Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 10 (181. - 200. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
200. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-14 09:41:00
Üzenet elküldve: 2024-01-14 09:41:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Kis bűntudatját a lányka önkétlen megmozgatása miatt gyorsan ellensúlyozza indulata, ami viszont hamar elmúlik, mikor enni ülnek le. Természetesen megosztja saját eleségét is a szerzetessel, amin segít az hogy most nem legelik el kis-és nagyállatok azt, amilyük maradt. Kicsit aggódik készleteik végessége miatt, attól tart, a visszaúton be fog kelleni menniük valamelyiküknek a kikötőbe pénzt költeni, és ha továbbra is az ork pesszimista gondolatai szerint járnak el, az a valaki valószínűleg a szerzetes lesz - de ez az eshetőség még messze van.
De nem véletlenül ilyen paranoiás, hogy még saját magát is ebben a túlméretezett lyukban hagyja: most már túl messzire mentek lábukon, hogy hármójukat megállítsák, és pont itt, a Kikötőben van a legnagyobb esélye annak, hogy valami balszerencse essen rájuk; ha valóban elég nagy port kavartak össze azon a rendkívüli esténél, hogy listára kerüljenek, és ha valamelyik őrnek, vagy akár polgárnak jó az arcmemóriája, akkor nemhogy Nawanthirinek nem fognak tudni segíteni, de saját szabadságuk kerülhet veszélybe - és a szürkebőrű inkább levág még egy pár fejet, minthogy hagyja, hogy bármelyiküket itt rabságban tartsák. Ezekkel a folyton kobakja hátulját kísértő gondolatokkal valóban nem tudna most bármi hasznosat tenni a nap alatt, maximum csúnyán nézni a katonákra, és szívét szorítani minden mellettük elmenő személy után. Jobb' teszi, ha megvárja a manót.
Lilyenn beismerése kivált egy reakciót Ukromból; elmosolyodik, még ha halványan is, és a következőt mondja:* - Ez egy közös bennünk. Vagy már csak volt.
*Nem pazarolnak sok időt a körútra, ami az orknak úgyszintén tökéletes; kezét egy intésre emeli, amivel ideiglenesen elköszön a többiektől, és már a megszokott módon hátukat nézi, míg el nem hagyják látókörét. Nem tarthat sokáig, míg csak magát nem fogja hallani a ebben a rejtekhelyben. Mosolya alábbhagy, és sóhajt egyet.* ~ Végigmegyünk ezen az úton, ha törik, ha szakad. ~ *Kis fáradtságot még érez, de van egy sejtése, ha akarna, sem tudna visszaaludni. Így hát felállva nyújtógyakorlatokba kezd. No, cseppet sem olyan kecsesen és hajlékony fajtákat, mint az óriásnevelt. Nem, egyszerű vállhajlítások, guggolások és megnyöszörögtető lábujjérintések, amiket sose tenne a lányok tízméteres közelében. valahogy el fog kelleni ütnie az időt, míg valaki vissza nem jön, és ezt egy jó kezdésnek találja.*
*Kis bűntudatját a lányka önkétlen megmozgatása miatt gyorsan ellensúlyozza indulata, ami viszont hamar elmúlik, mikor enni ülnek le. Természetesen megosztja saját eleségét is a szerzetessel, amin segít az hogy most nem legelik el kis-és nagyállatok azt, amilyük maradt. Kicsit aggódik készleteik végessége miatt, attól tart, a visszaúton be fog kelleni menniük valamelyiküknek a kikötőbe pénzt költeni, és ha továbbra is az ork pesszimista gondolatai szerint járnak el, az a valaki valószínűleg a szerzetes lesz - de ez az eshetőség még messze van.
De nem véletlenül ilyen paranoiás, hogy még saját magát is ebben a túlméretezett lyukban hagyja: most már túl messzire mentek lábukon, hogy hármójukat megállítsák, és pont itt, a Kikötőben van a legnagyobb esélye annak, hogy valami balszerencse essen rájuk; ha valóban elég nagy port kavartak össze azon a rendkívüli esténél, hogy listára kerüljenek, és ha valamelyik őrnek, vagy akár polgárnak jó az arcmemóriája, akkor nemhogy Nawanthirinek nem fognak tudni segíteni, de saját szabadságuk kerülhet veszélybe - és a szürkebőrű inkább levág még egy pár fejet, minthogy hagyja, hogy bármelyiküket itt rabságban tartsák. Ezekkel a folyton kobakja hátulját kísértő gondolatokkal valóban nem tudna most bármi hasznosat tenni a nap alatt, maximum csúnyán nézni a katonákra, és szívét szorítani minden mellettük elmenő személy után. Jobb' teszi, ha megvárja a manót.
Lilyenn beismerése kivált egy reakciót Ukromból; elmosolyodik, még ha halványan is, és a következőt mondja:* - Ez egy közös bennünk. Vagy már csak volt.
*Nem pazarolnak sok időt a körútra, ami az orknak úgyszintén tökéletes; kezét egy intésre emeli, amivel ideiglenesen elköszön a többiektől, és már a megszokott módon hátukat nézi, míg el nem hagyják látókörét. Nem tarthat sokáig, míg csak magát nem fogja hallani a ebben a rejtekhelyben. Mosolya alábbhagy, és sóhajt egyet.* ~ Végigmegyünk ezen az úton, ha törik, ha szakad. ~ *Kis fáradtságot még érez, de van egy sejtése, ha akarna, sem tudna visszaaludni. Így hát felállva nyújtógyakorlatokba kezd. No, cseppet sem olyan kecsesen és hajlékony fajtákat, mint az óriásnevelt. Nem, egyszerű vállhajlítások, guggolások és megnyöszörögtető lábujjérintések, amiket sose tenne a lányok tízméteres közelében. valahogy el fog kelleni ütnie az időt, míg valaki vissza nem jön, és ezt egy jó kezdésnek találja.*
199. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-11 16:18:26
Üzenet elküldve: 2024-01-11 16:18:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ukromot nem kell sokat noszogatni. Az első kérésre felpattan. Azt sajnos nem veszi észre, hogy árvánk még a vállaiba kapaszkodik. Így aztán ő is száguld vele orkmagasságig, hogy onnan huppanjon vissza a földre.*
- Áucs!
*Kiált fel. Majd sajgó alfelét dörzsölgetve igyekszik feltápászkodni. Lenne még néhány keresetlen szava a szürkéhez. Például, hogy vigyázhatna jobban is a nála törékenyebbekre. Ezeket azonban megtartja magának. Legalábbis jobbnak látja így dönteni, mikor a dühödten fújtató melákra pillant. Ő nyilván másra gondolt probléma címszó alatt. Ám mikor kiderül, hogy semmi gondjuk sincs és Nawanthiri is a helyére teszi a dolgokat, a kis csapat leül reggelizni. Ukrom és árvánk is talál magának harapni valót, csak a szerzetes fogyott ki az elemózsiájából. Lily szerint ez nem járja. No meg ahol ketten esznek, ott a harmadik sem marad éhen. Gondolja úgy, hogy egy népes városban, ahol bizonyára nem csupán ketten ettek, ő gyakran volt kénytelen korgó hassal álomra hajtani a fejét. Most viszont senki sem marad ki, amennyiben rajta múlik. Sietve túr bele a tatyójába, ahonnan a maradék kenyere és némi szárított hús kerül elő. Nem egy királyi lakoma, azonban jelenleg csak ennyivel tud szolgálni. Esetleg még egy almával, de azt dobálózásra tartogatja. Hiszen a legutóbb is jól sült el mikor elhajított egyet. Evés közben pedig megbeszélik a továbbiakat. A terv szerint Nawanthiri és Lily felmennek a világítotoronyhoz. Egyikük szaglászni, míg a másik körbekérdez az ottaniaknál kenuszerelő eszközök és alkatrészek után. Ez idő alatt Ukrom megvárja a manó érkezését. A félvérnek nincs ellenére. Egyedül azt nem tudja, mi után szaglásszon. De úgy véli, elég lesz majd menet közben rákérdeznie az óriásneveltnél. Nehogy Ukrom azt higgye, akadékoskodik. Az ork intésére azonban mosoly húzódik ajkaira.*
- Tudnod kell, hogy még senki sem csinált nekem ruhát. Akkor is felvenném, ha nem lenne muszáj.
*Jelenti ki, aztán már húzza is magára a takaróból készült csuklyát. Második Kórót pedig annak tetejére akasztja a hátára. Nem tervezi használni, amennyiben viszont kénytelen lesz, jobb ha kéznél van.*
- Indulhatunk?
*Pillanat a jól beöltözött Nawanthirire. Ha pedig igenlő választ kap, semmi sem állhatja útjukat a világítótoronyig.*
*Ukromot nem kell sokat noszogatni. Az első kérésre felpattan. Azt sajnos nem veszi észre, hogy árvánk még a vállaiba kapaszkodik. Így aztán ő is száguld vele orkmagasságig, hogy onnan huppanjon vissza a földre.*
- Áucs!
*Kiált fel. Majd sajgó alfelét dörzsölgetve igyekszik feltápászkodni. Lenne még néhány keresetlen szava a szürkéhez. Például, hogy vigyázhatna jobban is a nála törékenyebbekre. Ezeket azonban megtartja magának. Legalábbis jobbnak látja így dönteni, mikor a dühödten fújtató melákra pillant. Ő nyilván másra gondolt probléma címszó alatt. Ám mikor kiderül, hogy semmi gondjuk sincs és Nawanthiri is a helyére teszi a dolgokat, a kis csapat leül reggelizni. Ukrom és árvánk is talál magának harapni valót, csak a szerzetes fogyott ki az elemózsiájából. Lily szerint ez nem járja. No meg ahol ketten esznek, ott a harmadik sem marad éhen. Gondolja úgy, hogy egy népes városban, ahol bizonyára nem csupán ketten ettek, ő gyakran volt kénytelen korgó hassal álomra hajtani a fejét. Most viszont senki sem marad ki, amennyiben rajta múlik. Sietve túr bele a tatyójába, ahonnan a maradék kenyere és némi szárított hús kerül elő. Nem egy királyi lakoma, azonban jelenleg csak ennyivel tud szolgálni. Esetleg még egy almával, de azt dobálózásra tartogatja. Hiszen a legutóbb is jól sült el mikor elhajított egyet. Evés közben pedig megbeszélik a továbbiakat. A terv szerint Nawanthiri és Lily felmennek a világítotoronyhoz. Egyikük szaglászni, míg a másik körbekérdez az ottaniaknál kenuszerelő eszközök és alkatrészek után. Ez idő alatt Ukrom megvárja a manó érkezését. A félvérnek nincs ellenére. Egyedül azt nem tudja, mi után szaglásszon. De úgy véli, elég lesz majd menet közben rákérdeznie az óriásneveltnél. Nehogy Ukrom azt higgye, akadékoskodik. Az ork intésére azonban mosoly húzódik ajkaira.*
- Tudnod kell, hogy még senki sem csinált nekem ruhát. Akkor is felvenném, ha nem lenne muszáj.
*Jelenti ki, aztán már húzza is magára a takaróból készült csuklyát. Második Kórót pedig annak tetejére akasztja a hátára. Nem tervezi használni, amennyiben viszont kénytelen lesz, jobb ha kéznél van.*
- Indulhatunk?
*Pillanat a jól beöltözött Nawanthirire. Ha pedig igenlő választ kap, semmi sem állhatja útjukat a világítótoronyig.*
198. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-10 18:54:47
Üzenet elküldve: 2024-01-10 18:54:47
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szerzetes érdemi magyarázattal nem szolgál formagyakorlat közben, de az látszik, hogy magánál van. Csak befelé figyel: mindig az, és csak az az izma feszüljön, amelyiknek kell, de közben kijöjjenek az erők, és a súlyát, mikor a teste mozdul, oda vigye, ahol szükség van rá. Takk. Csípő, térdek, bokák megfelelő szögben álljanak. Takk-takk. Amikor üt, mögéje rakja mind a százakárhány kilóját, amikor rúg, meglegyen benn az a sunyi, pont a térd fölé vágó fürgeség. Takk-takk-takk. A végén meghajol: jobbja nyitva a mellkasa előtt, kézéllel előre, bal tenyere előre fordítva a combja mellett.
Ukrom látta már ezt a gyakorlatot párszor, legfeljebb nem ebben a befeszülős formájában. Ha ő nem avatja be a lánykát, akkor majd mandulaszem fogja, a maga kevés szavú módján. Ez is olyan "szerzetesdolog".*
- Jól van, beszélek velük. *bólint rá a szürkebőrű tervére* Te meg majd megvárod itt Armarkhturt. Hozok enni is!
*Mivel a gwuffok a szerzetes minden elemózsiáját elpusztították, kénytelen a barátaiéból enni. Így meg gyorsan fogy, és biztos kell majd a hajóútra is.
A maga részéről úgy van vele, hogy a torony lakói nem fogják felismerni a két hős fejvadászt, és ha mégis, akkor sem érné meg nekik elfogni őket. Mihez kezdenének velük? Ukrommal persze nem akar összevitatkozni, de Lilyt inkább magával vinné alkudozni. Sunnyogással nem szereznének jó pontokat senkinél, a félvér beszélőkéje viszont jól jöhet. Ezt viszont ráér odakint megbeszélni. Ha megreggeliztek, a szerzetes veszi a kabátját-kalapját, és el is indul a lánykával a beszerzőkörútra…*
*A szerzetes érdemi magyarázattal nem szolgál formagyakorlat közben, de az látszik, hogy magánál van. Csak befelé figyel: mindig az, és csak az az izma feszüljön, amelyiknek kell, de közben kijöjjenek az erők, és a súlyát, mikor a teste mozdul, oda vigye, ahol szükség van rá. Takk. Csípő, térdek, bokák megfelelő szögben álljanak. Takk-takk. Amikor üt, mögéje rakja mind a százakárhány kilóját, amikor rúg, meglegyen benn az a sunyi, pont a térd fölé vágó fürgeség. Takk-takk-takk. A végén meghajol: jobbja nyitva a mellkasa előtt, kézéllel előre, bal tenyere előre fordítva a combja mellett.
