Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
80. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-03 12:55:38
Üzenet elküldve: 2020-11-03 12:55:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Megkötözve//
//Arja//
*Arja nem tagadja. Mással van elfoglalva. Számol. Csillagokat. Na jó, nem számolja, csak látja őket. Néhány pillanatra elveszti a tudatát is a hirtelen fehér izzássá változott sötétségben.
De most már tudja, mire mondják a csillagokat.
Minden olyan gyorsan történik. Mire feleszmél, már a lábán ülnek, és éppen hurkává kötözik.
Túl sok a fájdalom. A gyomra még mindig emelkedik és süllyed. Nagyokat lélegzik, és próbálja erővel visszaszorítani a mélyből feltoluló könnyeket.
~Nem! Nem fogok sírni!~ gyűl benne a fehér fájdalommal együtt a dac és a düh is.
A kémség vádjára, ha tudná, eltátaná a száját. De nincs abban a helyzetben, így csak meglepődik.
~Ez hülye. A Kikötőben leledzők fele legalább kém akkor.~ hökken meg.
De legalább világossá kezd válni számára, hogy egy buzgó lokálpatrióta helyi idiótával van dolga. Mert mi után kémkedne ő? Meg a többi Kikötőbe érkező?
De ez nem jó. Hülyékkel sokkal nehezebb szót érteni. Így nem látja értelmét, hogy hangosan is kimondja: ő csak edzeni jött ide a Toronyhoz. Jól ismeri ezt a fajtát. A vége úgyis csak az eleje lenne, hogy szidta az anyját, meg ilyenek. ~Jobb hallgatni. Mi lesz vajon, ha reggel nem jelenek meg?~ fut át az agyán, ahogy a fájdalom első hulláma után az éles, szaggató lüktetésként ott maradó és állandósuló második hullámmal próbál megbirkózni anélkül, hogy kicsordulnának a könnyei. Hisz majd két hata minden reggel napkelte előtt ott volt a szikláknál.
Az is átfut rajta, hogy megpróbál kiáltani. A torony őrségéből talán lejön valaki a kiáltásra.
Hiszen az nekik sem jó, ha a Patkányok éjjelente elszállítmányozzák a kuncsaftjaikat, mielőtt azok fizetnének. De nem tudja magát rászánni. Még abban sem biztos, hogy egy nyögésnél többre telne tőle. Abban viszont teljesen biztos, hogy újra megütnék. Amit nem akar. Na meg, ki tudja, lejönne-e bárki.
Még úgy is, hogy a Világítótoronyhoz és az itteni őrséghez igazából nem ér el a Kikötő fennhatósága.
Még két szó jut el a tudatáig. Az egyik a vám.
A Patkány valami vámot emleget, amit Arja nem fizetett meg. De képtelen gondolkodni! Hogy miért és hol kellett volna vámot fizetnie. Fáj. Nagyon fáj! A fájdalom körülöleli és fogvatartja az elméjét. És fél!
Talán csak azért nem öklendezik újra, mert már igazán nincs mit.
Hiába próbál meg az utolsó kérdésre meggyőző és határozott lenni, a kísérlete kudarcba fullad.
Igazából nem tudja meg, mi a bajuk vele.
Csak hogy fel akarják akasztani. Ez a másik szó.
~Rohadj meg!~ bámul elkeseredett, hideg acsarkodással a vigyorgó Patkány képébe, ahogy felrántják a hónaljánál fogva. De rögtön utána a lelkiereje nagy része újra csak arra megy el, hogy ne kezdjen el hangosan bőgni.
Nem akar semmit mondani. Csak utálja, teste minden egyes porcikájával utálja ezt a fickót!
De nem látja értelmét az ellenállásnak. ~Gondolkodj!~ próbálja magát biztatni legbelül, kevés sikerrel, ahogy hagyja magát hurcolni.*
- A Patkányok vagytok. Hallottam Rólatok. *kezdeményez egy könnyed csevegést végül, feltárva műveltségének magasságait, még egy biztatóan elismerő mosolyféle arcrándulással is megpróbálkozik, bár egy bálteremben nehezen állná meg a helyét a felduzzadt szemhéjjal és a pirosan erezett egyik szemmel.*
- Ti uralkodtok a Kikötőben.
//Arja//
*Arja nem tagadja. Mással van elfoglalva. Számol. Csillagokat. Na jó, nem számolja, csak látja őket. Néhány pillanatra elveszti a tudatát is a hirtelen fehér izzássá változott sötétségben.
De most már tudja, mire mondják a csillagokat.
Minden olyan gyorsan történik. Mire feleszmél, már a lábán ülnek, és éppen hurkává kötözik.
Túl sok a fájdalom. A gyomra még mindig emelkedik és süllyed. Nagyokat lélegzik, és próbálja erővel visszaszorítani a mélyből feltoluló könnyeket.
~Nem! Nem fogok sírni!~ gyűl benne a fehér fájdalommal együtt a dac és a düh is.
A kémség vádjára, ha tudná, eltátaná a száját. De nincs abban a helyzetben, így csak meglepődik.
~Ez hülye. A Kikötőben leledzők fele legalább kém akkor.~ hökken meg.
De legalább világossá kezd válni számára, hogy egy buzgó lokálpatrióta helyi idiótával van dolga. Mert mi után kémkedne ő? Meg a többi Kikötőbe érkező?
De ez nem jó. Hülyékkel sokkal nehezebb szót érteni. Így nem látja értelmét, hogy hangosan is kimondja: ő csak edzeni jött ide a Toronyhoz. Jól ismeri ezt a fajtát. A vége úgyis csak az eleje lenne, hogy szidta az anyját, meg ilyenek. ~Jobb hallgatni. Mi lesz vajon, ha reggel nem jelenek meg?~ fut át az agyán, ahogy a fájdalom első hulláma után az éles, szaggató lüktetésként ott maradó és állandósuló második hullámmal próbál megbirkózni anélkül, hogy kicsordulnának a könnyei. Hisz majd két hata minden reggel napkelte előtt ott volt a szikláknál.
Az is átfut rajta, hogy megpróbál kiáltani. A torony őrségéből talán lejön valaki a kiáltásra.
Hiszen az nekik sem jó, ha a Patkányok éjjelente elszállítmányozzák a kuncsaftjaikat, mielőtt azok fizetnének. De nem tudja magát rászánni. Még abban sem biztos, hogy egy nyögésnél többre telne tőle. Abban viszont teljesen biztos, hogy újra megütnék. Amit nem akar. Na meg, ki tudja, lejönne-e bárki.
Még úgy is, hogy a Világítótoronyhoz és az itteni őrséghez igazából nem ér el a Kikötő fennhatósága.
Még két szó jut el a tudatáig. Az egyik a vám.
A Patkány valami vámot emleget, amit Arja nem fizetett meg. De képtelen gondolkodni! Hogy miért és hol kellett volna vámot fizetnie. Fáj. Nagyon fáj! A fájdalom körülöleli és fogvatartja az elméjét. És fél!
Talán csak azért nem öklendezik újra, mert már igazán nincs mit.
Hiába próbál meg az utolsó kérdésre meggyőző és határozott lenni, a kísérlete kudarcba fullad.
Igazából nem tudja meg, mi a bajuk vele.
Csak hogy fel akarják akasztani. Ez a másik szó.
~Rohadj meg!~ bámul elkeseredett, hideg acsarkodással a vigyorgó Patkány képébe, ahogy felrántják a hónaljánál fogva. De rögtön utána a lelkiereje nagy része újra csak arra megy el, hogy ne kezdjen el hangosan bőgni.
Nem akar semmit mondani. Csak utálja, teste minden egyes porcikájával utálja ezt a fickót!
De nem látja értelmét az ellenállásnak. ~Gondolkodj!~ próbálja magát biztatni legbelül, kevés sikerrel, ahogy hagyja magát hurcolni.*
- A Patkányok vagytok. Hallottam Rólatok. *kezdeményez egy könnyed csevegést végül, feltárva műveltségének magasságait, még egy biztatóan elismerő mosolyféle arcrándulással is megpróbálkozik, bár egy bálteremben nehezen állná meg a helyét a felduzzadt szemhéjjal és a pirosan erezett egyik szemmel.*
- Ti uralkodtok a Kikötőben.
79. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-02 15:39:07
Üzenet elküldve: 2020-11-02 15:39:07
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Megkötözve//
//Arja//
- Rossz válasz! *Azonnal jön is egy hatalmas ütés az arcába ököllel. Még pont akkora, hogy magánál maradjon, de egyre fájdalmasabb a gyomrost követően az újabb seb. Arca bepirosodik, majd véraláfutások jelennek meg, amely bizony kegyetlen hányingerrel is párosul.*
- Ide ne hányj a csizmámra! *Kiált rá a férfi, aki eddig mellette guggolt és csakhamar félre is ugrik, hogy el ne találja a lány béltartalma. Amint a tegnapi vacsora a padlón végzi ismét egy kicsit közelebb lép hozzá, de már nem guggol le.*
- Mocskos kém vagy. De még annak is utolsó! *Majd a férfi és közben a két társa folytatja a kötözést. Habár Arja próbál felülni, vagy elmozogni, hogy megússza a kötözést a két másik köteles fickó jóval előnyösebb helyzetben van, így az egyik leszorítja a földre a lányt, míg a másik a lábára ül és elkezdi megkötözni. Igen gyakorlottnak tűnnek egy ilyen ügy lebonyolításában, így hamar megkötözésre kerül a láb, majd csakhamar a keze is. Amint a lány teljesen mozgásképtelen lesz a végtagjai elvesztése miatt a vezetőnek tűnő férfi ismét le guggol hozzá, de most már tisztes távolságba, nehogy az lehányhassa egy rosszabb pillanatába.*
- Idejössz a városunkba! Besunnyogsz és elfelejtesz vámot fizetni. Majd tagadod, hogy kém vagy?! *Üvölti a lánnyal szemben. Habár némi logikátlanság felfedezhető az érvelésében, ez könnyen betudható annak, hogy nem egy kimondottan eszes valaki.*
- A kémeket felakasztjuk. *Vigyorodik el, majd hirtelen feláll és a kötöző embereire néz.*
- Na induljunk! Vigyük be a főnökhöz, ő majd kijelöli az akasztás idejét. *A két markánsabb alak megragadj Arját egy egy hónalja alatt és felemelve elindulnak vele az épületből. A számszeríjas alakok elteszik fegyvereiket és a lány után indulnak ki. Arja láthatja, hogy ha még akar valamit, vagy bármit mondani, akkor azt megteheti, habár egyik szemén a duzzanat lassan akkorára nő, hogy periférikus látásának hiányosságát kezdheti érezni, amely igencsak zavaró. A patkány banda főnöke Arja mellett sétál és fél szemét a lányon tartja.*
//Arja//
- Rossz válasz! *Azonnal jön is egy hatalmas ütés az arcába ököllel. Még pont akkora, hogy magánál maradjon, de egyre fájdalmasabb a gyomrost követően az újabb seb. Arca bepirosodik, majd véraláfutások jelennek meg, amely bizony kegyetlen hányingerrel is párosul.*
- Ide ne hányj a csizmámra! *Kiált rá a férfi, aki eddig mellette guggolt és csakhamar félre is ugrik, hogy el ne találja a lány béltartalma. Amint a tegnapi vacsora a padlón végzi ismét egy kicsit közelebb lép hozzá, de már nem guggol le.*
- Mocskos kém vagy. De még annak is utolsó! *Majd a férfi és közben a két társa folytatja a kötözést. Habár Arja próbál felülni, vagy elmozogni, hogy megússza a kötözést a két másik köteles fickó jóval előnyösebb helyzetben van, így az egyik leszorítja a földre a lányt, míg a másik a lábára ül és elkezdi megkötözni. Igen gyakorlottnak tűnnek egy ilyen ügy lebonyolításában, így hamar megkötözésre kerül a láb, majd csakhamar a keze is. Amint a lány teljesen mozgásképtelen lesz a végtagjai elvesztése miatt a vezetőnek tűnő férfi ismét le guggol hozzá, de most már tisztes távolságba, nehogy az lehányhassa egy rosszabb pillanatába.*
- Idejössz a városunkba! Besunnyogsz és elfelejtesz vámot fizetni. Majd tagadod, hogy kém vagy?! *Üvölti a lánnyal szemben. Habár némi logikátlanság felfedezhető az érvelésében, ez könnyen betudható annak, hogy nem egy kimondottan eszes valaki.*
- A kémeket felakasztjuk. *Vigyorodik el, majd hirtelen feláll és a kötöző embereire néz.*
- Na induljunk! Vigyük be a főnökhöz, ő majd kijelöli az akasztás idejét. *A két markánsabb alak megragadj Arját egy egy hónalja alatt és felemelve elindulnak vele az épületből. A számszeríjas alakok elteszik fegyvereiket és a lány után indulnak ki. Arja láthatja, hogy ha még akar valamit, vagy bármit mondani, akkor azt megteheti, habár egyik szemén a duzzanat lassan akkorára nő, hogy periférikus látásának hiányosságát kezdheti érezni, amely igencsak zavaró. A patkány banda főnöke Arja mellett sétál és fél szemét a lányon tartja.*
78. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-24 16:11:31
Üzenet elküldve: 2020-10-24 16:11:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Méreg//
*Arja alszik. Mélyen, pihentetően. De valami megzavarja az álmát. Megmoccan. A mély alvásba valahonnan a föld alól bekúszik egy alattomos álom. A légzése felületesebbé válik.
