Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |
2021. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-19 12:08:22
Üzenet elküldve: 2026-08-19 12:08:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Niall végül távozik, az ajtó pedig halk kattanással záródik be utána. A sötétítésnek kifejezetten örül, mert bár a holdfény nem zavarja, tény, hogy sokkal kellemesebben érzi magát az elhúzott függönyökkel, de azt már nem hiszi el, hogy a férfi nem miatta ment el.*
- Az emberek nem azért járnak az otthonukba, mert dolguk van, hanem mert ott biztonságban érzik magukat. *Beszél bele minden udvariasságot mellőzve a másik mondandójába, miközben azt figyeli, ahogy Delrayne a fegyvereit az ágyról a sarokban lévő láda tetejére pakolja. Neki ez ellen nincs semmi kivetnivalója, nem az a fajta harcos ő, aki annyira óvja a pengéit, hogy ne hagyjon mást megérinteni őket.*
- Ő nem bántott a fogadóban sem. Niall jó ember, csak azt hiszem, tényleg fél tőlem. *Fűzi még hozzá a hallottakhoz, miközben az ágy szabaddá válik, és Delrayne leül rá. Kicsit késve kapcsol a jelzésre, amikor a nő őt is maga mellé invitálja, de végül odalépked az ágyhoz, és csüccsen le mellé. Szörnyecske is követi a példájukat, és hacsak vörös barátnője nem zavarja el onnan, akkor az ágy végében, kis szőrgombócot formázva a testéből helyezkedik el, s rögtön el is alszik.
Amire nem számít, az az, hogy hamarosan bal kezét finom, meleg és támogató érintések közepette találja majd. Finom érzés. Furcsán kellemes ez az egész helyzet, amibe hirtelenjében kerül. Sötét van, a keze nem fázik és a hang mi szól hozzá is lágy, megnyugtató. Majdnem olyan, mint Maié. Majdnem.
A kis történetet a dobozokról síri csendben hallgatja végig. Érti, persze, hogy érti, amit a másik mondani akar neki, de a végén mégis egy szomorúan csengő kacaj az első reakciója.*
- Ha én vagyok a doboz, akkor az kívül-belül férges. Ha épp úgy talál meg valaki, hogy kívülről nem látszik, akkor fog eldobni, ha majd kinyitja. Ilyen volt az egész életem. Nem kellettem soha senkinek, mert nem vagyok olyan, mint mások. Ezért nem érdekel, hogy mikor jön el az utolsó ilyen beszélgetésem, hogy ki lesz az, aki erősebb nálam és elveszi az életem. *Lebiggyeszti az ajkait, majd a barna szempárból apró könnycseppek gördülnek le, melyeket Delrayne is jól láthat így, hogy végig a szemeit figyeli.
Nem tud másra gondolni, csak arra, hogy jobb volna, ha Delrayne is a biztonságot választaná azáltal, hogy megkötözi őt éjszakára, de ő nem teszi meg, visszautasítja a kérést, ami igazán meglepi a feketeséget.*
- Nem tudhatod… *Suttogja. A maradék levest nem most fogja megenni a macska, de reggelire biztosan örülni fog majd neki. Nori tovább ül az ágyon, emésztve mindazt, amit hallott és hall eközben.*
- Nem azok, de te kedves vagy velem. Miért? Azért, mert te pont az vagy a háromféle emberből, aki megért engem? Belőlük lehet a legkevesebb… Tudod, van valaki, akit nagyon szeretek, és sok jót tett értem, de még ő sem ért meg igazán. Te igen, és ez nagyon furcsa. Olyan lennél, mint én? *Kérdezi de még mindig nem mozdul az ágyról, csak a rajta lévő lepedőt gyűrögeti kezeivel, így akadályozva meg a további könnyeket.*
*Niall végül távozik, az ajtó pedig halk kattanással záródik be utána. A sötétítésnek kifejezetten örül, mert bár a holdfény nem zavarja, tény, hogy sokkal kellemesebben érzi magát az elhúzott függönyökkel, de azt már nem hiszi el, hogy a férfi nem miatta ment el.*
- Az emberek nem azért járnak az otthonukba, mert dolguk van, hanem mert ott biztonságban érzik magukat. *Beszél bele minden udvariasságot mellőzve a másik mondandójába, miközben azt figyeli, ahogy Delrayne a fegyvereit az ágyról a sarokban lévő láda tetejére pakolja. Neki ez ellen nincs semmi kivetnivalója, nem az a fajta harcos ő, aki annyira óvja a pengéit, hogy ne hagyjon mást megérinteni őket.*
- Ő nem bántott a fogadóban sem. Niall jó ember, csak azt hiszem, tényleg fél tőlem. *Fűzi még hozzá a hallottakhoz, miközben az ágy szabaddá válik, és Delrayne leül rá. Kicsit késve kapcsol a jelzésre, amikor a nő őt is maga mellé invitálja, de végül odalépked az ágyhoz, és csüccsen le mellé. Szörnyecske is követi a példájukat, és hacsak vörös barátnője nem zavarja el onnan, akkor az ágy végében, kis szőrgombócot formázva a testéből helyezkedik el, s rögtön el is alszik.
Amire nem számít, az az, hogy hamarosan bal kezét finom, meleg és támogató érintések közepette találja majd. Finom érzés. Furcsán kellemes ez az egész helyzet, amibe hirtelenjében kerül. Sötét van, a keze nem fázik és a hang mi szól hozzá is lágy, megnyugtató. Majdnem olyan, mint Maié. Majdnem.
A kis történetet a dobozokról síri csendben hallgatja végig. Érti, persze, hogy érti, amit a másik mondani akar neki, de a végén mégis egy szomorúan csengő kacaj az első reakciója.*
- Ha én vagyok a doboz, akkor az kívül-belül férges. Ha épp úgy talál meg valaki, hogy kívülről nem látszik, akkor fog eldobni, ha majd kinyitja. Ilyen volt az egész életem. Nem kellettem soha senkinek, mert nem vagyok olyan, mint mások. Ezért nem érdekel, hogy mikor jön el az utolsó ilyen beszélgetésem, hogy ki lesz az, aki erősebb nálam és elveszi az életem. *Lebiggyeszti az ajkait, majd a barna szempárból apró könnycseppek gördülnek le, melyeket Delrayne is jól láthat így, hogy végig a szemeit figyeli.
Nem tud másra gondolni, csak arra, hogy jobb volna, ha Delrayne is a biztonságot választaná azáltal, hogy megkötözi őt éjszakára, de ő nem teszi meg, visszautasítja a kérést, ami igazán meglepi a feketeséget.*
- Nem tudhatod… *Suttogja. A maradék levest nem most fogja megenni a macska, de reggelire biztosan örülni fog majd neki. Nori tovább ül az ágyon, emésztve mindazt, amit hallott és hall eközben.*
- Nem azok, de te kedves vagy velem. Miért? Azért, mert te pont az vagy a háromféle emberből, aki megért engem? Belőlük lehet a legkevesebb… Tudod, van valaki, akit nagyon szeretek, és sok jót tett értem, de még ő sem ért meg igazán. Te igen, és ez nagyon furcsa. Olyan lennél, mint én? *Kérdezi de még mindig nem mozdul az ágyról, csak a rajta lévő lepedőt gyűrögeti kezeivel, így akadályozva meg a további könnyeket.*
2020. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-18 20:13:51
Üzenet elküldve: 2026-08-18 20:13:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Niall távozását követően gondosan zárja be az ajtót, a sötétítőket is elhúzza, így mutatva, hamarosan kezdetét veszi az éjszaka, nincs több dolga a külvilágnak a csöndes, hangulatos kis kuckóban.
Norileina fegyvereit sorra szedi össze az ágyról, hogy amazokat a sarokba tolt láda tetejére fektesse. Kurtizánhoz képest gyakorlott kézzel markol a fegyverre, mély áhítattal és tisztelettel kezeli azt, legalább olyan finomsággal fektetve vízszintesbe az olcsó fára, mintha gyermeket tenne bölcsőbe.*
-Nem miattad megy el, hanem azért, mert ma nincs itt dolga. Niall pontosan olyan, mint a te macskád. Saját akarata van, akkor jön és akkor megy, mikor kíván, de mindig visszatér ahhoz, akihez a szíve, vagy a gyomra húzza. Ez az éjszaka nem az övé és az enyém, hanem a miénk, ezt ő is pontosan tudja. Hacsak…nem kívánsz te aludni mellette, ebben az esetben még talán eléred a lépcsőfordulóban. Egészen odaadó társaság, szelíd és figyelmes. Bár… a te ízlésednek talán túlságosan is „szelíd”.
*Vidáman hunyorít a lány irányába, a szájzuga felfelé ível. Kényelmesen ül le a megüresedett ágyra, lomhán paskolja meg maga mellett a derékaljat, így csalva oda a feketeséget is. Megvárja, hogy amaz leüljön. Fél térdét felhúzza, így egész testével tud szembefordulni vele, fekete tekintete a barnába mélyed. Halkabban, lassabban kezd beszélni, így hangsúlyozva a mondandó fontosságát.
Inas kezei a másikéra találnak, kettővel fogna Nori baljára, akár egy meleg kesztyű. Bőre melegével igyekszik megmelengetni a másikét, ujjbegyei annak öklének bütykeivel babrálnak.*
-Idefigyelj Leina. A szavak legalább olyan veszélyesek, mint az acél ami mélyre vág, vagy a méreg, ami megmételyez. A szavaid alapján fognak megítélni téged azok, akik azt hallják és betesznek téged egy dobozba. Egy olyan dobozba, amiből utána soha sem fogsz tudni kiszakadni. A szavaid alapján megválasztott dobozok külseje díszes. Egy ékszerdobozhoz te is szívesebben nyúlnál, mint egy olyanhoz, amiben férgek lapulnak, igaz-e? Most képzeld azt, hogy te magad vagy a doboz, a szavaid pedig azok, amik benned rejlenek. Hibáztatod-e azokat, akik félnek a férgektől és félelmükben akár a dobozt is széttörnék? -*keresi tekintetével a lány arcán a megértést, a jelet, miszerint felfogja azt, amire próbálja rávezetni.*- Szerencsédre én és a fajtám nem félünk a dobozoktól, legyenek akármilyenek. Rengeteget láttunk, még többet nyitottunk. Vannak a Niall félék, akik babonásak, ők messzire kerülnek minden dobozt, ami eltér az átlagostól. És vannak olyanok, akik elpusztítanák ezeket a dobozkákat. Te pedig soha sem tudhatod, hogy a háromféle emberből melyik ül előtted, hacsak nem kezdesz el vele beszélgetni. Nem alapozhatsz arra, hogy te vagy a legerősebb, mert sosem lesz így. Mindig lesz valaki, aki nálad erősebb lesz. Érted-e azt, amit mondok neked, leány?
*Fejét finoman biccenti meg, a szemkontaktust tartja. A bűnlajstrom említésére nem rebbennek a pillák. Talán elengedte a füle mellett, talán nem érinti olyan mélyen, hogy felvegye. Egyszerűen nem reagál, talán ez a legtöbbet mondó reakció.
A kérdésre egy pillanatra megrándul a szájzuga. Fejét óvatosan ingatja meg, a lány kezeit elengedi.*
-Dehogy kötözlek meg. Hidd el nekem, ha azt mondom, nem ez az éjszaka lesz, mikor meghalok.
*Felállva az ágyról leteszi a macskának a földre a leves maradékát, végül a mosogatódézsához lép, hogy nekilásson ellötykölni az edényeket.*
-Nem gyakran lehetnek veled kedvesek az emberek…
*Niall távozását követően gondosan zárja be az ajtót, a sötétítőket is elhúzza, így mutatva, hamarosan kezdetét veszi az éjszaka, nincs több dolga a külvilágnak a csöndes, hangulatos kis kuckóban.
Norileina fegyvereit sorra szedi össze az ágyról, hogy amazokat a sarokba tolt láda tetejére fektesse. Kurtizánhoz képest gyakorlott kézzel markol a fegyverre, mély áhítattal és tisztelettel kezeli azt, legalább olyan finomsággal fektetve vízszintesbe az olcsó fára, mintha gyermeket tenne bölcsőbe.*
-Nem miattad megy el, hanem azért, mert ma nincs itt dolga. Niall pontosan olyan, mint a te macskád. Saját akarata van, akkor jön és akkor megy, mikor kíván, de mindig visszatér ahhoz, akihez a szíve, vagy a gyomra húzza. Ez az éjszaka nem az övé és az enyém, hanem a miénk, ezt ő is pontosan tudja. Hacsak…nem kívánsz te aludni mellette, ebben az esetben még talán eléred a lépcsőfordulóban. Egészen odaadó társaság, szelíd és figyelmes. Bár… a te ízlésednek talán túlságosan is „szelíd”.
*Vidáman hunyorít a lány irányába, a szájzuga felfelé ível. Kényelmesen ül le a megüresedett ágyra, lomhán paskolja meg maga mellett a derékaljat, így csalva oda a feketeséget is. Megvárja, hogy amaz leüljön. Fél térdét felhúzza, így egész testével tud szembefordulni vele, fekete tekintete a barnába mélyed. Halkabban, lassabban kezd beszélni, így hangsúlyozva a mondandó fontosságát.
Inas kezei a másikéra találnak, kettővel fogna Nori baljára, akár egy meleg kesztyű. Bőre melegével igyekszik megmelengetni a másikét, ujjbegyei annak öklének bütykeivel babrálnak.*
-Idefigyelj Leina. A szavak legalább olyan veszélyesek, mint az acél ami mélyre vág, vagy a méreg, ami megmételyez. A szavaid alapján fognak megítélni téged azok, akik azt hallják és betesznek téged egy dobozba. Egy olyan dobozba, amiből utána soha sem fogsz tudni kiszakadni. A szavaid alapján megválasztott dobozok külseje díszes. Egy ékszerdobozhoz te is szívesebben nyúlnál, mint egy olyanhoz, amiben férgek lapulnak, igaz-e? Most képzeld azt, hogy te magad vagy a doboz, a szavaid pedig azok, amik benned rejlenek. Hibáztatod-e azokat, akik félnek a férgektől és félelmükben akár a dobozt is széttörnék? -*keresi tekintetével a lány arcán a megértést, a jelet, miszerint felfogja azt, amire próbálja rávezetni.*- Szerencsédre én és a fajtám nem félünk a dobozoktól, legyenek akármilyenek. Rengeteget láttunk, még többet nyitottunk. Vannak a Niall félék, akik babonásak, ők messzire kerülnek minden dobozt, ami eltér az átlagostól. És vannak olyanok, akik elpusztítanák ezeket a dobozkákat. Te pedig soha sem tudhatod, hogy a háromféle emberből melyik ül előtted, hacsak nem kezdesz el vele beszélgetni. Nem alapozhatsz arra, hogy te vagy a legerősebb, mert sosem lesz így. Mindig lesz valaki, aki nálad erősebb lesz. Érted-e azt, amit mondok neked, leány?
*Fejét finoman biccenti meg, a szemkontaktust tartja. A bűnlajstrom említésére nem rebbennek a pillák. Talán elengedte a füle mellett, talán nem érinti olyan mélyen, hogy felvegye. Egyszerűen nem reagál, talán ez a legtöbbet mondó reakció.
A kérdésre egy pillanatra megrándul a szájzuga. Fejét óvatosan ingatja meg, a lány kezeit elengedi.*
-Dehogy kötözlek meg. Hidd el nekem, ha azt mondom, nem ez az éjszaka lesz, mikor meghalok.
*Felállva az ágyról leteszi a macskának a földre a leves maradékát, végül a mosogatódézsához lép, hogy nekilásson ellötykölni az edényeket.*
-Nem gyakran lehetnek veled kedvesek az emberek…
2019. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-18 06:22:01
Üzenet elküldve: 2026-08-18 06:22:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Ahogy Delrayne szemébe néz, csak a jobb szemöldökét húzza egy pillanatra homloka irányába, a mozdulat felér azzal, mintha vállat vont volna. Nincs válasza arra, hogy megint mi és hol csúszhatott el beszélgetésük közben, ami ismét arra sarkallta vendégük, hogy így nyilvánuljon meg.
Az biztos csak, hogy egészen elment az étvágya is a dologtól. Kár érte; szereti a kagylólevest, és szereti ahogy Delrayne főzi meg azt. Kissé eltolja maga elől a tányért, könyökét megtámasztja az asztal szélén, úgy figyeli vendégük, aki mintha elgondolkozna a puhára csomagolt figyelmeztetésén. Mármint komolyan elgondolkozna rajta. Érzi, hogy tarkója végigbizsereg attól a látványtól, ahogy Nori Leina tűnődve az ujjába harap.
Szeme sarkából látja a mozdulatot ahogy Delrayne is lerakja a tányérját, arra gondol, hogy ez az étkezés legfeljebb a macskának lesz kielégítő. Fejét nem is mozdítva fordítja oda tekintetét a nőre, szemei egy pillanatra összeszűkülnek, ahogy felismeri a testtartását. Maga nem sokszor látta rajta ezt, és utoljára nem is mostanában; inkább csak ismeretségük elején váltotta ki Delrayne-ből ezt a számára különös, talán valamilyen óvatos ragadozóra emlékeztető pózt, mikor még nem ismerte a nő határait s olykor át-átlépte azokat.
Hátradől a székben és úgy néz fel a mellé álló Delrayne-re, arcát szinte odasimítva a nő ujjaihoz. Tarkója ismét megbizsereg ahogy fülét éri a nő lehelete, de ez a bizsergés most egészen másmilyen. Aprót bólint a szavakra, nem ellenkezik velük. Épp így gondolja-érzi maga is. Szemeit becsukva fogadja a két csókot, mosoly gyűri halvány ráncokba arcát.*
- Ne aggódj! *-néz Norileinára még mindig azzal a szinte gyengéd arckifejezéssel-* El tudom tölteni az éjszakát máshol is. Te maradj nyugodtan! A vendégünk vagy.
*Vendégünk. Nem Delrayne vendége, a “miénk”. A kifejezés nem is a lánynak üzen.
Halkan nyikkan a székláb ahogy feláll, sima mozdulattal teszi azt a helyére maga után. A ládához lép, mellé ereszkedik, az összeturkált holmija közül válogat magának, amit tud. Tiszta inget vesz ki onnan, noha az még fakóbb-kopottabb mint az, amit Delrayne húzott magára; és egy nadrágot, ami ugyancsak magán viseli a hordás nyomait. Rutinos mozdulatokkal, férfi módjára hajtja ezeket össze a levegőben kicsire, majd belegyömöszöli őket egy egyszerű vászonzsákba, amiből a ládában többet is találni (mert persze mindig ott vannak, sosem kéznél, amikor az embernek például a piacon kéne belőlük pont egy). Melléjük tömköd még pár apróságot -alsóruhát, ilyesmit-, majd a zsákkal a kezében áll fel a visszacsukott láda mellől.
Delrayne mellé lép, megsimítja a vállát, és odahajolva csókot nyom a nő halántékára.*
- Véem! *-súgja még búcsúzóul. “Vigyázz magadra”.
Norira néz, rámosolyog a lányra, és egy aprót biccent el-köszönésképp. Még egy utolsó pillantást vet Delrayne-re, és kényelmes-nyugodt, a tengerészekre jellemző, enyhén kacsázó léptekkel el is hagyja az aprócska bérletet.
Míg a lépcsőkön lefelé halad, a zsákot szórakozottan átveti a vállán, és dudorászni kezd valami régi tengerészdalt; a dallam kissé szomorkásnak hat, nem is akkor éneklik, amikor bormámorban vannak. Az utcára érve megáll a kapualjban. Hát jó, tűnődik magában, és most? Most merre? Nem sok más lehetősége maradt arra, hogy hol töltse az estét-éjszakát. Csak úgy, magának vállat von, és elindul az utcán lefelé.*
*Ahogy Delrayne szemébe néz, csak a jobb szemöldökét húzza egy pillanatra homloka irányába, a mozdulat felér azzal, mintha vállat vont volna. Nincs válasza arra, hogy megint mi és hol csúszhatott el beszélgetésük közben, ami ismét arra sarkallta vendégük, hogy így nyilvánuljon meg.
