Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
Mostani oldal: 1 (1. - 20. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
20. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-09-28 21:26:10
Üzenet elküldve: 2012-09-28 21:26:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Monarakh Zaffair és Keldras Garon figyelmébe! //
*Lagnar letöri a nyúl combját, a combcsontjával együtt, majd leharapdálja róla a húst lassacskán. A másik combját odanyújtja az éhesnek látszó ork barátjuknak.*
-Igazán finom. Jó fogás volt ez, Keldras. *Nevet fel Lagnar, majd folytatja a nyúlcomb evését... Pár perc elteltével már csak a puszta csont marad meg a nyúl combjából, amit beledug Lagnar a táskájába, majd hátradől, s odabújik a tűzhöz közel, hogy melegen tartsa magát.*
-Ma éjszaka felváltva őrködünk, nehogy valami zsebmetsző brigád ránk támadjon az éjszaka leple alatt, míg mi békésen alszunk, vagy esetleg valami rosszabb. *Sóhajt fel Lagnar.*
-Az első műszakot elvállalom, de a többin rajtatok lesz a sor. Ezzel megmarkolja a kardjának a markolatát, s kihúzza azt a tokjából, majd felül, nehogy véletlenül álomba merüljön Ő is.*
A hozzászólás írója (Lagnar Phanvil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.28 21:55:41
*Lagnar letöri a nyúl combját, a combcsontjával együtt, majd leharapdálja róla a húst lassacskán. A másik combját odanyújtja az éhesnek látszó ork barátjuknak.*
-Igazán finom. Jó fogás volt ez, Keldras. *Nevet fel Lagnar, majd folytatja a nyúlcomb evését... Pár perc elteltével már csak a puszta csont marad meg a nyúl combjából, amit beledug Lagnar a táskájába, majd hátradől, s odabújik a tűzhöz közel, hogy melegen tartsa magát.*
-Ma éjszaka felváltva őrködünk, nehogy valami zsebmetsző brigád ránk támadjon az éjszaka leple alatt, míg mi békésen alszunk, vagy esetleg valami rosszabb. *Sóhajt fel Lagnar.*
-Az első műszakot elvállalom, de a többin rajtatok lesz a sor. Ezzel megmarkolja a kardjának a markolatát, s kihúzza azt a tokjából, majd felül, nehogy véletlenül álomba merüljön Ő is.*
A hozzászólás írója (Lagnar Phanvil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.28 21:55:41
19. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-09-28 21:14:01
Üzenet elküldve: 2012-09-28 21:14:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Lagnar Phanvil és Monarakh Zaffair figyelmébe! //Garon csak csodálkozik, hogy milyen szép, mert még nem volt egy barlangban sem.*
-Barátaim! Hát ez egyszerűen gyönyörű hely! Még sosem voltam barlangban, elképesztő! *Garon boldogan üvölt fel. Ekkor halad tovább a barlang mélyére, és elérkezik egy ijesztő helyre.*
"Fú, ide benézzek? Áhh, nem nézek, túl ijesztő."
*Garon visszamegy Lagnarhoz és Zaffair-hoz, majd megfog két követ, és megpróbál tüzet gyújtani. Pár perccel később sikerült tüzet csiholni. Garon megnyúzza a nyulat a tőrrel, majd rádobja a parázsra.*
-Huhú, micsoda finom vacsoránk lesz! *mosolyog*
-Csak kezdek szomjas lenni, de semmi gond holnap visszamegyünk a városba.
*A nyúl közben elkészül, majd Garon leveszi a parázsról. A hús arany barnás színűre sült, finom ropogós.*
-Ez ám az ízletes étel. *Garon elkezd belőle csipegetni.*
A hozzászólás írója (Keldras Garon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.28 21:19:15
-Barátaim! Hát ez egyszerűen gyönyörű hely! Még sosem voltam barlangban, elképesztő! *Garon boldogan üvölt fel. Ekkor halad tovább a barlang mélyére, és elérkezik egy ijesztő helyre.*
"Fú, ide benézzek? Áhh, nem nézek, túl ijesztő."
*Garon visszamegy Lagnarhoz és Zaffair-hoz, majd megfog két követ, és megpróbál tüzet gyújtani. Pár perccel később sikerült tüzet csiholni. Garon megnyúzza a nyulat a tőrrel, majd rádobja a parázsra.*
-Huhú, micsoda finom vacsoránk lesz! *mosolyog*
-Csak kezdek szomjas lenni, de semmi gond holnap visszamegyünk a városba.
*A nyúl közben elkészül, majd Garon leveszi a parázsról. A hús arany barnás színűre sült, finom ropogós.*
-Ez ám az ízletes étel. *Garon elkezd belőle csipegetni.*
A hozzászólás írója (Keldras Garon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.28 21:19:15
18. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-09-28 20:46:11
Üzenet elküldve: 2012-09-28 20:46:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Monarakh Zaffair és Keldras Garon figyelmébe! //
-Jobb ha itt lepakolunk. *Mutat Lagnar egy 'T' elágazásnál lévő kis járatkezdeményezésre oldalt, ami végét egy kőomlás zárja el. A földön egy kis méretű, nagyon régi kőcsákányt pillant meg a csapat.*
-Szerencsére van elég fánk, úgyhogy, ha szerencsénk van, akkor tudunk tüzet is gyújtani. *Szól mosolyogva Lagnar, majd előkeresi a táskájából a faágak felét, amit gyűjtött, s kirak belőle egy kis tűzrakás kezdeményezést. Kirakja az oldalát kis kövekkel, amik még a tetőről potyogtak le, s lehuppan a farakás mellé.*
-Te tudod, hogy hogyan kell begyújtani? Régen tanultam egy kiváló technikát, még az öregapámtól, a régi szép időkben, amikor még Harrisburn-ben éltem. *Néz kérdően Ork barátjára Lagnar. Mindeközben Keldras felveszi az alagút végéről a régi kis csákányt, s odaviszi Lagnarnak.*
-Hmm... Ismerős darab. Régi, törpe szerszám. Igazi ereklyének számíthat most már. Sok törpét temethetett maga alá ez a kőomlás. *Mondja szomorú tekintettel Lagnar, majd hátradől a köves talajra, ami eléggé kényelmetlenné teszi a fekvését.*
A hozzászólás írója (Lagnar Phanvil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.28 20:47:55
-Jobb ha itt lepakolunk. *Mutat Lagnar egy 'T' elágazásnál lévő kis járatkezdeményezésre oldalt, ami végét egy kőomlás zárja el. A földön egy kis méretű, nagyon régi kőcsákányt pillant meg a csapat.*
-Szerencsére van elég fánk, úgyhogy, ha szerencsénk van, akkor tudunk tüzet is gyújtani. *Szól mosolyogva Lagnar, majd előkeresi a táskájából a faágak felét, amit gyűjtött, s kirak belőle egy kis tűzrakás kezdeményezést. Kirakja az oldalát kis kövekkel, amik még a tetőről potyogtak le, s lehuppan a farakás mellé.*
-Te tudod, hogy hogyan kell begyújtani? Régen tanultam egy kiváló technikát, még az öregapámtól, a régi szép időkben, amikor még Harrisburn-ben éltem. *Néz kérdően Ork barátjára Lagnar. Mindeközben Keldras felveszi az alagút végéről a régi kis csákányt, s odaviszi Lagnarnak.*
-Hmm... Ismerős darab. Régi, törpe szerszám. Igazi ereklyének számíthat most már. Sok törpét temethetett maga alá ez a kőomlás. *Mondja szomorú tekintettel Lagnar, majd hátradől a köves talajra, ami eléggé kényelmetlenné teszi a fekvését.*
A hozzászólás írója (Lagnar Phanvil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.28 20:47:55
17. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-09-28 20:02:44
Üzenet elküldve: 2012-09-28 20:02:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
// Lagnar Phanvil és Keldras Garon figyelmébe! //
-Ha mégis találkoznánk a kígyóval én támadok először. *Mondja Zaffair aztán elneveti magát*
-De komolyra fordítva a szót tényleg elég nagyok a törpök által kiásott barlangok. Remélem nem tévedünk itt el és nem találkozunk semmi veszélyessel. Garon barátom te nem igazán beszélsz mióta elindultunk. Bár tényleg ügyes voltál mikor elkaptad a nyulat.