Madarak. Madarak suhannak felette. Mindenütt csak sötétség. Nyugtalanná válik. De a madarak végül eltávolodnak, hatalmas szárnycsapásokkal, és Arja újra belezuhan a tenger messzi morajlásába.
Irtózatos fájdalomra riad fel. Lassan, nagyon lassan rakja össze a mi ezt, a hol vagyokot, a miérteket. És túl sok a miért.
Egyelőre a fájdalommal küzd. Próbálna mozdulni, hogy jobban lásson, de még az is nehezére esik. Levegő után kapkod, de közben próbálja megérteni, amit lát. De nem megy.
~Kik lehetnek ezek? Miért?? Mibe gyalogoltam bele?~ erőlteti az agyát, mert tisztában van vele: ha nem jön rá valahogy, ki ez a hat, és miért vannak itt, nem sok esélye van az életben maradásra.
A kislányon, aki eltűnik, ha tudna, fanyarul elmosolyodna. Így csak az villan be neki: ~Lám, ilyen a másik oldalon lenni.~
Tett ő is régen, utcagyerekként hasonló... szolgálatokat.
Egyvalami azért megüti a fülét, miközben megakad a szeme a patkányos kendőn. És eszébe jut, ahogy a kapitány kiköpött a hajón. ~Ők rendezik most a Kikötőt. De legalább van valamiféle rend.
- Na jó! De mit ártottam én nekik?!~ agyal.*
- Nem vagyok artheniori. *nyögi ki, és érezhető a mérgesség a hangjában, bár méltatlankodásra azért már nem telik. Elég nehezen beszél. Ő még mindig inkább csavargónak tartja magát, és nem artheniorinak. Mit akarnak ezek tőle??*
- Hányni fogok. *közli még, ahogy érzi emelkedni a gyomortartalmát, és rögtön utána ki is taccsol, a kezére támaszkodva. Azért nagyon igyekszik, hogy nehogy már telibe találja a mellé guggolót.
És gondolkodik. Na jó, nem lázasan, mert frissen ébresztve, egy gyomrossal a szegycsontja alatt, öklendezés közben azért lassan forognak azok a kerekek. De _próbál_ gondolkodni.
~Lehet, hogy Yeza ügye miatt?~ fut át rajta a lehetőség. ~Vagy a ló...? A ló, amit otthagyott a gazdája a Kalmárban? Miért azzal jöttem! A Kikötőből jött... Talán amiatt van az egész.~
A kérdésre rögtön rábólint, nagyot, miközben felül, feltéve ha hagyják. Megtörli a száját is, ha bírja.
Időt kell nyernie, amíg rájön, kik ezek, és mi a fészkes fenét akarnak tőle!!*
- Van! *mondja gyorsan a kérdésre, amennyire telik tőle határozottan. És meggyőzően.*
- De akkor áruld el előbb! *bámul a mellé guggoló szemébe, és az láthatja benne az őszinteséget. Arja nem simlis, ez látszik rajta.*
- Mi a bajotok velem? *néz körbe, és hát azért összeborzong, ahogy az a három közeledik.*
- A ló?? *próbál elhúzódni. Hát ne kötözzék már meg! ~Yezát aztán biztosan nem fogom megkérdezni. Az tuti.~ bámul körbe, és gondolkodik: hogyan tudna megegyezni itt ezekkel.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.24 16:17:08
*Arja alszik. Mélyen, pihentetően. De valami megzavarja az álmát. Megmoccan. A mély alvásba valahonnan a föld alól bekúszik egy alattomos álom. A légzése felületesebbé válik.
Madarak. Madarak suhannak felette. Mindenütt csak sötétség. Nyugtalanná válik. De a madarak végül eltávolodnak, hatalmas szárnycsapásokkal, és Arja újra belezuhan a tenger messzi morajlásába.
Irtózatos fájdalomra riad fel. Lassan, nagyon lassan rakja össze a mi ezt, a hol vagyokot, a miérteket. És túl sok a miért.
Egyelőre a fájdalommal küzd. Próbálna mozdulni, hogy jobban lásson, de még az is nehezére esik. Levegő után kapkod, de közben próbálja megérteni, amit lát. De nem megy.
~Kik lehetnek ezek? Miért?? Mibe gyalogoltam bele?~ erőlteti az agyát, mert tisztában van vele: ha nem jön rá valahogy, ki ez a hat, és miért vannak itt, nem sok esélye van az életben maradásra.
A kislányon, aki eltűnik, ha tudna, fanyarul elmosolyodna. Így csak az villan be neki: ~Lám, ilyen a másik oldalon lenni.~
Tett ő is régen, utcagyerekként hasonló... szolgálatokat.
Egyvalami azért megüti a fülét, miközben megakad a szeme a patkányos kendőn. És eszébe jut, ahogy a kapitány kiköpött a hajón. ~Ők rendezik most a Kikötőt. De legalább van valamiféle rend.
- Na jó! De mit ártottam én nekik?!~ agyal.*
- Nem vagyok artheniori. *nyögi ki, és érezhető a mérgesség a hangjában, bár méltatlankodásra azért már nem telik. Elég nehezen beszél. Ő még mindig inkább csavargónak tartja magát, és nem artheniorinak. Mit akarnak ezek tőle??*
- Hányni fogok. *közli még, ahogy érzi emelkedni a gyomortartalmát, és rögtön utána ki is taccsol, a kezére támaszkodva. Azért nagyon igyekszik, hogy nehogy már telibe találja a mellé guggolót.
És gondolkodik. Na jó, nem lázasan, mert frissen ébresztve, egy gyomrossal a szegycsontja alatt, öklendezés közben azért lassan forognak azok a kerekek. De _próbál_ gondolkodni.
~Lehet, hogy Yeza ügye miatt?~ fut át rajta a lehetőség. ~Vagy a ló...? A ló, amit otthagyott a gazdája a Kalmárban? Miért azzal jöttem! A Kikötőből jött... Talán amiatt van az egész.~
A kérdésre rögtön rábólint, nagyot, miközben felül, feltéve ha hagyják. Megtörli a száját is, ha bírja.
Időt kell nyernie, amíg rájön, kik ezek, és mi a fészkes fenét akarnak tőle!!*
- Van! *mondja gyorsan a kérdésre, amennyire telik tőle határozottan. És meggyőzően.*
- De akkor áruld el előbb! *bámul a mellé guggoló szemébe, és az láthatja benne az őszinteséget. Arja nem simlis, ez látszik rajta.*
- Mi a bajotok velem? *néz körbe, és hát azért összeborzong, ahogy az a három közeledik.*
- A ló?? *próbál elhúzódni. Hát ne kötözzék már meg! ~Yezát aztán biztosan nem fogom megkérdezni. Az tuti.~ bámul körbe, és gondolkodik: hogyan tudna megegyezni itt ezekkel.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.24 16:17:08
77. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-23 02:30:33
Üzenet elküldve: 2020-10-23 02:30:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Arja figyelmébe//
*Arja keményen edz és kíméletlenül hajtja magát, hogy jobb és még jobb lehessen. A kemény edzés azonban leterheli a szervezetet és megviseli az idegeket. Nem mellesleg egy kellemes velejárója a hosszú, mély és pihentető alvás. Arja is az igazak álmát alussza a toronyban amikor valami beárnyékolja ezt a kellemes pillanatot. Talán egy rossz álom? Vagy csak esni kezdett és az esőcseppek kopognak a torony oldalán, tetején? Esetleg a szél zörgeti a növényeket vagy a reteszeket az épületen. A furcsa zaj abbamarad így a lány nyugodtan alhat tovább.
Hirtelen egy hatalmas ütést érez a gyomrában és erre már a szervezete és az elméje is reagál. Az ütés amit érzett egy szép nagy férfi láb okozza és közel sem ütés mint inkább egy rúgás.*
-Na csak megtaláltuk a kis nyuszikát. *Hallatszik egy elégedett férfi hang a lány fölül és ha körbe tekint hat darab megtermett férfit pillanthat meg aki igen szúrós szemmel őt nézi. Öltözékük egyszerű, de rendezett. Nyakukban sárgás kendő patkány szimbólummal. Három kezében szögekkel kivert bunkó, egynél kard és kettőnél számszeríj, amely a lányra céloz. Egy nyolc év körüli kislány is van velük, aki a háttérből figyeli az eseményeket. A kardos férfi, aki vélhetően hasba rúgta Arját egy pillanatra hátra is tekint, hogy a kislányhoz szóljon.*
- Ügyes voltál! Most mar elmehetsz. *Majd int egyet neki és a lány elszalad.*
- kötözzetek meg a kis csótányt. *Adja ki az utasítást a három bunkósnak, aki meg is indul Arja irányába. Arja olyan erejű gyomrost kapott, hogy mozogni is alig bír és csak kapkodja a levegőt. Nem nagyon tud mit tenni a jelen helyzetbe, de ha tudna is akkor meg ott van a két számszeríjas, aki azonnal lelövi.*
- Ideje lesz példát mutatni a mocskos Arthenioriaknak, hogy ki vezeti ezt a várost! *Majd le guggol a lány mellé és szigorú tekintettel rátekint.*
- Van bármi amit fel tudsz hozni a mentségedre?
*Arja keményen edz és kíméletlenül hajtja magát, hogy jobb és még jobb lehessen. A kemény edzés azonban leterheli a szervezetet és megviseli az idegeket. Nem mellesleg egy kellemes velejárója a hosszú, mély és pihentető alvás. Arja is az igazak álmát alussza a toronyban amikor valami beárnyékolja ezt a kellemes pillanatot. Talán egy rossz álom? Vagy csak esni kezdett és az esőcseppek kopognak a torony oldalán, tetején? Esetleg a szél zörgeti a növényeket vagy a reteszeket az épületen. A furcsa zaj abbamarad így a lány nyugodtan alhat tovább.
Hirtelen egy hatalmas ütést érez a gyomrában és erre már a szervezete és az elméje is reagál. Az ütés amit érzett egy szép nagy férfi láb okozza és közel sem ütés mint inkább egy rúgás.*
-Na csak megtaláltuk a kis nyuszikát. *Hallatszik egy elégedett férfi hang a lány fölül és ha körbe tekint hat darab megtermett férfit pillanthat meg aki igen szúrós szemmel őt nézi. Öltözékük egyszerű, de rendezett. Nyakukban sárgás kendő patkány szimbólummal. Három kezében szögekkel kivert bunkó, egynél kard és kettőnél számszeríj, amely a lányra céloz. Egy nyolc év körüli kislány is van velük, aki a háttérből figyeli az eseményeket. A kardos férfi, aki vélhetően hasba rúgta Arját egy pillanatra hátra is tekint, hogy a kislányhoz szóljon.*
- Ügyes voltál! Most mar elmehetsz. *Majd int egyet neki és a lány elszalad.*
- kötözzetek meg a kis csótányt. *Adja ki az utasítást a három bunkósnak, aki meg is indul Arja irányába. Arja olyan erejű gyomrost kapott, hogy mozogni is alig bír és csak kapkodja a levegőt. Nem nagyon tud mit tenni a jelen helyzetbe, de ha tudna is akkor meg ott van a két számszeríjas, aki azonnal lelövi.*
- Ideje lesz példát mutatni a mocskos Arthenioriaknak, hogy ki vezeti ezt a várost! *Majd le guggol a lány mellé és szigorú tekintettel rátekint.*
- Van bármi amit fel tudsz hozni a mentségedre?
76. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-22 19:16:30
Üzenet elküldve: 2020-10-22 19:16:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
*A Világítótoronyhoz érve már messziről kiszúrja a víz menti sziklákon gyakorlókat. Főleg férfiak. És emberek. De lát két sötételfet is, akik igazán elegánsan forgatják a kardot. Majdhogynem a vízen járnak. Megkönnyebbülésére lát néhány nőt is. Az egyikük alig idősebb nála! Kecses, hosszú hajú teremtés. ~Talán elf, vagy félig elf lehet. Nagyon gyors a mozgása.~ állapítja meg Arja, kicsit irigyen, és azt is, hogy az ő nagyra tartott gyorsasága a lány nyomába sem érhet.
