Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 50 (981. - 984. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
968. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2023-11-29 01:05:50
Üzenet elküldve: 2023-11-29 01:05:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Fájdalmas csikorgással nyílik ki a vaskapu, mintha a tábor megannyi elveszett lelke sóhajtana egyszerre örömükben, avagy irigyükben; a mai napon egy rab szabad lesz.
Odabent még a cellák mellett megkapta mindazt, amit tavaly ilyenkor ugyanitt hagyott. Rabruháját átvetette régi darabjaira, a hordót is felszíjazta, majd szekérre ült. A szekérre való felhuppanás egy nehézkes mozdulatsor volt, lévén egy évnyi verés és kényszermunka után még egy ork tagjai sem oly' erősek és strapabírók, mint egykoron.
Ahogy a kapu nyílik, szeme sarkában mozgást észlel. Egy városőr integet neki, borostás, kancsal, idétlen bőrsisakkal a fején, tipikus félnótás; kezében a szütyőjét lengeti, az arany pedig fojtottan csörög az integetés ritmusára.
Nem is várt kevesebbet Wrugg. Az az őr az első naptól fogva rá volt akaszkodva, mint pióca a gazdatestre, mindezek mellett nem is táplált semmilyen fals hitet a világi büntetőtáborok igazságosságáról.
Mégis, mintha valami lángra gyúlt volna a mellkasában. Lassan terjed felfelé a tűz, majd árad szét testében, legyengült izmai megfeszülnek mint egy vágtára kész patás, elméjét pedig elárasztják a képek, benyomások: roppan annak a marhafejűnek a nyaka, kékül az ajka, vagy éppen puszta kézzel tépi szép, ezen aprócska jelenetek miriádjai szempillantás alatt cikáznak végig gondolataiban, és már azon kapja magát, hogy áll a szekéren, ugrásra készen, arca lassan vicsorgásba torzul.
~ Nem. ~
Mellkasa megemelkedik, mintha Wrugg ki akarna durranni, majd egy hangos szusszanással le is ereszt, és visszaül helyére keresztbe tett lábakkal. Két öklét egymáshoz érinti, majd ezt a légzést még megismétli párszor, mígnem már túljutnak a kapun, túl a bambaképű őrön, meditációjából egyedül a vaskapu újfenti csikorgása zökkenti ki. Ekkor nyitja ki szemeit újra, majd még egy röpke pillantást lop a bánya felé.
Súlyos testi sértés, sikerült egy parasztot félholtra vernie pont egy ilyen epizód után. Nem mintha a kolostorban nem tanították volna meg arra, hogyan kezelje a dühét, ork vére hagyatékát, de bizony vannak olyan pillanatok, mikor a cérna elszakad. Ez is olyan volt.*
Odabent még a cellák mellett megkapta mindazt, amit tavaly ilyenkor ugyanitt hagyott. Rabruháját átvetette régi darabjaira, a hordót is felszíjazta, majd szekérre ült. A szekérre való felhuppanás egy nehézkes mozdulatsor volt, lévén egy évnyi verés és kényszermunka után még egy ork tagjai sem oly' erősek és strapabírók, mint egykoron.
Ahogy a kapu nyílik, szeme sarkában mozgást észlel. Egy városőr integet neki, borostás, kancsal, idétlen bőrsisakkal a fején, tipikus félnótás; kezében a szütyőjét lengeti, az arany pedig fojtottan csörög az integetés ritmusára.
Nem is várt kevesebbet Wrugg. Az az őr az első naptól fogva rá volt akaszkodva, mint pióca a gazdatestre, mindezek mellett nem is táplált semmilyen fals hitet a világi büntetőtáborok igazságosságáról.
