Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
240. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-23 10:32:13
Üzenet elküldve: 2017-07-23 10:32:13
ÚJ
![>Davyros, a Kalóz [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10917_1492719033_fel_elf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Hallott már a Kárhozottak nevű bandáról, leginkább azt, hogy valami részeges csürhe. Ezzel nem is lenne gond, ha munka után lazítanának és nem pedig közben. Még néhány ismerős nevet is fel tudna idézni. Az egyik a nagypofájú bárd, akit Bress néven ismer, vagy ismert a világ. A csóka egyszer kinyírt egy hírhedt kalózkapitányt, bár arról nem sok hír jött, hogy egy olyan nyegle alaknak ez hogyan sikerült. Elvileg Mimóza is közéjük csapódott nemrégiben, akivel még a Veterán nevű kereskedőhajón szolgált. Davy még pelyhes állú legényke volt, mikor a Mimóza már szinte veterán volt a Veteránon. Talán még a nevét is róla kapta. Aztán természetesen nem maradhat el az ismerősök listájáról az egykori kapitány, Nadae, aki ördögi nőszemély hírében állt és sokan kívánták, hogy bárcsak felfalná a kráken. Nyilván nem tudja, hogy az alap mag mennyire változott meg, de ha új tagokat keresnek, akkor biztos. A Révész a hírek szerint a Kikötő egyik legkorszerűbb hajója, így Davy egyetlen percet sem gondolkodott azon, hogy elinduljon e jelentkezni.
Átvág a Lakónegyeden a lehető legrövidebb úton. Semmi kedve őrült szektásokba, vagy egy elvetemült alvilági bandaháború kellős közepébe belecsöppenni, így a rövid, egyben ismerős úton halad.*
Átvág a Lakónegyeden a lehető legrövidebb úton. Semmi kedve őrült szektásokba, vagy egy elvetemült alvilági bandaháború kellős közepébe belecsöppenni, így a rövid, egyben ismerős úton halad.*
239. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-21 12:19:20
Üzenet elküldve: 2017-07-21 12:19:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Mennyivel kellemesebb a társalgás, hogy nem kell megerőltetnie magát, hogy figyelemmel tudja kivetni a történet fonalát, és azon sem kell agyalnia, mikor mekkora barmokkal találkozott élete során.*
-Ez tény. Akit burokban neveltek egész életében, lehet akár hatvan éves is, nem tud semmit a világról, az életről. Akit viszont kiraktak az erdőbe tízévesen, hogy boldoguljon, sokkal több mindent megtanulhatott és megismerhetett, mint egy egyszerű városi polgár. Persze csak, ha túlélte.
*Idyának is van ledolgozandó hátránya bőven. Alig öt éve szabadult ki a szülőháza fogságából, ennyi ideje volt élni és tapasztalni.*
-Ez igaz, nem bírtuk elviselni tovább a létezésüket. Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte...
*A második mondat kicsit ad hoc jellegűnek tűnhet, még dallamot is dúdol hozzá a lány, mintha csak egy nóta sorai jutottak volna eszébe.*
-Ebben meg is egyezhetünk, nem kellenek nekünk.
*Még a gondolattól is rosszul van, hogy az egomán dumájukat hallgassa, miközben életképtelenek ezen a világon. Megvárja, míg a férfi távozik a szobából, majd maguk után behúzza az ajtót, rátekeri a láncot, lelakatolja, és indulhatnak is.*
-Az talán túlzás, hogy bölcsője, de rengeteg mágus jár oda azóta, mióta a Tündérkert felbomlott mondván, ott érzik magukat a legközelebb Sa'Tereth-hez. Talán igaz, hogy ott is vannak hozzá a legközelebb, én nem éreztem. Lilith is a világítótoronynál talált rám, talán nem véletlenül.
*Mennyivel kellemesebb a társalgás, hogy nem kell megerőltetnie magát, hogy figyelemmel tudja kivetni a történet fonalát, és azon sem kell agyalnia, mikor mekkora barmokkal találkozott élete során.*
-Ez tény. Akit burokban neveltek egész életében, lehet akár hatvan éves is, nem tud semmit a világról, az életről. Akit viszont kiraktak az erdőbe tízévesen, hogy boldoguljon, sokkal több mindent megtanulhatott és megismerhetett, mint egy egyszerű városi polgár. Persze csak, ha túlélte.
*Idyának is van ledolgozandó hátránya bőven. Alig öt éve szabadult ki a szülőháza fogságából, ennyi ideje volt élni és tapasztalni.*
-Ez igaz, nem bírtuk elviselni tovább a létezésüket. Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte...
*A második mondat kicsit ad hoc jellegűnek tűnhet, még dallamot is dúdol hozzá a lány, mintha csak egy nóta sorai jutottak volna eszébe.*
-Ebben meg is egyezhetünk, nem kellenek nekünk.
*Még a gondolattól is rosszul van, hogy az egomán dumájukat hallgassa, miközben életképtelenek ezen a világon. Megvárja, míg a férfi távozik a szobából, majd maguk után behúzza az ajtót, rátekeri a láncot, lelakatolja, és indulhatnak is.*
-Az talán túlzás, hogy bölcsője, de rengeteg mágus jár oda azóta, mióta a Tündérkert felbomlott mondván, ott érzik magukat a legközelebb Sa'Tereth-hez. Talán igaz, hogy ott is vannak hozzá a legközelebb, én nem éreztem. Lilith is a világítótoronynál talált rám, talán nem véletlenül.
238. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-21 09:35:09
Üzenet elküldve: 2017-07-21 09:35:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-A szerzett tapasztalatokat nem az életkor határozza meg. Nyilván előnyből indul az, aki többet élt már, de ez nem minden.
*Mondjuk ezzel biztos Idya teljesen tisztában van anélkül is, hogy Are felvenné az enyhén kioktatós hangnemet.*
-Még így is ott a közös pont. Ha eltűnik az életünkből az, akit nem tudunk elviselni, minden jóra fordul.
*Furcsa Idya sztorijában ez a logikus lépés dolog. Talán a tündérben Sa'Tereth már akkor ott munkálkodott, mikor az még csak nem is sejtette, hogy a Sötét út létezik.*
-Így az elhangzottak alapján nem is érdekelnek annyira a démoni lelkek.
*Szánalmasak és gyöngék.*
-Helyes. *mosolyog és biccent egyet enyhe bocsánatkérőn. Jelen esetben ez egy jó kifogás volt, hiszen mindig ezt fújja, de egészen más... érzések kerítették hatalmába.*
~Vesznie kell. A tündérnek vesznie kell.~ *mondogatja magának, amolyan zsoltárként, holott egyre inkább az az érzése, hogy nem akarja eltaposni a tündért. Inkább felhúzza maga mellé, még ha ez számtalan veszélyt rejt akkor is. Hiszen a leghatalmasabb Nagyuraknak is van segédjük, így neki is lehet. Ha Are kikupálódik a mágiában és megszerzi a varázslatokat, Idya esélytelen lesz ellene.*
-Ó, milyen kedves! *pukedlizik egyet elég szerencsétlenül, majd kisétál a raktárból és megvárja, amíg Idya bezárja az ajtót.*
-Útközben mesélhetnél a Vérkertről? Miért éppen az lett a sötétség bölcsője?
-A szerzett tapasztalatokat nem az életkor határozza meg. Nyilván előnyből indul az, aki többet élt már, de ez nem minden.
*Mondjuk ezzel biztos Idya teljesen tisztában van anélkül is, hogy Are felvenné az enyhén kioktatós hangnemet.*
-Még így is ott a közös pont. Ha eltűnik az életünkből az, akit nem tudunk elviselni, minden jóra fordul.
*Furcsa Idya sztorijában ez a logikus lépés dolog. Talán a tündérben Sa'Tereth már akkor ott munkálkodott, mikor az még csak nem is sejtette, hogy a Sötét út létezik.*
-Így az elhangzottak alapján nem is érdekelnek annyira a démoni lelkek.
*Szánalmasak és gyöngék.*
-Helyes. *mosolyog és biccent egyet enyhe bocsánatkérőn. Jelen esetben ez egy jó kifogás volt, hiszen mindig ezt fújja, de egészen más... érzések kerítették hatalmába.*
~Vesznie kell. A tündérnek vesznie kell.~ *mondogatja magának, amolyan zsoltárként, holott egyre inkább az az érzése, hogy nem akarja eltaposni a tündért. Inkább felhúzza maga mellé, még ha ez számtalan veszélyt rejt akkor is. Hiszen a leghatalmasabb Nagyuraknak is van segédjük, így neki is lehet. Ha Are kikupálódik a mágiában és megszerzi a varázslatokat, Idya esélytelen lesz ellene.*
-Ó, milyen kedves! *pukedlizik egyet elég szerencsétlenül, majd kisétál a raktárból és megvárja, amíg Idya bezárja az ajtót.*
-Útközben mesélhetnél a Vérkertről? Miért éppen az lett a sötétség bölcsője?
237. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-21 00:08:27
Üzenet elküldve: 2017-07-21 00:08:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Akárcsak ő, Are is türelmesen, és úgy tűnik, figyelmesen hallgatja végig a hosszúra nyúló történeteket. Még egy gyors válaszra is van ideje a felé intézett kérdésre, mielőtt a lányból ömleni kezd a szó.*
-Legalább kétszer olyan idős vagy, mint én. Nem rossz. Lehetnél kétszer olyan tapasztalt is.
*Minden rosszalló hangsúlytól mentesen mondja. Hallotta az életét, rengeteg szörnyűséget kellett kiállnia, szerzett épp elég tapasztalatot, amiket nem akar megosztani senkivel.*
-Szerintem ez még így is elég különböző. Téged kínoztak, bántottak és meggyötörtek, harag gyúlt benned ellenük. Nekem a szüleim voltak, akikhez alapvetően szoros szálak fűznek. Vagyis a normálisakat, ha szabad ezt mondani. *Vigyorodik el. Tisztában van azzal, hogy mások, mint mások, és imádja.* Más váltotta ki a gyilkolási vágyat. Benned harag volt, gyűlölet és bosszúvágy. Bennem... nem is tudom... undorodtam az anyámtól. Úgy éreztem, ha nem ölöm meg, akkor a saját ereimet fogom felvágni, annyira kikészített. De ez nem harag volt, pusztán egy logikus döntés. Nekem jobb lesz, ha ő meghal. Pont.
*Érzett már haragot. Haragudott arra, aki az útjába állt, és meghiúsította a tervét, de ezért nem ölhette meg. Az harag volt, tehetetlen düh, hogy kénytelen végignézni, ahogy elsétál a marha.*
-Szerintem is.
*Ezt meg is beszélték. Nincs szükségük találgatni és kísérletezgetni, egyelőre ketten is tökéletesen megfelelnek a célnak. És ha még Nori is úgy dönt, csatlakozik hozzájuk, talán még többen is lesznek a kelleténél, ami persze nem gond.*
-Én is hallottam előtte történeteket. Lélekfaló démonokról, szomorúságot hozó szörnyekről szólnak a regék, de ezek nem ilyenek. Sokkal nagyobb és gonoszabb lényre számítottam, legalább olyanra, mint Lilith, de csalódás volt. Egyszerű, szánalmas lények, akik nem képesek alkalmazkodni ehhez a világhoz, és csak vergődnek benne. Ne is akard megtudni, milyen beszélgetéseket folytattam!
*Nem akarja felidézni azokat a fájdalmas pillanatokat, amiket Aju okozott neki.*
-Köszi! *Kapaszkodik a felé nyújtott karba, hogy felhúzza magát.* Kicsit.
*Pár perc után már egész jól tudja mozgatni vékony, gyenge lábacskáit.*
-Hé!
*Meglepi, hogy hirtelen engedik el. Szerencsére már van elég ereje, hogy megtartsa magát, épp csak ki kell lépnie oldalra, hogy ne essen el.*
-Én is tudom, mi vár ránk, nem kell még ezerszer elmondanod.
*Morogja az orra alatt. Nem érti, minek kell ezt inden adandó alkalommal felhozni. Egyikőjük veszni fog, ez szinte biztos. A kérésre, ami inkább hangzik parancsnak, csak bólint. Régen járt a vérkertben, még egy túlbuzgó hívővel beszélgetett, aki segített neki elindulni. Azóta nem is látta.*
-Akkor mehetünk is!
*Nyitja ki az ajtót, hadd menjen a férfi előre. Ő majd lelakatolja maguk mögött.*
*Akárcsak ő, Are is türelmesen, és úgy tűnik, figyelmesen hallgatja végig a hosszúra nyúló történeteket. Még egy gyors válaszra is van ideje a felé intézett kérdésre, mielőtt a lányból ömleni kezd a szó.*
-Legalább kétszer olyan idős vagy, mint én. Nem rossz. Lehetnél kétszer olyan tapasztalt is.
*Minden rosszalló hangsúlytól mentesen mondja. Hallotta az életét, rengeteg szörnyűséget kellett kiállnia, szerzett épp elég tapasztalatot, amiket nem akar megosztani senkivel.*
-Szerintem ez még így is elég különböző. Téged kínoztak, bántottak és meggyötörtek, harag gyúlt benned ellenük. Nekem a szüleim voltak, akikhez alapvetően szoros szálak fűznek. Vagyis a normálisakat, ha szabad ezt mondani. *Vigyorodik el. Tisztában van azzal, hogy mások, mint mások, és imádja.* Más váltotta ki a gyilkolási vágyat. Benned harag volt, gyűlölet és bosszúvágy. Bennem... nem is tudom... undorodtam az anyámtól. Úgy éreztem, ha nem ölöm meg, akkor a saját ereimet fogom felvágni, annyira kikészített. De ez nem harag volt, pusztán egy logikus döntés. Nekem jobb lesz, ha ő meghal. Pont.
*Érzett már haragot. Haragudott arra, aki az útjába állt, és meghiúsította a tervét, de ezért nem ölhette meg. Az harag volt, tehetetlen düh, hogy kénytelen végignézni, ahogy elsétál a marha.*
-Szerintem is.
*Ezt meg is beszélték. Nincs szükségük találgatni és kísérletezgetni, egyelőre ketten is tökéletesen megfelelnek a célnak. És ha még Nori is úgy dönt, csatlakozik hozzájuk, talán még többen is lesznek a kelleténél, ami persze nem gond.*
-Én is hallottam előtte történeteket. Lélekfaló démonokról, szomorúságot hozó szörnyekről szólnak a regék, de ezek nem ilyenek. Sokkal nagyobb és gonoszabb lényre számítottam, legalább olyanra, mint Lilith, de csalódás volt. Egyszerű, szánalmas lények, akik nem képesek alkalmazkodni ehhez a világhoz, és csak vergődnek benne. Ne is akard megtudni, milyen beszélgetéseket folytattam!
*Nem akarja felidézni azokat a fájdalmas pillanatokat, amiket Aju okozott neki.*
-Köszi! *Kapaszkodik a felé nyújtott karba, hogy felhúzza magát.* Kicsit.
*Pár perc után már egész jól tudja mozgatni vékony, gyenge lábacskáit.*
-Hé!
*Meglepi, hogy hirtelen engedik el. Szerencsére már van elég ereje, hogy megtartsa magát, épp csak ki kell lépnie oldalra, hogy ne essen el.*
-Én is tudom, mi vár ránk, nem kell még ezerszer elmondanod.
*Morogja az orra alatt. Nem érti, minek kell ezt inden adandó alkalommal felhozni. Egyikőjük veszni fog, ez szinte biztos. A kérésre, ami inkább hangzik parancsnak, csak bólint. Régen járt a vérkertben, még egy túlbuzgó hívővel beszélgetett, aki segített neki elindulni. Azóta nem is látta.*
-Akkor mehetünk is!
*Nyitja ki az ajtót, hadd menjen a férfi előre. Ő majd lelakatolja maguk mögött.*
236. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-20 12:32:04
Üzenet elküldve: 2017-07-20 12:32:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Eszerint mindent érthetően elmondott, hiszen Idya nem kérdez semmit, vagy ha akarna is valamit, inkább magába zárja.
Pedig a nővé válás halál egyszerű. Akit folyamatosan erőszakolnak a börtönben és a hátsóját arra használják, amire nagy általánosságban a nők elsőjét szokták, az igencsak átveszi a nő szerepét.*
-Közel nyolcvan.
*Nyolcvan év csupán egy villanás az elfek életében, már persze ha megérik az aggastyánkort. Még kétszer ennyi ideje van hátra, ha minden a terve szerint alakul, bár a sötétség markában minden nap felér egy halálos ítélettel.*
-Különböző időben, helyen és személyekkel, de a történetünk megegyezik. Mindketten elvettünk egy életet, ami felőrölte volna a miénket. Mindezt hidegvérrel.
*Annyi, hogy Aregeor nem ürességet érzett, hanem ő akkor világosodott meg igazán.
A diliház lakói kapcsán semmi különlegeset nem hall, csupán a szokásos történetek és figurák, így az ötletet, hogy onnan bárkit becsatlakoztassanak elveti.*
-Maradjanak, ahol vannak.
*Idya és Are nincsenek híján az észnek, viszont az energiájuk véges. Felesleges zsákbamacskára pazarolni, meg aztán a diliseknél sosem lehet tudni éppen milyen napjuk van.*
-Hallottam már ezekről a démoni lelkekről, rebesgették anno régen.
*Jónak hangzik a szárnyékszer, ugyanakkor ha nem lenne az sem lenne éppen probléma. Annyi, hogy így biztosan fogják tudni, ha egy eredarral akadnak össze, hacsak az bármi módon nem képes álcázni magát.*
-Nincs. *csóválja meg fejét. Szűkszavú válaszokat ad, mivel folyamatosan raktározza elfelé a hallottakat, hogy később ha szükséges vissza tudja szajkózni.*
-Gyere! *áll fel és nyújtja készségesen karjait Idya felé, hogy segítsen neki.* -Jobb már? *kérdezi, mikor Idya próbál életet lehelni látszólag élettelen lábába. A következő beszédet, ami lehetne akár romantikus is úgy hallgatja Are, hogy nem ereszti el a tündért. Mélyen nézi a bogárszemeket.*
-Ennek így kellett lennie. Véletlenek nincsenek. *fogja továbbra is a tündért, de nem húzza közelebb magához, csak úgy tartja.* -Az. De ne feledd, mi vár ránk az út végén!
*Ekkor ereszti el a tündért, azaz tulajdonképpen picikét mintha ellökné magától. Alig érezhetően, de mégis. Ennek egy olyan valami az oka, amit inkább nem is mond el Idyanak. A mozdulat után egy pillanatra elkapja tekintetét, beszívja alsó ajkát, majd mélyet sóhajt, végül csak visszatekint a tündérre, ezúttal azonban már úgy, ahogy szokott.*
-Mutasd meg a Vérkertet. *veti fel az ötletet, hiszen arra még nem járt.*
*Eszerint mindent érthetően elmondott, hiszen Idya nem kérdez semmit, vagy ha akarna is valamit, inkább magába zárja.