De összeszorítja a száját, és felszegi a fejét. Nem akar arra gondolni, hogy esetleg nem fogadják.
~A kapitány a hajón azt mondta, mindenkit fogadnak, aki megfizeti őket.~ néz fel egészen a torony tetejéig csak azért is nyugodtan, ahogy elfordítja a fejét az elf lányról, a gyakorlatozókról meg a vízből kiemelkedő sziklákról.
Aztán megindul felfelé a lépcsőn.
De nem is kell egészen felmennie a kanyargós, felfelé vezető lépcsőfokokon.
Egy fegyveres, körszakállas férfi érkezik lefelé éppen, és barátságosan megszólítja őt.*
- Igazán jó akarok lenni benne. Hogy bárhol, bármikor meg tudjam védeni magamat. *közli Arja, ahogy a kardforgatást firtató kérdéseire válaszol. A körszakállas hümmög.*
- Rendben van! Teszünk egy próbát.
- Ha elég gyors és ügyes vagy, magam foglak tanítani. Ha nem...
- Nos, akkor kár pazarolnod az idődet, kislány. *fúrja belé a tekintetét kérlelhetetlenül az övébe a jégkék szempár.
~Nem vagyok kislány!~ gondolja Arja mérgesen, de hangosan nem mond semmit. Csak összeszorítja a száját, és felemeli a fejét.
A próba nem sikerül valami fényesen, legalábbis Arja szerint. Kétszer is beleesik a vízbe közben.
De nem adja fel. Pedig másodszorra már csuromvizesen kapaszkodik fel újra a szikla tetejére. Majdnem elhagyja a gyakorlókardot is, amit a férfi odadobott neki az elején.
De nem adja fel. Ott a kard a kezében! Újra vívó állásba helyezkedik. ~Úgy, ahogy az elején mutatta.~ És belenéz megint elszántan, mérgesen és víztől csöpögve azokba a kék szemekbe.
A próba végére csupa kék, meg zöld folt és véraláfutás a lány karja és a bal combja a ki nem védett ütésektől. De a férfi végül azt veti oda neki, mielőtt otthagyja:*
- Holnap reggel légy itt.
*Arja túl fáradt ahhoz, hogy látszódjon rajta az öröm. Csak lógatja a gyakorlókardot a jobbjában, már szinte felemelni sincs ereje. De belül ujjong, és végül azért halványan elmosolyodik. ~Jöhetek. Azt mondta, jöhetek.~*
- Még napkelte előtt.
- A tanítás napi 15 arany. Reggel, és este.
- A Toronyban megalhatsz. *vetik még oda neki. Arja csak bólint. Izzadt. Szomjas. Nagyon. Úgy érzi, a tengert ki tudná inni. Remegő lábakkal visszamegy Colonelhez, és leszíjazza a kulacsát. Az utolsó cseppig kiissza, ami benne van.
Aznap éjjel a lány úgy alszik, mint akit fejbevágtak.
De reggel, napfelkelte előtt, ott van újra a gyakorlóhelyen. És gyakorol. Esőben, napsütésben, vizesen, izzadtan, reggel, este. Sok napon keresztül.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.22 19:20:32
De összeszorítja a száját, és felszegi a fejét. Nem akar arra gondolni, hogy esetleg nem fogadják.
~A kapitány a hajón azt mondta, mindenkit fogadnak, aki megfizeti őket.~ néz fel egészen a torony tetejéig csak azért is nyugodtan, ahogy elfordítja a fejét az elf lányról, a gyakorlatozókról meg a vízből kiemelkedő sziklákról.
Aztán megindul felfelé a lépcsőn.
De nem is kell egészen felmennie a kanyargós, felfelé vezető lépcsőfokokon.
Egy fegyveres, körszakállas férfi érkezik lefelé éppen, és barátságosan megszólítja őt.*
- Igazán jó akarok lenni benne. Hogy bárhol, bármikor meg tudjam védeni magamat. *közli Arja, ahogy a kardforgatást firtató kérdéseire válaszol. A körszakállas hümmög.*
- Rendben van! Teszünk egy próbát.
- Ha elég gyors és ügyes vagy, magam foglak tanítani. Ha nem...
- Nos, akkor kár pazarolnod az idődet, kislány. *fúrja belé a tekintetét kérlelhetetlenül az övébe a jégkék szempár.
~Nem vagyok kislány!~ gondolja Arja mérgesen, de hangosan nem mond semmit. Csak összeszorítja a száját, és felemeli a fejét.
A próba nem sikerül valami fényesen, legalábbis Arja szerint. Kétszer is beleesik a vízbe közben.
De nem adja fel. Pedig másodszorra már csuromvizesen kapaszkodik fel újra a szikla tetejére. Majdnem elhagyja a gyakorlókardot is, amit a férfi odadobott neki az elején.
De nem adja fel. Ott a kard a kezében! Újra vívó állásba helyezkedik. ~Úgy, ahogy az elején mutatta.~ És belenéz megint elszántan, mérgesen és víztől csöpögve azokba a kék szemekbe.
A próba végére csupa kék, meg zöld folt és véraláfutás a lány karja és a bal combja a ki nem védett ütésektől. De a férfi végül azt veti oda neki, mielőtt otthagyja:*
- Holnap reggel légy itt.
*Arja túl fáradt ahhoz, hogy látszódjon rajta az öröm. Csak lógatja a gyakorlókardot a jobbjában, már szinte felemelni sincs ereje. De belül ujjong, és végül azért halványan elmosolyodik. ~Jöhetek. Azt mondta, jöhetek.~*
- Még napkelte előtt.
- A tanítás napi 15 arany. Reggel, és este.
- A Toronyban megalhatsz. *vetik még oda neki. Arja csak bólint. Izzadt. Szomjas. Nagyon. Úgy érzi, a tengert ki tudná inni. Remegő lábakkal visszamegy Colonelhez, és leszíjazza a kulacsát. Az utolsó cseppig kiissza, ami benne van.
Aznap éjjel a lány úgy alszik, mint akit fejbevágtak.
De reggel, napfelkelte előtt, ott van újra a gyakorlóhelyen. És gyakorol. Esőben, napsütésben, vizesen, izzadtan, reggel, este. Sok napon keresztül.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.22 19:20:32
75. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-05 22:17:26
Üzenet elküldve: 2020-10-05 22:17:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
* Végre nyugodt helyre ér. Bár a világítótorony még odébb van ő azért megáll. Az egyik kiálló szírt széléről tekint a távoli horizont felé.*
~ Gyönyörű!~* A végtelen nyugalom árad szét benne. A tenger lent a mélyben nyaldossa a csipkés sziklákat. Közben kellemes morajlása betölti a teret. Ezt csak a sirályok vijjogása és a gyenge szél susogása töri meg. Vagyis inkább egyé válik vele és már szinte fel sem tűnik a jelenlétük. A csillogó nyugodt víztükör látványában percekig gyönyörködik, holott már nem is egyszer látott ilyet a szigeten is. Most minden más, mint néhány napja. A szél a változást suttogja a fülébe, ahogyan a is. Sőt maga a tenger is mintha csak arra buzdítaná, hogy vesse bele magát ebbe a változásba. Azt még nem tudhatja, hogy ez jó lesz neki, de nagyon reméli. Végül aztán csak elindul a toronyhoz is. Csak néhányan vannak ott, de őket is gondosan elkerüli. Nem vágyik a társaságukra. Inkább csak megnézné magának közelebbről is a monumentális építményt. Megint csak kicsinek érzi magát, ami elszomorítja. Megérinti a hideg követ, de páncélkesztyűje miatt ezt aligha érzi. Egy darabig itt is elmélázik, de aztán megkorduló gyomra indulásra ösztönzi. Így hát újfent a kikötő felé fordul, hogy valami szállást találjon éjszakára, ahol remélhetőleg megtöltheti valami finomsággal a hasát is. Az idő is kezd későre járni. Azt sem szeretné, ha itt vagy az utcán érné az éjszaka. Nem gyáva, de nem is ostoba. Ráadásul feleslegesen vért sem ontana, meg a sajátját sem adná. Kicsi, de nem bolond.*
~ Gyönyörű!~* A végtelen nyugalom árad szét benne. A tenger lent a mélyben nyaldossa a csipkés sziklákat. Közben kellemes morajlása betölti a teret. Ezt csak a sirályok vijjogása és a gyenge szél susogása töri meg. Vagyis inkább egyé válik vele és már szinte fel sem tűnik a jelenlétük. A csillogó nyugodt víztükör látványában percekig gyönyörködik, holott már nem is egyszer látott ilyet a szigeten is. Most minden más, mint néhány napja. A szél a változást suttogja a fülébe, ahogyan a is. Sőt maga a tenger is mintha csak arra buzdítaná, hogy vesse bele magát ebbe a változásba. Azt még nem tudhatja, hogy ez jó lesz neki, de nagyon reméli. Végül aztán csak elindul a toronyhoz is. Csak néhányan vannak ott, de őket is gondosan elkerüli. Nem vágyik a társaságukra. Inkább csak megnézné magának közelebbről is a monumentális építményt. Megint csak kicsinek érzi magát, ami elszomorítja. Megérinti a hideg követ, de páncélkesztyűje miatt ezt aligha érzi. Egy darabig itt is elmélázik, de aztán megkorduló gyomra indulásra ösztönzi. Így hát újfent a kikötő felé fordul, hogy valami szállást találjon éjszakára, ahol remélhetőleg megtöltheti valami finomsággal a hasát is. Az idő is kezd későre járni. Azt sem szeretné, ha itt vagy az utcán érné az éjszaka. Nem gyáva, de nem is ostoba. Ráadásul feleslegesen vért sem ontana, meg a sajátját sem adná. Kicsi, de nem bolond.*
74. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-19 22:23:51
Üzenet elküldve: 2020-09-19 22:23:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Kitérő//
*Bár sietős léptekkel érkezik, nem kell kapkodnia. Pusztán már ez is lehiggadását szolgálja, s egyébként némileg segít is. Valamint vérkeringése is kicsit felélénkül. Jó ideje már ott ácsorog a barikádnál. Csak bízni tud abban, hogy távollétében nem történik rendbontás. Orrában erősen érzi a tenger jellegzetes sós illatát, amihez még mindig nem sikerült hozzászoknia. Pont emiatt csak távolabbról nézi a ködbe burkolózó, hullámzó vizet. Mélyeket lélegzik, s erre az időre félreteszi utálatát az illat iránt. Ez a pár pillanat elég is neki, hogy lecsillapodjon teljesen, és fel tudja dolgozni az elmúlt percek eseményeit, kezdve a lopástól. Másrészt meg ugye a kellemetlen körülmények miatt is elég ennyi itt eltöltött idő neki.*
*Bár sietős léptekkel érkezik, nem kell kapkodnia. Pusztán már ez is lehiggadását szolgálja, s egyébként némileg segít is. Valamint vérkeringése is kicsit felélénkül. Jó ideje már ott ácsorog a barikádnál. Csak bízni tud abban, hogy távollétében nem történik rendbontás. Orrában erősen érzi a tenger jellegzetes sós illatát, amihez még mindig nem sikerült hozzászoknia. Pont emiatt csak távolabbról nézi a ködbe burkolózó, hullámzó vizet. Mélyeket lélegzik, s erre az időre félreteszi utálatát az illat iránt. Ez a pár pillanat elég is neki, hogy lecsillapodjon teljesen, és fel tudja dolgozni az elmúlt percek eseményeit, kezdve a lopástól. Másrészt meg ugye a kellemetlen körülmények miatt is elég ennyi itt eltöltött idő neki.*
73. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:28:24
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:28:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
* Isqhea inkább marad még egy kicsit a vízparton, hogy azt a növényt hajtsa. Az öreg vállat von és aztán felmászik a toronyba. Fent később csatlakozik hozzá az másik férfi, amikor éppen a Vérkertet nézi.*
- Az bizony. Borzasztó. A hely szellemei bizonyosan szenvednek, már amelyik még létezik. Olyan, mint egy nagy seb a földben. Átkozott egy hely, aminek nem is lenne szabad léteznie.* Az apóka rosszkedvűen fordul el, hogy aztán néhány pillanat múlva lefelé battyogjon a földszintre. Ott aztán a másikhoz fordul.*
- Nem kérlek rá, hogy gyere velem, mert én a most oda fogok menni. Egyszerűen muszáj saját szememmel látnom azt a helyet. Talán meggondolatlan dolog ez egy bolond vénembertől, de menni akarok.* Végig csordul pár könnycsepp is ráncos orcáján. Aztán el is köszön Isqheától.*
- Azt hiszem ideje lesz búcsúzkodni. Nem szeretnélek bajba sodorni. Az istenek és a szellemek óvjanak téged!* Azzal szép öregesen elfordul és lassan a kikötő felé veszi az irányt. Eszébe se jutna, hogy talán Isq is vele tartana oda, hiszen Eeyr hívője biztosan nem akarna oda menni.*
* Isqhea inkább marad még egy kicsit a vízparton, hogy azt a növényt hajtsa. Az öreg vállat von és aztán felmászik a toronyba. Fent később csatlakozik hozzá az másik férfi, amikor éppen a Vérkertet nézi.*
- Az bizony. Borzasztó. A hely szellemei bizonyosan szenvednek, már amelyik még létezik. Olyan, mint egy nagy seb a földben. Átkozott egy hely, aminek nem is lenne szabad léteznie.* Az apóka rosszkedvűen fordul el, hogy aztán néhány pillanat múlva lefelé battyogjon a földszintre. Ott aztán a másikhoz fordul.*
- Nem kérlek rá, hogy gyere velem, mert én a most oda fogok menni. Egyszerűen muszáj saját szememmel látnom azt a helyet. Talán meggondolatlan dolog ez egy bolond vénembertől, de menni akarok.* Végig csordul pár könnycsepp is ráncos orcáján. Aztán el is köszön Isqheától.*
- Azt hiszem ideje lesz búcsúzkodni. Nem szeretnélek bajba sodorni. Az istenek és a szellemek óvjanak téged!* Azzal szép öregesen elfordul és lassan a kikötő felé veszi az irányt. Eszébe se jutna, hogy talán Isq is vele tartana oda, hiszen Eeyr hívője biztosan nem akarna oda menni.*
72. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:13:19
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:13:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
- Menj csak! Én még egyszer megpróbálom ott, a barna szikláknál! *int Isqeha az apónak, mert nem akarja elengedni sehogy sem a lehetőséget.
