Kikötő - Hét Varjú Taverna
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 91 (1801. - 1820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1820. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-30 19:49:26
Üzenet elküldve: 2026-03-30 19:49:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Imádja az ő drága, egyetlen szőkeségét. Ez jut eszébe, mikor kuncogását visszafojtva nézi végig, ahogy az ő példáját követve, de a saját eszköztárát felhasználva szintúgy elbánik Haldriannal. Sajnos azonban a móka hamar véget ér, úgy tűnik nem pont azt a hatást sikerült elérniük a félvérrel, amelyet szerettek volna, mert az úgy iszkol el, mint valami kisegér a falba rágott lyukba. Mindeközben pedig még úgy látszik, hogy a társai is távozni készülnek. Sebaj, legalább a bort megkapta, amit most egész szórakozottan lögyböl a pohárban, mintha csak a világ legjobb játéka volna. Hirtelen aztán, látszólag minden ok nélkül megdermed, majd barnáit olyan hidegen emeli Niallra, mintha csak egy élőhalott nézne rá vissza, ám mindez nem tart tovább néhány pislantásnyi időnél, a feketeség utána már újra vigyorog, mint a tejbetök.
Kortyol egyet az italból, majd ha ez idáig mindenki lelépett, akkor odalépked a pulthoz, és rákönyökölve támasztja meg magát, miután letette a poharát.*
- Ne nézz rá, csak ha megengedem! Már Nelirára, ő az enyém, és ezt véresen komolyan is gondolom. Meg persze ő is. *Kuncog fel, barnái látszólag rendszertelenül, ide-oda tekintgetnek, mintha épp azt fürkésznék, mitől kellene félnie, ám arcán ennek a félelemnek éppen apró nyoma sem látszik.*
- Mesélj nekem valamit! Azt hallottam, hogy a csaposok, akik a poharakat pont úgy törölgetik, mint ahogy te, remek történeteket tudnak, mert onnan a pult mögül mindent látnak és hallanak. De nem ajánlom, hogy untass! *Tekintete újra dermesztővé válik, de megint csak egy pillanatra, utána már édesen mosolyog megint, mintha mi sem történt volna.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.30 19:50:48
*Imádja az ő drága, egyetlen szőkeségét. Ez jut eszébe, mikor kuncogását visszafojtva nézi végig, ahogy az ő példáját követve, de a saját eszköztárát felhasználva szintúgy elbánik Haldriannal. Sajnos azonban a móka hamar véget ér, úgy tűnik nem pont azt a hatást sikerült elérniük a félvérrel, amelyet szerettek volna, mert az úgy iszkol el, mint valami kisegér a falba rágott lyukba. Mindeközben pedig még úgy látszik, hogy a társai is távozni készülnek. Sebaj, legalább a bort megkapta, amit most egész szórakozottan lögyböl a pohárban, mintha csak a világ legjobb játéka volna. Hirtelen aztán, látszólag minden ok nélkül megdermed, majd barnáit olyan hidegen emeli Niallra, mintha csak egy élőhalott nézne rá vissza, ám mindez nem tart tovább néhány pislantásnyi időnél, a feketeség utána már újra vigyorog, mint a tejbetök.
Kortyol egyet az italból, majd ha ez idáig mindenki lelépett, akkor odalépked a pulthoz, és rákönyökölve támasztja meg magát, miután letette a poharát.*
- Ne nézz rá, csak ha megengedem! Már Nelirára, ő az enyém, és ezt véresen komolyan is gondolom. Meg persze ő is. *Kuncog fel, barnái látszólag rendszertelenül, ide-oda tekintgetnek, mintha épp azt fürkésznék, mitől kellene félnie, ám arcán ennek a félelemnek éppen apró nyoma sem látszik.*
- Mesélj nekem valamit! Azt hallottam, hogy a csaposok, akik a poharakat pont úgy törölgetik, mint ahogy te, remek történeteket tudnak, mert onnan a pult mögül mindent látnak és hallanak. De nem ajánlom, hogy untass! *Tekintete újra dermesztővé válik, de megint csak egy pillanatra, utána már édesen mosolyog megint, mintha mi sem történt volna.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.30 19:50:48
1819. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-30 12:32:58
Üzenet elküldve: 2026-03-30 12:32:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Kár lenne tagadni: kíváncsian figyeli a társaságot. Ez persze nem látszik kifelé, legfeljebb csupán egy-egy pillantás árulja el a dolgot. Továbbra is a kupa tisztogatásával köti le a kezeit, csupán olykor téved tekintete villanásnyi időre a többiekre. Nem nehéz felfedeznie, hogy Nelira és Dearthan mennyire közel állnak egymáshoz, és bizony lenne elképzelése, hogy mi állhat emögött. Pláne Nelira szavait hallva. (A lány látványos kupa-vizsgálatára oda sem bagózik különben. Pontosan jól tudja, hogy jó munkát végez!)
A számára ismeretlen fekete hajú lány és Árbocpolír közötti aprócska közjáték kissé érdekesebbnek tűnik. Persze itt is lennének elképzelései arról, hogy mik állhatnak az elhangzó szavak mögött; és ezeknek az elképzeléseknek termékeny talajt is ad az, ahogy a legény úgy kotródik el a feketehajú kiszolgálása után, mintha legalábbis bolhák csipkednék. Derűsen cuppant egy halkat a fogai között tartott, tömetlen-hideg pipa szárán ahogy a távozó után néz.*
- Ez érdekes. *-halk szavait szinte csak úgy magának dörmögi. A trió szemlátomást egymással van elfoglalva -Nelira talán inkább Dearthan-ra fókuszál jobban, ami azt illeti-, így talán majd inkább később kérdez rá arra, hogy mi is történt „a múltkor”. Ha valaki valaha azt állította, hogy a férfiak nem kíváncsiskodnak és nem pletykálnak olykor, hát, az bizony hatalmasat tévedett.
Lerakja az eddig dörgölt kupát és egy másikra cseréli; a rongy egy eddig még nem használt csücskével kezdi dörgölni. Arra gondol, hogy talán tényleg nem is mindig annyira unalmas a pult mögött állni.*
*Kár lenne tagadni: kíváncsian figyeli a társaságot. Ez persze nem látszik kifelé, legfeljebb csupán egy-egy pillantás árulja el a dolgot. Továbbra is a kupa tisztogatásával köti le a kezeit, csupán olykor téved tekintete villanásnyi időre a többiekre. Nem nehéz felfedeznie, hogy Nelira és Dearthan mennyire közel állnak egymáshoz, és bizony lenne elképzelése, hogy mi állhat emögött. Pláne Nelira szavait hallva. (A lány látványos kupa-vizsgálatára oda sem bagózik különben. Pontosan jól tudja, hogy jó munkát végez!)
A számára ismeretlen fekete hajú lány és Árbocpolír közötti aprócska közjáték kissé érdekesebbnek tűnik. Persze itt is lennének elképzelései arról, hogy mik állhatnak az elhangzó szavak mögött; és ezeknek az elképzeléseknek termékeny talajt is ad az, ahogy a legény úgy kotródik el a feketehajú kiszolgálása után, mintha legalábbis bolhák csipkednék. Derűsen cuppant egy halkat a fogai között tartott, tömetlen-hideg pipa szárán ahogy a távozó után néz.*
- Ez érdekes. *-halk szavait szinte csak úgy magának dörmögi. A trió szemlátomást egymással van elfoglalva -Nelira talán inkább Dearthan-ra fókuszál jobban, ami azt illeti-, így talán majd inkább később kérdez rá arra, hogy mi is történt „a múltkor”. Ha valaki valaha azt állította, hogy a férfiak nem kíváncsiskodnak és nem pletykálnak olykor, hát, az bizony hatalmasat tévedett.
Lerakja az eddig dörgölt kupát és egy másikra cseréli; a rongy egy eddig még nem használt csücskével kezdi dörgölni. Arra gondol, hogy talán tényleg nem is mindig annyira unalmas a pult mögött állni.*
1818. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-29 00:45:12
Üzenet elküldve: 2026-03-29 00:45:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*A Dearthan névre hallgató férfinak úgy tűnik, helyén van esze. Nem sétál bele a csapdába, és nem is tűnik úgy, hogy a fogadtatás bármiben is megingatta volna.
A következőkben sem forog felé a szerencse. Az ébenhajú leánytól nem várt mást, ugyanakkor Nelira habitusa meglepi. Nagyot nyel, ahogy a smaragd szempárba pillant. Nem úgy tűnik, hogy a szőkeség tisztelettel óhajt adózni a mondvacsinált pozíciójának.*
-Egy pohárt bort... *Visszhangozza Norileinát, mihelyst kiszabadult. Sietve térül-fordul, hogy kiszolgálja a feketeséget, majd valami mondvacsinált okkal hamar távozóra fogja. A szobája felé veszi az irányt, mielőtt az előre nem látható események magukkal sodorják.*
*A Dearthan névre hallgató férfinak úgy tűnik, helyén van esze. Nem sétál bele a csapdába, és nem is tűnik úgy, hogy a fogadtatás bármiben is megingatta volna.
A következőkben sem forog felé a szerencse. Az ébenhajú leánytól nem várt mást, ugyanakkor Nelira habitusa meglepi. Nagyot nyel, ahogy a smaragd szempárba pillant. Nem úgy tűnik, hogy a szőkeség tisztelettel óhajt adózni a mondvacsinált pozíciójának.*
-Egy pohárt bort... *Visszhangozza Norileinát, mihelyst kiszabadult. Sietve térül-fordul, hogy kiszolgálja a feketeséget, majd valami mondvacsinált okkal hamar távozóra fogja. A szobája felé veszi az irányt, mielőtt az előre nem látható események magukkal sodorják.*
1817. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-24 11:48:24
Üzenet elküldve: 2026-03-24 11:48:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Bármily kedélyes is, s látszólag bármily boldogan szorongatja Dearthan kezét, ahogy átlépik a küszöböt kezd rátelepedni a kapott feladat súlya. Jól tudja, hogy olykor szeszélyes gondolatai közül igen kiváló ötletek is előbukkanhatnak, de különös figyelmet kell szenteljen annak, hogy ne csapongjon, ne hirtelenkedje el döntéseit. Épp ezért nem tárja a társaság elé rögvest, hogy mit is szeretne, s épp ezért latolgatja hosszasan magában, hogy kivel.
A férfi hamar csatlakozik rá, s ha nem is tudhatja, hogy mit fontolgat, annak ötlete nem is rossz… időt nyerhet, s a tényhez, hogy türelmesnek kell lennie ugyan nem fűlik a foga, mégis hasznos lehet nem beleugrani valamibe azelőtt, hogy kissé kitapossák előtte az utat. Fesztelen, sűrűn bólogatva néz fel rá beleegyezésül, majd a pulthoz érve, kis késedelemmel eszmél rá, hogy Niall már elbitorolta tőle a munkaállomását – Sa'Terethnek hála. Persze csupán akkor tudatosul annak jelenléte igazán, mikor nekiütközik, ahogy a borért nyúl, s ha már oly bőszen törölgeti a kupákat, nem is rest elhappolni előle egyet. Elnézést azt nem kér, helyette tüzetesen vizsgálja meg a kezébe kapott alkalmatosságot, majd elismerően biggyesztve ajkát bólint, hogy szép munka. Persze szíves örömest kötött volna bele, s annak ellenére, hogy mit súg ábrázata, már szólna is valami kellemetlent, csak a miheztartás végett, de ekkor Haldrian bukkan fel. Vagy már rég ott volt, őszintén nem tudná megmondani, túl sok volt mára az inger.
Annak szavaira néhányat pislog a szürkéket nézve, de hogy szégyellje magát a kihágása miatt, azt senki nem várhatja tőle. Hogy replikája lenne sem kérdés, de ketten is segítségére sietnek, így hát egy fél lépést hátrálva tolja fel magát a pult tetejére, s lábait keresztezve, azon ücsörögve néz végig a sokaságon. Talán már dolgozik az erő, mit még meg sem kapott. Büszke vigyorát leöblíti egy jókora korty itallal, majd maga mellé téve szabad kezét, még meg is támaszkodik, finoman domborítva testét, hogy kellően kihívó képet mutasson. Bármit is hisz Norileina, itt egyedül ő az, aki úgy vezet és vezet meg mindenkit, ahogy akar. *
- Ő volt olyan édes, hogy betöltse az űrt, amit a hiányom okozott a Varjúnak. *Céloz ezzel Niallra, akinek egyszer biztosan megjegyzi a nevét, de az nem ma lesz. Felkacag, majd Dearthanra pillant.* - Dearthan pedig leveszi a vállamról azt a terhet, hogy már aludni sem tudok, mert szinte mindig én állok a söntés mögött.
*Mondja sértetten, s e tény még igaz is. Amióta csak itt lakik, alig szakadt el a munkától.
Félreértés ne essék, pontosan tudja, miért hívta magával a félvér, de Norileina szavai azok, akiét szívesen tovább is fűzi. Persze nehezen mond ellent Haldriannak, hiszen tudomása szerint mégiscsak ő Realel jobbkeze.*
- Látod, most is milyen heves? Szerintem csodás társaságba keveredtem. *Nem rest megkísérelni előre hajolni, majd megragadni Haldrian felsőjét, hogy maga felé húzza gyengéd-erőszakkal. Annak fülébe kíván súgni, persze igen nehéz ez úgy, hogy ennyien vannak köröttük, de a lehető leghalkabban igyekszik kivitelezni. *
- Előmelegítettem neked. *Távolodik, majd kacsint, s leugrik a pultról, hogy Dearthan kezeibe csúsztassa sajátját, ezzel a fél-elf tudtára adva azt is, hogy ma éjjel másnál kell a csekélyke állóképességét fitogatatni. Habár van, miben igen tehetséges, szíves örömest átadja a lehetőséget a feketeségnek.* - Szívesen.
*Látszólagos jókedve nem illan el, de látványos, hogy nem kívánja már sokáig élvezni a társaságot. Bár szívesen megnézné, ahogy egy pimasz megjegyzés miatt megküzdenek érte, valahogy túlságosan zsong a feje és másnak nem, csak a legújabb klántársuknak szeretne ebből elárulni bármit is, lehetőleg egyikük szobájában.*
- Később ígérem átveszem és el sem mozdulok innen. *Hogy a később az néhány órácskát, netán egy egész napot jelent, már nem olyasvalami, amit kifejt. A keze erősebben szorít, jelezve Dearthannak, hogy indulni szeretne, s smaragdszín pillantásával annak barnái felé sem hagy kétséget efelől.*
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.24 11:52:25
*Bármily kedélyes is, s látszólag bármily boldogan szorongatja Dearthan kezét, ahogy átlépik a küszöböt kezd rátelepedni a kapott feladat súlya. Jól tudja, hogy olykor szeszélyes gondolatai közül igen kiváló ötletek is előbukkanhatnak, de különös figyelmet kell szenteljen annak, hogy ne csapongjon, ne hirtelenkedje el döntéseit. Épp ezért nem tárja a társaság elé rögvest, hogy mit is szeretne, s épp ezért latolgatja hosszasan magában, hogy kivel.
A férfi hamar csatlakozik rá, s ha nem is tudhatja, hogy mit fontolgat, annak ötlete nem is rossz… időt nyerhet, s a tényhez, hogy türelmesnek kell lennie ugyan nem fűlik a foga, mégis hasznos lehet nem beleugrani valamibe azelőtt, hogy kissé kitapossák előtte az utat. Fesztelen, sűrűn bólogatva néz fel rá beleegyezésül, majd a pulthoz érve, kis késedelemmel eszmél rá, hogy Niall már elbitorolta tőle a munkaállomását – Sa'Terethnek hála. Persze csupán akkor tudatosul annak jelenléte igazán, mikor nekiütközik, ahogy a borért nyúl, s ha már oly bőszen törölgeti a kupákat, nem is rest elhappolni előle egyet. Elnézést azt nem kér, helyette tüzetesen vizsgálja meg a kezébe kapott alkalmatosságot, majd elismerően biggyesztve ajkát bólint, hogy szép munka. Persze szíves örömest kötött volna bele, s annak ellenére, hogy mit súg ábrázata, már szólna is valami kellemetlent, csak a miheztartás végett, de ekkor Haldrian bukkan fel. Vagy már rég ott volt, őszintén nem tudná megmondani, túl sok volt mára az inger.
Annak szavaira néhányat pislog a szürkéket nézve, de hogy szégyellje magát a kihágása miatt, azt senki nem várhatja tőle. Hogy replikája lenne sem kérdés, de ketten is segítségére sietnek, így hát egy fél lépést hátrálva tolja fel magát a pult tetejére, s lábait keresztezve, azon ücsörögve néz végig a sokaságon. Talán már dolgozik az erő, mit még meg sem kapott. Büszke vigyorát leöblíti egy jókora korty itallal, majd maga mellé téve szabad kezét, még meg is támaszkodik, finoman domborítva testét, hogy kellően kihívó képet mutasson. Bármit is hisz Norileina, itt egyedül ő az, aki úgy vezet és vezet meg mindenkit, ahogy akar. *
- Ő volt olyan édes, hogy betöltse az űrt, amit a hiányom okozott a Varjúnak. *Céloz ezzel Niallra, akinek egyszer biztosan megjegyzi a nevét, de az nem ma lesz. Felkacag, majd Dearthanra pillant.* - Dearthan pedig leveszi a vállamról azt a terhet, hogy már aludni sem tudok, mert szinte mindig én állok a söntés mögött.