Pedig a nővé válás halál egyszerű. Akit folyamatosan erőszakolnak a börtönben és a hátsóját arra használják, amire nagy általánosságban a nők elsőjét szokták, az igencsak átveszi a nő szerepét.*
-Közel nyolcvan.
*Nyolcvan év csupán egy villanás az elfek életében, már persze ha megérik az aggastyánkort. Még kétszer ennyi ideje van hátra, ha minden a terve szerint alakul, bár a sötétség markában minden nap felér egy halálos ítélettel.*
-Különböző időben, helyen és személyekkel, de a történetünk megegyezik. Mindketten elvettünk egy életet, ami felőrölte volna a miénket. Mindezt hidegvérrel.
*Annyi, hogy Aregeor nem ürességet érzett, hanem ő akkor világosodott meg igazán.
A diliház lakói kapcsán semmi különlegeset nem hall, csupán a szokásos történetek és figurák, így az ötletet, hogy onnan bárkit becsatlakoztassanak elveti.*
-Maradjanak, ahol vannak.
*Idya és Are nincsenek híján az észnek, viszont az energiájuk véges. Felesleges zsákbamacskára pazarolni, meg aztán a diliseknél sosem lehet tudni éppen milyen napjuk van.*
-Hallottam már ezekről a démoni lelkekről, rebesgették anno régen.
*Jónak hangzik a szárnyékszer, ugyanakkor ha nem lenne az sem lenne éppen probléma. Annyi, hogy így biztosan fogják tudni, ha egy eredarral akadnak össze, hacsak az bármi módon nem képes álcázni magát.*
-Nincs. *csóválja meg fejét. Szűkszavú válaszokat ad, mivel folyamatosan raktározza elfelé a hallottakat, hogy később ha szükséges vissza tudja szajkózni.*
-Gyere! *áll fel és nyújtja készségesen karjait Idya felé, hogy segítsen neki.* -Jobb már? *kérdezi, mikor Idya próbál életet lehelni látszólag élettelen lábába. A következő beszédet, ami lehetne akár romantikus is úgy hallgatja Are, hogy nem ereszti el a tündért. Mélyen nézi a bogárszemeket.*
-Ennek így kellett lennie. Véletlenek nincsenek. *fogja továbbra is a tündért, de nem húzza közelebb magához, csak úgy tartja.* -Az. De ne feledd, mi vár ránk az út végén!
*Ekkor ereszti el a tündért, azaz tulajdonképpen picikét mintha ellökné magától. Alig érezhetően, de mégis. Ennek egy olyan valami az oka, amit inkább nem is mond el Idyanak. A mozdulat után egy pillanatra elkapja tekintetét, beszívja alsó ajkát, majd mélyet sóhajt, végül csak visszatekint a tündérre, ezúttal azonban már úgy, ahogy szokott.*
-Mutasd meg a Vérkertet. *veti fel az ötletet, hiszen arra még nem járt.*
235. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-19 23:24:43
Üzenet elküldve: 2017-07-19 23:24:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Idya magához képest elég sokat beszélt. Nem szokott csak úgy kitárulkozni, de a férfi előtt nincsenek titkai. Miért is lennének, hiszen egy csónakban eveznek. Mindkettőjük érdeke, hogy minél jobban ismerjék egymást, akkor tudnak igazán eredményesen együttműködni. Viszont még így sem mesélt eleget. Az érdekes részeket kihagyta, csupán nagy vonalakban vázolta fel a történeteket, úgy gondolta, majd Are kérdez, ha akar. És akart is, csak előtte neki is válaszolnia kell az életét illetően. Csak el ne felejtse a kérdéseket, mire ismét szót kap. Csak nem lesz olyan hosszú a történet. Csak nem... Hát tévedett. A mágusból csak úgy ömlik a szó, épp csak pillanatokra áll meg, hogy levegőt vegyen, és a tündérnek is hagyjon időt felfogni a hallottakat. Ez nem megy mindig maradéktalanul, néha vissza-visszakérdez egy-egy részletre, amiről lemaradt, de összességében összeáll a fejében egy megkeseredett, megkínzott elf morbid élete. Egy darabig csak bámul maga elé, még pislogni is elfelejt, annyira koncentrál arra, hogy minden kis részletet elraktározzon.*
-Azt hiszem... nincs kérdésem.
*Mondja lassan, tagolva, majd kis késéssel fel is pillant a férfire. Együttérzés vagy sajnálat nem látszódik az arcán, szemei izgatottan csillognak. Látszik rajta, hogy lenyűgözte a hosszú, kacifántos mondóka. Attól még, hogy nincs kérdése, nem értett mindent, de azokra a részletekre nem is igazán kíváncsi. Az egyik legfurcsább az a mágus "nővé válása", amiről nem tudja eldönteni, hogy pontosan, mit takar. Persze, vannak elképzelései, de annyira nem érdekli, hogy rá is kérdezzen. Úgysem jutnak el soha odáig, hogy számítson. Aztán valami mégis csak eszébe jut.*
-Talán egy: hány éves is vagy pontosan?
*A saját korát nem tudja, valahol harmincöt és negyven között lehet, de Aregeor biztosan öregebb nála. Sokkal. Ez mind nem férne bele pár évbe. Hosszú, keserves évek, esetleg évtizedek hatása tette azzá a szörnyeteggé, ami. Idya sötét lelkű partnere. Beletelik pár percbe, mire ismét összeszedi a gondolatait, és képes lesz válaszolni a nagyjából fél órája feltett kérdésekre.*
-Miből gondolod, hogy bármim is megvolt? Attól még, hogy puha ágyban alszom, még nem leszek senki. A tanulmányokra volt szükségem, drága tanítókra, hogy fejlesszem magam. Aztán egyik nap anyukám előállt azzal, hogy specializálódnom kéne. Örül, hogy mindenbe belekóstoltam, de mivel gyógynövény kereskedőt akar csinálni belőlem, arra kéne koncentrálnom. Ha nem erőltette volna ezt a baromságot, biztosan maradtam volna még pár évig, hogy befejezhessek mindent, de... de nem maradhattam. Behívott a szobájába, és órák hosszan azt kellett hallgatnom, hogy milyen fontosak a kereskedők, milyen hasznosak a növények, és mi megválthatjuk a világot. Utáltam a botanikát, szívből gyűlöltem. Kértem, hogy hagyjon békén, hadd tanuljam azt, amit akarok. Nem engedte. Levett egy növénykalauzt a polcról, és hozzám vágta, hogy ezt kéne olvasnom. Akkor pattant el bennem valami. Dühbe gurultam. Olyan érzés volt, mintha nem is én irányítanám a testem. Fogtam a könyvet, és mikor ismét szóra nyitotta a száját, lenyomtam azon a mocskos torkán. A szemei kifordultak, hörögni és fulladozni kezdett. Kezeivel először felém kapott, majd a szájába nyúlt, hogy kiszedje a könyvet. Esélye se volt. Néhány méterrel távolabbról figyeltem, ahogy megfullad. Nem haragudott rám. Azúrkék szemeit, amik lassan elkezdtek bevérezni, még egyszer utoljára rám emelte, és puszta rettegést láttam. Élete utolsó másodperceiben ismerte meg igazán a lányát. Én szinte csodálattal néztem végig a haláltusáját. Olyan gyönyörű volt látni, ahogy az élet utolsó szikrája is kialszik a szemében. Engem nézett, engem látott utoljára. És rájöttem... *Hangja egy pillanatra elcsuklik.* rájöttem, hogy imádom ezt az érzést. Addig is tudtam, hogy nem vagyok képes elviselni az értetlen, bolond és számomra kártékony lények társaságát, de sosem jutott volna eszembe, hogy ilyen könnyű megszabadulni tőlük. Életemben először szabadnak éreztem magam. De nem maradhattam sokáig csodálni a művem. Ugyan az ajtó belülről volt bezárva, de biztosan hallották a kiabálásokat a szobalányok. Nekik mindenhez volt kulcsuk, úgyhogy durva becsléssel is alig öt percem volt eltűnni. Kijáratot keresve az ablakhoz siettem, de... mindegy is. *Legyint egyet az orra előtt hirtelen.* Ez már nem is tartozik a válaszhoz. A lényeg, hogy minden düh és gyűlölet, ami az évek során felgyűlt bennem, kirobbant. Megöltem azt, aki zavart, és ez megnyugvást hozott. Amint tudatosult bennem, hogy meghalt, és soha többé nem fog zaklatni, teljesen kiürültem. Sem öröm, sem bűnbánat, de még megkönnyebbülés sem volt bennem. Egyszerűen üres lettem, mint egy sosem használt pohár. Az üresség szinte megváltás volt a belülről mardosó harag után.
*Sosem értett igazán az érzelmekhez. Egyáltalán. Neki is vannak érzései, nem is mindig tudja véka alá rejteni őket, de beazonosítani nem tudná. Mi teszi boldoggá? Mikor haragos? Mikor szomorodik el? Fogalma sincs. Megpróbál együtt élni ezzel az átokkal, a saját javára fordítani, kihasználni mások érzelmességét, sebezhetőségét. De ez őt is sebezhetővé teszi. Talán Are az egyetlen, aki ismeri ezt az oldalát, és aki igazán veszélyt jelent rá. Kihasználhatja, akárcsak a tündér őt. Szükségük van a kölcsönös bizalomra, hogy ilyen mély és intim dolgokat megosztanak magukról a másiknak. Még ironikus is, hogy racionálisnak és érzelemmentesnek mutatják magukat a világ felé, közben alig pár nap alatt kitárulkoztak egy szinte vadidegennek. Akár romantikus is lehetne... de nem az.*
-A helyét nem is tudnám elmondani. Talán már nem is létezik, nem tudom. Egy letakart ablakú hintóban vittek be minket, és mikor kiszabadultunk ott álltunk egy leégett árvaház közelében. Az egész elég bizarr volt, még nekem is. *Pedig Idya aztán mindenhez hozzá van szokva, a gyomra is bármit kibír.* A betegekre nem nagyon emlékszem. Kettő... talán már három éve is volt, hogy oda kerültem, és ha még élnek is, nem valószínű, hogy megtaláljuk őket.
*Homlokát ráncolva vakargatja az állát, hátha eszébe jut valaki vagy valami abból, mikor bevezették őket a közös helyiségbe.*
-Volt egy nagyon dagadt és ronda férfi egy öregasszony kíséretében. A férfi buta volt és gyerekes, cukorkáért könyörgött az asszonynak, aki pedig le akarta beszélni róla. Nem hiszem, hogy bármit tudnánk kezdeni velük, ők tényleg az elmegyógyintézetbe való páros volt. Értetlenek és hibbantak. Aztán volt egy... egy baba. Nem igazi baba, hanem olyan... emberszerű. *A mondata közben meg-megakad, ahogy próbálja elmagyarázni, milyen is volt a lány.* Egy ember lány volt, de mintha mágiákkal és műtétekkel babát csináltak volna belőle. A szemei szép kékek, de üvegesek, a mosolya mintha festve lett volna, a dereka természetellenesen vékony. Kedves volt és barátságos, fogalmam sincs, miért került oda.
*Nagyon régen beszélt ennyit, muszáj megállnia. Addig is van Arének egy kis ideje elgondolkodni az eddigi válaszain. Felállni lusta, úgyhogy előre vetődik, hogy elérje a terem közepén hagyott táskáját, előkotorja belőle a kulacsot, és meghúzza. A kulaccsal a kezében tornázza vissza magát ülő helyzetbe, iszik még egy kortyot, majd folytatja.*
-Volt egy bűn ronda lény is. Se a faját, se a nemét nem tudnám megmondani. Lány ruhában volt ugyan, de nem vagyok biztos benne, hogy lány is volt. Zsíros, rövid, a feje tetejére felfogott haj; sárga, kiálló fogak, értetlen mosoly. Ő sem lenne a mi emberünk. Van egy sanda gyanúm, hogy inkább a külseje, mintsem az elmeállapota miatt zárták be, de ez nem az én gondom. *Vonja meg a vállát, majd újabb másodperces szünet következik.* Egy fehér férfi is volt, aki folyton kiabált, de hogy mit, arra már nem emlékszem. Nagyon idegesítő volt. És talán az utolsó két személy két kislány volt. Egy mosolygós szőkeség, aki szintén nagyon ronda volt, meg egy szép arcú, komor feketeség. Mindig együtt jártak, biztosan testvérek voltak, vagy valami ilyesmi. *Mit tud ő a testvéri kapcsolatról?!.* Ja, igen! *Mielőtt befejezné, eszébe jut még valaki.* Volt még egy öregasszony. Nem volt kiemelkedően csúnya, úgy nézett ki, mint akit éheztetnek. Vékony volt, beesett arcú, csendes.
*Elhallgat, elgondolkodva ráncolja ismét a szemöldökét, hátha eszébe jut még valaki, de úgy tűnik, tényleg ez a sor vége.*
-Azt hiszem, ez ennyi volt. Ha úgy gondolod, bárkire szükségünk lenne, szólj, de szerintem egyik sem egy észlény. A nagy része nem véletlenül került be a diliházba, és ellentétben velem, az ebédjüket sem voltak képesek egyedül elfogyasztani. Voltak még ugyan néhányan, akik velem együtt érkeztek, de velük még ennyi időt sem töltöttem, nem tudom, mi bajuk volt. Talán ha egy-két arcot fel tudok idézni, ha nagyon muszáj, de ne reménykedj.
*Már így is kezd megfájdulni a feje a múltidézéstől. Sosem hitte volna, hogy ezt még valaha fel fogja eleveníteni. Sosem gondolt ezekre a bolondokra, az agya legmélyéről kellett minden apró információt előkotornia, ami kissé megviselte. Fáradtan kezdi masszírozni lüktető halántékát.*
-Mi is volt az utolsó kérdés?
*Annyira elkalandozott, hogy a harmadikat már nem is sikerült megjegyeznie. Amint a mágus felvilágosítja, nagyot sóhajt, és belekezd a mondókába.*
-Az ékszer, tényleg! Azt mondtam, hogy Lilithtől kaptam, ugye?
*Nem szeretné ismételni magát, de kezd kicsit belezavarodni abba, mi az, amit már mondott, amit mondani akart és amit csak gondolt.*
-Bocsi, csak kezdek kicsit belezavarodni. *Húzza el a száját. Tudja, hogy nincs a toppon.* Sosem meséltem még senkinek ennyit, nem vagyok hozzászokva, hogy számon tartsam, kinek mit mesélek. Aki tud rólam bármi fontosat is, az úgyis holtan végzi.
*Nem mintha cseverészni szokott volna bárkivel, aki szembe jön vele az utcán. Van néhány kivételes alkalom, amikor kénytelen ezt-azt mondani és mesélni, hogy a másik is megnyíljon előtte, és megszerezhesse a szükséges információkat, de alapvetően megtartja magának az életét. Még Nori sem tud semmi érdemlegeset róla a nevét kivéve, amit még csak nem is ő árult el neki. Se a külsejét nem látta még teljes pompájában, sem az érzéseit nem ismeri, hát még élete történetét. Are az egyetlen, aki hallotta a teljeset elejétől a végéig. És még él is, úgyhogy kifejezetten szerencsésnek mondhatja magát.*
-Nagyon érdekes kis darab, habár eddig egyetlen egyszer volt hasznomra, mikor a küldetést teljesítettem. Valami sötét mágiával lehet átitatva, ami megérzi, ha egy démon, úgynevezett eredar van a közelemben. Na, azok a lények viszont a hasznunkra lehetnek. *Lelkesedik, mikor tudatosul benne, kik is azok.* Lilith azt mondta, másik síkról jött lények, Sa'Tereth küldöttei. Azért jöttek, hogy itt felmérjék a helyzetet és hogy mások fájdalmából és szenvedéséből táplálkozzanak. Hogy ez mennyire igaz, azt nem tudom, de létezni biztosan léteznek. Bármilyen nőnemű testet képesek megszállni, nekem egy gyerekszerűséghez volt szerencsém. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy mikor Riennel be voltunk zárva a szegénynegyedi találkozóra, ott is egy ilyen lényhez volt szerencsém. Lehet, mégsem kellenek nekünk. Jól hangzik ez a küldöttösdi, de rám buták. Mind a kettő, akit ismerek értetlen, életképtelen és konok. Nem lennénk előrébb velük. *Megint elkanyarodott a témától.* Ami az ékszert illeti, két egyszerű gyűrű, amit a szárnyaim tövére tűzött, köztük vékony aranylánc.
*Ültéből előre dől, szárnyait lesunyja, hogy a férfi megnézhesse a kis ékszert. Mivel nincs túl sok ruhája, és azokat sem cserélgeti gyakran, a néhány napja viselt szoknya és sál összeállítás van rajta. A fűzőt nem veszi vissza addig, míg nem kell elrejtenie a hatalmas szárnyakat, így kénytelen a sállal beérni, amit csak körbeteker a gömbölyded mellein, elvezeti a szárnytövek alatt, és jól megcsomózza. A mágus láthatja, hogy a gyűrűk pont úgy vannak kialakítva, hogy be lehessen csúsztatni a vékony kis szárnyat, így azt nem kell átlyukasztani, hogy rajta maradjon.*
-Onnan tudhatom, hogy egy ilyen démon van a közelemben, hogy alig észrevehetően vibrálni és halkan csörögni kezd. *Még mindig előre van görnyedve. Addig marad így, amíg a férfi az ékszert szeretné vizsgálgatni. Nem kényelmetlen a póz, úgyhogy nem kell sietnie a másiknak.* Akkor tudhatom, hogy valahol, a pár méteres körzetemben van egy ilyen lény, de hogy pontosan kicsoda, azt nem. Azt már Lilithnek kell tudnia. Ha jelez a kis lánc, én magamhoz szólítom, ő pedig megbeszéli a kis démonával, amit szeretne. Legutóbb például hűséget akart vele fogadtatni Sa'Tereth felé, de az nem volt elragadtatva az ötlettől. Ezért is gyanítom, hogy nem teljesen igaz, amit mondott, hiszen ha a sötétség küldöttei, akkor elvből a sötét istent szolgálják. Vagyis... gondolom.
*Nem tudja, pontosan hogy is működnek ezek más síkokon, más világokban, de ha Sa'Tereth küldöttei, illene őt szolgálni. Bár ez lehet csak Idyának tűnik ennyire magától értetődőnek.*
-Azt hiszem a végére értem mindennek. Van még kérdésed?
*Kicsit lefárasztotta ez a párbeszéd, de ettől függetlenül szívesen válaszol további kérdésekre, már ha vannak. Úgy érzi, most már elég részletesen átveséztek mindent. Persze így is lehetnek még ködös területek, de azokat a lány érdektelennek tartja. A szerelmi életéről, a pénzszerzésről vagy a sötétséghez való pártolásának történetéről egy szót sem szólt, éppen csak érintette, de nem is tervezett jobban belemenni. Ha Arét ezek érdeklik, hát lelke rajta, válaszolni fog, mert nincs titkolni valója. Mit titkolhatna ezek után?