Egészen derékig begázol, odakint hagyva a zsákját, benne a 200 aranyával. Xungjao Yarhasi addig kedvére mászhat felfelé a Toronyban. .
Ilyenkor megszállottként próbálja kiszimatolni a keresett növény lelőhelyét, se lát, se hall.
De ezúttal sem jár sikerrel. Úgyhogy kissé kedveszegetten elindul ő is az apó után, felszedve a zsákot, a Toronyba. Ott találja meg az öreget, ahogy messzire néz, el a Kikötő felett.*
- Az a régi Tündérkert? *kérdezi maga is elámulva, szomorúan.*
- Kimmeri sokat mesélt róla. Borzasztó, hogy mi lett belőle.
- Menj csak! Én még egyszer megpróbálom ott, a barna szikláknál! *int Isqeha az apónak, mert nem akarja elengedni sehogy sem a lehetőséget.
Egészen derékig begázol, odakint hagyva a zsákját, benne a 200 aranyával. Xungjao Yarhasi addig kedvére mászhat felfelé a Toronyban. .
Ilyenkor megszállottként próbálja kiszimatolni a keresett növény lelőhelyét, se lát, se hall.
De ezúttal sem jár sikerrel. Úgyhogy kissé kedveszegetten elindul ő is az apó után, felszedve a zsákot, a Toronyba. Ott találja meg az öreget, ahogy messzire néz, el a Kikötő felett.*
- Az a régi Tündérkert? *kérdezi maga is elámulva, szomorúan.*
- Kimmeri sokat mesélt róla. Borzasztó, hogy mi lett belőle.
71. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:52:39
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:52:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
* Egy kis séta következik, de ez csekélység a város és a kikötő közötti távolsághoz képest. A világítótorony közelében már nincs annyi ember, de ettől függetlenül nincsenek egyedül. Sokan keresik fel ezt a helyet valamilyen céllal. Az öreg most csak gyönyörködni akar, majd a kilátásban fentről.*
- Meglepően tiszta és rendezett ez a hely. Nem is csodálom, hiszen fontos szerepet lát el a kikötő életében ez az épület.* Magyaráz az öreg, miközben megközelítik a karcsú épületet. Isqhea még most is azt a növényt kutatja. A szerzetes inkább az éppen gyakorlatozókat figyeli. Aztán már nem csak figyeli, hanem csatlakozik is hozzájuk egy kicsit. Legalább elüti az időt, amíg a másik füvészkedik. Isq vissza is tér, de csalódott nagyon. Az apóka abba is hagyja az edzést és vigasztalni kezdi.*
- Ha nincs most rá égetően szükséged, akkor nem is baj az, hogy nem találtad meg. Gyere inkább menjünk fel és nézzünk széjjel a tetejéről ennek a toronynak. A kikötő látványa lenyűgöző lehet onnan fentről.* Remélhetőleg a másik vele fog tartani a magasba. Egy kis lépcsőzés, de annyira nem vészes. Fent a tűz helye éppen csak parázslik, de hát most nem is kell, hogy égjen. Majd este lesz az fontos, hogy minden látszódjék.*
- Lenyűgöző!* Mondja elámulva az öreg, amikor a tenger végtelen kékje elé tárul. Percekig némán figyeli a kékséget. Mintha utoljára látná életében. Innen fentről egészen másként látszik minden.*
- A kikötőt is nézzem már meg ne csak a tengert.* Noszogatja magát, hogy aztán azt is megnézze magának. A hajók apró kis játékszereknek tűnnek innen fentről.*
- Az ember el se hinné, hogy azok valódiak. Olyanok innen, mint egy játékszer.* Arrébb a lakó épületek sorakoznak és a környék kocsmája a Rumos Rókalyuk. A maga módján ez is lenyűgöző, csakhogy van ott valami, ami az ember szemét bántja.*
- A Tündérkert.* Motyogja szomorúan, mert bizony a lila ködben úszó hajdani kert is idelátszik. Sejtelmesen gomolyog a köd most is, eltakarva mindent a szem elől, de egyben hívogatja is a figyelőt.*
- Menjünk innen! Nem akarom tovább nézni ezt az ocsmány ködöt!* Érződik, hogy szegény öreget nagyon felzaklatta a látvány. Egy pár pillanatig még visszatekint a tengerre, de aztán megindul lefelé. A köd meg tovább gomolyog a Vérkertben.*
* Egy kis séta következik, de ez csekélység a város és a kikötő közötti távolsághoz képest. A világítótorony közelében már nincs annyi ember, de ettől függetlenül nincsenek egyedül. Sokan keresik fel ezt a helyet valamilyen céllal. Az öreg most csak gyönyörködni akar, majd a kilátásban fentről.*
- Meglepően tiszta és rendezett ez a hely. Nem is csodálom, hiszen fontos szerepet lát el a kikötő életében ez az épület.* Magyaráz az öreg, miközben megközelítik a karcsú épületet. Isqhea még most is azt a növényt kutatja. A szerzetes inkább az éppen gyakorlatozókat figyeli. Aztán már nem csak figyeli, hanem csatlakozik is hozzájuk egy kicsit. Legalább elüti az időt, amíg a másik füvészkedik. Isq vissza is tér, de csalódott nagyon. Az apóka abba is hagyja az edzést és vigasztalni kezdi.*
- Ha nincs most rá égetően szükséged, akkor nem is baj az, hogy nem találtad meg. Gyere inkább menjünk fel és nézzünk széjjel a tetejéről ennek a toronynak. A kikötő látványa lenyűgöző lehet onnan fentről.* Remélhetőleg a másik vele fog tartani a magasba. Egy kis lépcsőzés, de annyira nem vészes. Fent a tűz helye éppen csak parázslik, de hát most nem is kell, hogy égjen. Majd este lesz az fontos, hogy minden látszódjék.*
- Lenyűgöző!* Mondja elámulva az öreg, amikor a tenger végtelen kékje elé tárul. Percekig némán figyeli a kékséget. Mintha utoljára látná életében. Innen fentről egészen másként látszik minden.*
- A kikötőt is nézzem már meg ne csak a tengert.* Noszogatja magát, hogy aztán azt is megnézze magának. A hajók apró kis játékszereknek tűnnek innen fentről.*
- Az ember el se hinné, hogy azok valódiak. Olyanok innen, mint egy játékszer.* Arrébb a lakó épületek sorakoznak és a környék kocsmája a Rumos Rókalyuk. A maga módján ez is lenyűgöző, csakhogy van ott valami, ami az ember szemét bántja.*
- A Tündérkert.* Motyogja szomorúan, mert bizony a lila ködben úszó hajdani kert is idelátszik. Sejtelmesen gomolyog a köd most is, eltakarva mindent a szem elől, de egyben hívogatja is a figyelőt.*
- Menjünk innen! Nem akarom tovább nézni ezt az ocsmány ködöt!* Érződik, hogy szegény öreget nagyon felzaklatta a látvány. Egy pár pillanatig még visszatekint a tengerre, de aztán megindul lefelé. A köd meg tovább gomolyog a Vérkertben.*
70. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:27:55
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:27:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
*A Torony egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, ahogy egyre inkább maguk mögött hagyják a Kikötő zsivaját. Egyre kisebbek az épületek, egyre hangosabb a hullámverés zaja a sziklákon, egyre több az elhagyatott, korhadófélben lévő bárka vagy csónak, s egyre kevesebb élővel találkoznak.
Végül már csak a kopár sziklaplatón haladnak, amíg el nem érnek egészen az égnek nyúló, magányosan álló toronyig.
Odafenn még most is látszódnak az őrlángok, amik éjjelente az utat mutatják tengeren járóknak.
Néhány alak, a félvér meglepetésére, éppen edz vagy fegyverekkel gyakorlatozik a part menti vízbe nyúló sziklákon. ~Talán a parti őrséghez tartoznak.~ gondolja, de aztán rájön, hogy sokan járhatnak ide mások is, hogy háborítatlanul fejleszthessék a tudásukat.
De Isq nem ezért jött. Ha igaza volt a férfinak, a part menti sekélyebb részeken találhat dellion telepeket.*
- Körülnézek! *mondja az apónak, leereszkedve. Még jó, hogy tudja, körülbelül mit keressen, még ha szárított formában látta is a hatalmas leveleket.
De csalódnia kell. Elég hatalmas területet bejár, több helyütt is leereszkedik, és belegázol a vízbe, vagy a sziklák közé merészkedik, de még csak hasonlót sem lát, mint ami a piaci árusnál volt.*
- Hát, úgy néz ki, hazudott. *mondja az apónak, ahogy leül az egyik sziklára, de azért még nem adja fel. Persze nincsen meglepődve. Talán a férfi csak el akarta titkolni a lelőhelyet.*
*A Torony egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, ahogy egyre inkább maguk mögött hagyják a Kikötő zsivaját. Egyre kisebbek az épületek, egyre hangosabb a hullámverés zaja a sziklákon, egyre több az elhagyatott, korhadófélben lévő bárka vagy csónak, s egyre kevesebb élővel találkoznak.
Végül már csak a kopár sziklaplatón haladnak, amíg el nem érnek egészen az égnek nyúló, magányosan álló toronyig.
Odafenn még most is látszódnak az őrlángok, amik éjjelente az utat mutatják tengeren járóknak.
Néhány alak, a félvér meglepetésére, éppen edz vagy fegyverekkel gyakorlatozik a part menti vízbe nyúló sziklákon. ~Talán a parti őrséghez tartoznak.~ gondolja, de aztán rájön, hogy sokan járhatnak ide mások is, hogy háborítatlanul fejleszthessék a tudásukat.
De Isq nem ezért jött. Ha igaza volt a férfinak, a part menti sekélyebb részeken találhat dellion telepeket.*
- Körülnézek! *mondja az apónak, leereszkedve. Még jó, hogy tudja, körülbelül mit keressen, még ha szárított formában látta is a hatalmas leveleket.
De csalódnia kell. Elég hatalmas területet bejár, több helyütt is leereszkedik, és belegázol a vízbe, vagy a sziklák közé merészkedik, de még csak hasonlót sem lát, mint ami a piaci árusnál volt.*
- Hát, úgy néz ki, hazudott. *mondja az apónak, ahogy leül az egyik sziklára, de azért még nem adja fel. Persze nincsen meglepődve. Talán a férfi csak el akarta titkolni a lelőhelyet.*
69. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-02 20:07:15
Üzenet elküldve: 2020-09-02 20:07:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus hibázik. Bár egy harcban van, hogy érdemes a miérteken gondolkozni, ha nem hoz döntést pillanatok alatt valaki, akkor az könnyen megfordíthatja az ütközés menetét. Nem gondolhatja meg magát a harcos, tehát nem is hezitálhat. Ha úgy dönt, nem kockáztat, és védekezik, akkor rögtön elkezdi figyelni a másikat, hogy hogyan, honnan fog támadni, és ha tervez támadni, akkor azonnal bele kell lendülnie.
