Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 2 (21. - 40. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
40. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-06-03 19:40:35
Üzenet elküldve: 2020-06-03 19:40:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*A férfi jó és kedves ember ez, már az első pillanatokban kiderült, Bel pedig talán pont ezért érez iránta egyszerre szimpátiát és utálatot, mert egyszerűen a meggyötört lelke képtelen hinni abban, hogy van aki önszántából járja a helyes utat. *
- Nem tudsz te semmit, fél- elf! Nem tudod milyen érzés! *Sziszegi azon szavakra melyek a büntetésről beszélnek. *
- Mindenki rólam sugdolózna pont, úgy néznének, mint most te. Nincs szükségem botránkozás és sajnálattal telt arcokra. *Bel mindig is gyűlölte, ha gyengének látják még minden szörnyű előtt is, ha sír ellöki magától az embereket, de igazából szüksége van rájuk, nagyon is pont, ahogy kapaszkodik abba a könnyekkel permetezett ingbe. Az ezt követő szavak szinte elmosódnak, az első dolog amit újból észrevesz a tengeri nimfa, hogy a hiúz kényelmesen elhelyezkedik a gazdája ölében, egy pillanatig sem zavartatva magát. Erre Beluntina képtelen nem felnevetni. *
- Bírom a macskádat. *jegyezi meg hirtelen és aztán végre felfogja a legutóbbi szavakat. *
- Minden szőkében őt látom. Nem tudok elkülöníteni, megmérgezte a lelkem és a testemről ne is beszéljünk, az számomra undorító.
*A férfi jó és kedves ember ez, már az első pillanatokban kiderült, Bel pedig talán pont ezért érez iránta egyszerre szimpátiát és utálatot, mert egyszerűen a meggyötört lelke képtelen hinni abban, hogy van aki önszántából járja a helyes utat. *
- Nem tudsz te semmit, fél- elf! Nem tudod milyen érzés! *Sziszegi azon szavakra melyek a büntetésről beszélnek. *
- Mindenki rólam sugdolózna pont, úgy néznének, mint most te. Nincs szükségem botránkozás és sajnálattal telt arcokra. *Bel mindig is gyűlölte, ha gyengének látják még minden szörnyű előtt is, ha sír ellöki magától az embereket, de igazából szüksége van rájuk, nagyon is pont, ahogy kapaszkodik abba a könnyekkel permetezett ingbe. Az ezt követő szavak szinte elmosódnak, az első dolog amit újból észrevesz a tengeri nimfa, hogy a hiúz kényelmesen elhelyezkedik a gazdája ölében, egy pillanatig sem zavartatva magát. Erre Beluntina képtelen nem felnevetni. *
- Bírom a macskádat. *jegyezi meg hirtelen és aztán végre felfogja a legutóbbi szavakat. *
- Minden szőkében őt látom. Nem tudok elkülöníteni, megmérgezte a lelkem és a testemről ne is beszéljünk, az számomra undorító.
39. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-27 14:27:29
Üzenet elküldve: 2020-05-27 14:27:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*A tőr elvétele nem megy olyan egyszerűen, mint gondolta. A zaklatott tengeri holló megfenyegeti ara az esetre, ha valami történne a tőrével. Esze ágában sincs a tőrével bármit is kezdeni, csupán a sérülések elkerülése miatt tenné félre. A fenyegetőzésre nem reagál, próbál nyugodt maradni, hiszen tudja, hogy ez most a kiborulásnak tudható be. Az ölelését először a másik eltaszítja, majd eljut arra a pontra, ahol már belekapaszkodik az ingébe. Türelmesen hallgatja végig a zokogó nőt, amint karjaiban tartja. A történet elég zavaros, főleg, hogy bömbölés közben kell kibogoznia a szavakat. Valaki elárulta a lányt, ez nem kétséges. Egy szőke hajú férfi, ez is világos. A lélegzete elakad egy pillanatra, amikor meghallja a „megerőszakolt” szót. ~Te jó ég! Sejtettem, hogy szomorú történet lesz, de ez tragikus, borzasztó.~ Teljesen megdöbben ezen a tényen, hirtelen még szavak sem jönnek a szájára, hogy mondana valamit. Amikor a bosszúról beszél a nő, akkor már összeszedi kicsit a gondolatait.*
- A nyilvános meghurcolás és törvény elé állítás az nagyobb büntetés lenne neki, mint a halál. *Persze a másik azt tesz, amit akar, de véleménye szerint ez hasonlóan megalázó lenne a férfi számára. Elég jók ebben a tekintetben a város törvényei, bár a kikötő az kicsit más. Vállának szorítását, és a hátának ütését szótlanul viseli, csupán egy arcizma rezdül meg. A düh, ami felszabadul a fekete hollóban teljesen érthető. A lány közelmúltbeli nemi életének részleteire nem feltétlenül volt kíváncsi, de meghallja azt is. Az elnézést kérő hangra mosolyogva megrázza a fejét.*
- Ugyan már, semmiség. *Elengedi a másikat, mert a zokogása már abbamarad és valószínű jobb is, ha most hagyja egy kicsit. Egy kicsit eltávolodik és hátát a falnak támasztja. A rum hallatán elvigyorodik.*
- Sajnos nálam sincs. *Nem mintha nagy ivó lenne, de megosztaná, amennyiben egy korty alkohol is lenne nála, de sajnos nincs.*
- Megértem a haragodat, és teljesen jogos is, de ezért még nem feltétlen kellene gyűlölnöd minden szőke hajú férfit. *Borzalmas, ami a másikkal történt, de egy konkrét férfi típust ezért csak nem lehet kínpadra fektetni. Közben Lenxyn hamar megunja a magányos fetrengést és a gazdája ölébe mászik és úriasan elterül rajta. ~Lenxyn?! Nem vagy te egy kicsit pofátlan?~ Megrázza a fejét amint a hóbortos kedvű hiúzra tekint le, majd fejét visszafordítja a másikra.*
*A tőr elvétele nem megy olyan egyszerűen, mint gondolta. A zaklatott tengeri holló megfenyegeti ara az esetre, ha valami történne a tőrével. Esze ágában sincs a tőrével bármit is kezdeni, csupán a sérülések elkerülése miatt tenné félre. A fenyegetőzésre nem reagál, próbál nyugodt maradni, hiszen tudja, hogy ez most a kiborulásnak tudható be. Az ölelését először a másik eltaszítja, majd eljut arra a pontra, ahol már belekapaszkodik az ingébe. Türelmesen hallgatja végig a zokogó nőt, amint karjaiban tartja. A történet elég zavaros, főleg, hogy bömbölés közben kell kibogoznia a szavakat. Valaki elárulta a lányt, ez nem kétséges. Egy szőke hajú férfi, ez is világos. A lélegzete elakad egy pillanatra, amikor meghallja a „megerőszakolt” szót. ~Te jó ég! Sejtettem, hogy szomorú történet lesz, de ez tragikus, borzasztó.~ Teljesen megdöbben ezen a tényen, hirtelen még szavak sem jönnek a szájára, hogy mondana valamit. Amikor a bosszúról beszél a nő, akkor már összeszedi kicsit a gondolatait.*
- A nyilvános meghurcolás és törvény elé állítás az nagyobb büntetés lenne neki, mint a halál. *Persze a másik azt tesz, amit akar, de véleménye szerint ez hasonlóan megalázó lenne a férfi számára. Elég jók ebben a tekintetben a város törvényei, bár a kikötő az kicsit más. Vállának szorítását, és a hátának ütését szótlanul viseli, csupán egy arcizma rezdül meg. A düh, ami felszabadul a fekete hollóban teljesen érthető. A lány közelmúltbeli nemi életének részleteire nem feltétlenül volt kíváncsi, de meghallja azt is. Az elnézést kérő hangra mosolyogva megrázza a fejét.*
- Ugyan már, semmiség. *Elengedi a másikat, mert a zokogása már abbamarad és valószínű jobb is, ha most hagyja egy kicsit. Egy kicsit eltávolodik és hátát a falnak támasztja. A rum hallatán elvigyorodik.*
- Sajnos nálam sincs. *Nem mintha nagy ivó lenne, de megosztaná, amennyiben egy korty alkohol is lenne nála, de sajnos nincs.*
- Megértem a haragodat, és teljesen jogos is, de ezért még nem feltétlen kellene gyűlölnöd minden szőke hajú férfit. *Borzalmas, ami a másikkal történt, de egy konkrét férfi típust ezért csak nem lehet kínpadra fektetni. Közben Lenxyn hamar megunja a magányos fetrengést és a gazdája ölébe mászik és úriasan elterül rajta. ~Lenxyn?! Nem vagy te egy kicsit pofátlan?~ Megrázza a fejét amint a hóbortos kedvű hiúzra tekint le, majd fejét visszafordítja a másikra.*
38. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-27 12:07:03
Üzenet elküldve: 2020-05-27 12:07:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Beluntina csöndben szemléli az érdekes páros társalgását és kénytelen tovább nevetni annak a kettőnek a játékán, akik egyre inkább lenyűgözik szoros kötelékükkel. Aztán a férfi meséje minden jókedvet darabjaira tördel és a végletekig felemészt. Legbelül noha vágyik a tengeri teremtés arra az ölelésre, mégis amikor a tőréért nyúlnak egy pillanat elfelejt sírni is. *
- Ez a kedvenc tőröm, ha baja lett a két kezemmel öllek meg! *Könnyezi szavait, amíg ezúttal ő maga lehelyezi másik zsebében rejlő fegyverét is a földre, majd a testét körbezáró kezek, csak még inkább felélénkítik a fájdalmas emlékeket és szinte pánikszerű rángatózásba kezdve igyekszik menekülni Wyn karjai közül, aztán egyszer csak kimerülten és tovább ontva szemeiből a sós esőt, igyekszik szorítani immáron ő maga, úgy a férfi ingét, mintha ezzel csak minden semmissé válhatna. *
- E-elvette...*hallatszik a nagy könnyzápor közepette egy elgyengült szó a nő ajkai közül. *
- Sohasem kapom vissza...*szorítja még erősebben a másik vállát és az sem lepné meg, ha kezei nyomot hagynának a meglepően kellemes illatú bőr felületén. ~Mitől van, ilyen jó illata?~ motyogja a belső hangja és némiképp megnyugszik egy pillanat erejéig, de tudja, ha belekezdett a mesébe nem hagyhatja abba. Ez most más, mint egy ledarált összegzés egy szajha számára akit sosem lát többé, itt és most lehet a vihar akár a holnap hajnaláig összezárva tartja őket, ha nem tovább és nem menekülhet ki semmilyen ágyból egy kis aranyat otthagyva maga mögött, itt tényleg egy férfival van aki talán pont annyira összetört, mint ő maga. *
- É-én... Bíztam abban a rohadékban! Ő viszont... Meg-me...*az utolsó és egyben legmeghatározóbb szava a történetnek most valahogy nem hajlandó értelmes mondandóvá képződni bárhogy is igyekszik ezen változtatni a bömbölő holló. Hirtelen azonban a düh eluralkodik rajta és ezt a fél- elf bánja egy szép kis csapással a hátán, ha el nem húzódik előtte valahogy megérezve a támadást, ami nem is neki szól. *
- Megerőszakolt! *Kiáltja az est messzeségébe, majd lassan elhal a hangja egy újabb adag sírásban.*
- Majd... Leköpött és a képembe vigyorgott az akinek sohasem szabadott volna megkapnia az ártatlanságom. Máig nem tudtam megölni, de az istenekre esküszöm, ha találkozom vele nem marad rajta hús! *Bel szavai ezúttal a legmélyebb gyűlöletről árulkodnak, majd lassan elmúlik minden fájdalom. A bosszú élteti nagyon régóta bármennyire is szeretne valami mást vagy valakit találni aki miatt tisztességesebben élhetne, mint megannyi szőke férfi lemészárlásával. *
- Basszus! Voltam talán 19, eltelt 8 év és tegnap volt először orgazmusom az is, úgy hogy fizettem érte! *A fekete hajú, már kínjában kacag eláztatott arcát a másik vállába rejtve és észre sem veszi, hogy a kezei azon ügyködnek, hogy simogassák a másik hátát, ha az nem húzódott még el tőle. *
- Ne haragudj, hogy megütöttelek. *suttogja amint képes újból tisztán gondolkodni és nem árad, már ajkai közül megannyi valószínűleg nem kívánt szó. Ha módjában áll elhúzódik az őt ölelő testétől és megtöröli nedves arcát, mintha attól nem is sírt volna még az előbb. *
- Ilyenkor nincs nálam rum. *motyogja maga elé kihagyva minden szitokszót a hozzá hasonló kalózok kedvenc itala után sóvárogva. *
A hozzászólás írója (Beluntina Wheastys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.27 12:58:23
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Beluntina csöndben szemléli az érdekes páros társalgását és kénytelen tovább nevetni annak a kettőnek a játékán, akik egyre inkább lenyűgözik szoros kötelékükkel. Aztán a férfi meséje minden jókedvet darabjaira tördel és a végletekig felemészt. Legbelül noha vágyik a tengeri teremtés arra az ölelésre, mégis amikor a tőréért nyúlnak egy pillanat elfelejt sírni is. *
- Ez a kedvenc tőröm, ha baja lett a két kezemmel öllek meg! *Könnyezi szavait, amíg ezúttal ő maga lehelyezi másik zsebében rejlő fegyverét is a földre, majd a testét körbezáró kezek, csak még inkább felélénkítik a fájdalmas emlékeket és szinte pánikszerű rángatózásba kezdve igyekszik menekülni Wyn karjai közül, aztán egyszer csak kimerülten és tovább ontva szemeiből a sós esőt, igyekszik szorítani immáron ő maga, úgy a férfi ingét, mintha ezzel csak minden semmissé válhatna. *
- E-elvette...*hallatszik a nagy könnyzápor közepette egy elgyengült szó a nő ajkai közül. *
- Sohasem kapom vissza...*szorítja még erősebben a másik vállát és az sem lepné meg, ha kezei nyomot hagynának a meglepően kellemes illatú bőr felületén. ~Mitől van, ilyen jó illata?~ motyogja a belső hangja és némiképp megnyugszik egy pillanat erejéig, de tudja, ha belekezdett a mesébe nem hagyhatja abba. Ez most más, mint egy ledarált összegzés egy szajha számára akit sosem lát többé, itt és most lehet a vihar akár a holnap hajnaláig összezárva tartja őket, ha nem tovább és nem menekülhet ki semmilyen ágyból egy kis aranyat otthagyva maga mögött, itt tényleg egy férfival van aki talán pont annyira összetört, mint ő maga. *
- É-én... Bíztam abban a rohadékban! Ő viszont... Meg-me...*az utolsó és egyben legmeghatározóbb szava a történetnek most valahogy nem hajlandó értelmes mondandóvá képződni bárhogy is igyekszik ezen változtatni a bömbölő holló. Hirtelen azonban a düh eluralkodik rajta és ezt a fél- elf bánja egy szép kis csapással a hátán, ha el nem húzódik előtte valahogy megérezve a támadást, ami nem is neki szól. *
- Megerőszakolt! *Kiáltja az est messzeségébe, majd lassan elhal a hangja egy újabb adag sírásban.*
- Majd... Leköpött és a képembe vigyorgott az akinek sohasem szabadott volna megkapnia az ártatlanságom. Máig nem tudtam megölni, de az istenekre esküszöm, ha találkozom vele nem marad rajta hús! *Bel szavai ezúttal a legmélyebb gyűlöletről árulkodnak, majd lassan elmúlik minden fájdalom. A bosszú élteti nagyon régóta bármennyire is szeretne valami mást vagy valakit találni aki miatt tisztességesebben élhetne, mint megannyi szőke férfi lemészárlásával. *
- Basszus! Voltam talán 19, eltelt 8 év és tegnap volt először orgazmusom az is, úgy hogy fizettem érte! *A fekete hajú, már kínjában kacag eláztatott arcát a másik vállába rejtve és észre sem veszi, hogy a kezei azon ügyködnek, hogy simogassák a másik hátát, ha az nem húzódott még el tőle. *
- Ne haragudj, hogy megütöttelek. *suttogja amint képes újból tisztán gondolkodni és nem árad, már ajkai közül megannyi valószínűleg nem kívánt szó. Ha módjában áll elhúzódik az őt ölelő testétől és megtöröli nedves arcát, mintha attól nem is sírt volna még az előbb. *
- Ilyenkor nincs nálam rum. *motyogja maga elé kihagyva minden szitokszót a hozzá hasonló kalózok kedvenc itala után sóvárogva. *
A hozzászólás írója (Beluntina Wheastys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.27 12:58:23
37. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-24 18:53:36
Üzenet elküldve: 2020-05-24 18:53:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Launridan//
*Ha nem is szándékozott mélyen szántó, komoly életbölcsességgel ellátni friss és ropogós sétapartnerét, mégis sikerült saját filozófiáját elé tárnia egy könnyeden flörtölőnek szánt mondat álcájában. Bizony saját maga is ezt vallja, s eszerint igyekszik élni életét, így nem is esik nehezére kinyilatkoztatni. Azzal pedig nem is érthetne jobban egyet, hogy a másik segítségére lehet. Kissé meglepetten és tanácstalanul állapodik meg egy helyben, ahogy a szőke kibújik a karfűzésből és némileg eltávolodva tőle, vetkőzésbe kezd, de szavát azért nem felejti.*
- Hmm, nem szívesen hamarkodnám el a választ. *Mosolyodik megfontoltan, csípőre tett karokkal, a kabát útját figyelve a másik kezében. Mikor pedig az vállain köt ki, hálás kékjei keresik párjukat. Egészen sikerült Launridannak meglepnie figyelmességével.*
- Többet kell ehhez tudnom rólad. Kezdetnek például, mivel keresed a kenyered? *Folytatja a társalgást, miközben vállára lapogatja a szürke ruhaneműt, a legnagyobb természetességgel, mintha csak mindennapi rutinjukba tartozna az iménti gesztus. A felkínált karba finoman illeszti vissza sajátját, s ismét felveszi sétájuk korábbi ütemét.
