Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 39 (761. - 780. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
780. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-17 20:32:54
Üzenet elküldve: 2020-11-17 20:32:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*A Velasco'rra pillantása a távozó őrön marad, amíg annak alakja el nem tűnik az ösvény egy lefelé kanyargózó ívében.*
- Hm? *fordul a felé intézett kérdés irányába. Tekintete végigszalad a lányon a feje búbjától a csizmája orráig.* - Ja, igen, persze. Én *mondja szórakozottan. A szája szegletébe halvány kis mosolygás költözik a fruska elszánt kiállását látva. Sokféle szerzet fordul meg itt a fegyverforgatás csínját-bínját elsajátítani. Java részük inkább amolyan legendákon felbuzdult városi. Többnyire csak néhány napig tart ki a lelkesedésük. Aztán amikor feltöri a kezüket a gyakorlókard és húzza a tagjaikat az izomláz, már sokkal kevésbé eltökéltek. Valahogy azonban az az érzése, hogy a lány nem a második napon kereket oldó célközönség részét képezi. Fell már régebben is szeretett mazsolázni a jelentkezők közül. Csak azt vállalta, akiben látott valamit, vagy akiről tetemesebb mennyiségű aranyat remélt leakasztani. A pénz, mi tagadás, készségesen alátámogatja a türelmet, ha csetlő-botló nemes kisasszonyok passzióit kell kiszolgálni.*
- Nos *sóhajt karba font kézzel* - lássam, mivel tömte a fejed eddig ez a kontár! *Ha a lány tétovázna, Nolen megejt egy sürgető legyintést felé. Annak ellenére, hogy épp most avanzsált oktatóvá, nem mutatja jelét, hogy ő maga bármiféle szurkálódásba, vagdalkozásba beleállna az újdonsült tanítvánnyal. Ellenben figyel. Afelett már alapból nem siklik el, hogy a kölyök nem vizes. Fell módszereit ismerve ez máris figyelemreméltó haladási szintet feltételez. Az alkarvédők meg a vért is jól mutatja, hogy a lány komoly elhatározással futott neki a feladatnak. Az elhatározás fontos, de a fegyverforgatás azért ennél jóval összetettebb foglalatosság. Kíváncsi rá, mivel győzte meg Fellt a kislány, hogy ő maga okítsa.*
*A Velasco'rra pillantása a távozó őrön marad, amíg annak alakja el nem tűnik az ösvény egy lefelé kanyargózó ívében.*
- Hm? *fordul a felé intézett kérdés irányába. Tekintete végigszalad a lányon a feje búbjától a csizmája orráig.* - Ja, igen, persze. Én *mondja szórakozottan. A szája szegletébe halvány kis mosolygás költözik a fruska elszánt kiállását látva. Sokféle szerzet fordul meg itt a fegyverforgatás csínját-bínját elsajátítani. Java részük inkább amolyan legendákon felbuzdult városi. Többnyire csak néhány napig tart ki a lelkesedésük. Aztán amikor feltöri a kezüket a gyakorlókard és húzza a tagjaikat az izomláz, már sokkal kevésbé eltökéltek. Valahogy azonban az az érzése, hogy a lány nem a második napon kereket oldó célközönség részét képezi. Fell már régebben is szeretett mazsolázni a jelentkezők közül. Csak azt vállalta, akiben látott valamit, vagy akiről tetemesebb mennyiségű aranyat remélt leakasztani. A pénz, mi tagadás, készségesen alátámogatja a türelmet, ha csetlő-botló nemes kisasszonyok passzióit kell kiszolgálni.*
- Nos *sóhajt karba font kézzel* - lássam, mivel tömte a fejed eddig ez a kontár! *Ha a lány tétovázna, Nolen megejt egy sürgető legyintést felé. Annak ellenére, hogy épp most avanzsált oktatóvá, nem mutatja jelét, hogy ő maga bármiféle szurkálódásba, vagdalkozásba beleállna az újdonsült tanítvánnyal. Ellenben figyel. Afelett már alapból nem siklik el, hogy a kölyök nem vizes. Fell módszereit ismerve ez máris figyelemreméltó haladási szintet feltételez. Az alkarvédők meg a vért is jól mutatja, hogy a lány komoly elhatározással futott neki a feladatnak. Az elhatározás fontos, de a fegyverforgatás azért ennél jóval összetettebb foglalatosság. Kíváncsi rá, mivel győzte meg Fellt a kislány, hogy ő maga okítsa.*
779. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-16 21:15:27
Üzenet elküldve: 2020-11-16 21:15:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
- Hah!! *sikkant fel a lány, ahogy minden várakozása ellenére sikerül bevinnie a találatot! Talán ha a harmadik alkalommal, amióta a jégkék tekintetű őr vagy tíz nappal ezelőtt elvállalta a tanítását.
De nem sokáig örülhet: a jégkék szem az idegenről reá villan egyetlen figyelmeztető pillanat erejéig, Arja pedig kicsit dacos, de azért engedelmes sóhajjal engedi le, tanítóját követve, a gyakorlókardot. ~Akkor is ér!~ gondolja. De persze tisztában van vele, hogy ha nem zavarták volna meg őket, akkor újra csak a levegőt érte volna az ütése. ~Valószínűleg.~ tesz némi engedményt magának, ahogy lebiggyesztett ajkkal méregeti, egyik lábáról a másikra helyezve a testsúlyát, az érkezőt.
~Malleo Fell! Mik vannak!~ vihog magában, ahogy lám fény derül az őr nevére. No meg a hajósok szégyenének nevére is. ~Kalóz.~ hozza meg magában a gyors és igazán semleges ítéletet az idegent megszemlélve. ~Kalózkapitány!~ pontosít aztán, engedve a jobb fülben felvillanó arany fülbevaló értékítélet módosítást megkívánó látványának. ~Kalózgróf.~ vihog még jobban, mert a fickó Chayssra emlékezteti, de valahogyan mégis más: Arjában így aztán azonnal kézenfekvő a fenti megnevezés.
A semlegességet azonban hamar Arja ajkbiggyesztő, mérges nemtetszése váltja fel, amikor a fickó egész egyszerűen elrabolja tőle a tanárát!
Arra a lány hamar rájött, hogy mekkora szerencséje volt, amikor épp a jégkék szemű őrt fogta ki, keresve valakit a Toronynál, aki hajlandó őt kardforgatásra tanítani. Az egy dolog, hogy a jégkékszemű jó, nagyon jó. A legjobb az őrök közül. De jól is tanít!
A tohonya, nagydarab bajszos-szakállas, aki átveszi a helyét, amikor azok ketten eltűnnek odafent, nyomába sem érhet. Na persze, gyakorolni jó, igazán, főleg Arjának!
Főleg mert gyönyörűen igazolja a jégkékszemű folyton hajtogatott alaptételeit: erősebb? akkor te légy megfoghatatlan! ügyesebb? akkor te légy kiszámíthatatlan! gyorsabb? akkor te légy láthatatlan! mint a szél!
Neem, játszani még nem játszik vele Arja. Még nem tudja, mennyire gyors. De _tudja_, majdnem előre tudja, mikor mit fog csinálni a bajszos-szakállas. És amikor átbújva a fickó felső vágása alatt (a kardlap ott suhan el a homloka felett) a lány alul visszaparíroz egy döfésnek is beillő szúrást, egyenesen a szabadon hagyott has irányába, csiklandóan felnevet.*
- No nézd csak! Miből lesz a cserebogár! *dörmög az öreg (mármint Arja szemszögéből nézve öreg), letörölve némi verítéket a homlokáról, de aztán folytatja kíméletlenül az egzecíroztatást.
Igaz, kitereli a lányt a sziklákról a partra, hogy ott folytassák.
Arja azért örül, amikor Malleo Fell megjelenik bő fertályóra után. Csak akkor ráncolja össze a homlokát, amikor se szó, se beszéd (na jó, a többi őrnek mond valamit, amit a lány nem hall), fogja magát, és eltűnik néhány társával a Kikötő felé vezető sziklás ösvényen.
~Ez most csak úgy itt hagyott??~ hitetlenkedik Arja, mert nem így ismerte meg a fickót. ~Hiszen még ki se fizettem!~ néz gyanakodva a másikra. A kalózra.
Mert az meg itt maradt. ~Miért ette ide ezt a fene??~ gondolja éledő méreggel, attól tartva, kiképzésének ezzel vége szakadt.*
- Te fogsz tovább tanítani? *kérdezi aztán pimaszul, mérgesen a fickót bámulva, bár nem sok reményt fűz a dologhoz. A kalóz ránézésre Arja szerint sokkal inkább a késdobáláshoz ért kardforgatás helyett. Azt meg Arja eleget gyakorolta már életében, igazán. Ő kardforgatást tanulni jött ide!*
- Eddig ő tanított. *teszi hozzá szemrehányóan, belátva, és ízlelgetve a nem túl kellemes gondolatot, hogy éppen ott hagyták.*
- Hah!! *sikkant fel a lány, ahogy minden várakozása ellenére sikerül bevinnie a találatot! Talán ha a harmadik alkalommal, amióta a jégkék tekintetű őr vagy tíz nappal ezelőtt elvállalta a tanítását.
De nem sokáig örülhet: a jégkék szem az idegenről reá villan egyetlen figyelmeztető pillanat erejéig, Arja pedig kicsit dacos, de azért engedelmes sóhajjal engedi le, tanítóját követve, a gyakorlókardot. ~Akkor is ér!~ gondolja. De persze tisztában van vele, hogy ha nem zavarták volna meg őket, akkor újra csak a levegőt érte volna az ütése. ~Valószínűleg.~ tesz némi engedményt magának, ahogy lebiggyesztett ajkkal méregeti, egyik lábáról a másikra helyezve a testsúlyát, az érkezőt.
~Malleo Fell! Mik vannak!~ vihog magában, ahogy lám fény derül az őr nevére. No meg a hajósok szégyenének nevére is. ~Kalóz.~ hozza meg magában a gyors és igazán semleges ítéletet az idegent megszemlélve. ~Kalózkapitány!~ pontosít aztán, engedve a jobb fülben felvillanó arany fülbevaló értékítélet módosítást megkívánó látványának. ~Kalózgróf.~ vihog még jobban, mert a fickó Chayssra emlékezteti, de valahogyan mégis más: Arjában így aztán azonnal kézenfekvő a fenti megnevezés.
A semlegességet azonban hamar Arja ajkbiggyesztő, mérges nemtetszése váltja fel, amikor a fickó egész egyszerűen elrabolja tőle a tanárát!
Arra a lány hamar rájött, hogy mekkora szerencséje volt, amikor épp a jégkék szemű őrt fogta ki, keresve valakit a Toronynál, aki hajlandó őt kardforgatásra tanítani. Az egy dolog, hogy a jégkékszemű jó, nagyon jó. A legjobb az őrök közül. De jól is tanít!
A tohonya, nagydarab bajszos-szakállas, aki átveszi a helyét, amikor azok ketten eltűnnek odafent, nyomába sem érhet. Na persze, gyakorolni jó, igazán, főleg Arjának!
Főleg mert gyönyörűen igazolja a jégkékszemű folyton hajtogatott alaptételeit: erősebb? akkor te légy megfoghatatlan! ügyesebb? akkor te légy kiszámíthatatlan! gyorsabb? akkor te légy láthatatlan! mint a szél!
Neem, játszani még nem játszik vele Arja. Még nem tudja, mennyire gyors. De _tudja_, majdnem előre tudja, mikor mit fog csinálni a bajszos-szakállas. És amikor átbújva a fickó felső vágása alatt (a kardlap ott suhan el a homloka felett) a lány alul visszaparíroz egy döfésnek is beillő szúrást, egyenesen a szabadon hagyott has irányába, csiklandóan felnevet.*
- No nézd csak! Miből lesz a cserebogár! *dörmög az öreg (mármint Arja szemszögéből nézve öreg), letörölve némi verítéket a homlokáról, de aztán folytatja kíméletlenül az egzecíroztatást.
Igaz, kitereli a lányt a sziklákról a partra, hogy ott folytassák.
Arja azért örül, amikor Malleo Fell megjelenik bő fertályóra után. Csak akkor ráncolja össze a homlokát, amikor se szó, se beszéd (na jó, a többi őrnek mond valamit, amit a lány nem hall), fogja magát, és eltűnik néhány társával a Kikötő felé vezető sziklás ösvényen.
