Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |
2001. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-16 23:08:04
Üzenet elküldve: 2026-07-16 23:08:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*A történések egészen gyorsan eszkalálódnak. A nő először azt hiszi szellemet lát, kezében megszorul a fakanál. Bár biztosra merte volna venni, akik a tengeren vesznek el, azoknak a lelke is ott ragad, egészen pontosan a hajón – úgy, ahogy Niall mesélte neki annak idején-, ám a férfi azt is megígérte egyik borgőzös pillanatukban, hogy még a halálban sem hagyja el soha, így a fél-elf most egészen bizonytalanul ácsorog a tűzhely mellett, összeszűkülő szemekkel hunyorogva szeretője irányába.
Nem áll tőle messze, hogy odadobja a fakanalat, egyenesen a másikhoz vágja, megbizonyosodva arról, szilárd testen csapódna az eszköz, ám a mögötte hitetlenkedő sikollyal méltatlankodó boszorka elég racionális visszaigazolás a tényről, miszerint vagy ketten hallucinálnak -illetve szellemet látnak-, vagy Niall valóban előbb kötött ki.
És mivel az előbbire egészen elenyésző esélyt lát, így az utóbbinak hisz.
A tűz pattog, a leves vidáman pöfékeli vízgyöngyeit egyre csak a felszínre, Norileina a sarokban kuporog, Niall meg a küszöbön toporog. Az pillanatot ettől függetlenül a sebesen becsámpázó macska koronázza meg, aki pillanatokon belül már gazdája lábszárát igyekszik vigasztalóan lefejelgetni.
Delrayne csak áll a tűzhelynél, mint egy rakás szerencsétlenség, leforrázva, tehetetlenül. Majd hirtelen, nem várt mód tör ki belőle a nevetés.
Karakteridegennek hat a szájából. Talán még Niall sem hallhatta nevetni, legtöbbször csak az a különös, kizárólag szájon megjelenő mosolyt sikerült kicsalnia. Most azonban kacag, olyan jóízűen, hogy még a könnye is kicsordul.
Jó pár levegővétel után tud csak csillapodni, azt is csak annyira, hogy megerőltesse magát és abbahagyja a nevetést. Ujjaival kimorzsolja a könnyeket a szemeiből, a festéket kisujjainak begyeivel húzza el szemzugaiban, így javítva ki az esetleges megfolyást, végül megszívva az orrát ingatja meg a fejét szórakozottan.*
-Noha, ki hitte volna, az istenek útjai kifürkészhetetlenek!
*Fejével Niall felé int, így invitálva bentebb, kezével szelíden int az ablakpárkány beülőjének irányába, majd ugyanazt a kezét Nori felé nyújtja, így igyekezve felsegíteni őt a földről.*
-Egészen mókás. Te, halálra rémíted őt -*a lány felé koppint mutatóujjával a levegőbe, majd ugyanazzal a mozdulattal a matróz felé int.*-Ő pedig halálra rémít téged. Egy valami azonban közös bennetek… úgy tűnik mindketten kedvelitek a macskákat. Ne ülj no a földön, nem esik bántódásod, vendég vagy, minden vendégnek járó joggal. Adj a bajszosnak inkább egy-két kagylót, biztosan örülne neki.
*Maradt még elég a mosólavorba, azt kínálja a lány irányába. Végül ő maga visszalép a leveshez, hogy némi ízesítés után lefedhesse azt. Közel a tűzhöz, a kettő között áll meg, hol az egyikre, hol a másikra pillant, tekintete végül megállapodik a tengerészen.*
-Meglepődtünk. -*nyugtázza szelíden.*- Most hajóztál ki, történt valami? Rossz volt a szél?
*Eközben üres tálba vizet mer a macskának, le is teszi a földre, a sarok felé, hogy ne legyen láb alatt. Nem firtatja egyelőre, honnan ismeri az egyik a másikat, úgy véli, időt kell adni Norinak, hogy megbékéljen a helyzettel, vagy meghozza neki a várt békét, nyugalmat a halkan dörcögő jószág.*
*A történések egészen gyorsan eszkalálódnak. A nő először azt hiszi szellemet lát, kezében megszorul a fakanál. Bár biztosra merte volna venni, akik a tengeren vesznek el, azoknak a lelke is ott ragad, egészen pontosan a hajón – úgy, ahogy Niall mesélte neki annak idején-, ám a férfi azt is megígérte egyik borgőzös pillanatukban, hogy még a halálban sem hagyja el soha, így a fél-elf most egészen bizonytalanul ácsorog a tűzhely mellett, összeszűkülő szemekkel hunyorogva szeretője irányába.
Nem áll tőle messze, hogy odadobja a fakanalat, egyenesen a másikhoz vágja, megbizonyosodva arról, szilárd testen csapódna az eszköz, ám a mögötte hitetlenkedő sikollyal méltatlankodó boszorka elég racionális visszaigazolás a tényről, miszerint vagy ketten hallucinálnak -illetve szellemet látnak-, vagy Niall valóban előbb kötött ki.
És mivel az előbbire egészen elenyésző esélyt lát, így az utóbbinak hisz.
A tűz pattog, a leves vidáman pöfékeli vízgyöngyeit egyre csak a felszínre, Norileina a sarokban kuporog, Niall meg a küszöbön toporog. Az pillanatot ettől függetlenül a sebesen becsámpázó macska koronázza meg, aki pillanatokon belül már gazdája lábszárát igyekszik vigasztalóan lefejelgetni.
Delrayne csak áll a tűzhelynél, mint egy rakás szerencsétlenség, leforrázva, tehetetlenül. Majd hirtelen, nem várt mód tör ki belőle a nevetés.
Karakteridegennek hat a szájából. Talán még Niall sem hallhatta nevetni, legtöbbször csak az a különös, kizárólag szájon megjelenő mosolyt sikerült kicsalnia. Most azonban kacag, olyan jóízűen, hogy még a könnye is kicsordul.
Jó pár levegővétel után tud csak csillapodni, azt is csak annyira, hogy megerőltesse magát és abbahagyja a nevetést. Ujjaival kimorzsolja a könnyeket a szemeiből, a festéket kisujjainak begyeivel húzza el szemzugaiban, így javítva ki az esetleges megfolyást, végül megszívva az orrát ingatja meg a fejét szórakozottan.*
-Noha, ki hitte volna, az istenek útjai kifürkészhetetlenek!
*Fejével Niall felé int, így invitálva bentebb, kezével szelíden int az ablakpárkány beülőjének irányába, majd ugyanazt a kezét Nori felé nyújtja, így igyekezve felsegíteni őt a földről.*
-Egészen mókás. Te, halálra rémíted őt -*a lány felé koppint mutatóujjával a levegőbe, majd ugyanazzal a mozdulattal a matróz felé int.*-Ő pedig halálra rémít téged. Egy valami azonban közös bennetek… úgy tűnik mindketten kedvelitek a macskákat. Ne ülj no a földön, nem esik bántódásod, vendég vagy, minden vendégnek járó joggal. Adj a bajszosnak inkább egy-két kagylót, biztosan örülne neki.
*Maradt még elég a mosólavorba, azt kínálja a lány irányába. Végül ő maga visszalép a leveshez, hogy némi ízesítés után lefedhesse azt. Közel a tűzhöz, a kettő között áll meg, hol az egyikre, hol a másikra pillant, tekintete végül megállapodik a tengerészen.*
-Meglepődtünk. -*nyugtázza szelíden.*- Most hajóztál ki, történt valami? Rossz volt a szél?
*Eközben üres tálba vizet mer a macskának, le is teszi a földre, a sarok felé, hogy ne legyen láb alatt. Nem firtatja egyelőre, honnan ismeri az egyik a másikat, úgy véli, időt kell adni Norinak, hogy megbékéljen a helyzettel, vagy meghozza neki a várt békét, nyugalmat a halkan dörcögő jószág.*
2000. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-16 05:01:06
Üzenet elküldve: 2026-07-16 05:01:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Ahogy belép, a legelső ami eljut hozzá, az a forrásban lévő fűszeres lé illata. Gondolkoznia sem kell, azonnal tudja, mit érez – kikötőiként már rengetegszer evett kagylót, és bármikor felismerné a jellegzetes aromát. Ez az illat azonnal az otthonosság képzetét idézi elő elméjében, ami csak tovább erősödik, ahogy meglátja Delrayne alakját. Töredékpillanat alatt ismeri fel a nőn saját ingét, és előbb ettől a látványtól, majd egy pillanattal később a nő rácsodálkozó arcától indul meg egy halvány szarkalábakban kifutó mosoly borostás arcán.
Ám a mosolynak nincs ideje kiteljesedni, ahogy a saját nevét hallja elhangozni – más szájából. Tekintete átugrik a vendégre, egy pillanatig fel sem fogja hogy kit lát, majd fejében megkondul a vészjelző kolomp, mintha csak egy hajón állva hallaná a közelgő viharra figyelmeztető jelzést. És a vihar nem is várat magára. Nori Leina reakciója olyan heves s úgy zajlik le, mintha nem a leány lett volna az, aki a Varjúban varázsolt, vagy elátkozott, kristályba zárt szívekről, és az orkhordáról beszélt volna.
Még mindig az ajtóban áll, mintha lába gyökereket eresztett volna a padlózat deszkáiba, és értetlenül, szinte lenyűgözve figyeli ahogy Norileina úgy csuklik be a sarokba, mintha valaki gyomorszájon vágta volna őt. Egy közös dolog viszont van bennük; a feketehajú és önmaga között. A kérdés, hogy „mi a picsa?”, a saját gondolatai között is felbukkant, és most olyan hevesen izzik ott, mint a hajótatra ködös időben felakasztott lámpás.
Szeme sarkából mozgást észlel, ahogy a lába mellett elsurran valami, felrezzenve kapja oda a tekintetét, és orrán szusszantva fújja ki a levegőt a látványra. A szőlőszemű macskát azonnal felismeri, tudja, hogy az Nori Leinához tartozik, és meg sem lepi, hogy látja. ~..familiáris..!~, ötlik az eszébe a szó, amit egyszer eltanult valakitől, aki nála sokkal járatosabb a boszorkányságban.
Ha már az első meglepetés erején a macska megjelenése túl is lendítette, gyors pillantásokkal méri fel az aprócska bérleményt, további meglepetésekre számítva. Látja az ágyra vetett fegyvereket, a padlóra dobott, nyirkosnak tűnő ruhákat. Sok mindent lehet mondani rá, de azt, hogy ostoba lenne, nem; így két szívdobbanásnyi idő alatt össze is rakja fejben, hogy mi történhetett korábban, noha csak nagy vonalakban. Marad benne pár nyitott kérdés. Például az, hogy Delrayne hogy a fenébe botlott bele a Kikötő megannyi népe közül pont.. Norileinába?
Tekintete végül oda tér vissza, ahonnan valamikor -egy éve? tíz másodperce?- elindult: a vöröshajú nő arcára.*
- Meglepetés..! *-sóhajtja, majd behajtja maga mögött az ajtót. Az istenek óvják őket attól, még valaki begrasszáljon rajta..!
Szinte tétován lép ezután a szoba közepe felé, mintha nem tudná, mit is csináljon először. Kapja derékon a nem-is-olyan-régen látott Delrayne-t, és üdvözölje őt..? Foglalkozzon a sarokba bekucorodó lánnyal, akihez horgot formáló farokkal épp odadöccenti a fejét a fekete macska..? Vajon jobb lett volna, ha mégis inkább a Rumost választja..?*
*Ahogy belép, a legelső ami eljut hozzá, az a forrásban lévő fűszeres lé illata. Gondolkoznia sem kell, azonnal tudja, mit érez – kikötőiként már rengetegszer evett kagylót, és bármikor felismerné a jellegzetes aromát. Ez az illat azonnal az otthonosság képzetét idézi elő elméjében, ami csak tovább erősödik, ahogy meglátja Delrayne alakját. Töredékpillanat alatt ismeri fel a nőn saját ingét, és előbb ettől a látványtól, majd egy pillanattal később a nő rácsodálkozó arcától indul meg egy halvány szarkalábakban kifutó mosoly borostás arcán.
Ám a mosolynak nincs ideje kiteljesedni, ahogy a saját nevét hallja elhangozni – más szájából. Tekintete átugrik a vendégre, egy pillanatig fel sem fogja hogy kit lát, majd fejében megkondul a vészjelző kolomp, mintha csak egy hajón állva hallaná a közelgő viharra figyelmeztető jelzést. És a vihar nem is várat magára. Nori Leina reakciója olyan heves s úgy zajlik le, mintha nem a leány lett volna az, aki a Varjúban varázsolt, vagy elátkozott, kristályba zárt szívekről, és az orkhordáról beszélt volna.
Még mindig az ajtóban áll, mintha lába gyökereket eresztett volna a padlózat deszkáiba, és értetlenül, szinte lenyűgözve figyeli ahogy Norileina úgy csuklik be a sarokba, mintha valaki gyomorszájon vágta volna őt. Egy közös dolog viszont van bennük; a feketehajú és önmaga között. A kérdés, hogy „mi a picsa?”, a saját gondolatai között is felbukkant, és most olyan hevesen izzik ott, mint a hajótatra ködös időben felakasztott lámpás.
Szeme sarkából mozgást észlel, ahogy a lába mellett elsurran valami, felrezzenve kapja oda a tekintetét, és orrán szusszantva fújja ki a levegőt a látványra. A szőlőszemű macskát azonnal felismeri, tudja, hogy az Nori Leinához tartozik, és meg sem lepi, hogy látja. ~..familiáris..!~, ötlik az eszébe a szó, amit egyszer eltanult valakitől, aki nála sokkal járatosabb a boszorkányságban.
Ha már az első meglepetés erején a macska megjelenése túl is lendítette, gyors pillantásokkal méri fel az aprócska bérleményt, további meglepetésekre számítva. Látja az ágyra vetett fegyvereket, a padlóra dobott, nyirkosnak tűnő ruhákat. Sok mindent lehet mondani rá, de azt, hogy ostoba lenne, nem; így két szívdobbanásnyi idő alatt össze is rakja fejben, hogy mi történhetett korábban, noha csak nagy vonalakban. Marad benne pár nyitott kérdés. Például az, hogy Delrayne hogy a fenébe botlott bele a Kikötő megannyi népe közül pont.. Norileinába?
Tekintete végül oda tér vissza, ahonnan valamikor -egy éve? tíz másodperce?- elindult: a vöröshajú nő arcára.*
- Meglepetés..! *-sóhajtja, majd behajtja maga mögött az ajtót. Az istenek óvják őket attól, még valaki begrasszáljon rajta..!
Szinte tétován lép ezután a szoba közepe felé, mintha nem tudná, mit is csináljon először. Kapja derékon a nem-is-olyan-régen látott Delrayne-t, és üdvözölje őt..? Foglalkozzon a sarokba bekucorodó lánnyal, akihez horgot formáló farokkal épp odadöccenti a fejét a fekete macska..? Vajon jobb lett volna, ha mégis inkább a Rumost választja..?*
1999. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-15 18:18:28
Üzenet elküldve: 2026-07-15 18:18:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1306
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1306
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Arcára kiül minden sértettsége, miközben tekintetével gyilkos szikrákat szór a vörös felé, ahogy kikéri magának, hogy gyerek volna. Megmutathatná, akár itt és most, hogy mennyire nem az. Megkérdezhetné, hogy a lány akkor is így gondolja-e, amikor a fekete íriszekből nem tükröződik vissza más, mint rémület, amikor a padlón térdelve sír és kéri arra, hogy ne kínozza tovább. Mégsem tesz semmit. Azért nem, mert valahogy sikerül megéreznie, hogy kedvelik, és egyébként is, Delrayne majdnem a húgának hívta, amitől sikerül megenyhülnie.*
- Nem vagyok… *mormog végül maga elé ennyit. Aztán a fejét rázza meg a következő kérdésre, így adva alkalmi lakótársa tudtára, hogy teljesen jól érzi itt magát, ahol legfeljebb csak gyereknek nézik, de semmiképp sem őrült boszorkánynak, akit a háta közepére sem kíván senki.
Ám a kérdések sora itt nem ér véget, aminek annyira nem örül, de magának köszönheti. Megint túl sokat kotyogott feleslegesen.*
- Itt a Kikötőben. Egy alvilági banda vitt magához, miután, feltehetőleg az anyám magamra hagyott az utcán. Fogság volt, mert… a csatornák egy rejtett részében tartottak, bezárva egy szobába, és hosszú évekig nem engedték, hogy lássam a napfényt. Ott barátkoztam meg a sötétséggel. Nem kellett nekik más, csak a mérgeim, amivel ölni tudtak… mindegy, ez már nem érdekes. *Mered hosszasan a fegyvereire, melyekkel nem egyszer oltott már ki életet a saját döntéséből fakadóan is. Talán nem sokban különbözik a haramiáktól, talán neki tényleg ez a sorsa.*
- Örökség, mi? Hát persze… Az örökségem nem az, amire büszke lehetek. *Húzza félre ajkait, de azért a bátyjaként szeretett férfiről egészen lelkesen mesél, látszik, hogy ő sokat jelentett a számára, és jelent még most is, hiába hagyta ő is magára.