Mégis, mintha valami lángra gyúlt volna a mellkasában. Lassan terjed felfelé a tűz, majd árad szét testében, legyengült izmai megfeszülnek mint egy vágtára kész patás, elméjét pedig elárasztják a képek, benyomások: roppan annak a marhafejűnek a nyaka, kékül az ajka, vagy éppen puszta kézzel tépi szép, ezen aprócska jelenetek miriádjai szempillantás alatt cikáznak végig gondolataiban, és már azon kapja magát, hogy áll a szekéren, ugrásra készen, arca lassan vicsorgásba torzul.
~ Nem. ~
Mellkasa megemelkedik, mintha Wrugg ki akarna durranni, majd egy hangos szusszanással le is ereszt, és visszaül helyére keresztbe tett lábakkal. Két öklét egymáshoz érinti, majd ezt a légzést még megismétli párszor, mígnem már túljutnak a kapun, túl a bambaképű őrön, meditációjából egyedül a vaskapu újfenti csikorgása zökkenti ki. Ekkor nyitja ki szemeit újra, majd még egy röpke pillantást lop a bánya felé.
Súlyos testi sértés, sikerült egy parasztot félholtra vernie pont egy ilyen epizód után. Nem mintha a kolostorban nem tanították volna meg arra, hogyan kezelje a dühét, ork vére hagyatékát, de bizony vannak olyan pillanatok, mikor a cérna elszakad. Ez is olyan volt.*
967. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-09-27 12:17:19
Üzenet elküldve: 2021-09-27 12:17:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//Zárás//
*Mindent összefoglalva végül csak elültek a dolgok. És majdhogynem boldog vége lett. Soreyl lelkiismerete nem engedte el a többiekkel. Jobban ki kellett volna vennie a részét ebből az egészből. Azóta nem ugyan az a szégyen nyomja a mellkasát, hanem a rossz döntésé.*
-Velük kellett volna mennem.
*Mondja az orra alá, a már teljesen ismert bányarendszer egyik szobájának ágyában. Jó sora volt itt. Vigyázott a rendre. Kártyázott, evett, ivott. Olykor kiállt a hatalmas tárnáknak háttal a barlangrendszer bejárata elé, és hagyta hogy a jéghideg levegő a lapockájának csapódjon, ahogy végigsöpörtek rajta a régi emlékek. Bredoc. Garsin. Maydeleine. Nevek amik olyan sokat jelentenek, mégsem tett semmit ezidáig. Nem is tudná megmondani mennyi idő telt el a győzelem óta. Ezen a kőporos reggelen viszont még ki sem nyitotta a szemét, csak álmából jött ki a száján a mondat.*
-Velük kellett volna mennem.
*Ismétli meg, még mindig csukott szemmel, és lassan ökölbe szoruló kézzel. A kemény bőr a kardforgató kézen megfeszülve szinte visszhangosan recseg a szobában. Erőt vesz magán, és csukott szemmel felül az ágyon. Perchipfell kardtokján finoman táncol egy a folyosón pislákoló lámpás fénye.*
~Ne hisztizz!~
*Érkezik a kard irányából az egykedvűen ismerős hang. Igaza is van. Ha valami nem tetszik tegyen ellenne. Igaz, hogy nem úgy ment minden ahogyan azt ő előre eltervezte, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy nem hagyhatná itt a bányát nyugodt lélekkel. Túl jól ismerik már egymást ahhoz, hogy beváljanak az ilyen trükkök. Soreyl ismeri a menetet. Perchipfell csak ki akarja hozni a sodrából. Megkavarni az állóvizet, hátra végre megindul. Mint egy folyó aki elakadt, és most Perchi, a gát tetején rázza a fenekét, hogy felingerelje a vizet. Hátha nekimegy a köveknek. Mind a lovag, mind pedig a képzeletbeli kard tudja mi a rendszer. Bele