Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 3 (41. - 60. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
60. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-04 18:28:02
Üzenet elküldve: 2020-08-04 18:28:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nagydarab ember, és bár ért a harchoz, és ezt nem is titkolja, sokak szerint ez puszta erőt és kevesebb ügyességet, harci tudást jelent. Így könnyen meglepheti a másikat az, hogy táncszerű könnyedséggel, ügyességgel és sebességgel mozog, és a fizikai ereje csak akkor számít valamennyit, amikor a bot vége az elf mellkasába csapódik.
Tanítványa meglepően jól bírja a gyűrődést, kiáltás, szisszenés és szem sarkába szökő könnyek nélkül. Bár egy kardvágás biztos benne, hogy látványosabb reakciót váltana ki Aldomeusból, az éles harc mindig nehezebb, mint a gyakorlás.
És egyébként is, itt azt tanítja a hosszúéletűnek, hogy szükség esetén hogyan kerülje el a kardvágásokat, a fájdalomtűrés sokkal kisebb részt képvisel abban, hogy valóban sok évet élhessen meg az elf.
Bólint a kijelentésre, valószínűleg keménykedésnek ítélte volna meg, ha a másik azt állítja, hogy meg sem érezte a csapást. Sok éve volt megtanulni, hogy erre a legjobb válasz általában az, hogy addig teszteli az állítás valóságtartalmát, amíg a keménykedő újonc elbírja a saját gyakorlófegyverét.*
-Figyelj jól, mert meg kell majd ismételned.
*Szól az elfnek, mielőtt az megindítja a támadását. Sokkal könnyebb most követni a mozdulatait, mint mikor az egész mozdulatsor körülbelül fél másodpercet vett igénybe.
Látni lehet, hogy apró, kontrollált lépéssel tér ki a támadás alól, nem mozogva többet, mint ami szükséges. Érezni, ahogy eközben a harcos botja nem állja útját a másiknak, csak félreirányítja, Frandr jobb oldala mellé vezetve a fegyvert, ám még a visszatámadásnál sem válik el a két fadarab. A saját botjával a másikét is irányítja, egyfajta tengelyként használva a támadó fegyvert, egy ütést indít az elf mellkasa felé.
Természetesen igazi erő nincs a támadásban, gyakorlatilag csak hozzáér Aldomeus törzséhez, ám korábbi tapasztalatai alapján már lehet képe arról, hogy mennyire fájdalmas is lehetne valójában ez a visszatámadás.*
-Most te jössz.
*Mondja, egy lentről fölfelé irányuló csapást indítva ugyanolyan sebességgel, mint ahogy tanítványa tette az előbb. Közben folyamatosan mondja az utasításokat, mindenre odafigyelve, többször egymás után is megismételve a gyakorlatot, amíg elfogadhatóra nem sikeredik a dolog.*
-Figyelj a tartásodra, ne olyan nagyot lépj, ügyelj a fegyveremre, miközben visszatámadsz, igen, úgy...
*Így és hasonlóképpen listázza a hibákat, amiket vét az elf, mindent rögtön mondva. Ez a mozdulat már nehezebb, így minden bizonnyal eltart egy jó darabig, amíg eljutnak arra a szintre, amivel már megelégszik.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nagydarab ember, és bár ért a harchoz, és ezt nem is titkolja, sokak szerint ez puszta erőt és kevesebb ügyességet, harci tudást jelent. Így könnyen meglepheti a másikat az, hogy táncszerű könnyedséggel, ügyességgel és sebességgel mozog, és a fizikai ereje csak akkor számít valamennyit, amikor a bot vége az elf mellkasába csapódik.
Tanítványa meglepően jól bírja a gyűrődést, kiáltás, szisszenés és szem sarkába szökő könnyek nélkül. Bár egy kardvágás biztos benne, hogy látványosabb reakciót váltana ki Aldomeusból, az éles harc mindig nehezebb, mint a gyakorlás.
És egyébként is, itt azt tanítja a hosszúéletűnek, hogy szükség esetén hogyan kerülje el a kardvágásokat, a fájdalomtűrés sokkal kisebb részt képvisel abban, hogy valóban sok évet élhessen meg az elf.
Bólint a kijelentésre, valószínűleg keménykedésnek ítélte volna meg, ha a másik azt állítja, hogy meg sem érezte a csapást. Sok éve volt megtanulni, hogy erre a legjobb válasz általában az, hogy addig teszteli az állítás valóságtartalmát, amíg a keménykedő újonc elbírja a saját gyakorlófegyverét.*
-Figyelj jól, mert meg kell majd ismételned.
*Szól az elfnek, mielőtt az megindítja a támadását. Sokkal könnyebb most követni a mozdulatait, mint mikor az egész mozdulatsor körülbelül fél másodpercet vett igénybe.
Látni lehet, hogy apró, kontrollált lépéssel tér ki a támadás alól, nem mozogva többet, mint ami szükséges. Érezni, ahogy eközben a harcos botja nem állja útját a másiknak, csak félreirányítja, Frandr jobb oldala mellé vezetve a fegyvert, ám még a visszatámadásnál sem válik el a két fadarab. A saját botjával a másikét is irányítja, egyfajta tengelyként használva a támadó fegyvert, egy ütést indít az elf mellkasa felé.
Természetesen igazi erő nincs a támadásban, gyakorlatilag csak hozzáér Aldomeus törzséhez, ám korábbi tapasztalatai alapján már lehet képe arról, hogy mennyire fájdalmas is lehetne valójában ez a visszatámadás.*
-Most te jössz.
*Mondja, egy lentről fölfelé irányuló csapást indítva ugyanolyan sebességgel, mint ahogy tanítványa tette az előbb. Közben folyamatosan mondja az utasításokat, mindenre odafigyelve, többször egymás után is megismételve a gyakorlatot, amíg elfogadhatóra nem sikeredik a dolog.*
-Figyelj a tartásodra, ne olyan nagyot lépj, ügyelj a fegyveremre, miközben visszatámadsz, igen, úgy...
*Így és hasonlóképpen listázza a hibákat, amiket vét az elf, mindent rögtön mondva. Ez a mozdulat már nehezebb, így minden bizonnyal eltart egy jó darabig, amíg eljutnak arra a szintre, amivel már megelégszik.*
59. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-03 22:26:36
Üzenet elküldve: 2020-08-03 22:26:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Bár a legjobb tudása szerint támad, nem lepődik meg, hogy a másik nevetséges könnyedséggel hárítja az ütését. A védekezés módja is egészen érdekes, mielőtt még Frandr megszólalhatna, Aldo megfigyeli a technikát, s már koppan is neki, hol rontotta el az előző védekezését, habár az a csapás sem talált be. Egészen lenyűgözi ez az egyszerű mozdulat, s az a könnyedség ahogy a harcos mindenféle megtorpanás és lendületkiesés nélkül szinte azonnal visszatámad. Az viszont már kevésbé tetszik neki, amikor megérzi a mellkasába csapódó botot, s pár pillanatra még a lélegzete is elakad. De mint ezelőtt, most is igyekszik figyelmen kívül hagyni a fizikai fájdalmat, s arcának apró rándulásán kívül más jelét nem is mutatja a becsapódó ütésnek.
Miközben hallgatja a további okítást, körvonalazódik benne egy szilárd elhatározás, hogy ezentúl bizony több időt fog szánni a kardforgatás gyakorlására. Csak kibírja valahogy, hogy olvasás helyett inkább bottal hadonásszon kicsit a kertjében. Ha pedig valóban kitart az edzésterv mellett, a végén még talán saját kardot is kovácsoltat magának. Igazán jól mutatna az oldalán, s biztos a másik nemnek is tetszene a látvány.*
- Hát igen, azt éreztem.
*Bólint helyeslően, hiszen még frissen és ropogósan ott él benne a "kivédett" ütésének emléke, az éles csattanás, s az erő, ami kis híján elsodorta a nyurga elfet, igen csak meg kellett támasztania magát, hogy ne billenjen ki a tartásból. Ehhez képest Frandr elegáns védése, majd lendületes csapása kecses tánc volt.
A tanácsokat, amelyekkel ellátja mestere, rendkívül hasznosnak érzi, főleg, hogy tényleg nem egy ereje teljében lévő, nagydarab, marcona harcos. Ha csak a testi erőn múlna egy harc végkimenetele, talán a tündérekkel szemben lenne némi esélye, de másnál aligha.
Engedelmeskedik, s egy lassabb, előzőhöz hasonló támadást indít a másik jobb válla felé. S nem is saját mozdulatára, inkább a harcosra koncentrál, hiszen el akar raktározni minden apró információt ellenfele mozgását illetően.*
//Frandr//
*Bár a legjobb tudása szerint támad, nem lepődik meg, hogy a másik nevetséges könnyedséggel hárítja az ütését. A védekezés módja is egészen érdekes, mielőtt még Frandr megszólalhatna, Aldo megfigyeli a technikát, s már koppan is neki, hol rontotta el az előző védekezését, habár az a csapás sem talált be. Egészen lenyűgözi ez az egyszerű mozdulat, s az a könnyedség ahogy a harcos mindenféle megtorpanás és lendületkiesés nélkül szinte azonnal visszatámad. Az viszont már kevésbé tetszik neki, amikor megérzi a mellkasába csapódó botot, s pár pillanatra még a lélegzete is elakad. De mint ezelőtt, most is igyekszik figyelmen kívül hagyni a fizikai fájdalmat, s arcának apró rándulásán kívül más jelét nem is mutatja a becsapódó ütésnek.
Miközben hallgatja a további okítást, körvonalazódik benne egy szilárd elhatározás, hogy ezentúl bizony több időt fog szánni a kardforgatás gyakorlására. Csak kibírja valahogy, hogy olvasás helyett inkább bottal hadonásszon kicsit a kertjében. Ha pedig valóban kitart az edzésterv mellett, a végén még talán saját kardot is kovácsoltat magának. Igazán jól mutatna az oldalán, s biztos a másik nemnek is tetszene a látvány.*
- Hát igen, azt éreztem.
*Bólint helyeslően, hiszen még frissen és ropogósan ott él benne a "kivédett" ütésének emléke, az éles csattanás, s az erő, ami kis híján elsodorta a nyurga elfet, igen csak meg kellett támasztania magát, hogy ne billenjen ki a tartásból. Ehhez képest Frandr elegáns védése, majd lendületes csapása kecses tánc volt.
A tanácsokat, amelyekkel ellátja mestere, rendkívül hasznosnak érzi, főleg, hogy tényleg nem egy ereje teljében lévő, nagydarab, marcona harcos. Ha csak a testi erőn múlna egy harc végkimenetele, talán a tündérekkel szemben lenne némi esélye, de másnál aligha.
Engedelmeskedik, s egy lassabb, előzőhöz hasonló támadást indít a másik jobb válla felé. S nem is saját mozdulatára, inkább a harcosra koncentrál, hiszen el akar raktározni minden apró információt ellenfele mozgását illetően.*
58. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-30 17:46:02
Üzenet elküldve: 2020-07-30 17:46:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Frandr úgy véli, hogy férfiból, nőből, emberből, elfből, úgy általában bárkiből alig van, aki ne tudna valamilyen szinten harcolni, katonának ő se feltétlenül vette volna fel az elfet, ha nincs nagy szükség bárkire, aki fel tudja emelni a fegyvert.
A másik válaszára picit felhúzott szemöldökkel reagál csak, a -számára- hivatalosnak tűnő hangnem zavarja, ám ennek nem ad hangot, inkább áttér az elf támadási technikáira.
Bizony egy rendes ütést bevinni még egy bottal is sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnhet, és gyakorlást igényel. Ám tisztában van vele, hogy idejük hosszas mozdulatismétlésekre nincs, ezt az elf vagy magától csinálni fogja, miután szétválnak útjaik, vagy esélyesen elfelejti, amit ma tanult/tanulni fog.
Ahogy a rendes technikát bemutatja, látja, hogy valamennyire javult az elf technikája, már nem pánikol be, ám még mindig sikertelen a próbálkozása.*
~Ezen is javítani kell.~
*A másik támadást már kivédi az elf, bár ezen a legkevésbé sem lepődik meg. A módszer, amit az elf alkalmazott, meglehetősen tökéletlen, és nem csak a sebességével van baj. Az ütés lehet, hogy nem érte el az elf vállát, ám az ereje jelentős része igen, és ezt amaz érezheti is. Bár szerencséjére nem rándul meg a válla, azért nem is kellemes érzés.
Ahogy érkezik az elf ütése, Frandr érzékeli a fejlődést, ám nyilván Aldomeus sem számít arra, hogy ha akarja, ne tudná kivédeni. Így már most áttérne a következő részére a kiképzésnek.
Kivédi a támadást, ám nem lehet hallani azt a csattanást, amit az elf védekezése okozott, inkább csak egy halkabb koppanás hallatszik, hiszen igazi ütközés nem is történik. Nem tartja ki egy helyben a botját, ahogy a tanítványa tette, hanem egy kis lépéssel kiáll a csapás útjából, miközben a saját fegyverével a másikét irányítva félrevezeti a támadást a másik irányba.
Ennek a technikának több előnye is van. Az ellenfél esélyes, hogy ellenállásra számítva több erőt visz a támadásba a kelleténél, és mikor hirtelen olyan helyen találja a fegyverét, amire nem számított, a felesleges erő, ami más helyzetben a védekező fegyverbe csapódott volna, most viszi tovább a botot, és kis szerencsével kibillenti kicsit az egyensúlyából a támadót is.
Ezen kívül a védekezőnek lehetőséget ad a visszatámadásra a lendület megtörése nélkül. Frandr ezt nem rest demonstrálni, folyékonyan visszaforgatva a saját botját, majd egy bökést indítva az elf mellkasa felé.*
-Lassú volt a támadásod, és továbbra is valamennyire kiszámítható. De ezen csak a gyakorlás segíthet. Térjünk vissza a védekezésre.
*A botja egyik vége a földbe van szúrva, jobb kezével tartja, és az elf észreveheti, hogy dobolnak a fán az ujjai.*
-Mikor kivédted a támadásomat, te is biztos érezted az erejét. A legtöbb támadást nem úgy kell kivédeni, ahogy te csináltad, legalábbis ha nem akarod, hogy a puszta erő döntse el a harcot.