~Ez most csak úgy itt hagyott??~ hitetlenkedik Arja, mert nem így ismerte meg a fickót. ~Hiszen még ki se fizettem!~ néz gyanakodva a másikra. A kalózra.
Mert az meg itt maradt. ~Miért ette ide ezt a fene??~ gondolja éledő méreggel, attól tartva, kiképzésének ezzel vége szakadt.*
- Te fogsz tovább tanítani? *kérdezi aztán pimaszul, mérgesen a fickót bámulva, bár nem sok reményt fűz a dologhoz. A kalóz ránézésre Arja szerint sokkal inkább a késdobáláshoz ért kardforgatás helyett. Azt meg Arja eleget gyakorolta már életében, igazán. Ő kardforgatást tanulni jött ide!*
- Eddig ő tanított. *teszi hozzá szemrehányóan, belátva, és ízlelgetve a nem túl kellemes gondolatot, hogy éppen ott hagyták.*
778. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-16 18:08:21
Üzenet elküldve: 2020-11-16 18:08:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*Nolen ismeri a járást erre. Kölyökkorában számtalanszor versenyeztek fivéreivel a dokkoktól a világítótoronyig. Sok időt töltöttek itt a gyakorlatozók nem kis bosszúságára. Mintha ezer éve lett volna. A torony akkoriban még valahogy jóval nagyobbnak tűnt. Az őrök pedig olyanok voltak egy magukfajta kikötői lurkónak, mint a mesék fényes páncélú lovagjai. Ezek a lovagok persze pont úgy vedeltek a szabadnapjaikon, mint bármelyik más itteni tengeri medve, de ez akkoriban valahogy mégsem tudott belerondítani az összképbe.*
- Malleo Fell, te vén kujon! Hát még mindig kardforgatóként próbálod eladni magad? *kurjantja el magát, amikor a körszakállas őr közelébe ér. Szavaira hamar felé fordul a jégkék szempár.*
- Odanézzenek, Nolenar! Te, hajósok szégyene. Megint a hínár közül húztak ki az uszadékfával? *Külső szemlélőnek úgy tűnhet a méricskélve szűkülő pillantásokból, hogy itt hamarosan pengék villannak, ám a két egymásnak feszülő, szúrós tekintet egyszer csak levedli a színjátékot, ahogy a két férfi nevetve üdvözli egymást.*
- A bátyád is itt van? *pillant a körszakállas a középső Velasco'rra fivér háta mögött az ösvény felé.* - És az öcséd?
- Ez egy hosszú történet *mondja Nolenar egy kurta fejrázás után.* - Mintha nem ismernéd őket *legyint.* - De ha már itt tartunk. Lenne itt valami. *Épp csak egy pillanatra villantja elő a kabátja takarásából a papírt, az őr már int is az egyik társának, hogy vegye át tőle a tanítványt egy kis időre.*
- Gyere *biccent Nolenarnak.* - Odafönt nyugodtan beszélhetünk.
*Egy bő fertályóra után kerülnek csak elő a világítótorony gyomrából. Kézfogással búcsúznak, de meglepő módon Nolenar marad, Malleo Fell pedig, miután váltott pár szót a társaival, távozik az ösvény felé.*
- Malleo Fell, te vén kujon! Hát még mindig kardforgatóként próbálod eladni magad? *kurjantja el magát, amikor a körszakállas őr közelébe ér. Szavaira hamar felé fordul a jégkék szempár.*
- Odanézzenek, Nolenar! Te, hajósok szégyene. Megint a hínár közül húztak ki az uszadékfával? *Külső szemlélőnek úgy tűnhet a méricskélve szűkülő pillantásokból, hogy itt hamarosan pengék villannak, ám a két egymásnak feszülő, szúrós tekintet egyszer csak levedli a színjátékot, ahogy a két férfi nevetve üdvözli egymást.*
- A bátyád is itt van? *pillant a körszakállas a középső Velasco'rra fivér háta mögött az ösvény felé.* - És az öcséd?
- Ez egy hosszú történet *mondja Nolenar egy kurta fejrázás után.* - Mintha nem ismernéd őket *legyint.* - De ha már itt tartunk. Lenne itt valami. *Épp csak egy pillanatra villantja elő a kabátja takarásából a papírt, az őr már int is az egyik társának, hogy vegye át tőle a tanítványt egy kis időre.*
- Gyere *biccent Nolenarnak.* - Odafönt nyugodtan beszélhetünk.
*Egy bő fertályóra után kerülnek csak elő a világítótorony gyomrából. Kézfogással búcsúznak, de meglepő módon Nolenar marad, Malleo Fell pedig, miután váltott pár szót a társaival, távozik az ösvény felé.*
777. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-11 15:11:30
Üzenet elküldve: 2020-11-11 15:11:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Megkötözve//
*Arja jól számított, a dicséret eljut a Patkányok vezetőjének füléhez, és az jóváhagyólag, büszkélkedve dicsekszik a Kikötő feletti uralmukkal. Ezzel hát nem bőszítette fel a lány még jobban. Meg még hozzá is fűz egy megjegyzést: Arja itt csupán vendég. Amit a lánynak esze ágában sincs vitatni. Abban bízik, hogy talán sikerül a fickó jó, vagy legalább az eddigiekhez képest jobb indulatát megnyerni. Sőt, igazság szerint, még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is: kíváncsi lenne a Patkányokra!
De amikor a férfi a váratlanul felbukkanó, és hozzáfutó kis utcagyerek fülébe súgott üzenetét meghallja, valami igazán meglepő és váratlan dolog történik. Ami Arjának úgy tűnik jó. De a fickónak biztosan rossz, mert mérgében dühösen kiköp egy nagyot.
Mert egyszer csak a férfi jól érthető parancsára elengedik a cipelői. A két drabális fickó! Csak úgy, minden magyarázat nélkül!
Aztán egyszerűen otthagyják a Világítótoronytól a Kikötőbe vezető út porában.
A megrugdalt gyereklány test nagyot puffanva ér földet. A lányt nem tartják meg a lábai. Megpróbál úgy tompítani az esésen, hogy a jobb vállával védi az arcát a földnek ütközéstől. Így azt üti meg a legjobban.
Aztán egy ideig csak fekszik. ~Mi fog történni? Tényleg elmentek?~ döbben meg, de bármilyen hihetetlennek tűnik a dolog, mégis igaznak látszik.
~Valahogy... vissza kell menjek a Toronyba.~ rakja össze magában. Fázik. Fáj. Rossz. Nagyon.
Fel kellene álljon. Ami nem is olyan egyszerű feladat összekötözve. Ezt kell először megoldania.
Szerencsére a Patkányok nem vették el semmijét. A tőre így nála van.
De a legtöbb holmija, az új vértje, a dobókései, a zsákja, no meg a lova - mind a Toronyban maradt!
A tőr az egyetlen esélye, úgy véli.
Addig ügyködik, tekereg, próbálkozik különböző testhelyzetekkel az éjszaka sötétjében, amíg a kezébe nem mesterkedi a tőrmarkolatot. Innentől kezdve már nyert ügye van.
Kihúzza valahogy két kézzel a tokjából, rácsúsztatja a gúzst az élére, óvatosan. De így is felsebzi a bal tenyerét. Ám a kötél végül megadja magát a többszöri fel-le mozgatásnak.
Utána a lábán lévő gúzst tapogatja ki, és vágja széjjel. Remeg minden ízében.
Visszacsúsztatja a kést a tokjába, ül még egy darabig maga elé bámulva a hűvös sötétségben, aztán rászánja magát és - feltápászkodva feláll. És nagyon igyekszik úgy is maradni.
Koszos, mocskos, véres. De visszavánszorog a Toronyhoz. Úgy-ahogy lemossa magát, és bebotorkál a fekhelyéhez.
Hajnalban pedig: ott áll a sziklánál.
A Világítótorony őre, aki elvállalta a tanítását, csak a szemöldökét húzza feljebb kérdő döbbenettel, amikor meglátja a lányt.
De Arja a néma kérdésre csak konokul a fejét rázza: nem akar mesélni.*
- A mai tanítás elmarad. *rövid habozás után a férfi ennyivel lerendezi a dolgot.*
- Holnap várlak. *teszi még hozzá. Arja meg bólint, megkönnyebbülten.
Aznap a sebeivel van elfoglalva. Szerencsére van gyógyító varázsitala. A gyerkőcöktől kapta, a Szegénynegyedben, Artheniorban.
Úgyhogy másnap reggel már egészen tűrhető testi, és konokul elszánt lelki állapotban vág neki a hajnali edzésnek.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
*Arja jól számított, a dicséret eljut a Patkányok vezetőjének füléhez, és az jóváhagyólag, büszkélkedve dicsekszik a Kikötő feletti uralmukkal. Ezzel hát nem bőszítette fel a lány még jobban. Meg még hozzá is fűz egy megjegyzést: Arja itt csupán vendég. Amit a lánynak esze ágában sincs vitatni. Abban bízik, hogy talán sikerül a fickó jó, vagy legalább az eddigiekhez képest jobb indulatát megnyerni. Sőt, igazság szerint, még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is: kíváncsi lenne a Patkányokra!
De amikor a férfi a váratlanul felbukkanó, és hozzáfutó kis utcagyerek fülébe súgott üzenetét meghallja, valami igazán meglepő és váratlan dolog történik. Ami Arjának úgy tűnik jó. De a fickónak biztosan rossz, mert mérgében dühösen kiköp egy nagyot.
Mert egyszer csak a férfi jól érthető parancsára elengedik a cipelői. A két drabális fickó! Csak úgy, minden magyarázat nélkül!
Aztán egyszerűen otthagyják a Világítótoronytól a Kikötőbe vezető út porában.
A megrugdalt gyereklány test nagyot puffanva ér földet. A lányt nem tartják meg a lábai. Megpróbál úgy tompítani az esésen, hogy a jobb vállával védi az arcát a földnek ütközéstől. Így azt üti meg a legjobban.
Aztán egy ideig csak fekszik. ~Mi fog történni? Tényleg elmentek?~ döbben meg, de bármilyen hihetetlennek tűnik a dolog, mégis igaznak látszik.
~Valahogy... vissza kell menjek a Toronyba.~ rakja össze magában. Fázik. Fáj. Rossz. Nagyon.
Fel kellene álljon. Ami nem is olyan egyszerű feladat összekötözve. Ezt kell először megoldania.
Szerencsére a Patkányok nem vették el semmijét. A tőre így nála van.
De a legtöbb holmija, az új vértje, a dobókései, a zsákja, no meg a lova - mind a Toronyban maradt!
A tőr az egyetlen esélye, úgy véli.
Addig ügyködik, tekereg, próbálkozik különböző testhelyzetekkel az éjszaka sötétjében, amíg a kezébe nem mesterkedi a tőrmarkolatot. Innentől kezdve már nyert ügye van.
Kihúzza valahogy két kézzel a tokjából, rácsúsztatja a gúzst az élére, óvatosan. De így is felsebzi a bal tenyerét. Ám a kötél végül megadja magát a többszöri fel-le mozgatásnak.
Utána a lábán lévő gúzst tapogatja ki, és vágja széjjel. Remeg minden ízében.
Visszacsúsztatja a kést a tokjába, ül még egy darabig maga elé bámulva a hűvös sötétségben, aztán rászánja magát és - feltápászkodva feláll. És nagyon igyekszik úgy is maradni.
Koszos, mocskos, véres. De visszavánszorog a Toronyhoz. Úgy-ahogy lemossa magát, és bebotorkál a fekhelyéhez.
Hajnalban pedig: ott áll a sziklánál.
A Világítótorony őre, aki elvállalta a tanítását, csak a szemöldökét húzza feljebb kérdő döbbenettel, amikor meglátja a lányt.
De Arja a néma kérdésre csak konokul a fejét rázza: nem akar mesélni.*
- A mai tanítás elmarad. *rövid habozás után a férfi ennyivel lerendezi a dolgot.*
- Holnap várlak. *teszi még hozzá. Arja meg bólint, megkönnyebbülten.
Aznap a sebeivel van elfoglalva. Szerencsére van gyógyító varázsitala. A gyerkőcöktől kapta, a Szegénynegyedben, Artheniorban.
