Kikötő - Hét Varjú Taverna
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 89 (1761. - 1780. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1780. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-02 09:57:09
Üzenet elküldve: 2026-01-02 09:57:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A két barna szempár szinte szikrákat vet, ahogy egymásnak feszül, s talán mindkettőjük szerencséje, hogy ebbe a feszültségbe, ezek közé a szikrák közé nyúl be Nelira a kezével. Dearthan a saját láncai ellen küzd, miközben még nem tudja, hisz nem ismeri a feketeséget, hogy benne pont az jelenti a legnagyobb fenyegetést, hogy rajta kevesebb lánc van a kelleténél. Őt nem tartja vissza semmi attól, hogy büntessen, pusztítson a saját, pillanatnyi kénye-kedve szerint.*
- Bájos vagy, Nelira, én is szeretlek, de ezúttal nem én vagyok az, aki megbolondult. *Pillant a nőre néhány édes pislantás erejéig, majd vissza is fordul Dearthan felé, hogy újra farkasszemet nézzen vele. Mindeközben Szörnyecske méltatlankodva mereszti gülü szemeit pótgazdájára, merthogy kicsit sem érzi igazságosnak, hogy csak úgy félre lett rakva a trónjáról, éppen ezért sértődötten slisszol vissza az asztal alatt Nori lábai mellé.
Mikor meghallja a kötelesség szót, elveszíti szempárbajt, hirtelen fülsértő hangon vihog fel.*
- Kötelesség, hah? Haha! Egy szemernyi kötelességgel sem tartozom ennek a nyomorult világnak. Az egész, mióta élek, arra esküdött fel, hogy tönkretegyen engem, akkor mégis, én miért ne hagynám vigyorogva pusztulni, hm? *Hiába Nelira végtelenül csábító aurája, hiába a báj, a fondorlatos, szép szavak, melyekkel talán jobban bánik, mint Yillith maga, úgy tűnik, hogy ezt a tüzet, mi közte és Dearthan között gyúlt, még ő sem fogja tudni most kioltani.*
~Gondolkozz, mielőtt ostobaságot művelsz! Emlékezz, nem oldhatsz meg mindent erővel!~ *Dörren fejében a hang, mielőtt még bármi meggondolatlanságot tehetne akkor, amikor a férfi provokálásával gyakorlatilag táncba hívja őt. A hang, mi talán az egyetlen lánca, az egyetlen visszatartó erő, ami megmentheti őt attól, hogy tényleg hatalmas hibát követhessen el.
Úgy tűnhet, mintha mérlegelne, mintha készülne valamire, pedig csak a benne élő lélek váratlan közbeavatkozása után próbálja újra összeszedni magát. Tekintete végül ismét Nelira felé irányul.*
- Kérdezd meg őt! Nelira pontosan tudja, milyen ára van annak, ha valaki túl közel kerül az Arctalanhoz. Megtapasztalta már, amikor megpróbált megölni engem. *Árul el egy aprócska titkot a közös múltjukról, miközben jelentőségteljesen pillantgat ide-oda a páros között.*
- Ha rám nem hallgatsz, legalább rá figyelj! Bár... tökmindegy. *Kuncog fel hirtelen, mintha végtelenül jó volna a kedve.* Egyikőtök sem tudja, mit kell tennetek a Vérkertben. Nélkülem szart se tudnátok kezdeni. Ha én nem megyek veletek, kudarcra vagytok ítélve… *Elröhögcsél magában pár másodpercig, annyira jól szórakozik a sajátjának vélt hatalmán, de aztán újra meglágyul a tekintete.*
- Nem az ellenségeid vagyunk. Valójában mi vagyunk azok, akik téged akarnak megóvni egy végzetes hibától. Csak nem látod, mert nem tudod, hogy mivel játszol. *Még nem ül vissza a helyére, de teste lassan ellazul, mintha csak önkényesen döntött volna arról, hogy a vitának vége.*
*A két barna szempár szinte szikrákat vet, ahogy egymásnak feszül, s talán mindkettőjük szerencséje, hogy ebbe a feszültségbe, ezek közé a szikrák közé nyúl be Nelira a kezével. Dearthan a saját láncai ellen küzd, miközben még nem tudja, hisz nem ismeri a feketeséget, hogy benne pont az jelenti a legnagyobb fenyegetést, hogy rajta kevesebb lánc van a kelleténél. Őt nem tartja vissza semmi attól, hogy büntessen, pusztítson a saját, pillanatnyi kénye-kedve szerint.*
- Bájos vagy, Nelira, én is szeretlek, de ezúttal nem én vagyok az, aki megbolondult. *Pillant a nőre néhány édes pislantás erejéig, majd vissza is fordul Dearthan felé, hogy újra farkasszemet nézzen vele. Mindeközben Szörnyecske méltatlankodva mereszti gülü szemeit pótgazdájára, merthogy kicsit sem érzi igazságosnak, hogy csak úgy félre lett rakva a trónjáról, éppen ezért sértődötten slisszol vissza az asztal alatt Nori lábai mellé.
Mikor meghallja a kötelesség szót, elveszíti szempárbajt, hirtelen fülsértő hangon vihog fel.*
- Kötelesség, hah? Haha! Egy szemernyi kötelességgel sem tartozom ennek a nyomorult világnak. Az egész, mióta élek, arra esküdött fel, hogy tönkretegyen engem, akkor mégis, én miért ne hagynám vigyorogva pusztulni, hm? *Hiába Nelira végtelenül csábító aurája, hiába a báj, a fondorlatos, szép szavak, melyekkel talán jobban bánik, mint Yillith maga, úgy tűnik, hogy ezt a tüzet, mi közte és Dearthan között gyúlt, még ő sem fogja tudni most kioltani.*
~Gondolkozz, mielőtt ostobaságot művelsz! Emlékezz, nem oldhatsz meg mindent erővel!~ *Dörren fejében a hang, mielőtt még bármi meggondolatlanságot tehetne akkor, amikor a férfi provokálásával gyakorlatilag táncba hívja őt. A hang, mi talán az egyetlen lánca, az egyetlen visszatartó erő, ami megmentheti őt attól, hogy tényleg hatalmas hibát követhessen el.
Úgy tűnhet, mintha mérlegelne, mintha készülne valamire, pedig csak a benne élő lélek váratlan közbeavatkozása után próbálja újra összeszedni magát. Tekintete végül ismét Nelira felé irányul.*
- Kérdezd meg őt! Nelira pontosan tudja, milyen ára van annak, ha valaki túl közel kerül az Arctalanhoz. Megtapasztalta már, amikor megpróbált megölni engem. *Árul el egy aprócska titkot a közös múltjukról, miközben jelentőségteljesen pillantgat ide-oda a páros között.*
- Ha rám nem hallgatsz, legalább rá figyelj! Bár... tökmindegy. *Kuncog fel hirtelen, mintha végtelenül jó volna a kedve.* Egyikőtök sem tudja, mit kell tennetek a Vérkertben. Nélkülem szart se tudnátok kezdeni. Ha én nem megyek veletek, kudarcra vagytok ítélve… *Elröhögcsél magában pár másodpercig, annyira jól szórakozik a sajátjának vélt hatalmán, de aztán újra meglágyul a tekintete.*
- Nem az ellenségeid vagyunk. Valójában mi vagyunk azok, akik téged akarnak megóvni egy végzetes hibától. Csak nem látod, mert nem tudod, hogy mivel játszol. *Még nem ül vissza a helyére, de teste lassan ellazul, mintha csak önkényesen döntött volna arról, hogy a vitának vége.*
1779. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-02 00:10:04
Üzenet elküldve: 2026-01-02 00:10:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Ahogy Norileina felpattan és ráripakodik, Dearthan hátradől és kihúzza magát ültében. Állja a nő tekintetét, sőt szuggerálja. Ez a modor katalizál benne valamit. Egy láncra vert szeletet a lelkében. Mert bár a közöst beszéli gyerekkora óta, de a valódi anyanyelve előbb volt a fröcsögő inzultálás. Lenn a porban egy szajha porontyának a hangja amúgy sem kívánatos. Szép szó nem jutott, a durva tejként csöpögött. Ahogy a nő egyre jobban belelovalja magát, Dearthan arcáról is szépen tükröződnek az érzelmek. Ajkai elvékonyodnak, orrcimpáját kissé felhúzza, tekintete összeszűkül, feje előrebillen. Harag és gyűlölet regénye olvasható ki mimikájából. A két érzelem, melynek segítségével bárki elhitetheti magával, hogy fájdalom átélése nélkül képes túljutni bármilyen tragédián. Ahogy a nő az utolsó szavakat a levegőbe sziszegi, Dearthan már válaszolna is, de gyógyítója ismét megmenti. Higgadt. Asszertív. Anyáskodó. Bár a férfi továbbra is farkasszemet néz Norileinával, Nelira szavai mégis egészen közel jutnak hozzá. Voltaképp mindegy is, mit mond, pusztán a hangja elégséges ahhoz, hogy a harcos kibillenjen abból a kaotikus örvényből, ahová saját lidércei kergetik az ehhez hasonló helyzetekben. Elégséges lenne. Vagy lesz majd, talán valamikor, ha minden megfelelően alakul köztük. De most még pont nem. Mialatt a szőke próbálta őket jobb belátásra bírni, Dearthannak volt ideje magában fortyogni. És ha egy láncra vert kutyát elég ideig dühítenek, képes annak árán is támadni, hogy megfojtja magát a láncon.
Továbbra is meredt tekintettel tartja Norileina barna íriszeit, miközben az ölében fekvő macskát óvatosan felnyalábolja és finoman arrébb helyezi, majd lassan felemelkedik.*
- Már egyszer hibáztál, mikor elvesztetted a fegyvert. *Hangja mély, szinte rekedt. Kimért.* - Most készülsz a második hibádra azzal, hogy nem teszed a kötelességed. Tessék, hozd meg egyben a harmadik hibádat is, adj ízelítőt! Majd utána én megteszem helyetted, amit kell. *Karját lazán széttárja, mintegy kinyitva védelmét a nő előtt. Pillanatnyi viselkedése szöges ellentétben áll azzal a személyiségével, amit Nelira egy éjszaka során megismerhetett. Talán a felhergelés eredménye. Elképzelhető, hogy mindig ilyen a férfi, csak szüntelen önmegtartóztatással próbálja elkerülni, hogy bárkire rátámadjon azokkal a mondatokkal, amikről azt sejti, a legjobban fájhatnak az illetőnek. Mely mondatokat nagyon is ismer, hisz figyeli, érti, megérti a másikat, ahogy ezt eleddig a vadóc szőke is tapasztalhatta. Ugyanakkor az is lehet, hogy vágyik arra, amit Lil dühből az arcába vágott. Felemésztő hatalomra egyoldalú alku árán. Mert egy kellemesnek indult reggeli mellett sikerült ráébresztenie Dearthant arra, mennyire nem elég a világot mozgató erőkkel szemben. Démonok. Félistenek. Ork sereg. Elkerülhetetlen pusztulás. Miközben ő egy nincstelen senki, akinek jószerével varázsitalt kell koldulnia egy bájos szőke lánytól, aki egy este alatt vetélyre kelt lelkében egy szeretett emlékkel. És fél attól, hogy eléjük sodródó ártalmakkal szemben tehetetlen lenne. Fél a fájdalomtól, amit a kudarca esetén érezne. Az egyetlen eszköz, amit ismer a fájdalom ellen: harag és gyűlölet. Most mindezt magára irányítja, Lilen keresztül. Ahogy a feketeruhás nő is elharapja magában a gondolatokat, úgy Dearthan sem mondja ki ezeket: „Nem drága az alku azért a hatalomért cserébe, amivel meg tudom Őt védeni”. Mert ennek lehetőségét próbálják elvenni tőle, és egy nap késlekedés is túl nagy kockázat, hogy eleressze az ügyet, amibe most a fogát és karmát belevájta.*
*Ahogy Norileina felpattan és ráripakodik, Dearthan hátradől és kihúzza magát ültében. Állja a nő tekintetét, sőt szuggerálja. Ez a modor katalizál benne valamit. Egy láncra vert szeletet a lelkében. Mert bár a közöst beszéli gyerekkora óta, de a valódi anyanyelve előbb volt a fröcsögő inzultálás. Lenn a porban egy szajha porontyának a hangja amúgy sem kívánatos. Szép szó nem jutott, a durva tejként csöpögött. Ahogy a nő egyre jobban belelovalja magát, Dearthan arcáról is szépen tükröződnek az érzelmek. Ajkai elvékonyodnak, orrcimpáját kissé felhúzza, tekintete összeszűkül, feje előrebillen. Harag és gyűlölet regénye olvasható ki mimikájából. A két érzelem, melynek segítségével bárki elhitetheti magával, hogy fájdalom átélése nélkül képes túljutni bármilyen tragédián. Ahogy a nő az utolsó szavakat a levegőbe sziszegi, Dearthan már válaszolna is, de gyógyítója ismét megmenti. Higgadt. Asszertív. Anyáskodó. Bár a férfi továbbra is farkasszemet néz Norileinával, Nelira szavai mégis egészen közel jutnak hozzá. Voltaképp mindegy is, mit mond, pusztán a hangja elégséges ahhoz, hogy a harcos kibillenjen abból a kaotikus örvényből, ahová saját lidércei kergetik az ehhez hasonló helyzetekben. Elégséges lenne. Vagy lesz majd, talán valamikor, ha minden megfelelően alakul köztük. De most még pont nem. Mialatt a szőke próbálta őket jobb belátásra bírni, Dearthannak volt ideje magában fortyogni. És ha egy láncra vert kutyát elég ideig dühítenek, képes annak árán is támadni, hogy megfojtja magát a láncon.
Továbbra is meredt tekintettel tartja Norileina barna íriszeit, miközben az ölében fekvő macskát óvatosan felnyalábolja és finoman arrébb helyezi, majd lassan felemelkedik.*
- Már egyszer hibáztál, mikor elvesztetted a fegyvert. *Hangja mély, szinte rekedt. Kimért.* - Most készülsz a második hibádra azzal, hogy nem teszed a kötelességed. Tessék, hozd meg egyben a harmadik hibádat is, adj ízelítőt! Majd utána én megteszem helyetted, amit kell. *Karját lazán széttárja, mintegy kinyitva védelmét a nő előtt. Pillanatnyi viselkedése szöges ellentétben áll azzal a személyiségével, amit Nelira egy éjszaka során megismerhetett. Talán a felhergelés eredménye. Elképzelhető, hogy mindig ilyen a férfi, csak szüntelen önmegtartóztatással próbálja elkerülni, hogy bárkire rátámadjon azokkal a mondatokkal, amikről azt sejti, a legjobban fájhatnak az illetőnek. Mely mondatokat nagyon is ismer, hisz figyeli, érti, megérti a másikat, ahogy ezt eleddig a vadóc szőke is tapasztalhatta. Ugyanakkor az is lehet, hogy vágyik arra, amit Lil dühből az arcába vágott. Felemésztő hatalomra egyoldalú alku árán. Mert egy kellemesnek indult reggeli mellett sikerült ráébresztenie Dearthant arra, mennyire nem elég a világot mozgató erőkkel szemben. Démonok. Félistenek. Ork sereg. Elkerülhetetlen pusztulás. Miközben ő egy nincstelen senki, akinek jószerével varázsitalt kell koldulnia egy bájos szőke lánytól, aki egy este alatt vetélyre kelt lelkében egy szeretett emlékkel. És fél attól, hogy eléjük sodródó ártalmakkal szemben tehetetlen lenne. Fél a fájdalomtól, amit a kudarca esetén érezne. Az egyetlen eszköz, amit ismer a fájdalom ellen: harag és gyűlölet. Most mindezt magára irányítja, Lilen keresztül. Ahogy a feketeruhás nő is elharapja magában a gondolatokat, úgy Dearthan sem mondja ki ezeket: „Nem drága az alku azért a hatalomért cserébe, amivel meg tudom Őt védeni”. Mert ennek lehetőségét próbálják elvenni tőle, és egy nap késlekedés is túl nagy kockázat, hogy eleressze az ügyet, amibe most a fogát és karmát belevájta.*
1778. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-01 21:49:34
Üzenet elküldve: 2026-01-01 21:49:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Akkoris kedvelt elfoglaltsága a játszadozás, ha annak nincs helye és ha Lil pontosan tudja, hogy mit művel. A pillantások, amikkel majd felfal, ha olykor átlátszók is, a hatásukat még megteszik, s így maradhat elégedett. Persze nem a saját pihentető alvása miatt kéri azt, amit. Valóban jól jönne, ha több növénye és varázsitala lenne itt a Kikötőben, s mindig lenne mihez nyúlni, de elsősorban Dearthanon kíván segíteni. Ha volna elegánsabb megoldás, mint kotyvalékokkal függésben tartani, azt választaná, de nincs más eszköze ahhoz, hogy a harcos éjjelei ne okozzanak gyötrődést. Persze ott van a személyes bája, s gondoskodása, végső soron pedig a fülledt órák reménye, ami éppoly hatásos kellene legyen, de él benne a gyanú, hogy ha bevallani is nehéz volt a gondot – ő ehhez kevés lesz. A férfiak egykönnyen nem vallanak be gyengeséget, így hát Nelirának tudnia kell, hogy nem egy egyszerű rossz pediódusról van szó. Ő pedig meg fogja tenni, amit tud. *
- Tudtam, hogy Rád számíthatok.
