Nincs játékban - Üvöltő-szirt
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 7 (121. - 140. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1267-1286
140. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-20 13:03:18
Üzenet elküldve: 2014-10-20 13:03:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Annyira átéli apró közjátékát, hogy észre sem veszi, mennyire féli a gyengécske kölyök minden egyes mozdulatát. Egy pillanatra elveszti önmagát, mintha ez is csak egy macska-egér játék volna, melyben levadássza áldozatát, miután a félelem mozgásképtelenné tette. Nem hallja a lány figyelmeztető hangját, vagy még ha el is jut füléig, egyáltalán nem fogja fel, mintha átadná magát egy sajátos ösztönnek. Nem ez az első alkalom, hogy szörnyeteggé válik, jobban is teszi Will, ha fél tőle. Ám amint a fiú az adrelin adta lökettel ismét elmenekül előle, valamiféle keserűség áramlik a gyomrába, bénultan tekint a fiú után, nevetése a torkára fagy.
Dyn szavai ébresztik fel meglepettségéből, ezért képes a fiú elhagyni a barlangot, mielőtt elérhetné őt. Egy másodperc töredéke alatt előzi meg az emberlányt, nem törődve a viharral jeges tekintetével pásztázza a sziklafalt, a kölyök után kutatva, miközben ismeretlen nyelveken mormolja saját baromságát illető szidásait. Szinte soha sem bánja meg döntéseit, de ezúttal még maga is megérzi, hogy kissé talán túllőtt a célon.
Jóval hamarabb ér a fiú mellé, mint ahogyan a szépség tenné, de pár méteres közelségben lelassítja lépteit, és figyeli, hogy a fiú nem tesz-e kárt magában. ~ Ostoba kölyök. ~ Dühös, amiért ennyire felelőtlen volt, és hagyta egyedül nekivágni a viharnak. Óvatos léptekkel merészkedik elé, ám az időjárás jelentősen megnehezíti dolgát, ha eddig nem ijedt halálra a fiú, a jéghideg esőcseppek áztatta sötétségben kirajzolódó fekete árny csak méginkább alátámasztja nevetséges elméletét, hát még a sötét szempár, amellyel vizslatja. Fogalma sincs, mit kéne tennie, hogy ismét elnyerje Will bizalmát, elvégre azt is nehezen fogja fel, hogy elvesztette őt. A Vörös leányzó ujjai ebben a pillanatban karolják át a fiú vékonyka karját, afféle felmentőseregként érkezve, de ez talán csak még jobban megijeszti a fiút.*
- Emlékszel, mit ígértem?
*Nyugodt, fáradt hangja tisztán érthető még a vihar átható robaja mögött is, ahogy lassan mozogva közelebb lép.*
- Akármilyen szörnyeteggé változhatok, akkor sem bántanám a társaimat. Téged meg pláne nem.
*Határozott tekintettel keresi a fiúét, enyhe bűntudat csillog a fekete íriszek mögött, ahogy átöleli a mafla kölyköt. Megnyugtató lehet, hogy bőre inkább forró, mintsem jéghideg, egy pillanattal később pedig egy jó nagy tüsszentést hallat, ami annál kevésbé vérszívós fordulat.*
*Annyira átéli apró közjátékát, hogy észre sem veszi, mennyire féli a gyengécske kölyök minden egyes mozdulatát. Egy pillanatra elveszti önmagát, mintha ez is csak egy macska-egér játék volna, melyben levadássza áldozatát, miután a félelem mozgásképtelenné tette. Nem hallja a lány figyelmeztető hangját, vagy még ha el is jut füléig, egyáltalán nem fogja fel, mintha átadná magát egy sajátos ösztönnek. Nem ez az első alkalom, hogy szörnyeteggé válik, jobban is teszi Will, ha fél tőle. Ám amint a fiú az adrelin adta lökettel ismét elmenekül előle, valamiféle keserűség áramlik a gyomrába, bénultan tekint a fiú után, nevetése a torkára fagy.
Dyn szavai ébresztik fel meglepettségéből, ezért képes a fiú elhagyni a barlangot, mielőtt elérhetné őt. Egy másodperc töredéke alatt előzi meg az emberlányt, nem törődve a viharral jeges tekintetével pásztázza a sziklafalt, a kölyök után kutatva, miközben ismeretlen nyelveken mormolja saját baromságát illető szidásait. Szinte soha sem bánja meg döntéseit, de ezúttal még maga is megérzi, hogy kissé talán túllőtt a célon.
Jóval hamarabb ér a fiú mellé, mint ahogyan a szépség tenné, de pár méteres közelségben lelassítja lépteit, és figyeli, hogy a fiú nem tesz-e kárt magában. ~ Ostoba kölyök. ~ Dühös, amiért ennyire felelőtlen volt, és hagyta egyedül nekivágni a viharnak. Óvatos léptekkel merészkedik elé, ám az időjárás jelentősen megnehezíti dolgát, ha eddig nem ijedt halálra a fiú, a jéghideg esőcseppek áztatta sötétségben kirajzolódó fekete árny csak méginkább alátámasztja nevetséges elméletét, hát még a sötét szempár, amellyel vizslatja. Fogalma sincs, mit kéne tennie, hogy ismét elnyerje Will bizalmát, elvégre azt is nehezen fogja fel, hogy elvesztette őt. A Vörös leányzó ujjai ebben a pillanatban karolják át a fiú vékonyka karját, afféle felmentőseregként érkezve, de ez talán csak még jobban megijeszti a fiút.*
- Emlékszel, mit ígértem?
*Nyugodt, fáradt hangja tisztán érthető még a vihar átható robaja mögött is, ahogy lassan mozogva közelebb lép.*
- Akármilyen szörnyeteggé változhatok, akkor sem bántanám a társaimat. Téged meg pláne nem.
*Határozott tekintettel keresi a fiúét, enyhe bűntudat csillog a fekete íriszek mögött, ahogy átöleli a mafla kölyköt. Megnyugtató lehet, hogy bőre inkább forró, mintsem jéghideg, egy pillanattal később pedig egy jó nagy tüsszentést hallat, ami annál kevésbé vérszívós fordulat.*
139. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-20 08:24:35
Üzenet elküldve: 2014-10-20 08:24:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak - Will, Rinan//
- Hát jó, te bajod. *Rántja meg a vállát, amikor egy gyenge elutasítással válaszol Will a felkínált rumra.* De ne mondd, hogy nem szóltam. *Meglepetten tapasztalja, hogy a fiú mennyire gyereklelkű, még annak ellenére is, hogy Nadae elmondása alapján olyan túl sokkal nem is fiatalabb náluk. Sőt, talán még a sajnálat, vagy szánakozás csökevényes formája is megjelenik lelkében, ami igen szokatlan tőle. Látván a kölyök könnyeit, hirtelen nem is tudja hova tenni a helyzetet, lévén, hogy nem tudja kezelni az ilyeneket. Még az is meglehet, hogy ha csak egy igen rövidke pillanatra is, de megbánta, hogy rájátszott szegény ifjú félelmeire. Épp keresi a szavakat, amivel némileg javíthatna a helyzeten. Legyen vele kemény és szóljon rá, hogy kapja össze magát, ne fakadjon sírva, mint egy kisgyerek? Vagy legyen gyengéd, mint az anyák, ölelgesse meg és mondja el neki, hogy mindez csak hazugság és Rinan nem fog vérszívó démonná változni? Lángoló haja alatt cikáznak a gondolatok, ám mielőtt még bármit is mondhatna, megjelenik az elf. A férfi szavai megdöbbentik. Bár sosem ismerné be, de még ő maga is elbizonytalanodik, hogy most tényleg valami sötét lénnyel van-e dolguk, vagy csak a Bájgúnár ijesztgeti a fiút. Amikor odalép hozzájuk és leguggol, fejét kicsit hátrébb húzva figyeli az eseményt, és szinte várja, hogy mikor ismeri be a hegyesfülű, hogy csak a bolondját járatta Willel. Ez nem következik be, sőt sokkal inkább ijesztő, amit művel. Megdermedve nézi, ahogy játszik a kölyökkel, ám amikor az beleharap a másik érintetlen és vélhetőleg igen puha bőrébe.*
- Hé! Elég lesz már! *Kiált rá, de Rinan már végzett is. Kacagva hátrahúzódik. Dyn még inkább meglepődik, amikor a kamasz felborítva Rinant, és megborítva a rumos üveget (amelyet reflexeinek és alkoholizmusának hála, a vöröskének még sikerül időben elkapnia) felpattan és nem foglalkozva sem velük, sem a maszkossal, sem a kinti ítéletidővel, kirohan a barlangból. Ekkorra már Dynben is megérik némi felelősségérzet, vagy féltés, hogy a kinti időben, a csúszós sziklákon nehogy baja legyen a kölyöknek, ha már idefele is elcsúszott. Amilyen gyorsan csak tud felegyenesedik és idegesen néz az elfre, majd, ha sikerül elkapnia, a fülénél fogva húzza fel a földről.*
- Mi pedig most szépen utánamegyünk. *Mondja kissé keményen. Meglehet persze, hogy a férfi cseppet sem ad a nő szavára, de látván, hogy milyen gondosan (és furcsa eszközökkel) igyekezett ellátni a kölyök sérüléseit, meglehet már mondani sem kell neki. Hisz ők ketten érték ezt el a fiúnál, s bár ráfért egy kis lecke, azt azért nem szeretné, ha a hegyes sziklák felnyársalnák. Int Nadaenak, akinek reakciójától már előre fél, majd Will után rohan, remélhetőleg Rinannal a nyomában. Bár a kölyök egész gyors lehet, de szerencséjükre annak blökije azért még nem nőtt akkorára, hogy pillanatok alatt lehagyja őket, így azt követi. Ráadásul ilyen gyorsan azért a srác sem tud kicsúszni a kezeik közül, így még van esély, hogy azelőtt elkapják, mielőtt még megindulhatna lefelé az esővíztől csúszós köveken.
Kiérvén a barlangból, persze nehezíti a dolgát a fejére és szemébe ömlő esővíz. Az ég hatalmasat dörren a fejük felett, s fenyegető villámait szórja, mint valami ijesztő kísértet históriában.*
- Will! *Kiáltja a kölyök után, bár amilyen eszelősen megindult a barlangból, annak esélye, hogy nevének hallatán vissza is forduljon, igen csekélyke, főleg, ha meglátja, hogy Rinan is vele van. Pillanatra megáll, s, hogy a homlokáról lecsorgó tiszta víz ne homályosítsa el látását, kezét a szemöldökéhez emeli, hogy felfoghassa az esőt, és ha rövid pillanatra is tisztábban láthasson.* ~Átkozott legyek, ha látok valamit!~ *Dörmög magában, de azért egy homályos, morgásban levő foltot sikerül kiszúrnia, így hát azután indul meg futva. Közelebb érve, már a szőrpamacsot is látja, így célpontjában immár teljesen biztos lehet. Ha neki sikerül elérnie hamarabb a kölyköt, vagy az nem csúszik meg, ugrik arrébb, akkor ruhájánál fogva húzza vissza, amint eléri. Ha Rinannak sikerül, akkor csak segédkezik a fiú lefogásában, bármelyik helyzet is álljon elő, mindenképp ugyanaz lesz a reakciója, mint az anyukáknak, amikor a gyerekük elesik és beveri a fejét. Ingerülten kiált a kölyökre.*
- Megőrültél? Meg is halhatsz ebben az időben! *Kijárna mellé egy kiadós pofon is, de ő nem az a fajta, és valószínűleg az előállt helyzeten sem segítene többet, ha a halálra rémült kölyköt még fizikailag is bántalmazná. De azért kellően ideges, s, ahogy az égbolt fehér villámokkal terjeszti a haragját, sötétedik is, és a lány egészen az alsóneműjéig elázott, egészen ijesztő látványt is nyújthat.* - Rinan csak tréfált, nincsenek vérszívók.
- Hát jó, te bajod. *Rántja meg a vállát, amikor egy gyenge elutasítással válaszol Will a felkínált rumra.* De ne mondd, hogy nem szóltam. *Meglepetten tapasztalja, hogy a fiú mennyire gyereklelkű, még annak ellenére is, hogy Nadae elmondása alapján olyan túl sokkal nem is fiatalabb náluk. Sőt, talán még a sajnálat, vagy szánakozás csökevényes formája is megjelenik lelkében, ami igen szokatlan tőle. Látván a kölyök könnyeit, hirtelen nem is tudja hova tenni a helyzetet, lévén, hogy nem tudja kezelni az ilyeneket. Még az is meglehet, hogy ha csak egy igen rövidke pillanatra is, de megbánta, hogy rájátszott szegény ifjú félelmeire. Épp keresi a szavakat, amivel némileg javíthatna a helyzeten. Legyen vele kemény és szóljon rá, hogy kapja össze magát, ne fakadjon sírva, mint egy kisgyerek? Vagy legyen gyengéd, mint az anyák, ölelgesse meg és mondja el neki, hogy mindez csak hazugság és Rinan nem fog vérszívó démonná változni? Lángoló haja alatt cikáznak a gondolatok, ám mielőtt még bármit is mondhatna, megjelenik az elf. A férfi szavai megdöbbentik. Bár sosem ismerné be, de még ő maga is elbizonytalanodik, hogy most tényleg valami sötét lénnyel van-e dolguk, vagy csak a Bájgúnár ijesztgeti a fiút. Amikor odalép hozzájuk és leguggol, fejét kicsit hátrébb húzva figyeli az eseményt, és szinte várja, hogy mikor ismeri be a hegyesfülű, hogy csak a bolondját járatta Willel. Ez nem következik be, sőt sokkal inkább ijesztő, amit művel. Megdermedve nézi, ahogy játszik a kölyökkel, ám amikor az beleharap a másik érintetlen és vélhetőleg igen puha bőrébe.*
- Hé! Elég lesz már! *Kiált rá, de Rinan már végzett is. Kacagva hátrahúzódik. Dyn még inkább meglepődik, amikor a kamasz felborítva Rinant, és megborítva a rumos üveget (amelyet reflexeinek és alkoholizmusának hála, a vöröskének még sikerül időben elkapnia) felpattan és nem foglalkozva sem velük, sem a maszkossal, sem a kinti ítéletidővel, kirohan a barlangból. Ekkorra már Dynben is megérik némi felelősségérzet, vagy féltés, hogy a kinti időben, a csúszós sziklákon nehogy baja legyen a kölyöknek, ha már idefele is elcsúszott. Amilyen gyorsan csak tud felegyenesedik és idegesen néz az elfre, majd, ha sikerül elkapnia, a fülénél fogva húzza fel a földről.*
- Mi pedig most szépen utánamegyünk. *Mondja kissé keményen. Meglehet persze, hogy a férfi cseppet sem ad a nő szavára, de látván, hogy milyen gondosan (és furcsa eszközökkel) igyekezett ellátni a kölyök sérüléseit, meglehet már mondani sem kell neki. Hisz ők ketten érték ezt el a fiúnál, s bár ráfért egy kis lecke, azt azért nem szeretné, ha a hegyes sziklák felnyársalnák. Int Nadaenak, akinek reakciójától már előre fél, majd Will után rohan, remélhetőleg Rinannal a nyomában. Bár a kölyök egész gyors lehet, de szerencséjükre annak blökije azért még nem nőtt akkorára, hogy pillanatok alatt lehagyja őket, így azt követi. Ráadásul ilyen gyorsan azért a srác sem tud kicsúszni a kezeik közül, így még van esély, hogy azelőtt elkapják, mielőtt még megindulhatna lefelé az esővíztől csúszós köveken.
Kiérvén a barlangból, persze nehezíti a dolgát a fejére és szemébe ömlő esővíz. Az ég hatalmasat dörren a fejük felett, s fenyegető villámait szórja, mint valami ijesztő kísértet históriában.*
- Will! *Kiáltja a kölyök után, bár amilyen eszelősen megindult a barlangból, annak esélye, hogy nevének hallatán vissza is forduljon, igen csekélyke, főleg, ha meglátja, hogy Rinan is vele van. Pillanatra megáll, s, hogy a homlokáról lecsorgó tiszta víz ne homályosítsa el látását, kezét a szemöldökéhez emeli, hogy felfoghassa az esőt, és ha rövid pillanatra is tisztábban láthasson.* ~Átkozott legyek, ha látok valamit!~ *Dörmög magában, de azért egy homályos, morgásban levő foltot sikerül kiszúrnia, így hát azután indul meg futva. Közelebb érve, már a szőrpamacsot is látja, így célpontjában immár teljesen biztos lehet. Ha neki sikerül elérnie hamarabb a kölyköt, vagy az nem csúszik meg, ugrik arrébb, akkor ruhájánál fogva húzza vissza, amint eléri. Ha Rinannak sikerül, akkor csak segédkezik a fiú lefogásában, bármelyik helyzet is álljon elő, mindenképp ugyanaz lesz a reakciója, mint az anyukáknak, amikor a gyerekük elesik és beveri a fejét. Ingerülten kiált a kölyökre.*
- Megőrültél? Meg is halhatsz ebben az időben! *Kijárna mellé egy kiadós pofon is, de ő nem az a fajta, és valószínűleg az előállt helyzeten sem segítene többet, ha a halálra rémült kölyköt még fizikailag is bántalmazná. De azért kellően ideges, s, ahogy az égbolt fehér villámokkal terjeszti a haragját, sötétedik is, és a lány egészen az alsóneműjéig elázott, egészen ijesztő látványt is nyújthat.* - Rinan csak tréfált, nincsenek vérszívók.
138. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-19 21:12:55
Üzenet elküldve: 2014-10-19 21:12:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak - Rinan //
*A világot homályos foltokká torzító, kövér könnycseppek mögül pillant el Rinan felé, akinek ördögi nevetése ezernyi szilánkként pattan vissza a barlang falairól, s olybá tűnik, mindegyik a mellkasába, gyomrába kíván fúródni. Ó igen, a félelem, a rettegés, a szomorúság általa eddig alig tapasztalt elegye költözik a bensőjébe, amint a férfi lépteinek ütemes koppanásai egyre közelebbről visszhangoznak a füleiben.
Valósággal féli az elfet, pedig ez idáig az életét is rá merte volna bízni, most viszont úgy reszket a vérével színezett fogak láttán, akár a száraz falevél egy őszi, széltől fagyos éjjelen. A vörös szépségnek is feltűnhet, hogy eddig pusztán csak a hüppögésétől remegő izmai pattanásig feszülnek, koszos, vékony ujjai pedig a sziklát marják, amin épp ücsörög.
Érdekes dolog a siheder elméjének világa, hiszen olyan, mintha egy teljesen más valóságot élne meg, mint a többiek, akik egyszerűen csak szórakoznak és húzzák az agyát. Az ő tapasztalásukban, melyet nevezhetünk normálisnak is, ez az egész vérszívó hablaty nem több, mint egy jó tréfa, amivel kicsit ráijeszthetnek az együgyű bongyorira, közben leápolják aztán legalább nyugton lesz az estére, viszont Williän valósága egészen másképpen fest. Ő komolyan elhiszi, hogy mondhatni legjobb barátja a barlang lakói közül most egy gyilkos lénnyé vált, akinek feltett szándéka, hogy kioltsa az ő életét.
Azt nem lehet kétségbe vonni, hogy amit eddig a hölgyek szép szóval kívántak az elméjébe vésni, azt most egy ilyen gonosz és ádáz tréfa nyomán sikerül előidéznie a Bájgúnárnak, no meg a Vöröskének, de leginkább önmagának. Elérték, hogy féljen, hogy bizalmatlan legyen... Pusztán az ismeretlen érzések megtapasztalásától is kiborul, nem hogy még Rinan is rátegyen egy lapáttal a halálhírét hozó – amúgy rettentően költői – mondókájával, így hát, amikor már előtte guggol, jószerivel majdnem elájul a testét kínzó idegen reakciók nyomán.
Könnyektől csillanó szemeit nem meri a férfire emelni, s amennyire csak tudja, összehúzza magát. Kezeit is összeszorítja a mellkasa előtt, kipirosodott ajkai pedig résnyire nyílottan teszik lehetővé a feszült, egymást gyorsan követő légvételeket. A szívét a torkában érzi dobogni, s mintha a feje is fel akarna robbanni a forróságtól, ami hirtelen elönti, ám csakugyan pillanatok vannak hátra addig, ameddig a vérében felsűrűsödő adrenalin menekülésre nem készteti.*
- Ne bánts... *Nyöszörgi alig hallhatóan, miközben összerezzen a nyakát ért simításra, a pontot az i-re viszont a halálos harapást imitáló kis támadás teszi fel, amelyre meglepően heves reakciót tanúsít.
Ijedtében felkiált, majd amennyire a bőre alatt domborodó, árnyalt izmok lehetővé teszik, ellöki magától Rinant, és felpattanva a szikláról kezd el ismét rohanni, azonban most nem valakinek az oltalmáért, hanem egyenesen a barlang kijárata felé, hogy a tengerparton fekvő kunyhójában lelhessen biztos menedékre. Talán még a rumos üveget is felborítja, esetleg kilöki a vörös nőszemély kezéből, annyira hirtelen és erőteljesen robbant ki közülük. Gombolyag néhány pillanatig csak bámul gazdájára, mert ez még neki is túl gyors volt, hogy piciny elméjével felfoghassa, amikor viszont rádöbben, hogy épp olajra lépnek, akkor ő is elkezdi szedni sonkás kis lábait, s annál gyorsabban üget a siheder után, aki addigra már ki is jutott a rejtekhelyről.
