Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 38 (741. - 760. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
760. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-24 01:07:49
Üzenet elküldve: 2020-08-24 01:07:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Sok mindent lehet mondani az elfre, de azt nem, hogy hamar feladna bármit is, amiben egykor ő döntött. Ezt nem engedné a túlzott büszkesége, ami ilyenkor még hasznára is válik. Márpedig ez a rövid edzés az ő döntése volt, s akármennyire is elege van az unalomig ismételt mozdulatokból, valahol mélyen mégis csak érzi, hogy ez az új tudás még bizony hasznára lesz. Ezért nem is panaszkodik, nem nyafog, nem fájlalja hangosan enyhén sajgó tagjait. Kicsit úgy érzi, magának okozta mindezt, s ha már így történt, csendben meg kell ennie a saját levesét.
Miközben elfogyasztja az utolsó szelet kenyeret is, feltűnik neki, hogy Frandr haja már megint egészen más színekben pompázik. Nem tagadhatja, furdalja a kíváncsiság az oldalát rendesen, s a falat lenyelése után szóra is nyitja a száját, hogy kérdezzen valamit, de végül csak egy mély levegőt vesz, s be is csukja ajkait. Amikor először kérdezte a hajáról a harcost, tömör és lényegre törő válaszaival mintha arra akart volna utalni, hogy meglehetősen unja ezt a témát. Bizonyára sokan zaklatták hasonló kérdésekkel, s csakugyan kimerítő lehet a századik kíváncsiskodónak is elszajkózni ugyanazt a választ. Aldo így hát ezúttal néma marad, nem kíván beállni az idegesítő kérdezgetők sorjába. Inkább összepakol, s ahogy látja, hogy Frandr végzett, ő is felpattan, látszólag készen állva a folytatásra.*
- Rendben.
*Csupán ezzel az egyszerű szóval tudatja, hogy megértette a feladatot, s két kezével meg is ragadja a gyakorlóbotot. Készen áll, frissen, pihentebben, s igyekszik felvenni a megfelelő állást. Amint úgy érzi, egész jól sikerült elhelyezkednie, már érkezik is a hirtelen, némiképp váratlan támadás. Az elf pedig, habár azért összeszorul a gyomra, s a szíve is jobban megdobban, ezúttal időben reagál, méghozzá az oly nagyon begyakorolt mozdulatsorral. Mintha lábai ösztönösen mozdulnának, enyhén jobbra lép, fegyverével pedig eltéríti az érkező csapást. S bár valószínű a harcoshoz képest még mindig túl lassan, de saját magához képest elég jó sebességgel vissza is támad, szintén a tanult módon. S ütése akár betalál, akár nem, mindenképp elönti valami gyenge diadalmámor, hiszen most valóban azt érzi, eljutott valahová. S egyszeriben meg is érti Frandr ki nem mondott érveit az edzés menete mellett, talán még egy fokkal jobban is tiszteli. Ez az ember valóban tudja, mit csinál, hiszen Aldo először hiszi el, hogy tényleg nem reménytelen eset fegyverforgatás terén, csak hát az edző személyisége legalább olyan fontos a tanuláshoz, mint maga a diák.*
//Frandr//
*Sok mindent lehet mondani az elfre, de azt nem, hogy hamar feladna bármit is, amiben egykor ő döntött. Ezt nem engedné a túlzott büszkesége, ami ilyenkor még hasznára is válik. Márpedig ez a rövid edzés az ő döntése volt, s akármennyire is elege van az unalomig ismételt mozdulatokból, valahol mélyen mégis csak érzi, hogy ez az új tudás még bizony hasznára lesz. Ezért nem is panaszkodik, nem nyafog, nem fájlalja hangosan enyhén sajgó tagjait. Kicsit úgy érzi, magának okozta mindezt, s ha már így történt, csendben meg kell ennie a saját levesét.
Miközben elfogyasztja az utolsó szelet kenyeret is, feltűnik neki, hogy Frandr haja már megint egészen más színekben pompázik. Nem tagadhatja, furdalja a kíváncsiság az oldalát rendesen, s a falat lenyelése után szóra is nyitja a száját, hogy kérdezzen valamit, de végül csak egy mély levegőt vesz, s be is csukja ajkait. Amikor először kérdezte a hajáról a harcost, tömör és lényegre törő válaszaival mintha arra akart volna utalni, hogy meglehetősen unja ezt a témát. Bizonyára sokan zaklatták hasonló kérdésekkel, s csakugyan kimerítő lehet a századik kíváncsiskodónak is elszajkózni ugyanazt a választ. Aldo így hát ezúttal néma marad, nem kíván beállni az idegesítő kérdezgetők sorjába. Inkább összepakol, s ahogy látja, hogy Frandr végzett, ő is felpattan, látszólag készen állva a folytatásra.*
- Rendben.
*Csupán ezzel az egyszerű szóval tudatja, hogy megértette a feladatot, s két kezével meg is ragadja a gyakorlóbotot. Készen áll, frissen, pihentebben, s igyekszik felvenni a megfelelő állást. Amint úgy érzi, egész jól sikerült elhelyezkednie, már érkezik is a hirtelen, némiképp váratlan támadás. Az elf pedig, habár azért összeszorul a gyomra, s a szíve is jobban megdobban, ezúttal időben reagál, méghozzá az oly nagyon begyakorolt mozdulatsorral. Mintha lábai ösztönösen mozdulnának, enyhén jobbra lép, fegyverével pedig eltéríti az érkező csapást. S bár valószínű a harcoshoz képest még mindig túl lassan, de saját magához képest elég jó sebességgel vissza is támad, szintén a tanult módon. S ütése akár betalál, akár nem, mindenképp elönti valami gyenge diadalmámor, hiszen most valóban azt érzi, eljutott valahová. S egyszeriben meg is érti Frandr ki nem mondott érveit az edzés menete mellett, talán még egy fokkal jobban is tiszteli. Ez az ember valóban tudja, mit csinál, hiszen Aldo először hiszi el, hogy tényleg nem reménytelen eset fegyverforgatás terén, csak hát az edző személyisége legalább olyan fontos a tanuláshoz, mint maga a diák.*
759. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-17 21:46:12
Üzenet elküldve: 2020-08-17 21:46:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Érdemes lehet tudni Frandrről, hogy meglehetősen praktikus ember. Rengetegszer, rengeteg különféle tanítvánnyal megcsinálta már azt, amit most Aldomeussal tesz. És egy idő után eljutott arra a következtetésre, hogy ha egy újonc túl gyorsan túl hosszúra akarja növeszteni a szarvát, akkor az magától is letörik. Ilyenkor nincs szükség arra, hogy ő külön tegyen valamit.
Ám azzal is tisztában van, hogy jelenleg sokkal kevesebb idővel dolgozhat, mint általában. Most nem teheti meg azt, hogy kivárja, amíg saját kárán, magától rájön az elf, hogy mit és miért csinál rosszul, hanem nemes egyszerűséggel el kell mondania, hogy a helyes technika elsajátítása se maradjon el.
A hirtelen jövő csapása tehát egy meglehetősen hatékony kompromisszum, és az elf reakciójából ítélve úgy néz ki, hogy bár Frandr távolról sem a szavak és a viták mestere, egy jól elhelyezett botütéssel mégis retorikai sikert ért el.
Ezután már sokkal éberebben védekezik amaz, és sokkal nagyobb sikerrel is teszi, mintha kimaradt volna az a pár percnyi lassú gyakorlás.
Bár nem említi meg, de tisztelni tudja a másikban azt, hogy az egész edzést egyetlen panaszos szó nélkül végigcsinálja. Túlzás lenne azt állítani, hogy Frandr nem kíméli a fájdalomtól, és valamennyire folyamatosan számít arra, hogy az elf egy erősebb ütés után feladja a gyakorlást, viszont ez egyáltalán nem történik meg.
Ezen kívül fejlődik is. Egyre gyakoriabbak a sikeres védések, és a visszatámadásokat is egyre ritkábban rontja el. Megenged magának egy félmosolyt, hiszen ez is egy élmény, valamennyi nosztalgiával vegyítve, ahogy látja a javulást a másik mozdulataiban.
A megkönnyebbülést könnyű észrevenni a másik arcán, amikor pihenőre kerül a sor. Egy mosollyal nyugtázza a dolgot, majd hozzálát az ebédjéhez. Észre lehet venni, hogy a fejszőrzete a szokásos barna helyett most már szép lassan elért egy szalmaszőke színt. Úgy tűnik, meghozta a harcos hangulatát a gyakorlás.
Miután mindketten befejezték az ebédjüket, még pár percig nem tér vissza az edzéshez. Ha a másik nem töri meg a csöndet, akkor ő sem szólal meg, azt nézi egy darabig, ahogy a hullámok ostromolják a partot. Majd szép lassan feltápászkodik, a botját használva támasztéknak.*
-Mielőtt áttérünk a többi fegyverre, tartani fogunk egy gyakorlóharcot. Hasznosítsd, amit megtanultál, nincsenek elvárások. Megtámadtak az erdő közepén, és életben akarsz maradni, ártalmatlanítani akarod a támadót.
*Már harcállásban van, mire befejezi a mondatot, és a testbeszédéből és a hangsúlyából érezni lehet, hogy nem fogja kímélni a tanítványát. Bár nem úgy fog harcolni, mint ahogy akkor tenné, ha tényleges tétje is lenne a dolognak (hiszen akkor Aldomeusnak esélye sem lenne), de ha amaz fel akar tudni lélegezni a harc közben, akkor azért mindenképp meg kell majd dolgoznia.
Ezeket az elveket követve körülbelül másfél másodpercet hagy az elfnek, hogy felfogja, Frandr mit mondott, majd akcióba is lendül.
Hirtelen megindul az elf felé, mintha csak bokrok közül ugrana elő meglepetésszerű támadást indítani, ütésre emelve a botját, majd ha elég közel ért a másikhoz, le is sújt. Ez az ütés már talán ki is ugraszthatja az elf bal vállát, ha amaz nem vigyáz.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Érdemes lehet tudni Frandrről, hogy meglehetősen praktikus ember. Rengetegszer, rengeteg különféle tanítvánnyal megcsinálta már azt, amit most Aldomeussal tesz. És egy idő után eljutott arra a következtetésre, hogy ha egy újonc túl gyorsan túl hosszúra akarja növeszteni a szarvát, akkor az magától is letörik. Ilyenkor nincs szükség arra, hogy ő külön tegyen valamit.
Ám azzal is tisztában van, hogy jelenleg sokkal kevesebb idővel dolgozhat, mint általában. Most nem teheti meg azt, hogy kivárja, amíg saját kárán, magától rájön az elf, hogy mit és miért csinál rosszul, hanem nemes egyszerűséggel el kell mondania, hogy a helyes technika elsajátítása se maradjon el.
A hirtelen jövő csapása tehát egy meglehetősen hatékony kompromisszum, és az elf reakciójából ítélve úgy néz ki, hogy bár Frandr távolról sem a szavak és a viták mestere, egy jól elhelyezett botütéssel mégis retorikai sikert ért el.
Ezután már sokkal éberebben védekezik amaz, és sokkal nagyobb sikerrel is teszi, mintha kimaradt volna az a pár percnyi lassú gyakorlás.
Bár nem említi meg, de tisztelni tudja a másikban azt, hogy az egész edzést egyetlen panaszos szó nélkül végigcsinálja. Túlzás lenne azt állítani, hogy Frandr nem kíméli a fájdalomtól, és valamennyire folyamatosan számít arra, hogy az elf egy erősebb ütés után feladja a gyakorlást, viszont ez egyáltalán nem történik meg.
Ezen kívül fejlődik is. Egyre gyakoriabbak a sikeres védések, és a visszatámadásokat is egyre ritkábban rontja el. Megenged magának egy félmosolyt, hiszen ez is egy élmény, valamennyi nosztalgiával vegyítve, ahogy látja a javulást a másik mozdulataiban.
A megkönnyebbülést könnyű észrevenni a másik arcán, amikor pihenőre kerül a sor. Egy mosollyal nyugtázza a dolgot, majd hozzálát az ebédjéhez. Észre lehet venni, hogy a fejszőrzete a szokásos barna helyett most már szép lassan elért egy szalmaszőke színt. Úgy tűnik, meghozta a harcos hangulatát a gyakorlás.
Miután mindketten befejezték az ebédjüket, még pár percig nem tér vissza az edzéshez. Ha a másik nem töri meg a csöndet, akkor ő sem szólal meg, azt nézi egy darabig, ahogy a hullámok ostromolják a partot. Majd szép lassan feltápászkodik, a botját használva támasztéknak.*
-Mielőtt áttérünk a többi fegyverre, tartani fogunk egy gyakorlóharcot. Hasznosítsd, amit megtanultál, nincsenek elvárások. Megtámadtak az erdő közepén, és életben akarsz maradni, ártalmatlanítani akarod a támadót.
*Már harcállásban van, mire befejezi a mondatot, és a testbeszédéből és a hangsúlyából érezni lehet, hogy nem fogja kímélni a tanítványát. Bár nem úgy fog harcolni, mint ahogy akkor tenné, ha tényleges tétje is lenne a dolognak (hiszen akkor Aldomeusnak esélye sem lenne), de ha amaz fel akar tudni lélegezni a harc közben, akkor azért mindenképp meg kell majd dolgoznia.
Ezeket az elveket követve körülbelül másfél másodpercet hagy az elfnek, hogy felfogja, Frandr mit mondott, majd akcióba is lendül.
Hirtelen megindul az elf felé, mintha csak bokrok közül ugrana elő meglepetésszerű támadást indítani, ütésre emelve a botját, majd ha elég közel ért a másikhoz, le is sújt. Ez az ütés már talán ki is ugraszthatja az elf bal vállát, ha amaz nem vigyáz.*
758. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-16 15:54:03
Üzenet elküldve: 2020-08-16 15:54:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Nem veszi figyelembe Frandr enyhe rosszallását, amivel az elf türelmetlenségét nyugtázza. Úgy érzi, teljesen jogosan mondta, amit, s tényleg készen áll tovább lépni. S bár valószínű, hogy a tapasztaltabb harcosnak van igaza ebben a szituációban, ezt Aldo a világért sem ismerné be, s halk, unott sóhajjal reagál a további lassú ismétlésre. Miközben pedig egyre gépiesebben véd és támad, gondolatai már rég máshol járnak, sokkal érdekesebb tájakon. Észre sem veszi, hogy egyre kevésbé kell koncentrálnia, nem tűnik fel neki, hogy pont azt csinálja, amit a harcos várt tőle. Csak fortyog magában, sajnálja a szerinte feleslegesen elvesztegetett időt.
Csendes sértődöttségéből Frandr meglepetésszerű csapása rázza vissza a valóságba, ami bár nagyon hasonlít módjában az eddig gyakoroltakhoz, mégis váratlan, és gyors. Az elf pedig félig tudattalan hárít, bár mozdulata kevésbé hasonlít a gyakorlott technikához. S meglepetését demonstrálja továbbá, hogy a visszatámadás is elmarad, s pár másodpercig földbe gyökerezett lábbal, csodálkozva mered a másikra.*
~Gyakorlás nélkül nincs siker...~
*Fejezi be magában a mondatot, kissé gúnyos és keserű szájízzel. Ha csak félig is, de ismét kudarcot vallott, s egója nagyobbnak bizonyult tehetségénél. Mestere pedig alighanem észrevette ezt, s ki is használta a lehetőséget, hogy letörje a nyugtalan tanítvány szarvát.
