Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
1640. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-11-23 22:07:57
Üzenet elküldve: 2023-11-23 22:07:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Nyílt//
//Melzior Mortangan//
* Egy pillanatra megáll, visszanéz a válla felet. Átfogja botját másik kezében, igazít a köpenyén. *
-Drun nem Drák. Úgy hallottam az előbb arra kell menni a fogadóhoz. * Fejével biccent előre és bizonytalanságát leplezve újra kezet vált a boton. Határozottan lép előre. * ~ A tavernák nem olyan kicsit, csak nem fogom elvéteni. ~
- Mit is mondtál, hogy hívnak és honnan jöttél? Hány napig zötykölődtél? És mit keresel erre. Azt hallottam a Hét varjú taverna híres erre felé.
* Cuppogva halad előre a vizes sáros úton, csizmára részben el-el merülve. *
~ Így, hogy már ketten vagyunk, csak nem fognak annyian belém kötni. Ha másra nem is jó, de egy két alkalmatlan alakot biztos elijeszt majd. Eddig már eljutottam, biztos nem itt fogok visszafordulni. Bár a tömegben vele kevésbé tudok eltűnni, de a tekintet inkább vonzza, mint én. Még pár sarok és biztos ott vagyunk. A tömeg is kezd sűrűsödni, ez nem a legjobb jel. ~
* Köpenye alatt erszényét szorosabban fogja. A körülötte lődörgők között ügyesen manőverezve halad előre. Vissza-vissza néz, csak a melákot le ne hagyja. *
-Na, mond már meg mi a neved, hogy szólítsalak? Nagy harcos vagy ott, ahonnan jöttél? Kincsek után kutatsz?
Az utca képe megváltozik. Kissé szűkebb lesz az épületek pedig magasabbak. A dokkok épületei észrevétlenül váltanak át a lakónegyed házaira. Egészen bent már nagyobb kőből épült házak és lakóépületek között kanyarognak az utcák. Itt ott az árnyak közül éhes tekintetek keresik következő áldozatukat. Kéregető koldusok, rikító színes, rövidruhás örömlányok állnak sorfalat.
//Melzior Mortangan//
* Egy pillanatra megáll, visszanéz a válla felet. Átfogja botját másik kezében, igazít a köpenyén. *
-Drun nem Drák. Úgy hallottam az előbb arra kell menni a fogadóhoz. * Fejével biccent előre és bizonytalanságát leplezve újra kezet vált a boton. Határozottan lép előre. * ~ A tavernák nem olyan kicsit, csak nem fogom elvéteni. ~
- Mit is mondtál, hogy hívnak és honnan jöttél? Hány napig zötykölődtél? És mit keresel erre. Azt hallottam a Hét varjú taverna híres erre felé.
* Cuppogva halad előre a vizes sáros úton, csizmára részben el-el merülve. *
~ Így, hogy már ketten vagyunk, csak nem fognak annyian belém kötni. Ha másra nem is jó, de egy két alkalmatlan alakot biztos elijeszt majd. Eddig már eljutottam, biztos nem itt fogok visszafordulni. Bár a tömegben vele kevésbé tudok eltűnni, de a tekintet inkább vonzza, mint én. Még pár sarok és biztos ott vagyunk. A tömeg is kezd sűrűsödni, ez nem a legjobb jel. ~
* Köpenye alatt erszényét szorosabban fogja. A körülötte lődörgők között ügyesen manőverezve halad előre. Vissza-vissza néz, csak a melákot le ne hagyja. *
-Na, mond már meg mi a neved, hogy szólítsalak? Nagy harcos vagy ott, ahonnan jöttél? Kincsek után kutatsz?
Az utca képe megváltozik. Kissé szűkebb lesz az épületek pedig magasabbak. A dokkok épületei észrevétlenül váltanak át a lakónegyed házaira. Egészen bent már nagyobb kőből épült házak és lakóépületek között kanyarognak az utcák. Itt ott az árnyak közül éhes tekintetek keresik következő áldozatukat. Kéregető koldusok, rikító színes, rövidruhás örömlányok állnak sorfalat.
1639. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-11-15 16:52:26
Üzenet elküldve: 2023-11-15 16:52:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A hely kezd szűkülni, így lovával már valamivel lassabban halad. Azért még így is jóval gyorsabb és biztosabb, mint gyalog. Az első kis kalyibákhoz ér, amit lassan kisebb vályogházak váltanak fel. Eddig csak egyszer járt a kikötőben, akkor is valami barikáddal eltorlaszolt részen akartak vámot kérni tőle, s úgy mindenkitől. Akkor megúszta egy kisebb sérüléssel, s azóta megtanulta, hogy a kikötő az a hely, ahol először nyilat lő az ember, majd utána kérdez. A szűk és kanyarodó utcák rengetegét járja időnként az utca szennyét kerülgetve. Mivel a negyed nem túl nagy ezért a kapott útbaigazítással már meg is pillantja a tavernát.*
1638. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-10-30 12:42:17
Üzenet elküldve: 2023-10-30 12:42:17
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Lassan lépked a kanyargós utcákon, érezve a vályogházakból és kőből épült házak közelségét, melyek veszélyesen összezsúfolva magasodnak fölötte. A szűkös utakon a hűvös szellő is csak nehezen jut át, és a sötétség hamarabb ereszkedik le, mint máshol a városban.
A lábait követve egy olyan utcába téved, ahol a szenny lassan csordogál az út közepén, a legközelebbi csatornába vezetve. A talpa alatt néhol sár tapad, de ő ezt próbálja nem észrevenni. Az utcán a sötét sarkokban koldusok kucorodnak össze, kéregetve az elhaladóktól. Egy öregasszony egy cseréptálban gyűjt pénzt, míg egy fiatalabb nő az utcán énekel, varázslatos hangjával az elhaladókat próbálja meggyőzni egy kis alamizsnáról.
Wym időnként találkozik örömlányokkal is, akik a sötétebb sarkokban várakoznak vevőikre. Néhányan megpróbálják megszólítani, de ő csak udvariasan mosolyog, és tovább sétál. Egy szűk sikátorban egy borostás ember állítja meg, aki az áruként felkínált ásványi tárgyakat mutogat neki. A férfi arcán az évek során szerzett hegek és sebhelyek találhatók, de szemeiben a kereskedő örök reménye csillog.
Az utcának egyfajta sajátos ritmusa van, mely Wym számára ismeretlen és izgalmas. Mintha mindenki tudná a saját helyét ebben a káoszban, és a csendes törvényeket, melyek alapján az élet működik. Egyszer egy sietősen elhaladó férfi köpenyéből egy kés csörren a földre, de még mielőtt Wym felvenné, a férfi már vissza is kapja, egy bocsánatkérő pillantást vetve rá.
A nap tovább halad, és egyre beljebb merészkedik a negyedbe. A főbb utakon kívül itt az idő lassabban telik, és a város zajától távol, csak az emberek suttogásai és az élet zaja hallatszik. Az emberek között elterjedt egyfajta csendes megértés, hogy bármit is tegyenek, azt csendben és diszkréten kell tenniük.
Ahogy tovább lépked az utcán, az épületek között a napsugarak fakóan sütnek be, megvilágítva az emberek arcát, akik most a munkájukból térnek haza. A légkör még tompább, és a lassú mozgású emberek között ő is kénytelen a lépéseit mérsékelni. Egy kisebb térre ér, ahol a középen egy szökőkút áll, melynek mellett néhány fiatal nevetgélve ül. Az emberek szemei között sokszor megtalálja azt a csendes elfogadást, amely már korábban is feltűnt neki, de egyben érzi az idegenként rá vetülő kíváncsi pillantásokat is.
Egy gyermek játssza a labdát az utcán, és a labda véletlenül Wym lába elé gördül. Halkan nevetve adja vissza a fiúnak, aki egy hálás mosollyal köszöni meg neki. Már éppen tovább indulna, amikor egy idősebb, ősz hajú férfi közeledik feléje. Vastag, durva köpenye alatt szellős ruházatot visel, arca pedig a sok év tapasztalatától ráncos.*
- Idegen vagy itt, ugye? *kérdezi a férfi, egy barátságos mosollyal az arcán. Wym bólint.*
- Igen, és egy helyet keresek, ahol pihenhetek. Egy fogadót vagy valami hasonlót. *Az öregember pillanatra elgondolkodik, majd a tér túloldalára mutat.*
- A Hét Varjú Taverna talán megfelelő lesz számodra. Ott van, arra, az utca végén. *Wym köszönettel bólint, és az idős férfi irányába indul. Ahogy közeledik, a környezet csendesebbé válik, de az emberek beszélgetései és a közeli műhelyek zaja még mindig hallatszik. Egy-egy füstkarika száll fel az utcában lévő pipázóktól, és a kovácsok munkájának hangja is visszhangzik a távolból.
A sarkon meglátja egy fa cégér alakját, melyen hét fekete varjú sziluettje látszik. Ahogy közelebb ér, látja, hogy a cégér alatt az "Hét Varjú Taverna" felirat díszeleg. Megáll egy pillanatra, és a cégért figyeli, majd határozott léptekkel benyit a fogadóba.*
A lábait követve egy olyan utcába téved, ahol a szenny lassan csordogál az út közepén, a legközelebbi csatornába vezetve. A talpa alatt néhol sár tapad, de ő ezt próbálja nem észrevenni. Az utcán a sötét sarkokban koldusok kucorodnak össze, kéregetve az elhaladóktól. Egy öregasszony egy cseréptálban gyűjt pénzt, míg egy fiatalabb nő az utcán énekel, varázslatos hangjával az elhaladókat próbálja meggyőzni egy kis alamizsnáról.
Wym időnként találkozik örömlányokkal is, akik a sötétebb sarkokban várakoznak vevőikre. Néhányan megpróbálják megszólítani, de ő csak udvariasan mosolyog, és tovább sétál. Egy szűk sikátorban egy borostás ember állítja meg, aki az áruként felkínált ásványi tárgyakat mutogat neki. A férfi arcán az évek során szerzett hegek és sebhelyek találhatók, de szemeiben a kereskedő örök reménye csillog.
Az utcának egyfajta sajátos ritmusa van, mely Wym számára ismeretlen és izgalmas. Mintha mindenki tudná a saját helyét ebben a káoszban, és a csendes törvényeket, melyek alapján az élet működik. Egyszer egy sietősen elhaladó férfi köpenyéből egy kés csörren a földre, de még mielőtt Wym felvenné, a férfi már vissza is kapja, egy bocsánatkérő pillantást vetve rá.
A nap tovább halad, és egyre beljebb merészkedik a negyedbe. A főbb utakon kívül itt az idő lassabban telik, és a város zajától távol, csak az emberek suttogásai és az élet zaja hallatszik. Az emberek között elterjedt egyfajta csendes megértés, hogy bármit is tegyenek, azt csendben és diszkréten kell tenniük.
Ahogy tovább lépked az utcán, az épületek között a napsugarak fakóan sütnek be, megvilágítva az emberek arcát, akik most a munkájukból térnek haza. A légkör még tompább, és a lassú mozgású emberek között ő is kénytelen a lépéseit mérsékelni. Egy kisebb térre ér, ahol a középen egy szökőkút áll, melynek mellett néhány fiatal nevetgélve ül. Az emberek szemei között sokszor megtalálja azt a csendes elfogadást, amely már korábban is feltűnt neki, de egyben érzi az idegenként rá vetülő kíváncsi pillantásokat is.
Egy gyermek játssza a labdát az utcán, és a labda véletlenül Wym lába elé gördül. Halkan nevetve adja vissza a fiúnak, aki egy hálás mosollyal köszöni meg neki. Már éppen tovább indulna, amikor egy idősebb, ősz hajú férfi közeledik feléje. Vastag, durva köpenye alatt szellős ruházatot visel, arca pedig a sok év tapasztalatától ráncos.*
- Idegen vagy itt, ugye? *kérdezi a férfi, egy barátságos mosollyal az arcán. Wym bólint.*
- Igen, és egy helyet keresek, ahol pihenhetek. Egy fogadót vagy valami hasonlót. *Az öregember pillanatra elgondolkodik, majd a tér túloldalára mutat.*
- A Hét Varjú Taverna talán megfelelő lesz számodra. Ott van, arra, az utca végén. *Wym köszönettel bólint, és az idős férfi irányába indul. Ahogy közeledik, a környezet csendesebbé válik, de az emberek beszélgetései és a közeli műhelyek zaja még mindig hallatszik. Egy-egy füstkarika száll fel az utcában lévő pipázóktól, és a kovácsok munkájának hangja is visszhangzik a távolból.
A sarkon meglátja egy fa cégér alakját, melyen hét fekete varjú sziluettje látszik. Ahogy közelebb ér, látja, hogy a cégér alatt az "Hét Varjú Taverna" felirat díszeleg. Megáll egy pillanatra, és a cégért figyeli, majd határozott léptekkel benyit a fogadóba.*
1637. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-10-03 19:45:15
Üzenet elküldve: 2023-10-03 19:45:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Az első tetoválás//
*Borust számára egy ilyen rajz elkészítése semmi kihívást nem jelent. Annál is inkább, mert Mykael bőre ép, fiatal, hát még azzal sincs semmi vesződni való. Ezt meg is jegyzi a tetováló, aztán magyarázni kezd arról, hogy bizony a különböző fajúak és korúak bőre nem ugyanolyan, és oda kell figyelni, hogyan tetoválja az ember. Óva inti Mykaelt attól, hogy minden leendő ügyfelét egyformán kezelje, mert nem azok.