A történet azonban itt váratlan fordulatot vesz. Valaki jön. Még nem tudja, hogy a soha haza nem járó tengerésznek van épp most kedve felbukkannia, az egyetlen éjszakán, amikor senki sem várta, de máris megfeszül, szemei már a menekülőutat keresik, de rá kell jönnie, hogy az egyetlen kijárat a bejárat, mely ajtaja lassan kitárul előttük, és belép rajta…*
- Niall…? Hogy… mi? Mi a picsa… *A sors mókás játékos. Úgy döntött, hogy ma este Norileina az, kinek szemeibe rémület kell, hogy költözzön. Kétségbeesetten kapkodja a fejét ide-oda, kezei már reszketnek, de tudja, hogy nem menekülhet. Az épp a kezében lévő kagylót beleejti a vízbe, majd hátrálni kezd, egészen addig, míg a fal hidegét nem érzi a hátán.*
- Nem, ez nem lehet… nem! Még hogy én vagyok a boszorkány?! Mi ez, ha nem boszorkányság? Hogy lehetsz te itt?! Ez valami mágia, egy átok, biztosan egy átok… *Motyogja ez utóbbit már halkabban, míg előbbi kérdéseit már-már kiabálva szegezi egyenesen Niallnak. Ezt követően a feketeség elcsendesedik, és ha keresnék a kicsinyke lakásban, akkor a sarokban, összekuporodva találhatnak rá.
Mindeközben pedig egy újabb, kicsi, négy lábú, sárga, gülüszemű, fekete, szőrös vendég is tiszteletét teszi. Kíváncsian nyávogva lépi át a küszöböt Szörnyecske is, Nori macskája, akit valahol félúton vagy még a tavernában hagyott el, ki tudja. Ő biztosan nem, de úgy tűnik, hogy az állat mindig megtalálja a gazdáját, bárhol is jár.*
*Arcára kiül minden sértettsége, miközben tekintetével gyilkos szikrákat szór a vörös felé, ahogy kikéri magának, hogy gyerek volna. Megmutathatná, akár itt és most, hogy mennyire nem az. Megkérdezhetné, hogy a lány akkor is így gondolja-e, amikor a fekete íriszekből nem tükröződik vissza más, mint rémület, amikor a padlón térdelve sír és kéri arra, hogy ne kínozza tovább. Mégsem tesz semmit. Azért nem, mert valahogy sikerül megéreznie, hogy kedvelik, és egyébként is, Delrayne majdnem a húgának hívta, amitől sikerül megenyhülnie.*
- Nem vagyok… *mormog végül maga elé ennyit. Aztán a fejét rázza meg a következő kérdésre, így adva alkalmi lakótársa tudtára, hogy teljesen jól érzi itt magát, ahol legfeljebb csak gyereknek nézik, de semmiképp sem őrült boszorkánynak, akit a háta közepére sem kíván senki.
Ám a kérdések sora itt nem ér véget, aminek annyira nem örül, de magának köszönheti. Megint túl sokat kotyogott feleslegesen.*
- Itt a Kikötőben. Egy alvilági banda vitt magához, miután, feltehetőleg az anyám magamra hagyott az utcán. Fogság volt, mert… a csatornák egy rejtett részében tartottak, bezárva egy szobába, és hosszú évekig nem engedték, hogy lássam a napfényt. Ott barátkoztam meg a sötétséggel. Nem kellett nekik más, csak a mérgeim, amivel ölni tudtak… mindegy, ez már nem érdekes. *Mered hosszasan a fegyvereire, melyekkel nem egyszer oltott már ki életet a saját döntéséből fakadóan is. Talán nem sokban különbözik a haramiáktól, talán neki tényleg ez a sorsa.*
- Örökség, mi? Hát persze… Az örökségem nem az, amire büszke lehetek. *Húzza félre ajkait, de azért a bátyjaként szeretett férfiről egészen lelkesen mesél, látszik, hogy ő sokat jelentett a számára, és jelent még most is, hiába hagyta ő is magára.
A történet azonban itt váratlan fordulatot vesz. Valaki jön. Még nem tudja, hogy a soha haza nem járó tengerésznek van épp most kedve felbukkannia, az egyetlen éjszakán, amikor senki sem várta, de máris megfeszül, szemei már a menekülőutat keresik, de rá kell jönnie, hogy az egyetlen kijárat a bejárat, mely ajtaja lassan kitárul előttük, és belép rajta…*
- Niall…? Hogy… mi? Mi a picsa… *A sors mókás játékos. Úgy döntött, hogy ma este Norileina az, kinek szemeibe rémület kell, hogy költözzön. Kétségbeesetten kapkodja a fejét ide-oda, kezei már reszketnek, de tudja, hogy nem menekülhet. Az épp a kezében lévő kagylót beleejti a vízbe, majd hátrálni kezd, egészen addig, míg a fal hidegét nem érzi a hátán.*
- Nem, ez nem lehet… nem! Még hogy én vagyok a boszorkány?! Mi ez, ha nem boszorkányság? Hogy lehetsz te itt?! Ez valami mágia, egy átok, biztosan egy átok… *Motyogja ez utóbbit már halkabban, míg előbbi kérdéseit már-már kiabálva szegezi egyenesen Niallnak. Ezt követően a feketeség elcsendesedik, és ha keresnék a kicsinyke lakásban, akkor a sarokban, összekuporodva találhatnak rá.
Mindeközben pedig egy újabb, kicsi, négy lábú, sárga, gülüszemű, fekete, szőrös vendég is tiszteletét teszi. Kíváncsian nyávogva lépi át a küszöböt Szörnyecske is, Nori macskája, akit valahol félúton vagy még a tavernában hagyott el, ki tudja. Ő biztosan nem, de úgy tűnik, hogy az állat mindig megtalálja a gazdáját, bárhol is jár.*
1998. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-15 00:07:25
Üzenet elküldve: 2026-07-15 00:07:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*A magasságot firtató megjegyzésre szórakozottan emeli balját, araszt mutatva. Finoman érinti hüvelykujját az orrnyergéhez, óvatosan kopogtatja meg.*
– Gyerek vagy még, Leina. Olyan vagy, mint a berzenkedő kismacska, aki púposra fújja magát, hogy nagyobbnak, félelmetesebbnek tűnjön. Pisszegsz, sziszegsz, de attól még kismacska vagy. Nem tudok rád másként tekinteni, de ez talán nem is rossz. Túlságosan is emlékeztetsz a húgaimra.
*A hangjából kicseng némi bocsánatkérő él, ám megbánás vagy sajnálat semmiképp. Nori szórakoztatja, valahogy könnyít a kedvén, a lelkületén. Azt hiszi, kedveli az ismeretlent. A kérdésre megingatja a fejét, de kezei továbbra is szorgosan dolgoznak.*
– Nem lakom itt. Mindössze használhatom, ha a szükség úgy hozza. Most úgy hozta, mi pedig nem bánjuk, nem igaz?
*A hanglejtése most egészen szelíddé válik, a nő kisugárzása barátságos, a hangulat balzsamos. A tűz monoton ropog a kályhában, a víz vidám bugyogásba kezd, így alapozva meg az otthonos atmoszférát.
Mindössze egy pillanatra áll meg a keze a munkában, fekete szemei a másikéra találnak, igyekszik a tekintetébe fúródni, mintha csak a lelkébe kívánna látni.*
– Hogy érted, hogy fogva tartottak téged? Kicsoda...?
*A neki szegezett kérdésre azonban gondosan elkerüli a választ, legalábbis azt, mely a tulajdonlásáról és tulajdoni helyzetéről szól. Nem tekint magára fogolyként, mivel az igazság az, hogy senki nem tekint rá vagy a többi pillangóra személyként. Ők eszközök, melyek célok elérésére és küldetések bevégzésére hivatottak. Értékesek, de nem pótolhatatlanok, sőt... kifejezetten pótolhatóak.
Tekintete a fegyverekre vándorol, vállait reflexszerűen rántja meg.*
– Lehetne az örökséged is. Vagy hordhatod az emlékeid okán. Sosem tudhatja az ember!
*Elgondolkodva ingatja először jobbra, majd balra a fejét, mintha csak így próbálna jobb rálátást nyerni az acélra.*
– Azt hiszem, értem. Örülök neki, hogy megérkezett valaki az életedbe, aki betölthette ezt a szerepet. De sajnálom, hogy eltávolodott. A család fontos. Talán a legfontosabb egység ezen a világon. Ha neked rendelték az istenek, a sorsotok össze van fonva, és nem váltok el, még akkor sem, ha olykor eltávolodtok. Ha pedig nem, nos... úgy nem kár érte.
*Ha látja is az elmorzsolt könnycseppet, nem reagál, helyette inkább a megtisztított kagylókat söpri be a fűszerekkel tarkított vízbe. A héjak csörgése elnyomja az ajtó nyílásának neszét, így nem hallja az érkezőt.
Perifériájából érzékeli, erősen össze is rezzen, kezében megszorul a fakanál, ám azt egyelőre nem dobja el. Mivel nem hallja az érkezést, csak a férfi látványával találkozik, alig hallhatóan sziszeg valamit, diszkréten saját mellkasát masszírozgat.*
– Niall, te vagy az valóban, vagy csak a szemem csal meg?!
*A magasságot firtató megjegyzésre szórakozottan emeli balját, araszt mutatva. Finoman érinti hüvelykujját az orrnyergéhez, óvatosan kopogtatja meg.*
– Gyerek vagy még, Leina. Olyan vagy, mint a berzenkedő kismacska, aki púposra fújja magát, hogy nagyobbnak, félelmetesebbnek tűnjön. Pisszegsz, sziszegsz, de attól még kismacska vagy. Nem tudok rád másként tekinteni, de ez talán nem is rossz. Túlságosan is emlékeztetsz a húgaimra.
*A hangjából kicseng némi bocsánatkérő él, ám megbánás vagy sajnálat semmiképp. Nori szórakoztatja, valahogy könnyít a kedvén, a lelkületén. Azt hiszi, kedveli az ismeretlent. A kérdésre megingatja a fejét, de kezei továbbra is szorgosan dolgoznak.*
– Nem lakom itt. Mindössze használhatom, ha a szükség úgy hozza. Most úgy hozta, mi pedig nem bánjuk, nem igaz?
*A hanglejtése most egészen szelíddé válik, a nő kisugárzása barátságos, a hangulat balzsamos. A tűz monoton ropog a kályhában, a víz vidám bugyogásba kezd, így alapozva meg az otthonos atmoszférát.
Mindössze egy pillanatra áll meg a keze a munkában, fekete szemei a másikéra találnak, igyekszik a tekintetébe fúródni, mintha csak a lelkébe kívánna látni.*
– Hogy érted, hogy fogva tartottak téged? Kicsoda...?
*A neki szegezett kérdésre azonban gondosan elkerüli a választ, legalábbis azt, mely a tulajdonlásáról és tulajdoni helyzetéről szól. Nem tekint magára fogolyként, mivel az igazság az, hogy senki nem tekint rá vagy a többi pillangóra személyként. Ők eszközök, melyek célok elérésére és küldetések bevégzésére hivatottak. Értékesek, de nem pótolhatatlanok, sőt... kifejezetten pótolhatóak.
Tekintete a fegyverekre vándorol, vállait reflexszerűen rántja meg.*
– Lehetne az örökséged is. Vagy hordhatod az emlékeid okán. Sosem tudhatja az ember!
*Elgondolkodva ingatja először jobbra, majd balra a fejét, mintha csak így próbálna jobb rálátást nyerni az acélra.*
– Azt hiszem, értem. Örülök neki, hogy megérkezett valaki az életedbe, aki betölthette ezt a szerepet. De sajnálom, hogy eltávolodott. A család fontos. Talán a legfontosabb egység ezen a világon. Ha neked rendelték az istenek, a sorsotok össze van fonva, és nem váltok el, még akkor sem, ha olykor eltávolodtok. Ha pedig nem, nos... úgy nem kár érte.
*Ha látja is az elmorzsolt könnycseppet, nem reagál, helyette inkább a megtisztított kagylókat söpri be a fűszerekkel tarkított vízbe. A héjak csörgése elnyomja az ajtó nyílásának neszét, így nem hallja az érkezőt.
Perifériájából érzékeli, erősen össze is rezzen, kezében megszorul a fakanál, ám azt egyelőre nem dobja el. Mivel nem hallja az érkezést, csak a férfi látványával találkozik, alig hallhatóan sziszeg valamit, diszkréten saját mellkasát masszírozgat.*
– Niall, te vagy az valóban, vagy csak a szemem csal meg?!
1997. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-11 17:16:12
Üzenet elküldve: 2026-07-11 17:16:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Ráérősen sétál; tengerészekre jellemző, kissé imbolygó lépteinek ritmusára válla jobbra-balra inog. Kívülről nézve pökhendi és felfuvalkodott módja ez a közlekedésnek, ám valójában évek rutinja van mögötte. Minél magabiztosabbnak látszik valaki a Kikötőben, annál kisebb eséllyel kötnek belé.
Gyújtatlan, csupán félig tömött pipájának csutorát fogai közé szorítva tartja. Már nem dudorászik. Látszólag ügyet sem vet a világra maga körül, csupán az utca szennyét kerülgeti; valójában meglepően jól tisztában van azzal, hogy ki- és mi van körülötte.
Magában töpreng, mormog, bosszankodik kissé. Még mindig az utolsó pár mondat jár a fejében, amit Dayaneer-el osztottak meg egymással. Egyszerre dühíti a nő gondolata, és -saját maga számára is meglepően- csalódott is kissé. No nem azért, mert bármire is számított volna a kupectől, mármint férfiként; arra már rájött, hogy a wegtoreni csupán játszik vele, és valahol egészen biztos abban is, hogy a nő nem csak visszaszerezni kívánna valamit az ifjú Velasco'rrától -ahogy annak fültanúja volt az Intézővel folytatott beszélgetés közben-, de érzése szerint van még ott más elvarratlan szál is. Csalódása inkább abban gyökeredzik, hogy dacára annak, hogy részben-hasonló múltjuk miatt egész könnyen megtalálták a közös hangot, Dayaneer egyetlen jól irányzott szablyavágással csapott oda annak a valaminek, ami később akár egy egész jó hangulatú, barátságos kapcsolat is lehetett volna.
Ahogy egy koszos falúnak tűnő épület sarkához ér, megáll. Balra néz, lefelé az utcán. Arra gondol, hogy ha arra indul, akkor végül a Rumoshoz fog kilyukadni. Magába hallgatózik, azt vizsgálja: van-e kedve inni szar piát, és kockázni pár fickóval? Talán. Talán lenne kedve hozzá, igen. De ha arra gondol, hogy aztán holnap reggel másnaposan (vagy még aznaposan) kell visszatérjen a Varjúba, s úgy megállnia a kupec előtt, a napi feladatra jelentkezve.. eh. Inkább nyúlna bele puszta kézzel azzal a nagyon fura színű pocsolyába, ami a csizmaorra előtt van.
Jobbra fordítja a fejét. Ha amarra indul, felfelé az utcán, végül arra a környékre jutna, ami egy fokkal kevésbé szutykosabb, és a Kikötői viszonylatban kissé drágábbnak ható bérlakásokat hajóstisztek és kapitányok bérlik elsősorban. Az egyik lakást konkrétan ő saját maga. Luxusnak számít, veszett nagy luxusnak, az, hogy úgy bérel bármit is, hogy nem lakja folyamatosan. Akkor szerezte azt a lakást -lakást..?! Alig több az egy szűkösebb szobánál..-, amikor a Sárga Csuka elsőtisztje lett, és hajózókörönként kapott aranyainak száma szépen megugrott. Akkor még úgy volt vele, hogy megengedheti magának azt, hogy akkor is legyen kulcsa egy bérleményhez, ha épp kint van a tengeren.
A legtöbb matróz nem gondolkodik így előre – ők, ha partra lépnek, az első adandó szobát fizetik ki maguknak egy hatra legfeljebb, és elégedettek a dologgal. Ám a legtöbb ilyen szoba olyan sűrűn vált gazdát a hajóforgalomtól függőn, hogy a szétfeküdt szalmazsákokban tanyázó bolháknak még idejük sincs megemészteni egyikük vérét, mire a másikuk már birtokba is veszi a dikót.
Maga nem elégedett meg többé ezzel, úgy gondolta: még ha jelentős ráfizetéssel is jár, de egy fix helyet akar magának a Kikötőben. Akkor szerezte a szobát, az egyik bérház padlásterében lényegében. A tulajjal meg is tudott egyezni: cserébe, hogy az valóban fent is tartja neki a szobát, és nem próbálja másik bérlőnek is odaadni amíg maga a tengeren van, minden egyes hajózókör végén odacsúsztatott neki valami apróságot. Volt, amikor egy puha anyagból varrt inget, amivel a tulaj az asszonyának tudott kedveskedni; vagy egy szelencét, finomra őrölt wegtoreni fűszerrel a belsejében. Sosem volt gondja ezzel a kis csempésztrükkel, és legalább biztos lehetett benne, hogy a bérlemény kizárólagosan az övé.
Két, vagy talán három holdtölte elteltével viszont kezdte megkérdőjelezni a döntését. Hiába volt az övé -tényleg az övé!- a szoba, ha amúgy oda senki sem nyitott be időről-időre hogy kiszellőztessen, vagy felsöpörjön. Bármennyire is kényelmes volt így, az elképzelése arról, hogy milyen is lesz a dolog, nem egyezett a valósággal. Már ott tartott magában, hogy visszaadja a kulcsot a tulajnak, amikor az Élet nevű tenger egy hulláma egészen más irányba terelte a csónakját.
