Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!

Ez a helyszín a vakmerő (PvP) zónába tartozik (ld. szabályzat / Játékstílusok / 6.)!
Ezen a helyszínen lehetőséged van edzeni! Kattints ide, hogy edzhess!


Ezen a helyszínen lehetőséged van meditálni! Kattints ide, hogy meditálhass!


<< Előző oldal - Mostani oldal: 17 (321. - 340. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

340. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-19 08:45:58
 ÚJ
>Alludrin Svideran avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Ildhaw//

*A gnóm félénksége ellenére igen beszédesnek bizonyul. A doktor kevésbé szokott ennyi mindent mondani, csak akkor, ha annak oka van. Úgy tűnik viszont a gnómnak a hosszú elnyomás alatt jó sok kibeszélni valója van. Ezért a doktor figyelmesen hallgatja és néha néha összeráncolja a szemöldökét, ha épp nem ért egyet valamivel, vagy nem érti pontosan. Azért azt el lehet mondani, hogy a gnóm kinézete ellenére nem egy buta valaki és egész választékosan fogalmazza meg azt, amit ki akar fejezni. Alludrin számára az egész mondandóból igazándiból egy igen lényeges mondat marad meg a sok érdekes történetből.*
- A vérmágus képes beszélni a holtakkal? *Habár nem a mágia és a mágusok nagy rajongója, egyre másra kell belátnia, hogy bizony az a fránya mágia elengedhetetlen, ha a tovább akar lépni a munkájába.*
- Erre feltétlenül kíváncsi vagyok, mert ez egy olyan dolog, amely elősegítheti a tudományomat. Megérteni a halál természetét az egyik legfontosabb kutatás. Egy ilyen bepillantás a holtak életébe sok kérdésre választ adhat. *Most a doktor áll meg egy pillanatra és tekint bele az apró gnóm szemébe.*
- Nekem kell ez a tudás. Meséljen bővebben erről. *Majd tovább indul és érdeklődve várja a másik beszámolóját a témáról. Habár a gnóm sok mindenről beszél, most ezeket nem akarja kommentálni, hiszen ő annyira nem érez vonzalmat a vérhez, de megérti, ha azt valaki szenvedéllyel fogadja. Alapvetően a szenvedélyt és a vágyódást bizonyos ügyekért azt meg tudja érteni. Amit nem igazán az a mágia mint életcél. Bár be kell ismernie, hogy hasznos jószág.
Lassan sétálnak a szirtek irányába. Nincs közel a barlang ahol a doktor laborja van, és a jelen gnóm tempóban még el fog tartani egy kis ideig, ameddig oda érnek.*


339. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-18 22:30:49
 ÚJ
>Reydis Syna [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 604
OOC üzenetek: 17

Játékstílus: Vakmerő

//Üvöltő szirt//

*Na igen, visszamegy a Révészre, majd megtorpan. Elege van mindenből, visszamegy a viziszörnyhöz, nyilván Alludrin majd idejön a dögjéhez valamikor. Leakaszt egy másik zsákot a derekáról, amiben 250 aranytallér van és egy cetlivel Alludrin Svideran nevét otthagyja nem messze a szörnynek szánt hal kajánál. Itt az ideje hát, hogy visszavonuljon a hajójára. Ott van a Lélekvesztő még mindig, amiből helyre hozhatja a Révészt, az a kis surlódás nem volt a legjobb a sziklával befelé jövet, na meg a sok trutyi, ami a vihar során ottmaradt a fedélzeten, nem árt letakarítani. Egy szó mint száz, van bőven munka és ha nem lesz segítsége, akkor jó sokáig el is lesz vele, na de addig is csinál valamit, ha kész a hajó ráér gondolkodni, mi legyen a következő lépés.*




338. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-18 01:58:06
 ÚJ
>Ujjatlan Ronxton avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

*Ahogy az már bevett szokása, első útja a Világítótoronyhoz visz. Nem mintha a kilátásban akarna gyönyörködni, de valóban messzire ellátni innen még anélkül is, hogy felkapaszkodna a toronyba.
Döcögve kapaszkodik fel a dűlőn. A sziklaperemre állva nagyot szippant a sós levegőből, majd körbekémlel. Jól látni a dokkokat és az egész partszakaszt. A Zokogó Cápa bevont vitorlákkal várakozik a móló mellett.* ~Szegény pára, szinte rimánkodik az emberhez, hogy indulhasson.~ *Megfordulva kis híján hasravágódik egy tócsán, de esés közben szerencsésen megkapaszkodik valami keményben. Szitkozódva néz körbe és olybá tűnik, egy marcona, zsoldosnak tűnő egyén volt ezúttal a támasza. Az alak gyanúsan méricskéli, sem az ábrázata, sem az arckifejezése nem kecsegtet sok jóval. Kis híján megszólítja, hiszen hasonszőrű alakokkal dolgozik, de a férfi mintha járőrözne.* ~De miért és kinek a megbízásából? Nem tűnik városőrnek, annyi szent.~
*Ronxton kalapját emeli és sietve távozik. Rengeteg a tennivaló, a Rumosban pedig alighanem teltház van, ahogy az lenni szokott.*


337. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-17 12:18:26
 ÚJ
>Aregeor Aqq'rax Ozax avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Idya//

*Ettől fogva mindkettejüknek nyilvánvalóvá válik, hogy ezentúl egy pár lesznek. De nem úgy, mint akik kézen fogva sétálnak és csőröznek mindenütt. Nem ám! Amikor szükségük lesz arra, hogy vért és húst cincáljanak ki a másikból, akkor elveszik! Aregeor számára az a legvonzóbb Idyaban, hogy elveszi azt, amit akar. Nem kérdez, nem tétlenkedik. Csak fogja és elragadja.
Ahogy Idya megszorítja a fejét, ő annál mohóbban nyomja nyelvét a hideg bőrre, mint aki arra készül, hogy átlyukassza. A sóhajok és az aprócska, élvezettől reszkető test hű jele annak, hogy Idya élvezi, amit csinál vele. Hogy mennyire csúszik mélyre a szoknya, az nem különösebben érdekli az elfet. Ha nem lenne Idyan és Aregeor belátna a combok közé, akkor sem az érdekelné, mint egy átlagos férfit. Az orrharapáson kicsit meglepődik, de igyekszik viszonozni. Kissé elcsépelt az utánzás, de belefér, elvégre is lassan nem lesz olyan pont, amit ne kóstoltak volna meg. Mindezt kiegészíti azzal, hogy Idya füléhez kap és beszívja szájával annyira, amennyire csak tudja, majd erősen beleharap a porcba. Ahogy az felforrósodott bőr és a jéghideg bőr egymásnak tapad, szinte szikrákat szór.
Amikor Idya vére kiserken a nyakán és lassan eltűnik a blúz takarásában, Aregeor megragadja az anyagot és elszakítja. Mint aki letépi a másikról a ruhát. Kénytelen, hiszen nyelvével csak akkor tudja követni a vér útját, ha eltávolítja Idya válla környékéről a blúzt. Ez akár tetszik a tündérnek akár nem, megteszi. A végén beéri a csörgedező vért, mielőtt elérné a haláltündér keblét, és magába szívja, eltünteti a bőrről. Eztán adja át Idyanak a kezdeményezést, ekkor történik meg az, hogy fejét kicsit oldalra billenti. Először a körmök hatolnak húsába a nyakán, amire erőteljesen felszisszen. Némi gyilkos ösztön ébred benne, hiszen mostanra eléggé belemásztak egymás aurájába. Idya az idegeivel játszik, hiszen nem adja meg azt, amit kér. Még nem! Inkább húzza az agyát, méghozzá nem is akárhogy! Az ereire kapott csóknál szinte belenyomja nyakát Idya szájába, majd fülében elroppan néhány porc. Ekkor már némileg fájdalmasabban szisszen fel. Aztán megtörténik a fő attrakció, ugyanis Idya belevájja éles kis fogait a nyakába, ahol a megfeszített bőr azonnal megadja magát. Idya olyan technikával szívja a vérét, ami kicsit megdöbbenti. Hagyja neki, hagy csinálja. Érzi, hogy gyengül, feje pedig zsibbadni kezd, mint aki lassacskán elernyed a vérveszteségtől. És ebben a pillanatban olyan jön, ami eddig még nem volt. Aregeor a haláltündér nyakára kap jobb kezével, mint a vércse, és vasmarokkal kezdi szorítani és tolni el magától. A kocka átfordult a gyilkos oldalra! Arca teljesen eltorzul a dühtől, szemei teljesen mást tükröznek, mint eddig, szájával pedig jobban vicsorog, mint valaha. Idya most láthatja meg Aregeor gyilkos arcát. Ujjai szinte rágörcsölnek Idya nyakára, a szorítás nem gyengül, ujjai végei mélyen belenyomódnak Idya nyakába. Néhány pillanat, és az elf egyszerűen elroppantja Idya nyakát. Még mielőtt ez megtörténne, mint derült égből a villámcsapás, úgy fejeződik be a szorítás. Aregeor arcára valami olyasmi ül ki, hogy "francba, mit tettem". Hisz majdnem megölte a tündért, aki most levegőért kapkodhat. Ismét a derekához kap és szorosan magához öleli, majd fejét lehajtja oda, ahol a blúzt tépázta meg. Arcát nekinyomja a hideg bőrnek, egyik kezével pedig lassan kezdi el simogatni Idya hátát. Pihennie kell egy kicsit. Vért veszített, aminek következtében kis híján ölt, amolyan reflexszerűen. Várniuk kell kicsit, míg Aregeor helyre rázódik.*


336. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-16 23:07:56
 ÚJ
>Ildhaw a Jós [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Alludrin//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//

*Meglepődik, mikor a férfi sétára invitálja, ilyen még nem történt vele korábban, de természetesen továbbra sem biztos a dolgában. Érzi, hogy figyelnek rá, ami talán még fontosabb meghallgatják, talán még munkát is kap, lesz feladata, lesz célja. Ennek örülne, azonban nem kívánja egyelőre kimutatni, nem akarja, hogy a férfi komolytalannak gondolja, vagy elbizakodottnak. Máskülönben nem is az az optimista alkat, bizalmatlansága saját magával szemben attól még nem csökken, hogy viszonylag hosszú ideje beszélget valakivel. A doktor kérdésein elgondolkodik, hogy megfelelő választ adhasson. Nem könnyű megválaszolni azt, mit még saját maga sem ismer annyira, így séta közben, fel felnézve a férfira igyekszik kielégíteni kíváncsiságát:*
- Varázsló voltam.
*Tárja szét két kezét, nem slendriánul, mint inkább kissé lemondóan menet közben.*
- Amióta a szegénynegyedben élek mindent elfelejtettem. Van mire még emlékszem, de, hogy meg tudjam mutatni, újra kell tanulnom. Mielőtt a mágiáról mesélnék, engedje meg, hogy a vérrel való kapcsolatomat kifejtsem. Jóllehet visszataszítóan hathat, de akkor kezdődött, mikor nem volt mit ennem. Nagyon hosszú ideig. Az egyik éjszaka zajt halottam magam mellett, majd sikerült elkapnom egy élőlényt. Mai napig nem tudom mi volt az, de mikor kezemben fogtam éreztem, ahogy a vér lüktet a vénáiban, s szinte hallottam szívének minden egyes dobbanását. Azonnal befaltam, nem törődve betegséggel, vagy undorral. De nem lettem beteg. Különösebben nem ízlett, de elgondolkodtatott. *Ildhaw ekkor egy pillanatra megáll, majd folytatja mondandóját, s útját a doktor mellett.*
- Legközelebb immár világosban is elkaptam, akkor egy patkányt. Nem voltam éhes, csak kíváncsi, így mikor kellőképpen megtapasztaltam szívének ritmusát, meg akartam nézni, mi az, mi élteti. Csak apró vágást ejtettem, s végignéztem, mint távozik belőle, mi addig erőt adott számára, s energiát. Nem mondom, hogy szenvedése nem okozott örömöt számomra, de elsősorban a vér szerepére voltam kíváncsi. Később egyre többször próbálkoztam, s mindig ugyanannyi vérveszteség után szenvedett ki az áldozat.
*Ildhaw fellelkesül attól, hogy erről beszél, nem a vér, vagy az áldozat miatt, bár ez is vonzza, inkább, hogy értekezést folytathat egy tudós személlyel.*
- A mágia hasonlatos a vérhez. Kinek tehetsége megvan, annak esszenciája átjárja testének minden vonulatát, artériáját, s élteti azt. Mint a vér, a mágia folyama is véges, s idő kell, míg újratermelődik. Képzeljen el egy pergament, melyre egy jelet rajzol, s az irón azt követően mindent leír, mit környezetében hall, óriási! De a vérmágia nem ilyen. Ez a fajta mágia még szorosabban kötődik előbbi elméletemhez, mint bármely másik mágiaág, ugyanis a vér az eszencia, jó esetben van egy áldozat, rosszabb esetben a mágus saját vére élteti. *Ildhaw itt felkacag.*
- Persze igyekszünk nem magunkat választani, hogy erőt merítsünk, mert kevéssé hatásos és kissé, hogy is mondjam fárasztó.
*Hogy a doktor kíváncsiságát még jobban kielégítse, megpróbálja elmagyarázni saját szemszögéből.*
- A varázstudomány meríthető isteni erőből, s egyes elemekből. Olykor áldásnak tűnik, de van, mikor nem alkalmazza az ember, s olyankor túlcsordul. Képzeljen el egy elzáródott artériát, vagy egy elszorított eret. A vér buzogva gyűlik és gyűlik, de nem halad tovább, egy idő után ki fog törni. Valahogy így van ez a mágikus esszenciákkal is. A vérmágus erejét származtathatja áldozatából magához kötve azt, de beszélhet akár a holtakkal is, minden bizonnyal megkönnyítve ezzel egy kíváncsi tudós munkáját. Magam már régen alkalmaztam, így nem tudom megmondani, hogy a vérhez való vonzalmam a vérmágia alkalmazásának hosszú hiánya, vagy beteg agyam szüleménye miatt alakult így ki.
*Ildhaw itt hirtelen megáll séta közben.*
- Egy azonban biztos. A mágia a mágusnak maga az élet, s nem egy választás, nem egy tudomány ág, ha úgy tetszik, legalábbis az én meglátásom szerint. Magam alig várom, hogy ismét alkalmazhassam, lehet, hogy hiánya taszított a mélybe, s emiatt oltja a vér is a szomjam. Mert bizony olykor szomjazom rá, s immár nem patkányokéra, hanem főleg azokéra, kik nekem valaha ártottak.


335. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-16 08:30:44
 ÚJ
>Alludrin Svideran avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Ildhaw//

*Nos a kinézet nem minden! A rút felszín alatt egy igen kifinomult gnómot pillant meg a doktor és még alázatosnak is tűnik, hiszen szolgálni akar. A szolgálat pedig feltétlen odaadást igényel. Legalábbis a doktor megfogalmazásában. Csöndben elgondolkodva hallgatja végig a gnóm hosszú monológjait és csak a végén kezdi kifejteni a saját meglátásait. A doktor türelmes ember, hiszen a munkája miatt is türelemre van szüksége az alaposság és a precizitás eredményeként.*
- Rendben! *Emeli fel a kezét, és csontos mutatóújával a levegőbe mutat.*
- Ami azt illeti tényleg szükségem van egy segédre és olybá tűnik, hogy a beszámolója alapján megfelelő lehet a munkám számára. *Már csak egyet nem ért, mégpedig a vérhez való vonzódását. A doktor sok szenvedést látott, amelyből táplálkozhat és a vérrel is találkozott már nem egyszer, de a vonzódás az nincs meg benne a vér iránt. A vérmágiáról pedig még nem hallott.*
- Úgy gondolom szeles itt az idő. Inkább vonuljunk valami kellemesebb helyre. Jöjjön! *Invitálja meg a gnómot, majd elindul és int neki, hogy kövesse. Menet közben azonban nem hagyja abba a kérdezősködést és abeszélgetést.*
- Mondja miként vonzódik a vérhez? *Itt talán kiderül, hogy miről is beszél a gnóm, és nem mellesleg az is, hogy milyen módon vonzódik. A látványa vonzza, vagy az íze, vagy a színe. Hiszen a vér lehet festék, táplálék, így felhasználási területe is meglepően sok.*
- Valamint a vérmágiáról sem hallottam még. Esetleg ön varázsló lenne? *A varázslók meg a nagy tudományuk. A doktor még soha nem találkozott következetes varázstudóval, aki elmagyarázta volna a számára miért is akkora tudomány a mágia. A mágia csak segéd és eszköz. Semmi más. Hátha a gnóm ad valami frappáns választ, végtére is eddig csupa meglepetés a kis fickó.*



334. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-15 21:00:15
 ÚJ
>Ildhaw a Jós [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Alludrin Svideran//

*Ildhaw érdeklődve kapja fel fejét, mikor kissé sikerül talán a férfi figyelmét felkelteni. A magázódás fogalmát érti, bár sohasem használta, s ennek hangot is ad.*
- Nem tiszteletlenségből... uram. Az én megszólításom általában "te féreg", vagy "te büdös patkány", sohasem magázott senki. *Rázza meg a fejét, majd megvonja vállát, ez a gondolat hidegen hagyja, hisz számára természetes, megszokta már. Azonban megérti a férfi kérését, sőt, szimpatikus számára, hogy őt is magázni kívánják, így teljesen megfelelő a férfi kérése.*
- Nézze, a fülem mindig nyitva, hisz a szegénynegyedben, egy düledező, lakatlan viskóba fészkeltem be magam, s az utca embereként sok mindent hallok, vagy látok, miközben alamizsnáért könyörgöm, vagy a negyedet járom. Nem emlékszem már pontosan, de talán egy elhaladó járókelő, vagy utcagyerek mesélt egy orvosról, kinek gyógyítására sokan felfigyeltek már. Számomra ebből az a fontos, hogy ön bizonyára egy művelt ember, ért a tudományokhoz, szakkönyvei vannak, s elfogadja, elviseli mit más talán már nem. *Érzi, hogy fontos szakaszhoz értek, mi talán jövőjét befolyásolhatja, annyi bizonyos, hogy könyörgéssel nem fog semmire menni, így ezt be is fejezi. Azt is érzi, ha nem is fogadják fel, de komolyan veszik, s hagyják beszélni.*
- Nem kívánok jósolni. Eddig senki sem fogadta jól a jövőt, akár hitte, akár nem. Hiszek a predesztinációban, s az istenek kezében. Jóllehet mindenki saját sorsának kovácsa, de ez esetben az üllő a sors, s a kalapács az ember. A kalapács lendületében, talán eldöntheti, hogy egy kicsit jobbra üt, de nyelét keményen fogják, így kevesebb befolyása van a sorsra, mint annak, ki őt használja. *Furcsa beszéd lehet egy groteszk, hajléktalan gnómtól, hisz nem néz ki filozofikus alkatnak, de ezzel tisztában van és hamar megmagyarázza.*
- Szeretem a könyveket, csak nehezen jutok hozzájuk. Emellett rengeteg időm van gondolkodni. Őszinte leszek önhöz, nem vagyok orvos, talán soha nem is leszek. Azonban konyítok egy kicsit a varázslatokhoz, legközelebb talán a vérmágia áll hozzám, bár már egyetlen varázslatra sem emlékszem. De ebből kifolyólag gyorsan tanulok, és gyakorlatilag minden érdekel, ingerszegény környezetben nőttem fel, de nem vagyok buta. *Környezetére utaló szavaiban némi önirónia érezhető, kissé gúnyosan el is mosolyodik, jóllehet a gúny csak saját maga ellen irányul.*
- Azt gondolom munkája során önnek fontos egy személy ki az undort leküzdi, s elviseli a nyílt sebek, vagy a vér látványát. Én nem ismerem az undort, soha nem éreztem még, talán csak azok iránt, ki ellenem áskálódtak. A vérrel és a hússal sincs problémám, így el tudom végezni a piszkos munkát. Gnóm vagyok, nem látszik rajtam, de nem vagyok gyenge ember, sem fizikálisan, sem mentálisan. *Megvonja a vállát, s immár öntudatosan a férfira néz:*
- Nézze. Bízzon rám kétkezi, vagy tudományos munkát. Előbbit elvégzem, légyen az bármi, ha kell hullát földelek el. Utóbbit pedig megtanulom. Ezek a kezek, *emeli fel válla magasságába* ha kell gyöngybetűkkel írnak, ha jegyzetet kíván. Szeretem a pergamen illatát, bár bizonyára nem annyira, mint a vérét. *Itt egy pillanatra gonosznak tűnő, de nem ijesztő kacajt hallat.* Mindezért nem kérek semmit, csak, hogy önt szolgálhassam. Én akár még a világító torony tövében is elalszom, vagy ott a szikla tövében, mely hátam támasztotta. *Mondandóját befejezi, s kíváncsian várja a férfi válaszát, sorsa immár az ő kezében van, talán mindig is abban volt. Most eldől, hogy az a fél patkány, mit az összetákolt sublót fiókjában hagyott otthonában, kelleni fog e még vacsorára.*


333. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-15 20:13:41
 ÚJ
>Idya Rotan avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28

