Kikötő - Hét Varjú Taverna
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 87 (1721. - 1740. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1740. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-25 17:54:28
Üzenet elküldve: 2025-12-25 17:54:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Baldachinként vonja körül a füst okozta köd. Elveszi a külvilág zajait, eltünteti az ágy alól a képzelt gonoszt. Egyetlen négyzetméternyi világ marad vissza, de az mind az övék és több felfedezni valót talál benne, mint az egész univerzumban. A barna szemek maga sem tudja, hogy mit ígérnek, vagy vár-e tőlük valamit, mégsem tud belőlük kiszakadni. Kedvel szerekhez nyúlni, de most nem tudná szétszálazni, hogy hol áll meg a valódi érdeklődés és mi az, amire az eltompult, mégis kinyílt elméje sóvárog.
Pontosan érzi, hogy a hazug szavak mondják el az igazat. Nem tudja zokon venni őket, mert többet árulnak el, mint azt talán magától képes volna a férfi. Két megroppant elme találkozása sosem szül semmi jót. Ideiglenes mámort, s addig nyúló szépet csak, hogy magasabbról lehessen esni, mint amit valaha képzelni lehetett. Tudja és tán éppen ez vonzza. Miféle izgalom van a semmiben? Nem neki való. Megingatja a fejét és egy kis időre csak úszik a látszólagos csöndben. Látszólagos, mert belül őt is szólongatják hangok, ha nem is affélék, mint a másikat. Kapcsolódni veszélyes, noha rendesen felpiszkálta a lehetőség. Ha volna esze, most tenne tönkre mindent. Ugyanabba a sorba kellene állítania a férfit, mint az összes többit. Elvenni egy éjjelnyi gyönyört tőle, s elfeledni másnapra. De nem mozdul jobban annál, minthogy belenyugszik annak cirógató kezébe, s az övé sem áll le egy pillanatig sem.*
- Miért kellene tudniuk? *Füsttel együtt fújja ki a szót, elrévedve az üres fal felé. *
- Nem tartozik rájuk. *Lustán ingatja a fejét, s behunyt szemmel élvezi az újabb adag mázat, mi bevonja testét, s elnehezíti mindenét. Lassan mozog az ajka, bizsereg mindene, tán még a hangok is késéssel jutnak el fülébe, de mégis jobban kitárta magát, mint máskor, másnak.* - Nem leszek többé teher. *Az utolsó mondat halk, de kiszökött az ajkán, noha azt képzeli, hogy csak gondolatban fogant meg.
Enyhén résnyire nyitott ajkakkal nézi ahogy Dearthan mozdul. A lány is így tesz… felül, majd lábát maga alá húzza, s enyhén félredöntött fejjel vizsgálódik. Olyan közel van az arc, és olyan szép.
Hall és ért is. Még véleménye is van, de nem jön ki hang a torkán. Előrébb hajol, tűnődve figyeli a bőrt, annak minden pórusát, barázdáját. Lassan nyúl a kéz, s ha hagyja neki Dearthan, hát óvatos mozdulattal kúszik fel néhány ujjbegy a nyakon, az állkapcson, elvándorol a fül mögötti vékony bőrön, majd vissza, hogy aztán az ajkaknál kössön ki. Lassú, vontatott, puhatolódzó. Érzi, ahogy már csupán ettől is egyre éled a vágya. Megrészegülten a közelségtől csökkenti tovább a távot. Ha nem kóstolhatja meg azt az ajkat, ami neki üvölt segélyt, elsorvad. Mégsem teszi rögtön.*
- Az efféle szövetségekbe bele lehet halni. Tudod? *Hogy pontosan mi jár a fejében, azt nem teregeti. Fantáziára van bízva, hogy egymás segítése valóban segítés-e, vagy egyértelműen pusztulást hoz… Ha nem tér ki előle, végül nem bírja tovább, s apró, mégis éhes csókot lehel annak ajkára. Hamar hátrál viszont egy leheletnyit.* - Maradj itt. *Mintha ellenére sem volna, amit ezekelőtt kimondott. Nem hangzik el, hogy a szőkeségnek mire van szüksége cserébe. Bele sem egyezik annak kívánalmába szavakkal, mégis borítékolható, hogy megadja… de ahhoz egymás közelében kell maradniuk, amit most rendkívüli ötletnek gondol…*
*Baldachinként vonja körül a füst okozta köd. Elveszi a külvilág zajait, eltünteti az ágy alól a képzelt gonoszt. Egyetlen négyzetméternyi világ marad vissza, de az mind az övék és több felfedezni valót talál benne, mint az egész univerzumban. A barna szemek maga sem tudja, hogy mit ígérnek, vagy vár-e tőlük valamit, mégsem tud belőlük kiszakadni. Kedvel szerekhez nyúlni, de most nem tudná szétszálazni, hogy hol áll meg a valódi érdeklődés és mi az, amire az eltompult, mégis kinyílt elméje sóvárog.
Pontosan érzi, hogy a hazug szavak mondják el az igazat. Nem tudja zokon venni őket, mert többet árulnak el, mint azt talán magától képes volna a férfi. Két megroppant elme találkozása sosem szül semmi jót. Ideiglenes mámort, s addig nyúló szépet csak, hogy magasabbról lehessen esni, mint amit valaha képzelni lehetett. Tudja és tán éppen ez vonzza. Miféle izgalom van a semmiben? Nem neki való. Megingatja a fejét és egy kis időre csak úszik a látszólagos csöndben. Látszólagos, mert belül őt is szólongatják hangok, ha nem is affélék, mint a másikat. Kapcsolódni veszélyes, noha rendesen felpiszkálta a lehetőség. Ha volna esze, most tenne tönkre mindent. Ugyanabba a sorba kellene állítania a férfit, mint az összes többit. Elvenni egy éjjelnyi gyönyört tőle, s elfeledni másnapra. De nem mozdul jobban annál, minthogy belenyugszik annak cirógató kezébe, s az övé sem áll le egy pillanatig sem.*
- Miért kellene tudniuk? *Füsttel együtt fújja ki a szót, elrévedve az üres fal felé. *
- Nem tartozik rájuk. *Lustán ingatja a fejét, s behunyt szemmel élvezi az újabb adag mázat, mi bevonja testét, s elnehezíti mindenét. Lassan mozog az ajka, bizsereg mindene, tán még a hangok is késéssel jutnak el fülébe, de mégis jobban kitárta magát, mint máskor, másnak.* - Nem leszek többé teher. *Az utolsó mondat halk, de kiszökött az ajkán, noha azt képzeli, hogy csak gondolatban fogant meg.
Enyhén résnyire nyitott ajkakkal nézi ahogy Dearthan mozdul. A lány is így tesz… felül, majd lábát maga alá húzza, s enyhén félredöntött fejjel vizsgálódik. Olyan közel van az arc, és olyan szép.
Hall és ért is. Még véleménye is van, de nem jön ki hang a torkán. Előrébb hajol, tűnődve figyeli a bőrt, annak minden pórusát, barázdáját. Lassan nyúl a kéz, s ha hagyja neki Dearthan, hát óvatos mozdulattal kúszik fel néhány ujjbegy a nyakon, az állkapcson, elvándorol a fül mögötti vékony bőrön, majd vissza, hogy aztán az ajkaknál kössön ki. Lassú, vontatott, puhatolódzó. Érzi, ahogy már csupán ettől is egyre éled a vágya. Megrészegülten a közelségtől csökkenti tovább a távot. Ha nem kóstolhatja meg azt az ajkat, ami neki üvölt segélyt, elsorvad. Mégsem teszi rögtön.*
- Az efféle szövetségekbe bele lehet halni. Tudod? *Hogy pontosan mi jár a fejében, azt nem teregeti. Fantáziára van bízva, hogy egymás segítése valóban segítés-e, vagy egyértelműen pusztulást hoz… Ha nem tér ki előle, végül nem bírja tovább, s apró, mégis éhes csókot lehel annak ajkára. Hamar hátrál viszont egy leheletnyit.* - Maradj itt. *Mintha ellenére sem volna, amit ezekelőtt kimondott. Nem hangzik el, hogy a szőkeségnek mire van szüksége cserébe. Bele sem egyezik annak kívánalmába szavakkal, mégis borítékolható, hogy megadja… de ahhoz egymás közelében kell maradniuk, amit most rendkívüli ötletnek gondol…*
1739. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-25 00:38:56
Üzenet elküldve: 2025-12-25 00:38:56
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
- Ezüstcsörgő. Jó, majd kérek. *Kap a lány javaslatán. De érezhető lehet a hangján, hogy csak egyszerű terelés. Akceptál, hogy a másik is ezt tegye. Konfliktuskerülés, ami egyáltalán nem jellemző a férfira. Küzdelem. Fájdalom. Kudarc. Veszteség. Ezek nem riasztják. De lázálmaiból kiszakadva, az éjszakába üvöltött félelmei igen. És önnön látványa is, ahogy izzadságtól csapzottan magzatpózba húzza magát és kérlel élőt vagy élettelent segítségért. Belekapaszkodna bárkibe, ha az csak pár pillanatra elűzné az árnyakat és a lidérceket fejéből. És éppen ezért nem következhet ez be soha.*
- Lehet. Bár a halálra még nem gondoltam. *Újabb hazugság. Tán még rosszabb, mint az eddigiek. Ugyanakkor mégis akad benne némi igazság. Ahogy Nelira combján fekszik, beburkolódzva mámorító szférájába, miközben ráborul mellkasára a szőke hajzuhatag, a halál nagyon távolinak tűnik. Halhatatlannak érzi magát. Átveszi a nőtől a pipát és lassú, vontatott levegővétellel szívja be a bódító aromát. Mialatt lent tartja, a smaragd szemekben úszik. Egy pillanatra úgy tetszik, képes és nem vesz többé levegőt, csak hogy örökre kimerevíthesse a pillanatot. Lassacskán mégis vékony füstoszlop indul meg kígyózva orrából és szájából.*
- Vagy bóknak. Az utolsó, amit éreznék, te lennél. *Érzi, ahogy a füst elkezdi kitölteni az elméjét. Azt is érzi, ahogy a hang vergődni kezd benne. Küzd. Fogy a levegője. Az ördögvigyor kellő réteget von a tudatos és a tudattalan közé. A pipa kazánjában a dohány újra felizzik és halovány, derengő fénnyel festi meg Dearthan arcát. Izmai ellazulnak, jobban a lány lábára nehezül. Bal keze ösztönösen mozdul és a kecses testet keresi maga mellett. Célt érve cirógatni kezdi a hamvas hasfalat. Nelira szavait, mint éneket hallgatja, miközben visszanyújtja a pipát. A káromkodásra szemöldöke megemelkedik. Furcsa aberráció, egy olyan rosszéletű senkiházi részéről, mint amilyen Dearthan is, de sosem szerette a csúnya beszédet. Jellemzően meginti a környezetében trágárkodókat. Ezúttal nem dorgál. Úgy látja, a nő kezdi elengedni magát, nyílik, és a szavak is úgy jönnek, ahogy jól esik jönniük. Csak reméli, hogy a szerfölött elbűvölő pillanatot a szer másnap nem feledteti kettejük között.
- Nem tudják, mit veszítenek. *Súgja, s arcára kiül, hogy Nelira szavai elgondolkodtatják. Vajon meddig tudja életét így megtörni? Kettős életet élni. Kifelé mutatni, s befelé rejtőzködni. Beleveszni a látszólagos élvezetbe, majd kiürülni kézzelfogható sínylődésben.
Az ellenajánlat meglepi. Bár számított arra, hogy a másik előrukkol valamivel, de talán nem erre. Abban reménykedett, hogy az ördögvigyor simulékonyabbá teszi a másikat. Rövid pillanatig latolgatja, hogy inkább visszakozzon-e az alkuból. A tét hirtelen túl nagy lett. Csapnivaló kártyás volt, főképp, ha tiszta lapokkal kellett játszani. És pocsék blöffölő.
Felül és Nelira felé fordul. Hosszasan tanulmányozza a kíváncsiskodó tekintetet, arra a kérdésre keresve a választ, vajon mennyire gondolja komolyan a kérést. Vajon mennyire bízhat benne? Aztán a fal mellé ledobott cókmókjára pillant. Majd az ajtóra.*
- Nem vagyok erős. És nem vagyok túl jól. *Kezd bele lassan, és nem azonnal veszi fel a szemkontaktust.* - És nem erre gondolok. *Üti meg öklével bordáit, ahol a lórúgást bekapta. Arca egy pillanatra eltorzul, ahogy megpróbálja a fájdalmat lenyelni.* - Szükségem lenne valamire, ami erősebb az ezüstcsörgőnél. Sokkal erősebbre. Bármit is kérnél cserébe, vállalom. *Ahogy kimondja a szavakat, hideg borzongás fut végig gerincén. Tudatosul benne, hogy a gyengesége, a titka most már nem ember titka. Egy másik létező, lélegző személy is tudja, aki fölött nincs akarata. Aki bármit tehet ezzel a tudással, ami tetszik neki. A gondolattól megszédül. Tenyere remegni kezd és a pipa felé emelkedik. Bele kell szívnia. Túl hangosan sikít a hang a fejében.*
- Ha bárkinek elmondod… meg kell, hogy ölj! *Dearthan Y'therion nem fog úgy élni, hogy kelleténél többen tudják azt, hogy nem több, mint egy dirib-darab, avitt kacat. Bár ez eddig egy személyt jelentett.
- Ezüstcsörgő. Jó, majd kérek. *Kap a lány javaslatán. De érezhető lehet a hangján, hogy csak egyszerű terelés. Akceptál, hogy a másik is ezt tegye. Konfliktuskerülés, ami egyáltalán nem jellemző a férfira. Küzdelem. Fájdalom. Kudarc. Veszteség. Ezek nem riasztják. De lázálmaiból kiszakadva, az éjszakába üvöltött félelmei igen. És önnön látványa is, ahogy izzadságtól csapzottan magzatpózba húzza magát és kérlel élőt vagy élettelent segítségért. Belekapaszkodna bárkibe, ha az csak pár pillanatra elűzné az árnyakat és a lidérceket fejéből. És éppen ezért nem következhet ez be soha.*
- Lehet. Bár a halálra még nem gondoltam. *Újabb hazugság. Tán még rosszabb, mint az eddigiek. Ugyanakkor mégis akad benne némi igazság. Ahogy Nelira combján fekszik, beburkolódzva mámorító szférájába, miközben ráborul mellkasára a szőke hajzuhatag, a halál nagyon távolinak tűnik. Halhatatlannak érzi magát. Átveszi a nőtől a pipát és lassú, vontatott levegővétellel szívja be a bódító aromát. Mialatt lent tartja, a smaragd szemekben úszik. Egy pillanatra úgy tetszik, képes és nem vesz többé levegőt, csak hogy örökre kimerevíthesse a pillanatot. Lassacskán mégis vékony füstoszlop indul meg kígyózva orrából és szájából.*
- Vagy bóknak. Az utolsó, amit éreznék, te lennél. *Érzi, ahogy a füst elkezdi kitölteni az elméjét. Azt is érzi, ahogy a hang vergődni kezd benne. Küzd. Fogy a levegője. Az ördögvigyor kellő réteget von a tudatos és a tudattalan közé. A pipa kazánjában a dohány újra felizzik és halovány, derengő fénnyel festi meg Dearthan arcát. Izmai ellazulnak, jobban a lány lábára nehezül. Bal keze ösztönösen mozdul és a kecses testet keresi maga mellett. Célt érve cirógatni kezdi a hamvas hasfalat. Nelira szavait, mint éneket hallgatja, miközben visszanyújtja a pipát. A káromkodásra szemöldöke megemelkedik. Furcsa aberráció, egy olyan rosszéletű senkiházi részéről, mint amilyen Dearthan is, de sosem szerette a csúnya beszédet. Jellemzően meginti a környezetében trágárkodókat. Ezúttal nem dorgál. Úgy látja, a nő kezdi elengedni magát, nyílik, és a szavak is úgy jönnek, ahogy jól esik jönniük. Csak reméli, hogy a szerfölött elbűvölő pillanatot a szer másnap nem feledteti kettejük között.
- Nem tudják, mit veszítenek. *Súgja, s arcára kiül, hogy Nelira szavai elgondolkodtatják. Vajon meddig tudja életét így megtörni? Kettős életet élni. Kifelé mutatni, s befelé rejtőzködni. Beleveszni a látszólagos élvezetbe, majd kiürülni kézzelfogható sínylődésben.
Az ellenajánlat meglepi. Bár számított arra, hogy a másik előrukkol valamivel, de talán nem erre. Abban reménykedett, hogy az ördögvigyor simulékonyabbá teszi a másikat. Rövid pillanatig latolgatja, hogy inkább visszakozzon-e az alkuból. A tét hirtelen túl nagy lett. Csapnivaló kártyás volt, főképp, ha tiszta lapokkal kellett játszani. És pocsék blöffölő.
Felül és Nelira felé fordul. Hosszasan tanulmányozza a kíváncsiskodó tekintetet, arra a kérdésre keresve a választ, vajon mennyire gondolja komolyan a kérést. Vajon mennyire bízhat benne? Aztán a fal mellé ledobott cókmókjára pillant. Majd az ajtóra.*
- Nem vagyok erős. És nem vagyok túl jól. *Kezd bele lassan, és nem azonnal veszi fel a szemkontaktust.* - És nem erre gondolok. *Üti meg öklével bordáit, ahol a lórúgást bekapta. Arca egy pillanatra eltorzul, ahogy megpróbálja a fájdalmat lenyelni.* - Szükségem lenne valamire, ami erősebb az ezüstcsörgőnél. Sokkal erősebbre. Bármit is kérnél cserébe, vállalom. *Ahogy kimondja a szavakat, hideg borzongás fut végig gerincén. Tudatosul benne, hogy a gyengesége, a titka most már nem ember titka. Egy másik létező, lélegző személy is tudja, aki fölött nincs akarata. Aki bármit tehet ezzel a tudással, ami tetszik neki. A gondolattól megszédül. Tenyere remegni kezd és a pipa felé emelkedik. Bele kell szívnia. Túl hangosan sikít a hang a fejében.*
- Ha bárkinek elmondod… meg kell, hogy ölj! *Dearthan Y'therion nem fog úgy élni, hogy kelleténél többen tudják azt, hogy nem több, mint egy dirib-darab, avitt kacat. Bár ez eddig egy személyt jelentett.
1738. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-24 09:22:34
Üzenet elküldve: 2025-12-24 09:22:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Zsigereiben érzi, hogy a füle mellől hallott, hozzá csak tompán átszűrődő roppanás nem csupán egy semmiség, mégsem törődik vele. A hangoknak a férfi fejében, ha van is igazságtartalmuk, félrevezetőek. Valóban sokakat fogadott már ágyába a lány, de efféle idill ritkán adatik meg, s ha valami, hát az ijedtség az, mi véget vethetne az egésznek, mert a fájdalomtól jobban tart, mint az olcsó esték lehetséges következményeitől... Nem mintha mindig teljesen tudatos volna erre. *
- Mert ahhoz volt kedvem. *Mosolyog, de ezt nem láthatja a férfi, aki túlságosan elfoglalt azzal, hogy ne őt érintse épp.*
- Ha csak nem alszol jól, egy egyszerű Ezüstcsörgő főzet is megteszi. *Hangsúlyából kiérezhető, hogy ha nem is a teljes képet látja, de valamit most lát és egészen jól ért is. Ezt még ő sem tudja semmisnek tekinteni. Persze ítélkezésnek híján van, inkább csak felhívja a figyelmet rá, hogy nem ostoba és akár nyíltságot is megengedhet magának. *
- Majd, ha meghalsz és az istenek kegyesek, akkor el is éred mindezt. Akkor bizonyosan csönd lesz, nem látsz… nem hallasz… nem érzel. *Ügyel rá, hogy szinte annak ajkába fújja a füstöt, egészen addig, míg el nem foglalja kényelmes helyét, a combján. Nyersnek is hathatnak a szavak persze, de attól még igazak. * - Bár sértésnek is vehetném ezt most tőled, miközben épp engem vágysz. *Dearthan kezébe adja a pipát, majd hátraveti fejét, hogy érezze a kezdődő kellemes lebegést. Szabadszájúságát egészen nyugodtan megszokhatja a másik… igen sokat fog még belőle kapni, ha nem siet el. Mindeközben észre sem veszi, hogy éppen szabad keze újra bőrfelületeket fedez fel annak felsőtestén. Nem is kíván leállni vele, egész éjjel barangolná az apró láthatatlan útvonalakat.
Hogy válaszolni tudjon, behunyja a szemeit, bár maga sem tudja mit mondhatna erre. Így hát mellőzve az átgondoltságot kezd bele.*
- A kedvemmel a semmi probléma. Vannak unalmas napok persze. És tudom milyen a legboldogabbnak lenni, kacagni, tréfálkozni, repkedni, élvezni a napot, a munkát, a szépet, az örömöket. *Mély levegőt vesz, ujjait finoman nyújtja, hogy visszakapja közéjük a pipát, s ha megkapja újra megízleli a füstöt. Nem fejezte be gondolatmenetét, s az érzet közéjük is telepszik egy darabon. Nem ismert indíttatásból nem úgy folytatja, ahogy kívánja. Majd máskor megbűnhődik érte, most átadja magát az áramlásnak.*
- De tudom azt is, hogy milyen a következő nap úgy ébredni, hogy nincs fény és fogalmad sincs, hogy lesz-e még, de nem is érdekel. Előre tudom, hogy mikor érkezik és megállítani sem tudom. Csak ki kell várni a végét. Aztán ugyanúgy. Körbe-körbe. *Éppencsak-hosszú körme a szív felett apró köröket ró le a mondat legvégén. Hogy a szer az oka annak, hogy magán is kellőképpen tud nevetni nem derül ki, de újra csak derültsége tör ki ajkai közül.* - Jó elbaszott, tudom. De csitt. Ha bárkinek elmondod, meg kell, hogy öljelek. Csak akkor láthatnak, ha vidám vagyok. Máskülönben nem keresek egy árva aranyat se. *Jön a klisés fenyegetéssel, amit úgy lehet komolyan is gondol, ámbár most nem érzi a súlyát annak, hogy kiadott magából egy jókora szeletet, amivel akár jó messzire is űzheti a férfit. Talán önszabotáló célok miatt történt az egész. Talán valami ébredező bizalom és a szer keveréke.*
- Ó, Édes. Nem. Fordítva csináljuk. Előbb mondd el, mi az, amit kérsz. *Most már a szemekbe tekint, nem kerül pillantást. A határozottsághoz ugyanis ildomos a szemkontaktus.* - Nem ám kihúzol belőlem még valamit, te pedig nem árulkodsz. Hm, tudod mit? Jössz nekem egy titokkal. De valami igazival, nem ilyen véletlenül megdugtam egy gnóm férfit típusúval.