Az meg sem fordul a fejében, hogy az elf a hiúsága miatt hezitál. És amaznak szerencséje is ez, ugyanis ha nem így lenne, esélyesen meggondolná, hogy meg akarja-e könnyíteni a másik dolgát.
Így már támad is, lendül a fegyver, és tanítványa megfelelő döntést hoz. Bár lehetséges az ilyesfajta támadások elől is kitérni, jelentősen nehezebb, mint egyszerűen kivédeni őket. Így fa fán csattan, és bár beleremeg mindkettő fegyver, illetve a védő karja is, de kárt senkiben nem okoz.
És már érkezik is a következő a másik irányból, továbbra is horizontálisan. Frandr továbbra is halad ellenfele felé, és nem hagyja, hogy az fellélegezzen. Ez a támadás sem más, mint az előző, így a kivédése sem valószínű, hogy bonyolultabb lesz.
Ám ha ezt is ugyanúgy védi ki a másik, mint az előzőt, vagy esetleg nem is védené ki, észreveheti az újabb problémát. Frandr kezd belelendülni a dologba, és ezt a csapását is rögtön egy újabb hasonló követi. Az elf lassan valószínűleg hátrálni is kényszerülhet, ugyanis vészesen csökken a távolság kettejük között.
Csak rajta múlik, hogy felismeri-e, amit a harcos csinál. Látván, hogy szinte veszélytelenül támadhat, védekezésre igyekszik kényszeríteni Aldomeust, és egyelőre nem is mond semmit, amivel megkönnyíthetné a másik dolgát. Viszont sokat mond a terveiről az, hogy újra emeli fegyverét, és még mindig az elf felé halad.*
~Nézzük, rájössz-e magadtól is.~
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.09.02 20:10:31
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus hibázik. Bár egy harcban van, hogy érdemes a miérteken gondolkozni, ha nem hoz döntést pillanatok alatt valaki, akkor az könnyen megfordíthatja az ütközés menetét. Nem gondolhatja meg magát a harcos, tehát nem is hezitálhat. Ha úgy dönt, nem kockáztat, és védekezik, akkor rögtön elkezdi figyelni a másikat, hogy hogyan, honnan fog támadni, és ha tervez támadni, akkor azonnal bele kell lendülnie.
Az meg sem fordul a fejében, hogy az elf a hiúsága miatt hezitál. És amaznak szerencséje is ez, ugyanis ha nem így lenne, esélyesen meggondolná, hogy meg akarja-e könnyíteni a másik dolgát.
Így már támad is, lendül a fegyver, és tanítványa megfelelő döntést hoz. Bár lehetséges az ilyesfajta támadások elől is kitérni, jelentősen nehezebb, mint egyszerűen kivédeni őket. Így fa fán csattan, és bár beleremeg mindkettő fegyver, illetve a védő karja is, de kárt senkiben nem okoz.
És már érkezik is a következő a másik irányból, továbbra is horizontálisan. Frandr továbbra is halad ellenfele felé, és nem hagyja, hogy az fellélegezzen. Ez a támadás sem más, mint az előző, így a kivédése sem valószínű, hogy bonyolultabb lesz.
Ám ha ezt is ugyanúgy védi ki a másik, mint az előzőt, vagy esetleg nem is védené ki, észreveheti az újabb problémát. Frandr kezd belelendülni a dologba, és ezt a csapását is rögtön egy újabb hasonló követi. Az elf lassan valószínűleg hátrálni is kényszerülhet, ugyanis vészesen csökken a távolság kettejük között.
Csak rajta múlik, hogy felismeri-e, amit a harcos csinál. Látván, hogy szinte veszélytelenül támadhat, védekezésre igyekszik kényszeríteni Aldomeust, és egyelőre nem is mond semmit, amivel megkönnyíthetné a másik dolgát. Viszont sokat mond a terveiről az, hogy újra emeli fegyverét, és még mindig az elf felé halad.*
~Nézzük, rájössz-e magadtól is.~
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.09.02 20:10:31
68. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-02 17:47:42
Üzenet elküldve: 2020-09-02 17:47:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*A szemfüles elf persze észreveszi a tettetett hezitálást, érti is miértjét, de azért némiképp sérti büszkeségét, hogy a másik ennyire megjátssza magát. Persze eddig is tudta, hogy Frandr jócskán visszavesz saját képességeiből, ép eszével érti is ennek okát, hiszen mégis csak kezdő. De nem tehet róla, kissé elviselhetetlen személyiségének része ez a fajta gőg, és túlzott versenyszellem, hogy mindennél és mindenkinél jobb legyen. S ez a pár pillanatnyi sértődött fortyogás elég is arra, hogy tálcán kínált előnye elússzon, s ellenfele már támad is. Aldoban csak ekkor tudatosul, mennyire elbaltázta a lehetőségét, saját gyerekessége miatt. Észrevette, igen, ezúttal nem azzal volt a baj, hogy ne látta volna át a helyzetet. De tett helyett inkább utat engedett büszke, csökönyös énjének, s tudja nagyon jól, hogy egy csatatéren valószínű ezek lettek volna az utolsó gondolatai.*
~Na, ezt jól megcsináltam.~
*Hamar visszanyeri viszont az imént elvesztett hidegvérét, s bár az előbbi vizsgán csúfosan megbukhatott, a mostaniból megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni. Ez a támadás viszont gyorsabbnak és erősebbnek hat, mint az előző gyakorlatok, nem beszélve arról, hogy Frandr vészjóslóan közelít felé mindeközben. Így Aldo, mivel nem igazán lát utat a kitérésre, a kezdők módszerét választja a védekezésre, stabilan rámarkol botjára, s a támadó fegyver útjába helyezi, hogy azok nagy csattanással találkozzanak. Érzi az ütés erejét, bizony fájt volna, ha testét éri, mert még így is beleremegnek karjai a hárításba.
Miután efféle nem túl elegáns módon kivédte a harcos támadását, kérdően tekint rá, várva a további észrevételeket, kritikákat, tanácsokat.*
//Frandr//
*A szemfüles elf persze észreveszi a tettetett hezitálást, érti is miértjét, de azért némiképp sérti büszkeségét, hogy a másik ennyire megjátssza magát. Persze eddig is tudta, hogy Frandr jócskán visszavesz saját képességeiből, ép eszével érti is ennek okát, hiszen mégis csak kezdő. De nem tehet róla, kissé elviselhetetlen személyiségének része ez a fajta gőg, és túlzott versenyszellem, hogy mindennél és mindenkinél jobb legyen. S ez a pár pillanatnyi sértődött fortyogás elég is arra, hogy tálcán kínált előnye elússzon, s ellenfele már támad is. Aldoban csak ekkor tudatosul, mennyire elbaltázta a lehetőségét, saját gyerekessége miatt. Észrevette, igen, ezúttal nem azzal volt a baj, hogy ne látta volna át a helyzetet. De tett helyett inkább utat engedett büszke, csökönyös énjének, s tudja nagyon jól, hogy egy csatatéren valószínű ezek lettek volna az utolsó gondolatai.*
~Na, ezt jól megcsináltam.~
*Hamar visszanyeri viszont az imént elvesztett hidegvérét, s bár az előbbi vizsgán csúfosan megbukhatott, a mostaniból megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni. Ez a támadás viszont gyorsabbnak és erősebbnek hat, mint az előző gyakorlatok, nem beszélve arról, hogy Frandr vészjóslóan közelít felé mindeközben. Így Aldo, mivel nem igazán lát utat a kitérésre, a kezdők módszerét választja a védekezésre, stabilan rámarkol botjára, s a támadó fegyver útjába helyezi, hogy azok nagy csattanással találkozzanak. Érzi az ütés erejét, bizony fájt volna, ha testét éri, mert még így is beleremegnek karjai a hárításba.
Miután efféle nem túl elegáns módon kivédte a harcos támadását, kérdően tekint rá, várva a további észrevételeket, kritikákat, tanácsokat.*
67. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:38:17
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:38:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Vég és kezdet - zárás//
*Különös érzés itt állnia ismét a szirtek fölött, mint egykoron azon az estén, mikor névtelenül, ismeretlenül rótta a kikötő kopott utcáit, s Érméjével döntötte el, hol gyűjtsön aznap új barátokat. Sosem gondolta, hogy ennyire élménydús, hatalommal vegyülő élet elébe néz, s hogy ennyire hirtelen ér aztán véget az egész. No persze csak ezen a vidéken.
A Sellőházat elhagyva még tett egy kitérőt kis titkos viskója felé, hol az egykori "szabónő" készletei porosodtak, s átöltözött. Pontosabban vissza. Maga mögött hagyta az úrias öltözetet, a drága kelmét, s magát is meglepte vele, mennyire kényelmesnek találta a régi ruhákat. Sokkal egyszerűbb volt akkor minden, gyakran áhította a névtelenség békéjét azóta, s most furcsa csend költözik lelkébe, hogy végre itt van, fülében elnémult a mulató zsivaja. Felelősségeit leadta másnak, legalábbis azokat, melyeket itt vett a vállára. A küldetés tulajdonképpen jobban sikerült, mint azt gondolták volna, annál inkább furcsa most itt hagyni mindent, s a régi hazában szembeszállni a riválisokkal, kik elől új fészket építeni érkeztek.
Itt senki nem fogja főnökasszonynak hívni többé. Itt senki nem vár tőle fontos döntéseket, csak cselekvést és engedelmességet. Lénye körül elhalványul a félelemszínezetű tisztelet burka, itt már egyszerűen csak egy végrehajtó lesz, ki mindent megtesz, amit mondanak neki. Lova, mire időközben szert tett, ugyan vele tart, de már csak eszközök lesznek mindketten. Bársonyéj neve elhalványul, egy lesz a hátasok közül, melyen történetesen pont ő fog utazni egyelőre, de könnyen feláldozzák, ha úgy hozza a szükség. Ebben a világban nem szabad ragaszkodni semmihez. Mintha csak megérezne valamit, a hátas horkant egyet, s Zammiria puhán megsimogatja a fejét. Az arcán viszont nem tükröződik lágyság, semleges vonások mögött zárja el lelkét a mások iránti ragaszkodástól. Szeme a csuklya alól a sötétben mozgó ismerős alakok felé villan, száját összeszorítja. Nosztalgikus gondolatai tovatűnnek, vállai megereszkednek, a veszélyérzet végigzubog ereiben, s élénkebbé teszi. Sejtelmes mosoly mögé bújik, teste lágy vonalban hajlik, ahogy mozdul feléjük, a lovat kantáron vezetve. A régi, titokzatos Zammiria simulékonysága újjáéled, hiszen ez túlélésének záloga is. Tulajdonképpen egy része mindig hiányolta ezt az életet. Gyorsan építi vissza a régi szerepet, s míg a hajó felé igyekeznek, zsebében érintve az Érmét találgatja, vajon ki lesz az első célpontja Pirtianesben, s milyen feladattal. Vajon édes nektárjával bódít majd a Liliom? Vagy színre lép a Vadász...*
*Különös érzés itt állnia ismét a szirtek fölött, mint egykoron azon az estén, mikor névtelenül, ismeretlenül rótta a kikötő kopott utcáit, s Érméjével döntötte el, hol gyűjtsön aznap új barátokat. Sosem gondolta, hogy ennyire élménydús, hatalommal vegyülő élet elébe néz, s hogy ennyire hirtelen ér aztán véget az egész. No persze csak ezen a vidéken.
A Sellőházat elhagyva még tett egy kitérőt kis titkos viskója felé, hol az egykori "szabónő" készletei porosodtak, s átöltözött. Pontosabban vissza. Maga mögött hagyta az úrias öltözetet, a drága kelmét, s magát is meglepte vele, mennyire kényelmesnek találta a régi ruhákat. Sokkal egyszerűbb volt akkor minden, gyakran áhította a névtelenség békéjét azóta, s most furcsa csend költözik lelkébe, hogy végre itt van, fülében elnémult a mulató zsivaja. Felelősségeit leadta másnak, legalábbis azokat, melyeket itt vett a vállára. A küldetés tulajdonképpen jobban sikerült, mint azt gondolták volna, annál inkább furcsa most itt hagyni mindent, s a régi hazában szembeszállni a riválisokkal, kik elől új fészket építeni érkeztek.