~És mindketten tudjuk, hogy azt nem akarod.~
*Ezt a ki nem mondott kritikát a tekintetében is könnyen lehet látni.*
-Ha egyszerűen csak állsz, és a botodat az ellenfeled és magad közé helyezed, akkor teljesen biztonságos dolog támadni téged. Az ellenség csapásokat fog rád záporoztatni, és előbb-utóbb hibázni fogsz. De ha kitérsz a támadás elől, elhárítod azt, és visszatámadsz, akkor máris jobbak az esélyeid.
*Lassan, egyáltalán nem sietősen visszahelyezkedik harci pózba, miközben újabb instrukciókat ad.*
-Először újra be fogom mutatni. Indíts egy lassú támadást, én is lassan fogom csinálni, hogy követhető legyen.
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Frandr úgy véli, hogy férfiból, nőből, emberből, elfből, úgy általában bárkiből alig van, aki ne tudna valamilyen szinten harcolni, katonának ő se feltétlenül vette volna fel az elfet, ha nincs nagy szükség bárkire, aki fel tudja emelni a fegyvert.
A másik válaszára picit felhúzott szemöldökkel reagál csak, a -számára- hivatalosnak tűnő hangnem zavarja, ám ennek nem ad hangot, inkább áttér az elf támadási technikáira.
Bizony egy rendes ütést bevinni még egy bottal is sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnhet, és gyakorlást igényel. Ám tisztában van vele, hogy idejük hosszas mozdulatismétlésekre nincs, ezt az elf vagy magától csinálni fogja, miután szétválnak útjaik, vagy esélyesen elfelejti, amit ma tanult/tanulni fog.
Ahogy a rendes technikát bemutatja, látja, hogy valamennyire javult az elf technikája, már nem pánikol be, ám még mindig sikertelen a próbálkozása.*
~Ezen is javítani kell.~
*A másik támadást már kivédi az elf, bár ezen a legkevésbé sem lepődik meg. A módszer, amit az elf alkalmazott, meglehetősen tökéletlen, és nem csak a sebességével van baj. Az ütés lehet, hogy nem érte el az elf vállát, ám az ereje jelentős része igen, és ezt amaz érezheti is. Bár szerencséjére nem rándul meg a válla, azért nem is kellemes érzés.
Ahogy érkezik az elf ütése, Frandr érzékeli a fejlődést, ám nyilván Aldomeus sem számít arra, hogy ha akarja, ne tudná kivédeni. Így már most áttérne a következő részére a kiképzésnek.
Kivédi a támadást, ám nem lehet hallani azt a csattanást, amit az elf védekezése okozott, inkább csak egy halkabb koppanás hallatszik, hiszen igazi ütközés nem is történik. Nem tartja ki egy helyben a botját, ahogy a tanítványa tette, hanem egy kis lépéssel kiáll a csapás útjából, miközben a saját fegyverével a másikét irányítva félrevezeti a támadást a másik irányba.
Ennek a technikának több előnye is van. Az ellenfél esélyes, hogy ellenállásra számítva több erőt visz a támadásba a kelleténél, és mikor hirtelen olyan helyen találja a fegyverét, amire nem számított, a felesleges erő, ami más helyzetben a védekező fegyverbe csapódott volna, most viszi tovább a botot, és kis szerencsével kibillenti kicsit az egyensúlyából a támadót is.
Ezen kívül a védekezőnek lehetőséget ad a visszatámadásra a lendület megtörése nélkül. Frandr ezt nem rest demonstrálni, folyékonyan visszaforgatva a saját botját, majd egy bökést indítva az elf mellkasa felé.*
-Lassú volt a támadásod, és továbbra is valamennyire kiszámítható. De ezen csak a gyakorlás segíthet. Térjünk vissza a védekezésre.
*A botja egyik vége a földbe van szúrva, jobb kezével tartja, és az elf észreveheti, hogy dobolnak a fán az ujjai.*
-Mikor kivédted a támadásomat, te is biztos érezted az erejét. A legtöbb támadást nem úgy kell kivédeni, ahogy te csináltad, legalábbis ha nem akarod, hogy a puszta erő döntse el a harcot.
~És mindketten tudjuk, hogy azt nem akarod.~
*Ezt a ki nem mondott kritikát a tekintetében is könnyen lehet látni.*
-Ha egyszerűen csak állsz, és a botodat az ellenfeled és magad közé helyezed, akkor teljesen biztonságos dolog támadni téged. Az ellenség csapásokat fog rád záporoztatni, és előbb-utóbb hibázni fogsz. De ha kitérsz a támadás elől, elhárítod azt, és visszatámadsz, akkor máris jobbak az esélyeid.
*Lassan, egyáltalán nem sietősen visszahelyezkedik harci pózba, miközben újabb instrukciókat ad.*
-Először újra be fogom mutatni. Indíts egy lassú támadást, én is lassan fogom csinálni, hogy követhető legyen.
57. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-30 16:01:02
Üzenet elküldve: 2020-07-30 16:01:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandr szavai némi reményt öntenek belé, ezek szerint mégsem annyira hülye a harchoz, mint ahogy azt sok múltbéli személy gondolta. Kapott ő már hideget-meleget, főleg kölyökkori tanárától, bár az a férfi lehet inkább azért szidta annyira, mert nem volt ínyére, amikor az ifjú elf olyan növényi porral hintette be ruháját, amelytől pár hétig viszkető kiütései keletkeztek. Persze ezt sosem tudta Aldora bizonyítani, ennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy a fiú a ludas.
Pirtianesben pedig a kiképző őrmester nézett rá végtelen megvetéssel, félvállról odavetve, hogy az ilyen nyeszlett, elkényeztetett hosszúéletűek már inkább nők, s nem való fegyver a kezükbe. Szóval ezek után nem csoda, hogy a férfi elfordult a csattogó kardok és fényes páncélok világától, s inkább olyan dolognak szentelte az életét, amiben mindig is tehetségesnek bizonyult.*
- Nem szokásom hamar feladni dolgokat. Csupán hallani akartam a véleményed, mert nem szeretem mások idejét feleslegesen húzni. De válaszod megerősített abban, hogy érdemes folytatnom, s talán még ezen a téren is elérhetek valamit.
*Magyarázkodik kimért, érzelmektől mentes hangon. A kritikát pedig nyílt érdeklődéssel fogadja, s értőn bólint. Senki sem várhatja el tőle, hogy szinte teljes kezdőként úgy suhogtassa azt a botot, mintha egész életében ezt csinálta volna. Ütései még valószínűleg nagyon sokáig kiszámíthatóak lesznek, csak gyenge próbálkozások Frandr támadásaihoz képest. De mindenki lentről indul, s valóban, Aldonak még hátravan számos éve, több, mint ami egy ember rendelkezésére áll, így tanulni is bőven ráér.
Közben újabb szintre lépnek edzés terén, s ismét Aldon lenne a sor, hogy védekezzen. Most sokkal jobban koncentrál a férfi mozdulataira, ezúttal nem görcsösen a fegyvert tartó kézre, hanem az egész testre figyel. Próbálja felmérni, merre, hogyan mozdulhat mestere, de megint csak lassúnak bizonyul. Olyan laza könnyedséggel és gyorsasággal mozgatja a másik a botot, hogy hamar elveszti a fonalat, s a következő pillanatban arra eszmél, hogy megint elvétette, s csak Frandr figyelmes kedvességének köszönheti, hogy nem sajog a combja.
De ideje sincs lereagálni az elhangzottakat, némán szívja magába az információt, mert már indul is a következő támadás. Aldo pedig mintha magára ismerne ebben a csapásban, valószínű nem véletlenül, s pont ezért nagyszerűen le tudja reagálni az ütést. Saját botját védekezően bal válla elé mozdítja, s így tompa, fájdalmas puffanás helyett hangosabb, élesebb csattanás hallatszik, ahogy a két kemény fa összetalálkozik. S bár tisztában van vele, hogy szándékosan támadott ilyen nyíltan és kiszámíthatóan a másik, azért mégis elönti egy kellemes, enyhe diadalérzet.
Mikor ő következik a támadással, igyekszik alkalmazni Frandr előbbi módszerét, visszaemlékezve az oktató jellegű szavakra. Ezúttal nem viszi bele teljes testét a csapásba, arra már rájött, hogy színtiszta erővel nem sokra megy. Inkább próbálja leutánozni a gyors, könnyed kézmozdulatokat, s úgy forgatni a botot, hogy ne lehessen rögtön tudni, honnan és mikor indul a csapás. Nagyon igyekszik, valamennyire a görcsös szorításán is enged, sokkal kényelmesebben markolja a fát. Persze tudja, hogy hiába a nagy buzgóság, így is csak halvány árnyéka lehet a harcosnak. Ez viszont kedvét nem szegi, ezúttal egy fokkal gyorsabb, lendületesebb támadást indít a másik bal oldala felé, az előzőnél érezhetően jobb próbálkozás, de még mindig nem az igazi.*
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandr szavai némi reményt öntenek belé, ezek szerint mégsem annyira hülye a harchoz, mint ahogy azt sok múltbéli személy gondolta. Kapott ő már hideget-meleget, főleg kölyökkori tanárától, bár az a férfi lehet inkább azért szidta annyira, mert nem volt ínyére, amikor az ifjú elf olyan növényi porral hintette be ruháját, amelytől pár hétig viszkető kiütései keletkeztek. Persze ezt sosem tudta Aldora bizonyítani, ennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy a fiú a ludas.
Pirtianesben pedig a kiképző őrmester nézett rá végtelen megvetéssel, félvállról odavetve, hogy az ilyen nyeszlett, elkényeztetett hosszúéletűek már inkább nők, s nem való fegyver a kezükbe. Szóval ezek után nem csoda, hogy a férfi elfordult a csattogó kardok és fényes páncélok világától, s inkább olyan dolognak szentelte az életét, amiben mindig is tehetségesnek bizonyult.*
- Nem szokásom hamar feladni dolgokat. Csupán hallani akartam a véleményed, mert nem szeretem mások idejét feleslegesen húzni. De válaszod megerősített abban, hogy érdemes folytatnom, s talán még ezen a téren is elérhetek valamit.
*Magyarázkodik kimért, érzelmektől mentes hangon. A kritikát pedig nyílt érdeklődéssel fogadja, s értőn bólint. Senki sem várhatja el tőle, hogy szinte teljes kezdőként úgy suhogtassa azt a botot, mintha egész életében ezt csinálta volna. Ütései még valószínűleg nagyon sokáig kiszámíthatóak lesznek, csak gyenge próbálkozások Frandr támadásaihoz képest. De mindenki lentről indul, s valóban, Aldonak még hátravan számos éve, több, mint ami egy ember rendelkezésére áll, így tanulni is bőven ráér.
Közben újabb szintre lépnek edzés terén, s ismét Aldon lenne a sor, hogy védekezzen. Most sokkal jobban koncentrál a férfi mozdulataira, ezúttal nem görcsösen a fegyvert tartó kézre, hanem az egész testre figyel. Próbálja felmérni, merre, hogyan mozdulhat mestere, de megint csak lassúnak bizonyul. Olyan laza könnyedséggel és gyorsasággal mozgatja a másik a botot, hogy hamar elveszti a fonalat, s a következő pillanatban arra eszmél, hogy megint elvétette, s csak Frandr figyelmes kedvességének köszönheti, hogy nem sajog a combja.
De ideje sincs lereagálni az elhangzottakat, némán szívja magába az információt, mert már indul is a következő támadás. Aldo pedig mintha magára ismerne ebben a csapásban, valószínű nem véletlenül, s pont ezért nagyszerűen le tudja reagálni az ütést. Saját botját védekezően bal válla elé mozdítja, s így tompa, fájdalmas puffanás helyett hangosabb, élesebb csattanás hallatszik, ahogy a két kemény fa összetalálkozik. S bár tisztában van vele, hogy szándékosan támadott ilyen nyíltan és kiszámíthatóan a másik, azért mégis elönti egy kellemes, enyhe diadalérzet.
Mikor ő következik a támadással, igyekszik alkalmazni Frandr előbbi módszerét, visszaemlékezve az oktató jellegű szavakra. Ezúttal nem viszi bele teljes testét a csapásba, arra már rájött, hogy színtiszta erővel nem sokra megy. Inkább próbálja leutánozni a gyors, könnyed kézmozdulatokat, s úgy forgatni a botot, hogy ne lehessen rögtön tudni, honnan és mikor indul a csapás. Nagyon igyekszik, valamennyire a görcsös szorításán is enged, sokkal kényelmesebben markolja a fát. Persze tudja, hogy hiába a nagy buzgóság, így is csak halvány árnyéka lehet a harcosnak. Ez viszont kedvét nem szegi, ezúttal egy fokkal gyorsabb, lendületesebb támadást indít a másik bal oldala felé, az előzőnél érezhetően jobb próbálkozás, de még mindig nem az igazi.*
56. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-26 23:32:54
Üzenet elküldve: 2020-07-26 23:32:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kritikus szemmel méri fel az elf tartását, a részletekre is odafigyelve. Arckifejezéséből, kissé merev tartásából, abból, ahogy szorítja a botot, könnyen tud következtetéseket levonni. Úgy viselkedik, mint a legtöbb újonc, igyekezve kifogásolhatatlanná tenni a tartása minden részét.
Ám ha a tapasztaltabb harcosra néz a másik, azt láthatja, hogy a tartása sokkal lazább, relaxáltabb, kevésbé görcsös. Ezt természetesen annak köszönheti, hogy nem kell tudatos energiát fektetnie már az alapmozdulatokba, hiszen sok évtizedes gyakorlata van. Magára a harcra, az ellenség mozdulataira koncentrálhat, és magabiztosan támadhat, védekezhet.
Ezt az állapotot valamilyen szinten pár év kiképzés alatt a leglassabb újonc is elsajátítja, és bár a legtöbben még fiatalon kezdik a kiképzést, vagy legalábbis keleten így volt, a Frandrrel szemben álló elf sem késett le semmiről.*
~Egyébként is, ahogy hallottam, kurva sokáig élnek, szóval ha akarja, akkor simán meg tudja tanulni.~
*Jegyzi meg magában. Tanáccsal így nem is látja el Aldomeust, hanem inkább rátér a gyakorlatibb részére a dolognak.
