Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 48 (941. - 952. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952
952. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-13 12:36:43
Üzenet elküldve: 2024-04-13 12:36:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Legbelül pontosan tudja, hogy Orthus igazat beszél, és a régi Alenia talán hatalmas jelenetet rendezve követelte volna vissza a rezidenciát azoktól, akik bitorolják, bátyját megutálta volna az elkövetkezendő pár hatra, és addig toporzékolt volna, míg nem érvényesül az ő akarata. Ez az Alenia azonban vagy nem létezik már, vagy mélyen alszik valahol a lelke legmélyén. Képtelen lenne ártani a barátainak, és bátyja döntését sem akarja valamiért megkérdőjelezni, de a saját döntéseit sokszor már azután sem tartja helyesnek, miután kimondta őket. Ezek a depresszió első jelei nála.*
- Teljesen igaza van Morthimer úr, csak… nem érzem úgy, hogy nekem bármi keresnivalóm lenne… áh, nem, hagyjuk! Kérem, hagyjuk most ezt a témát. Át fogok gondolni mindent, és ígérem, meg fogom találni azt a döntést, ami mindenki számára megfelel.
*A szigorúság hatásos, csak nem feltétlenül jó értelemben. Alenia most így csak még jobban elbizonytalanodik a dolgában, de igyekszik ezt nem kimutatni Orthus irányába.*
- Rendben, köszönöm előre is!
*Nem vitatkozik már semmivel, csak beleegyezik a hallottakba, és kikíséri őt az épületből, ahol a férfi bérlova már várja őket.*
- Nem kell hozzá ürügy. Szívesen látom bármikor, Morthimer úr. *Válaszolja búcsúzásképp, elfogadja a kézcsókot, majd figyeli, ahogy Orthus felül a nyeregbe, aztán távozik. Ő jó hosszú percekig ott áll még a rezidencia előtt a történteken merengve.*
~Össze kell szedned magad, Alenia! Mi történik, miért vagy ennyire gyenge? Nem ilyen voltál régen, ez nem te vagy…~
*Maga sem érti, hogy hová tűnt az a karakán személyisége, hogy miért fél most bármilyen döntésének a következményétől. Miért számít egyáltalán, hogy más mit akar? Ő, csakis ő tudhatja, hogy mi a legjobb azoknak, akik a közvetlen környezetében élnek. Vagy talán mégsem…? Bármennyire is azt hitte, hogy a Luninari-val közösen meghozott döntés, miszerint a városban és vidéken egyszerre fog élni, majd megoldanak mindent, de úgy látszik, ez mégsem ilyen egyszerű.
Végül visszamegy a házba, és körbejárja még egyszer, hogy utána össze tudja írni egy levélben Orthus számára, hogy pontosan mire is lesz szükségük az épület élhetőbbé tételéhez.*
//Látogatóban//
*Legbelül pontosan tudja, hogy Orthus igazat beszél, és a régi Alenia talán hatalmas jelenetet rendezve követelte volna vissza a rezidenciát azoktól, akik bitorolják, bátyját megutálta volna az elkövetkezendő pár hatra, és addig toporzékolt volna, míg nem érvényesül az ő akarata. Ez az Alenia azonban vagy nem létezik már, vagy mélyen alszik valahol a lelke legmélyén. Képtelen lenne ártani a barátainak, és bátyja döntését sem akarja valamiért megkérdőjelezni, de a saját döntéseit sokszor már azután sem tartja helyesnek, miután kimondta őket. Ezek a depresszió első jelei nála.*
- Teljesen igaza van Morthimer úr, csak… nem érzem úgy, hogy nekem bármi keresnivalóm lenne… áh, nem, hagyjuk! Kérem, hagyjuk most ezt a témát. Át fogok gondolni mindent, és ígérem, meg fogom találni azt a döntést, ami mindenki számára megfelel.
*A szigorúság hatásos, csak nem feltétlenül jó értelemben. Alenia most így csak még jobban elbizonytalanodik a dolgában, de igyekszik ezt nem kimutatni Orthus irányába.*
- Rendben, köszönöm előre is!
*Nem vitatkozik már semmivel, csak beleegyezik a hallottakba, és kikíséri őt az épületből, ahol a férfi bérlova már várja őket.*
- Nem kell hozzá ürügy. Szívesen látom bármikor, Morthimer úr. *Válaszolja búcsúzásképp, elfogadja a kézcsókot, majd figyeli, ahogy Orthus felül a nyeregbe, aztán távozik. Ő jó hosszú percekig ott áll még a rezidencia előtt a történteken merengve.*
~Össze kell szedned magad, Alenia! Mi történik, miért vagy ennyire gyenge? Nem ilyen voltál régen, ez nem te vagy…~
*Maga sem érti, hogy hová tűnt az a karakán személyisége, hogy miért fél most bármilyen döntésének a következményétől. Miért számít egyáltalán, hogy más mit akar? Ő, csakis ő tudhatja, hogy mi a legjobb azoknak, akik a közvetlen környezetében élnek. Vagy talán mégsem…? Bármennyire is azt hitte, hogy a Luninari-val közösen meghozott döntés, miszerint a városban és vidéken egyszerre fog élni, majd megoldanak mindent, de úgy látszik, ez mégsem ilyen egyszerű.
Végül visszamegy a házba, és körbejárja még egyszer, hogy utána össze tudja írni egy levélben Orthus számára, hogy pontosan mire is lesz szükségük az épület élhetőbbé tételéhez.*
951. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-10 20:32:23
Üzenet elküldve: 2024-04-10 20:32:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*A maga részéről nem is nagyon tudja megérteni Alenia fenntartását. Jó, szóval a bátyja elajándékozta valakinek a rezidenciát. Na de hogy lehet valaki annyira botor, és tiszteletlen ősei hagyatéka iránt, hogy ilyet tegyen? Másrészről, hol vannak most azok, akik megkapták ezt az ajándékot?*
- Kegyed a jólelkűsége miatt rossz szemszögből nézi ezt a helyzetet. Nem igaz, hogy nincs joga visszavenni az ajándékot. Aki adta, annak nem volt joga elajándékozni. Mindez kellemetlen persze azoknak, akik az ajándékot kapták. Na de... mégis miféle ajándék egy ekkora rezidencia? Ez nem egy csokor virág, vagy egy palack jó bor. Ilyesmit nem kap csak úgy ajándékba senki. Bármi is volt tehát az ok, kötve hiszem, hogy a megajándékozottak bármivel is rászolgáltak volna. Éppen ezért, ha ezek valaha előkerülnének, óva intem attól, hogy egyedül és jóhiszeműen fogadja őket. Szóljon előtte nekem, hogy gondoskodhassak a biztonságáról! Nehogy az legyen a vége, hogy még az ön aláírása is rákerül egy újabb elajándékozó okmányra, pár csepp vérével egyetemben.
*mondja, már-már szigorúan. Úgy tűnik, nagyon oda kell majd figyelnie Alenia jóhiszeműségével, mert a leányt ez és a naivitása könnyen olyan helyzetekbe hozhatja, amiből nehéz ép bőrrel kikecmeregni.
Hagyja is, hogy félre tegyék a témát.*
- Úgy lesz. A napokban majd jelentkezem, és ideszállítom, amikről beszéltünk.
*ígéri*
- És ha lesz rá lehetőségem, elővezetem kegyed ügyét a tanácstagnak. Ám az egész tanács meggyőzéséhez már eredményeket is fel kell tudnunk mutatni.
*mutat rá. Sétájuk végéhez közelednek, lassan ismét bérlova mellé érnek.
Orthust ez a séta nosztalgikus érzésekkel tölti el. Mert járt itt a rezidencia fénykorában is. Hiányoznak a gondozott parkok, a szobrok, a megannyi dísztárgy, a csillárok fényárja, de még így is lenyűgöző az épület. Mikor már odaérnek a lóhoz, így szól.*
- Meg kell hogy mondjam, az újabb találkozás kegyeddel bearanyozta a napomat. Remélem, hamarosan újra lesz jó ürügyem felkeresni önt.
*búcsúzik el Aleniától, lehetőleg egy kézcsók kíséretében, és ha a nő nem marasztalja még valamiért, akkor kioldja a ló kantárát, majd felkapaszkodik a nyeregbe és elkaptat a rezidenciáról.*
//Látogatóban//
*A maga részéről nem is nagyon tudja megérteni Alenia fenntartását. Jó, szóval a bátyja elajándékozta valakinek a rezidenciát. Na de hogy lehet valaki annyira botor, és tiszteletlen ősei hagyatéka iránt, hogy ilyet tegyen? Másrészről, hol vannak most azok, akik megkapták ezt az ajándékot?*
- Kegyed a jólelkűsége miatt rossz szemszögből nézi ezt a helyzetet. Nem igaz, hogy nincs joga visszavenni az ajándékot. Aki adta, annak nem volt joga elajándékozni. Mindez kellemetlen persze azoknak, akik az ajándékot kapták. Na de... mégis miféle ajándék egy ekkora rezidencia? Ez nem egy csokor virág, vagy egy palack jó bor. Ilyesmit nem kap csak úgy ajándékba senki. Bármi is volt tehát az ok, kötve hiszem, hogy a megajándékozottak bármivel is rászolgáltak volna. Éppen ezért, ha ezek valaha előkerülnének, óva intem attól, hogy egyedül és jóhiszeműen fogadja őket. Szóljon előtte nekem, hogy gondoskodhassak a biztonságáról! Nehogy az legyen a vége, hogy még az ön aláírása is rákerül egy újabb elajándékozó okmányra, pár csepp vérével egyetemben.
*mondja, már-már szigorúan. Úgy tűnik, nagyon oda kell majd figyelnie Alenia jóhiszeműségével, mert a leányt ez és a naivitása könnyen olyan helyzetekbe hozhatja, amiből nehéz ép bőrrel kikecmeregni.
Hagyja is, hogy félre tegyék a témát.*
- Úgy lesz. A napokban majd jelentkezem, és ideszállítom, amikről beszéltünk.
*ígéri*
- És ha lesz rá lehetőségem, elővezetem kegyed ügyét a tanácstagnak. Ám az egész tanács meggyőzéséhez már eredményeket is fel kell tudnunk mutatni.
*mutat rá. Sétájuk végéhez közelednek, lassan ismét bérlova mellé érnek.
Orthust ez a séta nosztalgikus érzésekkel tölti el. Mert járt itt a rezidencia fénykorában is. Hiányoznak a gondozott parkok, a szobrok, a megannyi dísztárgy, a csillárok fényárja, de még így is lenyűgöző az épület. Mikor már odaérnek a lóhoz, így szól.*
- Meg kell hogy mondjam, az újabb találkozás kegyeddel bearanyozta a napomat. Remélem, hamarosan újra lesz jó ürügyem felkeresni önt.
*búcsúzik el Aleniától, lehetőleg egy kézcsók kíséretében, és ha a nő nem marasztalja még valamiért, akkor kioldja a ló kantárát, majd felkapaszkodik a nyeregbe és elkaptat a rezidenciáról.*
950. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-10 19:39:09
Üzenet elküldve: 2024-04-10 19:39:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Mikror Orthus egyetértését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy nem tetszik neki Alrishul szerencséje, csak védekezően felemeli a kezét, jelezve, hogy erre nincs szükség, már túltette magát a kezdeti indulatain.
Alenia végül színt vall, és elmeséli, hányadán is állnak most jogilag a rezidenciával kapcsolatban, Orthus pedig ismét örömmel áll rendelkezésére, és jó hírekkel is tud szolgálni.*
- Jól látja a helyzetet. Én azt egyébként nem bánom, hogy végül mégis a bátyám igazgathatta a rezidenciát, és nem került a város kezébe. Csak az lep meg, hogy ő képes volt kiadni a családunk kezéből. Illetve ez badarság, de valamiért úgy érzem, hogy nincs jogom elvenni egy ajándékot azoktól, akik kapták, még akkor sem, ha az igazából az enyém.
*Az a fene nagy szíve le fogja még őt győzni párszor. Éppen ezért érte olyan hatalmas sokk a lázadás előtt és alatt történtekkel kapcsolatban is. Ő nem csinált soha semmi rosszat. Igen, parancsolgatott azoknak, akiknek lehetett, fenn is hordta az orrát a nemesi származása miatt, de nem bántott soha senkit. Mégis, ő talán rosszabbul járt, mint azok, akiket simán csak felakasztottak. Még mindig nem érti, mivel érdemelt ki ekkora büntetést az istenektől.*
- Mindegy, ez most nem is annyira lényeges. Kezdjük el megvalósítani, amit meg lehet, Morthimer úr! Akkor hát azt kérem Öntől, hogy biztosítsa nekem és a gyerekeknek a szükséges életkörülményeket ebben a házban, én pedig elintézem a nevelő kérdését. Aztán igyekszem nem megijedni, hanem végre felvállalni, hogy visszatértem a városba, és dolgozni fogok azon, hogy taníthassam nem csak a szegényeket, hanem mindenkit, aki igényt tart rá. Ha pedig a dolgok jól alakulnak, és nem fognak meglincselni az első pár napban, akkor egy megfelelő pillanatban akár én is meglátogatnám Alrishul-t. Ha a tanács látja, hogy eléjük merek állni, és az Ön oldalán a város érdekeit szolgálom, talán megbékélnek a jelenlétemmel.
*Foglalja össze a beszélgetés lényegét röviden, majd kérdően pillant Orthus-ra, várva, hogy ő egyetért-e az elhangzottakkal.*
//Látogatóban//
*Mikror Orthus egyetértését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy nem tetszik neki Alrishul szerencséje, csak védekezően felemeli a kezét, jelezve, hogy erre nincs szükség, már túltette magát a kezdeti indulatain.
Alenia végül színt vall, és elmeséli, hányadán is állnak most jogilag a rezidenciával kapcsolatban, Orthus pedig ismét örömmel áll rendelkezésére, és jó hírekkel is tud szolgálni.*
- Jól látja a helyzetet. Én azt egyébként nem bánom, hogy végül mégis a bátyám igazgathatta a rezidenciát, és nem került a város kezébe. Csak az lep meg, hogy ő képes volt kiadni a családunk kezéből. Illetve ez badarság, de valamiért úgy érzem, hogy nincs jogom elvenni egy ajándékot azoktól, akik kapták, még akkor sem, ha az igazából az enyém.
*Az a fene nagy szíve le fogja még őt győzni párszor. Éppen ezért érte olyan hatalmas sokk a lázadás előtt és alatt történtekkel kapcsolatban is. Ő nem csinált soha semmi rosszat. Igen, parancsolgatott azoknak, akiknek lehetett, fenn is hordta az orrát a nemesi származása miatt, de nem bántott soha senkit. Mégis, ő talán rosszabbul járt, mint azok, akiket simán csak felakasztottak. Még mindig nem érti, mivel érdemelt ki ekkora büntetést az istenektől.*
- Mindegy, ez most nem is annyira lényeges. Kezdjük el megvalósítani, amit meg lehet, Morthimer úr! Akkor hát azt kérem Öntől, hogy biztosítsa nekem és a gyerekeknek a szükséges életkörülményeket ebben a házban, én pedig elintézem a nevelő kérdését. Aztán igyekszem nem megijedni, hanem végre felvállalni, hogy visszatértem a városba, és dolgozni fogok azon, hogy taníthassam nem csak a szegényeket, hanem mindenkit, aki igényt tart rá. Ha pedig a dolgok jól alakulnak, és nem fognak meglincselni az első pár napban, akkor egy megfelelő pillanatban akár én is meglátogatnám Alrishul-t. Ha a tanács látja, hogy eléjük merek állni, és az Ön oldalán a város érdekeit szolgálom, talán megbékélnek a jelenlétemmel.
*Foglalja össze a beszélgetés lényegét röviden, majd kérdően pillant Orthus-ra, várva, hogy ő egyetért-e az elhangzottakkal.*
949. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-09 21:25:03
Üzenet elküldve: 2024-04-09 21:25:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*Főhajtással veszi tudomásul Alenia válaszát. Végső soron nem tartja magát gonosz, vagy szívtelen embernek. Csak éppen nem ugyanazt értik jóság alatt, és ezzel a férfi tisztában van. Ahogy azzal is, hogy a nemes kisasszony mércéje szerint ő nem a jó emberek táborát erősíti. De erről elég, ha csak ő tud.
Alenia heves riposztját ismét csak bólint, majd felel.*
- Megértem a felindultságát.
*ebben most nem igyekszik a nő álláspontjára helyezkedni, de azt valóban megérti, hogy miért zaklatja fel Aleniát a tanácstag jó szerencséje.
Ezután csendben hallgatja végig Alenia történetét a ház ügyéről, és ezúttal nem kell szépítgetnie a dolgokat ahhoz, hogy vigasszal szolgáljon a nőnek.*
- Nos, bevallom, keveset konyítok a joghoz, azon belül sem kimondott erősségem az öröklési jog. Ám azok alapján, amit elmondott, a helyzete korántsem olyan kilátástalan, mint hinné, sőt.
Hiszen, ha jól értem: a szülei kitagadták a bátyját és kegyedet tették meg a rezidencia egyedüli örökösévé.
Aztán kegyed eltűnt, de ettől még ugyanúgy érvényben volt a szülei döntése a bátyja kitagadásáról.
A kitagadás nagyon erős adu kegyed kezében. Olyan erős, hogy még akkor is tekintettel kellett volna lenni rá, amikor szülei halálakor kegyedet is halottnak gondolva végül bátyjára szállt a rezidencia. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy nincs többé örökös. Ilyenkor a ház a városra szállt volna, vagy esetleg távolabbi rokonokra. Semmiképpen sem a bátyjára.
És innentől kezdve minden, amit a bátyja a házzal tett, az jelentőségét veszti. Kegyed visszatért, és joggal formálhat igényt ősei jussára, különös tekintettel arra, hogy a bátyja ki lett tagadva, el lett tiltva e javaktól. Még akkor se kaphatta volna meg a rezidenciát, ha valóban ő maradt volna az utolsó Sayqueves. Nem is adhatta, vagy ajándékozhatta el tehát. Az ő döntése semmis. A ház az öné.
*fejti ki a maga szokásos hűvös logikájával, amit ezúttal nem csak a meggyőződése táplál, hanem némi jogi ismeret is. Hiszen kereskedőként el kellett sajátítania valamicskét e területből is. Az öröklés joga pedig azért érdekelte jobban őt és az atyját, hiszen ők mindig is emberöltőkön átívelő dinasztiában gondolkodtak, és nemesi családokba való beházasodásba. Érteni akarták hát, miként őrizhetik meg vagyonukat a családjuk számára, még a haláluk után is.
Így most meglehetős magabiztossággal hiszi, hogy Alenia jogát a rezidenciára valóban meg tudnák védeni. Persze az ilyesmihez mégse árt némi támogatás a tanácstól. A fő veszély nem is Alenia bátyjának ténykedése, hanem az a tény, hogy leány egykori nemes. De hát éppen ezért kell Orthus tervét követniük, hogy Alenia a szegénynegyed jótevőjévé válva minél több támogatást kapjon.*
//Látogatóban//
*Főhajtással veszi tudomásul Alenia válaszát. Végső soron nem tartja magát gonosz, vagy szívtelen embernek. Csak éppen nem ugyanazt értik jóság alatt, és ezzel a férfi tisztában van. Ahogy azzal is, hogy a nemes kisasszony mércéje szerint ő nem a jó emberek táborát erősíti. De erről elég, ha csak ő tud.