A hozzászólás írója (Monarakh Zaffair) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.28 20:05:24
-Ha mégis találkoznánk a kígyóval én támadok először. *Mondja Zaffair aztán elneveti magát*
-De komolyra fordítva a szót tényleg elég nagyok a törpök által kiásott barlangok. Remélem nem tévedünk itt el és nem találkozunk semmi veszélyessel. Garon barátom te nem igazán beszélsz mióta elindultunk. Bár tényleg ügyes voltál mikor elkaptad a nyulat.
A hozzászólás írója (Monarakh Zaffair) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.28 20:05:24
16. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-09-28 19:54:55
Üzenet elküldve: 2012-09-28 19:54:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Monarakh Zaffair és Keldras Garon figyelmébe! //
-Áhh.. Ismerek egy futó legendát erről a helyről, még a városba vezető úton hallottam. *Szól mosolyogva Lagnar, miközben könnyelműen lépeget a csapat élén.*
-A legenda arról szól, hogy a vájatokat egy óriási kígyó, akit a falusiak csak Krenkataurnak neveznek vájta ki ezeket a járatokat, mert nem bírt a napfényen lenni.
Bár, szerintem ez az egész egy nagy badarság csak *Teszi hozzá egy gúnyos mosollyal Lagnar, miközben a járat köves oldalát tapogatja.*
-Egyértelmű, egy ez törpe munka. *Mosolyog fel Lagnar, majd folytatja mondanivalóját.*
-Úgy készüljetek, hogy valószínűleg az éjszakát itt töltjük ma. Elég hosszúak ezek a járatok. A törpék remek bányászok, s a járataik megfelelnek egy útvesztővel. *Mondja Lagnar, majd folytatja a lépteit a végeláthatatlan járatban.*
-Áhh.. Ismerek egy futó legendát erről a helyről, még a városba vezető úton hallottam. *Szól mosolyogva Lagnar, miközben könnyelműen lépeget a csapat élén.*
-A legenda arról szól, hogy a vájatokat egy óriási kígyó, akit a falusiak csak Krenkataurnak neveznek vájta ki ezeket a járatokat, mert nem bírt a napfényen lenni.
Bár, szerintem ez az egész egy nagy badarság csak *Teszi hozzá egy gúnyos mosollyal Lagnar, miközben a járat köves oldalát tapogatja.*
-Egyértelmű, egy ez törpe munka. *Mosolyog fel Lagnar, majd folytatja mondanivalóját.*
-Úgy készüljetek, hogy valószínűleg az éjszakát itt töltjük ma. Elég hosszúak ezek a járatok. A törpék remek bányászok, s a járataik megfelelnek egy útvesztővel. *Mondja Lagnar, majd folytatja a lépteit a végeláthatatlan járatban.*
15. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-09-28 19:49:35
Üzenet elküldve: 2012-09-28 19:49:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
// Lagnar Phanvil és Keldras Garon figyelmébe! //
*Monarakh lassan és óvatosan le megy a barlangba ahol Lagnar már várja*
-Elég sötét van ott mélyebben és ahogy látom elég rég járt itt bármilyen élőlény. Biztos találunk valamit a barlang rendszer mélyén. Talán a bányászok régi kopott eszközei vagy valami itt maradt ércet amit nem vittek fel a felszínre. Szerintetek mi lehet a bánya mélyén és miért hagyták el a bányászok?
*Monarakh lassan és óvatosan le megy a barlangba ahol Lagnar már várja*
-Elég sötét van ott mélyebben és ahogy látom elég rég járt itt bármilyen élőlény. Biztos találunk valamit a barlang rendszer mélyén. Talán a bányászok régi kopott eszközei vagy valami itt maradt ércet amit nem vittek fel a felszínre. Szerintetek mi lehet a bánya mélyén és miért hagyták el a bányászok?
14. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-09-28 19:45:21
Üzenet elküldve: 2012-09-28 19:45:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Monarakh Zaffair és Keldras Garon figyelmébe! //
*Amint a furcsa kis csapat aláereszkedik a lyukban, egyre sötétebb lesz körülöttük a terep.*
-Ejjha... Remélem, hogy hoztatok fáklyát. *Szól Lagnar, majd folytatja az útját a csapat élén, mígnem elérkeznek a barlangrendszer bejáratához. Lassan lemegy a barlangba először Lagnar, őt követően Zaffair, s legvégül Keldrast is lesegíti Zaffair.*
-Hmm.. Úgy látszik, mintha ez egy régi bánya lenne. *Szólal meg Lagnar, miközben a bányarendszert kémleli, majd a csapat elindul az egyenesen vezető úton.*
*Amint a furcsa kis csapat aláereszkedik a lyukban, egyre sötétebb lesz körülöttük a terep.*
-Ejjha... Remélem, hogy hoztatok fáklyát. *Szól Lagnar, majd folytatja az útját a csapat élén, mígnem elérkeznek a barlangrendszer bejáratához. Lassan lemegy a barlangba először Lagnar, őt követően Zaffair, s legvégül Keldrast is lesegíti Zaffair.*
-Hmm.. Úgy látszik, mintha ez egy régi bánya lenne. *Szólal meg Lagnar, miközben a bányarendszert kémleli, majd a csapat elindul az egyenesen vezető úton.*
13. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-26 09:49:25
Üzenet elküldve: 2012-08-26 09:49:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
*Nem nagyon érti Mordach, hogy Quae miért mutogat arcára, talán egy újabb vágást, vagy sebet fedezett fel, ezért is a vörös rögtön tiltakozni kezd, mikor a hölgyemény a rongydarabbal nyúl felé. Ahogy épp eléri, egy beletörődő sóhajjal nyugtázza, hogy nem csak teste, de feje is olyan lesz, akárcsak egy múmiáé, viszont mikor rögtön elhúzza a rongyot, észreveszi rajta az apró vércsíkot.*
- Ó... *mintha ízlelgetne valamit szájában* Van még ott, ahonnan ez jött!
*Vigyorodik el, s mosolya alól kivillannak véres fogai. Ő ugyan nem ódzkodik a vér ízétől, sőt, még amolyan... finom 'itókának' is tartaná, de jelen esetben eléggé rosszul esik neki, hogy bármit csinál, mindig ezt érzi.*
- Quae, neked maradt még vized? Mert ha igen, akkor szeretnék kérni belőle... Ha még egy percig kénytelen vagyok ezt az ízt érezni, akkor nem csak vér fog kijönni a számon.