*Mondja sértetten, s e tény még igaz is. Amióta csak itt lakik, alig szakadt el a munkától.
Félreértés ne essék, pontosan tudja, miért hívta magával a félvér, de Norileina szavai azok, akiét szívesen tovább is fűzi. Persze nehezen mond ellent Haldriannak, hiszen tudomása szerint mégiscsak ő Realel jobbkeze.*
- Látod, most is milyen heves? Szerintem csodás társaságba keveredtem. *Nem rest megkísérelni előre hajolni, majd megragadni Haldrian felsőjét, hogy maga felé húzza gyengéd-erőszakkal. Annak fülébe kíván súgni, persze igen nehéz ez úgy, hogy ennyien vannak köröttük, de a lehető leghalkabban igyekszik kivitelezni. *
- Előmelegítettem neked. *Távolodik, majd kacsint, s leugrik a pultról, hogy Dearthan kezeibe csúsztassa sajátját, ezzel a fél-elf tudtára adva azt is, hogy ma éjjel másnál kell a csekélyke állóképességét fitogatatni. Habár van, miben igen tehetséges, szíves örömest átadja a lehetőséget a feketeségnek.* - Szívesen.
*Látszólagos jókedve nem illan el, de látványos, hogy nem kívánja már sokáig élvezni a társaságot. Bár szívesen megnézné, ahogy egy pimasz megjegyzés miatt megküzdenek érte, valahogy túlságosan zsong a feje és másnak nem, csak a legújabb klántársuknak szeretne ebből elárulni bármit is, lehetőleg egyikük szobájában.*
- Később ígérem átveszem és el sem mozdulok innen. *Hogy a később az néhány órácskát, netán egy egész napot jelent, már nem olyasvalami, amit kifejt. A keze erősebben szorít, jelezve Dearthannak, hogy indulni szeretne, s smaragdszín pillantásával annak barnái felé sem hagy kétséget efelől.*
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.24 11:52:25
1816. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-23 18:31:20
Üzenet elküldve: 2026-03-23 18:31:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
- Ahj… *Ad ki rövid, hisztis hangokat, mert utálja, amikor nem kapja meg azonnal, amit akar. Nem toporzékol, de legszívesebben megtenné, mert nem akar megvitatni és átbeszélni semmit, csak rohanni a világítótoronyhoz a fekete kis kővel, hogy máris eleget tegyen istene, a démonok keresztül tolmácsolt kérésének.*
- Megérte. Szerinted nem? *Vágja rá a választ Dearthan kérdésére, de legbelül kissé elbizonytalanodik, hisz a lelkébe egyensúlyt hozó entitás továbbra is rémisztően csendes. Igazából a csendet is utálja. Meg a zajt.*
- Vagy úgy. Miért, mi van akkor, ha felbukkan? *Pislog barnáival, miközben erősen dolgoztatja a képzeletét, hogy mi történhet, ha Relael tiszteletét teszi. Lakoma lesz? Kiabálás? Vérfürdő? ~Hümm…~*
- Mit tudom én. Csak hangosan gondolkodtam, és erre jutottam. A világítótoronynál sok minden történt már velem. *Visszaemlékezve eszébe jutnak a képek arról, amikor a szirt szélén egyensúlyozva volt kénytelen a fekete tündér kezébe adni életét, vagy amikor fogadott bátyját próbálta megölni, mert úgy érezte, hogy elárulta őt. Szörnyű, mégis szép emlékek… Az a hely különleges, nem lehet véletlen, hogy Yillith pont azt választotta egyiknek a három közül.*
- Mindent megoldunk… *Bólogat.
A fogadóba lépve nem különösebben törődik a vendégekkel, így azzal a fickóval sem, akitől ellépve Haldrian hirtelen előttük terem. Már épp elkezdte rázni a fejét Nelira kérdésére, pedig nem is ezt akarta válaszolni, mert ami azt illeti, egészen szomjasnak érzi magát, de a félvér felbukkanása még jobban összekuszálja a gondolatait. Nem érti, miért támadt rá ilyen hirtelen a barátnőjére, de nem nézi jó szemmel. Habár Dearthan az, ki először a maga módján védelmére kel a szőkeségnek, melyet követően ő annyiban is hagyhatná a dolgot, de mégsem teszi. Hát tudott ő valamikor is csendben maradni?
Előre lép egyet, hogy csak néhány centiméter válassza el egymástól őt és a nagyszájú ficsúrt, és határozott tekintettel néz fel annak arcára.*
- Hagyd békén! Nelira az én barátnőm, és pontosan ott volt, ahol a legjobb neki. Nem volt üres semmi, hisz itt vagy te, nem? *Sandán Nelira felé pillant, gonoszkásan elvigyorodik, majd visszanéz Haldrianra.*
- Elmesélted már neki, hogy jártál a múltkor? Ha szórakozol vele, akkor ezúttal nem csak a szád fog vérezni. Ne kockáztass! Most pedig hozz nekem egy pohár bort! Meg… nekik is, amit kérnek! *Tekint újra kis csapata irányába. A félisten szavaitól vérszemet kapott. Az a dolga, hogy uralkodjon, vezesse a társait, s ha kell, elintézze azokat, kik nem adják meg a kellő tiszteletet nekik.*
- Ahj… *Ad ki rövid, hisztis hangokat, mert utálja, amikor nem kapja meg azonnal, amit akar. Nem toporzékol, de legszívesebben megtenné, mert nem akar megvitatni és átbeszélni semmit, csak rohanni a világítótoronyhoz a fekete kis kővel, hogy máris eleget tegyen istene, a démonok keresztül tolmácsolt kérésének.*
- Megérte. Szerinted nem? *Vágja rá a választ Dearthan kérdésére, de legbelül kissé elbizonytalanodik, hisz a lelkébe egyensúlyt hozó entitás továbbra is rémisztően csendes. Igazából a csendet is utálja. Meg a zajt.*
- Vagy úgy. Miért, mi van akkor, ha felbukkan? *Pislog barnáival, miközben erősen dolgoztatja a képzeletét, hogy mi történhet, ha Relael tiszteletét teszi. Lakoma lesz? Kiabálás? Vérfürdő? ~Hümm…~*
- Mit tudom én. Csak hangosan gondolkodtam, és erre jutottam. A világítótoronynál sok minden történt már velem. *Visszaemlékezve eszébe jutnak a képek arról, amikor a szirt szélén egyensúlyozva volt kénytelen a fekete tündér kezébe adni életét, vagy amikor fogadott bátyját próbálta megölni, mert úgy érezte, hogy elárulta őt. Szörnyű, mégis szép emlékek… Az a hely különleges, nem lehet véletlen, hogy Yillith pont azt választotta egyiknek a három közül.*
- Mindent megoldunk… *Bólogat.
A fogadóba lépve nem különösebben törődik a vendégekkel, így azzal a fickóval sem, akitől ellépve Haldrian hirtelen előttük terem. Már épp elkezdte rázni a fejét Nelira kérdésére, pedig nem is ezt akarta válaszolni, mert ami azt illeti, egészen szomjasnak érzi magát, de a félvér felbukkanása még jobban összekuszálja a gondolatait. Nem érti, miért támadt rá ilyen hirtelen a barátnőjére, de nem nézi jó szemmel. Habár Dearthan az, ki először a maga módján védelmére kel a szőkeségnek, melyet követően ő annyiban is hagyhatná a dolgot, de mégsem teszi. Hát tudott ő valamikor is csendben maradni?
Előre lép egyet, hogy csak néhány centiméter válassza el egymástól őt és a nagyszájú ficsúrt, és határozott tekintettel néz fel annak arcára.*
- Hagyd békén! Nelira az én barátnőm, és pontosan ott volt, ahol a legjobb neki. Nem volt üres semmi, hisz itt vagy te, nem? *Sandán Nelira felé pillant, gonoszkásan elvigyorodik, majd visszanéz Haldrianra.*
- Elmesélted már neki, hogy jártál a múltkor? Ha szórakozol vele, akkor ezúttal nem csak a szád fog vérezni. Ne kockáztass! Most pedig hozz nekem egy pohár bort! Meg… nekik is, amit kérnek! *Tekint újra kis csapata irányába. A félisten szavaitól vérszemet kapott. Az a dolga, hogy uralkodjon, vezesse a társait, s ha kell, elintézze azokat, kik nem adják meg a kellő tiszteletet nekik.*
1815. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-23 17:48:38
Üzenet elküldve: 2026-03-23 17:48:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk, Haldrian, Niall//
*Némán bólint Nelira szavai hallatán. A szőkeség elégedettségéért cserébe jottányi kellemetlenséggel fizettek, ez pedig elfogadható felár a férfi számára. Minden egyéb aggályát egy nehézkes sóhajba préseli, ami felszakad belőle, mikor a gyógyítója az ölelésébe bújik.
Amíg a két nő szóval tartja egymást, Dearthannak alkalma nyílik, hogy elszámoljon magában a Yillith-el szemben tanúsított cselekedeteivel, pontosabban cselekedeteinek hiányával kapcsolatban. Egy keze elég lenne, hogy megszámolja azokat az alkalmakat, amikor habozott vagy visszakozott a veszéllyel szemben. És már a legutolsó alkalom óta is eltelt jó sok tél. Akkor mégis mi történhetett most? Valóban csak arról van szó, hogy egy felsőbb hatalom felülkerekedett rajta és gúzsba kötötte? Vagy önnön gyávasága is elégséges volt ahhoz, hogy veszteg maradjon? Lelkében feltörő, kendőzetlen szégyenérzetének hatására úgy érzi, legbelül felvonyít a kutya. Bár Nelirával külön-külön célból jöttek a Vérkertbe, mégis mindketten új tapasztalatokkal gazdagodtak az átélt eseményeknek köszönhetően. Bár kérdéses, hogy a férfi esetében is Yillith szándékában állt-e mindez, mégis sikeresen katalizált bizonyos erőket benne. Noha azt még talán a démon sem tudná megmondani, hogy destruktív vagy konstruktív energiákat.*
- Megérte eljönnünk? *Hajol el a mellette könnyed léptekkel haladó Nelira feje mellett, hogy ezúttal Norileinához szóljon. Voltaképp önmagának is intézhetné a kérdést, de jelen körülmények között egyaránt kíváncsi arra is, hogy mi körvonalazódott a különös találkozót követően a feketeség fejében. Mert abban nem kételkedik, hogy a klántársa már kitervelt valamit, efelől kétsége sincs, hallva a gondtalan csacsogását. Eddigi kapcsolatuk alapján inkább akkor aggódna, ha a szőkeség hirtelen megnémulna. Hálás a Relael kilétével kapcsolatos kérdésnek, hisz előbb-utóbb ez a találkozó is elérkezik, márpedig Dearthan örülne, ha minél hamarabb sor kerülne rá. Bár nem kételkedik a gyógyítója szavaiban a maradását illetően, mindaddig mégis bizonytalannak érzi helyzetét, amíg a Varjak vezetője nem adja áldását a személyére.*
- Valóban, a Világítótornyot említette… *Biccent pillanatnyi hezitálást követően Norileina korrekciójára. Szabad kezét felemeli és dörgölőző mozdulattal masszírozni kezdi arcát, halántékát. Láthatólag nem foglalkoztatja tovább saját kérdése, noha a valóságban a mozdulat maga csak fátyolként funkcionál. Rengeteg hibája van, de figyelme és emlékezete mindig is kiemelkedő volt, így ez a mostani tévedés – legyen bármilyen hétköznapi – kellemetlen szálkaként fúródik a férfi önbecsülésébe.*
- Talán az volna a legbölcsebb, ha egy-két napot rászánnánk, hogy mindhárom helyszínt felmérjük, mielőtt a köveket elrejtjük. Az elővigyázatosság nem árt. *Csatlakozik azonnal, ahogy Nelira elharapja a mondatot. Noha a férfit is kerülgetik a kételyek. Túl egyszerűnek tűnik ez a megbízatás, és ha valamit megtanult, akkor az az, hogy ami egyszerűnek tűnik, arról végül mindig az ellenkezője derül ki. De ezeket a gondolatokat inkább megtartja magának.
A Varjúban a szokásos szürke arcokon kívül két ismerős alakot vél felfedezni. Noha mindkettejük nevét sikeresen elfeledte, de azt nem, hogy egyiküknek még köszönettel tartozik, hiszen nem csekély része van abban, hogy a hullája nem a Kikötő vizében úszik. Követi Nelirát a fogadó belseje felé, habár jelenleg nem fűlik a foga a társasághoz, amit csak tovább tetéz a tény, hogy a pult mellől máris melléjük szegődik Haldrian. Lazán Nelirához igazodik, jelenlétével nem kiélezve a két klántárs között kialakuló diskurzust. A dorgálásra azonban még a szőkeség előtt felel, anélkül, hogy kilépne mellőle.*
- Átvállaltam a műszakot és egyéb teendőket hálám jeléül azért, amit a Varjak értem tanúsítottak. *Tekintete Niallra vándorol, aki felé biccent.* - Beszéljük meg a részleteket, ha gondolod.
*Némán bólint Nelira szavai hallatán. A szőkeség elégedettségéért cserébe jottányi kellemetlenséggel fizettek, ez pedig elfogadható felár a férfi számára. Minden egyéb aggályát egy nehézkes sóhajba préseli, ami felszakad belőle, mikor a gyógyítója az ölelésébe bújik.
Amíg a két nő szóval tartja egymást, Dearthannak alkalma nyílik, hogy elszámoljon magában a Yillith-el szemben tanúsított cselekedeteivel, pontosabban cselekedeteinek hiányával kapcsolatban. Egy keze elég lenne, hogy megszámolja azokat az alkalmakat, amikor habozott vagy visszakozott a veszéllyel szemben. És már a legutolsó alkalom óta is eltelt jó sok tél. Akkor mégis mi történhetett most? Valóban csak arról van szó, hogy egy felsőbb hatalom felülkerekedett rajta és gúzsba kötötte? Vagy önnön gyávasága is elégséges volt ahhoz, hogy veszteg maradjon? Lelkében feltörő, kendőzetlen szégyenérzetének hatására úgy érzi, legbelül felvonyít a kutya. Bár Nelirával külön-külön célból jöttek a Vérkertbe, mégis mindketten új tapasztalatokkal gazdagodtak az átélt eseményeknek köszönhetően. Bár kérdéses, hogy a férfi esetében is Yillith szándékában állt-e mindez, mégis sikeresen katalizált bizonyos erőket benne. Noha azt még talán a démon sem tudná megmondani, hogy destruktív vagy konstruktív energiákat.*
- Megérte eljönnünk? *Hajol el a mellette könnyed léptekkel haladó Nelira feje mellett, hogy ezúttal Norileinához szóljon. Voltaképp önmagának is intézhetné a kérdést, de jelen körülmények között egyaránt kíváncsi arra is, hogy mi körvonalazódott a különös találkozót követően a feketeség fejében. Mert abban nem kételkedik, hogy a klántársa már kitervelt valamit, efelől kétsége sincs, hallva a gondtalan csacsogását. Eddigi kapcsolatuk alapján inkább akkor aggódna, ha a szőkeség hirtelen megnémulna. Hálás a Relael kilétével kapcsolatos kérdésnek, hisz előbb-utóbb ez a találkozó is elérkezik, márpedig Dearthan örülne, ha minél hamarabb sor kerülne rá. Bár nem kételkedik a gyógyítója szavaiban a maradását illetően, mindaddig mégis bizonytalannak érzi helyzetét, amíg a Varjak vezetője nem adja áldását a személyére.*
- Valóban, a Világítótornyot említette… *Biccent pillanatnyi hezitálást követően Norileina korrekciójára. Szabad kezét felemeli és dörgölőző mozdulattal masszírozni kezdi arcát, halántékát. Láthatólag nem foglalkoztatja tovább saját kérdése, noha a valóságban a mozdulat maga csak fátyolként funkcionál. Rengeteg hibája van, de figyelme és emlékezete mindig is kiemelkedő volt, így ez a mostani tévedés – legyen bármilyen hétköznapi – kellemetlen szálkaként fúródik a férfi önbecsülésébe.*
- Talán az volna a legbölcsebb, ha egy-két napot rászánnánk, hogy mindhárom helyszínt felmérjük, mielőtt a köveket elrejtjük. Az elővigyázatosság nem árt. *Csatlakozik azonnal, ahogy Nelira elharapja a mondatot. Noha a férfit is kerülgetik a kételyek. Túl egyszerűnek tűnik ez a megbízatás, és ha valamit megtanult, akkor az az, hogy ami egyszerűnek tűnik, arról végül mindig az ellenkezője derül ki. De ezeket a gondolatokat inkább megtartja magának.