Sok ideje viszont nem marad a búslakodásra, mert folytatódik a kemény edzés, s már záporoznak is az ütések, sok különböző irányból. Aldo pedig eleinte azt sem tudja, hova, merre figyeljen, s gyenge próbálkozásai céltalan hadonászásnak hatnak. Szerencsére az ütések nem annyira fájdalmasak, hogy ne tudná összeszedni magát a hosszúéletű, s a következőekben igyekszik minél jobban hárítani a beérkező csapásokat. Mindet még így sem sikerül, de határozottan jobban teljesít, a tanult technikákkal igyekszik védeni magát. Bár így is becsúszik néhány találat, ügyel arra, hogy ez ne szegje kedvét, s ne essen ki a lendületből, így a következő pár ütést egész jól ki tudja védeni. Kezdi közben érteni, miért is annyira jó motiváció a fájdalom.
A pihenő hallatán viszont hálásan pillant Frandrra. Alighanem megérezte a másik, hogy Aldo, bár igyekszik nem kimutatni, rendesen elfáradt, de természetesen ő nem kért volna szünetet. Büszkesége nem engedi.
Botját maga mellé dobva követi Frandr példáját, s ő maga is iszik pár kortyot. Majd éhesen korgó gyomrára felfigyelve kis táskájához nyúl, amelyben a szállított áru mellett akad pár szelet kenyér, és egy darab sajt. Reggel nem volt kedve megenni, mert még hadban állt a gyomrával. Most viszont jó ízűen lát neki.*
- Jó étvágyat.
*Kimerültségét jelzi továbbá szokatlan fukarsága a szavak terén. Máskor egyből beszédbe elegyedik mindenféle idegennel, most viszont a legnagyobb csendben eszik és iszik.*
//Frandr//
*Nem veszi figyelembe Frandr enyhe rosszallását, amivel az elf türelmetlenségét nyugtázza. Úgy érzi, teljesen jogosan mondta, amit, s tényleg készen áll tovább lépni. S bár valószínű, hogy a tapasztaltabb harcosnak van igaza ebben a szituációban, ezt Aldo a világért sem ismerné be, s halk, unott sóhajjal reagál a további lassú ismétlésre. Miközben pedig egyre gépiesebben véd és támad, gondolatai már rég máshol járnak, sokkal érdekesebb tájakon. Észre sem veszi, hogy egyre kevésbé kell koncentrálnia, nem tűnik fel neki, hogy pont azt csinálja, amit a harcos várt tőle. Csak fortyog magában, sajnálja a szerinte feleslegesen elvesztegetett időt.
Csendes sértődöttségéből Frandr meglepetésszerű csapása rázza vissza a valóságba, ami bár nagyon hasonlít módjában az eddig gyakoroltakhoz, mégis váratlan, és gyors. Az elf pedig félig tudattalan hárít, bár mozdulata kevésbé hasonlít a gyakorlott technikához. S meglepetését demonstrálja továbbá, hogy a visszatámadás is elmarad, s pár másodpercig földbe gyökerezett lábbal, csodálkozva mered a másikra.*
~Gyakorlás nélkül nincs siker...~
*Fejezi be magában a mondatot, kissé gúnyos és keserű szájízzel. Ha csak félig is, de ismét kudarcot vallott, s egója nagyobbnak bizonyult tehetségénél. Mestere pedig alighanem észrevette ezt, s ki is használta a lehetőséget, hogy letörje a nyugtalan tanítvány szarvát.
Sok ideje viszont nem marad a búslakodásra, mert folytatódik a kemény edzés, s már záporoznak is az ütések, sok különböző irányból. Aldo pedig eleinte azt sem tudja, hova, merre figyeljen, s gyenge próbálkozásai céltalan hadonászásnak hatnak. Szerencsére az ütések nem annyira fájdalmasak, hogy ne tudná összeszedni magát a hosszúéletű, s a következőekben igyekszik minél jobban hárítani a beérkező csapásokat. Mindet még így sem sikerül, de határozottan jobban teljesít, a tanult technikákkal igyekszik védeni magát. Bár így is becsúszik néhány találat, ügyel arra, hogy ez ne szegje kedvét, s ne essen ki a lendületből, így a következő pár ütést egész jól ki tudja védeni. Kezdi közben érteni, miért is annyira jó motiváció a fájdalom.
A pihenő hallatán viszont hálásan pillant Frandrra. Alighanem megérezte a másik, hogy Aldo, bár igyekszik nem kimutatni, rendesen elfáradt, de természetesen ő nem kért volna szünetet. Büszkesége nem engedi.
Botját maga mellé dobva követi Frandr példáját, s ő maga is iszik pár kortyot. Majd éhesen korgó gyomrára felfigyelve kis táskájához nyúl, amelyben a szállított áru mellett akad pár szelet kenyér, és egy darab sajt. Reggel nem volt kedve megenni, mert még hadban állt a gyomrával. Most viszont jó ízűen lát neki.*
- Jó étvágyat.
*Kimerültségét jelzi továbbá szokatlan fukarsága a szavak terén. Máskor egyből beszédbe elegyedik mindenféle idegennel, most viszont a legnagyobb csendben eszik és iszik.*
757. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-11 21:53:20
Üzenet elküldve: 2020-08-11 21:53:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus azzal a teljesen természetes szituációval néz szembe, ami szinte mindenkit érint, aki korábbi tapasztalat nélkül kezd el fegyveres harcot gyakorolni. Bár elméletben már egy teljesen alap szinten talán érti is a dolgot, gyakorlatba átvinni teljesen más kérdés. És bár az elvitathatatlan, hogy viszonylag gyors tanuló, a türelmetlenségétől mégis felsóhajt Frandr.*
-Még párszor átismételjük lassítva, ha most gyorsan kipróbálnánk, kirepülne a kezedből a bot.
*Bár az elf már úgy érezheti, hogy valamennyire elsajátította a mozdulatot, még mindig van pár apró, ám fontos hibája, és túlságosan koncentrálnia kell a mozdulatra. És bár a harcos megfontolta magában, hogy beleegyezik az elf javaslatába, pusztán, hogy demonstrálja, miért is kell még gyakorlás neki, inkább a hatékonyabb utat választja.
Addig ismételteti az elffel a mozdulatot, amíg észre nem veszi rajta, hogy unni kezdi a repetitív gyakorlást, és már különösebb odafigyelés nélkül tudja teljesíteni a feladatot. Ezután, félig-meddig meglepetésszerű módon egy viszonylag gyors csapást indít az elf bal csípője felé.
Az előző két csapás is oda irányult, Aldomeus sikeresen hárította is őket, és ez is beleillik a gyakorlás ritmusába, csak a sebesség az, ami változik. Bár nem olyan gyors a támadás, mint lehetne, jelentős problémákat okozhat a tanítványának kivédeni. Ám a mozdulatsor, amit valószínűleg már unalomig ismételtek, lényegében ugyanaz. Nagyobb erővel és gyorsabban kell foglalkozni, illetve természetesen jobban fáj, ha betalál az ütés, de kivédeni semmiképp sem lehetetlen.
Az eredménytől csak az ezt követő mondat hangsúlyozása és az azt kísérő arckifejezés függ.*
-Így, hogy tudod, mit kell csinálnod, foglalkozhatsz a sebességgel. Sebesség nélkül nincs siker, gyakorlás nélkül nincs sebesség. Tehát...
*Befejezetlenül hagyja a mondatot, amaz testbeszédéből értheti, hogy mi fog következni. Frandr tartja a harcállást, fegyvere nem árulja el, hogy merre fog indulni a támadás. Kezdődhet ismét a gyakorlás.
Az ezt követő néhány perc kellemetlen lehet az elf számára. Frandr csak akkor hagyja fellélegezni egy pár másodpercre, ha sikeresen hárít egy támadást, egyébként záporozhatnak az ütések az elfre. És bár egyenként még véraláfutást sem okoznak, hiszen nem az a cél, hogy kékre-zöldre verje a tanítványt, azért érezhető, mikor bőrt ér a fabot.
Mindenesetre pár percnél tovább semmiképp sem tart a dolog, attól függetlenül, hogy az elf reakciói lassulni kezdenek a fájdalomtól, vagy a szükség pont motiválja őt, hogy minél gyorsabban elsajátítsa a technikát, mindenképpen hamar leáll.*
-Kapsz egy rövid pihenőt, aztán megnézzük, ért-e valamit, amit tanítottam neked.
*Miközben ezt mondja, a lerakja a saját botját maga mellé a homokba, majd előveszi a kulacsát és az élelmét. Kérdő tekintettel néz az elfre, aki esélyesen megéhezett a gyakorlás közben, és megosztja vele ebédjét, ha amaz szeretné, majd a maga részéről csendben falatozik.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus azzal a teljesen természetes szituációval néz szembe, ami szinte mindenkit érint, aki korábbi tapasztalat nélkül kezd el fegyveres harcot gyakorolni. Bár elméletben már egy teljesen alap szinten talán érti is a dolgot, gyakorlatba átvinni teljesen más kérdés. És bár az elvitathatatlan, hogy viszonylag gyors tanuló, a türelmetlenségétől mégis felsóhajt Frandr.*
-Még párszor átismételjük lassítva, ha most gyorsan kipróbálnánk, kirepülne a kezedből a bot.
*Bár az elf már úgy érezheti, hogy valamennyire elsajátította a mozdulatot, még mindig van pár apró, ám fontos hibája, és túlságosan koncentrálnia kell a mozdulatra. És bár a harcos megfontolta magában, hogy beleegyezik az elf javaslatába, pusztán, hogy demonstrálja, miért is kell még gyakorlás neki, inkább a hatékonyabb utat választja.
Addig ismételteti az elffel a mozdulatot, amíg észre nem veszi rajta, hogy unni kezdi a repetitív gyakorlást, és már különösebb odafigyelés nélkül tudja teljesíteni a feladatot. Ezután, félig-meddig meglepetésszerű módon egy viszonylag gyors csapást indít az elf bal csípője felé.
Az előző két csapás is oda irányult, Aldomeus sikeresen hárította is őket, és ez is beleillik a gyakorlás ritmusába, csak a sebesség az, ami változik. Bár nem olyan gyors a támadás, mint lehetne, jelentős problémákat okozhat a tanítványának kivédeni. Ám a mozdulatsor, amit valószínűleg már unalomig ismételtek, lényegében ugyanaz. Nagyobb erővel és gyorsabban kell foglalkozni, illetve természetesen jobban fáj, ha betalál az ütés, de kivédeni semmiképp sem lehetetlen.
Az eredménytől csak az ezt követő mondat hangsúlyozása és az azt kísérő arckifejezés függ.*
-Így, hogy tudod, mit kell csinálnod, foglalkozhatsz a sebességgel. Sebesség nélkül nincs siker, gyakorlás nélkül nincs sebesség. Tehát...
*Befejezetlenül hagyja a mondatot, amaz testbeszédéből értheti, hogy mi fog következni. Frandr tartja a harcállást, fegyvere nem árulja el, hogy merre fog indulni a támadás. Kezdődhet ismét a gyakorlás.
Az ezt követő néhány perc kellemetlen lehet az elf számára. Frandr csak akkor hagyja fellélegezni egy pár másodpercre, ha sikeresen hárít egy támadást, egyébként záporozhatnak az ütések az elfre. És bár egyenként még véraláfutást sem okoznak, hiszen nem az a cél, hogy kékre-zöldre verje a tanítványt, azért érezhető, mikor bőrt ér a fabot.
Mindenesetre pár percnél tovább semmiképp sem tart a dolog, attól függetlenül, hogy az elf reakciói lassulni kezdenek a fájdalomtól, vagy a szükség pont motiválja őt, hogy minél gyorsabban elsajátítsa a technikát, mindenképpen hamar leáll.*
-Kapsz egy rövid pihenőt, aztán megnézzük, ért-e valamit, amit tanítottam neked.
*Miközben ezt mondja, a lerakja a saját botját maga mellé a homokba, majd előveszi a kulacsát és az élelmét. Kérdő tekintettel néz az elfre, aki esélyesen megéhezett a gyakorlás közben, és megosztja vele ebédjét, ha amaz szeretné, majd a maga részéről csendben falatozik.*
756. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-10 00:59:51
Üzenet elküldve: 2020-08-10 00:59:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Aldonak volt ideje megtanulnia elviselni a fájdalmas ütéseket, de fájdalmasan visszaütni már kevésbé tud. Talán ezért is döntött hirtelen úgy, hogy elfogadja időleges mesterének a harcost. S bár az edzés folyamán számtalanszor érzi úgy, hogy szívesebben tartózkodna jelenleg szeretett Artheniorjában, az ismerős illatú pergamenek között, mint hogy enyhén másnaposan a kikötőben gyakorlatozzon és izzadjon, azért mégis csak marad, s igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából.
Igyekszik koncentrálni Frandr szándékosan lelassított, de még mindig túl összetettnek ható mozdulataira, s miközben a harcos odébb táncol, ő maga már fejében pontosan el is képzeli, hogy fogja kivitelezni a mutatványt. De hamar rá kell jönnie, hogy elméletben minden sokkal egyszerűbb, mint valóságban, mert akármennyire is tudja, hogy kéne állnia kezében a fegyvernek, vagy mekkorát kéne oldalra lépnie, a valóságban valahogy nem akar ez összejönni. Legalábbis az első pár alkalomkor. Először túl nagyot lép, majd túl kicsit, majd a botját tartja túl ügyetlenül, hadonászva, mint egy kisgyerek. Végül harmadszorra, negyedszerre csak sikerül nagyjából elsajátítania a folyamatot, legalábbis ebben a lassított tempóban.*
- Azt hiszem, kezdek ráérezni. Próbáljuk meg gyorsabb csapással, kiderül, jól érzem-e.
*Veszi át most ő a kezdeményezést, remélve, hogy Frandr büszkeségét nem sérti, ha a "tanítvány" dirigál. Az elf pedig már igen csak szeretne tovább lépni, s a kezdők lelkesedésével bemutatni, hogy rendes tempóban is sikerülhet a mozdulat. Aminek persze kevesebb az esélye, de fájdalmas úton előbb-utóbb csak megtanulja alkalmazni a helyes technikát.*
//Frandr//
*Aldonak volt ideje megtanulnia elviselni a fájdalmas ütéseket, de fájdalmasan visszaütni már kevésbé tud. Talán ezért is döntött hirtelen úgy, hogy elfogadja időleges mesterének a harcost. S bár az edzés folyamán számtalanszor érzi úgy, hogy szívesebben tartózkodna jelenleg szeretett Artheniorjában, az ismerős illatú pergamenek között, mint hogy enyhén másnaposan a kikötőben gyakorlatozzon és izzadjon, azért mégis csak marad, s igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából.
Igyekszik koncentrálni Frandr szándékosan lelassított, de még mindig túl összetettnek ható mozdulataira, s miközben a harcos odébb táncol, ő maga már fejében pontosan el is képzeli, hogy fogja kivitelezni a mutatványt. De hamar rá kell jönnie, hogy elméletben minden sokkal egyszerűbb, mint valóságban, mert akármennyire is tudja, hogy kéne állnia kezében a fegyvernek, vagy mekkorát kéne oldalra lépnie, a valóságban valahogy nem akar ez összejönni. Legalábbis az első pár alkalomkor. Először túl nagyot lép, majd túl kicsit, majd a botját tartja túl ügyetlenül, hadonászva, mint egy kisgyerek. Végül harmadszorra, negyedszerre csak sikerül nagyjából elsajátítania a folyamatot, legalábbis ebben a lassított tempóban.*
- Azt hiszem, kezdek ráérezni. Próbáljuk meg gyorsabb csapással, kiderül, jól érzem-e.