Az biztos csak, hogy egészen elment az étvágya is a dologtól. Kár érte; szereti a kagylólevest, és szereti ahogy Delrayne főzi meg azt. Kissé eltolja maga elől a tányért, könyökét megtámasztja az asztal szélén, úgy figyeli vendégük, aki mintha elgondolkozna a puhára csomagolt figyelmeztetésén. Mármint komolyan elgondolkozna rajta. Érzi, hogy tarkója végigbizsereg attól a látványtól, ahogy Nori Leina tűnődve az ujjába harap.
Szeme sarkából látja a mozdulatot ahogy Delrayne is lerakja a tányérját, arra gondol, hogy ez az étkezés legfeljebb a macskának lesz kielégítő. Fejét nem is mozdítva fordítja oda tekintetét a nőre, szemei egy pillanatra összeszűkülnek, ahogy felismeri a testtartását. Maga nem sokszor látta rajta ezt, és utoljára nem is mostanában; inkább csak ismeretségük elején váltotta ki Delrayne-ből ezt a számára különös, talán valamilyen óvatos ragadozóra emlékeztető pózt, mikor még nem ismerte a nő határait s olykor át-átlépte azokat.
Hátradől a székben és úgy néz fel a mellé álló Delrayne-re, arcát szinte odasimítva a nő ujjaihoz. Tarkója ismét megbizsereg ahogy fülét éri a nő lehelete, de ez a bizsergés most egészen másmilyen. Aprót bólint a szavakra, nem ellenkezik velük. Épp így gondolja-érzi maga is. Szemeit becsukva fogadja a két csókot, mosoly gyűri halvány ráncokba arcát.*
- Ne aggódj! *-néz Norileinára még mindig azzal a szinte gyengéd arckifejezéssel-* El tudom tölteni az éjszakát máshol is. Te maradj nyugodtan! A vendégünk vagy.
*Vendégünk. Nem Delrayne vendége, a “miénk”. A kifejezés nem is a lánynak üzen.
Halkan nyikkan a székláb ahogy feláll, sima mozdulattal teszi azt a helyére maga után. A ládához lép, mellé ereszkedik, az összeturkált holmija közül válogat magának, amit tud. Tiszta inget vesz ki onnan, noha az még fakóbb-kopottabb mint az, amit Delrayne húzott magára; és egy nadrágot, ami ugyancsak magán viseli a hordás nyomait. Rutinos mozdulatokkal, férfi módjára hajtja ezeket össze a levegőben kicsire, majd belegyömöszöli őket egy egyszerű vászonzsákba, amiből a ládában többet is találni (mert persze mindig ott vannak, sosem kéznél, amikor az embernek például a piacon kéne belőlük pont egy). Melléjük tömköd még pár apróságot -alsóruhát, ilyesmit-, majd a zsákkal a kezében áll fel a visszacsukott láda mellől.
Delrayne mellé lép, megsimítja a vállát, és odahajolva csókot nyom a nő halántékára.*
- Véem! *-súgja még búcsúzóul. “Vigyázz magadra”.
Norira néz, rámosolyog a lányra, és egy aprót biccent el-köszönésképp. Még egy utolsó pillantást vet Delrayne-re, és kényelmes-nyugodt, a tengerészekre jellemző, enyhén kacsázó léptekkel el is hagyja az aprócska bérletet.
Míg a lépcsőkön lefelé halad, a zsákot szórakozottan átveti a vállán, és dudorászni kezd valami régi tengerészdalt; a dallam kissé szomorkásnak hat, nem is akkor éneklik, amikor bormámorban vannak. Az utcára érve megáll a kapualjban. Hát jó, tűnődik magában, és most? Most merre? Nem sok más lehetősége maradt arra, hogy hol töltse az estét-éjszakát. Csak úgy, magának vállat von, és elindul az utcán lefelé.*
2018. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-16 18:00:03
Üzenet elküldve: 2026-08-16 18:00:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Delrayne hibája az egész, de sikerül igencsak belelovallnia magát a különböző emberölési módszerekről való lamentálásba, ami úgy tűnik, hogy Niall tetszését nem igazán nyeri el.*
- Hát… *Pislog a kérdésre, hogy mi volna, ha senki sem halna meg ma este sehogy, miközben jobb kezének mutató ujját az ajkaihoz emeli, és rá is harap gyengén. Tűnődik. Vajon mi lenne akkor? Nem folyna vér, Sa'Tereth nem lenne rá büszke, de lenne egy hely, ahol nyugodtan alhat.*
- Szeretnék… de… *Válaszolná meg a második kérdést, de befejezni nem tudja a mondatót, ugyanis Delrayne közbeszól. Legnagyobb meglepetésére azonban nem őt küldi el, hanem Niall az, akit felszólít távozásra. Norileina barna íriszei kikerekednek, bennük őszinte, rémült meglepettség válik láthatóvá.*
- Nem kell! Nem kell miattam elmennie a saját otthonából, csak… engem se dobjatok ki! Komolyan mondtam az előbb, hogy ha úgy nagyobb biztonságban érzitek magatokat tőlem, akkor kötözzetek meg! Nem bánom. Csak hadd maradjak én is! *Talán nem is volna helye a könyörgésének, hisz egy pillanatra sem álltak úgy a dolgok, hogy neki kellene elhagynia a lakást, de mégis, valahogy az ösztönei felülkerekedtek róla, és ez lett az eredménye.
Hogy Niall a felszólítás és az ő szavai után tényleg magukra hagyja-e őket, azt nem tudhatja, ahogy arra sem számított, hogy Delrayne mindezek után még beszélni is óhajt a fejével arról, hogy talán nem volt helyénvaló az, amiket az imént mondott. A fekete ajkak nem tetszően húzódnak félre, ahogy hallgatja a nőt.*
- Az előbb még te emlegetted, hogy megtehetném, hogy megölhetnélek titeket. Én csak elmondtam, hogy valóban így van. Nem értem, ha nem beszélhetek erről, akkor te miért mondtad? *Sírni támadna kedve, bár az okát nem tudja, és végül egyetlen könnycsepp sem gördül le az arcán, csak szerencsétlenül pislog a másikra.*
- Én vagyok az, akitől félni kell. Akit nem szabad fenyegetni, mert rosszul végződhet az az éjszaka. Ezt tudja az a tündér is, akit elkaptam, és tudja az az elf is, aki a bátyámat nem hagyta békén. Sa'Tereth karjai közt már mind tudják, hogy hiba volt velem szórakozniuk. Én küldtem el őket hozzá… *Suttogja szinte, bevallva bűneit Delrayne-nek. Igen, ő már ölt, nem is egyszer és nem is kényszerből. Ő döntött így, önszántából mártotta a pengét a még élő áldozatába. Ajkait lebiggyeszti, mintha csak ezzel fejezné ki a sajnálatát.*
- Megkötözöl…? *Teszi fel végül újra a furcsa kérdést ahelyett, hogy hálálkodna, amiért maradhat. Talán nem is azért akarja ezt, hogy a mellett lévők megnyugodhassanak, hanem azért, hogy neki ne kelljen attól félnie, hogy valami szörnyűséget követ el ma éjszaka.*
*Delrayne hibája az egész, de sikerül igencsak belelovallnia magát a különböző emberölési módszerekről való lamentálásba, ami úgy tűnik, hogy Niall tetszését nem igazán nyeri el.*
- Hát… *Pislog a kérdésre, hogy mi volna, ha senki sem halna meg ma este sehogy, miközben jobb kezének mutató ujját az ajkaihoz emeli, és rá is harap gyengén. Tűnődik. Vajon mi lenne akkor? Nem folyna vér, Sa'Tereth nem lenne rá büszke, de lenne egy hely, ahol nyugodtan alhat.*
- Szeretnék… de… *Válaszolná meg a második kérdést, de befejezni nem tudja a mondatót, ugyanis Delrayne közbeszól. Legnagyobb meglepetésére azonban nem őt küldi el, hanem Niall az, akit felszólít távozásra. Norileina barna íriszei kikerekednek, bennük őszinte, rémült meglepettség válik láthatóvá.*
- Nem kell! Nem kell miattam elmennie a saját otthonából, csak… engem se dobjatok ki! Komolyan mondtam az előbb, hogy ha úgy nagyobb biztonságban érzitek magatokat tőlem, akkor kötözzetek meg! Nem bánom. Csak hadd maradjak én is! *Talán nem is volna helye a könyörgésének, hisz egy pillanatra sem álltak úgy a dolgok, hogy neki kellene elhagynia a lakást, de mégis, valahogy az ösztönei felülkerekedtek róla, és ez lett az eredménye.
Hogy Niall a felszólítás és az ő szavai után tényleg magukra hagyja-e őket, azt nem tudhatja, ahogy arra sem számított, hogy Delrayne mindezek után még beszélni is óhajt a fejével arról, hogy talán nem volt helyénvaló az, amiket az imént mondott. A fekete ajkak nem tetszően húzódnak félre, ahogy hallgatja a nőt.*
- Az előbb még te emlegetted, hogy megtehetném, hogy megölhetnélek titeket. Én csak elmondtam, hogy valóban így van. Nem értem, ha nem beszélhetek erről, akkor te miért mondtad? *Sírni támadna kedve, bár az okát nem tudja, és végül egyetlen könnycsepp sem gördül le az arcán, csak szerencsétlenül pislog a másikra.*
- Én vagyok az, akitől félni kell. Akit nem szabad fenyegetni, mert rosszul végződhet az az éjszaka. Ezt tudja az a tündér is, akit elkaptam, és tudja az az elf is, aki a bátyámat nem hagyta békén. Sa'Tereth karjai közt már mind tudják, hogy hiba volt velem szórakozniuk. Én küldtem el őket hozzá… *Suttogja szinte, bevallva bűneit Delrayne-nek. Igen, ő már ölt, nem is egyszer és nem is kényszerből. Ő döntött így, önszántából mártotta a pengét a még élő áldozatába. Ajkait lebiggyeszti, mintha csak ezzel fejezné ki a sajnálatát.*
- Megkötözöl…? *Teszi fel végül újra a furcsa kérdést ahelyett, hogy hálálkodna, amiért maradhat. Talán nem is azért akarja ezt, hogy a mellett lévők megnyugodhassanak, hanem azért, hogy neki ne kelljen attól félnie, hogy valami szörnyűséget követ el ma éjszaka.*
2017. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-16 14:15:49
Üzenet elküldve: 2026-08-16 14:15:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
-Az enyém.
*A hangja szelíd, semleges. Nincs benne büszkeség, vagy rátartiság, nem érződik belőle fölényesség sem. A köntös ezek között a falak között mindössze egy nehéz ruhadarab, nem pedig státuszt szimbolizáló eszköz.*
- Bár Niall szép férfi, annyira talán mégsem „szép”.
*Kanállal kiemelve leveséből az egyik kagylót bíbelődik a hússal, mikor ismét megszólal a lány. Keze mindössze egy pillanatra áll meg a mozdulatban, egész komplexuma megfagy. Mindössze egyetlen szívdobbanásnyi idő, majd ismét folytatja elfoglaltságát. A fekete szemek Niall felé úsznak, ahogy találkoznak az övéivel megrándul az ajka. Nem mosoly, sokkal inkább tanácstalan, kérdő gesztus ez.
Végül visszaejti a levesbe a kezében tartott kagylót, hátát kiegyenesíti, így kíséri figyelemmel, ahogy Norileina lassú léptekkel veszi birtokba az apró lakást, akárcsak egy macska tenné. Az edényt az asztallapra csúsztatja, ujjait sorra nyalja le, hogy aztán lábának pőre bőrébe kenhesse a nyálat, így szárítgatva kezeit.
Az arca kifejezéstelenné válik, testtartása kissé görnyedt, ruganyos. Aki elég időt töltött vele együtt, felismerheti a gesztust. Gyakran megesik ez vele, ha fenyegetve érzi magát. Valahogy kikapcsol, elfeledi a felvett állarcot, cselekedetei ösztönössé, betanulttá válnak. A nő gondolkodik, majd elhatározásra jut. Lassan egyenesedik fel helyéről, hogy Niall mellé léphessen. A finom ujjak becézően találnak a rövidre nyírt szakállra, hogy kedveskedve végigsimítson rajta.
Lentebb hajol ajkai szinte súrolják a tengerész füleit, úgy suttog bele.*
-Ideje indulnod.
*Ujjaival a férfi állára csippent, szemei alá egy-egy hosszú csókot nyom. A gesztus szerény, ám szeretetteljes. Ezt követően elfordul, nekilát elpakolni a vacsora emlékét. Az edényeket a mosogatódézsába ejti, a maradékot a macskának kotorja félre. Talán egész addig nem is szól semmit, míg a tengerész össze nem szedi magát, hogy búcsút vegyen tőlük.
Ő maga nem tart a lánytól. Óvatos, tisztában van vele mire lehet képes egy maga fajta mágiahasználó, nem egyszer találkozott már hasonlóval. Egyébként sem félte a halált soha. Mármint… a sajátját nem.
Azonban Nialléhez egészen máshogy viszonyulna. Így aztán azt látja a legjobbnak, ha elővigyázatosak lesznek és a matróz olyan távol marad a lánytól, ma éjszaka, amilyen távol csak teheti. Amúgy is csak azóta beszél furcsaságokat, mióta meglátta.*
-Tudod Leina, úgy hiszem óvatosabban kéne bánnod a szavaiddal és nem mindent kimondani, ami az eszedbe jut. Meggondolatlan cselekedet. Nem tudhatod, hogy ki hall téged és hogyan fog rá reagálni. Veszélyes dolog másnak lenni a babonás emberek között, a kikötő pedig kifejezetten babonás hely, megannyi különös és fura szerzettel. Nem mindegyik lesz veled egyenes a félelem pedig egészen kitolja az emberek határait. Ha rossz embert fenyegetsz meg, az megtorolhatja a cselekedetet. Akár az életeddel is fizethetsz. Nem gondolom, hogy ostoba lány lennél, belátod magad is, a penge nem az egyetlen módja annak, hogy valakiben kárt tegyenek. Itt, eközött a négy fal között nem fog téged kár érni, amíg magad sem bántasz senkit, ám úgy hiszem egészen balga dolog akárkit fenyegetni, aki vendégként köszönt téged a házában. Még akkor is, ha nem fenyegetésnek szántad. A szavakkal legalább akkora kárt tudsz okozni, mint az acéllal, így azokkal érdemes csínján bánni.
*Lepillant a macskára, majd szépen hímzett köpenyére.*
-A kikötő egészen különös hely az éjszaka, nem leányoknak való. Niall ma már nem fog visszatérni, így ha gondolod az éjszakát itt töltheted. Szívesen vagy látva te és a jószág is.
-Az enyém.
*A hangja szelíd, semleges. Nincs benne büszkeség, vagy rátartiság, nem érződik belőle fölényesség sem. A köntös ezek között a falak között mindössze egy nehéz ruhadarab, nem pedig státuszt szimbolizáló eszköz.*
- Bár Niall szép férfi, annyira talán mégsem „szép”.
*Kanállal kiemelve leveséből az egyik kagylót bíbelődik a hússal, mikor ismét megszólal a lány. Keze mindössze egy pillanatra áll meg a mozdulatban, egész komplexuma megfagy. Mindössze egyetlen szívdobbanásnyi idő, majd ismét folytatja elfoglaltságát. A fekete szemek Niall felé úsznak, ahogy találkoznak az övéivel megrándul az ajka. Nem mosoly, sokkal inkább tanácstalan, kérdő gesztus ez.
Végül visszaejti a levesbe a kezében tartott kagylót, hátát kiegyenesíti, így kíséri figyelemmel, ahogy Norileina lassú léptekkel veszi birtokba az apró lakást, akárcsak egy macska tenné. Az edényt az asztallapra csúsztatja, ujjait sorra nyalja le, hogy aztán lábának pőre bőrébe kenhesse a nyálat, így szárítgatva kezeit.
Az arca kifejezéstelenné válik, testtartása kissé görnyedt, ruganyos. Aki elég időt töltött vele együtt, felismerheti a gesztust. Gyakran megesik ez vele, ha fenyegetve érzi magát. Valahogy kikapcsol, elfeledi a felvett állarcot, cselekedetei ösztönössé, betanulttá válnak. A nő gondolkodik, majd elhatározásra jut. Lassan egyenesedik fel helyéről, hogy Niall mellé léphessen. A finom ujjak becézően találnak a rövidre nyírt szakállra, hogy kedveskedve végigsimítson rajta.
Lentebb hajol ajkai szinte súrolják a tengerész füleit, úgy suttog bele.*
-Ideje indulnod.
*Ujjaival a férfi állára csippent, szemei alá egy-egy hosszú csókot nyom. A gesztus szerény, ám szeretetteljes. Ezt követően elfordul, nekilát elpakolni a vacsora emlékét. Az edényeket a mosogatódézsába ejti, a maradékot a macskának kotorja félre. Talán egész addig nem is szól semmit, míg a tengerész össze nem szedi magát, hogy búcsút vegyen tőlük.
Ő maga nem tart a lánytól. Óvatos, tisztában van vele mire lehet képes egy maga fajta mágiahasználó, nem egyszer találkozott már hasonlóval. Egyébként sem félte a halált soha. Mármint… a sajátját nem.
Azonban Nialléhez egészen máshogy viszonyulna. Így aztán azt látja a legjobbnak, ha elővigyázatosak lesznek és a matróz olyan távol marad a lánytól, ma éjszaka, amilyen távol csak teheti. Amúgy is csak azóta beszél furcsaságokat, mióta meglátta.*
-Tudod Leina, úgy hiszem óvatosabban kéne bánnod a szavaiddal és nem mindent kimondani, ami az eszedbe jut. Meggondolatlan cselekedet. Nem tudhatod, hogy ki hall téged és hogyan fog rá reagálni. Veszélyes dolog másnak lenni a babonás emberek között, a kikötő pedig kifejezetten babonás hely, megannyi különös és fura szerzettel. Nem mindegyik lesz veled egyenes a félelem pedig egészen kitolja az emberek határait. Ha rossz embert fenyegetsz meg, az megtorolhatja a cselekedetet. Akár az életeddel is fizethetsz. Nem gondolom, hogy ostoba lány lennél, belátod magad is, a penge nem az egyetlen módja annak, hogy valakiben kárt tegyenek. Itt, eközött a négy fal között nem fog téged kár érni, amíg magad sem bántasz senkit, ám úgy hiszem egészen balga dolog akárkit fenyegetni, aki vendégként köszönt téged a házában. Még akkor is, ha nem fenyegetésnek szántad. A szavakkal legalább akkora kárt tudsz okozni, mint az acéllal, így azokkal érdemes csínján bánni.
*Lepillant a macskára, majd szépen hímzett köpenyére.*
-A kikötő egészen különös hely az éjszaka, nem leányoknak való. Niall ma már nem fog visszatérni, így ha gondolod az éjszakát itt töltheted. Szívesen vagy látva te és a jószág is.
2016. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-12 06:10:38
Üzenet elküldve: 2026-08-12 06:10:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 227
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 227
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Bjuvalék házánál//
*Ismeri ezeket az utcákat, mint a tenyerét. Mindenhez kötődik valami kis emlék. Jobb, rosszabb is akad köztük, de mintha mindegyiket végtelenül távolról nézné. Valahogy idegennek érzi magát; ez pedig kétségbeejtő érzés egy olyan helyen, amit valaki az otthonának nevez.
Sok hurkot és cirádát ír le a negyedben, míg megbizonyosodik róla, hogy nem követi senki. Csak aztán fordul be a lökött alkimista háza mellett, akinél olykor igen érdekes szagok tudnak terjengeni. Meghúzódik a fal árnyékában, és figyel. Lassan ereszkedik az alkonyat piszkos szürkesége a Kikötőre. Ilyenkor már a fél környék zengeni szokott tőle, ahogy Bjuval atyai tekintélyén ugrálnak szemtelenül a csimoták az esti fürdéssel kapcsolatban. Persze csak addig, míg Gwella el nem cserdíti az anyák valamely hathatós szigor-ostorát.
Kölykök. Mindig feszegetik a határokat. De hát ettől kölykök. A zsivajuk hiánya, a sötét ablakok komor lélektelensége remegést ültet Nolen gyomrába. Inkább kívánna egy tucat szablyát a torka köré, mint ezt. Bármit megadna, hogy választhasson. Csak most... Csak most az egyszer.