A Varjúban a szokásos szürke arcokon kívül két ismerős alakot vél felfedezni. Noha mindkettejük nevét sikeresen elfeledte, de azt nem, hogy egyiküknek még köszönettel tartozik, hiszen nem csekély része van abban, hogy a hullája nem a Kikötő vizében úszik. Követi Nelirát a fogadó belseje felé, habár jelenleg nem fűlik a foga a társasághoz, amit csak tovább tetéz a tény, hogy a pult mellől máris melléjük szegődik Haldrian. Lazán Nelirához igazodik, jelenlétével nem kiélezve a két klántárs között kialakuló diskurzust. A dorgálásra azonban még a szőkeség előtt felel, anélkül, hogy kilépne mellőle.*
- Átvállaltam a műszakot és egyéb teendőket hálám jeléül azért, amit a Varjak értem tanúsítottak. *Tekintete Niallra vándorol, aki felé biccent.* - Beszéljük meg a részleteket, ha gondolod.
1814. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-12 11:43:54
Üzenet elküldve: 2026-03-12 11:43:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Haldrian, majd Ma démonokkal teázunk//
*Tömetlen-gyújtatlan, hideg pipájának csutorára harap, amellől dudorászik valamit halkan. Meglepő módon egészen el tud merülni abban az egyszerű munkában, amit a poharak tisztára törölgetése jelent. Nem is igen emlékszik, hogy mikor csinált utoljára valamit, ami ennyire.. jelentéktelen volt. Felelősségtől mentes. Végül is mi lehet a legnagyobb gond, ami történik? Ott hagy valahol egy maszatnyi foltot?
Nem különösebben van szükség arra, hogy csaposként is prezentálja magát. Ezt persze annyira nem bánja. Persze, ha kéne, akkor töltene bárkinek bármit; de az Istenek nem véletlenül nem teremtették őt bögyös-faros pulttündérnek.*
- Hej! *-válaszol vissza amolyan üdvözlésül az amolyan üdvözlésnek is felfogható szóra, melyet a korábban már felületesen megismert legénytől kap. Lustán Árbocpolír felé fordul, közben továbbra is egy ónkupát dörzsölget a ronggyal. Tényleg, meddig lehet törölgetni egy ronggyal? Mikortól számítva taknyolja az ember csak jobban szét vele a foltokat, ahelyett, hogy eltűntetné őket vele?*
- Eh, dehogy is. *-szűri a pipa csutora mellől, kissé megrázva a fejét-* Szerintem neki csak nagyobb a füstje mint a lángja.
*Maga sem fűz hozzá többet Árbocpolír halványan sejtető kérdésére. Bár igen szívesen fejezné be izgalmasabban azt, amit Dayaneer-el elkezdtek, magában kénytelen-kelletlen el kell ismernie, hogy a wegtoreni valószínűleg csak rövidke szórakoztatás idejére tüzelte őt fel. Sajnos rövidebbre, mint az jól esett volna.
Fél füllel hallgatja a legényt, bár fogalma sincs róla, hogy az kiről beszél. A Kikötőben a gúny- és becenevek úgy jönnek-mennek mint a dagály hullámai. Egy időben őt magát is többen Sirálynak nevezték. Talán azért, mert éles szemmel figyelte a lehetőségeket, és úgy csapott le azokra, mint a szóban forgó madár az eldobott halakra. Vagy talán azért, mert épp olyan lelkiismeretesen piszkított bele néhány ember terveibe, mint ahogy a szóban forgó madár a kevésbé elővigyázatos matróz tányérjába.
Talán épp válaszolna is valamit, mikor a Taverna ajtaja nyílik. Oda fordítja szemeit, a látványtól aprót és elégedettet szippant orrán. Nelirát látja elsőre-már sokkal könnyebben jut eszébe a lány neve!-, meg azt a fickót, akit Dayaneer-el szedtek össze. Arra gondol, hogy ezek szerint a lány valóban dolgozni kezdett a figurán, ha az még itt van, és nem lépett le. Abban még nem biztos, hogy ez mit is jelent a valóságban. Mindenesetre apró biccentéssel üdvözli őket. Magától értetődő mozdulattal lép arrébb fél lépésnyit hogy Nelira kiszolgálja magát-magukat, közben az eddig dörzsölgetett ónkupát másikra cseréli. Kicsit erősebben harap a pipa szárára, hogy elnyomja a feltörő vigyort Árbocpolír lánynak címzett szavait hallva.*
- Azosztigen! *-dünnyögi derűsen. Kíváncsi, hogy a lány, vagy annak újdonat pártfogoltja csapja-e le a legényt először, mint egy piaci legyet.*
*Tömetlen-gyújtatlan, hideg pipájának csutorára harap, amellől dudorászik valamit halkan. Meglepő módon egészen el tud merülni abban az egyszerű munkában, amit a poharak tisztára törölgetése jelent. Nem is igen emlékszik, hogy mikor csinált utoljára valamit, ami ennyire.. jelentéktelen volt. Felelősségtől mentes. Végül is mi lehet a legnagyobb gond, ami történik? Ott hagy valahol egy maszatnyi foltot?
Nem különösebben van szükség arra, hogy csaposként is prezentálja magát. Ezt persze annyira nem bánja. Persze, ha kéne, akkor töltene bárkinek bármit; de az Istenek nem véletlenül nem teremtették őt bögyös-faros pulttündérnek.*
- Hej! *-válaszol vissza amolyan üdvözlésül az amolyan üdvözlésnek is felfogható szóra, melyet a korábban már felületesen megismert legénytől kap. Lustán Árbocpolír felé fordul, közben továbbra is egy ónkupát dörzsölget a ronggyal. Tényleg, meddig lehet törölgetni egy ronggyal? Mikortól számítva taknyolja az ember csak jobban szét vele a foltokat, ahelyett, hogy eltűntetné őket vele?*
- Eh, dehogy is. *-szűri a pipa csutora mellől, kissé megrázva a fejét-* Szerintem neki csak nagyobb a füstje mint a lángja.
*Maga sem fűz hozzá többet Árbocpolír halványan sejtető kérdésére. Bár igen szívesen fejezné be izgalmasabban azt, amit Dayaneer-el elkezdtek, magában kénytelen-kelletlen el kell ismernie, hogy a wegtoreni valószínűleg csak rövidke szórakoztatás idejére tüzelte őt fel. Sajnos rövidebbre, mint az jól esett volna.
Fél füllel hallgatja a legényt, bár fogalma sincs róla, hogy az kiről beszél. A Kikötőben a gúny- és becenevek úgy jönnek-mennek mint a dagály hullámai. Egy időben őt magát is többen Sirálynak nevezték. Talán azért, mert éles szemmel figyelte a lehetőségeket, és úgy csapott le azokra, mint a szóban forgó madár az eldobott halakra. Vagy talán azért, mert épp olyan lelkiismeretesen piszkított bele néhány ember terveibe, mint ahogy a szóban forgó madár a kevésbé elővigyázatos matróz tányérjába.
Talán épp válaszolna is valamit, mikor a Taverna ajtaja nyílik. Oda fordítja szemeit, a látványtól aprót és elégedettet szippant orrán. Nelirát látja elsőre-már sokkal könnyebben jut eszébe a lány neve!-, meg azt a fickót, akit Dayaneer-el szedtek össze. Arra gondol, hogy ezek szerint a lány valóban dolgozni kezdett a figurán, ha az még itt van, és nem lépett le. Abban még nem biztos, hogy ez mit is jelent a valóságban. Mindenesetre apró biccentéssel üdvözli őket. Magától értetődő mozdulattal lép arrébb fél lépésnyit hogy Nelira kiszolgálja magát-magukat, közben az eddig dörzsölgetett ónkupát másikra cseréli. Kicsit erősebben harap a pipa szárára, hogy elnyomja a feltörő vigyort Árbocpolír lánynak címzett szavait hallva.*
- Azosztigen! *-dünnyögi derűsen. Kíváncsi, hogy a lány, vagy annak újdonat pártfogoltja csapja-e le a legényt először, mint egy piaci legyet.*
1813. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-11 21:50:18
Üzenet elküldve: 2026-03-11 21:50:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Niall, majd Ma démonokkal teázunk//
*Miközben felfelé halad a lépcsősoron, szórakozottan lapozgatja az aprócska kis könyvet, mintha bármit ki tudja olvasni a felvésett betűkből. Csak akkor rejti valahová mellkasa alá, ruhájának takarásába, mikor felérve megpillantja Niallt a pult mellett.*
-Ember! *Köszönti a tengerészt. Nem tudná felidézni a nevét elsőre, abban sem biztos, hogy bemutatkoztak egymásnak. Szórakozottan támaszkodik meg a pulton maga előtt.*
-Dayaneert merre felejtetted? Csak nem... Tudod... *Megenged egy vigyorral egybekötött kacsintást, de egyebet egyébként nem gondol mögé. Neki úgy tűnt, a fickó egy ideje a wegtoreni körül legyeskedik.*
-Barátom, Te aztán tudsz élni. *Fecseg tovább.*
-A tegnap meséltem Rőzsének róla. Mármint a kupecről. És a velejáróiról. *Felkuncog, miközben mellkasához emelve tenyereit jelzi, mire is gondol pontosan. Nem tesz erőfeszítést az irányba, hogy beavassa Niallt, ki tulajdonképpen a Rőzse. Tekintettel rá, hogy hozzá hasonló zsebmetsző, bolondság is lenne.
Végül derekát a pult szélének vetve fordul meg, épp jókor. A fehérség toppan be ugyanis, méghozzá harmadmagával. Dearthanon nem csodálkozik különösképp, hisz tanúja volt, ahogy sérülten behozták ide. Talán egy Niallhoz hasonló tengerről jött, aki a szerencséjét kutatja a Hét Varjúban. Biztosan elkedélyeskedne vele, de a figyelme a két leányé. Merthogy akad ott még egy, külcsínre majdnem tökéletes ellenmértéke Nelirának.
Norileinát nem kell bemutatni számára. Beharapja ajkait, miközben egyik gondolat a másikat kergeti fejében. Vajon mi dolga van itt? Ha repetáért érkezett, akkor azt biztosan máshogy ejtik majd meg, mint első alkalommal, efelől nem árt előre szólnia.*
-Nelira! *Üdvözli végül a leányt, úgy hagyva faképnél Naillt, mintha el is feledte volna, pedig épp nekikezdett volna regéjének a minapi halászbunyóról, amit látott. Elrugaszkodik a pulttól, hogy hamar a társaság előtt teremjen. Melléjük szegődik, amennyiben a söntés felé veszik az irányt. Ugyan Nelirát szólította meg, mégis Norileinán időzik tekintete.*
-Miféle társaságba keveredtél? *Tompít ugyan hangján, ahogy a szőkeséghez beszél, de ettől még mindenki fültanúja lehet szavainak. Egyelőre nem szólítja meg az ébenhajút. Valójában kissé tart is tőle.*
-Üres volt a söntés! *Szigorúan csóválja meg fejét. Derekát ismét a pultnak veti, mellkasa előtt pedig rosszallóan összefonja karjait.*
-De ha... Lejössz a szobába, négyszemközt megbeszélhetjük ezt a... Kihágást. Hmm? *Ha szavai nem lennének elég egyértelműen célzottak, hangja mindenképp az. Csak ekkor vándorolnak szürkéi a kézfejre, amit Nelira szorongat. Szürke tekintete hamar végigszalad
Dearthanon. Nem, nem különösebben vakmerő fajta. Épp ellenkezőleg. Ugyanakkor a viharvert férfitől első pillantásra nem tart, nem is korrigál hát szavain.*
*Miközben felfelé halad a lépcsősoron, szórakozottan lapozgatja az aprócska kis könyvet, mintha bármit ki tudja olvasni a felvésett betűkből. Csak akkor rejti valahová mellkasa alá, ruhájának takarásába, mikor felérve megpillantja Niallt a pult mellett.*
-Ember! *Köszönti a tengerészt. Nem tudná felidézni a nevét elsőre, abban sem biztos, hogy bemutatkoztak egymásnak. Szórakozottan támaszkodik meg a pulton maga előtt.*
-Dayaneert merre felejtetted? Csak nem... Tudod... *Megenged egy vigyorral egybekötött kacsintást, de egyebet egyébként nem gondol mögé. Neki úgy tűnt, a fickó egy ideje a wegtoreni körül legyeskedik.*
-Barátom, Te aztán tudsz élni. *Fecseg tovább.*
-A tegnap meséltem Rőzsének róla. Mármint a kupecről. És a velejáróiról. *Felkuncog, miközben mellkasához emelve tenyereit jelzi, mire is gondol pontosan. Nem tesz erőfeszítést az irányba, hogy beavassa Niallt, ki tulajdonképpen a Rőzse. Tekintettel rá, hogy hozzá hasonló zsebmetsző, bolondság is lenne.
Végül derekát a pult szélének vetve fordul meg, épp jókor. A fehérség toppan be ugyanis, méghozzá harmadmagával. Dearthanon nem csodálkozik különösképp, hisz tanúja volt, ahogy sérülten behozták ide. Talán egy Niallhoz hasonló tengerről jött, aki a szerencséjét kutatja a Hét Varjúban. Biztosan elkedélyeskedne vele, de a figyelme a két leányé. Merthogy akad ott még egy, külcsínre majdnem tökéletes ellenmértéke Nelirának.
Norileinát nem kell bemutatni számára. Beharapja ajkait, miközben egyik gondolat a másikat kergeti fejében. Vajon mi dolga van itt? Ha repetáért érkezett, akkor azt biztosan máshogy ejtik majd meg, mint első alkalommal, efelől nem árt előre szólnia.*
-Nelira! *Üdvözli végül a leányt, úgy hagyva faképnél Naillt, mintha el is feledte volna, pedig épp nekikezdett volna regéjének a minapi halászbunyóról, amit látott. Elrugaszkodik a pulttól, hogy hamar a társaság előtt teremjen. Melléjük szegődik, amennyiben a söntés felé veszik az irányt. Ugyan Nelirát szólította meg, mégis Norileinán időzik tekintete.*
-Miféle társaságba keveredtél? *Tompít ugyan hangján, ahogy a szőkeséghez beszél, de ettől még mindenki fültanúja lehet szavainak. Egyelőre nem szólítja meg az ébenhajút. Valójában kissé tart is tőle.*
-Üres volt a söntés! *Szigorúan csóválja meg fejét. Derekát ismét a pultnak veti, mellkasa előtt pedig rosszallóan összefonja karjait.*
-De ha... Lejössz a szobába, négyszemközt megbeszélhetjük ezt a... Kihágást. Hmm? *Ha szavai nem lennének elég egyértelműen célzottak, hangja mindenképp az. Csak ekkor vándorolnak szürkéi a kézfejre, amit Nelira szorongat. Szürke tekintete hamar végigszalad
Dearthanon. Nem, nem különösebben vakmerő fajta. Épp ellenkezőleg. Ugyanakkor a viharvert férfitől első pillantásra nem tart, nem is korrigál hát szavain.*
1812. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-11 21:03:22
Üzenet elküldve: 2026-03-11 21:03:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Yillith távozása után aligha mondható el róla, hogy nincs felfokozott állapotban. Képes volna lebegni a talaj felett, s könnyedén átsiklani az ocsmányság egészén, de Dearthan ölelése, s a fülébe suttogott hang lenn tartja a földön. Úgy tartja lent, hogy a fülét ért szavak forró levegője nyomán egész testben lúdbőrözni kezd, s ez az édes érzet keveredik a nemrégiben átélt győzelem mámorával. Nem akarja megszakítani a pillanatot, ritkaságszám, hogy egyetlen lélegzetvételnyi ideig nem tör rá a félsz, ha valami egészen jó történik. Nem köti gúzsba a lidércnyomás, hogy moccanni se tudjon a ténytől, hogy valami szörnyűség következik, amint megadatott egy cseppnyi boldogság. Kiélvezve az újszerű érzetet mar bele annak hátába, s körmeivel simít végig a ruha anyagán. Persze hagyja, hogy tüzetesen vizsgálja meg friss sebét a másik, de jól tudja, hogy amint megérkeztek mindkettejük újdonsült otthonába, azonnal megiszik egy varázsitalt, hogy tökéletességén ne eshessen csorba.*
- Annál többet. *Rebegi, egy sóhajba metszve, majd eltávolodik, hogy kisded játékba kezdjen, legfőképpen Norileinával, kinek akaratossága ha nem is ér célt, megannyi gondolatot szabadít fel Nelirában.*
- Jaj, Édesem, majd megkapod, ha megvitattunk mindent. *Vajmi kevés észérvet tálalt, hiszen maga sem tudja, hogyan terelje el a feketeséget, de egy időre nyert helyzetbe kerül, így hát neki is vághatnak az útnak, mit a férfihez a lehető legközelebb kíván megtenni, el nem engedve annak övébe kulcsolt ujjait. Persze nevetve csacsog, s adja elő, miféle tudásra is tett szert, de nem kívánja a nő tudtára hozni azt, hogy miért is olyan végtelenül fontos, hogy a tárgyakat ne bízza olyasvalakire, aki képes volt elhagyni olyasmit, amit épp a félisten bízott rá. *
- Ha tudom, előbb jövök. De talán most volt itt az ideje. Vannak dolgok, amik csak akkor érkeznek, ha szükség van rá.
