Kikötő - Hét Varjú Taverna
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 90 (1781. - 1800. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1800. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-18 14:52:45
Üzenet elküldve: 2026-01-18 14:52:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*Szóval így történt. Vigyorogva ingatja fejét jobbra, majd balra és alig várja, hogy megkeresse a kis félvért, hogy őt is kifaggassa. Ha ilyen semmirevaló pletykálkodással foglalatoskodik, akkor nem kell azzal, ami olyan nagyon szeretne utat törni belőle.*
- Imádom ezt a helyet! *Fel is kacag, majd néhány kép villan fel lelki szemei előtt, hogy mégis hogyan festhetett a jelenet. * - Itt végre mindenki olyan szabad. Nem az van, mint Artheniorban, hogy le akarnak csukni azért, mert egy városőr farkára tettem megjegyzést. Sose tedd amúgy… utána meg kell fogjad ugyanis. *A kacagásból hangos nevetés lesz, de persze hamar lefoglalja magát a halom, amit csak úgy kiszórt a másik táskájából.*
- Mintha nem érné meg neked, hogy az utadba sodort Sa'Tereth. *Kacsint egyet, aztán kezébe gyűjt mindent, amit úgy gondol, hogy neki kellhet, de azért nem egyszerű a művelet, így hát úgy dönt, fehér szoknyáját hajtja fel, hogy amolyan batyut kreáljon belőle. A belátás persze így könnyedebb, de ez nem okozott túlontúl nagy gondot számára sosem.*
- Gondolod ki kéne mozdulnom? *Teszi fel színtelen a kérdést. Való igaz, keveset mozog a környéken is, nemhogy az erdőben, de valahogy nem illik a világos ruhatárához a túrázás. Bár, ha felvenné a nadrágot, amit kedvenc barátnőjéről vetetett le a Piactér kellős közepén, még úgy lehet alkalmasnak is találná szerelését egy efféle kalandhoz. De az nem ma lesz, ugyanis máris indulna le a szobájába, hogy kotyvasztani kezdjen. Ekkor hallja meg a lány tervét, majd résnyire nyílik a szája. Most pakolta el a szerzeményeit a rögtönzött tarisznyába, nem gondolja, hogy most csak úgy elengedi az anyagot?! Egy csókért hajolni könnyedén megy, na de nem fog rendet rakni. Amúgy sem az övé itt semmi. Rendezze el az, aki tulajdona. Szerencséjére mégsem várna el tőle efféle tetteket. A hátsóját ért marok után már pontosan tudja, s a csók is úgy kerül viszonzásra, hogy ne lebeghessen feje felett a sok kacat elpakolásának a terhe.*
- Legalább úgy pakolhatod vissza, hogy végre rend lesz benne. *A pipáért nyúl, arra van természetesen szabad keze, hisz csak eggyel szorongatja a szoknyáját.* - Szépségem, csak kiálts, ha kellek. Lent van az erszényem, később megkapod az aranyad.
*Azzal választ sem várva indul el sebtiben az ajtó felé.
Lefelé természetesen majdnem beleütközik Markonba, de még épp idejében kitér előle, nehogy véletlenül a növényei bánják, amiket olyan ügyesen elrejtett. *
- Vigyázz magadra, Nagyfiú! Ha nem találod meg a számításaid, itt bármikor elalhatsz.
*Búgja oda, s csak úgy a miheztartás végett még egyszer végigméri őt, mintha kedvérevaló volna, de ez már csupán a jövőbeli aranyak reményében történik.
Megpillantja a szépséges wegtorenit is, de most nincs ideje fecsegésre, így hát csak átlibben az ivón, hogy aztán a Kígyófészek nyelje el.*
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 15:00:28
*Szóval így történt. Vigyorogva ingatja fejét jobbra, majd balra és alig várja, hogy megkeresse a kis félvért, hogy őt is kifaggassa. Ha ilyen semmirevaló pletykálkodással foglalatoskodik, akkor nem kell azzal, ami olyan nagyon szeretne utat törni belőle.*
- Imádom ezt a helyet! *Fel is kacag, majd néhány kép villan fel lelki szemei előtt, hogy mégis hogyan festhetett a jelenet. * - Itt végre mindenki olyan szabad. Nem az van, mint Artheniorban, hogy le akarnak csukni azért, mert egy városőr farkára tettem megjegyzést. Sose tedd amúgy… utána meg kell fogjad ugyanis. *A kacagásból hangos nevetés lesz, de persze hamar lefoglalja magát a halom, amit csak úgy kiszórt a másik táskájából.*
- Mintha nem érné meg neked, hogy az utadba sodort Sa'Tereth. *Kacsint egyet, aztán kezébe gyűjt mindent, amit úgy gondol, hogy neki kellhet, de azért nem egyszerű a művelet, így hát úgy dönt, fehér szoknyáját hajtja fel, hogy amolyan batyut kreáljon belőle. A belátás persze így könnyedebb, de ez nem okozott túlontúl nagy gondot számára sosem.*
- Gondolod ki kéne mozdulnom? *Teszi fel színtelen a kérdést. Való igaz, keveset mozog a környéken is, nemhogy az erdőben, de valahogy nem illik a világos ruhatárához a túrázás. Bár, ha felvenné a nadrágot, amit kedvenc barátnőjéről vetetett le a Piactér kellős közepén, még úgy lehet alkalmasnak is találná szerelését egy efféle kalandhoz. De az nem ma lesz, ugyanis máris indulna le a szobájába, hogy kotyvasztani kezdjen. Ekkor hallja meg a lány tervét, majd résnyire nyílik a szája. Most pakolta el a szerzeményeit a rögtönzött tarisznyába, nem gondolja, hogy most csak úgy elengedi az anyagot?! Egy csókért hajolni könnyedén megy, na de nem fog rendet rakni. Amúgy sem az övé itt semmi. Rendezze el az, aki tulajdona. Szerencséjére mégsem várna el tőle efféle tetteket. A hátsóját ért marok után már pontosan tudja, s a csók is úgy kerül viszonzásra, hogy ne lebeghessen feje felett a sok kacat elpakolásának a terhe.*
- Legalább úgy pakolhatod vissza, hogy végre rend lesz benne. *A pipáért nyúl, arra van természetesen szabad keze, hisz csak eggyel szorongatja a szoknyáját.* - Szépségem, csak kiálts, ha kellek. Lent van az erszényem, később megkapod az aranyad.
*Azzal választ sem várva indul el sebtiben az ajtó felé.
Lefelé természetesen majdnem beleütközik Markonba, de még épp idejében kitér előle, nehogy véletlenül a növényei bánják, amiket olyan ügyesen elrejtett. *
- Vigyázz magadra, Nagyfiú! Ha nem találod meg a számításaid, itt bármikor elalhatsz.
*Búgja oda, s csak úgy a miheztartás végett még egyszer végigméri őt, mintha kedvérevaló volna, de ez már csupán a jövőbeli aranyak reményében történik.
Megpillantja a szépséges wegtorenit is, de most nincs ideje fecsegésre, így hát csak átlibben az ivón, hogy aztán a Kígyófészek nyelje el.*
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 15:00:28
1799. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-18 14:40:55
Üzenet elküldve: 2026-01-18 14:40:55
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
* A vidéki zsoldos egészen kialudta magát, a kellemetlenül zajos környezet sem volt erre hatással. Nem hiába, az alvást és a henyélést komolyan kell venni, ezt minden falun felnőtt gyerek tudja.
Az ablakon besütő nap sugarai elérik a Markondenten-t is az ágyban. Ami már felébreszti. De vajon, miért aludt eddig? Lehet a kakasszó hiánya zavarta meg ennyire, vagy a birtokot őrző csaholó kutyák hangjának a hiány, erre nem jött rá.
Na de, a heverészésért még soha nem fizetett senki. Kivéve, amikor a dinnyeföldeken csőszködött. Azonban, valószínűleg, itt nem igazán lesz ilyen munka.
Megmosdik, felöltözik és vértjét magára ölti, a kardját pedig a fegyverövére akasztja. A számszeríj a tegezzel pedig a hátizsákja oldalán kerül rögzítésre. Ahogy az mindig lenni szokott.
Menetkész.
A lépcsőn lemegy, majd a fogadótérben int a szőke lánynak, akit megismert. Ha pedig az nem annyira elfoglalt, akkor elköszön tőle és közli, hogy elindul a kikötőbe munkát keresni.
Ezek után pedig az ajtónak veszi az irányt. *
Az ablakon besütő nap sugarai elérik a Markondenten-t is az ágyban. Ami már felébreszti. De vajon, miért aludt eddig? Lehet a kakasszó hiánya zavarta meg ennyire, vagy a birtokot őrző csaholó kutyák hangjának a hiány, erre nem jött rá.
Na de, a heverészésért még soha nem fizetett senki. Kivéve, amikor a dinnyeföldeken csőszködött. Azonban, valószínűleg, itt nem igazán lesz ilyen munka.
Megmosdik, felöltözik és vértjét magára ölti, a kardját pedig a fegyverövére akasztja. A számszeríj a tegezzel pedig a hátizsákja oldalán kerül rögzítésre. Ahogy az mindig lenni szokott.
Menetkész.
A lépcsőn lemegy, majd a fogadótérben int a szőke lánynak, akit megismert. Ha pedig az nem annyira elfoglalt, akkor elköszön tőle és közli, hogy elindul a kikötőbe munkát keresni.
Ezek után pedig az ajtónak veszi az irányt. *
1798. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-18 13:02:50
Üzenet elküldve: 2026-01-18 13:02:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*Épphogy lehajolna a hátizsákhoz, hogy előkotorja belőle a készleteit, amikor is hirtelen csattanást hall, majd abban a pillanatban éles fájdalmat érez a fenekében. Ettől rögtön felegyenesedik újra, fel is szisszen, a hátsójához kap, hogy megdörzsölje ott, ahol kipirosodott, majd a vigyor szépen lassan kúszik az ajkaira, ahogy magában elszámol háromig, mielőtt kamatostul adná vissza a huncutságot a szőkének.*
- A határaimat feszegeted, drága. *Nevet fel játékosan, majd hátra is pillant a lányra, akinek a gondolatai közben már tovább is suhantak, valamilyen furcsa okból kifolyólag a közte és Haldrian közt történt szeánszra.*
- Nem egészen. Mondom, hogy meg volt kötözve. Az a Lisana vagy milyen nevű lány kötözte ki az ágyhoz, aztán hagyta ott nekem kiszolgáltatva. Úgyhogy erős túlzás, hogy Ő kefélt meg ENGEM. *Magyarázza, miközben Nelira pipája a kezében köt ki, amire lepislog, de nem kell őt győzködni arról, hogy ha már hozzá került, akkor fogja magát és jólesően bele is szívjon.*
- Erős… NELIRA! *Visít fel, mikor látja, hogy a táskájának teljes tartalma a földön végzi. Elsőként a fekete kandúr pottyan ki belőle méltatlanul nyávogva. A macska már rég kisajátította a hátizsákot magának, és akkor is hálózsákként használja, ha épp nem utaznak, vagy nem borítja ki belőle egy megkergült szőke. A macskán kívül ruhák potyognak ki a zsákból, szoknya, fűző, miegyéb, még egy rá nem jellemző, fehér színű felső is előbukkan. Kacatból is akad bőven, festékek, arcának pingálásához szükséges eszközök, tükör, fegyverélező szerszám és a saját pipája is előkerül.*
- Ahh… veled is aztán megáldott az istenem. *A fejét csóválja a kiborított holmikra pislogva, miközben Nelira már bőszen kutat is közöttük. Természetesen növényekből is van választék bőven , Nelira Dykai többek közt 5 Mérges Cyroldot találhat
, ám Nelira Dykai nem éri be ennyivel, 5 Ezüstcsörgő is a kezei közé akad , de ha tovább kutat, akkor Nelira Dykai rálelhet 5 Vízi Ryshara is , és persze ott van Nelira Dykai kedvence, a2 Réti ármány is , de ha mindez még nem elégítené ki Nelira Dykai mohóságát, akkor 2 Fehér Kvartant is elcsenhet .*
- Honnan lenne? Az erdőből, innen-onnan. Van, amelyik a mélyéről. Ha nem a kocsmában hercegnősködnél állandóan, hanem kimennél néha, és nyitva tartanád a szemed, édesem, akkor neked is lenne ennyi. *A provokáló szavakra azonban egy csók a válasz, amitől rögtön megenyhül, sóhajt egyet, majd eltűnődve mérlegeli a lány kezében lévő növénymennyiséget.*
- Mit tudom én, mennyit érnek a piacon. Legalább kétszáz aranyat, de vond le belőle a szobám és az étel árát, aztán úgy jó lesz. De csak akkor kapod meg őket, ha visszapakolod a kiszórt holmijaimat a táskába. *Ezúttal ő markol hirtelen Nelira formás hátsójába, hogy ha nem lenne elég közel, akkor még közelebb húzza magához, és egy lágy csókot lehel az előbbi viszonzásául az ajkaira.*
- Ehh, tudod mit? Hagyjuk! Elférnek ott a földön. *Kuncog játékosan, majd elhúzódik, és még egyet szív a pipából, mielőtt visszaszolgáltatná azt Nelirának, már ha van még hozzá szabad keze.*
*Épphogy lehajolna a hátizsákhoz, hogy előkotorja belőle a készleteit, amikor is hirtelen csattanást hall, majd abban a pillanatban éles fájdalmat érez a fenekében. Ettől rögtön felegyenesedik újra, fel is szisszen, a hátsójához kap, hogy megdörzsölje ott, ahol kipirosodott, majd a vigyor szépen lassan kúszik az ajkaira, ahogy magában elszámol háromig, mielőtt kamatostul adná vissza a huncutságot a szőkének.*
- A határaimat feszegeted, drága. *Nevet fel játékosan, majd hátra is pillant a lányra, akinek a gondolatai közben már tovább is suhantak, valamilyen furcsa okból kifolyólag a közte és Haldrian közt történt szeánszra.*
- Nem egészen. Mondom, hogy meg volt kötözve. Az a Lisana vagy milyen nevű lány kötözte ki az ágyhoz, aztán hagyta ott nekem kiszolgáltatva. Úgyhogy erős túlzás, hogy Ő kefélt meg ENGEM. *Magyarázza, miközben Nelira pipája a kezében köt ki, amire lepislog, de nem kell őt győzködni arról, hogy ha már hozzá került, akkor fogja magát és jólesően bele is szívjon.*
- Erős… NELIRA! *Visít fel, mikor látja, hogy a táskájának teljes tartalma a földön végzi. Elsőként a fekete kandúr pottyan ki belőle méltatlanul nyávogva. A macska már rég kisajátította a hátizsákot magának, és akkor is hálózsákként használja, ha épp nem utaznak, vagy nem borítja ki belőle egy megkergült szőke. A macskán kívül ruhák potyognak ki a zsákból, szoknya, fűző, miegyéb, még egy rá nem jellemző, fehér színű felső is előbukkan. Kacatból is akad bőven, festékek, arcának pingálásához szükséges eszközök, tükör, fegyverélező szerszám és a saját pipája is előkerül.*
- Ahh… veled is aztán megáldott az istenem. *A fejét csóválja a kiborított holmikra pislogva, miközben Nelira már bőszen kutat is közöttük. Természetesen növényekből is van választék bőven , Nelira Dykai többek közt 5 Mérges Cyroldot találhat
, ám Nelira Dykai nem éri be ennyivel, 5 Ezüstcsörgő is a kezei közé akad , de ha tovább kutat, akkor Nelira Dykai rálelhet 5 Vízi Ryshara is , és persze ott van Nelira Dykai kedvence, a2 Réti ármány is , de ha mindez még nem elégítené ki Nelira Dykai mohóságát, akkor 2 Fehér Kvartant is elcsenhet .*- Honnan lenne? Az erdőből, innen-onnan. Van, amelyik a mélyéről. Ha nem a kocsmában hercegnősködnél állandóan, hanem kimennél néha, és nyitva tartanád a szemed, édesem, akkor neked is lenne ennyi. *A provokáló szavakra azonban egy csók a válasz, amitől rögtön megenyhül, sóhajt egyet, majd eltűnődve mérlegeli a lány kezében lévő növénymennyiséget.*
- Mit tudom én, mennyit érnek a piacon. Legalább kétszáz aranyat, de vond le belőle a szobám és az étel árát, aztán úgy jó lesz. De csak akkor kapod meg őket, ha visszapakolod a kiszórt holmijaimat a táskába. *Ezúttal ő markol hirtelen Nelira formás hátsójába, hogy ha nem lenne elég közel, akkor még közelebb húzza magához, és egy lágy csókot lehel az előbbi viszonzásául az ajkaira.*
- Ehh, tudod mit? Hagyjuk! Elférnek ott a földön. *Kuncog játékosan, majd elhúzódik, és még egyet szív a pipából, mielőtt visszaszolgáltatná azt Nelirának, már ha van még hozzá szabad keze.*
1797. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-17 20:28:21
Üzenet elküldve: 2026-01-17 20:28:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*Csak áll, fenekével az asztal szélének dőlve, s elfelejtkezve magáról, kifejezéstelenül bámul előre, miközben füstöl a pipája a kezében. Lil még nem igazán tért vissza közéjük, így hát feleslegesen feltett kérdésére sem válaszol érdemben, s talán jobb is így. Nem hangzik el újabb szó, nem marasztal tovább. Jelen helyzetben épp úgy elveszett a kapcsolata a valósággal, mint a feketeségnek. Tényleg nem tudja, mit miért csinál, de az igazsághoz tán legközelebb lévő válasz az az, hogy "mert megteheti". Mert neki senki ne mondja meg még egyszer. Lustán ér ajkához szabad kezével, s középső ujjával simít végig annak puhaságán. Érzi magán a lány illatát. Az ízét, amit nem vesz el a kesernyés füst. Rögvest újra szájához emeli, hogy több áradhasson szét a nyelvén.