*Zsigereiben érzi, hogy a füle mellől hallott, hozzá csak tompán átszűrődő roppanás nem csupán egy semmiség, mégsem törődik vele. A hangoknak a férfi fejében, ha van is igazságtartalmuk, félrevezetőek. Valóban sokakat fogadott már ágyába a lány, de efféle idill ritkán adatik meg, s ha valami, hát az ijedtség az, mi véget vethetne az egésznek, mert a fájdalomtól jobban tart, mint az olcsó esték lehetséges következményeitől... Nem mintha mindig teljesen tudatos volna erre. *
- Mert ahhoz volt kedvem. *Mosolyog, de ezt nem láthatja a férfi, aki túlságosan elfoglalt azzal, hogy ne őt érintse épp.*
- Ha csak nem alszol jól, egy egyszerű Ezüstcsörgő főzet is megteszi. *Hangsúlyából kiérezhető, hogy ha nem is a teljes képet látja, de valamit most lát és egészen jól ért is. Ezt még ő sem tudja semmisnek tekinteni. Persze ítélkezésnek híján van, inkább csak felhívja a figyelmet rá, hogy nem ostoba és akár nyíltságot is megengedhet magának. *
- Majd, ha meghalsz és az istenek kegyesek, akkor el is éred mindezt. Akkor bizonyosan csönd lesz, nem látsz… nem hallasz… nem érzel. *Ügyel rá, hogy szinte annak ajkába fújja a füstöt, egészen addig, míg el nem foglalja kényelmes helyét, a combján. Nyersnek is hathatnak a szavak persze, de attól még igazak. * - Bár sértésnek is vehetném ezt most tőled, miközben épp engem vágysz. *Dearthan kezébe adja a pipát, majd hátraveti fejét, hogy érezze a kezdődő kellemes lebegést. Szabadszájúságát egészen nyugodtan megszokhatja a másik… igen sokat fog még belőle kapni, ha nem siet el. Mindeközben észre sem veszi, hogy éppen szabad keze újra bőrfelületeket fedez fel annak felsőtestén. Nem is kíván leállni vele, egész éjjel barangolná az apró láthatatlan útvonalakat.
Hogy válaszolni tudjon, behunyja a szemeit, bár maga sem tudja mit mondhatna erre. Így hát mellőzve az átgondoltságot kezd bele.*
- A kedvemmel a semmi probléma. Vannak unalmas napok persze. És tudom milyen a legboldogabbnak lenni, kacagni, tréfálkozni, repkedni, élvezni a napot, a munkát, a szépet, az örömöket. *Mély levegőt vesz, ujjait finoman nyújtja, hogy visszakapja közéjük a pipát, s ha megkapja újra megízleli a füstöt. Nem fejezte be gondolatmenetét, s az érzet közéjük is telepszik egy darabon. Nem ismert indíttatásból nem úgy folytatja, ahogy kívánja. Majd máskor megbűnhődik érte, most átadja magát az áramlásnak.*
- De tudom azt is, hogy milyen a következő nap úgy ébredni, hogy nincs fény és fogalmad sincs, hogy lesz-e még, de nem is érdekel. Előre tudom, hogy mikor érkezik és megállítani sem tudom. Csak ki kell várni a végét. Aztán ugyanúgy. Körbe-körbe. *Éppencsak-hosszú körme a szív felett apró köröket ró le a mondat legvégén. Hogy a szer az oka annak, hogy magán is kellőképpen tud nevetni nem derül ki, de újra csak derültsége tör ki ajkai közül.* - Jó elbaszott, tudom. De csitt. Ha bárkinek elmondod, meg kell, hogy öljelek. Csak akkor láthatnak, ha vidám vagyok. Máskülönben nem keresek egy árva aranyat se. *Jön a klisés fenyegetéssel, amit úgy lehet komolyan is gondol, ámbár most nem érzi a súlyát annak, hogy kiadott magából egy jókora szeletet, amivel akár jó messzire is űzheti a férfit. Talán önszabotáló célok miatt történt az egész. Talán valami ébredező bizalom és a szer keveréke.*
- Ó, Édes. Nem. Fordítva csináljuk. Előbb mondd el, mi az, amit kérsz. *Most már a szemekbe tekint, nem kerül pillantást. A határozottsághoz ugyanis ildomos a szemkontaktus.* - Nem ám kihúzol belőlem még valamit, te pedig nem árulkodsz. Hm, tudod mit? Jössz nekem egy titokkal. De valami igazival, nem ilyen véletlenül megdugtam egy gnóm férfit típusúval.
1737. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-23 21:39:05
Üzenet elküldve: 2025-12-23 21:39:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Bármennyire is koncentrál, túl jelentéktelen művelet a pipával pepecselni ahhoz, hogy kellőképp kizárja a nő lényegét. Hiába morzsol ördögvigyort az orra alá, tompa, jellegtelen marad a szag a lány illatához képest, amit még tisztán érez. Hiába érzi a száját kitöltő máskor karcos-füstös ízt, most az olyan, mint az ázott gyapot. Hisz érezhetne édesebb és bódítóbb ízt. Itt van karnyújtásnyira. Minden más túl jelentéktelen. A lány válaszára óhatatlan rápillant, de gyorsan el is kapja a tekintetét. Bólint. A hodaril említésére egy pillanatra kezei megállnak a pipatöltögetés közben, majd szorgoskodnak is tovább. Érzi, ahogy a nő a hátához simul. Eszébe jutnak a szavak, amiket nem sokkal ezelőtt kacagva mondott neki: hogy szerencsés, és máshoz is vihették volna. Aztán egy másik hangot is hall a fejében. Egy visszataszító, hörgő-szörcsögő hangot, amitől egy pillanatra megbénul az ember. A hang azt mondja, hogy máskor biztos másik szerencsést hoznak a lányhoz. Egy másik nagyon szerencsés személy kerül a dézsába. Egy másik undorítóan szerencsés személy ölében ül a gyógyítód, akiről azt hiszed, a figyelme csak érted van. Összefeszíti az állkapcsát, amitől roppan egyet a csont, és csengeni kezd a füle. De legalább a hang nem beszél már hozzá.*
- Miért használtál hodarilt? – *Kérdezi halkan. Oldalra pillant, de nem néz a lányra. A szikrapattintástól halványy mosoly suhan át az arcán. Lenyűgözi a lány tehetsége, ahogy egy ilyen hétköznapi pillanatot is, mint a pipadohány meggyújtása, természetfölöttivé tud varázsolni.*
- Nem vagyok jó alvó. *Hazudja. Alig alszik. Ha a kimerültségtől össze is esik, rémálmok támadják. Az segít, ha el tudja csendesíteni az elméjét valamivel. Minél erősebb, annál jobb. Az utóbbi időben más nem is nagyon használt. De talán ebben is tud neki segíteni a gyógyító. Bár azt még mindig nem tudja, mit kell majd dolgoznia, de ha kell, belegebed, cserébe hátha még szerezni hodarilt. Vagy esetleg valamilyen saját főzetet kreálni, ami még erősebb.*
- Nem akarok látni semmit sem. Nem akarok érezni. Tudni. Gondolni. *Mondja, miközben azt a füstöt szívja be, amit Nelira kifúj, amíg át nem adja a pipát.
Elmúlik a csengés a fülében. Kisvártatva előmászik abból az ótvaros gödörből a hang, ahová eddig Dearthan pszichéje száműzte. Gúnyos kérdésekkel támad. Mire nem szeretne gondolni? Hogy más sem jár a fejében, csak hogy megkapja a lányt az éjszakára? Utána cinikusan noszogat. Gyerünk. Teperd le! Még tán kérned se kell, megteszi. Megtette biztos tegnap is. Megfogja holnap is…valaki mással. Kacagó visszhangba vész el a belső kísértet. Most ő moccan. Ha Nelira engedi, hátradől úgy, hogy fejét a nő combjain támasztja meg. Felpillant a smaragd tekintetbe. Ismét állja a pillantást.*
- Nagyon jól áll neked a nevetés. Nincsen bele pár óra, és nem egyszer hallottam a nevetésed. Jókedvűnek tűnsz. *Kezdi. S bár lehet bóknak hat, túl komoly a hangszín, hogy olcsó udvarlásnak tűnjön mindez.* - Mégis azt mondod, hogy 'időnként' egy kis jókedv belefér. *Amint le tud ülepedni a sóvár akarat, Dearthan számára minden elejtett szó vagy félmondat jel. Tán, ha egy jobb életbe születik, ki tudja, még bölcsbeszédű hivatalnok is lehetett volna, akinek van agya a részletekhez.* - Sokszor nem vagy jókedvű, Nelira?
*Amíg hallgatja a választ, ujjaival játszik a szőke tincsekkel, sodorgatja, majd lesimítja. Olykor egészen a nő füléig emeli kezét és onnan futtatja végig ujjait egy-egy tincsen.*
- Alkut ajánlok. Mi nehezíti leginkább az életed? Mondd, és én elrendezem. Cserébe majd én is kérnék valamit. Természetesen mindezt az eredeti…szolgálataimon felül.
*Bármennyire is koncentrál, túl jelentéktelen művelet a pipával pepecselni ahhoz, hogy kellőképp kizárja a nő lényegét. Hiába morzsol ördögvigyort az orra alá, tompa, jellegtelen marad a szag a lány illatához képest, amit még tisztán érez. Hiába érzi a száját kitöltő máskor karcos-füstös ízt, most az olyan, mint az ázott gyapot. Hisz érezhetne édesebb és bódítóbb ízt. Itt van karnyújtásnyira. Minden más túl jelentéktelen. A lány válaszára óhatatlan rápillant, de gyorsan el is kapja a tekintetét. Bólint. A hodaril említésére egy pillanatra kezei megállnak a pipatöltögetés közben, majd szorgoskodnak is tovább. Érzi, ahogy a nő a hátához simul. Eszébe jutnak a szavak, amiket nem sokkal ezelőtt kacagva mondott neki: hogy szerencsés, és máshoz is vihették volna. Aztán egy másik hangot is hall a fejében. Egy visszataszító, hörgő-szörcsögő hangot, amitől egy pillanatra megbénul az ember. A hang azt mondja, hogy máskor biztos másik szerencsést hoznak a lányhoz. Egy másik nagyon szerencsés személy kerül a dézsába. Egy másik undorítóan szerencsés személy ölében ül a gyógyítód, akiről azt hiszed, a figyelme csak érted van. Összefeszíti az állkapcsát, amitől roppan egyet a csont, és csengeni kezd a füle. De legalább a hang nem beszél már hozzá.*
- Miért használtál hodarilt? – *Kérdezi halkan. Oldalra pillant, de nem néz a lányra. A szikrapattintástól halványy mosoly suhan át az arcán. Lenyűgözi a lány tehetsége, ahogy egy ilyen hétköznapi pillanatot is, mint a pipadohány meggyújtása, természetfölöttivé tud varázsolni.*
- Nem vagyok jó alvó. *Hazudja. Alig alszik. Ha a kimerültségtől össze is esik, rémálmok támadják. Az segít, ha el tudja csendesíteni az elméjét valamivel. Minél erősebb, annál jobb. Az utóbbi időben más nem is nagyon használt. De talán ebben is tud neki segíteni a gyógyító. Bár azt még mindig nem tudja, mit kell majd dolgoznia, de ha kell, belegebed, cserébe hátha még szerezni hodarilt. Vagy esetleg valamilyen saját főzetet kreálni, ami még erősebb.*
- Nem akarok látni semmit sem. Nem akarok érezni. Tudni. Gondolni. *Mondja, miközben azt a füstöt szívja be, amit Nelira kifúj, amíg át nem adja a pipát.
Elmúlik a csengés a fülében. Kisvártatva előmászik abból az ótvaros gödörből a hang, ahová eddig Dearthan pszichéje száműzte. Gúnyos kérdésekkel támad. Mire nem szeretne gondolni? Hogy más sem jár a fejében, csak hogy megkapja a lányt az éjszakára? Utána cinikusan noszogat. Gyerünk. Teperd le! Még tán kérned se kell, megteszi. Megtette biztos tegnap is. Megfogja holnap is…valaki mással. Kacagó visszhangba vész el a belső kísértet. Most ő moccan. Ha Nelira engedi, hátradől úgy, hogy fejét a nő combjain támasztja meg. Felpillant a smaragd tekintetbe. Ismét állja a pillantást.*
- Nagyon jól áll neked a nevetés. Nincsen bele pár óra, és nem egyszer hallottam a nevetésed. Jókedvűnek tűnsz. *Kezdi. S bár lehet bóknak hat, túl komoly a hangszín, hogy olcsó udvarlásnak tűnjön mindez.* - Mégis azt mondod, hogy 'időnként' egy kis jókedv belefér. *Amint le tud ülepedni a sóvár akarat, Dearthan számára minden elejtett szó vagy félmondat jel. Tán, ha egy jobb életbe születik, ki tudja, még bölcsbeszédű hivatalnok is lehetett volna, akinek van agya a részletekhez.* - Sokszor nem vagy jókedvű, Nelira?
*Amíg hallgatja a választ, ujjaival játszik a szőke tincsekkel, sodorgatja, majd lesimítja. Olykor egészen a nő füléig emeli kezét és onnan futtatja végig ujjait egy-egy tincsen.*
- Alkut ajánlok. Mi nehezíti leginkább az életed? Mondd, és én elrendezem. Cserébe majd én is kérnék valamit. Természetesen mindezt az eredeti…szolgálataimon felül.
1736. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-23 19:05:46
Üzenet elküldve: 2025-12-23 19:05:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Számítana. Számítana, de nem az, hogy miként nevezné. A lélektükrökben a fény volna fontos, hogy csillogna-e rendületlenül, vagy eltompulna, majd lefordítaná róla, ha tudná, mi volt a kérdés mögött. Nem gyógyító ő, de e tudomány egymásba kulcsolja ujjait az ellentettel. Hagyja hát veszni, ki ne derüljön. Jobb így. Így is eleget küzd érte, hogy ne lásson beljebb a kéjködtől a férfi. Biztonságosabb.
Érzi a megfeszült izmokat, ha nem mondta volna ki a szót is egyértelmű volna a Dearthan vágyódása. Ebben már kiismeri magát a lány, ezt tudja irányítani, egy pontig legalábbis bizonyosan. A marok szorítana, a száj habzsolna, s ettől elégedett. Elégedett, mert tudja, hogy mi fog következni. Észt vesztenek egyetlen el nem hangzott ígérettől. Szinte megkönnyebbül, ahogy hevesebb mozdulat éri a combját és derekát. Nem kell hát tartania semmitől, vele marad a jó öreg megszokott felszín. Majd nem kérdezik tovább, mert mással foglalkoznak az ajkak… Egymásba mártóznak, ha úgy akarja, ha pedig véget akar neki vetni, hát véget vet. Milyen rettentő könnyed mulatság. De még nem adja egykönnyen, játszik amíg lehet. Meddig megy el vajon, mikor szakad a húr? Árnyat von a szemeire a pillanat, amikor olyan könnyen egyezik bele Dearthan a megálljba. A nyakán pihenteti a szemeket, ahelyett, hogy kebleit szabadítaná ki. Majd a homlokot érzi bőrébe fúródni, s ő csak elnéz a nedves haj felett, miközben kapaszkodik annak testébe. Hogy hogyan tud ellenállni? Egy gyermeteg tréfa máskor vajmi kevés ehhez. Sérelmezze tán, vagy örüljön? A téboly képes volna eluralkodni, útvesztőbe kerülne, ha nem érezné a finom terelést, ahogy elfekteti az ágyon, hűsítő vízcseppek kíséretében. Szaggatottan tör fel a levegő tüdeje legmélyéről. Alaktalan kezd újra kavarogni a rengeteg gondolat, csak a lélektükröket tudja nézni közben, majd szavakat hall. Mintha azt is elfeledte volna, hogy ő idézte elő, hogy egyáltalán legyen miről beszélni. *
- Mert jó. *Elmosolyodik végül, majd feltolja magát, s oldalra fordul, hogy úgy szemlélhesse, hogyan ügyeskedik a pipával a férfi. Szívesen nézi, ahogy ténykedik, mégis ott a sértettség, hogy ilyen könnyen választották helyette a szert. Az másodlagos, hogy ő kérte mindezt. Szívesen megfejtené legalább saját magát, ha az lehetséges volna, ha efféle vállalkozásba kezd a másik, hát fel van adva a lecke.*
- Van ettől rosszabb is. Időnként egy kis jókedv és lebegés belefér. Nem olyan ártalmas, mintha Hodarilt töltenél bele. Annak sokan a rabjai. Rég volt vele dolgom. *A fekvést eddig bírta, feltérdel az ágyon, hogy úgy figyelje tovább az eseményeket. Aztán mozdul megint. Dearthan mögé ereszkedik, s annak vállára teszi állát, egészen a hátába simulva, hogy még egy pipatöltögetés se legyen egyszerű művelet. Persze csak éhes mindenre, ami a harcos, de ezt semmiképp nem vallaná be.*
- De te akartál bódítót. Te miért használod? *Dobja vissza a kérdést, majd nyújtózkodva egy kicsit, parazsat hint a semmiből a dohányra, hogy gyorsabban felizzon, persze ha még nem vette el koncentrációkészségét a vágyakozás. Ha igen, akkor hát megszokott módon kell a férfinek meggyújtania. Bárhogy is történjék, átveszi, majd mélyet szív bele, hogy érezhesse, ahogy jótékonyan árad szét testében a füst, lassan fátyolt eresztve tudata elé. De nem képes kilibbenni Dearthan aurájából. Nem ül újra az ölébe, de mágnesként vonzza, hogy valamije érinthesse.*
- Szereted, ha nem a valóságot látod?
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
*Számítana. Számítana, de nem az, hogy miként nevezné. A lélektükrökben a fény volna fontos, hogy csillogna-e rendületlenül, vagy eltompulna, majd lefordítaná róla, ha tudná, mi volt a kérdés mögött. Nem gyógyító ő, de e tudomány egymásba kulcsolja ujjait az ellentettel. Hagyja hát veszni, ki ne derüljön. Jobb így. Így is eleget küzd érte, hogy ne lásson beljebb a kéjködtől a férfi. Biztonságosabb.
Érzi a megfeszült izmokat, ha nem mondta volna ki a szót is egyértelmű volna a Dearthan vágyódása. Ebben már kiismeri magát a lány, ezt tudja irányítani, egy pontig legalábbis bizonyosan. A marok szorítana, a száj habzsolna, s ettől elégedett. Elégedett, mert tudja, hogy mi fog következni. Észt vesztenek egyetlen el nem hangzott ígérettől. Szinte megkönnyebbül, ahogy hevesebb mozdulat éri a combját és derekát. Nem kell hát tartania semmitől, vele marad a jó öreg megszokott felszín. Majd nem kérdezik tovább, mert mással foglalkoznak az ajkak… Egymásba mártóznak, ha úgy akarja, ha pedig véget akar neki vetni, hát véget vet. Milyen rettentő könnyed mulatság. De még nem adja egykönnyen, játszik amíg lehet. Meddig megy el vajon, mikor szakad a húr? Árnyat von a szemeire a pillanat, amikor olyan könnyen egyezik bele Dearthan a megálljba. A nyakán pihenteti a szemeket, ahelyett, hogy kebleit szabadítaná ki. Majd a homlokot érzi bőrébe fúródni, s ő csak elnéz a nedves haj felett, miközben kapaszkodik annak testébe. Hogy hogyan tud ellenállni? Egy gyermeteg tréfa máskor vajmi kevés ehhez. Sérelmezze tán, vagy örüljön? A téboly képes volna eluralkodni, útvesztőbe kerülne, ha nem érezné a finom terelést, ahogy elfekteti az ágyon, hűsítő vízcseppek kíséretében. Szaggatottan tör fel a levegő tüdeje legmélyéről. Alaktalan kezd újra kavarogni a rengeteg gondolat, csak a lélektükröket tudja nézni közben, majd szavakat hall. Mintha azt is elfeledte volna, hogy ő idézte elő, hogy egyáltalán legyen miről beszélni. *
- Mert jó. *Elmosolyodik végül, majd feltolja magát, s oldalra fordul, hogy úgy szemlélhesse, hogyan ügyeskedik a pipával a férfi. Szívesen nézi, ahogy ténykedik, mégis ott a sértettség, hogy ilyen könnyen választották helyette a szert. Az másodlagos, hogy ő kérte mindezt. Szívesen megfejtené legalább saját magát, ha az lehetséges volna, ha efféle vállalkozásba kezd a másik, hát fel van adva a lecke.*
- Van ettől rosszabb is. Időnként egy kis jókedv és lebegés belefér. Nem olyan ártalmas, mintha Hodarilt töltenél bele. Annak sokan a rabjai. Rég volt vele dolgom. *A fekvést eddig bírta, feltérdel az ágyon, hogy úgy figyelje tovább az eseményeket. Aztán mozdul megint. Dearthan mögé ereszkedik, s annak vállára teszi állát, egészen a hátába simulva, hogy még egy pipatöltögetés se legyen egyszerű művelet. Persze csak éhes mindenre, ami a harcos, de ezt semmiképp nem vallaná be.*
- De te akartál bódítót. Te miért használod? *Dobja vissza a kérdést, majd nyújtózkodva egy kicsit, parazsat hint a semmiből a dohányra, hogy gyorsabban felizzon, persze ha még nem vette el koncentrációkészségét a vágyakozás. Ha igen, akkor hát megszokott módon kell a férfinek meggyújtania. Bárhogy is történjék, átveszi, majd mélyet szív bele, hogy érezhesse, ahogy jótékonyan árad szét testében a füst, lassan fátyolt eresztve tudata elé. De nem képes kilibbenni Dearthan aurájából. Nem ül újra az ölébe, de mágnesként vonzza, hogy valamije érinthesse.*
- Szereted, ha nem a valóságot látod?
