Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 40 (781. - 800. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
800. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-01-31 20:23:38
Üzenet elküldve: 2021-01-31 20:23:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek felé//
* A virágvásárlással végeztek és némán sétálnak a torony felé. Amikor már kellően távol vannak, akkor kérdez rá Naz, hogy mi is a helyzet ezzel a virággal. Egy elég kellemes kis történetet mesél el neki Erai. A végét még meg is mosolyogja a férfi.*
- Hát, akkor nem volt egyszerű édesapád dolga sem. Kétszáz szál? Hát nem aprózta el az biztos. Mondjuk téged sem volt egyszerű felszedni.* Kacsint rá a lányra. Még majd jó lenne kihúzni belőle azt, hogy mi az ő kedvenc virága.*
- Látványos vagy te is. De még mennyire, hogy az. Ha tényleg hasonlítasz rá, akkor anyukád nagyon szép nő lehetett.* Nem kell hazudnia, mert Erai sem csúnya. Sőt kimondottan szép kis teremtés.*
- Szép történet ez. Igazán szép.* Ismeri el, mert akár egy könyvből is olvashatta volna. Addig minden rendeben is van, amíg szóval tudja tartani, de aztán megtorpan Hist. Sejtette Naz, hogy nem lesz könnyű a napnak ezen pontja. Szegény párát a karjai közzé zárja és úgy próbálja meg vigasztalni.*
- Semmi baj! Biztosan olyan, mint a tiéd. Benned él egy része ezt nem felejtheted el!* Öleli addig, amíg csak Erainak kedve van rá. Ha esetleg könnycseppek csillannának meg a szemében, akkor azt szépen letörli, ha meglátja. Ő most az aki támaszként szolgál. Kissé idegen számára ez a szerep, de igyekszik helyt állni, ahogyan csak tud.*
* A virágvásárlással végeztek és némán sétálnak a torony felé. Amikor már kellően távol vannak, akkor kérdez rá Naz, hogy mi is a helyzet ezzel a virággal. Egy elég kellemes kis történetet mesél el neki Erai. A végét még meg is mosolyogja a férfi.*
- Hát, akkor nem volt egyszerű édesapád dolga sem. Kétszáz szál? Hát nem aprózta el az biztos. Mondjuk téged sem volt egyszerű felszedni.* Kacsint rá a lányra. Még majd jó lenne kihúzni belőle azt, hogy mi az ő kedvenc virága.*
- Látványos vagy te is. De még mennyire, hogy az. Ha tényleg hasonlítasz rá, akkor anyukád nagyon szép nő lehetett.* Nem kell hazudnia, mert Erai sem csúnya. Sőt kimondottan szép kis teremtés.*
- Szép történet ez. Igazán szép.* Ismeri el, mert akár egy könyvből is olvashatta volna. Addig minden rendeben is van, amíg szóval tudja tartani, de aztán megtorpan Hist. Sejtette Naz, hogy nem lesz könnyű a napnak ezen pontja. Szegény párát a karjai közzé zárja és úgy próbálja meg vigasztalni.*
- Semmi baj! Biztosan olyan, mint a tiéd. Benned él egy része ezt nem felejtheted el!* Öleli addig, amíg csak Erainak kedve van rá. Ha esetleg könnycseppek csillannának meg a szemében, akkor azt szépen letörli, ha meglátja. Ő most az aki támaszként szolgál. Kissé idegen számára ez a szerep, de igyekszik helyt állni, ahogyan csak tud.*
799. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-01-31 20:03:38
Üzenet elküldve: 2021-01-31 20:03:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek felé//
*A férfival jót humorizálnak az esküvő gondolatán, de meg kell hagyni Erai fejében is végig fut az a gondolat, hogy mi is lenne a tréfán túl. Viszont most sokkal okosabbnak tartja, ha nem szól továbbra sem semmit. A virágot illetően meglepően hamar jutnak megegyezésre, és mielőtt bármit is szólhatna a szőke, már fizettek is helyette. Ez mindig zavarja egy kicsit, de most végül is ő vehette az ebédet, így csak csendben lapít minden elégedetlensége. *
- Mehetünk! *A mamótól való, sétát egy jó ideig csönd fellege borítja, Hist pedig teljesen bele id veszik a szirmok folytonos vizsgálatába és az idegességbe, ami a Világítótorony sziluettét megpillantva egyre, csak növekszik benne. *
- Amikor atyám udvarolt anyámnak, az első időben nagyon utálták egymást. Anyám pedig azt mondta neki hozza el a legjobb virágot és neki adja a kezét. No, hát! Köztudott, hogy apám minden, csak nem virágszakértő. A búzát is keveri az árpával! No, de volt neki egy kenőcs készítő anyja! Akitől egyik nap megkérdezte melyik a legjobb virág. A körömvirágot mondta, semmit nem tudva arról, hogy a romantika volt a téma és nem a gyógyászat. Így hát apám 200 száll körömvirágot vitt magabiztosan anyám elé, aki ha híhetek a mesének, abból vagy ötvenet szétszabdalt, 50-en át nevetett és amikor végre meglátta a csokor mögött az ijedt atyám fejét, már mindketten tudták, hogy őrülten szerelmesek. Mindig emlegetik mennyire is hasonlítok anyámra. Bár ő látványosabb jelenség volt, szerette a figyelmet és mindig el is érte. Így hát a végén mindig körömvirággal dekorálta onnantól mindenét, ez lett a kedvenc virága. Még akkor is, ha nem túl illatos. *A történet egészen ellazítja a leányt, de amint szavai elfogynak, lábai a földbe gyökereznek, nem messze a szikláktól. Ekkor Nazronhoz fordul és átölelné őt, egyetlen menedékként használva a férfi karjait *
- Már nem is emlékszem a hangjára...
*A férfival jót humorizálnak az esküvő gondolatán, de meg kell hagyni Erai fejében is végig fut az a gondolat, hogy mi is lenne a tréfán túl. Viszont most sokkal okosabbnak tartja, ha nem szól továbbra sem semmit. A virágot illetően meglepően hamar jutnak megegyezésre, és mielőtt bármit is szólhatna a szőke, már fizettek is helyette. Ez mindig zavarja egy kicsit, de most végül is ő vehette az ebédet, így csak csendben lapít minden elégedetlensége. *
- Mehetünk! *A mamótól való, sétát egy jó ideig csönd fellege borítja, Hist pedig teljesen bele id veszik a szirmok folytonos vizsgálatába és az idegességbe, ami a Világítótorony sziluettét megpillantva egyre, csak növekszik benne. *
- Amikor atyám udvarolt anyámnak, az első időben nagyon utálták egymást. Anyám pedig azt mondta neki hozza el a legjobb virágot és neki adja a kezét. No, hát! Köztudott, hogy apám minden, csak nem virágszakértő. A búzát is keveri az árpával! No, de volt neki egy kenőcs készítő anyja! Akitől egyik nap megkérdezte melyik a legjobb virág. A körömvirágot mondta, semmit nem tudva arról, hogy a romantika volt a téma és nem a gyógyászat. Így hát apám 200 száll körömvirágot vitt magabiztosan anyám elé, aki ha híhetek a mesének, abból vagy ötvenet szétszabdalt, 50-en át nevetett és amikor végre meglátta a csokor mögött az ijedt atyám fejét, már mindketten tudták, hogy őrülten szerelmesek. Mindig emlegetik mennyire is hasonlítok anyámra. Bár ő látványosabb jelenség volt, szerette a figyelmet és mindig el is érte. Így hát a végén mindig körömvirággal dekorálta onnantól mindenét, ez lett a kedvenc virága. Még akkor is, ha nem túl illatos. *A történet egészen ellazítja a leányt, de amint szavai elfogynak, lábai a földbe gyökereznek, nem messze a szikláktól. Ekkor Nazronhoz fordul és átölelné őt, egyetlen menedékként használva a férfi karjait *
- Már nem is emlékszem a hangjára...
798. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-01-26 06:40:20
Üzenet elküldve: 2021-01-26 06:40:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*Pár nap eltelik, mire visszatér a toronyhoz. Szerencse, hogy végül nem úgy alakult, hogy túlságosan kapkodva hagyja itt az ügyeit. Reméli, hogy az önérzetes kis fruska épségben hazajutott, de tény, hogy ő túl sok elintézendőt hagyott volna hátra, ha elkíséri Artheniorba. Alaposan megváltozott itt a helyzet, úgyhogy minden egy kicsit tovább tart és jóval több utánajárást igényel. Mindemellett, annyi idő után jó végre itthon tölteni egy kis időt. Az anyja így is korholja, amiért egész nap csak kóricál. Reggel a nyakába veszi a környéket és csak éjjelre keveredik haza. Ha ugyan hazakeveredik hajnal előtt.
Az előző napot vele töltötte, hogy egy kicsit kiengesztelje. Az egész napot, az elejétől a végéig. Furcsa felidézni, hogy kölyökkorában mennyire utálta, ha a teregetésben kellett segíteni, most meg majdnem hogy úgy kell kicsavarni az anyja kezéből a kosarat, hogy őt is odaengedje. Végül csak adogathatta így is a ruhákat, mert persze úgy nem jó, ahogy ő rakja fel a kötélre. Pedig aztán... Kötelek és vásznak. Ez kicsit sem idegen terep egyik Velasco'rrának sem.
Ma igyekszik időben hazaérni. Vacsorával várják, úgyhogy nem kockáztatná meg, hogy késsen. Épp csak néhány szóra keresi fel az egyik itteni őrt. Nemrég volt a váltás. A torony ugyan viszonylag kényelmes, de az őrszolgálat mégis csak fárasztóan hosszúra nyújtja az éjszakákat. Most még frissek a szemek és harsányak a beszélgetések. Még.*
- Viken! Skarsa merre van? *kurjant oda a tar fejű fél-elfnek, aki szokása szerint úgy kezdi meg a szolgálatot, hogy jó nagy ívben lebrunyál a sziklafal tetejéről.*
Az előző napot vele töltötte, hogy egy kicsit kiengesztelje. Az egész napot, az elejétől a végéig. Furcsa felidézni, hogy kölyökkorában mennyire utálta, ha a teregetésben kellett segíteni, most meg majdnem hogy úgy kell kicsavarni az anyja kezéből a kosarat, hogy őt is odaengedje. Végül csak adogathatta így is a ruhákat, mert persze úgy nem jó, ahogy ő rakja fel a kötélre. Pedig aztán... Kötelek és vásznak. Ez kicsit sem idegen terep egyik Velasco'rrának sem.
Ma igyekszik időben hazaérni. Vacsorával várják, úgyhogy nem kockáztatná meg, hogy késsen. Épp csak néhány szóra keresi fel az egyik itteni őrt. Nemrég volt a váltás. A torony ugyan viszonylag kényelmes, de az őrszolgálat mégis csak fárasztóan hosszúra nyújtja az éjszakákat. Most még frissek a szemek és harsányak a beszélgetések. Még.*
- Viken! Skarsa merre van? *kurjant oda a tar fejű fél-elfnek, aki szokása szerint úgy kezdi meg a szolgálatot, hogy jó nagy ívben lebrunyál a sziklafal tetejéről.*
797. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-13 09:28:00
Üzenet elküldve: 2020-12-13 09:28:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben - zárás //
*Délutáni edzőpartnere meghökken egy pillanatra az alig titkoltan mérges szavakra, de azután erőt vesz magán, és egy enyhe meghajlással elköszön, véglegesnek tűnő módon.
Arja egy kicsit csalódott. De abban sem biztos, hogy jó ötlet lett volna a nemrégiben megismert fickó útitársául szegődni az Artheniorba tartó úton.
Fellt aztán hiába kérdezi, a jégkékszemű őr, bármennyire is segítőkész vele a maga tartózkodó módján, és bármennyire őszintén megkedvelte is a lányt, nem tud neki senkit ajánlani, aki épp Artheniorba tartana.
Mindenesetre a tanítást illő módon megköszöni, kifizetve az előre megállapodott összeget, 180 aranyat a fickónak (Mesélő (Hádész), aztán végigbólogatva
komoly arccal az utasításokat "Mindennap gyakorolj! Különben pár hat után a sutba dobhatsz mindent, amit tanítottam neked!", az unalmas ismétlő kérdéseket "Nem felejted el? Egyensúly! Meglepetés! A szemét figyelni!" és a többi és a többi. De igazán hálás Malleónak, és amikor végleg elköszön, tudja, hogy még visszatér majd ide!
Aztán elérkezik Borquos reggele, Arjával a Világítótorony tövében, a pirkadat szürkületében, ahogy a felmálházott Colonel nyergébe száll.
Nem néz vissza, miután elindult, a tengert bámulja, maga mögött hagyva a Torony fényeit, ahogy haladnak a köves, Dokkokhoz vezető úton, csendben, lépésben.
Aztán ügetésre vált.*
*Délutáni edzőpartnere meghökken egy pillanatra az alig titkoltan mérges szavakra, de azután erőt vesz magán, és egy enyhe meghajlással elköszön, véglegesnek tűnő módon.
Arja egy kicsit csalódott. De abban sem biztos, hogy jó ötlet lett volna a nemrégiben megismert fickó útitársául szegődni az Artheniorba tartó úton.
Fellt aztán hiába kérdezi, a jégkékszemű őr, bármennyire is segítőkész vele a maga tartózkodó módján, és bármennyire őszintén megkedvelte is a lányt, nem tud neki senkit ajánlani, aki épp Artheniorba tartana.
Mindenesetre a tanítást illő módon megköszöni, kifizetve az előre megállapodott összeget, 180 aranyat a fickónak (Mesélő (Hádész), aztán végigbólogatva
komoly arccal az utasításokat "Mindennap gyakorolj! Különben pár hat után a sutba dobhatsz mindent, amit tanítottam neked!", az unalmas ismétlő kérdéseket "Nem felejted el? Egyensúly! Meglepetés! A szemét figyelni!" és a többi és a többi. De igazán hálás Malleónak, és amikor végleg elköszön, tudja, hogy még visszatér majd ide!Aztán elérkezik Borquos reggele, Arjával a Világítótorony tövében, a pirkadat szürkületében, ahogy a felmálházott Colonel nyergébe száll.
Nem néz vissza, miután elindult, a tengert bámulja, maga mögött hagyva a Torony fényeit, ahogy haladnak a köves, Dokkokhoz vezető úton, csendben, lépésben.
Aztán ügetésre vált.*
796. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-09 19:58:21
Üzenet elküldve: 2020-12-09 19:58:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben - zárás //
*Mióta a hivatalos artheniori rendfenntartó erők kivonultak a Kikötőből, gyakorlatilag minden a Patkányok kezébe került. Ez a legjobban talán abból látszik, hogy birtokba vették a Vámházat is. Nyilvánvalóan ők a Kikötő új urai, a központi helyen lévő épületet pedig egy ideje helyi városházának is csúfolják.
A világítótorony környéke azért egy kicsit más. Mintha mindmáig a régi rend uralkodna. A söpredék nemigen kóricál erre, ha nincs kifejezetten itt dolga. A torony és a jelzőfény fontos, ezt senki nem kérdőjelezi meg. Még a Patkányok legagyasabbjai sem. Viszont ha pár bunkósbotos kirángat és elvisz egy gyakorlásra benevezett delikvenst, mert valami elszámolni valójuk van vele, attól még nyilván nem dől össze sem a torony, sem pedig a láng nem huny ki a tetején. Az őrök bár képzettek, a Patkányok ellenben köztudottan arrogáns népség. Ragaszkodnak a hatalmukhoz, amit elég kockázatos bárki részéről megkérdőjelezni. Nolen furcsállja is a szavaira kapott hitetlenkedő mosolyt. Elvégre a világítótoronyból rángatták ki a lányt. Legalábbis így vette ki az elmondásából. Furcsa őrség lenne az olyan, akik nem vesznek észre hat felfegyverzett gonosztevőt egy ilyen akció közben. Talán illúzióromboló lehet, de ahogy mindenhol, itt is működik az élni és élni hagyni elve. Az őrség félrenéz, amikor megkívánja a helyzet. Mindegy is. Nem firtatja. Fell kék szemei meg a jellemesen zord ábrázata sokakban kelt ilyen hatást. Bizalmat, biztonságérzetet sugároz annak ellenére, hogy két hat alatt talán még a nevét se árulta el a lánynak. Fell már csak ilyen.
Az őr családját érintő intésnél a "biztosvagyteebben?" nézésre Nolen inkább már csak felemeli a kezeit. Éppen csak nem mondja ki mellé hangosan, hogy "én aztán igazán nem tudhatom". Mikor Fell visszatér, és kettesben váltanak pár szót, Nolenar akkor sem tér ki erre. Van épp elég olyan dolog, amit fontosabbnak tart az alkalmat megragadva gyorsan letisztázni, mielőtt a további teendői elintézésére indul.
Az fel sem merül benne egyáltalán, hogy Arját ennyire mélyen érinti a bábucipelés. Valamicskét Nolen is konyít a víváshoz. Ha a gyakorlókardot felváltja az acél, ennél talán nyilvánvalóbb lesz, hogy ehhez a tudományhoz nem árt a jó erőnlét sem. A cipekedést az edzés szerves részének szánta, bár tény, hogy ezt nem kötötte a lány orrára.
A végszónak szánt indulási hely- és időmegjelölés után nem pont az történik, amire Nolenar számít. Eléggé leforrázza, amit Arja a fejéhez vág. Nem igazán tudja mire vélni és fogalma sincs, hogy melyik megjegyzése válthatta ki ezt a kifakadást.*
- Hát akkor *fordul szembe a lánnyal egy rövid meghajlás erejéig* - remélem, hogy megtalálod Borquos napjáig, és biztonságban hazajuttat téged, Szürke Arja *mondja búcsúzóul. Meglehet jobb is így. Nolennek is lesz ideje még elintézni az itteni ügyeit és Arjának se kell korán kelnie. Az lehetett a baj. A korai időpont az induláshoz. Igaz, mostanság már elég ráérősen cihelődik fel a nap a horizont peremén, de annál hamarabb dől is vissza az alkonyi ég bíbor dunnájába. A város nincs olyan közel, sötétedés után pedig nem túl tanácsos a kikötői úton lófrálni. Mindegy. Ki-ki a maga útján, a maga kedve szerint.
A dokkok felé menet Nolen egy régi tengerésznótát kezd el fütyörészni. Egy vidám kis szösszenetet egy macskáról egy halról meg a vén kaszásról, akik egy lyukas fenekű csónakban rekedtek a tenger közepén.*
*Mióta a hivatalos artheniori rendfenntartó erők kivonultak a Kikötőből, gyakorlatilag minden a Patkányok kezébe került. Ez a legjobban talán abból látszik, hogy birtokba vették a Vámházat is. Nyilvánvalóan ők a Kikötő új urai, a központi helyen lévő épületet pedig egy ideje helyi városházának is csúfolják.