Játékstílus: Vakmerő

//Aregeor//

*A férfinek nincs nehéz dolga, ha fel akarja korbácsolni a kedélyeket, és kiszabadítani a láncon tartott szörnyeteget. Kivételesnek számít, érezze magát megtisztelve, amikor látja Idya szemében fellángoló vágyat. A két halandó testbe zárt démon egymásnak ugrik, éles fogaikat csattogtatna marnak egymásba, ahogy az elf és a tündér is egymásnak esik. Harapják a finom húst, vért fakasztanak, ahogy csak tudnak. Élvezettel nézi, ahogy a saját és a mágus vére keveredik hófehér, hideg bőrén, már szinte égeti a forró nedv. Ő nyalná végig beteges élvezettel, ha nyelve nem lenne éppen Aregeor fogai közé zárva. Csókjuk szenvedélyes és groteszk, habár érzelmek nincsenek mögötte, egyáltalán nem mondható üresnek vagy közönségesnek, épp ellenkezőleg. Sokkal több lapul a mélyben, amit csak ők érthetnek meg. Milyen csodálatos is tud lenni egyszerű emberek számára, mikor megtalálják a másik felüket, és végre úgy érzik, nincsenek egyedül a világban. Ők sosem keresték a párjukat, mégis sikerült megtalálniuk. Kiegészítik egymást, nem különbözőségükkel, hiszen önmagukat találták meg a másikban, ugyanazt az elborult elmét, ami új élményt adhat a számukra. És ez még csak egy csók... Belemélyeszti fogait a puha izomba, mohón szívja a kiserkenő vért, miközben nyelvével próbál minél mélyebbre hatolni. Szinte állatias vadsággal erőszakolja magát a másikra, akár akarja, akár nem, ám eddig nem adta jelét annak, hogy ellenére lenne, sőt. Mintha egyre többet és többet akarna, és el is veszi. Levegő után kapkodva húzódik el, kézfejével törli meg a szája szélét, ám ezzel csak egyre jobban elmaszatolja a foltokat. Elvigyorodik. Látja a szürke szempárban, hogy ugyanarra gondolnak. Félik az elkövetkezendőket, mégis mindennél jobban vágynak rá. Kiszolgáltatottak és irányítók egyszerre, mikor épp melyikük vonja szorosabbra a másik nyaka köré font kötelet. Pengeélen táncolnak, elég lenne egyetlen mozdulat, hogy halálos sebet ejtsenek egymáson.
Erős kezek hátralökik, fekete bogarai az eget bámulják, és már érzi, mi következik. Are körmei már a combjait szántja, fogait összeszorítva, vicsorogva élvezi az éles fájdalmat, ami végigfut a lábain, és ahogy az érdes nyelv végigfut rajtuk, nem bírja türtőztetni magát. Még mindig nem engedte szabadjára a vágyait, azt lehet, egyikük sem élné túl, de egyre hosszabbra engedi a pórázt. Ragacsos ujjait a szőke fürtök közé fúrja, erősen markol bele, ahogy magához szorítja a mágus fejét. Érezheti, ahogy a kis, törékeny test reszket az érintései nyomán. Nem tehet róla, sosem volt emberi gyarlóságok híve, de teste reakcióit képtelen kontrollálni. Alig hallható sóhajok törnek fel, izmai megfeszülnek. Szoknyája már egész az ölébe csúszott, de így is csupa vér lesz, ami szerencsére nem látszik a fekete anyagon. Nem mintha számítana. Egész testük vöröslik, és nem a pírtól, úgy néznek ki, mintha felfaltál volna egymást. És nem lenne messze az igazságtól. A férfi kéjes vigyorral jelenik meg fölötte, és rögtön felé kap, fogait az orrába mélyeszti. Nem mélyen, most sokkal finomabb, mint mikor ajkait marta. Nincs ideje kiélvezni, hogy megint egymás képébe másznak, a karok derekára fonódnak, és új rántják fel, mint egy holtat. Feje hátrabicsaklik, vércseppeket permetez a lendülettől. Milyen csodálatos lenne, ha kimerevítenék ezt az egyetlen pillanatot, ahogy a vörös cseppek megdermednek a levegőben, a lemenő nap sugarai megcsillannak rajtuk, ragyogó glóriaként ölelve a lány arcát, ami kifejezéstelenül bámul az ég felé. Kócos hajkoronája szétterül, mellkasa kiemelkedik, ahogy az elf kezei maga felé hozzák. Ám a kép elillan, az idő megy tovább, és fagyos bájai az izzadt mellkasnak szorulnak.
Meglepődik, de élvezi, hogy most kivételesen nem (csak) az ő kezében van az irányítás. Világéletében utálta a meglepetéseket, ha dirigálnak neki, és korlátozzák, de most csak élvezi, ahogy elmerül a kéj habzó tengerében, miközben a vadállat egyre jobban nyáladzik, ahogy kiéhezett tekintettel mered partnerére, alig várva, hogy ismét belemártsa agyarait.
Érzi, hogy újabb sebek hasadnak finom bőrén, vér folyik végig a nyakán, kulcscsontja mentén egészen a szegycsontjáig, ahol is eltűnik a fekete blúz takarásában. Ujjai, amik már kiszabadultak a gubancokból, most Are nyakán fut végig, majd hirtelen megragadja, körmei a húsba vájnak. Hamarosan rajta a sor. Elvigyorodik, tisztában van vele, mit vár tőle a másik, de ez nem megy olyan könnyen. Érzi, ahogy a hajánál fogva finoman hátra húzzák, lassan közelebb hajol a szabadon hagyott nyakhoz, ám még nem adja meg neki, amire vágyik. Ujjai szorításán nem enyhít, de nem kell attól félnie, hogy elszorítaná a keringést, figyel rá. Hideg, halott csókot lehel kiduzzadó ereire, majd végignyalja őket, egészen a füle tövéig, ahol a cimpájába harap. Érzi, ahogy a kagyló porca elroppan a fogai között, rögtön vissza is vonul, mielőtt maradandót okozna. Ismét a nyakán játszik, aprót fúj rá, és beteljesedik a kéj, fehér, éles fogai mélyre merülnek a húsban. Mint vérszívó, mitológiai lény, szívja az éltető nedűt, nagyot kortyol belőle. Mindig is imádta áldozatai vérét szívni, szó szerint, ez most mégis jobb, mint az eddigiek. Nem engedetlen bolondot büntet, hanem élvezkedik. Régen érzett már hasonlót, addig merészkedik, amíg csak a mágus engedi.*


332. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-15 16:35:17
 ÚJ
>Alludrin Svideran avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Ildhaw//

*Sok kortes beszédet hallott már erről arról. Nagy szónoklatokat és nyávogásokat, de valahogy ehhez hasonlót még nem. Pláne nem úgy, hogy a semmiből termett elé. Csak kijött egy kicsit levegőzni és tessék kap egy ilyen bűnvallomást. Kikerekedne a szeme, ha valójában lennének érzései, de mivel nem soka akad, így ez most nem történik meg. Hűvösen hallgatja a másikat és közben komoly tekintettel méregeti.*
- Akkor ha jól értem szolgálni akar engem. Apropó! Maradjunk a magázódásnál. *Nem kedveli a tegeződést, hiszen az a tekintélyét rombolná és mivel neki nincsenek cimborái, barátai, vagy olyanok akiket nagyra tartana a régi mestereit leszámítva, vagy azt a városi mester alkimistát akivel egyszer beszélgetett, így ezen formáját a beszédnek elveti.*
- Honnan is hallott rólam? *Már ilyen hírhedt lenne a tevékenyége? A szegénynegyedben ugyan sok halálos betegnél megfordult és az ispotályokban is látták már, de nem gondolta, hogy a hírneve végül ilye dolgokat eredményez. Ennek ellenére tetszik neki a helyzet és egy segéd is jól jönne, pláne ha az valóban ért is ahhoz, amihez egy orvosi segédnek értenie kell. Jelen pillanatban a gnóm tervei vagy vágyai kissé hidegen hagyják, hiszen elég neki a maga baja is, de a másik kinézete és rútsága a legkevésbé sem érdekli. Ezzel akár a gnóm már jól is járhat, hiszen megvetés és megcsúfolástól nem kell tartania.*
- Ha már hozzám akar szegődni. Mégis mihez ért? Mit tud felmutatni, amelyben értékes munkatárs lehet a számomra? *Lényeges kérdés, hiszen hátha szakképzett munkaerőre lel benne a doktor. Ami bizonyos, hogy jósra nincs szüksége, de gyorsan tanuló intelligens szolgálóra bizonyosan. Érdeklődve várja a gnóm megnyilvánulását a feltett kérdések kapcsán.*


331. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-15 15:00:31
 ÚJ
>Ildhaw a Jós [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Alludrin Svideran//

- Nem, nem, nem! Nem értesz meg, soha senki sem ért! *Legyint lemondóan.* - Hát gyógyítással foglalkozol, sokszor szembesülsz a halállal, vagy oly métellyel, mely normál emberi ésszel felfoghatatlan. *Kissé csalódott, mert láthatóan nem tudja úgy kifejezni magát, mint ahogy szeretné, azt gondolja ez csakis az ő hibája.*
- Én magam vagyok a szörnyeteg, kinézetemre azt gondolom nincs gyógyír, de nem is kell. Itt talán megerősítést nyer nézetem, hogy a halál nem válogat. Légyen az gazdag, vagy szegény, mindenkit elragad, s senkinek sincs joga hozzá, hogy kisebbnek, kevesebbnek tartsa a másikat. Aki pedig azt gondolja, azt meg kell büntetni! *Utolsó szavait már ismét vérben forgó szemekkel mondja.*
- Jóllehet hozzászokhattál már a könyörgéshez, de én nem bocsánatért, alamizsnáért vagy felmentésért esdeklem. *A gnóm itt kivár és egy pillanatra elgondolkodik.*
- Valaha sötét praktikákat űztem, melyek végett apám minden bizonnyal nem lenne rám büszke. Talán belülről fakadóan, tán Sa'Tereth jóvoltából, olykor valóban látok meg dolgokat, olykor azonban csak azt gondolom, képzeletem játszik velem. A vér látványa nem taszít, s azt érzem néha erősen vonz is, de mi valaha voltam, elmúlt, s feledésbe merült, csak vonzalmam maradt. *A gnóm immár inkább dacos, mint könyörgő, ismét elönti a harag és a gyűlölet.*
- Mindig is számkivetett voltam, hiába mondta apám, különleges vagyok, nem hittem el igazán. Úgy hallottam segítségre lehet szükséged munkád során. Ki lenne rá alkalmasabb, hogy a mocsokban másszon, mint maga a förtelem? *Gondol itt magára, mert valóban így vélekedik.*
- Szolgálni akarlak. Mindegy, hogy miben. Ha hozni kell valamit, hát hozok, ha futni kell, hát futok, ha vágni kell, hát vágok, ha ásni kell, hát ások. Nem számít. Nem számít semmi sem már. *Ismét a férfira néz fel, ezúttal már határozottabban.*
- Nekem nincs senkim, s nincs otthonom sem. Célom sincs. Hát ki alkalmazna olyat, mint én? Csak az, ki nap, mint nap a sérültet látja, s szeme hozzá van szokva, nem fordul el méla undorral. Ha közben fejlődhetek, s olyan lehetek, mint rég, végre lenne célom. Nem ez a gyötrelem nap, mint nap! *Szemét földre szegezi, s zavartan jár lába, majd felcsattan:*
- Elég volt a cinizmusból és a nevetésből! Valaki akarok lenni, s nem valami céltábla. De más nem segíthet. Nincs értelme megpróbálnom. Hidd el próbáltam már. *Ildhaw képe meggyötört, nem szokott hozzá a szónoklatokhoz. Csak remélni tudja, a férfi számára így már világos mit akar. Közelebb lenni a halálhoz, vagy más szenvedése által, vagy sajátja útján, de akkor viszont már végleg. Előbbi kapcsán talán lehetősége lesz a szenvedésekből tanulni, felhasználni azt saját céljára, hogy mikor a sötétség engedi, elindulhasson, s a vérmágia oltárán bevégezhesse küldetését. Sokaknak úgy tűnhet, csupán szolgálónak jelentkezik, gyógyfűszedőnek, vagy hullahordárnak, bizonyos értelemben ez igaz is. De megtapasztalni mások szenvedését, ennek útján saját élete nyer értelmet. Ildhaw önző, ez nem kérdés. A kérdés csupán az, hogy a tudós férfi, ki racionális és logikus gondolkodású, lát-e ebben értelmet, vagy sem? Ha nem, Ildhaw tovább lép, vagy megreked szánalmas kis életében. Ha igen, talán több eséllyel emelkedik fel önnön sajnálatán, s talpra áll. Mások szenvedése láttán talán elhiszi majd, hogy nem ő az egyetlen szerencsétlen a világon.*


330. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-15 11:16:26
 ÚJ
>Aregeor Aqq'rax Ozax avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Idya//

-Az aztán az igazi kihívás, nemde? *mondja pimaszul mosolyogva arra célozva, hogy bizony ha az üres kancsóból tejet képes fakasztani, akkor tud valamit.
Idya kiengedheti az összes démont, amit lelke mélyén rabláncon tart. Engedheti, hogy a már rozsdás láncszemek elpattanjanak és a démonok üvöltve törjenek a felszínre, mint a víz alá merült ember, mikor az éltető levegőért úszik felfelé minden erejével.
A haláltündér bőre jéghideg, akárcsak egy márványtábla, ám a lehelete forró.*
-A pillanatra. *feleli. Arra a pillanatra, amikor azok a bizonyos démonok kitörnek és nincs visszaút, nincs megállás! Ez a pillanat pedig bekövetkezik. Tökéletesen érzik, hogy mire vágyik a másik. Szavak nélkül, pillantásokból és mozdulatokból is megértik egymást. Idya bőre alól vér buggyan elő, ami lassan, komótosan festi meg az elf bőrét. Érzi, hogy lassan csordogál végig csuklóján, majd eltűnik... nyilván a földre cseppen. Azt a bizonyos sötétség csókját, ami egyébiránt baromi jól hangzik, meg is kapja a tündér. Az elf mohón rágja a nyelvét, közben tekintetét mélyen belefúrja a másikéba. Ezekben a pillanatokban Idya nyelve Aregeor kezében, pontosabban a szájában van. Egy élesebb, erősebb harapás, és Idya élete végéig jelelhet a kezével. Ez az, ami igazán felkorbácsolja vágyát! A tánc a tomboló fájdalomokozás és a kéj között. Hol egyikőjük kerül nyeregbe, hol a másik, az életük pedig hajszálon függ, mintha egy tojást próbálna valaki egyensúlyozni egy szál ropin. Ettől csodálatos ez! Természetesen Idya nyelve marad, de a vére elered, hiszen Aregeor keményen beleharap azért.
A szőke elf tudja, hogy egy angyal ücsörög a hasán. Egy gyönyörű angyal, akit mintha csak neki teremtettek volna. Hisz nem szőke, göndör hajú, puha bőrű, tökéletes arcú lánykára vágyik ő, hanem egy olyanra, mint Idya, aki magában hordozza a halál jegyeit. Vágyik rá és féli egyszerre. Eme páros érzés nagyon veszedelmes, de pokolian izgalmas és izgató. És a pillantás... ó, az a pillantás! Aregeort teljesen megbabonázza, tudja ezt a tündér is.
Körmei belevájnak a bőrbe, előcsalogatva alóla a vörös vért. Ám ezen a ponton Aregeor felül, Idyat pedig kicsit lejjebb löki, egészen a combjáig. Majd elé hajol, ami a hátának és derekának nem tesz jót, de kit érdekel? Először a tündér egyik combját, majd a másikat nyalja végig. A vér ízét érzi szájában, és bizony eszében sincs megtörölni szája szélét még akkor sem, mikor már az állán csöpög az élet, amit a haláltündérből nyert ki. Széles vigyorral, véres pofával mosolyog bele Idya arcába, aztán a mosoly átcsap vicsorrá. Ekkor nyúl érte és húzza magára, majd szorítja. Idya sóhaja a harapás nyomán egy újabb löket felkorbácsolt vágyai mértékén. Olyan dolog ez, amit minden férfi akar hallani, mikor egy nőt tart karjaiban. Ahogy szabadulna, az elf még szorosabban húzza magához. Derekán lassan érezheti a tündér a fájdalmat, hisz a szorítás itt már egyáltalán nem finom, hanem durva. Aregeor birtokolni akarja Idyat, ezért eszében sincs elengedni. De nem ám! Most az övé! És akarja... mocskosul, véresen, sötéten és bűnösen akarja.
Ahogy a hideg ujjak táncolnak felhevült bőrén, teljesen libabőrös lesz. Hogy is lenne ehhez fogható egy egyszerű lány érintése, akinek test hőmérséklete átlagos? Aztán az ujjak ráfonódnak nyakára, Aregeor pedig véres pofával néz ismét Idyara, majd kicsit oldalra billenti fejét. Egyértelmű a célzás. Azt akarja, hogy Idya belevájja tűhegyes kis fogacskáit. Közben a tündér derekára font erős karok közül az egyik, pontosabban Aregeor bal keze feljebb kúszik, és egyben benyúl a ruha alá. Ha a ruha nem enged, akkor megteszi ezt erőszakkal, nem érdekli. A deréktól indulva halad felfelé, ujjai végét nekinyomva a bőrnek, de ezúttal nem a körmét. Egészen addig halad, amíg a tarkónál ki nem "lyukad" a marka, majd megragadja Idya haját és húzni kezdi lefelé. Itt viszont tényleg nem alkalmaz erőszakot, csak megfeszíti, hogy mikor Idya beleharap a nyakába, ő tudjon egyet-kettőt húzni rajta. Egyszerű a képlet. Mikor húzza, akkor a nőnek fel kell emelni a fejét. Mikor enged rajta, akkor haraphatja vagy szívhatja tovább nyakát. Amolyan szabályozása ez Idya cselekvésének.*


329. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-15 09:15:17
 ÚJ
>Alludrin Svideran avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Ildhaw//

*A kis gnóm belépője igencsak érdekesre sikeredik, de a doktor a nyugalom szigete marad, még akkor is, amikor a szakadt kis szörnyeteg szinte a lábai elé csúszik. Nem mutat sem érzelmet sem sajnálatot. Miért is tenné? Megannyi szegény gyermek, anya és férfi szenvedését látta már, akik gyógyulásért könyörögtek, de mivel nem volt elég aranyuk ez a dolog elmaradt. A sok halál és ragály pedig kimondottan megkeményítette szívét, amelyet mesterei el is vártak tőle.
Meghallgatja a rövid fohászt a térdeplő gnómtól, majd amikor az rátér azon részre, hogy ugyan azzal foglalkoznak, akkor kicsit összeráncolja a szemöldökét. Ugyan már? Ő soha nem hitt a jóslásban, vagy más kuruzslásban.*
- Én nem foglalkozom jóslással. *Feleli röviden, majd a gnóm szemébe tekint szigorúan és folytatja némi hatásszünet után.*
- Orvos doktor vagyok, így én a tudománnyal foglalkozom, nem mással. Ennek okán kétlem, hogy ugyan azon foglalkozásunk lenne. Hacsak ön nem orvos. *Bár ezt nem nézné ki a másikból, bár ki tudja. Ő is élt a csatornákban és űzte piszkos kis praktikáit. Habár lehet, hogy a másik arra gondolt, hogy szörnyetegekkel foglalkozik, bár ez nem volt még soha publikus, nem beszélt róla senkinek így meglepné, ha erre gondolna a gnóm. Mindenesetre érdeklődve várja a válaszát.*


328. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-14 20:48:36
 ÚJ
>Idya Rotan avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28

Játékstílus: Vakmerő

//Aregeor//

*Az önelégült szavakra csak forgatja a szemeit, de nem rejti el az arcán elterülő vigyort. Épp azért tűri meg maga mellett az elfet, mert sosem rejti véka alá a véleményét, így a legtöbb lénnyel ellentétben, a tündérnek nem dolga megfejteni. Ezt utálja a legjobban, mikor bárkivel is beszélget; jó emberismerő, látja és érzi, mikor hazudnak neki, és nehezen tűri.*
-Te is tisztában vagy, mekkora különbség van a két szó között. *Morran rá.* Ne kérdezz hülyeséget, ha nem arra akarsz választ kapni! Mintha elvárnád egy üres kancsótól, hogy tejet adjon.
*Nem is olyan rossz a hasonlat. Idya lelke hasonló egy kancsóhoz. Ha beletekint az ember csak sötétséget lát, és haszontalannak tartja, pedig megannyi lehetőség rejlik a mélyben. Csak senki ne próbálja megtölteni, mert az az életével fizetne. A pontosított kérdést viszont már nem is olyan nehéz megválaszolni, és habár a lány alapvetően a szavak embere, most jobbnak látja, ha inkább megmutatja, mi is rejlik benne. Eddig elnyomta a démont, ami fogait csattogtatva próbált kitörni, de nem Are miatt. Nem félti őt, épp ellenkezőleg. Igazán különlegesnek kell lennie ahhoz a másiknak, hogy felfedje előtte a legkegyetlenebb titkait és vágyait. Fogadni merne, hogy ezek után bármi is történik, amint szabadjára engedi a szörnyet, mindketten élvezni fogják, nem csak ő. Nem mintha nem az lenne a lényeg, mások öröme másodlagos.
Egyetlen szárnycsapás, és a mágus mellkasán terem, törékeny kezecskéivel a földre szorítja, miközben szinte belemászik az arcába. Forró lehelete a szőke fürtöket borzolja, jeges, vékony ajkai sarkában kegyetlen mosoly bujkál, ki tudja, mire gondol.*
-Üres szavak, csak égünk és fázunk. De vajon mire várunk?
*Teszi fel a költői kérdést, mielőtt előre lendülne, és fogait az elf ajkaiba mélyesztené. A vér édes íze egy pillanat alatt járja át a száját, és hamarosan egész teste lángban ég a vágytól. Nem finomkodásra vágyik, puha ölelésekre, hanem vérre és fájdalomra. Kívánnia sem kell, hogy megkapja. A csuklójába maró körmök nyomán vér serken, vékony patakban csorog végig fehér karján, összemaszatolja Aregeor csuklóját és tenyerét is. Hamarosan már érezhető is az őket körüllengő fülledt levegőben a vasas, izzadt illat, az izzó élvezet félreismerhetetlen illata. A szürke tekintetben láng lobban, ami újabb, széles vigyort csal a tündér arcára. Ajkai résnyire nyílnak, majd finoman végignyalja az apró, fogai által szúrt sebeket, majd a következő pillanatban az ő nyelvébe hasít a fájdalom. Nem húzódik el, sőt! Nyelvét szinte ledugja a torkán. Nem ismeretlen érzés számára a sötétség csókja. Nem osztogatja úgy, mint más nemesi kisasszonyok a bájt és kéjt minden szőke hercegnek, aki belovagol hozzájuk. Ő is megtalálta a maga bűnben született szőke hercegét. Blöeh, még a gyomra is felfordul a gondolatra, és mégis élvezi. Ahogy felegyenesedik, szárnyait széttárja, és mint a halál angyala csücsül a kemény alhasán. Ha nem folyna rajtuk a vörös élet, akkor is elég beteg látványt nyújtatnának minden arra tévedő számára. Az apró tündérke a nála kétszer magasabb férfit tartja fogságban egyetlen pillantásával. Úgy érzi, ezzel meg is válaszolta a már elfeledett kérdést, de a mágus nem éri be ennyivel. Megint megvillannak a mocskos körmök, ezúttal a csupasz combjait szántja fel. Nincs túl hideg, egyszerű, térdig érő rakott szoknyában jött ki, még harisnya sem takarja lábait, amiken libabőr tűnik fel, de nem a fagyos szél miatt. Most már minden szabadon maradt testfelületén vér folyik, úgy néz ki, mint akit szétszabdaltak. Arcán már megalvadtak a barna foltok, hangtalanul repednek fel, ahogy a vigyor közömbös, vágyakozó kifejezéssé lágyul. Erős karok fonódnak a dereka köré, majd újabb találkozás a fogakkal, ám ezúttal sokkal több örömöt okoznak neki, mint eddig. Ezzel együtt az első sóhajok is feltörnek, nyaka megfeszül, kezeit a férfi mellkasának nyomja, ösztönösen szabadulna. Próbálja eltolni magától, de közben reméli, hogy az nem fogja engedni. Jobbja lassan egyre feljebb vándorol, végigsimít a szegycsontján, és csontos ujjait a nyaka köré fonja. Nem szorítja meg, de a felforrósodott bőrt égetheti a jeges érintés. Hiába, még az játékuk sem képes életet vinni Idya törékeny, halott testébe.*


327. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-14 18:58:41
 ÚJ
>Ildhaw a Jós [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Alludrin//

*Az utolsó lábnyi távolságot már szinte magát vonszolva teszi csak meg, borzasztóan elfárad. Nem szokta a testmozgást, s testének adottságaiból kifolyólag sem alkalmas rá. Nagyon megrémül, mikor azt látja, hogy a férfi már végez és elindul. Hosszú utat tesz meg idáig, mikor a szerencse rámosolyogna, nem tud élni vele apró lábai miatt.*
~ Kérlek, kérlek, kérlek! ~ *Nem tudja eldönteni fohásza isteneihez, saját lábainak, vagy a férfinak szól, hogy az várja meg őt, majd szinte az utolsó előtti pillanatban, mikor már feladná a férfi végre meghallja kiáltozásait.*
- Mester... jövök már... itt vagyok! *Köhögi fel a szavakat, majd gyakorlatilag a férfi előtt esik el, s csúszik elé. Sokáig nem teketóriázik, mert magához képest viszonylag gyorsan áll fel, kezeit könyörgésre kulcsolja, úgy tekint fel a férfira.*
- Bocsáss meg nekem, hogy ily módon tartóztatlak, de hosszú utat tettem meg idáig! *Egy viszonylag erősebb köhögési roham kapja el, de nem azért, mert beteg, csak a fáradtságtól és a levegő kapkodásától.*
- Ildhaw vagyok, valaha jós, de mára már csak a szörnyeteg maradt. A szegénynegyedben azt pusmogták, te olyanokkal... foglalkozol, mint én. *Szemeiben az önsajnálat és Arthenior iránt érzett gyűlölete világít.*


326. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-14 14:57:35
 ÚJ
>Alludrin Svideran avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Ildhaw//

*Már vagy tíz perce ácsorog a szirteknél és csendben, mozdulatlanul bámulja a tengert. A nyugalom és a csend csak a társa ezekben a percekben. Ahogy belemerül a gondolataiba, máris azon kezd agyalni, hogy mi legyen a következő lépése a kis szörnyetegükkel kapcsolatban. Ezek a gondolatok ahogyan mindig szoktak most is arra ösztönzik, hogy vissza induljon a barlangjába befejezni mindazt, amelyet elkezdett.
Meg is fordul és lassú léptekkel elindul visszafele. Már épp megtesz pár lépést amikor hangokat hall egyre erősebben felé közeledni. Először nem foglalkozik vele, hiszen bizonyára nem neki szól, majd amikor gyanús lesz számára, hogy talán a matrózokat, vagy az itteni martalócokat nem igen szokták mesternek szólítani, megáll és körbe tekint. Nem kell sokat keresgélnie, hogy észre vegye a szakadt kis gnómot maga felé sietni.
Fejét egy kicsit félre billenti, szemöldöke megemelkedik és furcsa gondolatai támadnak, hogy vajon ismerik egymást, vagy honnan a fenéből jön a kifejezés irányába, hogy mester. Nem is igazán szokták annak szólítani, hiszen ő doktor és nem valami kovács, vagy cipész, akit mesternek lehet szólítani.
Mindenesetre meg akarja tudni mi végre rohan felé a gnóm. Ezért megáll és bevárja, ameddig a teremtmény odaér hozzá, majd megszólítja.*


325. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-14 13:05:42
 ÚJ
>Aregeor Aqq'rax Ozax avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Idya//

*Nem felel semmit, csak csendben hallgatja és közben nyugtázza magában Idya szavait.*
-Tévedsz. *vigyorog rafináltan.* -A szükségességemre nem is kell rávilágítanom, hisz tökéletesen tisztában vagyok a szükségességem mértékével. *vált át immáron önelégült vigyorra. Ő már csak ilyen. Szeret csipkelődni és szereti felmagasztalni magát. Már a kezdet kezdete óta izzik a levegő Idya és Aregeor között. Ám ez sokkal inkább túlmutat a nevetséges érzelmeken, amiket a szánalmas, ostoba emberek éreznek. Nem! Itt ennél sokkalta többről, sokkalta bensőségesebb dologról van szó, amit csak ők ketten érthetnek meg. És bizony értik is, hisz nem buták egyiken sem. Mások erre azt mondanák, hogy undorító, ördögtől való, groteszk, elborult és megtévedt. Ők azt mondják: különleges.*
-Nem. Még nem. *mondja hosszasan elnyújtva a szavakat, mintha csak súlyt kívánna adni nekik.*
-Nem erre gondoltam! *szakítja félbe Idyat keményebb hangon.* -Nem az érzésekre!
*Aztán Idya rátapint arra az egy bizonyos kulcsszóra.*
-Vágyat. *bólint.* -Megragadtad kérdésem lényegét, a vágyat! Vágysz rám, Idya?
*Ez már egy sokkalta bonyolultabb kérdés, hisz ennek már mind testi, mind lelki vonatkozása is van, bár nagyban függ az értelmezéstől.
Mondhatni, hogy ami most következik szinte adja magát. Ennek ellenére Aregeor meglepődik, de igyekszik ezt teljes mértékben leplezni még akkor is, ha nem képes rá. Ahogy a hideg ujjak átfogják csuklóját és a domborodó blúz is egyre közelebb kerül hozzá, végigfut rajta a forróság. Ha képes is lenne lelökni magáról a haláltündért, akkor sem tenné. Hirtelen önti el valamiféle különös vágy, ami fél lábbal táncol afelé, hogy megölje Idyat és afelé, hogy itt és most magáévá tegye. Mindkét esetben ő nyerne, hiszen Idya az övé lenne, de a módszer és a kivitelezés teljesen más. Eme két érzés között táncol, miközben vére felpezsdül, teste pedig felizzik, ahogy Idya bogárszemeibe fúrja tekintetét.*
-Ezt más nem értené. *súgja a tündérnek.* -Ami köztünk van. *emeli meg kicsit fejét.* -Az testesíti meg a különleges fogalmát. Te és én. Ketten együtt adunk értelmet és jelentést egy alapvetően üres szónak. *suttogja továbbra is, éppen csak nem a tündér füleibe.
Nincs ideje válaszolni. Ami eztán következik, az egyszerre beteges, hátborzongató és félelmetesen izgalmas is egyben. Idya mohón harap bele ajkába, mire Aregeor felszisszen. Nem fájdalmában, sokkal inkább élvezi. Ebben a pillanatban csuklóján fordít egyet, hogy elérje Idya bőrét és keményen belevájja körmeit mindkét kezébe. Ettől függetlenül a pozíció marad, kezei továbbra is lefogva maradnak, csupán kitekeri kicsit a kezét, ami nem kényelmes, de hatásos. Addig szorítja és vájja körmeit a húsba, amíg nem érzi a vér kiserkenését. Ha meg Idya még hagyja is, akkor könnyű dolga van. Közben tekintete izzani kezd, mintha olyan tűz tombolna benne, amit eső nem moshat el. Vágy ébredt benne. Gyilkos és szenvedélyes vágy egyszerre, amitől aligha létezik erősebb. Mikor Idya nyelve a szájához ér, igyekszik beleharapni. Nem finomkodik, de nem is akarja leharapni. Éppen annyira, hogy érezze a nő a férfi harapását. Ahogy Idya kiegyenesedik, Aregeor mohó, ragadozó pillantással méri végig, mint aki tudja, hogy a préda az övé. Ha eddig nem is, mostanra kezei már biztosan szabaddá váltak. Előrenyúl és megragadja Idya combjait, majd körmével elkezdi felszántani a bőrt egy csíkban, fentről lefelé haladva. Aztán egy hirtelen mozdulattal derékból felegyenesedik, amolyan félig ülő helyzetben, aminek következtében nagyjából egy magasságba kerül a tündérrel.*
-Igazad van.
*Előrenyúl és átfogja mindkét karjával Idya derekát, majd nem éppen gyengédnek mondható mozdulattal szinte magára rántja és szorítja Idyat. Feje közben mozdul előre, és hacsak Idya le nem kapcsolja, egyenesen nekifeszül a nyakának. Fogait kivillantja, majd beleharap a puha húsba, de a szorításon önszántából nem enged. Idya érezheti, hogy Aregeor harapása nem erős, szóval nem akarja elharapni a nyakát, hanem inkább gyengéd, kéjes, izgató, ám mégis határozott.*


324. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-14 10:58:44
 ÚJ
>Idya Rotan avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28

Játékstílus: Vakmerő

//Aregeor//

-Meglehet, mégsem érzem magam zarándoknak. A kívülállók viszont azt gondolnak rólam, amit csak akarnak, olyan névvel illetnek, amivel tetszik. Nem számít...
*Soha nem számított más véleménye a számára, Aregeor az első, akinek nem csak hallgatja, de figyeli is a szavait. Nincs rászorulva senkire és semmire, ő legalábbis így gondolja, és ez bőven elég ahhoz, hogy magabiztos legyen. Talán nincsenek különleges képességei, nem tud se varázsolni, se pusztakézzel harcolni, de még mérget keverni sem. Akkor vajon hogy jutott el idáig?*
-Nem győzködöm magam, tudom, hogy így van. Mások... sok mindent jelenthet ez a szó, de azért nem akárkit. *A férfi felé fordul és elvigyorodik.* Ha a saját szükségességedre szerettél volna rávilágítani, felesleges erőlködnöd.
*Nem fejezi be a gondolatot, hogy mire is utalt volna ezzel pontosan, csak visszafordul, és sötét szemeit az égen futó felhőkre emeli. Még akár romantikusnak is nevezhető lenne a pillanat, ha nem tudnák, hogy két önimádó, érzéketlen gyilkos heverészik egymás mellett. Vagy talán épp azért. A groteszksége teszi az egész jelenetet valódivá, és mégis felfoghatatlanná. Idya a feszült csendben azon gondolkodik, vajon melyikük ugrik rá előbb a másikra, hogy átharapja annak torkát. Na, az tényleg édes lenne! A szerelem csak látszat, kirakat, de van-e őszintébb pillanat annál, mikor párod forró vére csöpög nyelved hegyéről, és egyikőtök sem könyörög. Legalábbis nem azért, hogy abbamaradjon.
A következő kérdésre meglepetten kapja fel a fejét. Nem a tartalma, sokkal inkább az időzítés miatt, mintha Aregeor hallotta volna a gondolatait.*
-Mi ez a hirtelen önajnározás? Azt hittem, ezen már túl vagyunk. *Tekintetéből semmit nem lehet kiolvasni, de arcán kétes mosoly terpeszkedik, kivillantva az apró, fehér fogakat.* A szeretet számomra nem létezik. Ugyanolyan szó, mint az együttérzés, sajnálat, bizonytalanság. Ismerem, és tudom a jelentésüket, mégsem vagyok képes megérteni. Szánalmat érzek, keserűséget, utálatot, büszkeséget és vágyat. Ennyire vagyok képes. *Egy röpke másodpercre elhallgat, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve mégis csak enged a csábításnak, és a férfira gördül. A hasán csücsül, vékony ujjacskái a csuklójára fonódnak. Enyhén előre dől, a vékony, fekete blúzon áttetsző domborulatok sejtetik, hogy a bűbájos pofi ellenére már érett hölggyel van dolga. Már ha eddig nem tudta volna. Szerencséjére az elfek nem az erejükről híresek, így elég erős ahhoz, hogy könnyű súlya ellenére lefogja a másikat, aki akkor sem tudna szabadulni, ha akarna.* Sok mindent szeretnék, de azoknak semmi közük holmi szívemben tomboló érzésekhez. Nem tépi lelkem kétely, és nem fáj a hiány. Ám azzal mindketten tisztában vagyunk, hogy a köztünk lévő kapcsolat a maga mocskos módján sokkal tisztább, mint halandók, városiak bűnös gondolatokkal szegélyezett élete.
*Neki nincsenek bűnös gondolatai, hiszen nem kötik emberi szabályok. Azt csinál, amit csak akar, nem tartozik elszámolással senkinek. Üres pillantását Aregeorra emeli, lassan közel hajol hozzá, egyre közelebb, orruk szinte összeér.*
-Vagy nincs igazam?
*Választ nem vár. Hát persze, hogy igaza van, mint mindig! Hirtelen előre kap, és fájdalmasan belemar a férfi alsó ajkába. Fogai mélyen a puha húsba vájnak, jéghideg szája egy pillanatra hozzáér a másikéhoz. Mielőtt elhúzódna, nyelvével végigsimít a seben, az édeskés vasíz betölti a száját. Felegyenesedik, hófehér ajkain vér vöröslik, ami még vészjóslóbb megjelenést kölcsönöz neki, mint eddig. Már ha ez lehetséges.*


323. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-14 06:33:16
 ÚJ
>Aregeor Aqq'rax Ozax avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 200
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Aregeor//

-Mi a különbség? *kérdezi némiképp költőien.* -A világon semmi. A zarándokokat is kívülállónak tekintik.
*Érzi magán a haláltündér pillantását. Lassan, hosszan elnyújtva bólint.*
-Szó mi szó, nincs ellenemre.
*Egyszerűen vannak beteg elmék, akik ebben élvezetet látnak és ez viszi őket előre. Aregeor is valami ilyesmi. Egy idő után persze az elme megbomlik, hisz mindig ez az őrültek sorsa, de az elfnek bőven van még ideje addig kibontakoznia.*
-Ragadozók vagyunk. *mosolyog maga elé, miután Idya elfekszik mellette és lényegében azt mondja, hogy ők az éjszaka gyermekei.*
~Vagyunk akik vagyunk. Mert kellenek ilyenek is.~
-Tényleg így lenne? *siklik végig pillantása a tündér testén, majd megállapodik a bogárszemeknél.* -Vagy csak saját magadat próbálod ezzel meggyőzni?
*Idya tudhatja, hogy Aregeor szereti az ilyen filozofikus dolgokat. Noha egy kőszívű, számító gyilkos, de mágus is. Utóbbi pedig valahol azért kiütközik.*
-Csak mert a legsúlyosabb hazugság az, amit saját magadnak beadsz. Ha pedig rájössz, hogy saját magadat csaptad be, az önbizalmad elszáll.
*Idya nem éppen rózsaillatú, de az elfnek nem is ez kell. Hisz abban nincs semmi különleges.*
-Helyes lány. *mondja, majd a tündérhez hasonlóan ő is hanyatt veti magát, veszélyesen közel kerülvén ezzel hozzá.* -Jó választás volt. Kicsit tapasztalatlan, kiforratlan, de megvan benne az a különleges plusz, amit egy magunkfajta keres.
*Ezt mondjuk már megtárgyalták, nem téma.*
-Kérdeznék valamit és szeretném, ha őszintén válaszolnál. Szeretsz engem?


322. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-13 17:38:48
 ÚJ
>Ildhaw a Jós [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Alludrin Svideran//

*Sötét gondolataiban, s fohászában, mint mindig egyedül van. A morajló tenger fehér habjainak fövenyre csapódásának zaja sem zavarja. Egyeseket talán megnyugtatna a látvány, de Ildhaw nem az a szerzet, fohásza inkább csak gyűlöletében erősíti, melyet érez a világ iránt, mi befogadni nem tudja őt. Egy ideig üldögél még, kezéből zavartan peregnek ki a felmarkolt kavicsok, majd minden előzmény nélkül hirtelen, már amennyire testének groteszksége engedi, felpattan, s a markában lévő kavicsokat a tenger felé hajigálja.*
- Ó... hogy... száradnátok... el... mind! *Üvölti dühösen, minden egyes kavics után megnyomva a szót, csak úgy, talán a tengeri élőlényeknek, talán a felhőknek, már maga sem tudja, de a dobások után öklét rázva fordul ki magából. Lábainál további köveket lát, melyekért sorban egymás után hajol le és hajít el a vakvilágba. Elég hamar kifárad, nem szokott hozzá a hirtelen mozdulatokhoz, s csapzottan támaszkodik kezeivel két térdére, hogy hangosan fújtatva pihenje ki magát.*
~ Ez sem segít. ~ *Gondolja magában, majd továbbra is haragosan tekint körbe, vajon látta-e valaki a jelenetet, ne adja az ég, még nevethet is rajta? Ekkor veszi észre. A doktor pont úgy néz ki, mint ahogy hallotta. Méltóságteljesen áll a szirt szélén, köpenyébe a hűvös szél olykor belekap, s mögé fújja azt. Nem tudja mit csinálhat, de nem is érdekli, nem tanult etikettet, s végig hozzá igyekezett. Ildhaw a jós, végre elérkezett a pillanathoz, mely talán jelenlegi életén változtathat.*
~ Talán. ~ *Pillanatnyi gondolkodás után rögtön elindul, s nem gondolva végig, ezidáig haragvóként, most rettentően türelmetlenül és izgatottan, szinte futva igyekszik a doktor felé. Egyszerűen nem tudja kivárni, már útközben kiabál, nehogy a most még talán idilli látomásnak tűnő férfi továbbinduljon, s itt hagyja őt:*
- Mester! Mester! Várj meg kérlek! Hallgass meg! *Kiabálja, s ha félelf meghallja a hangot, s odafordul, egy mélyzöld színű rongyokba tekert, groteszk szörnyszülöttet láthat, ki mivel kezeit válla fölé emelni gerince miatt nem tudja, csak előrefelé integetve futás közben ordítozik felé.*


321. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-02-13 08:48:48
 ÚJ
>Alludrin Svideran avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

*Egy kis levegő, főleg ha sós soha nem árthat meg. Habár a hegyekből származik, ahol inkább hűvös hideg és nyirkos levegő honol itt a melegebb, de nem kevésbé nyirkos délen is megtalálta a helyét. A kikötő amúgy is bőven ideális ahhoz, hogy a terveit előkészítse, kutatásokat végezzen és nyugalomban dolgozzon távol a hatóságoktól.
Amint kiérkezik a barlangból és elindul a torony irányába, máris azon gondolkodik, hogy milyen újabb idomítási módszert találjon ki a kis vendégüknek. Nem akarja vele elkapkodni a dolgot, de ami azt illeti érdemes azért haladni a munkálatokkal. Leginkább azért, mert a be akarja mutatni a városban a tudományos körök számára, hogy milyen érdekes és sokrétű felfedezéseket tett.
Talán még könyvet is publikál, amely méltón elfoglalhatja majd a helyét a városi könyvtár polcain. A egy cseppet sem zavarja, hogy mennyi szenvedés és vér tapad ezekhez a munkákhoz.
Lassan eléri a kívánt pontot és máris a szirtekhez sétál, hogy belebámulhasson a tengerbe, amely rendkívül inspirálóan hat a munkájára. Itt érzi igazán milyen hatalmas az elme, amely teremteni képes és milyen lenyűgöző az istenségek munkája, amelyre ő maga is áhítozik.
Mint egy szobor áll a szirtekhez közel és csak hosszú fekete köpenyébe kap bele bele néha a szél, hogy érezze még nem gyökerezett bele a lába a földbe.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 792-811