Nem zavarja, hogy az eső még mindig szakad, az sem rettenti el, hogy a feje fölött cikáznak a hangzatos dörrenésekkel kísért fényes, égi jelenségek, egyszerűen csak rohan, mint akinek teljesen elmentek otthonról, pedig csupán az életét kívánja menteni. A nagy sietségben viszont kétséges, hogy le fog-e tudni érni épségben a víztől csúszós sziklákon, mert ilyen veszélyes környéken s körülmények között csoda lesz, ha egy esés következtében nem zuhan alá valahol a mélybe, hogy az egyszerű tréfa nyomán végül valóban halálát lelje.
És ha ez nem lenne elegendő, mellette még zokog is a rettenettől, no meg az árulástól, ami érte, szóval a túlélési esélyei most alacsonyabbak, mint életében valaha, persze az nem kétséges, hogy a gyengeelméjűek szerencséje mindig mellette pártolt, különben már réges-rég alulról szagolná azt a bizonyos ibolyát.*
*A világot homályos foltokká torzító, kövér könnycseppek mögül pillant el Rinan felé, akinek ördögi nevetése ezernyi szilánkként pattan vissza a barlang falairól, s olybá tűnik, mindegyik a mellkasába, gyomrába kíván fúródni. Ó igen, a félelem, a rettegés, a szomorúság általa eddig alig tapasztalt elegye költözik a bensőjébe, amint a férfi lépteinek ütemes koppanásai egyre közelebbről visszhangoznak a füleiben.
Valósággal féli az elfet, pedig ez idáig az életét is rá merte volna bízni, most viszont úgy reszket a vérével színezett fogak láttán, akár a száraz falevél egy őszi, széltől fagyos éjjelen. A vörös szépségnek is feltűnhet, hogy eddig pusztán csak a hüppögésétől remegő izmai pattanásig feszülnek, koszos, vékony ujjai pedig a sziklát marják, amin épp ücsörög.
Érdekes dolog a siheder elméjének világa, hiszen olyan, mintha egy teljesen más valóságot élne meg, mint a többiek, akik egyszerűen csak szórakoznak és húzzák az agyát. Az ő tapasztalásukban, melyet nevezhetünk normálisnak is, ez az egész vérszívó hablaty nem több, mint egy jó tréfa, amivel kicsit ráijeszthetnek az együgyű bongyorira, közben leápolják aztán legalább nyugton lesz az estére, viszont Williän valósága egészen másképpen fest. Ő komolyan elhiszi, hogy mondhatni legjobb barátja a barlang lakói közül most egy gyilkos lénnyé vált, akinek feltett szándéka, hogy kioltsa az ő életét.
Azt nem lehet kétségbe vonni, hogy amit eddig a hölgyek szép szóval kívántak az elméjébe vésni, azt most egy ilyen gonosz és ádáz tréfa nyomán sikerül előidéznie a Bájgúnárnak, no meg a Vöröskének, de leginkább önmagának. Elérték, hogy féljen, hogy bizalmatlan legyen... Pusztán az ismeretlen érzések megtapasztalásától is kiborul, nem hogy még Rinan is rátegyen egy lapáttal a halálhírét hozó – amúgy rettentően költői – mondókájával, így hát, amikor már előtte guggol, jószerivel majdnem elájul a testét kínzó idegen reakciók nyomán.
Könnyektől csillanó szemeit nem meri a férfire emelni, s amennyire csak tudja, összehúzza magát. Kezeit is összeszorítja a mellkasa előtt, kipirosodott ajkai pedig résnyire nyílottan teszik lehetővé a feszült, egymást gyorsan követő légvételeket. A szívét a torkában érzi dobogni, s mintha a feje is fel akarna robbanni a forróságtól, ami hirtelen elönti, ám csakugyan pillanatok vannak hátra addig, ameddig a vérében felsűrűsödő adrenalin menekülésre nem készteti.*
- Ne bánts... *Nyöszörgi alig hallhatóan, miközben összerezzen a nyakát ért simításra, a pontot az i-re viszont a halálos harapást imitáló kis támadás teszi fel, amelyre meglepően heves reakciót tanúsít.
Ijedtében felkiált, majd amennyire a bőre alatt domborodó, árnyalt izmok lehetővé teszik, ellöki magától Rinant, és felpattanva a szikláról kezd el ismét rohanni, azonban most nem valakinek az oltalmáért, hanem egyenesen a barlang kijárata felé, hogy a tengerparton fekvő kunyhójában lelhessen biztos menedékre. Talán még a rumos üveget is felborítja, esetleg kilöki a vörös nőszemély kezéből, annyira hirtelen és erőteljesen robbant ki közülük. Gombolyag néhány pillanatig csak bámul gazdájára, mert ez még neki is túl gyors volt, hogy piciny elméjével felfoghassa, amikor viszont rádöbben, hogy épp olajra lépnek, akkor ő is elkezdi szedni sonkás kis lábait, s annál gyorsabban üget a siheder után, aki addigra már ki is jutott a rejtekhelyről.
Nem zavarja, hogy az eső még mindig szakad, az sem rettenti el, hogy a feje fölött cikáznak a hangzatos dörrenésekkel kísért fényes, égi jelenségek, egyszerűen csak rohan, mint akinek teljesen elmentek otthonról, pedig csupán az életét kívánja menteni. A nagy sietségben viszont kétséges, hogy le fog-e tudni érni épségben a víztől csúszós sziklákon, mert ilyen veszélyes környéken s körülmények között csoda lesz, ha egy esés következtében nem zuhan alá valahol a mélybe, hogy az egyszerű tréfa nyomán végül valóban halálát lelje.
És ha ez nem lenne elegendő, mellette még zokog is a rettenettől, no meg az árulástól, ami érte, szóval a túlélési esélyei most alacsonyabbak, mint életében valaha, persze az nem kétséges, hogy a gyengeelméjűek szerencséje mindig mellette pártolt, különben már réges-rég alulról szagolná azt a bizonyos ibolyát.*
137. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-19 19:28:42
Üzenet elküldve: 2014-10-19 19:28:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Mondhatjuk, hogy egy elf életében - pláne Rinanéban - igen ritkán akad olyan helyzet, amely kiváltképpen meglepetté, vagy tanácstalanná tehetné. Ebben nagy részben benne van, hogy népük nemcsak feljebb való és tapasztalatban igencsak bővelkedő, de mindemellett hosszas történelmet tudhatnak maguk mögött.
Mégis, az apró emberfiúcska kifejezetten váratlan pánikrohama még Rinanba is belefojtja a szót, ugyanis eltart egy darabig, mire maga is felfogja, mire utal a böngyör fürtök takarta gyenge elmébe szorult tudatlan, és legalább ennyire alaptalan félelem. Hosszúfülű barátunk nyilvánvalóan egészen más történeteken nőtt fel, mégis volt már alkalma betekintést nyerni az emberek ostoba legendáiba. Persze ezek a történetek soha nem kötötték le igazán, elvégre egyetlen krónikáskötet sem lehet rémisztőbb a valóságnál, márpedig abban nem találkozott hasonló lényekkel. Ennek ellenére azonban nem kifejezetten zavarja, hogy holmi vérszívókhoz hasonlítják, ugyanis az emberek nem csak félik, de nagyrabecsülik ezeket a gusztustalan lényeket.
Éles kacaja betölti a barlang falát, ahogy a kölyök elmenekül karmai közül, és hamár a Vörös szépség is beszáll a játékba, kénytelen lesz maga is kivenni a részét belőle. Lassan emelkedik fel a szikla mellől, amelyen nemrég még a fiút pihentette, majd vöröslő fogait villantó vigyorral nyalja le a megmaradt vért ajkairól, egy pillanatra szemeit is lehunyja, mintha kihasználná idejét, hogy élvezkedjen az elé táruló fémes ízvilágon.*
- Ha már így lelepleztél, áruld el, érzed-e már az igazi félelem ízét? *Ráérős léptekkel indul meg a komikus páros felé, elvégre még létező valója elől sem menekülhetnének el.* Érzed-e, ahogy behatol az izmaidba, egyenként bénítva le tagjaidat... *alig pár lépésnyire áll tőlük, fekete tekintete a kölyök pillantását keresi, hogy megigézve tartsa fogva azt.* Kegyelemért könyörögnél, de a hangok a torkodra fagynak, a bőröd ég, a szemgolyóid vérben úsznak... *Mit sem törődve a lány jelenlétével, leguggol a valószínűleg már reszkető fiú mellé, fülébe lehellve a folytatást.* Már csak egy kegyetlen kacaj hívogat a túlvilágra... *Tenyerét finoman csúsztatja végig a fiú nyakának vonalán válláig, ahogyan előtte tette megannyi leányzóval, majd ajkaival nyakához közelítve, vérfagyasztó éhséggel ejti ki utolsó szavait.* Az enyém vagy. *Váratlan gyorsasággal harap rá a kölyök bőrére, persze valójában alig érinti meg fogaival, de a megfelelő hatást talán evvel is elérhette a fiúnál. Hangosan nevetve, immár visszatért mosolyával, szemeit törölgetve hátrál el, majd támaszkodik meg tenyerein, mint aki jól végezte dolgát. Ami azt illeti, még élvezte is a szerepet, így megfordul a fejében, hogy hasonló poénokkal elterjeszthetné vérszívó mivoltát.*
*Mondhatjuk, hogy egy elf életében - pláne Rinanéban - igen ritkán akad olyan helyzet, amely kiváltképpen meglepetté, vagy tanácstalanná tehetné. Ebben nagy részben benne van, hogy népük nemcsak feljebb való és tapasztalatban igencsak bővelkedő, de mindemellett hosszas történelmet tudhatnak maguk mögött.
Mégis, az apró emberfiúcska kifejezetten váratlan pánikrohama még Rinanba is belefojtja a szót, ugyanis eltart egy darabig, mire maga is felfogja, mire utal a böngyör fürtök takarta gyenge elmébe szorult tudatlan, és legalább ennyire alaptalan félelem. Hosszúfülű barátunk nyilvánvalóan egészen más történeteken nőtt fel, mégis volt már alkalma betekintést nyerni az emberek ostoba legendáiba. Persze ezek a történetek soha nem kötötték le igazán, elvégre egyetlen krónikáskötet sem lehet rémisztőbb a valóságnál, márpedig abban nem találkozott hasonló lényekkel. Ennek ellenére azonban nem kifejezetten zavarja, hogy holmi vérszívókhoz hasonlítják, ugyanis az emberek nem csak félik, de nagyrabecsülik ezeket a gusztustalan lényeket.
Éles kacaja betölti a barlang falát, ahogy a kölyök elmenekül karmai közül, és hamár a Vörös szépség is beszáll a játékba, kénytelen lesz maga is kivenni a részét belőle. Lassan emelkedik fel a szikla mellől, amelyen nemrég még a fiút pihentette, majd vöröslő fogait villantó vigyorral nyalja le a megmaradt vért ajkairól, egy pillanatra szemeit is lehunyja, mintha kihasználná idejét, hogy élvezkedjen az elé táruló fémes ízvilágon.*
- Ha már így lelepleztél, áruld el, érzed-e már az igazi félelem ízét? *Ráérős léptekkel indul meg a komikus páros felé, elvégre még létező valója elől sem menekülhetnének el.* Érzed-e, ahogy behatol az izmaidba, egyenként bénítva le tagjaidat... *alig pár lépésnyire áll tőlük, fekete tekintete a kölyök pillantását keresi, hogy megigézve tartsa fogva azt.* Kegyelemért könyörögnél, de a hangok a torkodra fagynak, a bőröd ég, a szemgolyóid vérben úsznak... *Mit sem törődve a lány jelenlétével, leguggol a valószínűleg már reszkető fiú mellé, fülébe lehellve a folytatást.* Már csak egy kegyetlen kacaj hívogat a túlvilágra... *Tenyerét finoman csúsztatja végig a fiú nyakának vonalán válláig, ahogyan előtte tette megannyi leányzóval, majd ajkaival nyakához közelítve, vérfagyasztó éhséggel ejti ki utolsó szavait.* Az enyém vagy. *Váratlan gyorsasággal harap rá a kölyök bőrére, persze valójában alig érinti meg fogaival, de a megfelelő hatást talán evvel is elérhette a fiúnál. Hangosan nevetve, immár visszatért mosolyával, szemeit törölgetve hátrál el, majd támaszkodik meg tenyerein, mint aki jól végezte dolgát. Ami azt illeti, még élvezte is a szerepet, így megfordul a fejében, hogy hasonló poénokkal elterjeszthetné vérszívó mivoltát.*
136. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-19 17:33:05
Üzenet elküldve: 2014-10-19 17:33:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak - Dyntina //
*Tény és való, hogy Nadae biztosabb menedék lett volna, mint a még ismeretlen leányzó - bár nála az ismeretség nem sokat nyom a latba -, azonban a Rinant is kezelni képes, rumtól ittas kalózkapitány épp úgy helyezkedik, hogy menekülés közben előbb érte el Dyntinát, mint őméltóságát. Abban meg valahogy nem kételkedik, hogy megvédené-e a Vöröske, még csak egy kósza gondolat formájában sem fordul meg az elméjében, hogy netán aljas módon a vérszívó elé veti, vagy kecses csípőmozdulattal odébb lép, felkínálva őt a rémség óhajára, pusztán csak didereg mögötte, és elhűlve hallgatja a bájos ajkakról lecsorduló baljóslatú szavakat.*
- K-komolyan...? *Hebegi ijedten, miközben tovább szipog, azonban könnyek nem akarnak előbújni a szemhéjai mögül. Nem, még nem, ahhoz túlzottan fél még, és ezen egyáltalán nem segít a lány gonoszkodása, bár a védelem tudata azért enyhít valamicskét a rettegésén. Ennek köszönhető, hogy egyáltalán meg lehet mozdítani a helyéről, merthogy néhány pillanattal korábban teljesen földbe gyökerezett a lába, és olyannyira megfeszültek az izmai, hogy nem lett volna, aki kiimádkozza az állapotából. Persze szerencsére mégis akadt egy jótevő, a vörös fürtökkel megáldott szépség formájában, s talán azért lehetett sikeres a nyugtatgatása, mert a feszültség tetőpontját is ő maga idézte elő a sihedernél.
Szóval, végül bólint egy aprócskát, és egészen maga alatt, az orrát lógatva követi Dynti irányítását. Zöldeskék íriszeit a földön függeszti, figyelve a földön hátrahagyott finom kis cseppeket, melyeknek mély bordó színe könnyeden elvegyül a barlang sötét szikláin. Pontosabban vegyülne, ha Gombolyag nem azzal ütné el az idejét mögötte, hogy felnyalja a földről a fémes ízű nedvet. Már akkor tetszett neki az illata, no meg az aromája, amikor Naxaridával találkoztak a tengerparton, és a nő sérült tenyeréhez furakodhatott, azóta viszont ez az első alkalom, hogy friss vért szimatolhat. Kétségtelen, hogy előidézi benne az ősi vadászösztönöket, azonban annyira nem vérszomjas, hogy a maga két kilójával nekiessen bármelyik barlanglakónak. Megelégszik az étellel, amit kap, bár tény, hogy mindig sütve, főzve kerülnek hozzá a finom falatok.
Mindenesetre néhány lépés megtétele után elfogynak a cseppek, amelyeket felnyalogathatna, így hát lecsüccsen gazdája mellé, aki igen csak bánatosan pillog maga elé. Nem is igazán követi nyomon, hogy mit mesterkedik a nőszemély, tehát csak arra lesz figyelmes, amikor a látóterébe kerül a rumos üveg már nagyon is jól ismert formája. A gyomra egyhamar görcsbe rándul, és kénytelen nyelni egy jó nagyot, hogy összeszedhesse magát az elutasításhoz. Bizonytalanul elpillant Nadae felé is, hátha megmenti a szituációból – bár ő sem tudja, mit remél a nőtől, aki a háromnapi tivornyázás alatt sorra döntötte belé az itókát -, ám olybá tűnik, most egymaga kell, hogy kiálljon az igazáért.
Persze az elhatározás mikéntje sokkalta szebben, bátrabban s határozottabban hangzik, mint a kivitelezés, amely egy bizonytalan fejrázásban nyilvánul meg Dyntina felé, és hacsak nem óhajtja lenyomni a torkán az alkoholt, úgy anélkül vág bele a sebfertőtlenítésbe, ami – ahogy a Vöröske is említette – iszonyatos érzéseket kelt.*
- Megcsúsztam idefelé jövet... *Válaszolja egy hangosabb szisszenést követően, és bár a hangját illetően nem vitte túlzásba kínjainak kimutatását, azonban előtörő, krokodilkönnyei már sokkalta inkább tanúskodnak fájdalmáról. Legalábbis azt hinné az ember, ám Williän mindig képes a lehető legelvetemültebb reakciókat produkálni olyan helyzetekben is, amelyekben más lehetőséget nem várhatna senki.*
- Nem akarom, hogy Rinan vérszívó legyen... *Hüppögi elkeseredetten, mert ahhoz túlzottan megszerette a férfit, hogy többé ne lássa, ne hallhassa akár még a goromba megszólalásait is, amelyek persze nem különösebben szokták megérinteni Will lelkivilágát. Sokkalta inkább sírdogál a tény miatt, hogy a hosszú életű egy gonosz szörnyeteggé változott, mintsem a vérző sebét érő rum végett, ami rettentően csípi.
Most még a kutyáját sem tudja megsimogatni, vagy magához ölelni, csupán felváltva törölgeti az arcára csorduló, forró könnycseppeket, amelyeknek nyomán kipirul a bőre.*
*Tény és való, hogy Nadae biztosabb menedék lett volna, mint a még ismeretlen leányzó - bár nála az ismeretség nem sokat nyom a latba -, azonban a Rinant is kezelni képes, rumtól ittas kalózkapitány épp úgy helyezkedik, hogy menekülés közben előbb érte el Dyntinát, mint őméltóságát. Abban meg valahogy nem kételkedik, hogy megvédené-e a Vöröske, még csak egy kósza gondolat formájában sem fordul meg az elméjében, hogy netán aljas módon a vérszívó elé veti, vagy kecses csípőmozdulattal odébb lép, felkínálva őt a rémség óhajára, pusztán csak didereg mögötte, és elhűlve hallgatja a bájos ajkakról lecsorduló baljóslatú szavakat.*
- K-komolyan...? *Hebegi ijedten, miközben tovább szipog, azonban könnyek nem akarnak előbújni a szemhéjai mögül. Nem, még nem, ahhoz túlzottan fél még, és ezen egyáltalán nem segít a lány gonoszkodása, bár a védelem tudata azért enyhít valamicskét a rettegésén. Ennek köszönhető, hogy egyáltalán meg lehet mozdítani a helyéről, merthogy néhány pillanattal korábban teljesen földbe gyökerezett a lába, és olyannyira megfeszültek az izmai, hogy nem lett volna, aki kiimádkozza az állapotából. Persze szerencsére mégis akadt egy jótevő, a vörös fürtökkel megáldott szépség formájában, s talán azért lehetett sikeres a nyugtatgatása, mert a feszültség tetőpontját is ő maga idézte elő a sihedernél.
Szóval, végül bólint egy aprócskát, és egészen maga alatt, az orrát lógatva követi Dynti irányítását. Zöldeskék íriszeit a földön függeszti, figyelve a földön hátrahagyott finom kis cseppeket, melyeknek mély bordó színe könnyeden elvegyül a barlang sötét szikláin. Pontosabban vegyülne, ha Gombolyag nem azzal ütné el az idejét mögötte, hogy felnyalja a földről a fémes ízű nedvet. Már akkor tetszett neki az illata, no meg az aromája, amikor Naxaridával találkoztak a tengerparton, és a nő sérült tenyeréhez furakodhatott, azóta viszont ez az első alkalom, hogy friss vért szimatolhat. Kétségtelen, hogy előidézi benne az ősi vadászösztönöket, azonban annyira nem vérszomjas, hogy a maga két kilójával nekiessen bármelyik barlanglakónak. Megelégszik az étellel, amit kap, bár tény, hogy mindig sütve, főzve kerülnek hozzá a finom falatok.
Mindenesetre néhány lépés megtétele után elfogynak a cseppek, amelyeket felnyalogathatna, így hát lecsüccsen gazdája mellé, aki igen csak bánatosan pillog maga elé. Nem is igazán követi nyomon, hogy mit mesterkedik a nőszemély, tehát csak arra lesz figyelmes, amikor a látóterébe kerül a rumos üveg már nagyon is jól ismert formája. A gyomra egyhamar görcsbe rándul, és kénytelen nyelni egy jó nagyot, hogy összeszedhesse magát az elutasításhoz. Bizonytalanul elpillant Nadae felé is, hátha megmenti a szituációból – bár ő sem tudja, mit remél a nőtől, aki a háromnapi tivornyázás alatt sorra döntötte belé az itókát -, ám olybá tűnik, most egymaga kell, hogy kiálljon az igazáért.