Így testközelből, saját parfümével vegyülve, újabb aspektusait ismerheti meg a már oly sokat emlegetett illatnak. Különös érzés keríti pillanatra hatalmába, rövid időre egészen bele is feledkezik ennek megélésébe, mi mélyen gyökerező borzongást idéz elő teljes testében, hogy még orcái is kipirosodnak. Csak a gnóm asszonyság emlegetésére ocsúdik fel elkalandozásából, hogy a korábban említett módon, jóízű nevetésével csatlakozzon a hasonlítgatáshoz.
Ez is tetszik neki, kevés az a férfi, ki igazán őszinte kacagásra képes sarkallni, legtöbbször csak megjátssza kacaját a flört érdekében, ám ezúttal nincs szüksége praktikáira.*
- Persze, hogy érdekel! *Nem is kérdés, minden részletre kíváncsi az aromával kapcsolatban, mi ilyen mértékű hatást gyakorol érzékeire, ezek szerint mindennemű bájital közbeavatkozását mellőzve. ~Érthetetlen...~
Ismét a felé magasodó kékeket keresi kérdőn, mikor érzi, a karját tartó fogás enyhül, majd meg is szűnik. Ám soká nem kell várnia a választ, hamar kiderül számára, hogy csupán az őt tartó fogás módosításáról van szó. Nem ellenkezik sem átkarolása, sem jobbjának gondozásba vétele ellen, s lépteit is igyekszik úgy szabni, hogy minél kevesebb tétovázást szüljön e változás. Fázásáról immár teljesen meg is feledkezik, sőt, mintha hirtelen egészen ki is melegedne. Bár a tenyere cirógatásának nyomán alkarjára ülő libabőrök épp az ellenkezőjéről tanúskodhatnak.*
- Úgy gondolod?
*Kérdez vissza kisvártatva csábítónak bélyegzésére a férfira emelve kékjeit, újfent kipirult orcákkal, fátyolos tekintettel. Akár egy kiskamasz, ki első csókja felé lépdel éppen. Hogy merre, arról pedig fogalma sincs, rég elveszítette már érdeklődését a környező táj irányába.*
//Launridan//
*Ha nem is szándékozott mélyen szántó, komoly életbölcsességgel ellátni friss és ropogós sétapartnerét, mégis sikerült saját filozófiáját elé tárnia egy könnyeden flörtölőnek szánt mondat álcájában. Bizony saját maga is ezt vallja, s eszerint igyekszik élni életét, így nem is esik nehezére kinyilatkoztatni. Azzal pedig nem is érthetne jobban egyet, hogy a másik segítségére lehet. Kissé meglepetten és tanácstalanul állapodik meg egy helyben, ahogy a szőke kibújik a karfűzésből és némileg eltávolodva tőle, vetkőzésbe kezd, de szavát azért nem felejti.*
- Hmm, nem szívesen hamarkodnám el a választ. *Mosolyodik megfontoltan, csípőre tett karokkal, a kabát útját figyelve a másik kezében. Mikor pedig az vállain köt ki, hálás kékjei keresik párjukat. Egészen sikerült Launridannak meglepnie figyelmességével.*
- Többet kell ehhez tudnom rólad. Kezdetnek például, mivel keresed a kenyered? *Folytatja a társalgást, miközben vállára lapogatja a szürke ruhaneműt, a legnagyobb természetességgel, mintha csak mindennapi rutinjukba tartozna az iménti gesztus. A felkínált karba finoman illeszti vissza sajátját, s ismét felveszi sétájuk korábbi ütemét.
Így testközelből, saját parfümével vegyülve, újabb aspektusait ismerheti meg a már oly sokat emlegetett illatnak. Különös érzés keríti pillanatra hatalmába, rövid időre egészen bele is feledkezik ennek megélésébe, mi mélyen gyökerező borzongást idéz elő teljes testében, hogy még orcái is kipirosodnak. Csak a gnóm asszonyság emlegetésére ocsúdik fel elkalandozásából, hogy a korábban említett módon, jóízű nevetésével csatlakozzon a hasonlítgatáshoz.
Ez is tetszik neki, kevés az a férfi, ki igazán őszinte kacagásra képes sarkallni, legtöbbször csak megjátssza kacaját a flört érdekében, ám ezúttal nincs szüksége praktikáira.*
- Persze, hogy érdekel! *Nem is kérdés, minden részletre kíváncsi az aromával kapcsolatban, mi ilyen mértékű hatást gyakorol érzékeire, ezek szerint mindennemű bájital közbeavatkozását mellőzve. ~Érthetetlen...~
Ismét a felé magasodó kékeket keresi kérdőn, mikor érzi, a karját tartó fogás enyhül, majd meg is szűnik. Ám soká nem kell várnia a választ, hamar kiderül számára, hogy csupán az őt tartó fogás módosításáról van szó. Nem ellenkezik sem átkarolása, sem jobbjának gondozásba vétele ellen, s lépteit is igyekszik úgy szabni, hogy minél kevesebb tétovázást szüljön e változás. Fázásáról immár teljesen meg is feledkezik, sőt, mintha hirtelen egészen ki is melegedne. Bár a tenyere cirógatásának nyomán alkarjára ülő libabőrök épp az ellenkezőjéről tanúskodhatnak.*
- Úgy gondolod?
*Kérdez vissza kisvártatva csábítónak bélyegzésére a férfira emelve kékjeit, újfent kipirult orcákkal, fátyolos tekintettel. Akár egy kiskamasz, ki első csókja felé lépdel éppen. Hogy merre, arról pedig fogalma sincs, rég elveszítette már érdeklődését a környező táj irányába.*
36. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-23 17:09:52
Üzenet elküldve: 2020-05-23 17:09:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Winyra//
*Kellemesen meleg érzés árad szét benne egyaránt attól, hogy a lány közelebb simul, és attól, hogy úgy reagál a mondatára, ahogy. Launridannak valami olyasmi a kimondatlan jelszava, ami az imént elhagyta Winyra ajkait. Soha nem bátorította senki erre a mentalitásra, leginkább azért, mert nem volt közelében senki, aki hitt volna benne.*
- Igaz! Akkor megcélzom, hogy Lanawin legjobb illatú figurája legyek.
*Elvigyorodik, és úgy fordítja arcát, ebből fakadóan felsőteste nagy részét is, hogy bele tudjon nézni a másik szemébe. Közben tekintete akarva akaratlanul Winyra éppen lúdbőröző dekoltázsára téved. Vizuálisan egyáltalán nincs ellenére a látvány, de annak tudja be a dolgot, hogy a másik fázik.*
- Tehát akkor tudnál is segíteni nekem célom elérésében. Mit gondolsz, milyen illat illene inkább hozzám?
*Fűzi a gondolatmenetet miközben kényelmesen megáll egy pillanatra, hogy átmenetileg elengedje Winyra karját, eltávolodjon a nőtől egy picit, s lefejtse magáról könnyed, szürke kabátját. Kérdő, de egyben határozott tekintettel fordul gyönyörű beszélgetőtársához, ahogy megforgatja kezében a ruhadarabot olyan módon, hogy az alkalmas legyen arra, hogy a másik hátára terítse. Hacsak nem ütközik verbális ellenállásba, ezt meg is teszi. Túl úriember ahhoz, hogy hagyja, hogy társaságában egy hölgy dideregjen. Vagy csak szakmai ártalom. Ki tudja? Az azonban biztos, hogy az átmeneti távolság nem tetszik neki. Szinte ég Winyra után a karja, ahol a nő korábban hozzáért. Ez többek között azért is érthetetlen kissé szőke hősünk számára, mivel nagyrészt ruhán keresztül történt az érintkezés. Mégis... Mintha egy régóta hozzánőtt, szerves része vált volna le róla, mikor kibontakozott a fogásból. Ezt gyorsan orvosolva, immár csupán szemével harmonizáló színű lenvászon ingét viselve, ismét felvenné a fizikai kontaktust a nővel. Kedvtelve nézi végig, ahogy a másik gyönyörű tincseibe túrva, felszabadult hangon kacag. Most Laun a sor, hogy végigszaladjon rajta egy enyhe libabőr. Az energetikai sokk kissé elidőzik középtájon, de most nem marad elég ideig, hogy kínossá válhasson.*
- Kiköpött mása vagy...
*Elgondolkozva tekint Winyrára. Elmosolyodik, majd kissé komolyabban ingatja jobbra-ballra szőke üstökét.*
- Egyébként nincs bájital a dologban. El tudom mondani pontosan, milyen illatjegyeket tartalmaz, ha érdekel.
*Egy pillanatra megtorpan. Miért is adná ki egyik „legféltettebb” titkát egy idegennek?*
- Ha már itt tartunk... Legalább ugyanolyan bűnös csábítónak tűnsz, mint én.
*Menet közben ismét kiszabadul a felvett pozícióból, és szíve szerint jobbjával átkarolná a másik vállát, bal kezével pedig a nő kacsóját venné gondozás alá, s hüvelykujjával cirógatná annak tenyerét. A kettejük közt feszülő magasságkülönbség ezt gondtalanul teljesíthető feladattá teszi, feltéve, ha Launridan tudatosan megrövidítve lépteit, felveszi a másik tempóját. Ezt persze örömmel vállalja, kényelmes tempóban haladnak tovább a szárazföldet, s tengert elválasztó sziklafal felé.*
//Winyra//
*Kellemesen meleg érzés árad szét benne egyaránt attól, hogy a lány közelebb simul, és attól, hogy úgy reagál a mondatára, ahogy. Launridannak valami olyasmi a kimondatlan jelszava, ami az imént elhagyta Winyra ajkait. Soha nem bátorította senki erre a mentalitásra, leginkább azért, mert nem volt közelében senki, aki hitt volna benne.*
- Igaz! Akkor megcélzom, hogy Lanawin legjobb illatú figurája legyek.
*Elvigyorodik, és úgy fordítja arcát, ebből fakadóan felsőteste nagy részét is, hogy bele tudjon nézni a másik szemébe. Közben tekintete akarva akaratlanul Winyra éppen lúdbőröző dekoltázsára téved. Vizuálisan egyáltalán nincs ellenére a látvány, de annak tudja be a dolgot, hogy a másik fázik.*
- Tehát akkor tudnál is segíteni nekem célom elérésében. Mit gondolsz, milyen illat illene inkább hozzám?
*Fűzi a gondolatmenetet miközben kényelmesen megáll egy pillanatra, hogy átmenetileg elengedje Winyra karját, eltávolodjon a nőtől egy picit, s lefejtse magáról könnyed, szürke kabátját. Kérdő, de egyben határozott tekintettel fordul gyönyörű beszélgetőtársához, ahogy megforgatja kezében a ruhadarabot olyan módon, hogy az alkalmas legyen arra, hogy a másik hátára terítse. Hacsak nem ütközik verbális ellenállásba, ezt meg is teszi. Túl úriember ahhoz, hogy hagyja, hogy társaságában egy hölgy dideregjen. Vagy csak szakmai ártalom. Ki tudja? Az azonban biztos, hogy az átmeneti távolság nem tetszik neki. Szinte ég Winyra után a karja, ahol a nő korábban hozzáért. Ez többek között azért is érthetetlen kissé szőke hősünk számára, mivel nagyrészt ruhán keresztül történt az érintkezés. Mégis... Mintha egy régóta hozzánőtt, szerves része vált volna le róla, mikor kibontakozott a fogásból. Ezt gyorsan orvosolva, immár csupán szemével harmonizáló színű lenvászon ingét viselve, ismét felvenné a fizikai kontaktust a nővel. Kedvtelve nézi végig, ahogy a másik gyönyörű tincseibe túrva, felszabadult hangon kacag. Most Laun a sor, hogy végigszaladjon rajta egy enyhe libabőr. Az energetikai sokk kissé elidőzik középtájon, de most nem marad elég ideig, hogy kínossá válhasson.*
- Kiköpött mása vagy...
*Elgondolkozva tekint Winyrára. Elmosolyodik, majd kissé komolyabban ingatja jobbra-ballra szőke üstökét.*
- Egyébként nincs bájital a dologban. El tudom mondani pontosan, milyen illatjegyeket tartalmaz, ha érdekel.
*Egy pillanatra megtorpan. Miért is adná ki egyik „legféltettebb” titkát egy idegennek?*
- Ha már itt tartunk... Legalább ugyanolyan bűnös csábítónak tűnsz, mint én.
