Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 45 (881. - 900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
900. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-15 19:07:18
Üzenet elküldve: 2024-01-15 19:07:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Az egyensúly kérdése//
*Csilingelő hangon nevet fel Drun válaszát hallva. Arra számított, hogy vagy megsértődik, vagy csak simán nem veszi magára a beszólást, de hogy viccet csinál belőle, arra egyáltalán nem.*
- Nem, valóban nem láttam még ilyet. Szerinted miért akartam kipróbálni? *Vág vissza rögtön. Ha szópárbajról van szó, ő sem hagyja ám magát. Még kicsit nyelvet is ölt gúnyolódva. Aztán a kis játék után elcsendesedik, pár percig csak a messzeségbe bámul és elmereng néhány dolgon, amiből Drun köhögése zökkenti ki.*
- Érted már, miért mondtam, hogy hagyd a fenébe azt a pipát? Undorító méreg, amivel csak kinyírod magad. *Teszi rögtön a köhögés felelősévé a gnóm pipáját. A másik nem tudja, de ebben bizony érdemes hinni neki. Ha valamire azt mondja, hogy méreg, akkor az az, és a legközelebbi kukában lenne a helye, ha csak nem akar direkt kárt okozni vele.*
- Valahogy úgy. *Bólint a hellyel kapcsolatos megállapításokra. Egész találó leírás. A válaszadás miatt pár pillanatra Drunra pillant, de utána vissza is szegezi tekintetét a távoli semmibe. Mikor újra megszólal a másik, arra már nem is fordul vissza.*
- Menj csak, és bocs, hogy fanatikusnak neveztelek. Igazából fogalmam sincs, hogy mi vagy. Nem szabadna ítélkeznem. Vigyázz a szállásodig vezető úton, mert sötétedés után rengeteg a tolvaj és a részeg, bunkó alak!
*Nem tudja, miért érdekli egyáltalán, hogy mi lesz a sorsa a kis utazónak, de valamiért úgy érezte, ezt kell neki mondania. Kicsit később még hátra pillant, hogy Drun valóban távozott-e. Ha igen, akkor csak a hűlt helyét veszi tudomásul, de ha még ott van, egy aprót talán mosolyog is felé.*
*Csilingelő hangon nevet fel Drun válaszát hallva. Arra számított, hogy vagy megsértődik, vagy csak simán nem veszi magára a beszólást, de hogy viccet csinál belőle, arra egyáltalán nem.*
- Nem, valóban nem láttam még ilyet. Szerinted miért akartam kipróbálni? *Vág vissza rögtön. Ha szópárbajról van szó, ő sem hagyja ám magát. Még kicsit nyelvet is ölt gúnyolódva. Aztán a kis játék után elcsendesedik, pár percig csak a messzeségbe bámul és elmereng néhány dolgon, amiből Drun köhögése zökkenti ki.*
- Érted már, miért mondtam, hogy hagyd a fenébe azt a pipát? Undorító méreg, amivel csak kinyírod magad. *Teszi rögtön a köhögés felelősévé a gnóm pipáját. A másik nem tudja, de ebben bizony érdemes hinni neki. Ha valamire azt mondja, hogy méreg, akkor az az, és a legközelebbi kukában lenne a helye, ha csak nem akar direkt kárt okozni vele.*
- Valahogy úgy. *Bólint a hellyel kapcsolatos megállapításokra. Egész találó leírás. A válaszadás miatt pár pillanatra Drunra pillant, de utána vissza is szegezi tekintetét a távoli semmibe. Mikor újra megszólal a másik, arra már nem is fordul vissza.*
- Menj csak, és bocs, hogy fanatikusnak neveztelek. Igazából fogalmam sincs, hogy mi vagy. Nem szabadna ítélkeznem. Vigyázz a szállásodig vezető úton, mert sötétedés után rengeteg a tolvaj és a részeg, bunkó alak!
*Nem tudja, miért érdekli egyáltalán, hogy mi lesz a sorsa a kis utazónak, de valamiért úgy érezte, ezt kell neki mondania. Kicsit később még hátra pillant, hogy Drun valóban távozott-e. Ha igen, akkor csak a hűlt helyét veszi tudomásul, de ha még ott van, egy aprót talán mosolyog is felé.*
899. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-14 21:42:12
Üzenet elküldve: 2024-01-14 21:42:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//AZ egyensúly kérdése//
* Mélyeket szív a sós hideg levegőből. Norileina Vylrien igaza volt a környezet és a kilátás illetően. Hallgatva a lány riposztját oldalt sandítva egy félmosoly társaságában. – Ezt csak azért mondod, mert még nem láttad, hogy egy fanatikus, hallucinációktól begőzölt gnóm mire lenne képes. Mondja mind ezt egészen vidáman. A lány részéről is inkább amolyan kis incselkedésnek véli, de nem veszi fel. Néhány pillanat erejéig eszébe jut a Hét Varju Tavernában átélt incidense is. Többször is megpróbálták megütni sikertelenül, a támadója addig próbálkozott még végül legalább egy rúgása be nem talált. Még nem is volt olyan régen, megérinti az azóta már elszíneződött belilult mellkasát. Köhögés tör rá. *
-Valóban különleges hely, jó választás. Egyszerre élettel teli és zajos, ahogy a hullámok ostromolják a sziklákat és épp ezért csak pár lépés a halál és a végső csend.
~ Az őrök nélkül vérengzés lenne? Micsoda kényes egyensúly. Viszont az itteni katonák jelenléte több mindenre is választ adhat. Vajon itt testesül meg a kikötőben tevékenykedők tényleges hatalma? ~ *Előveszi a kötéses könyvét és a látott címereket kezdi magának feljegyzetelni. *
-Igazán örülök annak, hogy ezt megosztottad velem. Köszönet érte Norileina. Lassan ideje szállás után néznem, későre jár és még messze a nyár meleg.
A hozzászólás írója (Thargatrah Drun) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.01.14 21:42:56
* Mélyeket szív a sós hideg levegőből. Norileina Vylrien igaza volt a környezet és a kilátás illetően. Hallgatva a lány riposztját oldalt sandítva egy félmosoly társaságában. – Ezt csak azért mondod, mert még nem láttad, hogy egy fanatikus, hallucinációktól begőzölt gnóm mire lenne képes. Mondja mind ezt egészen vidáman. A lány részéről is inkább amolyan kis incselkedésnek véli, de nem veszi fel. Néhány pillanat erejéig eszébe jut a Hét Varju Tavernában átélt incidense is. Többször is megpróbálták megütni sikertelenül, a támadója addig próbálkozott még végül legalább egy rúgása be nem talált. Még nem is volt olyan régen, megérinti az azóta már elszíneződött belilult mellkasát. Köhögés tör rá. *
-Valóban különleges hely, jó választás. Egyszerre élettel teli és zajos, ahogy a hullámok ostromolják a sziklákat és épp ezért csak pár lépés a halál és a végső csend.
~ Az őrök nélkül vérengzés lenne? Micsoda kényes egyensúly. Viszont az itteni katonák jelenléte több mindenre is választ adhat. Vajon itt testesül meg a kikötőben tevékenykedők tényleges hatalma? ~ *Előveszi a kötéses könyvét és a látott címereket kezdi magának feljegyzetelni. *
-Igazán örülök annak, hogy ezt megosztottad velem. Köszönet érte Norileina. Lassan ideje szállás után néznem, későre jár és még messze a nyár meleg.
A hozzászólás írója (Thargatrah Drun) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.01.14 21:42:56
898. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-14 15:18:00
Üzenet elküldve: 2024-01-14 15:18:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// ügyességpróba: sikeres //
*A szurdokba vezető folyosó nyálkás az éjjeli dagálytól. A padló enyhén lejt, és csúszik, mint a jég. Kapaszkodni sem egyszerű, mert a kéz nem talál fogást a falakat borító algán. Mikor gyors egymásutánban harmadjára tántorodik meg, a szerzetesnek elege lesz, és négykézláb folytatja az utat. Hátramenetben, hogy ha véletlen mégis meg találna csúszni, legalább ne fejjel előre landoljon a tengerben.
Ha mindketten szerencsésen kiértek a folyosó bejáratához, még meg kell mászniuk két ölnyi sziklafalat. Mindketten magasak, és a falon bőven van kapaszkodó: gyökerek, kiszögellések, mohos kövek. A szurdokban jajong a metsző szél, a hullámokról hideg permet száll hőseinkre. Nawanthiri maga elé engedi a lánykát, és csak azután indul el, hogy Lily biztonságban fölért. Közben van ideje összekötni hátul a sörényét. A kalapját kénytelen a foga közé kapni, hogy a szél le ne fújja, de egyébként nem siet. Minden fogást, minden támaszt kipróbál, mielőtt ránehézkedne. Néha így is ellen kell tartania a huzatnak.*
// ügyességpróba: sikeres //
*A szurdokba vezető folyosó nyálkás az éjjeli dagálytól. A padló enyhén lejt, és csúszik, mint a jég. Kapaszkodni sem egyszerű, mert a kéz nem talál fogást a falakat borító algán. Mikor gyors egymásutánban harmadjára tántorodik meg, a szerzetesnek elege lesz, és négykézláb folytatja az utat. Hátramenetben, hogy ha véletlen mégis meg találna csúszni, legalább ne fejjel előre landoljon a tengerben.
Ha mindketten szerencsésen kiértek a folyosó bejáratához, még meg kell mászniuk két ölnyi sziklafalat. Mindketten magasak, és a falon bőven van kapaszkodó: gyökerek, kiszögellések, mohos kövek. A szurdokban jajong a metsző szél, a hullámokról hideg permet száll hőseinkre. Nawanthiri maga elé engedi a lánykát, és csak azután indul el, hogy Lily biztonságban fölért. Közben van ideje összekötni hátul a sörényét. A kalapját kénytelen a foga közé kapni, hogy a szél le ne fújja, de egyébként nem siet. Minden fogást, minden támaszt kipróbál, mielőtt ránehézkedne. Néha így is ellen kell tartania a huzatnak.*
897. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-14 15:13:36
Üzenet elküldve: 2024-01-14 15:13:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Az egyensúly kérdése//
*Nem hazudott ő, bizony, hogy nem. A világítótorony tényleg a kikötő és környéke egyik legkellemesebb helyszíne. A szirt, ahonnan a végtelenségig ellátni, mintha a hatalmas víztömeg soha nem érne véget, a kellemes szellő, ami állandóan jár, és az, hogy itt mindig kevesen vannak.
Ahogy caplatnak felfelé a dombon, Drun ismét megszólal, Nori pedig figyel rá, bármennyire is elege van már a prédikációjából.*
- Hm? Talán igazad van… *Most először ért egyet valamiben a másikkal. Mivel még soha nem használta az átkot, nem gondolkodott a hátrányain sem, de Drunnak igaza van. Nem lenne jó, ha egy nála erősebb személy ellen használva a végén ő húzná a rövidebbet célpontja őrületéből.*
- Azért bátorkodom megjegyezni, hogy veled remélhetőleg elbántam volna akkor is, ha rám támadsz. Főleg, ha az eszedet sem tudod. *Mosolyog rá kedvesen, hiába azt mondta épp, hogy ha szükséges volna, akkor bizony megölné a kis gnómot, akit elképzelhető, hogy alábecsül, de továbbra is csak egy fanatikusnak gondolja, jó harcosnak egyáltalán nem.*
- Persze, hogy sok az őr, mert senki nem akar vérengzést. Nélkülük vélhetően az lenne. Illetve rengeteg a tolvaj is, vigyázz velük! *Mondja el saját jó tanácsait is, miközben felérnek a világítótoronyhoz. Nori a szirt széléhez sétál, de ezúttal is tisztes távolságra, hogy még véletlenül se próbálhassa meg senki újra lelökni onnan.*
- Hogy tetszik? *Fordul kérdően Drun felé.*
*Nem hazudott ő, bizony, hogy nem. A világítótorony tényleg a kikötő és környéke egyik legkellemesebb helyszíne. A szirt, ahonnan a végtelenségig ellátni, mintha a hatalmas víztömeg soha nem érne véget, a kellemes szellő, ami állandóan jár, és az, hogy itt mindig kevesen vannak.