Ahogyan a viselkedésük sem. Mert a zsoldos például csendben és mozdulatlanul tűri a tetoválást, amit Borust pihenő és szünet nélkül csinál végig, de mások nem viselnék ilyen egyszerűen. Van, akinek kell egy kis pihenő. Van, akinél készen kell állni arra, hogy elmozdul. Mykael is, és a tetováló előző két vendége is jól tűrték a procedúrát, a korábbi ügyfeleknek már jól ismert érzés is volt, de más a helyzet sokakkal, főleg az olyanokkal, akik nem katonák, matrózok, napszámosok. Akik nincsenek hozzászokva a megerőltetéshez és a fájdalomhoz. Velük vigyáznia kell majd.
Miközben ezeket magyarázza Borust, már rég megrajzolta a hatos körvonalát, és most azzal foglalatoskodik, hogy feketére fesse a számot. Ez is eléggé fájdalmas, mert gyakorlatilag mindenütt festéket kell szúrnia a bőrbe. Ám úgy oldja meg a dolgot, hogy egy területet nem színez be teljesen, csak nagyjából. Aztán másfelé mozdul és ott is megcsinál valamennyit, hogy a meggyötört bőrfelület pihenhessen kicsit. Aztán visszatér rá. És mikor már nagyjából készen van, egy tiszta ronggyal letisztogatja a bőrt és szemügyre veszi a művet. Aztán belejavít ott, ahol kell. Mi tagadás, még Mykaelnek is eléggé megerőltető tűrni ezt. Azonban a munka idővel elkészül, és Borust fog egy tükröt, hogy megmutassa rajta a férfinak a tetoválást.
A szimbólum láttán Mykael hirtelen gombócot érez a torkában. Másoknak persze semmit se jelent, de neki mégis az egész eddigi életét jelképezi az a mázolmány-szerű szám. Még egy éve sincs, hogy szétverték őket, a Fekete Hatosokat. Ha nem úgy alakult volna, talán még mindig közöttük lenne. Neki ez a szimbólum arcokat jelent, élményeket, szenvedést és küzdelmet. Mykael igen ritkán érzékenyül el, talán nem is igazán tudja, hogy milyen az. De most határozottan ezt érzi.*
- Hát... köszönöm.
*böki ki sután. Talán az öreg is érzi rajta, hogy most megváltozott a hangulata, ezért szokásos szövegét arról, hogy mi a teendő a tetoválással a következő napokban, lassabban adja elő. És figyel rá, hogy Mykael figyeljen is a mondandójára.
Mikor ezzel megvolnának, a zsoldos megkérdezi, hol tudna olcsón jó tetováló felszerelést szerezni. Borust némi gondolkodás után felajánlja neki néhány korábbi holmiját. Használt, de kifogástalan állapotú felszerelés, három tetováláshoz használatos, különböző vastagságú tű, egy kis faláda, amelyben rekeszek vannak kialakítva a tűknek, tintás és alkoholos tégelyeknek. Tintát is ad Mykaelnek, de egyelőre csak feketét. Hiszen a fiúnak van még mit tanulnia. Ad neki szeszt a bőr tisztítására és elmondja, milyen rongyokat szerezzen be. Végezetül pedig ad neki gyógykenőcsöt is, egy nagyobb fiolával: saját használatra, és leendő ügyfeleknek.
Mindezekért a holmikért, a tetoválásért és jó tanácsaiért végül mindösszesen 450 aranyat számol fel. Mykael pedig egyáltalán nem érzi méltánytalannak az árat. Miután meggyőződik arról, hogy a felszerelés hiánytalan és a faláda jól zárható, könnyen cipelhető, kifizeti a 450 aranyat Borustnak
.
Ezután Borust bekeni kenőccsel a tetoválását és bekötözi tiszta gézzel, hogy óvja a naptól, portól. Még egy ideig ennek így kell maradnia. A kenőcs hűvös, nyugtató érzéssel lazítja el Mykael sajgó bőrét.
Dolguk végeztével búcsút intenek egymásnak, Mykael pedig képtelen nem vigyorogni, ahogy a szállása felé baktat. Végre megkapta a tetoválást, amit már évek óta magára akart varratni. És megkapott elég tudást ahhoz, hogy végre ő maga is tetoválni kezdhessen. Sőt mi több, kapott hozzá felszerelést is, hogy munkához láthasson. Izgatottan várja, hogy végre kipróbálhassa magát ebben is.*
*Borust számára egy ilyen rajz elkészítése semmi kihívást nem jelent. Annál is inkább, mert Mykael bőre ép, fiatal, hát még azzal sincs semmi vesződni való. Ezt meg is jegyzi a tetováló, aztán magyarázni kezd arról, hogy bizony a különböző fajúak és korúak bőre nem ugyanolyan, és oda kell figyelni, hogyan tetoválja az ember. Óva inti Mykaelt attól, hogy minden leendő ügyfelét egyformán kezelje, mert nem azok.
Ahogyan a viselkedésük sem. Mert a zsoldos például csendben és mozdulatlanul tűri a tetoválást, amit Borust pihenő és szünet nélkül csinál végig, de mások nem viselnék ilyen egyszerűen. Van, akinek kell egy kis pihenő. Van, akinél készen kell állni arra, hogy elmozdul. Mykael is, és a tetováló előző két vendége is jól tűrték a procedúrát, a korábbi ügyfeleknek már jól ismert érzés is volt, de más a helyzet sokakkal, főleg az olyanokkal, akik nem katonák, matrózok, napszámosok. Akik nincsenek hozzászokva a megerőltetéshez és a fájdalomhoz. Velük vigyáznia kell majd.
Miközben ezeket magyarázza Borust, már rég megrajzolta a hatos körvonalát, és most azzal foglalatoskodik, hogy feketére fesse a számot. Ez is eléggé fájdalmas, mert gyakorlatilag mindenütt festéket kell szúrnia a bőrbe. Ám úgy oldja meg a dolgot, hogy egy területet nem színez be teljesen, csak nagyjából. Aztán másfelé mozdul és ott is megcsinál valamennyit, hogy a meggyötört bőrfelület pihenhessen kicsit. Aztán visszatér rá. És mikor már nagyjából készen van, egy tiszta ronggyal letisztogatja a bőrt és szemügyre veszi a művet. Aztán belejavít ott, ahol kell. Mi tagadás, még Mykaelnek is eléggé megerőltető tűrni ezt. Azonban a munka idővel elkészül, és Borust fog egy tükröt, hogy megmutassa rajta a férfinak a tetoválást.
A szimbólum láttán Mykael hirtelen gombócot érez a torkában. Másoknak persze semmit se jelent, de neki mégis az egész eddigi életét jelképezi az a mázolmány-szerű szám. Még egy éve sincs, hogy szétverték őket, a Fekete Hatosokat. Ha nem úgy alakult volna, talán még mindig közöttük lenne. Neki ez a szimbólum arcokat jelent, élményeket, szenvedést és küzdelmet. Mykael igen ritkán érzékenyül el, talán nem is igazán tudja, hogy milyen az. De most határozottan ezt érzi.*
- Hát... köszönöm.
*böki ki sután. Talán az öreg is érzi rajta, hogy most megváltozott a hangulata, ezért szokásos szövegét arról, hogy mi a teendő a tetoválással a következő napokban, lassabban adja elő. És figyel rá, hogy Mykael figyeljen is a mondandójára.
Mikor ezzel megvolnának, a zsoldos megkérdezi, hol tudna olcsón jó tetováló felszerelést szerezni. Borust némi gondolkodás után felajánlja neki néhány korábbi holmiját. Használt, de kifogástalan állapotú felszerelés, három tetováláshoz használatos, különböző vastagságú tű, egy kis faláda, amelyben rekeszek vannak kialakítva a tűknek, tintás és alkoholos tégelyeknek. Tintát is ad Mykaelnek, de egyelőre csak feketét. Hiszen a fiúnak van még mit tanulnia. Ad neki szeszt a bőr tisztítására és elmondja, milyen rongyokat szerezzen be. Végezetül pedig ad neki gyógykenőcsöt is, egy nagyobb fiolával: saját használatra, és leendő ügyfeleknek.
Mindezekért a holmikért, a tetoválásért és jó tanácsaiért végül mindösszesen 450 aranyat számol fel. Mykael pedig egyáltalán nem érzi méltánytalannak az árat. Miután meggyőződik arról, hogy a felszerelés hiánytalan és a faláda jól zárható, könnyen cipelhető, kifizeti a 450 aranyat Borustnak
.Ezután Borust bekeni kenőccsel a tetoválását és bekötözi tiszta gézzel, hogy óvja a naptól, portól. Még egy ideig ennek így kell maradnia. A kenőcs hűvös, nyugtató érzéssel lazítja el Mykael sajgó bőrét.
Dolguk végeztével búcsút intenek egymásnak, Mykael pedig képtelen nem vigyorogni, ahogy a szállása felé baktat. Végre megkapta a tetoválást, amit már évek óta magára akart varratni. És megkapott elég tudást ahhoz, hogy végre ő maga is tetoválni kezdhessen. Sőt mi több, kapott hozzá felszerelést is, hogy munkához láthasson. Izgatottan várja, hogy végre kipróbálhassa magát ebben is.*
1636. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-10-01 19:04:04
Üzenet elküldve: 2023-10-01 19:04:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Az első tetoválás//
*Ahogy telik az idő, Mykael lassan már másfél órája van Borust mellett. Végignézte, ahogy elkészíti az első tetoválást és most figyeli, ahogy felfrissíti a második ügyfélen korábbi művét.
Közben pedig megállás nélkül kérdez, és úgy szívja magába a válaszokat, mint egy kiszáradt szivacs a vizet. A fiúnak van egy olyan kisugárzása, ami miatt elég hamar meg tudja kedveltetni magát az emberekkel, pusztán mert mindig jókedvű, származása ellenére egészen udvarias, és nincs benne kétszínűség. Ez előbb-utóbb még a mogorva Borust hozzáállását is megváltoztatja.
Például óva inti attól, hogy azonnal színekkel próbálkozzon. Azt javasolja a zsoldosnak, hogy ha már tetoválásra adja a fejét, akkor haladjon fokozatosan. Először csak egyszerűbb képeket vállaljon. Aztán próbálkozzon a bonyolultabb mintákkal, árnyakkal, színekkel. És ha elég sok megbízatása lesz, egyszer talán elég tapasztalt lesz ahhoz, hogy saját magától fedezzen fel újabb technikákat, színeket, megoldásokat. Mykaelnek kedvére való az ötlet. Pont ugyanaz, mint megtanulni karddal vívni.
Idő közben elkészül az újabb munka, és a régi tetoválás megújult színekkel, éles vonalakkal virít immáron az ügyfél mellkasán, akinek nem kevesebb, mint 275 aranyat kell ezért kifizetnie. Miután távozott, Borust még meg is jegyzi Mykaelnek, hogy "csak" 250 arany lett volna, de mert neki kellett megborotválnia az ügyfél mellkasát, nem kíméli az erszényét sem. Borust ugyanis nem szíveli, ha tiszteletlenek vele szemben, és ezt annak vette.
Eljön végre az idő, hogy Mykael legyen az újabb ügyfél, és megkapja élete első tetoválását. Amikor Borust rákérdez, hogy mit szeretne a fiú, ő elővesz egy összehajtott papírlapot, rajta a mintával, amit a jobb felkarjára szeretne varratni. Borust kihajtogatja a papírlapot, de amikor meglátja a mintát, elönti a harag.*
- Micsoda pimasz egy csibész vagy te, hogy itt kíváncsiskodsz a művészetemről, aztán egy ilyen primitív vackot tolsz az orrom elé! Nem szégyelled magad, rabolni az időmet és visszaélni a jóindulatommal?!
*Mykael először nem is érti, mi baja az öregnek, de aztán leesik neki, hogy a kérése valóban talán kissé túl egyszerű egy ilyen mesternek. És a kérdéseivel talán tényleg azt a benyomást kelthette, hogy minimum az egész testére tollakat akar tetováltatni.
Ehhez képest, ami a rajzon van az mindössze egy szám: 6. Egy hatos szám, ami úgy néz ki, mintha egy ecsettel gyorsan rákanyarintották volna valamire.
Úgyhogy a zsoldosnak most magyarázkodnia kell, hogy lecsitítsa az öreget. Mesélnie kell neki a Fekete Hatosokról. A zsoldos alakulatról, akikkel együtt szolgált, akikkel együtt nőtt fel. El kell neki mondania, hogy az apja közöttük volt tiszt, de elesett, és hogy ő közöttük ragadt, közöttük élt, gürcölt napszámosként, majd tanult meg harcolni és vált a katonájukká. Elmeséli, hogy az alakulatot szétverték valami nevenincs csatamezőn egy olyan jelentéktelen ütközetben, hogy arról talán nem is hallott senki a kikötőben. És hogy a hatos azért tűnik ilyen mázolmánynak, mert pontosan az volt: egyszer az alakulat minden tagjának pajzsára, mellvértjére vagy más látható helyre, ráfestettek egy hatos számot, csak hogy meg tudják különböztetni őket a többi alakulattól. Nekik meg, mivel előtte semmilyen címerük, nevük nem volt, megtetszett ez az egyszerű szimbólum, és megőrizték. Mondjuk az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy valami nagyon erős, szurkos fekete festéket használtak a megjelöléshez, amit aztán lehetetlen volt eltüntetni, így végül talán inkább csak belenyugodtak.