*Már várja, hogy előpakolja Lil a portékát, s gyönyörködhessen a növények sokszínűségében, na meg beindulhassanak agytekervényei, hogy mit mivel ötvözve hozhatja ki a legtöbbet, amikor a férfi indulatosan szólal fel. Annak keze is szorosabb béklyót fon köré, mégsem éli meg fogságnak. Pedig Norileina tudna mesélni arról, hogy miféle haragot hoz ki belőle, ha úgy véli, szorosabban tartják, mint az kényelmes. A barna szemekben lévő indulatot látva hirtelen mély levegőt vesz. Nincs sok ideje gondolkodni, ugyanis a feketeség még erőteljesebben csattan fel.*
- Az efféle indulatok okozzák a legtöbb kárt. *Tudja. Első kézből. Ugyanis számtalanszor okozott már bajt, fájdalmat, vagy épp pusztulást csupán azzal, hogy feléledt benne a harag. Kezét felemelve, tőle szokatlan nyugodtsággal szól, majd hessentget a páros közé, hogy csituljanak már el és mindenki üljön szépen a fenekén. Így nem lehet gondolkodni, de döntéseket meghozni főleg nem.*
- Olyasvalaki épségéért aggódok, aki fontosabb annál, minthogy esztelen döntések miatt valamit ne vegyünk figyelembe. Ha egy napot arra kell szánjunk, hogy az, aki szót fog váltani Sa'Tereth egy … démonjával, vagy félistenével, vagy akiével akar… összeszedje magát, kisimuljon és legyen néhány épkézláb összefüggő mondata... *Lil felé tekint, játszott bűnbánással arcán* - Bocsáss meg, Édesem. *Majd újra járni kezd a smaragd szempár a kettős között.* - akkor mi azon leszünk, hogy ez megtörténhessen. *Nem kell sok időt áldozni arra, hogy észrevegye bárki, mennyire nincs alkalmas állapotban a feketeség egy efféle megjelenéshez. De azt tudja, hogyha kellően biztonságban és szeretetben érzi magát, akkor hamar kezelhetőbbé és koncentráltabbá válik. Ha eleinte csak saját félelme miatt odázta volna az utat, most már más, valódi okot is talált rá.* - Úgyhogy nem indulunk azonnal. Fertályórája sem tudunk erről az egészről, minden bizonnyal ezen nem múlik már semmi. De ha előbb érzi magában a lendületet, hát akkor nekivágunk.
*Akkoris kedvelt elfoglaltsága a játszadozás, ha annak nincs helye és ha Lil pontosan tudja, hogy mit művel. A pillantások, amikkel majd felfal, ha olykor átlátszók is, a hatásukat még megteszik, s így maradhat elégedett. Persze nem a saját pihentető alvása miatt kéri azt, amit. Valóban jól jönne, ha több növénye és varázsitala lenne itt a Kikötőben, s mindig lenne mihez nyúlni, de elsősorban Dearthanon kíván segíteni. Ha volna elegánsabb megoldás, mint kotyvalékokkal függésben tartani, azt választaná, de nincs más eszköze ahhoz, hogy a harcos éjjelei ne okozzanak gyötrődést. Persze ott van a személyes bája, s gondoskodása, végső soron pedig a fülledt órák reménye, ami éppoly hatásos kellene legyen, de él benne a gyanú, hogy ha bevallani is nehéz volt a gondot – ő ehhez kevés lesz. A férfiak egykönnyen nem vallanak be gyengeséget, így hát Nelirának tudnia kell, hogy nem egy egyszerű rossz pediódusról van szó. Ő pedig meg fogja tenni, amit tud. *
- Tudtam, hogy Rád számíthatok.
*Már várja, hogy előpakolja Lil a portékát, s gyönyörködhessen a növények sokszínűségében, na meg beindulhassanak agytekervényei, hogy mit mivel ötvözve hozhatja ki a legtöbbet, amikor a férfi indulatosan szólal fel. Annak keze is szorosabb béklyót fon köré, mégsem éli meg fogságnak. Pedig Norileina tudna mesélni arról, hogy miféle haragot hoz ki belőle, ha úgy véli, szorosabban tartják, mint az kényelmes. A barna szemekben lévő indulatot látva hirtelen mély levegőt vesz. Nincs sok ideje gondolkodni, ugyanis a feketeség még erőteljesebben csattan fel.*
- Az efféle indulatok okozzák a legtöbb kárt. *Tudja. Első kézből. Ugyanis számtalanszor okozott már bajt, fájdalmat, vagy épp pusztulást csupán azzal, hogy feléledt benne a harag. Kezét felemelve, tőle szokatlan nyugodtsággal szól, majd hessentget a páros közé, hogy csituljanak már el és mindenki üljön szépen a fenekén. Így nem lehet gondolkodni, de döntéseket meghozni főleg nem.*
- Olyasvalaki épségéért aggódok, aki fontosabb annál, minthogy esztelen döntések miatt valamit ne vegyünk figyelembe. Ha egy napot arra kell szánjunk, hogy az, aki szót fog váltani Sa'Tereth egy … démonjával, vagy félistenével, vagy akiével akar… összeszedje magát, kisimuljon és legyen néhány épkézláb összefüggő mondata... *Lil felé tekint, játszott bűnbánással arcán* - Bocsáss meg, Édesem. *Majd újra járni kezd a smaragd szempár a kettős között.* - akkor mi azon leszünk, hogy ez megtörténhessen. *Nem kell sok időt áldozni arra, hogy észrevegye bárki, mennyire nincs alkalmas állapotban a feketeség egy efféle megjelenéshez. De azt tudja, hogyha kellően biztonságban és szeretetben érzi magát, akkor hamar kezelhetőbbé és koncentráltabbá válik. Ha eleinte csak saját félelme miatt odázta volna az utat, most már más, valódi okot is talált rá.* - Úgyhogy nem indulunk azonnal. Fertályórája sem tudunk erről az egészről, minden bizonnyal ezen nem múlik már semmi. De ha előbb érzi magában a lendületet, hát akkor nekivágunk.
1777. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-01 20:59:28
Üzenet elküldve: 2026-01-01 20:59:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Éppen csak egy pillanatra akad meg, mikor a férfi furcsa módon közbeszól az őszinte érzelmektől túlfűtött kifejezésmódjába. Merthogy annak gondolja Abogr-ot, amit mondott róla, egy kibaszott, vén bolondnak, csupán nem nézte volna ki a másikból, hogy ilyesmire harap. Mindenesetre túlzottan nem zökkenti ki a közjáték, így végig tudja mondani, amit akart és amit tud az egész történetről. Ezt követően pedig, mintha ennek ellenére minden a legnagyobb rendben volna, már a szoba áráról üzletelget kedvenc barátnőjével.*
- Ó, te szegény… *Lebiggyeszti ajkait, mikor a lány elújságolja neki a problémáját, majd felkuncog, ezzel elárulva, hogy annyira azért mégsem sajnálja. Megérdemli azok után, amit vele művelt a négy fal között, még ha valójában élvezte is, hogy mindketten szenvednek, miközben gondolataikat eltorzította a vágy. Végül aztán, ahogy tovább hallgatja Nelirát, lassan elvigyorodik.*
- Milyen édes vagy, kedvesem. Tudod te jól, hogy mindig van nálam ilyesmi. Ezért is nézel rám ilyen szépen. Éppenséggel ez az egyik pozitív abban, hogy megöltek az erdőben. Előtte találtam egy csomó hasznos növényt. *Felnevet ismét, s bárkinek, aki egy kicsit is figyelhet a jelekre, feltűnhet, hogy a feketeség, ha az eszét nem is, a józan ítélőképességét kezdi ismételten elveszíteni. Nem érdekli őt a város, nem érdekli a halál, nem érdekli más, csak, hogy élvezze az elkövetkezendő perceket, órákat. Nem tehet róla, azok a csillogó smaragdok őt is megbabonázták.
Hátizsákja felé pillant, arra készülve, hogy ki is pakolja Nelira elé a gyűjteményét, ám Dearthan felcsattanó hangjára azonnal visszafordítja tekintetét a férfi felé.*
- Igen, ezt mondtam. Már rég elkéstünk. Mi hárman nem menthetünk meg senkit. A barátaim meg… *Elfordítja a fejét. A barátait faképnél hagyta, hogy a Vérkertbe siessen, mégis, most nagyon nem akar odamenni. Hiába a győzködés, hiába Nelira nemtörődöm hozzáállása az élethez, fél a büntetésétől. Mikor Dearthan szavai indulatosabbá válik, ő maga sem bírja tovább. Felpattal ültéből, az asztalra tenyerel, és közel hajol a férfihez.*
- Könnyedén mondod, hogy menjünk a Vérkertbe, és tegyük, amit tenni kell, de mit? Tudod te, hogy mi vár rád azon a helyen? Tudod, hogy mit jelent vezekelni Sa'Tereth előtt? Tudod, hogy mit jelent a szolgálataid nyújtani neki? Mutathatok belőle egy kis ízelítőt, ha azt hiszed, hogy ez olyan egyszerű. *Sziszegi fenyegetően. Tudja jól, hogy Sa'Tereth nem fog szívjóságból segíteni nekik. A sötét úrtól kapott mindennemű segítség egy alku része, melyért a véredet és a lelkedet kéri cserébe… jobb esetben…
Ez utóbbi gondolatokat már nem mondja ki. Nelira miatt. Maga sem hinné, hogy ezt teszi, de nem akarja elijeszteni mellőle a férfit.*
*Éppen csak egy pillanatra akad meg, mikor a férfi furcsa módon közbeszól az őszinte érzelmektől túlfűtött kifejezésmódjába. Merthogy annak gondolja Abogr-ot, amit mondott róla, egy kibaszott, vén bolondnak, csupán nem nézte volna ki a másikból, hogy ilyesmire harap. Mindenesetre túlzottan nem zökkenti ki a közjáték, így végig tudja mondani, amit akart és amit tud az egész történetről. Ezt követően pedig, mintha ennek ellenére minden a legnagyobb rendben volna, már a szoba áráról üzletelget kedvenc barátnőjével.*
- Ó, te szegény… *Lebiggyeszti ajkait, mikor a lány elújságolja neki a problémáját, majd felkuncog, ezzel elárulva, hogy annyira azért mégsem sajnálja. Megérdemli azok után, amit vele művelt a négy fal között, még ha valójában élvezte is, hogy mindketten szenvednek, miközben gondolataikat eltorzította a vágy. Végül aztán, ahogy tovább hallgatja Nelirát, lassan elvigyorodik.*
- Milyen édes vagy, kedvesem. Tudod te jól, hogy mindig van nálam ilyesmi. Ezért is nézel rám ilyen szépen. Éppenséggel ez az egyik pozitív abban, hogy megöltek az erdőben. Előtte találtam egy csomó hasznos növényt. *Felnevet ismét, s bárkinek, aki egy kicsit is figyelhet a jelekre, feltűnhet, hogy a feketeség, ha az eszét nem is, a józan ítélőképességét kezdi ismételten elveszíteni. Nem érdekli őt a város, nem érdekli a halál, nem érdekli más, csak, hogy élvezze az elkövetkezendő perceket, órákat. Nem tehet róla, azok a csillogó smaragdok őt is megbabonázták.
Hátizsákja felé pillant, arra készülve, hogy ki is pakolja Nelira elé a gyűjteményét, ám Dearthan felcsattanó hangjára azonnal visszafordítja tekintetét a férfi felé.*
- Igen, ezt mondtam. Már rég elkéstünk. Mi hárman nem menthetünk meg senkit. A barátaim meg… *Elfordítja a fejét. A barátait faképnél hagyta, hogy a Vérkertbe siessen, mégis, most nagyon nem akar odamenni. Hiába a győzködés, hiába Nelira nemtörődöm hozzáállása az élethez, fél a büntetésétől. Mikor Dearthan szavai indulatosabbá válik, ő maga sem bírja tovább. Felpattal ültéből, az asztalra tenyerel, és közel hajol a férfihez.*
- Könnyedén mondod, hogy menjünk a Vérkertbe, és tegyük, amit tenni kell, de mit? Tudod te, hogy mi vár rád azon a helyen? Tudod, hogy mit jelent vezekelni Sa'Tereth előtt? Tudod, hogy mit jelent a szolgálataid nyújtani neki? Mutathatok belőle egy kis ízelítőt, ha azt hiszed, hogy ez olyan egyszerű. *Sziszegi fenyegetően. Tudja jól, hogy Sa'Tereth nem fog szívjóságból segíteni nekik. A sötét úrtól kapott mindennemű segítség egy alku része, melyért a véredet és a lelkedet kéri cserébe… jobb esetben…
Ez utóbbi gondolatokat már nem mondja ki. Nelira miatt. Maga sem hinné, hogy ezt teszi, de nem akarja elijeszteni mellőle a férfit.*
1776. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-01 20:05:10
Üzenet elküldve: 2026-01-01 20:05:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Szabad kezével a kupájában a teát lötyögtetve feszülten figyeli Norileina további beszámolóját a történtekről. Ezúttal nincs, mi elvonja a férfi figyelmét, ezért a káromkodás hallatán belemordul a mondatba.*
- Szebben. *Nem szándéka feltétlenül megakasztani a nőt. Ha mégis így történne, sem érkezik tőle több reakció. Ahogy egyre több részletet fejt fel a nő, egyre kuszábbá válik a történet. De Dearthan nem is feltétlenül szeretné a teljes képet érteni. Sőt, minél inkább csak az esszenciális információkat tudja, annál jobb. Elméje mégsem csitul el. Amíg a Varjakkal való viszonya nem rendeződik, egyedül van. A korábbi életével ellentétben most nem adatik meg az a kényelem, hogy a feje fölött hozzák meg a döntéseket. Az mindegy, hogy jó vagy rossz döntéseket. Ezeket neki nem kellett mérlegelnie. Most viszont más aspektusból kell szemlélnie az eseményeket. Ki kell állnia az igazáért, ha az érdekei azt kívánják. És most azt kívánják, hogy Nelirát minél nagyobb biztonságban tudja attól, amiről Norileina beszél. És nem engedheti meg, hogy ezt kockáztassák a város dilettáns és gyenge vezetői, akik az elefántcsonttornyaikba húzódva hátat fordítanak az értelemnek, még akkor is, ha az két lábbal rúgja rájuk az ajtót. Míg lamentál, Norileina is kap Nelira ötletén. Hitehagyottan hallgatja, ahogy a nők a kikötői vélt biztonságról és tréfálkozva pihenésről beszélnek. Már szólna, de gyógyító keze kicsúszik szorításából, és ez egy pillanatra megtöri a lendületét. Ahogy meghallja Nelira vallomását, tekintete a kupájában lévő teára rögzül. Kisvártatva fel is kapja, és nagy kortyokban hajtja le azt. Amikor a nő visszacsúsztatja kezét, ujjainak börtönébe zárja azt. Ahogy gyógyítója befejezi, kis hatásszünettel ragadja végre magához a szót *
- Miért maradnánk itt? Miért várnánk egy napot is? Az imént mondtad, hogy nincs időnk. *Fordul Lil felé.* - Hogy az események már mozgásban vannak. Rendezzük el, amit el kell a Vérkertben, aztán keressük meg a barátaidat. *Szavai egyre indulatosabbak. Túl indulatosak. Érezhető, hogy valami más zaklatja, nem pusztán csak a pihenőnap, amiben láthatólag a nők egyhangúan megegyeztek.* - Én nem fogok ölbe tett kézzel ülni. És én nem fogom hagyni, hogy bárki meghaljon. *Utolsó szavaival Nelira felé fordul. Tekintete vág, mint a kés.*
*Szabad kezével a kupájában a teát lötyögtetve feszülten figyeli Norileina további beszámolóját a történtekről. Ezúttal nincs, mi elvonja a férfi figyelmét, ezért a káromkodás hallatán belemordul a mondatba.*
- Szebben. *Nem szándéka feltétlenül megakasztani a nőt. Ha mégis így történne, sem érkezik tőle több reakció. Ahogy egyre több részletet fejt fel a nő, egyre kuszábbá válik a történet. De Dearthan nem is feltétlenül szeretné a teljes képet érteni. Sőt, minél inkább csak az esszenciális információkat tudja, annál jobb. Elméje mégsem csitul el. Amíg a Varjakkal való viszonya nem rendeződik, egyedül van. A korábbi életével ellentétben most nem adatik meg az a kényelem, hogy a feje fölött hozzák meg a döntéseket. Az mindegy, hogy jó vagy rossz döntéseket. Ezeket neki nem kellett mérlegelnie. Most viszont más aspektusból kell szemlélnie az eseményeket. Ki kell állnia az igazáért, ha az érdekei azt kívánják. És most azt kívánják, hogy Nelirát minél nagyobb biztonságban tudja attól, amiről Norileina beszél. És nem engedheti meg, hogy ezt kockáztassák a város dilettáns és gyenge vezetői, akik az elefántcsonttornyaikba húzódva hátat fordítanak az értelemnek, még akkor is, ha az két lábbal rúgja rájuk az ajtót. Míg lamentál, Norileina is kap Nelira ötletén. Hitehagyottan hallgatja, ahogy a nők a kikötői vélt biztonságról és tréfálkozva pihenésről beszélnek. Már szólna, de gyógyító keze kicsúszik szorításából, és ez egy pillanatra megtöri a lendületét. Ahogy meghallja Nelira vallomását, tekintete a kupájában lévő teára rögzül. Kisvártatva fel is kapja, és nagy kortyokban hajtja le azt. Amikor a nő visszacsúsztatja kezét, ujjainak börtönébe zárja azt. Ahogy gyógyítója befejezi, kis hatásszünettel ragadja végre magához a szót *
- Miért maradnánk itt? Miért várnánk egy napot is? Az imént mondtad, hogy nincs időnk. *Fordul Lil felé.* - Hogy az események már mozgásban vannak. Rendezzük el, amit el kell a Vérkertben, aztán keressük meg a barátaidat. *Szavai egyre indulatosabbak. Túl indulatosak. Érezhető, hogy valami más zaklatja, nem pusztán csak a pihenőnap, amiben láthatólag a nők egyhangúan megegyeztek.* - Én nem fogok ölbe tett kézzel ülni. És én nem fogom hagyni, hogy bárki meghaljon. *Utolsó szavaival Nelira felé fordul. Tekintete vág, mint a kés.*
1775. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-01 17:59:11
Üzenet elküldve: 2026-01-01 17:59:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Már-már untatja, hogy ennyit kell beszélni egy olyan dologról, ami minden bizonnyal túlmutat rajtuk. Elég nagyok és könnyen észrevehetőek az orkok, így kétli, hogy ne tudna már róla a városvezetés. Nem ők lesznek azok, kik megállítják a hadat. Ellenben felfigyel a fontosabb részletekre. A Mágustoronyig elvitték a hírt. Kevés nagyobb hatalommal rendelkező mágus van ott, mint annak feje, s ha azért tűnt el, mert netán megijedt a hírtől, nekik úgyis végük. Akkor mindenkinek vége van. Arthenior vezetői, mint azt jól gondolta is tudják a hírt. Mindenhová eljutott hát, ahová szükséges, akik megfelelő tudással terveket szőhetnek, majd megléphetik azt, amit ők hárman biztosan nem tudnak meglépni. Élvezi viszont a képet, ahogy Dearthan vérszemet kapva, tettre késszé válik. Annak tüzét fel kell használnia, de le kell csitítania valahogy a benne tomboló akaratot, hogy helyette Nelira kívánalmának hajtson fejet. De keze nem csupán ezért mozdul… egyébként is előkelő helye van annak combján. Meglátja természetesen Lil új csodás ékszerét, de nem tulajdonít neki jelentőséget. A nők szeretik a csecsebecséket, még a drága feketesége is megajándékozhatta magát egy különleges darabbal.*
- Hogy nem érdekli őket, az lehet csak a látszat. Egyszerűen csak van, amit úgy gondolnak, nem tartozik a… köznépre.