Úgyhogy másnap reggel már egészen tűrhető testi, és konokul elszánt lelki állapotban vág neki a hajnali edzésnek.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
776. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-11 10:54:04
Üzenet elküldve: 2020-11-11 10:54:04
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Megkötözve//
*Lassan de biztosan a kis kompánia elindul vissza a kikötő épületei irányába. Arja fájdalma kezd enyhülni és habár olyan sok idő nem telt el a verés óta, mégis a folyamatos fájó érzést felváltja egy szakaszosan lüktető fájó érzés. Mintha csak pulzálnának azok a sérülések.
Ahogy haladnak előre szép komótos tempóban úgy kezd az idő egyre felhősebbé válni. Csakhamar az eső is elered, amely nem igazán tetszik a patkányvezérnek. Pár halk morgással meg is jegyezi ez magának.*
- Igen azok vagyunk és a kikötő őrei és uralkodói! *Mondja büszkén majd nevetni kezd.*
- Te csak vendég vagy itt és ha jobban meggondolom kéretlen vendég. *Ezzel be is fejezi a gondolatmenetet és tovább gyalogol. Amint elhagyják a világítótorony területét csakhamar a kikötő látványa tárul eléjük, amely nem várt meglepetést tartogat a patkányvezérnek. Egy apró szakadt kislány rohan oda hozzájuk és egyenesen a főnöknek akar valamit átadni.*
- Szevasz kis szépségem. *Üdvözli a patkányvezér. Majd lehajol hozzá, hogy a lány a fülébe súghasson valamit. Hallgatja és hallgatja rezzenéstelen arccal, majd morogni kezd és láthatóan ideges. Amikor az apróság befejezi a mondatait szaladni kezd a város irányába. A patkányfőnök megfordul és az embereire néz.*
- Hogy az a nyomorult! *Kiált fel és mérgében a földre köp egyet.*
- Eresszétek el. *Az Arját hordó két megtermett martalóc először nem érti a parancsot, majd amikor a főnökük még határozottabban jelez nekik, akkor a földre dobják a szerencsétlent és az egész banda elindul vissza a kikötőbe. Arja ismét szabadnak érezheti magát, pusztán csak kellemetlen fájó érzés marad meg a számára és a megkötözött keze és lába.*
*Lassan de biztosan a kis kompánia elindul vissza a kikötő épületei irányába. Arja fájdalma kezd enyhülni és habár olyan sok idő nem telt el a verés óta, mégis a folyamatos fájó érzést felváltja egy szakaszosan lüktető fájó érzés. Mintha csak pulzálnának azok a sérülések.
Ahogy haladnak előre szép komótos tempóban úgy kezd az idő egyre felhősebbé válni. Csakhamar az eső is elered, amely nem igazán tetszik a patkányvezérnek. Pár halk morgással meg is jegyezi ez magának.*
- Igen azok vagyunk és a kikötő őrei és uralkodói! *Mondja büszkén majd nevetni kezd.*
- Te csak vendég vagy itt és ha jobban meggondolom kéretlen vendég. *Ezzel be is fejezi a gondolatmenetet és tovább gyalogol. Amint elhagyják a világítótorony területét csakhamar a kikötő látványa tárul eléjük, amely nem várt meglepetést tartogat a patkányvezérnek. Egy apró szakadt kislány rohan oda hozzájuk és egyenesen a főnöknek akar valamit átadni.*
- Szevasz kis szépségem. *Üdvözli a patkányvezér. Majd lehajol hozzá, hogy a lány a fülébe súghasson valamit. Hallgatja és hallgatja rezzenéstelen arccal, majd morogni kezd és láthatóan ideges. Amikor az apróság befejezi a mondatait szaladni kezd a város irányába. A patkányfőnök megfordul és az embereire néz.*
- Hogy az a nyomorult! *Kiált fel és mérgében a földre köp egyet.*
- Eresszétek el. *Az Arját hordó két megtermett martalóc először nem érti a parancsot, majd amikor a főnökük még határozottabban jelez nekik, akkor a földre dobják a szerencsétlent és az egész banda elindul vissza a kikötőbe. Arja ismét szabadnak érezheti magát, pusztán csak kellemetlen fájó érzés marad meg a számára és a megkötözött keze és lába.*
775. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-03 12:55:38
Üzenet elküldve: 2020-11-03 12:55:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Megkötözve//
//Arja//
*Arja nem tagadja. Mással van elfoglalva. Számol. Csillagokat. Na jó, nem számolja, csak látja őket. Néhány pillanatra elveszti a tudatát is a hirtelen fehér izzássá változott sötétségben.
De most már tudja, mire mondják a csillagokat.
Minden olyan gyorsan történik. Mire feleszmél, már a lábán ülnek, és éppen hurkává kötözik.
Túl sok a fájdalom. A gyomra még mindig emelkedik és süllyed. Nagyokat lélegzik, és próbálja erővel visszaszorítani a mélyből feltoluló könnyeket.
~Nem! Nem fogok sírni!~ gyűl benne a fehér fájdalommal együtt a dac és a düh is.
A kémség vádjára, ha tudná, eltátaná a száját. De nincs abban a helyzetben, így csak meglepődik.
~Ez hülye. A Kikötőben leledzők fele legalább kém akkor.~ hökken meg.
De legalább világossá kezd válni számára, hogy egy buzgó lokálpatrióta helyi idiótával van dolga. Mert mi után kémkedne ő? Meg a többi Kikötőbe érkező?
De ez nem jó. Hülyékkel sokkal nehezebb szót érteni. Így nem látja értelmét, hogy hangosan is kimondja: ő csak edzeni jött ide a Toronyhoz. Jól ismeri ezt a fajtát. A vége úgyis csak az eleje lenne, hogy szidta az anyját, meg ilyenek. ~Jobb hallgatni. Mi lesz vajon, ha reggel nem jelenek meg?~ fut át az agyán, ahogy a fájdalom első hulláma után az éles, szaggató lüktetésként ott maradó és állandósuló második hullámmal próbál megbirkózni anélkül, hogy kicsordulnának a könnyei. Hisz majd két hata minden reggel napkelte előtt ott volt a szikláknál.
Az is átfut rajta, hogy megpróbál kiáltani. A torony őrségéből talán lejön valaki a kiáltásra.
Hiszen az nekik sem jó, ha a Patkányok éjjelente elszállítmányozzák a kuncsaftjaikat, mielőtt azok fizetnének. De nem tudja magát rászánni. Még abban sem biztos, hogy egy nyögésnél többre telne tőle. Abban viszont teljesen biztos, hogy újra megütnék. Amit nem akar. Na meg, ki tudja, lejönne-e bárki.
Még úgy is, hogy a Világítótoronyhoz és az itteni őrséghez igazából nem ér el a Kikötő fennhatósága.
Még két szó jut el a tudatáig. Az egyik a vám.
A Patkány valami vámot emleget, amit Arja nem fizetett meg. De képtelen gondolkodni! Hogy miért és hol kellett volna vámot fizetnie. Fáj. Nagyon fáj! A fájdalom körülöleli és fogvatartja az elméjét. És fél!
Talán csak azért nem öklendezik újra, mert már igazán nincs mit.
Hiába próbál meg az utolsó kérdésre meggyőző és határozott lenni, a kísérlete kudarcba fullad.
Igazából nem tudja meg, mi a bajuk vele.
Csak hogy fel akarják akasztani. Ez a másik szó.
~Rohadj meg!~ bámul elkeseredett, hideg acsarkodással a vigyorgó Patkány képébe, ahogy felrántják a hónaljánál fogva. De rögtön utána a lelkiereje nagy része újra csak arra megy el, hogy ne kezdjen el hangosan bőgni.
Nem akar semmit mondani. Csak utálja, teste minden egyes porcikájával utálja ezt a fickót!
De nem látja értelmét az ellenállásnak. ~Gondolkodj!~ próbálja magát biztatni legbelül, kevés sikerrel, ahogy hagyja magát hurcolni.*
- A Patkányok vagytok. Hallottam Rólatok. *kezdeményez egy könnyed csevegést végül, feltárva műveltségének magasságait, még egy biztatóan elismerő mosolyféle arcrándulással is megpróbálkozik, bár egy bálteremben nehezen állná meg a helyét a felduzzadt szemhéjjal és a pirosan erezett egyik szemmel.*
- Ti uralkodtok a Kikötőben.
//Arja//
*Arja nem tagadja. Mással van elfoglalva. Számol. Csillagokat. Na jó, nem számolja, csak látja őket. Néhány pillanatra elveszti a tudatát is a hirtelen fehér izzássá változott sötétségben.
De most már tudja, mire mondják a csillagokat.
Minden olyan gyorsan történik. Mire feleszmél, már a lábán ülnek, és éppen hurkává kötözik.
Túl sok a fájdalom. A gyomra még mindig emelkedik és süllyed. Nagyokat lélegzik, és próbálja erővel visszaszorítani a mélyből feltoluló könnyeket.
~Nem! Nem fogok sírni!~ gyűl benne a fehér fájdalommal együtt a dac és a düh is.
A kémség vádjára, ha tudná, eltátaná a száját. De nincs abban a helyzetben, így csak meglepődik.
~Ez hülye. A Kikötőben leledzők fele legalább kém akkor.~ hökken meg.
De legalább világossá kezd válni számára, hogy egy buzgó lokálpatrióta helyi idiótával van dolga. Mert mi után kémkedne ő? Meg a többi Kikötőbe érkező?
De ez nem jó. Hülyékkel sokkal nehezebb szót érteni. Így nem látja értelmét, hogy hangosan is kimondja: ő csak edzeni jött ide a Toronyhoz. Jól ismeri ezt a fajtát. A vége úgyis csak az eleje lenne, hogy szidta az anyját, meg ilyenek. ~Jobb hallgatni. Mi lesz vajon, ha reggel nem jelenek meg?~ fut át az agyán, ahogy a fájdalom első hulláma után az éles, szaggató lüktetésként ott maradó és állandósuló második hullámmal próbál megbirkózni anélkül, hogy kicsordulnának a könnyei. Hisz majd két hata minden reggel napkelte előtt ott volt a szikláknál.
Az is átfut rajta, hogy megpróbál kiáltani. A torony őrségéből talán lejön valaki a kiáltásra.
Hiszen az nekik sem jó, ha a Patkányok éjjelente elszállítmányozzák a kuncsaftjaikat, mielőtt azok fizetnének. De nem tudja magát rászánni. Még abban sem biztos, hogy egy nyögésnél többre telne tőle. Abban viszont teljesen biztos, hogy újra megütnék. Amit nem akar. Na meg, ki tudja, lejönne-e bárki.
Még úgy is, hogy a Világítótoronyhoz és az itteni őrséghez igazából nem ér el a Kikötő fennhatósága.
Még két szó jut el a tudatáig. Az egyik a vám.
A Patkány valami vámot emleget, amit Arja nem fizetett meg. De képtelen gondolkodni! Hogy miért és hol kellett volna vámot fizetnie. Fáj. Nagyon fáj! A fájdalom körülöleli és fogvatartja az elméjét. És fél!
Talán csak azért nem öklendezik újra, mert már igazán nincs mit.
Hiába próbál meg az utolsó kérdésre meggyőző és határozott lenni, a kísérlete kudarcba fullad.
Igazából nem tudja meg, mi a bajuk vele.
Csak hogy fel akarják akasztani. Ez a másik szó.
~Rohadj meg!~ bámul elkeseredett, hideg acsarkodással a vigyorgó Patkány képébe, ahogy felrántják a hónaljánál fogva. De rögtön utána a lelkiereje nagy része újra csak arra megy el, hogy ne kezdjen el hangosan bőgni.
Nem akar semmit mondani. Csak utálja, teste minden egyes porcikájával utálja ezt a fickót!
De nem látja értelmét az ellenállásnak. ~Gondolkodj!~ próbálja magát biztatni legbelül, kevés sikerrel, ahogy hagyja magát hurcolni.*
- A Patkányok vagytok. Hallottam Rólatok. *kezdeményez egy könnyed csevegést végül, feltárva műveltségének magasságait, még egy biztatóan elismerő mosolyféle arcrándulással is megpróbálkozik, bár egy bálteremben nehezen állná meg a helyét a felduzzadt szemhéjjal és a pirosan erezett egyik szemmel.*
- Ti uralkodtok a Kikötőben.
774. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-02 15:39:07
Üzenet elküldve: 2020-11-02 15:39:07
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Megkötözve//
//Arja//
- Rossz válasz! *Azonnal jön is egy hatalmas ütés az arcába ököllel. Még pont akkora, hogy magánál maradjon, de egyre fájdalmasabb a gyomrost követően az újabb seb. Arca bepirosodik, majd véraláfutások jelennek meg, amely bizony kegyetlen hányingerrel is párosul.*
- Ide ne hányj a csizmámra! *Kiált rá a férfi, aki eddig mellette guggolt és csakhamar félre is ugrik, hogy el ne találja a lány béltartalma. Amint a tegnapi vacsora a padlón végzi ismét egy kicsit közelebb lép hozzá, de már nem guggol le.*
- Mocskos kém vagy. De még annak is utolsó! *Majd a férfi és közben a két társa folytatja a kötözést. Habár Arja próbál felülni, vagy elmozogni, hogy megússza a kötözést a két másik köteles fickó jóval előnyösebb helyzetben van, így az egyik leszorítja a földre a lányt, míg a másik a lábára ül és elkezdi megkötözni. Igen gyakorlottnak tűnnek egy ilyen ügy lebonyolításában, így hamar megkötözésre kerül a láb, majd csakhamar a keze is. Amint a lány teljesen mozgásképtelen lesz a végtagjai elvesztése miatt a vezetőnek tűnő férfi ismét le guggol hozzá, de most már tisztes távolságba, nehogy az lehányhassa egy rosszabb pillanatába.*
- Idejössz a városunkba! Besunnyogsz és elfelejtesz vámot fizetni. Majd tagadod, hogy kém vagy?! *Üvölti a lánnyal szemben. Habár némi logikátlanság felfedezhető az érvelésében, ez könnyen betudható annak, hogy nem egy kimondottan eszes valaki.*
- A kémeket felakasztjuk. *Vigyorodik el, majd hirtelen feláll és a kötöző embereire néz.*
- Na induljunk! Vigyük be a főnökhöz, ő majd kijelöli az akasztás idejét. *A két markánsabb alak megragadj Arját egy egy hónalja alatt és felemelve elindulnak vele az épületből. A számszeríjas alakok elteszik fegyvereiket és a lány után indulnak ki. Arja láthatja, hogy ha még akar valamit, vagy bármit mondani, akkor azt megteheti, habár egyik szemén a duzzanat lassan akkorára nő, hogy periférikus látásának hiányosságát kezdheti érezni, amely igencsak zavaró. A patkány banda főnöke Arja mellett sétál és fél szemét a lányon tartja.*
//Arja//
- Rossz válasz! *Azonnal jön is egy hatalmas ütés az arcába ököllel. Még pont akkora, hogy magánál maradjon, de egyre fájdalmasabb a gyomrost követően az újabb seb. Arca bepirosodik, majd véraláfutások jelennek meg, amely bizony kegyetlen hányingerrel is párosul.*
- Ide ne hányj a csizmámra! *Kiált rá a férfi, aki eddig mellette guggolt és csakhamar félre is ugrik, hogy el ne találja a lány béltartalma. Amint a tegnapi vacsora a padlón végzi ismét egy kicsit közelebb lép hozzá, de már nem guggol le.*
- Mocskos kém vagy. De még annak is utolsó! *Majd a férfi és közben a két társa folytatja a kötözést. Habár Arja próbál felülni, vagy elmozogni, hogy megússza a kötözést a két másik köteles fickó jóval előnyösebb helyzetben van, így az egyik leszorítja a földre a lányt, míg a másik a lábára ül és elkezdi megkötözni. Igen gyakorlottnak tűnnek egy ilyen ügy lebonyolításában, így hamar megkötözésre kerül a láb, majd csakhamar a keze is. Amint a lány teljesen mozgásképtelen lesz a végtagjai elvesztése miatt a vezetőnek tűnő férfi ismét le guggol hozzá, de most már tisztes távolságba, nehogy az lehányhassa egy rosszabb pillanatába.*
- Idejössz a városunkba! Besunnyogsz és elfelejtesz vámot fizetni. Majd tagadod, hogy kém vagy?! *Üvölti a lánnyal szemben. Habár némi logikátlanság felfedezhető az érvelésében, ez könnyen betudható annak, hogy nem egy kimondottan eszes valaki.*
- A kémeket felakasztjuk. *Vigyorodik el, majd hirtelen feláll és a kötöző embereire néz.*
- Na induljunk! Vigyük be a főnökhöz, ő majd kijelöli az akasztás idejét. *A két markánsabb alak megragadj Arját egy egy hónalja alatt és felemelve elindulnak vele az épületből. A számszeríjas alakok elteszik fegyvereiket és a lány után indulnak ki. Arja láthatja, hogy ha még akar valamit, vagy bármit mondani, akkor azt megteheti, habár egyik szemén a duzzanat lassan akkorára nő, hogy periférikus látásának hiányosságát kezdheti érezni, amely igencsak zavaró. A patkány banda főnöke Arja mellett sétál és fél szemét a lányon tartja.*
773. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-24 16:11:31
Üzenet elküldve: 2020-10-24 16:11:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Méreg//
*Arja alszik. Mélyen, pihentetően. De valami megzavarja az álmát. Megmoccan. A mély alvásba valahonnan a föld alól bekúszik egy alattomos álom. A légzése felületesebbé válik.
Madarak. Madarak suhannak felette. Mindenütt csak sötétség. Nyugtalanná válik. De a madarak végül eltávolodnak, hatalmas szárnycsapásokkal, és Arja újra belezuhan a tenger messzi morajlásába.
Irtózatos fájdalomra riad fel. Lassan, nagyon lassan rakja össze a mi ezt, a hol vagyokot, a miérteket. És túl sok a miért.
Egyelőre a fájdalommal küzd. Próbálna mozdulni, hogy jobban lásson, de még az is nehezére esik. Levegő után kapkod, de közben próbálja megérteni, amit lát. De nem megy.
~Kik lehetnek ezek? Miért?? Mibe gyalogoltam bele?~ erőlteti az agyát, mert tisztában van vele: ha nem jön rá valahogy, ki ez a hat, és miért vannak itt, nem sok esélye van az életben maradásra.
A kislányon, aki eltűnik, ha tudna, fanyarul elmosolyodna. Így csak az villan be neki: ~Lám, ilyen a másik oldalon lenni.~
Tett ő is régen, utcagyerekként hasonló... szolgálatokat.
Egyvalami azért megüti a fülét, miközben megakad a szeme a patkányos kendőn. És eszébe jut, ahogy a kapitány kiköpött a hajón. ~Ők rendezik most a Kikötőt. De legalább van valamiféle rend.
- Na jó! De mit ártottam én nekik?!~ agyal.*
- Nem vagyok artheniori. *nyögi ki, és érezhető a mérgesség a hangjában, bár méltatlankodásra azért már nem telik. Elég nehezen beszél. Ő még mindig inkább csavargónak tartja magát, és nem artheniorinak. Mit akarnak ezek tőle??*
- Hányni fogok. *közli még, ahogy érzi emelkedni a gyomortartalmát, és rögtön utána ki is taccsol, a kezére támaszkodva. Azért nagyon igyekszik, hogy nehogy már telibe találja a mellé guggolót.
És gondolkodik. Na jó, nem lázasan, mert frissen ébresztve, egy gyomrossal a szegycsontja alatt, öklendezés közben azért lassan forognak azok a kerekek. De _próbál_ gondolkodni.
~Lehet, hogy Yeza ügye miatt?~ fut át rajta a lehetőség. ~Vagy a ló...? A ló, amit otthagyott a gazdája a Kalmárban? Miért azzal jöttem! A Kikötőből jött... Talán amiatt van az egész.~
A kérdésre rögtön rábólint, nagyot, miközben felül, feltéve ha hagyják. Megtörli a száját is, ha bírja.
Időt kell nyernie, amíg rájön, kik ezek, és mi a fészkes fenét akarnak tőle!!*
- Van! *mondja gyorsan a kérdésre, amennyire telik tőle határozottan. És meggyőzően.*
- De akkor áruld el előbb! *bámul a mellé guggoló szemébe, és az láthatja benne az őszinteséget. Arja nem simlis, ez látszik rajta.*
- Mi a bajotok velem? *néz körbe, és hát azért összeborzong, ahogy az a három közeledik.*
- A ló?? *próbál elhúzódni. Hát ne kötözzék már meg! ~Yezát aztán biztosan nem fogom megkérdezni. Az tuti.~ bámul körbe, és gondolkodik: hogyan tudna megegyezni itt ezekkel.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.24 16:17:08
*Arja alszik. Mélyen, pihentetően. De valami megzavarja az álmát. Megmoccan. A mély alvásba valahonnan a föld alól bekúszik egy alattomos álom. A légzése felületesebbé válik.
Madarak. Madarak suhannak felette. Mindenütt csak sötétség. Nyugtalanná válik. De a madarak végül eltávolodnak, hatalmas szárnycsapásokkal, és Arja újra belezuhan a tenger messzi morajlásába.
Irtózatos fájdalomra riad fel. Lassan, nagyon lassan rakja össze a mi ezt, a hol vagyokot, a miérteket. És túl sok a miért.
Egyelőre a fájdalommal küzd. Próbálna mozdulni, hogy jobban lásson, de még az is nehezére esik. Levegő után kapkod, de közben próbálja megérteni, amit lát. De nem megy.
~Kik lehetnek ezek? Miért?? Mibe gyalogoltam bele?~ erőlteti az agyát, mert tisztában van vele: ha nem jön rá valahogy, ki ez a hat, és miért vannak itt, nem sok esélye van az életben maradásra.
A kislányon, aki eltűnik, ha tudna, fanyarul elmosolyodna. Így csak az villan be neki: ~Lám, ilyen a másik oldalon lenni.~
Tett ő is régen, utcagyerekként hasonló... szolgálatokat.
Egyvalami azért megüti a fülét, miközben megakad a szeme a patkányos kendőn. És eszébe jut, ahogy a kapitány kiköpött a hajón. ~Ők rendezik most a Kikötőt. De legalább van valamiféle rend.
- Na jó! De mit ártottam én nekik?!~ agyal.*
- Nem vagyok artheniori. *nyögi ki, és érezhető a mérgesség a hangjában, bár méltatlankodásra azért már nem telik. Elég nehezen beszél. Ő még mindig inkább csavargónak tartja magát, és nem artheniorinak. Mit akarnak ezek tőle??*
- Hányni fogok. *közli még, ahogy érzi emelkedni a gyomortartalmát, és rögtön utána ki is taccsol, a kezére támaszkodva. Azért nagyon igyekszik, hogy nehogy már telibe találja a mellé guggolót.
És gondolkodik. Na jó, nem lázasan, mert frissen ébresztve, egy gyomrossal a szegycsontja alatt, öklendezés közben azért lassan forognak azok a kerekek. De _próbál_ gondolkodni.
~Lehet, hogy Yeza ügye miatt?~ fut át rajta a lehetőség. ~Vagy a ló...? A ló, amit otthagyott a gazdája a Kalmárban? Miért azzal jöttem! A Kikötőből jött... Talán amiatt van az egész.~
A kérdésre rögtön rábólint, nagyot, miközben felül, feltéve ha hagyják. Megtörli a száját is, ha bírja.
Időt kell nyernie, amíg rájön, kik ezek, és mi a fészkes fenét akarnak tőle!!*
- Van! *mondja gyorsan a kérdésre, amennyire telik tőle határozottan. És meggyőzően.*
- De akkor áruld el előbb! *bámul a mellé guggoló szemébe, és az láthatja benne az őszinteséget. Arja nem simlis, ez látszik rajta.*
- Mi a bajotok velem? *néz körbe, és hát azért összeborzong, ahogy az a három közeledik.*
- A ló?? *próbál elhúzódni. Hát ne kötözzék már meg! ~Yezát aztán biztosan nem fogom megkérdezni. Az tuti.~ bámul körbe, és gondolkodik: hogyan tudna megegyezni itt ezekkel.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.24 16:17:08
772. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-23 02:30:33
Üzenet elküldve: 2020-10-23 02:30:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Arja figyelmébe//
*Arja keményen edz és kíméletlenül hajtja magát, hogy jobb és még jobb lehessen. A kemény edzés azonban leterheli a szervezetet és megviseli az idegeket. Nem mellesleg egy kellemes velejárója a hosszú, mély és pihentető alvás. Arja is az igazak álmát alussza a toronyban amikor valami beárnyékolja ezt a kellemes pillanatot. Talán egy rossz álom? Vagy csak esni kezdett és az esőcseppek kopognak a torony oldalán, tetején? Esetleg a szél zörgeti a növényeket vagy a reteszeket az épületen. A furcsa zaj abbamarad így a lány nyugodtan alhat tovább.
