Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
800. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-24 17:48:48
Üzenet elküldve: 2025-05-24 17:48:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Az ablaktól a kandallóhoz, a kandallótól a székre, majd vissza a kandalló elé, alighogy elfogy a félig kihűlt tea, a szavak. Alig beszél, mégis bosszantja, ami elhagyja a száját. Butaságnak tűnik, gyermeteg babonaság, mégsem hat a józan ész intelme. Mint valami rossz álom. Melegben van, idegen tompaság üli meg az érzéseket, de el nem nyomja őket egészen. Melegben van, majdnem biztos, hogy biztonságban is, mégsem képes megtelepedni a nyugalom a gondolatai között. Hirtelen nem érződnek elég hevesnek a lángok, nem csapnak sem elég magasra, sem elég élesen, hogy bármit meglásson köztük, még ha eddig talán le is kötötték a figyelmét. Az ablak felé fordul újra, a kinti szilaj égzengés morajában lépve vissza a párkány mellé. A mellkasa előtt húzva össze a karjait mered a sötét esőbe, ismét csak a szemközti házak homlokfalait látva felderengeni a sűrű vízfüggöny mögött. Türelmetlenül vonja össze a szemöldökét. Mint egy rossz álom, mintha maguk a falak szorítanák, bezárva egy ketrecbe.. Ingerülten pillant félre maga mellé a padló egy pontjára, mielőtt sarkon fordulna, hogy visszamenjen a tűz közelébe. Mint egy sötét terhet hurcolja magával a gyertyák fényében hosszúra nyúló árnyékát a szobában.
Újra csak a lángokat nézi a kandalló előtt állva. A saját karján szorulnak össze az ujjai, meggyűrve az ing nedves anyagát. Mintha álomban járna, kimosva a színeket az érzések, a világ mögül. De ha fakóbb is a zaklatottság, akkor is a bőrén vibrál.*
- Ki tudsz belőle másolni valamit? Mielőtt visszamegyek. *Vörösen játszik az arcán a tűz fénye, nem néz fel ezúttal sem az asztal felé. Mozdulatlanul mered a kandallóban pattogó rönkök közé.* - Arra az egy hatra.
*Feketén sötétlik mellette a szék támlájára száradni hajtott kabát, alatta a zsákja, az üres nyúlszőr. Képtelen meglenni egy helyben, de a hideg rázza a gondolatra, hogy magába maradva lépje át a küszöböt.*
//Második szál//
*Az ablaktól a kandallóhoz, a kandallótól a székre, majd vissza a kandalló elé, alighogy elfogy a félig kihűlt tea, a szavak. Alig beszél, mégis bosszantja, ami elhagyja a száját. Butaságnak tűnik, gyermeteg babonaság, mégsem hat a józan ész intelme. Mint valami rossz álom. Melegben van, idegen tompaság üli meg az érzéseket, de el nem nyomja őket egészen. Melegben van, majdnem biztos, hogy biztonságban is, mégsem képes megtelepedni a nyugalom a gondolatai között. Hirtelen nem érződnek elég hevesnek a lángok, nem csapnak sem elég magasra, sem elég élesen, hogy bármit meglásson köztük, még ha eddig talán le is kötötték a figyelmét. Az ablak felé fordul újra, a kinti szilaj égzengés morajában lépve vissza a párkány mellé. A mellkasa előtt húzva össze a karjait mered a sötét esőbe, ismét csak a szemközti házak homlokfalait látva felderengeni a sűrű vízfüggöny mögött. Türelmetlenül vonja össze a szemöldökét. Mint egy rossz álom, mintha maguk a falak szorítanák, bezárva egy ketrecbe.. Ingerülten pillant félre maga mellé a padló egy pontjára, mielőtt sarkon fordulna, hogy visszamenjen a tűz közelébe. Mint egy sötét terhet hurcolja magával a gyertyák fényében hosszúra nyúló árnyékát a szobában.
Újra csak a lángokat nézi a kandalló előtt állva. A saját karján szorulnak össze az ujjai, meggyűrve az ing nedves anyagát. Mintha álomban járna, kimosva a színeket az érzések, a világ mögül. De ha fakóbb is a zaklatottság, akkor is a bőrén vibrál.*
- Ki tudsz belőle másolni valamit? Mielőtt visszamegyek. *Vörösen játszik az arcán a tűz fénye, nem néz fel ezúttal sem az asztal felé. Mozdulatlanul mered a kandallóban pattogó rönkök közé.* - Arra az egy hatra.
*Feketén sötétlik mellette a szék támlájára száradni hajtott kabát, alatta a zsákja, az üres nyúlszőr. Képtelen meglenni egy helyben, de a hideg rázza a gondolatra, hogy magába maradva lépje át a küszöböt.*
799. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-24 08:02:38
Üzenet elküldve: 2025-05-24 08:02:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Minden újabb szó, egyre több kérdést vet fel, de már nem teszi fel őket. Nem feltétlen van szüksége több tudásra… a mintával kapcsolatosan legalábbis nincsen. Ha volna fontos információ, mint az, hogy mi következzen egymás után, már tudná. Hogy mit hagyjon ki, már tudja. Elcsúsznak a gondolatok, nem a rajzok a fókusz, hanem az, hogy mi lengi körül a félvért. Újra csak a másik bögrét fogó kezére figyel. Feszült köröket simít végig peremen, árulkodó, ezért sem folytatja a faggatózást. A kézfejről az arcra mozdulnak az aranyak. Amaz elréved, majd újra mozdul, lehajtja a fejét. Hogy a szavai bejutottak a kissé hegyes fülbe, számára nem kérdés, de választ nem várt rá. Éppen elég, ha tisztában van vele Kyr, hogy vannak még lehetőségei a könyvön túl.
Lustán tekint vissza az ablak felé a nő, hogy újra bizonyosságot kapjon róla, hogy a kinti szürkeség nem oszlik, egyre csak mélyül a kinti sötétség. Nem látni át az esőfalon, néha egy-egy villám távoli fénye világosít csak a külvilágon. Szereti az esőt, de az ilyen ítéletidőtől, ha tehetné elbújna. Most a lakás védelméből látja csupán, nem érzi az arcába csorgó élesnek ható vízcseppeket. Mégis elviszi a merengés őt is messzire, ahogy kibámul az olykor megrezzenő üvegen, még ha nem is okoz benne erős érzelmeket, csak lusta hajdani képsorokat.
A férfi mozgása hozza vissza tudatát a falak közé, a jelenbe. Összeszűkül a szeme, ahogy látja, amaz megáll a kandalló előtt. Mint aki nem bír egy helyben lenni sem. A kiürült bögre biztosítja róla a hosszúéletűt, hogy olyan sokáig már nem fog magában tépelődni a fél-elf. Ha nem is látszik arcára íródva minden, ami belül motoz, éppen elegek a mozdulatok, hogy sejtessék. Meredjen a tűzbe, lassan kikopik a feszültség is, észrevétlen, mint ahogy a székre hajtott vizes kabát is szárad. Egyszer csak eltűnik belőle a nedvesség, ahogy az elméből is a kavar. Ideiglenes viszont… ha kimegy az esőbe, újra elázik.*
//Második szál//
*Minden újabb szó, egyre több kérdést vet fel, de már nem teszi fel őket. Nem feltétlen van szüksége több tudásra… a mintával kapcsolatosan legalábbis nincsen. Ha volna fontos információ, mint az, hogy mi következzen egymás után, már tudná. Hogy mit hagyjon ki, már tudja. Elcsúsznak a gondolatok, nem a rajzok a fókusz, hanem az, hogy mi lengi körül a félvért. Újra csak a másik bögrét fogó kezére figyel. Feszült köröket simít végig peremen, árulkodó, ezért sem folytatja a faggatózást. A kézfejről az arcra mozdulnak az aranyak. Amaz elréved, majd újra mozdul, lehajtja a fejét. Hogy a szavai bejutottak a kissé hegyes fülbe, számára nem kérdés, de választ nem várt rá. Éppen elég, ha tisztában van vele Kyr, hogy vannak még lehetőségei a könyvön túl.
Lustán tekint vissza az ablak felé a nő, hogy újra bizonyosságot kapjon róla, hogy a kinti szürkeség nem oszlik, egyre csak mélyül a kinti sötétség. Nem látni át az esőfalon, néha egy-egy villám távoli fénye világosít csak a külvilágon. Szereti az esőt, de az ilyen ítéletidőtől, ha tehetné elbújna. Most a lakás védelméből látja csupán, nem érzi az arcába csorgó élesnek ható vízcseppeket. Mégis elviszi a merengés őt is messzire, ahogy kibámul az olykor megrezzenő üvegen, még ha nem is okoz benne erős érzelmeket, csak lusta hajdani képsorokat.
A férfi mozgása hozza vissza tudatát a falak közé, a jelenbe. Összeszűkül a szeme, ahogy látja, amaz megáll a kandalló előtt. Mint aki nem bír egy helyben lenni sem. A kiürült bögre biztosítja róla a hosszúéletűt, hogy olyan sokáig már nem fog magában tépelődni a fél-elf. Ha nem is látszik arcára íródva minden, ami belül motoz, éppen elegek a mozdulatok, hogy sejtessék. Meredjen a tűzbe, lassan kikopik a feszültség is, észrevétlen, mint ahogy a székre hajtott vizes kabát is szárad. Egyszer csak eltűnik belőle a nedvesség, ahogy az elméből is a kavar. Ideiglenes viszont… ha kimegy az esőbe, újra elázik.*
798. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-19 20:36:47
Üzenet elküldve: 2025-05-19 20:36:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Mit jelentenek. Maga elé mered a feléledő tűztől vöröslő térben. Ha melegebb is van, a gyertyák elnyújtott árnyai közt sötétek maradnak a sarkokban megült árnyékok. Mit jelentenek. Lassan fut fel a gerince mentén egy hidegrázás kellemetlen borzongása. Oda sem figyelve simít a hüvelykujjával a bögre peremére, mintha nem találná rajta a helyes fogást, a nyugtot. Mit jelentenek. A fal egy pontját figyeli szemközt, amíg a nő kiegészíti a kérdését. Az egész könyv. Mozdulatlan marad a széken ülve, egyedül a kezei közt tartott pohár tetején rajzol egyenletes, csendes köröket az ujja. Mit jelentenek..*
- Oltalmat. *Megfontolt a beállt csendet megtörő halk szó. Maga elé meredve köröz tovább az ujjával a bögre szélén, a negyedbeli ház falán, a szürke felhőkön, a Kikötőn, a tengeren, a hegyeken túl fókuszálva valamire.* Elhárítják a bajt..
*Mert milyen ostoba, oktalan elképzelés volt, hogy elszökhet előle.. Élessé válik egy pillanatra a tekintete; komoran engedi el a pontot, amire eddig meredt, előre dőlve hajol a térdeire támasztott könyökére, lehajtva a fejét. Milyen idétlen, dőre elképzelés.. Behunyja a szemét. Hogy gondolkozik-e egyáltalán a nő további szavain, vagy meg sem hallja őket, nem adja jelét, hiába dörren odakint ostorcsapásként az ég, nem rezdül a hangra, ahogyan magyarázatot sem ad többet. Hogy mi maga a könyv, úgylehet a másikra marad talányként.