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
1735. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-23 16:31:56
Üzenet elküldve: 2025-12-23 16:31:56
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A suttogásból kibontakozó kérdés, mint izzó vas ömlik végig Dearthan erein, megszaporítva szívdoboságát. A szó erejétől a fantazmagória leple meglebben, és a férfi előtt egy pillanatra felsejlik a magát készakarva odaadó Nelira testének látványa. *
- Igen. *Szinte gondolkodás nélkül jön a felelet, s tán még maga sem tudná megmondani mire szeretett volna választ adni ezzel. A combjára simuló kéz meglepi és felkorbácsolja vágyait annyira, hogy kis híján ökölbe zárja ujjait a lány tarkóján, bilincsbe fogva haját, hogy hátra ránthassa és akarata alá vonhassa. De mielőtt ez megtörténhetne, elfojtja magában a pillanatot. A szőke vadóc hangja segít, hogy figyelme elterelődjék a combját simító kézről.*
- Számítana mit gondolok? Nem egy név vagy. *Válaszolja halkan. Folytatná is, de mire gondolatait rendezné, Nelira fölé kerekedik. Teste ösztönösen mozdul, izmai megfeszülnek, egyik karja a karcsú derék köré, a másik a combra kerül, hogy ölében a lány biztosan üljön. A hirtelen mozdulatba belesajdul az oldala. Ezúttal édes a fájdalom. Akár órákon át elviselné a lány kedvéért. Testéért. Ahogy a hosszú szőke haj előreomlik, a lány bőrének illata ismét körbeveszi és csapdába zárja a férfi tudatát. Felnézne a smaragdszín szemekbe, de képtelen. A nyak apró izmait, és a vékony bőr alatt ritmikusan lüktető ér munkáját figyeli. Gondolatai elkalandoznak. Lassan a nyakához hajolna, hogy harapva ízlelhesse a nőt, a melegét, a puhaságát. Az ábránd szertefoszlik, ahogy megérzi a mellkasán lefutó ujjakat. Háta enyhe ívbe feszül. Feje kissé hátrabillen, és úgy érzi a zöld szemek mintha vonzanák tekintetét. Minden érzéke arra a pontra összpontosít, ahol az egyre lejjebb haladó ujjak a testéhez érnek. Karja akaratlanul is megfeszül. Ujjai vadul belekapnak a lány oldalába és combjába. Testéből elpárállik az öntudat, s hátramarad a forrásig hevített akarat. Ahogy a kíváncsi ujjak a törölköző alá tévednének, Dearthan elméjében, mint egy kiáltás szakad fel az eleddig elnyomott erényesség. Szólna, s megállítaná Nelirát, de mintha csak megérezné – vagy más okból – a mozdulat nem folytatódik.
Szívdobogását a fülében hallja, tüdeje móhó akarattal dolgozza befelé a lány bőrének édes levegőjét, s a kecses testet görcsösen ölelő karjai ellenszegülnek az ellazulás minden kísérletének. A szőke szavaitól úgy érzi bukfencet vet körülötte a szoba. Tudatosul benne, hogy hosszú másodpercek óta tekintete ismételten csak Nelira nyakára, a pulzusára fixálódik. Felemeli tekintetét és hagyja elveszni magát a leolvasható érzelmekben. Nem tudja, de reméli, hogy boldogság is megbújik ott. Mint vert had, sóhajt, és homlokát a lány kulcscsontja közé dönti és becsukja szemét. Erőt merít. Testének mélyéről a felforrósodott vágy maradékát is megpróbálja kilehelni. Aztán karjával kicsit közelebb húzza a csípőt, másik kezével is biztosítja a testét, és lassan oldalra fordítva hátra fekteti Nelirát az ágyon. Hajáról vízcseppek hullanak a lány nyakára, mellkasára, ahogy egy réveteg pillanatig még fölötte támaszkodik, majd gyáván elmenekül a veszélyből, amit a másik testének közelsége jelent.
- Persze. *Azzal átveszi a pipát, ha nyújtja neki a nő és amennyiben minden kellék adott, úgy először nekifog szárkefével a gyors tisztogatásnak* - Miért használod? *Kérdezi, miközben egy csipetnyi morzsalékot megszagol.* - Nem félsz, hogy túlságosan a rabjává válsz? *Hüvelykujjának segítségével fejezi be a letömködést, s az egész művelet közben feltűnően kerüli Nelira pillantását. Ahogy végez, gyufát keres – és ha Nelira nem akar újfent varázstudományát bizonyítani -, és rövid pöfékeléssel megfelelő parazsat gyújt a dohányon, majd átnyújtja a pipát a lánynak.* - Kérlek.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.23 16:35:00
*A suttogásból kibontakozó kérdés, mint izzó vas ömlik végig Dearthan erein, megszaporítva szívdoboságát. A szó erejétől a fantazmagória leple meglebben, és a férfi előtt egy pillanatra felsejlik a magát készakarva odaadó Nelira testének látványa. *
- Igen. *Szinte gondolkodás nélkül jön a felelet, s tán még maga sem tudná megmondani mire szeretett volna választ adni ezzel. A combjára simuló kéz meglepi és felkorbácsolja vágyait annyira, hogy kis híján ökölbe zárja ujjait a lány tarkóján, bilincsbe fogva haját, hogy hátra ránthassa és akarata alá vonhassa. De mielőtt ez megtörténhetne, elfojtja magában a pillanatot. A szőke vadóc hangja segít, hogy figyelme elterelődjék a combját simító kézről.*
- Számítana mit gondolok? Nem egy név vagy. *Válaszolja halkan. Folytatná is, de mire gondolatait rendezné, Nelira fölé kerekedik. Teste ösztönösen mozdul, izmai megfeszülnek, egyik karja a karcsú derék köré, a másik a combra kerül, hogy ölében a lány biztosan üljön. A hirtelen mozdulatba belesajdul az oldala. Ezúttal édes a fájdalom. Akár órákon át elviselné a lány kedvéért. Testéért. Ahogy a hosszú szőke haj előreomlik, a lány bőrének illata ismét körbeveszi és csapdába zárja a férfi tudatát. Felnézne a smaragdszín szemekbe, de képtelen. A nyak apró izmait, és a vékony bőr alatt ritmikusan lüktető ér munkáját figyeli. Gondolatai elkalandoznak. Lassan a nyakához hajolna, hogy harapva ízlelhesse a nőt, a melegét, a puhaságát. Az ábránd szertefoszlik, ahogy megérzi a mellkasán lefutó ujjakat. Háta enyhe ívbe feszül. Feje kissé hátrabillen, és úgy érzi a zöld szemek mintha vonzanák tekintetét. Minden érzéke arra a pontra összpontosít, ahol az egyre lejjebb haladó ujjak a testéhez érnek. Karja akaratlanul is megfeszül. Ujjai vadul belekapnak a lány oldalába és combjába. Testéből elpárállik az öntudat, s hátramarad a forrásig hevített akarat. Ahogy a kíváncsi ujjak a törölköző alá tévednének, Dearthan elméjében, mint egy kiáltás szakad fel az eleddig elnyomott erényesség. Szólna, s megállítaná Nelirát, de mintha csak megérezné – vagy más okból – a mozdulat nem folytatódik.
Szívdobogását a fülében hallja, tüdeje móhó akarattal dolgozza befelé a lány bőrének édes levegőjét, s a kecses testet görcsösen ölelő karjai ellenszegülnek az ellazulás minden kísérletének. A szőke szavaitól úgy érzi bukfencet vet körülötte a szoba. Tudatosul benne, hogy hosszú másodpercek óta tekintete ismételten csak Nelira nyakára, a pulzusára fixálódik. Felemeli tekintetét és hagyja elveszni magát a leolvasható érzelmekben. Nem tudja, de reméli, hogy boldogság is megbújik ott. Mint vert had, sóhajt, és homlokát a lány kulcscsontja közé dönti és becsukja szemét. Erőt merít. Testének mélyéről a felforrósodott vágy maradékát is megpróbálja kilehelni. Aztán karjával kicsit közelebb húzza a csípőt, másik kezével is biztosítja a testét, és lassan oldalra fordítva hátra fekteti Nelirát az ágyon. Hajáról vízcseppek hullanak a lány nyakára, mellkasára, ahogy egy réveteg pillanatig még fölötte támaszkodik, majd gyáván elmenekül a veszélyből, amit a másik testének közelsége jelent.
- Persze. *Azzal átveszi a pipát, ha nyújtja neki a nő és amennyiben minden kellék adott, úgy először nekifog szárkefével a gyors tisztogatásnak* - Miért használod? *Kérdezi, miközben egy csipetnyi morzsalékot megszagol.* - Nem félsz, hogy túlságosan a rabjává válsz? *Hüvelykujjának segítségével fejezi be a letömködést, s az egész művelet közben feltűnően kerüli Nelira pillantását. Ahogy végez, gyufát keres – és ha Nelira nem akar újfent varázstudományát bizonyítani -, és rövid pöfékeléssel megfelelő parazsat gyújt a dohányon, majd átnyújtja a pipát a lánynak.* - Kérlek.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.23 16:35:00
1734. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-23 11:13:42
Üzenet elküldve: 2025-12-23 11:13:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Csilingel a kacaj. Édes fűszert hint a párától kissé elnehezedett levegőre. Persze magában nem rosszall úgy, mint amikor arról kívánják meggyőzni, hogy e város lehatalmasabb kereskedői lesznek majd, vagy halomra ölnek orkokat félkézzel, netán világnak uraivá avanzsálódnak egyszeri szolgálóból. Nevetséges férfi álmok, amit tán maguk is elhisznek, s imádják rebesgetni, lehengerelni vele a nőket, kik szemet hunynak a képzelgés felett, s csókkal, bókokkal hitetik el, hogy elhiszik. De most nincs meg a reflexszerű hit, hiedelem. Nem tör utat az, mi mindenki más társaságában előbukkan, ki nagyzol. Még tán szurkol is, hogy legyen úgy, győzzön wargot, kerekedjen felül; legyen jól.*
- Teheted magasabbra azt a lécet, az én főzeteimtől az csak játék és mulatság volna. *Végigsimít néhány hajtincsen, majd elgondolkodik azon is, hogy még arra is volna mit kevernie, hogy ezt a már Nelira által elképzelt jelenetet bordatöréssel is kivitelezni tudja. Ostoba, szépséges gondolatok. Ha túl sokáig jók, az mindig előidézi a legrosszabbat.
Ha vak lenne is olvasni tudna a bőrről. Minden heg történet, amik azért kiáltanak, hogy a szőkeséget szórakoztassák, hogy elborzadhasson, nevethessen, legyinthessen, vagy épp titkon aggódhasson. De nem kérdezősködik, még csak puhán simítja, most csupán a mellkast, de szíve szerint vándorútra kelne. Mégsem teszi. Az arcélét ért finomság után apró vízgyöngyök ülnek meg az érintés nyomán, mutatóujjával törli szét, mikor újfent az ágyhoz sétál, s letelepszik rá a pipát szorongatva. A smaragdok pislantás nélkül figyelik, ahogyan amaz szól hozzá, ahogy fejteget, ahogy nekilát és ráijeszt azzal, hogy figyel. Egyszerre kellemes és baljós. Nem kiadni magát készült, mégis valaki látja. Magabiztosság mázát magára engedve moccan hát, feljebb szegve állát, mintha többre várna, mint szavak, vagy az ujjak érintése. Mosolya ismét csak becserkészni kíván, pillantása pedig azt az egyetlen darab anyagot égetné porrá, hogy ne takarjon feleslegesen.*
- De nem ismersz… *Suttogja, majd ösztönözve a férfit harapja alsóajkát. Emlékképek villannak fel, melyek alátámasztják annak igazát, de ez nem felfedhető, vagy nem könnyen. Muszáj újra csak felszínes fruskává válnia, aki hódít, aztán ha elég volt, ellök.*
- …Akarsz? *Túlfűtött egyetlen szó, hiheti bárminek… lehet folytatása az azt megelőző mondatnak, vagy kizárólag testiségre vonatkoztatható. Egy biztos, nem kész hagyni, hogy vájkáljanak.
A közben útnak indult férfikéz és annak ujjai forróságot vájnak alabástrom bőrébe, hevében az ő tenyere tökéletesen illeszkedik Dearthan combjára, visszafogott akaratossággal kérlelve valami egyértelműre. De újra csak játszik. Saját játékot, hogy tereljen. Persze mit sem von le az izzásból, ami beléköltözött a közelségtől.*
- És, ha nem csupán gyógyítok? Akkor minek neveznél?
*Sötét a mosoly, de nem nélkülözi a kacérságot. Gondolva egyet, határozottan mozdul, s ha nem állítják meg benne, hát lábát átvetve helyezkedne el a törölköző fedte ölben, szemben Dearthannal. Csak ábrándosan nézve a szemekbe simítja újra végig a felsőtestet, de most nem áll le idejekorán, egészen az anyag széléig ér el, aztán akad meg, mintha csak kérdezné, hogy „szabad-e”. Még nem kiszúrható a bujkáló vigyor egy elnyújtott pillanatig, de aztán újra indul a kéz akár beleegyezés nélkül is, majd még mielőtt érzékenységet érinthetne, hirtelen a szabadjában lévő pipát mutatja fel ahelyett, hogy kedveskedésbe kezdene. Ekkor nevet fel, majd a kiváltott érzelmet kutatja a barna szemek mélyén.*
- Szerintem ezt csak Te tudod jól megtömni.
*Búgja végül, de érezhető, hogy képes volna tovább nevetni. Humoránál van a szőkeség, s nem rest folyvást belehinteni némi felhívást saját birtokbavételére. De módfelett szeretné másképpen ellazultan élvezni Dearthan társaságát.*
*Csilingel a kacaj. Édes fűszert hint a párától kissé elnehezedett levegőre. Persze magában nem rosszall úgy, mint amikor arról kívánják meggyőzni, hogy e város lehatalmasabb kereskedői lesznek majd, vagy halomra ölnek orkokat félkézzel, netán világnak uraivá avanzsálódnak egyszeri szolgálóból. Nevetséges férfi álmok, amit tán maguk is elhisznek, s imádják rebesgetni, lehengerelni vele a nőket, kik szemet hunynak a képzelgés felett, s csókkal, bókokkal hitetik el, hogy elhiszik. De most nincs meg a reflexszerű hit, hiedelem. Nem tör utat az, mi mindenki más társaságában előbukkan, ki nagyzol. Még tán szurkol is, hogy legyen úgy, győzzön wargot, kerekedjen felül; legyen jól.*
- Teheted magasabbra azt a lécet, az én főzeteimtől az csak játék és mulatság volna. *Végigsimít néhány hajtincsen, majd elgondolkodik azon is, hogy még arra is volna mit kevernie, hogy ezt a már Nelira által elképzelt jelenetet bordatöréssel is kivitelezni tudja. Ostoba, szépséges gondolatok. Ha túl sokáig jók, az mindig előidézi a legrosszabbat.
Ha vak lenne is olvasni tudna a bőrről. Minden heg történet, amik azért kiáltanak, hogy a szőkeséget szórakoztassák, hogy elborzadhasson, nevethessen, legyinthessen, vagy épp titkon aggódhasson. De nem kérdezősködik, még csak puhán simítja, most csupán a mellkast, de szíve szerint vándorútra kelne. Mégsem teszi. Az arcélét ért finomság után apró vízgyöngyök ülnek meg az érintés nyomán, mutatóujjával törli szét, mikor újfent az ágyhoz sétál, s letelepszik rá a pipát szorongatva. A smaragdok pislantás nélkül figyelik, ahogyan amaz szól hozzá, ahogy fejteget, ahogy nekilát és ráijeszt azzal, hogy figyel. Egyszerre kellemes és baljós. Nem kiadni magát készült, mégis valaki látja. Magabiztosság mázát magára engedve moccan hát, feljebb szegve állát, mintha többre várna, mint szavak, vagy az ujjak érintése. Mosolya ismét csak becserkészni kíván, pillantása pedig azt az egyetlen darab anyagot égetné porrá, hogy ne takarjon feleslegesen.*
- De nem ismersz… *Suttogja, majd ösztönözve a férfit harapja alsóajkát. Emlékképek villannak fel, melyek alátámasztják annak igazát, de ez nem felfedhető, vagy nem könnyen. Muszáj újra csak felszínes fruskává válnia, aki hódít, aztán ha elég volt, ellök.*
- …Akarsz? *Túlfűtött egyetlen szó, hiheti bárminek… lehet folytatása az azt megelőző mondatnak, vagy kizárólag testiségre vonatkoztatható. Egy biztos, nem kész hagyni, hogy vájkáljanak.
A közben útnak indult férfikéz és annak ujjai forróságot vájnak alabástrom bőrébe, hevében az ő tenyere tökéletesen illeszkedik Dearthan combjára, visszafogott akaratossággal kérlelve valami egyértelműre. De újra csak játszik. Saját játékot, hogy tereljen. Persze mit sem von le az izzásból, ami beléköltözött a közelségtől.*
- És, ha nem csupán gyógyítok? Akkor minek neveznél?
*Sötét a mosoly, de nem nélkülözi a kacérságot. Gondolva egyet, határozottan mozdul, s ha nem állítják meg benne, hát lábát átvetve helyezkedne el a törölköző fedte ölben, szemben Dearthannal. Csak ábrándosan nézve a szemekbe simítja újra végig a felsőtestet, de most nem áll le idejekorán, egészen az anyag széléig ér el, aztán akad meg, mintha csak kérdezné, hogy „szabad-e”. Még nem kiszúrható a bujkáló vigyor egy elnyújtott pillanatig, de aztán újra indul a kéz akár beleegyezés nélkül is, majd még mielőtt érzékenységet érinthetne, hirtelen a szabadjában lévő pipát mutatja fel ahelyett, hogy kedveskedésbe kezdene. Ekkor nevet fel, majd a kiváltott érzelmet kutatja a barna szemek mélyén.*
- Szerintem ezt csak Te tudod jól megtömni.
*Búgja végül, de érezhető, hogy képes volna tovább nevetni. Humoránál van a szőkeség, s nem rest folyvást belehinteni némi felhívást saját birtokbavételére. De módfelett szeretné másképpen ellazultan élvezni Dearthan társaságát.*
1733. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-22 14:25:18
Üzenet elküldve: 2025-12-22 14:25:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Két tenyere segítségével arcára és hajára vizet loccsant, miközben hallgatja Nelirát. Ujjaival végigszánt a tincsek között. Katonás egyszerűséggel és durvasággal tisztogat. A lány által említett, a tanulást nehezítő két akadályon egy darabig rágódik. Kisvártatva megfogan fejében egy terv; moccan, felizzik lelkében egy ridegen felejtett érzelem; s vele üllőre kerül a lánc első szeme. Ha lehet, hát ő elrendezi, hogy elgördüljenek az akadályok a nő útjából. Amikor a varázsitalokra terelődik a szó, tenyerével óvatosan megnyomja oldalán a sérülést. Bár kevésbé baljós a véraláfutástól elszíneződött bőrfelület, a bordák érintése még fáj.*
- A tudásodnak hála, holnap még egy warggal is elbírnék. *Szelíd hazugság. Nem is biztos, hogy a lány hiúságát szándékozik ezzel legyezgetni. Talán inkább kisfiús erőfitogtatás és kísérlet a másik lenyűgözésére.
Nelira riposztjára elmosolyodik. Habár a távozással kapcsolatos fenyegetés hidegzuhanyként csap le rá, nem mutat ki ebből semmit.