Felőle bármeddig piheghetne a nő, bár, hogy szóval próbálta tartani, nem biztos, hogy ezt sugallja. De Lil csakhamar eleget tesz a kérésének. Persze, hogy eleget tesz. Kiket bűverővel ejt csapdába, hajlamosak azonnal cselekedni, csupán csettintenie kell. Bár nem volt kifejezett célja. Mégis megébred benne a tudat, elfújva a gomolygó káoszt. Sokkalta jobb büszkének lenni magára, hogy még egy tébolyult-elvetemült szektás gyilkossal is könnyű dolga van, csupán megfelelő helyen kell érinteni. Megindul végül, s egy jókorát csap Norileina fedetlen hátsójára, miközben a táskájáért hajol. Felnevet, majd a halovány tenyérnyomát fixírozza.*
- Haldrian. El sem hiszem, hogy téged is megkefélt. *Azzal a másik kezébe nyomja a pipát, majd annak táskáját egy hanyag mozdulattal kapja meg, s borítja az egész tartalmát az ágyra. Hogy nem az ő tulajdona, máskor sem érdekli, nemhogy most.*
- Szóval Cyrold. *Csípőre tett kézzel áll a kupac felett. Hogy macska suhan el lábaik között méltatlankodva, fel sem tűnik.*
- De van itt… MICSODA? *Mintha elveszett, mágikus ereklyét tartana a kezében csodálkozik el a Réti Ármánnyal teli üvegcsén. Dolga nem volt még vele, de attól felismerni.*- Ez kell. És… *Ezüstcsörgőért nyúl* - Ez is. *Érzetre tényleg aranybányában van, már-már büszke a szépséges szeretőjére, hogy mennyi ritka és hasznos növényt gyűjtött össze. Rendezkedik még egy keveset, hogyha nem kívánja arrébb tessékelni Lil, majd megpillantja a Vizi Ryshát és a Fehér Kvartant is.* - És azok is! De honnan vannak? *Közel próbál férkőzni a lányhoz, s egy puha csókot lehelne alkudozásul annak ajkára.* - És mennyit kérsz értük?
*Csak áll, fenekével az asztal szélének dőlve, s elfelejtkezve magáról, kifejezéstelenül bámul előre, miközben füstöl a pipája a kezében. Lil még nem igazán tért vissza közéjük, így hát feleslegesen feltett kérdésére sem válaszol érdemben, s talán jobb is így. Nem hangzik el újabb szó, nem marasztal tovább. Jelen helyzetben épp úgy elveszett a kapcsolata a valósággal, mint a feketeségnek. Tényleg nem tudja, mit miért csinál, de az igazsághoz tán legközelebb lévő válasz az az, hogy "mert megteheti". Mert neki senki ne mondja meg még egyszer. Lustán ér ajkához szabad kezével, s középső ujjával simít végig annak puhaságán. Érzi magán a lány illatát. Az ízét, amit nem vesz el a kesernyés füst. Rögvest újra szájához emeli, hogy több áradhasson szét a nyelvén.
Felőle bármeddig piheghetne a nő, bár, hogy szóval próbálta tartani, nem biztos, hogy ezt sugallja. De Lil csakhamar eleget tesz a kérésének. Persze, hogy eleget tesz. Kiket bűverővel ejt csapdába, hajlamosak azonnal cselekedni, csupán csettintenie kell. Bár nem volt kifejezett célja. Mégis megébred benne a tudat, elfújva a gomolygó káoszt. Sokkalta jobb büszkének lenni magára, hogy még egy tébolyult-elvetemült szektás gyilkossal is könnyű dolga van, csupán megfelelő helyen kell érinteni. Megindul végül, s egy jókorát csap Norileina fedetlen hátsójára, miközben a táskájáért hajol. Felnevet, majd a halovány tenyérnyomát fixírozza.*
- Haldrian. El sem hiszem, hogy téged is megkefélt. *Azzal a másik kezébe nyomja a pipát, majd annak táskáját egy hanyag mozdulattal kapja meg, s borítja az egész tartalmát az ágyra. Hogy nem az ő tulajdona, máskor sem érdekli, nemhogy most.*
- Szóval Cyrold. *Csípőre tett kézzel áll a kupac felett. Hogy macska suhan el lábaik között méltatlankodva, fel sem tűnik.*
- De van itt… MICSODA? *Mintha elveszett, mágikus ereklyét tartana a kezében csodálkozik el a Réti Ármánnyal teli üvegcsén. Dolga nem volt még vele, de attól felismerni.*- Ez kell. És… *Ezüstcsörgőért nyúl* - Ez is. *Érzetre tényleg aranybányában van, már-már büszke a szépséges szeretőjére, hogy mennyi ritka és hasznos növényt gyűjtött össze. Rendezkedik még egy keveset, hogyha nem kívánja arrébb tessékelni Lil, majd megpillantja a Vizi Ryshát és a Fehér Kvartant is.* - És azok is! De honnan vannak? *Közel próbál férkőzni a lányhoz, s egy puha csókot lehelne alkudozásul annak ajkára.* - És mennyit kérsz értük?
1796. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-17 15:40:33
Üzenet elküldve: 2026-01-17 15:40:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*A tudatlanság néha a legértékesebb kincs a világon. Egészen biztosan rosszul érintené, ha tudná, hogy sem érintésével, sem pedig csókjával nem sikerül lázba hoznia Nelirát. A szépségét illetően viszont szívesen nyugtatná meg a gyönyörű szőkét, de jobb, hogy az ezzel kapcsolatos gondolatait sem ismeri a lánynak, mert még el találna játszani a gondolattal, hogy ha eljön az idő, mennyire szívesen ajánlana fel egy ilyen tökéletes szépséget az Arctalannak. Azt sem tartaná elképzelhetetlennek, hogy Nelira képes volna letaszítani Yillithet a trónjáról, már ha van neki egyáltalán.
Szerencsére azonban neki sem kell most a gondolkodással törődni, s azt még nem is tudja, hogy Nelira az elkövetkezendő percekben kezeskedni fog arról, hogy ne is akarjon. A finom invitálásra kíváncsian közelebb húzódik, majd rá is bízza magát partnerére. Nelirával ellentétben az ő testét azonnal elönti a jóleső forróság, de az események hamar fel is gyorsulnak, így mire észbe kap, már az ágyon találja magát a szoros bőrnadrágja nélkül. Egy játékos vigyor kúszik az arcára, mert rájön, hogy rettentően élvezi, ahogy Nelira bánik vele, és az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy neki egyetlen dolga lesz most csupán, kiélvezni azt, amit máskor, talán senki mástól nem kaphat meg. A lány édesen csilingelő hangját odalentről hallva újra megborzong, pedig még hozzá sem értek igazán.*
- Milyen magabiztos valaki… *Együtt nevetgél társával, majd türelmetlenül várja, hogy elhajóztassák a vágy tengerére, s egy talán észrevehetetlenül rövid, hezitáló pillanatot követően Nelira be is tartja az ígéretét. Énekelni ugyan nem tud, de szabadjára engedett, kéjtől túlfűtött hangjából ítélve tudni lehet, tényleg azt sem tudja, hogy a mennybe került vagy a pokol ilyen csodálatosan gyönyörű-e, de, hogy nem is akarja tudni, és ott akar maradni, az biztos. A mesés utazás azonban véget ér, ő pedig magára marad az ágyon, mámorosan pislogva, kipirult arccal pihegve.*
- Nelira… tényleg imádlak… *Nyögi. Ha istenekhez nem is, de a buja félistenhez szívesen hasonlítja a szőkeséget.*
- Mi…? *Nehezen tér magához, így a neki szegezett kérdéseket, még hozzá képest is rohadt nehezen képes most felfogni. Csak pislog barnáival, még az apró szikrákat is csak elmosódva látja.*
- Nem… tudom… *Nem az itt maradására felel, hanem már az utolsó kérdésre, kótyagosan pillant a hátizsákja felé.*
- Ahj! Várj már, hadd szedjem össze magam! Azt sem tudom, merre van a plafon. *Nevetgél, majd néhány pillanattal később, meg is feledkezve arról, hogy alul nincs rajta semmi lép oda a holmijai felé, hogy előpakolja belőle a növénykészletét.*
- Újabban a Cyroldra szoktam rá. *Kocogtatja meg ujjával a szárított leveleket tartalmazó üvegcsét.* Nekem bevált, ez tényleg megnyugtat…
*A tudatlanság néha a legértékesebb kincs a világon. Egészen biztosan rosszul érintené, ha tudná, hogy sem érintésével, sem pedig csókjával nem sikerül lázba hoznia Nelirát. A szépségét illetően viszont szívesen nyugtatná meg a gyönyörű szőkét, de jobb, hogy az ezzel kapcsolatos gondolatait sem ismeri a lánynak, mert még el találna játszani a gondolattal, hogy ha eljön az idő, mennyire szívesen ajánlana fel egy ilyen tökéletes szépséget az Arctalannak. Azt sem tartaná elképzelhetetlennek, hogy Nelira képes volna letaszítani Yillithet a trónjáról, már ha van neki egyáltalán.
Szerencsére azonban neki sem kell most a gondolkodással törődni, s azt még nem is tudja, hogy Nelira az elkövetkezendő percekben kezeskedni fog arról, hogy ne is akarjon. A finom invitálásra kíváncsian közelebb húzódik, majd rá is bízza magát partnerére. Nelirával ellentétben az ő testét azonnal elönti a jóleső forróság, de az események hamar fel is gyorsulnak, így mire észbe kap, már az ágyon találja magát a szoros bőrnadrágja nélkül. Egy játékos vigyor kúszik az arcára, mert rájön, hogy rettentően élvezi, ahogy Nelira bánik vele, és az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy neki egyetlen dolga lesz most csupán, kiélvezni azt, amit máskor, talán senki mástól nem kaphat meg. A lány édesen csilingelő hangját odalentről hallva újra megborzong, pedig még hozzá sem értek igazán.*
- Milyen magabiztos valaki… *Együtt nevetgél társával, majd türelmetlenül várja, hogy elhajóztassák a vágy tengerére, s egy talán észrevehetetlenül rövid, hezitáló pillanatot követően Nelira be is tartja az ígéretét. Énekelni ugyan nem tud, de szabadjára engedett, kéjtől túlfűtött hangjából ítélve tudni lehet, tényleg azt sem tudja, hogy a mennybe került vagy a pokol ilyen csodálatosan gyönyörű-e, de, hogy nem is akarja tudni, és ott akar maradni, az biztos. A mesés utazás azonban véget ér, ő pedig magára marad az ágyon, mámorosan pislogva, kipirult arccal pihegve.*
- Nelira… tényleg imádlak… *Nyögi. Ha istenekhez nem is, de a buja félistenhez szívesen hasonlítja a szőkeséget.*
- Mi…? *Nehezen tér magához, így a neki szegezett kérdéseket, még hozzá képest is rohadt nehezen képes most felfogni. Csak pislog barnáival, még az apró szikrákat is csak elmosódva látja.*
- Nem… tudom… *Nem az itt maradására felel, hanem már az utolsó kérdésre, kótyagosan pillant a hátizsákja felé.*
- Ahj! Várj már, hadd szedjem össze magam! Azt sem tudom, merre van a plafon. *Nevetgél, majd néhány pillanattal később, meg is feledkezve arról, hogy alul nincs rajta semmi lép oda a holmijai felé, hogy előpakolja belőle a növénykészletét.*
- Újabban a Cyroldra szoktam rá. *Kocogtatja meg ujjával a szárított leveleket tartalmazó üvegcsét.* Nekem bevált, ez tényleg megnyugtat…
1795. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-17 10:02:33
Üzenet elküldve: 2026-01-17 10:02:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*Szebbnek lenni. Olyan gondolat ez, ami már ínyére van. Ha még lehet szebb, hát lehet élete, de a percben, hogy meglátja testén a lejtmenetet, bizony megfosztja magát ennek terhétől. Nem kedvelik e drasztikusságot azok, kik ezt hallják, így lassacskán leszokik róla, hogy elárulja tervét. Egyébként sem óhajt beszélgetni. Elég volt a szavakból, melyeknek olyan súlya van, hogy beledöngöli a földbe annyira, hogy azon két lábon akarjon állni. Nem az ő világa ez. Túlontúl félelmetes, jobban annál, mint amikor az ismeretlen veszélyekbe fut bele napjában.
Lil fölé hajol, keze pedig önkéntelen emelkedik, s fésül bele a puha hollószín tincsekbe. Az ajkán érzett finomság viszont nem indít el semmit. Még bele is fintorog a csókba, de ezt a feketeség aligha láthatja, túlontúl közel van ahhoz. Nem a másik hibája, ő csodálatos. Annak kellene lennie. Áramütés kellene végigfusson testén, s ölénél jelezni a hiányt. De épp az hiányzik. Az éhség. Pedig már majdnem meggyőzte magát, hogy semmi nincs rá hatással. Tekintete mégis epedve nézi végig a jelenetet, ahogy amaz megszabadul az övtől. Mosolya nem hagy kétséget afelől, amit már szavakkal is kilátásba helyezett. Aztán felkacag. Ha nevet, elhiszi, hogy rendben van minden, hogy rendben van, amit művel.
Felül hát az ágy szélére, s mutatóujja jelzi, hogy Lil tegyen egy lépést közelebb. A blúzt, mi igen jól áll a lánynak, kissé feljebb tolja annak hasfalán, s az anyag helyét ő borítja be csókjaival, miközben egyre csak munkálkodik a keze, hogy a bőrnadrágtól is megfoszthassa. Nem könnyű feladat, így hát felemelkedik, majd úgy helyezkedik, hogy egyetlen mozdulattal lökhesse a szépséget az ágyra, s úgy rántja le róla mohón. Nem telik bele sok időbe, hogy annak combjai között találja orcáját s onnan nézzen fel a barna szemekbe.*
- Imádsz? *Kérdez vissza. Vannak szavak, amiket nem tud kizárni. Ujjbegyei ostromra készen simítják a bőrt.* - Pillanatokon belül az istenekig magasztalod a nevem, Lil. *Felkacag, majd egyetlen pillanatig mégis hezitál. De még mielőtt lesújthatna rá az ébredő bűntudat, mielőtt alakot kap a gondolatfoszlány, ami megállítaná, dacolva űzi el a hangokat, mik beleduruzsolnák a fülébe, hogy van veszítenivalója.
