Kikötő - Hét Varjú Taverna
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 88 (1741. - 1760. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1760. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-29 14:50:18
Üzenet elküldve: 2025-12-29 14:50:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Fejében szitkok sora és bosszúhadjáratok képei derengenek fel, de csakhamar elűzi a kedvelt hang. Felé is tekint, s meglepetten néz annak barna szemeibe, miközben újra csak gondolatok szállják meg. Nyugtatólag hat rá a férfi jelenléte, így hát képzelgései fordulatot vesznek, eszébe ötlik, hogy mennyi varázsitala, na meg növénye lehet a Vasbácsinak, ami neki és még a másik álmainak is igen jót tehetnek. Eztán Norira néz, ki szintén ilyesmiben utazik. Talán egyenesen azért küldte ide a már sokat emlegetett sors, hogy segítségére legyen. Természetesen nem azonnal tér rá e témára. Visszafordul Dearthanhoz, majd búgva ejti ki szavait.*
- Valaki csúnyán meg lesz büntetve. *Minden kétséget kizáróan pajzán indíttatásból mondja amit, majd ezt tetézi azzal, hogy alsó ajkára harapva állja tovább a szemkontaktust. Eztán haloványan kacag fel, majd megingatja a fejét.* - A tegnap esti forgalmat az rontotta el, hogy egy apró *ujjaival mutatja milyen kicsinyke* kicsi gnóm úgy döntött, hogy zaklatja a vendégeket és hazudozik. De… szerencséje van. Van valamije, ami nekem kellhet. *Hátradobja szőke hajtincseit a válla útjából, majd büszkén illegeti magát egészen addig, amíg meg nem hallja Lil döbbenetes beszámolóját.*
- Keféltél Haldriannal? *Olyan jóízűen nevet fel, hogy a jelzett személy akár még meg is hallhatja. Nem semmi a kis félvér. Lesz miről beszélgetnie vele, az egyszer biztos.* - Tizenhárom arany, vagy egy este Haldriannal. *Széttárja a kezeit, mintha ez nem az ő döntése lenne. Nem is az.*
- Itt lakok, Lil. *Mondja csak egyszerűen, nem kezd nagy mesékbe, hiszen ahogy észrevette, a lány úgysem dolgozná fel az információkat. Valójában ahogy látja, valahogy most semmit nem dolgoz fel… Valami nem tetszik Nelirának, így figyelgetve egy kicsit a feketeséget, na meg hogy a harcosnak átadja Szörnyecskét, aztán megint fogalma sincs még talán arról sem, hogy hogyan formálja meg a szavakat, egy apró kis kék fiolát húz elő. Minden bizonnyal Norileina Vylriennél is lapul 1 Világoskék varázsital,
de… elfelejthette meginni.*
- Édesem… *kedveskedve, mázosan elnyújtva kezd bele.* - Idd meg ezt szépen, aztán jobb lesz. *Ha nem is palléroz sokat annak elméjén, tán azokat a szerteágazó kis erecskéket egy mederbe tereli és majd beszélgetni is lehet a lánnyal.*
- A macskát nem engedhetitek a pultra! *Jelenti ki, miközben kilibben, majd ahogy elhalad a férfi mögött, egy simítással illeti annak felkarját. Elnyeli a konyha, s addig vissza sem tér, amíg végre az elkészült ételeket meg nem kapja Ezmeerhaldától. Eztán lázas terítésbe kezd, s néhány adag tojásrántotta, kenyér, na meg a feketeség által kért birkapörkölt is az asztalra kerül.*
*Fejében szitkok sora és bosszúhadjáratok képei derengenek fel, de csakhamar elűzi a kedvelt hang. Felé is tekint, s meglepetten néz annak barna szemeibe, miközben újra csak gondolatok szállják meg. Nyugtatólag hat rá a férfi jelenléte, így hát képzelgései fordulatot vesznek, eszébe ötlik, hogy mennyi varázsitala, na meg növénye lehet a Vasbácsinak, ami neki és még a másik álmainak is igen jót tehetnek. Eztán Norira néz, ki szintén ilyesmiben utazik. Talán egyenesen azért küldte ide a már sokat emlegetett sors, hogy segítségére legyen. Természetesen nem azonnal tér rá e témára. Visszafordul Dearthanhoz, majd búgva ejti ki szavait.*
- Valaki csúnyán meg lesz büntetve. *Minden kétséget kizáróan pajzán indíttatásból mondja amit, majd ezt tetézi azzal, hogy alsó ajkára harapva állja tovább a szemkontaktust. Eztán haloványan kacag fel, majd megingatja a fejét.* - A tegnap esti forgalmat az rontotta el, hogy egy apró *ujjaival mutatja milyen kicsinyke* kicsi gnóm úgy döntött, hogy zaklatja a vendégeket és hazudozik. De… szerencséje van. Van valamije, ami nekem kellhet. *Hátradobja szőke hajtincseit a válla útjából, majd büszkén illegeti magát egészen addig, amíg meg nem hallja Lil döbbenetes beszámolóját.*
- Keféltél Haldriannal? *Olyan jóízűen nevet fel, hogy a jelzett személy akár még meg is hallhatja. Nem semmi a kis félvér. Lesz miről beszélgetnie vele, az egyszer biztos.* - Tizenhárom arany, vagy egy este Haldriannal. *Széttárja a kezeit, mintha ez nem az ő döntése lenne. Nem is az.*
- Itt lakok, Lil. *Mondja csak egyszerűen, nem kezd nagy mesékbe, hiszen ahogy észrevette, a lány úgysem dolgozná fel az információkat. Valójában ahogy látja, valahogy most semmit nem dolgoz fel… Valami nem tetszik Nelirának, így figyelgetve egy kicsit a feketeséget, na meg hogy a harcosnak átadja Szörnyecskét, aztán megint fogalma sincs még talán arról sem, hogy hogyan formálja meg a szavakat, egy apró kis kék fiolát húz elő. Minden bizonnyal Norileina Vylriennél is lapul 1 Világoskék varázsital,
de… elfelejthette meginni.*- Édesem… *kedveskedve, mázosan elnyújtva kezd bele.* - Idd meg ezt szépen, aztán jobb lesz. *Ha nem is palléroz sokat annak elméjén, tán azokat a szerteágazó kis erecskéket egy mederbe tereli és majd beszélgetni is lehet a lánnyal.*
- A macskát nem engedhetitek a pultra! *Jelenti ki, miközben kilibben, majd ahogy elhalad a férfi mögött, egy simítással illeti annak felkarját. Elnyeli a konyha, s addig vissza sem tér, amíg végre az elkészült ételeket meg nem kapja Ezmeerhaldától. Eztán lázas terítésbe kezd, s néhány adag tojásrántotta, kenyér, na meg a feketeség által kért birkapörkölt is az asztalra kerül.*
1759. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-29 13:16:14
Üzenet elküldve: 2025-12-29 13:16:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
- Vele minden perc egy élmény. *Teszi hozzá Nelirával kapcsolatban Dearthannak még a kettecskén történő beszélgetésük közben. És mennyire igaz. A szőkeségnek köszönhetően tapasztalta meg például azt, hogy milyen élmény vágyaktól túlfűtött hangulatban hátra zuhanni az ágyról és majdnem megfulladni a szerencsétlen esés miatt, miközben egy fűző eltört merevítője szúrja a bordáit. Rajta próbálhatta ki először az egyik kedvenc átkát, s érezhette a lány finom ujjainak szorítását a nyakán, miközben ő saját magát kínozta minden mozdulattal. Meseszép volt.
A szőkeség kifakadására aztán értetlenül pislogva kapja oda a fejét. Felkuncog az ő drága Nelirája választékos szitkozódását hallva, de valójában egy mukkot sem ért abból, amiről beszél. Annyira nem is érdekli, hogy visszakérdezzen, még akkor sem, mikor Dearthan is hozzáteszi a magáét, pedig akár még felettébb furcsa is lehetne, hogy a férfi vállalni akarja a balhét Nelira helyett, de hát Nori továbbra sem túl acélos, ha gesztusokból, nézésekből és félszavakból kell összeraknia egy képet. Éppen ezért nem vesz észre semmit abból sem, hogy a lány talán tőle szokatlan vágyakozással bámulja a másikat.
Táskájából közben, mint egy elcseszett bűvésztrükk, úgy kerül elő a fekete macska, aki rögtön ítéletet kíván végrehajtani gazdája felett, mialatt öntörvényűen jelöli ki magának a számára megfelelő pihenőhelyet a pult tetején. Arra azonban ő sem számíthatott, hogy hirtelen végtelen szeretetben lesz majd része. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy Nelira valamit mégiscsak tud, mert a cirmos, hála neki, megnyugszik, és már Norit sem akarja megölni, miután még az Arctalant is képbe hozva, rondaságáról tájékoztatva visszakerül gazdája kezei közé.*
- Igen, akarok egyet… *bólint a szobát illetően.* De nem tudom, hogy még mindig jár-e nekem az ingyen. Az a Haldrian a múltkor is adott nekem szobát, amiért játszottam vele, miután kikötöztük az ágyához. De amúgy miért is vagy te itt ennyire otthonosan? *Pislog a lányra, miközben úgy csinál, mintha a korábbi információ csak amolyan mellékes részlet volna.*
- Kéred? *Fordul aztán nem zavartatva magát Dearthanhoz, holott Nelirával még le sem zárta az eszmecserét. Szörnyecskére gondol, akit mellső lábainál fogva, lógatva nyújt most a férfinek, hogy ő is megszeretgethesse, ha akarja.*
- Annyira azért amúgy nincs messze. És siettem. *Mondja aztán már Artheniorral kapcsolatban, csak azt nem tudja még mindig, hogy miért is sietett, de mielőtt folytatná, látványosan megakad, még pislogni is elfelejt. Olyan érzése van, mintha valamit tudnia kéne, valami fontosat…*
- Ömm, ott minden rendben. Csak egy hülye város. Mégis mi történne ott? Semmi nem történik. *Nyögi ki végül, de maga sem biztos benne, hogy ez a helyes válasz, de akkor mi?*
- Ha van neki valami, szerintem örülne. Biztosan éhes... *Mondja eltűnődve a macskának felajánlott elemózsia okán.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.29 13:18:56
- Vele minden perc egy élmény. *Teszi hozzá Nelirával kapcsolatban Dearthannak még a kettecskén történő beszélgetésük közben. És mennyire igaz. A szőkeségnek köszönhetően tapasztalta meg például azt, hogy milyen élmény vágyaktól túlfűtött hangulatban hátra zuhanni az ágyról és majdnem megfulladni a szerencsétlen esés miatt, miközben egy fűző eltört merevítője szúrja a bordáit. Rajta próbálhatta ki először az egyik kedvenc átkát, s érezhette a lány finom ujjainak szorítását a nyakán, miközben ő saját magát kínozta minden mozdulattal. Meseszép volt.
A szőkeség kifakadására aztán értetlenül pislogva kapja oda a fejét. Felkuncog az ő drága Nelirája választékos szitkozódását hallva, de valójában egy mukkot sem ért abból, amiről beszél. Annyira nem is érdekli, hogy visszakérdezzen, még akkor sem, mikor Dearthan is hozzáteszi a magáét, pedig akár még felettébb furcsa is lehetne, hogy a férfi vállalni akarja a balhét Nelira helyett, de hát Nori továbbra sem túl acélos, ha gesztusokból, nézésekből és félszavakból kell összeraknia egy képet. Éppen ezért nem vesz észre semmit abból sem, hogy a lány talán tőle szokatlan vágyakozással bámulja a másikat.
Táskájából közben, mint egy elcseszett bűvésztrükk, úgy kerül elő a fekete macska, aki rögtön ítéletet kíván végrehajtani gazdája felett, mialatt öntörvényűen jelöli ki magának a számára megfelelő pihenőhelyet a pult tetején. Arra azonban ő sem számíthatott, hogy hirtelen végtelen szeretetben lesz majd része. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy Nelira valamit mégiscsak tud, mert a cirmos, hála neki, megnyugszik, és már Norit sem akarja megölni, miután még az Arctalant is képbe hozva, rondaságáról tájékoztatva visszakerül gazdája kezei közé.*
- Igen, akarok egyet… *bólint a szobát illetően.* De nem tudom, hogy még mindig jár-e nekem az ingyen. Az a Haldrian a múltkor is adott nekem szobát, amiért játszottam vele, miután kikötöztük az ágyához. De amúgy miért is vagy te itt ennyire otthonosan? *Pislog a lányra, miközben úgy csinál, mintha a korábbi információ csak amolyan mellékes részlet volna.*
- Kéred? *Fordul aztán nem zavartatva magát Dearthanhoz, holott Nelirával még le sem zárta az eszmecserét. Szörnyecskére gondol, akit mellső lábainál fogva, lógatva nyújt most a férfinek, hogy ő is megszeretgethesse, ha akarja.*
- Annyira azért amúgy nincs messze. És siettem. *Mondja aztán már Artheniorral kapcsolatban, csak azt nem tudja még mindig, hogy miért is sietett, de mielőtt folytatná, látványosan megakad, még pislogni is elfelejt. Olyan érzése van, mintha valamit tudnia kéne, valami fontosat…*
- Ömm, ott minden rendben. Csak egy hülye város. Mégis mi történne ott? Semmi nem történik. *Nyögi ki végül, de maga sem biztos benne, hogy ez a helyes válasz, de akkor mi?*
- Ha van neki valami, szerintem örülne. Biztosan éhes... *Mondja eltűnődve a macskának felajánlott elemózsia okán.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.29 13:18:56
1758. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-29 11:44:05
Üzenet elküldve: 2025-12-29 11:44:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
~ Meg se kéne lepődnöm, milyen barátaid vannak, Kölyök! ~ *Fut át a gondolat, miközben Lil felszerelését veszi számba.* ~ Tizenkét ilyen ütőképességgel bíró ember kedvére portyázhatna a vidéken. ~ *Adózik tovább a gondolatnak. De elégségesnek bizonyul a válasz ahhoz, hogy a férfi lazítson a felkészültségén. Habár a szeretet nevében legalább annyi pusztítás söpör végig a világon, mint amennyi öröm, mégid a rövid feleletben érez annyi kötődést, hogy ne feltételezzen ártó szándékot az atheniori szándékaiban. Vagy talán kezd elpuhulni? Oda az esze, az éleslátása, amire mindig is oly büszke volt? Meglehet, ez is az éjszakai kábulat utóhatása. Bár az új lenne, hiszen nem egyszer volt szüksége rá, hogy eltompítsa magát, de a másnapi kellemetlenségek eleddig más formában jelentkeztek. El is megy az életkedve, ahogy rágondol. Az iszaposnak érződő bőr, a nyelvére tapadó, lemoshatatlan rothadt gyümölcsíz, és a kín, mintha belülről próbálna a teste vedleni. Azokban a pillanatokban egyaránt undorodik magától és a világtól is. Darabidő elteltével mégis mindig visszacsábul. Tekintete Nelirára vándorol, éppen amikor szitkozódva mérgelődni kezd.*
~ Ejnye, kislány… ~ *Dorgálja magában, miközben elhúzza a száját. Aztán csak beletörődve megingatja a fejét. Ha valóban lesz is maradása, nem pedellusnak fogják megtartani. És mégis, mi végre foglalkozzon egy ilyen magafajta az etikettel?*
- Én úgy emlékszem az ócska viccem rontotta el az amúgy kecsegtetőnek ígérkező tegnap esti forgalmat. *Válaszolja a szőkeségnek a levélben foglalt indok kapcsán.* - Vállalom, ami ezért jár. *Pillant Nelirára. Nincs fogalma arról, hogy az öreg gnóm ki fia-borja, de egy újabb probléma a többi tetejébe már igazán nem zavarja. Ha ezzel elháríthat némi bosszúságot a lány feje fölül, az csak haszon.
Az előkerülő négylábú kellemesen meglepi Dearthant is. Oldalt fordul, hogy jobban szemügyre vehesse a kisállatot, majd az állát a tenyerébe támasztja – hogy a mosoly rejtve maradjon -, ahogy a macskát babusgató szőkét figyeli. Szívesen kérdezne a jószágról, és így puhatolózva a feketébe öltözött nőről, de nem akarja zavarni a párost. Addig tervet sző, hogy adódó alkalommal ő is megdögönyözhesse a jóképű cicust.