Fürkészve figyeli, ahogy a nő felemelkedik az ágyról és elindul felé. Érzi, ahogy izmai hirtelen megfeszülnek. Miközben a másik szándékait próbálja kitalálni, felkészülve arra, hogy esetleg ruhástul – vagy ruha nélkül – bemászik hozzá a vízbe, és ennek a gondolatnak köszönhetően a szája résnyire tátva marad. Amikor azonban Nelira a háta mögé kerül, izmai felengednek. Ahogy megérzi mellkasán a fürdővíz hőmérsékletéhez képest hűvösebb ujjakat, hálásan és mélyet szusszan. Szinte táplálkozik az érintésből. Lehunyt szemmel hallgatja a választ, s közben kiemeli kezét a vízből, és ha Nelira engedi, viszonzásképp ujjaival végigsimít a puha arcélén. Aztán a cirógatás olyan gyorsan ér véget, ahogy kezdődött, legalábbis Dearthan úgy érzi. Ahogy a nő eltávolodik tőle, átgondolja a mondatait. Egyre tisztábban látja a szőke két különböző oldalát. Az egyik játékos, vad és szabálykerülő. A másik pedig óvatos, puhatoló és kíméletlen. És abban is biztos, hogy jó oka van arra, hogy ilyen kiforrott véleménye legyen az elhangzottakról. Dearthant pedig egyre jobban érdekli, vajon mi lehet ez az ok. Lágy tekintettel fonódik össze a lány smaragdjaival.*
- Nem szoktál ápolni senkit. Nem foglalkozol vele, kinek mi fáj… *Idézi vissza a szavakat, miközben törölközőt keres és kiemelkedik a vízből. Felületesen letörölgeti magát és kilép a dézsából, hogy elinduljon az ágy felé. Közben a törölközőt dereka köré kanyarítja.* - …nem bocsátasz se másnak, se magadnak… *Megáll Nelira előtt, és ha megengedi, hüvelyk- és mutatóujja közé veszi a lány állát* - …ha ismernélek, azt mondanám, mindenekelőtt magadat akarod ostorozni. *Szinte falja a lány tekintetét, kutatja bennük az igazságot. Aztán a behunyja a szemét, megtörve ezzel a kontaktust. Akár igaza van, akár nincs, nem akar jobban vájkálni az életében. Nem lenne tisztességes. Nem érdemli meg. Csendben letelepszik mellé és hirtelen sejtelemtől vezérelve a beszélgetés dialektusát fizikaibb síkra tereli. Mert az érintés fontos a nő számára, erre a tényre nem maradt vak. S olybá tetszik az érintéseket néha pajzsként, máskor fegyverként használja a nő. Ha a másik továbbra sem húzódik el, úgy tenyerét a hátára fekteti és finom simítással elhalad a lapockák között, fel a nyak ívén, ahol körmét kissé lenyomva, óvatosan felszántja a bőrt, és befuttatja ujjait a lány hajába, hogy tenyere egy rövid pillanatig határozottan megállapodhasson a tarkón.*
- Élj túl, amit csak lehet, Nelira, a gyógyító. *Súgja a lánynak, miközben keze a vállát becézgetve leomlik az ágyra.*
*Két tenyere segítségével arcára és hajára vizet loccsant, miközben hallgatja Nelirát. Ujjaival végigszánt a tincsek között. Katonás egyszerűséggel és durvasággal tisztogat. A lány által említett, a tanulást nehezítő két akadályon egy darabig rágódik. Kisvártatva megfogan fejében egy terv; moccan, felizzik lelkében egy ridegen felejtett érzelem; s vele üllőre kerül a lánc első szeme. Ha lehet, hát ő elrendezi, hogy elgördüljenek az akadályok a nő útjából. Amikor a varázsitalokra terelődik a szó, tenyerével óvatosan megnyomja oldalán a sérülést. Bár kevésbé baljós a véraláfutástól elszíneződött bőrfelület, a bordák érintése még fáj.*
- A tudásodnak hála, holnap még egy warggal is elbírnék. *Szelíd hazugság. Nem is biztos, hogy a lány hiúságát szándékozik ezzel legyezgetni. Talán inkább kisfiús erőfitogtatás és kísérlet a másik lenyűgözésére.
Nelira riposztjára elmosolyodik. Habár a távozással kapcsolatos fenyegetés hidegzuhanyként csap le rá, nem mutat ki ebből semmit.
Fürkészve figyeli, ahogy a nő felemelkedik az ágyról és elindul felé. Érzi, ahogy izmai hirtelen megfeszülnek. Miközben a másik szándékait próbálja kitalálni, felkészülve arra, hogy esetleg ruhástul – vagy ruha nélkül – bemászik hozzá a vízbe, és ennek a gondolatnak köszönhetően a szája résnyire tátva marad. Amikor azonban Nelira a háta mögé kerül, izmai felengednek. Ahogy megérzi mellkasán a fürdővíz hőmérsékletéhez képest hűvösebb ujjakat, hálásan és mélyet szusszan. Szinte táplálkozik az érintésből. Lehunyt szemmel hallgatja a választ, s közben kiemeli kezét a vízből, és ha Nelira engedi, viszonzásképp ujjaival végigsimít a puha arcélén. Aztán a cirógatás olyan gyorsan ér véget, ahogy kezdődött, legalábbis Dearthan úgy érzi. Ahogy a nő eltávolodik tőle, átgondolja a mondatait. Egyre tisztábban látja a szőke két különböző oldalát. Az egyik játékos, vad és szabálykerülő. A másik pedig óvatos, puhatoló és kíméletlen. És abban is biztos, hogy jó oka van arra, hogy ilyen kiforrott véleménye legyen az elhangzottakról. Dearthant pedig egyre jobban érdekli, vajon mi lehet ez az ok. Lágy tekintettel fonódik össze a lány smaragdjaival.*
- Nem szoktál ápolni senkit. Nem foglalkozol vele, kinek mi fáj… *Idézi vissza a szavakat, miközben törölközőt keres és kiemelkedik a vízből. Felületesen letörölgeti magát és kilép a dézsából, hogy elinduljon az ágy felé. Közben a törölközőt dereka köré kanyarítja.* - …nem bocsátasz se másnak, se magadnak… *Megáll Nelira előtt, és ha megengedi, hüvelyk- és mutatóujja közé veszi a lány állát* - …ha ismernélek, azt mondanám, mindenekelőtt magadat akarod ostorozni. *Szinte falja a lány tekintetét, kutatja bennük az igazságot. Aztán a behunyja a szemét, megtörve ezzel a kontaktust. Akár igaza van, akár nincs, nem akar jobban vájkálni az életében. Nem lenne tisztességes. Nem érdemli meg. Csendben letelepszik mellé és hirtelen sejtelemtől vezérelve a beszélgetés dialektusát fizikaibb síkra tereli. Mert az érintés fontos a nő számára, erre a tényre nem maradt vak. S olybá tetszik az érintéseket néha pajzsként, máskor fegyverként használja a nő. Ha a másik továbbra sem húzódik el, úgy tenyerét a hátára fekteti és finom simítással elhalad a lapockák között, fel a nyak ívén, ahol körmét kissé lenyomva, óvatosan felszántja a bőrt, és befuttatja ujjait a lány hajába, hogy tenyere egy rövid pillanatig határozottan megállapodhasson a tarkón.*
- Élj túl, amit csak lehet, Nelira, a gyógyító. *Súgja a lánynak, miközben keze a vállát becézgetve leomlik az ágyra.*
1732. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-21 08:53:40
Üzenet elküldve: 2025-12-21 08:53:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Aprót, alig észrevehetőt biccent a kimondott szavakra csupán. Épp ezt teszi, bár tényleg nem érdekli mások kínja és szenvedése. Persze számára is vannak fontos személyek, vagy esetenként idegenek, kik meglepik, s akik kinyitják a megszorult csapot, hogy előbukjon belőle némi empátia, de igen sajátságos az, ahogy ő gondoskodik. Szabadszájúsággal, nyers őszinteséggel. Sosem nézte, hogy bántóak-e a szavai. Ha oda jut, hogy a segítségéből ad, az ilyen. Nem borít rá hímzett leplet, hogy elfedje a ganét, ami attól még ugyanúgy bűzölög.
Amaz pontosan tudhatja ennyiből, na meg rásegítő szavaiból is, hogy több, mint egy egyszerű idegen. Nem keres miérteket még mindig, hiszen felesleges. Szeszélyes világában az ilyen hamar megtörténik, s hamar el is illan. Ha marad, hát akkor pedig lesz idő ráébredni, ha ezen gondolkodna mégis, hogy mi lobbantotta fel a szőkeség érdeklődését és az mennyire tud mélyre gyökeredzni. Egy biztos: szeret azon dolgozni, hogy ne túl mélyre. Megjárta már ugyanis, s ha Nelira szenved, bizonyos, hogy a másik fél is fog.
Szemöldöke kissé felszalad, ahogy hallja a furcsa nyelvbotlást. Nem tulajdonít viszont nagyobb jelentőséget neki. Nem üti meg kíváncsiságának mércéjét, s egyébként is jól esik lebegnie a szobában teremtett furcsa idillben. Ritka kényelmes, hogy nem ostromolják testét azonnal, hanem értelmes szót válthat valakivel.*
- Könyvekre… ahhoz arany kell. A mágiához, az alkímiához, mindenhez arany kell. *Mosolyog a szavak között, most sem tűnik panasznak. Megingatja a fejét, nem ezt kérdezték tőle.* - De ha lenne könyvem, abba sem tudnék belemélyedni hosszasan. Elkalandozok. *Halkan kacag, elvéve e tény fontosságának elejét. Persze hamar és sok minden ragad meg a nő fejében, mégis, mintha szabotálná önnön fejlődését. Haladhatna sokkalta gyorsabban is.*
- A varázsitalok kotyvasztása sokkal jobban megy. Bár, azt hiszem tapasztaltad, hogy hatásos is, nem csak bazári trükk. *Kifejezetten erős gyógyitalt kapott a férfi ugyanis, tüzeskedése pedig csupán a legalapabb varázslatok egyike-másika. Újabb nevetés, talán hangosabb, mint az eddigiek mégis szelídebb.*
- Talán akkor itt kellene hagyjalak. *Villan a smaragdtekintet, persze csak tettetett komolysággal, hogy tudja Dearthan, hogy nem siet ő innen sehová.
Választ nem kap azonnal, de nem bosszantja a várakozás. Lelassult itt fent az idő és a világ beszűkült egyetlen helyiségre, amit ketten laknak. Lent a söntésnél, már ezernyi praktikát vetett volna be, hogy kihúzzon olyasmit, amit nem akarnak elárulni. Itt, ha lassan is, de enélkül is megered a nyelv. Emészti a hallottakat ő maga is, közben pedig végignézi a kiemelkedő tenyeret, szívesen húzná a víztől ráncos bőrön végig az ujjhegyét, hogy milyen annak tapintása.
Újabb kérdés. Tűnődve figyeli immáron az ajkat, ami feltette. Tán egyben jobb is válaszolni.*
- Nem hiszem. *Lassan ingatja a fejét jobbra, majd balra, de szemeit nem veszi le Dearthanról. Lassan teszi le lábát a padlóra, rápróbálva nem-e zsibbadt el attól, hogy arra helyezte eddig testsúlya egészét. Mikor érzi, hogy nincs gond, hát feláll, s lassan teszi meg a néhány lépést a dézsa felé, hogy a „kiélt harcos” mögé juthasson, majd lejjebb ereszkedik, s ha nincs ellenvélemény a következő mozdulatára, hát átnyúlva annak szegélyhez nyomódott válla felett, finoman csúsztatja le a nedves mellkason puha ujjbegyeit. Hogy ez újabb játék, vagy neki segítség egy nehezebb témához, nem derül ki.*
- S, ha mégis… *Ujjacskái visszafelé indulnak, végtelen lassúsággal, egészen a nyakig.* - olyan rettentően könnyű utat ad arra, hogy megismételd, amit amúgyis megszeretnél, vagy muszáj megtenni. Mert semmissé teszi a hajdani cselekedeteket, és azzal újra szabad az út. Nekem nem szokásom megbocsátani, sem másnak, sem magamnak. *Kísérletet tesz arra, hogy a másik füle alá csókoljon, majd mintha meg sem tette volna egyenesedik fel, s sétálja félig körbe a szobát.*
- Ahogy ítélkezni sem. *Válla felett néz jelentőségteljesen vissza Dearthanra, majd a pipát kezébe véve ül le újra az ágy szélére.*
- Mindenki úgy él túl, ahogy tud. Ösztön ez, nem feltétlenül gonoszság.
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.21 11:23:28
*Aprót, alig észrevehetőt biccent a kimondott szavakra csupán. Épp ezt teszi, bár tényleg nem érdekli mások kínja és szenvedése. Persze számára is vannak fontos személyek, vagy esetenként idegenek, kik meglepik, s akik kinyitják a megszorult csapot, hogy előbukjon belőle némi empátia, de igen sajátságos az, ahogy ő gondoskodik. Szabadszájúsággal, nyers őszinteséggel. Sosem nézte, hogy bántóak-e a szavai. Ha oda jut, hogy a segítségéből ad, az ilyen. Nem borít rá hímzett leplet, hogy elfedje a ganét, ami attól még ugyanúgy bűzölög.
Amaz pontosan tudhatja ennyiből, na meg rásegítő szavaiból is, hogy több, mint egy egyszerű idegen. Nem keres miérteket még mindig, hiszen felesleges. Szeszélyes világában az ilyen hamar megtörténik, s hamar el is illan. Ha marad, hát akkor pedig lesz idő ráébredni, ha ezen gondolkodna mégis, hogy mi lobbantotta fel a szőkeség érdeklődését és az mennyire tud mélyre gyökeredzni. Egy biztos: szeret azon dolgozni, hogy ne túl mélyre. Megjárta már ugyanis, s ha Nelira szenved, bizonyos, hogy a másik fél is fog.
Szemöldöke kissé felszalad, ahogy hallja a furcsa nyelvbotlást. Nem tulajdonít viszont nagyobb jelentőséget neki. Nem üti meg kíváncsiságának mércéjét, s egyébként is jól esik lebegnie a szobában teremtett furcsa idillben. Ritka kényelmes, hogy nem ostromolják testét azonnal, hanem értelmes szót válthat valakivel.*
- Könyvekre… ahhoz arany kell. A mágiához, az alkímiához, mindenhez arany kell. *Mosolyog a szavak között, most sem tűnik panasznak. Megingatja a fejét, nem ezt kérdezték tőle.* - De ha lenne könyvem, abba sem tudnék belemélyedni hosszasan. Elkalandozok. *Halkan kacag, elvéve e tény fontosságának elejét. Persze hamar és sok minden ragad meg a nő fejében, mégis, mintha szabotálná önnön fejlődését. Haladhatna sokkalta gyorsabban is.*
- A varázsitalok kotyvasztása sokkal jobban megy. Bár, azt hiszem tapasztaltad, hogy hatásos is, nem csak bazári trükk. *Kifejezetten erős gyógyitalt kapott a férfi ugyanis, tüzeskedése pedig csupán a legalapabb varázslatok egyike-másika. Újabb nevetés, talán hangosabb, mint az eddigiek mégis szelídebb.*
- Talán akkor itt kellene hagyjalak. *Villan a smaragdtekintet, persze csak tettetett komolysággal, hogy tudja Dearthan, hogy nem siet ő innen sehová.
Választ nem kap azonnal, de nem bosszantja a várakozás. Lelassult itt fent az idő és a világ beszűkült egyetlen helyiségre, amit ketten laknak. Lent a söntésnél, már ezernyi praktikát vetett volna be, hogy kihúzzon olyasmit, amit nem akarnak elárulni. Itt, ha lassan is, de enélkül is megered a nyelv. Emészti a hallottakat ő maga is, közben pedig végignézi a kiemelkedő tenyeret, szívesen húzná a víztől ráncos bőrön végig az ujjhegyét, hogy milyen annak tapintása.
Újabb kérdés. Tűnődve figyeli immáron az ajkat, ami feltette. Tán egyben jobb is válaszolni.*
- Nem hiszem. *Lassan ingatja a fejét jobbra, majd balra, de szemeit nem veszi le Dearthanról. Lassan teszi le lábát a padlóra, rápróbálva nem-e zsibbadt el attól, hogy arra helyezte eddig testsúlya egészét. Mikor érzi, hogy nincs gond, hát feláll, s lassan teszi meg a néhány lépést a dézsa felé, hogy a „kiélt harcos” mögé juthasson, majd lejjebb ereszkedik, s ha nincs ellenvélemény a következő mozdulatára, hát átnyúlva annak szegélyhez nyomódott válla felett, finoman csúsztatja le a nedves mellkason puha ujjbegyeit. Hogy ez újabb játék, vagy neki segítség egy nehezebb témához, nem derül ki.*
- S, ha mégis… *Ujjacskái visszafelé indulnak, végtelen lassúsággal, egészen a nyakig.* - olyan rettentően könnyű utat ad arra, hogy megismételd, amit amúgyis megszeretnél, vagy muszáj megtenni. Mert semmissé teszi a hajdani cselekedeteket, és azzal újra szabad az út. Nekem nem szokásom megbocsátani, sem másnak, sem magamnak. *Kísérletet tesz arra, hogy a másik füle alá csókoljon, majd mintha meg sem tette volna egyenesedik fel, s sétálja félig körbe a szobát.*
- Ahogy ítélkezni sem. *Válla felett néz jelentőségteljesen vissza Dearthanra, majd a pipát kezébe véve ül le újra az ágy szélére.*
- Mindenki úgy él túl, ahogy tud. Ösztön ez, nem feltétlenül gonoszság.
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.21 11:23:28
1731. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-20 21:13:07
Üzenet elküldve: 2025-12-20 21:13:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A lány riposztjára ő is kuncogni kezd. Bizony, még azt is el tudná képzelni, hogy a szőke vadóc kificamítaná a vállát, ha erre okot adna. Eltűnődve tekint végig Nelirán, ahogy az ágyon hever. A fürdővízből felszálló forró pára mögött őszinte félmosoly szépíti meg a férfi arcát. Ezt a pillanatot szívesen megőrizné. Tetszik neki, ahogy a szőke látszólag gondtalan elnyújtózik amott, a nevetése, a csípős válaszai. Talán jobban tetszik neki így, mint amikor a pajkos játékait űzi. Persze Dearthan sosem volt az erények lovagja. Ugyanolyan egyszerű, gyarló férfi, mint a többi. Egy nő csókjáért portyázna, ölne és meghalna. És talán nincs ez másképp Nelirávalm kapcsolatban sem. Éppen ezért inkább csak átengedi magát ennek a nyugodt pillanatnak és igyekszik minden mást kizárni.
Még akkor is elnézegeti a gyógyítót, amikor az hasra és felé fordul.*
- Ha valóban így gondolod, akkor azt mondanám, hogy bölcsebb vagy a legtöbbeknél. Kíméld meg magad attól, hogy kinek mi fáj, és magadat kíméled meg. *Csatlakozik a gondolathoz, és mélyen Nelira szemeibe néz. Szemei előtt ismét felidéződik egy emlékkép. Egy alak. Egy személy. Olyan hasonló hozzá. Vagy csak ő akarja összemosni kettejüket? Szeretne kiszállni a vízből, és megölelni ezt az emléket. Vagy Nelirát?*
- Valóban különlegesnek érzem a helyzetem. Órákkal ezelőtt még nem hittem volna, ha egy dézsa forró vízben fogom áztatni magam, egy igazán tüzes gyógyító társaságában.
*A nő rögtönzött bemutatóját érdeklődve figyeli. Tekintete előbb a mutatóujjon megjelenő lángocskára irányul, majd a vigyorra. Ahogy meggyullad a gyertya kanóca, Nelirára a fény és árnyék különös tánca vetül, misztikussá emelve a lány alakját Dearthan számára.*
- Nehéz koncentrálnod, Köl… *köhint egyet és gyorsan korrigál* - Könyvekre?
*Arca egy kicsit kipirul a nyelvbotlástól. Kicsit lejjebb csúszik a vízben, és jobb lábát a dézsa szélére támasztja, mintha csak ezt akarta volna különös alapossággal lecsutakolni, de tekintete végig inkább a gyógyítón marad.*
- Talán azért fárasztó, mert most is egy ingyenélő pacákkal vagy, ahelyett, hogy aludnál és kipihennéd magad. *Enged meg egy mosolyt. Noha tény, hogy szinte zokon venné, ha a nő felpattanna és faképnél hagyná, hogy nyugovóra térjen. Ez a szavain is érződik.
A lány kérdésére hümment, és úgy tetszik, nem is szándékozik bővebb kifejtést adni, aztán mégis megszólal.*
- Nem tudom, mi vagyok. De valahogy mindig a rossz ügyért harcoltam. Sosem azoktól vettem el, akiktől kellett volna. Rossz dolgokat cselekedtem… és ez volt a legjobb, ami tőlem telt. *Az utolsó szavak elhalkulnak. Egyszerre gombócot érez a torkában, ami megakadályozza, hogy tovább beszéljen. Nem is biztos benne, hogy szeretne. Talán túl szentimentális lett. Itt ül egy lánnyal egy szobában, akit megvilágít a gyertya fénye, aki helyére rakta a vállát, és akinek a szavai árulkodnak éles eszéről, és ettől mindjárt megered a nyelve. Pedig nincs is ebben semmi kivetnivaló. Bízott már olyanokban, akik elárulták. Vak engedelmességgel követte mások parancsait, és megfizette az árát. Hitt, ígért, elveszett – mindig ugyanazzal a meggyőződéssel. De ez most más. Ő senkije ennek a nőnek, és a nő is senki számára. Levetkezve egy dézsa vízben könnyebb beszélnie Nelirának, mint mikor felpáncélozva kellett esküt tennie másoknak. Bolond fejével talán belesétál egy ravasz lány csapdájába, de még ha így is van, szívesen lesz bolondja egy mágiaérzékeny szőke szépségnek.*
~ Talán a Kölyöknek lesz valami haszna belőle. Belőlem. ~
*Tenyerét kiemeli a vízből; ujjain a bőr már ráncosra ázott. Ennyi fürdéstől úgy érzi, egy évre megtisztult, de nem akaródzik megtörni a helyzetet.*
- Hiszed, hogy a bűneink megbocsáthatóak? *Ha már a szőke a sorsról kérdezte, úgy érzi, ez a kérdés ugyanúgy helyénvaló, hiszen önmagának is felteszi minden éjjel. Noha megválaszolni sosem tudta. Talán majd Nelira.*
*A lány riposztjára ő is kuncogni kezd. Bizony, még azt is el tudná képzelni, hogy a szőke vadóc kificamítaná a vállát, ha erre okot adna. Eltűnődve tekint végig Nelirán, ahogy az ágyon hever. A fürdővízből felszálló forró pára mögött őszinte félmosoly szépíti meg a férfi arcát. Ezt a pillanatot szívesen megőrizné. Tetszik neki, ahogy a szőke látszólag gondtalan elnyújtózik amott, a nevetése, a csípős válaszai. Talán jobban tetszik neki így, mint amikor a pajkos játékait űzi. Persze Dearthan sosem volt az erények lovagja. Ugyanolyan egyszerű, gyarló férfi, mint a többi. Egy nő csókjáért portyázna, ölne és meghalna. És talán nincs ez másképp Nelirávalm kapcsolatban sem. Éppen ezért inkább csak átengedi magát ennek a nyugodt pillanatnak és igyekszik minden mást kizárni.