sem kell menniük a játékba. Soreyl lassan felkel az ágyról, és ráérős mozdulatokkal, finoman csomagolni kezd. Páncélját, kardját magára veszi, és vászonzsákjába teszi minden holmiját. Alig egy fertály óra múlva, a rabigát jelentő, majd aztán győzelmet hozó folyósokon találja magát, ahogy a bányaparancsnokhoz tart. A mélybarna szemek elég kifejezőek. A megszokott arcok, nem köszönnek oda neki. Nem akarják megzavarni mind az ezer gondolatot, ami most a lovagot aggasztja. Pláne, a teljes páncélos, zsákos, menetkész felszerelést, sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Kap néhány biccentést az úton odafelé. Talán észrevette őket, talán nem. Nem lehet tudni. Kemény kéz, kopog egy kemény fa ajtón. Az iroda üres. Soreyl egy gyenge tétovázás után elindul a kijárat felé. Egy cseppet sem bánja. Nem szereti azt a helyet. A Kékszemű régi szobája. A lépések megszokott visszhangja fog neki talán a legjobban hiányozni. Kicsit olyan érzés, mintha Perchipfell is vele sétálna és hallaná hangjait. Belefeledkezik a gondolatba. Már egészen a felszínnél tart, szinte látja a fákat a beáramló fénysziluetteken át, ha nem takarná el a bányasötéthez szokott szemén a sok fehér folt. A parancsnok a kijáratban áll. Nézi az erdőt.*
~Romantikus.~
*Mondja a megfelelő mennyiségű iróniával a lovag fejében Perchi. Erre természetesen Soreyl fittyet sem hány, mire a kard egészen gondolkodóba esik.*
~Te Soreyl.~
*Tart egy rövidebb szünetet, hogy a lovag felfigyeljen rá*
~Hogy a fenébe hányják a fittyet?~
*Kérdezi őszinte kíváncsisággal, amire a lovag finoman elmosolyodik, és csak gondolataiban válaszol.*
~Fogalmam sincs barátom. Talán úgy mint a cigánykereket.~
*Mire ez az élénk gondolatmenet lecsorgott a lovag agyában, már észre sem vette, hogy a börtönparancsnok mellett állva figyeli a tájat. A férfi finoman a lovagra emeli a tekintetét. Meglátja a zsákot, és visszafordul a Kikötői erdőség felé.*
-Öröm volt veled, és persze köszönünk mindent.
*Soreyl kicsit bólint, és mély hangján helyesbít.*
-Én köszönöm.
*Összenéznek, és a lovag elmosolyodik. Meg egy percig némán állnak, mire a börtönparancsnok a fejével az erdőfele bök.*
-Menj már!
*Soreyl pedig egy kisebb hümmögéssel Arthenior felé veszi az irányt.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.27 12:22:35
//Zárás//
*Mindent összefoglalva végül csak elültek a dolgok. És majdhogynem boldog vége lett. Soreyl lelkiismerete nem engedte el a többiekkel. Jobban ki kellett volna vennie a részét ebből az egészből. Azóta nem ugyan az a szégyen nyomja a mellkasát, hanem a rossz döntésé.*
-Velük kellett volna mennem.
*Mondja az orra alá, a már teljesen ismert bányarendszer egyik szobájának ágyában. Jó sora volt itt. Vigyázott a rendre. Kártyázott, evett, ivott. Olykor kiállt a hatalmas tárnáknak háttal a barlangrendszer bejárata elé, és hagyta hogy a jéghideg levegő a lapockájának csapódjon, ahogy végigsöpörtek rajta a régi emlékek. Bredoc. Garsin. Maydeleine. Nevek amik olyan sokat jelentenek, mégsem tett semmit ezidáig. Nem is tudná megmondani mennyi idő telt el a győzelem óta. Ezen a kőporos reggelen viszont még ki sem nyitotta a szemét, csak álmából jött ki a száján a mondat.*
-Velük kellett volna mennem.