Már épp csak látni a szürkületben, amikor erőt vesz magán, és átvág az utcán. Óvatosan nyit be, az ajtó pedig enged. Azonnal megcsapja az orrát a füstszag. Odabent kormos falak, megpörkölődött függönyök, egy boldog család üszkös emlékei. Már, ami maradt. Mert az nem sok minden. A tűz inkább a hátsó, a kicsiny udvar felőli részt marta meg. Az utca felől nem is látni nyomát. Hátul, az udvaron néhány égett bútor van összehajigálva. Az ég tudja, mi történt.
Fentebb, az öreg kádár háza pont ilyen kihalt. Ahogy nézi, talán onnan terjedhetett át a tűz. A másik szomszédban pedig a kiszűrődő hangok alapján már egészen mások laknak. Kifelé menet valami roppan a csizmája talpa alatt. Égett kis viharmadár figura. Nolen még az első gyerkőc érkezésére fartigcsálta ajándékba, hogy a bölcső fölé akasztva mímelje kecses madárkák röptét, ahogy a tornyosuló viharfelhők alatt siklanak a kikötői láthatáron. Faragott rá tollakat is, finom, aprólékos díszítésnek, de ahány gyerekkézen végigment, ezeket hamar elkoptatta az apró markok szeretetteljes szorongatása.
Felveszi a földről a törött szárnyú játékot. Az ujja végigfut a szimmetriát bontó hibákon, amiket Bjuval mindjárt észrevett, de sosem tett szóvá. Belenyomja a hüvelykujját a tompa, kicsit félrefaragott csőrbe, hogy a sajgás visszacitálja az emlékek közül, aztán a zsebébe rejti az apróságot, és tovább indul.
Van még egy ház, amit mindenképp meg kell néznie. Ha lehet, azzal még körültekintőbben jár el. Az is csöndes. Myri rekedt ugatása se hallatszik, amit a környék kutyái rendszerint csatárláncban adtak tovább. A spaletták behajtva, az ajtó zárva. Nolen pontosan tudja, hol találja hozzá a kulcsot, de nem is próbál bejutni. Csak megnyugszik kissé. Sose érezte még magát ennyire egyedül az otthonában. Nem érzi magát feljogosítva, hogy a szülői ház bejáratának zárnyelvét mozdulásra késztesse. Túl sok mindenért okolja magát. Inkább a Sellőház felé veszi az irányt. Nem lesz olcsó, de helyénvalóbbnak érzi ott szobát kivenni.*
*Ismeri ezeket az utcákat, mint a tenyerét. Mindenhez kötődik valami kis emlék. Jobb, rosszabb is akad köztük, de mintha mindegyiket végtelenül távolról nézné. Valahogy idegennek érzi magát; ez pedig kétségbeejtő érzés egy olyan helyen, amit valaki az otthonának nevez.
Sok hurkot és cirádát ír le a negyedben, míg megbizonyosodik róla, hogy nem követi senki. Csak aztán fordul be a lökött alkimista háza mellett, akinél olykor igen érdekes szagok tudnak terjengeni. Meghúzódik a fal árnyékában, és figyel. Lassan ereszkedik az alkonyat piszkos szürkesége a Kikötőre. Ilyenkor már a fél környék zengeni szokott tőle, ahogy Bjuval atyai tekintélyén ugrálnak szemtelenül a csimoták az esti fürdéssel kapcsolatban. Persze csak addig, míg Gwella el nem cserdíti az anyák valamely hathatós szigor-ostorát.
Kölykök. Mindig feszegetik a határokat. De hát ettől kölykök. A zsivajuk hiánya, a sötét ablakok komor lélektelensége remegést ültet Nolen gyomrába. Inkább kívánna egy tucat szablyát a torka köré, mint ezt. Bármit megadna, hogy választhasson. Csak most... Csak most az egyszer.
Már épp csak látni a szürkületben, amikor erőt vesz magán, és átvág az utcán. Óvatosan nyit be, az ajtó pedig enged. Azonnal megcsapja az orrát a füstszag. Odabent kormos falak, megpörkölődött függönyök, egy boldog család üszkös emlékei. Már, ami maradt. Mert az nem sok minden. A tűz inkább a hátsó, a kicsiny udvar felőli részt marta meg. Az utca felől nem is látni nyomát. Hátul, az udvaron néhány égett bútor van összehajigálva. Az ég tudja, mi történt.
Fentebb, az öreg kádár háza pont ilyen kihalt. Ahogy nézi, talán onnan terjedhetett át a tűz. A másik szomszédban pedig a kiszűrődő hangok alapján már egészen mások laknak. Kifelé menet valami roppan a csizmája talpa alatt. Égett kis viharmadár figura. Nolen még az első gyerkőc érkezésére fartigcsálta ajándékba, hogy a bölcső fölé akasztva mímelje kecses madárkák röptét, ahogy a tornyosuló viharfelhők alatt siklanak a kikötői láthatáron. Faragott rá tollakat is, finom, aprólékos díszítésnek, de ahány gyerekkézen végigment, ezeket hamar elkoptatta az apró markok szeretetteljes szorongatása.
Felveszi a földről a törött szárnyú játékot. Az ujja végigfut a szimmetriát bontó hibákon, amiket Bjuval mindjárt észrevett, de sosem tett szóvá. Belenyomja a hüvelykujját a tompa, kicsit félrefaragott csőrbe, hogy a sajgás visszacitálja az emlékek közül, aztán a zsebébe rejti az apróságot, és tovább indul.
Van még egy ház, amit mindenképp meg kell néznie. Ha lehet, azzal még körültekintőbben jár el. Az is csöndes. Myri rekedt ugatása se hallatszik, amit a környék kutyái rendszerint csatárláncban adtak tovább. A spaletták behajtva, az ajtó zárva. Nolen pontosan tudja, hol találja hozzá a kulcsot, de nem is próbál bejutni. Csak megnyugszik kissé. Sose érezte még magát ennyire egyedül az otthonában. Nem érzi magát feljogosítva, hogy a szülői ház bejáratának zárnyelvét mozdulásra késztesse. Túl sok mindenért okolja magát. Inkább a Sellőház felé veszi az irányt. Nem lesz olcsó, de helyénvalóbbnak érzi ott szobát kivenni.*
2015. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-05 05:39:45
Üzenet elküldve: 2026-08-05 05:39:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só és füst//
*Merrinre nem ragad át semmi abból, ami a zsoldost felbolydította. Most érezhető igazán, hogy az a lélek a nagy, fekete kabát alatt milyen rút torzó. Csontos arca rezignált élei meg se rezdülnek. A gyűrött közöny húsba és zsigerekbe csomagolt kísértete.
Még csak vállat se ránt a kérdésre, csak vékony ajkai közé vesz egy füstpálcát, és gyakorlott mozdulattal pattint a végére szikrát a zsebéből előkotort tűzszerszámról.*
- Menjünk *mondja.
Az utca kihalt. Rajtuk kívül még egy csapzott patkány nem sok, annyi se ténfereg itt. A szedett-vedett tetők fazsindelyein még elhever a lemenő nap aranya, de a macskakövekre már nem jut belőle. A Nagy Választóhegység ormai nemsokára nyugatra zárják az összes fényt. Ott még zsong egy ideig a kabócák ciripelésének kakofóniája, de a Kikötőben lassan elülnek a sirályok, lassan előmerészkednek a rókák, és a nyestek, hogy széttúrják a kiöntött szemetet. A macskák utolsókat ásítanak a délutáni henyélés után. Nyújtózásba feszülnek az inas praclik, kivillannak a pengeéles karmocskák, ahogy lustán a levegőbe markolnak a mancsok, ahogy az ébredezés nyűgét dagasztják. Az utcán nem is olyan rég végigcsorgó fehérnép-kacaj távoli, mint egy tündérmese a nappal világáról.
Savanyú füst bodorodik a félvér körül. A hosszú, fekete kabát viseltes redői alá egyre több árny simul. Mintha nagyobb, sötétebb és gyűröttebb lenne minden, a napból elmúló órával. Talán alatta sincs más, csak a fény sötéten kongó hiánya, és ugyan mi más etethetne egy ilyen sivár dolgot, mint az elmúlás.
Nem csikordulnak a kopott csizma alatt a kavicsok, ahogy a Rumos felé vezető irányba fordul. A magas, ösztövér alak léptei súlyosak. És csendesek.*
*Merrinre nem ragad át semmi abból, ami a zsoldost felbolydította. Most érezhető igazán, hogy az a lélek a nagy, fekete kabát alatt milyen rút torzó. Csontos arca rezignált élei meg se rezdülnek. A gyűrött közöny húsba és zsigerekbe csomagolt kísértete.
Még csak vállat se ránt a kérdésre, csak vékony ajkai közé vesz egy füstpálcát, és gyakorlott mozdulattal pattint a végére szikrát a zsebéből előkotort tűzszerszámról.*
- Menjünk *mondja.
Az utca kihalt. Rajtuk kívül még egy csapzott patkány nem sok, annyi se ténfereg itt. A szedett-vedett tetők fazsindelyein még elhever a lemenő nap aranya, de a macskakövekre már nem jut belőle. A Nagy Választóhegység ormai nemsokára nyugatra zárják az összes fényt. Ott még zsong egy ideig a kabócák ciripelésének kakofóniája, de a Kikötőben lassan elülnek a sirályok, lassan előmerészkednek a rókák, és a nyestek, hogy széttúrják a kiöntött szemetet. A macskák utolsókat ásítanak a délutáni henyélés után. Nyújtózásba feszülnek az inas praclik, kivillannak a pengeéles karmocskák, ahogy lustán a levegőbe markolnak a mancsok, ahogy az ébredezés nyűgét dagasztják. Az utcán nem is olyan rég végigcsorgó fehérnép-kacaj távoli, mint egy tündérmese a nappal világáról.
Savanyú füst bodorodik a félvér körül. A hosszú, fekete kabát viseltes redői alá egyre több árny simul. Mintha nagyobb, sötétebb és gyűröttebb lenne minden, a napból elmúló órával. Talán alatta sincs más, csak a fény sötéten kongó hiánya, és ugyan mi más etethetne egy ilyen sivár dolgot, mint az elmúlás.
Nem csikordulnak a kopott csizma alatt a kavicsok, ahogy a Rumos felé vezető irányba fordul. A magas, ösztövér alak léptei súlyosak. És csendesek.*
2014. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-02 20:33:20
Üzenet elküldve: 2026-08-02 20:33:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só és füst//
*Shanneirának fel sem tűnik igazán a környék. Nem azért, mert nem látja a szűk utcákba szorult omladozó falakat vagy nem érzi a kövek közül felszivárgó dohos-húgyos nedvesség szagát. Egyszerűen csak nem idegen neki. Ez számára nem valami nyomorúságos útvesztő, hanem az otthonának egy darabkája. Ahogy a Suszter köz felé fordulnak, tekintete önkéntelenül végigszalad az épületeken. Egy-egy repedés, egy kiugró ablakpárkány, egy ferdén álló kapu is megannyi emléket hordoz a gyerekkoráról. Itt például egyszer három napig keresték Lorsan új csizmáját, amit fogadásból a tetőre dobott. Ott, annál a falnál meg... Kénytelen orra alatt elmosolyodni az emléken. Dhenner épp az egyik kikötőőr dagadt és nála legalább egy fejjel magasabb fiának bizonygatta, hogy őt aztán nem érdekli, ki az apja, ha egyszer a másik csal. A vége persze az lett, hogy Shan a két bátyjával együtt próbálta lerángatni róla a szerencsétlen kölyköt, miközben Dhenner olyan büszkén vigyorgott, mintha legalább a Suszter-köz teljhatalmú urává koronázták volna.
Furcsa dolog a honvágy. Az ember nem is a házakat meg az utcákat hiányolja valójában, ssak azt az időt, amikor még ezek a macskakövek jelentették az egész világot.
A gondolatból a közeledő nevetgélés zökkenti ki. A felbukkanó lányokra pillant, és rögtön széles vigyor jelenik meg az arcán. Igencsak kedvére való, amikor hízelegnek neki, még ha azt puszta haszonból teszik is, ebben aztán egyáltalán nem különbözik egy mezei férfitól. Végigméri őket, inkább szórakozottan, mintsem komoly szándékkal. Egészen csinos teremtések a szokásos utcai strichelőkhöz képest, ezt kár is volna tagadni. Pontosan tudja, hogy rá is bőven ráférne annak a bizonyos gőznek a kieresztése, csakhogy Shanneira Dalnareonnak nem igazán szokása utcalányokkal kezdeni. Aki a Sellőház színvonalas kínálatához szokott, az már inkább nem kockáztat lapostetűt vagy egyéb nyavalyákat, arról nem is beszélve, hogy alkalmi kéjelgéseit inkább szereti kellemesebb körülmények között végezni.
Így amikor az egyik lány feléjük fordul, Shan csak vigyorogva emeli fel a kezét.*
- Igazán hízelgő, de most ki kell hagynom, Szépségeim *nem magyarázkodik tovább, a lányok nevetése mellett már el is sodródnak. Aztán Merrin megáll. A zsoldos először azt hiszi, csak valami újabb furcsa logikai fejtörőbe kezdett bele a férfi fejben. Amikor azonban megszólal, és komolyan alkudozni kezd, egy pillanatra még a mosoly is ott marad az arcán. Egy hosszú pillanatig elnémulva kivár. Nem biztos benne, hogy jól értette. Vagy ez most tényleg...? Mire a fattyú eltűnik a lánnyal a sikátorban, Shan még mindig kissé értetlenül áll ott. Amikor azt mondta, hogy egy forró öl talán segítene a savanyú képén, inkább csak arra próbálta sarkallni, hogy ne legyen már ilyen átkozottul merev, meg tud bolondulni hosszútávon az ilyen végtelenül rideg alakoktól. Arra bizonyosan nem számított, mikor ez a kis gúnyolódás elhagyta a száját, hogy útitársa néhány perc múlva ténylegesen eltűnik valami szajhával.
A zsoldos végül csak megcsóválja a fejét, előveszi a pipáját, és ráérősen rágyújt. A falnak veti a hátát, miközben a füst lassan elkeveredik a ködös levegőben. Talán bizonyítani akart ezzel valamit neki a férfi? A franc se érti, hogy mi a fene folyhat a fanyar pofa mögött, de talán jobb is, ha nem próbál a mélyére ásni.
Éppen csak a pipa felénél jár, amikor mozgást lát a sikátor mélyén. Először csak Merrin alakját veszi ki a félhomályból. A magas, sötét árnyat, ahogy közeledik, méghozzá egyedül. Kénytelen hunyorogva nézni a rozoga ládák felé, s pár pillanatig nem is nagyon tudja kivenni, mit is lát. Aztán meglátja a kis éjjeli pillangót, aki nos, nem úgy tűnik, hogy a kis aktus után magánál lenne.
A pipaszár egy pillanatra csak megáll az ajkai közt, majd ellöki magát a faltól és néhány lépéssel közelebb megy.*
- Ember... mi a fasz? *halkan szól, ahogy nyújtózkodva immár szinte Merrin válla felett próbálja megállapítani, él-e még egyáltalán szerencsétlen.
A Kikötőben látott már elég szörnyűséget ahhoz, hogy tudja, vannak olyanok, akik sokkal sötétebb dolgokat hajkurásznak a mezei vágynál. Ettől a kellemetlen kis közjátéktól pedig egyszerre világos lesz számára, a fattyú miért is nem valamelyik igényesebb sellőre fizetett be még odabent. A Sellőház lányai nem egyszerű prédák, ismerik őket, figyelnek rájuk. Egy olyan ember, aki komolyan ártana valamelyiküknek, nem jutna messzire. Egy utcán összeszedett kurtizánnál azonban már egészen más a helyzet...*
- Merrin! *Most először nincs a hangjában játékosság, de még egy leheletnyi csipkelődés sem. Mézszín pillantásai komolyan szegeződnek az útitársára, s mintha megvillana most benne valami alig észlelhető indulat.* - Él még a lányka?
*Shanneirának fel sem tűnik igazán a környék. Nem azért, mert nem látja a szűk utcákba szorult omladozó falakat vagy nem érzi a kövek közül felszivárgó dohos-húgyos nedvesség szagát. Egyszerűen csak nem idegen neki. Ez számára nem valami nyomorúságos útvesztő, hanem az otthonának egy darabkája. Ahogy a Suszter köz felé fordulnak, tekintete önkéntelenül végigszalad az épületeken. Egy-egy repedés, egy kiugró ablakpárkány, egy ferdén álló kapu is megannyi emléket hordoz a gyerekkoráról. Itt például egyszer három napig keresték Lorsan új csizmáját, amit fogadásból a tetőre dobott. Ott, annál a falnál meg... Kénytelen orra alatt elmosolyodni az emléken. Dhenner épp az egyik kikötőőr dagadt és nála legalább egy fejjel magasabb fiának bizonygatta, hogy őt aztán nem érdekli, ki az apja, ha egyszer a másik csal. A vége persze az lett, hogy Shan a két bátyjával együtt próbálta lerángatni róla a szerencsétlen kölyköt, miközben Dhenner olyan büszkén vigyorgott, mintha legalább a Suszter-köz teljhatalmú urává koronázták volna.
Furcsa dolog a honvágy. Az ember nem is a házakat meg az utcákat hiányolja valójában, ssak azt az időt, amikor még ezek a macskakövek jelentették az egész világot.
A gondolatból a közeledő nevetgélés zökkenti ki. A felbukkanó lányokra pillant, és rögtön széles vigyor jelenik meg az arcán. Igencsak kedvére való, amikor hízelegnek neki, még ha azt puszta haszonból teszik is, ebben aztán egyáltalán nem különbözik egy mezei férfitól. Végigméri őket, inkább szórakozottan, mintsem komoly szándékkal. Egészen csinos teremtések a szokásos utcai strichelőkhöz képest, ezt kár is volna tagadni. Pontosan tudja, hogy rá is bőven ráférne annak a bizonyos gőznek a kieresztése, csakhogy Shanneira Dalnareonnak nem igazán szokása utcalányokkal kezdeni. Aki a Sellőház színvonalas kínálatához szokott, az már inkább nem kockáztat lapostetűt vagy egyéb nyavalyákat, arról nem is beszélve, hogy alkalmi kéjelgéseit inkább szereti kellemesebb körülmények között végezni.
Így amikor az egyik lány feléjük fordul, Shan csak vigyorogva emeli fel a kezét.*
- Igazán hízelgő, de most ki kell hagynom, Szépségeim *nem magyarázkodik tovább, a lányok nevetése mellett már el is sodródnak. Aztán Merrin megáll. A zsoldos először azt hiszi, csak valami újabb furcsa logikai fejtörőbe kezdett bele a férfi fejben. Amikor azonban megszólal, és komolyan alkudozni kezd, egy pillanatra még a mosoly is ott marad az arcán. Egy hosszú pillanatig elnémulva kivár. Nem biztos benne, hogy jól értette. Vagy ez most tényleg...? Mire a fattyú eltűnik a lánnyal a sikátorban, Shan még mindig kissé értetlenül áll ott. Amikor azt mondta, hogy egy forró öl talán segítene a savanyú képén, inkább csak arra próbálta sarkallni, hogy ne legyen már ilyen átkozottul merev, meg tud bolondulni hosszútávon az ilyen végtelenül rideg alakoktól. Arra bizonyosan nem számított, mikor ez a kis gúnyolódás elhagyta a száját, hogy útitársa néhány perc múlva ténylegesen eltűnik valami szajhával.
A zsoldos végül csak megcsóválja a fejét, előveszi a pipáját, és ráérősen rágyújt. A falnak veti a hátát, miközben a füst lassan elkeveredik a ködös levegőben. Talán bizonyítani akart ezzel valamit neki a férfi? A franc se érti, hogy mi a fene folyhat a fanyar pofa mögött, de talán jobb is, ha nem próbál a mélyére ásni.
Éppen csak a pipa felénél jár, amikor mozgást lát a sikátor mélyén. Először csak Merrin alakját veszi ki a félhomályból. A magas, sötét árnyat, ahogy közeledik, méghozzá egyedül. Kénytelen hunyorogva nézni a rozoga ládák felé, s pár pillanatig nem is nagyon tudja kivenni, mit is lát. Aztán meglátja a kis éjjeli pillangót, aki nos, nem úgy tűnik, hogy a kis aktus után magánál lenne.
