a mélységinek. Aztán az is lehet, hogy elrágcsálja azt, míg kínvallatják. Csakhogy egy olyan veszély fenyegeti, melyről ő mit sem sejthet, hisz a hátába támadó ellenfele oly ügyesen meglapult, hogy eddig észre sem vették. Ez igazán figyelemre méltó, és talán hasznát is venné a férfi, de miután ily vakmerően neki ront kénytelen lesz vele is végezni.
Éjfél, a hűséges holló próbálná figyelmeztetni gazdáját a közelgő fenyegetéstől, ha nem kötözték volna össze nem is oly rég ékesszóló csőrét. Ezért nem képes mást tenni, mint terebélyes szárnyával csapkodni, és karmait Ras vállába mélyezteni. Hiába az állat minden próbálkozása, a gazdi mindenképpen találatot fog kapni.
Annyira el volt foglalva a nemessel, hogy nem volt elég óvatos, ennek pedig megissza a levét. Túl későn észleli a támadást, csak akkor, mikor a nő különleges orgánumán csatakiáltást hallat, de talán még van elég ideje kevésbé kényes célpontot támadója kezébe adni. Ő persze nem tudhatja, de a Holló csak elkábítani szeretné, mégis jobb, ha a vállában landol a gyilkos penge éle, minthogy azonnal szörnyet haljon. Ennek megfelelőn kísérli meg a kitérő manővert, a markolat pedig egy szörnyen sajgó, de nem halálos ponton találja telibe a kannibál vállát. Ettől teste összerezzen, fogai összekoccannak, komolyabb baja mégsem lesz, sőt még lendületet is adott neki, hogy azonnal az orvvul letámadó nőszemély felé forduljon. Ügyes forgással kivitelezi ezt, fegyver nélkül könnyen egy egyszerű táncosnak hihetnék. ~A fattyú! Ez rohadtul fájt!~ Kardja, mivel már az előbbi csonkoláshoz előrántotta a jobb tenyerében pihen, míg a ballal övére akasztott tatyóban kezd kotorászni dobócsillagok után. A pengét maga előtt tartja, lábai kicsi terpeszt zárnak be, a jobbja pedig valamivel előrébb van. A dobócsillagok a foglyuknak lesz, ha véletlen szökni próbálna.*
-Hatalmas baromság volt elordítanod magad szajha! Nem vagy valami eszes, mi?
*Rettentően fájó bal vállát kicsit megmozgatja, és a sebesülést elkönyveli egy egyszerű zúzódásnak. ~Ha nem kiáltja el magát lehet úgy végzem, mint a mélységi... Hülye!~ Amint a szürke pofájú felpattan, és neki lódúl felemeli a dobócsillagokat, ám nem kell használnia őket, hisz úgy tűnik megtette a hatását a többszöri elkábítása. Orra esik, majd a csarnok irányába kezd rohanni. ~Most komolyan, ezek tényleg ekkora fafejek?~ Lassan nevethetnékje támad a helyzeten, de helyette inkább Kedvesének kiált, a távolsági fegyvereit pedig visszabújtatja a helyükre.*
-Rovéna!
*Ha minden jól megy, majd a lány biztonságba helyezi a szürkét, míg ő kicsit eljátszik a látszólagos őrével. Néhány vágási kísérlettel edzi meg ellenfelét, miközben a központi csarnok felé araszol.*
36. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 23:48:33
Üzenet elküldve: 2014-07-08 23:48:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Veszett nyáj - Varjú a sziklán //
*Meg sem fordul a fejében, hogy a kölyök esetleg hiányolná. Hisz olyan könnyen szerzett új barátokat. Arról nem is beszélve, hogy ő sem hiányolja a kölyköt, hogyha bármi történne vele, azt egyáltalán nem venné a szívére. Talán a száját elhúzná egy pillanatra, és megcsóválná a fejét, amolyan „ez sem tanul, akkor sem, ha a torkán nyomják le a leckét!” felhanggal, majd tovább állna.
Nem is hallja meg, hogy a kölyök szólítja. Hogy túl halkan szuszogja maga elé, vagy a ő van túlságosan elfoglalva saját lépteivel… Nos, csak az égiek mondhatják meg.
Hátát halk mozdulattal dönti neki a sziklafalnak, a két penge kissé megkoccan a rideg kövön, ám nem több ez, mint csepp a tengerben, melyet elnyom a zúgó vízesés zaja.
Érdeklődve tekint körül új posztjáról. Jobbján járat indul, nem tudja, hova vezet, balján a tó figyel, szinte vészes közelségben. Innen szép fejeseket lehetne ugrani bele, ha elég mély a víz. Vagy ha menekülni kell…
A víznek el kell folynia valahol. A kérdés csupán az, mekkora a hasadék, és milyen hosszú a járat. Bírható-e egy levegővel? Elveti az ötletet. Túl tiszta a víz, és nincs helyismerete. Ha lenne két órája, bizonyára pontosan tudná az egérutakat is.
Szereti a kihívásokat, de az esztelenséget nem. És úgy ítéli, esztelen volna öt jelenlévő előtt elmondania, mi is a véleménye erről az egészről. Hozzá kell tenni a kérdést: mi is?
Van két mélységije, egy kalózfélesége, egy ripacsa és egy ostoba kölke. Ebből kettőt helyből szembeköpne, egyen távolról mosolyogna valami kocsmában, a rumos mámorát hallgatva, az utolsó kettőt pedig messzire elkerülné.
Apropó: miért nem kerülte el a kölyköt?
Mindegy is. A kalóz-nőstény megindul felé. Teste megdermed, lélegzetét puhán visszatartja. Szívverése felgyorsul, majd lassan csitulni kezd mellkasában, ahogy látása a nőre élesedik. Szemét félig lehunyja, csak leeresztett szemhéja alól figyeli a nőt, nehogy a barna lélektükrök csillogása elárulja.
A kalózféle elhalad mellette. Nem veszi észre. A folyosó felől érdekes hangok szűrődnek hozzá, ám nem tudja pontosan kivenni, min mesterkedik a nő, amíg távol van. Lélegezni engedi mellkasát, amíg nem hallja a közeledő lépteket. Ahogy visszaérkezik azonban rumbűz csapja meg az orrát.*
~Iszákos~*jegyzi fel magának, könnyed fintorral, ám az önuralom nagy benne. Várakozik, és csak mikor a nő eltávolodik tőle, akkor vesz ismét, puhán lélegzetet.
Ám a kalóz megtorpan, és felkapja a tekintetét. A bejárat felül új, foszlányos hang érkezik hozzá, majd a hozzá tartozó nőcske látványa is tekintetébe mar.*
~Oh, bájos, megvan a helyi ringyó is…~*állapítja meg, és legszívesebben a fejét a falba verné, hogy nem filézte ki a kölyköt csak gyakorlásképpen úszás után.
Ám a kérdést érti, még ha a dallam foszlányait nem is kapja el.*
~Ő lenne itt a főnök? Oh, egekre, Tom, ezek még nálad is hülyébbek?!~*jut eszébe „apja”, aki némi adósság törlesztése végett áruba kívánta bocsájtani a helyi nemesség körében… Belehalt a próbálkozásba… A nemes is.
De nem. A kalóz-nőszemély szerencsére már elég pityókás – legalábbis ő így ítéli meg –, így litániába kezd a barlangban tartózkodókról. Megnyugtatja, hogy nem sokkal frissebb az ismeretségük, mint az övé a bandával. Ám ami számára érdekesebb: egy újabb, zengzetes név is elhangzik.*
~ Rasdeher? Férfinév… A nőcske hímje?… Akkor a nőstény csak második egy nagyobb árnyékában… ~*állapítja meg, bár arca gúnyos grimaszba torzul. Nem véletlen, hogy a nő egyedül érkezett. Az ilyenek falkában járnak. Tehát, meg kívánták lepni őket. Vagy támadásra számítottak.*
~Elterelő hadművelet. Szívtelen egy férfi… Koncot vetni az éhes kutyáknak…~*az ingó baba helyében már régen kiverte volna egy pár fogát az illető hímnek, aki egy ilyen haditervet jóvá hagy. Vagy még rosszabb: kitalál!
Ezért nem kezd ő férfiakkal. Bár ez csupán merő felvetés, a hím a nőcske főnöke is lehet… Vagy testvére, rokona… Bár akkor is egy kutya. A nőcske kipakol, ágyba kíván mászni – ha nem „Rasdeher”-éba, hát máséba –, majd beküldik a bizonytalan talajra…
Üvöltés. Visszhangjától szeme megrebben, izmai megfeszülnek. A bejárat felé kapja fejét, ahonnan a hang származik. Artikulálatlan, szívbajos emberek számára talán velőt rázó, ám mindenképpen túl magas hang ahhoz, hogy egy férfié legyen.*
~Úgy látszik, „Rasdeher” társaságot kapott… Vagy a társaság üvölt, vagy ő… Még akár lehet herélt is, ha ilyen magas a hangja…~
*Már biztos benne, hogy nem fogja a társaság pengeváltás nélkül megúszni. Az a kérdés, hogy vajon az ő hiányát, vagy személyét mikor fedezik fel, és kik? Valamint: hogy át tud-e jutni rajtuk, ha eljön az ideje?*
*Meg sem fordul a fejében, hogy a kölyök esetleg hiányolná. Hisz olyan könnyen szerzett új barátokat. Arról nem is beszélve, hogy ő sem hiányolja a kölyköt, hogyha bármi történne vele, azt egyáltalán nem venné a szívére. Talán a száját elhúzná egy pillanatra, és megcsóválná a fejét, amolyan „ez sem tanul, akkor sem, ha a torkán nyomják le a leckét!” felhanggal, majd tovább állna.
Nem is hallja meg, hogy a kölyök szólítja. Hogy túl halkan szuszogja maga elé, vagy a ő van túlságosan elfoglalva saját lépteivel… Nos, csak az égiek mondhatják meg.
Hátát halk mozdulattal dönti neki a sziklafalnak, a két penge kissé megkoccan a rideg kövön, ám nem több ez, mint csepp a tengerben, melyet elnyom a zúgó vízesés zaja.
Érdeklődve tekint körül új posztjáról. Jobbján járat indul, nem tudja, hova vezet, balján a tó figyel, szinte vészes közelségben. Innen szép fejeseket lehetne ugrani bele, ha elég mély a víz. Vagy ha menekülni kell…
A víznek el kell folynia valahol. A kérdés csupán az, mekkora a hasadék, és milyen hosszú a járat. Bírható-e egy levegővel? Elveti az ötletet. Túl tiszta a víz, és nincs helyismerete. Ha lenne két órája, bizonyára pontosan tudná az egérutakat is.
Szereti a kihívásokat, de az esztelenséget nem. És úgy ítéli, esztelen volna öt jelenlévő előtt elmondania, mi is a véleménye erről az egészről. Hozzá kell tenni a kérdést: mi is?
Van két mélységije, egy kalózfélesége, egy ripacsa és egy ostoba kölke. Ebből kettőt helyből szembeköpne, egyen távolról mosolyogna valami kocsmában, a rumos mámorát hallgatva, az utolsó kettőt pedig messzire elkerülné.
Apropó: miért nem kerülte el a kölyköt?
Mindegy is. A kalóz-nőstény megindul felé. Teste megdermed, lélegzetét puhán visszatartja. Szívverése felgyorsul, majd lassan csitulni kezd mellkasában, ahogy látása a nőre élesedik. Szemét félig lehunyja, csak leeresztett szemhéja alól figyeli a nőt, nehogy a barna lélektükrök csillogása elárulja.
A kalózféle elhalad mellette. Nem veszi észre. A folyosó felől érdekes hangok szűrődnek hozzá, ám nem tudja pontosan kivenni, min mesterkedik a nő, amíg távol van. Lélegezni engedi mellkasát, amíg nem hallja a közeledő lépteket. Ahogy visszaérkezik azonban rumbűz csapja meg az orrát.*
~Iszákos~*jegyzi fel magának, könnyed fintorral, ám az önuralom nagy benne. Várakozik, és csak mikor a nő eltávolodik tőle, akkor vesz ismét, puhán lélegzetet.
Ám a kalóz megtorpan, és felkapja a tekintetét. A bejárat felül új, foszlányos hang érkezik hozzá, majd a hozzá tartozó nőcske látványa is tekintetébe mar.*
~Oh, bájos, megvan a helyi ringyó is…~*állapítja meg, és legszívesebben a fejét a falba verné, hogy nem filézte ki a kölyköt csak gyakorlásképpen úszás után.
Ám a kérdést érti, még ha a dallam foszlányait nem is kapja el.*
~Ő lenne itt a főnök? Oh, egekre, Tom, ezek még nálad is hülyébbek?!~*jut eszébe „apja”, aki némi adósság törlesztése végett áruba kívánta bocsájtani a helyi nemesség körében… Belehalt a próbálkozásba… A nemes is.
De nem. A kalóz-nőszemély szerencsére már elég pityókás – legalábbis ő így ítéli meg –, így litániába kezd a barlangban tartózkodókról. Megnyugtatja, hogy nem sokkal frissebb az ismeretségük, mint az övé a bandával. Ám ami számára érdekesebb: egy újabb, zengzetes név is elhangzik.*
~ Rasdeher? Férfinév… A nőcske hímje?… Akkor a nőstény csak második egy nagyobb árnyékában… ~*állapítja meg, bár arca gúnyos grimaszba torzul. Nem véletlen, hogy a nő egyedül érkezett. Az ilyenek falkában járnak. Tehát, meg kívánták lepni őket. Vagy támadásra számítottak.*
~Elterelő hadművelet. Szívtelen egy férfi… Koncot vetni az éhes kutyáknak…~*az ingó baba helyében már régen kiverte volna egy pár fogát az illető hímnek, aki egy ilyen haditervet jóvá hagy. Vagy még rosszabb: kitalál!
Ezért nem kezd ő férfiakkal. Bár ez csupán merő felvetés, a hím a nőcske főnöke is lehet… Vagy testvére, rokona… Bár akkor is egy kutya. A nőcske kipakol, ágyba kíván mászni – ha nem „Rasdeher”-éba, hát máséba –, majd beküldik a bizonytalan talajra…
Üvöltés. Visszhangjától szeme megrebben, izmai megfeszülnek. A bejárat felé kapja fejét, ahonnan a hang származik. Artikulálatlan, szívbajos emberek számára talán velőt rázó, ám mindenképpen túl magas hang ahhoz, hogy egy férfié legyen.*
~Úgy látszik, „Rasdeher” társaságot kapott… Vagy a társaság üvölt, vagy ő… Még akár lehet herélt is, ha ilyen magas a hangja…~
*Már biztos benne, hogy nem fogja a társaság pengeváltás nélkül megúszni. Az a kérdés, hogy vajon az ő hiányát, vagy személyét mikor fedezik fel, és kik? Valamint: hogy át tud-e jutni rajtuk, ha eljön az ideje?*
35. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 23:09:56
Üzenet elküldve: 2014-07-08 23:09:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
// Veszett nyáj - Cyr, Ras//
* Minden idegszála pattanásig feszül, ahogy lélegzetvisszafojtva hallgatja a hangokat, szemét erőltetve próbál kikandikálni a zsák takarásából. Még szerencse, hogy az arcát takaró fejfedő elrablója vállán fekve kissé lecsúszott helyéről, így annak résén épp annyira kilát, hogy elcsípje a barlang szűk folyosójának elmosódott látványát, s az éles, rideg kövek sokaságát. Ez azonban egyelőre még kevés, úgy is, hogy idő közben a falnak támasztják- ő persze fogait összeszorítva rogy össze, tovább játszva az eszméletlen rongybaba szerepét. *
~ Szóval titeket is megleptek, mocskok! ~
* A szúrós zsák sötétjében elégedetten rándul meg szája széle, amolyan elfojtott mosoly gyanánt, de nem engedheti meg magának, hogy elbízza magát, még akkor sem, ha pillanatnyi helyzete kedvez a szabadulásáról szövögetett tervének. A fejét kínzó émelyítő fájdalom, az éhség és szomjúság ellene szól, gúzsba kötött végtagjairól nem is beszélve. Utóbbi probléma megoldásának ötlete viszont már akkor megszületett furfangos elméjében, mikor a kőfal tövében "tehetetlenül" összeroskadt: ügyelt arra, hogy lábai egy kisebb, pengeéles sziklán állapodjanak meg. Itt a lehetősége, hisz a beszűrődő tengeri szél tompa üvöltése, s a barlang mélyéről robajló hang elnyomják halk neszezését, s ráadásul elrablói is egymással, vagy inkább hívatlan vendégeikkel vannak elfoglalva, így a mélységi fokozott óvatossággal kezdheti reszelni a bokáját fogva tartó kötelet a szikla élén. *
~ Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Csak nehogy megmukkanj, gyerünk már! ~
* Esélyét növeli, hogy közben távozik a nőstény, magára hagyva kanját a fogollyal, ám a mélységinek még mindig nem sikerült eltépnie kötelét, megkockáztatja hát, hogy kissé fokozza a tempót, már nem kellhet sok.
Ebben a pillanatban rémisztő csatakiáltás rázza meg a barlangot, mire a hóhajú összerezzen, s megfagy ereiben a vér; először azt hiszi, hogy szabadulási kísérletével bukott le, s most mindennek vége, ám egy pillanattal később lerántják fejéről a leplet és kis híján leesik álla az elé táruló látványtól. *
- Holló...?!
* Suttogja megrökönyödve a barlang félhomályába, mintha maga sem hinne az éjszín fúria látványának, ki tőrrel a kezében áll elrablója, s Zaraun közé. Legyen ez valóság, vagy illúzió, mindegy, több se kell neki ennél, kapva kap a lehetőségen és újult erővel, immáron kezeivel is rásegítve dörzsöli lábán a kötelet. A szálak apránként felfeslenek, pattanásig feszülnek, pár lélegzetvételnyi idő csupán és meg is adja magát a kellemetlen béklyó.