*Ismétli meg, még mindig csukott szemmel, és lassan ökölbe szoruló kézzel. A kemény bőr a kardforgató kézen megfeszülve szinte visszhangosan recseg a szobában. Erőt vesz magán, és csukott szemmel felül az ágyon. Perchipfell kardtokján finoman táncol egy a folyosón pislákoló lámpás fénye.*
~Ne hisztizz!~
*Érkezik a kard irányából az egykedvűen ismerős hang. Igaza is van. Ha valami nem tetszik tegyen ellenne. Igaz, hogy nem úgy ment minden ahogyan azt ő előre eltervezte, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy nem hagyhatná itt a bányát nyugodt lélekkel. Túl jól ismerik már egymást ahhoz, hogy beváljanak az ilyen trükkök. Soreyl ismeri a menetet. Perchipfell csak ki akarja hozni a sodrából. Megkavarni az állóvizet, hátra végre megindul. Mint egy folyó aki elakadt, és most Perchi, a gát tetején rázza a fenekét, hogy felingerelje a vizet. Hátha nekimegy a köveknek. Mind a lovag, mind pedig a képzeletbeli kard tudja mi a rendszer. Bele sem kell menniük a játékba. Soreyl lassan felkel az ágyról, és ráérős mozdulatokkal, finoman csomagolni kezd. Páncélját, kardját magára veszi, és vászonzsákjába teszi minden holmiját. Alig egy fertály óra múlva, a rabigát jelentő, majd aztán győzelmet hozó folyósokon találja magát, ahogy a bányaparancsnokhoz tart. A mélybarna szemek elég kifejezőek. A megszokott arcok, nem köszönnek oda neki. Nem akarják megzavarni mind az ezer gondolatot, ami most a lovagot aggasztja. Pláne, a teljes páncélos, zsákos, menetkész felszerelést, sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Kap néhány biccentést az úton odafelé. Talán észrevette őket, talán nem. Nem lehet tudni. Kemény kéz, kopog egy kemény fa ajtón. Az iroda üres. Soreyl egy gyenge tétovázás után elindul a kijárat felé. Egy cseppet sem bánja. Nem szereti azt a helyet. A Kékszemű régi szobája. A lépések megszokott visszhangja fog neki talán a legjobban hiányozni. Kicsit olyan érzés, mintha Perchipfell is vele sétálna és hallaná hangjait. Belefeledkezik a gondolatba. Már egészen a felszínnél tart, szinte látja a fákat a beáramló fénysziluetteken át, ha nem takarná el a bányasötéthez szokott szemén a sok fehér folt. A parancsnok a kijáratban áll. Nézi az erdőt.*
~Romantikus.~
*Mondja a megfelelő mennyiségű iróniával a lovag fejében Perchi. Erre természetesen Soreyl fittyet sem hány, mire a kard egészen gondolkodóba esik.*
~Te Soreyl.~
*Tart egy rövidebb szünetet, hogy a lovag felfigyeljen rá*
~Hogy a fenébe hányják a fittyet?~
*Kérdezi őszinte kíváncsisággal, amire a lovag finoman elmosolyodik, és csak gondolataiban válaszol.*
~Fogalmam sincs barátom. Talán úgy mint a cigánykereket.~
*Mire ez az élénk gondolatmenet lecsorgott a lovag agyában, már észre sem vette, hogy a börtönparancsnok mellett állva figyeli a tájat. A férfi finoman a lovagra emeli a tekintetét. Meglátja a zsákot, és visszafordul a Kikötői erdőség felé.*
-Öröm volt veled, és persze köszönünk mindent.
*Soreyl kicsit bólint, és mély hangján helyesbít.*
-Én köszönöm.
*Összenéznek, és a lovag elmosolyodik. Meg egy percig némán állnak, mire a börtönparancsnok a fejével az erdőfele bök.*
-Menj már!
*Soreyl pedig egy kisebb hümmögéssel Arthenior felé veszi az irányt.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.27 12:22:35
966. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-14 22:33:51
Üzenet elküldve: 2021-01-14 22:33:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//Zárás//
*Merengő csendre lép be, mellyel az elhunytak emlékének tisztelegnek. Garsin nem sokat ért az egész jelenetből, mely szemei elé tárul, de a parancsnokhelyettes kezében pompásan fest a nemes kard: megkapó, hősies látványt nyújt.