Ahogy caplatnak felfelé a dombon, Drun ismét megszólal, Nori pedig figyel rá, bármennyire is elege van már a prédikációjából.*
- Hm? Talán igazad van… *Most először ért egyet valamiben a másikkal. Mivel még soha nem használta az átkot, nem gondolkodott a hátrányain sem, de Drunnak igaza van. Nem lenne jó, ha egy nála erősebb személy ellen használva a végén ő húzná a rövidebbet célpontja őrületéből.*
- Azért bátorkodom megjegyezni, hogy veled remélhetőleg elbántam volna akkor is, ha rám támadsz. Főleg, ha az eszedet sem tudod. *Mosolyog rá kedvesen, hiába azt mondta épp, hogy ha szükséges volna, akkor bizony megölné a kis gnómot, akit elképzelhető, hogy alábecsül, de továbbra is csak egy fanatikusnak gondolja, jó harcosnak egyáltalán nem.*
- Persze, hogy sok az őr, mert senki nem akar vérengzést. Nélkülük vélhetően az lenne. Illetve rengeteg a tolvaj is, vigyázz velük! *Mondja el saját jó tanácsait is, miközben felérnek a világítótoronyhoz. Nori a szirt széléhez sétál, de ezúttal is tisztes távolságra, hogy még véletlenül se próbálhassa meg senki újra lelökni onnan.*
- Hogy tetszik? *Fordul kérdően Drun felé.*
896. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-14 14:18:19
Üzenet elküldve: 2024-01-14 14:18:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az egyensúly kérdése//
//Norileina Vylrien//
* A lakónegyed és a dokkok nyirkos épületeit hátrahagyva a világítótorony környéke valahogy megváltozik. Sokkal rendezettebbnek és idillinek tűnik, mintha legalább is nem a kikötőhöz, hanem egy távoli világ, távoli városához tartozna. Lelke mélyén örül neki, hogy a lány legalább még egy kicsit vele tart. Ő volt az első ezen a helyen, akivel volt közös pontja és aki legalább részben megértette milyen céljai lehetnek. A sziklás parton felfelé haladva a lányt engedi előre, hogy mutathassa az utat, fél lépéssel lemaradva követi*
-Igen, a hallucináció egy részén biztos jól szórakoztál volna, de engedj meg akkor még egy utolsó „tankönyvi” dolgot nekem. Ne felejtsd el az intelmeket sem! Miután megérinted az áldozatodat, azonnal tűnj el a szeme elől, különbön te leszel az első olyan személy, akinek elsőként neki ront. Az a része kevésbé vicces. Néha elgondolkodom azon, hogy a hatalmát használva egyesesetekben mi is további veszélyeknek vagyunk kitéve. Valahol akár humorosnak is tűnhetne a dolog. Egyébként pedig köszönöm, hogy elkísérsz még egy darabon.
Meglepően sok itt az őr és az őrjárat. A kikötő egyéb részein eddig nem láttam ilyen mértékű és szervezett felügyeletet. * Ki mondva az utolsó megfigyelését újra elcsendesedik. *
A hozzászólás írója (Thargatrah Drun) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.01.14 14:19:33
//Norileina Vylrien//
* A lakónegyed és a dokkok nyirkos épületeit hátrahagyva a világítótorony környéke valahogy megváltozik. Sokkal rendezettebbnek és idillinek tűnik, mintha legalább is nem a kikötőhöz, hanem egy távoli világ, távoli városához tartozna. Lelke mélyén örül neki, hogy a lány legalább még egy kicsit vele tart. Ő volt az első ezen a helyen, akivel volt közös pontja és aki legalább részben megértette milyen céljai lehetnek. A sziklás parton felfelé haladva a lányt engedi előre, hogy mutathassa az utat, fél lépéssel lemaradva követi*
-Igen, a hallucináció egy részén biztos jól szórakoztál volna, de engedj meg akkor még egy utolsó „tankönyvi” dolgot nekem. Ne felejtsd el az intelmeket sem! Miután megérinted az áldozatodat, azonnal tűnj el a szeme elől, különbön te leszel az első olyan személy, akinek elsőként neki ront. Az a része kevésbé vicces. Néha elgondolkodom azon, hogy a hatalmát használva egyesesetekben mi is további veszélyeknek vagyunk kitéve. Valahol akár humorosnak is tűnhetne a dolog. Egyébként pedig köszönöm, hogy elkísérsz még egy darabon.
Meglepően sok itt az őr és az őrjárat. A kikötő egyéb részein eddig nem láttam ilyen mértékű és szervezett felügyeletet. * Ki mondva az utolsó megfigyelését újra elcsendesedik. *
A hozzászólás írója (Thargatrah Drun) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.01.14 14:19:33
895. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-14 09:41:00
Üzenet elküldve: 2024-01-14 09:41:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Kis bűntudatját a lányka önkétlen megmozgatása miatt gyorsan ellensúlyozza indulata, ami viszont hamar elmúlik, mikor enni ülnek le. Természetesen megosztja saját eleségét is a szerzetessel, amin segít az hogy most nem legelik el kis-és nagyállatok azt, amilyük maradt. Kicsit aggódik készleteik végessége miatt, attól tart, a visszaúton be fog kelleni menniük valamelyiküknek a kikötőbe pénzt költeni, és ha továbbra is az ork pesszimista gondolatai szerint járnak el, az a valaki valószínűleg a szerzetes lesz - de ez az eshetőség még messze van.
De nem véletlenül ilyen paranoiás, hogy még saját magát is ebben a túlméretezett lyukban hagyja: most már túl messzire mentek lábukon, hogy hármójukat megállítsák, és pont itt, a Kikötőben van a legnagyobb esélye annak, hogy valami balszerencse essen rájuk; ha valóban elég nagy port kavartak össze azon a rendkívüli esténél, hogy listára kerüljenek, és ha valamelyik őrnek, vagy akár polgárnak jó az arcmemóriája, akkor nemhogy Nawanthirinek nem fognak tudni segíteni, de saját szabadságuk kerülhet veszélybe - és a szürkebőrű inkább levág még egy pár fejet, minthogy hagyja, hogy bármelyiküket itt rabságban tartsák. Ezekkel a folyton kobakja hátulját kísértő gondolatokkal valóban nem tudna most bármi hasznosat tenni a nap alatt, maximum csúnyán nézni a katonákra, és szívét szorítani minden mellettük elmenő személy után. Jobb' teszi, ha megvárja a manót.
Lilyenn beismerése kivált egy reakciót Ukromból; elmosolyodik, még ha halványan is, és a következőt mondja:* - Ez egy közös bennünk. Vagy már csak volt.
*Nem pazarolnak sok időt a körútra, ami az orknak úgyszintén tökéletes; kezét egy intésre emeli, amivel ideiglenesen elköszön a többiektől, és már a megszokott módon hátukat nézi, míg el nem hagyják látókörét. Nem tarthat sokáig, míg csak magát nem fogja hallani a ebben a rejtekhelyben. Mosolya alábbhagy, és sóhajt egyet.* ~ Végigmegyünk ezen az úton, ha törik, ha szakad. ~ *Kis fáradtságot még érez, de van egy sejtése, ha akarna, sem tudna visszaaludni. Így hát felállva nyújtógyakorlatokba kezd. No, cseppet sem olyan kecsesen és hajlékony fajtákat, mint az óriásnevelt. Nem, egyszerű vállhajlítások, guggolások és megnyöszörögtető lábujjérintések, amiket sose tenne a lányok tízméteres közelében. valahogy el fog kelleni ütnie az időt, míg valaki vissza nem jön, és ezt egy jó kezdésnek találja.*
*Kis bűntudatját a lányka önkétlen megmozgatása miatt gyorsan ellensúlyozza indulata, ami viszont hamar elmúlik, mikor enni ülnek le. Természetesen megosztja saját eleségét is a szerzetessel, amin segít az hogy most nem legelik el kis-és nagyállatok azt, amilyük maradt. Kicsit aggódik készleteik végessége miatt, attól tart, a visszaúton be fog kelleni menniük valamelyiküknek a kikötőbe pénzt költeni, és ha továbbra is az ork pesszimista gondolatai szerint járnak el, az a valaki valószínűleg a szerzetes lesz - de ez az eshetőség még messze van.
De nem véletlenül ilyen paranoiás, hogy még saját magát is ebben a túlméretezett lyukban hagyja: most már túl messzire mentek lábukon, hogy hármójukat megállítsák, és pont itt, a Kikötőben van a legnagyobb esélye annak, hogy valami balszerencse essen rájuk; ha valóban elég nagy port kavartak össze azon a rendkívüli esténél, hogy listára kerüljenek, és ha valamelyik őrnek, vagy akár polgárnak jó az arcmemóriája, akkor nemhogy Nawanthirinek nem fognak tudni segíteni, de saját szabadságuk kerülhet veszélybe - és a szürkebőrű inkább levág még egy pár fejet, minthogy hagyja, hogy bármelyiküket itt rabságban tartsák. Ezekkel a folyton kobakja hátulját kísértő gondolatokkal valóban nem tudna most bármi hasznosat tenni a nap alatt, maximum csúnyán nézni a katonákra, és szívét szorítani minden mellettük elmenő személy után. Jobb' teszi, ha megvárja a manót.
Lilyenn beismerése kivált egy reakciót Ukromból; elmosolyodik, még ha halványan is, és a következőt mondja:* - Ez egy közös bennünk. Vagy már csak volt.
*Nem pazarolnak sok időt a körútra, ami az orknak úgyszintén tökéletes; kezét egy intésre emeli, amivel ideiglenesen elköszön a többiektől, és már a megszokott módon hátukat nézi, míg el nem hagyják látókörét. Nem tarthat sokáig, míg csak magát nem fogja hallani a ebben a rejtekhelyben. Mosolya alábbhagy, és sóhajt egyet.* ~ Végigmegyünk ezen az úton, ha törik, ha szakad. ~ *Kis fáradtságot még érez, de van egy sejtése, ha akarna, sem tudna visszaaludni. Így hát felállva nyújtógyakorlatokba kezd. No, cseppet sem olyan kecsesen és hajlékony fajtákat, mint az óriásnevelt. Nem, egyszerű vállhajlítások, guggolások és megnyöszörögtető lábujjérintések, amiket sose tenne a lányok tízméteres közelében. valahogy el fog kelleni ütnie az időt, míg valaki vissza nem jön, és ezt egy jó kezdésnek találja.*
894. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-11 16:18:26
Üzenet elküldve: 2024-01-11 16:18:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ukromot nem kell sokat noszogatni. Az első kérésre felpattan. Azt sajnos nem veszi észre, hogy árvánk még a vállaiba kapaszkodik. Így aztán ő is száguld vele orkmagasságig, hogy onnan huppanjon vissza a földre.*
- Áucs!
*Kiált fel. Majd sajgó alfelét dörzsölgetve igyekszik feltápászkodni. Lenne még néhány keresetlen szava a szürkéhez. Például, hogy vigyázhatna jobban is a nála törékenyebbekre. Ezeket azonban megtartja magának. Legalábbis jobbnak látja így dönteni, mikor a dühödten fújtató melákra pillant. Ő nyilván másra gondolt probléma címszó alatt. Ám mikor kiderül, hogy semmi gondjuk sincs és Nawanthiri is a helyére teszi a dolgokat, a kis csapat leül reggelizni. Ukrom és árvánk is talál magának harapni valót, csak a szerzetes fogyott ki az elemózsiájából. Lily szerint ez nem járja. No meg ahol ketten esznek, ott a harmadik sem marad éhen. Gondolja úgy, hogy egy népes városban, ahol bizonyára nem csupán ketten ettek, ő gyakran volt kénytelen korgó hassal álomra hajtani a fejét. Most viszont senki sem marad ki, amennyiben rajta múlik. Sietve túr bele a tatyójába, ahonnan a maradék kenyere és némi szárított hús kerül elő. Nem egy királyi lakoma, azonban jelenleg csak ennyivel tud szolgálni. Esetleg még egy almával, de azt dobálózásra tartogatja. Hiszen a legutóbb is jól sült el mikor elhajított egyet. Evés közben pedig megbeszélik a továbbiakat. A terv szerint Nawanthiri és Lily felmennek a világítotoronyhoz. Egyikük szaglászni, míg a másik körbekérdez az ottaniaknál kenuszerelő eszközök és alkatrészek után. Ez idő alatt Ukrom megvárja a manó érkezését. A félvérnek nincs ellenére. Egyedül azt nem tudja, mi után szaglásszon. De úgy véli, elég lesz majd menet közben rákérdeznie az óriásneveltnél. Nehogy Ukrom azt higgye, akadékoskodik. Az ork intésére azonban mosoly húzódik ajkaira.*
- Tudnod kell, hogy még senki sem csinált nekem ruhát. Akkor is felvenném, ha nem lenne muszáj.
*Jelenti ki, aztán már húzza is magára a takaróból készült csuklyát. Második Kórót pedig annak tetejére akasztja a hátára. Nem tervezi használni, amennyiben viszont kénytelen lesz, jobb ha kéznél van.*
- Indulhatunk?
*Pillanat a jól beöltözött Nawanthirire. Ha pedig igenlő választ kap, semmi sem állhatja útjukat a világítótoronyig.*
*Ukromot nem kell sokat noszogatni. Az első kérésre felpattan. Azt sajnos nem veszi észre, hogy árvánk még a vállaiba kapaszkodik. Így aztán ő is száguld vele orkmagasságig, hogy onnan huppanjon vissza a földre.*
- Áucs!