*Menet közben ismét kiszabadul a felvett pozícióból, és szíve szerint jobbjával átkarolná a másik vállát, bal kezével pedig a nő kacsóját venné gondozás alá, s hüvelykujjával cirógatná annak tenyerét. A kettejük közt feszülő magasságkülönbség ezt gondtalanul teljesíthető feladattá teszi, feltéve, ha Launridan tudatosan megrövidítve lépteit, felveszi a másik tempóját. Ezt persze örömmel vállalja, kényelmes tempóban haladnak tovább a szárazföldet, s tengert elválasztó sziklafal felé.*
35. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-23 08:56:12
Üzenet elküldve: 2020-05-23 08:56:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Története nem várt mellékhatásokat vált ki. Esze ágában sem volt, hogy bármi rossz emléket hozhat fel a másikban. Nem szeretett volna elcsépelt választ adni egy olyan fontos témára, mint a szerelem. Szereti megosztani a gondolatait olyanokkal, akik szintén őszinték vele. Azt nem láthatja háttal, hogy mi zajlik le a másikban, csupán azt érzi, hogy néha a háta megrezzen talán, de ebben sem biztos. Lenxyn ordításszerű ásítása meglephette Belt- mivel hangos, hosszas kacagásban tör ki.*
- Ejnye Lenxyn! Nem otthon vagy. *Játékosan megdorgálja a hiúzt, aminek a felelete egy játékos vicsorgás. Ellenkezik, de persze tudja, hogy vétkes, a gazdája hangszínéből remekül tudja értelmezni a pillanatnyi érzéseit. Kész csoda, hogy miközben a történetet meséli nem hullnak alá könnyei. Nem, mivel ezek szép emlékek, felemelők, így nem okoznak benne fájdalmat. A történet végén arra lesz figyelmes, hogy a háta elkezd fázni. Hátra pillant és Beluntina már nem támaszkodik neki, sőt a sarokba menekülve, összeroskad a hideg és koszos padlón. A másik tekintetében mélyről jövő, fájdalmas emlékek záporesőt idéző könnyeket csalnak a szemébe. Zokog, úgy, mint akire egyszerre törtek rá legrosszabb rémálmai. ~Ó, ne! Ez az én hibám. Túlságosan elragadtattam magam. Biztos feltörtek benne a keserű emlékei, talán a szőkéről… ~ A lány tőre mindeközben a padlóba fúródik, remegő keze alatt. Hallja a szavakat, hogy fáj, „annyira fáj” és ez nagyon elszomorítja. De most a nőnek segítenie kell. Mégsem nézheti, hogy ott zokogjon egy éles tőrrel a kezében. Még a végén bántaná magát. Nyugodt mozdulatokkal áll fel, odatérdel a lány elé és kezével, finom mozdulattal, megpróbálja a tőrt kivenni a kezéből. Bánkódó tekintettel keresi a fekete holló íriszeit.*
- Nem akartam rossz érzéseket kelteni benned. Sajnálom. *A múltat és a kiejtett szavakat már nem tudja megváltoztatni, de a jelen helyzeten még talán tud javítani. Ha a kést sikerül kivenni a lány kezéből, akkor kicsit félredobja, nehogy megvágják vele magukat. Tudja, hogy a nők ilyenkor támaszra szorulnak, nem tanácsokra, kioktatásra, egyszerűen egy biztos vállra, egy hallgató fülre van szükségük, hogy megnyugodjanak. Törődő tekintettel keresi a meg gyötört szemeket. Nem kér engedélyt, egyszerűen megpróbálja a másikat átölelni, lassan és együtt érzőn. Vállát kínálja, hogy a másik kisírhassa magát. Ha Beluntina engedi, akkor átöleli és így szorítja lágyan magához a zokogó nőt. Talán engedi, talán nem, de meg kell próbálnia. Most felesleges lenne beszélnie, majd, ha megnyugszik a nő, akkor Wyn is beszélni fog. Most talán az ölelés és a sírást biztosító váll nyújtja a legjobb vigaszt a helyzetben. Ha Bel szeretne beszélni, türelmesen hallgatja majd, nem szól közbe, nem okoskodik, egyszerűen csak figyel és hallgat, hogy a másik kiadhassa magából a felgyülemlett rossz érzelmeket.*
*Története nem várt mellékhatásokat vált ki. Esze ágában sem volt, hogy bármi rossz emléket hozhat fel a másikban. Nem szeretett volna elcsépelt választ adni egy olyan fontos témára, mint a szerelem. Szereti megosztani a gondolatait olyanokkal, akik szintén őszinték vele. Azt nem láthatja háttal, hogy mi zajlik le a másikban, csupán azt érzi, hogy néha a háta megrezzen talán, de ebben sem biztos. Lenxyn ordításszerű ásítása meglephette Belt- mivel hangos, hosszas kacagásban tör ki.*
- Ejnye Lenxyn! Nem otthon vagy. *Játékosan megdorgálja a hiúzt, aminek a felelete egy játékos vicsorgás. Ellenkezik, de persze tudja, hogy vétkes, a gazdája hangszínéből remekül tudja értelmezni a pillanatnyi érzéseit. Kész csoda, hogy miközben a történetet meséli nem hullnak alá könnyei. Nem, mivel ezek szép emlékek, felemelők, így nem okoznak benne fájdalmat. A történet végén arra lesz figyelmes, hogy a háta elkezd fázni. Hátra pillant és Beluntina már nem támaszkodik neki, sőt a sarokba menekülve, összeroskad a hideg és koszos padlón. A másik tekintetében mélyről jövő, fájdalmas emlékek záporesőt idéző könnyeket csalnak a szemébe. Zokog, úgy, mint akire egyszerre törtek rá legrosszabb rémálmai. ~Ó, ne! Ez az én hibám. Túlságosan elragadtattam magam. Biztos feltörtek benne a keserű emlékei, talán a szőkéről… ~ A lány tőre mindeközben a padlóba fúródik, remegő keze alatt. Hallja a szavakat, hogy fáj, „annyira fáj” és ez nagyon elszomorítja. De most a nőnek segítenie kell. Mégsem nézheti, hogy ott zokogjon egy éles tőrrel a kezében. Még a végén bántaná magát. Nyugodt mozdulatokkal áll fel, odatérdel a lány elé és kezével, finom mozdulattal, megpróbálja a tőrt kivenni a kezéből. Bánkódó tekintettel keresi a fekete holló íriszeit.*
- Nem akartam rossz érzéseket kelteni benned. Sajnálom. *A múltat és a kiejtett szavakat már nem tudja megváltoztatni, de a jelen helyzeten még talán tud javítani. Ha a kést sikerül kivenni a lány kezéből, akkor kicsit félredobja, nehogy megvágják vele magukat. Tudja, hogy a nők ilyenkor támaszra szorulnak, nem tanácsokra, kioktatásra, egyszerűen egy biztos vállra, egy hallgató fülre van szükségük, hogy megnyugodjanak. Törődő tekintettel keresi a meg gyötört szemeket. Nem kér engedélyt, egyszerűen megpróbálja a másikat átölelni, lassan és együtt érzőn. Vállát kínálja, hogy a másik kisírhassa magát. Ha Beluntina engedi, akkor átöleli és így szorítja lágyan magához a zokogó nőt. Talán engedi, talán nem, de meg kell próbálnia. Most felesleges lenne beszélnie, majd, ha megnyugszik a nő, akkor Wyn is beszélni fog. Most talán az ölelés és a sírást biztosító váll nyújtja a legjobb vigaszt a helyzetben. Ha Bel szeretne beszélni, türelmesen hallgatja majd, nem szól közbe, nem okoskodik, egyszerűen csak figyel és hallgat, hogy a másik kiadhassa magából a felgyülemlett rossz érzelmeket.*
34. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-21 16:45:02
Üzenet elküldve: 2020-05-21 16:45:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Ő maga is boldogabbá válik a másik felfelé gördülő szájától, szereti az őszinte mosolyokat, amikor megjelennek minden annyira könnyű, és csak a pillanatra hat. *
- Valahogy gondoltam. *feleli szarkasztikus mosollyal az arcán, de az ezt követő mondandót, már kevésbé fogadja ennyire örömtelve. Hitetlenkedve pillant a másik tincsei felé és hirtelen szárasság özönli el torkát, amíg egy néma rezzenés járja át az egész testét. ~Egy darab szál is túlsok~ gondolja magában, míg a takarásban lévő keze ökölbe szorul, mégis a folyamatosan felé érkező szavak lassan újra tisztává válnak és el is felejti mindazt ami alighogy megtörtént. ~Barát~ visszhangzik a fejében az, oly ismeretlen szó, akaratlanul is az elégedetten nyújtózkodó macskafelé pillant és újból felderül az arca. *
- A legjobb társ lehet.* Feleli és hirtelen újabb elveszett gondolat kopogtat be hozzá ~Én vajon mikor találom meg a sajátom?~ elmélkedik sokadjára a kérdésen és kissé meg is ijed az „ordító” hiúz képe láttán, de aztán csak kitör Belből egy hosszú kacagás, közben Wyn is nevet, bár ő a nő viccén ami furcsa elégedettséggel tölti el a fekete hajú egész szerzetét. A kérdésére érkező felsorolás hallatán, már azt hiszi nem is kap rendes választ, ami képmutatóvá és frusztrálttá teszi, de alig pár gyötrelmes pillanat múlva a másik egy vicc felvezetésében nekilát szónokolni halott kedveséről. Beluntina szemei előtt az elhangzó szavakra felelevenedik az aranyhajú pultos látványa, szinte érzi a kecses lépteinek szelét, hallja a fogadó falai között harsogó muzsikát és újból megállapítja társasága remek költő volna. A barna hajú védelmező szavaira ellentmondó gondolat fut végig az ágyán, hiszen mégiscsak elhagyta a nő a túlvilágért, de valahogy most képtelen a szavak után kapni, csak sodródik a mondatok áradatával és azt akarja sose legyen a mesének vége. Sajnálja szegény fél- elfet amikor arról beszél mennyire küzdött a szerelméért és csodálja a történetből érződő kitartásáért, bármennyire is simogató lelke számára a történet mégis lassan pára ül szemeire és amikor a mély bariton s történet végét regéli, már látni sem lát a két lábú, ázott holló. Azon a pontot az i-re a végső kérdés adja meg, és mint akit az életétől akarnak megfosztani menekül a sarokba a férfi közeléből, emberfeletti gyorsasággal, majd önmagát ölelve roskad össze a hideg, koszos padló szegletén és azt kívánja bárcsak láthatatlanná tenné ez a dohos sarok. Ha a férfi nem nézne utána, amikor eltávolodik akkor minden bizonnyal az eget rengető bömbölés felkeltené az alvó érzékeit. Beluntina egyetlen szabálya, hogy nem lehet gyenge, most mégis sír. Ez pedig, olyan dühöt ébreszt a szénhajú szerzetben, hogy a tőre majdnem hogy a penge végéig fúródik a padlóban melyet a nő egyik remegő keze vág bele, míg a másikkal hiába törölgeti nedves íriszeit, újra és újra törik ki belőle újabb vízesés. *
- Annyira fáj! *Suttogja végül a falnak támaszkodva, hogy abban sem biztos egyáltalán hallja a valószínűleg őt kémlelő férfi azt az elgyötört, erőtlen hangot amit maga is aligha ismer fel. *
*Ő maga is boldogabbá válik a másik felfelé gördülő szájától, szereti az őszinte mosolyokat, amikor megjelennek minden annyira könnyű, és csak a pillanatra hat. *
- Valahogy gondoltam. *feleli szarkasztikus mosollyal az arcán, de az ezt követő mondandót, már kevésbé fogadja ennyire örömtelve. Hitetlenkedve pillant a másik tincsei felé és hirtelen szárasság özönli el torkát, amíg egy néma rezzenés járja át az egész testét. ~Egy darab szál is túlsok~ gondolja magában, míg a takarásban lévő keze ökölbe szorul, mégis a folyamatosan felé érkező szavak lassan újra tisztává válnak és el is felejti mindazt ami alighogy megtörtént. ~Barát~ visszhangzik a fejében az, oly ismeretlen szó, akaratlanul is az elégedetten nyújtózkodó macskafelé pillant és újból felderül az arca. *
- A legjobb társ lehet.* Feleli és hirtelen újabb elveszett gondolat kopogtat be hozzá ~Én vajon mikor találom meg a sajátom?~ elmélkedik sokadjára a kérdésen és kissé meg is ijed az „ordító” hiúz képe láttán, de aztán csak kitör Belből egy hosszú kacagás, közben Wyn is nevet, bár ő a nő viccén ami furcsa elégedettséggel tölti el a fekete hajú egész szerzetét. A kérdésére érkező felsorolás hallatán, már azt hiszi nem is kap rendes választ, ami képmutatóvá és frusztrálttá teszi, de alig pár gyötrelmes pillanat múlva a másik egy vicc felvezetésében nekilát szónokolni halott kedveséről. Beluntina szemei előtt az elhangzó szavakra felelevenedik az aranyhajú pultos látványa, szinte érzi a kecses lépteinek szelét, hallja a fogadó falai között harsogó muzsikát és újból megállapítja társasága remek költő volna. A barna hajú védelmező szavaira ellentmondó gondolat fut végig az ágyán, hiszen mégiscsak elhagyta a nő a túlvilágért, de valahogy most képtelen a szavak után kapni, csak sodródik a mondatok áradatával és azt akarja sose legyen a mesének vége. Sajnálja szegény fél- elfet amikor arról beszél mennyire küzdött a szerelméért és csodálja a történetből érződő kitartásáért, bármennyire is simogató lelke számára a történet mégis lassan pára ül szemeire és amikor a mély bariton s történet végét regéli, már látni sem lát a két lábú, ázott holló. Azon a pontot az i-re a végső kérdés adja meg, és mint akit az életétől akarnak megfosztani menekül a sarokba a férfi közeléből, emberfeletti gyorsasággal, majd önmagát ölelve roskad össze a hideg, koszos padló szegletén és azt kívánja bárcsak láthatatlanná tenné ez a dohos sarok. Ha a férfi nem nézne utána, amikor eltávolodik akkor minden bizonnyal az eget rengető bömbölés felkeltené az alvó érzékeit. Beluntina egyetlen szabálya, hogy nem lehet gyenge, most mégis sír. Ez pedig, olyan dühöt ébreszt a szénhajú szerzetben, hogy a tőre majdnem hogy a penge végéig fúródik a padlóban melyet a nő egyik remegő keze vág bele, míg a másikkal hiába törölgeti nedves íriszeit, újra és újra törik ki belőle újabb vízesés. *
- Annyira fáj! *Suttogja végül a falnak támaszkodva, hogy abban sem biztos egyáltalán hallja a valószínűleg őt kémlelő férfi azt az elgyötört, erőtlen hangot amit maga is aligha ismer fel. *
33. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-21 15:54:22
Üzenet elküldve: 2020-05-21 15:54:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Az ártatlan kérdésre egy rövidre zárt, viharos szemforgatású választ kap. Wyn megértő tekintettel bólint. Nem tudja mi lehet az oka annak, hogy a másikat ez ennyire érzékenyen érinti, de ha nem, hát akkor nem feszegeti a kellemetlen témát. Arra, hogy mindig ennyit szokott e kérdezni, elmosolyodik.*
- Ha beszélgetek, akkor igen. Társaságban nem én szoktam lenni a csendes harmadik. *Megenged egy ártalmatlan vigyorgást az ellenségesen neki szegezett kérdésre. Végül mégis csak kibukik a nőből, hogy mi ez a szőkék iránti ellenérzése. Figyelmesen és komoly tekintettel hallgatja végig az okfejtést, mert úgy érzi, hogy a téma ezt így kívánja meg.*
- Megértettem. Még jó, hogy nekem csak néhány tincsem aranyszínű. *Nem szándékozik tréfát csinálni a dologból, mert érzi, hogy ez komoly, de próbálja egy kicsit oldani a feszültséget. Örömmel veszi, hogy a további beszélgetésüknek nem lesz akadálya, és előreláthatólag egy jónak ígérkező beszélgetőpartnerre talál. Lenxyn-ről beszélgetve egészen megélénkül a tekintete, s még maga a hiúz is felemeli a fejét, mintha csak tudná, hogy éppen róla beszélnek. Kíváncsian pillant fel a fekete hajú nőre, majd megnyalja az egyik mancsát és visszafekszik.*
- Csak egymásra számíthatunk. Amikor kint vagy a vadonban, senki és semmi másban nem bízhatsz, mint a társadban. *Ezt komolyan mondja és így is gondolja.*
- A természet kegyetlen tud lenni, főleg télen, ezért egy ilyen barát felbecsülhetetlen.*Vigyorogva kacsint az éppen pihenő barátjára. A hím hiúz egy ordításnak ható ásítással reagál az elhangzottakra. Bel is megoszt néhány részletet magáról. A hallottak alapján tengerész lehet. A hajó és erdő kapcsolatán felnevet.*
- Jogos. Én sem láttam még vízi szarvast. *A tenger végtelen hullámai olyan messze vannak az erdőtől, mint ég a földhöz. Két külön világhoz szoktak, így biztosan lesznek érdekes részletek a beszélgetésükben. Mindjárt első kérdésként neki szegezi Bel, szemtelenül, hogy milyen érzés volt szerelmesnek lenni.*
- Szerintem ezt sokféleképpen meg lehet élni. Függ attól, hogy ki mit gondol szerelemnek, milyen korszakban érzi… , gyerekként, serdülőként, fiatal felnőttként. De szerintem te is tudod milyen érzés. ~Talán pont azért nem szereted a szőkéket, mert egy szőke törte össze a szíved?~ *Vár néhány pillanatot, mert ezt a kérdést nem passzolja le csak úgy.*
- Mivel beszélgetünk, ezért csak elmondom, hogy a feleségemmel hogyan éltem meg. Ha nagyon csöpög a nyálam, akkor nyugodtan vágd hozzám a tőrödet. *Humorral próbálja a komoly témát felvetni, de mivel ez a kérdés megpróbál re felelni. Közben sikerül egymásnak háttal támaszkodniuk, ami tény, hogy nem olyan kényelmes, de melegen tartó. A fejét felemeli egy kis időre és emlékeiben keresgéli az érzést, az érzést, amit körül írni is nehéz, nemhogy beszélni róla, főleg ennyi év távlatában. Mindenesetre megpróbálkozik megfogalmazni azt az érzést.*
- Nem tudom másnál ez, hogyan működik, de fél-elfként magányos vándorként éltem az életem. Elég zárkózott voltam, sosem maradtam egyik helyen sem túl sokáig. Shaellin-nal Lihanech-ben ismerkedtem meg. Pultos volt egy helyi tavernában. Sosem felejtem, amikor először megláttam. Kecses elf mozdulatokkal libbent, suhant az asztalok között, két tálcával a kezében. Olyan nemesen, finoman és mesterien, hogy leesett az állam. Gyönyörű, szőke, hosszú haja meg csak úgy száldosott a szélben. *Elmereng az emlékben, s ajkait, ha nem is látná valaki, akkor is tudná, érezné a hangján, hogy mosolyog.*
- Ő a jobbik fajta szőkékhez tartozott. Sosem ártott volna nekem, és nem is tette sohasem. *Ezt hozzá kell tennie a szőkék védelmében, bár itt nőről van szó és nem férfiról.*