*Ennyit fűz hozzá, többet nem kíván. A Vérkert égetőbb számára, de nem annyira, hogy rögvest induljanak. Kevéssé ismeri még Dearthan a szőkeség szeszélyes természetét és szinte kibogozhatatlan érzelmi világát. Ha ránehezedik a felelősség terhe, elméje mindent megtesz azért, hogy ha harcok árán is, de eltüntesse annak súlyát és önpusztításba, netán az élvezetek hajhászásába űzze ahelyett, hogy gyengeségével kelljen szembesülni. Mert az igenis gyengeség, hogy van valaki, aki egy távoli helyszínről is képes láthatatlanul irányítani a szívét ő pedig Sa'Tereth vagy félistenei elé állna csak azért, hogy biztonságban tudja. Természetesen mindig győz, hogy a fiúcska iránti szeretet. Sokkalta előbb rendezné annak sorsát, mint magáét, még ha olykor igen erős is az ellenállás belül.
A kéz rászorít, Lilt pedig pillantásával tartja bűvöletben. Igen rég érezte magát királynőként, csakhogy elégedettségét beárnyékolja az aggódás.*
- Nem hagyunk magadra. Nincs mit köszönnöd. *Mondja ezt az, aki szó nélkül lécelt le Artheniorból, de hát most majd bizonyítja, hogy ez mit sem számít. Ha szükség van ott van, bár nem Norileina miatt, csupán mindent tudni akar, hogy Aeltarivet ily módon támogassa.*
- De, ami azt illeti, van.
*Kezét kihúzza a férfi markából, majd az asztalra könyököl, hogy összekulcsolt ujjain pihentesse meg szép ívű állát. Így kezd hazugságba.*
- Fogytán vannak a tartalékaim. Az elmúlt időszakban nem tudtam feltölteni a készleteim, szükségem volna néhány… növényre, ami segít. *Lesüti egy pillanatra szemeit, mintha most színt kívánna vallani, majd visszatekint a barnák mélyébe.* - Szörnyen alszom. És tudod milyen vagyok, amikor nem pihenem ki magam. *Felkacag, elvéve élét annak, hogy egyébként valóban igen veszélyes a lány morcosan.* - És kísérleteznék… nyugtató-bódító hatású szert kívánok belőlük főzni. Ugye van nálad ilyesmi, Szépségem? *Újra csak helyezkedik, s a férfi kezébe kívánja visszahelyezni sajátját. * - Ha maholnap végünk, legalább szép legyek, amikor meghalok. *Teszi még hozzá, s bár tréfának hat, egyébként cseppet sem áll távol tőle e képzet, amit Lil tudhat is. Sosem tervezett magának hosszú életet, s mikor utoljára látják, ki kell néznie valahogy, a leharcoltság, a fáradtságtól mélyült barázdák pedig nem illenek a képzelt véghez. *
*Már-már untatja, hogy ennyit kell beszélni egy olyan dologról, ami minden bizonnyal túlmutat rajtuk. Elég nagyok és könnyen észrevehetőek az orkok, így kétli, hogy ne tudna már róla a városvezetés. Nem ők lesznek azok, kik megállítják a hadat. Ellenben felfigyel a fontosabb részletekre. A Mágustoronyig elvitték a hírt. Kevés nagyobb hatalommal rendelkező mágus van ott, mint annak feje, s ha azért tűnt el, mert netán megijedt a hírtől, nekik úgyis végük. Akkor mindenkinek vége van. Arthenior vezetői, mint azt jól gondolta is tudják a hírt. Mindenhová eljutott hát, ahová szükséges, akik megfelelő tudással terveket szőhetnek, majd megléphetik azt, amit ők hárman biztosan nem tudnak meglépni. Élvezi viszont a képet, ahogy Dearthan vérszemet kapva, tettre késszé válik. Annak tüzét fel kell használnia, de le kell csitítania valahogy a benne tomboló akaratot, hogy helyette Nelira kívánalmának hajtson fejet. De keze nem csupán ezért mozdul… egyébként is előkelő helye van annak combján. Meglátja természetesen Lil új csodás ékszerét, de nem tulajdonít neki jelentőséget. A nők szeretik a csecsebecséket, még a drága feketesége is megajándékozhatta magát egy különleges darabbal.*
- Hogy nem érdekli őket, az lehet csak a látszat. Egyszerűen csak van, amit úgy gondolnak, nem tartozik a… köznépre.
*Ennyit fűz hozzá, többet nem kíván. A Vérkert égetőbb számára, de nem annyira, hogy rögvest induljanak. Kevéssé ismeri még Dearthan a szőkeség szeszélyes természetét és szinte kibogozhatatlan érzelmi világát. Ha ránehezedik a felelősség terhe, elméje mindent megtesz azért, hogy ha harcok árán is, de eltüntesse annak súlyát és önpusztításba, netán az élvezetek hajhászásába űzze ahelyett, hogy gyengeségével kelljen szembesülni. Mert az igenis gyengeség, hogy van valaki, aki egy távoli helyszínről is képes láthatatlanul irányítani a szívét ő pedig Sa'Tereth vagy félistenei elé állna csak azért, hogy biztonságban tudja. Természetesen mindig győz, hogy a fiúcska iránti szeretet. Sokkalta előbb rendezné annak sorsát, mint magáét, még ha olykor igen erős is az ellenállás belül.
A kéz rászorít, Lilt pedig pillantásával tartja bűvöletben. Igen rég érezte magát királynőként, csakhogy elégedettségét beárnyékolja az aggódás.*
- Nem hagyunk magadra. Nincs mit köszönnöd. *Mondja ezt az, aki szó nélkül lécelt le Artheniorból, de hát most majd bizonyítja, hogy ez mit sem számít. Ha szükség van ott van, bár nem Norileina miatt, csupán mindent tudni akar, hogy Aeltarivet ily módon támogassa.*
- De, ami azt illeti, van.
*Kezét kihúzza a férfi markából, majd az asztalra könyököl, hogy összekulcsolt ujjain pihentesse meg szép ívű állát. Így kezd hazugságba.*
- Fogytán vannak a tartalékaim. Az elmúlt időszakban nem tudtam feltölteni a készleteim, szükségem volna néhány… növényre, ami segít. *Lesüti egy pillanatra szemeit, mintha most színt kívánna vallani, majd visszatekint a barnák mélyébe.* - Szörnyen alszom. És tudod milyen vagyok, amikor nem pihenem ki magam. *Felkacag, elvéve élét annak, hogy egyébként valóban igen veszélyes a lány morcosan.* - És kísérleteznék… nyugtató-bódító hatású szert kívánok belőlük főzni. Ugye van nálad ilyesmi, Szépségem? *Újra csak helyezkedik, s a férfi kezébe kívánja visszahelyezni sajátját. * - Ha maholnap végünk, legalább szép legyek, amikor meghalok. *Teszi még hozzá, s bár tréfának hat, egyébként cseppet sem áll távol tőle e képzet, amit Lil tudhat is. Sosem tervezett magának hosszú életet, s mikor utoljára látják, ki kell néznie valahogy, a leharcoltság, a fáradtságtól mélyült barázdák pedig nem illenek a képzelt véghez. *
1774. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-01 16:58:25
Üzenet elküldve: 2026-01-01 16:58:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Dearthan még nem ismeri a feketeséget. Tény, hála Nelirának, hogy azzal a domináns, mégis apró szilánkkal ülhet most szemben, aki a lány gyengesége, tehetetlensége és kétségbeesése nyomán született meg azért, hogy kegyetlen, hideg és érzelemmentes döntéseket meghozva védje magukat mindentől és mindenkitől, de ez még nem jelenti azt, hogy őt nem lehet elméjének képességeit meghaladva, túl sok kérdéssel kizökkenteni a szerepéből. Meg is látszik, ahogy a barna szemek egyre inkább elsötétülnek, mozdulatai, melyekkel a birkapörköltet és a tojást kínozza, mielőtt lenyelné a falatokat, egyre idegesebbek.*
- Van, aki látta az erődjüket. A Mágustoronyban azt akartuk kideríteni, hogy miképp lehet használni a szívet, de az a kibaszott mágus nem csinált mást, csak huss, eltűnt! *Olyan mérgesen dől hátra, hogy a szék megnyikordul, ahogy nekiüti a hátát a támlának. Előtte van a kép, ahogy a Mágustorony mestere csak úgy kivágta őket a teremből, és rájuk csapta az ajtót. Válasz nélkül.*
- Többen is tudnak. A vén varázslón és rajtatok kívül még hárman. Ők a barátaim, bennük megbízok. Legalábbis kettőben. A harmadik vette el tőlem a gyémántot. Arthenior vezetői is tudnak az egészről, de szarnak rá. Eeyr kutyáitól nem is vártam mást. *Megemeli a kezét, puszta véletlen csupán, hogy azt, amelyiken a különleges, kígyómintás karkötője ékeskedik. Nem mutogatni akarja, csak azt nézi, hogy mennyire remegnek az ujjai, de így mindkét társa láthatja az ékszert, ha épp arra irányul a figyelmük.
Nyugtalanságának Nelira lágy hangja parancsol megálljt. Mikor meghallja a kedves becézést, elillan szemeiből a méreg, és még a félelme is enyhül valamelyest, holott legbelül retteg a büntetéstől, amit az Arctalantól kaphat az újabb hibáért.*
- Igazad van… *fújja ki a feszültségében benn tartott levegőt. Párat pislog, s addigra Dearthan is egyetértését fejezi ki a tervet illetően.*
- Köszönöm nektek! *Ritkán hagyja el hála a feketeség száját, de most megtörtént. Hogy Lil változott-e valamelyest pozitív irányba, Velar munkájának hatása mindez, vagy csak úgy jött, senki nem tudhatja.*
- A Vérkertben sosem tudhatjuk, mi vár ránk. Lehet, hogy a vég… Szóval igaza van Nelirának. Élvezzük ki az életet, amíg még tudjuk! A kikötő egyelőre biztonságban van. Nelira, a szoba. Eszem ágában sincs játszadozni Haldrian kígyójával, de fizetni sincs sok kedvem érte. Nincs más megoldás? *Kufár vénával sem látták el őt egy cseppet sem, de néha még egy rossz alku is bejöhet.*
*Dearthan még nem ismeri a feketeséget. Tény, hála Nelirának, hogy azzal a domináns, mégis apró szilánkkal ülhet most szemben, aki a lány gyengesége, tehetetlensége és kétségbeesése nyomán született meg azért, hogy kegyetlen, hideg és érzelemmentes döntéseket meghozva védje magukat mindentől és mindenkitől, de ez még nem jelenti azt, hogy őt nem lehet elméjének képességeit meghaladva, túl sok kérdéssel kizökkenteni a szerepéből. Meg is látszik, ahogy a barna szemek egyre inkább elsötétülnek, mozdulatai, melyekkel a birkapörköltet és a tojást kínozza, mielőtt lenyelné a falatokat, egyre idegesebbek.*
- Van, aki látta az erődjüket. A Mágustoronyban azt akartuk kideríteni, hogy miképp lehet használni a szívet, de az a kibaszott mágus nem csinált mást, csak huss, eltűnt! *Olyan mérgesen dől hátra, hogy a szék megnyikordul, ahogy nekiüti a hátát a támlának. Előtte van a kép, ahogy a Mágustorony mestere csak úgy kivágta őket a teremből, és rájuk csapta az ajtót. Válasz nélkül.*
- Többen is tudnak. A vén varázslón és rajtatok kívül még hárman. Ők a barátaim, bennük megbízok. Legalábbis kettőben. A harmadik vette el tőlem a gyémántot. Arthenior vezetői is tudnak az egészről, de szarnak rá. Eeyr kutyáitól nem is vártam mást. *Megemeli a kezét, puszta véletlen csupán, hogy azt, amelyiken a különleges, kígyómintás karkötője ékeskedik. Nem mutogatni akarja, csak azt nézi, hogy mennyire remegnek az ujjai, de így mindkét társa láthatja az ékszert, ha épp arra irányul a figyelmük.
Nyugtalanságának Nelira lágy hangja parancsol megálljt. Mikor meghallja a kedves becézést, elillan szemeiből a méreg, és még a félelme is enyhül valamelyest, holott legbelül retteg a büntetéstől, amit az Arctalantól kaphat az újabb hibáért.*
- Igazad van… *fújja ki a feszültségében benn tartott levegőt. Párat pislog, s addigra Dearthan is egyetértését fejezi ki a tervet illetően.*
- Köszönöm nektek! *Ritkán hagyja el hála a feketeség száját, de most megtörtént. Hogy Lil változott-e valamelyest pozitív irányba, Velar munkájának hatása mindez, vagy csak úgy jött, senki nem tudhatja.*
- A Vérkertben sosem tudhatjuk, mi vár ránk. Lehet, hogy a vég… Szóval igaza van Nelirának. Élvezzük ki az életet, amíg még tudjuk! A kikötő egyelőre biztonságban van. Nelira, a szoba. Eszem ágában sincs játszadozni Haldrian kígyójával, de fizetni sincs sok kedvem érte. Nincs más megoldás? *Kufár vénával sem látták el őt egy cseppet sem, de néha még egy rossz alku is bejöhet.*
1773. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-01 12:04:47
Üzenet elküldve: 2026-01-01 12:04:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Norileinától érkező feddést a kérdésére vonatkozóan rezignáltan tűri. Új ötletek kezdenek kavarogni benne, de egyiket sem találja érdemesnek arra, hogy közölje a párossal. Ha elpusztítani és elrejteni nem lehetséges, akkor a lehetőségeik igencsak beszűkültek. Egy ork horda kiirtásához akár egy légiónyi emberre is szükség lehet, és még úgy is öngyilkos küldetés, hacsak nem végzett a nő vagy valaki más pontosabb felderítő munkát.*
- Ismerjük az ork sereg létszámát? Azt, hogy közöttük ki képes használni a fegyvert és hogyan? *Próbálkozik újabb kérdésekkel tisztázni a helyzetet. Közben egy másik probléma is foglalkoztatni kezdi. Neki is felszerelést kellene szereznie. Jelen körülmények között ez nem könnyű vállalkozás. A gondolatai olyannyira lekötik, hogy észre sem veszi, ahogy Nelira felméri ezekben a pillanatokban. A démonnal kapcsolatos kiigazítás hidegen hagyja. Inkább visszatereli a témát olyan dolgokra, amiket képes is felfogni.*
- Ki tud még minderről rajtad kívül? Kik tudnak segíteni? *Kérdezi, mert nem maradt süket az ork kaszabolás során elejtett többes számmal kapcsolatban.
Megérzi, ahogy gyógyítója megérinti a lábát. Szakállát vakargatja, miközben hallgatja a szőkét. Nem tudja megítélni, mennyire alapos a feketeruhás nő félelme ettől a Khunezktől. Ahogy azt sem, hogy jelenlétük a dolgokon segítene egyáltalán egy félisten előtt, vagy csak rontana. De szemernyit sem kételkedik Nelirában. Még ha a nő tetteivel vagy szavaival megállíthatatlan erőkkel helyezkedne is szembe, ő védelmül mozdíthatatlan akadályként vetné oda magát.*
- Egyetértek. Túl keveset tudunk. Bármi is lesz ennek az ára a Vérkertben, vállalnunk kell. *Bólint, és elhivatottan néz a smaragd szemekbe.
