Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 12 (221. - 240. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
240. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-12 16:39:14
Üzenet elküldve: 2024-02-12 16:39:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Armarkhtur kérdésére árvánk kékjei elkerekednek. Picit még a gyomra is fordul egyet. De végül csak kiölti a nyelvét.*
- Bleee! Én nem eszem semmit, ami beszélni tud.
*Jelenti ki már-már sértve érezve magát.*
- Te mit szólnál egy roston sült manóhoz? Vagy nem is tudom. Ahhoz a combhoz jól illene a párolt krumpli fokhagymás mártással. Igencsak fehér húsod van.
*Kuncog fel, hiszen érti ő a viccet. Sőt képes folytatni is. Aztán hagyja az okost és az erős megművelni a kenut. A kemény fűrészelés, faragás és kalapálás helyett inkább magához veszi tatyójából az elsősegély csomagot, majd követi a szerzetest a barlang bejáratához. Gyorsan meggyőződik arról, hogy a fiúk nem-e kukkolnak, aztán már veszi is le az ingét. Jobbjában tartva baljával előhúzza a tőröcskéjét, amit a szerzetes felé nyújt.*
- Tessék. Ezzel talán könnyebben leszeded a kötést. De csak óvatosan! Annyi vágással szeretnék vissza menni, amennyivel jöttem.
*Kacsint a másikra egy mosoly kíséretében. Amennyiben Nawanthiri kicsomagolja a jól körbetekert lányt, két összevarrt sebet láthat. Egy nem túlzottan mély vágás a hasa bal oldalán és egy közepesen mély szúrást a jobb lapockája felett. A hasi sérülés elkezdett begyógyulni. Látszódik rajta a kezdeti hegesedés.*
- Ez itt egyre szebb.
*Bök baljának mutatóujjával a hasa felé.*
- Csak a varrás zavaró. Néhány mozdulatnál nagyon feszül. Főleg mikor azt a fránya falat kell megmásznom odakint.
*Panaszkodik egy kört. Hiszen nem is Lilyről lenne szó, ha nem így tenne. A háti szúrás már másik történet. Az nem igazán akart még gyógyulásnak indulni. Sőt. Látható rajta, hogy sikerült felszakadnia is. Mondjuk ez sejthető lehetett volna a véráztatta kötésből is.*
- Az ott egy neveletlen fajta.
*Mondja hátat fordítva az óriásnevetnek.*
- Fáj is, viszket is. Nem tudom, mi lehet vele. Vagy minden hátba szúrás ilyen?
*Igyekszik csvegésbe kezdeni. Hiszen tudja jól, mi célt szolgál az előkerült alkoholos üveg. No meg azt is, hogy nem lesz kellemes érzés mikor használatba kerül. Így aztán szeretne egy kis időt nyerni, hogy lélekben felkészüljön a következőkre. Végül csak sóhajt egy hatalmasat.*
- Tedd, amit tenned kell! Essünk túl rajta!
*Armarkhtur kérdésére árvánk kékjei elkerekednek. Picit még a gyomra is fordul egyet. De végül csak kiölti a nyelvét.*
- Bleee! Én nem eszem semmit, ami beszélni tud.
*Jelenti ki már-már sértve érezve magát.*
- Te mit szólnál egy roston sült manóhoz? Vagy nem is tudom. Ahhoz a combhoz jól illene a párolt krumpli fokhagymás mártással. Igencsak fehér húsod van.
*Kuncog fel, hiszen érti ő a viccet. Sőt képes folytatni is. Aztán hagyja az okost és az erős megművelni a kenut. A kemény fűrészelés, faragás és kalapálás helyett inkább magához veszi tatyójából az elsősegély csomagot, majd követi a szerzetest a barlang bejáratához. Gyorsan meggyőződik arról, hogy a fiúk nem-e kukkolnak, aztán már veszi is le az ingét. Jobbjában tartva baljával előhúzza a tőröcskéjét, amit a szerzetes felé nyújt.*
- Tessék. Ezzel talán könnyebben leszeded a kötést. De csak óvatosan! Annyi vágással szeretnék vissza menni, amennyivel jöttem.
*Kacsint a másikra egy mosoly kíséretében. Amennyiben Nawanthiri kicsomagolja a jól körbetekert lányt, két összevarrt sebet láthat. Egy nem túlzottan mély vágás a hasa bal oldalán és egy közepesen mély szúrást a jobb lapockája felett. A hasi sérülés elkezdett begyógyulni. Látszódik rajta a kezdeti hegesedés.*
- Ez itt egyre szebb.
*Bök baljának mutatóujjával a hasa felé.*
- Csak a varrás zavaró. Néhány mozdulatnál nagyon feszül. Főleg mikor azt a fránya falat kell megmásznom odakint.
*Panaszkodik egy kört. Hiszen nem is Lilyről lenne szó, ha nem így tenne. A háti szúrás már másik történet. Az nem igazán akart még gyógyulásnak indulni. Sőt. Látható rajta, hogy sikerült felszakadnia is. Mondjuk ez sejthető lehetett volna a véráztatta kötésből is.*
- Az ott egy neveletlen fajta.
*Mondja hátat fordítva az óriásnevetnek.*
- Fáj is, viszket is. Nem tudom, mi lehet vele. Vagy minden hátba szúrás ilyen?
*Igyekszik csvegésbe kezdeni. Hiszen tudja jól, mi célt szolgál az előkerült alkoholos üveg. No meg azt is, hogy nem lesz kellemes érzés mikor használatba kerül. Így aztán szeretne egy kis időt nyerni, hogy lélekben felkészüljön a következőkre. Végül csak sóhajt egy hatalmasat.*
- Tedd, amit tenned kell! Essünk túl rajta!
239. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-12 14:14:05
Üzenet elküldve: 2024-02-12 14:14:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Túl sok kérdés meglehet és bár abszurdnak tűnik, de nála minden érdeklődésnek meg van a maga értelme. A kis összetett agya olyan képleteket állít fel a válaszokból, amikre lehet, hogy nem is gondolna senki. Persze megérti, hogy elég volt, tudta ő, így hát a viccen jót vigyorog és elengedi a történetet.
Sokkal inkább fontos az, hogy végre viszonylag meleg és védett helyen vannak, a fáradtság pedig úgy tör rá hirtelen, mintha egy hat óta nem aludt volna. Ez többnyire igaz is, az éjjelei nem voltak túl jók mostanság. Csak annyit jelent, hogy ilyen hamar rászakadt az álom, hogy most egy kicsit úgy érzi, jó helyen van, dacára a körülményeknek. Ez tényleg nem a családi kúria, nincs baldachinos ágy és ropogó kandallótűz, de jobbat most nem tudna elképzelni. Ott van vele az, akiről joggal gondolhatta volna, hogy többé nem látja viszont. Bárcsak megtörténne ez Yvonnal is.
Hall némi szót abból amit beszél a másik, de most ez olyan, mintha esti mese lenne. A hangosabb szóra ki is nyitja a szemét, amivel csak bágyadtan pislog Norira. Egy kicsit talán bocsánatkérően, hogy így elvágja az estéjük további részét. Érzékeli a lány gondoskodását, így egy fokkal még elégedettebb, mint eddig.
Álmában viszont most sem történik semmi jó. Megnyugodni azt jelenti, hogy végre helyére kerülnek a dolgok, de a nyugalom alatt még jócskán dolgozik az elmúlt több hat eseménye is, ami mindig szépen kínozza őt. A veszteségek, újdonságok és félelmek sora olyan sebet ejtett tiszta kis lelkén, hogy sötét alagútrendszerként rajzolódik ki álmában. Csak bolyong, mint egy labirintusban és minden egyes zsákutcánál egy szerette, családtagja ül vérbe fagyva, szemek nélkül. Mintha senki nem tudna ránézni. Mikor végre kijutna, akkor tudatosul, hogy kezeiben ott van a véráztatta tőre, amivel ő oltott ki minden egyes életet, s vette el előtte szemük világát, hogy senki ne láthassa azt, hogy ki is ő. A fejében Nori nevetése szól, s mégis úgy öleli őt az elképzelt teste, mintha csak meg akarná nyugtatni, hogy nincs semmi baj. Szép lecsengése ez mindennek, amit hallott átélt és tapasztalt.
Ekkor riad fel, szerencsére csendben és egy kis ideig csak bámul ki a fejéből. Még talán csak hajnal lehet, ezt most nem tudja megállapítani, de visszaaludni már nem akar. Minden rossz érzés ellenére pihentető volt, de nyomot hagyott. Felül az ágyon és kezébe veszi a kis tőrét, azt bámulja, mintha tényleg megtörtént volna az, amit álmodott. Később aztán barátjára néz és elmúlik a heves szívdobogás. Ott alszik, most olyan ártatlanul, ő takarta be este, hogy ne fázzon, hát miért is kellene félnie bármitől is? Magával kell dűlőre jutni és ez a lány az aki a maga néha kicsit aljas módján, de segítségére van. Tényleg semmi baj nem történhet.
Nem mocorog sokat, néha betakarózik, néha lecsúsztatja magáról a pokrócokat, de már várja, hogy jöjjön a reggel és a feketeség is felébredjen. Menni akar, kezdeni kell magával valamit. Lehet, hogy a harc gyakorlása segítene lecsendesíteni őt megint, vagy lehet, hogy csak egy jót kell nevetniük és az lesz a megmentője.*
- Jó reggelt!
*Köszönti barátját, ha végre arra adja a fejét, hogy felébred, és próbál nem pörögni, hogy magához is térhessen, ne egyből duruzsoljon a fülébe. Így hát csak kicsit később tesz fel egy újabb kérdést, de ezzel legalább nem a lélek rejtelmeit fejtegeti.*
- Gondolom nem kéne próbára tennünk az őrök türelmét, mit gondolsz, hová menjünk innen?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Túl sok kérdés meglehet és bár abszurdnak tűnik, de nála minden érdeklődésnek meg van a maga értelme. A kis összetett agya olyan képleteket állít fel a válaszokból, amikre lehet, hogy nem is gondolna senki. Persze megérti, hogy elég volt, tudta ő, így hát a viccen jót vigyorog és elengedi a történetet.
Sokkal inkább fontos az, hogy végre viszonylag meleg és védett helyen vannak, a fáradtság pedig úgy tör rá hirtelen, mintha egy hat óta nem aludt volna. Ez többnyire igaz is, az éjjelei nem voltak túl jók mostanság. Csak annyit jelent, hogy ilyen hamar rászakadt az álom, hogy most egy kicsit úgy érzi, jó helyen van, dacára a körülményeknek. Ez tényleg nem a családi kúria, nincs baldachinos ágy és ropogó kandallótűz, de jobbat most nem tudna elképzelni. Ott van vele az, akiről joggal gondolhatta volna, hogy többé nem látja viszont. Bárcsak megtörténne ez Yvonnal is.
Hall némi szót abból amit beszél a másik, de most ez olyan, mintha esti mese lenne. A hangosabb szóra ki is nyitja a szemét, amivel csak bágyadtan pislog Norira. Egy kicsit talán bocsánatkérően, hogy így elvágja az estéjük további részét. Érzékeli a lány gondoskodását, így egy fokkal még elégedettebb, mint eddig.
Álmában viszont most sem történik semmi jó. Megnyugodni azt jelenti, hogy végre helyére kerülnek a dolgok, de a nyugalom alatt még jócskán dolgozik az elmúlt több hat eseménye is, ami mindig szépen kínozza őt. A veszteségek, újdonságok és félelmek sora olyan sebet ejtett tiszta kis lelkén, hogy sötét alagútrendszerként rajzolódik ki álmában. Csak bolyong, mint egy labirintusban és minden egyes zsákutcánál egy szerette, családtagja ül vérbe fagyva, szemek nélkül. Mintha senki nem tudna ránézni. Mikor végre kijutna, akkor tudatosul, hogy kezeiben ott van a véráztatta tőre, amivel ő oltott ki minden egyes életet, s vette el előtte szemük világát, hogy senki ne láthassa azt, hogy ki is ő. A fejében Nori nevetése szól, s mégis úgy öleli őt az elképzelt teste, mintha csak meg akarná nyugtatni, hogy nincs semmi baj. Szép lecsengése ez mindennek, amit hallott átélt és tapasztalt.
Ekkor riad fel, szerencsére csendben és egy kis ideig csak bámul ki a fejéből. Még talán csak hajnal lehet, ezt most nem tudja megállapítani, de visszaaludni már nem akar. Minden rossz érzés ellenére pihentető volt, de nyomot hagyott. Felül az ágyon és kezébe veszi a kis tőrét, azt bámulja, mintha tényleg megtörtént volna az, amit álmodott. Később aztán barátjára néz és elmúlik a heves szívdobogás. Ott alszik, most olyan ártatlanul, ő takarta be este, hogy ne fázzon, hát miért is kellene félnie bármitől is? Magával kell dűlőre jutni és ez a lány az aki a maga néha kicsit aljas módján, de segítségére van. Tényleg semmi baj nem történhet.
Nem mocorog sokat, néha betakarózik, néha lecsúsztatja magáról a pokrócokat, de már várja, hogy jöjjön a reggel és a feketeség is felébredjen. Menni akar, kezdeni kell magával valamit. Lehet, hogy a harc gyakorlása segítene lecsendesíteni őt megint, vagy lehet, hogy csak egy jót kell nevetniük és az lesz a megmentője.*
- Jó reggelt!
*Köszönti barátját, ha végre arra adja a fejét, hogy felébred, és próbál nem pörögni, hogy magához is térhessen, ne egyből duruzsoljon a fülébe. Így hát csak kicsit később tesz fel egy újabb kérdést, de ezzel legalább nem a lélek rejtelmeit fejtegeti.*
- Gondolom nem kéne próbára tennünk az őrök türelmét, mit gondolsz, hová menjünk innen?
238. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-11 21:31:17
Üzenet elküldve: 2024-02-11 21:31:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Mai következő kérdését már végképp nem tudja hová tenni, ez már tényleg olyan szintű kíváncsiság lehet, amit egyszerű halandó nem érthet meg, így Nori is inkább valahogy elvicceli a választ.*
- Csak hosszú hajú, alacsony lányokat és szakállas férfiakat, esetleg orkokat vagy sötételfeket vagyok hajlandó megölni.
*Mást nem tud erre mondani, csak hülyeséget, mert tényleg annyira abszurd a kérdés, de lesz még pár ilyen Mai részéről, ebben szinte biztos.
Örül, hogy barátnője megtalálta a mondat lényegét a következő témában, valóban meg akarja védeni. Egy pillanatra még rá is pillant a kezeire, és elgondolkozik a vérköteléken is, hogy örökre magához tudja láncolni, de ezeket a gondolatokat most még elhessegeti.