Számít a pánikra, teljesen normális reakció, ám ettől még nem üt kevésbé keményen. A fájdalomnál nem talált még jobb módszert arra, hogy kigyomlálja azokat a reakciókat, amik a csatatéren halálhoz vezetnének.
De látja azt is, hogy az elf döntést hoz, és látván, hogy a védekezéssel elkésett, inkább kihasználja a visszatámadás lehetőségét. Nem feltétlenül ügyes csapás, és ha akarná, Frandr ki is védhetné, ám nem teszi. Amaz nem túlságosan erős, Frandr hozzászokott az ütésekhez és páncélt is visel, így nem igazán érez fájdalmat a támadás nyomán. Aldomeusra nézve látja, hogy az igyekszik csendben tűrni a sikertelen védekezése következményeit.
A kérdés nyomán felhúzza a szemöldökét.*
-Mert már most fel akarod adni? Ha teljes újoncként elsőre nem tudod kivédeni egy tapasztalt harcos ütését, akkor már esélytelen, hogy ez valaha is megváltozzon?
*Megenged magának egy félmosolyt, majd folytatja.*
-Körülbelül ott tartasz, mint egy pár hetes újonc. Ha érdekelne annyira a harc, hogy gyakorold egy pár hónapig, akkor valószínűleg az egyszerűbb csapásaimat különösebb nehézség nélkül ki tudnád védeni.
Valamennyi érzéked van a harchoz. Bár azt mondtam, védd magad, ahhoz lassú voltál, és inkább visszatámadtál. Persze azt a csapást csukott szemmel is ki tudtam volna védeni, annyira kiszámítható volt.
*Jegyzi meg, hiszen az elf is biztosan tudja, hogy nem sok esélye volt annak a támadásnak egy tapasztalt harcossal szemben.*
-De ez nem jelent semmit azon kívül, hogy senki sem tanította meg neked a jó módszert.
*A mondata végére érvén újra felveszi a harcállást, és megvárja, amíg a másik is követi a példáját.*
-Most megmutatom, mit rontottál el. Próbáld meg kivédeni a csapásaimat.
*Először egy normális csapással kezd. Gyorsan mozgatja a botot, nem fordul bele túlságosan a testével a mozdulatba, és a botot teljesen az irányítása alatt tartja. A célpont az elf jobb combja, ám ha amaz nem tudja kivédeni az ütést, akkor sem kell gazdagodik egy újabb kék folttal, ugyanis Frandr megállítja a fegyvert, mielőtt még célt érne.*
-Gyors, irányított támadás. Csak akkor látod meg, hogy hova indul, amikor már úton van a bot, és így nincs is sok időd reagálni. És még ha ki is térnél a támadás elől, rögtön meg tudom állítani a csapást, nem nyitom meg a védelmemet.
*Következő támadásával az elfet igyekszik imitálni, bár picit felerősíti bizonyos hibáit, és természetesen erőt is visz a csapásba rendesen. Belefordul, és röviden a csapás előtt még kicsit vissza is húzza a botot, majd lendületes ütést indít. Még az elfnek sem kéne, hogy nehézséget okozzon kivédeni a támadást, hiszen már a legelejétől kezdve láthatja, hogy a bal vállát célozza.
Ám ha valami nagy hiba folytán mégsem védené ki, ezt a támadást már nem fogja vissza Frandr, és bár a csontokat épen hagyja, ahogy ízületeket sem ugraszt ki a helyéről, a fájdalmat ezúttal nem valószínű, hogy Aldomeus figyelmen kívül fogja tudni hagyni.
Akárhogy is alakul a dolog, kevéssel a második támadás után végül felszólal.*
-Most rajtad a sor. Próbálj meg egy rendes ütést bevinni. Mondani fogom, hogy mit rontasz el.
*Mert abban biztos, hogy nem fogja a másik egy bemutató után rögtön jól csinálni.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kritikus szemmel méri fel az elf tartását, a részletekre is odafigyelve. Arckifejezéséből, kissé merev tartásából, abból, ahogy szorítja a botot, könnyen tud következtetéseket levonni. Úgy viselkedik, mint a legtöbb újonc, igyekezve kifogásolhatatlanná tenni a tartása minden részét.
Ám ha a tapasztaltabb harcosra néz a másik, azt láthatja, hogy a tartása sokkal lazább, relaxáltabb, kevésbé görcsös. Ezt természetesen annak köszönheti, hogy nem kell tudatos energiát fektetnie már az alapmozdulatokba, hiszen sok évtizedes gyakorlata van. Magára a harcra, az ellenség mozdulataira koncentrálhat, és magabiztosan támadhat, védekezhet.
Ezt az állapotot valamilyen szinten pár év kiképzés alatt a leglassabb újonc is elsajátítja, és bár a legtöbben még fiatalon kezdik a kiképzést, vagy legalábbis keleten így volt, a Frandrrel szemben álló elf sem késett le semmiről.*
~Egyébként is, ahogy hallottam, kurva sokáig élnek, szóval ha akarja, akkor simán meg tudja tanulni.~
*Jegyzi meg magában. Tanáccsal így nem is látja el Aldomeust, hanem inkább rátér a gyakorlatibb részére a dolognak.
Számít a pánikra, teljesen normális reakció, ám ettől még nem üt kevésbé keményen. A fájdalomnál nem talált még jobb módszert arra, hogy kigyomlálja azokat a reakciókat, amik a csatatéren halálhoz vezetnének.
De látja azt is, hogy az elf döntést hoz, és látván, hogy a védekezéssel elkésett, inkább kihasználja a visszatámadás lehetőségét. Nem feltétlenül ügyes csapás, és ha akarná, Frandr ki is védhetné, ám nem teszi. Amaz nem túlságosan erős, Frandr hozzászokott az ütésekhez és páncélt is visel, így nem igazán érez fájdalmat a támadás nyomán. Aldomeusra nézve látja, hogy az igyekszik csendben tűrni a sikertelen védekezése következményeit.
A kérdés nyomán felhúzza a szemöldökét.*
-Mert már most fel akarod adni? Ha teljes újoncként elsőre nem tudod kivédeni egy tapasztalt harcos ütését, akkor már esélytelen, hogy ez valaha is megváltozzon?
*Megenged magának egy félmosolyt, majd folytatja.*
-Körülbelül ott tartasz, mint egy pár hetes újonc. Ha érdekelne annyira a harc, hogy gyakorold egy pár hónapig, akkor valószínűleg az egyszerűbb csapásaimat különösebb nehézség nélkül ki tudnád védeni.
Valamennyi érzéked van a harchoz. Bár azt mondtam, védd magad, ahhoz lassú voltál, és inkább visszatámadtál. Persze azt a csapást csukott szemmel is ki tudtam volna védeni, annyira kiszámítható volt.
*Jegyzi meg, hiszen az elf is biztosan tudja, hogy nem sok esélye volt annak a támadásnak egy tapasztalt harcossal szemben.*
-De ez nem jelent semmit azon kívül, hogy senki sem tanította meg neked a jó módszert.
*A mondata végére érvén újra felveszi a harcállást, és megvárja, amíg a másik is követi a példáját.*
-Most megmutatom, mit rontottál el. Próbáld meg kivédeni a csapásaimat.
*Először egy normális csapással kezd. Gyorsan mozgatja a botot, nem fordul bele túlságosan a testével a mozdulatba, és a botot teljesen az irányítása alatt tartja. A célpont az elf jobb combja, ám ha amaz nem tudja kivédeni az ütést, akkor sem kell gazdagodik egy újabb kék folttal, ugyanis Frandr megállítja a fegyvert, mielőtt még célt érne.*
-Gyors, irányított támadás. Csak akkor látod meg, hogy hova indul, amikor már úton van a bot, és így nincs is sok időd reagálni. És még ha ki is térnél a támadás elől, rögtön meg tudom állítani a csapást, nem nyitom meg a védelmemet.
*Következő támadásával az elfet igyekszik imitálni, bár picit felerősíti bizonyos hibáit, és természetesen erőt is visz a csapásba rendesen. Belefordul, és röviden a csapás előtt még kicsit vissza is húzza a botot, majd lendületes ütést indít. Még az elfnek sem kéne, hogy nehézséget okozzon kivédeni a támadást, hiszen már a legelejétől kezdve láthatja, hogy a bal vállát célozza.
Ám ha valami nagy hiba folytán mégsem védené ki, ezt a támadást már nem fogja vissza Frandr, és bár a csontokat épen hagyja, ahogy ízületeket sem ugraszt ki a helyéről, a fájdalmat ezúttal nem valószínű, hogy Aldomeus figyelmen kívül fogja tudni hagyni.
Akárhogy is alakul a dolog, kevéssel a második támadás után végül felszólal.*
-Most rajtad a sor. Próbálj meg egy rendes ütést bevinni. Mondani fogom, hogy mit rontasz el.
*Mert abban biztos, hogy nem fogja a másik egy bemutató után rögtön jól csinálni.*
55. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-26 21:28:21
Üzenet elküldve: 2020-07-26 21:28:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Igazi, engedelmes tanítványhoz méltóan követi a tapasztalt harcos utasításait, lábfejét a megfelelő irányba fordítja, s a terpesz szélességén is igyekszik a megfelelő mértékben változtatni. A botot két kézzel megragadja, de még ő maga is megérzi, hogy görcsösebben tartja a kelleténél. Nem tehet róla, hosszú ujjai máshoz vannak szokva, nem durva kardnyélhez, vagy fához. S bár a kardforgatás is nevezhető kifinomult műveletnek, mégis merőben különbözik a nagy pontosságot és biztos kezeket igénylő bájital keveréstől, vagy rajzolástól, esetleg írástól. Persze próbál lazítani a feszült szorításon, de akkor meg úgy kezdi érezni, túl gyengén fogja a fegyvert, s így könnyen kiüthetik a kezéből. Így nem tehet mást, inkább választja a görcsös szorítást, majdcsak megszokja, vagy észreveszi Frandr, és ellátja valami hasznos tanáccsal. Hideg szemeivel követi a harcos mozdulatait, látszik, hogy figyel, a koncentrációval nincs is problémája. Az elhangzottakra aprót, de határozottat bólint, jelezve, hogy felfogta, amit mondtak neki. S mikor elkezdődik a tényleges edzés, talán még a reflexeivel sem lenne gond, hiszen ahogy figyelmezteti Frandr, már ő is mozdulna, csak hát tapasztalat hiányában nem tudja megfelelő gyorsasággal felmérni a terepet, s cselekedni. Hirtelen azzal sincs tisztában, merre kéne mozdulnia, agya lázasan igyekszik feldolgozni a sok beérkezett ingert. A másik pedig észreveheti, hogy az alapvető problémát pont a túlzott gondolkodás okozza, hiszen Aldo minden, csak nem ösztönlény. Ő felmér, elemez, átgondol, ellenőriz, s csak aztán cselekszik. S bár eljut addig, hogy ő is észreveszi a védtelenül maradt bal oldalt, könnyen lehet, hogy már túl későn mozdul. De legalább mozdul, s bár kevés az esélye a sikeres találatnak, azért megpróbálkozik vele, miközben ő maga bekapja a tompa, de azért fájdalmas ütést. Nem szisszen fel, csak izmai reagálnak a kellemetlen érzésre, de arca igyekszik titkolni az őt ért sérelmet. Nem felvágni akar, vagy keménykedni. Csak megszokta, hogy soha, semmilyen körülmények közt ne mutassa ki sebezhetőségét, főleg az ellenfél előtt. Ha saját esetlen próbálkozása a másik "megsebzésére" sikerül, megkönnyebbült, halk sóhaj hagyja el száját. Ha elvéti, esetleg kivédi Frandr, akkor pedig átfut arcán egy keserű félmosoly.*
- Mennyire vagyok reménytelen?
*Teszi fel a kérdést, nem biztatást, vagy önbizalomnövelést várva, hanem őszinte, nyers véleményt. Feleslegesen nem szívesen húzná a harcos értékes idejét.*
//Frandr//
*Igazi, engedelmes tanítványhoz méltóan követi a tapasztalt harcos utasításait, lábfejét a megfelelő irányba fordítja, s a terpesz szélességén is igyekszik a megfelelő mértékben változtatni. A botot két kézzel megragadja, de még ő maga is megérzi, hogy görcsösebben tartja a kelleténél. Nem tehet róla, hosszú ujjai máshoz vannak szokva, nem durva kardnyélhez, vagy fához. S bár a kardforgatás is nevezhető kifinomult műveletnek, mégis merőben különbözik a nagy pontosságot és biztos kezeket igénylő bájital keveréstől, vagy rajzolástól, esetleg írástól. Persze próbál lazítani a feszült szorításon, de akkor meg úgy kezdi érezni, túl gyengén fogja a fegyvert, s így könnyen kiüthetik a kezéből. Így nem tehet mást, inkább választja a görcsös szorítást, majdcsak megszokja, vagy észreveszi Frandr, és ellátja valami hasznos tanáccsal. Hideg szemeivel követi a harcos mozdulatait, látszik, hogy figyel, a koncentrációval nincs is problémája. Az elhangzottakra aprót, de határozottat bólint, jelezve, hogy felfogta, amit mondtak neki. S mikor elkezdődik a tényleges edzés, talán még a reflexeivel sem lenne gond, hiszen ahogy figyelmezteti Frandr, már ő is mozdulna, csak hát tapasztalat hiányában nem tudja megfelelő gyorsasággal felmérni a terepet, s cselekedni. Hirtelen azzal sincs tisztában, merre kéne mozdulnia, agya lázasan igyekszik feldolgozni a sok beérkezett ingert. A másik pedig észreveheti, hogy az alapvető problémát pont a túlzott gondolkodás okozza, hiszen Aldo minden, csak nem ösztönlény. Ő felmér, elemez, átgondol, ellenőriz, s csak aztán cselekszik. S bár eljut addig, hogy ő is észreveszi a védtelenül maradt bal oldalt, könnyen lehet, hogy már túl későn mozdul. De legalább mozdul, s bár kevés az esélye a sikeres találatnak, azért megpróbálkozik vele, miközben ő maga bekapja a tompa, de azért fájdalmas ütést. Nem szisszen fel, csak izmai reagálnak a kellemetlen érzésre, de arca igyekszik titkolni az őt ért sérelmet. Nem felvágni akar, vagy keménykedni. Csak megszokta, hogy soha, semmilyen körülmények közt ne mutassa ki sebezhetőségét, főleg az ellenfél előtt. Ha saját esetlen próbálkozása a másik "megsebzésére" sikerül, megkönnyebbült, halk sóhaj hagyja el száját. Ha elvéti, esetleg kivédi Frandr, akkor pedig átfut arcán egy keserű félmosoly.*
- Mennyire vagyok reménytelen?