Már épp nekikészülődne az indulásnak, de Nelira utolsó mondatai meglepik. Az elhangzottak ellenére a nő…késlekedne? Ezzel a javaslatával már nehezebb egyetértenie, és így hamar meghasonlik gondolataiban. Próbálja elemezni az eddig elhangzottakat, hátha megtalálja az apró részletet, amivel világosabbá válik, miért akar egy napot elvesztegetni, de nem jut semmire, ezért inkább néma marad. Hátradől, és az asztal alatt rákulcsolja kezét a nő kezére.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.01 12:22:32
*Norileinától érkező feddést a kérdésére vonatkozóan rezignáltan tűri. Új ötletek kezdenek kavarogni benne, de egyiket sem találja érdemesnek arra, hogy közölje a párossal. Ha elpusztítani és elrejteni nem lehetséges, akkor a lehetőségeik igencsak beszűkültek. Egy ork horda kiirtásához akár egy légiónyi emberre is szükség lehet, és még úgy is öngyilkos küldetés, hacsak nem végzett a nő vagy valaki más pontosabb felderítő munkát.*
- Ismerjük az ork sereg létszámát? Azt, hogy közöttük ki képes használni a fegyvert és hogyan? *Próbálkozik újabb kérdésekkel tisztázni a helyzetet. Közben egy másik probléma is foglalkoztatni kezdi. Neki is felszerelést kellene szereznie. Jelen körülmények között ez nem könnyű vállalkozás. A gondolatai olyannyira lekötik, hogy észre sem veszi, ahogy Nelira felméri ezekben a pillanatokban. A démonnal kapcsolatos kiigazítás hidegen hagyja. Inkább visszatereli a témát olyan dolgokra, amiket képes is felfogni.*
- Ki tud még minderről rajtad kívül? Kik tudnak segíteni? *Kérdezi, mert nem maradt süket az ork kaszabolás során elejtett többes számmal kapcsolatban.
Megérzi, ahogy gyógyítója megérinti a lábát. Szakállát vakargatja, miközben hallgatja a szőkét. Nem tudja megítélni, mennyire alapos a feketeruhás nő félelme ettől a Khunezktől. Ahogy azt sem, hogy jelenlétük a dolgokon segítene egyáltalán egy félisten előtt, vagy csak rontana. De szemernyit sem kételkedik Nelirában. Még ha a nő tetteivel vagy szavaival megállíthatatlan erőkkel helyezkedne is szembe, ő védelmül mozdíthatatlan akadályként vetné oda magát.*
- Egyetértek. Túl keveset tudunk. Bármi is lesz ennek az ára a Vérkertben, vállalnunk kell. *Bólint, és elhivatottan néz a smaragd szemekbe.
Már épp nekikészülődne az indulásnak, de Nelira utolsó mondatai meglepik. Az elhangzottak ellenére a nő…késlekedne? Ezzel a javaslatával már nehezebb egyetértenie, és így hamar meghasonlik gondolataiban. Próbálja elemezni az eddig elhangzottakat, hátha megtalálja az apró részletet, amivel világosabbá válik, miért akar egy napot elvesztegetni, de nem jut semmire, ezért inkább néma marad. Hátradől, és az asztal alatt rákulcsolja kezét a nő kezére.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.01 12:22:32
1772. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-31 13:24:33
Üzenet elküldve: 2025-12-31 13:24:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Figyelmesen igyekszik beszívni a hallottakat és értelmezni is. Nelira nem harcos, ámbár megvívott már számos csatát, saját démonokkal. Hol nyert, hol veszített, de most itt van. Szemei épp arra fordulnak, aki éppen beszél, de ő maga nem akar megszólalni. Figyeli Dearthan arcát, s mintha megváltozott volna minden vonása pusztán attól, hogy ráharapott egy csontra. Tettre kész, megoldáskereső, valódi harcos, és ez a szemében még tovább emeli őt. De mindemellett akaratlan tolul elméjébe a felismerés… olyan tulajdonságok ezek, amik most a tökéletesnél is jobban jönnek számára. Mosolya halovány, mégis elégedett, ahogy méri a férfit, aki nemcsak szívének lett kedves, hanem hasznos is. Hiszen ha a maga malmára fordítja e tüzet, hát biztosan segít neki Aeltariv dolgában. Nem tudhatja ugyanis, hogy mikor találja magát a kölyök tényleges veszélyben, de ahogy hallja, ha a szív Artheniorban, akkor már most abban lehet.
Norileinán is eleget függ a smaragd szempár. Mennyivel veszélyesebb, mikor Lil teljesedik ki benne, s mennyivel könnyebb őt csábítani, mint azokat a szánalmas darabkákat, akik még benne laknak. A Lillel töltött időt még ő maga is felettébb élvezte, de sajnos annyit kell nélkülöznie annak sajátos báját, hogy érdeklődését vesztette.
Hadd beszéljék meg, amit akarnak. Nem tisztje beleavatkozni, ő csendben latolgat. Mindent, ami ahhoz kell, hogy a fiú itt legyen vele. Tőle porig éghet az a rohadt város is.
Újabb bűbájos mosoly a bókra Norileina felé, keze pedig közben az asztal alatt láthatatlan mozdul, újra Dearthan combjára tévedve.*
- Gondolod, ha vérmágia van a szívre szórva, nem tudják már most, Gyönyörűm? *Sziruposan szól, leheletnyit megnyújtva a szavakat, majd ajkára harapva gondolkodik egy elnyújtott pillanatig.* - A sunnyogás a legrosszabb megoldás. *Megingatja a fejét.* - De veled vagyok. El is kísérlek. *Dearthan felé pillant, szeretné, ha ezt többesszámban mondhatná, de helyette ilyesmit nem ígérhet.* - Ki tudja, talán ki is okosít minket, hogy mi a teendő… hogy kell-e közbenjárás. De nem ma. Ez a nap lehetne a miénk és érezhetnénk jól is magunkat!
*Figyelmesen igyekszik beszívni a hallottakat és értelmezni is. Nelira nem harcos, ámbár megvívott már számos csatát, saját démonokkal. Hol nyert, hol veszített, de most itt van. Szemei épp arra fordulnak, aki éppen beszél, de ő maga nem akar megszólalni. Figyeli Dearthan arcát, s mintha megváltozott volna minden vonása pusztán attól, hogy ráharapott egy csontra. Tettre kész, megoldáskereső, valódi harcos, és ez a szemében még tovább emeli őt. De mindemellett akaratlan tolul elméjébe a felismerés… olyan tulajdonságok ezek, amik most a tökéletesnél is jobban jönnek számára. Mosolya halovány, mégis elégedett, ahogy méri a férfit, aki nemcsak szívének lett kedves, hanem hasznos is. Hiszen ha a maga malmára fordítja e tüzet, hát biztosan segít neki Aeltariv dolgában. Nem tudhatja ugyanis, hogy mikor találja magát a kölyök tényleges veszélyben, de ahogy hallja, ha a szív Artheniorban, akkor már most abban lehet.
Norileinán is eleget függ a smaragd szempár. Mennyivel veszélyesebb, mikor Lil teljesedik ki benne, s mennyivel könnyebb őt csábítani, mint azokat a szánalmas darabkákat, akik még benne laknak. A Lillel töltött időt még ő maga is felettébb élvezte, de sajnos annyit kell nélkülöznie annak sajátos báját, hogy érdeklődését vesztette.
Hadd beszéljék meg, amit akarnak. Nem tisztje beleavatkozni, ő csendben latolgat. Mindent, ami ahhoz kell, hogy a fiú itt legyen vele. Tőle porig éghet az a rohadt város is.
Újabb bűbájos mosoly a bókra Norileina felé, keze pedig közben az asztal alatt láthatatlan mozdul, újra Dearthan combjára tévedve.*
- Gondolod, ha vérmágia van a szívre szórva, nem tudják már most, Gyönyörűm? *Sziruposan szól, leheletnyit megnyújtva a szavakat, majd ajkára harapva gondolkodik egy elnyújtott pillanatig.* - A sunnyogás a legrosszabb megoldás. *Megingatja a fejét.* - De veled vagyok. El is kísérlek. *Dearthan felé pillant, szeretné, ha ezt többesszámban mondhatná, de helyette ilyesmit nem ígérhet.* - Ki tudja, talán ki is okosít minket, hogy mi a teendő… hogy kell-e közbenjárás. De nem ma. Ez a nap lehetne a miénk és érezhetnénk jól is magunkat!
1771. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-31 12:01:44
Üzenet elküldve: 2025-12-31 12:01:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Míg ő kifejti az átlagos halandók számára már-már rémtörténetként is felfogható eseménysorozat részleteit, addig Nelira szokatlanul csendessé válik. Nem úgy Dearthan, akiből végre elkezdenek záporozni a kérdések, melyek talán már réges-rég megfogalmazódtak benne, csupán neki is fel kellett dolgoznia a nem mindennapi történetet.
Arra a kérdésre, hogy elpusztítható-e a szív, egy igencsak gyilkos tekintet a férfi jutalma.*
- Ezt meg sem hallottam. A feladat az, hogy megvédjük, nem az, hogy elpusztítsuk. *Sziszegi, de közben végtelenül ostobának érzi magát, hisz pontosan ez az, amiben kudarcot vallott. A gyémánt nincs nála, és ami a legrosszabb, hogy egy ideje már azt sem tudja, az hol van, aki elvette tőle.*
- És nem. Nem lehet elhitetni velük semmit. Mint mondtam, vérmágia segítségével mindig tudják, hogy hol van. Most épp Artheniorban. ~Ha még ott van…~ *Az, hogy a férfi viselkedése, gesztusai, hangszíne mindeközben miféle változáson megy keresztül, megint csak elkerüli a lány figyelmét, hiába az időközben benyakalt agyserkentő. Az egyetlen, amit felőle érez, az most valamiféle fenyegetőnek tűnő nyugtalanság, veszély, melynek oka talán az, hogy az első gondolata a szív elpusztítása volt.*
- Semennyi. Az orkok már felfegyverkeztek, keresik a tárgyat és meg is találták. Négyet fejeztünk le pár napja, hogy ne vihessék haza a hírt. *Hogy kik azok a „mi”, arra nem tér ki, de a démonok kérdését illetően végre választ kap, melyen látványosan el is tűnődik.*
- Mmm, nem kíűztem, kiszabadítottam. Egy átok ült rajta, ami Szörnyecskébe zárta, azt törtem meg. Ez a démon a barátunk, és nem az ellenségünk, de, hogy megölhető-e, abban kételkednék a helyedben. Neki köszönhetem én is, hogy átvertem a halált.
*Beszélgetésüket aztán Nelira határozott hangja töri meg. Egy nevet mond, mely az ő szájából hallva meglehetősen szépen cseng. A smaragdok egy pillanat alatt őrjítően közel kerülnek hozzá, pont úgy, ahogy azok a dús ajkak is, de mégsem elég közel. Az állát érő, lágy érintésbe az egész teste beleborzong, olyannyira, hogy neki is kedve támadt előre hajolni, hogy egy szenvedélyes csókot leheljen a szőkeség ajkaira, de mire mozdulna, Nelira keze el is távolodik tőle, és már nem is rá figyel. Mindenesetre a felajánlott segítség, ráadásul a sötét istenségre nem ellenségként, hanem szövetségesként tekintve, valami olyasmi, amitől úgy érzi, jó helyre sodorta a sors. Halk, csalódott sóhajjal mond le a vágyott csókról, mielőtt megszólalna, végül Dearthan újabb kérdését követően kezd bele.*
- A Vérkertben van egy oltár. Egy félisten őrzi. Sötétségbe burkolózik, de a páncélja gyönyörű, fehér. Olyannyira hófehér, mint néhanapján te, kedvesem *szánja szavait Nelirának.* A neve Khunezk. Valójában azért jöttem ide, hogy jelentsem neki mindezt, amit most elmondtam, de félek, hogy nem nézné jó szemmel, hogy elhagytam a gyémántot. *Vallja be a félelmét, s azt, hogy miért nem akaródzik feltétlenül a Vérkertbe rohanni, és vallomást tenni a démon előtt.*
*Míg ő kifejti az átlagos halandók számára már-már rémtörténetként is felfogható eseménysorozat részleteit, addig Nelira szokatlanul csendessé válik. Nem úgy Dearthan, akiből végre elkezdenek záporozni a kérdések, melyek talán már réges-rég megfogalmazódtak benne, csupán neki is fel kellett dolgoznia a nem mindennapi történetet.
Arra a kérdésre, hogy elpusztítható-e a szív, egy igencsak gyilkos tekintet a férfi jutalma.*
- Ezt meg sem hallottam. A feladat az, hogy megvédjük, nem az, hogy elpusztítsuk. *Sziszegi, de közben végtelenül ostobának érzi magát, hisz pontosan ez az, amiben kudarcot vallott. A gyémánt nincs nála, és ami a legrosszabb, hogy egy ideje már azt sem tudja, az hol van, aki elvette tőle.*
- És nem. Nem lehet elhitetni velük semmit. Mint mondtam, vérmágia segítségével mindig tudják, hogy hol van. Most épp Artheniorban. ~Ha még ott van…~ *Az, hogy a férfi viselkedése, gesztusai, hangszíne mindeközben miféle változáson megy keresztül, megint csak elkerüli a lány figyelmét, hiába az időközben benyakalt agyserkentő. Az egyetlen, amit felőle érez, az most valamiféle fenyegetőnek tűnő nyugtalanság, veszély, melynek oka talán az, hogy az első gondolata a szív elpusztítása volt.*
- Semennyi. Az orkok már felfegyverkeztek, keresik a tárgyat és meg is találták. Négyet fejeztünk le pár napja, hogy ne vihessék haza a hírt. *Hogy kik azok a „mi”, arra nem tér ki, de a démonok kérdését illetően végre választ kap, melyen látványosan el is tűnődik.*
- Mmm, nem kíűztem, kiszabadítottam. Egy átok ült rajta, ami Szörnyecskébe zárta, azt törtem meg. Ez a démon a barátunk, és nem az ellenségünk, de, hogy megölhető-e, abban kételkednék a helyedben. Neki köszönhetem én is, hogy átvertem a halált.
*Beszélgetésüket aztán Nelira határozott hangja töri meg. Egy nevet mond, mely az ő szájából hallva meglehetősen szépen cseng. A smaragdok egy pillanat alatt őrjítően közel kerülnek hozzá, pont úgy, ahogy azok a dús ajkak is, de mégsem elég közel. Az állát érő, lágy érintésbe az egész teste beleborzong, olyannyira, hogy neki is kedve támadt előre hajolni, hogy egy szenvedélyes csókot leheljen a szőkeség ajkaira, de mire mozdulna, Nelira keze el is távolodik tőle, és már nem is rá figyel. Mindenesetre a felajánlott segítség, ráadásul a sötét istenségre nem ellenségként, hanem szövetségesként tekintve, valami olyasmi, amitől úgy érzi, jó helyre sodorta a sors. Halk, csalódott sóhajjal mond le a vágyott csókról, mielőtt megszólalna, végül Dearthan újabb kérdését követően kezd bele.*
- A Vérkertben van egy oltár. Egy félisten őrzi. Sötétségbe burkolózik, de a páncélja gyönyörű, fehér. Olyannyira hófehér, mint néhanapján te, kedvesem *szánja szavait Nelirának.* A neve Khunezk. Valójában azért jöttem ide, hogy jelentsem neki mindezt, amit most elmondtam, de félek, hogy nem nézné jó szemmel, hogy elhagytam a gyémántot. *Vallja be a félelmét, s azt, hogy miért nem akaródzik feltétlenül a Vérkertbe rohanni, és vallomást tenni a démon előtt.*
1770. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-31 10:28:48
Üzenet elküldve: 2025-12-31 10:28:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Norileina komorsága egyre jobban átragad Dearthanra, ahogy hallgatja a nőt. Minden mondattal ösztönösen adaptálódik a felvázolt helyzethez. Örökkön parázsló küldetéstudatának tüze lángnyelvekben éled fel lelkében. Gondolatai pragmatikus, katonás rendbe szerveződnek. Tervek kovácsolódnak, hogy aztán azonnal elvetésre is kerüljenek. Túl keveset tud, agya mégis lázasan dolgozik a lehetséges következmények mérlegelésén. Múltja megtanította neki, hogy senkit, semmilyen helyzetben se becsüljön alá, és most sincs ez másképp, nem kételkedik Norileina és Nelira rátermettségében és képességeiben. Mégis képtelen felülemelkedni az elképzelésen, hogy maholnap akadályt kellene állniuk mindazon erőknek, amiről a feketeruhás nő beszél. Ehhez haditerv kellene. Hátország. Tucatnyi ember. Felszerelés. Barna szemei cikáznak a két nő között, ahogy gondolatai áramlanak.
- Elpusztítható? *Veti közbe.* - Ez a gyémánt a szívvel, elpusztítható? S ha nem, az ellenséggel el lehet hitetni, hogy megsemmisült? *Szinte megváltozik még a hangszíne is. Ez már a katona. Eszköz. Hadigépezet, akár egy faltörő kos, aminek léte egy célban fókuszálódik. Egy fegyver sosem képvisel diplomáciai eszközként hasznot. Ugyanakkor annak szétverése egyaránt megtörheti a lendületet vagy hergelheti az ellenoldalt meggondolatban tettekre.*
- Mennyi időnk van? *Kérdezi, miközben ujjaival állát morzsolgatja. Csontjaiban érzi, hogy akár meg tudja saccolni a nő, akár nem, biztos hogy kevesebb van annál. Gondterhelt sóhaj kíséretében dől hátra, az ölében henyélő macskára pillant és egy pillanatra gondolatban messze elszakad az asztaltársaságtól. Lil ismételt kérdésére pillant csak fel újra. Hosszú másodpercekig tartja a nő barna szemeinek pillantását. Olvasni próbál bennük. Érteni. Megérteni.