Itt senki nem fogja főnökasszonynak hívni többé. Itt senki nem vár tőle fontos döntéseket, csak cselekvést és engedelmességet. Lénye körül elhalványul a félelemszínezetű tisztelet burka, itt már egyszerűen csak egy végrehajtó lesz, ki mindent megtesz, amit mondanak neki. Lova, mire időközben szert tett, ugyan vele tart, de már csak eszközök lesznek mindketten. Bársonyéj neve elhalványul, egy lesz a hátasok közül, melyen történetesen pont ő fog utazni egyelőre, de könnyen feláldozzák, ha úgy hozza a szükség. Ebben a világban nem szabad ragaszkodni semmihez. Mintha csak megérezne valamit, a hátas horkant egyet, s Zammiria puhán megsimogatja a fejét. Az arcán viszont nem tükröződik lágyság, semleges vonások mögött zárja el lelkét a mások iránti ragaszkodástól. Szeme a csuklya alól a sötétben mozgó ismerős alakok felé villan, száját összeszorítja. Nosztalgikus gondolatai tovatűnnek, vállai megereszkednek, a veszélyérzet végigzubog ereiben, s élénkebbé teszi. Sejtelmes mosoly mögé bújik, teste lágy vonalban hajlik, ahogy mozdul feléjük, a lovat kantáron vezetve. A régi, titokzatos Zammiria simulékonysága újjáéled, hiszen ez túlélésének záloga is. Tulajdonképpen egy része mindig hiányolta ezt az életet. Gyorsan építi vissza a régi szerepet, s míg a hajó felé igyekeznek, zsebében érintve az Érmét találgatja, vajon ki lesz az első célpontja Pirtianesben, s milyen feladattal. Vajon édes nektárjával bódít majd a Liliom? Vagy színre lép a Vadász...*
66. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:10:32
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:10:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Ahogy étkeznek, Frandr észreveszi, hogy a vele szemben ülő férfi a haját nézi, és mintha arra készülne, hogy feltegyen egy kérdést. Nem hibáztatná, ha így tenne, kevesen tudják megállni a kíváncsiskodást, ha pár percnél több időt töltenek a társaságában. Ám végül végig csöndben ebédelnek, amiért valamilyen szinten hálás is a harcos.
Úgy tűnik, hasznos volt a pihenő, legalábbis bár csak evett egy keveset és pár percig egy helyben ült, már ettől is sokkal frissebbnek tűnik tanítványa. Már elsőre helyes állásba kerül, amit Frandr egy biccentéssel jutalmaz.
Ezt szorosan követi egy csapás, ám Aldomeus fel van készülve, és Frandrnek úgy tűnik, hogy ezúttal tökéletesen akarja végrehajtani a mozdulatot. Bár ez természetesen nem sikerül, még egy darabig nem is fog, a célt remekül eléri. Bár titkolja, nem számított volna arra, hogy ilyen gyorsan eljutnak idáig.*
~Biztos az a híres elf ügyesség.~
*Gondolja magában. Feltűnően, talán picit el is túlozva hezitál annak hatására, hogy az elf ütése betalált. Közben magában reménykedik, hogy amaznak lesz elég esze kihasználni ezt a lehetőséget.
Ám ez a hezitáció bár egy valódi csatamezőn egy örökkévalóságnak számíthatna, itt valójában könnyen lehet annak látni, ami: egy fél másodpercnyi tettetett összezavartság, amit egy újabb támadás követ, ha Aldomeus nem elég magabiztos, hogy kihasználja az előnyét.
Frandr viszont a maga részéről teljesen csöndben van, egy hang nem hagyja el az ajkát. Ha az elf magától nem jön rá, hogy mikor kell támadnia, és mikor nem biztonságos már, most már nem fogja kisegíteni tanácsokkal.
Letelt az a fél másodperc, és érkezik az újabb megpróbáltatás, ha amaz nem próbálta meg a saját kezéhez ragadni a kezdeményezést. Egy széles ívű, balról jobbra irányuló csapást indít a botjával, miközben gyorsan halad Aldomeus felé. Ebben is van erő rendesen, és csökkentette tanítványa mozgásterét is, így a kivédéséhez vagy kreatívnak kell lennie, vagy muszáj lesz visszatérnie az alapokhoz.*
~Eddig még nem adtál okot panaszra, kölyök, szóval ne most baszd el!~
*Attól függetlenül, hogy sikeres-e a támadása, már rögtön emeli is a fegyverét, hogy folytassa az offenzívát.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Ahogy étkeznek, Frandr észreveszi, hogy a vele szemben ülő férfi a haját nézi, és mintha arra készülne, hogy feltegyen egy kérdést. Nem hibáztatná, ha így tenne, kevesen tudják megállni a kíváncsiskodást, ha pár percnél több időt töltenek a társaságában. Ám végül végig csöndben ebédelnek, amiért valamilyen szinten hálás is a harcos.
Úgy tűnik, hasznos volt a pihenő, legalábbis bár csak evett egy keveset és pár percig egy helyben ült, már ettől is sokkal frissebbnek tűnik tanítványa. Már elsőre helyes állásba kerül, amit Frandr egy biccentéssel jutalmaz.
Ezt szorosan követi egy csapás, ám Aldomeus fel van készülve, és Frandrnek úgy tűnik, hogy ezúttal tökéletesen akarja végrehajtani a mozdulatot. Bár ez természetesen nem sikerül, még egy darabig nem is fog, a célt remekül eléri. Bár titkolja, nem számított volna arra, hogy ilyen gyorsan eljutnak idáig.*
~Biztos az a híres elf ügyesség.~
*Gondolja magában. Feltűnően, talán picit el is túlozva hezitál annak hatására, hogy az elf ütése betalált. Közben magában reménykedik, hogy amaznak lesz elég esze kihasználni ezt a lehetőséget.
Ám ez a hezitáció bár egy valódi csatamezőn egy örökkévalóságnak számíthatna, itt valójában könnyen lehet annak látni, ami: egy fél másodpercnyi tettetett összezavartság, amit egy újabb támadás követ, ha Aldomeus nem elég magabiztos, hogy kihasználja az előnyét.
Frandr viszont a maga részéről teljesen csöndben van, egy hang nem hagyja el az ajkát. Ha az elf magától nem jön rá, hogy mikor kell támadnia, és mikor nem biztonságos már, most már nem fogja kisegíteni tanácsokkal.
Letelt az a fél másodperc, és érkezik az újabb megpróbáltatás, ha amaz nem próbálta meg a saját kezéhez ragadni a kezdeményezést. Egy széles ívű, balról jobbra irányuló csapást indít a botjával, miközben gyorsan halad Aldomeus felé. Ebben is van erő rendesen, és csökkentette tanítványa mozgásterét is, így a kivédéséhez vagy kreatívnak kell lennie, vagy muszáj lesz visszatérnie az alapokhoz.*
~Eddig még nem adtál okot panaszra, kölyök, szóval ne most baszd el!~
*Attól függetlenül, hogy sikeres-e a támadása, már rögtön emeli is a fegyverét, hogy folytassa az offenzívát.*
65. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-24 01:07:49
Üzenet elküldve: 2020-08-24 01:07:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Sok mindent lehet mondani az elfre, de azt nem, hogy hamar feladna bármit is, amiben egykor ő döntött. Ezt nem engedné a túlzott büszkesége, ami ilyenkor még hasznára is válik. Márpedig ez a rövid edzés az ő döntése volt, s akármennyire is elege van az unalomig ismételt mozdulatokból, valahol mélyen mégis csak érzi, hogy ez az új tudás még bizony hasznára lesz. Ezért nem is panaszkodik, nem nyafog, nem fájlalja hangosan enyhén sajgó tagjait. Kicsit úgy érzi, magának okozta mindezt, s ha már így történt, csendben meg kell ennie a saját levesét.
Miközben elfogyasztja az utolsó szelet kenyeret is, feltűnik neki, hogy Frandr haja már megint egészen más színekben pompázik. Nem tagadhatja, furdalja a kíváncsiság az oldalát rendesen, s a falat lenyelése után szóra is nyitja a száját, hogy kérdezzen valamit, de végül csak egy mély levegőt vesz, s be is csukja ajkait. Amikor először kérdezte a hajáról a harcost, tömör és lényegre törő válaszaival mintha arra akart volna utalni, hogy meglehetősen unja ezt a témát. Bizonyára sokan zaklatták hasonló kérdésekkel, s csakugyan kimerítő lehet a századik kíváncsiskodónak is elszajkózni ugyanazt a választ. Aldo így hát ezúttal néma marad, nem kíván beállni az idegesítő kérdezgetők sorjába. Inkább összepakol, s ahogy látja, hogy Frandr végzett, ő is felpattan, látszólag készen állva a folytatásra.*
- Rendben.
*Csupán ezzel az egyszerű szóval tudatja, hogy megértette a feladatot, s két kezével meg is ragadja a gyakorlóbotot. Készen áll, frissen, pihentebben, s igyekszik felvenni a megfelelő állást. Amint úgy érzi, egész jól sikerült elhelyezkednie, már érkezik is a hirtelen, némiképp váratlan támadás. Az elf pedig, habár azért összeszorul a gyomra, s a szíve is jobban megdobban, ezúttal időben reagál, méghozzá az oly nagyon begyakorolt mozdulatsorral. Mintha lábai ösztönösen mozdulnának, enyhén jobbra lép, fegyverével pedig eltéríti az érkező csapást. S bár valószínű a harcoshoz képest még mindig túl lassan, de saját magához képest elég jó sebességgel vissza is támad, szintén a tanult módon. S ütése akár betalál, akár nem, mindenképp elönti valami gyenge diadalmámor, hiszen most valóban azt érzi, eljutott valahová. S egyszeriben meg is érti Frandr ki nem mondott érveit az edzés menete mellett, talán még egy fokkal jobban is tiszteli. Ez az ember valóban tudja, mit csinál, hiszen Aldo először hiszi el, hogy tényleg nem reménytelen eset fegyverforgatás terén, csak hát az edző személyisége legalább olyan fontos a tanuláshoz, mint maga a diák.*
//Frandr//
*Sok mindent lehet mondani az elfre, de azt nem, hogy hamar feladna bármit is, amiben egykor ő döntött. Ezt nem engedné a túlzott büszkesége, ami ilyenkor még hasznára is válik. Márpedig ez a rövid edzés az ő döntése volt, s akármennyire is elege van az unalomig ismételt mozdulatokból, valahol mélyen mégis csak érzi, hogy ez az új tudás még bizony hasznára lesz. Ezért nem is panaszkodik, nem nyafog, nem fájlalja hangosan enyhén sajgó tagjait. Kicsit úgy érzi, magának okozta mindezt, s ha már így történt, csendben meg kell ennie a saját levesét.
Miközben elfogyasztja az utolsó szelet kenyeret is, feltűnik neki, hogy Frandr haja már megint egészen más színekben pompázik. Nem tagadhatja, furdalja a kíváncsiság az oldalát rendesen, s a falat lenyelése után szóra is nyitja a száját, hogy kérdezzen valamit, de végül csak egy mély levegőt vesz, s be is csukja ajkait. Amikor először kérdezte a hajáról a harcost, tömör és lényegre törő válaszaival mintha arra akart volna utalni, hogy meglehetősen unja ezt a témát. Bizonyára sokan zaklatták hasonló kérdésekkel, s csakugyan kimerítő lehet a századik kíváncsiskodónak is elszajkózni ugyanazt a választ. Aldo így hát ezúttal néma marad, nem kíván beállni az idegesítő kérdezgetők sorjába. Inkább összepakol, s ahogy látja, hogy Frandr végzett, ő is felpattan, látszólag készen állva a folytatásra.*
- Rendben.
*Csupán ezzel az egyszerű szóval tudatja, hogy megértette a feladatot, s két kezével meg is ragadja a gyakorlóbotot. Készen áll, frissen, pihentebben, s igyekszik felvenni a megfelelő állást. Amint úgy érzi, egész jól sikerült elhelyezkednie, már érkezik is a hirtelen, némiképp váratlan támadás. Az elf pedig, habár azért összeszorul a gyomra, s a szíve is jobban megdobban, ezúttal időben reagál, méghozzá az oly nagyon begyakorolt mozdulatsorral. Mintha lábai ösztönösen mozdulnának, enyhén jobbra lép, fegyverével pedig eltéríti az érkező csapást. S bár valószínű a harcoshoz képest még mindig túl lassan, de saját magához képest elég jó sebességgel vissza is támad, szintén a tanult módon. S ütése akár betalál, akár nem, mindenképp elönti valami gyenge diadalmámor, hiszen most valóban azt érzi, eljutott valahová. S egyszeriben meg is érti Frandr ki nem mondott érveit az edzés menete mellett, talán még egy fokkal jobban is tiszteli. Ez az ember valóban tudja, mit csinál, hiszen Aldo először hiszi el, hogy tényleg nem reménytelen eset fegyverforgatás terén, csak hát az edző személyisége legalább olyan fontos a tanuláshoz, mint maga a diák.*
64. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-17 21:46:12
Üzenet elküldve: 2020-08-17 21:46:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Érdemes lehet tudni Frandrről, hogy meglehetősen praktikus ember. Rengetegszer, rengeteg különféle tanítvánnyal megcsinálta már azt, amit most Aldomeussal tesz. És egy idő után eljutott arra a következtetésre, hogy ha egy újonc túl gyorsan túl hosszúra akarja növeszteni a szarvát, akkor az magától is letörik. Ilyenkor nincs szükség arra, hogy ő külön tegyen valamit.