Mindenesetre a történetével sikerül valamelyest megenyhítenie az öreget, mert Borust megérti, hogy a fiúnak tényleg fontos ez a címer, bármennyire primitív munka is. Így hát sóhajt egyet, majd hozzálát, hogy előkészítse a tetováláshoz Mykael felkarját. Persze a zsoldos eközben is kérdez. A tetováló először vízzel, aztán valamilyen szesszel mossa le a felkarját, aztán megbeszélik, hogy a fránya hatos pontosan hova kerüljön és mekkora legyen. Mikor mindezzel megvannak, az öreg fekete tintába márt egy újabb tűt, azzal munkához lát.
De a legelső szúrásnál Mykael meglepetten felszisszen. Persze gondolta, hogy ez fájdalmas procedúra lesz, hiszen ismeri a fájdalmat és látta, hogyan dolgoznak a tetoválók. Elsőre azért mégis furcsa. Utána viszont megtanulja figyelmen kívül hagyni, és onnantól csak figyeli, hogyan készül el a tetoválása.*
*Ahogy telik az idő, Mykael lassan már másfél órája van Borust mellett. Végignézte, ahogy elkészíti az első tetoválást és most figyeli, ahogy felfrissíti a második ügyfélen korábbi művét.
Közben pedig megállás nélkül kérdez, és úgy szívja magába a válaszokat, mint egy kiszáradt szivacs a vizet. A fiúnak van egy olyan kisugárzása, ami miatt elég hamar meg tudja kedveltetni magát az emberekkel, pusztán mert mindig jókedvű, származása ellenére egészen udvarias, és nincs benne kétszínűség. Ez előbb-utóbb még a mogorva Borust hozzáállását is megváltoztatja.
Például óva inti attól, hogy azonnal színekkel próbálkozzon. Azt javasolja a zsoldosnak, hogy ha már tetoválásra adja a fejét, akkor haladjon fokozatosan. Először csak egyszerűbb képeket vállaljon. Aztán próbálkozzon a bonyolultabb mintákkal, árnyakkal, színekkel. És ha elég sok megbízatása lesz, egyszer talán elég tapasztalt lesz ahhoz, hogy saját magától fedezzen fel újabb technikákat, színeket, megoldásokat. Mykaelnek kedvére való az ötlet. Pont ugyanaz, mint megtanulni karddal vívni.
Idő közben elkészül az újabb munka, és a régi tetoválás megújult színekkel, éles vonalakkal virít immáron az ügyfél mellkasán, akinek nem kevesebb, mint 275 aranyat kell ezért kifizetnie. Miután távozott, Borust még meg is jegyzi Mykaelnek, hogy "csak" 250 arany lett volna, de mert neki kellett megborotválnia az ügyfél mellkasát, nem kíméli az erszényét sem. Borust ugyanis nem szíveli, ha tiszteletlenek vele szemben, és ezt annak vette.
Eljön végre az idő, hogy Mykael legyen az újabb ügyfél, és megkapja élete első tetoválását. Amikor Borust rákérdez, hogy mit szeretne a fiú, ő elővesz egy összehajtott papírlapot, rajta a mintával, amit a jobb felkarjára szeretne varratni. Borust kihajtogatja a papírlapot, de amikor meglátja a mintát, elönti a harag.*
- Micsoda pimasz egy csibész vagy te, hogy itt kíváncsiskodsz a művészetemről, aztán egy ilyen primitív vackot tolsz az orrom elé! Nem szégyelled magad, rabolni az időmet és visszaélni a jóindulatommal?!
*Mykael először nem is érti, mi baja az öregnek, de aztán leesik neki, hogy a kérése valóban talán kissé túl egyszerű egy ilyen mesternek. És a kérdéseivel talán tényleg azt a benyomást kelthette, hogy minimum az egész testére tollakat akar tetováltatni.
Ehhez képest, ami a rajzon van az mindössze egy szám: 6. Egy hatos szám, ami úgy néz ki, mintha egy ecsettel gyorsan rákanyarintották volna valamire.
Úgyhogy a zsoldosnak most magyarázkodnia kell, hogy lecsitítsa az öreget. Mesélnie kell neki a Fekete Hatosokról. A zsoldos alakulatról, akikkel együtt szolgált, akikkel együtt nőtt fel. El kell neki mondania, hogy az apja közöttük volt tiszt, de elesett, és hogy ő közöttük ragadt, közöttük élt, gürcölt napszámosként, majd tanult meg harcolni és vált a katonájukká. Elmeséli, hogy az alakulatot szétverték valami nevenincs csatamezőn egy olyan jelentéktelen ütközetben, hogy arról talán nem is hallott senki a kikötőben. És hogy a hatos azért tűnik ilyen mázolmánynak, mert pontosan az volt: egyszer az alakulat minden tagjának pajzsára, mellvértjére vagy más látható helyre, ráfestettek egy hatos számot, csak hogy meg tudják különböztetni őket a többi alakulattól. Nekik meg, mivel előtte semmilyen címerük, nevük nem volt, megtetszett ez az egyszerű szimbólum, és megőrizték. Mondjuk az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy valami nagyon erős, szurkos fekete festéket használtak a megjelöléshez, amit aztán lehetetlen volt eltüntetni, így végül talán inkább csak belenyugodtak.
Mindenesetre a történetével sikerül valamelyest megenyhítenie az öreget, mert Borust megérti, hogy a fiúnak tényleg fontos ez a címer, bármennyire primitív munka is. Így hát sóhajt egyet, majd hozzálát, hogy előkészítse a tetováláshoz Mykael felkarját. Persze a zsoldos eközben is kérdez. A tetováló először vízzel, aztán valamilyen szesszel mossa le a felkarját, aztán megbeszélik, hogy a fránya hatos pontosan hova kerüljön és mekkora legyen. Mikor mindezzel megvannak, az öreg fekete tintába márt egy újabb tűt, azzal munkához lát.
De a legelső szúrásnál Mykael meglepetten felszisszen. Persze gondolta, hogy ez fájdalmas procedúra lesz, hiszen ismeri a fájdalmat és látta, hogyan dolgoznak a tetoválók. Elsőre azért mégis furcsa. Utána viszont megtanulja figyelmen kívül hagyni, és onnantól csak figyeli, hogyan készül el a tetoválása.*
1635. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-10-01 11:19:02
Üzenet elküldve: 2023-10-01 11:19:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Az első tetoválás//
*Meglepően nehéz feladatnak bizonyult jó tetoválót találni a kikötőben. Az ember azt hinné, hogy ahol ennyi matróz van, ott bőrpiktor is akad éppen elég. És ha csak a számukat nézzük, akkor így is van. Mykael látott tetoválókat ivóban, de még a dokkoknál is. De ami a hozzáértést illeti, ott már alaposan meg lett rostálva a társaság. Persze arra jók voltak, hogy a tengerész hajójának vagy legújabb szerelmének a nevét a bőrbe róják - bár itt is látott remegő kezeket, koszos tűket és még az ő gyenge írástudásánál is silányabbat. Némelyikük még arra is képes volt, hogy egy dúsabb keblű szirént vagy vicsorgó tengeri szörnyet készítsen. De olyat egyet se talált, aki egy magasabb szinten űzte volna a mesterséget.
Végül éppen egy tetoválás volt az, ami megfelelő nyomra vezette. Ezt egy hajóskapitányon látta, amikor az egy szkanderezéshez lemeztelenítette a jobb karját. Mert akkor előkerült a haragos tengeren hánykolódó vitorlás színes, élettel teli képe, melyet egy villámcsapás fénye tett láthatóvá a koromsötétségen. A tetoválás szinte megelevenedett, oly élethű volt, és amikor a kapitány karján megrándultak az izmok az erőpróbától, hát mintha a tenger kezdett volna hullámzásba a lélekvesztő körül.
Ez volt az első nyom, de a kapitány nem volt képes egyből nyomra vezetni. Mivel már nem tudta felidézni, hol találkozott a "mesterrel", csak azt tudta megmondani, hogy ki irányította hozzá annak idején.
Ez történetesen egy másik hajó első tisztje volt, Mykael hatalmas szerencséjére ő is két út között volt éppen. Az ő tetoválása egy sárkánygyík volt, a férfi felsőtestét járta körbe és a fejét a vállán pihentette meg. Csillogó zöld pikkelyek, fenyegető tekintet, húsba kapaszkodó karmok. Ez utóbbi első tiszt Mykael kedvéért nagyon szívesen megszabadult volna a nadrágjától is, ha a fiú is nekivetkőzik, de végül sikerült meggyőzni, hogy érje be pár arannyal. Némi csalódottsággal, de kibökte a nevet, amit Mykael hallani akart: Borust.
Borustot viszont nem volt olyan könnyű fellelni. A lakónegyed elvégre egy rakás kalyiba rendezetlen összevisszasága. Mykaelnek úgy kellett kérdezősködnie. S mivel ez nem a legjobb környék, ezúttal magára öltötte a bőrvértjét és az oldalára kötötte a rövidkardját is, hogy ne akarjanak vele kötözködni. Végül Borust, tetováló és művész szavak sűrű ismételgetése meghozta a gyümölcsét, és Mykael végre megérkezett a mesterhez.
Már az is meglepi, hogy nem egyedül van ott. Mi több: sorba kell állnia, mert Borust éppen dolgozik valakin, és egy másik is várakozik már. Másvalaki emiatt bosszús lenne, Mykaelnek azonban éppen, hogy kapóra jön, mert így figyelheti a tetoválót munka közben.
Már az otthona is beszédes, a falakon mindenfelé rajzok, színes képek, nyilván a korábbi munkákról, amiket Borust hajlandó lenne akár másoknak is újra elkészíteni. Némelyik papíros már megszürkült a portól, de a rajtuk lévő képek lenyűgözőek: különféle valós és képzelt vadállatok, vitorlások, tájak, karcsú és testes nők, fegyverek, városok képei. Mintha az egész világ megelevenedne a falakra aggatott képeken.
Aztán ott van maga Borust: vézna öregember nagy, kócos ősz hajjal és rendezetlen szakállal, ránézésre mint egy mihaszna csavargó. De a keze szilárd mint egy kőszikla, a munkája precíz és gyors, ahogy éppen egy kalóz szablyát kanyarít fel egy matróz lapockájára. Olyan gyorsan dolgozik, hogy Mykaelnek kissé inába száll a bátorsága. Ő még papírra se tudná olyan gyorsan megrajzolni a képet, ahogy Borust a bőrre viszi fel, tűjét újra és újra a férfi bőrébe szúrva. Időnként elemeli a tűt, hogy oda se nézve egy tintás fiolába mártsa, miközben másik kezével letörli az alkotása körül a kifolyt tintát és vérpöttyöket, hogy megszemlélje, amit eddig csinált. És amint a tű visszatér a bőrre, kijavít valamit ami csak az ő szemében tűnhetett rossznak, aztán folytatja tovább onnan, ahonnan kell.
Mykaelnek ilyen minőségben papírra megrajzolni ezt a szablyát több időbe telne, mint amennyi alatt Borust a bőrre felviszi. Aztán magyarázni kezd a matróznak, Mykael meg hegyezi a fülét. Arról van ugyanis szó, hogy a kész tetoválást hogyan kell óvni naptól, kosztól, mivel kell kenni, hogyan kell takarni. Borust gépiesen beszél, alighanem sokezredik alkalommal darálja el ezeket a javaslatokat, és úgy tűnik, hogy kicsit feleslegesen is, mert páciensének ez a sokadik tetoválása és jól tudja, hogyan kell vele bánni. Aztán pénz cserél gazdát: 100 arany, amitől Mykaelnek kigúvad a szeme. Egy ekkora képért az egyik tetováló 50 aranyat akart elkérni, és aztán valahol 35 aranyban alkudott meg egy matrózzal. Borustnak viszont szó nélkül kipengetik a pénzt, igaz, a tetoválás mellé kenőcs is jár, egy picike fiolában. Úgy látszik, az öreg munkáját megbecsülik.
A következő kuncsaft van soron, aki mint kiderül, a meglévő tetoválását akarja felfrissíteni. Mykaelt meglepi, hogy ilyen is van. A második ügyfél megszabadul az ingétől, és felfedi a mellkasát, amin egy megfakult vitorlás ring a tengeren. Jó pár szőrszállal borítva. Borust meg is jegyzi neki epésen, hogy épp elégszer kérte már: hozzá úgy jöjjön, hogy már megszabadult a mellkas-szőrzetétől. Így az öregre jut, hogy megborotválja, aztán letisztítsa a bőrét. Mykael viszont éberen figyel, mert már az is érdekes, hogyan készíti elő az öreg a "munkaterületet". És bár még nem Mykaelen van a sor, már most megszólítja az öreget, amíg az a másikon dolgozik.
Borust először eléggé mogorván fogadja ezt, mert nem szereti, ha zavarják. Az sincs ínyére, amikor Mykael elmondja, hogy ő maga is szeretne tetoválóvá válni. Elvégre ki szeretné gyarapítani a saját konkurenciáját?
De Mykael nagy és őszinte tisztelettel szólítja, meg, na meg azt is kiböki, hogy ő nem tengerész, hanem szárazföldi fickó, nem marad a kikötőben, hogy elhalássza a vevőket Borusttól. Elég ránézni hogy látsszon, ebben nem is hazudik. Szóval eleinte kelletlenül bár, de Borust nyelve lassan megered, és magyarázni kezdi mestersége fortélyait Mykaelnek. A fiú meg sűrűn kérdez.