Ahogy Nelira ellép a pulttól, Dearthan felemelkedik a székről, majd visszaül.*
- Arthenior? *Mindkét könyökével a pultra támaszkodik és felszegi állát, miközben gondolkodik.* - Hat óra lóval. Igencsak korai kirándulás. *Norileina felé biccenti fejét. A választ követően előredől, és mintha hirtelen eszébe jutott volna kérdezi.* - Hozzak…hogyishí..Szörnyecskének valamit?
*Mikor meghallja, hogy Nelira visszaérkezik, rutinosan hátrapillant, hogy lássa, hol és milyen messze áll meg tőle a lány.*
~ Meg se kéne lepődnöm, milyen barátaid vannak, Kölyök! ~ *Fut át a gondolat, miközben Lil felszerelését veszi számba.* ~ Tizenkét ilyen ütőképességgel bíró ember kedvére portyázhatna a vidéken. ~ *Adózik tovább a gondolatnak. De elégségesnek bizonyul a válasz ahhoz, hogy a férfi lazítson a felkészültségén. Habár a szeretet nevében legalább annyi pusztítás söpör végig a világon, mint amennyi öröm, mégid a rövid feleletben érez annyi kötődést, hogy ne feltételezzen ártó szándékot az atheniori szándékaiban. Vagy talán kezd elpuhulni? Oda az esze, az éleslátása, amire mindig is oly büszke volt? Meglehet, ez is az éjszakai kábulat utóhatása. Bár az új lenne, hiszen nem egyszer volt szüksége rá, hogy eltompítsa magát, de a másnapi kellemetlenségek eleddig más formában jelentkeztek. El is megy az életkedve, ahogy rágondol. Az iszaposnak érződő bőr, a nyelvére tapadó, lemoshatatlan rothadt gyümölcsíz, és a kín, mintha belülről próbálna a teste vedleni. Azokban a pillanatokban egyaránt undorodik magától és a világtól is. Darabidő elteltével mégis mindig visszacsábul. Tekintete Nelirára vándorol, éppen amikor szitkozódva mérgelődni kezd.*
~ Ejnye, kislány… ~ *Dorgálja magában, miközben elhúzza a száját. Aztán csak beletörődve megingatja a fejét. Ha valóban lesz is maradása, nem pedellusnak fogják megtartani. És mégis, mi végre foglalkozzon egy ilyen magafajta az etikettel?*
- Én úgy emlékszem az ócska viccem rontotta el az amúgy kecsegtetőnek ígérkező tegnap esti forgalmat. *Válaszolja a szőkeségnek a levélben foglalt indok kapcsán.* - Vállalom, ami ezért jár. *Pillant Nelirára. Nincs fogalma arról, hogy az öreg gnóm ki fia-borja, de egy újabb probléma a többi tetejébe már igazán nem zavarja. Ha ezzel elháríthat némi bosszúságot a lány feje fölül, az csak haszon.
Az előkerülő négylábú kellemesen meglepi Dearthant is. Oldalt fordul, hogy jobban szemügyre vehesse a kisállatot, majd az állát a tenyerébe támasztja – hogy a mosoly rejtve maradjon -, ahogy a macskát babusgató szőkét figyeli. Szívesen kérdezne a jószágról, és így puhatolózva a feketébe öltözött nőről, de nem akarja zavarni a párost. Addig tervet sző, hogy adódó alkalommal ő is megdögönyözhesse a jóképű cicust.
Ahogy Nelira ellép a pulttól, Dearthan felemelkedik a székről, majd visszaül.*
- Arthenior? *Mindkét könyökével a pultra támaszkodik és felszegi állát, miközben gondolkodik.* - Hat óra lóval. Igencsak korai kirándulás. *Norileina felé biccenti fejét. A választ követően előredől, és mintha hirtelen eszébe jutott volna kérdezi.* - Hozzak…hogyishí..Szörnyecskének valamit?
*Mikor meghallja, hogy Nelira visszaérkezik, rutinosan hátrapillant, hogy lássa, hol és milyen messze áll meg tőle a lány.*
1757. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-29 08:26:25
Üzenet elküldve: 2025-12-29 08:26:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Vannak utazások, amik jót tesznek a léleknek. Például Nelira szíves örömest utazna el Wegtorenbe, hogy az ottani egzotikus szépségek mellett, inkább helyett zsebelje be a bókokat, netán az Arénából diadalittasan kilépő harcosokkal karöltve távozzon egy fűszeres-édes illatú bordélyba. De Pirtianeben is szívesen mutatkozna hószín bőrével bevilágítva a mélységiek sajátos világát. Bár minden bizonnyal onnan nem jutna haza, minekutána a matróna szoknyája alá kívánt volna nyíltan betekinteni, de szívesen képzeleg efféle dolgoktól. Na de olyasvalamiről, hogy a Kikötőbe ruccanjon ki eltölteni néhány napot, csak úgy ok nélkül… a részeg matrózok már nem érdemlik meg e fáradozást. Aztán oldalra fordítja a fejét és valami eddig észre sem vett nehéz gördül le a mellkasáról. Azért mégiscsak van, amiért megéri itt lennie, de nem kifejezetten érti, hogy hogyan nem múlt el az érzés reggelre, mint a legtöbb esetben. Az elnyúlt pillanatot, míg ábrándos smaragdok isszák be a férfi vonásait, egészen nyugodtan elkaphatja. De még Norileina is, bár róla kétli, hogy különbséget tud tenni egyáltalán, hogy eped, vagy csak bámul.
Térül, hagyja beszélgetni a kettőst, egy mondatnál több is egész nyugodtan belefér, amíg borravalót gyűjt be, csak úgy a miheztartást végett, majd fordul, s már a söntés mögött is találja magát.
Szeme elkerekedik, majd ajka résnyire nyílik, ahogy meglát egy félretett üzenetet, na meg két egészen drága varázsitalt.*
- Az a vén fasz! *Szólal fel, bár könnyedségét, jókedvét nem egészen hagyta hátra, de látni, hogy nagy gondja akadt hirtelen.* - Ennél ilyen drága holmik vannak… *emeli fel a rubinvörös és napsárga italt* - és itt játssza nekem az eszét. *Méltatlankodva süllyeszti el a fiolákat, majd a levelet is a fiókba.* - Relaelnek azt írta, hogy én… rosszul bántam vele. *Már eldöntötte, hogy megkeresi magának és fellógatja. Úgy fogja megégetni, máglyát rak és bizony ott fog a tűzben forogni, mint egy csirke. Behunyja a szemét, mély levegőt vesz, majd a feléledő indulat elpárolog. Újra a „régi”. *
- Jó, mindjárt hozom. *Kanyarodik vissza a rendelés dolgához. Ha neveket és túlfűtött órákat képes is semmissé tenni az elméje, a feladatait nem. Már indulna, amikor valami furcsaságra lesz figyelmes, szemei kissé szűkülnek a mocorgás felé, majd aztán ismét teljesen kivirágzik az arca, ahogy a pultra kerül valami, ami nem egészen odavaló. Hogy mennyire fenyegetően viseltetik a szörnyű gazdája irányába, őt cseppet sem érdekli, a cirmos után kap, hogy az esetlenül nyekkenjen és olvadjon bele markába, majd a szőrös arcot saját arcához érintve öleli a jószágot, miközben Dearthan és Norileina irányába ringatózik vele.*
- Sa'Terethre, de csúnya még mindig! *Gügyögi, hangja nem pont arról árulkodik, amit mond. Egy kis időt áldoz e szívkitörésnek, majd a lány kezébe nyomja a kis dögöt.* - De a pultra nem jöhet fel. Vidd fel a szobába. Gondolom, veszel ki egyet, miért is ne maradhatnál? *Üzleti érzéke azt diktálja, hogy akkor már most be tudja zsebelni az aranyat, arra viszont már nem gondol, hogy a hajdani szeretőjét megvendégelje. Tán, ha felhívják erre a figyelmét. A rendeléssel a konyhába igyekszik, de most sem időzik soká, egészen hamar jelenik meg újra, de egy cseppet várniuk kell, míg elkészül.*
- Szóval… mi van a városban? *Kérdi szórakozottan, s valami oknál fogva tesz egy lépést Dearthanhoz közelebb, még ha a söntés el is választja kettejüket. Mozdulna a kéz, de innen nem nagyon van mit fognia a férfin, így megállapodik egy bögrén.*
*Vannak utazások, amik jót tesznek a léleknek. Például Nelira szíves örömest utazna el Wegtorenbe, hogy az ottani egzotikus szépségek mellett, inkább helyett zsebelje be a bókokat, netán az Arénából diadalittasan kilépő harcosokkal karöltve távozzon egy fűszeres-édes illatú bordélyba. De Pirtianeben is szívesen mutatkozna hószín bőrével bevilágítva a mélységiek sajátos világát. Bár minden bizonnyal onnan nem jutna haza, minekutána a matróna szoknyája alá kívánt volna nyíltan betekinteni, de szívesen képzeleg efféle dolgoktól. Na de olyasvalamiről, hogy a Kikötőbe ruccanjon ki eltölteni néhány napot, csak úgy ok nélkül… a részeg matrózok már nem érdemlik meg e fáradozást. Aztán oldalra fordítja a fejét és valami eddig észre sem vett nehéz gördül le a mellkasáról. Azért mégiscsak van, amiért megéri itt lennie, de nem kifejezetten érti, hogy hogyan nem múlt el az érzés reggelre, mint a legtöbb esetben. Az elnyúlt pillanatot, míg ábrándos smaragdok isszák be a férfi vonásait, egészen nyugodtan elkaphatja. De még Norileina is, bár róla kétli, hogy különbséget tud tenni egyáltalán, hogy eped, vagy csak bámul.
Térül, hagyja beszélgetni a kettőst, egy mondatnál több is egész nyugodtan belefér, amíg borravalót gyűjt be, csak úgy a miheztartást végett, majd fordul, s már a söntés mögött is találja magát.
Szeme elkerekedik, majd ajka résnyire nyílik, ahogy meglát egy félretett üzenetet, na meg két egészen drága varázsitalt.*
- Az a vén fasz! *Szólal fel, bár könnyedségét, jókedvét nem egészen hagyta hátra, de látni, hogy nagy gondja akadt hirtelen.* - Ennél ilyen drága holmik vannak… *emeli fel a rubinvörös és napsárga italt* - és itt játssza nekem az eszét. *Méltatlankodva süllyeszti el a fiolákat, majd a levelet is a fiókba.* - Relaelnek azt írta, hogy én… rosszul bántam vele. *Már eldöntötte, hogy megkeresi magának és fellógatja. Úgy fogja megégetni, máglyát rak és bizony ott fog a tűzben forogni, mint egy csirke. Behunyja a szemét, mély levegőt vesz, majd a feléledő indulat elpárolog. Újra a „régi”. *
- Jó, mindjárt hozom. *Kanyarodik vissza a rendelés dolgához. Ha neveket és túlfűtött órákat képes is semmissé tenni az elméje, a feladatait nem. Már indulna, amikor valami furcsaságra lesz figyelmes, szemei kissé szűkülnek a mocorgás felé, majd aztán ismét teljesen kivirágzik az arca, ahogy a pultra kerül valami, ami nem egészen odavaló. Hogy mennyire fenyegetően viseltetik a szörnyű gazdája irányába, őt cseppet sem érdekli, a cirmos után kap, hogy az esetlenül nyekkenjen és olvadjon bele markába, majd a szőrös arcot saját arcához érintve öleli a jószágot, miközben Dearthan és Norileina irányába ringatózik vele.*
- Sa'Terethre, de csúnya még mindig! *Gügyögi, hangja nem pont arról árulkodik, amit mond. Egy kis időt áldoz e szívkitörésnek, majd a lány kezébe nyomja a kis dögöt.* - De a pultra nem jöhet fel. Vidd fel a szobába. Gondolom, veszel ki egyet, miért is ne maradhatnál? *Üzleti érzéke azt diktálja, hogy akkor már most be tudja zsebelni az aranyat, arra viszont már nem gondol, hogy a hajdani szeretőjét megvendégelje. Tán, ha felhívják erre a figyelmét. A rendeléssel a konyhába igyekszik, de most sem időzik soká, egészen hamar jelenik meg újra, de egy cseppet várniuk kell, míg elkészül.*
- Szóval… mi van a városban? *Kérdi szórakozottan, s valami oknál fogva tesz egy lépést Dearthanhoz közelebb, még ha a söntés el is választja kettejüket. Mozdulna a kéz, de innen nem nagyon van mit fognia a férfin, így megállapodik egy bögrén.*
1756. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-29 00:02:49
Üzenet elküldve: 2025-12-29 00:02:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Párat még pislant Nelirára, majd elmosolyodik, mikor már ő is elhiszi, hogy tényleg teljes valójában itt áll előtte a lány, s maga is csak most jön rá, hogy mennyire hiányzott neki. A kérdésére aztán megrázza a fejét.*
- Nem tudom… Csak lejöttem, és most itt vagyok. *Nem Nelira miatt lovagolt idáig, ez most már bizonyos, aminek okán, a szőkeséget ismerve, minden jogot képes volna megformálni magának a megsértődésre, még akkor is, ha Norinak fogalma sem lehetett róla, hogy itt rá fog bukkanni.
A véres ruházat kérdésére sem Dearthan válaszol végül, a feketeség viszont erre is csak pislog néhányat, aztán elengedi a dolgot. Végül is a magyarázat hihető. A kikötő már csak ilyen, itt mindig, mindenki véres.
Mindeközben, ha Dearthan valóban tüzetesen végignézi őt, akkor elsőként a tetőtől-talpig koromfekete öltözete tűnhet fel neki. Bakancsot, bőrnadrágot visel, felül a csuklyás köpeny alatt egy blúzt, rajta az egészen újszerű állapotban lévő brigantin vérttel. Ruhái tiszták, csupán köpenye az, mi réginek és viseletesnek tűnik. Fegyverek tekintetében sem szenved hiányt, kezdve a hátára erősített mesterfegyverrel, de a nadrágja övére csatolt hosszabb és rövidebb tőrt sem rejtegeti, melyek közül az utóbbi valaha még szép, díszes lehetett, mostanra viszont már a markolat is koszos és kopott. Jobb oldalán, kicsivel a hosszútőr mögött, mellyel majdnem rátámadott Nelirára, egy ostor is lóg karikába tekerve. Ha a férfi valóban minden apró részletre figyel, és megnézi magának a temérdek mennyiségű, fekete festéket az ajkaira és a szemei köré kenve, akkor azt láthatja, hogy a vonások nem egyenletesek és nem is egyirányúak, mintha minden másodpercben meggondolta volna magát, hogyan is csinálja. Mozdulatain az látszik, hogy mind a kezét és a lábát illetően is a jobb dominál, tekintete zavart, mintha soha nem találná meg a fókuszt vagy állandóan tartana valamitől.*
- Nem túl régi, de szeretem őt. *Válaszolja meg a kérdést, mit Dearthannak van lehetősége feltenni, míg Nelira magukra hagyja őket némi időre, talán kissé még bele is pirul. Mikor aztán a szőkeség visszatér hozzájuk, csalódottan biggyeszti le az ajkait, ahogy a reggeli kínálatát hallja. Hát akkor teljesen haszontalan, hogy el tudta olvasni, mi van kiírva, pedig már lelkesen mondta volna, hogy mit enne.*
- Óh… Akkor legyen tojás és birkapörkölt. Meg tea. *Mondja Nelira zöldjeit keresve, miközben meg sem fogalmazódik benne a kérdés, hogy miért a lány az, aki ki akarja szolgálni őket. Nem sokáig tud azonban társaságára koncentrálni, figyelmét ugyanis eltereli a gyanúsan mocorgó hátizsákja, és ekkor bevillan neki valami. Valami fontos, puha és bundás. Kioldja a zsákot, melyből azonnal ki is ugrik egy macska, akit bizony elfelejtett kiengedni a hátizsák fogságból, és úgy tűnik, hogy mostanra, ha már nem szabadulhatott, inkább teljesen elbújt benne. A fekete, gülü, sárgaszemű négylábú méltatlankodva ugrik fel a pultra, és nyávogva kéri számon a gazdáján, hogy mégis mivel érdemelte ki ezt a bánásmódot.*
- Szörnyecske! Nem szabad! *Próbálja levenni őt a pultról, de a morcos kandúr harciasan kap felé a karmaival, mire Nori rögtön hátrahőköl.*
- Ahj, ne már! *sóhajt fel.* Szóval átöltözni? Azt nekem sem ártana, már ha maradhatok itt. *Tereli vissza magát a beszélgetés témájára, ha már házikedvence ilyen öntörvényű.*
*Párat még pislant Nelirára, majd elmosolyodik, mikor már ő is elhiszi, hogy tényleg teljes valójában itt áll előtte a lány, s maga is csak most jön rá, hogy mennyire hiányzott neki. A kérdésére aztán megrázza a fejét.*
- Nem tudom… Csak lejöttem, és most itt vagyok. *Nem Nelira miatt lovagolt idáig, ez most már bizonyos, aminek okán, a szőkeséget ismerve, minden jogot képes volna megformálni magának a megsértődésre, még akkor is, ha Norinak fogalma sem lehetett róla, hogy itt rá fog bukkanni.