Remélhetőleg mostanra kigyönyörködte magát a szárnyékszerben, és visszadőlhet a falnak. Ezt meg is tenné, de amint megmozdulna, hogy kitolja magát, a lábai nem engedelmeskednek. Teljesen lezsibbadtak, érzéketlenné váltak.*
-Na, remek. *Morogja.* Segíts egy kicsit! *Kéri kifejezetten kedvesen a férfit, és két kezét előre nyújtja, hogy felhúzza.* Azt hiszem, elzsibbadtak a lábaim, ha megpróbálnék rájuk nehézkedni, összecsuklanék.
*Azt pedig nem szeretne. Ha kap segítséget, akkor az erős karokra támaszkodva áll fel, hogy megmozgassa magát, és újra életet leheljen vértől megfosztott végtagjaiba. Ha dölyfösen elutasítja a segítségnyújtást, akkor csak egy lesújtó pillantást küldd felé, és a falnak támaszkodva tornázza magát álló helyzetbe. Vagy így, vagy úgy, de feláll, és úgy folytatja a beszélgetést.*
-Különös, mennyire különböző életutunk volt, mégis mennyire hasonló jellemekké forrottunk. Nem kötődtünk senkihez, nem törődtünk senkivel, csak a saját érdekeinket tartottuk szem előtt. És lám, a sors fintora, hogy összehozott minket. Két érzéketlen, sötét lélek egymásra talált, hogy egy még náluk is nagyobbat hozhassanak létre, amire egyedül nem lennének képesek. Ez olyan gyönyörű.
*Csuklik el a hangja tettetett meghatottságtól. Tényleg különlegesnek tartja a kapcsolatukat, de ezt nyíltan sosem vallaná be. Minek, mindketten vannak annyira értelmesek, hogy tudják, nem közömbösek egymás számára. Szeretetről nem beszélhetnek, Idya esetében biztosan nem, benne a vágy puszta szikrája sem lobbant. Nem is tudná pontosan elmagyarázni, mit érez a férfi iránt. Nem tisztelet, ahhoz túl büszke; nem is barátság, azt még csak hírből sem ismeri; de nem is bizalom, sosem lenne képes senkiben igazán megbízni. Egyelőre még nem tartanak ott. Van egy kötelék közöttük, ami egyre erősödik, de az még rejtély, miből fonták.*
-Van valami terved a mai napra?
*Fordul Aregeor felé. Azt estéjüket már tudják, el kell menniük a világítótoronyhoz, hogy kiderítsék, méltó-e Nori hozzájuk, vagy ő is egy könnyen pótolható, gyenge lény, aki sokat képzelt magáról. Viszont sötétedésig még legalább hat órájuk van, ami elég sok. Nincs annyi beszélni valójuk, hogy az egész időt azzal töltsék ki, itt benn ülni néma csendben pedig fájdalmasan unalmas lenne. A tündérkének viszont nincs ötlete. Unalmas napjain mindig sétált egyet, sötét sikátorokat látogatott, felfedezte a kikötő rejtett zugait. Kettesben azonban más a helyzet, és amúgy is kezdte megunni a felfedezőkörutakat. A másikra bízza a döntést remélve, több használható ötlete lesz, mint neki. Eszébe jut ugyan, hogy tartozik még neki egy beígért tetoválással, de azt szintén nem tehetik meg egy harmadik fél miatt. Nem akarja kétszer összepiszkolni magát. Mennyivel könnyebb egyedül! Nem kell senkihez alkalmazkodni, nem kell tervezni, egyszerűen csak teszi, ami eszébe jut. Közben az élet is visszatér a lábaiba, próbaként pár kört is sétál a szűk helyiségben.*
-Végre!
*Sóhajtja nagyot nyújtózkodva. A szárnyait is megrebegteti, csak hogy mozduljanak, és újra a régi.*
*Idya magához képest elég sokat beszélt. Nem szokott csak úgy kitárulkozni, de a férfi előtt nincsenek titkai. Miért is lennének, hiszen egy csónakban eveznek. Mindkettőjük érdeke, hogy minél jobban ismerjék egymást, akkor tudnak igazán eredményesen együttműködni. Viszont még így sem mesélt eleget. Az érdekes részeket kihagyta, csupán nagy vonalakban vázolta fel a történeteket, úgy gondolta, majd Are kérdez, ha akar. És akart is, csak előtte neki is válaszolnia kell az életét illetően. Csak el ne felejtse a kérdéseket, mire ismét szót kap. Csak nem lesz olyan hosszú a történet. Csak nem... Hát tévedett. A mágusból csak úgy ömlik a szó, épp csak pillanatokra áll meg, hogy levegőt vegyen, és a tündérnek is hagyjon időt felfogni a hallottakat. Ez nem megy mindig maradéktalanul, néha vissza-visszakérdez egy-egy részletre, amiről lemaradt, de összességében összeáll a fejében egy megkeseredett, megkínzott elf morbid élete. Egy darabig csak bámul maga elé, még pislogni is elfelejt, annyira koncentrál arra, hogy minden kis részletet elraktározzon.*
-Azt hiszem... nincs kérdésem.
*Mondja lassan, tagolva, majd kis késéssel fel is pillant a férfire. Együttérzés vagy sajnálat nem látszódik az arcán, szemei izgatottan csillognak. Látszik rajta, hogy lenyűgözte a hosszú, kacifántos mondóka. Attól még, hogy nincs kérdése, nem értett mindent, de azokra a részletekre nem is igazán kíváncsi. Az egyik legfurcsább az a mágus "nővé válása", amiről nem tudja eldönteni, hogy pontosan, mit takar. Persze, vannak elképzelései, de annyira nem érdekli, hogy rá is kérdezzen. Úgysem jutnak el soha odáig, hogy számítson. Aztán valami mégis csak eszébe jut.*
-Talán egy: hány éves is vagy pontosan?
*A saját korát nem tudja, valahol harmincöt és negyven között lehet, de Aregeor biztosan öregebb nála. Sokkal. Ez mind nem férne bele pár évbe. Hosszú, keserves évek, esetleg évtizedek hatása tette azzá a szörnyeteggé, ami. Idya sötét lelkű partnere. Beletelik pár percbe, mire ismét összeszedi a gondolatait, és képes lesz válaszolni a nagyjából fél órája feltett kérdésekre.*
-Miből gondolod, hogy bármim is megvolt? Attól még, hogy puha ágyban alszom, még nem leszek senki. A tanulmányokra volt szükségem, drága tanítókra, hogy fejlesszem magam. Aztán egyik nap anyukám előállt azzal, hogy specializálódnom kéne. Örül, hogy mindenbe belekóstoltam, de mivel gyógynövény kereskedőt akar csinálni belőlem, arra kéne koncentrálnom. Ha nem erőltette volna ezt a baromságot, biztosan maradtam volna még pár évig, hogy befejezhessek mindent, de... de nem maradhattam. Behívott a szobájába, és órák hosszan azt kellett hallgatnom, hogy milyen fontosak a kereskedők, milyen hasznosak a növények, és mi megválthatjuk a világot. Utáltam a botanikát, szívből gyűlöltem. Kértem, hogy hagyjon békén, hadd tanuljam azt, amit akarok. Nem engedte. Levett egy növénykalauzt a polcról, és hozzám vágta, hogy ezt kéne olvasnom. Akkor pattant el bennem valami. Dühbe gurultam. Olyan érzés volt, mintha nem is én irányítanám a testem. Fogtam a könyvet, és mikor ismét szóra nyitotta a száját, lenyomtam azon a mocskos torkán. A szemei kifordultak, hörögni és fulladozni kezdett. Kezeivel először felém kapott, majd a szájába nyúlt, hogy kiszedje a könyvet. Esélye se volt. Néhány méterrel távolabbról figyeltem, ahogy megfullad. Nem haragudott rám. Azúrkék szemeit, amik lassan elkezdtek bevérezni, még egyszer utoljára rám emelte, és puszta rettegést láttam. Élete utolsó másodperceiben ismerte meg igazán a lányát. Én szinte csodálattal néztem végig a haláltusáját. Olyan gyönyörű volt látni, ahogy az élet utolsó szikrája is kialszik a szemében. Engem nézett, engem látott utoljára. És rájöttem... *Hangja egy pillanatra elcsuklik.* rájöttem, hogy imádom ezt az érzést. Addig is tudtam, hogy nem vagyok képes elviselni az értetlen, bolond és számomra kártékony lények társaságát, de sosem jutott volna eszembe, hogy ilyen könnyű megszabadulni tőlük. Életemben először szabadnak éreztem magam. De nem maradhattam sokáig csodálni a művem. Ugyan az ajtó belülről volt bezárva, de biztosan hallották a kiabálásokat a szobalányok. Nekik mindenhez volt kulcsuk, úgyhogy durva becsléssel is alig öt percem volt eltűnni. Kijáratot keresve az ablakhoz siettem, de... mindegy is. *Legyint egyet az orra előtt hirtelen.* Ez már nem is tartozik a válaszhoz. A lényeg, hogy minden düh és gyűlölet, ami az évek során felgyűlt bennem, kirobbant. Megöltem azt, aki zavart, és ez megnyugvást hozott. Amint tudatosult bennem, hogy meghalt, és soha többé nem fog zaklatni, teljesen kiürültem. Sem öröm, sem bűnbánat, de még megkönnyebbülés sem volt bennem. Egyszerűen üres lettem, mint egy sosem használt pohár. Az üresség szinte megváltás volt a belülről mardosó harag után.
*Sosem értett igazán az érzelmekhez. Egyáltalán. Neki is vannak érzései, nem is mindig tudja véka alá rejteni őket, de beazonosítani nem tudná. Mi teszi boldoggá? Mikor haragos? Mikor szomorodik el? Fogalma sincs. Megpróbál együtt élni ezzel az átokkal, a saját javára fordítani, kihasználni mások érzelmességét, sebezhetőségét. De ez őt is sebezhetővé teszi. Talán Are az egyetlen, aki ismeri ezt az oldalát, és aki igazán veszélyt jelent rá. Kihasználhatja, akárcsak a tündér őt. Szükségük van a kölcsönös bizalomra, hogy ilyen mély és intim dolgokat megosztanak magukról a másiknak. Még ironikus is, hogy racionálisnak és érzelemmentesnek mutatják magukat a világ felé, közben alig pár nap alatt kitárulkoztak egy szinte vadidegennek. Akár romantikus is lehetne... de nem az.*
-A helyét nem is tudnám elmondani. Talán már nem is létezik, nem tudom. Egy letakart ablakú hintóban vittek be minket, és mikor kiszabadultunk ott álltunk egy leégett árvaház közelében. Az egész elég bizarr volt, még nekem is. *Pedig Idya aztán mindenhez hozzá van szokva, a gyomra is bármit kibír.* A betegekre nem nagyon emlékszem. Kettő... talán már három éve is volt, hogy oda kerültem, és ha még élnek is, nem valószínű, hogy megtaláljuk őket.
*Homlokát ráncolva vakargatja az állát, hátha eszébe jut valaki vagy valami abból, mikor bevezették őket a közös helyiségbe.*
-Volt egy nagyon dagadt és ronda férfi egy öregasszony kíséretében. A férfi buta volt és gyerekes, cukorkáért könyörgött az asszonynak, aki pedig le akarta beszélni róla. Nem hiszem, hogy bármit tudnánk kezdeni velük, ők tényleg az elmegyógyintézetbe való páros volt. Értetlenek és hibbantak. Aztán volt egy... egy baba. Nem igazi baba, hanem olyan... emberszerű. *A mondata közben meg-megakad, ahogy próbálja elmagyarázni, milyen is volt a lány.* Egy ember lány volt, de mintha mágiákkal és műtétekkel babát csináltak volna belőle. A szemei szép kékek, de üvegesek, a mosolya mintha festve lett volna, a dereka természetellenesen vékony. Kedves volt és barátságos, fogalmam sincs, miért került oda.
*Nagyon régen beszélt ennyit, muszáj megállnia. Addig is van Arének egy kis ideje elgondolkodni az eddigi válaszain. Felállni lusta, úgyhogy előre vetődik, hogy elérje a terem közepén hagyott táskáját, előkotorja belőle a kulacsot, és meghúzza. A kulaccsal a kezében tornázza vissza magát ülő helyzetbe, iszik még egy kortyot, majd folytatja.*
-Volt egy bűn ronda lény is. Se a faját, se a nemét nem tudnám megmondani. Lány ruhában volt ugyan, de nem vagyok biztos benne, hogy lány is volt. Zsíros, rövid, a feje tetejére felfogott haj; sárga, kiálló fogak, értetlen mosoly. Ő sem lenne a mi emberünk. Van egy sanda gyanúm, hogy inkább a külseje, mintsem az elmeállapota miatt zárták be, de ez nem az én gondom. *Vonja meg a vállát, majd újabb másodperces szünet következik.* Egy fehér férfi is volt, aki folyton kiabált, de hogy mit, arra már nem emlékszem. Nagyon idegesítő volt. És talán az utolsó két személy két kislány volt. Egy mosolygós szőkeség, aki szintén nagyon ronda volt, meg egy szép arcú, komor feketeség. Mindig együtt jártak, biztosan testvérek voltak, vagy valami ilyesmi. *Mit tud ő a testvéri kapcsolatról?!.* Ja, igen! *Mielőtt befejezné, eszébe jut még valaki.* Volt még egy öregasszony. Nem volt kiemelkedően csúnya, úgy nézett ki, mint akit éheztetnek. Vékony volt, beesett arcú, csendes.
*Elhallgat, elgondolkodva ráncolja ismét a szemöldökét, hátha eszébe jut még valaki, de úgy tűnik, tényleg ez a sor vége.*
-Azt hiszem, ez ennyi volt. Ha úgy gondolod, bárkire szükségünk lenne, szólj, de szerintem egyik sem egy észlény. A nagy része nem véletlenül került be a diliházba, és ellentétben velem, az ebédjüket sem voltak képesek egyedül elfogyasztani. Voltak még ugyan néhányan, akik velem együtt érkeztek, de velük még ennyi időt sem töltöttem, nem tudom, mi bajuk volt. Talán ha egy-két arcot fel tudok idézni, ha nagyon muszáj, de ne reménykedj.
*Már így is kezd megfájdulni a feje a múltidézéstől. Sosem hitte volna, hogy ezt még valaha fel fogja eleveníteni. Sosem gondolt ezekre a bolondokra, az agya legmélyéről kellett minden apró információt előkotornia, ami kissé megviselte. Fáradtan kezdi masszírozni lüktető halántékát.*
-Mi is volt az utolsó kérdés?
*Annyira elkalandozott, hogy a harmadikat már nem is sikerült megjegyeznie. Amint a mágus felvilágosítja, nagyot sóhajt, és belekezd a mondókába.*
-Az ékszer, tényleg! Azt mondtam, hogy Lilithtől kaptam, ugye?
*Nem szeretné ismételni magát, de kezd kicsit belezavarodni abba, mi az, amit már mondott, amit mondani akart és amit csak gondolt.*
-Bocsi, csak kezdek kicsit belezavarodni. *Húzza el a száját. Tudja, hogy nincs a toppon.* Sosem meséltem még senkinek ennyit, nem vagyok hozzászokva, hogy számon tartsam, kinek mit mesélek. Aki tud rólam bármi fontosat is, az úgyis holtan végzi.
*Nem mintha cseverészni szokott volna bárkivel, aki szembe jön vele az utcán. Van néhány kivételes alkalom, amikor kénytelen ezt-azt mondani és mesélni, hogy a másik is megnyíljon előtte, és megszerezhesse a szükséges információkat, de alapvetően megtartja magának az életét. Még Nori sem tud semmi érdemlegeset róla a nevét kivéve, amit még csak nem is ő árult el neki. Se a külsejét nem látta még teljes pompájában, sem az érzéseit nem ismeri, hát még élete történetét. Are az egyetlen, aki hallotta a teljeset elejétől a végéig. És még él is, úgyhogy kifejezetten szerencsésnek mondhatja magát.*
-Nagyon érdekes kis darab, habár eddig egyetlen egyszer volt hasznomra, mikor a küldetést teljesítettem. Valami sötét mágiával lehet átitatva, ami megérzi, ha egy démon, úgynevezett eredar van a közelemben. Na, azok a lények viszont a hasznunkra lehetnek. *Lelkesedik, mikor tudatosul benne, kik is azok.* Lilith azt mondta, másik síkról jött lények, Sa'Tereth küldöttei. Azért jöttek, hogy itt felmérjék a helyzetet és hogy mások fájdalmából és szenvedéséből táplálkozzanak. Hogy ez mennyire igaz, azt nem tudom, de létezni biztosan léteznek. Bármilyen nőnemű testet képesek megszállni, nekem egy gyerekszerűséghez volt szerencsém. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy mikor Riennel be voltunk zárva a szegénynegyedi találkozóra, ott is egy ilyen lényhez volt szerencsém. Lehet, mégsem kellenek nekünk. Jól hangzik ez a küldöttösdi, de rám buták. Mind a kettő, akit ismerek értetlen, életképtelen és konok. Nem lennénk előrébb velük. *Megint elkanyarodott a témától.* Ami az ékszert illeti, két egyszerű gyűrű, amit a szárnyaim tövére tűzött, köztük vékony aranylánc.
*Ültéből előre dől, szárnyait lesunyja, hogy a férfi megnézhesse a kis ékszert. Mivel nincs túl sok ruhája, és azokat sem cserélgeti gyakran, a néhány napja viselt szoknya és sál összeállítás van rajta. A fűzőt nem veszi vissza addig, míg nem kell elrejtenie a hatalmas szárnyakat, így kénytelen a sállal beérni, amit csak körbeteker a gömbölyded mellein, elvezeti a szárnytövek alatt, és jól megcsomózza. A mágus láthatja, hogy a gyűrűk pont úgy vannak kialakítva, hogy be lehessen csúsztatni a vékony kis szárnyat, így azt nem kell átlyukasztani, hogy rajta maradjon.*
-Onnan tudhatom, hogy egy ilyen démon van a közelemben, hogy alig észrevehetően vibrálni és halkan csörögni kezd. *Még mindig előre van görnyedve. Addig marad így, amíg a férfi az ékszert szeretné vizsgálgatni. Nem kényelmetlen a póz, úgyhogy nem kell sietnie a másiknak.* Akkor tudhatom, hogy valahol, a pár méteres körzetemben van egy ilyen lény, de hogy pontosan kicsoda, azt nem. Azt már Lilithnek kell tudnia. Ha jelez a kis lánc, én magamhoz szólítom, ő pedig megbeszéli a kis démonával, amit szeretne. Legutóbb például hűséget akart vele fogadtatni Sa'Tereth felé, de az nem volt elragadtatva az ötlettől. Ezért is gyanítom, hogy nem teljesen igaz, amit mondott, hiszen ha a sötétség küldöttei, akkor elvből a sötét istent szolgálják. Vagyis... gondolom.