Nyögve löki el magát a faltól, s talpra pattanva ugyanazzal lendülettel zúg el a nőstény mellett, hogy vállával szálljon neki a meglepett emberrablónak. Hiába a lendület, s a meglepetés ereje, bénán tántorodik vissza a Ras nevezetű emberről; a gyors mozdulatoktól kiszökik a vére sajgó fejéből, így káprázó szemekkel, szédelegve csapódik vissza a sziklafalnak. Csuklói még mindig összekötve, s mivel már ellőtte egyetlen esélyét, így nem marad más útja, mint a pillanatnyi menekülés: forog vele a világ, de az újabb ájulás széléről még épphogy visszarántja magát és támolyogva előre iramodik, épp amerre lát- a központi csarnok irányába, ám pár lépés után elgémberedett lába megbotlik egy kőben és elterül a rideg padlón. *
// Veszett nyáj - Cyr, Ras//
* Minden idegszála pattanásig feszül, ahogy lélegzetvisszafojtva hallgatja a hangokat, szemét erőltetve próbál kikandikálni a zsák takarásából. Még szerencse, hogy az arcát takaró fejfedő elrablója vállán fekve kissé lecsúszott helyéről, így annak résén épp annyira kilát, hogy elcsípje a barlang szűk folyosójának elmosódott látványát, s az éles, rideg kövek sokaságát. Ez azonban egyelőre még kevés, úgy is, hogy idő közben a falnak támasztják- ő persze fogait összeszorítva rogy össze, tovább játszva az eszméletlen rongybaba szerepét. *
~ Szóval titeket is megleptek, mocskok! ~
* A szúrós zsák sötétjében elégedetten rándul meg szája széle, amolyan elfojtott mosoly gyanánt, de nem engedheti meg magának, hogy elbízza magát, még akkor sem, ha pillanatnyi helyzete kedvez a szabadulásáról szövögetett tervének. A fejét kínzó émelyítő fájdalom, az éhség és szomjúság ellene szól, gúzsba kötött végtagjairól nem is beszélve. Utóbbi probléma megoldásának ötlete viszont már akkor megszületett furfangos elméjében, mikor a kőfal tövében "tehetetlenül" összeroskadt: ügyelt arra, hogy lábai egy kisebb, pengeéles sziklán állapodjanak meg. Itt a lehetősége, hisz a beszűrődő tengeri szél tompa üvöltése, s a barlang mélyéről robajló hang elnyomják halk neszezését, s ráadásul elrablói is egymással, vagy inkább hívatlan vendégeikkel vannak elfoglalva, így a mélységi fokozott óvatossággal kezdheti reszelni a bokáját fogva tartó kötelet a szikla élén. *
~ Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Csak nehogy megmukkanj, gyerünk már! ~
* Esélyét növeli, hogy közben távozik a nőstény, magára hagyva kanját a fogollyal, ám a mélységinek még mindig nem sikerült eltépnie kötelét, megkockáztatja hát, hogy kissé fokozza a tempót, már nem kellhet sok.
Ebben a pillanatban rémisztő csatakiáltás rázza meg a barlangot, mire a hóhajú összerezzen, s megfagy ereiben a vér; először azt hiszi, hogy szabadulási kísérletével bukott le, s most mindennek vége, ám egy pillanattal később lerántják fejéről a leplet és kis híján leesik álla az elé táruló látványtól. *
- Holló...?!
* Suttogja megrökönyödve a barlang félhomályába, mintha maga sem hinne az éjszín fúria látványának, ki tőrrel a kezében áll elrablója, s Zaraun közé. Legyen ez valóság, vagy illúzió, mindegy, több se kell neki ennél, kapva kap a lehetőségen és újult erővel, immáron kezeivel is rásegítve dörzsöli lábán a kötelet. A szálak apránként felfeslenek, pattanásig feszülnek, pár lélegzetvételnyi idő csupán és meg is adja magát a kellemetlen béklyó.
Nyögve löki el magát a faltól, s talpra pattanva ugyanazzal lendülettel zúg el a nőstény mellett, hogy vállával szálljon neki a meglepett emberrablónak. Hiába a lendület, s a meglepetés ereje, bénán tántorodik vissza a Ras nevezetű emberről; a gyors mozdulatoktól kiszökik a vére sajgó fejéből, így káprázó szemekkel, szédelegve csapódik vissza a sziklafalnak. Csuklói még mindig összekötve, s mivel már ellőtte egyetlen esélyét, így nem marad más útja, mint a pillanatnyi menekülés: forog vele a világ, de az újabb ájulás széléről még épphogy visszarántja magát és támolyogva előre iramodik, épp amerre lát- a központi csarnok irányába, ám pár lépés után elgémberedett lába megbotlik egy kőben és elterül a rideg padlón. *
34. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 22:21:48
Üzenet elküldve: 2014-07-08 22:21:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Eonarin, Nadae//
*Eonarin kérdésére elmélázva tekint előre az orom mentén, próbál minél több emléket felidézni az éjszakából, hogy kielégítő választ nyújthasson.*
- Attól függ, mennyire jó a szajha. Többnyire olyan, mint egy szegény leány nászéjszakája, akit apja egy gazdag öregúrnak ajándékoz bizonyos mennyiségű hozomány érdekében, ugyanakkor néha túlszárnyalják az elképzeléseimet. A tegnap éjszaka a határvonalon táncolt, de természetesen van érzékem hozzá, hogy megteremtsem a hangulatot.
*Kacsint a lányra, majd maga is realizálja, hogy kezdenek lemaradni Nadae mögött, és bár szívesen folytatná a kéjelgést, ugyanakkor gyorsabb tempóra is kell, hogy késztesse magukat. Az út során tehát már csak visszafogottabb érintések sorozatával fejezi ki odaadását Eonarin bájai iránt, időnként halk kuncogással nevetve ki a lányt, ha éppenséggel arca különös formát venne föl. Tisztában van vele, hogy a csípések nem igazán valódi érzelmekből, inkább puszta kéjelgésből erednek, Eonarin legalább annyira élvezi közjátékukat, amennyire maga Rinan is.*
//Veszett nyáj//
*A kölyöknek láthatóan van még mit tanulnia, azonban hogy mennyire nem kér belőle, az már-már büszke mosolyra kanyarítja Rinan ajkait, összeborzolja a fiú feje búbját, nevetésétől visszhangzik a barlang. Válasza nem lepi meg, magában elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, egyszer mindenképpen magával kell vinnie szülőföldjére. Eonarin szavaira elmosolyodik, kellemes baritonján nyugtató monotonsággal szól a lányhoz, vállain könnyedén megtartja.*
- Ne érts félre, semmiképpen sem azt akartam megfogalmazni, hogy kevésbé volnál félelmetes, mint társaid... ugyanis egyikötőkről sem állítanám, hogy csontjaimba hatolna a rettenet puszta látványotoktól.
*Halk nevetéssel és pimasz mosollyal fordul a lány felé, persze tudja, hogy hasonló büszkeséggel viseltet népe iránt, mint ahogy Rinan a sajátjáért, mégis belefér egy kis packázás.* Leginkább arra utaltam, hogy nincs még egy hozzád hasonló mélységi, pláne olyan, aki ilyen közel állna hozzám.
*Gyengéden simít végig a lány haján, mielőtt elterelődne figyelme, s a kutya dögönyözéséhez fogna. Gombolyag hasonlóképp odavan a kényeztetésért, mint amennyire Rinan megkedvelte a kis kölyök kutyust, heveny vakkantásai édesgetik fülét, finom csaholása mosolyt fakaszt arcán, tekintetét csak a különös dallam kacér mivolta szakítja el az ebtől, kissé meglepetten fordul az újabb ismeretlen felé. Arcizmai elégedett vigyorra nyúlnak, a lány külseje ugyanis megegyezik hangjának szépségével, csipőjének finom ringatózása pedig hasonlóképp kellemes látvány. Rinant annyira lenyűgözi a különleges dalocska, hogy a valaha volt legmeglepőbb dolgot teszi, amit eddigi élete során megtett - hallgat.
Nadae viszont nem tétlenkedik, örömmel kitereget minden információt, melyet csak megtudott róluk együtt töltött idejük alatt, azonban emiatt nem igen aggódik, csupán olyan dolgokat árult el, melyeket amúgy is bármikor tudtára hozna, pusztán kérdeznie kell.
Halkan felnevet, miután a lány ismét Bájgúnárként emlegeti, szavai hallatán gúnyos vigyorba húzódnak ajkai, megtöri a varázslatos pillanatot.*
- Érzem, hogy bekeményítettél... talán visszavonulót kéne fújnom?
*Rosszfiús mosolyát elégedetten villantja Nadae irányában, a csipkelődés mindig is kedvenc elfoglaltságai közé tartozott. Kedveli a kalózlány stílusát, mégha nem is túl körültekintő... legalább megtudta, hogy vannak még társaik, és bár ez aligha látszik meg rajta, lopva felkészül az esetleges harcra.*
//Eonarin, Nadae//
*Eonarin kérdésére elmélázva tekint előre az orom mentén, próbál minél több emléket felidézni az éjszakából, hogy kielégítő választ nyújthasson.*
- Attól függ, mennyire jó a szajha. Többnyire olyan, mint egy szegény leány nászéjszakája, akit apja egy gazdag öregúrnak ajándékoz bizonyos mennyiségű hozomány érdekében, ugyanakkor néha túlszárnyalják az elképzeléseimet. A tegnap éjszaka a határvonalon táncolt, de természetesen van érzékem hozzá, hogy megteremtsem a hangulatot.
*Kacsint a lányra, majd maga is realizálja, hogy kezdenek lemaradni Nadae mögött, és bár szívesen folytatná a kéjelgést, ugyanakkor gyorsabb tempóra is kell, hogy késztesse magukat. Az út során tehát már csak visszafogottabb érintések sorozatával fejezi ki odaadását Eonarin bájai iránt, időnként halk kuncogással nevetve ki a lányt, ha éppenséggel arca különös formát venne föl. Tisztában van vele, hogy a csípések nem igazán valódi érzelmekből, inkább puszta kéjelgésből erednek, Eonarin legalább annyira élvezi közjátékukat, amennyire maga Rinan is.*
//Veszett nyáj//
*A kölyöknek láthatóan van még mit tanulnia, azonban hogy mennyire nem kér belőle, az már-már büszke mosolyra kanyarítja Rinan ajkait, összeborzolja a fiú feje búbját, nevetésétől visszhangzik a barlang. Válasza nem lepi meg, magában elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, egyszer mindenképpen magával kell vinnie szülőföldjére. Eonarin szavaira elmosolyodik, kellemes baritonján nyugtató monotonsággal szól a lányhoz, vállain könnyedén megtartja.*
- Ne érts félre, semmiképpen sem azt akartam megfogalmazni, hogy kevésbé volnál félelmetes, mint társaid... ugyanis egyikötőkről sem állítanám, hogy csontjaimba hatolna a rettenet puszta látványotoktól.
*Halk nevetéssel és pimasz mosollyal fordul a lány felé, persze tudja, hogy hasonló büszkeséggel viseltet népe iránt, mint ahogy Rinan a sajátjáért, mégis belefér egy kis packázás.* Leginkább arra utaltam, hogy nincs még egy hozzád hasonló mélységi, pláne olyan, aki ilyen közel állna hozzám.
*Gyengéden simít végig a lány haján, mielőtt elterelődne figyelme, s a kutya dögönyözéséhez fogna. Gombolyag hasonlóképp odavan a kényeztetésért, mint amennyire Rinan megkedvelte a kis kölyök kutyust, heveny vakkantásai édesgetik fülét, finom csaholása mosolyt fakaszt arcán, tekintetét csak a különös dallam kacér mivolta szakítja el az ebtől, kissé meglepetten fordul az újabb ismeretlen felé. Arcizmai elégedett vigyorra nyúlnak, a lány külseje ugyanis megegyezik hangjának szépségével, csipőjének finom ringatózása pedig hasonlóképp kellemes látvány. Rinant annyira lenyűgözi a különleges dalocska, hogy a valaha volt legmeglepőbb dolgot teszi, amit eddigi élete során megtett - hallgat.
Nadae viszont nem tétlenkedik, örömmel kitereget minden információt, melyet csak megtudott róluk együtt töltött idejük alatt, azonban emiatt nem igen aggódik, csupán olyan dolgokat árult el, melyeket amúgy is bármikor tudtára hozna, pusztán kérdeznie kell.
Halkan felnevet, miután a lány ismét Bájgúnárként emlegeti, szavai hallatán gúnyos vigyorba húzódnak ajkai, megtöri a varázslatos pillanatot.*
- Érzem, hogy bekeményítettél... talán visszavonulót kéne fújnom?
*Rosszfiús mosolyát elégedetten villantja Nadae irányában, a csipkelődés mindig is kedvenc elfoglaltságai közé tartozott. Kedveli a kalózlány stílusát, mégha nem is túl körültekintő... legalább megtudta, hogy vannak még társaik, és bár ez aligha látszik meg rajta, lopva felkészül az esetleges harcra.*
33. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 22:03:14
Üzenet elküldve: 2014-07-08 22:03:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Kárhozottak //
// Veszett nyáj //
* Nem túl üdvös a helyzet, legalább is Zaraun Aleandarnak biztosan nem, Cyrilla pedig kezd kételkedni abban, hogy gond nélkül visszatalál majd a Gazdagnegyedbe. Hangosan felcicceg, mikor félkómás társa fejére zsákot húznak. Mintha csak Raun felelőssége lett volna eddig, hogy megjegyezze az idevezető utat. Cyrinek sosem volt jó a tájékozódási képessége. Őt irányítani kell, képletesen szólva is, és ha ügyes az irányító akkor hasznos szövetségesre tehet szert alávaló személyében. Az út, melyen keresztül végighurcolják a mélységit elég körülményes és sok a buktató, mely árulója lehet jelenlétének. Elébe kéne menni a dolgoknak, ám most már kíváncsi, hogy miféle rejtek odú lehet ahová viszik a pórul jártat. Még pár percnyi szenvedés a nyakatekert és a legkevésbé sem biztonságos ösvényen, s eljutnak egy barlang ásító szájához. A párocska viszont megtántorodik valamiért. Cyri mivel távolabbról figyeli az eseményeket nem hallja a bentről jövő hangokat, s így nem is igen tudja mire vélni miért torpantak meg oly hirtelenjében.., Talán távollétük alatt szerelmi fészküket elfoglalta egy warg család? Ezt az ötletet inkább elveti, viszont a Rasheder nevezetű fickó túl sokat habozik, s ezt kihasználva Holló a sziklák közé hasalva próbálja megközelíteni őket és támadásba lendülni. Amennyire csak lehet meglapul, kihasználja, hogy a szél most neki éppen szembefúj, s oldalvást próbálja megközelíteni a férfit, ki az erősebbik célpont. A kis meglepetésre bizonyára nem számít majd, amit Cyri tervez neki, a lánykával pedig majd elbánik, úgy tűnik ő csak az eszköz szokott lenni az aljas tervekben. Az, hogy most a madár csőrét bekötik egy vékonyka madzaggal szintén az előnyére válik, ahogy az is, hogy a lány egyedül sétál be a barlangba magára hagyva Rastit.
Sajnos kénytelen végignézni az érzelgős búcsút. Mélyen felsóhajt, közben ujjbegyén ellenőrzi tőrének élességét, s mikor legközelebb újból előbukkan ébenfekete kobakja a szikla mögül a lány már sehol sincsen. Szürke a földön hever, fején a zsák, a férfi pedig ott szobrozik mellette. Tökéletesebb alkalom nem is adódhatna. Elfojt egy gonosz kuncogást,s lassan előrébb kúszik. A madár sem lehet most árulója, pedig minden megtett lépéssel egyre közelebb ér áldozatához.
Hirtelen támad rá, nagy lendülettel rugaszkodik el az egyik szikláról, mely eleddig rejtekéül szolgált, s tőrének markolatával mér csapást Rasheder vállára/ tarkójára, már ha sikerül elérnie egyáltalán. Nem tartja célravezetőnek, ha rögtön halálos sebet ejtene, ezért nem az élével kezdte a sújtást, hiszen később talán még szeretnék kihallgatni őket. Meg Szürke amúgy is mindig mondta neki, hogy csak az után lehet megölni őket. Hollónak ugyan mindegy, hogy előbb vagy utóbb. A hóhér munkát viszont szereti.*
- Arrrgh!
* Hangzik a csatakiáltás, mely a nő szájából egyébként elég ijesztően hangozhat. Talán fel is repül a fekete tollas madár, avagy ébresztőül hathat a földön heverő Zaraunnak. Ha a csapást elhibázta, akkor csupán annyival próbálkozik, hogy távolabb lökje a fickót a mélységitől, kinek fejéről lerántja a zsákot. Ám lehet, hogy ennek kivitelezésében akadályozni fogják, de nem fogja váratlanul érni.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2014.07.09 19:02:48, a következő indokkal:
Köszönöm, hogy vagy annyira igényes, és a rendszer által számodra kijelzett hibákat máskor javítod a hozzászólásodban, mielőtt elküldöd azt
// Veszett nyáj //
* Nem túl üdvös a helyzet, legalább is Zaraun Aleandarnak biztosan nem, Cyrilla pedig kezd kételkedni abban, hogy gond nélkül visszatalál majd a Gazdagnegyedbe. Hangosan felcicceg, mikor félkómás társa fejére zsákot húznak. Mintha csak Raun felelőssége lett volna eddig, hogy megjegyezze az idevezető utat. Cyrinek sosem volt jó a tájékozódási képessége. Őt irányítani kell, képletesen szólva is, és ha ügyes az irányító akkor hasznos szövetségesre tehet szert alávaló személyében. Az út, melyen keresztül végighurcolják a mélységit elég körülményes és sok a buktató, mely árulója lehet jelenlétének. Elébe kéne menni a dolgoknak, ám most már kíváncsi, hogy miféle rejtek odú lehet ahová viszik a pórul jártat. Még pár percnyi szenvedés a nyakatekert és a legkevésbé sem biztonságos ösvényen, s eljutnak egy barlang ásító szájához. A párocska viszont megtántorodik valamiért. Cyri mivel távolabbról figyeli az eseményeket nem hallja a bentről jövő hangokat, s így nem is igen tudja mire vélni miért torpantak meg oly hirtelenjében.., Talán távollétük alatt szerelmi fészküket elfoglalta egy warg család? Ezt az ötletet inkább elveti, viszont a Rasheder nevezetű fickó túl sokat habozik, s ezt kihasználva Holló a sziklák közé hasalva próbálja megközelíteni őket és támadásba lendülni. Amennyire csak lehet meglapul, kihasználja, hogy a szél most neki éppen szembefúj, s oldalvást próbálja megközelíteni a férfit, ki az erősebbik célpont. A kis meglepetésre bizonyára nem számít majd, amit Cyri tervez neki, a lánykával pedig majd elbánik, úgy tűnik ő csak az eszköz szokott lenni az aljas tervekben. Az, hogy most a madár csőrét bekötik egy vékonyka madzaggal szintén az előnyére válik, ahogy az is, hogy a lány egyedül sétál be a barlangba magára hagyva Rastit.