Hirtelen egy hatalmas ütést érez a gyomrában és erre már a szervezete és az elméje is reagál. Az ütés amit érzett egy szép nagy férfi láb okozza és közel sem ütés mint inkább egy rúgás.*
-Na csak megtaláltuk a kis nyuszikát. *Hallatszik egy elégedett férfi hang a lány fölül és ha körbe tekint hat darab megtermett férfit pillanthat meg aki igen szúrós szemmel őt nézi. Öltözékük egyszerű, de rendezett. Nyakukban sárgás kendő patkány szimbólummal. Három kezében szögekkel kivert bunkó, egynél kard és kettőnél számszeríj, amely a lányra céloz. Egy nyolc év körüli kislány is van velük, aki a háttérből figyeli az eseményeket. A kardos férfi, aki vélhetően hasba rúgta Arját egy pillanatra hátra is tekint, hogy a kislányhoz szóljon.*
- Ügyes voltál! Most mar elmehetsz. *Majd int egyet neki és a lány elszalad.*
- kötözzetek meg a kis csótányt. *Adja ki az utasítást a három bunkósnak, aki meg is indul Arja irányába. Arja olyan erejű gyomrost kapott, hogy mozogni is alig bír és csak kapkodja a levegőt. Nem nagyon tud mit tenni a jelen helyzetbe, de ha tudna is akkor meg ott van a két számszeríjas, aki azonnal lelövi.*
- Ideje lesz példát mutatni a mocskos Arthenioriaknak, hogy ki vezeti ezt a várost! *Majd le guggol a lány mellé és szigorú tekintettel rátekint.*
- Van bármi amit fel tudsz hozni a mentségedre?
*Arja keményen edz és kíméletlenül hajtja magát, hogy jobb és még jobb lehessen. A kemény edzés azonban leterheli a szervezetet és megviseli az idegeket. Nem mellesleg egy kellemes velejárója a hosszú, mély és pihentető alvás. Arja is az igazak álmát alussza a toronyban amikor valami beárnyékolja ezt a kellemes pillanatot. Talán egy rossz álom? Vagy csak esni kezdett és az esőcseppek kopognak a torony oldalán, tetején? Esetleg a szél zörgeti a növényeket vagy a reteszeket az épületen. A furcsa zaj abbamarad így a lány nyugodtan alhat tovább.
Hirtelen egy hatalmas ütést érez a gyomrában és erre már a szervezete és az elméje is reagál. Az ütés amit érzett egy szép nagy férfi láb okozza és közel sem ütés mint inkább egy rúgás.*
-Na csak megtaláltuk a kis nyuszikát. *Hallatszik egy elégedett férfi hang a lány fölül és ha körbe tekint hat darab megtermett férfit pillanthat meg aki igen szúrós szemmel őt nézi. Öltözékük egyszerű, de rendezett. Nyakukban sárgás kendő patkány szimbólummal. Három kezében szögekkel kivert bunkó, egynél kard és kettőnél számszeríj, amely a lányra céloz. Egy nyolc év körüli kislány is van velük, aki a háttérből figyeli az eseményeket. A kardos férfi, aki vélhetően hasba rúgta Arját egy pillanatra hátra is tekint, hogy a kislányhoz szóljon.*
- Ügyes voltál! Most mar elmehetsz. *Majd int egyet neki és a lány elszalad.*
- kötözzetek meg a kis csótányt. *Adja ki az utasítást a három bunkósnak, aki meg is indul Arja irányába. Arja olyan erejű gyomrost kapott, hogy mozogni is alig bír és csak kapkodja a levegőt. Nem nagyon tud mit tenni a jelen helyzetbe, de ha tudna is akkor meg ott van a két számszeríjas, aki azonnal lelövi.*
- Ideje lesz példát mutatni a mocskos Arthenioriaknak, hogy ki vezeti ezt a várost! *Majd le guggol a lány mellé és szigorú tekintettel rátekint.*
- Van bármi amit fel tudsz hozni a mentségedre?
771. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-22 19:16:30
Üzenet elküldve: 2020-10-22 19:16:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
*A Világítótoronyhoz érve már messziről kiszúrja a víz menti sziklákon gyakorlókat. Főleg férfiak. És emberek. De lát két sötételfet is, akik igazán elegánsan forgatják a kardot. Majdhogynem a vízen járnak. Megkönnyebbülésére lát néhány nőt is. Az egyikük alig idősebb nála! Kecses, hosszú hajú teremtés. ~Talán elf, vagy félig elf lehet. Nagyon gyors a mozgása.~ állapítja meg Arja, kicsit irigyen, és azt is, hogy az ő nagyra tartott gyorsasága a lány nyomába sem érhet.
De összeszorítja a száját, és felszegi a fejét. Nem akar arra gondolni, hogy esetleg nem fogadják.
~A kapitány a hajón azt mondta, mindenkit fogadnak, aki megfizeti őket.~ néz fel egészen a torony tetejéig csak azért is nyugodtan, ahogy elfordítja a fejét az elf lányról, a gyakorlatozókról meg a vízből kiemelkedő sziklákról.
Aztán megindul felfelé a lépcsőn.
De nem is kell egészen felmennie a kanyargós, felfelé vezető lépcsőfokokon.
Egy fegyveres, körszakállas férfi érkezik lefelé éppen, és barátságosan megszólítja őt.*
- Igazán jó akarok lenni benne. Hogy bárhol, bármikor meg tudjam védeni magamat. *közli Arja, ahogy a kardforgatást firtató kérdéseire válaszol. A körszakállas hümmög.*
- Rendben van! Teszünk egy próbát.
- Ha elég gyors és ügyes vagy, magam foglak tanítani. Ha nem...
- Nos, akkor kár pazarolnod az idődet, kislány. *fúrja belé a tekintetét kérlelhetetlenül az övébe a jégkék szempár.
~Nem vagyok kislány!~ gondolja Arja mérgesen, de hangosan nem mond semmit. Csak összeszorítja a száját, és felemeli a fejét.
A próba nem sikerül valami fényesen, legalábbis Arja szerint. Kétszer is beleesik a vízbe közben.
De nem adja fel. Pedig másodszorra már csuromvizesen kapaszkodik fel újra a szikla tetejére. Majdnem elhagyja a gyakorlókardot is, amit a férfi odadobott neki az elején.
De nem adja fel. Ott a kard a kezében! Újra vívó állásba helyezkedik. ~Úgy, ahogy az elején mutatta.~ És belenéz megint elszántan, mérgesen és víztől csöpögve azokba a kék szemekbe.
A próba végére csupa kék, meg zöld folt és véraláfutás a lány karja és a bal combja a ki nem védett ütésektől. De a férfi végül azt veti oda neki, mielőtt otthagyja:*
- Holnap reggel légy itt.
*Arja túl fáradt ahhoz, hogy látszódjon rajta az öröm. Csak lógatja a gyakorlókardot a jobbjában, már szinte felemelni sincs ereje. De belül ujjong, és végül azért halványan elmosolyodik. ~Jöhetek. Azt mondta, jöhetek.~*
- Még napkelte előtt.
- A tanítás napi 15 arany. Reggel, és este.
- A Toronyban megalhatsz. *vetik még oda neki. Arja csak bólint. Izzadt. Szomjas. Nagyon. Úgy érzi, a tengert ki tudná inni. Remegő lábakkal visszamegy Colonelhez, és leszíjazza a kulacsát. Az utolsó cseppig kiissza, ami benne van.
Aznap éjjel a lány úgy alszik, mint akit fejbevágtak.
De reggel, napfelkelte előtt, ott van újra a gyakorlóhelyen. És gyakorol. Esőben, napsütésben, vizesen, izzadtan, reggel, este. Sok napon keresztül.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.22 19:20:32
De összeszorítja a száját, és felszegi a fejét. Nem akar arra gondolni, hogy esetleg nem fogadják.
~A kapitány a hajón azt mondta, mindenkit fogadnak, aki megfizeti őket.~ néz fel egészen a torony tetejéig csak azért is nyugodtan, ahogy elfordítja a fejét az elf lányról, a gyakorlatozókról meg a vízből kiemelkedő sziklákról.
Aztán megindul felfelé a lépcsőn.
De nem is kell egészen felmennie a kanyargós, felfelé vezető lépcsőfokokon.
Egy fegyveres, körszakállas férfi érkezik lefelé éppen, és barátságosan megszólítja őt.*
- Igazán jó akarok lenni benne. Hogy bárhol, bármikor meg tudjam védeni magamat. *közli Arja, ahogy a kardforgatást firtató kérdéseire válaszol. A körszakállas hümmög.*
- Rendben van! Teszünk egy próbát.
- Ha elég gyors és ügyes vagy, magam foglak tanítani. Ha nem...
- Nos, akkor kár pazarolnod az idődet, kislány. *fúrja belé a tekintetét kérlelhetetlenül az övébe a jégkék szempár.
~Nem vagyok kislány!~ gondolja Arja mérgesen, de hangosan nem mond semmit. Csak összeszorítja a száját, és felemeli a fejét.
A próba nem sikerül valami fényesen, legalábbis Arja szerint. Kétszer is beleesik a vízbe közben.
De nem adja fel. Pedig másodszorra már csuromvizesen kapaszkodik fel újra a szikla tetejére. Majdnem elhagyja a gyakorlókardot is, amit a férfi odadobott neki az elején.
De nem adja fel. Ott a kard a kezében! Újra vívó állásba helyezkedik. ~Úgy, ahogy az elején mutatta.~ És belenéz megint elszántan, mérgesen és víztől csöpögve azokba a kék szemekbe.
A próba végére csupa kék, meg zöld folt és véraláfutás a lány karja és a bal combja a ki nem védett ütésektől. De a férfi végül azt veti oda neki, mielőtt otthagyja:*
- Holnap reggel légy itt.
*Arja túl fáradt ahhoz, hogy látszódjon rajta az öröm. Csak lógatja a gyakorlókardot a jobbjában, már szinte felemelni sincs ereje. De belül ujjong, és végül azért halványan elmosolyodik. ~Jöhetek. Azt mondta, jöhetek.~*
- Még napkelte előtt.
- A tanítás napi 15 arany. Reggel, és este.
- A Toronyban megalhatsz. *vetik még oda neki. Arja csak bólint. Izzadt. Szomjas. Nagyon. Úgy érzi, a tengert ki tudná inni. Remegő lábakkal visszamegy Colonelhez, és leszíjazza a kulacsát. Az utolsó cseppig kiissza, ami benne van.
Aznap éjjel a lány úgy alszik, mint akit fejbevágtak.