Hagyja, hogy Mai belé karoljon, és végül úgy közelítik meg a marcona őröket. Legalább, minél közelebb vannak egymáshoz, annál kevésbé fáznak. A világítótoronyba bejutni nem egyszerű, bizony kell hozzá Nori színpadias könyörgése, amit addig nyomat, míg az őrök meg nem unják, és Mai bociszemei is, amik miatt meglágyul a páncélosok szíve. Nem sokkal később már bent vannak, szélvédett helyen és kevésbé hidegben, és valljuk be, egész kis hangulatos a hely. Nem olyan, ahol naponta nyugovóra tér az ember. Arra, hogy az itteni kilátás jobb, mint az erkély, egyetértően mosolyodik el.*
- Ez mondjuk igaz. Úgy látom, téged is magával ragadott a hely. Egyedül és másokkal is rengeteget jártam itt, és mindegyik más történet volt, mást tanított nekem. Bizalomról, barátságról, hitről vagy ezek ellenkezőiről…
*Kezd bele újabb nosztalgiázásba, amire Mai felől egy, a témához egyáltalán nem kapcsolódó, furcsa válasz érkezik. Nem figyelt fel rá, hogy a félvér lányka közben teljesen kipurcant ott a másik ágyon. Fejét is csak akkor fordítja felé, mikor nem tudja összekapcsolni a választ az ő mondataival.*
- Nem is kell… Hé, Mai! Te most elaludtál?
*Szól rá kicsit hangosabban, kevésbé mesélős hangnemben, mint az előbb, de közben elmosolyodik. Ha Mai erre sem ébred fel, akkor odalép az ágyához, és gondosan betakargatja őt pokrócokkal, sőt, igazából akkor is ugyanezt teszi, ha a másik felébred a noszogatásra. Nem gondoskodott még soha senkiről, új neki a helyzet, de egyelőre egész jól megy neki. Nem vezeti bele az éjszakába, hogy mindkettőjüket megölesse, és még arra is figyel, hogy ne fázzon az éjszaka. Hogyan is lehetne ezt ennél jobban csinálni?*
*Mai következő kérdését már végképp nem tudja hová tenni, ez már tényleg olyan szintű kíváncsiság lehet, amit egyszerű halandó nem érthet meg, így Nori is inkább valahogy elvicceli a választ.*
- Csak hosszú hajú, alacsony lányokat és szakállas férfiakat, esetleg orkokat vagy sötételfeket vagyok hajlandó megölni.
*Mást nem tud erre mondani, csak hülyeséget, mert tényleg annyira abszurd a kérdés, de lesz még pár ilyen Mai részéről, ebben szinte biztos.
Örül, hogy barátnője megtalálta a mondat lényegét a következő témában, valóban meg akarja védeni. Egy pillanatra még rá is pillant a kezeire, és elgondolkozik a vérköteléken is, hogy örökre magához tudja láncolni, de ezeket a gondolatokat most még elhessegeti.
Hagyja, hogy Mai belé karoljon, és végül úgy közelítik meg a marcona őröket. Legalább, minél közelebb vannak egymáshoz, annál kevésbé fáznak. A világítótoronyba bejutni nem egyszerű, bizony kell hozzá Nori színpadias könyörgése, amit addig nyomat, míg az őrök meg nem unják, és Mai bociszemei is, amik miatt meglágyul a páncélosok szíve. Nem sokkal később már bent vannak, szélvédett helyen és kevésbé hidegben, és valljuk be, egész kis hangulatos a hely. Nem olyan, ahol naponta nyugovóra tér az ember. Arra, hogy az itteni kilátás jobb, mint az erkély, egyetértően mosolyodik el.*
- Ez mondjuk igaz. Úgy látom, téged is magával ragadott a hely. Egyedül és másokkal is rengeteget jártam itt, és mindegyik más történet volt, mást tanított nekem. Bizalomról, barátságról, hitről vagy ezek ellenkezőiről…
*Kezd bele újabb nosztalgiázásba, amire Mai felől egy, a témához egyáltalán nem kapcsolódó, furcsa válasz érkezik. Nem figyelt fel rá, hogy a félvér lányka közben teljesen kipurcant ott a másik ágyon. Fejét is csak akkor fordítja felé, mikor nem tudja összekapcsolni a választ az ő mondataival.*
- Nem is kell… Hé, Mai! Te most elaludtál?
*Szól rá kicsit hangosabban, kevésbé mesélős hangnemben, mint az előbb, de közben elmosolyodik. Ha Mai erre sem ébred fel, akkor odalép az ágyához, és gondosan betakargatja őt pokrócokkal, sőt, igazából akkor is ugyanezt teszi, ha a másik felébred a noszogatásra. Nem gondoskodott még soha senkiről, új neki a helyzet, de egyelőre egész jól megy neki. Nem vezeti bele az éjszakába, hogy mindkettőjüket megölesse, és még arra is figyel, hogy ne fázzon az éjszaka. Hogyan is lehetne ezt ennél jobban csinálni?*
237. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-11 19:42:38
Üzenet elküldve: 2024-02-11 19:42:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Bólint jóváhagyásul, hogy igen, biztosan hallani akarja. Ezzel megismeri még jobban Norit és esetlegesen azt is, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha kiengedi magából azt, aminek a létezéséről sem tudott nemrégiben. Persze az övé talán halványabb, de attól még ott van. A válasz csak azért meglepő egy kissé, mert még él az emlékeiben, hogy a szelíd Nori nem akar bántani feltétlenül. De meg kell tanulni, hogy nem mindig az a kis vadóc kedvesség sétál mellette, és ugyanúgy szeretni akarja az egészet egyben. Persze ez úgy tűnik nem nagy erőfeszítés, sőt. Nagyon vonzza ez a sötét, hiszen eddigi élete olyan fakó volt, hogy elképzelhetetlen volt ez a fajta életvitel.*
- Ahha, értem, és mennyire vagy válogatós? *Majd felteszi a kezeit védekezőlen, hogy tudja, be kéne fejezni a kérdezősködést. Még nem látott forgó szemeket, vagy hallott lekezelő hangsúlyt, hogy fejezze be, de itt az ideje. Csak még ezt az egyet. Mert hát azért nem árt tudni, hogyha magát nem is félti annyira, mire számítson a jövőben. *
- Ó, hogy vigyázol rám, megtisztelő. *Lép egy nagyot és belekarol Noriba ha hagyja, de ez most csak játékosság, úgy tűnik valami megszállta Mait, vagy inkább elszállt belőle valami. Olyan könnyednek érzi most magát, mintha mindig is itt kellett volna lennie. Látni, hogy ugyan felméri a helyzet súlyát, hogy hol botorkált eddig védelem nélkül, de ez cseppet sem érdeki most. Csak a barátját nem szeretné bajba sodorni.
Aztán következik a belépőjük a toronyba. Ő a maga részéről nem nagyon tud hozzátenni a könyörgéshez szavakkal, csak megvillantja azokat az átható kedves jegeskék íriszeket, amik most azt sugározzák, hogy egy tiszta kis nyuszi, akinek fekvőhelyre van szüksége ebben a nagy zord világban. Talán még a szeme csillogását is sikerül beindítani, hogy a másik érvelése mellett még hatásosabb legyen az előadás. Szerencsére nyertes lett az ügy és bebocsátást nyernek a ma esti lakosztályukba. Ugyan pincérek nem sétálnak körbe ezüsttálcával, de megteszi.*
- Ugyan, olyan kilátást kaptam, ami semmilyen erkéllyel nem ér fel. *A mosoly az arcára van fagyva és könnyed léptekkel suhan az egyik ágy felé, ahová leveti magát és hatalmasat sóhajt.* - És ha behunyod a szemed, akkor oda képzeled magad, ahová csak akarod. *És így is tesz. Képzeletében viszont ugyan ott van, ahol most, és ugyan az van mellette, aki. Nem kell most ettől több. Ha Nori nem szól hozzá, képes és úgy alszik el, ahogy van. Csak egy félholt mondat szökik ki a száján.*
- Nem akarok egyedül lenni, az annyira szörnyű.
*Bólint jóváhagyásul, hogy igen, biztosan hallani akarja. Ezzel megismeri még jobban Norit és esetlegesen azt is, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha kiengedi magából azt, aminek a létezéséről sem tudott nemrégiben. Persze az övé talán halványabb, de attól még ott van. A válasz csak azért meglepő egy kissé, mert még él az emlékeiben, hogy a szelíd Nori nem akar bántani feltétlenül. De meg kell tanulni, hogy nem mindig az a kis vadóc kedvesség sétál mellette, és ugyanúgy szeretni akarja az egészet egyben. Persze ez úgy tűnik nem nagy erőfeszítés, sőt. Nagyon vonzza ez a sötét, hiszen eddigi élete olyan fakó volt, hogy elképzelhetetlen volt ez a fajta életvitel.*
- Ahha, értem, és mennyire vagy válogatós? *Majd felteszi a kezeit védekezőlen, hogy tudja, be kéne fejezni a kérdezősködést. Még nem látott forgó szemeket, vagy hallott lekezelő hangsúlyt, hogy fejezze be, de itt az ideje. Csak még ezt az egyet. Mert hát azért nem árt tudni, hogyha magát nem is félti annyira, mire számítson a jövőben. *
- Ó, hogy vigyázol rám, megtisztelő. *Lép egy nagyot és belekarol Noriba ha hagyja, de ez most csak játékosság, úgy tűnik valami megszállta Mait, vagy inkább elszállt belőle valami. Olyan könnyednek érzi most magát, mintha mindig is itt kellett volna lennie. Látni, hogy ugyan felméri a helyzet súlyát, hogy hol botorkált eddig védelem nélkül, de ez cseppet sem érdeki most. Csak a barátját nem szeretné bajba sodorni.
Aztán következik a belépőjük a toronyba. Ő a maga részéről nem nagyon tud hozzátenni a könyörgéshez szavakkal, csak megvillantja azokat az átható kedves jegeskék íriszeket, amik most azt sugározzák, hogy egy tiszta kis nyuszi, akinek fekvőhelyre van szüksége ebben a nagy zord világban. Talán még a szeme csillogását is sikerül beindítani, hogy a másik érvelése mellett még hatásosabb legyen az előadás. Szerencsére nyertes lett az ügy és bebocsátást nyernek a ma esti lakosztályukba. Ugyan pincérek nem sétálnak körbe ezüsttálcával, de megteszi.*
- Ugyan, olyan kilátást kaptam, ami semmilyen erkéllyel nem ér fel. *A mosoly az arcára van fagyva és könnyed léptekkel suhan az egyik ágy felé, ahová leveti magát és hatalmasat sóhajt.* - És ha behunyod a szemed, akkor oda képzeled magad, ahová csak akarod. *És így is tesz. Képzeletében viszont ugyan ott van, ahol most, és ugyan az van mellette, aki. Nem kell most ettől több. Ha Nori nem szól hozzá, képes és úgy alszik el, ahogy van. Csak egy félholt mondat szökik ki a száján.*
- Nem akarok egyedül lenni, az annyira szörnyű.
236. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-11 19:19:07
Üzenet elküldve: 2024-02-11 19:19:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Majd megszokod. *Csak ennyit fűz még hozzá a lélek megfejtésével kapcsolatban. Érzi Main, hogy inkább már terelné a témát, így nem is zaklatja vele tovább. A temető épp elég volt ahhoz, hogy elindítsa benne a folyamatot az elfogadáshoz, innentől már nem kell tovább noszogatni szegényt, jön majd minden magától, ha eljön az ideje.*
- Utána? Biztos akarod te ezt hallani? *Húzza fel a szemöldökét a túl kíváncsi kérdésre, de ám legyen.* Elégedetten és boldogan, mint mikor a kisgyerek végre megkapta a hőn áhított játékát. Aztán úgy, mint, amikor… ömm, azt képzeld el, mikor beszorul a tüdődbe a levegő, és végre kijön onnan. Na olyan érzés az is, mikor az a sok feszültség, düh és energia végre kiszabadul, ha ölhetek. Nem tudom, min múlik, talán olyan, mint valami kancsó, amibe folyamatosan engeded a vizet. Egyszer tele lesz, és ha nem akarod, hogy túlcsorduljon, muszáj kiöntened belőle egy kicsit.
*Hasonlatok nélkül valami olyasmiről lehet szó, hogy a gonosz Nori egyre inkább vágyik a gyilkolásra, mások szenvedésére, és ha nem akarja, hogy belülről feszítse őt szét, akkor muszáj néha-néha kiengednie őt. Na meg ne felejtsük el azt sem, hogy a Drasszéra Gorra is éhes lesz időről-időre.
Végül kérdőn pillant fel a lányra, hogy kielégítő-e ez a válasz számára, közben pedig már azon gondolkodik, hol töltsék az éjszakát, hogy ne fagyjanak meg.*
- Ha nem lennél itt, elindulnék. Ha mozgásban maradsz, nem fázol annyira, persze akkor pihenni sem tudsz. *Látszik, hogy a túléléséért felfedezett már néhány hasznos praktikát.* Veled viszont nem fogok. Ha engem kinyírnak, mert egy marha vagyok, hogy éjszaka mászkálok a kikötőben, az az én bajom, de rád vigyázni akarok. Viszont így, hogy még nem tudsz harcolni, nemhogy rád, magamra sem tudnék.
*Tőle megszokott nyers őszinteséggel válaszol, de ha Mai a jó részét szeretné elcsípni lényegként, akkor Nori biztosan a „vigyázni akar rá” részt ajánlaná.*
- Igen, a délelőtti órák biztonságosabbak, akkor körbe nézhetünk. *Amúgy is tenne még egy kitérőt a Vérkertbe, mielőtt visszaviszi Mait a városba. Merthogy vissza akarja, neki ott a helye, nem ebben a koszfészekben.*
- Na gyere! *Int neki, és a torony felé indul. Az ott álló őröknek könyörögnie kell egy pár percet, hogy beengedjék őket éjszakára, különben halálra fagynak. Nem igazán tetszik nekik az ötlet, még szitkozódnak is párat, de két ilyen édes kis feketeséget mégsem hagyhatnak megfagyni az éjszakában, így végül beengedik őket azzal a feltétellel, hogy ha bármi galibát okoznak, letépik a fejüket.*
- Ez az! *Vigyorog magában, amiért sikerült. Néhány gyertya világít odabent, meg még két rozoga ágyat is találnak, amik valószínűleg az őröknek van itt, hogy váltásban pihenhessenek, ha szükségük van rá, de hát a lányoknak most fontosabb a kényelem, így Nori nem rest kisajátítani azokat.*
- Sajnálom, de erkéllyel most nem szolgálhatok. *Nevetgél még visszautalva arra a luxusszobára, amit a Kalmárban sikerült kifogniuk.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Majd megszokod. *Csak ennyit fűz még hozzá a lélek megfejtésével kapcsolatban. Érzi Main, hogy inkább már terelné a témát, így nem is zaklatja vele tovább. A temető épp elég volt ahhoz, hogy elindítsa benne a folyamatot az elfogadáshoz, innentől már nem kell tovább noszogatni szegényt, jön majd minden magától, ha eljön az ideje.*
- Utána? Biztos akarod te ezt hallani? *Húzza fel a szemöldökét a túl kíváncsi kérdésre, de ám legyen.* Elégedetten és boldogan, mint mikor a kisgyerek végre megkapta a hőn áhított játékát. Aztán úgy, mint, amikor… ömm, azt képzeld el, mikor beszorul a tüdődbe a levegő, és végre kijön onnan. Na olyan érzés az is, mikor az a sok feszültség, düh és energia végre kiszabadul, ha ölhetek. Nem tudom, min múlik, talán olyan, mint valami kancsó, amibe folyamatosan engeded a vizet. Egyszer tele lesz, és ha nem akarod, hogy túlcsorduljon, muszáj kiöntened belőle egy kicsit.