*Veszi át most ő a kezdeményezést, remélve, hogy Frandr büszkeségét nem sérti, ha a "tanítvány" dirigál. Az elf pedig már igen csak szeretne tovább lépni, s a kezdők lelkesedésével bemutatni, hogy rendes tempóban is sikerülhet a mozdulat. Aminek persze kevesebb az esélye, de fájdalmas úton előbb-utóbb csak megtanulja alkalmazni a helyes technikát.*
755. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-04 18:28:02
Üzenet elküldve: 2020-08-04 18:28:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nagydarab ember, és bár ért a harchoz, és ezt nem is titkolja, sokak szerint ez puszta erőt és kevesebb ügyességet, harci tudást jelent. Így könnyen meglepheti a másikat az, hogy táncszerű könnyedséggel, ügyességgel és sebességgel mozog, és a fizikai ereje csak akkor számít valamennyit, amikor a bot vége az elf mellkasába csapódik.
Tanítványa meglepően jól bírja a gyűrődést, kiáltás, szisszenés és szem sarkába szökő könnyek nélkül. Bár egy kardvágás biztos benne, hogy látványosabb reakciót váltana ki Aldomeusból, az éles harc mindig nehezebb, mint a gyakorlás.
És egyébként is, itt azt tanítja a hosszúéletűnek, hogy szükség esetén hogyan kerülje el a kardvágásokat, a fájdalomtűrés sokkal kisebb részt képvisel abban, hogy valóban sok évet élhessen meg az elf.
Bólint a kijelentésre, valószínűleg keménykedésnek ítélte volna meg, ha a másik azt állítja, hogy meg sem érezte a csapást. Sok éve volt megtanulni, hogy erre a legjobb válasz általában az, hogy addig teszteli az állítás valóságtartalmát, amíg a keménykedő újonc elbírja a saját gyakorlófegyverét.*
-Figyelj jól, mert meg kell majd ismételned.
*Szól az elfnek, mielőtt az megindítja a támadását. Sokkal könnyebb most követni a mozdulatait, mint mikor az egész mozdulatsor körülbelül fél másodpercet vett igénybe.
Látni lehet, hogy apró, kontrollált lépéssel tér ki a támadás alól, nem mozogva többet, mint ami szükséges. Érezni, ahogy eközben a harcos botja nem állja útját a másiknak, csak félreirányítja, Frandr jobb oldala mellé vezetve a fegyvert, ám még a visszatámadásnál sem válik el a két fadarab. A saját botjával a másikét is irányítja, egyfajta tengelyként használva a támadó fegyvert, egy ütést indít az elf mellkasa felé.
Természetesen igazi erő nincs a támadásban, gyakorlatilag csak hozzáér Aldomeus törzséhez, ám korábbi tapasztalatai alapján már lehet képe arról, hogy mennyire fájdalmas is lehetne valójában ez a visszatámadás.*
-Most te jössz.
*Mondja, egy lentről fölfelé irányuló csapást indítva ugyanolyan sebességgel, mint ahogy tanítványa tette az előbb. Közben folyamatosan mondja az utasításokat, mindenre odafigyelve, többször egymás után is megismételve a gyakorlatot, amíg elfogadhatóra nem sikeredik a dolog.*
-Figyelj a tartásodra, ne olyan nagyot lépj, ügyelj a fegyveremre, miközben visszatámadsz, igen, úgy...
*Így és hasonlóképpen listázza a hibákat, amiket vét az elf, mindent rögtön mondva. Ez a mozdulat már nehezebb, így minden bizonnyal eltart egy jó darabig, amíg eljutnak arra a szintre, amivel már megelégszik.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nagydarab ember, és bár ért a harchoz, és ezt nem is titkolja, sokak szerint ez puszta erőt és kevesebb ügyességet, harci tudást jelent. Így könnyen meglepheti a másikat az, hogy táncszerű könnyedséggel, ügyességgel és sebességgel mozog, és a fizikai ereje csak akkor számít valamennyit, amikor a bot vége az elf mellkasába csapódik.
Tanítványa meglepően jól bírja a gyűrődést, kiáltás, szisszenés és szem sarkába szökő könnyek nélkül. Bár egy kardvágás biztos benne, hogy látványosabb reakciót váltana ki Aldomeusból, az éles harc mindig nehezebb, mint a gyakorlás.
És egyébként is, itt azt tanítja a hosszúéletűnek, hogy szükség esetén hogyan kerülje el a kardvágásokat, a fájdalomtűrés sokkal kisebb részt képvisel abban, hogy valóban sok évet élhessen meg az elf.
Bólint a kijelentésre, valószínűleg keménykedésnek ítélte volna meg, ha a másik azt állítja, hogy meg sem érezte a csapást. Sok éve volt megtanulni, hogy erre a legjobb válasz általában az, hogy addig teszteli az állítás valóságtartalmát, amíg a keménykedő újonc elbírja a saját gyakorlófegyverét.*
-Figyelj jól, mert meg kell majd ismételned.
*Szól az elfnek, mielőtt az megindítja a támadását. Sokkal könnyebb most követni a mozdulatait, mint mikor az egész mozdulatsor körülbelül fél másodpercet vett igénybe.
Látni lehet, hogy apró, kontrollált lépéssel tér ki a támadás alól, nem mozogva többet, mint ami szükséges. Érezni, ahogy eközben a harcos botja nem állja útját a másiknak, csak félreirányítja, Frandr jobb oldala mellé vezetve a fegyvert, ám még a visszatámadásnál sem válik el a két fadarab. A saját botjával a másikét is irányítja, egyfajta tengelyként használva a támadó fegyvert, egy ütést indít az elf mellkasa felé.
Természetesen igazi erő nincs a támadásban, gyakorlatilag csak hozzáér Aldomeus törzséhez, ám korábbi tapasztalatai alapján már lehet képe arról, hogy mennyire fájdalmas is lehetne valójában ez a visszatámadás.*
-Most te jössz.
*Mondja, egy lentről fölfelé irányuló csapást indítva ugyanolyan sebességgel, mint ahogy tanítványa tette az előbb. Közben folyamatosan mondja az utasításokat, mindenre odafigyelve, többször egymás után is megismételve a gyakorlatot, amíg elfogadhatóra nem sikeredik a dolog.*
-Figyelj a tartásodra, ne olyan nagyot lépj, ügyelj a fegyveremre, miközben visszatámadsz, igen, úgy...
*Így és hasonlóképpen listázza a hibákat, amiket vét az elf, mindent rögtön mondva. Ez a mozdulat már nehezebb, így minden bizonnyal eltart egy jó darabig, amíg eljutnak arra a szintre, amivel már megelégszik.*
754. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-03 22:26:36
Üzenet elküldve: 2020-08-03 22:26:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Bár a legjobb tudása szerint támad, nem lepődik meg, hogy a másik nevetséges könnyedséggel hárítja az ütését. A védekezés módja is egészen érdekes, mielőtt még Frandr megszólalhatna, Aldo megfigyeli a technikát, s már koppan is neki, hol rontotta el az előző védekezését, habár az a csapás sem talált be. Egészen lenyűgözi ez az egyszerű mozdulat, s az a könnyedség ahogy a harcos mindenféle megtorpanás és lendületkiesés nélkül szinte azonnal visszatámad. Az viszont már kevésbé tetszik neki, amikor megérzi a mellkasába csapódó botot, s pár pillanatra még a lélegzete is elakad. De mint ezelőtt, most is igyekszik figyelmen kívül hagyni a fizikai fájdalmat, s arcának apró rándulásán kívül más jelét nem is mutatja a becsapódó ütésnek.
Miközben hallgatja a további okítást, körvonalazódik benne egy szilárd elhatározás, hogy ezentúl bizony több időt fog szánni a kardforgatás gyakorlására. Csak kibírja valahogy, hogy olvasás helyett inkább bottal hadonásszon kicsit a kertjében. Ha pedig valóban kitart az edzésterv mellett, a végén még talán saját kardot is kovácsoltat magának. Igazán jól mutatna az oldalán, s biztos a másik nemnek is tetszene a látvány.*
- Hát igen, azt éreztem.
*Bólint helyeslően, hiszen még frissen és ropogósan ott él benne a "kivédett" ütésének emléke, az éles csattanás, s az erő, ami kis híján elsodorta a nyurga elfet, igen csak meg kellett támasztania magát, hogy ne billenjen ki a tartásból. Ehhez képest Frandr elegáns védése, majd lendületes csapása kecses tánc volt.
A tanácsokat, amelyekkel ellátja mestere, rendkívül hasznosnak érzi, főleg, hogy tényleg nem egy ereje teljében lévő, nagydarab, marcona harcos. Ha csak a testi erőn múlna egy harc végkimenetele, talán a tündérekkel szemben lenne némi esélye, de másnál aligha.
Engedelmeskedik, s egy lassabb, előzőhöz hasonló támadást indít a másik jobb válla felé. S nem is saját mozdulatára, inkább a harcosra koncentrál, hiszen el akar raktározni minden apró információt ellenfele mozgását illetően.*
//Frandr//
*Bár a legjobb tudása szerint támad, nem lepődik meg, hogy a másik nevetséges könnyedséggel hárítja az ütését. A védekezés módja is egészen érdekes, mielőtt még Frandr megszólalhatna, Aldo megfigyeli a technikát, s már koppan is neki, hol rontotta el az előző védekezését, habár az a csapás sem talált be. Egészen lenyűgözi ez az egyszerű mozdulat, s az a könnyedség ahogy a harcos mindenféle megtorpanás és lendületkiesés nélkül szinte azonnal visszatámad. Az viszont már kevésbé tetszik neki, amikor megérzi a mellkasába csapódó botot, s pár pillanatra még a lélegzete is elakad. De mint ezelőtt, most is igyekszik figyelmen kívül hagyni a fizikai fájdalmat, s arcának apró rándulásán kívül más jelét nem is mutatja a becsapódó ütésnek.
Miközben hallgatja a további okítást, körvonalazódik benne egy szilárd elhatározás, hogy ezentúl bizony több időt fog szánni a kardforgatás gyakorlására. Csak kibírja valahogy, hogy olvasás helyett inkább bottal hadonásszon kicsit a kertjében. Ha pedig valóban kitart az edzésterv mellett, a végén még talán saját kardot is kovácsoltat magának. Igazán jól mutatna az oldalán, s biztos a másik nemnek is tetszene a látvány.*
- Hát igen, azt éreztem.
*Bólint helyeslően, hiszen még frissen és ropogósan ott él benne a "kivédett" ütésének emléke, az éles csattanás, s az erő, ami kis híján elsodorta a nyurga elfet, igen csak meg kellett támasztania magát, hogy ne billenjen ki a tartásból. Ehhez képest Frandr elegáns védése, majd lendületes csapása kecses tánc volt.
A tanácsokat, amelyekkel ellátja mestere, rendkívül hasznosnak érzi, főleg, hogy tényleg nem egy ereje teljében lévő, nagydarab, marcona harcos. Ha csak a testi erőn múlna egy harc végkimenetele, talán a tündérekkel szemben lenne némi esélye, de másnál aligha.
Engedelmeskedik, s egy lassabb, előzőhöz hasonló támadást indít a másik jobb válla felé. S nem is saját mozdulatára, inkább a harcosra koncentrál, hiszen el akar raktározni minden apró információt ellenfele mozgását illetően.*
753. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-30 17:46:02
Üzenet elküldve: 2020-07-30 17:46:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Frandr úgy véli, hogy férfiból, nőből, emberből, elfből, úgy általában bárkiből alig van, aki ne tudna valamilyen szinten harcolni, katonának ő se feltétlenül vette volna fel az elfet, ha nincs nagy szükség bárkire, aki fel tudja emelni a fegyvert.
A másik válaszára picit felhúzott szemöldökkel reagál csak, a -számára- hivatalosnak tűnő hangnem zavarja, ám ennek nem ad hangot, inkább áttér az elf támadási technikáira.
Bizony egy rendes ütést bevinni még egy bottal is sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnhet, és gyakorlást igényel. Ám tisztában van vele, hogy idejük hosszas mozdulatismétlésekre nincs, ezt az elf vagy magától csinálni fogja, miután szétválnak útjaik, vagy esélyesen elfelejti, amit ma tanult/tanulni fog.
Ahogy a rendes technikát bemutatja, látja, hogy valamennyire javult az elf technikája, már nem pánikol be, ám még mindig sikertelen a próbálkozása.*
~Ezen is javítani kell.~
*A másik támadást már kivédi az elf, bár ezen a legkevésbé sem lepődik meg. A módszer, amit az elf alkalmazott, meglehetősen tökéletlen, és nem csak a sebességével van baj. Az ütés lehet, hogy nem érte el az elf vállát, ám az ereje jelentős része igen, és ezt amaz érezheti is. Bár szerencséjére nem rándul meg a válla, azért nem is kellemes érzés.
Ahogy érkezik az elf ütése, Frandr érzékeli a fejlődést, ám nyilván Aldomeus sem számít arra, hogy ha akarja, ne tudná kivédeni. Így már most áttérne a következő részére a kiképzésnek.
Kivédi a támadást, ám nem lehet hallani azt a csattanást, amit az elf védekezése okozott, inkább csak egy halkabb koppanás hallatszik, hiszen igazi ütközés nem is történik. Nem tartja ki egy helyben a botját, ahogy a tanítványa tette, hanem egy kis lépéssel kiáll a csapás útjából, miközben a saját fegyverével a másikét irányítva félrevezeti a támadást a másik irányba.
Ennek a technikának több előnye is van. Az ellenfél esélyes, hogy ellenállásra számítva több erőt visz a támadásba a kelleténél, és mikor hirtelen olyan helyen találja a fegyverét, amire nem számított, a felesleges erő, ami más helyzetben a védekező fegyverbe csapódott volna, most viszi tovább a botot, és kis szerencsével kibillenti kicsit az egyensúlyából a támadót is.
Ezen kívül a védekezőnek lehetőséget ad a visszatámadásra a lendület megtörése nélkül. Frandr ezt nem rest demonstrálni, folyékonyan visszaforgatva a saját botját, majd egy bökést indítva az elf mellkasa felé.*
-Lassú volt a támadásod, és továbbra is valamennyire kiszámítható. De ezen csak a gyakorlás segíthet. Térjünk vissza a védekezésre.
*A botja egyik vége a földbe van szúrva, jobb kezével tartja, és az elf észreveheti, hogy dobolnak a fán az ujjai.*
-Mikor kivédted a támadásomat, te is biztos érezted az erejét. A legtöbb támadást nem úgy kell kivédeni, ahogy te csináltad, legalábbis ha nem akarod, hogy a puszta erő döntse el a harcot.
~És mindketten tudjuk, hogy azt nem akarod.~
*Ezt a ki nem mondott kritikát a tekintetében is könnyen lehet látni.*
-Ha egyszerűen csak állsz, és a botodat az ellenfeled és magad közé helyezed, akkor teljesen biztonságos dolog támadni téged. Az ellenség csapásokat fog rád záporoztatni, és előbb-utóbb hibázni fogsz. De ha kitérsz a támadás elől, elhárítod azt, és visszatámadsz, akkor máris jobbak az esélyeid.