Mikor közelebb lépdel és a nyakláncot kínálja, előbb a börtönőrök vezetőjétől kap választ...
Garsin hirtelen nem is tudja, hogy mit gondoljon. Talán mégsem olyan értékes ez, mint hitte? Vagy épphogy még mindig veszélyes lehet, azért akarja a férfi messze tudni magától ezt a holmit?... Azt talán mégsem. Bár nincs róla meggyőződve, hogy sokra tartanák őt, de kedvesek voltak hozzá, szóval aligha hagynának nála valamit, ami veszélyt jelenthet rá. Talán... csak a rossz emlékek miatt nem akarják többé látni ezt a medált?
Aztán Bredoc is azt támogatja, hogy maradjon nála ez a titokzatos tárgy.
Garsin bizonytalanul néz a parancsnokhelyettes szemébe, aztán le is süti pillantását és inkább a medált nézi. Mert valóban, a férfi szemében fölfedezi azt a fenyegető szigort, amit már korábban is látott benne. A parancsnokhelyettes azóta jól bánt vele, de ő vélhetően még annál is jobban tart tőle, mint amennyire szükséges volna. Nem tudja ugyanis, hogy a férfi vallatói módszert alkalmazott rajta a találkozásukkor. Hiszi, hogy Bredoc komolyan gondolta, amit akkor mondott és ahogy akkor viselkedett, és képes lett volna és képes is lenne bántani őt. Aztán ki tudja... talán jól is hiszi.
Beleegyezőn visszaengedi a kezét és zsebébe süllyeszti a medált, megtoldva egy néma biccentéssel, míg tekintete még mindig lefelé néz.
Majd menne is vissza a dolgára, mikor Bredoc hallhatóan búcsúzni kezd.
Erre már fölnéz, mert meglepi ez a fordulat. Sejtette, hogy nem lesznek itt örökké, de már szinte bele is szokott az itteni rendszerbe és a napok forgásába. Elég kellemetlenül érinti ez a változás. És felkészületlenül...
Hát még mikor a férfi külön meg is szólítja őt!
Összezavarodottan bámul rá. Hát és Soreyl? Ő nem megy?...
Kicsit figyelmetlenné is válik a hirtelen rá zúduló gondolatoktól és alig fogja föl, amit a parancsnokhelyettes ezek után mond, akár a nyakékről és a feladatról, amit rá bízna.
Mikor aztán a férfi megindul, a sarkában marad és követi, mert tele van kérdésekkel... De csak a szájtátó próbálkozásoknál ragad, kimondani már nem tudja őket, mert Soreyl is közbelép, aki a jelek szerint hallott mindent a zárszavakból.
A lovag félrevonja őt egy rövid beszélgetésbe. Garsin maradni szeretne, vele, de Soreyl ragaszkodik hozzá, hogy itt hagyja a bányát és a városban kezdjen új életet. A lány egy kicsit tiltakozik, de igazán ellenszegülni most sem mer, így némi pityergés és búcsúölelés után, talán még a lovag társaságában, de megjelenik a bánya kijáratában.
Bredoc láthatja rajta, hogy szomorú, talán még rémült is, ahogy megáll mellette. Egyáltalán nem olyan, mint ki a szabadságát ünnepli.
Azért tartja magát és nem sír már, még pillantását is fölemeli a parancsnokhelyettesre.*
- Én... magával tartanék, ha megengedi. - *Mondja, némileg elfogódott hangon.*
//Zárás//
*Merengő csendre lép be, mellyel az elhunytak emlékének tisztelegnek. Garsin nem sokat ért az egész jelenetből, mely szemei elé tárul, de a parancsnokhelyettes kezében pompásan fest a nemes kard: megkapó, hősies látványt nyújt.