Alenia heves riposztját ismét csak bólint, majd felel.*
- Megértem a felindultságát.
*ebben most nem igyekszik a nő álláspontjára helyezkedni, de azt valóban megérti, hogy miért zaklatja fel Aleniát a tanácstag jó szerencséje.
Ezután csendben hallgatja végig Alenia történetét a ház ügyéről, és ezúttal nem kell szépítgetnie a dolgokat ahhoz, hogy vigasszal szolgáljon a nőnek.*
- Nos, bevallom, keveset konyítok a joghoz, azon belül sem kimondott erősségem az öröklési jog. Ám azok alapján, amit elmondott, a helyzete korántsem olyan kilátástalan, mint hinné, sőt.
Hiszen, ha jól értem: a szülei kitagadták a bátyját és kegyedet tették meg a rezidencia egyedüli örökösévé.
Aztán kegyed eltűnt, de ettől még ugyanúgy érvényben volt a szülei döntése a bátyja kitagadásáról.
A kitagadás nagyon erős adu kegyed kezében. Olyan erős, hogy még akkor is tekintettel kellett volna lenni rá, amikor szülei halálakor kegyedet is halottnak gondolva végül bátyjára szállt a rezidencia. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy nincs többé örökös. Ilyenkor a ház a városra szállt volna, vagy esetleg távolabbi rokonokra. Semmiképpen sem a bátyjára.
És innentől kezdve minden, amit a bátyja a házzal tett, az jelentőségét veszti. Kegyed visszatért, és joggal formálhat igényt ősei jussára, különös tekintettel arra, hogy a bátyja ki lett tagadva, el lett tiltva e javaktól. Még akkor se kaphatta volna meg a rezidenciát, ha valóban ő maradt volna az utolsó Sayqueves. Nem is adhatta, vagy ajándékozhatta el tehát. Az ő döntése semmis. A ház az öné.
*fejti ki a maga szokásos hűvös logikájával, amit ezúttal nem csak a meggyőződése táplál, hanem némi jogi ismeret is. Hiszen kereskedőként el kellett sajátítania valamicskét e területből is. Az öröklés joga pedig azért érdekelte jobban őt és az atyját, hiszen ők mindig is emberöltőkön átívelő dinasztiában gondolkodtak, és nemesi családokba való beházasodásba. Érteni akarták hát, miként őrizhetik meg vagyonukat a családjuk számára, még a haláluk után is.
Így most meglehetős magabiztossággal hiszi, hogy Alenia jogát a rezidenciára valóban meg tudnák védeni. Persze az ilyesmihez mégse árt némi támogatás a tanácstól. A fő veszély nem is Alenia bátyjának ténykedése, hanem az a tény, hogy leány egykori nemes. De hát éppen ezért kell Orthus tervét követniük, hogy Alenia a szegénynegyed jótevőjévé válva minél több támogatást kapjon.*
948. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-08 22:49:49
Üzenet elküldve: 2024-04-08 22:49:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Orthus továbbra sem hagy alább a bókokkal, Alenia pedig csak azzal a szokásos, igazából érzelemmentes nemesi mosollyal fogadja őket.*
- Nos, meglátjuk, hogy mihez kezd ezzel a bizalommal, Morthimer úr. Azt pedig ne gondolja, hogy az Ön szívébe nem szorult jóság, különben nem foglalkozna most velem és a problémáimmal.
*Alenia itt megint hatalmasat téved, de ő azt hiszi, hogy Orthus-t csak a jó szándék vezérli, nem gondolja már magát, mint bukott nemes lányt olyan értékesnek, hogy bárki érdekből akarjon közeledni hozzá. Amennyire tisztában volt régen az értékeivel, most annyira nem érzi már magáénak őket.
Alrishul helyzete azért valóban felbosszantja, de hamar rájön ő maga is, hogy ezen már kár idegeskedni. Megint csak arra tud gondolni, hogy az egyenlőknél is vannak egyenlőbbek, és ez így is lesz mindig, de Orthus kijelentése, miszerint örülni kéne annak, hogy nem mindenki járt rosszul azért már egy kicsit több a soknál.*
- Remélem, ezt Ön sem gondolta komolyan Morthimer úr. Megfosztottak az otthonomtól, a vagyonomtól, a rangomtól, a karomtól. Megölték a szüleimet, a bátyám is minden bizonnyal halott, egy romhalmaz az egész életem, és azt mondja, hogy örüljek más sikerének? Nem, sajnos ez nem fog menni.
*Csóválja is a fejét hevesen. Amellett, hogy sokat szenvedett ártatlanul, vérig is van sértve és a becsülete is porig lett alázva. Nem fogja ezt elfelejteni soha. Az meg, hogy van, amelyik nemes ebből még nyerészkedett is, egyszerűen felháborító.
Ami pedig a rezidencia tulajdoni jogát illeti, ebben a témában csak még rosszabb hírekkel tud szolgálni.*
- Jelen pillanatban azt gondolom, lehetetlen, hogy újra az enyém legyen. Tudomásom szerint igen, vannak, akik igényt tarthatnak a házra. Legfeljebb csak abban bízhatok, hogy ők még tisztelik az egykori tekintélyemet, és visszaadják nekem. *Sóhajt, majd végül belekezd a teljes történet elmesélésébe, legalábbis azt a részt, amiről ő is tud azzal kiegészítve, amit Luninari mondott neki.*
- A szüleim kitagadták a bátyámat az örökségből. Ennek az oka most lényegtelen. Ennek ellenére, miután a szüleim a lázadás következtében meghaltak, és engem is halottnak hittek, az egyetlen életben maradt Sayqueves-ként mégis csak Aleimord kezébe került a rezidencia. Ő pedig, ha minden igaz, elajándékozta. Nimeril és Thrissaya. Az ő nevüket hallottam, de nem ismerem őket. *Kicsi szünetet tart, majd folytatja.* Mindezt Aleimord jogosan tette volna, ha tényleg halott lennék, így azonban, hogy élek, a ház engem illet…ne egy normális Arthenior-ban. *Fejet csóválva sóhajt.* Azért minden második percben elgondolkozom azon, hogy feladjam… Én úgy érzem, Morthimer úr, hogy nekem már nincs erőm újra talpra állni. *Látszik szegény lányon a motiváció teljes hiánya, és az attól való félelem, hogy bármibe kezd bele, abba újra bele fog bukni.*
//Látogatóban//
*Orthus továbbra sem hagy alább a bókokkal, Alenia pedig csak azzal a szokásos, igazából érzelemmentes nemesi mosollyal fogadja őket.*
- Nos, meglátjuk, hogy mihez kezd ezzel a bizalommal, Morthimer úr. Azt pedig ne gondolja, hogy az Ön szívébe nem szorult jóság, különben nem foglalkozna most velem és a problémáimmal.
*Alenia itt megint hatalmasat téved, de ő azt hiszi, hogy Orthus-t csak a jó szándék vezérli, nem gondolja már magát, mint bukott nemes lányt olyan értékesnek, hogy bárki érdekből akarjon közeledni hozzá. Amennyire tisztában volt régen az értékeivel, most annyira nem érzi már magáénak őket.
Alrishul helyzete azért valóban felbosszantja, de hamar rájön ő maga is, hogy ezen már kár idegeskedni. Megint csak arra tud gondolni, hogy az egyenlőknél is vannak egyenlőbbek, és ez így is lesz mindig, de Orthus kijelentése, miszerint örülni kéne annak, hogy nem mindenki járt rosszul azért már egy kicsit több a soknál.*
- Remélem, ezt Ön sem gondolta komolyan Morthimer úr. Megfosztottak az otthonomtól, a vagyonomtól, a rangomtól, a karomtól. Megölték a szüleimet, a bátyám is minden bizonnyal halott, egy romhalmaz az egész életem, és azt mondja, hogy örüljek más sikerének? Nem, sajnos ez nem fog menni.
*Csóválja is a fejét hevesen. Amellett, hogy sokat szenvedett ártatlanul, vérig is van sértve és a becsülete is porig lett alázva. Nem fogja ezt elfelejteni soha. Az meg, hogy van, amelyik nemes ebből még nyerészkedett is, egyszerűen felháborító.
Ami pedig a rezidencia tulajdoni jogát illeti, ebben a témában csak még rosszabb hírekkel tud szolgálni.*
- Jelen pillanatban azt gondolom, lehetetlen, hogy újra az enyém legyen. Tudomásom szerint igen, vannak, akik igényt tarthatnak a házra. Legfeljebb csak abban bízhatok, hogy ők még tisztelik az egykori tekintélyemet, és visszaadják nekem. *Sóhajt, majd végül belekezd a teljes történet elmesélésébe, legalábbis azt a részt, amiről ő is tud azzal kiegészítve, amit Luninari mondott neki.*
- A szüleim kitagadták a bátyámat az örökségből. Ennek az oka most lényegtelen. Ennek ellenére, miután a szüleim a lázadás következtében meghaltak, és engem is halottnak hittek, az egyetlen életben maradt Sayqueves-ként mégis csak Aleimord kezébe került a rezidencia. Ő pedig, ha minden igaz, elajándékozta. Nimeril és Thrissaya. Az ő nevüket hallottam, de nem ismerem őket. *Kicsi szünetet tart, majd folytatja.* Mindezt Aleimord jogosan tette volna, ha tényleg halott lennék, így azonban, hogy élek, a ház engem illet…ne egy normális Arthenior-ban. *Fejet csóválva sóhajt.* Azért minden második percben elgondolkozom azon, hogy feladjam… Én úgy érzem, Morthimer úr, hogy nekem már nincs erőm újra talpra állni. *Látszik szegény lányon a motiváció teljes hiánya, és az attól való félelem, hogy bármibe kezd bele, abba újra bele fog bukni.*
947. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-08 18:18:05
Üzenet elküldve: 2024-04-08 18:18:05
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*Hálásan fejet hajt, amikor Alenia végül elfogadja az ő elképzelését.*
- Nagyon hálás vagyok, hogy bizalmat ad nekem.
*feleli komolyan. Orthus a maga módján eléggé konok ahhoz, hogy ne nagyon engedjen beleszólást a döntéseibe. De időről időre őt is meg lehet győzni. Egyszerűen csak kell egy jobb érv, mint a sajátja. Egyelőre viszont marad a saját meggyőződése mellett, hogy a dolgok úgy lesznek a legjobbak, ahogyan ő eltervezte.
Alenia újra a kettejük kapcsolatára tereli a szót, és rákérdez: Orthus tényleg arra vágyik-e, hogy másképpen nézzen rá.
A férfi e kérdés hallatán olyan, már-már dorgáló tekintetet vet rá, ami azt sugallja: ugyan melyik férfi ne vágyna arra, hogy Alenia Cirenhille Sayqueves a szívébe fogadja? Mi magyarázni való van ezen?
S hogy mit lát a kereskedő Aleniában?*
- Erőt és tartást, belülről sugárzó nő kecsességet, mindezt egy gyönyörű nőben.
*feleli komoly hangon. Megvan az a képessége, hogy úgy bókoljon, hízelegjen, mintha csak szokásos tárgyilagos módján közölné a tényeket. És úgy vette észre, hogy éppen ettől a bókjai hatásosabbak is szoktak lenni. Hiszen aki mindent ennyire mérlegel, és a dicsérő jelzőket ugyanúgy a mérlegbe teszi, az nem hízeleg és nem túloz, hanem őszintén közli a megállapításait.*
- Kegyed túlélt valamit, amit csak nagyon kevesen, és megerősödve állt talpra. Visszatért a hagyatékához, hogy azt újjáépítse. És alkalmazkodik egy olyan megváltozott világhoz, ami a legkevésbé sincs már az Ön pártján. Mindezekkel elnyerte a csodálatomat. Mindemellett úgy hiszem, sokkal több jóság szorult a szívébe, mint az enyémbe. És ez a jóság úgy sugárzik kegyedből, hogy még az én rideg életemet is átmelegíti.
*ki tudja, ebben az utolsó, dagályos bókban még talán több igazság is van abban, mint amit Orthus most érez benne. Hiszen tény, hogy Alenia sokkal jobb szívű ember őnála, mások mércéjével mérve egészen bizonyosan. Orthus pedig, ha a jóságra nem is vágyik, de másfajta nézőpontra igen. Alenia máshogyan látja a dolgokat, mint ő. Célszerű lenne néha meghallgatni a véleményét.
Ahogy Alrishulra terelődik a gyanú, Orthus sokkal jobban átérzi Alenia méltatlankodását, mint amennyire más dolgokban osztotta a véleményét.*
- Megértem a felindultságát. De el kell tudnunk fogadni, hogy mások olykor szerencsésebbek, mint mi. Talán még hálát is adhatunk azért, hogy nem mindenki osztozott a rossz sorsunkban.
*feleli. Persze a Morthimerek is relatíve olcsón megúszták a lázadást - a kisemmizett, lemészárolt nemeseknél mindenképpen -, de Even Alrishulnak talán még ennél is kevesebb kára származott a dologból. Már amennyire Orthus tudja.*
- Nem igazán tudom, hogyan tudta elkerülni a csőcselék tombolását. Úgy tudom, sose kedvelte igazán a városi létet, így akkor is az egyik birtokán lehetett, amikor a város vérbe borult. Utána pedig azért tarthatta meg a javait és azért maradhatott meg a tisztségében, mert valóban rátermett. Ez pedig végső soron mellette szól, hiszen aki annyira ért a dolgához, hogy emiatt a csőcselék is békén hagyja, az csak tudhat valamit.
*fejti ki a véleményét.
Amit viszont Alenia a házról mond, az meglepi. Lám, mindig van még egy rejtett körülmény, még egy elhárítandó akadály. Bosszantó dolog, de Orthus arcán ez a bosszúság nem látszik meg, ahogyan a hangján sem, amikor megszólal.*
- Ez nem lesz egyszerű dolog. Sokan állnak sorba igényeikkel. A lázadást túlélő nemesek, akik visszatérnének, esetleg ezek más vidéken élő, távoli rokonok, akik örökölnének. De kegyed legalább a személyes ismertség okán képes lesz igazolni a személyazonosságát a tanácstagnak. Ha pedig másmilyen papír nincs, ami az ellenkezőjét igazolná, akkor örökösként igényt tarthat a rezidenciára. A legfontosabb azonban, hogy itt lakjon, és sajátjaként gondoskodjon e házról. És ne legyen senki, aki ezt el akarná venni. Akad most bárki, aki fenyegetést jelenthet most Önre ilyen szempontból? Bárki, aki jogot formálhat a házra? Vagy aki a jogra fittyet hányva, erővel akarná elbitorolni?
//Látogatóban//
*Hálásan fejet hajt, amikor Alenia végül elfogadja az ő elképzelését.*
- Nagyon hálás vagyok, hogy bizalmat ad nekem.
*feleli komolyan. Orthus a maga módján eléggé konok ahhoz, hogy ne nagyon engedjen beleszólást a döntéseibe. De időről időre őt is meg lehet győzni. Egyszerűen csak kell egy jobb érv, mint a sajátja. Egyelőre viszont marad a saját meggyőződése mellett, hogy a dolgok úgy lesznek a legjobbak, ahogyan ő eltervezte.
Alenia újra a kettejük kapcsolatára tereli a szót, és rákérdez: Orthus tényleg arra vágyik-e, hogy másképpen nézzen rá.
A férfi e kérdés hallatán olyan, már-már dorgáló tekintetet vet rá, ami azt sugallja: ugyan melyik férfi ne vágyna arra, hogy Alenia Cirenhille Sayqueves a szívébe fogadja? Mi magyarázni való van ezen?
S hogy mit lát a kereskedő Aleniában?*
- Erőt és tartást, belülről sugárzó nő kecsességet, mindezt egy gyönyörű nőben.
*feleli komoly hangon. Megvan az a képessége, hogy úgy bókoljon, hízelegjen, mintha csak szokásos tárgyilagos módján közölné a tényeket. És úgy vette észre, hogy éppen ettől a bókjai hatásosabbak is szoktak lenni. Hiszen aki mindent ennyire mérlegel, és a dicsérő jelzőket ugyanúgy a mérlegbe teszi, az nem hízeleg és nem túloz, hanem őszintén közli a megállapításait.*
- Kegyed túlélt valamit, amit csak nagyon kevesen, és megerősödve állt talpra. Visszatért a hagyatékához, hogy azt újjáépítse. És alkalmazkodik egy olyan megváltozott világhoz, ami a legkevésbé sincs már az Ön pártján. Mindezekkel elnyerte a csodálatomat. Mindemellett úgy hiszem, sokkal több jóság szorult a szívébe, mint az enyémbe. És ez a jóság úgy sugárzik kegyedből, hogy még az én rideg életemet is átmelegíti.
*ki tudja, ebben az utolsó, dagályos bókban még talán több igazság is van abban, mint amit Orthus most érez benne. Hiszen tény, hogy Alenia sokkal jobb szívű ember őnála, mások mércéjével mérve egészen bizonyosan. Orthus pedig, ha a jóságra nem is vágyik, de másfajta nézőpontra igen. Alenia máshogyan látja a dolgokat, mint ő. Célszerű lenne néha meghallgatni a véleményét.
Ahogy Alrishulra terelődik a gyanú, Orthus sokkal jobban átérzi Alenia méltatlankodását, mint amennyire más dolgokban osztotta a véleményét.*
- Megértem a felindultságát. De el kell tudnunk fogadni, hogy mások olykor szerencsésebbek, mint mi. Talán még hálát is adhatunk azért, hogy nem mindenki osztozott a rossz sorsunkban.
*feleli. Persze a Morthimerek is relatíve olcsón megúszták a lázadást - a kisemmizett, lemészárolt nemeseknél mindenképpen -, de Even Alrishulnak talán még ennél is kevesebb kára származott a dologból. Már amennyire Orthus tudja.*
- Nem igazán tudom, hogyan tudta elkerülni a csőcselék tombolását. Úgy tudom, sose kedvelte igazán a városi létet, így akkor is az egyik birtokán lehetett, amikor a város vérbe borult. Utána pedig azért tarthatta meg a javait és azért maradhatott meg a tisztségében, mert valóban rátermett. Ez pedig végső soron mellette szól, hiszen aki annyira ért a dolgához, hogy emiatt a csőcselék is békén hagyja, az csak tudhat valamit.
*fejti ki a véleményét.
Amit viszont Alenia a házról mond, az meglepi. Lám, mindig van még egy rejtett körülmény, még egy elhárítandó akadály. Bosszantó dolog, de Orthus arcán ez a bosszúság nem látszik meg, ahogyan a hangján sem, amikor megszólal.*
- Ez nem lesz egyszerű dolog. Sokan állnak sorba igényeikkel. A lázadást túlélő nemesek, akik visszatérnének, esetleg ezek más vidéken élő, távoli rokonok, akik örökölnének. De kegyed legalább a személyes ismertség okán képes lesz igazolni a személyazonosságát a tanácstagnak. Ha pedig másmilyen papír nincs, ami az ellenkezőjét igazolná, akkor örökösként igényt tarthat a rezidenciára. A legfontosabb azonban, hogy itt lakjon, és sajátjaként gondoskodjon e házról. És ne legyen senki, aki ezt el akarná venni. Akad most bárki, aki fenyegetést jelenthet most Önre ilyen szempontból? Bárki, aki jogot formálhat a házra? Vagy aki a jogra fittyet hányva, erővel akarná elbitorolni?
946. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-07 22:14:09
Üzenet elküldve: 2024-04-07 22:14:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Úgy látszik, Orthus-nak mindenre van egy jó vagy egy annál is jobb válasza, ha üzletről van szó. Bármennyire is próbál Alenia újat mondani neki, vagy valami jobb ötletet felvázolni, olyan, mintha a férfi mindig legalább egy, ha nem két lépéssel előtte járna. Így hát nincs más hátra, mint egyetértően elfogadni a kereskedő véleményét.*
- Rendben, azt hiszem, hogy így már mindent értek, és egyet is értek vele. Akkor maradjunk az Ön által felvázolt tervnél, aztán majd meglátjuk, hol ütközünk esetleg még nehézségekbe.
*Aleniát igazából a tervei helyett most sokkal jobban érdeklik Orthus érzései, ugyanis ez a terület már sokkal inkább fekszik neki, főleg úgy, hogy első blikkre úgy tűnik, sikerült felkészületlenül érnie őt a bókokról tett megjegyzésével.*
- Hogy mondja? *mosolyodik el sokat sejtetően, de felettébb bájosan.* Ezek szerint Ön szeretné, hogy másképp tekintsek magára? Hogy felkeltse az érdeklődésem, mint férfi? Miért van erre szükség? Mondja, mit lát bennem?
*Most úgy érzi, hogy ő vehette át a beszélgetés irányítását, és nem is sejti, hogy beleesett Morthimer manipulatív csapdájába. Addig jó, amíg nem tudja, mert addig élvezi a játékot, és a férfi is könnyebben az ujjai köré tudja csavarni a hölgyeményt, ha akarja.
Ami a tanácstagokat illeti, tényleg azt hitte, hogy sokkal mélyebb kapcsolatai vannak Orthus-nak a városvezetéssel, ezért meg is lepődik, mikor ő közli, hogy nem így van. Ennél jobban már csak Even Alrishul említésén lepődik meg.*
- Ne haragudjon, de jól értettem? Igen, emlékszem Alrishul-ra, de most komolyan mondja, hogy azok után, hogy a legtöbb nemest felakasztották, vagy kisemmizték őket, mint minket is, volt, aki megtarthatta a vagyonát, ráadásul a közéletben is szerepet kaphat? Gondolom Ön is érzi, hogy mennyire rosszul hangzik ez most. Főleg nekem. Mindegy, igyekszem elfogadni az igazságtalanságot. Szeretnék majd beszélni vele, ugyanis a rezidencia jelenleg nem az enyém, és azt hiszem hivatalos mód nincs is rá, hogy az enyém lehessen. Hacsak nem tudunk érvényesíttetni egy a lázadás előtti időkből származó öröklésről szóló dokumentumot. *Kezd bele a kényes, nehezen megoldható, de számára különösen fontos témába. Talán Orthus ebben is tud neki segíteni, de korábbi szavaival sikerült elbizonytalanítania őt abban, hogy egyáltalán érdemes-e harcolni ezért a házért.*
//Látogatóban//
*Úgy látszik, Orthus-nak mindenre van egy jó vagy egy annál is jobb válasza, ha üzletről van szó. Bármennyire is próbál Alenia újat mondani neki, vagy valami jobb ötletet felvázolni, olyan, mintha a férfi mindig legalább egy, ha nem két lépéssel előtte járna. Így hát nincs más hátra, mint egyetértően elfogadni a kereskedő véleményét.*
- Rendben, azt hiszem, hogy így már mindent értek, és egyet is értek vele. Akkor maradjunk az Ön által felvázolt tervnél, aztán majd meglátjuk, hol ütközünk esetleg még nehézségekbe.
*Aleniát igazából a tervei helyett most sokkal jobban érdeklik Orthus érzései, ugyanis ez a terület már sokkal inkább fekszik neki, főleg úgy, hogy első blikkre úgy tűnik, sikerült felkészületlenül érnie őt a bókokról tett megjegyzésével.*
- Hogy mondja? *mosolyodik el sokat sejtetően, de felettébb bájosan.* Ezek szerint Ön szeretné, hogy másképp tekintsek magára? Hogy felkeltse az érdeklődésem, mint férfi? Miért van erre szükség? Mondja, mit lát bennem?
*Most úgy érzi, hogy ő vehette át a beszélgetés irányítását, és nem is sejti, hogy beleesett Morthimer manipulatív csapdájába. Addig jó, amíg nem tudja, mert addig élvezi a játékot, és a férfi is könnyebben az ujjai köré tudja csavarni a hölgyeményt, ha akarja.
Ami a tanácstagokat illeti, tényleg azt hitte, hogy sokkal mélyebb kapcsolatai vannak Orthus-nak a városvezetéssel, ezért meg is lepődik, mikor ő közli, hogy nem így van. Ennél jobban már csak Even Alrishul említésén lepődik meg.*
- Ne haragudjon, de jól értettem? Igen, emlékszem Alrishul-ra, de most komolyan mondja, hogy azok után, hogy a legtöbb nemest felakasztották, vagy kisemmizték őket, mint minket is, volt, aki megtarthatta a vagyonát, ráadásul a közéletben is szerepet kaphat? Gondolom Ön is érzi, hogy mennyire rosszul hangzik ez most. Főleg nekem. Mindegy, igyekszem elfogadni az igazságtalanságot. Szeretnék majd beszélni vele, ugyanis a rezidencia jelenleg nem az enyém, és azt hiszem hivatalos mód nincs is rá, hogy az enyém lehessen. Hacsak nem tudunk érvényesíttetni egy a lázadás előtti időkből származó öröklésről szóló dokumentumot. *Kezd bele a kényes, nehezen megoldható, de számára különösen fontos témába. Talán Orthus ebben is tud neki segíteni, de korábbi szavaival sikerült elbizonytalanítania őt abban, hogy egyáltalán érdemes-e harcolni ezért a házért.*
945. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-07 17:57:06
Üzenet elküldve: 2024-04-07 17:57:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*Orthus valóban önzőn, és a saját érdekeit szem előtt tartva kívánja alakítani a város sorsát. Mégse érzi úgy, hogy ez gonoszság lenne, különösen, mivel amit el akar érni, az a város szegényeinek is jó lenne. Orthus mindössze arra ügyel gondosan, hogy menet közben ő is jól járjon. De persze azon is nyer, ha a szegény népek életét kissé jobb mederbe tereli: ezzel végső soron egy újabb lázadás kitörésének esélyeit csökkenti, nyugalmat és békét teremt, ami megint csak jót tesz az üzletnek.
Azt a fajta önzetlenséget, amit Alenia érez, ő nem képes átérezni, és valóban meggyőződése, hogy nem szabad ész nélkül jótékonykodni. Csak ésszel, mértékkel és céllal.*
- Amennyiben valóban új szegénynegyedet kell építeni Sárváros helyére, az bőven nyújt majd munkalehetőséget a város szegényeinek. Akik így ráadásul önmaguknak építenek majd valamit. Minden ilyen nagyszabású építkezés rengeteg lehetőséget nyújt.
*jegyzi meg. Hiszen a munkalehetőséget nem olyan könnyű teremteni. De akkor ott van még Orthus másik grandiózus terve, hogy folyami kikötőt éppíttetne, amivel hatalmas mértékben meg lehetne növelni a város kereskedelmét. És ezzel együtt megint csak újabb munkahelyeket teremteni.
Saját szemszögéből Orthus valóban úgy hiszi, hogy az elképzelései áldást jelentenek az egész város számára.
Kényesebb vizekre evezve Alenia meghallgatja visszafogott vallomását, majd olyan választ ad, amitől Orthusnak majdnem kiül a mosoly az arcára. Na nem azért, mert annyira biztató dolgot hallott. Hanem mert ez felidézte a régi szép időket. A nemesek mindig nagyon jók voltak abban, hogy úgy húzzák el a mézes madzagot az ember orra előtt, hogy közben valójában semmit se ígérnek meg. Alenia le se tagadhatná a származását. Orthus pedig szívesen belemegy ebbe a játékba.*
- Ez több, mint amit reméltem, kisasszony. Remélem, idővel megtalálja magában, hogy másképp tekintsen rám.
*feleli már-már alázatosan. De valójában ő se ígért semmit.
A leány következő kérdésére kelletlenül megrázza a fejét.*
- Attól tartok, túlbecsüli a kapcsolataimat. Nem ismerem a tanácstagokat. Az egyetlen, akivel már volt alkalmam tárgyalni, Even Alrishul. Rá talán még emlékszik a lázadás előtti időkből. Nemesi származású, egyike a keveseknek, aki megőrizhette a vagyonát, sőt fontos közéleti szereplővé is vált. Meggyőződésem, hogy örömmel találkozna önnel, de ehhez megfelelő alkalmat, vagy apropót kell találnunk, ugyanis szörnyen elfogalt.
*magyarázza.*
//Látogatóban//
*Orthus valóban önzőn, és a saját érdekeit szem előtt tartva kívánja alakítani a város sorsát. Mégse érzi úgy, hogy ez gonoszság lenne, különösen, mivel amit el akar érni, az a város szegényeinek is jó lenne. Orthus mindössze arra ügyel gondosan, hogy menet közben ő is jól járjon. De persze azon is nyer, ha a szegény népek életét kissé jobb mederbe tereli: ezzel végső soron egy újabb lázadás kitörésének esélyeit csökkenti, nyugalmat és békét teremt, ami megint csak jót tesz az üzletnek.
Azt a fajta önzetlenséget, amit Alenia érez, ő nem képes átérezni, és valóban meggyőződése, hogy nem szabad ész nélkül jótékonykodni. Csak ésszel, mértékkel és céllal.*
- Amennyiben valóban új szegénynegyedet kell építeni Sárváros helyére, az bőven nyújt majd munkalehetőséget a város szegényeinek. Akik így ráadásul önmaguknak építenek majd valamit. Minden ilyen nagyszabású építkezés rengeteg lehetőséget nyújt.
*jegyzi meg. Hiszen a munkalehetőséget nem olyan könnyű teremteni. De akkor ott van még Orthus másik grandiózus terve, hogy folyami kikötőt éppíttetne, amivel hatalmas mértékben meg lehetne növelni a város kereskedelmét. És ezzel együtt megint csak újabb munkahelyeket teremteni.
Saját szemszögéből Orthus valóban úgy hiszi, hogy az elképzelései áldást jelentenek az egész város számára.
Kényesebb vizekre evezve Alenia meghallgatja visszafogott vallomását, majd olyan választ ad, amitől Orthusnak majdnem kiül a mosoly az arcára. Na nem azért, mert annyira biztató dolgot hallott. Hanem mert ez felidézte a régi szép időket. A nemesek mindig nagyon jók voltak abban, hogy úgy húzzák el a mézes madzagot az ember orra előtt, hogy közben valójában semmit se ígérnek meg. Alenia le se tagadhatná a származását. Orthus pedig szívesen belemegy ebbe a játékba.*
- Ez több, mint amit reméltem, kisasszony. Remélem, idővel megtalálja magában, hogy másképp tekintsen rám.
*feleli már-már alázatosan. De valójában ő se ígért semmit.
A leány következő kérdésére kelletlenül megrázza a fejét.*
- Attól tartok, túlbecsüli a kapcsolataimat. Nem ismerem a tanácstagokat. Az egyetlen, akivel már volt alkalmam tárgyalni, Even Alrishul. Rá talán még emlékszik a lázadás előtti időkből. Nemesi származású, egyike a keveseknek, aki megőrizhette a vagyonát, sőt fontos közéleti szereplővé is vált. Meggyőződésem, hogy örömmel találkozna önnel, de ehhez megfelelő alkalmat, vagy apropót kell találnunk, ugyanis szörnyen elfogalt.
*magyarázza.*
944. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-07 17:29:36
Üzenet elküldve: 2024-04-07 17:29:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Valamiért furcsállja Morthimer szavait, meg a hozzáállását ehhez az egészhez, de hiába gondolkozik rajta, nem érti meg, hogy miért. Nem érti meg, hogy míg ő csupán tényleg önzetlen segítséget akar felajánlani minden rászorulónak azért, hogy megmutassa a társadalomnak, hogy egy nemes, illetve egy volt nemes nem is olyan rossz, mint azt egyesek még mindig gondolhatják, addig Orthus a saját vagyonának gyarapítását tartja szem előtt még akkor is, amikor segít valakin. A férfi szerencséje az, hogy Alenia túl naiv ahhoz, hogy ezt észrevegye, így a hosszas magyarázattal sikerül meggyőzni arról, hogy ő látja rosszul a dolgokat.*
- Végül is, lehet, hogy igaza van, Morthimer úr. Bár, valóban tanult és olvasott vagyok, nem értek ilyen szinten a gazdasághoz, viszont hajlandó vagyok tanulni. Továbbra sem feltétlenül értem, hogy miért ne volna célunk élhető körülményeket teremteni a szegényeknek. Én azt hittem, hogy pont ez a lényeg. Ha azt akarjuk, hogy elmenjenek, akkor ne itt, hanem máshol teremtsük meg nekik a megfelelő otthonokat. Mindenesetre értem, amit mondani akar. Azt már ismerem, milyen, mikor a kisujjamat nyújtom nekik és az egész karomat akarják. Talán nem is otthont, hanem munkalehetőséget kéne teremtenünk a számukra, esetleg rávenni a városvezetést, hogy találjanak ki egy törvényt, ami kötelezi őket a munkára. Akkor maguknak is megkeresnék a pénzt a megélhetésükre, már csak kényszerből is, és nem a sikeres emberek kemény munkával megszerzett vagyonát kellene erre fordítanunk. *Próbál értelmes megjegyzéseket hozzáfűzni a témához, de a végeredmény úgyis az lesz, hogy asszisztál Orthus terveihez, mert ahhoz, hogy egy ilyen volumenű tevékenységet ő maga irányítson, ahhoz ő még fiatal, tapasztalatlan és valljuk be, kevés, de arra a szerepre, amit a férfi szán neki, tökéletesebb nem is lehetne.
Az viszont nagyon hamar feltűnik neki, hogy a bókok nem csupán udvariasság nyomán érkezhetnek. Morthimer válasza pedig meg is győzi arról, hogy jól látja.*
- Értem. Nos, először is köszönöm, hogy így érez. Másodszor, sajnos nem tudom azt mondani, amit hallani akar. Még nem. Ha nem számítjuk a régi bálokat, akkor most találkoztunk másodszor szemtől szemben. Nem ismerem Önt, így nem is tudok véleményt formálni, sem kedvelni Önt. Azonban ez változhat, ha eleget tesz érte. *Megint régi önmagának egy darabkája tör a felszínre. Az elérhetetlennek tűnő, de mégis a lehetőséget senkitől meg nem tagadó nemeskisasszony. Nem engedi túl közel magához Orthus-t, de nem is zárja be azokat a bizonyos kapukat. Igyekszik pont a megfelelő távolságban tartani őt, ha az imént vallott érzései valóban valóságosak.*
- Egyébként, jól sejtem, hogy Ön ismeri a jelenlegi városvezetés tagjait, igaz? Meséljen róluk! *Nem véletlenül akar hallani róluk, ugyanis ha szeretné, hogy a rezidencia újra az ő tulajdonában lehessen, akkor nem fogja tudni elkerülni, hogy konfrontálódjon a vezetőkkel.*
//Látogatóban//
*Valamiért furcsállja Morthimer szavait, meg a hozzáállását ehhez az egészhez, de hiába gondolkozik rajta, nem érti meg, hogy miért. Nem érti meg, hogy míg ő csupán tényleg önzetlen segítséget akar felajánlani minden rászorulónak azért, hogy megmutassa a társadalomnak, hogy egy nemes, illetve egy volt nemes nem is olyan rossz, mint azt egyesek még mindig gondolhatják, addig Orthus a saját vagyonának gyarapítását tartja szem előtt még akkor is, amikor segít valakin. A férfi szerencséje az, hogy Alenia túl naiv ahhoz, hogy ezt észrevegye, így a hosszas magyarázattal sikerül meggyőzni arról, hogy ő látja rosszul a dolgokat.*
- Végül is, lehet, hogy igaza van, Morthimer úr. Bár, valóban tanult és olvasott vagyok, nem értek ilyen szinten a gazdasághoz, viszont hajlandó vagyok tanulni. Továbbra sem feltétlenül értem, hogy miért ne volna célunk élhető körülményeket teremteni a szegényeknek. Én azt hittem, hogy pont ez a lényeg. Ha azt akarjuk, hogy elmenjenek, akkor ne itt, hanem máshol teremtsük meg nekik a megfelelő otthonokat. Mindenesetre értem, amit mondani akar. Azt már ismerem, milyen, mikor a kisujjamat nyújtom nekik és az egész karomat akarják. Talán nem is otthont, hanem munkalehetőséget kéne teremtenünk a számukra, esetleg rávenni a városvezetést, hogy találjanak ki egy törvényt, ami kötelezi őket a munkára. Akkor maguknak is megkeresnék a pénzt a megélhetésükre, már csak kényszerből is, és nem a sikeres emberek kemény munkával megszerzett vagyonát kellene erre fordítanunk. *Próbál értelmes megjegyzéseket hozzáfűzni a témához, de a végeredmény úgyis az lesz, hogy asszisztál Orthus terveihez, mert ahhoz, hogy egy ilyen volumenű tevékenységet ő maga irányítson, ahhoz ő még fiatal, tapasztalatlan és valljuk be, kevés, de arra a szerepre, amit a férfi szán neki, tökéletesebb nem is lehetne.
Az viszont nagyon hamar feltűnik neki, hogy a bókok nem csupán udvariasság nyomán érkezhetnek. Morthimer válasza pedig meg is győzi arról, hogy jól látja.*
- Értem. Nos, először is köszönöm, hogy így érez. Másodszor, sajnos nem tudom azt mondani, amit hallani akar. Még nem. Ha nem számítjuk a régi bálokat, akkor most találkoztunk másodszor szemtől szemben. Nem ismerem Önt, így nem is tudok véleményt formálni, sem kedvelni Önt. Azonban ez változhat, ha eleget tesz érte. *Megint régi önmagának egy darabkája tör a felszínre. Az elérhetetlennek tűnő, de mégis a lehetőséget senkitől meg nem tagadó nemeskisasszony. Nem engedi túl közel magához Orthus-t, de nem is zárja be azokat a bizonyos kapukat. Igyekszik pont a megfelelő távolságban tartani őt, ha az imént vallott érzései valóban valóságosak.*
- Egyébként, jól sejtem, hogy Ön ismeri a jelenlegi városvezetés tagjait, igaz? Meséljen róluk! *Nem véletlenül akar hallani róluk, ugyanis ha szeretné, hogy a rezidencia újra az ő tulajdonában lehessen, akkor nem fogja tudni elkerülni, hogy konfrontálódjon a vezetőkkel.*
943. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-06 20:33:10
Üzenet elküldve: 2024-04-06 20:33:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
- Nos, ha a szentély nincs szem előtt, akkor aki nem látja, nem tud róla. Ha valaki ennek ellenére mégis oda tévedne, akkor bízzunk benne, hogy valóban Eeyr vezette, nem pedig a lopási szándék.