*Lassan, egyáltalán nem sietősen visszahelyezkedik harci pózba, miközben újabb instrukciókat ad.*
-Először újra be fogom mutatni. Indíts egy lassú támadást, én is lassan fogom csinálni, hogy követhető legyen.
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Frandr úgy véli, hogy férfiból, nőből, emberből, elfből, úgy általában bárkiből alig van, aki ne tudna valamilyen szinten harcolni, katonának ő se feltétlenül vette volna fel az elfet, ha nincs nagy szükség bárkire, aki fel tudja emelni a fegyvert.
A másik válaszára picit felhúzott szemöldökkel reagál csak, a -számára- hivatalosnak tűnő hangnem zavarja, ám ennek nem ad hangot, inkább áttér az elf támadási technikáira.
Bizony egy rendes ütést bevinni még egy bottal is sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnhet, és gyakorlást igényel. Ám tisztában van vele, hogy idejük hosszas mozdulatismétlésekre nincs, ezt az elf vagy magától csinálni fogja, miután szétválnak útjaik, vagy esélyesen elfelejti, amit ma tanult/tanulni fog.
Ahogy a rendes technikát bemutatja, látja, hogy valamennyire javult az elf technikája, már nem pánikol be, ám még mindig sikertelen a próbálkozása.*
~Ezen is javítani kell.~
*A másik támadást már kivédi az elf, bár ezen a legkevésbé sem lepődik meg. A módszer, amit az elf alkalmazott, meglehetősen tökéletlen, és nem csak a sebességével van baj. Az ütés lehet, hogy nem érte el az elf vállát, ám az ereje jelentős része igen, és ezt amaz érezheti is. Bár szerencséjére nem rándul meg a válla, azért nem is kellemes érzés.
Ahogy érkezik az elf ütése, Frandr érzékeli a fejlődést, ám nyilván Aldomeus sem számít arra, hogy ha akarja, ne tudná kivédeni. Így már most áttérne a következő részére a kiképzésnek.
Kivédi a támadást, ám nem lehet hallani azt a csattanást, amit az elf védekezése okozott, inkább csak egy halkabb koppanás hallatszik, hiszen igazi ütközés nem is történik. Nem tartja ki egy helyben a botját, ahogy a tanítványa tette, hanem egy kis lépéssel kiáll a csapás útjából, miközben a saját fegyverével a másikét irányítva félrevezeti a támadást a másik irányba.
Ennek a technikának több előnye is van. Az ellenfél esélyes, hogy ellenállásra számítva több erőt visz a támadásba a kelleténél, és mikor hirtelen olyan helyen találja a fegyverét, amire nem számított, a felesleges erő, ami más helyzetben a védekező fegyverbe csapódott volna, most viszi tovább a botot, és kis szerencsével kibillenti kicsit az egyensúlyából a támadót is.
Ezen kívül a védekezőnek lehetőséget ad a visszatámadásra a lendület megtörése nélkül. Frandr ezt nem rest demonstrálni, folyékonyan visszaforgatva a saját botját, majd egy bökést indítva az elf mellkasa felé.*
-Lassú volt a támadásod, és továbbra is valamennyire kiszámítható. De ezen csak a gyakorlás segíthet. Térjünk vissza a védekezésre.
*A botja egyik vége a földbe van szúrva, jobb kezével tartja, és az elf észreveheti, hogy dobolnak a fán az ujjai.*
-Mikor kivédted a támadásomat, te is biztos érezted az erejét. A legtöbb támadást nem úgy kell kivédeni, ahogy te csináltad, legalábbis ha nem akarod, hogy a puszta erő döntse el a harcot.
~És mindketten tudjuk, hogy azt nem akarod.~
*Ezt a ki nem mondott kritikát a tekintetében is könnyen lehet látni.*
-Ha egyszerűen csak állsz, és a botodat az ellenfeled és magad közé helyezed, akkor teljesen biztonságos dolog támadni téged. Az ellenség csapásokat fog rád záporoztatni, és előbb-utóbb hibázni fogsz. De ha kitérsz a támadás elől, elhárítod azt, és visszatámadsz, akkor máris jobbak az esélyeid.
*Lassan, egyáltalán nem sietősen visszahelyezkedik harci pózba, miközben újabb instrukciókat ad.*
-Először újra be fogom mutatni. Indíts egy lassú támadást, én is lassan fogom csinálni, hogy követhető legyen.
752. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-30 16:01:02
Üzenet elküldve: 2020-07-30 16:01:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandr szavai némi reményt öntenek belé, ezek szerint mégsem annyira hülye a harchoz, mint ahogy azt sok múltbéli személy gondolta. Kapott ő már hideget-meleget, főleg kölyökkori tanárától, bár az a férfi lehet inkább azért szidta annyira, mert nem volt ínyére, amikor az ifjú elf olyan növényi porral hintette be ruháját, amelytől pár hétig viszkető kiütései keletkeztek. Persze ezt sosem tudta Aldora bizonyítani, ennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy a fiú a ludas.
Pirtianesben pedig a kiképző őrmester nézett rá végtelen megvetéssel, félvállról odavetve, hogy az ilyen nyeszlett, elkényeztetett hosszúéletűek már inkább nők, s nem való fegyver a kezükbe. Szóval ezek után nem csoda, hogy a férfi elfordult a csattogó kardok és fényes páncélok világától, s inkább olyan dolognak szentelte az életét, amiben mindig is tehetségesnek bizonyult.*
- Nem szokásom hamar feladni dolgokat. Csupán hallani akartam a véleményed, mert nem szeretem mások idejét feleslegesen húzni. De válaszod megerősített abban, hogy érdemes folytatnom, s talán még ezen a téren is elérhetek valamit.
*Magyarázkodik kimért, érzelmektől mentes hangon. A kritikát pedig nyílt érdeklődéssel fogadja, s értőn bólint. Senki sem várhatja el tőle, hogy szinte teljes kezdőként úgy suhogtassa azt a botot, mintha egész életében ezt csinálta volna. Ütései még valószínűleg nagyon sokáig kiszámíthatóak lesznek, csak gyenge próbálkozások Frandr támadásaihoz képest. De mindenki lentről indul, s valóban, Aldonak még hátravan számos éve, több, mint ami egy ember rendelkezésére áll, így tanulni is bőven ráér.
Közben újabb szintre lépnek edzés terén, s ismét Aldon lenne a sor, hogy védekezzen. Most sokkal jobban koncentrál a férfi mozdulataira, ezúttal nem görcsösen a fegyvert tartó kézre, hanem az egész testre figyel. Próbálja felmérni, merre, hogyan mozdulhat mestere, de megint csak lassúnak bizonyul. Olyan laza könnyedséggel és gyorsasággal mozgatja a másik a botot, hogy hamar elveszti a fonalat, s a következő pillanatban arra eszmél, hogy megint elvétette, s csak Frandr figyelmes kedvességének köszönheti, hogy nem sajog a combja.
De ideje sincs lereagálni az elhangzottakat, némán szívja magába az információt, mert már indul is a következő támadás. Aldo pedig mintha magára ismerne ebben a csapásban, valószínű nem véletlenül, s pont ezért nagyszerűen le tudja reagálni az ütést. Saját botját védekezően bal válla elé mozdítja, s így tompa, fájdalmas puffanás helyett hangosabb, élesebb csattanás hallatszik, ahogy a két kemény fa összetalálkozik. S bár tisztában van vele, hogy szándékosan támadott ilyen nyíltan és kiszámíthatóan a másik, azért mégis elönti egy kellemes, enyhe diadalérzet.
Mikor ő következik a támadással, igyekszik alkalmazni Frandr előbbi módszerét, visszaemlékezve az oktató jellegű szavakra. Ezúttal nem viszi bele teljes testét a csapásba, arra már rájött, hogy színtiszta erővel nem sokra megy. Inkább próbálja leutánozni a gyors, könnyed kézmozdulatokat, s úgy forgatni a botot, hogy ne lehessen rögtön tudni, honnan és mikor indul a csapás. Nagyon igyekszik, valamennyire a görcsös szorításán is enged, sokkal kényelmesebben markolja a fát. Persze tudja, hogy hiába a nagy buzgóság, így is csak halvány árnyéka lehet a harcosnak. Ez viszont kedvét nem szegi, ezúttal egy fokkal gyorsabb, lendületesebb támadást indít a másik bal oldala felé, az előzőnél érezhetően jobb próbálkozás, de még mindig nem az igazi.*
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandr szavai némi reményt öntenek belé, ezek szerint mégsem annyira hülye a harchoz, mint ahogy azt sok múltbéli személy gondolta. Kapott ő már hideget-meleget, főleg kölyökkori tanárától, bár az a férfi lehet inkább azért szidta annyira, mert nem volt ínyére, amikor az ifjú elf olyan növényi porral hintette be ruháját, amelytől pár hétig viszkető kiütései keletkeztek. Persze ezt sosem tudta Aldora bizonyítani, ennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy a fiú a ludas.
Pirtianesben pedig a kiképző őrmester nézett rá végtelen megvetéssel, félvállról odavetve, hogy az ilyen nyeszlett, elkényeztetett hosszúéletűek már inkább nők, s nem való fegyver a kezükbe. Szóval ezek után nem csoda, hogy a férfi elfordult a csattogó kardok és fényes páncélok világától, s inkább olyan dolognak szentelte az életét, amiben mindig is tehetségesnek bizonyult.*
- Nem szokásom hamar feladni dolgokat. Csupán hallani akartam a véleményed, mert nem szeretem mások idejét feleslegesen húzni. De válaszod megerősített abban, hogy érdemes folytatnom, s talán még ezen a téren is elérhetek valamit.
*Magyarázkodik kimért, érzelmektől mentes hangon. A kritikát pedig nyílt érdeklődéssel fogadja, s értőn bólint. Senki sem várhatja el tőle, hogy szinte teljes kezdőként úgy suhogtassa azt a botot, mintha egész életében ezt csinálta volna. Ütései még valószínűleg nagyon sokáig kiszámíthatóak lesznek, csak gyenge próbálkozások Frandr támadásaihoz képest. De mindenki lentről indul, s valóban, Aldonak még hátravan számos éve, több, mint ami egy ember rendelkezésére áll, így tanulni is bőven ráér.
Közben újabb szintre lépnek edzés terén, s ismét Aldon lenne a sor, hogy védekezzen. Most sokkal jobban koncentrál a férfi mozdulataira, ezúttal nem görcsösen a fegyvert tartó kézre, hanem az egész testre figyel. Próbálja felmérni, merre, hogyan mozdulhat mestere, de megint csak lassúnak bizonyul. Olyan laza könnyedséggel és gyorsasággal mozgatja a másik a botot, hogy hamar elveszti a fonalat, s a következő pillanatban arra eszmél, hogy megint elvétette, s csak Frandr figyelmes kedvességének köszönheti, hogy nem sajog a combja.
De ideje sincs lereagálni az elhangzottakat, némán szívja magába az információt, mert már indul is a következő támadás. Aldo pedig mintha magára ismerne ebben a csapásban, valószínű nem véletlenül, s pont ezért nagyszerűen le tudja reagálni az ütést. Saját botját védekezően bal válla elé mozdítja, s így tompa, fájdalmas puffanás helyett hangosabb, élesebb csattanás hallatszik, ahogy a két kemény fa összetalálkozik. S bár tisztában van vele, hogy szándékosan támadott ilyen nyíltan és kiszámíthatóan a másik, azért mégis elönti egy kellemes, enyhe diadalérzet.
Mikor ő következik a támadással, igyekszik alkalmazni Frandr előbbi módszerét, visszaemlékezve az oktató jellegű szavakra. Ezúttal nem viszi bele teljes testét a csapásba, arra már rájött, hogy színtiszta erővel nem sokra megy. Inkább próbálja leutánozni a gyors, könnyed kézmozdulatokat, s úgy forgatni a botot, hogy ne lehessen rögtön tudni, honnan és mikor indul a csapás. Nagyon igyekszik, valamennyire a görcsös szorításán is enged, sokkal kényelmesebben markolja a fát. Persze tudja, hogy hiába a nagy buzgóság, így is csak halvány árnyéka lehet a harcosnak. Ez viszont kedvét nem szegi, ezúttal egy fokkal gyorsabb, lendületesebb támadást indít a másik bal oldala felé, az előzőnél érezhetően jobb próbálkozás, de még mindig nem az igazi.*
751. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-26 23:32:54
Üzenet elküldve: 2020-07-26 23:32:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kritikus szemmel méri fel az elf tartását, a részletekre is odafigyelve. Arckifejezéséből, kissé merev tartásából, abból, ahogy szorítja a botot, könnyen tud következtetéseket levonni. Úgy viselkedik, mint a legtöbb újonc, igyekezve kifogásolhatatlanná tenni a tartása minden részét.
Ám ha a tapasztaltabb harcosra néz a másik, azt láthatja, hogy a tartása sokkal lazább, relaxáltabb, kevésbé görcsös. Ezt természetesen annak köszönheti, hogy nem kell tudatos energiát fektetnie már az alapmozdulatokba, hiszen sok évtizedes gyakorlata van. Magára a harcra, az ellenség mozdulataira koncentrálhat, és magabiztosan támadhat, védekezhet.
Ezt az állapotot valamilyen szinten pár év kiképzés alatt a leglassabb újonc is elsajátítja, és bár a legtöbben még fiatalon kezdik a kiképzést, vagy legalábbis keleten így volt, a Frandrrel szemben álló elf sem késett le semmiről.*
~Egyébként is, ahogy hallottam, kurva sokáig élnek, szóval ha akarja, akkor simán meg tudja tanulni.~
*Jegyzi meg magában. Tanáccsal így nem is látja el Aldomeust, hanem inkább rátér a gyakorlatibb részére a dolognak.
Számít a pánikra, teljesen normális reakció, ám ettől még nem üt kevésbé keményen. A fájdalomnál nem talált még jobb módszert arra, hogy kigyomlálja azokat a reakciókat, amik a csatatéren halálhoz vezetnének.
De látja azt is, hogy az elf döntést hoz, és látván, hogy a védekezéssel elkésett, inkább kihasználja a visszatámadás lehetőségét. Nem feltétlenül ügyes csapás, és ha akarná, Frandr ki is védhetné, ám nem teszi. Amaz nem túlságosan erős, Frandr hozzászokott az ütésekhez és páncélt is visel, így nem igazán érez fájdalmat a támadás nyomán. Aldomeusra nézve látja, hogy az igyekszik csendben tűrni a sikertelen védekezése következményeit.
A kérdés nyomán felhúzza a szemöldökét.*
-Mert már most fel akarod adni? Ha teljes újoncként elsőre nem tudod kivédeni egy tapasztalt harcos ütését, akkor már esélytelen, hogy ez valaha is megváltozzon?
*Megenged magának egy félmosolyt, majd folytatja.*
-Körülbelül ott tartasz, mint egy pár hetes újonc. Ha érdekelne annyira a harc, hogy gyakorold egy pár hónapig, akkor valószínűleg az egyszerűbb csapásaimat különösebb nehézség nélkül ki tudnád védeni.
Valamennyi érzéked van a harchoz. Bár azt mondtam, védd magad, ahhoz lassú voltál, és inkább visszatámadtál. Persze azt a csapást csukott szemmel is ki tudtam volna védeni, annyira kiszámítható volt.
*Jegyzi meg, hiszen az elf is biztosan tudja, hogy nem sok esélye volt annak a támadásnak egy tapasztalt harcossal szemben.*
-De ez nem jelent semmit azon kívül, hogy senki sem tanította meg neked a jó módszert.