A Csuka késő délután kötött ki aznap, de legalább üres gyomorral, így nem kellett a kirakodással foglalkozniuk – Joren kapitány kimenőt adott mindenkinek. A korai kimenő pedig általában egy dolgot jelent bármelyik tengerésznek, aki két hat hosszú kör után lép újra a dokksorra. Olcsó piát. Előfordulhat, de tényleg csak talán, hogy kicsivel többet ivott, mint kellett volna. Nem akaródzott az üres és hideg bérleménybe mennie, hát úgy döntött, hogy olyan ágyat keres magának az estére, ami már foglalt. A Kikötő szerencsére tele van mindenféle bordéllyal, mindenki megtalálja azt, amelyik a kedvére való. Maga a sirály bátorságával, nem csak a tengerilábtól inogva kopogtatott be az egyik ilyen hely ajtaján. Fogalma sem nagyon volt arról, hogy hol van; a Szőke Lini bordélyát kereste, mert a Szőke Lininél a lányok nem büdösek, és foguk is van. De valamit elnézhetett, mert az ajtót nem a kissé hajlott korú és -hátú madám nyitotta ki, hanem olyasvalaki, akit még sosem látott előtte. Utólag fogalma sincs már róla, hogy mit mondhatott neki, de végül nem lett ott és azonnal elküldve az ótvarba, és a madám pár lányt is elé vezetett. Na, azok mögött a lányok mögött a Szőke Lini bármelyik krajcároslánya elbújhatott volna..! Némi töprengés után kiválasztotta magának az egyiket; egy tüzes üstökű, tengermély-szemű lányt. Mindig is szerette a vörös hajú lányokat. Nem sokkal később a bordély egyik szobájának félhomályában találta magát, azzal a nyúlánk és ruganyos testű pillangóval. Homályos és halvány emlékei vannak csak arról, hogy mi történt ott: hogy miről beszéltek, hogy a lány milyen különös módon fogalmazott meg mindent, mintha valójában nem is azt mondaná, amit mondani akar. Arra is emlékszik, hogy egy idő után a lány zavarában és feszültségében hogy nevetett fel, amikor maga már szinte izzadva próbálta követni a beszélgetés fonalát, amennyire az háromnegyed üveg kikötői rum után sikerülhetett neki. Arról is vannak emlékei, hogy mi történt ezután kettejük között - pontosabban mi nem történt, köszönhetően a benyakalt pia zsibbasztó-tompító hatásának-, annak a bordélynak a félhomályos szobájában. És arra is emlékszik, bár már sokkal tompábban, hogy utána a lány mennyire máshogy beszélt vele, miközben az ágyon elnyúlva hozzábújt. Nem akkor látta őt utoljára. Találkozóik megszaporodtak – amikor a Kikötőben volt, mindig tett róla, hogy lássa őt. Egy idő után már nem csak a bordélyban, de azon kívül is találkoztak, s erre remek hely volt a hideg, magányos, elhanyagolt kis bérlemény. Arra már nem emlékszik, hogy pontosan mikor kerített második kulcsot is a bérleményhez, de arra igen, hogy a tüzeshajú lánynak az arca is egészen vörös lett, amikor azt neki adta. A szoba végül a kettejüké lett, valami fura módon. Többé nem volt hideg és halott, mikor egy-egy hajózókör után visszatért oda; és szerét ejtették, ha lehetőségük volt rá, hogy egymással töltsék ott az időt. Hogy minek lehetne nevezni kettejük között ezt, azt nem tudná maga sem megmondani. Nem voltak kizárólagosan egymáséi, s mikor becézgették is egymást bensőségességükben, voltak szavak, amik ilyenkor sosem hangzottak el. Hogy minek lehetne nevezni ezt, mégis? Próbálkozásnak. Próbálkozásnak, arra, hogy az úgynevezett normális életet játsszák el egymással, ők ketten: a pillangó és a tengerész. Egyikük sem alkalmas rá, mégis, arra a pár napra amíg egymás mellé sodorja őket az élet abban a padlásszobában, egészen úgy tudnak tenni, mintha maguk is normálisak lennének. És ahogy az idő telt azóta, valahogy egészen hozzánőtt a tüzes hajú lány.
Felfelé néz az utcán, hosszan és elgondolkozva, míg végül csak elindul. Nem a Rumos, de a bérházak felé. Ahogy ráérős, imbolygó léptekkel halad, ismét halkan dudorászni kezd. Kíváncsi, hogy üres lesz-e a bérlemény? Voltak olyan szárazon töltött napjai, amikor végig csak maga volt ott egyedül. Most sajnálná, ha így lenne.
Mikor a bérház üresen ásító ajtajához ér, felsandít az épületre, de innen természetesen semmit sem látni abból, hogy van-e bárki amögött az ablakszem mögött, vagy sem. Sőt, még csak azt sem lehet látni, hogy az ki van-e nyitva, hogy beengedje a tenger felől érkező friss levegőt. Megcélozza a lépcsőket; lenne hozzá kedve, de nem szedi kettesével a fokokat. Ha a szoba nem üres most, akkor sem lesz az, ha lassabban ér fel. Amúgy is, mit hirtelenkedik, mint valami kamasz?!
//A lélek nyugalma//
Felérve fújtat egyet. Már tényleg nem kamasz, bár azért panaszra sincs épp oka; de a lépcsőfordulók sora a tüdejére fonja fojtogató ujjait. Észre sem veszi saját mozdulatát, ahogy ujjaival hajába túr mintha át akarná fésülni azt, lábai csalhatatlanul viszik ahhoz az ajtóhoz, ami a bérleményt rejti. Még nem is ér egészen oda, mikor az ajtó mögül hangokat hall. Az egyiket azonnal felismeri, a másikat.. miért van két hang? Szemöldökei közé halvány árkokat von gondolatainak gyorsan pergő sora. Tenyere pár másodpercig szélháton úszó madárként lebeg a kilincs felett -ha kívülről látná magát, hát hangosan nevetne a dolgon: nem mer benyitni a saját lakásába?!-, majd végül csak lenyomja azt. Az ajtó enged. Kissé felszegett állal, de roppant kíváncsian lép át a küszöb felett, odafigyelve, hogy véletlenül se taposson arra rá. Nem akar balszerencsét vonni magára.*
A hozzászólás írója (Niall Harven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.07.11 19:46:18
Gyújtatlan, csupán félig tömött pipájának csutorát fogai közé szorítva tartja. Már nem dudorászik. Látszólag ügyet sem vet a világra maga körül, csupán az utca szennyét kerülgeti; valójában meglepően jól tisztában van azzal, hogy ki- és mi van körülötte.
Magában töpreng, mormog, bosszankodik kissé. Még mindig az utolsó pár mondat jár a fejében, amit Dayaneer-el osztottak meg egymással. Egyszerre dühíti a nő gondolata, és -saját maga számára is meglepően- csalódott is kissé. No nem azért, mert bármire is számított volna a kupectől, mármint férfiként; arra már rájött, hogy a wegtoreni csupán játszik vele, és valahol egészen biztos abban is, hogy a nő nem csak visszaszerezni kívánna valamit az ifjú Velasco'rrától -ahogy annak fültanúja volt az Intézővel folytatott beszélgetés közben-, de érzése szerint van még ott más elvarratlan szál is. Csalódása inkább abban gyökeredzik, hogy dacára annak, hogy részben-hasonló múltjuk miatt egész könnyen megtalálták a közös hangot, Dayaneer egyetlen jól irányzott szablyavágással csapott oda annak a valaminek, ami később akár egy egész jó hangulatú, barátságos kapcsolat is lehetett volna.
Ahogy egy koszos falúnak tűnő épület sarkához ér, megáll. Balra néz, lefelé az utcán. Arra gondol, hogy ha arra indul, akkor végül a Rumoshoz fog kilyukadni. Magába hallgatózik, azt vizsgálja: van-e kedve inni szar piát, és kockázni pár fickóval? Talán. Talán lenne kedve hozzá, igen. De ha arra gondol, hogy aztán holnap reggel másnaposan (vagy még aznaposan) kell visszatérjen a Varjúba, s úgy megállnia a kupec előtt, a napi feladatra jelentkezve.. eh. Inkább nyúlna bele puszta kézzel azzal a nagyon fura színű pocsolyába, ami a csizmaorra előtt van.
Jobbra fordítja a fejét. Ha amarra indul, felfelé az utcán, végül arra a környékre jutna, ami egy fokkal kevésbé szutykosabb, és a Kikötői viszonylatban kissé drágábbnak ható bérlakásokat hajóstisztek és kapitányok bérlik elsősorban. Az egyik lakást konkrétan ő saját maga. Luxusnak számít, veszett nagy luxusnak, az, hogy úgy bérel bármit is, hogy nem lakja folyamatosan. Akkor szerezte azt a lakást -lakást..?! Alig több az egy szűkösebb szobánál..-, amikor a Sárga Csuka elsőtisztje lett, és hajózókörönként kapott aranyainak száma szépen megugrott. Akkor még úgy volt vele, hogy megengedheti magának azt, hogy akkor is legyen kulcsa egy bérleményhez, ha épp kint van a tengeren.
A legtöbb matróz nem gondolkodik így előre – ők, ha partra lépnek, az első adandó szobát fizetik ki maguknak egy hatra legfeljebb, és elégedettek a dologgal. Ám a legtöbb ilyen szoba olyan sűrűn vált gazdát a hajóforgalomtól függőn, hogy a szétfeküdt szalmazsákokban tanyázó bolháknak még idejük sincs megemészteni egyikük vérét, mire a másikuk már birtokba is veszi a dikót.
Maga nem elégedett meg többé ezzel, úgy gondolta: még ha jelentős ráfizetéssel is jár, de egy fix helyet akar magának a Kikötőben. Akkor szerezte a szobát, az egyik bérház padlásterében lényegében. A tulajjal meg is tudott egyezni: cserébe, hogy az valóban fent is tartja neki a szobát, és nem próbálja másik bérlőnek is odaadni amíg maga a tengeren van, minden egyes hajózókör végén odacsúsztatott neki valami apróságot. Volt, amikor egy puha anyagból varrt inget, amivel a tulaj az asszonyának tudott kedveskedni; vagy egy szelencét, finomra őrölt wegtoreni fűszerrel a belsejében. Sosem volt gondja ezzel a kis csempésztrükkel, és legalább biztos lehetett benne, hogy a bérlemény kizárólagosan az övé.
Két, vagy talán három holdtölte elteltével viszont kezdte megkérdőjelezni a döntését. Hiába volt az övé -tényleg az övé!- a szoba, ha amúgy oda senki sem nyitott be időről-időre hogy kiszellőztessen, vagy felsöpörjön. Bármennyire is kényelmes volt így, az elképzelése arról, hogy milyen is lesz a dolog, nem egyezett a valósággal. Már ott tartott magában, hogy visszaadja a kulcsot a tulajnak, amikor az Élet nevű tenger egy hulláma egészen más irányba terelte a csónakját.
A Csuka késő délután kötött ki aznap, de legalább üres gyomorral, így nem kellett a kirakodással foglalkozniuk – Joren kapitány kimenőt adott mindenkinek. A korai kimenő pedig általában egy dolgot jelent bármelyik tengerésznek, aki két hat hosszú kör után lép újra a dokksorra. Olcsó piát. Előfordulhat, de tényleg csak talán, hogy kicsivel többet ivott, mint kellett volna. Nem akaródzott az üres és hideg bérleménybe mennie, hát úgy döntött, hogy olyan ágyat keres magának az estére, ami már foglalt. A Kikötő szerencsére tele van mindenféle bordéllyal, mindenki megtalálja azt, amelyik a kedvére való. Maga a sirály bátorságával, nem csak a tengerilábtól inogva kopogtatott be az egyik ilyen hely ajtaján. Fogalma sem nagyon volt arról, hogy hol van; a Szőke Lini bordélyát kereste, mert a Szőke Lininél a lányok nem büdösek, és foguk is van. De valamit elnézhetett, mert az ajtót nem a kissé hajlott korú és -hátú madám nyitotta ki, hanem olyasvalaki, akit még sosem látott előtte. Utólag fogalma sincs már róla, hogy mit mondhatott neki, de végül nem lett ott és azonnal elküldve az ótvarba, és a madám pár lányt is elé vezetett. Na, azok mögött a lányok mögött a Szőke Lini bármelyik krajcároslánya elbújhatott volna..! Némi töprengés után kiválasztotta magának az egyiket; egy tüzes üstökű, tengermély-szemű lányt. Mindig is szerette a vörös hajú lányokat. Nem sokkal később a bordély egyik szobájának félhomályában találta magát, azzal a nyúlánk és ruganyos testű pillangóval. Homályos és halvány emlékei vannak csak arról, hogy mi történt ott: hogy miről beszéltek, hogy a lány milyen különös módon fogalmazott meg mindent, mintha valójában nem is azt mondaná, amit mondani akar. Arra is emlékszik, hogy egy idő után a lány zavarában és feszültségében hogy nevetett fel, amikor maga már szinte izzadva próbálta követni a beszélgetés fonalát, amennyire az háromnegyed üveg kikötői rum után sikerülhetett neki. Arról is vannak emlékei, hogy mi történt ezután kettejük között - pontosabban mi nem történt, köszönhetően a benyakalt pia zsibbasztó-tompító hatásának-, annak a bordélynak a félhomályos szobájában. És arra is emlékszik, bár már sokkal tompábban, hogy utána a lány mennyire máshogy beszélt vele, miközben az ágyon elnyúlva hozzábújt. Nem akkor látta őt utoljára. Találkozóik megszaporodtak – amikor a Kikötőben volt, mindig tett róla, hogy lássa őt. Egy idő után már nem csak a bordélyban, de azon kívül is találkoztak, s erre remek hely volt a hideg, magányos, elhanyagolt kis bérlemény. Arra már nem emlékszik, hogy pontosan mikor kerített második kulcsot is a bérleményhez, de arra igen, hogy a tüzeshajú lánynak az arca is egészen vörös lett, amikor azt neki adta. A szoba végül a kettejüké lett, valami fura módon. Többé nem volt hideg és halott, mikor egy-egy hajózókör után visszatért oda; és szerét ejtették, ha lehetőségük volt rá, hogy egymással töltsék ott az időt. Hogy minek lehetne nevezni kettejük között ezt, azt nem tudná maga sem megmondani. Nem voltak kizárólagosan egymáséi, s mikor becézgették is egymást bensőségességükben, voltak szavak, amik ilyenkor sosem hangzottak el. Hogy minek lehetne nevezni ezt, mégis? Próbálkozásnak. Próbálkozásnak, arra, hogy az úgynevezett normális életet játsszák el egymással, ők ketten: a pillangó és a tengerész. Egyikük sem alkalmas rá, mégis, arra a pár napra amíg egymás mellé sodorja őket az élet abban a padlásszobában, egészen úgy tudnak tenni, mintha maguk is normálisak lennének. És ahogy az idő telt azóta, valahogy egészen hozzánőtt a tüzes hajú lány.
Felfelé néz az utcán, hosszan és elgondolkozva, míg végül csak elindul. Nem a Rumos, de a bérházak felé. Ahogy ráérős, imbolygó léptekkel halad, ismét halkan dudorászni kezd. Kíváncsi, hogy üres lesz-e a bérlemény? Voltak olyan szárazon töltött napjai, amikor végig csak maga volt ott egyedül. Most sajnálná, ha így lenne.
Mikor a bérház üresen ásító ajtajához ér, felsandít az épületre, de innen természetesen semmit sem látni abból, hogy van-e bárki amögött az ablakszem mögött, vagy sem. Sőt, még csak azt sem lehet látni, hogy az ki van-e nyitva, hogy beengedje a tenger felől érkező friss levegőt. Megcélozza a lépcsőket; lenne hozzá kedve, de nem szedi kettesével a fokokat. Ha a szoba nem üres most, akkor sem lesz az, ha lassabban ér fel. Amúgy is, mit hirtelenkedik, mint valami kamasz?!