*Nem tudja, pontosan hogy is működnek ezek más síkokon, más világokban, de ha Sa'Tereth küldöttei, illene őt szolgálni. Bár ez lehet csak Idyának tűnik ennyire magától értetődőnek.*
-Azt hiszem a végére értem mindennek. Van még kérdésed?
*Kicsit lefárasztotta ez a párbeszéd, de ettől függetlenül szívesen válaszol további kérdésekre, már ha vannak. Úgy érzi, most már elég részletesen átveséztek mindent. Persze így is lehetnek még ködös területek, de azokat a lány érdektelennek tartja. A szerelmi életéről, a pénzszerzésről vagy a sötétséghez való pártolásának történetéről egy szót sem szólt, éppen csak érintette, de nem is tervezett jobban belemenni. Ha Arét ezek érdeklik, hát lelke rajta, válaszolni fog, mert nincs titkolni valója. Mit titkolhatna ezek után?
Remélhetőleg mostanra kigyönyörködte magát a szárnyékszerben, és visszadőlhet a falnak. Ezt meg is tenné, de amint megmozdulna, hogy kitolja magát, a lábai nem engedelmeskednek. Teljesen lezsibbadtak, érzéketlenné váltak.*
-Na, remek. *Morogja.* Segíts egy kicsit! *Kéri kifejezetten kedvesen a férfit, és két kezét előre nyújtja, hogy felhúzza.* Azt hiszem, elzsibbadtak a lábaim, ha megpróbálnék rájuk nehézkedni, összecsuklanék.
*Azt pedig nem szeretne. Ha kap segítséget, akkor az erős karokra támaszkodva áll fel, hogy megmozgassa magát, és újra életet leheljen vértől megfosztott végtagjaiba. Ha dölyfösen elutasítja a segítségnyújtást, akkor csak egy lesújtó pillantást küldd felé, és a falnak támaszkodva tornázza magát álló helyzetbe. Vagy így, vagy úgy, de feláll, és úgy folytatja a beszélgetést.*
-Különös, mennyire különböző életutunk volt, mégis mennyire hasonló jellemekké forrottunk. Nem kötődtünk senkihez, nem törődtünk senkivel, csak a saját érdekeinket tartottuk szem előtt. És lám, a sors fintora, hogy összehozott minket. Két érzéketlen, sötét lélek egymásra talált, hogy egy még náluk is nagyobbat hozhassanak létre, amire egyedül nem lennének képesek. Ez olyan gyönyörű.
*Csuklik el a hangja tettetett meghatottságtól. Tényleg különlegesnek tartja a kapcsolatukat, de ezt nyíltan sosem vallaná be. Minek, mindketten vannak annyira értelmesek, hogy tudják, nem közömbösek egymás számára. Szeretetről nem beszélhetnek, Idya esetében biztosan nem, benne a vágy puszta szikrája sem lobbant. Nem is tudná pontosan elmagyarázni, mit érez a férfi iránt. Nem tisztelet, ahhoz túl büszke; nem is barátság, azt még csak hírből sem ismeri; de nem is bizalom, sosem lenne képes senkiben igazán megbízni. Egyelőre még nem tartanak ott. Van egy kötelék közöttük, ami egyre erősödik, de az még rejtély, miből fonták.*
-Van valami terved a mai napra?
*Fordul Aregeor felé. Azt estéjüket már tudják, el kell menniük a világítótoronyhoz, hogy kiderítsék, méltó-e Nori hozzájuk, vagy ő is egy könnyen pótolható, gyenge lény, aki sokat képzelt magáról. Viszont sötétedésig még legalább hat órájuk van, ami elég sok. Nincs annyi beszélni valójuk, hogy az egész időt azzal töltsék ki, itt benn ülni néma csendben pedig fájdalmasan unalmas lenne. A tündérkének viszont nincs ötlete. Unalmas napjain mindig sétált egyet, sötét sikátorokat látogatott, felfedezte a kikötő rejtett zugait. Kettesben azonban más a helyzet, és amúgy is kezdte megunni a felfedezőkörutakat. A másikra bízza a döntést remélve, több használható ötlete lesz, mint neki. Eszébe jut ugyan, hogy tartozik még neki egy beígért tetoválással, de azt szintén nem tehetik meg egy harmadik fél miatt. Nem akarja kétszer összepiszkolni magát. Mennyivel könnyebb egyedül! Nem kell senkihez alkalmazkodni, nem kell tervezni, egyszerűen csak teszi, ami eszébe jut. Közben az élet is visszatér a lábaiba, próbaként pár kört is sétál a szűk helyiségben.*
-Végre!
*Sóhajtja nagyot nyújtózkodva. A szárnyait is megrebegteti, csak hogy mozduljanak, és újra a régi.*
234. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-19 12:44:16
Üzenet elküldve: 2017-07-19 12:44:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Fű alatt kicsikar egy igen értékes információt a tündérszárnyakkal kapcsolatban. Ha nem tisztelné és kedvelné a tündért, darabokra tépné. Elég hozzá, ha egy mana lövedék telibe kapja. Márpedig abban biztos lehet, hogy az telibe fogja kapni! Aztán megragadja és kitépi, vagy eltöri a szárnyakat. A többit már csípőből megoldja.*
-Az orkok ostobák, az óriások meg kedvesek, de hülyék.
*Neki nincs családjától csecsebecséje, de nem is kellene.
Figyelmesen hallgatja Idya kis történetét. Nem gondolná, hogy a tündér egy egész históriát összehazudik, elvégre is miért tenné? Semmi oka rá.*
-Bájos történet. Részben. *mosolyog enyhén ravaszkásan.* -Lenne még pár kérdésem. Először is. Mindened megvolt. Mi késztetett arra, hogy kitörj, gyilkolj? Az érzéseidre vagyok kíváncsi.
*Lehet, hogy ebben hasonlóak lesznek majd. Are kicsit szeretne a felszín alá látni, méghozzá egészen addig, amíg meg nem leli Idya érzéseit.*
-Másodszor. Mesélj a diliházról! Nem a helyrajzára vagyok kíváncsi, hanem a lakóira. Talán lelnénk köztük magunknak pár bábot, csatlóst, követőt. És végül, de nem utolsó sorban. *biccent arra a bizonyos ékszerre.* -Miféle lánc az?
*Mielőtt azonban Idya belekezd úgy illendő, ha ő is válaszol.*
-Szóval visszadobod a labdát. Okos. *mosolyog a tündérre, majd megköszörüli a torkát.* -Hol is kezdjem? *teszi fel a költői kérdést.* -Talán az lesz a legjobb, ha a legelején. Lihanechben, a Víz Városában születtem egy, hát hogy is fogalmazzam meg... aranyvér mániás családban. Mélyen megvetették a fajok keveredését és olyan csoportokat támogattak, kik üldözték a fattyakat. Mióta csak az eszemet tudtam összesúgtam a hátam mögött, gúnyoltak és csúfoltak. Úgy hívtak... a Különc. A szüleim is szégyelltek, amit bár próbáltak palástolni, de vesztükre túlságosan okos voltam, hogy átverjenek. Nézz rám. *húzza le fejéről a csuklyát, majd elhúzza fülétől hosszú, búzasárga haját.* -A füleim akár egy emberé. Elf létemre alacsony vagyok, és bár mostanra ahhoz képest megszedtem magam, de nagyon sovány voltam. Önbizalmam nem volt, mindig leszegett fejjel jártam azt remélve, hogy nem vesznek észre. Örültem volna, ha levegőnek néztek, de ennél sokkal értékesebb voltam számukra, hiszen így ők tudtak kit verni. Sokat kaptam, Idya... nagyon sokat. Most visszagondolva szégyenkezem magam miatt, de mégis... mit tehettem volna akkor? Egyetlen barátom sem volt, senki sem mutatkozott velem. Idővel aztán próbáltam visszalökni, meg visszaütni, de akkor még jobban megvertek. Kértem az istent, hogy segítsen rajtam. Kértem, hogy védjen meg, küldjön mellém valakit, aki elűzi a bántalmazókat... de nem tette. Az istenek nem hallották szavaim.
*Tart egy lélegzetvételnyi szünetet. Nagyon mély dolgokat tár fel Idyanak és reméli, hogy a tündér ezt észreveszi.*
-Ekkor kezdtem fejleszteni magamat... itt. *kopogtatja meg kobakját mutató ujjával.* -Tudtam, hogy másképpen nincs esélyem, csak ha az intelligenciámmal füléjük kerekedek. Végül megtörtént. *húzza mosolyra a száját és felpillant a raktár mennyezetére.* -Mindenkit lepipáltam a tanulmányi versenyeken. Továbbra is utáltak, talán még jobban, ugyanakkor megette őket a sárga irigység! Utóbbi miatt végül segítségért fordultak hozzám, én pedig segítettem. Volt egy fiú, gyerekkorom legnagyobb szekálója. Elhitettem vele, hogy megbocsájtottam mindent és barátok vagyunk. Ettől fogva ő megvédett, ha bántani akartak. Szereztem magamnak egy testőrt, akit rövid pórázon tartottam anélkül, hogy egy árva sejtése lett volna mire készülök. *pillant most már mosolyogva a tündérre.* -Unod már? Kíváncsi vagy, mikor térek rá izgalmasabb részekre? Nyugodj meg, nem kell tovább várnod, kedvesem. Ugyanis a történet itt nagy fordulatot vesz. *veszi el ismét tekintetét a tündéréről. Egészen belejött a fecsegésbe.*
-Játszani indultunk az erdőbe, ám előtte én már odakészítettem az eszközeimet. Alaposan megterveztem mindent. Birkózni kezdtünk, majd az avar alól kihúztam egy követ, és fejbe vertem vele a fiút, mint a nyulat. Odahúztam egy vastag fa törzséhez, kikötöttem külön-külön a kezeit és a lábait. Nem volt könnyű, mert fizikailag gyönge voltam, ráadásul egy eszméletlen egyén igencsak képes elhagyni magát, de sikerült. Betömtem a szerencsétlen pofáját, majd vártam, míg kinyitja szemeit. Mikor megtette felvilágosítottam, hogy mi a helyzet. Persze ő nem tudott válaszolni. Láttam a szemeiben a haragot. Rángatózott, próbált szabadulni. Aztán mikor a késemmel hadonásztam előtte, a harag lángjai kigyúltak és helyét a félelem vette át. A verejték úgy zúdult le homlokán át az arcáról, mintha vízesés alá dugtam volna fejét. Az arca hófehér és sápadt volt. Tudtam, hogy a markomban van. Egy anatómiai könyv segítségével megtanultam, hogy hogyan és hol kell ott vágást, metszést ejteni, ami fájdalmas, de nem jár sem elvérzéssel, sem eszméletvesztéssel, sem nyilván halállal. És hát... munkához láttam. Mikor már eléggé kiélveztem a dolgot, elsétáltam tőle öt méterre, felvettem egy egyszerű íjat, meg egy teli tegezt és elkezdtem tűpárnává változtatni a tetves férget. A végén már ordítozni sem volt ereje, csak erősen nyüszített. Persze az ordítozás is hasztalan volt, csupán a rongyot lehelte tele és gondolom erre ő maga is rájött. Mikor már a felismerhetetlenségig roncsolódott otthagytam, hagy lakmározzanak belőle a dögkeselyűk.
*Újabb kis szünetet tart, majd folytatja, hacsak Idya be nem alszik félúton.*
-Két nap múlva végül kiszabadították a szerencsétlent az önkéntes keresők. Hogy milyen volt nekem az a két nap? Mivel a gyilkolás természetellenes és állítólag a lelked egy része széthasad, miután valakit átküldesz a másvilágra, jogosan gondolhatnád, hogy bűntudatom volt. De nem! A sajnálat egy árva halovány szikráját sem éreztem, inkább örültem. A lelkem mélyére sötétség telepedett. Szinte éreztem, hogy kavarog bennem a gonosz. Akkor jöttem rá, hogy miért nem kaptam választ az istenektől anno. Mert nem a jó istenhez szóltam! Nem ahhoz, aki az enyém! Sok mindenre választ kaptam akkor. Végül az igazság mégis utat tört magának, ugyanis kinyomozták, hogy én voltam a bűnös. Igaz, nem volt nehéz dolguk. Megitattak velem valami fekete itókát, olyan volt az íze, mint a disznónak a szara. Aztán egy varázsló belemászott az elmémbe és kiszedte onnan a dolgokat. Próbáltam küzdeni ellene, próbáltam kiszorítani az elmémből a behatolót, de természetesen nem sikerült. Hogyan is sikerült volna? Gyönge voltam egy erős mágussal szemben. Haladéktalanul ki akartak végeztetni, ám az elhalálozott fiú szülei rosszabb sorsot szántak nekem a halálnál is. Azt akarták, hogy örökké rabszolga legyek az egyik legkegyetlenebb Wegtoreni úr, Dixan markában. Dixan hetedhét határon hírhedt arról, hogy különös kegyetlenségben részesíti a rabszolgáit. Nem is kerülnek oda piti bűnözők, csak hidegvérű gyilkosok és erőszakolók. Még fizettek is Dixannak tetemes összeget, hogy életem hátralevő részében viseljék gondomat. *húzza el száját.* -Nos, akkor törtem meg először. Rettegtem attól, hogy rabszolgaként éljek. Tudtam, hogy az eddiginél is nagyobb fájdalmakat fogom átélni és rimánkodni fogok, hogy öljenek meg. Ezenfelül persze még dolgoztatnak is a börtön területén. Könyörögtem a szüleimnek, hogy ne adjanak oda Dixannak. Inkább ültessenek itt le Lihanechben. Lihanech felvilágosult város, nem barbár nézeteket vallanak és nem úgy járnak el. Pechemre a fiú apjának volt érdekeltsége Lihanech politikai életében és elintézte, hogy ne legyen semmiféle tárgyalás. A szüleim természetesen ellöktek maguktól. Tudtam, hogy ők sem különbek, mivel pénzeltek egy olyan csoportot, akik tömegszámra ölték a fattyakat. Nem közvetlenül, hanem közvetetten öltek. Dixan emberei végül elvittek. Az utolsó emlékem, hogy egy tompa puffanást éri a tarkómat, majd elsötétül a világ. Eztán jutunk el Wegtorenig.
*Fáradt pillantást ejt meg Idya irányába, miközben előkapja kulacsát és iszik néhány korty vizet, mielőtt teljesen kiszárad a szája. Ha már idáig eljutottak kár lenne félbehagyni a történetet, így folytatja.*
-Csak annyit tudtam, hogy Wegtorenben vagyok. De azt, hogy pontosan hol, senki sem tudta. A vermeket a földbe vájták, a börtön külső területét pedig kőfalakkal vették körül, néhol akadt benne egy-egy bástya. Ha van pokol, garantálom, hogy ez a hely lepipálja. Tromgaard... így nevezték a rabszolgák a börtönt. Ősi nyelven annyit tesz: vég nélküli végtelen. Utalt arra, hogy sosem lesz vége az egésznek és arra is, hogy nem tudtuk teljes pontossággal megállapítani, hogy hol vagyunk. A vermek felül nyitottak voltak, de kimászni lehetetlen lett volna. A borotvaéles sziklakövek szétvagdosták volna a menekülni vágyót. Természetesen voltak szökési kísérletek. Hohó! De még mennyi! Ám egy idő után rájöttek, hogy reménytelen. Azon felül még csak az sem volt, hogy legalább megölnek. Ó nem! Arra figyeltek, hogy életben tartsanak minket. Így nem marad más hátra, mint a véget nem érő gyötrelem, kín és szenvedés. A vermek nyitottsága miatt télen fáztunk, nyáron aszalódtunk a napon, vert minket az eső, ami után sárban dagonyáztunk. Nem éppen kellemes otthon. A csillagok is reménytelenül sütöttek le ránk. A legrosszabbak mégsem ezek voltak, hanem a lakók. A legelvetemültebb pofák közé dobtak, mintha egy őzgidát vetnének az oroszlánok elé. Arra számítottam, hogy megvernek. Gondoltam annyi baj legyen, volt egy idő, amikor mindig ezt tették. Majd kibírom valahogy. Ehelyett sokkal rosszabb jött. *nyel egy nagyot.* -Lányt csináltak belőlem. Ezt ugye továbbra sem kell részleteznem. Hatan lefogtak és munkához láttak. Ott törtem meg másodjára. Persze összevarrtak meg minden, de a lelki törésre nem volt az a gyógyszer, ami hatott volna. Nem tehettem mást, csak tűrtem, úgy hamarabb szabadultam. No persze nem én voltam az egyedüli lány a vermekben, de ez aligha enyhítette a fájdalmat. Így teltek a napjaim, majd összebarátkoztam egy Filler nevű fajtársammal. Ja, közben többször megpróbáltam megölni magam, de sosem engedték a többiek mondván, kár lenne veszni hagyni egy ilyen csinos kis... lyukat. Meg hát be is volt járatva, nem kellett kínlódniuk velem. Szánalmas, ugye? *pillant enyhén mosolyogva Idyara.* -Igen, az. *bólint saját magára.* -Kutya voltam, Idya. De mindegy. Aztán Fillertől jött az ötlet, hogy ha összekapom magam van egy esélyem, hogy kijussak innen. Ez persze lelki erőt adott. Javasolta, hogy szedjem össze magam, dolgozzak keményen, kerüljek bele az élmezőnybe, és akkor elvisznek egy vásárra. Olyan vásárra, ahol a rabszolgatartók, mint Dixen kiállítják a portékáikat és nagy haszonnal eladják. Ugyanis tudni kell, hogy a Tromgaard azért is bánt ilyen keményen a lakóival, hogy minél képzettebb és elvetemültebb rabszolgákat tudjanak busás haszon fejébe eladni. Persze nem életbiztosítás, hogy egy másik helyen jobb lesz, de próba szerencse. Így aztán igyekeztem úgy tenni, ahogyan Filler javasolta. Mondanom sem kell, nem volt egyszerű. Itt is az intellektusomat kellett segítségül kérnem, hogy haladjak egyről a kettőre. Agyafúrt voltam, így elértem, hogy összeugrasszam azokat, akiknek a lánya voltam. Mert hát miért osztozzanak meg a húson az oroszlánok, ha egy is felfalhatja az összeset, nemde? Na, itt ugrok egy kicsit. Részletesen ki tudnám fejteni, de szerintem felesleges. Ismersz már annyira, hogy tudod, megvan hozzá a gógyim, hogy okosan használjam és manipulálhassak vele egyéneket. Lényeg, hogy kijutottam egy vásárra. Tíz egyént vittek, Filler is köztük volt. Meztelenül álltunk egymás mellett, a kereskedők pedig méricskéltek minket. Azt a kevés izmot, ami rajtam van akkorra már magamra pakoltam, de még mindig sovány voltam, hiszen éheztettek minket. Gondolhatod, miket ettünk. Inkább el sem mondom, úgysem hinnéd el. Azon a napon a kereskedők összerúgták a port, és felforgatták az egész vásárt, kitört a káosz. Aki menekülni próbált, azt agyonlőtték. Tudtam, hogyha megpróbálom végem, így inkább az uramat, Dixent védtem. Fillert akkor láttam utoljára. Ő volt a bizalmasom, akiről beszéltem. Lelépett valahogy, de nem vitt magával, pedig megígérte. A szabadulásomat ebben a káoszban leltem meg, ugyanis egy íves kardcsapás elé álltam, hogy védjem az uramat. *húzza fel köpenyét és ingét, ahol látható a jobb csípőjétől a mellhasáig húzódó mély vágás. Amit esetleg már láthatott is Idya tetoválás közben, ám akkor nem került szóba.*
-Megmentettem Dixen életét, aki azt mondat, teljesíti egy kívánságomat. Természetesen azt kértem, hogy legyek szabad. Úgy is történt. Megint leütöttek, majd egy erdőben tértem magamhoz. Itt zárulnak a börtönéveim.