De reggel, napfelkelte előtt, ott van újra a gyakorlóhelyen. És gyakorol. Esőben, napsütésben, vizesen, izzadtan, reggel, este. Sok napon keresztül.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.22 19:20:32
770. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-05 22:17:26
Üzenet elküldve: 2020-10-05 22:17:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
* Végre nyugodt helyre ér. Bár a világítótorony még odébb van ő azért megáll. Az egyik kiálló szírt széléről tekint a távoli horizont felé.*
~ Gyönyörű!~* A végtelen nyugalom árad szét benne. A tenger lent a mélyben nyaldossa a csipkés sziklákat. Közben kellemes morajlása betölti a teret. Ezt csak a sirályok vijjogása és a gyenge szél susogása töri meg. Vagyis inkább egyé válik vele és már szinte fel sem tűnik a jelenlétük. A csillogó nyugodt víztükör látványában percekig gyönyörködik, holott már nem is egyszer látott ilyet a szigeten is. Most minden más, mint néhány napja. A szél a változást suttogja a fülébe, ahogyan a is. Sőt maga a tenger is mintha csak arra buzdítaná, hogy vesse bele magát ebbe a változásba. Azt még nem tudhatja, hogy ez jó lesz neki, de nagyon reméli. Végül aztán csak elindul a toronyhoz is. Csak néhányan vannak ott, de őket is gondosan elkerüli. Nem vágyik a társaságukra. Inkább csak megnézné magának közelebbről is a monumentális építményt. Megint csak kicsinek érzi magát, ami elszomorítja. Megérinti a hideg követ, de páncélkesztyűje miatt ezt aligha érzi. Egy darabig itt is elmélázik, de aztán megkorduló gyomra indulásra ösztönzi. Így hát újfent a kikötő felé fordul, hogy valami szállást találjon éjszakára, ahol remélhetőleg megtöltheti valami finomsággal a hasát is. Az idő is kezd későre járni. Azt sem szeretné, ha itt vagy az utcán érné az éjszaka. Nem gyáva, de nem is ostoba. Ráadásul feleslegesen vért sem ontana, meg a sajátját sem adná. Kicsi, de nem bolond.*
~ Gyönyörű!~* A végtelen nyugalom árad szét benne. A tenger lent a mélyben nyaldossa a csipkés sziklákat. Közben kellemes morajlása betölti a teret. Ezt csak a sirályok vijjogása és a gyenge szél susogása töri meg. Vagyis inkább egyé válik vele és már szinte fel sem tűnik a jelenlétük. A csillogó nyugodt víztükör látványában percekig gyönyörködik, holott már nem is egyszer látott ilyet a szigeten is. Most minden más, mint néhány napja. A szél a változást suttogja a fülébe, ahogyan a is. Sőt maga a tenger is mintha csak arra buzdítaná, hogy vesse bele magát ebbe a változásba. Azt még nem tudhatja, hogy ez jó lesz neki, de nagyon reméli. Végül aztán csak elindul a toronyhoz is. Csak néhányan vannak ott, de őket is gondosan elkerüli. Nem vágyik a társaságukra. Inkább csak megnézné magának közelebbről is a monumentális építményt. Megint csak kicsinek érzi magát, ami elszomorítja. Megérinti a hideg követ, de páncélkesztyűje miatt ezt aligha érzi. Egy darabig itt is elmélázik, de aztán megkorduló gyomra indulásra ösztönzi. Így hát újfent a kikötő felé fordul, hogy valami szállást találjon éjszakára, ahol remélhetőleg megtöltheti valami finomsággal a hasát is. Az idő is kezd későre járni. Azt sem szeretné, ha itt vagy az utcán érné az éjszaka. Nem gyáva, de nem is ostoba. Ráadásul feleslegesen vért sem ontana, meg a sajátját sem adná. Kicsi, de nem bolond.*
769. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-19 22:23:51
Üzenet elküldve: 2020-09-19 22:23:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Kitérő//
*Bár sietős léptekkel érkezik, nem kell kapkodnia. Pusztán már ez is lehiggadását szolgálja, s egyébként némileg segít is. Valamint vérkeringése is kicsit felélénkül. Jó ideje már ott ácsorog a barikádnál. Csak bízni tud abban, hogy távollétében nem történik rendbontás. Orrában erősen érzi a tenger jellegzetes sós illatát, amihez még mindig nem sikerült hozzászoknia. Pont emiatt csak távolabbról nézi a ködbe burkolózó, hullámzó vizet. Mélyeket lélegzik, s erre az időre félreteszi utálatát az illat iránt. Ez a pár pillanat elég is neki, hogy lecsillapodjon teljesen, és fel tudja dolgozni az elmúlt percek eseményeit, kezdve a lopástól. Másrészt meg ugye a kellemetlen körülmények miatt is elég ennyi itt eltöltött idő neki.*
*Bár sietős léptekkel érkezik, nem kell kapkodnia. Pusztán már ez is lehiggadását szolgálja, s egyébként némileg segít is. Valamint vérkeringése is kicsit felélénkül. Jó ideje már ott ácsorog a barikádnál. Csak bízni tud abban, hogy távollétében nem történik rendbontás. Orrában erősen érzi a tenger jellegzetes sós illatát, amihez még mindig nem sikerült hozzászoknia. Pont emiatt csak távolabbról nézi a ködbe burkolózó, hullámzó vizet. Mélyeket lélegzik, s erre az időre félreteszi utálatát az illat iránt. Ez a pár pillanat elég is neki, hogy lecsillapodjon teljesen, és fel tudja dolgozni az elmúlt percek eseményeit, kezdve a lopástól. Másrészt meg ugye a kellemetlen körülmények miatt is elég ennyi itt eltöltött idő neki.*
768. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:28:24
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:28:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
* Isqhea inkább marad még egy kicsit a vízparton, hogy azt a növényt hajtsa. Az öreg vállat von és aztán felmászik a toronyba. Fent később csatlakozik hozzá az másik férfi, amikor éppen a Vérkertet nézi.*
- Az bizony. Borzasztó. A hely szellemei bizonyosan szenvednek, már amelyik még létezik. Olyan, mint egy nagy seb a földben. Átkozott egy hely, aminek nem is lenne szabad léteznie.* Az apóka rosszkedvűen fordul el, hogy aztán néhány pillanat múlva lefelé battyogjon a földszintre. Ott aztán a másikhoz fordul.*
- Nem kérlek rá, hogy gyere velem, mert én a most oda fogok menni. Egyszerűen muszáj saját szememmel látnom azt a helyet. Talán meggondolatlan dolog ez egy bolond vénembertől, de menni akarok.* Végig csordul pár könnycsepp is ráncos orcáján. Aztán el is köszön Isqheától.*
- Azt hiszem ideje lesz búcsúzkodni. Nem szeretnélek bajba sodorni. Az istenek és a szellemek óvjanak téged!* Azzal szép öregesen elfordul és lassan a kikötő felé veszi az irányt. Eszébe se jutna, hogy talán Isq is vele tartana oda, hiszen Eeyr hívője biztosan nem akarna oda menni.*
* Isqhea inkább marad még egy kicsit a vízparton, hogy azt a növényt hajtsa. Az öreg vállat von és aztán felmászik a toronyba. Fent később csatlakozik hozzá az másik férfi, amikor éppen a Vérkertet nézi.*
- Az bizony. Borzasztó. A hely szellemei bizonyosan szenvednek, már amelyik még létezik. Olyan, mint egy nagy seb a földben. Átkozott egy hely, aminek nem is lenne szabad léteznie.* Az apóka rosszkedvűen fordul el, hogy aztán néhány pillanat múlva lefelé battyogjon a földszintre. Ott aztán a másikhoz fordul.*
- Nem kérlek rá, hogy gyere velem, mert én a most oda fogok menni. Egyszerűen muszáj saját szememmel látnom azt a helyet. Talán meggondolatlan dolog ez egy bolond vénembertől, de menni akarok.* Végig csordul pár könnycsepp is ráncos orcáján. Aztán el is köszön Isqheától.*
- Azt hiszem ideje lesz búcsúzkodni. Nem szeretnélek bajba sodorni. Az istenek és a szellemek óvjanak téged!* Azzal szép öregesen elfordul és lassan a kikötő felé veszi az irányt. Eszébe se jutna, hogy talán Isq is vele tartana oda, hiszen Eeyr hívője biztosan nem akarna oda menni.*
767. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:13:19
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:13:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
- Menj csak! Én még egyszer megpróbálom ott, a barna szikláknál! *int Isqeha az apónak, mert nem akarja elengedni sehogy sem a lehetőséget.
Egészen derékig begázol, odakint hagyva a zsákját, benne a 200 aranyával. Xungjao Yarhasi addig kedvére mászhat felfelé a Toronyban. .
Ilyenkor megszállottként próbálja kiszimatolni a keresett növény lelőhelyét, se lát, se hall.
De ezúttal sem jár sikerrel. Úgyhogy kissé kedveszegetten elindul ő is az apó után, felszedve a zsákot, a Toronyba. Ott találja meg az öreget, ahogy messzire néz, el a Kikötő felett.*
- Az a régi Tündérkert? *kérdezi maga is elámulva, szomorúan.*
- Kimmeri sokat mesélt róla. Borzasztó, hogy mi lett belőle.
- Menj csak! Én még egyszer megpróbálom ott, a barna szikláknál! *int Isqeha az apónak, mert nem akarja elengedni sehogy sem a lehetőséget.
Egészen derékig begázol, odakint hagyva a zsákját, benne a 200 aranyával. Xungjao Yarhasi addig kedvére mászhat felfelé a Toronyban. .
Ilyenkor megszállottként próbálja kiszimatolni a keresett növény lelőhelyét, se lát, se hall.
De ezúttal sem jár sikerrel. Úgyhogy kissé kedveszegetten elindul ő is az apó után, felszedve a zsákot, a Toronyba. Ott találja meg az öreget, ahogy messzire néz, el a Kikötő felett.*
- Az a régi Tündérkert? *kérdezi maga is elámulva, szomorúan.*
- Kimmeri sokat mesélt róla. Borzasztó, hogy mi lett belőle.
766. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:52:39
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:52:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
* Egy kis séta következik, de ez csekélység a város és a kikötő közötti távolsághoz képest. A világítótorony közelében már nincs annyi ember, de ettől függetlenül nincsenek egyedül. Sokan keresik fel ezt a helyet valamilyen céllal. Az öreg most csak gyönyörködni akar, majd a kilátásban fentről.*
- Meglepően tiszta és rendezett ez a hely. Nem is csodálom, hiszen fontos szerepet lát el a kikötő életében ez az épület.* Magyaráz az öreg, miközben megközelítik a karcsú épületet. Isqhea még most is azt a növényt kutatja. A szerzetes inkább az éppen gyakorlatozókat figyeli. Aztán már nem csak figyeli, hanem csatlakozik is hozzájuk egy kicsit. Legalább elüti az időt, amíg a másik füvészkedik. Isq vissza is tér, de csalódott nagyon. Az apóka abba is hagyja az edzést és vigasztalni kezdi.*
- Ha nincs most rá égetően szükséged, akkor nem is baj az, hogy nem találtad meg. Gyere inkább menjünk fel és nézzünk széjjel a tetejéről ennek a toronynak. A kikötő látványa lenyűgöző lehet onnan fentről.* Remélhetőleg a másik vele fog tartani a magasba. Egy kis lépcsőzés, de annyira nem vészes. Fent a tűz helye éppen csak parázslik, de hát most nem is kell, hogy égjen. Majd este lesz az fontos, hogy minden látszódjék.*
- Lenyűgöző!* Mondja elámulva az öreg, amikor a tenger végtelen kékje elé tárul. Percekig némán figyeli a kékséget. Mintha utoljára látná életében. Innen fentről egészen másként látszik minden.*
- A kikötőt is nézzem már meg ne csak a tengert.* Noszogatja magát, hogy aztán azt is megnézze magának. A hajók apró kis játékszereknek tűnnek innen fentről.*
- Az ember el se hinné, hogy azok valódiak. Olyanok innen, mint egy játékszer.* Arrébb a lakó épületek sorakoznak és a környék kocsmája a Rumos Rókalyuk. A maga módján ez is lenyűgöző, csakhogy van ott valami, ami az ember szemét bántja.*
- A Tündérkert.* Motyogja szomorúan, mert bizony a lila ködben úszó hajdani kert is idelátszik. Sejtelmesen gomolyog a köd most is, eltakarva mindent a szem elől, de egyben hívogatja is a figyelőt.*
- Menjünk innen! Nem akarom tovább nézni ezt az ocsmány ködöt!* Érződik, hogy szegény öreget nagyon felzaklatta a látvány. Egy pár pillanatig még visszatekint a tengerre, de aztán megindul lefelé. A köd meg tovább gomolyog a Vérkertben.*
* Egy kis séta következik, de ez csekélység a város és a kikötő közötti távolsághoz képest. A világítótorony közelében már nincs annyi ember, de ettől függetlenül nincsenek egyedül. Sokan keresik fel ezt a helyet valamilyen céllal. Az öreg most csak gyönyörködni akar, majd a kilátásban fentről.*
- Meglepően tiszta és rendezett ez a hely. Nem is csodálom, hiszen fontos szerepet lát el a kikötő életében ez az épület.* Magyaráz az öreg, miközben megközelítik a karcsú épületet. Isqhea még most is azt a növényt kutatja. A szerzetes inkább az éppen gyakorlatozókat figyeli. Aztán már nem csak figyeli, hanem csatlakozik is hozzájuk egy kicsit. Legalább elüti az időt, amíg a másik füvészkedik. Isq vissza is tér, de csalódott nagyon. Az apóka abba is hagyja az edzést és vigasztalni kezdi.*
- Ha nincs most rá égetően szükséged, akkor nem is baj az, hogy nem találtad meg. Gyere inkább menjünk fel és nézzünk széjjel a tetejéről ennek a toronynak. A kikötő látványa lenyűgöző lehet onnan fentről.* Remélhetőleg a másik vele fog tartani a magasba. Egy kis lépcsőzés, de annyira nem vészes. Fent a tűz helye éppen csak parázslik, de hát most nem is kell, hogy égjen. Majd este lesz az fontos, hogy minden látszódjék.*
- Lenyűgöző!* Mondja elámulva az öreg, amikor a tenger végtelen kékje elé tárul. Percekig némán figyeli a kékséget. Mintha utoljára látná életében. Innen fentről egészen másként látszik minden.*
- A kikötőt is nézzem már meg ne csak a tengert.* Noszogatja magát, hogy aztán azt is megnézze magának. A hajók apró kis játékszereknek tűnnek innen fentről.*
- Az ember el se hinné, hogy azok valódiak. Olyanok innen, mint egy játékszer.* Arrébb a lakó épületek sorakoznak és a környék kocsmája a Rumos Rókalyuk. A maga módján ez is lenyűgöző, csakhogy van ott valami, ami az ember szemét bántja.*
- A Tündérkert.* Motyogja szomorúan, mert bizony a lila ködben úszó hajdani kert is idelátszik. Sejtelmesen gomolyog a köd most is, eltakarva mindent a szem elől, de egyben hívogatja is a figyelőt.*
- Menjünk innen! Nem akarom tovább nézni ezt az ocsmány ködöt!* Érződik, hogy szegény öreget nagyon felzaklatta a látvány. Egy pár pillanatig még visszatekint a tengerre, de aztán megindul lefelé. A köd meg tovább gomolyog a Vérkertben.*
765. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:27:55
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:27:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
*A Torony egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, ahogy egyre inkább maguk mögött hagyják a Kikötő zsivaját. Egyre kisebbek az épületek, egyre hangosabb a hullámverés zaja a sziklákon, egyre több az elhagyatott, korhadófélben lévő bárka vagy csónak, s egyre kevesebb élővel találkoznak.