Mintha még mindig a vállán volna a kabát, súlyként húz a teste a kinti vihar káosza után a nyugodt lakásban. Ég a szeme, lehetetlennek tűnik kinyitni, hiba volt becsukni egyáltalán. Felegyenesedve emeli újra a szájához a poharat, meginni belőle azt a maradék néhány kortynyi kihűlt, langyos teát. Nyugtalan az újra felzavart tudat a mozdulat mögött, amivel visszatolja az üres edényt az asztalra, s megemelkedik újra, hogy a tűz elé lépjen, visszafonva maga elé a karjait. A hideg, a kérdések, vagy valami egészen más, a tüdejében felizzó, belülről fojtogató honvágy ellen, kívülről talán nem sejthető; borúsan feszülnek meg újra a vonások az arcon a lángok fényében.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.19 21:41:39
//Második szál//
*Mit jelentenek. Maga elé mered a feléledő tűztől vöröslő térben. Ha melegebb is van, a gyertyák elnyújtott árnyai közt sötétek maradnak a sarkokban megült árnyékok. Mit jelentenek. Lassan fut fel a gerince mentén egy hidegrázás kellemetlen borzongása. Oda sem figyelve simít a hüvelykujjával a bögre peremére, mintha nem találná rajta a helyes fogást, a nyugtot. Mit jelentenek. A fal egy pontját figyeli szemközt, amíg a nő kiegészíti a kérdését. Az egész könyv. Mozdulatlan marad a széken ülve, egyedül a kezei közt tartott pohár tetején rajzol egyenletes, csendes köröket az ujja. Mit jelentenek..*
- Oltalmat. *Megfontolt a beállt csendet megtörő halk szó. Maga elé meredve köröz tovább az ujjával a bögre szélén, a negyedbeli ház falán, a szürke felhőkön, a Kikötőn, a tengeren, a hegyeken túl fókuszálva valamire.* Elhárítják a bajt..
*Mert milyen ostoba, oktalan elképzelés volt, hogy elszökhet előle.. Élessé válik egy pillanatra a tekintete; komoran engedi el a pontot, amire eddig meredt, előre dőlve hajol a térdeire támasztott könyökére, lehajtva a fejét. Milyen idétlen, dőre elképzelés.. Behunyja a szemét. Hogy gondolkozik-e egyáltalán a nő további szavain, vagy meg sem hallja őket, nem adja jelét, hiába dörren odakint ostorcsapásként az ég, nem rezdül a hangra, ahogyan magyarázatot sem ad többet. Hogy mi maga a könyv, úgylehet a másikra marad talányként.
Mintha még mindig a vállán volna a kabát, súlyként húz a teste a kinti vihar káosza után a nyugodt lakásban. Ég a szeme, lehetetlennek tűnik kinyitni, hiba volt becsukni egyáltalán. Felegyenesedve emeli újra a szájához a poharat, meginni belőle azt a maradék néhány kortynyi kihűlt, langyos teát. Nyugtalan az újra felzavart tudat a mozdulat mögött, amivel visszatolja az üres edényt az asztalra, s megemelkedik újra, hogy a tűz elé lépjen, visszafonva maga elé a karjait. A hideg, a kérdések, vagy valami egészen más, a tüdejében felizzó, belülről fojtogató honvágy ellen, kívülről talán nem sejthető; borúsan feszülnek meg újra a vonások az arcon a lángok fényében.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.19 21:41:39
797. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-18 09:05:16
Üzenet elküldve: 2025-05-18 09:05:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Nem emeli a szemeit a férfi alakjára, ahogy amaz válaszol. Maga sem tudja hirtelenjében, hogy erre mit kellene mondania. Lassan buknak át egymáson a felsejlő kérdések. Bőven elégnek kellene lennie annak is, amit lát, amit eddig hallott, de a minta, amit a fél-elfbe fog vésni, érdekelni kezdte. Pakolhat egymás közvetlen környezetébe a sokaságból, amit a lapokon lát, de nem tud hozzá társítani igazi jelentést, csak érzeteket, amiket keltenek benne, vagy amit a másikon lát. Fontos. Ő pedig az alig szavakkal megrendelt kérést éppen olyan gondossággal akarja elkészíteni, amennyire a félvérnek fontos. De nem a saját kíváncsiságának a kielégítése a cél. Éppen ezért nem zavarná, ha további tudás nélkül kell majd megalkotnia.*
- Hogy mit jelentenek.
*Testben nem fordul, az aranyakkal követi Kyr lépteit, majd a kézre siklik, ahogy megfogja a bögréjét, s helyet foglal. A mozdulatok merevek, de fáradtságot sugallnak. Ha megissza a maradékot talán el is nyomja az álom ott a széken. Halvány mosolyra húzódik az ajka, ahogy a kérdéseket kissé elűzve bevillan a kép, hogy mit voltak képesek egyetlen ágy miatt leművelni. Olyan messzinek tűnik az emlék, de beburkolja az a különösen ismerős érzés, ami legtöbbször jelen van a másik mellett, még ha a feszültség sokszor le is fedi. Felajánlhatná, hogy feküdjön le, de sejti, hogy mi annak a vége, most mégis jóérzéssel tölti el, hogy egyáltalán sejti. Talán még néhány korty elmossa majd a konokságot, de még nem szól. A minta most fontosabb, ha közlékenyebbnek bizonyul a férfi.*
- Hogy mi ez az egész könyv… *Teszi hozzá halkan, hiszen kétli, hogy minden ábra után magyarázatot fog kapni, de jó volna tudni, hogy mi az, amivel dolgozik. Talán egyetlen szó okozna benne némi ellenérzést, de azt valahogy nem tudja a félvérhez társítani. Okoztak már meglepetést viszont sokan.
A további képekre nem érkezik válasz, de még emésztheti, kutathat, bevillanhat később. Nem tudhatja, hogy egyáltalán számításba veszi-e, amit mond, annyit még hozzátesz:*
- Szavak, más képek… szólj, ha van ilyen, nem késő akkor sem, ha már elkezdtem.
*Hangja nyugodt, érezhetően nem vár választ, éppen ezért nem is kutatja közben a szürkéket. Az ablak felé figyel, mintha az üvege megremegne egy-egy hangos dörrenéstől. *
//Második szál//
*Nem emeli a szemeit a férfi alakjára, ahogy amaz válaszol. Maga sem tudja hirtelenjében, hogy erre mit kellene mondania. Lassan buknak át egymáson a felsejlő kérdések. Bőven elégnek kellene lennie annak is, amit lát, amit eddig hallott, de a minta, amit a fél-elfbe fog vésni, érdekelni kezdte. Pakolhat egymás közvetlen környezetébe a sokaságból, amit a lapokon lát, de nem tud hozzá társítani igazi jelentést, csak érzeteket, amiket keltenek benne, vagy amit a másikon lát. Fontos. Ő pedig az alig szavakkal megrendelt kérést éppen olyan gondossággal akarja elkészíteni, amennyire a félvérnek fontos. De nem a saját kíváncsiságának a kielégítése a cél. Éppen ezért nem zavarná, ha további tudás nélkül kell majd megalkotnia.*
- Hogy mit jelentenek.
*Testben nem fordul, az aranyakkal követi Kyr lépteit, majd a kézre siklik, ahogy megfogja a bögréjét, s helyet foglal. A mozdulatok merevek, de fáradtságot sugallnak. Ha megissza a maradékot talán el is nyomja az álom ott a széken. Halvány mosolyra húzódik az ajka, ahogy a kérdéseket kissé elűzve bevillan a kép, hogy mit voltak képesek egyetlen ágy miatt leművelni. Olyan messzinek tűnik az emlék, de beburkolja az a különösen ismerős érzés, ami legtöbbször jelen van a másik mellett, még ha a feszültség sokszor le is fedi. Felajánlhatná, hogy feküdjön le, de sejti, hogy mi annak a vége, most mégis jóérzéssel tölti el, hogy egyáltalán sejti. Talán még néhány korty elmossa majd a konokságot, de még nem szól. A minta most fontosabb, ha közlékenyebbnek bizonyul a férfi.*
- Hogy mi ez az egész könyv… *Teszi hozzá halkan, hiszen kétli, hogy minden ábra után magyarázatot fog kapni, de jó volna tudni, hogy mi az, amivel dolgozik. Talán egyetlen szó okozna benne némi ellenérzést, de azt valahogy nem tudja a félvérhez társítani. Okoztak már meglepetést viszont sokan.
A további képekre nem érkezik válasz, de még emésztheti, kutathat, bevillanhat később. Nem tudhatja, hogy egyáltalán számításba veszi-e, amit mond, annyit még hozzátesz:*
- Szavak, más képek… szólj, ha van ilyen, nem késő akkor sem, ha már elkezdtem.
*Hangja nyugodt, érezhetően nem vár választ, éppen ezért nem is kutatja közben a szürkéket. Az ablak felé figyel, mintha az üvege megremegne egy-egy hangos dörrenéstől. *
796. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-16 18:44:40
Üzenet elküldve: 2025-05-16 18:44:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Kiüresednek a gondolatok a melegedő térben. Ismerősen roppan a lángok közt a friss fa, vészjóslón gördül át a tetők felett egy mennydörgés súlyos robaja. Odakint folyik a víz, húz a szél, úgy tetszik a tenger hullámverését is hallja mögöttük, ahogyan csukott szemmel beleveszik egy pillanatra az őt körülvevő zajokba. Egyedül a nő hangja, ami ismét csak visszatartja, mielőtt az ablak után a kandalló előtt aludna el állva. Fáradtan nyitja ki a szemét, visszapillantva a feléledt tűz árnyai közé.*
- Mit akarsz tudni róluk?
*Kérdezi csendesen, maga elé bámulva, ám sem visszavágás, sem gúnyolódás nincs a szavak mögött. Talán valamit elfelejtett elmondani. Talán valamit nem tud a tetoválásokról, amihez a másiknak szüksége van még valamire, amihez nem elég a könyv.. Most, hogy itt van, most, hogy elmondta, hogy beleegyeztek, hogy nincs tovább más dolga, mint várni, furcsán értelmét vesztették a gondolatok. A nyugtalanság, ami űzte, ami szükségképpen kell tétlen várakozásba forduljon most, mégsem olyan türelmetlen.
Elfordul a kandallótól, a vörösen felfénylő parázstól, ami az egyik rönkről pattan szét. Leengedve maga elől a karjait lép az asztalhoz, elemelve róla az otthagyott poharát. Kimértek a mozdulatok, amikkel a szabadon maradt székre engedi magát, féloldalt az asztalhoz képest. Az idegen hely szülte merevség nem olvad a tagjairól, ha a hűvös ujjak között melegnek is tűnik még a pohárban hagyott tea. A falnak tolt támlának dönti a hátát, felette a falat éri a tarkója is, ahogy maga elé mered, beleveszve a fa padló egy pontjába. Hallja a szavakat, ha másképp is tűnik. Mozdulatlan marad a kezei között a bögre, a térdeire engedve a csuklóját fogja csak maga előtt. Kihűlt már, mégis kellemes a halovány meleg, amit ad.
Nehezen moccannak a gondolatok, bár hallotta, s érti is, amit a hosszúéletű mond, nem reagál rá. Mi mást akarhatna..? Képek váltják egymást, de egy sem olyan, amit lehet, ami elég lenne.. A kémény felett süvítve húz a szél, a cserepeket veri a víz, ahogy a padlóra meredve lassan a szájához emeli a poharat.*
//Második szál//
*Kiüresednek a gondolatok a melegedő térben. Ismerősen roppan a lángok közt a friss fa, vészjóslón gördül át a tetők felett egy mennydörgés súlyos robaja. Odakint folyik a víz, húz a szél, úgy tetszik a tenger hullámverését is hallja mögöttük, ahogyan csukott szemmel beleveszik egy pillanatra az őt körülvevő zajokba. Egyedül a nő hangja, ami ismét csak visszatartja, mielőtt az ablak után a kandalló előtt aludna el állva. Fáradtan nyitja ki a szemét, visszapillantva a feléledt tűz árnyai közé.*
- Mit akarsz tudni róluk?
*Kérdezi csendesen, maga elé bámulva, ám sem visszavágás, sem gúnyolódás nincs a szavak mögött. Talán valamit elfelejtett elmondani. Talán valamit nem tud a tetoválásokról, amihez a másiknak szüksége van még valamire, amihez nem elég a könyv.. Most, hogy itt van, most, hogy elmondta, hogy beleegyeztek, hogy nincs tovább más dolga, mint várni, furcsán értelmét vesztették a gondolatok. A nyugtalanság, ami űzte, ami szükségképpen kell tétlen várakozásba forduljon most, mégsem olyan türelmetlen.