A véres ruházat kérdésére sem Dearthan válaszol végül, a feketeség viszont erre is csak pislog néhányat, aztán elengedi a dolgot. Végül is a magyarázat hihető. A kikötő már csak ilyen, itt mindig, mindenki véres.
Mindeközben, ha Dearthan valóban tüzetesen végignézi őt, akkor elsőként a tetőtől-talpig koromfekete öltözete tűnhet fel neki. Bakancsot, bőrnadrágot visel, felül a csuklyás köpeny alatt egy blúzt, rajta az egészen újszerű állapotban lévő brigantin vérttel. Ruhái tiszták, csupán köpenye az, mi réginek és viseletesnek tűnik. Fegyverek tekintetében sem szenved hiányt, kezdve a hátára erősített mesterfegyverrel, de a nadrágja övére csatolt hosszabb és rövidebb tőrt sem rejtegeti, melyek közül az utóbbi valaha még szép, díszes lehetett, mostanra viszont már a markolat is koszos és kopott. Jobb oldalán, kicsivel a hosszútőr mögött, mellyel majdnem rátámadott Nelirára, egy ostor is lóg karikába tekerve. Ha a férfi valóban minden apró részletre figyel, és megnézi magának a temérdek mennyiségű, fekete festéket az ajkaira és a szemei köré kenve, akkor azt láthatja, hogy a vonások nem egyenletesek és nem is egyirányúak, mintha minden másodpercben meggondolta volna magát, hogyan is csinálja. Mozdulatain az látszik, hogy mind a kezét és a lábát illetően is a jobb dominál, tekintete zavart, mintha soha nem találná meg a fókuszt vagy állandóan tartana valamitől.*
- Nem túl régi, de szeretem őt. *Válaszolja meg a kérdést, mit Dearthannak van lehetősége feltenni, míg Nelira magukra hagyja őket némi időre, talán kissé még bele is pirul. Mikor aztán a szőkeség visszatér hozzájuk, csalódottan biggyeszti le az ajkait, ahogy a reggeli kínálatát hallja. Hát akkor teljesen haszontalan, hogy el tudta olvasni, mi van kiírva, pedig már lelkesen mondta volna, hogy mit enne.*
- Óh… Akkor legyen tojás és birkapörkölt. Meg tea. *Mondja Nelira zöldjeit keresve, miközben meg sem fogalmazódik benne a kérdés, hogy miért a lány az, aki ki akarja szolgálni őket. Nem sokáig tud azonban társaságára koncentrálni, figyelmét ugyanis eltereli a gyanúsan mocorgó hátizsákja, és ekkor bevillan neki valami. Valami fontos, puha és bundás. Kioldja a zsákot, melyből azonnal ki is ugrik egy macska, akit bizony elfelejtett kiengedni a hátizsák fogságból, és úgy tűnik, hogy mostanra, ha már nem szabadulhatott, inkább teljesen elbújt benne. A fekete, gülü, sárgaszemű négylábú méltatlankodva ugrik fel a pultra, és nyávogva kéri számon a gazdáján, hogy mégis mivel érdemelte ki ezt a bánásmódot.*
- Szörnyecske! Nem szabad! *Próbálja levenni őt a pultról, de a morcos kandúr harciasan kap felé a karmaival, mire Nori rögtön hátrahőköl.*
- Ahj, ne már! *sóhajt fel.* Szóval átöltözni? Azt nekem sem ártana, már ha maradhatok itt. *Tereli vissza magát a beszélgetés témájára, ha már házikedvence ilyen öntörvényű.*
1755. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 22:47:49
Üzenet elküldve: 2025-12-28 22:47:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Amíg a két nő néhány szót vált egymással, Dearthan hátrébb lép, hogy féloldalasan leüljön a söntés előtt álló székek valamelyikére, és kihasználja az adódó röpke pillanatokat, hogy Lil személyének részleteit kutassa. A szemrevételezés most gyors és metodikus, hanyagol mindenfajta diszkréciót, ezáltal könnyen felfedezhető, mit csinál. Melyik lábára terhel, melyik térdén rogyaszt inkább. Sejthető-e a ruházat alatt rejtett fegyver. A látható felszerelésének állapotát és viszonylagos értékét. Ha látható festék van a lány szeménél vagy kence az arcán, megállapítható-e, hogy hol és milyen irányban vette el az ecsetet a bőréről. A felé intézett kérdés hallatán előrébb hajol, hogy válaszoljon, de Nelira megelőzi. Tenyerét legyint a szőkeség felé, jelezvén, hogy kielégítőnek találja a választ, és nem egészíti ki. Nelira irányít. Ő csak alkatrésze a lényének. Bútordarab a díszletben. Ez még akkor is így marad, ha az a bizonyos Relael is megjelenik majd. Ha minden jól megy, utóbbihoz szerződés fogja kötni, de a bájos bájitalkeverőhöz szövetség. Ami sokkal erősebb
Míg kettesben marad Norileinával, és Nelira hallótávolságon kívül kerül, könyökét elcsúsztatva a pulton kissé közelebb dől a másikhoz.*
- Régi ismeretség? *A kérdést megelőzően még a szőke vadóc útját követi szemmel, de a válaszra felveszi a barna szempárral a szemkontaktust.
Ahogy a rendezkedést követően visszatér hozzájuk a lány, Dearthan visszamozdul eredeti pozíciójába. Elkapja a felé vetett kacér pillantást, és egy gyors kacsintással viszonozza. Ugyan így nehéz lesz megőriznie a komor verőlegény szerepet, de nem bánja. Nem haragszik ezért Nelirára.*
- Jól esne. *Feleli rögvest a felajánlott reggelire.
Aztán ismét a jelek keresésére fókuszál. A két nő interakciójára fordítja figyelmét. Merre vándorolnak a szemek beszélgetés közben. Történnek-e önkéntelen mozdulatok. Miként érnek egymáshoz – ha egyáltalán – és ki kezdeményez érintést, bókot vagy a kacérkodás bármilyen formáját sűrűbben.*
*Amíg a két nő néhány szót vált egymással, Dearthan hátrébb lép, hogy féloldalasan leüljön a söntés előtt álló székek valamelyikére, és kihasználja az adódó röpke pillanatokat, hogy Lil személyének részleteit kutassa. A szemrevételezés most gyors és metodikus, hanyagol mindenfajta diszkréciót, ezáltal könnyen felfedezhető, mit csinál. Melyik lábára terhel, melyik térdén rogyaszt inkább. Sejthető-e a ruházat alatt rejtett fegyver. A látható felszerelésének állapotát és viszonylagos értékét. Ha látható festék van a lány szeménél vagy kence az arcán, megállapítható-e, hogy hol és milyen irányban vette el az ecsetet a bőréről. A felé intézett kérdés hallatán előrébb hajol, hogy válaszoljon, de Nelira megelőzi. Tenyerét legyint a szőkeség felé, jelezvén, hogy kielégítőnek találja a választ, és nem egészíti ki. Nelira irányít. Ő csak alkatrésze a lényének. Bútordarab a díszletben. Ez még akkor is így marad, ha az a bizonyos Relael is megjelenik majd. Ha minden jól megy, utóbbihoz szerződés fogja kötni, de a bájos bájitalkeverőhöz szövetség. Ami sokkal erősebb
Míg kettesben marad Norileinával, és Nelira hallótávolságon kívül kerül, könyökét elcsúsztatva a pulton kissé közelebb dől a másikhoz.*
- Régi ismeretség? *A kérdést megelőzően még a szőke vadóc útját követi szemmel, de a válaszra felveszi a barna szempárral a szemkontaktust.
Ahogy a rendezkedést követően visszatér hozzájuk a lány, Dearthan visszamozdul eredeti pozíciójába. Elkapja a felé vetett kacér pillantást, és egy gyors kacsintással viszonozza. Ugyan így nehéz lesz megőriznie a komor verőlegény szerepet, de nem bánja. Nem haragszik ezért Nelirára.*
- Jól esne. *Feleli rögvest a felajánlott reggelire.
Aztán ismét a jelek keresésére fókuszál. A két nő interakciójára fordítja figyelmét. Merre vándorolnak a szemek beszélgetés közben. Történnek-e önkéntelen mozdulatok. Miként érnek egymáshoz – ha egyáltalán – és ki kezdeményez érintést, bókot vagy a kacérkodás bármilyen formáját sűrűbben.*
1754. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 21:06:38
Üzenet elküldve: 2025-12-28 21:06:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Imád döbbenetet okozni. Hatást gyakorolni. Látni a tompafényű szemekben meginduló csillanást. Még azt is imádja, amikor a bajkeverése okoz hitetlenkedő pillantásokat. Osztatlan figyelem, arra van szüksége. Persze ne lássanak belé a szemek, csupán a szépérzéket elégítsék ki. Vágyják. Simogassanak felszínt. Most is intézhette volna másként a köszöntést, de hogyan is elégedne meg puszta intéssel. Pedig az is épp úgy meglepte volna Norileinát, hiszen őt is búcsú nélkül hagyta ott, fogalma sem lehetett róla, hogy itt találja.*
- Teljes életnagyságban! * Fürdőzik annak tekintetében, pontosan tudja, hány érzéki pillanatot hagyott emlékei között. De annál tovább nem merészkedik, hogy mélyen néz a szép szemekbe, hogy egy kicsit újra lobbanjon a feketeségben valami elfeledett kép. *
- Nem tudod? *Kérdi, elgondolkodva biggyeszti az ajkát, majd megvonja a vállát. Ismeri már a lány olykor csekélyke képességeit, már ami a gondolkodást illeti, így hát nem firtat olyasmit, ami csak kellemetlen helyzetbe hozza. Még legalábbis. Na meg mondhat bármit, neki már csak Lil marad. Talán ha személyiségének ama szilánkja lenne porondon, el tudná mondani azt is, hogy miért épp a Hét Varjú Tavernába hozta a lába. *
- A Kikötőben az a furcsa, aki nem az. *Szúrja oda, ha netán Dearthan nem kívánja megválaszolni a kérdést. Ösztönös apró, tán suta védelem, de mégis az. Viszont kiszúrja az egyik asztalnál, hogy túl sok már az üres kupa és korsó így reggel, amit illene eltüntetni onnan, de a drága Ezmeerhalda valószínűleg kellemesebb elfoglaltságot talált a vendégek kiszolgálásánál. Nelira máris libben, s nem tekintve hátra hajol kissé mélyebbre, hogy már a következő körük előtt borravalóban részesüljön. Csakhamar visszatér összeverődött kis társaságának közelébe, majd a söntés mögé lép, hogy lepakolja szerzeményeit. De el nem mossa. Nem az ő műszakja, csak learatott némi babért. *
- Átöltözni indultunk. *Villant kacér mosolyt a férfi felé, csak úgy suttyomban, de aztán a lányra figyel.* - De reggelizünk veled, biztos van mit mesélned. *Újra Dearthan irányába tekint.* - Mit szeretnétek enni? *Hagy egy hatásvadász kis szünetet, mintha volna min elgondolkodniuk.* - Tojás van és… birkapörkölt. *Igen, ennyi a választék, de azt minden odaadásával és szeretetével fogja elkészít…tetni Ezmeerhaldával.*
*Imád döbbenetet okozni. Hatást gyakorolni. Látni a tompafényű szemekben meginduló csillanást. Még azt is imádja, amikor a bajkeverése okoz hitetlenkedő pillantásokat. Osztatlan figyelem, arra van szüksége. Persze ne lássanak belé a szemek, csupán a szépérzéket elégítsék ki. Vágyják. Simogassanak felszínt. Most is intézhette volna másként a köszöntést, de hogyan is elégedne meg puszta intéssel. Pedig az is épp úgy meglepte volna Norileinát, hiszen őt is búcsú nélkül hagyta ott, fogalma sem lehetett róla, hogy itt találja.*
- Teljes életnagyságban! * Fürdőzik annak tekintetében, pontosan tudja, hány érzéki pillanatot hagyott emlékei között. De annál tovább nem merészkedik, hogy mélyen néz a szép szemekbe, hogy egy kicsit újra lobbanjon a feketeségben valami elfeledett kép. *
- Nem tudod? *Kérdi, elgondolkodva biggyeszti az ajkát, majd megvonja a vállát. Ismeri már a lány olykor csekélyke képességeit, már ami a gondolkodást illeti, így hát nem firtat olyasmit, ami csak kellemetlen helyzetbe hozza. Még legalábbis. Na meg mondhat bármit, neki már csak Lil marad. Talán ha személyiségének ama szilánkja lenne porondon, el tudná mondani azt is, hogy miért épp a Hét Varjú Tavernába hozta a lába. *
- A Kikötőben az a furcsa, aki nem az. *Szúrja oda, ha netán Dearthan nem kívánja megválaszolni a kérdést. Ösztönös apró, tán suta védelem, de mégis az. Viszont kiszúrja az egyik asztalnál, hogy túl sok már az üres kupa és korsó így reggel, amit illene eltüntetni onnan, de a drága Ezmeerhalda valószínűleg kellemesebb elfoglaltságot talált a vendégek kiszolgálásánál. Nelira máris libben, s nem tekintve hátra hajol kissé mélyebbre, hogy már a következő körük előtt borravalóban részesüljön. Csakhamar visszatér összeverődött kis társaságának közelébe, majd a söntés mögé lép, hogy lepakolja szerzeményeit. De el nem mossa. Nem az ő műszakja, csak learatott némi babért. *
- Átöltözni indultunk. *Villant kacér mosolyt a férfi felé, csak úgy suttyomban, de aztán a lányra figyel.* - De reggelizünk veled, biztos van mit mesélned. *Újra Dearthan irányába tekint.* - Mit szeretnétek enni? *Hagy egy hatásvadász kis szünetet, mintha volna min elgondolkodniuk.* - Tojás van és… birkapörkölt. *Igen, ennyi a választék, de azt minden odaadásával és szeretetével fogja elkészít…tetni Ezmeerhaldával.*
1753. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 20:12:03
Üzenet elküldve: 2025-12-28 20:12:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Elmélázva bámul épp egy pontot a pult mögött a falon, amin ugyan nincs semmi érdekes, és ha megkérdeznék sem tudna épeszű indokot mondani arra, hogy miért az üres fal az, ami leginkább leköti a figyelmét, de pont emiatt lehetséges az, hogy a környezetében most minden más hidegen hagyja, és eszébe sem jut a lépcsők felé nézni egy pillanatra sem.