- Gondolhatod, hogy az után egyre gyakoribb vendég voltam a tavernában. Eleinte meg sem mertem szólítani, olyannyira erőtlen lettem a jelenlétében. Kint a természetben bátor, félelmet nem ismerő módon veszem fel a küzdelmet az elemi erőkkel, de Vele, vele szemben képtelen voltam ezt az oldalamat mutatni. Mint később megtudtam ő is felfigyelt rám, de akkor még csak egy szimpatikus, csendes fél-elfet látott bennem, aki a munkás napok végén gyakran betér a tavernába. Egyik nap, talán a bortól, de vettem a bátorságot és a pulthoz mentem, hogy beszélgessek vele, a köszönésen és a rendelésen kívül is. Egész éjjel beszélgettünk, miután befejezte a munkáját és bezárt, még utána is. Leültünk a város egyik szép, magaslati kertjében és beszélgettünk, amíg a nap fel nem jött. Sajnos, akkor el kellett válnunk, mert mindkettőnknek dolga volt. Mire a hajnal felkelt én már tudtam, hogy nekem Ő az igazi. Neki viszont egy jó beszélgetés volt egy érdekes férfival, semmi több. Egyre gyakrabban találkoztunk, a tavernán kívül is. Próbáltam meghódítani, de valahogy nem tudtam elérni, hogy a puszta szimpátiánál többet érezzen irántam. Én majd meg voltam bolondulva az érzéstől. Nem tudtam aludni, enni és koncentrálni sem. Csak Ő járt a fejemben, éjjel és nappal. Szinte fájt már a mellkasom, annyira szerettem. Szó szerint fájt, de komolyan. *A mellkasához kap mintha még most is fájna, de sajnos már csak a helye fáj, annak, amit egykor érzett.*
- Azt mondják a fellegekben járnak a szerelmesek, és én tényleg ott voltam. Akármikor találkoztunk, úgy feltöltött, hogy nem lehetett velem mit kezdeni. Azt éreztem utána, hogy legyőzhetetlen vagyok, hogy semmi sem lehetetlen. Amikor nem találkoztam vele, akkor viszont lezuhantam a felhőkből és mélységes veremben éreztem magam. A hiánya is fájt, fizikailag is. A szívem azt sem tudta, hogy örömében vagy bánatában verjen hevesebben. Szinte szomjúhoztam a szavait, a látványát, az arcát, a kezét, a személyét magát. Olyan volt nekem, mint tikkasztó sivatagban egy csepp víz az ajkamra. De nem nyílt meg a szíve felém, mindegy, hogy mit tette, mivel próbálkoztam. Egyik nap még azt is megbeszéltük, hogy csak a barátjaként tekint rám. El tudod képzelni mit éreztem? Ott helyben meghaltam, majdnem. Mondtam neki, hogy én sem tudok változtatni azon, hogy belé szerettem, ezért azt mondtam, hogy inkább ne találkozzunk többet, mert megszakad a szívem. *mélyet sóhajt és miután némi levegő árad a tüdejébe, folytatja a történetet.*
- Betartottam. Négy évig nem beszélgettünk, csupán néha láttuk egymást a városban utazva, de nem beszélgettünk. Egyetlen fegyverem volt, az idő. Kegyetlen fegyver, mert bármit tettem is, Ő gondolatban velem volt. Négy évig kínoztam a saját lelkem vele, de nem adhattam fel. Ha belementem volna a dologba, hogy csak a barátja legyek, akkor az is maradtam volna örökre. Megadtam a lehetőséget, hogy legyen boldog mással. Hallottam hírét, hogy ismerkedett mással is. Voltak próbálkozásai, de valamiért egyik sem jött össze neki tartósan. *Egészen hihetetlen így elmesélve az egész, de minden szava igaz.*
- Négy év után, amikor én már úgy voltam vele, hogy nem fog változni semmi sem, akkor egy szüreti bálon megláttam Őt. Pontosabban Ő látott meg engem, és odajött felkérni táncra. Először azt sem tudtam, hogy sírjak, nevessek, meglepődjek. Egyszerűen belementem. Végig táncoltuk az estét, s mindezt úgy, mintha el sem telt volna az a négy év. Ugyanott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Ekkor már én voltam kicsit hitetlen, nem hittem el, hogy meggondolhatja magát. Nem is gondolta. Egyszerűen csak tetszettem neki és tudta, érezte, hogy átkozottul kitartó vagyok, úgy, mint ahogy senki más nem volt ilyen vele utánam. Teltek a hónapok és udvaroltam neki, annak reményében, hogy elnyerhetem a szívét. Hónapok múlva, egyik este a csillagok alatt megölelt, megcsókolt és olyan erősen átölelt, hogy azt hittem összeroppantja a bordáimat. Azt súgta a fülembe, hogy soha ne eresszem el. Egész éjjel öleltük egymást, nem mozdultunk, akárcsak két egymásba kapaszkodó fa. Aznap tudtam, hogy sikerült, meghódítottam a szívét… *A történet ezen, részénél megáll és elmerül az emlékekben.*
- Ne haragudj, biztos untattalak vele. *Visszatérve a valóságba elnézést kér a bőbeszédűségéért. Teljesen elragadták a régi érzelmek, amiket szavakban csak ilyen hosszúságban tudott taglalni.*
- Szerinted milyen? *Ha már ilyen váratlanul kihúztak belőle egy hosszú és régi történetet, akkor kíváncsi, hogy a másik, hogyan vélekedik a szerelemről.*
A hozzászólást Lámpás (Moderátor) módosította, ekkor: 2020.05.21 17:40:07, a következő indokkal:
Világba nem illő, idegen nyelvű kifejezés. (tinédzser)
*Az ártatlan kérdésre egy rövidre zárt, viharos szemforgatású választ kap. Wyn megértő tekintettel bólint. Nem tudja mi lehet az oka annak, hogy a másikat ez ennyire érzékenyen érinti, de ha nem, hát akkor nem feszegeti a kellemetlen témát. Arra, hogy mindig ennyit szokott e kérdezni, elmosolyodik.*
- Ha beszélgetek, akkor igen. Társaságban nem én szoktam lenni a csendes harmadik. *Megenged egy ártalmatlan vigyorgást az ellenségesen neki szegezett kérdésre. Végül mégis csak kibukik a nőből, hogy mi ez a szőkék iránti ellenérzése. Figyelmesen és komoly tekintettel hallgatja végig az okfejtést, mert úgy érzi, hogy a téma ezt így kívánja meg.*
- Megértettem. Még jó, hogy nekem csak néhány tincsem aranyszínű. *Nem szándékozik tréfát csinálni a dologból, mert érzi, hogy ez komoly, de próbálja egy kicsit oldani a feszültséget. Örömmel veszi, hogy a további beszélgetésüknek nem lesz akadálya, és előreláthatólag egy jónak ígérkező beszélgetőpartnerre talál. Lenxyn-ről beszélgetve egészen megélénkül a tekintete, s még maga a hiúz is felemeli a fejét, mintha csak tudná, hogy éppen róla beszélnek. Kíváncsian pillant fel a fekete hajú nőre, majd megnyalja az egyik mancsát és visszafekszik.*
- Csak egymásra számíthatunk. Amikor kint vagy a vadonban, senki és semmi másban nem bízhatsz, mint a társadban. *Ezt komolyan mondja és így is gondolja.*
- A természet kegyetlen tud lenni, főleg télen, ezért egy ilyen barát felbecsülhetetlen.*Vigyorogva kacsint az éppen pihenő barátjára. A hím hiúz egy ordításnak ható ásítással reagál az elhangzottakra. Bel is megoszt néhány részletet magáról. A hallottak alapján tengerész lehet. A hajó és erdő kapcsolatán felnevet.*
- Jogos. Én sem láttam még vízi szarvast. *A tenger végtelen hullámai olyan messze vannak az erdőtől, mint ég a földhöz. Két külön világhoz szoktak, így biztosan lesznek érdekes részletek a beszélgetésükben. Mindjárt első kérdésként neki szegezi Bel, szemtelenül, hogy milyen érzés volt szerelmesnek lenni.*
- Szerintem ezt sokféleképpen meg lehet élni. Függ attól, hogy ki mit gondol szerelemnek, milyen korszakban érzi… , gyerekként, serdülőként, fiatal felnőttként. De szerintem te is tudod milyen érzés. ~Talán pont azért nem szereted a szőkéket, mert egy szőke törte össze a szíved?~ *Vár néhány pillanatot, mert ezt a kérdést nem passzolja le csak úgy.*
- Mivel beszélgetünk, ezért csak elmondom, hogy a feleségemmel hogyan éltem meg. Ha nagyon csöpög a nyálam, akkor nyugodtan vágd hozzám a tőrödet. *Humorral próbálja a komoly témát felvetni, de mivel ez a kérdés megpróbál re felelni. Közben sikerül egymásnak háttal támaszkodniuk, ami tény, hogy nem olyan kényelmes, de melegen tartó. A fejét felemeli egy kis időre és emlékeiben keresgéli az érzést, az érzést, amit körül írni is nehéz, nemhogy beszélni róla, főleg ennyi év távlatában. Mindenesetre megpróbálkozik megfogalmazni azt az érzést.*
- Nem tudom másnál ez, hogyan működik, de fél-elfként magányos vándorként éltem az életem. Elég zárkózott voltam, sosem maradtam egyik helyen sem túl sokáig. Shaellin-nal Lihanech-ben ismerkedtem meg. Pultos volt egy helyi tavernában. Sosem felejtem, amikor először megláttam. Kecses elf mozdulatokkal libbent, suhant az asztalok között, két tálcával a kezében. Olyan nemesen, finoman és mesterien, hogy leesett az állam. Gyönyörű, szőke, hosszú haja meg csak úgy száldosott a szélben. *Elmereng az emlékben, s ajkait, ha nem is látná valaki, akkor is tudná, érezné a hangján, hogy mosolyog.*
- Ő a jobbik fajta szőkékhez tartozott. Sosem ártott volna nekem, és nem is tette sohasem. *Ezt hozzá kell tennie a szőkék védelmében, bár itt nőről van szó és nem férfiról.*
- Gondolhatod, hogy az után egyre gyakoribb vendég voltam a tavernában. Eleinte meg sem mertem szólítani, olyannyira erőtlen lettem a jelenlétében. Kint a természetben bátor, félelmet nem ismerő módon veszem fel a küzdelmet az elemi erőkkel, de Vele, vele szemben képtelen voltam ezt az oldalamat mutatni. Mint később megtudtam ő is felfigyelt rám, de akkor még csak egy szimpatikus, csendes fél-elfet látott bennem, aki a munkás napok végén gyakran betér a tavernába. Egyik nap, talán a bortól, de vettem a bátorságot és a pulthoz mentem, hogy beszélgessek vele, a köszönésen és a rendelésen kívül is. Egész éjjel beszélgettünk, miután befejezte a munkáját és bezárt, még utána is. Leültünk a város egyik szép, magaslati kertjében és beszélgettünk, amíg a nap fel nem jött. Sajnos, akkor el kellett válnunk, mert mindkettőnknek dolga volt. Mire a hajnal felkelt én már tudtam, hogy nekem Ő az igazi. Neki viszont egy jó beszélgetés volt egy érdekes férfival, semmi több. Egyre gyakrabban találkoztunk, a tavernán kívül is. Próbáltam meghódítani, de valahogy nem tudtam elérni, hogy a puszta szimpátiánál többet érezzen irántam. Én majd meg voltam bolondulva az érzéstől. Nem tudtam aludni, enni és koncentrálni sem. Csak Ő járt a fejemben, éjjel és nappal. Szinte fájt már a mellkasom, annyira szerettem. Szó szerint fájt, de komolyan. *A mellkasához kap mintha még most is fájna, de sajnos már csak a helye fáj, annak, amit egykor érzett.*
- Azt mondják a fellegekben járnak a szerelmesek, és én tényleg ott voltam. Akármikor találkoztunk, úgy feltöltött, hogy nem lehetett velem mit kezdeni. Azt éreztem utána, hogy legyőzhetetlen vagyok, hogy semmi sem lehetetlen. Amikor nem találkoztam vele, akkor viszont lezuhantam a felhőkből és mélységes veremben éreztem magam. A hiánya is fájt, fizikailag is. A szívem azt sem tudta, hogy örömében vagy bánatában verjen hevesebben. Szinte szomjúhoztam a szavait, a látványát, az arcát, a kezét, a személyét magát. Olyan volt nekem, mint tikkasztó sivatagban egy csepp víz az ajkamra. De nem nyílt meg a szíve felém, mindegy, hogy mit tette, mivel próbálkoztam. Egyik nap még azt is megbeszéltük, hogy csak a barátjaként tekint rám. El tudod képzelni mit éreztem? Ott helyben meghaltam, majdnem. Mondtam neki, hogy én sem tudok változtatni azon, hogy belé szerettem, ezért azt mondtam, hogy inkább ne találkozzunk többet, mert megszakad a szívem. *mélyet sóhajt és miután némi levegő árad a tüdejébe, folytatja a történetet.*
- Betartottam. Négy évig nem beszélgettünk, csupán néha láttuk egymást a városban utazva, de nem beszélgettünk. Egyetlen fegyverem volt, az idő. Kegyetlen fegyver, mert bármit tettem is, Ő gondolatban velem volt. Négy évig kínoztam a saját lelkem vele, de nem adhattam fel. Ha belementem volna a dologba, hogy csak a barátja legyek, akkor az is maradtam volna örökre. Megadtam a lehetőséget, hogy legyen boldog mással. Hallottam hírét, hogy ismerkedett mással is. Voltak próbálkozásai, de valamiért egyik sem jött össze neki tartósan. *Egészen hihetetlen így elmesélve az egész, de minden szava igaz.*
- Négy év után, amikor én már úgy voltam vele, hogy nem fog változni semmi sem, akkor egy szüreti bálon megláttam Őt. Pontosabban Ő látott meg engem, és odajött felkérni táncra. Először azt sem tudtam, hogy sírjak, nevessek, meglepődjek. Egyszerűen belementem. Végig táncoltuk az estét, s mindezt úgy, mintha el sem telt volna az a négy év. Ugyanott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Ekkor már én voltam kicsit hitetlen, nem hittem el, hogy meggondolhatja magát. Nem is gondolta. Egyszerűen csak tetszettem neki és tudta, érezte, hogy átkozottul kitartó vagyok, úgy, mint ahogy senki más nem volt ilyen vele utánam. Teltek a hónapok és udvaroltam neki, annak reményében, hogy elnyerhetem a szívét. Hónapok múlva, egyik este a csillagok alatt megölelt, megcsókolt és olyan erősen átölelt, hogy azt hittem összeroppantja a bordáimat. Azt súgta a fülembe, hogy soha ne eresszem el. Egész éjjel öleltük egymást, nem mozdultunk, akárcsak két egymásba kapaszkodó fa. Aznap tudtam, hogy sikerült, meghódítottam a szívét… *A történet ezen, részénél megáll és elmerül az emlékekben.*
- Ne haragudj, biztos untattalak vele. *Visszatérve a valóságba elnézést kér a bőbeszédűségéért. Teljesen elragadták a régi érzelmek, amiket szavakban csak ilyen hosszúságban tudott taglalni.*
- Szerinted milyen? *Ha már ilyen váratlanul kihúztak belőle egy hosszú és régi történetet, akkor kíváncsi, hogy a másik, hogyan vélekedik a szerelemről.*
A hozzászólást Lámpás (Moderátor) módosította, ekkor: 2020.05.21 17:40:07, a következő indokkal:
Világba nem illő, idegen nyelvű kifejezés. (tinédzser)
32. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-21 10:33:12
Üzenet elküldve: 2020-05-21 10:33:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*A férfi kérdésére Beluntinában megmerevedik a jókedv és egyszerre borul el az arca, akárcsak a körülöttük járkáló rengeteg felhő. *
- Erről nem akarok beszélni. *zárja rövidre válaszát, nincs szüksége megint feltépni az összes sebet, amúgy is nem vágyik lesajnáló tekintetetekre a férfitől, hiszen ki tudja még meddig tart a vihar. *
- Maga mindig ennyit kérdez? *Veti oda ellenségesen, de aztán valahogy mégis egy sóhajjal később újból lát a válaszának. *
- Nem tartom tisztességesnek a szőke férfiakat. Tudják, hogy minden nőnek ők az álmaik, ameddig ártatlan a lelkük és ezt ádáz módon ki is használják. Bővebben nem kívánom egyelőre kifejteni, a múltam nem tündérmese vagy tréfás szónoklás. *Wyn hosszas merengését érdeklődve fogadja, majd az érkező válasz szelíd mosolyt csal a tengeri holló arcára. *
- Beszélhetünk, jobb dolgom úgysincs. *Veti oda érdektelen lepellel a hangján, de legbelül igenis szeretné megismerni a barna hajú idegent. *
- Ez tetszik, költői. *hunyja le szemeit, maga elé vetítve mindazt amelyet a másik felsorolt. *
- Furcsa társként hallani egy állatról, de elnézve titeket tényleg bensőséges kapcsolat. *a lelke legmélyén féltékeny a társaságára, hiszen volt, már szerelmes, ha egy hiúz is, de mindig mellette van, Belnek ez sosem adatott meg, talán a legénysége ált mindehhez a legközelebb, viszont ők is elárulták. A felajánlásra felhúzza a szemeit és csöndben pillantgat a különböző lehetőségekre, majd összehúzott vállal, bizalmatlan pillantásokkal megered a férfi háta felé és lassan nekidől sajátjával, ahogy lehelyezkedik és persze amennyiben, ha nem állítják meg benne. Határozottan kényelmetlenül érzi magát a helyzetben, de az őt érő finom meleg kárpótolja*
- A tenger kellős közepén, egy hajón nem igazán nő erdő. *Oszt meg magáról egy apró morzsát itt ragadt társának. *
- Milyen volt szerelmesnek lenni? *Teszi fel hirtelen a kérdést és közben rátalál az őt emésztő keserűség, mely oly régóta lappang a szívében. Lehunyja íriszeit és igyekszik, csak a légzésére koncentrál. *
*A férfi kérdésére Beluntinában megmerevedik a jókedv és egyszerre borul el az arca, akárcsak a körülöttük járkáló rengeteg felhő. *
- Erről nem akarok beszélni. *zárja rövidre válaszát, nincs szüksége megint feltépni az összes sebet, amúgy is nem vágyik lesajnáló tekintetetekre a férfitől, hiszen ki tudja még meddig tart a vihar. *
- Maga mindig ennyit kérdez? *Veti oda ellenségesen, de aztán valahogy mégis egy sóhajjal később újból lát a válaszának. *
- Nem tartom tisztességesnek a szőke férfiakat. Tudják, hogy minden nőnek ők az álmaik, ameddig ártatlan a lelkük és ezt ádáz módon ki is használják. Bővebben nem kívánom egyelőre kifejteni, a múltam nem tündérmese vagy tréfás szónoklás. *Wyn hosszas merengését érdeklődve fogadja, majd az érkező válasz szelíd mosolyt csal a tengeri holló arcára. *
- Beszélhetünk, jobb dolgom úgysincs. *Veti oda érdektelen lepellel a hangján, de legbelül igenis szeretné megismerni a barna hajú idegent. *
- Ez tetszik, költői. *hunyja le szemeit, maga elé vetítve mindazt amelyet a másik felsorolt. *
- Furcsa társként hallani egy állatról, de elnézve titeket tényleg bensőséges kapcsolat. *a lelke legmélyén féltékeny a társaságára, hiszen volt, már szerelmes, ha egy hiúz is, de mindig mellette van, Belnek ez sosem adatott meg, talán a legénysége ált mindehhez a legközelebb, viszont ők is elárulták. A felajánlásra felhúzza a szemeit és csöndben pillantgat a különböző lehetőségekre, majd összehúzott vállal, bizalmatlan pillantásokkal megered a férfi háta felé és lassan nekidől sajátjával, ahogy lehelyezkedik és persze amennyiben, ha nem állítják meg benne. Határozottan kényelmetlenül érzi magát a helyzetben, de az őt érő finom meleg kárpótolja*
- A tenger kellős közepén, egy hajón nem igazán nő erdő. *Oszt meg magáról egy apró morzsát itt ragadt társának. *
- Milyen volt szerelmesnek lenni? *Teszi fel hirtelen a kérdést és közben rátalál az őt emésztő keserűség, mely oly régóta lappang a szívében. Lehunyja íriszeit és igyekszik, csak a légzésére koncentrál. *
31. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-20 20:22:02
Üzenet elküldve: 2020-05-20 20:22:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Launridan//
*Winyra nem húzódik el, sőt, készségesen simul az övét szorosabban tartó karba, akár egy hízelgő macska tenné, ki éppen úgy dönt, ezúttal élvezi gazdája közeledését. Na meg a másik testének melege sem utolsó, merészre szabott dekoltázsán keresztül bizony jó adag hőt tud leadni az ember lánya, s a tengeri szellő sem bánik vele kesztyűs kézzel.*
- Többre mindig vágyhatsz, sose add alább.