A világítótorony környéke azért egy kicsit más. Mintha mindmáig a régi rend uralkodna. A söpredék nemigen kóricál erre, ha nincs kifejezetten itt dolga. A torony és a jelzőfény fontos, ezt senki nem kérdőjelezi meg. Még a Patkányok legagyasabbjai sem. Viszont ha pár bunkósbotos kirángat és elvisz egy gyakorlásra benevezett delikvenst, mert valami elszámolni valójuk van vele, attól még nyilván nem dől össze sem a torony, sem pedig a láng nem huny ki a tetején. Az őrök bár képzettek, a Patkányok ellenben köztudottan arrogáns népség. Ragaszkodnak a hatalmukhoz, amit elég kockázatos bárki részéről megkérdőjelezni. Nolen furcsállja is a szavaira kapott hitetlenkedő mosolyt. Elvégre a világítótoronyból rángatták ki a lányt. Legalábbis így vette ki az elmondásából. Furcsa őrség lenne az olyan, akik nem vesznek észre hat felfegyverzett gonosztevőt egy ilyen akció közben. Talán illúzióromboló lehet, de ahogy mindenhol, itt is működik az élni és élni hagyni elve. Az őrség félrenéz, amikor megkívánja a helyzet. Mindegy is. Nem firtatja. Fell kék szemei meg a jellemesen zord ábrázata sokakban kelt ilyen hatást. Bizalmat, biztonságérzetet sugároz annak ellenére, hogy két hat alatt talán még a nevét se árulta el a lánynak. Fell már csak ilyen.
Az őr családját érintő intésnél a "biztosvagyteebben?" nézésre Nolen inkább már csak felemeli a kezeit. Éppen csak nem mondja ki mellé hangosan, hogy "én aztán igazán nem tudhatom". Mikor Fell visszatér, és kettesben váltanak pár szót, Nolenar akkor sem tér ki erre. Van épp elég olyan dolog, amit fontosabbnak tart az alkalmat megragadva gyorsan letisztázni, mielőtt a további teendői elintézésére indul.
Az fel sem merül benne egyáltalán, hogy Arját ennyire mélyen érinti a bábucipelés. Valamicskét Nolen is konyít a víváshoz. Ha a gyakorlókardot felváltja az acél, ennél talán nyilvánvalóbb lesz, hogy ehhez a tudományhoz nem árt a jó erőnlét sem. A cipekedést az edzés szerves részének szánta, bár tény, hogy ezt nem kötötte a lány orrára.
A végszónak szánt indulási hely- és időmegjelölés után nem pont az történik, amire Nolenar számít. Eléggé leforrázza, amit Arja a fejéhez vág. Nem igazán tudja mire vélni és fogalma sincs, hogy melyik megjegyzése válthatta ki ezt a kifakadást.*
- Hát akkor *fordul szembe a lánnyal egy rövid meghajlás erejéig* - remélem, hogy megtalálod Borquos napjáig, és biztonságban hazajuttat téged, Szürke Arja *mondja búcsúzóul. Meglehet jobb is így. Nolennek is lesz ideje még elintézni az itteni ügyeit és Arjának se kell korán kelnie. Az lehetett a baj. A korai időpont az induláshoz. Igaz, mostanság már elég ráérősen cihelődik fel a nap a horizont peremén, de annál hamarabb dől is vissza az alkonyi ég bíbor dunnájába. A város nincs olyan közel, sötétedés után pedig nem túl tanácsos a kikötői úton lófrálni. Mindegy. Ki-ki a maga útján, a maga kedve szerint.
A dokkok felé menet Nolen egy régi tengerésznótát kezd el fütyörészni. Egy vidám kis szösszenetet egy macskáról egy halról meg a vén kaszásról, akik egy lyukas fenekű csónakban rekedtek a tenger közepén.*
795. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-08 09:16:53
Üzenet elküldve: 2020-12-08 09:16:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
- Nem miattad vagyok dühös. *kap észbe, és pillant Nolenarra, és egy pillanatra a hangjából kihallatszik a düh alatt ott lapuló félelem és szomorú zavarodottság is. A férfi az első, akinek részletesen beszámol minderről. Az újabb és újabb kérdéseivel húzza ki belőle a magyarázó válaszokat, de nem segít neki egyáltalán, inkább csak tovább gubancolja a dolgot. Arja bánja már, hogy az egészet szóba hozta.
A délután megismert férfi, akinek a jégkékszemű csak úgy átpasszolta, láthatóan nem hisz neki, vagy ha igen, akkor ütődöttnek tartja, Arja jól látja rajta, amiért nem szedte innen rögtön az egész után a sátorfáját.
Pedig Arja jóval biztonságosabbnak vélte maradni, no meg befejezni, amiért idejött.
Így aztán már nem is válaszol az északi / nem északi kérdésre, csak hallgatásba burkolózik. Pedig az egyetlen válasz erre az lehet, hogy valaki látta őt, amikor a Kikötőbe érkezett a thargok felől jövő erdei úton. Jó néhányan voltak ott akkor, akiket kikerült. ~És kölykök. Sok kölyök. Pont mint az, amelyik rám hozta őket.~ emlékszik vissza.
Arra a felvetésre, hogy az itteni fegyveres őrök zsebre tett kézzel álldogálnának, ha itt, a Világítótoronynál fényes nappal szöges bunkókkal meg számszeríjakkal a tegnap éjjelihez hasonló alakok megjelennének, zavarva az edzéseket, csak halványan elmosolyodik.
A Világítótorony nélkül az egész Kikötő, és az egész itteni kereskedelem megbénulna, ez nyilvánvaló. A Kikötő feletti uralom egyik alappillére, bárki legyen is épp hatalmon, hogy a Világítótorony őrsége háborítatlanul végezhesse a dolgát. No meg kereshessen egy kis pénzt ezekkel az edzésekkel.
Ha a múlt éjjel ideküldött Patkányok nem is voltak túl agyasak, a vezetőjüket nyilván nem ejtették teljesen a fejére. Arját sem.
Azt meg, hogy ennek a Fellnek, az őrnek se kutyája, se macskája, ő biztos nem fogja Nolenar orrára kötni, ha ezt adta be neki ennyi év távollét után a nővéréről meg annak a két gyerekéről. ~Meg az apjáról. Biztos megvolt rá az oka.~ vet rá egy "biztosvagyteebben?" mosolyt, amikor az éppen a jégkékszemű családjának létszámát és az ebből fakadó férfiúi kötelezettségeit taglalja.
Az viszont világossá válik számára Nolenar szavaiból és gesztusaiból, hogy a férfi nem az a fajta, aki bárkiért is kockára tenné az életét, vagy bárkiről is feltételezni tudna hasonlót. És hogy az első adandó alkalommal ott hagyná őt a szarban, bármi baj érné az úton hazafelé. Úgyhogy hirtelen már egyáltalán nem is válik olyan fontossá Arja próbálkozása, hogy megnyerje magának útitársul vissza Artheniorba.
A bábut csendben, zokszó nélkül tuszkolja, tolja, szuszakolja vissza a raktár helyiségbe, és az, hogy ezzel teljesen egyedül birkózik, és Nolenar újra csak annyit segít, hogy (legalább) kinyitja neki az ajtót, csak megerősíti a férfiról lassan összeálló képet a fejében. ~Nagyzoló, Mindentjobbantudó uraság, aki ha csak lehet kibújik a dolgok alól, mossa kezeit, és mással végezteti el a piszkos munkát.~ összegzi, kicsit csalódottan magában. Nem is tudja, miért gondolt elsőre valahogy mást.
~Persze a megnyerő külső és viselkedés is tuti hozzátartozik az ifjabb Velas'corrához.~
A kulcsot érintő kurjantásra először csak értetlenül néz, azután beúszik, honnan is halászta elő Nolenar, amikor kinyitották a raktárat. Úgyhogy leguggolva gondosan visszarejti azt oda, a kövek alá, ahol volt.
Az elköszönésre és az utasításra csak bólint. Minek nézi őt ez a fickó? Mit parancsolgat itt neki?! Csak mert idősebb nála? És akkor mi van?!*
- Útitársat keresek magamnak. Társat. Nem egy folyton folyvást dirigáló, Mindentjobbantudó uraságot. *mondja a száját biggyesztve, nyíltan bámulva a férfira. Talán elgondolkodik, és érteni fog a szóból.*
- Nem miattad vagyok dühös. *kap észbe, és pillant Nolenarra, és egy pillanatra a hangjából kihallatszik a düh alatt ott lapuló félelem és szomorú zavarodottság is. A férfi az első, akinek részletesen beszámol minderről. Az újabb és újabb kérdéseivel húzza ki belőle a magyarázó válaszokat, de nem segít neki egyáltalán, inkább csak tovább gubancolja a dolgot. Arja bánja már, hogy az egészet szóba hozta.
A délután megismert férfi, akinek a jégkékszemű csak úgy átpasszolta, láthatóan nem hisz neki, vagy ha igen, akkor ütődöttnek tartja, Arja jól látja rajta, amiért nem szedte innen rögtön az egész után a sátorfáját.
Pedig Arja jóval biztonságosabbnak vélte maradni, no meg befejezni, amiért idejött.
Így aztán már nem is válaszol az északi / nem északi kérdésre, csak hallgatásba burkolózik. Pedig az egyetlen válasz erre az lehet, hogy valaki látta őt, amikor a Kikötőbe érkezett a thargok felől jövő erdei úton. Jó néhányan voltak ott akkor, akiket kikerült. ~És kölykök. Sok kölyök. Pont mint az, amelyik rám hozta őket.~ emlékszik vissza.
Arra a felvetésre, hogy az itteni fegyveres őrök zsebre tett kézzel álldogálnának, ha itt, a Világítótoronynál fényes nappal szöges bunkókkal meg számszeríjakkal a tegnap éjjelihez hasonló alakok megjelennének, zavarva az edzéseket, csak halványan elmosolyodik.
A Világítótorony nélkül az egész Kikötő, és az egész itteni kereskedelem megbénulna, ez nyilvánvaló. A Kikötő feletti uralom egyik alappillére, bárki legyen is épp hatalmon, hogy a Világítótorony őrsége háborítatlanul végezhesse a dolgát. No meg kereshessen egy kis pénzt ezekkel az edzésekkel.
Ha a múlt éjjel ideküldött Patkányok nem is voltak túl agyasak, a vezetőjüket nyilván nem ejtették teljesen a fejére. Arját sem.
Azt meg, hogy ennek a Fellnek, az őrnek se kutyája, se macskája, ő biztos nem fogja Nolenar orrára kötni, ha ezt adta be neki ennyi év távollét után a nővéréről meg annak a két gyerekéről. ~Meg az apjáról. Biztos megvolt rá az oka.~ vet rá egy "biztosvagyteebben?" mosolyt, amikor az éppen a jégkékszemű családjának létszámát és az ebből fakadó férfiúi kötelezettségeit taglalja.
Az viszont világossá válik számára Nolenar szavaiból és gesztusaiból, hogy a férfi nem az a fajta, aki bárkiért is kockára tenné az életét, vagy bárkiről is feltételezni tudna hasonlót. És hogy az első adandó alkalommal ott hagyná őt a szarban, bármi baj érné az úton hazafelé. Úgyhogy hirtelen már egyáltalán nem is válik olyan fontossá Arja próbálkozása, hogy megnyerje magának útitársul vissza Artheniorba.
A bábut csendben, zokszó nélkül tuszkolja, tolja, szuszakolja vissza a raktár helyiségbe, és az, hogy ezzel teljesen egyedül birkózik, és Nolenar újra csak annyit segít, hogy (legalább) kinyitja neki az ajtót, csak megerősíti a férfiról lassan összeálló képet a fejében. ~Nagyzoló, Mindentjobbantudó uraság, aki ha csak lehet kibújik a dolgok alól, mossa kezeit, és mással végezteti el a piszkos munkát.~ összegzi, kicsit csalódottan magában. Nem is tudja, miért gondolt elsőre valahogy mást.
~Persze a megnyerő külső és viselkedés is tuti hozzátartozik az ifjabb Velas'corrához.~
A kulcsot érintő kurjantásra először csak értetlenül néz, azután beúszik, honnan is halászta elő Nolenar, amikor kinyitották a raktárat. Úgyhogy leguggolva gondosan visszarejti azt oda, a kövek alá, ahol volt.
Az elköszönésre és az utasításra csak bólint. Minek nézi őt ez a fickó? Mit parancsolgat itt neki?! Csak mert idősebb nála? És akkor mi van?!*
- Útitársat keresek magamnak. Társat. Nem egy folyton folyvást dirigáló, Mindentjobbantudó uraságot. *mondja a száját biggyesztve, nyíltan bámulva a férfira. Talán elgondolkodik, és érteni fog a szóból.*
794. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-07 19:06:13
Üzenet elküldve: 2020-12-07 19:06:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*Nem kevés megrökönyödéssel fogadja az érvelést.*
- Azért belém ne marj, kisasszony! *Két hat alatt itt aztán senkiből nem faragnak világgyőző kardforgatót. Épp csak használhatót talán, de ahhoz is inkább csak alapot kaphatnak a vállalkozó szelleműek. Négy nap ide vagy oda. Ha szöges bunkók és számszeríjak úsznak a képbe és felkötést emlegetnek, ép eszű ember rövid úton a távozás mezejére lép, még akkor is ha egy makacs kamaszról van szó. Ez a lány nagyon neki lehet keseredve, ha így kapaszkodik ebbe az elhatározásba. Ha valakit semmibe vesznek vagy haszontalannak érzi magát, az ebben a korban kellőképp forrongó természet elképesztő dolgokra képes. ~Talán bizonyítani akar valamit?~ Sajnos Nolenar nem lát Arja fejébe.*
- Tudom is én! *rázza meg magát.* - Miért lódít bárki? *Ennyiből biztos nem fogja tudni eldönteni, hogy az épp csak pár órája megismert lány az igazat mondja vagy sem. Ha Fell visszatér, majd azért kifaggatja.
Az ezután elhangzó dolgok csak még inkább megkeverik a történet szálait. Arra csak ingatja a fejét, hogy konkrét üzenet nem hangzott el a Kereskedőházzal kapcsolatban. Ez lehetett amolyan tudd, hogy értsd helyzet akár a fejeseknek címezve. Majd kiderül. Vagy nem.*
- De honnan vették, hogy artheniori vagy? *vakarja a fejét.* - Vagy hogy északról jöttél? *Végül inkább csak legyint. Van egy olyan érzése, hogy aligha fog érdemi választ kapni ezekre a kérdésekre.*
- Inkább ne ringasd magad ebbe a hitbe *mondja, miközben feltápászkodik.* - Az őrség nem akaszkodik össze a Patkányokkal. Még a te jégkékszemű hősöd se. *Átkarolja a gyakorlóbábú vállát, ahogy közli a kiábrándító tényeket.* - Fellnek itt él a családja. Az apja, a megözvegyült nővére a két gyerekkel. Nem fogja kockára tenni az ő életüket egy pár hata megismert lánykáért. Akkor se, ha az évszázad legígéretesebb vívótehetségét vélné benne felfedezni. *Oldalra tekint a bábu vonások nélküli arcára, mintha az épp máshol ügyködő Fell statisztája lenne.* - De értem se tenné meg, pedig ismerjük egymást egy ideje. Úgyhogy ne vedd magadra. *Arjára vigyorog, aztán nyújtózik egyet, átmozgatja a nyakát, nem mintha bármi megerőltetőt csinált volna eddig, ami ezt indokolná.* - Na gyerünk. Ideje, hogy tető alá vigyük a martalóc barátodat. Még a végén megázik *mondja, de a többes számban felvezetett feladatból ő szemmel láthatólag csak annyit vállal magára, hogy mutatja az utat visszafelé és kinyitja az ajtót, míg Arja visszaküzdi a gyakorlóbábut.
Ha a lány nem bojkottálja a levezető edzést, mire Fell visszaér, talán már be is cipeli a kelléket. Nolen máris félrevonul a kékszemű őrrel egy kis bizalmas diskurzusra, de előbb még odakurjant Arjának.*
- Szép munka, kislány! A kulcsot majd tedd vissza a helyére, ha bezártad a komádat!
*Meglepetésére Fell a verés tekintetében igazolja a lány szavait. Ennek határozottan nem örül, mert így előfordulhat, hogy kényes társaságot vett a nyakába azzal az ígérettel. Megnyugtatóbb lett volna Arját elkönyvelni egy nagyotmondó kis fruskának.*
- Borquos napján, kora reggel! *mondja végül a lánynak, mielőtt a dolgára indulna. Fell elhozta neki, amit kért, és ezzel rendben is vannak.* - Mire a nap felbukkan az öbölnél, legyél útra kész!
*Nem kevés megrökönyödéssel fogadja az érvelést.*
- Azért belém ne marj, kisasszony! *Két hat alatt itt aztán senkiből nem faragnak világgyőző kardforgatót. Épp csak használhatót talán, de ahhoz is inkább csak alapot kaphatnak a vállalkozó szelleműek. Négy nap ide vagy oda. Ha szöges bunkók és számszeríjak úsznak a képbe és felkötést emlegetnek, ép eszű ember rövid úton a távozás mezejére lép, még akkor is ha egy makacs kamaszról van szó. Ez a lány nagyon neki lehet keseredve, ha így kapaszkodik ebbe az elhatározásba. Ha valakit semmibe vesznek vagy haszontalannak érzi magát, az ebben a korban kellőképp forrongó természet elképesztő dolgokra képes. ~Talán bizonyítani akar valamit?~ Sajnos Nolenar nem lát Arja fejébe.*
- Tudom is én! *rázza meg magát.* - Miért lódít bárki? *Ennyiből biztos nem fogja tudni eldönteni, hogy az épp csak pár órája megismert lány az igazat mondja vagy sem. Ha Fell visszatér, majd azért kifaggatja.
Az ezután elhangzó dolgok csak még inkább megkeverik a történet szálait. Arra csak ingatja a fejét, hogy konkrét üzenet nem hangzott el a Kereskedőházzal kapcsolatban. Ez lehetett amolyan tudd, hogy értsd helyzet akár a fejeseknek címezve. Majd kiderül. Vagy nem.*
- De honnan vették, hogy artheniori vagy? *vakarja a fejét.* - Vagy hogy északról jöttél? *Végül inkább csak legyint. Van egy olyan érzése, hogy aligha fog érdemi választ kapni ezekre a kérdésekre.*
- Inkább ne ringasd magad ebbe a hitbe *mondja, miközben feltápászkodik.* - Az őrség nem akaszkodik össze a Patkányokkal. Még a te jégkékszemű hősöd se. *Átkarolja a gyakorlóbábú vállát, ahogy közli a kiábrándító tényeket.* - Fellnek itt él a családja. Az apja, a megözvegyült nővére a két gyerekkel. Nem fogja kockára tenni az ő életüket egy pár hata megismert lánykáért. Akkor se, ha az évszázad legígéretesebb vívótehetségét vélné benne felfedezni. *Oldalra tekint a bábu vonások nélküli arcára, mintha az épp máshol ügyködő Fell statisztája lenne.* - De értem se tenné meg, pedig ismerjük egymást egy ideje. Úgyhogy ne vedd magadra. *Arjára vigyorog, aztán nyújtózik egyet, átmozgatja a nyakát, nem mintha bármi megerőltetőt csinált volna eddig, ami ezt indokolná.* - Na gyerünk. Ideje, hogy tető alá vigyük a martalóc barátodat. Még a végén megázik *mondja, de a többes számban felvezetett feladatból ő szemmel láthatólag csak annyit vállal magára, hogy mutatja az utat visszafelé és kinyitja az ajtót, míg Arja visszaküzdi a gyakorlóbábut.