*Kiált fel. Majd sajgó alfelét dörzsölgetve igyekszik feltápászkodni. Lenne még néhány keresetlen szava a szürkéhez. Például, hogy vigyázhatna jobban is a nála törékenyebbekre. Ezeket azonban megtartja magának. Legalábbis jobbnak látja így dönteni, mikor a dühödten fújtató melákra pillant. Ő nyilván másra gondolt probléma címszó alatt. Ám mikor kiderül, hogy semmi gondjuk sincs és Nawanthiri is a helyére teszi a dolgokat, a kis csapat leül reggelizni. Ukrom és árvánk is talál magának harapni valót, csak a szerzetes fogyott ki az elemózsiájából. Lily szerint ez nem járja. No meg ahol ketten esznek, ott a harmadik sem marad éhen. Gondolja úgy, hogy egy népes városban, ahol bizonyára nem csupán ketten ettek, ő gyakran volt kénytelen korgó hassal álomra hajtani a fejét. Most viszont senki sem marad ki, amennyiben rajta múlik. Sietve túr bele a tatyójába, ahonnan a maradék kenyere és némi szárított hús kerül elő. Nem egy királyi lakoma, azonban jelenleg csak ennyivel tud szolgálni. Esetleg még egy almával, de azt dobálózásra tartogatja. Hiszen a legutóbb is jól sült el mikor elhajított egyet. Evés közben pedig megbeszélik a továbbiakat. A terv szerint Nawanthiri és Lily felmennek a világítotoronyhoz. Egyikük szaglászni, míg a másik körbekérdez az ottaniaknál kenuszerelő eszközök és alkatrészek után. Ez idő alatt Ukrom megvárja a manó érkezését. A félvérnek nincs ellenére. Egyedül azt nem tudja, mi után szaglásszon. De úgy véli, elég lesz majd menet közben rákérdeznie az óriásneveltnél. Nehogy Ukrom azt higgye, akadékoskodik. Az ork intésére azonban mosoly húzódik ajkaira.*
- Tudnod kell, hogy még senki sem csinált nekem ruhát. Akkor is felvenném, ha nem lenne muszáj.
*Jelenti ki, aztán már húzza is magára a takaróból készült csuklyát. Második Kórót pedig annak tetejére akasztja a hátára. Nem tervezi használni, amennyiben viszont kénytelen lesz, jobb ha kéznél van.*
- Indulhatunk?
*Pillanat a jól beöltözött Nawanthirire. Ha pedig igenlő választ kap, semmi sem állhatja útjukat a világítótoronyig.*
893. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-10 18:54:47
Üzenet elküldve: 2024-01-10 18:54:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szerzetes érdemi magyarázattal nem szolgál formagyakorlat közben, de az látszik, hogy magánál van. Csak befelé figyel: mindig az, és csak az az izma feszüljön, amelyiknek kell, de közben kijöjjenek az erők, és a súlyát, mikor a teste mozdul, oda vigye, ahol szükség van rá. Takk. Csípő, térdek, bokák megfelelő szögben álljanak. Takk-takk. Amikor üt, mögéje rakja mind a százakárhány kilóját, amikor rúg, meglegyen benn az a sunyi, pont a térd fölé vágó fürgeség. Takk-takk-takk. A végén meghajol: jobbja nyitva a mellkasa előtt, kézéllel előre, bal tenyere előre fordítva a combja mellett.
Ukrom látta már ezt a gyakorlatot párszor, legfeljebb nem ebben a befeszülős formájában. Ha ő nem avatja be a lánykát, akkor majd mandulaszem fogja, a maga kevés szavú módján. Ez is olyan "szerzetesdolog".*
- Jól van, beszélek velük. *bólint rá a szürkebőrű tervére* Te meg majd megvárod itt Armarkhturt. Hozok enni is!
*Mivel a gwuffok a szerzetes minden elemózsiáját elpusztították, kénytelen a barátaiéból enni. Így meg gyorsan fogy, és biztos kell majd a hajóútra is.
A maga részéről úgy van vele, hogy a torony lakói nem fogják felismerni a két hős fejvadászt, és ha mégis, akkor sem érné meg nekik elfogni őket. Mihez kezdenének velük? Ukrommal persze nem akar összevitatkozni, de Lilyt inkább magával vinné alkudozni. Sunnyogással nem szereznének jó pontokat senkinél, a félvér beszélőkéje viszont jól jöhet. Ezt viszont ráér odakint megbeszélni. Ha megreggeliztek, a szerzetes veszi a kabátját-kalapját, és el is indul a lánykával a beszerzőkörútra…*
*A szerzetes érdemi magyarázattal nem szolgál formagyakorlat közben, de az látszik, hogy magánál van. Csak befelé figyel: mindig az, és csak az az izma feszüljön, amelyiknek kell, de közben kijöjjenek az erők, és a súlyát, mikor a teste mozdul, oda vigye, ahol szükség van rá. Takk. Csípő, térdek, bokák megfelelő szögben álljanak. Takk-takk. Amikor üt, mögéje rakja mind a százakárhány kilóját, amikor rúg, meglegyen benn az a sunyi, pont a térd fölé vágó fürgeség. Takk-takk-takk. A végén meghajol: jobbja nyitva a mellkasa előtt, kézéllel előre, bal tenyere előre fordítva a combja mellett.
Ukrom látta már ezt a gyakorlatot párszor, legfeljebb nem ebben a befeszülős formájában. Ha ő nem avatja be a lánykát, akkor majd mandulaszem fogja, a maga kevés szavú módján. Ez is olyan "szerzetesdolog".*
- Jól van, beszélek velük. *bólint rá a szürkebőrű tervére* Te meg majd megvárod itt Armarkhturt. Hozok enni is!
*Mivel a gwuffok a szerzetes minden elemózsiáját elpusztították, kénytelen a barátaiéból enni. Így meg gyorsan fogy, és biztos kell majd a hajóútra is.
A maga részéről úgy van vele, hogy a torony lakói nem fogják felismerni a két hős fejvadászt, és ha mégis, akkor sem érné meg nekik elfogni őket. Mihez kezdenének velük? Ukrommal persze nem akar összevitatkozni, de Lilyt inkább magával vinné alkudozni. Sunnyogással nem szereznének jó pontokat senkinél, a félvér beszélőkéje viszont jól jöhet. Ezt viszont ráér odakint megbeszélni. Ha megreggeliztek, a szerzetes veszi a kabátját-kalapját, és el is indul a lánykával a beszerzőkörútra…*
892. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-10 08:47:09
Üzenet elküldve: 2024-01-10 08:47:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nem nagyon dacoskodik, mikor Nawanthiri ruhája reá kerül, talán ő is már túl fáradt volt hozzá, hogy ellenkezzék. Vagy talán jobban tudta, minthogy elutasítsa a hideg előli védelmet. Mindenesetre felgyorsította ez csökönyös küzdelmét az elalvással szemben.
Még így is kifejezetten sokáig tarthatott, míg elnyomta az álom, ugyanis még Lilyenn után is mélyen szuszogott, feje térdének, háta valószínűleg fájdalmasan ferdén adva fel az igyekezetet. Ez a pozíció viszont nem tart örökké, ugyanis nem sok unszolás kell a fél-elf részéről, hogy az ork visszatérjen az éberek világába; felnyílnak szemhéjai, amik mögött zavartan és véreresen, mintha el sem aludt volna, pislog a leányra, de amint megérkezik agyába és feldolgozódik a friss "információ", miszerint baj van, irigylésre méltó sebességgel áll fel, hogy könnyedén felfelé ránthatja ifjabb társát, ha továbbra is vállain tartja amaz kezeit. Artikulálatlanul morog és forgatja fejét, abban a hittben van, rájuk támadtak; ha nem lenne fegyvere eltéve táskájában, akkor már kezében is lóbálná azt. Mindeközben érkezik a riadót okozó hír megmagyarázása Lilyenntől, mikor már megtalálja szemével a szerzetest is: nem lát rajta sérülést, csak a mozgása rendellenes. Töltött már el Nawanthirivel annyi időt hogy összerakja, ez az óriásnevelt egyik "meditációs" gyakorlata lehet, vagy melyik francos testedzés ez. Mintha már látta volna...
Ahogy meghallja, hogy ezért okoztak neki kis híján szívrohamot, de mindössze fölöslegesen, igencsak mély levegőt kell beszívnia ahhoz, hogy megnyugodjon annyira, hogy ne adjon egy tanító jellegű taslit az ifjú leánynak. De hogy magában adjon egy kis igazságot is Lilyennek, Nawanthiri jelenlegi állapota miatt aggódva valószínűleg őt is aggasztatta volna bármi furcsa viselkedés őfelőle. De hogy aztán kinek mi a furcsa, az már mindenkinek eltérő.
Mindenesetre már fönt van, még akkor is mikor úgy érzi magát, mintha le sem feküdt volna. Nem tart sokáig, míg eleségért nem kezdenek nyúlni. Felhangzik a mai napi tevékenységüket indító kimászkálás kérdése: Miért is ne? Csak nem várhatja a manó azt, hogy a nap feléig itt fognak gubbasztani?*
- Nem fog fájni megnézni, mivel lesz dolgunk. *Érvel ő is, rekedt hangon.* - De ha valóban akarsz beszélni az őrökkel, Nawanthiri, azt jobb lenne ha egymagadban tennéd. *Remélhetőleg nem kell megemlítenie, miért.* - Te pedig óvatosan nézzél körbe a toronynál, Lilyenn, nem kéne Armakhtur előtt bilincsbe kapni senkit. A csuklyát vedd fel, ha a helyzet úgy parancsolja. Én szerintem itt maradok, fönt most nem lennék hasznos. *Valamint lenne egy pár kialvatlan órája, amit be kéne pótolnia.*
*Nem nagyon dacoskodik, mikor Nawanthiri ruhája reá kerül, talán ő is már túl fáradt volt hozzá, hogy ellenkezzék. Vagy talán jobban tudta, minthogy elutasítsa a hideg előli védelmet. Mindenesetre felgyorsította ez csökönyös küzdelmét az elalvással szemben.
Még így is kifejezetten sokáig tarthatott, míg elnyomta az álom, ugyanis még Lilyenn után is mélyen szuszogott, feje térdének, háta valószínűleg fájdalmasan ferdén adva fel az igyekezetet. Ez a pozíció viszont nem tart örökké, ugyanis nem sok unszolás kell a fél-elf részéről, hogy az ork visszatérjen az éberek világába; felnyílnak szemhéjai, amik mögött zavartan és véreresen, mintha el sem aludt volna, pislog a leányra, de amint megérkezik agyába és feldolgozódik a friss "információ", miszerint baj van, irigylésre méltó sebességgel áll fel, hogy könnyedén felfelé ránthatja ifjabb társát, ha továbbra is vállain tartja amaz kezeit. Artikulálatlanul morog és forgatja fejét, abban a hittben van, rájuk támadtak; ha nem lenne fegyvere eltéve táskájában, akkor már kezében is lóbálná azt. Mindeközben érkezik a riadót okozó hír megmagyarázása Lilyenntől, mikor már megtalálja szemével a szerzetest is: nem lát rajta sérülést, csak a mozgása rendellenes. Töltött már el Nawanthirivel annyi időt hogy összerakja, ez az óriásnevelt egyik "meditációs" gyakorlata lehet, vagy melyik francos testedzés ez. Mintha már látta volna...
Ahogy meghallja, hogy ezért okoztak neki kis híján szívrohamot, de mindössze fölöslegesen, igencsak mély levegőt kell beszívnia ahhoz, hogy megnyugodjon annyira, hogy ne adjon egy tanító jellegű taslit az ifjú leánynak. De hogy magában adjon egy kis igazságot is Lilyennek, Nawanthiri jelenlegi állapota miatt aggódva valószínűleg őt is aggasztatta volna bármi furcsa viselkedés őfelőle. De hogy aztán kinek mi a furcsa, az már mindenkinek eltérő.
Mindenesetre már fönt van, még akkor is mikor úgy érzi magát, mintha le sem feküdt volna. Nem tart sokáig, míg eleségért nem kezdenek nyúlni. Felhangzik a mai napi tevékenységüket indító kimászkálás kérdése: Miért is ne? Csak nem várhatja a manó azt, hogy a nap feléig itt fognak gubbasztani?*
- Nem fog fájni megnézni, mivel lesz dolgunk. *Érvel ő is, rekedt hangon.* - De ha valóban akarsz beszélni az őrökkel, Nawanthiri, azt jobb lenne ha egymagadban tennéd. *Remélhetőleg nem kell megemlítenie, miért.* - Te pedig óvatosan nézzél körbe a toronynál, Lilyenn, nem kéne Armakhtur előtt bilincsbe kapni senkit. A csuklyát vedd fel, ha a helyzet úgy parancsolja. Én szerintem itt maradok, fönt most nem lennék hasznos. *Valamint lenne egy pár kialvatlan órája, amit be kéne pótolnia.*
891. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-07 21:43:37
Üzenet elküldve: 2024-01-07 21:43:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
*Magányos léptekkel caplat fel a világítótoronyhoz. Idő közben a szél is feltámadt, ami miatt a hideg szinte égető érzésként mar belé, de már megszokta. Nem hisztizik miatta még magában sem, elfogadja a sorsát.
A toronyhoz felérve a szakadék közelébe lépked, és törökülésben leül a földre, bámulja a tengert. Sok emlék fűzi ehhez a helyhez. Itt kapta a húsába maró hollót ábrázoló tetoválást is, amit gyengéden meg is érint, mikor rá gondol. Ugyanitt történt az is, amikor a fekete tündér akár le is lökhette volna a sziklaszirt széléről, ha a feltett kérdéseire rossz választ ad, de még mindig él. Clionnal is sokat beszélgetett ezen a helyen. Vajon ők barátok voltak? Nevezhették magukat egymás barátjának? Egyáltalán mit jelent a barát szó valójában?