Ha istenség nem is válik belőle, amit nyújt a lány élvezetéért, az elrepítheti őt a világ legtávolibb pontjára, ahonnan visszajönni sem kíván senki. Csupán a test lázad, hogy ne haljon bele a jóba, s a remegő küzdést kívánja nyelve alatt érezni, hogy aztán, mint ki jól végezte dolgát távolodjon el, s még egy csókkal sem osztva meg az ízt sétáljon el az asztalig, onnan figyelve a másik pihegését. Mosolya elégedett, belül mégis ficereg valami undor, s nem a gyönyörűség iránt, kit ott hagyott visszatérni a valóságba. Keze máris vándorol a pipa felé, hogy megtöltse a maradék ördögvigyorral.*
- Jó dolgod lenne itt a Kikötőben. *Mondja tűnődve, elűzve a hangokat, s tovább ront saját helyzetén, saját jövőjén.* - Ugye itt maradsz? *Saját erővel igyekszik pipáját meggyújtani, de ha nem sikerül is van a közelben alkalmatosság. Mélyet szív bele, hogy felizzon a parázs, majd jólesőn leheli ki a füstöt. Még nem sétál oda vele Norihoz, de feltett szándéka megosztani vele.*
- Szóval, mit tudsz nekem adni a nyugalomra, Édesem?
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
*Szebbnek lenni. Olyan gondolat ez, ami már ínyére van. Ha még lehet szebb, hát lehet élete, de a percben, hogy meglátja testén a lejtmenetet, bizony megfosztja magát ennek terhétől. Nem kedvelik e drasztikusságot azok, kik ezt hallják, így lassacskán leszokik róla, hogy elárulja tervét. Egyébként sem óhajt beszélgetni. Elég volt a szavakból, melyeknek olyan súlya van, hogy beledöngöli a földbe annyira, hogy azon két lábon akarjon állni. Nem az ő világa ez. Túlontúl félelmetes, jobban annál, mint amikor az ismeretlen veszélyekbe fut bele napjában.
Lil fölé hajol, keze pedig önkéntelen emelkedik, s fésül bele a puha hollószín tincsekbe. Az ajkán érzett finomság viszont nem indít el semmit. Még bele is fintorog a csókba, de ezt a feketeség aligha láthatja, túlontúl közel van ahhoz. Nem a másik hibája, ő csodálatos. Annak kellene lennie. Áramütés kellene végigfusson testén, s ölénél jelezni a hiányt. De épp az hiányzik. Az éhség. Pedig már majdnem meggyőzte magát, hogy semmi nincs rá hatással. Tekintete mégis epedve nézi végig a jelenetet, ahogy amaz megszabadul az övtől. Mosolya nem hagy kétséget afelől, amit már szavakkal is kilátásba helyezett. Aztán felkacag. Ha nevet, elhiszi, hogy rendben van minden, hogy rendben van, amit művel.
Felül hát az ágy szélére, s mutatóujja jelzi, hogy Lil tegyen egy lépést közelebb. A blúzt, mi igen jól áll a lánynak, kissé feljebb tolja annak hasfalán, s az anyag helyét ő borítja be csókjaival, miközben egyre csak munkálkodik a keze, hogy a bőrnadrágtól is megfoszthassa. Nem könnyű feladat, így hát felemelkedik, majd úgy helyezkedik, hogy egyetlen mozdulattal lökhesse a szépséget az ágyra, s úgy rántja le róla mohón. Nem telik bele sok időbe, hogy annak combjai között találja orcáját s onnan nézzen fel a barna szemekbe.*
- Imádsz? *Kérdez vissza. Vannak szavak, amiket nem tud kizárni. Ujjbegyei ostromra készen simítják a bőrt.* - Pillanatokon belül az istenekig magasztalod a nevem, Lil. *Felkacag, majd egyetlen pillanatig mégis hezitál. De még mielőtt lesújthatna rá az ébredő bűntudat, mielőtt alakot kap a gondolatfoszlány, ami megállítaná, dacolva űzi el a hangokat, mik beleduruzsolnák a fülébe, hogy van veszítenivalója.
Ha istenség nem is válik belőle, amit nyújt a lány élvezetéért, az elrepítheti őt a világ legtávolibb pontjára, ahonnan visszajönni sem kíván senki. Csupán a test lázad, hogy ne haljon bele a jóba, s a remegő küzdést kívánja nyelve alatt érezni, hogy aztán, mint ki jól végezte dolgát távolodjon el, s még egy csókkal sem osztva meg az ízt sétáljon el az asztalig, onnan figyelve a másik pihegését. Mosolya elégedett, belül mégis ficereg valami undor, s nem a gyönyörűség iránt, kit ott hagyott visszatérni a valóságba. Keze máris vándorol a pipa felé, hogy megtöltse a maradék ördögvigyorral.*
- Jó dolgod lenne itt a Kikötőben. *Mondja tűnődve, elűzve a hangokat, s tovább ront saját helyzetén, saját jövőjén.* - Ugye itt maradsz? *Saját erővel igyekszik pipáját meggyújtani, de ha nem sikerül is van a közelben alkalmatosság. Mélyet szív bele, hogy felizzon a parázs, majd jólesőn leheli ki a füstöt. Még nem sétál oda vele Norihoz, de feltett szándéka megosztani vele.*
- Szóval, mit tudsz nekem adni a nyugalomra, Édesem?
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
1794. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-16 21:38:49
Üzenet elküldve: 2026-01-16 21:38:49
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
//Napváltás//
*Még a tenger sós szele sem tudta teljesen kiszellőztetni a fejét. Annyi minden kavarog most a gondolataiban, mintha a kikötői fattyú nevének kimondása egyszerre minden akkurátusan elfojtott emlékképet felszínre rántott volna. Szó se róla, a történtek azért gyakorta eszébe jutnak, főleg mióta visszatért a Kikötőbe, de eddig valahogy jobban kordában tudta tartani. Úgy tekintett rá, mint lidérces álomra, mintha nem is lett volna igazán valóságos, csak a vörösbor csalta volna elő a groteszk képeket egy spicces durmolás közben. Olyankor szokatlanul nagy zagyvaságokat képes álmodni az ember lánya. Ahogy ajkára vette Nolent az egész egy csapásra ismét valóságossá vált. Kínzó, vágyakozó, bosszúszomjas, haragos valósággá. Nem bolygatta volna meg, ha nem lenne muszáj. Most még nem okozna számára akkora fejtörést a birtokjegy előkerülte, s a Varjaknak sem okozna talán vele gondot. Azonban lassacskán úgy tűnik egyre nagyobb mozgásterük akad bizonyos körökben, ahogy erejük növekszik, úgy fog az az átkozott jegy felértékelődni.
Különös, de attól tart a leginkább, hogy valahogy Cressys kezei közé kerül. Elképzeli azt az önelégült mosolyt a szakállas képén, ahogy végre bizonyságot kap arról, amit valahol mindig is éreztetett: a kreol leány kizárólag az ő tulajdona.
Sose felejti el, amikor először találkoztak. Daya egy koszos árva volt csupán, harmadik esztendeje élt az utcán néhány hasonló sorsú kölyökkel, szerencsétlen kalmároknak csaknem mindennap meggyűlt velük a bajuk a Bazárnegyedben. Jobbára ételt loptak, jelentéktelen dolgokat, míg egy nap valami apró győzelmen felbátorodva a kis Daya azt nem képzelte, hogy el tud emelni a forgatagban egy egész erszénynyi aranyat. Kifigyelt egy férfit, aki megannyi színarany ékszert viselt, fel se tűnt neki, hogy néhány fegyveres kíséri. Azt hitte észrevétlenül lopózik mögé, azonban ahogy nyújtózkodott az övön csüngő erszényért, rögvest a csuklójára markolt egy tetovált kéz.
"Mwala jarīʾa, Matrūk" Bátor próbálkozás, Kölyök... A bazárőrök készen álltak, hogy még ott helyben lecsapják a kezét, a gazdag kalmárnak csak egy szavába került volna. Cressys azonban meghagyta a kis enyves kacsót, a sorsuk pedig hosszú esztendőkre összefonódott. Etette, ruházta, tanította - a pártfogója volt, mestere, atyja helyett atyja, s ezt bizony alaposan Dayaneer eszébe is véste. Főleg dacos bakfis korában, hamar rá kellett jönnie, hogy bőven van oka tartani a Tretiltől. Még a mai napon is tart tőle.
A régmúlt emlékei tovább kavarognak a gondolatai között az ágyban is. Felderengenek képek arról a nyárról, amikor a Velasco'rrákkal töltöttek, amikor ő és Nolen... Most sem érti igazán, miért akarta annyira a Szhyllát a tetovált.
Másnap nehezen ébred, mintha továbbra is macskajaj kínozná, sokáig fetreng még az ágyban, mielőtt végre nekikezdene a napnak. Ráérősen érkezik meg a fogadótérbe, zöld tekintetén feldereng a nyúzottság. Pillantásaival társait keresi, de egy teremtett lelket nem lát most a közelben. Némán pihengetve foglal helyet az egyik széken, hogy pipára gyújtson.*
//Napváltás//
*Még a tenger sós szele sem tudta teljesen kiszellőztetni a fejét. Annyi minden kavarog most a gondolataiban, mintha a kikötői fattyú nevének kimondása egyszerre minden akkurátusan elfojtott emlékképet felszínre rántott volna. Szó se róla, a történtek azért gyakorta eszébe jutnak, főleg mióta visszatért a Kikötőbe, de eddig valahogy jobban kordában tudta tartani. Úgy tekintett rá, mint lidérces álomra, mintha nem is lett volna igazán valóságos, csak a vörösbor csalta volna elő a groteszk képeket egy spicces durmolás közben. Olyankor szokatlanul nagy zagyvaságokat képes álmodni az ember lánya. Ahogy ajkára vette Nolent az egész egy csapásra ismét valóságossá vált. Kínzó, vágyakozó, bosszúszomjas, haragos valósággá. Nem bolygatta volna meg, ha nem lenne muszáj. Most még nem okozna számára akkora fejtörést a birtokjegy előkerülte, s a Varjaknak sem okozna talán vele gondot. Azonban lassacskán úgy tűnik egyre nagyobb mozgásterük akad bizonyos körökben, ahogy erejük növekszik, úgy fog az az átkozott jegy felértékelődni.
Különös, de attól tart a leginkább, hogy valahogy Cressys kezei közé kerül. Elképzeli azt az önelégült mosolyt a szakállas képén, ahogy végre bizonyságot kap arról, amit valahol mindig is éreztetett: a kreol leány kizárólag az ő tulajdona.
Sose felejti el, amikor először találkoztak. Daya egy koszos árva volt csupán, harmadik esztendeje élt az utcán néhány hasonló sorsú kölyökkel, szerencsétlen kalmároknak csaknem mindennap meggyűlt velük a bajuk a Bazárnegyedben. Jobbára ételt loptak, jelentéktelen dolgokat, míg egy nap valami apró győzelmen felbátorodva a kis Daya azt nem képzelte, hogy el tud emelni a forgatagban egy egész erszénynyi aranyat. Kifigyelt egy férfit, aki megannyi színarany ékszert viselt, fel se tűnt neki, hogy néhány fegyveres kíséri. Azt hitte észrevétlenül lopózik mögé, azonban ahogy nyújtózkodott az övön csüngő erszényért, rögvest a csuklójára markolt egy tetovált kéz.
"Mwala jarīʾa, Matrūk" Bátor próbálkozás, Kölyök... A bazárőrök készen álltak, hogy még ott helyben lecsapják a kezét, a gazdag kalmárnak csak egy szavába került volna. Cressys azonban meghagyta a kis enyves kacsót, a sorsuk pedig hosszú esztendőkre összefonódott. Etette, ruházta, tanította - a pártfogója volt, mestere, atyja helyett atyja, s ezt bizony alaposan Dayaneer eszébe is véste. Főleg dacos bakfis korában, hamar rá kellett jönnie, hogy bőven van oka tartani a Tretiltől. Még a mai napon is tart tőle.
A régmúlt emlékei tovább kavarognak a gondolatai között az ágyban is. Felderengenek képek arról a nyárról, amikor a Velasco'rrákkal töltöttek, amikor ő és Nolen... Most sem érti igazán, miért akarta annyira a Szhyllát a tetovált.
Másnap nehezen ébred, mintha továbbra is macskajaj kínozná, sokáig fetreng még az ágyban, mielőtt végre nekikezdene a napnak. Ráérősen érkezik meg a fogadótérbe, zöld tekintetén feldereng a nyúzottság. Pillantásaival társait keresi, de egy teremtett lelket nem lát most a közelben. Némán pihengetve foglal helyet az egyik széken, hogy pipára gyújtson.*
1793. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-15 19:34:00
Üzenet elküldve: 2026-01-15 19:34:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*Nelira rosszkor, rossz kérdéssel toppant be, ha azt hitte, hogy ezzel majd elmenekülhet az élet mély, talán megoldhatatlan problémáiról való elmélkedés elől, főleg úgy, hogy a feketeség gondolatai épp azon jártak, képes lehet-e egy barát az életére törni. Valójában nincs is igazán szüksége válaszra, hisz pont a szőkeség döbbenti rá arra, hogy ha a szerelem is végződhet tragikus, vérbefagyott jelenettel, akkor a barátság, ami az ő értelmezése szerint egy gyengébb érzés, nem garancia semmire. Arra legalábbis biztosan nem, hogy ne kelljen félnie barátja gyilkos tekintetétől.*
- Azért ne bánd, hogy meghagytuk a lehetőséget egymásnak, hogy lehessünk annál még sokkal szebbek. *Fújja ki a levegőt, majd kisvártatva megborzong, ahogy blúza anyagán keresztül megérzi a felfelé vándorló ujjakat, s mikor azok megállnak a mellein, jóleső melegség járja át az egész testét. Ez az érintés annyira finom, annyira gyengéd, hogy Nelira ezáltal könnyedén meggyőzi őt róla, hogy neki az ő karjai között a helye. Kár, hogy kérdésével végül akaratlanul fossza meg magát a többi jótól.
Az ablaktól elfordulva követi Nelira lépteit az ágyig, kissé még talán meg is sértődik, hogy csak úgy ott hagyja őt, miután már felcsigázta, hisz nem tudja, hogy erről csakis ő tehet. Tekintetük összeakad, a gondolatok csak úgy cikáznak mindkét furcsán működő elmében, de az övében nem torzul, hanem egyre inkább tisztul a kép. Nem lát maga előtt mást, csak a gyönyörű, smaragdszín íriszeket, a szőke hajzuhatagot és azt a kontrasztos, fehér színt, mit valamiért átkozottul vonzónak talál, jobban, mint bármiféle sötétséget. Nelira szavait hallva újra elönti testét a forróság. Közelebb lép a lányhoz, hogy ujjait rövid időre ismét a felé nyújtott tenyérbe fonja, majd leül mellé az ágyra, fölé hajol, és ha hagyja, akkor egy hosszú csókot lehel az ajkaira.*
- Ha elfeledtetsz velem mindent, amire most gondolok… rajtad kívül… ehh, imádlak, Nelira. *Inkább be sem fejezi a mondatot, mert nem is tudja, mit akart mondani, csupán felegyenesedik, kicsatolja az övet a derekán, kihúzza azt a nadrágjából és egy hanyag mozdulattal a földre dobja. Persze a nadrág nem fog csak úgy lecsusszanni róla, és a kérés ellenére nem is akar egyszerűen önként megszabadulni tőle.*
*Nelira rosszkor, rossz kérdéssel toppant be, ha azt hitte, hogy ezzel majd elmenekülhet az élet mély, talán megoldhatatlan problémáiról való elmélkedés elől, főleg úgy, hogy a feketeség gondolatai épp azon jártak, képes lehet-e egy barát az életére törni. Valójában nincs is igazán szüksége válaszra, hisz pont a szőkeség döbbenti rá arra, hogy ha a szerelem is végződhet tragikus, vérbefagyott jelenettel, akkor a barátság, ami az ő értelmezése szerint egy gyengébb érzés, nem garancia semmire. Arra legalábbis biztosan nem, hogy ne kelljen félnie barátja gyilkos tekintetétől.*
- Azért ne bánd, hogy meghagytuk a lehetőséget egymásnak, hogy lehessünk annál még sokkal szebbek. *Fújja ki a levegőt, majd kisvártatva megborzong, ahogy blúza anyagán keresztül megérzi a felfelé vándorló ujjakat, s mikor azok megállnak a mellein, jóleső melegség járja át az egész testét. Ez az érintés annyira finom, annyira gyengéd, hogy Nelira ezáltal könnyedén meggyőzi őt róla, hogy neki az ő karjai között a helye. Kár, hogy kérdésével végül akaratlanul fossza meg magát a többi jótól.