- Ki tudtad űzni egy macskából. Amit meg lehet futamítani, annak van gyengepontja, az sebezhető. Ami sebezhető, az megölhető. Mindenben hiszek, ami megölhető. *Rendezi értelmezhető szerkezetbe egyszerű világlátását. Nem teszi hozzá, de voltaképp lényegtelennek érzi, miben hisz vagy miben nem. Neki feladatot kell végrehajtania. Nem feltétlenül szükséges a mit-miérteket értenie. A múltja is erről szólt. Ráeresztették egy problémára és ő foggal-körömmel kapaszkodott belé, míg a probléma el nem múlt vagy ő maga holtan nem esett össze. Ez egy kutya funkciója.
Nehezen tudja elkönyvelni mi motoszkálhat Nelira fejében, ahogy megsimítja Lilt majd felé néz. Ahogy azt is, hogy Sa'Tereth mit tudna nekik segíteni ebben az ügyben. De ezt már inkább a nőkre bízza. Biccent, csak úgy maga elé. Közelebb hajol a tányérhoz és mint a katonák vagy talán inkább, mint egy börtönviselt, kezd enni. Nem gusztustalanul habzsol, de gyorsan eszik és keveset rág. Még az étkezés is metodikus folyamattá silányul, ami csak egy újabb legküzdendő elem, hogy közelebb kerüljön a következő akadályhoz és végül a célhoz.*
- Rendben. Hogyan tovább? *Kérdezi, ahogy az utolsó falat is leért.*
*Norileina komorsága egyre jobban átragad Dearthanra, ahogy hallgatja a nőt. Minden mondattal ösztönösen adaptálódik a felvázolt helyzethez. Örökkön parázsló küldetéstudatának tüze lángnyelvekben éled fel lelkében. Gondolatai pragmatikus, katonás rendbe szerveződnek. Tervek kovácsolódnak, hogy aztán azonnal elvetésre is kerüljenek. Túl keveset tud, agya mégis lázasan dolgozik a lehetséges következmények mérlegelésén. Múltja megtanította neki, hogy senkit, semmilyen helyzetben se becsüljön alá, és most sincs ez másképp, nem kételkedik Norileina és Nelira rátermettségében és képességeiben. Mégis képtelen felülemelkedni az elképzelésen, hogy maholnap akadályt kellene állniuk mindazon erőknek, amiről a feketeruhás nő beszél. Ehhez haditerv kellene. Hátország. Tucatnyi ember. Felszerelés. Barna szemei cikáznak a két nő között, ahogy gondolatai áramlanak.
- Elpusztítható? *Veti közbe.* - Ez a gyémánt a szívvel, elpusztítható? S ha nem, az ellenséggel el lehet hitetni, hogy megsemmisült? *Szinte megváltozik még a hangszíne is. Ez már a katona. Eszköz. Hadigépezet, akár egy faltörő kos, aminek léte egy célban fókuszálódik. Egy fegyver sosem képvisel diplomáciai eszközként hasznot. Ugyanakkor annak szétverése egyaránt megtörheti a lendületet vagy hergelheti az ellenoldalt meggondolatban tettekre.*
- Mennyi időnk van? *Kérdezi, miközben ujjaival állát morzsolgatja. Csontjaiban érzi, hogy akár meg tudja saccolni a nő, akár nem, biztos hogy kevesebb van annál. Gondterhelt sóhaj kíséretében dől hátra, az ölében henyélő macskára pillant és egy pillanatra gondolatban messze elszakad az asztaltársaságtól. Lil ismételt kérdésére pillant csak fel újra. Hosszú másodpercekig tartja a nő barna szemeinek pillantását. Olvasni próbál bennük. Érteni. Megérteni.
- Ki tudtad űzni egy macskából. Amit meg lehet futamítani, annak van gyengepontja, az sebezhető. Ami sebezhető, az megölhető. Mindenben hiszek, ami megölhető. *Rendezi értelmezhető szerkezetbe egyszerű világlátását. Nem teszi hozzá, de voltaképp lényegtelennek érzi, miben hisz vagy miben nem. Neki feladatot kell végrehajtania. Nem feltétlenül szükséges a mit-miérteket értenie. A múltja is erről szólt. Ráeresztették egy problémára és ő foggal-körömmel kapaszkodott belé, míg a probléma el nem múlt vagy ő maga holtan nem esett össze. Ez egy kutya funkciója.
Nehezen tudja elkönyvelni mi motoszkálhat Nelira fejében, ahogy megsimítja Lilt majd felé néz. Ahogy azt is, hogy Sa'Tereth mit tudna nekik segíteni ebben az ügyben. De ezt már inkább a nőkre bízza. Biccent, csak úgy maga elé. Közelebb hajol a tányérhoz és mint a katonák vagy talán inkább, mint egy börtönviselt, kezd enni. Nem gusztustalanul habzsol, de gyorsan eszik és keveset rág. Még az étkezés is metodikus folyamattá silányul, ami csak egy újabb legküzdendő elem, hogy közelebb kerüljön a következő akadályhoz és végül a célhoz.*
- Rendben. Hogyan tovább? *Kérdezi, ahogy az utolsó falat is leért.*
1769. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-31 08:34:06
Üzenet elküldve: 2025-12-31 08:34:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Egy szemernyit sem érdekli Arthenior, még ha a hamar elillanó riadtság a szemében ezt mutatja is. Nelira csak azok irányába érez aggódást, akik valamilyen úton-módon jó időben léptek színre és költöztek bele a szívébe. Kevesen vannak, s mégkevesebben élnek már közülük. Vannak persze felszín alá épphogy csak befurakodottak is, kiket vélt kötelességből védene, segítene, de nem sokakért veszélyeztetné magát. Érte sem tette meg ezt még ugyanis senki, még gyermekként sem, amikor szüksége lett volna rá. Miért is vált volna belőle igazi jótét lélek? De van, aki mindennél beljebb jutott. Bevillan a kis arcocska, a játékos tekintet, hogy mennyit formálódott annak személyisége egy esztendő alatt és mennyit formált Neliráén. A mellkasa görcsösen szorul össze, nem is eszik rendesen, túrja az ételt jobbra és balra, miközben igyekszik odafigyelni mindenre, hogy semmi ne kerülje el a figyelmét.
Hogy nem vicc, amit Lil mond, azt tudja. Csupán már olyasmi, ami ha eltölt az ember leánya vele kellő időt, már nem üti meg az ingerküszöböt. Neliáét egyébként is nehéz. Dearthan pillantását is elkapja, de nem tud rá még egy rebbenéssel sem reagálni, mert máris gondolataiba mélyed.
Hallgat, vár. Latolgat, igyekszik összeilleszteni az információmorzsákat. Közben tőle kivesézhetik a démonokat, na meg, hogy ki miben hisz, de ettől van sokkal fontosabb dolog is. Idő kell, hogy újra megszólaljon, így nyugodtan kibontakozhatnak.*
- Sa'Tereth. *Mondja végül határozottan, s felkönyököl az asztalra, majd áthajolva mindenen olyan közel igyekszik férkőzni Lilhez, amennyire csak tud. Mélyen néz a barna íriszekbe, s álla alá simít, ha amaz nem húzódik el.* - Majd ő segít. *Bár sosem rebesgeti, de az ő lelkéhez is ama istenség áll közel, bár ittléte alatt a Vérkertig sem jutott, de most kecsegtető volna a mágiájából elsajátítani valamennyit, aztán Aeltarivért rohanni Artheniorba. Lassan fordítja Dearthan felé tekintetét, ahogy elengedi Norileinát, s szinte őt is falja a szemeivel. Bekapcsolt, hogy csupán akkor tud elérni dolgokat, ha kellően pajzán ígéreteket sejtet a szeme és ezt most mindannyian megkapják az asztalnál* - És én is.
*Egy szemernyit sem érdekli Arthenior, még ha a hamar elillanó riadtság a szemében ezt mutatja is. Nelira csak azok irányába érez aggódást, akik valamilyen úton-módon jó időben léptek színre és költöztek bele a szívébe. Kevesen vannak, s mégkevesebben élnek már közülük. Vannak persze felszín alá épphogy csak befurakodottak is, kiket vélt kötelességből védene, segítene, de nem sokakért veszélyeztetné magát. Érte sem tette meg ezt még ugyanis senki, még gyermekként sem, amikor szüksége lett volna rá. Miért is vált volna belőle igazi jótét lélek? De van, aki mindennél beljebb jutott. Bevillan a kis arcocska, a játékos tekintet, hogy mennyit formálódott annak személyisége egy esztendő alatt és mennyit formált Neliráén. A mellkasa görcsösen szorul össze, nem is eszik rendesen, túrja az ételt jobbra és balra, miközben igyekszik odafigyelni mindenre, hogy semmi ne kerülje el a figyelmét.
Hogy nem vicc, amit Lil mond, azt tudja. Csupán már olyasmi, ami ha eltölt az ember leánya vele kellő időt, már nem üti meg az ingerküszöböt. Neliáét egyébként is nehéz. Dearthan pillantását is elkapja, de nem tud rá még egy rebbenéssel sem reagálni, mert máris gondolataiba mélyed.
Hallgat, vár. Latolgat, igyekszik összeilleszteni az információmorzsákat. Közben tőle kivesézhetik a démonokat, na meg, hogy ki miben hisz, de ettől van sokkal fontosabb dolog is. Idő kell, hogy újra megszólaljon, így nyugodtan kibontakozhatnak.*
- Sa'Tereth. *Mondja végül határozottan, s felkönyököl az asztalra, majd áthajolva mindenen olyan közel igyekszik férkőzni Lilhez, amennyire csak tud. Mélyen néz a barna íriszekbe, s álla alá simít, ha amaz nem húzódik el.* - Majd ő segít. *Bár sosem rebesgeti, de az ő lelkéhez is ama istenség áll közel, bár ittléte alatt a Vérkertig sem jutott, de most kecsegtető volna a mágiájából elsajátítani valamennyit, aztán Aeltarivért rohanni Artheniorba. Lassan fordítja Dearthan felé tekintetét, ahogy elengedi Norileinát, s szinte őt is falja a szemeivel. Bekapcsolt, hogy csupán akkor tud elérni dolgokat, ha kellően pajzán ígéreteket sejtet a szeme és ezt most mindannyian megkapják az asztalnál* - És én is.
1768. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-30 20:58:25
Üzenet elküldve: 2025-12-30 20:58:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Tekintete ösztönösen találkozik Nelira smaragdjaival, mikor csak amolyan természetes módon lebolondozza őt a lány, de meg nem sértődik miatta, sőt, inkább furcsa vigyorral az arcán néz vissza rá. Mondjuk ő nem a bolond szót használná magára…
Dearthan végig hallgat, míg ő mesél, de fogalma sincs róla, hogy azért, mert semmit nem hisz el abból, amit mond, és inkább úgy akar tenni, mintha meg sem hallaná, vagy épp túl sok kérdése akad, és ezért nem teszi fel egyiket sem. Szörnyecske mindeközben ártatlanul pislog a férfi ölében, mintha csak azt akarná mondani, hogy őt hagyják ki ebből az egészből, mert fogalma sincs, hogy miről hadovál a gazdája. Tény, hogy miután azt a bizonyos démont egészen véletlenül kiengedte börtönéből, a bundás azóta egy átlagos, normális macska szerepében tetszeleg. Az egyetlen furcsa, megmaradt dolga talán az, hogy továbbra sem hajlandó tágítani mellőle, bár jó kérdés, hogy az érdes, mégis oly szerető férfikéz hatására változtatna-e ezen a viselkedésén.
Nelira mindeközben bezzeg nem marad veszteg, magát meg nem hazudtolva, őszintén fejti ki a véleményét a hallottakkal kapcsolatban.*
- Ezúttal ez nem vicc, Nelira! *Teszi le az evőeszközt, és hajol kissé előre, miközben két kezével a szék szélén, lábai mellett támasztja meg magát.*
- Ha nincs Sa'Tereth, és Yillith ajándéka, most nem tudnám mindezt elmesélni nektek. *Furcsa, baljós fény csillan meg barna szemeiben, mintha most még a saját halálát is egyfajta groteszk élményként dolgozná fel.*
- Nem tudom. Már nem vagyok benne biztos, hogy azt, amit eredetileg akartam. *Válaszolja meg Dearthan kérdését, akkor is, ha nem neki szólt. Ezt nem tudja eldönteni. Tekintete közben újra a szőkeségre vándorol, aki most annyira másnak, riadtnak tűnik, hogy ez még az ő figyelmét sem kerüli el.*
- Ha a múlt nem hazudik, akkor igen, bajban van a város. *Dől hátra, karjait újra maga előtt fonja össze.* Az a tárgy egy gyémánt, egy sírban találtam. Van benne egy szív. Egy ork szíve. *Nyúl aztán az evőeszközért, mellyel egy falat tojást kanalaz be, hozzá a kenyérből is harap egy keveset.*
- Még dobog. *Árulja el a legfontosabb részletet félig teli szájjal.* Nem varázsoltam, amikor megérintettem, de a mágiám, mintha ösztönösen bekapcsolt volna. Láttam Artheniort porig égni, miközben egy orkot megöltek. A hadvezért. Az övé az a szív. A Mágustoronyig mentünk, hogy kiderítsük a titkát, de nem jártunk sikerrel. A visszaúton azonban megtaláltak minket. Az orkok vérmágiával követik a szív útját. Egy barátom szerint egy fegyver az, ami fontos nekik, és ha mindezt összerakom azzal, amit a látomás mutatott nekem… *Jelentőségteljesen pillant most két társára.* Talán jobb is, hogy mindhárman itt vagyunk, és nem Artheniorban. *Rövid ideig megint az evéssel foglalatoskodik, majd újra megszólal.*
- Nem feleltél a kérdésemre. Hiszel a démonokban? *Fordul végül újra Dearthanhoz, emlékszik ám, hogy még nem kapott választ.*
*Tekintete ösztönösen találkozik Nelira smaragdjaival, mikor csak amolyan természetes módon lebolondozza őt a lány, de meg nem sértődik miatta, sőt, inkább furcsa vigyorral az arcán néz vissza rá. Mondjuk ő nem a bolond szót használná magára…
Dearthan végig hallgat, míg ő mesél, de fogalma sincs róla, hogy azért, mert semmit nem hisz el abból, amit mond, és inkább úgy akar tenni, mintha meg sem hallaná, vagy épp túl sok kérdése akad, és ezért nem teszi fel egyiket sem. Szörnyecske mindeközben ártatlanul pislog a férfi ölében, mintha csak azt akarná mondani, hogy őt hagyják ki ebből az egészből, mert fogalma sincs, hogy miről hadovál a gazdája. Tény, hogy miután azt a bizonyos démont egészen véletlenül kiengedte börtönéből, a bundás azóta egy átlagos, normális macska szerepében tetszeleg. Az egyetlen furcsa, megmaradt dolga talán az, hogy továbbra sem hajlandó tágítani mellőle, bár jó kérdés, hogy az érdes, mégis oly szerető férfikéz hatására változtatna-e ezen a viselkedésén.