Ha a lány nem bojkottálja a levezető edzést, mire Fell visszaér, talán már be is cipeli a kelléket. Nolen máris félrevonul a kékszemű őrrel egy kis bizalmas diskurzusra, de előbb még odakurjant Arjának.*
- Szép munka, kislány! A kulcsot majd tedd vissza a helyére, ha bezártad a komádat!
*Meglepetésére Fell a verés tekintetében igazolja a lány szavait. Ennek határozottan nem örül, mert így előfordulhat, hogy kényes társaságot vett a nyakába azzal az ígérettel. Megnyugtatóbb lett volna Arját elkönyvelni egy nagyotmondó kis fruskának.*
- Borquos napján, kora reggel! *mondja végül a lánynak, mielőtt a dolgára indulna. Fell elhozta neki, amit kért, és ezzel rendben is vannak.* - Mire a nap felbukkan az öbölnél, legyél útra kész!
793. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-06 11:04:46
Üzenet elküldve: 2020-12-06 11:04:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
- Még négy nap hátravolt! *kiabál szinte, dühösen a jól kihallható hitetlenkedés hangsúlyára.*
- Nem fogom emiatt abbahagyni. Ezért jöttem. *közli eltökélten, ugyanazzal a makacssággal a hangjában, amivel megjelent még aznap hajnalban a szikláknál. Csak ugye a jégkékszemű Arjára nézve elengedte az aznapi edzést. És szerencsére nem kérdezett semmit.*
- Minek lódítanék? *kérdezi ingerülten a Nolen felsorakoztatta opciókat végighallgatva, csak egy fintorral jelezve a véleményét arról, hogy a történtekre kizárólag ez a háromfajta okostojás magyarázat létezik. Esze ágában sincs győzködni a férfit arról, hogy igazat mond. ~Örülj, hogy egyáltalán elmondtam neked a dolgot.~ biggyeszti a száját a férfira pislantva. Sokkal jobban izgatja, hogy mi a szar rejtőzik az egész dolog mögött.
No persze hamar fordul a bizalom közöttük pörgettyűző hatoldalú kockája, és hirtelen már Nolenar az, aki némi sértődött felhanggal tiltakozik még a feltételezés ellen is, hogy a Patkányokhoz bármi köze lenne.
Arja csak horkant egyet. Nem igazán lehet eldönteni, hogy a horkantás egyenértékű egy kétkedő morgással, mely szerint a felnőtt Nolenaron meglepő módon már sehogysem látni annak a rituális fürdetővíznek a nyomait, és a csizmatalpán lévő kevéske sár azért mégsem elegendő ahhoz, hogy a szóban forgó kérdésben tárgyi bizonyítékul szolgáljon.
De az is lehetséges a kiadott hang alapján, hogy Arja csak szimplán felvihog magában, hogy lám a bizalom kockája jelenleg Nolenar oldalán pörög, és Arjának is joga van éppen bármit végiggondolni vagy feltételezni a férfiról. Nolennek meg, éppúgy mint Arjának, csak szavai vannak, és semmi egyebe az ügyben.*
- Ez nekem is eszembe jutott. *néz a férfira, amikor az felveti, hogy talán a Kereskedőháznak ~talán a bárónak lehetett valamilyen ügye velük?!~ és nem is magának Arja személyének szólt ez az egész.*
- De... azért csak hagytak volna akkor valami átadandó üzenetet? Vagy figyelmeztetést?! Ennyire nem lehetnek hülyék.
- Szóba sem került a Kereskedőház. *tűnődik.*
- Nem hiszem, hogy tudtak volna egyáltalán arról, hogy oda tartozom.
- Nek voltak valami... *húzza el a kezét a homloka előtt* - agyasak. Ha érted, mire gondolok.*néz kérdőn Nolenarra vihogva. Arja leginkább a róluk szerzett emlékezetes benyomás alapján tartja kizártnak, hogy Nolenar is közéjük tartozzon. A tegnap éjjeli fickók, meg az ifjabb Velas'corra egyértelműen más-más műfajt képviselnek Arja véleménye szerint, még ha ez utóbbit nem is ismeri túl régóta. De Arját nem ejtették a fejére, és az eddigi élettapasztalatai miatt az átlagnál azért jobb emberismerő.*
- Valaki küldte őket. *közli a tényt, ameddig a magyarázat keresésben maga eljutott.*
- Aztán attól a valakitől üzenet jött. Miután elindultunk.
- Egy kölyök hozta. Amikor átadta, még dühösebbek lettek.
- Aztán minden magyarázat nélkül ledobtak az útra. Ott hagytak. Ők meg elhúztak a francba.
- Azt szerintem csak úgy mondták. *csóválja a fejét a kém dologra.*
- Szerintem mindenkit ezzel fenyegetnek, aki artheniori, vagy egyszerűen csak északról jön.
- Az erdei ösvényről egyenesen ide jöttem, a Toronyhoz! Már majdnem két hata. *tiltakozik a sündörgésre.*
- Azóta itt vagyok. Még a Dokkokhoz sem mentem be, nemhogy a Vámház környékére.
- Különben meg biztosan nem véletlen, hogy éjszaka jöttek. Nappal nem hinném hogy ide mernének jönni, az őrség szeme láttára.
- Azóta odafent alszom. A jégkékszemű megengedte. *von vállat, mert a részéről ennyivel lerendezte a dolgot. Persze a kérdés akkor is kérdés marad, hogy miért volt az egész. Az azért piszkálja a lány fantáziáját. Mindenesetre Arja ennek folyományaként döntötte el azt is magában, hogy nem egyedül vág neki az útnak visszafelé.*
- Még négy nap hátravolt! *kiabál szinte, dühösen a jól kihallható hitetlenkedés hangsúlyára.*
- Nem fogom emiatt abbahagyni. Ezért jöttem. *közli eltökélten, ugyanazzal a makacssággal a hangjában, amivel megjelent még aznap hajnalban a szikláknál. Csak ugye a jégkékszemű Arjára nézve elengedte az aznapi edzést. És szerencsére nem kérdezett semmit.*
- Minek lódítanék? *kérdezi ingerülten a Nolen felsorakoztatta opciókat végighallgatva, csak egy fintorral jelezve a véleményét arról, hogy a történtekre kizárólag ez a háromfajta okostojás magyarázat létezik. Esze ágában sincs győzködni a férfit arról, hogy igazat mond. ~Örülj, hogy egyáltalán elmondtam neked a dolgot.~ biggyeszti a száját a férfira pislantva. Sokkal jobban izgatja, hogy mi a szar rejtőzik az egész dolog mögött.
No persze hamar fordul a bizalom közöttük pörgettyűző hatoldalú kockája, és hirtelen már Nolenar az, aki némi sértődött felhanggal tiltakozik még a feltételezés ellen is, hogy a Patkányokhoz bármi köze lenne.
Arja csak horkant egyet. Nem igazán lehet eldönteni, hogy a horkantás egyenértékű egy kétkedő morgással, mely szerint a felnőtt Nolenaron meglepő módon már sehogysem látni annak a rituális fürdetővíznek a nyomait, és a csizmatalpán lévő kevéske sár azért mégsem elegendő ahhoz, hogy a szóban forgó kérdésben tárgyi bizonyítékul szolgáljon.
De az is lehetséges a kiadott hang alapján, hogy Arja csak szimplán felvihog magában, hogy lám a bizalom kockája jelenleg Nolenar oldalán pörög, és Arjának is joga van éppen bármit végiggondolni vagy feltételezni a férfiról. Nolennek meg, éppúgy mint Arjának, csak szavai vannak, és semmi egyebe az ügyben.*
- Ez nekem is eszembe jutott. *néz a férfira, amikor az felveti, hogy talán a Kereskedőháznak ~talán a bárónak lehetett valamilyen ügye velük?!~ és nem is magának Arja személyének szólt ez az egész.*
- De... azért csak hagytak volna akkor valami átadandó üzenetet? Vagy figyelmeztetést?! Ennyire nem lehetnek hülyék.
- Szóba sem került a Kereskedőház. *tűnődik.*
- Nem hiszem, hogy tudtak volna egyáltalán arról, hogy oda tartozom.
- Nek voltak valami... *húzza el a kezét a homloka előtt* - agyasak. Ha érted, mire gondolok.*néz kérdőn Nolenarra vihogva. Arja leginkább a róluk szerzett emlékezetes benyomás alapján tartja kizártnak, hogy Nolenar is közéjük tartozzon. A tegnap éjjeli fickók, meg az ifjabb Velas'corra egyértelműen más-más műfajt képviselnek Arja véleménye szerint, még ha ez utóbbit nem is ismeri túl régóta. De Arját nem ejtették a fejére, és az eddigi élettapasztalatai miatt az átlagnál azért jobb emberismerő.*
- Valaki küldte őket. *közli a tényt, ameddig a magyarázat keresésben maga eljutott.*
- Aztán attól a valakitől üzenet jött. Miután elindultunk.
- Egy kölyök hozta. Amikor átadta, még dühösebbek lettek.
- Aztán minden magyarázat nélkül ledobtak az útra. Ott hagytak. Ők meg elhúztak a francba.
- Azt szerintem csak úgy mondták. *csóválja a fejét a kém dologra.*
- Szerintem mindenkit ezzel fenyegetnek, aki artheniori, vagy egyszerűen csak északról jön.
- Az erdei ösvényről egyenesen ide jöttem, a Toronyhoz! Már majdnem két hata. *tiltakozik a sündörgésre.*
- Azóta itt vagyok. Még a Dokkokhoz sem mentem be, nemhogy a Vámház környékére.
- Különben meg biztosan nem véletlen, hogy éjszaka jöttek. Nappal nem hinném hogy ide mernének jönni, az őrség szeme láttára.
- Azóta odafent alszom. A jégkékszemű megengedte. *von vállat, mert a részéről ennyivel lerendezte a dolgot. Persze a kérdés akkor is kérdés marad, hogy miért volt az egész. Az azért piszkálja a lány fantáziáját. Mindenesetre Arja ennek folyományaként döntötte el azt is magában, hogy nem egyedül vág neki az útnak visszafelé.*
792. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-06 08:49:02
Üzenet elküldve: 2020-12-06 08:49:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*A kijelentésre, miszerint a kisasszonynak nincs zűrös ügye a Patkányokkal, Nolenar csak felemeli a kezeit. Nem erőszak a disznótor. Ő aztán nem fog faggatózni. Ha a lány azt mondja, nincs, akkor nem firtatja. Akkor se, ha kevésbé tűnik hitelesnek, mint amikor a matrózok hazatántorogva leteszik a nagyesküt, hogy nem ittak semmit.
Végül azért csak kibújik a szög a zsákból és megered a fruska nyelve. Nolen a téma miatt inkább csak magában mosolyog. Amilyen kis szószátyár a lány, csodálkozott volna, ha magában tudja tartani történteket. Az első kibuggyanó mondat leginkább dühösnek hat. ~ Vagány kis puffancs ~ jegyzi meg magában a Velasco'rra, de a történet előrehaladtával meglepettség, csodálkozás és némi aggodalom is kiül a férfi arcára.*
- Szóval... *söprögeti egy kupacba a hallottak nyomán felmerülő gondolatokat* - azt akarod mondani, hogy hat felfegyverzett haramia tört rád az éjszaka közepén. Szöges bunkókkal, számszeríjakkal *ismétli a pontosan megjegyzett részleteket.* - Megkötöztek, kirángattak, hogy felakasszanak *ezen a ponton már a tartozások közt lavírozó jómadarak legrosszabb rémálmainak sűrűjében gázolnak* -, és amikor végül mégis csak úgy otthagytak, te szépen visszamentél a Toronyba, legurítottál egy gyógyító zöldet, és ahogy kialudtad az ízét, visszamentél Fellhez gyakorolni ahelyett, hogy a lehető leghamarabb eltűntél volna a környékről.
*Jobbjával megmasszírozza a halántékát és végigsimít a képén, hogy próbálja feldolgozni a több sebből vérző logikát a történetben.*
- Kicsikém *sóhajt a fejét csóválva.* - Vagy lódítasz, de akkorát, mint a Fekete-vizek óriás NŸpsosai, vagy az igazat mondod, de akkor meg az kérdéses, hogy a fejedre ejtettek vagy... *Összehúzza a szemét, hogy újra végigmérje a lányt.* - Vagy vakmerőség zubog az ereidben és makacsságot fújsz a tüdődből.
*Elég valószínűtlennek tűnik a mese. Ennyi fegyveres egy ilyen kis fruska miatt? Jó, a Patkányokra jellemző, hogy mindig indokolatlanul nagy számban jelennek meg, mert a legtöbbjük máig nem több nyomorult bicskás csavargónál, így pedig kénytelenek a számbeli fölényükre támaszkodni.*
- Kéérlek *vág igazán megrökönyödött képet, amikor a Patkányokhoz tartozás témája előkerül.* - Engem tengervízben fürdettek le a születésemkor *mondja, és nem is fűz hozzá mást, pont mint aki ezzel kétséget kizárólag le is rázta a gyanúsítást.
~ De miért hagyták csak úgy ott? ~ Lehet, hogy tényleg csak rá akartak ijeszteni, de ahogy Nolen ezeket ismeri, azért a móka kedvéért elszórakoztak volna vele. ~ Feltéve hogy nem... ~ üt szöget a fejébe egy eshetőség.*
- Nem lehet, hogy a Kereskedőház, amit említettél, elfelejtett valami itteni ügylet után sápot fizetni a Patkányoknak? Talán rajtad keresztül akartak üzenni a főnökeidnek *vonja meg a vállát.* - A kémkedés részére nem tudok mit mondani. Benne van a pakliban, hogy azok a jóképességűek azt se tudják, mit jelent a szó, csak hallották valahol és magukra szedték, mint a csatornaszagot. Vagy kíváncsiskodtál valamerre? Nem sündörögtél a Vámház környékén mondjuk? Az utóbbi időben oda fészkelték be magukat.
*A kijelentésre, miszerint a kisasszonynak nincs zűrös ügye a Patkányokkal, Nolenar csak felemeli a kezeit. Nem erőszak a disznótor. Ő aztán nem fog faggatózni. Ha a lány azt mondja, nincs, akkor nem firtatja. Akkor se, ha kevésbé tűnik hitelesnek, mint amikor a matrózok hazatántorogva leteszik a nagyesküt, hogy nem ittak semmit.
Végül azért csak kibújik a szög a zsákból és megered a fruska nyelve. Nolen a téma miatt inkább csak magában mosolyog. Amilyen kis szószátyár a lány, csodálkozott volna, ha magában tudja tartani történteket. Az első kibuggyanó mondat leginkább dühösnek hat. ~ Vagány kis puffancs ~ jegyzi meg magában a Velasco'rra, de a történet előrehaladtával meglepettség, csodálkozás és némi aggodalom is kiül a férfi arcára.*
- Szóval... *söprögeti egy kupacba a hallottak nyomán felmerülő gondolatokat* - azt akarod mondani, hogy hat felfegyverzett haramia tört rád az éjszaka közepén. Szöges bunkókkal, számszeríjakkal *ismétli a pontosan megjegyzett részleteket.* - Megkötöztek, kirángattak, hogy felakasszanak *ezen a ponton már a tartozások közt lavírozó jómadarak legrosszabb rémálmainak sűrűjében gázolnak* -, és amikor végül mégis csak úgy otthagytak, te szépen visszamentél a Toronyba, legurítottál egy gyógyító zöldet, és ahogy kialudtad az ízét, visszamentél Fellhez gyakorolni ahelyett, hogy a lehető leghamarabb eltűntél volna a környékről.
*Jobbjával megmasszírozza a halántékát és végigsimít a képén, hogy próbálja feldolgozni a több sebből vérző logikát a történetben.*
- Kicsikém *sóhajt a fejét csóválva.* - Vagy lódítasz, de akkorát, mint a Fekete-vizek óriás NŸpsosai, vagy az igazat mondod, de akkor meg az kérdéses, hogy a fejedre ejtettek vagy... *Összehúzza a szemét, hogy újra végigmérje a lányt.* - Vagy vakmerőség zubog az ereidben és makacsságot fújsz a tüdődből.
*Elég valószínűtlennek tűnik a mese. Ennyi fegyveres egy ilyen kis fruska miatt? Jó, a Patkányokra jellemző, hogy mindig indokolatlanul nagy számban jelennek meg, mert a legtöbbjük máig nem több nyomorult bicskás csavargónál, így pedig kénytelenek a számbeli fölényükre támaszkodni.*
- Kéérlek *vág igazán megrökönyödött képet, amikor a Patkányokhoz tartozás témája előkerül.* - Engem tengervízben fürdettek le a születésemkor *mondja, és nem is fűz hozzá mást, pont mint aki ezzel kétséget kizárólag le is rázta a gyanúsítást.
~ De miért hagyták csak úgy ott? ~ Lehet, hogy tényleg csak rá akartak ijeszteni, de ahogy Nolen ezeket ismeri, azért a móka kedvéért elszórakoztak volna vele. ~ Feltéve hogy nem... ~ üt szöget a fejébe egy eshetőség.*
- Nem lehet, hogy a Kereskedőház, amit említettél, elfelejtett valami itteni ügylet után sápot fizetni a Patkányoknak? Talán rajtad keresztül akartak üzenni a főnökeidnek *vonja meg a vállát.* - A kémkedés részére nem tudok mit mondani. Benne van a pakliban, hogy azok a jóképességűek azt se tudják, mit jelent a szó, csak hallották valahol és magukra szedték, mint a csatornaszagot. Vagy kíváncsiskodtál valamerre? Nem sündörögtél a Vámház környékén mondjuk? Az utóbbi időben oda fészkelték be magukat.
791. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-05 15:55:11
Üzenet elküldve: 2020-12-05 15:55:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
*~Szóval a bátyád.~ fürkészi Arja Nolenart, ahogy a bátyjáról szóló történetet hallgatja a Kikötői raktárak egyikében zajló ökölharcról.
~Miért kell nekik folyton verekedniük?~ teszi fel magának a megválaszolhatatlan kérdést némi belső fejcsóválás kíséretében. ~Ez a mániájuk.~ Ezt Arja számára egyértelműen mutatja Nolenar jólesően büszke hanghordozása is.
Azért illően ámuló arckifejezést vesz fel, a nevetés legapróbb szikrája nélkül, miért is ne: egy kölyök Velasco'rra, aki megnyeri a bajnokságot a Kikötői raktárakban.