Könnycsepp ugyan nem jelenik meg a szemei körül most sem, ahogy soha máskor, de gondolatai legmélyén visszasírja régi életét. Az őt irányító tündért, azt a bolond mágust, Cliont vagy Nolie-t, a halálfélelmet ami egész végig elkísérte, az őt üldöző városőröket, mindent. Most minden olyan nyugodt, de céltalan is egyben. Mi értelme van így az életnek? Teszi fel magának a kérdést, de megválaszolni már nem tudja. Inkább továbbra is gondolataiba mélyedve bámulja a tengert, hátha valamiféle isteni sugallat megmondja, mit kéne tennie.*
A toronyhoz felérve a szakadék közelébe lépked, és törökülésben leül a földre, bámulja a tengert. Sok emlék fűzi ehhez a helyhez. Itt kapta a húsába maró hollót ábrázoló tetoválást is, amit gyengéden meg is érint, mikor rá gondol. Ugyanitt történt az is, amikor a fekete tündér akár le is lökhette volna a sziklaszirt széléről, ha a feltett kérdéseire rossz választ ad, de még mindig él. Clionnal is sokat beszélgetett ezen a helyen. Vajon ők barátok voltak? Nevezhették magukat egymás barátjának? Egyáltalán mit jelent a barát szó valójában?
Könnycsepp ugyan nem jelenik meg a szemei körül most sem, ahogy soha máskor, de gondolatai legmélyén visszasírja régi életét. Az őt irányító tündért, azt a bolond mágust, Cliont vagy Nolie-t, a halálfélelmet ami egész végig elkísérte, az őt üldöző városőröket, mindent. Most minden olyan nyugodt, de céltalan is egyben. Mi értelme van így az életnek? Teszi fel magának a kérdést, de megválaszolni már nem tudja. Inkább továbbra is gondolataiba mélyedve bámulja a tengert, hátha valamiféle isteni sugallat megmondja, mit kéne tennie.*
890. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-07 16:13:03
Üzenet elküldve: 2024-01-07 16:13:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Mikor árvánk felébred, először azt sem tudja, hogy hol van. Villámgyorsan ül fel, ami hálátlanul érinti mindkét sérülését. A beléjük hasító fájdalomnál viszont kevés az alkalmasabb ébresztő. A félvér emlékei rögtön a helyükre kerülnek. Első dolga lenne, hogy ellenőrizze nem-e kelt lába a csizmáinak és Második Kórónak. Ám mielőtt rájuk pillanthatna, megakad a tekintete valamin. Illetve valakin. Nawanthiri az, aki mit is csinál? Furábbnál furább mozdulatokkal kísérve jár fel és alá a barlang termében. A félvér bámulja is néhány szívdobbanásnyi ideig. Aztán megdörzsöli a kékjeit. Hiszen lehet, hogy csak kápráznak. Azonban ez téves következtetésnek bizonyul. Így hát radikálisabb módszerhez nyúl gondolván, talán még mindig álmodik. Baljával belecsíp a jobb vállába. A fájdalomtól azonban nem felébred, hanem egyszerűen felszisszen. Nyilván nem álmodik. De nem kizárt, hogy a szerzetes még igen. Árvánknak sem kell több. Sietve felcibálja a csizmáit, majd a kenuból kiugorva magához veszi kardocskáját. Tatyóját a vállára akasztva pedig megközelíti az érdekesen mozgó barátját. Persze igyekszik nem az útjába kerülni.*
- Jó reggelt! Izé... Mondd csak! Minden rendben? Mégis mit csinálsz?
*Kérdez egy igencsak zavarodott éllel a hangjában. Ellenben válasz nem érkezik. Helyette a szerzetes úgy suhan el a kis tolvaj mellett, mintha ott sem lenne. Ennek a fele sem tréfa. Lily azonnal Ukrom után kezd kutatni, akit meg is talál a terem egyik sarkában. Ő bizony még nyugodtan durmol. Amíg gazella léptekkel az orkhoz siet, hátára igazítja a kis kardot. Csupán azért, hogy mikor odaér két szabad kézzel gesztikulálva háborodjon fel.*
- Mégis, hogyan lehet ülve aludni?! Nekem háton fekve sem megy.
*Aztán eszébe jut, hogy ő nem tenger. Így nem is nagyon kéne itt háborognia. Na meg az is, hogy Nawanthiri talán ismét veszélyben van.*
- Ukrom! Ébredj! Szerintem ismét problémánk akadt.
*Szólítgatja a melákot, miközben két kezével igyekszik felrázni őt a vállainál fogva. Amennyiben sikerül felébresztenie a szürkét, harmadik társuk felé mutat.*
- Nézd! Táncol. Amikor pedig megkérdeztem, jól van-e, észre sem vett. Attól félek, hogy ez megint az árnyék, rém, démon műve.
*Persze erről szó sincs. Mikor Nawanthiri végez a gyakorlattal, el is mondja, hogy mit művelt és, miért nem mutatott reakciót a kérdésekre. Árvánk csak legyint és letudja annyival a dolgot, hogy ez is amolyan szerzetes dolog. Belül azonban nyilván örül. Hiszen a barátja még sincs közvetlen veszélyben. A nagy ijedtséget követően a kis csapat leül reggelizni. Lily szokásával ellentétben nem eszik sokat. Csupán egy darabot vág a kenyeréből, amihez egy almát társít. Közben pedig a továbbiakról beszélnek.*
- Ha engem kérdeztek, menjünk fel nélküle!
*Mondja teli szájjal. Hiszen nem is ő lenne, ha nem így tenné.*
- Ott minden bizonnyal találunk hozzáértő kobakot.
*Nyeli le végre a falatot.*
- Csak forduljunk meg délig! Nem lenne szép dolog megváratni a kapitányunkat.
*Mikor árvánk felébred, először azt sem tudja, hogy hol van. Villámgyorsan ül fel, ami hálátlanul érinti mindkét sérülését. A beléjük hasító fájdalomnál viszont kevés az alkalmasabb ébresztő. A félvér emlékei rögtön a helyükre kerülnek. Első dolga lenne, hogy ellenőrizze nem-e kelt lába a csizmáinak és Második Kórónak. Ám mielőtt rájuk pillanthatna, megakad a tekintete valamin. Illetve valakin. Nawanthiri az, aki mit is csinál? Furábbnál furább mozdulatokkal kísérve jár fel és alá a barlang termében. A félvér bámulja is néhány szívdobbanásnyi ideig. Aztán megdörzsöli a kékjeit. Hiszen lehet, hogy csak kápráznak. Azonban ez téves következtetésnek bizonyul. Így hát radikálisabb módszerhez nyúl gondolván, talán még mindig álmodik. Baljával belecsíp a jobb vállába. A fájdalomtól azonban nem felébred, hanem egyszerűen felszisszen. Nyilván nem álmodik. De nem kizárt, hogy a szerzetes még igen. Árvánknak sem kell több. Sietve felcibálja a csizmáit, majd a kenuból kiugorva magához veszi kardocskáját. Tatyóját a vállára akasztva pedig megközelíti az érdekesen mozgó barátját. Persze igyekszik nem az útjába kerülni.*
- Jó reggelt! Izé... Mondd csak! Minden rendben? Mégis mit csinálsz?
*Kérdez egy igencsak zavarodott éllel a hangjában. Ellenben válasz nem érkezik. Helyette a szerzetes úgy suhan el a kis tolvaj mellett, mintha ott sem lenne. Ennek a fele sem tréfa. Lily azonnal Ukrom után kezd kutatni, akit meg is talál a terem egyik sarkában. Ő bizony még nyugodtan durmol. Amíg gazella léptekkel az orkhoz siet, hátára igazítja a kis kardot. Csupán azért, hogy mikor odaér két szabad kézzel gesztikulálva háborodjon fel.*
- Mégis, hogyan lehet ülve aludni?! Nekem háton fekve sem megy.
*Aztán eszébe jut, hogy ő nem tenger. Így nem is nagyon kéne itt háborognia. Na meg az is, hogy Nawanthiri talán ismét veszélyben van.*
- Ukrom! Ébredj! Szerintem ismét problémánk akadt.
*Szólítgatja a melákot, miközben két kezével igyekszik felrázni őt a vállainál fogva. Amennyiben sikerül felébresztenie a szürkét, harmadik társuk felé mutat.*
- Nézd! Táncol. Amikor pedig megkérdeztem, jól van-e, észre sem vett. Attól félek, hogy ez megint az árnyék, rém, démon műve.
*Persze erről szó sincs. Mikor Nawanthiri végez a gyakorlattal, el is mondja, hogy mit művelt és, miért nem mutatott reakciót a kérdésekre. Árvánk csak legyint és letudja annyival a dolgot, hogy ez is amolyan szerzetes dolog. Belül azonban nyilván örül. Hiszen a barátja még sincs közvetlen veszélyben. A nagy ijedtséget követően a kis csapat leül reggelizni. Lily szokásával ellentétben nem eszik sokat. Csupán egy darabot vág a kenyeréből, amihez egy almát társít. Közben pedig a továbbiakról beszélnek.*
- Ha engem kérdeztek, menjünk fel nélküle!
*Mondja teli szájjal. Hiszen nem is ő lenne, ha nem így tenné.*
- Ott minden bizonnyal találunk hozzáértő kobakot.
*Nyeli le végre a falatot.*
- Csak forduljunk meg délig! Nem lenne szép dolog megváratni a kapitányunkat.
889. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-07 13:13:29
Üzenet elküldve: 2024-01-07 13:13:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Hát… gondolom szöget. *vonja meg a vállát álmosan arra a kérdésre, hogy mit kell még beszerezniük a hajóhoz* Meg dugót!
*Ez utóbbit maga sem gondolja komolyan. Fogalma sincs, hogyan foltozzák a vízi járműveket, de ha egy hordót be lehet dugaszolni, akkor egy kenut miért ne lehetne?
A hajó erősen billeg, amikor Lily meglökdösi, mert az alján gerinc fut végig az orrától a hátuljáig, maga a hajótest pedig hengeres, mint a fatörzs, amiből faragták. Nem nagy kaland kiékelni, a szerzetes segít is megfelelő köveket keresni hozzá. Pár perc, és stabilan áll a helyén.
Ukrom eközben nekitámasztja magát egy sötét saroknak, csak úgy minden takaró nélkül. Nawanthiri már pont megkérdezné, hogy nem fog-e így fázni, mikor eszébe jut, hogy az orkpokróc bizony csuklyákká lett. Lefekvés előtt tehát a szürkebőrű kezébe nyomja a saját, vastag posztókabátját: felvenni kicsit szűk lenne a zsoldosnak, de beletakarózni biztosan jobb a semminél.*
*A nyújtás hangjaira sem Lily, sem Ukrom nem rezzen föl. Igaz, jobbára csak a szerzetes ruhájának suhogása hallatszik, meg ahogy néha kiroppan egy-egy ízülete. Kabát nélkül elég hideg van, ezért nyújtás után nekivág a szokott reggeli formagyakorlatnak, a belső Tűz felélesztése érdekében pincemély állásban. Az óriás küzdőstílushoz szűk a barlang, de csak addig, amíg a szerzetes lendületből végzi a gyakorlatot. Amint átáll a lassú, minden izmot befeszítő módszerre, bőven elég lesz a hely. A befelé vagy hátra irányuló mozdulatoknál hangosan, orron át belélegez, a kifelé vagy előre irányulóknál pedig szájon át kifúj, mintha tüzet okádna. Még mindig nem annyira hangos, amit csinál, de azért a könnyebb alvók erre már fölkelnek. A félhomályban a hajót eleven szoborként körbetáncoló szerzetes bizarr látványt nyújt, főleg Lilynek. Ha viszont egyszer elkezdte a gyakorlatot, be is fejezi: a netalán útjába kerülő orkok és félelfek mellett lazán elsiklik.*
- Amúgy, megvárjuk Armarkhturt? *ezt a kérdést már reggelinél teszi föl* A Világítótorony itt van mellettünk. Ha megmondjuk mi baja a hajónak, biztos adnak, ami kell…
- Hát… gondolom szöget. *vonja meg a vállát álmosan arra a kérdésre, hogy mit kell még beszerezniük a hajóhoz* Meg dugót!
*Ez utóbbit maga sem gondolja komolyan. Fogalma sincs, hogyan foltozzák a vízi járműveket, de ha egy hordót be lehet dugaszolni, akkor egy kenut miért ne lehetne?
A hajó erősen billeg, amikor Lily meglökdösi, mert az alján gerinc fut végig az orrától a hátuljáig, maga a hajótest pedig hengeres, mint a fatörzs, amiből faragták. Nem nagy kaland kiékelni, a szerzetes segít is megfelelő köveket keresni hozzá. Pár perc, és stabilan áll a helyén.