Elfordul a kandallótól, a vörösen felfénylő parázstól, ami az egyik rönkről pattan szét. Leengedve maga elől a karjait lép az asztalhoz, elemelve róla az otthagyott poharát. Kimértek a mozdulatok, amikkel a szabadon maradt székre engedi magát, féloldalt az asztalhoz képest. Az idegen hely szülte merevség nem olvad a tagjairól, ha a hűvös ujjak között melegnek is tűnik még a pohárban hagyott tea. A falnak tolt támlának dönti a hátát, felette a falat éri a tarkója is, ahogy maga elé mered, beleveszve a fa padló egy pontjába. Hallja a szavakat, ha másképp is tűnik. Mozdulatlan marad a kezei között a bögre, a térdeire engedve a csuklóját fogja csak maga előtt. Kihűlt már, mégis kellemes a halovány meleg, amit ad.
Nehezen moccannak a gondolatok, bár hallotta, s érti is, amit a hosszúéletű mond, nem reagál rá. Mi mást akarhatna..? Képek váltják egymást, de egy sem olyan, amit lehet, ami elég lenne.. A kémény felett süvítve húz a szél, a cserepeket veri a víz, ahogy a padlóra meredve lassan a szájához emeli a poharat.*
795. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-14 17:55:43
Üzenet elküldve: 2025-05-14 17:55:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Csak fél szemmel figyeli a férfit, ahogy a székhez lép, hogy ráhajtsa a kabátját. Hogy alatta is nyirkos az ing, már nem olyan vészjósló, a testmeleg hamar szárítja a vékony anyagot, a tűz pedig sokkalta jobban ég, mint néhány perccel ezelőtt. A kinti zord időt elűzni nem tudja, de bentre meleget teremt. A pokrócot elmondta, hogy hol találja, forró italt kaphat még, de nem kívánja sorban felhívni a figyelmét a dolgokra. Ő sem kívánná ugyanezt mástól, észérvet elég volt egyet kiejtenie a száján.
Sokkal inkább leköti a figyelmét az éjfekete penge, ami csak úgy minden védelem nélkül lóg annak oldalán. Nem tudja egy darabon levenni a szemét róla, ugyanúgy bele tudna mélyedni, mint a lángok vöröslő fényébe, de figyelmezteti magát, s inkább a szürkéken állapodik meg. A kapott válasz épp elegendő, ha nem is érti igazán. Nem forszírozza, ha érdekli is, valahogy annyira ráillik a másikra, hogy a szó, hogy „utolért”, hihetőbb, mint bármi.
Bólint egyet, majd a nemrégiben festett képre mered. Kellemes állapot a nyugodtság, most volna kedve alkotni tovább, most volna jó belekezdenie a másik által áhított motívumokba, de magán érezné a figyelmet, - még ha nem is kapná meg - ha tollat, szenet, vagy festéket ragadna. Majd magányában nekikezd, még ha szeretne is mozdulni a keze.
Bele nem kezd ugyan, de az egyik székre leül, s a már langyos tea maradékát issza meg, miközben baljával végigsimít újfent a fekete könyvgerincen. A lapokon szereplő rajzok jelentéseivel talán sosem lesz tisztában egészen, de jó volna, ha nem maradna lehetősége arra, hogy valamit félreértelmezzen. *
- Van még bármi, amit tudnom kell ezekről?
*Nem néz fel a fél-elfre, csak a borítóra mered, majd végül elengedi, hogy a kiürült bögrére simulhasson mindkét tenyere.*
- Ha akarsz olyat is, ami nincs a könyvben, azt is belefűzhetem.
*Teszi még hozzá. A képzelőerejét az Ezüstcsörgő nem veszi el tőle; ha amaz az őt utolérő penge ívét, a nyakában lógó medál ihlette szarvast, vagy bármi mást szeretne, van még bőven idő, hogy belecsempéssze.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.14 17:58:14
//Második szál//
*Csak fél szemmel figyeli a férfit, ahogy a székhez lép, hogy ráhajtsa a kabátját. Hogy alatta is nyirkos az ing, már nem olyan vészjósló, a testmeleg hamar szárítja a vékony anyagot, a tűz pedig sokkalta jobban ég, mint néhány perccel ezelőtt. A kinti zord időt elűzni nem tudja, de bentre meleget teremt. A pokrócot elmondta, hogy hol találja, forró italt kaphat még, de nem kívánja sorban felhívni a figyelmét a dolgokra. Ő sem kívánná ugyanezt mástól, észérvet elég volt egyet kiejtenie a száján.
Sokkal inkább leköti a figyelmét az éjfekete penge, ami csak úgy minden védelem nélkül lóg annak oldalán. Nem tudja egy darabon levenni a szemét róla, ugyanúgy bele tudna mélyedni, mint a lángok vöröslő fényébe, de figyelmezteti magát, s inkább a szürkéken állapodik meg. A kapott válasz épp elegendő, ha nem is érti igazán. Nem forszírozza, ha érdekli is, valahogy annyira ráillik a másikra, hogy a szó, hogy „utolért”, hihetőbb, mint bármi.
Bólint egyet, majd a nemrégiben festett képre mered. Kellemes állapot a nyugodtság, most volna kedve alkotni tovább, most volna jó belekezdenie a másik által áhított motívumokba, de magán érezné a figyelmet, - még ha nem is kapná meg - ha tollat, szenet, vagy festéket ragadna. Majd magányában nekikezd, még ha szeretne is mozdulni a keze.
Bele nem kezd ugyan, de az egyik székre leül, s a már langyos tea maradékát issza meg, miközben baljával végigsimít újfent a fekete könyvgerincen. A lapokon szereplő rajzok jelentéseivel talán sosem lesz tisztában egészen, de jó volna, ha nem maradna lehetősége arra, hogy valamit félreértelmezzen. *
- Van még bármi, amit tudnom kell ezekről?
*Nem néz fel a fél-elfre, csak a borítóra mered, majd végül elengedi, hogy a kiürült bögrére simulhasson mindkét tenyere.*
- Ha akarsz olyat is, ami nincs a könyvben, azt is belefűzhetem.
*Teszi még hozzá. A képzelőerejét az Ezüstcsörgő nem veszi el tőle; ha amaz az őt utolérő penge ívét, a nyakában lógó medál ihlette szarvast, vagy bármi mást szeretne, van még bőven idő, hogy belecsempéssze.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.14 17:58:14
794. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-11 10:15:12
Üzenet elküldve: 2025-05-11 10:15:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*A kandalló elé tolt szék felé lép, hogy ráakassza a kabátját. Céltudatosak a mozdulatok, mint bármikor, leköti a feladat, hogy feljebb húzza a támlára hajtott anyagot, s annak alja ne a földet söpörje. Nem mintha nem volna mindegy, ahogy a tűz közelében a székhez hajol érzi ugyan a bőrén a közvetlen melegét, de a kabátot ez sem fogja átszárítani egyhamar. Ha előbb, ha később veszi le, ha le sem vette volna egyáltalán, mindegy lenne, az ing is ugyanúgy nyirkos rajta, mégsem szól, nem kérdez, nem ellenkezik.
A kabát alól már felhajtva kerülnek ki az ingujjak, lúdbőrös lesz felette a karja, ahogyan visszafonja őket maga elé, a tűzhely felé fordulva. Nem mozdul már vissza az ablakhoz, odakint csak a köd gomolyog nyirkosan, szürkületbe borítva a Kikötőt. Hunyorognia kell az arcára vetülő hirtelen-éles fények között.
A nő kérdése akadályozza meg abba, hogy egészen a lángok közé vesszen a merengésben, mégsem válaszol azonnal. Ha a fekete tőr nem is a helyén van az övén, ahol eredetileg kellene lennie, hanem oldalt, hogy a kabát takarja, mégis megszokott a súlya. Mint valami, ami mintha egészen eddig hiányzott volna. Nem tart tőle, hogy megsértené a csupasz fegyver, ha tokja nincs is még.*
- Nem. *Feleli végül csendesen. Egy-két másodpercnyi a szünet, mielőtt újra megszólalna:* - Utolért.
*S milyen ostoba elképzelés volt, hogy elmenekülhet előle egyáltalán..? Behunyja a szemét. Ha nem is érthető a magyarázat a másik számára, nem egészíti ki. A kandallóból felszálló hő az arcát éri, mint a meleg sivatagi szél, odakint mégis az eső zuhog szakadatlan, csúszós utcakövek között gyűlik sötét, ragacsos pocsolyává. A pohara ott marad az asztalon, ahol hagyta, bár a hátán, a rátapadt ing alatt a gerince mentén fut a hideg, mégsem nyúl még érte. Nem valami langyos vízben ázó fű kellene igazán, hanem valami erősebb. Valami forró, valami fűszeres; valami fekete..*
//Második szál//
*A kandalló elé tolt szék felé lép, hogy ráakassza a kabátját. Céltudatosak a mozdulatok, mint bármikor, leköti a feladat, hogy feljebb húzza a támlára hajtott anyagot, s annak alja ne a földet söpörje. Nem mintha nem volna mindegy, ahogy a tűz közelében a székhez hajol érzi ugyan a bőrén a közvetlen melegét, de a kabátot ez sem fogja átszárítani egyhamar. Ha előbb, ha később veszi le, ha le sem vette volna egyáltalán, mindegy lenne, az ing is ugyanúgy nyirkos rajta, mégsem szól, nem kérdez, nem ellenkezik.
A kabát alól már felhajtva kerülnek ki az ingujjak, lúdbőrös lesz felette a karja, ahogyan visszafonja őket maga elé, a tűzhely felé fordulva. Nem mozdul már vissza az ablakhoz, odakint csak a köd gomolyog nyirkosan, szürkületbe borítva a Kikötőt. Hunyorognia kell az arcára vetülő hirtelen-éles fények között.
A nő kérdése akadályozza meg abba, hogy egészen a lángok közé vesszen a merengésben, mégsem válaszol azonnal. Ha a fekete tőr nem is a helyén van az övén, ahol eredetileg kellene lennie, hanem oldalt, hogy a kabát takarja, mégis megszokott a súlya. Mint valami, ami mintha egészen eddig hiányzott volna. Nem tart tőle, hogy megsértené a csupasz fegyver, ha tokja nincs is még.*
- Nem. *Feleli végül csendesen. Egy-két másodpercnyi a szünet, mielőtt újra megszólalna:* - Utolért.
*S milyen ostoba elképzelés volt, hogy elmenekülhet előle egyáltalán..? Behunyja a szemét. Ha nem is érthető a magyarázat a másik számára, nem egészíti ki. A kandallóból felszálló hő az arcát éri, mint a meleg sivatagi szél, odakint mégis az eső zuhog szakadatlan, csúszós utcakövek között gyűlik sötét, ragacsos pocsolyává. A pohara ott marad az asztalon, ahol hagyta, bár a hátán, a rátapadt ing alatt a gerince mentén fut a hideg, mégsem nyúl még érte. Nem valami langyos vízben ázó fű kellene igazán, hanem valami erősebb. Valami forró, valami fűszeres; valami fekete..*
793. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-08 18:57:28
Üzenet elküldve: 2025-05-08 18:57:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*A kandallótól felállva lustán tekint végig az alakon. Egyre éled a tűz, a hátát melegíti, nehézkes volt egyáltalán felkelnie, hogy ne az arcán érezze a hőt. Hogy hatásos a tea, nem kérdés, de nem kíván tényleg beleveszni a fényekbe. Hidegnek tűnik a kabát, semmi nem tudja leszorítani a gondolatot, hogy mivel járhat, ha amaz magán hagyja. Dideregni nem látja, de épp elég volt az az egyetlen mozzanat, ahogy az anyag ujja végigsúrolta a bőrét. Nem nyerni akar egy újabb sehová nem vezető vitát, mint az ágy kérdésénél, mégis használ az észérv, ami neki is leheletnyi megkönnyebbülést hoz. Alig láthatóan szűkül össze a szeme az érzetre. Sosem érteti mi zajlik le benne ilyenkor, de a félvér csalja elő, még ha olykor fel sem tűnik, hogy egyáltalán itt van. Egy légvétellel száll el az egész, mozdul a másik, s csakhamar a kezében köt ki a nyirkos kabát. Nem veszi el tőle, mintha nem akarná tovább bolygatni, csak tesz egyetlen lépést és lábával tessékeli az egyik széket a kandalló elé. Egyetlen finom mozdulat annak lábára, hogy a támla a tűzhöz közel kerüljön, mégis elég távol, hogy ne okozhasson bajt.*
- Ott jó lesz.