*A mondata végére érvén újra felveszi a harcállást, és megvárja, amíg a másik is követi a példáját.*
-Most megmutatom, mit rontottál el. Próbáld meg kivédeni a csapásaimat.
*Először egy normális csapással kezd. Gyorsan mozgatja a botot, nem fordul bele túlságosan a testével a mozdulatba, és a botot teljesen az irányítása alatt tartja. A célpont az elf jobb combja, ám ha amaz nem tudja kivédeni az ütést, akkor sem kell gazdagodik egy újabb kék folttal, ugyanis Frandr megállítja a fegyvert, mielőtt még célt érne.*
-Gyors, irányított támadás. Csak akkor látod meg, hogy hova indul, amikor már úton van a bot, és így nincs is sok időd reagálni. És még ha ki is térnél a támadás elől, rögtön meg tudom állítani a csapást, nem nyitom meg a védelmemet.
*Következő támadásával az elfet igyekszik imitálni, bár picit felerősíti bizonyos hibáit, és természetesen erőt is visz a csapásba rendesen. Belefordul, és röviden a csapás előtt még kicsit vissza is húzza a botot, majd lendületes ütést indít. Még az elfnek sem kéne, hogy nehézséget okozzon kivédeni a támadást, hiszen már a legelejétől kezdve láthatja, hogy a bal vállát célozza.
Ám ha valami nagy hiba folytán mégsem védené ki, ezt a támadást már nem fogja vissza Frandr, és bár a csontokat épen hagyja, ahogy ízületeket sem ugraszt ki a helyéről, a fájdalmat ezúttal nem valószínű, hogy Aldomeus figyelmen kívül fogja tudni hagyni.
Akárhogy is alakul a dolog, kevéssel a második támadás után végül felszólal.*
-Most rajtad a sor. Próbálj meg egy rendes ütést bevinni. Mondani fogom, hogy mit rontasz el.
*Mert abban biztos, hogy nem fogja a másik egy bemutató után rögtön jól csinálni.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kritikus szemmel méri fel az elf tartását, a részletekre is odafigyelve. Arckifejezéséből, kissé merev tartásából, abból, ahogy szorítja a botot, könnyen tud következtetéseket levonni. Úgy viselkedik, mint a legtöbb újonc, igyekezve kifogásolhatatlanná tenni a tartása minden részét.
Ám ha a tapasztaltabb harcosra néz a másik, azt láthatja, hogy a tartása sokkal lazább, relaxáltabb, kevésbé görcsös. Ezt természetesen annak köszönheti, hogy nem kell tudatos energiát fektetnie már az alapmozdulatokba, hiszen sok évtizedes gyakorlata van. Magára a harcra, az ellenség mozdulataira koncentrálhat, és magabiztosan támadhat, védekezhet.
Ezt az állapotot valamilyen szinten pár év kiképzés alatt a leglassabb újonc is elsajátítja, és bár a legtöbben még fiatalon kezdik a kiképzést, vagy legalábbis keleten így volt, a Frandrrel szemben álló elf sem késett le semmiről.*
~Egyébként is, ahogy hallottam, kurva sokáig élnek, szóval ha akarja, akkor simán meg tudja tanulni.~
*Jegyzi meg magában. Tanáccsal így nem is látja el Aldomeust, hanem inkább rátér a gyakorlatibb részére a dolognak.
Számít a pánikra, teljesen normális reakció, ám ettől még nem üt kevésbé keményen. A fájdalomnál nem talált még jobb módszert arra, hogy kigyomlálja azokat a reakciókat, amik a csatatéren halálhoz vezetnének.
De látja azt is, hogy az elf döntést hoz, és látván, hogy a védekezéssel elkésett, inkább kihasználja a visszatámadás lehetőségét. Nem feltétlenül ügyes csapás, és ha akarná, Frandr ki is védhetné, ám nem teszi. Amaz nem túlságosan erős, Frandr hozzászokott az ütésekhez és páncélt is visel, így nem igazán érez fájdalmat a támadás nyomán. Aldomeusra nézve látja, hogy az igyekszik csendben tűrni a sikertelen védekezése következményeit.
A kérdés nyomán felhúzza a szemöldökét.*
-Mert már most fel akarod adni? Ha teljes újoncként elsőre nem tudod kivédeni egy tapasztalt harcos ütését, akkor már esélytelen, hogy ez valaha is megváltozzon?
*Megenged magának egy félmosolyt, majd folytatja.*
-Körülbelül ott tartasz, mint egy pár hetes újonc. Ha érdekelne annyira a harc, hogy gyakorold egy pár hónapig, akkor valószínűleg az egyszerűbb csapásaimat különösebb nehézség nélkül ki tudnád védeni.
Valamennyi érzéked van a harchoz. Bár azt mondtam, védd magad, ahhoz lassú voltál, és inkább visszatámadtál. Persze azt a csapást csukott szemmel is ki tudtam volna védeni, annyira kiszámítható volt.
*Jegyzi meg, hiszen az elf is biztosan tudja, hogy nem sok esélye volt annak a támadásnak egy tapasztalt harcossal szemben.*
-De ez nem jelent semmit azon kívül, hogy senki sem tanította meg neked a jó módszert.
*A mondata végére érvén újra felveszi a harcállást, és megvárja, amíg a másik is követi a példáját.*
-Most megmutatom, mit rontottál el. Próbáld meg kivédeni a csapásaimat.
*Először egy normális csapással kezd. Gyorsan mozgatja a botot, nem fordul bele túlságosan a testével a mozdulatba, és a botot teljesen az irányítása alatt tartja. A célpont az elf jobb combja, ám ha amaz nem tudja kivédeni az ütést, akkor sem kell gazdagodik egy újabb kék folttal, ugyanis Frandr megállítja a fegyvert, mielőtt még célt érne.*
-Gyors, irányított támadás. Csak akkor látod meg, hogy hova indul, amikor már úton van a bot, és így nincs is sok időd reagálni. És még ha ki is térnél a támadás elől, rögtön meg tudom állítani a csapást, nem nyitom meg a védelmemet.
*Következő támadásával az elfet igyekszik imitálni, bár picit felerősíti bizonyos hibáit, és természetesen erőt is visz a csapásba rendesen. Belefordul, és röviden a csapás előtt még kicsit vissza is húzza a botot, majd lendületes ütést indít. Még az elfnek sem kéne, hogy nehézséget okozzon kivédeni a támadást, hiszen már a legelejétől kezdve láthatja, hogy a bal vállát célozza.
Ám ha valami nagy hiba folytán mégsem védené ki, ezt a támadást már nem fogja vissza Frandr, és bár a csontokat épen hagyja, ahogy ízületeket sem ugraszt ki a helyéről, a fájdalmat ezúttal nem valószínű, hogy Aldomeus figyelmen kívül fogja tudni hagyni.
Akárhogy is alakul a dolog, kevéssel a második támadás után végül felszólal.*
-Most rajtad a sor. Próbálj meg egy rendes ütést bevinni. Mondani fogom, hogy mit rontasz el.
*Mert abban biztos, hogy nem fogja a másik egy bemutató után rögtön jól csinálni.*
750. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-26 21:28:21
Üzenet elküldve: 2020-07-26 21:28:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Igazi, engedelmes tanítványhoz méltóan követi a tapasztalt harcos utasításait, lábfejét a megfelelő irányba fordítja, s a terpesz szélességén is igyekszik a megfelelő mértékben változtatni. A botot két kézzel megragadja, de még ő maga is megérzi, hogy görcsösebben tartja a kelleténél. Nem tehet róla, hosszú ujjai máshoz vannak szokva, nem durva kardnyélhez, vagy fához. S bár a kardforgatás is nevezhető kifinomult műveletnek, mégis merőben különbözik a nagy pontosságot és biztos kezeket igénylő bájital keveréstől, vagy rajzolástól, esetleg írástól. Persze próbál lazítani a feszült szorításon, de akkor meg úgy kezdi érezni, túl gyengén fogja a fegyvert, s így könnyen kiüthetik a kezéből. Így nem tehet mást, inkább választja a görcsös szorítást, majdcsak megszokja, vagy észreveszi Frandr, és ellátja valami hasznos tanáccsal. Hideg szemeivel követi a harcos mozdulatait, látszik, hogy figyel, a koncentrációval nincs is problémája. Az elhangzottakra aprót, de határozottat bólint, jelezve, hogy felfogta, amit mondtak neki. S mikor elkezdődik a tényleges edzés, talán még a reflexeivel sem lenne gond, hiszen ahogy figyelmezteti Frandr, már ő is mozdulna, csak hát tapasztalat hiányában nem tudja megfelelő gyorsasággal felmérni a terepet, s cselekedni. Hirtelen azzal sincs tisztában, merre kéne mozdulnia, agya lázasan igyekszik feldolgozni a sok beérkezett ingert. A másik pedig észreveheti, hogy az alapvető problémát pont a túlzott gondolkodás okozza, hiszen Aldo minden, csak nem ösztönlény. Ő felmér, elemez, átgondol, ellenőriz, s csak aztán cselekszik. S bár eljut addig, hogy ő is észreveszi a védtelenül maradt bal oldalt, könnyen lehet, hogy már túl későn mozdul. De legalább mozdul, s bár kevés az esélye a sikeres találatnak, azért megpróbálkozik vele, miközben ő maga bekapja a tompa, de azért fájdalmas ütést. Nem szisszen fel, csak izmai reagálnak a kellemetlen érzésre, de arca igyekszik titkolni az őt ért sérelmet. Nem felvágni akar, vagy keménykedni. Csak megszokta, hogy soha, semmilyen körülmények közt ne mutassa ki sebezhetőségét, főleg az ellenfél előtt. Ha saját esetlen próbálkozása a másik "megsebzésére" sikerül, megkönnyebbült, halk sóhaj hagyja el száját. Ha elvéti, esetleg kivédi Frandr, akkor pedig átfut arcán egy keserű félmosoly.*
- Mennyire vagyok reménytelen?
*Teszi fel a kérdést, nem biztatást, vagy önbizalomnövelést várva, hanem őszinte, nyers véleményt. Feleslegesen nem szívesen húzná a harcos értékes idejét.*
//Frandr//
*Igazi, engedelmes tanítványhoz méltóan követi a tapasztalt harcos utasításait, lábfejét a megfelelő irányba fordítja, s a terpesz szélességén is igyekszik a megfelelő mértékben változtatni. A botot két kézzel megragadja, de még ő maga is megérzi, hogy görcsösebben tartja a kelleténél. Nem tehet róla, hosszú ujjai máshoz vannak szokva, nem durva kardnyélhez, vagy fához. S bár a kardforgatás is nevezhető kifinomult műveletnek, mégis merőben különbözik a nagy pontosságot és biztos kezeket igénylő bájital keveréstől, vagy rajzolástól, esetleg írástól. Persze próbál lazítani a feszült szorításon, de akkor meg úgy kezdi érezni, túl gyengén fogja a fegyvert, s így könnyen kiüthetik a kezéből. Így nem tehet mást, inkább választja a görcsös szorítást, majdcsak megszokja, vagy észreveszi Frandr, és ellátja valami hasznos tanáccsal. Hideg szemeivel követi a harcos mozdulatait, látszik, hogy figyel, a koncentrációval nincs is problémája. Az elhangzottakra aprót, de határozottat bólint, jelezve, hogy felfogta, amit mondtak neki. S mikor elkezdődik a tényleges edzés, talán még a reflexeivel sem lenne gond, hiszen ahogy figyelmezteti Frandr, már ő is mozdulna, csak hát tapasztalat hiányában nem tudja megfelelő gyorsasággal felmérni a terepet, s cselekedni. Hirtelen azzal sincs tisztában, merre kéne mozdulnia, agya lázasan igyekszik feldolgozni a sok beérkezett ingert. A másik pedig észreveheti, hogy az alapvető problémát pont a túlzott gondolkodás okozza, hiszen Aldo minden, csak nem ösztönlény. Ő felmér, elemez, átgondol, ellenőriz, s csak aztán cselekszik. S bár eljut addig, hogy ő is észreveszi a védtelenül maradt bal oldalt, könnyen lehet, hogy már túl későn mozdul. De legalább mozdul, s bár kevés az esélye a sikeres találatnak, azért megpróbálkozik vele, miközben ő maga bekapja a tompa, de azért fájdalmas ütést. Nem szisszen fel, csak izmai reagálnak a kellemetlen érzésre, de arca igyekszik titkolni az őt ért sérelmet. Nem felvágni akar, vagy keménykedni. Csak megszokta, hogy soha, semmilyen körülmények közt ne mutassa ki sebezhetőségét, főleg az ellenfél előtt. Ha saját esetlen próbálkozása a másik "megsebzésére" sikerül, megkönnyebbült, halk sóhaj hagyja el száját. Ha elvéti, esetleg kivédi Frandr, akkor pedig átfut arcán egy keserű félmosoly.*
- Mennyire vagyok reménytelen?
*Teszi fel a kérdést, nem biztatást, vagy önbizalomnövelést várva, hanem őszinte, nyers véleményt. Feleslegesen nem szívesen húzná a harcos értékes idejét.*
749. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-23 09:32:40
Üzenet elküldve: 2020-07-23 09:32:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*Miután letudta az izgalmakat és friss mélységi barátait lerázta, bár úgy fest egyik sem szándékozott követni őt, végül a dokkok szélén találja magát. Szemei elé tárul az ismerős világítótoron és a sziklaszirt, amin áll. Néha ellátogattak ide, bár mivel jól őrizik, nem az épület közelében kutakodtak. Megesik ugyanis, hogy egy-egy szerencsétlen mihaszna ezt a helyet választja életének utolsó ugrására, a hullámok meg felaggatják a sziklákra, mint valami díszt. Onnan csak a szemfüles egyedek csoportjának az éj leple alatt néhány nagyobb horoggal meg kötelekkel fel kell húzni és ha elég friss még jól is járnak. Már csak megszokásból sétál oda a széléhez és néz le a mélybe, de semmi szokatlanon nem akad meg a szeme, így, ahogy érkezett vissza is sétál. Jobb ha nem marad sokáig egy helyben és már az állatok is nagyon mocorognak. Nem igazán szeretik, ha sokáig friss levegő nélkül vannak letakarva, mert hát azt ki szeretné? Erőteljes mocorgásba kezdenek, amint megérzik a nyelvük hegyével a friss sós levegő illatát.*
-Jól van, nyughassatok már! *Szűri a fogai között idegesen, majd beveszi magát a fák közé, hogy engedhessen a szeszélyes állatok akaratának. Ő maga is pihen addig egy nagyobb sziklán és iszik is valamit. Így indul meg később vissza a szállására és reméli, hogy azóta nem törték fel a zárat a tolvajok és mindent a helyén talál.*
-Jól van, nyughassatok már! *Szűri a fogai között idegesen, majd beveszi magát a fák közé, hogy engedhessen a szeszélyes állatok akaratának. Ő maga is pihen addig egy nagyobb sziklán és iszik is valamit. Így indul meg később vissza a szállására és reméli, hogy azóta nem törték fel a zárat a tolvajok és mindent a helyén talál.*
748. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-22 19:53:20
Üzenet elküldve: 2020-07-22 19:53:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
*Ha meg már közel van, akkor ellátogat egy rövidke pillanatra a világító toronyhoz. Tényleg csak annyira, hogy körbenéz. Túl sokáig nem akar távol maradni, nehogy sok adóztatási lehetőséget szalasszon el. Itt valahogy még erősebben érzik az az erős, sós tengerillat. Már csak ezért sem akar itt túl sokáig maradni. A kikötőben kezdi már megszokni, de itt kifejezetten irritálja az orrát. Tényleg csak egy futó pillantást vet erre a helyre, aztán sarkon is fordul, hogy visszatérjen őrhelyéhez.*
747. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-22 17:51:46
Üzenet elküldve: 2020-07-22 17:51:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandrnek nincsenek hasonló ambíciói, mint az elfnek. Sosem volt jó emberismerő, és ezt nagyon jól tudja is magáról. Nem nagyon érdeklik a könyvek sem, ahogy azzal is tisztában van, hogy a mágiát nem neki találták ki. És bár senki sem vitathatja el tőle, hogy józan észben nem szűkölködik, illetve a harctéri logika sem áll tőle távol, mégis azt lehet róla mondani, hogy viszonylag egyszerű ember.