Nelira, kinek az arca olykor még fel-felsejlik elméjének kusza képei közt, mikor a vágy, mint olyan kap főszerepet a megannyi gondolat kavalkádjában, könnyedén tud odalopakodni a teljesen feketébe burkolózott lány háta mögé. Még akkor sem sejt semmit, amikor az őt átkarolni kívánó karok gyengéden kúsznak a dereka köré. Az érintés pillanatában azonban teste megfeszül, de támadója szerencséjére nem lendül azonnal ellentámadásba. Jobb keze az egyik ölelő kar mellett csúszik lassan lefelé, hogy az övére erősített tőrért nyúljon, ám, mikor elérné a markolatot, egy lágy csókot követően egy édes hang suttog a fülébe úgy, mintha legszebb álmainak leggyönyörűbb démona szólna hozzá a végtelen messzeségből, melyet ő soha el nem érhet. Fejét riadt arccal, mégis tettre kész tekintettel fordítja a hang irányába, feketére festett ajkai pedig tátva maradnak a meglepettségtől.*
- Nelira… *Mondja ki azonnal a fejében rögtön visszhangzó nevet, melyet legbelül már az előtt is társítani tudott a hanghoz, hogy meglátta volna a lány arcát. Annyira megszeppent, hogy az első kérdésre egyelőre még válaszolni sem képes, csupán a zöldek útját követi, hogy végül az ő tekintete is a számára oly kedves szőkeség társaságán kössön ki.*
- Azt… én sem tudom. *Nagyokat pislogva válaszolja meg végül furcsán a második neki szegezett kérdést, miközben nem is Nelirára néz.*
- Norileina. *Mutatkozik be egy egészen más néven, mint ahogy barátnője bemutatta őt a deres hajú férfinek.*
- Mitől vagy véres? *Kérdezi nem zavartatva magát illemmel és hasonlókkal, amint észreveszi a kopott, viseletes és foltos öltözéket. Hát persze, hogy a vérfolt az első, ami megragadja a feketeség tekintetét…*
*Elmélázva bámul épp egy pontot a pult mögött a falon, amin ugyan nincs semmi érdekes, és ha megkérdeznék sem tudna épeszű indokot mondani arra, hogy miért az üres fal az, ami leginkább leköti a figyelmét, de pont emiatt lehetséges az, hogy a környezetében most minden más hidegen hagyja, és eszébe sem jut a lépcsők felé nézni egy pillanatra sem.
Nelira, kinek az arca olykor még fel-felsejlik elméjének kusza képei közt, mikor a vágy, mint olyan kap főszerepet a megannyi gondolat kavalkádjában, könnyedén tud odalopakodni a teljesen feketébe burkolózott lány háta mögé. Még akkor sem sejt semmit, amikor az őt átkarolni kívánó karok gyengéden kúsznak a dereka köré. Az érintés pillanatában azonban teste megfeszül, de támadója szerencséjére nem lendül azonnal ellentámadásba. Jobb keze az egyik ölelő kar mellett csúszik lassan lefelé, hogy az övére erősített tőrért nyúljon, ám, mikor elérné a markolatot, egy lágy csókot követően egy édes hang suttog a fülébe úgy, mintha legszebb álmainak leggyönyörűbb démona szólna hozzá a végtelen messzeségből, melyet ő soha el nem érhet. Fejét riadt arccal, mégis tettre kész tekintettel fordítja a hang irányába, feketére festett ajkai pedig tátva maradnak a meglepettségtől.*
- Nelira… *Mondja ki azonnal a fejében rögtön visszhangzó nevet, melyet legbelül már az előtt is társítani tudott a hanghoz, hogy meglátta volna a lány arcát. Annyira megszeppent, hogy az első kérdésre egyelőre még válaszolni sem képes, csupán a zöldek útját követi, hogy végül az ő tekintete is a számára oly kedves szőkeség társaságán kössön ki.*
- Azt… én sem tudom. *Nagyokat pislogva válaszolja meg végül furcsán a második neki szegezett kérdést, miközben nem is Nelirára néz.*
- Norileina. *Mutatkozik be egy egészen más néven, mint ahogy barátnője bemutatta őt a deres hajú férfinek.*
- Mitől vagy véres? *Kérdezi nem zavartatva magát illemmel és hasonlókkal, amint észreveszi a kopott, viseletes és foltos öltözéket. Hát persze, hogy a vérfolt az első, ami megragadja a feketeség tekintetét…*
1752. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 19:25:02
Üzenet elküldve: 2025-12-28 19:25:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
~ Relael ~ *Ismétli magában újra a férfi.* ~ Veszélyes és gyönyörű. ~ *Ez egyelőre kevés, hogy hathatós elképzelés alakulhasson ki benne, milyen személyre is kell számítania. Mindenesetre, ahol a szépség veszéllyel párosul, ott ritkák a nyugodt napok. Ennyi pedig neki bőven elég ahhoz, hogy bizakodjon önnön lehetőségeivel kapcsolatban. Miközben a törölközőt a dézsa szélére veti, figyeli, ahogy Nelira élénk, üde szellőként mozog a szobában. Úgy tetszik, a lány körül szinte pezseg a levegő, s bármire veti a tekintetét, vagy bármihez is ér hozzá, az egyszerre színesebb, szebb és jobb lesz. Ahogy Dearthanhoz sodródik és csivitelni kezd, a férfi félmosollyal az arcán hallgatja. Örül Nelira jókedvének, de nem tudja megfejteni, mi váltotta ki mindezt. Miközben hasát, vállát becézgetik, és a barna szemek megmerítkeznek a smaragdokban, elméje elemez és latolgat. Talán így próbálja rejteni azt az oldalát, amit senki sem láthat. Ez talán a próba, mielőtt kilépnek a szobából – a függöny mögül -, ahol már a publikum lesi minden mozdulatát. Talán ez. Talán túl sokat töpreng a férfi, és hiába, nem látja az igazságot annak ellenére, hogy ott van az orra előtt. Akár így, akár úgy, de figyelni fogja a lányt.*
- Jól van. Védeni. Szerelni. Rossz dolgokat tenni. *Ismétli meg, és a csók után még megragadja a nőt, hogy megcsókolhassa a homlokát. De a másik már vonja is magával ki a szobából, le az emeletről.
A lépcsőn megállva Nelira utasításaira bólint, még ha a másik ezt nem is láthatja. Hallgat a kérésre, és hátramarad. Addig a fogadóteret méri fel, amennyire helyzete engedi. Fél szemmel Nelia mozgását követi, és próbálja megállapítani, vajon mit tervez. Mikor egyre közelebb settenkedik Norileinahoz, jobban szemügyre veszi a becserkészendő személyt is. Az mindjárt látszik, hogy nem a javasasszonyokkal teázva tölti az idejét. A gyermeteg csínyt követően, mikor a szőkeség jelez neki, csatlakozik a pároshoz. Bár a taverna talán nem azok közé a létesítmények közé tartozik, ami az illusztris vendégkört próbálja bevonzani, de Dearthan kinézete még így is alulmúlja az öltözködési előírásokat. Itt-ott szakadt, kissé vérpecsétes felsőben és több hetes kosztól terhes nadrágban lép a pult mellé.*
- Tetű dolog a fene. *Biccent a megnevezett Lil felé.* - Dearthan vagyok.
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.28 19:25:30
~ Relael ~ *Ismétli magában újra a férfi.* ~ Veszélyes és gyönyörű. ~ *Ez egyelőre kevés, hogy hathatós elképzelés alakulhasson ki benne, milyen személyre is kell számítania. Mindenesetre, ahol a szépség veszéllyel párosul, ott ritkák a nyugodt napok. Ennyi pedig neki bőven elég ahhoz, hogy bizakodjon önnön lehetőségeivel kapcsolatban. Miközben a törölközőt a dézsa szélére veti, figyeli, ahogy Nelira élénk, üde szellőként mozog a szobában. Úgy tetszik, a lány körül szinte pezseg a levegő, s bármire veti a tekintetét, vagy bármihez is ér hozzá, az egyszerre színesebb, szebb és jobb lesz. Ahogy Dearthanhoz sodródik és csivitelni kezd, a férfi félmosollyal az arcán hallgatja. Örül Nelira jókedvének, de nem tudja megfejteni, mi váltotta ki mindezt. Miközben hasát, vállát becézgetik, és a barna szemek megmerítkeznek a smaragdokban, elméje elemez és latolgat. Talán így próbálja rejteni azt az oldalát, amit senki sem láthat. Ez talán a próba, mielőtt kilépnek a szobából – a függöny mögül -, ahol már a publikum lesi minden mozdulatát. Talán ez. Talán túl sokat töpreng a férfi, és hiába, nem látja az igazságot annak ellenére, hogy ott van az orra előtt. Akár így, akár úgy, de figyelni fogja a lányt.*
- Jól van. Védeni. Szerelni. Rossz dolgokat tenni. *Ismétli meg, és a csók után még megragadja a nőt, hogy megcsókolhassa a homlokát. De a másik már vonja is magával ki a szobából, le az emeletről.
A lépcsőn megállva Nelira utasításaira bólint, még ha a másik ezt nem is láthatja. Hallgat a kérésre, és hátramarad. Addig a fogadóteret méri fel, amennyire helyzete engedi. Fél szemmel Nelia mozgását követi, és próbálja megállapítani, vajon mit tervez. Mikor egyre közelebb settenkedik Norileinahoz, jobban szemügyre veszi a becserkészendő személyt is. Az mindjárt látszik, hogy nem a javasasszonyokkal teázva tölti az idejét. A gyermeteg csínyt követően, mikor a szőkeség jelez neki, csatlakozik a pároshoz. Bár a taverna talán nem azok közé a létesítmények közé tartozik, ami az illusztris vendégkört próbálja bevonzani, de Dearthan kinézete még így is alulmúlja az öltözködési előírásokat. Itt-ott szakadt, kissé vérpecsétes felsőben és több hetes kosztól terhes nadrágban lép a pult mellé.*
- Tetű dolog a fene. *Biccent a megnevezett Lil felé.* - Dearthan vagyok.
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.28 19:25:30
1751. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 17:13:57
Üzenet elküldve: 2025-12-28 17:13:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Ha nem is oly rettentő feltűnő az a néhány röpke pillanat, ahogy műértőként hordozza végig a barna szempárt rajta a férfi, ő maga zsigerből tudja, hogyan is kell illegetnie magát ahhoz, hogy magán is tartsa a figyelmet. Éppenséggel nem tudatos, mégis folyvást tesz érte, hogy látványa ne lehessen felejthető. A jókedv úgy költözik be a szívébe, mint maga Dearthan, akit nem rest maghoz ölelni. Érzékei mintha kiélesedtek volna, tökéletesnek hat, ahogy annak fedetlen mellkasa tapad hozzá, noha rajta ott a tegnapi gönc, amit most rögvest levetne, ha nem akadt volna rendkívül fontos dolguk.*
- Övé ez az egész itt. *Ereszti el a férfit, majd finom, kissé tán színpadias mozdulattal mutat körbe a helyiségen, miből sejthető, hogy az egész kócerájra gondol. * - Nem láttam nála szebbet. *Vidáman csengenek a szavak, s komolyan is gondolja.* - És szerintem veszélyesebb, mint amilyen gyönyörű. *Felemeli a mutatóujját.* - De! Még nincs itt. Úgyhogy még nem kell kijárj semmit.
*Súlytalannak érzi magát. Elmúltak a gondok, szinte lebeg. Imádja ezt az érzést és minden perc, mikor nem a harcost érinti, elvesztegetett időnek tűnik, mert addig sem adhatja át neki a saját vibrálását. Mégis fel akar pattanni, mindent adni akar és mindent egyszerre. Az alku dolgával képtelen foglalkozni, csak emlékeztető arra, hogy mit fecsegett el magáról az éjjel. Semmi szüksége nincsen sötét fellegekre most maga körül, noha elkerülhetetlenek.*
- Szoba! *Mosolyog, le sem tud olvadni róla.* - Mivel? *Közel libben, mit neki öltözködés. Még mielőtt magára tudná venni a tegnap levetett inget a másik, finom ujjai a hasfalon kezdenek el felfelé kúszni, meg sem állva a vállakig, hogy ott egy kis kanyart téve a tarkón állapodjon meg. Feltett szándéka az ajkakra lehelni a további szavakat.*
- Olykor csak a söntés mögé állni, vagy védeni a benti népeket. *finoman játszadozva húzza végig ajkát a másikén* - Megszerelni ezt-azt. *erősebben szorít a közben elkalandozott baljával annak csípőjére* - néha pedig rossz dolgokat kell tenni… *Nem tudja megállni, hogy ne csókoljon rá a vágyott ajkakra. A találkozás pillanata szinte megszédíti, de nem merül bele, folytatja a mondandóját.* - egy harcos értékes lehet Relaelnek. Én pedig azt akarom, hogy a közelemben legyél és így tudsz a közelemben lenni. *Annyira kívánja a férfit, hogy beleborzong, egész testben libabőrössé válik, de a tettrekészsége most arra sarkallja, hogy szobát válasszanak, ne pedig kéjelegjenek. Eltávolodik, így hát ha szeretné, most az inget felvenni is akad ideje Dearthannak.*
- Nem fogod bírni megállni, hogy ne érints meg közben… *teszi meg az ígéretet, majd már löki is ki az ajtót, hogy még válaszolni se tudjon a férfi. Ujjait most ő kulcsolja a másikéi közé, majd szinte repül lefelé a lépcsőn, hogy mielőbb a lenti szobákhoz érhessenek. Úgy fest, a lánynak annyi energiája van, hogy a gondolatokat sem hagyja leülepedni Dearthanban.
A lépcső alján hirtelen torpan meg. Ha nem vigyáz, Dearthan neki is ütközhet, de az sem billenti ki abból, ahogy döbbenten nézi a feketeséget.*
- Most… maradj csöndben… és legyél láthatatlan.
*Suttog maga mögé, mert bizony terve van. Ebben a csúf komor világban, ha valaki olyan sziporkázó, feltűnő jelenség, mint Nelira, annak igen rettentő nehéz csak úgy elvegyülnie. Nem is próbálkozik meg vele, inkább egy nagy kerülővel igyekszik a kínálatot vizslató lány mögé osonni. Imádnivaló kontrasztot alkotnak ők ketten, mindig is kedvelte a lányt, olykor egy kicsit mélyrehatóbban is, mint azt egy temető elvisel, de mit van mit tenni. Keze mozdul, az izmos, de minden bizonnyal vérttel borított hasra csúszik rá, egy röpke ölelés erejéig, majd egy üdvözlő csókocskát nyom annak arcára. Lélekben felkészül, hogy az rögvest támadásba lendül, ijedtségében, de azért megkísérel a fülébe búgni.*
- Tudtam, hogy megkeresel… nem bírtad nélkülem, ugye? *Kuncog, majd eltávolodik, ha mérnek rá csapást, ha nem. Dearthan felé tekint, hogy csatlakozzon… a szoba átadása és az ezzel együtt ígért műsor kissé tolódni látszik.*
- Ő itt Lil! Artheniorból ette ide a fene, csak nem tudom, hogy miért?!
*Ha nem is oly rettentő feltűnő az a néhány röpke pillanat, ahogy műértőként hordozza végig a barna szempárt rajta a férfi, ő maga zsigerből tudja, hogyan is kell illegetnie magát ahhoz, hogy magán is tartsa a figyelmet. Éppenséggel nem tudatos, mégis folyvást tesz érte, hogy látványa ne lehessen felejthető. A jókedv úgy költözik be a szívébe, mint maga Dearthan, akit nem rest maghoz ölelni. Érzékei mintha kiélesedtek volna, tökéletesnek hat, ahogy annak fedetlen mellkasa tapad hozzá, noha rajta ott a tegnapi gönc, amit most rögvest levetne, ha nem akadt volna rendkívül fontos dolguk.*
- Övé ez az egész itt. *Ereszti el a férfit, majd finom, kissé tán színpadias mozdulattal mutat körbe a helyiségen, miből sejthető, hogy az egész kócerájra gondol. * - Nem láttam nála szebbet. *Vidáman csengenek a szavak, s komolyan is gondolja.* - És szerintem veszélyesebb, mint amilyen gyönyörű. *Felemeli a mutatóujját.* - De! Még nincs itt. Úgyhogy még nem kell kijárj semmit.