//A lélek nyugalma//
Felérve fújtat egyet. Már tényleg nem kamasz, bár azért panaszra sincs épp oka; de a lépcsőfordulók sora a tüdejére fonja fojtogató ujjait. Észre sem veszi saját mozdulatát, ahogy ujjaival hajába túr mintha át akarná fésülni azt, lábai csalhatatlanul viszik ahhoz az ajtóhoz, ami a bérleményt rejti. Még nem is ér egészen oda, mikor az ajtó mögül hangokat hall. Az egyiket azonnal felismeri, a másikat.. miért van két hang? Szemöldökei közé halvány árkokat von gondolatainak gyorsan pergő sora. Tenyere pár másodpercig szélháton úszó madárként lebeg a kilincs felett -ha kívülről látná magát, hát hangosan nevetne a dolgon: nem mer benyitni a saját lakásába?!-, majd végül csak lenyomja azt. Az ajtó enged. Kissé felszegett állal, de roppant kíváncsian lép át a küszöb felett, odafigyelve, hogy véletlenül se taposson arra rá. Nem akar balszerencsét vonni magára.*
A hozzászólás írója (Niall Harven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.07.11 19:46:18
1996. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-11 09:31:48
Üzenet elküldve: 2026-07-11 09:31:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1306
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1306
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
~Kicsi… Ez egyre mókásabb.~ *Visszhangzik elméjében a jól ismert, ámbár a démonnal való találkozás óta erőtlenebb, most mégis szórakozott hang, mire Nori tekintete egy pillanatra elködösül, majd ösztönösen a bal kezén ékeskedő, kígyómintázatú karkötőt kezdi piszkálni, forgatni. Vesz egy nagy levegőt, kifújja, s aztán már igencsak morcosan néz a vörösre.*
- Hagyd már abba ezt a kicsizést! Alig vagy magasabb nálam. *Fakad ki belőle nem tetszése, de annyira még nem zavarja, hogy mondjuk odalépjen a másik mögé, és megfojtsa emiatt. A gondolattal mindenesetre eljátszik, hogy valami hasonlót fog tenni, ha továbbra is lekicsizi őt.*
- Értem, te akkor ingyen laksz itt. Okos. *Mondja kuncogva, miközben elkönyveli Delraynet a hallottak alapján ingyenélőnek, amivel egyébként semmi problémája nincsen, sőt, tetszik neki a dolog. Persze, a lánynak van lehetősége megmagyarázni, hogy ez azért mégsem teljesen úgy van, de ha így is tesz, a feketeséget jobban leköti, hogy a sötét maskara helyett fekete-fehérbe öltözzön.
Nem sokkal később már együtt dolgoznak a kagylókkal, Norileina festett ajkait pedig egészen gyermeki kérdés hagyja el közben, mire váratlan és egészen nyomasztó választ kap.*
- Mi az, hogy nem lehetett tulajdonotok? Fogva tartottak téged is? *A mondatvégi „is” szócska ismét elárul egyet s mást a lány múltjáról. Nori mindeközben az egyik kagyló héját nézegeti, azt, amelyik a legjobban tetszik neki, közben tűnődik.*
~Ha nem lehet semmije, akkor a lakás sem… nem azért nem fizet érte, mert nem akar… nem teheti…~ *Barnáiban, ahogy újra felnéz Deylarne-re, most egyfajta sajnálat, együttérzés látszik, ami abból fakad, hogy hasonlóságot vél felfedezni kettejük sorsa közt, még ha a valóság teljesen másról is szól.
A téma közben a fegyverekre terelődik, vet is egy pillantást az ágy környékén hagyott pengékre, majd visszafordul előre.*
- Persze, hogy tudok. Szerinted csak dísznek vannak? *csóválja meg a fejét.* Itt tanultam, a Kikötőben. A bátyámtól, akinél jobban senki nem bánik a kardokkal *pislog párat, majd némi hatásszünetet követően úgy ítéli meg, hogy ez talán több magyarázatra szorul.*
- Nem az igazi bátyám, de nekem az. Ő volt az, aki vigyázott rám, míg tényleg fiatal voltam, és nem csak egy eszköznek tartott, akit arra használhattak, hogy a saját kezüket mosva gonoszságokat kövessenek el. De már ő sem olyan, mint régen… Mikor legutóbb találkoztunk, árnyéka volt önmagának, harcban is legyőztem. Segíteni akartam neki megtalálni magát, de… köszönés nélkül magamra hagyott. Elment egy lánnyal… *Letörli a szemei alá szökő, apró könnycseppet, amivel természetesen a fekete festéket is annak rendje és módja szerint keni el. Közben persze elfordul, mintha így titkolni tudná az érzelmeit, de utána már újra a kagylókkal bíbelődik, melyeknek közben majdnem mindegyike tiszta már.*
~Kicsi… Ez egyre mókásabb.~ *Visszhangzik elméjében a jól ismert, ámbár a démonnal való találkozás óta erőtlenebb, most mégis szórakozott hang, mire Nori tekintete egy pillanatra elködösül, majd ösztönösen a bal kezén ékeskedő, kígyómintázatú karkötőt kezdi piszkálni, forgatni. Vesz egy nagy levegőt, kifújja, s aztán már igencsak morcosan néz a vörösre.*
- Hagyd már abba ezt a kicsizést! Alig vagy magasabb nálam. *Fakad ki belőle nem tetszése, de annyira még nem zavarja, hogy mondjuk odalépjen a másik mögé, és megfojtsa emiatt. A gondolattal mindenesetre eljátszik, hogy valami hasonlót fog tenni, ha továbbra is lekicsizi őt.*
- Értem, te akkor ingyen laksz itt. Okos. *Mondja kuncogva, miközben elkönyveli Delraynet a hallottak alapján ingyenélőnek, amivel egyébként semmi problémája nincsen, sőt, tetszik neki a dolog. Persze, a lánynak van lehetősége megmagyarázni, hogy ez azért mégsem teljesen úgy van, de ha így is tesz, a feketeséget jobban leköti, hogy a sötét maskara helyett fekete-fehérbe öltözzön.
Nem sokkal később már együtt dolgoznak a kagylókkal, Norileina festett ajkait pedig egészen gyermeki kérdés hagyja el közben, mire váratlan és egészen nyomasztó választ kap.*
- Mi az, hogy nem lehetett tulajdonotok? Fogva tartottak téged is? *A mondatvégi „is” szócska ismét elárul egyet s mást a lány múltjáról. Nori mindeközben az egyik kagyló héját nézegeti, azt, amelyik a legjobban tetszik neki, közben tűnődik.*
~Ha nem lehet semmije, akkor a lakás sem… nem azért nem fizet érte, mert nem akar… nem teheti…~ *Barnáiban, ahogy újra felnéz Deylarne-re, most egyfajta sajnálat, együttérzés látszik, ami abból fakad, hogy hasonlóságot vél felfedezni kettejük sorsa közt, még ha a valóság teljesen másról is szól.
A téma közben a fegyverekre terelődik, vet is egy pillantást az ágy környékén hagyott pengékre, majd visszafordul előre.*
- Persze, hogy tudok. Szerinted csak dísznek vannak? *csóválja meg a fejét.* Itt tanultam, a Kikötőben. A bátyámtól, akinél jobban senki nem bánik a kardokkal *pislog párat, majd némi hatásszünetet követően úgy ítéli meg, hogy ez talán több magyarázatra szorul.*
- Nem az igazi bátyám, de nekem az. Ő volt az, aki vigyázott rám, míg tényleg fiatal voltam, és nem csak egy eszköznek tartott, akit arra használhattak, hogy a saját kezüket mosva gonoszságokat kövessenek el. De már ő sem olyan, mint régen… Mikor legutóbb találkoztunk, árnyéka volt önmagának, harcban is legyőztem. Segíteni akartam neki megtalálni magát, de… köszönés nélkül magamra hagyott. Elment egy lánnyal… *Letörli a szemei alá szökő, apró könnycseppet, amivel természetesen a fekete festéket is annak rendje és módja szerint keni el. Közben persze elfordul, mintha így titkolni tudná az érzelmeit, de utána már újra a kagylókkal bíbelődik, melyeknek közben majdnem mindegyike tiszta már.*
1995. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-10 23:48:21
Üzenet elküldve: 2026-07-10 23:48:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Akármennyire tetszik-vagy nem a másiknak, a világ ilyen. A könyvek a borítójuk alapján ítéltetnek meg, a tengerészek pedig felettébb babonásak lesznek, pláne, ha valaki úgy fest, mint a boszorkák.
Vegyük például az ő tengerészét: nem lehet a házban fütyülni, mert rossz szelet hoz. Nem lehet a küszöbön búcsúzkodni, mert rossz szerencsét hoz. Nem lehet a csomókat kioldani, mert egyenesen balszerencsét okoz. Nem lehet kidobni, vagy elmozgatni az ablakba pakolt maréknyi kagylót és zsebpiszkot sem, mert amaz védi a házat a balszerencséről. Pénteken nem hajózik ki senki, mert az is balszerencse és a pillanatban, ha valami szentségtelenségről vagy babonát érintő eseményről van szó, megszállottan szorongatja a nyakában az érmét, mint tisztaságot fogadott dajka a medalionját egy-egy lovagi tornán. Delrayne a mai napig meg van győződve róla, azért esett a férfi választása rá, mert vörös a haja.
A matróz megszállottja a vörös színnek, állítása szerint szerencsét hoz.
Így nem bánja, hogy most frissen kihajózott, valószínűleg nagy hacacáré lenne, ha rajtakapná a hölgykoszorút a főzőcskézésen. Biztosan arra is lenne valami tengerész kifogás. *
-Hacsak nem toporogsz előttem majd, nem hiszem, hogy útban lennél. Ha így lesz, majd szólok. Vagy odébb raklak. Elég kicsi vagy hozzá.
*A kérdésre mindössze egy pillanatra fordul hátra, a válla fölött néz, ám a választ már csak a kagylótisztításnál kapja meg a lány.*
-Bérben van, itt senki sem engedhetné meg magának, hogy lakást vegyen. Nem él itt senki, csak találkoznak az életeink. Egy tengerész fizet a szállásért, ám nem sokszor találkozunk. Ideje többségét a vízen tölti, ha pedig itt van, általában engem szólít el a kötelezettség. De ha egy időben vagyunk egy helyen, kiélvezzük az egymással töltött időt.
*Csöndesen figyeli a vetkőzést, bár a ruhákból előkerülő fegyverarzenál jobban leköti. Elismerően biccent maga elé, hagyja, hogy mellé jöjjön aztán a lány és segítsen neki tisztogatni.*
-Én magam nem, nem hiszek a tárgyak megőrzésében, de valóban szépek! A család amiben felnőttem nem is engedte számunkra. Nem lehetett tulajdonunk, így ragaszkodni sem tudtunk igazán semmihez-.*vagy senkihez* – De ha te úgy kívánod, tartsd meg nyugodtan, neked adom mindet!
*Tekintete most az ágyra pakolt fegyverekre vándorol, elgondolkodva futtatja végig rajtuk a szemét.*
-Csodálatos gyűjtemény. És bánni is tudsz velük? Hol tanították ezt meg neked?
*Akármennyire tetszik-vagy nem a másiknak, a világ ilyen. A könyvek a borítójuk alapján ítéltetnek meg, a tengerészek pedig felettébb babonásak lesznek, pláne, ha valaki úgy fest, mint a boszorkák.
Vegyük például az ő tengerészét: nem lehet a házban fütyülni, mert rossz szelet hoz. Nem lehet a küszöbön búcsúzkodni, mert rossz szerencsét hoz. Nem lehet a csomókat kioldani, mert egyenesen balszerencsét okoz. Nem lehet kidobni, vagy elmozgatni az ablakba pakolt maréknyi kagylót és zsebpiszkot sem, mert amaz védi a házat a balszerencséről. Pénteken nem hajózik ki senki, mert az is balszerencse és a pillanatban, ha valami szentségtelenségről vagy babonát érintő eseményről van szó, megszállottan szorongatja a nyakában az érmét, mint tisztaságot fogadott dajka a medalionját egy-egy lovagi tornán. Delrayne a mai napig meg van győződve róla, azért esett a férfi választása rá, mert vörös a haja.
A matróz megszállottja a vörös színnek, állítása szerint szerencsét hoz.
Így nem bánja, hogy most frissen kihajózott, valószínűleg nagy hacacáré lenne, ha rajtakapná a hölgykoszorút a főzőcskézésen. Biztosan arra is lenne valami tengerész kifogás. *
-Hacsak nem toporogsz előttem majd, nem hiszem, hogy útban lennél. Ha így lesz, majd szólok. Vagy odébb raklak. Elég kicsi vagy hozzá.
*A kérdésre mindössze egy pillanatra fordul hátra, a válla fölött néz, ám a választ már csak a kagylótisztításnál kapja meg a lány.*
-Bérben van, itt senki sem engedhetné meg magának, hogy lakást vegyen. Nem él itt senki, csak találkoznak az életeink. Egy tengerész fizet a szállásért, ám nem sokszor találkozunk. Ideje többségét a vízen tölti, ha pedig itt van, általában engem szólít el a kötelezettség. De ha egy időben vagyunk egy helyen, kiélvezzük az egymással töltött időt.
*Csöndesen figyeli a vetkőzést, bár a ruhákból előkerülő fegyverarzenál jobban leköti. Elismerően biccent maga elé, hagyja, hogy mellé jöjjön aztán a lány és segítsen neki tisztogatni.*
-Én magam nem, nem hiszek a tárgyak megőrzésében, de valóban szépek! A család amiben felnőttem nem is engedte számunkra. Nem lehetett tulajdonunk, így ragaszkodni sem tudtunk igazán semmihez-.*vagy senkihez* – De ha te úgy kívánod, tartsd meg nyugodtan, neked adom mindet!
*Tekintete most az ágyra pakolt fegyverekre vándorol, elgondolkodva futtatja végig rajtuk a szemét.*
-Csodálatos gyűjtemény. És bánni is tudsz velük? Hol tanították ezt meg neked?
1994. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-08 23:44:32
Üzenet elküldve: 2026-07-08 23:44:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1306
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1306
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Nem tetszik neki, hogy Delrayne a kinézetéhez köti azt, hogy szeretik-e vagy sem. Ha így van, hát akkor ne szeressék, merthogy a festékeitől semmi pénzért nem válna meg. Az pedig nem újdonság számára sem, hogy a boszorkányokat nem szívlelik, éppen pár órával ezelőtt tapasztalta meg, hogy így van, pedig a varázserejét csak gyógyításra használta. Félrehúzza a száját emiatt, de kedve végül hamar sokkal derültebbé válik. Nem kell neki jobb érv ahhoz, hogy a taverna helyett az újdonsült ismerősénél töltse az éjszakát, minthogy szívesen látja őt. Még akkor sem, ha épp most készül arra, hogy csapdába csalja. Végül is, nem tudhatja, nem ismeri a nőt, de ami azt illeti, eszébe sem jut, hogy talán nem kellene vakon megbíznia a vörösben.*
- Köszönöm. *Válaszolja kurtán, s gondolatainak megfelelően szó nélkül követi Delraynet a lakónegyedi otthonába. Nem esik nehezére felmenni a legfelső emeletre, még ilyen későn, fáradtan sem. Türelmesen várja meg, míg az ajtó nyikorogva kinyílik, majd beljebb is lép, mikor beengedik. Rögtön körbe pillant, de nem a berendezés, az ágy, a láda vagy az egyéb, fellelhető tárgyak tűnnek fel neki először, hanem az, hogy ez a hely talán kisebb annál a szobánál, amit a fogadóban bérlet, de azt érzi, hogy még így is maradni akar.*
- Nem leszek én itt útban neked? *Szökik ki ajkain mégis a kérdés, miközben az asztalhoz lép, hogy a köpenyéből oda borítsa ki a szorgosan összegyűjtött kagylómennyiséget.
Hogy Deylarne közben mellette öltözik át, amiatt ő sem zavartatja magát, sőt, barnái különös kíváncsisággal mérik végig a ruháktól megszabadult lány pőre testét. Kicsit még sajnálja is, hogy csak hátulról látja, de nem szól.*
- Nem a tiéd a lakás? Ki lakik itt veled? *Kérdezi érdeklődve, miközben tétován lép közelebb a ládához. Szívesebben maradna a vértje alatt viselt, finom anyagú, fekete blúzában és a szintén sötét, szűk bőrnadrágjában, de tény, hogy vizes és sáros lett a barlangász kalandjuk közben, nem volna kényelmes így maradni. Így hát szó nélkül fogadja el a felajánlást, és kezdi átkutatni a ládát olyan ruhák után, melyek megfelelnek a ruhák terén igencsak válogatós ízlésének. Egy bővebb, fekete nadrágra és egy laza, kényelmes fehér ingre esik a választása, melyekbe bele is bújik, miután megszabadult a saját öltözékétől. Hosszú folyamat ez, hisz nem csak a vértje zsinórjait kell kioldania, de a nála lévő fegyverarzenált is le kell aggatnia magáról. Azok nagy része a brigantin vért mellett egyelőre az ágyon köt ki: egy ostor és két tőr, melyek közül az egyik hosszabb, a pengéje még fényes, a másik megviselt, kopott, rászáradt vérfoltokkal tarkított. És persze ott van felszerelésének ékje is, a rövid pengéjű mesterkard, mely eddig csak egyszer látott csatát, de akkor jó szolgálatot tett abban, hogy a zöldbőrű ellent megszabadítsa tulajdon fejétől.