A pipaszár egy pillanatra csak megáll az ajkai közt, majd ellöki magát a faltól és néhány lépéssel közelebb megy.*
- Ember... mi a fasz? *halkan szól, ahogy nyújtózkodva immár szinte Merrin válla felett próbálja megállapítani, él-e még egyáltalán szerencsétlen.
A Kikötőben látott már elég szörnyűséget ahhoz, hogy tudja, vannak olyanok, akik sokkal sötétebb dolgokat hajkurásznak a mezei vágynál. Ettől a kellemetlen kis közjátéktól pedig egyszerre világos lesz számára, a fattyú miért is nem valamelyik igényesebb sellőre fizetett be még odabent. A Sellőház lányai nem egyszerű prédák, ismerik őket, figyelnek rájuk. Egy olyan ember, aki komolyan ártana valamelyiküknek, nem jutna messzire. Egy utcán összeszedett kurtizánnál azonban már egészen más a helyzet...*
- Merrin! *Most először nincs a hangjában játékosság, de még egy leheletnyi csipkelődés sem. Mézszín pillantásai komolyan szegeződnek az útitársára, s mintha megvillana most benne valami alig észlelhető indulat.* - Él még a lányka?
2013. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-02 16:17:10
Üzenet elküldve: 2026-08-02 16:17:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Nem reagál egyből az invitálásra, a tenyerében heverő kagylóhéjjal játszik, mint valami érmével. Delrayne-t figyeli, látja rajta, hogy valami nincs rendjén; mint egy ecsetvonás, ami nem illik a képre. Egy ideje már ismeri őt és egész jó emberismerőnek is tartja magát, így hamar rájön, hogy mi az oka az érzésének. Halkan hümmentve teszi vissza a helyére a kagylóhéjat, majd ellöki magát az ablaktól.*
- Ülj te az asztalhoz! *-kéri halkan a nőt, mikor észreveszi hogy az neki szánja a tányér ételt és az üres széket. Hasztalan a próbálkozása, a finom fejrázás hajthatatlanságot sugall. Vagy makacsságot. Vagy sértődöttséget. Annyira nem jó emberismerő, hogy erre rájöjjön. Így hát maga foglalja el a széket, de valahogy nincs jó érzése tőle.
Felemeli a kanalat, megkavarja vele a forró levest, de ez csak pótcselekvés. Valójában az elhangzó szavakra figyel. Nem mintha azok titkot vagy újdonságot árulnának el neki. Valószínűleg rengeteg dolgot nem tud a nőről, de pár dolgot igen, és azokkal együtt fogadja el őt.
Végül csak belekóstol a kavargatott levesbe. Nem lepi meg az abban rejlő tüzesség, tudja, hogy Delrayne így főzi ezt az ételt. Bár sosem mondta ki hangosan, de magában biztos benne, hogy a nő azért csinálja így, mert az eredeti mód, amit még ő mutatott neki, nem nyerte el a tetszését. Nem meglepő! Alig pár ételt tud megfőzni, azokat is csak amolyan agglegény-módon, ami arra jó, hogy nap-nap-után megtöltse a gyomrát valamivel. Ám a pikásra fűszerezett leves finom, és olyan melegséggel tölti el, aminek nem sok köze van a tűzhöz vagy fűszerekhez.
Bár nem kéri, Delrayne a védelmébe veszi. Maga valószínűleg nyersebben fogalmazta volna meg a dolgokat, a nő sokkal csiszoltabb módon illeszti a szavakat egymás után; és minden bizonnyal azzal járt mindenki a legjobban, hogy nem ő maga szólalt meg. A meggondolatlanságával kapcsolatban elejtett félmondat megüti a fülét, felnéz a tányérról. Van egy olyan érzése, hogy ez nem annak szólt, amivel kapcsolatban épp Norileinának zajlik a magyarázat. A feketehajúéhoz hasonló képességű emberekre tett vonzó hatására válaszul csak a plafon felé fordítja a szemeit, majd viszonozza a hunyorintást.*
- Pedig én semmit sem teszek érte. De tényleg! *-derűsen ingatja meg a fejét. Nem sok kisboszorkányt ismer, de az egyikért azért még egy pofont is bevállalna. Ismét. Még ott ül a derű a szeme sarkában, ahogy Norileina felé fordul, mikor ő szólal meg. A derű úgy illan el, mint a kék láng a meggyújtott rumospohár felett, mikor elfogy a szesz az italból. Szája egy pillanatra megfeszül, de nem szól semmit; hagyja, hogy a lány befejezze a mondandóját. Közben a mellkasában egyre jobban feszíteni kezdő érzést próbálja csitítani. Nem Nori Leina miatt – Delrayne miatt. A nő engedte be ide ezt a lányt, az ő vendége, és a vendéglátás szabályai szerint ezt tiszteletben is tartja. Rossz szerencsét hoz kidobni a házból valakit, akit más engedett be oda. A kanala halkan koppan a tányérban.*
- Na és mi lenne akkor, *-hangját könnyednek szánja, de arcán finoman figyelmeztető kifejezés ül-* ha senki nem halna meg ma itt? Sem véletlenül, sem félreértésből? Sem mágia, sem acél által? Hm?
*Mosoly ül szája sarkába, épp annyira őszinte, mint korábban Delrayne mosolya.*
- Itt alszol este? *-kérdése őszinte, nem gondolta volna, hogy ilyen jellegű meghívást kapott a lány. Delrayne felé néz egy pillanatra, tekintete egész egyértelműen villan felé. „Ha igen, én nem”, üzeni a pillantás.*
*Nem reagál egyből az invitálásra, a tenyerében heverő kagylóhéjjal játszik, mint valami érmével. Delrayne-t figyeli, látja rajta, hogy valami nincs rendjén; mint egy ecsetvonás, ami nem illik a képre. Egy ideje már ismeri őt és egész jó emberismerőnek is tartja magát, így hamar rájön, hogy mi az oka az érzésének. Halkan hümmentve teszi vissza a helyére a kagylóhéjat, majd ellöki magát az ablaktól.*
- Ülj te az asztalhoz! *-kéri halkan a nőt, mikor észreveszi hogy az neki szánja a tányér ételt és az üres széket. Hasztalan a próbálkozása, a finom fejrázás hajthatatlanságot sugall. Vagy makacsságot. Vagy sértődöttséget. Annyira nem jó emberismerő, hogy erre rájöjjön. Így hát maga foglalja el a széket, de valahogy nincs jó érzése tőle.
Felemeli a kanalat, megkavarja vele a forró levest, de ez csak pótcselekvés. Valójában az elhangzó szavakra figyel. Nem mintha azok titkot vagy újdonságot árulnának el neki. Valószínűleg rengeteg dolgot nem tud a nőről, de pár dolgot igen, és azokkal együtt fogadja el őt.
Végül csak belekóstol a kavargatott levesbe. Nem lepi meg az abban rejlő tüzesség, tudja, hogy Delrayne így főzi ezt az ételt. Bár sosem mondta ki hangosan, de magában biztos benne, hogy a nő azért csinálja így, mert az eredeti mód, amit még ő mutatott neki, nem nyerte el a tetszését. Nem meglepő! Alig pár ételt tud megfőzni, azokat is csak amolyan agglegény-módon, ami arra jó, hogy nap-nap-után megtöltse a gyomrát valamivel. Ám a pikásra fűszerezett leves finom, és olyan melegséggel tölti el, aminek nem sok köze van a tűzhöz vagy fűszerekhez.
Bár nem kéri, Delrayne a védelmébe veszi. Maga valószínűleg nyersebben fogalmazta volna meg a dolgokat, a nő sokkal csiszoltabb módon illeszti a szavakat egymás után; és minden bizonnyal azzal járt mindenki a legjobban, hogy nem ő maga szólalt meg. A meggondolatlanságával kapcsolatban elejtett félmondat megüti a fülét, felnéz a tányérról. Van egy olyan érzése, hogy ez nem annak szólt, amivel kapcsolatban épp Norileinának zajlik a magyarázat. A feketehajúéhoz hasonló képességű emberekre tett vonzó hatására válaszul csak a plafon felé fordítja a szemeit, majd viszonozza a hunyorintást.*
- Pedig én semmit sem teszek érte. De tényleg! *-derűsen ingatja meg a fejét. Nem sok kisboszorkányt ismer, de az egyikért azért még egy pofont is bevállalna. Ismét. Még ott ül a derű a szeme sarkában, ahogy Norileina felé fordul, mikor ő szólal meg. A derű úgy illan el, mint a kék láng a meggyújtott rumospohár felett, mikor elfogy a szesz az italból. Szája egy pillanatra megfeszül, de nem szól semmit; hagyja, hogy a lány befejezze a mondandóját. Közben a mellkasában egyre jobban feszíteni kezdő érzést próbálja csitítani. Nem Nori Leina miatt – Delrayne miatt. A nő engedte be ide ezt a lányt, az ő vendége, és a vendéglátás szabályai szerint ezt tiszteletben is tartja. Rossz szerencsét hoz kidobni a házból valakit, akit más engedett be oda. A kanala halkan koppan a tányérban.*
- Na és mi lenne akkor, *-hangját könnyednek szánja, de arcán finoman figyelmeztető kifejezés ül-* ha senki nem halna meg ma itt? Sem véletlenül, sem félreértésből? Sem mágia, sem acél által? Hm?
*Mosoly ül szája sarkába, épp annyira őszinte, mint korábban Delrayne mosolya.*
- Itt alszol este? *-kérdése őszinte, nem gondolta volna, hogy ilyen jellegű meghívást kapott a lány. Delrayne felé néz egy pillanatra, tekintete egész egyértelműen villan felé. „Ha igen, én nem”, üzeni a pillantás.*
2012. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-02 12:36:55
Üzenet elküldve: 2026-08-02 12:36:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*A saját elméjének kusza szálai közt sem képes rendet tenni, nem csoda hát, hogy a Niall, Dayaneer, Delrayne, Joren vagy Jorgen, Csuka, Uszony és megannyi elhangzó név és a köztük lévő kapcsolatok közt elveszik, sőt, akaratlanul még kellemetlen helyzetbe is hoz egyeseket a kimondott szavakkal.
Deylanre másodszor is kijavítja őt, miszerint kurtizánokról van szó. Nori már rögtön rá is vágná, hogy „kurvák”, de ezúttal feketére festett ajkaiba harapva akadályozza meg, hogy kicsússzon a száján a vörös által láthatóan nem kedvelt szó. Ahogy követi a lányét, az ő tekintete is a falon lógó, díszes köpenyre irányul, s el is időzik rajta néhány másodpercig.*
- A tiéd? *Kérdezi, mielőtt visszafordulna Delrayne felé, hogy meghallgassa az újabb tanórát a Sellőházról, mint bordélyról. A kép lassan összeáll a fejében. Delrayne tehát kur…tizánként dolgozik, a Pillangóház pedig ennek a helynek a neve. És… hmm… Maga sem tudja még miről van szó, de azok a bizonyos képességek, melyeket bérbe adnak, egészen különlegesek lehetnek. Vajon mifélék?
Niall közben magyarázkodásba kezd Dayaneert illetően, ő pedig egy olyan jelzővel illeti a férfit, ami úgy tetszik, ma estére kapott pótanyjának újfent nem tetszik, de a szavak, melyekkel a helyzetet próbálja megmagyarázni neki, nos, ezúttal célt érnek. Rettenetesen simogatja a hiúságát minden egyes szó, s azokat hallgatva emlékeiben felsejlenek a Vérkertben hallott szavak is, egyenesen Sa'Tereth buja démonának szájából.*
- Igazad van… bármelyikőtöket megölhetném egy szempillantás alatt. Még csak észre sem vennétek, hogy mi történik, mire az elméteket a saját ellenségetekké tenném, vagy a véretek válna a halálotok fő forrásává. Jól teszitek, ha nem húztok velem ujjat. Erről meggyőzhetnéd Dayaneert is! Ő azt hiszem, nem fogta fel. Nem olyan okos, mint Delrayne. *Kuncog halkan Niallra pislogva, majd, mintha nem is épp a halálról és gyilkosságról beszéltek volna lép oda a száradni kiterített, fekete ruháihoz megnézni, hogy megszáradtak-e már, merthogy szívesebben viselné azokat újra, mint Niall ruháit. A blúzt felvehetné, de a nadrágja még vizes, így egy rövid sóhajt követően mond le a lehetőségről.
Néhány szót követően egy újabb kérdést szegeznek neki, ami őszintén meglepi, s ez ki is ül az arcára.*
- Mármint mi? Ó, hogy… az… *Pillant a sarok irányába, Szörnyecske pedig mindeközben egy rövid nyávogással teszi hozzá a magáét a társalgáshoz. Nori megsimogatja a macska fejét, majd felegyenesedik, és a többiekre néz.*
- Gyakran *bólint.* Amikor Niall belépett az ajtón, nem őt láttam, hanem valami teljesen mást, félelmetest, egy szörnyeteget, ami bántani akar engem. Az elmém kétféleképp szokott reagálni, mikor ez történik. Vagy úgy, ahogy az imént láttátok, vagy máshogy, de akkor Niall már nem élne. *Ártatlanul pislog párat, majd játékos vigyorra húzódnak ajkai.*
- Lehet, hogy így jártok majd éjszaka, ha mellettetek alszom és nem kötöztök meg, vagy ilyesmi. *Persze, ezt csak viccnek szánja, abba nem gondolva bele, hogy Delrayne és Niall esetleg komolyan is vehetik a fenyegetést. De hát a nő volt az, ki felébresztette benne a gyilkos ösztönt… magára vessen.*
*A saját elméjének kusza szálai közt sem képes rendet tenni, nem csoda hát, hogy a Niall, Dayaneer, Delrayne, Joren vagy Jorgen, Csuka, Uszony és megannyi elhangzó név és a köztük lévő kapcsolatok közt elveszik, sőt, akaratlanul még kellemetlen helyzetbe is hoz egyeseket a kimondott szavakkal.
Deylanre másodszor is kijavítja őt, miszerint kurtizánokról van szó. Nori már rögtön rá is vágná, hogy „kurvák”, de ezúttal feketére festett ajkaiba harapva akadályozza meg, hogy kicsússzon a száján a vörös által láthatóan nem kedvelt szó. Ahogy követi a lányét, az ő tekintete is a falon lógó, díszes köpenyre irányul, s el is időzik rajta néhány másodpercig.*
- A tiéd? *Kérdezi, mielőtt visszafordulna Delrayne felé, hogy meghallgassa az újabb tanórát a Sellőházról, mint bordélyról. A kép lassan összeáll a fejében. Delrayne tehát kur…tizánként dolgozik, a Pillangóház pedig ennek a helynek a neve. És… hmm… Maga sem tudja még miről van szó, de azok a bizonyos képességek, melyeket bérbe adnak, egészen különlegesek lehetnek. Vajon mifélék?
Niall közben magyarázkodásba kezd Dayaneert illetően, ő pedig egy olyan jelzővel illeti a férfit, ami úgy tetszik, ma estére kapott pótanyjának újfent nem tetszik, de a szavak, melyekkel a helyzetet próbálja megmagyarázni neki, nos, ezúttal célt érnek. Rettenetesen simogatja a hiúságát minden egyes szó, s azokat hallgatva emlékeiben felsejlenek a Vérkertben hallott szavak is, egyenesen Sa'Tereth buja démonának szájából.*
- Igazad van… bármelyikőtöket megölhetném egy szempillantás alatt. Még csak észre sem vennétek, hogy mi történik, mire az elméteket a saját ellenségetekké tenném, vagy a véretek válna a halálotok fő forrásává. Jól teszitek, ha nem húztok velem ujjat. Erről meggyőzhetnéd Dayaneert is! Ő azt hiszem, nem fogta fel. Nem olyan okos, mint Delrayne. *Kuncog halkan Niallra pislogva, majd, mintha nem is épp a halálról és gyilkosságról beszéltek volna lép oda a száradni kiterített, fekete ruháihoz megnézni, hogy megszáradtak-e már, merthogy szívesebben viselné azokat újra, mint Niall ruháit. A blúzt felvehetné, de a nadrágja még vizes, így egy rövid sóhajt követően mond le a lehetőségről.
Néhány szót követően egy újabb kérdést szegeznek neki, ami őszintén meglepi, s ez ki is ül az arcára.*
- Mármint mi? Ó, hogy… az… *Pillant a sarok irányába, Szörnyecske pedig mindeközben egy rövid nyávogással teszi hozzá a magáét a társalgáshoz. Nori megsimogatja a macska fejét, majd felegyenesedik, és a többiekre néz.*
- Gyakran *bólint.* Amikor Niall belépett az ajtón, nem őt láttam, hanem valami teljesen mást, félelmetest, egy szörnyeteget, ami bántani akar engem. Az elmém kétféleképp szokott reagálni, mikor ez történik. Vagy úgy, ahogy az imént láttátok, vagy máshogy, de akkor Niall már nem élne. *Ártatlanul pislog párat, majd játékos vigyorra húzódnak ajkai.*
- Lehet, hogy így jártok majd éjszaka, ha mellettetek alszom és nem kötöztök meg, vagy ilyesmi. *Persze, ezt csak viccnek szánja, abba nem gondolva bele, hogy Delrayne és Niall esetleg komolyan is vehetik a fenyegetést. De hát a nő volt az, ki felébresztette benne a gyilkos ösztönt… magára vessen.*
2011. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-08-01 16:14:26
Üzenet elküldve: 2026-08-01 16:14:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Só és füst //
*A Sellőház istállójában újabb 10 arannyal
könnyíti meg az erszényét, amikor megegyezik a hátasa elszállásolásáról abrakkal és csutakolással. Az viszont nem kelt benne kétségeket, hogy amiatt nem kell aggódnia, hogy esetleg visszatérvén nyoma veszett a tulajdonának.
Shanneira odakint várja be. Ahogy a zsoldos tekintete a kissé távolabb halomba gyűlő lakóépületek felé réved, szinte tapinthatónak érzi a hazatérés jellegzetes megelégedését a zsoldos körül. Ebben a pillanatban ő is kifejezetten tudná értékelni, ha a wegtoreni sikátorok labirintusában, abban a félhomályos pincelakásban dőlhetne a szalmazsákjára. Inkább nem kapirgálja, hogy mennyi köze van ennek a honvágyhoz. Valószínűleg inkább a megszokás és a lehetőségekhez mért biztonság nyom a latba, mint a szentimentalizmus.
A Suszter közre csak bólint. Ebben az ügyben Shan idegenvezetésére bízza magát. Amikor viszont a kölykök meg az erszény témája kapcsán összevillan a tekintetük, már-már hallani lehet az éterben a fiatal, vékonyka csontok oktalan roppanását. Merrin nem kommentálja a dolgot, csak az út felé biccent.*
- Menjünk.
*Ahogy beérnek a házak közé, nem tudja nem konstatálni, hogy bizonyos tekintetben ez a porfészek nem is üt el olyan sokban a Ruark sűrűjétől. Egyes részein. Zsúfolt. Bűzös. Nyomorult. Mint egy kövek közé szorult, rothadó dög, ami bár nem túl szívderítő, de ennek ellenére csak úgy nyüzsög rajta az élet. Azért az feltűnik, hogy olykor mintha inkább kicsit félreesőbb utcákra kanyarodnának onnan, ahol a Kikötő vérkeringése lüktet. Merrin csak baktat a zsoldos után, mint valami mogorva, nagy árnyék. Azért jegyzi az utat, és figyel a felhúzott gallérja mögül.
Már nem is hallani a parti sziklákon vízpermetté robbanó hullámverés zaját, amikor néhány fehérnép tűnik fel az utca végén. Vihogás és susmorgás, magukat mórikáló kacsintgatások...*
- Eltévedtél, szépfiú?
- Jó pénzért eligazítalak, szívem. De téged is ám, szépszemű *küld csókot az egyik Shan felé.
Valószínűleg az bátorítja fel őket ennyire, hogy Merrinről lerí, hogy nem helyi.*
- Ilyet máshol nem találsz *bontja ki az egyikük az ingét, hogy hetyke kis mellét elővillantsa.