*Végighúzhatna zsineget két fal között, de nehezebben száradna, ha azon lógna. Az aranyak a másikon még nem látott tőrön pihennek meg. Talán hosszabb ideig is, mint szokása figyelni a férfit. Számára különleges vonalak, talán dolga sem volt hasonlóval, pedig pengék sokasága volt már a kezében, vagy épp a bőréhez nyomva. Hogy honnan van, nem tudhatja, s bár sem íj, sem tegez nincs a fél-elfen, mégis az jut az eszébe, hogy ezzel könnyedebben védi meg magát. Talán szükségét érzi a Kikötő rohadó viskói között, a nemrégiben történtek után.*
- Készíttetted a tőrt?
*Visszanéz a szürkékig, úgysem válaszol, ha nem akar, nem áldoz gondolatot olyanra, hogy érdemes-e kérdezni.*
//Második szál//
*A kandallótól felállva lustán tekint végig az alakon. Egyre éled a tűz, a hátát melegíti, nehézkes volt egyáltalán felkelnie, hogy ne az arcán érezze a hőt. Hogy hatásos a tea, nem kérdés, de nem kíván tényleg beleveszni a fényekbe. Hidegnek tűnik a kabát, semmi nem tudja leszorítani a gondolatot, hogy mivel járhat, ha amaz magán hagyja. Dideregni nem látja, de épp elég volt az az egyetlen mozzanat, ahogy az anyag ujja végigsúrolta a bőrét. Nem nyerni akar egy újabb sehová nem vezető vitát, mint az ágy kérdésénél, mégis használ az észérv, ami neki is leheletnyi megkönnyebbülést hoz. Alig láthatóan szűkül össze a szeme az érzetre. Sosem érteti mi zajlik le benne ilyenkor, de a félvér csalja elő, még ha olykor fel sem tűnik, hogy egyáltalán itt van. Egy légvétellel száll el az egész, mozdul a másik, s csakhamar a kezében köt ki a nyirkos kabát. Nem veszi el tőle, mintha nem akarná tovább bolygatni, csak tesz egyetlen lépést és lábával tessékeli az egyik széket a kandalló elé. Egyetlen finom mozdulat annak lábára, hogy a támla a tűzhöz közel kerüljön, mégis elég távol, hogy ne okozhasson bajt.*
- Ott jó lesz.
*Végighúzhatna zsineget két fal között, de nehezebben száradna, ha azon lógna. Az aranyak a másikon még nem látott tőrön pihennek meg. Talán hosszabb ideig is, mint szokása figyelni a férfit. Számára különleges vonalak, talán dolga sem volt hasonlóval, pedig pengék sokasága volt már a kezében, vagy épp a bőréhez nyomva. Hogy honnan van, nem tudhatja, s bár sem íj, sem tegez nincs a fél-elfen, mégis az jut az eszébe, hogy ezzel könnyedebben védi meg magát. Talán szükségét érzi a Kikötő rohadó viskói között, a nemrégiben történtek után.*
- Készíttetted a tőrt?
*Visszanéz a szürkékig, úgysem válaszol, ha nem akar, nem áldoz gondolatot olyanra, hogy érdemes-e kérdezni.*
792. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-04 14:38:05
Üzenet elküldve: 2025-05-04 14:38:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Hogy ebben az időben érkezett, és hogy ebben megy-e vissza fel sem merül benne. Nem gondolkozik máson, csak azon, ami van, ami volt, ami egy hat múlva lehet. Ezeken kívül csendesek a csukott szemek mögött gomolygó gondolatok. Súlyosak, sötétek, mint a házakra ült felhők, s csakolyan megfoghatatlannak is tűnnek.
Hiba volt lehunynia a szemét. A kabát kellemetlen hidegén át is összemosódni látszanak a valóság elemei, a kinti eső, a mennydörgések, az új erőre kapó tűz pattogása a kandallóban. Lassan talán a mellkasát érné az álla, és lehet valóban elnyomná az álom az ablak mellett állva. Egy hat. Hogy az alatt az idő alatt mihez fog kezdeni, fel sem merül. Hazamegy, biztosan..
Félúton, szinte az éberség peremén érik utol a szavak. Összevonja a szemöldökét rájuk. Hatok..? Megemeli az arcát, a másik tűz mellől felállt alakjára pillantva az asztal mellett. Tompán méri végig, a pokróc és az ágy haloványan ismerős emlegetésére sem mozdul, hogy utánuk nézzen. Ég a szeme, a friss fába kapó lángok játéka bántóan élesnek hat a gyertyák árnyas fénye után. Nincsenek hatjai.. Egyetlen pillanat még, amíg a teájába kortyoló nőt figyeli, mielőtt a földre engedve a tekintetét ellökné magát a párkánytól. Ha gondol is valamit, megtartja magának, csupán az állkapcsán dagadnak ki az izmok egyetlen villanásnyi időre.
Mintha ólmot öntöttek volna a tagjaiba, nehezen mozdulnak; szétfűzi maga elől a karjait, és a kabátért nyúl, hogy levegye magáról. A vizes anyagtól, a hűvösétől, annak súlyától sajog a válla, kényelmetlen a bekötött izmokon átfutó nyilallás. Kirázza a hideg, ahogy lekerül róla, libabőrös lesz a nyirkos ing alatt. Üres az öve a két tőrt leszámítva, még alkarvédő sincs rajta. Mint aki csak néhány percre, s nem a Kikötőig lépett volna ki otthonról.*
- Hova akarod, hogy tegyem?
*Néz fel a nőre, a karjára hajtja maga előtt a sötét anyagot. Sem a pokróc, sem az ágy nem vonzza, a lassan valóban kihűlő tea sem annyira, hogy közelebb menjen érte. Szúr a szeme. Hiba volt behunyni.*
//Második szál//
*Hogy ebben az időben érkezett, és hogy ebben megy-e vissza fel sem merül benne. Nem gondolkozik máson, csak azon, ami van, ami volt, ami egy hat múlva lehet. Ezeken kívül csendesek a csukott szemek mögött gomolygó gondolatok. Súlyosak, sötétek, mint a házakra ült felhők, s csakolyan megfoghatatlannak is tűnnek.
Hiba volt lehunynia a szemét. A kabát kellemetlen hidegén át is összemosódni látszanak a valóság elemei, a kinti eső, a mennydörgések, az új erőre kapó tűz pattogása a kandallóban. Lassan talán a mellkasát érné az álla, és lehet valóban elnyomná az álom az ablak mellett állva. Egy hat. Hogy az alatt az idő alatt mihez fog kezdeni, fel sem merül. Hazamegy, biztosan..
Félúton, szinte az éberség peremén érik utol a szavak. Összevonja a szemöldökét rájuk. Hatok..? Megemeli az arcát, a másik tűz mellől felállt alakjára pillantva az asztal mellett. Tompán méri végig, a pokróc és az ágy haloványan ismerős emlegetésére sem mozdul, hogy utánuk nézzen. Ég a szeme, a friss fába kapó lángok játéka bántóan élesnek hat a gyertyák árnyas fénye után. Nincsenek hatjai.. Egyetlen pillanat még, amíg a teájába kortyoló nőt figyeli, mielőtt a földre engedve a tekintetét ellökné magát a párkánytól. Ha gondol is valamit, megtartja magának, csupán az állkapcsán dagadnak ki az izmok egyetlen villanásnyi időre.
Mintha ólmot öntöttek volna a tagjaiba, nehezen mozdulnak; szétfűzi maga elől a karjait, és a kabátért nyúl, hogy levegye magáról. A vizes anyagtól, a hűvösétől, annak súlyától sajog a válla, kényelmetlen a bekötött izmokon átfutó nyilallás. Kirázza a hideg, ahogy lekerül róla, libabőrös lesz a nyirkos ing alatt. Üres az öve a két tőrt leszámítva, még alkarvédő sincs rajta. Mint aki csak néhány percre, s nem a Kikötőig lépett volna ki otthonról.*
- Hova akarod, hogy tegyem?
*Néz fel a nőre, a karjára hajtja maga előtt a sötét anyagot. Sem a pokróc, sem az ágy nem vonzza, a lassan valóban kihűlő tea sem annyira, hogy közelebb menjen érte. Szúr a szeme. Hiba volt behunyni.*
791. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-04 12:37:10
Üzenet elküldve: 2025-05-04 12:37:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Újabb kiegészítés. Nem törődik olyasmivel, hogy ő maga éppen addig mutatta a mintát. A másikban talán csak egyre jobban áll össze a kép, neki pedig segítség, ha nem szaladhat túl a képzelete bizonyos határokon. Lusták a gondolatok, de nem nyomta el az Ezüstcsörgő, csak csendesíti azokat. Ha nem lóghat túl egy feltűrt ing ujján, akkor annak gallérján sem. Pedig felkúszhatna egészen a nyakig… egyetlen pislogással tünteti el a képet. Láthatatlan lesz mások számára.
Nem ad hangot annak, hogy megértette, ha kérdés merülne fel benne feltenné, ha a másikban pedig újabb kívánalmak, akkor amaz is szóra tudja nyitni a száját.
A kandalló elé lép, érzi annak egyre fogyó melegét, de még mindig kellemesebb, mint a szoba távolabbi pontjain. Az eső nem akaródzik elállni, a hangja jelzi, hogy nem indulhatna benne útra, ha akarna sem. Fel sem merül, hogy a másik, ha ebben az ítéletidőben is érkezett, abba visszamenjen.
Csendesen figyeli, ahogy a tűzre rakott hasábokat elkezdi mardosni a láng. Bele tudna veszni a képbe, guggolva meredni rá, végigkísérve, ahogy elszenesedik. Egyre élénkebben festi meg az arcát a vöröslő fény, egyre forrósítva a bőrét, amin már alig látszik az utolsó találkozásuk alatt szerzett lenyomat. Nézné még, de mégis feláll újra és megfordul, hogy a szomját oltsa. Kiszáradt a száraz melegségtől. A félvérre siklik a tekintete, újra a nedves kabátra. Még csak nem is mozog, hogy attól melegedhessen.*
- Ha meghűlsz, akkor csak hatok múlva tudom elkezdeni.
*Semmi szüksége nincs köhögéstől rázkódó mellkasra a tűje és a biztos kezei alatt. Utálja a hirtelen tett mozdulatokat és a tüsszögést sem lehet visszafojtani. A másik dolga, hogy nem hajlandó megszárítkozni, látta már makacsabbnak is, de úgy tűnik nem árt felhívnia a figyelmét erre az „apróságra”. *
- Ott a pokróc az ágyon.
*Az italáért nyúl végül, jólesőn kortyol bele.*
//Második szál//
*Újabb kiegészítés. Nem törődik olyasmivel, hogy ő maga éppen addig mutatta a mintát. A másikban talán csak egyre jobban áll össze a kép, neki pedig segítség, ha nem szaladhat túl a képzelete bizonyos határokon. Lusták a gondolatok, de nem nyomta el az Ezüstcsörgő, csak csendesíti azokat. Ha nem lóghat túl egy feltűrt ing ujján, akkor annak gallérján sem. Pedig felkúszhatna egészen a nyakig… egyetlen pislogással tünteti el a képet. Láthatatlan lesz mások számára.
Nem ad hangot annak, hogy megértette, ha kérdés merülne fel benne feltenné, ha a másikban pedig újabb kívánalmak, akkor amaz is szóra tudja nyitni a száját.
A kandalló elé lép, érzi annak egyre fogyó melegét, de még mindig kellemesebb, mint a szoba távolabbi pontjain. Az eső nem akaródzik elállni, a hangja jelzi, hogy nem indulhatna benne útra, ha akarna sem. Fel sem merül, hogy a másik, ha ebben az ítéletidőben is érkezett, abba visszamenjen.