Addig is, amíg beszél, Borust keze egy pillanatra se pihen: többféle tégelyt vesz maga elé, különböző tintákat és üres tégelyeket is, ahova majd ezekből még újabb színeket kever ki. A keze egy pillanatra se remeg meg, a tintából egy csepp se megy mellé. És amikor munkához lát, a régi tetoválásba valósággal életet lehel az új színekkel. Mindezt úgy, hogy Mykael folyamatosan arról faggatja, mit miért csinál, honnan vannak az eszközei, hogyan tartja őket karban, honnan szerzi a tintát, az eszközöket, mire figyel a bőrön, stb. Az öreg még élvezi is egy idő után, hogy valakit végre érdekel az emberöltőnyi szaktudás, ami őbenne van.*
*Meglepően nehéz feladatnak bizonyult jó tetoválót találni a kikötőben. Az ember azt hinné, hogy ahol ennyi matróz van, ott bőrpiktor is akad éppen elég. És ha csak a számukat nézzük, akkor így is van. Mykael látott tetoválókat ivóban, de még a dokkoknál is. De ami a hozzáértést illeti, ott már alaposan meg lett rostálva a társaság. Persze arra jók voltak, hogy a tengerész hajójának vagy legújabb szerelmének a nevét a bőrbe róják - bár itt is látott remegő kezeket, koszos tűket és még az ő gyenge írástudásánál is silányabbat. Némelyikük még arra is képes volt, hogy egy dúsabb keblű szirént vagy vicsorgó tengeri szörnyet készítsen. De olyat egyet se talált, aki egy magasabb szinten űzte volna a mesterséget.
Végül éppen egy tetoválás volt az, ami megfelelő nyomra vezette. Ezt egy hajóskapitányon látta, amikor az egy szkanderezéshez lemeztelenítette a jobb karját. Mert akkor előkerült a haragos tengeren hánykolódó vitorlás színes, élettel teli képe, melyet egy villámcsapás fénye tett láthatóvá a koromsötétségen. A tetoválás szinte megelevenedett, oly élethű volt, és amikor a kapitány karján megrándultak az izmok az erőpróbától, hát mintha a tenger kezdett volna hullámzásba a lélekvesztő körül.
Ez volt az első nyom, de a kapitány nem volt képes egyből nyomra vezetni. Mivel már nem tudta felidézni, hol találkozott a "mesterrel", csak azt tudta megmondani, hogy ki irányította hozzá annak idején.
Ez történetesen egy másik hajó első tisztje volt, Mykael hatalmas szerencséjére ő is két út között volt éppen. Az ő tetoválása egy sárkánygyík volt, a férfi felsőtestét járta körbe és a fejét a vállán pihentette meg. Csillogó zöld pikkelyek, fenyegető tekintet, húsba kapaszkodó karmok. Ez utóbbi első tiszt Mykael kedvéért nagyon szívesen megszabadult volna a nadrágjától is, ha a fiú is nekivetkőzik, de végül sikerült meggyőzni, hogy érje be pár arannyal. Némi csalódottsággal, de kibökte a nevet, amit Mykael hallani akart: Borust.
Borustot viszont nem volt olyan könnyű fellelni. A lakónegyed elvégre egy rakás kalyiba rendezetlen összevisszasága. Mykaelnek úgy kellett kérdezősködnie. S mivel ez nem a legjobb környék, ezúttal magára öltötte a bőrvértjét és az oldalára kötötte a rövidkardját is, hogy ne akarjanak vele kötözködni. Végül Borust, tetováló és művész szavak sűrű ismételgetése meghozta a gyümölcsét, és Mykael végre megérkezett a mesterhez.
Már az is meglepi, hogy nem egyedül van ott. Mi több: sorba kell állnia, mert Borust éppen dolgozik valakin, és egy másik is várakozik már. Másvalaki emiatt bosszús lenne, Mykaelnek azonban éppen, hogy kapóra jön, mert így figyelheti a tetoválót munka közben.
Már az otthona is beszédes, a falakon mindenfelé rajzok, színes képek, nyilván a korábbi munkákról, amiket Borust hajlandó lenne akár másoknak is újra elkészíteni. Némelyik papíros már megszürkült a portól, de a rajtuk lévő képek lenyűgözőek: különféle valós és képzelt vadállatok, vitorlások, tájak, karcsú és testes nők, fegyverek, városok képei. Mintha az egész világ megelevenedne a falakra aggatott képeken.
Aztán ott van maga Borust: vézna öregember nagy, kócos ősz hajjal és rendezetlen szakállal, ránézésre mint egy mihaszna csavargó. De a keze szilárd mint egy kőszikla, a munkája precíz és gyors, ahogy éppen egy kalóz szablyát kanyarít fel egy matróz lapockájára. Olyan gyorsan dolgozik, hogy Mykaelnek kissé inába száll a bátorsága. Ő még papírra se tudná olyan gyorsan megrajzolni a képet, ahogy Borust a bőrre viszi fel, tűjét újra és újra a férfi bőrébe szúrva. Időnként elemeli a tűt, hogy oda se nézve egy tintás fiolába mártsa, miközben másik kezével letörli az alkotása körül a kifolyt tintát és vérpöttyöket, hogy megszemlélje, amit eddig csinált. És amint a tű visszatér a bőrre, kijavít valamit ami csak az ő szemében tűnhetett rossznak, aztán folytatja tovább onnan, ahonnan kell.
Mykaelnek ilyen minőségben papírra megrajzolni ezt a szablyát több időbe telne, mint amennyi alatt Borust a bőrre felviszi. Aztán magyarázni kezd a matróznak, Mykael meg hegyezi a fülét. Arról van ugyanis szó, hogy a kész tetoválást hogyan kell óvni naptól, kosztól, mivel kell kenni, hogyan kell takarni. Borust gépiesen beszél, alighanem sokezredik alkalommal darálja el ezeket a javaslatokat, és úgy tűnik, hogy kicsit feleslegesen is, mert páciensének ez a sokadik tetoválása és jól tudja, hogyan kell vele bánni. Aztán pénz cserél gazdát: 100 arany, amitől Mykaelnek kigúvad a szeme. Egy ekkora képért az egyik tetováló 50 aranyat akart elkérni, és aztán valahol 35 aranyban alkudott meg egy matrózzal. Borustnak viszont szó nélkül kipengetik a pénzt, igaz, a tetoválás mellé kenőcs is jár, egy picike fiolában. Úgy látszik, az öreg munkáját megbecsülik.
A következő kuncsaft van soron, aki mint kiderül, a meglévő tetoválását akarja felfrissíteni. Mykaelt meglepi, hogy ilyen is van. A második ügyfél megszabadul az ingétől, és felfedi a mellkasát, amin egy megfakult vitorlás ring a tengeren. Jó pár szőrszállal borítva. Borust meg is jegyzi neki epésen, hogy épp elégszer kérte már: hozzá úgy jöjjön, hogy már megszabadult a mellkas-szőrzetétől. Így az öregre jut, hogy megborotválja, aztán letisztítsa a bőrét. Mykael viszont éberen figyel, mert már az is érdekes, hogyan készíti elő az öreg a "munkaterületet". És bár még nem Mykaelen van a sor, már most megszólítja az öreget, amíg az a másikon dolgozik.
Borust először eléggé mogorván fogadja ezt, mert nem szereti, ha zavarják. Az sincs ínyére, amikor Mykael elmondja, hogy ő maga is szeretne tetoválóvá válni. Elvégre ki szeretné gyarapítani a saját konkurenciáját?
De Mykael nagy és őszinte tisztelettel szólítja, meg, na meg azt is kiböki, hogy ő nem tengerész, hanem szárazföldi fickó, nem marad a kikötőben, hogy elhalássza a vevőket Borusttól. Elég ránézni hogy látsszon, ebben nem is hazudik. Szóval eleinte kelletlenül bár, de Borust nyelve lassan megered, és magyarázni kezdi mestersége fortélyait Mykaelnek. A fiú meg sűrűn kérdez.
Addig is, amíg beszél, Borust keze egy pillanatra se pihen: többféle tégelyt vesz maga elé, különböző tintákat és üres tégelyeket is, ahova majd ezekből még újabb színeket kever ki. A keze egy pillanatra se remeg meg, a tintából egy csepp se megy mellé. És amikor munkához lát, a régi tetoválásba valósággal életet lehel az új színekkel. Mindezt úgy, hogy Mykael folyamatosan arról faggatja, mit miért csinál, honnan vannak az eszközei, hogyan tartja őket karban, honnan szerzi a tintát, az eszközöket, mire figyel a bőrön, stb. Az öreg még élvezi is egy idő után, hogy valakit végre érdekel az emberöltőnyi szaktudás, ami őbenne van.*
1634. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-09-19 10:11:37
Üzenet elküldve: 2023-09-19 10:11:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
* Tudta, é r e z t e, hogy élete egyik legnagyobb hibaját követi el, amiért hallgatott arra a koldusra. Nevetségesen rossz ötlet volt idejönni.
Fent a városban beszélte rá egy rongyos öregasszony, hogy lakik itt egy amolyan bábaasszonyféle, aki biztosan tudna neki tanítani pár gyógyászati fogást. És nem is kérne sokat érte.
Erre mit csinált ő? Kedvesen rámosolygott és megfogadta a tanácsát! Hihetetlen! Mihelyst a családja kitette a lábát a házból hosszabb időre, már fel is kerekedett. Szerencsére egy barátságos kereskedő és a felesége elvitte a kikötőig.
Először is: alig találta meg a címet. Masodszor: amit ott talált... Eeyr fényére, az a szag... Rögtön tudta, hogy semmi keresnivalója itt. Főleg miután megkérdezte tőle a bábaasszony, hogy nem kívánt gyermeket óhajt-e elhajtani...
Azonnal sarkon fordult, és elrohant. Mielőbb haza kell jutnia. Próbál láthatatlan lenni, vöröslő arca elé emelt kézzel botorkál a sikátorok között. Már négyen megkérdezték, hogy eltévedt-e. Mindegyik rosszarcú, veszélyesnek látszó figura. Természetesen elfutott.
Ajkát idegesen harapdálva befordul az egyik sarkon, majdnem átesve egy ott heverő kéregetőn. *
- Eltévedtél, aranyos?
* Riadtan rábamul a félszemű, rohadó fogú öregre. *
- N... nem, csak...
* Dadogás közben szélsebesen hátrál, míg bele nem ütközik valamibe. Vagy valakibe. Elakadó lélegzettel megpördül maga körül, majd felnéz a fölé tornyosuló tetovált matrózra. Mocskos mancsok nyúlnak utána, mire a régóta őrizgetett, dédelgetett sikolya, irtózatos erővel kitör a torkából.
Mintha megállna az idő. A matróz meglepetten pislant, a kezei lehullnak maga mellé. Pár galamb repül el a közeli ház tetejéről. Egy törött ablaküveg halk pattanással tovább repedezik.
Ceri gyorsan kilép oldalra és elrohan. *
Fent a városban beszélte rá egy rongyos öregasszony, hogy lakik itt egy amolyan bábaasszonyféle, aki biztosan tudna neki tanítani pár gyógyászati fogást. És nem is kérne sokat érte.
Erre mit csinált ő? Kedvesen rámosolygott és megfogadta a tanácsát! Hihetetlen! Mihelyst a családja kitette a lábát a házból hosszabb időre, már fel is kerekedett. Szerencsére egy barátságos kereskedő és a felesége elvitte a kikötőig.
Először is: alig találta meg a címet. Masodszor: amit ott talált... Eeyr fényére, az a szag... Rögtön tudta, hogy semmi keresnivalója itt. Főleg miután megkérdezte tőle a bábaasszony, hogy nem kívánt gyermeket óhajt-e elhajtani...
Azonnal sarkon fordult, és elrohant. Mielőbb haza kell jutnia. Próbál láthatatlan lenni, vöröslő arca elé emelt kézzel botorkál a sikátorok között. Már négyen megkérdezték, hogy eltévedt-e. Mindegyik rosszarcú, veszélyesnek látszó figura. Természetesen elfutott.
Ajkát idegesen harapdálva befordul az egyik sarkon, majdnem átesve egy ott heverő kéregetőn. *
- Eltévedtél, aranyos?
* Riadtan rábamul a félszemű, rohadó fogú öregre. *
- N... nem, csak...
* Dadogás közben szélsebesen hátrál, míg bele nem ütközik valamibe. Vagy valakibe. Elakadó lélegzettel megpördül maga körül, majd felnéz a fölé tornyosuló tetovált matrózra. Mocskos mancsok nyúlnak utána, mire a régóta őrizgetett, dédelgetett sikolya, irtózatos erővel kitör a torkából.
Mintha megállna az idő. A matróz meglepetten pislant, a kezei lehullnak maga mellé. Pár galamb repül el a közeli ház tetejéről. Egy törött ablaküveg halk pattanással tovább repedezik.
Ceri gyorsan kilép oldalra és elrohan. *
1633. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-26 01:16:56
Üzenet elküldve: 2023-06-26 01:16:56
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
//Viharkalmár//
*A két férfi hamar felugrik, hogy a mutatott hordó alá nyúljon. Ahogy húzzák-vonják, leemelik, Merchen fémek csörrenését hallgatja. Szemmel láthatóan nem lehet könnyebb annak a hordónak a tartalma sem, mint a bort tartalmazóké.*
-Ez lesz az. Jó nehéz. Jól megrakták! *Ilyen és hasonlóakat hallhat az erőlködő férfiaktól, majd ahogy lekerül a hordó, már jóval vidámabban pislognak a tündér felé.*
-Hé! Ezt vidd magaddal. A bizonyíték, hogy megtetted, mit meg kellett cselekedni. *Szólítja meg a szakállas férfi, majd felé nyújtja kezét. Egy apró, madzagon lógó acélmedál, ami egy üvöltő oroszlánfejet ábrázol.