A kérdést, hogy mindez vajon miért is izgalmas a lányoknak, még nem teszi fel Arja magának. De azért a téma nem véletlenül lóg ott a levegőben.
Nos, Arjának se szülei, se bátyja nincsenek. Még a valódi neve is a múlt homályába vész. A lány szerint nincsen, aki igazán aggódhatna érte.
No persze Grarilnak, Yezának, még a bolondos Xavynak is, talán még a kereskedőház intézőjének, Aztyannak nyilván feltűnhetett a hiánya. ~Egy üzenetet hagyhattam volna.~ mélázik el egy pillanatra, de hát nem tervezte ő meg ezt a dolgot, hirtelen döntött, Eeyr templomának meglátogatása után. ~Majd rákenem az istennőre, amikor visszatérek.~ mosolyodik el.
A fizetséget hát lerendezik. Nolen költői kérdését nem válaszolja meg, csak egy pillanatra siklik a tekintete a csizmájára, hogy azután tovább suhanjon, és megállapodjon a folyamatosan mormoló és a sziklákat ostromló hullámokon, élénken figyelve azok játékát.
A Patkányokat kimondva egy pillanat múlva visszaszívná a dolgot. ~És ha nem is véletlen a hirtelen megjelenése itt?~ pillant hirtelen bosszúsan a férfira. Nem kerüli el a figyelmét a megváltozó arckifejezés, meg a homlokráncolás sem. Meg Nolen viszont kutakodó tekintete. Arja előbb kapja el az övét. A bizalomról szóló kijelentéssel a maga részéről csak mélységesen egyet tud érteni.
Csak a stratégiájuk különbözik, úgy tűnik. Nolen nyíltan felvállalja, hogy keveset oszt meg magáról, Arja meg lépten-nyomon fecseg, és ezzel eléri, hogy csak annyit tudjanak róla, amit ő mond magáról, anélkül hogy többre lennének kíváncsiak.*
- Igen. *bólint hát csupán komolyan, helybenhagyólag. Még a kicsi lányra sem tiltakozik. Pedig nem az. Ha az lenne, akkor sértődötten tiltakozna. Így egyszerűen csak hagyja, hogy jól essen neki a megszólítás.
Nolenar ajánlata azért meglepetésként éri.*
- Nincs zűrös ügyem a Patkányokkal. *von vállat némi habozás után, elhúzva a száját. De ahogy kimondja, maga is érzi, hogy a múlt éjszaka fényében ez legalábbis hamisan hangzik.*
- Igazából... azt sem tudom, mit akartak tőlem! *mondja dühösen. Így, fényes nappal, a tegnapi pihenés meg a bájital üdvös hatása után, ami eltüntette a lilászöld zúzódásokat a szeme alól, és a durva fájdalom is elillant, már csak a düh maradt benne. De persze, bár ezt Arja nem vallaná be, egy kevés félelem is.*
- Egyszerűen felvertek éjjel! Hatan voltak. Szöges bunkókkal, számszeríjakkal.
- Megütöttek. Aztán meg megkötöztek.
- El akartak vinni magukkal.
- Valami vámot emlegettek, meg hogy a kémeket felakasztják. Utálatos volt az egész! *fakad ki.*
- Aztán egyszerűen ott hagytak az úton. Alig tudtam visszajutni a Toronyhoz!
- De nem vették el semmimet.
- Szerencsére.
- Talán csak rám akartak valamiért ijeszteni. *von vállat, mert még mindig nem igazán talált magyarázatot a történtekre.*
- Tegnap nem is edzettem. Még jó, hogy volt zöld gyógyító italom. Az rendbehozott.
*Azért még mindig ott bujkál benne a kisördög.*
- Te nem tartozol közéjük, ugye? Olyan... hirtelen bukkantál fel itt. *bámulja meg Nolenart újra. ~Nem! Hülyeség! Nem fogok mindenkit közéjük tartozónak nézni! Most mondta, hogy sokáig távol volt, nemrég tért csak vissza a Kikötőbe.
Ja. Mondani bármit lehet.~ sóhajt fel egy pillanatra.*
- Elkalauzolhatlak a Kaszárnyához. A Polgárnegyedben alakították ki. Most így hívják. *válaszol, éreztetve, hogy ez igazán nem nagy ügy.*
- A városőrök sokat vannak a Kalmárban. *teszi még hozzá a dologgal kapcsolatban, mert ő maga nem egyszer látta ott őket az új szürke köpenyükben. Arról nincs tudomása, hogy a lázadások után néhány új tanácsos támogatásával megalakult Városőrség parancsnoka éppen lemondott tisztségéről, mert hogy összezördülése volt a Tanácsháza újdonsült, kopaszokból álló, furcsa hivatalnok gárdájával.*
*~Szóval a bátyád.~ fürkészi Arja Nolenart, ahogy a bátyjáról szóló történetet hallgatja a Kikötői raktárak egyikében zajló ökölharcról.
~Miért kell nekik folyton verekedniük?~ teszi fel magának a megválaszolhatatlan kérdést némi belső fejcsóválás kíséretében. ~Ez a mániájuk.~ Ezt Arja számára egyértelműen mutatja Nolenar jólesően büszke hanghordozása is.
Azért illően ámuló arckifejezést vesz fel, a nevetés legapróbb szikrája nélkül, miért is ne: egy kölyök Velasco'rra, aki megnyeri a bajnokságot a Kikötői raktárakban.
A kérdést, hogy mindez vajon miért is izgalmas a lányoknak, még nem teszi fel Arja magának. De azért a téma nem véletlenül lóg ott a levegőben.
Nos, Arjának se szülei, se bátyja nincsenek. Még a valódi neve is a múlt homályába vész. A lány szerint nincsen, aki igazán aggódhatna érte.
No persze Grarilnak, Yezának, még a bolondos Xavynak is, talán még a kereskedőház intézőjének, Aztyannak nyilván feltűnhetett a hiánya. ~Egy üzenetet hagyhattam volna.~ mélázik el egy pillanatra, de hát nem tervezte ő meg ezt a dolgot, hirtelen döntött, Eeyr templomának meglátogatása után. ~Majd rákenem az istennőre, amikor visszatérek.~ mosolyodik el.
A fizetséget hát lerendezik. Nolen költői kérdését nem válaszolja meg, csak egy pillanatra siklik a tekintete a csizmájára, hogy azután tovább suhanjon, és megállapodjon a folyamatosan mormoló és a sziklákat ostromló hullámokon, élénken figyelve azok játékát.
A Patkányokat kimondva egy pillanat múlva visszaszívná a dolgot. ~És ha nem is véletlen a hirtelen megjelenése itt?~ pillant hirtelen bosszúsan a férfira. Nem kerüli el a figyelmét a megváltozó arckifejezés, meg a homlokráncolás sem. Meg Nolen viszont kutakodó tekintete. Arja előbb kapja el az övét. A bizalomról szóló kijelentéssel a maga részéről csak mélységesen egyet tud érteni.
Csak a stratégiájuk különbözik, úgy tűnik. Nolen nyíltan felvállalja, hogy keveset oszt meg magáról, Arja meg lépten-nyomon fecseg, és ezzel eléri, hogy csak annyit tudjanak róla, amit ő mond magáról, anélkül hogy többre lennének kíváncsiak.*
- Igen. *bólint hát csupán komolyan, helybenhagyólag. Még a kicsi lányra sem tiltakozik. Pedig nem az. Ha az lenne, akkor sértődötten tiltakozna. Így egyszerűen csak hagyja, hogy jól essen neki a megszólítás.
Nolenar ajánlata azért meglepetésként éri.*
- Nincs zűrös ügyem a Patkányokkal. *von vállat némi habozás után, elhúzva a száját. De ahogy kimondja, maga is érzi, hogy a múlt éjszaka fényében ez legalábbis hamisan hangzik.*
- Igazából... azt sem tudom, mit akartak tőlem! *mondja dühösen. Így, fényes nappal, a tegnapi pihenés meg a bájital üdvös hatása után, ami eltüntette a lilászöld zúzódásokat a szeme alól, és a durva fájdalom is elillant, már csak a düh maradt benne. De persze, bár ezt Arja nem vallaná be, egy kevés félelem is.*
- Egyszerűen felvertek éjjel! Hatan voltak. Szöges bunkókkal, számszeríjakkal.
- Megütöttek. Aztán meg megkötöztek.
- El akartak vinni magukkal.
- Valami vámot emlegettek, meg hogy a kémeket felakasztják. Utálatos volt az egész! *fakad ki.*
- Aztán egyszerűen ott hagytak az úton. Alig tudtam visszajutni a Toronyhoz!
- De nem vették el semmimet.
- Szerencsére.
- Talán csak rám akartak valamiért ijeszteni. *von vállat, mert még mindig nem igazán talált magyarázatot a történtekre.*
- Tegnap nem is edzettem. Még jó, hogy volt zöld gyógyító italom. Az rendbehozott.
*Azért még mindig ott bujkál benne a kisördög.*
- Te nem tartozol közéjük, ugye? Olyan... hirtelen bukkantál fel itt. *bámulja meg Nolenart újra. ~Nem! Hülyeség! Nem fogok mindenkit közéjük tartozónak nézni! Most mondta, hogy sokáig távol volt, nemrég tért csak vissza a Kikötőbe.
Ja. Mondani bármit lehet.~ sóhajt fel egy pillanatra.*
- Elkalauzolhatlak a Kaszárnyához. A Polgárnegyedben alakították ki. Most így hívják. *válaszol, éreztetve, hogy ez igazán nem nagy ügy.*
- A városőrök sokat vannak a Kalmárban. *teszi még hozzá a dologgal kapcsolatban, mert ő maga nem egyszer látta ott őket az új szürke köpenyükben. Arról nincs tudomása, hogy a lázadások után néhány új tanácsos támogatásával megalakult Városőrség parancsnoka éppen lemondott tisztségéről, mert hogy összezördülése volt a Tanácsháza újdonsült, kopaszokból álló, furcsa hivatalnok gárdájával.*
790. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-04 16:44:46
Üzenet elküldve: 2020-12-04 16:44:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*A mosolygás ellenére Nolennek az az érzése, hogy a lány nem igazán elégedett a válaszával. Fehérnép! Naiv gondolat azt hinni, hogy könnyű a kedvükben járni.*
- Én? *szalad fel a szemöldöke, aztán kibukik belőle a nevetés. Tiltakozón legyezve rázza meg a fejét.* - Dehogy. A bátyám, Morn. Ez inkább az ő asztala. A legfiatalabb bajnok volt a napfordulós raktári bunyók történetében *bólint büszkén.* - Egy alkimistától vettünk neki elixírt, hogy eléggé kiserkenjen a bajsza, mire jelentkezni kell. *Derűsen meséli az esetet, ami kölyökkora jó emlékei közül most a felszínre bukott.
Az idősebb Velasco'rra hollétének titokban tartásáról természetesen készséggel biztosítja Arják. Két ujjával lezárja ajkait, majd úgy tesz, mint aki még rá is kattintja a zárat, a nem létező kulcsot pedig egy mozdulattal messzire hajítja.
Nolenarnak nagyon úgy tűnik, hogy a lány valamiért azt gondolja, nem igazán hiányzik senkinek, de legalábbis, hogy nem nagyon aggódnak miatta. Ebben többször tévednek az ilyen Arja-féle teremtések, mint gondolnák, de inkább ráhagyja.*
- Én is csak pénzből élek *tárja szét a karjait.* - Neked talán a csizmád sarkából potyog az arany, te lány? *A meghiúsult üzlettől tényszerűen nem boldog, de nem is kenődik el miatta. Mintha az örök optimisták jelmondata ülne a vonásain: majd jön más lehetőség.
Először nem nagyon érti, hogy kikkel nem akar találkozni a lány, de hamarosan megkapja rá a választ. Ráncok gyűlnek Nolen homlokára, ahogy alaposabban végigmustrálja a fiatalka tanítványt. Ha a Patkányok érte jöttek, akkor vagy nagyon szerencsés vagy tud valamit. Nem lát rajta sérülést és nem lát a tekintetében olyasmit sem, ami arra utalna, hogy egyéb módon tettek benne kárt.
Régebben nem volt még ekkora hatalmuk. Csak az utóbbi években nyílt ki így a csipájuk. Mióta a városi őrök elhagyták a Kikötőt, konkurenciájuk se nagyon van. A Vihar Fiai mindig is inkább a tengeren jelölték ki a felségterületüket. Pont elég sápot húzhatnak a kereskedelmi hajókon. Egyes pletykák szerint a Patkányokra is ők ragasztották a mostanra már köztudatba égett nevet. Régen se becsülték sokra a szárazföldi népeket, most sem igazán. Nem is biztos, hogy egyáltalán kedvük lenne a Kikötő területeiért kardoskodni. A szükség, az persze szükség a dokkok kapcsán, de erre bizonyosan megvannak a megfelelő paktumok.
A szolgálataiért kapott tíz aranyból nem fog új életet kezdeni, ez eléggé a képére van írva, de azért szégyenlősködés nélkül zsebre vágja a fizetséget.*
- Nem titkolózok *mondja meglepetten már a felvetésre is.* - És eszem ágában sincs bujkálni. De a bizalmat, azt ki kell érdemelni, kicsi lány. *Az intelemhez még a mutatóujját is felemeli, hogy kellőképp hatásvadász legyen.* - Főleg itt a Kikötőben. De tudod mit? Egyezzünk meg! *csap a térdére.* - Ha elmeséled ezt a zűrös ügyedet a Patkányokkal, én is válaszolok, amire csak szeretnéd. És ha elkalauzolsz az artheniori kaszárnyához, akár még el is kísérhetlek. *Az ajánlatot megtette. Borquos reggeléig még el tudja intézni az itteni ügyeit, és ami azt illeti, szívesen körülnézne a városban. Jobb, ha minél előbb felveszi a fonalat az új eseményekkel kapcsolatban.*
*A mosolygás ellenére Nolennek az az érzése, hogy a lány nem igazán elégedett a válaszával. Fehérnép! Naiv gondolat azt hinni, hogy könnyű a kedvükben járni.*
- Én? *szalad fel a szemöldöke, aztán kibukik belőle a nevetés. Tiltakozón legyezve rázza meg a fejét.* - Dehogy. A bátyám, Morn. Ez inkább az ő asztala. A legfiatalabb bajnok volt a napfordulós raktári bunyók történetében *bólint büszkén.* - Egy alkimistától vettünk neki elixírt, hogy eléggé kiserkenjen a bajsza, mire jelentkezni kell. *Derűsen meséli az esetet, ami kölyökkora jó emlékei közül most a felszínre bukott.
Az idősebb Velasco'rra hollétének titokban tartásáról természetesen készséggel biztosítja Arják. Két ujjával lezárja ajkait, majd úgy tesz, mint aki még rá is kattintja a zárat, a nem létező kulcsot pedig egy mozdulattal messzire hajítja.
Nolenarnak nagyon úgy tűnik, hogy a lány valamiért azt gondolja, nem igazán hiányzik senkinek, de legalábbis, hogy nem nagyon aggódnak miatta. Ebben többször tévednek az ilyen Arja-féle teremtések, mint gondolnák, de inkább ráhagyja.*
- Én is csak pénzből élek *tárja szét a karjait.* - Neked talán a csizmád sarkából potyog az arany, te lány? *A meghiúsult üzlettől tényszerűen nem boldog, de nem is kenődik el miatta. Mintha az örök optimisták jelmondata ülne a vonásain: majd jön más lehetőség.
Először nem nagyon érti, hogy kikkel nem akar találkozni a lány, de hamarosan megkapja rá a választ. Ráncok gyűlnek Nolen homlokára, ahogy alaposabban végigmustrálja a fiatalka tanítványt. Ha a Patkányok érte jöttek, akkor vagy nagyon szerencsés vagy tud valamit. Nem lát rajta sérülést és nem lát a tekintetében olyasmit sem, ami arra utalna, hogy egyéb módon tettek benne kárt.
Régebben nem volt még ekkora hatalmuk. Csak az utóbbi években nyílt ki így a csipájuk. Mióta a városi őrök elhagyták a Kikötőt, konkurenciájuk se nagyon van. A Vihar Fiai mindig is inkább a tengeren jelölték ki a felségterületüket. Pont elég sápot húzhatnak a kereskedelmi hajókon. Egyes pletykák szerint a Patkányokra is ők ragasztották a mostanra már köztudatba égett nevet. Régen se becsülték sokra a szárazföldi népeket, most sem igazán. Nem is biztos, hogy egyáltalán kedvük lenne a Kikötő területeiért kardoskodni. A szükség, az persze szükség a dokkok kapcsán, de erre bizonyosan megvannak a megfelelő paktumok.
A szolgálataiért kapott tíz aranyból nem fog új életet kezdeni, ez eléggé a képére van írva, de azért szégyenlősködés nélkül zsebre vágja a fizetséget.*
- Nem titkolózok *mondja meglepetten már a felvetésre is.* - És eszem ágában sincs bujkálni. De a bizalmat, azt ki kell érdemelni, kicsi lány. *Az intelemhez még a mutatóujját is felemeli, hogy kellőképp hatásvadász legyen.* - Főleg itt a Kikötőben. De tudod mit? Egyezzünk meg! *csap a térdére.* - Ha elmeséled ezt a zűrös ügyedet a Patkányokkal, én is válaszolok, amire csak szeretnéd. És ha elkalauzolsz az artheniori kaszárnyához, akár még el is kísérhetlek. *Az ajánlatot megtette. Borquos reggeléig még el tudja intézni az itteni ügyeit, és ami azt illeti, szívesen körülnézne a városban. Jobb, ha minél előbb felveszi a fonalat az új eseményekkel kapcsolatban.*
789. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-12-02 19:46:41
Üzenet elküldve: 2020-12-02 19:46:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
- Mondhatni. *válaszolja ráhagyva a szolgálat kérdését, vagyis válaszát Nolenarra halványan elmosolyodva, hiszen így is felfoghatni, valóban. De persze a férfi csak simán kibújt ezzel az igazi válaszadás alól, a lány tisztában van vele, de Arja nem is várt mást.
Ezekről a Viharfiakról Arja most hall először. A kapitány nem emlegette őket, az, aki a Patkányokat szóba hozta a hajón. Azon a hajón, amivel Arja a Kikötőbe érkezett. Így kíváncsian felkapja a fejét az említésükre. Bár Nolenar azt állítja, hogy mostanában nem sokat hallani felőlük a Kikötőben.
Azt érdekesnek tartja, hogy Nolenar a Pincearéna felől kérdezgette. ~Talán részt vett ilyen viadalokon.~ gondolja magában, egyáltalán nem tartva lehetetlennek a dolgot.