Persze az elhatározás mikéntje sokkalta szebben, bátrabban s határozottabban hangzik, mint a kivitelezés, amely egy bizonytalan fejrázásban nyilvánul meg Dyntina felé, és hacsak nem óhajtja lenyomni a torkán az alkoholt, úgy anélkül vág bele a sebfertőtlenítésbe, ami – ahogy a Vöröske is említette – iszonyatos érzéseket kelt.*
- Megcsúsztam idefelé jövet... *Válaszolja egy hangosabb szisszenést követően, és bár a hangját illetően nem vitte túlzásba kínjainak kimutatását, azonban előtörő, krokodilkönnyei már sokkalta inkább tanúskodnak fájdalmáról. Legalábbis azt hinné az ember, ám Williän mindig képes a lehető legelvetemültebb reakciókat produkálni olyan helyzetekben is, amelyekben más lehetőséget nem várhatna senki.*
- Nem akarom, hogy Rinan vérszívó legyen... *Hüppögi elkeseredetten, mert ahhoz túlzottan megszerette a férfit, hogy többé ne lássa, ne hallhassa akár még a goromba megszólalásait is, amelyek persze nem különösebben szokták megérinteni Will lelkivilágát. Sokkalta inkább sírdogál a tény miatt, hogy a hosszú életű egy gonosz szörnyeteggé változott, mintsem a vérző sebét érő rum végett, ami rettentően csípi.
Most még a kutyáját sem tudja megsimogatni, vagy magához ölelni, csupán felváltva törölgeti az arcára csorduló, forró könnycseppeket, amelyeknek nyomán kipirul a bőre.*
135. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-19 16:22:21
Üzenet elküldve: 2014-10-19 16:22:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Vihogó, elmebajos kirohanása után viszonylag kényelmetlenül érzi magát, a réges-régen fejébe beletáplált társasági normák miatt, ám Nadae bátorító mosolya ezt az érzést szét is oszlatja. Rég nem él már olyan közegben, ahol az efféle magánakciókért egy nyakas volt a reakció, s aztán az összes jelenlévő szúrós szemmel nézett rá. De ezek az idők elmúltak, amúgy is egy barlangban gubbaszt, nem pedig egy előkelő családi birtokon. Épp ezért idétlen vigyor kúszik az arcára, majd ismét visszakanyarodva a valóságba, igyekszik komoly tekintettel nézni a többiekre, miközben gyomra egyre kínkeservesebben könyörög ételért. Kétségbeesve néz a főző brigád felé. Eddig talán az események pörgős mivolta következtében, de nem is tűnt fel neki Will sérülése. Egy pillanatra aggódva néz felé, ám úgy látja az elf már úton is van, hogy kezelésbe vegye, még ha igen különleges módszerrel is. Előbb mosolyogva veszi tudomásul, milyen izgató is tud lenni, amikor azt látja, hogy egy férfi, egy nála gyengébbről gondoskodik, így például amikor az amikor Rinan felkapja a Bongyorit, hogy arrébb vigye. Persze nem rest megfigyelni közben a fiút tartó izmokat sem. Annyira el is vonja figyelmét ez az esemény, hogy nem is igazán hallja Nadae újabb rideg és továbbra is kellően bizalmatlan beszédét a maszkos felé. Szemöldöke azonban folyamatosan kúszik felfelé a homlokán, míg egyébként is nagy vágású szemei pedig elkerekednek.*
~Mi a...? Ez megnyalta a sebet?~ *Köpni nyelni nem tud hirtelen. Ugyan sokat nem tud a gyógyításról, hiszen ha sérülése volt, rögtön mellette termett egy-két jó kiállású tengeri fickó, hogy készségesen ellássák sebeit, ám ilyennel még nem találkozott. Agya egyre inkább arra jut, hogy minden bizonnyal ez valami elf taktika lehet, ám sebnyalását követő fintorgása és kérdése nem ezt bizonyítja. Hangosan fel is kacag az akción, ám ez is félbeszakad, amint a kölyök ijedten, őrült futkározós rohamot kap, miközben azt találja kiáltani, hogy Rinan vérszívó. Ez már a többiek figyelmét sem kerülheti el, ő pedig már csak azért sem tud kimaradni a dologból, mert a srác pontosan őt találta meg testőreként. Ez némileg hízelgő is neki, lévén, hogy akár Nadae mögé is bújhatott volna, aki jóval ijesztőbbnek tűnhet, mint Dyn, aki egyébként nem hazudtolja meg önmagát és saját szórakoztatására húz hasznot szegény kölyök riadalmából, mit sem enyhítve azon.*
- Hallottam már ilyenekről, azt mondják, ha egyszer megkóstolja a véred, többet nem tud leállni róla, s mindig többet és többet akar majd. *Mondja sejtelmesen a kölyöknek, s bár, Dynti sem túlságosan felvilágosult a világgal kapcsolatban, hiszen hete sem teltek el mióta elhitte, hogy van olyan kapitány, melyik tüzet képes hányni, de azért ő képes volt Rinan szándékaiból kiolvasni, hogy nem a kölyök vérének kiszívása volt a célja, pláne nem egy ilyen díszes kompánia tagjai között.
A kölyök szőrpamacsa is láthatóan élvezi a helyzetet, s a lány számára egészen aranyos látványt nyújt, ahogy nyelvét lógatva, nagyokat vakkantva rohangál fel-alá.*
- De ne aggódj, nem engedem, hogy bajod legyen. *Veszi elő kacér vigyorát, melyet a kölyök valószínűleg ismételten csak nem tud majd értelmezni, de azért ő kitartó.* - Na gyere. *Karolja vállon a gyereket és arrébb viszi, hogy Rinan "vérszívó hajlamaitól" kellő távolságban lehessen. Leülteti egy szárazabb helyre, majd Nadae felé fordul.*
- Passzold a rumot! *Mondja kissé játékos hangleejtéssel, s ha a kalózka ennek eleget tesz, és ő sikerrel elkapja, amíg a nő feltehetően leordítja a Bájgúnár fejét. Az üveget előbb meghúzza, majd a fiú felé nyújtja. Azt ugyan nem tudja, hogy áll a kölyök az alkohollal, de mivel Dyn most pontosan azt teszi, amit egykor vele is mindig tettek, így egy valamit nagyon is jól tud.* Ez baromira fog csípni, úgyhogy tégy magadnak egy szívességet! *Szemeivel az üveg felé célozgat és mivel igyekszik minél megnyerőbb modorral közeledni Will felé, így remélhetőleg teszi, amit kért. Ha ez megvolt, visszaveszi az üveget és mielőtt még öntene a sebre, még egyszer felnéz a kölyökre, hogy tudja is mi fog történni.*
- Ez kifogja tisztítani, mind a koszt, mind az elf nyálát a sebből. *Kacsint egyet.* Mellesleg, hogy szerezted? *Kérdezi, hogy elvonja a kölyök figyelmét majd kellő mennyiségben (azaz, kellőképpen keveset, hogy ne pocsékolják el a finom nedűt) önt a sebre. Hogy bizonyítsa kedvességét a fiú irányába, amivel nyilvánvaló vannak hátsó szándékai, még a kezét felé nyújtja, hogy ha akarja, nyugodtan szorítsa meg, de persze csak ha nagyon akarja, és nagyon muszáj... *
A hozzászólás írója (Dyntina Danbur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.10.19 16:30:26
*Vihogó, elmebajos kirohanása után viszonylag kényelmetlenül érzi magát, a réges-régen fejébe beletáplált társasági normák miatt, ám Nadae bátorító mosolya ezt az érzést szét is oszlatja. Rég nem él már olyan közegben, ahol az efféle magánakciókért egy nyakas volt a reakció, s aztán az összes jelenlévő szúrós szemmel nézett rá. De ezek az idők elmúltak, amúgy is egy barlangban gubbaszt, nem pedig egy előkelő családi birtokon. Épp ezért idétlen vigyor kúszik az arcára, majd ismét visszakanyarodva a valóságba, igyekszik komoly tekintettel nézni a többiekre, miközben gyomra egyre kínkeservesebben könyörög ételért. Kétségbeesve néz a főző brigád felé. Eddig talán az események pörgős mivolta következtében, de nem is tűnt fel neki Will sérülése. Egy pillanatra aggódva néz felé, ám úgy látja az elf már úton is van, hogy kezelésbe vegye, még ha igen különleges módszerrel is. Előbb mosolyogva veszi tudomásul, milyen izgató is tud lenni, amikor azt látja, hogy egy férfi, egy nála gyengébbről gondoskodik, így például amikor az amikor Rinan felkapja a Bongyorit, hogy arrébb vigye. Persze nem rest megfigyelni közben a fiút tartó izmokat sem. Annyira el is vonja figyelmét ez az esemény, hogy nem is igazán hallja Nadae újabb rideg és továbbra is kellően bizalmatlan beszédét a maszkos felé. Szemöldöke azonban folyamatosan kúszik felfelé a homlokán, míg egyébként is nagy vágású szemei pedig elkerekednek.*
~Mi a...? Ez megnyalta a sebet?~ *Köpni nyelni nem tud hirtelen. Ugyan sokat nem tud a gyógyításról, hiszen ha sérülése volt, rögtön mellette termett egy-két jó kiállású tengeri fickó, hogy készségesen ellássák sebeit, ám ilyennel még nem találkozott. Agya egyre inkább arra jut, hogy minden bizonnyal ez valami elf taktika lehet, ám sebnyalását követő fintorgása és kérdése nem ezt bizonyítja. Hangosan fel is kacag az akción, ám ez is félbeszakad, amint a kölyök ijedten, őrült futkározós rohamot kap, miközben azt találja kiáltani, hogy Rinan vérszívó. Ez már a többiek figyelmét sem kerülheti el, ő pedig már csak azért sem tud kimaradni a dologból, mert a srác pontosan őt találta meg testőreként. Ez némileg hízelgő is neki, lévén, hogy akár Nadae mögé is bújhatott volna, aki jóval ijesztőbbnek tűnhet, mint Dyn, aki egyébként nem hazudtolja meg önmagát és saját szórakoztatására húz hasznot szegény kölyök riadalmából, mit sem enyhítve azon.*
- Hallottam már ilyenekről, azt mondják, ha egyszer megkóstolja a véred, többet nem tud leállni róla, s mindig többet és többet akar majd. *Mondja sejtelmesen a kölyöknek, s bár, Dynti sem túlságosan felvilágosult a világgal kapcsolatban, hiszen hete sem teltek el mióta elhitte, hogy van olyan kapitány, melyik tüzet képes hányni, de azért ő képes volt Rinan szándékaiból kiolvasni, hogy nem a kölyök vérének kiszívása volt a célja, pláne nem egy ilyen díszes kompánia tagjai között.
A kölyök szőrpamacsa is láthatóan élvezi a helyzetet, s a lány számára egészen aranyos látványt nyújt, ahogy nyelvét lógatva, nagyokat vakkantva rohangál fel-alá.*
- De ne aggódj, nem engedem, hogy bajod legyen. *Veszi elő kacér vigyorát, melyet a kölyök valószínűleg ismételten csak nem tud majd értelmezni, de azért ő kitartó.* - Na gyere. *Karolja vállon a gyereket és arrébb viszi, hogy Rinan "vérszívó hajlamaitól" kellő távolságban lehessen. Leülteti egy szárazabb helyre, majd Nadae felé fordul.*
- Passzold a rumot! *Mondja kissé játékos hangleejtéssel, s ha a kalózka ennek eleget tesz, és ő sikerrel elkapja, amíg a nő feltehetően leordítja a Bájgúnár fejét. Az üveget előbb meghúzza, majd a fiú felé nyújtja. Azt ugyan nem tudja, hogy áll a kölyök az alkohollal, de mivel Dyn most pontosan azt teszi, amit egykor vele is mindig tettek, így egy valamit nagyon is jól tud.* Ez baromira fog csípni, úgyhogy tégy magadnak egy szívességet! *Szemeivel az üveg felé célozgat és mivel igyekszik minél megnyerőbb modorral közeledni Will felé, így remélhetőleg teszi, amit kért. Ha ez megvolt, visszaveszi az üveget és mielőtt még öntene a sebre, még egyszer felnéz a kölyökre, hogy tudja is mi fog történni.*
- Ez kifogja tisztítani, mind a koszt, mind az elf nyálát a sebből. *Kacsint egyet.* Mellesleg, hogy szerezted? *Kérdezi, hogy elvonja a kölyök figyelmét majd kellő mennyiségben (azaz, kellőképpen keveset, hogy ne pocsékolják el a finom nedűt) önt a sebre. Hogy bizonyítsa kedvességét a fiú irányába, amivel nyilvánvaló vannak hátsó szándékai, még a kezét felé nyújtja, hogy ha akarja, nyugodtan szorítsa meg, de persze csak ha nagyon akarja, és nagyon muszáj... *
A hozzászólás írója (Dyntina Danbur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.10.19 16:30:26
134. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-19 13:23:31
Üzenet elküldve: 2014-10-19 13:23:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
*Nem érti... Igazán nem érti, miért dobálóznak ily sokat a halál gondolatával, s miért pont az övével, amikor eddig is boldogan eléldegélt mindennemű probléma nélkül. Legalábbis számára a különböző atrocitások, melyek ez idáig érték nem számítottak különösebb figyelmeztető jeleknek, elvégre tudja magáról, hogy nem olyan állhatatos, mint Rinan vagy a Kikötő egyik erős markú matróza, azonban azzal is tisztában van, hogy a természetben a gyengéknek egyedül az lehet kedvező, ha behódolnak és igyekszenek kerülni másokkal a konfliktus helyzeteket. Persze egyértelmű, hogy Williän nem állat, hanem ember, ami azért sok mindenben megváltoztatja az alacsonyabb rendű élőlényeken történő megfigyeléseit, de mivel őt eddig semmi használhatóra nem tanították a munkán kívül, úgy eszébe sem jutott mindez idáig, hogy változtatnia kellene a viselkedésén mások irányába.
Ha belekötöttek, ő eltűrte, ha netán kirabolták, akkor sem akadékoskodott, csak meghajolt a természet rendjének, majd egyszerűen továbblépett. Puszta szerencse csupán, hogy eddig nem botlott velejéig gonosz gyilkosokba, akiknek nem számított volna az ellenállása vagy épp az együttműködése, így is úgyis lekaszabolták volna, amint megszerezték a jussukat.
Ez Will, akinek mások óvó intelmei egyszerű szavak egymás után rendeződése, aki nem érti, miért hazudna bárki az ittlétéről... Képtelen felfogni a Rumos Királynő és a Vöröske mondanivalója mögött húzódó tanulságot, pusztán csak értetlenkedik magában, és letudja egy gondolatbéli legyintéssel.
Mindez persze még azelőtt lejátszódott az igen csak haloványan pislákoló elméjében, mielőtt még a tóhoz lépdelt volna a sérülése miatt, ott viszont már egyáltalán nem tűnődik a figyelmeztetéseken, jobban leköti a Varonar nevezetű, avagy a Maszkos beszámolója a családjáról. Úgy hallgatja, mintha csak délutáni mesét olvasna vajmi ismeretlen kötetből, s ami a leginkább megragadja a figyelmét, azaz aprócska szegmentuma az elbeszélésnek, mely apjának kilétéről szól. El sem tudja képzelni, milyen lehet nem ismerni az atyját, hiszen neki meg csak ő volt.*
- Anya? Az milyen? *Kérdezi egy hosszadalmasabb elmélkedés végett, azzal sem igazán törődve, hogy ezzel megzavarta a két nőszemély faggatózását s a kialakult téma fonalát, persze az is könnyedén megeshet, hogy eltűnődött, csöndes hangja el sem jut a célszemélyhez, főleg, hogy épp ekkor kerül a látóterébe, azaz hanghullámainak akadályába Rinan.*
- Hé, Rinan, hova viszel? A víz kitisztítja. *Akadékoskodik, természetesen nem túl nagy hévvel, így nem is történik másképp az eset, minthogy a sebhelyes arcú férfi kiszedi a tóból, majd lepakolja az egyik alacsonyabb, lapos tetejű sziklára, amelyen máskülönben igen csak kényelmesen érzi magát. Vékony ajkaira ki is ül egy elégedett, boldog mosolyforma, azonban ahogy türkiz íriszei lassan alámerülnek az előtte térdeplő elfre, mondhatni falfehérré válik.
Még sosem tettek ilyesmit vele, nem is tudja hova tenni magában a tényt, hogy a hosszú életű épp a vérét kóstolgatja, ám nem tart sokáig, hogy megmagyarázza magának a groteszk helyzetet vajmi teljesen nyakatekert módon.*
- Ne csináld! *Szól rá igen csak megrettenve, miközben elhúzza sérült lábát, majd mintha el is tűnt volna a fájdalom, felpattan, és elkezd rohanni valamiféle biztonságos helyet keresve.* Rinan egy vérszívó!!! *Kiabálja, hogy értesíthesse a többieket is, miszerint a gyermekek elrettentésére íródott történetekben oly gyakran szereplő vért ivó szörnyeteg most egy kedves barát képében tetszelgett, hogy a megfelelő alkalmat kivárva lecsaphasson áldozataira.
Rettentően komikus, hogy előbb riad halálra egy kitalált lény, semmint a valós veszélyek végett, azonban addig meg sem áll, míg valakinek az oltalmába nem kerülhet. A szerencsés kiválasztott pedig Dyntina lett, aki mögött megbújva néha kipillant, hátha már elmúlt a veszély s Rinan kereket oldott, amiért lebuktatta. Természetesen a nagy mozgolódásra Gombolyag is felpattan a tűz mellől, majd ugatva rohan gazdájával, s bár Williän megállapodik a Vöröske mögött, ő annál jobban élvezi a hangoskodást és rohangálást. Szóval boldogan vágtat fel-le, hagyva ében szőrméjét lágyan lobogni az ellenszélben, illetve rózsaszín nyelvét a pofájának csapódni minden nagyobb mozdulat révén.
Tény, ami tény, a rémesen bugyuta párosnak megint sikeredett felverni a Kárhozottak barlangjának nyugalmát, az egyedüli szerencse pedig abban rejlik, hogy morcos, gyilkosabb társaik most messze járnak az otthon "melegétől".*
- Ugye nem engeditek, hogy megharapjon...? Nem akarok vérszívó lenni... *Szipogja egészen megrettenve az eddig olyannyira megkedvelt elftől, s azzal megint csak nem törődik, hogy a lábán tovább csordogál a vére. Ez most a legkisebb baja az ostobájának, pedig a vörös élet fémes szagára idővel a blöki is felkapja a fejét, majd félretéve a szórakozást üget oda gazdájához, hogy kiderítse, mi történt.*
A hozzászólás írója (Williän Ciraon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.10.19 13:27:12
*Nem érti... Igazán nem érti, miért dobálóznak ily sokat a halál gondolatával, s miért pont az övével, amikor eddig is boldogan eléldegélt mindennemű probléma nélkül. Legalábbis számára a különböző atrocitások, melyek ez idáig érték nem számítottak különösebb figyelmeztető jeleknek, elvégre tudja magáról, hogy nem olyan állhatatos, mint Rinan vagy a Kikötő egyik erős markú matróza, azonban azzal is tisztában van, hogy a természetben a gyengéknek egyedül az lehet kedvező, ha behódolnak és igyekszenek kerülni másokkal a konfliktus helyzeteket. Persze egyértelmű, hogy Williän nem állat, hanem ember, ami azért sok mindenben megváltoztatja az alacsonyabb rendű élőlényeken történő megfigyeléseit, de mivel őt eddig semmi használhatóra nem tanították a munkán kívül, úgy eszébe sem jutott mindez idáig, hogy változtatnia kellene a viselkedésén mások irányába.
Ha belekötöttek, ő eltűrte, ha netán kirabolták, akkor sem akadékoskodott, csak meghajolt a természet rendjének, majd egyszerűen továbblépett. Puszta szerencse csupán, hogy eddig nem botlott velejéig gonosz gyilkosokba, akiknek nem számított volna az ellenállása vagy épp az együttműködése, így is úgyis lekaszabolták volna, amint megszerezték a jussukat.
Ez Will, akinek mások óvó intelmei egyszerű szavak egymás után rendeződése, aki nem érti, miért hazudna bárki az ittlétéről... Képtelen felfogni a Rumos Királynő és a Vöröske mondanivalója mögött húzódó tanulságot, pusztán csak értetlenkedik magában, és letudja egy gondolatbéli legyintéssel.
Mindez persze még azelőtt lejátszódott az igen csak haloványan pislákoló elméjében, mielőtt még a tóhoz lépdelt volna a sérülése miatt, ott viszont már egyáltalán nem tűnődik a figyelmeztetéseken, jobban leköti a Varonar nevezetű, avagy a Maszkos beszámolója a családjáról. Úgy hallgatja, mintha csak délutáni mesét olvasna vajmi ismeretlen kötetből, s ami a leginkább megragadja a figyelmét, azaz aprócska szegmentuma az elbeszélésnek, mely apjának kilétéről szól. El sem tudja képzelni, milyen lehet nem ismerni az atyját, hiszen neki meg csak ő volt.*
- Anya? Az milyen? *Kérdezi egy hosszadalmasabb elmélkedés végett, azzal sem igazán törődve, hogy ezzel megzavarta a két nőszemély faggatózását s a kialakult téma fonalát, persze az is könnyedén megeshet, hogy eltűnődött, csöndes hangja el sem jut a célszemélyhez, főleg, hogy épp ekkor kerül a látóterébe, azaz hanghullámainak akadályába Rinan.*
- Hé, Rinan, hova viszel? A víz kitisztítja. *Akadékoskodik, természetesen nem túl nagy hévvel, így nem is történik másképp az eset, minthogy a sebhelyes arcú férfi kiszedi a tóból, majd lepakolja az egyik alacsonyabb, lapos tetejű sziklára, amelyen máskülönben igen csak kényelmesen érzi magát. Vékony ajkaira ki is ül egy elégedett, boldog mosolyforma, azonban ahogy türkiz íriszei lassan alámerülnek az előtte térdeplő elfre, mondhatni falfehérré válik.