Sajnos kénytelen végignézni az érzelgős búcsút. Mélyen felsóhajt, közben ujjbegyén ellenőrzi tőrének élességét, s mikor legközelebb újból előbukkan ébenfekete kobakja a szikla mögül a lány már sehol sincsen. Szürke a földön hever, fején a zsák, a férfi pedig ott szobrozik mellette. Tökéletesebb alkalom nem is adódhatna. Elfojt egy gonosz kuncogást,s lassan előrébb kúszik. A madár sem lehet most árulója, pedig minden megtett lépéssel egyre közelebb ér áldozatához.
Hirtelen támad rá, nagy lendülettel rugaszkodik el az egyik szikláról, mely eleddig rejtekéül szolgált, s tőrének markolatával mér csapást Rasheder vállára/ tarkójára, már ha sikerül elérnie egyáltalán. Nem tartja célravezetőnek, ha rögtön halálos sebet ejtene, ezért nem az élével kezdte a sújtást, hiszen később talán még szeretnék kihallgatni őket. Meg Szürke amúgy is mindig mondta neki, hogy csak az után lehet megölni őket. Hollónak ugyan mindegy, hogy előbb vagy utóbb. A hóhér munkát viszont szereti.*
- Arrrgh!
* Hangzik a csatakiáltás, mely a nő szájából egyébként elég ijesztően hangozhat. Talán fel is repül a fekete tollas madár, avagy ébresztőül hathat a földön heverő Zaraunnak. Ha a csapást elhibázta, akkor csupán annyival próbálkozik, hogy távolabb lökje a fickót a mélységitől, kinek fejéről lerántja a zsákot. Ám lehet, hogy ennek kivitelezésében akadályozni fogják, de nem fogja váratlanul érni.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2014.07.09 19:02:48, a következő indokkal:
Köszönöm, hogy vagy annyira igényes, és a rendszer által számodra kijelzett hibákat máskor javítod a hozzászólásodban, mielőtt elküldöd azt
32. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 20:53:42
Üzenet elküldve: 2014-07-08 20:53:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
*Kérdésére, hogy a többiek hol vannak, láthatóan nem kap választ a régi mélységi ismerősétől. No nem mintha valami bő szavú választ várt volna, de valamit csak mégis. Hiszen tegnap még itt voltak, mikor az áruját jött eladni nékik. Itt ültek és üzleteltek. Az akkor még hajó tulajdonosként mondhatók táborában tartozóként. Bezzeg most. Se áruja, se hajója. Magában füstölődik, miközben a látszólag megkukult sötételf barátjának épp nem mondható fickót nézi. Ahogy mérgelődik, mellette úgy bontakozik ki beszélgetés. Tekintetét a másik két alakra emeli, akik már a barlangba tartózkodtak. Egy nő, aki látszólag szócsatázik a mélységivel, és egy fiatal fiú. Egy kutyával. Félrehajtott fejjel figyeli a kutyát.
Fél füllel a beszélgetésre is odafigyel, de most ennél nagyobb problémái is vannak, minthogy fel is fogja őket. Elsőként is. Rum! Ha jól emlékszik, márpedig jól szokott – ha van valami amire még büszke, az a remek emlékező képessége, máshogy nem is talált volna el ilyen könnyen a barlanghoz – akkor adott ennek a triónak el rumot. A barlang raktár helysége felé igyekszik. Ahogy az apró barlangfalon belép, tengernyi doboz, és hordót pillant meg. Sóhajtva kezdi el keresni, amelyet rumként titulált meg. Néhány percnyi keresést követően meg is találja a számára fontos rakományt. Övéről leakasztja a már jól megszokott, hozzá nőtt üvegjét, és színültig tölti azt. Ahogy a hordó szájától elemeli az üveget, rögtön nagyot kortyol belőle. Könnyed sóhajt hallat. Nehéz napja volt, és még csak még nehezebb lesznek. Főként, hogy az őt követő, bár ő kérő, mélységi és elf vajon vállalnák-e a munkát. Fogaskerekei bőszen járnak, hogy mégis mivel fizethetné ki őket. Hajója meg van rakodva zsákmánnyal, no meg a tenger egyik eldugott zugában lévő sziget egyik elrejtett barlangjában is van némi felhalmozott kincsük.
Gondolataiba merülve, de mint aki jól végezte dolgát lép ki vissza a barlang központi részébe. Ez a néhány perc épp annyira volt elég, hogy a beszélgetésből jól lemaradjon. Bár most nem is akar belefolyni. Fejében különböző tervek kialakulásait bogozza éppen ki.
Elmélkedéséből egy ismerős dallam, s az ahhoz tartozó még ismerősebb hang zökkenti ki. Fejét felemelve a bejárat felé tekint. Megörül a végre ismerős személynek, ha ezt nem is mutatja ki. Végre egy értelmes lény, akivel szót válthat. De még mielőtt megszólalhatna a barna hajú szépség kérdést intéz hozzá. Vagyis inkább hozzájuk. Hozzá és Rithyahoz. Megadva a válaszolási lehetőséget a sötét bőrűnek, eleinte csak hallgat. Kezeit keresztbe fonja, miközben lábait idegesen doboltatja a barlang padlóján. Néhány pillanatnyi várás után megszólal.*
- Ezt a kettőt. *Mutat a Bájgúnárra, és a mélységi nőre, mivel neveit nem tudja, valahogy nem kérdezte meg tőlük.* - Én hoztam őket. Igaz csak a színes hajút akartam, mivel fejvadász. Gondoltam segítségünkre, segítségemre lehetnek. *Vonja meg a vállát könnyedén.* - Lementem ma a kikötőbe. Kiverni annak az átkozottnak a fogait. De egyelőre a tökeivel is beértem. *Vigyorodik el, ahogy visszaemlékezik.* - Szóval a mélységit én hoztam, a másik meg, azt hiszem Bájgúnár a neve, aki próbál jó pofizni, az meg a nővel jött. Vagyis csak összefutottak, aztán követte. Ahogy kivettem beszélgetésükből amaz is fejvadász. Vagy bérgyilkos, vagy orgyilkos. Nekem ugyan mindegy. Egyre mennek. Felajánlottam a nőnek, hogy ha segít megjutalmazom, így követett. A másik kettőről nem tudok semmit. Kérdeztem Zordonát. *Utal itt a mélységi hallgatagra.* - De nem válaszolt. Ti merre voltatok?
*Néz Rovénára, de tekintete hamar tovább siklik, keresve annak hű társát is. De bárhogy nézi sehol sem látja. Kérdő tekintettel néz vissza a lányra, miközben néhány lépést tesz előre, hogy közelebb kerüljön a barlang tulajdonosához.*
- Rasdeher hol van?
*Immár tele töltött üvegjét a kezében tartva, szája elé emeli, és egy apró kortyot iszik belőle, miközben a lányról le sem veszi szemét.*
A hozzászólás írója (Nadae Eilwen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.08 20:59:41
//Veszett nyáj//
*Kérdésére, hogy a többiek hol vannak, láthatóan nem kap választ a régi mélységi ismerősétől. No nem mintha valami bő szavú választ várt volna, de valamit csak mégis. Hiszen tegnap még itt voltak, mikor az áruját jött eladni nékik. Itt ültek és üzleteltek. Az akkor még hajó tulajdonosként mondhatók táborában tartozóként. Bezzeg most. Se áruja, se hajója. Magában füstölődik, miközben a látszólag megkukult sötételf barátjának épp nem mondható fickót nézi. Ahogy mérgelődik, mellette úgy bontakozik ki beszélgetés. Tekintetét a másik két alakra emeli, akik már a barlangba tartózkodtak. Egy nő, aki látszólag szócsatázik a mélységivel, és egy fiatal fiú. Egy kutyával. Félrehajtott fejjel figyeli a kutyát.
Fél füllel a beszélgetésre is odafigyel, de most ennél nagyobb problémái is vannak, minthogy fel is fogja őket. Elsőként is. Rum! Ha jól emlékszik, márpedig jól szokott – ha van valami amire még büszke, az a remek emlékező képessége, máshogy nem is talált volna el ilyen könnyen a barlanghoz – akkor adott ennek a triónak el rumot. A barlang raktár helysége felé igyekszik. Ahogy az apró barlangfalon belép, tengernyi doboz, és hordót pillant meg. Sóhajtva kezdi el keresni, amelyet rumként titulált meg. Néhány percnyi keresést követően meg is találja a számára fontos rakományt. Övéről leakasztja a már jól megszokott, hozzá nőtt üvegjét, és színültig tölti azt. Ahogy a hordó szájától elemeli az üveget, rögtön nagyot kortyol belőle. Könnyed sóhajt hallat. Nehéz napja volt, és még csak még nehezebb lesznek. Főként, hogy az őt követő, bár ő kérő, mélységi és elf vajon vállalnák-e a munkát. Fogaskerekei bőszen járnak, hogy mégis mivel fizethetné ki őket. Hajója meg van rakodva zsákmánnyal, no meg a tenger egyik eldugott zugában lévő sziget egyik elrejtett barlangjában is van némi felhalmozott kincsük.
Gondolataiba merülve, de mint aki jól végezte dolgát lép ki vissza a barlang központi részébe. Ez a néhány perc épp annyira volt elég, hogy a beszélgetésből jól lemaradjon. Bár most nem is akar belefolyni. Fejében különböző tervek kialakulásait bogozza éppen ki.
Elmélkedéséből egy ismerős dallam, s az ahhoz tartozó még ismerősebb hang zökkenti ki. Fejét felemelve a bejárat felé tekint. Megörül a végre ismerős személynek, ha ezt nem is mutatja ki. Végre egy értelmes lény, akivel szót válthat. De még mielőtt megszólalhatna a barna hajú szépség kérdést intéz hozzá. Vagyis inkább hozzájuk. Hozzá és Rithyahoz. Megadva a válaszolási lehetőséget a sötét bőrűnek, eleinte csak hallgat. Kezeit keresztbe fonja, miközben lábait idegesen doboltatja a barlang padlóján. Néhány pillanatnyi várás után megszólal.*
- Ezt a kettőt. *Mutat a Bájgúnárra, és a mélységi nőre, mivel neveit nem tudja, valahogy nem kérdezte meg tőlük.* - Én hoztam őket. Igaz csak a színes hajút akartam, mivel fejvadász. Gondoltam segítségünkre, segítségemre lehetnek. *Vonja meg a vállát könnyedén.* - Lementem ma a kikötőbe. Kiverni annak az átkozottnak a fogait. De egyelőre a tökeivel is beértem. *Vigyorodik el, ahogy visszaemlékezik.* - Szóval a mélységit én hoztam, a másik meg, azt hiszem Bájgúnár a neve, aki próbál jó pofizni, az meg a nővel jött. Vagyis csak összefutottak, aztán követte. Ahogy kivettem beszélgetésükből amaz is fejvadász. Vagy bérgyilkos, vagy orgyilkos. Nekem ugyan mindegy. Egyre mennek. Felajánlottam a nőnek, hogy ha segít megjutalmazom, így követett. A másik kettőről nem tudok semmit. Kérdeztem Zordonát. *Utal itt a mélységi hallgatagra.* - De nem válaszolt. Ti merre voltatok?
*Néz Rovénára, de tekintete hamar tovább siklik, keresve annak hű társát is. De bárhogy nézi sehol sem látja. Kérdő tekintettel néz vissza a lányra, miközben néhány lépést tesz előre, hogy közelebb kerüljön a barlang tulajdonosához.*
- Rasdeher hol van?
*Immár tele töltött üvegjét a kezében tartva, szája elé emeli, és egy apró kortyot iszik belőle, miközben a lányról le sem veszi szemét.*
A hozzászólás írója (Nadae Eilwen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.08 20:59:41
31. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 19:47:55
Üzenet elküldve: 2014-07-08 19:47:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
// Veszett nyáj //
*Zöldeskék lélektükrök fixírozzák a rideg kőpadlót, majd pedig a földön pattogó ében szőrcsomót. A türkizek tulajdonosának sötétbarna, bongyor tincsei árnyékot vetnek a kisfiús arcra, mely a kíváncsiság s felismerés színeiben tetszeleg - mintha csak most fedezte volna fel Gombolyag létezését -, oly ámulattal figyeli a kölyökkutya magánprodukcióját. A barackszín ajkakra mézédes mosoly költözik, elméje pedig lassacskán bezárul, s mostanra már csak apró hangfoszlányok érnek el hozzá Rinan mondanivalójából.
Voltaképpen egyáltalán nem kötötte le a magasságos és kecses elf nép jellemzése, s még azt sem lehet mondani, hogy a mélységi teremtmények jobban érdeklik, mert most, hogy már a másodikat látja elvesztették a varázsukat. Fel lehet fogni hátránynak is az ifjú könnyelműségét, azonban előnyére is válhat a könnyed beilleszkedés, persze a büszke elf férfi számára ez bizonyosan nem lehet megnyugtató magyarázat.
Legközelebb már csak arra figyel fel, hogy magához vonja az idegen, azonban Eonarin érkezésével hamarost meg is szökik a kedveskedő karok meleg öleléséből. Nem mintha bánkódásra sarkallta volna a helyzet, kimondottan kellemesnek élte meg, mindenesetre az idegen érzésektől egyelőre jobbnak érzi menekülni.*
- Nem utaztam még *Feleli nyugodtan, miközben már az izgő-mozgó kutya bundáját borzolja, simítgatja. Az sem kimondottan zavarja, ha a hegyes kis fogak belevájnak a bőrébe, megszokta már a fenevad türelmetlen s olykor agresszív megnyilvánulásait. Csupán azt reméli, felnőttkorára leszokik a negatív berögződésekről, mert ő úgy képzeli, nagy bundássá fog még válni a csöpp Gombolyag, akkor pedig már kellemetlenül érintené, ha megízlelgetné a húsát.
Rinan és a mélységi lány csipkelődését is ekképpen hallgatja végig, már ha egyáltalán odafigyel a szavaikra. Az bizonyos, hogy a blöki visszatartása nagyobb kihívásnak ígérkezik, mielőtt viszont feladná, és szélnek eresztené a fáradhatatlan ebet, az elf férfi újfent párosuk felé intézi a szavait, ezúttal a kutyát rajongva körbe. Persze a fekete szőrcsomó farka veszettül kezd járni a kedveskedés nyomán, olyan hévvel liheg, hogy rózsaszín kis nyelve is előkandikál a szájából, fekete, gomb szemei pedig örömtől csillannak. Már-már idillikus helyzet alakul ki, amikor is újabb jövevény érkezik a barlangba, éket verve a megnyugodott légkörbe.
Kecses, férfi szemnek tetsző hölgyemény tipeg elő a sötétből – na nem mintha Williännak ez bármit is számítana -, majd a vélhetően ide szokott tagokat vonja felelősségre. Bájos külsejének ellenére akad benne valami, ami a megérzéseire hagyatkozó kölyökben kellemetlen nyomokat hagy, így akaratlanul is Naxarida után kezd pillantgatni, elvégre ő az egyetlen, aki mellet tudja, igazán biztonságban lehet. A nőnek viszont nyoma sincsen, az ifjonc pedig szabályosan kétségbe esik a hiányától, ugyanis hirtelenjében egy csapat idegen között ragadt. Persze Rinan és Eonarin barátságosnak tűnnek a számára, de az a kis plusz idő, amit a harcos nővel töltött sokat jelent a számára.*
- Varjú...? *Alig hallható hangon szólítja meg Naxit, s minekután a nevét nem tudja, csupán a homokba vájt rajzokra támaszkodhat, közben pedig reméli, hogy előbukkan a felmentő sereg, mert a nő háta nélkül egy ekkora tömegben már-már elesettnek érzi magát. Egyedül megszokta az életet, a társaság viszont idegen a számára, nem is tudja, miként kellene kezelnie...*
// Veszett nyáj //
*Zöldeskék lélektükrök fixírozzák a rideg kőpadlót, majd pedig a földön pattogó ében szőrcsomót. A türkizek tulajdonosának sötétbarna, bongyor tincsei árnyékot vetnek a kisfiús arcra, mely a kíváncsiság s felismerés színeiben tetszeleg - mintha csak most fedezte volna fel Gombolyag létezését -, oly ámulattal figyeli a kölyökkutya magánprodukcióját. A barackszín ajkakra mézédes mosoly költözik, elméje pedig lassacskán bezárul, s mostanra már csak apró hangfoszlányok érnek el hozzá Rinan mondanivalójából.
Voltaképpen egyáltalán nem kötötte le a magasságos és kecses elf nép jellemzése, s még azt sem lehet mondani, hogy a mélységi teremtmények jobban érdeklik, mert most, hogy már a másodikat látja elvesztették a varázsukat. Fel lehet fogni hátránynak is az ifjú könnyelműségét, azonban előnyére is válhat a könnyed beilleszkedés, persze a büszke elf férfi számára ez bizonyosan nem lehet megnyugtató magyarázat.