*Ismét egy szusszanásnyi pihenés, hogy Idya tudja követni. Nem lesz könnyű, nem cserélne a tündérrel, ugyanis ha neki kellene ennyi mindent meghallgatni menten hülyét kapna!*
-Arra eszméltem, hogy valami lökdös. Úgy mozgat, mintha súlytalan lennék. Felnéztem és egy óriás lába volt. Lökdösött, hogy élek e. Vízért esedeztem, de közben elájultam. Mikor magamhoz tértem egy nagy házban voltam, aminek rozoga volt a teteje, a falait pedig sárból tapasztották össze. A beltere viszont... hatalmas volt. Egy magányos óriás lakott ott, amolyan remete. Komwi. Ez volt a neve. Volt egy kis veteményese meg némi jószága, ami a mindennapi betevőjét biztosította számára. Nála kaptam össze kicsit magam. Segítettem neki, cserébe ő szállást és élelmet adott. Nem kívánhattam egyebet. Mikor kicsit erőre kaptam, már a városba is bejártam dolgozni, hogy némi pénzhez jussak. Innentől kezdett stabilizálódni az életem, és ekkor már tudtam, hogy a sötétség lesz az én istenem, de csak másodlagosan! Ugyanis rájöttem közben, hogy a mérleg nyelve mindig kiegyenesedik. De ez a történet lényegét tekintve mellékes. *kanyarodik vissza a fő témához, mert a szakrális nézeteket már megbeszélték Idyaval.*
-Pár évig dolgoztam és ismerkedtem Wegtoren népével, szokásaival, sajátosságaival. Ezerszer másabb volt, mint Lihanech. Mint a tűz és víz, olyan ellentétben álltak egymással, nem véletlenül ezek a városok nevei. Wegtoren persze az én személyemhez sokkalta közelebb állt. Egy napon suttogni kezdtek Artheniorról és arról, hogy eljött a gonosz. Erre felkaptam a fejem és elkezdtem élénken érdeklődni a pletykák után, olykor még fizettem is az információkért. Kivártam, hogy mi lesz, egyszer aztán nem jött semmi. A hírek elapadtak. Kis idő múlva az jutott a fülembe, hogy megjelent valami némber, aki a szeretet erejével elűzte a gonoszt és megtörte a sötét hordák előrenyomulását. Ekkor már tudtam, hogy Arthenior lesz életem következő állomása. Vettem egy hajójegyet, és felszálltam a legközelebbi hajóra, ami Artheniorba indult.
*Eddig volt a hosszabb sztori, innentől jön a rövidebb.*
-A Kikötőben kicsit érdeklődni kezdtem és felmértem a terepet. Majd elmentem a Rumos Rókalyukba, ahol becsatlakoztam egy beszélgetésbe egy érdekes társaságba. Aznap este martam be, de elég rendesen, majd mikor felkeltem ezek már nem voltak sehol, úgy, ahogyan az emlékeim sem. Mikor a keresésükre indultam, akkor borítottam fel egy hordót, és pillantottam meg egy tündért. Innentől már számodra is ismerős a történet.
*Vége? Igen, hurrá, pezsgő bumm! Ezt is megélték, hogy a történet végére értek.*
-Nos, kedves barátném. Ez Aregeor története. Mindent elmondtam a múltamról, amit tudnod kell. Immáron nincsenek titkaim. Azonban ha valamivel kapcsolatban még kérdésed van, kérdezz bátran, akárcsak én. Szívesen kifejtem még azt, ami nem világos, ha már így belejöttünk a társalgásba.
*Fű alatt kicsikar egy igen értékes információt a tündérszárnyakkal kapcsolatban. Ha nem tisztelné és kedvelné a tündért, darabokra tépné. Elég hozzá, ha egy mana lövedék telibe kapja. Márpedig abban biztos lehet, hogy az telibe fogja kapni! Aztán megragadja és kitépi, vagy eltöri a szárnyakat. A többit már csípőből megoldja.*
-Az orkok ostobák, az óriások meg kedvesek, de hülyék.
*Neki nincs családjától csecsebecséje, de nem is kellene.
Figyelmesen hallgatja Idya kis történetét. Nem gondolná, hogy a tündér egy egész históriát összehazudik, elvégre is miért tenné? Semmi oka rá.*
-Bájos történet. Részben. *mosolyog enyhén ravaszkásan.* -Lenne még pár kérdésem. Először is. Mindened megvolt. Mi késztetett arra, hogy kitörj, gyilkolj? Az érzéseidre vagyok kíváncsi.
*Lehet, hogy ebben hasonlóak lesznek majd. Are kicsit szeretne a felszín alá látni, méghozzá egészen addig, amíg meg nem leli Idya érzéseit.*
-Másodszor. Mesélj a diliházról! Nem a helyrajzára vagyok kíváncsi, hanem a lakóira. Talán lelnénk köztük magunknak pár bábot, csatlóst, követőt. És végül, de nem utolsó sorban. *biccent arra a bizonyos ékszerre.* -Miféle lánc az?
*Mielőtt azonban Idya belekezd úgy illendő, ha ő is válaszol.*
-Szóval visszadobod a labdát. Okos. *mosolyog a tündérre, majd megköszörüli a torkát.* -Hol is kezdjem? *teszi fel a költői kérdést.* -Talán az lesz a legjobb, ha a legelején. Lihanechben, a Víz Városában születtem egy, hát hogy is fogalmazzam meg... aranyvér mániás családban. Mélyen megvetették a fajok keveredését és olyan csoportokat támogattak, kik üldözték a fattyakat. Mióta csak az eszemet tudtam összesúgtam a hátam mögött, gúnyoltak és csúfoltak. Úgy hívtak... a Különc. A szüleim is szégyelltek, amit bár próbáltak palástolni, de vesztükre túlságosan okos voltam, hogy átverjenek. Nézz rám. *húzza le fejéről a csuklyát, majd elhúzza fülétől hosszú, búzasárga haját.* -A füleim akár egy emberé. Elf létemre alacsony vagyok, és bár mostanra ahhoz képest megszedtem magam, de nagyon sovány voltam. Önbizalmam nem volt, mindig leszegett fejjel jártam azt remélve, hogy nem vesznek észre. Örültem volna, ha levegőnek néztek, de ennél sokkal értékesebb voltam számukra, hiszen így ők tudtak kit verni. Sokat kaptam, Idya... nagyon sokat. Most visszagondolva szégyenkezem magam miatt, de mégis... mit tehettem volna akkor? Egyetlen barátom sem volt, senki sem mutatkozott velem. Idővel aztán próbáltam visszalökni, meg visszaütni, de akkor még jobban megvertek. Kértem az istent, hogy segítsen rajtam. Kértem, hogy védjen meg, küldjön mellém valakit, aki elűzi a bántalmazókat... de nem tette. Az istenek nem hallották szavaim.
*Tart egy lélegzetvételnyi szünetet. Nagyon mély dolgokat tár fel Idyanak és reméli, hogy a tündér ezt észreveszi.*
-Ekkor kezdtem fejleszteni magamat... itt. *kopogtatja meg kobakját mutató ujjával.* -Tudtam, hogy másképpen nincs esélyem, csak ha az intelligenciámmal füléjük kerekedek. Végül megtörtént. *húzza mosolyra a száját és felpillant a raktár mennyezetére.* -Mindenkit lepipáltam a tanulmányi versenyeken. Továbbra is utáltak, talán még jobban, ugyanakkor megette őket a sárga irigység! Utóbbi miatt végül segítségért fordultak hozzám, én pedig segítettem. Volt egy fiú, gyerekkorom legnagyobb szekálója. Elhitettem vele, hogy megbocsájtottam mindent és barátok vagyunk. Ettől fogva ő megvédett, ha bántani akartak. Szereztem magamnak egy testőrt, akit rövid pórázon tartottam anélkül, hogy egy árva sejtése lett volna mire készülök. *pillant most már mosolyogva a tündérre.* -Unod már? Kíváncsi vagy, mikor térek rá izgalmasabb részekre? Nyugodj meg, nem kell tovább várnod, kedvesem. Ugyanis a történet itt nagy fordulatot vesz. *veszi el ismét tekintetét a tündéréről. Egészen belejött a fecsegésbe.*
-Játszani indultunk az erdőbe, ám előtte én már odakészítettem az eszközeimet. Alaposan megterveztem mindent. Birkózni kezdtünk, majd az avar alól kihúztam egy követ, és fejbe vertem vele a fiút, mint a nyulat. Odahúztam egy vastag fa törzséhez, kikötöttem külön-külön a kezeit és a lábait. Nem volt könnyű, mert fizikailag gyönge voltam, ráadásul egy eszméletlen egyén igencsak képes elhagyni magát, de sikerült. Betömtem a szerencsétlen pofáját, majd vártam, míg kinyitja szemeit. Mikor megtette felvilágosítottam, hogy mi a helyzet. Persze ő nem tudott válaszolni. Láttam a szemeiben a haragot. Rángatózott, próbált szabadulni. Aztán mikor a késemmel hadonásztam előtte, a harag lángjai kigyúltak és helyét a félelem vette át. A verejték úgy zúdult le homlokán át az arcáról, mintha vízesés alá dugtam volna fejét. Az arca hófehér és sápadt volt. Tudtam, hogy a markomban van. Egy anatómiai könyv segítségével megtanultam, hogy hogyan és hol kell ott vágást, metszést ejteni, ami fájdalmas, de nem jár sem elvérzéssel, sem eszméletvesztéssel, sem nyilván halállal. És hát... munkához láttam. Mikor már eléggé kiélveztem a dolgot, elsétáltam tőle öt méterre, felvettem egy egyszerű íjat, meg egy teli tegezt és elkezdtem tűpárnává változtatni a tetves férget. A végén már ordítozni sem volt ereje, csak erősen nyüszített. Persze az ordítozás is hasztalan volt, csupán a rongyot lehelte tele és gondolom erre ő maga is rájött. Mikor már a felismerhetetlenségig roncsolódott otthagytam, hagy lakmározzanak belőle a dögkeselyűk.
*Újabb kis szünetet tart, majd folytatja, hacsak Idya be nem alszik félúton.*
-Két nap múlva végül kiszabadították a szerencsétlent az önkéntes keresők. Hogy milyen volt nekem az a két nap? Mivel a gyilkolás természetellenes és állítólag a lelked egy része széthasad, miután valakit átküldesz a másvilágra, jogosan gondolhatnád, hogy bűntudatom volt. De nem! A sajnálat egy árva halovány szikráját sem éreztem, inkább örültem. A lelkem mélyére sötétség telepedett. Szinte éreztem, hogy kavarog bennem a gonosz. Akkor jöttem rá, hogy miért nem kaptam választ az istenektől anno. Mert nem a jó istenhez szóltam! Nem ahhoz, aki az enyém! Sok mindenre választ kaptam akkor. Végül az igazság mégis utat tört magának, ugyanis kinyomozták, hogy én voltam a bűnös. Igaz, nem volt nehéz dolguk. Megitattak velem valami fekete itókát, olyan volt az íze, mint a disznónak a szara. Aztán egy varázsló belemászott az elmémbe és kiszedte onnan a dolgokat. Próbáltam küzdeni ellene, próbáltam kiszorítani az elmémből a behatolót, de természetesen nem sikerült. Hogyan is sikerült volna? Gyönge voltam egy erős mágussal szemben. Haladéktalanul ki akartak végeztetni, ám az elhalálozott fiú szülei rosszabb sorsot szántak nekem a halálnál is. Azt akarták, hogy örökké rabszolga legyek az egyik legkegyetlenebb Wegtoreni úr, Dixan markában. Dixan hetedhét határon hírhedt arról, hogy különös kegyetlenségben részesíti a rabszolgáit. Nem is kerülnek oda piti bűnözők, csak hidegvérű gyilkosok és erőszakolók. Még fizettek is Dixannak tetemes összeget, hogy életem hátralevő részében viseljék gondomat. *húzza el száját.* -Nos, akkor törtem meg először. Rettegtem attól, hogy rabszolgaként éljek. Tudtam, hogy az eddiginél is nagyobb fájdalmakat fogom átélni és rimánkodni fogok, hogy öljenek meg. Ezenfelül persze még dolgoztatnak is a börtön területén. Könyörögtem a szüleimnek, hogy ne adjanak oda Dixannak. Inkább ültessenek itt le Lihanechben. Lihanech felvilágosult város, nem barbár nézeteket vallanak és nem úgy járnak el. Pechemre a fiú apjának volt érdekeltsége Lihanech politikai életében és elintézte, hogy ne legyen semmiféle tárgyalás. A szüleim természetesen ellöktek maguktól. Tudtam, hogy ők sem különbek, mivel pénzeltek egy olyan csoportot, akik tömegszámra ölték a fattyakat. Nem közvetlenül, hanem közvetetten öltek. Dixan emberei végül elvittek. Az utolsó emlékem, hogy egy tompa puffanást éri a tarkómat, majd elsötétül a világ. Eztán jutunk el Wegtorenig.
*Fáradt pillantást ejt meg Idya irányába, miközben előkapja kulacsát és iszik néhány korty vizet, mielőtt teljesen kiszárad a szája. Ha már idáig eljutottak kár lenne félbehagyni a történetet, így folytatja.*
-Csak annyit tudtam, hogy Wegtorenben vagyok. De azt, hogy pontosan hol, senki sem tudta. A vermeket a földbe vájták, a börtön külső területét pedig kőfalakkal vették körül, néhol akadt benne egy-egy bástya. Ha van pokol, garantálom, hogy ez a hely lepipálja. Tromgaard... így nevezték a rabszolgák a börtönt. Ősi nyelven annyit tesz: vég nélküli végtelen. Utalt arra, hogy sosem lesz vége az egésznek és arra is, hogy nem tudtuk teljes pontossággal megállapítani, hogy hol vagyunk. A vermek felül nyitottak voltak, de kimászni lehetetlen lett volna. A borotvaéles sziklakövek szétvagdosták volna a menekülni vágyót. Természetesen voltak szökési kísérletek. Hohó! De még mennyi! Ám egy idő után rájöttek, hogy reménytelen. Azon felül még csak az sem volt, hogy legalább megölnek. Ó nem! Arra figyeltek, hogy életben tartsanak minket. Így nem marad más hátra, mint a véget nem érő gyötrelem, kín és szenvedés. A vermek nyitottsága miatt télen fáztunk, nyáron aszalódtunk a napon, vert minket az eső, ami után sárban dagonyáztunk. Nem éppen kellemes otthon. A csillagok is reménytelenül sütöttek le ránk. A legrosszabbak mégsem ezek voltak, hanem a lakók. A legelvetemültebb pofák közé dobtak, mintha egy őzgidát vetnének az oroszlánok elé. Arra számítottam, hogy megvernek. Gondoltam annyi baj legyen, volt egy idő, amikor mindig ezt tették. Majd kibírom valahogy. Ehelyett sokkal rosszabb jött. *nyel egy nagyot.* -Lányt csináltak belőlem. Ezt ugye továbbra sem kell részleteznem. Hatan lefogtak és munkához láttak. Ott törtem meg másodjára. Persze összevarrtak meg minden, de a lelki törésre nem volt az a gyógyszer, ami hatott volna. Nem tehettem mást, csak tűrtem, úgy hamarabb szabadultam. No persze nem én voltam az egyedüli lány a vermekben, de ez aligha enyhítette a fájdalmat. Így teltek a napjaim, majd összebarátkoztam egy Filler nevű fajtársammal. Ja, közben többször megpróbáltam megölni magam, de sosem engedték a többiek mondván, kár lenne veszni hagyni egy ilyen csinos kis... lyukat. Meg hát be is volt járatva, nem kellett kínlódniuk velem. Szánalmas, ugye? *pillant enyhén mosolyogva Idyara.* -Igen, az. *bólint saját magára.* -Kutya voltam, Idya. De mindegy. Aztán Fillertől jött az ötlet, hogy ha összekapom magam van egy esélyem, hogy kijussak innen. Ez persze lelki erőt adott. Javasolta, hogy szedjem össze magam, dolgozzak keményen, kerüljek bele az élmezőnybe, és akkor elvisznek egy vásárra. Olyan vásárra, ahol a rabszolgatartók, mint Dixen kiállítják a portékáikat és nagy haszonnal eladják. Ugyanis tudni kell, hogy a Tromgaard azért is bánt ilyen keményen a lakóival, hogy minél képzettebb és elvetemültebb rabszolgákat tudjanak busás haszon fejébe eladni. Persze nem életbiztosítás, hogy egy másik helyen jobb lesz, de próba szerencse. Így aztán igyekeztem úgy tenni, ahogyan Filler javasolta. Mondanom sem kell, nem volt egyszerű. Itt is az intellektusomat kellett segítségül kérnem, hogy haladjak egyről a kettőre. Agyafúrt voltam, így elértem, hogy összeugrasszam azokat, akiknek a lánya voltam. Mert hát miért osztozzanak meg a húson az oroszlánok, ha egy is felfalhatja az összeset, nemde? Na, itt ugrok egy kicsit. Részletesen ki tudnám fejteni, de szerintem felesleges. Ismersz már annyira, hogy tudod, megvan hozzá a gógyim, hogy okosan használjam és manipulálhassak vele egyéneket. Lényeg, hogy kijutottam egy vásárra. Tíz egyént vittek, Filler is köztük volt. Meztelenül álltunk egymás mellett, a kereskedők pedig méricskéltek minket. Azt a kevés izmot, ami rajtam van akkorra már magamra pakoltam, de még mindig sovány voltam, hiszen éheztettek minket. Gondolhatod, miket ettünk. Inkább el sem mondom, úgysem hinnéd el. Azon a napon a kereskedők összerúgták a port, és felforgatták az egész vásárt, kitört a káosz. Aki menekülni próbált, azt agyonlőtték. Tudtam, hogyha megpróbálom végem, így inkább az uramat, Dixent védtem. Fillert akkor láttam utoljára. Ő volt a bizalmasom, akiről beszéltem. Lelépett valahogy, de nem vitt magával, pedig megígérte. A szabadulásomat ebben a káoszban leltem meg, ugyanis egy íves kardcsapás elé álltam, hogy védjem az uramat. *húzza fel köpenyét és ingét, ahol látható a jobb csípőjétől a mellhasáig húzódó mély vágás. Amit esetleg már láthatott is Idya tetoválás közben, ám akkor nem került szóba.*
-Megmentettem Dixen életét, aki azt mondat, teljesíti egy kívánságomat. Természetesen azt kértem, hogy legyek szabad. Úgy is történt. Megint leütöttek, majd egy erdőben tértem magamhoz. Itt zárulnak a börtönéveim.