*Hasonlatok nélkül valami olyasmiről lehet szó, hogy a gonosz Nori egyre inkább vágyik a gyilkolásra, mások szenvedésére, és ha nem akarja, hogy belülről feszítse őt szét, akkor muszáj néha-néha kiengednie őt. Na meg ne felejtsük el azt sem, hogy a Drasszéra Gorra is éhes lesz időről-időre.
Végül kérdőn pillant fel a lányra, hogy kielégítő-e ez a válasz számára, közben pedig már azon gondolkodik, hol töltsék az éjszakát, hogy ne fagyjanak meg.*
- Ha nem lennél itt, elindulnék. Ha mozgásban maradsz, nem fázol annyira, persze akkor pihenni sem tudsz. *Látszik, hogy a túléléséért felfedezett már néhány hasznos praktikát.* Veled viszont nem fogok. Ha engem kinyírnak, mert egy marha vagyok, hogy éjszaka mászkálok a kikötőben, az az én bajom, de rád vigyázni akarok. Viszont így, hogy még nem tudsz harcolni, nemhogy rád, magamra sem tudnék.
*Tőle megszokott nyers őszinteséggel válaszol, de ha Mai a jó részét szeretné elcsípni lényegként, akkor Nori biztosan a „vigyázni akar rá” részt ajánlaná.*
- Igen, a délelőtti órák biztonságosabbak, akkor körbe nézhetünk. *Amúgy is tenne még egy kitérőt a Vérkertbe, mielőtt visszaviszi Mait a városba. Merthogy vissza akarja, neki ott a helye, nem ebben a koszfészekben.*
- Na gyere! *Int neki, és a torony felé indul. Az ott álló őröknek könyörögnie kell egy pár percet, hogy beengedjék őket éjszakára, különben halálra fagynak. Nem igazán tetszik nekik az ötlet, még szitkozódnak is párat, de két ilyen édes kis feketeséget mégsem hagyhatnak megfagyni az éjszakában, így végül beengedik őket azzal a feltétellel, hogy ha bármi galibát okoznak, letépik a fejüket.*
- Ez az! *Vigyorog magában, amiért sikerült. Néhány gyertya világít odabent, meg még két rozoga ágyat is találnak, amik valószínűleg az őröknek van itt, hogy váltásban pihenhessenek, ha szükségük van rá, de hát a lányoknak most fontosabb a kényelem, így Nori nem rest kisajátítani azokat.*
- Sajnálom, de erkéllyel most nem szolgálhatok. *Nevetgél még visszautalva arra a luxusszobára, amit a Kalmárban sikerült kifogniuk.*
235. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-11 17:07:59
Üzenet elküldve: 2024-02-11 17:07:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Talán ez pont olyan elszólás volt, ami azt mutatja, hogy néha még küzd egy kicsit magával. Persze, elfogadott ő sok mindent főleg Nori közbenjárása miatt, de most éppen csak azt akarta jelezni, hogy idegen neki ez az egész. Pontosan emlékszik minden momentumára, hogy hogyan öntötte el elméjét a köd és milyen nehéz súly szállt le róla, amikor letette a kardot. Viszont egész életében csak egyszer fordult vele elő. Meg talán amikor szerette volna felgyújtani a kérőjével együtt a szobát. És amikor... Inkább nem is gondolkodik tovább.*
- Oké, nem úgy gondoltam, csak olyan idegen.
*Nem akarja hosszan ecsetelni, mert semmi értelme. Mindketten tudják amit, de ha lehet ő a mai nap nem a belső sötétségével foglalkozna, ha túlélte ezt az utat Norihoz, hanem egyszerűen csak vele.*
- Lehet, hogy mindenkinél máshogy működik, nekem csak az van, amit én éreztem. De... sok minden a helyére kerül és ez jó.
*Már úgy hallgatja a feketeség ezen kijelentéseit, hogy egy erősebb szívdobbanás sem jelzi, hogy ez talán neki sok. Azért jött el ide, mert ő így fogadta el, és azzal együtt, amit vele tett. Az érdeklődése a miértek iránt sokkal nagyobb, minthogy megbotránkozzon a hasonló szavakon.*
- Utána mit érzel? Ha bántottál valakit... utána mi van? *Kicsit magára is gondol, mert egy picit talán szeretné hallani, hogy azért nem volt olyan felhőtlen érzés Mai rettegő szemeibe tekinteni, s látni ahogy átvált kiüresedett bábbá, de erre kevés esélyt lát. * - Mert amikor először találkoztunk féltél attól, hogy bántani fogsz. Aztán meg, aztán meg nem. Ez mind azon múlik, hogy ki van... elől? *Most nem akar szakzsargonokkal élni, és ügyesen fogalmazni, csak a másikra kíváncsi. De annyira, hogy megint elfelejtette, hogy sokat kérdez és ez nem mindenkinek tetszik. Bár tud sok mindent erről az állapotról, gyakorlatban teljesen más, ez már kiderült számára. És valószínű minden eset teljesen egyedi. Ha pedig nem, akkor azzal ő nagyon sokat tudna később kezdeni. *
- Nekem jó. *Nézi közben a tornyot, ő a hideg kövön simán elalszik, egyrészt mert holt fáradt, másrészt mert végre megnyugodott a lelke, hogy a lány közelében van újra.* - Tényleg baromi fáradt vagyok, bocs... hogy miattam itt ragadtál. *Na jó, ez nem volt őszinte, látszik is az arcán, mert lenyelte a vigyorát. Nem akart kényelmetlenséget okozni Norinak a megjelenésével, de hát olyan jó!*
- Holnap, világosban azért megmutatsz néhány helyet ugye?
*Talán ez pont olyan elszólás volt, ami azt mutatja, hogy néha még küzd egy kicsit magával. Persze, elfogadott ő sok mindent főleg Nori közbenjárása miatt, de most éppen csak azt akarta jelezni, hogy idegen neki ez az egész. Pontosan emlékszik minden momentumára, hogy hogyan öntötte el elméjét a köd és milyen nehéz súly szállt le róla, amikor letette a kardot. Viszont egész életében csak egyszer fordult vele elő. Meg talán amikor szerette volna felgyújtani a kérőjével együtt a szobát. És amikor... Inkább nem is gondolkodik tovább.*
- Oké, nem úgy gondoltam, csak olyan idegen.
*Nem akarja hosszan ecsetelni, mert semmi értelme. Mindketten tudják amit, de ha lehet ő a mai nap nem a belső sötétségével foglalkozna, ha túlélte ezt az utat Norihoz, hanem egyszerűen csak vele.*
- Lehet, hogy mindenkinél máshogy működik, nekem csak az van, amit én éreztem. De... sok minden a helyére kerül és ez jó.
*Már úgy hallgatja a feketeség ezen kijelentéseit, hogy egy erősebb szívdobbanás sem jelzi, hogy ez talán neki sok. Azért jött el ide, mert ő így fogadta el, és azzal együtt, amit vele tett. Az érdeklődése a miértek iránt sokkal nagyobb, minthogy megbotránkozzon a hasonló szavakon.*
- Utána mit érzel? Ha bántottál valakit... utána mi van? *Kicsit magára is gondol, mert egy picit talán szeretné hallani, hogy azért nem volt olyan felhőtlen érzés Mai rettegő szemeibe tekinteni, s látni ahogy átvált kiüresedett bábbá, de erre kevés esélyt lát. * - Mert amikor először találkoztunk féltél attól, hogy bántani fogsz. Aztán meg, aztán meg nem. Ez mind azon múlik, hogy ki van... elől? *Most nem akar szakzsargonokkal élni, és ügyesen fogalmazni, csak a másikra kíváncsi. De annyira, hogy megint elfelejtette, hogy sokat kérdez és ez nem mindenkinek tetszik. Bár tud sok mindent erről az állapotról, gyakorlatban teljesen más, ez már kiderült számára. És valószínű minden eset teljesen egyedi. Ha pedig nem, akkor azzal ő nagyon sokat tudna később kezdeni. *
- Nekem jó. *Nézi közben a tornyot, ő a hideg kövön simán elalszik, egyrészt mert holt fáradt, másrészt mert végre megnyugodott a lelke, hogy a lány közelében van újra.* - Tényleg baromi fáradt vagyok, bocs... hogy miattam itt ragadtál. *Na jó, ez nem volt őszinte, látszik is az arcán, mert lenyelte a vigyorát. Nem akart kényelmetlenséget okozni Norinak a megjelenésével, de hát olyan jó!*
- Holnap, világosban azért megmutatsz néhány helyet ugye?
234. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-11 16:01:10
Üzenet elküldve: 2024-02-11 16:01:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Csak egy apró bólintással erősíti meg, hogy igen, bizony szédült attól a sérüléstől. Valószínűleg Mai már egyből tudja, hogy azért, mert jobb esetben csak sok vért veszített, rosszabb esetben pedig a tüdeje is sérült, bár, mióta rendesen összeforrt a seb, semmilyen tünetet nem észlelt magán. Úgy néz ki, tényleg olcsón megúszta.*
- Ne rejtsd el! Tényleg bármikor hasznos lehet. *Helyesel, majd Mai következő mondatára kissé gonoszkásan mosolyodik el.*
- Mondtam neked, hogy de, te voltál. Benned talán nincs két Mai, de mégis, mindenkinek van egy ilyen oldala. Aki ezt tagadja, az még nem látta soha a valóságot, az életet az álarca mögött. Azzal, hogy a kúria helyett ezt választottad, áldozatokkal járt. Bárhogy döntöttél volna, valami mást fel kellett volna áldoznod érte. Ez már csak ilyen.
*Ránt vállat nemes egyszerűséggel, mert ő már beletörődött ebbe, hogy soha nincs jó döntés, csak olyan, amivel kevesebbet veszít az ember. Ezért sem létezik tisztán jó és rossz, mert mindig, minden helyzetben, minden döntésben megtalálható mindkettő, kérdés, hogy milyen arányban.*
- Remélem, hogy neked is ez lesz a kedvenc helyed a kikötőben. *Mosolyog, de mikor a ráébredésre terelődik a szó, Nori kissé leblokkol. Hosszasan gondolkozik, de egy épkézláb történet sem jut ezúttal eszébe. Ártatlanul pillant ismét Mai felé.*
- Őszintén, fogalmam sincs. Erre most nem tudok neked válaszolni, nem jut eszembe semmi. Én itt nem ébredtem rá dolgokra, inkább megnyugodnom sikerült mindig. A legdurvább, amit meg kellett tudnom magamról, az továbbra is az volt, hogy élvezem, ha gyilkolhatok, ha mások szenvednek miattam, de az nem itt történt.
*Nem hazudik már egy kicsit sem. Azon rég túl vannak, hogy puszta tények miatt hagyják el egymást. Ha Mai idáig jött érte, akkor biztosan nem fog egy ilyen miatt hátat fordítani neki. Közben fázósan teszi karba a kezeit, mert a szél is kezd elviselhetetlenül fújni.*
- Itt nem szolgálhatok neked családi kúriával, de még nagyon fogadói szobával sem. Van egy taverna nem messze, de ha nem haragszol, nem kockáztatnám meg sötétben. Nem biztos, hogy tudnék egyszerre mindkettőnkre vigyázni. *Kétségtelenül megosztaná a figyelmét az, ha még Maira is kéne koncentrálnia, ami akár mindkettőjük életébe kerülhet.*
- Menjünk be a világítótoronyba. Nem lesz kényelmes, és nem fognak örülni az őrök sem nekünk, de ott átvészelhetjük az éjszakát. Biztosan fáradt vagy ilyen hosszú út után… *Áll elő nem a legjobb, de legalább valamilyen ötlettel.*
*Csak egy apró bólintással erősíti meg, hogy igen, bizony szédült attól a sérüléstől. Valószínűleg Mai már egyből tudja, hogy azért, mert jobb esetben csak sok vért veszített, rosszabb esetben pedig a tüdeje is sérült, bár, mióta rendesen összeforrt a seb, semmilyen tünetet nem észlelt magán. Úgy néz ki, tényleg olcsón megúszta.*
- Ne rejtsd el! Tényleg bármikor hasznos lehet. *Helyesel, majd Mai következő mondatára kissé gonoszkásan mosolyodik el.*
- Mondtam neked, hogy de, te voltál. Benned talán nincs két Mai, de mégis, mindenkinek van egy ilyen oldala. Aki ezt tagadja, az még nem látta soha a valóságot, az életet az álarca mögött. Azzal, hogy a kúria helyett ezt választottad, áldozatokkal járt. Bárhogy döntöttél volna, valami mást fel kellett volna áldoznod érte. Ez már csak ilyen.
*Ránt vállat nemes egyszerűséggel, mert ő már beletörődött ebbe, hogy soha nincs jó döntés, csak olyan, amivel kevesebbet veszít az ember. Ezért sem létezik tisztán jó és rossz, mert mindig, minden helyzetben, minden döntésben megtalálható mindkettő, kérdés, hogy milyen arányban.*
- Remélem, hogy neked is ez lesz a kedvenc helyed a kikötőben. *Mosolyog, de mikor a ráébredésre terelődik a szó, Nori kissé leblokkol. Hosszasan gondolkozik, de egy épkézláb történet sem jut ezúttal eszébe. Ártatlanul pillant ismét Mai felé.*
- Őszintén, fogalmam sincs. Erre most nem tudok neked válaszolni, nem jut eszembe semmi. Én itt nem ébredtem rá dolgokra, inkább megnyugodnom sikerült mindig. A legdurvább, amit meg kellett tudnom magamról, az továbbra is az volt, hogy élvezem, ha gyilkolhatok, ha mások szenvednek miattam, de az nem itt történt.