Ez persze valamekkora csalódást okozhat a másiknak, hiszen így nem is nyújt túl sok kihívást, és sok támadási felületet sem találhat rajta. Így ha fájdalmas pontokat keres, amibe tőrt szúrhat, akkor valószínűleg ebben többet fog segíteni, amit Frandr tanít neki, mint a meglévő emberismerete.
És, bár ez valószínűleg nem egyértelmű Aldomeus számára, Frandr tiszteli a szókimondást, és nagyon kell ahhoz erőlködni, hogy ténylegesen megsértődjön.*
-Hívd, ahogy akarod. Ha én elmennék abba a toronyba a tó fölött, hogy mágiát tanuljak, engem is lehülyéznének.
*És Frandr szerint igazuk is lenne. Tisztában van a határaival, és azzal, hogy mit és hogyan tud elérni. Úgy tűnik, hogy Aldomeus apjával ellentétben.*
-Idióta is lennél, ha nem így lenne.
*Frandrnek sem fűlik a foga öngyilkos harcokhoz. És még ő, a száz harcot megélt pusztai veterán, sem kedvelné az esélyeit egy ennyivel jobban felszerelt ellenséggel szemben. Azt pedig már egyértelműen látja, hogy itt nyugaton sokkal jobb minőségűek a páncélok is, mint amikkel régebben találkozott.
És bár a saját felszerelése erősen viseltes már, még mindig sokkal jobb védelmet nyújt, mint bármi, ami egy átlagos keleti banditának, vagy nomádnak kijut.
Egykedvűen nézi, ahogy a másik ügyetlenkedik a fegyverekkel, amiket a kezébe nyomott. Kicsit meglepődik, hogy a többi fegyver eldobása nélkül elkapja az elf a pajzsot, majd, mikor valamennyire rendbeszedte amaz magát, Frandr elindul kifelé.
Az útközbeni magyarázatot a férfi örömére nem követik kérdések, így viszonylag gyorsan és fájdalommentesen lejutnak a partra.
A másik tartása egyértelművé teszi, hogy valami hasznosat azért tanult azokból a vívóleckékből, ám afelől sem hagy kérdést, hogy a tanár túlságosan megengedő volt.*
-A lábfejed mindig az ellenfeled felé fordul, és még egy jó fél lábbal szélesebb legyen a terpeszed.
*Ahogy beszél, a saját botjával helyreigazítja az elf tartását.*
-Csípő alatt már rendben. Most pedig normálisan fogd meg azt a botot, ne egy kézzel. Ez inkább hegy nélküli dárda, mint egy bunkósbot. Ennek is az ellenfeled felé nézzen a vége.
*Ő is harcállásba helyezkedik, és megmutatja, hogy hogy kell kinéznie a másik fegyvertartásának, majd kijavítja az elf hibáit, ha az nem utánozza jól látásra.*
-Mindig fenyegetni akarod azt, akivel szembenézel. Ha feléd tud lépni anélkül, hogy a fegyvered fájdalmasabb végén találja magát, akkor rosszul csinálod.
*Magyaráz. Egyelőre az alapokat tanítja, akárcsak egy keleti újoncnak. Bár bármilyen harcosnak, vagy katonának először valószínűleg a szálfegyverekkel kell megismerkednie, és a csatába is olyanokat hordoz, tisztában van vele, hogy önvédelemre egy kard sokkal hatékonyabb.
Így nem is tervez túlságosan belemélyedni a bottal való harc rejtelmeibe, viszont az alapok megtanulását megkönnyíti egy egyszerűbb fegyver.*
-Védd magad!
*Kiált fel hirtelen, botjával egy gyors ütést indítva tanítványa jobb oldala felé. Ha betalál, azt biztosan megérzi a másik, ám ha amaz szemfüles, észreveheti, hogy Frandr támadásával a saját balját védtelenül hagyta.
Ez -természetesen- szándékos, ám nem tervezi a szükségesnél jobban megkönnyíteni a másik dolgát, így ha az hezitál, ez a lehetőség gyorsan megszűnhet.
Az elf sebességétől és reakcióidejétől függően ez ugyanúgy válhat egy gyors csapásváltássá, mint egy egyoldalú, tűrhető, de fájdalmas ütéssé. Frandr ezt csak egy tesztnek szánja. Látni akarja, mennyire van jelen, mennyire figyel oda a tanítványa, és hogy min kell javítani.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandrnek nincsenek hasonló ambíciói, mint az elfnek. Sosem volt jó emberismerő, és ezt nagyon jól tudja is magáról. Nem nagyon érdeklik a könyvek sem, ahogy azzal is tisztában van, hogy a mágiát nem neki találták ki. És bár senki sem vitathatja el tőle, hogy józan észben nem szűkölködik, illetve a harctéri logika sem áll tőle távol, mégis azt lehet róla mondani, hogy viszonylag egyszerű ember.
Ez persze valamekkora csalódást okozhat a másiknak, hiszen így nem is nyújt túl sok kihívást, és sok támadási felületet sem találhat rajta. Így ha fájdalmas pontokat keres, amibe tőrt szúrhat, akkor valószínűleg ebben többet fog segíteni, amit Frandr tanít neki, mint a meglévő emberismerete.
És, bár ez valószínűleg nem egyértelmű Aldomeus számára, Frandr tiszteli a szókimondást, és nagyon kell ahhoz erőlködni, hogy ténylegesen megsértődjön.*
-Hívd, ahogy akarod. Ha én elmennék abba a toronyba a tó fölött, hogy mágiát tanuljak, engem is lehülyéznének.
*És Frandr szerint igazuk is lenne. Tisztában van a határaival, és azzal, hogy mit és hogyan tud elérni. Úgy tűnik, hogy Aldomeus apjával ellentétben.*
-Idióta is lennél, ha nem így lenne.
*Frandrnek sem fűlik a foga öngyilkos harcokhoz. És még ő, a száz harcot megélt pusztai veterán, sem kedvelné az esélyeit egy ennyivel jobban felszerelt ellenséggel szemben. Azt pedig már egyértelműen látja, hogy itt nyugaton sokkal jobb minőségűek a páncélok is, mint amikkel régebben találkozott.
És bár a saját felszerelése erősen viseltes már, még mindig sokkal jobb védelmet nyújt, mint bármi, ami egy átlagos keleti banditának, vagy nomádnak kijut.
Egykedvűen nézi, ahogy a másik ügyetlenkedik a fegyverekkel, amiket a kezébe nyomott. Kicsit meglepődik, hogy a többi fegyver eldobása nélkül elkapja az elf a pajzsot, majd, mikor valamennyire rendbeszedte amaz magát, Frandr elindul kifelé.
Az útközbeni magyarázatot a férfi örömére nem követik kérdések, így viszonylag gyorsan és fájdalommentesen lejutnak a partra.
A másik tartása egyértelművé teszi, hogy valami hasznosat azért tanult azokból a vívóleckékből, ám afelől sem hagy kérdést, hogy a tanár túlságosan megengedő volt.*
-A lábfejed mindig az ellenfeled felé fordul, és még egy jó fél lábbal szélesebb legyen a terpeszed.
*Ahogy beszél, a saját botjával helyreigazítja az elf tartását.*
-Csípő alatt már rendben. Most pedig normálisan fogd meg azt a botot, ne egy kézzel. Ez inkább hegy nélküli dárda, mint egy bunkósbot. Ennek is az ellenfeled felé nézzen a vége.
*Ő is harcállásba helyezkedik, és megmutatja, hogy hogy kell kinéznie a másik fegyvertartásának, majd kijavítja az elf hibáit, ha az nem utánozza jól látásra.*
-Mindig fenyegetni akarod azt, akivel szembenézel. Ha feléd tud lépni anélkül, hogy a fegyvered fájdalmasabb végén találja magát, akkor rosszul csinálod.
*Magyaráz. Egyelőre az alapokat tanítja, akárcsak egy keleti újoncnak. Bár bármilyen harcosnak, vagy katonának először valószínűleg a szálfegyverekkel kell megismerkednie, és a csatába is olyanokat hordoz, tisztában van vele, hogy önvédelemre egy kard sokkal hatékonyabb.
Így nem is tervez túlságosan belemélyedni a bottal való harc rejtelmeibe, viszont az alapok megtanulását megkönnyíti egy egyszerűbb fegyver.*
-Védd magad!
*Kiált fel hirtelen, botjával egy gyors ütést indítva tanítványa jobb oldala felé. Ha betalál, azt biztosan megérzi a másik, ám ha amaz szemfüles, észreveheti, hogy Frandr támadásával a saját balját védtelenül hagyta.
Ez -természetesen- szándékos, ám nem tervezi a szükségesnél jobban megkönnyíteni a másik dolgát, így ha az hezitál, ez a lehetőség gyorsan megszűnhet.
Az elf sebességétől és reakcióidejétől függően ez ugyanúgy válhat egy gyors csapásváltássá, mint egy egyoldalú, tűrhető, de fájdalmas ütéssé. Frandr ezt csak egy tesztnek szánja. Látni akarja, mennyire van jelen, mennyire figyel oda a tanítványa, és hogy min kell javítani.*
746. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-22 16:36:13
Üzenet elküldve: 2020-07-22 16:36:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Jobban talán nem is különbözhetne ez a két alak, Aldo számára egyre világosabb lesz, hogy a pusztai harcos aligha ért vagy szeret olyan dolgokat, amelyek az elf életének fontos részeit képzik. Persze a beszélgetés pont emiatt oly izgalmas, bár csak aprócska, de mégis lényeges információkat csepegtet magáról a két fél. A lihanechi elfben végre kezd körvonalazódni egy kép, úgy érzi, kezdi megfejteni Frandrt, s ez mérhetetlen elégedettséggel tölti el. Nincs is izgalmasabb játék, mint észrevétlenül lelkeket boncolgatni, személyiségeket felépíteni, s ha úgy hozza a sors, a legfájdalmasabb pontokba szúrni a tőrt. Olyan ez, mint egy küzdelem, harc, párbaj, csak vérontás és fizikai fájdalom nélkül. De hasonló alapokon nyugszik, ki kell ismerni az ellenfelet, ügyesen védekezni, vagy kitérni, s a megfelelő pillanatban támadni, hogy kibillentse egyensúlyából a másikat, összezavarja, netán megsebezze. Természetesen Aldo most nem szándékozik efféle verbális csatát vívni, bár a gondolat csábító, mindig jó érzés valakinek az önbecsülését megtiporni. De tekintve, hogy a fura hajú harcos a közeljövőben valószínűleg jól elpáholja, nem tartja jó ötletnek a szokásos, szórakoztató heccelést. S bár ritkán fordul ez elő, de most inkább meghúzza magát.*
- Inkább csak más gondolkodásmódú.
*Nem szándéka védelmébe venni az apját, hiszen talán ő gyűlöli a legjobban, de mivel mindig racionálisan áll a dolgokhoz, nem ért egyet a hülye jelzővel. Arisztokrata, nemes család, természetes, hogy a családfőnek az a legnagyobb gondja, hogy a nevük makulátlanul csillogjon, nem kiérdemelt, hamis tiszteletet keltve az egyszerű városiban. Beszűkült gondolkodás, sivár és unalmas élet jár ezzel, amit a mindig lázadó és felvilágosult Aldo sosem tudott volna elfogadni.*
- Reménykedem abban, hogy ilyen élményben sosem lesz részem.
*Jegyzi meg arcán laza félmosollyal, mintha csak viccelődne. Bár páncélos harcosokhoz még nem volt így szerencséje, azért még mindig tisztán él benne az az emlék, amikor egy csapat hozzá hasonló, de harcra képzett fiatal nehéz gyakorlókardokkal nekiesnek a fegyvertelen, sovány, mindenféle védőfelszerelést nélkülöző elf kölyöknek, s csak akkor intették le a becsületesnek nem mondható gyakorlatot, amikor a fiú már félájultan, véresen, összetört bordákkal feküdt magzatpózban, törött kezével igyekezve védeni koponyáját.
Próbál mindent megragadni, amit Frandr a kezébe nyom, de kis híján leejti a pajzsot, még szerencse, hogy reflexei viszonylag élesek, s időben utána kap, mielőtt az a földön landolhatna hangos csattanással. S miközben menetelnek a part felé, van szerencséje végighallgatni a mesét a furcsa, színváltós hajat illetően, s így Aldo is megnyugszik, hogy mégsem az ő szeme káprázott. Nincs is több kérdése, hiszen kielégítő választ kapott, de a másik mégis megtoldja egy plusz magyarázkodással, amit az elf bár végighallgat, de nem figyel rá annyira, hogy tényleg felfogja az elhangzottakat. Így végül csak bólint egyet, jelezve, hogy már mindent ért.
A parton hasonlóan cselekszik, mint mestere, s csak a botot ragadja meg jobb kezében, először kissé félszegen és bizonytalanul tartva, de aztán megembereli magát, s értelmesebb tartást vesz fel. Valóban nem maradt meg sok minden a vívóleckékből, de pusztakezes harcból egyszer-egyszer vett leckét tehetségesebb ismerősöktől, így úgy dönt, felveszi azt a testtartást, bár nem biztos benne, hogy megfelel ennek a helyzetnek. Jobb lábát előrébb csúsztatja, enyhén féloldalasan, kényelmes, stabil terpeszbe helyezkedik, egyenes háttal, és kissé rogyasztott térdekkel. Valaki anno azt mondta neki, hogy így a legnehezebb kibillenteni az egyensúlyból.
Majd miután tűrhetően felvette ezt az állást, kérdőn felvont szemöldökkel pillant a harcosra, várva a következő utasításokat.*
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Jobban talán nem is különbözhetne ez a két alak, Aldo számára egyre világosabb lesz, hogy a pusztai harcos aligha ért vagy szeret olyan dolgokat, amelyek az elf életének fontos részeit képzik. Persze a beszélgetés pont emiatt oly izgalmas, bár csak aprócska, de mégis lényeges információkat csepegtet magáról a két fél. A lihanechi elfben végre kezd körvonalazódni egy kép, úgy érzi, kezdi megfejteni Frandrt, s ez mérhetetlen elégedettséggel tölti el. Nincs is izgalmasabb játék, mint észrevétlenül lelkeket boncolgatni, személyiségeket felépíteni, s ha úgy hozza a sors, a legfájdalmasabb pontokba szúrni a tőrt. Olyan ez, mint egy küzdelem, harc, párbaj, csak vérontás és fizikai fájdalom nélkül. De hasonló alapokon nyugszik, ki kell ismerni az ellenfelet, ügyesen védekezni, vagy kitérni, s a megfelelő pillanatban támadni, hogy kibillentse egyensúlyából a másikat, összezavarja, netán megsebezze. Természetesen Aldo most nem szándékozik efféle verbális csatát vívni, bár a gondolat csábító, mindig jó érzés valakinek az önbecsülését megtiporni. De tekintve, hogy a fura hajú harcos a közeljövőben valószínűleg jól elpáholja, nem tartja jó ötletnek a szokásos, szórakoztató heccelést. S bár ritkán fordul ez elő, de most inkább meghúzza magát.*
- Inkább csak más gondolkodásmódú.