*Kacag fel hangosan, bár ez már kissé erőltetettre sikerül, melynek végén el is hallgat, s levarázsolja magáról a mosolyt. Tudja ő jól, hogy elég nagy probléma az, hogy vért köhög fel, hiszen a ránehezedő súly valamit nagyon felsérthetett. Azonban, annak, hogy sipákol össze-vissza, és magát sajnáltatja, mi értelme lenne? Így pedig... egy kis vidámságot lehet vinni ebbe az egész kellemetlen helyzetbe.
Túlzott vidámságával azonban nem csak a problémát akarja leplezni, hanem meglepettségét. A hölgy a szavaival és a mozdulataival már kis híján tényleg elhitette Mordachkal, hogy egy szívtelen, hideg nőszemély, ám ez a gondoskodó, anyáskodó Quae szokatlan számára. Tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyen hölgyekben valójában mély érzés lapul, csak ezt nem szeretik nyilvánosságra hozni, ám ha a sors megköveteli, akkor mérhetetlen odaadást mutatnak. Mordach, e gondolkodását sem akarja megosztani Quaeval, hiszen még mindig azon az elven van, hogy sokszor bölcsebb a hallgatás.
Bár a vörös semmi pénzért sem kelne fel kényelmes helyéről, s a tűz melege mellől, hiszen túlságosan fáradt, emellett fájdalmai sem aprók. Azonban a hölgyemény kimondja a varázsmondatot: 'Hát legyen, menjünk haza'.*
- Ez a beszéd!
*Mondja hatalmas lelkesedéssel, s minden erejét és kedvét összeszedve a mögötte álldogáló fa segítségével feltápászkodik, odabattyog fegyvereihez, mindent felcsatolja magára, végül táskáját is a kezébe fogja.*
- Indulhatunk!
*Jelenti ki vidáman, s szinte ellentmondást nem tűrően indul meg vissza a szántóföldek felé, hogy aztán onnan a kijárt úton mehessenek tovább.*
- A következőket igazából rád bízom. Pontosan már nem emlékszek, hogy merre kell menni, de a kikötőtől nyugatra, a sziklás vidéken túl van az a kis falu, ha jól emlékszek. Ha pihenni szeretnél, akkor a kikötőben megállhatunk pár percre.
*Úgy csinál, mintha neki semmi baja sem lenne, s egyáltalán nem lenne szüksége a pihenésre. Lépteit is próbálja gyorsabbá tenni, bár ahogy próbálkozik, úgy kezd egyre szerencsétlenebbül menni.*
- Emlékszek, mikor arra jártam, akkor a vadászcsapattal épp 'különleges' árukat cseréltünk. Mi vittünk különböző ragadozó bőröket, ti pedig agyarakat, fogakat, karmokat adtatok cserébe. Az akkori tapasztalatom azt mutatta, hogy igen barátságos népség az ottani, főleg az idegenekkel. Éjjelre maradtunk ott, s meg is vendégeltek minket. *elgondolkodik egy pillanatra* Bár nekem valami mégsem stimmelt teljesen... *pillant a hölgy felé* Nem tudom megmondani, mi volt az, de én egy cseppet túlzottnak éreztem ezt a kedvességet. Persze, egyáltalán nem volt rossz, csak... Szokatlan volt. *csevegi eltöprengve*
- Ó... *mintha ízlelgetne valamit szájában* Van még ott, ahonnan ez jött!
*Vigyorodik el, s mosolya alól kivillannak véres fogai. Ő ugyan nem ódzkodik a vér ízétől, sőt, még amolyan... finom 'itókának' is tartaná, de jelen esetben eléggé rosszul esik neki, hogy bármit csinál, mindig ezt érzi.*
- Quae, neked maradt még vized? Mert ha igen, akkor szeretnék kérni belőle... Ha még egy percig kénytelen vagyok ezt az ízt érezni, akkor nem csak vér fog kijönni a számon.
*Kacag fel hangosan, bár ez már kissé erőltetettre sikerül, melynek végén el is hallgat, s levarázsolja magáról a mosolyt. Tudja ő jól, hogy elég nagy probléma az, hogy vért köhög fel, hiszen a ránehezedő súly valamit nagyon felsérthetett. Azonban, annak, hogy sipákol össze-vissza, és magát sajnáltatja, mi értelme lenne? Így pedig... egy kis vidámságot lehet vinni ebbe az egész kellemetlen helyzetbe.
Túlzott vidámságával azonban nem csak a problémát akarja leplezni, hanem meglepettségét. A hölgy a szavaival és a mozdulataival már kis híján tényleg elhitette Mordachkal, hogy egy szívtelen, hideg nőszemély, ám ez a gondoskodó, anyáskodó Quae szokatlan számára. Tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyen hölgyekben valójában mély érzés lapul, csak ezt nem szeretik nyilvánosságra hozni, ám ha a sors megköveteli, akkor mérhetetlen odaadást mutatnak. Mordach, e gondolkodását sem akarja megosztani Quaeval, hiszen még mindig azon az elven van, hogy sokszor bölcsebb a hallgatás.
Bár a vörös semmi pénzért sem kelne fel kényelmes helyéről, s a tűz melege mellől, hiszen túlságosan fáradt, emellett fájdalmai sem aprók. Azonban a hölgyemény kimondja a varázsmondatot: 'Hát legyen, menjünk haza'.*
- Ez a beszéd!
*Mondja hatalmas lelkesedéssel, s minden erejét és kedvét összeszedve a mögötte álldogáló fa segítségével feltápászkodik, odabattyog fegyvereihez, mindent felcsatolja magára, végül táskáját is a kezébe fogja.*
- Indulhatunk!
*Jelenti ki vidáman, s szinte ellentmondást nem tűrően indul meg vissza a szántóföldek felé, hogy aztán onnan a kijárt úton mehessenek tovább.*
- A következőket igazából rád bízom. Pontosan már nem emlékszek, hogy merre kell menni, de a kikötőtől nyugatra, a sziklás vidéken túl van az a kis falu, ha jól emlékszek. Ha pihenni szeretnél, akkor a kikötőben megállhatunk pár percre.
*Úgy csinál, mintha neki semmi baja sem lenne, s egyáltalán nem lenne szüksége a pihenésre. Lépteit is próbálja gyorsabbá tenni, bár ahogy próbálkozik, úgy kezd egyre szerencsétlenebbül menni.*
- Emlékszek, mikor arra jártam, akkor a vadászcsapattal épp 'különleges' árukat cseréltünk. Mi vittünk különböző ragadozó bőröket, ti pedig agyarakat, fogakat, karmokat adtatok cserébe. Az akkori tapasztalatom azt mutatta, hogy igen barátságos népség az ottani, főleg az idegenekkel. Éjjelre maradtunk ott, s meg is vendégeltek minket. *elgondolkodik egy pillanatra* Bár nekem valami mégsem stimmelt teljesen... *pillant a hölgy felé* Nem tudom megmondani, mi volt az, de én egy cseppet túlzottnak éreztem ezt a kedvességet. Persze, egyáltalán nem volt rossz, csak... Szokatlan volt. *csevegi eltöprengve*
12. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-25 16:10:11
Üzenet elküldve: 2012-08-25 16:10:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
*Felhangzik a heves, nem túl bíztatóan hangzó köhögés. Quaet ez kényszeríti, hogy félbehagyja a mozdulatot és felnézzen. Arca komor, hiszen a dolog egyáltalán nem vicces és a férfi túlzott vidámsága sem győzi meg. Sóhajtva teszi le a fokost.*
- Talán mégsem kéne várnunk reggelig az indulással...
*Próbálja jobb belátásra bírni a férfit, az állapotával kapcsolatban. Quae előtt egyáltalán nem megy semmire a hősködéssel...*
- Ott...