Csendesen figyeli, ahogy a tűzre rakott hasábokat elkezdi mardosni a láng. Bele tudna veszni a képbe, guggolva meredni rá, végigkísérve, ahogy elszenesedik. Egyre élénkebben festi meg az arcát a vöröslő fény, egyre forrósítva a bőrét, amin már alig látszik az utolsó találkozásuk alatt szerzett lenyomat. Nézné még, de mégis feláll újra és megfordul, hogy a szomját oltsa. Kiszáradt a száraz melegségtől. A félvérre siklik a tekintete, újra a nedves kabátra. Még csak nem is mozog, hogy attól melegedhessen.*
- Ha meghűlsz, akkor csak hatok múlva tudom elkezdeni.
*Semmi szüksége nincs köhögéstől rázkódó mellkasra a tűje és a biztos kezei alatt. Utálja a hirtelen tett mozdulatokat és a tüsszögést sem lehet visszafojtani. A másik dolga, hogy nem hajlandó megszárítkozni, látta már makacsabbnak is, de úgy tűnik nem árt felhívnia a figyelmét erre az „apróságra”. *
- Ott a pokróc az ágyon.
*Az italáért nyúl végül, jólesőn kortyol bele.*
790. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-04 09:58:42
Üzenet elküldve: 2025-05-04 09:58:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Komoran morajlik odafent az ég. Kevés a leégett tűz melege. Nem reagál már a válaszra. Hogy olyat fog készíteni a nő, ha azt kéri tőle, nincs kétsége felőle. Belefeledkezve mered a parázs vibráló vörösébe, mintha az egyetlen nyugodt pont volna, ami mellett meg tud állapodni, miközben odakint az ablakot veri a víz.*
- Egy ing felhúzott ujjánál ne húzódjon tovább.
*Egészíti ki még a kérését. Mivel nem a másik kezét, hanem az arcát figyelte, így nem tudja, hogy az csupán a felkarjára mutatott a minta helyeként. Semmi kedve azonban magyarázkodni, főleg hogyha néha a környékbeliekkel dolgozik, s könyékig tűri hozzá az ingujját. Hogy bármi beazonosítható, bármi kérdésre okot adó, bármiféle felségjel legyen rajta.. S mégis éppen ezt kéri, ha felsőruha alá rejtve is. Talán esztelenség az egész. Utál kérni, még jobban magyarázni, hogy mit akar. Az arcára költöző bosszúság ennek szól, s ahogy a nő mozdul, hogy a tűzre rakjon, ki is lép mellőle inkább. Nem az övé a vonások nyugtalansága, a felgyűlt feszültség. Az ablakhoz lép vissza, ahogyan annak idején az ágyon vitatkozva járta körbe az erdőszéli kis lakot, ugyanúgy járkál most is. Hogy leüljön talán fizikailag képtelen elképzelés.
A sötétbe bámul, az üvegen nyomot hagyó cseppeken túl figyeli a házak közé ereszkedett párás ködöt. Hullámzik, mintha maga is víz lenne. Kelletlen rázza ki a hideg a gondolatra. Nem engedné maga elől a karjait, az ujjai fehérednek csak, ahogy összébb szorulnak a kabáton. Elfordulva a konokul zuhogó esőtől dönti a derekát a párkány fájának, s hunyja be inkább a szemét. Hűvös a hátán az ablakon túlról beszivárgó levegő, még sincs kedve visszamenni a tűzhöz, ami mellett a hosszúéletű guggol, bár jólesne valami meleg, az asztalon hagyott tea maradéka, de így is épp eleget vett el a másik teréből, az idejéből. Hogy hazainduljon mégsem fordul meg a fejében, ahogy lejjebb hajtja a fejét, keresztbe téve a lábát. Ha valaha állva alvó szobrot faragnának, remekműként állíthatnák példaként a szobrász elé.*
//Második szál//
*Komoran morajlik odafent az ég. Kevés a leégett tűz melege. Nem reagál már a válaszra. Hogy olyat fog készíteni a nő, ha azt kéri tőle, nincs kétsége felőle. Belefeledkezve mered a parázs vibráló vörösébe, mintha az egyetlen nyugodt pont volna, ami mellett meg tud állapodni, miközben odakint az ablakot veri a víz.*
- Egy ing felhúzott ujjánál ne húzódjon tovább.
*Egészíti ki még a kérését. Mivel nem a másik kezét, hanem az arcát figyelte, így nem tudja, hogy az csupán a felkarjára mutatott a minta helyeként. Semmi kedve azonban magyarázkodni, főleg hogyha néha a környékbeliekkel dolgozik, s könyékig tűri hozzá az ingujját. Hogy bármi beazonosítható, bármi kérdésre okot adó, bármiféle felségjel legyen rajta.. S mégis éppen ezt kéri, ha felsőruha alá rejtve is. Talán esztelenség az egész. Utál kérni, még jobban magyarázni, hogy mit akar. Az arcára költöző bosszúság ennek szól, s ahogy a nő mozdul, hogy a tűzre rakjon, ki is lép mellőle inkább. Nem az övé a vonások nyugtalansága, a felgyűlt feszültség. Az ablakhoz lép vissza, ahogyan annak idején az ágyon vitatkozva járta körbe az erdőszéli kis lakot, ugyanúgy járkál most is. Hogy leüljön talán fizikailag képtelen elképzelés.
A sötétbe bámul, az üvegen nyomot hagyó cseppeken túl figyeli a házak közé ereszkedett párás ködöt. Hullámzik, mintha maga is víz lenne. Kelletlen rázza ki a hideg a gondolatra. Nem engedné maga elől a karjait, az ujjai fehérednek csak, ahogy összébb szorulnak a kabáton. Elfordulva a konokul zuhogó esőtől dönti a derekát a párkány fájának, s hunyja be inkább a szemét. Hűvös a hátán az ablakon túlról beszivárgó levegő, még sincs kedve visszamenni a tűzhöz, ami mellett a hosszúéletű guggol, bár jólesne valami meleg, az asztalon hagyott tea maradéka, de így is épp eleget vett el a másik teréből, az idejéből. Hogy hazainduljon mégsem fordul meg a fejében, ahogy lejjebb hajtja a fejét, keresztbe téve a lábát. Ha valaha állva alvó szobrot faragnának, remekműként állíthatnák példaként a szobrász elé.*
789. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-03 14:56:24
Üzenet elküldve: 2025-05-03 14:56:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Képek, ábrák festik meg a gondolatait, nem hagyva teret semmi oda nem illőnek. Még nem szilárd az elképzelés, de az alapokat megkapta, hogy aztán kedvére alkothasson belőlük. Feláll, hogy egy egészen keveset, amit szavakkal el lehet mondani, megosszon belőle a félvérrel. Ő sem tudná úgy formálni, ahogy szeretné azokat, de a majd elkészült, papírra vetett formák megmutatják neki, még ha az várat is egy kicsit magára. Nem látja, hogy nem követi a kezének mozdulatait szemmel a félvér, nem érzékeli, hogy a vonásaira mered helyette. Csak mikor kimondja a megnyomott szót emeli feljebb az állát, feltekintve a magasabbra, s keresi a szürkékben a beleegyezést, vagy éppen az elutasítást. De a másik a tüzet kémleli. Most közelebbről szívja be annak megkövült, de már nem olyan elutasítónak ható vonásait. Egy pillanat csupán, ameddig megvilágítja az arcot a villám fénye. Nem rándul össze egyetlen tagja sem az azt követő dörrenéstől, csak a keze fonódik a szék támlájára, ahogy lép egyet, hogy távolodjon kissé. Táplálni kell a kandallóban lévő tüzet. Mozdulata közben éri utol a másik hangja, minek következtében halvány, megértő mosolyra húzódik az ajka, de hamar elillan, csupán a szemeiben látható az érzés maradékából valamennyi, ahogy visszanéz a férfi irányába.*
- Olyat fogok.
*Ha azt kérné, hogy szabad felület se maradjon rajta, azt is megtenné, csak valóban segítség legyen a bőrébe itatott festék. Kapja meg tőle, amit vár, vagy amiről fogalma sincsen, hogy ténylegesen mit vár. Mert ezt tényleg jól ismeri, ha szavakkal elmondani nem is tudná.
Az egyre fogyó lángok közelébe lép, majd leguggol, hogy néhány kisebb hasábot tegyen még bele. Érzi, a bőrén a forróságot, talán jobban is, mint az kellemes, de egy kis időre még úgy marad, beleveszve a vöröslő fénybe.*
//Második szál//
*Képek, ábrák festik meg a gondolatait, nem hagyva teret semmi oda nem illőnek. Még nem szilárd az elképzelés, de az alapokat megkapta, hogy aztán kedvére alkothasson belőlük. Feláll, hogy egy egészen keveset, amit szavakkal el lehet mondani, megosszon belőle a félvérrel. Ő sem tudná úgy formálni, ahogy szeretné azokat, de a majd elkészült, papírra vetett formák megmutatják neki, még ha az várat is egy kicsit magára. Nem látja, hogy nem követi a kezének mozdulatait szemmel a félvér, nem érzékeli, hogy a vonásaira mered helyette. Csak mikor kimondja a megnyomott szót emeli feljebb az állát, feltekintve a magasabbra, s keresi a szürkékben a beleegyezést, vagy éppen az elutasítást. De a másik a tüzet kémleli. Most közelebbről szívja be annak megkövült, de már nem olyan elutasítónak ható vonásait. Egy pillanat csupán, ameddig megvilágítja az arcot a villám fénye. Nem rándul össze egyetlen tagja sem az azt követő dörrenéstől, csak a keze fonódik a szék támlájára, ahogy lép egyet, hogy távolodjon kissé. Táplálni kell a kandallóban lévő tüzet. Mozdulata közben éri utol a másik hangja, minek következtében halvány, megértő mosolyra húzódik az ajka, de hamar elillan, csupán a szemeiben látható az érzés maradékából valamennyi, ahogy visszanéz a férfi irányába.*
- Olyat fogok.
*Ha azt kérné, hogy szabad felület se maradjon rajta, azt is megtenné, csak valóban segítség legyen a bőrébe itatott festék. Kapja meg tőle, amit vár, vagy amiről fogalma sincsen, hogy ténylegesen mit vár. Mert ezt tényleg jól ismeri, ha szavakkal elmondani nem is tudná.
Az egyre fogyó lángok közelébe lép, majd leguggol, hogy néhány kisebb hasábot tegyen még bele. Érzi, a bőrén a forróságot, talán jobban is, mint az kellemes, de egy kis időre még úgy marad, beleveszve a vöröslő fénybe.*
788. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-02 19:30:35
Üzenet elküldve: 2025-05-02 19:30:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Nem figyeli a bólintást, csupán a szeme sarkából látja a gyertyák alatt mozduló árnyékot. Ha nem értené kérdezne, ha valamit, ezt tudja a nőről. Hogy kicsoda valójában most sincs több fogalma róla mint amikor nyulat fogott vele, de ahogyan akkor sem, ez most sem zavarja igazán. A névtelenség nem jelent terhet, legfeljebb bizalmatlanságot szül, hogy a legutóbb hogyan váltak el az útjaik. Mégsem tud másképpen tekinteni a másikra, mint valakire, akire rábízná magát. Visszás a tudat, zaklatottak a gondolatok, odakint sűrűn veri az eső a köveket, forrón, feketén izzik a szén a kandallóban. Ég a szeme a lakás félhomályában, hogy mióta nem hunyta le őket igazán maga sem tudná megmondani. Száraz a bőrét érő levegő, de kevés átszárítani a kabát anyagát, az ablak felől csak ugyanolyan hidegen húz a huzat.
Nem pillant fel, hogy választ kap a kérdésére, szótlanul hallgat, egyedül akkor néz fel, amikor a nő felállva mellélép. A felé irányuló mozdulatra oldalt fordítja a fejét, ösztön vagy tudat már nem tudná megmondani, lassan mosódnak össze a gondolatok. Nem követi a kéz útját, az ismerős arcon állapodnak meg a szürkék, de már nyoma sincs bennük a korábbi komorságnak, ha csak ugyanolyan hűvösnek is tűnnek, mint általában. A szavakat hallgatja, a vonásokat nézi, hogy mi rejlik mögöttük ezúttal már nem tűnik olyan megfejthetetlennek. Ismeri, s hogy rábízná magát talán soha nem is volt igazán kérdés.