Mik dolgáról meg szerencsére leszállnak, maga Arja sem tudja, hogy vajon tényleg Mik-e az, akit fenegyerekként emlegettek abban a Rumosban, Nolenar füle hallatára. Mégis, valami azt súgja neki belülről, hogy a dolog nagyon is lehetséges. Csak éppen arról van szó, hogy Mik nem dicsekszik úton-útfélen az egésszel, meg nem nagyképűsködik emiatt.*
- Talán indulni szeretnél egy ilyen bajnokságon? *kérdezi kíváncsian, sőt, valami hirtelen szöget üt a fejébe.*
- Talán részt is vettél már hasonló viadalon?
*Nolenar szinte semmit nem árul el magáról. Amikor a bátyja, vagy ki tudja, ki lehet az idősebb Velasco'rra, hollétét firtatja Arja, újfent csak egy titkolódzós választ kap.*
- Akkor el ne áruld! *kiált ki hát a válaszra, ahogy lecsap a bábu oldalára habozás nélkül, csúfondárosan. *
- Felforgatták? Azt azért nem hiszem.
- Rossz pénz nem vész el. Tudod, így szokták mondani. *nevet, ahogy pihenteti a tagjait a sziklára ülve, figyelve, ahogy Nolenar a pipáját tisztogatja.
- Felfogadni?? Ez úgy hangzik, mintha pénzre lenne szükséged. *vág vissza.*
- Nem akarlak felfogadni. *szögezi le.*
- Csak... nem akarok egyedül visszamenni.
- Nem akarok megint... találkozni velük. *teszi hozzá.*
- A múlt éjszaka értem jöttek. A Patkányok. *fűzi hozzá halk hangon a magyarázatot.
- Mindegy. *rázza meg a fejét.*
- Csak beszéltünk Artheniorról, és azt gondoltam, meg akarod nézni, és akkor mehetnénk együtt is. *No persze más dolog beszélgetni a városban történt változásokról, meg más dolog felmenni északra. Nolenarnak lehet hogy esze ágában sincs mostanában elhagyni a Kikötőt, jön rá Arja. Bár végül is nem tiltakozik, amikor rákérdez a dologra.*
- A mai órát? *forgatja a szemét aztán, amikor Nolenar a markát tartja a fizetségéért.*
- Redben van. Délutántól vetted át a tanítást *mondja komoly, latolgató arccal, és rövid gondolkozás után leszámol 10 aranyat Nolenar Kweld Velasco'rra kezébe. Igazán megér neki ennyit ez a bábu dolog!*
- 15 aranyban állapodtam meg vele napjára. *teszi még hozzá.*
- Mondd csak, miért vagy ilyen titkolódzó? *teszi fel azután nyíltan a kérdést.*
- Bujkálsz valakik elől? Bennem megbízhatsz, igazán. *von vállat.*
- Valakiben csak meg kell bíznod, nem? *szögezi le. A barát félék nem ártanak az életben, legalábbis Arja szerint.*
- Mondhatni. *válaszolja ráhagyva a szolgálat kérdését, vagyis válaszát Nolenarra halványan elmosolyodva, hiszen így is felfoghatni, valóban. De persze a férfi csak simán kibújt ezzel az igazi válaszadás alól, a lány tisztában van vele, de Arja nem is várt mást.
Ezekről a Viharfiakról Arja most hall először. A kapitány nem emlegette őket, az, aki a Patkányokat szóba hozta a hajón. Azon a hajón, amivel Arja a Kikötőbe érkezett. Így kíváncsian felkapja a fejét az említésükre. Bár Nolenar azt állítja, hogy mostanában nem sokat hallani felőlük a Kikötőben.
Azt érdekesnek tartja, hogy Nolenar a Pincearéna felől kérdezgette. ~Talán részt vett ilyen viadalokon.~ gondolja magában, egyáltalán nem tartva lehetetlennek a dolgot.
Mik dolgáról meg szerencsére leszállnak, maga Arja sem tudja, hogy vajon tényleg Mik-e az, akit fenegyerekként emlegettek abban a Rumosban, Nolenar füle hallatára. Mégis, valami azt súgja neki belülről, hogy a dolog nagyon is lehetséges. Csak éppen arról van szó, hogy Mik nem dicsekszik úton-útfélen az egésszel, meg nem nagyképűsködik emiatt.*
- Talán indulni szeretnél egy ilyen bajnokságon? *kérdezi kíváncsian, sőt, valami hirtelen szöget üt a fejébe.*
- Talán részt is vettél már hasonló viadalon?
*Nolenar szinte semmit nem árul el magáról. Amikor a bátyja, vagy ki tudja, ki lehet az idősebb Velasco'rra, hollétét firtatja Arja, újfent csak egy titkolódzós választ kap.*
- Akkor el ne áruld! *kiált ki hát a válaszra, ahogy lecsap a bábu oldalára habozás nélkül, csúfondárosan. *
- Felforgatták? Azt azért nem hiszem.
- Rossz pénz nem vész el. Tudod, így szokták mondani. *nevet, ahogy pihenteti a tagjait a sziklára ülve, figyelve, ahogy Nolenar a pipáját tisztogatja.
- Felfogadni?? Ez úgy hangzik, mintha pénzre lenne szükséged. *vág vissza.*
- Nem akarlak felfogadni. *szögezi le.*
- Csak... nem akarok egyedül visszamenni.
- Nem akarok megint... találkozni velük. *teszi hozzá.*
- A múlt éjszaka értem jöttek. A Patkányok. *fűzi hozzá halk hangon a magyarázatot.
- Mindegy. *rázza meg a fejét.*
- Csak beszéltünk Artheniorról, és azt gondoltam, meg akarod nézni, és akkor mehetnénk együtt is. *No persze más dolog beszélgetni a városban történt változásokról, meg más dolog felmenni északra. Nolenarnak lehet hogy esze ágában sincs mostanában elhagyni a Kikötőt, jön rá Arja. Bár végül is nem tiltakozik, amikor rákérdez a dologra.*
- A mai órát? *forgatja a szemét aztán, amikor Nolenar a markát tartja a fizetségéért.*
- Redben van. Délutántól vetted át a tanítást *mondja komoly, latolgató arccal, és rövid gondolkozás után leszámol 10 aranyat Nolenar Kweld Velasco'rra kezébe.
Igazán megér neki ennyit ez a bábu dolog!*- 15 aranyban állapodtam meg vele napjára. *teszi még hozzá.*
- Mondd csak, miért vagy ilyen titkolódzó? *teszi fel azután nyíltan a kérdést.*
- Bujkálsz valakik elől? Bennem megbízhatsz, igazán. *von vállat.*
- Valakiben csak meg kell bíznod, nem? *szögezi le. A barát félék nem ártanak az életben, legalábbis Arja szerint.*
788. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-29 20:29:04
Üzenet elküldve: 2020-11-29 20:29:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*Ami Artheniorban történt, azon kevés dolgok egyike, aminek a híre még a távolban is elérte. A részletek némelyike homályos, őszintén szólva egyiket-másikat eléggé hitetlenkedve fogadta, amikor először hallotta, de nem érzi igazán alkalmasnak az pillanatot, hogy épp most kérdezősködjön.*
- Valóban az volt *bólint. Az ő emlékeiben még úgy él a város, amilyen régen volt, de a lány arcára ülő kifejezést elnézve, talán jobban járna vele, ha ez így is maradna.*
- Hogy én? *kérdez vissza a szolgálat kapcsán.* - Hát, most éppen a tiédben, nem igaz? *kacsint pimaszul. A Patkányok emlegetésére halvány mosoly fészkeli magát a szája szegletébe, de azért óvatosan körbetekint. Errefelé nem igazán tanácsos ilyesmit hánytorgatni.*
- Nem csak hiszik *mondja, miközben a nyelvéről egy apró dohánydarabkát igyekszik lepökdösni oldalra.* - Tényleg az övék. Bár elvileg a dokkok környéke *bök arra a pipája szárával* még mindig a Vihar Fiaié, de ahogy hallom, ők mostanság nem sok vizet zavarnak.
*A pincearéna kapcsán végül holtpontra jutnak. Nolen felvetné, hogy ha csak edzeni járnak le oda, akkor elég indokolatlan a név, de Arja szavai arra utalnak, hogy eredetileg valóban viadalokra szánták a helyiséget. A szabad emberek utcán való verekedésére csak hümment egyet. ~Végül is...~ Az más kérdés, hogy a legtöbb helyen a város őrei nem szokták jó szemmel nézni az ilyesmit. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy régebben Arthenior strázsái pont olyan fajták voltak, akik egy odacsúsztatott erszény fejében elég sok mindent elnéztek.
Annak a Miknek az emlegetése viszont eléggé felkavarja az állóvizet. Most már ő sem tudja igazán, hogy mit gondoljon.*
- Talán csak összekevertem valakivel *vonja meg a vállát. A bábut gyepáló lányt nézve felmerül benne, hogy meglehet, ez a Mik alattomos trónkövetelő lehet a névadási opcióknál. Hirtelen nem is tudja, legyen-e féltékeny. A csapások, amiket most kap az ebadta, sokkal kevésbé kiműveltek, de tagadhatatlanul szívből jönnek. Nolenar elkönyveli magában, hogy ezzel bizony aligha veheti fel a versenyt.
Ha a technikáját nem is csiszolta túlzottan, de erőnléti edzésnek azért bőségesen megfelelt ez is. Amikor Arja önhatalmúlag befejezettnek tekinti a gyakorlást, azért annyi szusz még marad benne, hogy tovább kérdezősködjön, méghozzá nem is akármiről, hanem az idősebb Velasco'rra hollétéről.*
- Á-ááá... Ha ezt elmondanám, meg kéne, hogy öljelek, bizony ám *ingatja az ujját. Nolenar kedélyesen mosolyog, és a hangszíne csaknem olyan, mintha egy csöpp gyerkőcnek düdörögne, de valami mégis azt súgja, hogy nem biztos, hogy csak tréfál.
A tanítás kapcsán csak széttárja a kezét, mintha ez igazán nem és a legkevésbé sem rajta múlna.*
- Hogyhogy csak úgy eljöttél? *kérdi meglepetten. A nőknél általában az ilyesmi a felpaprikázott hangulat és/vagy felhúzott orr folyománya.* - Lehet, hogy már felforgatták érted a várost.
*Kiütögeti a pipájából a hamut, gondosan kikocogtatja, meg is fújkodja, mielőtt az övébe tűzné.*
- Ez majdnem úgy hangzik, mintha fel akarnál fogadni. Tulajdonképpen lehet róla szó *dörzsöli meg az állát morfondírozva.* - De előbb a mai órát rendezzük *tartja a markát a jussáért.*
*Ami Artheniorban történt, azon kevés dolgok egyike, aminek a híre még a távolban is elérte. A részletek némelyike homályos, őszintén szólva egyiket-másikat eléggé hitetlenkedve fogadta, amikor először hallotta, de nem érzi igazán alkalmasnak az pillanatot, hogy épp most kérdezősködjön.*
- Valóban az volt *bólint. Az ő emlékeiben még úgy él a város, amilyen régen volt, de a lány arcára ülő kifejezést elnézve, talán jobban járna vele, ha ez így is maradna.*
- Hogy én? *kérdez vissza a szolgálat kapcsán.* - Hát, most éppen a tiédben, nem igaz? *kacsint pimaszul. A Patkányok emlegetésére halvány mosoly fészkeli magát a szája szegletébe, de azért óvatosan körbetekint. Errefelé nem igazán tanácsos ilyesmit hánytorgatni.*
- Nem csak hiszik *mondja, miközben a nyelvéről egy apró dohánydarabkát igyekszik lepökdösni oldalra.* - Tényleg az övék. Bár elvileg a dokkok környéke *bök arra a pipája szárával* még mindig a Vihar Fiaié, de ahogy hallom, ők mostanság nem sok vizet zavarnak.
*A pincearéna kapcsán végül holtpontra jutnak. Nolen felvetné, hogy ha csak edzeni járnak le oda, akkor elég indokolatlan a név, de Arja szavai arra utalnak, hogy eredetileg valóban viadalokra szánták a helyiséget. A szabad emberek utcán való verekedésére csak hümment egyet. ~Végül is...~ Az más kérdés, hogy a legtöbb helyen a város őrei nem szokták jó szemmel nézni az ilyesmit. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy régebben Arthenior strázsái pont olyan fajták voltak, akik egy odacsúsztatott erszény fejében elég sok mindent elnéztek.
Annak a Miknek az emlegetése viszont eléggé felkavarja az állóvizet. Most már ő sem tudja igazán, hogy mit gondoljon.*
- Talán csak összekevertem valakivel *vonja meg a vállát. A bábut gyepáló lányt nézve felmerül benne, hogy meglehet, ez a Mik alattomos trónkövetelő lehet a névadási opcióknál. Hirtelen nem is tudja, legyen-e féltékeny. A csapások, amiket most kap az ebadta, sokkal kevésbé kiműveltek, de tagadhatatlanul szívből jönnek. Nolenar elkönyveli magában, hogy ezzel bizony aligha veheti fel a versenyt.
Ha a technikáját nem is csiszolta túlzottan, de erőnléti edzésnek azért bőségesen megfelelt ez is. Amikor Arja önhatalmúlag befejezettnek tekinti a gyakorlást, azért annyi szusz még marad benne, hogy tovább kérdezősködjön, méghozzá nem is akármiről, hanem az idősebb Velasco'rra hollétéről.*
- Á-ááá... Ha ezt elmondanám, meg kéne, hogy öljelek, bizony ám *ingatja az ujját. Nolenar kedélyesen mosolyog, és a hangszíne csaknem olyan, mintha egy csöpp gyerkőcnek düdörögne, de valami mégis azt súgja, hogy nem biztos, hogy csak tréfál.
A tanítás kapcsán csak széttárja a kezét, mintha ez igazán nem és a legkevésbé sem rajta múlna.*
- Hogyhogy csak úgy eljöttél? *kérdi meglepetten. A nőknél általában az ilyesmi a felpaprikázott hangulat és/vagy felhúzott orr folyománya.* - Lehet, hogy már felforgatták érted a várost.
*Kiütögeti a pipájából a hamut, gondosan kikocogtatja, meg is fújkodja, mielőtt az övébe tűzné.*
- Ez majdnem úgy hangzik, mintha fel akarnál fogadni. Tulajdonképpen lehet róla szó *dörzsöli meg az állát morfondírozva.* - De előbb a mai órát rendezzük *tartja a markát a jussáért.*
787. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-29 12:40:19
Üzenet elküldve: 2020-11-29 12:40:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
*Nolenar csak bólogat a hallottakra, meg hümmög a szakállát simogatva, de nem fűz semmit ahhoz, amit Arja elfecseg, inkább töprengeni látszik. A lány csak következtet rá, hogy újdonság lehet neki, amit hall. A Kalmárról.
Azt tudja, még Ishennától (aki miután a bátyja egy nap a semmiből felbukkant, kis idő múlva szőrén szálán eltűnt) hogy a Kalmár nem mindig volt a báróé. Hogy korábban, régen, még az artheniori szegénylázadás meg a pestis előtt, valaha bordély volt. Arja még látta a mindenütt ott lógó üres kalitkákat. Amikben valamikor állítólag pintyek is voltak. És úgy hívták régen a Fogadót is. De Chayss aztán leszedette mindet.
És Nolenar, amikor Arja kíváncsian rákérdez, hogy idevalósi-e, a Kikötőbe (Arja _tuti biztos_ benne, hogy nem a Patkányokhoz tartozik! főleg a tegnapi éjszaka után), annyit el is árul, hogy jó ideig távol volt, és hogy azóta sok minden megváltozott.*
- Igen. *válaszol a változásra, belegondolva.*
- Régen... *csuklik el a hangja egyetlen töredék pillanatra, maga sem tudja, miért* - gyönyörű volt a Gazdagnegyed Artheniorban.
- Most... csak egy szakadék van a helyén. *rázza meg a fejét önkéntelenül, mintha egy nyomasztó igazságot próbálna erővel elhessegetni.
De aztán már fordul, és nekilát az edzésnek a bábuval. Végigcsinálja, keményen hajtva magát, az egészet. Amikor már fel-feladná, épp akkor jön mindig, épp időben, a segítség. Hogy újra megtalálva az ütemet, folytassa, végigcsinálja, kitartóan. Csak utána ül le Nolenar mellé.
Bólint, még piheg.*
- És Te? Te kinek a szolgálatában állsz? *kérdezi meg aztán, hogy levegőhöz jut, kíváncsian a férfi felé pillantva. Arja azt tippelné, hogy senkiében, meg hogy ha valakiében is, azt nem köti majd az orrára. De azért kíváncsi. ~Én is elmondtam, nem? Ez néha beválik.~ vihog.*
- A Patkányok! Azt hiszik, övék a Kikötő! *hozza szóba a dolgot óvatosan, morgásnak is beillő módon, ahogy eszébe jut a tegnapi éjszaka, és lesi, Nolenar mit válaszol.*
- Hát sokan lejárnak, a vendégek közül is, edzeni. Meg az őrök közül is. *von vállat.*
- Azt hiszem, akartak tartani egy nagy viadalt a megnyitáskor. De végül nem rendezték meg.
- Artheniorban nincsenek rabszolgák. Így nem olyan érdekes, gondolom. Verekedni lehet az utcán is. *vélekedik.*
- Mik? *kérdez vissza aztán, egy cseppet csodálkozva, sőt hirtelen zavarban. ~A Rumosban?! Fenegyerek?! A mi Mikünk?!~ döbben meg, és először _tuti biztos_ benne, hogy Nolen valami másik Mikről hallott. De aztán eszébe jut, hogy Chayss kiállította Miket a kovács ellen! Meg hogy hogy nézett ki, amikor megjöttek a pusztáról. ~Ismerik a hírét a Kikötőben?!~ Arját valamiért nem érinti olyan jól ez a dolog. Igazán nem tudná megmagyarázni, miért! A vőlegényre meg még egy enyhe vörösség is ellepi.*
- Nem, dehogy!! *tiltakozik vehemensen.*
- Csak egy mosogatófiú a Kalmárból. *dünnyögi, felszegve a fejét.
A martalóc igazán éppen jókor érkezik! Arja nem akar Mikről beszélni! ~Hogy Mik vannak!~ rágódik azért egy kicsit, elcsodálkozva a hallottakon.
~Talán Miknek kellene elneveznem mára.~ merül fel benne vihogva, ahogy újra a bábu felé fordul, és egy pillanatra nem is tűnik akkora hülyeségnek, amit a férfiak csinálnak ezzel az elnevezés meg püfölés dologgal. De aztán, a következő pillanatban, érthetetlen módon, meg hirtelen csak szomorú lesz.
Jó ideig csépeli a gyakorlókarddal a bábut, legtöbbször rögtönözve, csak néha belecsempészve egy-egy gyakorlatsor részletet az előre, hátra, oldalt való mozgásba.*
- És hol van az idősebb Velasco'rra? *kiáltja ki közben, két oldalsó vágás között.*
- Holnap is Te fogsz tanítani? *kérdezi még meg, amikor újra letelepedik, maga mellé téve a kardot, úgy ítélve meg, hogy mára igazán túlteljesítette a napi adagját.*
- Borquos reggelén vissza kell induljak a városba. Artheniorba. Lehet, hogy keresnek.