*mutat rá. Vallás dolgában ő korántsem ennyire elkötelezett. Mondhatni abban hisz, hogy az ember a saját sorsának kovácsa. Amikor a nő azon értetlenkedik, hogy miért kell titkolni a vagyont és kerülni a feltűnést, így felel.*
- Kedves kisasszony, ez a szegénynegyed. Sok itt a nincstelen, kétségbeesett ember. És sok a gazfickó is. Éppen azért kell visszafogottnak lenni, mert ha azoknak, akiknek nincs, meglátják hogy másnak van, el fognak jönni érte. Gondolom nem látta túl gyakran járőrözni errefelé a városőrséget. Errefelé a bűnök nagyobb eséllyel maradhatnak következmények nélkül.
*fejti ki az álláspontját. Alenia idealizmusa meglepi. Egy nő, aki egykori gazdagsága romjai között nyomorog azokkal a népekkel körülvéve, akik őt ebbe a nyomorba kényszerítették, és akit korábban ki tudja, milyen szörnyűséges körülmények között megcsonkítottak, tényleg hisz ebben?*
- Kedvesem, meg kell értenie, hogy gazdagok és szegények mindig lesznek. A nemesség intézménye több emberöltőre megszilárdította, hogy kié lehet a vagyon és a hatalom és kié nem. De akinek kellő tehetége volt, még abban a korban is emelkedhetett. Nem egy nemes pedig születési előjoga ellenére is csak mímelte a gazdagságot, míg valójában igen szerény körülmények között, adósságokat halmozva tengődött. Most, hogy nincs többé nemesség, vagyon és hatalom vándorlása gyorsabb lesz és igazságosabb. De mindig lesznek gyengék, lusták. Mindig lesznek olyanok, akik nem élnek a lehetőséggel, és saját nyomorukért másokat hibáztatnak majd. És éppen ezek lesznek a leghangosabbak, amikor lázadásra kerül sor.
*fejti ki saját véleményét.*
- Továbbá, az se célunk, hogy a szegények számára élhető körülményeket teremtsünk. Tudom, ez így szívtelenül hangzik. Ám nekünk a hosszú távú célt kell néznünk: ha a Romvárosban a szegények számára elfogadhatóvá válnak a körülmények, nem akarnak majd elmenni. Zúgolódásuk elcsitul, a város vezetői pedig nem érzik majd szükségét, hogy kezdjenek valamit a helyzettel. Ami most még átmeneti állapot, idővel általánossá válik. E negyed soha többé nem lesz biztonságos, és a veszélyek, amiket korábban emlegettem, fennmaradnak.
Ellenben, ha a gazdag negyed nem marad végleges helye a szegényeknek, akkor őket is, és a várost is rá lehet venni, hogy Sárvárosba települjenek, számukra jobb körülmények közé. Mert lássuk be, ezek a kúriák nem arra épültek, hogy itt sok-sok szegény ember éljen. E házakban báltermek, könyvtárak lakosztályok sorakoznak. Olyan helyek, amiket sok embernek kell egymással megosztani, akik így együttélésre kényszerülnek olyanokkal, akikkel nem akarnának. Hatalmas termekben, melyeket nem tudnak befűteni télen. Szánalmas romok között. Akkor mi az igazi segítség? Otthonosabbá tenni nekik olyan házakat, amiket nem arra építettek, hogy ott tömegek éljenek együtt? Vagy új otthonokat építeni nekik máshol, amik szerényebbek bár, de nem romok, és ahol minden család saját otthonra lelhet?
Ami pedig a lassúság és fokozatosság ügyét illeti: semmi se jöhet túl könnyen. Mert ha egyik napról a másikra jön a kényelem, a jólét, a biztos élelem, akkor a népek csak a markukat tartják érte és természetesnek veszik, hogy ez nekik jár. Ha pedig nem kapják meg, zúgolódni kezdenek. Közben pedig igazából nem javul a helyzet. Ha elapad a támogatás, ha nem jön több ingyen ruha, élelem, egyszerűen visszazüllenek a korábbi állapotba. Ezért kell lassan haladni. Felébreszteni a vágyat a jobbra. Éreztetni, hogy amit kapnak, azért hálával tartoznak, az nem magától értetődő. Mert nem is az. Mindez rengeteg pénzbe kerül. Olyanok pénzébe, akik megdolgoztak érte, akik bölcsen bántak vele. Azoknak a pénze, akik éltek azzal a bizonyos lehetőséggel. Nem azért tették, hogy aztán szétszórják a vagyont az utcára. Kapniuk kell valamit a pénzükért cserébe. Egy nyugodtabb életet. Egy biztonságosabb várost. A romok felszámolását. Egy új gazdagnegyedet.
*mondja. Szinte már-már szónoklatot tart, de olykor elvész a saját bölcsességében és vízióiban. Egyszer megjegyezték neki, hogy született nemes. Tény, hogy van benne egy efféle arrogancia, ami olykor előjön.
Alenia az utolsó kérdésével témát vált, Orthus pedig kissé meglepődik. Valóban sokat bókol Aleniának, de ő általában sokat bókol elegáns hölgyeknek. Része a stílusának. Azonban ezt véletlenül se mondaná a hölgynek. Elvégre még mindig keresi a jövendőbelijét, és Aleniában nagyon sok megvan abból, amit ő keres. Ráadásul úgy érzi, jobb pillanataiban ő is kedvére van a nőnek, vagy legalábbis kivívott már némi tiszteletet, netalán csodálatot. Így, ha a nemes kisasszony feldobta a labdát, vétek lenne nem leütni.*
- Nos, khm... kissé kényelmetlen ez most nekem. Nem gondoltam, hogy fel fog tűnni kegyednek a ... csodálatom.
*feleli, némi zavartsággal a hangjában.*
- Szeretném hinni, hogy valamelyest engem, az embert is becsben tart, nem pusztán a nevemet és a rangomat. Ahogyan Ön is többet jelent számomra, mint pusztán egy szövetséges.
Kérem, bocsássa meg, ha túl sokat mondtam.
*szabadkozik aztán. Nem játssza túl a dolgot. Határozottan maga elé bámul, kerüli Alenia tekintetét. Hangjába is csak egy kevés tétovaság vegyül. Mint egy olyan férfi, akit céltudatosság és határozottság jellemez, de most idegen területre tévedt.*
A hozzászólás írója (Orthus Morthimer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.04.06 20:35:39
//Látogatóban//
- Nos, ha a szentély nincs szem előtt, akkor aki nem látja, nem tud róla. Ha valaki ennek ellenére mégis oda tévedne, akkor bízzunk benne, hogy valóban Eeyr vezette, nem pedig a lopási szándék.
*mutat rá. Vallás dolgában ő korántsem ennyire elkötelezett. Mondhatni abban hisz, hogy az ember a saját sorsának kovácsa. Amikor a nő azon értetlenkedik, hogy miért kell titkolni a vagyont és kerülni a feltűnést, így felel.*
- Kedves kisasszony, ez a szegénynegyed. Sok itt a nincstelen, kétségbeesett ember. És sok a gazfickó is. Éppen azért kell visszafogottnak lenni, mert ha azoknak, akiknek nincs, meglátják hogy másnak van, el fognak jönni érte. Gondolom nem látta túl gyakran járőrözni errefelé a városőrséget. Errefelé a bűnök nagyobb eséllyel maradhatnak következmények nélkül.
*fejti ki az álláspontját. Alenia idealizmusa meglepi. Egy nő, aki egykori gazdagsága romjai között nyomorog azokkal a népekkel körülvéve, akik őt ebbe a nyomorba kényszerítették, és akit korábban ki tudja, milyen szörnyűséges körülmények között megcsonkítottak, tényleg hisz ebben?*
- Kedvesem, meg kell értenie, hogy gazdagok és szegények mindig lesznek. A nemesség intézménye több emberöltőre megszilárdította, hogy kié lehet a vagyon és a hatalom és kié nem. De akinek kellő tehetége volt, még abban a korban is emelkedhetett. Nem egy nemes pedig születési előjoga ellenére is csak mímelte a gazdagságot, míg valójában igen szerény körülmények között, adósságokat halmozva tengődött. Most, hogy nincs többé nemesség, vagyon és hatalom vándorlása gyorsabb lesz és igazságosabb. De mindig lesznek gyengék, lusták. Mindig lesznek olyanok, akik nem élnek a lehetőséggel, és saját nyomorukért másokat hibáztatnak majd. És éppen ezek lesznek a leghangosabbak, amikor lázadásra kerül sor.
*fejti ki saját véleményét.*
- Továbbá, az se célunk, hogy a szegények számára élhető körülményeket teremtsünk. Tudom, ez így szívtelenül hangzik. Ám nekünk a hosszú távú célt kell néznünk: ha a Romvárosban a szegények számára elfogadhatóvá válnak a körülmények, nem akarnak majd elmenni. Zúgolódásuk elcsitul, a város vezetői pedig nem érzik majd szükségét, hogy kezdjenek valamit a helyzettel. Ami most még átmeneti állapot, idővel általánossá válik. E negyed soha többé nem lesz biztonságos, és a veszélyek, amiket korábban emlegettem, fennmaradnak.
Ellenben, ha a gazdag negyed nem marad végleges helye a szegényeknek, akkor őket is, és a várost is rá lehet venni, hogy Sárvárosba települjenek, számukra jobb körülmények közé. Mert lássuk be, ezek a kúriák nem arra épültek, hogy itt sok-sok szegény ember éljen. E házakban báltermek, könyvtárak lakosztályok sorakoznak. Olyan helyek, amiket sok embernek kell egymással megosztani, akik így együttélésre kényszerülnek olyanokkal, akikkel nem akarnának. Hatalmas termekben, melyeket nem tudnak befűteni télen. Szánalmas romok között. Akkor mi az igazi segítség? Otthonosabbá tenni nekik olyan házakat, amiket nem arra építettek, hogy ott tömegek éljenek együtt? Vagy új otthonokat építeni nekik máshol, amik szerényebbek bár, de nem romok, és ahol minden család saját otthonra lelhet?
Ami pedig a lassúság és fokozatosság ügyét illeti: semmi se jöhet túl könnyen. Mert ha egyik napról a másikra jön a kényelem, a jólét, a biztos élelem, akkor a népek csak a markukat tartják érte és természetesnek veszik, hogy ez nekik jár. Ha pedig nem kapják meg, zúgolódni kezdenek. Közben pedig igazából nem javul a helyzet. Ha elapad a támogatás, ha nem jön több ingyen ruha, élelem, egyszerűen visszazüllenek a korábbi állapotba. Ezért kell lassan haladni. Felébreszteni a vágyat a jobbra. Éreztetni, hogy amit kapnak, azért hálával tartoznak, az nem magától értetődő. Mert nem is az. Mindez rengeteg pénzbe kerül. Olyanok pénzébe, akik megdolgoztak érte, akik bölcsen bántak vele. Azoknak a pénze, akik éltek azzal a bizonyos lehetőséggel. Nem azért tették, hogy aztán szétszórják a vagyont az utcára. Kapniuk kell valamit a pénzükért cserébe. Egy nyugodtabb életet. Egy biztonságosabb várost. A romok felszámolását. Egy új gazdagnegyedet.
*mondja. Szinte már-már szónoklatot tart, de olykor elvész a saját bölcsességében és vízióiban. Egyszer megjegyezték neki, hogy született nemes. Tény, hogy van benne egy efféle arrogancia, ami olykor előjön.
Alenia az utolsó kérdésével témát vált, Orthus pedig kissé meglepődik. Valóban sokat bókol Aleniának, de ő általában sokat bókol elegáns hölgyeknek. Része a stílusának. Azonban ezt véletlenül se mondaná a hölgynek. Elvégre még mindig keresi a jövendőbelijét, és Aleniában nagyon sok megvan abból, amit ő keres. Ráadásul úgy érzi, jobb pillanataiban ő is kedvére van a nőnek, vagy legalábbis kivívott már némi tiszteletet, netalán csodálatot. Így, ha a nemes kisasszony feldobta a labdát, vétek lenne nem leütni.*
- Nos, khm... kissé kényelmetlen ez most nekem. Nem gondoltam, hogy fel fog tűnni kegyednek a ... csodálatom.
*feleli, némi zavartsággal a hangjában.*
- Szeretném hinni, hogy valamelyest engem, az embert is becsben tart, nem pusztán a nevemet és a rangomat. Ahogyan Ön is többet jelent számomra, mint pusztán egy szövetséges.
Kérem, bocsássa meg, ha túl sokat mondtam.
*szabadkozik aztán. Nem játssza túl a dolgot. Határozottan maga elé bámul, kerüli Alenia tekintetét. Hangjába is csak egy kevés tétovaság vegyül. Mint egy olyan férfi, akit céltudatosság és határozottság jellemez, de most idegen területre tévedt.*
A hozzászólás írója (Orthus Morthimer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.04.06 20:35:39
942. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-06 10:44:51
Üzenet elküldve: 2024-04-06 10:44:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Örül, hogy szavai hatásosak, és Orthus visszavesz egy kicsit abból a végtelenül tenyérbemászó stílusából, azonban Aleniá-nak még lennének további kérdései, de egyelőre nem teszi fel őket, csak sejtelmesen elmosolyodik, aztán hagyja, hogy a beszélgetés a tárgyilagos témák irányába terelődjön.*
- Ami a szentélyt illeti, nem én döntök majd arról, hogy ki látogathatja. Nem tagadhatom meg senkitől az istennő kegyeit, így bízom abban, hogy Eeyr maga is meg tudja ítélni, hogy az arra érdemes személyeket vezesse el hozzám. *Hangzik a magasztos válasz, amiből a férfi rájöhet, hogy Alenia vallási téren egyáltalán nem vezethető. Olyan mélyen hisz Eeyr-ben, hogy ő maga teljes mértékben bízik abban, hogy az istennő fogja a kezét és terelgeti őt a helyes út irányába.*
- Nem értem, hogy miért akarja tettetni a rossz körülményeket, Morthimer úr *száll vitába ezúttal a kereskedővel.*
- Az én célom pont az lenne, hogy az itt élők lássák, hogy van kiút a szegénység és a nélkülözés csapdájából. Pont azt akarom elérni, hogy a körülmények jobbá váljanak, de nem csak az enyémek, hanem másoké is. Azt kell megmutatnunk, hogy ha bíznak bennünk, akkor mi képesek vagyunk egy olyan Arthenior-t felépíteni, ahol senkinek nem kell nélkülöznie vagy szegénységben élnie. *Kíváncsian pillant most a másik szemeibe, kíváncsi, hogy mit gondol erről az elképzelésről. A lázadás fő oka pont a gazdag és a szegény réteg között túl nagyra nyílt olló volt, most mégis szegényekről és tehetősebbekről kezdenek beszélni, ami Alenia szerint egyáltalán nem jó irány, ha el akarják kerülni a jövőben a hasonló helyzetek kockázatát.*
- Azt viszont jó ötletnek tartom, hogy tanítsam a gyermekeket, fiatalokat. Ha a nép műveltebbé és okosabbá válhat, azzal csökkentjük egy újabb lázadás kockázatát. A tanult emberek előbb gondolkodnak, mintsem támadnának, szóval ezt a kezdeményezést teljes mértékben támogatom. *Valóban így gondolja. Ha gyerekeket tanít, akkor nem a visszatért, bukott nemest látják majd benne sem, hanem csak egy, a város jólétét és a gyerekek biztonságát, egzisztenciáját segíteni kívánó hölgyet.*
- Azt viszont továbbra sem értem, hogy miért akar ilyen lassan haladni. Szerintem nem azt kell elérni, míg a helyiek tartanak igényt a jobb körülményekre, hanem nekünk kell megadnunk számukra rögtön olyan lehetőségeket, amiről ők nem is álmodtak. Akkor nagyobbat nőhetünk a szemükben.
*A különbség Orthus és Alenia érdekei között jelenleg az, hogy míg a lányt ezúttal a puszta jószándék vezérli, addig a férfit a nyerészkedés. Talán ez lehet a fő oka annak, hogy más véleménnyel vannak a téma megközelítését illetően.*
- Viszont most kérdeznék egy személyesebbet, Morthimer úr. *Vált végül vissza arra a témára, amit korábban direkt hanyagolt.*
- Mondja, mire fel kapom megállás nélkül a bókokat Öntől? Mármint, mi a mögöttes célja ezzel a rengeteg dicsérettel? *Mosolyog kissé számonkérően, de továbbra is kedvesen.*
//Látogatóban//
*Örül, hogy szavai hatásosak, és Orthus visszavesz egy kicsit abból a végtelenül tenyérbemászó stílusából, azonban Aleniá-nak még lennének további kérdései, de egyelőre nem teszi fel őket, csak sejtelmesen elmosolyodik, aztán hagyja, hogy a beszélgetés a tárgyilagos témák irányába terelődjön.*
- Ami a szentélyt illeti, nem én döntök majd arról, hogy ki látogathatja. Nem tagadhatom meg senkitől az istennő kegyeit, így bízom abban, hogy Eeyr maga is meg tudja ítélni, hogy az arra érdemes személyeket vezesse el hozzám. *Hangzik a magasztos válasz, amiből a férfi rájöhet, hogy Alenia vallási téren egyáltalán nem vezethető. Olyan mélyen hisz Eeyr-ben, hogy ő maga teljes mértékben bízik abban, hogy az istennő fogja a kezét és terelgeti őt a helyes út irányába.*
- Nem értem, hogy miért akarja tettetni a rossz körülményeket, Morthimer úr *száll vitába ezúttal a kereskedővel.*
- Az én célom pont az lenne, hogy az itt élők lássák, hogy van kiút a szegénység és a nélkülözés csapdájából. Pont azt akarom elérni, hogy a körülmények jobbá váljanak, de nem csak az enyémek, hanem másoké is. Azt kell megmutatnunk, hogy ha bíznak bennünk, akkor mi képesek vagyunk egy olyan Arthenior-t felépíteni, ahol senkinek nem kell nélkülöznie vagy szegénységben élnie. *Kíváncsian pillant most a másik szemeibe, kíváncsi, hogy mit gondol erről az elképzelésről. A lázadás fő oka pont a gazdag és a szegény réteg között túl nagyra nyílt olló volt, most mégis szegényekről és tehetősebbekről kezdenek beszélni, ami Alenia szerint egyáltalán nem jó irány, ha el akarják kerülni a jövőben a hasonló helyzetek kockázatát.*
- Azt viszont jó ötletnek tartom, hogy tanítsam a gyermekeket, fiatalokat. Ha a nép műveltebbé és okosabbá válhat, azzal csökkentjük egy újabb lázadás kockázatát. A tanult emberek előbb gondolkodnak, mintsem támadnának, szóval ezt a kezdeményezést teljes mértékben támogatom. *Valóban így gondolja. Ha gyerekeket tanít, akkor nem a visszatért, bukott nemest látják majd benne sem, hanem csak egy, a város jólétét és a gyerekek biztonságát, egzisztenciáját segíteni kívánó hölgyet.*
- Azt viszont továbbra sem értem, hogy miért akar ilyen lassan haladni. Szerintem nem azt kell elérni, míg a helyiek tartanak igényt a jobb körülményekre, hanem nekünk kell megadnunk számukra rögtön olyan lehetőségeket, amiről ők nem is álmodtak. Akkor nagyobbat nőhetünk a szemükben.