*Súlytalannak érzi magát. Elmúltak a gondok, szinte lebeg. Imádja ezt az érzést és minden perc, mikor nem a harcost érinti, elvesztegetett időnek tűnik, mert addig sem adhatja át neki a saját vibrálását. Mégis fel akar pattanni, mindent adni akar és mindent egyszerre. Az alku dolgával képtelen foglalkozni, csak emlékeztető arra, hogy mit fecsegett el magáról az éjjel. Semmi szüksége nincsen sötét fellegekre most maga körül, noha elkerülhetetlenek.*
- Szoba! *Mosolyog, le sem tud olvadni róla.* - Mivel? *Közel libben, mit neki öltözködés. Még mielőtt magára tudná venni a tegnap levetett inget a másik, finom ujjai a hasfalon kezdenek el felfelé kúszni, meg sem állva a vállakig, hogy ott egy kis kanyart téve a tarkón állapodjon meg. Feltett szándéka az ajkakra lehelni a további szavakat.*
- Olykor csak a söntés mögé állni, vagy védeni a benti népeket. *finoman játszadozva húzza végig ajkát a másikén* - Megszerelni ezt-azt. *erősebben szorít a közben elkalandozott baljával annak csípőjére* - néha pedig rossz dolgokat kell tenni… *Nem tudja megállni, hogy ne csókoljon rá a vágyott ajkakra. A találkozás pillanata szinte megszédíti, de nem merül bele, folytatja a mondandóját.* - egy harcos értékes lehet Relaelnek. Én pedig azt akarom, hogy a közelemben legyél és így tudsz a közelemben lenni. *Annyira kívánja a férfit, hogy beleborzong, egész testben libabőrössé válik, de a tettrekészsége most arra sarkallja, hogy szobát válasszanak, ne pedig kéjelegjenek. Eltávolodik, így hát ha szeretné, most az inget felvenni is akad ideje Dearthannak.*
- Nem fogod bírni megállni, hogy ne érints meg közben… *teszi meg az ígéretet, majd már löki is ki az ajtót, hogy még válaszolni se tudjon a férfi. Ujjait most ő kulcsolja a másikéi közé, majd szinte repül lefelé a lépcsőn, hogy mielőbb a lenti szobákhoz érhessenek. Úgy fest, a lánynak annyi energiája van, hogy a gondolatokat sem hagyja leülepedni Dearthanban.
A lépcső alján hirtelen torpan meg. Ha nem vigyáz, Dearthan neki is ütközhet, de az sem billenti ki abból, ahogy döbbenten nézi a feketeséget.*
- Most… maradj csöndben… és legyél láthatatlan.
*Suttog maga mögé, mert bizony terve van. Ebben a csúf komor világban, ha valaki olyan sziporkázó, feltűnő jelenség, mint Nelira, annak igen rettentő nehéz csak úgy elvegyülnie. Nem is próbálkozik meg vele, inkább egy nagy kerülővel igyekszik a kínálatot vizslató lány mögé osonni. Imádnivaló kontrasztot alkotnak ők ketten, mindig is kedvelte a lányt, olykor egy kicsit mélyrehatóbban is, mint azt egy temető elvisel, de mit van mit tenni. Keze mozdul, az izmos, de minden bizonnyal vérttel borított hasra csúszik rá, egy röpke ölelés erejéig, majd egy üdvözlő csókocskát nyom annak arcára. Lélekben felkészül, hogy az rögvest támadásba lendül, ijedtségében, de azért megkísérel a fülébe búgni.*
- Tudtam, hogy megkeresel… nem bírtad nélkülem, ugye? *Kuncog, majd eltávolodik, ha mérnek rá csapást, ha nem. Dearthan felé tekint, hogy csatlakozzon… a szoba átadása és az ezzel együtt ígért műsor kissé tolódni látszik.*
- Ő itt Lil! Artheniorból ette ide a fene, csak nem tudom, hogy miért?!
1750. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 16:44:17
Üzenet elküldve: 2025-12-28 16:44:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Bármennyire is gyönyörű tud lenni a sötét éjszaka, a napkeltében is van valamiféle megmagyarázhatatlan, mágikus szépség. Volt szerencséje végignézni, ahogy a tenger hullámai mögül előbújik a nap, csupán az az egy gondolat nem fér továbbra sem a fejébe, hogy mégis mi a szarnak rohant ilyen korai órákban, lóhalálában idáig? A kikötő népe is még csak most kezd ébredezni. Egyébként a lova nem is halt meg, Árnyék köszöni szépen, jól van, de őt mégsem hozhatta be az ivóba, kikötötte hát odakint, az épület mellett jobbra található karámban. Most nem éhes, így talán felgyújtani nem fog semmit.
Hátizsákját magához véve lép be a fogadó ajtaján, s körbenézve azt tapasztalja, hogy a vendégek száma most még egészen csekély, két beszélgető fickót és egy magának való harmadikat pillant meg, akik bizonyosan arra várnak, hogy elkészüljenek a napi reggelijükkel. Ekkor jön rá, hogy az mondjuk neki sem ártana, mert bár a lova jól lakott a parázzsal, neki ma nem volt ínyére ez a fajta menü. A hely már ismerős számára, nem először jár erre, sőt, furcsa emlékek is kötik őt ide. A pulthoz lépkedve azt tapasztalja, hogy épp üres, így valamennyit egészen biztosan várnia kell, hogy leadhassa a rendelését. Addig is felpillant a feje fölé kifüggesztett kínálat listájára, és feketére mázolt barna szemeivel nagyokat pislogva kezdi tanulmányozni azt.*
- Ó… Ó! *Hirtelen nagyon megörül, nem is akárminek. Egészen eddig csupán az apró rajzocskákból tudta megítélni, hogy van leves, hús, kenyér meg köret, de azóta volt valaki, akinek volt elég türelme, hogy megtanítsa őt írni, olvasni, s ezáltal egy teljesen másik világ nyílt meg előtte. Most már minden értelmet nyert. El tudja olvasni a fogások neveit, így hát nagy büszkén el is határozza, hogy a tulajdon nevén hívva fogja megrendelni a reggelijét. Ha volna kitől… Addig is, míg vár, a pultnak dőlve, azon könyökölve és állát megtámasztva bámészkodik, hol a többi jelenlévő irányába, hol a pult mögé, de egyik sem tűnik túlontúl érdekfeszítőnek, így nem igazán köti le a figyelmét semmi.*
*Bármennyire is gyönyörű tud lenni a sötét éjszaka, a napkeltében is van valamiféle megmagyarázhatatlan, mágikus szépség. Volt szerencséje végignézni, ahogy a tenger hullámai mögül előbújik a nap, csupán az az egy gondolat nem fér továbbra sem a fejébe, hogy mégis mi a szarnak rohant ilyen korai órákban, lóhalálában idáig? A kikötő népe is még csak most kezd ébredezni. Egyébként a lova nem is halt meg, Árnyék köszöni szépen, jól van, de őt mégsem hozhatta be az ivóba, kikötötte hát odakint, az épület mellett jobbra található karámban. Most nem éhes, így talán felgyújtani nem fog semmit.
Hátizsákját magához véve lép be a fogadó ajtaján, s körbenézve azt tapasztalja, hogy a vendégek száma most még egészen csekély, két beszélgető fickót és egy magának való harmadikat pillant meg, akik bizonyosan arra várnak, hogy elkészüljenek a napi reggelijükkel. Ekkor jön rá, hogy az mondjuk neki sem ártana, mert bár a lova jól lakott a parázzsal, neki ma nem volt ínyére ez a fajta menü. A hely már ismerős számára, nem először jár erre, sőt, furcsa emlékek is kötik őt ide. A pulthoz lépkedve azt tapasztalja, hogy épp üres, így valamennyit egészen biztosan várnia kell, hogy leadhassa a rendelését. Addig is felpillant a feje fölé kifüggesztett kínálat listájára, és feketére mázolt barna szemeivel nagyokat pislogva kezdi tanulmányozni azt.*
- Ó… Ó! *Hirtelen nagyon megörül, nem is akárminek. Egészen eddig csupán az apró rajzocskákból tudta megítélni, hogy van leves, hús, kenyér meg köret, de azóta volt valaki, akinek volt elég türelme, hogy megtanítsa őt írni, olvasni, s ezáltal egy teljesen másik világ nyílt meg előtte. Most már minden értelmet nyert. El tudja olvasni a fogások neveit, így hát nagy büszkén el is határozza, hogy a tulajdon nevén hívva fogja megrendelni a reggelijét. Ha volna kitől… Addig is, míg vár, a pultnak dőlve, azon könyökölve és állát megtámasztva bámészkodik, hol a többi jelenlévő irányába, hol a pult mögé, de egyik sem tűnik túlontúl érdekfeszítőnek, így nem igazán köti le a figyelmét semmi.*
1749. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 13:02:10
Üzenet elküldve: 2025-12-28 13:02:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Odakint az élet zaja egyre hangosabb, miközben idebenn a páros még magának követelné a lopott, édeskettes pillanatokat. Más-más módon kapaszkodnak egymásba, de közel azonos célból. S míg minden elsuttogott szó szorosabbra vonja kettejük között a köteléket, a szavak között ott lakozik a csönd, némán elhallgatott részletek, akár a zenében a szünet. Ebben a szépen komponált, óvatos szerkezetű ritmusban sodródik a páros hangról hangra, közös dallamban. Ahogy egyre több fény tör be a szobába, a férfinak lehetősége nyílik újra felfedezni a lány szépségét. Bár az éjszaka során oly szemérmetlenül falhatta tekintetével a lányt, ahogy azt nem szégyellte, mégis más mutatkozott akkor a lányból, mint ami most reggel látszik. Ahogy kissé felegyenesedik ölében, egyszerre egy vad és büszke szépség látványa fogadja magába Dearthant. Hangja elvész. Teste megremeg. Kész szerencse, hogy még az ágyon fekszenek, mert félő, a férfi még meg is szédült volna. Felkutatja a szőke hajzuhataggal keretezett, lágy ívű arc minden zegzugát a derengő fényben. A zöldbe vesző játékos íriszeket. A vékony vonalú orrot, és az édes ajkakat, melyek hívogatóan fénylenek, és mint a gyümölcs, szinte követelik a kóstolást. A nyak ívén gördül tovább figyelme. Eszébe jut az éjszaka. Alig bírta visszafogni magát, hogy ne harapjon a puha, vékony, mézfinom bőrbe. Most sincs ez másképp. Lentebb kalandozik. Dicséret járna a ruha készítőjének, mert az nagyrészt kiállta az összebújás és az alvás próbáját. Továbbra is takar mindent, amit takarni illik, tán csak kissé mozdult el az anyag. Elég lenne egy óvatlan mozdulat, esetleg egy véletlennek álcázott rásegítés, és máris mélyebbre húzódna a dekoltált öltözet a lány keblén. Elkapja a tekintetét. Feltekint a szép arcra, amit a reggeli napfény rézsútosan fest meg. Akár egy regébe illő várvédő szűz.*
- Relael? Nála kell kijárnom a maradásomat? *Kap észbe gyorsan, mielőtt túl feltűnővé válna, ahogy a lányban gyönyörködik.
A nyakára simuló kezektől kellemes borzongás fut végig hátán. Feltűnik neki, hogy a lány hangja talán könnyedebb lett. Osztozik vele a pillanatban.*
- Nem megyek sehova. Ehhez alku sem kell. *Közelebb bújna a nőhöz, remélve, hogy elveszhet az illatában, a testének melegében, de Dearthan legnagyobb meglepetésére Nelira már mozdul is, ezúttal elfelé szakad tőle. Hirtelen már nem is nagyon akaródzik feladni ezt a békés pillanatot, ami eddig megadatott nekik. Tán ebből is látható, hogy valahol a nő erősebb, mint a harcos. Ujjait a lány ujjaiba kulcsolja, ahogy felkászálódik az ágyról, miközben másik kezével a törölközőt tartja meg.*
- Szoba? És mivel fogok azért fizetni? *Testét mintha kicserélték volna. Az apróbb sérülések szinte nyom nélkül eltűntek. A véraláfutás már csak enyhe zöldes-sárga mementó. Habár a bordája még sajog, sokkal könnyebben és jobban mozog. Ha valóban volna warg a közelben, kapva kapna az erőpróbán. A tegnapi elnyűtt ruháját veszi vissza. A szakadt-kopott és véres nyersvászon ing helyett mihamarabb szereznie kell egy másikat. Közben hallható, hogy Nelira már korán reggel is elemében van.*
- Mindent a szemnek, semmit a kéznek? *Mosolyog maga elé, miközben elrendezi magán a felsőt.* - És honnan tudod, hogy megbírom állni a kísértést?
*Odakint az élet zaja egyre hangosabb, miközben idebenn a páros még magának követelné a lopott, édeskettes pillanatokat. Más-más módon kapaszkodnak egymásba, de közel azonos célból. S míg minden elsuttogott szó szorosabbra vonja kettejük között a köteléket, a szavak között ott lakozik a csönd, némán elhallgatott részletek, akár a zenében a szünet. Ebben a szépen komponált, óvatos szerkezetű ritmusban sodródik a páros hangról hangra, közös dallamban. Ahogy egyre több fény tör be a szobába, a férfinak lehetősége nyílik újra felfedezni a lány szépségét. Bár az éjszaka során oly szemérmetlenül falhatta tekintetével a lányt, ahogy azt nem szégyellte, mégis más mutatkozott akkor a lányból, mint ami most reggel látszik. Ahogy kissé felegyenesedik ölében, egyszerre egy vad és büszke szépség látványa fogadja magába Dearthant. Hangja elvész. Teste megremeg. Kész szerencse, hogy még az ágyon fekszenek, mert félő, a férfi még meg is szédült volna. Felkutatja a szőke hajzuhataggal keretezett, lágy ívű arc minden zegzugát a derengő fényben. A zöldbe vesző játékos íriszeket. A vékony vonalú orrot, és az édes ajkakat, melyek hívogatóan fénylenek, és mint a gyümölcs, szinte követelik a kóstolást. A nyak ívén gördül tovább figyelme. Eszébe jut az éjszaka. Alig bírta visszafogni magát, hogy ne harapjon a puha, vékony, mézfinom bőrbe. Most sincs ez másképp. Lentebb kalandozik. Dicséret járna a ruha készítőjének, mert az nagyrészt kiállta az összebújás és az alvás próbáját. Továbbra is takar mindent, amit takarni illik, tán csak kissé mozdult el az anyag. Elég lenne egy óvatlan mozdulat, esetleg egy véletlennek álcázott rásegítés, és máris mélyebbre húzódna a dekoltált öltözet a lány keblén. Elkapja a tekintetét. Feltekint a szép arcra, amit a reggeli napfény rézsútosan fest meg. Akár egy regébe illő várvédő szűz.*
- Relael? Nála kell kijárnom a maradásomat? *Kap észbe gyorsan, mielőtt túl feltűnővé válna, ahogy a lányban gyönyörködik.
A nyakára simuló kezektől kellemes borzongás fut végig hátán. Feltűnik neki, hogy a lány hangja talán könnyedebb lett. Osztozik vele a pillanatban.*
- Nem megyek sehova. Ehhez alku sem kell. *Közelebb bújna a nőhöz, remélve, hogy elveszhet az illatában, a testének melegében, de Dearthan legnagyobb meglepetésére Nelira már mozdul is, ezúttal elfelé szakad tőle. Hirtelen már nem is nagyon akaródzik feladni ezt a békés pillanatot, ami eddig megadatott nekik. Tán ebből is látható, hogy valahol a nő erősebb, mint a harcos. Ujjait a lány ujjaiba kulcsolja, ahogy felkászálódik az ágyról, miközben másik kezével a törölközőt tartja meg.*
- Szoba? És mivel fogok azért fizetni? *Testét mintha kicserélték volna. Az apróbb sérülések szinte nyom nélkül eltűntek. A véraláfutás már csak enyhe zöldes-sárga mementó. Habár a bordája még sajog, sokkal könnyebben és jobban mozog. Ha valóban volna warg a közelben, kapva kapna az erőpróbán. A tegnapi elnyűtt ruháját veszi vissza. A szakadt-kopott és véres nyersvászon ing helyett mihamarabb szereznie kell egy másikat. Közben hallható, hogy Nelira már korán reggel is elemében van.*
- Mindent a szemnek, semmit a kéznek? *Mosolyog maga elé, miközben elrendezi magán a felsőt.* - És honnan tudod, hogy megbírom állni a kísértést?
1748. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 09:41:39
Üzenet elküldve: 2025-12-28 09:41:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Ha testét adta volna, amit amaz el is fogad, még csak fel sem sejlett volna, hogy nem ő az, aki nyugalmas éjjelt hozott Dearthannak. Biztos lett volna benne. Jobb bármilyen szernél az a mámor, amit ő hoz el. Nincs bizonytalanság, ha azzal írányít, amivel képes. Olyan lehetetlenül korán tanulta meg felhasználni a benne rejlő ilyetén bűverőt, mint azt, hogy értéktelen. Zaklatott elméje maga sem tudja, hogyan reagáljon… nem csapong, inkább vergődik. *
- Vannak ötleteim. *Suttogja bele még mindig a bőrbe, s talán jó is, hogy feladatot kap. Rendszertelen gondolatait az idő nagy részében megfelelő mederbe tereli, ámbár annál nagyobb a robbanás, ha egyszerre találja meg az összes, mit félretett.