Ám azzal is tisztában van, hogy jelenleg sokkal kevesebb idővel dolgozhat, mint általában. Most nem teheti meg azt, hogy kivárja, amíg saját kárán, magától rájön az elf, hogy mit és miért csinál rosszul, hanem nemes egyszerűséggel el kell mondania, hogy a helyes technika elsajátítása se maradjon el.
A hirtelen jövő csapása tehát egy meglehetősen hatékony kompromisszum, és az elf reakciójából ítélve úgy néz ki, hogy bár Frandr távolról sem a szavak és a viták mestere, egy jól elhelyezett botütéssel mégis retorikai sikert ért el.
Ezután már sokkal éberebben védekezik amaz, és sokkal nagyobb sikerrel is teszi, mintha kimaradt volna az a pár percnyi lassú gyakorlás.
Bár nem említi meg, de tisztelni tudja a másikban azt, hogy az egész edzést egyetlen panaszos szó nélkül végigcsinálja. Túlzás lenne azt állítani, hogy Frandr nem kíméli a fájdalomtól, és valamennyire folyamatosan számít arra, hogy az elf egy erősebb ütés után feladja a gyakorlást, viszont ez egyáltalán nem történik meg.
Ezen kívül fejlődik is. Egyre gyakoriabbak a sikeres védések, és a visszatámadásokat is egyre ritkábban rontja el. Megenged magának egy félmosolyt, hiszen ez is egy élmény, valamennyi nosztalgiával vegyítve, ahogy látja a javulást a másik mozdulataiban.
A megkönnyebbülést könnyű észrevenni a másik arcán, amikor pihenőre kerül a sor. Egy mosollyal nyugtázza a dolgot, majd hozzálát az ebédjéhez. Észre lehet venni, hogy a fejszőrzete a szokásos barna helyett most már szép lassan elért egy szalmaszőke színt. Úgy tűnik, meghozta a harcos hangulatát a gyakorlás.
Miután mindketten befejezték az ebédjüket, még pár percig nem tér vissza az edzéshez. Ha a másik nem töri meg a csöndet, akkor ő sem szólal meg, azt nézi egy darabig, ahogy a hullámok ostromolják a partot. Majd szép lassan feltápászkodik, a botját használva támasztéknak.*
-Mielőtt áttérünk a többi fegyverre, tartani fogunk egy gyakorlóharcot. Hasznosítsd, amit megtanultál, nincsenek elvárások. Megtámadtak az erdő közepén, és életben akarsz maradni, ártalmatlanítani akarod a támadót.
*Már harcállásban van, mire befejezi a mondatot, és a testbeszédéből és a hangsúlyából érezni lehet, hogy nem fogja kímélni a tanítványát. Bár nem úgy fog harcolni, mint ahogy akkor tenné, ha tényleges tétje is lenne a dolognak (hiszen akkor Aldomeusnak esélye sem lenne), de ha amaz fel akar tudni lélegezni a harc közben, akkor azért mindenképp meg kell majd dolgoznia.
Ezeket az elveket követve körülbelül másfél másodpercet hagy az elfnek, hogy felfogja, Frandr mit mondott, majd akcióba is lendül.
Hirtelen megindul az elf felé, mintha csak bokrok közül ugrana elő meglepetésszerű támadást indítani, ütésre emelve a botját, majd ha elég közel ért a másikhoz, le is sújt. Ez az ütés már talán ki is ugraszthatja az elf bal vállát, ha amaz nem vigyáz.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Érdemes lehet tudni Frandrről, hogy meglehetősen praktikus ember. Rengetegszer, rengeteg különféle tanítvánnyal megcsinálta már azt, amit most Aldomeussal tesz. És egy idő után eljutott arra a következtetésre, hogy ha egy újonc túl gyorsan túl hosszúra akarja növeszteni a szarvát, akkor az magától is letörik. Ilyenkor nincs szükség arra, hogy ő külön tegyen valamit.
Ám azzal is tisztában van, hogy jelenleg sokkal kevesebb idővel dolgozhat, mint általában. Most nem teheti meg azt, hogy kivárja, amíg saját kárán, magától rájön az elf, hogy mit és miért csinál rosszul, hanem nemes egyszerűséggel el kell mondania, hogy a helyes technika elsajátítása se maradjon el.
A hirtelen jövő csapása tehát egy meglehetősen hatékony kompromisszum, és az elf reakciójából ítélve úgy néz ki, hogy bár Frandr távolról sem a szavak és a viták mestere, egy jól elhelyezett botütéssel mégis retorikai sikert ért el.
Ezután már sokkal éberebben védekezik amaz, és sokkal nagyobb sikerrel is teszi, mintha kimaradt volna az a pár percnyi lassú gyakorlás.
Bár nem említi meg, de tisztelni tudja a másikban azt, hogy az egész edzést egyetlen panaszos szó nélkül végigcsinálja. Túlzás lenne azt állítani, hogy Frandr nem kíméli a fájdalomtól, és valamennyire folyamatosan számít arra, hogy az elf egy erősebb ütés után feladja a gyakorlást, viszont ez egyáltalán nem történik meg.
Ezen kívül fejlődik is. Egyre gyakoriabbak a sikeres védések, és a visszatámadásokat is egyre ritkábban rontja el. Megenged magának egy félmosolyt, hiszen ez is egy élmény, valamennyi nosztalgiával vegyítve, ahogy látja a javulást a másik mozdulataiban.
A megkönnyebbülést könnyű észrevenni a másik arcán, amikor pihenőre kerül a sor. Egy mosollyal nyugtázza a dolgot, majd hozzálát az ebédjéhez. Észre lehet venni, hogy a fejszőrzete a szokásos barna helyett most már szép lassan elért egy szalmaszőke színt. Úgy tűnik, meghozta a harcos hangulatát a gyakorlás.
Miután mindketten befejezték az ebédjüket, még pár percig nem tér vissza az edzéshez. Ha a másik nem töri meg a csöndet, akkor ő sem szólal meg, azt nézi egy darabig, ahogy a hullámok ostromolják a partot. Majd szép lassan feltápászkodik, a botját használva támasztéknak.*
-Mielőtt áttérünk a többi fegyverre, tartani fogunk egy gyakorlóharcot. Hasznosítsd, amit megtanultál, nincsenek elvárások. Megtámadtak az erdő közepén, és életben akarsz maradni, ártalmatlanítani akarod a támadót.
*Már harcállásban van, mire befejezi a mondatot, és a testbeszédéből és a hangsúlyából érezni lehet, hogy nem fogja kímélni a tanítványát. Bár nem úgy fog harcolni, mint ahogy akkor tenné, ha tényleges tétje is lenne a dolognak (hiszen akkor Aldomeusnak esélye sem lenne), de ha amaz fel akar tudni lélegezni a harc közben, akkor azért mindenképp meg kell majd dolgoznia.
Ezeket az elveket követve körülbelül másfél másodpercet hagy az elfnek, hogy felfogja, Frandr mit mondott, majd akcióba is lendül.
Hirtelen megindul az elf felé, mintha csak bokrok közül ugrana elő meglepetésszerű támadást indítani, ütésre emelve a botját, majd ha elég közel ért a másikhoz, le is sújt. Ez az ütés már talán ki is ugraszthatja az elf bal vállát, ha amaz nem vigyáz.*
63. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-16 15:54:03
Üzenet elküldve: 2020-08-16 15:54:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Nem veszi figyelembe Frandr enyhe rosszallását, amivel az elf türelmetlenségét nyugtázza. Úgy érzi, teljesen jogosan mondta, amit, s tényleg készen áll tovább lépni. S bár valószínű, hogy a tapasztaltabb harcosnak van igaza ebben a szituációban, ezt Aldo a világért sem ismerné be, s halk, unott sóhajjal reagál a további lassú ismétlésre. Miközben pedig egyre gépiesebben véd és támad, gondolatai már rég máshol járnak, sokkal érdekesebb tájakon. Észre sem veszi, hogy egyre kevésbé kell koncentrálnia, nem tűnik fel neki, hogy pont azt csinálja, amit a harcos várt tőle. Csak fortyog magában, sajnálja a szerinte feleslegesen elvesztegetett időt.
Csendes sértődöttségéből Frandr meglepetésszerű csapása rázza vissza a valóságba, ami bár nagyon hasonlít módjában az eddig gyakoroltakhoz, mégis váratlan, és gyors. Az elf pedig félig tudattalan hárít, bár mozdulata kevésbé hasonlít a gyakorlott technikához. S meglepetését demonstrálja továbbá, hogy a visszatámadás is elmarad, s pár másodpercig földbe gyökerezett lábbal, csodálkozva mered a másikra.*
~Gyakorlás nélkül nincs siker...~
*Fejezi be magában a mondatot, kissé gúnyos és keserű szájízzel. Ha csak félig is, de ismét kudarcot vallott, s egója nagyobbnak bizonyult tehetségénél. Mestere pedig alighanem észrevette ezt, s ki is használta a lehetőséget, hogy letörje a nyugtalan tanítvány szarvát.
Sok ideje viszont nem marad a búslakodásra, mert folytatódik a kemény edzés, s már záporoznak is az ütések, sok különböző irányból. Aldo pedig eleinte azt sem tudja, hova, merre figyeljen, s gyenge próbálkozásai céltalan hadonászásnak hatnak. Szerencsére az ütések nem annyira fájdalmasak, hogy ne tudná összeszedni magát a hosszúéletű, s a következőekben igyekszik minél jobban hárítani a beérkező csapásokat. Mindet még így sem sikerül, de határozottan jobban teljesít, a tanult technikákkal igyekszik védeni magát. Bár így is becsúszik néhány találat, ügyel arra, hogy ez ne szegje kedvét, s ne essen ki a lendületből, így a következő pár ütést egész jól ki tudja védeni. Kezdi közben érteni, miért is annyira jó motiváció a fájdalom.
A pihenő hallatán viszont hálásan pillant Frandrra. Alighanem megérezte a másik, hogy Aldo, bár igyekszik nem kimutatni, rendesen elfáradt, de természetesen ő nem kért volna szünetet. Büszkesége nem engedi.
Botját maga mellé dobva követi Frandr példáját, s ő maga is iszik pár kortyot. Majd éhesen korgó gyomrára felfigyelve kis táskájához nyúl, amelyben a szállított áru mellett akad pár szelet kenyér, és egy darab sajt. Reggel nem volt kedve megenni, mert még hadban állt a gyomrával. Most viszont jó ízűen lát neki.*
- Jó étvágyat.
*Kimerültségét jelzi továbbá szokatlan fukarsága a szavak terén. Máskor egyből beszédbe elegyedik mindenféle idegennel, most viszont a legnagyobb csendben eszik és iszik.*
//Frandr//
*Nem veszi figyelembe Frandr enyhe rosszallását, amivel az elf türelmetlenségét nyugtázza. Úgy érzi, teljesen jogosan mondta, amit, s tényleg készen áll tovább lépni. S bár valószínű, hogy a tapasztaltabb harcosnak van igaza ebben a szituációban, ezt Aldo a világért sem ismerné be, s halk, unott sóhajjal reagál a további lassú ismétlésre. Miközben pedig egyre gépiesebben véd és támad, gondolatai már rég máshol járnak, sokkal érdekesebb tájakon. Észre sem veszi, hogy egyre kevésbé kell koncentrálnia, nem tűnik fel neki, hogy pont azt csinálja, amit a harcos várt tőle. Csak fortyog magában, sajnálja a szerinte feleslegesen elvesztegetett időt.
Csendes sértődöttségéből Frandr meglepetésszerű csapása rázza vissza a valóságba, ami bár nagyon hasonlít módjában az eddig gyakoroltakhoz, mégis váratlan, és gyors. Az elf pedig félig tudattalan hárít, bár mozdulata kevésbé hasonlít a gyakorlott technikához. S meglepetését demonstrálja továbbá, hogy a visszatámadás is elmarad, s pár másodpercig földbe gyökerezett lábbal, csodálkozva mered a másikra.*
~Gyakorlás nélkül nincs siker...~
*Fejezi be magában a mondatot, kissé gúnyos és keserű szájízzel. Ha csak félig is, de ismét kudarcot vallott, s egója nagyobbnak bizonyult tehetségénél. Mestere pedig alighanem észrevette ezt, s ki is használta a lehetőséget, hogy letörje a nyugtalan tanítvány szarvát.