Ukrom látta már ezt a gyakorlatot párszor, legfeljebb nem ebben a befeszülős formájában. Ha ő nem avatja be a lánykát, akkor majd mandulaszem fogja, a maga kevés szavú módján. Ez is olyan "szerzetesdolog".*
- Jól van, beszélek velük. *bólint rá a szürkebőrű tervére* Te meg majd megvárod itt Armarkhturt. Hozok enni is!
*Mivel a gwuffok a szerzetes minden elemózsiáját elpusztították, kénytelen a barátaiéból enni. Így meg gyorsan fogy, és biztos kell majd a hajóútra is.
A maga részéről úgy van vele, hogy a torony lakói nem fogják felismerni a két hős fejvadászt, és ha mégis, akkor sem érné meg nekik elfogni őket. Mihez kezdenének velük? Ukrommal persze nem akar összevitatkozni, de Lilyt inkább magával vinné alkudozni. Sunnyogással nem szereznének jó pontokat senkinél, a félvér beszélőkéje viszont jól jöhet. Ezt viszont ráér odakint megbeszélni. Ha megreggeliztek, a szerzetes veszi a kabátját-kalapját, és el is indul a lánykával a beszerzőkörútra…*
197. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-10 08:47:09
Üzenet elküldve: 2024-01-10 08:47:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nem nagyon dacoskodik, mikor Nawanthiri ruhája reá kerül, talán ő is már túl fáradt volt hozzá, hogy ellenkezzék. Vagy talán jobban tudta, minthogy elutasítsa a hideg előli védelmet. Mindenesetre felgyorsította ez csökönyös küzdelmét az elalvással szemben.
Még így is kifejezetten sokáig tarthatott, míg elnyomta az álom, ugyanis még Lilyenn után is mélyen szuszogott, feje térdének, háta valószínűleg fájdalmasan ferdén adva fel az igyekezetet. Ez a pozíció viszont nem tart örökké, ugyanis nem sok unszolás kell a fél-elf részéről, hogy az ork visszatérjen az éberek világába; felnyílnak szemhéjai, amik mögött zavartan és véreresen, mintha el sem aludt volna, pislog a leányra, de amint megérkezik agyába és feldolgozódik a friss "információ", miszerint baj van, irigylésre méltó sebességgel áll fel, hogy könnyedén felfelé ránthatja ifjabb társát, ha továbbra is vállain tartja amaz kezeit. Artikulálatlanul morog és forgatja fejét, abban a hittben van, rájuk támadtak; ha nem lenne fegyvere eltéve táskájában, akkor már kezében is lóbálná azt. Mindeközben érkezik a riadót okozó hír megmagyarázása Lilyenntől, mikor már megtalálja szemével a szerzetest is: nem lát rajta sérülést, csak a mozgása rendellenes. Töltött már el Nawanthirivel annyi időt hogy összerakja, ez az óriásnevelt egyik "meditációs" gyakorlata lehet, vagy melyik francos testedzés ez. Mintha már látta volna...
Ahogy meghallja, hogy ezért okoztak neki kis híján szívrohamot, de mindössze fölöslegesen, igencsak mély levegőt kell beszívnia ahhoz, hogy megnyugodjon annyira, hogy ne adjon egy tanító jellegű taslit az ifjú leánynak. De hogy magában adjon egy kis igazságot is Lilyennek, Nawanthiri jelenlegi állapota miatt aggódva valószínűleg őt is aggasztatta volna bármi furcsa viselkedés őfelőle. De hogy aztán kinek mi a furcsa, az már mindenkinek eltérő.
Mindenesetre már fönt van, még akkor is mikor úgy érzi magát, mintha le sem feküdt volna. Nem tart sokáig, míg eleségért nem kezdenek nyúlni. Felhangzik a mai napi tevékenységüket indító kimászkálás kérdése: Miért is ne? Csak nem várhatja a manó azt, hogy a nap feléig itt fognak gubbasztani?*
- Nem fog fájni megnézni, mivel lesz dolgunk. *Érvel ő is, rekedt hangon.* - De ha valóban akarsz beszélni az őrökkel, Nawanthiri, azt jobb lenne ha egymagadban tennéd. *Remélhetőleg nem kell megemlítenie, miért.* - Te pedig óvatosan nézzél körbe a toronynál, Lilyenn, nem kéne Armakhtur előtt bilincsbe kapni senkit. A csuklyát vedd fel, ha a helyzet úgy parancsolja. Én szerintem itt maradok, fönt most nem lennék hasznos. *Valamint lenne egy pár kialvatlan órája, amit be kéne pótolnia.*
*Nem nagyon dacoskodik, mikor Nawanthiri ruhája reá kerül, talán ő is már túl fáradt volt hozzá, hogy ellenkezzék. Vagy talán jobban tudta, minthogy elutasítsa a hideg előli védelmet. Mindenesetre felgyorsította ez csökönyös küzdelmét az elalvással szemben.
Még így is kifejezetten sokáig tarthatott, míg elnyomta az álom, ugyanis még Lilyenn után is mélyen szuszogott, feje térdének, háta valószínűleg fájdalmasan ferdén adva fel az igyekezetet. Ez a pozíció viszont nem tart örökké, ugyanis nem sok unszolás kell a fél-elf részéről, hogy az ork visszatérjen az éberek világába; felnyílnak szemhéjai, amik mögött zavartan és véreresen, mintha el sem aludt volna, pislog a leányra, de amint megérkezik agyába és feldolgozódik a friss "információ", miszerint baj van, irigylésre méltó sebességgel áll fel, hogy könnyedén felfelé ránthatja ifjabb társát, ha továbbra is vállain tartja amaz kezeit. Artikulálatlanul morog és forgatja fejét, abban a hittben van, rájuk támadtak; ha nem lenne fegyvere eltéve táskájában, akkor már kezében is lóbálná azt. Mindeközben érkezik a riadót okozó hír megmagyarázása Lilyenntől, mikor már megtalálja szemével a szerzetest is: nem lát rajta sérülést, csak a mozgása rendellenes. Töltött már el Nawanthirivel annyi időt hogy összerakja, ez az óriásnevelt egyik "meditációs" gyakorlata lehet, vagy melyik francos testedzés ez. Mintha már látta volna...
Ahogy meghallja, hogy ezért okoztak neki kis híján szívrohamot, de mindössze fölöslegesen, igencsak mély levegőt kell beszívnia ahhoz, hogy megnyugodjon annyira, hogy ne adjon egy tanító jellegű taslit az ifjú leánynak. De hogy magában adjon egy kis igazságot is Lilyennek, Nawanthiri jelenlegi állapota miatt aggódva valószínűleg őt is aggasztatta volna bármi furcsa viselkedés őfelőle. De hogy aztán kinek mi a furcsa, az már mindenkinek eltérő.
Mindenesetre már fönt van, még akkor is mikor úgy érzi magát, mintha le sem feküdt volna. Nem tart sokáig, míg eleségért nem kezdenek nyúlni. Felhangzik a mai napi tevékenységüket indító kimászkálás kérdése: Miért is ne? Csak nem várhatja a manó azt, hogy a nap feléig itt fognak gubbasztani?*
- Nem fog fájni megnézni, mivel lesz dolgunk. *Érvel ő is, rekedt hangon.* - De ha valóban akarsz beszélni az őrökkel, Nawanthiri, azt jobb lenne ha egymagadban tennéd. *Remélhetőleg nem kell megemlítenie, miért.* - Te pedig óvatosan nézzél körbe a toronynál, Lilyenn, nem kéne Armakhtur előtt bilincsbe kapni senkit. A csuklyát vedd fel, ha a helyzet úgy parancsolja. Én szerintem itt maradok, fönt most nem lennék hasznos. *Valamint lenne egy pár kialvatlan órája, amit be kéne pótolnia.*
196. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-07 21:43:37
Üzenet elküldve: 2024-01-07 21:43:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
*Magányos léptekkel caplat fel a világítótoronyhoz. Idő közben a szél is feltámadt, ami miatt a hideg szinte égető érzésként mar belé, de már megszokta. Nem hisztizik miatta még magában sem, elfogadja a sorsát.
A toronyhoz felérve a szakadék közelébe lépked, és törökülésben leül a földre, bámulja a tengert. Sok emlék fűzi ehhez a helyhez. Itt kapta a húsába maró hollót ábrázoló tetoválást is, amit gyengéden meg is érint, mikor rá gondol. Ugyanitt történt az is, amikor a fekete tündér akár le is lökhette volna a sziklaszirt széléről, ha a feltett kérdéseire rossz választ ad, de még mindig él. Clionnal is sokat beszélgetett ezen a helyen. Vajon ők barátok voltak? Nevezhették magukat egymás barátjának? Egyáltalán mit jelent a barát szó valójában?
Könnycsepp ugyan nem jelenik meg a szemei körül most sem, ahogy soha máskor, de gondolatai legmélyén visszasírja régi életét. Az őt irányító tündért, azt a bolond mágust, Cliont vagy Nolie-t, a halálfélelmet ami egész végig elkísérte, az őt üldöző városőröket, mindent. Most minden olyan nyugodt, de céltalan is egyben. Mi értelme van így az életnek? Teszi fel magának a kérdést, de megválaszolni már nem tudja. Inkább továbbra is gondolataiba mélyedve bámulja a tengert, hátha valamiféle isteni sugallat megmondja, mit kéne tennie.*
A toronyhoz felérve a szakadék közelébe lépked, és törökülésben leül a földre, bámulja a tengert. Sok emlék fűzi ehhez a helyhez. Itt kapta a húsába maró hollót ábrázoló tetoválást is, amit gyengéden meg is érint, mikor rá gondol. Ugyanitt történt az is, amikor a fekete tündér akár le is lökhette volna a sziklaszirt széléről, ha a feltett kérdéseire rossz választ ad, de még mindig él. Clionnal is sokat beszélgetett ezen a helyen. Vajon ők barátok voltak? Nevezhették magukat egymás barátjának? Egyáltalán mit jelent a barát szó valójában?
Könnycsepp ugyan nem jelenik meg a szemei körül most sem, ahogy soha máskor, de gondolatai legmélyén visszasírja régi életét. Az őt irányító tündért, azt a bolond mágust, Cliont vagy Nolie-t, a halálfélelmet ami egész végig elkísérte, az őt üldöző városőröket, mindent. Most minden olyan nyugodt, de céltalan is egyben. Mi értelme van így az életnek? Teszi fel magának a kérdést, de megválaszolni már nem tudja. Inkább továbbra is gondolataiba mélyedve bámulja a tengert, hátha valamiféle isteni sugallat megmondja, mit kéne tennie.*
195. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-07 16:13:03
Üzenet elküldve: 2024-01-07 16:13:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Mikor árvánk felébred, először azt sem tudja, hogy hol van. Villámgyorsan ül fel, ami hálátlanul érinti mindkét sérülését. A beléjük hasító fájdalomnál viszont kevés az alkalmasabb ébresztő. A félvér emlékei rögtön a helyükre kerülnek. Első dolga lenne, hogy ellenőrizze nem-e kelt lába a csizmáinak és Második Kórónak. Ám mielőtt rájuk pillanthatna, megakad a tekintete valamin. Illetve valakin. Nawanthiri az, aki mit is csinál? Furábbnál furább mozdulatokkal kísérve jár fel és alá a barlang termében. A félvér bámulja is néhány szívdobbanásnyi ideig. Aztán megdörzsöli a kékjeit. Hiszen lehet, hogy csak kápráznak. Azonban ez téves következtetésnek bizonyul. Így hát radikálisabb módszerhez nyúl gondolván, talán még mindig álmodik. Baljával belecsíp a jobb vállába. A fájdalomtól azonban nem felébred, hanem egyszerűen felszisszen. Nyilván nem álmodik. De nem kizárt, hogy a szerzetes még igen. Árvánknak sem kell több. Sietve felcibálja a csizmáit, majd a kenuból kiugorva magához veszi kardocskáját. Tatyóját a vállára akasztva pedig megközelíti az érdekesen mozgó barátját. Persze igyekszik nem az útjába kerülni.*
- Jó reggelt! Izé... Mondd csak! Minden rendben? Mégis mit csinálsz?
*Kérdez egy igencsak zavarodott éllel a hangjában. Ellenben válasz nem érkezik. Helyette a szerzetes úgy suhan el a kis tolvaj mellett, mintha ott sem lenne. Ennek a fele sem tréfa. Lily azonnal Ukrom után kezd kutatni, akit meg is talál a terem egyik sarkában. Ő bizony még nyugodtan durmol. Amíg gazella léptekkel az orkhoz siet, hátára igazítja a kis kardot. Csupán azért, hogy mikor odaér két szabad kézzel gesztikulálva háborodjon fel.*
- Mégis, hogyan lehet ülve aludni?! Nekem háton fekve sem megy.
*Aztán eszébe jut, hogy ő nem tenger. Így nem is nagyon kéne itt háborognia. Na meg az is, hogy Nawanthiri talán ismét veszélyben van.*
- Ukrom! Ébredj! Szerintem ismét problémánk akadt.
*Szólítgatja a melákot, miközben két kezével igyekszik felrázni őt a vállainál fogva. Amennyiben sikerül felébresztenie a szürkét, harmadik társuk felé mutat.*
- Nézd! Táncol. Amikor pedig megkérdeztem, jól van-e, észre sem vett. Attól félek, hogy ez megint az árnyék, rém, démon műve.
*Persze erről szó sincs. Mikor Nawanthiri végez a gyakorlattal, el is mondja, hogy mit művelt és, miért nem mutatott reakciót a kérdésekre. Árvánk csak legyint és letudja annyival a dolgot, hogy ez is amolyan szerzetes dolog. Belül azonban nyilván örül. Hiszen a barátja még sincs közvetlen veszélyben. A nagy ijedtséget követően a kis csapat leül reggelizni. Lily szokásával ellentétben nem eszik sokat. Csupán egy darabot vág a kenyeréből, amihez egy almát társít. Közben pedig a továbbiakról beszélnek.*
- Ha engem kérdeztek, menjünk fel nélküle!
*Mondja teli szájjal. Hiszen nem is ő lenne, ha nem így tenné.*
- Ott minden bizonnyal találunk hozzáértő kobakot.
*Nyeli le végre a falatot.*
- Csak forduljunk meg délig! Nem lenne szép dolog megváratni a kapitányunkat.