*Ismét egy szusszanásnyi pihenés, hogy Idya tudja követni. Nem lesz könnyű, nem cserélne a tündérrel, ugyanis ha neki kellene ennyi mindent meghallgatni menten hülyét kapna!*
-Arra eszméltem, hogy valami lökdös. Úgy mozgat, mintha súlytalan lennék. Felnéztem és egy óriás lába volt. Lökdösött, hogy élek e. Vízért esedeztem, de közben elájultam. Mikor magamhoz tértem egy nagy házban voltam, aminek rozoga volt a teteje, a falait pedig sárból tapasztották össze. A beltere viszont... hatalmas volt. Egy magányos óriás lakott ott, amolyan remete. Komwi. Ez volt a neve. Volt egy kis veteményese meg némi jószága, ami a mindennapi betevőjét biztosította számára. Nála kaptam össze kicsit magam. Segítettem neki, cserébe ő szállást és élelmet adott. Nem kívánhattam egyebet. Mikor kicsit erőre kaptam, már a városba is bejártam dolgozni, hogy némi pénzhez jussak. Innentől kezdett stabilizálódni az életem, és ekkor már tudtam, hogy a sötétség lesz az én istenem, de csak másodlagosan! Ugyanis rájöttem közben, hogy a mérleg nyelve mindig kiegyenesedik. De ez a történet lényegét tekintve mellékes. *kanyarodik vissza a fő témához, mert a szakrális nézeteket már megbeszélték Idyaval.*
-Pár évig dolgoztam és ismerkedtem Wegtoren népével, szokásaival, sajátosságaival. Ezerszer másabb volt, mint Lihanech. Mint a tűz és víz, olyan ellentétben álltak egymással, nem véletlenül ezek a városok nevei. Wegtoren persze az én személyemhez sokkalta közelebb állt. Egy napon suttogni kezdtek Artheniorról és arról, hogy eljött a gonosz. Erre felkaptam a fejem és elkezdtem élénken érdeklődni a pletykák után, olykor még fizettem is az információkért. Kivártam, hogy mi lesz, egyszer aztán nem jött semmi. A hírek elapadtak. Kis idő múlva az jutott a fülembe, hogy megjelent valami némber, aki a szeretet erejével elűzte a gonoszt és megtörte a sötét hordák előrenyomulását. Ekkor már tudtam, hogy Arthenior lesz életem következő állomása. Vettem egy hajójegyet, és felszálltam a legközelebbi hajóra, ami Artheniorba indult.
*Eddig volt a hosszabb sztori, innentől jön a rövidebb.*
-A Kikötőben kicsit érdeklődni kezdtem és felmértem a terepet. Majd elmentem a Rumos Rókalyukba, ahol becsatlakoztam egy beszélgetésbe egy érdekes társaságba. Aznap este martam be, de elég rendesen, majd mikor felkeltem ezek már nem voltak sehol, úgy, ahogyan az emlékeim sem. Mikor a keresésükre indultam, akkor borítottam fel egy hordót, és pillantottam meg egy tündért. Innentől már számodra is ismerős a történet.
*Vége? Igen, hurrá, pezsgő bumm! Ezt is megélték, hogy a történet végére értek.*
-Nos, kedves barátném. Ez Aregeor története. Mindent elmondtam a múltamról, amit tudnod kell. Immáron nincsenek titkaim. Azonban ha valamivel kapcsolatban még kérdésed van, kérdezz bátran, akárcsak én. Szívesen kifejtem még azt, ami nem világos, ha már így belejöttünk a társalgásba.
233. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 18:08:16
Üzenet elküldve: 2017-07-17 18:08:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az erő semmit sem számít. Ha nyerni akar, akkor apró termetére, gyorsaságára és ravaszságára számíthat.*
-Pedig nem ezt mondtam, csak hogy nehezebb dolgom van. Gyors vagyok ugyan, de a szárnyaimat is bármikor elkaphatják, és az az egyik legérzékenyebb pontom. És ha egy ork vagy óriás ellen kell küzdenem, sokkal nehezebben billentem ki az egyensúlyából, hogy pofára essen, és jól fejbe kínáljam a tőrömmel.
*Párszor elejti a tőrt, miközben egyensúlyozik vele, de ötödjére már legalább fél percig meg tudja tartani az ujja hegyén.*
-Még anyukámtól kaptam.
*Jegyzi meg. Egy egyszerű, díszítés nélküli darab nem túl hosszú pengével. A célnak tökéletesen megfelel. És már itt is vannak a történet kezdetén.*
-Mindent. Lássuk csak... *Hol is lehet elkezdeni egy ilyen bonyolult sztorit. Ő sem tudja, pontosan hol kezdődik a története.* Olyan ötven éve annak, hogy megszülettem fogalmam sincs hol. A szüleim gazdagok voltak, elhatározták, hogy szinte mindenre meg fognak tanítani. Botanika, biológia, antropológia... szóval mindenféle tudományba belekóstolhattam. Emellett fegyverforgatást is tanultam, de az elhanyagolható volt, főleg szabadidőmben űztem. Engedelmes, türelmes kislány voltam, a családom büszke volt rám. Én pedig vártam az időt, mikor végre eltűnhetek ebből az unalmas, giccses borzalomból, de ezt nem tehettem meg, míg tanultam. Mikor a legtöbb tanulmányommal végeztem, anya leült velem beszélgetni, hogy na, akkor most gyógynövény kereskedőt akar csinálni belőlem. Tudtam, hogy most vagy soha. Megöltem azt a vén némbert, én pedig leléptem. *Megint elejti a tőrt. Összeszedi a földről, és visszatűzi a csizmájába.* Két éve érkeztem Artheniorba. Szinte az első nap elkaptak, de nem ám az őrség. Egy diliházba akartak bedugni, de mire odaértünk rájöttek, hogy inkább mégse. Olyan volt az a pár óra, mint egy rossz álom. *Rázza a fejét.* Aztán azóta nem nagyon történt semmi. Találkoztam a szerzetessel, akit megkínoztam; két sötét férfihoz is volt szerencsém, akik Sa'Tereth útjára tereltek, ebből az egyik nekromanta volt. Azóta se hallottam felőlük. Ééééés... *Mi is volt még?* Volt az a találkozó Riennel, egy démonnal és azt hiszem a szerzetessel a szegénynegyedben. Utána találkoztam Lilith-tel, megkerestem neki egy nem e világi lényt a lánc segítségével. *Mutat a háta mögé a szárnyain lógó ékszerre.* Aztán jöttél te, letetováltalak, és innentől pedig már ismered a történetet.
*Nem rövid, és ahhoz képest, hogy azt mondta, semmi érdekes, elég sok különös dolog történt vele, amit kevesen mondhatnak el magukról.*
-Remélem kielégítő választ adtam.
*Így is sokkal többet beszélt, mint amennyit tervezett.*
-És veled mi a helyzet? Mintha valami rabszolgaságot emlegettél volna, de ennél többet nem tudom rólad.
*Ha már ő elmesélte az egész történetét, örülne, ha Are is kitárulkozna. Valószínűleg hosszútábra összekötik az életüket, mint a lelkes, tiniszerelmesek, jobb, ha mindent tudnak egymásról. Legalábbis az előtörténetüket.*
*Az erő semmit sem számít. Ha nyerni akar, akkor apró termetére, gyorsaságára és ravaszságára számíthat.*
-Pedig nem ezt mondtam, csak hogy nehezebb dolgom van. Gyors vagyok ugyan, de a szárnyaimat is bármikor elkaphatják, és az az egyik legérzékenyebb pontom. És ha egy ork vagy óriás ellen kell küzdenem, sokkal nehezebben billentem ki az egyensúlyából, hogy pofára essen, és jól fejbe kínáljam a tőrömmel.
*Párszor elejti a tőrt, miközben egyensúlyozik vele, de ötödjére már legalább fél percig meg tudja tartani az ujja hegyén.*
-Még anyukámtól kaptam.
*Jegyzi meg. Egy egyszerű, díszítés nélküli darab nem túl hosszú pengével. A célnak tökéletesen megfelel. És már itt is vannak a történet kezdetén.*
-Mindent. Lássuk csak... *Hol is lehet elkezdeni egy ilyen bonyolult sztorit. Ő sem tudja, pontosan hol kezdődik a története.* Olyan ötven éve annak, hogy megszülettem fogalmam sincs hol. A szüleim gazdagok voltak, elhatározták, hogy szinte mindenre meg fognak tanítani. Botanika, biológia, antropológia... szóval mindenféle tudományba belekóstolhattam. Emellett fegyverforgatást is tanultam, de az elhanyagolható volt, főleg szabadidőmben űztem. Engedelmes, türelmes kislány voltam, a családom büszke volt rám. Én pedig vártam az időt, mikor végre eltűnhetek ebből az unalmas, giccses borzalomból, de ezt nem tehettem meg, míg tanultam. Mikor a legtöbb tanulmányommal végeztem, anya leült velem beszélgetni, hogy na, akkor most gyógynövény kereskedőt akar csinálni belőlem. Tudtam, hogy most vagy soha. Megöltem azt a vén némbert, én pedig leléptem. *Megint elejti a tőrt. Összeszedi a földről, és visszatűzi a csizmájába.* Két éve érkeztem Artheniorba. Szinte az első nap elkaptak, de nem ám az őrség. Egy diliházba akartak bedugni, de mire odaértünk rájöttek, hogy inkább mégse. Olyan volt az a pár óra, mint egy rossz álom. *Rázza a fejét.* Aztán azóta nem nagyon történt semmi. Találkoztam a szerzetessel, akit megkínoztam; két sötét férfihoz is volt szerencsém, akik Sa'Tereth útjára tereltek, ebből az egyik nekromanta volt. Azóta se hallottam felőlük. Ééééés... *Mi is volt még?* Volt az a találkozó Riennel, egy démonnal és azt hiszem a szerzetessel a szegénynegyedben. Utána találkoztam Lilith-tel, megkerestem neki egy nem e világi lényt a lánc segítségével. *Mutat a háta mögé a szárnyain lógó ékszerre.* Aztán jöttél te, letetováltalak, és innentől pedig már ismered a történetet.
*Nem rövid, és ahhoz képest, hogy azt mondta, semmi érdekes, elég sok különös dolog történt vele, amit kevesen mondhatnak el magukról.*
-Remélem kielégítő választ adtam.
*Így is sokkal többet beszélt, mint amennyit tervezett.*
-És veled mi a helyzet? Mintha valami rabszolgaságot emlegettél volna, de ennél többet nem tudom rólad.
*Ha már ő elmesélte az egész történetét, örülne, ha Are is kitárulkozna. Valószínűleg hosszútábra összekötik az életüket, mint a lelkes, tiniszerelmesek, jobb, ha mindent tudnak egymásról. Legalábbis az előtörténetüket.*
232. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 16:38:10
Üzenet elküldve: 2017-07-17 16:38:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Úgy mondod, mintha csak nyers erővel lehetne párviadalt nyerni.
*Nyilvánvalóan nem ez Idya fő erőssége, hiszen a tündéreket derékba ketté lehetne törni, mint egy száraz fagallyat. Nem, ez túlzás. Mint egy ropit.*
-Jó kis tőr. Látod, hiába valaki kétszer akkora mint te, ha azzal az aprósággal kétszer körbeugrálod, mire az megmozdul, akkor máris sutba lehet vágni a fizikai fölényt.
*Hacsak Idya nem olyan hülye, hogy birkózásba akarna kezdeni egy nálánál kétszer akkora valakivel. Talán a szárnyai segíthetnek összezavarni az ellenfelet, de ha azokat valaki megragadja, akkor talán ki is tépheti a gyönge testből. De nem, Idyara sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy hülye.
Are is éppen ezért halna szívesebben Idya keze által, ugyanis a tündérke méltó ahhoz, hogy elvegye az elf életét. Egyébként meg ha majd valamikor fordítva is történik, tehát Idya nyúlik ki, Are még mindig képes lehet majd visszahozni. Bonyolult rendszer, de működhet, ha esetleg mégis adna egy újabb esélyt a tündérkének.*
-Igen, az sosem árthat.
*Nem olyanok ők, hogy megfojtanák egymást álmukban. Az nem lenne méltó egyikőjükhöz sem, hiszen nem gyáva férgek.*
-Mindent. Kezdve az elejétől. Rólad. A korábbi életedről.
-Úgy mondod, mintha csak nyers erővel lehetne párviadalt nyerni.
*Nyilvánvalóan nem ez Idya fő erőssége, hiszen a tündéreket derékba ketté lehetne törni, mint egy száraz fagallyat. Nem, ez túlzás. Mint egy ropit.*
-Jó kis tőr. Látod, hiába valaki kétszer akkora mint te, ha azzal az aprósággal kétszer körbeugrálod, mire az megmozdul, akkor máris sutba lehet vágni a fizikai fölényt.
*Hacsak Idya nem olyan hülye, hogy birkózásba akarna kezdeni egy nálánál kétszer akkora valakivel. Talán a szárnyai segíthetnek összezavarni az ellenfelet, de ha azokat valaki megragadja, akkor talán ki is tépheti a gyönge testből. De nem, Idyara sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy hülye.
Are is éppen ezért halna szívesebben Idya keze által, ugyanis a tündérke méltó ahhoz, hogy elvegye az elf életét. Egyébként meg ha majd valamikor fordítva is történik, tehát Idya nyúlik ki, Are még mindig képes lehet majd visszahozni. Bonyolult rendszer, de működhet, ha esetleg mégis adna egy újabb esélyt a tündérkének.*
-Igen, az sosem árthat.
*Nem olyanok ők, hogy megfojtanák egymást álmukban. Az nem lenne méltó egyikőjükhöz sem, hiszen nem gyáva férgek.*
-Mindent. Kezdve az elejétől. Rólad. A korábbi életedről.
231. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 15:18:28
Üzenet elküldve: 2017-07-17 15:18:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Milyen békés dolog is az egyetértés. Nem kell magyarázkodnia, gesztikulálnia vagy kiabálnia ahhoz, hogy a másik fél csökött kis agyáig eljusson az, amit mondani szeretne. Kár, hogy Aju nem volt ennyire értelmes. Még mindig eszébe jut néha a démon lány. Hatalmas, nem e világi erő összpontosult egy halandó hüvelyben, és mégsem tudott kezdeni vele semmit. Táplálkozott, embereket evett, mégis biztosra vette, hogy ő egy teljesen tiszta lélek, akit csak az ösztönök vezetnek. Ösztönök. Ez is csak a halandók problémája lehet. Egy ilyen lény nem érdemli meg az eredar jelzőt.*
-Meglehet. *Azért most is kíváncsi lenne kettőjük csatájára. Ha nem is lenne látványos, biztosan izgalmas lenne.* Nagy hátrányt kell ledolgoznom, hogy bárki mellett labdába tudjak rúgni. Nekifutás nélkül még egy igazán erős gyomorszájon vágást sem tudok adni senkinek. Ezért is van nálam mindig ez a kicsike.
*Húzza elő csizmája szárából a tőrt. Frissen élezett és tisztított penge. Régen nem volt már alkalma használni, utoljára a nagypofájú szerzetesben mártotta meg. Hegyét az egyik kinyújtott mutatóujjára állítja, majd óvatosan elengedi. Egyensúlyozni próbálja az ujja hegyén több-kevesebb sikerrel.*
-Én is hasonlóan vélekedem, úgyhogy érezd magad megtisztelve.
*Nem sok olyan lény lenne, akitől elfogadja a halálos csapást. Nem azért, mert féli a halált. Majd pont ő! Egyszerűen nem méltók arra, hogy elvegyék az ő becses életét.*
-De. Nem árt tudni, kivel alszik együtt az ember. *Ereszt meg egy unott mosolyt.* És, mit szeretnél tudni?
*Neki egyelőre nincsenek kérdései a férfihez, de ha elkezdenek beszélgetni, remélhetőleg neki is eszébe jut néhány dolog, amiről szívesen értesülne.*
*Milyen békés dolog is az egyetértés. Nem kell magyarázkodnia, gesztikulálnia vagy kiabálnia ahhoz, hogy a másik fél csökött kis agyáig eljusson az, amit mondani szeretne. Kár, hogy Aju nem volt ennyire értelmes. Még mindig eszébe jut néha a démon lány. Hatalmas, nem e világi erő összpontosult egy halandó hüvelyben, és mégsem tudott kezdeni vele semmit. Táplálkozott, embereket evett, mégis biztosra vette, hogy ő egy teljesen tiszta lélek, akit csak az ösztönök vezetnek. Ösztönök. Ez is csak a halandók problémája lehet. Egy ilyen lény nem érdemli meg az eredar jelzőt.*
-Meglehet. *Azért most is kíváncsi lenne kettőjük csatájára. Ha nem is lenne látványos, biztosan izgalmas lenne.* Nagy hátrányt kell ledolgoznom, hogy bárki mellett labdába tudjak rúgni. Nekifutás nélkül még egy igazán erős gyomorszájon vágást sem tudok adni senkinek. Ezért is van nálam mindig ez a kicsike.
*Húzza elő csizmája szárából a tőrt. Frissen élezett és tisztított penge. Régen nem volt már alkalma használni, utoljára a nagypofájú szerzetesben mártotta meg. Hegyét az egyik kinyújtott mutatóujjára állítja, majd óvatosan elengedi. Egyensúlyozni próbálja az ujja hegyén több-kevesebb sikerrel.*
-Én is hasonlóan vélekedem, úgyhogy érezd magad megtisztelve.
*Nem sok olyan lény lenne, akitől elfogadja a halálos csapást. Nem azért, mert féli a halált. Majd pont ő! Egyszerűen nem méltók arra, hogy elvegyék az ő becses életét.*
-De. Nem árt tudni, kivel alszik együtt az ember. *Ereszt meg egy unott mosolyt.* És, mit szeretnél tudni?