Legközelebb már csak arra figyel fel, hogy magához vonja az idegen, azonban Eonarin érkezésével hamarost meg is szökik a kedveskedő karok meleg öleléséből. Nem mintha bánkódásra sarkallta volna a helyzet, kimondottan kellemesnek élte meg, mindenesetre az idegen érzésektől egyelőre jobbnak érzi menekülni.*
- Nem utaztam még *Feleli nyugodtan, miközben már az izgő-mozgó kutya bundáját borzolja, simítgatja. Az sem kimondottan zavarja, ha a hegyes kis fogak belevájnak a bőrébe, megszokta már a fenevad türelmetlen s olykor agresszív megnyilvánulásait. Csupán azt reméli, felnőttkorára leszokik a negatív berögződésekről, mert ő úgy képzeli, nagy bundássá fog még válni a csöpp Gombolyag, akkor pedig már kellemetlenül érintené, ha megízlelgetné a húsát.
Rinan és a mélységi lány csipkelődését is ekképpen hallgatja végig, már ha egyáltalán odafigyel a szavaikra. Az bizonyos, hogy a blöki visszatartása nagyobb kihívásnak ígérkezik, mielőtt viszont feladná, és szélnek eresztené a fáradhatatlan ebet, az elf férfi újfent párosuk felé intézi a szavait, ezúttal a kutyát rajongva körbe. Persze a fekete szőrcsomó farka veszettül kezd járni a kedveskedés nyomán, olyan hévvel liheg, hogy rózsaszín kis nyelve is előkandikál a szájából, fekete, gomb szemei pedig örömtől csillannak. Már-már idillikus helyzet alakul ki, amikor is újabb jövevény érkezik a barlangba, éket verve a megnyugodott légkörbe.
Kecses, férfi szemnek tetsző hölgyemény tipeg elő a sötétből – na nem mintha Williännak ez bármit is számítana -, majd a vélhetően ide szokott tagokat vonja felelősségre. Bájos külsejének ellenére akad benne valami, ami a megérzéseire hagyatkozó kölyökben kellemetlen nyomokat hagy, így akaratlanul is Naxarida után kezd pillantgatni, elvégre ő az egyetlen, aki mellet tudja, igazán biztonságban lehet. A nőnek viszont nyoma sincsen, az ifjonc pedig szabályosan kétségbe esik a hiányától, ugyanis hirtelenjében egy csapat idegen között ragadt. Persze Rinan és Eonarin barátságosnak tűnnek a számára, de az a kis plusz idő, amit a harcos nővel töltött sokat jelent a számára.*
- Varjú...? *Alig hallható hangon szólítja meg Naxit, s minekután a nevét nem tudja, csupán a homokba vájt rajzokra támaszkodhat, közben pedig reméli, hogy előbukkan a felmentő sereg, mert a nő háta nélkül egy ekkora tömegben már-már elesettnek érzi magát. Egyedül megszokta az életet, a társaság viszont idegen a számára, nem is tudja, miként kellene kezelnie...*
30. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 17:46:54
Üzenet elküldve: 2014-07-08 17:46:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
*A kintről jövő üvöltés, amit a természet hallat, a barlangba érve csitulni kezd. Nehéz volna eldönteni, hogy a kint tomboló hangokat a szél szüli, amit a tenger felé magasodó sziklafal kegyetlenül megtör, széthasítja útját, vagy maga a szirt az, ami a vad szelek korbácsa alatt keservesen szenvedve kiált. Ám odabent más az, ami megtöri a csendet így ezen töprengeni nem épp alkalmas. Próbálja összeszámolni, mégis hány alak lehet a vájat belsejében, ám biztosat talán csak akkor mondhat, ha maga is belép. Vagy lehet, hogy még akkor sem. Szerteágazó mélyedésekből nincs hiány, így akár egy kisebb hadsereg is megbújhatna a sötét fészekben. Szerencsére úgy tűnik, ennyi idegennel nem kell számolniuk. És valami furcsa módon, ugyanarra a döntésre jutottak mind a ketten Kedvesével. Rovéna megy be először, hisz lényéről elsőre igen nehéz volna megállapítani, miféle is pontosan. Ártalmas egyáltalán? Rasdehernél csak ártatlanabb látványt nyújthat megjelenése, hatalmas őzikeszemeivel, csinos arcocskájával, na meg formás testével. Mielőtt azonban bevetné magát, forrón, hosszan csókolja meg Szerelmét.*
- Vigyázni fogok. Vigyázz te is! *suttogja szinte az ajkaiba, miközben egyik kezével átkarolja a férfi nyakát, a másikkal fejét, arcát simítja meg. Mielőtt még felfedné magát, Vitézt is a helyéül szolgáló kis táskába csúsztatja, ami övén helyezkedik el. A falhoz simul, és megpróbál bepillantani. A csevegés nagy, ezért feltételezi, hogy nem mindenki tekintete a bejáratot kémleli, arra várva, mikor ereszthetnek nyilakat, dobókéseket és egyéb szépségeket az érkezőbe. És ha mégis, hát talán jobb ha azokat a nyilakat ő kapja, s nem a férfi, akitől az imént szakadtak el ajkai. Volt már ideje megszokni a sötétséget szemének, ráadásul odabent valami világosságot is ad. Igen, tüzet gyújtottak. Tekintete sebesen röppen végig a területen. Három. Igen, három ismeretlent vél felfedezni. Egy fiatal fiú, egy éjbőrű nő és egy felszíni férfi. Továbbá Rithya, és a már jól ismert kalózuk. Épen és egészségesen. Úgy tűnik, nagy veszély nem lehet. Nem villognak a pengék a narancsos fényben, szócsatákon kívül egyéb nem zajlik. Pontosabban itt nem. Azt viszont nem sejtheti ő sem, hogy a többi járatban épp mi van. A látottak azonban nem adnak nagy aggodalomra okot. Egyik kezével először hármat mutat, majd kettőt. Végül az övén függő tőrt letakarja ujjaival, ezzel jelezve párjának, hogy harchelyzetet nem látott a rövid körbekémlelés után. Majd úgy dönt, ideje jelezni jövetelét. Halkan dúdolni kezd, majd lassú léptekkel beljebb halad, lassan felfedve magát.
Öt, négy, három, kettő, egy... Valami véget ér.
Cseppennek, csordulnak órák, percek, mint a vér.
Három, kettő, egy... Valami szörnyű véget ér.
Dúdol halkan, tőle megszokott természetességgel, miközben lágyan ringó csípővel lépdel a barlang központi üregébe. Hangja édesen cseng, édesebben mint a legfinomabb méz. Szinte már megmételyezi az elmét. Baljós szavaival olyannyira ellentétesek, akárcsak megjelenése. Ha hátára nem lenne kard erősítve, övét nem húzná további penge, legfeljebb bujának tűnne, de nem veszélyesnek. Lépéseinél kacéran fodrozódik a szoknya ahogy csípője ring, és az a felső rész is vajmi keveset takar. Ha már megjelenése nem lenne elég zavaró, na meg a furcsa dal, ő ezt tovább fokozza. Lábai ritmikus ütemben követik egymást, mégis teljesen eltérő ritmusban, mint ahogy a szavakat formálja. Mi több, lépései ütemét megtöri, másként folytatva tovább. Ez annak számára, ki támadni akarna rá, némiképp zavaró tényező lehetne, hisz egy hirtelen ritmusváltás még egy ügyes harcost is összezavarhat. Ez csak biztonságát segíti elő némiképp, anélkül hogy fegyvert kellene ragadnia.
Kettő, egy, és kiömlött már a vöröslő vér.
Kettő, egy...
A sorok végén halkan, már-már valami pajzán csengéssel kacag fel miközben körbepillant a jelenlévőkön. Egyik kezét a mellkasára helyezi, épp oda, ahol a fegyverét rögzítő öv fut át, a másikat kissé kitárja, s aprót biccent fejével, amolyan üdvözlésképp. A parádés belépő tőle egyáltalán nem szokatlan egyébként sem. Elvégre valamiféle dalnok is ő, vagy mifene.*
- Mi van itt? Talán állatkertet nyitottunk? Vagy cirkuszt? *Pillant végig újra a helyen, ezúttal egy kissé jobban szemügyre véve az ismeretleneket, na meg a kutyát, és az idegen férfi patkányát is. Na meg a fiatal fiút, akinek jelenléte főleg meglepi. Kérdő szavait leginkább a számára már ismert tagoknak szánja. Csak alig jut néhány lépésre a bejárattól, megáll pár méterre az előtt. Innen jól láthatja a teret, és ha sejtéseivel ellentétben ki kellene menekülnie, akkor erre is így van meg a legtöbb esélye.*
A hozzászólás írója (Rovéna O'mera Phorwentar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.08 18:58:19
//Veszett nyáj//
*A kintről jövő üvöltés, amit a természet hallat, a barlangba érve csitulni kezd. Nehéz volna eldönteni, hogy a kint tomboló hangokat a szél szüli, amit a tenger felé magasodó sziklafal kegyetlenül megtör, széthasítja útját, vagy maga a szirt az, ami a vad szelek korbácsa alatt keservesen szenvedve kiált. Ám odabent más az, ami megtöri a csendet így ezen töprengeni nem épp alkalmas. Próbálja összeszámolni, mégis hány alak lehet a vájat belsejében, ám biztosat talán csak akkor mondhat, ha maga is belép. Vagy lehet, hogy még akkor sem. Szerteágazó mélyedésekből nincs hiány, így akár egy kisebb hadsereg is megbújhatna a sötét fészekben. Szerencsére úgy tűnik, ennyi idegennel nem kell számolniuk. És valami furcsa módon, ugyanarra a döntésre jutottak mind a ketten Kedvesével. Rovéna megy be először, hisz lényéről elsőre igen nehéz volna megállapítani, miféle is pontosan. Ártalmas egyáltalán? Rasdehernél csak ártatlanabb látványt nyújthat megjelenése, hatalmas őzikeszemeivel, csinos arcocskájával, na meg formás testével. Mielőtt azonban bevetné magát, forrón, hosszan csókolja meg Szerelmét.*
- Vigyázni fogok. Vigyázz te is! *suttogja szinte az ajkaiba, miközben egyik kezével átkarolja a férfi nyakát, a másikkal fejét, arcát simítja meg. Mielőtt még felfedné magát, Vitézt is a helyéül szolgáló kis táskába csúsztatja, ami övén helyezkedik el. A falhoz simul, és megpróbál bepillantani. A csevegés nagy, ezért feltételezi, hogy nem mindenki tekintete a bejáratot kémleli, arra várva, mikor ereszthetnek nyilakat, dobókéseket és egyéb szépségeket az érkezőbe. És ha mégis, hát talán jobb ha azokat a nyilakat ő kapja, s nem a férfi, akitől az imént szakadtak el ajkai. Volt már ideje megszokni a sötétséget szemének, ráadásul odabent valami világosságot is ad. Igen, tüzet gyújtottak. Tekintete sebesen röppen végig a területen. Három. Igen, három ismeretlent vél felfedezni. Egy fiatal fiú, egy éjbőrű nő és egy felszíni férfi. Továbbá Rithya, és a már jól ismert kalózuk. Épen és egészségesen. Úgy tűnik, nagy veszély nem lehet. Nem villognak a pengék a narancsos fényben, szócsatákon kívül egyéb nem zajlik. Pontosabban itt nem. Azt viszont nem sejtheti ő sem, hogy a többi járatban épp mi van. A látottak azonban nem adnak nagy aggodalomra okot. Egyik kezével először hármat mutat, majd kettőt. Végül az övén függő tőrt letakarja ujjaival, ezzel jelezve párjának, hogy harchelyzetet nem látott a rövid körbekémlelés után. Majd úgy dönt, ideje jelezni jövetelét. Halkan dúdolni kezd, majd lassú léptekkel beljebb halad, lassan felfedve magát.
Öt, négy, három, kettő, egy... Valami véget ér.
Cseppennek, csordulnak órák, percek, mint a vér.
Három, kettő, egy... Valami szörnyű véget ér.
Dúdol halkan, tőle megszokott természetességgel, miközben lágyan ringó csípővel lépdel a barlang központi üregébe. Hangja édesen cseng, édesebben mint a legfinomabb méz. Szinte már megmételyezi az elmét. Baljós szavaival olyannyira ellentétesek, akárcsak megjelenése. Ha hátára nem lenne kard erősítve, övét nem húzná további penge, legfeljebb bujának tűnne, de nem veszélyesnek. Lépéseinél kacéran fodrozódik a szoknya ahogy csípője ring, és az a felső rész is vajmi keveset takar. Ha már megjelenése nem lenne elég zavaró, na meg a furcsa dal, ő ezt tovább fokozza. Lábai ritmikus ütemben követik egymást, mégis teljesen eltérő ritmusban, mint ahogy a szavakat formálja. Mi több, lépései ütemét megtöri, másként folytatva tovább. Ez annak számára, ki támadni akarna rá, némiképp zavaró tényező lehetne, hisz egy hirtelen ritmusváltás még egy ügyes harcost is összezavarhat. Ez csak biztonságát segíti elő némiképp, anélkül hogy fegyvert kellene ragadnia.
Kettő, egy, és kiömlött már a vöröslő vér.
Kettő, egy...
A sorok végén halkan, már-már valami pajzán csengéssel kacag fel miközben körbepillant a jelenlévőkön. Egyik kezét a mellkasára helyezi, épp oda, ahol a fegyverét rögzítő öv fut át, a másikat kissé kitárja, s aprót biccent fejével, amolyan üdvözlésképp. A parádés belépő tőle egyáltalán nem szokatlan egyébként sem. Elvégre valamiféle dalnok is ő, vagy mifene.*
- Mi van itt? Talán állatkertet nyitottunk? Vagy cirkuszt? *Pillant végig újra a helyen, ezúttal egy kissé jobban szemügyre véve az ismeretleneket, na meg a kutyát, és az idegen férfi patkányát is. Na meg a fiatal fiút, akinek jelenléte főleg meglepi. Kérdő szavait leginkább a számára már ismert tagoknak szánja. Csak alig jut néhány lépésre a bejárattól, megáll pár méterre az előtt. Innen jól láthatja a teret, és ha sejtéseivel ellentétben ki kellene menekülnie, akkor erre is így van meg a legtöbb esélye.*
A hozzászólás írója (Rovéna O'mera Phorwentar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.08 18:58:19
29. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 14:24:16
Üzenet elküldve: 2014-07-08 14:24:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
*A sötétség ritmikusan előtörő hullámai lassan lecsillapodnak bősz támadásaik sikertelenségét követően. A napokban sokat látott hajnal újra eljő a kárhozott lelkekért, és egy másik, kellemesebb világba taszítja át őket, ahol nem kell a mélység gyermekének lenni, hogy a bűnös szemek elől eltűnjön a homály. Ehelyett a kellemes fények tükröződnek a tarka íriszeken, és minden alakot ölt előttük.
Az elmúlt napokban nem láthatták a természet ezen csodáját, a nap felkeltét, hisz csak a sötétséget szelték, vagy a fák árnyékában lapultak meg az eltelt időben. Útjuk ezen zavaró tényezők ellenére is igazán kényelmes, és zavartalan volt. Persze ha eltekintenek attól, hogy egy mocskos sötételf Ras lovára engedte a gyomrában kavargó ocsmányságokat. Vagyis egyszerűen lehányta az oldalát. Mégis, most már végre számukra biztonságos területre értek, ahol elsők között pillanthatják meg a vérben forgó napot. A szirtek takarásában ezt a Kikötőben ólálkodók sajnos csak később csodálhatják meg, ezért elesnek valami igazán természettfeletti látványtól. A férfi is sokáig bámulja a tengeren megcsillanó természeti képeket, ám ezt a lehetőséget még véletlen sem adja meg foglyuknak. A piacon beszerzett zsáknak most van csak igazán haszna, hisz a mélységi fejére húzva megfosztja ettől a csodás látványtól, ráadásul még véletlen sem láthatja a rejtekükre vezető veszélyes, és bonyolult utat. Bár ha nincs különleges memóriája szabadon hagyott szemekkel is nehéz volna elsőre feltérképezni, és megjegyezni a biztonságos ösvényt. Még maguk a Kárhozottak is egy kis dalocskával, melyet Rovéna költött, ismerik fel a járható utat.
Ahogy egyre feljebb ér a párocska, úgy a marcona szél is felerősödik, és csalafinta módon minden mozdítható ruhadarabot megpróbál magával cipelni. Így ha a cserfes Rovéna nem figyel eléggé a szoknyájára azt is könnyen felkaphatja a légmozgás, ezzel igazán nagy örömöt, s vigyort csalva párja arcára. Való igaz tetszenének neki ezekben az órákban a finom tapintású combok.
Ahogy egyre feljebb érnek a szirteken, úgy erősödik a széljárás, míg már a barlang bejáratánál fájdalmas üvöltésbe torkollik. A szélrózsa minden irányából megcsapja az ember fülét ez a förtelmes segélykérés. Mégis ezekbe a hangokba a nő csicsergése különleges hangzást, és furcsa idillt varázsol a félelmetes zajokból. Ám más hangok is megjelennek a levegőben, ahogy a barlang szájába érnek, immár Ras nyakában az eszméletlen férfivel. Elég volt idáig felcipelni, némi izzadság le is kúszik vigyori pofájáról, bár már nem sokáig vigyorog. Amikor észreveszi, hogy több hang cseng a fülében, mint amennyinek kellene, arcszerkezete megrezzen, homlokán összefutnak a ráncok. ~Rithya azt ígérte marad a barlangban. Ő mindenképpen itt kell hogy legyen, ha még meg nem ölték. Akkor még Nadae sem kizárt, hogy visszatért. De itt többen vannak. És...~ Nem elég a körülbelül 4-5 emberi hang, de még egy állatias, talán egy kutya ugatása is belép a képbe. Ras legszívesebben most a szirt egyedi hangjait utánozva üvöltene. Tervei mégsem úgy alakulnak, mint ahogy kellene, pont itt a végjátékban. De muszáj lesz kitalálnia valamit! ~Ha most csak úgy berontunk abból nem sok jó sülne ki. Ki tudja mennyien vannak? Talán megtaláltak minket... vagy csak az a fafejű sötételf csinált valami baromságot. Áh, esküszöm kiherélem, és megfőzöm a golyóit, miután ezekkel végeztünk.~ Mérgében még kedvese hangja is lepattan róla, és szertefoszlik a levegőben. Arcán a zsenge ráncok egyre meggyötörtebb arckifejezést kölcsönöznek neki. ~Nem, nem, nem! Nem ronthattok be csak úgy, bassza meg! Kell egy terv! Ha mondjuk Rové...~ Igen, megszületett benne a legkézenfekvőbb megoldás. Kockáztatja párja testi épségét, de bízik benne, és ő a legalkalmasabb erre a feladatra. Így kissé aggódó arccal fordul hozzá, míg a kábult férfit a földre löki, és a vállán letelepedő madár csőrét ismét kénytelen bekötni a vékonyka madzaggal. Felsóhajt, majd megszólal.*
-Édesem, muszáj lesz kockázatot vállalnunk. Neked kell bemenned, és megzavarnod őket! Meg kellene számolnod hányan vannak, és valahogy jelezned nekem. Ha ötnél kevesebb a fegyveres rohadék *újra megjelennek a mosolygödrei* akkor bemegyek és levágjuk őket. Ha pedig meglátod Rithyát, vagy azt a rum bolond kalózt akkor pedig még jobb helyzetben vagyunk. Ismerjük a barlangot, könnyedén elbánunk akár több harcossal is. Ha túl sokan vannak gyere ki. Megértetted?