Összenevetnek, de nem is állnak meg, csak valami kikötői dialektusban licitálnak egymásra... valamiben.*
- Mennyi? *torpan meg Merrin minden előzmény nélkül. A hangja színtelenül csikorog, de ahogy a fakó tekintet az ingecske kötőjével babráló lány felé fordul, egyértelmű, hogy komolyan kérdi. Amaz némileg meglepve fordul vissza. Talán nem is szajha, csak elszabadult tréfa volt? Nem igazán derül ki, mert a következő pillanatban felszegi az állát, hagyja a szétnyitott inget, és peckesen csípőre vágja a kezét.*
- Harminc *vágja rá. A dús ajkak, a szeplők és a seszínű, hullámos haj nem ad sok fogódzót a származását illetőleg. Vagy inkább túl sokat is.
Merrin közelebb lép hozzá, és az állára fogva jobban szemügyre veszi. Keresi az utcalányoknál szokásos kórságok jeleit a szeme fehérjén, kicsit megemeli az ínyét is, de némi állott szesz szagától eltekintve az is rendben van. Fekélyt vagy kiütést se látni rajta. Csak némi dacoskodást a vizsgálódás miatt.*
- Ki futtat? Vagy nálad fizetek? *kérdi Merrin.*
- Nem futtat senki *hajol előre a szeplős arc, és szinte sziszegi a válaszát a félvér képébe.* - Nálam fizetsz. Előre!
*Merrin azért körbenéz, hátha mégis feltűnne egy alak a Wegtorenben használt "pártfogó" szerepében, de nem lát senkit. Shanra pillant. Elvégre ő volt, aki szorgalmazta a dolgot. Így, ha nincs komolyabb ellenvetés, Merrin a kabátja alól előhúzza a 30 aranypénzt, és a szajha kezébe adja.*
- Ott? *biccent egy ablaktalan sikátor zsákutcája felé, mire a lány megvonja a vállát, és int a susmorgó barátnőknek, hogy menjenek csak.*
- Sietek *vakkantja még oda Shanneriának, mint aki épp csak magán könnyíteni lép ki egy félreeső helyre. Egyszersmind a zsoldosra hagyja a sikátor bejáratánál való őrködés nem túl hálás feladatát, míg ő végez.
Bevonulnak a pár méternyi zsákutca végén felhalmozott ládákig, aztán már csak Merrin fekete kabátjának háta látszik, ahogy a szajha letérdel előtte. Az a kabát akkor is jótékonyan takar, amikor kicsit később a ládának dönti maga előtt a lányt, és a rozoga faanyag méltatlankodó, ütemes nyekergésbe kezd.
Ahogy az ilyen légyottok általában, valóban nem tart túl soká a dolog, de hogy valami nincs rendjén, az már csak akkor derül ki, mikor a Merrin vészjósló, magas alakja kéménykürtő kiszögellésének ékébe támasztja a magatehetetlen testet. A lány mellé térdel, és magához mérten gyengéden, bárki máshoz mérten kissé nyersen pofozgatja a szeplős arcot.*
- Ébredj *dörmögi a szokásos, színtelen közönnyel a hangjában.* - Ébredj, hallod?
*A szajha nyakán látszanak Merrin csontos, hosszú ujjainak lenyomatai, meg némi pirosság az arcán is, ahogy befogta a száját. Még pofozgatja kicsit, aztán az orra alá tartja a kezét. Lélegzik.*
- Hmm *konstatálja, aztán csak komótosan becsatolja az övét és előkotor a belső zsebéből még 20 érmét. Kifeszegeti az ujjacskákat, amik még végig markolták az előre kapott summát. Még most is. Melléjük biggyeszti a borravalót, aztán felegyenesedik. Ő a részéről láthatólag végzett.*
*A Sellőház istállójában újabb 10 arannyal
könnyíti meg az erszényét, amikor megegyezik a hátasa elszállásolásáról abrakkal és csutakolással. Az viszont nem kelt benne kétségeket, hogy amiatt nem kell aggódnia, hogy esetleg visszatérvén nyoma veszett a tulajdonának.Shanneira odakint várja be. Ahogy a zsoldos tekintete a kissé távolabb halomba gyűlő lakóépületek felé réved, szinte tapinthatónak érzi a hazatérés jellegzetes megelégedését a zsoldos körül. Ebben a pillanatban ő is kifejezetten tudná értékelni, ha a wegtoreni sikátorok labirintusában, abban a félhomályos pincelakásban dőlhetne a szalmazsákjára. Inkább nem kapirgálja, hogy mennyi köze van ennek a honvágyhoz. Valószínűleg inkább a megszokás és a lehetőségekhez mért biztonság nyom a latba, mint a szentimentalizmus.
A Suszter közre csak bólint. Ebben az ügyben Shan idegenvezetésére bízza magát. Amikor viszont a kölykök meg az erszény témája kapcsán összevillan a tekintetük, már-már hallani lehet az éterben a fiatal, vékonyka csontok oktalan roppanását. Merrin nem kommentálja a dolgot, csak az út felé biccent.*
- Menjünk.
*Ahogy beérnek a házak közé, nem tudja nem konstatálni, hogy bizonyos tekintetben ez a porfészek nem is üt el olyan sokban a Ruark sűrűjétől. Egyes részein. Zsúfolt. Bűzös. Nyomorult. Mint egy kövek közé szorult, rothadó dög, ami bár nem túl szívderítő, de ennek ellenére csak úgy nyüzsög rajta az élet. Azért az feltűnik, hogy olykor mintha inkább kicsit félreesőbb utcákra kanyarodnának onnan, ahol a Kikötő vérkeringése lüktet. Merrin csak baktat a zsoldos után, mint valami mogorva, nagy árnyék. Azért jegyzi az utat, és figyel a felhúzott gallérja mögül.
Már nem is hallani a parti sziklákon vízpermetté robbanó hullámverés zaját, amikor néhány fehérnép tűnik fel az utca végén. Vihogás és susmorgás, magukat mórikáló kacsintgatások...*
- Eltévedtél, szépfiú?
- Jó pénzért eligazítalak, szívem. De téged is ám, szépszemű *küld csókot az egyik Shan felé.
Valószínűleg az bátorítja fel őket ennyire, hogy Merrinről lerí, hogy nem helyi.*
- Ilyet máshol nem találsz *bontja ki az egyikük az ingét, hogy hetyke kis mellét elővillantsa.
Összenevetnek, de nem is állnak meg, csak valami kikötői dialektusban licitálnak egymásra... valamiben.*
- Mennyi? *torpan meg Merrin minden előzmény nélkül. A hangja színtelenül csikorog, de ahogy a fakó tekintet az ingecske kötőjével babráló lány felé fordul, egyértelmű, hogy komolyan kérdi. Amaz némileg meglepve fordul vissza. Talán nem is szajha, csak elszabadult tréfa volt? Nem igazán derül ki, mert a következő pillanatban felszegi az állát, hagyja a szétnyitott inget, és peckesen csípőre vágja a kezét.*
- Harminc *vágja rá. A dús ajkak, a szeplők és a seszínű, hullámos haj nem ad sok fogódzót a származását illetőleg. Vagy inkább túl sokat is.
Merrin közelebb lép hozzá, és az állára fogva jobban szemügyre veszi. Keresi az utcalányoknál szokásos kórságok jeleit a szeme fehérjén, kicsit megemeli az ínyét is, de némi állott szesz szagától eltekintve az is rendben van. Fekélyt vagy kiütést se látni rajta. Csak némi dacoskodást a vizsgálódás miatt.*
- Ki futtat? Vagy nálad fizetek? *kérdi Merrin.*
- Nem futtat senki *hajol előre a szeplős arc, és szinte sziszegi a válaszát a félvér képébe.* - Nálam fizetsz. Előre!
*Merrin azért körbenéz, hátha mégis feltűnne egy alak a Wegtorenben használt "pártfogó" szerepében, de nem lát senkit. Shanra pillant. Elvégre ő volt, aki szorgalmazta a dolgot. Így, ha nincs komolyabb ellenvetés, Merrin a kabátja alól előhúzza a 30 aranypénzt
, és a szajha kezébe adja.*- Ott? *biccent egy ablaktalan sikátor zsákutcája felé, mire a lány megvonja a vállát, és int a susmorgó barátnőknek, hogy menjenek csak.*
- Sietek *vakkantja még oda Shanneriának, mint aki épp csak magán könnyíteni lép ki egy félreeső helyre. Egyszersmind a zsoldosra hagyja a sikátor bejáratánál való őrködés nem túl hálás feladatát, míg ő végez.
Bevonulnak a pár méternyi zsákutca végén felhalmozott ládákig, aztán már csak Merrin fekete kabátjának háta látszik, ahogy a szajha letérdel előtte. Az a kabát akkor is jótékonyan takar, amikor kicsit később a ládának dönti maga előtt a lányt, és a rozoga faanyag méltatlankodó, ütemes nyekergésbe kezd.
Ahogy az ilyen légyottok általában, valóban nem tart túl soká a dolog, de hogy valami nincs rendjén, az már csak akkor derül ki, mikor a Merrin vészjósló, magas alakja kéménykürtő kiszögellésének ékébe támasztja a magatehetetlen testet. A lány mellé térdel, és magához mérten gyengéden, bárki máshoz mérten kissé nyersen pofozgatja a szeplős arcot.*
- Ébredj *dörmögi a szokásos, színtelen közönnyel a hangjában.* - Ébredj, hallod?
*A szajha nyakán látszanak Merrin csontos, hosszú ujjainak lenyomatai, meg némi pirosság az arcán is, ahogy befogta a száját. Még pofozgatja kicsit, aztán az orra alá tartja a kezét. Lélegzik.*
- Hmm *konstatálja, aztán csak komótosan becsatolja az övét és előkotor a belső zsebéből még 20 érmét
. Kifeszegeti az ujjacskákat, amik még végig markolták az előre kapott summát. Még most is. Melléjük biggyeszti a borravalót, aztán felegyenesedik. Ő a részéről láthatólag végzett.*
2010. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-30 23:04:14
Üzenet elküldve: 2026-07-30 23:04:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Az érkező válaszok és megállapítások egyáltalán nincsenek kedvére, ám érzelmeit nem lehet olvasni az arcáról. Szelíd mosolyba hajlanak a szájzugai, ám a szemei ugyan olyanok maradnak. Avatatlan szem csak a mosolyt látja, ám az, aki jobban ismeri a nőt, vagy jók a megérzései tudhatja, a kifejezés mesterkélt, művi, mindössze elvárt, társas reakció, amivel más érzelmeket, gondolatokat maszkol.
Nyitott tenyerével Niall felé int, így kínálja hellyel és étellel, miután kiszedte a jóravaló adagokat a tányérokba, ő maga csetres híján az edénynél marad. Rövid szöszölést követően hamarosan a tűzhely mellé tolja az egyik ládát, ő maga arra ül le. Rongyot terít az ölébe, arra teszi a maradékot rejtő edényt, így ül neki a falatozásnak, miután megvárja a másik kettőt is, hogy belekezdjenek. Ha hellyel is kínálnák megingatja a fejét, jó neki amott a ládán.*
-Nem kurvák…kurtizánok. -*a javítás szelíd, ám határozott. Fejével a gazdagon hímzett, vastag anyagú, falon lógó köntös felé int. A ruha nehéz, fényes esésű, drága importra utal, a gondos díszítés a legkiválóbb hímzőházak kezének munkáját dicséri. A jó szem, ha elég szemfüles csillogást vélhet felfedezni a sűrű virágmintában. Arany, vagy ezüstfonál, nehéz megmondani az esti olajlámpa fényében, ám csillog. Akárcsak a virágfejek belseje, melyek több tucatnyi apró kővel vannak kivarrva. Hogy drágakő, vagy csak csiszolt kristály nehéz lenne megmondani. A ruhadarab minden esetre arra utal, a tulajdonosa jómódú. Talán túlságosan is az a kikötő ezen szegmenséhez, vagy magához a területhez mérten.*
-A Sellőház egy bordély, Leina. Való igaz, bordélyként említem, mert terjeszkedni kíván a Madamme, rájött, ha kiszolgálja a középréteg igényeit, abból mérhetetlen haszna származhat, de a Pillangóház inkább működik úgy, mint egy céh, legalább is egyelőre. A szolgáltatás, amit kínál túlmutat a testi örömökön, ezért a fizetségként megkért ár is jóval magasabb, mint amit…a korábban említett területen dolgozó leányok esetében elvárnának. A kurváknak a testét adják bérbe, a kurtizánoknak pedig a képességeit. De ne nézd le a kurvákat. Nehéz munka az övék, kijár nekik a tisztelet.
*A hangja szelíd, sötét tekintete belekapaszkodik a barnákba, csak aztán lát neki a levesnek. Az fűszeres, ízletes, egészen egyedi. A matróztól tanulta a receptet, bár saját szájíze szerint ízesítette, így valamivel pikánsabb lett, mint ahogy azt tanulta. Ahhoz nem elég, hogy könnyet fakasszon, de ahhoz igen, hogy a lélek mellett a szájat is megmelegítse. Combjait keresztbe veti egymáson, csípőjét kissé eldönti, hogy kényelmesebben üljön.*
-Úgy hiszem elköveted azt a hibát, hogy alábecsülöd az embert. A szemeddel ítélsz, nem ezzel itt. -*saját halántékára kopogtat.*-Meglehet, Niall nem tudna megvédeni senkit. De az is lehet, hogy csak nem akar. Miért bonyolódna konfliktusba veled, megkockáztatva saját testi épségét, mikor megteheti helyette más is ugyan ezt? Hiszen te magad mondtad, mágiát használsz, fenyegettél, démonokkal paktálsz. Mi esélye lehetne egy mágiahasználó ellen neki. Vagy nekem, vagy bármely halandónak?
*Laza csuklómozdulattal int a férfi irányába, majd saját maga felé.*
-Mire tőrt emelnénk rátok már holtan roskadnánk a padlóra, elég mindössze egyetlen igétek, vagy egy egyszerű suhintás a kezetekkel, bototokkal, vagy azzal, amivel az erőtöket összpontosítjátok. Nem az a legbölcsebb döntés hát, ha bele se kezd? Hiszen olyan harcba, amiben csak veszíthetsz kizárólag a bolondok folynak bele. Niall sok esetben egészen…meggondolatlanul viselkedik, de a veszélyhelyzetek felméréséhez egészen jó érzéke van. Ráadásul a ti fajtátokhoz valamiért különösen jó érzéke van. Szinte vonzza őket, igaz-e, Harven?
*A nő kedélyesen hunyorít a férfire, a „Harven”-en csendülő hangsúly kísértetiesen emlékeztetheti a kagylókhoz kapcsolódó emlékekben oly sokszor elhangzó, „szőrszálhasogató” becenév ejtésére, nempláne a lágy, elkent, ködön túli akcentus, ahogy a „Harvent” ejti. Delrayne tekintete cinkosul villan.*
-Szeretnél mesélni nekünk Leina erről, ami veled történt az imént? -*fejével a fal felé biccent.*-Gyakran megesik ez veled?
*Az érkező válaszok és megállapítások egyáltalán nincsenek kedvére, ám érzelmeit nem lehet olvasni az arcáról. Szelíd mosolyba hajlanak a szájzugai, ám a szemei ugyan olyanok maradnak. Avatatlan szem csak a mosolyt látja, ám az, aki jobban ismeri a nőt, vagy jók a megérzései tudhatja, a kifejezés mesterkélt, művi, mindössze elvárt, társas reakció, amivel más érzelmeket, gondolatokat maszkol.
Nyitott tenyerével Niall felé int, így kínálja hellyel és étellel, miután kiszedte a jóravaló adagokat a tányérokba, ő maga csetres híján az edénynél marad. Rövid szöszölést követően hamarosan a tűzhely mellé tolja az egyik ládát, ő maga arra ül le. Rongyot terít az ölébe, arra teszi a maradékot rejtő edényt, így ül neki a falatozásnak, miután megvárja a másik kettőt is, hogy belekezdjenek. Ha hellyel is kínálnák megingatja a fejét, jó neki amott a ládán.*
-Nem kurvák…kurtizánok. -*a javítás szelíd, ám határozott. Fejével a gazdagon hímzett, vastag anyagú, falon lógó köntös felé int. A ruha nehéz, fényes esésű, drága importra utal, a gondos díszítés a legkiválóbb hímzőházak kezének munkáját dicséri. A jó szem, ha elég szemfüles csillogást vélhet felfedezni a sűrű virágmintában. Arany, vagy ezüstfonál, nehéz megmondani az esti olajlámpa fényében, ám csillog. Akárcsak a virágfejek belseje, melyek több tucatnyi apró kővel vannak kivarrva. Hogy drágakő, vagy csak csiszolt kristály nehéz lenne megmondani. A ruhadarab minden esetre arra utal, a tulajdonosa jómódú. Talán túlságosan is az a kikötő ezen szegmenséhez, vagy magához a területhez mérten.*
-A Sellőház egy bordély, Leina. Való igaz, bordélyként említem, mert terjeszkedni kíván a Madamme, rájött, ha kiszolgálja a középréteg igényeit, abból mérhetetlen haszna származhat, de a Pillangóház inkább működik úgy, mint egy céh, legalább is egyelőre. A szolgáltatás, amit kínál túlmutat a testi örömökön, ezért a fizetségként megkért ár is jóval magasabb, mint amit…a korábban említett területen dolgozó leányok esetében elvárnának. A kurváknak a testét adják bérbe, a kurtizánoknak pedig a képességeit. De ne nézd le a kurvákat. Nehéz munka az övék, kijár nekik a tisztelet.
*A hangja szelíd, sötét tekintete belekapaszkodik a barnákba, csak aztán lát neki a levesnek. Az fűszeres, ízletes, egészen egyedi. A matróztól tanulta a receptet, bár saját szájíze szerint ízesítette, így valamivel pikánsabb lett, mint ahogy azt tanulta. Ahhoz nem elég, hogy könnyet fakasszon, de ahhoz igen, hogy a lélek mellett a szájat is megmelegítse. Combjait keresztbe veti egymáson, csípőjét kissé eldönti, hogy kényelmesebben üljön.*
-Úgy hiszem elköveted azt a hibát, hogy alábecsülöd az embert. A szemeddel ítélsz, nem ezzel itt. -*saját halántékára kopogtat.*-Meglehet, Niall nem tudna megvédeni senkit. De az is lehet, hogy csak nem akar. Miért bonyolódna konfliktusba veled, megkockáztatva saját testi épségét, mikor megteheti helyette más is ugyan ezt? Hiszen te magad mondtad, mágiát használsz, fenyegettél, démonokkal paktálsz. Mi esélye lehetne egy mágiahasználó ellen neki. Vagy nekem, vagy bármely halandónak?
*Laza csuklómozdulattal int a férfi irányába, majd saját maga felé.*
-Mire tőrt emelnénk rátok már holtan roskadnánk a padlóra, elég mindössze egyetlen igétek, vagy egy egyszerű suhintás a kezetekkel, bototokkal, vagy azzal, amivel az erőtöket összpontosítjátok. Nem az a legbölcsebb döntés hát, ha bele se kezd? Hiszen olyan harcba, amiben csak veszíthetsz kizárólag a bolondok folynak bele. Niall sok esetben egészen…meggondolatlanul viselkedik, de a veszélyhelyzetek felméréséhez egészen jó érzéke van. Ráadásul a ti fajtátokhoz valamiért különösen jó érzéke van. Szinte vonzza őket, igaz-e, Harven?
*A nő kedélyesen hunyorít a férfire, a „Harven”-en csendülő hangsúly kísértetiesen emlékeztetheti a kagylókhoz kapcsolódó emlékekben oly sokszor elhangzó, „szőrszálhasogató” becenév ejtésére, nempláne a lágy, elkent, ködön túli akcentus, ahogy a „Harvent” ejti. Delrayne tekintete cinkosul villan.*
-Szeretnél mesélni nekünk Leina erről, ami veled történt az imént? -*fejével a fal felé biccent.*-Gyakran megesik ez veled?
2009. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-27 05:10:38
Üzenet elküldve: 2026-07-27 05:10:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Apró kézmozdulatot tesz Delrayne közbevetésére válaszul, a gesztus igazat ad – valóban bármikor, bárhová elvinné a nőt, ha az úgy kívánja. Sőt, ha annak ahhoz lenne kedve, hát maga főzne neki; noha a legegyszerűbb kikötői ételeken túl sosem fejlődött konyhai tudása. Talán nem véletlen, hogy Delrayne nem is igen kért tőle ilyet eddig. Derűsen hunyorint a mozdulat mellé, majd arcán olyan kifejezéssel néz a közbekotyogó Norileinára, ami határozottan.. mosolynak tűnik. Nem javítja ki a lányt, hogy valójában mi a neve a kapitánynak; annyira nem fontos a dolog, mi több: Joren maga sem az.
