//Luninari szobájában//
*Régen vesztette el az időérzékét annyira, mint most hosszas és bamba fésülködése közben. Sokáig olyan érzése volt, hogy bárkit, aki belép szobájába, azt a legkeresetlenebb szavakkal fogja majd elküldeni nagyon máshová, most azonban legalább olyan hirtelen, mint amennyire eddig azelőtt még sohasem tapasztalt idegességet érzett, lenyugszik, és visszanyeri gondolatait, vagy legalább is a képességét a gondolkodásra, amit egy villámcsapás hirtelenségével és gyorsaságával vesztett el odalent a könyvtárban.
Ennek köszönhetően meg is rémül a nyugalom egyetlen hosszú pillanata után, amint belé hasít a következő kérdés:
~ Vajon miféle mágia volt ez az előbb, amitől Alenia is, és én is megőrültünk? ~
Más is nyugtalanítja azonban; az a furcsa háttérzaj, amelyet eddig fésülködés közben teljesen figyelmen kívül hagyott. Az ablakhoz szalad, hogy kinyissa azt és jobban hallhasson. Távolabbról mintha a düh és káosz hangjait hozná magával a szél.*
- Mi az istenek ez? *teszi fel a kérdést, amire nem kaphat választ hirtelen senkitől. Mindez azonban a korábban benne felmerült kérdéssel párosulva meglehetősen pánikba ejti.
Az elmúlt két nap amúgy is arra tanította meg, hogy ne számítson semmi jóra.
Kezd is kissé elege lenni igazából. Amikor ez a család befogadta, azt hitte a lehető legjobb helyre került. Mégis amióta itt van, nem csak az élete volt már veszélyben, hanem néhány rövid órácskát leszámítva, amit Aleniával, Naival, vagy Lauval töltött, gyakorlatilag csak rossz dolgok történtek vele.
Elhatározása legalább olyan gyors, mint amennyire gyorsan korábban személyisége az ellenkezőjére fordult. Felveszi kopott köpenyét, kiszórja táskájából kacatjait, kivéve az édesanyjától kapott ezüst tiarát, majd gyorsan beletuszkolja a Naitól ajándékba kapott csomagot, és mindét játéknyulát.
Szeretné azt hinni, hogy ez a ház nem áll sem mágikus, sem bármilyen más támadás alatt, de a kinti hangokból és a korábbi érthetetlen eseményekből, valamint a tegnapból és a tegnapelőttből kiindulva már nem képes bízni ebben. Ezért inkább készül fel a legrosszabbra.*
//Előtér majd étkező//
//Lau, Darenahr//
*Amint leszalad a lépcsőn éppen sikerül belefutnia az egyik pánikba esett őrbe aki kintről tér vissza az előtérbe és akiben szerencsére van annyi lojalitás és kötelességtudat, hogy azonnal tájékoztassa őt mindarról, ami odakint folyik.
Nem nehéz magában összeraknia, hogy a szegények miért pont a Tanács Házát támadják. Bár a világon semmit nem tud a város politikai berendezkedéséről, nagyon úgy néz ki ennyi alapján, hogy itt a Tanács az, ami náluk odahaza a vének. Elég valószínű, hogy hasonló indulatot csak az válthatott ki, hogy az elmúlt időkben, vagy talán a város kezdeteitől fogva semmit nem tettek azért, hogy a szerencsétlen sorsúakon segítsenek.
Nyilván tehetetlen dühükben teszik, amit tesznek. Ettől még ő fél nagyon. Ha sikerül bevenni a központi hatalom itteni székhelyét és az erőszak elszabadul, elég könnyű kiszámítani, hogy annak majd kik lesznek következő céltáblái és áldozatai. Hiába mesélte neki Alenia, hogy Aleimord mennyi szegényen segített már korábban. Kétli, hogy ezek a szegények, ha fáklyákkal a kezükben eljutnak eddig a házig, meg fogják hallgatni a férfit, amikor ezt esetleg megpróbálja majd elmesélni nekik.