Boldogan illetné csókokkal a férfi minden porcikáját, szeretné érezni az akaratot abban a formában is, amit ért. Hogy gondoskodnának róla, hogy fejtegetik, érteni akarják, az nem olyasmi, amiben valaha is része volt, így néha ellenségként, néha pedig megváltóként tekint a harcosra. Egyet tud. Nem akarja nélkülözni. És ahogy hallhatja, hogy amaz maradna, egyszeriben vidul fel az arca, hidegen hagyja a vád.*
- Nem magamnak, Neked. *Fejét ingatja, majd kiegyenesedik gerince, ahogy felül az ölben, úgy tekint le a másikra.* - Biztos, hogy jó helyed lesz itt. Ha hasznos vagy, Relael kedvelni fog. *Úgy fecseg, mintha Dearthannak tisztában kellene lennie a nevekkel. Láthatóan feldobta e helyzet.* - És közel leszel hozzám. *Ahogy feljebb tornázza magát Dearthan, úgy kapaszkodik bele annak nyakába. Hiába az újabb kutakodó kérdés, most csak hozzá akar simulni.*
- Emlékszek. *Búgja a fülbe, majd néhány apró csók kíséri a szót az arcra. Nem vágyittassal, sokkal inkább vaéamiféle megkönnyebbült-boldogságérzet lett úrrá a lányon. * - Csak ne menj el… *Ha ezen epizódban mély beszélgetésre várt a harcos, hát várhatja. Nelira már kászálódik is le az ölből, de kézért nyúl, s húzná magával Dearthant.*
- Választhatsz szobát! *Csilingelve szólal fel, megtorpan, majd nagy levegőt kifújva néz magán végig. Elsimítja testén az anyagot, ő bizony abban aludt, amiben előző nap dolgozott. Megesett már, de a gyűrődések miatt máskor igen haragos tud lenni. * - De előtte át kell öltözzek. Nézheted. *Játékosan harap rá alsó ajkára, majd türelmetlen várja, hogy a harcos is szedelőzködésbe kezdjen. Bár az sem okozna benne szégyenérzetet, ha pőrén követné, át az egész fogadótéren. *
*Ha testét adta volna, amit amaz el is fogad, még csak fel sem sejlett volna, hogy nem ő az, aki nyugalmas éjjelt hozott Dearthannak. Biztos lett volna benne. Jobb bármilyen szernél az a mámor, amit ő hoz el. Nincs bizonytalanság, ha azzal írányít, amivel képes. Olyan lehetetlenül korán tanulta meg felhasználni a benne rejlő ilyetén bűverőt, mint azt, hogy értéktelen. Zaklatott elméje maga sem tudja, hogyan reagáljon… nem csapong, inkább vergődik. *
- Vannak ötleteim. *Suttogja bele még mindig a bőrbe, s talán jó is, hogy feladatot kap. Rendszertelen gondolatait az idő nagy részében megfelelő mederbe tereli, ámbár annál nagyobb a robbanás, ha egyszerre találja meg az összes, mit félretett.
Boldogan illetné csókokkal a férfi minden porcikáját, szeretné érezni az akaratot abban a formában is, amit ért. Hogy gondoskodnának róla, hogy fejtegetik, érteni akarják, az nem olyasmi, amiben valaha is része volt, így néha ellenségként, néha pedig megváltóként tekint a harcosra. Egyet tud. Nem akarja nélkülözni. És ahogy hallhatja, hogy amaz maradna, egyszeriben vidul fel az arca, hidegen hagyja a vád.*
- Nem magamnak, Neked. *Fejét ingatja, majd kiegyenesedik gerince, ahogy felül az ölben, úgy tekint le a másikra.* - Biztos, hogy jó helyed lesz itt. Ha hasznos vagy, Relael kedvelni fog. *Úgy fecseg, mintha Dearthannak tisztában kellene lennie a nevekkel. Láthatóan feldobta e helyzet.* - És közel leszel hozzám. *Ahogy feljebb tornázza magát Dearthan, úgy kapaszkodik bele annak nyakába. Hiába az újabb kutakodó kérdés, most csak hozzá akar simulni.*
- Emlékszek. *Búgja a fülbe, majd néhány apró csók kíséri a szót az arcra. Nem vágyittassal, sokkal inkább vaéamiféle megkönnyebbült-boldogságérzet lett úrrá a lányon. * - Csak ne menj el… *Ha ezen epizódban mély beszélgetésre várt a harcos, hát várhatja. Nelira már kászálódik is le az ölből, de kézért nyúl, s húzná magával Dearthant.*
- Választhatsz szobát! *Csilingelve szólal fel, megtorpan, majd nagy levegőt kifújva néz magán végig. Elsimítja testén az anyagot, ő bizony abban aludt, amiben előző nap dolgozott. Megesett már, de a gyűrődések miatt máskor igen haragos tud lenni. * - De előtte át kell öltözzek. Nézheted. *Játékosan harap rá alsó ajkára, majd türelmetlen várja, hogy a harcos is szedelőzködésbe kezdjen. Bár az sem okozna benne szégyenérzetet, ha pőrén követné, át az egész fogadótéren. *
1747. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-28 02:07:13
Üzenet elküldve: 2025-12-28 02:07:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A lány felcsendülő kacaja végigömlik a férfin, mint a nyári napfény sugara, felszárítva az aggodalmat, életre hívva a nyugalmat. Tünékeny és törékeny a pillanat. Tán ezért érzi olyan fontosnak, hogy minél tovább kitartson a vadóc szőke számára. Kedves próbálkozás. De vajon meddig fenntartható? A következő mondat pedig egészen ellentmondásos Dearthan számára, összevetve a gyógyító tegnapi viselkedésével. Ezek az elejtett szavak jócskán szolgáltatnak lehetőséget a férfi számára, hogy fejtegethesse Nelira bonyolult lelki világát és megannyi arcát. De túl minden fejtegetésen, túl a válaszokon, túl a megértésen, a legfontosabb az marad, hogy a lány minek akarja látni önmagát.*
- Azt gondolod? *S hangsúlyából egyértelműen érezni, hogy Dearthan nem így gondolja. – Ha így is van…a teljes felépülésig talán hosszú kúra vezet. Ebben a te szavad a mérvadó.
*Aztán pislákolni kezd a kacér, jól ismert láng. Ezt az oldalát egykettőre megtalálja és megeleveníti a nő. A kérdésre adható feleletet mégis lógni hagyja a levegőben. Az – egyelőre szelíd – csókokat, illetve csók-próbálkozásokat nem hárítja, és nem is kell, mert idejekorán megakadnak. A bizonytalan választ megint egy másik arc adja. A férfi előbb csak hümment, majd ennyit felel.*
- Majd tudni fogod.
*Önnön vívódása mellett érzékei nem maradnak tompák a lány feszültségére sem. Nem tudná se megfogalmazni, se megfogni, hogy min mehet át Nelira, de mégis szinte tapinthatóak a kimondatlan szavak és kérdések, amik már-már szétfeszítik a szoba falait.
- Igen. *Feleli gyorsan, tömören.* - Ha szükség van rám.
*A kettejük titkos szövetsége nem az ördögvigyor miatt szövődött, bár bizonyára segített kimondatni azokat a gondolatokat, amik amúgy kimondatlanul maradtak volna. De a kérdésre a férfi felelt, nem pedig elméjének egy elködösült szeglete. Mert bár képtelen felfogni, hogy milyen erő köti a lányhoz, de annak hatása alól nem tudná kivonni magát.*
- Ezt a kérdést nekem akartad feltenni? *Nem kedves dolog firtatni, de kíváncsi ő is, vajon mi évődik a szőke hajkorona alatt.
Alkarjára támaszkodik, hogy közelebb tolhassa magát Nelirához.*
- Az éjjel alkut kínáltam. Te egy titkot kértél, amit én megadtam. Én pedig azt kértem, hogy avass be, ha nehezíti valami az életed. Vagy valaki. Nos?
*A lány felcsendülő kacaja végigömlik a férfin, mint a nyári napfény sugara, felszárítva az aggodalmat, életre hívva a nyugalmat. Tünékeny és törékeny a pillanat. Tán ezért érzi olyan fontosnak, hogy minél tovább kitartson a vadóc szőke számára. Kedves próbálkozás. De vajon meddig fenntartható? A következő mondat pedig egészen ellentmondásos Dearthan számára, összevetve a gyógyító tegnapi viselkedésével. Ezek az elejtett szavak jócskán szolgáltatnak lehetőséget a férfi számára, hogy fejtegethesse Nelira bonyolult lelki világát és megannyi arcát. De túl minden fejtegetésen, túl a válaszokon, túl a megértésen, a legfontosabb az marad, hogy a lány minek akarja látni önmagát.*
- Azt gondolod? *S hangsúlyából egyértelműen érezni, hogy Dearthan nem így gondolja. – Ha így is van…a teljes felépülésig talán hosszú kúra vezet. Ebben a te szavad a mérvadó.
*Aztán pislákolni kezd a kacér, jól ismert láng. Ezt az oldalát egykettőre megtalálja és megeleveníti a nő. A kérdésre adható feleletet mégis lógni hagyja a levegőben. Az – egyelőre szelíd – csókokat, illetve csók-próbálkozásokat nem hárítja, és nem is kell, mert idejekorán megakadnak. A bizonytalan választ megint egy másik arc adja. A férfi előbb csak hümment, majd ennyit felel.*
- Majd tudni fogod.
*Önnön vívódása mellett érzékei nem maradnak tompák a lány feszültségére sem. Nem tudná se megfogalmazni, se megfogni, hogy min mehet át Nelira, de mégis szinte tapinthatóak a kimondatlan szavak és kérdések, amik már-már szétfeszítik a szoba falait.
- Igen. *Feleli gyorsan, tömören.* - Ha szükség van rám.
*A kettejük titkos szövetsége nem az ördögvigyor miatt szövődött, bár bizonyára segített kimondatni azokat a gondolatokat, amik amúgy kimondatlanul maradtak volna. De a kérdésre a férfi felelt, nem pedig elméjének egy elködösült szeglete. Mert bár képtelen felfogni, hogy milyen erő köti a lányhoz, de annak hatása alól nem tudná kivonni magát.*
- Ezt a kérdést nekem akartad feltenni? *Nem kedves dolog firtatni, de kíváncsi ő is, vajon mi évődik a szőke hajkorona alatt.
Alkarjára támaszkodik, hogy közelebb tolhassa magát Nelirához.*
- Az éjjel alkut kínáltam. Te egy titkot kértél, amit én megadtam. Én pedig azt kértem, hogy avass be, ha nehezíti valami az életed. Vagy valaki. Nos?
1746. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-27 19:19:31
Üzenet elküldve: 2025-12-27 19:19:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A Nelira fejében szóló hangok a sajátjai. Saját magát neveti arcon, korholja, vagy épp dicséri negédesen. Most sem mással társalog, csupán magával, habár látja a szemeket, minek hatására előtör belőle a paranoia. „Most sem lesz másként”.
Érzi a bőr sósságát ajkán, tökéletes terelés átadni a gondolatait annak, hogy milyen lesz, ha nyelvével szánt végig rajta, s úgy érzi majd. Intenzíven. Érzi az ujjbegyei alatt feszülő bőrt, ahogy apró sávokat váj a derékba… milyen lehet, ha erősebben mar? Miféle sóhajt kap, vagy miféle ágálást? Elveszik a szemekben, miközben mellkasa hevesebben mozog. Sóvár pillantását töri meg a válasz, egyszeriben eltűnik belőle az igéző fény, átveszi a helyét a pillanatnyi nemértés. Néhány pislogás után kacag csak fel, ahogy látja az éledő mosolyt Dearthan ajkán. Olyannyira elveszett a képzelgésben, hogy mi legyen a következő hergelő lépése, hogy már csak a kizökkenés utáni megdöbbent jókedv miatt is megérte felébredni. Megingatja a fejét, miközben a harcosra hajol, ahogy elkezdi magához vonni. Tovább pislákol a fejében az óva intés. Az nem lehet, hogy egy egyszerű öleléssel és apró tréfával elfeledtesse, hogy tán nem is akarja. De mégis mit szeretne tőle? Mi mást lehet a lánytól akarni? Nelira esti kisimult gondolatai kezdenek újfent kibogozhatatlan katyvasszá válni. *
- Hála az ördögvigyornak. *Belemosolyog a kulcscsont feletti kényelmes gödörbe. Keserédes kimondani, mert jó volna a tudat, hogy övé az érdem. Rettentően elégedett önmagával, s nincs híján önbizalomnak, ha úgy illegeti magát, hogy abba a végén csapdába esnek, de most nem így történt. Nem egészen így történt. Aprót moccan csípőjével, majd keze is utat tör, hogy tovább simítsa a csupasz bőrt. Vágyakozva vesz mély levegőt. *
- Úgy nézek ki, mint aki aludni szeretne? *Újra a szemekben pihen meg lélektükre, búgva ejti ki szavait. Csakhamar a nyakat célozza meg, hogy tovább kóstolja. Csakhogy jön az újabb kérdés. Félúton áll meg a mozdulatban, behunyja szemét, majd egyszerűen csak addig hajol a férfire, míg homlokaik össze nem érnek.*
- Nem tudom. *Mondja egyszerűen. Hazugságokba is kezdhetne, de a kettejük kis burkában még mindig nem érzi szükségét. Még akkor sem, ha a halántéka lüktet attól, hogy most nem szabad beleesnie a hibába, amibe egyszer már sikerült. Bár a harcos hegei között elférne még néhány, de a bűntudattal nem tudna mit kezdeni, ha őt is felégetné egy félreértés miatt. Bánthat és bánthatják. Momentán el nem tudja dönteni, hogy melyiktől tart jobban, de egyik sem kecsegtető, mégsem tud legördülni az ölből és elsétálni.*
- Még most is maradni szeretnél? *Buta kis fruskának érzi magát a kérdéstől, nem nőnek, ki ölével irányít. Mozdul az ajka, hogy folytatná, de aztán összezárja. Választ akar beszéd helyett. Nem mintha nem hazudhatnának bele a szemébe bármikor.*
*A Nelira fejében szóló hangok a sajátjai. Saját magát neveti arcon, korholja, vagy épp dicséri negédesen. Most sem mással társalog, csupán magával, habár látja a szemeket, minek hatására előtör belőle a paranoia. „Most sem lesz másként”.