*Nem hazudik már egy kicsit sem. Azon rég túl vannak, hogy puszta tények miatt hagyják el egymást. Ha Mai idáig jött érte, akkor biztosan nem fog egy ilyen miatt hátat fordítani neki. Közben fázósan teszi karba a kezeit, mert a szél is kezd elviselhetetlenül fújni.*
- Itt nem szolgálhatok neked családi kúriával, de még nagyon fogadói szobával sem. Van egy taverna nem messze, de ha nem haragszol, nem kockáztatnám meg sötétben. Nem biztos, hogy tudnék egyszerre mindkettőnkre vigyázni. *Kétségtelenül megosztaná a figyelmét az, ha még Maira is kéne koncentrálnia, ami akár mindkettőjük életébe kerülhet.*
- Menjünk be a világítótoronyba. Nem lesz kényelmes, és nem fognak örülni az őrök sem nekünk, de ott átvészelhetjük az éjszakát. Biztosan fáradt vagy ilyen hosszú út után… *Áll elő nem a legjobb, de legalább valamilyen ötlettel.*
233. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-11 11:09:31
Üzenet elküldve: 2024-02-11 11:09:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Nézhet Nori értetlenül egészen nyugodtan, legalább most már tényleg teljesen biztos lehet abban, hogy a vele szemben álló az égadta világon semmit nem tud a fegyverek helyes használatáról. De még a harcosok képe is csak regényekből van meg neki, azok is inkább a hősszerelmes fajtából. Igen, lehet tökéletesen elszigetelt buborékban leélni egy egész életet is akár. Ezért is olyan új minden most. Két nagyobb pislogás közepette hallgatja amit a másik mond és igyekszik beleépíteni az elméjébe a másnak annyira egyértelmű, neki mégis teljes újdonságot. Mindeközben az ujjak között táncoló pengén rökönyödik meg, nála ez biztosan amputációval végződne.*
- Ó szédültél? Ez esetben örülök, hogy itt vagy és nem haltál bele.
*Ehhez már sokkal többet ért. Minden ami lélek és test sérülése. Azokat egészen szép számban olvasta, ellenben a harci viselet helyes megválasztásával. A kezeletlen sebek bármikor okozhatnak kínzó halált, akkor is, ha először úgy hiszi az ember lánya, hogy megmenekült, de nem. Csak a gyors haláltól sétál a lassúba.*
- De jó, már értem, akkor ezt itt, azt hiszem nem rejtem vissza a táskámba.
*Kissé esetlen, ahogy néz lefelé magára, hogy hogyan is akassza az övébe, vagy hová is csúsztassa, ahonnan elő tudja kapni. Ezzel együtt nevet fel, szinte megállíthatatlanul. *
- Nori, már azt sem értem hogyan tudtam felaprítani egy fát, ez annyira nem én vagyok... De muszáj lesz megtanulnom, mert itt már nem véd a családi kúria.
*Halkul el a nevetés, majd rázza meg a fejét. Néha eszébe jut, hogy milyen életet is választott magának a biztonságos, de hányingerrel fertőzött helyett. Ez is egy olyan, amit helyre kell majd tenni a fejében, mert még nem tudott rajta agyalni. Mindig csak megy előre és szembesül az újdonságokkal, vagy épp kétségbe esik és nem tud racionálisan gondolkodni.*
- Biztos, hogy itt magamba tudnék szállni egy kicsit. Annyira... tökéletes itt. Kíváncsi lennék, te hogyan látsz ilyenkor. Mi volt a legdurvább ráébredésed?
*Mert neki a meditáció ebben segített. Nem dolgokat látott, amit meg kell fejteni, hanem megértésre talált. Összeszerelt.*
*Nézhet Nori értetlenül egészen nyugodtan, legalább most már tényleg teljesen biztos lehet abban, hogy a vele szemben álló az égadta világon semmit nem tud a fegyverek helyes használatáról. De még a harcosok képe is csak regényekből van meg neki, azok is inkább a hősszerelmes fajtából. Igen, lehet tökéletesen elszigetelt buborékban leélni egy egész életet is akár. Ezért is olyan új minden most. Két nagyobb pislogás közepette hallgatja amit a másik mond és igyekszik beleépíteni az elméjébe a másnak annyira egyértelmű, neki mégis teljes újdonságot. Mindeközben az ujjak között táncoló pengén rökönyödik meg, nála ez biztosan amputációval végződne.*
- Ó szédültél? Ez esetben örülök, hogy itt vagy és nem haltál bele.
*Ehhez már sokkal többet ért. Minden ami lélek és test sérülése. Azokat egészen szép számban olvasta, ellenben a harci viselet helyes megválasztásával. A kezeletlen sebek bármikor okozhatnak kínzó halált, akkor is, ha először úgy hiszi az ember lánya, hogy megmenekült, de nem. Csak a gyors haláltól sétál a lassúba.*
- De jó, már értem, akkor ezt itt, azt hiszem nem rejtem vissza a táskámba.
*Kissé esetlen, ahogy néz lefelé magára, hogy hogyan is akassza az övébe, vagy hová is csúsztassa, ahonnan elő tudja kapni. Ezzel együtt nevet fel, szinte megállíthatatlanul. *
- Nori, már azt sem értem hogyan tudtam felaprítani egy fát, ez annyira nem én vagyok... De muszáj lesz megtanulnom, mert itt már nem véd a családi kúria.
*Halkul el a nevetés, majd rázza meg a fejét. Néha eszébe jut, hogy milyen életet is választott magának a biztonságos, de hányingerrel fertőzött helyett. Ez is egy olyan, amit helyre kell majd tenni a fejében, mert még nem tudott rajta agyalni. Mindig csak megy előre és szembesül az újdonságokkal, vagy épp kétségbe esik és nem tud racionálisan gondolkodni.*
- Biztos, hogy itt magamba tudnék szállni egy kicsit. Annyira... tökéletes itt. Kíváncsi lennék, te hogyan látsz ilyenkor. Mi volt a legdurvább ráébredésed?
*Mert neki a meditáció ebben segített. Nem dolgokat látott, amit meg kell fejteni, hanem megértésre talált. Összeszerelt.*
232. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-11 09:47:06
Üzenet elküldve: 2024-02-11 09:47:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszik a feketeség arcán az értetlenség, mikor társa azt ecseteli, hogy miért van mégis jobb helyen az a tőr a táskában, mint az övén, vagy olyan helyen, ahol látszik, vagy ha nem is látszik, legalább egy könnyű mozdulattal elő tudja rántani, ha szükség lenne rá.*
- Tudod, egy fegyverrel össze-vissza hadonászó ellenfél még mindig veszélyesebb, mint egy fegyvertelen lány. Általában.
*Az általában szót csak azért teszi hozzá, mert léteznek olyan képzett pusztaezes harcosok, akik még egy csapat felfegyverzett katonát is legyűrnének egymaguk.
Mai ezzel a kis történettel újabb emléket idéz fel Nori múltjából. A lány a saját derekán ékeskedő díszes tőrért nyúl, lassan előhúzza a pengét remélve, hogy a tudós lány most már nem kap frászt pusztán attól, hogy nem a tokjában pihen a fegyver, és ujjai közt kezdi ügyes mozdulatokkal pörgetni. Az éles penge így hol felfelé, hol lefelé áll épp.*
- Ettől függetlenül senkit nem szabad lebecsülni, még a legképzetlenebbnek tűnő harcost, és a legártalmatlanabbnak látszó élőlényt sem.
*Szabad kezével látványosan simít végig a derekán, pont ott, ahol azon a sokat említett szegénynegyedi éjszakán a veszélytelennek tűnő, rohadt kis tündér úgy a bordái közé mélyesztette ezt a díszes tőrt, hogy azt hitte ő fog belehalni.*
- Az a nyomorult kis kurva, szárnyas kis bestia… szerintem azelőtt még a konyhában sem fogott kést, de úgy eltalálta az oldalamat meg szanaszét szabdalta a kezeimet, mire le tudtam fogni, hogy utána napokig azt vártam, mikor esek össze és döglök bele a sérülésbe. Egyenesen nem bírtam járni a szédüléstől.
*Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az a seb nem is volt szakszerűen ellátva, sőt, igazából egyáltalán nem lett ellátva, nem csoda, hogy megszenvedett Nori a felépüléssel, és eléggé csúnya sebhelyet is hagyott maga után. Mindenesetre ezzel csak azt akarja mondani Mainak, hogy bármennyire is képzetlen a tőrrel, bármikor megmentheti az életét, mert az életösztön, az élni akarás csodákra képes.*
- A meditáció a világ legjobb dolga. *Válaszolja végül, miután a pengét visszacsúsztatta a tokjába.* Akkor szoktam leginkább hallani a hangokat, amikről meséltem neked. Onnan, a tengeren túlról. Sokszor még egy arcot vagy egy hatalmas szempárt is látok kirajzolódni a víz felett.
*Mutat a távolba, ahol bizonyos éjszakákon különös dolgokat látott már derengeni, de a magyarázatot sosem találta, sőt, nem is kereste rájuk. Ahogy minden természetfeletti látomást, ezeket is Sa'Tereth jelzéseiként könyvelte el magában.*
- Próbáld ki! A világítótoronynál nincs jobb hely, ha el akarsz merülni a gondolataidban. *Mosolyog halványan a másikra.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszik a feketeség arcán az értetlenség, mikor társa azt ecseteli, hogy miért van mégis jobb helyen az a tőr a táskában, mint az övén, vagy olyan helyen, ahol látszik, vagy ha nem is látszik, legalább egy könnyű mozdulattal elő tudja rántani, ha szükség lenne rá.*
- Tudod, egy fegyverrel össze-vissza hadonászó ellenfél még mindig veszélyesebb, mint egy fegyvertelen lány. Általában.
*Az általában szót csak azért teszi hozzá, mert léteznek olyan képzett pusztaezes harcosok, akik még egy csapat felfegyverzett katonát is legyűrnének egymaguk.
Mai ezzel a kis történettel újabb emléket idéz fel Nori múltjából. A lány a saját derekán ékeskedő díszes tőrért nyúl, lassan előhúzza a pengét remélve, hogy a tudós lány most már nem kap frászt pusztán attól, hogy nem a tokjában pihen a fegyver, és ujjai közt kezdi ügyes mozdulatokkal pörgetni. Az éles penge így hol felfelé, hol lefelé áll épp.*
- Ettől függetlenül senkit nem szabad lebecsülni, még a legképzetlenebbnek tűnő harcost, és a legártalmatlanabbnak látszó élőlényt sem.
*Szabad kezével látványosan simít végig a derekán, pont ott, ahol azon a sokat említett szegénynegyedi éjszakán a veszélytelennek tűnő, rohadt kis tündér úgy a bordái közé mélyesztette ezt a díszes tőrt, hogy azt hitte ő fog belehalni.*
- Az a nyomorult kis kurva, szárnyas kis bestia… szerintem azelőtt még a konyhában sem fogott kést, de úgy eltalálta az oldalamat meg szanaszét szabdalta a kezeimet, mire le tudtam fogni, hogy utána napokig azt vártam, mikor esek össze és döglök bele a sérülésbe. Egyenesen nem bírtam járni a szédüléstől.
*Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az a seb nem is volt szakszerűen ellátva, sőt, igazából egyáltalán nem lett ellátva, nem csoda, hogy megszenvedett Nori a felépüléssel, és eléggé csúnya sebhelyet is hagyott maga után. Mindenesetre ezzel csak azt akarja mondani Mainak, hogy bármennyire is képzetlen a tőrrel, bármikor megmentheti az életét, mert az életösztön, az élni akarás csodákra képes.*
- A meditáció a világ legjobb dolga. *Válaszolja végül, miután a pengét visszacsúsztatta a tokjába.* Akkor szoktam leginkább hallani a hangokat, amikről meséltem neked. Onnan, a tengeren túlról. Sokszor még egy arcot vagy egy hatalmas szempárt is látok kirajzolódni a víz felett.
*Mutat a távolba, ahol bizonyos éjszakákon különös dolgokat látott már derengeni, de a magyarázatot sosem találta, sőt, nem is kereste rájuk. Ahogy minden természetfeletti látomást, ezeket is Sa'Tereth jelzéseiként könyvelte el magában.*
- Próbáld ki! A világítótoronynál nincs jobb hely, ha el akarsz merülni a gondolataidban. *Mosolyog halványan a másikra.*
231. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-10 19:12:03
Üzenet elküldve: 2024-02-10 19:12:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Valahogy úgy van vele, hogy nem mutogatja azt, amihez nem ért, mert akkor még valaki kedvet kap hozzá, hogy megnézze a nemlétező tudását. Persze viselhetné magabiztosan a tőrét, de annyira még nem tudja elhazudni magát.*
- Ha valaki meglátja rajtam, gondolod nem esik le egyből, hogy azt sem tudom hogyan kell megfogni?
*Vigyorodik el, fogalma sincs mennyire jó emberismerők a harcosok, talán ez is kell ahhoz, hogy tudják mi a következő lépés. Arra viszont jó lehet, hogy valami részeges ipse ne kössön belé a kikötőben.*
- De szerencsére itt vagy nekem, hogy ezt majd megtanítsd.
*Miközben a vértről esik szó végighúzza a kezét a lány derekán, hogy érezze a bőr érintését. Büszke rá, hogy ezt meg tudta neki oldani és az még jobban esik neki, hogy vigyázott arra, amit ő csinált, még ha ez Nori érdeke is. Nem mellesleg nagyon jó végre érezni őt a közelében, ezért megragadja a lehetőséget, hogy hozzáérjen.*
- Szállást? Nocsak, remélem szép kis elf volt.
*Bár, ha csak úgy faképnél hagyta a feketeséget, meg sem érdemelte volna. Hogyan is lehet elsétálni egy ilyen teremtéstől, aki még őt is úgy vonzza mint a mágnest. Persze az okát még mindig nem tudja, hogy miért, de ő ezt nem tudja megtenni. Legalábbis hosszú időre otthagyni biztosan nem tudná.*
- Szóval lefoglaltad magad, hát én is.
* Vigyorodik el az ugratásra. Talán az elején volt is ebben valami, de azért tétlen ő sem volt, esetleg csak nem olyan fókuszált, mint szokott.
Él az emlékeiben még a tehetetlen düh, ahogyan "hazaért" és nem tudta hová tenni azt sem, amikor lélegzett. Alapjaiban forgatta fel a világát barátja amúgy is, de aznap este még többet tett hozzá.*
- Azért annyira nem volt könnyű. Próbáltam kutatni, de nem fogott az agyam, csak ez járt a fejemben. Egyedül voltam, volt rá időm. *Pár pillanatig keserűen hatnak a szavai, de ez nem a lánynak szól, hanem mert egyáltalán nem az volt tervben, hogy a Pegazusban fogja tengetni a napjait teljes magányában.* - Aztán olvastam a meditáció erejéről és megpróbáltam. Mintha valami egybeillesztette volna a szétesett gondolataim. És utána reggel úgy keltem fel, mintha mindent megértettem volna. És elindultam ide.