*Neki egyelőre nincsenek kérdései a férfihez, de ha elkezdenek beszélgetni, remélhetőleg neki is eszébe jut néhány dolog, amiről szívesen értesülne.*
230. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 14:28:06
Üzenet elküldve: 2017-07-17 14:28:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Ahogyan én sem.
*Még az elején el is képzelt volna egy kiadós kamatyolást a tündérrel, de valahogy átlendült ezen a ponton. Egyrészről Idya levágná a kis micsodáját, másrészről meg ha egyikőjüknek sem ez kell a másiktól, akkor meg minek?*
-Pontosan!
~Tudsz te, ha akarsz.~
-És erre nem is kell semmiféle magyarázat. Ez Sa'Tereth útja. *mondja azt, amit már oly sokszor kiejtett száján.* -Jelen pillanatban nem tudnám megmondani. Úgy érzem, nagyjából azonos szintet képviselünk. Nem tartalak gyengébbnek, csak mert kisebb vagy, hiszen kicsi a bors, de erős! Minél nagyobb a dicsőség, annál nagyobb a bukás! Sosem szabad lebecsülni senkit, hiszen tudhatsz olyat, amivel fölém kerekedhetsz. Fejben meg aztán végképp egyenlő a mérleg. Talán Teysus akarja így. *neveti el magát a végén, erről is oly sokat beszélt már.*
-Egy biztos. Hősies küzdelem lesz, és ha vesznem kell, hát vesszek, hiszen nem vagyok méltó a legfelsőbb hatalomra. Viszont megtiszteltetés lesz a te kardod által halni, vagy bármid által.
*Ezt viszont totálisan őszintén mondja, hiszen ennyi minimális tiszteletet csak tanúsít a tündérke felé.*
-De, mielőtt elcsöppennénk. Azt hiszem itt az ideje, hogy jobban megismerjük egymást, nem gondolod?
*Nem holmi dolgokra kíváncsi, hanem olyanokra, amiket soha senkinek sem osztottak meg.*
-Ahogyan én sem.
*Még az elején el is képzelt volna egy kiadós kamatyolást a tündérrel, de valahogy átlendült ezen a ponton. Egyrészről Idya levágná a kis micsodáját, másrészről meg ha egyikőjüknek sem ez kell a másiktól, akkor meg minek?*
-Pontosan!
~Tudsz te, ha akarsz.~
-És erre nem is kell semmiféle magyarázat. Ez Sa'Tereth útja. *mondja azt, amit már oly sokszor kiejtett száján.* -Jelen pillanatban nem tudnám megmondani. Úgy érzem, nagyjából azonos szintet képviselünk. Nem tartalak gyengébbnek, csak mert kisebb vagy, hiszen kicsi a bors, de erős! Minél nagyobb a dicsőség, annál nagyobb a bukás! Sosem szabad lebecsülni senkit, hiszen tudhatsz olyat, amivel fölém kerekedhetsz. Fejben meg aztán végképp egyenlő a mérleg. Talán Teysus akarja így. *neveti el magát a végén, erről is oly sokat beszélt már.*
-Egy biztos. Hősies küzdelem lesz, és ha vesznem kell, hát vesszek, hiszen nem vagyok méltó a legfelsőbb hatalomra. Viszont megtiszteltetés lesz a te kardod által halni, vagy bármid által.
*Ezt viszont totálisan őszintén mondja, hiszen ennyi minimális tiszteletet csak tanúsít a tündérke felé.*
-De, mielőtt elcsöppennénk. Azt hiszem itt az ideje, hogy jobban megismerjük egymást, nem gondolod?
*Nem holmi dolgokra kíváncsi, hanem olyanokra, amiket soha senkinek sem osztottak meg.*
229. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 14:08:50
Üzenet elküldve: 2017-07-17 14:08:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Idyának is nagy megkönnyebbülés egy értelmes lénnyel beszélgetni. Nem kell kifejtenie minden kis félmondatát, épp csak a férfire pillant, és az már biztos lehet benne, hogy ugyanaz jár a fejükben. Legyen az utálat, vágy vagy bosszúszomj.*
-Nyugi! Attól nem kell tartanod, hogy félreértem a kapcsolatunkat. *Mindketten a tiszta logika szolgálatában állnak, nincs szükségük érzelmekre vagy lelki kötődésre.* Tökéletes összhangban élünk addig, míg megkövetelik az érdekeink. Ennél többet nem hogy nem remélek, nem is várok el tőlünk.
*Vigyora egyre szélesedik, ahogy a férfit hallgatja. Tisztában van a kapcsolatuk veszélyeivel, de kíváncsi volt, a másik is ugyanúgy látja-e a dolgokat.*
-Értem én! A végén csak egy maradhat. Mindketten a csúcsra törünk, és amíg csak a hegy lábánál kaparászunk, bőven jut hely mindenkinek. Viszont ahogy egyre feljebb és feljebb jutunk, lassan hullani kezdenek körülöttünk az emberek és a csúcson már csak egynek lesz hely. Vajon melyikünk lesz az?
*Még mindketten gyengék lennének egy hősi összecsapáshoz, de majd idővel méltók lesznek hozzá. Idya is bele fog kóstolni a mágiába, ha nem is olyan mélyen, mint Are, de közben a fegyverforgatást sem hanyagolja el. Kemény munka lesz felküzdeni magát, és imádni fogja kettőjük harcát.*
*Idyának is nagy megkönnyebbülés egy értelmes lénnyel beszélgetni. Nem kell kifejtenie minden kis félmondatát, épp csak a férfire pillant, és az már biztos lehet benne, hogy ugyanaz jár a fejükben. Legyen az utálat, vágy vagy bosszúszomj.*
-Nyugi! Attól nem kell tartanod, hogy félreértem a kapcsolatunkat. *Mindketten a tiszta logika szolgálatában állnak, nincs szükségük érzelmekre vagy lelki kötődésre.* Tökéletes összhangban élünk addig, míg megkövetelik az érdekeink. Ennél többet nem hogy nem remélek, nem is várok el tőlünk.
*Vigyora egyre szélesedik, ahogy a férfit hallgatja. Tisztában van a kapcsolatuk veszélyeivel, de kíváncsi volt, a másik is ugyanúgy látja-e a dolgokat.*
-Értem én! A végén csak egy maradhat. Mindketten a csúcsra törünk, és amíg csak a hegy lábánál kaparászunk, bőven jut hely mindenkinek. Viszont ahogy egyre feljebb és feljebb jutunk, lassan hullani kezdenek körülöttünk az emberek és a csúcson már csak egynek lesz hely. Vajon melyikünk lesz az?
*Még mindketten gyengék lennének egy hősi összecsapáshoz, de majd idővel méltók lesznek hozzá. Idya is bele fog kóstolni a mágiába, ha nem is olyan mélyen, mint Are, de közben a fegyverforgatást sem hanyagolja el. Kemény munka lesz felküzdeni magát, és imádni fogja kettőjük harcát.*
228. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 13:34:11
Üzenet elküldve: 2017-07-17 13:34:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Megint egyre gondolnak, és ez egyre gyakrabban fordul elő. Sosem gondolta volna, hogy miután leszállt a Wegtorenből Artheniorba tartó hajóról, ilyen társat talál magának. Mindig erre vágyott. Hogy legyen valaki, akivel noha nem szeretik egymást, de egy magasabb cél érdekében társakká lesznek.*
-Nem is hinnélek igazi Sa'Tereth hívőnek, ha nem egy eszköznek tartanál. Ne hidd, hogy te egy fikarcnyival is több vagy számomra. Csak én jobban vigyázok a vázámra, mint te a tiédre. Senki sem pótolhatatlan, ám valahol mégis. Nem mindegy, hogy az új váza milyen.
*Úgy véli ezzel mindent elmondott és nem kell részletesebben ecsetelnie.*
-Tudod te azt Idya, pontosan tudod. De ha mégsem, hát kifejtem. Idővel nem lesz szükségünk egymásra, csak útban leszünk egymásnak. Akkor pedig az egyikőnknek vesznie kell. Folytassam még, vagy most már megérted?
*Kérte Idyat, hogy nézzen a dolgok mögé és ne csak a felszínt lássa, hanem a mélyebb rétegeket is.*
-Vagy te máshogy gondolod? Ha igen, hallgatlak. Fejtsd ki.
*Megint egyre gondolnak, és ez egyre gyakrabban fordul elő. Sosem gondolta volna, hogy miután leszállt a Wegtorenből Artheniorba tartó hajóról, ilyen társat talál magának. Mindig erre vágyott. Hogy legyen valaki, akivel noha nem szeretik egymást, de egy magasabb cél érdekében társakká lesznek.*
-Nem is hinnélek igazi Sa'Tereth hívőnek, ha nem egy eszköznek tartanál. Ne hidd, hogy te egy fikarcnyival is több vagy számomra. Csak én jobban vigyázok a vázámra, mint te a tiédre. Senki sem pótolhatatlan, ám valahol mégis. Nem mindegy, hogy az új váza milyen.
*Úgy véli ezzel mindent elmondott és nem kell részletesebben ecsetelnie.*
-Tudod te azt Idya, pontosan tudod. De ha mégsem, hát kifejtem. Idővel nem lesz szükségünk egymásra, csak útban leszünk egymásnak. Akkor pedig az egyikőnknek vesznie kell. Folytassam még, vagy most már megérted?
*Kérte Idyat, hogy nézzen a dolgok mögé és ne csak a felszínt lássa, hanem a mélyebb rétegeket is.*
-Vagy te máshogy gondolod? Ha igen, hallgatlak. Fejtsd ki.
227. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 11:06:10
Üzenet elküldve: 2017-07-17 11:06:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Idyának aztán annyi ideje van, amennyit akar. Lassan minden betervezett programon túl lesz, és nem lesz más dolga, mint élvezni az élet sötét oldalát.*
-Nem is az idő miatt...
*Nem fejezi be a mondatot, Are megteszi helyette is, miszerint mindenkinek egy lehetősége van. De ettől teljesen függetlenül is csak egy esélyt adna a lánynak. Ha a férfi hatokat is képes lenne azzal tölteni, hogy meggyőzze, milyen jó velük lenni, hát csak tessék, lelke rajta. Ő ugyan meg nem mozdul azért, hogy Riennek jó legyen. Nagylány már, el tudja dönteni, mit akar.*
-Velünk? *Húzza fel a szemöldökét. Kezd nyálas, romantikus hangulatot venni a beszélgetés. Végighallgatja a sok összehordott humbugot, majd jobb híján csak egy széles vigyor jelenik meg az arcán.* Igen, ez határozottan én vagyok. *Dönti le a buksiját felhúzott térdeire, arcával a mágus felé fordul.* Előtted nem kell megjátszanom semmit. Őszinte lehetek veled anélkül, hogy a városőrökhöz vagy dilidokihoz szaladnál. Ez kedves, de gondolom te is tisztában vagy azzal, hogy ez számomra semmit nem jelent. Egy eszköz vagy. Egy díszes váza, amit szívesen elnézegetek a szobámban ücsörögve, ha eltörne, sajnálnám, de bármikor vehetnék egy újat.
*Milyen aranyos kis történet.*
-Mit értesz pontosan veszélyes alatt?
*Ritkán kérdez vissza azért, mert nem értett valamit, de most ez a helyzet. Veszélyesek ők így is, nem érti, mire gondol pontosan Are.*
*Idyának aztán annyi ideje van, amennyit akar. Lassan minden betervezett programon túl lesz, és nem lesz más dolga, mint élvezni az élet sötét oldalát.*
-Nem is az idő miatt...
*Nem fejezi be a mondatot, Are megteszi helyette is, miszerint mindenkinek egy lehetősége van. De ettől teljesen függetlenül is csak egy esélyt adna a lánynak. Ha a férfi hatokat is képes lenne azzal tölteni, hogy meggyőzze, milyen jó velük lenni, hát csak tessék, lelke rajta. Ő ugyan meg nem mozdul azért, hogy Riennek jó legyen. Nagylány már, el tudja dönteni, mit akar.*
-Velünk? *Húzza fel a szemöldökét. Kezd nyálas, romantikus hangulatot venni a beszélgetés. Végighallgatja a sok összehordott humbugot, majd jobb híján csak egy széles vigyor jelenik meg az arcán.* Igen, ez határozottan én vagyok. *Dönti le a buksiját felhúzott térdeire, arcával a mágus felé fordul.* Előtted nem kell megjátszanom semmit. Őszinte lehetek veled anélkül, hogy a városőrökhöz vagy dilidokihoz szaladnál. Ez kedves, de gondolom te is tisztában vagy azzal, hogy ez számomra semmit nem jelent. Egy eszköz vagy. Egy díszes váza, amit szívesen elnézegetek a szobámban ücsörögve, ha eltörne, sajnálnám, de bármikor vehetnék egy újat.
*Milyen aranyos kis történet.*
-Mit értesz pontosan veszélyes alatt?
*Ritkán kérdez vissza azért, mert nem értett valamit, de most ez a helyzet. Veszélyesek ők így is, nem érti, mire gondol pontosan Are.*
226. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 10:37:17
Üzenet elküldve: 2017-07-17 10:37:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Ezekben sem Are, sem Idya nem szenved hátrányt, többek között ezért is jó, hogy mindketten ugyanazt a tábort erősítik.*
-Nem mintha nem érnénk rá. *pillant a tündérre kicsit azt fejezve ki, hogy hová rohansz?* -De itt nem az időről van szó, hanem arról, amit már mondtam. *sóhajt.* -A sötét oldal csak egyszer nyitja meg kapuit. Többször nem.
*Nem úgy, mint az a bolond nőszemély, aki a szeretetet és a békességet hirdeti. Kicsit észreveszi magát Idya keze nyomán, ugyanis egyre több időt fordít Sa'Terethre, holott neki ott van Teysus is.*
-A folytatás már lehet, hogy nem fog annyira. Rólunk kérdeztem őt. Kettőnkről. *mutat előbb magára, majd a tündérre.* -Hogy mi lesz velünk. Azaz persze úgy kérdeztem, hogy van egy lány, akit ismerek és elég jó viszont ápolunk. A jóslat szerint kitartásom kifizetődik majd. Azt is mondta, hogy a hölgy nem egy átlagos valaki lesz, aki ágyba hozza a reggelit és királykisasszonyként él. Furcsa, de félnem kellene tőled. *mosolyodik el szélesen.* -Ahhoz, hogy közelebb kerülj hozzám. Idya... ez a jóslat, amiket mondott... egyértelműen rólad szólt. Noha nem hiszek alapból az ilyeneknek és feltételezem, hogy a jós csak azt szajkózza vissza, amit hallani akarsz, de. *emeli meg mutató ujját.* -Mivan, ha mégsem? *kérdezi hosszan elnyújtva, szemeit nem veszi le Idyaéról.* -Mivan akkor, ha annyira közel kerülünk egymáshoz, hogy az már veszélyessé válik. Ne elsősorban a testi kapcsolatra gondolj, azt most hagyjuk ki ebből. Nézz a dolgok mögé! Nézz mélyen magadba és mondd azt, hogy egy kicsit sem érdekellek téged!
*Ezekben sem Are, sem Idya nem szenved hátrányt, többek között ezért is jó, hogy mindketten ugyanazt a tábort erősítik.*
-Nem mintha nem érnénk rá. *pillant a tündérre kicsit azt fejezve ki, hogy hová rohansz?* -De itt nem az időről van szó, hanem arról, amit már mondtam. *sóhajt.* -A sötét oldal csak egyszer nyitja meg kapuit. Többször nem.
*Nem úgy, mint az a bolond nőszemély, aki a szeretetet és a békességet hirdeti. Kicsit észreveszi magát Idya keze nyomán, ugyanis egyre több időt fordít Sa'Terethre, holott neki ott van Teysus is.*
-A folytatás már lehet, hogy nem fog annyira. Rólunk kérdeztem őt. Kettőnkről. *mutat előbb magára, majd a tündérre.* -Hogy mi lesz velünk. Azaz persze úgy kérdeztem, hogy van egy lány, akit ismerek és elég jó viszont ápolunk. A jóslat szerint kitartásom kifizetődik majd. Azt is mondta, hogy a hölgy nem egy átlagos valaki lesz, aki ágyba hozza a reggelit és királykisasszonyként él. Furcsa, de félnem kellene tőled. *mosolyodik el szélesen.* -Ahhoz, hogy közelebb kerülj hozzám. Idya... ez a jóslat, amiket mondott... egyértelműen rólad szólt. Noha nem hiszek alapból az ilyeneknek és feltételezem, hogy a jós csak azt szajkózza vissza, amit hallani akarsz, de. *emeli meg mutató ujját.* -Mivan, ha mégsem? *kérdezi hosszan elnyújtva, szemeit nem veszi le Idyaéról.* -Mivan akkor, ha annyira közel kerülünk egymáshoz, hogy az már veszélyessé válik. Ne elsősorban a testi kapcsolatra gondolj, azt most hagyjuk ki ebből. Nézz a dolgok mögé! Nézz mélyen magadba és mondd azt, hogy egy kicsit sem érdekellek téged!
225. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 09:10:53
Üzenet elküldve: 2017-07-17 09:10:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Bármit megtehetünk. *Ez így van. Csak jó kommunikációs készségre, és meggyőző érvekre van szükségük, és bárkit a kisujjuk köré csavarhatnak.* Csak kérdés, megéri-e a macerát. Semmi kedvem egy hisztis kislány kegyeiért teperni csak azért, hogy aztán pár nappal később ott is hagyjon minket a fenébe. Vagy meggyőzzük az éjszaka folyamán, vagy nem, több időt nem vagyok hajlandó rá szánni.
*Már így is rengeteget pazarolt csak arra, hogy Rien féljen tőle. Nem ez volt e terv, teljesen véletlenül alakult így, de ha már, akkor kihasználja.
A mágiahasználathoz nem nagyon tud hozzászólni, nem is erőlteti meg magát. Gondolkodott már azon, hogy maga is aláveti magát a mágia csábításának, hogy Sa'Tereth varázslatokat tanítson neki, ezzel is segítve az útját, de egyelőre nem tart ott, hogy komolyabb lépéseket tegyen az ügyben. Majd ha lesz pár nap nyugalma, se munka, se utazás, és pláne nem Nori, akkor majd talán...*
-Jól kezdődik. *Húzza el a száját a kártyákat hallva. Óvatosan telepszik a férfi mellé, szárnyait a hátára csapja, óvatosan dől neki az érdes falfelületnek.* Na, és mit tudtál meg rólam?
*Kérdezi hitetlenül, kaján mosollyal az arcán. Sosem hitt az efféle szemfényvesztésben. Ha véletlenül mondott is olyan a gyerek, amiből Are rá asszociálhatott, az valószínűleg pusztán a véletlen műve.*
-Bármit megtehetünk. *Ez így van. Csak jó kommunikációs készségre, és meggyőző érvekre van szükségük, és bárkit a kisujjuk köré csavarhatnak.* Csak kérdés, megéri-e a macerát. Semmi kedvem egy hisztis kislány kegyeiért teperni csak azért, hogy aztán pár nappal később ott is hagyjon minket a fenébe. Vagy meggyőzzük az éjszaka folyamán, vagy nem, több időt nem vagyok hajlandó rá szánni.