*Kezdené mondani, Mordach arcára mutatva, de végül legyint és feláll. Felkap egy még úgy-ahogy tiszta ruhacafatot és ő maga törli le a vércsíkot. A vörös mellett marad és a maradék koszos, már semmire sem jó rongyokat egyenként, sorban bedobálja a tűzbe. Mindegyiknél olyan, mintha elsőre majdnem kialudna a tűz, de végül füstölve emészti fel, az anyag hamuvá válik és szikrákat szór, miket felkap a hő és elviszi, messze.
Az ajánlatra bólint. "Helyes, felejtsünk csak el mindent..." De meg nem történtté akkor sem lehet tenni.
Végül mosolyogva sandít oldalra, díjazza Mordach kifogyhatatlan lelkesedését, ami még akkor sem fogyatkozik meg, amikor éppen az imént belezte ki majdnem az az emberfeletti bestia. Igaz, ebben a mondatban is ott a csapda... Úgy látszik a vörös addig nem nyugszik, amíg ki nem szedi belőle, kiféle-miféle ő... Quae most szemforgatás helyett kivételesen elszámol ötig.*
- Hát legyen, menjünk haza...
*A hangsúly kissé szórakozott, már-már komolytalan, ezt a benyomást erősíti a nő szája sarkában ülő félmosoly. Végülis... Miért is ne? Mordach örülhet, hogy végre teljesül szíve vágya és ott biztosan van, akiről a nő tudja, hogy el tudja látni a vöröst. És megbízható is. Igazán nem árthat, hogy egy rövidke napra benéznek, mi hír arrafelé. A kérdés márcsak az, hogy reggel indulnak, vagy most rögtön.*
- Talán mégsem kéne várnunk reggelig az indulással...
*Próbálja jobb belátásra bírni a férfit, az állapotával kapcsolatban. Quae előtt egyáltalán nem megy semmire a hősködéssel...*
- Ott...
*Kezdené mondani, Mordach arcára mutatva, de végül legyint és feláll. Felkap egy még úgy-ahogy tiszta ruhacafatot és ő maga törli le a vércsíkot. A vörös mellett marad és a maradék koszos, már semmire sem jó rongyokat egyenként, sorban bedobálja a tűzbe. Mindegyiknél olyan, mintha elsőre majdnem kialudna a tűz, de végül füstölve emészti fel, az anyag hamuvá válik és szikrákat szór, miket felkap a hő és elviszi, messze.
Az ajánlatra bólint. "Helyes, felejtsünk csak el mindent..." De meg nem történtté akkor sem lehet tenni.
Végül mosolyogva sandít oldalra, díjazza Mordach kifogyhatatlan lelkesedését, ami még akkor sem fogyatkozik meg, amikor éppen az imént belezte ki majdnem az az emberfeletti bestia. Igaz, ebben a mondatban is ott a csapda... Úgy látszik a vörös addig nem nyugszik, amíg ki nem szedi belőle, kiféle-miféle ő... Quae most szemforgatás helyett kivételesen elszámol ötig.*
- Hát legyen, menjünk haza...
*A hangsúly kissé szórakozott, már-már komolytalan, ezt a benyomást erősíti a nő szája sarkában ülő félmosoly. Végülis... Miért is ne? Mordach örülhet, hogy végre teljesül szíve vágya és ott biztosan van, akiről a nő tudja, hogy el tudja látni a vöröst. És megbízható is. Igazán nem árthat, hogy egy rövidke napra benéznek, mi hír arrafelé. A kérdés márcsak az, hogy reggel indulnak, vagy most rögtön.*
11. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-24 20:22:46
Üzenet elküldve: 2012-08-24 20:22:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
*Mordach igyekszik elfojtani az olykor kényszeresen feltörő morranásokat, hiszen tökéletesen látszik, hogy a hölgynek nincs olyan szándéka, hogy újabb fájdalmakat akar okozni. Közelsége, lágy érintései még jobban megnyugtatják a férfit, s e helyzetben könnyebben is tud arra koncentrálni, hogy fájdalmát elfojtsa. Egyedül azt bánja már csak, hogy az 'ölelések' nem éppen eredeti célból mennek végbe... Hanem csupán segítségből.*
- Megérte.
*Bólint határozottan, megrendíthetetlenül, ahogy végignéz magán, az össze-vissza kötözött testén, melynek köszönhetően rosszabbul néz ki, mint egy ezeréves múmia... Még mindig törhetetlenül állítja azt, hogy megérte neki bekapnia a sebeket, mint hogy Quae akár csak egy kicsit megsérült volna. Ezt ugyan árnyaltan megmondta a hölgynek, de többször nem akarja elmondani neki, hiszen a harag hevében hátha nem tudatosult benne kellően, így megkíméli magát újabb magyarázkodásoktól.
Quae utolsó mondata viszont eléggé meglepi a vöröst, s meglepettsége arcára is kiül. Hirtelen azt sem tudja, mit mondjon, bár keresi a szavakat, de nem találja. Eközben a hölgyemény is rájött elszólására, minek következtében már menekül is a zavarba ejtő kérdések elől.
Pedig ha tudná, hogy ezzel Mordachot hozta zavarba... De nem is akárhogy! Ő általában még akkor sincs zavarban, ha tucatnyi ember előtt kell elsétálnia pucéran, vagy ha éppen egy hölgy kegyeit ' mélyebben' is élvezheti. Azonban most még önmagát is meglepi, de természetesen pillanatokon belül felébred zavartságából, mikorra már csak Quae hűlt helyét találja.
Hosszú percek telnek el távozása óta, s még mindig sehol. Semmi motoszkálás, semmi hang... Talán valahol messze kuporog egy bokor tövében, s hevesen szidja magát az elszólása miatt? Meg lehet... De Mordachnak eszébe jutott valami, azonban mielőtt még véghez vihetné, Quae megérkezik. Szentségeli a sorsot, hogy miért nem tartotta vissza még egy kicsit, de hát ez van, nincs mit tenni, visszahelyezkedik eredeti pozíciójába, ahonnan alig mozdult el.
Épp készülne újra beszélgetésbe elegyedni vele, hogy egy kicsit elterelje figyelmét nyelvbotlásáról, mikor is az első hangot rögtön heves köhögés követi, mely vérrel párosul. Ellepi a férfi tenyerét, majd pár oldalra köpés után, már-már erőltetett nyugodtsággal megszólal.*
- Semmi komoly, csak túl jól érezte magát a mellkasomon az a dög!
*Nevet fel, bár eléggé szerencsétlennek tűnik a mosolygós arcával, ahol ajkának szélén egy apró, ott marad vércsík húzódik le.*
- Remélem, neked nem esett semmi bajod... *hallgat el egy pillanatra* Az odabent történteket pedig ne emlegessük fel. Én megsebesültem, cserébe te megmentettél. Maradjunk ennyiben, szerintem egy korrekt ajánlat.
*Próbálja hivatalosabbra fogni az egész dolgot, mielőtt még Quae végig szomorú, és bűntudatos arccal fog mellette lenni. Tudja jól, hogy nem erénye a hölgynek az érzelmek kimutatása - ami jó lenne -, de nem terheli zavarba ejtő kérdésekkel. Kár rágódni a múlton, még ha az vagy fél órája telt csak el.*
- A kalandnak viszont nincs vége! *mondja lelkesen* Még vár ránk a kikötő! Aztán onnan esetleg, elsétálhatnánk pár halászfaluba...