Még akkor is elnézegeti a gyógyítót, amikor az hasra és felé fordul.*
- Ha valóban így gondolod, akkor azt mondanám, hogy bölcsebb vagy a legtöbbeknél. Kíméld meg magad attól, hogy kinek mi fáj, és magadat kíméled meg. *Csatlakozik a gondolathoz, és mélyen Nelira szemeibe néz. Szemei előtt ismét felidéződik egy emlékkép. Egy alak. Egy személy. Olyan hasonló hozzá. Vagy csak ő akarja összemosni kettejüket? Szeretne kiszállni a vízből, és megölelni ezt az emléket. Vagy Nelirát?*
- Valóban különlegesnek érzem a helyzetem. Órákkal ezelőtt még nem hittem volna, ha egy dézsa forró vízben fogom áztatni magam, egy igazán tüzes gyógyító társaságában.
*A nő rögtönzött bemutatóját érdeklődve figyeli. Tekintete előbb a mutatóujjon megjelenő lángocskára irányul, majd a vigyorra. Ahogy meggyullad a gyertya kanóca, Nelirára a fény és árnyék különös tánca vetül, misztikussá emelve a lány alakját Dearthan számára.*
- Nehéz koncentrálnod, Köl… *köhint egyet és gyorsan korrigál* - Könyvekre?
*Arca egy kicsit kipirul a nyelvbotlástól. Kicsit lejjebb csúszik a vízben, és jobb lábát a dézsa szélére támasztja, mintha csak ezt akarta volna különös alapossággal lecsutakolni, de tekintete végig inkább a gyógyítón marad.*
- Talán azért fárasztó, mert most is egy ingyenélő pacákkal vagy, ahelyett, hogy aludnál és kipihennéd magad. *Enged meg egy mosolyt. Noha tény, hogy szinte zokon venné, ha a nő felpattanna és faképnél hagyná, hogy nyugovóra térjen. Ez a szavain is érződik.
A lány kérdésére hümment, és úgy tetszik, nem is szándékozik bővebb kifejtést adni, aztán mégis megszólal.*
- Nem tudom, mi vagyok. De valahogy mindig a rossz ügyért harcoltam. Sosem azoktól vettem el, akiktől kellett volna. Rossz dolgokat cselekedtem… és ez volt a legjobb, ami tőlem telt. *Az utolsó szavak elhalkulnak. Egyszerre gombócot érez a torkában, ami megakadályozza, hogy tovább beszéljen. Nem is biztos benne, hogy szeretne. Talán túl szentimentális lett. Itt ül egy lánnyal egy szobában, akit megvilágít a gyertya fénye, aki helyére rakta a vállát, és akinek a szavai árulkodnak éles eszéről, és ettől mindjárt megered a nyelve. Pedig nincs is ebben semmi kivetnivaló. Bízott már olyanokban, akik elárulták. Vak engedelmességgel követte mások parancsait, és megfizette az árát. Hitt, ígért, elveszett – mindig ugyanazzal a meggyőződéssel. De ez most más. Ő senkije ennek a nőnek, és a nő is senki számára. Levetkezve egy dézsa vízben könnyebb beszélnie Nelirának, mint mikor felpáncélozva kellett esküt tennie másoknak. Bolond fejével talán belesétál egy ravasz lány csapdájába, de még ha így is van, szívesen lesz bolondja egy mágiaérzékeny szőke szépségnek.*
~ Talán a Kölyöknek lesz valami haszna belőle. Belőlem. ~
*Tenyerét kiemeli a vízből; ujjain a bőr már ráncosra ázott. Ennyi fürdéstől úgy érzi, egy évre megtisztult, de nem akaródzik megtörni a helyzetet.*
- Hiszed, hogy a bűneink megbocsáthatóak? *Ha már a szőke a sorsról kérdezte, úgy érzi, ez a kérdés ugyanúgy helyénvaló, hiszen önmagának is felteszi minden éjjel. Noha megválaszolni sosem tudta. Talán majd Nelira.*
1730. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-20 17:02:55
Üzenet elküldve: 2025-12-20 17:02:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Megannyi váddal illethető a szőkeség, de affélével, hogy szolgálataiért cserébe testiséget vár el, aligha. Meg nem sértődne a feltevésért, de jóízűt kacagna, kiszűrődne hangja a nyikorgó ajtó rése alatt, s lekúszna egyenest a Kígyófészekig. Nem bánik mindenkivel egyenlőként, de mindenkinek jut az elcsepegtetett mézből, amibe könnyű beleragadni. Egyeseknek aprócska cseppecske, míg másoknak egy bödönnyi jut. Ritka viszont, hogy az elégedettségen kívül többet nyújt, amit elért. A lélektükrökben csillanó éhség sokszor csak megnyugvást ad, esetenként ébreszt csak az övéiben hasonlót. Most csak különös, de még feledhető vonzalom járja át. Hogy Dearthanban mi az, mi magával húzta ide fel, nem olyasmi, amit meg kíván fejteni, egyszerűen csak követte, mert ahhoz volt kedve, mert érdekli egy idegen. Jobban, mint saját szeszélyes viselkedése. Az amúgyis megfejthetetlennek tűnik.
Incselkedik, határokat feszeget, de nem gondol tovább. Hogy túlfeszíti, s ez mit hoz elő egy számára valójában ismeretlenből, honnan is tudhatná? Szeret játszani a tűzzel, mint láthatta a férfi, noha nem mind ugyanúgy éget. Ezzel könnyebb, ezzel keveset árt.*
- Ha még egyszer megköszönöd, visszacsinálom az egészet. *Halovány kacaj csak, míg az ágyra nem huppan, s hanyatt dőlve kezdi el szemlélni a plafont. Nem azért fecseg, mert szüksége van a tömjénezésre. Tán az üres csacsogás mögött mégis csak felfejtené, hogy nincsenek véletlenek?*
- Szóval akkor nincs megírva semmi. *Vonja le az egyszerű következtetést, majd hasfalára húzza kezeit, s azon kulcsolja egymásba ujjait. Ha meglepő, ha nem, nem vizslatja a pőre testet, nem kutatja a smaragdjaival, így megjegyzést sem tesz annak ékére, pedig kiváltképp szeret dicsérni, avagy kedvet szegni kendőzetlen őszinteségével. Nem olvassa le a térképként szolgáló felsejlő hegeket sem. Tán ő maga egy kis nyugalmat keres valaki társaságában, akivel csak tud együtt lélegezni és nem íratlan szabály, hogy hogyan kell végződnie az éjjelnek. Persze eddigi tettei nem erről árulkodtak, s habár kedvére van Dearthan, valahogy jó így. Most még jó.*
- Nem szoktam ápolni én senkit. *Pislog néhányat, még bele is mosolyodik. Csupán a víz sokatmondó csobbanásakor fordul meg, hasra, s úgy könyököl fel, tenyerébe helyezve állát. Onnan nézi a kikandikáló mellkast, majd nyakat, végül az arcon honoló nyugodalmas néhány pillanatot* - Ha úgy hozza a szükség, szívesen adok a varázsitalaimból, de nem érdekel, hogy kinek mi fáj. *Efféle mondatok közepette olykor átsuhan egy árny a smaragdokon. Dacos érzet, de felvillan, hogy neki sem segített puszta szívjóságból még senki.*
- Biztos valaki különleges vagy. Azért kérdeztelek a sorsról. *Átgondolatlan szavak peregnek le nyelvéről, s egyszerűbbnek szánja, mint annak jelentése lehet. A megtört, szinte sosem mutatott mélységen túl talán lakik még benne együgyű vágyakozás arra, hogy létezik még csoda. Nem biztos, hogy számára az, ő lehet, hogy csupán egy eszköz volt. De annyi biztos, hogy a másiknak szerencséje van azzal, hogy ki kezei közé került.
Mozdul, feltolja magát ültébe, s feneke alá húzza lábait, majd tincseivel kezd el játszani, ahogy további választ ad. Láthatóan örökmozgó.*
- Nem, nem az. *Boldog vigyorral néz végig mutatóujján, amire egy apró lángocskát manifesztál, s remélhetőleg meg is jelenik ott. Az asztalon lévő gyertyacsonkra mutat vele, ami felizzik. Ha nem sikerülne sem szegi kedvét, épp erről kíván egyébként is beszélni.*
- De még nem tudok eleget és nem is sikerül minden rögtön. A tanulás. Na az fárasztó. És a rengeteg koncentráció. *Tébolyult elméje egyébként is küzd azzal, hogy ne kallódjon el két gondolat között. *
- Kiélt harcosnak nevezted magad. Az volnál? *Teszi fel most ő a kérdését. Ültében közelebb is hajol, noha így is hatalmas kettejük között a táv. A szemeket kutatja, megpihen bennük, ha amaz viszonozza pillantását.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
*Megannyi váddal illethető a szőkeség, de affélével, hogy szolgálataiért cserébe testiséget vár el, aligha. Meg nem sértődne a feltevésért, de jóízűt kacagna, kiszűrődne hangja a nyikorgó ajtó rése alatt, s lekúszna egyenest a Kígyófészekig. Nem bánik mindenkivel egyenlőként, de mindenkinek jut az elcsepegtetett mézből, amibe könnyű beleragadni. Egyeseknek aprócska cseppecske, míg másoknak egy bödönnyi jut. Ritka viszont, hogy az elégedettségen kívül többet nyújt, amit elért. A lélektükrökben csillanó éhség sokszor csak megnyugvást ad, esetenként ébreszt csak az övéiben hasonlót. Most csak különös, de még feledhető vonzalom járja át. Hogy Dearthanban mi az, mi magával húzta ide fel, nem olyasmi, amit meg kíván fejteni, egyszerűen csak követte, mert ahhoz volt kedve, mert érdekli egy idegen. Jobban, mint saját szeszélyes viselkedése. Az amúgyis megfejthetetlennek tűnik.
Incselkedik, határokat feszeget, de nem gondol tovább. Hogy túlfeszíti, s ez mit hoz elő egy számára valójában ismeretlenből, honnan is tudhatná? Szeret játszani a tűzzel, mint láthatta a férfi, noha nem mind ugyanúgy éget. Ezzel könnyebb, ezzel keveset árt.*
- Ha még egyszer megköszönöd, visszacsinálom az egészet. *Halovány kacaj csak, míg az ágyra nem huppan, s hanyatt dőlve kezdi el szemlélni a plafont. Nem azért fecseg, mert szüksége van a tömjénezésre. Tán az üres csacsogás mögött mégis csak felfejtené, hogy nincsenek véletlenek?*
- Szóval akkor nincs megírva semmi. *Vonja le az egyszerű következtetést, majd hasfalára húzza kezeit, s azon kulcsolja egymásba ujjait. Ha meglepő, ha nem, nem vizslatja a pőre testet, nem kutatja a smaragdjaival, így megjegyzést sem tesz annak ékére, pedig kiváltképp szeret dicsérni, avagy kedvet szegni kendőzetlen őszinteségével. Nem olvassa le a térképként szolgáló felsejlő hegeket sem. Tán ő maga egy kis nyugalmat keres valaki társaságában, akivel csak tud együtt lélegezni és nem íratlan szabály, hogy hogyan kell végződnie az éjjelnek. Persze eddigi tettei nem erről árulkodtak, s habár kedvére van Dearthan, valahogy jó így. Most még jó.*
- Nem szoktam ápolni én senkit. *Pislog néhányat, még bele is mosolyodik. Csupán a víz sokatmondó csobbanásakor fordul meg, hasra, s úgy könyököl fel, tenyerébe helyezve állát. Onnan nézi a kikandikáló mellkast, majd nyakat, végül az arcon honoló nyugodalmas néhány pillanatot* - Ha úgy hozza a szükség, szívesen adok a varázsitalaimból, de nem érdekel, hogy kinek mi fáj. *Efféle mondatok közepette olykor átsuhan egy árny a smaragdokon. Dacos érzet, de felvillan, hogy neki sem segített puszta szívjóságból még senki.*
- Biztos valaki különleges vagy. Azért kérdeztelek a sorsról. *Átgondolatlan szavak peregnek le nyelvéről, s egyszerűbbnek szánja, mint annak jelentése lehet. A megtört, szinte sosem mutatott mélységen túl talán lakik még benne együgyű vágyakozás arra, hogy létezik még csoda. Nem biztos, hogy számára az, ő lehet, hogy csupán egy eszköz volt. De annyi biztos, hogy a másiknak szerencséje van azzal, hogy ki kezei közé került.
Mozdul, feltolja magát ültébe, s feneke alá húzza lábait, majd tincseivel kezd el játszani, ahogy további választ ad. Láthatóan örökmozgó.*
- Nem, nem az. *Boldog vigyorral néz végig mutatóujján, amire egy apró lángocskát manifesztál, s remélhetőleg meg is jelenik ott. Az asztalon lévő gyertyacsonkra mutat vele, ami felizzik. Ha nem sikerülne sem szegi kedvét, épp erről kíván egyébként is beszélni.*
- De még nem tudok eleget és nem is sikerül minden rögtön. A tanulás. Na az fárasztó. És a rengeteg koncentráció. *Tébolyult elméje egyébként is küzd azzal, hogy ne kallódjon el két gondolat között. *
- Kiélt harcosnak nevezted magad. Az volnál? *Teszi fel most ő a kérdését. Ültében közelebb is hajol, noha így is hatalmas kettejük között a táv. A szemeket kutatja, megpihen bennük, ha amaz viszonozza pillantását.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
1729. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-20 12:11:29
Üzenet elküldve: 2025-12-20 12:11:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Nelirát követve néhány lépés megtétele után testében a fájdalom fellángol. Az ácsorgás, a varázsital és a lány egésze jótékony figyelemelterelésként hatott, de ezt a figyelmet szervezete kétszeresen követeli most vissza. Hogy a lány ebből mit vesz észre, nem tudná megmondani, de lassú járása számára nagy segítség, mert így erejét is jobban megőrzi. Leginkább az oldala érzékeny. Sikong a fájdalom egy-egy mélyebb lélegzetvételre, a törzs rossz mozdulatára, túl hosszúra nyújtott lépésre. Némán követi a gyógyítót felfelé a lépcsősoron. Közlekedése itt különösen megtört lesz. A nyerget és valamennyi holmiját kissé sután, a combján támasztva emeli meg fokról fokra, mintha nehéz lenne számára. De ezzel is csak időt nyer, mert teste ágál az emeletre kapaszkodás ellen. Mire felérnek, Dearthan verejtékezik, enyhén zihál, legalábbis zihálna, de légzése inkább ritmustalan, szapora szuszogás. Egyrészt, hogy mind önmaga, mind Nelira előtt megpróbálja elrejteni a megalázó tényt, hogy a lépcsőzés felért számára a Gormbar-kastély meghágásával, másrészt, mert a zihálástól is úgy érzi, mintha kis kések szurkálnák belülről. A szobába belépve – mely erre az éjszakára átmeneti szállása lesz a férfinak – gyorsan feltérképezi azt. A berendezés vagy annak esetleges és bárminemű hiánya vagy egyszerűsége nem zavarja. Inkább azt kutatja vannak-e árnyékos rejtekek, takarások, fedezékek. Honnan lehet a szobát legjobban belátni. Az ablak - ha van -, milyen szögben enged betekintést. Az ágy hány lépésre van az ajtótól. Alkalmasint mi szolgálhat fegyverként a szobában, ha szükség van rá.
A holmiját hanyagul az ajtótól balra, a fal mellé dobja. Ez nem a rendezkedés ideje. Nelira szándékát a fürdővíz ellenőrzésére, először vendégszeretői figyelmességnek veszi. Ha! A balga. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. A játék nem ért véget. Sőt, még szünet sem volt a felvonások között. Ahogy a nő az ajkához ér, szinte mantráznia kell önmagában, hogy ne csókolja le a nedvességet a puha ujjbegyről. De sikerül sztoikusnak mutatkoznia. Győz az önmegtartóztatás. És már fordul is a szőke, amivel egyetemben egy bennrekedt sóhaj szökik fel a férfiből.*
- Igen. Ismét köszönöm, amit eddig tettél. - *A lány csicsergését tévesen újabb hálacseppek kisajtolásának értelmezi. * - És nem akarom rabolni az idődet. Mindent szeretnék visszafizetni.
*A pragmatikus magyarázás közben szemügyre veszi a dézsát. Aztán, mintha csak most esne le neki a helyzet, tekintete átvándorol az ágyon elhelyezkedő Nelira alakjára.*
~ Van vér a pucádban, Kölyök. ~ *Hát tessék. Még hogy tisztes munka a Sellőben. Tetőfedés meg tűzifa hasogatás szerencsétlen kurváknak. Ugyan már. Olybá tűnik Nelirának fél éjszaka sem kellett hozzá és Dearthan máris ringyónak állt. És még ringyónak is gyatra. Nem többért, csak kvártélyért árusítja magát.*
~ Biztos láthattál már egy s mást. ~ *De bármi is legyen a célja a nőnek a kukkolással, az nem különösebben zaklatja fel. Dearthan sosem értette a nyilvános pőreségre ítéltetésben, mi a megalázó. Annál sokkal-sokkal rosszabb büntetéseket is el tud képzelni. Ez a gondolat pedig összhangban van a látvánnyal, amikor szennyes ruháit elkezdi levetni.*
- A sorsodat a győzelmeiddel nyered el. A végzet az, ahol elbuksz. - *Feleli kis gondolkodást követően, noha a válasz nem igazán adekvát. Nelirának most újabb lehetősége nyílik tüzetesen szemügyre venni a férfi testét, ha netalántán a korábbi méregetés és s pusztán szakmai elhivatottságból történt tapogatások során elmulasztott volna valamit. Dearthané már nem egy élete tavaszán lévő csődör teste. Nem duzzad izmoktól. Nem jól táplált, de nem is beteges. Mint a napi igához szokott bányapóni: hétköznapi és szükségszerűen edzett az alkata. Ha már jelentősebb izmok nem is, hegekből annál több látható. Amennyiben a nőnek van szeme hozzá, akkor felismerheti szúrások és vágások hagyta forradásokat, a helyenként elfakult vadhúst nyomait. Égési sérüléseket. Deresre húzás jeleit. A comb egy részét, mintha megtépázták volna. Bal oldalt hátán, a vese magasságában pedig egy fordított „R” betű rajzolódik ki, kissé szabálytalanul, akár a jószágokra sütött billog.*
- És a szőke lány miért kiélt harcosok sebesüléseit ápolja? *Kihasználja a lehetőséget, hogy kérdezhet. A kiszolgáltatott helyzet ellenére, örül annak, hogy a lány épp ezeket a pillanatokat választotta udvarias távolságtartásra. Közben belép a dézsába. Talán mégis egy kis szégyenlősség miatt, talán a tagjain végigömlő forró sokk élvezete miatt, de rögtön le is ül és lehetőség szerint úgy fordul, hogy szemben maradhasson a nővel. Miközben a választ vagy Nelira további kérdéseit hallgatja, évszázados sóhaj szakad fel belőle és feje szinte magatehetetlenül billen hátra a dézsa szélére. Egy rövid pillanatra megszűnik a világ. Minden porcikája hálásan enged az átjáró melegségnek. Lemosódik testéről a szenny, sebeiről a megalvadt vér, lelkéből a nyűg. Aztán amilyen gyorsan adta át magát a védtelen megkönnyebbülésnek, olyan gyorsan rendezi magát, hisz nincs egyedül. Távol álljon tőle, hogy lebecsülje Nelirát, bármennyire is ártatlannak tűnik az arca.*
- Fárasztó a varázserődet használnod? *Mindig is kíváncsi volt, milyen érzés ilyen tehetséggel élni. Vajon Nelira számára az elemeket befolyásolni olyan, mint számára egy kard megforgatása vagy egy nyílvessző kiröppentése. És vajon hasonlóan sajog a tenyere, a karja vagy a válla, miután órákon át a mozdulatait, a technikáját tökéletesíti?*
*Nelirát követve néhány lépés megtétele után testében a fájdalom fellángol. Az ácsorgás, a varázsital és a lány egésze jótékony figyelemelterelésként hatott, de ezt a figyelmet szervezete kétszeresen követeli most vissza. Hogy a lány ebből mit vesz észre, nem tudná megmondani, de lassú járása számára nagy segítség, mert így erejét is jobban megőrzi. Leginkább az oldala érzékeny. Sikong a fájdalom egy-egy mélyebb lélegzetvételre, a törzs rossz mozdulatára, túl hosszúra nyújtott lépésre. Némán követi a gyógyítót felfelé a lépcsősoron. Közlekedése itt különösen megtört lesz. A nyerget és valamennyi holmiját kissé sután, a combján támasztva emeli meg fokról fokra, mintha nehéz lenne számára. De ezzel is csak időt nyer, mert teste ágál az emeletre kapaszkodás ellen. Mire felérnek, Dearthan verejtékezik, enyhén zihál, legalábbis zihálna, de légzése inkább ritmustalan, szapora szuszogás. Egyrészt, hogy mind önmaga, mind Nelira előtt megpróbálja elrejteni a megalázó tényt, hogy a lépcsőzés felért számára a Gormbar-kastély meghágásával, másrészt, mert a zihálástól is úgy érzi, mintha kis kések szurkálnák belülről. A szobába belépve – mely erre az éjszakára átmeneti szállása lesz a férfinak – gyorsan feltérképezi azt. A berendezés vagy annak esetleges és bárminemű hiánya vagy egyszerűsége nem zavarja. Inkább azt kutatja vannak-e árnyékos rejtekek, takarások, fedezékek. Honnan lehet a szobát legjobban belátni. Az ablak - ha van -, milyen szögben enged betekintést. Az ágy hány lépésre van az ajtótól. Alkalmasint mi szolgálhat fegyverként a szobában, ha szükség van rá.