*Csak egy röpke magyarázat arra vonatkozóan, hogy a másik hiányán túl mi is késztette arra, hogy ide jöjjön hozzá.*
*Valahogy úgy van vele, hogy nem mutogatja azt, amihez nem ért, mert akkor még valaki kedvet kap hozzá, hogy megnézze a nemlétező tudását. Persze viselhetné magabiztosan a tőrét, de annyira még nem tudja elhazudni magát.*
- Ha valaki meglátja rajtam, gondolod nem esik le egyből, hogy azt sem tudom hogyan kell megfogni?
*Vigyorodik el, fogalma sincs mennyire jó emberismerők a harcosok, talán ez is kell ahhoz, hogy tudják mi a következő lépés. Arra viszont jó lehet, hogy valami részeges ipse ne kössön belé a kikötőben.*
- De szerencsére itt vagy nekem, hogy ezt majd megtanítsd.
*Miközben a vértről esik szó végighúzza a kezét a lány derekán, hogy érezze a bőr érintését. Büszke rá, hogy ezt meg tudta neki oldani és az még jobban esik neki, hogy vigyázott arra, amit ő csinált, még ha ez Nori érdeke is. Nem mellesleg nagyon jó végre érezni őt a közelében, ezért megragadja a lehetőséget, hogy hozzáérjen.*
- Szállást? Nocsak, remélem szép kis elf volt.
*Bár, ha csak úgy faképnél hagyta a feketeséget, meg sem érdemelte volna. Hogyan is lehet elsétálni egy ilyen teremtéstől, aki még őt is úgy vonzza mint a mágnest. Persze az okát még mindig nem tudja, hogy miért, de ő ezt nem tudja megtenni. Legalábbis hosszú időre otthagyni biztosan nem tudná.*
- Szóval lefoglaltad magad, hát én is.
* Vigyorodik el az ugratásra. Talán az elején volt is ebben valami, de azért tétlen ő sem volt, esetleg csak nem olyan fókuszált, mint szokott.
Él az emlékeiben még a tehetetlen düh, ahogyan "hazaért" és nem tudta hová tenni azt sem, amikor lélegzett. Alapjaiban forgatta fel a világát barátja amúgy is, de aznap este még többet tett hozzá.*
- Azért annyira nem volt könnyű. Próbáltam kutatni, de nem fogott az agyam, csak ez járt a fejemben. Egyedül voltam, volt rá időm. *Pár pillanatig keserűen hatnak a szavai, de ez nem a lánynak szól, hanem mert egyáltalán nem az volt tervben, hogy a Pegazusban fogja tengetni a napjait teljes magányában.* - Aztán olvastam a meditáció erejéről és megpróbáltam. Mintha valami egybeillesztette volna a szétesett gondolataim. És utána reggel úgy keltem fel, mintha mindent megértettem volna. És elindultam ide.
*Csak egy röpke magyarázat arra vonatkozóan, hogy a másik hiányán túl mi is késztette arra, hogy ide jöjjön hozzá.*
230. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-10 18:27:11
Üzenet elküldve: 2024-02-10 18:27:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Mai szájából az, hogy bármi is történik, nem hagyja magára, annyira jól esik neki, mintha csak valami fecskendővel, közvetlenül pumpálnának szeretetet a kicsi szívébe. Nagyon örül neki, de azért kicsit még mindig fél is tőle. Azzal nyugtatja magát, hogy Sa'Tereth tanai önmagában nem tiltják, hogy szeressen valakit, csak az érzelgősséget. Ha logikus magyarázatot tud adni arra, hogy miért van szüksége a félvérre, akkor istenének nem lesz ellenvetése. Legalábbis addig biztosan nem lesz, míg azon munkálkodik, hogy megismertesse vele a benne rejlő sötétséget, és egy nap talán őt is az Arctalan szolgálatába állítsa.*
- Köszönöm! *Ennyit suttog csak, miközben akaratlanul is a lány nyakába fújja fagyos leheletét. Az ölelés most nem tart sokáig, Mai eltávolodik tőle, és a táskájában kezd kutatni, miután a fegyver szükségessége kerül szóba. A sajátjához hasonló, ám más motívumokkal díszített tőrt halászik elő. Úgy látszik, annyira azért mégsem volt vakmerő, hogy fegyver nélkül jöjjön ide.*
- Meg mertem volna esküdni, hogy nem lesz nálad semmilyen penge, de kellemesen csalódtam. Ma sötétben már nem, de holnap reggel meg is mutatom, hogyan használd. Addig is annyi, hogy a táskádban sokat nem ér. Nem tudod gyorsan előhúzni, ha szükséged van rá, és elrettentő ereje sincs, ha azt sem tudják, hogy nálad van.
*Azt is szívesen hozzátenné azok után, ahogy látta Mait hadonászni az ő kardjával a temetőben, hogy örül, hogy a saját méretéhez választott fegyvert, de az rossz poén volna, hisz a hátán lógó hosszú kard Norinak is túl nagy, csak ő a rengeteg edzésnek köszönhetően már megtanulta használni.
A vért említésére halványan mosolyodik el.*
- Természetesen. Nem tudhattam, hogy valaha megcsinálod-e nekem újra, ha megint elrontom. Egyébként semmi említésre méltó, mármint kikötői mércével. Keresztül estem az éjszakában egy pökhendi elfen, aki szállást ajánlott nekem, aztán hirtelen ott hagyott a francba. Aztán találkoztam egy furcsa gnómmal, aki szerintem már abszurd módon fanatikus az istenünk iránt. Ezen kívül a Vérkertben fejlesztettem a mágikus képességeimet.
*Foglalja össze az elmúlt hatok lényegét az ő szempontjából, miközben a nap már lassan teljesen eltűnik a horizonton.*
- Na, és te mit csináltál? Sírtál a párnádba, míg rá nem jöttél, hogy igazam volt? *Most már csak ugratja szegény lányt. Egy széles mosollyal jelzi is, hogy ezúttal nem gondolja komolyan a szavait.*
*Mai szájából az, hogy bármi is történik, nem hagyja magára, annyira jól esik neki, mintha csak valami fecskendővel, közvetlenül pumpálnának szeretetet a kicsi szívébe. Nagyon örül neki, de azért kicsit még mindig fél is tőle. Azzal nyugtatja magát, hogy Sa'Tereth tanai önmagában nem tiltják, hogy szeressen valakit, csak az érzelgősséget. Ha logikus magyarázatot tud adni arra, hogy miért van szüksége a félvérre, akkor istenének nem lesz ellenvetése. Legalábbis addig biztosan nem lesz, míg azon munkálkodik, hogy megismertesse vele a benne rejlő sötétséget, és egy nap talán őt is az Arctalan szolgálatába állítsa.*
- Köszönöm! *Ennyit suttog csak, miközben akaratlanul is a lány nyakába fújja fagyos leheletét. Az ölelés most nem tart sokáig, Mai eltávolodik tőle, és a táskájában kezd kutatni, miután a fegyver szükségessége kerül szóba. A sajátjához hasonló, ám más motívumokkal díszített tőrt halászik elő. Úgy látszik, annyira azért mégsem volt vakmerő, hogy fegyver nélkül jöjjön ide.*
- Meg mertem volna esküdni, hogy nem lesz nálad semmilyen penge, de kellemesen csalódtam. Ma sötétben már nem, de holnap reggel meg is mutatom, hogyan használd. Addig is annyi, hogy a táskádban sokat nem ér. Nem tudod gyorsan előhúzni, ha szükséged van rá, és elrettentő ereje sincs, ha azt sem tudják, hogy nálad van.
*Azt is szívesen hozzátenné azok után, ahogy látta Mait hadonászni az ő kardjával a temetőben, hogy örül, hogy a saját méretéhez választott fegyvert, de az rossz poén volna, hisz a hátán lógó hosszú kard Norinak is túl nagy, csak ő a rengeteg edzésnek köszönhetően már megtanulta használni.
A vért említésére halványan mosolyodik el.*
- Természetesen. Nem tudhattam, hogy valaha megcsinálod-e nekem újra, ha megint elrontom. Egyébként semmi említésre méltó, mármint kikötői mércével. Keresztül estem az éjszakában egy pökhendi elfen, aki szállást ajánlott nekem, aztán hirtelen ott hagyott a francba. Aztán találkoztam egy furcsa gnómmal, aki szerintem már abszurd módon fanatikus az istenünk iránt. Ezen kívül a Vérkertben fejlesztettem a mágikus képességeimet.
*Foglalja össze az elmúlt hatok lényegét az ő szempontjából, miközben a nap már lassan teljesen eltűnik a horizonton.*
- Na, és te mit csináltál? Sírtál a párnádba, míg rá nem jöttél, hogy igazam volt? *Most már csak ugratja szegény lányt. Egy széles mosollyal jelzi is, hogy ezúttal nem gondolja komolyan a szavait.*
229. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-10 11:39:01
Üzenet elküldve: 2024-02-10 11:39:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
- Azt mindjárt gondoltam. *El kell fogadnia a másik sötét oldalát is, hiszen ezt választotta. Attól, mert a szelíd változata ült le a főtéri padra mellé, még nem jelenti azt, hogy mindig őt kell várnia. Valahogy egészen nagyszerű ez az összetett lélek, megtanulni kezelni, és nem összetörni a súlya alatt nagyon sokat taníthat neki. Beletörődően nevet fel, nem tud haragudni, tényleg nem. De nem szeretné, ha mindennapos lenne, hogy ki akarja hozni belőle a saját démonját. Van egy gyanúja viszont, hogy mivel sokkal tovább is fajulhatott volna az az este, lesz még Norinak kedve előcsalogatni. Tippeket viszont nem fog adni, elég, ha csendesen felkészül rá, hogy még ijedhet meg saját magától.*
- Azért ne ez legyen a hobbid ha lehet, jó?
*Nevet már, s viszonozza az ölelést, amit annyira várt. Jó elveszni ebben a pillanatban, jó elengedni a félelmet, és engedni, hogy visszaköltözzön a szívébe a másik. *
- Megmondtam, hogy nem hagylak magadra, én ezt éreztem, még akkor is, amikor nem kellett volna.
*Kibontakozik az ölelésből, majd belenyúl oldalán pihenő táskájába és előhúzza azt a kis díszes tőrt, amit még a városban szerzett be. Nem az igazi, de sokkal jobb annál, mintha nem lenne nála semmi. Persze nem segít, hogy nem tudja használni, de ha véletlenül jókor tud vele döfni egyet, nos... megteszi.*
- Nézd, van ilyenem. Tudom, hogy nem egy nagy dolog. Eddig nem volt, mert jobban féltem attól, hogy megvágom magam magam, minthogy valaki megtámad. De ha segítenél valamikor, szívesen tanulnék néhány fogást. Nem az én világom a harc, de ezek a sikátorok elég durvának tűntek. Talán jobb lesz tudni ezt-azt.
*Ha annyira szeretné a feketeség "életre" tanítani, akkor itt a lehetőség. Talán kevésbé lesz fájdalmas, mint az az este, mégis a hasznára válna. Kérdően néz rá, hogy benne van-e.*
- A vérted igazán jól áll. Nem gubancoltad össze. Mi történt veled az elmúlt napokban?
*Tényleg érdekli. Szeretne kiszakadni kicsit a hétköznapokból és ezt jó társaságban a legkönnyebb.*
- Azt mindjárt gondoltam. *El kell fogadnia a másik sötét oldalát is, hiszen ezt választotta. Attól, mert a szelíd változata ült le a főtéri padra mellé, még nem jelenti azt, hogy mindig őt kell várnia. Valahogy egészen nagyszerű ez az összetett lélek, megtanulni kezelni, és nem összetörni a súlya alatt nagyon sokat taníthat neki. Beletörődően nevet fel, nem tud haragudni, tényleg nem. De nem szeretné, ha mindennapos lenne, hogy ki akarja hozni belőle a saját démonját. Van egy gyanúja viszont, hogy mivel sokkal tovább is fajulhatott volna az az este, lesz még Norinak kedve előcsalogatni. Tippeket viszont nem fog adni, elég, ha csendesen felkészül rá, hogy még ijedhet meg saját magától.*
- Azért ne ez legyen a hobbid ha lehet, jó?
*Nevet már, s viszonozza az ölelést, amit annyira várt. Jó elveszni ebben a pillanatban, jó elengedni a félelmet, és engedni, hogy visszaköltözzön a szívébe a másik. *
- Megmondtam, hogy nem hagylak magadra, én ezt éreztem, még akkor is, amikor nem kellett volna.
*Kibontakozik az ölelésből, majd belenyúl oldalán pihenő táskájába és előhúzza azt a kis díszes tőrt, amit még a városban szerzett be. Nem az igazi, de sokkal jobb annál, mintha nem lenne nála semmi. Persze nem segít, hogy nem tudja használni, de ha véletlenül jókor tud vele döfni egyet, nos... megteszi.*
- Nézd, van ilyenem. Tudom, hogy nem egy nagy dolog. Eddig nem volt, mert jobban féltem attól, hogy megvágom magam magam, minthogy valaki megtámad. De ha segítenél valamikor, szívesen tanulnék néhány fogást. Nem az én világom a harc, de ezek a sikátorok elég durvának tűntek. Talán jobb lesz tudni ezt-azt.
*Ha annyira szeretné a feketeség "életre" tanítani, akkor itt a lehetőség. Talán kevésbé lesz fájdalmas, mint az az este, mégis a hasznára válna. Kérdően néz rá, hogy benne van-e.*
- A vérted igazán jól áll. Nem gubancoltad össze. Mi történt veled az elmúlt napokban?
*Tényleg érdekli. Szeretne kiszakadni kicsit a hétköznapokból és ezt jó társaságban a legkönnyebb.*
228. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-10 11:07:08
Üzenet elküldve: 2024-02-10 11:07:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Elégedetten veszi tudomásul, hogy Mai végül csak megértette, amit megpróbált neki nyakatekert módon bemutatni a temetőben töltött estén.*
- Na végre! Tudtam, hogy csak át kell gondolnod mindent, és meg fogod érteni. Pontosan erről beszéltem, hogy ne félj semmitől és csak magadra hallgass.