*Teszi fel a kérdést, nem biztatást, vagy önbizalomnövelést várva, hanem őszinte, nyers véleményt. Feleslegesen nem szívesen húzná a harcos értékes idejét.*
54. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-23 09:32:40
Üzenet elküldve: 2020-07-23 09:32:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*Miután letudta az izgalmakat és friss mélységi barátait lerázta, bár úgy fest egyik sem szándékozott követni őt, végül a dokkok szélén találja magát. Szemei elé tárul az ismerős világítótoron és a sziklaszirt, amin áll. Néha ellátogattak ide, bár mivel jól őrizik, nem az épület közelében kutakodtak. Megesik ugyanis, hogy egy-egy szerencsétlen mihaszna ezt a helyet választja életének utolsó ugrására, a hullámok meg felaggatják a sziklákra, mint valami díszt. Onnan csak a szemfüles egyedek csoportjának az éj leple alatt néhány nagyobb horoggal meg kötelekkel fel kell húzni és ha elég friss még jól is járnak. Már csak megszokásból sétál oda a széléhez és néz le a mélybe, de semmi szokatlanon nem akad meg a szeme, így, ahogy érkezett vissza is sétál. Jobb ha nem marad sokáig egy helyben és már az állatok is nagyon mocorognak. Nem igazán szeretik, ha sokáig friss levegő nélkül vannak letakarva, mert hát azt ki szeretné? Erőteljes mocorgásba kezdenek, amint megérzik a nyelvük hegyével a friss sós levegő illatát.*
-Jól van, nyughassatok már! *Szűri a fogai között idegesen, majd beveszi magát a fák közé, hogy engedhessen a szeszélyes állatok akaratának. Ő maga is pihen addig egy nagyobb sziklán és iszik is valamit. Így indul meg később vissza a szállására és reméli, hogy azóta nem törték fel a zárat a tolvajok és mindent a helyén talál.*
-Jól van, nyughassatok már! *Szűri a fogai között idegesen, majd beveszi magát a fák közé, hogy engedhessen a szeszélyes állatok akaratának. Ő maga is pihen addig egy nagyobb sziklán és iszik is valamit. Így indul meg később vissza a szállására és reméli, hogy azóta nem törték fel a zárat a tolvajok és mindent a helyén talál.*
53. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-22 19:53:20
Üzenet elküldve: 2020-07-22 19:53:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
*Ha meg már közel van, akkor ellátogat egy rövidke pillanatra a világító toronyhoz. Tényleg csak annyira, hogy körbenéz. Túl sokáig nem akar távol maradni, nehogy sok adóztatási lehetőséget szalasszon el. Itt valahogy még erősebben érzik az az erős, sós tengerillat. Már csak ezért sem akar itt túl sokáig maradni. A kikötőben kezdi már megszokni, de itt kifejezetten irritálja az orrát. Tényleg csak egy futó pillantást vet erre a helyre, aztán sarkon is fordul, hogy visszatérjen őrhelyéhez.*
52. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-22 17:51:46
Üzenet elküldve: 2020-07-22 17:51:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandrnek nincsenek hasonló ambíciói, mint az elfnek. Sosem volt jó emberismerő, és ezt nagyon jól tudja is magáról. Nem nagyon érdeklik a könyvek sem, ahogy azzal is tisztában van, hogy a mágiát nem neki találták ki. És bár senki sem vitathatja el tőle, hogy józan észben nem szűkölködik, illetve a harctéri logika sem áll tőle távol, mégis azt lehet róla mondani, hogy viszonylag egyszerű ember.
Ez persze valamekkora csalódást okozhat a másiknak, hiszen így nem is nyújt túl sok kihívást, és sok támadási felületet sem találhat rajta. Így ha fájdalmas pontokat keres, amibe tőrt szúrhat, akkor valószínűleg ebben többet fog segíteni, amit Frandr tanít neki, mint a meglévő emberismerete.
És, bár ez valószínűleg nem egyértelmű Aldomeus számára, Frandr tiszteli a szókimondást, és nagyon kell ahhoz erőlködni, hogy ténylegesen megsértődjön.*
-Hívd, ahogy akarod. Ha én elmennék abba a toronyba a tó fölött, hogy mágiát tanuljak, engem is lehülyéznének.
*És Frandr szerint igazuk is lenne. Tisztában van a határaival, és azzal, hogy mit és hogyan tud elérni. Úgy tűnik, hogy Aldomeus apjával ellentétben.*
-Idióta is lennél, ha nem így lenne.
*Frandrnek sem fűlik a foga öngyilkos harcokhoz. És még ő, a száz harcot megélt pusztai veterán, sem kedvelné az esélyeit egy ennyivel jobban felszerelt ellenséggel szemben. Azt pedig már egyértelműen látja, hogy itt nyugaton sokkal jobb minőségűek a páncélok is, mint amikkel régebben találkozott.
És bár a saját felszerelése erősen viseltes már, még mindig sokkal jobb védelmet nyújt, mint bármi, ami egy átlagos keleti banditának, vagy nomádnak kijut.
Egykedvűen nézi, ahogy a másik ügyetlenkedik a fegyverekkel, amiket a kezébe nyomott. Kicsit meglepődik, hogy a többi fegyver eldobása nélkül elkapja az elf a pajzsot, majd, mikor valamennyire rendbeszedte amaz magát, Frandr elindul kifelé.
Az útközbeni magyarázatot a férfi örömére nem követik kérdések, így viszonylag gyorsan és fájdalommentesen lejutnak a partra.
A másik tartása egyértelművé teszi, hogy valami hasznosat azért tanult azokból a vívóleckékből, ám afelől sem hagy kérdést, hogy a tanár túlságosan megengedő volt.*
-A lábfejed mindig az ellenfeled felé fordul, és még egy jó fél lábbal szélesebb legyen a terpeszed.
*Ahogy beszél, a saját botjával helyreigazítja az elf tartását.*
-Csípő alatt már rendben. Most pedig normálisan fogd meg azt a botot, ne egy kézzel. Ez inkább hegy nélküli dárda, mint egy bunkósbot. Ennek is az ellenfeled felé nézzen a vége.
*Ő is harcállásba helyezkedik, és megmutatja, hogy hogy kell kinéznie a másik fegyvertartásának, majd kijavítja az elf hibáit, ha az nem utánozza jól látásra.*
-Mindig fenyegetni akarod azt, akivel szembenézel. Ha feléd tud lépni anélkül, hogy a fegyvered fájdalmasabb végén találja magát, akkor rosszul csinálod.
*Magyaráz. Egyelőre az alapokat tanítja, akárcsak egy keleti újoncnak. Bár bármilyen harcosnak, vagy katonának először valószínűleg a szálfegyverekkel kell megismerkednie, és a csatába is olyanokat hordoz, tisztában van vele, hogy önvédelemre egy kard sokkal hatékonyabb.
Így nem is tervez túlságosan belemélyedni a bottal való harc rejtelmeibe, viszont az alapok megtanulását megkönnyíti egy egyszerűbb fegyver.*
-Védd magad!
*Kiált fel hirtelen, botjával egy gyors ütést indítva tanítványa jobb oldala felé. Ha betalál, azt biztosan megérzi a másik, ám ha amaz szemfüles, észreveheti, hogy Frandr támadásával a saját balját védtelenül hagyta.
Ez -természetesen- szándékos, ám nem tervezi a szükségesnél jobban megkönnyíteni a másik dolgát, így ha az hezitál, ez a lehetőség gyorsan megszűnhet.
Az elf sebességétől és reakcióidejétől függően ez ugyanúgy válhat egy gyors csapásváltássá, mint egy egyoldalú, tűrhető, de fájdalmas ütéssé. Frandr ezt csak egy tesztnek szánja. Látni akarja, mennyire van jelen, mennyire figyel oda a tanítványa, és hogy min kell javítani.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandrnek nincsenek hasonló ambíciói, mint az elfnek. Sosem volt jó emberismerő, és ezt nagyon jól tudja is magáról. Nem nagyon érdeklik a könyvek sem, ahogy azzal is tisztában van, hogy a mágiát nem neki találták ki. És bár senki sem vitathatja el tőle, hogy józan észben nem szűkölködik, illetve a harctéri logika sem áll tőle távol, mégis azt lehet róla mondani, hogy viszonylag egyszerű ember.
Ez persze valamekkora csalódást okozhat a másiknak, hiszen így nem is nyújt túl sok kihívást, és sok támadási felületet sem találhat rajta. Így ha fájdalmas pontokat keres, amibe tőrt szúrhat, akkor valószínűleg ebben többet fog segíteni, amit Frandr tanít neki, mint a meglévő emberismerete.
És, bár ez valószínűleg nem egyértelmű Aldomeus számára, Frandr tiszteli a szókimondást, és nagyon kell ahhoz erőlködni, hogy ténylegesen megsértődjön.*
-Hívd, ahogy akarod. Ha én elmennék abba a toronyba a tó fölött, hogy mágiát tanuljak, engem is lehülyéznének.
*És Frandr szerint igazuk is lenne. Tisztában van a határaival, és azzal, hogy mit és hogyan tud elérni. Úgy tűnik, hogy Aldomeus apjával ellentétben.*
-Idióta is lennél, ha nem így lenne.
*Frandrnek sem fűlik a foga öngyilkos harcokhoz. És még ő, a száz harcot megélt pusztai veterán, sem kedvelné az esélyeit egy ennyivel jobban felszerelt ellenséggel szemben. Azt pedig már egyértelműen látja, hogy itt nyugaton sokkal jobb minőségűek a páncélok is, mint amikkel régebben találkozott.
És bár a saját felszerelése erősen viseltes már, még mindig sokkal jobb védelmet nyújt, mint bármi, ami egy átlagos keleti banditának, vagy nomádnak kijut.
Egykedvűen nézi, ahogy a másik ügyetlenkedik a fegyverekkel, amiket a kezébe nyomott. Kicsit meglepődik, hogy a többi fegyver eldobása nélkül elkapja az elf a pajzsot, majd, mikor valamennyire rendbeszedte amaz magát, Frandr elindul kifelé.
Az útközbeni magyarázatot a férfi örömére nem követik kérdések, így viszonylag gyorsan és fájdalommentesen lejutnak a partra.
A másik tartása egyértelművé teszi, hogy valami hasznosat azért tanult azokból a vívóleckékből, ám afelől sem hagy kérdést, hogy a tanár túlságosan megengedő volt.*
-A lábfejed mindig az ellenfeled felé fordul, és még egy jó fél lábbal szélesebb legyen a terpeszed.
*Ahogy beszél, a saját botjával helyreigazítja az elf tartását.*
-Csípő alatt már rendben. Most pedig normálisan fogd meg azt a botot, ne egy kézzel. Ez inkább hegy nélküli dárda, mint egy bunkósbot. Ennek is az ellenfeled felé nézzen a vége.
*Ő is harcállásba helyezkedik, és megmutatja, hogy hogy kell kinéznie a másik fegyvertartásának, majd kijavítja az elf hibáit, ha az nem utánozza jól látásra.*
-Mindig fenyegetni akarod azt, akivel szembenézel. Ha feléd tud lépni anélkül, hogy a fegyvered fájdalmasabb végén találja magát, akkor rosszul csinálod.
*Magyaráz. Egyelőre az alapokat tanítja, akárcsak egy keleti újoncnak. Bár bármilyen harcosnak, vagy katonának először valószínűleg a szálfegyverekkel kell megismerkednie, és a csatába is olyanokat hordoz, tisztában van vele, hogy önvédelemre egy kard sokkal hatékonyabb.
Így nem is tervez túlságosan belemélyedni a bottal való harc rejtelmeibe, viszont az alapok megtanulását megkönnyíti egy egyszerűbb fegyver.*
-Védd magad!
*Kiált fel hirtelen, botjával egy gyors ütést indítva tanítványa jobb oldala felé. Ha betalál, azt biztosan megérzi a másik, ám ha amaz szemfüles, észreveheti, hogy Frandr támadásával a saját balját védtelenül hagyta.
Ez -természetesen- szándékos, ám nem tervezi a szükségesnél jobban megkönnyíteni a másik dolgát, így ha az hezitál, ez a lehetőség gyorsan megszűnhet.
Az elf sebességétől és reakcióidejétől függően ez ugyanúgy válhat egy gyors csapásváltássá, mint egy egyoldalú, tűrhető, de fájdalmas ütéssé. Frandr ezt csak egy tesztnek szánja. Látni akarja, mennyire van jelen, mennyire figyel oda a tanítványa, és hogy min kell javítani.*
51. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-22 16:36:13
Üzenet elküldve: 2020-07-22 16:36:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Jobban talán nem is különbözhetne ez a két alak, Aldo számára egyre világosabb lesz, hogy a pusztai harcos aligha ért vagy szeret olyan dolgokat, amelyek az elf életének fontos részeit képzik. Persze a beszélgetés pont emiatt oly izgalmas, bár csak aprócska, de mégis lényeges információkat csepegtet magáról a két fél. A lihanechi elfben végre kezd körvonalazódni egy kép, úgy érzi, kezdi megfejteni Frandrt, s ez mérhetetlen elégedettséggel tölti el. Nincs is izgalmasabb játék, mint észrevétlenül lelkeket boncolgatni, személyiségeket felépíteni, s ha úgy hozza a sors, a legfájdalmasabb pontokba szúrni a tőrt. Olyan ez, mint egy küzdelem, harc, párbaj, csak vérontás és fizikai fájdalom nélkül. De hasonló alapokon nyugszik, ki kell ismerni az ellenfelet, ügyesen védekezni, vagy kitérni, s a megfelelő pillanatban támadni, hogy kibillentse egyensúlyából a másikat, összezavarja, netán megsebezze. Természetesen Aldo most nem szándékozik efféle verbális csatát vívni, bár a gondolat csábító, mindig jó érzés valakinek az önbecsülését megtiporni. De tekintve, hogy a fura hajú harcos a közeljövőben valószínűleg jól elpáholja, nem tartja jó ötletnek a szokásos, szórakoztató heccelést. S bár ritkán fordul ez elő, de most inkább meghúzza magát.*
- Inkább csak más gondolkodásmódú.