*Mikor árvánk felébred, először azt sem tudja, hogy hol van. Villámgyorsan ül fel, ami hálátlanul érinti mindkét sérülését. A beléjük hasító fájdalomnál viszont kevés az alkalmasabb ébresztő. A félvér emlékei rögtön a helyükre kerülnek. Első dolga lenne, hogy ellenőrizze nem-e kelt lába a csizmáinak és Második Kórónak. Ám mielőtt rájuk pillanthatna, megakad a tekintete valamin. Illetve valakin. Nawanthiri az, aki mit is csinál? Furábbnál furább mozdulatokkal kísérve jár fel és alá a barlang termében. A félvér bámulja is néhány szívdobbanásnyi ideig. Aztán megdörzsöli a kékjeit. Hiszen lehet, hogy csak kápráznak. Azonban ez téves következtetésnek bizonyul. Így hát radikálisabb módszerhez nyúl gondolván, talán még mindig álmodik. Baljával belecsíp a jobb vállába. A fájdalomtól azonban nem felébred, hanem egyszerűen felszisszen. Nyilván nem álmodik. De nem kizárt, hogy a szerzetes még igen. Árvánknak sem kell több. Sietve felcibálja a csizmáit, majd a kenuból kiugorva magához veszi kardocskáját. Tatyóját a vállára akasztva pedig megközelíti az érdekesen mozgó barátját. Persze igyekszik nem az útjába kerülni.*
- Jó reggelt! Izé... Mondd csak! Minden rendben? Mégis mit csinálsz?
*Kérdez egy igencsak zavarodott éllel a hangjában. Ellenben válasz nem érkezik. Helyette a szerzetes úgy suhan el a kis tolvaj mellett, mintha ott sem lenne. Ennek a fele sem tréfa. Lily azonnal Ukrom után kezd kutatni, akit meg is talál a terem egyik sarkában. Ő bizony még nyugodtan durmol. Amíg gazella léptekkel az orkhoz siet, hátára igazítja a kis kardot. Csupán azért, hogy mikor odaér két szabad kézzel gesztikulálva háborodjon fel.*
- Mégis, hogyan lehet ülve aludni?! Nekem háton fekve sem megy.
*Aztán eszébe jut, hogy ő nem tenger. Így nem is nagyon kéne itt háborognia. Na meg az is, hogy Nawanthiri talán ismét veszélyben van.*
- Ukrom! Ébredj! Szerintem ismét problémánk akadt.
*Szólítgatja a melákot, miközben két kezével igyekszik felrázni őt a vállainál fogva. Amennyiben sikerül felébresztenie a szürkét, harmadik társuk felé mutat.*
- Nézd! Táncol. Amikor pedig megkérdeztem, jól van-e, észre sem vett. Attól félek, hogy ez megint az árnyék, rém, démon műve.
*Persze erről szó sincs. Mikor Nawanthiri végez a gyakorlattal, el is mondja, hogy mit művelt és, miért nem mutatott reakciót a kérdésekre. Árvánk csak legyint és letudja annyival a dolgot, hogy ez is amolyan szerzetes dolog. Belül azonban nyilván örül. Hiszen a barátja még sincs közvetlen veszélyben. A nagy ijedtséget követően a kis csapat leül reggelizni. Lily szokásával ellentétben nem eszik sokat. Csupán egy darabot vág a kenyeréből, amihez egy almát társít. Közben pedig a továbbiakról beszélnek.*
- Ha engem kérdeztek, menjünk fel nélküle!
*Mondja teli szájjal. Hiszen nem is ő lenne, ha nem így tenné.*
- Ott minden bizonnyal találunk hozzáértő kobakot.
*Nyeli le végre a falatot.*
- Csak forduljunk meg délig! Nem lenne szép dolog megváratni a kapitányunkat.
194. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-07 13:13:29
Üzenet elküldve: 2024-01-07 13:13:29
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Hát… gondolom szöget. *vonja meg a vállát álmosan arra a kérdésre, hogy mit kell még beszerezniük a hajóhoz* Meg dugót!
*Ez utóbbit maga sem gondolja komolyan. Fogalma sincs, hogyan foltozzák a vízi járműveket, de ha egy hordót be lehet dugaszolni, akkor egy kenut miért ne lehetne?
A hajó erősen billeg, amikor Lily meglökdösi, mert az alján gerinc fut végig az orrától a hátuljáig, maga a hajótest pedig hengeres, mint a fatörzs, amiből faragták. Nem nagy kaland kiékelni, a szerzetes segít is megfelelő köveket keresni hozzá. Pár perc, és stabilan áll a helyén.
Ukrom eközben nekitámasztja magát egy sötét saroknak, csak úgy minden takaró nélkül. Nawanthiri már pont megkérdezné, hogy nem fog-e így fázni, mikor eszébe jut, hogy az orkpokróc bizony csuklyákká lett. Lefekvés előtt tehát a szürkebőrű kezébe nyomja a saját, vastag posztókabátját: felvenni kicsit szűk lenne a zsoldosnak, de beletakarózni biztosan jobb a semminél.*
*A nyújtás hangjaira sem Lily, sem Ukrom nem rezzen föl. Igaz, jobbára csak a szerzetes ruhájának suhogása hallatszik, meg ahogy néha kiroppan egy-egy ízülete. Kabát nélkül elég hideg van, ezért nyújtás után nekivág a szokott reggeli formagyakorlatnak, a belső Tűz felélesztése érdekében pincemély állásban. Az óriás küzdőstílushoz szűk a barlang, de csak addig, amíg a szerzetes lendületből végzi a gyakorlatot. Amint átáll a lassú, minden izmot befeszítő módszerre, bőven elég lesz a hely. A befelé vagy hátra irányuló mozdulatoknál hangosan, orron át belélegez, a kifelé vagy előre irányulóknál pedig szájon át kifúj, mintha tüzet okádna. Még mindig nem annyira hangos, amit csinál, de azért a könnyebb alvók erre már fölkelnek. A félhomályban a hajót eleven szoborként körbetáncoló szerzetes bizarr látványt nyújt, főleg Lilynek. Ha viszont egyszer elkezdte a gyakorlatot, be is fejezi: a netalán útjába kerülő orkok és félelfek mellett lazán elsiklik.*
- Amúgy, megvárjuk Armarkhturt? *ezt a kérdést már reggelinél teszi föl* A Világítótorony itt van mellettünk. Ha megmondjuk mi baja a hajónak, biztos adnak, ami kell…
- Hát… gondolom szöget. *vonja meg a vállát álmosan arra a kérdésre, hogy mit kell még beszerezniük a hajóhoz* Meg dugót!
*Ez utóbbit maga sem gondolja komolyan. Fogalma sincs, hogyan foltozzák a vízi járműveket, de ha egy hordót be lehet dugaszolni, akkor egy kenut miért ne lehetne?
A hajó erősen billeg, amikor Lily meglökdösi, mert az alján gerinc fut végig az orrától a hátuljáig, maga a hajótest pedig hengeres, mint a fatörzs, amiből faragták. Nem nagy kaland kiékelni, a szerzetes segít is megfelelő köveket keresni hozzá. Pár perc, és stabilan áll a helyén.
Ukrom eközben nekitámasztja magát egy sötét saroknak, csak úgy minden takaró nélkül. Nawanthiri már pont megkérdezné, hogy nem fog-e így fázni, mikor eszébe jut, hogy az orkpokróc bizony csuklyákká lett. Lefekvés előtt tehát a szürkebőrű kezébe nyomja a saját, vastag posztókabátját: felvenni kicsit szűk lenne a zsoldosnak, de beletakarózni biztosan jobb a semminél.*
*A nyújtás hangjaira sem Lily, sem Ukrom nem rezzen föl. Igaz, jobbára csak a szerzetes ruhájának suhogása hallatszik, meg ahogy néha kiroppan egy-egy ízülete. Kabát nélkül elég hideg van, ezért nyújtás után nekivág a szokott reggeli formagyakorlatnak, a belső Tűz felélesztése érdekében pincemély állásban. Az óriás küzdőstílushoz szűk a barlang, de csak addig, amíg a szerzetes lendületből végzi a gyakorlatot. Amint átáll a lassú, minden izmot befeszítő módszerre, bőven elég lesz a hely. A befelé vagy hátra irányuló mozdulatoknál hangosan, orron át belélegez, a kifelé vagy előre irányulóknál pedig szájon át kifúj, mintha tüzet okádna. Még mindig nem annyira hangos, amit csinál, de azért a könnyebb alvók erre már fölkelnek. A félhomályban a hajót eleven szoborként körbetáncoló szerzetes bizarr látványt nyújt, főleg Lilynek. Ha viszont egyszer elkezdte a gyakorlatot, be is fejezi: a netalán útjába kerülő orkok és félelfek mellett lazán elsiklik.*
- Amúgy, megvárjuk Armarkhturt? *ezt a kérdést már reggelinél teszi föl* A Világítótorony itt van mellettünk. Ha megmondjuk mi baja a hajónak, biztos adnak, ami kell…
193. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-07 09:49:15
Üzenet elküldve: 2024-01-07 09:49:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Biztos segíteni fog a keresésben, előbb végez akkor ő is. *Érvel józanabbik felével, hogy magát és fél-elf barátját jobb előhangulatba hozzá a világítótorony átkutatásával szemben. Bár utólag gondolva, kérhettek volna legalább egy rajzot a manótól, segítene az felismerni nekik, mit vigyenek. No de kétli, hogy emiatt sokkalta nehezebb dolguk lenne másnap; nem, inkább azoktól aggódik, akiktől lopni fognak; ha rossz sejtése beigazolódik, akkor megint a helyi rendfenntartók miatt fog kelleni fejet fogniuk. De na, ez most már maradjon holnapra. Neki is muszáj lesz megpihennie.
Jobbra néz, balra néz, mindkét féltől az itt maradás t érzékeli, ami ellen úgyszintén nem fog hangos ellenkezés érkezni az ork elől; mennyi annak az esélye, hogy rájuk lelnek itt? Nem lehetetlen, de elég kicsi már ahhoz, hogy tudja, feleslegesen stresszelne. Fél füllel hallgatja Lillyent, miközben ő is elővenné táskájából takaróját; de rájött, hogy pont sajátjából varrta meg azokat a csuklyákat. No mindegy, elég lesz az kényelemnek, ha nem olyan köves felületen lesz, ami lyukakat nyomna hátára.*
- Hmmhm. *Válaszol a fél-elfnek, miközben kinéz magának egy száraznak és simának kinéző falrészt. Hogy megmondja őszintén, meglepi hogy az ifjú tolvajnak mennyi mindent kellett már ennyi idő alatt átélnie; neki például még nem kellett egy egész éjszakát egy utazóládában vagy szekrényben eltöltenie (nem mintha beléjük férne), de ez talán annak a kis bónusza, hogy meglehetősen ritkán ütközött szembe a törvénnyel: ami mocskos munkát ő végzett, azt a településeken kívül tette, vad földeken, ezáltal általában tiszta vizekben úszott.
Végül egy Nawanthiritől nem messze, árnyékosnál árnyékosabb sarokban telepszik le, és egy néma intéssel elköszönve Lillyenntől és a szerzetestől, egy mozdulattal kioltja a fáklyát, mindent elborító sötétséget teremtve hármójuknak. Ukrom viszont nem alszik el, nem azonnal: a fény hiányában megkímélt pupillákkal mered Nawanthiri irányába, háttal a száraznak mondható falnak ülve. No nem mintha problémája lenne az elalvással, az istenségek tudják voltak ennél sokkalta rosszabb körülmények is, de nem meri levenni az óriásnevelt lányról a szemét. Egy idő után már eléggé hozzászok a szeme a feketeséghez annyira, hogy kirajzolódjon neki a szerzetes ember takarója. Nem tudja, mire számítson: rángásokra? Alvajárásra? Az sem biztos, történni fog e valami a nővel, de a görcs a gyomrában megtiltja neki, hogy levegye róla a szemét. Az előző éjszakai kómának nem hiszi, hogy lehetett bármi előrejelzése, akkor most miért van fent? Mert talán ha most itt őrködik, akkor megelőzhet valamit, ami inkább az ork fejében rejlik, azért.
Talán valami púposabb falat kellett volna találnia, mert nem veszi észre, hogy elbóbiskol, fejét térdére hajtva. Mély és álomtalan álomba merül, olyannyira, hogy nem kell fel azonnal a kinti zajokra, ahogy reggel Nawanthiri nyújtózkodásaira sem. Ki van ütve.*
- Biztos segíteni fog a keresésben, előbb végez akkor ő is. *Érvel józanabbik felével, hogy magát és fél-elf barátját jobb előhangulatba hozzá a világítótorony átkutatásával szemben. Bár utólag gondolva, kérhettek volna legalább egy rajzot a manótól, segítene az felismerni nekik, mit vigyenek. No de kétli, hogy emiatt sokkalta nehezebb dolguk lenne másnap; nem, inkább azoktól aggódik, akiktől lopni fognak; ha rossz sejtése beigazolódik, akkor megint a helyi rendfenntartók miatt fog kelleni fejet fogniuk. De na, ez most már maradjon holnapra. Neki is muszáj lesz megpihennie.
Jobbra néz, balra néz, mindkét féltől az itt maradás t érzékeli, ami ellen úgyszintén nem fog hangos ellenkezés érkezni az ork elől; mennyi annak az esélye, hogy rájuk lelnek itt? Nem lehetetlen, de elég kicsi már ahhoz, hogy tudja, feleslegesen stresszelne. Fél füllel hallgatja Lillyent, miközben ő is elővenné táskájából takaróját; de rájött, hogy pont sajátjából varrta meg azokat a csuklyákat. No mindegy, elég lesz az kényelemnek, ha nem olyan köves felületen lesz, ami lyukakat nyomna hátára.*
- Hmmhm. *Válaszol a fél-elfnek, miközben kinéz magának egy száraznak és simának kinéző falrészt. Hogy megmondja őszintén, meglepi hogy az ifjú tolvajnak mennyi mindent kellett már ennyi idő alatt átélnie; neki például még nem kellett egy egész éjszakát egy utazóládában vagy szekrényben eltöltenie (nem mintha beléjük férne), de ez talán annak a kis bónusza, hogy meglehetősen ritkán ütközött szembe a törvénnyel: ami mocskos munkát ő végzett, azt a településeken kívül tette, vad földeken, ezáltal általában tiszta vizekben úszott.