Még sosem tettek ilyesmit vele, nem is tudja hova tenni magában a tényt, hogy a hosszú életű épp a vérét kóstolgatja, ám nem tart sokáig, hogy megmagyarázza magának a groteszk helyzetet vajmi teljesen nyakatekert módon.*
- Ne csináld! *Szól rá igen csak megrettenve, miközben elhúzza sérült lábát, majd mintha el is tűnt volna a fájdalom, felpattan, és elkezd rohanni valamiféle biztonságos helyet keresve.* Rinan egy vérszívó!!! *Kiabálja, hogy értesíthesse a többieket is, miszerint a gyermekek elrettentésére íródott történetekben oly gyakran szereplő vért ivó szörnyeteg most egy kedves barát képében tetszelgett, hogy a megfelelő alkalmat kivárva lecsaphasson áldozataira.
Rettentően komikus, hogy előbb riad halálra egy kitalált lény, semmint a valós veszélyek végett, azonban addig meg sem áll, míg valakinek az oltalmába nem kerülhet. A szerencsés kiválasztott pedig Dyntina lett, aki mögött megbújva néha kipillant, hátha már elmúlt a veszély s Rinan kereket oldott, amiért lebuktatta. Természetesen a nagy mozgolódásra Gombolyag is felpattan a tűz mellől, majd ugatva rohan gazdájával, s bár Williän megállapodik a Vöröske mögött, ő annál jobban élvezi a hangoskodást és rohangálást. Szóval boldogan vágtat fel-le, hagyva ében szőrméjét lágyan lobogni az ellenszélben, illetve rózsaszín nyelvét a pofájának csapódni minden nagyobb mozdulat révén.
Tény, ami tény, a rémesen bugyuta párosnak megint sikeredett felverni a Kárhozottak barlangjának nyugalmát, az egyedüli szerencse pedig abban rejlik, hogy morcos, gyilkosabb társaik most messze járnak az otthon "melegétől".*
- Ugye nem engeditek, hogy megharapjon...? Nem akarok vérszívó lenni... *Szipogja egészen megrettenve az eddig olyannyira megkedvelt elftől, s azzal megint csak nem törődik, hogy a lábán tovább csordogál a vére. Ez most a legkisebb baja az ostobájának, pedig a vörös élet fémes szagára idővel a blöki is felkapja a fejét, majd félretéve a szórakozást üget oda gazdájához, hogy kiderítse, mi történt.*
A hozzászólás írója (Williän Ciraon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.10.19 13:27:12
133. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-19 00:49:38
Üzenet elküldve: 2014-10-19 00:49:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Be kell vallani, hogy Nadae dühe cseppet sem rémíti meg az elfet, sőt, tulajdonképpen a kezdetektől fogva azért szórakozik vele ennyire odaadóan, mert a lány mindig felidegesíti magát a leggyengédebb cseszegetésen is. Persze ők ketten egészen más közegből származnak, Nadae a tengeri fattyúk kölkeként nyilván nem értheti meg az erdőlakó gondolkodását, mégis talán pont ez teszi olyan egzotikussá.
Valójában Rinan még azt is megfontolta, hogy netán hosszabb távra is hűséget mutathatna a lány irányában, azonban efféle botor és igen naív ötleteit megakadályozva egy hasonlóan gyönyörű nőstény csatlakozott köreikbe, felborítva ezzel sötét hétköznapjaikat. Természetesen szó sincs arról, hogy ne örülne a Vörös szépség jelenlétének, és mint kiderült, remekül összhangban is vannak, nagyjából hasonló elveket vallanak az életről, így bizonyára kellemes közösen töltött éjszakák várnak majd rájuk.
Azonban mint már oly gyakran megtörtént ez korábban, most is a böngyör kölyök vonja el figyelmét a nőstényekről, ugyanis valami egészen különös tortúrába fog bele, mely meglehetősen elborzasztja elf barátunk szépérzetét. Annál meglepőbb, hogy a kicsit sem izgalmas, vagy titokzatos személyű maszkos idegen faji mibenléte jobban izgatja, mint tulajdon sérülése, mely úgy tűnik, komolyabb, mint amilyennek elsőre találta.
A többiekkel nem igazán törődve, ahogy van, felkapja a gyereket, kissé odébb viszi, és óvatosan lepakolja. Willnek valamennyire sikerült kitisztítania a sebet, de ennek ellenére még mindig igen csúnyán fest, és Rinan nem kifejezetten bővelkedik e téren részletes ismeretekben, de annyit még ő is tud, hogy a nyál fertőtlenít, úgyhogy villant egy gonosz vigyort a kölyökre.*
- Lehet, hogy ez csípni fog.
*Majd nemes egyszerűséggel végignyalja a sebet, fintorogva kissé a nyelvére érkező véres-sós íz miatt.*
- Mit kéne evvel csinálnom, hogy ne vérezzen?
*Tekint tanácstalanul a kölyökre, mert vele azért mégiscsak sokszor megeshetett már ez.*
*Be kell vallani, hogy Nadae dühe cseppet sem rémíti meg az elfet, sőt, tulajdonképpen a kezdetektől fogva azért szórakozik vele ennyire odaadóan, mert a lány mindig felidegesíti magát a leggyengédebb cseszegetésen is. Persze ők ketten egészen más közegből származnak, Nadae a tengeri fattyúk kölkeként nyilván nem értheti meg az erdőlakó gondolkodását, mégis talán pont ez teszi olyan egzotikussá.
Valójában Rinan még azt is megfontolta, hogy netán hosszabb távra is hűséget mutathatna a lány irányában, azonban efféle botor és igen naív ötleteit megakadályozva egy hasonlóan gyönyörű nőstény csatlakozott köreikbe, felborítva ezzel sötét hétköznapjaikat. Természetesen szó sincs arról, hogy ne örülne a Vörös szépség jelenlétének, és mint kiderült, remekül összhangban is vannak, nagyjából hasonló elveket vallanak az életről, így bizonyára kellemes közösen töltött éjszakák várnak majd rájuk.
Azonban mint már oly gyakran megtörtént ez korábban, most is a böngyör kölyök vonja el figyelmét a nőstényekről, ugyanis valami egészen különös tortúrába fog bele, mely meglehetősen elborzasztja elf barátunk szépérzetét. Annál meglepőbb, hogy a kicsit sem izgalmas, vagy titokzatos személyű maszkos idegen faji mibenléte jobban izgatja, mint tulajdon sérülése, mely úgy tűnik, komolyabb, mint amilyennek elsőre találta.
A többiekkel nem igazán törődve, ahogy van, felkapja a gyereket, kissé odébb viszi, és óvatosan lepakolja. Willnek valamennyire sikerült kitisztítania a sebet, de ennek ellenére még mindig igen csúnyán fest, és Rinan nem kifejezetten bővelkedik e téren részletes ismeretekben, de annyit még ő is tud, hogy a nyál fertőtlenít, úgyhogy villant egy gonosz vigyort a kölyökre.*
- Lehet, hogy ez csípni fog.
*Majd nemes egyszerűséggel végignyalja a sebet, fintorogva kissé a nyelvére érkező véres-sós íz miatt.*
- Mit kéne evvel csinálnom, hogy ne vérezzen?
*Tekint tanácstalanul a kölyökre, mert vele azért mégiscsak sokszor megeshetett már ez.*
132. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-18 17:25:48
Üzenet elküldve: 2014-10-18 17:25:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Dynti, Varonar//
*Ahogy egyre több percet töltenek az új alakkal, úgy bizonyosodik meg róla – mármint a lány számára úgy tűnik – hogy kevésbé olyan együgyű és ostoba, mint azt először hitte. Ennek egyik jele, hogy követte tekintetével, amikor is Bájgúnárra nézett. Magában egy elismerően bólint, de a világért sem mutatna arcán erről árulkodó jeleket.
Úgy tűnik, hogy kérdéseikre is készségesen válaszol, sorban, egymás után. Nem érti, hogy miért teszi ezt így első lépésben ismeretlenekkel szemben, de legalább a saját dolgukat megkönnyítik. A nap folyamán még egyszer sem evett, de annál többet ivott. Nem hinné, hogy lenne elég ereje a férfi megkínzásában, hogy választ kapjanak a kérdéseikben. Az életformája is meg tudja hozni a meglepetéseket, még ha nem is számítanak rá.
Vörike kuncogására, felemeli fejét, s ismételten csak kérdő tekintettel, felhúzott szemöldökkel néz a lányra. A következőben meg csak értetlenül pislog, amiért az bocsánatot kér. Nem érti az összefüggést, de mindenesetre bátorítólag próbál a másikra mosolyogni, hogy ugyan ne érezze magát veszélyezve, csak mert magában nevetgél. Ilyenfajta agybaj bárkinél előfordul, tele a barlang, hasonló tünetekkel rendelkező lényekkel.
A férfi meséjére visszakapja tekintetét, de kíváncsiságát hamar elveszti. Szem forgatva hallgatja az unos-untalan hallott mesét, az egyik elhagyott szülőről, a megtámadott másik szülőről, a sanyarú gyerekkorról. Könyökével megtámaszkodik a térdén, állát a tenyerébe ejti, s a másik kezében lévő üveggel játszik, amíg a Maszkos be nem fejezi történetét. A története egy percig sem csigázza fel, de ez nem az a férfi hibája. Rövidke élete alatt számtalanszor hallott már hasonló történetek, meglehet a sajátja sem érdekesebb, de az évek során kihalt belőle az empátia, mikor hasonló eseteket hall. Jobban mondva szinte csak ilyen eseteket hall.
De perceken belül a várva várt információról szerez tudomást, amire már ismét rendesen odafigyel.*
- Szóval Nyugatról. *Ismétli fejét bólintva.* - A sivatag után meglepő lehet a tenger számodra.
*Jegyzi meg, mintegy mellékes információként. Ám a további információk hallatán jobb szemöldöke újból a magasba szökken.
Sose gondolta volna, hogy valaki azt hiszi, hogy erre születni kell, vagy, hogy ez a sors van rá szánva.*
- Erre születtél? *Pislog hatalmasat, miközben fejét némileg oldalra billenti.* - Én eddig, akikkel találkoztam, mind azt mondták, hogy az élet hozta úgy számukra, hogy orgyilkosok legyenek, belekezdtek és már nem tudták abbahagyni. Vagy, mert olyannyira megtetszett számukra a vér íze, és az áldozatok tehetetlensége, mikor elkapták őket, vagy csak egyszerűen szórakoztatónak találta sötét lelke. De hogy valaki érzelmei legyenek egy fejvadásznak!?
*Úgy tűnik ezen nem csak ő lepődik meg, hanem a másik lány is, aki egyenesen rá is kérdez erre, habár ő csak utalt rá. Ám a következő kérdés, vagy inkább kijelentés hallatán elmosolyodik. Azóta először, mióta leült a férfival szemben. S ez a mosoly igencsak nem bizalomgerjesztő, sőt, inkább sátáni. Valahol, már tudja, hogy miért is kérdi a társnője a fegyverforgatásról, noha fegyvereit egyelőre nem adja vissza, ennyire azért nem sikerült meggyőznie a másikról.*
- De azt még mindig nem árultad el, hogy ki adta a megbízást számodra.
*Tér vissza a papíron látott kopasz fickóra. A vihar a háta mögött némileg kezd csendesedni, ám az ég játéka továbbra is zajlik. A villámok néha-néha ijesztően világítja be a barlangot, ott nem járó árnyak sejtését mutatva, hogy utána az égi haragba belerezdüljenek a falak. Gondolataiban a hajón ring, ahogy a nyílt vízen próbálnak úrrá lenni a viharos időjáráson. Számára még az is biztonságosabb, mint a barlang falai között megvárni a vihar végét, amely bármikor rájuk omolhat.*
//Dynti, Varonar//
*Ahogy egyre több percet töltenek az új alakkal, úgy bizonyosodik meg róla – mármint a lány számára úgy tűnik – hogy kevésbé olyan együgyű és ostoba, mint azt először hitte. Ennek egyik jele, hogy követte tekintetével, amikor is Bájgúnárra nézett. Magában egy elismerően bólint, de a világért sem mutatna arcán erről árulkodó jeleket.
Úgy tűnik, hogy kérdéseikre is készségesen válaszol, sorban, egymás után. Nem érti, hogy miért teszi ezt így első lépésben ismeretlenekkel szemben, de legalább a saját dolgukat megkönnyítik. A nap folyamán még egyszer sem evett, de annál többet ivott. Nem hinné, hogy lenne elég ereje a férfi megkínzásában, hogy választ kapjanak a kérdéseikben. Az életformája is meg tudja hozni a meglepetéseket, még ha nem is számítanak rá.
Vörike kuncogására, felemeli fejét, s ismételten csak kérdő tekintettel, felhúzott szemöldökkel néz a lányra. A következőben meg csak értetlenül pislog, amiért az bocsánatot kér. Nem érti az összefüggést, de mindenesetre bátorítólag próbál a másikra mosolyogni, hogy ugyan ne érezze magát veszélyezve, csak mert magában nevetgél. Ilyenfajta agybaj bárkinél előfordul, tele a barlang, hasonló tünetekkel rendelkező lényekkel.
A férfi meséjére visszakapja tekintetét, de kíváncsiságát hamar elveszti. Szem forgatva hallgatja az unos-untalan hallott mesét, az egyik elhagyott szülőről, a megtámadott másik szülőről, a sanyarú gyerekkorról. Könyökével megtámaszkodik a térdén, állát a tenyerébe ejti, s a másik kezében lévő üveggel játszik, amíg a Maszkos be nem fejezi történetét. A története egy percig sem csigázza fel, de ez nem az a férfi hibája. Rövidke élete alatt számtalanszor hallott már hasonló történetek, meglehet a sajátja sem érdekesebb, de az évek során kihalt belőle az empátia, mikor hasonló eseteket hall. Jobban mondva szinte csak ilyen eseteket hall.
De perceken belül a várva várt információról szerez tudomást, amire már ismét rendesen odafigyel.*
- Szóval Nyugatról. *Ismétli fejét bólintva.* - A sivatag után meglepő lehet a tenger számodra.
*Jegyzi meg, mintegy mellékes információként. Ám a további információk hallatán jobb szemöldöke újból a magasba szökken.
Sose gondolta volna, hogy valaki azt hiszi, hogy erre születni kell, vagy, hogy ez a sors van rá szánva.*
- Erre születtél? *Pislog hatalmasat, miközben fejét némileg oldalra billenti.* - Én eddig, akikkel találkoztam, mind azt mondták, hogy az élet hozta úgy számukra, hogy orgyilkosok legyenek, belekezdtek és már nem tudták abbahagyni. Vagy, mert olyannyira megtetszett számukra a vér íze, és az áldozatok tehetetlensége, mikor elkapták őket, vagy csak egyszerűen szórakoztatónak találta sötét lelke. De hogy valaki érzelmei legyenek egy fejvadásznak!?
*Úgy tűnik ezen nem csak ő lepődik meg, hanem a másik lány is, aki egyenesen rá is kérdez erre, habár ő csak utalt rá. Ám a következő kérdés, vagy inkább kijelentés hallatán elmosolyodik. Azóta először, mióta leült a férfival szemben. S ez a mosoly igencsak nem bizalomgerjesztő, sőt, inkább sátáni. Valahol, már tudja, hogy miért is kérdi a társnője a fegyverforgatásról, noha fegyvereit egyelőre nem adja vissza, ennyire azért nem sikerült meggyőznie a másikról.*
- De azt még mindig nem árultad el, hogy ki adta a megbízást számodra.
*Tér vissza a papíron látott kopasz fickóra. A vihar a háta mögött némileg kezd csendesedni, ám az ég játéka továbbra is zajlik. A villámok néha-néha ijesztően világítja be a barlangot, ott nem járó árnyak sejtését mutatva, hogy utána az égi haragba belerezdüljenek a falak. Gondolataiban a hajón ring, ahogy a nyílt vízen próbálnak úrrá lenni a viharos időjáráson. Számára még az is biztonságosabb, mint a barlang falai között megvárni a vihar végét, amely bármikor rájuk omolhat.*
131. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-16 17:22:09
Üzenet elküldve: 2014-10-16 17:22:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Nadae, Varonar//
*A tűz narancssárgás fényével, recsegve ropogva világítja meg a lemenő nap miatt, lassan homályba burkolózó barlangot. Tenyerét továbbra is a hőhöz tartja, nem mintha egyébként annyira fázott volna, de mégis jól esik neki, ahogy a bőrét melegítik a lángok. Sandán néz fel, egyszer Nadaera, majd a maszkosra pillantva. Gyakori szokása, hogy nem azt nézi, aki kérdez, hanem azt figyeli, hogy miként változik az arca annak, akitől kérdeznek. Varonar viszont meglehetősen nyugodtnak tűnik, nem zavartatja magát, hogy két nő gyakorlatilag unásig faggatja őt, ahogy az sem, hogy mivel látszólag fegyvertelen, így bármikor átvághatja bármelyikőjük a torkát, hisz itt úgysem keresné senki.
Nadae célzása után viszont rögtön lehajtja a fejét.* ~Na ja.~ *Teszi hozzá gondolatban, de inkább nem reagál, lévén, hogy itt ül velük egy fejvadász. Mondjuk az igencsak felkeltette az érdeklődését, hogy mégis mennyit érhet az ő feje? Valószínűleg már igen csak felmehetett az ára, hiszen régóta bujkál, s az ilyen halott ügyet kezébe vevő orgyilkosnak, vagy fejvadásznak bizony meg is kell fizetnie a verejtékes munkát. Vagy az is lehet, hogy Legadon meghalt. Belehalt a beteges perverzióiba... vagy, a kopaszságba. Erre a gondolatra hangosan fel is kuncog, majd észbe kap, ha esetleg valaki felfigyelt rá.*
- Bocsi. *Húzza be nyakát és igyekszik a földön maradni.
Amikor Varonar a sebei történetét kezdi ecsetelni, odalép a férfihez és talán zavarbajtő közelségből, de hunyorogva vizsgálja meg az említett sebet, csak, hogy mégis jobban lássa. Utána persze kiegyenesedik, de ezzel is legalább teszteli a férfit, hogy mit lép rá, ha valaki így belép a szférájába. Mert, hát ha róla lenne szó, az biztos, hogy pengét ragadna.
Ahogy hallgatja a történetet kicsit elborzad, de azért valahol legbelül mégis szimpátiát érez egy pillanatra a másik felé, hiszen az, hogy olyan fiatalon megvédte magukat, az figyelemre méltó. Már, ha igazat mond, persze. Ám, a történet folytatása után már ő is úgy véli, hogy értelmetlen lett volna erről hazudnia. Meglepetten húzza hátra a fejét, halván a párbaj végkimenetelét. Elismerően bólogat, majd szeme sarkából a kalózkára pillant, vajon ő mennyit hisz el a történetből.
A férfi legutolsó mondata azért megragadja a figyelmét, s amíg az a borosüveg kinyitásával bajlódik, tehát röpke pár másodpercig azért felszalad a szemöldöke a homlokán.*
- Igazán? *Kérdez vissza valós érdeklődéssel.* - Azt hittem a fejvadászok igyekeznek mindenféle érzelemtől elzárni magukat, a jobb munka érdekében. *Dobja fel a levegőbe a mondatát, de valójából reakciót nem vár rá. Ő maga sem az az őrült kaszabolós gyilkos típus. Vagyis, félig-meddig igen, de ha öl, azt nem puszta élvezetből teszi, ugyanakkor az is igaz, hogy megbánni sem szokta. Bár, ő nem is fejvadász.*
-Gondolom akkor a fegyverekkel nincs gondod... *Bár nem kérdésként löki be, de azért mégis vár rá, valamiféle reakciót vár rá, hiszen nincs is nagyobb mániája, természetesen a férfiak agyának húzása mellett, mint a fegyverforgatás gyönyörűséges tudománya.*
//Nadae, Varonar//
*A tűz narancssárgás fényével, recsegve ropogva világítja meg a lemenő nap miatt, lassan homályba burkolózó barlangot. Tenyerét továbbra is a hőhöz tartja, nem mintha egyébként annyira fázott volna, de mégis jól esik neki, ahogy a bőrét melegítik a lángok. Sandán néz fel, egyszer Nadaera, majd a maszkosra pillantva. Gyakori szokása, hogy nem azt nézi, aki kérdez, hanem azt figyeli, hogy miként változik az arca annak, akitől kérdeznek. Varonar viszont meglehetősen nyugodtnak tűnik, nem zavartatja magát, hogy két nő gyakorlatilag unásig faggatja őt, ahogy az sem, hogy mivel látszólag fegyvertelen, így bármikor átvághatja bármelyikőjük a torkát, hisz itt úgysem keresné senki.
