//Kóborló Kölyök//
//Érintőlegesen szinte mindenki is//
*Igazán néhány percre ugrott csak hátra, szöszmötölni kicsit a raktárban, rendezgetni, pakolászni, átnézni mi van, mit tud ajánlani kapásból, ha keresnek rajta valamit. Legalábbis a terv az ez volt. De hát ember tervez, istenek végeznek, ahogy a régi bölcsesség tartja, s ahogy történt ez most is. Egyik legény leszólította, másikkal is csevegett egy keveset, egészen addig, míg azon kapta magát, hogy már hátul trécsel a kováccsal, természetesen dörmögő baritonján kiabálva, hogy a kalapács ütlegek közepette is mindenki megértse a másikat. Nem nehéz kitalálni, miről ment a tere-fere, hiszen mindkét atyafi wegtoreni gyökerekkel rendelkezik, nem volt gond a közös téma megtalálása. Azt pedig mostanáig sem érti, milyen sugallat volt az, mi hirtelen ráébresztette, jó régen elhagyhatta posztját a pult mögött, na persze nem, mintha számon tartaná az idő múlását, csupán úgy érzésre.
Egy gyors elköszönést követően, hamar szaporázva érkezik vissza a raktár felőli ajtón abba a Kereskedelmi központ korántsem kongó vásárlóterébe. Márpedig ő pontosan úgy hagyta ott, egy lélek sem hiányolta, a korábbi, kósza nézelődő is kisomfordált, mielőtt bármit ajánlhatott volna számára. Rövid, bosszankodó homlokráncolását berekesztve szúrja ki sorra az ismerős arcokat, kezdve hegyomlásnyi edzőpartnerével, ki úgy tűnik egy hasonszőrű nősténnyel igyekszik megtalálni a közös hangot, majd rögtön utána Aztyanon akad meg az aggodalmas, barna tekintet, ki éppen korábbi ügyfelével, a szöszke lovagnővel tárgyal. Hirtelen önti el a bosszúság, mit saját hanyagsága felett érez, s mi pár pillanatra vörösre festi egész képét, mindkét füle hegyéig. Még pár izzadságcsepp is megjelenik homlokán a nagy önostorozás hevületében, mit hamar leküzd ugyan, ami a külső jegyeit illeti, ám magában még biztos rágni fogja egy ideig felelőtlenségét.
Jelenleg azonban a legjobb, amit tehet, mivel más, kiszolgálásra várót nem szúr ki, az az, hogy a pult mögé lép, az Intézőtől és szőke ügyfelétől néhány lépésnyi távolságra. Amennyiben a heges arcban ülő zöld tekintet felé rebben, kurta, bocsánatkérő biccentéssel üdvözli, ám egyéb módon nem kívánja megzavarni az ügyletet.*