Visszafordul a tűz felé. Mozdulatlan marad a test, egyre súlyosabbnak érződik a vállát húzó kabát, mégsem válna meg tőle. Odakint nehezen robajlik keresztül a negyeden egy újabb villám fénye. Nem rezdül a kandalló fényei közé meredő arc, bár vonakodva nyílnak szóra az ajkak.*
- Olyat készíts, ami körbeér. Kérlek..
*Hogy maga mit akar valójában, eddig nem mondta, s most sem lenne egyszerű igazából megfogalmaznia. Szavakba önteni, amit nem lehet.. Összehúzva a szemét mered a parázs közé.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.02 20:15:54
//Második szál//
*Nem figyeli a bólintást, csupán a szeme sarkából látja a gyertyák alatt mozduló árnyékot. Ha nem értené kérdezne, ha valamit, ezt tudja a nőről. Hogy kicsoda valójában most sincs több fogalma róla mint amikor nyulat fogott vele, de ahogyan akkor sem, ez most sem zavarja igazán. A névtelenség nem jelent terhet, legfeljebb bizalmatlanságot szül, hogy a legutóbb hogyan váltak el az útjaik. Mégsem tud másképpen tekinteni a másikra, mint valakire, akire rábízná magát. Visszás a tudat, zaklatottak a gondolatok, odakint sűrűn veri az eső a köveket, forrón, feketén izzik a szén a kandallóban. Ég a szeme a lakás félhomályában, hogy mióta nem hunyta le őket igazán maga sem tudná megmondani. Száraz a bőrét érő levegő, de kevés átszárítani a kabát anyagát, az ablak felől csak ugyanolyan hidegen húz a huzat.
Nem pillant fel, hogy választ kap a kérdésére, szótlanul hallgat, egyedül akkor néz fel, amikor a nő felállva mellélép. A felé irányuló mozdulatra oldalt fordítja a fejét, ösztön vagy tudat már nem tudná megmondani, lassan mosódnak össze a gondolatok. Nem követi a kéz útját, az ismerős arcon állapodnak meg a szürkék, de már nyoma sincs bennük a korábbi komorságnak, ha csak ugyanolyan hűvösnek is tűnnek, mint általában. A szavakat hallgatja, a vonásokat nézi, hogy mi rejlik mögöttük ezúttal már nem tűnik olyan megfejthetetlennek. Ismeri, s hogy rábízná magát talán soha nem is volt igazán kérdés.
Visszafordul a tűz felé. Mozdulatlan marad a test, egyre súlyosabbnak érződik a vállát húzó kabát, mégsem válna meg tőle. Odakint nehezen robajlik keresztül a negyeden egy újabb villám fénye. Nem rezdül a kandalló fényei közé meredő arc, bár vonakodva nyílnak szóra az ajkak.*
- Olyat készíts, ami körbeér. Kérlek..
*Hogy maga mit akar valójában, eddig nem mondta, s most sem lenne egyszerű igazából megfogalmaznia. Szavakba önteni, amit nem lehet.. Összehúzva a szemét mered a parázs közé.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.02 20:15:54
787. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-02 14:37:36
Üzenet elküldve: 2025-05-02 14:37:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Hogy miatta, vagy az arcán lejátszódó röpke nemtetszés miatt húzódik távolabb a félvér, nem tudatosul. Megszokottnak mondható, hogy amaz amúgy sem kíván a közvetlen közelében lenni. Az érzése ahogy jött, úgy illant el, nem érzi már a hideget a saját bőrén, így nem is köti le hosszabban az érzékeit. Csak a lapok vannak, a képek, motívumok és az, hogy a képzete összeegyeztethető legyen azzal, amit Kyr szeretne. Jó belemerülni. Hogy a tea jótékony hatásától mentesen is így lenne, az szinte biztos, de nem elmélkedik hasonlón. Csak az van, amit az arany figyel és ami megteremtődik ennek következtében. Munka, vagy segítségnyújtás itt most egybeforr. Szereti ezt az állapotát, mert nem zökkentheti ki belőle semmi, ha megkapja ténylegesen a lehetőséget.
Bólint egyet újra, hogy tudomásul vette. Már a félvér alakját méri fel, képzeletben kapcsolja össze a könyv oldalainak tartalmát a hajdanán kabát nélkül látott test vonalaival. Nem kell megerőltetnie magát az emlékképhez, noha most nem okoz benne semmiféle zavart. Hátrébb löki magát a székkel együtt, hogy felállhasson.*
- Le fogom rajzolni amiket kértél, hozzátéve az elképzeléseimet. *Kissé félrebiccenti a fejét majd beharapva ajkát pásztázza végig újra annak felsőtestét, kissé összeszűkül a szeme, ahogy a válla ívén megállapodik.* - Azt hiszem ez a megfelelő hely. *Nem érinti meg a férfit, de ujjait a levegőben végighúzva a másik előtt jelzi, hogy a mellkasától indulva, egészen a válláig, de inkább a felkarjáig tervezi megfesteni a bőrt, ami még csupán egy kiindulási pont, könnyen lehet, hogy a képzelete szárnyra kap és akkor nagyobb felület is mintába borul majd.* - Kell legalább egy hat. Elviszem hozzád a képeim, amíg rád nem kerül, bármin változtathatunk. *A „bármin” szót kissé megnyomja. Nem kívánja kifejteni, hogy visszakozhat. Nem kételkedik magában, de másokban sosem lehet teljesen biztos.*
//Második szál//
*Hogy miatta, vagy az arcán lejátszódó röpke nemtetszés miatt húzódik távolabb a félvér, nem tudatosul. Megszokottnak mondható, hogy amaz amúgy sem kíván a közvetlen közelében lenni. Az érzése ahogy jött, úgy illant el, nem érzi már a hideget a saját bőrén, így nem is köti le hosszabban az érzékeit. Csak a lapok vannak, a képek, motívumok és az, hogy a képzete összeegyeztethető legyen azzal, amit Kyr szeretne. Jó belemerülni. Hogy a tea jótékony hatásától mentesen is így lenne, az szinte biztos, de nem elmélkedik hasonlón. Csak az van, amit az arany figyel és ami megteremtődik ennek következtében. Munka, vagy segítségnyújtás itt most egybeforr. Szereti ezt az állapotát, mert nem zökkentheti ki belőle semmi, ha megkapja ténylegesen a lehetőséget.
Bólint egyet újra, hogy tudomásul vette. Már a félvér alakját méri fel, képzeletben kapcsolja össze a könyv oldalainak tartalmát a hajdanán kabát nélkül látott test vonalaival. Nem kell megerőltetnie magát az emlékképhez, noha most nem okoz benne semmiféle zavart. Hátrébb löki magát a székkel együtt, hogy felállhasson.*
- Le fogom rajzolni amiket kértél, hozzátéve az elképzeléseimet. *Kissé félrebiccenti a fejét majd beharapva ajkát pásztázza végig újra annak felsőtestét, kissé összeszűkül a szeme, ahogy a válla ívén megállapodik.* - Azt hiszem ez a megfelelő hely. *Nem érinti meg a férfit, de ujjait a levegőben végighúzva a másik előtt jelzi, hogy a mellkasától indulva, egészen a válláig, de inkább a felkarjáig tervezi megfesteni a bőrt, ami még csupán egy kiindulási pont, könnyen lehet, hogy a képzelete szárnyra kap és akkor nagyobb felület is mintába borul majd.* - Kell legalább egy hat. Elviszem hozzád a képeim, amíg rád nem kerül, bármin változtathatunk. *A „bármin” szót kissé megnyomja. Nem kívánja kifejteni, hogy visszakozhat. Nem kételkedik magában, de másokban sosem lehet teljesen biztos.*
786. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-01 17:33:33
Üzenet elküldve: 2025-05-01 17:33:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Hogy a nő elhúzza a kezét a kabátujja mellől csak egy futó pillantás követi a férfi részéről. Nem rejtenek már haragot a vonások, bár összefeszül az állkapcsa a mozdulatra, az egyedül a finom fintor mögötti elutasításnak szól. Nem kívánta megzavarni a másikat, főleg a saját otthonában, s mégis azt teszi, még szavak nélkül is.. Mintha akaratlanul is valami rosszat tett volna húzódik el maga is a hosszúéletű közeléből. A tűz vonzza, a melege, ha alig pislákol is csak valami láng a leégett rönkök között, alóla forró, száraz a felszálló hő. Az arcán érzi, ahogy a kandalló elé lép, és visszafonva maga elé a másik karját ismét csak abba mered. Hogy leüljön nem fordul meg a fejében, hogy odakint sötéten mossa a kikötőt a vihar is kívül reked a tudatán, hogy mikor, hogyan fog hazajutni, akkor sem gondolkozott rajta, amikor elindult, s most sem teszi. Feketében játszik a világ, vörösben, élesen pattanva vet szét egy felhőnyi izzó parazsat az egyik hasáb.*
- Az elején. *Feleli a kérdésre, összehúzva a szemét a visszahulló pernye fényében. Nem kell a könyvbe néznie, hogy tudja, hol vannak benne azok a rajzolatok, amikkel a nőnek vigyáznia kell.* - Az egyszerű minták mind használhatóak *teszi még hozzá csendesen, anélkül, hogy felnézne. A sima, ismétlődő motívumok szabadon variálhatóak, s a mintakönyv éppen eleget tartalmaz belőlük, hogy érthető, átlátható legyen belőle a hosszúéletűnek is, hogyan. Ha soha nem is látott még ilyet, nincs kétsége a nő képességei felől.
A zsarátnok között vibráló sötét fényeket figyeli mozdulatlanul. Az a néhány kortynyi meleg tea kevésnek bizonyul, hogy átmelegítse, legfeljebb a szomját enyhíti valamelyest, amit eddig észre sem vett.*
- Mit akarsz csinálni? *szólal meg újra halkan.* - Ha rád bízom.
*Hogy az aranyak őt mérik, rajzok helyeit keresik rajta a kabát alatt nem figyeli, talán csak a tudat alatt, megérzések szintjén jut el az értelméig.*
//Második szál//
*Hogy a nő elhúzza a kezét a kabátujja mellől csak egy futó pillantás követi a férfi részéről. Nem rejtenek már haragot a vonások, bár összefeszül az állkapcsa a mozdulatra, az egyedül a finom fintor mögötti elutasításnak szól. Nem kívánta megzavarni a másikat, főleg a saját otthonában, s mégis azt teszi, még szavak nélkül is.. Mintha akaratlanul is valami rosszat tett volna húzódik el maga is a hosszúéletű közeléből. A tűz vonzza, a melege, ha alig pislákol is csak valami láng a leégett rönkök között, alóla forró, száraz a felszálló hő. Az arcán érzi, ahogy a kandalló elé lép, és visszafonva maga elé a másik karját ismét csak abba mered. Hogy leüljön nem fordul meg a fejében, hogy odakint sötéten mossa a kikötőt a vihar is kívül reked a tudatán, hogy mikor, hogyan fog hazajutni, akkor sem gondolkozott rajta, amikor elindult, s most sem teszi. Feketében játszik a világ, vörösben, élesen pattanva vet szét egy felhőnyi izzó parazsat az egyik hasáb.*
- Az elején. *Feleli a kérdésre, összehúzva a szemét a visszahulló pernye fényében. Nem kell a könyvbe néznie, hogy tudja, hol vannak benne azok a rajzolatok, amikkel a nőnek vigyáznia kell.* - Az egyszerű minták mind használhatóak *teszi még hozzá csendesen, anélkül, hogy felnézne. A sima, ismétlődő motívumok szabadon variálhatóak, s a mintakönyv éppen eleget tartalmaz belőlük, hogy érthető, átlátható legyen belőle a hosszúéletűnek is, hogyan. Ha soha nem is látott még ilyet, nincs kétsége a nő képességei felől.
A zsarátnok között vibráló sötét fényeket figyeli mozdulatlanul. Az a néhány kortynyi meleg tea kevésnek bizonyul, hogy átmelegítse, legfeljebb a szomját enyhíti valamelyest, amit eddig észre sem vett.*
- Mit akarsz csinálni? *szólal meg újra halkan.* - Ha rád bízom.