Nadae célzása után viszont rögtön lehajtja a fejét.* ~Na ja.~ *Teszi hozzá gondolatban, de inkább nem reagál, lévén, hogy itt ül velük egy fejvadász. Mondjuk az igencsak felkeltette az érdeklődését, hogy mégis mennyit érhet az ő feje? Valószínűleg már igen csak felmehetett az ára, hiszen régóta bujkál, s az ilyen halott ügyet kezébe vevő orgyilkosnak, vagy fejvadásznak bizony meg is kell fizetnie a verejtékes munkát. Vagy az is lehet, hogy Legadon meghalt. Belehalt a beteges perverzióiba... vagy, a kopaszságba. Erre a gondolatra hangosan fel is kuncog, majd észbe kap, ha esetleg valaki felfigyelt rá.*
- Bocsi. *Húzza be nyakát és igyekszik a földön maradni.
Amikor Varonar a sebei történetét kezdi ecsetelni, odalép a férfihez és talán zavarbajtő közelségből, de hunyorogva vizsgálja meg az említett sebet, csak, hogy mégis jobban lássa. Utána persze kiegyenesedik, de ezzel is legalább teszteli a férfit, hogy mit lép rá, ha valaki így belép a szférájába. Mert, hát ha róla lenne szó, az biztos, hogy pengét ragadna.
Ahogy hallgatja a történetet kicsit elborzad, de azért valahol legbelül mégis szimpátiát érez egy pillanatra a másik felé, hiszen az, hogy olyan fiatalon megvédte magukat, az figyelemre méltó. Már, ha igazat mond, persze. Ám, a történet folytatása után már ő is úgy véli, hogy értelmetlen lett volna erről hazudnia. Meglepetten húzza hátra a fejét, halván a párbaj végkimenetelét. Elismerően bólogat, majd szeme sarkából a kalózkára pillant, vajon ő mennyit hisz el a történetből.
A férfi legutolsó mondata azért megragadja a figyelmét, s amíg az a borosüveg kinyitásával bajlódik, tehát röpke pár másodpercig azért felszalad a szemöldöke a homlokán.*
- Igazán? *Kérdez vissza valós érdeklődéssel.* - Azt hittem a fejvadászok igyekeznek mindenféle érzelemtől elzárni magukat, a jobb munka érdekében. *Dobja fel a levegőbe a mondatát, de valójából reakciót nem vár rá. Ő maga sem az az őrült kaszabolós gyilkos típus. Vagyis, félig-meddig igen, de ha öl, azt nem puszta élvezetből teszi, ugyanakkor az is igaz, hogy megbánni sem szokta. Bár, ő nem is fejvadász.*
-Gondolom akkor a fegyverekkel nincs gondod... *Bár nem kérdésként löki be, de azért mégis vár rá, valamiféle reakciót vár rá, hiszen nincs is nagyobb mániája, természetesen a férfiak agyának húzása mellett, mint a fegyverforgatás gyönyörűséges tudománya.*
130. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-16 10:34:25
Üzenet elküldve: 2014-10-16 10:34:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
//Dyntina, Nadae//
*Úgy fest lassacskán kezdik elhinni neki, hogy nem azért van a barlangban, mert valakit fel akar darabolni vagy le akar nyakazni. De ezzel nincs vége a kérdések sorának. Eleinte azt hihette Varonar, hogy csak tisztáznia kell magát és kész, békénhagyják, de túl kíváncsiak ahhoz, hogy ne kérdezzenek mást is. De mivel, most Ő van rosszabb helyzetben jelenleg ezért készségesen válaszol minden kérdésre. Hiszen jó ha jól viseli magát az ember (vagy fél-elf) egy olyan helyen ahol szinte csak Ő maga az idegen. Mikor Nadae könnyelműnek hívja és ezzel nem csak Ő rá céloz követi a lány tekintetét és látja is, hogy kire sandít. Egy halvány félmosoly jelenik meg a férfi arcán, de hamar eltűnik, mert szóra nyílik a szája.*
-Igen, igen. A sebek.
*Nyúl az arcához, és végig simítja az egyik heget.*
-Elég régiek már, de nem egy heves éjszaka után szereztem egyiket se. Gondolom jól látszik, hogy ezt egy penge művelte. Szép vágás volt szó se róla. Először még kisgyermek koromban szereztem. Egy este betörtek a házunkba és mindent felforgatott pár bandita. Mivel apámat soha se láttam ezért csak anyámmal laktam, és Ő semmit se tudott tenni ellenük. Én próbálkoztam, és úgy szereztem először ide a sebet. Persze nem volt se olyan mély se olyan nagy mint most. Később mikor már idősebb voltam jóval egy párbaj közben kaptam ugyan oda. Felszakadt a régi seb, és rohadtul fájt, lehet ezért is nyertem. Elöntött a harag és új erőre kaptam, majd jól kiforgattam a beleit az alaknak. Igaz már nem tudom mi miatt kaptunk össze. De biztos meg volt rá az ok.
*Ekkor érkezik a kérdés Varonar származásáról.*
-Nyugatról jöttem, a hegyen is túlról. A sivatagos helyekről. Nem kis út volt mire Arthenior körzetébe értem, de mivel már addigra semmi sem kötött otthonhoz, se család, se barátok, ezért ide jöttem úgymond új életet kezdeni. Valahogy össze is jött de a fejvadász munka megmaradt. Eleinte úgy gondoltam, hogy talán itt majd más munka után nézek, de mint kiderült a sima polgári munkák nem nagyon fekszenek nekem. Talán erre születtem, de kötve hiszem, annyira azért nem vagyok hidegvérű és profi. Belém is szorult valami érzelem, nem vagyok egy kőszívű gyilkos állat.
*Többet egyelőre nem mond, úgy van vele, hogy úgy is majd még kérdeznek felőle dolgokat. Feleslegesen nem jártatja a száját. Így is sokat beszélt ezért is nyúl újra a boráért, hogy újra beleigyon. Megragadja majd a szájához emeli, de a dugó benne van. Úgy tűnik ehhez lusta a másik kezét is használni ezért belemélyeszti a fogait a dugóba és úgy húzza ki a butykos szájából. Egy határozott köpéssel elküldi oldalra ahol a sötétben el is tűnik örökre. Nem is kell neki többé, mert pár nagyobb korttyal kiissza a tartalmát, majd egy jóleső sóhajjal nyugtázza a bor savanykás ízét.*
//Dyntina, Nadae//
*Úgy fest lassacskán kezdik elhinni neki, hogy nem azért van a barlangban, mert valakit fel akar darabolni vagy le akar nyakazni. De ezzel nincs vége a kérdések sorának. Eleinte azt hihette Varonar, hogy csak tisztáznia kell magát és kész, békénhagyják, de túl kíváncsiak ahhoz, hogy ne kérdezzenek mást is. De mivel, most Ő van rosszabb helyzetben jelenleg ezért készségesen válaszol minden kérdésre. Hiszen jó ha jól viseli magát az ember (vagy fél-elf) egy olyan helyen ahol szinte csak Ő maga az idegen. Mikor Nadae könnyelműnek hívja és ezzel nem csak Ő rá céloz követi a lány tekintetét és látja is, hogy kire sandít. Egy halvány félmosoly jelenik meg a férfi arcán, de hamar eltűnik, mert szóra nyílik a szája.*
-Igen, igen. A sebek.
*Nyúl az arcához, és végig simítja az egyik heget.*
-Elég régiek már, de nem egy heves éjszaka után szereztem egyiket se. Gondolom jól látszik, hogy ezt egy penge művelte. Szép vágás volt szó se róla. Először még kisgyermek koromban szereztem. Egy este betörtek a házunkba és mindent felforgatott pár bandita. Mivel apámat soha se láttam ezért csak anyámmal laktam, és Ő semmit se tudott tenni ellenük. Én próbálkoztam, és úgy szereztem először ide a sebet. Persze nem volt se olyan mély se olyan nagy mint most. Később mikor már idősebb voltam jóval egy párbaj közben kaptam ugyan oda. Felszakadt a régi seb, és rohadtul fájt, lehet ezért is nyertem. Elöntött a harag és új erőre kaptam, majd jól kiforgattam a beleit az alaknak. Igaz már nem tudom mi miatt kaptunk össze. De biztos meg volt rá az ok.
*Ekkor érkezik a kérdés Varonar származásáról.*
-Nyugatról jöttem, a hegyen is túlról. A sivatagos helyekről. Nem kis út volt mire Arthenior körzetébe értem, de mivel már addigra semmi sem kötött otthonhoz, se család, se barátok, ezért ide jöttem úgymond új életet kezdeni. Valahogy össze is jött de a fejvadász munka megmaradt. Eleinte úgy gondoltam, hogy talán itt majd más munka után nézek, de mint kiderült a sima polgári munkák nem nagyon fekszenek nekem. Talán erre születtem, de kötve hiszem, annyira azért nem vagyok hidegvérű és profi. Belém is szorult valami érzelem, nem vagyok egy kőszívű gyilkos állat.
*Többet egyelőre nem mond, úgy van vele, hogy úgy is majd még kérdeznek felőle dolgokat. Feleslegesen nem jártatja a száját. Így is sokat beszélt ezért is nyúl újra a boráért, hogy újra beleigyon. Megragadja majd a szájához emeli, de a dugó benne van. Úgy tűnik ehhez lusta a másik kezét is használni ezért belemélyeszti a fogait a dugóba és úgy húzza ki a butykos szájából. Egy határozott köpéssel elküldi oldalra ahol a sötétben el is tűnik örökre. Nem is kell neki többé, mert pár nagyobb korttyal kiissza a tartalmát, majd egy jóleső sóhajjal nyugtázza a bor savanykás ízét.*
129. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-15 22:04:05
Üzenet elküldve: 2014-10-15 22:04:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Dynti, Varonar//
*Elismerően bólint a mese végére. Meg kell vallania, hogy jól kivágta magát a fiú, hogy fejvadász létére miért adta ki áldozata kilétét. De még mindig tud belekötni az érvelésébe, amit most jelen esetben elég élvezetet nyújt számára.*
- Ti fejvadászok mindig ilyen könnyelműek vagytok? *Néz előbb a maszkos idegenre, majd szeme sarkából sandán az elfre néz, ezzel is jelezve, hogy nincs egyedül eme foglalkozással az idegen, a barlangban lévők körében.* - Honnan tudod, hogy már nem él? Hogy a másik nem tévedt el? Lehet, hogy még vígan flangál a kikötő valamelyik lebujába, mert gondolom oda tartottál, ha végül itt kötöttél ki, és vígan éli világát, miközben te itt „keseregsz”. De hát te tudod.
*Vonja meg könnyedén a vállát. Nem az ő dolga, s nem is az ő feladata ezzel foglalkoznia. Nem őket, vagy a barlangban lévőket akarja bántani, s ez némi megnyugvást hoz számára. Habár még mindig nem tud teljes mértékben megbízni benne. Végül is a jelenlévők közül senkiben sem tud teljes mértékig megbízni, eme tulajdonságát a minap elvesztette. Ám az idegen kiléte valamiért zavaró számára. Nem tudja megmondani, hogy mi, ez csak egy elemi, ősi ösztön. Lehet, hogy a fejvadászokhoz képesti kedves stílusa teszi. Ez is bizonyítja, hogy nem lehet tudni ki, mikor, s miért állt be a szakmába.
Amíg ő ezen elmélkedik, addig hallgatja Vörös hajú Démon társnőjének beszélgetését is. Látszólag érdeklődik a orgyilkosságok iránt. Ez nem is oly meglepő, lévén, hogy rajta is vérdíj van, no meg magán is, ám őt kevésbé izgatja a szakma rejtelmei. Elegendő volt neki eddig, hogy mikor kellett, akkor le tudott lépni üldözői elől, vagy épp kiiktatni őket, épp melyik volt kézenfekvő számára.
Szemét egyetlenegyszer sem veszi le az idegen alakról. Bár az arcát nem látja, a szemeit végig figyelemmel tudja kísérni, annak minden egyes apró rezdüléseit, rángásait. Ez alól csak egyszer tesz kivételt a beszélgetés, - vagy épp vallatás? – alatt.*
- Nem csak tartozás miatt lehet valakin, fején vérdíj.
*Néz jelentőség teljesen a lányra, remélve, hogy érti a célzást. Rajta sem azért van, mert tartozik valakivel némi pénzzel, ám ez csak nézőpont kérdése. Ahogy visszagondol, hogy hogyan is szerezte magára az mások által olyannyira nem kívánatos vérdíjat, jóleső érzéssel mosolyodik el. Vörikéről az idegenre tekint vissza, s további szavait már ismételten hozzá fűzi.*
- Tisztáztad, valamennyire, ahogy mondtad. De ne hidd, hogy oly könnyen megúszod. Honnan származol?
*Bár amiket a lánnyal tesznek fel kérdéseket jelentéktelennek tűnhetnek, egyes esetekben ezek mégis fontos információk lehetnek.*
//Dynti, Varonar//
*Elismerően bólint a mese végére. Meg kell vallania, hogy jól kivágta magát a fiú, hogy fejvadász létére miért adta ki áldozata kilétét. De még mindig tud belekötni az érvelésébe, amit most jelen esetben elég élvezetet nyújt számára.*
- Ti fejvadászok mindig ilyen könnyelműek vagytok? *Néz előbb a maszkos idegenre, majd szeme sarkából sandán az elfre néz, ezzel is jelezve, hogy nincs egyedül eme foglalkozással az idegen, a barlangban lévők körében.* - Honnan tudod, hogy már nem él? Hogy a másik nem tévedt el? Lehet, hogy még vígan flangál a kikötő valamelyik lebujába, mert gondolom oda tartottál, ha végül itt kötöttél ki, és vígan éli világát, miközben te itt „keseregsz”. De hát te tudod.
*Vonja meg könnyedén a vállát. Nem az ő dolga, s nem is az ő feladata ezzel foglalkoznia. Nem őket, vagy a barlangban lévőket akarja bántani, s ez némi megnyugvást hoz számára. Habár még mindig nem tud teljes mértékben megbízni benne. Végül is a jelenlévők közül senkiben sem tud teljes mértékig megbízni, eme tulajdonságát a minap elvesztette. Ám az idegen kiléte valamiért zavaró számára. Nem tudja megmondani, hogy mi, ez csak egy elemi, ősi ösztön. Lehet, hogy a fejvadászokhoz képesti kedves stílusa teszi. Ez is bizonyítja, hogy nem lehet tudni ki, mikor, s miért állt be a szakmába.
Amíg ő ezen elmélkedik, addig hallgatja Vörös hajú Démon társnőjének beszélgetését is. Látszólag érdeklődik a orgyilkosságok iránt. Ez nem is oly meglepő, lévén, hogy rajta is vérdíj van, no meg magán is, ám őt kevésbé izgatja a szakma rejtelmei. Elegendő volt neki eddig, hogy mikor kellett, akkor le tudott lépni üldözői elől, vagy épp kiiktatni őket, épp melyik volt kézenfekvő számára.
Szemét egyetlenegyszer sem veszi le az idegen alakról. Bár az arcát nem látja, a szemeit végig figyelemmel tudja kísérni, annak minden egyes apró rezdüléseit, rángásait. Ez alól csak egyszer tesz kivételt a beszélgetés, - vagy épp vallatás? – alatt.*
- Nem csak tartozás miatt lehet valakin, fején vérdíj.
*Néz jelentőség teljesen a lányra, remélve, hogy érti a célzást. Rajta sem azért van, mert tartozik valakivel némi pénzzel, ám ez csak nézőpont kérdése. Ahogy visszagondol, hogy hogyan is szerezte magára az mások által olyannyira nem kívánatos vérdíjat, jóleső érzéssel mosolyodik el. Vörikéről az idegenre tekint vissza, s további szavait már ismételten hozzá fűzi.*
- Tisztáztad, valamennyire, ahogy mondtad. De ne hidd, hogy oly könnyen megúszod. Honnan származol?
*Bár amiket a lánnyal tesznek fel kérdéseket jelentéktelennek tűnhetnek, egyes esetekben ezek mégis fontos információk lehetnek.*
128. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-15 08:19:01
Üzenet elküldve: 2014-10-15 08:19:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Nadae, Varonar//
*Csendben elmosolyodik, amikor Nadae a maszkosnak is ad egy becenevet, úgy tűnik ez a mániája. Elmélázgatva magában rá kell jönni, hogy jobb ez az ötlet, mint ötször visszakérdezni és még hatodjára is rosszul mondani ki valakinek a nevét. A kalózka rideg hangneme mondjuk valahol ráhozza a frászt, de hát valakinek a gyeplőt is fognia kell és ő tesz is róla, hogy a maszkos ne tudjon túlságosan elkényelmesedni, vagy azt hinni nyert ügye van.
Ami viszont a kis csapatról való leírást illeti, szélesen elvigyorodik. Talán ez az ő szerencsenapja, s úgy tűnik, leszámítva persze az emberevőt, hogy végre valahára hasonszőrűekkel hozta össze a sors. Nem is nagyon tesz hozzá semmit, nem is nagyon tud, még ő friss hús a barlangban, bár az ő fogadtatása kissé kellemesebb volt, mint a férfié, s az pedig, hogy sem az elf, sem a kölyök nem vonta kérdőre Nadaet, amiért őt is idehozta, csak annak tudható be, hogy a lánynak valamiféle komolyabb szerepe lehet itt.
Nadaeről Varonarra téved tekintete. Nem tűnik úgy, mint aki mindjárt összecsinálja magát, de annyira ostobának sem, hogy ellenkezzen. Eleget tesz kéréseiknek, levetette fegyvereit, magyarázatot adott itt létére, s még célpontját is felfedte előttük. Ez a dolog nagyon is érdekli, tekintve, hogy az ő bájos pofija is ott díszeleg jó néhány gyűrött papíroson, s bár eddig csak egyetlen egyszer botlott bele egy üldözőjébe, azért mégis csak érdekli, hogy is működik ez. Lehet valahol, messze innen, egy másik barlangban, egy másik maszkos pont az őt ábrázoló plakáttal akarja megúszni, hogy ne öljék meg. Összeszorul a gyomra. Évek teltek el, de ezt még mindig nehezen tudja feldolgozni.
Amint a fickó beszédbe kezd, elhessegeti sötét gondolatait és továbbra is melle előtt keresztezett kezeivel fordul felé és hallgatja.*
~Rögtön két fejvadász?~ *Akad meg már az elején. Természetesen nem elképzelhetetlen. Sőt, nagyon is logikus, ha a kopaszt már nagyon el akarták tenni láb alól. Azért csak megrázza a fejét.*
- Nem értem, ha pénzzel tartozik neki, miért nem fogja el simán és veri ki belőle a pénzt, amivel tartozik, hisz egy halott ember már nem tud fizetni. *Fűzi hozzá a dologhoz értetlenkedve.* - Aztán ha kifizette, hát addig lehetne kínozni, míg pincsi módjára nem könyörög az életéért, vagy épp azért, hogy vessenek véget nyomorúságos életének. *Sóhajt egyet. Igaz ez nem része a jelenlegi témának, vagyis a Maszkos kifaggatásának, amiben oly nagy örömét leli, de egyes gondolatokat képtelen a fejében tartani.
A maga részéről nem fűz mást hozzá, talán, majd Nadae megkérdőjelezi a történet hitelességét, de valójában ez már teljesen mindegy. Meglehet, hogy a fickó csak remekül kitervelte ezt az egészet, hogy valamelyikük fejét megszerezhesse, s csak arra vár, hogy higgyenek neki, aztán egy óvatlan pillanatban huss... Már egy fejjel kevesebb a barlangban.
Viszont ha igazat mond, és sikerül maguknak megnyerni a fickót, akkor talán kifaggathatná, hogy tud-e valamit az ő ügyéről.
A tűz felé fordul és kezét melegíti mellette, valamint érdeklődve leskelődik az éppen készülő vacsorájuk hogyléte után.
Amikor Varonar az övéhez nyúl, csak szeme sarkából figyeli, hisz a fegyvereket lehet, hogy levetette, de azért Dynnek is megvannak a praktikái, hogy hova tud mér elrejteni egy kósza tőrt például. Látván, hogy a fickó csak iszik, rögtön Nadaere vándorol a tekintete. Úgy tűnik az ő feje is kitisztult a rumtól az események forgatagában.*
- Na és... *Köszörüli meg a torkát.* - Nem válaszoltál a kérdésemre, honnan származnak a hegeid? *Ez már inkább csak puszta kíváncsiság, s azért is löki be meg egy kérdést, mert a férfi, talán szándékosan, talán csak a sok kérdés zuhatagában, de nem válaszolt rá. Na meg persze azért is, mert az arcon levő hegek valami komolyabb dologra utalhatnak. Hisz ő is kardforgató, elkerülhetetlen, még akkor is, ha valaki ért a fegyverekhez és a harchoz, hogy egy-egy sérülés ne érje a bőrét. Az ő karján is van néhány begyógyult vágás, de az arcát mindig is úgy védte, mintha egy nagy zsák arany lenne. Erről is csak nagyanyja Lyndares károgó szavai jutnak eszébe: "Egy ilyen bájos pofit kár volt elpazarolni." S bár mindig is tudta, hogy a vénasszonynak nincs ki a négy kereke, ezzel a dologgal egyet kell értenie. Önbizalma továbbra is veretlen, így tudja; az ő pofiját kár volna kardélre pazarolni.*
//Nadae, Varonar//
*Csendben elmosolyodik, amikor Nadae a maszkosnak is ad egy becenevet, úgy tűnik ez a mániája. Elmélázgatva magában rá kell jönni, hogy jobb ez az ötlet, mint ötször visszakérdezni és még hatodjára is rosszul mondani ki valakinek a nevét. A kalózka rideg hangneme mondjuk valahol ráhozza a frászt, de hát valakinek a gyeplőt is fognia kell és ő tesz is róla, hogy a maszkos ne tudjon túlságosan elkényelmesedni, vagy azt hinni nyert ügye van.