Végül már csak a kopár sziklaplatón haladnak, amíg el nem érnek egészen az égnek nyúló, magányosan álló toronyig.
Odafenn még most is látszódnak az őrlángok, amik éjjelente az utat mutatják tengeren járóknak.
Néhány alak, a félvér meglepetésére, éppen edz vagy fegyverekkel gyakorlatozik a part menti vízbe nyúló sziklákon. ~Talán a parti őrséghez tartoznak.~ gondolja, de aztán rájön, hogy sokan járhatnak ide mások is, hogy háborítatlanul fejleszthessék a tudásukat.
De Isq nem ezért jött. Ha igaza volt a férfinak, a part menti sekélyebb részeken találhat dellion telepeket.*
- Körülnézek! *mondja az apónak, leereszkedve. Még jó, hogy tudja, körülbelül mit keressen, még ha szárított formában látta is a hatalmas leveleket.
De csalódnia kell. Elég hatalmas területet bejár, több helyütt is leereszkedik, és belegázol a vízbe, vagy a sziklák közé merészkedik, de még csak hasonlót sem lát, mint ami a piaci árusnál volt.*
- Hát, úgy néz ki, hazudott. *mondja az apónak, ahogy leül az egyik sziklára, de azért még nem adja fel. Persze nincsen meglepődve. Talán a férfi csak el akarta titkolni a lelőhelyet.*
*A Torony egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, ahogy egyre inkább maguk mögött hagyják a Kikötő zsivaját. Egyre kisebbek az épületek, egyre hangosabb a hullámverés zaja a sziklákon, egyre több az elhagyatott, korhadófélben lévő bárka vagy csónak, s egyre kevesebb élővel találkoznak.
Végül már csak a kopár sziklaplatón haladnak, amíg el nem érnek egészen az égnek nyúló, magányosan álló toronyig.
Odafenn még most is látszódnak az őrlángok, amik éjjelente az utat mutatják tengeren járóknak.
Néhány alak, a félvér meglepetésére, éppen edz vagy fegyverekkel gyakorlatozik a part menti vízbe nyúló sziklákon. ~Talán a parti őrséghez tartoznak.~ gondolja, de aztán rájön, hogy sokan járhatnak ide mások is, hogy háborítatlanul fejleszthessék a tudásukat.
De Isq nem ezért jött. Ha igaza volt a férfinak, a part menti sekélyebb részeken találhat dellion telepeket.*
- Körülnézek! *mondja az apónak, leereszkedve. Még jó, hogy tudja, körülbelül mit keressen, még ha szárított formában látta is a hatalmas leveleket.
De csalódnia kell. Elég hatalmas területet bejár, több helyütt is leereszkedik, és belegázol a vízbe, vagy a sziklák közé merészkedik, de még csak hasonlót sem lát, mint ami a piaci árusnál volt.*
- Hát, úgy néz ki, hazudott. *mondja az apónak, ahogy leül az egyik sziklára, de azért még nem adja fel. Persze nincsen meglepődve. Talán a férfi csak el akarta titkolni a lelőhelyet.*
764. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-02 20:07:15
Üzenet elküldve: 2020-09-02 20:07:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus hibázik. Bár egy harcban van, hogy érdemes a miérteken gondolkozni, ha nem hoz döntést pillanatok alatt valaki, akkor az könnyen megfordíthatja az ütközés menetét. Nem gondolhatja meg magát a harcos, tehát nem is hezitálhat. Ha úgy dönt, nem kockáztat, és védekezik, akkor rögtön elkezdi figyelni a másikat, hogy hogyan, honnan fog támadni, és ha tervez támadni, akkor azonnal bele kell lendülnie.
Az meg sem fordul a fejében, hogy az elf a hiúsága miatt hezitál. És amaznak szerencséje is ez, ugyanis ha nem így lenne, esélyesen meggondolná, hogy meg akarja-e könnyíteni a másik dolgát.
Így már támad is, lendül a fegyver, és tanítványa megfelelő döntést hoz. Bár lehetséges az ilyesfajta támadások elől is kitérni, jelentősen nehezebb, mint egyszerűen kivédeni őket. Így fa fán csattan, és bár beleremeg mindkettő fegyver, illetve a védő karja is, de kárt senkiben nem okoz.
És már érkezik is a következő a másik irányból, továbbra is horizontálisan. Frandr továbbra is halad ellenfele felé, és nem hagyja, hogy az fellélegezzen. Ez a támadás sem más, mint az előző, így a kivédése sem valószínű, hogy bonyolultabb lesz.
Ám ha ezt is ugyanúgy védi ki a másik, mint az előzőt, vagy esetleg nem is védené ki, észreveheti az újabb problémát. Frandr kezd belelendülni a dologba, és ezt a csapását is rögtön egy újabb hasonló követi. Az elf lassan valószínűleg hátrálni is kényszerülhet, ugyanis vészesen csökken a távolság kettejük között.
Csak rajta múlik, hogy felismeri-e, amit a harcos csinál. Látván, hogy szinte veszélytelenül támadhat, védekezésre igyekszik kényszeríteni Aldomeust, és egyelőre nem is mond semmit, amivel megkönnyíthetné a másik dolgát. Viszont sokat mond a terveiről az, hogy újra emeli fegyverét, és még mindig az elf felé halad.*
~Nézzük, rájössz-e magadtól is.~
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.09.02 20:10:31
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus hibázik. Bár egy harcban van, hogy érdemes a miérteken gondolkozni, ha nem hoz döntést pillanatok alatt valaki, akkor az könnyen megfordíthatja az ütközés menetét. Nem gondolhatja meg magát a harcos, tehát nem is hezitálhat. Ha úgy dönt, nem kockáztat, és védekezik, akkor rögtön elkezdi figyelni a másikat, hogy hogyan, honnan fog támadni, és ha tervez támadni, akkor azonnal bele kell lendülnie.
Az meg sem fordul a fejében, hogy az elf a hiúsága miatt hezitál. És amaznak szerencséje is ez, ugyanis ha nem így lenne, esélyesen meggondolná, hogy meg akarja-e könnyíteni a másik dolgát.
Így már támad is, lendül a fegyver, és tanítványa megfelelő döntést hoz. Bár lehetséges az ilyesfajta támadások elől is kitérni, jelentősen nehezebb, mint egyszerűen kivédeni őket. Így fa fán csattan, és bár beleremeg mindkettő fegyver, illetve a védő karja is, de kárt senkiben nem okoz.
És már érkezik is a következő a másik irányból, továbbra is horizontálisan. Frandr továbbra is halad ellenfele felé, és nem hagyja, hogy az fellélegezzen. Ez a támadás sem más, mint az előző, így a kivédése sem valószínű, hogy bonyolultabb lesz.
Ám ha ezt is ugyanúgy védi ki a másik, mint az előzőt, vagy esetleg nem is védené ki, észreveheti az újabb problémát. Frandr kezd belelendülni a dologba, és ezt a csapását is rögtön egy újabb hasonló követi. Az elf lassan valószínűleg hátrálni is kényszerülhet, ugyanis vészesen csökken a távolság kettejük között.
Csak rajta múlik, hogy felismeri-e, amit a harcos csinál. Látván, hogy szinte veszélytelenül támadhat, védekezésre igyekszik kényszeríteni Aldomeust, és egyelőre nem is mond semmit, amivel megkönnyíthetné a másik dolgát. Viszont sokat mond a terveiről az, hogy újra emeli fegyverét, és még mindig az elf felé halad.*
~Nézzük, rájössz-e magadtól is.~
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.09.02 20:10:31
763. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-02 17:47:42
Üzenet elküldve: 2020-09-02 17:47:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*A szemfüles elf persze észreveszi a tettetett hezitálást, érti is miértjét, de azért némiképp sérti büszkeségét, hogy a másik ennyire megjátssza magát. Persze eddig is tudta, hogy Frandr jócskán visszavesz saját képességeiből, ép eszével érti is ennek okát, hiszen mégis csak kezdő. De nem tehet róla, kissé elviselhetetlen személyiségének része ez a fajta gőg, és túlzott versenyszellem, hogy mindennél és mindenkinél jobb legyen. S ez a pár pillanatnyi sértődött fortyogás elég is arra, hogy tálcán kínált előnye elússzon, s ellenfele már támad is. Aldoban csak ekkor tudatosul, mennyire elbaltázta a lehetőségét, saját gyerekessége miatt. Észrevette, igen, ezúttal nem azzal volt a baj, hogy ne látta volna át a helyzetet. De tett helyett inkább utat engedett büszke, csökönyös énjének, s tudja nagyon jól, hogy egy csatatéren valószínű ezek lettek volna az utolsó gondolatai.*
~Na, ezt jól megcsináltam.~
*Hamar visszanyeri viszont az imént elvesztett hidegvérét, s bár az előbbi vizsgán csúfosan megbukhatott, a mostaniból megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni. Ez a támadás viszont gyorsabbnak és erősebbnek hat, mint az előző gyakorlatok, nem beszélve arról, hogy Frandr vészjóslóan közelít felé mindeközben. Így Aldo, mivel nem igazán lát utat a kitérésre, a kezdők módszerét választja a védekezésre, stabilan rámarkol botjára, s a támadó fegyver útjába helyezi, hogy azok nagy csattanással találkozzanak. Érzi az ütés erejét, bizony fájt volna, ha testét éri, mert még így is beleremegnek karjai a hárításba.
Miután efféle nem túl elegáns módon kivédte a harcos támadását, kérdően tekint rá, várva a további észrevételeket, kritikákat, tanácsokat.*
//Frandr//
*A szemfüles elf persze észreveszi a tettetett hezitálást, érti is miértjét, de azért némiképp sérti büszkeségét, hogy a másik ennyire megjátssza magát. Persze eddig is tudta, hogy Frandr jócskán visszavesz saját képességeiből, ép eszével érti is ennek okát, hiszen mégis csak kezdő. De nem tehet róla, kissé elviselhetetlen személyiségének része ez a fajta gőg, és túlzott versenyszellem, hogy mindennél és mindenkinél jobb legyen. S ez a pár pillanatnyi sértődött fortyogás elég is arra, hogy tálcán kínált előnye elússzon, s ellenfele már támad is. Aldoban csak ekkor tudatosul, mennyire elbaltázta a lehetőségét, saját gyerekessége miatt. Észrevette, igen, ezúttal nem azzal volt a baj, hogy ne látta volna át a helyzetet. De tett helyett inkább utat engedett büszke, csökönyös énjének, s tudja nagyon jól, hogy egy csatatéren valószínű ezek lettek volna az utolsó gondolatai.*
~Na, ezt jól megcsináltam.~
*Hamar visszanyeri viszont az imént elvesztett hidegvérét, s bár az előbbi vizsgán csúfosan megbukhatott, a mostaniból megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni. Ez a támadás viszont gyorsabbnak és erősebbnek hat, mint az előző gyakorlatok, nem beszélve arról, hogy Frandr vészjóslóan közelít felé mindeközben. Így Aldo, mivel nem igazán lát utat a kitérésre, a kezdők módszerét választja a védekezésre, stabilan rámarkol botjára, s a támadó fegyver útjába helyezi, hogy azok nagy csattanással találkozzanak. Érzi az ütés erejét, bizony fájt volna, ha testét éri, mert még így is beleremegnek karjai a hárításba.