Ukrom eközben nekitámasztja magát egy sötét saroknak, csak úgy minden takaró nélkül. Nawanthiri már pont megkérdezné, hogy nem fog-e így fázni, mikor eszébe jut, hogy az orkpokróc bizony csuklyákká lett. Lefekvés előtt tehát a szürkebőrű kezébe nyomja a saját, vastag posztókabátját: felvenni kicsit szűk lenne a zsoldosnak, de beletakarózni biztosan jobb a semminél.*
*A nyújtás hangjaira sem Lily, sem Ukrom nem rezzen föl. Igaz, jobbára csak a szerzetes ruhájának suhogása hallatszik, meg ahogy néha kiroppan egy-egy ízülete. Kabát nélkül elég hideg van, ezért nyújtás után nekivág a szokott reggeli formagyakorlatnak, a belső Tűz felélesztése érdekében pincemély állásban. Az óriás küzdőstílushoz szűk a barlang, de csak addig, amíg a szerzetes lendületből végzi a gyakorlatot. Amint átáll a lassú, minden izmot befeszítő módszerre, bőven elég lesz a hely. A befelé vagy hátra irányuló mozdulatoknál hangosan, orron át belélegez, a kifelé vagy előre irányulóknál pedig szájon át kifúj, mintha tüzet okádna. Még mindig nem annyira hangos, amit csinál, de azért a könnyebb alvók erre már fölkelnek. A félhomályban a hajót eleven szoborként körbetáncoló szerzetes bizarr látványt nyújt, főleg Lilynek. Ha viszont egyszer elkezdte a gyakorlatot, be is fejezi: a netalán útjába kerülő orkok és félelfek mellett lazán elsiklik.*
- Amúgy, megvárjuk Armarkhturt? *ezt a kérdést már reggelinél teszi föl* A Világítótorony itt van mellettünk. Ha megmondjuk mi baja a hajónak, biztos adnak, ami kell…
888. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-07 09:49:15
Üzenet elküldve: 2024-01-07 09:49:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Biztos segíteni fog a keresésben, előbb végez akkor ő is. *Érvel józanabbik felével, hogy magát és fél-elf barátját jobb előhangulatba hozzá a világítótorony átkutatásával szemben. Bár utólag gondolva, kérhettek volna legalább egy rajzot a manótól, segítene az felismerni nekik, mit vigyenek. No de kétli, hogy emiatt sokkalta nehezebb dolguk lenne másnap; nem, inkább azoktól aggódik, akiktől lopni fognak; ha rossz sejtése beigazolódik, akkor megint a helyi rendfenntartók miatt fog kelleni fejet fogniuk. De na, ez most már maradjon holnapra. Neki is muszáj lesz megpihennie.
Jobbra néz, balra néz, mindkét féltől az itt maradás t érzékeli, ami ellen úgyszintén nem fog hangos ellenkezés érkezni az ork elől; mennyi annak az esélye, hogy rájuk lelnek itt? Nem lehetetlen, de elég kicsi már ahhoz, hogy tudja, feleslegesen stresszelne. Fél füllel hallgatja Lillyent, miközben ő is elővenné táskájából takaróját; de rájött, hogy pont sajátjából varrta meg azokat a csuklyákat. No mindegy, elég lesz az kényelemnek, ha nem olyan köves felületen lesz, ami lyukakat nyomna hátára.*
- Hmmhm. *Válaszol a fél-elfnek, miközben kinéz magának egy száraznak és simának kinéző falrészt. Hogy megmondja őszintén, meglepi hogy az ifjú tolvajnak mennyi mindent kellett már ennyi idő alatt átélnie; neki például még nem kellett egy egész éjszakát egy utazóládában vagy szekrényben eltöltenie (nem mintha beléjük férne), de ez talán annak a kis bónusza, hogy meglehetősen ritkán ütközött szembe a törvénnyel: ami mocskos munkát ő végzett, azt a településeken kívül tette, vad földeken, ezáltal általában tiszta vizekben úszott.
Végül egy Nawanthiritől nem messze, árnyékosnál árnyékosabb sarokban telepszik le, és egy néma intéssel elköszönve Lillyenntől és a szerzetestől, egy mozdulattal kioltja a fáklyát, mindent elborító sötétséget teremtve hármójuknak. Ukrom viszont nem alszik el, nem azonnal: a fény hiányában megkímélt pupillákkal mered Nawanthiri irányába, háttal a száraznak mondható falnak ülve. No nem mintha problémája lenne az elalvással, az istenségek tudják voltak ennél sokkalta rosszabb körülmények is, de nem meri levenni az óriásnevelt lányról a szemét. Egy idő után már eléggé hozzászok a szeme a feketeséghez annyira, hogy kirajzolódjon neki a szerzetes ember takarója. Nem tudja, mire számítson: rángásokra? Alvajárásra? Az sem biztos, történni fog e valami a nővel, de a görcs a gyomrában megtiltja neki, hogy levegye róla a szemét. Az előző éjszakai kómának nem hiszi, hogy lehetett bármi előrejelzése, akkor most miért van fent? Mert talán ha most itt őrködik, akkor megelőzhet valamit, ami inkább az ork fejében rejlik, azért.
Talán valami púposabb falat kellett volna találnia, mert nem veszi észre, hogy elbóbiskol, fejét térdére hajtva. Mély és álomtalan álomba merül, olyannyira, hogy nem kell fel azonnal a kinti zajokra, ahogy reggel Nawanthiri nyújtózkodásaira sem. Ki van ütve.*
- Biztos segíteni fog a keresésben, előbb végez akkor ő is. *Érvel józanabbik felével, hogy magát és fél-elf barátját jobb előhangulatba hozzá a világítótorony átkutatásával szemben. Bár utólag gondolva, kérhettek volna legalább egy rajzot a manótól, segítene az felismerni nekik, mit vigyenek. No de kétli, hogy emiatt sokkalta nehezebb dolguk lenne másnap; nem, inkább azoktól aggódik, akiktől lopni fognak; ha rossz sejtése beigazolódik, akkor megint a helyi rendfenntartók miatt fog kelleni fejet fogniuk. De na, ez most már maradjon holnapra. Neki is muszáj lesz megpihennie.
Jobbra néz, balra néz, mindkét féltől az itt maradás t érzékeli, ami ellen úgyszintén nem fog hangos ellenkezés érkezni az ork elől; mennyi annak az esélye, hogy rájuk lelnek itt? Nem lehetetlen, de elég kicsi már ahhoz, hogy tudja, feleslegesen stresszelne. Fél füllel hallgatja Lillyent, miközben ő is elővenné táskájából takaróját; de rájött, hogy pont sajátjából varrta meg azokat a csuklyákat. No mindegy, elég lesz az kényelemnek, ha nem olyan köves felületen lesz, ami lyukakat nyomna hátára.*
- Hmmhm. *Válaszol a fél-elfnek, miközben kinéz magának egy száraznak és simának kinéző falrészt. Hogy megmondja őszintén, meglepi hogy az ifjú tolvajnak mennyi mindent kellett már ennyi idő alatt átélnie; neki például még nem kellett egy egész éjszakát egy utazóládában vagy szekrényben eltöltenie (nem mintha beléjük férne), de ez talán annak a kis bónusza, hogy meglehetősen ritkán ütközött szembe a törvénnyel: ami mocskos munkát ő végzett, azt a településeken kívül tette, vad földeken, ezáltal általában tiszta vizekben úszott.
Végül egy Nawanthiritől nem messze, árnyékosnál árnyékosabb sarokban telepszik le, és egy néma intéssel elköszönve Lillyenntől és a szerzetestől, egy mozdulattal kioltja a fáklyát, mindent elborító sötétséget teremtve hármójuknak. Ukrom viszont nem alszik el, nem azonnal: a fény hiányában megkímélt pupillákkal mered Nawanthiri irányába, háttal a száraznak mondható falnak ülve. No nem mintha problémája lenne az elalvással, az istenségek tudják voltak ennél sokkalta rosszabb körülmények is, de nem meri levenni az óriásnevelt lányról a szemét. Egy idő után már eléggé hozzászok a szeme a feketeséghez annyira, hogy kirajzolódjon neki a szerzetes ember takarója. Nem tudja, mire számítson: rángásokra? Alvajárásra? Az sem biztos, történni fog e valami a nővel, de a görcs a gyomrában megtiltja neki, hogy levegye róla a szemét. Az előző éjszakai kómának nem hiszi, hogy lehetett bármi előrejelzése, akkor most miért van fent? Mert talán ha most itt őrködik, akkor megelőzhet valamit, ami inkább az ork fejében rejlik, azért.
Talán valami púposabb falat kellett volna találnia, mert nem veszi észre, hogy elbóbiskol, fejét térdére hajtva. Mély és álomtalan álomba merül, olyannyira, hogy nem kell fel azonnal a kinti zajokra, ahogy reggel Nawanthiri nyújtózkodásaira sem. Ki van ütve.*
887. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-05 10:47:59
Üzenet elküldve: 2024-01-05 10:47:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Legyen igazad!
*Feleli Ukromnak árvánk fáradt és lusta oldala. Ám a másik fele, ami inkább kíváncsi, mégis szívesen ballagna el a Kikötőbe. Már csak azért is, hogy megbizonyosodjon arról, tényleg keresik-e őket. Nagy kő esne le a kicsi szívéről, ha megtudná, hogy teljesen alaptalan a félelmük.*
- Azért Armarkhtur elmondhatta volna, hogy mégis mit keressünk. Mert... *tárja szét a karjait* én teljesen tanácstalan vagyok. Még sosem javítottam hajót, vagy mi is ez.
*Teszi még hozzá hátha társai megnyugtatják, hogy ők nem sötétben tapogatóznak a témában. Aztán Nawanthiri elkezd előkészülni az alváshoz. Amiben a félvérnek esze ágában sincs megállítani őt. Sőt. Jóideje várja már ezt a pillanatot. A lány is körbepillant a teremben, ideális fekhely után kutatva.*
- Tudjátok, aludtam már érdekes és furcsa helyeken. Őrtoronyban, utazóládában, vadászlesen, sikátorok számtalanjában, egyszer még egy ruhásszekrényben is. Ám barlangban még soha. Ami azt illeti, *pillant a hajójukra* csónakban sem. Két légy egy csapásra.
*Kuncog fel miközben a kenu felé veszi az irányt. Odaérve próbálja meglökdösni egy picit. Csak a biztonság kedvéért. Hiszen nem szívesen ébredne arra, hogy ez az izé felborul vele együtt. Amint megbizonyosodik arról, hogy ennek kicsi az esélye, kioldja a takaróját. Tatyóját pedig párnaként helyezi el a kenuban. Lehámozza a hátáról Második Kórót, akit a hajó mellé fektet, majd ugrik is be ideiglenes ágyába. Ott leveszi a csizmáit, amiket a kard mellé helyez. Végül letekeri a takarót és magára teríti. Eljött a várva várt pillanat mikor is végre álomra hajthatja a fejét ezen hosszú nap után. De mielőtt ez megtörténne kéklő tekintetét még egyszer a társaira veti.*
- Szép álmokat, Ukrom!
*Búcsúzik mára az orktól. Aztán a szerzetesre pillant.*
- Nawanthiri, te... Te... Nos, te inkább ne álmodj semmit, kérlek! Csak pihend ki magad!
*Végül a kenu mellé pakolt dolgaira néz.*
- Ti meg itt legyetek nekem reggel!
*Azzal fejét a tatyójára hajtva, takarója alá bújva, néhány pillanat alatt sikerül álomba merülnie.*
- Legyen igazad!
*Feleli Ukromnak árvánk fáradt és lusta oldala. Ám a másik fele, ami inkább kíváncsi, mégis szívesen ballagna el a Kikötőbe. Már csak azért is, hogy megbizonyosodjon arról, tényleg keresik-e őket. Nagy kő esne le a kicsi szívéről, ha megtudná, hogy teljesen alaptalan a félelmük.*
- Azért Armarkhtur elmondhatta volna, hogy mégis mit keressünk. Mert... *tárja szét a karjait* én teljesen tanácstalan vagyok. Még sosem javítottam hajót, vagy mi is ez.
*Teszi még hozzá hátha társai megnyugtatják, hogy ők nem sötétben tapogatóznak a témában. Aztán Nawanthiri elkezd előkészülni az alváshoz. Amiben a félvérnek esze ágában sincs megállítani őt. Sőt. Jóideje várja már ezt a pillanatot. A lány is körbepillant a teremben, ideális fekhely után kutatva.*
- Tudjátok, aludtam már érdekes és furcsa helyeken. Őrtoronyban, utazóládában, vadászlesen, sikátorok számtalanjában, egyszer még egy ruhásszekrényben is. Ám barlangban még soha. Ami azt illeti, *pillant a hajójukra* csónakban sem. Két légy egy csapásra.
*Kuncog fel miközben a kenu felé veszi az irányt. Odaérve próbálja meglökdösni egy picit. Csak a biztonság kedvéért. Hiszen nem szívesen ébredne arra, hogy ez az izé felborul vele együtt. Amint megbizonyosodik arról, hogy ennek kicsi az esélye, kioldja a takaróját. Tatyóját pedig párnaként helyezi el a kenuban. Lehámozza a hátáról Második Kórót, akit a hajó mellé fektet, majd ugrik is be ideiglenes ágyába. Ott leveszi a csizmáit, amiket a kard mellé helyez. Végül letekeri a takarót és magára teríti. Eljött a várva várt pillanat mikor is végre álomra hajthatja a fejét ezen hosszú nap után. De mielőtt ez megtörténne kéklő tekintetét még egyszer a társaira veti.*
- Szép álmokat, Ukrom!
*Búcsúzik mára az orktól. Aztán a szerzetesre pillant.*
- Nawanthiri, te... Te... Nos, te inkább ne álmodj semmit, kérlek! Csak pihend ki magad!
*Végül a kenu mellé pakolt dolgaira néz.*
- Ti meg itt legyetek nekem reggel!