Végül tiszta, száraz, kényelmes öltözékben, s így már csak félig feketén fordul vissza házigazdájához. Odalép, az asztalhoz, feltűri az ing ujjait és segédkezni kezd a kagylók megtisztításában, de csak miután a saját kezeit is lecsutakolta.*
- A héjukat meg szoktad tartani? Némelyik egészen szép, nem? *Kérdezi kuncogva, pontosan úgy, ahogy egy fiatal leány is tenné, akinek még a világ minden egyes csodája szép és lenyűgöző tud lenni.*
*Nem tetszik neki, hogy Delrayne a kinézetéhez köti azt, hogy szeretik-e vagy sem. Ha így van, hát akkor ne szeressék, merthogy a festékeitől semmi pénzért nem válna meg. Az pedig nem újdonság számára sem, hogy a boszorkányokat nem szívlelik, éppen pár órával ezelőtt tapasztalta meg, hogy így van, pedig a varázserejét csak gyógyításra használta. Félrehúzza a száját emiatt, de kedve végül hamar sokkal derültebbé válik. Nem kell neki jobb érv ahhoz, hogy a taverna helyett az újdonsült ismerősénél töltse az éjszakát, minthogy szívesen látja őt. Még akkor sem, ha épp most készül arra, hogy csapdába csalja. Végül is, nem tudhatja, nem ismeri a nőt, de ami azt illeti, eszébe sem jut, hogy talán nem kellene vakon megbíznia a vörösben.*
- Köszönöm. *Válaszolja kurtán, s gondolatainak megfelelően szó nélkül követi Delraynet a lakónegyedi otthonába. Nem esik nehezére felmenni a legfelső emeletre, még ilyen későn, fáradtan sem. Türelmesen várja meg, míg az ajtó nyikorogva kinyílik, majd beljebb is lép, mikor beengedik. Rögtön körbe pillant, de nem a berendezés, az ágy, a láda vagy az egyéb, fellelhető tárgyak tűnnek fel neki először, hanem az, hogy ez a hely talán kisebb annál a szobánál, amit a fogadóban bérlet, de azt érzi, hogy még így is maradni akar.*
- Nem leszek én itt útban neked? *Szökik ki ajkain mégis a kérdés, miközben az asztalhoz lép, hogy a köpenyéből oda borítsa ki a szorgosan összegyűjtött kagylómennyiséget.
Hogy Deylarne közben mellette öltözik át, amiatt ő sem zavartatja magát, sőt, barnái különös kíváncsisággal mérik végig a ruháktól megszabadult lány pőre testét. Kicsit még sajnálja is, hogy csak hátulról látja, de nem szól.*
- Nem a tiéd a lakás? Ki lakik itt veled? *Kérdezi érdeklődve, miközben tétován lép közelebb a ládához. Szívesebben maradna a vértje alatt viselt, finom anyagú, fekete blúzában és a szintén sötét, szűk bőrnadrágjában, de tény, hogy vizes és sáros lett a barlangász kalandjuk közben, nem volna kényelmes így maradni. Így hát szó nélkül fogadja el a felajánlást, és kezdi átkutatni a ládát olyan ruhák után, melyek megfelelnek a ruhák terén igencsak válogatós ízlésének. Egy bővebb, fekete nadrágra és egy laza, kényelmes fehér ingre esik a választása, melyekbe bele is bújik, miután megszabadult a saját öltözékétől. Hosszú folyamat ez, hisz nem csak a vértje zsinórjait kell kioldania, de a nála lévő fegyverarzenált is le kell aggatnia magáról. Azok nagy része a brigantin vért mellett egyelőre az ágyon köt ki: egy ostor és két tőr, melyek közül az egyik hosszabb, a pengéje még fényes, a másik megviselt, kopott, rászáradt vérfoltokkal tarkított. És persze ott van felszerelésének ékje is, a rövid pengéjű mesterkard, mely eddig csak egyszer látott csatát, de akkor jó szolgálatot tett abban, hogy a zöldbőrű ellent megszabadítsa tulajdon fejétől.
Végül tiszta, száraz, kényelmes öltözékben, s így már csak félig feketén fordul vissza házigazdájához. Odalép, az asztalhoz, feltűri az ing ujjait és segédkezni kezd a kagylók megtisztításában, de csak miután a saját kezeit is lecsutakolta.*
- A héjukat meg szoktad tartani? Némelyik egészen szép, nem? *Kérdezi kuncogva, pontosan úgy, ahogy egy fiatal leány is tenné, akinek még a világ minden egyes csodája szép és lenyűgöző tud lenni.*
1993. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-08 21:33:15
Üzenet elküldve: 2026-07-08 21:33:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*A nő egészen derűs lesz, ahogy a parazsat evő paripáról hall, arckifejezése egészen ellágyul. Nagyotmondásnak gondolja a mesés mént, mely csak igazolja számára a teóriát, miszerint a mellette sétáló, kagylókat cipelő lány kölyök még. Az évek amúgy sem jelentenek mást, mint számokat, a tapasztalat teszi igazán felnőtté az egyént, legalább is szent meggyőződése. Csöndesen halad, de figyelmesen hallgat, megjegyezve minden részletet, kihallva a hangsúlyokat, az apró szüneteket és minden mást is, amit még felfedezhet.*
-Tehát én nem értem, hogy mit mondok? Szépen nézünk ki.
*Az ajkai széles mosolyra húzódnak, ám a szeme nem mosolyog vele. Betanult arcmimika ez, a legbarátságosabb gesztus egyike, melyet elsajátított, s a különbséget nem is igazán szokták érzékelni, csak azok, akik kifejezetten az arc rezzenéseire vannak kihegyezve. Eközben már a kikötőn át lépdelnek, a dokkokat szelve. Aprót biccent a felvetésre, a különös mosoly nem lankad, ám fejét megingatja, egészen szórakozottan.*
-Sosem fognak téged itt szívesen látni amíg így festesz, ez a kikötő átka. Babonás ember a tengeri és félik a boszorkákat. Nem tudják, hogy festenek, de a képzeletük egészen élénk és biztosra veszem, hogy ha elképzelnek egyet, azt olyannak hiszik, mint amilyen magad is vagy. Vagy aszottnak és megveszekedettnek. De nálam szívesen vagy látva.
*Alig észrevehetően bólint, mintha csak biztatás lenne.*
-Legyek akárhol is.
*Jó fejtáróra járást követően már a lakónegyed szűk sikátorait szelik. Egészen nagy kerülőt kell tenniük, míg végül magas, főfalú bérházhoz nem érnek. A kopottas épület egyike azoknak, melyek a tenger felé néznek, így annak minden szeszélyének és viszonytagságának is ki vannak téve. A környék és környezet a helyhez és annak minden adottságához mérten viszonylag rendezettnek, csöndesebbnek mondható, ám a falra festett jelekből és kiszögelésen lógó kötelekből s érmékből avatott szem sejtheti, az épületet többségében matrózok lakják.*
-Gyere, ez lesz az.
*A kapualj sötéten, kapu nélkül tátong, ám tisztának tűnik. Nem keringi körbe a penetráns, hasonló házakra jellemző húgy szag, senki sem adta ki gyomra tartalmát a küszöb mellett és még csak elhagyott ruhadarabok vagy elhagyott csecsebecsék sem emlékeztetnek egy-egy hevesebb légyottra. Meglepően egyszerű a környezet.
Magas csigalépcső kacskaringózik az emeletek irányába, egy emeleten három-négy ajtót láthat az ember. Ők a legfelsőt másszák meg.
A korábbi, ezüstös cigarettatartó mellől mindössze egyetlen, hosszú, egészen kecses vaskulcs kerül elő, melyet a zárba illeszt. Némi babrálás után nyílik is az ajtó. Pillanatokon belül diszkrét nyikorgással tárul ki az ajtó, bepillantást engedve a helyre.
A belső tér alig nagyobb, egy hajókabin kényelménél, mégsem hat igazán szűknek. A tetőgerenda ferdén fut végig a mennyezet alatt pár csokor gyógynövény lóg alá róla, a meszelt falakat itt-ott megrepesztette már az idő, de minden tiszta, gondosan rendben tartott. A kisméretű ablak mély ülőfülkéjében mécses lángtalan mécsesek tucatjai ásítozik nyitott üvegbúrák alatt, mellette egy marék apró kagyló és csigaház.
Jobbra egy keskeny, egyszerű ágy áll, vastag gyapjútakaróval és két párnával. Nem egyforma a huzat rajtuk, az egyik fakó tengerkék vászonból készült, a másikat valaki apró, sötétzöld levelekkel és fehér szirmú százszorszépekkel hímezte körbe. A különbség nem kézenfekvő, ezeket csak akkor veszi észre az ember, ha ki van hegyezve a szeme a részletekre.
Az ágy mellett egyetlen láda szolgál szekrény gyanánt, azon pár térkép, pergamen és néhány bőrkötéses könyv tornyosul, illetve egy kártyapakli, lapjaiban kissé megcsúszva, elkenődve. A helyiség túlsó sarkában vaskályha áll, fölötte öntöttvas fazék lóg. A polcokon alig néhány agyagtál, két ónkupica és egyetlen boroskancsó várja vigyázban, hogy használatba vegyék.
A kályhától nem messze rendezve az asztal, mely szintén kicsi, ám teli van élettel. Egy félig kifaragott, csontból készült hajócska, mellette finom gyöngysor, s gondos, gnóm munkát dicsérő, hajtűhöz erősített, gyöngyöcskékkel díszített aranyláncok hevernek.
A falra egyetlen kötélhurok van felakasztva, rajta viharköpeny, mellette egy sötétzöld, gazdagon hímzett köntös, amely túlságosan is elegáns ehhez a negyedhez.
A nő barátságosan int előre nyitott tenyérrel, így engedve be Norit, csak aztán lép be maga is. A csizmát letúrja az ajtóban, a ládához lép, óvatos pakolásba kezd, hogy hamarosan egy száraz, hosszú inget vehessen elő. Norira pillant, fejével az asztal irányába bök, illetve a szék felé.*
-Ha szeretnél valami kényelmesebbet, szólj. Én átöltözöm, neked is akad még.
*Nem zavartatja magát, nincs miért szégyenkeznie. Hátat fordít, majd gyors mozdulatokkal veszi le a gyakorló inget, és az átázott nadrágot, gyapjúzoknit is, hogy aztán az ingbe bújhasson. A teste edzett, ruganyos, ám cseppet sem tűnik maszkulinnak a felépítése. A halovány bőrt megannyi heg fedi, de tetoválás nem. A gyakorlóinggel szárazra törli a lábait, amazokat a kályha mellé teríti, majd ott kezd el babrálni. Leemelve az öntött vas edényt a sarokban lévő vödörből vizet mer bele, majd egy másik lábosba is, hogy az asztal mellé lépve nekiálljon megmosni a kagylókat.*
-Ha szeretnél keress magadnak valamit a ládában. Biztos találsz kedvedre valót. Tiszták, bár… nem az aktuális divatot követik. A tulajdonosuk nem fogja bánni. Minden második holdfordulóval jár csak haza, egy hete hajózott ki, jó darabig nem kell számítani a jöttére.
*A megjegyzés vidám, már-már incselkedő. A rajta lévő szürke darab valaha talán világoskék volt, ám a tengeri viszonylatok, a napfény és só már rég kiszívta belőle a színt.*
-Aztán ha szárazba bújtál, gyere, segíts megmosni a kagylókat. Azok nem lesznek tiszták maguktól!
*A nő egészen derűs lesz, ahogy a parazsat evő paripáról hall, arckifejezése egészen ellágyul. Nagyotmondásnak gondolja a mesés mént, mely csak igazolja számára a teóriát, miszerint a mellette sétáló, kagylókat cipelő lány kölyök még. Az évek amúgy sem jelentenek mást, mint számokat, a tapasztalat teszi igazán felnőtté az egyént, legalább is szent meggyőződése. Csöndesen halad, de figyelmesen hallgat, megjegyezve minden részletet, kihallva a hangsúlyokat, az apró szüneteket és minden mást is, amit még felfedezhet.*
-Tehát én nem értem, hogy mit mondok? Szépen nézünk ki.
*Az ajkai széles mosolyra húzódnak, ám a szeme nem mosolyog vele. Betanult arcmimika ez, a legbarátságosabb gesztus egyike, melyet elsajátított, s a különbséget nem is igazán szokták érzékelni, csak azok, akik kifejezetten az arc rezzenéseire vannak kihegyezve. Eközben már a kikötőn át lépdelnek, a dokkokat szelve. Aprót biccent a felvetésre, a különös mosoly nem lankad, ám fejét megingatja, egészen szórakozottan.*
-Sosem fognak téged itt szívesen látni amíg így festesz, ez a kikötő átka. Babonás ember a tengeri és félik a boszorkákat. Nem tudják, hogy festenek, de a képzeletük egészen élénk és biztosra veszem, hogy ha elképzelnek egyet, azt olyannak hiszik, mint amilyen magad is vagy. Vagy aszottnak és megveszekedettnek. De nálam szívesen vagy látva.
*Alig észrevehetően bólint, mintha csak biztatás lenne.*
-Legyek akárhol is.
*Jó fejtáróra járást követően már a lakónegyed szűk sikátorait szelik. Egészen nagy kerülőt kell tenniük, míg végül magas, főfalú bérházhoz nem érnek. A kopottas épület egyike azoknak, melyek a tenger felé néznek, így annak minden szeszélyének és viszonytagságának is ki vannak téve. A környék és környezet a helyhez és annak minden adottságához mérten viszonylag rendezettnek, csöndesebbnek mondható, ám a falra festett jelekből és kiszögelésen lógó kötelekből s érmékből avatott szem sejtheti, az épületet többségében matrózok lakják.*
-Gyere, ez lesz az.
*A kapualj sötéten, kapu nélkül tátong, ám tisztának tűnik. Nem keringi körbe a penetráns, hasonló házakra jellemző húgy szag, senki sem adta ki gyomra tartalmát a küszöb mellett és még csak elhagyott ruhadarabok vagy elhagyott csecsebecsék sem emlékeztetnek egy-egy hevesebb légyottra. Meglepően egyszerű a környezet.
Magas csigalépcső kacskaringózik az emeletek irányába, egy emeleten három-négy ajtót láthat az ember. Ők a legfelsőt másszák meg.
A korábbi, ezüstös cigarettatartó mellől mindössze egyetlen, hosszú, egészen kecses vaskulcs kerül elő, melyet a zárba illeszt. Némi babrálás után nyílik is az ajtó. Pillanatokon belül diszkrét nyikorgással tárul ki az ajtó, bepillantást engedve a helyre.
A belső tér alig nagyobb, egy hajókabin kényelménél, mégsem hat igazán szűknek. A tetőgerenda ferdén fut végig a mennyezet alatt pár csokor gyógynövény lóg alá róla, a meszelt falakat itt-ott megrepesztette már az idő, de minden tiszta, gondosan rendben tartott. A kisméretű ablak mély ülőfülkéjében mécses lángtalan mécsesek tucatjai ásítozik nyitott üvegbúrák alatt, mellette egy marék apró kagyló és csigaház.
Jobbra egy keskeny, egyszerű ágy áll, vastag gyapjútakaróval és két párnával. Nem egyforma a huzat rajtuk, az egyik fakó tengerkék vászonból készült, a másikat valaki apró, sötétzöld levelekkel és fehér szirmú százszorszépekkel hímezte körbe. A különbség nem kézenfekvő, ezeket csak akkor veszi észre az ember, ha ki van hegyezve a szeme a részletekre.
Az ágy mellett egyetlen láda szolgál szekrény gyanánt, azon pár térkép, pergamen és néhány bőrkötéses könyv tornyosul, illetve egy kártyapakli, lapjaiban kissé megcsúszva, elkenődve. A helyiség túlsó sarkában vaskályha áll, fölötte öntöttvas fazék lóg. A polcokon alig néhány agyagtál, két ónkupica és egyetlen boroskancsó várja vigyázban, hogy használatba vegyék.
A kályhától nem messze rendezve az asztal, mely szintén kicsi, ám teli van élettel. Egy félig kifaragott, csontból készült hajócska, mellette finom gyöngysor, s gondos, gnóm munkát dicsérő, hajtűhöz erősített, gyöngyöcskékkel díszített aranyláncok hevernek.
A falra egyetlen kötélhurok van felakasztva, rajta viharköpeny, mellette egy sötétzöld, gazdagon hímzett köntös, amely túlságosan is elegáns ehhez a negyedhez.
A nő barátságosan int előre nyitott tenyérrel, így engedve be Norit, csak aztán lép be maga is. A csizmát letúrja az ajtóban, a ládához lép, óvatos pakolásba kezd, hogy hamarosan egy száraz, hosszú inget vehessen elő. Norira pillant, fejével az asztal irányába bök, illetve a szék felé.*
-Ha szeretnél valami kényelmesebbet, szólj. Én átöltözöm, neked is akad még.
*Nem zavartatja magát, nincs miért szégyenkeznie. Hátat fordít, majd gyors mozdulatokkal veszi le a gyakorló inget, és az átázott nadrágot, gyapjúzoknit is, hogy aztán az ingbe bújhasson. A teste edzett, ruganyos, ám cseppet sem tűnik maszkulinnak a felépítése. A halovány bőrt megannyi heg fedi, de tetoválás nem. A gyakorlóinggel szárazra törli a lábait, amazokat a kályha mellé teríti, majd ott kezd el babrálni. Leemelve az öntött vas edényt a sarokban lévő vödörből vizet mer bele, majd egy másik lábosba is, hogy az asztal mellé lépve nekiálljon megmosni a kagylókat.*
-Ha szeretnél keress magadnak valamit a ládában. Biztos találsz kedvedre valót. Tiszták, bár… nem az aktuális divatot követik. A tulajdonosuk nem fogja bánni. Minden második holdfordulóval jár csak haza, egy hete hajózott ki, jó darabig nem kell számítani a jöttére.
*A megjegyzés vidám, már-már incselkedő. A rajta lévő szürke darab valaha talán világoskék volt, ám a tengeri viszonylatok, a napfény és só már rég kiszívta belőle a színt.*
-Aztán ha szárazba bújtál, gyere, segíts megmosni a kagylókat. Azok nem lesznek tiszták maguktól!