Végül egy Nawanthiritől nem messze, árnyékosnál árnyékosabb sarokban telepszik le, és egy néma intéssel elköszönve Lillyenntől és a szerzetestől, egy mozdulattal kioltja a fáklyát, mindent elborító sötétséget teremtve hármójuknak. Ukrom viszont nem alszik el, nem azonnal: a fény hiányában megkímélt pupillákkal mered Nawanthiri irányába, háttal a száraznak mondható falnak ülve. No nem mintha problémája lenne az elalvással, az istenségek tudják voltak ennél sokkalta rosszabb körülmények is, de nem meri levenni az óriásnevelt lányról a szemét. Egy idő után már eléggé hozzászok a szeme a feketeséghez annyira, hogy kirajzolódjon neki a szerzetes ember takarója. Nem tudja, mire számítson: rángásokra? Alvajárásra? Az sem biztos, történni fog e valami a nővel, de a görcs a gyomrában megtiltja neki, hogy levegye róla a szemét. Az előző éjszakai kómának nem hiszi, hogy lehetett bármi előrejelzése, akkor most miért van fent? Mert talán ha most itt őrködik, akkor megelőzhet valamit, ami inkább az ork fejében rejlik, azért.
Talán valami púposabb falat kellett volna találnia, mert nem veszi észre, hogy elbóbiskol, fejét térdére hajtva. Mély és álomtalan álomba merül, olyannyira, hogy nem kell fel azonnal a kinti zajokra, ahogy reggel Nawanthiri nyújtózkodásaira sem. Ki van ütve.*
192. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-05 10:47:59
Üzenet elküldve: 2024-01-05 10:47:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Legyen igazad!
*Feleli Ukromnak árvánk fáradt és lusta oldala. Ám a másik fele, ami inkább kíváncsi, mégis szívesen ballagna el a Kikötőbe. Már csak azért is, hogy megbizonyosodjon arról, tényleg keresik-e őket. Nagy kő esne le a kicsi szívéről, ha megtudná, hogy teljesen alaptalan a félelmük.*
- Azért Armarkhtur elmondhatta volna, hogy mégis mit keressünk. Mert... *tárja szét a karjait* én teljesen tanácstalan vagyok. Még sosem javítottam hajót, vagy mi is ez.
*Teszi még hozzá hátha társai megnyugtatják, hogy ők nem sötétben tapogatóznak a témában. Aztán Nawanthiri elkezd előkészülni az alváshoz. Amiben a félvérnek esze ágában sincs megállítani őt. Sőt. Jóideje várja már ezt a pillanatot. A lány is körbepillant a teremben, ideális fekhely után kutatva.*
- Tudjátok, aludtam már érdekes és furcsa helyeken. Őrtoronyban, utazóládában, vadászlesen, sikátorok számtalanjában, egyszer még egy ruhásszekrényben is. Ám barlangban még soha. Ami azt illeti, *pillant a hajójukra* csónakban sem. Két légy egy csapásra.
*Kuncog fel miközben a kenu felé veszi az irányt. Odaérve próbálja meglökdösni egy picit. Csak a biztonság kedvéért. Hiszen nem szívesen ébredne arra, hogy ez az izé felborul vele együtt. Amint megbizonyosodik arról, hogy ennek kicsi az esélye, kioldja a takaróját. Tatyóját pedig párnaként helyezi el a kenuban. Lehámozza a hátáról Második Kórót, akit a hajó mellé fektet, majd ugrik is be ideiglenes ágyába. Ott leveszi a csizmáit, amiket a kard mellé helyez. Végül letekeri a takarót és magára teríti. Eljött a várva várt pillanat mikor is végre álomra hajthatja a fejét ezen hosszú nap után. De mielőtt ez megtörténne kéklő tekintetét még egyszer a társaira veti.*
- Szép álmokat, Ukrom!
*Búcsúzik mára az orktól. Aztán a szerzetesre pillant.*
- Nawanthiri, te... Te... Nos, te inkább ne álmodj semmit, kérlek! Csak pihend ki magad!
*Végül a kenu mellé pakolt dolgaira néz.*
- Ti meg itt legyetek nekem reggel!
*Azzal fejét a tatyójára hajtva, takarója alá bújva, néhány pillanat alatt sikerül álomba merülnie.*
- Legyen igazad!
*Feleli Ukromnak árvánk fáradt és lusta oldala. Ám a másik fele, ami inkább kíváncsi, mégis szívesen ballagna el a Kikötőbe. Már csak azért is, hogy megbizonyosodjon arról, tényleg keresik-e őket. Nagy kő esne le a kicsi szívéről, ha megtudná, hogy teljesen alaptalan a félelmük.*
- Azért Armarkhtur elmondhatta volna, hogy mégis mit keressünk. Mert... *tárja szét a karjait* én teljesen tanácstalan vagyok. Még sosem javítottam hajót, vagy mi is ez.
*Teszi még hozzá hátha társai megnyugtatják, hogy ők nem sötétben tapogatóznak a témában. Aztán Nawanthiri elkezd előkészülni az alváshoz. Amiben a félvérnek esze ágában sincs megállítani őt. Sőt. Jóideje várja már ezt a pillanatot. A lány is körbepillant a teremben, ideális fekhely után kutatva.*
- Tudjátok, aludtam már érdekes és furcsa helyeken. Őrtoronyban, utazóládában, vadászlesen, sikátorok számtalanjában, egyszer még egy ruhásszekrényben is. Ám barlangban még soha. Ami azt illeti, *pillant a hajójukra* csónakban sem. Két légy egy csapásra.
*Kuncog fel miközben a kenu felé veszi az irányt. Odaérve próbálja meglökdösni egy picit. Csak a biztonság kedvéért. Hiszen nem szívesen ébredne arra, hogy ez az izé felborul vele együtt. Amint megbizonyosodik arról, hogy ennek kicsi az esélye, kioldja a takaróját. Tatyóját pedig párnaként helyezi el a kenuban. Lehámozza a hátáról Második Kórót, akit a hajó mellé fektet, majd ugrik is be ideiglenes ágyába. Ott leveszi a csizmáit, amiket a kard mellé helyez. Végül letekeri a takarót és magára teríti. Eljött a várva várt pillanat mikor is végre álomra hajthatja a fejét ezen hosszú nap után. De mielőtt ez megtörténne kéklő tekintetét még egyszer a társaira veti.*
- Szép álmokat, Ukrom!
*Búcsúzik mára az orktól. Aztán a szerzetesre pillant.*
- Nawanthiri, te... Te... Nos, te inkább ne álmodj semmit, kérlek! Csak pihend ki magad!
*Végül a kenu mellé pakolt dolgaira néz.*
- Ti meg itt legyetek nekem reggel!
*Azzal fejét a tatyójára hajtva, takarója alá bújva, néhány pillanat alatt sikerül álomba merülnie.*
191. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-02 15:35:20
Üzenet elküldve: 2024-01-02 15:35:20
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Bizony-bizony, ezeken a sötét folyosókon soha nem lehet tudni, mi ólálkodik épp! Nawanthiri esküdni mert volna rá, hogy a lányka nem jött utánuk cipekedni, amikor hirtelen megszólal a háta mögött, hogy "Frász!" Meg is rezzen tőle. Tényleg jó lesz, ha már vége ennek a hosszú napnak.
Ami Armarkhturt illeti, természetesen a bálba megy, ahogy eredetileg tervezte. Az ezerlábú körtáncokra még pont odaér, ha jól kilép!
A szerzetes körbepillant a barátain, mennyi hajlandóság van bennük szállás után kutatni ma még. Ha nagyon (naaagyon) muszáj, rábeszélhető, de a barlang száraznak tűnik, és idehallatszik a bejárattól az andalító hullámverés. Próbaképpen elkezdi kibontani a nagyobbik zsákját. Ha nem állítják meg, kiteríti a terem bejárata mellé a medvebundát, és el is vackolja bele magát. Perceken belül elnyomja az álom.*
*Hogy a hullámok, a barlangi levegő, vagy a mélységes fáradtság hatására-e, nem tudni, de a szerzetes semmit nem álmodik az éjjel. Rémlik neki halványan, hogy egyszer mintha víz csobbanására ébredt volna, de több nem maradt meg neki. Ha Lily vagy Ukrom éberebb volt, észrevehették, hogy a dagály éjszaka elöntötte a terembe vivő folyosót. A víz a bejárat előtt tíz-húsz lépéssel tetőzött. Reggelre levonult, nyirkosan hagyva a folyosó padlóját, falait.
Amikor Nawanthiri fölrezzen, hirtelen nem tudja, hol van. Hallja a hullámok lágy moraját. A levegő párás és hideg. Látni alig lehet valamit, még sincs teljesen sötét: a kijárat felől halványan beszüremlik a téli nap fénye. A szerzetes beleharap a baljába a hüvelykujja alatt. Nem álmodik. Csak ezután kezdi kibontani magát a bundából. Fogalma sincs, mennyi idő lehet, de mivel Armarkhtur még nincs itt, feltételezi, hogy délelőtt járhatnak. Ha a barátai nem ébredtek még föl, iszik egy kicsit, aztán macskásan nyújtózkodni kezd. Kiskézujjtól kislábujjig, saroktól a füle hegyéig. Nagy zajt nem csap, de egyik pozitúra furább mint a másik - főleg az ő méreteivel.*
*Bizony-bizony, ezeken a sötét folyosókon soha nem lehet tudni, mi ólálkodik épp! Nawanthiri esküdni mert volna rá, hogy a lányka nem jött utánuk cipekedni, amikor hirtelen megszólal a háta mögött, hogy "Frász!" Meg is rezzen tőle. Tényleg jó lesz, ha már vége ennek a hosszú napnak.
Ami Armarkhturt illeti, természetesen a bálba megy, ahogy eredetileg tervezte. Az ezerlábú körtáncokra még pont odaér, ha jól kilép!
A szerzetes körbepillant a barátain, mennyi hajlandóság van bennük szállás után kutatni ma még. Ha nagyon (naaagyon) muszáj, rábeszélhető, de a barlang száraznak tűnik, és idehallatszik a bejárattól az andalító hullámverés. Próbaképpen elkezdi kibontani a nagyobbik zsákját. Ha nem állítják meg, kiteríti a terem bejárata mellé a medvebundát, és el is vackolja bele magát. Perceken belül elnyomja az álom.*
*Hogy a hullámok, a barlangi levegő, vagy a mélységes fáradtság hatására-e, nem tudni, de a szerzetes semmit nem álmodik az éjjel. Rémlik neki halványan, hogy egyszer mintha víz csobbanására ébredt volna, de több nem maradt meg neki. Ha Lily vagy Ukrom éberebb volt, észrevehették, hogy a dagály éjszaka elöntötte a terembe vivő folyosót. A víz a bejárat előtt tíz-húsz lépéssel tetőzött. Reggelre levonult, nyirkosan hagyva a folyosó padlóját, falait.
Amikor Nawanthiri fölrezzen, hirtelen nem tudja, hol van. Hallja a hullámok lágy moraját. A levegő párás és hideg. Látni alig lehet valamit, még sincs teljesen sötét: a kijárat felől halványan beszüremlik a téli nap fénye. A szerzetes beleharap a baljába a hüvelykujja alatt. Nem álmodik. Csak ezután kezdi kibontani magát a bundából. Fogalma sincs, mennyi idő lehet, de mivel Armarkhtur még nincs itt, feltételezi, hogy délelőtt járhatnak. Ha a barátai nem ébredtek még föl, iszik egy kicsit, aztán macskásan nyújtózkodni kezd. Kiskézujjtól kislábujjig, saroktól a füle hegyéig. Nagy zajt nem csap, de egyik pozitúra furább mint a másik - főleg az ő méreteivel.*
190. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-31 20:04:52
Üzenet elküldve: 2023-12-31 20:04:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Hasonlóan kérdezhetné meg az óriásnevelt lánytól a manó létét, mikor ezt érdeklődik az ork felől. Még csak nem is hitte, hogy lesz a kis izének kedve elmenni a hajó elől, főleg miután Nawanthiri hozott valamit, amit akár a kenu megjavítására is használhatnának. De mielőtt lenne ideje elkezdene töprengeni a válaszon, Armarkhtur hangját előzi meg egy csattanás. Pillantást váltanak.* - Elesett..?* Mást is hallanának, ha valami rosszabb leselkedne az árnyékokban. Fordul is hang az irányba a szürkebőrű, és ugyanazzal a fáklyával a kezében, követi rézbőrű barátját. Hátra néz egyszer, a mozdulataiból kikövetkezteti, hogy Lillyenn náluk óvatosabban akar eljárni. Ezt becsüli is, és jutalomból ott is hagyja fél-elf társukat.
Egyhamar elérik kicsi kalauzukat; sértetlen állapotban, ráadásul ahogy az ork látja, további olyan faanyagokkal, amik remélhetőleg kisegíthetik őket!*
- Még nem futottunk ki a szerencséből. *Mosolyog magában, hogy senki meg ne lássa. Az első rúd szállítását türelmesen végignézi, majd kezd gondolkodni rajta, adja e oda Armarkhturnak a fáklyát amíg ő elcipeli a másikat. Csak miután Lillyennre, aki közben beérte őket, esik a pillantása, érti meg, hogy biztonságosabban is meg tudják oldani a dolgokat. Amaznak meg sem kell mondania ajánlatát.*
- Jobb lesz, ha a hátsó végéhez mész. *Már a nagy terem felől nézve hátsó.* - Így látni is fogod a fáklyát, nem esel el. *Megemeli elől domináns karjával a rúd végét, és vállára teszi. Hamar meg is teszik a húszlépéses utat visszafelé.