*Arra pedig, hogy kissé durva volt, hát istenem, ez van. Vele is így bántak, és ő is ezekből tanult a legtöbbet, így mára már pontosan tudja, hogy szép szavakkal nem lehet senkit sem meggyőzni, sem nevelni, sem a szemét felnyitni. Ha van is más út, ez a leghatékonyabb.*
- Bocsi. *Mosolyog rá gúnyos játékossággal.* Így lehettem csak biztos benne, hogy elérnek hozzád a szavaim, még ha inkább utóbb is, mint előbb. Amúgy meg a jövőre nézve sem ígérhetem meg, hogy nem leszek többet durva, de az ilyen esetekre nem árt, ha mindig lesz nálad kötél.
*Most már vigyorog, miközben azért visszatáncol a szirtről kicsit beljebb. A kötelet szó szerint is értette, de jelképesen is. Ha Mai nem akarja, hogy durván bánjon vele, még mindig neki kell elérnie azt, hogy Nori ne is akarjon úgy viselkedni. Továbbra sem bőgve, hanem határozottan.*
- De tényleg örülök, hogy végül megértetted a lényeget. *Teszi még hozzá, majd most már elérkezett a pillanat arra, hogy odalépjen kis barátnőjéhez egy nagy békülős ölelésre. Nori kezdeményezi, jó szorosan magához húzza a kis testet.*
- A világítótorony tényleg sokat adott nekem, de te is ám. Végre ismét nem vagyok egyedül.
*Nem csak az elmúlt időszakra gondol, míg rosszban voltak, és azt gondolták talán mind a ketten, hogy soha többé nem fognak találkozni, hanem az azelőtti időszakra is, mielőtt megismerte volna Mait azon a különleges padon Arthenior főterén. Végül kíváncsian pillant fel a lányra az ölelés közben.*
- Azt ugye tudod, hogy komolyan mondtam, hogy a kikötő veszélyes? Tudsz már harcolni? Továbbra sem látok nálad fegyvert, ami már nem csupán vakmerőség, hanem őrültség.
*Senki nem jár fegyver nélkül a kikötőben, mert bármelyik sarkon veszély leselkedhet bárkire. Még jó, hogy Mai tényleg Norit találta meg először, és nem valaki más találta meg őt, mert akkor lehet, hogy Most Mai ücsörögne valahol megkötözve egy romos épületben, ronda pofázmányú, dagadt férfiak vagy akár orkok társaságában, Nori pedig legfeljebb a hős megmentőt játszhatná, ha valami csoda folytán rátalált volna.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.02.10 11:08:19
*Elégedetten veszi tudomásul, hogy Mai végül csak megértette, amit megpróbált neki nyakatekert módon bemutatni a temetőben töltött estén.*
- Na végre! Tudtam, hogy csak át kell gondolnod mindent, és meg fogod érteni. Pontosan erről beszéltem, hogy ne félj semmitől és csak magadra hallgass.
*Arra pedig, hogy kissé durva volt, hát istenem, ez van. Vele is így bántak, és ő is ezekből tanult a legtöbbet, így mára már pontosan tudja, hogy szép szavakkal nem lehet senkit sem meggyőzni, sem nevelni, sem a szemét felnyitni. Ha van is más út, ez a leghatékonyabb.*
- Bocsi. *Mosolyog rá gúnyos játékossággal.* Így lehettem csak biztos benne, hogy elérnek hozzád a szavaim, még ha inkább utóbb is, mint előbb. Amúgy meg a jövőre nézve sem ígérhetem meg, hogy nem leszek többet durva, de az ilyen esetekre nem árt, ha mindig lesz nálad kötél.
*Most már vigyorog, miközben azért visszatáncol a szirtről kicsit beljebb. A kötelet szó szerint is értette, de jelképesen is. Ha Mai nem akarja, hogy durván bánjon vele, még mindig neki kell elérnie azt, hogy Nori ne is akarjon úgy viselkedni. Továbbra sem bőgve, hanem határozottan.*
- De tényleg örülök, hogy végül megértetted a lényeget. *Teszi még hozzá, majd most már elérkezett a pillanat arra, hogy odalépjen kis barátnőjéhez egy nagy békülős ölelésre. Nori kezdeményezi, jó szorosan magához húzza a kis testet.*
- A világítótorony tényleg sokat adott nekem, de te is ám. Végre ismét nem vagyok egyedül.
*Nem csak az elmúlt időszakra gondol, míg rosszban voltak, és azt gondolták talán mind a ketten, hogy soha többé nem fognak találkozni, hanem az azelőtti időszakra is, mielőtt megismerte volna Mait azon a különleges padon Arthenior főterén. Végül kíváncsian pillant fel a lányra az ölelés közben.*
- Azt ugye tudod, hogy komolyan mondtam, hogy a kikötő veszélyes? Tudsz már harcolni? Továbbra sem látok nálad fegyvert, ami már nem csupán vakmerőség, hanem őrültség.
*Senki nem jár fegyver nélkül a kikötőben, mert bármelyik sarkon veszély leselkedhet bárkire. Még jó, hogy Mai tényleg Norit találta meg először, és nem valaki más találta meg őt, mert akkor lehet, hogy Most Mai ücsörögne valahol megkötözve egy romos épületben, ronda pofázmányú, dagadt férfiak vagy akár orkok társaságában, Nori pedig legfeljebb a hős megmentőt játszhatná, ha valami csoda folytán rátalált volna.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.02.10 11:08:19
227. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-10 10:33:40
Üzenet elküldve: 2024-02-10 10:33:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Keveset gondolt arra, hogy hogyan fogja fogadni őt Nori. Sokkal inkább csak vezérelte valami megmagyarázhatatlan, egyenesen hozzá, mindenféle következmény gondolatát nélkülözve. Nem számított az út veszélye, az sem, hogy mi lesz az első mondat, amit hozzá intéznek, semmi más nem volt lényeg, csak az, hogy újra lássa. Most hogy itt van előtte képes csak gondolkodni, már amennyire az öröme engedi.
Igen. Mai hihetetlen. Túl sok mindenre hajlandó azért, aki fontos neki. Nem bizonyítani akar, csak szeretni. Nem bízhat meg bárkiben és ha megtörténik is lehet, hogy rossz vége lesz, de kell valami mozgatórugó, ami miatt érdemes bármihez is kezdeni. Az, hogy csak lézeng a világban, kutat és tanul nem elég. Nem régóta fedezte fel magában ezt az igényt és lehet, hogy egészségesebben is köthetne kapcsolatokat, de a lány a bőre alá mászott és nem akarja onnan kiengedni. Éppen elég az akiket már elveszített, miért is ne hihetné el, hogy ő megmarad. Akkor is, ha néha gonosz módon mutatja meg neki a való világot. Kellett ez ahhoz, hogy megismerje saját magát.
A lemenő nap fénye úgy öleli körül, mint az a boldogság, ami átjárja éppen. Szép szimbóluma ez az érzelmeinek. Fehér bőre narancssárgán csillog a halványodó sugaraktól. Nézi a feketeséget, ahogy a szirten szívja magába az életet. Mert neki most ez ehhez hasonlít. Nem félti, hogy leesik, az már elmúlt. Tud magára vigyázni és neki pont ez az erő ami motiválja.
Szavait hallgatva nem töpreng sokat, csak megszólal.*
- Nekem nem kellenek ilyen bizonyosságok.
*Fordítja vissza fejét, hogy újra a fényeket nézze.*
- Azért bízok benned, mert magamban bízok, hogy jó döntést hoztam.
*Igazából tényleg ennyire egyszerű a képlet. Elmélyedni magában és rendszerezni a gondolatait erre volt jó. *
-És ha mégsem hoztam jó döntést, majd akkor tanulok abból. Erről szól az élet. Nem fogok elbújni és félni magamtól. Igazad volt, csak kicsit durván mutattad meg.
*Ajkain ismét a mosoly látszik, mintha elégedett lenne. Nem tudja, hogy mi fog következni, de készen áll rá, hogy megismerje azt, ami előtte áll.*
- Szóval neked ez a hely már sok mindent adott. Örülök, hogy ide jöttem pont.
*Szívesen hallgatna még mesét arról, hogy mik történtek a világítótoronynál a feketeséggel, mert a tér szépsége elvarázsolta. Tökéletes terület a nagy dolgokra és emlékekre.*
*Keveset gondolt arra, hogy hogyan fogja fogadni őt Nori. Sokkal inkább csak vezérelte valami megmagyarázhatatlan, egyenesen hozzá, mindenféle következmény gondolatát nélkülözve. Nem számított az út veszélye, az sem, hogy mi lesz az első mondat, amit hozzá intéznek, semmi más nem volt lényeg, csak az, hogy újra lássa. Most hogy itt van előtte képes csak gondolkodni, már amennyire az öröme engedi.
Igen. Mai hihetetlen. Túl sok mindenre hajlandó azért, aki fontos neki. Nem bizonyítani akar, csak szeretni. Nem bízhat meg bárkiben és ha megtörténik is lehet, hogy rossz vége lesz, de kell valami mozgatórugó, ami miatt érdemes bármihez is kezdeni. Az, hogy csak lézeng a világban, kutat és tanul nem elég. Nem régóta fedezte fel magában ezt az igényt és lehet, hogy egészségesebben is köthetne kapcsolatokat, de a lány a bőre alá mászott és nem akarja onnan kiengedni. Éppen elég az akiket már elveszített, miért is ne hihetné el, hogy ő megmarad. Akkor is, ha néha gonosz módon mutatja meg neki a való világot. Kellett ez ahhoz, hogy megismerje saját magát.
A lemenő nap fénye úgy öleli körül, mint az a boldogság, ami átjárja éppen. Szép szimbóluma ez az érzelmeinek. Fehér bőre narancssárgán csillog a halványodó sugaraktól. Nézi a feketeséget, ahogy a szirten szívja magába az életet. Mert neki most ez ehhez hasonlít. Nem félti, hogy leesik, az már elmúlt. Tud magára vigyázni és neki pont ez az erő ami motiválja.
Szavait hallgatva nem töpreng sokat, csak megszólal.*
- Nekem nem kellenek ilyen bizonyosságok.
*Fordítja vissza fejét, hogy újra a fényeket nézze.*
- Azért bízok benned, mert magamban bízok, hogy jó döntést hoztam.
*Igazából tényleg ennyire egyszerű a képlet. Elmélyedni magában és rendszerezni a gondolatait erre volt jó. *
-És ha mégsem hoztam jó döntést, majd akkor tanulok abból. Erről szól az élet. Nem fogok elbújni és félni magamtól. Igazad volt, csak kicsit durván mutattad meg.
*Ajkain ismét a mosoly látszik, mintha elégedett lenne. Nem tudja, hogy mi fog következni, de készen áll rá, hogy megismerje azt, ami előtte áll.*
- Szóval neked ez a hely már sok mindent adott. Örülök, hogy ide jöttem pont.
*Szívesen hallgatna még mesét arról, hogy mik történtek a világítótoronynál a feketeséggel, mert a tér szépsége elvarázsolta. Tökéletes terület a nagy dolgokra és emlékekre.*
226. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-10 09:07:18
Üzenet elküldve: 2024-02-10 09:07:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Annyira váratlanul éri a lány felbukkanása, hogy az agya és a szíve is megáll hirtelen, még az ösztönei sem tudják eldönteni helyette, hogy mit érezzen. Gyanakodva közelíti meg Mait arra várva, hogy a Vérkertben valami furcsa átok áldozata lett csupán, és barátnője csupán egy káprázat, ami szertefoszlik, ahogy megérinti majd. Valljuk be, itt, Sa'Tereth birodalmában nem lenne szokatlan az ilyesmi, az Arctalan szeret az élők vágyaival játszadozni, és Nori vágyai között bizony szerepelt, hogy újra lássa a bolond kis fél-elfet.
A hirtelen rázúduló érzelmek miatt ahelyett, hogy gyorsan magához húzná, és kiölelgetné belőle az utolsó szuszt is, szinte lecseszi szegényt, mintha nem is örülne neki, de Mai ezúttal sokkal jobban kezeli a helyzetet, mint legutóbb. Nem lesz dühös, hanem teljesen nyugodtan, kedves mosollyal a száján, tényszerűen közli ittlétének okát.*
- Hihetetlen vagy, te lány… *Mondja először Mai válaszai után fapofával, majd az ő fényes-feketére festett ajkai is halvány mosolyra húzódnak.
A nap aranysárgán ragyog a vörösre színeződött ég alján, valóban gyönyörű látvány, amit nem érdemes elszalasztani. Ezért is imádja ennyire ezt a helyet. Nori egész közel sétál a szirt széléhez, karjait kitárja két oldalra, hogy érezze a feltámadó szelet, mintha csak így mondana köszönetet istenének, hogy visszaadta neki Mait. A színpadias póz végül egy kiadós nyújtózkodássá változik, aztán pördül egyet, hogy ismét kis barátnője felé forduljon.*
- Tudod, az én bizalmamat ezen a szirten egyszer már próbára tették. A fekete tündér volt, akiről már meséltem neked. Vakon megbíztam benne. Arra kért, hogy álljak ide, a szirt szélére. Megtettem, és majdnem lelökött. Ha elengedett volna, biztosan a mélybe zuhanok. Válaszokat várt tőlem az iránta érzett elkötelezettségemet illetően. Ha rosszul válaszoltam volna, egész biztosan megölt volna.
*Nem látszik rajta, hogy rossz emlékként mesélné el a történetet, sokkal inkább egy újabb állomásként emlékszik vissza a jelenetre, amiből rengeteget tanult magáról is és az életről is.*
- Aznap valamelyest elnyertem a bizalmát, ma pedig te állsz itt előttem, és bár azok után, amit tettem veled, megérdemelném, hogy lelökj a picsába, de azt hiszem, hogy most a te bizalmadat is visszakaptam azzal, hogy itt vagy.
*Véletlen volna, hogy pont itt történik meg a viszontlátás, ahová annyi minden köti fekete lányt? Nori szerint nem, ő különösen kötődik a világítótoronyhoz, és úgy látszik, hogy ezt a sors maga is tudja, és egy újabb történettel bővíti az ide fűződő emlékeit.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Annyira váratlanul éri a lány felbukkanása, hogy az agya és a szíve is megáll hirtelen, még az ösztönei sem tudják eldönteni helyette, hogy mit érezzen. Gyanakodva közelíti meg Mait arra várva, hogy a Vérkertben valami furcsa átok áldozata lett csupán, és barátnője csupán egy káprázat, ami szertefoszlik, ahogy megérinti majd. Valljuk be, itt, Sa'Tereth birodalmában nem lenne szokatlan az ilyesmi, az Arctalan szeret az élők vágyaival játszadozni, és Nori vágyai között bizony szerepelt, hogy újra lássa a bolond kis fél-elfet.