*Nem szándéka védelmébe venni az apját, hiszen talán ő gyűlöli a legjobban, de mivel mindig racionálisan áll a dolgokhoz, nem ért egyet a hülye jelzővel. Arisztokrata, nemes család, természetes, hogy a családfőnek az a legnagyobb gondja, hogy a nevük makulátlanul csillogjon, nem kiérdemelt, hamis tiszteletet keltve az egyszerű városiban. Beszűkült gondolkodás, sivár és unalmas élet jár ezzel, amit a mindig lázadó és felvilágosult Aldo sosem tudott volna elfogadni.*
- Reménykedem abban, hogy ilyen élményben sosem lesz részem.
*Jegyzi meg arcán laza félmosollyal, mintha csak viccelődne. Bár páncélos harcosokhoz még nem volt így szerencséje, azért még mindig tisztán él benne az az emlék, amikor egy csapat hozzá hasonló, de harcra képzett fiatal nehéz gyakorlókardokkal nekiesnek a fegyvertelen, sovány, mindenféle védőfelszerelést nélkülöző elf kölyöknek, s csak akkor intették le a becsületesnek nem mondható gyakorlatot, amikor a fiú már félájultan, véresen, összetört bordákkal feküdt magzatpózban, törött kezével igyekezve védeni koponyáját.
Próbál mindent megragadni, amit Frandr a kezébe nyom, de kis híján leejti a pajzsot, még szerencse, hogy reflexei viszonylag élesek, s időben utána kap, mielőtt az a földön landolhatna hangos csattanással. S miközben menetelnek a part felé, van szerencséje végighallgatni a mesét a furcsa, színváltós hajat illetően, s így Aldo is megnyugszik, hogy mégsem az ő szeme káprázott. Nincs is több kérdése, hiszen kielégítő választ kapott, de a másik mégis megtoldja egy plusz magyarázkodással, amit az elf bár végighallgat, de nem figyel rá annyira, hogy tényleg felfogja az elhangzottakat. Így végül csak bólint egyet, jelezve, hogy már mindent ért.
A parton hasonlóan cselekszik, mint mestere, s csak a botot ragadja meg jobb kezében, először kissé félszegen és bizonytalanul tartva, de aztán megembereli magát, s értelmesebb tartást vesz fel. Valóban nem maradt meg sok minden a vívóleckékből, de pusztakezes harcból egyszer-egyszer vett leckét tehetségesebb ismerősöktől, így úgy dönt, felveszi azt a testtartást, bár nem biztos benne, hogy megfelel ennek a helyzetnek. Jobb lábát előrébb csúsztatja, enyhén féloldalasan, kényelmes, stabil terpeszbe helyezkedik, egyenes háttal, és kissé rogyasztott térdekkel. Valaki anno azt mondta neki, hogy így a legnehezebb kibillenteni az egyensúlyból.
Majd miután tűrhetően felvette ezt az állást, kérdőn felvont szemöldökkel pillant a harcosra, várva a következő utasításokat.*
745. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-18 17:02:04
Üzenet elküldve: 2020-07-18 17:02:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik egyszerű, kielégítő választ ad kérdésére, és ahogy Frandr belegondol, tényleg logikus a dolog. Egy ködös éjszakán nehezen lehetne fény nélkül tájékozódni, és ahogy a partot elnézi, garantáltan rosszul végződne, ha egy érkező hajó a dokk helyett mondjuk a világítótorony alatt érne partot.
Bár a tengerről nehéz nem hallani még úgy is, hogy a pusztán nőtt fel alig bármit tudva a nyugati világról, illetve már keleten is tudta, hogy mi az a hajó, a világítótorony már kevésbé ismert fogalom számára.
Bele sem gondol a pénzköltésbe, amit a másik tartozásként fog fel. Bár távolról sem gazdag, oka sincs nagyon tartalékolni a pénzét. Ezen kívül úgy gondolja, hogy az alapján, amit a másikkal megbeszéltek, az elf dolga az útbaigazítás, míg az övé a kiképzés, annak minden velejárójával együtt.*
-Látszik.
*Morogja, hiszen ránézésre meg tudja állapítani, hogy az elf a legkevésbé sincs otthon a fegyvertárban. Frandr ellenben az itt található fegyverek jelentős részét ismeri, forgatta is már. Bár keleten, a pusztában kevesebbféle fegyver lelhető fel, mikor nyugatra jött, a harcos jelentős erőfeszítéseket tett, hogy megismerkedjen az itteni fegyverekkel is.*
-Ja, persze, mert harcolni tanulni könyvből kell. Ritka hülye apád lehetett.
*Veti oda. Tekintve, hogy az elfnek egy pusztai analfabétával van dolga, nem okozhat nagy meglepetést, hogy Frandr nem ismeri a szólást, és szó szerint értelmezi, amit amaz mond.*
-Egyébként hasznosak tudnak lenni ezek a vívókardok. Páncél ellen szart sem érnek, ahogy a többi kard sem, de ha téged egy páncélos ellenség sarokba szorít, akkor már amúgy is mindegy.
*Még nem hallott arról a fajta vívásról, amit Aldomeus emleget, de érti annyira a dolgát, hogy alapszinten valódi önvédelmet tanítani is tud vívókarddal.
Ahogy az elf végül megmondja, milyen fegyvert talál szimpatikusnak, Frandr bólint. Itt a kikötőben gyakori látvány a szablya a járókelők és katonák oldalán, és abból, amennyi tapasztalata van ezekkel a fegyverekkel, gyors, könnyű fegyverek, az elf alkatához ideálisak.
Kipróbál párat a szablyák közül, olyat keresve, amelyiknek a súlyozása megfelelhet Aldomeusnak. Mikor végül megtalálja azt, amelyikkel véleménye szerint a legkevesebb problémája lesz a tanítványának, levesz egy ökölpajzsot a falról, majd a pajzsot, a szablyát és az egyik botot is az elf kezébe nyomja, majd saját fegyvereit felnyalábolva elindul kifelé a toronyból.*
-Valami égből jött csillagszilánknak köszönhetően színváltós, és úgy tűnik, hogy most már így is marad.
*Válaszol, és a hangjából könnyen érezni lehet, hogy már sokadjára magyarázza el a dolgot.*
-Általában barna, de ha szar a hangulatom, akkor besötétedik, ha valami felidegelt, akkor vörös, ilyenek.
*Most épp magához képest viszonylag derűs a hangulata, így világosbarna, szinte már szőkésbarna a fejszőrzete.*
-És igen, megfontoltam, hogy leborotválom, nem, nem fog megtörténni.
*Válaszolja meg a kérdést, amit előbb-utóbb a legtöbben feltesznek neki, és biztos benne, hogy az elf fejében is megfordult, még ha udvariasságból nem is ad hangot neki.
A partra leérve ledob a földre mindent a bot kivételével, és int a másiknak, hogy kövesse a példáját. Ha ez megtörtént, a saját botját a homokba szúrja, majd nekitámaszkodik.*
-Na nézzük, hogy milyen a harcállásod.
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik egyszerű, kielégítő választ ad kérdésére, és ahogy Frandr belegondol, tényleg logikus a dolog. Egy ködös éjszakán nehezen lehetne fény nélkül tájékozódni, és ahogy a partot elnézi, garantáltan rosszul végződne, ha egy érkező hajó a dokk helyett mondjuk a világítótorony alatt érne partot.
Bár a tengerről nehéz nem hallani még úgy is, hogy a pusztán nőtt fel alig bármit tudva a nyugati világról, illetve már keleten is tudta, hogy mi az a hajó, a világítótorony már kevésbé ismert fogalom számára.
Bele sem gondol a pénzköltésbe, amit a másik tartozásként fog fel. Bár távolról sem gazdag, oka sincs nagyon tartalékolni a pénzét. Ezen kívül úgy gondolja, hogy az alapján, amit a másikkal megbeszéltek, az elf dolga az útbaigazítás, míg az övé a kiképzés, annak minden velejárójával együtt.*
-Látszik.
*Morogja, hiszen ránézésre meg tudja állapítani, hogy az elf a legkevésbé sincs otthon a fegyvertárban. Frandr ellenben az itt található fegyverek jelentős részét ismeri, forgatta is már. Bár keleten, a pusztában kevesebbféle fegyver lelhető fel, mikor nyugatra jött, a harcos jelentős erőfeszítéseket tett, hogy megismerkedjen az itteni fegyverekkel is.*
-Ja, persze, mert harcolni tanulni könyvből kell. Ritka hülye apád lehetett.
*Veti oda. Tekintve, hogy az elfnek egy pusztai analfabétával van dolga, nem okozhat nagy meglepetést, hogy Frandr nem ismeri a szólást, és szó szerint értelmezi, amit amaz mond.*
-Egyébként hasznosak tudnak lenni ezek a vívókardok. Páncél ellen szart sem érnek, ahogy a többi kard sem, de ha téged egy páncélos ellenség sarokba szorít, akkor már amúgy is mindegy.
*Még nem hallott arról a fajta vívásról, amit Aldomeus emleget, de érti annyira a dolgát, hogy alapszinten valódi önvédelmet tanítani is tud vívókarddal.
Ahogy az elf végül megmondja, milyen fegyvert talál szimpatikusnak, Frandr bólint. Itt a kikötőben gyakori látvány a szablya a járókelők és katonák oldalán, és abból, amennyi tapasztalata van ezekkel a fegyverekkel, gyors, könnyű fegyverek, az elf alkatához ideálisak.
Kipróbál párat a szablyák közül, olyat keresve, amelyiknek a súlyozása megfelelhet Aldomeusnak. Mikor végül megtalálja azt, amelyikkel véleménye szerint a legkevesebb problémája lesz a tanítványának, levesz egy ökölpajzsot a falról, majd a pajzsot, a szablyát és az egyik botot is az elf kezébe nyomja, majd saját fegyvereit felnyalábolva elindul kifelé a toronyból.*
-Valami égből jött csillagszilánknak köszönhetően színváltós, és úgy tűnik, hogy most már így is marad.
*Válaszol, és a hangjából könnyen érezni lehet, hogy már sokadjára magyarázza el a dolgot.*
-Általában barna, de ha szar a hangulatom, akkor besötétedik, ha valami felidegelt, akkor vörös, ilyenek.
*Most épp magához képest viszonylag derűs a hangulata, így világosbarna, szinte már szőkésbarna a fejszőrzete.*
-És igen, megfontoltam, hogy leborotválom, nem, nem fog megtörténni.
*Válaszolja meg a kérdést, amit előbb-utóbb a legtöbben feltesznek neki, és biztos benne, hogy az elf fejében is megfordult, még ha udvariasságból nem is ad hangot neki.
A partra leérve ledob a földre mindent a bot kivételével, és int a másiknak, hogy kövesse a példáját. Ha ez megtörtént, a saját botját a homokba szúrja, majd nekitámaszkodik.*
-Na nézzük, hogy milyen a harcállásod.
744. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-18 14:21:27
Üzenet elküldve: 2020-07-18 14:21:27
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Kétségkívül páratlan látványt nyújt a torony és környezete, a part menti sziklákat verdeső hol szelíd, hol vadabb hullámok. Szép hely, kissé erős kontrasztban áll a néhol mocskos, büdös, s fenyegető kikötői utcákkal.*
- Utat mutat az érkező vagy induló hajóknak. Már messziről látszik a fénye, jelzi a Kikötőt, és a partot.
*Furcsállja kicsit, hogy a másik ennyire nincs otthon ebben a témában. Persze most jár először a Kikötőben, az is lehet, hogy eddig tengerrel sem találkozott, de azért csak hallott történeteket, meséket, mint a legtöbb ember. De nem az ő dolga, hogy ítélkezzen mások felett, főleg, hogy ő maga is híján van olyan képességeknek, mint a fegyverforgatás. S akárhonnan is jött ez az érdekes szerzet, akármennyire is híján van efféle ismereteknek, mégis csak a mestere lesz, ha nem is olyan sok dologra, de tanítani fogja, így mindenképp tisztelnie kell. Követi hát a toronyba, s némi rossz érzéssel veszi tudomásul, hogy Frandr fizet az őröknek, elég aranyat mindkettejük fegyvereire. Nem szeret tartozni, így el is határozza, hogy rövid kalandjuk végén azért meghálálja a harcos szolgálatait, akár arany, akár egykét kellemes ital képében.*
- Hát, mint mondtam, nincs túl sok közöm a fegyverekhez.
*Húzza a száját, miközben kíváncsian szemléli új környezetét. Itt konkrétan még ő sem járt, csak kívülről volt szerencséje szemlélni a Kikötő büszke tornyát.*
- Gyerekként csak egy egyszerű vívókardhoz volt szerencsém. Apám fontosnak tartotta, hogy megtanuljak úgy vívni, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
*Azt inkább nem teszi hozzá, hogy mennyire gyűlölte ezt a sportot, s nem igazán tanult semmit, hiszen ha tehette, ellógta az edzéseket. Nem is látta sok értelmét ennek a harcművészetnek, hiszen egyértelműen a formaságokra és külsőre építettek, fontosabb volt, ki hogyan fest, milyen kecsesen mozdul, mint az, hogy valóban meg tudná-e magát védeni, ha olyan helyzetbe keveredik. Gazdagok sportja, szórakozása ez, amely azon kívül, hogy segít lenyűgözni az ellenkező nem képviselőit, erőfitogtatásra és nagyzolásra való, nem komoly harcra.*
- Talán szablyát.
*Mindig szerette, ha egy penge elegáns, egyszerű, könnyű és praktikus. A hosszúkard nem az ő vékony és erőtlen kezeibe való.*
- Nem akarok személyeskedni, de a hajaddal mi van?
*Teszi fel kifelé menet végre azt a kérdést, ami egy ideje foglalkoztatja. Már ugyanis biztos benne, hogy nem az ő szeme káprázik, jól látta, amit látott. De inkább csak kíváncsi, mint döbbent. Sokféle főzettel, varázsitallal volt dolga, így nem lepődik meg az ilyen furcsaságokon. Ki tudja, mit ivott legutóbb Frandr.
Eközben persze nem áll meg, lépteit a part irányába veszi, pont arrafelé, amerre társa mutatta az utat.*
//Frandr//
*Kétségkívül páratlan látványt nyújt a torony és környezete, a part menti sziklákat verdeső hol szelíd, hol vadabb hullámok. Szép hely, kissé erős kontrasztban áll a néhol mocskos, büdös, s fenyegető kikötői utcákkal.*
- Utat mutat az érkező vagy induló hajóknak. Már messziről látszik a fénye, jelzi a Kikötőt, és a partot.