*Elmélkedik, bár hangja épp színtelen, cseppet sem utal arra, hogy valóban ma vált mesterévé az élet tudományának. Ettől még elkalandozik fejben, hogy mégis mi adatott meg neki a napokban, de a vonásokra erőltetett mosoly mögött már megbúvik az ijedtség. Túl sokat veszíthet. Észnél kell lennie, épp ezért terelve a felbukkanó démont, máris a földet pásztázza, hogy a „fülekhez” hasonló fekete követ leljen. Rendívül jó húzás volt csak épphogy láttatni az eszközöket, így hazudni is fog tudni arról, hogy mit ad át, hogy békén hagyja majd Norileina. *
- Relael vezeti a Varjút. Ő… elképesztő. De sosem tudni, hogy mikor bukkan fel. Félő, hogy épp ma.
*Erősebben szorít a kéz, hogy azzal köszönje meg Dearthan közreműködését e kis füllentéséhez. A jelzett hely ajtaja nyílik, így el is csendesedik kissé, nem kívánja mindenki tudtára hozni, hogy merre is jártak. Megtorpan, hogy utolsó szavait a helyzetről még elmondhassa.*
- Miért lenne bármi összefüggés köztünk és a helyek között? Mindegyiknél hallani olyasmit, amire szüksége lehet. Főleg a templomban. Az lesz a legnehezebb, de… megoldjuk, nem? Bár… *Elharapja a mondatot. Nem hiszi, hogy egy félisten ne tudna egyéb módon is beférkőzni bizonyos lények tudatába, hiszen az övékbe is megtette. Ez nem más, mint egy próbatétel. Az ő próbatétele és ha az ő tenyerét érték a kavicsok, hát neki kell bizonyítania elsősorban. A rivalizálást módfelett szereti az entitás, mint kiderült, így hát jobbnak kell lennie, mint a leghűbb szolgája. Természetesen a legutolsó suta kérdést elengedi a füle mellett, Lil fecsegése is csak annyit mutat meg neki, hogy ő a legkevésbé alkalmas arra, hogy megfelelő helyre rejtse el a kapott tárgyakat. Kétli ugyanis, hogy elég ledobni a kapualjba, aztán tovaillanni.
Nem kíván a söntés felé menni, de megszomjazott. Ha volna a szobájában csak egy kancsó víz, amiben nem épp valamelyik keveréke ázik, hát rögvest le is futna a férfivel együtt, hogy végre előadhassa a nagyfontosságú terveit, de így még tölt magának némi bort. Miközben ajkához érinti a kupát, nem rest megkeresni Dearthan barna szemeit, egy pillantással megköszönve neki mindent. Biztos lehet benne viszont a másik, hogy kellemesebb módon is meghálálja majd a helytállást.*
- Kértek valamit? *Teszi fel kérdését, csak amolyan illemből, aminek egyébként olykor híján van a nő. Bármi is legyen a válasz, türelmetlen dobol a pult tetején.*
*Yillith távozása után aligha mondható el róla, hogy nincs felfokozott állapotban. Képes volna lebegni a talaj felett, s könnyedén átsiklani az ocsmányság egészén, de Dearthan ölelése, s a fülébe suttogott hang lenn tartja a földön. Úgy tartja lent, hogy a fülét ért szavak forró levegője nyomán egész testben lúdbőrözni kezd, s ez az édes érzet keveredik a nemrégiben átélt győzelem mámorával. Nem akarja megszakítani a pillanatot, ritkaságszám, hogy egyetlen lélegzetvételnyi ideig nem tör rá a félsz, ha valami egészen jó történik. Nem köti gúzsba a lidércnyomás, hogy moccanni se tudjon a ténytől, hogy valami szörnyűség következik, amint megadatott egy cseppnyi boldogság. Kiélvezve az újszerű érzetet mar bele annak hátába, s körmeivel simít végig a ruha anyagán. Persze hagyja, hogy tüzetesen vizsgálja meg friss sebét a másik, de jól tudja, hogy amint megérkeztek mindkettejük újdonsült otthonába, azonnal megiszik egy varázsitalt, hogy tökéletességén ne eshessen csorba.*
- Annál többet. *Rebegi, egy sóhajba metszve, majd eltávolodik, hogy kisded játékba kezdjen, legfőképpen Norileinával, kinek akaratossága ha nem is ér célt, megannyi gondolatot szabadít fel Nelirában.*
- Jaj, Édesem, majd megkapod, ha megvitattunk mindent. *Vajmi kevés észérvet tálalt, hiszen maga sem tudja, hogyan terelje el a feketeséget, de egy időre nyert helyzetbe kerül, így hát neki is vághatnak az útnak, mit a férfihez a lehető legközelebb kíván megtenni, el nem engedve annak övébe kulcsolt ujjait. Persze nevetve csacsog, s adja elő, miféle tudásra is tett szert, de nem kívánja a nő tudtára hozni azt, hogy miért is olyan végtelenül fontos, hogy a tárgyakat ne bízza olyasvalakire, aki képes volt elhagyni olyasmit, amit épp a félisten bízott rá. *
- Ha tudom, előbb jövök. De talán most volt itt az ideje. Vannak dolgok, amik csak akkor érkeznek, ha szükség van rá.
*Elmélkedik, bár hangja épp színtelen, cseppet sem utal arra, hogy valóban ma vált mesterévé az élet tudományának. Ettől még elkalandozik fejben, hogy mégis mi adatott meg neki a napokban, de a vonásokra erőltetett mosoly mögött már megbúvik az ijedtség. Túl sokat veszíthet. Észnél kell lennie, épp ezért terelve a felbukkanó démont, máris a földet pásztázza, hogy a „fülekhez” hasonló fekete követ leljen. Rendívül jó húzás volt csak épphogy láttatni az eszközöket, így hazudni is fog tudni arról, hogy mit ad át, hogy békén hagyja majd Norileina. *
- Relael vezeti a Varjút. Ő… elképesztő. De sosem tudni, hogy mikor bukkan fel. Félő, hogy épp ma.
*Erősebben szorít a kéz, hogy azzal köszönje meg Dearthan közreműködését e kis füllentéséhez. A jelzett hely ajtaja nyílik, így el is csendesedik kissé, nem kívánja mindenki tudtára hozni, hogy merre is jártak. Megtorpan, hogy utolsó szavait a helyzetről még elmondhassa.*
- Miért lenne bármi összefüggés köztünk és a helyek között? Mindegyiknél hallani olyasmit, amire szüksége lehet. Főleg a templomban. Az lesz a legnehezebb, de… megoldjuk, nem? Bár… *Elharapja a mondatot. Nem hiszi, hogy egy félisten ne tudna egyéb módon is beférkőzni bizonyos lények tudatába, hiszen az övékbe is megtette. Ez nem más, mint egy próbatétel. Az ő próbatétele és ha az ő tenyerét érték a kavicsok, hát neki kell bizonyítania elsősorban. A rivalizálást módfelett szereti az entitás, mint kiderült, így hát jobbnak kell lennie, mint a leghűbb szolgája. Természetesen a legutolsó suta kérdést elengedi a füle mellett, Lil fecsegése is csak annyit mutat meg neki, hogy ő a legkevésbé alkalmas arra, hogy megfelelő helyre rejtse el a kapott tárgyakat. Kétli ugyanis, hogy elég ledobni a kapualjba, aztán tovaillanni.
Nem kíván a söntés felé menni, de megszomjazott. Ha volna a szobájában csak egy kancsó víz, amiben nem épp valamelyik keveréke ázik, hát rögvest le is futna a férfivel együtt, hogy végre előadhassa a nagyfontosságú terveit, de így még tölt magának némi bort. Miközben ajkához érinti a kupát, nem rest megkeresni Dearthan barna szemeit, egy pillantással megköszönve neki mindent. Biztos lehet benne viszont a másik, hogy kellemesebb módon is meghálálja majd a helytállást.*
- Kértek valamit? *Teszi fel kérdését, csak amolyan illemből, aminek egyébként olykor híján van a nő. Bármi is legyen a válasz, türelmetlen dobol a pult tetején.*
1811. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-03 11:33:42
Üzenet elküldve: 2026-03-03 11:33:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Hosszúra nyúlt a napja, nagyon is hosszúra, szükségtelenül hosszúra. Mintha nem is reggel -jó: kora délelőtt- indultak volna el Dayaneer-el ketten, hogy nyakukba vegyék a várost. Nyugodt, matrózosan ingó léptekkel halad át a Kikötő utcáin, orrába tolakszik a halszagú koraeste. A dokkok felől már csak néha hall kiáltást vagy füttyszót, a legtöbben már tető alá húzódtak, vagy a kikötött hajók fedélzetén töltik idejüket. Ettől a gondolattól eszébe jut, hogy mennyire hiányzik is neki most az, hogy egy felfüggesztett ágyba dőljön le. Na nem mintha az olyan veszettül kényelmes lenne, de legalább azt jelenti, hogy egy hajón van. Nem pedig.. fura tócsákat kerülget. Kissé bosszúsan szipog egy sort.
A Hét Varjú épülete már nem ismeretlen számára, ahogy megközelíti. A hely messze nem ér fel egy hajóval, de legalább kap kosztot és kvártélyt. Már az is több, mint a semmi, nem igaz? Ahogy belép az ajtón, felméri a fogadóteret. Fura dolog: nem vendégként teszi ezt. Hanem úgy, mintha övé lenne a placc. Persze ez messze nincs így, de hát a koszt és a kvártély sincs ingyen, nem igaz? Ezekért cserébe a kezeit és idejét adja. Így hát.. bizonyos értelemben, ha nagyon csűrjük és csavarjuk, akkor majdnem.. majdnem olyan, mintha a taverna egy egészen icipicikét az övé is lenne. (Természetesen ez csak önáltatás, amivel azt a szinte vesztes szituációt kezeli, hogy nem egy hajó megbecsült tisztje, hanem csak amolyan fogdmeghozdideteddoda-jellegű munkás.)
Nem érzi magát különösen fáradtnak, így nem indul meg szobája felé. Halkan, szinte mormogva sóhajt egyet, és a pult felé indul. Inni? Nem, nem. Ezúttal nem. Bár a tarkója szinte viszket a dologtól, de a pult mögé lép. Valakinek itt is kell állnia, nem? Azt a fehér hajú némbert -~Nelira~, jut eszébe hirtelen a neve-, vagy bárki mást akit eddig megismert, pedig nem látja hirtelenjében. Jobbjának ujjai közé vesz egy rongyot, baljába fog egy poharat, és úgy kezdi el törölgetni, mintha azt vette volna a fejébe, hogy az lesz a legtisztább pohár az egész rohadt Kikötőben.*
A Hét Varjú épülete már nem ismeretlen számára, ahogy megközelíti. A hely messze nem ér fel egy hajóval, de legalább kap kosztot és kvártélyt. Már az is több, mint a semmi, nem igaz? Ahogy belép az ajtón, felméri a fogadóteret. Fura dolog: nem vendégként teszi ezt. Hanem úgy, mintha övé lenne a placc. Persze ez messze nincs így, de hát a koszt és a kvártély sincs ingyen, nem igaz? Ezekért cserébe a kezeit és idejét adja. Így hát.. bizonyos értelemben, ha nagyon csűrjük és csavarjuk, akkor majdnem.. majdnem olyan, mintha a taverna egy egészen icipicikét az övé is lenne. (Természetesen ez csak önáltatás, amivel azt a szinte vesztes szituációt kezeli, hogy nem egy hajó megbecsült tisztje, hanem csak amolyan fogdmeghozdideteddoda-jellegű munkás.)
Nem érzi magát különösen fáradtnak, így nem indul meg szobája felé. Halkan, szinte mormogva sóhajt egyet, és a pult felé indul. Inni? Nem, nem. Ezúttal nem. Bár a tarkója szinte viszket a dologtól, de a pult mögé lép. Valakinek itt is kell állnia, nem? Azt a fehér hajú némbert -~Nelira~, jut eszébe hirtelen a neve-, vagy bárki mást akit eddig megismert, pedig nem látja hirtelenjében. Jobbjának ujjai közé vesz egy rongyot, baljába fog egy poharat, és úgy kezdi el törölgetni, mintha azt vette volna a fejébe, hogy az lesz a legtisztább pohár az egész rohadt Kikötőben.*
1810. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-02-01 16:53:34
Üzenet elküldve: 2026-02-01 16:53:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Semmit sem ért abból a mélységből, mi egyetlen pillantás alatt zajlik le a másik kettő mögött, s nem tud arról a kétségről sem, mi főleg Dearthan, de talán mindkettejük lelkében felsejlett néhány pillanatra. Két társat lát a nőben és férfiben, akik mellett magabiztosan mer nekivágni a Vérkertnek. Lehet, hogy csak azért, mert egyedül is megtenné, hisz neki nincs, illetve nem lehetne félnivalója, mégis, bevallani, hogy ismét elszúrta a küldetését, ad okot némi aggodalomra.
Nelira szavaira felkuncog, tetszik neki, hogy ennyire nyersen őszinte a drága barátnője, de hát végül is igazat beszél.*
- Mikor megtettem, még nem ismertelek téged, kedvesem. *Ejt meg felé egy egészen hízelgő bókot egy játékos mosoly kíséretében.*
- Egyébként igen, neked nem muszáj. A véredet odaadhatod neki mágia nélkül is, akkor a lelked nem láncolod az oltárhoz. Habár, lehet, nem is engedném, még a végén kitúrnál az előkelő helyemről… *Rötyög ismét a saját gondolatain. Jól tudja, hogy a vérkerti oltár azért bírhat most oly nagy hatalommal, mert ő volt az, akinek a vére elég erős volt ahhoz, hogy még jobban megszilárdítsa Sa'Tereth jelenlétét ebben a világban. Nem szívlelné, ha Nelira úgy lökné le erről a trónról is, mint ahogy az ágyáról tette.*
- Mondjuk a heget én megtartanám a helyedben. Főleg azt, amit az első áldozatodból szerzel majd. Büszke lehetsz rá. És a fájdalomban is van valami… kellemes, megnyugtató... jó érzés? *Jegyzi meg eltűnődve, miközben végigsimít bal karján, melyen megannyi heg húzódik hasonló okokból. Neki is lett volna lehetősége még frissen eltüntetni őket, de nem tette meg pont a kimondott okok miatt.
Szemeivel végül követi a párost, ahogy kis időre eltűnnek a fogadótérből. Türelmesen várakozik, míg visszaérnek, ekkor kritikusan néz végig rajtuk, tekintete pedig Dearthan kalapácsán akad meg.*
- Szép darab. Ritkán láttam, hogy valaki ilyet használ. Nehéz? *Nem tudja, miért kezd most, indulás előtt bájcsevejbe a másikkal, végül egy vállrántással rá is jön, hogy tulajdonképp ez most mindegy is.*
- Mehetünk? Gyalog megyünk, nincs messze. Meg sem fogunk állni a Vérkertig, úgy készüljetek! *Adja az utasításait, ösztönösen a csapat vezetőjének nevezve ki magát, ami talán nem a legjobb ötlet, de így alakult. Miután mindent elmondott, amit akart, nincs más hátra, mint előre. A fogadó kijárata felé veszi az irányt.*
*Semmit sem ért abból a mélységből, mi egyetlen pillantás alatt zajlik le a másik kettő mögött, s nem tud arról a kétségről sem, mi főleg Dearthan, de talán mindkettejük lelkében felsejlett néhány pillanatra. Két társat lát a nőben és férfiben, akik mellett magabiztosan mer nekivágni a Vérkertnek. Lehet, hogy csak azért, mert egyedül is megtenné, hisz neki nincs, illetve nem lehetne félnivalója, mégis, bevallani, hogy ismét elszúrta a küldetését, ad okot némi aggodalomra.
Nelira szavaira felkuncog, tetszik neki, hogy ennyire nyersen őszinte a drága barátnője, de hát végül is igazat beszél.*
- Mikor megtettem, még nem ismertelek téged, kedvesem. *Ejt meg felé egy egészen hízelgő bókot egy játékos mosoly kíséretében.*
- Egyébként igen, neked nem muszáj. A véredet odaadhatod neki mágia nélkül is, akkor a lelked nem láncolod az oltárhoz. Habár, lehet, nem is engedném, még a végén kitúrnál az előkelő helyemről… *Rötyög ismét a saját gondolatain. Jól tudja, hogy a vérkerti oltár azért bírhat most oly nagy hatalommal, mert ő volt az, akinek a vére elég erős volt ahhoz, hogy még jobban megszilárdítsa Sa'Tereth jelenlétét ebben a világban. Nem szívlelné, ha Nelira úgy lökné le erről a trónról is, mint ahogy az ágyáról tette.*
- Mondjuk a heget én megtartanám a helyedben. Főleg azt, amit az első áldozatodból szerzel majd. Büszke lehetsz rá. És a fájdalomban is van valami… kellemes, megnyugtató... jó érzés? *Jegyzi meg eltűnődve, miközben végigsimít bal karján, melyen megannyi heg húzódik hasonló okokból. Neki is lett volna lehetősége még frissen eltüntetni őket, de nem tette meg pont a kimondott okok miatt.