*Azzal fejét a tatyójára hajtva, takarója alá bújva, néhány pillanat alatt sikerül álomba merülnie.*
886. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-01-02 15:35:20
Üzenet elküldve: 2024-01-02 15:35:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Bizony-bizony, ezeken a sötét folyosókon soha nem lehet tudni, mi ólálkodik épp! Nawanthiri esküdni mert volna rá, hogy a lányka nem jött utánuk cipekedni, amikor hirtelen megszólal a háta mögött, hogy "Frász!" Meg is rezzen tőle. Tényleg jó lesz, ha már vége ennek a hosszú napnak.
Ami Armarkhturt illeti, természetesen a bálba megy, ahogy eredetileg tervezte. Az ezerlábú körtáncokra még pont odaér, ha jól kilép!
A szerzetes körbepillant a barátain, mennyi hajlandóság van bennük szállás után kutatni ma még. Ha nagyon (naaagyon) muszáj, rábeszélhető, de a barlang száraznak tűnik, és idehallatszik a bejárattól az andalító hullámverés. Próbaképpen elkezdi kibontani a nagyobbik zsákját. Ha nem állítják meg, kiteríti a terem bejárata mellé a medvebundát, és el is vackolja bele magát. Perceken belül elnyomja az álom.*
*Hogy a hullámok, a barlangi levegő, vagy a mélységes fáradtság hatására-e, nem tudni, de a szerzetes semmit nem álmodik az éjjel. Rémlik neki halványan, hogy egyszer mintha víz csobbanására ébredt volna, de több nem maradt meg neki. Ha Lily vagy Ukrom éberebb volt, észrevehették, hogy a dagály éjszaka elöntötte a terembe vivő folyosót. A víz a bejárat előtt tíz-húsz lépéssel tetőzött. Reggelre levonult, nyirkosan hagyva a folyosó padlóját, falait.
Amikor Nawanthiri fölrezzen, hirtelen nem tudja, hol van. Hallja a hullámok lágy moraját. A levegő párás és hideg. Látni alig lehet valamit, még sincs teljesen sötét: a kijárat felől halványan beszüremlik a téli nap fénye. A szerzetes beleharap a baljába a hüvelykujja alatt. Nem álmodik. Csak ezután kezdi kibontani magát a bundából. Fogalma sincs, mennyi idő lehet, de mivel Armarkhtur még nincs itt, feltételezi, hogy délelőtt járhatnak. Ha a barátai nem ébredtek még föl, iszik egy kicsit, aztán macskásan nyújtózkodni kezd. Kiskézujjtól kislábujjig, saroktól a füle hegyéig. Nagy zajt nem csap, de egyik pozitúra furább mint a másik - főleg az ő méreteivel.*
*Bizony-bizony, ezeken a sötét folyosókon soha nem lehet tudni, mi ólálkodik épp! Nawanthiri esküdni mert volna rá, hogy a lányka nem jött utánuk cipekedni, amikor hirtelen megszólal a háta mögött, hogy "Frász!" Meg is rezzen tőle. Tényleg jó lesz, ha már vége ennek a hosszú napnak.
Ami Armarkhturt illeti, természetesen a bálba megy, ahogy eredetileg tervezte. Az ezerlábú körtáncokra még pont odaér, ha jól kilép!
A szerzetes körbepillant a barátain, mennyi hajlandóság van bennük szállás után kutatni ma még. Ha nagyon (naaagyon) muszáj, rábeszélhető, de a barlang száraznak tűnik, és idehallatszik a bejárattól az andalító hullámverés. Próbaképpen elkezdi kibontani a nagyobbik zsákját. Ha nem állítják meg, kiteríti a terem bejárata mellé a medvebundát, és el is vackolja bele magát. Perceken belül elnyomja az álom.*
*Hogy a hullámok, a barlangi levegő, vagy a mélységes fáradtság hatására-e, nem tudni, de a szerzetes semmit nem álmodik az éjjel. Rémlik neki halványan, hogy egyszer mintha víz csobbanására ébredt volna, de több nem maradt meg neki. Ha Lily vagy Ukrom éberebb volt, észrevehették, hogy a dagály éjszaka elöntötte a terembe vivő folyosót. A víz a bejárat előtt tíz-húsz lépéssel tetőzött. Reggelre levonult, nyirkosan hagyva a folyosó padlóját, falait.
Amikor Nawanthiri fölrezzen, hirtelen nem tudja, hol van. Hallja a hullámok lágy moraját. A levegő párás és hideg. Látni alig lehet valamit, még sincs teljesen sötét: a kijárat felől halványan beszüremlik a téli nap fénye. A szerzetes beleharap a baljába a hüvelykujja alatt. Nem álmodik. Csak ezután kezdi kibontani magát a bundából. Fogalma sincs, mennyi idő lehet, de mivel Armarkhtur még nincs itt, feltételezi, hogy délelőtt járhatnak. Ha a barátai nem ébredtek még föl, iszik egy kicsit, aztán macskásan nyújtózkodni kezd. Kiskézujjtól kislábujjig, saroktól a füle hegyéig. Nagy zajt nem csap, de egyik pozitúra furább mint a másik - főleg az ő méreteivel.*
885. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-31 20:04:52
Üzenet elküldve: 2023-12-31 20:04:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Hasonlóan kérdezhetné meg az óriásnevelt lánytól a manó létét, mikor ezt érdeklődik az ork felől. Még csak nem is hitte, hogy lesz a kis izének kedve elmenni a hajó elől, főleg miután Nawanthiri hozott valamit, amit akár a kenu megjavítására is használhatnának. De mielőtt lenne ideje elkezdene töprengeni a válaszon, Armarkhtur hangját előzi meg egy csattanás. Pillantást váltanak.* - Elesett..?* Mást is hallanának, ha valami rosszabb leselkedne az árnyékokban. Fordul is hang az irányba a szürkebőrű, és ugyanazzal a fáklyával a kezében, követi rézbőrű barátját. Hátra néz egyszer, a mozdulataiból kikövetkezteti, hogy Lillyenn náluk óvatosabban akar eljárni. Ezt becsüli is, és jutalomból ott is hagyja fél-elf társukat.
Egyhamar elérik kicsi kalauzukat; sértetlen állapotban, ráadásul ahogy az ork látja, további olyan faanyagokkal, amik remélhetőleg kisegíthetik őket!*
- Még nem futottunk ki a szerencséből. *Mosolyog magában, hogy senki meg ne lássa. Az első rúd szállítását türelmesen végignézi, majd kezd gondolkodni rajta, adja e oda Armarkhturnak a fáklyát amíg ő elcipeli a másikat. Csak miután Lillyennre, aki közben beérte őket, esik a pillantása, érti meg, hogy biztonságosabban is meg tudják oldani a dolgokat. Amaznak meg sem kell mondania ajánlatát.*
- Jobb lesz, ha a hátsó végéhez mész. *Már a nagy terem felől nézve hátsó.* - Így látni is fogod a fáklyát, nem esel el. *Megemeli elől domináns karjával a rúd végét, és vállára teszi. Hamar meg is teszik a húszlépéses utat visszafelé.
Bent többé-kevésbé megnyugtató választ kap a maradék hozzávalók megszerzésével kapcsolatban; ha nem zümmög őrökkel a felettük lévő torony mint valami méhkas nappaltájt, akkor jól kéne kijönniük ebből. Valamint érkezik a kijelentés az éjszakai tevékenységek befejezésére, amibe ha akar, ha nem akar, Ukromnak is bele kell törődnie. Mind a hármukat már a csökönyösség tartja talpon, felesleges tovább tartani társait, és magát. Szinte észre sem veszi, ahogy elkezd tőlük Armarkhtur távolodni. Nem is hallja ekkorra.*
- ...Hová mész? *Már csak azért is legalább előremegy, hogy a sziluettjét elkapja, de még annyit sem talál belőle. Frusztráltan morog, miközben visszakullog a többiekhez.* - Átkozott manók... *Lillyenn kérdése megválaszolása közben már el tűnődik azon, hol töltsék el az éjszakát: ez a barlang még az erős nedvesség ellenére sem rossz neki a sötétség miatt, de nem tudja, fognak a rajtuk kívül mások is bejönni reggelt.*
- Csak akkor megyünk oda, ha minden más lehetőséget kimerítettünk. Még mindig ott van a torony.
*Hasonlóan kérdezhetné meg az óriásnevelt lánytól a manó létét, mikor ezt érdeklődik az ork felől. Még csak nem is hitte, hogy lesz a kis izének kedve elmenni a hajó elől, főleg miután Nawanthiri hozott valamit, amit akár a kenu megjavítására is használhatnának. De mielőtt lenne ideje elkezdene töprengeni a válaszon, Armarkhtur hangját előzi meg egy csattanás. Pillantást váltanak.* - Elesett..?* Mást is hallanának, ha valami rosszabb leselkedne az árnyékokban. Fordul is hang az irányba a szürkebőrű, és ugyanazzal a fáklyával a kezében, követi rézbőrű barátját. Hátra néz egyszer, a mozdulataiból kikövetkezteti, hogy Lillyenn náluk óvatosabban akar eljárni. Ezt becsüli is, és jutalomból ott is hagyja fél-elf társukat.
Egyhamar elérik kicsi kalauzukat; sértetlen állapotban, ráadásul ahogy az ork látja, további olyan faanyagokkal, amik remélhetőleg kisegíthetik őket!*
- Még nem futottunk ki a szerencséből. *Mosolyog magában, hogy senki meg ne lássa. Az első rúd szállítását türelmesen végignézi, majd kezd gondolkodni rajta, adja e oda Armarkhturnak a fáklyát amíg ő elcipeli a másikat. Csak miután Lillyennre, aki közben beérte őket, esik a pillantása, érti meg, hogy biztonságosabban is meg tudják oldani a dolgokat. Amaznak meg sem kell mondania ajánlatát.*
- Jobb lesz, ha a hátsó végéhez mész. *Már a nagy terem felől nézve hátsó.* - Így látni is fogod a fáklyát, nem esel el. *Megemeli elől domináns karjával a rúd végét, és vállára teszi. Hamar meg is teszik a húszlépéses utat visszafelé.
Bent többé-kevésbé megnyugtató választ kap a maradék hozzávalók megszerzésével kapcsolatban; ha nem zümmög őrökkel a felettük lévő torony mint valami méhkas nappaltájt, akkor jól kéne kijönniük ebből. Valamint érkezik a kijelentés az éjszakai tevékenységek befejezésére, amibe ha akar, ha nem akar, Ukromnak is bele kell törődnie. Mind a hármukat már a csökönyösség tartja talpon, felesleges tovább tartani társait, és magát. Szinte észre sem veszi, ahogy elkezd tőlük Armarkhtur távolodni. Nem is hallja ekkorra.*
- ...Hová mész? *Már csak azért is legalább előremegy, hogy a sziluettjét elkapja, de még annyit sem talál belőle. Frusztráltan morog, miközben visszakullog a többiekhez.* - Átkozott manók... *Lillyenn kérdése megválaszolása közben már el tűnődik azon, hol töltsék el az éjszakát: ez a barlang még az erős nedvesség ellenére sem rossz neki a sötétség miatt, de nem tudja, fognak a rajtuk kívül mások is bejönni reggelt.*
- Csak akkor megyünk oda, ha minden más lehetőséget kimerítettünk. Még mindig ott van a torony.
884. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-29 16:23:45
Üzenet elküldve: 2023-12-29 16:23:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Árvánk kudarcot vallva battyog vissza a többiekhez. Miután átadta Ukromnak a fáklyát, utolsó erejéből még morcosan megkísérel odébb rúgni egy ork ököl méretű követ. Az áldozat persze nehezebbek bizonyul a vártnál. Ami abban nyilvánul meg, hogy csupán egy arasznyit gurul. No meg abban is, hogy a lány három lábujja is iszonyatosan megfájdul. Ahhoz már túl fáradt, féllábon ugrándozzon. Helyette inkább a földre huppan és ott határozza el magát. Ő bizony egy tapodtat sem moccan, amíg nem lesz annak nagy biztos haszna, vagy nincs rá elengedhetetlenül szükség. Ukrom azonban ekkorra ér olyan messze a fáklyával, hogy a kis tolvaj az óráig sem lásson. Nem mintha félne a sötétben. Hiszen volt már része vakoskodásban épp elégszer. De egy sötét barlangban sem szívesen maradna egy szál magában. Főleg, hogy a kivezeteő folyosó irányában sem teljesen biztos jelen pillanatban.*
- Hahó! Maradt itt még valaki?
*Kiáltja az árnyékok közé választ remélve. Válaszként viszont a szürke ork tér vissza. Mondjuk a feje csóválásából ítélve, ő sem járt több sikerrel, mint a félvér. Mielőtt azonban tanácstalanságba süllyedhetne a csapat, Armarkhtur kiált segítségért. Árvánk először nem is tudja mire vélni a dolgot. Azonban semmit sem bíz a véletlenre, vagy a szerencsére. Többé már nem. Hiszen nem tudatja, hogy a rémült manónak miféle okból van szüksége arra a segítségre. Az sem zárható ki, hogy visszatértek azok a barbárok, akik tönkre tették a hajót. Ezért aztán a lehető legóvatosanban jár el. Talpra állva hamar előhúzza a tőrét és bal markába szorítva várni kezd. Megvárja míg barátai olyan távol érnek az egyetlen fényforrásssal, hogy még lássa őket, de őt magát már elnyelje a sötétség. Csak ekkor kezd, a lehető leghalkabb léptekkel, utánuk osonni. Gondolván, hogy a meglepetés előnyével talán a mostani állapotában is megfékezhet egy gazfickót. Hiába minden igyekezet, az ember mindig rosszra számít. Lily pedig, bármennyire is igyekszik tagadni, részben az. Mindenre elszántan követi is a fény útját. Odaérve azonban hatalmas kő esik le a szívéről. Ahogy meglesi, mit is csinálnak a többiek, azt kell látnia amint valami rudakkal bíbelődnek. Ez még mindig jobb, mint haramiákkal harcolni. De árvánk ma már nem nagyon számított cipekedésre. Nos. A félvér tervez, az istenek pedig máshogy teszik.*
- Frász! Ennyi hiányzott, hogy megijedjek.