Mikor közelebb lépdel és a nyakláncot kínálja, előbb a börtönőrök vezetőjétől kap választ...
Garsin hirtelen nem is tudja, hogy mit gondoljon. Talán mégsem olyan értékes ez, mint hitte? Vagy épphogy még mindig veszélyes lehet, azért akarja a férfi messze tudni magától ezt a holmit?... Azt talán mégsem. Bár nincs róla meggyőződve, hogy sokra tartanák őt, de kedvesek voltak hozzá, szóval aligha hagynának nála valamit, ami veszélyt jelenthet rá. Talán... csak a rossz emlékek miatt nem akarják többé látni ezt a medált?
Aztán Bredoc is azt támogatja, hogy maradjon nála ez a titokzatos tárgy.
Garsin bizonytalanul néz a parancsnokhelyettes szemébe, aztán le is süti pillantását és inkább a medált nézi. Mert valóban, a férfi szemében fölfedezi azt a fenyegető szigort, amit már korábban is látott benne. A parancsnokhelyettes azóta jól bánt vele, de ő vélhetően még annál is jobban tart tőle, mint amennyire szükséges volna. Nem tudja ugyanis, hogy a férfi vallatói módszert alkalmazott rajta a találkozásukkor. Hiszi, hogy Bredoc komolyan gondolta, amit akkor mondott és ahogy akkor viselkedett, és képes lett volna és képes is lenne bántani őt. Aztán ki tudja... talán jól is hiszi.
Beleegyezőn visszaengedi a kezét és zsebébe süllyeszti a medált, megtoldva egy néma biccentéssel, míg tekintete még mindig lefelé néz.
Majd menne is vissza a dolgára, mikor Bredoc hallhatóan búcsúzni kezd.
Erre már fölnéz, mert meglepi ez a fordulat. Sejtette, hogy nem lesznek itt örökké, de már szinte bele is szokott az itteni rendszerbe és a napok forgásába. Elég kellemetlenül érinti ez a változás. És felkészületlenül...
Hát még mikor a férfi külön meg is szólítja őt!
Összezavarodottan bámul rá. Hát és Soreyl? Ő nem megy?...
Kicsit figyelmetlenné is válik a hirtelen rá zúduló gondolatoktól és alig fogja föl, amit a parancsnokhelyettes ezek után mond, akár a nyakékről és a feladatról, amit rá bízna.
Mikor aztán a férfi megindul, a sarkában marad és követi, mert tele van kérdésekkel... De csak a szájtátó próbálkozásoknál ragad, kimondani már nem tudja őket, mert Soreyl is közbelép, aki a jelek szerint hallott mindent a zárszavakból.
A lovag félrevonja őt egy rövid beszélgetésbe. Garsin maradni szeretne, vele, de Soreyl ragaszkodik hozzá, hogy itt hagyja a bányát és a városban kezdjen új életet. A lány egy kicsit tiltakozik, de igazán ellenszegülni most sem mer, így némi pityergés és búcsúölelés után, talán még a lovag társaságában, de megjelenik a bánya kijáratában.
Bredoc láthatja rajta, hogy szomorú, talán még rémült is, ahogy megáll mellette. Egyáltalán nem olyan, mint ki a szabadságát ünnepli.
Azért tartja magát és nem sír már, még pillantását is fölemeli a parancsnokhelyettesre.*
- Én... magával tartanék, ha megengedi. - *Mondja, némileg elfogódott hangon.*
965. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-14 20:55:49
Üzenet elküldve: 2021-01-14 20:55:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//Zárás//
*Melegséggel tölti meg jeges lelkét a kép, ami szeme elé tárul, ahogy Soreyl az őrökkel kártyázgat jó hangulatban. Kénytelen elmosolyodni rajta. Annyi borzalom után végre a megérdemelt kellemes napok.*
-Eeyrnek hála.