*Hogy az aranyak őt mérik, rajzok helyeit keresik rajta a kabát alatt nem figyeli, talán csak a tudat alatt, megérzések szintjén jut el az értelméig.*
785. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-01 14:39:52
Üzenet elküldve: 2025-05-01 14:39:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*A másik alakját figyeli, de a szürkék nem fordulnak felé. Nincs szüksége semmire. Hogy önzetlenül adna bármit sem fogja soha betölteni az űrt, amit magából hasított ki. Nem néz a felkarja irányába, ahol égetőn sajog fel a betű, ami örökké emlékeztetni fogja arra, hogy nem hallgatott a belső intelemre. Ha kap valamit cserébe, nem számít, ahogy az sem, hogyha nem. De pontosan tudja, hogy mit jelent egy-egy bőrbe vésett motívum, kép, vagy szavak. Hogy amazt mire emlékezteti, nem tudja, de azt igen, hogy rajta kell legyen. És ennek nem fog az útjába állni arany, vagy viszonzás. Nem mintha ismerné a világot, ahol nem csupán valami valamivel cserélhet helyet. Sosem kopik ki, mégis halványodik a múlt, helyet adva újdonságnak, még ha sokszor nem is kér belőle.
Már ereszkedik rá a köd, eltünteti a majdnem feléledt haragot. Kint háborog az ég, maradjon meg a falakon kívül; hogy bent is ezt érezze, most nem fér a romok közé.
Az aranyakkal követi a férfi útját. Nincs válasz, de ezt most érteni véli. Óvatosan nyúl a könyv felé, ahogy a félvér újra fellapozza és elé tolja. Találkozik a két mozdulat, bőrét éri a nyirkos kabátujj, megborzongva húzza tagját arrébb. Legyen bármekkora a nyugalom, a hűvös érzet kellemetlenül torzítja egy pillanatra arcvonásait. Nem rajta van, de már inkább bele sem gondol, hogy milyen lehet abba burkolódzva lenni. Háborítani legalább nem tudja, amúgy sem az ő dolga.
Bólint egyet, jelezvén, hogy megértette. *
- A többit is használhatom? Van, amit semmiképp?
*Nem árt, ha tudatában van olyannak is, amit nem kíván magán. Habár megvan a kifejezettnek tűnő kérés, neki kellhet még, amiből ihletet meríthet. Lustán fordítja újra az arcát a másik irányába, de nem keres szemeket. Ha takar is a kabát, tudja mit rejt, színtelen méri végig, a helyét keresve a fejében lévő rajznak, s gondolatban illeszti rá.*
//Második szál//
*A másik alakját figyeli, de a szürkék nem fordulnak felé. Nincs szüksége semmire. Hogy önzetlenül adna bármit sem fogja soha betölteni az űrt, amit magából hasított ki. Nem néz a felkarja irányába, ahol égetőn sajog fel a betű, ami örökké emlékeztetni fogja arra, hogy nem hallgatott a belső intelemre. Ha kap valamit cserébe, nem számít, ahogy az sem, hogyha nem. De pontosan tudja, hogy mit jelent egy-egy bőrbe vésett motívum, kép, vagy szavak. Hogy amazt mire emlékezteti, nem tudja, de azt igen, hogy rajta kell legyen. És ennek nem fog az útjába állni arany, vagy viszonzás. Nem mintha ismerné a világot, ahol nem csupán valami valamivel cserélhet helyet. Sosem kopik ki, mégis halványodik a múlt, helyet adva újdonságnak, még ha sokszor nem is kér belőle.
Már ereszkedik rá a köd, eltünteti a majdnem feléledt haragot. Kint háborog az ég, maradjon meg a falakon kívül; hogy bent is ezt érezze, most nem fér a romok közé.
Az aranyakkal követi a férfi útját. Nincs válasz, de ezt most érteni véli. Óvatosan nyúl a könyv felé, ahogy a félvér újra fellapozza és elé tolja. Találkozik a két mozdulat, bőrét éri a nyirkos kabátujj, megborzongva húzza tagját arrébb. Legyen bármekkora a nyugalom, a hűvös érzet kellemetlenül torzítja egy pillanatra arcvonásait. Nem rajta van, de már inkább bele sem gondol, hogy milyen lehet abba burkolódzva lenni. Háborítani legalább nem tudja, amúgy sem az ő dolga.
Bólint egyet, jelezvén, hogy megértette. *
- A többit is használhatom? Van, amit semmiképp?
*Nem árt, ha tudatában van olyannak is, amit nem kíván magán. Habár megvan a kifejezettnek tűnő kérés, neki kellhet még, amiből ihletet meríthet. Lustán fordítja újra az arcát a másik irányába, de nem keres szemeket. Ha takar is a kabát, tudja mit rejt, színtelen méri végig, a helyét keresve a fejében lévő rajznak, s gondolatban illeszti rá.*
784. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-30 20:18:34
Üzenet elküldve: 2025-04-30 20:18:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Mit adhatna mást. Ha nem volna a nyugtalan megérzés, ami olyan nehezen ül a gondolatai között, nem is ágálna ellene, hogy tanítsa a másikat, ha korábban így is tett, azonban képtelen szabadulna az újra feléledő rossz előérzettől. Mi mást adhatna. A segítség az egyetlen, ami számít, ha nem is üzlet. Tartozni hálátlan feladat. A pislákoló lángok közé mered, nem pillant fel a szavakra sem, hiába keresik a tekintetét, arany helyett vörös köti le a szürkéket. Feszült a tudat mint a mozdulatlanságba kövült test izmai, ha rejti is a kabát. Mit adhatna mást. Választalan figyeli még egy másodpercig a parázsló tüzet összébb vonva a szemöldökét, mielőtt elfordulva tőle az asztalhoz lépne. Nem ül azonban le, s nem is a teáért nyúl. A könyvet húzza csak újra magához a nő mellől, hogy kinyissa, maga előtt tartva közben a másik karját, a kabát alá csúsztatva a kézfejét. Nem ad meleget a test az ázott anyag alatt, hiába a megszokott mozdulat, amivel azt keresné.*
- Ezek csak ebben a sorrendben kerülhetnek fel. Az első három. *Úgy folytatja, mintha abba sem hagyta volna. A fellapozott oldalakat újra csak a nő elé tolja, s ha az elveszi tőle, akkor vissza is húzza a közeléből a karját.* - Sehogy máshogy.
*Az új fejezetnek tűnő szakaszban egyesével, néhol kettesével szerepelnek a fekete jeleknek tűnő ábrák. Babonaságnak tűnhet a sorrend kérdése, még sincs kétely a szavak komolysága mögött. Elpillantva a lapokon sötétlő formáktól nyúl a pohárért, amit a nő korábban neki tett az asztalra. Meleg. Jólesően fut le a torkán. Kirázza a hideg tőle. Feketén villan az oldalán az öve mögé tűzött csupasz tőr a félrecsúszó kabát alatt, miközben iszik. Két kortyot csupán, mielőtt visszarakná a helyére a poharat, s fordulna, hogy visszalépjen a tűz elé. Képtelen nyugtot találni a tudat, a test, mintha nem volna helye a világban. Nem is lesz, amíg a bőrébe nem ivódnak a lapok fekete vonalai. Mit adhat cserébe a feloldozásért..*
//Második szál//
*Mit adhatna mást. Ha nem volna a nyugtalan megérzés, ami olyan nehezen ül a gondolatai között, nem is ágálna ellene, hogy tanítsa a másikat, ha korábban így is tett, azonban képtelen szabadulna az újra feléledő rossz előérzettől. Mi mást adhatna. A segítség az egyetlen, ami számít, ha nem is üzlet. Tartozni hálátlan feladat. A pislákoló lángok közé mered, nem pillant fel a szavakra sem, hiába keresik a tekintetét, arany helyett vörös köti le a szürkéket. Feszült a tudat mint a mozdulatlanságba kövült test izmai, ha rejti is a kabát. Mit adhatna mást. Választalan figyeli még egy másodpercig a parázsló tüzet összébb vonva a szemöldökét, mielőtt elfordulva tőle az asztalhoz lépne. Nem ül azonban le, s nem is a teáért nyúl. A könyvet húzza csak újra magához a nő mellől, hogy kinyissa, maga előtt tartva közben a másik karját, a kabát alá csúsztatva a kézfejét. Nem ad meleget a test az ázott anyag alatt, hiába a megszokott mozdulat, amivel azt keresné.*
- Ezek csak ebben a sorrendben kerülhetnek fel. Az első három. *Úgy folytatja, mintha abba sem hagyta volna. A fellapozott oldalakat újra csak a nő elé tolja, s ha az elveszi tőle, akkor vissza is húzza a közeléből a karját.* - Sehogy máshogy.
*Az új fejezetnek tűnő szakaszban egyesével, néhol kettesével szerepelnek a fekete jeleknek tűnő ábrák. Babonaságnak tűnhet a sorrend kérdése, még sincs kétely a szavak komolysága mögött. Elpillantva a lapokon sötétlő formáktól nyúl a pohárért, amit a nő korábban neki tett az asztalra. Meleg. Jólesően fut le a torkán. Kirázza a hideg tőle. Feketén villan az oldalán az öve mögé tűzött csupasz tőr a félrecsúszó kabát alatt, miközben iszik. Két kortyot csupán, mielőtt visszarakná a helyére a poharat, s fordulna, hogy visszalépjen a tűz elé. Képtelen nyugtot találni a tudat, a test, mintha nem volna helye a világban. Nem is lesz, amíg a bőrébe nem ivódnak a lapok fekete vonalai. Mit adhat cserébe a feloldozásért..*
783. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-30 14:26:17
Üzenet elküldve: 2025-04-30 14:26:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Nehéz nem észrevenni a másik nemtetszését. Nem akar korrigálni, de a most olyan békésen vonuló gondolatait letéríti az útról. Az ajkaihoz emeli a bögrét, de nem iszik bele azonnal, mintha tovább merengene, közben pedig hallgat. Segítséget kérni jött, mégis mintha alkudozni kellene, holott a világon semmire nincs szüksége a félvértől. Lehunyja a szemeit egy pillanatra majd a forró italt, ha még nem is olyan kellemes a hőmérséklete, de félig magába dönti. Halkan koppan az agyag az asztal lapján, mégis jelentősége van a hangnak, mert zaklatottabb annál, mintsem mutatni, vagy érezni akarja. Bár azonnal hatna. Az aranyak mindennek ellenére mégis lassan fordulnak újra a férfi irányába. Hallgat. Lesiklik az alakjáról, majd a tüzet nézi, ahogy pislákol, talán tenni kellene rá egy hasábot, hogy újra feléledjen.
Az asztalra könyököl, tenyerébe fekteti az állát, mintha csak várná, hogy szorítsa le az ezüstcsörgő a szavainak élét, amit ki sem akar mondani. Mindig ugyanaz. Béke, aztán harag. Harag, aztán béke. Mit keres itt, ha semmi nem jó, amit kiejt a száján? Nem akar ő megfelelni semminek. Sosincs jó lépés, de ezúttal nem él a makacsságával. Nem akar korrigálni, de azt sem, hogy belobbanthassa a benne lappangó dühöt. Talán percek múlva amúgy is lehetetlen volna vele megkísérelni.*
- Nincs szükségem semmire, Kyr. *Megkeresi újra a szürkéket, ha egyáltalán megtalálja, s nem a kandallóba merednek.* - Ha vonakodsz ettől, akkor felejtsd el. Nekem jók az alapok, de az is, ha nem adsz érte semmit. A segítség nem üzlet.
*Egyenesedik a gerince, majd hátra dől. Jótékonyan telepszik rá egy leheletnyi köd, ami nem engedi tovább mocorogni magában a mérget. Egy biztos; nem csak ellenértékre nincs szüksége, hanem arra sem, hogy a megfeszült állkapcsot mustrálja, miközben ő készül adni…*
- Ki fog hűlni a teád.