*A különbség Orthus és Alenia érdekei között jelenleg az, hogy míg a lányt ezúttal a puszta jószándék vezérli, addig a férfit a nyerészkedés. Talán ez lehet a fő oka annak, hogy más véleménnyel vannak a téma megközelítését illetően.*
- Viszont most kérdeznék egy személyesebbet, Morthimer úr. *Vált végül vissza arra a témára, amit korábban direkt hanyagolt.*
- Mondja, mire fel kapom megállás nélkül a bókokat Öntől? Mármint, mi a mögöttes célja ezzel a rengeteg dicsérettel? *Mosolyog kissé számonkérően, de továbbra is kedvesen.*
941. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-05 20:22:30
Üzenet elküldve: 2024-04-05 20:22:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*Már az első kis fintor se kerülte el a figyelmét, de akkor még nem tudta pontosan, hogy minek szól. Később azonban Alenia kissé helyre teszi őt, és ebből megérti, hogy mi okozott gondot. Udvarias pókerarcán mi sem látszik, csak gondolatban húzódik gunyoros mosolyra a szája.
Való igaz, hogy ebben a határozott beszédben ott van a nemeskisasszony gőgössége. Másvalaki nem feddné így meg, a többség nem is merné. De Orthus nem az a fajta, aki az ilyesmin megsértődik. Elvégre nemesek között nőtt fel, kapott ennél durvábbakat is.*
- Elnézését kérem. Úgy tűnik, e kúria falai között akaratlanul is visszatértek a régi szófordulatok. Ami nem jelenti azt, hogy a szépsége ne lenne minden mást feledtető.
*teszi hozzá. Alenia válaszát hallva bólint majd így felel.*
- Úgy vélem, az ablakok és ajtók felújítása megoldható, és célszerű is. Egyelőre talán nem abban a kivitelben, ami a házhoz illik. Azt mondanám: tűnjön olcsónak, mellőzzük a díszítést, de legyen erősebb, mint amilyennek ránézésre gondolhatják.
Szívesen gondoskodom Önöknek alapvető bútorokról is. Írja össze, mire lenne szükségük és hány főre. Átmeneti bútorzatról beszélek, persze. Olyan holmikról, amiket idővel majd tovább lehet adományozni a rászorulóknak, amikor már megengedheti magának a nagyobb pompát.
A szentély felújítása magától értetődő, és ebben nem leszünk fukarok. Ám ügyeljen arra, hogy kiket enged be, és arra is, hogy aki láthatja a szentélyt, ne csacsogjon róla oktalanul.
A kívülállóknak nem kell tudnia róla, hogy az Önök körülményei jobbá váltak. A háznak kívülről a szegénység és nélkülözés látszatát kell közvetítenie.
*mutat rá. Mindezek persze olyan kiadások, melyeknek vajmi kevés köze van az ő jótékonykodós terveihez. Ezeket éppen hogy nem fogja látni a külvilág, csak Alenia és a háztartása élvezheti majd. Ám ez se elhanyagolható szempont, ha a nemeskisasszony ettől együttműködőbb lesz.
Mikor szóba kerül, hogy mit kellene tenni a környéken, nem felel azonnal. Végül megszólal.*
- Nos, bármit is valósítunk meg a környéken, az átmeneti, ideiglenes kell, hogy legyen. Javítunk a környékbeliek életkörülményein, de nem úgy, hogy állandósítjuk a jelenlétüket.
Először is találni kell a környéken olyan házat, amit sokan laknak. Lehetőleg családok. Gyerekekkel. Kegyed művelt: felajánlhatja, hogy írni, olvasni tanítja a gyermekeket. Ez olyasmi, amihez még nem kell pénz, de megalapozza a helyiek bizalmát kegyed iránt. Így, amikor majd azzal megy közéjük, hogy a vagyonosok segítségét kérve tud segíteni rajtuk, nem lesznek bizalmatlanak. A kiszemelt házat minimálisan rendbe rakjuk, csak annyira, hogy ne omoljon a fejükre. Kapnak priccseket, takarókat, használt ruhákat. Persze ehhez már másokat is segítségül kell hívnunk, hogy többen osztozzanak az adakozás dicsőségében. Kegyed a tanításhoz kaphat megfelelő eszközöket. Esetleg hangszereket.
Egy ház rendbe tétele után jöhet a második, majd a harmadik. Ha sikerül sok támogatót találni, egyszerre több. De a helyiek szemében mindezt Ön intézte, minden beáramló pénz, külső segítség csak azért jön, mert Ön kéri a gazdagokat.
*rövid szünetet tart, majd így folytatja.*
- Idővel el kell ültetni a helyiek fejében az igényt arra, hogy elhagyják ezeket a romokat, és új otthont akarjanak maguknak. Olcsó, de tisztes szállásokat. Ez az igény és hajlandóság szépen összecsenghet azzal az elképzelésemmel, hogy soklakásos házakat építsünk a mostani Sárváros helyére, ahol a szegények családjai szerény, de rendes körülmények között élhetnek.
*gondolkodik. Persze az ő elképzelése az is, hogy ezek közül a házak közül jó párat ő maga fog birtokolni, így a lakbér folyamatos bevételt jelent majd neki. Ez, és szinte minden más, egyszer kamatostul megtérül neki, ha a számításai bejönnek.*
//Látogatóban//
*Már az első kis fintor se kerülte el a figyelmét, de akkor még nem tudta pontosan, hogy minek szól. Később azonban Alenia kissé helyre teszi őt, és ebből megérti, hogy mi okozott gondot. Udvarias pókerarcán mi sem látszik, csak gondolatban húzódik gunyoros mosolyra a szája.
Való igaz, hogy ebben a határozott beszédben ott van a nemeskisasszony gőgössége. Másvalaki nem feddné így meg, a többség nem is merné. De Orthus nem az a fajta, aki az ilyesmin megsértődik. Elvégre nemesek között nőtt fel, kapott ennél durvábbakat is.*
- Elnézését kérem. Úgy tűnik, e kúria falai között akaratlanul is visszatértek a régi szófordulatok. Ami nem jelenti azt, hogy a szépsége ne lenne minden mást feledtető.
*teszi hozzá. Alenia válaszát hallva bólint majd így felel.*
- Úgy vélem, az ablakok és ajtók felújítása megoldható, és célszerű is. Egyelőre talán nem abban a kivitelben, ami a házhoz illik. Azt mondanám: tűnjön olcsónak, mellőzzük a díszítést, de legyen erősebb, mint amilyennek ránézésre gondolhatják.
Szívesen gondoskodom Önöknek alapvető bútorokról is. Írja össze, mire lenne szükségük és hány főre. Átmeneti bútorzatról beszélek, persze. Olyan holmikról, amiket idővel majd tovább lehet adományozni a rászorulóknak, amikor már megengedheti magának a nagyobb pompát.
A szentély felújítása magától értetődő, és ebben nem leszünk fukarok. Ám ügyeljen arra, hogy kiket enged be, és arra is, hogy aki láthatja a szentélyt, ne csacsogjon róla oktalanul.
A kívülállóknak nem kell tudnia róla, hogy az Önök körülményei jobbá váltak. A háznak kívülről a szegénység és nélkülözés látszatát kell közvetítenie.
*mutat rá. Mindezek persze olyan kiadások, melyeknek vajmi kevés köze van az ő jótékonykodós terveihez. Ezeket éppen hogy nem fogja látni a külvilág, csak Alenia és a háztartása élvezheti majd. Ám ez se elhanyagolható szempont, ha a nemeskisasszony ettől együttműködőbb lesz.
Mikor szóba kerül, hogy mit kellene tenni a környéken, nem felel azonnal. Végül megszólal.*
- Nos, bármit is valósítunk meg a környéken, az átmeneti, ideiglenes kell, hogy legyen. Javítunk a környékbeliek életkörülményein, de nem úgy, hogy állandósítjuk a jelenlétüket.
Először is találni kell a környéken olyan házat, amit sokan laknak. Lehetőleg családok. Gyerekekkel. Kegyed művelt: felajánlhatja, hogy írni, olvasni tanítja a gyermekeket. Ez olyasmi, amihez még nem kell pénz, de megalapozza a helyiek bizalmát kegyed iránt. Így, amikor majd azzal megy közéjük, hogy a vagyonosok segítségét kérve tud segíteni rajtuk, nem lesznek bizalmatlanak. A kiszemelt házat minimálisan rendbe rakjuk, csak annyira, hogy ne omoljon a fejükre. Kapnak priccseket, takarókat, használt ruhákat. Persze ehhez már másokat is segítségül kell hívnunk, hogy többen osztozzanak az adakozás dicsőségében. Kegyed a tanításhoz kaphat megfelelő eszközöket. Esetleg hangszereket.
Egy ház rendbe tétele után jöhet a második, majd a harmadik. Ha sikerül sok támogatót találni, egyszerre több. De a helyiek szemében mindezt Ön intézte, minden beáramló pénz, külső segítség csak azért jön, mert Ön kéri a gazdagokat.
*rövid szünetet tart, majd így folytatja.*
- Idővel el kell ültetni a helyiek fejében az igényt arra, hogy elhagyják ezeket a romokat, és új otthont akarjanak maguknak. Olcsó, de tisztes szállásokat. Ez az igény és hajlandóság szépen összecsenghet azzal az elképzelésemmel, hogy soklakásos házakat építsünk a mostani Sárváros helyére, ahol a szegények családjai szerény, de rendes körülmények között élhetnek.
*gondolkodik. Persze az ő elképzelése az is, hogy ezek közül a házak közül jó párat ő maga fog birtokolni, így a lakbér folyamatos bevételt jelent majd neki. Ez, és szinte minden más, egyszer kamatostul megtérül neki, ha a számításai bejönnek.*
940. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-05 19:03:21
Üzenet elküldve: 2024-04-05 19:03:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Amint Morthimer üdvözli őt, apró undorral húzza félre a száját. Ez nem magának a férfinek szól, hanem a mézes-mázos, eltúlzott bókokkal tarkított színjátéknak, amitől már hajdanán a bálokban is a falra mászott, és most sem nyeri el a tetszését. Jól tudja, hogy mindez csak annak szól, hogy az iránta tanúsított tisztelet mértéke sokkal nagyobbnak hasson, mint amekkora valójában. Nem szól még emiatt Orthus-ra, inkább ismerteti a döntését egy hosszabb vallomás közepette, de mikor másodszor is megkapja az úrihölgy jelzőt, akkor már nem tudja szó nélkül hagyni.*
- Alenia. Legfeljebb Alenia kisasszony. Azt hiszem, Morthimer úr, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával már megkértem arra, hogy hanyagoljuk ezt a túlzott udvariaskodást. Tiszteletben tartom azt is, hogy önnek pedig a közvetlenség nincs az ínyére, így arra kérem, hogy próbáljuk megtalálni az arany középutat, ha lehetséges!
*Orthus egy kicsit a régi Aleniá-t vélheti felfedezni a szavak mögött. Azt a gőgös, öntelt nemeskisasszonyt, aki bármit megtehetett, bárkit úgy ugráltathatott, ahogy akar, és akinek mindig az számított, hogy ő mit akar. Ez az énje továbbra is él benne, csak sokkal ritkábban és visszafogottabban tör felszínre, de ott van. Főleg olyan falak között, ahol otthon érzi magát.*
- Nos, először is köszönöm szépen a felajánlást, természetesen elfogadok minden segítséget, amíg számomra is ésszerű az, amit cserébe tőlem kér. Az épület maga valóban nincs olyan rossz állapotban, mint lehetne. Nem vesződtek azzal, hogy lerombolják, csak az értékeket pakolták ki a lázadók és a fosztogatók. Az én legnagyobb szívfájdalmam viszont az, hogy az Eeyr oltárt lerombolták. Természetesen szívügyem, hogy újra legyen itt egy.
*Azzal nem is érthetne egyet jobban, hogy még nem szabad túlzottan szép és drága holmikat pakolni az épületbe, így erre határozottan bólogat.*
- Van pár törött ablak, megrongált nyílászáró, amit javíttatni kell. Emellett az, hogy szép legyen a ház, egyelőre nem prioritás, inkább élhetővé kell tenni. Rajtam és pár barátomon kívül árva gyerekek laknak még itt. Azt szeretném, ha legalább a gyerekek rendes ágyban alhatnának, és meglenne minden, ami szükségleteik kielégítéséhez feltétlenül fontos. *Vázolja fel az első lépéseket, de az is tény, hogy ahhoz, hogy a város elfogadja azt, hogy ő, mint egykori nemes újra a városban tevékenykedik, többet kell mutatnia, mint saját otthonának restaurálása.*
- Nem tudom, hányan laknak még a környéken, szerintem a legtöbb épület lakhatatlan. Azokat látva kész csoda, hogy a rezidencia ilyen állapotban megmaradt. *Mikor arra terelődik a szó, hogy esetleg ide, a Sayqueves házba szegényeket költöztessenek, Orthus határozott, ellenkező pillantásokat kap Aleniá-tól.*
- Nem, ez a ház az enyém, és azoké, akiket magam mellett akarok tudni. Az egyetlen dolog, ami nincs ellenemre, az az, hogy még több gyerek kapjon helyet, ha találunk melléjük nevelőt, nevelőket. Ettől függetlenül szeretném támogatni Önt abban, hogy otthont teremtsünk a rászorulóknak, csak nem itt. Mit javasol? *Ebben a kérdésben már kénytelen lesz Orthus ismereteire támaszkodni.*
//Látogatóban//
*Amint Morthimer üdvözli őt, apró undorral húzza félre a száját. Ez nem magának a férfinek szól, hanem a mézes-mázos, eltúlzott bókokkal tarkított színjátéknak, amitől már hajdanán a bálokban is a falra mászott, és most sem nyeri el a tetszését. Jól tudja, hogy mindez csak annak szól, hogy az iránta tanúsított tisztelet mértéke sokkal nagyobbnak hasson, mint amekkora valójában. Nem szól még emiatt Orthus-ra, inkább ismerteti a döntését egy hosszabb vallomás közepette, de mikor másodszor is megkapja az úrihölgy jelzőt, akkor már nem tudja szó nélkül hagyni.*
- Alenia. Legfeljebb Alenia kisasszony. Azt hiszem, Morthimer úr, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával már megkértem arra, hogy hanyagoljuk ezt a túlzott udvariaskodást. Tiszteletben tartom azt is, hogy önnek pedig a közvetlenség nincs az ínyére, így arra kérem, hogy próbáljuk megtalálni az arany középutat, ha lehetséges!
*Orthus egy kicsit a régi Aleniá-t vélheti felfedezni a szavak mögött. Azt a gőgös, öntelt nemeskisasszonyt, aki bármit megtehetett, bárkit úgy ugráltathatott, ahogy akar, és akinek mindig az számított, hogy ő mit akar. Ez az énje továbbra is él benne, csak sokkal ritkábban és visszafogottabban tör felszínre, de ott van. Főleg olyan falak között, ahol otthon érzi magát.*
- Nos, először is köszönöm szépen a felajánlást, természetesen elfogadok minden segítséget, amíg számomra is ésszerű az, amit cserébe tőlem kér. Az épület maga valóban nincs olyan rossz állapotban, mint lehetne. Nem vesződtek azzal, hogy lerombolják, csak az értékeket pakolták ki a lázadók és a fosztogatók. Az én legnagyobb szívfájdalmam viszont az, hogy az Eeyr oltárt lerombolták. Természetesen szívügyem, hogy újra legyen itt egy.
*Azzal nem is érthetne egyet jobban, hogy még nem szabad túlzottan szép és drága holmikat pakolni az épületbe, így erre határozottan bólogat.*
- Van pár törött ablak, megrongált nyílászáró, amit javíttatni kell. Emellett az, hogy szép legyen a ház, egyelőre nem prioritás, inkább élhetővé kell tenni. Rajtam és pár barátomon kívül árva gyerekek laknak még itt. Azt szeretném, ha legalább a gyerekek rendes ágyban alhatnának, és meglenne minden, ami szükségleteik kielégítéséhez feltétlenül fontos. *Vázolja fel az első lépéseket, de az is tény, hogy ahhoz, hogy a város elfogadja azt, hogy ő, mint egykori nemes újra a városban tevékenykedik, többet kell mutatnia, mint saját otthonának restaurálása.*
- Nem tudom, hányan laknak még a környéken, szerintem a legtöbb épület lakhatatlan. Azokat látva kész csoda, hogy a rezidencia ilyen állapotban megmaradt. *Mikor arra terelődik a szó, hogy esetleg ide, a Sayqueves házba szegényeket költöztessenek, Orthus határozott, ellenkező pillantásokat kap Aleniá-tól.*
- Nem, ez a ház az enyém, és azoké, akiket magam mellett akarok tudni. Az egyetlen dolog, ami nincs ellenemre, az az, hogy még több gyerek kapjon helyet, ha találunk melléjük nevelőt, nevelőket. Ettől függetlenül szeretném támogatni Önt abban, hogy otthont teremtsünk a rászorulóknak, csak nem itt. Mit javasol? *Ebben a kérdésben már kénytelen lesz Orthus ismereteire támaszkodni.*
939. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-05 17:59:07
Üzenet elküldve: 2024-04-05 17:59:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*A rezidenciához közeledve megállapítja, hogy a képzelete talán kissé kifestette azt a képet, ami benne a lepusztult, nincstelenek által megszállt birtokról élt. Ennél nagyobb kárra, több toprongyos alakra és nagyobb fenyegetésre számított. Persze a helyzet attól még most sem rózsás, de legalább valamivel nyugodtabban jár-kel.
Főleg akkor, amikor Alenia is megjelenik. Már a tény, hogy ilyen nyíltan, egyenes tartással és elegánsan kiöltözve fogadja, is eléggé beszédes. Nem megszeppent, nem nézeget idegesen a válla fölé, nyíltan vállalja a nemesi tartását és szépségét, vagyis biztonságban érzi magát e falak között.*
- Sayqueves úrhölgy, az ön szépsége úgy sugárzik, hogy az egész kúriának visszaadja a régi pompáját.
*köszönti bókolva a hölgyet, majd illő módon kezet csókol neki.
A bérlónak talál egy olyan helyet, amit az utcáról nem lehet észrevenni, és ott kiköti a kantárjánál fogva, majd csatlakozik Aleniához.
Aki pedig szinte rögtön a tárgyra tér, ő pedig ezt csendben hallgatja végig, és magában elégedetten bólint. Fennhangon pedig ezt feleli.*
- Úrhölgy, az elhatározása csodálatra méltó, és őszintén hiszem, hogy követendő példát tudunk állítani vele. A magam részéről segíteni fogok abban, hogy az otthona minél hamarabb a régi pompájában tündököljön, és remélhetőleg nem egymagában a romok között, hanem hozzá méltó környezetben.