Sok ideje viszont nem marad a búslakodásra, mert folytatódik a kemény edzés, s már záporoznak is az ütések, sok különböző irányból. Aldo pedig eleinte azt sem tudja, hova, merre figyeljen, s gyenge próbálkozásai céltalan hadonászásnak hatnak. Szerencsére az ütések nem annyira fájdalmasak, hogy ne tudná összeszedni magát a hosszúéletű, s a következőekben igyekszik minél jobban hárítani a beérkező csapásokat. Mindet még így sem sikerül, de határozottan jobban teljesít, a tanult technikákkal igyekszik védeni magát. Bár így is becsúszik néhány találat, ügyel arra, hogy ez ne szegje kedvét, s ne essen ki a lendületből, így a következő pár ütést egész jól ki tudja védeni. Kezdi közben érteni, miért is annyira jó motiváció a fájdalom.
A pihenő hallatán viszont hálásan pillant Frandrra. Alighanem megérezte a másik, hogy Aldo, bár igyekszik nem kimutatni, rendesen elfáradt, de természetesen ő nem kért volna szünetet. Büszkesége nem engedi.
Botját maga mellé dobva követi Frandr példáját, s ő maga is iszik pár kortyot. Majd éhesen korgó gyomrára felfigyelve kis táskájához nyúl, amelyben a szállított áru mellett akad pár szelet kenyér, és egy darab sajt. Reggel nem volt kedve megenni, mert még hadban állt a gyomrával. Most viszont jó ízűen lát neki.*
- Jó étvágyat.
*Kimerültségét jelzi továbbá szokatlan fukarsága a szavak terén. Máskor egyből beszédbe elegyedik mindenféle idegennel, most viszont a legnagyobb csendben eszik és iszik.*
62. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-11 21:53:20
Üzenet elküldve: 2020-08-11 21:53:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus azzal a teljesen természetes szituációval néz szembe, ami szinte mindenkit érint, aki korábbi tapasztalat nélkül kezd el fegyveres harcot gyakorolni. Bár elméletben már egy teljesen alap szinten talán érti is a dolgot, gyakorlatba átvinni teljesen más kérdés. És bár az elvitathatatlan, hogy viszonylag gyors tanuló, a türelmetlenségétől mégis felsóhajt Frandr.*
-Még párszor átismételjük lassítva, ha most gyorsan kipróbálnánk, kirepülne a kezedből a bot.
*Bár az elf már úgy érezheti, hogy valamennyire elsajátította a mozdulatot, még mindig van pár apró, ám fontos hibája, és túlságosan koncentrálnia kell a mozdulatra. És bár a harcos megfontolta magában, hogy beleegyezik az elf javaslatába, pusztán, hogy demonstrálja, miért is kell még gyakorlás neki, inkább a hatékonyabb utat választja.
Addig ismételteti az elffel a mozdulatot, amíg észre nem veszi rajta, hogy unni kezdi a repetitív gyakorlást, és már különösebb odafigyelés nélkül tudja teljesíteni a feladatot. Ezután, félig-meddig meglepetésszerű módon egy viszonylag gyors csapást indít az elf bal csípője felé.
Az előző két csapás is oda irányult, Aldomeus sikeresen hárította is őket, és ez is beleillik a gyakorlás ritmusába, csak a sebesség az, ami változik. Bár nem olyan gyors a támadás, mint lehetne, jelentős problémákat okozhat a tanítványának kivédeni. Ám a mozdulatsor, amit valószínűleg már unalomig ismételtek, lényegében ugyanaz. Nagyobb erővel és gyorsabban kell foglalkozni, illetve természetesen jobban fáj, ha betalál az ütés, de kivédeni semmiképp sem lehetetlen.
Az eredménytől csak az ezt követő mondat hangsúlyozása és az azt kísérő arckifejezés függ.*
-Így, hogy tudod, mit kell csinálnod, foglalkozhatsz a sebességgel. Sebesség nélkül nincs siker, gyakorlás nélkül nincs sebesség. Tehát...
*Befejezetlenül hagyja a mondatot, amaz testbeszédéből értheti, hogy mi fog következni. Frandr tartja a harcállást, fegyvere nem árulja el, hogy merre fog indulni a támadás. Kezdődhet ismét a gyakorlás.
Az ezt követő néhány perc kellemetlen lehet az elf számára. Frandr csak akkor hagyja fellélegezni egy pár másodpercre, ha sikeresen hárít egy támadást, egyébként záporozhatnak az ütések az elfre. És bár egyenként még véraláfutást sem okoznak, hiszen nem az a cél, hogy kékre-zöldre verje a tanítványt, azért érezhető, mikor bőrt ér a fabot.
Mindenesetre pár percnél tovább semmiképp sem tart a dolog, attól függetlenül, hogy az elf reakciói lassulni kezdenek a fájdalomtól, vagy a szükség pont motiválja őt, hogy minél gyorsabban elsajátítsa a technikát, mindenképpen hamar leáll.*
-Kapsz egy rövid pihenőt, aztán megnézzük, ért-e valamit, amit tanítottam neked.
*Miközben ezt mondja, a lerakja a saját botját maga mellé a homokba, majd előveszi a kulacsát és az élelmét. Kérdő tekintettel néz az elfre, aki esélyesen megéhezett a gyakorlás közben, és megosztja vele ebédjét, ha amaz szeretné, majd a maga részéről csendben falatozik.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus azzal a teljesen természetes szituációval néz szembe, ami szinte mindenkit érint, aki korábbi tapasztalat nélkül kezd el fegyveres harcot gyakorolni. Bár elméletben már egy teljesen alap szinten talán érti is a dolgot, gyakorlatba átvinni teljesen más kérdés. És bár az elvitathatatlan, hogy viszonylag gyors tanuló, a türelmetlenségétől mégis felsóhajt Frandr.*
-Még párszor átismételjük lassítva, ha most gyorsan kipróbálnánk, kirepülne a kezedből a bot.
*Bár az elf már úgy érezheti, hogy valamennyire elsajátította a mozdulatot, még mindig van pár apró, ám fontos hibája, és túlságosan koncentrálnia kell a mozdulatra. És bár a harcos megfontolta magában, hogy beleegyezik az elf javaslatába, pusztán, hogy demonstrálja, miért is kell még gyakorlás neki, inkább a hatékonyabb utat választja.
Addig ismételteti az elffel a mozdulatot, amíg észre nem veszi rajta, hogy unni kezdi a repetitív gyakorlást, és már különösebb odafigyelés nélkül tudja teljesíteni a feladatot. Ezután, félig-meddig meglepetésszerű módon egy viszonylag gyors csapást indít az elf bal csípője felé.
Az előző két csapás is oda irányult, Aldomeus sikeresen hárította is őket, és ez is beleillik a gyakorlás ritmusába, csak a sebesség az, ami változik. Bár nem olyan gyors a támadás, mint lehetne, jelentős problémákat okozhat a tanítványának kivédeni. Ám a mozdulatsor, amit valószínűleg már unalomig ismételtek, lényegében ugyanaz. Nagyobb erővel és gyorsabban kell foglalkozni, illetve természetesen jobban fáj, ha betalál az ütés, de kivédeni semmiképp sem lehetetlen.
Az eredménytől csak az ezt követő mondat hangsúlyozása és az azt kísérő arckifejezés függ.*
-Így, hogy tudod, mit kell csinálnod, foglalkozhatsz a sebességgel. Sebesség nélkül nincs siker, gyakorlás nélkül nincs sebesség. Tehát...
*Befejezetlenül hagyja a mondatot, amaz testbeszédéből értheti, hogy mi fog következni. Frandr tartja a harcállást, fegyvere nem árulja el, hogy merre fog indulni a támadás. Kezdődhet ismét a gyakorlás.
Az ezt követő néhány perc kellemetlen lehet az elf számára. Frandr csak akkor hagyja fellélegezni egy pár másodpercre, ha sikeresen hárít egy támadást, egyébként záporozhatnak az ütések az elfre. És bár egyenként még véraláfutást sem okoznak, hiszen nem az a cél, hogy kékre-zöldre verje a tanítványt, azért érezhető, mikor bőrt ér a fabot.
Mindenesetre pár percnél tovább semmiképp sem tart a dolog, attól függetlenül, hogy az elf reakciói lassulni kezdenek a fájdalomtól, vagy a szükség pont motiválja őt, hogy minél gyorsabban elsajátítsa a technikát, mindenképpen hamar leáll.*
-Kapsz egy rövid pihenőt, aztán megnézzük, ért-e valamit, amit tanítottam neked.
*Miközben ezt mondja, a lerakja a saját botját maga mellé a homokba, majd előveszi a kulacsát és az élelmét. Kérdő tekintettel néz az elfre, aki esélyesen megéhezett a gyakorlás közben, és megosztja vele ebédjét, ha amaz szeretné, majd a maga részéről csendben falatozik.*
61. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-10 00:59:51
Üzenet elküldve: 2020-08-10 00:59:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Aldonak volt ideje megtanulnia elviselni a fájdalmas ütéseket, de fájdalmasan visszaütni már kevésbé tud. Talán ezért is döntött hirtelen úgy, hogy elfogadja időleges mesterének a harcost. S bár az edzés folyamán számtalanszor érzi úgy, hogy szívesebben tartózkodna jelenleg szeretett Artheniorjában, az ismerős illatú pergamenek között, mint hogy enyhén másnaposan a kikötőben gyakorlatozzon és izzadjon, azért mégis csak marad, s igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából.
Igyekszik koncentrálni Frandr szándékosan lelassított, de még mindig túl összetettnek ható mozdulataira, s miközben a harcos odébb táncol, ő maga már fejében pontosan el is képzeli, hogy fogja kivitelezni a mutatványt. De hamar rá kell jönnie, hogy elméletben minden sokkal egyszerűbb, mint valóságban, mert akármennyire is tudja, hogy kéne állnia kezében a fegyvernek, vagy mekkorát kéne oldalra lépnie, a valóságban valahogy nem akar ez összejönni. Legalábbis az első pár alkalomkor. Először túl nagyot lép, majd túl kicsit, majd a botját tartja túl ügyetlenül, hadonászva, mint egy kisgyerek. Végül harmadszorra, negyedszerre csak sikerül nagyjából elsajátítania a folyamatot, legalábbis ebben a lassított tempóban.*
- Azt hiszem, kezdek ráérezni. Próbáljuk meg gyorsabb csapással, kiderül, jól érzem-e.
*Veszi át most ő a kezdeményezést, remélve, hogy Frandr büszkeségét nem sérti, ha a "tanítvány" dirigál. Az elf pedig már igen csak szeretne tovább lépni, s a kezdők lelkesedésével bemutatni, hogy rendes tempóban is sikerülhet a mozdulat. Aminek persze kevesebb az esélye, de fájdalmas úton előbb-utóbb csak megtanulja alkalmazni a helyes technikát.*
//Frandr//
*Aldonak volt ideje megtanulnia elviselni a fájdalmas ütéseket, de fájdalmasan visszaütni már kevésbé tud. Talán ezért is döntött hirtelen úgy, hogy elfogadja időleges mesterének a harcost. S bár az edzés folyamán számtalanszor érzi úgy, hogy szívesebben tartózkodna jelenleg szeretett Artheniorjában, az ismerős illatú pergamenek között, mint hogy enyhén másnaposan a kikötőben gyakorlatozzon és izzadjon, azért mégis csak marad, s igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából.
Igyekszik koncentrálni Frandr szándékosan lelassított, de még mindig túl összetettnek ható mozdulataira, s miközben a harcos odébb táncol, ő maga már fejében pontosan el is képzeli, hogy fogja kivitelezni a mutatványt. De hamar rá kell jönnie, hogy elméletben minden sokkal egyszerűbb, mint valóságban, mert akármennyire is tudja, hogy kéne állnia kezében a fegyvernek, vagy mekkorát kéne oldalra lépnie, a valóságban valahogy nem akar ez összejönni. Legalábbis az első pár alkalomkor. Először túl nagyot lép, majd túl kicsit, majd a botját tartja túl ügyetlenül, hadonászva, mint egy kisgyerek. Végül harmadszorra, negyedszerre csak sikerül nagyjából elsajátítania a folyamatot, legalábbis ebben a lassított tempóban.*
- Azt hiszem, kezdek ráérezni. Próbáljuk meg gyorsabb csapással, kiderül, jól érzem-e.
*Veszi át most ő a kezdeményezést, remélve, hogy Frandr büszkeségét nem sérti, ha a "tanítvány" dirigál. Az elf pedig már igen csak szeretne tovább lépni, s a kezdők lelkesedésével bemutatni, hogy rendes tempóban is sikerülhet a mozdulat. Aminek persze kevesebb az esélye, de fájdalmas úton előbb-utóbb csak megtanulja alkalmazni a helyes technikát.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 346-365