Nelira mindeközben bezzeg nem marad veszteg, magát meg nem hazudtolva, őszintén fejti ki a véleményét a hallottakkal kapcsolatban.*
- Ezúttal ez nem vicc, Nelira! *Teszi le az evőeszközt, és hajol kissé előre, miközben két kezével a szék szélén, lábai mellett támasztja meg magát.*
- Ha nincs Sa'Tereth, és Yillith ajándéka, most nem tudnám mindezt elmesélni nektek. *Furcsa, baljós fény csillan meg barna szemeiben, mintha most még a saját halálát is egyfajta groteszk élményként dolgozná fel.*
- Nem tudom. Már nem vagyok benne biztos, hogy azt, amit eredetileg akartam. *Válaszolja meg Dearthan kérdését, akkor is, ha nem neki szólt. Ezt nem tudja eldönteni. Tekintete közben újra a szőkeségre vándorol, aki most annyira másnak, riadtnak tűnik, hogy ez még az ő figyelmét sem kerüli el.*
- Ha a múlt nem hazudik, akkor igen, bajban van a város. *Dől hátra, karjait újra maga előtt fonja össze.* Az a tárgy egy gyémánt, egy sírban találtam. Van benne egy szív. Egy ork szíve. *Nyúl aztán az evőeszközért, mellyel egy falat tojást kanalaz be, hozzá a kenyérből is harap egy keveset.*
- Még dobog. *Árulja el a legfontosabb részletet félig teli szájjal.* Nem varázsoltam, amikor megérintettem, de a mágiám, mintha ösztönösen bekapcsolt volna. Láttam Artheniort porig égni, miközben egy orkot megöltek. A hadvezért. Az övé az a szív. A Mágustoronyig mentünk, hogy kiderítsük a titkát, de nem jártunk sikerrel. A visszaúton azonban megtaláltak minket. Az orkok vérmágiával követik a szív útját. Egy barátom szerint egy fegyver az, ami fontos nekik, és ha mindezt összerakom azzal, amit a látomás mutatott nekem… *Jelentőségteljesen pillant most két társára.* Talán jobb is, hogy mindhárman itt vagyunk, és nem Artheniorban. *Rövid ideig megint az evéssel foglalatoskodik, majd újra megszólal.*
- Nem feleltél a kérdésemre. Hiszel a démonokban? *Fordul végül újra Dearthanhoz, emlékszik ám, hogy még nem kapott választ.*
1767. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-30 19:28:26
Üzenet elküldve: 2025-12-30 19:28:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Nehezen fogadja el a magyarázatot a gyors személyiségváltozás kapcsán, de nem kérdőjelezi meg a nőt. Ebben bizonyára jártasabb, és jobban is ismeri a másikat. Miközben ismertetést kap a varázsital hasznosságával kapcsolatban, visszateszi a fiolát az asztalra, majd Neliráéval egyszerre fordul tekintete Norileinára. Ahogy hallgatja a feketeruhás nőt, egyre jobban összehúzza a szemöldökét. Szörnyecske múltjának említésekor lepillant az ölében szétvetett lábakkal henyélő macskára. Egy szívdobbanásnyi időre elemelkedik a keze a finom bundáról, és leplezetlen bizalmatlansággal folytatja a simogatást. A felé intézett kérdésre tán akkor sem tudna válaszolni, ha hagytak volna rá időt. Dearthan a vasban hisz. A kar erejében. A vér és akarat kötelességében. Meg az emberi gonoszság pusztító erejében, mert azt már számtalanszor tapasztalta. De az emberfelettiben? Ha meg is környékezték ilyen erők, nehezen vált el fejében a képzelet a valóságtól, és így maga sem tudta mit lát. Norileinát hallgatva viszont nincs kétsége, hogy a nő igazat beszél, legalábbis a maga igazát. Eszébe jut a tegnapi esti kívánsága a warggal. Hát most megkapta. Démon. Ork sereg. Istenek. Háború. Próbára teheti az erejét, csak tessék. Távol áll tőle a gyávaság, de megkörnyékezi a gondolat, hogy felkaphatná Nelirát, és bezárkózhatna vele a szobába, és feküdhetnének gondtalanul egymás karjaiban. De a gondolat elillan. Megérzi magán a szőkeség riadt tekintetét, és ahogy leplezni próbálja azt, de hasztalan, mert a férfi akaratlanul is minden pillanatban figyeli, és így a nő a világa. Csak annyit ért meg a helyzetből, hogy Arthenior fontos Nelira számára. Elraktározza ezt a gondolatot, hogy adódó alkalommal megkérdezhesse. De nem most. Ugyanazt akarja kérdezni, ami a mellette ülő, így a választ követően csak ennyivel egészíti ki.*
- És mihez akarsz kezdeni? *Ahogy a kérdés kibukik, a smaragd szemekbe tekint. Nem mondja ki hangosan, de ott van a nyelvén a kérdés folytatása, amit a szőkének szán: „és mi mit akarunk kezdeni?” Mert ha csak a fele is igaz annak, amit Norileina elmondott, biztos benne, hogy Nelira nem hagyja magára. Ő pedig nem engedi Nelirát besétálni ebben az őrületbe.*
~ A varjak tépkednék meg….miért nem maradtunk az ágyban, Kölyök… ~
*Nehezen fogadja el a magyarázatot a gyors személyiségváltozás kapcsán, de nem kérdőjelezi meg a nőt. Ebben bizonyára jártasabb, és jobban is ismeri a másikat. Miközben ismertetést kap a varázsital hasznosságával kapcsolatban, visszateszi a fiolát az asztalra, majd Neliráéval egyszerre fordul tekintete Norileinára. Ahogy hallgatja a feketeruhás nőt, egyre jobban összehúzza a szemöldökét. Szörnyecske múltjának említésekor lepillant az ölében szétvetett lábakkal henyélő macskára. Egy szívdobbanásnyi időre elemelkedik a keze a finom bundáról, és leplezetlen bizalmatlansággal folytatja a simogatást. A felé intézett kérdésre tán akkor sem tudna válaszolni, ha hagytak volna rá időt. Dearthan a vasban hisz. A kar erejében. A vér és akarat kötelességében. Meg az emberi gonoszság pusztító erejében, mert azt már számtalanszor tapasztalta. De az emberfelettiben? Ha meg is környékezték ilyen erők, nehezen vált el fejében a képzelet a valóságtól, és így maga sem tudta mit lát. Norileinát hallgatva viszont nincs kétsége, hogy a nő igazat beszél, legalábbis a maga igazát. Eszébe jut a tegnapi esti kívánsága a warggal. Hát most megkapta. Démon. Ork sereg. Istenek. Háború. Próbára teheti az erejét, csak tessék. Távol áll tőle a gyávaság, de megkörnyékezi a gondolat, hogy felkaphatná Nelirát, és bezárkózhatna vele a szobába, és feküdhetnének gondtalanul egymás karjaiban. De a gondolat elillan. Megérzi magán a szőkeség riadt tekintetét, és ahogy leplezni próbálja azt, de hasztalan, mert a férfi akaratlanul is minden pillanatban figyeli, és így a nő a világa. Csak annyit ért meg a helyzetből, hogy Arthenior fontos Nelira számára. Elraktározza ezt a gondolatot, hogy adódó alkalommal megkérdezhesse. De nem most. Ugyanazt akarja kérdezni, ami a mellette ülő, így a választ követően csak ennyivel egészíti ki.*
- És mihez akarsz kezdeni? *Ahogy a kérdés kibukik, a smaragd szemekbe tekint. Nem mondja ki hangosan, de ott van a nyelvén a kérdés folytatása, amit a szőkének szán: „és mi mit akarunk kezdeni?” Mert ha csak a fele is igaz annak, amit Norileina elmondott, biztos benne, hogy Nelira nem hagyja magára. Ő pedig nem engedi Nelirát besétálni ebben az őrületbe.*
~ A varjak tépkednék meg….miért nem maradtunk az ágyban, Kölyök… ~
1766. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-30 15:17:13
Üzenet elküldve: 2025-12-30 15:17:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Ma valahogy minden a helyén van. Végre Lil ül vele szemben és egy olyasvalaki mellette, aki mindenével csak adni próbál. Bár Nelira szereti, ha mindenki rá figyel, s elhalmozzák például ajándékokkal, de azok mindig csupán felszínesek voltak, vagy egyszerűen csak akart valamit és megkaparintotta néhány szép mosollyal, vagy kellemes pillanatok okozásával. Az átkotort étel gesztusa, az azt követő tekintet más. A biztosíték arról, hogy nem hagyja együl, több annál, mint amit képes feldolgozni. Még boldogságban lubickol, de félő, hogy nagyot fog esni, ha nem bírja el azt, amit minden bizonnyal a szíve mélyén úgy hisz, hogy nem érdemel meg. Ő maga is hajlandó volna dorombolni, ahogy az erős kéz a combjára fut, de csupán egy erősebb szorítással ad jelet az asztal alatt, hogy kedvére való. De aztán eltűnik az érzés és helyette egy bájitalát illatoló férfit lát, amin jót derül. A váll hozzáér, ő pedig annyira nem is halkan, de mégis visszafogottan válaszol. *
- Nem bűvölték meg, csak bolond. *Vissza is tekint Lil felé, szempilláit rebegtetve, hogy amaz ne sértődjön meg túlzottan, de hát pontosan ismerheti a szőkeséget, hogy szeret másokat ugratni. Nem mintha most ez egy tréfa volna, Norileina tényleg nem ép. De erre hamar rá lehet jönni. És Neli pedig ezért kedveli, s maga sem várna szebb bókot a feketeség szájából. *
- Ez nem ritkaság és remek fantázianevet kapott: világoskék varázsital. *Talán lehetett volna valaki kreatívabb, s kaphatott volna egy jobban hangzó nevet, de hát neki így is jó.* - És valóban gyenge, de most éppen elég volt. Segít, hogy kisimuljon… *Megkopogtatja saját homlokát mutatóujjával. Persze bővebb beszámolót is kapni fog majd a férfi, ha egyszer épp keverés közben látja a lányt. Most viszont Norileinát hallgatja. Igyekszik feldolgozni a rengeteg információt, de még annak ellenére is nehéz dolga van, hogy megitatta némi folyékony intelligenciával. *
- Jó, te folyton meghalsz, meg majdnem meghalsz és olyan az életed, mintha egy rémséges mesekönyvet olvasnék, de mi ez a háború dolog? *Tán túloz, s nem is tűnik úgy, mint aki rettentően aggódik a lányért, de ennek megvan az oka. Több oka is ráadásul. Egyrészt a feketeség folyton lehetetlen helyzetbe kerül, lehetetlen átkokat ismer és vakmerőbb bárkinél. Másrészt a háború szót túl közel használta Arthenior nevéhez, így másért kezd el aggódni, nem érte.*
- Arthenior bajban van? *Megszeppenve, szinte segítségért könyörögve rebbennek a szemei Dearthan felé, de aztán nyel egyet és igyekszik úgy tűnni, mint aki csak kérdezősködni óhajt.* - És mi ez a fontos valami?
*Ma valahogy minden a helyén van. Végre Lil ül vele szemben és egy olyasvalaki mellette, aki mindenével csak adni próbál. Bár Nelira szereti, ha mindenki rá figyel, s elhalmozzák például ajándékokkal, de azok mindig csupán felszínesek voltak, vagy egyszerűen csak akart valamit és megkaparintotta néhány szép mosollyal, vagy kellemes pillanatok okozásával. Az átkotort étel gesztusa, az azt követő tekintet más. A biztosíték arról, hogy nem hagyja együl, több annál, mint amit képes feldolgozni. Még boldogságban lubickol, de félő, hogy nagyot fog esni, ha nem bírja el azt, amit minden bizonnyal a szíve mélyén úgy hisz, hogy nem érdemel meg. Ő maga is hajlandó volna dorombolni, ahogy az erős kéz a combjára fut, de csupán egy erősebb szorítással ad jelet az asztal alatt, hogy kedvére való. De aztán eltűnik az érzés és helyette egy bájitalát illatoló férfit lát, amin jót derül. A váll hozzáér, ő pedig annyira nem is halkan, de mégis visszafogottan válaszol. *
- Nem bűvölték meg, csak bolond. *Vissza is tekint Lil felé, szempilláit rebegtetve, hogy amaz ne sértődjön meg túlzottan, de hát pontosan ismerheti a szőkeséget, hogy szeret másokat ugratni. Nem mintha most ez egy tréfa volna, Norileina tényleg nem ép. De erre hamar rá lehet jönni. És Neli pedig ezért kedveli, s maga sem várna szebb bókot a feketeség szájából. *
- Ez nem ritkaság és remek fantázianevet kapott: világoskék varázsital. *Talán lehetett volna valaki kreatívabb, s kaphatott volna egy jobban hangzó nevet, de hát neki így is jó.* - És valóban gyenge, de most éppen elég volt. Segít, hogy kisimuljon… *Megkopogtatja saját homlokát mutatóujjával. Persze bővebb beszámolót is kapni fog majd a férfi, ha egyszer épp keverés közben látja a lányt. Most viszont Norileinát hallgatja. Igyekszik feldolgozni a rengeteg információt, de még annak ellenére is nehéz dolga van, hogy megitatta némi folyékony intelligenciával. *
- Jó, te folyton meghalsz, meg majdnem meghalsz és olyan az életed, mintha egy rémséges mesekönyvet olvasnék, de mi ez a háború dolog? *Tán túloz, s nem is tűnik úgy, mint aki rettentően aggódik a lányért, de ennek megvan az oka. Több oka is ráadásul. Egyrészt a feketeség folyton lehetetlen helyzetbe kerül, lehetetlen átkokat ismer és vakmerőbb bárkinél. Másrészt a háború szót túl közel használta Arthenior nevéhez, így másért kezd el aggódni, nem érte.*
- Arthenior bajban van? *Megszeppenve, szinte segítségért könyörögve rebbennek a szemei Dearthan felé, de aztán nyel egyet és igyekszik úgy tűnni, mint aki csak kérdezősködni óhajt.* - És mi ez a fontos valami?
1765. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-30 10:53:13
Üzenet elküldve: 2025-12-30 10:53:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A szőkeség annak rendje és módja szerint kikéri magának az italára tett megjegyzést, és valahol jogosan, hisz, miután a feketeség leöntötte a torkán a kék nedűt, egyfajta csoda történik, legalábbis azok szerint, akik nem ismerik még a lány furcsa sokszínűségét, egészen biztosan. A pillanat tört része alatt pörög le Norileina lelki szemei előtt megannyi ködös emlékkép. Lát egy erdőt, saját magát, ahogy a Dearthan ölében hízelgő macska után rohan, Lupusfulgurokat, miközben lovának kétségbeesett nyerítését hallja. A következő képen már egy veszedelmes lándzsa hegye közeledik felé, majd minden elsötétül, míg egy vérvörös napkorong fel nem tűnik a távolban. Lát egy sötételf nőt, ki minden világi szépséget felülmúlóan gyönyörű, majd hirtelen már egy számára oly kedves mélységi férfi társaságában eltöltött, heves pillanatokra emlékszik. Szemei előtt megjelenik egy gyémánt, egy dobogó szív, a Mágustorony, orkok porba hulló feje, a kardjáról csöpögő karmazsin nedű és egy aprócska oltár is, mely büszkeséggel tölti el. Szitkozódva tér végül magához, s az első, amit lát, az Nelira zöldjei és az önelégült vigyora. A kapott bókot hallva, merthogy annak értelmezi a szőkeség szavait, őszinte, játékos vigyorra húzódnak ajkai.*
- Nem csak Artheniorban. Az orkok háborúra készülnek. *Nyögi ki. Most, hogy már képes nulla dolognál többre is koncentrálni, az is feltűnik neki, hogy egészen melege van, így mielőtt bármi többet mondana, leveszi a köpenyét és a szék támlájára teríti, majd visszafordul a társasághoz, amikor is már azt látja, hogy Dearthan az üres bájitalos üvegcsét tanulmányozza. Beleszagolva érezhet némi édeskés illatot, mely a hozzáadott Rézszínű Hols bogyóinak levétől lehet, már ha Nelira nem ismer egy másik fajta receptet.*
- Ha meghalni elég nagy baj, akkor igen. Mert megtapasztaltam a halál ízét. *Válaszolja a férfi kérdésére, miközben keresztbe fűzi maga előtt a karjait, ám ez nem tart sokáig, néhány pislantásnyi idővel később meggondolja magát, és elkezdi magába tömni a reggelit. A pörköltből jut mindenkinek, nem sajátítja ki az egészet.*
- Ezt a kis dögöt követtem az erdő mélyére *biccent Szörnyecske irányába.* Egy démon lelkét zárták belé, azért volt olyan furcsa… de már kiengedtem belőle. *Teszi hozzá a mondat második felét, mielőtt még Dearthan azt hinné, hogy egy démont cirógat az ölében, persze, az mit sem érdekli, hogy félisteneket szabadjára engedni sem mindennapos móka.*
- Hiszel a démonokban? *Kérdezi Dearthant kíváncsian, majd meg sem várva a választ folytatja a történetét.*
- A legrosszabb módon tapasztaltam meg, hogy a bőr semmitől sem véd. *Ad akaratlanul is választ arra, hogy miért visel a megszokott, kopott bőrvértje helyett egy szinte újnak mondható brigantint, de szavai azt továbbra sem magyarázzák meg, hogy ha tényleg meghalt, hogy lehet most mégis itt.*
- Találtam valamit, valami fontosat, amit Sa'Tereth rám bízott. Kell az orkoknak, meg is találták, de megvédtük tőlük. Viszont már nincs nálam… *Néz félre, hisz végre pontosan tudja, miért jött a kikötőbe. Vallomást tenni az Arctalan előtt, de most valahogy mégsem érzi úgy, hogy jó ötlet volna a vérkerti oltár elé járulni úgy, hogy kudarcot vallott.*
*A szőkeség annak rendje és módja szerint kikéri magának az italára tett megjegyzést, és valahol jogosan, hisz, miután a feketeség leöntötte a torkán a kék nedűt, egyfajta csoda történik, legalábbis azok szerint, akik nem ismerik még a lány furcsa sokszínűségét, egészen biztosan. A pillanat tört része alatt pörög le Norileina lelki szemei előtt megannyi ködös emlékkép. Lát egy erdőt, saját magát, ahogy a Dearthan ölében hízelgő macska után rohan, Lupusfulgurokat, miközben lovának kétségbeesett nyerítését hallja. A következő képen már egy veszedelmes lándzsa hegye közeledik felé, majd minden elsötétül, míg egy vérvörös napkorong fel nem tűnik a távolban. Lát egy sötételf nőt, ki minden világi szépséget felülmúlóan gyönyörű, majd hirtelen már egy számára oly kedves mélységi férfi társaságában eltöltött, heves pillanatokra emlékszik. Szemei előtt megjelenik egy gyémánt, egy dobogó szív, a Mágustorony, orkok porba hulló feje, a kardjáról csöpögő karmazsin nedű és egy aprócska oltár is, mely büszkeséggel tölti el. Szitkozódva tér végül magához, s az első, amit lát, az Nelira zöldjei és az önelégült vigyora. A kapott bókot hallva, merthogy annak értelmezi a szőkeség szavait, őszinte, játékos vigyorra húzódnak ajkai.*
- Nem csak Artheniorban. Az orkok háborúra készülnek. *Nyögi ki. Most, hogy már képes nulla dolognál többre is koncentrálni, az is feltűnik neki, hogy egészen melege van, így mielőtt bármi többet mondana, leveszi a köpenyét és a szék támlájára teríti, majd visszafordul a társasághoz, amikor is már azt látja, hogy Dearthan az üres bájitalos üvegcsét tanulmányozza. Beleszagolva érezhet némi édeskés illatot, mely a hozzáadott Rézszínű Hols bogyóinak levétől lehet, már ha Nelira nem ismer egy másik fajta receptet.*
- Ha meghalni elég nagy baj, akkor igen. Mert megtapasztaltam a halál ízét. *Válaszolja a férfi kérdésére, miközben keresztbe fűzi maga előtt a karjait, ám ez nem tart sokáig, néhány pislantásnyi idővel később meggondolja magát, és elkezdi magába tömni a reggelit. A pörköltből jut mindenkinek, nem sajátítja ki az egészet.*
- Ezt a kis dögöt követtem az erdő mélyére *biccent Szörnyecske irányába.* Egy démon lelkét zárták belé, azért volt olyan furcsa… de már kiengedtem belőle. *Teszi hozzá a mondat második felét, mielőtt még Dearthan azt hinné, hogy egy démont cirógat az ölében, persze, az mit sem érdekli, hogy félisteneket szabadjára engedni sem mindennapos móka.*
- Hiszel a démonokban? *Kérdezi Dearthant kíváncsian, majd meg sem várva a választ folytatja a történetét.*
- A legrosszabb módon tapasztaltam meg, hogy a bőr semmitől sem véd. *Ad akaratlanul is választ arra, hogy miért visel a megszokott, kopott bőrvértje helyett egy szinte újnak mondható brigantint, de szavai azt továbbra sem magyarázzák meg, hogy ha tényleg meghalt, hogy lehet most mégis itt.*
- Találtam valamit, valami fontosat, amit Sa'Tereth rám bízott. Kell az orkoknak, meg is találták, de megvédtük tőlük. Viszont már nincs nálam… *Néz félre, hisz végre pontosan tudja, miért jött a kikötőbe. Vallomást tenni az Arctalan előtt, de most valahogy mégsem érzi úgy, hogy jó ötlet volna a vérkerti oltár elé járulni úgy, hogy kudarcot vallott.*
1764. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-30 07:33:50
Üzenet elküldve: 2025-12-30 07:33:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Nelira, ha egyelőre nem is ereszti rá senkire, jóváhagyja az ötletét. A szavak hallatán hosszabb pillantás erejéig kutatja fel a zöld íriszeket. Mély, értő tekintet. Ha arra kerül a sor, a lány egy szavával, veszedelmet szabadíthat rá bárkire. És nem is baj, ha nem tudja, mire bólint rá, elég, ha a férfi tudja. A kvártélyt illető kiegészítés valamelyest feltöri a férfi aggodalmát. Bár hangot nem ad a dolognak, azért marad benne némi kétely, hogy mit fog tudni beleadni a közösbe, ami megér legalább tizenaranyat, és még ezen felül bármennyit, amit majd megkövetelnek tőle. Nem kétséges számára, hogy Nelira varázstudománya és alkímiája felbecsülhetetlen értéket jelent az ittenieknek. És bár nem tudja, hogy a titokzatos feketeruhás nőt milyen szálak fűzik a Varjakhoz, de a látványból ítélve ő is megéri a maga árát. Elképzelése sincs, hogy egy magafajta senkinek, hogy lehetne itt maradása.