Bent többé-kevésbé megnyugtató választ kap a maradék hozzávalók megszerzésével kapcsolatban; ha nem zümmög őrökkel a felettük lévő torony mint valami méhkas nappaltájt, akkor jól kéne kijönniük ebből. Valamint érkezik a kijelentés az éjszakai tevékenységek befejezésére, amibe ha akar, ha nem akar, Ukromnak is bele kell törődnie. Mind a hármukat már a csökönyösség tartja talpon, felesleges tovább tartani társait, és magát. Szinte észre sem veszi, ahogy elkezd tőlük Armarkhtur távolodni. Nem is hallja ekkorra.*
- ...Hová mész? *Már csak azért is legalább előremegy, hogy a sziluettjét elkapja, de még annyit sem talál belőle. Frusztráltan morog, miközben visszakullog a többiekhez.* - Átkozott manók... *Lillyenn kérdése megválaszolása közben már el tűnődik azon, hol töltsék el az éjszakát: ez a barlang még az erős nedvesség ellenére sem rossz neki a sötétség miatt, de nem tudja, fognak a rajtuk kívül mások is bejönni reggelt.*
- Csak akkor megyünk oda, ha minden más lehetőséget kimerítettünk. Még mindig ott van a torony.
*Hasonlóan kérdezhetné meg az óriásnevelt lánytól a manó létét, mikor ezt érdeklődik az ork felől. Még csak nem is hitte, hogy lesz a kis izének kedve elmenni a hajó elől, főleg miután Nawanthiri hozott valamit, amit akár a kenu megjavítására is használhatnának. De mielőtt lenne ideje elkezdene töprengeni a válaszon, Armarkhtur hangját előzi meg egy csattanás. Pillantást váltanak.* - Elesett..?* Mást is hallanának, ha valami rosszabb leselkedne az árnyékokban. Fordul is hang az irányba a szürkebőrű, és ugyanazzal a fáklyával a kezében, követi rézbőrű barátját. Hátra néz egyszer, a mozdulataiból kikövetkezteti, hogy Lillyenn náluk óvatosabban akar eljárni. Ezt becsüli is, és jutalomból ott is hagyja fél-elf társukat.
Egyhamar elérik kicsi kalauzukat; sértetlen állapotban, ráadásul ahogy az ork látja, további olyan faanyagokkal, amik remélhetőleg kisegíthetik őket!*
- Még nem futottunk ki a szerencséből. *Mosolyog magában, hogy senki meg ne lássa. Az első rúd szállítását türelmesen végignézi, majd kezd gondolkodni rajta, adja e oda Armarkhturnak a fáklyát amíg ő elcipeli a másikat. Csak miután Lillyennre, aki közben beérte őket, esik a pillantása, érti meg, hogy biztonságosabban is meg tudják oldani a dolgokat. Amaznak meg sem kell mondania ajánlatát.*
- Jobb lesz, ha a hátsó végéhez mész. *Már a nagy terem felől nézve hátsó.* - Így látni is fogod a fáklyát, nem esel el. *Megemeli elől domináns karjával a rúd végét, és vállára teszi. Hamar meg is teszik a húszlépéses utat visszafelé.
Bent többé-kevésbé megnyugtató választ kap a maradék hozzávalók megszerzésével kapcsolatban; ha nem zümmög őrökkel a felettük lévő torony mint valami méhkas nappaltájt, akkor jól kéne kijönniük ebből. Valamint érkezik a kijelentés az éjszakai tevékenységek befejezésére, amibe ha akar, ha nem akar, Ukromnak is bele kell törődnie. Mind a hármukat már a csökönyösség tartja talpon, felesleges tovább tartani társait, és magát. Szinte észre sem veszi, ahogy elkezd tőlük Armarkhtur távolodni. Nem is hallja ekkorra.*
- ...Hová mész? *Már csak azért is legalább előremegy, hogy a sziluettjét elkapja, de még annyit sem talál belőle. Frusztráltan morog, miközben visszakullog a többiekhez.* - Átkozott manók... *Lillyenn kérdése megválaszolása közben már el tűnődik azon, hol töltsék el az éjszakát: ez a barlang még az erős nedvesség ellenére sem rossz neki a sötétség miatt, de nem tudja, fognak a rajtuk kívül mások is bejönni reggelt.*
- Csak akkor megyünk oda, ha minden más lehetőséget kimerítettünk. Még mindig ott van a torony.
189. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-29 16:23:45
Üzenet elküldve: 2023-12-29 16:23:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Árvánk kudarcot vallva battyog vissza a többiekhez. Miután átadta Ukromnak a fáklyát, utolsó erejéből még morcosan megkísérel odébb rúgni egy ork ököl méretű követ. Az áldozat persze nehezebbek bizonyul a vártnál. Ami abban nyilvánul meg, hogy csupán egy arasznyit gurul. No meg abban is, hogy a lány három lábujja is iszonyatosan megfájdul. Ahhoz már túl fáradt, féllábon ugrándozzon. Helyette inkább a földre huppan és ott határozza el magát. Ő bizony egy tapodtat sem moccan, amíg nem lesz annak nagy biztos haszna, vagy nincs rá elengedhetetlenül szükség. Ukrom azonban ekkorra ér olyan messze a fáklyával, hogy a kis tolvaj az óráig sem lásson. Nem mintha félne a sötétben. Hiszen volt már része vakoskodásban épp elégszer. De egy sötét barlangban sem szívesen maradna egy szál magában. Főleg, hogy a kivezeteő folyosó irányában sem teljesen biztos jelen pillanatban.*
- Hahó! Maradt itt még valaki?
*Kiáltja az árnyékok közé választ remélve. Válaszként viszont a szürke ork tér vissza. Mondjuk a feje csóválásából ítélve, ő sem járt több sikerrel, mint a félvér. Mielőtt azonban tanácstalanságba süllyedhetne a csapat, Armarkhtur kiált segítségért. Árvánk először nem is tudja mire vélni a dolgot. Azonban semmit sem bíz a véletlenre, vagy a szerencsére. Többé már nem. Hiszen nem tudatja, hogy a rémült manónak miféle okból van szüksége arra a segítségre. Az sem zárható ki, hogy visszatértek azok a barbárok, akik tönkre tették a hajót. Ezért aztán a lehető legóvatosanban jár el. Talpra állva hamar előhúzza a tőrét és bal markába szorítva várni kezd. Megvárja míg barátai olyan távol érnek az egyetlen fényforrásssal, hogy még lássa őket, de őt magát már elnyelje a sötétség. Csak ekkor kezd, a lehető leghalkabb léptekkel, utánuk osonni. Gondolván, hogy a meglepetés előnyével talán a mostani állapotában is megfékezhet egy gazfickót. Hiába minden igyekezet, az ember mindig rosszra számít. Lily pedig, bármennyire is igyekszik tagadni, részben az. Mindenre elszántan követi is a fény útját. Odaérve azonban hatalmas kő esik le a szívéről. Ahogy meglesi, mit is csinálnak a többiek, azt kell látnia amint valami rudakkal bíbelődnek. Ez még mindig jobb, mint haramiákkal harcolni. De árvánk ma már nem nagyon számított cipekedésre. Nos. A félvér tervez, az istenek pedig máshogy teszik.*
- Frász! Ennyi hiányzott, hogy megijedjek.
*Jelenti ki amíg közelebb lépked a társasághoz. Közben baljának mutató- és hüvelykujja között egy nagyon pici rést mutat. Ha pedig a többiek jól figyelnek, láthatják amint jobbjával a tőrét tuszkolja vissza az övébe. Kérdezni nem kell. Nawanthiri már fel is kapja az egyik rudat és indul is vele a hajóhoz. Lily Ukromra pillant, akinek egyik kezében még ott világít a fáklya. Jól tudja, hogy segítenie kell. Hisz a rudakat csakis cipelve szabad mozgatni. Legalábbis a manó szerint. A lány sem rest. Odalép az egyik végéhez majd felemeli azt. Így már csak a szürkének kell ugyanezt tennie a másik végén és indulhatnak is a szerzetes után. Mikor minden, a legalább ideiglenes, helyére került, Ukromnak okos kérdése támad. Amire negnyugtatónak nem mondható, de legalább kényelmes válasz érkezik. Mi szerint a továbbiak, már a holnap zenéje.*
- Szóval mégsem ússzuk meg azt a látogatást a Kikötőbe?
*Kérdezi az orkot egy komisz mosollyal kísérve. Azért ő is tart egy picit ettől a kitérőtől. Ám tüzes vassal sem tudnák rávenni, hogy bevallja.*
- Legalább mégis hasznát vesszük azoknak a csodálatos csuklyáknak.
*Árvánk kudarcot vallva battyog vissza a többiekhez. Miután átadta Ukromnak a fáklyát, utolsó erejéből még morcosan megkísérel odébb rúgni egy ork ököl méretű követ. Az áldozat persze nehezebbek bizonyul a vártnál. Ami abban nyilvánul meg, hogy csupán egy arasznyit gurul. No meg abban is, hogy a lány három lábujja is iszonyatosan megfájdul. Ahhoz már túl fáradt, féllábon ugrándozzon. Helyette inkább a földre huppan és ott határozza el magát. Ő bizony egy tapodtat sem moccan, amíg nem lesz annak nagy biztos haszna, vagy nincs rá elengedhetetlenül szükség. Ukrom azonban ekkorra ér olyan messze a fáklyával, hogy a kis tolvaj az óráig sem lásson. Nem mintha félne a sötétben. Hiszen volt már része vakoskodásban épp elégszer. De egy sötét barlangban sem szívesen maradna egy szál magában. Főleg, hogy a kivezeteő folyosó irányában sem teljesen biztos jelen pillanatban.*
- Hahó! Maradt itt még valaki?
*Kiáltja az árnyékok közé választ remélve. Válaszként viszont a szürke ork tér vissza. Mondjuk a feje csóválásából ítélve, ő sem járt több sikerrel, mint a félvér. Mielőtt azonban tanácstalanságba süllyedhetne a csapat, Armarkhtur kiált segítségért. Árvánk először nem is tudja mire vélni a dolgot. Azonban semmit sem bíz a véletlenre, vagy a szerencsére. Többé már nem. Hiszen nem tudatja, hogy a rémült manónak miféle okból van szüksége arra a segítségre. Az sem zárható ki, hogy visszatértek azok a barbárok, akik tönkre tették a hajót. Ezért aztán a lehető legóvatosanban jár el. Talpra állva hamar előhúzza a tőrét és bal markába szorítva várni kezd. Megvárja míg barátai olyan távol érnek az egyetlen fényforrásssal, hogy még lássa őket, de őt magát már elnyelje a sötétség. Csak ekkor kezd, a lehető leghalkabb léptekkel, utánuk osonni. Gondolván, hogy a meglepetés előnyével talán a mostani állapotában is megfékezhet egy gazfickót. Hiába minden igyekezet, az ember mindig rosszra számít. Lily pedig, bármennyire is igyekszik tagadni, részben az. Mindenre elszántan követi is a fény útját. Odaérve azonban hatalmas kő esik le a szívéről. Ahogy meglesi, mit is csinálnak a többiek, azt kell látnia amint valami rudakkal bíbelődnek. Ez még mindig jobb, mint haramiákkal harcolni. De árvánk ma már nem nagyon számított cipekedésre. Nos. A félvér tervez, az istenek pedig máshogy teszik.*
- Frász! Ennyi hiányzott, hogy megijedjek.
*Jelenti ki amíg közelebb lépked a társasághoz. Közben baljának mutató- és hüvelykujja között egy nagyon pici rést mutat. Ha pedig a többiek jól figyelnek, láthatják amint jobbjával a tőrét tuszkolja vissza az övébe. Kérdezni nem kell. Nawanthiri már fel is kapja az egyik rudat és indul is vele a hajóhoz. Lily Ukromra pillant, akinek egyik kezében még ott világít a fáklya. Jól tudja, hogy segítenie kell. Hisz a rudakat csakis cipelve szabad mozgatni. Legalábbis a manó szerint. A lány sem rest. Odalép az egyik végéhez majd felemeli azt. Így már csak a szürkének kell ugyanezt tennie a másik végén és indulhatnak is a szerzetes után. Mikor minden, a legalább ideiglenes, helyére került, Ukromnak okos kérdése támad. Amire negnyugtatónak nem mondható, de legalább kényelmes válasz érkezik. Mi szerint a továbbiak, már a holnap zenéje.*
- Szóval mégsem ússzuk meg azt a látogatást a Kikötőbe?
*Kérdezi az orkot egy komisz mosollyal kísérve. Azért ő is tart egy picit ettől a kitérőtől. Ám tüzes vassal sem tudnák rávenni, hogy bevallja.*
- Legalább mégis hasznát vesszük azoknak a csodálatos csuklyáknak.
188. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-28 17:52:06
Üzenet elküldve: 2023-12-28 17:52:06
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// Armarkhtur kereséspróbája: sikeres //
*A csapat tehát átkutatja a barlangot. Lily bekúszik egy keskeny hasadékon, de sajnos nem talál semmi használhatót. Armarkhtur a szürkebőrű után indul, de a saját szimatát követve. Amíg odavannak, Nawanthiri megpróbálja kitalálni, mire használhatnák azt a két íves rudat. Mindegyiken két-két lyuk van, egymástól nagyjából kettő és fél lábnyira. A szerzetes nem akkora nyomolvasó, hogy ránézésre megmondja, szegek helyét látja vagy furatokat, de abban biztos, hogy nem állat rágta ki. Nézi a kenut, hátha van rajta valami árulkodó jel. A hajó első és hátsó harmadánál is talál két ugyanolyan lyukat a peremén. Odapróbálja a rudakat: hosszában nem passzolnak, de keresztben igen. Elgondolkodva hümment egyet.*
- Ennek kéne tartani azokat a fákat, amiket Armarkhtur mondott…
*Kisvártatva visszatér Ukrom, üres kézzel, manó nélkül. Mandulaszem már pont megkérdezné, hol hagyta az apróságot, mikor a folyosóról rémült kiáltás, aztán nagy csattanás hallatszik.*
- Segítene valaki…?
*Ez Armarkhtur hangja, és inkább tűnik ijedtnek, mint fájdalmasnak. Nawanthiri az orkra pillant, aztán a hang után ered. Húsz lépést sem kell tenniük: a manó a folyosó közepén áll, és egy nagyjából két hüvelyk vastag rudat próbál leemelni egy másikról, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Más fából vannak, mint a kenu, valamivel hosszabbak, és érezhető a súlyuk is. A szerzetes mindkét kezével megfog egyet, hogy a földön bevonszolja a barlangba, de a manó azonnal megállítja.*
- Elkoptatod itt nekem a drága hajófámat?! Ezt emelni kell!
