//A gyermeki lélek tisztasága//
*Ahogyan az előre látható volt, sok minden megváltozott az alatt a rövid két hat alatt, hogy Alenia visszatért, nem csak itt, hanem egyben egy kicsit Szarvasligetben is, ami természetes velejárója volt annak, hogy úgy döntött, hogy sem ottani életét nem akarja teljesen feladni, sem pedig itt hagyni Aleniát segítség nélkül, pont akkor, amikor ő éppen egy teljesen új életet akar elkezdeni és felépíteni, illetve most már ennél sokkal ambiciózusabb céljai is vannak, nem csak az, hogy önmagára találjon.
Azóta is úgy gondolja, hogy a lehető legjobb köztes megoldást sikerült választaniuk, még akkor is, ha fáradtabb így, hogy kétfelé próbál dolgozni és élni, mintha minden energiáját pusztán ligetre és a tanulásra tartogatná, ahogyan eddig. Ennek ellenére egyáltalán nem bánta meg a döntését, természetesen főleg Alenia miatt nem, ugyanakkor az a vitathatatlan előnye is származott belőle, hogy itt Artheniorban könnyebb könyvekhez jutnia, nem utolsó sorban pedig pénzhez, amelyből tanulmányait fizetheti, ha egyszer majd arra is lesz ideje, hogy a Mágustoronyba visszatérjen.
Egy ennél különösebb és a korábbiak után nem feltétlenül magától értetődő változás is akad viszont, hogy korábban sohasem gondolta volna, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor nem csak kényszerűségből tartózkodik Artheniorban, mert mondjuk vásárolnia kell, hogy feltöltse liget készleteit, hanem Szarvasliget mellett valóban elkezdi majd ezt a várost is az otthonának érezni.
Főleg ettől a háztól rettegett, ha nem is szó szerint, ahol majdnem megölték. Sokáig viszolyogtatta a gondolat, hogy visszatérjen ide, és messzire kerülte Alenia szobáját, ha mégis megtette, most azonban, hogy kiderült, hogy Nia nem halt meg, olyannyira nem, hogy most már együtt is élnek, még akkor is, ha ő nincsen folyton itt, már teljesen más a helyzet.
Úgy érzi legalábbis, hogy ők ketten és a gyerekek lassan belakják a házat, ami egyre otthonosabb, és már a Romvárosra is inkább úgy tekint, mint valamire, ami a háttere új otthonának, az egyiknek a kettő közül.
Nem igazán tudja, hogy jó, vagy rossz-e az, hogy a romok már nem feltétlenül juttatják azonnal eszébe a régi pusztítást és azt az éjszakát, amikor megtörtént. Nem hiszi, hogy ettől érzéketlenebb lenne, de ettől még furcsa érzés, hogy egyre gyakrabban kalandoznak el teljesen másfelé a gondolatai a környéken.
Annyiból ellenben semmiképpen nem hátrány, hogy ameddig itt tartózkodik, addig naponta megy rajta át ezen a kerületen, van, hogy többször is.
Ezúttal nem jön túl messziről. Egy vékonyabb, ezüstös borírású könyvvel lép be az ajtón, miután kulcsával kinyitotta, aztán maga mögött vissza is zárja.
Holdpihét már rögtön az előcsarnokban összeszedi. Nem tudhatja, hogy szerencsés véletlen, vagy pedig macskája megérezte, hogy most fog hazaérni, és ezért jött elé, mindenesetre boldogan hajol le megsimogatni őt, aztán persze örömmel hagyja, hogy a már sokat nőtt, de még mindig apró állat körüldorombolja.*
- Szia kis drágám! Éhes vagy? *kérdi szinte már olyan szeretettel, mintha egy kisbabának gügyögne, és körülbelül olyan óvatosan is veszi fel őt a földről, majd öleli őt magához, hogy lágyan ringatni kezdje.
Ha belegondol abba, hogy az egyik első félelme az volt, hogy szépen szelídülő macskáját a gyerekek majd el fogják vadítani, akkor most ismét megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy nem történt semmi ilyesmi.
Egy apró jutalomfalattal azért megkínálja őt csak úgy, amit persze el is fogad. Talán persze nem a legokosabb dolog sem túlságosan szeretni, sem túlságosan kényeztetni egy macskát, de eddig szerinte az övé meghálálta mind a kettőt, és bízik benne, hogy nem csak azért szereti őt, mert egyben enni és inni is tőle kap, hanem a társaságát is élvezi.*
- Történt valami ameddig nem voltam itthon? *kérdi tőle, hiába tudja, hogy nem fog olyan választ kapni, amit meg is ért.
Még mindig nem letéve elindul mindenesetre befelé vele. Jelenleg nincs túl sem sok vágya, sem terve mára, de akár a gyerekeknek, akár Aleniának köszönhetően tulajdonképpen bármelyik eseménytelennek induló napon történhet valami, ami végül egészen más irányt szab a napnak, mint amire számított eredetileg tőle.
Árpateát kíván, így jobb híján egyelőre azt indul el főzni.*
- Kár, hogy te nem szereted az árpateát, akkor teázhatnánk együtt. *jegyzi meg Holdpihének, kicsit tényleg bánva azt, hogy macskája nem teázik, csak a vizet szereti és a tejet, amiből elvileg nem is lenne szabad neki túl sokad adni.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.07 21:49:22