- Nem szóltam senkinek, hogy idejövök. *magyarázza.*
- Eljöhetnél velem! Nincs valami dolgod a városban? *teszi fel az ominózus kérést, amin egy ideje gondolkodik. Hátha a férfi rááll. Ha nem, akkor majd keres valaki mást, akihez csatlakozhat az erdei ösvényen. De sokkal jobb lenne, ha nem egyedül indulna vissza, úgy véli. Nolenar meg jó útitárs lenne.*
- Van lovad? *kérdezi még meg kíváncsian.*
*Nolenar csak bólogat a hallottakra, meg hümmög a szakállát simogatva, de nem fűz semmit ahhoz, amit Arja elfecseg, inkább töprengeni látszik. A lány csak következtet rá, hogy újdonság lehet neki, amit hall. A Kalmárról.
Azt tudja, még Ishennától (aki miután a bátyja egy nap a semmiből felbukkant, kis idő múlva szőrén szálán eltűnt) hogy a Kalmár nem mindig volt a báróé. Hogy korábban, régen, még az artheniori szegénylázadás meg a pestis előtt, valaha bordély volt. Arja még látta a mindenütt ott lógó üres kalitkákat. Amikben valamikor állítólag pintyek is voltak. És úgy hívták régen a Fogadót is. De Chayss aztán leszedette mindet.
És Nolenar, amikor Arja kíváncsian rákérdez, hogy idevalósi-e, a Kikötőbe (Arja _tuti biztos_ benne, hogy nem a Patkányokhoz tartozik! főleg a tegnapi éjszaka után), annyit el is árul, hogy jó ideig távol volt, és hogy azóta sok minden megváltozott.*
- Igen. *válaszol a változásra, belegondolva.*
- Régen... *csuklik el a hangja egyetlen töredék pillanatra, maga sem tudja, miért* - gyönyörű volt a Gazdagnegyed Artheniorban.
- Most... csak egy szakadék van a helyén. *rázza meg a fejét önkéntelenül, mintha egy nyomasztó igazságot próbálna erővel elhessegetni.
De aztán már fordul, és nekilát az edzésnek a bábuval. Végigcsinálja, keményen hajtva magát, az egészet. Amikor már fel-feladná, épp akkor jön mindig, épp időben, a segítség. Hogy újra megtalálva az ütemet, folytassa, végigcsinálja, kitartóan. Csak utána ül le Nolenar mellé.
Bólint, még piheg.*
- És Te? Te kinek a szolgálatában állsz? *kérdezi meg aztán, hogy levegőhöz jut, kíváncsian a férfi felé pillantva. Arja azt tippelné, hogy senkiében, meg hogy ha valakiében is, azt nem köti majd az orrára. De azért kíváncsi. ~Én is elmondtam, nem? Ez néha beválik.~ vihog.*
- A Patkányok! Azt hiszik, övék a Kikötő! *hozza szóba a dolgot óvatosan, morgásnak is beillő módon, ahogy eszébe jut a tegnapi éjszaka, és lesi, Nolenar mit válaszol.*
- Hát sokan lejárnak, a vendégek közül is, edzeni. Meg az őrök közül is. *von vállat.*
- Azt hiszem, akartak tartani egy nagy viadalt a megnyitáskor. De végül nem rendezték meg.
- Artheniorban nincsenek rabszolgák. Így nem olyan érdekes, gondolom. Verekedni lehet az utcán is. *vélekedik.*
- Mik? *kérdez vissza aztán, egy cseppet csodálkozva, sőt hirtelen zavarban. ~A Rumosban?! Fenegyerek?! A mi Mikünk?!~ döbben meg, és először _tuti biztos_ benne, hogy Nolen valami másik Mikről hallott. De aztán eszébe jut, hogy Chayss kiállította Miket a kovács ellen! Meg hogy hogy nézett ki, amikor megjöttek a pusztáról. ~Ismerik a hírét a Kikötőben?!~ Arját valamiért nem érinti olyan jól ez a dolog. Igazán nem tudná megmagyarázni, miért! A vőlegényre meg még egy enyhe vörösség is ellepi.*
- Nem, dehogy!! *tiltakozik vehemensen.*
- Csak egy mosogatófiú a Kalmárból. *dünnyögi, felszegve a fejét.
A martalóc igazán éppen jókor érkezik! Arja nem akar Mikről beszélni! ~Hogy Mik vannak!~ rágódik azért egy kicsit, elcsodálkozva a hallottakon.
~Talán Miknek kellene elneveznem mára.~ merül fel benne vihogva, ahogy újra a bábu felé fordul, és egy pillanatra nem is tűnik akkora hülyeségnek, amit a férfiak csinálnak ezzel az elnevezés meg püfölés dologgal. De aztán, a következő pillanatban, érthetetlen módon, meg hirtelen csak szomorú lesz.
Jó ideig csépeli a gyakorlókarddal a bábut, legtöbbször rögtönözve, csak néha belecsempészve egy-egy gyakorlatsor részletet az előre, hátra, oldalt való mozgásba.*
- És hol van az idősebb Velasco'rra? *kiáltja ki közben, két oldalsó vágás között.*
- Holnap is Te fogsz tanítani? *kérdezi még meg, amikor újra letelepedik, maga mellé téve a kardot, úgy ítélve meg, hogy mára igazán túlteljesítette a napi adagját.*
- Borquos reggelén vissza kell induljak a városba. Artheniorba. Lehet, hogy keresnek.
- Nem szóltam senkinek, hogy idejövök. *magyarázza.*
- Eljöhetnél velem! Nincs valami dolgod a városban? *teszi fel az ominózus kérést, amin egy ideje gondolkodik. Hátha a férfi rááll. Ha nem, akkor majd keres valaki mást, akihez csatlakozhat az erdei ösvényen. De sokkal jobb lenne, ha nem egyedül indulna vissza, úgy véli. Nolenar meg jó útitárs lenne.*
- Van lovad? *kérdezi még meg kíváncsian.*
786. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-26 05:20:46
Üzenet elküldve: 2020-11-26 05:20:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*Nolenar szemöldöke kissé felszökik a nagy svunggal kerekedő tiltakozásra, ami azt a bizonyos pincearénát illeti. Wegtoren említése is meglepi némileg. Nem nézte volna ki a lányból, hogy járt már arra. Igaz, lehet, hogy nem is járt, csak meséltek neki róla. Egyelőre nem firtatja.*
- Ahamm *bólint értőn a további információáradatra, de további kommentárt nem fűz hozzá, csak rövidre nyírt szakállát simogatja a hallottak felett töprengve.*
- Mondhatjuk. Itt nőttem fel *válaszolja.* - De jó ideig távol voltam. Sok minden változott *sóhajt kelletlen beletörődéssel, de a sóhaj végére mosoly kúszik a szája szegletébe, amiből sejthető, hogy a változás nem olyasmi, ami a számára bármiben akadályt jelentene. Sőt! Az újdonság sokszor üdítő meglepetéseket és lehetőségeket hozhat.
Jóízűen pipázgat, miközben a lányt figyeli a gyakorlatok közben. Csak akkor hallatja a hangját, mikor látja, hogy lassulnak a mozdulatok. Olyankor a korábbihoz hasonló ütemet diktál, míg a tanítvány újra fel nem veszi az egyre kényelmetlenebbé váló kezdeti ritmust. Látja rajta, hogy fárad, hogy a gyakorlókard egyre nehezedik a kezében, de becsületére szóljon, a kölyök nem adja fel.*
- Szóval *biccenti oldalra a fejét a sziklánál megpihenő lányt mustrálva* - Szürke Arja, a Kereskedőház szolgálatából. *Ízlelgeti az összefüggéseket, melyek egyelőre a távolléte alatt kibontakozott új fejlemények a levegő városában.* - Mégis mire jó fenntartani egy pincearénát a Wegtoreni Kalmár fogadóban viadalok és fogadások nélkül, hm? *kérdi elgondolkodva.*
- Ez a Mik *hunyorít a lányra az újabb kérdés előszobájában.* - A Rumosban hallottam emlegetni egy fickót. *Nem jegyezte meg pontosan, csak a rendhagyóan alliteráló név dallama ragadt meg benne. ~Mikk-makk... Kár... Már... Akár... Mikár?~ valami ilyesmi.* - Akinek a hírneve közszájon forog a kikötőben pusztakezes fenegyerekként, arra érdemes odafigyelni. A bátyád? A vőlegényed? *kérdi. Hagy némi időt a válaszra, aztán grimaszt szisszen.*
- O-óó! *csóválja meg a fejét, majd a gyakorlóbábu felé bök a pipájával.* - Martalóc balról! *Sürgetően integet Arja felé, mintha a szolgálatban kissé lébecolásba merült véderő lenne.* - Támad, támad, támad! *Tapsol párat a helyzet komolyságát és "fenyegető jellegét" hangsúlyozva.* - És alapállás, és szúr, és hátrál, és keresztvágás, és kitér...
*Nolenar szemöldöke kissé felszökik a nagy svunggal kerekedő tiltakozásra, ami azt a bizonyos pincearénát illeti. Wegtoren említése is meglepi némileg. Nem nézte volna ki a lányból, hogy járt már arra. Igaz, lehet, hogy nem is járt, csak meséltek neki róla. Egyelőre nem firtatja.*
- Ahamm *bólint értőn a további információáradatra, de további kommentárt nem fűz hozzá, csak rövidre nyírt szakállát simogatja a hallottak felett töprengve.*
- Mondhatjuk. Itt nőttem fel *válaszolja.* - De jó ideig távol voltam. Sok minden változott *sóhajt kelletlen beletörődéssel, de a sóhaj végére mosoly kúszik a szája szegletébe, amiből sejthető, hogy a változás nem olyasmi, ami a számára bármiben akadályt jelentene. Sőt! Az újdonság sokszor üdítő meglepetéseket és lehetőségeket hozhat.
Jóízűen pipázgat, miközben a lányt figyeli a gyakorlatok közben. Csak akkor hallatja a hangját, mikor látja, hogy lassulnak a mozdulatok. Olyankor a korábbihoz hasonló ütemet diktál, míg a tanítvány újra fel nem veszi az egyre kényelmetlenebbé váló kezdeti ritmust. Látja rajta, hogy fárad, hogy a gyakorlókard egyre nehezedik a kezében, de becsületére szóljon, a kölyök nem adja fel.*
- Szóval *biccenti oldalra a fejét a sziklánál megpihenő lányt mustrálva* - Szürke Arja, a Kereskedőház szolgálatából. *Ízlelgeti az összefüggéseket, melyek egyelőre a távolléte alatt kibontakozott új fejlemények a levegő városában.* - Mégis mire jó fenntartani egy pincearénát a Wegtoreni Kalmár fogadóban viadalok és fogadások nélkül, hm? *kérdi elgondolkodva.*
- Ez a Mik *hunyorít a lányra az újabb kérdés előszobájában.* - A Rumosban hallottam emlegetni egy fickót. *Nem jegyezte meg pontosan, csak a rendhagyóan alliteráló név dallama ragadt meg benne. ~Mikk-makk... Kár... Már... Akár... Mikár?~ valami ilyesmi.* - Akinek a hírneve közszájon forog a kikötőben pusztakezes fenegyerekként, arra érdemes odafigyelni. A bátyád? A vőlegényed? *kérdi. Hagy némi időt a válaszra, aztán grimaszt szisszen.*
- O-óó! *csóválja meg a fejét, majd a gyakorlóbábu felé bök a pipájával.* - Martalóc balról! *Sürgetően integet Arja felé, mintha a szolgálatban kissé lébecolásba merült véderő lenne.* - Támad, támad, támad! *Tapsol párat a helyzet komolyságát és "fenyegető jellegét" hangsúlyozva.* - És alapállás, és szúr, és hátrál, és keresztvágás, és kitér...
785. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-24 16:51:45
Üzenet elküldve: 2020-11-24 16:51:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
*Arja csak bólint felszegett fejjel, mint legalábbis egy nagyhercegnő, anélkül hogy bármi az arcára lenne írva, a hevenyészett meghajlásra, amikor a nemesinek hangzó név elhangzik.*
- Az ifjabb. *ismétli hangsúllyal, bólintva, tulajdonképpen csak jelzendő, hogy értette: van hát idősebb is a Velascorrákból ~valószínűsíthetően több is. Ha azt hiszi, hogy majd ettől meghatódom, hát nagyon téved!~ vihog magában. Az árvaházban betanított pukedlit egy ideje már nem szokta produkálni. Nem kislány már! Így marad a jóváhagyólagos, némiképp leereszkedőnek tűnő, bár valójában csupán csak óvatosan tartózkodó bólintás. Különben is, akármennyire is csavargó és kalandor ő, Arja sokkal világjártabbnak és emiatt különbnek gondolja magát a legtöbb lanawininál. A parasztoknál meg mindenféle alvilági söpredéknépnél, akikből eleget látott túlságosan is közelről, legalábbis mindenképpen. Bár Nolenar Arja véleménye szerint nem tartozik ez utóbbiak közé. ~No persze ki tudja?~ vélekedik óvatosan, nemesinek hangzó név ide vagy oda. Meg aztán ez a két kategória, a nemes meg az alvilági söpredék, nem minden esetben válik el élesen egymástól: Arját nem ejtették a fejére. Nem beszélve arról, hogy Artheniorban a lázadás óta nem célszerű fitogtatni az arisztokrata származást.*
- Nem, dehogy! *válaszol fejét rázva a Pincearénára.*
- Bár biztos van itt is olyan. A Kikötőben. *von vállat. ~Itt a Kikötőben ne lenne?~*
- Mondjuk akkora biztos nincs, mint a Nagy Aréna Wegtorenben. *teszi még hozzá.*
- Artheniorban. A Kalmárban.
- A Wegtoreni Kalmár fogadóban. *teszi hozzá, még tovább magyarázva, de csak ha értetlenséget lát Nolenar szemében, vagy ha az a fejét rázza, azt jelezve esetleg, hogy nem járatos Artheniorban.*
- Még néhány nap, és vissza kell mennem. A Kereskedőház szolgálatában állok.
- Az övék a Kalmár. *pillant az ifjabb Velascorrára.*
- Csak eljöttem ide, a Toronyhoz, le délre. Tanulni.
*magyarázza.*
- Te idevalósi vagy? *kérdezi meg még, kíváncsian a válaszra, ha már ő ennyit elfecsegett magáról. Bár az, hogy Nolenar tengerészféle (~kalózgróf~, ahogy Arja sajátosan meghatározta magában), kétségtelenül már messziről lerí róla.
Még meghallgatja a válaszokat, ha kap ilyesmit, de aztán a kivonszolt bábu és annak a tanulmányaiban való lehetséges haszna felé fordul a figyelme.
Eleget vívott a jégkékszemű őrrel, aki vég nélkül gyakoroltatta vele mindenféle alsó és oldalsó vágás, szúrás, kitérés és hárítás különböző fajtáit, meg ezek kombinációit, különös tekintettel az állandóan ismételgetett térdrogyasztásra, testsúlyáthelyezésre, hátralépésre, nem beszélve a helyes markolatfogásról és könyéktartásról.
De a fickó a reggeli és késő esti egy, másfél óránál többet sohasem szánt rá, a maradék időben Arjának egyedül kellett gyakorolnia. ~Na jó, a tohonya néha, ha utasította, beállt velem gyakorolni. Persze nem a sziklákon.
A végnélküli formagyakorlatoknál meg a levegőnél végül is jobb ez a bábu.~ méri fel magának a nála valamicskével magasabb bőr alkalmatosságot kíváncsian, két kézre fogva könnyedén a gyakorlókardot, ahogy kicsit hátrébb lép. Kezdi komolyan venni a dolgot.
Amikor Nolenar letelepedik, felé pillant, de csak éppen. Már a bábu meg a kihívás köti le a figyelmét.
Először az alapállásból való kitörést kezdi, engedelmesen belesimulva a Nolenar indította ritmusba, és valóban: sokkal lelkesítőbb így, hogy érzi: _igazi_ a vágás! Csattan, érzi a tompán ellenálló bőrt, és a saját ütését, meg az erőt, amivel beviszi, újra meg újra. Jobbról, és hátralép és kitör, és balról, és alsó vágás, és csel, nem néz oda, nem, csak akarja, a kard az, ami cselekszik, nem ő, HA! És hátralép, és még egyszer! HA!
~Hát ez nem is hülyeség!!~ gondolja, egyre jobban élvezve a dolgot, már a harmadik vágás kombinációnál tart, és nem néz oda, és improvizál. Hah!! És még egyszer!! Alsó vágás! Hátralép! Na?! És HA!
~Levegő! Levegő!~ hasít bele, és már tudatosan figyel a lélegzésre, amikor belevág az ötödik gyakorlatba. Hárítás és kitörés, és végig csinálja ezt is, és még egyszer, és még egyszer, HAH!!
És improvizál. ~_Meglepetés_. Nem felejted el?~ Nem, Arja nem felejti el. De azért, bármennyire is odafigyel a légzésére, és bármennyire is beosztja az erejét a kezdeti lelkesedés után, hogy kitartson végig, az összes gyakorlatsorig, ameddig csak eljutott vele a jégkékszemű: fárad. De végig akarja csinálni mindet!
Így csak emel, és lép, és hárít, és csattan, és hátralép, és oldalsó vágás, és a következő, és ismétlés, már összeszorítja a száját, és HAH!! úgy próbál akarattal erőt venni a lába remegésén.
Minden igyekezetével próbál megmaradni a lassabb kivitelezés-kevesebb erőkifejtés, de mégis pontos és erős végrehajtás közti keskeny határmezsgyén.
Amikor még kívülről nem látszik a fáradtság, és hogy már csak az akarat, és semmi más, csak az akarat az, ami a kardot tartó kezet mozgatja.
De végig csinálja. Mindet.
Még leengedi, és lassan, ahogy kell, a karját, amikor végez az utolsó gyakorlattal is. Felemelni lehet már nem tudná.
Áll egy ideig, amíg bár biztos benne, hogy nem árulja el a lába remegése. Aztán hátralép, és Nolenar felé pillant. Hogy egyáltalán ott van-e még.