*Furcsállja kicsit, hogy a másik ennyire nincs otthon ebben a témában. Persze most jár először a Kikötőben, az is lehet, hogy eddig tengerrel sem találkozott, de azért csak hallott történeteket, meséket, mint a legtöbb ember. De nem az ő dolga, hogy ítélkezzen mások felett, főleg, hogy ő maga is híján van olyan képességeknek, mint a fegyverforgatás. S akárhonnan is jött ez az érdekes szerzet, akármennyire is híján van efféle ismereteknek, mégis csak a mestere lesz, ha nem is olyan sok dologra, de tanítani fogja, így mindenképp tisztelnie kell. Követi hát a toronyba, s némi rossz érzéssel veszi tudomásul, hogy Frandr fizet az őröknek, elég aranyat mindkettejük fegyvereire. Nem szeret tartozni, így el is határozza, hogy rövid kalandjuk végén azért meghálálja a harcos szolgálatait, akár arany, akár egykét kellemes ital képében.*
- Hát, mint mondtam, nincs túl sok közöm a fegyverekhez.
*Húzza a száját, miközben kíváncsian szemléli új környezetét. Itt konkrétan még ő sem járt, csak kívülről volt szerencséje szemlélni a Kikötő büszke tornyát.*
- Gyerekként csak egy egyszerű vívókardhoz volt szerencsém. Apám fontosnak tartotta, hogy megtanuljak úgy vívni, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
*Azt inkább nem teszi hozzá, hogy mennyire gyűlölte ezt a sportot, s nem igazán tanult semmit, hiszen ha tehette, ellógta az edzéseket. Nem is látta sok értelmét ennek a harcművészetnek, hiszen egyértelműen a formaságokra és külsőre építettek, fontosabb volt, ki hogyan fest, milyen kecsesen mozdul, mint az, hogy valóban meg tudná-e magát védeni, ha olyan helyzetbe keveredik. Gazdagok sportja, szórakozása ez, amely azon kívül, hogy segít lenyűgözni az ellenkező nem képviselőit, erőfitogtatásra és nagyzolásra való, nem komoly harcra.*
- Talán szablyát.
*Mindig szerette, ha egy penge elegáns, egyszerű, könnyű és praktikus. A hosszúkard nem az ő vékony és erőtlen kezeibe való.*
- Nem akarok személyeskedni, de a hajaddal mi van?
*Teszi fel kifelé menet végre azt a kérdést, ami egy ideje foglalkoztatja. Már ugyanis biztos benne, hogy nem az ő szeme káprázik, jól látta, amit látott. De inkább csak kíváncsi, mint döbbent. Sokféle főzettel, varázsitallal volt dolga, így nem lepődik meg az ilyen furcsaságokon. Ki tudja, mit ivott legutóbb Frandr.
Eközben persze nem áll meg, lépteit a part irányába veszi, pont arrafelé, amerre társa mutatta az utat.*
743. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-15 16:08:19
Üzenet elküldve: 2020-07-15 16:08:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
*Nem kétséges, hogy Aldomeusnak van tudása, mit megcsillogtathat, és Frandr ennek örül is. Bizony ha a másik nem lenne valamelyest hiú alkat, akkor a harcos egy sokkal unalmasabb, és esélyesen hosszabb napnak nézne elébe. Így viszont gyorsan túljutott a feladaton, amit egyébként sem igazán kívánt magának sehova sem.
A világítótorony felé veszik az irányt, miután az elf megerősíti, hogy ott lehet majd gyakorlatozni. Nem veszi észre, hogy amazt mintha érdekelné a hajszíne, vagy ha fel is tűnik neki, külső jelét nem mutatja. Hozzászokott már ahhoz, hogy megbámulják fejszőrzetét, főleg, mikor épp ingadozik a hangulata.
Útközben Aldomeus elmondja, hogy ő általában miért megy a toronyba. Amíg oda nem ér, addig nem is nagyon érti, hogy miért pont egy esélyesen zajos edzőteret választ a békés olvasásra, vagy a művészetre.
Odaérve felméri a tornyot és a környékét, valamint az őreit is. Látható módon nem fukarkodtak a személyzet felszerelésével, és gyanúsnak találja, hogy ha páncélra és fegyverre jutott pénz, akkor a használó kiképzését is biztosították.*
-Miért ilyen fontos ez a torony a helyieknek?
*Most lát tengert életében először, és nincs két éve annak, hogy még a keleti pusztán élt, így logikus, hogy fogalma sincs, milyen célt szolgál a világítótorony. A létezéséről is csak azért tudott, mert tájékozódási pontként megemlítették neki.
Odalép az egyik őrhöz, aki úgy néz ki, mint akinek ezernyi jobb dolga lenne, mint itt állni. Látható módon megörül, mikor Frandr arról kérdezi, hogy hol találja a gyakorlóteret, illetve a gyakorlófegyvereket.
Nem biztos benne, hogy a katona pénzt keres, vagy kiutat az őrködés unalmából, mindenesetre erősen csalódottnak tűnik, mikor ennek az információnak a birtokában közli vele a harcos, hogy kiképzőmesterre nem lesz szükségük.
Beleszámol 25 aranyat az őr (Mesélő (Nyíl)) markába
, amiben benne van a gyakorlófegyverek bérleti díja, valamint elég pénz, hogy amaz a nap végén vehessen magának egy italt, majd elindul a torony felé.*
-A toronyban tárolják a gyakorlófegyvereket, de edzeni lent fogunk, a parton.
*Elmutat abba az irányba, ahol az őr mondta, hogy sziklamászás, vagy lényegesebb kerülők nélkül lejuthatnak a partra. Ám nemsokára belépnek a toronyba.
Itt már tényleg gyakakodhat az elf, hogy napfény hiányában is pár árnyalattal világosabb Frandr haja, mint mikor még az erdőben gyalogoltak. Közben a férfi belép egy kisebb oldalszobába, ahol a gyakorlófegyvereket tárolják. Meglehetősen széles a választék, biztosan találnak valamit, amivel a másik gyakorolhat.*
-Elf, szóval valami könnyebb penge kéne... Olyan, amit használni se olyan nehéz...
*Mormog a szakálla alatt, nyilvánvalóan csak magának, miközben a fegyvereket böngészi. Magának már félretett egy egyszerű, tompított pengéjű rövidkardot, hasonlót ahhoz, amilyen az oldalán lóg.
Nem teljesen biztos abban, hogy fognak egyáltalán használni gyakorlófegyvereket, hiszen elmondása szerint semmi harci tapasztalata nincs, a teljes újoncoknak pedig még a normális harci tartás is kihívást jelent.
Így kettő hosszú, egyszerű fegyverbotot is félrerak.*
-Ha eljutunk egyáltalán a fegyverekig, mit választanál?
*Kéri ki az elf véleményét, bár nem tartja kifejezetten valószínűnek, hogy túl fognak jutni, vagy egyáltalán érdemes túljutniuk a botokon.*
//Aldomeus//
*Nem kétséges, hogy Aldomeusnak van tudása, mit megcsillogtathat, és Frandr ennek örül is. Bizony ha a másik nem lenne valamelyest hiú alkat, akkor a harcos egy sokkal unalmasabb, és esélyesen hosszabb napnak nézne elébe. Így viszont gyorsan túljutott a feladaton, amit egyébként sem igazán kívánt magának sehova sem.
A világítótorony felé veszik az irányt, miután az elf megerősíti, hogy ott lehet majd gyakorlatozni. Nem veszi észre, hogy amazt mintha érdekelné a hajszíne, vagy ha fel is tűnik neki, külső jelét nem mutatja. Hozzászokott már ahhoz, hogy megbámulják fejszőrzetét, főleg, mikor épp ingadozik a hangulata.
Útközben Aldomeus elmondja, hogy ő általában miért megy a toronyba. Amíg oda nem ér, addig nem is nagyon érti, hogy miért pont egy esélyesen zajos edzőteret választ a békés olvasásra, vagy a művészetre.
Odaérve felméri a tornyot és a környékét, valamint az őreit is. Látható módon nem fukarkodtak a személyzet felszerelésével, és gyanúsnak találja, hogy ha páncélra és fegyverre jutott pénz, akkor a használó kiképzését is biztosították.*
-Miért ilyen fontos ez a torony a helyieknek?
*Most lát tengert életében először, és nincs két éve annak, hogy még a keleti pusztán élt, így logikus, hogy fogalma sincs, milyen célt szolgál a világítótorony. A létezéséről is csak azért tudott, mert tájékozódási pontként megemlítették neki.
Odalép az egyik őrhöz, aki úgy néz ki, mint akinek ezernyi jobb dolga lenne, mint itt állni. Látható módon megörül, mikor Frandr arról kérdezi, hogy hol találja a gyakorlóteret, illetve a gyakorlófegyvereket.
Nem biztos benne, hogy a katona pénzt keres, vagy kiutat az őrködés unalmából, mindenesetre erősen csalódottnak tűnik, mikor ennek az információnak a birtokában közli vele a harcos, hogy kiképzőmesterre nem lesz szükségük.
Beleszámol 25 aranyat az őr (Mesélő (Nyíl)) markába
, amiben benne van a gyakorlófegyverek bérleti díja, valamint elég pénz, hogy amaz a nap végén vehessen magának egy italt, majd elindul a torony felé.*-A toronyban tárolják a gyakorlófegyvereket, de edzeni lent fogunk, a parton.
*Elmutat abba az irányba, ahol az őr mondta, hogy sziklamászás, vagy lényegesebb kerülők nélkül lejuthatnak a partra. Ám nemsokára belépnek a toronyba.
Itt már tényleg gyakakodhat az elf, hogy napfény hiányában is pár árnyalattal világosabb Frandr haja, mint mikor még az erdőben gyalogoltak. Közben a férfi belép egy kisebb oldalszobába, ahol a gyakorlófegyvereket tárolják. Meglehetősen széles a választék, biztosan találnak valamit, amivel a másik gyakorolhat.*
-Elf, szóval valami könnyebb penge kéne... Olyan, amit használni se olyan nehéz...
*Mormog a szakálla alatt, nyilvánvalóan csak magának, miközben a fegyvereket böngészi. Magának már félretett egy egyszerű, tompított pengéjű rövidkardot, hasonlót ahhoz, amilyen az oldalán lóg.
Nem teljesen biztos abban, hogy fognak egyáltalán használni gyakorlófegyvereket, hiszen elmondása szerint semmi harci tapasztalata nincs, a teljes újoncoknak pedig még a normális harci tartás is kihívást jelent.
Így kettő hosszú, egyszerű fegyverbotot is félrerak.*
-Ha eljutunk egyáltalán a fegyverekig, mit választanál?
*Kéri ki az elf véleményét, bár nem tartja kifejezetten valószínűnek, hogy túl fognak jutni, vagy egyáltalán érdemes túljutniuk a botokon.*
742. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-15 15:07:17
Üzenet elküldve: 2020-07-15 15:07:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Újdonsült útitársa gyorsan levezényli üzlet3t, Aldo pedig örül a fejének, hogy ismét segíteni tudott valakinek. Nem azért, mert ilyen áldott jó lélek, sokkal inkább a mája hízik a tudattól, hogy ismét megcsillogtathatta valamely tudását, még ha nem is olyan nagy dolog az egész.
S ahogy elégedetten szemléli a közeledő harcost, bizony fel is tűnik neki az a furcsaság a hajával. Eddig annyira nem figyelte, hogyan is néz ki Frandr, inkább az ellenkező nem képviselőit szokta alaposabban szemügyre venni. Viszont most, hogy még a nap erősebben süt a nyílt parton, azért kissé meglepődik.*
~Érdekes, mintha eddig... ~
*A gondolatmenetét viszont nem tudja befejezni, Frandr ugyanis visszaért, s indulnak is az említett torony irányába. Útközben azért néha lopva oldalra pillant, ügyelve arra, hogy ne legyen feltűnő, a végén még valami rosszat gondolná róla a másik. Ezt pedig a világért sem akarja.*
-Igazad lehet, bár jómagam még sosem jöttem ide edzeni.
*Feleli, ahogy egyre közelebb érnek a masszív, mégis elegánsan nyújtózkodó toronyhoz. Aldo járt már erre, ücsörgött már nem egyszer a szikla peremén, de nem edzés vagy testmozgás céljából.*
-Olvasni, kutakodni, vagy rajzolni viszont már sokszor tértem ide.
*Lényegtelen, csöpp kis információ, s lehet, hogy a harcost egyáltalán nem érdekli, hányszor és mi végett járt itt az elf. De azt ki lehet szűrni ebből az egyszerű mondatból, hogy Aldonak valóban nincs sok köze a harchoz, így jobb, ha egészen az alapoknál, s meglehetősen kíméletesen kezdenek. Ha teheti, elkerülné a nagyobb, arcát és testét rondító sebhelyeket, így is bőven elég neki az az egy, amivel megáldotta az élet.*
//Frandr//
*Újdonsült útitársa gyorsan levezényli üzlet3t, Aldo pedig örül a fejének, hogy ismét segíteni tudott valakinek. Nem azért, mert ilyen áldott jó lélek, sokkal inkább a mája hízik a tudattól, hogy ismét megcsillogtathatta valamely tudását, még ha nem is olyan nagy dolog az egész.
S ahogy elégedetten szemléli a közeledő harcost, bizony fel is tűnik neki az a furcsaság a hajával. Eddig annyira nem figyelte, hogyan is néz ki Frandr, inkább az ellenkező nem képviselőit szokta alaposabban szemügyre venni. Viszont most, hogy még a nap erősebben süt a nyílt parton, azért kissé meglepődik.*
~Érdekes, mintha eddig... ~
*A gondolatmenetét viszont nem tudja befejezni, Frandr ugyanis visszaért, s indulnak is az említett torony irányába. Útközben azért néha lopva oldalra pillant, ügyelve arra, hogy ne legyen feltűnő, a végén még valami rosszat gondolná róla a másik. Ezt pedig a világért sem akarja.*
-Igazad lehet, bár jómagam még sosem jöttem ide edzeni.
*Feleli, ahogy egyre közelebb érnek a masszív, mégis elegánsan nyújtózkodó toronyhoz. Aldo járt már erre, ücsörgött már nem egyszer a szikla peremén, de nem edzés vagy testmozgás céljából.*
-Olvasni, kutakodni, vagy rajzolni viszont már sokszor tértem ide.
*Lényegtelen, csöpp kis információ, s lehet, hogy a harcost egyáltalán nem érdekli, hányszor és mi végett járt itt az elf. De azt ki lehet szűrni ebből az egyszerű mondatból, hogy Aldonak valóban nincs sok köze a harchoz, így jobb, ha egészen az alapoknál, s meglehetősen kíméletesen kezdenek. Ha teheti, elkerülné a nagyobb, arcát és testét rondító sebhelyeket, így is bőven elég neki az az egy, amivel megáldotta az élet.*
741. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-06-25 14:47:39
Üzenet elküldve: 2020-06-25 14:47:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Egy magas termetű sötételf érkezik a világítótoronyhoz. Az épület közelében, a part mentén kezd el edzeni. Erőnléti gyakorlatokat végez, hogy formában tartsa magát. Kardját is kihúzza hüvelyéből és egy elképzelt ellenféllel való kardforgatást gyakorol. Nagyokat suhint a levegőben, majd egyre kisebb vágásokat indít. A rövidkard inkább precíziós fegyver mintsem hosszas küzdelemre megalkotott vívókard, vagy éppen hosszúkard. Rövid szúrásokat és gyors döféseket gyakorol vele. Felvesz egy alap pozíciót és kardját lendítve vagy szúrva, szabályos mozdulatokkal támad az elképzelt ellenfél felé. Most egy ideig a közelharcot gyakorolja, s csak majd utána fog áttérni a távolsági fegyverrel való gyakorlásra.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 935-954