Az ablaktól elfordulva követi Nelira lépteit az ágyig, kissé még talán meg is sértődik, hogy csak úgy ott hagyja őt, miután már felcsigázta, hisz nem tudja, hogy erről csakis ő tehet. Tekintetük összeakad, a gondolatok csak úgy cikáznak mindkét furcsán működő elmében, de az övében nem torzul, hanem egyre inkább tisztul a kép. Nem lát maga előtt mást, csak a gyönyörű, smaragdszín íriszeket, a szőke hajzuhatagot és azt a kontrasztos, fehér színt, mit valamiért átkozottul vonzónak talál, jobban, mint bármiféle sötétséget. Nelira szavait hallva újra elönti testét a forróság. Közelebb lép a lányhoz, hogy ujjait rövid időre ismét a felé nyújtott tenyérbe fonja, majd leül mellé az ágyra, fölé hajol, és ha hagyja, akkor egy hosszú csókot lehel az ajkaira.*
- Ha elfeledtetsz velem mindent, amire most gondolok… rajtad kívül… ehh, imádlak, Nelira. *Inkább be sem fejezi a mondatot, mert nem is tudja, mit akart mondani, csupán felegyenesedik, kicsatolja az övet a derekán, kihúzza azt a nadrágjából és egy hanyag mozdulattal a földre dobja. Persze a nadrág nem fog csak úgy lecsusszanni róla, és a kérés ellenére nem is akar egyszerűen önként megszabadulni tőle.*
1792. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-14 18:48:43
Üzenet elküldve: 2026-01-14 18:48:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*Kérdését felteszi ugyan, de különösebb ok nélkül. Persze kíváncsi a válaszra, de csak valami ostoba gagyarászást kíván hallani. Elég a mélységből, mert úgy érzi, hogy hiába ugrott fejest, nem tud földet érni és ez a lebegés felettébb összezavarja. Nincs vége és rengeteg minden van, amit fel tud fedezni zuhanás közben. Olyasmiket, amikkel nem feltétlenül kész szembenézni. Épp ezért az első lehetséges alkalommal a lány testét kívánja birtokba venni, s azzal kezdi ostromát, hogy annak hátsóját illeti visszafogottan akaratos markolással. De egy kéz máris az útjába áll, ráfog, s bár Nori hiheti romantikusnak e gesztust, Nelira első gondolata az, hogy gátat szabnak neki. Újra. *
- Mhm, szép lett volna. *Mondja egy sejtelmes mosollyal, majd mintha csak magát próbálná rávenni, hogy kívánja meg a feketeséget, elkezdi pörgetni a múlt képeit az elméjében. Ennek hevében kissé eltávolodik, s megbabonázva figyeli a lány minden rezdülését. Puha kezét nem veszi el, csupán kissé megemeli tenyerét, hogy csak az ujjbegyek szánkázzanak végig annak oldalán, fel a bordákon, s megállapodjanak a keblen. Mély levegőt vesz, s hajolna vissza a nyakhoz, hogy arra lehelje rá, mit összegyűjtött tüdejében, de még mielőtt ezt érzékin megtehetné, jön az újabb mélyenszántó kérdés. Ekkor megáll, szemeit forgatja a fekete tincsek mögött, majd mintha mi sem történt volna láp hátrébb… mi több, egyenesen az ágyig sétál és rá is huppan, majd elterül rajta. A plafonnak kezd el beszélni.*
- Nem jótól kérded. *Hangjában szemernyi szomorúság sincs. Természetes, mintha a pultban lévő készletről beszélne.* - Nem bővelkedek bennük. *Nem kívánt rá az eszmefuttatásokra, s amire már majdnem igen, az is kezd elpárologni. Így hát, fordul, s bárhová is merészkedett a rövidke idő alatt Lil, hát megkeresi annak barna lélektükreit. A mélyére nézve viszont más szemeit látja, s félre is ver egy ütemet a szíve. Az nem lehet, hogy máris hűségre készteti őt valami átkos rózsaszín köd. Neki nem mondja meg senki, főleg nem egy epedő szív, hogy mit tegyen, vagy épp mit ne. A „csakazértis” lángja lobban fel benne, majd ajkának íve ismét felfelé görbül, szemhéja enyhén csukódik, s éhséget mímelve néz végig a másikon.*
- De azt tudom, hogy ha megszabadulsz a nadrágodtól, addig kényeztetlek, míg el nem felejted, hogy mit is kérdeztél. *Megrebegteti pilláit, majd kezét nyújtja. Nem viccelt. Ráadásul ettől kikötőibben fogalmazott volna szíve szerint, de a durva szóhasználatot meghagyná későbbre. *
*Kérdését felteszi ugyan, de különösebb ok nélkül. Persze kíváncsi a válaszra, de csak valami ostoba gagyarászást kíván hallani. Elég a mélységből, mert úgy érzi, hogy hiába ugrott fejest, nem tud földet érni és ez a lebegés felettébb összezavarja. Nincs vége és rengeteg minden van, amit fel tud fedezni zuhanás közben. Olyasmiket, amikkel nem feltétlenül kész szembenézni. Épp ezért az első lehetséges alkalommal a lány testét kívánja birtokba venni, s azzal kezdi ostromát, hogy annak hátsóját illeti visszafogottan akaratos markolással. De egy kéz máris az útjába áll, ráfog, s bár Nori hiheti romantikusnak e gesztust, Nelira első gondolata az, hogy gátat szabnak neki. Újra. *
- Mhm, szép lett volna. *Mondja egy sejtelmes mosollyal, majd mintha csak magát próbálná rávenni, hogy kívánja meg a feketeséget, elkezdi pörgetni a múlt képeit az elméjében. Ennek hevében kissé eltávolodik, s megbabonázva figyeli a lány minden rezdülését. Puha kezét nem veszi el, csupán kissé megemeli tenyerét, hogy csak az ujjbegyek szánkázzanak végig annak oldalán, fel a bordákon, s megállapodjanak a keblen. Mély levegőt vesz, s hajolna vissza a nyakhoz, hogy arra lehelje rá, mit összegyűjtött tüdejében, de még mielőtt ezt érzékin megtehetné, jön az újabb mélyenszántó kérdés. Ekkor megáll, szemeit forgatja a fekete tincsek mögött, majd mintha mi sem történt volna láp hátrébb… mi több, egyenesen az ágyig sétál és rá is huppan, majd elterül rajta. A plafonnak kezd el beszélni.*
- Nem jótól kérded. *Hangjában szemernyi szomorúság sincs. Természetes, mintha a pultban lévő készletről beszélne.* - Nem bővelkedek bennük. *Nem kívánt rá az eszmefuttatásokra, s amire már majdnem igen, az is kezd elpárologni. Így hát, fordul, s bárhová is merészkedett a rövidke idő alatt Lil, hát megkeresi annak barna lélektükreit. A mélyére nézve viszont más szemeit látja, s félre is ver egy ütemet a szíve. Az nem lehet, hogy máris hűségre készteti őt valami átkos rózsaszín köd. Neki nem mondja meg senki, főleg nem egy epedő szív, hogy mit tegyen, vagy épp mit ne. A „csakazértis” lángja lobban fel benne, majd ajkának íve ismét felfelé görbül, szemhéja enyhén csukódik, s éhséget mímelve néz végig a másikon.*
- De azt tudom, hogy ha megszabadulsz a nadrágodtól, addig kényeztetlek, míg el nem felejted, hogy mit is kérdeztél. *Megrebegteti pilláit, majd kezét nyújtja. Nem viccelt. Ráadásul ettől kikötőibben fogalmazott volna szíve szerint, de a durva szóhasználatot meghagyná későbbre. *
1791. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-13 18:41:04
Üzenet elküldve: 2026-01-13 18:41:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*Szobája különös, szürkeségbe burkolózik, miközben arra kell rájönnie, hogy valójában soha, egyetlen pillanatra sem lehet egyedül. Ha nem a saját lelkének letört darabkái és nem is Velar az, ki háborgatja magányában, akkor Mai találja meg őt valamiféle hókuszpókusz segítségével, ami már csak azért is meglepő, mert ő maga hasonló varázslatnak még csak a létezéséről sem tudott. Azonban ez még nem minden. Ahogy magában fortyog, az ajtaja váratlanul nyílik ki, mire azonnal hátra is kapja a fejét. Nelira lép be rajta, aki érkeztével szintén ráerősít korábbi gondolatmenetének igazságára. Nem várta a lányt, de miután megbizonyosodott róla, hogy csak ő az, vissza is fordul az ablak felé. Az ölelés így meglepetésként éri, hát még az utána következő, furcsa kérdés, ugyanis véletlenül pont olyasféle gondolatok járnak többek között a fejében, hogy vajon egy szerette tényleg képes volna-e az életére törni? A választ ezzel Nelira akaratlanul meg is adja, de, hogy ő mit feleljen, pont emiatt nem tudja. Keze lassan mozdul, hogy megérintse az egyik őt ölelő kart. Gyengéden végig is simít rajta, hogy érezhesse azt a finom, puha bőrt. Annyira jó érzés…*
- Nem te vagy az… egyetlen. *Ugrik meg, ahogy hirtelen a szőkeség másik, eltévedt kacsóját a fenekén találja hirtelen.*
- Hahh! *Nevet fel, majd szabad kezével hátra nyúl, de bevillan elméjében az is, hogy mi okozta korábbi szenánszuk alkalmával a majdnem vérfürdőt, éppen ezért nem lefogja Nelira markolászni vágyó kezét, hanem ujjait igyekszik az övéi közé csúsztatni, hogy romantikus módon fogjon rá a tenyerére. Kissé elengedi magát, belebújik abba az ölelésbe, fejét hátradönti, amennyire tudja.*
- Szóval, engem sokan meg akarnak ölni, és én is másokat. Téged is meg akartalak ölni, talán még most is megtenném, ha megint nem bírnál magaddal, de… azt hiszem, hiányoznál. Merthogy igazad van. Ami köztünk történt, az nem volt rossz, sőt, ha meghalunk ott a szobádban mindketten, az is csodás lett volna. De az is, ha csak én, és te lettél volna az utolsó, akit életemben láthattam volna… *Nem mozdul el jelenlegi helyzetéből. Egyik kezével továbbra is Nelira alkarját simogatja, míg másikkal az ők ezét szorítja, közben hozzábújva tekint kifelé az ablakon.*
- Mit jelent a barátság, Nelira? *Kérdez vissza ő is teljesen logikátlanul. Indokolatlanságban valószínűleg versenyezhetnének, és nem is tudnának egyértelmű győztest hirdetni.*
*Szobája különös, szürkeségbe burkolózik, miközben arra kell rájönnie, hogy valójában soha, egyetlen pillanatra sem lehet egyedül. Ha nem a saját lelkének letört darabkái és nem is Velar az, ki háborgatja magányában, akkor Mai találja meg őt valamiféle hókuszpókusz segítségével, ami már csak azért is meglepő, mert ő maga hasonló varázslatnak még csak a létezéséről sem tudott. Azonban ez még nem minden. Ahogy magában fortyog, az ajtaja váratlanul nyílik ki, mire azonnal hátra is kapja a fejét. Nelira lép be rajta, aki érkeztével szintén ráerősít korábbi gondolatmenetének igazságára. Nem várta a lányt, de miután megbizonyosodott róla, hogy csak ő az, vissza is fordul az ablak felé. Az ölelés így meglepetésként éri, hát még az utána következő, furcsa kérdés, ugyanis véletlenül pont olyasféle gondolatok járnak többek között a fejében, hogy vajon egy szerette tényleg képes volna-e az életére törni? A választ ezzel Nelira akaratlanul meg is adja, de, hogy ő mit feleljen, pont emiatt nem tudja. Keze lassan mozdul, hogy megérintse az egyik őt ölelő kart. Gyengéden végig is simít rajta, hogy érezhesse azt a finom, puha bőrt. Annyira jó érzés…*
- Nem te vagy az… egyetlen. *Ugrik meg, ahogy hirtelen a szőkeség másik, eltévedt kacsóját a fenekén találja hirtelen.*
- Hahh! *Nevet fel, majd szabad kezével hátra nyúl, de bevillan elméjében az is, hogy mi okozta korábbi szenánszuk alkalmával a majdnem vérfürdőt, éppen ezért nem lefogja Nelira markolászni vágyó kezét, hanem ujjait igyekszik az övéi közé csúsztatni, hogy romantikus módon fogjon rá a tenyerére. Kissé elengedi magát, belebújik abba az ölelésbe, fejét hátradönti, amennyire tudja.*
- Szóval, engem sokan meg akarnak ölni, és én is másokat. Téged is meg akartalak ölni, talán még most is megtenném, ha megint nem bírnál magaddal, de… azt hiszem, hiányoznál. Merthogy igazad van. Ami köztünk történt, az nem volt rossz, sőt, ha meghalunk ott a szobádban mindketten, az is csodás lett volna. De az is, ha csak én, és te lettél volna az utolsó, akit életemben láthattam volna… *Nem mozdul el jelenlegi helyzetéből. Egyik kezével továbbra is Nelira alkarját simogatja, míg másikkal az ők ezét szorítja, közben hozzábújva tekint kifelé az ablakon.*
- Mit jelent a barátság, Nelira? *Kérdez vissza ő is teljesen logikátlanul. Indokolatlanságban valószínűleg versenyezhetnének, és nem is tudnának egyértelmű győztest hirdetni.*
1790. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-12 19:49:23
Üzenet elküldve: 2026-01-12 19:49:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*A kocsma zaja sem tudja elnyomni a gondolatokat, pedig se füle, se farka nincs egyiknek sem. Ahogy halad fel a lépcsőn, még a saját lépteinek zaja is idegesíteni kezdi, mire ökölbe szorul a keze. Hogy mi baja van, vagy mi nincs nem tudná megmondani. Átkos melegség terül szét mellkasában, aztán elfújja a jeges szél. Csak öt percig maradna meg ugyanannál az érzésnél, ez az, amit kíván. De zakatol, vibrál, ezernyi denevér él a fejében, akik közé követ dobtak. Így hát a pult mögött állapodik meg, ahol meglehetősen gyorsan tesz magáévá egy kupica rumot. Olyan gyoran, hogy senki meg se szólítsa, mert nem kíván beállni más helyett dolgozni. Ma biztosan nem. Amíg dolgozik az elméjét simító ital, addig egy kancsó kétes minőségű bort tölt ki. Nem akart a szüleire gondolni, nem is gondolt már ezer éve, de a lenti beszélgetés felidézte. Az a sötét. És most a vádló smaragdszín szem. Bizonyosan undorította volna atyját, hogy effélét iszik ahelyett, amit ők termeltek. Borász család. Szűkös, sötét pincékkel. A hideg rázza ki, érzi annak szagát, a hűvösét. Megrázza a fejét, majd felsiet az emeletre. Első útja a pipárt és a maradék ördögvigyorért vezet a reggel elhagyott szobába, de aztán hamarost tovább áll. Ha Norileina nem is tudta, hogy melyik kulcsot kapta, hát Nelira igen, így egyetlen kopogás nélkül nyitja a szobát, majd egy hangos csattanással teszi az asztalra a bort és a többi szerzeményt.