*Nem szándéka védelmébe venni az apját, hiszen talán ő gyűlöli a legjobban, de mivel mindig racionálisan áll a dolgokhoz, nem ért egyet a hülye jelzővel. Arisztokrata, nemes család, természetes, hogy a családfőnek az a legnagyobb gondja, hogy a nevük makulátlanul csillogjon, nem kiérdemelt, hamis tiszteletet keltve az egyszerű városiban. Beszűkült gondolkodás, sivár és unalmas élet jár ezzel, amit a mindig lázadó és felvilágosult Aldo sosem tudott volna elfogadni.*
- Reménykedem abban, hogy ilyen élményben sosem lesz részem.
*Jegyzi meg arcán laza félmosollyal, mintha csak viccelődne. Bár páncélos harcosokhoz még nem volt így szerencséje, azért még mindig tisztán él benne az az emlék, amikor egy csapat hozzá hasonló, de harcra képzett fiatal nehéz gyakorlókardokkal nekiesnek a fegyvertelen, sovány, mindenféle védőfelszerelést nélkülöző elf kölyöknek, s csak akkor intették le a becsületesnek nem mondható gyakorlatot, amikor a fiú már félájultan, véresen, összetört bordákkal feküdt magzatpózban, törött kezével igyekezve védeni koponyáját.
Próbál mindent megragadni, amit Frandr a kezébe nyom, de kis híján leejti a pajzsot, még szerencse, hogy reflexei viszonylag élesek, s időben utána kap, mielőtt az a földön landolhatna hangos csattanással. S miközben menetelnek a part felé, van szerencséje végighallgatni a mesét a furcsa, színváltós hajat illetően, s így Aldo is megnyugszik, hogy mégsem az ő szeme káprázott. Nincs is több kérdése, hiszen kielégítő választ kapott, de a másik mégis megtoldja egy plusz magyarázkodással, amit az elf bár végighallgat, de nem figyel rá annyira, hogy tényleg felfogja az elhangzottakat. Így végül csak bólint egyet, jelezve, hogy már mindent ért.
A parton hasonlóan cselekszik, mint mestere, s csak a botot ragadja meg jobb kezében, először kissé félszegen és bizonytalanul tartva, de aztán megembereli magát, s értelmesebb tartást vesz fel. Valóban nem maradt meg sok minden a vívóleckékből, de pusztakezes harcból egyszer-egyszer vett leckét tehetségesebb ismerősöktől, így úgy dönt, felveszi azt a testtartást, bár nem biztos benne, hogy megfelel ennek a helyzetnek. Jobb lábát előrébb csúsztatja, enyhén féloldalasan, kényelmes, stabil terpeszbe helyezkedik, egyenes háttal, és kissé rogyasztott térdekkel. Valaki anno azt mondta neki, hogy így a legnehezebb kibillenteni az egyensúlyból.
Majd miután tűrhetően felvette ezt az állást, kérdőn felvont szemöldökkel pillant a harcosra, várva a következő utasításokat.*
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Jobban talán nem is különbözhetne ez a két alak, Aldo számára egyre világosabb lesz, hogy a pusztai harcos aligha ért vagy szeret olyan dolgokat, amelyek az elf életének fontos részeit képzik. Persze a beszélgetés pont emiatt oly izgalmas, bár csak aprócska, de mégis lényeges információkat csepegtet magáról a két fél. A lihanechi elfben végre kezd körvonalazódni egy kép, úgy érzi, kezdi megfejteni Frandrt, s ez mérhetetlen elégedettséggel tölti el. Nincs is izgalmasabb játék, mint észrevétlenül lelkeket boncolgatni, személyiségeket felépíteni, s ha úgy hozza a sors, a legfájdalmasabb pontokba szúrni a tőrt. Olyan ez, mint egy küzdelem, harc, párbaj, csak vérontás és fizikai fájdalom nélkül. De hasonló alapokon nyugszik, ki kell ismerni az ellenfelet, ügyesen védekezni, vagy kitérni, s a megfelelő pillanatban támadni, hogy kibillentse egyensúlyából a másikat, összezavarja, netán megsebezze. Természetesen Aldo most nem szándékozik efféle verbális csatát vívni, bár a gondolat csábító, mindig jó érzés valakinek az önbecsülését megtiporni. De tekintve, hogy a fura hajú harcos a közeljövőben valószínűleg jól elpáholja, nem tartja jó ötletnek a szokásos, szórakoztató heccelést. S bár ritkán fordul ez elő, de most inkább meghúzza magát.*
- Inkább csak más gondolkodásmódú.
*Nem szándéka védelmébe venni az apját, hiszen talán ő gyűlöli a legjobban, de mivel mindig racionálisan áll a dolgokhoz, nem ért egyet a hülye jelzővel. Arisztokrata, nemes család, természetes, hogy a családfőnek az a legnagyobb gondja, hogy a nevük makulátlanul csillogjon, nem kiérdemelt, hamis tiszteletet keltve az egyszerű városiban. Beszűkült gondolkodás, sivár és unalmas élet jár ezzel, amit a mindig lázadó és felvilágosult Aldo sosem tudott volna elfogadni.*
- Reménykedem abban, hogy ilyen élményben sosem lesz részem.
*Jegyzi meg arcán laza félmosollyal, mintha csak viccelődne. Bár páncélos harcosokhoz még nem volt így szerencséje, azért még mindig tisztán él benne az az emlék, amikor egy csapat hozzá hasonló, de harcra képzett fiatal nehéz gyakorlókardokkal nekiesnek a fegyvertelen, sovány, mindenféle védőfelszerelést nélkülöző elf kölyöknek, s csak akkor intették le a becsületesnek nem mondható gyakorlatot, amikor a fiú már félájultan, véresen, összetört bordákkal feküdt magzatpózban, törött kezével igyekezve védeni koponyáját.
Próbál mindent megragadni, amit Frandr a kezébe nyom, de kis híján leejti a pajzsot, még szerencse, hogy reflexei viszonylag élesek, s időben utána kap, mielőtt az a földön landolhatna hangos csattanással. S miközben menetelnek a part felé, van szerencséje végighallgatni a mesét a furcsa, színváltós hajat illetően, s így Aldo is megnyugszik, hogy mégsem az ő szeme káprázott. Nincs is több kérdése, hiszen kielégítő választ kapott, de a másik mégis megtoldja egy plusz magyarázkodással, amit az elf bár végighallgat, de nem figyel rá annyira, hogy tényleg felfogja az elhangzottakat. Így végül csak bólint egyet, jelezve, hogy már mindent ért.
A parton hasonlóan cselekszik, mint mestere, s csak a botot ragadja meg jobb kezében, először kissé félszegen és bizonytalanul tartva, de aztán megembereli magát, s értelmesebb tartást vesz fel. Valóban nem maradt meg sok minden a vívóleckékből, de pusztakezes harcból egyszer-egyszer vett leckét tehetségesebb ismerősöktől, így úgy dönt, felveszi azt a testtartást, bár nem biztos benne, hogy megfelel ennek a helyzetnek. Jobb lábát előrébb csúsztatja, enyhén féloldalasan, kényelmes, stabil terpeszbe helyezkedik, egyenes háttal, és kissé rogyasztott térdekkel. Valaki anno azt mondta neki, hogy így a legnehezebb kibillenteni az egyensúlyból.
Majd miután tűrhetően felvette ezt az állást, kérdőn felvont szemöldökkel pillant a harcosra, várva a következő utasításokat.*
50. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-18 17:02:04
Üzenet elküldve: 2020-07-18 17:02:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik egyszerű, kielégítő választ ad kérdésére, és ahogy Frandr belegondol, tényleg logikus a dolog. Egy ködös éjszakán nehezen lehetne fény nélkül tájékozódni, és ahogy a partot elnézi, garantáltan rosszul végződne, ha egy érkező hajó a dokk helyett mondjuk a világítótorony alatt érne partot.
Bár a tengerről nehéz nem hallani még úgy is, hogy a pusztán nőtt fel alig bármit tudva a nyugati világról, illetve már keleten is tudta, hogy mi az a hajó, a világítótorony már kevésbé ismert fogalom számára.
Bele sem gondol a pénzköltésbe, amit a másik tartozásként fog fel. Bár távolról sem gazdag, oka sincs nagyon tartalékolni a pénzét. Ezen kívül úgy gondolja, hogy az alapján, amit a másikkal megbeszéltek, az elf dolga az útbaigazítás, míg az övé a kiképzés, annak minden velejárójával együtt.*
-Látszik.
*Morogja, hiszen ránézésre meg tudja állapítani, hogy az elf a legkevésbé sincs otthon a fegyvertárban. Frandr ellenben az itt található fegyverek jelentős részét ismeri, forgatta is már. Bár keleten, a pusztában kevesebbféle fegyver lelhető fel, mikor nyugatra jött, a harcos jelentős erőfeszítéseket tett, hogy megismerkedjen az itteni fegyverekkel is.*
-Ja, persze, mert harcolni tanulni könyvből kell. Ritka hülye apád lehetett.
*Veti oda. Tekintve, hogy az elfnek egy pusztai analfabétával van dolga, nem okozhat nagy meglepetést, hogy Frandr nem ismeri a szólást, és szó szerint értelmezi, amit amaz mond.*
-Egyébként hasznosak tudnak lenni ezek a vívókardok. Páncél ellen szart sem érnek, ahogy a többi kard sem, de ha téged egy páncélos ellenség sarokba szorít, akkor már amúgy is mindegy.
*Még nem hallott arról a fajta vívásról, amit Aldomeus emleget, de érti annyira a dolgát, hogy alapszinten valódi önvédelmet tanítani is tud vívókarddal.
Ahogy az elf végül megmondja, milyen fegyvert talál szimpatikusnak, Frandr bólint. Itt a kikötőben gyakori látvány a szablya a járókelők és katonák oldalán, és abból, amennyi tapasztalata van ezekkel a fegyverekkel, gyors, könnyű fegyverek, az elf alkatához ideálisak.
Kipróbál párat a szablyák közül, olyat keresve, amelyiknek a súlyozása megfelelhet Aldomeusnak. Mikor végül megtalálja azt, amelyikkel véleménye szerint a legkevesebb problémája lesz a tanítványának, levesz egy ökölpajzsot a falról, majd a pajzsot, a szablyát és az egyik botot is az elf kezébe nyomja, majd saját fegyvereit felnyalábolva elindul kifelé a toronyból.*
-Valami égből jött csillagszilánknak köszönhetően színváltós, és úgy tűnik, hogy most már így is marad.
*Válaszol, és a hangjából könnyen érezni lehet, hogy már sokadjára magyarázza el a dolgot.*
-Általában barna, de ha szar a hangulatom, akkor besötétedik, ha valami felidegelt, akkor vörös, ilyenek.
*Most épp magához képest viszonylag derűs a hangulata, így világosbarna, szinte már szőkésbarna a fejszőrzete.*
-És igen, megfontoltam, hogy leborotválom, nem, nem fog megtörténni.
*Válaszolja meg a kérdést, amit előbb-utóbb a legtöbben feltesznek neki, és biztos benne, hogy az elf fejében is megfordult, még ha udvariasságból nem is ad hangot neki.
A partra leérve ledob a földre mindent a bot kivételével, és int a másiknak, hogy kövesse a példáját. Ha ez megtörtént, a saját botját a homokba szúrja, majd nekitámaszkodik.*
-Na nézzük, hogy milyen a harcállásod.
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik egyszerű, kielégítő választ ad kérdésére, és ahogy Frandr belegondol, tényleg logikus a dolog. Egy ködös éjszakán nehezen lehetne fény nélkül tájékozódni, és ahogy a partot elnézi, garantáltan rosszul végződne, ha egy érkező hajó a dokk helyett mondjuk a világítótorony alatt érne partot.
Bár a tengerről nehéz nem hallani még úgy is, hogy a pusztán nőtt fel alig bármit tudva a nyugati világról, illetve már keleten is tudta, hogy mi az a hajó, a világítótorony már kevésbé ismert fogalom számára.
Bele sem gondol a pénzköltésbe, amit a másik tartozásként fog fel. Bár távolról sem gazdag, oka sincs nagyon tartalékolni a pénzét. Ezen kívül úgy gondolja, hogy az alapján, amit a másikkal megbeszéltek, az elf dolga az útbaigazítás, míg az övé a kiképzés, annak minden velejárójával együtt.*
-Látszik.
*Morogja, hiszen ránézésre meg tudja állapítani, hogy az elf a legkevésbé sincs otthon a fegyvertárban. Frandr ellenben az itt található fegyverek jelentős részét ismeri, forgatta is már. Bár keleten, a pusztában kevesebbféle fegyver lelhető fel, mikor nyugatra jött, a harcos jelentős erőfeszítéseket tett, hogy megismerkedjen az itteni fegyverekkel is.*
-Ja, persze, mert harcolni tanulni könyvből kell. Ritka hülye apád lehetett.
*Veti oda. Tekintve, hogy az elfnek egy pusztai analfabétával van dolga, nem okozhat nagy meglepetést, hogy Frandr nem ismeri a szólást, és szó szerint értelmezi, amit amaz mond.*
-Egyébként hasznosak tudnak lenni ezek a vívókardok. Páncél ellen szart sem érnek, ahogy a többi kard sem, de ha téged egy páncélos ellenség sarokba szorít, akkor már amúgy is mindegy.
*Még nem hallott arról a fajta vívásról, amit Aldomeus emleget, de érti annyira a dolgát, hogy alapszinten valódi önvédelmet tanítani is tud vívókarddal.
Ahogy az elf végül megmondja, milyen fegyvert talál szimpatikusnak, Frandr bólint. Itt a kikötőben gyakori látvány a szablya a járókelők és katonák oldalán, és abból, amennyi tapasztalata van ezekkel a fegyverekkel, gyors, könnyű fegyverek, az elf alkatához ideálisak.