Kinéz magának egy sziklát, és komótosan (hogy véletlenül se lehessen vánszorgásnak titulálni a járását!) még eljut odáig. Aztán már csak egyet akar: pihentetni minden tagját! A gyakorlókardot letámasztja a szürkés, alul félig algával borított kőnek.*
- Jó volt! *közli még tömören a véleményét a dologról, jelezve, hogy igazán nem olyan rossz a bábuval való gyakorlás ideája. Főként azért is tetszik neki, hogy rájött: így odahaza, a Kalmárban is tud majd gyakorolni!*
*Arja csak bólint felszegett fejjel, mint legalábbis egy nagyhercegnő, anélkül hogy bármi az arcára lenne írva, a hevenyészett meghajlásra, amikor a nemesinek hangzó név elhangzik.*
- Az ifjabb. *ismétli hangsúllyal, bólintva, tulajdonképpen csak jelzendő, hogy értette: van hát idősebb is a Velascorrákból ~valószínűsíthetően több is. Ha azt hiszi, hogy majd ettől meghatódom, hát nagyon téved!~ vihog magában. Az árvaházban betanított pukedlit egy ideje már nem szokta produkálni. Nem kislány már! Így marad a jóváhagyólagos, némiképp leereszkedőnek tűnő, bár valójában csupán csak óvatosan tartózkodó bólintás. Különben is, akármennyire is csavargó és kalandor ő, Arja sokkal világjártabbnak és emiatt különbnek gondolja magát a legtöbb lanawininál. A parasztoknál meg mindenféle alvilági söpredéknépnél, akikből eleget látott túlságosan is közelről, legalábbis mindenképpen. Bár Nolenar Arja véleménye szerint nem tartozik ez utóbbiak közé. ~No persze ki tudja?~ vélekedik óvatosan, nemesinek hangzó név ide vagy oda. Meg aztán ez a két kategória, a nemes meg az alvilági söpredék, nem minden esetben válik el élesen egymástól: Arját nem ejtették a fejére. Nem beszélve arról, hogy Artheniorban a lázadás óta nem célszerű fitogtatni az arisztokrata származást.*
- Nem, dehogy! *válaszol fejét rázva a Pincearénára.*
- Bár biztos van itt is olyan. A Kikötőben. *von vállat. ~Itt a Kikötőben ne lenne?~*
- Mondjuk akkora biztos nincs, mint a Nagy Aréna Wegtorenben. *teszi még hozzá.*
- Artheniorban. A Kalmárban.
- A Wegtoreni Kalmár fogadóban. *teszi hozzá, még tovább magyarázva, de csak ha értetlenséget lát Nolenar szemében, vagy ha az a fejét rázza, azt jelezve esetleg, hogy nem járatos Artheniorban.*
- Még néhány nap, és vissza kell mennem. A Kereskedőház szolgálatában állok.
- Az övék a Kalmár. *pillant az ifjabb Velascorrára.*
- Csak eljöttem ide, a Toronyhoz, le délre. Tanulni.
*magyarázza.*
- Te idevalósi vagy? *kérdezi meg még, kíváncsian a válaszra, ha már ő ennyit elfecsegett magáról. Bár az, hogy Nolenar tengerészféle (~kalózgróf~, ahogy Arja sajátosan meghatározta magában), kétségtelenül már messziről lerí róla.
Még meghallgatja a válaszokat, ha kap ilyesmit, de aztán a kivonszolt bábu és annak a tanulmányaiban való lehetséges haszna felé fordul a figyelme.
Eleget vívott a jégkékszemű őrrel, aki vég nélkül gyakoroltatta vele mindenféle alsó és oldalsó vágás, szúrás, kitérés és hárítás különböző fajtáit, meg ezek kombinációit, különös tekintettel az állandóan ismételgetett térdrogyasztásra, testsúlyáthelyezésre, hátralépésre, nem beszélve a helyes markolatfogásról és könyéktartásról.
De a fickó a reggeli és késő esti egy, másfél óránál többet sohasem szánt rá, a maradék időben Arjának egyedül kellett gyakorolnia. ~Na jó, a tohonya néha, ha utasította, beállt velem gyakorolni. Persze nem a sziklákon.
A végnélküli formagyakorlatoknál meg a levegőnél végül is jobb ez a bábu.~ méri fel magának a nála valamicskével magasabb bőr alkalmatosságot kíváncsian, két kézre fogva könnyedén a gyakorlókardot, ahogy kicsit hátrébb lép. Kezdi komolyan venni a dolgot.
Amikor Nolenar letelepedik, felé pillant, de csak éppen. Már a bábu meg a kihívás köti le a figyelmét.
Először az alapállásból való kitörést kezdi, engedelmesen belesimulva a Nolenar indította ritmusba, és valóban: sokkal lelkesítőbb így, hogy érzi: _igazi_ a vágás! Csattan, érzi a tompán ellenálló bőrt, és a saját ütését, meg az erőt, amivel beviszi, újra meg újra. Jobbról, és hátralép és kitör, és balról, és alsó vágás, és csel, nem néz oda, nem, csak akarja, a kard az, ami cselekszik, nem ő, HA! És hátralép, és még egyszer! HA!
~Hát ez nem is hülyeség!!~ gondolja, egyre jobban élvezve a dolgot, már a harmadik vágás kombinációnál tart, és nem néz oda, és improvizál. Hah!! És még egyszer!! Alsó vágás! Hátralép! Na?! És HA!
~Levegő! Levegő!~ hasít bele, és már tudatosan figyel a lélegzésre, amikor belevág az ötödik gyakorlatba. Hárítás és kitörés, és végig csinálja ezt is, és még egyszer, és még egyszer, HAH!!
És improvizál. ~_Meglepetés_. Nem felejted el?~ Nem, Arja nem felejti el. De azért, bármennyire is odafigyel a légzésére, és bármennyire is beosztja az erejét a kezdeti lelkesedés után, hogy kitartson végig, az összes gyakorlatsorig, ameddig csak eljutott vele a jégkékszemű: fárad. De végig akarja csinálni mindet!
Így csak emel, és lép, és hárít, és csattan, és hátralép, és oldalsó vágás, és a következő, és ismétlés, már összeszorítja a száját, és HAH!! úgy próbál akarattal erőt venni a lába remegésén.
Minden igyekezetével próbál megmaradni a lassabb kivitelezés-kevesebb erőkifejtés, de mégis pontos és erős végrehajtás közti keskeny határmezsgyén.
Amikor még kívülről nem látszik a fáradtság, és hogy már csak az akarat, és semmi más, csak az akarat az, ami a kardot tartó kezet mozgatja.
De végig csinálja. Mindet.
Még leengedi, és lassan, ahogy kell, a karját, amikor végez az utolsó gyakorlattal is. Felemelni lehet már nem tudná.
Áll egy ideig, amíg bár biztos benne, hogy nem árulja el a lába remegése. Aztán hátralép, és Nolenar felé pillant. Hogy egyáltalán ott van-e még.
Kinéz magának egy sziklát, és komótosan (hogy véletlenül se lehessen vánszorgásnak titulálni a járását!) még eljut odáig. Aztán már csak egyet akar: pihentetni minden tagját! A gyakorlókardot letámasztja a szürkés, alul félig algával borított kőnek.*
- Jó volt! *közli még tömören a véleményét a dologról, jelezve, hogy igazán nem olyan rossz a bábuval való gyakorlás ideája. Főként azért is tetszik neki, hogy rájött: így odahaza, a Kalmárban is tud majd gyakorolni!*
784. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-23 20:26:54
Üzenet elküldve: 2020-11-23 20:26:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*Ha eddig nem lett volna egyértelmű, most már teljesen világos, hogy az Arja néven bemutatkozó lány nem nemesi vagy feltörekvő polgárcsalád sarja. Nolenar nem teszi szóvá a fogalmazást, ami egy magára valamit adó pedellus ujjait biztos menten rászorítaná a nádpálcára. Ő csak elmosolyodik rajta, aztán egy hevenyészett meghajlást produkálva, a maga részéről is kiegészíti a bemutatkozást.*
- Nolenar Kweld Velasco'rra. Az ifjabb *teszi hozzá.* - Igazán örvendek.
*Nem egészen így tervezte a napját, de amíg Fell visszaér időtöltésnek tökéletes.*
- Pincearéna? *fordul a lány felé.* - Viadalokkal, fogadásokkal? Itt a kikötőben? *Annak idején is rendeztek erre ilyesmit. A legtöbbször az öreg Rulpert halbelezője alatti alagsorban vagy a raktáraknál. A kikötői népekben mindig erős volt a késztetés, hogy gyorsan elveszítsék a gyorsan szerzett aranyakat. Persze ez ugyanúgy igaz a nehezen megkeresett garasokra is.
Az ököllel való püfölés említésére Nolen csak a fejét ingatva mosolyog. ~Lám csak, a kis finnyás!~ A kikötői lányok közül meglepően sokan vannak, akik nem riadnak vissza az ilyesmitől. A helyiek szerint egy itteni fruska parasztlengője úgy terít le egy átlag lihanechit, hogy két hatig sirályokat lát a feje körül körözni.
Miután a bábu a helyére kerül és jól meg is lesz támogatva kövekkel, Nolenar ellenőrzi a stabilitását és kis hümmögéssel bár, de végül megfelelőnek találja. Mire idáig jutnak, a névválasztás is kezd körvonalazódni a lányban, ami egyértelmű jele annak, hogy a Velasco'rra jól végzi a dolgát.*
- Hát ez igazán megtisztelő *vigyorodik el.*
- Most bemutathatod a korábbiakat a barátunkon *mondja, aztán kényelmesen letelepszik egy alkalmas sziklára. Hátrahajtja a csuklyát a fejéről, hiszen idefent úgyis csak idegesítően cibálja a szél. Előbányássza a zsebéből a tengerészkendőjét és pár ügyes mozdulattal megköti a fején, hogy így zabolázza meg a hosszúra hagyott tincseket.*
- Ne kíméld! Csattanjon az a kard! És ereszd ki a hangod nyugodtan. HÁ! *imitál egy szúrást, bár csak az övéből előhúzott pipa szárával.* - Hidd el, ef így egéf máf élzéf, mint a levegőf kafavolni *magyarázza, de már javában a szájában lógó pipa megfelelő szelelésével foglalatoskodik. Kicsit megütögeti, megfújkodja, mielőtt nekilátna dohánnyal megtömni.*
- Gyerünk, gyerünk. Alapállás és szúr és hátrál és balról, kettő, három és... *vezényli az ütemet hangosan, aztán pipát tömköd, aztán rágyújtva pöfékel, de újból és újból diktálni kezd. Ha Arja követi az instrukciókat, valószínűleg hamarosan szaporázni kezdi a lélegzete, akármennyire próbál koncentrálni. Ha rendesen oda is kell csapni, az jóval nagyobb erőkifejtés, mint csupán a mozdulatok koreográfiáját ismételni. Nolen kíváncsi rá, mennyi kitartás szorult a lányba.*
*Ha eddig nem lett volna egyértelmű, most már teljesen világos, hogy az Arja néven bemutatkozó lány nem nemesi vagy feltörekvő polgárcsalád sarja. Nolenar nem teszi szóvá a fogalmazást, ami egy magára valamit adó pedellus ujjait biztos menten rászorítaná a nádpálcára. Ő csak elmosolyodik rajta, aztán egy hevenyészett meghajlást produkálva, a maga részéről is kiegészíti a bemutatkozást.*
- Nolenar Kweld Velasco'rra. Az ifjabb *teszi hozzá.* - Igazán örvendek.
*Nem egészen így tervezte a napját, de amíg Fell visszaér időtöltésnek tökéletes.*
- Pincearéna? *fordul a lány felé.* - Viadalokkal, fogadásokkal? Itt a kikötőben? *Annak idején is rendeztek erre ilyesmit. A legtöbbször az öreg Rulpert halbelezője alatti alagsorban vagy a raktáraknál. A kikötői népekben mindig erős volt a késztetés, hogy gyorsan elveszítsék a gyorsan szerzett aranyakat. Persze ez ugyanúgy igaz a nehezen megkeresett garasokra is.
Az ököllel való püfölés említésére Nolen csak a fejét ingatva mosolyog. ~Lám csak, a kis finnyás!~ A kikötői lányok közül meglepően sokan vannak, akik nem riadnak vissza az ilyesmitől. A helyiek szerint egy itteni fruska parasztlengője úgy terít le egy átlag lihanechit, hogy két hatig sirályokat lát a feje körül körözni.
Miután a bábu a helyére kerül és jól meg is lesz támogatva kövekkel, Nolenar ellenőrzi a stabilitását és kis hümmögéssel bár, de végül megfelelőnek találja. Mire idáig jutnak, a névválasztás is kezd körvonalazódni a lányban, ami egyértelmű jele annak, hogy a Velasco'rra jól végzi a dolgát.*
- Hát ez igazán megtisztelő *vigyorodik el.*
- Most bemutathatod a korábbiakat a barátunkon *mondja, aztán kényelmesen letelepszik egy alkalmas sziklára. Hátrahajtja a csuklyát a fejéről, hiszen idefent úgyis csak idegesítően cibálja a szél. Előbányássza a zsebéből a tengerészkendőjét és pár ügyes mozdulattal megköti a fején, hogy így zabolázza meg a hosszúra hagyott tincseket.*
- Ne kíméld! Csattanjon az a kard! És ereszd ki a hangod nyugodtan. HÁ! *imitál egy szúrást, bár csak az övéből előhúzott pipa szárával.* - Hidd el, ef így egéf máf élzéf, mint a levegőf kafavolni *magyarázza, de már javában a szájában lógó pipa megfelelő szelelésével foglalatoskodik. Kicsit megütögeti, megfújkodja, mielőtt nekilátna dohánnyal megtömni.*
- Gyerünk, gyerünk. Alapállás és szúr és hátrál és balról, kettő, három és... *vezényli az ütemet hangosan, aztán pipát tömköd, aztán rágyújtva pöfékel, de újból és újból diktálni kezd. Ha Arja követi az instrukciókat, valószínűleg hamarosan szaporázni kezdi a lélegzete, akármennyire próbál koncentrálni. Ha rendesen oda is kell csapni, az jóval nagyobb erőkifejtés, mint csupán a mozdulatok koreográfiáját ismételni. Nolen kíváncsi rá, mennyi kitartás szorult a lányba.*
783. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-21 19:34:41
Üzenet elküldve: 2020-11-21 19:34:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
*Arját csak a Kalmárban eltöltött hónapok és az ez idő alatt beléépült kulturáltabb társalgási viselkedési szabályok tartják vissza attól, hogy kiöltse a nyelvét a nyilvánvaló tréfára! Tudja, hogy a másik tudja, hogy ő úgyis tudja, hogy csak megjátssza az értetlenkedőt. De valahogyan mégis csak válaszolnia kell!*
- _Engemet_ *hangsúlyozza ki a szemét forgatva, helyettesítendő valamivel a nyelvöltést, de a kiejtés pillanatában már bánja az engemet-et ~azt hiszi, valami parasztlány vagyok~*
- Arjának hívnak! *közli határozottan a helyesbítést.*
- Szürke Arjának. *egészíti ki valamivel halkabban, elárulva a teljes nevet.
~De nem lenge ruhában mutattam be.~ gondolja aztán a következő mondatra picit mérgesen. De igazából nem lesz dühös. A fickó olyan... ~ismerős, és nem idegen~ ami meglepő, és ritkán érzett dolog Arja esetében.
Csak egy halvány, de a méregtől gyorsan tovatűnő pír költözik az arcára. Még mindig nem szokta meg, bármilyen kellemes és furcsán bizsergető, hogy ugyanazok a "nagyerős" férfitekintetek, amik két-három éve még türelmetlen közönnyel siklottak át felette (akkoriban Arja csupán egy vézna, koszos utcagyerek benyomását keltette, talán az átlagosnál nagyobb és csillagtüzűbb szemekkel), mostanában néha zavaróan hosszú ideig időznek rajta. Még csak kóstolgatja ezt a dolgot.
Már éppen helyeslően válaszolna a "másik útra", amikor a zavarba ejtő fickó a türelmét kéri. Megengedően bólint, várakozó pillantással.
A bemutatás pedig aztán igazán izgalmasan hangzik!
De amikor a lomos, pókhálós raktárhelyiség kitárul, hirtelen gyanakodni kezd, hogy a fickó igazán csak a bolondját járatja vele! Követi, persze, a félhomályba, bosszús várakozással összehúzva a szemöldökét, hogy mi fog ebből kisülni. Amikor aztán előhámozza a bábut a raktárban, és még nagylelkűséget mímelve meg is engedi, hogy nevet adjon neki, cseppnyi értetlen tanácstalansággal igazán nem tudja, mire akar ezzel kilyukadni.
Egy dolog, hogy kicipeli (ekkor még nem tudja, hogy mit kell vele küzdenie ehhez, alig találva valami hülye fogást rajta) meg a többi ~de aztán?~*
- Kicipelem *mondja dacosan, de a bizalmatlanság kiül az arcára, bármennyire is érzi, hogy Nolenar komolyan gondolja ezt a dolgot.*
- De minek? *kérdezi némi ellenszegülést mutatva, bár a kérdésben őszinte kíváncsiság is rejlik. Nolenarnak nem ártana meggyőznie valamivel őt a dolog hasznáról!*
- Mik használta a gyakorló bábukat odalenn a Pincearénában. Kicipelem... De nem fogom az ökleimmel püfölni! *~Vagy kellene?~ bizonytalanodik el.
~Talán a gyakorlókarddal akarja?~ tűnődik, hogy látta-e Grarilt vagy Yezát valaha is bábun gyakorolni.
Odáig azért eljut, bármilyen választ kap, hogy ilyet is csak a férfiak csinálnak. ~Egy bábunak nevet adni, hogy aztán naphosszat rajta töltsék ki a haragjukat!~ forgatja a szemét magában, ahogy küszködik a széles, otromba bőralakzat átkarolásával és kifelé juttatásával. Ha férfi lenne, valószínű káromkodna, így csak a düh, és az elszánt csakazértis fel-felcsapó élességét igyekszik letompítani a türelem erejével. Azt már régen megtanulta, hogy nem jó, ha hagyja, hogy az érzései sodorják, és ne ő irányítsa az elméjét.
Ha ki kell cipelje, hát kicipeli ezt a bábut, meg odacipeli a köveket, akárhogy is.
No meg, gondolkodik közben, ahogy taszigálja, forgatja a legnagyobb követ, a kardforgatók legtöbbje férfi. Lehet nem árt, ha megtanul ugyanúgy gondolkodni, mint a legtöbbjük. Vagy legalábbis megtanulja, hogy _ők_ hogyan gondolkodnak.
Az elnevezés azért végképp várhat szerinte. ~Ha nagyon felbosszant, legfeljebb elnevezem Nolenarnak.~ gondolja vihogva.