Ami viszont a kis csapatról való leírást illeti, szélesen elvigyorodik. Talán ez az ő szerencsenapja, s úgy tűnik, leszámítva persze az emberevőt, hogy végre valahára hasonszőrűekkel hozta össze a sors. Nem is nagyon tesz hozzá semmit, nem is nagyon tud, még ő friss hús a barlangban, bár az ő fogadtatása kissé kellemesebb volt, mint a férfié, s az pedig, hogy sem az elf, sem a kölyök nem vonta kérdőre Nadaet, amiért őt is idehozta, csak annak tudható be, hogy a lánynak valamiféle komolyabb szerepe lehet itt.
Nadaeről Varonarra téved tekintete. Nem tűnik úgy, mint aki mindjárt összecsinálja magát, de annyira ostobának sem, hogy ellenkezzen. Eleget tesz kéréseiknek, levetette fegyvereit, magyarázatot adott itt létére, s még célpontját is felfedte előttük. Ez a dolog nagyon is érdekli, tekintve, hogy az ő bájos pofija is ott díszeleg jó néhány gyűrött papíroson, s bár eddig csak egyetlen egyszer botlott bele egy üldözőjébe, azért mégis csak érdekli, hogy is működik ez. Lehet valahol, messze innen, egy másik barlangban, egy másik maszkos pont az őt ábrázoló plakáttal akarja megúszni, hogy ne öljék meg. Összeszorul a gyomra. Évek teltek el, de ezt még mindig nehezen tudja feldolgozni.
Amint a fickó beszédbe kezd, elhessegeti sötét gondolatait és továbbra is melle előtt keresztezett kezeivel fordul felé és hallgatja.*
~Rögtön két fejvadász?~ *Akad meg már az elején. Természetesen nem elképzelhetetlen. Sőt, nagyon is logikus, ha a kopaszt már nagyon el akarták tenni láb alól. Azért csak megrázza a fejét.*
- Nem értem, ha pénzzel tartozik neki, miért nem fogja el simán és veri ki belőle a pénzt, amivel tartozik, hisz egy halott ember már nem tud fizetni. *Fűzi hozzá a dologhoz értetlenkedve.* - Aztán ha kifizette, hát addig lehetne kínozni, míg pincsi módjára nem könyörög az életéért, vagy épp azért, hogy vessenek véget nyomorúságos életének. *Sóhajt egyet. Igaz ez nem része a jelenlegi témának, vagyis a Maszkos kifaggatásának, amiben oly nagy örömét leli, de egyes gondolatokat képtelen a fejében tartani.
A maga részéről nem fűz mást hozzá, talán, majd Nadae megkérdőjelezi a történet hitelességét, de valójában ez már teljesen mindegy. Meglehet, hogy a fickó csak remekül kitervelte ezt az egészet, hogy valamelyikük fejét megszerezhesse, s csak arra vár, hogy higgyenek neki, aztán egy óvatlan pillanatban huss... Már egy fejjel kevesebb a barlangban.
Viszont ha igazat mond, és sikerül maguknak megnyerni a fickót, akkor talán kifaggathatná, hogy tud-e valamit az ő ügyéről.
A tűz felé fordul és kezét melegíti mellette, valamint érdeklődve leskelődik az éppen készülő vacsorájuk hogyléte után.
Amikor Varonar az övéhez nyúl, csak szeme sarkából figyeli, hisz a fegyvereket lehet, hogy levetette, de azért Dynnek is megvannak a praktikái, hogy hova tud mér elrejteni egy kósza tőrt például. Látván, hogy a fickó csak iszik, rögtön Nadaere vándorol a tekintete. Úgy tűnik az ő feje is kitisztult a rumtól az események forgatagában.*
- Na és... *Köszörüli meg a torkát.* - Nem válaszoltál a kérdésemre, honnan származnak a hegeid? *Ez már inkább csak puszta kíváncsiság, s azért is löki be meg egy kérdést, mert a férfi, talán szándékosan, talán csak a sok kérdés zuhatagában, de nem válaszolt rá. Na meg persze azért is, mert az arcon levő hegek valami komolyabb dologra utalhatnak. Hisz ő is kardforgató, elkerülhetetlen, még akkor is, ha valaki ért a fegyverekhez és a harchoz, hogy egy-egy sérülés ne érje a bőrét. Az ő karján is van néhány begyógyult vágás, de az arcát mindig is úgy védte, mintha egy nagy zsák arany lenne. Erről is csak nagyanyja Lyndares károgó szavai jutnak eszébe: "Egy ilyen bájos pofit kár volt elpazarolni." S bár mindig is tudta, hogy a vénasszonynak nincs ki a négy kereke, ezzel a dologgal egyet kell értenie. Önbizalma továbbra is veretlen, így tudja; az ő pofiját kár volna kardélre pazarolni.*
127. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-14 18:23:28
Üzenet elküldve: 2014-10-14 18:23:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
//Dyntina, Nadae//
~Szóval Maszkos, legyen. Ha neki ez jobban megjegyezhető.~
*Gondolja magában Varonar, mikor rendes neve helyett egy másikat kapott az egyik rumszagú nőtől. Nincs ezzel a névvel semmi baja, rosszabb névvel is illeték már Őt. Nem sokkal ez után megkapja a barlanggal kapcsolatban a válaszát. Bár valahogy erre számított valamely formában.
Ahogy hallgatja a rémmesékbe illő leírását a barlangnak a férfi, csak a mesélőt bámulva ül. Szemöldökei összetorlódva a feje közepén, talán azért mert teljes erőfeszítéssel figyel, vagy mert nem szereti ha valaki így beszél valamiről, elég lett volna neki egy: "Egy csapat gyilkos rejtekhelye" is. Ahogy végez a kalóz a mondandójával Varonar csak elhúzza a száját. Nem tud mit reagálni erre. Ezért is teszi azt, hogy inkább megmagyarázza azt a dolgot amelyet akkora meglepődöttség övez. Avagy azt, hogy Varonar ilyen egyszerűen adta ki a célpontjának a mivoltját. De Ő sem teljesen hülye.*
-A rossz fejvadász adja ki a megölendő személy mivoltját, na meg az aki tudja, hogy már felesleges utána kajtatni. A fickó egy megrögzött szerencsejátékos és iszákos. Általában a kikötőben szokott téblábolni, ezért is indultam meg erre. Egy gazdag embertől mér elég sok arannyal tartozott és ezért fogadott fel engem és egy másik fejvadászt a munkára. Hogy miért kettőt? Ez egy jó kérdés, biztos szereti ha Ő áll egy versengés mögött. Szóval egy másik fejvadász előtt kellett volna a kikötőbe érnem és kiiktatni a kopaszt. De ugye eltévedtem és már szerintem azóta rég halott, vagyis nagy rá a valószínűség, hogy már vérét vették. Persze lehetnétek a társai, de valahogy arra mertem következtetni, hogy ennek az alaknak egy jóakarója sincs vagy barátja. Nem csak a megbízónak tartozott pénzzel, elvileg elég sokaknak, ahogy hallottam. Az ide jutásomról, pedig többet nem tudok mondani mit amit eddig is mondtam. Barlangot kerestem és elég nagy szerencsével, de megtaláltam.
*Varonar tart egy lélegzetvételnyi szünetet, mert a mondandója alatt nem sokszor vett levegőt, vagy csak egész kicsiket. Miután kifújta magát újra megszólal.*
-Remélem tisztáztam magam valamennyire. Bár mindenki azt fog hinni amit akar. De remélem legalább egy valaki megbízik a történetben. A másféle bizalmat meg amúgy se várom el az idegenektől. Én se bízok akárkiben, más se tegye.
*Ahogy végzett a butykosához nyúl ami az övén lóg. Még jó, hogy a fegyvereit másik övön tartja, mert ha ugyan azon lenne a kettő, akkor most a fegyveres övhöz kellene nyúlnia és azt lehet, hogy nem néznék jó szemmel a többiek. A butykosból kihúzza a dugót és beleiszik, pár nagyobb kortyot nyel belőle egy kis bor a szája szélén ki is csurog amit, miután ivott letörli az alkarjával. A dugót visszarakja a helyére majd a boros butykost lerakja maga mellé a földre, jól láthatóan.*
//Dyntina, Nadae//
~Szóval Maszkos, legyen. Ha neki ez jobban megjegyezhető.~
*Gondolja magában Varonar, mikor rendes neve helyett egy másikat kapott az egyik rumszagú nőtől. Nincs ezzel a névvel semmi baja, rosszabb névvel is illeték már Őt. Nem sokkal ez után megkapja a barlanggal kapcsolatban a válaszát. Bár valahogy erre számított valamely formában.
Ahogy hallgatja a rémmesékbe illő leírását a barlangnak a férfi, csak a mesélőt bámulva ül. Szemöldökei összetorlódva a feje közepén, talán azért mert teljes erőfeszítéssel figyel, vagy mert nem szereti ha valaki így beszél valamiről, elég lett volna neki egy: "Egy csapat gyilkos rejtekhelye" is. Ahogy végez a kalóz a mondandójával Varonar csak elhúzza a száját. Nem tud mit reagálni erre. Ezért is teszi azt, hogy inkább megmagyarázza azt a dolgot amelyet akkora meglepődöttség övez. Avagy azt, hogy Varonar ilyen egyszerűen adta ki a célpontjának a mivoltját. De Ő sem teljesen hülye.*
-A rossz fejvadász adja ki a megölendő személy mivoltját, na meg az aki tudja, hogy már felesleges utána kajtatni. A fickó egy megrögzött szerencsejátékos és iszákos. Általában a kikötőben szokott téblábolni, ezért is indultam meg erre. Egy gazdag embertől mér elég sok arannyal tartozott és ezért fogadott fel engem és egy másik fejvadászt a munkára. Hogy miért kettőt? Ez egy jó kérdés, biztos szereti ha Ő áll egy versengés mögött. Szóval egy másik fejvadász előtt kellett volna a kikötőbe érnem és kiiktatni a kopaszt. De ugye eltévedtem és már szerintem azóta rég halott, vagyis nagy rá a valószínűség, hogy már vérét vették. Persze lehetnétek a társai, de valahogy arra mertem következtetni, hogy ennek az alaknak egy jóakarója sincs vagy barátja. Nem csak a megbízónak tartozott pénzzel, elvileg elég sokaknak, ahogy hallottam. Az ide jutásomról, pedig többet nem tudok mondani mit amit eddig is mondtam. Barlangot kerestem és elég nagy szerencsével, de megtaláltam.
*Varonar tart egy lélegzetvételnyi szünetet, mert a mondandója alatt nem sokszor vett levegőt, vagy csak egész kicsiket. Miután kifújta magát újra megszólal.*
-Remélem tisztáztam magam valamennyire. Bár mindenki azt fog hinni amit akar. De remélem legalább egy valaki megbízik a történetben. A másféle bizalmat meg amúgy se várom el az idegenektől. Én se bízok akárkiben, más se tegye.
*Ahogy végzett a butykosához nyúl ami az övén lóg. Még jó, hogy a fegyvereit másik övön tartja, mert ha ugyan azon lenne a kettő, akkor most a fegyveres övhöz kellene nyúlnia és azt lehet, hogy nem néznék jó szemmel a többiek. A butykosból kihúzza a dugót és beleiszik, pár nagyobb kortyot nyel belőle egy kis bor a szája szélén ki is csurog amit, miután ivott letörli az alkarjával. A dugót visszarakja a helyére majd a boros butykost lerakja maga mellé a földre, jól láthatóan.*
126. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-14 00:24:33
Üzenet elküldve: 2014-10-14 00:24:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Dynti, Varonar//
*Bár az idegen maszkos alakkal majdhogynem szemben ül, s minden figyelmét reá szenteli, azért szeme sarkából figyelemmel kíséri a többiek tevékenységét is. Így pontosan látja, ahogy Vörike a kedvenc elfe után hajít egy kavicsot, ahogy nemrégiben vele szemben is tette. Nem is bírja ki, s fejét kissé félrefordítja, épp csak annyira, hogy Bájgúnár felé, felhúzott szemöldökkel, kérdő tekintettel nézzen rá, választ várva, hogy mégis mit jelentsen ez. A választ nem tudja megvárni, mert közben az idegen is választ ad kérdéseire.
Hallgatás közben az imént helyére illeszkedő szemöldöke ismét a magasba szökken. Ám most az érdeklődés helyett a kétkedés zászlaja alatt teszi ezt.*
- Valahogy nem a családi származásod érdekel.
*Összegzi a számára lényegtelen információ halmazt. Bár meglehet, hogy a kis naiv Bongyorikájának adott választ a fél elfes történettel. Most hogy belegondol, meglehet, hogy a – hozzá képest nem sokkal fiatalabb – fiú nem is ismeri a fajokat? Vagy azok keveredését? Meglehet, hogy tartani kéne neki egy felvilágosító előadást, erről is, mert, hogy nem tudja, hogy a nőkkel hogy kell bánni, azt az elmúlt napokban erőteljesen kitapasztalta. Az összes incselkedése, piszkálódásra csak naiv kérdések tömkelege volt a válasza.
Gondolatai ismét elcikáztak, s csak nagy nehezen tudja visszarántani, hogy ténylegesen az idegenre figyeljen.*
- Szóval Varonar. *Ejti ki ridegen a maszkos nevét, s mint minden név, ez is idegen számára, s mint olyan, nem is jegyzi meg. Ahogy kiejtette, abban a minutumban el is raktározta agyának egy hátsó zugába, annak is a legtávolabbi sarkában álló apró ládikóba, ahova a többi nevet is. Ha megerőlteti magát, akkor jó a névmemóriája, de még mindig jobban kedveli a saját neveit, könnyen megjegyezhetőek.* - Maradjunk inkább Maszkosnál. Egyszerűbb. Ha a másik is egyszer megszólal, akkor kitalálunk másikat. Feltéve, ha életben maradtok, amiért nem adok biztosítékot.
*Ha a többiek hallgatják beszélgetésüket, akkor feltűnhet számukra a lány zord, hideg hangneme, amelyet egyébként többet használ. Csak itt a barlangba nem volt rá, eddig szüksége. Nem ő a főnök, nem az ő joga, hogy a többieket kordába, féken tartsa, s hogy tiszteletet ébresztessen maga iránt. Az a kannibál feladata. Ám az most nincs itt, jelenleg – mivel ő a rangidős, mivel még a növénygyűjtő kedvenc emberutálója sincs itt - neki kell ezt a szerepet betöltenie, bármennyire is nincs ínyére. Az ő asztala a matrózok, azokkal tud egyet érteni, akik a tenger szülöttei, nem holmi, szárazföldi mandrókkal. A kontinens belsejétől ismételten csak kirázza a hideg, amelyen még a tűz közelsége sem segít. No meg az sem, hogy a hirtelen jött nyárvégi zápor sikeresen lehűsítette az amúgy sem meleg barlangot. S csak még nyirkosabb is lett.
Megszemléli a férfi kezében lévő plakátot. Vagyis inkább körözési felhívást, hogy kit is „keres” valójában. Ideje nem sok, hogy megszemlélje, mert már gyűri is össze a következő mondatával együtt, s dobja le a tűz mellé.
Nadae már épp nyúlna is a papírért, ám tengert imádó társa megelőzi, s sétálgatásba kezd vele. Nem sokat látott belőle, de Vörike is megállapítja, hogy nem ő van rajta. Így egy gonddal kevesebb. Ha a lány lett volna rajta, akkor most még egy eledellel több lenne. S mivel az utóbbi halott állapotban lenne, nem tudja meddig tartható el. S hogy a drágalátós barlang tulajdonos mégis mikor akar visszatérni. Fejét csak megrázza, - amit senki sem érthet – de némileg megnyugtatással tölti el, hogy nem Őket keresik.*
- Szóval eltévedtél? Száraz időben, és a rekkenő napsütésben is, ide találni, ide eljutni kész életveszély. Nem hogy hirtelen jött záporba. A rés a sziklafalon, hozzá nem értő szemeknek alig látszódik.
*Szemöldökei ismét a magasra szökkennek. Túlságosan gyanús, hogy egy nap két alak is erre „téved”. Annak idején a Gerlepár nem hiába választotta ezt a barlangot búvóhelynek. Az volt a legelőnyösebb tulajdonsága, hogy alig lehet megtalálni. Érthető a lány bizonytalansága, és hitetlenkedése az idegen történetével kapcsolatban.*
- Ez a hely, édes fiam, nem más, mint a poklok legmélyebb bugyrainak, szülötteinek helye. Talán úgy érzed ezt hallván, hogy szerencsés vagy, hogy veled, egyivarúakkal sodort össze a sors, ám ne hidd. Egy percig sem lehet biztonságba, aki ide véletlen betéved, akár csak egy vihar elől. Ám, ha semmi rossz mozdulatot nem teszel, talán élve kijutsz innen.
*Szemeit összeszűkíti, ahogy a férfit nézi, szinte egyfolytában. Saját szavai után teret enged Vörikének is, akinek, mint úgy tűnik, ínyére van a férfi faggatózása.*
- Fejvadász. *Adja meg a választ a lánynak, még Varonar előtt.* - Egy nem túl okos fejvadász, a jelek szerint. Az még hagyján, hogy kiadta a célpontját, ám azokról semmit sem tud, Akiknek kiadta. Honnan tudod, hogy nem ismerjük? Esetleg nem vagyunk ennek az alaknak a társai? Vagy netán szolgái, megbízottjai? *Csóválja meg a fejét, kissé kedveszegetten.* - Mégis mióta keresed azt az alakot? *Bök a kezében tartott rumos üveggel a megsárguló plakát felé. Most nem iszik, hiszen fejének tisztának kell maradnia, amíg el nem döntődik, hogy tényleg nem veszélyes-e rájuk nézve a férfi. Ha kiderülne róla, hogy feléjük nézve ártalmatlanok, talán tudnának hosszabb távval kezdeni valamit a mandróval. Talán ki tudnák tanítani, hogy ne legyen ennyire könnyelmű Ő sem. Egy gondterhelt sóhajt enged kiszaladni a száján, miközben a kérdéseikre várja a választ.*
//Dynti, Varonar//
*Bár az idegen maszkos alakkal majdhogynem szemben ül, s minden figyelmét reá szenteli, azért szeme sarkából figyelemmel kíséri a többiek tevékenységét is. Így pontosan látja, ahogy Vörike a kedvenc elfe után hajít egy kavicsot, ahogy nemrégiben vele szemben is tette. Nem is bírja ki, s fejét kissé félrefordítja, épp csak annyira, hogy Bájgúnár felé, felhúzott szemöldökkel, kérdő tekintettel nézzen rá, választ várva, hogy mégis mit jelentsen ez. A választ nem tudja megvárni, mert közben az idegen is választ ad kérdéseire.
Hallgatás közben az imént helyére illeszkedő szemöldöke ismét a magasba szökken. Ám most az érdeklődés helyett a kétkedés zászlaja alatt teszi ezt.*
- Valahogy nem a családi származásod érdekel.
*Összegzi a számára lényegtelen információ halmazt. Bár meglehet, hogy a kis naiv Bongyorikájának adott választ a fél elfes történettel. Most hogy belegondol, meglehet, hogy a – hozzá képest nem sokkal fiatalabb – fiú nem is ismeri a fajokat? Vagy azok keveredését? Meglehet, hogy tartani kéne neki egy felvilágosító előadást, erről is, mert, hogy nem tudja, hogy a nőkkel hogy kell bánni, azt az elmúlt napokban erőteljesen kitapasztalta. Az összes incselkedése, piszkálódásra csak naiv kérdések tömkelege volt a válasza.
Gondolatai ismét elcikáztak, s csak nagy nehezen tudja visszarántani, hogy ténylegesen az idegenre figyeljen.*
- Szóval Varonar. *Ejti ki ridegen a maszkos nevét, s mint minden név, ez is idegen számára, s mint olyan, nem is jegyzi meg. Ahogy kiejtette, abban a minutumban el is raktározta agyának egy hátsó zugába, annak is a legtávolabbi sarkában álló apró ládikóba, ahova a többi nevet is. Ha megerőlteti magát, akkor jó a névmemóriája, de még mindig jobban kedveli a saját neveit, könnyen megjegyezhetőek.* - Maradjunk inkább Maszkosnál. Egyszerűbb. Ha a másik is egyszer megszólal, akkor kitalálunk másikat. Feltéve, ha életben maradtok, amiért nem adok biztosítékot.
*Ha a többiek hallgatják beszélgetésüket, akkor feltűnhet számukra a lány zord, hideg hangneme, amelyet egyébként többet használ. Csak itt a barlangba nem volt rá, eddig szüksége. Nem ő a főnök, nem az ő joga, hogy a többieket kordába, féken tartsa, s hogy tiszteletet ébresztessen maga iránt. Az a kannibál feladata. Ám az most nincs itt, jelenleg – mivel ő a rangidős, mivel még a növénygyűjtő kedvenc emberutálója sincs itt - neki kell ezt a szerepet betöltenie, bármennyire is nincs ínyére. Az ő asztala a matrózok, azokkal tud egyet érteni, akik a tenger szülöttei, nem holmi, szárazföldi mandrókkal. A kontinens belsejétől ismételten csak kirázza a hideg, amelyen még a tűz közelsége sem segít. No meg az sem, hogy a hirtelen jött nyárvégi zápor sikeresen lehűsítette az amúgy sem meleg barlangot. S csak még nyirkosabb is lett.