*A mindentudó mosolyra szándékánál kevésbé kihívó sajátja a válasza. Még szája is kiszárad a gondolatokra, mik fejében kéretlenül bukkannak fel időről időre, váratlan pajzánsággal, ahogy minden lélegzettel újabb módokon férkőzik orrába kíméletlenül a szőke illata. Ha más nőkre kifejtett szándékolt hatással rendelkezik, az ő esetében ez minden bizonnyal legalább dupla mértékben érvényesül, hiszen csak úgy űzheti ilyen sikerességgel szakmáját, ha szaglása érzékenységével magasan lekörözi átlagos embertársait. Pillanatnyi megrészegülését a férfi másik kezének érintése is csak fokozza, egész testén libabőr fut végig, még feje búbja is belebizsereg az érzésbe. Mellkasának fedetlen bőrén is kiszúrható ennek eltéveszthetetlen jele, mi ahogy jött, múlik is, mikor sétapartnere karja visszahullik korábbi helyére. Nagyot nyel és mély levegőt vesz, ahogy sorait újrarendezi. Magában még fejét is megrázza, igazán nem érti, mi történik most vele. Hiszen ilyen hatással pont, hogy ő szokott lenni az ellenkező nemre.*
- Igen, készítéssel, kísérletezéssel és az eredménnyel való kereskedéssel.
*Helyesel immár büszke kékjeit az őket keresőkbe fűzve. Nem lepődik meg a lelkesedésen, mit a félelf tanúsít, akiből ilyen aroma árad, attól várható is, hogy izgatottan viszonyuljon a témához.
Saját magát a gnóm anyóhoz hasonlításán Launridannal együtt nevet jóízűt, hogy még tarkójának púpja is belesajdul, mit esésekor szerzett. Szabad kezének ujjait oda is szorítja a kérdéses területre, kissé beletúrva ezzel barna hajába.*
- Ugye? Mintha ő sétálna itt melletted! *Teszi hozzá még mindig kacagva, a lüktető területet dörzsölgetve.*
- Hmm, tudtam én! Mint valami erdei tündér, aki ártatlanokat csábít. *Mosolyodik valóban ártatlanul, egyértelművé téve, hogy ezúttal magára célzott. Ám gyanúja, mivel előállt, nem teljesen alaptalan, a legkevésbé sem tartja lehetetlennek bájital használatát, hiszen ez sok mindent megmagyarázna saját reakciói közül is.*
A hozzászólás írója (Winyra Jote) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.20 20:34:21
//Launridan//
*Winyra nem húzódik el, sőt, készségesen simul az övét szorosabban tartó karba, akár egy hízelgő macska tenné, ki éppen úgy dönt, ezúttal élvezi gazdája közeledését. Na meg a másik testének melege sem utolsó, merészre szabott dekoltázsán keresztül bizony jó adag hőt tud leadni az ember lánya, s a tengeri szellő sem bánik vele kesztyűs kézzel.*
- Többre mindig vágyhatsz, sose add alább.
*A mindentudó mosolyra szándékánál kevésbé kihívó sajátja a válasza. Még szája is kiszárad a gondolatokra, mik fejében kéretlenül bukkannak fel időről időre, váratlan pajzánsággal, ahogy minden lélegzettel újabb módokon férkőzik orrába kíméletlenül a szőke illata. Ha más nőkre kifejtett szándékolt hatással rendelkezik, az ő esetében ez minden bizonnyal legalább dupla mértékben érvényesül, hiszen csak úgy űzheti ilyen sikerességgel szakmáját, ha szaglása érzékenységével magasan lekörözi átlagos embertársait. Pillanatnyi megrészegülését a férfi másik kezének érintése is csak fokozza, egész testén libabőr fut végig, még feje búbja is belebizsereg az érzésbe. Mellkasának fedetlen bőrén is kiszúrható ennek eltéveszthetetlen jele, mi ahogy jött, múlik is, mikor sétapartnere karja visszahullik korábbi helyére. Nagyot nyel és mély levegőt vesz, ahogy sorait újrarendezi. Magában még fejét is megrázza, igazán nem érti, mi történik most vele. Hiszen ilyen hatással pont, hogy ő szokott lenni az ellenkező nemre.*
- Igen, készítéssel, kísérletezéssel és az eredménnyel való kereskedéssel.
*Helyesel immár büszke kékjeit az őket keresőkbe fűzve. Nem lepődik meg a lelkesedésen, mit a félelf tanúsít, akiből ilyen aroma árad, attól várható is, hogy izgatottan viszonyuljon a témához.
Saját magát a gnóm anyóhoz hasonlításán Launridannal együtt nevet jóízűt, hogy még tarkójának púpja is belesajdul, mit esésekor szerzett. Szabad kezének ujjait oda is szorítja a kérdéses területre, kissé beletúrva ezzel barna hajába.*
- Ugye? Mintha ő sétálna itt melletted! *Teszi hozzá még mindig kacagva, a lüktető területet dörzsölgetve.*
- Hmm, tudtam én! Mint valami erdei tündér, aki ártatlanokat csábít. *Mosolyodik valóban ártatlanul, egyértelművé téve, hogy ezúttal magára célzott. Ám gyanúja, mivel előállt, nem teljesen alaptalan, a legkevésbé sem tartja lehetetlennek bájital használatát, hiszen ez sok mindent megmagyarázna saját reakciói közül is.*
A hozzászólás írója (Winyra Jote) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.20 20:34:21
30. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-20 18:28:17
Üzenet elküldve: 2020-05-20 18:28:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Winyra//
*Igaz a séta a világítótoronyig bőséges, de Lau úgy érzi, gond nélkül ki tudják használni az addig rendelkezésre álló időt. Nem tart attól sem, hogy a lány esetleg nem bírná a távolságot, hisz az imént alaposan volt lehetősége vizuálisan felmérni a másik erőnléti állapotát, és azt gondolja, hogyha ő bírni fogja, akkor Winyra is. Egyébként sem mondaná, hogy messze van a hely, de ez már csak saját önzősége. Nem szándékozik egyhamar lemondani a nő társaságáról, ha már ilyen szerencsésen indult ez az átmozgató egészségügyi séta. Már meg is feledkezett a némberről, aki megtúráztatta a héten.
Ahogy haladnak, lassan megritkulnak a házak, és szemük elé tárul a tenger sötét víztömegének látványa. A széllökések is enyhén felerősödnek, de a nap továbbra is vígan süt felettük, így még a város ezen pontján is egészen kellemes marad az időjárás. Ennek ellenére, kicsit szorosabbra veszi a karöltést, s így némileg közelebb kerülnek egymáshoz, ha Winyra nem húzódik el. Ez egyrészt azért van, hogy adjon neki keveset testmelegéből, másrészt pedig azért, mert azt a majdnem csókot bizony ő is ajkain érzi. Ez pedig egyre sürgetőbb módon sarkallja közeledésre, mindegy milyen formában valósul is meg.*
- A nem büdös az már jó, nem is vágyhatnék többre.
*Mindentudó mosollyal száján reagálja le a félig bókot-félig sértést. Tudja, hogy milyen hatással van a nőkre az illata, szándékosan így kalibrálták a gnóm asszonnyal közösen. Semmi pénzért nem árulná el, de aktív flörtölés, három-négy különböző főzet letesztelése és visszautasítása volt az ára annak, hogy a félvér most ilyen illatot tudhat magáénak. Egy pillanatra égnek állnak szőrszálai, mikor a bőrét simogató szellőbe belevegyül Winyra ujjának érintése is. Szabad kezét ráhelyezi a nőére, és egy pillanat erejéig viszonozza a gesztust, majd hagyja lehullani ezidáig is szabad karját. Lenéz a mellette haladó nőre.*
- Saját? Parfümkészítéssel foglalkozol?
*Ajka hirtelen széles mosolyra szalad, továbbra is beszélgetőpartnerére szegezi tekintetét. Némi hitetlenséget idézhet arckifejezése, de csak mert szinte lehetetlennek érzi, hogy ilyen sok szinten stimmeljen ez a történet. Kiskora óta az illatokba menekül, ha valami bántja, de ezen az úton is fejezi ki magát, ha arról van szó.*
~ Ekkora véletlen nem létezik... ~
*Majd hirtelen tudatosul benne, mit is mondott a nő pontosan.*
- Hmm, most hogy mondod. Egészen megtévesztő a hasonlóság. Azt leszámítva, hogy a derekadig ér, olyan aggastyán, hogy a bőre már a pergamenhez hasonlít, haja pedig három szál nem sok, annyi sincs neki.
*Elneveti magát, mikor maga elé képzeli a gnóm asszonyt, aki ugyan nagyon szeret illatokkal foglalkozni, de recsegő hangjával és érdes modorával Winyra nagyanyjának huszonnyolcadik unokatestvére sem lehetne. Mikor képes abbahagyni a kacagást, megköszörüli a torkát, és egy pillanatra szigorúan gondolkodó arckifejezést ölt magára.*
- Lehetséges egyébként. Amióta megvan gyakran csapódnak a nyomomba kóbor állatok és elcsatangolt kisgyerekek. *Ismét elvigyorodik.* Talán a mai szerencsémet is csak az illatnak köszönhetem.
*Lágyan igyekszik jelezni tekintetével, hogy akármi is az oka, rendkívül örül a véletlen találkozónak.*
//Winyra//
*Igaz a séta a világítótoronyig bőséges, de Lau úgy érzi, gond nélkül ki tudják használni az addig rendelkezésre álló időt. Nem tart attól sem, hogy a lány esetleg nem bírná a távolságot, hisz az imént alaposan volt lehetősége vizuálisan felmérni a másik erőnléti állapotát, és azt gondolja, hogyha ő bírni fogja, akkor Winyra is. Egyébként sem mondaná, hogy messze van a hely, de ez már csak saját önzősége. Nem szándékozik egyhamar lemondani a nő társaságáról, ha már ilyen szerencsésen indult ez az átmozgató egészségügyi séta. Már meg is feledkezett a némberről, aki megtúráztatta a héten.
Ahogy haladnak, lassan megritkulnak a házak, és szemük elé tárul a tenger sötét víztömegének látványa. A széllökések is enyhén felerősödnek, de a nap továbbra is vígan süt felettük, így még a város ezen pontján is egészen kellemes marad az időjárás. Ennek ellenére, kicsit szorosabbra veszi a karöltést, s így némileg közelebb kerülnek egymáshoz, ha Winyra nem húzódik el. Ez egyrészt azért van, hogy adjon neki keveset testmelegéből, másrészt pedig azért, mert azt a majdnem csókot bizony ő is ajkain érzi. Ez pedig egyre sürgetőbb módon sarkallja közeledésre, mindegy milyen formában valósul is meg.*
- A nem büdös az már jó, nem is vágyhatnék többre.
*Mindentudó mosollyal száján reagálja le a félig bókot-félig sértést. Tudja, hogy milyen hatással van a nőkre az illata, szándékosan így kalibrálták a gnóm asszonnyal közösen. Semmi pénzért nem árulná el, de aktív flörtölés, három-négy különböző főzet letesztelése és visszautasítása volt az ára annak, hogy a félvér most ilyen illatot tudhat magáénak. Egy pillanatra égnek állnak szőrszálai, mikor a bőrét simogató szellőbe belevegyül Winyra ujjának érintése is. Szabad kezét ráhelyezi a nőére, és egy pillanat erejéig viszonozza a gesztust, majd hagyja lehullani ezidáig is szabad karját. Lenéz a mellette haladó nőre.*
- Saját? Parfümkészítéssel foglalkozol?