Szemeivel végül követi a párost, ahogy kis időre eltűnnek a fogadótérből. Türelmesen várakozik, míg visszaérnek, ekkor kritikusan néz végig rajtuk, tekintete pedig Dearthan kalapácsán akad meg.*
- Szép darab. Ritkán láttam, hogy valaki ilyet használ. Nehéz? *Nem tudja, miért kezd most, indulás előtt bájcsevejbe a másikkal, végül egy vállrántással rá is jön, hogy tulajdonképp ez most mindegy is.*
- Mehetünk? Gyalog megyünk, nincs messze. Meg sem fogunk állni a Vérkertig, úgy készüljetek! *Adja az utasításait, ösztönösen a csapat vezetőjének nevezve ki magát, ami talán nem a legjobb ötlet, de így alakult. Miután mindent elmondott, amit akart, nincs más hátra, mint előre. A fogadó kijárata felé veszi az irányt.*
1809. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-02-01 12:26:41
Üzenet elküldve: 2026-02-01 12:26:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Érzi, hogy egyre nehezebben képes elszigetelni magát a lelkében hömpölygő, aggodalommal teli gondolatoktól – ez pedig ellentmond saját elveinek. Habár Norileina természetét még nem ismeri eléggé, nem feltételezi, hogy barátnőjét közvetlen életveszélybe sodorná. Mivel az okkult tanok sem tartoznak a férfi erősségei közé, arról sincs mélyebb elképzelése, milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat a véráldozat. Ugyanakkor nem kevés tapasztalata van az egyoldalú alkukötés praktikáiban, amelyekkel hatékonyan lehet kizsákmányolni a tudatlan vagy belekényszerített áldozatokat. Abban pedig sosem kételkedett, hogy az istenek legalább olyan gyarlók, mint a halandók; ennek ellenkezőjéről a templomi padoktól a harangokig fel-le zengő megannyi adoma sem tudta meggyőzni. Nelira épségén felül most már sokkal inkább fél amiatt, hogy áldozatával milyen láthatatlan láncok kötik majd meg a nőt az isteni hatalom felé.
Norileina kérdésére biccent, noha még mindig a szőkeség szemeibe réved. Viaskodik benne a zabolátlan kutya és az elköteleződő férfi. Portyái során sosem kellett különösebben törődnie a társai biztonságával. A falka minden tagja feláldozható volt. Így most két világ közé szorult, a mérleg nyelve hol egyik, hol másik serpenyő felé billen ki. A két nő talán nem is sejti, hogy a rideg, visszafogott ábrázat mögött Dearthan pillanatnyilag korántsem annyira beszámítható, mint kellene lennie egy olyan feladat előtt, ami most rájuk vár. Csak remélhetik, hogy kiegyensúlyozatlansága nem jelent majd túl nagy kockázatot.
Nelira derűs válasza sem töri meg a férfi szótlanságát. A mondatot egy meleg pillantással nyugtázza, de nem találja magában a szavakat, amikkel felelhetne. Tart tőle, ha most megszólal, csak hangot adna kelletlenkedésének. Az egyébként sem bőbeszédű férfi inkább továbbra is szótlan marad, mintha Szörnyecske vitte volna el a nyelvét. Ahogy a gyógyító ujjait megérzi, már ösztönszerűen mozdul, és követi is a nőt. A kapott csók egyszerre hat gyógyírként és tömjénként a férfira. Nyugtatja csapongását és felszítja a félelmeit. A kimondott szavak egészen máshogy csengenek a harcos fülében, mint ahogy azt feltehetően Nelira szánta. Éppen ettől tart: hogy egy kiszámíthatatlan istenség vágyni kezdjen a nő húsára.*
- Maradj közel hozzám. Nagyon közel. *Alig érezhetően, de szinte rebegi. Más fegyvere nincs. Nem kell Norileina, hogy a fejébe verje: a felsőbb hatalommal szemben teljesen tehetetlen. Mégis, egy bolond hite legalább olyan jó, mint a legodaadóbb hívőé. És ő hisz abban, hogy saját élete árán, de talán meg tudja védeni a másikat, ha lecsap a veszély. Legalábbis szeretne ebben hinni. Amíg Nelira eltűnik a szobájában, addig Dearthan benyit a sajátjába, felveszi a kalapácsát, hogy az övére fűzhesse, és csatlakozik az ajtóban Nelirához. A felé nyújtott rövidkardot elfogadja és a kardkötőjébe rögzíti. Akár ez volt a nő szándéka, akár más, valamelyest sikerül megemelnie a férfi magabiztosságát az elkövetkezendő megpróbáltatással szemben.*
- Neked nincs szükséged semmi másra? *Kérdezi, míg Norileinához visszatérnek, s ezt is csak azért, hogy ne szótlanul sétáljanak. Habár nehéz eldönteni, hogy ezzel a nő figyelmét próbálja-e elterelni, vagy inkább a sajátját.*
*Érzi, hogy egyre nehezebben képes elszigetelni magát a lelkében hömpölygő, aggodalommal teli gondolatoktól – ez pedig ellentmond saját elveinek. Habár Norileina természetét még nem ismeri eléggé, nem feltételezi, hogy barátnőjét közvetlen életveszélybe sodorná. Mivel az okkult tanok sem tartoznak a férfi erősségei közé, arról sincs mélyebb elképzelése, milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat a véráldozat. Ugyanakkor nem kevés tapasztalata van az egyoldalú alkukötés praktikáiban, amelyekkel hatékonyan lehet kizsákmányolni a tudatlan vagy belekényszerített áldozatokat. Abban pedig sosem kételkedett, hogy az istenek legalább olyan gyarlók, mint a halandók; ennek ellenkezőjéről a templomi padoktól a harangokig fel-le zengő megannyi adoma sem tudta meggyőzni. Nelira épségén felül most már sokkal inkább fél amiatt, hogy áldozatával milyen láthatatlan láncok kötik majd meg a nőt az isteni hatalom felé.
Norileina kérdésére biccent, noha még mindig a szőkeség szemeibe réved. Viaskodik benne a zabolátlan kutya és az elköteleződő férfi. Portyái során sosem kellett különösebben törődnie a társai biztonságával. A falka minden tagja feláldozható volt. Így most két világ közé szorult, a mérleg nyelve hol egyik, hol másik serpenyő felé billen ki. A két nő talán nem is sejti, hogy a rideg, visszafogott ábrázat mögött Dearthan pillanatnyilag korántsem annyira beszámítható, mint kellene lennie egy olyan feladat előtt, ami most rájuk vár. Csak remélhetik, hogy kiegyensúlyozatlansága nem jelent majd túl nagy kockázatot.
Nelira derűs válasza sem töri meg a férfi szótlanságát. A mondatot egy meleg pillantással nyugtázza, de nem találja magában a szavakat, amikkel felelhetne. Tart tőle, ha most megszólal, csak hangot adna kelletlenkedésének. Az egyébként sem bőbeszédű férfi inkább továbbra is szótlan marad, mintha Szörnyecske vitte volna el a nyelvét. Ahogy a gyógyító ujjait megérzi, már ösztönszerűen mozdul, és követi is a nőt. A kapott csók egyszerre hat gyógyírként és tömjénként a férfira. Nyugtatja csapongását és felszítja a félelmeit. A kimondott szavak egészen máshogy csengenek a harcos fülében, mint ahogy azt feltehetően Nelira szánta. Éppen ettől tart: hogy egy kiszámíthatatlan istenség vágyni kezdjen a nő húsára.*
- Maradj közel hozzám. Nagyon közel. *Alig érezhetően, de szinte rebegi. Más fegyvere nincs. Nem kell Norileina, hogy a fejébe verje: a felsőbb hatalommal szemben teljesen tehetetlen. Mégis, egy bolond hite legalább olyan jó, mint a legodaadóbb hívőé. És ő hisz abban, hogy saját élete árán, de talán meg tudja védeni a másikat, ha lecsap a veszély. Legalábbis szeretne ebben hinni. Amíg Nelira eltűnik a szobájában, addig Dearthan benyit a sajátjába, felveszi a kalapácsát, hogy az övére fűzhesse, és csatlakozik az ajtóban Nelirához. A felé nyújtott rövidkardot elfogadja és a kardkötőjébe rögzíti. Akár ez volt a nő szándéka, akár más, valamelyest sikerül megemelnie a férfi magabiztosságát az elkövetkezendő megpróbáltatással szemben.*
- Neked nincs szükséged semmi másra? *Kérdezi, míg Norileinához visszatérnek, s ezt is csak azért, hogy ne szótlanul sétáljanak. Habár nehéz eldönteni, hogy ezzel a nő figyelmét próbálja-e elterelni, vagy inkább a sajátját.*
1808. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-27 14:24:56
Üzenet elküldve: 2026-01-27 14:24:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Izgatottsága úgy lángol fel, mintha gyermekként kapta volna meg a vágyott játékot, mivel aztán naphosszat foglalatoskodhat kizárva a külvilágot, vagy éppen a belsőt, ami folyvást szeszélyesen görgeti a lehetetlenebbnél lehetetlenebb gondolatokat halántéktól-halántékig csapódva, megannyi fejfájást okozva a szőkének. Most is csupán lecsendesítésre ösztökéli a kirajzolódó terve. Nem kell hát latolgatni, miként viseltessen a harcos irányába, mit engedjen meg legördíteni a nyelvéről, s mit harapjon el. Szép lassan mossa el minden mélyen vibráló, kitörni vágyó érzelmét, s új mederbe tereli, amivel könnyedebben elbír. A tudat, hogy valami újat és hatalmasat tanulhat, miközben valami felsőbbrendű hatalommal parolázhat, nem engedi tovább egymásnak feszülni a két ellentétes pólust.
Biccent csupán, nem tart majd sokból, hogy felkészüljön az útra, de arról őszinte fogalma sincs, hogy Dearthannak van-e fegyvere, mert ha amaz cipelte is magával, sokkalta jobban lekötötte minden más rezdülése, mintsem a felszerelése. Nem mintha sokat merengene rajta, máris tovább siklik a véráldozat felé, amit ha kellene, e percben is bemutatna a vendégek ittlétének dacára. Persze feleslegesen nem szabdalja magát, így hát képes és túlbuzgóságát egy leheletnyit visszafogja.
Nincs is más lehetősége; csontjain érzi végigsüvíteni a jeges szellőt, ahogy meghallja a kérdést a harcos ajkából előtörni. Maga sem tudja mitől gyökeredzik földbe a lába, majd néz fel úgy annak barna szemeibe, mintha csak engedélyt várna. Egy ideig el sem ereszti a lélektükröket, csupán résnyire nyílik a szája, amíg a hirtelen eltűnt összes gondolata közül legalább egy végre pislákolni kezd. A smaragdok, mintha az arcot kezdenék el tüzetesen vizsgálni, s dűlőre jutni, hogy most akkor egyáltalán meg szabad-e szólalnia, vagy nem. Nagy segítség jelen helyzetben Lil, ki máris megfelelő magyarázatot ad mindenre, s eközben lassan, de biztosan Nelira is felocsúdik a rá nem jellemző megsemmisült szótlanságból.*
- Jó, de te megszállott vagy, persze, hogy neki adtad a lelked. *Csendül hangja Norileina irányába, addig sem kell megválaszolnia a kérdést, amit talán jól nem is lehet. Végül nagy levegőt vesz, majd mintha macskakőről száradna fel az odaloccsant víz egy szép nyári napon, úgy tűnik el róla a kétkedés, s kerül vissza a szőkeség arcára az elszánt derű.*
- Van még zöld italom, nem marad egy aprócska heg sem. *Néz végül Dearthanra, mintha mással nem is volna probléma, minthogy a tökéletlenségét eltüntesse majd tenyeréről.*
- Akkor… veszek kabátot.
*Máris a férfi ujjai közé kulcsolja a sajátjait, s vonja magával, hogy aztán ha amaz vele tart, még a lépcsőfordulóban forduljon egyet, hogy lecsökkentsen maguk között minden távot és egy apró csókkal illesse a folyton vágyott ajkat.*
- Nem kell tartani semmitől, a legrosszabb esetben is csak rá fog haragudni, hogy elhagyta a fegyvert. Ha szereti a friss húst, hát minket nagyon fog szeretni. *Nem távolodik el, a szavakat is csupán suttogja, hogy az ne érhessen el a feketeség füleibe. A mondanivalójának igazságtartalma kérdéses, noha nem ő állít valótlant, mégsem tudhatja, hogy nem-e esnek áldozatául az esetleges isteni haragnak. Momentán cseppet sem érdekli. Dearthannal, vagy nélküle, de a szobájában magára kanyarintja világosszín kabátját, hogy aztán menetkészen állhasson újra a feketeség elé. Ha szükséges, még rövidkardját is a férfinek adja, ő maga úgysem igazán tudja forgatni, ellenben a combjára erősített tőrének meglepetés erejével még képes élni, ha úgy hozza a szükség.*
*Izgatottsága úgy lángol fel, mintha gyermekként kapta volna meg a vágyott játékot, mivel aztán naphosszat foglalatoskodhat kizárva a külvilágot, vagy éppen a belsőt, ami folyvást szeszélyesen görgeti a lehetetlenebbnél lehetetlenebb gondolatokat halántéktól-halántékig csapódva, megannyi fejfájást okozva a szőkének. Most is csupán lecsendesítésre ösztökéli a kirajzolódó terve. Nem kell hát latolgatni, miként viseltessen a harcos irányába, mit engedjen meg legördíteni a nyelvéről, s mit harapjon el. Szép lassan mossa el minden mélyen vibráló, kitörni vágyó érzelmét, s új mederbe tereli, amivel könnyedebben elbír. A tudat, hogy valami újat és hatalmasat tanulhat, miközben valami felsőbbrendű hatalommal parolázhat, nem engedi tovább egymásnak feszülni a két ellentétes pólust.
Biccent csupán, nem tart majd sokból, hogy felkészüljön az útra, de arról őszinte fogalma sincs, hogy Dearthannak van-e fegyvere, mert ha amaz cipelte is magával, sokkalta jobban lekötötte minden más rezdülése, mintsem a felszerelése. Nem mintha sokat merengene rajta, máris tovább siklik a véráldozat felé, amit ha kellene, e percben is bemutatna a vendégek ittlétének dacára. Persze feleslegesen nem szabdalja magát, így hát képes és túlbuzgóságát egy leheletnyit visszafogja.
Nincs is más lehetősége; csontjain érzi végigsüvíteni a jeges szellőt, ahogy meghallja a kérdést a harcos ajkából előtörni. Maga sem tudja mitől gyökeredzik földbe a lába, majd néz fel úgy annak barna szemeibe, mintha csak engedélyt várna. Egy ideig el sem ereszti a lélektükröket, csupán résnyire nyílik a szája, amíg a hirtelen eltűnt összes gondolata közül legalább egy végre pislákolni kezd. A smaragdok, mintha az arcot kezdenék el tüzetesen vizsgálni, s dűlőre jutni, hogy most akkor egyáltalán meg szabad-e szólalnia, vagy nem. Nagy segítség jelen helyzetben Lil, ki máris megfelelő magyarázatot ad mindenre, s eközben lassan, de biztosan Nelira is felocsúdik a rá nem jellemző megsemmisült szótlanságból.*
- Jó, de te megszállott vagy, persze, hogy neki adtad a lelked. *Csendül hangja Norileina irányába, addig sem kell megválaszolnia a kérdést, amit talán jól nem is lehet. Végül nagy levegőt vesz, majd mintha macskakőről száradna fel az odaloccsant víz egy szép nyári napon, úgy tűnik el róla a kétkedés, s kerül vissza a szőkeség arcára az elszánt derű.*
- Van még zöld italom, nem marad egy aprócska heg sem. *Néz végül Dearthanra, mintha mással nem is volna probléma, minthogy a tökéletlenségét eltüntesse majd tenyeréről.*
- Akkor… veszek kabátot.
*Máris a férfi ujjai közé kulcsolja a sajátjait, s vonja magával, hogy aztán ha amaz vele tart, még a lépcsőfordulóban forduljon egyet, hogy lecsökkentsen maguk között minden távot és egy apró csókkal illesse a folyton vágyott ajkat.*
- Nem kell tartani semmitől, a legrosszabb esetben is csak rá fog haragudni, hogy elhagyta a fegyvert. Ha szereti a friss húst, hát minket nagyon fog szeretni. *Nem távolodik el, a szavakat is csupán suttogja, hogy az ne érhessen el a feketeség füleibe. A mondanivalójának igazságtartalma kérdéses, noha nem ő állít valótlant, mégsem tudhatja, hogy nem-e esnek áldozatául az esetleges isteni haragnak. Momentán cseppet sem érdekli. Dearthannal, vagy nélküle, de a szobájában magára kanyarintja világosszín kabátját, hogy aztán menetkészen állhasson újra a feketeség elé. Ha szükséges, még rövidkardját is a férfinek adja, ő maga úgysem igazán tudja forgatni, ellenben a combjára erősített tőrének meglepetés erejével még képes élni, ha úgy hozza a szükség.*
1807. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-25 11:31:15
Üzenet elküldve: 2026-01-25 11:31:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*A Nelirától kapott aranyakat egy biccentés kíséretében fogadja el. Az a bizonyos üzlet már odafent lezajlott közöttük, az aranyak kérdése már csak a piszkos anyagi része mindennek.
Ami Dearthant illeti, túl sokat valóban nem árul el neki a Vérkertről. Hogy tudatosan teszi ezt azért, hogy furcsa, nem túl humoros játékot űzzön a harcossal, vagy a sokszor döcögősen működő elméje szab gátat az információnak, megválaszolatlan kérdés marad, de hála Nelirának és a lelkesedésének, hamar fény derül valamire, amire bizony nagy eséllyel sor kerülhet.*
- Magadat, fegyvert és valami olyan bakancsot vegyél fel, ami alkalmas oda. *Válaszolja a lánynak, de azt nem fejti ki, hogy pontosan milyen terepre alkalmas öltözéket kell választania.