A holmiját hanyagul az ajtótól balra, a fal mellé dobja. Ez nem a rendezkedés ideje. Nelira szándékát a fürdővíz ellenőrzésére, először vendégszeretői figyelmességnek veszi. Ha! A balga. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. A játék nem ért véget. Sőt, még szünet sem volt a felvonások között. Ahogy a nő az ajkához ér, szinte mantráznia kell önmagában, hogy ne csókolja le a nedvességet a puha ujjbegyről. De sikerül sztoikusnak mutatkoznia. Győz az önmegtartóztatás. És már fordul is a szőke, amivel egyetemben egy bennrekedt sóhaj szökik fel a férfiből.*
- Igen. Ismét köszönöm, amit eddig tettél. - *A lány csicsergését tévesen újabb hálacseppek kisajtolásának értelmezi. * - És nem akarom rabolni az idődet. Mindent szeretnék visszafizetni.
*A pragmatikus magyarázás közben szemügyre veszi a dézsát. Aztán, mintha csak most esne le neki a helyzet, tekintete átvándorol az ágyon elhelyezkedő Nelira alakjára.*
~ Van vér a pucádban, Kölyök. ~ *Hát tessék. Még hogy tisztes munka a Sellőben. Tetőfedés meg tűzifa hasogatás szerencsétlen kurváknak. Ugyan már. Olybá tűnik Nelirának fél éjszaka sem kellett hozzá és Dearthan máris ringyónak állt. És még ringyónak is gyatra. Nem többért, csak kvártélyért árusítja magát.*
~ Biztos láthattál már egy s mást. ~ *De bármi is legyen a célja a nőnek a kukkolással, az nem különösebben zaklatja fel. Dearthan sosem értette a nyilvános pőreségre ítéltetésben, mi a megalázó. Annál sokkal-sokkal rosszabb büntetéseket is el tud képzelni. Ez a gondolat pedig összhangban van a látvánnyal, amikor szennyes ruháit elkezdi levetni.*
- A sorsodat a győzelmeiddel nyered el. A végzet az, ahol elbuksz. - *Feleli kis gondolkodást követően, noha a válasz nem igazán adekvát. Nelirának most újabb lehetősége nyílik tüzetesen szemügyre venni a férfi testét, ha netalántán a korábbi méregetés és s pusztán szakmai elhivatottságból történt tapogatások során elmulasztott volna valamit. Dearthané már nem egy élete tavaszán lévő csődör teste. Nem duzzad izmoktól. Nem jól táplált, de nem is beteges. Mint a napi igához szokott bányapóni: hétköznapi és szükségszerűen edzett az alkata. Ha már jelentősebb izmok nem is, hegekből annál több látható. Amennyiben a nőnek van szeme hozzá, akkor felismerheti szúrások és vágások hagyta forradásokat, a helyenként elfakult vadhúst nyomait. Égési sérüléseket. Deresre húzás jeleit. A comb egy részét, mintha megtépázták volna. Bal oldalt hátán, a vese magasságában pedig egy fordított „R” betű rajzolódik ki, kissé szabálytalanul, akár a jószágokra sütött billog.*
- És a szőke lány miért kiélt harcosok sebesüléseit ápolja? *Kihasználja a lehetőséget, hogy kérdezhet. A kiszolgáltatott helyzet ellenére, örül annak, hogy a lány épp ezeket a pillanatokat választotta udvarias távolságtartásra. Közben belép a dézsába. Talán mégis egy kis szégyenlősség miatt, talán a tagjain végigömlő forró sokk élvezete miatt, de rögtön le is ül és lehetőség szerint úgy fordul, hogy szemben maradhasson a nővel. Miközben a választ vagy Nelira további kérdéseit hallgatja, évszázados sóhaj szakad fel belőle és feje szinte magatehetetlenül billen hátra a dézsa szélére. Egy rövid pillanatra megszűnik a világ. Minden porcikája hálásan enged az átjáró melegségnek. Lemosódik testéről a szenny, sebeiről a megalvadt vér, lelkéből a nyűg. Aztán amilyen gyorsan adta át magát a védtelen megkönnyebbülésnek, olyan gyorsan rendezi magát, hisz nincs egyedül. Távol álljon tőle, hogy lebecsülje Nelirát, bármennyire is ártatlannak tűnik az arca.*
- Fárasztó a varázserődet használnod? *Mindig is kíváncsi volt, milyen érzés ilyen tehetséggel élni. Vajon Nelira számára az elemeket befolyásolni olyan, mint számára egy kard megforgatása vagy egy nyílvessző kiröppentése. És vajon hasonlóan sajog a tenyere, a karja vagy a válla, miután órákon át a mozdulatait, a technikáját tökéletesíti?*
1728. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-20 10:32:49
Üzenet elküldve: 2025-12-20 10:32:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nincstelenek//
*Ha a bácsi nem kér a teából, hát nem kap. Őszintén szólva így a legjobb, hogy ő felajánlotta, így senki nem mondhatja, hogy tiszteletlen volna az idősekkel, de végül mégis az övé lehet az összes. Nem is kell neki kétszer mondani, az utolsó cseppig kiissza az italt a bögréből, s utána még vissza is teszi azt a pultra, nem hagyja az asztalon.
A vén gnóm közben az egyik asztalnál körmöl valamit, ami teljesen hidegen hagyja Maaviet. Nem kíváncsiskodik, de ha akarna is, hiába tenné, hisz se olvasni, se írni nem tanította meg senki, így fogalma se lehetne arról, hogy mi áll a levélben. A fiatal lány csak akkor figyel rá újra, amikor megszólítja őt.*
- Hm? *Ocsúdik fel megint csak a semmiről nem szóló gondolataiból, majd kissé kényelmetlenül fészkelődve veszi tudomásul, hogy azt akarják, menjen ki innen a jó melegből abba a borzasztó hidegbe. Fel is nyög erre.*
- Nem is bántak velünk rosszul, bácsi. Maga kereste a bajt. *Mond csupán ennyit, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy neki nem sikerült teljesen megértenie a lényegét annak, ami történt körülötte, így elképzelhető, hogy a gnóm felháborodása jogos, de szerinte nem az. Legalábbis a saját bőrén azt érezte, hogy vele kedvesek voltak. Hálásan is pillant emiatt Nelira irányába, akivel talán már nem is találkozik a tekintetük többé. Legszívesebben maradna, de a meghívás ígérete bőven elég ahhoz, hogy meggondolja magát. Ha van rá esély, hogy ehet is valamit vacsorára, azt meg fogja ragadni.*
- Jó, menjünk, de siessünk, különben meg fognak fagyni a lábaim. *Pillant le szegény a mezítelen lábaira, miközben összehúzza magán a szakadt köpenyt, és a bejárat felé indul.
Az a terve, hogy esélyt ad az öregnek, hogy betartsa az ígéretét, ha pedig rosszul alakul a dolog, akkor majd visszajön ide. Talán akkor sem dobja majd ki őt sem a szőke lány, de még az a nyurga fiú sem.*
*Ha a bácsi nem kér a teából, hát nem kap. Őszintén szólva így a legjobb, hogy ő felajánlotta, így senki nem mondhatja, hogy tiszteletlen volna az idősekkel, de végül mégis az övé lehet az összes. Nem is kell neki kétszer mondani, az utolsó cseppig kiissza az italt a bögréből, s utána még vissza is teszi azt a pultra, nem hagyja az asztalon.
A vén gnóm közben az egyik asztalnál körmöl valamit, ami teljesen hidegen hagyja Maaviet. Nem kíváncsiskodik, de ha akarna is, hiába tenné, hisz se olvasni, se írni nem tanította meg senki, így fogalma se lehetne arról, hogy mi áll a levélben. A fiatal lány csak akkor figyel rá újra, amikor megszólítja őt.*
- Hm? *Ocsúdik fel megint csak a semmiről nem szóló gondolataiból, majd kissé kényelmetlenül fészkelődve veszi tudomásul, hogy azt akarják, menjen ki innen a jó melegből abba a borzasztó hidegbe. Fel is nyög erre.*
- Nem is bántak velünk rosszul, bácsi. Maga kereste a bajt. *Mond csupán ennyit, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy neki nem sikerült teljesen megértenie a lényegét annak, ami történt körülötte, így elképzelhető, hogy a gnóm felháborodása jogos, de szerinte nem az. Legalábbis a saját bőrén azt érezte, hogy vele kedvesek voltak. Hálásan is pillant emiatt Nelira irányába, akivel talán már nem is találkozik a tekintetük többé. Legszívesebben maradna, de a meghívás ígérete bőven elég ahhoz, hogy meggondolja magát. Ha van rá esély, hogy ehet is valamit vacsorára, azt meg fogja ragadni.*
- Jó, menjünk, de siessünk, különben meg fognak fagyni a lábaim. *Pillant le szegény a mezítelen lábaira, miközben összehúzza magán a szakadt köpenyt, és a bejárat felé indul.
Az a terve, hogy esélyt ad az öregnek, hogy betartsa az ígéretét, ha pedig rosszul alakul a dolog, akkor majd visszajön ide. Talán akkor sem dobja majd ki őt sem a szőke lány, de még az a nyurga fiú sem.*
1727. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-20 01:19:13
Üzenet elküldve: 2025-12-20 01:19:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nincstelenek//
* Az öreg néhány pillanatig szótlanul bámul a pult irányába. Bár nem szól, tekintete beszédes, látszik rajta, hogy ezúttal kijött a sodrából, és a béketűréséből. A megkapott italok nem érdeklik, hozzájuk se nyúl, viszont a lányka szavai hirtelen kirántják ebből a helyzetből, és kedves pillantással néz rá. *
- Igazad van, lány. * Mondja halkan, majd amíg amaz a megkapott teát szürcsöli, némán az egyik asztalhoz sétál. Ott aztán levelet kezd írni, egy félbehajtott papírra, a köpenye alól előkerülő tollal és üvegcse tintával. Az írása könnyen olvasható, látszik rajta, hogy gyakran körmöl, a betűk pedig szebb helyen lennének egy könyvben, mint ezen a foltos lapon. Ez mégse állítja meg attól, hogy leírja amit gondol.
" Drága Relael kisasszony!
Remélem, hogy levelem jó egészségben találja. Bizonyára hallott róla, hogy ahogy azt kérte, az elmúlt időszakban a Patkányok kötelékében tartózkodtam. Visszatérésem során viszont azt kellett látnom, hogy a régi arcokból már senkit sem találok, így sajnálattal kell jeleznem, hogy az elmúlt évek időtöltése hiábavaló volt. Ismeretlen senkiként hajtottak el az ivóból, még a szobámba sem engedtek fel, úgyhogy ezúton visszaadom a kulcsot, amit az ivó nyitásakor kaptam.
Bár sikerült vevőt találnom a bájitalokra, ahogy kérte, azóta sajnos attól a pénztől megfosztottak, tudja milyen a kikötő. Hogy tartozásomat viszonozzam, kérem fogadja el a levél mellé tett rubinvörös bájitalt, amit elfogyasztva olyan erőre tesz szer, hogy még a bájos Ezmeehraldát is legyőzheti erőversenyben. Ugyan a tartozásomnak nem része, de a kamat az kamat, úgyhogy kérem fogadja a hozzátett Napsárga varázsitalt is. Bár kétlem, hogy szüksége lenne rá, hogy még a jelenleginél is ügyesebb legyen, de ha ezt megissza, akkor bizonyosan javulni fognak ebbéli képességei. Az öntől kapott ruhákat már átadtam a szőke felszolgálónak, remélhetőleg nem lopja el őket.
Ha ismét szüksége lenne szolgálataimra, a Rumos Rókalyukban tervezem meghúzni magam, ahol nem bánnak úgy velem, mint egy senkiházival.
Örök híve, és lekötelezettje,
Vasborda Rhalkumn,
alkimista, orvos, tudós, szűzhártyajavító."
Ahogy végez a körmöléssel, a levelet félbe hajtja, majd még egyszer félbe, és gyöngybetűkkel az alábbit írja rá:
Relael ellerin lae'Natar.
Ezután még leteszi a levélben említett italokat is, ezeknek támasztja neki a papirost. Ha Nelira Dykai észreveszi, akkor 1 Rubinvörös varázsitalt
lát az asztalon, mellette pedig 1 Napsárga varázsitalt láthat még Nelira Dykai. *
- Gyere, leány. Ez a hely már nem olyan mint régen volt. Lefogadom, hogy Learon borából sincs már nekik. Régen tisztesen bántak itt mindenkivel, ezt akartam letesztelni ezek között az újoncok között. Csalódnom kellett. * Mondja a férfi Maavienak, és ha amaz nem hisz neki, akkor hajlandó megcsörgetni erszényét, hogy az arany hangja jelezze, valóban nem volt szüksége a kéregetésre. *
- A Rumosban meghívlak valamire. Ott a sör is jobb. * Noszogatja még az öreg, ha szükséges, és ezek után akár egyedül, akár társaságban, de elhagyja az ivót. *
* Az öreg néhány pillanatig szótlanul bámul a pult irányába. Bár nem szól, tekintete beszédes, látszik rajta, hogy ezúttal kijött a sodrából, és a béketűréséből. A megkapott italok nem érdeklik, hozzájuk se nyúl, viszont a lányka szavai hirtelen kirántják ebből a helyzetből, és kedves pillantással néz rá. *
- Igazad van, lány. * Mondja halkan, majd amíg amaz a megkapott teát szürcsöli, némán az egyik asztalhoz sétál. Ott aztán levelet kezd írni, egy félbehajtott papírra, a köpenye alól előkerülő tollal és üvegcse tintával. Az írása könnyen olvasható, látszik rajta, hogy gyakran körmöl, a betűk pedig szebb helyen lennének egy könyvben, mint ezen a foltos lapon. Ez mégse állítja meg attól, hogy leírja amit gondol.
" Drága Relael kisasszony!
Remélem, hogy levelem jó egészségben találja. Bizonyára hallott róla, hogy ahogy azt kérte, az elmúlt időszakban a Patkányok kötelékében tartózkodtam. Visszatérésem során viszont azt kellett látnom, hogy a régi arcokból már senkit sem találok, így sajnálattal kell jeleznem, hogy az elmúlt évek időtöltése hiábavaló volt. Ismeretlen senkiként hajtottak el az ivóból, még a szobámba sem engedtek fel, úgyhogy ezúton visszaadom a kulcsot, amit az ivó nyitásakor kaptam.
Bár sikerült vevőt találnom a bájitalokra, ahogy kérte, azóta sajnos attól a pénztől megfosztottak, tudja milyen a kikötő. Hogy tartozásomat viszonozzam, kérem fogadja el a levél mellé tett rubinvörös bájitalt, amit elfogyasztva olyan erőre tesz szer, hogy még a bájos Ezmeehraldát is legyőzheti erőversenyben. Ugyan a tartozásomnak nem része, de a kamat az kamat, úgyhogy kérem fogadja a hozzátett Napsárga varázsitalt is. Bár kétlem, hogy szüksége lenne rá, hogy még a jelenleginél is ügyesebb legyen, de ha ezt megissza, akkor bizonyosan javulni fognak ebbéli képességei. Az öntől kapott ruhákat már átadtam a szőke felszolgálónak, remélhetőleg nem lopja el őket.
Ha ismét szüksége lenne szolgálataimra, a Rumos Rókalyukban tervezem meghúzni magam, ahol nem bánnak úgy velem, mint egy senkiházival.
Örök híve, és lekötelezettje,
Vasborda Rhalkumn,
alkimista, orvos, tudós, szűzhártyajavító."
Ahogy végez a körmöléssel, a levelet félbe hajtja, majd még egyszer félbe, és gyöngybetűkkel az alábbit írja rá:
Relael ellerin lae'Natar.
Ezután még leteszi a levélben említett italokat is, ezeknek támasztja neki a papirost. Ha Nelira Dykai észreveszi, akkor 1 Rubinvörös varázsitalt
lát az asztalon, mellette pedig 1 Napsárga varázsitalt láthat még Nelira Dykai. *- Gyere, leány. Ez a hely már nem olyan mint régen volt. Lefogadom, hogy Learon borából sincs már nekik. Régen tisztesen bántak itt mindenkivel, ezt akartam letesztelni ezek között az újoncok között. Csalódnom kellett. * Mondja a férfi Maavienak, és ha amaz nem hisz neki, akkor hajlandó megcsörgetni erszényét, hogy az arany hangja jelezze, valóban nem volt szüksége a kéregetésre. *
- A Rumosban meghívlak valamire. Ott a sör is jobb. * Noszogatja még az öreg, ha szükséges, és ezek után akár egyedül, akár társaságban, de elhagyja az ivót. *
1726. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-19 20:57:52
Üzenet elküldve: 2025-12-19 20:57:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Nelira módfelett élvezi, amikor biztos abban, hogy ujjai köré csavarta a férfit, vagy épp a nőt, kit kiszemelt magának, de még azt is, ha csak így jött össze, de nem tervezte. Élvezi és torz nyugalom árasztja el. Szólnak mesék szirénekről, kik énekükkel édesgetnek, hogy aztán pusztítsanak, de ő nem szeret rombolni, még ha sokszor teszi is meg. Ha akarják őt, akkor nincs veszélyben. Ha akarják őt, akkor ő irányít. Ha akarják őt, akkor van a markában valami, amivel egyetlen lépéssel előrébb jár. Ha akarják őt, akkor nem bántják. Pedig dehogynem. Ócska hiedelem csupán, mentőöv illúziója a tengerben fuldoklónak.
A válasz viszont őt is meglepi. Egymást lepik meg. Nem szereti, ha előbukik belőle, hogy érti a szavak mögöttes tartalmát. Tetszelegni kellene tovább ostoba szőkeként, de mozdulata darabossá válik, ahogy arcát fordítja a hang forrása felé. Egyetlen izom rándul állkapcsánál, mi látható, de hamar tér vissza ádázul csalogató mosolyához. Csak sokatmondó pislantásra futja válaszként, mintha azt üzenné: nem érdekel. Pedig hogyisne érdekelné. Ha nem jött volna a kisfiú azzal a tiszta szívével, a Kikötőig el sem jutott volna sosem. Rég úgy emésztette volna fel magát, mint amit nem szeretne újból látni a férfi. Jobb úton halad Nelira, mint azt képzelni lehet, csupán azzal a bölcsességgel, hogy tudja kezelni indulatát… noha sóvárog, hogy megkapja az utána lévő csendet. Csak az azt követő bűntudat nem hiányzik.
Hagyja rágni a szót: „barátság”. Méz ez is, de valójában komolyan gondolja. Ritka kincs, ha zsigerből jönnek cselekedetek, s megkapta emiatt figyelmét a másik, de Neliránál csak egyszer lehet hibázni.
Figyeli a tekintetet, most már jobban résen van. Nem csupán némi borravalót, vagy új ruhát kíván két szép szeméért, csáberejéért cserébe. Érdekli, hogy ki a másik, mi gyötri. Mert valami biztosan és két tépázott lélek különösmód szeret összefonódni, noha olykor többet árt, mint használ az efféle „barátság”. Bizsereg az ajka, pedig még csak nem is súrolta a másiké. De felfelé görbül, ahogy látja, hogy mint a mágnes húzza magával. *
- Még jó. *Suttogja, bár nevet, s fellélegzik, hogy végre eltűnhet a pulttól. Mégis felitatja indulás előtt annak kilöttyent teáját.
Újra fiókba nyúl, kulcs csörög ujjai között, s apró zsákocska és egy mellette lévő pipa kerül a másik tenyerébe. Dearthan elébe kerekedik, csak válla mögött kap egy smaragdpillantást, ahogy Haldrian is, hogy most egyedül marad a népséggel. Kijár már a szabadidő a szőkeségnek, amúgyis jár a félvérnek egy kis bosszú, olyan rútul otthagyta Ezmeerhalda támadása után.*
- Az emeleten van szabad szoba, oda kértem meg Ezmee-t, hogy készítsen be egy dézsát, vízzel. *Fecseg, miközben felszökken a fokokon, mégis ring a csípő, cseppet sem szertelen a sietség. Egyetlen pillanatra nyeli el csupán egy másik ajtó, ami mögött az óriásasszony sertepertél, csak megköszönni annak segítségét, amit egyébként ki is fog fizetni. Hamarost másik nyílik, hogy az egyszerű tavernai szobában találják magukat. Biztosan látott már impozánsabbat a férfi, de jobb társasága aligha volt, s forró vízzel is rég találkozhatott. Buja a pillantás, miután mozdul a szőkeség, hogy kissé ráhajolva a dézsára, belemártsa kézfejét a forróságba, s megborzongva sóhajt fel. Mintha csak neki készült volna, pedig nem volt szándékában csatlakozni.*
- Igazán kellemes. *Ha időközben nem tűnt el valami oknál fogva a másik és egészen idáig követte, hát újabb félreérthetetlen mozzanat: annak ajkát simítja végig a víztől felforrósodott ujjának begyével, miközben egészen közel áll meg.*
- Talán szerencsésebb vagy, mint hiszed. *Rebegi.* - Alig segítenek meg itt a Kikötőben bárkit, téged mégis épp hozzám hoztak. *Felkacag, majd megfordul, s az ágyhoz kíván igyekezni, hogy lehuppanjon egy kis időre. Igen sokat ácsorgott ma.* - Hiszel a sorsban? *Teszi fel bugyuta kérdését. Csak trécsel, elejét véve annak, hogy idejekorán lépjen nagyobbat annál, mint azt kellene.*
*Nelira módfelett élvezi, amikor biztos abban, hogy ujjai köré csavarta a férfit, vagy épp a nőt, kit kiszemelt magának, de még azt is, ha csak így jött össze, de nem tervezte. Élvezi és torz nyugalom árasztja el. Szólnak mesék szirénekről, kik énekükkel édesgetnek, hogy aztán pusztítsanak, de ő nem szeret rombolni, még ha sokszor teszi is meg. Ha akarják őt, akkor nincs veszélyben. Ha akarják őt, akkor ő irányít. Ha akarják őt, akkor van a markában valami, amivel egyetlen lépéssel előrébb jár. Ha akarják őt, akkor nem bántják. Pedig dehogynem. Ócska hiedelem csupán, mentőöv illúziója a tengerben fuldoklónak.