*Jelenti ki amíg közelebb lépked a társasághoz. Közben baljának mutató- és hüvelykujja között egy nagyon pici rést mutat. Ha pedig a többiek jól figyelnek, láthatják amint jobbjával a tőrét tuszkolja vissza az övébe. Kérdezni nem kell. Nawanthiri már fel is kapja az egyik rudat és indul is vele a hajóhoz. Lily Ukromra pillant, akinek egyik kezében még ott világít a fáklya. Jól tudja, hogy segítenie kell. Hisz a rudakat csakis cipelve szabad mozgatni. Legalábbis a manó szerint. A lány sem rest. Odalép az egyik végéhez majd felemeli azt. Így már csak a szürkének kell ugyanezt tennie a másik végén és indulhatnak is a szerzetes után. Mikor minden, a legalább ideiglenes, helyére került, Ukromnak okos kérdése támad. Amire negnyugtatónak nem mondható, de legalább kényelmes válasz érkezik. Mi szerint a továbbiak, már a holnap zenéje.*
- Szóval mégsem ússzuk meg azt a látogatást a Kikötőbe?
*Kérdezi az orkot egy komisz mosollyal kísérve. Azért ő is tart egy picit ettől a kitérőtől. Ám tüzes vassal sem tudnák rávenni, hogy bevallja.*
- Legalább mégis hasznát vesszük azoknak a csodálatos csuklyáknak.
*Árvánk kudarcot vallva battyog vissza a többiekhez. Miután átadta Ukromnak a fáklyát, utolsó erejéből még morcosan megkísérel odébb rúgni egy ork ököl méretű követ. Az áldozat persze nehezebbek bizonyul a vártnál. Ami abban nyilvánul meg, hogy csupán egy arasznyit gurul. No meg abban is, hogy a lány három lábujja is iszonyatosan megfájdul. Ahhoz már túl fáradt, féllábon ugrándozzon. Helyette inkább a földre huppan és ott határozza el magát. Ő bizony egy tapodtat sem moccan, amíg nem lesz annak nagy biztos haszna, vagy nincs rá elengedhetetlenül szükség. Ukrom azonban ekkorra ér olyan messze a fáklyával, hogy a kis tolvaj az óráig sem lásson. Nem mintha félne a sötétben. Hiszen volt már része vakoskodásban épp elégszer. De egy sötét barlangban sem szívesen maradna egy szál magában. Főleg, hogy a kivezeteő folyosó irányában sem teljesen biztos jelen pillanatban.*
- Hahó! Maradt itt még valaki?
*Kiáltja az árnyékok közé választ remélve. Válaszként viszont a szürke ork tér vissza. Mondjuk a feje csóválásából ítélve, ő sem járt több sikerrel, mint a félvér. Mielőtt azonban tanácstalanságba süllyedhetne a csapat, Armarkhtur kiált segítségért. Árvánk először nem is tudja mire vélni a dolgot. Azonban semmit sem bíz a véletlenre, vagy a szerencsére. Többé már nem. Hiszen nem tudatja, hogy a rémült manónak miféle okból van szüksége arra a segítségre. Az sem zárható ki, hogy visszatértek azok a barbárok, akik tönkre tették a hajót. Ezért aztán a lehető legóvatosanban jár el. Talpra állva hamar előhúzza a tőrét és bal markába szorítva várni kezd. Megvárja míg barátai olyan távol érnek az egyetlen fényforrásssal, hogy még lássa őket, de őt magát már elnyelje a sötétség. Csak ekkor kezd, a lehető leghalkabb léptekkel, utánuk osonni. Gondolván, hogy a meglepetés előnyével talán a mostani állapotában is megfékezhet egy gazfickót. Hiába minden igyekezet, az ember mindig rosszra számít. Lily pedig, bármennyire is igyekszik tagadni, részben az. Mindenre elszántan követi is a fény útját. Odaérve azonban hatalmas kő esik le a szívéről. Ahogy meglesi, mit is csinálnak a többiek, azt kell látnia amint valami rudakkal bíbelődnek. Ez még mindig jobb, mint haramiákkal harcolni. De árvánk ma már nem nagyon számított cipekedésre. Nos. A félvér tervez, az istenek pedig máshogy teszik.*
- Frász! Ennyi hiányzott, hogy megijedjek.
*Jelenti ki amíg közelebb lépked a társasághoz. Közben baljának mutató- és hüvelykujja között egy nagyon pici rést mutat. Ha pedig a többiek jól figyelnek, láthatják amint jobbjával a tőrét tuszkolja vissza az övébe. Kérdezni nem kell. Nawanthiri már fel is kapja az egyik rudat és indul is vele a hajóhoz. Lily Ukromra pillant, akinek egyik kezében még ott világít a fáklya. Jól tudja, hogy segítenie kell. Hisz a rudakat csakis cipelve szabad mozgatni. Legalábbis a manó szerint. A lány sem rest. Odalép az egyik végéhez majd felemeli azt. Így már csak a szürkének kell ugyanezt tennie a másik végén és indulhatnak is a szerzetes után. Mikor minden, a legalább ideiglenes, helyére került, Ukromnak okos kérdése támad. Amire negnyugtatónak nem mondható, de legalább kényelmes válasz érkezik. Mi szerint a továbbiak, már a holnap zenéje.*
- Szóval mégsem ússzuk meg azt a látogatást a Kikötőbe?
*Kérdezi az orkot egy komisz mosollyal kísérve. Azért ő is tart egy picit ettől a kitérőtől. Ám tüzes vassal sem tudnák rávenni, hogy bevallja.*
- Legalább mégis hasznát vesszük azoknak a csodálatos csuklyáknak.
883. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-28 17:52:06
Üzenet elküldve: 2023-12-28 17:52:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// Armarkhtur kereséspróbája: sikeres //
*A csapat tehát átkutatja a barlangot. Lily bekúszik egy keskeny hasadékon, de sajnos nem talál semmi használhatót. Armarkhtur a szürkebőrű után indul, de a saját szimatát követve. Amíg odavannak, Nawanthiri megpróbálja kitalálni, mire használhatnák azt a két íves rudat. Mindegyiken két-két lyuk van, egymástól nagyjából kettő és fél lábnyira. A szerzetes nem akkora nyomolvasó, hogy ránézésre megmondja, szegek helyét látja vagy furatokat, de abban biztos, hogy nem állat rágta ki. Nézi a kenut, hátha van rajta valami árulkodó jel. A hajó első és hátsó harmadánál is talál két ugyanolyan lyukat a peremén. Odapróbálja a rudakat: hosszában nem passzolnak, de keresztben igen. Elgondolkodva hümment egyet.*
- Ennek kéne tartani azokat a fákat, amiket Armarkhtur mondott…
*Kisvártatva visszatér Ukrom, üres kézzel, manó nélkül. Mandulaszem már pont megkérdezné, hol hagyta az apróságot, mikor a folyosóról rémült kiáltás, aztán nagy csattanás hallatszik.*
- Segítene valaki…?
*Ez Armarkhtur hangja, és inkább tűnik ijedtnek, mint fájdalmasnak. Nawanthiri az orkra pillant, aztán a hang után ered. Húsz lépést sem kell tenniük: a manó a folyosó közepén áll, és egy nagyjából két hüvelyk vastag rudat próbál leemelni egy másikról, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Más fából vannak, mint a kenu, valamivel hosszabbak, és érezhető a súlyuk is. A szerzetes mindkét kezével megfog egyet, hogy a földön bevonszolja a barlangba, de a manó azonnal megállítja.*
- Elkoptatod itt nekem a drága hajófámat?! Ezt emelni kell!
*A szűk folyosón a szerzetes nem akar ilyen hosszú rudakkal lavírozni. Bevisz egyet a terembe, a másik meg majd másra marad. Vagy második körre. A gondolkodásra maradt erejét elhasználta a keresztfákra.*
- Ezek jók lesznek egyenesben tartani a kenut! *jelenti ki a manó nagy büszkén, mintha ő maga vágta volna ki őket, keze munkájával, arca verítékével* Én már utaztam vele, tudom is, hogy kell rendbe tenni!
*Ukrom kérdésére megrázza a kobakját.*
- A Világítótoronyban biztos lesz minden. Ha meg nem, hát majd a Kikötőben!
*Ő persze nem tudja, hogy a két fejvadász nem szívesen mutatkozna ott napközben, de ez legyen a holnap gondja. Azt ugyanis a manó is látja, hogy a lányokban nem sok szufla maradt. Megigazítja a köpönyegét, aztán a vadászkalapját is.*
- Ma már nem érdemes nekiállni, alszanak mindenhol. Holnap délre visszajövök, és folytatjuk! Itt találkozunk, este pedig vízre szállunk!
*Ha nem tartóztatják (és Nawanthiri biztosan nem fogja) akkor el is köszön mindenkitől, majd elindul a kivezető folyosón. A lépteinek zaja pontosan hét lépés után hal el. Aki keresné a manót, sehol nem találja: nyomtalanul eltűnt.*
// Armarkhtur kereséspróbája: sikeres //
*A csapat tehát átkutatja a barlangot. Lily bekúszik egy keskeny hasadékon, de sajnos nem talál semmi használhatót. Armarkhtur a szürkebőrű után indul, de a saját szimatát követve. Amíg odavannak, Nawanthiri megpróbálja kitalálni, mire használhatnák azt a két íves rudat. Mindegyiken két-két lyuk van, egymástól nagyjából kettő és fél lábnyira. A szerzetes nem akkora nyomolvasó, hogy ránézésre megmondja, szegek helyét látja vagy furatokat, de abban biztos, hogy nem állat rágta ki. Nézi a kenut, hátha van rajta valami árulkodó jel. A hajó első és hátsó harmadánál is talál két ugyanolyan lyukat a peremén. Odapróbálja a rudakat: hosszában nem passzolnak, de keresztben igen. Elgondolkodva hümment egyet.*
- Ennek kéne tartani azokat a fákat, amiket Armarkhtur mondott…
*Kisvártatva visszatér Ukrom, üres kézzel, manó nélkül. Mandulaszem már pont megkérdezné, hol hagyta az apróságot, mikor a folyosóról rémült kiáltás, aztán nagy csattanás hallatszik.*
- Segítene valaki…?
*Ez Armarkhtur hangja, és inkább tűnik ijedtnek, mint fájdalmasnak. Nawanthiri az orkra pillant, aztán a hang után ered. Húsz lépést sem kell tenniük: a manó a folyosó közepén áll, és egy nagyjából két hüvelyk vastag rudat próbál leemelni egy másikról, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Más fából vannak, mint a kenu, valamivel hosszabbak, és érezhető a súlyuk is. A szerzetes mindkét kezével megfog egyet, hogy a földön bevonszolja a barlangba, de a manó azonnal megállítja.*
- Elkoptatod itt nekem a drága hajófámat?! Ezt emelni kell!
*A szűk folyosón a szerzetes nem akar ilyen hosszú rudakkal lavírozni. Bevisz egyet a terembe, a másik meg majd másra marad. Vagy második körre. A gondolkodásra maradt erejét elhasználta a keresztfákra.*
- Ezek jók lesznek egyenesben tartani a kenut! *jelenti ki a manó nagy büszkén, mintha ő maga vágta volna ki őket, keze munkájával, arca verítékével* Én már utaztam vele, tudom is, hogy kell rendbe tenni!
*Ukrom kérdésére megrázza a kobakját.*
- A Világítótoronyban biztos lesz minden. Ha meg nem, hát majd a Kikötőben!
*Ő persze nem tudja, hogy a két fejvadász nem szívesen mutatkozna ott napközben, de ez legyen a holnap gondja. Azt ugyanis a manó is látja, hogy a lányokban nem sok szufla maradt. Megigazítja a köpönyegét, aztán a vadászkalapját is.*
- Ma már nem érdemes nekiállni, alszanak mindenhol. Holnap délre visszajövök, és folytatjuk! Itt találkozunk, este pedig vízre szállunk!