Mire elkészül, már rég lihegne, ha nem figyelt volna rá közben, hogy beossza az erejét, és hogy helyesen lélegezzen. Ahogyan a jégkékszemű tanította.*
- Itt van. Jó lesz? *kérdi némiképp mogorva szemtelenséggel, ahogy minden készen van, úgy, ahogyan Hosszúhaj kérte. Tekintettel arra, hogy egyáltalán, de egyáltalán _semmit_ nem segített a dologban. ~Legfeljebb ha a mutogatást annak lehet nevezni!~ morog magában. De valahogy mégis azt érzi, hogy nincs ezzel olyan nagy baj.*
- Lehet, hogy Nolenarnak fogom nevezni. Még nem tudom. *csillan fel a szemében az incselkedés szikrája. A lényét jellemző alapvető kíváncsiság sokkal erősebb benne bármiféle hosszantartó mogorvaságnál.*
- Most akkor mi legyen? *teszi azért fel a kérdést.*
*Arját csak a Kalmárban eltöltött hónapok és az ez idő alatt beléépült kulturáltabb társalgási viselkedési szabályok tartják vissza attól, hogy kiöltse a nyelvét a nyilvánvaló tréfára! Tudja, hogy a másik tudja, hogy ő úgyis tudja, hogy csak megjátssza az értetlenkedőt. De valahogyan mégis csak válaszolnia kell!*
- _Engemet_ *hangsúlyozza ki a szemét forgatva, helyettesítendő valamivel a nyelvöltést, de a kiejtés pillanatában már bánja az engemet-et ~azt hiszi, valami parasztlány vagyok~*
- Arjának hívnak! *közli határozottan a helyesbítést.*
- Szürke Arjának. *egészíti ki valamivel halkabban, elárulva a teljes nevet.
~De nem lenge ruhában mutattam be.~ gondolja aztán a következő mondatra picit mérgesen. De igazából nem lesz dühös. A fickó olyan... ~ismerős, és nem idegen~ ami meglepő, és ritkán érzett dolog Arja esetében.
Csak egy halvány, de a méregtől gyorsan tovatűnő pír költözik az arcára. Még mindig nem szokta meg, bármilyen kellemes és furcsán bizsergető, hogy ugyanazok a "nagyerős" férfitekintetek, amik két-három éve még türelmetlen közönnyel siklottak át felette (akkoriban Arja csupán egy vézna, koszos utcagyerek benyomását keltette, talán az átlagosnál nagyobb és csillagtüzűbb szemekkel), mostanában néha zavaróan hosszú ideig időznek rajta. Még csak kóstolgatja ezt a dolgot.
Már éppen helyeslően válaszolna a "másik útra", amikor a zavarba ejtő fickó a türelmét kéri. Megengedően bólint, várakozó pillantással.
A bemutatás pedig aztán igazán izgalmasan hangzik!
De amikor a lomos, pókhálós raktárhelyiség kitárul, hirtelen gyanakodni kezd, hogy a fickó igazán csak a bolondját járatja vele! Követi, persze, a félhomályba, bosszús várakozással összehúzva a szemöldökét, hogy mi fog ebből kisülni. Amikor aztán előhámozza a bábut a raktárban, és még nagylelkűséget mímelve meg is engedi, hogy nevet adjon neki, cseppnyi értetlen tanácstalansággal igazán nem tudja, mire akar ezzel kilyukadni.
Egy dolog, hogy kicipeli (ekkor még nem tudja, hogy mit kell vele küzdenie ehhez, alig találva valami hülye fogást rajta) meg a többi ~de aztán?~*
- Kicipelem *mondja dacosan, de a bizalmatlanság kiül az arcára, bármennyire is érzi, hogy Nolenar komolyan gondolja ezt a dolgot.*
- De minek? *kérdezi némi ellenszegülést mutatva, bár a kérdésben őszinte kíváncsiság is rejlik. Nolenarnak nem ártana meggyőznie valamivel őt a dolog hasznáról!*
- Mik használta a gyakorló bábukat odalenn a Pincearénában. Kicipelem... De nem fogom az ökleimmel püfölni! *~Vagy kellene?~ bizonytalanodik el.
~Talán a gyakorlókarddal akarja?~ tűnődik, hogy látta-e Grarilt vagy Yezát valaha is bábun gyakorolni.
Odáig azért eljut, bármilyen választ kap, hogy ilyet is csak a férfiak csinálnak. ~Egy bábunak nevet adni, hogy aztán naphosszat rajta töltsék ki a haragjukat!~ forgatja a szemét magában, ahogy küszködik a széles, otromba bőralakzat átkarolásával és kifelé juttatásával. Ha férfi lenne, valószínű káromkodna, így csak a düh, és az elszánt csakazértis fel-felcsapó élességét igyekszik letompítani a türelem erejével. Azt már régen megtanulta, hogy nem jó, ha hagyja, hogy az érzései sodorják, és ne ő irányítsa az elméjét.
Ha ki kell cipelje, hát kicipeli ezt a bábut, meg odacipeli a köveket, akárhogy is.
No meg, gondolkodik közben, ahogy taszigálja, forgatja a legnagyobb követ, a kardforgatók legtöbbje férfi. Lehet nem árt, ha megtanul ugyanúgy gondolkodni, mint a legtöbbjük. Vagy legalábbis megtanulja, hogy _ők_ hogyan gondolkodnak.
Az elnevezés azért végképp várhat szerinte. ~Ha nagyon felbosszant, legfeljebb elnevezem Nolenarnak.~ gondolja vihogva.
Mire elkészül, már rég lihegne, ha nem figyelt volna rá közben, hogy beossza az erejét, és hogy helyesen lélegezzen. Ahogyan a jégkékszemű tanította.*
- Itt van. Jó lesz? *kérdi némiképp mogorva szemtelenséggel, ahogy minden készen van, úgy, ahogyan Hosszúhaj kérte. Tekintettel arra, hogy egyáltalán, de egyáltalán _semmit_ nem segített a dologban. ~Legfeljebb ha a mutogatást annak lehet nevezni!~ morog magában. De valahogy mégis azt érzi, hogy nincs ezzel olyan nagy baj.*
- Lehet, hogy Nolenarnak fogom nevezni. Még nem tudom. *csillan fel a szemében az incselkedés szikrája. A lényét jellemző alapvető kíváncsiság sokkal erősebb benne bármiféle hosszantartó mogorvaságnál.*
- Most akkor mi legyen? *teszi azért fel a kérdést.*
782. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-20 07:03:45
Üzenet elküldve: 2020-11-20 07:03:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*Ahogy elnézi, nem tétlenkedett a vén lókötő. A klasszikus artheniori iskola alaptételei mind felsorakoznak a bemutatóban, a sziklákon való gyakorlás pedig meghozta a gyümölcsét. A lány tartása és egyensúlya is egész jónak tűnik. Pontos mozdulatok, figyelmes végrehajtás, de valami egyelőre hiányzik.*
- Szép *bólint elismerőn a bemutató végeztével. Ahhoz nem férhet kétség, hogy a lány valóban elkötelezett a tanulásban.*
- Nála sosem lehet tudni *füllenti egy vállvonással ahogy az ösvény irányába néz, amerre Fell távozott. De amire felcsillan a figyelme, az a neve. ~Szemfüles kis bakfis.~ Most már kezdi sejteni, hogy Malleo miért szánta rá az idejét.*
- Nolenarnak? Ez elképesztő. Engem is *mondja megjátszva a döbbent derűt. Értette, persze, hogy értette. A fricska inkább csak célzás, hogy ha már nevek, akkor a lány még adós eggyel. Remélhetőleg megkapja azt a bemutatkozást, de ha nem, kitelik tőle, hogy a továbbiakban valóban Nolenarnak hívja az újdonsült tanítványt.*
- A gyakorlat *tér vissza a korábbi témára egy intéssel, ha már oktatói minőségbe lett emelve.* - Ha lenge ruhában mutatnád be, szavamra, bárki férfiembert lefegyverzel vele. *Széttárja a karjait egy mosollyal. A középső Velasco'rra fivér mosolygása csibész, de nem annyira csípős, hogy haragudni lehessen rá.* - De azt hiszem, te inkább egy másik út felé kacsingatsz. *Feltartott mutatóujjal kér egy kis türelmet a lánytól, míg ő odalép a kissé tohonya, nagydarab bajszos-szakállas őrhöz néhány szóra. Bólintás, bólintás, baráti vállveregetés és már fordul is vissza.*
- Na gyere! Bemutatlak valakinek *int és elindul a világítótorony felé. Egy oldalsó ajtónál megtapogat pár követ, aztán az egyike kihúzza és kivesz mögüle egy kulcsot, amivel bejuthatnak. A helyiség amolyan raktár, tele limlommal.*
- Meg is van! *Néhány ládát még arrébb tesz, leszakít pár pókhálót, hogy beljebb jusson.* - Ő itt *könyököl a bábu vállára, de aztán végül csak a lány felé biccent.* - Nevezd el magadban kedved szerint. *A legtöbbeknek van legalább egy név a tarsolyába, ami pontosan illik egy arctalan gyakorlóbábura, amit álló nap is jólesik gyepálni.* - Hogy megalapozzuk az ismeretségeteket, te fogod kicipelni. Egyedül. Nem könnyű eset *mondja, ezúttal a szó szoros értelmében. Ő annyit segít, hogy tartja az ajtót és odakint keres egy alkalmas helyet az újdonsült társaságnak. Néhány kőre is készségesen rámutat, amivel le lehet súlyozni a talpazatát, hogy biztosan álljon.*
*Ahogy elnézi, nem tétlenkedett a vén lókötő. A klasszikus artheniori iskola alaptételei mind felsorakoznak a bemutatóban, a sziklákon való gyakorlás pedig meghozta a gyümölcsét. A lány tartása és egyensúlya is egész jónak tűnik. Pontos mozdulatok, figyelmes végrehajtás, de valami egyelőre hiányzik.*
- Szép *bólint elismerőn a bemutató végeztével. Ahhoz nem férhet kétség, hogy a lány valóban elkötelezett a tanulásban.*
- Nála sosem lehet tudni *füllenti egy vállvonással ahogy az ösvény irányába néz, amerre Fell távozott. De amire felcsillan a figyelme, az a neve. ~Szemfüles kis bakfis.~ Most már kezdi sejteni, hogy Malleo miért szánta rá az idejét.*
- Nolenarnak? Ez elképesztő. Engem is *mondja megjátszva a döbbent derűt. Értette, persze, hogy értette. A fricska inkább csak célzás, hogy ha már nevek, akkor a lány még adós eggyel. Remélhetőleg megkapja azt a bemutatkozást, de ha nem, kitelik tőle, hogy a továbbiakban valóban Nolenarnak hívja az újdonsült tanítványt.*
- A gyakorlat *tér vissza a korábbi témára egy intéssel, ha már oktatói minőségbe lett emelve.* - Ha lenge ruhában mutatnád be, szavamra, bárki férfiembert lefegyverzel vele. *Széttárja a karjait egy mosollyal. A középső Velasco'rra fivér mosolygása csibész, de nem annyira csípős, hogy haragudni lehessen rá.* - De azt hiszem, te inkább egy másik út felé kacsingatsz. *Feltartott mutatóujjal kér egy kis türelmet a lánytól, míg ő odalép a kissé tohonya, nagydarab bajszos-szakállas őrhöz néhány szóra. Bólintás, bólintás, baráti vállveregetés és már fordul is vissza.*
- Na gyere! Bemutatlak valakinek *int és elindul a világítótorony felé. Egy oldalsó ajtónál megtapogat pár követ, aztán az egyike kihúzza és kivesz mögüle egy kulcsot, amivel bejuthatnak. A helyiség amolyan raktár, tele limlommal.*
- Meg is van! *Néhány ládát még arrébb tesz, leszakít pár pókhálót, hogy beljebb jusson.* - Ő itt *könyököl a bábu vállára, de aztán végül csak a lány felé biccent.* - Nevezd el magadban kedved szerint. *A legtöbbeknek van legalább egy név a tarsolyába, ami pontosan illik egy arctalan gyakorlóbábura, amit álló nap is jólesik gyepálni.* - Hogy megalapozzuk az ismeretségeteket, te fogod kicipelni. Egyedül. Nem könnyű eset *mondja, ezúttal a szó szoros értelmében. Ő annyit segít, hogy tartja az ajtót és odakint keres egy alkalmas helyet az újdonsült társaságnak. Néhány kőre is készségesen rámutat, amivel le lehet súlyozni a talpazatát, hogy biztosan álljon.*
781. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-19 10:11:24
Üzenet elküldve: 2020-11-19 10:11:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
*Arja hasonló kíváncsisággal és nemtörődömséggel tűri a méricskélést: sosem volt az a fajta, aki ilyesmitől megrezzent volna. Korán megtanulta, hogy ne mutatkozzon semmiféle reakció az arcán bármi ilyesfajta tekintetre. Fecsegni, kedvesnek lenni, elterelni, semlegesnek lenni, tovább menni. Irányítani.
De most egyiket sem akarja tenni.
Igazán kíváncsi erre a fickóra. Főleg hogy igennel válaszol!
A kérésen való meglepődésről csak szája rövid lebiggyedése árulkodik egy pillanatra, aztán felszegi a fejét. ~Még hogy kontár!~ bizonytalanodik el azért egy pillanatra. ~Tán mégis csak ért hozzá?~ vág vissza a pillantása laposan, szemtelenül, kíváncsi méregetéssel, amolyan teakartad üzenetet küldve.
Majd ő megmutatja!
No persze, nem rég óta gyakorolja. A harmadik napon kezdte vele a jégkékszemű a sziklákon. De nem megy vissza. ~Jó lesz itt, a parton is.~ néz körbe, mielőtt nekivág az ezerszer gyakoroltatott, végigtanított mozdulatsornak.
Először utálta, hogy két kézre kell fognia a fa gyakorlókardot. De a jégkékszemű nem igazán hagyott helyet bármi vitának. Aztán már nem bánta. Megszerette a mozdulatokat, a teste hajlását, az összefüggő, egymásba olvadó kecsességet és gyorsaságot.
Ahogy az egyik fordulat belesiklik a másikba. Ahogy a karja eggyé válik a fakarddal. Hamar élvezni kezdte.
Hát nem habozik. ~Úgyis gyakorolni kell.~
Ahogy kihúzza (a második nap kapta meg a felcsatolható kardtokot) már fordul, két kézzel sújt, és alulról felívelten vág. Egész testével követi a fakard útját. A hegy és a saját testsúlypontja közötti képzeletbeli ívbe önfeledten és boldogan simul bele.
Aztán újra sújtás. Majd balról jobbra vág. Közben táncmozdulatként kelti életre a jégkékszemű utasításait, meg az utálatos igazgatásait.
~Így igazán könnyű.~ vihog cseppet magában. Hogy nem kell attól tartania, hogy ha megcsúszik, jön a tenger.
~Sima tánc az egész.~ gondolja, ahogy ismétli, ki tudja hányadszor a jól begyakoroltatott mozdulatokat, félig szemét lehunyva.
Újra sújt. Nem, nem emelkedik lábujjhegyre. Csak azért is ott marad a lába, belesüppedve, hozzágyökerezve a földhez. Ahogy követelte a fickó.
Aztán balról jobbra vág. Közben térdet rogyaszt, testsúlyt helyez. Mindent ahogy kell.
Mindebből csak a fakard levegőben való úszása látszik, aminek a végén ott van Arja.
Fordul, megismétel.
Aztán vége.
Kecsesen hátralép.
Zár.
Felemeli, becsúsztatja, a tekintete furcsán távoli.
~Nem liheg.~ veszi csak lassan, nagyon lassan az éltető levegőt.
~Na?~ sandít azért végül kíváncsian a férfira. ~Jó volt!~ sóhajt picit magában. Igazán élvezi a tanulást.*
- Ezt tanította. Meg sok minden mást is. *áll egyik lábáról a másikra.*
- Nolenarnak hívnak. *mondja kíváncsian, kutatón. Nem kérdezi. Csak jelzi, hogy hallotta ám!*
- Visszajön még? *kérdezi azért meg. Csak a mihez tartás végett.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.11.19 10:18:48
*Arja hasonló kíváncsisággal és nemtörődömséggel tűri a méricskélést: sosem volt az a fajta, aki ilyesmitől megrezzent volna. Korán megtanulta, hogy ne mutatkozzon semmiféle reakció az arcán bármi ilyesfajta tekintetre. Fecsegni, kedvesnek lenni, elterelni, semlegesnek lenni, tovább menni. Irányítani.
De most egyiket sem akarja tenni.
Igazán kíváncsi erre a fickóra. Főleg hogy igennel válaszol!
A kérésen való meglepődésről csak szája rövid lebiggyedése árulkodik egy pillanatra, aztán felszegi a fejét. ~Még hogy kontár!~ bizonytalanodik el azért egy pillanatra. ~Tán mégis csak ért hozzá?~ vág vissza a pillantása laposan, szemtelenül, kíváncsi méregetéssel, amolyan teakartad üzenetet küldve.
Majd ő megmutatja!
No persze, nem rég óta gyakorolja. A harmadik napon kezdte vele a jégkékszemű a sziklákon. De nem megy vissza. ~Jó lesz itt, a parton is.~ néz körbe, mielőtt nekivág az ezerszer gyakoroltatott, végigtanított mozdulatsornak.
Először utálta, hogy két kézre kell fognia a fa gyakorlókardot. De a jégkékszemű nem igazán hagyott helyet bármi vitának. Aztán már nem bánta. Megszerette a mozdulatokat, a teste hajlását, az összefüggő, egymásba olvadó kecsességet és gyorsaságot.
Ahogy az egyik fordulat belesiklik a másikba. Ahogy a karja eggyé válik a fakarddal. Hamar élvezni kezdte.
Hát nem habozik. ~Úgyis gyakorolni kell.~
Ahogy kihúzza (a második nap kapta meg a felcsatolható kardtokot) már fordul, két kézzel sújt, és alulról felívelten vág. Egész testével követi a fakard útját. A hegy és a saját testsúlypontja közötti képzeletbeli ívbe önfeledten és boldogan simul bele.
Aztán újra sújtás. Majd balról jobbra vág. Közben táncmozdulatként kelti életre a jégkékszemű utasításait, meg az utálatos igazgatásait.
~Így igazán könnyű.~ vihog cseppet magában. Hogy nem kell attól tartania, hogy ha megcsúszik, jön a tenger.
~Sima tánc az egész.~ gondolja, ahogy ismétli, ki tudja hányadszor a jól begyakoroltatott mozdulatokat, félig szemét lehunyva.
Újra sújt. Nem, nem emelkedik lábujjhegyre. Csak azért is ott marad a lába, belesüppedve, hozzágyökerezve a földhez. Ahogy követelte a fickó.
Aztán balról jobbra vág. Közben térdet rogyaszt, testsúlyt helyez. Mindent ahogy kell.
Mindebből csak a fakard levegőben való úszása látszik, aminek a végén ott van Arja.
Fordul, megismétel.
Aztán vége.
Kecsesen hátralép.
Zár.
Felemeli, becsúsztatja, a tekintete furcsán távoli.
~Nem liheg.~ veszi csak lassan, nagyon lassan az éltető levegőt.
~Na?~ sandít azért végül kíváncsian a férfira. ~Jó volt!~ sóhajt picit magában. Igazán élvezi a tanulást.*
- Ezt tanította. Meg sok minden mást is. *áll egyik lábáról a másikra.*
- Nolenarnak hívnak. *mondja kíváncsian, kutatón. Nem kérdezi. Csak jelzi, hogy hallotta ám!*
- Visszajön még? *kérdezi azért meg. Csak a mihez tartás végett.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.11.19 10:18:48
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 935-954