A válasz viszont őt is meglepi. Egymást lepik meg. Nem szereti, ha előbukik belőle, hogy érti a szavak mögöttes tartalmát. Tetszelegni kellene tovább ostoba szőkeként, de mozdulata darabossá válik, ahogy arcát fordítja a hang forrása felé. Egyetlen izom rándul állkapcsánál, mi látható, de hamar tér vissza ádázul csalogató mosolyához. Csak sokatmondó pislantásra futja válaszként, mintha azt üzenné: nem érdekel. Pedig hogyisne érdekelné. Ha nem jött volna a kisfiú azzal a tiszta szívével, a Kikötőig el sem jutott volna sosem. Rég úgy emésztette volna fel magát, mint amit nem szeretne újból látni a férfi. Jobb úton halad Nelira, mint azt képzelni lehet, csupán azzal a bölcsességgel, hogy tudja kezelni indulatát… noha sóvárog, hogy megkapja az utána lévő csendet. Csak az azt követő bűntudat nem hiányzik.
Hagyja rágni a szót: „barátság”. Méz ez is, de valójában komolyan gondolja. Ritka kincs, ha zsigerből jönnek cselekedetek, s megkapta emiatt figyelmét a másik, de Neliránál csak egyszer lehet hibázni.
Figyeli a tekintetet, most már jobban résen van. Nem csupán némi borravalót, vagy új ruhát kíván két szép szeméért, csáberejéért cserébe. Érdekli, hogy ki a másik, mi gyötri. Mert valami biztosan és két tépázott lélek különösmód szeret összefonódni, noha olykor többet árt, mint használ az efféle „barátság”. Bizsereg az ajka, pedig még csak nem is súrolta a másiké. De felfelé görbül, ahogy látja, hogy mint a mágnes húzza magával. *
- Még jó. *Suttogja, bár nevet, s fellélegzik, hogy végre eltűnhet a pulttól. Mégis felitatja indulás előtt annak kilöttyent teáját.
Újra fiókba nyúl, kulcs csörög ujjai között, s apró zsákocska és egy mellette lévő pipa kerül a másik tenyerébe. Dearthan elébe kerekedik, csak válla mögött kap egy smaragdpillantást, ahogy Haldrian is, hogy most egyedül marad a népséggel. Kijár már a szabadidő a szőkeségnek, amúgyis jár a félvérnek egy kis bosszú, olyan rútul otthagyta Ezmeerhalda támadása után.*
- Az emeleten van szabad szoba, oda kértem meg Ezmee-t, hogy készítsen be egy dézsát, vízzel. *Fecseg, miközben felszökken a fokokon, mégis ring a csípő, cseppet sem szertelen a sietség. Egyetlen pillanatra nyeli el csupán egy másik ajtó, ami mögött az óriásasszony sertepertél, csak megköszönni annak segítségét, amit egyébként ki is fog fizetni. Hamarost másik nyílik, hogy az egyszerű tavernai szobában találják magukat. Biztosan látott már impozánsabbat a férfi, de jobb társasága aligha volt, s forró vízzel is rég találkozhatott. Buja a pillantás, miután mozdul a szőkeség, hogy kissé ráhajolva a dézsára, belemártsa kézfejét a forróságba, s megborzongva sóhajt fel. Mintha csak neki készült volna, pedig nem volt szándékában csatlakozni.*
- Igazán kellemes. *Ha időközben nem tűnt el valami oknál fogva a másik és egészen idáig követte, hát újabb félreérthetetlen mozzanat: annak ajkát simítja végig a víztől felforrósodott ujjának begyével, miközben egészen közel áll meg.*
- Talán szerencsésebb vagy, mint hiszed. *Rebegi.* - Alig segítenek meg itt a Kikötőben bárkit, téged mégis épp hozzám hoztak. *Felkacag, majd megfordul, s az ágyhoz kíván igyekezni, hogy lehuppanjon egy kis időre. Igen sokat ácsorgott ma.* - Hiszel a sorsban? *Teszi fel bugyuta kérdését. Csak trécsel, elejét véve annak, hogy idejekorán lépjen nagyobbat annál, mint azt kellene.*
1725. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-19 19:10:05
Üzenet elküldve: 2025-12-19 19:10:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A nő hogylétével kapcsolatos puhatolódzásra kapott válasz meglepi. A szuggesztív mozdulatok és az újabb érintés olyan ostrom alá vonja Dearthan lényét, amivel szemben még egészséges állapotában is nehezére esne kitartani. Lehunyja szemét, s ezzel szinte égbe kiáltja behódolását. Oly hasztalan a kísérlet, mint a gyermek részéről, ki szemhéjának takarása mögé menekül a sötétben rá leselkedő szörnytől. A hiú próbálkozás Dearthanon se segít. Mert nincs remény kizárni azt, ami már belül növekszik. *
- Félek inkább mit veszíthetsz. - *Pillant fel együttérzően. Bár nem tartja magát különösebben jó emberismerőnek; és Nelira túl elbűvölően táncolja az érzékek és érzelmek keringőjét, mely táncba rengeteg férfi lába beleakadhatott, e felől Dearthannak szemernyi kétsége sincsen. A szőke lobbanékony természete mégis elkerülhetetlenül elgondolkodtatta. Csak abból pattan ki így a szikra, akinek múltja erre okot adott. És Dearthan épp elégszer látta, hogy az ilyen természetű személyek, hogyan enyésznek el az önmaguk gerjesztette lángkavalkádban. Nincs hozzá benne elég erő, hogy ismét végignézze. *
- Barátság… - *Szinte suttogja maga elé, de a nőnek nem eshet nehezére meghallani a szavakat. Az árván elejtett szóban érzések egész családja csendül, mely arcáról is leolvasható, a zavar jeleként. Meglepődés. Félelem. Vágy. Nyugalom. Boldogság. Talán ő maga sem tudná megfejteni ezekből mi vonatkozik Nelirára és mi az életének egy lezárt fejezetére. Nem is beszélve arról, hogy talán eltérő elképzeléseik lehetnek a barátság fogalmáról. Vagy nagyon is egyre gondolnak mindketten?
A nő újabb offenzívát indít Dearthan ellen és elég közel hajol ahhoz, hogy nyakáról és hajáról felszálló bársonyos, részegítő illat megszédítse. Légzése meglassul és elmélyül. A szavak hirtelen tompán, mintha a szobán kívülről jutnának el hozzá. Meg kell ismételni magában mit is mondott Nelira, hogy zabolátlan tudatát rendezze kissé. A válaszon és az ajánlaton újfent meglepődik. Mert bár lehet azt válaszolta gyógyítója, amit várt, de nem azt, ami remélt. A mámorító bódulat lehetőségére belső világa szinte megremeg. Torkáig ömlik fel a sóvár élvezet, hogy aztán kérődző undorral tapadjon fel nyelve mögé. Ahogy a szőke a kérdést követően elhátrál, a férfi láthatatlan béklyóknak engedelmeskedve vele mozdul. Mellkasa a pultnak ütődik. Ha ez az ártatlan kis inger nincs, gondolkodás nélkül kapna az ajánlaton. Bármilyen ajánlaton. Miért is ne kapaszkodhatna bele a fuldokló a sorstársába? Miért is ne ránthatná le? Nem több az egy testnél. Csak a nyaka köré kellene fonnia a karját. Gyors mozdulat lenne. És már kortyolhatná is a levegőt.
Újra megremeg a keze. Elrántja. Elsodorva ezzel a kupáját, amiből a kiömlő tea utat talál a pult egyenetlenségei és repedései között. A folyadékban sodródó teafüvet figyelve, Dearthan fejében sikolyok visszhangja csendül. Egy régi sebbe a hátán belenyilall a fájdalom.*
- Netán szeretnéd nézni? *Pillant fel mohón Nelirára. De egy szempillantással később már le is foszlik az állatias vágy. Ellöki magát a pulttól, mielőtt a lány újabb érintésekkel igézhetné.*
- De kezdjük a fürdővel. *Felnyalábolja a holmiját és tesz egy lépést egy irányba, mikoris megtorpan, mert rájön az utat nem ismeri. Kérdő tekintettel fordul vissza a szőke felé.*
~ Milyen játékot játszol, Kölyök? ~ *Töpreng, miközben útmutatásra vár.* ~A fürdő legalább egy kicsit kijózanít majd. ~
*A nő hogylétével kapcsolatos puhatolódzásra kapott válasz meglepi. A szuggesztív mozdulatok és az újabb érintés olyan ostrom alá vonja Dearthan lényét, amivel szemben még egészséges állapotában is nehezére esne kitartani. Lehunyja szemét, s ezzel szinte égbe kiáltja behódolását. Oly hasztalan a kísérlet, mint a gyermek részéről, ki szemhéjának takarása mögé menekül a sötétben rá leselkedő szörnytől. A hiú próbálkozás Dearthanon se segít. Mert nincs remény kizárni azt, ami már belül növekszik. *
- Félek inkább mit veszíthetsz. - *Pillant fel együttérzően. Bár nem tartja magát különösebben jó emberismerőnek; és Nelira túl elbűvölően táncolja az érzékek és érzelmek keringőjét, mely táncba rengeteg férfi lába beleakadhatott, e felől Dearthannak szemernyi kétsége sincsen. A szőke lobbanékony természete mégis elkerülhetetlenül elgondolkodtatta. Csak abból pattan ki így a szikra, akinek múltja erre okot adott. És Dearthan épp elégszer látta, hogy az ilyen természetű személyek, hogyan enyésznek el az önmaguk gerjesztette lángkavalkádban. Nincs hozzá benne elég erő, hogy ismét végignézze. *
- Barátság… - *Szinte suttogja maga elé, de a nőnek nem eshet nehezére meghallani a szavakat. Az árván elejtett szóban érzések egész családja csendül, mely arcáról is leolvasható, a zavar jeleként. Meglepődés. Félelem. Vágy. Nyugalom. Boldogság. Talán ő maga sem tudná megfejteni ezekből mi vonatkozik Nelirára és mi az életének egy lezárt fejezetére. Nem is beszélve arról, hogy talán eltérő elképzeléseik lehetnek a barátság fogalmáról. Vagy nagyon is egyre gondolnak mindketten?
A nő újabb offenzívát indít Dearthan ellen és elég közel hajol ahhoz, hogy nyakáról és hajáról felszálló bársonyos, részegítő illat megszédítse. Légzése meglassul és elmélyül. A szavak hirtelen tompán, mintha a szobán kívülről jutnának el hozzá. Meg kell ismételni magában mit is mondott Nelira, hogy zabolátlan tudatát rendezze kissé. A válaszon és az ajánlaton újfent meglepődik. Mert bár lehet azt válaszolta gyógyítója, amit várt, de nem azt, ami remélt. A mámorító bódulat lehetőségére belső világa szinte megremeg. Torkáig ömlik fel a sóvár élvezet, hogy aztán kérődző undorral tapadjon fel nyelve mögé. Ahogy a szőke a kérdést követően elhátrál, a férfi láthatatlan béklyóknak engedelmeskedve vele mozdul. Mellkasa a pultnak ütődik. Ha ez az ártatlan kis inger nincs, gondolkodás nélkül kapna az ajánlaton. Bármilyen ajánlaton. Miért is ne kapaszkodhatna bele a fuldokló a sorstársába? Miért is ne ránthatná le? Nem több az egy testnél. Csak a nyaka köré kellene fonnia a karját. Gyors mozdulat lenne. És már kortyolhatná is a levegőt.
Újra megremeg a keze. Elrántja. Elsodorva ezzel a kupáját, amiből a kiömlő tea utat talál a pult egyenetlenségei és repedései között. A folyadékban sodródó teafüvet figyelve, Dearthan fejében sikolyok visszhangja csendül. Egy régi sebbe a hátán belenyilall a fájdalom.*
- Netán szeretnéd nézni? *Pillant fel mohón Nelirára. De egy szempillantással később már le is foszlik az állatias vágy. Ellöki magát a pulttól, mielőtt a lány újabb érintésekkel igézhetné.*
- De kezdjük a fürdővel. *Felnyalábolja a holmiját és tesz egy lépést egy irányba, mikoris megtorpan, mert rájön az utat nem ismeri. Kérdő tekintettel fordul vissza a szőke felé.*
~ Milyen játékot játszol, Kölyök? ~ *Töpreng, miközben útmutatásra vár.* ~A fürdő legalább egy kicsit kijózanít majd. ~
1724. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-19 13:05:07
Üzenet elküldve: 2025-12-19 13:05:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
//Már csak egy kicsit Nincstelenek//
*Egy jó vendéglátósnak bizonyosan mindenkihez van néhány jó szava. Mégis, többnyire azok részesülnek e kegyben, kiknek tele az erszényük. Ez pedig igen fontos ahhoz, hogy fenntartsa a leányzó érdeklődését, aki mindenét képes a tanulmányaira költeni. Elmosódott masszaként látja csupán a csörömpölés forrásának színeit. Nem mondhatná, hogy nem kíváncsi, de nem szeretne kettészakadni. Éledő gyanúja arra enged következtetni, hogy a gnómot könnyedén megtalálhatja a Kikötőben és némi szeszért cserébe hosszasan diskurálhat még arról, hogy mihez ért és mi lapul a zsebekben. De ma más keltette fel jobban az érdeklődését. Habár az ő erszényét a földre dobva sem hallana csörrenést, valahogy mégis körötte kedvel repdesni, miközben kiszolgálja azokat, akik másként fizettek a megszokottnál. Szó nélkül hagyja hát a vénséget, akad társaság itt neki rajta kívül is.
Teát készít, bort tölt, ki-ki megkapja saját kívánságát, de az öregúr csak nem hagyja békén. Van, ki zaklatással ér el mindent, mit kíván, s van, kinek a sejtjeibe van kódolva a bűverő, ami odavonzza a tekintetet és nehezen hagy esélyt nemleges válaszokra. Söntés közelébe érve fordítja csak vissza smaragdszín tekintetét Vadbordára.*
- Ha a szépséges Ezmeerhaldát itt találja a pult mögött, hát majd megbeszéli vele, alkalomadtán. Addig az én vendégszeretetemet tudják csak élvezni. Nagy a szívem *simít végig mellhasának bőrén* - de a szemtelenségtől sajnos elmegy a kedvem az adakozástól. Mára be is zártak a kapuk. *Le is biggyeszti az ajkát játszott-szomorral, majd szőke hajzuhatagát hátra dobva fordul meg, s szemeinek forgatását már csak Dearthan kaphatja el. Innentől lezártnak tekinti a kettőst.
A kérdése, melyet a férfihez intéz, zsigerből jövő és őszinte, annyira tán, hogy fel sem tűnik neki, hogy mikor vált a színdarab valódivá. Kár volna okokat keresni, sok minden egyvelege ez: saját gyógyítási projekt, az otthon hagyott szeretett gyermek hiánya, na meg a kutakodó barna pillantás, ami látni is akar, nem csak nézni. Ritka, ha valaki túllát a mázon, s hogy ne tudjanak, Nelira ideje nagy részében eleget gondoskodik. Ijesztő tudna lenni, ha e rengeteg inger közül kiszálazná, hogy mi is történik pontosan. Tán csak nem akar a felszín alá mászni, ott rengeteg ugyanis a veszély, s nem afféle, amit kedvel.
A pillanatnyi szünet elnyújtottabb két szívdobbanás között, ahogy karját érintik finom mozdulattal. Híján van az erőszakos tenyereknek, melyek már forgatnák is a leányt, hogy elkapják egy lehetséges körre. Rebben a zöld szem tükre, kellemes döbbenettel néz a szűkülőkbe. Mikor lehullanak róla az ujjak, idegenül hideg a bőre.
A pultra könyökölve hajol, hogy közelebb legyen a másikhoz, a vendégek bensőségesebb beszélgetésre hajazó mozdulatsort láthatnak, de csupán kizárni kíván egy időre mindenkit. Ujja megindul, hogy az áll alá nyúljon, de nem ér borostát, megáll alatta, majd puhán omlik a vissza a fára.*
- Félsz, hogy feléget? *Teszi fel romantikus ígéretet sejtető kérdését, mely persze a látszat ellenére ugyanúgy csak kutat, mint ahogy benne teszi a másik. Mosolya villan, nyelve éppcsak kikandikál ajkai közül, ahogy megnedvesíti azt a válasz előtt.*
- A jött-ment csavargók megfizették az italuk árát, ha nem is arannyal. Te pedig rögvest mellém szegődtél, mikor probléma adódott, még ha tudtam is kezelni. Már látom, hogy érdemes megtartani a barátságod. *Vagy nevezzenek bárhogy egy adok-kapok viszonyt.* - Már csupán ezzel leróttad tartozásaid. *Tűnődve kutatja az arc rezzenéseit, mosolyra, vagy rosszallásra mélyülnek e annak barázdái.* - Egy ágy semmiség, ha cserébe még néhányszor besegítesz. *Arról nem ejt szót, hogy a sokat emlegetett Kisasszonynak is kedvére lehet valaki a későbbiekben, akinek van sütnivalója. Biztosan szívesen alkalmazná, még ha ködös ajánlattal is, mint Nelirát. Merthogy a leányzó sem pultolni érkezett, de ennyire még nem szoros az ismeretség, hogy minezt bevallja.
Jól tudja Dearthan, azonnal reagálna a már többedjére megránduló kézre, a pórcselekvésre szintén, amit az ádáz szálka véget vetett azzal, hogy kiszakadt a helyéről. Közelebb hajol, s megértő fény suhan végig a zöldeken, tán leheletnyi vággyal egy elképzelt kellemes időtöltés miatt. Ha nem hajol el, jószerivel ajkára duruzsolja a szavait, noha össze nem érnek.*
- Van, természetesen. Ugye nem egyedül szeretnéd kiélvezni? *Távolodik kissé, majd a pult egy fiókját húzza ki, sejtelmes mosollyal. Vissza is zárja. Épp elég a tudat, hogy még ott van az Ördögvigyor, ami most kellhet.*
//Már csak egy kicsit Nincstelenek//
*Egy jó vendéglátósnak bizonyosan mindenkihez van néhány jó szava. Mégis, többnyire azok részesülnek e kegyben, kiknek tele az erszényük. Ez pedig igen fontos ahhoz, hogy fenntartsa a leányzó érdeklődését, aki mindenét képes a tanulmányaira költeni. Elmosódott masszaként látja csupán a csörömpölés forrásának színeit. Nem mondhatná, hogy nem kíváncsi, de nem szeretne kettészakadni. Éledő gyanúja arra enged következtetni, hogy a gnómot könnyedén megtalálhatja a Kikötőben és némi szeszért cserébe hosszasan diskurálhat még arról, hogy mihez ért és mi lapul a zsebekben. De ma más keltette fel jobban az érdeklődését. Habár az ő erszényét a földre dobva sem hallana csörrenést, valahogy mégis körötte kedvel repdesni, miközben kiszolgálja azokat, akik másként fizettek a megszokottnál. Szó nélkül hagyja hát a vénséget, akad társaság itt neki rajta kívül is.
Teát készít, bort tölt, ki-ki megkapja saját kívánságát, de az öregúr csak nem hagyja békén. Van, ki zaklatással ér el mindent, mit kíván, s van, kinek a sejtjeibe van kódolva a bűverő, ami odavonzza a tekintetet és nehezen hagy esélyt nemleges válaszokra. Söntés közelébe érve fordítja csak vissza smaragdszín tekintetét Vadbordára.*
- Ha a szépséges Ezmeerhaldát itt találja a pult mögött, hát majd megbeszéli vele, alkalomadtán. Addig az én vendégszeretetemet tudják csak élvezni. Nagy a szívem *simít végig mellhasának bőrén* - de a szemtelenségtől sajnos elmegy a kedvem az adakozástól. Mára be is zártak a kapuk. *Le is biggyeszti az ajkát játszott-szomorral, majd szőke hajzuhatagát hátra dobva fordul meg, s szemeinek forgatását már csak Dearthan kaphatja el. Innentől lezártnak tekinti a kettőst.
A kérdése, melyet a férfihez intéz, zsigerből jövő és őszinte, annyira tán, hogy fel sem tűnik neki, hogy mikor vált a színdarab valódivá. Kár volna okokat keresni, sok minden egyvelege ez: saját gyógyítási projekt, az otthon hagyott szeretett gyermek hiánya, na meg a kutakodó barna pillantás, ami látni is akar, nem csak nézni. Ritka, ha valaki túllát a mázon, s hogy ne tudjanak, Nelira ideje nagy részében eleget gondoskodik. Ijesztő tudna lenni, ha e rengeteg inger közül kiszálazná, hogy mi is történik pontosan. Tán csak nem akar a felszín alá mászni, ott rengeteg ugyanis a veszély, s nem afféle, amit kedvel.
A pillanatnyi szünet elnyújtottabb két szívdobbanás között, ahogy karját érintik finom mozdulattal. Híján van az erőszakos tenyereknek, melyek már forgatnák is a leányt, hogy elkapják egy lehetséges körre. Rebben a zöld szem tükre, kellemes döbbenettel néz a szűkülőkbe. Mikor lehullanak róla az ujjak, idegenül hideg a bőre.