*ígéri, bár hogy így lesz-e valóban, az kevésbé őrajta, mint a városi tanácson fog múlni.*
- Meg kell, hogy mondjam, rosszabbra számítottam. Öröm látni, hogy az erős falak még mindig biztosan állnak. Szinte nincs is javítanivaló, csak szépíteni kell, és megtölteni ide illő bútorokkal, dísztárgyakkal. De ezzel még várnunk kell. Ha most látnánk hozzá ehhez a munkához, azzal csak felhívnánk rá a figyelmet, és mindenféle tolvajok, haramiák jönnének újra kifosztani.
*teszi hozzá, majd megkérdezi.*
- A környező házak sorsáról tud valamit? Mennyire romosak, hányan lakják őket? Úgy hiszem, a város szegényeinek segítséget nyújtani úgy tudunk a legjobban, ha egy tömegszállást egyszerű, de fontos eszközökkel, bútorokkal látunk el. Persze e házat is berendezhetnénk e célra, de annak csak akkor lenne értelme, ha aztán szegény családokat költöztetnénk a falai közé. És feltételezem, ezt nem szeretné. Akkor viszont valahol máshol kell megkezdenünk a jótékonykodást.
//Látogatóban//
*A rezidenciához közeledve megállapítja, hogy a képzelete talán kissé kifestette azt a képet, ami benne a lepusztult, nincstelenek által megszállt birtokról élt. Ennél nagyobb kárra, több toprongyos alakra és nagyobb fenyegetésre számított. Persze a helyzet attól még most sem rózsás, de legalább valamivel nyugodtabban jár-kel.
Főleg akkor, amikor Alenia is megjelenik. Már a tény, hogy ilyen nyíltan, egyenes tartással és elegánsan kiöltözve fogadja, is eléggé beszédes. Nem megszeppent, nem nézeget idegesen a válla fölé, nyíltan vállalja a nemesi tartását és szépségét, vagyis biztonságban érzi magát e falak között.*
- Sayqueves úrhölgy, az ön szépsége úgy sugárzik, hogy az egész kúriának visszaadja a régi pompáját.
*köszönti bókolva a hölgyet, majd illő módon kezet csókol neki.
A bérlónak talál egy olyan helyet, amit az utcáról nem lehet észrevenni, és ott kiköti a kantárjánál fogva, majd csatlakozik Aleniához.
Aki pedig szinte rögtön a tárgyra tér, ő pedig ezt csendben hallgatja végig, és magában elégedetten bólint. Fennhangon pedig ezt feleli.*
- Úrhölgy, az elhatározása csodálatra méltó, és őszintén hiszem, hogy követendő példát tudunk állítani vele. A magam részéről segíteni fogok abban, hogy az otthona minél hamarabb a régi pompájában tündököljön, és remélhetőleg nem egymagában a romok között, hanem hozzá méltó környezetben.
*ígéri, bár hogy így lesz-e valóban, az kevésbé őrajta, mint a városi tanácson fog múlni.*
- Meg kell, hogy mondjam, rosszabbra számítottam. Öröm látni, hogy az erős falak még mindig biztosan állnak. Szinte nincs is javítanivaló, csak szépíteni kell, és megtölteni ide illő bútorokkal, dísztárgyakkal. De ezzel még várnunk kell. Ha most látnánk hozzá ehhez a munkához, azzal csak felhívnánk rá a figyelmet, és mindenféle tolvajok, haramiák jönnének újra kifosztani.
*teszi hozzá, majd megkérdezi.*
- A környező házak sorsáról tud valamit? Mennyire romosak, hányan lakják őket? Úgy hiszem, a város szegényeinek segítséget nyújtani úgy tudunk a legjobban, ha egy tömegszállást egyszerű, de fontos eszközökkel, bútorokkal látunk el. Persze e házat is berendezhetnénk e célra, de annak csak akkor lenne értelme, ha aztán szegény családokat költöztetnénk a falai közé. És feltételezem, ezt nem szeretné. Akkor viszont valahol máshol kell megkezdenünk a jótékonykodást.
938. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-04 23:05:03
Üzenet elküldve: 2024-04-04 23:05:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Látogatóban//
*Nem felejtette el az Orthus Morthimer úr számára tett ígéretét, miszerint hamarosan dönteni fog arról, miként is óhajtja újrakezdeni az életét a lázadás után, amolyan hamvaiból föltámadott főnix módjára. A döntést nem volt nehéz meghozni, miután Luninari-nak hála sikerült egy olyan kompromisszumot találnia, ami nem jár olyan áldozatokkal, melyeket Alenia nem akart meghozni. Ebben a döntésben pedig szerepel az, hogy az egykori Sayqueves Rezidenciát továbbra is otthonának kívánja nevezni, és a ház felvirágoztatásával kezdve, az itt elvetett magokból kiindulva részt akar venni abban a munkában, aminek következtében romváros helyén egy új, gyönyörű városrész születhet. Éppen ezért hívta meg a mai napon Morthimer-t, hogy közölje vele ezt a számára bizonyára megfelelő döntést.
Mivel a házban már sem őrök, sem szolgálók nincsenek, legfeljebb a kósza módon a környéken rohangáló őz köszönti a vendégeket, Alenia maga megy ki, hogy üdvözölje a férfit.*
- Morthimer úr! Örülök, hogy újra látom! *köszönti illedelmesen a férfit. Ő most is igazi hölgyhöz méltó elegáns, szokásosan világos, könnyed ruhát visel a hiányzó karját takaró féloldalas köpennyel együtt.*
- A lovat kösse ki a belső kerben, jobbat egyelőre nem tudok ajánlani, aztán kerüljön beljebb! *Azzal ő be is lép az épületbe, és ha a férfi követi, akkor egy rövid, a megviselt folyosókon történő csendes séta közben végül újra megszólal.*
- Nem húznám az időt, gondolom kíváncsi a döntésemre. Nos, amint látja, ez a ház finoman szólva nincs jó állapotban. Megszenvedte a lázadást, ahogy mi magunk és az egész családunk is. Az emlékek is fájók, melyek ide kötnek engem, éppen ezért megfontolandó lehetőségként tekintettem arra, hogy esetleg vidéken kezdjek új életet. Mégis, ez a ház egykoron az én örökségem volt, és engem minden emlékem, mióta az eszemet tudom, Arthenior-hoz köt. Nem tudnám elhagyni a várost örökre. Maradok. Maradok, és szeretném, ha ez a ház, ha új értelemben is, de régi fényében tündökölhetne. Ugyanúgy, ahogy részt szeretnék venni az Ön, a város felvirágoztatásáról szóló terveiben is.
*Fejezi be rövidke monológját itt, és hagyja Orthus-t is szóhoz jutni. Arról egyelőre nem beszél, hogy ez a ház valóban csak volt, de soha nem lett az ő öröksége. Miután szülei a lázadásban elhunytak, és úgy tűnt, hogy Alenia is halott, bátyjára, Aleimordra szállt a rezidencia felelőssége, ő pedig, ha jól értelmezte, amit Luninari mondott erről, akkor elajándékozta a helyet. Bonyolult történet, és nem is tervezi sokáig titkolni, hogy nem is az övé az épület, de úgy gondolja, hogy jobb lesz mindent csak szépen sorjában közölni.*
//Látogatóban//
*Nem felejtette el az Orthus Morthimer úr számára tett ígéretét, miszerint hamarosan dönteni fog arról, miként is óhajtja újrakezdeni az életét a lázadás után, amolyan hamvaiból föltámadott főnix módjára. A döntést nem volt nehéz meghozni, miután Luninari-nak hála sikerült egy olyan kompromisszumot találnia, ami nem jár olyan áldozatokkal, melyeket Alenia nem akart meghozni. Ebben a döntésben pedig szerepel az, hogy az egykori Sayqueves Rezidenciát továbbra is otthonának kívánja nevezni, és a ház felvirágoztatásával kezdve, az itt elvetett magokból kiindulva részt akar venni abban a munkában, aminek következtében romváros helyén egy új, gyönyörű városrész születhet. Éppen ezért hívta meg a mai napon Morthimer-t, hogy közölje vele ezt a számára bizonyára megfelelő döntést.
Mivel a házban már sem őrök, sem szolgálók nincsenek, legfeljebb a kósza módon a környéken rohangáló őz köszönti a vendégeket, Alenia maga megy ki, hogy üdvözölje a férfit.*
- Morthimer úr! Örülök, hogy újra látom! *köszönti illedelmesen a férfit. Ő most is igazi hölgyhöz méltó elegáns, szokásosan világos, könnyed ruhát visel a hiányzó karját takaró féloldalas köpennyel együtt.*
- A lovat kösse ki a belső kerben, jobbat egyelőre nem tudok ajánlani, aztán kerüljön beljebb! *Azzal ő be is lép az épületbe, és ha a férfi követi, akkor egy rövid, a megviselt folyosókon történő csendes séta közben végül újra megszólal.*
- Nem húznám az időt, gondolom kíváncsi a döntésemre. Nos, amint látja, ez a ház finoman szólva nincs jó állapotban. Megszenvedte a lázadást, ahogy mi magunk és az egész családunk is. Az emlékek is fájók, melyek ide kötnek engem, éppen ezért megfontolandó lehetőségként tekintettem arra, hogy esetleg vidéken kezdjek új életet. Mégis, ez a ház egykoron az én örökségem volt, és engem minden emlékem, mióta az eszemet tudom, Arthenior-hoz köt. Nem tudnám elhagyni a várost örökre. Maradok. Maradok, és szeretném, ha ez a ház, ha új értelemben is, de régi fényében tündökölhetne. Ugyanúgy, ahogy részt szeretnék venni az Ön, a város felvirágoztatásáról szóló terveiben is.
*Fejezi be rövidke monológját itt, és hagyja Orthus-t is szóhoz jutni. Arról egyelőre nem beszél, hogy ez a ház valóban csak volt, de soha nem lett az ő öröksége. Miután szülei a lázadásban elhunytak, és úgy tűnt, hogy Alenia is halott, bátyjára, Aleimordra szállt a rezidencia felelőssége, ő pedig, ha jól értelmezte, amit Luninari mondott erről, akkor elajándékozta a helyet. Bonyolult történet, és nem is tervezi sokáig titkolni, hogy nem is az övé az épület, de úgy gondolja, hogy jobb lesz mindent csak szépen sorjában közölni.*
937. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-04-04 21:57:25
Üzenet elküldve: 2024-04-04 21:57:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Látogatóban//
*Magányos férfi érkezik bérelt ló hátán a Sayqueves rezidencia elé. Öltözete egyszerű, kissé kopottas, ámde tiszta. Talán csak a kosz hiánya árulkodik arról, hogy viselője módos ember.
Tekintettel arra, hogy az egykor fényes rezidencia immáron a Romvároshoz tartozik, Orthus Morthimer a látogatás alkalmára egyik régebbi utazóruháját választotta, amit kifejezetten szegényesebb környékek látogatására tart fenn. Van még ennél is viseltesebb öltözéke, de ugyanakkor nem akart teljesen szegényes gúnyát választani. Amúgy sincs olyan sok értelme, hisz testalkata (már amennyire látszik az utazóköpenye alatt) jómódról tanúskodik. Errefelé kevesen pocakosak.
Komoran baktat a romos épületek között. Szándékosan kerülte ezt a vidéket a lázadás óta. Még előtte, amikor ez a nemesi negyed része volt, sokszor járt a környéken. Pontosan tudta, melyik palota melyik nemesi házhoz tartoik, és többe meghívást is kapott bálokra. Mindent egybevetve szép emlékei vannak a környékről, és mindig is imponált neki a sok szép palota, a szobrok, parkok, szökőkutak, az aranyozott címerek, a márvány. A vagyon szimbólumai. Elszomorító ilyen állapotban látni a környéket. És a Sayqueves rezidenciát is. Emlékszik rá, hogy nagy megtiszteltetés volt ide meghívót kapni, amikor fiatalabb korában még a szüleivel eljöhettek alkalmanként.
Általában meglátja a lehetőséget is - hogy milyen olcsón lehetne most hozzájutni ehhez a telekhez, sőt, talán egész Romvárost fel tudná vásárolni annyi pénzért, amibe fénykorában ez a kúria kerülhetett. De ezúttal komoran néz körbe.
Alenia Cirenhille Sayqueveshez jött látogatóba, hogy korábbi beszélgetésüket folytassák. A hölgy akkor még nem döntött, hogy mit szeretne csinálni, hogy egyáltalán itt marad-e, vagy vidékre vonul vissza. Orthus kíváncsian várja a fejleményeket. Terveibe szépen illeszkedne, ha az egykori nemes kisasszony a maradás mellett döntene és felvállalná azt a szerepet, amit Orthus javasolt neki. De a romok láttán azon se lenne meglepődve, ha Alenia másképp döntene. Még neki is szívszorító a rezidencia jelenlegi állapota, hát még ha az otthonának is nevezhette volna.
Bérlovát - ezúttal direkt egy öregebb, olcsóbb hátast választott - már a nyeregből leszállva, kantárszáron vezeti beljebb. Kíváncsi, vajon megvan-e még az istálló, vagy hol tudja biztonságosan hátrahagyni a lovat. Utánaérdeklődött és tudja, hogy ez a rezidencia a Romváros kevésbé nyugtalan részében van. Relatíve közel a polgári negyedhez, itt úgy-ahogy még tiszteletben tartják a törvényt. A Meredélyhez közeledve válik egyre kevésbé biztonságossá a helyzet.*
//Látogatóban//
*Magányos férfi érkezik bérelt ló hátán a Sayqueves rezidencia elé. Öltözete egyszerű, kissé kopottas, ámde tiszta. Talán csak a kosz hiánya árulkodik arról, hogy viselője módos ember.
Tekintettel arra, hogy az egykor fényes rezidencia immáron a Romvároshoz tartozik, Orthus Morthimer a látogatás alkalmára egyik régebbi utazóruháját választotta, amit kifejezetten szegényesebb környékek látogatására tart fenn. Van még ennél is viseltesebb öltözéke, de ugyanakkor nem akart teljesen szegényes gúnyát választani. Amúgy sincs olyan sok értelme, hisz testalkata (már amennyire látszik az utazóköpenye alatt) jómódról tanúskodik. Errefelé kevesen pocakosak.
Komoran baktat a romos épületek között. Szándékosan kerülte ezt a vidéket a lázadás óta. Még előtte, amikor ez a nemesi negyed része volt, sokszor járt a környéken. Pontosan tudta, melyik palota melyik nemesi házhoz tartoik, és többe meghívást is kapott bálokra. Mindent egybevetve szép emlékei vannak a környékről, és mindig is imponált neki a sok szép palota, a szobrok, parkok, szökőkutak, az aranyozott címerek, a márvány. A vagyon szimbólumai. Elszomorító ilyen állapotban látni a környéket. És a Sayqueves rezidenciát is. Emlékszik rá, hogy nagy megtiszteltetés volt ide meghívót kapni, amikor fiatalabb korában még a szüleivel eljöhettek alkalmanként.
Általában meglátja a lehetőséget is - hogy milyen olcsón lehetne most hozzájutni ehhez a telekhez, sőt, talán egész Romvárost fel tudná vásárolni annyi pénzért, amibe fénykorában ez a kúria kerülhetett. De ezúttal komoran néz körbe.
Alenia Cirenhille Sayqueveshez jött látogatóba, hogy korábbi beszélgetésüket folytassák. A hölgy akkor még nem döntött, hogy mit szeretne csinálni, hogy egyáltalán itt marad-e, vagy vidékre vonul vissza. Orthus kíváncsian várja a fejleményeket. Terveibe szépen illeszkedne, ha az egykori nemes kisasszony a maradás mellett döntene és felvállalná azt a szerepet, amit Orthus javasolt neki. De a romok láttán azon se lenne meglepődve, ha Alenia másképp döntene. Még neki is szívszorító a rezidencia jelenlegi állapota, hát még ha az otthonának is nevezhette volna.
Bérlovát - ezúttal direkt egy öregebb, olcsóbb hátast választott - már a nyeregből leszállva, kantárszáron vezeti beljebb. Kíváncsi, vajon megvan-e még az istálló, vagy hol tudja biztonságosan hátrahagyni a lovat. Utánaérdeklődött és tudja, hogy ez a rezidencia a Romváros kevésbé nyugtalan részében van. Relatíve közel a polgári negyedhez, itt úgy-ahogy még tiszteletben tartják a törvényt. A Meredélyhez közeledve válik egyre kevésbé biztonságossá a helyzet.*
936. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-28 13:51:30
Üzenet elküldve: 2024-03-28 13:51:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Kedvesen elmosolyodik Luninari érvei hallatán. Látja a lányon, hogy bármiféle dicséretet is kap, ő megpróbál valahogyan csökkenteni az érdemein ahelyett, hogy elfogadná vagy növelni próbálná őket. Ez mind-mind az önbizalom hiányára utal Alenia szerint. Neki ez lesz a dolga a kis barátnőjével, hogy segítsen neki fejlődni ebben, még akkor is, ha ő maga megfelelőnek érzi ezen képességeit.*
- Az egyfajta kérdés, hogy lehet-e ártani a mágusoknak. Erre minden bizonnyal az a válasz, hogy igen, mert ahogy mondod, senki sem legyőzhetetlen. Az viszont egy másik, hogy akarnak-e ártani a magadfajtának. Azt hiszem, hogy a varázslók képességeit mindenki tiszteli, és senki nem akar szembe kerülni velük, főleg nem egy elemistával. Szóval ne azt nézd, hogy tudnak-e téged bántani, hanem, hogy akarnak-e, és erre a válasz szerintem egy határozott nem.
*Épp ezért érzi magát biztonságban majd Luninari mellet a tisztáson. Akkor is, ha végül nem idéz meg semmilyen védelmező entitást. Egyszerűen bízik a lány képességeiben, ami számára elegendő megnyugvást és biztonságérzetet ad ahhoz, hogy ne legyenek kétségei afelől, hogy semmi rossz nem fog velük történni azon a rossz emlékekkel tarkított helyen.
Úgy látszik, hogy a macskákkal kapcsolatos ismerete elszomorítja szegény lányt, így nem is folytatja ezt a gondolatmenetet, pedig azt, ami egy könyvben le van írva, ő el fogja hinni, míg nem tapasztalja a cáfolatát.
Az új ruhájával kapcsolatos felajánlásra hálásan bólint.*
- Azt hiszem, hogy elfogadom, köszönöm szépen! Szükségem van valami szép ruhára, de ami fontos, hogy legyen hozzá ilyen hosszú köpeny. *Merthogy azt így féloldalasan viselve könnyedén tudja takarni vele a hiányzó karját.