*A szűk folyosón a szerzetes nem akar ilyen hosszú rudakkal lavírozni. Bevisz egyet a terembe, a másik meg majd másra marad. Vagy második körre. A gondolkodásra maradt erejét elhasználta a keresztfákra.*
- Ezek jók lesznek egyenesben tartani a kenut! *jelenti ki a manó nagy büszkén, mintha ő maga vágta volna ki őket, keze munkájával, arca verítékével* Én már utaztam vele, tudom is, hogy kell rendbe tenni!
*Ukrom kérdésére megrázza a kobakját.*
- A Világítótoronyban biztos lesz minden. Ha meg nem, hát majd a Kikötőben!
*Ő persze nem tudja, hogy a két fejvadász nem szívesen mutatkozna ott napközben, de ez legyen a holnap gondja. Azt ugyanis a manó is látja, hogy a lányokban nem sok szufla maradt. Megigazítja a köpönyegét, aztán a vadászkalapját is.*
- Ma már nem érdemes nekiállni, alszanak mindenhol. Holnap délre visszajövök, és folytatjuk! Itt találkozunk, este pedig vízre szállunk!
*Ha nem tartóztatják (és Nawanthiri biztosan nem fogja) akkor el is köszön mindenkitől, majd elindul a kivezető folyosón. A lépteinek zaja pontosan hét lépés után hal el. Aki keresné a manót, sehol nem találja: nyomtalanul eltűnt.*
// Armarkhtur kereséspróbája: sikeres //
*A csapat tehát átkutatja a barlangot. Lily bekúszik egy keskeny hasadékon, de sajnos nem talál semmi használhatót. Armarkhtur a szürkebőrű után indul, de a saját szimatát követve. Amíg odavannak, Nawanthiri megpróbálja kitalálni, mire használhatnák azt a két íves rudat. Mindegyiken két-két lyuk van, egymástól nagyjából kettő és fél lábnyira. A szerzetes nem akkora nyomolvasó, hogy ránézésre megmondja, szegek helyét látja vagy furatokat, de abban biztos, hogy nem állat rágta ki. Nézi a kenut, hátha van rajta valami árulkodó jel. A hajó első és hátsó harmadánál is talál két ugyanolyan lyukat a peremén. Odapróbálja a rudakat: hosszában nem passzolnak, de keresztben igen. Elgondolkodva hümment egyet.*
- Ennek kéne tartani azokat a fákat, amiket Armarkhtur mondott…
*Kisvártatva visszatér Ukrom, üres kézzel, manó nélkül. Mandulaszem már pont megkérdezné, hol hagyta az apróságot, mikor a folyosóról rémült kiáltás, aztán nagy csattanás hallatszik.*
- Segítene valaki…?
*Ez Armarkhtur hangja, és inkább tűnik ijedtnek, mint fájdalmasnak. Nawanthiri az orkra pillant, aztán a hang után ered. Húsz lépést sem kell tenniük: a manó a folyosó közepén áll, és egy nagyjából két hüvelyk vastag rudat próbál leemelni egy másikról, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Más fából vannak, mint a kenu, valamivel hosszabbak, és érezhető a súlyuk is. A szerzetes mindkét kezével megfog egyet, hogy a földön bevonszolja a barlangba, de a manó azonnal megállítja.*
- Elkoptatod itt nekem a drága hajófámat?! Ezt emelni kell!
*A szűk folyosón a szerzetes nem akar ilyen hosszú rudakkal lavírozni. Bevisz egyet a terembe, a másik meg majd másra marad. Vagy második körre. A gondolkodásra maradt erejét elhasználta a keresztfákra.*
- Ezek jók lesznek egyenesben tartani a kenut! *jelenti ki a manó nagy büszkén, mintha ő maga vágta volna ki őket, keze munkájával, arca verítékével* Én már utaztam vele, tudom is, hogy kell rendbe tenni!
*Ukrom kérdésére megrázza a kobakját.*
- A Világítótoronyban biztos lesz minden. Ha meg nem, hát majd a Kikötőben!
*Ő persze nem tudja, hogy a két fejvadász nem szívesen mutatkozna ott napközben, de ez legyen a holnap gondja. Azt ugyanis a manó is látja, hogy a lányokban nem sok szufla maradt. Megigazítja a köpönyegét, aztán a vadászkalapját is.*
- Ma már nem érdemes nekiállni, alszanak mindenhol. Holnap délre visszajövök, és folytatjuk! Itt találkozunk, este pedig vízre szállunk!
*Ha nem tartóztatják (és Nawanthiri biztosan nem fogja) akkor el is köszön mindenkitől, majd elindul a kivezető folyosón. A lépteinek zaja pontosan hét lépés után hal el. Aki keresné a manót, sehol nem találja: nyomtalanul eltűnt.*
187. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-28 10:00:09
Üzenet elküldve: 2023-12-28 10:00:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// kereséspróba: sikertelen //
*Az előző impressziókból nem nagyon számított ekkora kiborulásra a manó részéről; Nagyobbra is nyitja szemeit a toporzékolásra, de nem toldja meg szavakkal rosszallását; nem, most van sokkalta fontosabb dolguk is, amivel mindegyikük egyet is érthet; felfedezni ezt a nagy lyukat, mielőtt bármi elhatározásra jutnának. Csak nem hagyhatták itt ezt a nagy kenut a moha és víz kegyelmének? Aztán lehet, hogy valóban nem azt tervezték, csak nappali munkának döntötték e hajócska megszerelését. De ez azt jelentheti, hogy fogytán vannak az időből. Ez a gondolat nem ül meg kellemesen a gyomrában, örül is, hogy társai hamar el is kezdenek nézegetni bármi hasznosért. Nincs tömérdek választása, mint a falakat, sarkokat kémlelni bármi hasznosért, vándorlás miatt kellő fényforrás hiányában. Elégedett bólintással bámulja meg a szerzetes leletét.* - Hasonlít azokhoz a fákhoz, amikről a manó beszélt. *Végül azonban Armarkhtur szava fog dönteni, pontosan mit talált, és jó lesz e az. Lillyenn náluk több energiával próbál szerencsét, ami a szürkebőrű meglepetésére van. Amikor egy felfedezést kiáltja a világnak, az ork azt hiszi, megtalálta a főnyereményt. Szinte a fél-elfhez hasonlóan csalódott archoz vág, amikor kiderül, hamis riasztás volt. Mindenesetre az ő kezébe kerül most egy fáklya, és eljön az ideje, hogy ezen a szobán kívül fedezzen fel egy egészséges részt. Visszafelé kezd menni, ahonnan jöttek, a helyenként szűkössé váló alagút megannyi köves része között keresve számukra használható gizmoszt. Ki tudja, talán elmentek egy doboz mellet, ahol ezekből tárolnak, vagy a nagyobb teremhez hasonlóan léteznek itt is nyílások, ahol elrejtettek dolgokat. Nos, egyrészről utólag gondolhatott volna rá, hogy először jobb ha rákérdez, hogyan is néz ki a többi segélyeszköz, amiért most a kavicsokat emelik. Másrészről hiú gondolat volt, hogyha a jobb szemekkel rendelkező Navanthiri a befelé tartó úton nem vett észre semmi kellhetőt, akkor ő maga miért tudna. Talán ha észrevenne más elágazásokat is, ahova be tudnának bámulni, de ennek a fránya fáklyának a fénye nem ad elég látóteret, s ha meg is tenné, nem egyedül kukucskálna be, mert még eltéved. Így végül egy bosszúsat sóhajtva visszabaktat a nagy terembe, előre is fejét rázva a feljövő kérdésre, miszerint talált e valamit. A manóra néz:*
- A maradék anyagokat nem tudjuk megvenni a piacon?
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2023.12.28 10:04:33
// kereséspróba: sikertelen //
*Az előző impressziókból nem nagyon számított ekkora kiborulásra a manó részéről; Nagyobbra is nyitja szemeit a toporzékolásra, de nem toldja meg szavakkal rosszallását; nem, most van sokkalta fontosabb dolguk is, amivel mindegyikük egyet is érthet; felfedezni ezt a nagy lyukat, mielőtt bármi elhatározásra jutnának. Csak nem hagyhatták itt ezt a nagy kenut a moha és víz kegyelmének? Aztán lehet, hogy valóban nem azt tervezték, csak nappali munkának döntötték e hajócska megszerelését. De ez azt jelentheti, hogy fogytán vannak az időből. Ez a gondolat nem ül meg kellemesen a gyomrában, örül is, hogy társai hamar el is kezdenek nézegetni bármi hasznosért. Nincs tömérdek választása, mint a falakat, sarkokat kémlelni bármi hasznosért, vándorlás miatt kellő fényforrás hiányában. Elégedett bólintással bámulja meg a szerzetes leletét.* - Hasonlít azokhoz a fákhoz, amikről a manó beszélt. *Végül azonban Armarkhtur szava fog dönteni, pontosan mit talált, és jó lesz e az. Lillyenn náluk több energiával próbál szerencsét, ami a szürkebőrű meglepetésére van. Amikor egy felfedezést kiáltja a világnak, az ork azt hiszi, megtalálta a főnyereményt. Szinte a fél-elfhez hasonlóan csalódott archoz vág, amikor kiderül, hamis riasztás volt. Mindenesetre az ő kezébe kerül most egy fáklya, és eljön az ideje, hogy ezen a szobán kívül fedezzen fel egy egészséges részt. Visszafelé kezd menni, ahonnan jöttek, a helyenként szűkössé váló alagút megannyi köves része között keresve számukra használható gizmoszt. Ki tudja, talán elmentek egy doboz mellet, ahol ezekből tárolnak, vagy a nagyobb teremhez hasonlóan léteznek itt is nyílások, ahol elrejtettek dolgokat. Nos, egyrészről utólag gondolhatott volna rá, hogy először jobb ha rákérdez, hogyan is néz ki a többi segélyeszköz, amiért most a kavicsokat emelik. Másrészről hiú gondolat volt, hogyha a jobb szemekkel rendelkező Navanthiri a befelé tartó úton nem vett észre semmi kellhetőt, akkor ő maga miért tudna. Talán ha észrevenne más elágazásokat is, ahova be tudnának bámulni, de ennek a fránya fáklyának a fénye nem ad elég látóteret, s ha meg is tenné, nem egyedül kukucskálna be, mert még eltéved. Így végül egy bosszúsat sóhajtva visszabaktat a nagy terembe, előre is fejét rázva a feljövő kérdésre, miszerint talált e valamit. A manóra néz:*
- A maradék anyagokat nem tudjuk megvenni a piacon?
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2023.12.28 10:04:33
186. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-20 16:53:48
Üzenet elküldve: 2023-12-20 16:53:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// kereséspróba: sikertelen //
- Áucs!
*Kiált fel árvánk, ahogy a megpöccintett orrocskájához kap.*
- A "nem nyúlunk a máshoz" szabály manókra nem vonatkozik?
*Aztán igyekszik is menteni a menthetőt. Hiszen felettébb otromba dolog megsérteni az egyetlent, aki segítséget nyújt a csapatnak.*
- Nem hittem, hogy el lennél adósodva. Csak tudod... Az emberi felem mindig rosszra számít. Bocsánat, ha bántó voltam!
*Mentegetőzik, míg a nóziát dörzsölt. Armarkhtur következő mondata viszont szöget üt a fejecskéjébe. Már nyitná is az ajkait, hogy igazat adjon, mikor elkezdődik a jajveszékelés. Így aztán a gondolatot kénytelen a haja alatt tartani.*
~Ígérni valóban semmit sem ígértem.~
*Ám ez sem könnyít a lelkiismeretén. Az adott szó jelentősége nyilván valóan valami manó dolog lehet. Ám nincs sok ideje ezen morfondírozni. Ugyanis kiderül a sipákolás oka. A hajójuk nincs olyan állapotban, hogy vízre szálljon. A félvér pedig olyanban nincs, hogy ezzel még ma foglalkozzon. Ha viszont Ukrom ettől jobban alszik, ad egy esélyt az ötletének. Végül is nem annyira légbőlkapott dolgokat hord össze. Talán itt a barlangban is adottak az eszközök a hajó megjavításához. A manók furfangos szerzetek. És mi venné el jobban a hajótolvajok kedvét, mint egy tönkretett hajó? Amennyiben hajó ez egyáltalán. Nawanthiri sem rest és rögvest körbe pillant a teremben. Kisvártatva talál is valamit, ami talán a bárkához tartozhat. A végső szó azonban Armarkhturé. Amíg ezt megvitatják, a kis tolvaj is szerencsét próbál. Kékjei meg is akadnak egy hasadékon, ami ígéretesnek bizonyul számára. Oda is lépked hozzá, de kívülről nem igazán lát semmit. Kénytelen bepréselnie magát. Ezzel pedig egy időre elveszi az egyetlen fényforrást társaitól. Nem kell sokat kúsznia mire egy nagyon apró teremszerűségben találja magát. Bent sem sok a látnivaló. Egy nagy rakás uszadék fát és köveket talál. Gyanúsan nagyot. Az egész majdnem a derekáig ér. A lány is biztos benne, hogy ezt nem a természet alkotta. De nem is a patkányok hordták össze. Némi kőrúgdosás és kotorászás után viszont felcsillannak azok a bizonyos kékek.*
- Találtam valamit!!!
*Kiált az odakint vakoskodóknak, mintegy megnyugtatásul és türelmet remélve. Kincset ellenben nem talál. Ami azt illeti, semmi hasznossá nem bukkan. Csupán annyit ért el míg szétkotortászta és rúgdosta a halmot, hogy az eddiginél is jobban elfáradt. Szóval kénytelen lógó orral, na és persze üres kézzel visszakullogni a többiekhez.*
- Vak lárma volt. Az igazság az, hogy mégsem volt bent semmi használható.
*Vallja be őszintén. Ahelyett pedig, hogy ismét szerencsét próbálna, inkább Ukrom felé nyújta a fákját.*
- Talán te majd több sikerrel jársz. Egyébként is fáradt vagyok mindenhez. Ha rámpottyanna egy másik csónak, sem venném észre.
*Jelenti ki lemondó hangnemben, majd Armarkhtur felé fordul.*
- Amennyiben sikerül minden hozzávalót megtalálni, tudni fogod, hogyan kell ezt a bárkát megjavítani? Csak mert nekem fogalmam sincs. Valójában még sosem szálltam vízre. Csupán gyalogosan.