*Mondja mellékesen utolsó mondatait, melyeket teljesen úgy intéz, mintha elfeledte volna, hogy a hölgy bizony az egyikből származik! Pedig talán, nem lenne rossz tisztázni a dolgokat, melyeket még ugyan Mordachnak nem sikerült belőle teljesen kiszedni - egyelőre.*
- Megérte.
*Bólint határozottan, megrendíthetetlenül, ahogy végignéz magán, az össze-vissza kötözött testén, melynek köszönhetően rosszabbul néz ki, mint egy ezeréves múmia... Még mindig törhetetlenül állítja azt, hogy megérte neki bekapnia a sebeket, mint hogy Quae akár csak egy kicsit megsérült volna. Ezt ugyan árnyaltan megmondta a hölgynek, de többször nem akarja elmondani neki, hiszen a harag hevében hátha nem tudatosult benne kellően, így megkíméli magát újabb magyarázkodásoktól.
Quae utolsó mondata viszont eléggé meglepi a vöröst, s meglepettsége arcára is kiül. Hirtelen azt sem tudja, mit mondjon, bár keresi a szavakat, de nem találja. Eközben a hölgyemény is rájött elszólására, minek következtében már menekül is a zavarba ejtő kérdések elől.
Pedig ha tudná, hogy ezzel Mordachot hozta zavarba... De nem is akárhogy! Ő általában még akkor sincs zavarban, ha tucatnyi ember előtt kell elsétálnia pucéran, vagy ha éppen egy hölgy kegyeit ' mélyebben' is élvezheti. Azonban most még önmagát is meglepi, de természetesen pillanatokon belül felébred zavartságából, mikorra már csak Quae hűlt helyét találja.
Hosszú percek telnek el távozása óta, s még mindig sehol. Semmi motoszkálás, semmi hang... Talán valahol messze kuporog egy bokor tövében, s hevesen szidja magát az elszólása miatt? Meg lehet... De Mordachnak eszébe jutott valami, azonban mielőtt még véghez vihetné, Quae megérkezik. Szentségeli a sorsot, hogy miért nem tartotta vissza még egy kicsit, de hát ez van, nincs mit tenni, visszahelyezkedik eredeti pozíciójába, ahonnan alig mozdult el.
Épp készülne újra beszélgetésbe elegyedni vele, hogy egy kicsit elterelje figyelmét nyelvbotlásáról, mikor is az első hangot rögtön heves köhögés követi, mely vérrel párosul. Ellepi a férfi tenyerét, majd pár oldalra köpés után, már-már erőltetett nyugodtsággal megszólal.*
- Semmi komoly, csak túl jól érezte magát a mellkasomon az a dög!
*Nevet fel, bár eléggé szerencsétlennek tűnik a mosolygós arcával, ahol ajkának szélén egy apró, ott marad vércsík húzódik le.*
- Remélem, neked nem esett semmi bajod... *hallgat el egy pillanatra* Az odabent történteket pedig ne emlegessük fel. Én megsebesültem, cserébe te megmentettél. Maradjunk ennyiben, szerintem egy korrekt ajánlat.
*Próbálja hivatalosabbra fogni az egész dolgot, mielőtt még Quae végig szomorú, és bűntudatos arccal fog mellette lenni. Tudja jól, hogy nem erénye a hölgynek az érzelmek kimutatása - ami jó lenne -, de nem terheli zavarba ejtő kérdésekkel. Kár rágódni a múlton, még ha az vagy fél órája telt csak el.*
- A kalandnak viszont nincs vége! *mondja lelkesen* Még vár ránk a kikötő! Aztán onnan esetleg, elsétálhatnánk pár halászfaluba...
*Mondja mellékesen utolsó mondatait, melyeket teljesen úgy intéz, mintha elfeledte volna, hogy a hölgy bizony az egyikből származik! Pedig talán, nem lenne rossz tisztázni a dolgokat, melyeket még ugyan Mordachnak nem sikerült belőle teljesen kiszedni - egyelőre.*
10. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-24 12:36:36
Üzenet elküldve: 2012-08-24 12:36:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
*Ő aztán tényleg igyekezett óvatosan csinálni, de úgy látszik néha még így is fájdalmat okozott a vörösnek. Amikor ez megtörténik, a mozdulatot egy pillanatra félbehagyja, Mordach arcát fürkészve pillant fel, majd folytatja, hát muszáj!
A művelet közben számos érintés megy végbe kettőjük között - Quae-nek sokszor, főleg a karjának az átkötözésénél kell olyan közelségekbe kerülni a férfihoz, mint amennyire eddig sosem. A mellkasi-hasi sebnél pedig méginkább - hogy a fásli szerepét betöltő anyagot át tudja vinni a széles mellkason, többször át kell 'ölelnie' Mordachot. Most még inkább igyekszik a munkájára koncentrálni, kerüli a démoni pillantásokat, rezzenéstelen arccal leplezi zavarát. Még mindig nem érti... Miért? Miért tudja ez a férfi ennyire kizökkenteni hatalmas magabiztosságából? Ezekben a pillanatokban néha azt sem tudja, hogy földön jár-e, vagy égben...*
- Talán... Ha nem küldesz el a barlang másik végébe, akkor nem tartanánk itt, hogy mindjárt elvérzel. Akkor azon sem kéne bosszankodnom, hogy bár érkeztem volna egy kicsit előbb, és akkor nem miattam lenne ez az egész...
*Quae ugyanis nagyon jól emlékszik a pillanatra, amikor néhány lélegzetvétellel a csata előtt érkezett, a vörös pillantását pedig magára vonzotta, darabokra törve ezzel azt a kényes egyensúlyt, azt az ősi rituálét, ami összecsapás előtt zajlik le ember és állat között. És ezzel a bestiának adott előnyt.
De a kijelentéssel ki is bújt a szög a zsákból, elárulta, hogy mi bánotta eddig, miért volt annyira dühös. Erre a nő is eszmél és érezvén, hogy újra nagy a veszélye a túlzott elérzékenyülésnek, menekülőre fogja. A kötések is pont ebben a pillanatban készülnek el.*
- Megyek hozok még fát.
*Hadarja és felpattan. Nem megy el túl messze, a tábor közelében botladozgat a sötétben, néha-néha a kezébe véve egy fadarabot. Talán most kéne gyorsan itt hagyni mindent. Csak fogja magát, és örökre eltűnik az erdőben. Még vissza térhetne a régi életéhez. Talán ez az utolsó lehetősége, amikor még nem késő. Mindent, amit itt hagyna, lehetne szerezni máshol is... Bár... Lehet, hogy mégsem mindent. Amúgy is, tett valamit, amiért most felelősséget kell vállalnia - Mordachot mindenképpen el kell vinni egy gyógyítóhoz, kuruzslóhoz, vagy akárkihez, aki megakadályozza, hogy nagyobb baja is legyen a sebekből. Gyáva tett lenne éppen most menekülőre fogni...