Tekintetét nem kerüli el, ahogy Nelira keze ökölbe szorul az inzultus kapcsán. Kinyúlna a finom kis kézért, de mégis mozdulatlan marad. Nem kell a lányyt feltétlenül pátyolgatni, főképp nem mások előtt. Vívja csak meg önállóan a harcait. A szőkeség önbizalmára tömjént, lelkének sebeire gyógyírt majd négyszemközt ad, ha szükséges. A kelleténél hosszabban vizsgálja az arcocskát, hogy lássa, a riposztot követően marad-e benne ingerültség.*
- Kipróbáljuk. *Bólint az ötletre* - Igaz, fiú, kipróbáljuk, hogy szereted-e a tojást. *Tolmácsol tovább a macskának. Abba a férfi bele se gondol, hogy ha éppen ebben a pillanatban toppanna be a várt és esetleges munkaadója, nem épp a legmeggyőzőbb látványt festené a szeme elé. A morcona zsoldos, aki szabadidejében macskát dajkál? Kész röhej. Ha így folytatja, örülhet, ha mehet énekelni a kolostor kórusába. Letelepszik Nelira mellé, a macskát az ölébe veszi és simogatásokkal próbálja fekvésre és nyugalomra bírni. Akár sikerül, akár nem, a reggeli ügyét mindjárt azzal kezdi, hogy saját tojásadagjának felével kiegészíti Nelira tányérját, majd jelentőségteljes pillantást küld felé. Nem-nem. Szó se lehet róla! Az ő védelme alatt nem fog elfogyni a lány. Aztán megérzi, hogy Nelira a kacsóját, mint nagykövetet küldi combjára. Ezt ő sem rest honorálni, és válaszul az ő küldönce is felszalad a lány lábán. A diplomácia már csak ilyen. És mielőtt Dearthannak még lenne lehetősége a reggelibe belekóstolni, számára váratlan átalakuláson megy át Norileina. A hajtókutya meredt figyelmével tanulmányozza a nő arcán az átalakulás jeleit. A korábbi kissé bamba tekintet összeszedett tekintetté áll össze. A jelenség olyannyira meglepi, hogy keze is megáll a vadóc szőke combján. Előbb Nelirára pillant – hogy leolvassa, ő mit ért ebből -, majd vissza Lilre. Felkapja az asztalról a fiolát, aminek tartalmát az imént kiitta a feketeruhás nő, és a nyitott üvegcsébe szagol. Ha van valamilyen jellegzetes illata a szernek, azt szeretné megjegyezni, hogy társíthassa a jelenséggel. Látva és hallva, hogy sem Norileinát, sem Nelirát nem lepték meg annyira a történtek, a szőkeség felé moccan, úgy, hogy a válluk összeérjen.*
- Megbűvölték? *Hívja kérdésével segítségül a nőt, hogy megérthesse, mi is történt.* - Ennek mi a neve? *Mutatja fel az üres üvegcsét. Az ismeretszerzésnek csak egy célja van, hogy ilyen és ehhez hasonló helyzetekben megfelelően felmérhesse, milyen ártalomra milyen szer lehet a gyógyír. Aztán Lilhez fordul, aki immáron teljes tudatának birtokában ül köztük.*
- Netán bajba keveredtél? *Kérdezi, és közben az arcát kutatja. Elváltozást a szemfehérjében, a bőr esetleges sápadtságát, a nyakon a pulzus szaporaságát, ha látható. Minden olyan jelet, ami a hatás lefolyásáról adhat bővebb ismeretet, ami rabul ejtette a nőt. Olyannyira leköti ez, hogy ismételten elmulasztja önjelölt kötelezettségét és nem szól a szitkozódásért. Pedig Lil esetén nem lesz olyan elnéző, mint amennyire Nelirával szemben az.*
*Nelira, ha egyelőre nem is ereszti rá senkire, jóváhagyja az ötletét. A szavak hallatán hosszabb pillantás erejéig kutatja fel a zöld íriszeket. Mély, értő tekintet. Ha arra kerül a sor, a lány egy szavával, veszedelmet szabadíthat rá bárkire. És nem is baj, ha nem tudja, mire bólint rá, elég, ha a férfi tudja. A kvártélyt illető kiegészítés valamelyest feltöri a férfi aggodalmát. Bár hangot nem ad a dolognak, azért marad benne némi kétely, hogy mit fog tudni beleadni a közösbe, ami megér legalább tizenaranyat, és még ezen felül bármennyit, amit majd megkövetelnek tőle. Nem kétséges számára, hogy Nelira varázstudománya és alkímiája felbecsülhetetlen értéket jelent az ittenieknek. És bár nem tudja, hogy a titokzatos feketeruhás nőt milyen szálak fűzik a Varjakhoz, de a látványból ítélve ő is megéri a maga árát. Elképzelése sincs, hogy egy magafajta senkinek, hogy lehetne itt maradása.
Tekintetét nem kerüli el, ahogy Nelira keze ökölbe szorul az inzultus kapcsán. Kinyúlna a finom kis kézért, de mégis mozdulatlan marad. Nem kell a lányyt feltétlenül pátyolgatni, főképp nem mások előtt. Vívja csak meg önállóan a harcait. A szőkeség önbizalmára tömjént, lelkének sebeire gyógyírt majd négyszemközt ad, ha szükséges. A kelleténél hosszabban vizsgálja az arcocskát, hogy lássa, a riposztot követően marad-e benne ingerültség.*
- Kipróbáljuk. *Bólint az ötletre* - Igaz, fiú, kipróbáljuk, hogy szereted-e a tojást. *Tolmácsol tovább a macskának. Abba a férfi bele se gondol, hogy ha éppen ebben a pillanatban toppanna be a várt és esetleges munkaadója, nem épp a legmeggyőzőbb látványt festené a szeme elé. A morcona zsoldos, aki szabadidejében macskát dajkál? Kész röhej. Ha így folytatja, örülhet, ha mehet énekelni a kolostor kórusába. Letelepszik Nelira mellé, a macskát az ölébe veszi és simogatásokkal próbálja fekvésre és nyugalomra bírni. Akár sikerül, akár nem, a reggeli ügyét mindjárt azzal kezdi, hogy saját tojásadagjának felével kiegészíti Nelira tányérját, majd jelentőségteljes pillantást küld felé. Nem-nem. Szó se lehet róla! Az ő védelme alatt nem fog elfogyni a lány. Aztán megérzi, hogy Nelira a kacsóját, mint nagykövetet küldi combjára. Ezt ő sem rest honorálni, és válaszul az ő küldönce is felszalad a lány lábán. A diplomácia már csak ilyen. És mielőtt Dearthannak még lenne lehetősége a reggelibe belekóstolni, számára váratlan átalakuláson megy át Norileina. A hajtókutya meredt figyelmével tanulmányozza a nő arcán az átalakulás jeleit. A korábbi kissé bamba tekintet összeszedett tekintetté áll össze. A jelenség olyannyira meglepi, hogy keze is megáll a vadóc szőke combján. Előbb Nelirára pillant – hogy leolvassa, ő mit ért ebből -, majd vissza Lilre. Felkapja az asztalról a fiolát, aminek tartalmát az imént kiitta a feketeruhás nő, és a nyitott üvegcsébe szagol. Ha van valamilyen jellegzetes illata a szernek, azt szeretné megjegyezni, hogy társíthassa a jelenséggel. Látva és hallva, hogy sem Norileinát, sem Nelirát nem lepték meg annyira a történtek, a szőkeség felé moccan, úgy, hogy a válluk összeérjen.*
- Megbűvölték? *Hívja kérdésével segítségül a nőt, hogy megérthesse, mi is történt.* - Ennek mi a neve? *Mutatja fel az üres üvegcsét. Az ismeretszerzésnek csak egy célja van, hogy ilyen és ehhez hasonló helyzetekben megfelelően felmérhesse, milyen ártalomra milyen szer lehet a gyógyír. Aztán Lilhez fordul, aki immáron teljes tudatának birtokában ül köztük.*
- Netán bajba keveredtél? *Kérdezi, és közben az arcát kutatja. Elváltozást a szemfehérjében, a bőr esetleges sápadtságát, a nyakon a pulzus szaporaságát, ha látható. Minden olyan jelet, ami a hatás lefolyásáról adhat bővebb ismeretet, ami rabul ejtette a nőt. Olyannyira leköti ez, hogy ismételten elmulasztja önjelölt kötelezettségét és nem szól a szitkozódásért. Pedig Lil esetén nem lesz olyan elnéző, mint amennyire Nelirával szemben az.*
1763. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-29 21:21:58
Üzenet elküldve: 2025-12-29 21:21:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Csillogó smaragdjai egy pillanatra megdermednek a kijelentéstől. Úgy tűnik, hogy Dearthan nem harap rá a kis játszadozásra, pedig igen sok kéjenc gondolat keringett a kis fejében a büntetés szó végett. Talán tényleg az a sorsa, hogy az, akit a legjobban szeretne maga mellett tudni, akitől könnyebben veszi a levegőt és aki mellett nap fénye is melegebbnek tűnik, az egyáltalán nem kíván kapni az alkalmon, hogy a gondoskodását a testén is bemutassa. A szomorúság igen könnyen vetné meg a lábát a szívében, ha volna ideje belemélyedni gondolataiba.*
- Ha nem sikerül a tervem, akkor igen. *Mondja, bár nem biztos, hogy érti, hogy mire. Örül Lil társaságának, de vágyik arra, hogy kettesben töltse az idejét a férfivel. A feketeség előtt nem akar kérdezősködni, mert ismeri, hogy milyen könnyedén csacsogna bele ostobaságokat, pedig percenként faggatná a harcost. Igazából alig ismeri, mégis mintha együtt dobogna a szívük. Ha ezt bárki saját élményként mesélné neki, biztosan közölné, hogy „undorító”. Mégis repked azóta, hogy maradást ígért.*
- Vagy nyolc arany, ha egy kis ágyban szeretne valaki feszengeni. *Vonja meg a vállát, ezzel bevallva, hogy van ám olcsóbb lehetőség is. Összeszűkül kissé a szeme a felismerésre és félrebiccentve néz fel Dearthanra.* - Szerencsére neked elég nagy jut ott lent, csak még nem mutattam meg. *Talán ezzel tudja sugallni, hogy ő nem vendég immáron, hanem személyzet. Ők pedig nem fizetnek a lakhatásért. Nem arannyal.
A lány leharmatgyengézi az italát, az ő cseppnyi ökle pedig összeszorul a pult tetején.*
- Nem azért adtam, hogy tanulj meg egy bonyolult igét, hanem, hogy szedd magad össze. Arra épp elég. *Lám a sértődés, amit annyira várt a másik, nem marad el, de nem dolgozik benne sokáig, hiszen máris a reggelivel kezd el bajlódni. Kedve lett volna végignézni a kedves jelenetet, ahogy a férfi bánik az állattal, de csak éppen csípett el belőle, ami talán nagy szerencse, hiszen még ebből is azt a következtetést vonná le, hogy őt bezzeg eléggé megdolgozza.
A tányérok a helyükön, mindenki előtt tojásrántotta, friss kenyér, kétes eredetű tea és aki nagyon szeretne, még egy kis birkapörköltet is kóstolhat, már ha a közösbe adja a nagyobbacska tálat Norileina, nem pedig kisajátítja. Neki mondjuk épp elég néhány falat, másra éhes ugyanis. Látni ez a szemekből minduntalan, ha Dearthan felé pislanthat. *
- Ajj, a kis csúfság. Hát... eszik tojást? *Kérdi szokatlanul félszegen. Mit tudja ő… annak is örül, hogy egy gyereket életben tartott egy esztendeig, aki nem is az övé, de ő legalább tudott beszélni, ha valamit nem akart.* - Ha mersz kérni Ezmeerhaldától, akkor csak nyugodtan. Én inkább adok az enyémből neki. *Kétli, hogy az óriásnő tudni szeretné, hogy a főztjét macska eszi. A fiola dugasza pukkan, Nelira elégedetten dől hátra. Tudta ő, hogy mire van szükség!*
- Tudod, hogyan gondolok rád. És szívesen. *Villant hószín fogakat, de nem derül ki a hangsúlyából, hogy milyen érzelemre is akart célozni.* - Nem tudom ki az új képzeletbeli barátod, de most már érdekel, hogy mi is történt Artheniorban. *Leül végül a székre ő maga is és az asztal alatt keresi Dearthan combját – feltéve, ha nem szökött meg macskaeledelt keresni túl hosszú ideig. Ami Velart illeti, egy újabb hasadásnak hiszi Lil elméjéből, ezért beszél róla ilyen könnyeden, s épp ezért firtatni sem szeretné. neki a lehető legjobb társaság az, aki végre előbukkant.*
*Csillogó smaragdjai egy pillanatra megdermednek a kijelentéstől. Úgy tűnik, hogy Dearthan nem harap rá a kis játszadozásra, pedig igen sok kéjenc gondolat keringett a kis fejében a büntetés szó végett. Talán tényleg az a sorsa, hogy az, akit a legjobban szeretne maga mellett tudni, akitől könnyebben veszi a levegőt és aki mellett nap fénye is melegebbnek tűnik, az egyáltalán nem kíván kapni az alkalmon, hogy a gondoskodását a testén is bemutassa. A szomorúság igen könnyen vetné meg a lábát a szívében, ha volna ideje belemélyedni gondolataiba.*
- Ha nem sikerül a tervem, akkor igen. *Mondja, bár nem biztos, hogy érti, hogy mire. Örül Lil társaságának, de vágyik arra, hogy kettesben töltse az idejét a férfivel. A feketeség előtt nem akar kérdezősködni, mert ismeri, hogy milyen könnyedén csacsogna bele ostobaságokat, pedig percenként faggatná a harcost. Igazából alig ismeri, mégis mintha együtt dobogna a szívük. Ha ezt bárki saját élményként mesélné neki, biztosan közölné, hogy „undorító”. Mégis repked azóta, hogy maradást ígért.*
- Vagy nyolc arany, ha egy kis ágyban szeretne valaki feszengeni. *Vonja meg a vállát, ezzel bevallva, hogy van ám olcsóbb lehetőség is. Összeszűkül kissé a szeme a felismerésre és félrebiccentve néz fel Dearthanra.* - Szerencsére neked elég nagy jut ott lent, csak még nem mutattam meg. *Talán ezzel tudja sugallni, hogy ő nem vendég immáron, hanem személyzet. Ők pedig nem fizetnek a lakhatásért. Nem arannyal.
A lány leharmatgyengézi az italát, az ő cseppnyi ökle pedig összeszorul a pult tetején.*
- Nem azért adtam, hogy tanulj meg egy bonyolult igét, hanem, hogy szedd magad össze. Arra épp elég. *Lám a sértődés, amit annyira várt a másik, nem marad el, de nem dolgozik benne sokáig, hiszen máris a reggelivel kezd el bajlódni. Kedve lett volna végignézni a kedves jelenetet, ahogy a férfi bánik az állattal, de csak éppen csípett el belőle, ami talán nagy szerencse, hiszen még ebből is azt a következtetést vonná le, hogy őt bezzeg eléggé megdolgozza.