Merchen távozhat. Nincs kézfogás vagy búcsúzkodás, mindenki siet. Ahogy a tündér és a szekere mögött záródik a kapu a reggeli félhomályban, láthatja, hogy jó néhány háztömbnyire egy férfi áll. Barna színű bőrvértet visel, s egyenesen a tündért bámulja. Még a tekintetük is összetalálkozik. A férfi erre sarkon fordul és beleveszik valamelyik mellékutcába. Baljós ómen, annyi szent.
Merchen dönthet. Leszállítja a maradék hordókat a Sellőházba, vagy megy, amerre jónak látja.*
*A két férfi hamar felugrik, hogy a mutatott hordó alá nyúljon. Ahogy húzzák-vonják, leemelik, Merchen fémek csörrenését hallgatja. Szemmel láthatóan nem lehet könnyebb annak a hordónak a tartalma sem, mint a bort tartalmazóké.*
-Ez lesz az. Jó nehéz. Jól megrakták! *Ilyen és hasonlóakat hallhat az erőlködő férfiaktól, majd ahogy lekerül a hordó, már jóval vidámabban pislognak a tündér felé.*
-Hé! Ezt vidd magaddal. A bizonyíték, hogy megtetted, mit meg kellett cselekedni. *Szólítja meg a szakállas férfi, majd felé nyújtja kezét. Egy apró, madzagon lógó acélmedál, ami egy üvöltő oroszlánfejet ábrázol.
Merchen távozhat. Nincs kézfogás vagy búcsúzkodás, mindenki siet. Ahogy a tündér és a szekere mögött záródik a kapu a reggeli félhomályban, láthatja, hogy jó néhány háztömbnyire egy férfi áll. Barna színű bőrvértet visel, s egyenesen a tündért bámulja. Még a tekintetük is összetalálkozik. A férfi erre sarkon fordul és beleveszik valamelyik mellékutcába. Baljós ómen, annyi szent.
Merchen dönthet. Leszállítja a maradék hordókat a Sellőházba, vagy megy, amerre jónak látja.*
1632. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-25 22:33:13
Üzenet elküldve: 2023-06-25 22:33:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Viharkalmár//
*Hála az isteneknek nem igazán követi őt senki, vagy hát legalábbis ha követik is nem veszi észre, úgyhogy valamelyest megnyugszik ezzel kapcsolatban. Ha az ember a kikötőben éppen a patkányok ellen cselekszik talán érthető némi paranoia. Úgyhogy nyugodtan be tud kopogni a kapun. Az öreg fickó hamarabb visszatér minthogy kétségek támadjanak Merchenben azzal kapcsolatban, hogy jó címre jött-e egyáltalán, s mikor kinyílik a kapu ő vissza is ül a szekérre és behajt az udvarba. Látja hogy micsoda sürgés-forgás van, de okosabb annál minthogy túlságosan leskelődjön, elvégre nem ezért van itt.*
-Ez lesz az.
*Bök rá az egyikre.*
-Egy V-betű van az oldalába vésve.
*Így biztosan nem tévesztik el. Persze nem szól semmit, hagyja hogy levegyék a hordót legyen benne bármi is, látja hogy nagyon sietősen tesznek-vesznek szóval biztosan fontos lehet a csempészáru. Aztán ha lekerül a hordó kissé elbizonytalanodik, hogy hogyan tovább. A Bolyongó Szukán biztosan tudni fogják, hogy leszállította az árut, úgyhogy talán másnap oda kellene mennie, de nyilván a bort sem hagyhatja csak úgy itt, azt el szándékozik vinni a Sellőházba, nehogy aztán meg abból legyen a probléma.*
-Ha nincs más akkor én..
*Mutat ujjával a kapura amin bejött.*
*Hála az isteneknek nem igazán követi őt senki, vagy hát legalábbis ha követik is nem veszi észre, úgyhogy valamelyest megnyugszik ezzel kapcsolatban. Ha az ember a kikötőben éppen a patkányok ellen cselekszik talán érthető némi paranoia. Úgyhogy nyugodtan be tud kopogni a kapun. Az öreg fickó hamarabb visszatér minthogy kétségek támadjanak Merchenben azzal kapcsolatban, hogy jó címre jött-e egyáltalán, s mikor kinyílik a kapu ő vissza is ül a szekérre és behajt az udvarba. Látja hogy micsoda sürgés-forgás van, de okosabb annál minthogy túlságosan leskelődjön, elvégre nem ezért van itt.*
-Ez lesz az.
*Bök rá az egyikre.*
-Egy V-betű van az oldalába vésve.
*Így biztosan nem tévesztik el. Persze nem szól semmit, hagyja hogy levegyék a hordót legyen benne bármi is, látja hogy nagyon sietősen tesznek-vesznek szóval biztosan fontos lehet a csempészáru. Aztán ha lekerül a hordó kissé elbizonytalanodik, hogy hogyan tovább. A Bolyongó Szukán biztosan tudni fogják, hogy leszállította az árut, úgyhogy talán másnap oda kellene mennie, de nyilván a bort sem hagyhatja csak úgy itt, azt el szándékozik vinni a Sellőházba, nehogy aztán meg abból legyen a probléma.*
-Ha nincs más akkor én..
*Mutat ujjával a kapura amin bejött.*
1631. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-25 20:49:50
Üzenet elküldve: 2023-06-25 20:49:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
//Viharkalmár//
*Merchen a szerencséjének és a karizmájának hála sikerrel vette az első akadályt, amit elébe sodort a Kikötő. Ugyanakkor talán még az istenek sem lehetnek megmondói annak, hová köt ki a kereskedő feladata végén.
Ahogy rákanyarodik a Hálóközre, egy nagyjából kihalt, átlagos utcácska képe rajzolódhat ki előtte. Ugyanaz a macskakő, ugyanazok a fa- és kőépületek. A címtől nem messze néhány kölyök rugdos csak egy üveget, de egyébként kihalt az utca.
Merchen leszáll a szekérről, majd a kapuhoz lép. Nem is kell különösebb erő hozzá, hogy megdöngesse a fémkaput, s a következő pillanatokban csoszogó léptek hangja hallatszik. Résnyire nyílik csak az ajtó, de Merchen köszöntésére hamar vissza is húzódik az öreg, bajszos arc, mi egy pillanatra feltűnt a résen.
Néhány szívdobbanásnyi szünet következik, majd nyílik a kétszárnyú kapu is, hogy Merchen behajthasson a szekérrel, ha úgy tetszik neki. A művelet nem vesz túl sok időt igénybe, cserébe annál zajosabb. Egy ház melletti, nem túl keskeny, kövezett udvar tárulhat a szeme elé, a legkevésbé érdekes fajtából.*
-Gyorsan, gyorsan! *Inti befelé a tündért a hajlott, bajszos öreg. Közben sietős léptek hangja hallatszik, s rövidesen két markos férfi tűnik fel. Egyikük egy idősebb férfi, a másik pedig egy szálfa termetű, sötét szakállú alak.*
-Melyik az? *Kérdi utóbbi, s ha a tündér behajtott a szekérrel, már ugrik is, hogy kezei közé vegye a mutatott hordót. Látszólag roppant mód sietnek.*
*Merchen a szerencséjének és a karizmájának hála sikerrel vette az első akadályt, amit elébe sodort a Kikötő. Ugyanakkor talán még az istenek sem lehetnek megmondói annak, hová köt ki a kereskedő feladata végén.
Ahogy rákanyarodik a Hálóközre, egy nagyjából kihalt, átlagos utcácska képe rajzolódhat ki előtte. Ugyanaz a macskakő, ugyanazok a fa- és kőépületek. A címtől nem messze néhány kölyök rugdos csak egy üveget, de egyébként kihalt az utca.
Merchen leszáll a szekérről, majd a kapuhoz lép. Nem is kell különösebb erő hozzá, hogy megdöngesse a fémkaput, s a következő pillanatokban csoszogó léptek hangja hallatszik. Résnyire nyílik csak az ajtó, de Merchen köszöntésére hamar vissza is húzódik az öreg, bajszos arc, mi egy pillanatra feltűnt a résen.
Néhány szívdobbanásnyi szünet következik, majd nyílik a kétszárnyú kapu is, hogy Merchen behajthasson a szekérrel, ha úgy tetszik neki. A művelet nem vesz túl sok időt igénybe, cserébe annál zajosabb. Egy ház melletti, nem túl keskeny, kövezett udvar tárulhat a szeme elé, a legkevésbé érdekes fajtából.*
-Gyorsan, gyorsan! *Inti befelé a tündért a hajlott, bajszos öreg. Közben sietős léptek hangja hallatszik, s rövidesen két markos férfi tűnik fel. Egyikük egy idősebb férfi, a másik pedig egy szálfa termetű, sötét szakállú alak.*
-Melyik az? *Kérdi utóbbi, s ha a tündér behajtott a szekérrel, már ugrik is, hogy kezei közé vegye a mutatott hordót. Látszólag roppant mód sietnek.*
1630. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-25 13:26:08
Üzenet elküldve: 2023-06-25 13:26:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Viharkalmár//
*Merchen szíve zakatol amíg a folyamat zajlik, a hozzá intézett kérdésre csak egy vigyor a válasz, igazából nem tudja mi volna a helyes, úgyhogy inkább emellett dönt.*
-Mindenképp.
*Kacsint egyet, hogy átadja az üzenetet és oda is csap a lovaknak finoman.*
-Viszontlátás uraim!
*Azzal pedig tovább indul a lakónegyedbe, nem kockáztatná meg hogy a sellőházig vigye azt a bizonyos 9. Hordót. Ki tudja mi történne útközben vele. Egész végig azon kattog, nehogy meggondolja magát az a kettő és kapjon egy kalapácsot a tarkójába, közben pedig Teysus nevét áldja hogy ilyen szerencséje volt. Azonban azt is tudja hogy az éjjel még nem ért véget, és a küldetésének is csak az egyik fele van meg. A kanyargós utcákon az éjszakai pillangókra csak egy-egy gyanús pillantást vet, és ha szerencséje van a koldusok sem zaklatják a dolgában. A Hálókö 7. -et keresi, s ha megtalálja a címet, és ha van ajtó ezen a helyen akkor bekopog rajta. Azért körbenéz, nincsenek-e túl kíváncsi szemek és fülek. Ha pedig netán valaki ajtót is nyit neki, akkor kimondja a titkos kódot.*
-A vihar nem várat magára.
*Merchen szíve zakatol amíg a folyamat zajlik, a hozzá intézett kérdésre csak egy vigyor a válasz, igazából nem tudja mi volna a helyes, úgyhogy inkább emellett dönt.*
-Mindenképp.
*Kacsint egyet, hogy átadja az üzenetet és oda is csap a lovaknak finoman.*
-Viszontlátás uraim!
*Azzal pedig tovább indul a lakónegyedbe, nem kockáztatná meg hogy a sellőházig vigye azt a bizonyos 9. Hordót. Ki tudja mi történne útközben vele. Egész végig azon kattog, nehogy meggondolja magát az a kettő és kapjon egy kalapácsot a tarkójába, közben pedig Teysus nevét áldja hogy ilyen szerencséje volt. Azonban azt is tudja hogy az éjjel még nem ért véget, és a küldetésének is csak az egyik fele van meg. A kanyargós utcákon az éjszakai pillangókra csak egy-egy gyanús pillantást vet, és ha szerencséje van a koldusok sem zaklatják a dolgában. A Hálókö 7. -et keresi, s ha megtalálja a címet, és ha van ajtó ezen a helyen akkor bekopog rajta. Azért körbenéz, nincsenek-e túl kíváncsi szemek és fülek. Ha pedig netán valaki ajtót is nyit neki, akkor kimondja a titkos kódot.*
-A vihar nem várat magára.
1629. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-20 16:41:56
Üzenet elküldve: 2023-06-20 16:41:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 936
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 936
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
//Zárás//
*Leon kérése végül értelmes fülekre talál és ő is kap egy nyakéket, amit egy biccentéssel át is vesz. Csak egy pillantást vet rá, majd zsebreteszi. Annyit még így is lát belőle, hogy szép és megérte megszerezni, hiszen semmibe nem került. A hosszú elköszönésre nem is reagál, csak int egyet kifelé menet.
Végül kimennek és ennyiben ér egyelőre véget az ügy.*
-Hmm? *Megvonja a vállát a kérdésre, amit először nem is ért, hogy mire céloz a lány. Aztán végül előszedi a zsebéből és jobban is megnézi.*
-Mondtam már. Mert szép. Tetszik. *Ennyivel le is tudja. Nem akar magyarázatot adni arról, hogy minek szerez zsákmányt. Ha már eljött ide és elkísérte a lányt, akkor valami zsákmánnyal térjen haza. Nála ez hozzátartozik egy kis kalandhoz. A többit már sokkal halkabban mondja, átvéve Relael stílusát. Magától nem cselekedne így, de nagyon gyanús lenne, ha susmorgásra hangosan válaszolna.*
-Naiv idióták. *Jelenti ki egyszerűen.*
-A felét pusztakézzel elverném, ha akarnám. *Kicsi túlzást még ő is érez ebben, de azért nem tartja lehetetlennek a dolgot.*
-A másik feléhez kéne a köcsög kiskutyád is, hogy figyeljen a hátamra. *Utal itt egyértelműen Aginra, aki bár szintén idióta, de hasznos is lehet előpajzsként.*
-Nem hinném, hogy hazudtak, de biztos, hogy túl szervezetlenek és nem elég képzettek. *Vonja meg a vállát.*
-Ennyi idő nem lenne elég semmire, amit adtak. *Ezzel zárja is a dolgot. Azonban erősen gondolkodik, hogyan lehetne ebből a bandából valami esélyes lázadógócot kihozni. Mert akármennyire is gondolja Jeremir azt, hogy elég egy szikra, a Patkányok nem olyan gyengék, mint a városőrség volt. Itt jobban félnek az emberek, mint Arthenior a nemeseitől.*
//Ki mint veti ágyát...//
//Zárás//
*Leon kérése végül értelmes fülekre talál és ő is kap egy nyakéket, amit egy biccentéssel át is vesz. Csak egy pillantást vet rá, majd zsebreteszi. Annyit még így is lát belőle, hogy szép és megérte megszerezni, hiszen semmibe nem került. A hosszú elköszönésre nem is reagál, csak int egyet kifelé menet.