A gondolatra végül lemondóan sóhajt. "Quae Quarrian, mikor akadályozott meg téged bármiben is az, hogy erkörcstelen, gyáva tett lenne?" Tekintélyes kupac ággal tér vissza, ez meg is magyarázza a hosszú időt, amit a tábortól távol töltött. Leejti a tűzifát és Mordach közelében letelepedik. Kezébe veszi a fokost és az ingéből maradt rongycafatokkal nekiáll letisztogatni. Elvétve aggódó szemekkel pillant Mordachra, hogy az állapota nem-e rosszabbodott.*
A művelet közben számos érintés megy végbe kettőjük között - Quae-nek sokszor, főleg a karjának az átkötözésénél kell olyan közelségekbe kerülni a férfihoz, mint amennyire eddig sosem. A mellkasi-hasi sebnél pedig méginkább - hogy a fásli szerepét betöltő anyagot át tudja vinni a széles mellkason, többször át kell 'ölelnie' Mordachot. Most még inkább igyekszik a munkájára koncentrálni, kerüli a démoni pillantásokat, rezzenéstelen arccal leplezi zavarát. Még mindig nem érti... Miért? Miért tudja ez a férfi ennyire kizökkenteni hatalmas magabiztosságából? Ezekben a pillanatokban néha azt sem tudja, hogy földön jár-e, vagy égben...*
- Talán... Ha nem küldesz el a barlang másik végébe, akkor nem tartanánk itt, hogy mindjárt elvérzel. Akkor azon sem kéne bosszankodnom, hogy bár érkeztem volna egy kicsit előbb, és akkor nem miattam lenne ez az egész...
*Quae ugyanis nagyon jól emlékszik a pillanatra, amikor néhány lélegzetvétellel a csata előtt érkezett, a vörös pillantását pedig magára vonzotta, darabokra törve ezzel azt a kényes egyensúlyt, azt az ősi rituálét, ami összecsapás előtt zajlik le ember és állat között. És ezzel a bestiának adott előnyt.
De a kijelentéssel ki is bújt a szög a zsákból, elárulta, hogy mi bánotta eddig, miért volt annyira dühös. Erre a nő is eszmél és érezvén, hogy újra nagy a veszélye a túlzott elérzékenyülésnek, menekülőre fogja. A kötések is pont ebben a pillanatban készülnek el.*
- Megyek hozok még fát.
*Hadarja és felpattan. Nem megy el túl messze, a tábor közelében botladozgat a sötétben, néha-néha a kezébe véve egy fadarabot. Talán most kéne gyorsan itt hagyni mindent. Csak fogja magát, és örökre eltűnik az erdőben. Még vissza térhetne a régi életéhez. Talán ez az utolsó lehetősége, amikor még nem késő. Mindent, amit itt hagyna, lehetne szerezni máshol is... Bár... Lehet, hogy mégsem mindent. Amúgy is, tett valamit, amiért most felelősséget kell vállalnia - Mordachot mindenképpen el kell vinni egy gyógyítóhoz, kuruzslóhoz, vagy akárkihez, aki megakadályozza, hogy nagyobb baja is legyen a sebekből. Gyáva tett lenne éppen most menekülőre fogni...
A gondolatra végül lemondóan sóhajt. "Quae Quarrian, mikor akadályozott meg téged bármiben is az, hogy erkörcstelen, gyáva tett lenne?" Tekintélyes kupac ággal tér vissza, ez meg is magyarázza a hosszú időt, amit a tábortól távol töltött. Leejti a tűzifát és Mordach közelében letelepedik. Kezébe veszi a fokost és az ingéből maradt rongycafatokkal nekiáll letisztogatni. Elvétve aggódó szemekkel pillant Mordachra, hogy az állapota nem-e rosszabbodott.*
9. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-23 09:26:29
Üzenet elküldve: 2012-08-23 09:26:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
*Quae dühös kitörését összeszűkített szemekkel, egyelőre némán hallgatja végig, pedig mondandóját szíve szerint a hölgy szavaiba vágná. Ám igyekszik kivárni azokat a jelen esetben hosszúnak tűnő másodperceket...*
- Közlöm veled, hogy lehet, hogy csak pár napja találkoztunk, de jól kiismertelek! *mondja hangosan* Ha én elmondtam volna neked, hogy láttam azt a vérfoltot a falon, akkor is a másik irányba indultál volna?! *amolyan... költői kérdés* Hát nem! Hanem velem jöttél volna te is, bármennyire könyörögtem volna, hogy menj vissza! Mert makacs vagy, és nem vagy képes felfogni, hogy féltelek, hanem csak folyamatosan forgatod a szemed, és azt hiszed, hogy csupán a levegőbe beszélek! *vesz egy nagy levegőt* Tessék! *néz végig magán* Mellesleg annak se lett volna semmi értelme, ha mindketten megsérülünk! Így pedig csak én kaptam be a harapást és a karmolásokat! Én! Nem te!
*Majd lép egyet a hölgy felé, ép kezével félrelöki a véres fokost, és lassacskán megindul, de még halkan visszamormog úgy, hogy nem fordul hátra.*
- Ha ez kellett, hogy elérjem a célom... Akkor büszkén vállalom, még ha meg is utálsz. Ez lesz a legkevesebb...
*Felkarolja táskáját, majd igyekszik előre a maga tempójában, de Quae szinte egy másodperc alatt éri utol, és siet előre - természetesen a végső döfést még beszúrja...*
- Nagyon köszönöm, kedves Quae, ígérem, meghálálom!
*Kiáltja utána mérhetetlen gúnnyal és haraggal, végül elvágja nyelvét, nem szólal meg többet. Mindvégig a földet bámulja, vagy saját vállát kémleli, nem-e eredt újra el a vérzés. Ritkásan pillant csak fel, azt is azért, hogy lássa, a hölgy merre igyekszik. A fájdalom és a fáradtság elég sok haragot emészt fel, de azért még így is maradt bőven a férfiben!
Quae már elég messze jár, de Mordach nagyjából belőtte, hogy hol is lehet, így hát az erdőben abba az irányba indul meg. Meg is találja fegyvereit, s a jónak ígérkező táborhelyet, míg végül nagy huppanással telepedik le a földre, s nekidől a legközelebbi fának, mely legalább tartja a hátát. A két kardot nagynehezen csatolja le magáról, ahogy az acélkarmok is kínszenvedések árán jönnek le - a fegyvereket végül a hölgy kupacához hajítja. Így szabadon végre megkönnyebbülhet, már nem nehezíti semmi a testét. Bal lábát felhúzza, majd rá támasztja ép kezét, fejét pedig nekihajtja a fának, s vár.
Quae lassacskán meg is érkezik pár fadarabbal, s pillanatokon belül nagy lángok cikáznak a fáklya körül. Kellemes ez a kis meleg, olyan... nyugtató. A hölgyre viszont egy pillantást nem mereszt, s az is nagyon meglepi, mikor odatelepedik mellé, s el akarja látni sebeit. Mordach dacosan fúj egyet, elfordítja fejét oldalra, de nem ellenkezik. Jól látszik, hogy igyekszik gyengéden csinálni, azonban párszor a vörös mégis felmordul... Kissé most olyan ez a helyzet, mintha egy régi mese kelne életre, mely egy szépségről, s egy szörnyetegről szól...
Szemöldöke lassacskán elveszti haragos formáját, s enyhébb alakot ölt. Vonásairól is már kezd eltűnni a düh, ahogy tartása is könnyedebb lesz, már nem olyan merev. Igyekszik segíteni Quae munkáját, olykor közben apró sóhajok törnek ki ajkai közül. Bár szívesen letagadná, hogy rosszul érzi magát a vita és az egész helyzet miatt, azonban ezt nem tudja. Futó gondolatai arcára is kiülnek, s akaratlanul is a hölgy felé pillanat többször, de amint találkoznak a tekintetek, azonnal el is kapja a férfi - s egy oldalra pillantott állapotban, büszkeségét félre dobva felszólal halkan.*
- Köszönöm...