*Mielőtt útjára engedné a számára legfontosabb személyt közelebb húzza magához, és egy forró, biztató csókot hint mézédes ajkaira.*
-Ne csinálj butaságot Rové!
A hozzászólás írója (Rasdeher Clion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.08 14:33:49
//Veszett nyáj//
*A sötétség ritmikusan előtörő hullámai lassan lecsillapodnak bősz támadásaik sikertelenségét követően. A napokban sokat látott hajnal újra eljő a kárhozott lelkekért, és egy másik, kellemesebb világba taszítja át őket, ahol nem kell a mélység gyermekének lenni, hogy a bűnös szemek elől eltűnjön a homály. Ehelyett a kellemes fények tükröződnek a tarka íriszeken, és minden alakot ölt előttük.
Az elmúlt napokban nem láthatták a természet ezen csodáját, a nap felkeltét, hisz csak a sötétséget szelték, vagy a fák árnyékában lapultak meg az eltelt időben. Útjuk ezen zavaró tényezők ellenére is igazán kényelmes, és zavartalan volt. Persze ha eltekintenek attól, hogy egy mocskos sötételf Ras lovára engedte a gyomrában kavargó ocsmányságokat. Vagyis egyszerűen lehányta az oldalát. Mégis, most már végre számukra biztonságos területre értek, ahol elsők között pillanthatják meg a vérben forgó napot. A szirtek takarásában ezt a Kikötőben ólálkodók sajnos csak később csodálhatják meg, ezért elesnek valami igazán természettfeletti látványtól. A férfi is sokáig bámulja a tengeren megcsillanó természeti képeket, ám ezt a lehetőséget még véletlen sem adja meg foglyuknak. A piacon beszerzett zsáknak most van csak igazán haszna, hisz a mélységi fejére húzva megfosztja ettől a csodás látványtól, ráadásul még véletlen sem láthatja a rejtekükre vezető veszélyes, és bonyolult utat. Bár ha nincs különleges memóriája szabadon hagyott szemekkel is nehéz volna elsőre feltérképezni, és megjegyezni a biztonságos ösvényt. Még maguk a Kárhozottak is egy kis dalocskával, melyet Rovéna költött, ismerik fel a járható utat.
Ahogy egyre feljebb ér a párocska, úgy a marcona szél is felerősödik, és csalafinta módon minden mozdítható ruhadarabot megpróbál magával cipelni. Így ha a cserfes Rovéna nem figyel eléggé a szoknyájára azt is könnyen felkaphatja a légmozgás, ezzel igazán nagy örömöt, s vigyort csalva párja arcára. Való igaz tetszenének neki ezekben az órákban a finom tapintású combok.
Ahogy egyre feljebb érnek a szirteken, úgy erősödik a széljárás, míg már a barlang bejáratánál fájdalmas üvöltésbe torkollik. A szélrózsa minden irányából megcsapja az ember fülét ez a förtelmes segélykérés. Mégis ezekbe a hangokba a nő csicsergése különleges hangzást, és furcsa idillt varázsol a félelmetes zajokból. Ám más hangok is megjelennek a levegőben, ahogy a barlang szájába érnek, immár Ras nyakában az eszméletlen férfivel. Elég volt idáig felcipelni, némi izzadság le is kúszik vigyori pofájáról, bár már nem sokáig vigyorog. Amikor észreveszi, hogy több hang cseng a fülében, mint amennyinek kellene, arcszerkezete megrezzen, homlokán összefutnak a ráncok. ~Rithya azt ígérte marad a barlangban. Ő mindenképpen itt kell hogy legyen, ha még meg nem ölték. Akkor még Nadae sem kizárt, hogy visszatért. De itt többen vannak. És...~ Nem elég a körülbelül 4-5 emberi hang, de még egy állatias, talán egy kutya ugatása is belép a képbe. Ras legszívesebben most a szirt egyedi hangjait utánozva üvöltene. Tervei mégsem úgy alakulnak, mint ahogy kellene, pont itt a végjátékban. De muszáj lesz kitalálnia valamit! ~Ha most csak úgy berontunk abból nem sok jó sülne ki. Ki tudja mennyien vannak? Talán megtaláltak minket... vagy csak az a fafejű sötételf csinált valami baromságot. Áh, esküszöm kiherélem, és megfőzöm a golyóit, miután ezekkel végeztünk.~ Mérgében még kedvese hangja is lepattan róla, és szertefoszlik a levegőben. Arcán a zsenge ráncok egyre meggyötörtebb arckifejezést kölcsönöznek neki. ~Nem, nem, nem! Nem ronthattok be csak úgy, bassza meg! Kell egy terv! Ha mondjuk Rové...~ Igen, megszületett benne a legkézenfekvőbb megoldás. Kockáztatja párja testi épségét, de bízik benne, és ő a legalkalmasabb erre a feladatra. Így kissé aggódó arccal fordul hozzá, míg a kábult férfit a földre löki, és a vállán letelepedő madár csőrét ismét kénytelen bekötni a vékonyka madzaggal. Felsóhajt, majd megszólal.*
-Édesem, muszáj lesz kockázatot vállalnunk. Neked kell bemenned, és megzavarnod őket! Meg kellene számolnod hányan vannak, és valahogy jelezned nekem. Ha ötnél kevesebb a fegyveres rohadék *újra megjelennek a mosolygödrei* akkor bemegyek és levágjuk őket. Ha pedig meglátod Rithyát, vagy azt a rum bolond kalózt akkor pedig még jobb helyzetben vagyunk. Ismerjük a barlangot, könnyedén elbánunk akár több harcossal is. Ha túl sokan vannak gyere ki. Megértetted?
*Mielőtt útjára engedné a számára legfontosabb személyt közelebb húzza magához, és egy forró, biztató csókot hint mézédes ajkaira.*
-Ne csinálj butaságot Rové!
A hozzászólás írója (Rasdeher Clion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.08 14:33:49
28. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 12:52:54
Üzenet elküldve: 2014-07-08 12:52:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
//Nadae, Rinan//
*Rinan nem mond igazán újat, neki mikor nincs kellemes éjszakája?*
- Hm? Na és milyenek? *Érdeklődik kíváncsi mosollyal. Valóban ez kicsit felkeltette az érdeklődését, de csak a férfi tapasztalatára kíváncsi, ő maga nem tervez hasonló akciókat.
A lovagias ajánlatra csak hitetlen mosollyal csóválja meg a fejét a szemét forgatva. Nem véletlenül mondta azt amit. Valóban nem egyszer volt sós tengervíz illata. Lassan már úszóhártyát is növeszthetne. Inkább a lányt fenyegeti ez a veszély, hogy sós tengervíz illata lesz, mintsem fordítva. De ettől függetlenül ő szagolja.
Nem csak hogy Rinan sikerrel eltereli a figyelmét, de még jól le is lassítja a haladást, főleg mivel amiket tesz igen kényelmetlenül jönnének ki hogyha mindketten közben haladnának, főleg, hogy egyikük sem az utat figyeli.
Nem válaszol, csak elmosolyodva figyeli, kezével végigsimítva a mellkasát elindul felfele a nyakig, végül a tarkójánál állapodik meg ahogy az ő ujjai is elérik a másik haját.
Azon nem lepődik meg, hogy a kis csipkedéseket szinte észre sem veszi, de erre van egy jobb megoldása, akkor erősebben csíp az oldalába.*
//Veszett nyáj - Rinan, Williän//
*Amit Rinan meg ez a fiú művel, talán a legjobb szó rá az, hogy cuki. Csak ez Eonarint mélységi lévén teljesen hidegen hagyja, érdektelenül hallgatja a beszélgetésüket szemében némi értetlen fénnyel.*
- Azt nem, de azt viszont igen, hogy jónak állíts be. *Dől kicsit előbbre Rinan vállán támaszkodva meg, gonosz mosollyal. Még ha viselkedése valóban szelídnek mondható ha épp nem önti el a fejét az ideg és nem akarja valaki hátába állítani a pengéjét, akkor sem szereti igazán mikor Rinan a kivételek közé sorolja. Bár lehet ez nem is jelent annyira rosszat, ezen viszont még nem jutott eszébe elgondolkoznia.
A fiú meghajlására köszönés-és bemutatkozásképpen, féloldalas mosolyra húzódnak az ajkai.*
- Eonarin. *Mutatkozik be ő is, kíváncsian figyelve a fiú reakcióját. Általában nagyon ritkán hajlandó bemutatkozni főleg így elsőre, de hála Rinannak az iszákos kalózkirálynő már sikerrel tudja a nevét, és valószínűleg röhögve kürtölné széjjel az egész barlangban hogyha ő vonakodna azt magától elárulni.*
- A felszíniek és az állatimádatuk... *Forgatja a szemét grimaszos mosollyal a férfi ismételt reakciójára a kutyát illetően. Ő maga is végignéz az állaton, de nem talál rá magyarázatot, hogy mi ennyire cuki rajta.*
//Nadae, Rinan//
*Rinan nem mond igazán újat, neki mikor nincs kellemes éjszakája?*
- Hm? Na és milyenek? *Érdeklődik kíváncsi mosollyal. Valóban ez kicsit felkeltette az érdeklődését, de csak a férfi tapasztalatára kíváncsi, ő maga nem tervez hasonló akciókat.
A lovagias ajánlatra csak hitetlen mosollyal csóválja meg a fejét a szemét forgatva. Nem véletlenül mondta azt amit. Valóban nem egyszer volt sós tengervíz illata. Lassan már úszóhártyát is növeszthetne. Inkább a lányt fenyegeti ez a veszély, hogy sós tengervíz illata lesz, mintsem fordítva. De ettől függetlenül ő szagolja.
Nem csak hogy Rinan sikerrel eltereli a figyelmét, de még jól le is lassítja a haladást, főleg mivel amiket tesz igen kényelmetlenül jönnének ki hogyha mindketten közben haladnának, főleg, hogy egyikük sem az utat figyeli.
Nem válaszol, csak elmosolyodva figyeli, kezével végigsimítva a mellkasát elindul felfele a nyakig, végül a tarkójánál állapodik meg ahogy az ő ujjai is elérik a másik haját.
Azon nem lepődik meg, hogy a kis csipkedéseket szinte észre sem veszi, de erre van egy jobb megoldása, akkor erősebben csíp az oldalába.*
//Veszett nyáj - Rinan, Williän//
*Amit Rinan meg ez a fiú művel, talán a legjobb szó rá az, hogy cuki. Csak ez Eonarint mélységi lévén teljesen hidegen hagyja, érdektelenül hallgatja a beszélgetésüket szemében némi értetlen fénnyel.*
- Azt nem, de azt viszont igen, hogy jónak állíts be. *Dől kicsit előbbre Rinan vállán támaszkodva meg, gonosz mosollyal. Még ha viselkedése valóban szelídnek mondható ha épp nem önti el a fejét az ideg és nem akarja valaki hátába állítani a pengéjét, akkor sem szereti igazán mikor Rinan a kivételek közé sorolja. Bár lehet ez nem is jelent annyira rosszat, ezen viszont még nem jutott eszébe elgondolkoznia.
A fiú meghajlására köszönés-és bemutatkozásképpen, féloldalas mosolyra húzódnak az ajkai.*
- Eonarin. *Mutatkozik be ő is, kíváncsian figyelve a fiú reakcióját. Általában nagyon ritkán hajlandó bemutatkozni főleg így elsőre, de hála Rinannak az iszákos kalózkirálynő már sikerrel tudja a nevét, és valószínűleg röhögve kürtölné széjjel az egész barlangban hogyha ő vonakodna azt magától elárulni.*
- A felszíniek és az állatimádatuk... *Forgatja a szemét grimaszos mosollyal a férfi ismételt reakciójára a kutyát illetően. Ő maga is végignéz az állaton, de nem talál rá magyarázatot, hogy mi ennyire cuki rajta.*
27. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-08 11:12:15
Üzenet elküldve: 2014-07-08 11:12:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Veszett nyáj – egyre nyájasabb //
*Ujjai magabiztosan kulcsolódnak a kölyök által adott fadarabra. Nem pillant oldalra, a sötételfre szegezi tekintetét. Ha támadni akar, oldalra kell tudnia lökni a kölyköt, ugrania kell, valahogy, de reagálnia, hogy megússzák ezt a kis kirándulást ép bőrrel.
Idegei megfeszülnek, és eluralkodik testén az a kellemes, szinte lazító bizsergés, ami minden küzdelem előtt megszállja. Megbékél, bármi jön is. Előbb utóbb elkerülhetetlen, hogy egy jobbal találkozik, és legyőzik. De nem fogja olcsón adni a bőrét a mélységinek, akkor sem, hogyha az felülkerekedik majd.
Ekkor ütik meg fülét a hangok, melyek nem csak őt, hanem a teremben tartózkodók mindegyikét kissé kibillentik az egyensúlyukból.
Ujjai közül kiesik a fáklya, mely a csupasz, rideg kősziklán talál végső megállapodást, ezernyi szikrát szórva. A helyzet új, a hím falkája is visszaérkezett. Karját lazán maga mellé ereszti a karddal, jobbja kész a mozdulatra, hogyha a másik pengéért kellene nyúlnia.
Vagy… Nem is…
Érdeklődve méri végig a belépőket. Csupán egyikük mélyi féreg. Szemöldöke enyhén megrándul, amikor nem a nőstény kezd el érdeklődni az újoncok iránt, hanem… a fürtös, barna hajú, a csigával a szeme alatt. Ismeri ezeket a szokásokat. Harcosok, zsoldosok, kalandorok, a vizeket járó matrózok között divat az ilyen. A gyűrűsor már kissé jobban leszűkíti a kört.
A harmadik… elf hím. A kölyök mellé lép, és játszani kezd vele. Beszélgetésükre csupán fél füllel figyel oda. Hamarosan a mélységi nőstény is csatlakozik hozzájuk, látványosan játszva az elf hímmel.
Magára marad, és ezt most egy cseppet sem bánja.
A Loknis a hím mélységit szórakoztatja, a kölyök meg leköti a másik kettőt. Nem bánja, hogy ez így alakult. Halk mozdulatokkal kezd eltávolodni a társaságtól, a bejárattól jobbra elterpeszkedő árnyékfolt felé húzódik, és hagyja, hogy elnyelje a teljes sötétség a társaság elől.
Elméjét könnyed bizsergés cirógatja meg, ahogy szemét egy pillanatra lehunyva élvezi a láthatatlanságot, majd óvatos mozdulatokkal, lábával finoman felderítve a talajt maga előtt. Bal kezét maga előtt tartja, ám lába az, ami előbb jelzi a változást, keze később siklik rá a kőfalra, mely itt mintha egy elágazás kezdetét jelezné, élesen szögbe törik.
Nem hagyja el a termet. Nem tudja, merre vezet a járat, vagy mit talál ott. Helyette a vízesés felé veszi az irányát. A sötételf hím arra bújt meg, mikor ők megérkeztek. Onnan szemmel tarthatja a társaságot, és meghúzódhat, amíg eloszlik a por, és kialakulnak a viszonyok. Éjjel pedig… lehagyja a helyet. Persze, addig még rengeteg dolog történhet…
Régi ösztön talán, vagy a többi figyelmetlensége az, ami miatt sikerre viszi tervét. Megtalálja a sötételf őrhelyét. Vagy legalábbis a sziklát, amit annak vél. Kardját visszacsúsztatja a hüvelyébe, és gyors mozdulatokkal a szikra tetejére kapaszkodik.
Guggolva helyezkedik el a tetején, két alkarját combjain megtámasztva. Szemét egy pillanatra lehunyja, beszívja a sötétséget, majd tekintete a középen formálódó társaságra vetül.
Nem hallja, mit beszélnek, de nem is számít… Ők sem hallják és látják őt. Ez az, ami lényeges.*
*Ujjai magabiztosan kulcsolódnak a kölyök által adott fadarabra. Nem pillant oldalra, a sötételfre szegezi tekintetét. Ha támadni akar, oldalra kell tudnia lökni a kölyköt, ugrania kell, valahogy, de reagálnia, hogy megússzák ezt a kis kirándulást ép bőrrel.
Idegei megfeszülnek, és eluralkodik testén az a kellemes, szinte lazító bizsergés, ami minden küzdelem előtt megszállja. Megbékél, bármi jön is. Előbb utóbb elkerülhetetlen, hogy egy jobbal találkozik, és legyőzik. De nem fogja olcsón adni a bőrét a mélységinek, akkor sem, hogyha az felülkerekedik majd.
Ekkor ütik meg fülét a hangok, melyek nem csak őt, hanem a teremben tartózkodók mindegyikét kissé kibillentik az egyensúlyukból.