Végül kimennek és ennyiben ér egyelőre véget az ügy.*
-Hmm? *Megvonja a vállát a kérdésre, amit először nem is ért, hogy mire céloz a lány. Aztán végül előszedi a zsebéből és jobban is megnézi.*
-Mondtam már. Mert szép. Tetszik. *Ennyivel le is tudja. Nem akar magyarázatot adni arról, hogy minek szerez zsákmányt. Ha már eljött ide és elkísérte a lányt, akkor valami zsákmánnyal térjen haza. Nála ez hozzátartozik egy kis kalandhoz. A többit már sokkal halkabban mondja, átvéve Relael stílusát. Magától nem cselekedne így, de nagyon gyanús lenne, ha susmorgásra hangosan válaszolna.*
-Naiv idióták. *Jelenti ki egyszerűen.*
-A felét pusztakézzel elverném, ha akarnám. *Kicsi túlzást még ő is érez ebben, de azért nem tartja lehetetlennek a dolgot.*
-A másik feléhez kéne a köcsög kiskutyád is, hogy figyeljen a hátamra. *Utal itt egyértelműen Aginra, aki bár szintén idióta, de hasznos is lehet előpajzsként.*
-Nem hinném, hogy hazudtak, de biztos, hogy túl szervezetlenek és nem elég képzettek. *Vonja meg a vállát.*
-Ennyi idő nem lenne elég semmire, amit adtak. *Ezzel zárja is a dolgot. Azonban erősen gondolkodik, hogyan lehetne ebből a bandából valami esélyes lázadógócot kihozni. Mert akármennyire is gondolja Jeremir azt, hogy elég egy szikra, a Patkányok nem olyan gyengék, mint a városőrség volt. Itt jobban félnek az emberek, mint Arthenior a nemeseitől.*
1628. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-20 15:58:09
Üzenet elküldve: 2023-06-20 15:58:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 800
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 800
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
//Zárás//
- Jó ötlet.
*Értékeli, hogy Jeremir odafigyel a részletekre, ami el is várható egy ilyen veszélyes kezdeményezésnél. Már indulásra készen várakozik, amikor Leon nem túl udvarias módon magának is követel egy apró medált. Relael összeszorítja fogait, érzi is, hogy azok az erős kifejtés hatására ropogva mozdulnak el egymás barázdált felületén, szerencséjükre vendéglátóik nem veszik különösebben zokon a férfi kérését. Igyekszik az elf is könnyedén fogadni.*
- Hálásak vagyunk. Eeyr óvjon, drága barátunk!
*Csöpögős artheniori jókívánságát követően távozik az épületből, az utcára kilépve Jeremir által elmondottak szerint felfigyelnek rájuk, ez viszont nem aggasztja őt, így nem is esik nehezére természetesen viselkedni.*
- Aztán minek neked az a valami?
*Nem fogja a férfi számon kérni, pedig talán lehetne oka rá, de úgy érzi, hogy apró hibáik ellenére végsősoron sikerrel jártak, ezért nincs is különösebb oka haragudni. Egy kis kellemetlenség-érzet persze jelen van Relaelben Leon nyersége miatt, de ez már inkább csak nemesi mivoltából fakadhat.*
- Érdekelne, hogy mit gondolsz? Szavahihetőnek tűntek, de motoszkál benne némi kétely.
*Persze csak nagyon halkan beszél, egy lépést közelít is Leon felé, hogy a kalóz hallhassa őt, de lehetőleg rajta kívül más ne.
Közben persze lassú léptekkel halad a taverna felé, most nincs különösebb oka sietni, hiszen egy hat még igen messze van.*
//Ki mint veti ágyát...//
//Zárás//
- Jó ötlet.
*Értékeli, hogy Jeremir odafigyel a részletekre, ami el is várható egy ilyen veszélyes kezdeményezésnél. Már indulásra készen várakozik, amikor Leon nem túl udvarias módon magának is követel egy apró medált. Relael összeszorítja fogait, érzi is, hogy azok az erős kifejtés hatására ropogva mozdulnak el egymás barázdált felületén, szerencséjükre vendéglátóik nem veszik különösebben zokon a férfi kérését. Igyekszik az elf is könnyedén fogadni.*
- Hálásak vagyunk. Eeyr óvjon, drága barátunk!
*Csöpögős artheniori jókívánságát követően távozik az épületből, az utcára kilépve Jeremir által elmondottak szerint felfigyelnek rájuk, ez viszont nem aggasztja őt, így nem is esik nehezére természetesen viselkedni.*
- Aztán minek neked az a valami?
*Nem fogja a férfi számon kérni, pedig talán lehetne oka rá, de úgy érzi, hogy apró hibáik ellenére végsősoron sikerrel jártak, ezért nincs is különösebb oka haragudni. Egy kis kellemetlenség-érzet persze jelen van Relaelben Leon nyersége miatt, de ez már inkább csak nemesi mivoltából fakadhat.*
- Érdekelne, hogy mit gondolsz? Szavahihetőnek tűntek, de motoszkál benne némi kétely.
*Persze csak nagyon halkan beszél, egy lépést közelít is Leon felé, hogy a kalóz hallhassa őt, de lehetőleg rajta kívül más ne.
Közben persze lassú léptekkel halad a taverna felé, most nincs különösebb oka sietni, hiszen egy hat még igen messze van.*
1627. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-19 00:21:19
Üzenet elküldve: 2023-06-19 00:21:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
//Zárás//
-Őszinték. *Visszhangozza ünnepélyesen Jeremir.* -A hazugságokat én sem szívelem, Leon úr. És még kevésbé utálom, ha nem bíznak bennem. A bizalom a védjegyem.
*Feltápászkodik az asztaltól, közben Relael tekintetét keresi.*
-Estefelé megyünk. Nyilván nem egy időben. Nem akarjuk magunkat bajba sodorni, még kevésbé kegyed. *Katonásan biccent, majd az ajtó felé terelgeti a párost. Még mielőtt azonban kilépnének a helyiségből, Leon furcsa kéréssel fordul feléjük. Kissé meglepetten néz össze Lenksy és Jeremir, de végül Jeremir vállat fon, s fejével int az öreg kovácsnak. Az utóbbi térül fordul, csak hogy Leonnak is jusson egy nyakék. Ez egy horgonyba kapaszkodott, ajvékoló albatroszt ábrázol.*
-Sose köszönje, kedves hölgyem. Valahol a sajátomnak érzem az artheniori kudarcot. Hadd törlesszek valamennyit most itt, a Kikötőben. *Szavai nyomán egy addig nem látott férfi halad el mellettük nagy sebbel lobbal. A kezei között egy közepes méretű ládát cipel, s tartalma könnyen szemet szúrhat; elrongyolódott, viseltes, vörös posztóköpenyek.
Ahogy elbúcsúztak Jeremirtől, már csukódik is mögöttük a kapu. Az utca más képet fest most, sokkal kihaltabbnak tetszik. Az üveget rugdosó gyermekek eltűntek, helyettük két alak figyeli őket a távolban. Az egyikük bőrvértet visel. Ahogy találkozik tekintetük, amazok sarkon fordulnak és sietve felszívódnak egy mellékutcában.
Szabadon távozhatnak, zsebükben megannyi információ. A hogyan tovább csak rajtuk áll, ahogy a miként is.*
//Ki mint veti ágyát...//
//Zárás//
-Őszinték. *Visszhangozza ünnepélyesen Jeremir.* -A hazugságokat én sem szívelem, Leon úr. És még kevésbé utálom, ha nem bíznak bennem. A bizalom a védjegyem.
*Feltápászkodik az asztaltól, közben Relael tekintetét keresi.*
-Estefelé megyünk. Nyilván nem egy időben. Nem akarjuk magunkat bajba sodorni, még kevésbé kegyed. *Katonásan biccent, majd az ajtó felé terelgeti a párost. Még mielőtt azonban kilépnének a helyiségből, Leon furcsa kéréssel fordul feléjük. Kissé meglepetten néz össze Lenksy és Jeremir, de végül Jeremir vállat fon, s fejével int az öreg kovácsnak. Az utóbbi térül fordul, csak hogy Leonnak is jusson egy nyakék. Ez egy horgonyba kapaszkodott, ajvékoló albatroszt ábrázol.*
-Sose köszönje, kedves hölgyem. Valahol a sajátomnak érzem az artheniori kudarcot. Hadd törlesszek valamennyit most itt, a Kikötőben. *Szavai nyomán egy addig nem látott férfi halad el mellettük nagy sebbel lobbal. A kezei között egy közepes méretű ládát cipel, s tartalma könnyen szemet szúrhat; elrongyolódott, viseltes, vörös posztóköpenyek.
Ahogy elbúcsúztak Jeremirtől, már csukódik is mögöttük a kapu. Az utca más képet fest most, sokkal kihaltabbnak tetszik. Az üveget rugdosó gyermekek eltűntek, helyettük két alak figyeli őket a távolban. Az egyikük bőrvértet visel. Ahogy találkozik tekintetük, amazok sarkon fordulnak és sietve felszívódnak egy mellékutcában.
Szabadon távozhatnak, zsebükben megannyi információ. A hogyan tovább csak rajtuk áll, ahogy a miként is.*
1626. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-18 23:11:31
Üzenet elküldve: 2023-06-18 23:11:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 936
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 936
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
*Leon magához mérten igencsak nagy nyugodtságról tesz tanúbizonyságot, ahogy hallgatja a férfit és annak magyarázkodását. Nem győzte meg őt Jeremir, de elég jól kitalált hazugság ez ahhoz, hogy elfogadja és úgy csináljon, mintha nem történt volna meg a hazugság. Azonban Rel még így is az összeállás mellett van, a borok pedig bekerülnek a gyomorba, ami kissé megnyugtatja őt.*
-Nos, legyen így! De Leon nem szereti a hazugságokat és a hazug embereket, ezt jól jegyezd meg! Még egy ilyen és nem leszek ilyen türelmes! *Keze azonban már lekerült a késről és inkább a poharat fogta meg. Ha már itt vannak, meg fogja inni ő is.*
-Se a kenyérrel, se a hazugsággal nem viccelek. *Ez utóbbi elég hülyén hangzik, de a kalóz sosem törődött azzal, hogy van-e értelme annak, amit mond. A végén pedig a barátság szónál lehajtja az italt.*
-Hogyha valaki iszik velem, az a barátom. *Hangzik el ugyanaz a szájából, mint tegnap is, bár most egész más a helyzet, mint akkor volt, azonban az ilyen bölcs mondásokat szereti Leon. A sellős medálra egyértelműen felhúzza a szemöldökét és láthatóan nem tetszik neki a helyzet. Egy pár pillanatig fészkelődik, aztán megszólal.*
-Nekem is! *Mutat a medálra.*
-Adj nekem is valamit, papus! Szép ez a medál, adj valami ilyesmit nekem is a nagy barátságunk jeléül! *Tekintetét belefúrja az öreg szemébe, de most inkább valami furcsa mosoly van a sajátjában, nem az a düh, amivel előbb Jeremirre nézett.*
-Tetszik a munkád. *Még csak véletlenül sem érdekli, hogy Relael felállt a székről. Ő még nem kapott semmi jutalmat a fáradozásaiért és nem is akaródzik így elmennie.*
//Ki mint veti ágyát...//
*Leon magához mérten igencsak nagy nyugodtságról tesz tanúbizonyságot, ahogy hallgatja a férfit és annak magyarázkodását. Nem győzte meg őt Jeremir, de elég jól kitalált hazugság ez ahhoz, hogy elfogadja és úgy csináljon, mintha nem történt volna meg a hazugság. Azonban Rel még így is az összeállás mellett van, a borok pedig bekerülnek a gyomorba, ami kissé megnyugtatja őt.*
-Nos, legyen így! De Leon nem szereti a hazugságokat és a hazug embereket, ezt jól jegyezd meg! Még egy ilyen és nem leszek ilyen türelmes! *Keze azonban már lekerült a késről és inkább a poharat fogta meg. Ha már itt vannak, meg fogja inni ő is.*
-Se a kenyérrel, se a hazugsággal nem viccelek. *Ez utóbbi elég hülyén hangzik, de a kalóz sosem törődött azzal, hogy van-e értelme annak, amit mond. A végén pedig a barátság szónál lehajtja az italt.*
-Hogyha valaki iszik velem, az a barátom. *Hangzik el ugyanaz a szájából, mint tegnap is, bár most egész más a helyzet, mint akkor volt, azonban az ilyen bölcs mondásokat szereti Leon. A sellős medálra egyértelműen felhúzza a szemöldökét és láthatóan nem tetszik neki a helyzet. Egy pár pillanatig fészkelődik, aztán megszólal.*
-Nekem is! *Mutat a medálra.*
-Adj nekem is valamit, papus! Szép ez a medál, adj valami ilyesmit nekem is a nagy barátságunk jeléül! *Tekintetét belefúrja az öreg szemébe, de most inkább valami furcsa mosoly van a sajátjában, nem az a düh, amivel előbb Jeremirre nézett.*
-Tetszik a munkád. *Még csak véletlenül sem érdekli, hogy Relael felállt a székről. Ő még nem kapott semmi jutalmat a fáradozásaiért és nem is akaródzik így elmennie.*
1625. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-18 20:35:25
Üzenet elküldve: 2023-06-18 20:35:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 800
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 800
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
*Leon szavai sokkolóak, főleg mert képtelen megtartani őket magának. Relael szeme nem rebben meg tőlük, ám egy rosszalló pillantást küld a szókimondó férfi felé, hátha az érzékeli, hogy nem itt és most van az ideje a belekről társalogni.