1992. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-04-12 10:49:44
Üzenet elküldve: 2026-04-12 10:49:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Só és füst //
*Merrin mosolygása olyasmi, aminek a legtöbb esetben semmiféle külső jele nincs. De van az az érzés... ahogy a közterek szobrai bámulnak rád, amikor épp kutyaszarba lépsz. Shan fenékdörzsölgetése, és olykor-olykor természetellenesbe húzó járása pont ilyen láthatatlan, gunyoros derűt csal a félvér szögletes arcvonásaira.
Hallgatja a beszámolót, közben pedig próbálja a tekintetével is lekövetni a felvázolt dolgokat. Az elvileg kinyitott új fogadó épületét nem sikerül beazonosítania. Egyetlen újnak tűnőt sem lát közöttük. Egyik lepukkantabb, mint a másik. Még mindig nem igazán tudja hová tenni ezt a nyomorúságos helyet. Wegtoren kikötője nagyon nem így fest. Az, hogy a Patkányok rátették a kezüket, és megakasztották a hajóforgalom nagy részét, valószínűleg nem tett jót, de nehéz lenne elhinnie, hogy ez az állapot az elmúlt néhány év hozadéka.*
- Városi nemes kisasszonyka? *horkan.* - Gondolom, pénz beszél... De ha neki nincs haszna a dologból, ez egy feneketlen kút. Mondjuk *vonja meg a vállát* - a Kikötőben kocsmát nyitni a helyi banda cégére alatt, az elég biztos üzletnek tűnik. Kérdés, hogy a helyieknek mi a búbánatos fenéből van pénzük, amit egy kocsmában elverhetnek.
*A kegyhely említésére a mutatott irányba fordul. Fakó szeme résnyire szűkülve méri fel a távolt.*
- Az jó *bólint, mikor a zsoldos közli az ürömben megbúvó örömteli részletet is, miszerint nem sok vizet zavarnak a szektások. Tartott tőle, hogy Sa'Tereth kultusza jóval erősebben van jelen errefelé.*
- Élnek még itt ismerőseid? Rokonaid? *kérdi, ahogy ráfordulnak a hírneves bordély felé vezető útra. Meg is torpan egy pillanatra, annyira meglepi a látvány, mikor a düledező viskók zegzugos katyvaszából hirtelen előtűnik a murvás úttal felvezetett épület. Az enyhe kifejezés, hogy kitűnik a többi közül. Szó se róla, nem is vegyül a szedett-vedett kikötői házak közé. Határozottan, és jól felmérhetően elkülönül azoktól.*
- A városban talán el is mentem volna mellette, de itt *biccent* - mintha egy másik világ délibábja lenne.
*Mikor odaérnek, kiköti a lovat az istállóban. Remélhetőleg akad ott egy legény is, aki 5 aranyért
lecsutakolja, vizet meg abrakot rak elé.
A nyeregtáskát a vállára kanyarítva indul Shan után. Hagyja, hogy a zsoldos mutassa az utat, elvégre ő az idegenvezető ezen a kis kiruccanáson.*
- És a Vihar Fiai? Velük mi a helyzet? A bordélyt látogatják? Üzletelnek még errefelé egyáltalán? *kérdi még odakint. Így legalább az is kiderül, hogy a nyilvánvalóan kényes témákat mennyire tudják odabent diszkréten érinteni. A wegtoreni kuplerájokban a falnak is füle van. Shanneira viszont jobban ismeri a helyi viszonyokat.*
*Merrin mosolygása olyasmi, aminek a legtöbb esetben semmiféle külső jele nincs. De van az az érzés... ahogy a közterek szobrai bámulnak rád, amikor épp kutyaszarba lépsz. Shan fenékdörzsölgetése, és olykor-olykor természetellenesbe húzó járása pont ilyen láthatatlan, gunyoros derűt csal a félvér szögletes arcvonásaira.
Hallgatja a beszámolót, közben pedig próbálja a tekintetével is lekövetni a felvázolt dolgokat. Az elvileg kinyitott új fogadó épületét nem sikerül beazonosítania. Egyetlen újnak tűnőt sem lát közöttük. Egyik lepukkantabb, mint a másik. Még mindig nem igazán tudja hová tenni ezt a nyomorúságos helyet. Wegtoren kikötője nagyon nem így fest. Az, hogy a Patkányok rátették a kezüket, és megakasztották a hajóforgalom nagy részét, valószínűleg nem tett jót, de nehéz lenne elhinnie, hogy ez az állapot az elmúlt néhány év hozadéka.*
- Városi nemes kisasszonyka? *horkan.* - Gondolom, pénz beszél... De ha neki nincs haszna a dologból, ez egy feneketlen kút. Mondjuk *vonja meg a vállát* - a Kikötőben kocsmát nyitni a helyi banda cégére alatt, az elég biztos üzletnek tűnik. Kérdés, hogy a helyieknek mi a búbánatos fenéből van pénzük, amit egy kocsmában elverhetnek.
*A kegyhely említésére a mutatott irányba fordul. Fakó szeme résnyire szűkülve méri fel a távolt.*
- Az jó *bólint, mikor a zsoldos közli az ürömben megbúvó örömteli részletet is, miszerint nem sok vizet zavarnak a szektások. Tartott tőle, hogy Sa'Tereth kultusza jóval erősebben van jelen errefelé.*
- Élnek még itt ismerőseid? Rokonaid? *kérdi, ahogy ráfordulnak a hírneves bordély felé vezető útra. Meg is torpan egy pillanatra, annyira meglepi a látvány, mikor a düledező viskók zegzugos katyvaszából hirtelen előtűnik a murvás úttal felvezetett épület. Az enyhe kifejezés, hogy kitűnik a többi közül. Szó se róla, nem is vegyül a szedett-vedett kikötői házak közé. Határozottan, és jól felmérhetően elkülönül azoktól.*
- A városban talán el is mentem volna mellette, de itt *biccent* - mintha egy másik világ délibábja lenne.
*Mikor odaérnek, kiköti a lovat az istállóban. Remélhetőleg akad ott egy legény is, aki 5 aranyért
lecsutakolja, vizet meg abrakot rak elé.A nyeregtáskát a vállára kanyarítva indul Shan után. Hagyja, hogy a zsoldos mutassa az utat, elvégre ő az idegenvezető ezen a kis kiruccanáson.*
- És a Vihar Fiai? Velük mi a helyzet? A bordélyt látogatják? Üzletelnek még errefelé egyáltalán? *kérdi még odakint. Így legalább az is kiderül, hogy a nyilvánvalóan kényes témákat mennyire tudják odabent diszkréten érinteni. A wegtoreni kuplerájokban a falnak is füle van. Shanneira viszont jobban ismeri a helyi viszonyokat.*
1991. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-24 20:05:48
Üzenet elküldve: 2026-03-24 20:05:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Só és füst //
*Shan igencsak ráérősre veszi lépteit, ahogy a lakónegyedben haladnak, s ennek nagyrészt az az oka, hogy átkozottul kikezdte a nyereg hátulja a seggét. Néha-néha úrihölgyhöz méltóan meg is dörzsöli magának, de hát ez aztán nem a legmodortalanabb dolog, amit a Kikötő valaha látott, elég ehhez csak oldalra sandítani, ahol valamelyik fogatlan matróz jókora turhával ajándékozza meg az anyaföldet. Ó igen, máris otthon érzi magát, épp csak pár satu részeg tengerész hiányzik még, akik faltól falig közlekednek, de vélhetőleg nem kell sokat sétálniuk, hogy belefussanak egybe.
Merrin hirtelen annyi feladatot ró rá, nem is tudja hol kezdje, hangosan kifújva a levegőt igyekszik felidézni az itt töltött időket. Nem is oly egyszerű tekintve, hogy jó pár éve nem is járt már erre, s a bordélyőrködése előtt is inkább úton volt, vagy épp a hegy nyugati oldalán*
- Túl sok izgalmas dologgal nem fogok tudni szolgálni *ismeri be vállát vonva, de erre talán valamelyest a félvér is számíthatott. Nyilván nem kellett volna idáig jönniük, ha már tőle megtudhatna mindent a férfi, Shan leginkább a helyismeretével és az erejével lesz útitársa segítségére, de hát ha jól értette, egyébként is ezért hozta éppen őt magával.*
- Amerre látsz most minden a Patkányoké. Akadnak jelentéktelen helyi bandák még itt-ott, de általában hamar szövetségre kényszerülnek a rágcsálókkal, amelyik meg nem... hát... *elhúzza torka előtt az ujját, de a dokksor díszei után talán ezt különösebben nem is szükséges részleteznie a másiknak. Állával a Vámház irányába bök.*
- Ott rendezték be a főhadiszállásukat, régen a artheniori Kikötői Őrségé volt *árulja el egybe ezzel a régmúltidők egyik fő helyi tényezőjét.* - Azoknak is akadt vaj bőven a fülük mögött, de amíg itt voltak legalább kordában voltak tartva ezek az itteni kedves baráti körök.
*Ahogy lépdelnek tovább az új taverna utcája előtt egy pillanatra megtorpan*
- Errefelé elvileg kinyitott egy új fogadó és azt beszélik valami városi nemes kisasszonyka a tulaj *jókedvűen, de mégis némi gúnnyal horkan fel* - Ezek az előkelő népségek úgy tűnik néha tényleg nem tudják, mihez kezdjenek a pénzükkel meg az idejükkel.
*Az, hogy még áll és működik a taverna azt sejteti, hogy ők sem ápolhatnak rossz viszonyt a helyi urakkal.
Aztán indul is, közben fejét - meg néha farát - vakarászva morfondírozik, mit lehetne még elmondani.*
- Amarra valami kegyhely van *mutat az egyik irányba* - A háború után az Arctalan híve kezdtek el járni oda, azóta bűzös mocsár és halálszag lengi körül *átfut egy kis undorodó grimasz az arcán. Gyermekként még sokat játszottak arrafelé, most meg minden helyi úgy kerüli, mint a tüzet* - De meglepően sok vizet nem zavarnak ezek a bolond szektások.
*Lassan elérik a bordély épületét is, a zsoldos pedig önkénytelenül is halványan elmosolyodik a nosztalgiára. Átkozottul régen nem járt már bent, kíváncsi vajon hozzányúltak-e a berendezéshez azóta*
- A Sellőház új tulaja szintén a Patkányok embere *talán ezt már említette korábban, de annyit pofázott az ide úton, nem is csoda, ha elfelejtette* - De ezek után ez bizonyára nem lep meg.
*Hacsak a férfi nem tartóztatja, akkor folytatja is útját a kupleráj felé*
*Shan igencsak ráérősre veszi lépteit, ahogy a lakónegyedben haladnak, s ennek nagyrészt az az oka, hogy átkozottul kikezdte a nyereg hátulja a seggét. Néha-néha úrihölgyhöz méltóan meg is dörzsöli magának, de hát ez aztán nem a legmodortalanabb dolog, amit a Kikötő valaha látott, elég ehhez csak oldalra sandítani, ahol valamelyik fogatlan matróz jókora turhával ajándékozza meg az anyaföldet. Ó igen, máris otthon érzi magát, épp csak pár satu részeg tengerész hiányzik még, akik faltól falig közlekednek, de vélhetőleg nem kell sokat sétálniuk, hogy belefussanak egybe.
Merrin hirtelen annyi feladatot ró rá, nem is tudja hol kezdje, hangosan kifújva a levegőt igyekszik felidézni az itt töltött időket. Nem is oly egyszerű tekintve, hogy jó pár éve nem is járt már erre, s a bordélyőrködése előtt is inkább úton volt, vagy épp a hegy nyugati oldalán*
- Túl sok izgalmas dologgal nem fogok tudni szolgálni *ismeri be vállát vonva, de erre talán valamelyest a félvér is számíthatott. Nyilván nem kellett volna idáig jönniük, ha már tőle megtudhatna mindent a férfi, Shan leginkább a helyismeretével és az erejével lesz útitársa segítségére, de hát ha jól értette, egyébként is ezért hozta éppen őt magával.*
- Amerre látsz most minden a Patkányoké. Akadnak jelentéktelen helyi bandák még itt-ott, de általában hamar szövetségre kényszerülnek a rágcsálókkal, amelyik meg nem... hát... *elhúzza torka előtt az ujját, de a dokksor díszei után talán ezt különösebben nem is szükséges részleteznie a másiknak. Állával a Vámház irányába bök.*
- Ott rendezték be a főhadiszállásukat, régen a artheniori Kikötői Őrségé volt *árulja el egybe ezzel a régmúltidők egyik fő helyi tényezőjét.* - Azoknak is akadt vaj bőven a fülük mögött, de amíg itt voltak legalább kordában voltak tartva ezek az itteni kedves baráti körök.
*Ahogy lépdelnek tovább az új taverna utcája előtt egy pillanatra megtorpan*
- Errefelé elvileg kinyitott egy új fogadó és azt beszélik valami városi nemes kisasszonyka a tulaj *jókedvűen, de mégis némi gúnnyal horkan fel* - Ezek az előkelő népségek úgy tűnik néha tényleg nem tudják, mihez kezdjenek a pénzükkel meg az idejükkel.
*Az, hogy még áll és működik a taverna azt sejteti, hogy ők sem ápolhatnak rossz viszonyt a helyi urakkal.
Aztán indul is, közben fejét - meg néha farát - vakarászva morfondírozik, mit lehetne még elmondani.*
- Amarra valami kegyhely van *mutat az egyik irányba* - A háború után az Arctalan híve kezdtek el járni oda, azóta bűzös mocsár és halálszag lengi körül *átfut egy kis undorodó grimasz az arcán. Gyermekként még sokat játszottak arrafelé, most meg minden helyi úgy kerüli, mint a tüzet* - De meglepően sok vizet nem zavarnak ezek a bolond szektások.
*Lassan elérik a bordély épületét is, a zsoldos pedig önkénytelenül is halványan elmosolyodik a nosztalgiára. Átkozottul régen nem járt már bent, kíváncsi vajon hozzányúltak-e a berendezéshez azóta*
- A Sellőház új tulaja szintén a Patkányok embere *talán ezt már említette korábban, de annyit pofázott az ide úton, nem is csoda, ha elfelejtette* - De ezek után ez bizonyára nem lep meg.