Megszemléli a férfi kezében lévő plakátot. Vagyis inkább körözési felhívást, hogy kit is „keres” valójában. Ideje nem sok, hogy megszemlélje, mert már gyűri is össze a következő mondatával együtt, s dobja le a tűz mellé.
Nadae már épp nyúlna is a papírért, ám tengert imádó társa megelőzi, s sétálgatásba kezd vele. Nem sokat látott belőle, de Vörike is megállapítja, hogy nem ő van rajta. Így egy gonddal kevesebb. Ha a lány lett volna rajta, akkor most még egy eledellel több lenne. S mivel az utóbbi halott állapotban lenne, nem tudja meddig tartható el. S hogy a drágalátós barlang tulajdonos mégis mikor akar visszatérni. Fejét csak megrázza, - amit senki sem érthet – de némileg megnyugtatással tölti el, hogy nem Őket keresik.*
- Szóval eltévedtél? Száraz időben, és a rekkenő napsütésben is, ide találni, ide eljutni kész életveszély. Nem hogy hirtelen jött záporba. A rés a sziklafalon, hozzá nem értő szemeknek alig látszódik.
*Szemöldökei ismét a magasra szökkennek. Túlságosan gyanús, hogy egy nap két alak is erre „téved”. Annak idején a Gerlepár nem hiába választotta ezt a barlangot búvóhelynek. Az volt a legelőnyösebb tulajdonsága, hogy alig lehet megtalálni. Érthető a lány bizonytalansága, és hitetlenkedése az idegen történetével kapcsolatban.*
- Ez a hely, édes fiam, nem más, mint a poklok legmélyebb bugyrainak, szülötteinek helye. Talán úgy érzed ezt hallván, hogy szerencsés vagy, hogy veled, egyivarúakkal sodort össze a sors, ám ne hidd. Egy percig sem lehet biztonságba, aki ide véletlen betéved, akár csak egy vihar elől. Ám, ha semmi rossz mozdulatot nem teszel, talán élve kijutsz innen.
*Szemeit összeszűkíti, ahogy a férfit nézi, szinte egyfolytában. Saját szavai után teret enged Vörikének is, akinek, mint úgy tűnik, ínyére van a férfi faggatózása.*
- Fejvadász. *Adja meg a választ a lánynak, még Varonar előtt.* - Egy nem túl okos fejvadász, a jelek szerint. Az még hagyján, hogy kiadta a célpontját, ám azokról semmit sem tud, Akiknek kiadta. Honnan tudod, hogy nem ismerjük? Esetleg nem vagyunk ennek az alaknak a társai? Vagy netán szolgái, megbízottjai? *Csóválja meg a fejét, kissé kedveszegetten.* - Mégis mióta keresed azt az alakot? *Bök a kezében tartott rumos üveggel a megsárguló plakát felé. Most nem iszik, hiszen fejének tisztának kell maradnia, amíg el nem döntődik, hogy tényleg nem veszélyes-e rájuk nézve a férfi. Ha kiderülne róla, hogy feléjük nézve ártalmatlanok, talán tudnának hosszabb távval kezdeni valamit a mandróval. Talán ki tudnák tanítani, hogy ne legyen ennyire könnyelmű Ő sem. Egy gondterhelt sóhajt enged kiszaladni a száján, miközben a kérdéseikre várja a választ.*
125. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-13 20:15:25
Üzenet elküldve: 2014-10-13 20:15:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
*Rinan poénos válaszán először igen látványosan és hangosan felnevet, majd hirtelen elhallgat összeszűkíti a szemeit és úgy néz a másik után.*
- Hát... *Kezdené, hogy valami frappánssal vágjon vissza, de az elf nagyon is lecsapta a labdát. Így hát pillanatnyi ideig bosszankodik magában, majd miután nem tud mit mondani legyint egyet és el is fordul.*
~Tuskó.~ *Mérgelődik. Nem mintha nem szeretné, ha valaki visszavág, csak éppen azt nem, ha ő nem tud rá mit mondani. Rinan pedig még nem tudhatja milyen alattomos és gyerekes húzásokra számíthat még a lánytól. Fel is kap néhány apró kis követ a földről és az egyiket a férfi után vágja. Ugyanazt csinálja, mint amikor Nadae kiröhögte a parton. Komolytalan húzás, de azért már nem kis mennyiségű rum is van benne, azt hozzá kell tenni. A maradékot szórakozottan rázogatja a kezében.
Gyanúsan méregeti a betolakodó fickót. Az eddig meg sem fordult a fejében, hogy esetleg akár ő utána is jöhetett. Vesz egy mély levegőt és szemét ismét a bent levőkön jártatja végig, majd megnyugszik. Ha mégis ilyen céllal jött az ipse és valamilyen alattomos terve van, akkor majd óvatosabbnak kell lennie.
Nem is lepi meg Nadae kifakadása, miután már megérkezésükkor egy másik idegen tanyázott itt, és amilyen dührohamokat látott már a lány felől, inkább arrébb is áll, nehogy mérgében pont az ő bokáját találja megrúgni.
Amint a papír előkerül, ő sunyin hátraugrik és összeszorul a szíve, csak nagyon lassú léptekkel mer közelebb lépni a tűzhöz, hogy enyhén hunyorogva is, de megbizonyosodjon róla, hogy nem-e az ő portréja vigyorog vissza onnan. Megkönnyebbültségének igen nagy hangot is ad.*
- Áhh, egy kopasz fickó. *Fújja ki a levegőt megkönnyebbülten. Ezek inkább csak kiszaladtak a száján, talán egyedül a kalózka az aki tudja miért is könnyebbült meg ennyire. A többi beszédével egyelőre nem kíván foglalkozni, ha Varonar nem csapja le a kezét, akkor a vérdíjas papírért nyúl és a tűz körül lassú léptekkel sétálgatva nézegeti azt, míg valaki felvilágosítja, vagy épp nem világosítja a fél-elfet arról, hogy mi is ez az egész. Közben azért néha-néha felpillant, hogy felmérje a többiek arckifejezését. A kölyök válaszát egyébként nem igyekszik pontosan most megvitatni, de azért egy fejrázással jelzi, hogy a "Még senki sem bántott" beszéd nem elég indok arra, hogy így bizalmaskodjon mindenkivel. Jóllehet még nem ismeri a srácot, de valószínű, hogy innentől együtt fognak élni, így jobban örülne, ha nem olyasvalakivel egy helyiségben hajthatná le a fejét, aki talán egyik éjszaka rájuk zúdítana egy csapatnyi fejvadászt. Ha csillapodik a helyzet a barlangban, mindenképp tesz valamit a Bongyori megneveléséért, még ha nem is abban az értelemben, ahogy egy anyuka tenné, pusztán nem árt némi bizalmatlanságot is elültetni benne.
Lassan visszalépked Varonar mellé és visszanyújtja neki a papírt.*
- Szóval fejvadász vagy, mi? *Emeli magasra a szemöldökét, majd nagyot sóhajtva Nadae És Rinan felé fordul, és amolyan "Na most mi a fenét csináljunk?" tekintettel néz rájuk. Végül karját a mellkasa előtt keresztbe téve fordul vissza a férfihoz.* - Mióta adja ki egy fejvadász a célpontját? *Kérdezi kissé komolyan, valójában azonban nagyon is örül, hogy kifaggathat egy esetleges orgyilkost.* - És mit művelt az a fickó, hogy utánaküldtek?
*Rinan poénos válaszán először igen látványosan és hangosan felnevet, majd hirtelen elhallgat összeszűkíti a szemeit és úgy néz a másik után.*
- Hát... *Kezdené, hogy valami frappánssal vágjon vissza, de az elf nagyon is lecsapta a labdát. Így hát pillanatnyi ideig bosszankodik magában, majd miután nem tud mit mondani legyint egyet és el is fordul.*
~Tuskó.~ *Mérgelődik. Nem mintha nem szeretné, ha valaki visszavág, csak éppen azt nem, ha ő nem tud rá mit mondani. Rinan pedig még nem tudhatja milyen alattomos és gyerekes húzásokra számíthat még a lánytól. Fel is kap néhány apró kis követ a földről és az egyiket a férfi után vágja. Ugyanazt csinálja, mint amikor Nadae kiröhögte a parton. Komolytalan húzás, de azért már nem kis mennyiségű rum is van benne, azt hozzá kell tenni. A maradékot szórakozottan rázogatja a kezében.
Gyanúsan méregeti a betolakodó fickót. Az eddig meg sem fordult a fejében, hogy esetleg akár ő utána is jöhetett. Vesz egy mély levegőt és szemét ismét a bent levőkön jártatja végig, majd megnyugszik. Ha mégis ilyen céllal jött az ipse és valamilyen alattomos terve van, akkor majd óvatosabbnak kell lennie.
Nem is lepi meg Nadae kifakadása, miután már megérkezésükkor egy másik idegen tanyázott itt, és amilyen dührohamokat látott már a lány felől, inkább arrébb is áll, nehogy mérgében pont az ő bokáját találja megrúgni.
Amint a papír előkerül, ő sunyin hátraugrik és összeszorul a szíve, csak nagyon lassú léptekkel mer közelebb lépni a tűzhöz, hogy enyhén hunyorogva is, de megbizonyosodjon róla, hogy nem-e az ő portréja vigyorog vissza onnan. Megkönnyebbültségének igen nagy hangot is ad.*
- Áhh, egy kopasz fickó. *Fújja ki a levegőt megkönnyebbülten. Ezek inkább csak kiszaladtak a száján, talán egyedül a kalózka az aki tudja miért is könnyebbült meg ennyire. A többi beszédével egyelőre nem kíván foglalkozni, ha Varonar nem csapja le a kezét, akkor a vérdíjas papírért nyúl és a tűz körül lassú léptekkel sétálgatva nézegeti azt, míg valaki felvilágosítja, vagy épp nem világosítja a fél-elfet arról, hogy mi is ez az egész. Közben azért néha-néha felpillant, hogy felmérje a többiek arckifejezését. A kölyök válaszát egyébként nem igyekszik pontosan most megvitatni, de azért egy fejrázással jelzi, hogy a "Még senki sem bántott" beszéd nem elég indok arra, hogy így bizalmaskodjon mindenkivel. Jóllehet még nem ismeri a srácot, de valószínű, hogy innentől együtt fognak élni, így jobban örülne, ha nem olyasvalakivel egy helyiségben hajthatná le a fejét, aki talán egyik éjszaka rájuk zúdítana egy csapatnyi fejvadászt. Ha csillapodik a helyzet a barlangban, mindenképp tesz valamit a Bongyori megneveléséért, még ha nem is abban az értelemben, ahogy egy anyuka tenné, pusztán nem árt némi bizalmatlanságot is elültetni benne.
Lassan visszalépked Varonar mellé és visszanyújtja neki a papírt.*
- Szóval fejvadász vagy, mi? *Emeli magasra a szemöldökét, majd nagyot sóhajtva Nadae És Rinan felé fordul, és amolyan "Na most mi a fenét csináljunk?" tekintettel néz rájuk. Végül karját a mellkasa előtt keresztbe téve fordul vissza a férfihoz.* - Mióta adja ki egy fejvadász a célpontját? *Kérdezi kissé komolyan, valójában azonban nagyon is örül, hogy kifaggathat egy esetleges orgyilkost.* - És mit művelt az a fickó, hogy utánaküldtek?
124. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-13 19:45:07
Üzenet elküldve: 2014-10-13 19:45:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Kárhozottak//
*Nagyon úgy fest a dolog, hogy szinte mindenkit az érdekel, hogy Varonar miért is van itt és milyen szerzet Ő. Végignéz a bent lévőeken majd egy levegővételnyi szünet után bele is kezd a történetébe. Jobb magát most tisztázni mint később, esetleg egy elvágott torokkal a tengerparton feküdni.*
-Mint ahogy már mondtam a nevem Varonar, pontosabban Varonar Korev. És nem vagyok elf, csak félig. Anyám ember volt, apám elf, bár Ővele sose találkoztam. Lehet, hogy jobb is. Már egy ideje a város környékén vagyok, de csak most volt alkalmam erre eljönni, egy munka miatt.
*A férfi egy szélein megtépázott, eléggé gyűrött papírt húz elő bőrpáncélja mögül, amikor letépte épp oda sikerült begyűrnie gyorsan. Fél kezével felemeli, hogy a tűz fénye jól megvilágítsa és, hogy zt a többiek is láthassák. Egy körözési plakát, ami egy zord arcú kopasz férfit ábrázol, akin úgy tűnik vérdíj van.*
-De persze el is tévedtem, és gondolom már ez sem aktuális.
*Egy könnyed mozdulattal maga mellé ejti a vérdíjas plakátot.*
-Ezen kívül a semmiből még a vihar is rám zúdult és mivel nem a legkedveltebb elfoglaltságom az esőben ázás, ezért inkább valami fedett helyet kerestem. Gondolom emiatt találtam meg ezt a barlangot, és mint kiderült ezt a búvóhelyet. Én se gondoltam volna, hogy másokat is itt találok. És semmi közöm sincs ahhoz az alakhoz a rácsok mögött, mielőtt újra témába jönne a két maszkos összekapcsolása.
*Varonar újra végignéz a tűz köré gyűlteken, lesve az arcukat, hogy látja-e azt az arckifejezést ami megnyugtatja afelől, hogy hisznek neki, vagy esetleg azt látja, hogy egy szavát se hiszik.*
-Ennyi lenne. Semmi különleges oka nincs annak, hogy épp ebbe a barlangba kerültem be. Mellesleg ez valami különleges hely lenne, hogy nem várt vendég vagyok? Mert úgy vettem le, hogy ez valami külön kis rejtek számotokra. Valaki felvilágosítana? De, ha nem tartozik egyáltalán rám, akkor nem kell vele vesződni, így is már elég fejfájást okoztam eddig, ahogy észrevettem.
*Amíg nem válaszol neki senki, arcát visszafordítja a tűzhöz és lábait is közelebb tolja, hogy csizmája is száradjon egy kicsit. Levenni azt még nem akarja, annyira nem érzi otthon magát itt.*
*Nagyon úgy fest a dolog, hogy szinte mindenkit az érdekel, hogy Varonar miért is van itt és milyen szerzet Ő. Végignéz a bent lévőeken majd egy levegővételnyi szünet után bele is kezd a történetébe. Jobb magát most tisztázni mint később, esetleg egy elvágott torokkal a tengerparton feküdni.*
-Mint ahogy már mondtam a nevem Varonar, pontosabban Varonar Korev. És nem vagyok elf, csak félig. Anyám ember volt, apám elf, bár Ővele sose találkoztam. Lehet, hogy jobb is. Már egy ideje a város környékén vagyok, de csak most volt alkalmam erre eljönni, egy munka miatt.
*A férfi egy szélein megtépázott, eléggé gyűrött papírt húz elő bőrpáncélja mögül, amikor letépte épp oda sikerült begyűrnie gyorsan. Fél kezével felemeli, hogy a tűz fénye jól megvilágítsa és, hogy zt a többiek is láthassák. Egy körözési plakát, ami egy zord arcú kopasz férfit ábrázol, akin úgy tűnik vérdíj van.*
-De persze el is tévedtem, és gondolom már ez sem aktuális.
*Egy könnyed mozdulattal maga mellé ejti a vérdíjas plakátot.*
-Ezen kívül a semmiből még a vihar is rám zúdult és mivel nem a legkedveltebb elfoglaltságom az esőben ázás, ezért inkább valami fedett helyet kerestem. Gondolom emiatt találtam meg ezt a barlangot, és mint kiderült ezt a búvóhelyet. Én se gondoltam volna, hogy másokat is itt találok. És semmi közöm sincs ahhoz az alakhoz a rácsok mögött, mielőtt újra témába jönne a két maszkos összekapcsolása.
*Varonar újra végignéz a tűz köré gyűlteken, lesve az arcukat, hogy látja-e azt az arckifejezést ami megnyugtatja afelől, hogy hisznek neki, vagy esetleg azt látja, hogy egy szavát se hiszik.*
-Ennyi lenne. Semmi különleges oka nincs annak, hogy épp ebbe a barlangba kerültem be. Mellesleg ez valami különleges hely lenne, hogy nem várt vendég vagyok? Mert úgy vettem le, hogy ez valami külön kis rejtek számotokra. Valaki felvilágosítana? De, ha nem tartozik egyáltalán rám, akkor nem kell vele vesződni, így is már elég fejfájást okoztam eddig, ahogy észrevettem.
*Amíg nem válaszol neki senki, arcát visszafordítja a tűzhöz és lábait is közelebb tolja, hogy csizmája is száradjon egy kicsit. Levenni azt még nem akarja, annyira nem érzi otthon magát itt.*
123. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-13 12:07:15
Üzenet elküldve: 2014-10-13 12:07:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kárhozottak//
//Őrjítők bagázsa//
*Jót mosolyog Vörike következő akcióin, már épp egy frappáns kis megjegyzést tenne rá, amikor is a külső folyosóról a patkányoknak hitt zaj, nem is patkányok okozzák. Hanem egy ember. Meglepődöttségében, az újra átvett üveget a szája elején állította meg. Nagyokat pislog az „udvarias” újabb maszkos idegenre, aki – nem úgy mint a divattársa – előbb köszön, majd beszél miben járatáról.*
- Szent Krakenre! Mégis hogy talált ide?
*Bökődik ki belőle a kérdés, de a választ sejti. „Véletlen”. Felháborodásának oka teljesen ésszerű. Ezt a helyet nehezen lehet megtalálni, még azoknak is problematikus, akik jól ismerik a helyet. Egyébként is, mi ez ma? Átjáró ház? Menedékház? Hotel?
Még mielőtt válaszolhatna a feléjük tett kérésre, betoppan a mesteri páros. A „hercegnő” szó kifejezésért, már húzná is elő tőrét, hogy egy könnyed mozdulattal a delikvens fejét szegje, de még épp időben áll meg a keze. Épp csak újra a kezei ügyébe helyezte drága tőrét.*
- Még egy hercegnő, s a koronaékszereidtől búcsút vehetsz. *Sziszegi fogai közül Bájgúnárra nézve. Ha tekintettel ölni lehetne, akkor a „fiatal” elf már a pokol bugyraiba kárhozna.
Viszont hamar megbocsát neki, miután hasonló véleménnyel van a vendég kéréséről, mint neki. De „lenyűgözöttsége” hamar tovább áll, ahogy a vacsorakészítésre esik a szó, s hogy „itt maradhat”, ha tud főzni.
Ezen a fordulaton, olyannyira meglepődik, hogy hirtelenjében se köpni, se nyelni nem tud, s ezért inkább az idegen férfit veszi szemügyre.*
~Miért bejönni egy idegen barlangba, ahol idegen emberek vannak, akikről semmit sem tudsz, talán nem öngyilkosság?~ *Teszi fel magába a kérdést, ahogy hallgatja a másik szavait, s mézes mázosan próbál beszélgetni társaival. Elsősorban a jelenlegi leggyengébb láncszemmel, Bongyorival. Sajnos egyet kell értenie Vörike hozzászólásával.*
- Bongyori, ha mindenkivel úton útfélen szóba állsz, előbb utóbb meghalsz. Ne légy kedves mindenkihez, ki tudja, hogy ez a ficek is miért jött ide valójában. Mit akar itt. Bárki mondhatja, hogy „véletlenül” talált ide, s hogy a vihar elől menekül. Ki vagy te?
*Szegezi a kérdést a maszkos férfinak. Gyanakvása nem alaptalan, hamar megtanulta, hogy senkibe se bízzon eléggé. Főleg egy idegen szerzetbe. A fegyvert, ha a férfi felé nyújtja, elveszi, s gyorsan elrejti ruhái redői közé. De még mielőtt választ kaphatna a kérdésre, Bongyori már a tűz felé is húzza az idegent. Ezen ismételten csak elámul, s ismét nem tud mit hozzá fűzni.
Fokozódó idegessége érthető. A minap még egy hajó boldog tulajdonosa volt, majd bekerült Gerlepárék „boldog” alvilági bagázsába, ami, hipp-hopp, kibővült, egy neveletlen bandával. Ami olyannyira neveletlen, hogy még néhány betolakodót is szívesen lát. Mindennek tetejébe a nagy főnök, Ras a jelek szerint eltűnt, elment, magára hagyva a barlangot. Amit bár nehéz megtalálni, a jelek szerint, néhány maszkos illetőnek ez épp sikerült. Ha még többen menekülnek be az eső elől, ki tudja, hogy milyen elfajzott szerzetek kerülnek még ide, s akkor esetleg meg is támadhatnák őket. Nem is beszélve arról, hogy a neveletlen bagázs egy részéről maga vállalt kezességet. De a jelek szerint rosszul tette, s kedvenc kannibáljának étlapján a következő fogás ő maga lesz. Persze a másik maszkos alak után. Ő lesz a desszert. *
~Hát ez nagyszerű… Más sem hiányzik.~
*Követve a bagázst a tűz köré, az idegen alakkal szembe helyezkedik. Jelenleg még az étel megfőzésének kérdése sem érdekli, csak az, hogy a másik mit akar valójában.*
- Mit keresel a környéken? Hogy találtál ide? Ki vagy? Legelőször is, mi a neved?