Készülődés közben az otthonáról kérdez, és olyan választ kapott, amire számított. Hozzá akarta tenni, hogy nem közhelyeket szeretne hallani, hanem konkrétumokat, de előtte megvárta, hogy Luninari hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. A választ megkapta, közhelyesen.*
- Tudom, hogy ez a legjobb válasz a kérdésemre, de én mégsem erre voltam kíváncsi. Én abban szeretném a tanácsod kérni, hogy szerinted ténylegesen hol kéne újrakezdenem az életemet? Itt Arthenior-ban, Szarvasligetben vagy egy másik városban? Ilyesmire gondoltam, mert jelenleg fogalmam sincs, hová tartozom. *Ez a kérdése most sokkal földhözragadtabb, mint arra számítani lehetett. Ennek nincs köze a szeretethez, nincs köze Eeyr-hez, egyszerűen csak nem tudja, hol telepedjen le. Megpróbálhatná újraépíteni a rezidenciát, de vajon van értelme? Erre ugyan választ nem kap, de Luninari cserébe egy apró ölelést igen, mert bár nem erre volt kíváncsi, meghatották barátnője szavai.
Végül elindulnak kifelé, mikor összetalálkoznak a gyerekekkel, Luninari pedig ahogy mondta, meg is kéri őket, hogy kedvesen bánjanak Holdpihével. A gyerekek kíváncsian figyelnek, bólogatnak, de leginkább a kislány figyelmét sikerül felkelteni a cicával.*
- Persze, hogy megkérhetsz! Ha kedvesek vagyunk vele, ő is akarja és nem fogjuk bántani, akkor szabad szeretni őt? Én nagyon szeretem a kiscicákat, de ők sosem szerettek engem, mindig elfutottak. Pedig olyan aranyosak! *Kérlelően néznek most mindhárman Luninari-ra. Szeretnének törődni a cicával, és vigyázni is rá, ahogy a lány kéri. Ők még csak gyerekek, de árvák, így nagyon tudnak értékelni mindent, egy másik kis életet meg főleg, szóval első látásra úgy tűnik, jó kezekben lesz náluk a kiscica.
Nia most nem szól közbe, csak mosolyog, megvárja, míg megbeszélik a dolgokat, utána pedig kilép a házból és magába szívja a friss levegőt, ami most különösen jól esik neki.*
*Kedvesen elmosolyodik Luninari érvei hallatán. Látja a lányon, hogy bármiféle dicséretet is kap, ő megpróbál valahogyan csökkenteni az érdemein ahelyett, hogy elfogadná vagy növelni próbálná őket. Ez mind-mind az önbizalom hiányára utal Alenia szerint. Neki ez lesz a dolga a kis barátnőjével, hogy segítsen neki fejlődni ebben, még akkor is, ha ő maga megfelelőnek érzi ezen képességeit.*
- Az egyfajta kérdés, hogy lehet-e ártani a mágusoknak. Erre minden bizonnyal az a válasz, hogy igen, mert ahogy mondod, senki sem legyőzhetetlen. Az viszont egy másik, hogy akarnak-e ártani a magadfajtának. Azt hiszem, hogy a varázslók képességeit mindenki tiszteli, és senki nem akar szembe kerülni velük, főleg nem egy elemistával. Szóval ne azt nézd, hogy tudnak-e téged bántani, hanem, hogy akarnak-e, és erre a válasz szerintem egy határozott nem.
*Épp ezért érzi magát biztonságban majd Luninari mellet a tisztáson. Akkor is, ha végül nem idéz meg semmilyen védelmező entitást. Egyszerűen bízik a lány képességeiben, ami számára elegendő megnyugvást és biztonságérzetet ad ahhoz, hogy ne legyenek kétségei afelől, hogy semmi rossz nem fog velük történni azon a rossz emlékekkel tarkított helyen.
Úgy látszik, hogy a macskákkal kapcsolatos ismerete elszomorítja szegény lányt, így nem is folytatja ezt a gondolatmenetet, pedig azt, ami egy könyvben le van írva, ő el fogja hinni, míg nem tapasztalja a cáfolatát.
Az új ruhájával kapcsolatos felajánlásra hálásan bólint.*
- Azt hiszem, hogy elfogadom, köszönöm szépen! Szükségem van valami szép ruhára, de ami fontos, hogy legyen hozzá ilyen hosszú köpeny. *Merthogy azt így féloldalasan viselve könnyedén tudja takarni vele a hiányzó karját.
Készülődés közben az otthonáról kérdez, és olyan választ kapott, amire számított. Hozzá akarta tenni, hogy nem közhelyeket szeretne hallani, hanem konkrétumokat, de előtte megvárta, hogy Luninari hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. A választ megkapta, közhelyesen.*
- Tudom, hogy ez a legjobb válasz a kérdésemre, de én mégsem erre voltam kíváncsi. Én abban szeretném a tanácsod kérni, hogy szerinted ténylegesen hol kéne újrakezdenem az életemet? Itt Arthenior-ban, Szarvasligetben vagy egy másik városban? Ilyesmire gondoltam, mert jelenleg fogalmam sincs, hová tartozom. *Ez a kérdése most sokkal földhözragadtabb, mint arra számítani lehetett. Ennek nincs köze a szeretethez, nincs köze Eeyr-hez, egyszerűen csak nem tudja, hol telepedjen le. Megpróbálhatná újraépíteni a rezidenciát, de vajon van értelme? Erre ugyan választ nem kap, de Luninari cserébe egy apró ölelést igen, mert bár nem erre volt kíváncsi, meghatották barátnője szavai.
Végül elindulnak kifelé, mikor összetalálkoznak a gyerekekkel, Luninari pedig ahogy mondta, meg is kéri őket, hogy kedvesen bánjanak Holdpihével. A gyerekek kíváncsian figyelnek, bólogatnak, de leginkább a kislány figyelmét sikerül felkelteni a cicával.*
- Persze, hogy megkérhetsz! Ha kedvesek vagyunk vele, ő is akarja és nem fogjuk bántani, akkor szabad szeretni őt? Én nagyon szeretem a kiscicákat, de ők sosem szerettek engem, mindig elfutottak. Pedig olyan aranyosak! *Kérlelően néznek most mindhárman Luninari-ra. Szeretnének törődni a cicával, és vigyázni is rá, ahogy a lány kéri. Ők még csak gyerekek, de árvák, így nagyon tudnak értékelni mindent, egy másik kis életet meg főleg, szóval első látásra úgy tűnik, jó kezekben lesz náluk a kiscica.
Nia most nem szól közbe, csak mosolyog, megvárja, míg megbeszélik a dolgokat, utána pedig kilép a házból és magába szívja a friss levegőt, ami most különösen jól esik neki.*
935. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-27 21:37:15
Üzenet elküldve: 2024-03-27 21:37:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Úgy érzi, hogy nem csak képzeli, hanem valóban kezdik egyre jobban érteni és megérteni egymást, ennek pedig természetesen örül, ahogyan persze annak is, hogy nem kell túl sokat magyarázkodnia túlzott óvatossága miatt.*
- Köszönöm a megértésedet! De talán mégis túlzás lenne hasonló varázslat, nem tudom még, hogy mi lesz, szerintem majd a pillanat szüli meg azt, hogy mit fogok csinálni, ha a tisztásra érünk. Azt viszont azért nem mondanám, hogy senki nem merne belém kötni, aki látott, mert ki tudja. Éppen az a mágia baja azt hiszem, hogy ha minden elemi ág összes létező varázslatát ismerném, és igazából még mindig ez a célom, akkor is biztosan lehetne ártani nekem, csak sokkal kevesebb eséllyel. De azt hiszem ez minden képességre igaz lehet, biztos, hogy mindenkinek van gyenge pontja, bármiben is legyen nagyon jó. *gondolkodik hangosan megint, aztán úgy tűnik, mintha kicsit elkedvetlenedne, igaz ennek nem az az oka, hogy szükségszerűen minden képesség korlátozott, meg, hogy sohasem lehet teljes biztonságban senki, inkább az, amit a macskákról hall Aleniától.*
- Ó, tényleg? Ezt nem tudtam, de szomorú lennék, ha tényleg így lenne, és remélem, hogy aki ezt írta téved. Szeretném, ha különleges kötelék lenne köztem és közte. *vallja is be, hogy mi jár a fejében, hiába tudja, hogy macskája nem kutya, aki ösztönösen ragaszkodó és hűséges, de aztán nem húzza az időt az erről való beszéddel, végtére is még sok dolguk van a mai nap folyamán.*
- Szívesen veszek neked valami szép ruhát, amiben jobban éreznéd magad, nem muszáj vele várni, úgy is mennünk kell a piacra. Egyelőre ne aggódj a pénzen, gyorsan szerzek és sokat, ha eltöltünk itt pár napot. *mondja aztán. Kicsit ugyan furcsa helyzet, de hát nyilván nem fog semmit sajnálni Niától, amit szeretne.
Mindez azonban szinte lényegtelen Alenia eddigi talán legfontosabb kérdéséhez képest, amin van ideje gondolkodni miközben mindent elpakol.*
- Talán kicsit közhelyesen hangzik, sőt nem is csak talán, hanem pontosan tudom, hogy így fog hangzani és túl érzelgősen is, de nem bánom, mert így gondolom. *válaszol aztán végül, reményei szerint megfontoltan, szavait gondosan megváloghatva.*
- Szerintem ott van az otthonod, ahol legalább egyvalaki szeret és törődik veled, és persze ott, amit te magad is az otthonodnak érzel. De ez a kettő nem választható el egymástól. Nem lesz otthon soha egy kiürített ház, ahol valaha éltél, ha nincs ott senki, akihez szívesen térsz haza. Akkor pedig főleg nem, ha te sem tudsz már az otthonodként gondolni rá. Meséltem a gyerekkoromról neked, tudom. Nem tudtam volna elviselni azt a helyet, ha anya nem érezteti velem szinte minden egyes pillanatban, hogy mennyire szeret, nincsenek a közös sütögetések a csillagok alatt, vagy, hogyha a plüssnyulaim nincsenek velem. De ők mindhárman ott voltak, mármint anya és ők ketten, én pedig mai napig úgy gondolok arra a helyre, mint az első otthonomra. *meséli, továbbra sem tudva, de nem is akarva leszokni arról, hogy egykori játékait élő, lélekkel és személyiséggel felruházott lényekként kezelje.*
- Aztán... igen, ez a ház volt itt a második otthon, miattad és Lau miatt, bár csak nagyon rövid ideig tartott, sajnos. Most pedig Szarvasliget. Én már két otthonomat vesztettem el, és te is elvesztetted a tiédet. Éppen ezért, talán nem is az a kérdés, hogy most hol van az otthonod, hanem, hogy majd hol lesz. Remélem, hogy ott, ahol én is ott vagyok. De neked nem csak én vagyok, aki szeret, hanem Eeyr is. Lehet ezzel magam ellen is beszélek, de éppen azért, mert a köztetek lévő kapcsolat igazán erős és különleges, az is lehet az otthonod, ahová ő vezet el valahogy, vagy ahol egyszerűen csak az ő jelenlétét érzed.
*Reméli, hogy nem vitte túlzásba a magyarázatot, mégis úgy érzi, hogy Alenia kérdésére jelenleg egyszerűen nincsen egyszerűbb válasz.
Kíváncsi mindenesetre, hogy a másik lánynak mi lesz a véleményre erről, de ezt már minden bizonnyal nem a konyhában fogják megbeszélni majd.
Visszaveszi magára a köpenyét, aztán táskájából egy székre pakolja ki a felesleges dolgokat, de természetesen plüssnyulai benne maradnak, amikor visszaveszi a hátára.
Felőle is mehetnek, indulhatnak a tisztásra.*
- Csak kicsit megyek el, de sietünk vissza. *simogatja meg Holdpihét búcsúzásképpen, mintha ő értené, hogy mit mond neki, aztán szerencséje van, mert nem sokkal az ajtó előtt mielőtt távoznának, még pont találkozik a gyerekekkel is.*
- Gyerekek, kérhetek tőletek valamit, ugye? *kérdi, reményei szerint kedvesen.* Elhoztam magammal a kiscicámat, a konyhában van éppen. Eléggé félénk, és meg kell szoknia még ezt a helyet, kérlek csak akkor simogassátok meg, ha hagyja, és, ha lehet ne kiabáljatok mellette, nehogy megijedjen. Este majd játszhatunk vele együtt kicsit, ha van kedvetek. Esetleg később próbálhattok neki adni egy kis vizet, vagy egy kis húst, hátha éhes, vagy szomjas lesz. És kérlek, semmiképp ne engedjétek ki őt az utcára, akkor sem, ha úgy tűnik, hogy szeretne kimenni! Ha ezt megteszitek, hozok nektek valami finomat a piacról, este pedig szintén készítek valami nagyon finomat vacsorára. *próbál nem csak a gyerekek felelősségérzetére hatni, hanem jutalmat is ígérni nekik, ha jól viselkednek.
Persze tudja, hogy ez kicsit zsákutca, mert, ha nem lesz itt akkor nem fogja tudni ellenőrizni, hogy megteszik-e, amit kért tőlük, a piacról mindenképpen fog nekik valamit hozni, és természetesen vacsorát is mindenképpen készít majd, ha pedig már vacsorát készít, akkor nyilván arra fog törekedni, hogy az finom is legyen.*
- Ugye megkérhetlek benneteket erre? *kérdi, és a számára megnyugtató válaszok után immár valóban készen áll elindulni.
Bármi más felmerülne még, vagy Niának lenne bármi mondanivalója azzal kapcsolatban, amiről korábban beszéltek, út közben, vagy a tisztáson ugyanúgy megbeszélhetnék, ahogyan itt megtehetnék.*
*Úgy érzi, hogy nem csak képzeli, hanem valóban kezdik egyre jobban érteni és megérteni egymást, ennek pedig természetesen örül, ahogyan persze annak is, hogy nem kell túl sokat magyarázkodnia túlzott óvatossága miatt.*
- Köszönöm a megértésedet! De talán mégis túlzás lenne hasonló varázslat, nem tudom még, hogy mi lesz, szerintem majd a pillanat szüli meg azt, hogy mit fogok csinálni, ha a tisztásra érünk. Azt viszont azért nem mondanám, hogy senki nem merne belém kötni, aki látott, mert ki tudja. Éppen az a mágia baja azt hiszem, hogy ha minden elemi ág összes létező varázslatát ismerném, és igazából még mindig ez a célom, akkor is biztosan lehetne ártani nekem, csak sokkal kevesebb eséllyel. De azt hiszem ez minden képességre igaz lehet, biztos, hogy mindenkinek van gyenge pontja, bármiben is legyen nagyon jó. *gondolkodik hangosan megint, aztán úgy tűnik, mintha kicsit elkedvetlenedne, igaz ennek nem az az oka, hogy szükségszerűen minden képesség korlátozott, meg, hogy sohasem lehet teljes biztonságban senki, inkább az, amit a macskákról hall Aleniától.*
- Ó, tényleg? Ezt nem tudtam, de szomorú lennék, ha tényleg így lenne, és remélem, hogy aki ezt írta téved. Szeretném, ha különleges kötelék lenne köztem és közte. *vallja is be, hogy mi jár a fejében, hiába tudja, hogy macskája nem kutya, aki ösztönösen ragaszkodó és hűséges, de aztán nem húzza az időt az erről való beszéddel, végtére is még sok dolguk van a mai nap folyamán.*
- Szívesen veszek neked valami szép ruhát, amiben jobban éreznéd magad, nem muszáj vele várni, úgy is mennünk kell a piacra. Egyelőre ne aggódj a pénzen, gyorsan szerzek és sokat, ha eltöltünk itt pár napot. *mondja aztán. Kicsit ugyan furcsa helyzet, de hát nyilván nem fog semmit sajnálni Niától, amit szeretne.
Mindez azonban szinte lényegtelen Alenia eddigi talán legfontosabb kérdéséhez képest, amin van ideje gondolkodni miközben mindent elpakol.*
- Talán kicsit közhelyesen hangzik, sőt nem is csak talán, hanem pontosan tudom, hogy így fog hangzani és túl érzelgősen is, de nem bánom, mert így gondolom. *válaszol aztán végül, reményei szerint megfontoltan, szavait gondosan megváloghatva.*
- Szerintem ott van az otthonod, ahol legalább egyvalaki szeret és törődik veled, és persze ott, amit te magad is az otthonodnak érzel. De ez a kettő nem választható el egymástól. Nem lesz otthon soha egy kiürített ház, ahol valaha éltél, ha nincs ott senki, akihez szívesen térsz haza. Akkor pedig főleg nem, ha te sem tudsz már az otthonodként gondolni rá. Meséltem a gyerekkoromról neked, tudom. Nem tudtam volna elviselni azt a helyet, ha anya nem érezteti velem szinte minden egyes pillanatban, hogy mennyire szeret, nincsenek a közös sütögetések a csillagok alatt, vagy, hogyha a plüssnyulaim nincsenek velem. De ők mindhárman ott voltak, mármint anya és ők ketten, én pedig mai napig úgy gondolok arra a helyre, mint az első otthonomra. *meséli, továbbra sem tudva, de nem is akarva leszokni arról, hogy egykori játékait élő, lélekkel és személyiséggel felruházott lényekként kezelje.*
- Aztán... igen, ez a ház volt itt a második otthon, miattad és Lau miatt, bár csak nagyon rövid ideig tartott, sajnos. Most pedig Szarvasliget. Én már két otthonomat vesztettem el, és te is elvesztetted a tiédet. Éppen ezért, talán nem is az a kérdés, hogy most hol van az otthonod, hanem, hogy majd hol lesz. Remélem, hogy ott, ahol én is ott vagyok. De neked nem csak én vagyok, aki szeret, hanem Eeyr is. Lehet ezzel magam ellen is beszélek, de éppen azért, mert a köztetek lévő kapcsolat igazán erős és különleges, az is lehet az otthonod, ahová ő vezet el valahogy, vagy ahol egyszerűen csak az ő jelenlétét érzed.
*Reméli, hogy nem vitte túlzásba a magyarázatot, mégis úgy érzi, hogy Alenia kérdésére jelenleg egyszerűen nincsen egyszerűbb válasz.
Kíváncsi mindenesetre, hogy a másik lánynak mi lesz a véleményre erről, de ezt már minden bizonnyal nem a konyhában fogják megbeszélni majd.
Visszaveszi magára a köpenyét, aztán táskájából egy székre pakolja ki a felesleges dolgokat, de természetesen plüssnyulai benne maradnak, amikor visszaveszi a hátára.
Felőle is mehetnek, indulhatnak a tisztásra.*
- Csak kicsit megyek el, de sietünk vissza. *simogatja meg Holdpihét búcsúzásképpen, mintha ő értené, hogy mit mond neki, aztán szerencséje van, mert nem sokkal az ajtó előtt mielőtt távoznának, még pont találkozik a gyerekekkel is.*
- Gyerekek, kérhetek tőletek valamit, ugye? *kérdi, reményei szerint kedvesen.* Elhoztam magammal a kiscicámat, a konyhában van éppen. Eléggé félénk, és meg kell szoknia még ezt a helyet, kérlek csak akkor simogassátok meg, ha hagyja, és, ha lehet ne kiabáljatok mellette, nehogy megijedjen. Este majd játszhatunk vele együtt kicsit, ha van kedvetek. Esetleg később próbálhattok neki adni egy kis vizet, vagy egy kis húst, hátha éhes, vagy szomjas lesz. És kérlek, semmiképp ne engedjétek ki őt az utcára, akkor sem, ha úgy tűnik, hogy szeretne kimenni! Ha ezt megteszitek, hozok nektek valami finomat a piacról, este pedig szintén készítek valami nagyon finomat vacsorára. *próbál nem csak a gyerekek felelősségérzetére hatni, hanem jutalmat is ígérni nekik, ha jól viselkednek.