Kipróbál párat a szablyák közül, olyat keresve, amelyiknek a súlyozása megfelelhet Aldomeusnak. Mikor végül megtalálja azt, amelyikkel véleménye szerint a legkevesebb problémája lesz a tanítványának, levesz egy ökölpajzsot a falról, majd a pajzsot, a szablyát és az egyik botot is az elf kezébe nyomja, majd saját fegyvereit felnyalábolva elindul kifelé a toronyból.*
-Valami égből jött csillagszilánknak köszönhetően színváltós, és úgy tűnik, hogy most már így is marad.
*Válaszol, és a hangjából könnyen érezni lehet, hogy már sokadjára magyarázza el a dolgot.*
-Általában barna, de ha szar a hangulatom, akkor besötétedik, ha valami felidegelt, akkor vörös, ilyenek.
*Most épp magához képest viszonylag derűs a hangulata, így világosbarna, szinte már szőkésbarna a fejszőrzete.*
-És igen, megfontoltam, hogy leborotválom, nem, nem fog megtörténni.
*Válaszolja meg a kérdést, amit előbb-utóbb a legtöbben feltesznek neki, és biztos benne, hogy az elf fejében is megfordult, még ha udvariasságból nem is ad hangot neki.
A partra leérve ledob a földre mindent a bot kivételével, és int a másiknak, hogy kövesse a példáját. Ha ez megtörtént, a saját botját a homokba szúrja, majd nekitámaszkodik.*
-Na nézzük, hogy milyen a harcállásod.
49. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-18 14:21:27
Üzenet elküldve: 2020-07-18 14:21:27
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Kétségkívül páratlan látványt nyújt a torony és környezete, a part menti sziklákat verdeső hol szelíd, hol vadabb hullámok. Szép hely, kissé erős kontrasztban áll a néhol mocskos, büdös, s fenyegető kikötői utcákkal.*
- Utat mutat az érkező vagy induló hajóknak. Már messziről látszik a fénye, jelzi a Kikötőt, és a partot.
*Furcsállja kicsit, hogy a másik ennyire nincs otthon ebben a témában. Persze most jár először a Kikötőben, az is lehet, hogy eddig tengerrel sem találkozott, de azért csak hallott történeteket, meséket, mint a legtöbb ember. De nem az ő dolga, hogy ítélkezzen mások felett, főleg, hogy ő maga is híján van olyan képességeknek, mint a fegyverforgatás. S akárhonnan is jött ez az érdekes szerzet, akármennyire is híján van efféle ismereteknek, mégis csak a mestere lesz, ha nem is olyan sok dologra, de tanítani fogja, így mindenképp tisztelnie kell. Követi hát a toronyba, s némi rossz érzéssel veszi tudomásul, hogy Frandr fizet az őröknek, elég aranyat mindkettejük fegyvereire. Nem szeret tartozni, így el is határozza, hogy rövid kalandjuk végén azért meghálálja a harcos szolgálatait, akár arany, akár egykét kellemes ital képében.*
- Hát, mint mondtam, nincs túl sok közöm a fegyverekhez.
*Húzza a száját, miközben kíváncsian szemléli új környezetét. Itt konkrétan még ő sem járt, csak kívülről volt szerencséje szemlélni a Kikötő büszke tornyát.*
- Gyerekként csak egy egyszerű vívókardhoz volt szerencsém. Apám fontosnak tartotta, hogy megtanuljak úgy vívni, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
*Azt inkább nem teszi hozzá, hogy mennyire gyűlölte ezt a sportot, s nem igazán tanult semmit, hiszen ha tehette, ellógta az edzéseket. Nem is látta sok értelmét ennek a harcművészetnek, hiszen egyértelműen a formaságokra és külsőre építettek, fontosabb volt, ki hogyan fest, milyen kecsesen mozdul, mint az, hogy valóban meg tudná-e magát védeni, ha olyan helyzetbe keveredik. Gazdagok sportja, szórakozása ez, amely azon kívül, hogy segít lenyűgözni az ellenkező nem képviselőit, erőfitogtatásra és nagyzolásra való, nem komoly harcra.*
- Talán szablyát.
*Mindig szerette, ha egy penge elegáns, egyszerű, könnyű és praktikus. A hosszúkard nem az ő vékony és erőtlen kezeibe való.*
- Nem akarok személyeskedni, de a hajaddal mi van?
*Teszi fel kifelé menet végre azt a kérdést, ami egy ideje foglalkoztatja. Már ugyanis biztos benne, hogy nem az ő szeme káprázik, jól látta, amit látott. De inkább csak kíváncsi, mint döbbent. Sokféle főzettel, varázsitallal volt dolga, így nem lepődik meg az ilyen furcsaságokon. Ki tudja, mit ivott legutóbb Frandr.
Eközben persze nem áll meg, lépteit a part irányába veszi, pont arrafelé, amerre társa mutatta az utat.*
//Frandr//
*Kétségkívül páratlan látványt nyújt a torony és környezete, a part menti sziklákat verdeső hol szelíd, hol vadabb hullámok. Szép hely, kissé erős kontrasztban áll a néhol mocskos, büdös, s fenyegető kikötői utcákkal.*
- Utat mutat az érkező vagy induló hajóknak. Már messziről látszik a fénye, jelzi a Kikötőt, és a partot.
*Furcsállja kicsit, hogy a másik ennyire nincs otthon ebben a témában. Persze most jár először a Kikötőben, az is lehet, hogy eddig tengerrel sem találkozott, de azért csak hallott történeteket, meséket, mint a legtöbb ember. De nem az ő dolga, hogy ítélkezzen mások felett, főleg, hogy ő maga is híján van olyan képességeknek, mint a fegyverforgatás. S akárhonnan is jött ez az érdekes szerzet, akármennyire is híján van efféle ismereteknek, mégis csak a mestere lesz, ha nem is olyan sok dologra, de tanítani fogja, így mindenképp tisztelnie kell. Követi hát a toronyba, s némi rossz érzéssel veszi tudomásul, hogy Frandr fizet az őröknek, elég aranyat mindkettejük fegyvereire. Nem szeret tartozni, így el is határozza, hogy rövid kalandjuk végén azért meghálálja a harcos szolgálatait, akár arany, akár egykét kellemes ital képében.*
- Hát, mint mondtam, nincs túl sok közöm a fegyverekhez.
*Húzza a száját, miközben kíváncsian szemléli új környezetét. Itt konkrétan még ő sem járt, csak kívülről volt szerencséje szemlélni a Kikötő büszke tornyát.*
- Gyerekként csak egy egyszerű vívókardhoz volt szerencsém. Apám fontosnak tartotta, hogy megtanuljak úgy vívni, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
*Azt inkább nem teszi hozzá, hogy mennyire gyűlölte ezt a sportot, s nem igazán tanult semmit, hiszen ha tehette, ellógta az edzéseket. Nem is látta sok értelmét ennek a harcművészetnek, hiszen egyértelműen a formaságokra és külsőre építettek, fontosabb volt, ki hogyan fest, milyen kecsesen mozdul, mint az, hogy valóban meg tudná-e magát védeni, ha olyan helyzetbe keveredik. Gazdagok sportja, szórakozása ez, amely azon kívül, hogy segít lenyűgözni az ellenkező nem képviselőit, erőfitogtatásra és nagyzolásra való, nem komoly harcra.*
- Talán szablyát.
*Mindig szerette, ha egy penge elegáns, egyszerű, könnyű és praktikus. A hosszúkard nem az ő vékony és erőtlen kezeibe való.*
- Nem akarok személyeskedni, de a hajaddal mi van?
*Teszi fel kifelé menet végre azt a kérdést, ami egy ideje foglalkoztatja. Már ugyanis biztos benne, hogy nem az ő szeme káprázik, jól látta, amit látott. De inkább csak kíváncsi, mint döbbent. Sokféle főzettel, varázsitallal volt dolga, így nem lepődik meg az ilyen furcsaságokon. Ki tudja, mit ivott legutóbb Frandr.
Eközben persze nem áll meg, lépteit a part irányába veszi, pont arrafelé, amerre társa mutatta az utat.*
48. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-15 16:08:19
Üzenet elküldve: 2020-07-15 16:08:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 405
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
*Nem kétséges, hogy Aldomeusnak van tudása, mit megcsillogtathat, és Frandr ennek örül is. Bizony ha a másik nem lenne valamelyest hiú alkat, akkor a harcos egy sokkal unalmasabb, és esélyesen hosszabb napnak nézne elébe. Így viszont gyorsan túljutott a feladaton, amit egyébként sem igazán kívánt magának sehova sem.
A világítótorony felé veszik az irányt, miután az elf megerősíti, hogy ott lehet majd gyakorlatozni. Nem veszi észre, hogy amazt mintha érdekelné a hajszíne, vagy ha fel is tűnik neki, külső jelét nem mutatja. Hozzászokott már ahhoz, hogy megbámulják fejszőrzetét, főleg, mikor épp ingadozik a hangulata.
Útközben Aldomeus elmondja, hogy ő általában miért megy a toronyba. Amíg oda nem ér, addig nem is nagyon érti, hogy miért pont egy esélyesen zajos edzőteret választ a békés olvasásra, vagy a művészetre.
Odaérve felméri a tornyot és a környékét, valamint az őreit is. Látható módon nem fukarkodtak a személyzet felszerelésével, és gyanúsnak találja, hogy ha páncélra és fegyverre jutott pénz, akkor a használó kiképzését is biztosították.*
-Miért ilyen fontos ez a torony a helyieknek?
*Most lát tengert életében először, és nincs két éve annak, hogy még a keleti pusztán élt, így logikus, hogy fogalma sincs, milyen célt szolgál a világítótorony. A létezéséről is csak azért tudott, mert tájékozódási pontként megemlítették neki.
Odalép az egyik őrhöz, aki úgy néz ki, mint akinek ezernyi jobb dolga lenne, mint itt állni. Látható módon megörül, mikor Frandr arról kérdezi, hogy hol találja a gyakorlóteret, illetve a gyakorlófegyvereket.
Nem biztos benne, hogy a katona pénzt keres, vagy kiutat az őrködés unalmából, mindenesetre erősen csalódottnak tűnik, mikor ennek az információnak a birtokában közli vele a harcos, hogy kiképzőmesterre nem lesz szükségük.
Beleszámol 25 aranyat az őr (Mesélő (Nyíl)) markába
, amiben benne van a gyakorlófegyverek bérleti díja, valamint elég pénz, hogy amaz a nap végén vehessen magának egy italt, majd elindul a torony felé.*
-A toronyban tárolják a gyakorlófegyvereket, de edzeni lent fogunk, a parton.
*Elmutat abba az irányba, ahol az őr mondta, hogy sziklamászás, vagy lényegesebb kerülők nélkül lejuthatnak a partra. Ám nemsokára belépnek a toronyba.
Itt már tényleg gyakakodhat az elf, hogy napfény hiányában is pár árnyalattal világosabb Frandr haja, mint mikor még az erdőben gyalogoltak. Közben a férfi belép egy kisebb oldalszobába, ahol a gyakorlófegyvereket tárolják. Meglehetősen széles a választék, biztosan találnak valamit, amivel a másik gyakorolhat.*
-Elf, szóval valami könnyebb penge kéne... Olyan, amit használni se olyan nehéz...
*Mormog a szakálla alatt, nyilvánvalóan csak magának, miközben a fegyvereket böngészi. Magának már félretett egy egyszerű, tompított pengéjű rövidkardot, hasonlót ahhoz, amilyen az oldalán lóg.
Nem teljesen biztos abban, hogy fognak egyáltalán használni gyakorlófegyvereket, hiszen elmondása szerint semmi harci tapasztalata nincs, a teljes újoncoknak pedig még a normális harci tartás is kihívást jelent.
Így kettő hosszú, egyszerű fegyverbotot is félrerak.*
-Ha eljutunk egyáltalán a fegyverekig, mit választanál?
*Kéri ki az elf véleményét, bár nem tartja kifejezetten valószínűnek, hogy túl fognak jutni, vagy egyáltalán érdemes túljutniuk a botokon.*
//Aldomeus//
*Nem kétséges, hogy Aldomeusnak van tudása, mit megcsillogtathat, és Frandr ennek örül is. Bizony ha a másik nem lenne valamelyest hiú alkat, akkor a harcos egy sokkal unalmasabb, és esélyesen hosszabb napnak nézne elébe. Így viszont gyorsan túljutott a feladaton, amit egyébként sem igazán kívánt magának sehova sem.
A világítótorony felé veszik az irányt, miután az elf megerősíti, hogy ott lehet majd gyakorlatozni. Nem veszi észre, hogy amazt mintha érdekelné a hajszíne, vagy ha fel is tűnik neki, külső jelét nem mutatja. Hozzászokott már ahhoz, hogy megbámulják fejszőrzetét, főleg, mikor épp ingadozik a hangulata.
Útközben Aldomeus elmondja, hogy ő általában miért megy a toronyba. Amíg oda nem ér, addig nem is nagyon érti, hogy miért pont egy esélyesen zajos edzőteret választ a békés olvasásra, vagy a művészetre.
Odaérve felméri a tornyot és a környékét, valamint az őreit is. Látható módon nem fukarkodtak a személyzet felszerelésével, és gyanúsnak találja, hogy ha páncélra és fegyverre jutott pénz, akkor a használó kiképzését is biztosították.*
-Miért ilyen fontos ez a torony a helyieknek?
*Most lát tengert életében először, és nincs két éve annak, hogy még a keleti pusztán élt, így logikus, hogy fogalma sincs, milyen célt szolgál a világítótorony. A létezéséről is csak azért tudott, mert tájékozódási pontként megemlítették neki.
Odalép az egyik őrhöz, aki úgy néz ki, mint akinek ezernyi jobb dolga lenne, mint itt állni. Látható módon megörül, mikor Frandr arról kérdezi, hogy hol találja a gyakorlóteret, illetve a gyakorlófegyvereket.
Nem biztos benne, hogy a katona pénzt keres, vagy kiutat az őrködés unalmából, mindenesetre erősen csalódottnak tűnik, mikor ennek az információnak a birtokában közli vele a harcos, hogy kiképzőmesterre nem lesz szükségük.
Beleszámol 25 aranyat az őr (Mesélő (Nyíl)) markába
, amiben benne van a gyakorlófegyverek bérleti díja, valamint elég pénz, hogy amaz a nap végén vehessen magának egy italt, majd elindul a torony felé.*-A toronyban tárolják a gyakorlófegyvereket, de edzeni lent fogunk, a parton.