*Teszi fel az újabb kérdéseit, ahogy szemeit összehúzza, hangja pedig olyan jeges, mint a leghidegebb telek. Valamiért nem bízik a fickóban, s addig nem is akar, amíg meg nem bizonyosodik, hogy egyrészt nem őket, és főleg nem Vörikét követte, s hogy semmi „ártó szándéka” nincs lassan szívéhez növő neveletlen bagázs felé.*
//Őrjítők bagázsa//
*Jót mosolyog Vörike következő akcióin, már épp egy frappáns kis megjegyzést tenne rá, amikor is a külső folyosóról a patkányoknak hitt zaj, nem is patkányok okozzák. Hanem egy ember. Meglepődöttségében, az újra átvett üveget a szája elején állította meg. Nagyokat pislog az „udvarias” újabb maszkos idegenre, aki – nem úgy mint a divattársa – előbb köszön, majd beszél miben járatáról.*
- Szent Krakenre! Mégis hogy talált ide?
*Bökődik ki belőle a kérdés, de a választ sejti. „Véletlen”. Felháborodásának oka teljesen ésszerű. Ezt a helyet nehezen lehet megtalálni, még azoknak is problematikus, akik jól ismerik a helyet. Egyébként is, mi ez ma? Átjáró ház? Menedékház? Hotel?
Még mielőtt válaszolhatna a feléjük tett kérésre, betoppan a mesteri páros. A „hercegnő” szó kifejezésért, már húzná is elő tőrét, hogy egy könnyed mozdulattal a delikvens fejét szegje, de még épp időben áll meg a keze. Épp csak újra a kezei ügyébe helyezte drága tőrét.*
- Még egy hercegnő, s a koronaékszereidtől búcsút vehetsz. *Sziszegi fogai közül Bájgúnárra nézve. Ha tekintettel ölni lehetne, akkor a „fiatal” elf már a pokol bugyraiba kárhozna.
Viszont hamar megbocsát neki, miután hasonló véleménnyel van a vendég kéréséről, mint neki. De „lenyűgözöttsége” hamar tovább áll, ahogy a vacsorakészítésre esik a szó, s hogy „itt maradhat”, ha tud főzni.
Ezen a fordulaton, olyannyira meglepődik, hogy hirtelenjében se köpni, se nyelni nem tud, s ezért inkább az idegen férfit veszi szemügyre.*
~Miért bejönni egy idegen barlangba, ahol idegen emberek vannak, akikről semmit sem tudsz, talán nem öngyilkosság?~ *Teszi fel magába a kérdést, ahogy hallgatja a másik szavait, s mézes mázosan próbál beszélgetni társaival. Elsősorban a jelenlegi leggyengébb láncszemmel, Bongyorival. Sajnos egyet kell értenie Vörike hozzászólásával.*
- Bongyori, ha mindenkivel úton útfélen szóba állsz, előbb utóbb meghalsz. Ne légy kedves mindenkihez, ki tudja, hogy ez a ficek is miért jött ide valójában. Mit akar itt. Bárki mondhatja, hogy „véletlenül” talált ide, s hogy a vihar elől menekül. Ki vagy te?
*Szegezi a kérdést a maszkos férfinak. Gyanakvása nem alaptalan, hamar megtanulta, hogy senkibe se bízzon eléggé. Főleg egy idegen szerzetbe. A fegyvert, ha a férfi felé nyújtja, elveszi, s gyorsan elrejti ruhái redői közé. De még mielőtt választ kaphatna a kérdésre, Bongyori már a tűz felé is húzza az idegent. Ezen ismételten csak elámul, s ismét nem tud mit hozzá fűzni.
Fokozódó idegessége érthető. A minap még egy hajó boldog tulajdonosa volt, majd bekerült Gerlepárék „boldog” alvilági bagázsába, ami, hipp-hopp, kibővült, egy neveletlen bandával. Ami olyannyira neveletlen, hogy még néhány betolakodót is szívesen lát. Mindennek tetejébe a nagy főnök, Ras a jelek szerint eltűnt, elment, magára hagyva a barlangot. Amit bár nehéz megtalálni, a jelek szerint, néhány maszkos illetőnek ez épp sikerült. Ha még többen menekülnek be az eső elől, ki tudja, hogy milyen elfajzott szerzetek kerülnek még ide, s akkor esetleg meg is támadhatnák őket. Nem is beszélve arról, hogy a neveletlen bagázs egy részéről maga vállalt kezességet. De a jelek szerint rosszul tette, s kedvenc kannibáljának étlapján a következő fogás ő maga lesz. Persze a másik maszkos alak után. Ő lesz a desszert. *
~Hát ez nagyszerű… Más sem hiányzik.~
*Követve a bagázst a tűz köré, az idegen alakkal szembe helyezkedik. Jelenleg még az étel megfőzésének kérdése sem érdekli, csak az, hogy a másik mit akar valójában.*
- Mit keresel a környéken? Hogy találtál ide? Ki vagy? Legelőször is, mi a neved?
*Teszi fel az újabb kérdéseit, ahogy szemeit összehúzza, hangja pedig olyan jeges, mint a leghidegebb telek. Valamiért nem bízik a fickóban, s addig nem is akar, amíg meg nem bizonyosodik, hogy egyrészt nem őket, és főleg nem Vörikét követte, s hogy semmi „ártó szándéka” nincs lassan szívéhez növő neveletlen bagázs felé.*
122. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-12 19:48:15
Üzenet elküldve: 2014-10-12 19:48:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Kárhozottak //
*Örömmel konstatálja, hogy hellyel-közzel visszaállt a rend s a béke a barlang falai közé, még ha odakint az eső fáradhatatlanul és fenyegetően verdesi is a sziklákat, mintha csak át óhajtaná törni amazokat. Persze a vízesés állandó morajlása mellé ezúttal a plafonon betolakodó vihar is hozzátesz a maga agresszív hangjátékával, s a hely óvó mivolta mintha egyszeriben egy kissé rideggé, baljóslatúvá válna. Legalábbis Williän így érzi, amikor felfigyel rá, szóval kimondottan örül, amint lángra kapnak a fák, és a tűz köré gyűlhetnek melegedni. Néhány momentum erejéig behunyt szemekkel, ajkain gyengéd mosollyal élvezi a narancsos fények melengető simításait az arcán, mielőtt azonban mélyebben elmerülhetne a kellemes érzésekben, egy újabb idegen jelenlétére vetődik a téma fonala. Nem mindig szokása figyelni, hogy miről diskurálnak a többiek, ez viszont kellő érdekességet hordoz magában ahhoz, hogy felnyíljanak a siheder lélektükrei, és maga mögé pillantva szemlélje meg a csöndbe burkolódzott, kámzsás alakot.*
- Miért tartjátok bezárva? *Kérdezi értetlenül, mielőtt még a Vöröske válaszolhatna, na nem mintha az általa adott magyarázat kellően kielégítené Will kíváncsiságát. Persze ez nem így lenne, ha megértené, miért kell az idegeneket megkötözni, lefegyverezni és kikérdezni, amint egy csoport bűnöző barlangjába keveredtek, ám azok után, hogy neki még a társaság romlottsága sem kimondottan esett le, úgy nem várható tőle sok minden. Mondjuk ezzel még nincs tisztában Dyntina, így igazán nem lehet felróni neki, hogy hasztalanul próbálkozik értelmet verni a bongyor fürtökkel megáldott kölyök fejébe. Na nem mintha Williän nem hallgatná meg örömmel, azonban halovány lila gőze sincs, miről hadovál a nőszemély.*
- Még senki sem bántott. *Feleli végül elmosolyodva, mintha vézna teste valóban védve lett volna eddig mindenféle atrocitástól, pedig elég csak a szűkszavú Naxaridára gondolni, akinek bár a nyelve nem volt felvágva, ám izomerőben annál többre vitte, ha érvényesíteni óhajtotta az akaratát, s ennek már volt elszenvedője a halászkölke is. Ki tudja, miféle bántalmazás lenne az, aminél már ő is belátná, hogy valóban a személye, a lénye ellen irányuló cselekedetről van szó, s nem csak véletlenről, szükséges rosszról. Talán ahhoz meg kellene halnia, és ha maradna ideje egy gondolatra, akkor rádöbbenhetne.
Mindenesetre az effajta elmélkedés sosem volt jellemző rá, így ha Dynti többet nem szól az irányában, akkor elmereng a lábán éktelenkedő seben, vagyis a kötésen, ami szépen lassan átvérzik. Nem szeretné összemocskolni a tűzhely szent területét, így csendben felkel a többiek mellől, és elbiceg a tóhoz, hogy lemoshassa a lábát, no meg, hogy lecserélhesse a kötést egy másikra, amit saját, félig-meddig még vizes rongyaiból tép le. Néhány pillanatig olybá tűnik, hogy sikerrel járt a sérülés kezelésében, de ahogy rááll a lábára, már is átázik a koszos anyagdarab. Kétségbeesés helyett azonban összevont szemöldökkel és töprengve pislog lefelé, hátha kiötlik valami használhatóbb megoldást. Ki tudja, hova teszi azt a maradék eszét, amikor visszaül, majd leszedve a kötést, belelógatja a lábát a tó vizébe, mert ott folyton tisztán marad a sebe, legalábbis az ő furcsa elgondolásában.
Nagyon büszke is magára, szóval elmosolyodva pillant vissza a többiekre, és csak most van rá lehetősége, hogy jobban megszemlélje Varonar sebhelyes arcát. Mivel Rinan is rendelkezik néhánnyal, úgy azon nem lepődik meg, és igazából a hegyes füle sem éri újdonságként, szintén csak a Bájgúnár végett.*
- Te is elf vagy, mint Rinan?! *Kérdez rá hirtelen lelkesedéssel, azzal nem is törődve, hogy egy kicsivel messzebb helyezkedik - na meg, hogy esetleg teljesen másról beszélgetnek -, mint a többiek. A barlang kellően közvetíti a hangját, persze az erejével tett arról, hogy biztosan meg is hallják.*
*Örömmel konstatálja, hogy hellyel-közzel visszaállt a rend s a béke a barlang falai közé, még ha odakint az eső fáradhatatlanul és fenyegetően verdesi is a sziklákat, mintha csak át óhajtaná törni amazokat. Persze a vízesés állandó morajlása mellé ezúttal a plafonon betolakodó vihar is hozzátesz a maga agresszív hangjátékával, s a hely óvó mivolta mintha egyszeriben egy kissé rideggé, baljóslatúvá válna. Legalábbis Williän így érzi, amikor felfigyel rá, szóval kimondottan örül, amint lángra kapnak a fák, és a tűz köré gyűlhetnek melegedni. Néhány momentum erejéig behunyt szemekkel, ajkain gyengéd mosollyal élvezi a narancsos fények melengető simításait az arcán, mielőtt azonban mélyebben elmerülhetne a kellemes érzésekben, egy újabb idegen jelenlétére vetődik a téma fonala. Nem mindig szokása figyelni, hogy miről diskurálnak a többiek, ez viszont kellő érdekességet hordoz magában ahhoz, hogy felnyíljanak a siheder lélektükrei, és maga mögé pillantva szemlélje meg a csöndbe burkolódzott, kámzsás alakot.*
- Miért tartjátok bezárva? *Kérdezi értetlenül, mielőtt még a Vöröske válaszolhatna, na nem mintha az általa adott magyarázat kellően kielégítené Will kíváncsiságát. Persze ez nem így lenne, ha megértené, miért kell az idegeneket megkötözni, lefegyverezni és kikérdezni, amint egy csoport bűnöző barlangjába keveredtek, ám azok után, hogy neki még a társaság romlottsága sem kimondottan esett le, úgy nem várható tőle sok minden. Mondjuk ezzel még nincs tisztában Dyntina, így igazán nem lehet felróni neki, hogy hasztalanul próbálkozik értelmet verni a bongyor fürtökkel megáldott kölyök fejébe. Na nem mintha Williän nem hallgatná meg örömmel, azonban halovány lila gőze sincs, miről hadovál a nőszemély.*
- Még senki sem bántott. *Feleli végül elmosolyodva, mintha vézna teste valóban védve lett volna eddig mindenféle atrocitástól, pedig elég csak a szűkszavú Naxaridára gondolni, akinek bár a nyelve nem volt felvágva, ám izomerőben annál többre vitte, ha érvényesíteni óhajtotta az akaratát, s ennek már volt elszenvedője a halászkölke is. Ki tudja, miféle bántalmazás lenne az, aminél már ő is belátná, hogy valóban a személye, a lénye ellen irányuló cselekedetről van szó, s nem csak véletlenről, szükséges rosszról. Talán ahhoz meg kellene halnia, és ha maradna ideje egy gondolatra, akkor rádöbbenhetne.
Mindenesetre az effajta elmélkedés sosem volt jellemző rá, így ha Dynti többet nem szól az irányában, akkor elmereng a lábán éktelenkedő seben, vagyis a kötésen, ami szépen lassan átvérzik. Nem szeretné összemocskolni a tűzhely szent területét, így csendben felkel a többiek mellől, és elbiceg a tóhoz, hogy lemoshassa a lábát, no meg, hogy lecserélhesse a kötést egy másikra, amit saját, félig-meddig még vizes rongyaiból tép le. Néhány pillanatig olybá tűnik, hogy sikerrel járt a sérülés kezelésében, de ahogy rááll a lábára, már is átázik a koszos anyagdarab. Kétségbeesés helyett azonban összevont szemöldökkel és töprengve pislog lefelé, hátha kiötlik valami használhatóbb megoldást. Ki tudja, hova teszi azt a maradék eszét, amikor visszaül, majd leszedve a kötést, belelógatja a lábát a tó vizébe, mert ott folyton tisztán marad a sebe, legalábbis az ő furcsa elgondolásában.
Nagyon büszke is magára, szóval elmosolyodva pillant vissza a többiekre, és csak most van rá lehetősége, hogy jobban megszemlélje Varonar sebhelyes arcát. Mivel Rinan is rendelkezik néhánnyal, úgy azon nem lepődik meg, és igazából a hegyes füle sem éri újdonságként, szintén csak a Bájgúnár végett.*
- Te is elf vagy, mint Rinan?! *Kérdez rá hirtelen lelkesedéssel, azzal nem is törődve, hogy egy kicsivel messzebb helyezkedik - na meg, hogy esetleg teljesen másról beszélgetnek -, mint a többiek. A barlang kellően közvetíti a hangját, persze az erejével tett arról, hogy biztosan meg is hallják.*
121. hozzászólás ezen a helyszínen: Üvöltő-szirt
Üzenet elküldve: 2014-10-12 17:40:24
Üzenet elküldve: 2014-10-12 17:40:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Beszerző körút, Kárhozottak//
*Meglepő párhuzamot hoz, hogy a legkisebb mértékű lelkiismeretfurdalás hiányában képes gyilkolni, és rombolni, ezzel szemben azonban rendkívül ragaszkodó természet, ha megkedvel valakit, amellett igen hosszú ideig kitart, így Willnek a továbbiakban valóban nincs oka félelemre.
Hirtelen nem tudja, hogy nevessen vagy sírjon inkább a fiú szavai hallatán, de végül csak biztatóan elmosolyodik, fekete tekintetével viszonozza a türkiz pillantást, karjával gyengéden borzolva össze a kölyök bongyor tincseit.*
- Nem a te hibád. Legközelebb majd jobban vigyázok rád.
*Vigyorog rá barátian, majd felkapja a halakat és megindul a barlang belseje felé.
Tulajdonképpen simogatja önérzetét a vörös leányzó egyetértése, de azt követő szavai méginkább. Éhes vigyora csak szélesedik, ahogy végigfuttatja tekintetét a lány testén, mondandója elérte célját, elindította az elf fantáziáját. Rinan e téren a legkevésbé sem szenved kreativitás hiányában, így hát másodpercek leforgása alatt igen szép pillanatok futnak végig elméjén, azonban hamar felocsúdik belőlük, elvégre nem a képzelgés, inkább a tettek embere.*
- Ez kétségtelen. Valakinek takarítania is kell.
*Elégedetten vigyorog Dynre, idióta poén, dehát ezt mégse hagyhatta ki.
Az odáig szép és jó, hogy a kölyök tartja magát az elképzeléseihez, és meginvitálja az idegent a tűzhöz, de legalább segédkezne benne... nem, neki egy félszerzetet kell babusgatnia. Nem mintha Rinan féltékeny volna - az elfek nem is ismernek efféle alantas érzelmeket - inkább csak szimplán idegesíti az alak jelenléte. ~ Morgós... Mégis hova kerültem? ~
Viszont az idegen annál inkább érdekes dologra hívja fel figyelmét, ugyanis eddig a pillanatig fel sem tűnt neki a ketrecbe zárt másik maszkos jelenléte. Szemöldökei gyanút fogva emelkednek meg, ahogy egyikről a másikra vontatja tekintetét.*
- Netán ismerősöd? Maszk pajti?
*Fintorog, miközben a tűzre vet egy újabb farönköt, hogy növelje lángot. Valójában nem kifezejezetten érdekli a sebhelyes férfi története, láthatóan maga se büszke rá. Az elf arcán is mély hegek nyomai rajzolódnak ki a tűz fényénél, de ő egyetlen idióta maszk mögé sem bújtatná őket. Egyrészt, mert emlékeket hordoznak, másrészt, mert leginkább arca nyújt maradandó emléket a hölgyeknek.
Mialatt a vörös nőstény leteremti a kölyköt, közelebb húzza a Will által fogott halakat, és párat egy acélrúdon a lángok fölé erősít, két oldalt kitámasztva. Meg kell adni, hasznos holmikat lehet találni a barlangban.*
- Feleslegesen próbálkozol. Naívabb már nem is lehetne.
*Sóhajt fel először Dynre, majd Willre pillantva. Gombolyag mellett foglal helyet, vakargatva az eb puha, ám még kissé ázott hátát. Amennyiben a férfi rákezd történetére, unott tekintettel, lassan forgatja a halakat, egészen belefeledkezve a tűz ropogásába és annak melegébe.*
*Meglepő párhuzamot hoz, hogy a legkisebb mértékű lelkiismeretfurdalás hiányában képes gyilkolni, és rombolni, ezzel szemben azonban rendkívül ragaszkodó természet, ha megkedvel valakit, amellett igen hosszú ideig kitart, így Willnek a továbbiakban valóban nincs oka félelemre.
Hirtelen nem tudja, hogy nevessen vagy sírjon inkább a fiú szavai hallatán, de végül csak biztatóan elmosolyodik, fekete tekintetével viszonozza a türkiz pillantást, karjával gyengéden borzolva össze a kölyök bongyor tincseit.*
- Nem a te hibád. Legközelebb majd jobban vigyázok rád.
*Vigyorog rá barátian, majd felkapja a halakat és megindul a barlang belseje felé.
Tulajdonképpen simogatja önérzetét a vörös leányzó egyetértése, de azt követő szavai méginkább. Éhes vigyora csak szélesedik, ahogy végigfuttatja tekintetét a lány testén, mondandója elérte célját, elindította az elf fantáziáját. Rinan e téren a legkevésbé sem szenved kreativitás hiányában, így hát másodpercek leforgása alatt igen szép pillanatok futnak végig elméjén, azonban hamar felocsúdik belőlük, elvégre nem a képzelgés, inkább a tettek embere.*
- Ez kétségtelen. Valakinek takarítania is kell.
*Elégedetten vigyorog Dynre, idióta poén, dehát ezt mégse hagyhatta ki.
Az odáig szép és jó, hogy a kölyök tartja magát az elképzeléseihez, és meginvitálja az idegent a tűzhöz, de legalább segédkezne benne... nem, neki egy félszerzetet kell babusgatnia. Nem mintha Rinan féltékeny volna - az elfek nem is ismernek efféle alantas érzelmeket - inkább csak szimplán idegesíti az alak jelenléte. ~ Morgós... Mégis hova kerültem? ~
Viszont az idegen annál inkább érdekes dologra hívja fel figyelmét, ugyanis eddig a pillanatig fel sem tűnt neki a ketrecbe zárt másik maszkos jelenléte. Szemöldökei gyanút fogva emelkednek meg, ahogy egyikről a másikra vontatja tekintetét.*
- Netán ismerősöd? Maszk pajti?
*Fintorog, miközben a tűzre vet egy újabb farönköt, hogy növelje lángot. Valójában nem kifezejezetten érdekli a sebhelyes férfi története, láthatóan maga se büszke rá. Az elf arcán is mély hegek nyomai rajzolódnak ki a tűz fényénél, de ő egyetlen idióta maszk mögé sem bújtatná őket. Egyrészt, mert emlékeket hordoznak, másrészt, mert leginkább arca nyújt maradandó emléket a hölgyeknek.
Mialatt a vörös nőstény leteremti a kölyköt, közelebb húzza a Will által fogott halakat, és párat egy acélrúdon a lángok fölé erősít, két oldalt kitámasztva. Meg kell adni, hasznos holmikat lehet találni a barlangban.*
- Feleslegesen próbálkozol. Naívabb már nem is lehetne.
*Sóhajt fel először Dynre, majd Willre pillantva. Gombolyag mellett foglal helyet, vakargatva az eb puha, ám még kissé ázott hátát. Amennyiben a férfi rákezd történetére, unott tekintettel, lassan forgatja a halakat, egészen belefeledkezve a tűz ropogásába és annak melegébe.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1267-1286