Persze tudja, hogy ez kicsit zsákutca, mert, ha nem lesz itt akkor nem fogja tudni ellenőrizni, hogy megteszik-e, amit kért tőlük, a piacról mindenképpen fog nekik valamit hozni, és természetesen vacsorát is mindenképpen készít majd, ha pedig már vacsorát készít, akkor nyilván arra fog törekedni, hogy az finom is legyen.*
- Ugye megkérhetlek benneteket erre? *kérdi, és a számára megnyugtató válaszok után immár valóban készen áll elindulni.
Bármi más felmerülne még, vagy Niának lenne bármi mondanivalója azzal kapcsolatban, amiről korábban beszéltek, út közben, vagy a tisztáson ugyanúgy megbeszélhetnék, ahogyan itt megtehetnék.*
934. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-26 13:14:45
Üzenet elküldve: 2024-03-26 13:14:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Türelmesen és kedvesen mosolyogva hallgatja végig Luninari válaszát. Igazából őt egyáltalán nem zavarja a dolog, ha a varázslat miatt jobban érzi magát a másik, akkor legyen varázslat. Pár gondolatot azért mégis hozzáfűz.*
- Azért azt sosem tudhatod ilyen biztosra, hogy mi fog történni. Az viszont tény, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy ismét valami rossz történjen, ebben igazad van, de ha félsz, és attól jobban érzed magad, akkor varázsolj nyugodtan, én nem bánom. *Az érvekre is egyetértően bólogat, arra pedig még szélesebben elmosolyodik, hogy a mágustusa második helyezettjével bizony tényleg nem akarnak majd packázni.*
- Ez milyen édes. A kis Luninari, a világ legédesebb kislánya a plüssnyulaival olyasvalakivé vált, akivel senki nem mer kikezdeni.
*Tényleg rengeteget változtak, csak talán nem ugyanolyan irányba. Míg Alenia inkább elveszítette azt a hatalmát, ami a nemesi ranggal együtt járt, addig Luninari szerzett magának valami olyasféle hatalmat, aminek birtokában mások már nem merik őt bántani. Érdekes és motiváló történet.*
- Nem értek az elemi mágiához, de ez a kerubi tényleg biztonságérzetet adhat nekünk. Hozd őt velünk, ha szeretnéd *biztatja most már pár percen másodszor a lányt, hogy nyugodtan varázsoljon, ha szeretne.
Holdpihéről kapcsolatban ugyanúgy a korábbi türelemmel hallgatja a történetet. Nagyon tetszik neki, hogy a lány mennyire tud ragaszkodni egy kicsike állatkához, mintha a legjobb barátja lenne.*
- Igazából, én azt olvastam, hogy minden macska csak két napig emlékszik a körülötte lévőkre, ha azok egyszer csak eltűnnek. Utána elfelejtik, de annál nagyobb az öröm, mikor viszont látják az elveszettnek hitt gazdájukat. Ez megint csak olyan dolog, hogy talán nem volt a legjobb döntés elhoznod őt a biztonságos környezetéből, de ha akkor a szíved ezt diktálta, akkor ez volt a helyes döntés. Ne rágódj rajta! Csak zsinóron tényleg ne húzd, az butaságnak tűnik.
*Közben ő is végez az evéssel, és ha Luninari el akarja venni előle is a tányért és az evőeszközöket, akkor készségesen hagyja is neki, kicsit később pedig feláll az asztaltól. Talál egy tükörszerű üveget az egyik megmaradt bútor ajtajában, abban igazgatja meg a haját és a ruháját egy kicsit.*
- Tényleg nem ártana valami szebb öltözéket szereznem, de majd megoldom, ha már komfortosan érzem magam… ömm, itthon. Luninari! Szerinted hol van az én otthonom? Most, hogy igazából már nincs is. *Nem tudja, honnan jött hirtelen ez a kérdés, de kíváncsi, hogy mit gondol erről az a személy, akit Eeyr küldött elé, hogy fogadja a visszatértében. Közben ő elkészülődik, és ha a fél-elf lány is úgy dönt, akkor akár el is indulhatnak a tisztás felé.*
*Türelmesen és kedvesen mosolyogva hallgatja végig Luninari válaszát. Igazából őt egyáltalán nem zavarja a dolog, ha a varázslat miatt jobban érzi magát a másik, akkor legyen varázslat. Pár gondolatot azért mégis hozzáfűz.*
- Azért azt sosem tudhatod ilyen biztosra, hogy mi fog történni. Az viszont tény, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy ismét valami rossz történjen, ebben igazad van, de ha félsz, és attól jobban érzed magad, akkor varázsolj nyugodtan, én nem bánom. *Az érvekre is egyetértően bólogat, arra pedig még szélesebben elmosolyodik, hogy a mágustusa második helyezettjével bizony tényleg nem akarnak majd packázni.*
- Ez milyen édes. A kis Luninari, a világ legédesebb kislánya a plüssnyulaival olyasvalakivé vált, akivel senki nem mer kikezdeni.
*Tényleg rengeteget változtak, csak talán nem ugyanolyan irányba. Míg Alenia inkább elveszítette azt a hatalmát, ami a nemesi ranggal együtt járt, addig Luninari szerzett magának valami olyasféle hatalmat, aminek birtokában mások már nem merik őt bántani. Érdekes és motiváló történet.*
- Nem értek az elemi mágiához, de ez a kerubi tényleg biztonságérzetet adhat nekünk. Hozd őt velünk, ha szeretnéd *biztatja most már pár percen másodszor a lányt, hogy nyugodtan varázsoljon, ha szeretne.
Holdpihéről kapcsolatban ugyanúgy a korábbi türelemmel hallgatja a történetet. Nagyon tetszik neki, hogy a lány mennyire tud ragaszkodni egy kicsike állatkához, mintha a legjobb barátja lenne.*
- Igazából, én azt olvastam, hogy minden macska csak két napig emlékszik a körülötte lévőkre, ha azok egyszer csak eltűnnek. Utána elfelejtik, de annál nagyobb az öröm, mikor viszont látják az elveszettnek hitt gazdájukat. Ez megint csak olyan dolog, hogy talán nem volt a legjobb döntés elhoznod őt a biztonságos környezetéből, de ha akkor a szíved ezt diktálta, akkor ez volt a helyes döntés. Ne rágódj rajta! Csak zsinóron tényleg ne húzd, az butaságnak tűnik.
*Közben ő is végez az evéssel, és ha Luninari el akarja venni előle is a tányért és az evőeszközöket, akkor készségesen hagyja is neki, kicsit később pedig feláll az asztaltól. Talál egy tükörszerű üveget az egyik megmaradt bútor ajtajában, abban igazgatja meg a haját és a ruháját egy kicsit.*
- Tényleg nem ártana valami szebb öltözéket szereznem, de majd megoldom, ha már komfortosan érzem magam… ömm, itthon. Luninari! Szerinted hol van az én otthonom? Most, hogy igazából már nincs is. *Nem tudja, honnan jött hirtelen ez a kérdés, de kíváncsi, hogy mit gondol erről az a személy, akit Eeyr küldött elé, hogy fogadja a visszatértében. Közben ő elkészülődik, és ha a fél-elf lány is úgy dönt, akkor akár el is indulhatnak a tisztás felé.*
933. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-03-25 15:59:23
Üzenet elküldve: 2024-03-25 15:59:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Miközben fogy a leves és beszélgetnek tovább, nem bánja, hogy Nia ismét elbizonytalanítja kicsit, kétszer és két dologban is, mert így azért sokkal egyszerűbb, hogy bármit terveznek is, mindent ketten gondolnak át és két különböző nézőpontból látnak egyetlen adott problémát, meg hát nem utolsó sorban nem mindenről egyedül kell döntenie.
Ideális esetben örülnie kellene annak, hogy úgymond kirepült a családi fészekből, ő mégis inkább fordítva van ezzel, attól boldog, hogy édesanyja végül hozzá költözött Szarvasligetbe, mert így mindig van valaki a közelében, aki nem csak más oldaláról szemléli a világot, mint általában ő, de tapasztaltabb is nála, és akiben teljes mértékben meg is bízhat, legyen szó bármiről.
Ennyiben Callipeya és Alenia tulajdonképpen majdnem teljesen azonosak egymással.
Ha a maga által meghozott, egyéni döntéseket zsákként képzeli el, amelyet vállán átvetve próbál cipelni, ők mind a ketten leveszik róla akarattal, vagy akar akár akarattalanul is legalább a felét ennek a tehernek.*
- Talán túlzásba viszem az óvatoskodást, sőt nem csak talán, hanem biztos. *ismeri el, még egy reményei szerint öniróniát, de önmaga iránt kissé azért mégis elnéző öniróniát kifejező mosolyt is megengedve magának.*
- Igazából biztos vagyok benne, hogy a világon semmi sem fog történni a tisztáson, már csak azért sem, mert ez most már egy teljesen másik Arthenior, mint az akkori volt. Mi is mind a ketten mások vagyunk, de ezt leszámítva is talán sok mindenre tanított meg az élet, amit akkor még nem tudtunk, amikor legutóbb ott jártunk együtt. A te visszatérésedről sem tud még senki rajtam kívül gondolom, én meg hiába lettem második a tusán, sokan nem is láttak, ezért nem is
ismernek, aki meg igen és felismer, az meg biztos nem pont pont velem akar majd kötekedni. Szóval, tudom, hogy hülyeség védővarázslatot használni egy egyszerű, tisztásra való séta közben, sajnálom. Racionálisan ezt nem tudom megmagyarázni, de valamiért mégis jobban érezném magam tőle kicsit, ha mégis még a lehető legminimálisabb kockázatot is a teljesen semmivé csökkentenénk, hogy bármi újra történjen ott.
*Kicsit elhallgat, mert tudja, hogy nem adott teljességgel kielégítő magyarázatot, viszont a lehetőségekhez képest úgy érzi, hogy elég jól sikerült megindokolnia, hogy miért érezné jobban magát egyetlen árva varázslattól.*
- Különben semmi nagy dologra nem gondoltam, egy védőkerubit szerettem volna idézni. Viszonylag egyszerű, szinte alap szintű holdmágia. Egy szellemlény megidézése egy másik létsíkról. Nem lehet őt szolgaként utasítani, de megsegít és megvéd, ha bajba kerülsz, úgy, hogy közben nem gyilkol, szóval nem olyan varázslat, ami rossz kezekben rosszra használható, vagy akár el is szabadulhat, ha nem tudod irányítani és ezzel okoz kárt. *írja le nagyjából a tervezett varázslat lényegét, mert nem tudja, hogy Nia Eeyr szakrális mágiájában szerzett tudása mellett mennyire jártas az elemi mágiában, annak is a holdhoz kapcsolódó ágában, ami neki nem csak a kedvence, hanem amely használatának kapcsán leginkább elképzeli saját jövőjét.*
- Na persze ez a varázslat főleg igazi veszély esetére lett kitalálva, szóval talán nem szép dolog feleslegesen átrángatni egy lényt egy másik létsíkról, csak azért, hogy a jelenléte biztonságot adjon legalább lélekben. Eddig is főleg emiatt voltam bizonytalan, hogy használjam-e, de inkább arra hajlottam, hogy igen, miért ne, de azért lehet most már inkább még meggondolom addig ameddig odaérünk. Mindenesetre a tustán már használtam ezt a varázslatot, és akkor sem eszközként kezeltem az általam megidézett lényt, szerintem udvarias voltam vele és a segítségét is megköszöntem.
*Kíváncsi rá, hogy Aleniát kielégíti-e a válasz, amit adott, és miközben kikanalazza maradék levesét nem tudja eldönteni, hogy teljesen megérti majd őt, vagy pedig inkább kineveti.
Nyilván az első lehetőségnek örülne, de éppen azért, mert mindig büszke volt arra, hogy mennyire racionálisan gondolkodik, most pedig nem képes ésszerű magyarázatot adni, az utóbbit sem venné zokon, a legkevésbé sem.*
- Holdpihével kapcsolatban pedig megint igazad van. *ismeri el ezek után ezt is.* Talán hiba is volt magammal hoznom, de akkor sem mertem egyedül otthon hagyni csak az anyámra bízva. Na nem mintha ő nem tudta volna ellátni, de akkor sem akartam összezavarni azzal, hogy hatokon át egész nap gondoskodtam róla, meg álomba simogattam, most pedig egyszerűen csak napokra eltűnök. Pont azért viszolyogtam ettől a zsinóron húzós, néha felvevős ötletemtől, amit mondtál, mert nem kutya, hanem macska, csak jobban féltem volna itt hagyni a gyerekekkel, de talán tényleg jobb bennük megbízni tényleg.
*Igaz, talán látszik az arcán, hogy ebben még tényleg inkább csak majdnem, de mégsem teljesen biztos.
Elkezdi leszedni maga után az asztalt, és, hogyha Alenia végez az étellel, akkor utána is.
Aztán visszaveszi köpenyét, plüssnyulai kivételével pedig mindent kipakol a hátizsákjából, amit magával hozott, közben pedig természetesen mindenre figyel, amit Alenia még mond neki.*
*Miközben fogy a leves és beszélgetnek tovább, nem bánja, hogy Nia ismét elbizonytalanítja kicsit, kétszer és két dologban is, mert így azért sokkal egyszerűbb, hogy bármit terveznek is, mindent ketten gondolnak át és két különböző nézőpontból látnak egyetlen adott problémát, meg hát nem utolsó sorban nem mindenről egyedül kell döntenie.
Ideális esetben örülnie kellene annak, hogy úgymond kirepült a családi fészekből, ő mégis inkább fordítva van ezzel, attól boldog, hogy édesanyja végül hozzá költözött Szarvasligetbe, mert így mindig van valaki a közelében, aki nem csak más oldaláról szemléli a világot, mint általában ő, de tapasztaltabb is nála, és akiben teljes mértékben meg is bízhat, legyen szó bármiről.
Ennyiben Callipeya és Alenia tulajdonképpen majdnem teljesen azonosak egymással.
Ha a maga által meghozott, egyéni döntéseket zsákként képzeli el, amelyet vállán átvetve próbál cipelni, ők mind a ketten leveszik róla akarattal, vagy akar akár akarattalanul is legalább a felét ennek a tehernek.*
- Talán túlzásba viszem az óvatoskodást, sőt nem csak talán, hanem biztos. *ismeri el, még egy reményei szerint öniróniát, de önmaga iránt kissé azért mégis elnéző öniróniát kifejező mosolyt is megengedve magának.*
- Igazából biztos vagyok benne, hogy a világon semmi sem fog történni a tisztáson, már csak azért sem, mert ez most már egy teljesen másik Arthenior, mint az akkori volt. Mi is mind a ketten mások vagyunk, de ezt leszámítva is talán sok mindenre tanított meg az élet, amit akkor még nem tudtunk, amikor legutóbb ott jártunk együtt. A te visszatérésedről sem tud még senki rajtam kívül gondolom, én meg hiába lettem második a tusán, sokan nem is láttak, ezért nem is
ismernek, aki meg igen és felismer, az meg biztos nem pont pont velem akar majd kötekedni. Szóval, tudom, hogy hülyeség védővarázslatot használni egy egyszerű, tisztásra való séta közben, sajnálom. Racionálisan ezt nem tudom megmagyarázni, de valamiért mégis jobban érezném magam tőle kicsit, ha mégis még a lehető legminimálisabb kockázatot is a teljesen semmivé csökkentenénk, hogy bármi újra történjen ott.
*Kicsit elhallgat, mert tudja, hogy nem adott teljességgel kielégítő magyarázatot, viszont a lehetőségekhez képest úgy érzi, hogy elég jól sikerült megindokolnia, hogy miért érezné jobban magát egyetlen árva varázslattól.*
- Különben semmi nagy dologra nem gondoltam, egy védőkerubit szerettem volna idézni. Viszonylag egyszerű, szinte alap szintű holdmágia. Egy szellemlény megidézése egy másik létsíkról. Nem lehet őt szolgaként utasítani, de megsegít és megvéd, ha bajba kerülsz, úgy, hogy közben nem gyilkol, szóval nem olyan varázslat, ami rossz kezekben rosszra használható, vagy akár el is szabadulhat, ha nem tudod irányítani és ezzel okoz kárt. *írja le nagyjából a tervezett varázslat lényegét, mert nem tudja, hogy Nia Eeyr szakrális mágiájában szerzett tudása mellett mennyire jártas az elemi mágiában, annak is a holdhoz kapcsolódó ágában, ami neki nem csak a kedvence, hanem amely használatának kapcsán leginkább elképzeli saját jövőjét.*
- Na persze ez a varázslat főleg igazi veszély esetére lett kitalálva, szóval talán nem szép dolog feleslegesen átrángatni egy lényt egy másik létsíkról, csak azért, hogy a jelenléte biztonságot adjon legalább lélekben. Eddig is főleg emiatt voltam bizonytalan, hogy használjam-e, de inkább arra hajlottam, hogy igen, miért ne, de azért lehet most már inkább még meggondolom addig ameddig odaérünk. Mindenesetre a tustán már használtam ezt a varázslatot, és akkor sem eszközként kezeltem az általam megidézett lényt, szerintem udvarias voltam vele és a segítségét is megköszöntem.
*Kíváncsi rá, hogy Aleniát kielégíti-e a válasz, amit adott, és miközben kikanalazza maradék levesét nem tudja eldönteni, hogy teljesen megérti majd őt, vagy pedig inkább kineveti.
Nyilván az első lehetőségnek örülne, de éppen azért, mert mindig büszke volt arra, hogy mennyire racionálisan gondolkodik, most pedig nem képes ésszerű magyarázatot adni, az utóbbit sem venné zokon, a legkevésbé sem.*
- Holdpihével kapcsolatban pedig megint igazad van. *ismeri el ezek után ezt is.* Talán hiba is volt magammal hoznom, de akkor sem mertem egyedül otthon hagyni csak az anyámra bízva. Na nem mintha ő nem tudta volna ellátni, de akkor sem akartam összezavarni azzal, hogy hatokon át egész nap gondoskodtam róla, meg álomba simogattam, most pedig egyszerűen csak napokra eltűnök. Pont azért viszolyogtam ettől a zsinóron húzós, néha felvevős ötletemtől, amit mondtál, mert nem kutya, hanem macska, csak jobban féltem volna itt hagyni a gyerekekkel, de talán tényleg jobb bennük megbízni tényleg.
*Igaz, talán látszik az arcán, hogy ebben még tényleg inkább csak majdnem, de mégsem teljesen biztos.
Elkezdi leszedni maga után az asztalt, és, hogyha Alenia végez az étellel, akkor utána is.
Aztán visszaveszi köpenyét, plüssnyulai kivételével pedig mindent kipakol a hátizsákjából, amit magával hozott, közben pedig természetesen mindenre figyel, amit Alenia még mond neki.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952