*Mondja egykedvűen, de valójában csak szeretné, ha leülne a fél-elf és hátrahagyhatnák már a megbeszélés ezen részét.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.04.30 14:28:31
//Második szál//
*Nehéz nem észrevenni a másik nemtetszését. Nem akar korrigálni, de a most olyan békésen vonuló gondolatait letéríti az útról. Az ajkaihoz emeli a bögrét, de nem iszik bele azonnal, mintha tovább merengene, közben pedig hallgat. Segítséget kérni jött, mégis mintha alkudozni kellene, holott a világon semmire nincs szüksége a félvértől. Lehunyja a szemeit egy pillanatra majd a forró italt, ha még nem is olyan kellemes a hőmérséklete, de félig magába dönti. Halkan koppan az agyag az asztal lapján, mégis jelentősége van a hangnak, mert zaklatottabb annál, mintsem mutatni, vagy érezni akarja. Bár azonnal hatna. Az aranyak mindennek ellenére mégis lassan fordulnak újra a férfi irányába. Hallgat. Lesiklik az alakjáról, majd a tüzet nézi, ahogy pislákol, talán tenni kellene rá egy hasábot, hogy újra feléledjen.
Az asztalra könyököl, tenyerébe fekteti az állát, mintha csak várná, hogy szorítsa le az ezüstcsörgő a szavainak élét, amit ki sem akar mondani. Mindig ugyanaz. Béke, aztán harag. Harag, aztán béke. Mit keres itt, ha semmi nem jó, amit kiejt a száján? Nem akar ő megfelelni semminek. Sosincs jó lépés, de ezúttal nem él a makacsságával. Nem akar korrigálni, de azt sem, hogy belobbanthassa a benne lappangó dühöt. Talán percek múlva amúgy is lehetetlen volna vele megkísérelni.*
- Nincs szükségem semmire, Kyr. *Megkeresi újra a szürkéket, ha egyáltalán megtalálja, s nem a kandallóba merednek.* - Ha vonakodsz ettől, akkor felejtsd el. Nekem jók az alapok, de az is, ha nem adsz érte semmit. A segítség nem üzlet.
*Egyenesedik a gerince, majd hátra dől. Jótékonyan telepszik rá egy leheletnyi köd, ami nem engedi tovább mocorogni magában a mérget. Egy biztos; nem csak ellenértékre nincs szüksége, hanem arra sem, hogy a megfeszült állkapcsot mustrálja, miközben ő készül adni…*
- Ki fog hűlni a teád.
*Mondja egykedvűen, de valójában csak szeretné, ha leülne a fél-elf és hátrahagyhatnák már a megbeszélés ezen részét.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.04.30 14:28:31
782. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-30 08:22:05
Üzenet elküldve: 2025-04-30 08:22:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Hogy a figyelme ne terelődne el, egyáltalán nem biztos már benne. Rendetlenek a gondolatok, mihasznán, lomhán mozdulnak, ha mozdulnak egyáltalán a tűz maradékára meredő szemek árnyékában. Nyugtalan érzetet szül az elképzelés, hogy íjjal tanítsa bánni a másikat, ahogyan legutóbb, és azt megelőzően is azt szült. Kétszer kérte már a nő, kétszer mondott nemet. De ha mást kérne most a munkájáért, meg tudná-e fizetni..? Ingerültté teszi a sarokba szorított helyzet. Nyűgösek a vonások a kandalló sötét fényében. Szorosabbra fonja maga körül a karjait, bosszúsan vonva össze a szemöldökét egy ruhák alatt végig futó erősebb hidegrázásra. Nem érdekli, mit akar hallani a másik.*
- Nem tudok tanítani, csak egyszerű alapokat.
*Ridegek a tényeket közlő szavak. A saját képességeiben nem bízik, ellenértéknek tartja kevésnek, vagy az önérzetét sérti, hogy mégis olyat kell tennie, amire már nemet mondott, az arcára ült komorság nem pontosítja. Mozdulatlanul mered a tűzhely vörös árnyai közé. A mellkasán érzi szétfolyni a melegüket.*
- Nem voltam sem testőr, sem zsoldos, hogy úgy használjam az íjat.
*Amit tud, maga is csak úgy tanulta, másoktól, magától. Hogy a nő mit akar megtanulni, nem tudja, de biztos benne, hogy nem is tudná megadni, bármi legyen is az. Vannak jobbak, vannak mások.. Nem enged a vonásaira költözött nyugtalan feszültség. A válla tompán sajog a kabát vizes súlya alatt, egyetlen tömbbé feszülnek az izmok a gerince mentén a folyamatosan őket érő nyirkos hidegben. Sötét homályban dereng a lakás, mégis összehúzva a szemét mered maga elé, az elégett rönkök közé, mintha zavarná még így is a fény, holott csak a fejében zúg a kinti szél, szorít a levegő nyomása. Képtelen rendet tenni. Elengedve a füle mellett, hogy a nő mit akar hallani a mintákról nem szól többet azokról. Nem, amíg nem egyeztek meg az árban, s nem tudja pontosan a hosszúéletű, hogy mit kér. Hogy miért, már meg sem kérdezi tőle.*
//Második szál//
*Hogy a figyelme ne terelődne el, egyáltalán nem biztos már benne. Rendetlenek a gondolatok, mihasznán, lomhán mozdulnak, ha mozdulnak egyáltalán a tűz maradékára meredő szemek árnyékában. Nyugtalan érzetet szül az elképzelés, hogy íjjal tanítsa bánni a másikat, ahogyan legutóbb, és azt megelőzően is azt szült. Kétszer kérte már a nő, kétszer mondott nemet. De ha mást kérne most a munkájáért, meg tudná-e fizetni..? Ingerültté teszi a sarokba szorított helyzet. Nyűgösek a vonások a kandalló sötét fényében. Szorosabbra fonja maga körül a karjait, bosszúsan vonva össze a szemöldökét egy ruhák alatt végig futó erősebb hidegrázásra. Nem érdekli, mit akar hallani a másik.*
- Nem tudok tanítani, csak egyszerű alapokat.
*Ridegek a tényeket közlő szavak. A saját képességeiben nem bízik, ellenértéknek tartja kevésnek, vagy az önérzetét sérti, hogy mégis olyat kell tennie, amire már nemet mondott, az arcára ült komorság nem pontosítja. Mozdulatlanul mered a tűzhely vörös árnyai közé. A mellkasán érzi szétfolyni a melegüket.*
- Nem voltam sem testőr, sem zsoldos, hogy úgy használjam az íjat.
*Amit tud, maga is csak úgy tanulta, másoktól, magától. Hogy a nő mit akar megtanulni, nem tudja, de biztos benne, hogy nem is tudná megadni, bármi legyen is az. Vannak jobbak, vannak mások.. Nem enged a vonásaira költözött nyugtalan feszültség. A válla tompán sajog a kabát vizes súlya alatt, egyetlen tömbbé feszülnek az izmok a gerince mentén a folyamatosan őket érő nyirkos hidegben. Sötét homályban dereng a lakás, mégis összehúzva a szemét mered maga elé, az elégett rönkök közé, mintha zavarná még így is a fény, holott csak a fejében zúg a kinti szél, szorít a levegő nyomása. Képtelen rendet tenni. Elengedve a füle mellett, hogy a nő mit akar hallani a mintákról nem szól többet azokról. Nem, amíg nem egyeztek meg az árban, s nem tudja pontosan a hosszúéletű, hogy mit kér. Hogy miért, már meg sem kérdezi tőle.*
781. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-27 09:16:15
Üzenet elküldve: 2025-04-27 09:16:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Nem érkezik azonnali válasz, de ahogy a bögre felé fordul, még épp elkapja a tűz fényében alakulni látszó vonások árnyát, ahogy megfeszül amaz állkapcsa. Hogy a nemtetszésének lenyomata, lehetséges, de nem korrigál. Nincs szüksége valójában semmire. Kérhetne aranyat, de éppen elég lapul nála, ugyan mire használná? Bármi, amit vásárol, csak itt ragasztja, egyre gyűlne a kacat, a kényelmesebb, netán szebb bútor, ami mintha beleszögelné a talpait a hajópadlóba. Belekortyol a teába, érzi az útját, végigcsorog forrón, egészen a gyomráig. Az ablak felé pillant, nem korrigál, de a gondolatok viszik tovább, hogy talán kellene. Folyton akad, ha megjavítaná valaki… de akkor is csak kényelmesebb lenne az ittlét, ami ha nem is tudatos, de az utolsó, amit szeretne. Az oldalra vetett pillantás közben éri a válasz. Van. Újra mozdul a nyak, a férfi alakját keresi, de csak bámulja a tüzet. Nem fejt ki semmit, meghagyja a megszokott űrt az egyetlen szó után. Meghagyja a megszokott bizsergést halántéktájon, ahogy újra az arcát fürkészi, az azon megült komorságot. Nem hagyja eluralkodni, jó választás volt az ital, ami a kezében van, noha nem tett bele túlzón a növényből. Aztán újabb szavak. Lassan, mélyen veszi a levegőt, a hangját eltünteti a beszűrődő vihar zaja. Ha tudná, hogy eddig miféle tanárai voltak, nem kérdezné… görcsösen feszülnek rá az ujjak a pohárra.*
- Nem. A te figyelmed nem terelődik el.
*Látszólag legalábbis biztos nem, neki pedig ennyi elég. Hogy ez a maga módján biztonságot ad, már nem tudná megfogalmazni, kár is lenne a mélyére menni, abba még inkább beleveszne ő maga is.
Egy darabon még csendben marad, ha Kyr nem emel szót újfent. Nem keresi az alakját sem, a könyv gerincén húzza végig az ujját.*
- Mondd, amit tudnom kell.
*Hideg a hang, mégis kérés lappang benne, nem utasítás. Kerülgethetik még órákig, de a keresztkérdés nem tett jót. Ahogy a vihar sem, ami ébreszti a letaszított emlékeket. Nem törhet fel, ha magyarázatba kezd a félvér.*
//Második szál//
*Nem érkezik azonnali válasz, de ahogy a bögre felé fordul, még épp elkapja a tűz fényében alakulni látszó vonások árnyát, ahogy megfeszül amaz állkapcsa. Hogy a nemtetszésének lenyomata, lehetséges, de nem korrigál. Nincs szüksége valójában semmire. Kérhetne aranyat, de éppen elég lapul nála, ugyan mire használná? Bármi, amit vásárol, csak itt ragasztja, egyre gyűlne a kacat, a kényelmesebb, netán szebb bútor, ami mintha beleszögelné a talpait a hajópadlóba. Belekortyol a teába, érzi az útját, végigcsorog forrón, egészen a gyomráig. Az ablak felé pillant, nem korrigál, de a gondolatok viszik tovább, hogy talán kellene. Folyton akad, ha megjavítaná valaki… de akkor is csak kényelmesebb lenne az ittlét, ami ha nem is tudatos, de az utolsó, amit szeretne. Az oldalra vetett pillantás közben éri a válasz. Van. Újra mozdul a nyak, a férfi alakját keresi, de csak bámulja a tüzet. Nem fejt ki semmit, meghagyja a megszokott űrt az egyetlen szó után. Meghagyja a megszokott bizsergést halántéktájon, ahogy újra az arcát fürkészi, az azon megült komorságot. Nem hagyja eluralkodni, jó választás volt az ital, ami a kezében van, noha nem tett bele túlzón a növényből. Aztán újabb szavak. Lassan, mélyen veszi a levegőt, a hangját eltünteti a beszűrődő vihar zaja. Ha tudná, hogy eddig miféle tanárai voltak, nem kérdezné… görcsösen feszülnek rá az ujjak a pohárra.*
- Nem. A te figyelmed nem terelődik el.
*Látszólag legalábbis biztos nem, neki pedig ennyi elég. Hogy ez a maga módján biztonságot ad, már nem tudná megfogalmazni, kár is lenne a mélyére menni, abba még inkább beleveszne ő maga is.
Egy darabon még csendben marad, ha Kyr nem emel szót újfent. Nem keresi az alakját sem, a könyv gerincén húzza végig az ujját.*
- Mondd, amit tudnom kell.
*Hideg a hang, mégis kérés lappang benne, nem utasítás. Kerülgethetik még órákig, de a keresztkérdés nem tett jót. Ahogy a vihar sem, ami ébreszti a letaszított emlékeket. Nem törhet fel, ha magyarázatba kezd a félvér.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 843-862