// kereséspróba: sikertelen //
- Áucs!
*Kiált fel árvánk, ahogy a megpöccintett orrocskájához kap.*
- A "nem nyúlunk a máshoz" szabály manókra nem vonatkozik?
*Aztán igyekszik is menteni a menthetőt. Hiszen felettébb otromba dolog megsérteni az egyetlent, aki segítséget nyújt a csapatnak.*
- Nem hittem, hogy el lennél adósodva. Csak tudod... Az emberi felem mindig rosszra számít. Bocsánat, ha bántó voltam!
*Mentegetőzik, míg a nóziát dörzsölt. Armarkhtur következő mondata viszont szöget üt a fejecskéjébe. Már nyitná is az ajkait, hogy igazat adjon, mikor elkezdődik a jajveszékelés. Így aztán a gondolatot kénytelen a haja alatt tartani.*
~Ígérni valóban semmit sem ígértem.~
*Ám ez sem könnyít a lelkiismeretén. Az adott szó jelentősége nyilván valóan valami manó dolog lehet. Ám nincs sok ideje ezen morfondírozni. Ugyanis kiderül a sipákolás oka. A hajójuk nincs olyan állapotban, hogy vízre szálljon. A félvér pedig olyanban nincs, hogy ezzel még ma foglalkozzon. Ha viszont Ukrom ettől jobban alszik, ad egy esélyt az ötletének. Végül is nem annyira légbőlkapott dolgokat hord össze. Talán itt a barlangban is adottak az eszközök a hajó megjavításához. A manók furfangos szerzetek. És mi venné el jobban a hajótolvajok kedvét, mint egy tönkretett hajó? Amennyiben hajó ez egyáltalán. Nawanthiri sem rest és rögvest körbe pillant a teremben. Kisvártatva talál is valamit, ami talán a bárkához tartozhat. A végső szó azonban Armarkhturé. Amíg ezt megvitatják, a kis tolvaj is szerencsét próbál. Kékjei meg is akadnak egy hasadékon, ami ígéretesnek bizonyul számára. Oda is lépked hozzá, de kívülről nem igazán lát semmit. Kénytelen bepréselnie magát. Ezzel pedig egy időre elveszi az egyetlen fényforrást társaitól. Nem kell sokat kúsznia mire egy nagyon apró teremszerűségben találja magát. Bent sem sok a látnivaló. Egy nagy rakás uszadék fát és köveket talál. Gyanúsan nagyot. Az egész majdnem a derekáig ér. A lány is biztos benne, hogy ezt nem a természet alkotta. De nem is a patkányok hordták össze. Némi kőrúgdosás és kotorászás után viszont felcsillannak azok a bizonyos kékek.*
- Találtam valamit!!!
*Kiált az odakint vakoskodóknak, mintegy megnyugtatásul és türelmet remélve. Kincset ellenben nem talál. Ami azt illeti, semmi hasznossá nem bukkan. Csupán annyit ért el míg szétkotortászta és rúgdosta a halmot, hogy az eddiginél is jobban elfáradt. Szóval kénytelen lógó orral, na és persze üres kézzel visszakullogni a többiekhez.*
- Vak lárma volt. Az igazság az, hogy mégsem volt bent semmi használható.
*Vallja be őszintén. Ahelyett pedig, hogy ismét szerencsét próbálna, inkább Ukrom felé nyújta a fákját.*
- Talán te majd több sikerrel jársz. Egyébként is fáradt vagyok mindenhez. Ha rámpottyanna egy másik csónak, sem venném észre.
*Jelenti ki lemondó hangnemben, majd Armarkhtur felé fordul.*
- Amennyiben sikerül minden hozzávalót megtalálni, tudni fogod, hogyan kell ezt a bárkát megjavítani? Csak mert nekem fogalmam sincs. Valójában még sosem szálltam vízre. Csupán gyalogosan.
185. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-13 13:10:40
Üzenet elküldve: 2023-12-13 13:10:40
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// kereséspróba: sikeres //
*Hogy Armarkhtur ne érne rá a sok idézéstől? Már a puszta feltételezésre is csípőre teszi a kezeit!*
- Nem vagyok én annyira eladósodva!
*Megpróbálja a lányka orrát felpöccinteni, a magáét meg méltatlankodva felhúzza.*
- Mellesleg két hold van az égen, és mindegyiknek minden alakja leköthető, plusz az Együttállás is! _Szervezés_ kérdése az egész!
*Amilyen nyomatékkal mondja, valószínűleg szükség is van arra a szervezésre. Abból viszont nem csinál ügyet, hogy Lily elszökött a megmentője elől. Csupán széttárja a kis pilinszka karjait egy rettenetesen csúnya grimasz kíséretében.*
- Ha nem ígérted meg neki, hogy nem szöksz meg…
*Eddig jutnak, amikor lekerül a ponyva a hajóról, és minden terv füstbe megy.
Mielőtt azonban a manó válaszolna Nawanthirinek, Ukrom olyat kérdez, amivel magára vonja az apróság figyelmét.*
- SEMENNYI! *mérgében akkorát toppant, hogy felrúgja magát a levegőbe* Ez egy postahajó. *sóhajt nagyot* Itt van az otthona. Bárhonnan magától hazajön, de - most nézd meg! - ekkora lékkel el se tudott volna indulni!
*Újabb, lemondó sóhaj.*
- Nézzünk körbe, rosszabb már úgysem lehet…
*Nawanthiri neki is áll átkutatni a barlangot, amennyire a fáklya fénye engedi. Az egyik beugróban két hosszú, görbe botot talál. Vagy inkább… enyhe ívben hajlókat, mert elég szabályosnak tűnnek, és kéreg sincs rajtuk. Egy hüvelyk vastagok, feketék, mint a hajó.*
- Ezek jók lehetnek valamire?
// kereséspróba: sikeres //
*Hogy Armarkhtur ne érne rá a sok idézéstől? Már a puszta feltételezésre is csípőre teszi a kezeit!*
- Nem vagyok én annyira eladósodva!
*Megpróbálja a lányka orrát felpöccinteni, a magáét meg méltatlankodva felhúzza.*
- Mellesleg két hold van az égen, és mindegyiknek minden alakja leköthető, plusz az Együttállás is! _Szervezés_ kérdése az egész!
*Amilyen nyomatékkal mondja, valószínűleg szükség is van arra a szervezésre. Abból viszont nem csinál ügyet, hogy Lily elszökött a megmentője elől. Csupán széttárja a kis pilinszka karjait egy rettenetesen csúnya grimasz kíséretében.*
- Ha nem ígérted meg neki, hogy nem szöksz meg…
*Eddig jutnak, amikor lekerül a ponyva a hajóról, és minden terv füstbe megy.
Mielőtt azonban a manó válaszolna Nawanthirinek, Ukrom olyat kérdez, amivel magára vonja az apróság figyelmét.*
- SEMENNYI! *mérgében akkorát toppant, hogy felrúgja magát a levegőbe* Ez egy postahajó. *sóhajt nagyot* Itt van az otthona. Bárhonnan magától hazajön, de - most nézd meg! - ekkora lékkel el se tudott volna indulni!
*Újabb, lemondó sóhaj.*
- Nézzünk körbe, rosszabb már úgysem lehet…
*Nawanthiri neki is áll átkutatni a barlangot, amennyire a fáklya fénye engedi. Az egyik beugróban két hosszú, görbe botot talál. Vagy inkább… enyhe ívben hajlókat, mert elég szabályosnak tűnnek, és kéreg sincs rajtuk. Egy hüvelyk vastagok, feketék, mint a hajó.*
- Ezek jók lehetnek valamire?
184. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-13 09:19:04
Üzenet elküldve: 2023-12-13 09:19:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Csak hamar le is leplezik a csak félig metaforikus fátylat nagy problémájuk megoldásáról: egy csónak. Nem tudja pontosan körülírni, mire is számított, így ez a felháborítóan egyszerű segítőeszközük majdnem hogy csalódást váltana ki az orkból, ha nem kedvelné ennek az agyonfaragott faszálkának a színezetét. De mielőtt még bármi elhatározásra tudna jutni, mit mond a manónak, amaz sopánkodása hamarabb reá tereli figyelmét; mordul is a szürkebőrű, először ő sem érti, minek a hirtelen óbégatás. Hát nem ezért jöttek? A szerzetes felé buzgón kell nyújtogatnia nyakát, hogy ő is megnézze magának a valóban nem elhanyagolható méretű rést: Sejti, ha ezzel elindulnak, hamarabb megtelnek vízzel, minthogy vissza tudnának fordulni. Feltéve ha egyáltalán rendesen megtanulja használni azokat a túlméretezett lapátokat, amiket akár fegyverként is lehet lengetni. És ahogy hallja, még két másik fontosnak hangzó eszköz is hiányzik vízi törzsükhöz.
Fel is hangzik az ajánlat, hogy ezen problémákat halasszák holnapra, amit legalább fél-elf társuk támogat. Ukrom elgondolkodik, keresztbe tett kezekkel nézve tökéletlen kenujukat. Való igaz, hogy nem maradhatnak itt örökké, de kétli, hogy ilyen mélységben segíteni fog nekik a nappali fény tájékozódni, maximum csak megkönnyíti az útjukat befelé-kifelé menet. Hanem az ork egyáltalán nem akarja álomra hajtani a fejét úgy, hogy ezt a dilemmát még meg sem próbálták oldani. Tény, hogy egyikőjük sem asztalos, így ha még mindig ezzel a kiélezett rúddal akarnak vízre szállni, akkor bízniuk kell abban, hogy Armarkhturnak kis kezei megszerelik ezt a csónakot. Feltéve, ha megvannak neki a kellő anyagok, de amiatt csak keveset aggódik; deszkát, na azt azt nem lesz nehéz szerezniük. Vagy marad a Kikötő, aminek senki nem fog örömmel előre nézni.*
- Armarkhtur, mennyi az esélye annak, hogy ezt befoltozni hozták ide? *Egy hiún reménykedő kérdés, de fel kell tennie, hátha.* - Ma még körülnézhetünk ebben a fészekben a hiányzó részekért; valami azt sugallja, nem hagyhatták itt ezt a kenut magában. Akármi lenne a keresésünk eredménye, azzal viszont valóban csak holnap tudnánk továbbhaladni.
*Csak hamar le is leplezik a csak félig metaforikus fátylat nagy problémájuk megoldásáról: egy csónak. Nem tudja pontosan körülírni, mire is számított, így ez a felháborítóan egyszerű segítőeszközük majdnem hogy csalódást váltana ki az orkból, ha nem kedvelné ennek az agyonfaragott faszálkának a színezetét. De mielőtt még bármi elhatározásra tudna jutni, mit mond a manónak, amaz sopánkodása hamarabb reá tereli figyelmét; mordul is a szürkebőrű, először ő sem érti, minek a hirtelen óbégatás. Hát nem ezért jöttek? A szerzetes felé buzgón kell nyújtogatnia nyakát, hogy ő is megnézze magának a valóban nem elhanyagolható méretű rést: Sejti, ha ezzel elindulnak, hamarabb megtelnek vízzel, minthogy vissza tudnának fordulni. Feltéve ha egyáltalán rendesen megtanulja használni azokat a túlméretezett lapátokat, amiket akár fegyverként is lehet lengetni. És ahogy hallja, még két másik fontosnak hangzó eszköz is hiányzik vízi törzsükhöz.
Fel is hangzik az ajánlat, hogy ezen problémákat halasszák holnapra, amit legalább fél-elf társuk támogat. Ukrom elgondolkodik, keresztbe tett kezekkel nézve tökéletlen kenujukat. Való igaz, hogy nem maradhatnak itt örökké, de kétli, hogy ilyen mélységben segíteni fog nekik a nappali fény tájékozódni, maximum csak megkönnyíti az útjukat befelé-kifelé menet. Hanem az ork egyáltalán nem akarja álomra hajtani a fejét úgy, hogy ezt a dilemmát még meg sem próbálták oldani. Tény, hogy egyikőjük sem asztalos, így ha még mindig ezzel a kiélezett rúddal akarnak vízre szállni, akkor bízniuk kell abban, hogy Armarkhturnak kis kezei megszerelik ezt a csónakot. Feltéve, ha megvannak neki a kellő anyagok, de amiatt csak keveset aggódik; deszkát, na azt azt nem lesz nehéz szerezniük. Vagy marad a Kikötő, aminek senki nem fog örömmel előre nézni.*
- Armarkhtur, mennyi az esélye annak, hogy ezt befoltozni hozták ide? *Egy hiún reménykedő kérdés, de fel kell tennie, hátha.* - Ma még körülnézhetünk ebben a fészekben a hiányzó részekért; valami azt sugallja, nem hagyhatták itt ezt a kenut magában. Akármi lenne a keresésünk eredménye, azzal viszont valóban csak holnap tudnánk továbbhaladni.
183. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-12 16:08:10
Üzenet elküldve: 2023-12-12 16:08:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Árvánk ültében csodálja a barlang kialakítását. Még el is képzeli, ahogy egy maréknyi manó, apró csákányokkal felszerelve, készíti a termet. Mókás látvány lehetett. Közben pedig igyekszik szóba elegyedni Armarkhturral. Nem titkolva, hogy ezzel is szeretné kihúzni magát a nehéz kicsomagolgatás alól.*
- Holdtölte? Nem akkor lehet megidézni téged? Mi lesz, ha akkor is szüksége lesz rád valakinek? Talán épp Ukromnak.
*Kérdez őszinte sajnálattal. Amennyiben sokaknak tartozik az életével, az sem kizárt, hogy sosem mehetett még el erre a bálra. Aztán elgondolkodva pislog néhányat maga elé.*
- Tudod, én is az életemmel tartozom valakinek. Tulajdonképpen két és fél életemmel. Mégis elszöktem előle.
*Sóhajt fel fájdalmasan.*
- Na nem azért mert egy hálátlan dög lennék. Csak... Hát... Izé... Az ő életmódja nagyon távol áll az enyémtől.