*Elmutat abba az irányba, ahol az őr mondta, hogy sziklamászás, vagy lényegesebb kerülők nélkül lejuthatnak a partra. Ám nemsokára belépnek a toronyba.
Itt már tényleg gyakakodhat az elf, hogy napfény hiányában is pár árnyalattal világosabb Frandr haja, mint mikor még az erdőben gyalogoltak. Közben a férfi belép egy kisebb oldalszobába, ahol a gyakorlófegyvereket tárolják. Meglehetősen széles a választék, biztosan találnak valamit, amivel a másik gyakorolhat.*
-Elf, szóval valami könnyebb penge kéne... Olyan, amit használni se olyan nehéz...
*Mormog a szakálla alatt, nyilvánvalóan csak magának, miközben a fegyvereket böngészi. Magának már félretett egy egyszerű, tompított pengéjű rövidkardot, hasonlót ahhoz, amilyen az oldalán lóg.
Nem teljesen biztos abban, hogy fognak egyáltalán használni gyakorlófegyvereket, hiszen elmondása szerint semmi harci tapasztalata nincs, a teljes újoncoknak pedig még a normális harci tartás is kihívást jelent.
Így kettő hosszú, egyszerű fegyverbotot is félrerak.*
-Ha eljutunk egyáltalán a fegyverekig, mit választanál?
*Kéri ki az elf véleményét, bár nem tartja kifejezetten valószínűnek, hogy túl fognak jutni, vagy egyáltalán érdemes túljutniuk a botokon.*
47. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-15 15:07:17
Üzenet elküldve: 2020-07-15 15:07:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Újdonsült útitársa gyorsan levezényli üzlet3t, Aldo pedig örül a fejének, hogy ismét segíteni tudott valakinek. Nem azért, mert ilyen áldott jó lélek, sokkal inkább a mája hízik a tudattól, hogy ismét megcsillogtathatta valamely tudását, még ha nem is olyan nagy dolog az egész.
S ahogy elégedetten szemléli a közeledő harcost, bizony fel is tűnik neki az a furcsaság a hajával. Eddig annyira nem figyelte, hogyan is néz ki Frandr, inkább az ellenkező nem képviselőit szokta alaposabban szemügyre venni. Viszont most, hogy még a nap erősebben süt a nyílt parton, azért kissé meglepődik.*
~Érdekes, mintha eddig... ~
*A gondolatmenetét viszont nem tudja befejezni, Frandr ugyanis visszaért, s indulnak is az említett torony irányába. Útközben azért néha lopva oldalra pillant, ügyelve arra, hogy ne legyen feltűnő, a végén még valami rosszat gondolná róla a másik. Ezt pedig a világért sem akarja.*
-Igazad lehet, bár jómagam még sosem jöttem ide edzeni.
*Feleli, ahogy egyre közelebb érnek a masszív, mégis elegánsan nyújtózkodó toronyhoz. Aldo járt már erre, ücsörgött már nem egyszer a szikla peremén, de nem edzés vagy testmozgás céljából.*
-Olvasni, kutakodni, vagy rajzolni viszont már sokszor tértem ide.
*Lényegtelen, csöpp kis információ, s lehet, hogy a harcost egyáltalán nem érdekli, hányszor és mi végett járt itt az elf. De azt ki lehet szűrni ebből az egyszerű mondatból, hogy Aldonak valóban nincs sok köze a harchoz, így jobb, ha egészen az alapoknál, s meglehetősen kíméletesen kezdenek. Ha teheti, elkerülné a nagyobb, arcát és testét rondító sebhelyeket, így is bőven elég neki az az egy, amivel megáldotta az élet.*
//Frandr//
*Újdonsült útitársa gyorsan levezényli üzlet3t, Aldo pedig örül a fejének, hogy ismét segíteni tudott valakinek. Nem azért, mert ilyen áldott jó lélek, sokkal inkább a mája hízik a tudattól, hogy ismét megcsillogtathatta valamely tudását, még ha nem is olyan nagy dolog az egész.
S ahogy elégedetten szemléli a közeledő harcost, bizony fel is tűnik neki az a furcsaság a hajával. Eddig annyira nem figyelte, hogyan is néz ki Frandr, inkább az ellenkező nem képviselőit szokta alaposabban szemügyre venni. Viszont most, hogy még a nap erősebben süt a nyílt parton, azért kissé meglepődik.*
~Érdekes, mintha eddig... ~
*A gondolatmenetét viszont nem tudja befejezni, Frandr ugyanis visszaért, s indulnak is az említett torony irányába. Útközben azért néha lopva oldalra pillant, ügyelve arra, hogy ne legyen feltűnő, a végén még valami rosszat gondolná róla a másik. Ezt pedig a világért sem akarja.*
-Igazad lehet, bár jómagam még sosem jöttem ide edzeni.
*Feleli, ahogy egyre közelebb érnek a masszív, mégis elegánsan nyújtózkodó toronyhoz. Aldo járt már erre, ücsörgött már nem egyszer a szikla peremén, de nem edzés vagy testmozgás céljából.*
-Olvasni, kutakodni, vagy rajzolni viszont már sokszor tértem ide.
*Lényegtelen, csöpp kis információ, s lehet, hogy a harcost egyáltalán nem érdekli, hányszor és mi végett járt itt az elf. De azt ki lehet szűrni ebből az egyszerű mondatból, hogy Aldonak valóban nincs sok köze a harchoz, így jobb, ha egészen az alapoknál, s meglehetősen kíméletesen kezdenek. Ha teheti, elkerülné a nagyobb, arcát és testét rondító sebhelyeket, így is bőven elég neki az az egy, amivel megáldotta az élet.*
46. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-06-25 14:47:39
Üzenet elküldve: 2020-06-25 14:47:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Egy magas termetű sötételf érkezik a világítótoronyhoz. Az épület közelében, a part mentén kezd el edzeni. Erőnléti gyakorlatokat végez, hogy formában tartsa magát. Kardját is kihúzza hüvelyéből és egy elképzelt ellenféllel való kardforgatást gyakorol. Nagyokat suhint a levegőben, majd egyre kisebb vágásokat indít. A rövidkard inkább precíziós fegyver mintsem hosszas küzdelemre megalkotott vívókard, vagy éppen hosszúkard. Rövid szúrásokat és gyors döféseket gyakorol vele. Felvesz egy alap pozíciót és kardját lendítve vagy szúrva, szabályos mozdulatokkal támad az elképzelt ellenfél felé. Most egy ideig a közelharcot gyakorolja, s csak majd utána fog áttérni a távolsági fegyverrel való gyakorlásra.*
45. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-06-21 09:50:28
Üzenet elküldve: 2020-06-21 09:50:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
//Zárás//
*A zord vihar közepette nagyon kellemes és nyugtató volt az éneklés. Egy pillanatra el is felejtette, hogy itt van egy tomboló viharban, elzártan, egy világítótoronyban. A lány megköszöni a dicsérő szavakat, amiket őszintén mondott neki, mivel joggal érdemelte ki azokat. A hiúz egyszerűen nem tudja feldolgozni, hogy valaki más is közeledjen a gazdájához. Wyn elmosolyodik az újabb jeleneten amit Lenxyn művel.*
- Nem is kell félni tőle. Csak a szája nagy, és féltékeny is persze. *A tengeri holló eltávolodik tőle és a csomagjait szedi össze. Ideje talán nekik is távozni, mivel a vihar talán úgy néz ki elmenőben van. Összeszedi a holmiját, útra készen. A lány felé fordulva mosolyogva köszön el tőle.*
- Én is örültem Bel! Vigyázz magadra! Remélem még összefutunk! *Nem akadályozza Bel-t a távozásban, miután már elköszöntek egymástól. A lány távozik a toronyból, s ugyanezt teszi Wyn és a hiúza is. Lemennek a torony alján lévő bejáratig és elhagyják a tornyot és környékét is.*
//Zárás//
*A zord vihar közepette nagyon kellemes és nyugtató volt az éneklés. Egy pillanatra el is felejtette, hogy itt van egy tomboló viharban, elzártan, egy világítótoronyban. A lány megköszöni a dicsérő szavakat, amiket őszintén mondott neki, mivel joggal érdemelte ki azokat. A hiúz egyszerűen nem tudja feldolgozni, hogy valaki más is közeledjen a gazdájához. Wyn elmosolyodik az újabb jeleneten amit Lenxyn művel.*
- Nem is kell félni tőle. Csak a szája nagy, és féltékeny is persze. *A tengeri holló eltávolodik tőle és a csomagjait szedi össze. Ideje talán nekik is távozni, mivel a vihar talán úgy néz ki elmenőben van. Összeszedi a holmiját, útra készen. A lány felé fordulva mosolyogva köszön el tőle.*
- Én is örültem Bel! Vigyázz magadra! Remélem még összefutunk! *Nem akadályozza Bel-t a távozásban, miután már elköszöntek egymástól. A lány távozik a toronyból, s ugyanezt teszi Wyn és a hiúza is. Lemennek a torony alján lévő bejáratig és elhagyják a tornyot és környékét is.*
44. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-06-19 15:17:49
Üzenet elküldve: 2020-06-19 15:17:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
//Zárás//
*Bel a vihar alatt a saját falait is hagyta leesni, akár a rengeteg kövér vízcseppet az „égi mágusok” kikről ahonnan ő jött éjjeli altatók és édes mesék szólnak. A másik vállának dőlve elmélyült gondolatai dal formájában kelnek életre, melynek végét rövides csend fogadja, majd őszintén hangzódó, dicsérő szavak.*
- Köszönöm *piroslik el halványan, akár egy gyermek az első bókjánál. Igazából lehet tényleg ez az első igaz bók amit kap, mindenesetre megmelengeti kővé dermedt szívét. Nem sokkal később egy szőrös tolakodó túrja arrébb Wyn válláról a nő fejét. *
- Nem félek tőle *feleli miközben lassan eltávolodik a másik közelségéből és szedelőzködni kezd az első fénysugarak láttán. *
- Elmúlt a vihar, nyertél Lenxyn! *Kacsint mosolyogva a féltékeny hiúzra, majd a fél- elf felé fordul a tőrét kémlelve kezeiben. *
- Szerencséd, nem csorbult meg! Örülök, hogy találkoztunk! Talán még lesz rá alkalom. Megölelnélek, de a macskád így is zöldszemű, már eléggé, nem kockáztatok.*Búcsúzik el az állat gazdájától is, és ha az nem szól vagy tesz semmi egyebet, akkor köddé válik minden nyoma, akár egy szellem a Világítótorony magaslatából. *
//Zárás//
*Bel a vihar alatt a saját falait is hagyta leesni, akár a rengeteg kövér vízcseppet az „égi mágusok” kikről ahonnan ő jött éjjeli altatók és édes mesék szólnak. A másik vállának dőlve elmélyült gondolatai dal formájában kelnek életre, melynek végét rövides csend fogadja, majd őszintén hangzódó, dicsérő szavak.*
- Köszönöm *piroslik el halványan, akár egy gyermek az első bókjánál. Igazából lehet tényleg ez az első igaz bók amit kap, mindenesetre megmelengeti kővé dermedt szívét. Nem sokkal később egy szőrös tolakodó túrja arrébb Wyn válláról a nő fejét. *
- Nem félek tőle *feleli miközben lassan eltávolodik a másik közelségéből és szedelőzködni kezd az első fénysugarak láttán. *
- Elmúlt a vihar, nyertél Lenxyn! *Kacsint mosolyogva a féltékeny hiúzra, majd a fél- elf felé fordul a tőrét kémlelve kezeiben. *
- Szerencséd, nem csorbult meg! Örülök, hogy találkoztunk! Talán még lesz rá alkalom. Megölelnélek, de a macskád így is zöldszemű, már eléggé, nem kockáztatok.*Búcsúzik el az állat gazdájától is, és ha az nem szól vagy tesz semmi egyebet, akkor köddé válik minden nyoma, akár egy szellem a Világítótorony magaslatából. *
43. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-06-12 10:57:37
Üzenet elküldve: 2020-06-12 10:57:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Az idő még mindig nem túl kedvező. A szél tombolása még a biztos falak mögött is hallatszik, ugyanúgy, ahogyan az eső vad csapkodása. A lányra térő tekintete továbbra is fürkésző. Szeretné megérteni a másik szőkék iránti gyűlöletét, de ezt továbbra sem tudja teljes mértékben átvenni, így ezt a témát elengedi. Érdeklődve hallgatja a másik okfejtését a világról és annak működéséről. Szemöldökei felugranak a tengeri holló terén, amit az említett szőkével tenni szeretne. Erre inkább most nem reagál, elvégre nem az ő tiszte lesz ezt eldönteni, ha a két fél találkozna. Az idő teltének gondolata úgy látszik, nem nyugtatja meg a fekete hajú nimfát. Az őszinte vágyak feltárása már komoly lépés egy ilyen helyzet után. Bár nem régen ismerik egymást, mégis megtisztelik bizalommal, ami jóleső érzés. Némán hallgatja végig a lányt, mert talán most a hallgatás a legjobb segítség. Nem ellenkezik a vállának dőlő fejre. A szomorú éneket hallva meghatódik. A hang tiszta, érzelmekkel teli és tényleg megható. Nem is nagyon tud megszólalni egy kis ideig az ének után.*
- Nem, egyáltalán nem volt szörnyű, sőt nagyon is szép volt. *Őszintén dicséri meg a lányt, mert az ének is és maga a dalszöveg is nagyon szépre és meghatóra sikeredett. Ebbe csak a hiúz féltékenysége tud közbe szólni. Feltápászkodik a férfi öléből és annak vállára támaszkodó nő feje felé emeli saját szőrmés fejét. Hang nélkül vicsorog rá, majd farkasszemet néz a lánnyal. Wyn elmosolyodik a jeleneten.*
- Ne félj, nem akar bántani, csak féltékeny. *Lenxyn nem szokott hozzá, hogy osztozkodnia kell gazdája figyelmén ezért minden trükkjét beveti, hogy elriassza a látszólagos vetélytársat.*