Empátiájáról kevéssé híres, de arról méltán az, hogy egy szemernyit sem tiszteli a barátai privát szféráját. Merlana tudna mesélni, ha a Szőkeség valahová be akar jutni, akkor bejut. Aztán feltépi a bárszekrényt, kipakolja a legdrágább rumot, felhajtja és még véresküt - a hagyományosat - is köt részegen. Most talán nem lesz ennyire szörnyű a helyzet, de ha a feketeség éppen az árnyékszéken ücsörgött volna, hát ő oda is beront és kezd bele a mondandójába.*
- Amúgy haragszol, hogy meg akartalak ölni? *Semmiképp nem arról kíván csacsogni, ami valóban foglalkoztatja.* - Merthogy most meséltem el Dearthannak, hogy mi történt. *Mit érdekli, hogy Norileina éppen merre réved, mögé igyekszik, vagy elé, ahol éri, de az biztos, hogy egy hatalmas ölelésbe zárja a lányt. Keze sem rest elindulni saját útján, s a bőrnadrágos fenékbe markol, csak a miheztartás végett.*
- És az jutott eszembe, hogy azért előtte nem volt rossz… *Igyekszik annak fülébe búgni, persze azzal nem számol, hogy nincs épp olyan kedvében a lány, hogy elviseljen egy olyan Nelirát, aki mindenáron terelni akar. Mindenáron és mindegy milyen módon.*
*A kocsma zaja sem tudja elnyomni a gondolatokat, pedig se füle, se farka nincs egyiknek sem. Ahogy halad fel a lépcsőn, még a saját lépteinek zaja is idegesíteni kezdi, mire ökölbe szorul a keze. Hogy mi baja van, vagy mi nincs nem tudná megmondani. Átkos melegség terül szét mellkasában, aztán elfújja a jeges szél. Csak öt percig maradna meg ugyanannál az érzésnél, ez az, amit kíván. De zakatol, vibrál, ezernyi denevér él a fejében, akik közé követ dobtak. Így hát a pult mögött állapodik meg, ahol meglehetősen gyorsan tesz magáévá egy kupica rumot. Olyan gyoran, hogy senki meg se szólítsa, mert nem kíván beállni más helyett dolgozni. Ma biztosan nem. Amíg dolgozik az elméjét simító ital, addig egy kancsó kétes minőségű bort tölt ki. Nem akart a szüleire gondolni, nem is gondolt már ezer éve, de a lenti beszélgetés felidézte. Az a sötét. És most a vádló smaragdszín szem. Bizonyosan undorította volna atyját, hogy effélét iszik ahelyett, amit ők termeltek. Borász család. Szűkös, sötét pincékkel. A hideg rázza ki, érzi annak szagát, a hűvösét. Megrázza a fejét, majd felsiet az emeletre. Első útja a pipárt és a maradék ördögvigyorért vezet a reggel elhagyott szobába, de aztán hamarost tovább áll. Ha Norileina nem is tudta, hogy melyik kulcsot kapta, hát Nelira igen, így egyetlen kopogás nélkül nyitja a szobát, majd egy hangos csattanással teszi az asztalra a bort és a többi szerzeményt.
Empátiájáról kevéssé híres, de arról méltán az, hogy egy szemernyit sem tiszteli a barátai privát szféráját. Merlana tudna mesélni, ha a Szőkeség valahová be akar jutni, akkor bejut. Aztán feltépi a bárszekrényt, kipakolja a legdrágább rumot, felhajtja és még véresküt - a hagyományosat - is köt részegen. Most talán nem lesz ennyire szörnyű a helyzet, de ha a feketeség éppen az árnyékszéken ücsörgött volna, hát ő oda is beront és kezd bele a mondandójába.*
- Amúgy haragszol, hogy meg akartalak ölni? *Semmiképp nem arról kíván csacsogni, ami valóban foglalkoztatja.* - Merthogy most meséltem el Dearthannak, hogy mi történt. *Mit érdekli, hogy Norileina éppen merre réved, mögé igyekszik, vagy elé, ahol éri, de az biztos, hogy egy hatalmas ölelésbe zárja a lányt. Keze sem rest elindulni saját útján, s a bőrnadrágos fenékbe markol, csak a miheztartás végett.*
- És az jutott eszembe, hogy azért előtte nem volt rossz… *Igyekszik annak fülébe búgni, persze azzal nem számol, hogy nincs épp olyan kedvében a lány, hogy elviseljen egy olyan Nelirát, aki mindenáron terelni akar. Mindenáron és mindegy milyen módon.*
1789. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-12 19:02:44
Üzenet elküldve: 2026-01-12 19:02:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Rémképek//
*A szoba tiszta, csendes és nyugodt. A négy falat, mi körbezárja őt, most óvó menedékként érzékeli, ahol elbújhat az összes zavaró inger elől, melyek okán képes volna valami meggondolatlanságot művelni akár mással, akár saját magával. A lent történtek után szüksége van rá, hogy egy kicsit egyedül lehessen, még akkor is, ha valójában ez a kívánsága soha nem fog teljesülni, hála Velarnak. Ám, most az entitás is csendes, talán ő maga is pontosan tudja, hogy jobb, ha magára hagyja a lányt a saját gondolataival. A fegyvereitől, majd főleg a vérttől megszabadulni olyan érzés neki, mintha csak valamiféle béklyókat vehetett volna le magáról, a kényelemre is rettentően vágyott már. Egyébként így, a brigantin nélkül, az egészen finom anyagú, fekete blúzában, bőrnadrágjában és bakancsában most egészen csinosan fest, ezen is látszik, hogy hatott rá a városi élet és a társaságának befolyása is.
Az ágy felé pillant, majd egy megkönnyebbülő sóhajt követően leül rá, nem sokkal később pedig ki is dől rajta. Élvezni akarja, hogy senki más nincs itt, senki sem beszél hozzá, nincs szó, nincs zaj, nincs semmi, csak a megnyugtató, sötét üresség, melyet lehunyt szemein keresztül lát. Lassan már el is szenderülne, amikor is egy ismerős hangot hall felcsendülni, de nem maga mellett vagy az ajtón túlról, hanem a fejében. Riadtan ül fel az ágyon, barnáival Mai alakját keresve, de még mindig egyedül van.*
~Mágia…~ *Mormogja, miközben az üzenet többször is megismétlődik úgy, mintha annak küldője itt állna előtte és beszélne hozzá. Felpattan, és idegesen kezd fel s alá járni a kicsinyke szobában, mert amit hall, annak sikerül ismét felzaklatnia.*
~Pashthra baszd meg… Annyira védted tőlem, aztán elhagytad. A rohadt kurva életbe!~ *Ugyan az üzenetben közvetetten elhangzik, hogy a város birtokába került az a bizonyos fegyver, Nori mégis azon kezd gondolkodni, hogy miképp mondja majd el a Vérkertben, hogy most már nemhogy nincs nála, azt sem tudja, kinél van a fontos tárgy.
Az ideges fel-alá járkálást végül az ablak előtt megállva, az ajtónak háttal fordulva hagyja abba. Tűnődik. Nem tudja ugyanis, hogy az üzenet másik fele mit jelent.*
~Mi van Norennarral…? Miért kell…~ - Ááhuh! *Hirtelen a fejéhez kap fájdalmában, ahogy bevillan a sötételf képe és a vele eltöltött mámoros pillanatok, majd mindezt mennydörgés hangja töri ketté, s akkor már a harcos torz arcát látja, ahogy fölé magasodik, és meg akarja ölni őt.*
~Távol maradok tőle, Mai… távol. Norennar veszélyes. Rémisztő. Gyilkos.~ *Egyre erősebb és rosszabb szavak jutnak az eszébe, miközben remegő kezét szorítja maga mellett ökölbe, és az ablakon bámul kifelé, de látni valójában semmit nem lát.*
*A szoba tiszta, csendes és nyugodt. A négy falat, mi körbezárja őt, most óvó menedékként érzékeli, ahol elbújhat az összes zavaró inger elől, melyek okán képes volna valami meggondolatlanságot művelni akár mással, akár saját magával. A lent történtek után szüksége van rá, hogy egy kicsit egyedül lehessen, még akkor is, ha valójában ez a kívánsága soha nem fog teljesülni, hála Velarnak. Ám, most az entitás is csendes, talán ő maga is pontosan tudja, hogy jobb, ha magára hagyja a lányt a saját gondolataival. A fegyvereitől, majd főleg a vérttől megszabadulni olyan érzés neki, mintha csak valamiféle béklyókat vehetett volna le magáról, a kényelemre is rettentően vágyott már. Egyébként így, a brigantin nélkül, az egészen finom anyagú, fekete blúzában, bőrnadrágjában és bakancsában most egészen csinosan fest, ezen is látszik, hogy hatott rá a városi élet és a társaságának befolyása is.
Az ágy felé pillant, majd egy megkönnyebbülő sóhajt követően leül rá, nem sokkal később pedig ki is dől rajta. Élvezni akarja, hogy senki más nincs itt, senki sem beszél hozzá, nincs szó, nincs zaj, nincs semmi, csak a megnyugtató, sötét üresség, melyet lehunyt szemein keresztül lát. Lassan már el is szenderülne, amikor is egy ismerős hangot hall felcsendülni, de nem maga mellett vagy az ajtón túlról, hanem a fejében. Riadtan ül fel az ágyon, barnáival Mai alakját keresve, de még mindig egyedül van.*
~Mágia…~ *Mormogja, miközben az üzenet többször is megismétlődik úgy, mintha annak küldője itt állna előtte és beszélne hozzá. Felpattan, és idegesen kezd fel s alá járni a kicsinyke szobában, mert amit hall, annak sikerül ismét felzaklatnia.*
~Pashthra baszd meg… Annyira védted tőlem, aztán elhagytad. A rohadt kurva életbe!~ *Ugyan az üzenetben közvetetten elhangzik, hogy a város birtokába került az a bizonyos fegyver, Nori mégis azon kezd gondolkodni, hogy miképp mondja majd el a Vérkertben, hogy most már nemhogy nincs nála, azt sem tudja, kinél van a fontos tárgy.
Az ideges fel-alá járkálást végül az ablak előtt megállva, az ajtónak háttal fordulva hagyja abba. Tűnődik. Nem tudja ugyanis, hogy az üzenet másik fele mit jelent.*
~Mi van Norennarral…? Miért kell…~ - Ááhuh! *Hirtelen a fejéhez kap fájdalmában, ahogy bevillan a sötételf képe és a vele eltöltött mámoros pillanatok, majd mindezt mennydörgés hangja töri ketté, s akkor már a harcos torz arcát látja, ahogy fölé magasodik, és meg akarja ölni őt.*
~Távol maradok tőle, Mai… távol. Norennar veszélyes. Rémisztő. Gyilkos.~ *Egyre erősebb és rosszabb szavak jutnak az eszébe, miközben remegő kezét szorítja maga mellett ökölbe, és az ablakon bámul kifelé, de látni valójában semmit nem lát.*
1788. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-03 10:47:46
Üzenet elküldve: 2026-01-03 10:47:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Egészen furcsán, mégis jól érzi magát. Egy olyan diadalt sikerült aratnia, melyet úgy vívott ki magának, hogy nem tett közben tönkre maga körül mindent. Legalábbis látszólag. Mikor végre megtalálja Nelira zöldjeit, rövid ideig mélyen figyeli a lány arcát, de kiolvasni ezúttal sem tud belőle semmit. Fogalma sincs, mit gondolhat legbelül, csupán egy tárgyilagos kérdést hall, melyre, mielőtt felelne, eltűnődve fordul vissza a széken szenvedő Dearthan felé.*
- Nem. Ez csak tűzmágia. *Nem rest megragadni a lehetőséget, hogy válaszával mellékesen tudassa a férfivel, hogy amit most átél, annak még köze sincs Sa'Tereth hatalmához, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy most a székre rogyva legyen kénytelen megemészteni a vereségét. A csillag alakú virág Nelira kezében landol, de nem egy jótevő lélek szállta meg hirtelen, hanem éreztetni akarja a férfivel, hogy ahhoz, hogy megszabadulhasson a szenvedéstől is kínja okozójára és a bájos szőkeségre van utalva. Neki itt most egy cseppnyi joga sem maradt semmiféle döntés meghozatalára.
Nelira ismét eltűnik a hátsó helyiségekben, majd kisvártatva a pulton bögre koppan, az ő kezébe pedig egy kulcs kerül. Sejti, hogy az anyagi részét nem most fogják rendezni, így egyelőre csak egy apró bólintással „köszöni” meg a kulcsot.*
- Fent leszek, ha kellek. *Mondja, mikor a szőkeség szavai nyomán rájön, hogy valameddig most egész biztosan egyedül fog maradni. Talán jobb is így. El is indulna hát az emelet felé, el Dearthan mellett, ám megtorpan, mikor a férfi megszólítja őt. Hűvös tekintettel vizslatja az övéhez hasonló, barna íriszeket, majd lepillant a felé nyúló karra, melyet némi tétovázást követően fogad el, és szorít rá ő is Dearthan alkarjára, de ezúttal a béke jeleként.*
- Csak ne akard meghozni az én döntéseimet helyettem. Azt nem viselem jól. *Ő volna a legboldogabb, ha valahol végre úgy érezhetné magát, mint farkas a falkában, ám ez egyelőre még nem az a nap lesz, de számára egyelőre az is elég, ha eggyel több élőlény lesz ezen a világon, kire nem ellenségként, ártó veszedelemként kell tekintenie. Elengedi Dearthan jobbját, majd most már tényleg a lépcsők felé indul, hogy aztán az emeletre érve rájöjjön, akarva vagy akaratlanul, de rohadtul kicseszett vele Nelira azzal, hogy nem mondta el, melyik szoba ajtajába illik a kapott kulcs. Többedik próbálkozás és egy rakás szerencsétlenkedés után sikerül végre megtalálnia a helyes ajtót, a küszöböt átlépve azonban megkönnyebbülten sóhajt fel. Becsukja maga mögött az ajtót, a hátizsákját és a köpenyét csak ledobja a fal mellé, majd igyekszik megszabadulni a magára aggatott fegyverektől és a vértjétől is. Szüksége van egy kis kényelemre.*
*Egészen furcsán, mégis jól érzi magát. Egy olyan diadalt sikerült aratnia, melyet úgy vívott ki magának, hogy nem tett közben tönkre maga körül mindent. Legalábbis látszólag. Mikor végre megtalálja Nelira zöldjeit, rövid ideig mélyen figyeli a lány arcát, de kiolvasni ezúttal sem tud belőle semmit. Fogalma sincs, mit gondolhat legbelül, csupán egy tárgyilagos kérdést hall, melyre, mielőtt felelne, eltűnődve fordul vissza a széken szenvedő Dearthan felé.*
- Nem. Ez csak tűzmágia. *Nem rest megragadni a lehetőséget, hogy válaszával mellékesen tudassa a férfivel, hogy amit most átél, annak még köze sincs Sa'Tereth hatalmához, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy most a székre rogyva legyen kénytelen megemészteni a vereségét. A csillag alakú virág Nelira kezében landol, de nem egy jótevő lélek szállta meg hirtelen, hanem éreztetni akarja a férfivel, hogy ahhoz, hogy megszabadulhasson a szenvedéstől is kínja okozójára és a bájos szőkeségre van utalva. Neki itt most egy cseppnyi joga sem maradt semmiféle döntés meghozatalára.