A pultra könyökölve hajol, hogy közelebb legyen a másikhoz, a vendégek bensőségesebb beszélgetésre hajazó mozdulatsort láthatnak, de csupán kizárni kíván egy időre mindenkit. Ujja megindul, hogy az áll alá nyúljon, de nem ér borostát, megáll alatta, majd puhán omlik a vissza a fára.*
- Félsz, hogy feléget? *Teszi fel romantikus ígéretet sejtető kérdését, mely persze a látszat ellenére ugyanúgy csak kutat, mint ahogy benne teszi a másik. Mosolya villan, nyelve éppcsak kikandikál ajkai közül, ahogy megnedvesíti azt a válasz előtt.*
- A jött-ment csavargók megfizették az italuk árát, ha nem is arannyal. Te pedig rögvest mellém szegődtél, mikor probléma adódott, még ha tudtam is kezelni. Már látom, hogy érdemes megtartani a barátságod. *Vagy nevezzenek bárhogy egy adok-kapok viszonyt.* - Már csupán ezzel leróttad tartozásaid. *Tűnődve kutatja az arc rezzenéseit, mosolyra, vagy rosszallásra mélyülnek e annak barázdái.* - Egy ágy semmiség, ha cserébe még néhányszor besegítesz. *Arról nem ejt szót, hogy a sokat emlegetett Kisasszonynak is kedvére lehet valaki a későbbiekben, akinek van sütnivalója. Biztosan szívesen alkalmazná, még ha ködös ajánlattal is, mint Nelirát. Merthogy a leányzó sem pultolni érkezett, de ennyire még nem szoros az ismeretség, hogy minezt bevallja.
Jól tudja Dearthan, azonnal reagálna a már többedjére megránduló kézre, a pórcselekvésre szintén, amit az ádáz szálka véget vetett azzal, hogy kiszakadt a helyéről. Közelebb hajol, s megértő fény suhan végig a zöldeken, tán leheletnyi vággyal egy elképzelt kellemes időtöltés miatt. Ha nem hajol el, jószerivel ajkára duruzsolja a szavait, noha össze nem érnek.*
- Van, természetesen. Ugye nem egyedül szeretnéd kiélvezni? *Távolodik kissé, majd a pult egy fiókját húzza ki, sejtelmes mosollyal. Vissza is zárja. Épp elég a tudat, hogy még ott van az Ördögvigyor, ami most kellhet.*
1723. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-18 17:41:50
Üzenet elküldve: 2025-12-18 17:41:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nincstelenek//
*Mikor a szükség úgy hozza, egészen törvénytelen dolgokhoz is képes folyamodni azért, hogy ne haljon éhen, de az utóbbi időben nem sok babér jutott a számára. Ezt a mostani helyzet is jól mutatja, hisz a társaságból, melybe keveredett, hárman nincstelenek. Mármint szerinte, mert arról neki fogalma sincs, hogy az apókánál lévő löttyök, melyeket talán csak egy pillanatra látott, értékesek-e vagy sem, de az öreg is kéreget, hát gazdag nem lehet.
Nincs azonban baja a munkával sem, olyakor legalább biztos lehet abban, hogy nem verik meg vagy zárják be azért, mert csinált valamit, hogy legyen nála pénz vagy étel. Lelkiismeretesen végzi a felmosást egészen addig, míg meg nem pillantja a gnómot, aki térdre ereszkedve kezdi súrolni mellette ruhája anyagával a padlót. Sóhajt egy nagyot, és igyekszik nem törődni az öreggel egészen addig, míg meg nem kapja a hőn áhított teát, melybe olyan boldogan kortyol bele, mintha a világ legnagyobb ajándékát kapta volna.
A vén gnóm ekkor újra felszólal, pofátlanul kéreget tovább, melyre a lány nem tetszően húzza félre a száját.*
- Fejezze már be, apó! Ne rontson el megint mindent! *Odalép az öreghez, letérdel mellé, majd, ha amaz engedi, akkor megpróbálja felsegíteni őt a földről.*
- Jöjjön inkább, segítek felállni, aztán adok egy keveset a teából, csak ne csinálja ezt tovább, mert akkor tényleg ki fognak minket innen dobni. *Ha a papa feláll, akkor az asztalhoz vezeti őt, iszik még egy kortyot a teából, majd a bögrét odatolja a másik elé. Reméli, hogy tényleg le tudja beszélni a további kellemetlenkedésről, mert még a végén miatta fog ő is megfagyni az éjszaka.*
*Mikor a szükség úgy hozza, egészen törvénytelen dolgokhoz is képes folyamodni azért, hogy ne haljon éhen, de az utóbbi időben nem sok babér jutott a számára. Ezt a mostani helyzet is jól mutatja, hisz a társaságból, melybe keveredett, hárman nincstelenek. Mármint szerinte, mert arról neki fogalma sincs, hogy az apókánál lévő löttyök, melyeket talán csak egy pillanatra látott, értékesek-e vagy sem, de az öreg is kéreget, hát gazdag nem lehet.
Nincs azonban baja a munkával sem, olyakor legalább biztos lehet abban, hogy nem verik meg vagy zárják be azért, mert csinált valamit, hogy legyen nála pénz vagy étel. Lelkiismeretesen végzi a felmosást egészen addig, míg meg nem pillantja a gnómot, aki térdre ereszkedve kezdi súrolni mellette ruhája anyagával a padlót. Sóhajt egy nagyot, és igyekszik nem törődni az öreggel egészen addig, míg meg nem kapja a hőn áhított teát, melybe olyan boldogan kortyol bele, mintha a világ legnagyobb ajándékát kapta volna.
A vén gnóm ekkor újra felszólal, pofátlanul kéreget tovább, melyre a lány nem tetszően húzza félre a száját.*
- Fejezze már be, apó! Ne rontson el megint mindent! *Odalép az öreghez, letérdel mellé, majd, ha amaz engedi, akkor megpróbálja felsegíteni őt a földről.*
- Jöjjön inkább, segítek felállni, aztán adok egy keveset a teából, csak ne csinálja ezt tovább, mert akkor tényleg ki fognak minket innen dobni. *Ha a papa feláll, akkor az asztalhoz vezeti őt, iszik még egy kortyot a teából, majd a bögrét odatolja a másik elé. Reméli, hogy tényleg le tudja beszélni a további kellemetlenkedésről, mert még a végén miatta fog ő is megfagyni az éjszaka.*
1722. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-18 16:51:15
Üzenet elküldve: 2025-12-18 16:51:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A patinás pult egyik repedésében egy szálkát piszkálgat körmével, miközben a lány könnyed madárkaként libben és áramlik a söntés túloldalán. Elképzeli, ahogy a zöld ital bejut szervezetébe és egyszerre kellemes langyosság járja át tagjait. Mint a fürdővíztől kicsavart és a dézsa szélére fektetett törölköző, érzi izmai és ízületei úgy ernyednek el. Teste még csak kérleli, s hamarosan követeli a pihenőt, amit egyelőre Dearthan megtagad önmagától.*
- Teát. *Feleli. Aztán látszik mondana még valamit, de a szavak végül szétporladnak szájpadán. Bal keze rándul egyet. Kósza idegzsába.
Az ismételt vizsgálat, még ha nem is parancsként hangzik el, a férfi mégis akként veszi. Meg nem szólal, csak bólint. A konyha felé forduló taverna-régenst egy pillanatig követi tekintetével, aztán ismét a makacs szálka köti le a figyelmét. Balra. Jobbra. Próbálja hajlítgatni a deviáns darabkát, mely idegenként áll ki a pultból, aminek nemrég még része volt. Ahogy lekerül elé a kupa, mindkét tenyerével körbefogja azt, mintha csak melengetni szeretné.*
- Nehéz dolgokra és polcokra. *Csatlakozik a köszöntéshez és emeli meg kissé az itókáját, és az öreg gnóm felé biccent. Vajon ilyen és ehhez hasonló értelmezésre gondolt a lány, mikor az esetlegesen rá váró feladatokról beszélt. Egy korty nem sok, anélkül kerül vissza a kupa a pultra.
A hogylétével kapcsolatos kérdésre barna szemei megigézve kutatják fel Nelira zöld íriszeit. Elkapja a gondos pillantásokat, amivel arcán a jeleket, az erőnlétének stádiumát méri fel. Közben maga is keres, de nehéz a szőke ragyogás, a smaragd csillogás, a buja parázs és a habzsolásra váró kisugárzás mögé látni. Szemhéját résnyire szűkíti. Pedig van ott valami. Sokára sem érkezik válasz a kérdésre. Kezével inkább óvatosan kinyúl és megfogja a lány alkarját – ha engedi – ott, ahol nem sokkal ezelőtt még lángnyelvek kígyóztak. Óvatos az érintés, mintha valóban attól tartana Dearthan, hogy ujjait a lány bőre megégetheti. Szemben azokkal az érintésekkel, melyeket a nő kezdeményezett, a férfi mozdulatában nincs játék, nincs tanult praktika. Nincs külső színfal, ami megvédi a belső világot. *
- Te jól vagy? *Fordítja vissza a kérdést és néhány szívdobbanás múlva a nehezen kölcsönadott érintést is visszaveszi a férfi. *
- Nem kéne játszanod a tűzzel. *Ahogy kimondja a szavakat, tudja, hogy azok könnyen felpiszkálhatják a lány önérzetét, noha hangja tiszta marad a kioktatástól. A mondatban inkább ecsetvonásnyi atyai szeretet lakik. Figyelmével szinte felissza a lány lelkének moccanásait, amely a szemén keresztül sejlik át.
Megköszörüli torkát, mintha máskülönben nem tudná önön teste fölött visszanyerni az uralmat. *
- Ne fáradj ággyal. Jó lesz nekem a kamra egy éjszakára. Még a végén híre megy, hogy minden jött-ment csavargót elszállásolsz. *Makacsság tekintetében a szőke vadóc emberére akadt. Ugyanakkor sem a saját, sem a lány helyzetét nem nehezítené azzal, hogy további jócselekedetet fogad el.
Az eddig piszkált szálkát sikeresen leműti a pultról, ami bosszúból egy szilánkot ágyaz az ujjbegyébe. Tenyere ismét megrándul párszor. Ökölbe szorítja és összefűzi ujjait. Tudja, hogy a lány figyelmét sem kerülte el az akaratlan mozdulat, ezért nem is próbálja jobban leplezni. Számít a lényegre törő kérdésre, ezért inkább gyorsan megelőzi azt. Kicsit közelebb hajol Nelirához. Nem intim a mozdulat, inkább szégyenteljes.*
- Van valamid, ami…elbódít? *Megszakítja a szemkontaktust. Maga sem tudja miért óvatoskodik a szavakkal. A nő eleddig sem adta jelét, hogy előítéletekkel lenne bármilyen rossz szokással szemben. De a szégyennek megannyi alakja és formája van. Van, hogy elfeledett emlékben vagy elhasznált hazugságban ver tanyát. Egyszer tükörkép, máskor meg nem értett kísértet alakjában jelenik meg. És van olyan is, hogy a szégyen mozgatórugója csak egy ingoványos gondolat. Egy „mi lett volna ha”.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.18 16:52:03
*A patinás pult egyik repedésében egy szálkát piszkálgat körmével, miközben a lány könnyed madárkaként libben és áramlik a söntés túloldalán. Elképzeli, ahogy a zöld ital bejut szervezetébe és egyszerre kellemes langyosság járja át tagjait. Mint a fürdővíztől kicsavart és a dézsa szélére fektetett törölköző, érzi izmai és ízületei úgy ernyednek el. Teste még csak kérleli, s hamarosan követeli a pihenőt, amit egyelőre Dearthan megtagad önmagától.*
- Teát. *Feleli. Aztán látszik mondana még valamit, de a szavak végül szétporladnak szájpadán. Bal keze rándul egyet. Kósza idegzsába.
Az ismételt vizsgálat, még ha nem is parancsként hangzik el, a férfi mégis akként veszi. Meg nem szólal, csak bólint. A konyha felé forduló taverna-régenst egy pillanatig követi tekintetével, aztán ismét a makacs szálka köti le a figyelmét. Balra. Jobbra. Próbálja hajlítgatni a deviáns darabkát, mely idegenként áll ki a pultból, aminek nemrég még része volt. Ahogy lekerül elé a kupa, mindkét tenyerével körbefogja azt, mintha csak melengetni szeretné.*
- Nehéz dolgokra és polcokra. *Csatlakozik a köszöntéshez és emeli meg kissé az itókáját, és az öreg gnóm felé biccent. Vajon ilyen és ehhez hasonló értelmezésre gondolt a lány, mikor az esetlegesen rá váró feladatokról beszélt. Egy korty nem sok, anélkül kerül vissza a kupa a pultra.
A hogylétével kapcsolatos kérdésre barna szemei megigézve kutatják fel Nelira zöld íriszeit. Elkapja a gondos pillantásokat, amivel arcán a jeleket, az erőnlétének stádiumát méri fel. Közben maga is keres, de nehéz a szőke ragyogás, a smaragd csillogás, a buja parázs és a habzsolásra váró kisugárzás mögé látni. Szemhéját résnyire szűkíti. Pedig van ott valami. Sokára sem érkezik válasz a kérdésre. Kezével inkább óvatosan kinyúl és megfogja a lány alkarját – ha engedi – ott, ahol nem sokkal ezelőtt még lángnyelvek kígyóztak. Óvatos az érintés, mintha valóban attól tartana Dearthan, hogy ujjait a lány bőre megégetheti. Szemben azokkal az érintésekkel, melyeket a nő kezdeményezett, a férfi mozdulatában nincs játék, nincs tanult praktika. Nincs külső színfal, ami megvédi a belső világot. *
- Te jól vagy? *Fordítja vissza a kérdést és néhány szívdobbanás múlva a nehezen kölcsönadott érintést is visszaveszi a férfi. *
- Nem kéne játszanod a tűzzel. *Ahogy kimondja a szavakat, tudja, hogy azok könnyen felpiszkálhatják a lány önérzetét, noha hangja tiszta marad a kioktatástól. A mondatban inkább ecsetvonásnyi atyai szeretet lakik. Figyelmével szinte felissza a lány lelkének moccanásait, amely a szemén keresztül sejlik át.
Megköszörüli torkát, mintha máskülönben nem tudná önön teste fölött visszanyerni az uralmat. *
- Ne fáradj ággyal. Jó lesz nekem a kamra egy éjszakára. Még a végén híre megy, hogy minden jött-ment csavargót elszállásolsz. *Makacsság tekintetében a szőke vadóc emberére akadt. Ugyanakkor sem a saját, sem a lány helyzetét nem nehezítené azzal, hogy további jócselekedetet fogad el.
Az eddig piszkált szálkát sikeresen leműti a pultról, ami bosszúból egy szilánkot ágyaz az ujjbegyébe. Tenyere ismét megrándul párszor. Ökölbe szorítja és összefűzi ujjait. Tudja, hogy a lány figyelmét sem kerülte el az akaratlan mozdulat, ezért nem is próbálja jobban leplezni. Számít a lényegre törő kérdésre, ezért inkább gyorsan megelőzi azt. Kicsit közelebb hajol Nelirához. Nem intim a mozdulat, inkább szégyenteljes.*
- Van valamid, ami…elbódít? *Megszakítja a szemkontaktust. Maga sem tudja miért óvatoskodik a szavakkal. A nő eleddig sem adta jelét, hogy előítéletekkel lenne bármilyen rossz szokással szemben. De a szégyennek megannyi alakja és formája van. Van, hogy elfeledett emlékben vagy elhasznált hazugságban ver tanyát. Egyszer tükörkép, máskor meg nem értett kísértet alakjában jelenik meg. És van olyan is, hogy a szégyen mozgatórugója csak egy ingoványos gondolat. Egy „mi lett volna ha”.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.18 16:52:03
1721. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-17 23:54:30
Üzenet elküldve: 2025-12-17 23:54:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Már csak egy kicsit Ismeretlen vizeken//
//Nincstelenek//
* Miután a virágoktól megválik, a felé érkező szavakra csak elhúzza az orrát. *
- Van még, de nem eladó. Ahogy ezek sem. * Villantja meg a méregdrága varázsitalokat, amiket köpenye alatt hord. Nem túl okos dolog így kérkedni a készleteivel, de kezdi bosszantani, hogy nincstelen senkinek nézik, csak azért, mert nincs semmije. A mozdulat talán túl gyors, talán Nelira nem figyel eléggé, de nem tudja kiszúrni, hogy mik azok az üvegcsék, amik a férfi ruhája alatt felkötve lifegnek. Annyi bizonyos, hogy a színkavalkádot látva bárki biztos lehet, hogy nem csak egy, de több ital is az ősz apónál figyel. Vasborda szeret felkészülni a legrosszabbra is, nem csak a jóra. *
- Úgy biza, a kisasszonytól, amikor először szállást ajánlott nekem. Mert ő tudta, hogy a tudást megbecsülni nem hátrány, és nem csak a vén öreget látta bennem, de a lehetőséget is. Jó szeme volt a kisasszonynak a tehetséghez. * Feleli az öreg, kis sértettséggel a hangjában. Nem tudja, hogy honnan érkeztek az ivóban tartózkodók, de mostanára megszokta, hogy a városban, és a kikötőben is többen ismerik a nevét, mint nem. Hiszen legendás az eszéről, a tudásáról, az orvoslásban nyújtott képességeiről, ahogy az alkímiáról is. Ne meg hihetetlenül pofátlan kéregető hírében is áll, csodálkozik is, hogy van még olyan ivó, ahol nem készültek fel a megjelenésére. Minden bizonnyal más lenne a helyzet, ha Ezmeehralda lenne a pultban, akivel ismerik egymást, mint a rossz pénzt. Most viszont fontos dolga akad, méghozzá az, hogy a felmosásban segítsen. Miután felajánlott segítségét elutasítják, reszketeg, fájós térdére ereszkedik, és a vödör vízben megmártott köpenyével kezdi súrolni a padlót. Nem büdös neki a munka, csak mondják meg, hogy mit kell tenni, és megteszi, hogyha az út végén finom rum, és esetleg egy-két söröcske várja. Megkérdőjelezhető, hogy az amúgy mocskos ruhadarab mennyire segít a munkafolyamatokban, ahogy az is, hogy az öreg mozdulatai mennyire gyorsítják a munkavégzést, de ha nem állítja le senki, akkor ő addig sikál, amíg nem csillog, és ragyog a padló. *
- Ezmeehralda tartozik nekem kétszáz arannyal. * Kezd bele újra a hazugságba, amikor az italt megkapják a munka végeztével. * Nem kell megadja, leiszom én a ház számlájára. Rumot kérünk, de jó sokat, az felmelegíti a lelket is, nem csak a testet. És sört, valami erőset. * Adja le a rendelését akkor is, ha Nelira faképnél hagyja őket. Ha kell, a hangját is megemeli, csak az óriás meg ne hallja. *
//Nincstelenek//
* Miután a virágoktól megválik, a felé érkező szavakra csak elhúzza az orrát. *
- Van még, de nem eladó. Ahogy ezek sem. * Villantja meg a méregdrága varázsitalokat, amiket köpenye alatt hord. Nem túl okos dolog így kérkedni a készleteivel, de kezdi bosszantani, hogy nincstelen senkinek nézik, csak azért, mert nincs semmije. A mozdulat talán túl gyors, talán Nelira nem figyel eléggé, de nem tudja kiszúrni, hogy mik azok az üvegcsék, amik a férfi ruhája alatt felkötve lifegnek. Annyi bizonyos, hogy a színkavalkádot látva bárki biztos lehet, hogy nem csak egy, de több ital is az ősz apónál figyel. Vasborda szeret felkészülni a legrosszabbra is, nem csak a jóra. *
- Úgy biza, a kisasszonytól, amikor először szállást ajánlott nekem. Mert ő tudta, hogy a tudást megbecsülni nem hátrány, és nem csak a vén öreget látta bennem, de a lehetőséget is. Jó szeme volt a kisasszonynak a tehetséghez. * Feleli az öreg, kis sértettséggel a hangjában. Nem tudja, hogy honnan érkeztek az ivóban tartózkodók, de mostanára megszokta, hogy a városban, és a kikötőben is többen ismerik a nevét, mint nem. Hiszen legendás az eszéről, a tudásáról, az orvoslásban nyújtott képességeiről, ahogy az alkímiáról is. Ne meg hihetetlenül pofátlan kéregető hírében is áll, csodálkozik is, hogy van még olyan ivó, ahol nem készültek fel a megjelenésére. Minden bizonnyal más lenne a helyzet, ha Ezmeehralda lenne a pultban, akivel ismerik egymást, mint a rossz pénzt. Most viszont fontos dolga akad, méghozzá az, hogy a felmosásban segítsen. Miután felajánlott segítségét elutasítják, reszketeg, fájós térdére ereszkedik, és a vödör vízben megmártott köpenyével kezdi súrolni a padlót. Nem büdös neki a munka, csak mondják meg, hogy mit kell tenni, és megteszi, hogyha az út végén finom rum, és esetleg egy-két söröcske várja. Megkérdőjelezhető, hogy az amúgy mocskos ruhadarab mennyire segít a munkafolyamatokban, ahogy az is, hogy az öreg mozdulatai mennyire gyorsítják a munkavégzést, de ha nem állítja le senki, akkor ő addig sikál, amíg nem csillog, és ragyog a padló. *
- Ezmeehralda tartozik nekem kétszáz arannyal. * Kezd bele újra a hazugságba, amikor az italt megkapják a munka végeztével. * Nem kell megadja, leiszom én a ház számlájára. Rumot kérünk, de jó sokat, az felmelegíti a lelket is, nem csak a testet. És sört, valami erőset. * Adja le a rendelését akkor is, ha Nelira faképnél hagyja őket. Ha kell, a hangját is megemeli, csak az óriás meg ne hallja. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1811-1830