Ujjai közül kiesik a fáklya, mely a csupasz, rideg kősziklán talál végső megállapodást, ezernyi szikrát szórva. A helyzet új, a hím falkája is visszaérkezett. Karját lazán maga mellé ereszti a karddal, jobbja kész a mozdulatra, hogyha a másik pengéért kellene nyúlnia.
Vagy… Nem is…
Érdeklődve méri végig a belépőket. Csupán egyikük mélyi féreg. Szemöldöke enyhén megrándul, amikor nem a nőstény kezd el érdeklődni az újoncok iránt, hanem… a fürtös, barna hajú, a csigával a szeme alatt. Ismeri ezeket a szokásokat. Harcosok, zsoldosok, kalandorok, a vizeket járó matrózok között divat az ilyen. A gyűrűsor már kissé jobban leszűkíti a kört.
A harmadik… elf hím. A kölyök mellé lép, és játszani kezd vele. Beszélgetésükre csupán fél füllel figyel oda. Hamarosan a mélységi nőstény is csatlakozik hozzájuk, látványosan játszva az elf hímmel.
Magára marad, és ezt most egy cseppet sem bánja.
A Loknis a hím mélységit szórakoztatja, a kölyök meg leköti a másik kettőt. Nem bánja, hogy ez így alakult. Halk mozdulatokkal kezd eltávolodni a társaságtól, a bejárattól jobbra elterpeszkedő árnyékfolt felé húzódik, és hagyja, hogy elnyelje a teljes sötétség a társaság elől.
Elméjét könnyed bizsergés cirógatja meg, ahogy szemét egy pillanatra lehunyva élvezi a láthatatlanságot, majd óvatos mozdulatokkal, lábával finoman felderítve a talajt maga előtt. Bal kezét maga előtt tartja, ám lába az, ami előbb jelzi a változást, keze később siklik rá a kőfalra, mely itt mintha egy elágazás kezdetét jelezné, élesen szögbe törik.
Nem hagyja el a termet. Nem tudja, merre vezet a járat, vagy mit talál ott. Helyette a vízesés felé veszi az irányát. A sötételf hím arra bújt meg, mikor ők megérkeztek. Onnan szemmel tarthatja a társaságot, és meghúzódhat, amíg eloszlik a por, és kialakulnak a viszonyok. Éjjel pedig… lehagyja a helyet. Persze, addig még rengeteg dolog történhet…
Régi ösztön talán, vagy a többi figyelmetlensége az, ami miatt sikerre viszi tervét. Megtalálja a sötételf őrhelyét. Vagy legalábbis a sziklát, amit annak vél. Kardját visszacsúsztatja a hüvelyébe, és gyors mozdulatokkal a szikra tetejére kapaszkodik.
Guggolva helyezkedik el a tetején, két alkarját combjain megtámasztva. Szemét egy pillanatra lehunyja, beszívja a sötétséget, majd tekintete a középen formálódó társaságra vetül.
Nem hallja, mit beszélnek, de nem is számít… Ők sem hallják és látják őt. Ez az, ami lényeges.*
26. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-07 14:01:22
Üzenet elküldve: 2014-07-07 14:01:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 397
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
// Veszett nyáj //
* Ködös elméjének áthatolhatatlannak hitt sűrű fátylán a tenger morajló hangja szűrődik át, s a sziklákat nyaldosó hullámok felől szirén andalító énekével simítja fülét a párás reggeli szél. Lassan tér magához, előbb csak pillái rebbennek, majd a koponyáját hasogató kíntól fájdalmasan összehúzza szemét, de amint kitisztul feje, s maradéktalanul visszanyeri öntudatát, megacélozza elméjét és kizárja a tompán lüktető, égető érzést. A gondolataira ólomsúlyként nehezedő láncok apránként lehullnak, s mire elérik az emelkedő, sziklás lankát és a szűkülő ösvények zord, sziklás erdejét, addigra mozdulatlanul bár, de magánál van végre az elrabolt hím. *
~ Sirályok, hullámok... a tengernél vagyunk. A talaj emelkedik, a fű kikopik és a táj egyre sziklásabb. Szirtek?~
* Lopva felnyitja vérvörös íriszeit, ám fejét nem fordítja, így csak az alattuk elhaladó talajt láthatja, kénytelen hallására hagyatkozva felmérni pillanatnyi helyzetét- azon túl, hogy egy lóhoz van kötözve. A paták kopogásából, s az állatok fújtatásából ítélve az övén kívül még halad velük egy másik paripa is, s a beszélgetést hallva egyértelmű, hogy elrablói ketten vannak. Egy nő, meg egy férfi. Egy szerelmes pár.
Hamarosan megállnak, a mélységi csak remélni tudja, hogy nem azért, mert észrevették, hogy magánál van végre, bár meg sem moccant, s bárki közeledtére azon nyomban lehunyja szemeit újra. Ha talpra állítanák ő akarva összerogyna, rongybabaként hagyja, hogy vigyék amerre indulnak. Úgy tűnik egyenesen az éles sziklák sűrűjébe vezet útjuk, ráadásul követhetetlenül kacskaringóznak jobbra-balra, fel és le, a sötételf képtelen lenne megjegyezni mikor merre fordulnak vele. Egy örökkévalóságnak tűnik míg némán bandukolnak, a hím már attól tart, hogy az unalomtól hamarabb ájul el, mint a kimerültségtől. Ajkai szárazak és ki is sebesedtek már a szomjúságtól, s gyomrát is égeti az éhség, vajon hány napja vannak úton?
Egyre erősödő, elnyújtott üvöltésre hajazó hang téríti ismét észhez, mintha valaki kínjában, szűnni nem akaró gyötrődés közepette vergődne a távolban, valahol a sziklafalon túl.*
~ A szél és a kövek hangja. Magasan lehetünk, immáron a tenger felett.~
* Valóban, itt a hullámzó tenger felől érkező szél olyannyira felerősödik, hogy a szűk járatokon keresztülszáguldva süvítő, üvöltő hangot hallat; olykor vadul kócolja a mozdulatlan mélységi hófehér tincseit. Megállnak ismét, talán valami meredélyen, vagy sziklaszirten, mert olykor a szél itt orkánként tépi ruháját, aztán áttuszkolják valami szűk résen, a rideg sziklák közt, nyilván egy barlangba.
Itt a levegő lehűl, a kövekből árad a hideg, s az üvöltés elhalkul, helyette újra hallható a víz morajlása a közelből. Hasonló, mint a hullámok hangja volt odakinn, ám ez egyenletes, sokkal robosztusabb zaj, egyelőre nem tudja a sötételf, hogy mi lehet. Ahogy azt sem tudja, hogy ez a barlang miféle hely- mármint hogy kié; vajon elrablói tanyáznak itt? De akkor miért lassították le ennyire lépteiket, mintha hangtalanul osonnának? A víz robajló hangján át beszédfoszlányokra lesz figyelmes, s úgy tűnik a két szerelmetes madárka is, mert ők is megállnak, a falhoz simulnak. *
~ A társaik lennének? De akkor miért nem megyünk beljebb?~
* Egyelőre bonyolult a helyzet, hiába erőlteti agyát, nem tudja kibogozni a kusza képet, s míg nagyjából világossá nem válik előtte a helyzet, addig cselekedni sem tud. Így vár tovább, s fülel némán, mozdulatlan. *
// Veszett nyáj //
* Ködös elméjének áthatolhatatlannak hitt sűrű fátylán a tenger morajló hangja szűrődik át, s a sziklákat nyaldosó hullámok felől szirén andalító énekével simítja fülét a párás reggeli szél. Lassan tér magához, előbb csak pillái rebbennek, majd a koponyáját hasogató kíntól fájdalmasan összehúzza szemét, de amint kitisztul feje, s maradéktalanul visszanyeri öntudatát, megacélozza elméjét és kizárja a tompán lüktető, égető érzést. A gondolataira ólomsúlyként nehezedő láncok apránként lehullnak, s mire elérik az emelkedő, sziklás lankát és a szűkülő ösvények zord, sziklás erdejét, addigra mozdulatlanul bár, de magánál van végre az elrabolt hím. *
~ Sirályok, hullámok... a tengernél vagyunk. A talaj emelkedik, a fű kikopik és a táj egyre sziklásabb. Szirtek?~
* Lopva felnyitja vérvörös íriszeit, ám fejét nem fordítja, így csak az alattuk elhaladó talajt láthatja, kénytelen hallására hagyatkozva felmérni pillanatnyi helyzetét- azon túl, hogy egy lóhoz van kötözve. A paták kopogásából, s az állatok fújtatásából ítélve az övén kívül még halad velük egy másik paripa is, s a beszélgetést hallva egyértelmű, hogy elrablói ketten vannak. Egy nő, meg egy férfi. Egy szerelmes pár.
Hamarosan megállnak, a mélységi csak remélni tudja, hogy nem azért, mert észrevették, hogy magánál van végre, bár meg sem moccant, s bárki közeledtére azon nyomban lehunyja szemeit újra. Ha talpra állítanák ő akarva összerogyna, rongybabaként hagyja, hogy vigyék amerre indulnak. Úgy tűnik egyenesen az éles sziklák sűrűjébe vezet útjuk, ráadásul követhetetlenül kacskaringóznak jobbra-balra, fel és le, a sötételf képtelen lenne megjegyezni mikor merre fordulnak vele. Egy örökkévalóságnak tűnik míg némán bandukolnak, a hím már attól tart, hogy az unalomtól hamarabb ájul el, mint a kimerültségtől. Ajkai szárazak és ki is sebesedtek már a szomjúságtól, s gyomrát is égeti az éhség, vajon hány napja vannak úton?
Egyre erősödő, elnyújtott üvöltésre hajazó hang téríti ismét észhez, mintha valaki kínjában, szűnni nem akaró gyötrődés közepette vergődne a távolban, valahol a sziklafalon túl.*
~ A szél és a kövek hangja. Magasan lehetünk, immáron a tenger felett.~
* Valóban, itt a hullámzó tenger felől érkező szél olyannyira felerősödik, hogy a szűk járatokon keresztülszáguldva süvítő, üvöltő hangot hallat; olykor vadul kócolja a mozdulatlan mélységi hófehér tincseit. Megállnak ismét, talán valami meredélyen, vagy sziklaszirten, mert olykor a szél itt orkánként tépi ruháját, aztán áttuszkolják valami szűk résen, a rideg sziklák közt, nyilván egy barlangba.
Itt a levegő lehűl, a kövekből árad a hideg, s az üvöltés elhalkul, helyette újra hallható a víz morajlása a közelből. Hasonló, mint a hullámok hangja volt odakinn, ám ez egyenletes, sokkal robosztusabb zaj, egyelőre nem tudja a sötételf, hogy mi lehet. Ahogy azt sem tudja, hogy ez a barlang miféle hely- mármint hogy kié; vajon elrablói tanyáznak itt? De akkor miért lassították le ennyire lépteiket, mintha hangtalanul osonnának? A víz robajló hangján át beszédfoszlányokra lesz figyelmes, s úgy tűnik a két szerelmetes madárka is, mert ők is megállnak, a falhoz simulnak. *
~ A társaik lennének? De akkor miért nem megyünk beljebb?~
* Egyelőre bonyolult a helyzet, hiába erőlteti agyát, nem tudja kibogozni a kusza képet, s míg nagyjából világossá nem válik előtte a helyzet, addig cselekedni sem tud. Így vár tovább, s fülel némán, mozdulatlan. *
25. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-07 13:02:32
Üzenet elküldve: 2014-07-07 13:02:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj//
*Halk szárnysuhogás. Mintha az éjszaka egy apró szilánkja tört volna ki a sötétségből, és indult volna útnak ében szárnyain, dacolva a hajnallal. Két apró, ám annál élesebb, fekete gyöngy figyeli az erdő neszeit, észrevéve azt is, amiket az emberpár szeme nem láthat. Ha valaki lenne olyan ostoba, hogy követi őket idáig, akkor annak most igen nehéz dolga lesz, hogy elrejtőzzön a tollas fürkésző pillantása elől. Okos madár, megtanulta már a férfi mellett, mit is kell ilyenkor keresni az éjben. De még mielőtt útjára indulna, ejt néhány szót a lányról, melyet valami igen furcsa, rejtélyes módon tanulhatott meg. Rové elmosolyodik, miközben a holló felrepül.*
- Nem csak okos, de még az ízlése is jó! *Vigyorogja sejtelmesen. Na meg persze hatalmas elégedettséggel, amiért egy ilyen bölcsességet meg tud tanítani egy szárnyasnak. És a további szép szó, amit Kedvese intézz hozzá, mindezt csak egyre jobban fokozza.
Idő közben Arthenior városa egyre messzebb kerül tőlük, s ezzel egy időben válik közelibbé a némi biztonságot nyújtó barlang, melyben megszáll kicsiny bandájuk. Na meg nyilván a kellemes fürdőzés is, amit Rasdeher megígért számára. Így hát Rovéna is egyre lelkesebben halad át az útjukba eső helyeken. Noha jókedvét nehéz is volna tönkretenni, mivel a fiatal nőt oly sok minden képes motiválni. Bár az tény, hogy nem szívesen mondana le a rengeteg kecsegtető ígéretről, melyek nemrégiben elhangzottak. De mi is törhetné meg a számára idilli állapotot? Boldog a párja, a csigája, és még talán Éjfél is kedveli. A többi már részletkérdés. Így hát vidáman dalolászva lovagol át a kikötőn, s lassan szavai alatt megszólal a tenger halk morajlása, mintha csak hangszer volna, mely a szirén énekét kíséri. Kedve lenne most egy-két sörhöz, ám ilyen kitérőket ezúttal nem engedhetnek meg maguknak. Pedig dala is épp valami hasonlóról szól.
Egy flaskára még a kocsma,
Messze kacag a trombita.
Vízbe fúl a bánat,
Tengernyi lesz a dal!
Énekelget nem túl hangosan, ám annál kedélyesebben. És ahogy a dal folytatódik, a megfelelő időben, a megfelelő irányba vezeti lovát. Mert talán csak egyszerű kocsmadalnak tűnik, a söntésről szóló szavak mégis útmutatást adnak a lánynak a labirintusszerű, eldugott járásokon. Mert a gondosan megválasztott szirt olyan jól lappang a sziklák rengetegében, hogy feladja a leckét még talán annak is, ki már sokszor járt arra. Egy ponton muszáj leszállnia lováról. Az ösvény leszűkül, csak gyalog folytatható tovább az út. Így megveregeti az erős hátas nyakát, és néhány szót suttog neki.*
- Ne aggódj, hamar látjuk egymást! Ügyes paci voltál ezúttal is. Hozok neked inni is, meg valami finomat, de előbb még azzal az ostoba mélységivel is kezdünk valamit. *Az utolsó mondatot már csak alig hallhatóan sutyorogja a csődörnek, mintha valami őrjítően titkos dologról volna szó. Úgy tűnik, hogy a patásnak mégis tetszik az ötlet, mert derűsen prüszköl, mintha csak válasz volna ez gazdája szavaira.
Miután a lovakat kikötötték, már indulhatnak is tovább. Most az egyszer nem bánná Rovéna sem, ha a sötételf magánál volna. Akkor legalább nem kellene cipelni, át a szűk szoroson, az egyenetlen talajon. Talán egyszerűbb volna vállra kapni, mint egy zsák krumplit, vagy a hajánál fogva húzni maga után a földön. Viszont még élve kell nekik, így talán az utóbbi lehetőséget mellőzniük kellene. Így is eléggé összeverték már a fejét, lassan használhatatlanná válik. Akkor meg legfeljebb a levesbe, esetleg sülve ér valamit.
Ahogy végre elérik fészküket, igencsak meg kell lepődnie. Számuk kicsit megnövekedett, mióta Rassal kitették a lábukat innen. Legalább is a hangok ezt sugallják. Ezért inkább meghúzódik a bejárat mellett, ügyelve arra, hogy ne keltsen feltűnést. Néma, macskás léptei is pontosan ezt a célt szolgálják.*
- Rasti... *kezd bele, hangjában némi furcsálló, vagy talán kissé gyanakvó éllel, miközben szép ívű szemöldökét összeráncolja. Ujjai reflexszerűen csúsznak fegyvere markolatára. Arcára tőle szokatlan vigyor ül ki, a kedvesnek tűnő pofika helyét szinte valami baljóslatú váltja fel. Egészen ellentétes az eddigivel, mégis oly hasonló. Alacsony termete ellenére egész veszélyesen fest, hiába könnyeden mozgó, kecses jelenség. Ezt azonban Szerelmén kívül valószínűleg más nem látja, ő pedig már hozzászokhatott ehhez a hirtelen bekövetkező, éles változáshoz. Szavait nem fejezi be. Már mélyen elmerült gondolataiban, keresve a legmegfelelőbb megoldást, ami ebben a helyzetben célravezető volna. A férfi így is szinte olvasni tud benne, és a körülmények is egyértelművé teszik, min törheti a fejét az éneklő gyilkos.*
~Egy pillanatra kitesszük a lábunkat, és tessék! Mi lesz így a fürdőmmel?~
//Veszett nyáj//
*Halk szárnysuhogás. Mintha az éjszaka egy apró szilánkja tört volna ki a sötétségből, és indult volna útnak ében szárnyain, dacolva a hajnallal. Két apró, ám annál élesebb, fekete gyöngy figyeli az erdő neszeit, észrevéve azt is, amiket az emberpár szeme nem láthat. Ha valaki lenne olyan ostoba, hogy követi őket idáig, akkor annak most igen nehéz dolga lesz, hogy elrejtőzzön a tollas fürkésző pillantása elől. Okos madár, megtanulta már a férfi mellett, mit is kell ilyenkor keresni az éjben. De még mielőtt útjára indulna, ejt néhány szót a lányról, melyet valami igen furcsa, rejtélyes módon tanulhatott meg. Rové elmosolyodik, miközben a holló felrepül.*
- Nem csak okos, de még az ízlése is jó! *Vigyorogja sejtelmesen. Na meg persze hatalmas elégedettséggel, amiért egy ilyen bölcsességet meg tud tanítani egy szárnyasnak. És a további szép szó, amit Kedvese intézz hozzá, mindezt csak egyre jobban fokozza.