Relael is csupán a kezében tartja a poharat, eléggé bizalmatlan ahhoz, hogy a számára is feltűnt hazugság óvatosságra intse. Annyira viszont nem bátor, hogy most rögtön szembesítse a férfit, nem úgy mint Leon, aki semmit nem tart magában, köztük ezt sem. Ezúttal nem tud haragudni a harcosra, csupán feszült kíváncsisággal várja azt, hogy a tetten ért Jeremir mivel rukkol elő.*
- Persze, igazán megértem a "szükséges" hazugságot Jeremir, viszont szeretném ha innentől őszinték lennénk egymással. Az együttműködésünkhöz szükséges a bizalom, az pedig az őszinteségen alapszik. Remélem ez elég bizonyíték volt arra, hogy igazak a szándékaink.
*A férfira mosolyog, majd Leonra is, meg is emeli a rávigyázó harcos előtt poharát és nagyot kortyol az italból.*
- A barátságra!
*Ha esetleg méreg miatt aggódik Leon, akkor láthatja Relaelen, hogy kutya baja, ugyanakkor az elf nem hibáztatná, ha ezek után inkább elutasítaná az itókát. A félig üres poharat az asztalra teszi, majd a neki kínált medálért nyúl.*
- Áh, mindenre felkészültek már. Elragadó.
*Futólag szemügyre veszi az aprócska ékszert mielőtt markába zárná, kezeit pedig ismét illedelmesen ölében pihentetve várakozik. Lenksy papára csak szeme sarkából sandít, az öreg kovács megjegyzése valami rossz érzést kelt benne, de úgy ahogy a kis füllentésnek, úgy ennek sem ad hangot.*
- Egy hat múlva.
*Mosolyog Jeremirre.*
- A Hét Varjú Tavernában, a Lakónegyed szélén.
*Megerősítésre vár, hogy a férfi megjegyezte a szükséges információt, majd hátrébb tolva székét felkészül az indulásra.*
- Amennyiben mindent sikeresen megbeszéltünk, úgy nem is vesztegetném tovább a drága idejét, kedves Jeremir. Hálásak vagyunk, hogy időt szánt ránk és a beengedett végül minket.
//Ki mint veti ágyát...//
*Leon szavai sokkolóak, főleg mert képtelen megtartani őket magának. Relael szeme nem rebben meg tőlük, ám egy rosszalló pillantást küld a szókimondó férfi felé, hátha az érzékeli, hogy nem itt és most van az ideje a belekről társalogni.
Relael is csupán a kezében tartja a poharat, eléggé bizalmatlan ahhoz, hogy a számára is feltűnt hazugság óvatosságra intse. Annyira viszont nem bátor, hogy most rögtön szembesítse a férfit, nem úgy mint Leon, aki semmit nem tart magában, köztük ezt sem. Ezúttal nem tud haragudni a harcosra, csupán feszült kíváncsisággal várja azt, hogy a tetten ért Jeremir mivel rukkol elő.*
- Persze, igazán megértem a "szükséges" hazugságot Jeremir, viszont szeretném ha innentől őszinték lennénk egymással. Az együttműködésünkhöz szükséges a bizalom, az pedig az őszinteségen alapszik. Remélem ez elég bizonyíték volt arra, hogy igazak a szándékaink.
*A férfira mosolyog, majd Leonra is, meg is emeli a rávigyázó harcos előtt poharát és nagyot kortyol az italból.*
- A barátságra!
*Ha esetleg méreg miatt aggódik Leon, akkor láthatja Relaelen, hogy kutya baja, ugyanakkor az elf nem hibáztatná, ha ezek után inkább elutasítaná az itókát. A félig üres poharat az asztalra teszi, majd a neki kínált medálért nyúl.*
- Áh, mindenre felkészültek már. Elragadó.
*Futólag szemügyre veszi az aprócska ékszert mielőtt markába zárná, kezeit pedig ismét illedelmesen ölében pihentetve várakozik. Lenksy papára csak szeme sarkából sandít, az öreg kovács megjegyzése valami rossz érzést kelt benne, de úgy ahogy a kis füllentésnek, úgy ennek sem ad hangot.*
- Egy hat múlva.
*Mosolyog Jeremirre.*
- A Hét Varjú Tavernában, a Lakónegyed szélén.
*Megerősítésre vár, hogy a férfi megjegyezte a szükséges információt, majd hátrébb tolva székét felkészül az indulásra.*
- Amennyiben mindent sikeresen megbeszéltünk, úgy nem is vesztegetném tovább a drága idejét, kedves Jeremir. Hálásak vagyunk, hogy időt szánt ránk és a beengedett végül minket.
1624. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-18 18:29:30
Üzenet elküldve: 2023-06-18 18:29:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
*Miközben Leon a fogadalmát emlegeti, ő nyugodtan húzza le a pohár tartalmát. Leengedi, s közben derűsen mutat még a pohárral kezében Leon felé.*
-Bár tíz ilyen emberem lenne. Bár tíz ilyen emberem! Elkapott, Leon úr! De engedje meg, hogy megmagyarázzam ezt az aprócska kelepcét, amit önmagamnak állítottam. *Nagyot koppan az asztalon a borospohár.*
-A patkányok kémeit vajon érdekelné egy efféle, bagatell apróság? Vajon késért nyúlnának-e a bizalmatlanság ily aprócska csírájára? *Megrázza fejét.* -Aligha. Hisz nincs bizalmuk, mi megrendülhetne. Őket az érdekelné, amit mondok, s amit tovább mondhatnak. Talán leszűrnék, hogy egy álszenteskedő ember vagyok, de egy apró füllentést ki sem kérnének. *Most Realelre pillant.*
-Nem kenyerem a hazugság, de ha a szükség úgy hozza, mívelem. Ezek pedig a szükség órái, így nem is röstellem. Nyilván megértitek a helyzetünk. A bor pedig valóban artheniori és valóban jó. *Haloványan elmosolyodik, majd bátorítólag biccent. Közben az ajtó felé nyúl még ültében, hogy kopogjon rajta, mire az rögtön nyílik is. Lenksy papa csoszog be rajta szitkozódva, és nyújtja Relael felé kezét. Egy egyszerű madzagra fűzött acél medálion van benne, mi egy sellőt mintáz.*
-Hogy ne távozzatok üres kézzel. És persze hogy legyen mit mutatni, ha megkérdezik, miért jártatok az öreg Lenksynél. Fogadósasszony kezébe tőr nem való, így marad a csecsebecse.
-Hogy nem sül le a patkánypofájukról a... *Kezdene bele az öreg is, de Jeremir egy kézmozdulattal csitítja. Másik kezével ismét bort önt, hogy aztán magasba emelje a poharát.*
-A barátságra. *Azzal a lendülettel fel is hajtja.*
-Egy hat múlva, a fogadóban, ennél többet nem is kérhetnék. Elég egyszer összegyűlnünk az embereinkkel, hogy nekikezdjünk. Mit is mondott kegyed, mi a fogadó neve?
//Ki mint veti ágyát...//
*Miközben Leon a fogadalmát emlegeti, ő nyugodtan húzza le a pohár tartalmát. Leengedi, s közben derűsen mutat még a pohárral kezében Leon felé.*
-Bár tíz ilyen emberem lenne. Bár tíz ilyen emberem! Elkapott, Leon úr! De engedje meg, hogy megmagyarázzam ezt az aprócska kelepcét, amit önmagamnak állítottam. *Nagyot koppan az asztalon a borospohár.*
-A patkányok kémeit vajon érdekelné egy efféle, bagatell apróság? Vajon késért nyúlnának-e a bizalmatlanság ily aprócska csírájára? *Megrázza fejét.* -Aligha. Hisz nincs bizalmuk, mi megrendülhetne. Őket az érdekelné, amit mondok, s amit tovább mondhatnak. Talán leszűrnék, hogy egy álszenteskedő ember vagyok, de egy apró füllentést ki sem kérnének. *Most Realelre pillant.*
-Nem kenyerem a hazugság, de ha a szükség úgy hozza, mívelem. Ezek pedig a szükség órái, így nem is röstellem. Nyilván megértitek a helyzetünk. A bor pedig valóban artheniori és valóban jó. *Haloványan elmosolyodik, majd bátorítólag biccent. Közben az ajtó felé nyúl még ültében, hogy kopogjon rajta, mire az rögtön nyílik is. Lenksy papa csoszog be rajta szitkozódva, és nyújtja Relael felé kezét. Egy egyszerű madzagra fűzött acél medálion van benne, mi egy sellőt mintáz.*
-Hogy ne távozzatok üres kézzel. És persze hogy legyen mit mutatni, ha megkérdezik, miért jártatok az öreg Lenksynél. Fogadósasszony kezébe tőr nem való, így marad a csecsebecse.
-Hogy nem sül le a patkánypofájukról a... *Kezdene bele az öreg is, de Jeremir egy kézmozdulattal csitítja. Másik kezével ismét bort önt, hogy aztán magasba emelje a poharát.*
-A barátságra. *Azzal a lendülettel fel is hajtja.*
-Egy hat múlva, a fogadóban, ennél többet nem is kérhetnék. Elég egyszer összegyűlnünk az embereinkkel, hogy nekikezdjünk. Mit is mondott kegyed, mi a fogadó neve?
1623. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-18 15:21:12
Üzenet elküldve: 2023-06-18 15:21:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 936
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 936
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
-Áh, már voltam pék és azt hiszem, már sosem tudnék nyugodt munkát végezni. Csak úgy a saját szórakozásomra sütnék újra. *Visszavigyorog azért a férfinak, hogy megmutassa, tud ő barátságos is lenni, ha akar.*
-Egyelőre maradok a harcnál. Belekből is lehet négyes meg hatos fonást csinálni! Van annyira szép, mint a kelő tészta! *Neveti el magát, ahogy követi a párost befelé a szobába. Aztán ahogy leülnek, próbál jó képet vágni Relael kedvéért, de nehéz ahhoz, hogy Jeremir kiképzőtiszt volt. Leon az ilyeneket utálta a legjobban. Él benne még a kép, hogy amikor tisztes polgár volt és furulyázott némi pénzért a gazdagnegyedben, megjelentek a városőrös és megpróbálták elverni. Persze nem sikerült nekik, de azért bosszantó, hogy megpróbálták. Felhúzott tekintettel tartja magát és nem szól, akkor sem amikor a régi jó életről papol a fickó. Aztán kortyolni akarna az italból, de végül nem teszi, csak meglögybölgeti maga előtt.*
-Jeremir uram gyakran hazudik? *Leon arca újra bosszús lesz, pontosan, mint a legelején.*
-Tegye le azt a poharat, hiszen sosem iszik! Nem akarom, hogy miattunk megszegje a szavát. *Hangja kicsit gunyoros, de nem annyira bántó, mint általában. Ő maga is lerakja az asztalra a poharat.*
-Az Úrnőm benne van a dologban, de nekem eleve gyanús egy olyan harcos, aki nem iszik. Aztán mégis inni akar. Nem gondolja? *Keze láthatatlanul a dobótőrre csúszik, amit még a Tavernában zsákmányolt. Ha esetleg gyorsan kell támadnia, a mesterkard teljesen haszontalan lesz.*
-De békeszerető és egyszerű ember vagyok, hagyom, hogy megmagyarázza a dolgot. *Ha rajta múlna, már rég rárúgta volna az asztallapot a fickóra, már csak azért is, mert városőr volt, de így, hogy Relt is figyelembe kell vennie, már más a helyzet.*
//Ki mint veti ágyát...//
-Áh, már voltam pék és azt hiszem, már sosem tudnék nyugodt munkát végezni. Csak úgy a saját szórakozásomra sütnék újra. *Visszavigyorog azért a férfinak, hogy megmutassa, tud ő barátságos is lenni, ha akar.*
-Egyelőre maradok a harcnál. Belekből is lehet négyes meg hatos fonást csinálni! Van annyira szép, mint a kelő tészta! *Neveti el magát, ahogy követi a párost befelé a szobába. Aztán ahogy leülnek, próbál jó képet vágni Relael kedvéért, de nehéz ahhoz, hogy Jeremir kiképzőtiszt volt. Leon az ilyeneket utálta a legjobban. Él benne még a kép, hogy amikor tisztes polgár volt és furulyázott némi pénzért a gazdagnegyedben, megjelentek a városőrös és megpróbálták elverni. Persze nem sikerült nekik, de azért bosszantó, hogy megpróbálták. Felhúzott tekintettel tartja magát és nem szól, akkor sem amikor a régi jó életről papol a fickó. Aztán kortyolni akarna az italból, de végül nem teszi, csak meglögybölgeti maga előtt.*
-Jeremir uram gyakran hazudik? *Leon arca újra bosszús lesz, pontosan, mint a legelején.*
-Tegye le azt a poharat, hiszen sosem iszik! Nem akarom, hogy miattunk megszegje a szavát. *Hangja kicsit gunyoros, de nem annyira bántó, mint általában. Ő maga is lerakja az asztalra a poharat.*
-Az Úrnőm benne van a dologban, de nekem eleve gyanús egy olyan harcos, aki nem iszik. Aztán mégis inni akar. Nem gondolja? *Keze láthatatlanul a dobótőrre csúszik, amit még a Tavernában zsákmányolt. Ha esetleg gyorsan kell támadnia, a mesterkard teljesen haszontalan lesz.*
-De békeszerető és egyszerű ember vagyok, hagyom, hogy megmagyarázza a dolgot. *Ha rajta múlna, már rég rárúgta volna az asztallapot a fickóra, már csak azért is, mert városőr volt, de így, hogy Relt is figyelembe kell vennie, már más a helyzet.*
1622. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-18 14:09:14
Üzenet elküldve: 2023-06-18 14:09:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 800
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 800
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
*Megvillantja legszebb mosolyát a gyanakvó férfiak felé, majd figyelme visszaterelődik Jeremirre.*
- Megtisztelő ez a bizalom, köszönöm Jeremir.