*Ajka hirtelen széles mosolyra szalad, továbbra is beszélgetőpartnerére szegezi tekintetét. Némi hitetlenséget idézhet arckifejezése, de csak mert szinte lehetetlennek érzi, hogy ilyen sok szinten stimmeljen ez a történet. Kiskora óta az illatokba menekül, ha valami bántja, de ezen az úton is fejezi ki magát, ha arról van szó.*
~ Ekkora véletlen nem létezik... ~
*Majd hirtelen tudatosul benne, mit is mondott a nő pontosan.*
- Hmm, most hogy mondod. Egészen megtévesztő a hasonlóság. Azt leszámítva, hogy a derekadig ér, olyan aggastyán, hogy a bőre már a pergamenhez hasonlít, haja pedig három szál nem sok, annyi sincs neki.
*Elneveti magát, mikor maga elé képzeli a gnóm asszonyt, aki ugyan nagyon szeret illatokkal foglalkozni, de recsegő hangjával és érdes modorával Winyra nagyanyjának huszonnyolcadik unokatestvére sem lehetne. Mikor képes abbahagyni a kacagást, megköszörüli a torkát, és egy pillanatra szigorúan gondolkodó arckifejezést ölt magára.*
- Lehetséges egyébként. Amióta megvan gyakran csapódnak a nyomomba kóbor állatok és elcsatangolt kisgyerekek. *Ismét elvigyorodik.* Talán a mai szerencsémet is csak az illatnak köszönhetem.
*Lágyan igyekszik jelezni tekintetével, hogy akármi is az oka, rendkívül örül a véletlen találkozónak.*
29. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-20 17:05:51
Üzenet elküldve: 2020-05-20 17:05:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*A lány széles vigyorral és egy biccentéssel reagál a köszönésre. Humoros teremtés, az már így elsőre is leszűrhető. Az élettel kapcsolatos megjegyzést nem tudja elengedni. Galád módon rákérdez.*
- Milyen élet nem engedi, hogy szégyenlős legyél? *Huncut vigyor ül ki arcára és kíváncsian várja is a választ a kérdésére. Kétségtelen, hogy a másikat érdekes személynek tartja. A részvétnyilvánítást már komoly tekintettel és hálás biccentéssel fogadja.*
- Köszönöm. Igaz ennek már tíz éve. *Nem titkolja az idejét a szörnyű eseményke. Tíz év telt el a felesége halála óta, de ez az idő nagyon kevésnek tűnik így visszatekintve. A késes részen hahotázó nő válaszán Wyn is elneveti magát.*
- Hogyhogy csak szőkéket? Még szerencse, hogy az a hajam nagy része sötét. *Őszintén nem tudja, hogy mi baja lehet a lánynak a szőkékkel ezért megengedi magának az ártatlan kérdést. A hirtelen neki szegezett kérdésre, hogy meg akarja e ismerni Bel-t, elmereng. Tekintete elréved, mintha a viharba nézne ki, majd mosolyogva tér vissza aranybarna íriszeivel.*
- Mivel kint tombol a vihar, gondoltam beszélgetéssel elüthetjük az időt, de ha a csendet szereted, akkor befoghatom a számat. *Vigyorogva ejti ki a szavakat, mert nem ismeri a másikat, sem a felé irányuló kérdés mögötti érdeket. Mielőtt kérdezhetne, vagy mondhatna valamit, Bel elmondja, hogy miért is van itt és egy megfázás lehetőségét említi meg amit szeretne elkerülni.*
- Gyönyörű látvány, azt mondják legalább is. A napfelkelte, naplemente csodás lehet itt a toronyból nézve, de akár egy vihar is amint a háborgó tengeren mereng el az ember. *Szavaiból érződik, hogy nem volt szerencséje ilyen perspektívából látni a világ ezen részét. A hirtelen témaváltás a hiúzára viszont meglepi.*
- Kölyökkorában találtam rá az erdőben. Az anyjával valami nagyobb ragadozó végezhetett. Nagyjából öt éve vagyunk társak. *A társ említésekor barátságosan pillant le a pihenő vadmacskára, aki csak mancsát és karmát kinyújtva tovább pihen.*
- A megfázás ellen fel tudom kínálni a hátam. Talán több meleget adna. Vagy akár Lenxyn-t is az öledbe tehetem, de nem biztos, hogy nyugodtan megülne egy idegennél. *Mosolyogva kínálja fel a lehetőséget, minden hátsószándék nélkül. Nem lenne jó, ha bármelyikük is megfázna.*
- Ritkán jársz erdőben. Ott mindenféle szelíd és vadat is láthatnál. *Ha már a szarvas látványa kerül szóba, akkor feltételezi, hogy a nő a kikötőben élhet és nem is sűrűn hagyhatja el azt.*
*A lány széles vigyorral és egy biccentéssel reagál a köszönésre. Humoros teremtés, az már így elsőre is leszűrhető. Az élettel kapcsolatos megjegyzést nem tudja elengedni. Galád módon rákérdez.*
- Milyen élet nem engedi, hogy szégyenlős legyél? *Huncut vigyor ül ki arcára és kíváncsian várja is a választ a kérdésére. Kétségtelen, hogy a másikat érdekes személynek tartja. A részvétnyilvánítást már komoly tekintettel és hálás biccentéssel fogadja.*
- Köszönöm. Igaz ennek már tíz éve. *Nem titkolja az idejét a szörnyű eseményke. Tíz év telt el a felesége halála óta, de ez az idő nagyon kevésnek tűnik így visszatekintve. A késes részen hahotázó nő válaszán Wyn is elneveti magát.*
- Hogyhogy csak szőkéket? Még szerencse, hogy az a hajam nagy része sötét. *Őszintén nem tudja, hogy mi baja lehet a lánynak a szőkékkel ezért megengedi magának az ártatlan kérdést. A hirtelen neki szegezett kérdésre, hogy meg akarja e ismerni Bel-t, elmereng. Tekintete elréved, mintha a viharba nézne ki, majd mosolyogva tér vissza aranybarna íriszeivel.*
- Mivel kint tombol a vihar, gondoltam beszélgetéssel elüthetjük az időt, de ha a csendet szereted, akkor befoghatom a számat. *Vigyorogva ejti ki a szavakat, mert nem ismeri a másikat, sem a felé irányuló kérdés mögötti érdeket. Mielőtt kérdezhetne, vagy mondhatna valamit, Bel elmondja, hogy miért is van itt és egy megfázás lehetőségét említi meg amit szeretne elkerülni.*
- Gyönyörű látvány, azt mondják legalább is. A napfelkelte, naplemente csodás lehet itt a toronyból nézve, de akár egy vihar is amint a háborgó tengeren mereng el az ember. *Szavaiból érződik, hogy nem volt szerencséje ilyen perspektívából látni a világ ezen részét. A hirtelen témaváltás a hiúzára viszont meglepi.*
- Kölyökkorában találtam rá az erdőben. Az anyjával valami nagyobb ragadozó végezhetett. Nagyjából öt éve vagyunk társak. *A társ említésekor barátságosan pillant le a pihenő vadmacskára, aki csak mancsát és karmát kinyújtva tovább pihen.*
- A megfázás ellen fel tudom kínálni a hátam. Talán több meleget adna. Vagy akár Lenxyn-t is az öledbe tehetem, de nem biztos, hogy nyugodtan megülne egy idegennél. *Mosolyogva kínálja fel a lehetőséget, minden hátsószándék nélkül. Nem lenne jó, ha bármelyikük is megfázna.*
- Ritkán jársz erdőben. Ott mindenféle szelíd és vadat is láthatnál. *Ha már a szarvas látványa kerül szóba, akkor feltételezi, hogy a nő a kikötőben élhet és nem is sűrűn hagyhatja el azt.*
28. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-20 15:34:23
Üzenet elküldve: 2020-05-20 15:34:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*~Mitől, ilyen kurva udvarias ez a pasi?~ a köszönés hallatán Beluntina elméjébe ezen szavak szöknek, véletlenül sem hazudtolta meg önmagát. ~A Sellőben kisasszonyoznak, itt azt hiszik mézes- mázos hercegnő vágyok, hát esküszöm hiányzik az a sok idétlen kalóz!~ mérgelődik magában igazából a nagy semmin, de az a széles vigyor amely egy részét, úgy idegesíti mégis a saját arcára is mosolyt szül. *
- Az életem nem engedi meg, hogy szégyenlős legyek. *feleli egyszerűen, miután biccent semmitmondó köszönés gyanánt. A vihar kihozta belőle a vad, tengeri nimfát és sehol az alig pár órára felbukkanó félénk, egykori nemeskisasszony. *
- Részvétem! *Feleli keserű mosollyal az arcán, mintha csak fekete szíve tényleg sajogna az empátia okozta fájdalmas lángtól. Azonban a fejében máris elkönyveli a másikat kiéhezett alanynak, akitől talán jobb a múltból tanulva tisztes távolban maradni. ~Egy helyes pofi sosem vezet jóba maximum, ha sellő. Azt meg kell hagyni élveztem. ~ elmélkedik továbbra is magában, majd egyszer csak egy nagyra nőtt szőr gombolyag kerülgeti akitől igazi mosoly kúszik az ajkaira és azt kívánja, bárcsak hozzá is dörgölőzne az állat, de sajnos ez ezúttal elmarad. Figyeli, ahogy a hiúz mellé lassan letelepszik a gazdája is, majd meglepő kérdés kerül Bel felé, amin meglepően jót hahotázik. *
- Ez a kedvenc tőröm evvel, csak szőkéket főzök. *folytatja a tréfát ami részéről ezúttal nem teljesen puszta vicc, ismerve szörnyű múltját. Végül egy gyanús méregetés után ő maga is letelepszik a torony koszoska padlóján és szorosan a combja mellé helyezi fegyverét. *
- Megakar ismerni? *Kérdez vissza ferde szemekkel, de a végén legyintve és nagy mosollyal az arcán válaszol. *
- A tengert jöttem fel nézni, ott járok rengeteget. A vihartól pedig nem félek láttam, már rosszabbat. Viszont sajnálom, hogy nincs nálam takaró, ha beteg leszek ágyhoz leszek kötve az pedig, ha nem jó társaság miatt történik, ennél is kevesebb ruhában az nem az én műfajom. Mióta magáé a vadmacska? Pompás állatnak tűnik, noha rég láttam, már szarvast is.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*~Mitől, ilyen kurva udvarias ez a pasi?~ a köszönés hallatán Beluntina elméjébe ezen szavak szöknek, véletlenül sem hazudtolta meg önmagát. ~A Sellőben kisasszonyoznak, itt azt hiszik mézes- mázos hercegnő vágyok, hát esküszöm hiányzik az a sok idétlen kalóz!~ mérgelődik magában igazából a nagy semmin, de az a széles vigyor amely egy részét, úgy idegesíti mégis a saját arcára is mosolyt szül. *
- Az életem nem engedi meg, hogy szégyenlős legyek. *feleli egyszerűen, miután biccent semmitmondó köszönés gyanánt. A vihar kihozta belőle a vad, tengeri nimfát és sehol az alig pár órára felbukkanó félénk, egykori nemeskisasszony. *
- Részvétem! *Feleli keserű mosollyal az arcán, mintha csak fekete szíve tényleg sajogna az empátia okozta fájdalmas lángtól. Azonban a fejében máris elkönyveli a másikat kiéhezett alanynak, akitől talán jobb a múltból tanulva tisztes távolban maradni. ~Egy helyes pofi sosem vezet jóba maximum, ha sellő. Azt meg kell hagyni élveztem. ~ elmélkedik továbbra is magában, majd egyszer csak egy nagyra nőtt szőr gombolyag kerülgeti akitől igazi mosoly kúszik az ajkaira és azt kívánja, bárcsak hozzá is dörgölőzne az állat, de sajnos ez ezúttal elmarad. Figyeli, ahogy a hiúz mellé lassan letelepszik a gazdája is, majd meglepő kérdés kerül Bel felé, amin meglepően jót hahotázik. *
- Ez a kedvenc tőröm evvel, csak szőkéket főzök. *folytatja a tréfát ami részéről ezúttal nem teljesen puszta vicc, ismerve szörnyű múltját. Végül egy gyanús méregetés után ő maga is letelepszik a torony koszoska padlóján és szorosan a combja mellé helyezi fegyverét. *
- Megakar ismerni? *Kérdez vissza ferde szemekkel, de a végén legyintve és nagy mosollyal az arcán válaszol. *
- A tengert jöttem fel nézni, ott járok rengeteget. A vihartól pedig nem félek láttam, már rosszabbat. Viszont sajnálom, hogy nincs nálam takaró, ha beteg leszek ágyhoz leszek kötve az pedig, ha nem jó társaság miatt történik, ennél is kevesebb ruhában az nem az én műfajom. Mióta magáé a vadmacska? Pompás állatnak tűnik, noha rég láttam, már szarvast is.
27. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-19 14:09:58
Üzenet elküldve: 2020-05-19 14:09:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Fél szemmel egy tőr hegye csillan meg a látóterében, amit az ismeretlen nő tart a kezében. Nem gondolná, hogy veszélyben lenne, csupán védekezésnek gondolja egy idegen ellen. A másik hamar elárulja keresztnevét, bár elég titokzatosan csak azt adja ki.*
- Örvendek Beluntina! *Mosoly húzódik arcára, mert csinos, alul öltözött női alakot vagy tíz éve nem látott, a felesége halála után legalábbis nem. Furcsa mód a nő második mondata egy őszinte megállapítás, hogy az egyszerű személyeket unalmasnak tartja. Hirtelen nem tud mit kezdeni ezzel a kijelentéssel, mindenesetre nyugtázza, hogy megértette. ~Egy pokoli viharban találkozunk először, egy nyirkos világítótorony tetején, és az az első mondandója, hogy nem szereti az egyszerű személyeket? Furcsa egy nőszemély, de csak ki lehet majd bírni vele annyi időt, amíg a vihar elhúzódik a fejünk felől.~ Újfent mosoly kúszik az arcára, amikor a vérmes nőszemély már szórakoztatónak és esetlennek titulálja, sőt felszólítja, hogy most már igazán meg is fordulhatna. Eleget téve a kérésnek megfordul, feltehetően, ekkorra már Beluntina magára ráncigálta a ruháit.*
- Látom nem szégyenlős. *Válaszolja vigyorogva és őszintén a másiknak.*
- Tudja nem volt szerencsém alul öltözött, csinos nő látványához már jó ideje, mióta… mióta a feleségem meghalt. *Tekintetén egy kis időre szomorúság kúszik át, amint az emlék eszébe jut, de mivel ennek már tíz éve, így volt ideje feldolgozni és együtt élni a szűnni nem akaró hiánnyal és emlékekkel. Mosolya hamar visszatér a jelenbe, ahogy Lenxyn odasettenkedik puha mancsain Beluntina közelében, és körbejárja őt, mintha csak felmérné. Nem támadja meg, csak szemrevételezi, érdeklődik, kíváncsiskodik. Nem dörgölőzik oda a lábához, mert mégis csak egy vadmacska és nem egy házi cica. Miután kíváncsiságának eleget tett elhelyezkedik a helyiség egy kellemesen meleg pontján és összegömbölyödik pihenni. Nem talált veszélyforrást ezért úgy dönt nyugodtan megengedhet magának egy kis lustálkodást a melegben. Wyn a felkínált lehetőségre hálásan bólint. Már így is teljesen átfázott, nem árt, ha a ruháit megszárítja. Valahol felettük hallani a tűz ropogását. A toronymester most is táplálhatja a tüzet, hogy a viharban is utat mutasson a tengerészeknek. Itt fent már egészen kellemes az idő, jól érződik a felettük gerjesztett hő hatása.*
- Köszönöm, azt hiszem itt fenn már sokkal jobb az idő. *A hiúzát elnézve sejti, hogy az állat már megtalálta a legmelegebb pontot a szobában. Odalép Lenxyn mellé és leül, sütkérezve a szobát átjáró meleg levegőben.*
- Esetleg a tőrt eltenné, vagy szeretne néhány cikket kivágni és megsütni belőlem? *Vigyorogva kérdezi és feltételezi, hogy a tőr még a nő kezében van. Nem mintha annyira zavarná, csak egy kicsit furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy annak fegyver van a kezében. Wyn le is teszi maga mellé a tegezét és az íját is, hiszen ezekkel nehéz lenne kényelmesen hátra dőlni a meleget sugárzó falnak.*
- Maga gyakran jár errefelé, vagy csak a vihar hozta be, mint engem? *A nő már itt volt, és nem úgy tűnt, hogy vizes lett volna felfelé a lépcső, így valószínűnek tartja, hogy már fent lehetett, amikor az eső elkezdett szakadni.*
*Fél szemmel egy tőr hegye csillan meg a látóterében, amit az ismeretlen nő tart a kezében. Nem gondolná, hogy veszélyben lenne, csupán védekezésnek gondolja egy idegen ellen. A másik hamar elárulja keresztnevét, bár elég titokzatosan csak azt adja ki.*
- Örvendek Beluntina! *Mosoly húzódik arcára, mert csinos, alul öltözött női alakot vagy tíz éve nem látott, a felesége halála után legalábbis nem. Furcsa mód a nő második mondata egy őszinte megállapítás, hogy az egyszerű személyeket unalmasnak tartja. Hirtelen nem tud mit kezdeni ezzel a kijelentéssel, mindenesetre nyugtázza, hogy megértette. ~Egy pokoli viharban találkozunk először, egy nyirkos világítótorony tetején, és az az első mondandója, hogy nem szereti az egyszerű személyeket? Furcsa egy nőszemély, de csak ki lehet majd bírni vele annyi időt, amíg a vihar elhúzódik a fejünk felől.~ Újfent mosoly kúszik az arcára, amikor a vérmes nőszemély már szórakoztatónak és esetlennek titulálja, sőt felszólítja, hogy most már igazán meg is fordulhatna. Eleget téve a kérésnek megfordul, feltehetően, ekkorra már Beluntina magára ráncigálta a ruháit.*
- Látom nem szégyenlős. *Válaszolja vigyorogva és őszintén a másiknak.*
- Tudja nem volt szerencsém alul öltözött, csinos nő látványához már jó ideje, mióta… mióta a feleségem meghalt. *Tekintetén egy kis időre szomorúság kúszik át, amint az emlék eszébe jut, de mivel ennek már tíz éve, így volt ideje feldolgozni és együtt élni a szűnni nem akaró hiánnyal és emlékekkel. Mosolya hamar visszatér a jelenbe, ahogy Lenxyn odasettenkedik puha mancsain Beluntina közelében, és körbejárja őt, mintha csak felmérné. Nem támadja meg, csak szemrevételezi, érdeklődik, kíváncsiskodik. Nem dörgölőzik oda a lábához, mert mégis csak egy vadmacska és nem egy házi cica. Miután kíváncsiságának eleget tett elhelyezkedik a helyiség egy kellemesen meleg pontján és összegömbölyödik pihenni. Nem talált veszélyforrást ezért úgy dönt nyugodtan megengedhet magának egy kis lustálkodást a melegben. Wyn a felkínált lehetőségre hálásan bólint. Már így is teljesen átfázott, nem árt, ha a ruháit megszárítja. Valahol felettük hallani a tűz ropogását. A toronymester most is táplálhatja a tüzet, hogy a viharban is utat mutasson a tengerészeknek. Itt fent már egészen kellemes az idő, jól érződik a felettük gerjesztett hő hatása.*
- Köszönöm, azt hiszem itt fenn már sokkal jobb az idő. *A hiúzát elnézve sejti, hogy az állat már megtalálta a legmelegebb pontot a szobában. Odalép Lenxyn mellé és leül, sütkérezve a szobát átjáró meleg levegőben.*
- Esetleg a tőrt eltenné, vagy szeretne néhány cikket kivágni és megsütni belőlem? *Vigyorogva kérdezi és feltételezi, hogy a tőr még a nő kezében van. Nem mintha annyira zavarná, csak egy kicsit furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy annak fegyver van a kezében. Wyn le is teszi maga mellé a tegezét és az íját is, hiszen ezekkel nehéz lenne kényelmesen hátra dőlni a meleget sugárzó falnak.*
- Maga gyakran jár errefelé, vagy csak a vihar hozta be, mint engem? *A nő már itt volt, és nem úgy tűnt, hogy vizes lett volna felfelé a lépcső, így valószínűnek tartja, hogy már fent lehetett, amikor az eső elkezdett szakadni.*
26. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-19 11:46:47
Üzenet elküldve: 2020-05-19 11:46:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Észre sem veszi a nagy gúnyarángatás közepette mennyire is köz tartózkodik hozzá az idegen, így nyugodt szívvel ellehet Beluntináról mondani, hogy bizony eltompultak az érzéki. Esetleg pusztán a tengerre voltak, csak is, oly precízen kihegyezve? Erre valószínűleg jó ideig nem fog még választ kapni a tengeri holló, de talán jobb is, amíg az édes tudatlanság között evickél, mintsem csalódjon magában, hisz attól biztosan közveszélyes kiborulást rendezne minden arra járó számára, akik közül lehetséges egyesek utána, már nem tudnának járni. Gyűlöli a lelkének ezen részét, de képtelen tőle megszabadulni, mintha a legrosszabb késztetése vaskarmokkal szorongatná összetört szívét. A kérdésére igen hamar érkezik felelet amit önmagában jó pontként könyvel el lehet, ha a férfi habozott volna, már a tőr hozzá sokkal, de sokkal közelebb lenne. A hiúz hallatán bizonyosan rengeteg nő eszét vesztve menekülne, kényeskedne mit sem érő életét féltve, de Bel a fél- elf szerencséjére nem tartozik eme hölgyek soraiba, sőt kíváncsi a bundás állatra, hiszen a vízen nem gyakran látni fenséges vadmacskámat. *
- Beluntina! *Feleli titokzatosan direkt mellőzve vezetéknevét, nem gondolja, hogy bármi köze is lenne a barna hajú szerzetnek a családnevéhez vagy az ehhez köthető múltjához. *
- Nem kedvelem az egyszerű személyeket, unalmasak. *teszi hozzá hirtelen őszinteséggel a férfi szavaira, közben elfelejtkezve magáról kémleli a férfi alakját. ~Fél- elf és formás a fara. ~ állapítja meg magában, mintha csak a későbbi gondolatát minden új találkozás során megnéznék a különböző teremtések. Az ezt követő kérdésre felhúzza a szemöldökét, de nincs ideje sokáig gondolkodni, hiszen máris jön a mentegetőző válasz aminek végire szórakozott mosoly ül ki az arcára. *
- Tévedtem, maga szórakoztató és esetlen. Forduljon, már meg könyörgöm! *Beluntina hivatalosan is a legszókimondóbb személy lesz eme mondatai után a torony szegletein belül, de ő emiatt egy pillanatig sem érzi rosszul magát, sőt a gondolatai közepette tovább sértegeti újdonsült ismerősét. ~Lehet, hogy szűz?~ gondolja magában hiszen nagyon zavarba jött a társaságában. Végül félreteszi eme gondolatát, hisz valahogy úgy érzi, úgyis kiderül, másnem kifaggatja a hiúz gazdáját, hiszen úgyis rég volt része efféle mulatságban. *
- Melegedjen, csak fel, ahogy kívánja. *feleli végül továbbra is vigyorgó mimikával, amíg ő maga összefonja karjait némi plusz meleg reményében. *
*Észre sem veszi a nagy gúnyarángatás közepette mennyire is köz tartózkodik hozzá az idegen, így nyugodt szívvel ellehet Beluntináról mondani, hogy bizony eltompultak az érzéki. Esetleg pusztán a tengerre voltak, csak is, oly precízen kihegyezve? Erre valószínűleg jó ideig nem fog még választ kapni a tengeri holló, de talán jobb is, amíg az édes tudatlanság között evickél, mintsem csalódjon magában, hisz attól biztosan közveszélyes kiborulást rendezne minden arra járó számára, akik közül lehetséges egyesek utána, már nem tudnának járni. Gyűlöli a lelkének ezen részét, de képtelen tőle megszabadulni, mintha a legrosszabb késztetése vaskarmokkal szorongatná összetört szívét. A kérdésére igen hamar érkezik felelet amit önmagában jó pontként könyvel el lehet, ha a férfi habozott volna, már a tőr hozzá sokkal, de sokkal közelebb lenne. A hiúz hallatán bizonyosan rengeteg nő eszét vesztve menekülne, kényeskedne mit sem érő életét féltve, de Bel a fél- elf szerencséjére nem tartozik eme hölgyek soraiba, sőt kíváncsi a bundás állatra, hiszen a vízen nem gyakran látni fenséges vadmacskámat. *
- Beluntina! *Feleli titokzatosan direkt mellőzve vezetéknevét, nem gondolja, hogy bármi köze is lenne a barna hajú szerzetnek a családnevéhez vagy az ehhez köthető múltjához. *
- Nem kedvelem az egyszerű személyeket, unalmasak. *teszi hozzá hirtelen őszinteséggel a férfi szavaira, közben elfelejtkezve magáról kémleli a férfi alakját. ~Fél- elf és formás a fara. ~ állapítja meg magában, mintha csak a későbbi gondolatát minden új találkozás során megnéznék a különböző teremtések. Az ezt követő kérdésre felhúzza a szemöldökét, de nincs ideje sokáig gondolkodni, hiszen máris jön a mentegetőző válasz aminek végire szórakozott mosoly ül ki az arcára. *
- Tévedtem, maga szórakoztató és esetlen. Forduljon, már meg könyörgöm! *Beluntina hivatalosan is a legszókimondóbb személy lesz eme mondatai után a torony szegletein belül, de ő emiatt egy pillanatig sem érzi rosszul magát, sőt a gondolatai közepette tovább sértegeti újdonsült ismerősét. ~Lehet, hogy szűz?~ gondolja magában hiszen nagyon zavarba jött a társaságában. Végül félreteszi eme gondolatát, hisz valahogy úgy érzi, úgyis kiderül, másnem kifaggatja a hiúz gazdáját, hiszen úgyis rég volt része efféle mulatságban. *
- Melegedjen, csak fel, ahogy kívánja. *feleli végül továbbra is vigyorgó mimikával, amíg ő maga összefonja karjait némi plusz meleg reményében. *
25. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-19 11:15:36
Üzenet elküldve: 2020-05-19 11:15:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Pár perc elég hozzá, hogy rájöjjön így meg fognak fázni, tűz és meleg nélkül. Az egyetlen mentsváruk a torony teteje lehet, ahol mindig lobognia kell a tűznek, főképp egy ilyen nagy viharban. Feltápászkodik a faltól és megpróbálja kifacsarni ruhájából a vizet, ott ahol éppen tudja. Lenxyn egy gyors bundarázással megoldotta az egészet, amiért kicsit irigykedik a hiúzra. Olyan vastag a bundája, hogy annak töve szinte sosem szokott vizes lenni. Az állat kaján mosollyal az arcán néz végig a csuromvizes férfin, akinek a hajából is vízcseppek hullnak alá. A haját is kicsavarja, amennyire lehet, de a tűz melege már tényleg nagyon hiányzik. Didergő léptekkel indul fel az enyhén nyikorgó lépcsőkön a torony teteje felé. A hiúz hűn követi gazdáját, tőle egy-két méterre lemaradva a nyomában. Amint a torony tetejéhez közeledik nem várt látvány tárul elé. Egy ruháit kapkodó női test, amire egyáltalán nem volt felkészülve. Van benne annyi tisztesség, hogy hátrál pár lépést, fejét elfordítja és egyik kezével még takarja is a látását, hogy a nő nyugodtan fel tudjon öltözködni és ne hozza még kellemetlenebb helyzetbe. Nem is nagyon volt ideje felmérni a másikat, se azt, hogy tőrt szegeznek felé. A fenyegető, vagy inkább védekező felszólításokra igyekszik nyugtató feleletet adni, de még mindig el van fordulva, hiszen nem tudja, hogy a nőnek sikerült e felöltöznie.*
- Nyugodjon meg, nem áll szándékomban bántani. A nevem Wynpeiros Miraquinal, de röviden csak Wyn. Egyszerű utazó vagyok és csupán a vihar elől menekültem be a toronyba a hiúzommal, némi tűz és felmelegedés reményében. *Hangja nyugtató bár kissé ő is zavarban van a helyzettől. Egyedül Lenxyn üldögél az egyik lépcsőfokon teljes nyugalomban és kíváncsi tekintetével a női alakot fürkészi.*
- Esetleg tudna segíteni felmelegedni? *Szerencsétlen helyzetében még félreérthetően is beszél, ami gyorsan le is esik neki.*
- Mármint úgy értem, hogy a tűz forrását megmutatni, ahol megszáríthatom a ruháimat és jómagamat. *próbálja kijavítani előző mondatát, de ezen biztosan jót fog mulatni a másik.*
*Pár perc elég hozzá, hogy rájöjjön így meg fognak fázni, tűz és meleg nélkül. Az egyetlen mentsváruk a torony teteje lehet, ahol mindig lobognia kell a tűznek, főképp egy ilyen nagy viharban. Feltápászkodik a faltól és megpróbálja kifacsarni ruhájából a vizet, ott ahol éppen tudja. Lenxyn egy gyors bundarázással megoldotta az egészet, amiért kicsit irigykedik a hiúzra. Olyan vastag a bundája, hogy annak töve szinte sosem szokott vizes lenni. Az állat kaján mosollyal az arcán néz végig a csuromvizes férfin, akinek a hajából is vízcseppek hullnak alá. A haját is kicsavarja, amennyire lehet, de a tűz melege már tényleg nagyon hiányzik. Didergő léptekkel indul fel az enyhén nyikorgó lépcsőkön a torony teteje felé. A hiúz hűn követi gazdáját, tőle egy-két méterre lemaradva a nyomában. Amint a torony tetejéhez közeledik nem várt látvány tárul elé. Egy ruháit kapkodó női test, amire egyáltalán nem volt felkészülve. Van benne annyi tisztesség, hogy hátrál pár lépést, fejét elfordítja és egyik kezével még takarja is a látását, hogy a nő nyugodtan fel tudjon öltözködni és ne hozza még kellemetlenebb helyzetbe. Nem is nagyon volt ideje felmérni a másikat, se azt, hogy tőrt szegeznek felé. A fenyegető, vagy inkább védekező felszólításokra igyekszik nyugtató feleletet adni, de még mindig el van fordulva, hiszen nem tudja, hogy a nőnek sikerült e felöltöznie.*
- Nyugodjon meg, nem áll szándékomban bántani. A nevem Wynpeiros Miraquinal, de röviden csak Wyn. Egyszerű utazó vagyok és csupán a vihar elől menekültem be a toronyba a hiúzommal, némi tűz és felmelegedés reményében. *Hangja nyugtató bár kissé ő is zavarban van a helyzettől. Egyedül Lenxyn üldögél az egyik lépcsőfokon teljes nyugalomban és kíváncsi tekintetével a női alakot fürkészi.*
- Esetleg tudna segíteni felmelegedni? *Szerencsétlen helyzetében még félreérthetően is beszél, ami gyorsan le is esik neki.*