- Biztos vagyok benne, hogy fogsz találni egy jóravaló férfit, aki megjutalmaz mindazzal, amit az előbb kívántál magadnak. *Az élet sokszor kegyetlen, de néha ajándékot is kapunk tőle. Őszintén bízik benne, hogy Bel megtalálja a számításait a szörnyű múlt után és egy szebb jövő elé nézhet majd.*
*Az idő még mindig nem túl kedvező. A szél tombolása még a biztos falak mögött is hallatszik, ugyanúgy, ahogyan az eső vad csapkodása. A lányra térő tekintete továbbra is fürkésző. Szeretné megérteni a másik szőkék iránti gyűlöletét, de ezt továbbra sem tudja teljes mértékben átvenni, így ezt a témát elengedi. Érdeklődve hallgatja a másik okfejtését a világról és annak működéséről. Szemöldökei felugranak a tengeri holló terén, amit az említett szőkével tenni szeretne. Erre inkább most nem reagál, elvégre nem az ő tiszte lesz ezt eldönteni, ha a két fél találkozna. Az idő teltének gondolata úgy látszik, nem nyugtatja meg a fekete hajú nimfát. Az őszinte vágyak feltárása már komoly lépés egy ilyen helyzet után. Bár nem régen ismerik egymást, mégis megtisztelik bizalommal, ami jóleső érzés. Némán hallgatja végig a lányt, mert talán most a hallgatás a legjobb segítség. Nem ellenkezik a vállának dőlő fejre. A szomorú éneket hallva meghatódik. A hang tiszta, érzelmekkel teli és tényleg megható. Nem is nagyon tud megszólalni egy kis ideig az ének után.*
- Nem, egyáltalán nem volt szörnyű, sőt nagyon is szép volt. *Őszintén dicséri meg a lányt, mert az ének is és maga a dalszöveg is nagyon szépre és meghatóra sikeredett. Ebbe csak a hiúz féltékenysége tud közbe szólni. Feltápászkodik a férfi öléből és annak vállára támaszkodó nő feje felé emeli saját szőrmés fejét. Hang nélkül vicsorog rá, majd farkasszemet néz a lánnyal. Wyn elmosolyodik a jeleneten.*
- Ne félj, nem akar bántani, csak féltékeny. *Lenxyn nem szokott hozzá, hogy osztozkodnia kell gazdája figyelmén ezért minden trükkjét beveti, hogy elriassza a látszólagos vetélytársat.*
- Biztos vagyok benne, hogy fogsz találni egy jóravaló férfit, aki megjutalmaz mindazzal, amit az előbb kívántál magadnak. *Az élet sokszor kegyetlen, de néha ajándékot is kapunk tőle. Őszintén bízik benne, hogy Bel megtalálja a számításait a szörnyű múlt után és egy szebb jövő elé nézhet majd.*
42. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-06-11 15:48:29
Üzenet elküldve: 2020-06-11 15:48:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
-Nem csúfoltalak! *Kiáltja sértődötten a szénhajú teremtés*
- A szőkéket gyűlölöm, de soha senkit nem bántanék a fajáért. *veszi lágyabbra és higgadtabbra lassan szavait. *
- Ha ember lettél volna azt mondom, ha óriás azt, ha elf azt. Pusztán nem akartalak név szerint szidni, mert a nevedet nem mocskolom be hisztiből. *Vallja be saját maga mennyire is megfontolatlan és némiképp gyerekes a kiakadása. *
- Sok dolog nincs jól a világban, de ezt kimondottan gyűlölöm. *feleli az ujjaival játszadozva. Szeretne a másik vállára dőlni, de valahogy nem meri megkísérelni a mozdulatot. *
- Még nem tettem meg, addig nem tudhatom. Lehet, csak a farkát fogom levágni, hagy sikítson és jöjjön végre rá ő sosem volt férfi. *Kicsivel később a szavaik, már a légkört oldó hiúz felé terelődnek, ami ismételten feléleszti benne azt az vágyat, hogy hajtsa a fejét a másik vállára, amit ezúttal sokkal inkább tudatalatt igyekszik megtenni, és ha sikerül valószínűleg úgy is marad *
- Ez nem nyugtat meg. Nem felejteni akarok vagy kevesebb terhet, hanem végre nőnek lenni! Nem akarok több sört és minden nap fürdeni szeretnék, csókolózni akarok, úgy hogy nem érzem magam szajhának! Nem akarok ezzel együtt élni, hanem új életet akarok! *Noha Bel ezúttal nem ordibál vagy sír mégis a hangjában most van a legtöbb érzelem évek óta. Vágyakozás, fájdalom, düh és lágyság. Egyszerűen még saját maga is a reszkető mosolyt ölt az arcára, ahogy hallja visszhangozni hangját. Régen imádott énekelni, akkor is pont ennyi érzelem uralta a testét és most nem akarja elengedni ezt az érzést. *
- Borús, szürkülő ég
Régi, eltűnő kép
A vihar száll
Ott egy kismadár
Én pedig
Holnapig
Sírok és menekülök
Kínok és kövek között
Amíg az édes fény
Egy nap el nem ér
*Csendül fel Beluntina híresen tiszta hangja, melyről régen le is mondott már, pontosan azon a napon minden valahogy elsorvadt benne, de most valami elő tuszkolta belőle a régi hangját, még ha egy fájdalmasabb énekben is. *
- Khm... *Köszörüli a torkát zavartan, amikor rájön nincs egyedül. *
- Bocs, bizonyára szörnyű volt. *Régen sem volt sok az önbizalma a tengeri nimfának, most mégis szinte az érték valahol a nullát próbálja elkapni. *
A hozzászólás írója (Beluntina Wheastys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 16:53:58
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
-Nem csúfoltalak! *Kiáltja sértődötten a szénhajú teremtés*
- A szőkéket gyűlölöm, de soha senkit nem bántanék a fajáért. *veszi lágyabbra és higgadtabbra lassan szavait. *
- Ha ember lettél volna azt mondom, ha óriás azt, ha elf azt. Pusztán nem akartalak név szerint szidni, mert a nevedet nem mocskolom be hisztiből. *Vallja be saját maga mennyire is megfontolatlan és némiképp gyerekes a kiakadása. *
- Sok dolog nincs jól a világban, de ezt kimondottan gyűlölöm. *feleli az ujjaival játszadozva. Szeretne a másik vállára dőlni, de valahogy nem meri megkísérelni a mozdulatot. *
- Még nem tettem meg, addig nem tudhatom. Lehet, csak a farkát fogom levágni, hagy sikítson és jöjjön végre rá ő sosem volt férfi. *Kicsivel később a szavaik, már a légkört oldó hiúz felé terelődnek, ami ismételten feléleszti benne azt az vágyat, hogy hajtsa a fejét a másik vállára, amit ezúttal sokkal inkább tudatalatt igyekszik megtenni, és ha sikerül valószínűleg úgy is marad *
- Ez nem nyugtat meg. Nem felejteni akarok vagy kevesebb terhet, hanem végre nőnek lenni! Nem akarok több sört és minden nap fürdeni szeretnék, csókolózni akarok, úgy hogy nem érzem magam szajhának! Nem akarok ezzel együtt élni, hanem új életet akarok! *Noha Bel ezúttal nem ordibál vagy sír mégis a hangjában most van a legtöbb érzelem évek óta. Vágyakozás, fájdalom, düh és lágyság. Egyszerűen még saját maga is a reszkető mosolyt ölt az arcára, ahogy hallja visszhangozni hangját. Régen imádott énekelni, akkor is pont ennyi érzelem uralta a testét és most nem akarja elengedni ezt az érzést. *
- Borús, szürkülő ég
Régi, eltűnő kép
A vihar száll
Ott egy kismadár
Én pedig
Holnapig
Sírok és menekülök
Kínok és kövek között
Amíg az édes fény
Egy nap el nem ér
*Csendül fel Beluntina híresen tiszta hangja, melyről régen le is mondott már, pontosan azon a napon minden valahogy elsorvadt benne, de most valami elő tuszkolta belőle a régi hangját, még ha egy fájdalmasabb énekben is. *
- Khm... *Köszörüli a torkát zavartan, amikor rájön nincs egyedül. *
- Bocs, bizonyára szörnyű volt. *Régen sem volt sok az önbizalma a tengeri nimfának, most mégis szinte az érték valahol a nullát próbálja elkapni. *
A hozzászólás írója (Beluntina Wheastys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 16:53:58
41. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-06-04 10:26:59
Üzenet elküldve: 2020-06-04 10:26:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Próbálná a tengeri hollót egy kicsit magához téríteni, de cserébe ledegradálóan megkapja, hogy fél-elf, és nem tudja milyen érzés. Van igazság a szavak mögött ezért nem vág sértődött arcot. Ez most dühkitörés, ahol legalább az egyiküknek higgadtnak és nyugodtnak kell maradnia, különben nagyobb baj is lehet, ha elkezdenek veszekedni. Ezért nyugodtan is felel.*
- Ha csúfolnak általában fattyúznak, de a szimpla fél-elf is megteszi. *Ezt hangulatkeltés miatt csinálja, s látszik is a tekintetén, hogy nem gúnyolódik, csak próbálja humorral élét venni a sértegetéseknek. Mégis előveszi komoly énjét is és olyan formában is válaszol.*
- Igazad van, nem tudom milyen érzés. Senki sem tudja igazán átérezni, csak aki maga is átélt hasonlót. *Igyekszik együttérzést kimutatni és nem arra próbál respektálni, hogy mindent megért és át is érez, mert ez nem igaz. Mindenki a saját búját és bánatát tudja leginkább érezni. A lány véleményét hallva átértékeli az előbbi kijelentését.*
- Furcsa dolog az élet. Ő követett el súlyos bűnt, mégis olyan mintha neked kellene szégyenkeznek. Ez így nincsen jól. *Igazságtalannak tartja ezt az egész helyzetet. A bosszúról eszébe jut egy gondolat, amit meg kell, hogy kérdezzen.*
- Ha bosszút állnál rajta saját kezűleg, attól jobban éreznéd magad? *Őszinte kíváncsiság ül ki az arcára, mert szeretné megtudni, hogy a másiknak mi a véleménye a bosszú eredményéről vagy hatásáról. A feszült légkört hiúza egy frappáns fogással nevetéssé változtatja. Nem is tudja, hogy milyen hasznos társa is a fél-elf-nek. Wyn is elmosolyodik Lenxyn műsorán.*
- Örülök neki, hasonlóan vagyok vele én is. *Hozzá kötődött már nagyon a hiúz, ezért nem is tudná elképzelni, hogy mi lenne, ha tényleg egyedül járná a világot. Majd a holló folytatja, hogy miért marad meg benne minden szőkére kiterjedő gyűlölete. Szomorúan pillant le a padlóra, majd tekintete visszatéved a mogyoróbarna íriszekbe.*
- Erre talán csak az idő adhat gyógyírt. Nekem is az segített a gyász korai szakaszában. Nem mondom, hogy mindig jól vagyok, mert időnként rám törnek az emlékek, de ahogy telt az idő, egyre jobban tudtam kezelni a helyzetet. Talán veled is így lesz. *Igyekszik biztatni a másikat. Bár szörnyű, ami vele történt és biztosan nem felejti el, amíg él, az idő mégis begyógyíthatja a sebek nagy részét. Utána már csak a hegek maradnak meg, emlékeztetőül, de azokról mi döntjük el, hogy zavarnak és kínoznak minket vagy megtanulunk együtt élni velük.*
*Próbálná a tengeri hollót egy kicsit magához téríteni, de cserébe ledegradálóan megkapja, hogy fél-elf, és nem tudja milyen érzés. Van igazság a szavak mögött ezért nem vág sértődött arcot. Ez most dühkitörés, ahol legalább az egyiküknek higgadtnak és nyugodtnak kell maradnia, különben nagyobb baj is lehet, ha elkezdenek veszekedni. Ezért nyugodtan is felel.*
- Ha csúfolnak általában fattyúznak, de a szimpla fél-elf is megteszi. *Ezt hangulatkeltés miatt csinálja, s látszik is a tekintetén, hogy nem gúnyolódik, csak próbálja humorral élét venni a sértegetéseknek. Mégis előveszi komoly énjét is és olyan formában is válaszol.*
- Igazad van, nem tudom milyen érzés. Senki sem tudja igazán átérezni, csak aki maga is átélt hasonlót. *Igyekszik együttérzést kimutatni és nem arra próbál respektálni, hogy mindent megért és át is érez, mert ez nem igaz. Mindenki a saját búját és bánatát tudja leginkább érezni. A lány véleményét hallva átértékeli az előbbi kijelentését.*
- Furcsa dolog az élet. Ő követett el súlyos bűnt, mégis olyan mintha neked kellene szégyenkeznek. Ez így nincsen jól. *Igazságtalannak tartja ezt az egész helyzetet. A bosszúról eszébe jut egy gondolat, amit meg kell, hogy kérdezzen.*
- Ha bosszút állnál rajta saját kezűleg, attól jobban éreznéd magad? *Őszinte kíváncsiság ül ki az arcára, mert szeretné megtudni, hogy a másiknak mi a véleménye a bosszú eredményéről vagy hatásáról. A feszült légkört hiúza egy frappáns fogással nevetéssé változtatja. Nem is tudja, hogy milyen hasznos társa is a fél-elf-nek. Wyn is elmosolyodik Lenxyn műsorán.*
- Örülök neki, hasonlóan vagyok vele én is. *Hozzá kötődött már nagyon a hiúz, ezért nem is tudná elképzelni, hogy mi lenne, ha tényleg egyedül járná a világot. Majd a holló folytatja, hogy miért marad meg benne minden szőkére kiterjedő gyűlölete. Szomorúan pillant le a padlóra, majd tekintete visszatéved a mogyoróbarna íriszekbe.*
- Erre talán csak az idő adhat gyógyírt. Nekem is az segített a gyász korai szakaszában. Nem mondom, hogy mindig jól vagyok, mert időnként rám törnek az emlékek, de ahogy telt az idő, egyre jobban tudtam kezelni a helyzetet. Talán veled is így lesz. *Igyekszik biztatni a másikat. Bár szörnyű, ami vele történt és biztosan nem felejti el, amíg él, az idő mégis begyógyíthatja a sebek nagy részét. Utána már csak a hegek maradnak meg, emlékeztetőül, de azokról mi döntjük el, hogy zavarnak és kínoznak minket vagy megtanulunk együtt élni velük.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 346-365