Érzi a bőr sósságát ajkán, tökéletes terelés átadni a gondolatait annak, hogy milyen lesz, ha nyelvével szánt végig rajta, s úgy érzi majd. Intenzíven. Érzi az ujjbegyei alatt feszülő bőrt, ahogy apró sávokat váj a derékba… milyen lehet, ha erősebben mar? Miféle sóhajt kap, vagy miféle ágálást? Elveszik a szemekben, miközben mellkasa hevesebben mozog. Sóvár pillantását töri meg a válasz, egyszeriben eltűnik belőle az igéző fény, átveszi a helyét a pillanatnyi nemértés. Néhány pislogás után kacag csak fel, ahogy látja az éledő mosolyt Dearthan ajkán. Olyannyira elveszett a képzelgésben, hogy mi legyen a következő hergelő lépése, hogy már csak a kizökkenés utáni megdöbbent jókedv miatt is megérte felébredni. Megingatja a fejét, miközben a harcosra hajol, ahogy elkezdi magához vonni. Tovább pislákol a fejében az óva intés. Az nem lehet, hogy egy egyszerű öleléssel és apró tréfával elfeledtesse, hogy tán nem is akarja. De mégis mit szeretne tőle? Mi mást lehet a lánytól akarni? Nelira esti kisimult gondolatai kezdenek újfent kibogozhatatlan katyvasszá válni. *
- Hála az ördögvigyornak. *Belemosolyog a kulcscsont feletti kényelmes gödörbe. Keserédes kimondani, mert jó volna a tudat, hogy övé az érdem. Rettentően elégedett önmagával, s nincs híján önbizalomnak, ha úgy illegeti magát, hogy abba a végén csapdába esnek, de most nem így történt. Nem egészen így történt. Aprót moccan csípőjével, majd keze is utat tör, hogy tovább simítsa a csupasz bőrt. Vágyakozva vesz mély levegőt. *
- Úgy nézek ki, mint aki aludni szeretne? *Újra a szemekben pihen meg lélektükre, búgva ejti ki szavait. Csakhamar a nyakat célozza meg, hogy tovább kóstolja. Csakhogy jön az újabb kérdés. Félúton áll meg a mozdulatban, behunyja szemét, majd egyszerűen csak addig hajol a férfire, míg homlokaik össze nem érnek.*
- Nem tudom. *Mondja egyszerűen. Hazugságokba is kezdhetne, de a kettejük kis burkában még mindig nem érzi szükségét. Még akkor sem, ha a halántéka lüktet attól, hogy most nem szabad beleesnie a hibába, amibe egyszer már sikerült. Bár a harcos hegei között elférne még néhány, de a bűntudattal nem tudna mit kezdeni, ha őt is felégetné egy félreértés miatt. Bánthat és bánthatják. Momentán el nem tudja dönteni, hogy melyiktől tart jobban, de egyik sem kecsegtető, mégsem tud legördülni az ölből és elsétálni.*
- Még most is maradni szeretnél? *Buta kis fruskának érzi magát a kérdéstől, nem nőnek, ki ölével irányít. Mozdul az ajka, hogy folytatná, de aztán összezárja. Választ akar beszéd helyett. Nem mintha nem hazudhatnának bele a szemébe bármikor.*
1745. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-27 17:10:52
Üzenet elküldve: 2025-12-27 17:10:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Ahogy megérzi, hogy a karjaiban fekvő Nelira ébredezni kezd, félelemmel vegyes izgatottság lesz úrrá rajta. Az előző este eseményei mintha réges-rég történtek volna, és ez az idillikus reggeli pillanat lenne az, ami mindig is volt és mindig is lesz. Szeretné, ha el tudná hinni. De bolond lenne, ha a valóságról tanúskodó megannyi jelből nem olvasna. Enyhén sajgó oldala, a füstölés utóhatásaként kiszáradt, kaparó torka és szája, és ahogy a sorsszerűen megismert gyógyítójával összeölelkezve fekszik. A jelek nem hazudnak, az olvasásuk nem feladat. A megfejtésük már annál nagyobb. A derekát érő simításra feleletképp a lány hátát becézgeti. Becsukja a szemét és megpróbál ellazulni. Mindez persze időhúzás. Fél belegondolni abba, vajon mit élt meg a nő az estéből. Mi járhat jelenleg a fejében. Helyzetet elemez. Erőviszonyokat állít fel. Védhető és támadható pontokat keres. Veszteséget számol. Katonás gondolkodásmódba menekül. Hadjárat idején praktikus, a törékeny harmónia megőrzésére nem.
A magabiztosabb szorítás és a mocorgó test kizökkenti gondolataiból. Még abban sem biztos, hogy Nelira valóban felébredt, de már csókokat érez a mellkasán. Halvány mosoly fut át az arcán.*
~ Ebben a lányban két falu fehérnépére elegendő tűz lakik. ~ *De a ledér idea egyúttal aggasztó gondolatokkal egészíti ki a lelke belsejében kavargó örvényt. Talán éppen ugyanazon érzelem miatt, ami a lányt hajtja, a férfit valamelyest féken tartja. Közelebb vonja magához a törékeny testet, s engedi, sőt mozdulataival biztatja, hogy kerekedjen felül. Inkább a nő uralkodjon, mint fordítva. Szeretne elkerülni minden olyan helyzetet, amiben erőfölényben lenne. Nem bízik magában. Egy delejes pillantás és egy sóvárgó sóhaj megtörné a maradék akaraterejét is.*
- Arra, hogy tartozom egy lónak egy nagy almával. *Megpróbál komoly maradni, de belemosolyog a próbálkozásba. A puhatolódzó kérdéstől elillan lelkéből az önmarcangoló kétkedés, ahogy a víztükör fölé feszülő köd foszlik szerteszét pirkadatkor. A kérdés mögött felsejlik számára Nelira arcának titkos fele. Elmereng zöld íriszeiben. Közelebb húzza és ölelésébe zárja. Ezúttal komolyabb hangon folytatja.*
- És arra, hogy hosszú ideje az első éjszaka volt, amit megnyugvást adott.
*Elidőzik ezen a gondolaton. Ha így folytatódik, akkor szolgálata élete végéig a lányhoz fogja kötni.
- Viszont Neked aludnod kellene. A fél éjszakát átvirrasztottad. Nem vagy fáradt? *Megsimogatja Nelira homlokát és ujjaival hátrafésüli a haját. Neki meg munkát kellene találnia végre. Dicső dolog eljátszani egy hölgy védelmezőjét, de nem túl komolyan vehető a megfelelő felszerelés nélkül. Már pedig jelenleg egynéhány kikötői hajléktalan állig felfegyverzett lovagnak minősül Dearthanhoz képest. A felszereléshez pedig arany kell. Ahhoz pedig munka. És nem tudja, hogy Nelira közbenjárása valóban mennyit fog tudni segíteni a helyzetén. Egyelőre két fogadóval szemben is csak tartozása van. Nem jó alkupozíció.*
- Jól vagy? *Teszi fel nyersen a kérdést. Maga sem tudja, pontosan mire gondol. És nem is akar olyan dolgokat feszegetni, amit a nő inkább feledne. Azért inkább ennyiben hagyja a kérdést. A válasz alapján talán elválik, milyen nyomot hagyott az éjszaka a másikban.
*Ahogy megérzi, hogy a karjaiban fekvő Nelira ébredezni kezd, félelemmel vegyes izgatottság lesz úrrá rajta. Az előző este eseményei mintha réges-rég történtek volna, és ez az idillikus reggeli pillanat lenne az, ami mindig is volt és mindig is lesz. Szeretné, ha el tudná hinni. De bolond lenne, ha a valóságról tanúskodó megannyi jelből nem olvasna. Enyhén sajgó oldala, a füstölés utóhatásaként kiszáradt, kaparó torka és szája, és ahogy a sorsszerűen megismert gyógyítójával összeölelkezve fekszik. A jelek nem hazudnak, az olvasásuk nem feladat. A megfejtésük már annál nagyobb. A derekát érő simításra feleletképp a lány hátát becézgeti. Becsukja a szemét és megpróbál ellazulni. Mindez persze időhúzás. Fél belegondolni abba, vajon mit élt meg a nő az estéből. Mi járhat jelenleg a fejében. Helyzetet elemez. Erőviszonyokat állít fel. Védhető és támadható pontokat keres. Veszteséget számol. Katonás gondolkodásmódba menekül. Hadjárat idején praktikus, a törékeny harmónia megőrzésére nem.
A magabiztosabb szorítás és a mocorgó test kizökkenti gondolataiból. Még abban sem biztos, hogy Nelira valóban felébredt, de már csókokat érez a mellkasán. Halvány mosoly fut át az arcán.*
~ Ebben a lányban két falu fehérnépére elegendő tűz lakik. ~ *De a ledér idea egyúttal aggasztó gondolatokkal egészíti ki a lelke belsejében kavargó örvényt. Talán éppen ugyanazon érzelem miatt, ami a lányt hajtja, a férfit valamelyest féken tartja. Közelebb vonja magához a törékeny testet, s engedi, sőt mozdulataival biztatja, hogy kerekedjen felül. Inkább a nő uralkodjon, mint fordítva. Szeretne elkerülni minden olyan helyzetet, amiben erőfölényben lenne. Nem bízik magában. Egy delejes pillantás és egy sóvárgó sóhaj megtörné a maradék akaraterejét is.*
- Arra, hogy tartozom egy lónak egy nagy almával. *Megpróbál komoly maradni, de belemosolyog a próbálkozásba. A puhatolódzó kérdéstől elillan lelkéből az önmarcangoló kétkedés, ahogy a víztükör fölé feszülő köd foszlik szerteszét pirkadatkor. A kérdés mögött felsejlik számára Nelira arcának titkos fele. Elmereng zöld íriszeiben. Közelebb húzza és ölelésébe zárja. Ezúttal komolyabb hangon folytatja.*
- És arra, hogy hosszú ideje az első éjszaka volt, amit megnyugvást adott.
*Elidőzik ezen a gondolaton. Ha így folytatódik, akkor szolgálata élete végéig a lányhoz fogja kötni.
- Viszont Neked aludnod kellene. A fél éjszakát átvirrasztottad. Nem vagy fáradt? *Megsimogatja Nelira homlokát és ujjaival hátrafésüli a haját. Neki meg munkát kellene találnia végre. Dicső dolog eljátszani egy hölgy védelmezőjét, de nem túl komolyan vehető a megfelelő felszerelés nélkül. Már pedig jelenleg egynéhány kikötői hajléktalan állig felfegyverzett lovagnak minősül Dearthanhoz képest. A felszereléshez pedig arany kell. Ahhoz pedig munka. És nem tudja, hogy Nelira közbenjárása valóban mennyit fog tudni segíteni a helyzetén. Egyelőre két fogadóval szemben is csak tartozása van. Nem jó alkupozíció.*
- Jól vagy? *Teszi fel nyersen a kérdést. Maga sem tudja, pontosan mire gondol. És nem is akar olyan dolgokat feszegetni, amit a nő inkább feledne. Azért inkább ennyiben hagyja a kérdést. A válasz alapján talán elválik, milyen nyomot hagyott az éjszaka a másikban.
1744. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-27 09:53:40
Üzenet elküldve: 2025-12-27 09:53:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Bizsereg ajkának bőre, ahogy fejét végre Dearthan mellkasára hajtja. Kedve volna megérinteni a hiány helyét, de nem moccan jobban annál, minthogy elhelyezkedjen a férfi segítségével. Úgy bújik belé, mintha oltalmazó fészek volna, töröttszárnyú kolibrinek. Milyen szép is volna, ha igaz lenne, amit most érez. Minden olyan kellemes. A világ kizárult a szobából, maga is elfeledte, hogy mennyit tud ártani annak, aki megpróbálja szeretni. Hát még annak, kit ő szeret? Lassan nyugszik a légzés, félálomban lebeg, míg az ördögvigyor el nem párolog belőle, s át nem veszi a helyét a józanság. Sötét, hosszú karmokkal cirógatja ott, ahol nem éri a férfi teste. Néha elnyomja az álom, majd boldogan nyitja ki a szemét. Néha azért alszik el, mert nem akarja hallani a saját még alaktalan gondolatait. De nem mocorog. Ha még egy percet is kitarthat, hogy nem akar innen kikúszni, akkor kivárja. Ennyi jár. Majd holnap feléget mindent, majd holnap elrontja ő, vagy elrontja Dearthan. Mert ez jól nem sülhet el.
Mozdul a nyak, belebújik az érintésbe. Még egy tincs elrendezésébe is képes beleveszni, éppen jobbik pediódusában érte. Hálásan szusszan, majd erőtlen simít végig a kéz annak derekán. Újra kezdi felvenni a fonalat, az éjjel alatt sokadjára. Itt vannak, még nem tört el semmi. De már az emléke is eltűnt az ördögvigyornak, nincs ki lecsendesítse. Világlani kezd az ablakon túli élet. A forró test érzete arra ösztökéli, hogy újra kalandozni kezdjen emlékei között. Barna éhes szemek, finom mozdzlatok, csók. Áramütésként nyilall végig a testén a vágy, meg is rezzen, de csupán keze szorít jobban. Nem érti, miért nem vette el a harcos, amit szabadott volna. Titkokat, ígéreteket osztogattak ahelyett.
Higanyszínű szempár látványát köpi lelki szemei elé az eltemetett emlékeiből az elméje. Ugyanez volt, mégis más. Még egyszer nem hajtják igába szép szavakkal, miközben csak mímelik, hogy akarják, de meg nem érintenék, mert csak egy eszköz. Egyszerre gyűlöl most és veszettül akar. Most már moccan. A mellkasra szuszogott levegő apró csókokká válik, s ha az édes béklyó enged, hát a nyakig meg sem állna a gyönge ostrommal. Lábát igyekszik átvetni közben a combokon, fölébe akar kerekedni, a fáradt pislogás mélyén meglátni az akaratot. Csípője reflexből moccan, egyértelmű jelet adva, hogy majd megveszik… de mégiscsak az arcot simítva, kissé oldalra döntött fejjel állapodik meg, annak lélektükreiben megmártózva.*
- Mi volt az első gondolatod, miután kinyitottad a szemed?
*Puhán simít végig a férfi ajkán, tűnődve nézi, hogyan nyílik válaszra.*
*Bizsereg ajkának bőre, ahogy fejét végre Dearthan mellkasára hajtja. Kedve volna megérinteni a hiány helyét, de nem moccan jobban annál, minthogy elhelyezkedjen a férfi segítségével. Úgy bújik belé, mintha oltalmazó fészek volna, töröttszárnyú kolibrinek. Milyen szép is volna, ha igaz lenne, amit most érez. Minden olyan kellemes. A világ kizárult a szobából, maga is elfeledte, hogy mennyit tud ártani annak, aki megpróbálja szeretni. Hát még annak, kit ő szeret? Lassan nyugszik a légzés, félálomban lebeg, míg az ördögvigyor el nem párolog belőle, s át nem veszi a helyét a józanság. Sötét, hosszú karmokkal cirógatja ott, ahol nem éri a férfi teste. Néha elnyomja az álom, majd boldogan nyitja ki a szemét. Néha azért alszik el, mert nem akarja hallani a saját még alaktalan gondolatait. De nem mocorog. Ha még egy percet is kitarthat, hogy nem akar innen kikúszni, akkor kivárja. Ennyi jár. Majd holnap feléget mindent, majd holnap elrontja ő, vagy elrontja Dearthan. Mert ez jól nem sülhet el.
Mozdul a nyak, belebújik az érintésbe. Még egy tincs elrendezésébe is képes beleveszni, éppen jobbik pediódusában érte. Hálásan szusszan, majd erőtlen simít végig a kéz annak derekán. Újra kezdi felvenni a fonalat, az éjjel alatt sokadjára. Itt vannak, még nem tört el semmi. De már az emléke is eltűnt az ördögvigyornak, nincs ki lecsendesítse. Világlani kezd az ablakon túli élet. A forró test érzete arra ösztökéli, hogy újra kalandozni kezdjen emlékei között. Barna éhes szemek, finom mozdzlatok, csók. Áramütésként nyilall végig a testén a vágy, meg is rezzen, de csupán keze szorít jobban. Nem érti, miért nem vette el a harcos, amit szabadott volna. Titkokat, ígéreteket osztogattak ahelyett.
Higanyszínű szempár látványát köpi lelki szemei elé az eltemetett emlékeiből az elméje. Ugyanez volt, mégis más. Még egyszer nem hajtják igába szép szavakkal, miközben csak mímelik, hogy akarják, de meg nem érintenék, mert csak egy eszköz. Egyszerre gyűlöl most és veszettül akar. Most már moccan. A mellkasra szuszogott levegő apró csókokká válik, s ha az édes béklyó enged, hát a nyakig meg sem állna a gyönge ostrommal. Lábát igyekszik átvetni közben a combokon, fölébe akar kerekedni, a fáradt pislogás mélyén meglátni az akaratot. Csípője reflexből moccan, egyértelmű jelet adva, hogy majd megveszik… de mégiscsak az arcot simítva, kissé oldalra döntött fejjel állapodik meg, annak lélektükreiben megmártózva.*
- Mi volt az első gondolatod, miután kinyitottad a szemed?