A tányérok a helyükön, mindenki előtt tojásrántotta, friss kenyér, kétes eredetű tea és aki nagyon szeretne, még egy kis birkapörköltet is kóstolhat, már ha a közösbe adja a nagyobbacska tálat Norileina, nem pedig kisajátítja. Neki mondjuk épp elég néhány falat, másra éhes ugyanis. Látni ez a szemekből minduntalan, ha Dearthan felé pislanthat. *
- Ajj, a kis csúfság. Hát... eszik tojást? *Kérdi szokatlanul félszegen. Mit tudja ő… annak is örül, hogy egy gyereket életben tartott egy esztendeig, aki nem is az övé, de ő legalább tudott beszélni, ha valamit nem akart.* - Ha mersz kérni Ezmeerhaldától, akkor csak nyugodtan. Én inkább adok az enyémből neki. *Kétli, hogy az óriásnő tudni szeretné, hogy a főztjét macska eszi. A fiola dugasza pukkan, Nelira elégedetten dől hátra. Tudta ő, hogy mire van szükség!*
- Tudod, hogyan gondolok rád. És szívesen. *Villant hószín fogakat, de nem derül ki a hangsúlyából, hogy milyen érzelemre is akart célozni.* - Nem tudom ki az új képzeletbeli barátod, de most már érdekel, hogy mi is történt Artheniorban. *Leül végül a székre ő maga is és az asztal alatt keresi Dearthan combját – feltéve, ha nem szökött meg macskaeledelt keresni túl hosszú ideig. Ami Velart illeti, egy újabb hasadásnak hiszi Lil elméjéből, ezért beszél róla ilyen könnyeden, s épp ezért firtatni sem szeretné. neki a lehető legjobb társaság az, aki végre előbukkant.*
1762. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-29 20:32:22
Üzenet elküldve: 2025-12-29 20:32:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Nelira mérgelődésével nem tud mit kezdeni azon kívül, hogy még értetlenebbül pislog, mint általában, s ezen nem segít az sem, hogy Dearthannak köszönhetően még azon is gondolkozhat, hol kell keresnie a kutyákat, amiknek minden bizonnyal Szörnyecske sem fog örülni.*
- A szobáért. *Vágja rá rögtön Nelira nyers kérdésére, mert, hogy érzést egy cseppnyit sem váltott ki belőle a nyurga félvér, az biztos. Legfeljebb csak az ajkaiból kiserkenő vér, amit ő csinált neki.
A feketeség egyébként most még hozzá képest is kifejezetten lassú felfogású, mire elérne a tudatáig, hogy mit is mondott neki Nelira a szoba áráról vagy épp arról, hogy neki ez a hely az otthona, Dearthan már közbe is vág a szoba árán hüledezve.
Szörnyecskét mindenféle mögöttes gondolatot mellőzve, puszta felindulásból ajánlja fel dögönyözésre, mégis felettébb meglepődik rajta, hogy a férfi él is a lehetőséggel. A macska először egészen ódzkodik attól, hogy az izmos férfi kezek közé kerüljön, de csak addig, míg rá nem jön, hogy ott jobb dolga van még a királynál is. A szeretésre azonnal bekapcsol a dorombolója, majd még egy rövid nyávogással is megköszöni a törődést, magában valószínűleg már azon morfondírozva, hogy itt az ideje elárulni a gazdáját.
A lány kezébe közben váratlanul egy varázsital kerül, melynek okán ugyanolyan ködös tekintettel pillant fel Nelirára, mint ami már hosszú percek óta az arcára ragadt.*
- Hüm? Ez harmatgyenge, de köszi. *A világos színből hamar meg tudja állapítani, hogy a főzet koránt sem erős, viszont, hogy miért kapta, arról fogalma sincs, így egyszerű ajándékként fogja fel, amit illik elfogadni. Ezt követően ismét kettesben, illetve hármasban maradnak, Dearthan, Szörnyecske és ő, de úgy tűnik, hogy ők ketten is azt tervezik, hogy cserbenhagyják, és inkább egymás társaságát élveznék egy tál macskaeledel mellett.*
~Hogy milyen jól érzed magad ott, te hálátlan kis dög!~ *Vigyorodik el magában, ahogy figyeli a férfi öléből őt vizslató, sárga szempárt. Csoda, hogy a nyelvét nem nyújtja ki rá.
Nelira kisvártatva visszatér, és igazi, szépen megterített asztallal, rajta reggelihez képest egészen tartalmas menüvel várja őket. Nori rögtön át is cuccol oda, közben pedig gondol egyet, kipukkantja a dugót a kapott fiolából, és mind egy cseppig kiissza belőle a világoskék löttyöt. Az üvegcse halkan koppan az asztalon, s úgy tűnhet, hogy semmi sem történik. A lány épp belekezdene a reggelizésbe, mikor az eddigi bamba tekintete egyszer csak, először riadt arccá, majd teljesen elkomoruló pillantássá változik.*
- Bassza meg… Velar, a rohadt életbe, mit műveltél… *Sziszegi maga elé. Eszébe jutott. Minden.* Mit is mondtam neked az előbb, Nelira? Hogy Artheniorban semmi nem történik? *A fejét kezdi csóválni.* Most az egyszer elfogadom, ha azt mondod, hogy segghülye vagyok. *A szőkeség talán megörülhet, hisz hallani vélheti azt a számára sokkal édesebben csengő hangszínt, melybe olyannyira beleszeretett, mikor zárt ajtók mögött játszadoztak egymással.*
~Az önkritika fontos tulajdonság…~ *Visszhangzik a fejében a hang, amit most nagyon nem akar hallani.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
*Nelira mérgelődésével nem tud mit kezdeni azon kívül, hogy még értetlenebbül pislog, mint általában, s ezen nem segít az sem, hogy Dearthannak köszönhetően még azon is gondolkozhat, hol kell keresnie a kutyákat, amiknek minden bizonnyal Szörnyecske sem fog örülni.*
- A szobáért. *Vágja rá rögtön Nelira nyers kérdésére, mert, hogy érzést egy cseppnyit sem váltott ki belőle a nyurga félvér, az biztos. Legfeljebb csak az ajkaiból kiserkenő vér, amit ő csinált neki.
A feketeség egyébként most még hozzá képest is kifejezetten lassú felfogású, mire elérne a tudatáig, hogy mit is mondott neki Nelira a szoba áráról vagy épp arról, hogy neki ez a hely az otthona, Dearthan már közbe is vág a szoba árán hüledezve.
Szörnyecskét mindenféle mögöttes gondolatot mellőzve, puszta felindulásból ajánlja fel dögönyözésre, mégis felettébb meglepődik rajta, hogy a férfi él is a lehetőséggel. A macska először egészen ódzkodik attól, hogy az izmos férfi kezek közé kerüljön, de csak addig, míg rá nem jön, hogy ott jobb dolga van még a királynál is. A szeretésre azonnal bekapcsol a dorombolója, majd még egy rövid nyávogással is megköszöni a törődést, magában valószínűleg már azon morfondírozva, hogy itt az ideje elárulni a gazdáját.
A lány kezébe közben váratlanul egy varázsital kerül, melynek okán ugyanolyan ködös tekintettel pillant fel Nelirára, mint ami már hosszú percek óta az arcára ragadt.*
- Hüm? Ez harmatgyenge, de köszi. *A világos színből hamar meg tudja állapítani, hogy a főzet koránt sem erős, viszont, hogy miért kapta, arról fogalma sincs, így egyszerű ajándékként fogja fel, amit illik elfogadni. Ezt követően ismét kettesben, illetve hármasban maradnak, Dearthan, Szörnyecske és ő, de úgy tűnik, hogy ők ketten is azt tervezik, hogy cserbenhagyják, és inkább egymás társaságát élveznék egy tál macskaeledel mellett.*
~Hogy milyen jól érzed magad ott, te hálátlan kis dög!~ *Vigyorodik el magában, ahogy figyeli a férfi öléből őt vizslató, sárga szempárt. Csoda, hogy a nyelvét nem nyújtja ki rá.
Nelira kisvártatva visszatér, és igazi, szépen megterített asztallal, rajta reggelihez képest egészen tartalmas menüvel várja őket. Nori rögtön át is cuccol oda, közben pedig gondol egyet, kipukkantja a dugót a kapott fiolából, és mind egy cseppig kiissza belőle a világoskék löttyöt. Az üvegcse halkan koppan az asztalon, s úgy tűnhet, hogy semmi sem történik. A lány épp belekezdene a reggelizésbe, mikor az eddigi bamba tekintete egyszer csak, először riadt arccá, majd teljesen elkomoruló pillantássá változik.*
- Bassza meg… Velar, a rohadt életbe, mit műveltél… *Sziszegi maga elé. Eszébe jutott. Minden.* Mit is mondtam neked az előbb, Nelira? Hogy Artheniorban semmi nem történik? *A fejét kezdi csóválni.* Most az egyszer elfogadom, ha azt mondod, hogy segghülye vagyok. *A szőkeség talán megörülhet, hisz hallani vélheti azt a számára sokkal édesebben csengő hangszínt, melybe olyannyira beleszeretett, mikor zárt ajtók mögött játszadoztak egymással.*
~Az önkritika fontos tulajdonság…~ *Visszhangzik a fejében a hang, amit most nagyon nem akar hallani.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
1761. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-29 18:32:02
Üzenet elküldve: 2025-12-29 18:32:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Lil kiegészítését csak bólintással nyugtázza. Nelira barátai az ő barátai is. A lány pedig igazán jó kedvében van, mióta meglátta régi ismerősét. Ennyi a férfinak untig elég. Amíg a kis madárka boldogan röpdös a napsütötte rét fölött a selymes fuvallatban, addig minden rendben van. Ne adja ég, hogy a bolond Nap megtalálja égetni, vagy a csalárd áramlat felsértse a puha tollakat, mert feketén tátongó torkot tép a fénylő test helyébe, és megfojtja a tenger megannyi széláramlatát, még ha bele is pusztul a bosszúba. A rétet meg felperzselné, csak úgy emlékül, hogy tudja meg minden elem, van náluk fontosabb jelenség és nagyobb hatalom.*
- Eresszem rá a kutyákat? *Bukik ki reflexszerűen a kérdés a büntetés emlegetésekor. Noha a teljes történet homályba vész, és tán nem is fontos már, de egykoron ez szavajárása volt a csőcseléknek, akiket a harcos balgamód családnak tekintett. A „kutya”’ Dearthant és egy társát jelentette. A könnyű hangszínben feltett kérdés mögött Nelira érezheti, hogy csak tréfálkozni próbál. És nem is erőlteti tovább a témát, mikor hallja, hogy a lány hamar túllendül a mérges gondolatokon. Kíváncsisággal vegyes zavarodottsággal hallgatja tovább a két nőt, ahogy egy légyottot emlegetnek. Mindig van valami megkapó abban, ahogy egyes témákat a fehérnép diskurál. Néha a leghétköznapibb dolgokról is úgy beszélnek, amiből Dearthan számára egy szó nem sok, annyi sem érthető. Más helyzetben pedig olyan dolgokat emlegetnek fel, amit véleménye szerint nem kellene felemlegetni. Elmélkedését a női lélek rejtelmeiről az elkotyogott árszabás szakítja meg.*
- Tizenhárom arany itt egy szoba? *Vág közbe és elkerekedett szemmel néz Nelirára.* - Varjak árnyéka… *Fordul el letaglózottan. Sürgősen munkát kell keresnie. Ezek után attól a bizonyos Relaeltől olyan ajánlatot kell kiharcolnia, amitől aztán fel-le jár majd az adoma. Talán merő véletlenségből, talán Lil empátiájának köszönhetően, Szörnyecske kerül felajánlásra, mint idegnyugtató. A férfi legnagyobb örömére. A macska hozzáállása az ügyben leginkább tartózkodónak mondható. De ha Dearthan tényleg átveheti a cicát, meg is teszi és ölbe veszi az állatot, ha az engedi. Ezzel figyelme – férfiakra jellemző módon – korlátozódik is egy dologra. Nagy szeretettel próbál Szörnyecske kedvében járni. A fülének tövét vakargatja. Az álla alatt mutatóujjal simogatja. Körmével hosszan végigfésüli a macska bundáját a nyakától a farktövéig, amit játékosan meglapogat. Keresgéli a kedvelt pontokat. A lábakhoz és a hastájékhoz nem nyúl. Szigorúan elkerüli. Ha a cica tűri mindezt, netán pozitív affekciót fejez ki, Dearthan szavakkal kezdi bátorítani.*
- Jól van, fiú. *Dicséri meleg hangon, miközben paskolgatja.* - Minden rendben.
*A karját ért simítás Nelirától olyan inger, melyet ha akarna, se tudna kizárni. Szörnyecskére szűkült csőlátása és figyelme ennek hatására kiszélesedik, és így meghallja Lil szavait is. Fel is emelkedik, ha lehet, továbbra is karjában tartva a macskát, akár egy kisdedet. Fejét forgatja, tekintetét körbehordozza, míg meg nem találja Nelirát, ahogy előlép a konyhából.*
- Hozok neki enni. *A mondat végén a hangsúly bizonytalanul felemelkedik, így ez se nem kijelentés, se nem kérdés. Mindenesetre karjában a macskával, aminek mellényét cirógatja, Nelirától vár visszajelzést a kiélt harcos, mielőtt indulna élelmet keresni az állatnak.*Nap
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2025.12.29 21:21:00, a következő indokkal:
Felhasználó kérésére és az utána reagálók engedélyével.
*Lil kiegészítését csak bólintással nyugtázza. Nelira barátai az ő barátai is. A lány pedig igazán jó kedvében van, mióta meglátta régi ismerősét. Ennyi a férfinak untig elég. Amíg a kis madárka boldogan röpdös a napsütötte rét fölött a selymes fuvallatban, addig minden rendben van. Ne adja ég, hogy a bolond Nap megtalálja égetni, vagy a csalárd áramlat felsértse a puha tollakat, mert feketén tátongó torkot tép a fénylő test helyébe, és megfojtja a tenger megannyi széláramlatát, még ha bele is pusztul a bosszúba. A rétet meg felperzselné, csak úgy emlékül, hogy tudja meg minden elem, van náluk fontosabb jelenség és nagyobb hatalom.*
- Eresszem rá a kutyákat? *Bukik ki reflexszerűen a kérdés a büntetés emlegetésekor. Noha a teljes történet homályba vész, és tán nem is fontos már, de egykoron ez szavajárása volt a csőcseléknek, akiket a harcos balgamód családnak tekintett. A „kutya”’ Dearthant és egy társát jelentette. A könnyű hangszínben feltett kérdés mögött Nelira érezheti, hogy csak tréfálkozni próbál. És nem is erőlteti tovább a témát, mikor hallja, hogy a lány hamar túllendül a mérges gondolatokon. Kíváncsisággal vegyes zavarodottsággal hallgatja tovább a két nőt, ahogy egy légyottot emlegetnek. Mindig van valami megkapó abban, ahogy egyes témákat a fehérnép diskurál. Néha a leghétköznapibb dolgokról is úgy beszélnek, amiből Dearthan számára egy szó nem sok, annyi sem érthető. Más helyzetben pedig olyan dolgokat emlegetnek fel, amit véleménye szerint nem kellene felemlegetni. Elmélkedését a női lélek rejtelmeiről az elkotyogott árszabás szakítja meg.*
- Tizenhárom arany itt egy szoba? *Vág közbe és elkerekedett szemmel néz Nelirára.* - Varjak árnyéka… *Fordul el letaglózottan. Sürgősen munkát kell keresnie. Ezek után attól a bizonyos Relaeltől olyan ajánlatot kell kiharcolnia, amitől aztán fel-le jár majd az adoma. Talán merő véletlenségből, talán Lil empátiájának köszönhetően, Szörnyecske kerül felajánlásra, mint idegnyugtató. A férfi legnagyobb örömére. A macska hozzáállása az ügyben leginkább tartózkodónak mondható. De ha Dearthan tényleg átveheti a cicát, meg is teszi és ölbe veszi az állatot, ha az engedi. Ezzel figyelme – férfiakra jellemző módon – korlátozódik is egy dologra. Nagy szeretettel próbál Szörnyecske kedvében járni. A fülének tövét vakargatja. Az álla alatt mutatóujjal simogatja. Körmével hosszan végigfésüli a macska bundáját a nyakától a farktövéig, amit játékosan meglapogat. Keresgéli a kedvelt pontokat. A lábakhoz és a hastájékhoz nem nyúl. Szigorúan elkerüli. Ha a cica tűri mindezt, netán pozitív affekciót fejez ki, Dearthan szavakkal kezdi bátorítani.*
- Jól van, fiú. *Dicséri meleg hangon, miközben paskolgatja.* - Minden rendben.
*A karját ért simítás Nelirától olyan inger, melyet ha akarna, se tudna kizárni. Szörnyecskére szűkült csőlátása és figyelme ennek hatására kiszélesedik, és így meghallja Lil szavait is. Fel is emelkedik, ha lehet, továbbra is karjában tartva a macskát, akár egy kisdedet. Fejét forgatja, tekintetét körbehordozza, míg meg nem találja Nelirát, ahogy előlép a konyhából.*
- Hozok neki enni. *A mondat végén a hangsúly bizonytalanul felemelkedik, így ez se nem kijelentés, se nem kérdés. Mindenesetre karjában a macskával, aminek mellényét cirógatja, Nelirától vár visszajelzést a kiélt harcos, mielőtt indulna élelmet keresni az állatnak.*Nap
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2025.12.29 21:21:00, a következő indokkal:
Felhasználó kérésére és az utána reagálók engedélyével.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1811-1830