Ami a vér kérdését illeti, örömmel fogadja el Nelira felajánlását, még el is vigyorodik a szavakra, hisz így nem neki kell majd az oltár előtt győzködnie a párost, hogy méltó módon tegyék tiszteletüket az Arctalan előtt.*
- Lehet, hogy mindhármunk vérére szükség lesz majd. *Mikor Dearthan kérdése elhangzik, már rég egymást figyelheti a két barna szempár. Igen, ezt most még ő is látja, hogy a férfi kérdésében sokkal több van annál az egy aprócska szónál, és azt is tudja, hogy másodszor nem hagyhatja válasz nélkül azt, aki társnak szegődve kíván vele tartani az útján, már ha így lesz, hisz Dearthan egyelőre még nem bólintott rá, hiába ő erősködött még nemrégiben, hogy oda kell menniük.*
- Sa'Tereth a vér és halál istene. A hűségedet azzal bizonyíthatod iránta a leginkább, ha a véred vagy a lelked ajánlod fel neki. Én mindkettőt megtettem, ezért is tudok kapcsolatba lépni vele vagy a félisteneikkel. Ha azt akarjuk, hogy Khunezk vagy Yillith ezúttal is megjelenjen nekünk, valószínűleg újabb áldozatot kell majd hoznunk. De nem feltétlenül csak nekem. Sa'Tereth értékeli a friss húst. *Ezzel lezártnak tekinti a kérdést, ellöki magát a pulttól, és ha lehetősége adódik félbeszakítani az esetlegesen kibontakozó beszélgetést, akkor sürgetni kezdi a párost, főleg Dearthant.*
- Nos, velünk jössz vagy sem? Ha igen, akkor készülj te is! Ugyanaz vonatkozik rád, mint Nelirára. Fegyverek, bakancs és a bátorságod. Ezekre lesz szükség. *Bármi is a válasz, közben leguggol, mert természetes, hogy Szörnyecske maga sem óhajt egyedül kuksolni a szobában. Gazdája lábához dörgölőzve jelzi, hogy ő is kalandozni akar, Nori pedig fel is nyalábolja a fekete szőrgombócot. Míg a másik kettő döntést hoz, cseveg vagy készülődik, addig ő simogatja a macskát.*
*A Nelirától kapott aranyakat egy biccentés kíséretében fogadja el. Az a bizonyos üzlet már odafent lezajlott közöttük, az aranyak kérdése már csak a piszkos anyagi része mindennek.
Ami Dearthant illeti, túl sokat valóban nem árul el neki a Vérkertről. Hogy tudatosan teszi ezt azért, hogy furcsa, nem túl humoros játékot űzzön a harcossal, vagy a sokszor döcögősen működő elméje szab gátat az információnak, megválaszolatlan kérdés marad, de hála Nelirának és a lelkesedésének, hamar fény derül valamire, amire bizony nagy eséllyel sor kerülhet.*
- Magadat, fegyvert és valami olyan bakancsot vegyél fel, ami alkalmas oda. *Válaszolja a lánynak, de azt nem fejti ki, hogy pontosan milyen terepre alkalmas öltözéket kell választania.
Ami a vér kérdését illeti, örömmel fogadja el Nelira felajánlását, még el is vigyorodik a szavakra, hisz így nem neki kell majd az oltár előtt győzködnie a párost, hogy méltó módon tegyék tiszteletüket az Arctalan előtt.*
- Lehet, hogy mindhármunk vérére szükség lesz majd. *Mikor Dearthan kérdése elhangzik, már rég egymást figyelheti a két barna szempár. Igen, ezt most még ő is látja, hogy a férfi kérdésében sokkal több van annál az egy aprócska szónál, és azt is tudja, hogy másodszor nem hagyhatja válasz nélkül azt, aki társnak szegődve kíván vele tartani az útján, már ha így lesz, hisz Dearthan egyelőre még nem bólintott rá, hiába ő erősködött még nemrégiben, hogy oda kell menniük.*
- Sa'Tereth a vér és halál istene. A hűségedet azzal bizonyíthatod iránta a leginkább, ha a véred vagy a lelked ajánlod fel neki. Én mindkettőt megtettem, ezért is tudok kapcsolatba lépni vele vagy a félisteneikkel. Ha azt akarjuk, hogy Khunezk vagy Yillith ezúttal is megjelenjen nekünk, valószínűleg újabb áldozatot kell majd hoznunk. De nem feltétlenül csak nekem. Sa'Tereth értékeli a friss húst. *Ezzel lezártnak tekinti a kérdést, ellöki magát a pulttól, és ha lehetősége adódik félbeszakítani az esetlegesen kibontakozó beszélgetést, akkor sürgetni kezdi a párost, főleg Dearthant.*
- Nos, velünk jössz vagy sem? Ha igen, akkor készülj te is! Ugyanaz vonatkozik rád, mint Nelirára. Fegyverek, bakancs és a bátorságod. Ezekre lesz szükség. *Bármi is a válasz, közben leguggol, mert természetes, hogy Szörnyecske maga sem óhajt egyedül kuksolni a szobában. Gazdája lábához dörgölőzve jelzi, hogy ő is kalandozni akar, Nori pedig fel is nyalábolja a fekete szőrgombócot. Míg a másik kettő döntést hoz, cseveg vagy készülődik, addig ő simogatja a macskát.*
1806. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-25 10:22:05
Üzenet elküldve: 2026-01-25 10:22:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*A kérdésére érkező válasz Norileinától hasonlóan rébuszos, mint eddig. De az sem kizárt, hogy nincs kellő értelme a férfinak ahhoz, hogy a mögöttes tartalmat kiszűrje. A hallottakat úgy könyveli el, akár a felderítők kapkodó és pontatlan terepszemléjét szokás: fenntartásokkal. Magában egy ideig még rágódik a Vérkert várható nehézségein és megpróbáltatásain, majd egy halk sóhaj segítségével lezárja az ismeretlennel kapcsolatos mélázását. Egy harcosnak sem tesz jót, ha fölöslegesen sok időt szentel a jövő elemezgetésének. Az idő előtti izgatottság, a rémes eseményekről való fantáziálás a kellő pillanatban tévútra terelheti az elmét, megbéklyózhatja a végtagot és megdermesztheti az akaratot. Lustán körbetekint a fogadón, no nem mintha bármi változás állt volna be az eddigiekhez képest, inkább csak amolyan megszokásból eredő pótcselekvés gyanánt. Hamar, mondhatni felületesen túl is jut a mustrán, ami a vendégeket illeti. Nem lát veszélyre utaló jelet, sem mélyben fortyogó rossz szándékot. Jelenlétét – még ha külcsínje pillanatnyilag nélkülöz is mindenfajta halálos kiegészítőt – elégségesnek tartja, és ha ez nem is lenne elég, akkor Nelira és Norileina játszi könnyedséggel elbírnának néhány kellemetlenkedő alakkal, akik ezt a szép kelat délelőttöt választanák alkalmatlankodásra; a maga részéről elég lenne csak útját állnia a rendbontóknak.
Sandán oldalra pillant, amikor a két nő között lezajlik valamiféle üzlet. Sem ez, sem Norileina korábbi megjegyzése nem kelt benne gyanakvást. Mondhatni, még annyira sem tartja fontosnak, hogy elraktározza az emlékezetében.
Már épp fordulna, hogy elinduljon a gyógyítóval a konyhába, eredeti terveik szerint, amikor Norileina hirtelen előáll a farbával. Egyik lábáról a másikra billenti súlypontját, a benne átfutó kényelmetlen érzés egyfajta leplezése gyanánt. Nem sokkal ezelőtt torkolták le, amiért sürgette az indulásukat, erre most egyik pillanatról a másikra megváltozik a terv. Dearthan előbb gyanakvó pillantásokat küld a feketeség felé, mintha lélektükrein keresztül próbálná kitalálni, miért lett hirtelen mégis fontos a mielőbbi indulás. Az események egy részét ismeri, de nem elegendő részletességgel ahhoz, hogy átlássa, mi változhatott, ami miatt nekik is azonnal reagálniuk kell. Netán készen áll az ellenség, hogy használja azt a bizonyos fegyvert? Aztán figyelme Nelirára sodródik, éppen amikor az megszólal. Ahogy a vérkopó kutatja a nyomokat, úgy tapogat tekintetével a nő arcán. Keresi, vajon annak íriszei elkerekednek-e az ijedtségtől, elvékonyodik-e ajka a gondterheltségtől, moccan-e akaratlanul a keze. A jelek olvasatával próbálja felmérni, szüksége lehet-e a nőnek bármiféle támogatásra. Aztán újfent Norileinára néz. Amennyire reggel a késlekedéssel nem értett egyet, most a hirtelen jött indulás gondolata kezdi felbőszíteni. Tán az istenek végtelen humorérzékének köszönhető, talán egyszerűen a férfi fafejűségének, de látszólag sosem képes egyetérteni azzal, amit a másik tervez. A pulton kissé előrébb könyököl és közelebb hajol, csökkentve közte és Norileina között a távolságot, és mély levegőt vesz. Ha megkapja a feketeség tekintetét, hovatovább, ha mindkét nő figyelme rá terelődik, akkor néhány másodpercig cikáznak a barnák kettejük között. Egy ideig kivár, mintha hosszasan fontolná, mit is szeretne mondani, mielőtt a másikra zúdítaná. Aztán nem történik semmi. Visszabillen eredeti pozíciójába és biccent egyet, maga sem tudja, miért. Fejlődőképesség? Netán ilyen gyorsan sikerült Nelirának pórázra kötnie a harcost? Talán mindkettő, talán egyik sem, mindenesetre a férfi lenyeli a gondolatait.
Már épp sikerül nyugalmat erőltetnie magára, mikor a szőkeség kérdése újfent lázba hozza.*
~ Mi az, hogy a véred kell neki? ~ *Ezúttal az ő arcáról lehet tisztán leolvasni nem csak megrökönyödését, de még a gondolatait is. Éppen az ilyen és ehhez hasonlatos dolgokat szerette volna előre tudni, mielőtt eljutnak a Vérkertbe. Nem mintha tévképzete lenne Dearthannak azzal kapcsolatban, vajon miért nevezték el a Vérkertet így ahogy, de ettől függetlenül elvárta volna, hogy beavassák, ha véráldozatra vagy valami többre lehet szükség egy ilyen helyen. Szeme rosszalló csillanással kapaszkodik a smaragdokba, mint amikor egy szülő dorgálja a szeleburdi gyermekét. Szeretetteljes az ösztönös óvás, de talán túl akaratos.*
- A véred? *Még a süket is meghallaná, hogy mondatok százait sűrítette most ebbe a szóba. Tisztában van vele, hogy Nelira mit tervez, de láthatólag mindkét nő szeret fontos információkat elhallgatni, ami igencsak érzékenyen érinti. Ettől függetlenül újfent úrrá tud lenni annyira feltörő indulatain, hogy nem kezd nyílt vitába Nelirával.*
*A kérdésére érkező válasz Norileinától hasonlóan rébuszos, mint eddig. De az sem kizárt, hogy nincs kellő értelme a férfinak ahhoz, hogy a mögöttes tartalmat kiszűrje. A hallottakat úgy könyveli el, akár a felderítők kapkodó és pontatlan terepszemléjét szokás: fenntartásokkal. Magában egy ideig még rágódik a Vérkert várható nehézségein és megpróbáltatásain, majd egy halk sóhaj segítségével lezárja az ismeretlennel kapcsolatos mélázását. Egy harcosnak sem tesz jót, ha fölöslegesen sok időt szentel a jövő elemezgetésének. Az idő előtti izgatottság, a rémes eseményekről való fantáziálás a kellő pillanatban tévútra terelheti az elmét, megbéklyózhatja a végtagot és megdermesztheti az akaratot. Lustán körbetekint a fogadón, no nem mintha bármi változás állt volna be az eddigiekhez képest, inkább csak amolyan megszokásból eredő pótcselekvés gyanánt. Hamar, mondhatni felületesen túl is jut a mustrán, ami a vendégeket illeti. Nem lát veszélyre utaló jelet, sem mélyben fortyogó rossz szándékot. Jelenlétét – még ha külcsínje pillanatnyilag nélkülöz is mindenfajta halálos kiegészítőt – elégségesnek tartja, és ha ez nem is lenne elég, akkor Nelira és Norileina játszi könnyedséggel elbírnának néhány kellemetlenkedő alakkal, akik ezt a szép kelat délelőttöt választanák alkalmatlankodásra; a maga részéről elég lenne csak útját állnia a rendbontóknak.
Sandán oldalra pillant, amikor a két nő között lezajlik valamiféle üzlet. Sem ez, sem Norileina korábbi megjegyzése nem kelt benne gyanakvást. Mondhatni, még annyira sem tartja fontosnak, hogy elraktározza az emlékezetében.
Már épp fordulna, hogy elinduljon a gyógyítóval a konyhába, eredeti terveik szerint, amikor Norileina hirtelen előáll a farbával. Egyik lábáról a másikra billenti súlypontját, a benne átfutó kényelmetlen érzés egyfajta leplezése gyanánt. Nem sokkal ezelőtt torkolták le, amiért sürgette az indulásukat, erre most egyik pillanatról a másikra megváltozik a terv. Dearthan előbb gyanakvó pillantásokat küld a feketeség felé, mintha lélektükrein keresztül próbálná kitalálni, miért lett hirtelen mégis fontos a mielőbbi indulás. Az események egy részét ismeri, de nem elegendő részletességgel ahhoz, hogy átlássa, mi változhatott, ami miatt nekik is azonnal reagálniuk kell. Netán készen áll az ellenség, hogy használja azt a bizonyos fegyvert? Aztán figyelme Nelirára sodródik, éppen amikor az megszólal. Ahogy a vérkopó kutatja a nyomokat, úgy tapogat tekintetével a nő arcán. Keresi, vajon annak íriszei elkerekednek-e az ijedtségtől, elvékonyodik-e ajka a gondterheltségtől, moccan-e akaratlanul a keze. A jelek olvasatával próbálja felmérni, szüksége lehet-e a nőnek bármiféle támogatásra. Aztán újfent Norileinára néz. Amennyire reggel a késlekedéssel nem értett egyet, most a hirtelen jött indulás gondolata kezdi felbőszíteni. Tán az istenek végtelen humorérzékének köszönhető, talán egyszerűen a férfi fafejűségének, de látszólag sosem képes egyetérteni azzal, amit a másik tervez. A pulton kissé előrébb könyököl és közelebb hajol, csökkentve közte és Norileina között a távolságot, és mély levegőt vesz. Ha megkapja a feketeség tekintetét, hovatovább, ha mindkét nő figyelme rá terelődik, akkor néhány másodpercig cikáznak a barnák kettejük között. Egy ideig kivár, mintha hosszasan fontolná, mit is szeretne mondani, mielőtt a másikra zúdítaná. Aztán nem történik semmi. Visszabillen eredeti pozíciójába és biccent egyet, maga sem tudja, miért. Fejlődőképesség? Netán ilyen gyorsan sikerült Nelirának pórázra kötnie a harcost? Talán mindkettő, talán egyik sem, mindenesetre a férfi lenyeli a gondolatait.
Már épp sikerül nyugalmat erőltetnie magára, mikor a szőkeség kérdése újfent lázba hozza.*
~ Mi az, hogy a véred kell neki? ~ *Ezúttal az ő arcáról lehet tisztán leolvasni nem csak megrökönyödését, de még a gondolatait is. Éppen az ilyen és ehhez hasonlatos dolgokat szerette volna előre tudni, mielőtt eljutnak a Vérkertbe. Nem mintha tévképzete lenne Dearthannak azzal kapcsolatban, vajon miért nevezték el a Vérkertet így ahogy, de ettől függetlenül elvárta volna, hogy beavassák, ha véráldozatra vagy valami többre lehet szükség egy ilyen helyen. Szeme rosszalló csillanással kapaszkodik a smaragdokba, mint amikor egy szülő dorgálja a szeleburdi gyermekét. Szeretetteljes az ösztönös óvás, de talán túl akaratos.*
- A véred? *Még a süket is meghallaná, hogy mondatok százait sűrítette most ebbe a szóba. Tisztában van vele, hogy Nelira mit tervez, de láthatólag mindkét nő szeret fontos információkat elhallgatni, ami igencsak érzékenyen érinti. Ettől függetlenül újfent úrrá tud lenni annyira feltörő indulatain, hogy nem kezd nyílt vitába Nelirával.*
1805. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-23 18:42:26
Üzenet elküldve: 2026-01-23 18:42:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Hogy újra van kihez szólnia, valamelyest elvesz mellkasának furcsán remegő érzetéből. Az a néhány perc, míg eltűnik a szobájában, szinte kínzás, sebtiben hagyja hát ott a teret, mi túl szűk most és túl ijesztő. Jobb a vendégtér homályában, jobb látni a két alakot, kik folyvást bizonyítják, hogy értelme van a létének, még ha efféle kérdéseken soha nem is rágódik túlzón. Lil szavaira képtelen nem elmosolyodni, miközben ökölbe szorítja kezét, majd ujjain simít végig hüvelykjével, ahonnan most hiányzik Dearthan bőrének pillanatnyi érintése. Hiányzik, mégis szükségesnek érezte, hogy tegyen azért, hogy a feketeségben hagyjon nyomot ahelyett, hogy elszámoljon hirtelenjében lobbant érzelmeivel. Válaszolni természetesen nem óhajt, még mindig nem jutott dűlőre, hogy a férfi tudtára adja-e, mivel töltötte idejét. Habár azzal, hogy nem nyitja szóra ajkát, már el is döntötte. Ehelyett a kis barna szütyőt csúsztatja oda Norileina Vylriennek, hogy letudja a 170 aranyas tartozását.