Nelira ismét eltűnik a hátsó helyiségekben, majd kisvártatva a pulton bögre koppan, az ő kezébe pedig egy kulcs kerül. Sejti, hogy az anyagi részét nem most fogják rendezni, így egyelőre csak egy apró bólintással „köszöni” meg a kulcsot.*
- Fent leszek, ha kellek. *Mondja, mikor a szőkeség szavai nyomán rájön, hogy valameddig most egész biztosan egyedül fog maradni. Talán jobb is így. El is indulna hát az emelet felé, el Dearthan mellett, ám megtorpan, mikor a férfi megszólítja őt. Hűvös tekintettel vizslatja az övéhez hasonló, barna íriszeket, majd lepillant a felé nyúló karra, melyet némi tétovázást követően fogad el, és szorít rá ő is Dearthan alkarjára, de ezúttal a béke jeleként.*
- Csak ne akard meghozni az én döntéseimet helyettem. Azt nem viselem jól. *Ő volna a legboldogabb, ha valahol végre úgy érezhetné magát, mint farkas a falkában, ám ez egyelőre még nem az a nap lesz, de számára egyelőre az is elég, ha eggyel több élőlény lesz ezen a világon, kire nem ellenségként, ártó veszedelemként kell tekintenie. Elengedi Dearthan jobbját, majd most már tényleg a lépcsők felé indul, hogy aztán az emeletre érve rájöjjön, akarva vagy akaratlanul, de rohadtul kicseszett vele Nelira azzal, hogy nem mondta el, melyik szoba ajtajába illik a kapott kulcs. Többedik próbálkozás és egy rakás szerencsétlenkedés után sikerül végre megtalálnia a helyes ajtót, a küszöböt átlépve azonban megkönnyebbülten sóhajt fel. Becsukja maga mögött az ajtót, a hátizsákját és a köpenyét csak ledobja a fal mellé, majd igyekszik megszabadulni a magára aggatott fegyverektől és a vértjétől is. Szüksége van egy kis kényelemre.*
1787. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-03 09:07:20
Üzenet elküldve: 2026-01-03 09:07:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Szinte tapintható, ahogy lassan megenyhül ültében. Szemeiből kihuny az éles tűz. Norileinát arcát sem pásztázza feszülten. Elkopik a feszültség belőle. Hiába, egy férfit leghatásosabban a helyére tenni az önbecsülésének letörésével lehet. Nincs oly kórság, átok vagy meghurcoltatás, ami jobban kínozná őket, mint az önbizalomba fúródott kétely szálkája. Figyel Lil szavaira. Most már tényleg figyel. Hallja a szánalmat a hangjában, ahogy hozzá beszél. De ez nem hergeli dölyfösségre. Nem riposztol, hogy gyerekes erőfitogtatással próbálja menteni a menthetetlent. A csatát elvesztette, nehézséget nem okoz a beismerés, csak fájdalmat. De hamar túl fogja magát tenni ezen, mert az ő gyógyszere az ilyen esetekre a túlkompenzálás. Küldd őt fel a legmagasabb szirtre, csak azért, hogy lásd elbukni és ő minden reggel megpróbálja megmászni, amíg nem sikerül. Száműzd a sötétbe, és ő még a fény emlékét is elfelejti. Büntesd, és ő új öntudatot kovácsol a bűnhődéséből.
Norileina terveire csak bólintással felel. Ahogy Nelira mellettük terem, az eddig benne dolgozó makacs buzgalom kezd alábbhagyni. Még nem tisztult ki eléggé a feje, de már újra a nő hatása alá kerül. Vezérfonala visszatért a közelébe. Lelkének iránytűje nem ingázik céltudatlanul.*
- Nincs semmi bajom. *Szól, mielőtt még Nelira elmehetne a főzetet előkészíteni, de túl erőtlenek szavai, vagy a két nő egyszerűen csak megvonta tőle az ellenkezés jogát. Amikor a szőke újfent visszatér és az asztalra hajolva pillant rá, viszonozza a szemkontaktust. Számít rá, hogy a gyógyítónak akad néhány keresetlen szava hozzá. Mégis jól esik magán tudni a smaragd tekintetet. Barna szemei élénken csillognak az enyhe láztól. Ahogy a szőke a parancs kíséretében felegyenesedik, a férfi habozás nélkül emelkedik fel ültéből. Ha Norileina még velük van, a szemébe néz és nyújtja felé jobb karját, kitárt ujjakkal. Akár elfogadja a nő és ráfog az alkarjára, akár nem, a férfi még ennyit hozzátesz.*
- Bármi is történjék a Vérkertben, nem kell egyedül vezekelned. *A falka egy család. Ha marakodnak is valamiért, a nagyobb veszedelem előtt minden tagja egyként áll ki. S bár erőtlen látványt nyújthat most Lil számára, de ettől még nem kevésbé harcképes. Mert amíg van levegő a tüdejében, ő dacol mindennel és mindenkivel, ha ezt követeli meg a falka épsége.
Elindul Nelira után. Ültében megpróbálta annyira összegyűjteni erejét, hogy a ráolvasott betegség tüneteit, amennyire lehet, leplezze. Nem szédeleg, testtartása nem levert. És ha hullámokban is törne rá a gyengeség, amennyire lehet, elrejti.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.03 09:10:50
*Szinte tapintható, ahogy lassan megenyhül ültében. Szemeiből kihuny az éles tűz. Norileinát arcát sem pásztázza feszülten. Elkopik a feszültség belőle. Hiába, egy férfit leghatásosabban a helyére tenni az önbecsülésének letörésével lehet. Nincs oly kórság, átok vagy meghurcoltatás, ami jobban kínozná őket, mint az önbizalomba fúródott kétely szálkája. Figyel Lil szavaira. Most már tényleg figyel. Hallja a szánalmat a hangjában, ahogy hozzá beszél. De ez nem hergeli dölyfösségre. Nem riposztol, hogy gyerekes erőfitogtatással próbálja menteni a menthetetlent. A csatát elvesztette, nehézséget nem okoz a beismerés, csak fájdalmat. De hamar túl fogja magát tenni ezen, mert az ő gyógyszere az ilyen esetekre a túlkompenzálás. Küldd őt fel a legmagasabb szirtre, csak azért, hogy lásd elbukni és ő minden reggel megpróbálja megmászni, amíg nem sikerül. Száműzd a sötétbe, és ő még a fény emlékét is elfelejti. Büntesd, és ő új öntudatot kovácsol a bűnhődéséből.
Norileina terveire csak bólintással felel. Ahogy Nelira mellettük terem, az eddig benne dolgozó makacs buzgalom kezd alábbhagyni. Még nem tisztult ki eléggé a feje, de már újra a nő hatása alá kerül. Vezérfonala visszatért a közelébe. Lelkének iránytűje nem ingázik céltudatlanul.*
- Nincs semmi bajom. *Szól, mielőtt még Nelira elmehetne a főzetet előkészíteni, de túl erőtlenek szavai, vagy a két nő egyszerűen csak megvonta tőle az ellenkezés jogát. Amikor a szőke újfent visszatér és az asztalra hajolva pillant rá, viszonozza a szemkontaktust. Számít rá, hogy a gyógyítónak akad néhány keresetlen szava hozzá. Mégis jól esik magán tudni a smaragd tekintetet. Barna szemei élénken csillognak az enyhe láztól. Ahogy a szőke a parancs kíséretében felegyenesedik, a férfi habozás nélkül emelkedik fel ültéből. Ha Norileina még velük van, a szemébe néz és nyújtja felé jobb karját, kitárt ujjakkal. Akár elfogadja a nő és ráfog az alkarjára, akár nem, a férfi még ennyit hozzátesz.*
- Bármi is történjék a Vérkertben, nem kell egyedül vezekelned. *A falka egy család. Ha marakodnak is valamiért, a nagyobb veszedelem előtt minden tagja egyként áll ki. S bár erőtlen látványt nyújthat most Lil számára, de ettől még nem kevésbé harcképes. Mert amíg van levegő a tüdejében, ő dacol mindennel és mindenkivel, ha ezt követeli meg a falka épsége.
Elindul Nelira után. Ültében megpróbálta annyira összegyűjteni erejét, hogy a ráolvasott betegség tüneteit, amennyire lehet, leplezze. Nem szédeleg, testtartása nem levert. És ha hullámokban is törne rá a gyengeség, amennyire lehet, elrejti.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.03 09:10:50
1786. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-02 22:17:36
Üzenet elküldve: 2026-01-02 22:17:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Megtorpan egy pillanatra, még a konyhába lépés előtt. Talán vissza kellene fordítani a fejét, de nem teszi. Felnőttek, megoldják. Egy minden bizonnyal saját határait már ismerő férfi áll szemben egy szeszélyes vérmágussal. Pontosan tudja, hogy ki kerülhet ki ebből nyertesen, de álmában sem gondolta volna, hogy ismét képes az elméje annyit szépíteni valakin - pusztán azért, mert legbelül vágyik valami megfoghatatlanra -, hogy ne lássa meg tőle, hogy egy egyszerű bolond. Sorra villannak fel az éjjel fátyolos képei. Eleinte nem illenek egymás mellé, túl nagy a kontraszt, aztán bevillan az is, hogy ő maga milyen szélsőséges. Kifújja a levegőt, majd belehajítja a tálakat a mosódézsába. Szerteszét fröcsköl belőle a víz, ruháját ugyan nem éri, de beletenyerel néhány foltba, miközben rászorít az alatta lévő pult lapjára. Így szorította az asztalt is, még mielőtt megismerte Dearthant és Haldrian állt mögötte. Ócska együttlétek, mégis feltöltötték, mégis kielégítették és simogatták az önbizalmát. És most? Az, akinek tényleg adott magából, éppen azzal viaskodik, aki egy fontos szereplő az életében. Jó, talán néha elfelejti azt is, hogy Norileina létezik, de amikor látja, igazán kedveli. És a legtöbben még ennek sem felelnek meg Nelira környezetében. Megforgatja szemeit.*
- Mit is vártam?! *Azzal kezét megtörli egy rongyban, majd kilép, s már hallja is, hogy a nevét Rikoltja a feketeség. Gyorsan méri fel a helyzetet. Ahogy nem várta a hadakozást, úgy azt sem, hogy Dearthan egy székben ül majd csendesen, mikor visszaér. Nem kell sok, hogy lássa, hogy gond van… noha nem akkora, amekkora lehetne. Tényleg egy színdarab az egész. Csak már nem tetszik neki.*
- Megátkoztad? *Hangjában nincs düh. Nincs semmi. A férfi felé néz, s még mielőtt összeszorulhatna a szíve húzza ki magát és rendezi arcát. Elveszi a gyógynövényt, majd érzi, ahogy lelke ellenáll annak, amit épp ráerőltetni próbál és szeretne megenyhülni Dearthan irányába. Mi több, szeretné felképelni Lilt, szeretné lenyomni a torkán a száraz virágokat és végignézni, ahogy megfullad benne. De Aeltariv nagy tanító volt. Megtanulta, hogy hogyan ne lovagoljon meg minden apró ingert, mikor pusztítana. Főként, hogy most az igazság nem annál van, akit védene. Könnyebb forróvizet hoznia és elkészíteni a főzetet. Gyorsan hat, ámbár feleslegesnek érzi, hiszen a láz nem fog örökké tombolni, de tán még egy óráig sem, ha azt nem betegség okozza.
Jelentőségteljesen koppan a bútorlapon, Nori kezében pedig kulcs landol. Okos lány, kitalálja melyik zárba illeszkedik. Az asztalra hajol, két alkarján támaszkodik meg, úgy néz egyenesen Dearthan barna szemeibe, ha amaz nem kísérelt még meg eltávozni valamerre. Gondol egyet, majd megemeli a bögrét, mintha mégsem kívánná átadni. Pedig igen, csak nem itt.*
- Gyere velem! *Nem vár sokáig, máris felegyenesedik. Egy kis láz, ha amolyan gyilkos kórság is a férfiakra nézve, most talán nem dönti le a lábairól úgy, hogy ne tudja követni. *
*Megtorpan egy pillanatra, még a konyhába lépés előtt. Talán vissza kellene fordítani a fejét, de nem teszi. Felnőttek, megoldják. Egy minden bizonnyal saját határait már ismerő férfi áll szemben egy szeszélyes vérmágussal. Pontosan tudja, hogy ki kerülhet ki ebből nyertesen, de álmában sem gondolta volna, hogy ismét képes az elméje annyit szépíteni valakin - pusztán azért, mert legbelül vágyik valami megfoghatatlanra -, hogy ne lássa meg tőle, hogy egy egyszerű bolond. Sorra villannak fel az éjjel fátyolos képei. Eleinte nem illenek egymás mellé, túl nagy a kontraszt, aztán bevillan az is, hogy ő maga milyen szélsőséges. Kifújja a levegőt, majd belehajítja a tálakat a mosódézsába. Szerteszét fröcsköl belőle a víz, ruháját ugyan nem éri, de beletenyerel néhány foltba, miközben rászorít az alatta lévő pult lapjára. Így szorította az asztalt is, még mielőtt megismerte Dearthant és Haldrian állt mögötte. Ócska együttlétek, mégis feltöltötték, mégis kielégítették és simogatták az önbizalmát. És most? Az, akinek tényleg adott magából, éppen azzal viaskodik, aki egy fontos szereplő az életében. Jó, talán néha elfelejti azt is, hogy Norileina létezik, de amikor látja, igazán kedveli. És a legtöbben még ennek sem felelnek meg Nelira környezetében. Megforgatja szemeit.*
- Mit is vártam?! *Azzal kezét megtörli egy rongyban, majd kilép, s már hallja is, hogy a nevét Rikoltja a feketeség. Gyorsan méri fel a helyzetet. Ahogy nem várta a hadakozást, úgy azt sem, hogy Dearthan egy székben ül majd csendesen, mikor visszaér. Nem kell sok, hogy lássa, hogy gond van… noha nem akkora, amekkora lehetne. Tényleg egy színdarab az egész. Csak már nem tetszik neki.*
- Megátkoztad? *Hangjában nincs düh. Nincs semmi. A férfi felé néz, s még mielőtt összeszorulhatna a szíve húzza ki magát és rendezi arcát. Elveszi a gyógynövényt, majd érzi, ahogy lelke ellenáll annak, amit épp ráerőltetni próbál és szeretne megenyhülni Dearthan irányába. Mi több, szeretné felképelni Lilt, szeretné lenyomni a torkán a száraz virágokat és végignézni, ahogy megfullad benne. De Aeltariv nagy tanító volt. Megtanulta, hogy hogyan ne lovagoljon meg minden apró ingert, mikor pusztítana. Főként, hogy most az igazság nem annál van, akit védene. Könnyebb forróvizet hoznia és elkészíteni a főzetet. Gyorsan hat, ámbár feleslegesnek érzi, hiszen a láz nem fog örökké tombolni, de tán még egy óráig sem, ha azt nem betegség okozza.
Jelentőségteljesen koppan a bútorlapon, Nori kezében pedig kulcs landol. Okos lány, kitalálja melyik zárba illeszkedik. Az asztalra hajol, két alkarján támaszkodik meg, úgy néz egyenesen Dearthan barna szemeibe, ha amaz nem kísérelt még meg eltávozni valamerre. Gondol egyet, majd megemeli a bögrét, mintha mégsem kívánná átadni. Pedig igen, csak nem itt.*
- Gyere velem! *Nem vár sokáig, máris felegyenesedik. Egy kis láz, ha amolyan gyilkos kórság is a férfiakra nézve, most talán nem dönti le a lábairól úgy, hogy ne tudja követni. *
1785. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-02 21:26:50
Üzenet elküldve: 2026-01-02 21:26:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*De még mennyire, hogy érzékeny pontra tapintott a másik. Mióta önálló szilánkként létezik, a hatalmat hajszolja azért, hogy mikor kell, erősebb lehessen bárkinél vagy bárminél. Nem, az nem lehet, hogy gyengének nevezzék. Ő nem az. Dearthan tökéletesen lát át a feketeség minden egyes mozzanatán és az egész lényén, attól az egy határozott lépéstől kezdve egészen addig, hogy miért hallgat. Egy valamire nem számít csupán. Arra, hogy ez nem az a világ, ahol léteznek tiszta párbajok. Ez a világ másról szól.