Hallgatja Delrayne válaszát amit az Nori Leina kérdéseire ad, fejét kissé megcsóválja, ahogy ez utóbbi csak közbeveti saját elképzeléseit. Nem szól közbe, nem tiszte elmagyarázni a lánynak hogy mi a különbség egy közönséges kurva és egy kurtizán között, ahogy azt sem, hogy gyakorlatilag épp most illette ez előbbi kifejezéssel azt, aki olyan nagy türelemmel és jóindulattal állt hozzá. Ettől függetlenül nem egyszerű csöndben maradnia, szívesen venné védelmébe szeretőjét, ám ismeri már őt annyira, hogy tudja: az a legkevésbé sem szorul erre.
Az Uszony említésére a mosoly kissé fakóbbá válik az arcán, nagyon is jól ismeri azt a nevet, túlzottan is jól, és tisztában van azzal is, hogy mi történt azzal a hajóval vagy húsz nyárral ezelőtt. Ha Norileina Kikötői lány lenne, talán akkor sem emlékezhetne erre a névre, mert talán még nem is élt, amikor az a hajó máglyaként égve roskadt össze, fedélzetén megannyi utasával, akik közül nem egy azt sem fogta fel bódultságában, hogy épp elevenen ég el.
A külön utakon járás említésére a mosoly már teljesen eltűnik, és tűnődő kifejezésnek adja át a helyét. Magában próbálja kitalálni a kifejezés mögötti gondolatot, ám ahogy eddig, ezúttal sem sikerül belelátnia Delrayne fejébe. Az egész talán még rosszabb lesz számára, ahogy Norileina a barátnőjeként említi Dayaneer-t. Delrayne tekintete, ami egy pillanatra az övéibe fúródik, már azzal is sokat elárul, hogy nem árul el semmit. Felsóhajt. Ujjai ösztönösen az egyik, ablakpárkányon elrendezgetett kagylóhéjért nyúlnak hogy a tenyerébe zárja azt, mikor a fekete hajú lány a fekete bundájú macskájáról kezd beszélni. Szemei a plafon fele fordulnak, azt fürkészi amíg az beszél. Eszébe jut, hogy vajon feltűnne-e bárkinek, ha szép csöndben kimászna az ablakon..? Végül csacskaságok helyett mást tesz, megválaszolja a kérdéseket és megjegyzéseket, amik végre nem azzal a gülüszemű démonhüvellyel kapcsolatosak.*
- Dayaneer, a Hét Varjú kupece. *-mélyre szívja a levegőt, szavai Delrayne-nek szólnak inkább, bár akár Norileina is okulhat belőlük-* Kereskedő. Annyit tudok róla, hogy maga is szolgált hajón..
*Gondolatai között átcikázik mindaz, amit Dayaneer-el beszélgetve tudott meg róla, és az is, amit még jóval korábban, pletykaként, amikor még nem is ismerte őt személyesen.*
- ..így nem volt nehéz megtalálnom vele a közös hangot. Hogy a.. barátom lenne? Hm. Amikor legutóbb ellenőriztem, a barátok nemigen nyilatkoznak egymásról lenézően és megvetően. Mondhatnánk, hogy ez wegtoreni virtus, de ismerek másokat is abból a városból, és..
*Mondatát csak egy vállvonással fejezi be. Tagadhatatlan tény, hogy nem esett neki jól amit és ahogy Dayaneer mondott neki a Varjú konyhájában állva; a nő szavai váratlanul érték, mint egy borda alá szúrt tőr. Hiába is próbálná lerázni magáról a dolgot. Nem, ezek után határozottan nem gondolná, hogy a Kupec egy pillanatig is a barátjaként tekintett volna rá.
Delrayne-re néz ahogy az kérdezi, figyeli a nő mozdulatait ahogy tesz-vesz.*
- Két napja hagytam el a hajót. Két és fél, ha egészen pontosan érdekel, mert a Csuka késődélután között ki. *-bár szavai csípősnek tűnhetnek, nincs bennük semmi él; egyszerűen csak azért pontosít, hogy Delrayne is összerendezhesse fejében az eseményeket.-* Azért nem jöttem ide hamarabb, mert nem tudtam, hogy itt leszel. Mintha említettél volna valamit, hogy talán dolgod lesz..
*Apró vállvonás. Nem kéri sosem számon, hogy a nő mivel tölti az idejét, és arról sem kér részleteket, hogy munkája közben mit tesz. Ha amaz beszélne neki erről, meghallgatná; de nem szokott. Egy-egy apró elejtett megjegyzés az, amiből összesen gazdálkodni tud.*
- És a Varjúban találkoztam Norileinával is. *-feje apró biccentésével int a lány felé.*
*Apró kézmozdulatot tesz Delrayne közbevetésére válaszul, a gesztus igazat ad – valóban bármikor, bárhová elvinné a nőt, ha az úgy kívánja. Sőt, ha annak ahhoz lenne kedve, hát maga főzne neki; noha a legegyszerűbb kikötői ételeken túl sosem fejlődött konyhai tudása. Talán nem véletlen, hogy Delrayne nem is igen kért tőle ilyet eddig. Derűsen hunyorint a mozdulat mellé, majd arcán olyan kifejezéssel néz a közbekotyogó Norileinára, ami határozottan.. mosolynak tűnik. Nem javítja ki a lányt, hogy valójában mi a neve a kapitánynak; annyira nem fontos a dolog, mi több: Joren maga sem az.
Hallgatja Delrayne válaszát amit az Nori Leina kérdéseire ad, fejét kissé megcsóválja, ahogy ez utóbbi csak közbeveti saját elképzeléseit. Nem szól közbe, nem tiszte elmagyarázni a lánynak hogy mi a különbség egy közönséges kurva és egy kurtizán között, ahogy azt sem, hogy gyakorlatilag épp most illette ez előbbi kifejezéssel azt, aki olyan nagy türelemmel és jóindulattal állt hozzá. Ettől függetlenül nem egyszerű csöndben maradnia, szívesen venné védelmébe szeretőjét, ám ismeri már őt annyira, hogy tudja: az a legkevésbé sem szorul erre.
Az Uszony említésére a mosoly kissé fakóbbá válik az arcán, nagyon is jól ismeri azt a nevet, túlzottan is jól, és tisztában van azzal is, hogy mi történt azzal a hajóval vagy húsz nyárral ezelőtt. Ha Norileina Kikötői lány lenne, talán akkor sem emlékezhetne erre a névre, mert talán még nem is élt, amikor az a hajó máglyaként égve roskadt össze, fedélzetén megannyi utasával, akik közül nem egy azt sem fogta fel bódultságában, hogy épp elevenen ég el.
A külön utakon járás említésére a mosoly már teljesen eltűnik, és tűnődő kifejezésnek adja át a helyét. Magában próbálja kitalálni a kifejezés mögötti gondolatot, ám ahogy eddig, ezúttal sem sikerül belelátnia Delrayne fejébe. Az egész talán még rosszabb lesz számára, ahogy Norileina a barátnőjeként említi Dayaneer-t. Delrayne tekintete, ami egy pillanatra az övéibe fúródik, már azzal is sokat elárul, hogy nem árul el semmit. Felsóhajt. Ujjai ösztönösen az egyik, ablakpárkányon elrendezgetett kagylóhéjért nyúlnak hogy a tenyerébe zárja azt, mikor a fekete hajú lány a fekete bundájú macskájáról kezd beszélni. Szemei a plafon fele fordulnak, azt fürkészi amíg az beszél. Eszébe jut, hogy vajon feltűnne-e bárkinek, ha szép csöndben kimászna az ablakon..? Végül csacskaságok helyett mást tesz, megválaszolja a kérdéseket és megjegyzéseket, amik végre nem azzal a gülüszemű démonhüvellyel kapcsolatosak.*
- Dayaneer, a Hét Varjú kupece. *-mélyre szívja a levegőt, szavai Delrayne-nek szólnak inkább, bár akár Norileina is okulhat belőlük-* Kereskedő. Annyit tudok róla, hogy maga is szolgált hajón..
*Gondolatai között átcikázik mindaz, amit Dayaneer-el beszélgetve tudott meg róla, és az is, amit még jóval korábban, pletykaként, amikor még nem is ismerte őt személyesen.*
- ..így nem volt nehéz megtalálnom vele a közös hangot. Hogy a.. barátom lenne? Hm. Amikor legutóbb ellenőriztem, a barátok nemigen nyilatkoznak egymásról lenézően és megvetően. Mondhatnánk, hogy ez wegtoreni virtus, de ismerek másokat is abból a városból, és..
*Mondatát csak egy vállvonással fejezi be. Tagadhatatlan tény, hogy nem esett neki jól amit és ahogy Dayaneer mondott neki a Varjú konyhájában állva; a nő szavai váratlanul érték, mint egy borda alá szúrt tőr. Hiába is próbálná lerázni magáról a dolgot. Nem, ezek után határozottan nem gondolná, hogy a Kupec egy pillanatig is a barátjaként tekintett volna rá.
Delrayne-re néz ahogy az kérdezi, figyeli a nő mozdulatait ahogy tesz-vesz.*
- Két napja hagytam el a hajót. Két és fél, ha egészen pontosan érdekel, mert a Csuka késődélután között ki. *-bár szavai csípősnek tűnhetnek, nincs bennük semmi él; egyszerűen csak azért pontosít, hogy Delrayne is összerendezhesse fejében az eseményeket.-* Azért nem jöttem ide hamarabb, mert nem tudtam, hogy itt leszel. Mintha említettél volna valamit, hogy talán dolgod lesz..
*Apró vállvonás. Nem kéri sosem számon, hogy a nő mivel tölti az idejét, és arról sem kér részleteket, hogy munkája közben mit tesz. Ha amaz beszélne neki erről, meghallgatná; de nem szokott. Egy-egy apró elejtett megjegyzés az, amiből összesen gazdálkodni tud.*
- És a Varjúban találkoztam Norileinával is. *-feje apró biccentésével int a lány felé.*
2008. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-26 20:08:58
Üzenet elküldve: 2026-07-26 20:08:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Hát nem hagyják dolgozni, pedig még a Nialltól engedéllyel ellopott ing ujjait is feltűrte hozzá, de ha nem, hát nem. Emiatt nem fog újabb könnyeket hullajtani. Leül a felajánlott székre, és onnan emeli barnáit a férfire, ki elsőként ad választ kérdéseinek egyikére.*
- Jorgen. *Javítja ki kísértetiesen hasonló szemrehányással ő is Niallt úgy, ahogy Delrayne is tette. A feketeség több mindent felejt el, mint amennyit megjegyez, de ez bezzeg azonnal megragadt az elméjében. A Sárga Csuka elnevezésre összehúzza a szemöldökeit. Rendkívül bugyután hangzik, de szavakba nem önti a véleményét.*
- A pult mögött álltál, enni, inni adtál nekünk és poharakat törölgettél. Pultos voltál. *Nem hajlandó erről vitázni, legalábbis addig, míg az ő igaza van érvényben. Tekintetét Delrayne felé fordítja, aki beavatja őt az iménti beszélgetésükbe, kezdve azzal a bizonyos Pillangóházzal.*
- Kurvák. *Vágja rá határozottan azonnal, ahogy kijavítja őt a másik, majd kíváncsian hallgatja a beszámolót, a szék pedig közben halkan nyikorog alatta, ahogy mocorog rajta.*
- Ez nem ugyanaz, mint a Sellőház, hm? Csak azt ismerem, ott estem össze, miután félresikerült a varázslatom. Egy egész hatig ott éltem, muris, nem? *Kuncogja játékosan, pedig az, hogy egyetlen igével a végkimerülés szélére sodorta saját magát, egyáltalán nem lehetett vicces, de hát az ijesztő részét ő átaludta, így fogalma sincs róla, mekkora ijedtséget okozhatott akkor Mainak. Emlékei szerint nagyot.*
- Niall nem tudna megvédeni senkit. A Varjúból is a barátnője akart kidobni engem, nem ő. Ahj, pedig csak egy ártatlan kis fenyegetés volt az… nem érdemeltem meg, ahogy bántatok velem. *Ránt vállat, majd fogja magát, és végre a macskájához fordul, hogy odaadja neki a maradék kagylót. Ami azt illeti, már el is felejtette, hogy a kezében van, és a kis feketének szánták azt. ~Miből gondolta, hogy őt akarom kidobni az ablakon? Eh…~ Letérdel az állathoz, és a földre kotorja a kagyló belsejét, amit a bundás kis lény jóízűen kezd befalni.*
- Szörnyecske a neve. Ő talált engem, és hosszú a története. Egy démont zártak bele, akit kiengedtem az erdő mélyén. Ugyanazt a démont, akitől ezt kaptam. *Mutatja fel a baljós, kígyó mintázatú karkötőjét, melyet a bal csuklóján visel. Niall pedig közben felfigyelhet arra, hogy ez a történet mit sem változott pár óra leforgása alatt.*
- Szörnyecske azóta sem tágít mellőlem, és ha el is hagyom, mindig megtalál, mint most. *Ez után röviden elhallgat, míg Delrayne Dayaneer nevét ízlelgeti, majd a kapott kérdésre Niallt kezdi méregetni.*
- Hát… a történetei viccesek, de ott nem olyan volt, mint amilyennek mesélted. Csak egy pultos, aki sok történetet ismer… Jorgen. *Javítja ki újfent Niallt, de a rövid ismeretségük magyarázatára szolgáló válaszadás lehetőségét már a férfire hagyja.*
*Hát nem hagyják dolgozni, pedig még a Nialltól engedéllyel ellopott ing ujjait is feltűrte hozzá, de ha nem, hát nem. Emiatt nem fog újabb könnyeket hullajtani. Leül a felajánlott székre, és onnan emeli barnáit a férfire, ki elsőként ad választ kérdéseinek egyikére.*
- Jorgen. *Javítja ki kísértetiesen hasonló szemrehányással ő is Niallt úgy, ahogy Delrayne is tette. A feketeség több mindent felejt el, mint amennyit megjegyez, de ez bezzeg azonnal megragadt az elméjében. A Sárga Csuka elnevezésre összehúzza a szemöldökeit. Rendkívül bugyután hangzik, de szavakba nem önti a véleményét.*
- A pult mögött álltál, enni, inni adtál nekünk és poharakat törölgettél. Pultos voltál. *Nem hajlandó erről vitázni, legalábbis addig, míg az ő igaza van érvényben. Tekintetét Delrayne felé fordítja, aki beavatja őt az iménti beszélgetésükbe, kezdve azzal a bizonyos Pillangóházzal.*
- Kurvák. *Vágja rá határozottan azonnal, ahogy kijavítja őt a másik, majd kíváncsian hallgatja a beszámolót, a szék pedig közben halkan nyikorog alatta, ahogy mocorog rajta.*
- Ez nem ugyanaz, mint a Sellőház, hm? Csak azt ismerem, ott estem össze, miután félresikerült a varázslatom. Egy egész hatig ott éltem, muris, nem? *Kuncogja játékosan, pedig az, hogy egyetlen igével a végkimerülés szélére sodorta saját magát, egyáltalán nem lehetett vicces, de hát az ijesztő részét ő átaludta, így fogalma sincs róla, mekkora ijedtséget okozhatott akkor Mainak. Emlékei szerint nagyot.*
- Niall nem tudna megvédeni senkit. A Varjúból is a barátnője akart kidobni engem, nem ő. Ahj, pedig csak egy ártatlan kis fenyegetés volt az… nem érdemeltem meg, ahogy bántatok velem. *Ránt vállat, majd fogja magát, és végre a macskájához fordul, hogy odaadja neki a maradék kagylót. Ami azt illeti, már el is felejtette, hogy a kezében van, és a kis feketének szánták azt. ~Miből gondolta, hogy őt akarom kidobni az ablakon? Eh…~ Letérdel az állathoz, és a földre kotorja a kagyló belsejét, amit a bundás kis lény jóízűen kezd befalni.*
- Szörnyecske a neve. Ő talált engem, és hosszú a története. Egy démont zártak bele, akit kiengedtem az erdő mélyén. Ugyanazt a démont, akitől ezt kaptam. *Mutatja fel a baljós, kígyó mintázatú karkötőjét, melyet a bal csuklóján visel. Niall pedig közben felfigyelhet arra, hogy ez a történet mit sem változott pár óra leforgása alatt.*
- Szörnyecske azóta sem tágít mellőlem, és ha el is hagyom, mindig megtalál, mint most. *Ez után röviden elhallgat, míg Delrayne Dayaneer nevét ízlelgeti, majd a kapott kérdésre Niallt kezdi méregetni.*
- Hát… a történetei viccesek, de ott nem olyan volt, mint amilyennek mesélted. Csak egy pultos, aki sok történetet ismer… Jorgen. *Javítja ki újfent Niallt, de a rövid ismeretségük magyarázatára szolgáló válaszadás lehetőségét már a férfire hagyja.*
2007. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-26 12:35:41
Üzenet elküldve: 2026-07-26 12:35:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
-Ugyan Harven, mind tudjuk, leeső orrtól függetlenül a vendéged vagyok egy vacsorára, ott, ahol szeretném.
*A hangja bársonyos, a tekintete derűs. A felé vetülő tekintetre megrebbennek a pillái, szelíd, csücsörítésre ránduló ajkakkal adja a másik tudtára, felfogta, megértette a célzást. Az ajánlatra, miszerint a lány átveszi a teendőket megingatja a fejét nyitott tenyerével a szék felé int, így kínálva hellyel.*
-Te itt vendég vagy, a dolgunk közös részével végeztünk, a takarítás az enyém.
*Gyors mozdulatokkal tisztítja meg a felületet a kosztól és apraléktól, amazt egy vödörbe söpri, a maradék kagylót az asztalon heverő késsel nyitja meg, hogy aztán odaadja Norinak, a macskának szánva.*
-Add neki oda, ő is vendég, ne maradjon éhen. Ha nem kell neki, dobd ki az ablakon. Már a kagylót...ne a macskát.
*Derekát a meleget adó tűz mellé dönti, oda is támaszkodik, így rálát a levesre és a másik kettőre is.*
-Nem kurvák, kurtizánok. -*javítja ki szelíden a lányt, fejét megingatja, kezével aprót legyint, így jelezve, nem bánja, hogy bekapcsolódott, ahogy azt sem, hogy kérdez.*- A Pillangóház az ő otthonuk, az, ahonnan kölcsön vehetik a szolgálataikat. De mindig oda térnek vissza. Vízre kívánnak szállni. -*ismétli meg magát, aprót biccentve.*- Az Aranyló Uszony óta nem volt ilyenre példa, Madamme Savyeren erre vágyik. Csak jóval nagyobbra, impozánsabbra. Egyébként...mindig kellenek olyanok, akik kísérik a kurtizánokat, ha amazokat kirendelik. És olyanok is kellenek, akik beszedik a pénzt, ha az ügyfél késlekedik a fizettséggel. De ahogy hallom, van hol meghúzd magad. Talán jobb is, ha külön utakon járunk.
*Utóbbit már Niallnek címezi. Kedvtelve kíséri fekete tekintetével a macska csámpázását.*
-Egész rút ez a jószág, kedvem lelem benne. Mi a neve? Mióta van meg? Hűséges, ügyesen megtalált téged. Megérdemli a finomságokat!
*Ám lehajolni nem hajol le, hogy megsimogassa, vagy megpróbálja. Annál jobban tiszteli az állatot, hacsak amaz nem megy oda hozzá, ő sem igyekszik magához csalni.*
-Hmm...Dayaneer...-*ismétli az ismeretlen ismerős nevet, tekintete Niallébe fúródik. Szemei, akárcsak arckifejezése kiolvashatatlanok, csak aztán fordul egész testével Nori irányába.*-Gyakrannfordulsz meg a Varjúban? Mit gondolsz, Niall sokszor játssza meg magát amott? Mióta is szolgálsz te ott? -*fordul vissza a férfi felé.*-Mert utolsó információm szerint még Elsőtiszt voltál a Sárga Csukán, nem pultos vagy mindenes. Mikor bocsátottak el téged egyáltalán?