*
- Tessék.
*S ahogyan az előző témát, úgy az átadás okát sem hozza napvilágra.
Norileina pillantására, s az azt követő mondanivalójára, ha lehet, még szélesebbé válik mosolya. Még inkább feldobja a tény, hogy e nap még tartogat számukra újdonságot. Nem is akármilyet. Végre ellátogathat a Vérkertbe, ahol erejét növelheti, na meg talán választ kaphat arra is, hogy szükséges-e Aeltarivet kimenekíteni a városból, ahová egyébként nem szívesen térne most vissza. A fiúcska gondolatára lehervad a vigyor, de visszavarázsolja, mintha meg sem történt volna.*
- Persze, hogy veled akarunk! *Egyetlen ugrással terem a söntésnek támaszkodó Dearthan mellett, majd karját bújtatja annak derekához, hogy érintésével győzze meg arról, amit délelőtt még amaz is akart.* - De ugye… *Kissé összeszűkült szemekkel méregeti a lányt.* - biztos vagy benne, hogy most? Bár… kiegyensúlyozottabbnak tűnsz, mint reggel. *Nem pislant félre, az elárulná, hogy tán köze van a jóllétéhez. Ha nincs, ő akkor is meg van róla győződve.*
- Mit vigyek? *Hirtelen húzza el kezét annak kellemes támaszáról, majd végigsimít a hószín kelmébe bújtatott testén.* - Hogyha valaki vére kell neki, az enyém lesz az. *Jelenti ki olyan könnyeden, mintha virágkoszorút kívánna kötni csupán Sa'Terethnek.* - De csak módjával.
*Hogy újra van kihez szólnia, valamelyest elvesz mellkasának furcsán remegő érzetéből. Az a néhány perc, míg eltűnik a szobájában, szinte kínzás, sebtiben hagyja hát ott a teret, mi túl szűk most és túl ijesztő. Jobb a vendégtér homályában, jobb látni a két alakot, kik folyvást bizonyítják, hogy értelme van a létének, még ha efféle kérdéseken soha nem is rágódik túlzón. Lil szavaira képtelen nem elmosolyodni, miközben ökölbe szorítja kezét, majd ujjain simít végig hüvelykjével, ahonnan most hiányzik Dearthan bőrének pillanatnyi érintése. Hiányzik, mégis szükségesnek érezte, hogy tegyen azért, hogy a feketeségben hagyjon nyomot ahelyett, hogy elszámoljon hirtelenjében lobbant érzelmeivel. Válaszolni természetesen nem óhajt, még mindig nem jutott dűlőre, hogy a férfi tudtára adja-e, mivel töltötte idejét. Habár azzal, hogy nem nyitja szóra ajkát, már el is döntötte. Ehelyett a kis barna szütyőt csúsztatja oda Norileina Vylriennek, hogy letudja a 170 aranyas tartozását.
*- Tessék.
*S ahogyan az előző témát, úgy az átadás okát sem hozza napvilágra.
Norileina pillantására, s az azt követő mondanivalójára, ha lehet, még szélesebbé válik mosolya. Még inkább feldobja a tény, hogy e nap még tartogat számukra újdonságot. Nem is akármilyet. Végre ellátogathat a Vérkertbe, ahol erejét növelheti, na meg talán választ kaphat arra is, hogy szükséges-e Aeltarivet kimenekíteni a városból, ahová egyébként nem szívesen térne most vissza. A fiúcska gondolatára lehervad a vigyor, de visszavarázsolja, mintha meg sem történt volna.*
- Persze, hogy veled akarunk! *Egyetlen ugrással terem a söntésnek támaszkodó Dearthan mellett, majd karját bújtatja annak derekához, hogy érintésével győzze meg arról, amit délelőtt még amaz is akart.* - De ugye… *Kissé összeszűkült szemekkel méregeti a lányt.* - biztos vagy benne, hogy most? Bár… kiegyensúlyozottabbnak tűnsz, mint reggel. *Nem pislant félre, az elárulná, hogy tán köze van a jóllétéhez. Ha nincs, ő akkor is meg van róla győződve.*
- Mit vigyek? *Hirtelen húzza el kezét annak kellemes támaszáról, majd végigsimít a hószín kelmébe bújtatott testén.* - Hogyha valaki vére kell neki, az enyém lesz az. *Jelenti ki olyan könnyeden, mintha virágkoszorút kívánna kötni csupán Sa'Terethnek.* - De csak módjával.
1804. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-22 18:11:00
Üzenet elküldve: 2026-01-22 18:11:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Valóban nem tervezte már tiszteletét tenni idelent a mai napon, de határozott elképzelése van arról, hogy miért jött le mégis. Közölni azonban nem tudja azonnal, mert amint megpillantja Nelirát, ő már el is tűnik. Nem tetszőn húzza félre a száját, de nincs mit tenni. Dearhan viszont felé tart, megáll előtte, és úgy néz végig rajta, mintha most látná először, persze a feketeség jó szokásához híven mindez fel sem tűnik neki.*
- Szia! *Köszön vissza barnái elveszettnek tűnő csillogásával, holott kivételesen pontosan tudja, hogy mit akar tenni, ám a kérdésre nem tervez válaszolni addig, míg Nelira nincs itt. Legalábbis nem mindre.*
- Fel vagyok készülve. *Mondja, miközben hátat fordít a pultnak, derekát neki támasztja, háta mögött rákönyököl, és onnan néz fel a férfire, hallgatva kíváncsiskodó szavait a Vérkertet illetően. Halkan, de jóízűen kuncog fel, mint aki rendkívül murisnak találja a másik mondandóját. Egy kicsit lehet, hogy valóban így is van.*
- Hogy te milyen kis kíváncsi vagy. Használd a fantáziád, és választ kapsz a kérdéseidre! Amúgy meg nem kell róla többet tudnod annál, mint amit már tudsz. A Vérkert Sa'Tereth birodalma, és nem lát ott bárkit szívesen. Csak annyit javasolnék, hogy ha ott leszünk, végig azt tedd, amit én mondok! Ó, és ne lepődj meg semmin! *Teszi hozzá az utolsó mondatot kis késéssel, majd végül csak széttárja a karjait, jelezve, hogy ennyi, mást nem fog Dearthan orrára kötni, mert még a végén túl hamar megöregszik a kíváncsisága miatt. Amaz egyébként, ha képes olvasni a szavak mögött, annyit már sejthet, hogy együtt mennek majd a Vérkertbe, de arra talán nem is számít, hogy hamarabb, mint azt gondolná.
Nelira közben újra felbukkan. Megnyugodhat, mert nem marcangolták szét egymást, mint két vadászkutya, sőt, szerinte egész kedvesen elcseverésztek ebben a pár percben.*
- A legjobbat már megkaptam, amit lehet itt kapni, de az nincs kiírva. *Vigyorog a szőkeségre, ezzel megválaszolva a kérdését is. A kiabálásra vág egy fájdalmas grimaszt, majd mikor újra a viszonylagos csendet élvezhetik, megköszörüli a torkát, és jelentőségteljesen pillant először Dearthan barnáiba, majd a smaragdokba.*
- Most azonnal indulok a Vérkertbe. Ha velem akartok jönni, akkor készüljetek, ha nem, akkor a ti bajotok. *Végül csak Dearthannak lett igaza abban, hogy az ügyet nem lehet a végletekig halogatni, de, hogy mitől lett mégis hirtelen olyan sürgős a feketeségnek, azt továbbra sem árulja el. Ami a pénzét illeti, azt már közben el is felejtette, hogy tartoznak neki, nem fog érte toporzékolni a lány előtt.*
*Valóban nem tervezte már tiszteletét tenni idelent a mai napon, de határozott elképzelése van arról, hogy miért jött le mégis. Közölni azonban nem tudja azonnal, mert amint megpillantja Nelirát, ő már el is tűnik. Nem tetszőn húzza félre a száját, de nincs mit tenni. Dearhan viszont felé tart, megáll előtte, és úgy néz végig rajta, mintha most látná először, persze a feketeség jó szokásához híven mindez fel sem tűnik neki.*
- Szia! *Köszön vissza barnái elveszettnek tűnő csillogásával, holott kivételesen pontosan tudja, hogy mit akar tenni, ám a kérdésre nem tervez válaszolni addig, míg Nelira nincs itt. Legalábbis nem mindre.*
- Fel vagyok készülve. *Mondja, miközben hátat fordít a pultnak, derekát neki támasztja, háta mögött rákönyököl, és onnan néz fel a férfire, hallgatva kíváncsiskodó szavait a Vérkertet illetően. Halkan, de jóízűen kuncog fel, mint aki rendkívül murisnak találja a másik mondandóját. Egy kicsit lehet, hogy valóban így is van.*
- Hogy te milyen kis kíváncsi vagy. Használd a fantáziád, és választ kapsz a kérdéseidre! Amúgy meg nem kell róla többet tudnod annál, mint amit már tudsz. A Vérkert Sa'Tereth birodalma, és nem lát ott bárkit szívesen. Csak annyit javasolnék, hogy ha ott leszünk, végig azt tedd, amit én mondok! Ó, és ne lepődj meg semmin! *Teszi hozzá az utolsó mondatot kis késéssel, majd végül csak széttárja a karjait, jelezve, hogy ennyi, mást nem fog Dearthan orrára kötni, mert még a végén túl hamar megöregszik a kíváncsisága miatt. Amaz egyébként, ha képes olvasni a szavak mögött, annyit már sejthet, hogy együtt mennek majd a Vérkertbe, de arra talán nem is számít, hogy hamarabb, mint azt gondolná.
Nelira közben újra felbukkan. Megnyugodhat, mert nem marcangolták szét egymást, mint két vadászkutya, sőt, szerinte egész kedvesen elcseverésztek ebben a pár percben.*
- A legjobbat már megkaptam, amit lehet itt kapni, de az nincs kiírva. *Vigyorog a szőkeségre, ezzel megválaszolva a kérdését is. A kiabálásra vág egy fájdalmas grimaszt, majd mikor újra a viszonylagos csendet élvezhetik, megköszörüli a torkát, és jelentőségteljesen pillant először Dearthan barnáiba, majd a smaragdokba.*
- Most azonnal indulok a Vérkertbe. Ha velem akartok jönni, akkor készüljetek, ha nem, akkor a ti bajotok. *Végül csak Dearthannak lett igaza abban, hogy az ügyet nem lehet a végletekig halogatni, de, hogy mitől lett mégis hirtelen olyan sürgős a feketeségnek, azt továbbra sem árulja el. Ami a pénzét illeti, azt már közben el is felejtette, hogy tartoznak neki, nem fog érte toporzékolni a lány előtt.*
1803. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-22 17:26:47
Üzenet elküldve: 2026-01-22 17:26:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*A lány magyarázatát hallgatva nehezen talál választ arra, vajon mit ért pontosan visszafogottság alatt a másik. Dearthan eddigi viselkedése a maga mércéje szerint a visszafogottság mintaképe volt. Sokaknak okozott már meglepetést, hogy egy-egy személy mennyire ki tud fordulni önmagából a vadonban, ahol a falvakban lakó népek kényszerűsége leolvad a zabolátlan tettvágyról, akár a hó a háztetőről, felfedve ezzel igazi természetüket. Olyannyira átadják magukat egyesek a fékek nélküli világ megrészegítő szabadságának, hogy idővel még korábbi mivoltuk is megkérdőjeleződik. Dearthannak mindig is nehezére esett megálljt parancsolnia önmagának. Túlságosan akart. Túlságosan követelő volt. Hajtotta egy inger, hogy kiharapjon valamit a világból és magáévá tegye. Hátha egyszer elmúlik az éhség, vagy belefullad a kielégületlenség legyűrhetetlen inas cafataiba. Most mégis itt áll, nyugodtan és békésen a szőkeség dallamos hangját hallgatva. Talán a változás kezdetei jelei ezek, vagy csak átmeneti megfelelési kényszer mindazért cserébe, amit eddig átélt Nelirával?
Nem itt és nem most születik meg erre a válasz. Ahogy elindulnak a szobából kifelé, egy pillanatra hasonlóképp megtorpan a küszöbön, mint amikor belépett ide. Ínséges időkben lám, milyen gyorsan ragaszkodóvá válik a meggyötört lélek az otthon leghalványabb illúziójához is. Nem kell több hozzá, csak néhány szép emlék és a veszteségtől való félelem. Megrázza fejét és Nelira után lép, mielőtt a másik észrevehetné, hogy egy lépéssel lemaradt tőle.*
- Nos, bármi is legyen a magyarázat, már nem kell tartanod seprűnyelektől. Az én fejem elég kemény, hogy kibírja. *Ha a lány épp hátranéz, szavait biztatólag egy kacsintással is kiegészíti.
Mihelyst a lépcsőhöz érnek, a férfinak szinte reagálni sincs ideje, oly gyorsan szökken vissza gyógyítója abba az irányba, amerről jöttek. A kérésre már nem ad feleletet, de annak megfelelően folytatja útját a lépcsőn lefelé. Menet közben ismét felméri Norileina megjelenését, kiváltképp a felszerelését. Eszébe jut Nelira nyugtatgatása, de most sokért nem adná, ha hasonló javakkal rendelkezhetne.*
- Norileina. *Biccent, amikor a nő közelébe ér.* - Azt hittem, fel kell készülnöd holnapra. Netán valami baj van? *Tekintete máris válaszokért kezd kutatni a másik vonásaiban. A reggelinél történtek után nem számított rá, hogy hamarabb fogja látni a másikat. Elkötelezettnek tűnt a tekintetben, hogy indulás előtt el kell rendeznie ezt-azt.* - Nelira mindjárt jön… *Teszi hozzá hirtelen, s közben tovább fürkészi a másikat, ha a kérdésére esetlegesen nem kapna egyenes választ, vagy annak minőségével nem lenne elégedett.*
- Érdemes volna tudnom valamit a Vérkertről, azon kívül, amit eddig elmondtál? *Maga sem tudja, hogy a kérdésének egyáltalán van-e értelme. Van tapasztalata abban, hogy kell harcolni túlerővel, vert sereggel, lovassággal, íjászokkal vagy erődítmény ellen. De a hely, ahova igyekeznek, megfoghatatlan számára. Tovább nehezíti felfogását az, hogy Nelira óva intette az erőfitogtatástól. Így pedig nem érzi magát többnek egy játékát rázogató gyermeknél. Cseppet sincs ínyére ez a helyzet. Ha legalább annyit megtudhatna, hogy mire számíthat, milyen eseményekre legyen figyelmes, máris nyugodtabb lenne.
Közben csatlakozik Nelira hozzájuk és megérzi, hogy puha, vékony ujjak fűződnek az övéi közé, majd tovább is sodródnak, mielőtt lehetősége lenne tenyerébe zárni a szőkeség kezét.*
- Én nem kérek semmit, köszönöm. *Feleli, miután Norileina válaszolt. A pult mellé sétál, hogy hátát nekivethesse. Felméri a fogadóteret, amire most is az az álomittas eseménytelenség jellemző, amilyen reggel is volt. Ettől függetlenül strázsát áll mindaddig, míg egy történés nem kívánja meg a közbeavatkozását, vagy Nelira nem kéri a segítségét valamiben.*
*A lány magyarázatát hallgatva nehezen talál választ arra, vajon mit ért pontosan visszafogottság alatt a másik. Dearthan eddigi viselkedése a maga mércéje szerint a visszafogottság mintaképe volt. Sokaknak okozott már meglepetést, hogy egy-egy személy mennyire ki tud fordulni önmagából a vadonban, ahol a falvakban lakó népek kényszerűsége leolvad a zabolátlan tettvágyról, akár a hó a háztetőről, felfedve ezzel igazi természetüket. Olyannyira átadják magukat egyesek a fékek nélküli világ megrészegítő szabadságának, hogy idővel még korábbi mivoltuk is megkérdőjeleződik. Dearthannak mindig is nehezére esett megálljt parancsolnia önmagának. Túlságosan akart. Túlságosan követelő volt. Hajtotta egy inger, hogy kiharapjon valamit a világból és magáévá tegye. Hátha egyszer elmúlik az éhség, vagy belefullad a kielégületlenség legyűrhetetlen inas cafataiba. Most mégis itt áll, nyugodtan és békésen a szőkeség dallamos hangját hallgatva. Talán a változás kezdetei jelei ezek, vagy csak átmeneti megfelelési kényszer mindazért cserébe, amit eddig átélt Nelirával?