*Puhán simít végig a férfi ajkán, tűnődve nézi, hogyan nyílik válaszra.*
1743. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-26 20:07:51
Üzenet elküldve: 2025-12-26 20:07:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Ujjai óvatosan befutnak a szőke tincsei közé, és akár a szentélyhez érő vezeklő zarándok, illedelmes áhítattal simít végig a lány hátáig. Szentség – ha létezik egyáltalán – a férfi életében először most válik hihetővé, érezhetővé, tapinthatóvá. Mert számára szent a nő, kit ölel, s méltatlan ő. Ettől válik a test és test között az érintés, a zarándokcsók, gyöngéd vétkek sorozatává, mely megtisztulásért epekedik, de mégis édes bűnbe sürget újra és újra. Keze alatt érzi, ahogy Nelira megnyugszik, és ez őt is megnyugtatja. Az ördögvigyor bódító fátyla mögött összefolyik az érzékek világa és a vágy fantáziája. Talán nem is akarja szétválasztani a kettőt. Ha nincsenek kérdések, akkor nem születhetnek rossz válaszok. És abban sem biztos, hogy a kérdéseket feltenni és azok után válaszokat keresni az ő dolga lesz. Egy dologban biztos, hogy szeretné közelebb húzni magához Nelirát és ezt meg is teszi. Feje a lány feje mellé simul. Ajka a lány füléhez érve suttogja.*
- Látni szeretnélek mindig. Akkor is, amikor nem vagy vidám. *Mutatóujjával körkörös mozdulatot ír le a lány kulcscsontja alatt. Ujjaival Nelira állát irányítva magához édesgeti a jussukra váró ajkakat. Egy pillanatra megáll, mielőtt összeforrnának, tenyere a tarkóra kúszik, s így lehel gyöngéd csókot.
Az enyhe nyomásnak enged, s közben húzza magával a másikat. Karját oldalra veti, hogyha a lány szeretné, meg tudja támasztani a nyakát. A combot cirógatja, s ha ez nem lenne elég, a térdhajlatot érintve magára húzza a lábat, hogy keze aztán megpihenhessen a külsőcombon. Ahogy Nelira befészkelődik, ajkát a hajvonalához érinti és mélyen belélegzi hajának illatát, ami az ördögvigyorra komplementerként hat. Lebegő elméje újabb szárnycsapást tesz a határtalanság felé. Így összeölelkezve, a nő rezdüléseit figyelve nyomja el lassan az álom.
A virradat ugyanúgy találja őket, ahogy elaludtak. Dearthant nem hányta-rángatta lázálom. Nem zilálta elméjét, se testét a rém, mely álmaiban lakik. Úgy fekszik most is, ahogy elszunnyadt: épp „jóéjszakát” csókol Nelira hajára. Karjával átöleli a ránehezedő édes terhet, lehetőséget sem adva az elválásnak. Bár a nap még alig kezdte meg pályáját a horizont felett, egy éjszaka alatt nem történnek csodák, csak a kereskedők történeteiben. A rossz alvóból nem lesz jó alvó. Hamar ébredezni kezd a kiélt harcos. Egy pillanatig tart csak, míg felocsúdik. Az előző este történései apránként a helyükre kerülnek, mint a szálak a szőttesben, hogy kiadhassák a teljes képet. Érzi magán a lány testét, és hirtelen tévútra fut helyzetértékelése. Emlékeiben homályosan kevereg mindaz, ami megtörtént, és amire csak vágyott, hogy megtörténjen. Ebben a pillanatban is, ahogy figyeli egyenletes, lassú szuszogását, egy védelmezendő lányt lát. És mégis milyen védelmet nyújthatna neki, ha még saját magától sem tudja megvédeni. Aztán újabb képek buggyannak felszínre. Csók. Csókok. Szüntelen keresgél és kapirgál emlékezetében, de mást nem talál. Nem látja a nő meztelen testét, nem látja egymásba találást, sem a beteljesülést. Nem történt semmi. Legalábbis majdnem semmi. Valamelyest megnyugszik a felismeréstől. Próbálja nem megzavarni az álmát, de nem bírja ki, hogy ne simítson el egy kósza szőke tincset a lány arcáról a füle mögé.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.26 21:42:29
*Ujjai óvatosan befutnak a szőke tincsei közé, és akár a szentélyhez érő vezeklő zarándok, illedelmes áhítattal simít végig a lány hátáig. Szentség – ha létezik egyáltalán – a férfi életében először most válik hihetővé, érezhetővé, tapinthatóvá. Mert számára szent a nő, kit ölel, s méltatlan ő. Ettől válik a test és test között az érintés, a zarándokcsók, gyöngéd vétkek sorozatává, mely megtisztulásért epekedik, de mégis édes bűnbe sürget újra és újra. Keze alatt érzi, ahogy Nelira megnyugszik, és ez őt is megnyugtatja. Az ördögvigyor bódító fátyla mögött összefolyik az érzékek világa és a vágy fantáziája. Talán nem is akarja szétválasztani a kettőt. Ha nincsenek kérdések, akkor nem születhetnek rossz válaszok. És abban sem biztos, hogy a kérdéseket feltenni és azok után válaszokat keresni az ő dolga lesz. Egy dologban biztos, hogy szeretné közelebb húzni magához Nelirát és ezt meg is teszi. Feje a lány feje mellé simul. Ajka a lány füléhez érve suttogja.*
- Látni szeretnélek mindig. Akkor is, amikor nem vagy vidám. *Mutatóujjával körkörös mozdulatot ír le a lány kulcscsontja alatt. Ujjaival Nelira állát irányítva magához édesgeti a jussukra váró ajkakat. Egy pillanatra megáll, mielőtt összeforrnának, tenyere a tarkóra kúszik, s így lehel gyöngéd csókot.
Az enyhe nyomásnak enged, s közben húzza magával a másikat. Karját oldalra veti, hogyha a lány szeretné, meg tudja támasztani a nyakát. A combot cirógatja, s ha ez nem lenne elég, a térdhajlatot érintve magára húzza a lábat, hogy keze aztán megpihenhessen a külsőcombon. Ahogy Nelira befészkelődik, ajkát a hajvonalához érinti és mélyen belélegzi hajának illatát, ami az ördögvigyorra komplementerként hat. Lebegő elméje újabb szárnycsapást tesz a határtalanság felé. Így összeölelkezve, a nő rezdüléseit figyelve nyomja el lassan az álom.
A virradat ugyanúgy találja őket, ahogy elaludtak. Dearthant nem hányta-rángatta lázálom. Nem zilálta elméjét, se testét a rém, mely álmaiban lakik. Úgy fekszik most is, ahogy elszunnyadt: épp „jóéjszakát” csókol Nelira hajára. Karjával átöleli a ránehezedő édes terhet, lehetőséget sem adva az elválásnak. Bár a nap még alig kezdte meg pályáját a horizont felett, egy éjszaka alatt nem történnek csodák, csak a kereskedők történeteiben. A rossz alvóból nem lesz jó alvó. Hamar ébredezni kezd a kiélt harcos. Egy pillanatig tart csak, míg felocsúdik. Az előző este történései apránként a helyükre kerülnek, mint a szálak a szőttesben, hogy kiadhassák a teljes képet. Érzi magán a lány testét, és hirtelen tévútra fut helyzetértékelése. Emlékeiben homályosan kevereg mindaz, ami megtörtént, és amire csak vágyott, hogy megtörténjen. Ebben a pillanatban is, ahogy figyeli egyenletes, lassú szuszogását, egy védelmezendő lányt lát. És mégis milyen védelmet nyújthatna neki, ha még saját magától sem tudja megvédeni. Aztán újabb képek buggyannak felszínre. Csók. Csókok. Szüntelen keresgél és kapirgál emlékezetében, de mást nem talál. Nem látja a nő meztelen testét, nem látja egymásba találást, sem a beteljesülést. Nem történt semmi. Legalábbis majdnem semmi. Valamelyest megnyugszik a felismeréstől. Próbálja nem megzavarni az álmát, de nem bírja ki, hogy ne simítson el egy kósza szőke tincset a lány arcáról a füle mögé.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.26 21:42:29
1742. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-26 10:12:44
Üzenet elküldve: 2025-12-26 10:12:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Órákig csak egy helyben. Amire sosem volt képes, most olyan egyszerűnek tűnik, hogy kedve volna így maradni. Szinte meg sem moccanni, csak smaragdszín tekintettel szívni be azt, ami érdekli. A sürgető vágy lecsihad, vagy inkább átalakul. Nincs mit megnyerni vele, nem szükséges bezsebelnie a túléléséhez szükséges vágyittas sóhajokat, mert sokkal többet zsebel be annál. Maradandót. Ha nem szűrné meg gondolatait a mélyre jutott füst, most úgy lehet elsápadna és visszakozna. Vagy tréfából maradna és másnap tűnne el. Menekülne, menekülni is fog, de a kérdés már csak annyi, hogy mikor, és hogy nyúl-e érte kar, ami visszarántja abba, amit egyébként akar. Amit mindig is akart, amibe volt már, hogy megégett.
A bőr érintését vakként is látni akarná. Úgy érinti, mintha ezzel is megjegyezni kívánná. A szavak, ha nem is kellenek, oly ritkán kap belőle értékest, hogy szeretne többet kicsikarni belőlük. Nem vallomást, csaupán valamit, amiben még pár órán át úszhat. De maga sem tud egy darabon beszélni. Nyugodt és csendes. Újra az ajkat keresi. Nem támad, de elvár, pihenve rajta állapodik meg, hogy amaz kutassa fel az övét, miközben már nekiadta. Elmerülne benne hosszasan, ha rátalálna. Önként lenne préda.
Finom taszítással tereli fekvő helyzetbe közben mégis Dearthant, annak mellkasára kívánja hajtani a fejét, ha szét is válnak, mégis legyenek egybegyúrva. Lábát szeretné átvetni annak combján féloldalasan, illatot szeretne érezni, miközben a nyakba fúrja homlokát... és belenyugodni teljesen. Majd a holnap elveszi az idillt, majd visszaadja a megszokott gondolatokat. Vagy majd meglepi valamivel, ami még inkább szétzilál, netán összerak.*
*Órákig csak egy helyben. Amire sosem volt képes, most olyan egyszerűnek tűnik, hogy kedve volna így maradni. Szinte meg sem moccanni, csak smaragdszín tekintettel szívni be azt, ami érdekli. A sürgető vágy lecsihad, vagy inkább átalakul. Nincs mit megnyerni vele, nem szükséges bezsebelnie a túléléséhez szükséges vágyittas sóhajokat, mert sokkal többet zsebel be annál. Maradandót. Ha nem szűrné meg gondolatait a mélyre jutott füst, most úgy lehet elsápadna és visszakozna. Vagy tréfából maradna és másnap tűnne el. Menekülne, menekülni is fog, de a kérdés már csak annyi, hogy mikor, és hogy nyúl-e érte kar, ami visszarántja abba, amit egyébként akar. Amit mindig is akart, amibe volt már, hogy megégett.
A bőr érintését vakként is látni akarná. Úgy érinti, mintha ezzel is megjegyezni kívánná. A szavak, ha nem is kellenek, oly ritkán kap belőle értékest, hogy szeretne többet kicsikarni belőlük. Nem vallomást, csaupán valamit, amiben még pár órán át úszhat. De maga sem tud egy darabon beszélni. Nyugodt és csendes. Újra az ajkat keresi. Nem támad, de elvár, pihenve rajta állapodik meg, hogy amaz kutassa fel az övét, miközben már nekiadta. Elmerülne benne hosszasan, ha rátalálna. Önként lenne préda.
Finom taszítással tereli fekvő helyzetbe közben mégis Dearthant, annak mellkasára kívánja hajtani a fejét, ha szét is válnak, mégis legyenek egybegyúrva. Lábát szeretné átvetni annak combján féloldalasan, illatot szeretne érezni, miközben a nyakba fúrja homlokát... és belenyugodni teljesen. Majd a holnap elveszi az idillt, majd visszaadja a megszokott gondolatokat. Vagy majd meglepi valamivel, ami még inkább szétzilál, netán összerak.*
1741. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2025-12-26 00:30:20
Üzenet elküldve: 2025-12-26 00:30:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Talán azért, mert a tompa kábulatban az elméje próbál azonosulni a nő gondolataival, talán más okból, de tetszik és elfogadja a választ. Miért is kellene tudniuk? És ekkor tudatosul benne, hogy ő maga olyan oldalát tapasztalhatja meg a mellette fekvő lánynak, amit talán nagyon kevesen. Ettől a gondolattól elkezdi átjárni egy félelemmel vegyes áhítat. A félelem, hogy el is veszítheti; és az egyre többre sarkalló áhítat köteléke.
Ahogy az utolsó szavakat is belerebegi a kettejük közti félhomályba, egy időre minden más hang megreked, s átreped a gátlás. Bár testük csak félve és lassan mozdul, valahol a testen túl összeér és egymásba kap két láthatatlan, leheletfinom izzás. Az elsuttogott titok – mely nem titok már – megolvasztja a hártyát a férfi lelke és a külvilág között. A lány tekintetét a bőrén meleg sugárként érzi. Szemét behunyja, fejét kissé előre biccenti, jelezvén, hogy külső akaratnak és tettnek átadja magát. Ahogy az óvatos ujjak megérintik, gerincén hűvös, feszült borzongás fut végig és karjai libabőrösek lesznek. Érzi a levegőt, amit Nelira kilélegez. Mialatt az ujjak körbeérnek ajkaihoz, úgy tetszik, burok feszül köréjük, ami nem enged se ki, se be semmit.
A nő szavaira felpillant. Még ha akarna, se tudna válaszolni. Nincs élők által beszélt szó, ami szebb pecsét volna, mint a férfi barna szemeiben rezgő lázas szikra. A teljes alázat és áldozat jele. Titkos rítus, melynek során immáron a nő sorsának alkatrésze lesz. A legelemibb, legesszenciálisabb kommunikációig lényegül. Test és test közötti párbeszédig. Anyag és anyag kapcsolatáig. Homlokát Nelira homlokához érinti. A néma, lopott pillanat átömlik rajtuk, ahogy hullám csap át a tengerben fuldoklón, s a csókot, mint életet adó leheletet érzi meg a férfi. Visszacsókolna. De már el is távolodtak a rózsás ajkak.*
- Maradok. * De mondania se kellene. Mert szavak nélkül kötődik. Szövetség szövődik. S téphetetlen láncba forr a két lélek. *
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.26 00:30:56
*Talán azért, mert a tompa kábulatban az elméje próbál azonosulni a nő gondolataival, talán más okból, de tetszik és elfogadja a választ. Miért is kellene tudniuk? És ekkor tudatosul benne, hogy ő maga olyan oldalát tapasztalhatja meg a mellette fekvő lánynak, amit talán nagyon kevesen. Ettől a gondolattól elkezdi átjárni egy félelemmel vegyes áhítat. A félelem, hogy el is veszítheti; és az egyre többre sarkalló áhítat köteléke.
Ahogy az utolsó szavakat is belerebegi a kettejük közti félhomályba, egy időre minden más hang megreked, s átreped a gátlás. Bár testük csak félve és lassan mozdul, valahol a testen túl összeér és egymásba kap két láthatatlan, leheletfinom izzás. Az elsuttogott titok – mely nem titok már – megolvasztja a hártyát a férfi lelke és a külvilág között. A lány tekintetét a bőrén meleg sugárként érzi. Szemét behunyja, fejét kissé előre biccenti, jelezvén, hogy külső akaratnak és tettnek átadja magát. Ahogy az óvatos ujjak megérintik, gerincén hűvös, feszült borzongás fut végig és karjai libabőrösek lesznek. Érzi a levegőt, amit Nelira kilélegez. Mialatt az ujjak körbeérnek ajkaihoz, úgy tetszik, burok feszül köréjük, ami nem enged se ki, se be semmit.
A nő szavaira felpillant. Még ha akarna, se tudna válaszolni. Nincs élők által beszélt szó, ami szebb pecsét volna, mint a férfi barna szemeiben rezgő lázas szikra. A teljes alázat és áldozat jele. Titkos rítus, melynek során immáron a nő sorsának alkatrésze lesz. A legelemibb, legesszenciálisabb kommunikációig lényegül. Test és test közötti párbeszédig. Anyag és anyag kapcsolatáig. Homlokát Nelira homlokához érinti. A néma, lopott pillanat átömlik rajtuk, ahogy hullám csap át a tengerben fuldoklón, s a csókot, mint életet adó leheletet érzi meg a férfi. Visszacsókolna. De már el is távolodtak a rózsás ajkak.*
- Maradok. * De mondania se kellene. Mert szavak nélkül kötődik. Szövetség szövődik. S téphetetlen láncba forr a két lélek. *
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.26 00:30:56
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1811-1830