Miután efféle nem túl elegáns módon kivédte a harcos támadását, kérdően tekint rá, várva a további észrevételeket, kritikákat, tanácsokat.*
762. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:38:17
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:38:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Vég és kezdet - zárás//
*Különös érzés itt állnia ismét a szirtek fölött, mint egykoron azon az estén, mikor névtelenül, ismeretlenül rótta a kikötő kopott utcáit, s Érméjével döntötte el, hol gyűjtsön aznap új barátokat. Sosem gondolta, hogy ennyire élménydús, hatalommal vegyülő élet elébe néz, s hogy ennyire hirtelen ér aztán véget az egész. No persze csak ezen a vidéken.
A Sellőházat elhagyva még tett egy kitérőt kis titkos viskója felé, hol az egykori "szabónő" készletei porosodtak, s átöltözött. Pontosabban vissza. Maga mögött hagyta az úrias öltözetet, a drága kelmét, s magát is meglepte vele, mennyire kényelmesnek találta a régi ruhákat. Sokkal egyszerűbb volt akkor minden, gyakran áhította a névtelenség békéjét azóta, s most furcsa csend költözik lelkébe, hogy végre itt van, fülében elnémult a mulató zsivaja. Felelősségeit leadta másnak, legalábbis azokat, melyeket itt vett a vállára. A küldetés tulajdonképpen jobban sikerült, mint azt gondolták volna, annál inkább furcsa most itt hagyni mindent, s a régi hazában szembeszállni a riválisokkal, kik elől új fészket építeni érkeztek.
Itt senki nem fogja főnökasszonynak hívni többé. Itt senki nem vár tőle fontos döntéseket, csak cselekvést és engedelmességet. Lénye körül elhalványul a félelemszínezetű tisztelet burka, itt már egyszerűen csak egy végrehajtó lesz, ki mindent megtesz, amit mondanak neki. Lova, mire időközben szert tett, ugyan vele tart, de már csak eszközök lesznek mindketten. Bársonyéj neve elhalványul, egy lesz a hátasok közül, melyen történetesen pont ő fog utazni egyelőre, de könnyen feláldozzák, ha úgy hozza a szükség. Ebben a világban nem szabad ragaszkodni semmihez. Mintha csak megérezne valamit, a hátas horkant egyet, s Zammiria puhán megsimogatja a fejét. Az arcán viszont nem tükröződik lágyság, semleges vonások mögött zárja el lelkét a mások iránti ragaszkodástól. Szeme a csuklya alól a sötétben mozgó ismerős alakok felé villan, száját összeszorítja. Nosztalgikus gondolatai tovatűnnek, vállai megereszkednek, a veszélyérzet végigzubog ereiben, s élénkebbé teszi. Sejtelmes mosoly mögé bújik, teste lágy vonalban hajlik, ahogy mozdul feléjük, a lovat kantáron vezetve. A régi, titokzatos Zammiria simulékonysága újjáéled, hiszen ez túlélésének záloga is. Tulajdonképpen egy része mindig hiányolta ezt az életet. Gyorsan építi vissza a régi szerepet, s míg a hajó felé igyekeznek, zsebében érintve az Érmét találgatja, vajon ki lesz az első célpontja Pirtianesben, s milyen feladattal. Vajon édes nektárjával bódít majd a Liliom? Vagy színre lép a Vadász...*
*Különös érzés itt állnia ismét a szirtek fölött, mint egykoron azon az estén, mikor névtelenül, ismeretlenül rótta a kikötő kopott utcáit, s Érméjével döntötte el, hol gyűjtsön aznap új barátokat. Sosem gondolta, hogy ennyire élménydús, hatalommal vegyülő élet elébe néz, s hogy ennyire hirtelen ér aztán véget az egész. No persze csak ezen a vidéken.
A Sellőházat elhagyva még tett egy kitérőt kis titkos viskója felé, hol az egykori "szabónő" készletei porosodtak, s átöltözött. Pontosabban vissza. Maga mögött hagyta az úrias öltözetet, a drága kelmét, s magát is meglepte vele, mennyire kényelmesnek találta a régi ruhákat. Sokkal egyszerűbb volt akkor minden, gyakran áhította a névtelenség békéjét azóta, s most furcsa csend költözik lelkébe, hogy végre itt van, fülében elnémult a mulató zsivaja. Felelősségeit leadta másnak, legalábbis azokat, melyeket itt vett a vállára. A küldetés tulajdonképpen jobban sikerült, mint azt gondolták volna, annál inkább furcsa most itt hagyni mindent, s a régi hazában szembeszállni a riválisokkal, kik elől új fészket építeni érkeztek.
Itt senki nem fogja főnökasszonynak hívni többé. Itt senki nem vár tőle fontos döntéseket, csak cselekvést és engedelmességet. Lénye körül elhalványul a félelemszínezetű tisztelet burka, itt már egyszerűen csak egy végrehajtó lesz, ki mindent megtesz, amit mondanak neki. Lova, mire időközben szert tett, ugyan vele tart, de már csak eszközök lesznek mindketten. Bársonyéj neve elhalványul, egy lesz a hátasok közül, melyen történetesen pont ő fog utazni egyelőre, de könnyen feláldozzák, ha úgy hozza a szükség. Ebben a világban nem szabad ragaszkodni semmihez. Mintha csak megérezne valamit, a hátas horkant egyet, s Zammiria puhán megsimogatja a fejét. Az arcán viszont nem tükröződik lágyság, semleges vonások mögött zárja el lelkét a mások iránti ragaszkodástól. Szeme a csuklya alól a sötétben mozgó ismerős alakok felé villan, száját összeszorítja. Nosztalgikus gondolatai tovatűnnek, vállai megereszkednek, a veszélyérzet végigzubog ereiben, s élénkebbé teszi. Sejtelmes mosoly mögé bújik, teste lágy vonalban hajlik, ahogy mozdul feléjük, a lovat kantáron vezetve. A régi, titokzatos Zammiria simulékonysága újjáéled, hiszen ez túlélésének záloga is. Tulajdonképpen egy része mindig hiányolta ezt az életet. Gyorsan építi vissza a régi szerepet, s míg a hajó felé igyekeznek, zsebében érintve az Érmét találgatja, vajon ki lesz az első célpontja Pirtianesben, s milyen feladattal. Vajon édes nektárjával bódít majd a Liliom? Vagy színre lép a Vadász...*
761. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:10:32
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:10:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Ahogy étkeznek, Frandr észreveszi, hogy a vele szemben ülő férfi a haját nézi, és mintha arra készülne, hogy feltegyen egy kérdést. Nem hibáztatná, ha így tenne, kevesen tudják megállni a kíváncsiskodást, ha pár percnél több időt töltenek a társaságában. Ám végül végig csöndben ebédelnek, amiért valamilyen szinten hálás is a harcos.
Úgy tűnik, hasznos volt a pihenő, legalábbis bár csak evett egy keveset és pár percig egy helyben ült, már ettől is sokkal frissebbnek tűnik tanítványa. Már elsőre helyes állásba kerül, amit Frandr egy biccentéssel jutalmaz.
Ezt szorosan követi egy csapás, ám Aldomeus fel van készülve, és Frandrnek úgy tűnik, hogy ezúttal tökéletesen akarja végrehajtani a mozdulatot. Bár ez természetesen nem sikerül, még egy darabig nem is fog, a célt remekül eléri. Bár titkolja, nem számított volna arra, hogy ilyen gyorsan eljutnak idáig.*
~Biztos az a híres elf ügyesség.~
*Gondolja magában. Feltűnően, talán picit el is túlozva hezitál annak hatására, hogy az elf ütése betalált. Közben magában reménykedik, hogy amaznak lesz elég esze kihasználni ezt a lehetőséget.
Ám ez a hezitáció bár egy valódi csatamezőn egy örökkévalóságnak számíthatna, itt valójában könnyen lehet annak látni, ami: egy fél másodpercnyi tettetett összezavartság, amit egy újabb támadás követ, ha Aldomeus nem elég magabiztos, hogy kihasználja az előnyét.
Frandr viszont a maga részéről teljesen csöndben van, egy hang nem hagyja el az ajkát. Ha az elf magától nem jön rá, hogy mikor kell támadnia, és mikor nem biztonságos már, most már nem fogja kisegíteni tanácsokkal.
Letelt az a fél másodperc, és érkezik az újabb megpróbáltatás, ha amaz nem próbálta meg a saját kezéhez ragadni a kezdeményezést. Egy széles ívű, balról jobbra irányuló csapást indít a botjával, miközben gyorsan halad Aldomeus felé. Ebben is van erő rendesen, és csökkentette tanítványa mozgásterét is, így a kivédéséhez vagy kreatívnak kell lennie, vagy muszáj lesz visszatérnie az alapokhoz.*
~Eddig még nem adtál okot panaszra, kölyök, szóval ne most baszd el!~
*Attól függetlenül, hogy sikeres-e a támadása, már rögtön emeli is a fegyverét, hogy folytassa az offenzívát.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Ahogy étkeznek, Frandr észreveszi, hogy a vele szemben ülő férfi a haját nézi, és mintha arra készülne, hogy feltegyen egy kérdést. Nem hibáztatná, ha így tenne, kevesen tudják megállni a kíváncsiskodást, ha pár percnél több időt töltenek a társaságában. Ám végül végig csöndben ebédelnek, amiért valamilyen szinten hálás is a harcos.
Úgy tűnik, hasznos volt a pihenő, legalábbis bár csak evett egy keveset és pár percig egy helyben ült, már ettől is sokkal frissebbnek tűnik tanítványa. Már elsőre helyes állásba kerül, amit Frandr egy biccentéssel jutalmaz.
Ezt szorosan követi egy csapás, ám Aldomeus fel van készülve, és Frandrnek úgy tűnik, hogy ezúttal tökéletesen akarja végrehajtani a mozdulatot. Bár ez természetesen nem sikerül, még egy darabig nem is fog, a célt remekül eléri. Bár titkolja, nem számított volna arra, hogy ilyen gyorsan eljutnak idáig.*
~Biztos az a híres elf ügyesség.~
*Gondolja magában. Feltűnően, talán picit el is túlozva hezitál annak hatására, hogy az elf ütése betalált. Közben magában reménykedik, hogy amaznak lesz elég esze kihasználni ezt a lehetőséget.
Ám ez a hezitáció bár egy valódi csatamezőn egy örökkévalóságnak számíthatna, itt valójában könnyen lehet annak látni, ami: egy fél másodpercnyi tettetett összezavartság, amit egy újabb támadás követ, ha Aldomeus nem elég magabiztos, hogy kihasználja az előnyét.
Frandr viszont a maga részéről teljesen csöndben van, egy hang nem hagyja el az ajkát. Ha az elf magától nem jön rá, hogy mikor kell támadnia, és mikor nem biztonságos már, most már nem fogja kisegíteni tanácsokkal.
Letelt az a fél másodperc, és érkezik az újabb megpróbáltatás, ha amaz nem próbálta meg a saját kezéhez ragadni a kezdeményezést. Egy széles ívű, balról jobbra irányuló csapást indít a botjával, miközben gyorsan halad Aldomeus felé. Ebben is van erő rendesen, és csökkentette tanítványa mozgásterét is, így a kivédéséhez vagy kreatívnak kell lennie, vagy muszáj lesz visszatérnie az alapokhoz.*
~Eddig még nem adtál okot panaszra, kölyök, szóval ne most baszd el!~
*Attól függetlenül, hogy sikeres-e a támadása, már rögtön emeli is a fegyverét, hogy folytassa az offenzívát.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 990-1009