*Hacsak a férfi nem tartóztatja, akkor folytatja is útját a kupleráj felé*
1990. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-23 14:22:55
Üzenet elküldve: 2026-03-23 14:22:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Sorsok, lapok.//
* A Vérkertet elhagyva kérdést tesz fel Zrammi-nak, amire először egyértelmű választ kap, azonban ez egy mondattal később zavarossá válik a válasz. *
- ilyen régóta élnél? Nem mostanában érkeztek az istenek, mégis mintha ezt a felkavarodást érzékelnéd. * Merül fel benne egy fura kérdés. *
- Gyanítom, az itt rekedt szellemek nem annyara örülnek, hogy itt maradtak. * Mondja ki a gondolatát a vidéki zsoldos. *
- Olykor egy romlott krumpli is elég, hogy egymás torkának essenek. Nem csoda, ha ez is csak egy ok, amit fel lehet használni arra, hogy megvaduljon bárki és vért ontson. * Ért egyet a másikkal. A vallási tanok nem csak tanok, hanem rossz kezekben már ok is lehet dolgokra. Főleg az amúgy nem megmagyarázható nem logikus dolgokra. *
- Azt hiszem értem. Ezért legközelebb inkább hozzunk valamilyen állatot. * Mondja egy félmosoly kíséretében. Bárkivel is fog ide jönni, legközelebb csak akkor megy, ha van áldozati állat, mert nem szeretne ebbe a szerepbe kerülni. *
- Mehettünk a part felé. * Mondja semleges hangon a fiú. *
- A korai keléssel nincsen bajom. Megszoktam, hogy az első kakasszóra kelni kell és enni kell adni az állatoknak. * Mondja tárgyilagosan Markondenten. *
* A Vérkertet elhagyva kérdést tesz fel Zrammi-nak, amire először egyértelmű választ kap, azonban ez egy mondattal később zavarossá válik a válasz. *
- ilyen régóta élnél? Nem mostanában érkeztek az istenek, mégis mintha ezt a felkavarodást érzékelnéd. * Merül fel benne egy fura kérdés. *
- Gyanítom, az itt rekedt szellemek nem annyara örülnek, hogy itt maradtak. * Mondja ki a gondolatát a vidéki zsoldos. *
- Olykor egy romlott krumpli is elég, hogy egymás torkának essenek. Nem csoda, ha ez is csak egy ok, amit fel lehet használni arra, hogy megvaduljon bárki és vért ontson. * Ért egyet a másikkal. A vallási tanok nem csak tanok, hanem rossz kezekben már ok is lehet dolgokra. Főleg az amúgy nem megmagyarázható nem logikus dolgokra. *
- Azt hiszem értem. Ezért legközelebb inkább hozzunk valamilyen állatot. * Mondja egy félmosoly kíséretében. Bárkivel is fog ide jönni, legközelebb csak akkor megy, ha van áldozati állat, mert nem szeretne ebbe a szerepbe kerülni. *
- Mehettünk a part felé. * Mondja semleges hangon a fiú. *
- A korai keléssel nincsen bajom. Megszoktam, hogy az első kakasszóra kelni kell és enni kell adni az állatoknak. * Mondja tárgyilagosan Markondenten. *
1989. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-23 06:46:24
Üzenet elküldve: 2026-03-23 06:46:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Sorsok, lapok.//
*Már kifelé sétálnak, amikor megkapja a kérdést, hogy ő is ezt a hitet vallja.*
- Hogy én? Nem, dehogy. Részei a szellemvilágnak, de én inkább a hagyományos szellemvilággal állok kapcsolatban. Viszont mióta az istenek megérkeztek a szellemi sík jócskán felkavarodott, Mondhatni megkerülhetetlen szereplői váltak a szellemvilágban. Az ilyen helyeken, ahol erős a jelenlétük általában több szellemlény is összegyűl, akiket ők vonzanak be. Azért is járok ilyen helyekre.* Fejezi be a rövid magyarázatot. Addigra már szerencsére a elhagyják a kertet is újra a macskaköves utcákat róják.*
- Minden istennek megvan a maga bölcsessége, avagy tana, amit aztán sokan sokféleképpen értelmezhetnek. Néha még az azonos istent követők is ősztűzésbe keverednek egymással és elkezdik egymást öldösni. Olyan ez, mint a politika.* Magyarázza, de sejti, hogy nem sok fog megragadni a falusi fiú fejében.*
- Szoktak állatokat is áldozni, de az értelmes fajok áldozatát kedveli inkább, ha érted, amire gondolok.* Ezt már nem akarja túlmagyarázni a fiúnak. Valószínűleg érteni fogja. Azt nem teszi hozzá, hogy, ha szükséges ő maga is végrehajt véráldozatot az erdei szellemeknek is. Az erdei boszorkányoknak is fura szokása van, amit jobb nem firtatni.*
- Na, de ennyi talán elég is volt. Még meg meg akarom mártani a lában a hús tengervízben, meg sétálnék egy kicsit a parton és készen befejeztem azt, amiért ide jöttem. Holnap korán jó lenne megint elindulni.* Sorolja fel azt a kevés tervet, ami még hátra van.*
*Már kifelé sétálnak, amikor megkapja a kérdést, hogy ő is ezt a hitet vallja.*
- Hogy én? Nem, dehogy. Részei a szellemvilágnak, de én inkább a hagyományos szellemvilággal állok kapcsolatban. Viszont mióta az istenek megérkeztek a szellemi sík jócskán felkavarodott, Mondhatni megkerülhetetlen szereplői váltak a szellemvilágban. Az ilyen helyeken, ahol erős a jelenlétük általában több szellemlény is összegyűl, akiket ők vonzanak be. Azért is járok ilyen helyekre.* Fejezi be a rövid magyarázatot. Addigra már szerencsére a elhagyják a kertet is újra a macskaköves utcákat róják.*
- Minden istennek megvan a maga bölcsessége, avagy tana, amit aztán sokan sokféleképpen értelmezhetnek. Néha még az azonos istent követők is ősztűzésbe keverednek egymással és elkezdik egymást öldösni. Olyan ez, mint a politika.* Magyarázza, de sejti, hogy nem sok fog megragadni a falusi fiú fejében.*
- Szoktak állatokat is áldozni, de az értelmes fajok áldozatát kedveli inkább, ha érted, amire gondolok.* Ezt már nem akarja túlmagyarázni a fiúnak. Valószínűleg érteni fogja. Azt nem teszi hozzá, hogy, ha szükséges ő maga is végrehajt véráldozatot az erdei szellemeknek is. Az erdei boszorkányoknak is fura szokása van, amit jobb nem firtatni.*
- Na, de ennyi talán elég is volt. Még meg meg akarom mártani a lában a hús tengervízben, meg sétálnék egy kicsit a parton és készen befejeztem azt, amiért ide jöttem. Holnap korán jó lenne megint elindulni.* Sorolja fel azt a kevés tervet, ami még hátra van.*
1988. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-20 17:19:24
Üzenet elküldve: 2026-03-20 17:19:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Sorsok, lapok.//
* Nos a tények magukért beszéltek, a fiú le van izzadva és ki is pirult a hirtelen jött mozgástól. Egy részét be is akarta mutatni, de nem sok sikerrel. A nyilvánvalót kimondó sötételf nőre csak vigyorogni tud, megcáfolni nem is igazán tudná a dolgot. *
- Hogy vért akarok ontani? * Válaszolja meg a szájába adott választ a zsoldos. Egy pillanatra elbizonytalanodik a fiú, még igazán sosem ontott vért. Mármint csirkét vágott már le, na de egy gondolkodó lényt még sosem ölt meg. A helyszín a lakónegyedre változik, miközben haladnak a vérkert felé. De vajon, ha annyira veszélyes, miért van közel olyan területhez, ahol laknak? Valami itt nem logikus. Ha veszélyes lenne talán már a föld alá temették volna. *
- Nem igazán hiszek másban. Nincs ez másképpen most sem és talán akkor sem, ha bemegyek a vérkertbe. * Mondja kissé nyugodt hangon Markondenten. *
- A kérdés inkább az, hogy te be akarsz menni olyannal oda, aki fegyverrel tud neked ártani? * Teszi fel a maga kérdést a vidéki zsoldos. Mert eddig nem látott komoly fegyvert nála, ami persze nem azt jelenti, hogy nem védtelen. De mégsem érzi azt, hogy ne szorulna a védelmére. Okkal van ő itt, mint zsoldos és nem csak egy díszlet. Legalábbis szeretné ezt hinni. *
* Nos a tények magukért beszéltek, a fiú le van izzadva és ki is pirult a hirtelen jött mozgástól. Egy részét be is akarta mutatni, de nem sok sikerrel. A nyilvánvalót kimondó sötételf nőre csak vigyorogni tud, megcáfolni nem is igazán tudná a dolgot. *
- Hogy vért akarok ontani? * Válaszolja meg a szájába adott választ a zsoldos. Egy pillanatra elbizonytalanodik a fiú, még igazán sosem ontott vért. Mármint csirkét vágott már le, na de egy gondolkodó lényt még sosem ölt meg. A helyszín a lakónegyedre változik, miközben haladnak a vérkert felé. De vajon, ha annyira veszélyes, miért van közel olyan területhez, ahol laknak? Valami itt nem logikus. Ha veszélyes lenne talán már a föld alá temették volna. *
- Nem igazán hiszek másban. Nincs ez másképpen most sem és talán akkor sem, ha bemegyek a vérkertbe. * Mondja kissé nyugodt hangon Markondenten. *
- A kérdés inkább az, hogy te be akarsz menni olyannal oda, aki fegyverrel tud neked ártani? * Teszi fel a maga kérdést a vidéki zsoldos. Mert eddig nem látott komoly fegyvert nála, ami persze nem azt jelenti, hogy nem védtelen. De mégsem érzi azt, hogy ne szorulna a védelmére. Okkal van ő itt, mint zsoldos és nem csak egy díszlet. Legalábbis szeretné ezt hinni. *
1987. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-18 05:50:19
Üzenet elküldve: 2026-03-18 05:50:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Só és füst //
*A válaszra Merrintől a már megszokott, karcos hümmentés érkezik ama díszítésre vonatkozóan. Nem is ácsorognak sokáig. A lovat kantárszáron vezetve indul meg a lakóházakkal sűrűbben tűzdelt rész felé, amerre az emlegetett bordélyt sejti.*
- Akkor mutasd az utat, zsoldod *mondja. Shan felé pillant a fakó tekintet az első keresztutca szájánál.* - És kezdheted a csicsergést arról, mi merre, kinek az érdekeltsége most, kié volt régen, mire érdemes figyelni, mi lehet fontos...
*Ahogy körülnéz, látszik, hogy nem túl boldog a viszontlátástól. Hajón érkezett, amikor megbízói Artheniorba küldték. Nem mondhatni, hogy kellemes útja volt. Utána viszont nem időzött sokáig a Kikötő vendégszeretetében. Indult is a város felé, amely döntésért utólag se korholná magát. Ez itt, egyáltalán nem az a hely, ami egy napig is marasztalná az utazót. Figyelme a Vámházon azonban mindjárt megakad. Gyorsan méri fel, aztán vissza is fordul a zsoldoshoz. Nem szeretne okot adni az épület előtt posztoló fegyvereseknek, hogy kérdőre vonják a fürkész bámészkodásért. De a dokkok mellett sorakozó nagyobb raktárakon kívül egyelőre ez az egyetlen figyelemreméltó épület ebben a sirályszaros pöcegödörben, amit eddig látott. A figyelemreméltó jelzőt itt is szigorúan helyi szinten húzza alá.
Minél többet lát a Kikötőből, annál kevesebb elvárással maszatolja képzeletébe azt a bizonyos, sokat magasztalt Sellőházat is. Ha nem ez lenne az egyetlen tengeri kapcsolata a Levegő Városának, őszintén meg is értené, miért hagyták veszni az egészet számottevő erőfeszítés nélkül.*
*A válaszra Merrintől a már megszokott, karcos hümmentés érkezik ama díszítésre vonatkozóan. Nem is ácsorognak sokáig. A lovat kantárszáron vezetve indul meg a lakóházakkal sűrűbben tűzdelt rész felé, amerre az emlegetett bordélyt sejti.*
- Akkor mutasd az utat, zsoldod *mondja. Shan felé pillant a fakó tekintet az első keresztutca szájánál.* - És kezdheted a csicsergést arról, mi merre, kinek az érdekeltsége most, kié volt régen, mire érdemes figyelni, mi lehet fontos...
*Ahogy körülnéz, látszik, hogy nem túl boldog a viszontlátástól. Hajón érkezett, amikor megbízói Artheniorba küldték. Nem mondhatni, hogy kellemes útja volt. Utána viszont nem időzött sokáig a Kikötő vendégszeretetében. Indult is a város felé, amely döntésért utólag se korholná magát. Ez itt, egyáltalán nem az a hely, ami egy napig is marasztalná az utazót. Figyelme a Vámházon azonban mindjárt megakad. Gyorsan méri fel, aztán vissza is fordul a zsoldoshoz. Nem szeretne okot adni az épület előtt posztoló fegyvereseknek, hogy kérdőre vonják a fürkész bámészkodásért. De a dokkok mellett sorakozó nagyobb raktárakon kívül egyelőre ez az egyetlen figyelemreméltó épület ebben a sirályszaros pöcegödörben, amit eddig látott. A figyelemreméltó jelzőt itt is szigorúan helyi szinten húzza alá.
Minél többet lát a Kikötőből, annál kevesebb elvárással maszatolja képzeletébe azt a bizonyos, sokat magasztalt Sellőházat is. Ha nem ez lenne az egyetlen tengeri kapcsolata a Levegő Városának, őszintén meg is értené, miért hagyták veszni az egészet számottevő erőfeszítés nélkül.*
1986. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-16 20:46:39
Üzenet elküldve: 2026-03-16 20:46:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Sorsok, lapok.//
- Igen azt látom, hogy elégé ki vagy pirulva a sok mozgástól.* Mondja neki miközben elkezdenek lefelé haladni.*
- Sa'Tereth hatalmát nem mindenki képes kibírni. Könnyedén az elmédbe férkőzhet. Aztán mit gondolsz az isten, ami vért kíván milyen gondolatokat ébreszt benned?* Teszi fel a kérdést menet közben. Hamarosan a dokkok közt sétálnak, de gyorsan betérnek a lakóházak sűrűjébe. A nő egyre jobban érzi az isten jelenlétét, mint egy minden átható erőt. A lépteik kopognak a macskakövön. Amikor már kellően közel vannak, akkor szólal meg.*
- Akkor biztosan be akarsz jönni ide? Nem szégyen, ha itt kint megvársz. Pláne akkor nem, ha Eeyr hitét is magadénak tudod, akkor legkevésbé sem ajánlom.* Azt tudja, hogy a falvakban Eeyr tanai gyorsan elterjedtek, így sokan vallják az ő hitét.*
- Igen azt látom, hogy elégé ki vagy pirulva a sok mozgástól.* Mondja neki miközben elkezdenek lefelé haladni.*
- Sa'Tereth hatalmát nem mindenki képes kibírni. Könnyedén az elmédbe férkőzhet. Aztán mit gondolsz az isten, ami vért kíván milyen gondolatokat ébreszt benned?* Teszi fel a kérdést menet közben. Hamarosan a dokkok közt sétálnak, de gyorsan betérnek a lakóházak sűrűjébe. A nő egyre jobban érzi az isten jelenlétét, mint egy minden átható erőt. A lépteik kopognak a macskakövön. Amikor már kellően közel vannak, akkor szólal meg.*
- Akkor biztosan be akarsz jönni ide? Nem szégyen, ha itt kint megvársz. Pláne akkor nem, ha Eeyr hitét is magadénak tudod, akkor legkevésbé sem ajánlom.* Azt tudja, hogy a falvakban Eeyr tanai gyorsan elterjedtek, így sokan vallják az ő hitét.*
1985. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-30 11:59:55
Üzenet elküldve: 2026-01-30 11:59:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tengerre valók//
*Butaság lenne azt állítani, hogy nem veszi észre ahogy a lány megfeszül akkor, amikor elé áll. Bár nem nagyon mozdítja el szemeit a vörös arcáról, a szeme sarkából látja az apró mozdulatot, ahogy amaz előkészít egy ütést. Ez valahol megnyugtatja. A lány kapálózhatna a szablya markolata után is. Pár ívesen megindított ütést valószínűleg gond nélkül kibírna -bár hagyni nem hagyná magát, nem bizony-, de a bőre nem igazán állna ellen az acélnak.
Valószínűleg mindkettejük szerencséjére a lány végül nem kezd el pattogni, sőt, végighallgatja a szövegelését. Persze eközben is úgy néz ki, mint egy gyerek, akitől elvettek valami különösen érdekeset. Más körülmények között talán még arra is kíváncsi lenne, hogy mire fel ez a rengeteg dac. Amikor a vörös ellép mellette és megindul, csak a fejét fordítja utána; a teljes körű bizalom felépülése még igen messze van, és sosem szerette, ha olyan valaki áll a háta mögött, akinek a derekáról fegyver lóg. A feleselést hallva maga is megereszt egy vigyort, és visszafordul a Lakónegyed felé. Neki nem kell szökellnie, hogy átléphesse azt az ocsmány tócsát.*
- Talán. *-válaszolja a kard értékére vonatkozó szavakra, és újra megnézi a szóban forgó tárgyat magának az előtte sétáló lány oldalán. Igen, talán érhet annyit, mint a kabátja. Egy, vagy két kör a kockákkal. Onnantól a lány kezén és szerencséjén múlik, hogy elveszíti-e, vagy aranyakhoz jut.-* Bár ha a Félkarú Röeb is ott lesz, neki pont nem hiszem, hogy kéne a kardod. De lehet, hogy mást elfogadna.
*Szinte ártatlanul vonja meg a vállát.*
- Aha, a Rumosba. Ha szerencsém van, ott lesz, akit keresek. Ha nem.. *-nem fejezi be a mondatot. Ha nincs szerencséje ezzel, attól még játszani fog, talán ott az lesz. Talán sikerül majd annyi aranyat szereznie, hogy ne is kelljen a régi kabátja, mert vehet helyette újat. Lépteit a vöröséhez igazítja ahogy mellé ér.*
- Többnyire, *-javítja ki a lányt szinte felhorkantva-* többnyire igaza van. Ha valami hülyeséget, vagy egyenesen veszélyeset csinál, akkor nincs.
*A klasszikus „ha azt mondják, hogy ugorj kútba” esete. Joren ugyan nem kútba akarta ugrasztani az embereit, vagy örvényekkel tűzdelt szakaszon átnavigálni a Csukát, de éppen bölcs dolgot se művelt.*
- Thira. *-visszhangozza az elhangzó nevet. Nem tűnik neki ismerősnek. Persze ez akár olyasmi név is lehet, amit épp most talált ki a lány.-* Az enyém pedig Niall.
*A szutykos utcán lehallatszik valami részeg, akadó-nyelvű gajdolás. Valaki biztos jól érzi magát a Rumos Rókalyukban.*
- Na és te? *-lapos oldalpillantás-* Téged melyik hajóról szalajtottak?
*Veszettül meglepődne, ha valamelyik becsületes kereskedőhajó nevét hallaná válaszul. A lányt elnézve akár a Fekete Szhylláról is lerugdoshatták.*
*Butaság lenne azt állítani, hogy nem veszi észre ahogy a lány megfeszül akkor, amikor elé áll. Bár nem nagyon mozdítja el szemeit a vörös arcáról, a szeme sarkából látja az apró mozdulatot, ahogy amaz előkészít egy ütést. Ez valahol megnyugtatja. A lány kapálózhatna a szablya markolata után is. Pár ívesen megindított ütést valószínűleg gond nélkül kibírna -bár hagyni nem hagyná magát, nem bizony-, de a bőre nem igazán állna ellen az acélnak.