- Közlöm veled, hogy lehet, hogy csak pár napja találkoztunk, de jól kiismertelek! *mondja hangosan* Ha én elmondtam volna neked, hogy láttam azt a vérfoltot a falon, akkor is a másik irányba indultál volna?! *amolyan... költői kérdés* Hát nem! Hanem velem jöttél volna te is, bármennyire könyörögtem volna, hogy menj vissza! Mert makacs vagy, és nem vagy képes felfogni, hogy féltelek, hanem csak folyamatosan forgatod a szemed, és azt hiszed, hogy csupán a levegőbe beszélek! *vesz egy nagy levegőt* Tessék! *néz végig magán* Mellesleg annak se lett volna semmi értelme, ha mindketten megsérülünk! Így pedig csak én kaptam be a harapást és a karmolásokat! Én! Nem te!
*Majd lép egyet a hölgy felé, ép kezével félrelöki a véres fokost, és lassacskán megindul, de még halkan visszamormog úgy, hogy nem fordul hátra.*
- Ha ez kellett, hogy elérjem a célom... Akkor büszkén vállalom, még ha meg is utálsz. Ez lesz a legkevesebb...
*Felkarolja táskáját, majd igyekszik előre a maga tempójában, de Quae szinte egy másodperc alatt éri utol, és siet előre - természetesen a végső döfést még beszúrja...*
- Nagyon köszönöm, kedves Quae, ígérem, meghálálom!
*Kiáltja utána mérhetetlen gúnnyal és haraggal, végül elvágja nyelvét, nem szólal meg többet. Mindvégig a földet bámulja, vagy saját vállát kémleli, nem-e eredt újra el a vérzés. Ritkásan pillant csak fel, azt is azért, hogy lássa, a hölgy merre igyekszik. A fájdalom és a fáradtság elég sok haragot emészt fel, de azért még így is maradt bőven a férfiben!
Quae már elég messze jár, de Mordach nagyjából belőtte, hogy hol is lehet, így hát az erdőben abba az irányba indul meg. Meg is találja fegyvereit, s a jónak ígérkező táborhelyet, míg végül nagy huppanással telepedik le a földre, s nekidől a legközelebbi fának, mely legalább tartja a hátát. A két kardot nagynehezen csatolja le magáról, ahogy az acélkarmok is kínszenvedések árán jönnek le - a fegyvereket végül a hölgy kupacához hajítja. Így szabadon végre megkönnyebbülhet, már nem nehezíti semmi a testét. Bal lábát felhúzza, majd rá támasztja ép kezét, fejét pedig nekihajtja a fának, s vár.
Quae lassacskán meg is érkezik pár fadarabbal, s pillanatokon belül nagy lángok cikáznak a fáklya körül. Kellemes ez a kis meleg, olyan... nyugtató. A hölgyre viszont egy pillantást nem mereszt, s az is nagyon meglepi, mikor odatelepedik mellé, s el akarja látni sebeit. Mordach dacosan fúj egyet, elfordítja fejét oldalra, de nem ellenkezik. Jól látszik, hogy igyekszik gyengéden csinálni, azonban párszor a vörös mégis felmordul... Kissé most olyan ez a helyzet, mintha egy régi mese kelne életre, mely egy szépségről, s egy szörnyetegről szól...
Szemöldöke lassacskán elveszti haragos formáját, s enyhébb alakot ölt. Vonásairól is már kezd eltűnni a düh, ahogy tartása is könnyedebb lesz, már nem olyan merev. Igyekszik segíteni Quae munkáját, olykor közben apró sóhajok törnek ki ajkai közül. Bár szívesen letagadná, hogy rosszul érzi magát a vita és az egész helyzet miatt, azonban ezt nem tudja. Futó gondolatai arcára is kiülnek, s akaratlanul is a hölgy felé pillanat többször, de amint találkoznak a tekintetek, azonnal el is kapja a férfi - s egy oldalra pillantott állapotban, büszkeségét félre dobva felszólal halkan.*
- Köszönöm...
8. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-22 22:23:29
Üzenet elküldve: 2012-08-22 22:23:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
*Quae kifelé menet közben végig nem tud szabadulni a görcsös idegességtől, nomeg a gondolattól, hogy mi van, ha a bestiának még maradt annyi ereje, hogy utánuk eredjen. Ám egészben érnek ki a barlangból, mindenféle kellemetlen találkozás nélkül. Talán az a morgás is már csak halálhörgés volt... A nő nem tudja, hogy az a méreg mennyire gyors halált okoz, vajon a szerencsétlen dög mennyit fog szenvedni odalent? Ha nem élte volna át az iménti eseményeket, talán még sajnálná is...
A kinti hűvös levegő úgy-ahogy kitisztítja a harctól elborult elméjét. Nem állíthatja, hogy nem könnyebül meg, amikor a vörös súlya lekerül róla, de a felszabadult érzést rögtön kompenzálja a hirtelen rázúduló szidalom áradat. De a nő csak hallgat, még a férfi fele se néz. Van a viselkedésében valami baljóslatú, afféle vihar előtti csend. Végül az elsuttogott szavak lesznek az utolsó néhány csepp a pohárban, Quae feldühödve löki el magától a vöröst, sebeivel egyáltalán nem törődve - és kitör a vulkán.*
- Ha jól emlékszem, abban is megegyeztünk, hogy senki nem hősködik! Te pedig nagyon jól tudtad, hogy merre van a fenevad, nem vagyok vak! *céloz a vérre a falon* Átvertél! Így hogy várhatod el, hogy megbízzak benned?!
*A hangerővel egyáltalán nem fukarkodik, kezeivel pedig hevesen hadonászik és mindkettőben fegyver lévén többször is a vörös felé int a fokossal. Roppant kellemetlen érzés ez a rengeteg, elfojtott düh, mellette pedig a harcból maradt hév maradéka. Pont ezek miatt az érzelmek miatt is válik a nőszemély annyira kiszámíthatatlanná.
Az ötletet hallva szó nélkül megindul visszafele, de a zaklatott érzelmektől csak utólag eszmél, hogy a táskája még mindig ott hever a barlang bejáratánál. Bosszankodva siet érte, majd újra a tervezett irányba indulva elhalad Mordach mellet és odaböki neki az utolsó tüskét.*
- Mellesleg szívesen.
*Addig menetel előre, amíg nem talál olyan kevésbé sűrűn benőtt területet, amit megfelelőnek gondol táborhely szempontjából. Beletelik pár percbe, mire ez megtörténik. Remélvén, hogy Mordach végig követte, bevárja, közben a még mindig kezében lévő tőrt, fokost és fáklyát a földre ejti, a táskát szintén. Mikor a férfi megérkezik, ráparancsol (- Te maradj itt nyugton.), majd elindul, hogy a környékről összehordjon néhány vastagabb faágat. Visszatérve egyszerűen rádobálja őket az égő fáklyára.