*Ha nem tartóztatják (és Nawanthiri biztosan nem fogja) akkor el is köszön mindenkitől, majd elindul a kivezető folyosón. A lépteinek zaja pontosan hét lépés után hal el. Aki keresné a manót, sehol nem találja: nyomtalanul eltűnt.*
882. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-28 10:00:09
Üzenet elküldve: 2023-12-28 10:00:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// kereséspróba: sikertelen //
*Az előző impressziókból nem nagyon számított ekkora kiborulásra a manó részéről; Nagyobbra is nyitja szemeit a toporzékolásra, de nem toldja meg szavakkal rosszallását; nem, most van sokkalta fontosabb dolguk is, amivel mindegyikük egyet is érthet; felfedezni ezt a nagy lyukat, mielőtt bármi elhatározásra jutnának. Csak nem hagyhatták itt ezt a nagy kenut a moha és víz kegyelmének? Aztán lehet, hogy valóban nem azt tervezték, csak nappali munkának döntötték e hajócska megszerelését. De ez azt jelentheti, hogy fogytán vannak az időből. Ez a gondolat nem ül meg kellemesen a gyomrában, örül is, hogy társai hamar el is kezdenek nézegetni bármi hasznosért. Nincs tömérdek választása, mint a falakat, sarkokat kémlelni bármi hasznosért, vándorlás miatt kellő fényforrás hiányában. Elégedett bólintással bámulja meg a szerzetes leletét.* - Hasonlít azokhoz a fákhoz, amikről a manó beszélt. *Végül azonban Armarkhtur szava fog dönteni, pontosan mit talált, és jó lesz e az. Lillyenn náluk több energiával próbál szerencsét, ami a szürkebőrű meglepetésére van. Amikor egy felfedezést kiáltja a világnak, az ork azt hiszi, megtalálta a főnyereményt. Szinte a fél-elfhez hasonlóan csalódott archoz vág, amikor kiderül, hamis riasztás volt. Mindenesetre az ő kezébe kerül most egy fáklya, és eljön az ideje, hogy ezen a szobán kívül fedezzen fel egy egészséges részt. Visszafelé kezd menni, ahonnan jöttek, a helyenként szűkössé váló alagút megannyi köves része között keresve számukra használható gizmoszt. Ki tudja, talán elmentek egy doboz mellet, ahol ezekből tárolnak, vagy a nagyobb teremhez hasonlóan léteznek itt is nyílások, ahol elrejtettek dolgokat. Nos, egyrészről utólag gondolhatott volna rá, hogy először jobb ha rákérdez, hogyan is néz ki a többi segélyeszköz, amiért most a kavicsokat emelik. Másrészről hiú gondolat volt, hogyha a jobb szemekkel rendelkező Navanthiri a befelé tartó úton nem vett észre semmi kellhetőt, akkor ő maga miért tudna. Talán ha észrevenne más elágazásokat is, ahova be tudnának bámulni, de ennek a fránya fáklyának a fénye nem ad elég látóteret, s ha meg is tenné, nem egyedül kukucskálna be, mert még eltéved. Így végül egy bosszúsat sóhajtva visszabaktat a nagy terembe, előre is fejét rázva a feljövő kérdésre, miszerint talált e valamit. A manóra néz:*
- A maradék anyagokat nem tudjuk megvenni a piacon?
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2023.12.28 10:04:33
// kereséspróba: sikertelen //
*Az előző impressziókból nem nagyon számított ekkora kiborulásra a manó részéről; Nagyobbra is nyitja szemeit a toporzékolásra, de nem toldja meg szavakkal rosszallását; nem, most van sokkalta fontosabb dolguk is, amivel mindegyikük egyet is érthet; felfedezni ezt a nagy lyukat, mielőtt bármi elhatározásra jutnának. Csak nem hagyhatták itt ezt a nagy kenut a moha és víz kegyelmének? Aztán lehet, hogy valóban nem azt tervezték, csak nappali munkának döntötték e hajócska megszerelését. De ez azt jelentheti, hogy fogytán vannak az időből. Ez a gondolat nem ül meg kellemesen a gyomrában, örül is, hogy társai hamar el is kezdenek nézegetni bármi hasznosért. Nincs tömérdek választása, mint a falakat, sarkokat kémlelni bármi hasznosért, vándorlás miatt kellő fényforrás hiányában. Elégedett bólintással bámulja meg a szerzetes leletét.* - Hasonlít azokhoz a fákhoz, amikről a manó beszélt. *Végül azonban Armarkhtur szava fog dönteni, pontosan mit talált, és jó lesz e az. Lillyenn náluk több energiával próbál szerencsét, ami a szürkebőrű meglepetésére van. Amikor egy felfedezést kiáltja a világnak, az ork azt hiszi, megtalálta a főnyereményt. Szinte a fél-elfhez hasonlóan csalódott archoz vág, amikor kiderül, hamis riasztás volt. Mindenesetre az ő kezébe kerül most egy fáklya, és eljön az ideje, hogy ezen a szobán kívül fedezzen fel egy egészséges részt. Visszafelé kezd menni, ahonnan jöttek, a helyenként szűkössé váló alagút megannyi köves része között keresve számukra használható gizmoszt. Ki tudja, talán elmentek egy doboz mellet, ahol ezekből tárolnak, vagy a nagyobb teremhez hasonlóan léteznek itt is nyílások, ahol elrejtettek dolgokat. Nos, egyrészről utólag gondolhatott volna rá, hogy először jobb ha rákérdez, hogyan is néz ki a többi segélyeszköz, amiért most a kavicsokat emelik. Másrészről hiú gondolat volt, hogyha a jobb szemekkel rendelkező Navanthiri a befelé tartó úton nem vett észre semmi kellhetőt, akkor ő maga miért tudna. Talán ha észrevenne más elágazásokat is, ahova be tudnának bámulni, de ennek a fránya fáklyának a fénye nem ad elég látóteret, s ha meg is tenné, nem egyedül kukucskálna be, mert még eltéved. Így végül egy bosszúsat sóhajtva visszabaktat a nagy terembe, előre is fejét rázva a feljövő kérdésre, miszerint talált e valamit. A manóra néz:*
- A maradék anyagokat nem tudjuk megvenni a piacon?
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2023.12.28 10:04:33
881. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2023-12-20 16:53:48
Üzenet elküldve: 2023-12-20 16:53:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
// kereséspróba: sikertelen //
- Áucs!
*Kiált fel árvánk, ahogy a megpöccintett orrocskájához kap.*
- A "nem nyúlunk a máshoz" szabály manókra nem vonatkozik?
*Aztán igyekszik is menteni a menthetőt. Hiszen felettébb otromba dolog megsérteni az egyetlent, aki segítséget nyújt a csapatnak.*
- Nem hittem, hogy el lennél adósodva. Csak tudod... Az emberi felem mindig rosszra számít. Bocsánat, ha bántó voltam!
*Mentegetőzik, míg a nóziát dörzsölt. Armarkhtur következő mondata viszont szöget üt a fejecskéjébe. Már nyitná is az ajkait, hogy igazat adjon, mikor elkezdődik a jajveszékelés. Így aztán a gondolatot kénytelen a haja alatt tartani.*
~Ígérni valóban semmit sem ígértem.~
*Ám ez sem könnyít a lelkiismeretén. Az adott szó jelentősége nyilván valóan valami manó dolog lehet. Ám nincs sok ideje ezen morfondírozni. Ugyanis kiderül a sipákolás oka. A hajójuk nincs olyan állapotban, hogy vízre szálljon. A félvér pedig olyanban nincs, hogy ezzel még ma foglalkozzon. Ha viszont Ukrom ettől jobban alszik, ad egy esélyt az ötletének. Végül is nem annyira légbőlkapott dolgokat hord össze. Talán itt a barlangban is adottak az eszközök a hajó megjavításához. A manók furfangos szerzetek. És mi venné el jobban a hajótolvajok kedvét, mint egy tönkretett hajó? Amennyiben hajó ez egyáltalán. Nawanthiri sem rest és rögvest körbe pillant a teremben. Kisvártatva talál is valamit, ami talán a bárkához tartozhat. A végső szó azonban Armarkhturé. Amíg ezt megvitatják, a kis tolvaj is szerencsét próbál. Kékjei meg is akadnak egy hasadékon, ami ígéretesnek bizonyul számára. Oda is lépked hozzá, de kívülről nem igazán lát semmit. Kénytelen bepréselnie magát. Ezzel pedig egy időre elveszi az egyetlen fényforrást társaitól. Nem kell sokat kúsznia mire egy nagyon apró teremszerűségben találja magát. Bent sem sok a látnivaló. Egy nagy rakás uszadék fát és köveket talál. Gyanúsan nagyot. Az egész majdnem a derekáig ér. A lány is biztos benne, hogy ezt nem a természet alkotta. De nem is a patkányok hordták össze. Némi kőrúgdosás és kotorászás után viszont felcsillannak azok a bizonyos kékek.*
- Találtam valamit!!!
*Kiált az odakint vakoskodóknak, mintegy megnyugtatásul és türelmet remélve. Kincset ellenben nem talál. Ami azt illeti, semmi hasznossá nem bukkan. Csupán annyit ért el míg szétkotortászta és rúgdosta a halmot, hogy az eddiginél is jobban elfáradt. Szóval kénytelen lógó orral, na és persze üres kézzel visszakullogni a többiekhez.*
- Vak lárma volt. Az igazság az, hogy mégsem volt bent semmi használható.
*Vallja be őszintén. Ahelyett pedig, hogy ismét szerencsét próbálna, inkább Ukrom felé nyújta a fákját.*
- Talán te majd több sikerrel jársz. Egyébként is fáradt vagyok mindenhez. Ha rámpottyanna egy másik csónak, sem venném észre.
*Jelenti ki lemondó hangnemben, majd Armarkhtur felé fordul.*
- Amennyiben sikerül minden hozzávalót megtalálni, tudni fogod, hogyan kell ezt a bárkát megjavítani? Csak mert nekem fogalmam sincs. Valójában még sosem szálltam vízre. Csupán gyalogosan.
// kereséspróba: sikertelen //
- Áucs!
*Kiált fel árvánk, ahogy a megpöccintett orrocskájához kap.*
- A "nem nyúlunk a máshoz" szabály manókra nem vonatkozik?
*Aztán igyekszik is menteni a menthetőt. Hiszen felettébb otromba dolog megsérteni az egyetlent, aki segítséget nyújt a csapatnak.*
- Nem hittem, hogy el lennél adósodva. Csak tudod... Az emberi felem mindig rosszra számít. Bocsánat, ha bántó voltam!
*Mentegetőzik, míg a nóziát dörzsölt. Armarkhtur következő mondata viszont szöget üt a fejecskéjébe. Már nyitná is az ajkait, hogy igazat adjon, mikor elkezdődik a jajveszékelés. Így aztán a gondolatot kénytelen a haja alatt tartani.*
~Ígérni valóban semmit sem ígértem.~
*Ám ez sem könnyít a lelkiismeretén. Az adott szó jelentősége nyilván valóan valami manó dolog lehet. Ám nincs sok ideje ezen morfondírozni. Ugyanis kiderül a sipákolás oka. A hajójuk nincs olyan állapotban, hogy vízre szálljon. A félvér pedig olyanban nincs, hogy ezzel még ma foglalkozzon. Ha viszont Ukrom ettől jobban alszik, ad egy esélyt az ötletének. Végül is nem annyira légbőlkapott dolgokat hord össze. Talán itt a barlangban is adottak az eszközök a hajó megjavításához. A manók furfangos szerzetek. És mi venné el jobban a hajótolvajok kedvét, mint egy tönkretett hajó? Amennyiben hajó ez egyáltalán. Nawanthiri sem rest és rögvest körbe pillant a teremben. Kisvártatva talál is valamit, ami talán a bárkához tartozhat. A végső szó azonban Armarkhturé. Amíg ezt megvitatják, a kis tolvaj is szerencsét próbál. Kékjei meg is akadnak egy hasadékon, ami ígéretesnek bizonyul számára. Oda is lépked hozzá, de kívülről nem igazán lát semmit. Kénytelen bepréselnie magát. Ezzel pedig egy időre elveszi az egyetlen fényforrást társaitól. Nem kell sokat kúsznia mire egy nagyon apró teremszerűségben találja magát. Bent sem sok a látnivaló. Egy nagy rakás uszadék fát és köveket talál. Gyanúsan nagyot. Az egész majdnem a derekáig ér. A lány is biztos benne, hogy ezt nem a természet alkotta. De nem is a patkányok hordták össze. Némi kőrúgdosás és kotorászás után viszont felcsillannak azok a bizonyos kékek.*
- Találtam valamit!!!
*Kiált az odakint vakoskodóknak, mintegy megnyugtatásul és türelmet remélve. Kincset ellenben nem talál. Ami azt illeti, semmi hasznossá nem bukkan. Csupán annyit ért el míg szétkotortászta és rúgdosta a halmot, hogy az eddiginél is jobban elfáradt. Szóval kénytelen lógó orral, na és persze üres kézzel visszakullogni a többiekhez.*
- Vak lárma volt. Az igazság az, hogy mégsem volt bent semmi használható.
*Vallja be őszintén. Ahelyett pedig, hogy ismét szerencsét próbálna, inkább Ukrom felé nyújta a fákját.*
- Talán te majd több sikerrel jársz. Egyébként is fáradt vagyok mindenhez. Ha rámpottyanna egy másik csónak, sem venném észre.
*Jelenti ki lemondó hangnemben, majd Armarkhtur felé fordul.*
- Amennyiben sikerül minden hozzávalót megtalálni, tudni fogod, hogyan kell ezt a bárkát megjavítani? Csak mert nekem fogalmam sincs. Valójában még sosem szálltam vízre. Csupán gyalogosan.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 938-957