*Bajtársak ők, szinte testvérek. Vérben és szutyokban együtt.*
-Szíved rajta, barátom. Azt hiszem egy előléptetés is várhat rád, mondhatom. Majd látod, hogy hogy döntesz, mindenesetre a kaszárnya falai mindig nyitva állnak, és számítok is rá, hogy majd visszatérsz, addig is falazok neked.
*Kacsint oda, mielőtt tovább állna, s csak ekkor villan be neki, hogy vajon mi a fene lehet a városban azóta? Mi lehet az őrséggel, tán már keresniük kellett volna őket. ~Remélem nem gyújtották fel magukat azok a bolondok.~*
-Én is örülök, hogy jobb színem van, hidd el.
*Nevet fel halkan, ahogy helyet foglal.*
-Eh, legutóbb is helyet foglaltam itt, de az nem volt ilyen kellemes, képzelheted.
*Vakarja meg a szakállát, miközben rágyújt a pipájára, ha ugyan sikerült megtalálnia, vagy legalább egyet a bányában.*
-Érthető. Talán így a legjobb.
*Bólogat hevesen, miközben kövér füstöt ereget.*
-Az én fejemben is ez járt, a második utam biztosan oda vezetett volna egyébként is, de így még jobb. Bízd csak rám, nem hagylak cserben.
*Biccent, ahogy egyik zsebébe hajtogatja a levelet.*
-Ha döntenek is, a magamfajtát küldik ide, hogy ellenőrizze, úgyhogy ezen ne fájjon a fejed.
*Igyekszik a keserédest mosolyra reagálni.*
-Igen, sok az elintéznivaló, meg aztán az első utam biztos egy csehóba vezet. Iszom majd rátok!
*Aztán igencsak meglepődik az elkövetkezőkön. A szeme azonnal megakad a kardon, s az, hogy megcsillan, az túl enyhe kifejezés. Régi vágya egy igazi mesterkard, az acélok legjobbika, és most csak így neki adják. Egy darabig szeretne ellenkezni, de csak behunyt szemmel bólint köszönetképp, s már a kezében csodálja a gyönyörűséget. A méltató szavakat pedig nem érzi helyénvalónak, és nincs is hozzájuk szokva.*
-Ugyan, ugyan. Mind megtettük a magunkét. Az igazi hősök már megpihentek.
*Egy pár másodpercet hallgat, hisz tudja, mennyi társuk esett el mind a lázadás, mind a hosszú bányamunka alatt. Ekkortájt jelenhet meg Garsin. A nyakláncot látva meglepődik, azt hitte, hogy eltűnt, vagy elpusztult a Kékszemű halálával.*
-Szerintem is, Garsin.
*Mosolyog a lányra kedvesen.*
-Tartsd csak meg, de nehogy nekem úgy használd, mint az előző gazdája.
*Kacsint oda, de valahogy a szemében az a komolyság látható, mint amikor először találkoztak, s igencsak megszólta Garsint a parancsnokhelyettes, hogy kezdjen el beszélni.*
-Akkor minden jót. Még találkozunk, remélem!
*Úgy ő, a maga részéről összeszedi a holmijait, az új, becses kardját büszkén köti oldalára, majd a lovához indul.*
-Ha szeretnél velem tartani Garsin, akkor a lovaknál megvárlak. Sok teendőm van a városban, nem tudok itt maradni. Biztos gondodat viselik itt is, de tudd, hogy ha rajtam múlik neked mindig lesz hely a falaink között.
*Kár lenne tagadni, hogy megszerette őt.*
-Meg aztán a nyakláncnak jobb, ha utánajársz, hogy mire is képes, és hogyan működik. Ezt a feladatot rád bízom.
*Megvárja, hogy mit válaszol a lány, s ha vele tart, ha nem , ő elindul vissza Arthenior felé.*
//Zárás//
*Melegséggel tölti meg jeges lelkét a kép, ami szeme elé tárul, ahogy Soreyl az őrökkel kártyázgat jó hangulatban. Kénytelen elmosolyodni rajta. Annyi borzalom után végre a megérdemelt kellemes napok.*
-Eeyrnek hála.