Nem itt és nem most születik meg erre a válasz. Ahogy elindulnak a szobából kifelé, egy pillanatra hasonlóképp megtorpan a küszöbön, mint amikor belépett ide. Ínséges időkben lám, milyen gyorsan ragaszkodóvá válik a meggyötört lélek az otthon leghalványabb illúziójához is. Nem kell több hozzá, csak néhány szép emlék és a veszteségtől való félelem. Megrázza fejét és Nelira után lép, mielőtt a másik észrevehetné, hogy egy lépéssel lemaradt tőle.*
- Nos, bármi is legyen a magyarázat, már nem kell tartanod seprűnyelektől. Az én fejem elég kemény, hogy kibírja. *Ha a lány épp hátranéz, szavait biztatólag egy kacsintással is kiegészíti.
Mihelyst a lépcsőhöz érnek, a férfinak szinte reagálni sincs ideje, oly gyorsan szökken vissza gyógyítója abba az irányba, amerről jöttek. A kérésre már nem ad feleletet, de annak megfelelően folytatja útját a lépcsőn lefelé. Menet közben ismét felméri Norileina megjelenését, kiváltképp a felszerelését. Eszébe jut Nelira nyugtatgatása, de most sokért nem adná, ha hasonló javakkal rendelkezhetne.*
- Norileina. *Biccent, amikor a nő közelébe ér.* - Azt hittem, fel kell készülnöd holnapra. Netán valami baj van? *Tekintete máris válaszokért kezd kutatni a másik vonásaiban. A reggelinél történtek után nem számított rá, hogy hamarabb fogja látni a másikat. Elkötelezettnek tűnt a tekintetben, hogy indulás előtt el kell rendeznie ezt-azt.* - Nelira mindjárt jön… *Teszi hozzá hirtelen, s közben tovább fürkészi a másikat, ha a kérdésére esetlegesen nem kapna egyenes választ, vagy annak minőségével nem lenne elégedett.*
- Érdemes volna tudnom valamit a Vérkertről, azon kívül, amit eddig elmondtál? *Maga sem tudja, hogy a kérdésének egyáltalán van-e értelme. Van tapasztalata abban, hogy kell harcolni túlerővel, vert sereggel, lovassággal, íjászokkal vagy erődítmény ellen. De a hely, ahova igyekeznek, megfoghatatlan számára. Tovább nehezíti felfogását az, hogy Nelira óva intette az erőfitogtatástól. Így pedig nem érzi magát többnek egy játékát rázogató gyermeknél. Cseppet sincs ínyére ez a helyzet. Ha legalább annyit megtudhatna, hogy mire számíthat, milyen eseményekre legyen figyelmes, máris nyugodtabb lenne.
Közben csatlakozik Nelira hozzájuk és megérzi, hogy puha, vékony ujjak fűződnek az övéi közé, majd tovább is sodródnak, mielőtt lehetősége lenne tenyerébe zárni a szőkeség kezét.*
- Én nem kérek semmit, köszönöm. *Feleli, miután Norileina válaszolt. A pult mellé sétál, hogy hátát nekivethesse. Felméri a fogadóteret, amire most is az az álomittas eseménytelenség jellemző, amilyen reggel is volt. Ettől függetlenül strázsát áll mindaddig, míg egy történés nem kívánja meg a közbeavatkozását, vagy Nelira nem kéri a segítségét valamiben.*
1802. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-22 14:35:35
Üzenet elküldve: 2026-01-22 14:35:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Nincs hang, mi cselekvésre, vagy épp az ellen ösztökéli, de repedezett páncélján át be-becsorognak az érzések, melyeket teljességgel figyelmen kívül szeretne hagyni. Minden pillanatban, mikor szívesen alélna el a férfi látványától, valami visszalöki, s minden pillanatban, mikor keresi a hibát, amikor ő maga szeretné ripityára törni az rájuk száradt cukormázat, valami lefogja a kezeit, hogy ne tehesse. Tehetetlenül receg benne a láng, ami hol elemésztővé kíván hízni, hol szeretne kialudni, fürtcsíkot hagyva maga után. Nem képes kitörni egyik szélsőség sem belőle. Egész teste várja a megkönnyebbülést, hogy billenjen végre a mérleg. Csak csicsereg, hogy senkinek fel se tűnhessen az, hogy mellkasában idegenül dobol a szíve. Talán neki nagyobb szüksége lenne a keverékeire, mint annak, kinek készítette. A megszelídített tudat hozta el előző éjjel is a semmivel össze nem hasonlítható békét, de józanon ijesztő, hogy egyáltalán képes ezt átélni. Mintha csapda volna.*
- Az „azt hiszem” nem elég. *Mosolyog, majd szőke tincseit hátra dobja, aztán újra kézbe veszi a csomagot, miről szót kíván ejteni.*
- Könnyedén ellentétes hatást vált ki. Nem afféle, amiből a több az jobb. *Két ujja, mintha csak lépéseket tennének, indul meg játékosan Dearthan felsőtestén.* - Vissza kell fogd magad, mikor már túl jó. *Jelentőségteljesen tekint fel a barna szemekbe.* - Milyen szerencse, hogy csak a Cyroldnál kell erre figyelj. *Nevetésének hangja szinte visszhangzik a szobában, de csakhamar a folyosóra is kiömlik, ahogy kilépnek és tovább folytatja a jókedvvel átitatott diskurzust.*
- Ha rajongana értem, azt tudnám. *Hangosan, megjátszott dühvel fújja ki a levegőt.* - A felém repülő seprűnyél nem azt bizonyította. *Szeli a lépcsőfokokat, de hátra-hátrapillant, megkockáztatva ezzel, hogy egyszer majd tán rosszul lép, s Dearthan karjaiba zuhan.* - Jó, nem engem célzott, hanem Haldriant. Őt sem szereti. Lehet, hogy senkit nem kedvel? *A pult felé pillantva kiszúrja Norileinát.*
- Ó. Vissza kell menjek a… *elharapja a mondatot, majd meg is fordul* - Mondd már neki, hogy mindjárt jövök. *Ahogy felért, úgy suhan vissza le, hogy szekrényéből előkutasson némi aranyat, amit Norinak tervez átadni. Az időközben felmerülő főzet kérdésre válaszolni is elfelejtett apró kitérője miatt, de ami késik, nem múlik… szokták mondani. Neliránál viszont meglehet, hogy soha nem érkezik meg. Nem sokat időzik viszont, hamar a pároshoz lép - amennyiben odavetett kérésének eleget tett a harcos. Ekkor jut eszébe, hogy aligha volt jó ötlet kettesben hagyni őket… amennyire szeretné látni Dearthan arcát, mikor megtudja, hogy a kotyvasztáson túl mivel töltötte idejét, épp annyira kívánja ezt eltitkolni előle.*
- Még mindig ugyanazt lehet kapni itt, mint reggel. *Lilnek címzi mondandóját, de észrevétlen mozdul kacsója, hogy végigsimítson Dearthan kézfején, belekapaszkodva annak ujjaiba egy pillanatig, aztán sebtiben a söntés mögé libben.*
- Kértek valamit? Titeket kiszolgállak. *Színpadi műmosolyt küld két felé pislogó alak felé, kik a konyha közelében ücsörögnek, őket nem tervezi e kegyben részesíteni ugyanis, s ennek hangot is ad.* - Merthogy én itt most nem dolgozok, de VALAKI BIZTOSAN KISZOLGÁLJA A VENDÉGEKET IS. *Hátha Haldrianig jut a hangja, netán Ezmeerhaldánál begyűjthet egy újabb rossz pontot. Persze képes és megtörik, két korsó sör kitöltésébe még senki nem halt bele, de nem fűlik a foga a maradáshoz.*
*Nincs hang, mi cselekvésre, vagy épp az ellen ösztökéli, de repedezett páncélján át be-becsorognak az érzések, melyeket teljességgel figyelmen kívül szeretne hagyni. Minden pillanatban, mikor szívesen alélna el a férfi látványától, valami visszalöki, s minden pillanatban, mikor keresi a hibát, amikor ő maga szeretné ripityára törni az rájuk száradt cukormázat, valami lefogja a kezeit, hogy ne tehesse. Tehetetlenül receg benne a láng, ami hol elemésztővé kíván hízni, hol szeretne kialudni, fürtcsíkot hagyva maga után. Nem képes kitörni egyik szélsőség sem belőle. Egész teste várja a megkönnyebbülést, hogy billenjen végre a mérleg. Csak csicsereg, hogy senkinek fel se tűnhessen az, hogy mellkasában idegenül dobol a szíve. Talán neki nagyobb szüksége lenne a keverékeire, mint annak, kinek készítette. A megszelídített tudat hozta el előző éjjel is a semmivel össze nem hasonlítható békét, de józanon ijesztő, hogy egyáltalán képes ezt átélni. Mintha csapda volna.*
- Az „azt hiszem” nem elég. *Mosolyog, majd szőke tincseit hátra dobja, aztán újra kézbe veszi a csomagot, miről szót kíván ejteni.*
- Könnyedén ellentétes hatást vált ki. Nem afféle, amiből a több az jobb. *Két ujja, mintha csak lépéseket tennének, indul meg játékosan Dearthan felsőtestén.* - Vissza kell fogd magad, mikor már túl jó. *Jelentőségteljesen tekint fel a barna szemekbe.* - Milyen szerencse, hogy csak a Cyroldnál kell erre figyelj. *Nevetésének hangja szinte visszhangzik a szobában, de csakhamar a folyosóra is kiömlik, ahogy kilépnek és tovább folytatja a jókedvvel átitatott diskurzust.*
- Ha rajongana értem, azt tudnám. *Hangosan, megjátszott dühvel fújja ki a levegőt.* - A felém repülő seprűnyél nem azt bizonyította. *Szeli a lépcsőfokokat, de hátra-hátrapillant, megkockáztatva ezzel, hogy egyszer majd tán rosszul lép, s Dearthan karjaiba zuhan.* - Jó, nem engem célzott, hanem Haldriant. Őt sem szereti. Lehet, hogy senkit nem kedvel? *A pult felé pillantva kiszúrja Norileinát.*
- Ó. Vissza kell menjek a… *elharapja a mondatot, majd meg is fordul* - Mondd már neki, hogy mindjárt jövök. *Ahogy felért, úgy suhan vissza le, hogy szekrényéből előkutasson némi aranyat, amit Norinak tervez átadni. Az időközben felmerülő főzet kérdésre válaszolni is elfelejtett apró kitérője miatt, de ami késik, nem múlik… szokták mondani. Neliránál viszont meglehet, hogy soha nem érkezik meg. Nem sokat időzik viszont, hamar a pároshoz lép - amennyiben odavetett kérésének eleget tett a harcos. Ekkor jut eszébe, hogy aligha volt jó ötlet kettesben hagyni őket… amennyire szeretné látni Dearthan arcát, mikor megtudja, hogy a kotyvasztáson túl mivel töltötte idejét, épp annyira kívánja ezt eltitkolni előle.*
- Még mindig ugyanazt lehet kapni itt, mint reggel. *Lilnek címzi mondandóját, de észrevétlen mozdul kacsója, hogy végigsimítson Dearthan kézfején, belekapaszkodva annak ujjaiba egy pillanatig, aztán sebtiben a söntés mögé libben.*
- Kértek valamit? Titeket kiszolgállak. *Színpadi műmosolyt küld két felé pislogó alak felé, kik a konyha közelében ücsörögnek, őket nem tervezi e kegyben részesíteni ugyanis, s ennek hangot is ad.* - Merthogy én itt most nem dolgozok, de VALAKI BIZTOSAN KISZOLGÁLJA A VENDÉGEKET IS. *Hátha Haldrianig jut a hangja, netán Ezmeerhaldánál begyűjthet egy újabb rossz pontot. Persze képes és megtörik, két korsó sör kitöltésébe még senki nem halt bele, de nem fűlik a foga a maradáshoz.*
1801. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-01-21 17:42:44
Üzenet elküldve: 2026-01-21 17:42:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Úgy tűnik, jó kedve van Nelirának, mert úgy csivitel, mint a legtöbbet csicsergő énekesmadarak. Nori mindeközben azon tűnődik, hogy ha értené, mit csipognak azok a bizonyos madarak, akkor vajon hasonlóan hajmeresztő dolgokat hallana, mint amik a szőkeség szájából fakadnak?*
- Ha nem bánod, nem kérdezek inkább semmit. *Nevet fel szórakozottan. Lecsukni, mert egy városőr farkára tett megjegyzést? No, de miért kellett arra megjegyzést tenni? Hogyan jött vele egyáltalán szembe egy városőr farka?*
- Neliraaa… *A fejét csóválva kuncog tovább, mert rájött, hogy ha a lány a Kikötőt imádja, akkor ő meg Nelirát. Ő is olyan szabad, amilyen szabadnak lenni talán már tényleg bűn. A kérdésére csupán bólint, mert egy valami azért mégiscsak hiányzik abból a fene nagy szabadságból; a kalandvágya.
Végül egyedül marad ő, a földre szórt holmijai és Szörnyecske, aki továbbra sem érti, hogy miért kellett őt most kihajítania a kuckójából. Nori felfújja az arcát, amitől úgy néz ki, mint egy hörcsög, de szerencsére senki sem látja, majd lassan kifújja a levegőt, és miután nincs más választása, maga kezdi visszaszórni a hátizsákjába a dolgait, de félúton megunja, így utolsóként már csak a macskát pakolja bele vissza. Ezután kidől az ágyon, ahol marad ideje egy kicsit egyedül maradni a gondolataival. A tárgy a város kezébe került. Eeyr városának vezetői kezébe. Ez talán a legrosszabb forgatókönyv, amelyről Sa'Terethnek minél előbb tudnia kell. Nem várhatnak holnapig. Amint ezt elhatározta, fel is pattan, visszaöltözik a bőrnadrágjába, bakancsába, felveszi a vértjét, magára aggatja a fegyvereit, a legfontosabb varázsitalait és magához vesz mindent, amire még szüksége lehet, majd fogja magát, s miután bezárta maga mögött a szobája ajtaját, a fogadótérbe indul.
Már a lépcső aljára érve pásztázni kezdi a helyiséget, természetesen Nelira alakját keresi, vagy Dearthant. Ha az egyiküket megtalálja, bizonyára ő majd előkeríti neki a másikat. Amennyiben szerencséje van, és megpillantja a közelgő párost, akkor el is indul feléjük, de ha még nem találja őket, akkor a pulthoz lépdel, és annak támaszkodik neki. Rendelni nem akar semmit, csak itt ácsorog majd, amíg fel nem bukkan a hercegnő vagy a lovagja. Akár hajnalig… vagy napnyugtáig.*
*Úgy tűnik, jó kedve van Nelirának, mert úgy csivitel, mint a legtöbbet csicsergő énekesmadarak. Nori mindeközben azon tűnődik, hogy ha értené, mit csipognak azok a bizonyos madarak, akkor vajon hasonlóan hajmeresztő dolgokat hallana, mint amik a szőkeség szájából fakadnak?*
- Ha nem bánod, nem kérdezek inkább semmit. *Nevet fel szórakozottan. Lecsukni, mert egy városőr farkára tett megjegyzést? No, de miért kellett arra megjegyzést tenni? Hogyan jött vele egyáltalán szembe egy városőr farka?*
- Neliraaa… *A fejét csóválva kuncog tovább, mert rájött, hogy ha a lány a Kikötőt imádja, akkor ő meg Nelirát. Ő is olyan szabad, amilyen szabadnak lenni talán már tényleg bűn. A kérdésére csupán bólint, mert egy valami azért mégiscsak hiányzik abból a fene nagy szabadságból; a kalandvágya.
Végül egyedül marad ő, a földre szórt holmijai és Szörnyecske, aki továbbra sem érti, hogy miért kellett őt most kihajítania a kuckójából. Nori felfújja az arcát, amitől úgy néz ki, mint egy hörcsög, de szerencsére senki sem látja, majd lassan kifújja a levegőt, és miután nincs más választása, maga kezdi visszaszórni a hátizsákjába a dolgait, de félúton megunja, így utolsóként már csak a macskát pakolja bele vissza. Ezután kidől az ágyon, ahol marad ideje egy kicsit egyedül maradni a gondolataival. A tárgy a város kezébe került. Eeyr városának vezetői kezébe. Ez talán a legrosszabb forgatókönyv, amelyről Sa'Terethnek minél előbb tudnia kell. Nem várhatnak holnapig. Amint ezt elhatározta, fel is pattan, visszaöltözik a bőrnadrágjába, bakancsába, felveszi a vértjét, magára aggatja a fegyvereit, a legfontosabb varázsitalait és magához vesz mindent, amire még szüksége lehet, majd fogja magát, s miután bezárta maga mögött a szobája ajtaját, a fogadótérbe indul.
Már a lépcső aljára érve pásztázni kezdi a helyiséget, természetesen Nelira alakját keresi, vagy Dearthant. Ha az egyiküket megtalálja, bizonyára ő majd előkeríti neki a másikat. Amennyiben szerencséje van, és megpillantja a közelgő párost, akkor el is indul feléjük, de ha még nem találja őket, akkor a pulthoz lépdel, és annak támaszkodik neki. Rendelni nem akar semmit, csak itt ácsorog majd, amíg fel nem bukkan a hercegnő vagy a lovagja. Akár hajnalig… vagy napnyugtáig.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1811-1830