Idő közben Arthenior városa egyre messzebb kerül tőlük, s ezzel egy időben válik közelibbé a némi biztonságot nyújtó barlang, melyben megszáll kicsiny bandájuk. Na meg nyilván a kellemes fürdőzés is, amit Rasdeher megígért számára. Így hát Rovéna is egyre lelkesebben halad át az útjukba eső helyeken. Noha jókedvét nehéz is volna tönkretenni, mivel a fiatal nőt oly sok minden képes motiválni. Bár az tény, hogy nem szívesen mondana le a rengeteg kecsegtető ígéretről, melyek nemrégiben elhangzottak. De mi is törhetné meg a számára idilli állapotot? Boldog a párja, a csigája, és még talán Éjfél is kedveli. A többi már részletkérdés. Így hát vidáman dalolászva lovagol át a kikötőn, s lassan szavai alatt megszólal a tenger halk morajlása, mintha csak hangszer volna, mely a szirén énekét kíséri. Kedve lenne most egy-két sörhöz, ám ilyen kitérőket ezúttal nem engedhetnek meg maguknak. Pedig dala is épp valami hasonlóról szól.
Egy flaskára még a kocsma,
Messze kacag a trombita.
Vízbe fúl a bánat,
Tengernyi lesz a dal!
Énekelget nem túl hangosan, ám annál kedélyesebben. És ahogy a dal folytatódik, a megfelelő időben, a megfelelő irányba vezeti lovát. Mert talán csak egyszerű kocsmadalnak tűnik, a söntésről szóló szavak mégis útmutatást adnak a lánynak a labirintusszerű, eldugott járásokon. Mert a gondosan megválasztott szirt olyan jól lappang a sziklák rengetegében, hogy feladja a leckét még talán annak is, ki már sokszor járt arra. Egy ponton muszáj leszállnia lováról. Az ösvény leszűkül, csak gyalog folytatható tovább az út. Így megveregeti az erős hátas nyakát, és néhány szót suttog neki.*
- Ne aggódj, hamar látjuk egymást! Ügyes paci voltál ezúttal is. Hozok neked inni is, meg valami finomat, de előbb még azzal az ostoba mélységivel is kezdünk valamit. *Az utolsó mondatot már csak alig hallhatóan sutyorogja a csődörnek, mintha valami őrjítően titkos dologról volna szó. Úgy tűnik, hogy a patásnak mégis tetszik az ötlet, mert derűsen prüszköl, mintha csak válasz volna ez gazdája szavaira.
Miután a lovakat kikötötték, már indulhatnak is tovább. Most az egyszer nem bánná Rovéna sem, ha a sötételf magánál volna. Akkor legalább nem kellene cipelni, át a szűk szoroson, az egyenetlen talajon. Talán egyszerűbb volna vállra kapni, mint egy zsák krumplit, vagy a hajánál fogva húzni maga után a földön. Viszont még élve kell nekik, így talán az utóbbi lehetőséget mellőzniük kellene. Így is eléggé összeverték már a fejét, lassan használhatatlanná válik. Akkor meg legfeljebb a levesbe, esetleg sülve ér valamit.
Ahogy végre elérik fészküket, igencsak meg kell lepődnie. Számuk kicsit megnövekedett, mióta Rassal kitették a lábukat innen. Legalább is a hangok ezt sugallják. Ezért inkább meghúzódik a bejárat mellett, ügyelve arra, hogy ne keltsen feltűnést. Néma, macskás léptei is pontosan ezt a célt szolgálják.*
- Rasti... *kezd bele, hangjában némi furcsálló, vagy talán kissé gyanakvó éllel, miközben szép ívű szemöldökét összeráncolja. Ujjai reflexszerűen csúsznak fegyvere markolatára. Arcára tőle szokatlan vigyor ül ki, a kedvesnek tűnő pofika helyét szinte valami baljóslatú váltja fel. Egészen ellentétes az eddigivel, mégis oly hasonló. Alacsony termete ellenére egész veszélyesen fest, hiába könnyeden mozgó, kecses jelenség. Ezt azonban Szerelmén kívül valószínűleg más nem látja, ő pedig már hozzászokhatott ehhez a hirtelen bekövetkező, éles változáshoz. Szavait nem fejezi be. Már mélyen elmerült gondolataiban, keresve a legmegfelelőbb megoldást, ami ebben a helyzetben célravezető volna. A férfi így is szinte olvasni tud benne, és a körülmények is egyértelművé teszik, min törheti a fejét az éneklő gyilkos.*
~Egy pillanatra kitesszük a lábunkat, és tessék! Mi lesz így a fürdőmmel?~
24. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-06 20:20:19
Üzenet elküldve: 2014-07-06 20:20:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Eonarin, Nadae//
*Hangosan felnevet Eonarin megjegyzésén, hogy aztán vigyorogva rázza meg a fejét.*
- Nem, igazából csak jó kedvem van... bár volt egy kellemes éjszakám.
*Sejtetően mosolyog, bár Eonarin enélkül is könnyedén kitalálhatja, tulajdonképpen miféle kalandja is volt az éjjel.*
- Eddig még sosem voltam kurtizánnal, de mindenképpen ki kellett próbálnom.
*Vigyorog a lányra, cseppet sem zavarja, hogy Nadae is hallja szavait. Élvezi, hogy ilyen könnyedén mosolyt csalhat Eonarin arcára, a nevetését mindig is imádta.*
- Kétlem, hogy túlzottan zavarna, de ha mégis, a kedvedért megmártózom egy folyóban.
*Persze tisztában van vele, hogy gyakran lehetett tengerillatú találkáikkor, elvégre mindig is imádta a vizet, ha tehette, minden adandó alkalmat kihasznált egy kiadós pancsolásra.
Kihasználja az alkalmat, hogy sikerült elterelnie Eonarin figyelmét, gyengéden a hajába túr, és közelebb vonja magához.*
- Élvezem, hogy újra láthatlak.
*Tekintetét a lány ajkain legelteti, tenyerével gyengéden simít végig arcán. A csipkedésre halk kuncogással válaszol, de ettől függetlenül ugyanolyan bátran kalandoznak ujjai a lány testén.*
//Veszett nyáj - Williän, Eonarin//
*Egészen ledöbbent arccal méregeti a fiút, egyik szemöldöke furcsa szögben emelkedik meg, mintha nem tudná felfogni, amit hall.*
- Nem láttál még elfet?
*Döbbenete hangján is erősen hallatszik, némi megróvó hangsúllyal meghintve szavait. Fajtájára mindig is büszke volt, már-már sértésnek mondható, hogy a csenevész fiúcska nem ismeri az erdő népét.*
- Büszke, szép és elegáns lények vagyunk, bár erre talán magadtól is rájöttél. A legtöbb egyszerű lény - ahogy magad is - hosszú fülünk és kecses mozgásunkról ismer fel bennünket, de nem csak a külsőnk különbözik. Az elfek a természet gyermekei, az egyszerű szépség hívei. De felismerhetsz még arról is, hogy több száz méterről is halálpontosan kettészelem a fejed egy nyíllal.
*Öntelt vigyora csak szélesedik, tudna még mesélni, de egyelőre elegendőnek tartja a kiselőadást, ha a kölyök nagyon kíváncsi volna, később még mesélhet neki.
Mosolyogva figyeli, ahogy kis kedvence és Williän felmérik egymást, majd elkapja a fiút. Halkan nevet, érzi ugyanis, ahogy összerándul karjaiban és inkább menekülőre fogná.*
- Jól sejtem, hogy még sosem utaztál Artheniornál messzebbre?
*Belegondolni is nehéz volna, milyen lett volna, ha az egész életét ugyanazon a helyen tölti, Eonarin azonban félbeszakítja gondolatmenetét, hogy formás alakjával kecsesen köreikbe libbenve csatlakozzon társaságukhoz.*
- Nem vonhatod meg tőlem az élményt, hogy eldicsekedjek a kapcsolatunkkal...
*Vigyorog a lányra, majd kissé durcásan néz Williänre, akinek sikerült - némileg indokoltan ugyan - elhagynia ölelését. Azonban nem kínozza tovább, inkább békítő puszit nyom Eonarin arcára, majd tekintetével bírja megszólalásra. Nem mintha szuggerálná, pusztán nézi a fiút, mintha elvárná tőle, hogy megtegyen neki valamit. Ahogy újból végigméri, tekintete megállapodik a lihegő Gombolyagon, kis rózsaszín nyelvén és apró mancsain...*
- Nem bírom, annyira édes.
*Rinan halkan felnevet, gyengéden cirógatja meg a kutyus füle tövét, majd próbál pacsit adni neki. Összeborzolja szőrét, és jól megdögönyöli az ebet, csillogó szemekkel bámulja.*
//Eonarin, Nadae//
*Hangosan felnevet Eonarin megjegyzésén, hogy aztán vigyorogva rázza meg a fejét.*
- Nem, igazából csak jó kedvem van... bár volt egy kellemes éjszakám.
*Sejtetően mosolyog, bár Eonarin enélkül is könnyedén kitalálhatja, tulajdonképpen miféle kalandja is volt az éjjel.*
- Eddig még sosem voltam kurtizánnal, de mindenképpen ki kellett próbálnom.
*Vigyorog a lányra, cseppet sem zavarja, hogy Nadae is hallja szavait. Élvezi, hogy ilyen könnyedén mosolyt csalhat Eonarin arcára, a nevetését mindig is imádta.*
- Kétlem, hogy túlzottan zavarna, de ha mégis, a kedvedért megmártózom egy folyóban.
*Persze tisztában van vele, hogy gyakran lehetett tengerillatú találkáikkor, elvégre mindig is imádta a vizet, ha tehette, minden adandó alkalmat kihasznált egy kiadós pancsolásra.
Kihasználja az alkalmat, hogy sikerült elterelnie Eonarin figyelmét, gyengéden a hajába túr, és közelebb vonja magához.*
- Élvezem, hogy újra láthatlak.
*Tekintetét a lány ajkain legelteti, tenyerével gyengéden simít végig arcán. A csipkedésre halk kuncogással válaszol, de ettől függetlenül ugyanolyan bátran kalandoznak ujjai a lány testén.*
//Veszett nyáj - Williän, Eonarin//
*Egészen ledöbbent arccal méregeti a fiút, egyik szemöldöke furcsa szögben emelkedik meg, mintha nem tudná felfogni, amit hall.*
- Nem láttál még elfet?
*Döbbenete hangján is erősen hallatszik, némi megróvó hangsúllyal meghintve szavait. Fajtájára mindig is büszke volt, már-már sértésnek mondható, hogy a csenevész fiúcska nem ismeri az erdő népét.*
- Büszke, szép és elegáns lények vagyunk, bár erre talán magadtól is rájöttél. A legtöbb egyszerű lény - ahogy magad is - hosszú fülünk és kecses mozgásunkról ismer fel bennünket, de nem csak a külsőnk különbözik. Az elfek a természet gyermekei, az egyszerű szépség hívei. De felismerhetsz még arról is, hogy több száz méterről is halálpontosan kettészelem a fejed egy nyíllal.
*Öntelt vigyora csak szélesedik, tudna még mesélni, de egyelőre elegendőnek tartja a kiselőadást, ha a kölyök nagyon kíváncsi volna, később még mesélhet neki.
Mosolyogva figyeli, ahogy kis kedvence és Williän felmérik egymást, majd elkapja a fiút. Halkan nevet, érzi ugyanis, ahogy összerándul karjaiban és inkább menekülőre fogná.*
- Jól sejtem, hogy még sosem utaztál Artheniornál messzebbre?
*Belegondolni is nehéz volna, milyen lett volna, ha az egész életét ugyanazon a helyen tölti, Eonarin azonban félbeszakítja gondolatmenetét, hogy formás alakjával kecsesen köreikbe libbenve csatlakozzon társaságukhoz.*
- Nem vonhatod meg tőlem az élményt, hogy eldicsekedjek a kapcsolatunkkal...
*Vigyorog a lányra, majd kissé durcásan néz Williänre, akinek sikerült - némileg indokoltan ugyan - elhagynia ölelését. Azonban nem kínozza tovább, inkább békítő puszit nyom Eonarin arcára, majd tekintetével bírja megszólalásra. Nem mintha szuggerálná, pusztán nézi a fiút, mintha elvárná tőle, hogy megtegyen neki valamit. Ahogy újból végigméri, tekintete megállapodik a lihegő Gombolyagon, kis rózsaszín nyelvén és apró mancsain...*
- Nem bírom, annyira édes.
*Rinan halkan felnevet, gyengéden cirógatja meg a kutyus füle tövét, majd próbál pacsit adni neki. Összeborzolja szőrét, és jól megdögönyöli az ebet, csillogó szemekkel bámulja.*
23. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-06 14:26:52
Üzenet elküldve: 2014-07-06 14:26:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
// Veszett nyáj – Rinan, Eonarin //
*Hogy miféle népek a mélységiek, arról még nem született benne elképzelés, pusztán a külsejük miatt találja félelmetesnek őket, elvégre messze nem olyanok, mint amilyet megszokott a környezetében. Mondjuk ha Rinanra pillant, benne is akad érdekesség... Csupán most tűnnek fel neki a férfi hegyes fülei, melyeket bizonyosan az obszidiánok börtöne miatt nem vélt felfedezni eddig, mindazonáltal kedvét leli a különös formákban, s még a sajátjait is megtapogatja, hátha csak nem vette észre, hogy neki is ilyen van.*
- Miért ilyenek a füleid? *Kérdez rá egy szemernyi udvariasság nélkül, voltaképpen a havat illető téma már nem is különösebben izgatja, sokkalta érdekfeszítőbb a kézzel fogható, mint ami csak az elmében létezik, legalábbis a számára.
Ennek bizonyítékaként nem csoda, ha fellelkesül a patkány láttán, bár a rágcsálókról atyja mindig azt mondta, hogy pusztán a rosszat, a halált hozzák. Megeszik, ami ehető, betegségeket terjesztenek, s ha egyszer befészkelték magukat a házba, nehéz a kiirtásuk. Szerencséjére már itt van neki Gombolyag, na nem mintha a blöki eddig túl sokat bizonyított volna a hasznosságáról...*
- Szia Rágcsa *Kedves mosollyal figyeli a kisállat orrának fáradhatatlan mozgását, amint a levegőben terjengő megannyi idegen illattal ismerkedik. Pofázmánya nem különösebb intelligenciáról tanúskodik, mint Gombolyagé, bár a kutyusnál legalább a korára lehet fogni megmagyarázhatatlan viselkedését, szemérmetlen megnyilvánulásait.
Megsimogatni azonban még nem meri a rágcsálót, fejében visszhangoznak atyja figyelmeztető szavai, így megelégszik a bámészkodással, már ameddig a férfi nem pördít egyet rajta, s zárja a karjaiba. Újfent megilletődöttség telepszik az arcára, izmai kissé megfeszülnek az idegen helyzet nyomán, ismeretlen számára az ölelés fogalma... Mindenesetre érzi, hogy nem csapdába ejtették, nem támadták meg, mint korábban a vízesés tavának partján, ez valami egészen más, amiből mégis inkább menekülne.*
- De hát az messze van... Szeretek itt lenni... *Motyogja kissé bátortalanul, persze ha láthatná az arcát Rinan, egyértelművé válna a számára, mennyire felkeltette a kölyök kíváncsiságát. Még szép, hogy megnézné a havas hegycsúcsokat, amikről az öreg annyit hadovált, s kétségtelen, hogy örömét lelné az ismeretlen állatok s növények látványában is. Az viszont megint csak érthető, ha idegenkedik megszokott élettere elhagyásának gondolatától, hiszen amióta az eszét tudja, itt él a tenger partján, hullámok és kagylók közé született, ez az ő otthona.
Mielőtt viszont kijavíthatná akadékoskodását, melléjük lép a bíborszemű mélységi leány, akinek olybá tűnik megint csak nem száradtak a torkára a szavak... Talán egy kicsit kezdi hiányolni Naxarida csöndességét, no meg a rajzait, igen, azokat nagyon kedveli, főleg a medvét, hiszen olyat még alig, ha látott az életben.
Mindenesetre Gombolyag is felkapja a fejét a nagy nyüzsgésre, és izgatottan vakkantgatva ugrálja körbe hármasukat, bár kétségtelen, hogy Rinan érdekli a legjobban, vállán a patkányával.*
- Ejnye, Gombolyag, maradj csendben... *Halkan próbálja csitítani a kutyát, miközben kibontakozik a férfi öleléséből. Inkább ismét a karjaiba emeli az ében szőrcsomót, aki persze ott sem bír nyugton lenni. Csak eztán fordul Eonarin felé, hogy neki is bemutatkozhasson.*
- Williän vagyok, örvendek *Finoman meghajol a lány előtt, akinek közvetlen természete kompenzálja a félelmetes, ámde ámulatba ejtő külsőt. Végtére is örül, hogy nem olyan karót nyelt s távolságtartó, mint Naxarida, hiszen így sokkalta könnyebb barátkozni.*
// Veszett nyáj – Rinan, Eonarin //
*Hogy miféle népek a mélységiek, arról még nem született benne elképzelés, pusztán a külsejük miatt találja félelmetesnek őket, elvégre messze nem olyanok, mint amilyet megszokott a környezetében. Mondjuk ha Rinanra pillant, benne is akad érdekesség... Csupán most tűnnek fel neki a férfi hegyes fülei, melyeket bizonyosan az obszidiánok börtöne miatt nem vélt felfedezni eddig, mindazonáltal kedvét leli a különös formákban, s még a sajátjait is megtapogatja, hátha csak nem vette észre, hogy neki is ilyen van.*
- Miért ilyenek a füleid? *Kérdez rá egy szemernyi udvariasság nélkül, voltaképpen a havat illető téma már nem is különösebben izgatja, sokkalta érdekfeszítőbb a kézzel fogható, mint ami csak az elmében létezik, legalábbis a számára.