*Bajtársak ők, szinte testvérek. Vérben és szutyokban együtt.*
-Szíved rajta, barátom. Azt hiszem egy előléptetés is várhat rád, mondhatom. Majd látod, hogy hogy döntesz, mindenesetre a kaszárnya falai mindig nyitva állnak, és számítok is rá, hogy majd visszatérsz, addig is falazok neked.
*Kacsint oda, mielőtt tovább állna, s csak ekkor villan be neki, hogy vajon mi a fene lehet a városban azóta? Mi lehet az őrséggel, tán már keresniük kellett volna őket. ~Remélem nem gyújtották fel magukat azok a bolondok.~*
-Én is örülök, hogy jobb színem van, hidd el.
*Nevet fel halkan, ahogy helyet foglal.*
-Eh, legutóbb is helyet foglaltam itt, de az nem volt ilyen kellemes, képzelheted.
*Vakarja meg a szakállát, miközben rágyújt a pipájára, ha ugyan sikerült megtalálnia, vagy legalább egyet a bányában.*
-Érthető. Talán így a legjobb.
*Bólogat hevesen, miközben kövér füstöt ereget.*
-Az én fejemben is ez járt, a második utam biztosan oda vezetett volna egyébként is, de így még jobb. Bízd csak rám, nem hagylak cserben.
*Biccent, ahogy egyik zsebébe hajtogatja a levelet.*
-Ha döntenek is, a magamfajtát küldik ide, hogy ellenőrizze, úgyhogy ezen ne fájjon a fejed.
*Igyekszik a keserédest mosolyra reagálni.*
-Igen, sok az elintéznivaló, meg aztán az első utam biztos egy csehóba vezet. Iszom majd rátok!
*Aztán igencsak meglepődik az elkövetkezőkön. A szeme azonnal megakad a kardon, s az, hogy megcsillan, az túl enyhe kifejezés. Régi vágya egy igazi mesterkard, az acélok legjobbika, és most csak így neki adják. Egy darabig szeretne ellenkezni, de csak behunyt szemmel bólint köszönetképp, s már a kezében csodálja a gyönyörűséget. A méltató szavakat pedig nem érzi helyénvalónak, és nincs is hozzájuk szokva.*
-Ugyan, ugyan. Mind megtettük a magunkét. Az igazi hősök már megpihentek.
*Egy pár másodpercet hallgat, hisz tudja, mennyi társuk esett el mind a lázadás, mind a hosszú bányamunka alatt. Ekkortájt jelenhet meg Garsin. A nyakláncot látva meglepődik, azt hitte, hogy eltűnt, vagy elpusztult a Kékszemű halálával.*
-Szerintem is, Garsin.
*Mosolyog a lányra kedvesen.*
-Tartsd csak meg, de nehogy nekem úgy használd, mint az előző gazdája.
*Kacsint oda, de valahogy a szemében az a komolyság látható, mint amikor először találkoztak, s igencsak megszólta Garsint a parancsnokhelyettes, hogy kezdjen el beszélni.*
-Akkor minden jót. Még találkozunk, remélem!
*Úgy ő, a maga részéről összeszedi a holmijait, az új, becses kardját büszkén köti oldalára, majd a lovához indul.*
-Ha szeretnél velem tartani Garsin, akkor a lovaknál megvárlak. Sok teendőm van a városban, nem tudok itt maradni. Biztos gondodat viselik itt is, de tudd, hogy ha rajtam múlik neked mindig lesz hely a falaink között.
*Kár lenne tagadni, hogy megszerette őt.*
-Meg aztán a nyakláncnak jobb, ha utánajársz, hogy mire is képes, és hogyan működik. Ezt a feladatot rád bízom.
*Megvárja, hogy mit válaszol a lány, s ha vele tart, ha nem , ő elindul vissza Arthenior felé.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 965-984