A hirtelen rázúduló érzelmek miatt ahelyett, hogy gyorsan magához húzná, és kiölelgetné belőle az utolsó szuszt is, szinte lecseszi szegényt, mintha nem is örülne neki, de Mai ezúttal sokkal jobban kezeli a helyzetet, mint legutóbb. Nem lesz dühös, hanem teljesen nyugodtan, kedves mosollyal a száján, tényszerűen közli ittlétének okát.*
- Hihetetlen vagy, te lány… *Mondja először Mai válaszai után fapofával, majd az ő fényes-feketére festett ajkai is halvány mosolyra húzódnak.
A nap aranysárgán ragyog a vörösre színeződött ég alján, valóban gyönyörű látvány, amit nem érdemes elszalasztani. Ezért is imádja ennyire ezt a helyet. Nori egész közel sétál a szirt széléhez, karjait kitárja két oldalra, hogy érezze a feltámadó szelet, mintha csak így mondana köszönetet istenének, hogy visszaadta neki Mait. A színpadias póz végül egy kiadós nyújtózkodássá változik, aztán pördül egyet, hogy ismét kis barátnője felé forduljon.*
- Tudod, az én bizalmamat ezen a szirten egyszer már próbára tették. A fekete tündér volt, akiről már meséltem neked. Vakon megbíztam benne. Arra kért, hogy álljak ide, a szirt szélére. Megtettem, és majdnem lelökött. Ha elengedett volna, biztosan a mélybe zuhanok. Válaszokat várt tőlem az iránta érzett elkötelezettségemet illetően. Ha rosszul válaszoltam volna, egész biztosan megölt volna.
*Nem látszik rajta, hogy rossz emlékként mesélné el a történetet, sokkal inkább egy újabb állomásként emlékszik vissza a jelenetre, amiből rengeteget tanult magáról is és az életről is.*
- Aznap valamelyest elnyertem a bizalmát, ma pedig te állsz itt előttem, és bár azok után, amit tettem veled, megérdemelném, hogy lelökj a picsába, de azt hiszem, hogy most a te bizalmadat is visszakaptam azzal, hogy itt vagy.
*Véletlen volna, hogy pont itt történik meg a viszontlátás, ahová annyi minden köti fekete lányt? Nori szerint nem, ő különösen kötődik a világítótoronyhoz, és úgy látszik, hogy ezt a sors maga is tudja, és egy újabb történettel bővíti az ide fűződő emlékeit.*
225. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-09 21:31:36
Üzenet elküldve: 2024-02-09 21:31:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*A várakozás fárasztó szokott lenni, mert igénybe veszi az egész lelket. De Mai most mégis ezt az időt arra használja, hogy kipihenje a hosszú utat, amit idáig megtett, különösebb problémák nélkül.
Nagyon szereti az új helyeket, de azért itt nem vonul el messzire, a torony közelében marad, mert ide húzta az a láthatatlan lánc, ami akkor köttetett, amikor Nori elmondta neki, hogy ez a kedvenc helye. Ha itt nem találja meg, akkor talán soha nem fogja sehol.
Nem bánta meg, hogy aznap éjjel sarkon fordult és otthagyta. Azt sem bánta meg, hogy meglehetősen hisztérikusan viselkedett és nem tudta befogadni azt, amit a lány tett vele. Még mindig rossz érzés, amikor erre gondol, de vitathatatlan, hogy nagyon sokat segített neki abban, hogy átértékeljen dolgokat. Az ő módszereitől ez távol áll, de elismeri azt, amit el kell.
Elmélázik a messzeségbe, szemei gyönyörködnek abban amit lát. Lassan elindul a nap lefelé, nyugovóra térne, mint ahogyan azt neki is kellene, de ehelyett olyan kalandba vágott bele, ami fontosabb bárminél.
Az egyik pillanatban még várakozással telien könyörög belül, miközben élvezi a környezetét, a másikban pedig heves szívdobogása jelzi a hozzá közeledő lány érkeztét. Tudta, hogy így lesz, de nem volt rá felkészülve még akkor sem, ha egyenesen a Pegazusból gyalogolt ide, pont ezért.
Lába földbe gyökerezik, nem indul el Nori felé, csak nézi őt, mert valahol el sem hiszi, hogy valóban megtörténhet. Halad felé a kis feketeség, és hitetlenkedve szólítja meg. Most biztosan azt gondolja, hogy nemnormális, amiért idejött, de nem baj. Ha Mai akar valamit, akkor megteszi, az ára pedig mindegy.*
- Ez a kedvenc helyed.
*Ajkai lassan húzódnak mosolyra, nem szeretné, ha ez megtörténne, de nem tud neki parancsolni. Ha tajtékzani kezd a lány, ő akkor is fogait villantja örömében, mikor végre leesik neki, hogy sikerült. Megtalálták egymást.*
- Nem tudom mit mondjak. Hiányoztál, ezért eljöttem ide.
*Rendeződik vissza arca az alap állapotába, s megvonja vállát, mintha ez olyan természetes lenne, hogy útra kelt és átvágott az elmondottak szerint veszélyes környéken.
Most már közelebb lép, kissé engedi a teste, hogy irányítsa azt és végignéz a feketeségen, mintha meg akarná jegyezni a küllemét a hatok alatt megkopottságból. Nem, nem felejtette el, hogy hogyan néz ki, csak el akarta. Egy ideig.*
- Nézzük meg együtt, olyan szép.
*Mutat a lemenő fényekre, mintha semmi gond nem lenne azzal, hogy ő most itt van. Szeretne beszélni persze, annyi mindent tudna mondani, de nem tudja hogyan is kéne belekezdeni és van-e értelme egyáltalán.*
*A várakozás fárasztó szokott lenni, mert igénybe veszi az egész lelket. De Mai most mégis ezt az időt arra használja, hogy kipihenje a hosszú utat, amit idáig megtett, különösebb problémák nélkül.
Nagyon szereti az új helyeket, de azért itt nem vonul el messzire, a torony közelében marad, mert ide húzta az a láthatatlan lánc, ami akkor köttetett, amikor Nori elmondta neki, hogy ez a kedvenc helye. Ha itt nem találja meg, akkor talán soha nem fogja sehol.
Nem bánta meg, hogy aznap éjjel sarkon fordult és otthagyta. Azt sem bánta meg, hogy meglehetősen hisztérikusan viselkedett és nem tudta befogadni azt, amit a lány tett vele. Még mindig rossz érzés, amikor erre gondol, de vitathatatlan, hogy nagyon sokat segített neki abban, hogy átértékeljen dolgokat. Az ő módszereitől ez távol áll, de elismeri azt, amit el kell.
Elmélázik a messzeségbe, szemei gyönyörködnek abban amit lát. Lassan elindul a nap lefelé, nyugovóra térne, mint ahogyan azt neki is kellene, de ehelyett olyan kalandba vágott bele, ami fontosabb bárminél.
Az egyik pillanatban még várakozással telien könyörög belül, miközben élvezi a környezetét, a másikban pedig heves szívdobogása jelzi a hozzá közeledő lány érkeztét. Tudta, hogy így lesz, de nem volt rá felkészülve még akkor sem, ha egyenesen a Pegazusból gyalogolt ide, pont ezért.
Lába földbe gyökerezik, nem indul el Nori felé, csak nézi őt, mert valahol el sem hiszi, hogy valóban megtörténhet. Halad felé a kis feketeség, és hitetlenkedve szólítja meg. Most biztosan azt gondolja, hogy nemnormális, amiért idejött, de nem baj. Ha Mai akar valamit, akkor megteszi, az ára pedig mindegy.*
- Ez a kedvenc helyed.
*Ajkai lassan húzódnak mosolyra, nem szeretné, ha ez megtörténne, de nem tud neki parancsolni. Ha tajtékzani kezd a lány, ő akkor is fogait villantja örömében, mikor végre leesik neki, hogy sikerült. Megtalálták egymást.*
- Nem tudom mit mondjak. Hiányoztál, ezért eljöttem ide.
*Rendeződik vissza arca az alap állapotába, s megvonja vállát, mintha ez olyan természetes lenne, hogy útra kelt és átvágott az elmondottak szerint veszélyes környéken.
Most már közelebb lép, kissé engedi a teste, hogy irányítsa azt és végignéz a feketeségen, mintha meg akarná jegyezni a küllemét a hatok alatt megkopottságból. Nem, nem felejtette el, hogy hogyan néz ki, csak el akarta. Egy ideig.*
- Nézzük meg együtt, olyan szép.
*Mutat a lemenő fényekre, mintha semmi gond nem lenne azzal, hogy ő most itt van. Szeretne beszélni persze, annyi mindent tudna mondani, de nem tudja hogyan is kéne belekezdeni és van-e értelme egyáltalán.*
224. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-09 21:04:30
Üzenet elküldve: 2024-02-09 21:04:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Több, mint két hat telt már el azóta, hogy Mai gyakorlatilag faképnél hagyta a temetőben. Azóta visszatért a kikötőbe, és esze ágában sincs a város felé venni az iránt a közeljövőben. Nem neki való sem a város, sem pedig az, hogy ne magányosan töltse a napjait. A csatornák, a dokkok, a világítótorony és a Vérkert vonalán mozog, igyekszik mágikus képességeit tökéletesíteni, bár tény, hogy nehezen tanul.
Mára elég időt töltött már a Vérkertben, így most is, mint minden nap, felmászik a világítótoronyhoz, hogy megnézze a gyönyörű naplementét, és elmélkedjen egy kicsit az életén, a múltján, mindenen.
Már napok óta eszébe sem jut a kis fekete hajú tudós lány, ő ott a temetőben le is zárta az ő kapcsolatukat, hisz szinte biztos volt benne, hogy többé nem találkoznak.
Éppen ezért lepődik meg nagyon, de tényleg hihetetlenül, mikor a lehetetlen valósággá válik, és megpillantja az ismerős fekete fürtöket és a jégkék íriszeket.*
~Nem, az lehetetlen…~
*Valamiféle ijedtség lesz úrrá rajta, ahogy megfontolt léptekkel közeledni kezd a lány felé. Nem tudja eldönteni, hogy ez tényleg valóság, vagy csak a képzelete, esetleg Sa'Tereth játszik vele. Nagyon is valóságosnak tűnik, mert ahogy egyre közelebb ér, Mai nem tűnik el úgy, mint a délibáb, tényleg itt van. De vajon miért?
Egyébként Nori most nem a szokásos szoknyáját viseli, szűk, természetesen fekete bőrnadrágot visel a bakancsával, felső ruházata azonban nem változott. Vértje is még ugyanolyan szépen áll rajta, mint azután, hogy Mai először megkötötte neki rendesen.
Mai közben már fel is figyelhet rá, ahogy Nori közeledik felé, hamarosan már csak egy-két méterre állnak egymástól.*
- Mai…? Te meg mi a fészkes fenét keresel itt?! Neked elment az eszed! Ez egy veszélyes környék, és… ahj… Hogy jutottál el idáig és honnan tudtad, hogy itt kell keresned engem?
*Vonja rögtön kérdőre a másikat, mert életének egy végleg lezárt szeletéről derül most ki, hogy annyira mégsem tekinthető lezártnak. Abban teljesen biztos, hogy őt kereste, és ezért jött el idáig a lány, de a részletekre azért kíváncsi. Szemeiben tagadhatatlanul tükröződik a meglepettség, a félelem, a hitetlenkedés és valamiféle düh is egyszerre, amit még nem tud hová tenni, hogy minek is köszönhető pontosan.*
*Több, mint két hat telt már el azóta, hogy Mai gyakorlatilag faképnél hagyta a temetőben. Azóta visszatért a kikötőbe, és esze ágában sincs a város felé venni az iránt a közeljövőben. Nem neki való sem a város, sem pedig az, hogy ne magányosan töltse a napjait. A csatornák, a dokkok, a világítótorony és a Vérkert vonalán mozog, igyekszik mágikus képességeit tökéletesíteni, bár tény, hogy nehezen tanul.
Mára elég időt töltött már a Vérkertben, így most is, mint minden nap, felmászik a világítótoronyhoz, hogy megnézze a gyönyörű naplementét, és elmélkedjen egy kicsit az életén, a múltján, mindenen.
Már napok óta eszébe sem jut a kis fekete hajú tudós lány, ő ott a temetőben le is zárta az ő kapcsolatukat, hisz szinte biztos volt benne, hogy többé nem találkoznak.
Éppen ezért lepődik meg nagyon, de tényleg hihetetlenül, mikor a lehetetlen valósággá válik, és megpillantja az ismerős fekete fürtöket és a jégkék íriszeket.*
~Nem, az lehetetlen…~
*Valamiféle ijedtség lesz úrrá rajta, ahogy megfontolt léptekkel közeledni kezd a lány felé. Nem tudja eldönteni, hogy ez tényleg valóság, vagy csak a képzelete, esetleg Sa'Tereth játszik vele. Nagyon is valóságosnak tűnik, mert ahogy egyre közelebb ér, Mai nem tűnik el úgy, mint a délibáb, tényleg itt van. De vajon miért?
Egyébként Nori most nem a szokásos szoknyáját viseli, szűk, természetesen fekete bőrnadrágot visel a bakancsával, felső ruházata azonban nem változott. Vértje is még ugyanolyan szépen áll rajta, mint azután, hogy Mai először megkötötte neki rendesen.
Mai közben már fel is figyelhet rá, ahogy Nori közeledik felé, hamarosan már csak egy-két méterre állnak egymástól.*
- Mai…? Te meg mi a fészkes fenét keresel itt?! Neked elment az eszed! Ez egy veszélyes környék, és… ahj… Hogy jutottál el idáig és honnan tudtad, hogy itt kell keresned engem?
*Vonja rögtön kérdőre a másikat, mert életének egy végleg lezárt szeletéről derül most ki, hogy annyira mégsem tekinthető lezártnak. Abban teljesen biztos, hogy őt kereste, és ezért jött el idáig a lány, de a részletekre azért kíváncsi. Szemeiben tagadhatatlanul tükröződik a meglepettség, a félelem, a hitetlenkedés és valamiféle düh is egyszerre, amit még nem tud hová tenni, hogy minek is köszönhető pontosan.*
223. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-09 19:16:46
Üzenet elküldve: 2024-02-09 19:16:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Megnyugtató a tudat, hogy amint egyre közelebb ér, egyre több őrt lát. Mintha adna egy kis biztonságérzetet. Nem történt különösebb baj az úton, azon kívül, hogy lábai szeretnének leszakadni a nehéz és felfelé vezető úttól. Végre ide ért. A nagy nyugodalmában pedig végre újra kitárul a világ és valami elképesztő az a látvány, amit ez a hely nyújt. Nori mesélt neki erről és már teljesen megérti, miért is ez a kedvenc helye. Nagyot és mélyet szív a sós levegőből, hogy átjárja tüdejét. Egy pillanatra a szemeit is behunyja, de hamar ki is nyitja azokat, mert őrök ide, vagy oda, még ismeretlen terepen van, és nem árt figyelni.