*Hiába az éles kérdések, azokban számonkérés nincs, kíváncsiság annál inkább. Eközben az asztalra teszi a két tányért, a leveses kondért ronggyal markolja, hogy végül az asztal közepére tegye azt is. Hamarosan cipó kerül elő, vékony szeleteket vág, melyet egy konyharuhára rendez. Felkerül még egy tálacska is, amibe később a szétnyílt kagylóhéjak kerülhetnek.*
-Egyáltalán honnan ismeritek ti ketten egymást?
-Ugyan Harven, mind tudjuk, leeső orrtól függetlenül a vendéged vagyok egy vacsorára, ott, ahol szeretném.
*A hangja bársonyos, a tekintete derűs. A felé vetülő tekintetre megrebbennek a pillái, szelíd, csücsörítésre ránduló ajkakkal adja a másik tudtára, felfogta, megértette a célzást. Az ajánlatra, miszerint a lány átveszi a teendőket megingatja a fejét nyitott tenyerével a szék felé int, így kínálva hellyel.*
-Te itt vendég vagy, a dolgunk közös részével végeztünk, a takarítás az enyém.
*Gyors mozdulatokkal tisztítja meg a felületet a kosztól és apraléktól, amazt egy vödörbe söpri, a maradék kagylót az asztalon heverő késsel nyitja meg, hogy aztán odaadja Norinak, a macskának szánva.*
-Add neki oda, ő is vendég, ne maradjon éhen. Ha nem kell neki, dobd ki az ablakon. Már a kagylót...ne a macskát.
*Derekát a meleget adó tűz mellé dönti, oda is támaszkodik, így rálát a levesre és a másik kettőre is.*
-Nem kurvák, kurtizánok. -*javítja ki szelíden a lányt, fejét megingatja, kezével aprót legyint, így jelezve, nem bánja, hogy bekapcsolódott, ahogy azt sem, hogy kérdez.*- A Pillangóház az ő otthonuk, az, ahonnan kölcsön vehetik a szolgálataikat. De mindig oda térnek vissza. Vízre kívánnak szállni. -*ismétli meg magát, aprót biccentve.*- Az Aranyló Uszony óta nem volt ilyenre példa, Madamme Savyeren erre vágyik. Csak jóval nagyobbra, impozánsabbra. Egyébként...mindig kellenek olyanok, akik kísérik a kurtizánokat, ha amazokat kirendelik. És olyanok is kellenek, akik beszedik a pénzt, ha az ügyfél késlekedik a fizettséggel. De ahogy hallom, van hol meghúzd magad. Talán jobb is, ha külön utakon járunk.
*Utóbbit már Niallnek címezi. Kedvtelve kíséri fekete tekintetével a macska csámpázását.*
-Egész rút ez a jószág, kedvem lelem benne. Mi a neve? Mióta van meg? Hűséges, ügyesen megtalált téged. Megérdemli a finomságokat!
*Ám lehajolni nem hajol le, hogy megsimogassa, vagy megpróbálja. Annál jobban tiszteli az állatot, hacsak amaz nem megy oda hozzá, ő sem igyekszik magához csalni.*
-Hmm...Dayaneer...-*ismétli az ismeretlen ismerős nevet, tekintete Niallébe fúródik. Szemei, akárcsak arckifejezése kiolvashatatlanok, csak aztán fordul egész testével Nori irányába.*-Gyakrannfordulsz meg a Varjúban? Mit gondolsz, Niall sokszor játssza meg magát amott? Mióta is szolgálsz te ott? -*fordul vissza a férfi felé.*-Mert utolsó információm szerint még Elsőtiszt voltál a Sárga Csukán, nem pultos vagy mindenes. Mikor bocsátottak el téged egyáltalán?
*Hiába az éles kérdések, azokban számonkérés nincs, kíváncsiság annál inkább. Eközben az asztalra teszi a két tányért, a leveses kondért ronggyal markolja, hogy végül az asztal közepére tegye azt is. Hamarosan cipó kerül elő, vékony szeleteket vág, melyet egy konyharuhára rendez. Felkerül még egy tálacska is, amibe később a szétnyílt kagylóhéjak kerülhetnek.*
-Egyáltalán honnan ismeritek ti ketten egymást?
2006. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-23 14:28:34
Üzenet elküldve: 2026-07-23 14:28:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Nem is egészen tudná megfogalmazni, hogy mit érez akkor, amikor Delrayne vállvonását látja, ami a bejelentését követi. Az a gesztus nem jelent mást -értelmezése szerint-, mint a helyzet elfogadását, mintha a nő azt mondta volna, hogy „hát jó”, vagy hogy „ez van, ilyen az élet”. Talán megkönnyebbül kissé, hogy nem kell sem magyarázkodnia, sem védekeznie. És hálás is azért, hogy nincs szükség ilyenre. A szándékosan elrontott névtől és a volt kapitányának szóló kívánságra kissé elmosolyodik.*
- Ha ez megtörténne esetleg, *-közbeszúrt szavai a leeső orra céloznak-* akkor a vendégem vagy egy vacsorára ott, ahol azt te szeretnéd.
*Szemöldökeinek rándulása figyelméről árulkodik, ahogy Delrayne megemlíti a megfelelő hajó ügyét. A tapasztalatot illető megjegyzésre csak derűs hunyorgással válaszol, szóval nem tud, nincs ideje; az időközben magát kifújó feketehajú lány megelőzi. Ha észre is vette, hogy Nori feláll -végtére is, a kis szoba végében támaszkodik az ablakpárkánynak, kevés dolog van, amit ne látna be innen-, nem fűz hozzá megjegyzést. Látta, hogy Delrayne miképp áll Nori Leinához, és bár fogalma sincs arról, hogy a nő mikor, hol és miképp ismerte meg a lányt - nincs joga megkérdőjelezni a barátságosságot, amivel Delrayne Norileina felé fordul. Végtére is: a nő az ő irányába is hasonlót tanúsított kapcsolatuk hajnalán, s a mai napig az ő társasága amit keres ha szabadideje és kedve úgy hozza, holott bármelyik másik férfit is választhatná, pont helyette. S mivel megbízik a nőben, így maga is megadja az esélyt annak, hogy az érkezése okozta különös helyzet feloldhassa saját magát.
Tekintete előbb a közbeszóló Norira vándorol, majd vissza Delrayne-re. Ha sikerül elcsípnie a nő tekintetét, szavak nélkül üzen neki, épp ugyanolyan rezzenés-szerű gesztusokkal ahogy kicsit korábban az jelzett neki: állát egy pillanatra megemeli, szemöldökei felfelé rezzennek. A mozdulat egyértelműen a nőre testálja a kérdések megválaszolásának lehetőségét. Ezután néz vissza a feketehajú lányra.*
- Nem. *-kissé megrázza a fejét-* Én egy sekélymerülésű áruszállítón szolgál..tam.
*Tekintete egy pillanatra elréved; még szoknia kell, hogy pontosan hogy fejezi ki magát.*
- A Sárga Csukán. Annak a kapitánya Joren. *-szinte huncutul villan Delrayne felé a tekintete. Jorgen, mi?-* Ez viszont új! Vízre szállna..? És gondolod, hogy az én.. tapasztalataim hasznosak lennének?
*Az ő tapasztalataitól a Pillangóház madámja valószínűleg ideges sikítófrászt kapna, ha valóban arra adná a fejét, hogy egy ilyen beruházásba kezd. Jó eséllyel annak a hajónak a közelébe se engednék.
Abbahagyja a kagylók rendezgetését, lusta mozdulattal fonja össze maga előtt a karjait.*
- Sosem voltam ártatlan pultos. *-fejét ingatva néz vissza Nori Leinára-* Legjobb esetben is csak mindenes.
*Újra Delrayne felé néz, kissé megreszeli a torkát.*
- A Hét Varjú. *-sóhajtja szinte a szót, a hanghordozásban nincs lenézés… éppen nincs, de érződik, hogy nem örül neki, hogy nem egy hajó nevét ejti ki a száján-* Amíg nincs jobb, addig ott tudok dolgozni. Ismerem Jorent, szerintem azóta telekürtölte a dokksort mindenféle hülyeséggel, hogy egyik hajóra se vegyenek fel. Valami meg kellett.
*Vállat von. Tekintete a kószáló macskára téved. Eszébe jut, amit Delrayne mondott a macskákról. Talán nem is butaság.*
*Nem is egészen tudná megfogalmazni, hogy mit érez akkor, amikor Delrayne vállvonását látja, ami a bejelentését követi. Az a gesztus nem jelent mást -értelmezése szerint-, mint a helyzet elfogadását, mintha a nő azt mondta volna, hogy „hát jó”, vagy hogy „ez van, ilyen az élet”. Talán megkönnyebbül kissé, hogy nem kell sem magyarázkodnia, sem védekeznie. És hálás is azért, hogy nincs szükség ilyenre. A szándékosan elrontott névtől és a volt kapitányának szóló kívánságra kissé elmosolyodik.*
- Ha ez megtörténne esetleg, *-közbeszúrt szavai a leeső orra céloznak-* akkor a vendégem vagy egy vacsorára ott, ahol azt te szeretnéd.
*Szemöldökeinek rándulása figyelméről árulkodik, ahogy Delrayne megemlíti a megfelelő hajó ügyét. A tapasztalatot illető megjegyzésre csak derűs hunyorgással válaszol, szóval nem tud, nincs ideje; az időközben magát kifújó feketehajú lány megelőzi. Ha észre is vette, hogy Nori feláll -végtére is, a kis szoba végében támaszkodik az ablakpárkánynak, kevés dolog van, amit ne látna be innen-, nem fűz hozzá megjegyzést. Látta, hogy Delrayne miképp áll Nori Leinához, és bár fogalma sincs arról, hogy a nő mikor, hol és miképp ismerte meg a lányt - nincs joga megkérdőjelezni a barátságosságot, amivel Delrayne Norileina felé fordul. Végtére is: a nő az ő irányába is hasonlót tanúsított kapcsolatuk hajnalán, s a mai napig az ő társasága amit keres ha szabadideje és kedve úgy hozza, holott bármelyik másik férfit is választhatná, pont helyette. S mivel megbízik a nőben, így maga is megadja az esélyt annak, hogy az érkezése okozta különös helyzet feloldhassa saját magát.
Tekintete előbb a közbeszóló Norira vándorol, majd vissza Delrayne-re. Ha sikerül elcsípnie a nő tekintetét, szavak nélkül üzen neki, épp ugyanolyan rezzenés-szerű gesztusokkal ahogy kicsit korábban az jelzett neki: állát egy pillanatra megemeli, szemöldökei felfelé rezzennek. A mozdulat egyértelműen a nőre testálja a kérdések megválaszolásának lehetőségét. Ezután néz vissza a feketehajú lányra.*
- Nem. *-kissé megrázza a fejét-* Én egy sekélymerülésű áruszállítón szolgál..tam.
*Tekintete egy pillanatra elréved; még szoknia kell, hogy pontosan hogy fejezi ki magát.*
- A Sárga Csukán. Annak a kapitánya Joren. *-szinte huncutul villan Delrayne felé a tekintete. Jorgen, mi?-* Ez viszont új! Vízre szállna..? És gondolod, hogy az én.. tapasztalataim hasznosak lennének?
*Az ő tapasztalataitól a Pillangóház madámja valószínűleg ideges sikítófrászt kapna, ha valóban arra adná a fejét, hogy egy ilyen beruházásba kezd. Jó eséllyel annak a hajónak a közelébe se engednék.
Abbahagyja a kagylók rendezgetését, lusta mozdulattal fonja össze maga előtt a karjait.*
- Sosem voltam ártatlan pultos. *-fejét ingatva néz vissza Nori Leinára-* Legjobb esetben is csak mindenes.
*Újra Delrayne felé néz, kissé megreszeli a torkát.*
- A Hét Varjú. *-sóhajtja szinte a szót, a hanghordozásban nincs lenézés… éppen nincs, de érződik, hogy nem örül neki, hogy nem egy hajó nevét ejti ki a száján-* Amíg nincs jobb, addig ott tudok dolgozni. Ismerem Jorent, szerintem azóta telekürtölte a dokksort mindenféle hülyeséggel, hogy egyik hajóra se vegyenek fel. Valami meg kellett.
*Vállat von. Tekintete a kószáló macskára téved. Eszébe jut, amit Delrayne mondott a macskákról. Talán nem is butaság.*
2005. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-22 17:14:55
Üzenet elküldve: 2026-07-22 17:14:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*A burukkolás vicces szó. Talán még ő is nevetne rajta, ha Niall kimondta volna hangosan, és ha épp nem lenne annyira halálra rémülve tőle, mintha maga a halál jött volna el érte másodszor is. De miért, és mitől is fél valójában ennyire?*
~Remek kérdés, végre feltetted magadnak…~ *Visszhangzik Velar hangja az elméjében, ahogy a feketeség lassan rájön, hogy bárki is lépett be azon az ajtón, bárkié is ez a ház és bármi is történt a tavernában, akinek félnie kell, az biztosan nem ő. Vele itt van Sa'Tereth és nála az ő hatalma. Másoknak kell rettegnie tőle, nem pedig neki gubbasztania a sarokban, mint valami rakás szerencsétlenség.
Kár, hogy a saját, furcsa gondolatai mellett nem hallja meg Delrayne szavait, aki megint csak olyasmit mondott neki, mint amit még az anyja sem soha. Igaz, az anyja talán nem is mondott neki semmit, vagy ha igen, arra nem emlékszik. Szépen, lassan tér vissza a valóságba, így az üdvözlő csókot, mit a férfi a vöröshajú arcára nyom, már látja és fel is fogja, hogy mi történik. Szörnyecske puha bundáját simogatja, miközben észrevételnül, de már figyelmesen hallgatja a másik kettő beszélgetését. Nem tudja, hogy ha társai tisztában lennének vele, hogy magánál és legfőképp észnél van, akkor kimondanák-e ugyanazokat a szavakat, melyeket így hallva furcsállóan húzza össze a szemöldökeit.
Óvatosan feláll a földről akkor, mikor talán sem Niall sem pedig Delrayne nem pillant oda, így váratlanul érheti őket, mikor már egyenesen állva, ölében a macskával szólal meg.*
- Mi az a Pillangóház? Kurvákról van szó? Vízre viszitek őket? És téged onnan rúgtak ki, hogy nem kellesz már nekik? *Pillant ez utóbbi kérdés közben már Niall felé, addig tekintete végig a lányt fürkészte. Ha szúrós vagy csak épp kérdő pillantásokat kap a faggatózás miatt, akkor védekezőn rántja meg a vállait.*
- Bocs, kicsi ez a ház, ti beszéltetek, én meg hallottam. Szóval, ha már így alakult, beavathatnátok rendesen is. Miről beszéltek? *Közben odalép az asztalhoz, és szemügyre veszi a készülő levest is, végül újra Delrayne-re néz.*
- Innen folytatom, ha akarod. Most már jól vagyok. Közben pedig tudtok mesélni. Most nincs itt Dayaneer, nem kell az ártatlan pultost játszanod. *Szánja szavait ismét Niallnak, akiről nem tudja, hogy valójában mekkora gazfickó, de hát a kikötőben mindenkinek vannak titkai. Szörnyecske közben leugrik az öléből, hogy felfedezze a lakást, Norileina kezei pedig szabaddá válnak, így meg tudja ujjaival dörzsölni a kicsit még mindig lüktető halántékát.*
*A burukkolás vicces szó. Talán még ő is nevetne rajta, ha Niall kimondta volna hangosan, és ha épp nem lenne annyira halálra rémülve tőle, mintha maga a halál jött volna el érte másodszor is. De miért, és mitől is fél valójában ennyire?*
~Remek kérdés, végre feltetted magadnak…~ *Visszhangzik Velar hangja az elméjében, ahogy a feketeség lassan rájön, hogy bárki is lépett be azon az ajtón, bárkié is ez a ház és bármi is történt a tavernában, akinek félnie kell, az biztosan nem ő. Vele itt van Sa'Tereth és nála az ő hatalma. Másoknak kell rettegnie tőle, nem pedig neki gubbasztania a sarokban, mint valami rakás szerencsétlenség.
Kár, hogy a saját, furcsa gondolatai mellett nem hallja meg Delrayne szavait, aki megint csak olyasmit mondott neki, mint amit még az anyja sem soha. Igaz, az anyja talán nem is mondott neki semmit, vagy ha igen, arra nem emlékszik. Szépen, lassan tér vissza a valóságba, így az üdvözlő csókot, mit a férfi a vöröshajú arcára nyom, már látja és fel is fogja, hogy mi történik. Szörnyecske puha bundáját simogatja, miközben észrevételnül, de már figyelmesen hallgatja a másik kettő beszélgetését. Nem tudja, hogy ha társai tisztában lennének vele, hogy magánál és legfőképp észnél van, akkor kimondanák-e ugyanazokat a szavakat, melyeket így hallva furcsállóan húzza össze a szemöldökeit.
Óvatosan feláll a földről akkor, mikor talán sem Niall sem pedig Delrayne nem pillant oda, így váratlanul érheti őket, mikor már egyenesen állva, ölében a macskával szólal meg.*
- Mi az a Pillangóház? Kurvákról van szó? Vízre viszitek őket? És téged onnan rúgtak ki, hogy nem kellesz már nekik? *Pillant ez utóbbi kérdés közben már Niall felé, addig tekintete végig a lányt fürkészte. Ha szúrós vagy csak épp kérdő pillantásokat kap a faggatózás miatt, akkor védekezőn rántja meg a vállait.*
- Bocs, kicsi ez a ház, ti beszéltetek, én meg hallottam. Szóval, ha már így alakult, beavathatnátok rendesen is. Miről beszéltek? *Közben odalép az asztalhoz, és szemügyre veszi a készülő levest is, végül újra Delrayne-re néz.*
- Innen folytatom, ha akarod. Most már jól vagyok. Közben pedig tudtok mesélni. Most nincs itt Dayaneer, nem kell az ártatlan pultost játszanod. *Szánja szavait ismét Niallnak, akiről nem tudja, hogy valójában mekkora gazfickó, de hát a kikötőben mindenkinek vannak titkai. Szörnyecske közben leugrik az öléből, hogy felfedezze a lakást, Norileina kezei pedig szabaddá válnak, így meg tudja ujjaival dörzsölni a kicsit még mindig lüktető halántékát.*
2004. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-19 10:39:28
Üzenet elküldve: 2026-07-19 10:39:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
-Megértem, hogy rosszul vagy, de biztonságban. Itt vagyok melletted és vigyázok rád, ha készen állsz visszatérni, várunk.
*A hangja nyugodt, akárcsak a tartása, kisugárzása. Egészen felnőttes -mondhatnánk így is. A szavak őszinték, de begyakoroltnak tűnnek. Valószínűleg nem ez az első alkalom, hogy elhangzik a vörös szájából, mindenbizonnyal nem is az utolsó. Szelíden emeli meg tenyerét a boszorka irányába, így biztosítva róla, a nyugalmat részéről meg fogja kapni, ha nem kíván beszélni, hát nem kell.
Tekintete és figyelme Niall felé irányul, keskeny vállait észrevétlen, mikrogesztusként rántja meg, szemöldökei összekúsznak, szájzugai lekonyulnak. Tiszta jele annak, ő magának sincs fogalma róla, mi történik, ám a következő pillanatban megrázza a fejét, így jelezve, nem is igazán számít.
A legbölcsebb dolog, amit tehetnek, hogy ignorálják a lányt addig, míg amaz vissza nem tér közéjük saját döntésből. Visszafordulva a leveshez vet rá egy futó pillantást, mintha a fedő alatt az eltelt két lélegzetvételnyi időben változott volna valami. Nem változott, ám tökéletes mozdulat, mint pótcselekvés. *
-Ha hasznosak, hát ideszoktathatnál egyet. Szerencsét hozna a házhoz, talán néha verebet, halat és patkányt is.
*Látva a felé közeledő mozdulatot ő is tesz két lépést a másik irányába, így tartva minél nagyobb távolságot a férfi és a sarokban kuporgó lány között. Keze futólag talál a másikéra, észrevétlenül szorít az őt karoló alkarra, így találva nyugalmat és megbizonyosodást, a matróz valóban nem kísértet. A gesztus erős, már-már kellemetlen, de nincs benne rosszindulat. A teste megfeszül az érintésre, ahogy mindig teszi, ha váratlanul, bejelentetlenül történik amaz, nem mozdul. A tartása kontrollált, olyan, mintha ugrásra kész lenne, csak a parancsra várna. Az arccsók puha fintort vált ki, amely inkább szól a borostának, mintsem a gesztusnak, mi sem árulkodik jobban erről, mint az azt követő diszkrét dörzsölgetés, rosszalló fejingatás.