Ahogy meghallja a férfi tehetetlen morgását, ahogy meglátja, mikor először megszédül, ahogy a kéz szorítása enyhül, már tudja, hogy győzött. Győzött, s mindezt úgy, hogy nem pusztított el közben maga körül mindent. Dearthan is hálás lehet neki, amiért ennyivel megússza, de az már bizonyos, hogy ebben az állapotban bármire is készülne ezek után, már könnyedén legyőzhetné akár mágia nélkül is.*
- Fáj, amit mondtál. Nem vagyok sem üres, sem gyenge. Nem én tehetek róla, hogy még tényleg nem vagy felkészülve, és nem látsz a sötétség mélyére. *Válaszol most azokra a szavakra, melyek majdnem elhozták ide a poklot. Figyeli, ahogy a férfi újra megtántorodik, és ekkor már, ugyanúgy, ahogy a tőrét markoló kéz, az ő szorítása is enged, Dearthan pedig eltávolodik tőle.*
- Ülj le, mielőtt elesel! *Mondja szánakozva annak, aki kettejük közül most nyomorultnak és gyengének tűnik.*
- Elmegyünk a Vérkertbe, de nem most. Majd akkor, ha tényleg fel leszel rá készülve. Akkor, ha mindhárman fel leszünk készülve. Hidd már el végre, hogy a javadat akarjuk, és nem a veszted! Nelira! *Rövid ideig forgolódik, keresnie kell a szőkeséget, mert a pillanat hevében szem elől tévesztette, de mikor megpillantja őt, megnyugszik. Hátizsákjához lép, és egyelőre csak egyetlen, apró, csillag alakú virágot vesz belőle elő. A növény 1 Mezei Harmatka, amit egy jelentőségteljes pillantás kíséretében ad Nelira Dykai kezébe.*
- Főzz belőle neki egy teát! *Egyebet nem mond, hisz jól tudja, hogy a lány pontosan tudni fogja, mire való a virág, és hogyan kell megfőzni ahhoz, hogy enyhítsen Dearthan lázán. Ha Nelira elfogadja a virágot, újra a férfihez fordul.*
- Tiszteletreméltó az elhivatottságod. Sa'Tereth szívesen lát majd, de csak, ha erőd teljében leszel. Bennem nem kell megbíznod, én se tenném, de mellette jó kezekben vagy. *Gondol ismét Nelirára.* Hagyd, hogy összekaparjon téged, én megvárom. Utána elviszlek a Vérkertbe. *Ismétli meg korábbi szavait, csak, hogy nyomatékosítsa a férfiben is azt, hogy mi fog történni. Akár így akarja, akár nem. Most már fel akar menni abba a szobába. Egyedül akar lenni egy keveset, de nem fogja magára hagyni Nelirát addig, amíg nem bizonyosodik meg róla, hogy kezelni tudja azt a problémát, amit valahol ő okozott neki.*
*De még mennyire, hogy érzékeny pontra tapintott a másik. Mióta önálló szilánkként létezik, a hatalmat hajszolja azért, hogy mikor kell, erősebb lehessen bárkinél vagy bárminél. Nem, az nem lehet, hogy gyengének nevezzék. Ő nem az. Dearthan tökéletesen lát át a feketeség minden egyes mozzanatán és az egész lényén, attól az egy határozott lépéstől kezdve egészen addig, hogy miért hallgat. Egy valamire nem számít csupán. Arra, hogy ez nem az a világ, ahol léteznek tiszta párbajok. Ez a világ másról szól.
Ahogy meghallja a férfi tehetetlen morgását, ahogy meglátja, mikor először megszédül, ahogy a kéz szorítása enyhül, már tudja, hogy győzött. Győzött, s mindezt úgy, hogy nem pusztított el közben maga körül mindent. Dearthan is hálás lehet neki, amiért ennyivel megússza, de az már bizonyos, hogy ebben az állapotban bármire is készülne ezek után, már könnyedén legyőzhetné akár mágia nélkül is.*
- Fáj, amit mondtál. Nem vagyok sem üres, sem gyenge. Nem én tehetek róla, hogy még tényleg nem vagy felkészülve, és nem látsz a sötétség mélyére. *Válaszol most azokra a szavakra, melyek majdnem elhozták ide a poklot. Figyeli, ahogy a férfi újra megtántorodik, és ekkor már, ugyanúgy, ahogy a tőrét markoló kéz, az ő szorítása is enged, Dearthan pedig eltávolodik tőle.*
- Ülj le, mielőtt elesel! *Mondja szánakozva annak, aki kettejük közül most nyomorultnak és gyengének tűnik.*
- Elmegyünk a Vérkertbe, de nem most. Majd akkor, ha tényleg fel leszel rá készülve. Akkor, ha mindhárman fel leszünk készülve. Hidd már el végre, hogy a javadat akarjuk, és nem a veszted! Nelira! *Rövid ideig forgolódik, keresnie kell a szőkeséget, mert a pillanat hevében szem elől tévesztette, de mikor megpillantja őt, megnyugszik. Hátizsákjához lép, és egyelőre csak egyetlen, apró, csillag alakú virágot vesz belőle elő. A növény 1 Mezei Harmatka, amit egy jelentőségteljes pillantás kíséretében ad Nelira Dykai kezébe.
*- Főzz belőle neki egy teát! *Egyebet nem mond, hisz jól tudja, hogy a lány pontosan tudni fogja, mire való a virág, és hogyan kell megfőzni ahhoz, hogy enyhítsen Dearthan lázán. Ha Nelira elfogadja a virágot, újra a férfihez fordul.*
- Tiszteletreméltó az elhivatottságod. Sa'Tereth szívesen lát majd, de csak, ha erőd teljében leszel. Bennem nem kell megbíznod, én se tenném, de mellette jó kezekben vagy. *Gondol ismét Nelirára.* Hagyd, hogy összekaparjon téged, én megvárom. Utána elviszlek a Vérkertbe. *Ismétli meg korábbi szavait, csak, hogy nyomatékosítsa a férfiben is azt, hogy mi fog történni. Akár így akarja, akár nem. Most már fel akar menni abba a szobába. Egyedül akar lenni egy keveset, de nem fogja magára hagyni Nelirát addig, amíg nem bizonyosodik meg róla, hogy kezelni tudja azt a problémát, amit valahol ő okozott neki.*
1784. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-02 20:37:39
Üzenet elküldve: 2026-01-02 20:37:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Csipkelődésére nem érkezik válasz a nőtől, és ez két sugallatot ébreszt a férfiban. Olyan helyen tapogatózik, ami kellemetlen a másik számára, és hogy kezd pattanásig feszülni a húr. Csak egy zöldfülű képzeli azt, hogy ha elakad az ellenfele szava, az már a nyert helyzet előjele. Épp ellenkezőleg. Vihar előtti csend. A kérdés már csak az, hogy a húr, amit tovább feszítenek, elpattan valamelyikükben, vagy beindítja a visszafordíthatatlan események sorozatát. Ahogy Norileina közelébe ér, és az tesz egy felkészült lépést hátra, már tudja, hogy kellő tapasztalata lehet a másiknak. Páncél, fegyver, paripa nem sokat ér, ha a harcos nem tudja bánni azokkal. A mozgás, egy-egy mozdulat sokkal többről árulkodik. Látszólag higgadt marad annak ellenére, hogy az egyik fegyvert – Dearthan sejtése szerint az ügyesebbik kézre esőt – átmenetileg használhatatlanná tette számára, mely felismerés némileg váratlanul érte. Reakciót remélt. Érzi a lány szorítását a csuklóján. Nem próbál elhúzódni és Lil fegyverét a helyéről eltávolítani. Róka fogta csuka. Mereven fürkészi a nő arcát. Ha kócerájt nem is, egymást pusztán tekintetükkel perzselik fel. És itt lenne az idő a cselekvésre. Tömegét használva nekinyomulhatna a nőnek, hogy felborítsa. Vagy szabad kezével nyakon ragadhatná. De túl sokat tétovázik. A pillanat elszáll. Talán kiöregedett? Ki tudja. Mire meghallja a mormolást, már késő. Szívdobbanásnyi idő múlva megszédül, de a szorítása a fegyver markolatán még nem lazul. A semmiből hullámként csap végig testén az émelygő érzés. Nem kell több hozzá, hogy azonnal felismerje veszteségét. Tehetetlenül felmordul, és a szemében izzó tűz átalakul az árulás tompa fátylává. Mikor izmai egyre engednek, tekintete még mindig tartja a nő íriszeit. Talán maga sem tudja, hogy mit szeretett volna elérni, de ennél tisztább párbajra számított. A tényt, hogy boszorkánysággal lehetetlenítik el, nem fogja egykönnyen elfogadni a kőkemény feje. Kiváltképp azt nem, hogy a nő játszi könnyedséggel fékezte meg. Természetesen sosem lesz hajlandó abba belegondolni, hogy ami történt, Norileina részéről közelebb állt a szívességhez, mint bármi máshoz.
Ahogy újra és újra megszédül, egy bizonytalan lépést tesz hátra, és ezzel elszakad szorítása a fegyverről. Újabb morgás. A legyőzöttek siralma. Nem érzi biztosnak a lábait, ezért megtámaszkodik az asztalon és a legközelebbi székbe próbál zuhanni. Ültében, alárendelt pozícióból tekint fel a nőre. A testét átmenetileg megtörte, de a szemében még lángol a tűz. Fejét ingatja, de nem szól semmit. A hitetlenkedését próbálja jelezni vagy azt, hogy ennek még nincs vége? Majd kiderül.*
*Csipkelődésére nem érkezik válasz a nőtől, és ez két sugallatot ébreszt a férfiban. Olyan helyen tapogatózik, ami kellemetlen a másik számára, és hogy kezd pattanásig feszülni a húr. Csak egy zöldfülű képzeli azt, hogy ha elakad az ellenfele szava, az már a nyert helyzet előjele. Épp ellenkezőleg. Vihar előtti csend. A kérdés már csak az, hogy a húr, amit tovább feszítenek, elpattan valamelyikükben, vagy beindítja a visszafordíthatatlan események sorozatát. Ahogy Norileina közelébe ér, és az tesz egy felkészült lépést hátra, már tudja, hogy kellő tapasztalata lehet a másiknak. Páncél, fegyver, paripa nem sokat ér, ha a harcos nem tudja bánni azokkal. A mozgás, egy-egy mozdulat sokkal többről árulkodik. Látszólag higgadt marad annak ellenére, hogy az egyik fegyvert – Dearthan sejtése szerint az ügyesebbik kézre esőt – átmenetileg használhatatlanná tette számára, mely felismerés némileg váratlanul érte. Reakciót remélt. Érzi a lány szorítását a csuklóján. Nem próbál elhúzódni és Lil fegyverét a helyéről eltávolítani. Róka fogta csuka. Mereven fürkészi a nő arcát. Ha kócerájt nem is, egymást pusztán tekintetükkel perzselik fel. És itt lenne az idő a cselekvésre. Tömegét használva nekinyomulhatna a nőnek, hogy felborítsa. Vagy szabad kezével nyakon ragadhatná. De túl sokat tétovázik. A pillanat elszáll. Talán kiöregedett? Ki tudja. Mire meghallja a mormolást, már késő. Szívdobbanásnyi idő múlva megszédül, de a szorítása a fegyver markolatán még nem lazul. A semmiből hullámként csap végig testén az émelygő érzés. Nem kell több hozzá, hogy azonnal felismerje veszteségét. Tehetetlenül felmordul, és a szemében izzó tűz átalakul az árulás tompa fátylává. Mikor izmai egyre engednek, tekintete még mindig tartja a nő íriszeit. Talán maga sem tudja, hogy mit szeretett volna elérni, de ennél tisztább párbajra számított. A tényt, hogy boszorkánysággal lehetetlenítik el, nem fogja egykönnyen elfogadni a kőkemény feje. Kiváltképp azt nem, hogy a nő játszi könnyedséggel fékezte meg. Természetesen sosem lesz hajlandó abba belegondolni, hogy ami történt, Norileina részéről közelebb állt a szívességhez, mint bármi máshoz.
Ahogy újra és újra megszédül, egy bizonytalan lépést tesz hátra, és ezzel elszakad szorítása a fegyverről. Újabb morgás. A legyőzöttek siralma. Nem érzi biztosnak a lábait, ezért megtámaszkodik az asztalon és a legközelebbi székbe próbál zuhanni. Ültében, alárendelt pozícióból tekint fel a nőre. A testét átmenetileg megtörte, de a szemében még lángol a tűz. Fejét ingatja, de nem szól semmit. A hitetlenkedését próbálja jelezni vagy azt, hogy ennek még nincs vége? Majd kiderül.*
1783. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:16:57
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:16:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Lil feladata mit sem változott. Meg kell védenie azokat, akik odabent vannak. Bármi áron. Megesett már párszor, hogy mindeközben megfeledkezett arról, hogy az az ár néha sokkal nagyobb is lehet annál, mint amelyet azért szükséges fizetni, hogy biztonságban tudhassa magát, és… másokat. Nelira finom érintése az, mi emlékezteti rá, hogy túl sok múlhat azon, ha most tombolni kezd. Tudja, hisz majdnem sikerült elveszítenie hasonló miatt már azt is, aki még a végletek után is kiáll mellette. Nem, ezúttal nem a szőkeségre gondol, mégis, a ma elhangzott szavai után úgy érzi, rá is számíthat.
Dearthan azonban nem marad veszteg, mintha már nem is a Vérkertben lakozó démont keresné, hanem azt, ami a lány feketére festett szívében bujkál, és jó úton jár afelé, hogy sikerüljön neki. A szavai kíméletlenül tipornak bele a feketeség önérzetébe.
Tekintetét nem veszi le egy pillanatra sem a férfiről, aki vészjóslóan közel lépked hozzá, de ő nem tágít. Alábecsüli őt a másik, de még mennyire. Érzi a fenyegetést, így távolabb lép az asztaltól, csak pár lépést, hogy szükség esetén elég hely álljon a rendelkezésére, bármit is kell majd cselekednie. Ahogy Dearthan az oldalán lógó fegyverért nyúl, az ő jobbja is ösztönösen mozdul, hogy megakadályozza őt abban, hogy elvehesse tőle a hosszútőrt. Rászorít az övénél jóval vastagabb csuklóra, ám Dearthan mégis érezheti, hogy sokkal több erő szorult a lány karjába, mint azt talán kinézte volna belőle. Ha a másik megpróbálná elhúzni a kezét, nem hagyja. Nem nyúl semelyik másik fegyveréért, csupán állja az őt provokáló, dühös tekintetet.
Egyetlen pillanat leforgása alatt pereg le a szemei előtt, több, egyre káoszosabb forgatókönyv is. Akár lángba is boríthatná a saját testét, hogy Dearthan első kézből tapasztalja meg, milyen is az, mikor meggondolatlanul nyúl a tűzbe, szó szerint, de félő, hogy azzal nem csak őt égetné meg. Elég egy rossz mozdulat, és az egész kócerájt felperzselhetné, miközben bennégnek mind a hárman és mindenki más is, aki bent tartózkodik. Megtehetné, hogy betartja ígéretét, és első kézből mutatja meg neki, mire képes Sa'Tereth hatalma. A bolond borzalmas kínok között élhetné át a legrosszabb rémálmait, ám félő, hogy az őrjöngő, nagydarab férfit már nem volna képes megállítani.
Néhány varázsszó hagyja el végül az ajkait, halkan mormolva, minek következtében Dearthan hirtelen sokkal gyengébbnek, letörtebbnek érezheti magát. Ha hibázik, akkor a lépéselőny a férfinél lesz, ez esetben csak rajta múlik, hogy a helyzet mennyire durvul el, főleg, hogy ő mindeközben Nelira felé pillant. Nem szól egy szót sem, de segítséget vár tőle, hisz jól tudja, hogy neki is túl sok a vesztenivalója ahhoz, hogy a saját módszereivel, semmivel sem törődve oldja meg a helyzetet.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a kiválasztott célpont testhője az enyhén lázas betegek szintjére növekedik, minek következtében a célpont a láz által produkált hatásokat érezheti (lassabb reakció, szédelgés, letörtség stb.). Hatóideje három kör.