Ennek bizonyítékaként nem csoda, ha fellelkesül a patkány láttán, bár a rágcsálókról atyja mindig azt mondta, hogy pusztán a rosszat, a halált hozzák. Megeszik, ami ehető, betegségeket terjesztenek, s ha egyszer befészkelték magukat a házba, nehéz a kiirtásuk. Szerencséjére már itt van neki Gombolyag, na nem mintha a blöki eddig túl sokat bizonyított volna a hasznosságáról...*
- Szia Rágcsa *Kedves mosollyal figyeli a kisállat orrának fáradhatatlan mozgását, amint a levegőben terjengő megannyi idegen illattal ismerkedik. Pofázmánya nem különösebb intelligenciáról tanúskodik, mint Gombolyagé, bár a kutyusnál legalább a korára lehet fogni megmagyarázhatatlan viselkedését, szemérmetlen megnyilvánulásait.
Megsimogatni azonban még nem meri a rágcsálót, fejében visszhangoznak atyja figyelmeztető szavai, így megelégszik a bámészkodással, már ameddig a férfi nem pördít egyet rajta, s zárja a karjaiba. Újfent megilletődöttség telepszik az arcára, izmai kissé megfeszülnek az idegen helyzet nyomán, ismeretlen számára az ölelés fogalma... Mindenesetre érzi, hogy nem csapdába ejtették, nem támadták meg, mint korábban a vízesés tavának partján, ez valami egészen más, amiből mégis inkább menekülne.*
- De hát az messze van... Szeretek itt lenni... *Motyogja kissé bátortalanul, persze ha láthatná az arcát Rinan, egyértelművé válna a számára, mennyire felkeltette a kölyök kíváncsiságát. Még szép, hogy megnézné a havas hegycsúcsokat, amikről az öreg annyit hadovált, s kétségtelen, hogy örömét lelné az ismeretlen állatok s növények látványában is. Az viszont megint csak érthető, ha idegenkedik megszokott élettere elhagyásának gondolatától, hiszen amióta az eszét tudja, itt él a tenger partján, hullámok és kagylók közé született, ez az ő otthona.
Mielőtt viszont kijavíthatná akadékoskodását, melléjük lép a bíborszemű mélységi leány, akinek olybá tűnik megint csak nem száradtak a torkára a szavak... Talán egy kicsit kezdi hiányolni Naxarida csöndességét, no meg a rajzait, igen, azokat nagyon kedveli, főleg a medvét, hiszen olyat még alig, ha látott az életben.
Mindenesetre Gombolyag is felkapja a fejét a nagy nyüzsgésre, és izgatottan vakkantgatva ugrálja körbe hármasukat, bár kétségtelen, hogy Rinan érdekli a legjobban, vállán a patkányával.*
- Ejnye, Gombolyag, maradj csendben... *Halkan próbálja csitítani a kutyát, miközben kibontakozik a férfi öleléséből. Inkább ismét a karjaiba emeli az ében szőrcsomót, aki persze ott sem bír nyugton lenni. Csak eztán fordul Eonarin felé, hogy neki is bemutatkozhasson.*
- Williän vagyok, örvendek *Finoman meghajol a lány előtt, akinek közvetlen természete kompenzálja a félelmetes, ámde ámulatba ejtő külsőt. Végtére is örül, hogy nem olyan karót nyelt s távolságtartó, mint Naxarida, hiszen így sokkalta könnyebb barátkozni.*
22. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-05 17:26:02
Üzenet elküldve: 2014-07-05 17:26:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
//Nadae, Rinan//
*Ahogy tovább hallgatja Rinan játszadozásait, elgondolkodik azon, hogy mi válthatta vajon ki nála ezt az érdeklődést. A szokásosnál is mintha most jobb hangulatban lenne. Persze rég nem találkoztak, lehet, hogy csak ő szokott el ettől egy kicsit.*
- Ittál ma már? *Csípi oldalba hirtelen ötlettől vezérelve. Az alkohol pont az ami nagyobb kedvet és bátorságot szokott ehhez adni, szóval nem kizárt.
A következő megjegyzésre viszont hangosan felnevet. Kezd elrugaszkodni a szépfiú fantáziája, viszont az övé is, így csak még jóízűbb ez a nevetés.*
- Na persze, aztán majd én szagolhatom! *Törli meg a szemét szélesen mosolyogva. Ennél nagyobb hülyeséget Rinan ki se találhatott volna.*
- Oltsd ki a na... *Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy amíg fel nem kel a nap kutyagolniuk kell. Végtére is fokozatosan már hozzá tud szokni a napfényhez, ez a fáklya viszont még mindig felettébb irritálja.
Elkeseredetten felsóhajt, de aztán ahogy megérzi a nyelv érintését a nyakánál a mondattal együtt még a lélegzete is abbamarad.* Te meg mit művelsz? *Fordul felé csintalan féloldalas vigyorral. Tény, hogy tényleg tudja mivel kell elterelni a figyelmét. Bár ezzel kinek ne tudná elterelni azt az éppen aktuális problémájáról?
Az italdologból valóban itt már nem tud kijönni jól, de azért tényleg nem iszik sokat, pusztán ha a helyzet úgy kívánja, akkor viszont ha van társaság valóban kicsit a fejébe szokott szállni. És Rinan ilyenkor a legrosszabb ivópartner. Nem sok olyan alkalomra emlékszik mikor visszafogta volna egy újabb pohártól. Talán maximum már csak a vége fele, de közben...
A gyengéd mosolyt viszonozza miközben folytatják az útjukat. Néha azért egyszer-egyszer belecsíp az oldalába, ha a keze túlságosan is elkalandozik, de lényegében nem zavarja. Talán meg sem tudná mondani egy külső szemlélődő, hogy két orgyilkos halad a kalózlány mögött, és ez a tény gonoszkás mosolyt csal a mélységi lány arcára.*
- Általában... *Neveti el magát ismét. Hát igen, Általában beválik, néha meg alig bírnak kimászni a kalamajkából. De így az izgalmas, sose tudhatják, hogy mi is vár rájuk pontosan.
//Veszett nyáj - Rinan, Williän//
Mikor belépnek ő szintúgy elkapja a fiú tekintetét, szemében mintha ámulatot vélne felfedezni. Nem tartja valószínűnek, hogy nem látott volna még sötételfet, hisz rajta kívül van még egy itt a barlangban, a reakciója viszont tetszik neki.
A fényviszonyok kedvezőek, a barlang otthonos érzéseket kelt benne, így mikor elveszi a tekintetét a fiúétól leemeli csuklyáját a fejéről, majd kicsit megrázza a fejét, egyik kezével is segítve, hogy háromszín haját kicsit felborzolja azok után, hogy a csuklya valamennyire lelapította.
Meg sem lepődik, hogy Rinan figyelmét azonnal felkelti a döggel egy időben a fiú is. Természeténél fogva ő nem nagy állatbarát, de a felszíniek viszont eléggé azok. Bár a lovakat még ő is szereti...hasznos jószágok.*
- Hé, ez veszélyes! Ne hajolj már annyira közel ahhoz a fiúhoz! Még elkap tőled valamit. *Viccelődik grimaszos mosollyal mikor Rinan már sutyorogni is elkezd vele.
A többi beszélgetést ráhagyja a nagy hódítóra, csak amikor a nevét meghallja int a fiúnak köszönésképpen egy bátorító mosoly kíséretében. Korban ahogy hallotta nincs sok különbség kettejük között, a beszélgetést hallva mégis olyan érzése van, mintha legalább 10 év lenne a korkülönbség. Hiába, a felszíniek később érnek.*
- Hé, ne terjeszd itt nekem a rossz hírem! *Jön már ő is oda hozzájuk, csak hogy Rinant egy kicsit seggbe billenthesse a lábával. Persze itt ő nem a "mogorva" jelzőre gondolt, hanem épphogy a "kivételek"re.*
//Nadae, Rinan//
*Ahogy tovább hallgatja Rinan játszadozásait, elgondolkodik azon, hogy mi válthatta vajon ki nála ezt az érdeklődést. A szokásosnál is mintha most jobb hangulatban lenne. Persze rég nem találkoztak, lehet, hogy csak ő szokott el ettől egy kicsit.*
- Ittál ma már? *Csípi oldalba hirtelen ötlettől vezérelve. Az alkohol pont az ami nagyobb kedvet és bátorságot szokott ehhez adni, szóval nem kizárt.
A következő megjegyzésre viszont hangosan felnevet. Kezd elrugaszkodni a szépfiú fantáziája, viszont az övé is, így csak még jóízűbb ez a nevetés.*
- Na persze, aztán majd én szagolhatom! *Törli meg a szemét szélesen mosolyogva. Ennél nagyobb hülyeséget Rinan ki se találhatott volna.*
- Oltsd ki a na... *Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy amíg fel nem kel a nap kutyagolniuk kell. Végtére is fokozatosan már hozzá tud szokni a napfényhez, ez a fáklya viszont még mindig felettébb irritálja.
Elkeseredetten felsóhajt, de aztán ahogy megérzi a nyelv érintését a nyakánál a mondattal együtt még a lélegzete is abbamarad.* Te meg mit művelsz? *Fordul felé csintalan féloldalas vigyorral. Tény, hogy tényleg tudja mivel kell elterelni a figyelmét. Bár ezzel kinek ne tudná elterelni azt az éppen aktuális problémájáról?
Az italdologból valóban itt már nem tud kijönni jól, de azért tényleg nem iszik sokat, pusztán ha a helyzet úgy kívánja, akkor viszont ha van társaság valóban kicsit a fejébe szokott szállni. És Rinan ilyenkor a legrosszabb ivópartner. Nem sok olyan alkalomra emlékszik mikor visszafogta volna egy újabb pohártól. Talán maximum már csak a vége fele, de közben...
A gyengéd mosolyt viszonozza miközben folytatják az útjukat. Néha azért egyszer-egyszer belecsíp az oldalába, ha a keze túlságosan is elkalandozik, de lényegében nem zavarja. Talán meg sem tudná mondani egy külső szemlélődő, hogy két orgyilkos halad a kalózlány mögött, és ez a tény gonoszkás mosolyt csal a mélységi lány arcára.*
- Általában... *Neveti el magát ismét. Hát igen, Általában beválik, néha meg alig bírnak kimászni a kalamajkából. De így az izgalmas, sose tudhatják, hogy mi is vár rájuk pontosan.
//Veszett nyáj - Rinan, Williän//
Mikor belépnek ő szintúgy elkapja a fiú tekintetét, szemében mintha ámulatot vélne felfedezni. Nem tartja valószínűnek, hogy nem látott volna még sötételfet, hisz rajta kívül van még egy itt a barlangban, a reakciója viszont tetszik neki.
A fényviszonyok kedvezőek, a barlang otthonos érzéseket kelt benne, így mikor elveszi a tekintetét a fiúétól leemeli csuklyáját a fejéről, majd kicsit megrázza a fejét, egyik kezével is segítve, hogy háromszín haját kicsit felborzolja azok után, hogy a csuklya valamennyire lelapította.
Meg sem lepődik, hogy Rinan figyelmét azonnal felkelti a döggel egy időben a fiú is. Természeténél fogva ő nem nagy állatbarát, de a felszíniek viszont eléggé azok. Bár a lovakat még ő is szereti...hasznos jószágok.*
- Hé, ez veszélyes! Ne hajolj már annyira közel ahhoz a fiúhoz! Még elkap tőled valamit. *Viccelődik grimaszos mosollyal mikor Rinan már sutyorogni is elkezd vele.
A többi beszélgetést ráhagyja a nagy hódítóra, csak amikor a nevét meghallja int a fiúnak köszönésképpen egy bátorító mosoly kíséretében. Korban ahogy hallotta nincs sok különbség kettejük között, a beszélgetést hallva mégis olyan érzése van, mintha legalább 10 év lenne a korkülönbség. Hiába, a felszíniek később érnek.*
- Hé, ne terjeszd itt nekem a rossz hírem! *Jön már ő is oda hozzájuk, csak hogy Rinant egy kicsit seggbe billenthesse a lábával. Persze itt ő nem a "mogorva" jelzőre gondolt, hanem épphogy a "kivételek"re.*
21. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-07-05 02:40:43
Üzenet elküldve: 2014-07-05 02:40:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Veszett nyáj - Williän//
*Kissé megrökönyödött képet vág egy pillanatra a fiú tudatlanságán, de végül elnéző mosolyra vált, ahogy fejével finoman bólint egyet, halkan felnevet.*
- Értem, mire gondolsz. Elsőre kissé talán mogorva népek, de vannak kivételek köztük is.
*Tekintete Eonarinra téved, gyengéd pillantása elárulja, mennyire közel áll hozzá a lány. Hiába gondolkodik, nem tud olyan pillanatra emlékezni, melyben zavarta volna fajtája, nem mintha ijedős típus volna.*
- Az északi hó tényleg gyönyörű... én is hóviharban születtem.
*Elmélkedve bámul maga elé, halvány mosolya mutatja csak, hogy megjelenik előtte a havas táj emlékképe, Williän tincseivel babráló ujjai is lelassulnak kissé, egy apró fejrázással téríti vissza magát.*
- Nekem is van ám egy hasonló családtagom.
*Vigyorodik el bíztatóan, benyúl kabátja alá, egy darabig kutakodik, majd óvatosan egy izgő-mozgó hófehér patkányt húz elő. A kisállat zavarodottan szaglássza a levegőt, ide-oda kapkodja a fejét, míg végül nem túl elmés tekintetét Williänre veti, fejét kissé oldalra fordítja. Miután a fiúnak alkalma nyílt megnézni az állatkát, Rinan a vállához emeli, és megvárja, míg a patkány ülőhelyet talál magának.*
- Rágcsa a neve.
*Mosolyog Williänre, miközben megvakargatja a kisállat fejét. Mulattatja a reakció, melyet pillantásuk találkozása kivált a fiúból, halk kuncogással figyeli, ahogy ajkai szétválnak. Érzi, hogy szavai megijesztik a fiút, csitítóan borzolja össze a haját, rávigyorog.*
- Természetesen nem a te hibád... amúgy sem rossz dolog.
*Vigyora szélesedik, ismét csökkenti a köztük lévő távolságot, érzi, hogy megkedvelte a fiú, és bár talán még észre sem vette, hasonlóképp viszonozza az érzést. Hirtelen ötletnél fogva átöleli Williänt, karja egy mozdulatával megperdíti, hogy háttal legyen neki.*
- Nincs miért aggódnod, ragaszkodom a társaságodhoz.
*Nem nehéz kitalálnia, min gondolkodik a fiú, így akár a tenger hullámai a homokos partot, elmossa kételyeit, mielőtt azok kibontakozhatnának. Williän feje búbja nagyjából nyakszirtjéig ér, bár böngyör tincsei magasabbá teszik, mint amilyen valójában. Jobban megfigyelve testét, Rinan is észreveszi, hogy ugyan vékony, mégis van némi izomzata, noha ez messze nem teszi férfiasabbá külsejét, arca mindent elsöprően fiatalnak mutatja.*
- Elviszlek északra. Egyszer az életben mindenképpen látnod kell.
*Mosolyog, állát kissé lehajolva, a fiú vállán támasztja meg.*
//Veszett nyáj - Williän//
*Kissé megrökönyödött képet vág egy pillanatra a fiú tudatlanságán, de végül elnéző mosolyra vált, ahogy fejével finoman bólint egyet, halkan felnevet.*
- Értem, mire gondolsz. Elsőre kissé talán mogorva népek, de vannak kivételek köztük is.
*Tekintete Eonarinra téved, gyengéd pillantása elárulja, mennyire közel áll hozzá a lány. Hiába gondolkodik, nem tud olyan pillanatra emlékezni, melyben zavarta volna fajtája, nem mintha ijedős típus volna.*
- Az északi hó tényleg gyönyörű... én is hóviharban születtem.
*Elmélkedve bámul maga elé, halvány mosolya mutatja csak, hogy megjelenik előtte a havas táj emlékképe, Williän tincseivel babráló ujjai is lelassulnak kissé, egy apró fejrázással téríti vissza magát.*
- Nekem is van ám egy hasonló családtagom.
*Vigyorodik el bíztatóan, benyúl kabátja alá, egy darabig kutakodik, majd óvatosan egy izgő-mozgó hófehér patkányt húz elő. A kisállat zavarodottan szaglássza a levegőt, ide-oda kapkodja a fejét, míg végül nem túl elmés tekintetét Williänre veti, fejét kissé oldalra fordítja. Miután a fiúnak alkalma nyílt megnézni az állatkát, Rinan a vállához emeli, és megvárja, míg a patkány ülőhelyet talál magának.*
- Rágcsa a neve.
*Mosolyog Williänre, miközben megvakargatja a kisállat fejét. Mulattatja a reakció, melyet pillantásuk találkozása kivált a fiúból, halk kuncogással figyeli, ahogy ajkai szétválnak. Érzi, hogy szavai megijesztik a fiút, csitítóan borzolja össze a haját, rávigyorog.*
- Természetesen nem a te hibád... amúgy sem rossz dolog.
*Vigyora szélesedik, ismét csökkenti a köztük lévő távolságot, érzi, hogy megkedvelte a fiú, és bár talán még észre sem vette, hasonlóképp viszonozza az érzést. Hirtelen ötletnél fogva átöleli Williänt, karja egy mozdulatával megperdíti, hogy háttal legyen neki.*
- Nincs miért aggódnod, ragaszkodom a társaságodhoz.
*Nem nehéz kitalálnia, min gondolkodik a fiú, így akár a tenger hullámai a homokos partot, elmossa kételyeit, mielőtt azok kibontakozhatnának. Williän feje búbja nagyjából nyakszirtjéig ér, bár böngyör tincsei magasabbá teszik, mint amilyen valójában. Jobban megfigyelve testét, Rinan is észreveszi, hogy ugyan vékony, mégis van némi izomzata, noha ez messze nem teszi férfiasabbá külsejét, arca mindent elsöprően fiatalnak mutatja.*
- Elviszlek északra. Egyszer az életben mindenképpen látnod kell.
*Mosolyog, állát kissé lehajolva, a fiú vállán támasztja meg.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1267-1286