*Már így is rengeteget pazarolt csak arra, hogy Rien féljen tőle. Nem ez volt e terv, teljesen véletlenül alakult így, de ha már, akkor kihasználja.
A mágiahasználathoz nem nagyon tud hozzászólni, nem is erőlteti meg magát. Gondolkodott már azon, hogy maga is aláveti magát a mágia csábításának, hogy Sa'Tereth varázslatokat tanítson neki, ezzel is segítve az útját, de egyelőre nem tart ott, hogy komolyabb lépéseket tegyen az ügyben. Majd ha lesz pár nap nyugalma, se munka, se utazás, és pláne nem Nori, akkor majd talán...*
-Jól kezdődik. *Húzza el a száját a kártyákat hallva. Óvatosan telepszik a férfi mellé, szárnyait a hátára csapja, óvatosan dől neki az érdes falfelületnek.* Na, és mit tudtál meg rólam?
*Kérdezi hitetlenül, kaján mosollyal az arcán. Sosem hitt az efféle szemfényvesztésben. Ha véletlenül mondott is olyan a gyerek, amiből Are rá asszociálhatott, az valószínűleg pusztán a véletlen műve.*
224. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-17 06:51:34
Üzenet elküldve: 2017-07-17 06:51:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Sejtette, hogy Idya ezt fogja mondani, hiszen általában egy rúgóra jár az agyuk.*
-Még ezt is megfordíthatjuk. *morfondírozik.* -Ha elérjük, hogy Rien csak ránk koncentráljon, akkor ezt a... Cliont könnyen magával ránthatja. Befolyásolás alatt befolyásolni. Hiszen ha Clion szőke herceget játszik, akkor követni fogja Rient.
*Meglepően sok szó esik Rienről. Are is és Idya is tudja, hogy jó szövetséges lehet, ugyanis érezhetően megvan benne az a plusz. Még ha egyelőre nem is annyira, mint kellene, majd fejlődik.
Idya legalább kimondja, hogy tudja. Igaz szavai kicsit színtelenül koppannak a raktár padlózatán.*
-Ezt neked kell tudnod.
*Rákérdezhetne a mintára, de tényleg nem érdekli, rábízza magát a tündérre.
Mintha erről a Namos házról hallott volna, legalábbis futólag. Elvileg ott tanyázik Lanawin egyik legerősebb varázslója.*
-Hallomásból már értesültem erről. Mágus tanoda... *fut végig az arcán egy erős undor.* -Balgaság. Minél több felé szakítják a mágiát és minél több személy táplálkozik belőle, annál többen lesznek, akik potenciális veszélyt jelentenek a mestereknek. Egy személybe kell, hogy összpontosuljon a mágia, különösen a szakrális. Ott van például a mágustorony vénje, Abogr. Érezhető, hogy ereje messze meghaladja egy átlagos halandóét. Valaki megveti, hogy tudásának egészét sosem tanítja, csupán néhány morzsát hint el a feltörekvő mágusoknak. Én viszont azt mondom, helyesen cselekszik.
*Kicsit elkanyarodott a főbb témától, nem is tervez nagyon hosszas kirándulást tenni a mellékúton.*
-Kártyavetés. *mondja, majd akkor folytatja, mikor Idya helyet foglal mellette.* -Találkoztam egy turbános jóssal, az én szememben gyermekkel. Jósoltattam vele, ha már ingyen volt. Egész érdekes dolgokat tárt fel előttem. Azt hiszem, rólad szóltak ezek. *néz bele mélyen a fekete bogárszemekbe.*
*Sejtette, hogy Idya ezt fogja mondani, hiszen általában egy rúgóra jár az agyuk.*
-Még ezt is megfordíthatjuk. *morfondírozik.* -Ha elérjük, hogy Rien csak ránk koncentráljon, akkor ezt a... Cliont könnyen magával ránthatja. Befolyásolás alatt befolyásolni. Hiszen ha Clion szőke herceget játszik, akkor követni fogja Rient.
*Meglepően sok szó esik Rienről. Are is és Idya is tudja, hogy jó szövetséges lehet, ugyanis érezhetően megvan benne az a plusz. Még ha egyelőre nem is annyira, mint kellene, majd fejlődik.
Idya legalább kimondja, hogy tudja. Igaz szavai kicsit színtelenül koppannak a raktár padlózatán.*
-Ezt neked kell tudnod.
*Rákérdezhetne a mintára, de tényleg nem érdekli, rábízza magát a tündérre.
Mintha erről a Namos házról hallott volna, legalábbis futólag. Elvileg ott tanyázik Lanawin egyik legerősebb varázslója.*
-Hallomásból már értesültem erről. Mágus tanoda... *fut végig az arcán egy erős undor.* -Balgaság. Minél több felé szakítják a mágiát és minél több személy táplálkozik belőle, annál többen lesznek, akik potenciális veszélyt jelentenek a mestereknek. Egy személybe kell, hogy összpontosuljon a mágia, különösen a szakrális. Ott van például a mágustorony vénje, Abogr. Érezhető, hogy ereje messze meghaladja egy átlagos halandóét. Valaki megveti, hogy tudásának egészét sosem tanítja, csupán néhány morzsát hint el a feltörekvő mágusoknak. Én viszont azt mondom, helyesen cselekszik.
*Kicsit elkanyarodott a főbb témától, nem is tervez nagyon hosszas kirándulást tenni a mellékúton.*
-Kártyavetés. *mondja, majd akkor folytatja, mikor Idya helyet foglal mellette.* -Találkoztam egy turbános jóssal, az én szememben gyermekkel. Jósoltattam vele, ha már ingyen volt. Egész érdekes dolgokat tárt fel előttem. Azt hiszem, rólad szóltak ezek. *néz bele mélyen a fekete bogárszemekbe.*
223. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-16 20:06:11
Üzenet elküldve: 2017-07-16 20:06:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Az is megoldás. *Bólint. Ő is számba vette már, hogy a Clion gyereket is elcsábítsák.* De nem hiszem, hogy vevők lennének rá, legalábbis a hollós fickó. Rien befolyásolható, és volt vele egy egész estém beszélgetni. Szinte a tenyeremből evett. Clion vagy kicsoda viszont egy önjelölt hősnek tűnik, aki bele van habarodva a lányba, és küldetésének érzi megmenteni tőlünk.
*Nincs is rosszabb drog a szerelemnél. Őrültségekre készteti az embert, és csak akkor jön rá, mekkora baromságot csinált, mikor már késő lesz.*
-Tudom. *Már megint kezdi a kioktatást. Idya csak forgatja a szemeit. Természetesen tisztában van azzal, mire lehet képes a szerzetes, de Are nincs tisztában azzal, ami kettőjük között történt. Nem valószínű, hogy utánuk ered, és megöli őket.*
-Majd a találkozó után azt is megejtjük. Ha Rien is megkapja a mintáját, nem szeretnék kétszer nekiállni, egyszerre letudlak mindkettőtöket. Így is lesz bajom a takarítással.
*Biztosabb, ha itt csinálják, ahol senki sem zavarja őket, de ez azzal jár, hogy neki is kell utána feltakarítania a vért a földről.*
-Nem hiszem, hogy találkozni fogsz. Semmi közöm hozzá, ha útjaink keresztezik is egymást, azt pusztán a véletlen műve. Viszont a Namos házban elvileg megtalálhatod. *Nem tud róla sokat, és azt a kevés információt sem érzi nagy titoknak. Mégis miért tartaná titokban, ha egyik kegyeltje profitálhat belőle. Kegyelt. Ez is milyen sokat mondó, gyönyörű szó, nem is örülne neki a férfi, ha ezt mondaná neki.* Úgy tudom, ott valami mágus tanoda vagy mi a fene működik.
*Nem félti Arét, tud vigyázni magára, de ha tényleg meglátogatná a férfit, ne érje váratlanul, ha tíz mágus robbantja rá a házat.*
-Milyen jóslatban? *Pillant fel kíváncsian.* Hiszek az égiek jeleiben, és a saját megérzéseimben, de se a kártyavetés, se a kristálygömbös humbug nem hat meg. Csak nem hallottál valami érdekeset?
*Beszélgetés közben körbe-körbe sétált a kis helyiségben, rótta a köröket, hogy ne zsibbadjon el. A mondata végén, éppen mikor a mágus mellé ért, letelepszik mellé, hátát a falnak veti.*
-Az is megoldás. *Bólint. Ő is számba vette már, hogy a Clion gyereket is elcsábítsák.* De nem hiszem, hogy vevők lennének rá, legalábbis a hollós fickó. Rien befolyásolható, és volt vele egy egész estém beszélgetni. Szinte a tenyeremből evett. Clion vagy kicsoda viszont egy önjelölt hősnek tűnik, aki bele van habarodva a lányba, és küldetésének érzi megmenteni tőlünk.
*Nincs is rosszabb drog a szerelemnél. Őrültségekre készteti az embert, és csak akkor jön rá, mekkora baromságot csinált, mikor már késő lesz.*
-Tudom. *Már megint kezdi a kioktatást. Idya csak forgatja a szemeit. Természetesen tisztában van azzal, mire lehet képes a szerzetes, de Are nincs tisztában azzal, ami kettőjük között történt. Nem valószínű, hogy utánuk ered, és megöli őket.*
-Majd a találkozó után azt is megejtjük. Ha Rien is megkapja a mintáját, nem szeretnék kétszer nekiállni, egyszerre letudlak mindkettőtöket. Így is lesz bajom a takarítással.
*Biztosabb, ha itt csinálják, ahol senki sem zavarja őket, de ez azzal jár, hogy neki is kell utána feltakarítania a vért a földről.*
-Nem hiszem, hogy találkozni fogsz. Semmi közöm hozzá, ha útjaink keresztezik is egymást, azt pusztán a véletlen műve. Viszont a Namos házban elvileg megtalálhatod. *Nem tud róla sokat, és azt a kevés információt sem érzi nagy titoknak. Mégis miért tartaná titokban, ha egyik kegyeltje profitálhat belőle. Kegyelt. Ez is milyen sokat mondó, gyönyörű szó, nem is örülne neki a férfi, ha ezt mondaná neki.* Úgy tudom, ott valami mágus tanoda vagy mi a fene működik.
*Nem félti Arét, tud vigyázni magára, de ha tényleg meglátogatná a férfit, ne érje váratlanul, ha tíz mágus robbantja rá a házat.*
-Milyen jóslatban? *Pillant fel kíváncsian.* Hiszek az égiek jeleiben, és a saját megérzéseimben, de se a kártyavetés, se a kristálygömbös humbug nem hat meg. Csak nem hallottál valami érdekeset?
*Beszélgetés közben körbe-körbe sétált a kis helyiségben, rótta a köröket, hogy ne zsibbadjon el. A mondata végén, éppen mikor a mágus mellé ért, letelepszik mellé, hátát a falnak veti.*
222. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-16 18:29:39
Üzenet elküldve: 2017-07-16 18:29:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Kárhozottak leszünk!//
*Mindkét mélységi tisztában lehet azzal, hogy nem értik meg egymást igazán. Beszélgetnek, teszik a szépet, néha még egy-egy mosoly is felvillan, de csak a látszat kedvéért. Sernowey sem zárta szívébe Wae-t, és biztos benne, hogy ez a nem létező szeretet kölcsönös. Csak gondolkodnak, de nem nyelvelnek. Kormosunk sem mondja ki minden egyes gondolatát, ezzel megelőzve a nézeteltéréseket. Az viszont bizonyos, hogyha parancsolgatna is a hajón, amit egy idő után fog is, akkor sem a mélységi nőstényeknek tenné. Van benne egyfajta tisztelet fajtársai nőnemű tagjai iránt. Őket nem gályázásra tervezte az ég, hanem uralkodásra, nem ő lesz az, aki bárkire is feladatot ró ki.*
-Megértelek. Én sem maradnék másért a szárazföldön, de valamiből meg kell élni.
*Remélhetőleg nem fognak idáig fajulni a dolgok. Mégis csak egy kikötőben van, ahol naponta több tíz hajó fordul meg tiszteket keresve. Mielőtt folytatnák az eszmecserét, szeretne végre ismét a friss levegőn lenni, úgyhogy, ha a lány nem tiltakozik, elindul kifelé.*
-Én is idefenn születtem.
*Jegyzi meg csak úgy mellékesen, mikor kiérnek a fogadóból.* Eddigi tapasztalataim szerint a mélységben születettek gyakran lenézik a földieket, nem értem, miért. Mi csak talpraesettebbek és életrevalóbbak vagyunk. Nem hunyorgunk napfényben, és nem ijedünk meg egy lepárlótól, vagy szekértől, mert már láttunk olyat.
*Forgatja a szemeit. Sosem értette, miért vág fel valaki azzal, hogy a föld alatt született. Ha ott is marad, akkor rendben, de ha kijön a felszínre, és itt él, akkor bizony feldughatja magának a születésének helyét.*
-Nincs ám messze a torony, szerintem maximum egy óra gyalog. Attól függ, eltévedünk-e a negyedben kóvályogva.
*Még nem ismeri ki magát tökéletesen a környéken, de ketten csak eltalálnak egy olyan helyre, amiről mindketten tudják, hogy nagyjából merre van.*
*Mindkét mélységi tisztában lehet azzal, hogy nem értik meg egymást igazán. Beszélgetnek, teszik a szépet, néha még egy-egy mosoly is felvillan, de csak a látszat kedvéért. Sernowey sem zárta szívébe Wae-t, és biztos benne, hogy ez a nem létező szeretet kölcsönös. Csak gondolkodnak, de nem nyelvelnek. Kormosunk sem mondja ki minden egyes gondolatát, ezzel megelőzve a nézeteltéréseket. Az viszont bizonyos, hogyha parancsolgatna is a hajón, amit egy idő után fog is, akkor sem a mélységi nőstényeknek tenné. Van benne egyfajta tisztelet fajtársai nőnemű tagjai iránt. Őket nem gályázásra tervezte az ég, hanem uralkodásra, nem ő lesz az, aki bárkire is feladatot ró ki.*
-Megértelek. Én sem maradnék másért a szárazföldön, de valamiből meg kell élni.
*Remélhetőleg nem fognak idáig fajulni a dolgok. Mégis csak egy kikötőben van, ahol naponta több tíz hajó fordul meg tiszteket keresve. Mielőtt folytatnák az eszmecserét, szeretne végre ismét a friss levegőn lenni, úgyhogy, ha a lány nem tiltakozik, elindul kifelé.*
-Én is idefenn születtem.
*Jegyzi meg csak úgy mellékesen, mikor kiérnek a fogadóból.* Eddigi tapasztalataim szerint a mélységben születettek gyakran lenézik a földieket, nem értem, miért. Mi csak talpraesettebbek és életrevalóbbak vagyunk. Nem hunyorgunk napfényben, és nem ijedünk meg egy lepárlótól, vagy szekértől, mert már láttunk olyat.
*Forgatja a szemeit. Sosem értette, miért vág fel valaki azzal, hogy a föld alatt született. Ha ott is marad, akkor rendben, de ha kijön a felszínre, és itt él, akkor bizony feldughatja magának a születésének helyét.*
-Nincs ám messze a torony, szerintem maximum egy óra gyalog. Attól függ, eltévedünk-e a negyedben kóvályogva.
*Még nem ismeri ki magát tökéletesen a környéken, de ketten csak eltalálnak egy olyan helyre, amiről mindketten tudják, hogy nagyjából merre van.*
221. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2017-07-16 18:18:43
Üzenet elküldve: 2017-07-16 18:18:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Jó ötlet. *bólogat serényen. Nincs ellenére egy kis nyaktekerés, bár kérdés, hogy egy kis sértődésért megéri e kioltani egy potenciális Sa'Tereth hívő életét.*
-Vagy esélyt adunk nekik, hogy bebizonyítsák hűségüket és elkötelezettségüket felénk.
*Nem véletlenül beszél többesszámban, ugyanis ha tegyük fel Idya úgymond a góré, akkor Are egyértelműen a jobbkeze és legfőbb társa.*
-Nagy mágus? *húzza fel szemöldökét.* -Jó-jó... ámbár nem árt óvatosnak lenni az ilyenekkel. Tudom, mire képesek az ilyenek. Megölhet mindkettőnket. *pillant a tündérre kíváncsian, hogy hogyan reagál erre. Nyilván Idya tisztában van azzal, hogy mekkora hatalom sűrűsödhet egy erős mágus kezébe. Játszi könnyedséggel szerelheti le mindkettejüket.*
-Már alig várom. *vigyorog. Ő aztán nem bánja, hogy Idya mivel billogozza meg.* -Szívesen találkoznék ezzel a te szerzetes barátoddal egyszer.
*Felcsigázta a valaki, mivel potenciális ellenfelet lát benne. Mágus a mágus ellen, elementáris mágia a szakrális ellen, vagy nem. Persze Are még nem nagy szám, így egy erős mágus simán lepipálja, de ilyen lelkesedéssel és intenzitással hamarosan meglesz munkája gyümölcse.*
-Mondd, hiszel a jóslásban?
-Jó ötlet. *bólogat serényen. Nincs ellenére egy kis nyaktekerés, bár kérdés, hogy egy kis sértődésért megéri e kioltani egy potenciális Sa'Tereth hívő életét.*
-Vagy esélyt adunk nekik, hogy bebizonyítsák hűségüket és elkötelezettségüket felénk.
*Nem véletlenül beszél többesszámban, ugyanis ha tegyük fel Idya úgymond a góré, akkor Are egyértelműen a jobbkeze és legfőbb társa.*
-Nagy mágus? *húzza fel szemöldökét.* -Jó-jó... ámbár nem árt óvatosnak lenni az ilyenekkel. Tudom, mire képesek az ilyenek. Megölhet mindkettőnket. *pillant a tündérre kíváncsian, hogy hogyan reagál erre. Nyilván Idya tisztában van azzal, hogy mekkora hatalom sűrűsödhet egy erős mágus kezébe. Játszi könnyedséggel szerelheti le mindkettejüket.*
-Már alig várom. *vigyorog. Ő aztán nem bánja, hogy Idya mivel billogozza meg.* -Szívesen találkoznék ezzel a te szerzetes barátoddal egyszer.
*Felcsigázta a valaki, mivel potenciális ellenfelet lát benne. Mágus a mágus ellen, elementáris mágia a szakrális ellen, vagy nem. Persze Are még nem nagy szám, így egy erős mágus simán lepipálja, de ilyen lelkesedéssel és intenzitással hamarosan meglesz munkája gyümölcse.*
-Mondd, hiszel a jóslásban?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1660-1679