Tekintete beszédes, fejét valamivel lentebb biccenti, úgy sandít fel a sűrű, sötét szempillák alól, mintha csak azt mondaná „ma borotválkozol”. *
-Joren…-*visszhangozza a korábbról jól ismert nevet.*
*Csöndes figyelemmel kíséri, ahogy Niall visszavonul a szoba másik felébe, a lehető legtávolabbi pontra tőlük és elfoglalja a helyét, melyet minden egyes alkalommal bevesz, ha számára kellemetlen, vagy konfrontáló szituációba, helyzetbe kerül.
Megint a kagylókat rendezi. Mindig a kagylókat rendezi az ilyen helyzetekben, mintha azoktól várná a megoldást. Vagy legalább a megnyugvást.
Delrayne kurtán, torokhangon hümment, szemöldöke megrándul, kissé felszalad. Végül ismét megrántja a vállát egy hosszabb, mélyebb szusszantást követően. Kezei eközben zöldségeket vesznek elő a sarokba tolt száraz ládák egyikéből, azokat kezdi el gyors, rutinos mozdulattal tisztítani, amazt is a levesbe szánva. A kés egyenletesen serceg a gyökereken, majd kopog az asztallapon, otthont idéző miliőként fonódva össze a tenger beszűrődő morajával és a vidáman pöfékelő levesesfazékkal a hátuk mögött. *
-Nos, őszintén remélem, hogy Jorgen -*erőst nyomja meg a g-t a név közepén, direkt eltévesztve a kapitány nevét.*-hamarosan vérbajt kap az ő szeretett Fogatlan Alizájától, aztán leesik az orra. Jobb is, hogy nem vagy ott.-*legyint finom mozdulattal.*-Talán akadna számodra valamim. A Pillangóház terjeszkedni kíván, fontolóra vették, hogy vízre szállnak. Jelen pillanatban a megfelelő hajót keresik. Úgy emlékszem, neked van már tapasztalatod az úszó bordélyokban.
*A nő tekintete vidám, csipkelődő, így söpri bele laza csuklómozdulattal a felapírott zöldségeket a rotyogó, félkész fűszeres levesbe.*
-Megértem, hogy rosszul vagy, de biztonságban. Itt vagyok melletted és vigyázok rád, ha készen állsz visszatérni, várunk.
*A hangja nyugodt, akárcsak a tartása, kisugárzása. Egészen felnőttes -mondhatnánk így is. A szavak őszinték, de begyakoroltnak tűnnek. Valószínűleg nem ez az első alkalom, hogy elhangzik a vörös szájából, mindenbizonnyal nem is az utolsó. Szelíden emeli meg tenyerét a boszorka irányába, így biztosítva róla, a nyugalmat részéről meg fogja kapni, ha nem kíván beszélni, hát nem kell.
Tekintete és figyelme Niall felé irányul, keskeny vállait észrevétlen, mikrogesztusként rántja meg, szemöldökei összekúsznak, szájzugai lekonyulnak. Tiszta jele annak, ő magának sincs fogalma róla, mi történik, ám a következő pillanatban megrázza a fejét, így jelezve, nem is igazán számít.
A legbölcsebb dolog, amit tehetnek, hogy ignorálják a lányt addig, míg amaz vissza nem tér közéjük saját döntésből. Visszafordulva a leveshez vet rá egy futó pillantást, mintha a fedő alatt az eltelt két lélegzetvételnyi időben változott volna valami. Nem változott, ám tökéletes mozdulat, mint pótcselekvés. *
-Ha hasznosak, hát ideszoktathatnál egyet. Szerencsét hozna a házhoz, talán néha verebet, halat és patkányt is.
*Látva a felé közeledő mozdulatot ő is tesz két lépést a másik irányába, így tartva minél nagyobb távolságot a férfi és a sarokban kuporgó lány között. Keze futólag talál a másikéra, észrevétlenül szorít az őt karoló alkarra, így találva nyugalmat és megbizonyosodást, a matróz valóban nem kísértet. A gesztus erős, már-már kellemetlen, de nincs benne rosszindulat. A teste megfeszül az érintésre, ahogy mindig teszi, ha váratlanul, bejelentetlenül történik amaz, nem mozdul. A tartása kontrollált, olyan, mintha ugrásra kész lenne, csak a parancsra várna. Az arccsók puha fintort vált ki, amely inkább szól a borostának, mintsem a gesztusnak, mi sem árulkodik jobban erről, mint az azt követő diszkrét dörzsölgetés, rosszalló fejingatás.
Tekintete beszédes, fejét valamivel lentebb biccenti, úgy sandít fel a sűrű, sötét szempillák alól, mintha csak azt mondaná „ma borotválkozol”. *
-Joren…-*visszhangozza a korábbról jól ismert nevet.*
*Csöndes figyelemmel kíséri, ahogy Niall visszavonul a szoba másik felébe, a lehető legtávolabbi pontra tőlük és elfoglalja a helyét, melyet minden egyes alkalommal bevesz, ha számára kellemetlen, vagy konfrontáló szituációba, helyzetbe kerül.
Megint a kagylókat rendezi. Mindig a kagylókat rendezi az ilyen helyzetekben, mintha azoktól várná a megoldást. Vagy legalább a megnyugvást.
Delrayne kurtán, torokhangon hümment, szemöldöke megrándul, kissé felszalad. Végül ismét megrántja a vállát egy hosszabb, mélyebb szusszantást követően. Kezei eközben zöldségeket vesznek elő a sarokba tolt száraz ládák egyikéből, azokat kezdi el gyors, rutinos mozdulattal tisztítani, amazt is a levesbe szánva. A kés egyenletesen serceg a gyökereken, majd kopog az asztallapon, otthont idéző miliőként fonódva össze a tenger beszűrődő morajával és a vidáman pöfékelő levesesfazékkal a hátuk mögött. *
-Nos, őszintén remélem, hogy Jorgen -*erőst nyomja meg a g-t a név közepén, direkt eltévesztve a kapitány nevét.*-hamarosan vérbajt kap az ő szeretett Fogatlan Alizájától, aztán leesik az orra. Jobb is, hogy nem vagy ott.-*legyint finom mozdulattal.*-Talán akadna számodra valamim. A Pillangóház terjeszkedni kíván, fontolóra vették, hogy vízre szállnak. Jelen pillanatban a megfelelő hajót keresik. Úgy emlékszem, neked van már tapasztalatod az úszó bordélyokban.
*A nő tekintete vidám, csipkelődő, így söpri bele laza csuklómozdulattal a felapírott zöldségeket a rotyogó, félkész fűszeres levesbe.*
2003. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-18 07:33:08
Üzenet elküldve: 2026-07-18 07:33:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Tényleg meglepődik, ahogy Delrayne felnevet. Eddig akárhogy mórikálta magát a nőnek, s igyekezett felderíteni hangulatát, nem tudott többet kicsalni belőle, mint a reá annyira jellemző mosolyát. Legfeljebb valami kissé torokhangú, burukkolás-szerű kuncogást tudott elérni nála néha. Ahogy a mozdulatot figyeli, amivel Delrayne a szeme alá kent festéket igazítja ki, felsejlik benne, hogy a nevetés nem derűből születhetett.
A vöröshajúról a feketehajúra siklik a pillantása, aki talán még mélyebben van behúzódva most a sarokba. Halvány lila ötlete sincs arra, hogy mégis mi válthatta ki a leány reakcióját. Hiszen a Varjúban nem volt vele sem fenyegető sem paraszt, csupán akkor kapta meg Nori Leina a figyelmeztetést, amikor épp az ő viselkedése-szavai kezdtek túlontúl különösek lenni. Ha többet értene a helyzetből, talán magának is nevethetnékje lenne. De így csak kényelmetlenül érzi magát, pokolian kényelmetlenül.
Éppen ezért érez hálát Delrayne irányába, amikor a nő nekiáll rendezni a helyzetet. Saját maga sosem volt túl otthonos abban, hogy az ilyen fokozott lelkiállapotú pillanatokat kezelje -viszont dobják fel bármikor egy hajóra, amit rosszul pakoltak meg a kikötőben, és most a semmi közepén kezd épp dőlni-süllyedni..!-, szemben a nővel, akinek valahogy ez mintha természetesebben jönne.*
- A macskák hasznosak. *-dünnyögése halkan válaszol a nő szavaira, ahogy engedelmeskedve az invitáló mozdulatnak elindul. Ám nem az ablakpárkány felé lép, hanem Delrayne-hez. Mikor az már nem a macskának szánt vízzel ügyködik, fél karjával magához húzza őt, és borosaszúrós csókot ad az arcára. A mozdulat nem követel semmit, inkább csak a viszontlátás öröméről mesél.
Tudja, hogy szeretője olykor mintha berzenkedne attól, hogy kimutassa saját örömét vagy kívánalmait; eleinte nem is tudta ezt hová tenni s hogy kezelni. Ám ahogy egyre több időt töltöttek együtt, úgy jött rá apránként arra, hogy mi a kulcs a másikhoz, és mostanra már megszokta ezt.*
- Joren. *-válaszolja Delrayne kérdésére, mintha ez az egyetlen szó elárulna mindent. Még egyszer, utoljára, egy pillanat erejéig szorosabban húzza magához a nőt, majd elengedi őt. Akkor szólal csak meg újra, amikor már az ablakpárkánynak támaszkodik csípőjével. Nori Leina felé néz, látja hogy az a gülüszeműt szorongatja. Nem bánja -nem érdekli- ha ő is hallani fogja a szavait.*
- A kedves kapitány *-hangjában egy pillanatra megcsordul az epe-* annyira buzgón fizette a sarcot, sápot, különadót, zsebpénzt, franc-tudja mit az összes baromnak aki megkörnyékezte a hajót, hogy egy óra alatt elosztogatta az összes aranyat, ami a miénk lett volna. A fiúk is látták ezt, nem voltak boldogok tőle. Úgyhogy a kapitány elé álltam.
*Neki, mint elsőtisztnek, nem csak az a feladata, hogy a kapitány utasításait közvetítse a legénység irányába, de az is, hogy a legénység érdekeit képviselje a kapitány előtt. Nem a legkényelmesebb, legszerencsésebb helyzet néha.*
- Szóval.. az lett a vége, hogy a Sárga Csuka többé nem tart igényt a szolgálataimra.
*Mintegy mellékesen mondja ezt, mutatóujjával az ablakpárkányon fekvő kagylóhéjakat igazgatva.*
*Tényleg meglepődik, ahogy Delrayne felnevet. Eddig akárhogy mórikálta magát a nőnek, s igyekezett felderíteni hangulatát, nem tudott többet kicsalni belőle, mint a reá annyira jellemző mosolyát. Legfeljebb valami kissé torokhangú, burukkolás-szerű kuncogást tudott elérni nála néha. Ahogy a mozdulatot figyeli, amivel Delrayne a szeme alá kent festéket igazítja ki, felsejlik benne, hogy a nevetés nem derűből születhetett.
A vöröshajúról a feketehajúra siklik a pillantása, aki talán még mélyebben van behúzódva most a sarokba. Halvány lila ötlete sincs arra, hogy mégis mi válthatta ki a leány reakcióját. Hiszen a Varjúban nem volt vele sem fenyegető sem paraszt, csupán akkor kapta meg Nori Leina a figyelmeztetést, amikor épp az ő viselkedése-szavai kezdtek túlontúl különösek lenni. Ha többet értene a helyzetből, talán magának is nevethetnékje lenne. De így csak kényelmetlenül érzi magát, pokolian kényelmetlenül.
Éppen ezért érez hálát Delrayne irányába, amikor a nő nekiáll rendezni a helyzetet. Saját maga sosem volt túl otthonos abban, hogy az ilyen fokozott lelkiállapotú pillanatokat kezelje -viszont dobják fel bármikor egy hajóra, amit rosszul pakoltak meg a kikötőben, és most a semmi közepén kezd épp dőlni-süllyedni..!-, szemben a nővel, akinek valahogy ez mintha természetesebben jönne.*
- A macskák hasznosak. *-dünnyögése halkan válaszol a nő szavaira, ahogy engedelmeskedve az invitáló mozdulatnak elindul. Ám nem az ablakpárkány felé lép, hanem Delrayne-hez. Mikor az már nem a macskának szánt vízzel ügyködik, fél karjával magához húzza őt, és borosaszúrós csókot ad az arcára. A mozdulat nem követel semmit, inkább csak a viszontlátás öröméről mesél.
Tudja, hogy szeretője olykor mintha berzenkedne attól, hogy kimutassa saját örömét vagy kívánalmait; eleinte nem is tudta ezt hová tenni s hogy kezelni. Ám ahogy egyre több időt töltöttek együtt, úgy jött rá apránként arra, hogy mi a kulcs a másikhoz, és mostanra már megszokta ezt.*
- Joren. *-válaszolja Delrayne kérdésére, mintha ez az egyetlen szó elárulna mindent. Még egyszer, utoljára, egy pillanat erejéig szorosabban húzza magához a nőt, majd elengedi őt. Akkor szólal csak meg újra, amikor már az ablakpárkánynak támaszkodik csípőjével. Nori Leina felé néz, látja hogy az a gülüszeműt szorongatja. Nem bánja -nem érdekli- ha ő is hallani fogja a szavait.*
- A kedves kapitány *-hangjában egy pillanatra megcsordul az epe-* annyira buzgón fizette a sarcot, sápot, különadót, zsebpénzt, franc-tudja mit az összes baromnak aki megkörnyékezte a hajót, hogy egy óra alatt elosztogatta az összes aranyat, ami a miénk lett volna. A fiúk is látták ezt, nem voltak boldogok tőle. Úgyhogy a kapitány elé álltam.
*Neki, mint elsőtisztnek, nem csak az a feladata, hogy a kapitány utasításait közvetítse a legénység irányába, de az is, hogy a legénység érdekeit képviselje a kapitány előtt. Nem a legkényelmesebb, legszerencsésebb helyzet néha.*
- Szóval.. az lett a vége, hogy a Sárga Csuka többé nem tart igényt a szolgálataimra.
*Mintegy mellékesen mondja ezt, mutatóujjával az ablakpárkányon fekvő kagylóhéjakat igazgatva.*
2002. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2026-07-17 22:13:53
Üzenet elküldve: 2026-07-17 22:13:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1307
OOC üzenetek: 66
Játékstílus: Vakmerő
//A lélek nyugalma//
*Norileina nemrég még hevesen bizonygatta, hogy ő bizony nem gyerek már, erre most úgy kucorog a sarokban, rettegve, mint aki valóban az ágya alatt élő, de nem létező mumustól ijedt volna meg. Igaz, hogy ez a mumus most nagyon is létezik Niall személyében, még csak fakanalat sem kell hozzávágni, hogy erről megbizonyosodhassanak mind ahányan vannak.
Hiába nem történik semmi félelmetes, úgy érzi magát, mint aki felett a sors mindjárt ítéletet mond, és megbünteti őt a nyomorult életében elkövetett minden gaztettéért. Egyetlen mentsvára a hozzá kitartóan dörgölőző, fekete macskája, akit bizonytalanul nyalábol fel a földről, és ölel magához, mint ahogy a kislányok szokták a legkedvesebb plüssállataikat.
A „meglepetés” szóra újra összerezzen, s igyekszik még kisebb gombócra összehúzni magát, közben pedig már nem is guggol, hanem ül a földön, azt remélve, hogy a sarok el tudja őt rejteni az ártó szándékú lelkek elől. Delrayne kacagása nem meglepő, hisz a helyzet valóban mókás lehet annak, akinek a lelke ép, és nem tudja, hogy milyen kegyetlenül otromba játékot űz a feketeséggel a saját tulajdon elméje azzal, hogy a valóságot tiszta, igazinak tűnő rémképekkel keveri össze.*
- Ne, ne! Maradj csendben! *Könyörög szinte a lánynak, hogy most ne szóljon hozzá. Hogy milyen jogai vannak egy vendégnek, azt már a tavernában is ecsetelhette volna. Ami azt illeti, ha Niall visszaemlékszik, milyen is volt a feketeség ott a pult előtt, egészen furcsállhatja, hogy az a lány, aki képes volt bárkit az életével megfenyegetni, most nincs sehol, hanem inkább olyan, mintha tényleg egy védtelen kölyök gubbasztana a sarokban.
A páros talán jobban is teszi, hogy nem őt piszkálják, hanem inkább -látszólag- egymással elegyednek beszélgetésbe, így Norileinának van ideje és lehetősége átvészelni a furcsa rohamot, és összeszedni magát. Nem kell sok idő, pusztán pár perc, míg a lány légzése rendeződik, szívverése lelassul, és szemeiből is eltűnik a rémület, amit az a Niall okozott, akinek talán a legkevesebb köze van a mai nap rossz emlékeihez. Addig meg… simogatja a macskát.*
*Norileina nemrég még hevesen bizonygatta, hogy ő bizony nem gyerek már, erre most úgy kucorog a sarokban, rettegve, mint aki valóban az ágya alatt élő, de nem létező mumustól ijedt volna meg. Igaz, hogy ez a mumus most nagyon is létezik Niall személyében, még csak fakanalat sem kell hozzávágni, hogy erről megbizonyosodhassanak mind ahányan vannak.
Hiába nem történik semmi félelmetes, úgy érzi magát, mint aki felett a sors mindjárt ítéletet mond, és megbünteti őt a nyomorult életében elkövetett minden gaztettéért. Egyetlen mentsvára a hozzá kitartóan dörgölőző, fekete macskája, akit bizonytalanul nyalábol fel a földről, és ölel magához, mint ahogy a kislányok szokták a legkedvesebb plüssállataikat.
A „meglepetés” szóra újra összerezzen, s igyekszik még kisebb gombócra összehúzni magát, közben pedig már nem is guggol, hanem ül a földön, azt remélve, hogy a sarok el tudja őt rejteni az ártó szándékú lelkek elől. Delrayne kacagása nem meglepő, hisz a helyzet valóban mókás lehet annak, akinek a lelke ép, és nem tudja, hogy milyen kegyetlenül otromba játékot űz a feketeséggel a saját tulajdon elméje azzal, hogy a valóságot tiszta, igazinak tűnő rémképekkel keveri össze.*
- Ne, ne! Maradj csendben! *Könyörög szinte a lánynak, hogy most ne szóljon hozzá. Hogy milyen jogai vannak egy vendégnek, azt már a tavernában is ecsetelhette volna. Ami azt illeti, ha Niall visszaemlékszik, milyen is volt a feketeség ott a pult előtt, egészen furcsállhatja, hogy az a lány, aki képes volt bárkit az életével megfenyegetni, most nincs sehol, hanem inkább olyan, mintha tényleg egy védtelen kölyök gubbasztana a sarokban.
A páros talán jobban is teszi, hogy nem őt piszkálják, hanem inkább -látszólag- egymással elegyednek beszélgetésbe, így Norileinának van ideje és lehetősége átvészelni a furcsa rohamot, és összeszedni magát. Nem kell sok idő, pusztán pár perc, míg a lány légzése rendeződik, szívverése lelassul, és szemeiből is eltűnik a rémület, amit az a Niall okozott, akinek talán a legkevesebb köze van a mai nap rossz emlékeihez. Addig meg… simogatja a macskát.*
1122-1141 , 1142-1161 , 1162-1181 , 1182-1201 , 1202-1221 , 1222-1241 , 1242-1261 , 1262-1281 , 1282-1301 , 1302-1321 , 1322-1341 , 1342-1361 , 1362-1381 , 1382-1401 , 1402-1421 , 1422-1441 , 1442-1461 , 1462-1481 , 1482-1501 , 1502-1521 , 1522-1541 , 1542-1561 , 1562-1581 , 1582-1601 , 1602-1621 , 1622-1641 , 1642-1661 , 1662-1681 , 1682-1701 , 1702-1721 , 1722-1741 , 1742-1761 , 1762-1781 , 1782-1801 , 1802-1821 , 1822-1841 , 1842-1861 , 1862-1881 , 1882-1901 , 1902-1921 , 1922-1941 , 1942-1961 , 1962-1981 , 1982-2001 , 2002-2021 , 2022-2041 , 2025-2044