- Mármint úgy értem, hogy a tűz forrását megmutatni, ahol megszáríthatom a ruháimat és jómagamat. *próbálja kijavítani előző mondatát, de ezen biztosan jót fog mulatni a másik.*
24. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-19 10:50:09
Üzenet elküldve: 2020-05-19 10:50:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*A nő selymes, fekete tincseit felkapja a szél, a szája pedig mosolyra görbül. ~Akárcsak otthon. ~ gondolja magában, és már meg sem lepődik a tényen, hogy a tengert nevezi egyetlen otthonának. A koszos, fehér falak lassan szürkülni látszanak a hosszú évek kitartó munkája után és Bel ebben a toronyban időzik, amikor minden porcikája a legendás hullámokra vágyik, melyek az égig nyújtóznak. Fogalma sincs mikor élt meg utoljára igazán nagy vihart száraz földön, de abban biztos jelenleg még mennie is furcsa, hogy nem ringatózik alatta a tenger. Az inge teljesen elázott, így jobbnak tartja levenni azt és felvenni egy takaró köpenyt mielőtt kihűl itt a magasban, egyedül. Legalábbis mindaddig azt hiszi egyedül, amíg meg nem hallja a lépcsőfokok ismerős recsegését minden lépés gyanánt. Gyorsan öltözködik hát, bár ha az idegen szemek bármit is látnának az sem érdekelné, megszégyenítették, már jobban is nőlétét. A jobb keze ügyébe emeli tőrét, de egyelőre pusztán szorosan markolja azt oldala mellett tartva a fegyvert és vár, amíg fel nem tűnik a számára egy idegen sziluett, és akkor megszólal. *
- Ne gyere közelebb, amíg be nem mutatkozol! Tudni akarom miféle szerzettel van dolgom! Nem vagyok gyámoltalan, ha bántani akar, önnek jobban fog fájni! *Hangzanak vészjóslóan szavai barátságtalan hangszínének játékán. *
*A nő selymes, fekete tincseit felkapja a szél, a szája pedig mosolyra görbül. ~Akárcsak otthon. ~ gondolja magában, és már meg sem lepődik a tényen, hogy a tengert nevezi egyetlen otthonának. A koszos, fehér falak lassan szürkülni látszanak a hosszú évek kitartó munkája után és Bel ebben a toronyban időzik, amikor minden porcikája a legendás hullámokra vágyik, melyek az égig nyújtóznak. Fogalma sincs mikor élt meg utoljára igazán nagy vihart száraz földön, de abban biztos jelenleg még mennie is furcsa, hogy nem ringatózik alatta a tenger. Az inge teljesen elázott, így jobbnak tartja levenni azt és felvenni egy takaró köpenyt mielőtt kihűl itt a magasban, egyedül. Legalábbis mindaddig azt hiszi egyedül, amíg meg nem hallja a lépcsőfokok ismerős recsegését minden lépés gyanánt. Gyorsan öltözködik hát, bár ha az idegen szemek bármit is látnának az sem érdekelné, megszégyenítették, már jobban is nőlétét. A jobb keze ügyébe emeli tőrét, de egyelőre pusztán szorosan markolja azt oldala mellett tartva a fegyvert és vár, amíg fel nem tűnik a számára egy idegen sziluett, és akkor megszólal. *
- Ne gyere közelebb, amíg be nem mutatkozol! Tudni akarom miféle szerzettel van dolgom! Nem vagyok gyámoltalan, ha bántani akar, önnek jobban fog fájni! *Hangzanak vészjóslóan szavai barátságtalan hangszínének játékán. *
23. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-19 10:12:37
Üzenet elküldve: 2020-05-19 10:12:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derült égből vihar//
*Gomba módra gyűlnek a sötét gomolyfelhők a torony felett. Távoli mennydörgés dübögő hangjai hallatszódnak egyre hangosabban és gyakrabban. Az égen fényes villámok cikáznak át. A szél ereje felkorbácsolja a tengert, amely viharossá és veszélyessé válik a hajózáshoz. A mennydörgés lassan eléri a tornyot, a villámok felette csattannak az égen, s a szél is elemi erővel süvít. Komoly vihar készülődik, amit senki sem fog megúszni szárazon. A sziklás parton egy magas, sötét hajú fél-elf tűnik fel. Barna bőrvértet, bőr nadrágot és csizmát visel. Hátán egy tegez nyílvessző, bőrvértjében pedig elrejtve három dobókése. Nehezebb kövek cipelésével igyekszik növelni az erőnlétét, de a vihar arra figyelmezteti, hogy jobb lesz valami védett helyre menni. Abba is hagyja az erőnléti edzést és elindul. Tapasztalt természetjáróként tudja, hogy az ilyen viharoknak sosincs jó vége, pláne, ha kint a nyílt terepen érik. Az eső lassan, permetezve kezd aláhullani, majd egyre hevesebben és nagyobb mennyiségben kezd esni. Első útja nem a világítótorony felé vezényelné, de a vihar olyan hirtelen és váratlanul csak le, hogy kénytelen a torony oltalmában átvészelni az özönvízszerű esőt. Épeszű ember ilyen viharos szélben és esőben nem maradt kint, így elázva nyit be a torony földszinti ajtaján. Közvetlen mögötte vágódik be vörös hiúza, aki bundáját egyből jól kirázza a víztől. Wyn kissé bosszúsan letöröli az arcáról a sáros bundás vizet, majd a széllel dacolva erősen küzdve tudja csak becsukni az ajtót. Hátát a közeli falnak támasztja, majd a fáradtságtól és a vihartól elverten ül le egy kicsit erőt gyűjteni. Világítótorony lévén tűznek is lennie kell, valahol a tetején biztosan. Kezeiből tölcsért formálva próbálja meleg levegővel fűteni fagyos újait, de nem sok sikerrel. Egy kicsit még várakozik, mielőtt elindulna felfelé a fény és a megszáradás reményében. Lenxyn odadörgölőzik ülő gazdájához, hogy egy kis meleget lopjon tőle. Wyn egy arcán végig futó mosollyal konstatálja csupán a történéseket. Most, hogy mindketten valamennyire elhelyezkedtek, egy kicsit vár is a feljutással, hogy a hiúz is pihenhessen egy kicsit és megnyugodjon a tomboló kinti vihar után.*
*Gomba módra gyűlnek a sötét gomolyfelhők a torony felett. Távoli mennydörgés dübögő hangjai hallatszódnak egyre hangosabban és gyakrabban. Az égen fényes villámok cikáznak át. A szél ereje felkorbácsolja a tengert, amely viharossá és veszélyessé válik a hajózáshoz. A mennydörgés lassan eléri a tornyot, a villámok felette csattannak az égen, s a szél is elemi erővel süvít. Komoly vihar készülődik, amit senki sem fog megúszni szárazon. A sziklás parton egy magas, sötét hajú fél-elf tűnik fel. Barna bőrvértet, bőr nadrágot és csizmát visel. Hátán egy tegez nyílvessző, bőrvértjében pedig elrejtve három dobókése. Nehezebb kövek cipelésével igyekszik növelni az erőnlétét, de a vihar arra figyelmezteti, hogy jobb lesz valami védett helyre menni. Abba is hagyja az erőnléti edzést és elindul. Tapasztalt természetjáróként tudja, hogy az ilyen viharoknak sosincs jó vége, pláne, ha kint a nyílt terepen érik. Az eső lassan, permetezve kezd aláhullani, majd egyre hevesebben és nagyobb mennyiségben kezd esni. Első útja nem a világítótorony felé vezényelné, de a vihar olyan hirtelen és váratlanul csak le, hogy kénytelen a torony oltalmában átvészelni az özönvízszerű esőt. Épeszű ember ilyen viharos szélben és esőben nem maradt kint, így elázva nyit be a torony földszinti ajtaján. Közvetlen mögötte vágódik be vörös hiúza, aki bundáját egyből jól kirázza a víztől. Wyn kissé bosszúsan letöröli az arcáról a sáros bundás vizet, majd a széllel dacolva erősen küzdve tudja csak becsukni az ajtót. Hátát a közeli falnak támasztja, majd a fáradtságtól és a vihartól elverten ül le egy kicsit erőt gyűjteni. Világítótorony lévén tűznek is lennie kell, valahol a tetején biztosan. Kezeiből tölcsért formálva próbálja meleg levegővel fűteni fagyos újait, de nem sok sikerrel. Egy kicsit még várakozik, mielőtt elindulna felfelé a fény és a megszáradás reményében. Lenxyn odadörgölőzik ülő gazdájához, hogy egy kis meleget lopjon tőle. Wyn egy arcán végig futó mosollyal konstatálja csupán a történéseket. Most, hogy mindketten valamennyire elhelyezkedtek, egy kicsit vár is a feljutással, hogy a hiúz is pihenhessen egy kicsit és megnyugodjon a tomboló kinti vihar után.*
22. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-05-15 11:23:01
Üzenet elküldve: 2020-05-15 11:23:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Launridan//
*Hisz a szőkének, s nem küzd a késztetéssel sem, hogy övé legyen az utolsó szó, így csak néma bólintással fogadja a megnyugtatásnak is beillő véleményt. Szakmájából adódóan jónak tartja ítélőképességét, ha egy másik lelket kell kiismernie, s tőle nem számít jelenleg semmi olyanra, mi megbánásra adhatna okot a későbbiekben. Tévedni pedig ritkán szokott hasonlókban.
Elcsábulni annál többször, igaz, rövid életű közelségük hamar kilehelte lelkét, nem távozott nyomtalanul, kellőképpen feltüzelte Win érzékeit. Bár nem történt meg, szájában érezni vélte a másik csókját egy pillanat erejéig, s azóta is annak feltételezett zamatával sétál.
Merthogy valóban megindultak, kényelmes, mindazonáltal céltudatos léptekkel, kart karba vetve, a világítótorony felé. Nem járt még erre, így fogalma sincs a távolságokról, teljes mértékben Launridanra hagyatkozik ebben. Ezzel együtt figyelmének minden vetületét annak illatára, s bontakozó csevejükre koncentrálhatja.*
- Mondjuk, hogy nem büdös. *Sandít fel fejét szintén oldalra biccentve, játékos félmosollyal ajkain. Egyelőre nem szeretné elragadtatni magát odáig, hogy bevallja, sajátjain kívül nem érzett még ilyen kellemeset. Persze ezzel együtt is úgy gondolja, össze tudna állítani a fél-elfhez jobban passzoló aroma kombinációt, szakmai magabiztossága pillanatra sem inog meg soha. Arra, hogy titok, ám részesül a kiváltságban, hogy neki ennek ellenére elárulják, cinkos tekintettel hajol közelebb, amennyire csak lehetséges így séta közben. Tehát egy alkimista gnóm a piactéren. Azok a furfangos kis szerzetek mindig is ügyesek voltak a kotyvasztásban, sok egyéb készségük mellett, legalábbis ez a kép él a lányban a faj képviselőiről. Valamelyest meg is nyugszik magában, hogy közülük került ki ezidáig talán legaggasztóbb riválisa.
Belső vívódása a külvilág felé csupán egy rövid időre összeráncolt szemöldök képében válik felfedezhetővé, mit hamar igazít kíváncsi tekintetté, egy kellemes mosollyal alátámasztva.*
- Nem, nem ismerem. *Ingatja meg üstökét immár ismét visszaegyenesedve a titokfelfedős közeledéséből.*
- Köszönöm! *Simítja meg a bókra hüvelykujjával, rövid mozdulattal az övébe fonódó kart, legalábbis annak azt a szegletét, mely az ujj hatókörébe tartozik.*
- Ez a saját keverékem. Az elmondásod alapján igen sokban hasonlíthatok arra a gnóm asszonyságra. *Nevet fel kedélyesen felvetésére. Majd pillanatra a másik vállához hajolva, ezúttal szinte szertartásos módon szívja be sokadjára az emlegetett illatot.*
- Valami bájital is van bele kotyvasztva? *Kérdi végül, kékjeivel hasonló színű párjukat keresve, bal szemöldökét pajkos ívben felvonva.*
//Launridan//
*Hisz a szőkének, s nem küzd a késztetéssel sem, hogy övé legyen az utolsó szó, így csak néma bólintással fogadja a megnyugtatásnak is beillő véleményt. Szakmájából adódóan jónak tartja ítélőképességét, ha egy másik lelket kell kiismernie, s tőle nem számít jelenleg semmi olyanra, mi megbánásra adhatna okot a későbbiekben. Tévedni pedig ritkán szokott hasonlókban.
Elcsábulni annál többször, igaz, rövid életű közelségük hamar kilehelte lelkét, nem távozott nyomtalanul, kellőképpen feltüzelte Win érzékeit. Bár nem történt meg, szájában érezni vélte a másik csókját egy pillanat erejéig, s azóta is annak feltételezett zamatával sétál.
Merthogy valóban megindultak, kényelmes, mindazonáltal céltudatos léptekkel, kart karba vetve, a világítótorony felé. Nem járt még erre, így fogalma sincs a távolságokról, teljes mértékben Launridanra hagyatkozik ebben. Ezzel együtt figyelmének minden vetületét annak illatára, s bontakozó csevejükre koncentrálhatja.*
- Mondjuk, hogy nem büdös. *Sandít fel fejét szintén oldalra biccentve, játékos félmosollyal ajkain. Egyelőre nem szeretné elragadtatni magát odáig, hogy bevallja, sajátjain kívül nem érzett még ilyen kellemeset. Persze ezzel együtt is úgy gondolja, össze tudna állítani a fél-elfhez jobban passzoló aroma kombinációt, szakmai magabiztossága pillanatra sem inog meg soha. Arra, hogy titok, ám részesül a kiváltságban, hogy neki ennek ellenére elárulják, cinkos tekintettel hajol közelebb, amennyire csak lehetséges így séta közben. Tehát egy alkimista gnóm a piactéren. Azok a furfangos kis szerzetek mindig is ügyesek voltak a kotyvasztásban, sok egyéb készségük mellett, legalábbis ez a kép él a lányban a faj képviselőiről. Valamelyest meg is nyugszik magában, hogy közülük került ki ezidáig talán legaggasztóbb riválisa.
Belső vívódása a külvilág felé csupán egy rövid időre összeráncolt szemöldök képében válik felfedezhetővé, mit hamar igazít kíváncsi tekintetté, egy kellemes mosollyal alátámasztva.*
- Nem, nem ismerem. *Ingatja meg üstökét immár ismét visszaegyenesedve a titokfelfedős közeledéséből.*
- Köszönöm! *Simítja meg a bókra hüvelykujjával, rövid mozdulattal az övébe fonódó kart, legalábbis annak azt a szegletét, mely az ujj hatókörébe tartozik.*
- Ez a saját keverékem. Az elmondásod alapján igen sokban hasonlíthatok arra a gnóm asszonyságra. *Nevet fel kedélyesen felvetésére. Majd pillanatra a másik vállához hajolva, ezúttal szinte szertartásos módon szívja be sokadjára az emlegetett illatot.*
- Valami bájital is van bele kotyvasztva? *Kérdi végül, kékjeivel hasonló színű párjukat keresve, bal szemöldökét pajkos ívben felvonva.*
21. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-03-27 19:03:44
Üzenet elküldve: 2020-03-27 19:03:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Esti ázás a Világítótoronynál//
//Irány a Rókalyuk//
*Feltys szavaival egyetért. Tudja, hogy használnia kellett volna valamelyiknek, vagy a varázslatnak, vagy a gyógynövényeknek. De semmi nem használ, így maradnak az idegesítő szúrások. Amikbe már belelát dolgokat. Néha úgy érzi, a gondolataira reagálnak ezek. Mint ahogy álmodott is róla.
~Egy szúrás igen, kettő a nem.~
Erre érkezik egy szúrás, mint egy igent jelentve. Elégedetlen sóhaj hagyja el az ajkát.
~Bár lenne egyszerűbb valami ebben az életben!~
Tör fel belőle a vágyakozó sóhaj, és reméli, egyszer azért meghallgatásra kerülnek az imái.
A férfi kedves nevetése jól eső, aztán ahogy elbeszéli, mit szeret inkább. Szemei felcsillannak.*
- Azokkal sincsen bajom, bár azért annyit inni nem szoktam, de a sütiből tudnék nagyot sokat enni. *Mondja, gondolkozik közben egyelőre így látja. A hege a lapockáján viszont két viszkető szúrással reagál. Ami eddig a nemet jelentette. Nem érti, így meghagyja az estére ezt a problémát. Akkor úgy is több minden derül ki számára, mint így. A kérdésen elmélázik.*
- Akár most már mehetünk a Rókába. *Viszont, hogy Felthys a biztonsága érdekében kíséri el, ezen meglepődik.*
- Nagyon kedves ez tőled. Köszönöm. *mondja, majd feláll. *
- Induljunk mindjárt esni fog, sőt nem is szakadni.* jósolja meg, ami mindjárt javában elkezdődik. *
//Esti ázás a Világítótoronynál//
//Irány a Rókalyuk//
*Feltys szavaival egyetért. Tudja, hogy használnia kellett volna valamelyiknek, vagy a varázslatnak, vagy a gyógynövényeknek. De semmi nem használ, így maradnak az idegesítő szúrások. Amikbe már belelát dolgokat. Néha úgy érzi, a gondolataira reagálnak ezek. Mint ahogy álmodott is róla.
~Egy szúrás igen, kettő a nem.~
Erre érkezik egy szúrás, mint egy igent jelentve. Elégedetlen sóhaj hagyja el az ajkát.
~Bár lenne egyszerűbb valami ebben az életben!~
Tör fel belőle a vágyakozó sóhaj, és reméli, egyszer azért meghallgatásra kerülnek az imái.
A férfi kedves nevetése jól eső, aztán ahogy elbeszéli, mit szeret inkább. Szemei felcsillannak.*
- Azokkal sincsen bajom, bár azért annyit inni nem szoktam, de a sütiből tudnék nagyot sokat enni. *Mondja, gondolkozik közben egyelőre így látja. A hege a lapockáján viszont két viszkető szúrással reagál. Ami eddig a nemet jelentette. Nem érti, így meghagyja az estére ezt a problémát. Akkor úgy is több minden derül ki számára, mint így. A kérdésen elmélázik.*
- Akár most már mehetünk a Rókába. *Viszont, hogy Felthys a biztonsága érdekében kíséri el, ezen meglepődik.*
- Nagyon kedves ez tőled. Köszönöm. *mondja, majd feláll. *
- Induljunk mindjárt esni fog, sőt nem is szakadni.* jósolja meg, ami mindjárt javában elkezdődik. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 345-364