A táj sokkal rendezettebb, mint ahol eddig bolyongott és meglepően kevesen járnak errefelé. A fehérre meszelt építmény nagyon nehéz volt elérni, de minden pillanat megérte. Innentől nem tudja, hogyan tovább, ezen a szent helyen tudatosul benne, hogy nagy vállalást tett annak érdekében, hogy előkerítse a feketeséget, aki meglehet, a közelben sincs. Bármennyit hajlandó várni, a hideg sem érdekli, csak az, hogy sikerüljön újra látnia a feketére mázolt kis démonját, akit annyira a szívébe zárt, hogy nem képes őt elengedni. Nagyon fájt, amit vele tett, de ez a sokkterápia segítette hozzá ahhoz, hogy tisztán lássa mi is van előtte, és hogy nem lesz elég csak álmodozni. Idő kellett, sok idő, de letisztult a kép és nem akar mást, mint megerősödni. Sosem lesz olyan, mint Nori, nem is akar. De annyit tudna tőle tanulni a világról, mint mástól sosem és az ő szavaira éhes, nem pedig máséra. A könyvek voltak eddig a legjobb barátai, s ugyan úgy szüksége van rájuk, de nem pótolják azt az emberi közelséget és azt a gondolkodást, amit kapott. Sokat mutatnak, de nem eleget és ki kell lépnie a világba végre igazán, tapasztalatot gyűjteni a testével is, nem csak elméjével. Nem ijedhet meg minden kudarctól, fájhat, de nem torpanhat meg.
Nem is tudja, mióta jár már fel, s alá a világítótorony közelében, elveszítette időérzékét, csak kékjei pásztázzák a külvilágot, hogy hátha megjelenik az, akire olyan erősen gondol, hogy akár meg is teremthetné az erejével.*
~ Kérlek Nori, legyél itt...~
*Szinte fohászkodik, csak nem tudja kihez. Erő ez, vagy gyengeség, hogy ide jött? Most ráér gondolkodni. Ő a legnaivabb a világon, hogy egy veszélyes környékre lépett csak azért, hogy megkeresse barátját? Vagy bátor? Vagy csak szimplán ostoba?*
*Megnyugtató a tudat, hogy amint egyre közelebb ér, egyre több őrt lát. Mintha adna egy kis biztonságérzetet. Nem történt különösebb baj az úton, azon kívül, hogy lábai szeretnének leszakadni a nehéz és felfelé vezető úttól. Végre ide ért. A nagy nyugodalmában pedig végre újra kitárul a világ és valami elképesztő az a látvány, amit ez a hely nyújt. Nori mesélt neki erről és már teljesen megérti, miért is ez a kedvenc helye. Nagyot és mélyet szív a sós levegőből, hogy átjárja tüdejét. Egy pillanatra a szemeit is behunyja, de hamar ki is nyitja azokat, mert őrök ide, vagy oda, még ismeretlen terepen van, és nem árt figyelni.
A táj sokkal rendezettebb, mint ahol eddig bolyongott és meglepően kevesen járnak errefelé. A fehérre meszelt építmény nagyon nehéz volt elérni, de minden pillanat megérte. Innentől nem tudja, hogyan tovább, ezen a szent helyen tudatosul benne, hogy nagy vállalást tett annak érdekében, hogy előkerítse a feketeséget, aki meglehet, a közelben sincs. Bármennyit hajlandó várni, a hideg sem érdekli, csak az, hogy sikerüljön újra látnia a feketére mázolt kis démonját, akit annyira a szívébe zárt, hogy nem képes őt elengedni. Nagyon fájt, amit vele tett, de ez a sokkterápia segítette hozzá ahhoz, hogy tisztán lássa mi is van előtte, és hogy nem lesz elég csak álmodozni. Idő kellett, sok idő, de letisztult a kép és nem akar mást, mint megerősödni. Sosem lesz olyan, mint Nori, nem is akar. De annyit tudna tőle tanulni a világról, mint mástól sosem és az ő szavaira éhes, nem pedig máséra. A könyvek voltak eddig a legjobb barátai, s ugyan úgy szüksége van rájuk, de nem pótolják azt az emberi közelséget és azt a gondolkodást, amit kapott. Sokat mutatnak, de nem eleget és ki kell lépnie a világba végre igazán, tapasztalatot gyűjteni a testével is, nem csak elméjével. Nem ijedhet meg minden kudarctól, fájhat, de nem torpanhat meg.
Nem is tudja, mióta jár már fel, s alá a világítótorony közelében, elveszítette időérzékét, csak kékjei pásztázzák a külvilágot, hogy hátha megjelenik az, akire olyan erősen gondol, hogy akár meg is teremthetné az erejével.*
~ Kérlek Nori, legyél itt...~
*Szinte fohászkodik, csak nem tudja kihez. Erő ez, vagy gyengeség, hogy ide jött? Most ráér gondolkodni. Ő a legnaivabb a világon, hogy egy veszélyes környékre lépett csak azért, hogy megkeresse barátját? Vagy bátor? Vagy csak szimplán ostoba?*
222. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-08 18:26:02
Üzenet elküldve: 2024-02-08 18:26:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Enyhít a súlyon egy kicsit Lilyenn dicsérete, igazából azt hitte, a barlangban maradna, degeszre tömni magát, mivel az ork a ő helyében ezt tette volna. Többórányi tétlenség után végül a munka és továbbhaladás ígéretétől mámorban, már amennyire ő tud lenni, baktat be ismét a barlangba a többiekkel.
Armakhtur társaságában ugyan még nem figyel először a kis leányra, de amikor saját nevét is meghallja abban a kívánságban, amit amaz Nawanthirihez intézett, fordul is a kettőshöz.*
- Nincs ok rám pazarolni a kötszert, Lilyenn. *Meghúzza nyakán a bőrt, ahol a még gyógyulóban lévő sebek látszódnak; még a legszelídebb lélek sem hívhatja azokat szépnek, és az ügyesebb szem kiveheti, hogy harapásnyomokat ábrázolnak a formák. De az új bőr már nagyjából ellepte a régi felületet, és nem úgy néz ki, hogy egy rossz mozdulat fel fogja őket szakítani; azért sincsen már rajta géz sem. Fülénél pedig már megmenthették a menthetőt, ami több lett, mint azon az estén gondolta volna.* - Te viszont növessz szemet a tarkódra. Rosszabb helyzetből vergődtél vissza, és nem kell, hogy visszakerüljél. *Nem biztos benne, össze fogják e tudni még egyszer varrni a jelenlegi csapattal. Csak ne kelljen.
Vissza a manóhoz, annak örül, hogy megvannak a hiányzó nyersanyagok és eszközök, és bár nem a legmegfelelőbb orkot találta Armakhtur a segédkezéshez, kötelességtudóan elkezdi követni a mágikus teremtmény szavait. Bocsássák meg a fentiek, nem hajóács, de a célretörekvés és fegyelem remélhetőleg kárpótolja ezt. A fekete szurok elég baljósnak néz ki még a melegítés előtt is, hogy Ukrom ne mártsa bele kíváncsiságból ujját. Hacsak nem a fáklyával akarnak forrósítani, vagy rángatnak elő egy mágust, akkor a teaforralóval kell valóban beérniük. A fűrészt egyhamar összerakják, helyhiány miatt nem kell aggódniuk ebben a gégemetszők otthonának hitt boszorkányfészer miatt. Gyorsabban is dolgozik vele, mint a e kezének kényelmes méretű faragókésekkel; lehet látni az orkon és egymásra nőtt vonásain, rendesen koncentrál, hogy a megfelelő méretet vagdossa össze vele. És persze hogy ne kevesebb ujjal hagyja el a barlangot, mint amennyivel jött.*
*Enyhít a súlyon egy kicsit Lilyenn dicsérete, igazából azt hitte, a barlangban maradna, degeszre tömni magát, mivel az ork a ő helyében ezt tette volna. Többórányi tétlenség után végül a munka és továbbhaladás ígéretétől mámorban, már amennyire ő tud lenni, baktat be ismét a barlangba a többiekkel.
Armakhtur társaságában ugyan még nem figyel először a kis leányra, de amikor saját nevét is meghallja abban a kívánságban, amit amaz Nawanthirihez intézett, fordul is a kettőshöz.*
- Nincs ok rám pazarolni a kötszert, Lilyenn. *Meghúzza nyakán a bőrt, ahol a még gyógyulóban lévő sebek látszódnak; még a legszelídebb lélek sem hívhatja azokat szépnek, és az ügyesebb szem kiveheti, hogy harapásnyomokat ábrázolnak a formák. De az új bőr már nagyjából ellepte a régi felületet, és nem úgy néz ki, hogy egy rossz mozdulat fel fogja őket szakítani; azért sincsen már rajta géz sem. Fülénél pedig már megmenthették a menthetőt, ami több lett, mint azon az estén gondolta volna.* - Te viszont növessz szemet a tarkódra. Rosszabb helyzetből vergődtél vissza, és nem kell, hogy visszakerüljél. *Nem biztos benne, össze fogják e tudni még egyszer varrni a jelenlegi csapattal. Csak ne kelljen.
Vissza a manóhoz, annak örül, hogy megvannak a hiányzó nyersanyagok és eszközök, és bár nem a legmegfelelőbb orkot találta Armakhtur a segédkezéshez, kötelességtudóan elkezdi követni a mágikus teremtmény szavait. Bocsássák meg a fentiek, nem hajóács, de a célretörekvés és fegyelem remélhetőleg kárpótolja ezt. A fekete szurok elég baljósnak néz ki még a melegítés előtt is, hogy Ukrom ne mártsa bele kíváncsiságból ujját. Hacsak nem a fáklyával akarnak forrósítani, vagy rángatnak elő egy mágust, akkor a teaforralóval kell valóban beérniük. A fűrészt egyhamar összerakják, helyhiány miatt nem kell aggódniuk ebben a gégemetszők otthonának hitt boszorkányfészer miatt. Gyorsabban is dolgozik vele, mint a e kezének kényelmes méretű faragókésekkel; lehet látni az orkon és egymásra nőtt vonásain, rendesen koncentrál, hogy a megfelelő méretet vagdossa össze vele. És persze hogy ne kevesebb ujjal hagyja el a barlangot, mint amennyivel jött.*
221. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-07 09:29:46
Üzenet elküldve: 2024-02-07 09:29:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Lily olyanokat mond, hogy a manó elhűlve kapja a szája elé a kezecskéjét. Aztán eltűnődik, és rátalál az egyetlen releváns kérdésre:*
- Vajon finom az a sötételfpecsenye…?
*Ettől úgy meglódul a fantáziája, hogy gyorsan kirázza a fejéből az egész témát, még a szemét is szorosan behunyja hozzá. A boszorkányokra így teljesen elfogulatlanul tud reflektálni két pöfékelés között.*
- Mit művelt, mit művelt… na de hogyan járt!
*Mintha ő maga intézte volna el a manólélekből kocsonyát főző banyát. Aztán elkezdi a bejárat felé nyújtogatni a nyakát, mert hallja, ahogy közelednek a melákok.*
- Ide-ide! *kocogtatja meg maga előtt a padlót a csibukjával. A láda elé kuporodva felnyitja a fedelét, hogy számba vegye a készletet. Kicsit matat benne, majd nagy büszkén kijelenti, hogy:*
- Megvan minden! Mikor kezdünk?
*Nawanthiri kér egy pár percet, hogy a tolvajlány sebeit átköthesse. Valamelyik barátjától vételez hozzá kötszert meg alkoholt, aztán magával inti Lilyt a barlang bejáratához, ahol több a fény. Ha a lányka igényli, levetkőzni is segít. Keveset beszél, de amúgy kedves, a sérülésekkel pedig finoman bánik. Nincsenek úgy a kezében a mozdulatok, mint egy gyakorlott orvosnak, és nem akar fölösleges fájdalmat okozni.*
*Ha Ukrom kapható rá, a manó instruálja a hajó kijavításában. A ládában van egy csupornyi szurok, először ezt hevítteti föl vele. Ha máshogy nem megy, hát a teamelegítőn. Utána a kenu stabilizálására való egyik rúd végét levágatja vele, és megkéri, hogy faragjon belőle a lékbe passzoló dugót. Armarkhtur pedig egy parafa táblácskából kezd fabrikálni valamit, jó eséllyel a dugó hajón belüli darabját. A ládában van egy keretes fűrész (csak össze kell szerelni), meg négyféle faragókés, mind jó éles!*
*Lily olyanokat mond, hogy a manó elhűlve kapja a szája elé a kezecskéjét. Aztán eltűnődik, és rátalál az egyetlen releváns kérdésre:*
- Vajon finom az a sötételfpecsenye…?
*Ettől úgy meglódul a fantáziája, hogy gyorsan kirázza a fejéből az egész témát, még a szemét is szorosan behunyja hozzá. A boszorkányokra így teljesen elfogulatlanul tud reflektálni két pöfékelés között.*
- Mit művelt, mit művelt… na de hogyan járt!
*Mintha ő maga intézte volna el a manólélekből kocsonyát főző banyát. Aztán elkezdi a bejárat felé nyújtogatni a nyakát, mert hallja, ahogy közelednek a melákok.*
- Ide-ide! *kocogtatja meg maga előtt a padlót a csibukjával. A láda elé kuporodva felnyitja a fedelét, hogy számba vegye a készletet. Kicsit matat benne, majd nagy büszkén kijelenti, hogy:*
- Megvan minden! Mikor kezdünk?
*Nawanthiri kér egy pár percet, hogy a tolvajlány sebeit átköthesse. Valamelyik barátjától vételez hozzá kötszert meg alkoholt, aztán magával inti Lilyt a barlang bejáratához, ahol több a fény. Ha a lányka igényli, levetkőzni is segít. Keveset beszél, de amúgy kedves, a sérülésekkel pedig finoman bánik. Nincsenek úgy a kezében a mozdulatok, mint egy gyakorlott orvosnak, és nem akar fölösleges fájdalmat okozni.*
*Ha Ukrom kapható rá, a manó instruálja a hajó kijavításában. A ládában van egy csupornyi szurok, először ezt hevítteti föl vele. Ha máshogy nem megy, hát a teamelegítőn. Utána a kenu stabilizálására való egyik rúd végét levágatja vele, és megkéri, hogy faragjon belőle a lékbe passzoló dugót. Armarkhtur pedig egy parafa táblácskából kezd fabrikálni valamit, jó eséllyel a dugó hajón belüli darabját. A ládában van egy keretes fűrész (csak össze kell szerelni), meg négyféle faragókés, mind jó éles!*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 345-364