*A kis tolvaj nem igazán tudja, miért osztotta ezt meg a manóval. Talán valami feloldozásra vágyhat tőle. Vagy azt reméli, hogy ezzel is higíthatja a bűntudatát. Mindegy is. Hamar elreppenek a gondolati Illidaryról, mikor Armarkhtur felkiált. A lány még majdnem meg is ijed. Aztán sikerül is neki amint kiderül, hogy mi is a jajveszékelés oka. A hajóról, amihez hasonlót sem látott Lily, hiányoznak alkatrészek. Ha pedig ez nem lenne elég, még lyukat is fúrtak rá, hogy végképp ne lehessen vele kihajózni.*
- Azt akarod mondani, hogy a semmiért jöttünk el idáig?
*Kérdez mikor már odaér a többiekhez. Szerencsére a szerzetes nem adja fel ilyen könnyen és arról érdeklődik, hogy javítható-e még a hullámok lovasa. A félvér pedig attól kezd rettegni, hogy ez az éjszaka sosem fog véget érni. Persze Nawanthiri ennek is elejét veszi.*
- Bizony! Reggel, újúlt erővel, okosabbak leszünk. Akkor többet is láthatunk majd. Ugyanis ez a fáklya már nem húzza sokáig.
*Árvánk ültében csodálja a barlang kialakítását. Még el is képzeli, ahogy egy maréknyi manó, apró csákányokkal felszerelve, készíti a termet. Mókás látvány lehetett. Közben pedig igyekszik szóba elegyedni Armarkhturral. Nem titkolva, hogy ezzel is szeretné kihúzni magát a nehéz kicsomagolgatás alól.*
- Holdtölte? Nem akkor lehet megidézni téged? Mi lesz, ha akkor is szüksége lesz rád valakinek? Talán épp Ukromnak.
*Kérdez őszinte sajnálattal. Amennyiben sokaknak tartozik az életével, az sem kizárt, hogy sosem mehetett még el erre a bálra. Aztán elgondolkodva pislog néhányat maga elé.*
- Tudod, én is az életemmel tartozom valakinek. Tulajdonképpen két és fél életemmel. Mégis elszöktem előle.
*Sóhajt fel fájdalmasan.*
- Na nem azért mert egy hálátlan dög lennék. Csak... Hát... Izé... Az ő életmódja nagyon távol áll az enyémtől.
*A kis tolvaj nem igazán tudja, miért osztotta ezt meg a manóval. Talán valami feloldozásra vágyhat tőle. Vagy azt reméli, hogy ezzel is higíthatja a bűntudatát. Mindegy is. Hamar elreppenek a gondolati Illidaryról, mikor Armarkhtur felkiált. A lány még majdnem meg is ijed. Aztán sikerül is neki amint kiderül, hogy mi is a jajveszékelés oka. A hajóról, amihez hasonlót sem látott Lily, hiányoznak alkatrészek. Ha pedig ez nem lenne elég, még lyukat is fúrtak rá, hogy végképp ne lehessen vele kihajózni.*
- Azt akarod mondani, hogy a semmiért jöttünk el idáig?
*Kérdez mikor már odaér a többiekhez. Szerencsére a szerzetes nem adja fel ilyen könnyen és arról érdeklődik, hogy javítható-e még a hullámok lovasa. A félvér pedig attól kezd rettegni, hogy ez az éjszaka sosem fog véget érni. Persze Nawanthiri ennek is elejét veszi.*
- Bizony! Reggel, újúlt erővel, okosabbak leszünk. Akkor többet is láthatunk majd. Ugyanis ez a fáklya már nem húzza sokáig.
182. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-11 20:59:11
Üzenet elküldve: 2023-12-11 20:59:11
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A nedvesség - és így a csúszós algák - a kis terem előtt pár lépéssel érnek véget. A levegő itt is nagyon párás, de ezt leszámítva a terem száraznak mondható. Másfél-két öl lehet a belmagassága, a fáklyafényben látszik is a kormos mennyezet. A bejárattal szemközt keskeny, embermagas hasadék húzódik a falon. Lily oldalvást valószínűleg be tudna kúszni rajta, de Ukromnak és a szerzetesnek biztosan szűk lenne. A falak simák, látszik, hogy halandó kéz alakította ki a helyiség mostani méretét. A különféle nyílások, beugrók is felfedezhetőek, de egyik sem szélesebb a Pegazus szobáiban levő ablakoknál. Némelyikben fadarabok, öreg avar, ökölnyi kövek lapulnak. Átkutatva talán más is akadhat bennük. A mélységüket csak találgatni lehet.*
- Az életemmel tartozom nekik *feleli Armarkhtur a lánykának a melákok felé intve* és a manókat mindig köti az ígéretük. Szendergóc báljára majd elmegyek a következő holdtöltekor!
*Eközben a szürkebőrű és Nawanthiri leleplezik a hajót. Armarkhtur amint meglátja, a fejéhez kap.*
- Nem, nem, nem, NEM!
*Odarohan a felfordított hajótesthez, apró kezeivel rémülten tapogatja végig.*
- Elvitték! Elrontották! Széjjelszedték!!! Meg is fúrták!!!!! El is törték…
*A hajótestet egyetlen, vastag fatörzsből faragták ki. Ilyen fa nem terem a Vaserdőben: nagyon könnyű, nagyon kemény, és természetes fekete színű. Szemre négy öl hosszú, három láb széles, két láb mély: egy nagy kenu. Még négy evező is van hozzá, ugyanabból a fából. Egyetlen nyilvánvaló gond van vele: a jobb oldala alján tátongó ökölnyi lyuk. A szerzetes megfogja a manó egyik kezecskéjét.*
- Na-na, nyugodj meg… mit vittek el róla?
- Hogyhogy mit?! Hát szerinted vízre lehet így tenni???
*Nawanthiri szelíden megrázza a fejét, és megpróbálja máshogy kérdezni.*
- Látom, hogy kilyukadt. Ha befoltozzuk, jó lehet?
- Nem jó…!
- Hogyhogy?
- Mert hiányzik róla két ilyen… IZÉ!
- Izé?
- Két ilyen fa, ami egyenesen tartja!
*Mandulaszem értetlenül pislog.*
- Ha ezt a hajót így vízre teszed, felborítják a hullámok! *magyarázza Armarkhtur valamelyest lehiggadva* Kell jobbra is, balra is egy hosszú fa, ami egyenesben tartja!
*Nawanthirishardipandra életében nem látott még ilyet, de ha a manó mondja, hisz neki. Felsóhajt. Ez egy nagyon, nagyon hosszú estének ígérkezik.*
- Nem baj, ha csak holnap javítjuk meg?
*A nedvesség - és így a csúszós algák - a kis terem előtt pár lépéssel érnek véget. A levegő itt is nagyon párás, de ezt leszámítva a terem száraznak mondható. Másfél-két öl lehet a belmagassága, a fáklyafényben látszik is a kormos mennyezet. A bejárattal szemközt keskeny, embermagas hasadék húzódik a falon. Lily oldalvást valószínűleg be tudna kúszni rajta, de Ukromnak és a szerzetesnek biztosan szűk lenne. A falak simák, látszik, hogy halandó kéz alakította ki a helyiség mostani méretét. A különféle nyílások, beugrók is felfedezhetőek, de egyik sem szélesebb a Pegazus szobáiban levő ablakoknál. Némelyikben fadarabok, öreg avar, ökölnyi kövek lapulnak. Átkutatva talán más is akadhat bennük. A mélységüket csak találgatni lehet.*
- Az életemmel tartozom nekik *feleli Armarkhtur a lánykának a melákok felé intve* és a manókat mindig köti az ígéretük. Szendergóc báljára majd elmegyek a következő holdtöltekor!
*Eközben a szürkebőrű és Nawanthiri leleplezik a hajót. Armarkhtur amint meglátja, a fejéhez kap.*
- Nem, nem, nem, NEM!
*Odarohan a felfordított hajótesthez, apró kezeivel rémülten tapogatja végig.*
- Elvitték! Elrontották! Széjjelszedték!!! Meg is fúrták!!!!! El is törték…
*A hajótestet egyetlen, vastag fatörzsből faragták ki. Ilyen fa nem terem a Vaserdőben: nagyon könnyű, nagyon kemény, és természetes fekete színű. Szemre négy öl hosszú, három láb széles, két láb mély: egy nagy kenu. Még négy evező is van hozzá, ugyanabból a fából. Egyetlen nyilvánvaló gond van vele: a jobb oldala alján tátongó ökölnyi lyuk. A szerzetes megfogja a manó egyik kezecskéjét.*
- Na-na, nyugodj meg… mit vittek el róla?
- Hogyhogy mit?! Hát szerinted vízre lehet így tenni???
*Nawanthiri szelíden megrázza a fejét, és megpróbálja máshogy kérdezni.*
- Látom, hogy kilyukadt. Ha befoltozzuk, jó lehet?
- Nem jó…!
- Hogyhogy?
- Mert hiányzik róla két ilyen… IZÉ!
- Izé?
- Két ilyen fa, ami egyenesen tartja!
*Mandulaszem értetlenül pislog.*
- Ha ezt a hajót így vízre teszed, felborítják a hullámok! *magyarázza Armarkhtur valamelyest lehiggadva* Kell jobbra is, balra is egy hosszú fa, ami egyenesben tartja!
*Nawanthirishardipandra életében nem látott még ilyet, de ha a manó mondja, hisz neki. Felsóhajt. Ez egy nagyon, nagyon hosszú estének ígérkezik.*
- Nem baj, ha csak holnap javítjuk meg?
181. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-10 09:42:14
Üzenet elküldve: 2023-12-10 09:42:14
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A sok hátráltató körülmény ellenére mind a hárman baleset nélkül elmászkálnak a sziklák között, Armakhturral az lépteik között. Beharapott ajkakkal kell először koncentrálnia, hogy megszokja az egyenetlen terepet, míg a barlang sima, bár nem kevésbé csúszós járatait el nem érik; addig nem is nagyon akarja, hogy bármi élőlény bármi szándékkal az irányába szólaljon meg. Miután csakugyan lent van, vet egy pillantást Nawanthirire, hátra veti egy pillanatra tekintetét a most mögötte morgolódó tengerre, majd ő is bemászik a szurdokba. Itt már nem tart sokáig, míg újra eléri Lillyennt is.*
- Azt hittem szóltam hogy lassíts... *Méri végig őt rosszallóan. De legalább egyikükért sem kellett visszafordulni. Nem sokáig tart ezután, míg világosságot teremtenek magunknak, de csak kevesebbel lesz az ork bölcsebb. A felépítése ennek a... "rejtekhelynek" erősen szembemegy azokkal a száraz lyukakkal, amikkel Ukromnak voltak inkább tapasztalatai még jó régen, a méretekről még csak nem is beszélve; Még közel sem látja a szürkebőrű ennek a nyílásnak a végét! Nem is lát bányászati tevékenységekre utaló nyomokat sem, ez akkor azt jelenti, hogy ez az egész magától lett ekkora? A nedvesség és tengerszag legalább továbbra is megvan, ami azt jelenti, hogy még mindig ugyanott vannak. Érdekes.
Veszélyektől tartva követi a manó lépteit, amit nem segít, hogy a fáklya fényén túl nem sokat lát akkor is, amikor nyilvánvaló út rejlik általában előttük. Minden mozgással eltelt perccel egyre inkább csodálkozik ennek a barlangnak a méretén. Egy pontnál azonban eltűnnek szeme elől a falak, ami azt jelenti, hogy egy helyiségben lehetnek. Aztán hogy az is természet alkotta e, azt nem tudja. Hanem ő is észreveszi a letakart tárgyat, ami az felkelti a kíváncsiságát. Szerencsére elhangzik az utasítás is, miszerint legyen megmutatva a világnak, mi is ez, és Ukrom nem rest segíteni ebben. A szerzetes mellett terem, inkább minthogy ellene húzzon, és ő is megmarkol egyet a vászon végéből. Elég magabiztos, hogy ketten együtt nem lesz probléma lerántani a nehéz anyagot.*
*A sok hátráltató körülmény ellenére mind a hárman baleset nélkül elmászkálnak a sziklák között, Armakhturral az lépteik között. Beharapott ajkakkal kell először koncentrálnia, hogy megszokja az egyenetlen terepet, míg a barlang sima, bár nem kevésbé csúszós járatait el nem érik; addig nem is nagyon akarja, hogy bármi élőlény bármi szándékkal az irányába szólaljon meg. Miután csakugyan lent van, vet egy pillantást Nawanthirire, hátra veti egy pillanatra tekintetét a most mögötte morgolódó tengerre, majd ő is bemászik a szurdokba. Itt már nem tart sokáig, míg újra eléri Lillyennt is.*
- Azt hittem szóltam hogy lassíts... *Méri végig őt rosszallóan. De legalább egyikükért sem kellett visszafordulni. Nem sokáig tart ezután, míg világosságot teremtenek magunknak, de csak kevesebbel lesz az ork bölcsebb. A felépítése ennek a... "rejtekhelynek" erősen szembemegy azokkal a száraz lyukakkal, amikkel Ukromnak voltak inkább tapasztalatai még jó régen, a méretekről még csak nem is beszélve; Még közel sem látja a szürkebőrű ennek a nyílásnak a végét! Nem is lát bányászati tevékenységekre utaló nyomokat sem, ez akkor azt jelenti, hogy ez az egész magától lett ekkora? A nedvesség és tengerszag legalább továbbra is megvan, ami azt jelenti, hogy még mindig ugyanott vannak. Érdekes.
Veszélyektől tartva követi a manó lépteit, amit nem segít, hogy a fáklya fényén túl nem sokat lát akkor is, amikor nyilvánvaló út rejlik általában előttük. Minden mozgással eltelt perccel egyre inkább csodálkozik ennek a barlangnak a méretén. Egy pontnál azonban eltűnnek szeme elől a falak, ami azt jelenti, hogy egy helyiségben lehetnek. Aztán hogy az is természet alkotta e, azt nem tudja. Hanem ő is észreveszi a letakart tárgyat, ami az felkelti a kíváncsiságát. Szerencsére elhangzik az utasítás is, miszerint legyen megmutatva a világnak, mi is ez, és Ukrom nem rest segíteni ebben. A szerzetes mellett terem, inkább minthogy ellene húzzon, és ő is megmarkol egyet a vászon végéből. Elég magabiztos, hogy ketten együtt nem lesz probléma lerántani a nehéz anyagot.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 351-370