Valószínűleg mindkettejük szerencséjére a lány végül nem kezd el pattogni, sőt, végighallgatja a szövegelését. Persze eközben is úgy néz ki, mint egy gyerek, akitől elvettek valami különösen érdekeset. Más körülmények között talán még arra is kíváncsi lenne, hogy mire fel ez a rengeteg dac. Amikor a vörös ellép mellette és megindul, csak a fejét fordítja utána; a teljes körű bizalom felépülése még igen messze van, és sosem szerette, ha olyan valaki áll a háta mögött, akinek a derekáról fegyver lóg. A feleselést hallva maga is megereszt egy vigyort, és visszafordul a Lakónegyed felé. Neki nem kell szökellnie, hogy átléphesse azt az ocsmány tócsát.*
- Talán. *-válaszolja a kard értékére vonatkozó szavakra, és újra megnézi a szóban forgó tárgyat magának az előtte sétáló lány oldalán. Igen, talán érhet annyit, mint a kabátja. Egy, vagy két kör a kockákkal. Onnantól a lány kezén és szerencséjén múlik, hogy elveszíti-e, vagy aranyakhoz jut.-* Bár ha a Félkarú Röeb is ott lesz, neki pont nem hiszem, hogy kéne a kardod. De lehet, hogy mást elfogadna.
*Szinte ártatlanul vonja meg a vállát.*
- Aha, a Rumosba. Ha szerencsém van, ott lesz, akit keresek. Ha nem.. *-nem fejezi be a mondatot. Ha nincs szerencséje ezzel, attól még játszani fog, talán ott az lesz. Talán sikerül majd annyi aranyat szereznie, hogy ne is kelljen a régi kabátja, mert vehet helyette újat. Lépteit a vöröséhez igazítja ahogy mellé ér.*
- Többnyire, *-javítja ki a lányt szinte felhorkantva-* többnyire igaza van. Ha valami hülyeséget, vagy egyenesen veszélyeset csinál, akkor nincs.
*A klasszikus „ha azt mondják, hogy ugorj kútba” esete. Joren ugyan nem kútba akarta ugrasztani az embereit, vagy örvényekkel tűzdelt szakaszon átnavigálni a Csukát, de éppen bölcs dolgot se művelt.*
- Thira. *-visszhangozza az elhangzó nevet. Nem tűnik neki ismerősnek. Persze ez akár olyasmi név is lehet, amit épp most talált ki a lány.-* Az enyém pedig Niall.
*A szutykos utcán lehallatszik valami részeg, akadó-nyelvű gajdolás. Valaki biztos jól érzi magát a Rumos Rókalyukban.*
- Na és te? *-lapos oldalpillantás-* Téged melyik hajóról szalajtottak?
*Veszettül meglepődne, ha valamelyik becsületes kereskedőhajó nevét hallaná válaszul. A lányt elnézve akár a Fekete Szhylláról is lerugdoshatták.*
1984. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-29 15:02:46
Üzenet elküldve: 2026-01-29 15:02:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tengerre valók//
*Valójában jóformán csak hablatyol. Az értesülései legalább annyira régiek, mint a csizmája, persze ezt a tényt a világért sem említené. Hosszú időt volt távol a Kikötőtől, a megbízható "informátorai" is alaposan megcsappantak időközben.
Olyannyira el van foglalva vele, hogy észrevétlen lopja közöttük a távolságot, hogy kis híján nekiütközik a hirtelen felé forduló férfinek. Ahogy az acélszín tekintetekbe pillant, rögtön látja, hogy akciója nem úgy sült el, ahogy azt eredetileg eltervezte. Nem tépelődik különösebben rajta. Ajkait beharapja, balja pedig ökölbe szorul. Felkészül. Váratlanul óhajt lecsapni, mielőtt a tengerész megmoccanhatna. Itt, a dokkok mentén egy efféle, rövid közjátékkal még csak a figyelmet sem hívná fel magára különösebben. Ha elég gyors és kíméletlen, a tőlük jobbra húzódó sikátorban még a fickó zsebeit is lenne ideje kiforgatni. Ellenben ha Niall tolvajt kiált...
Legnagyobb meglepetésére a matróz nem ezt az utat választja. Épp ellenkezőleg. Mesélni kezd. Karba fonja kezeit maga előtt, tekintetével pedig a partmenti faépítményeket célozza töretlen daccal, miközben a férfit hallgatja. Töpreng. Nem is a hallottakon, sokkal inkább napjának hátralévő részét illetően. Furcsa gondolat, de csak sodródik, mióta partot ért lába. Valójában nincs terve, így pedig nem is kell kétszer meggondolnia, hogy a szokottnál barátságosabb tengerésszel tartson-e.
Úgy indul előre a Lakónegyed girbe-gurba, kővel rakott utcácskáján, mintha csak ő invitálta volna Niallt, és nem fordítva.*
-Pátyolgatni. *Visszhangozza a szót, majd felhorkan.*
-Pátyolgasson a Kétarcú Dellion. *Vigyorogva pillant hátra a válla felett, mintha nem épp az imént próbálta volna megzsebelni, a férfit.*
-Kockázni, hmm? Nincs egy vasam se. *Átugrik egy határozottan kellemetlen küllemű tócsát.*
-A kardom talán ér valamit. *Szólal meg újra némi merengés után. Nem szívesen veszítené el fegyverét, de az aranyszerzés lehetősége határozottan csigázza. Fejben már ördögvigyorra, dellionra, hodarilra, s még ki tudja, miféle bódulatra cserélte nem létező vagyonát.*
-Hová megyünk? A Rókalyukba?
*Néhány lépés után bevárja a tengerészt.*
-Szóval Sárga Csuka. *Igyekszik felidézni a legkevésbé sem magasztos hajót.*
-Megtanulhattad már volna, hogy a kapitánynak mindig igaza van. *Fejti ki nagy bölcsen sajátságos véleményét. Kevés gátlás szorult belé, de a kapitányi uniformis határozottan tiszteletet vált ki belőle. Az ő szemében ez a hierarchia csúcsa. Egyebet nem is fűz hozzá a szemtelen vigyort leszámítva.*
-A nevem Thira. *Veti még oda, csak úgy a miheztartás végett. Sokféleképp nevezték már, de talán ehhez ragaszkodik leginkább.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.29 15:12:08
*Valójában jóformán csak hablatyol. Az értesülései legalább annyira régiek, mint a csizmája, persze ezt a tényt a világért sem említené. Hosszú időt volt távol a Kikötőtől, a megbízható "informátorai" is alaposan megcsappantak időközben.
Olyannyira el van foglalva vele, hogy észrevétlen lopja közöttük a távolságot, hogy kis híján nekiütközik a hirtelen felé forduló férfinek. Ahogy az acélszín tekintetekbe pillant, rögtön látja, hogy akciója nem úgy sült el, ahogy azt eredetileg eltervezte. Nem tépelődik különösebben rajta. Ajkait beharapja, balja pedig ökölbe szorul. Felkészül. Váratlanul óhajt lecsapni, mielőtt a tengerész megmoccanhatna. Itt, a dokkok mentén egy efféle, rövid közjátékkal még csak a figyelmet sem hívná fel magára különösebben. Ha elég gyors és kíméletlen, a tőlük jobbra húzódó sikátorban még a fickó zsebeit is lenne ideje kiforgatni. Ellenben ha Niall tolvajt kiált...
Legnagyobb meglepetésére a matróz nem ezt az utat választja. Épp ellenkezőleg. Mesélni kezd. Karba fonja kezeit maga előtt, tekintetével pedig a partmenti faépítményeket célozza töretlen daccal, miközben a férfit hallgatja. Töpreng. Nem is a hallottakon, sokkal inkább napjának hátralévő részét illetően. Furcsa gondolat, de csak sodródik, mióta partot ért lába. Valójában nincs terve, így pedig nem is kell kétszer meggondolnia, hogy a szokottnál barátságosabb tengerésszel tartson-e.
Úgy indul előre a Lakónegyed girbe-gurba, kővel rakott utcácskáján, mintha csak ő invitálta volna Niallt, és nem fordítva.*
-Pátyolgatni. *Visszhangozza a szót, majd felhorkan.*
-Pátyolgasson a Kétarcú Dellion. *Vigyorogva pillant hátra a válla felett, mintha nem épp az imént próbálta volna megzsebelni, a férfit.*
-Kockázni, hmm? Nincs egy vasam se. *Átugrik egy határozottan kellemetlen küllemű tócsát.*
-A kardom talán ér valamit. *Szólal meg újra némi merengés után. Nem szívesen veszítené el fegyverét, de az aranyszerzés lehetősége határozottan csigázza. Fejben már ördögvigyorra, dellionra, hodarilra, s még ki tudja, miféle bódulatra cserélte nem létező vagyonát.*
-Hová megyünk? A Rókalyukba?
*Néhány lépés után bevárja a tengerészt.*
-Szóval Sárga Csuka. *Igyekszik felidézni a legkevésbé sem magasztos hajót.*
-Megtanulhattad már volna, hogy a kapitánynak mindig igaza van. *Fejti ki nagy bölcsen sajátságos véleményét. Kevés gátlás szorult belé, de a kapitányi uniformis határozottan tiszteletet vált ki belőle. Az ő szemében ez a hierarchia csúcsa. Egyebet nem is fűz hozzá a szemtelen vigyort leszámítva.*
-A nevem Thira. *Veti még oda, csak úgy a miheztartás végett. Sokféleképp nevezték már, de talán ehhez ragaszkodik leginkább.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.29 15:12:08
1983. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-18 18:16:26
Üzenet elküldve: 2026-01-18 18:16:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Terhes Társaság//
*Szúrós hunyorgás közepette dönti oldalra fejét, ahogy a Kapitány határozottan és módfelett pontosan céloz szavaival. Egy könnyed gyomros csupán, amiből seperc alatt felépül. A válasz pedig ott rejlik tekintetében, még ha akaratlanul is.
Nem felel, helyette követi a férfi iránymutatását a dokkok mentén állomásozó hajótestek felé, s kell néhány szívdobbanásnyi idő hozzá, hogy rájöjjön, mire is utal a tengerész. Mosolya szép lassan vigyorba húzódik immáron, hogy az álarc lehullott. Nem kárhoztatja a férfit, még meg is könnyebbül kissé lélekben, hogy végső soron igaza volt.
Azért meglepetésében felszalad szemöldöke a vakmerő ötletre. Nem tudja elsőre eldönteni, hogy a másik ismét a bolondját igyekszik járatni vele, vagy valóban ily nagy terveken forgatja elméjét.*
-Azt, amelyikkel a leggyorsabban elevickélhetünk. Mert a Vihar Fiai ott lesznek a kapitány úr seggében. *Ajkába harap, hogy megfékezze vihorászását. Képtelen ötlet, mégis felkelti kíváncsiságát. Talán ez a kapitány itt nem holmi közönséges szélhámos. Talán ért is valamihez. Kiderül.*
-Rég jártál a Kikötőben, hmm? *Fordul hátra válla felett, ahogy megindul a Lakónegyed irányába.*
-Ott kellemest aligha kapsz, de legalább szesz van mindenben bőven. A tervedről pedig... Beszéljünk inkább ott.
*Itt, a dokkok mentén, de még a Lakónegyed szűk kőutcáin is füle van a falnak. Nem bízhat az ember leánya vagy fia sem az utcakölykökben, sem az útszéli pillangóban. A Patkányok alaposan behálózták a várost.*
-Azért remélem, az öklöd legalább olyan gyorsan jár, mint a nyelved. *Pillant a férfira, igyekezvén megmérni, mennyire is lehet erejének teljében. Természetesen feltűnik neki, hogy a másik fegyvertelen. Legalábbis a kapitányi küllem ellenére nem lóg az oldaláról szablya.*
-A Rumosban sosem tudni... Hopla! *Ügyes mozdulattal kerül ki egy éjjeliedény tartalmát, melyet épp egy emeleti ablakból szórtak alá. Szokatlan érzés követ tudni a talpa alatt ennyi idő után. S ha már idő... Idejét sem tudja, mikor élhetett legutoljára valami bódító holmival... Az alkoholon felül. Titkon meri remélni, hogy újdonsült kompániája valamelyik zsebében rejlik valami izgalmas.*
-Honnét a fészkesből evett téged ide a fene? *Kérdi hirtelen, hátha többet megtudhat a férfiról, mielőtt asztaltársaságává avanzsálja.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 18:16:31
*Szúrós hunyorgás közepette dönti oldalra fejét, ahogy a Kapitány határozottan és módfelett pontosan céloz szavaival. Egy könnyed gyomros csupán, amiből seperc alatt felépül. A válasz pedig ott rejlik tekintetében, még ha akaratlanul is.
Nem felel, helyette követi a férfi iránymutatását a dokkok mentén állomásozó hajótestek felé, s kell néhány szívdobbanásnyi idő hozzá, hogy rájöjjön, mire is utal a tengerész. Mosolya szép lassan vigyorba húzódik immáron, hogy az álarc lehullott. Nem kárhoztatja a férfit, még meg is könnyebbül kissé lélekben, hogy végső soron igaza volt.
Azért meglepetésében felszalad szemöldöke a vakmerő ötletre. Nem tudja elsőre eldönteni, hogy a másik ismét a bolondját igyekszik járatni vele, vagy valóban ily nagy terveken forgatja elméjét.*
-Azt, amelyikkel a leggyorsabban elevickélhetünk. Mert a Vihar Fiai ott lesznek a kapitány úr seggében. *Ajkába harap, hogy megfékezze vihorászását. Képtelen ötlet, mégis felkelti kíváncsiságát. Talán ez a kapitány itt nem holmi közönséges szélhámos. Talán ért is valamihez. Kiderül.*
-Rég jártál a Kikötőben, hmm? *Fordul hátra válla felett, ahogy megindul a Lakónegyed irányába.*
-Ott kellemest aligha kapsz, de legalább szesz van mindenben bőven. A tervedről pedig... Beszéljünk inkább ott.
*Itt, a dokkok mentén, de még a Lakónegyed szűk kőutcáin is füle van a falnak. Nem bízhat az ember leánya vagy fia sem az utcakölykökben, sem az útszéli pillangóban. A Patkányok alaposan behálózták a várost.*
-Azért remélem, az öklöd legalább olyan gyorsan jár, mint a nyelved. *Pillant a férfira, igyekezvén megmérni, mennyire is lehet erejének teljében. Természetesen feltűnik neki, hogy a másik fegyvertelen. Legalábbis a kapitányi küllem ellenére nem lóg az oldaláról szablya.*
-A Rumosban sosem tudni... Hopla! *Ügyes mozdulattal kerül ki egy éjjeliedény tartalmát, melyet épp egy emeleti ablakból szórtak alá. Szokatlan érzés követ tudni a talpa alatt ennyi idő után. S ha már idő... Idejét sem tudja, mikor élhetett legutoljára valami bódító holmival... Az alkoholon felül. Titkon meri remélni, hogy újdonsült kompániája valamelyik zsebében rejlik valami izgalmas.*
-Honnét a fészkesből evett téged ide a fene? *Kérdi hirtelen, hátha többet megtudhat a férfiról, mielőtt asztaltársaságává avanzsálja.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 18:16:31
1982. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-18 15:19:11
Üzenet elküldve: 2026-01-18 15:19:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
* A Hét Varjú Taverna ajtaja végül bezárul mögötte, a zsoldos elindul a kikötő felé, ahol a leendő munkáját véli meglelni. Vagy ha nem, legalább megismeri a környéket és az abban rejlő lehetőségeket. Ha pedig nem lesz benne se lehetőség se munka, hát még mindig odébb állhat.
A lakónegyben, elég csak a sós párás levegőt követnie, ami majd a tengerhez vezeti Markondenten-t. Az út közben pedig nézelődik. Mindent próbál rögzíteni az elméjében, hogy még vissza tudjon találni a tavernába. Mert, ha estig nem találna szállást magának, jobb lesz oda visszatérnie. Elégedett volt a szobával, mindent tudott, amire éppen szüksége volt. Volt benne ágy.
Nem tudja pontosan, mennyi házat hagyott maga után, de végül elér egy pontra, ahol a házakat már a kikötő raktárak és boltok váltják. Végül, elér hát oda, ahova elindult. *
A lakónegyben, elég csak a sós párás levegőt követnie, ami majd a tengerhez vezeti Markondenten-t. Az út közben pedig nézelődik. Mindent próbál rögzíteni az elméjében, hogy még vissza tudjon találni a tavernába. Mert, ha estig nem találna szállást magának, jobb lesz oda visszatérnie. Elégedett volt a szobával, mindent tudott, amire éppen szüksége volt. Volt benne ágy.
Nem tudja pontosan, mennyi házat hagyott maga után, de végül elér egy pontra, ahol a házakat már a kikötő raktárak és boltok váltják. Végül, elér hát oda, ahova elindult. *
1122-1141 , 1142-1161 , 1162-1181 , 1182-1201 , 1202-1221 , 1222-1241 , 1242-1261 , 1262-1281 , 1282-1301 , 1302-1321 , 1322-1341 , 1342-1361 , 1362-1381 , 1382-1401 , 1402-1421 , 1422-1441 , 1442-1461 , 1462-1481 , 1482-1501 , 1502-1521 , 1522-1541 , 1542-1561 , 1562-1581 , 1582-1601 , 1602-1621 , 1622-1641 , 1642-1661 , 1662-1681 , 1682-1701 , 1702-1721 , 1722-1741 , 1742-1761 , 1762-1781 , 1782-1801 , 1802-1821 , 1822-1841 , 1842-1861 , 1862-1881 , 1882-1901 , 1902-1921 , 1922-1941 , 1942-1961 , 1962-1981 , 1982-2001 , 2002-2021 , 2022-2041 , 2025-2044