*Lil feladata mit sem változott. Meg kell védenie azokat, akik odabent vannak. Bármi áron. Megesett már párszor, hogy mindeközben megfeledkezett arról, hogy az az ár néha sokkal nagyobb is lehet annál, mint amelyet azért szükséges fizetni, hogy biztonságban tudhassa magát, és… másokat. Nelira finom érintése az, mi emlékezteti rá, hogy túl sok múlhat azon, ha most tombolni kezd. Tudja, hisz majdnem sikerült elveszítenie hasonló miatt már azt is, aki még a végletek után is kiáll mellette. Nem, ezúttal nem a szőkeségre gondol, mégis, a ma elhangzott szavai után úgy érzi, rá is számíthat.
Dearthan azonban nem marad veszteg, mintha már nem is a Vérkertben lakozó démont keresné, hanem azt, ami a lány feketére festett szívében bujkál, és jó úton jár afelé, hogy sikerüljön neki. A szavai kíméletlenül tipornak bele a feketeség önérzetébe.
Tekintetét nem veszi le egy pillanatra sem a férfiről, aki vészjóslóan közel lépked hozzá, de ő nem tágít. Alábecsüli őt a másik, de még mennyire. Érzi a fenyegetést, így távolabb lép az asztaltól, csak pár lépést, hogy szükség esetén elég hely álljon a rendelkezésére, bármit is kell majd cselekednie. Ahogy Dearthan az oldalán lógó fegyverért nyúl, az ő jobbja is ösztönösen mozdul, hogy megakadályozza őt abban, hogy elvehesse tőle a hosszútőrt. Rászorít az övénél jóval vastagabb csuklóra, ám Dearthan mégis érezheti, hogy sokkal több erő szorult a lány karjába, mint azt talán kinézte volna belőle. Ha a másik megpróbálná elhúzni a kezét, nem hagyja. Nem nyúl semelyik másik fegyveréért, csupán állja az őt provokáló, dühös tekintetet.
Egyetlen pillanat leforgása alatt pereg le a szemei előtt, több, egyre káoszosabb forgatókönyv is. Akár lángba is boríthatná a saját testét, hogy Dearthan első kézből tapasztalja meg, milyen is az, mikor meggondolatlanul nyúl a tűzbe, szó szerint, de félő, hogy azzal nem csak őt égetné meg. Elég egy rossz mozdulat, és az egész kócerájt felperzselhetné, miközben bennégnek mind a hárman és mindenki más is, aki bent tartózkodik. Megtehetné, hogy betartja ígéretét, és első kézből mutatja meg neki, mire képes Sa'Tereth hatalma. A bolond borzalmas kínok között élhetné át a legrosszabb rémálmait, ám félő, hogy az őrjöngő, nagydarab férfit már nem volna képes megállítani.
Néhány varázsszó hagyja el végül az ajkait, halkan mormolva, minek következtében Dearthan hirtelen sokkal gyengébbnek, letörtebbnek érezheti magát. Ha hibázik, akkor a lépéselőny a férfinél lesz, ez esetben csak rajta múlik, hogy a helyzet mennyire durvul el, főleg, hogy ő mindeközben Nelira felé pillant. Nem szól egy szót sem, de segítséget vár tőle, hisz jól tudja, hogy neki is túl sok a vesztenivalója ahhoz, hogy a saját módszereivel, semmivel sem törődve oldja meg a helyzetet.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a kiválasztott célpont testhője az enyhén lázas betegek szintjére növekedik, minek következtében a célpont a láz által produkált hatásokat érezheti (lassabb reakció, szédelgés, letörtség stb.). Hatóideje három kör.
1782. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-02 13:06:33
Üzenet elküldve: 2026-01-02 13:06:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Norileina szavait méregként issza. Annak hatására minden egyes mondattal gyengülnek benne azok a szálak, melyek a racionalitáshoz kötik. A sértés és a szidalom mind lepereg róla. A vadhús, amit a szíve helyett érez, nem gyengül bele bármilyen támadásba. Kutatja a nő szavaiban az újabb lehetőséget az áskálódáshoz, hogy beférkőzhessen a bőre alá. Noha kevesen tudják, hogy az igazán gonosz szavak, melyek képesek hatalmat adni a másik felett, a beszélő erejét is megkötik. Az emberség roncsolásához az áldozat az önfeladás. Dearthannal szemben ülő két nőt - egyikük fekete folt, a másik ragyogó fehérség - egymás végleteinek látja, így közeli jelenlétük végtelenül ingerelni kezdi indulatait. Haragja fókuszáltabbá válik és homogén aurába burkolja, ami csak egyszer remeg meg, amikor Lil szóba hozza a konfliktusát Nelirával. Tekintete néhány másodpercre a szőkére téved, mintha szükséges lenne meggyőződnie arról, hogy még ott van és sértetlen. Enyhén félrebillentett fejjel pillant vissza a feketeségre. A nő elsőre visszautasító, majd kissé megenyhülő érvelései kifogásáradatként jutnak el a füleibe. Cseppet sem azt érzi, hogy mellette áll. Inkább az útjában. Egy jutalom előtt akadályként, amit akár el is érhetne. Amikor Nelira felemelkedik, a férfi haragja visszahúzódik, mintha a szőke puszta közeledésével képes lenne kitaszítani a lelkéből a nem odavalót. A kéz továbbra is jó szolgálatot tesz, mint nagykövet, csitítja az elméjét, negédesen duruzsol, befolyásol. Noha a látvány, hogy Norileinához is hozzáér, éppen ellentétes hatású. Nem féltékeny, inkább bíráló. Bármi is történt a két nő között, nem érdekli, de Nelira meg akarta ölni a másikat, így a szemében Lil elvesztette a jogot, a lehetőséget, hogy a szőke érintéseit keresse. Dearthannak ennyi elég. A gyógyító burkolt szavai négyszemközt bizonyára jobb belátásra bírták volna, de jelen pillanatban nem eléggé nyitott a tudata a finom érvek befogadására. Ahogy ellép mellőle a nő, a harag bugyborogva habzik fel, és tölti ki újra a belsejét.*
- Üres vagy, akár a fenyegetéseid. *Néz Lilre megvetően.
Mikor Nelira már elég messze van, az asztalt megkerülve lassan a nő mellé lép, amennyiben az engedi a közeledést, egy tenyérnyi távolságra csak tőle, ha lehetséges. Fejét kicsit előrebillenti és úgy súgja neki.*
- Nyomorult érzés lehet ilyen gyengének lenni. *Hogy tovább provokálja, megpróbál hirtelen ráfogni bal kezével a nő jobb oldalán lévő fegyver markolatára. Ha ez sikerül, figyelemmel kíséri, hogy a bal oldalon található fegyverrel érkezik-e ellentámadás, melyet jobb kezével próbálna hárítani úgy, hogy Norileina felkarjába támaszt, hogy limitálja a kar mozgását. Amennyiben a nő a hátán lévő fegyverhez emelné a karját, megpróbálja egyszerűen lefejelni. De ezt, és agresszívnak tűnő fellépését - a provokáció érdekében - leszámítva, semmivel sem próbál ártani a nőnek. Titkos praktikák bevetésére nem számít. Ha a nő nem engedi elég közel magához, akkor abból a távolságból veti oda neki a gúnyos megjegyzést, ahol áll és nem próbálkozik a nő fegyvereit megérinteni.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.02 13:06:53
*Norileina szavait méregként issza. Annak hatására minden egyes mondattal gyengülnek benne azok a szálak, melyek a racionalitáshoz kötik. A sértés és a szidalom mind lepereg róla. A vadhús, amit a szíve helyett érez, nem gyengül bele bármilyen támadásba. Kutatja a nő szavaiban az újabb lehetőséget az áskálódáshoz, hogy beférkőzhessen a bőre alá. Noha kevesen tudják, hogy az igazán gonosz szavak, melyek képesek hatalmat adni a másik felett, a beszélő erejét is megkötik. Az emberség roncsolásához az áldozat az önfeladás. Dearthannal szemben ülő két nőt - egyikük fekete folt, a másik ragyogó fehérség - egymás végleteinek látja, így közeli jelenlétük végtelenül ingerelni kezdi indulatait. Haragja fókuszáltabbá válik és homogén aurába burkolja, ami csak egyszer remeg meg, amikor Lil szóba hozza a konfliktusát Nelirával. Tekintete néhány másodpercre a szőkére téved, mintha szükséges lenne meggyőződnie arról, hogy még ott van és sértetlen. Enyhén félrebillentett fejjel pillant vissza a feketeségre. A nő elsőre visszautasító, majd kissé megenyhülő érvelései kifogásáradatként jutnak el a füleibe. Cseppet sem azt érzi, hogy mellette áll. Inkább az útjában. Egy jutalom előtt akadályként, amit akár el is érhetne. Amikor Nelira felemelkedik, a férfi haragja visszahúzódik, mintha a szőke puszta közeledésével képes lenne kitaszítani a lelkéből a nem odavalót. A kéz továbbra is jó szolgálatot tesz, mint nagykövet, csitítja az elméjét, negédesen duruzsol, befolyásol. Noha a látvány, hogy Norileinához is hozzáér, éppen ellentétes hatású. Nem féltékeny, inkább bíráló. Bármi is történt a két nő között, nem érdekli, de Nelira meg akarta ölni a másikat, így a szemében Lil elvesztette a jogot, a lehetőséget, hogy a szőke érintéseit keresse. Dearthannak ennyi elég. A gyógyító burkolt szavai négyszemközt bizonyára jobb belátásra bírták volna, de jelen pillanatban nem eléggé nyitott a tudata a finom érvek befogadására. Ahogy ellép mellőle a nő, a harag bugyborogva habzik fel, és tölti ki újra a belsejét.*
- Üres vagy, akár a fenyegetéseid. *Néz Lilre megvetően.
Mikor Nelira már elég messze van, az asztalt megkerülve lassan a nő mellé lép, amennyiben az engedi a közeledést, egy tenyérnyi távolságra csak tőle, ha lehetséges. Fejét kicsit előrebillenti és úgy súgja neki.*
- Nyomorult érzés lehet ilyen gyengének lenni. *Hogy tovább provokálja, megpróbál hirtelen ráfogni bal kezével a nő jobb oldalán lévő fegyver markolatára. Ha ez sikerül, figyelemmel kíséri, hogy a bal oldalon található fegyverrel érkezik-e ellentámadás, melyet jobb kezével próbálna hárítani úgy, hogy Norileina felkarjába támaszt, hogy limitálja a kar mozgását. Amennyiben a nő a hátán lévő fegyverhez emelné a karját, megpróbálja egyszerűen lefejelni. De ezt, és agresszívnak tűnő fellépését - a provokáció érdekében - leszámítva, semmivel sem próbál ártani a nőnek. Titkos praktikák bevetésére nem számít. Ha a nő nem engedi elég közel magához, akkor abból a távolságból veti oda neki a gúnyos megjegyzést, ahol áll és nem próbálkozik a nő fegyvereit megérinteni.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.02 13:06:53
1781. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-02 11:00:57
Üzenet elküldve: 2026-01-02 11:00:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Szavai, mintha el sem hangzottak volna. Mintha ő ott sem lenne mozdul tovább Dearthan, s bár fegyver nem kerül ki tokokból, a szavak pengeként igyekeznek Norileina lelkébe vájni. A feketeség pedig állja ezt, olyan vette most benne át a hatalmat, aki kellően fel van vértezve az efféle támadások ellen. Fizetne a színdarabért, amit most lát.
Különös. Ha azt érzi, hogy semmibe veszik, hát elemésztőbb érzelmek tombolnak benne, mint a kettős egybegyúrt haragja. Talán az nem engedi útjára, hogy mélyen belül sejti, hogy a férfi mivégre is viselkedik úgy, ahogy. Talán azért nem engedi útjára, mert Norileinán túl sok múlik és neki mindketten kellenek ahhoz, hogy Aeltariv biztonságban legyen, vagy lejuthasson a Kikötőbe és itt abban is maradjon. Tőle éghet a város… nincs jobb véleménnyel róla, mint Lil maga, némileg hasonló okokból.
A tekintete a feketeségen marad, hogy visszaemlékszik arra a félreértésre, arra az egészen kis apróságra, ami miatt majdnem megölte a lányt. A saját bérelt lakásában nem törődve következményekkel szúrta volna bordái közé a tőrt, miközben előtte a gyönyör felé hajszolta, csakhogy ne is sejtse mire készül. Lustán indul meg a keze a torka felé, az emléket megsimítva. Elég, ha semmibe veszik és máris Sa'Tereth kutyuskáján ül a földön, miközben hajlandó volna ölni. Elég, ha semmibe veszik és ég a ház azzal a falak között, akit a legjobban szeret. Most mégis hatalmat észlel a kettős viaskodása felett. Talán átveri valami, de uralja a saját lobbanékonyságát. Libabőrössé válik, majd mintha nem zajlana semmi felette, úgy nyúl teájáért, hogy kortyoljon. Leteszi, s ha még mindig nem ugrottak egymásnak, lassan áll fel, közben pedig végigsimítana Dearthan derekán, hátán, hogy végül finom keze megállapodhasson a vállon, közben Lil felé nyúl, hogy annak arcélét is megcirógathassa.*
- Lil helyzetismerete, tudása és a te elszántságod sikerre vihetne bármit, kár, hogy kioltjátok egymást, még mielőtt eljutnánk Sa'Tereth elé. *Azzal elveszi kezét, s végighúzza ujjait szőke hajzuhatagán, majd üres tányérokért nyúl, hogy hátra vigye azokat a konyhába. *
*Szavai, mintha el sem hangzottak volna. Mintha ő ott sem lenne mozdul tovább Dearthan, s bár fegyver nem kerül ki tokokból, a szavak pengeként igyekeznek Norileina lelkébe vájni. A feketeség pedig állja ezt, olyan vette most benne át a hatalmat, aki kellően fel van vértezve az efféle támadások ellen. Fizetne a színdarabért, amit most lát.
Különös. Ha azt érzi, hogy semmibe veszik, hát elemésztőbb érzelmek tombolnak benne, mint a kettős egybegyúrt haragja. Talán az nem engedi útjára, hogy mélyen belül sejti, hogy a férfi mivégre is viselkedik úgy, ahogy. Talán azért nem engedi útjára, mert Norileinán túl sok múlik és neki mindketten kellenek ahhoz, hogy Aeltariv biztonságban legyen, vagy lejuthasson a Kikötőbe és itt abban is maradjon. Tőle éghet a város… nincs jobb véleménnyel róla, mint Lil maga, némileg hasonló okokból.
A tekintete a feketeségen marad, hogy visszaemlékszik arra a félreértésre, arra az egészen kis apróságra, ami miatt majdnem megölte a lányt. A saját bérelt lakásában nem törődve következményekkel szúrta volna bordái közé a tőrt, miközben előtte a gyönyör felé hajszolta, csakhogy ne is sejtse mire készül. Lustán indul meg a keze a torka felé, az emléket megsimítva. Elég, ha semmibe veszik és máris Sa'Tereth kutyuskáján ül a földön, miközben hajlandó volna ölni. Elég, ha semmibe veszik és ég a ház azzal a falak között, akit a legjobban szeret. Most mégis hatalmat észlel a kettős viaskodása felett. Talán átveri valami, de uralja a saját lobbanékonyságát. Libabőrössé válik, majd mintha nem zajlana semmi felette, úgy nyúl teájáért, hogy kortyoljon. Leteszi, s ha még mindig nem ugrottak egymásnak, lassan áll fel, közben pedig végigsimítana Dearthan derekán, hátán, hogy végül finom keze megállapodhasson a vállon, közben Lil felé nyúl, hogy annak arcélét is megcirógathassa.*
- Lil helyzetismerete, tudása és a te elszántságod sikerre vihetne bármit, kár, hogy kioltjátok egymást, még mielőtt eljutnánk Sa'Tereth elé. *Azzal elveszi kezét, s végighúzza ujjait szőke hajzuhatagán, majd üres tányérokért nyúl, hogy hátra vigye azokat a konyhába. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1811-1830