Szerencséjére Lauba és egy ismeretlen férfiba sikerül belefutnia a konyhában.*
- Hallottátok mi történt? *kérdi őket olyan hangerővel, hogy le sem tagadhatná a pánikot.*
- Az őrök azt mondták, hogy hatalmas tömeg van odakint és fel akarja gyújtani a Tanács Házát. El kell menekülnünk azonnal, mielőtt még sikerül nekik és mi leszünk a következők! Szólok a többieknek is! Ha van még itt valaki rajtunk kívül, kérlek szóljatok neki is, hogy baj van! *hadarja idegesen. Nem hinné, hogy ezt nagyon túl kell ragoznia. Bár Lau egy kis faluból jött, mint ő, a férfiről pedig fogalma sincs, hogy kicsoda lehet, mindkettőből kinézi, hogy azonnal megértik, hogy szavai pontosan mit jelentenek, és rendelkeznek akkora képzelőerővel, vagy annyi életösztönnel, hogy hozzá hasonlóan veszélyben érezzék magukat.
Szalad is tovább a könyvtár felé, ahol reméli még ott vannak a többiek. Azt is nagyon reméli, hogy mire visszaérnek mind az előtérbe Lau és a férfi és mindenki más, ideértve néhány őrüket is, már útra készen fognak állni, menjenek bárhová is innen.*
//Könyvtár//
//Aleimord, Alenia, Vicben, Latlie, Relael//
*Amikor belép a könyvtárba le sem tagadhatná, hogy ideges, és retteg. Némi kis megkönnyebbülés mégis leolvasható arcáról, amikor meglátja az egyik őrt. Nyilván azért jött, hogy a ház urát és a többieket tájékoztassa arról, hogy mi történik odakint.*
- Mennünk kell, és szerintem minél gyorsabban! *közli hát egyszerűen mindenkivel.*
- Ha sikerül bevenniük a Tanács Házát, elég valószínű, hogy az emberek dühe az itteni házak ellen fog fordulni. Nincs itt annyi őr, hogy megvédjen minket, nem? Öltözzetek át, valami kopott, vagy legalább egyszerű ruhába szerintem... *teszi hozzá, kissé kételkedve abban, hogy Aleniának és Aleimordnak van kopott, egyszerű ruhája, de hát hátha van.
Ő ilyen szempontból szerencsésebb. Férfi ingében, egyszerű nadrágjában, kopott hátizsákjával és viseltes köpenyével könnyedén el tud vegyülni a "csőcselék" között, ha muszáj. Az elvegyülés minden bizonnyal Latlienak és Vicbennek sem fog gondot okozni.*
- Aztán menni kéne nagyon gyorsan. Ne csak üljünk itt és reménykedjünk, hogy elkerül a nép haragja, meneküljünk! Bárhol biztonságosabb most a város, mint a Gazdagnegyedben! Előbb építjük újjá a házat, ha felgyújtják, mint hogy túléljünk egy tüzet mind!
*Az utolsó szavakat szinte már kiabálja. Persze, ha a ház ura és Alenia úgy dönt, hogy maradnak és Eeyr kegyelmére, vagy egyéb istenek gondviselésére bízzák magukat, az ő dolguk. Ő megtette, amit tehetett. Érveit elmondta amelyek a menekülés mellett szólnak, és pillanatnyilag nem tehet semmi mást értük, ha ők úgy döntenének, hogy nem tartanak vele menteni a bőrüket.
Sápadt arcára és riadt szemeire rá és bele van írva, nem csak a félelem, hanem egyenesen a pánik is. Talán, ha az elmúlt két nap nem történik meg, most egy kicsit kevésbé lenne megijedve, és inkább lenne bizakodó. Alenia levágott ujja után azonban már nem nagyon képes az emberek emberségében bízni.*
- Lehet nem okos dolog most kimenni az utcára, és megpróbálni elkerülni a dühös tömeget. De minden jobb mint itt ülni tétlenül, és megvárni azt, hogy talán majd nem jönnek erre! *mondja ki hangosan a gondolatait. Tartsák gyávának, de a maga részéről a büszkeségénél sokkal erősebb benne a vágy, ami minden létező sajátja; életben maradni.
Inkább gondolják gyávának ezerszer, mint hogy akár csak egyszer is bátran haljon meg! Nem egyszer elhatározta már, hogy nem fogja magát kiszolgáltatni senkinek. A sorsnak és az isteneknek pedig főleg nem akarja.
Feszült várakozással, de valami nagyon rossz előérzettel néz a többiekre, kíváncsian arra, hogyan vélekednek a " nagy tervéről." Elkészült rá, hogyha senki nem tart vele, akkor egymaga indul el minden kincsével, és játéknyulaival a táskájában. Inkább értékelje túl a helyzetet, bárhogy is alakuljon végül, minthogy már semmit ne tudjanak tenni, ha esetleg elfajulnak a dolgok.*