*Kézfejét szívére helyezi, ezzel is nyomatékosítva, hogy milyen sokat jelent számára, hogy hisznek jószándékában.
A beszélgetést Leon szakítja félbe, aki meglehetősen furcsán viselkedik, egy kicsit ezzel meg is ijesztve Relaelt. Az elf nem tudja mire vélni a kalóz hirtelen kifakadását, csak azt tudja, hogy kényelmetlenül érzi magát tőle. Bocsánatkérően mosolyog Jeremirre, aki úgy tűnik, hogy nem haragos az apró közjáték miatt.
Ahova belépnek igen szerény és kissé szűkös is, de feltehetően már ez is jobb, mint az átlag kikötői körülmények. Relael engedelmesen helyet foglal, remélhetőleg Leon is így tesz majd.*
- Kiképzőtiszt? A Városi Őrségnél?
*Érzi, hogy kényelmetlen kezd számára lenni a beszélgetés. Felsejlik benne az első pillanat, amikor meglátták a füstöt. Igyekszik a kitöltött bor színére koncentrálni, majd a pohár hidegségére ahogy a bőréhez ér, így sikerül kizökkennie a múltból.
~ Szedd már össze magad, baszki! ~
A csettintésre picit összerezzen.*
- Igen, egy szikra bőven elegendő.
*Poharát tartó kezét ölében pihenteti, így Jeremir nem láthatja, ahogy ujjai kifehérednek, ahogy Relael szorítása erősödik. Jól emlékszik arra, hogy milyen hevesen ég a pórnép haragja. Sajnos a lány elméjébe mélyen beleégett a lázadás emléke.
Hosszas csend következik, Relael láthatóan számításba vesz mindent, kezdve a lehetséges jutalmat és az azzal járó kockázatot, valamint kötődését az egykori őrséghez.*
- Nos
*Megköszörüli torkát.*
- Ez valóban működhet. Népes társaság egy fogadóban, az aligha szúr szemet bárkinek, nemde?
*Apró biccentésekkel erősíti meg saját kijelentését. Mi tagadás valóban meggyőző a számára, hogy talán minden nehézség ellenére visszatérjen Artheniorba, rangot és lehetőségeket kapjon, és talán újjáépíthesse azt amit elvettek tőle, sőt, még lehet annál is többet. Kecsegtető egy ajánlat, talán túlzottan is finom falat ez az egyébként hataloméhes nőnek, hogy képes legyen ellenállni neki.*
- Hogy is mondhatnék nemet régi barátok megsegítésére? Főleg ha bókkal is illetnek közben.
*Komoly arckifejezése megenyhül ahogy mosolya visszatér.*
- Van bármi fontos, amit még érdemes volna tudnunk, vagy ihatunk is erre a csodás együttműködésre?
//Ki mint veti ágyát...//
*Megvillantja legszebb mosolyát a gyanakvó férfiak felé, majd figyelme visszaterelődik Jeremirre.*
- Megtisztelő ez a bizalom, köszönöm Jeremir.
*Kézfejét szívére helyezi, ezzel is nyomatékosítva, hogy milyen sokat jelent számára, hogy hisznek jószándékában.
A beszélgetést Leon szakítja félbe, aki meglehetősen furcsán viselkedik, egy kicsit ezzel meg is ijesztve Relaelt. Az elf nem tudja mire vélni a kalóz hirtelen kifakadását, csak azt tudja, hogy kényelmetlenül érzi magát tőle. Bocsánatkérően mosolyog Jeremirre, aki úgy tűnik, hogy nem haragos az apró közjáték miatt.
Ahova belépnek igen szerény és kissé szűkös is, de feltehetően már ez is jobb, mint az átlag kikötői körülmények. Relael engedelmesen helyet foglal, remélhetőleg Leon is így tesz majd.*
- Kiképzőtiszt? A Városi Őrségnél?
*Érzi, hogy kényelmetlen kezd számára lenni a beszélgetés. Felsejlik benne az első pillanat, amikor meglátták a füstöt. Igyekszik a kitöltött bor színére koncentrálni, majd a pohár hidegségére ahogy a bőréhez ér, így sikerül kizökkennie a múltból.
~ Szedd már össze magad, baszki! ~
A csettintésre picit összerezzen.*
- Igen, egy szikra bőven elegendő.
*Poharát tartó kezét ölében pihenteti, így Jeremir nem láthatja, ahogy ujjai kifehérednek, ahogy Relael szorítása erősödik. Jól emlékszik arra, hogy milyen hevesen ég a pórnép haragja. Sajnos a lány elméjébe mélyen beleégett a lázadás emléke.
Hosszas csend következik, Relael láthatóan számításba vesz mindent, kezdve a lehetséges jutalmat és az azzal járó kockázatot, valamint kötődését az egykori őrséghez.*
- Nos
*Megköszörüli torkát.*
- Ez valóban működhet. Népes társaság egy fogadóban, az aligha szúr szemet bárkinek, nemde?
*Apró biccentésekkel erősíti meg saját kijelentését. Mi tagadás valóban meggyőző a számára, hogy talán minden nehézség ellenére visszatérjen Artheniorba, rangot és lehetőségeket kapjon, és talán újjáépíthesse azt amit elvettek tőle, sőt, még lehet annál is többet. Kecsegtető egy ajánlat, talán túlzottan is finom falat ez az egyébként hataloméhes nőnek, hogy képes legyen ellenállni neki.*
- Hogy is mondhatnék nemet régi barátok megsegítésére? Főleg ha bókkal is illetnek közben.
*Komoly arckifejezése megenyhül ahogy mosolya visszatér.*
- Van bármi fontos, amit még érdemes volna tudnunk, vagy ihatunk is erre a csodás együttműködésre?
1621. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2023-06-17 23:37:01
Üzenet elküldve: 2023-06-17 23:37:01
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
//A Kikötő Törvényei - II. Fejezet//
//Ki mint veti ágyát...//
-Itt, a Kikötőben az évek alatt megtanultunk senkinek sem hinni. *Merengve fordul az elf felé, ahogy megtorpan egy pillanatra.* -Én mégis szavadon foglak, Relael lae'Natar. Kiben bízna az ember, ha nem sorstársaiban? Ők barátok! *Utolsó szavait persze már a két férfinek címzi, kik erre felhagynak a gyanús méricskéléssel és folytatják a munkát. Látszólag semmi érdemlegeset nem lehetne róluk megállapítani, korukon kívül. Merthogy eljárt felettük az idő, az biztos.
Leon szavaira csak kérdő pillantás kíséretében fordul hátra, de végül csak válaszra bírja a furcsa kalóz.*
-Lisztesek, bizony. Alighanem lesz alkalmad ilyesmire is, jó uram, ha révbe érünk. Hisz az az álmunk, hogy mindenki olyan mesterséget éljen meg, amilyet akar! Tán csak nem a pékmunka az álmod? *Vigyorog a férfira. Valahogy nem tűnik neki pékfélének.*
-Erre, be. *Nyitja az ajtót, de nem is vezeti túl sokáig a párost. Fehérre meszelt falakat láthatnak, majd egy aprócska szobát, egy asztallal és néhány székkel.*
-Azelőtt Artheniorban szolgáltam, kiképzőtisztként. Most én vezetem őket. *Kezdi a magyarázatot, s immáron nem kell közben az utcára pislognia. Magához vesz egy palackot a tálalószekrényből, három poharat, majd kitölti a vöröslő nedűt.*
-Artheniori. Az egyik utolsó palack. Nem nagyon jönnek már szállítmányok onnét. Maximum fű alatt a patkányoknak. *Fanyar mosoly jelenik meg arcán, de hamar leküzdi.*
-Tehát én vezetem őket. Az ellenállást. nem vagyunk többen néhány tucatnál szétszóródva, de ha az első fáklya felgyullad... Követni fognak. Az elmúlt esztendőben sok helyivel volt dolgunk. Sokan elégedetlenek. Mint ahogy ez a kovács is itt, aki befogadott. *Végigsimít szakállán, szürke tekintetével mindkettejüket alaposan megbámulva. Amennyiben kiitták a bort, hát újratölt.*
-Elég egy szikra... *Csettint.* -És kardra és kaszára kap a jó nép! Nem felejtették még el a városőröket és hogy milyen élet volt itt azelőtt! De itt nem gyűlhetünk össze a bajtársakkal. Figyelik a házat. Nem kétlem, hogy ha sok férfi gyűlne ide, hát le is csapnának ránk. És itt jöttök képbe Ti! *Fészkelődve dől előre, kezeit összekulcsolva maga előtt. Látszik rajta az izgatottság.*
-Ha egy hat múlva összetudnánk gyűlni a fogadódban... Nem szúrna szemet senkinek. Mind ott lennénk. És óvatosan csinálnánk. Tervezhetnénk. Az első lépések a legnehezebbek, de ha sikerrel járunk, abból mindketten hasznot húzhattok. Főleg Te! Ki tudnám járni hogy a nemesi címedhez illő pozíció illessen majdan. *Ajkához emeli a borospoharat, de le sem veszi közben tekintetét Relaelről.* -És milyen mutatós úrnője lenne a Kikötőnek. *Haloványan elsomolyodik.*
-Nos? Mit szólnak az új barátaink?
//Ki mint veti ágyát...//
-Itt, a Kikötőben az évek alatt megtanultunk senkinek sem hinni. *Merengve fordul az elf felé, ahogy megtorpan egy pillanatra.* -Én mégis szavadon foglak, Relael lae'Natar. Kiben bízna az ember, ha nem sorstársaiban? Ők barátok! *Utolsó szavait persze már a két férfinek címzi, kik erre felhagynak a gyanús méricskéléssel és folytatják a munkát. Látszólag semmi érdemlegeset nem lehetne róluk megállapítani, korukon kívül. Merthogy eljárt felettük az idő, az biztos.
Leon szavaira csak kérdő pillantás kíséretében fordul hátra, de végül csak válaszra bírja a furcsa kalóz.*
-Lisztesek, bizony. Alighanem lesz alkalmad ilyesmire is, jó uram, ha révbe érünk. Hisz az az álmunk, hogy mindenki olyan mesterséget éljen meg, amilyet akar! Tán csak nem a pékmunka az álmod? *Vigyorog a férfira. Valahogy nem tűnik neki pékfélének.*
-Erre, be. *Nyitja az ajtót, de nem is vezeti túl sokáig a párost. Fehérre meszelt falakat láthatnak, majd egy aprócska szobát, egy asztallal és néhány székkel.*
-Azelőtt Artheniorban szolgáltam, kiképzőtisztként. Most én vezetem őket. *Kezdi a magyarázatot, s immáron nem kell közben az utcára pislognia. Magához vesz egy palackot a tálalószekrényből, három poharat, majd kitölti a vöröslő nedűt.*
-Artheniori. Az egyik utolsó palack. Nem nagyon jönnek már szállítmányok onnét. Maximum fű alatt a patkányoknak. *Fanyar mosoly jelenik meg arcán, de hamar leküzdi.*
-Tehát én vezetem őket. Az ellenállást. nem vagyunk többen néhány tucatnál szétszóródva, de ha az első fáklya felgyullad... Követni fognak. Az elmúlt esztendőben sok helyivel volt dolgunk. Sokan elégedetlenek. Mint ahogy ez a kovács is itt, aki befogadott. *Végigsimít szakállán, szürke tekintetével mindkettejüket alaposan megbámulva. Amennyiben kiitták a bort, hát újratölt.*
-Elég egy szikra... *Csettint.* -És kardra és kaszára kap a jó nép! Nem felejtették még el a városőröket és hogy milyen élet volt itt azelőtt! De itt nem gyűlhetünk össze a bajtársakkal. Figyelik a házat. Nem kétlem, hogy ha sok férfi gyűlne ide, hát le is csapnának ránk. És itt jöttök képbe Ti! *Fészkelődve dől előre, kezeit összekulcsolva maga előtt. Látszik rajta az izgatottság.*
-Ha egy hat múlva összetudnánk gyűlni a fogadódban... Nem szúrna szemet senkinek. Mind ott lennénk. És óvatosan csinálnánk. Tervezhetnénk. Az első lépések a legnehezebbek, de ha sikerrel járunk, abból mindketten hasznot húzhattok. Főleg Te! Ki tudnám járni hogy a nemesi címedhez illő pozíció illessen majdan. *Ajkához emeli a borospoharat, de le sem veszi közben tekintetét Relaelről.* -És milyen mutatós úrnője lenne a Kikötőnek. *Haloványan elsomolyodik.*
-Nos? Mit szólnak az új barátaink?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820