A démonszeműt jelenleg levegőnek nézve, letelepedik a tűz mellé, táskájából előveszi az ingét (mintha napok teltek volna el azóta,hogy levette!) és nekiáll csíkokra hasogatni az anyagot. A pusztító-szerű cselekvés és az, hogy másra koncentrálhat, kissé lehűti forrongó indulatait. Miután végzett, áttelepedik Mordach-al szemben (aki remélhetőleg már ülő helyzetben van) és megpróbálja ellátni a harci sérüléseket, fedje legalább valami, amíg nem látják hozzáértő szemek. Látszik, hogy ebben nincs túl nagy gyakorlata - az egész művelet sokáig tart, a kötések szedett-vedettre sikerülnek, mozdulatai pedig ügyetlenek, ám meglepően gyengédek. Eleinte dacos és nem emeli fel pillantását készülő művéről, de később kénytelen lesz - egyrészt Mordachnak is részt kell vennie a műveletben, hogy át tudja kötni a karját, a hasát, másrészt a bűntudat is megenyhíti. Bántja, hogy pont rossz pillanatban érkezett, ha nem így történik, most nem tartanának itt. Gondterhelt gondolatai a homlokára is kiülnek, gyakran pillant fel bizonytalanul.*
A kinti hűvös levegő úgy-ahogy kitisztítja a harctól elborult elméjét. Nem állíthatja, hogy nem könnyebül meg, amikor a vörös súlya lekerül róla, de a felszabadult érzést rögtön kompenzálja a hirtelen rázúduló szidalom áradat. De a nő csak hallgat, még a férfi fele se néz. Van a viselkedésében valami baljóslatú, afféle vihar előtti csend. Végül az elsuttogott szavak lesznek az utolsó néhány csepp a pohárban, Quae feldühödve löki el magától a vöröst, sebeivel egyáltalán nem törődve - és kitör a vulkán.*
- Ha jól emlékszem, abban is megegyeztünk, hogy senki nem hősködik! Te pedig nagyon jól tudtad, hogy merre van a fenevad, nem vagyok vak! *céloz a vérre a falon* Átvertél! Így hogy várhatod el, hogy megbízzak benned?!
*A hangerővel egyáltalán nem fukarkodik, kezeivel pedig hevesen hadonászik és mindkettőben fegyver lévén többször is a vörös felé int a fokossal. Roppant kellemetlen érzés ez a rengeteg, elfojtott düh, mellette pedig a harcból maradt hév maradéka. Pont ezek miatt az érzelmek miatt is válik a nőszemély annyira kiszámíthatatlanná.
Az ötletet hallva szó nélkül megindul visszafele, de a zaklatott érzelmektől csak utólag eszmél, hogy a táskája még mindig ott hever a barlang bejáratánál. Bosszankodva siet érte, majd újra a tervezett irányba indulva elhalad Mordach mellet és odaböki neki az utolsó tüskét.*
- Mellesleg szívesen.
*Addig menetel előre, amíg nem talál olyan kevésbé sűrűn benőtt területet, amit megfelelőnek gondol táborhely szempontjából. Beletelik pár percbe, mire ez megtörténik. Remélvén, hogy Mordach végig követte, bevárja, közben a még mindig kezében lévő tőrt, fokost és fáklyát a földre ejti, a táskát szintén. Mikor a férfi megérkezik, ráparancsol (- Te maradj itt nyugton.), majd elindul, hogy a környékről összehordjon néhány vastagabb faágat. Visszatérve egyszerűen rádobálja őket az égő fáklyára.
A démonszeműt jelenleg levegőnek nézve, letelepedik a tűz mellé, táskájából előveszi az ingét (mintha napok teltek volna el azóta,hogy levette!) és nekiáll csíkokra hasogatni az anyagot. A pusztító-szerű cselekvés és az, hogy másra koncentrálhat, kissé lehűti forrongó indulatait. Miután végzett, áttelepedik Mordach-al szemben (aki remélhetőleg már ülő helyzetben van) és megpróbálja ellátni a harci sérüléseket, fedje legalább valami, amíg nem látják hozzáértő szemek. Látszik, hogy ebben nincs túl nagy gyakorlata - az egész művelet sokáig tart, a kötések szedett-vedettre sikerülnek, mozdulatai pedig ügyetlenek, ám meglepően gyengédek. Eleinte dacos és nem emeli fel pillantását készülő művéről, de később kénytelen lesz - egyrészt Mordachnak is részt kell vennie a műveletben, hogy át tudja kötni a karját, a hasát, másrészt a bűntudat is megenyhíti. Bántja, hogy pont rossz pillanatban érkezett, ha nem így történik, most nem tartanának itt. Gondterhelt gondolatai a homlokára is kiülnek, gyakran pillant fel bizonytalanul.*
7. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-22 20:23:03
Üzenet elküldve: 2012-08-22 20:23:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
*Bár Mordachnak igen nagy ereje van egy átlagos emberéhez képest, most azonban ennyi időn keresztül folyamatosan fejteni ki erejét eléggé megterhelő. A fáradtságtól kezei már remegnek, s úgy néz ki, ő előbb fog megtorpanni, mint az a dög. Sajnos figyelme immáron teljesen a lényre terelődik, hiszen az csak és kizárólag a férfivel van elfoglalva, nem pedig Quaeval, így az is szokatlanul éri, mikor a fokos következtében az állat állkapcsa rándul egyet.
Még utoljára súlyával ránehezedik a vörös mellkasára, s egy kegyelemdöfésként még erősebben belevájja a testébe a karmait, majd kissé oldalra tántorodik, s megrázza a fejét. Állása immáron egyáltalán nem stabil, hiszen a hölgyemény ezek szerint igen nagyot üthetett... Mordach nem is gondolta volna, hogy ekkora erő lakozik benne! Ám egy ilyen élet-halál harc rengeteg adrenalint termel, mely következtében emberfeletti képességekre tehetünk szert...
A vörös azonnal megkönnyebbül, ahogy a dög leszáll róla végre, s nagyot lélegez fel. Nem éppen egy könnyű egyed volt, ha még pár percet taposta volna tüdejét, biztosan megfulladt volna! Azonban látva kétes pillantásait, gyorsan távolabb csúszik tőle Quae irányába, ki a férfit megelőzve kezd hadonászni a lény felé. Az még először ugyan próbálkozik a fáklya felé kapni, ám végül megadja magát, s elkezd szaladni a barlang másik irányába.
Mordach egy pillanatra nagyot sóhajtva hátra hajtja a fejét, s becsukja szemeit, ám a hölgy rögtön ott terem mellette, s felkarolja. Igazából szokatlan neki ez az egész helyzet, hiszen eddig mindig az történt, hogyha kapott is egy sérülést, akkor is ő segített a többinek - hölgyeknél pedig főleg! Most viszont Quae ellentmondást nem tűrően vonszolja a kijárat felé...
Elég sok vért vesztett, s a karmok helye, no meg a harapás sem kis fájdalmakat okoz, azonban ő sosem volt az a típus, ki ezt kimutatta volna. Egyedül azért fogadja el a hölgy segítségét, mert a vérhiány miatt egyelőre nehézkes a mozgás, azonban egy kis pihenés után biztosan jobb lesz, mint új korában! Persze, egy kis ferdítéssel... de jobb lesz!
Kiérve a barlangból, pár lépés után viszont elrántja kezét Quae válláról, majd mérges hangon ráförmed.*
- Nem megmondtam, hogyha hallasz valamit, azonnal tűnj el a barlangból?! Miért kellett visszajönnöd?! Bajod eshetett volna!!
*Mondja mérgesen, szemei szinte izzanak, azonban egy sóhaj kíséretében lehajtja fejét. Pár pillanatig nem szólal meg, azonban váratlanul odalép Quae elé, majd szorosan magához húzza ép kezével, ügyet sem vetve a karmolásokra. Közel hajol füléhez, s majdnem suttogó hangon megszólal.*
- Soha többet ne kockáztasd az életed senkiért!
*Végül elhajol, s tenyerét rászorítja a sebre, bár a vér már kezd alvadni rajta, ez pedig megakadályozza az újabb patakok kicsordulását. Egy pillanatra elengedi a harapást, majd kissé nehézkesen bár, de sikerül leszántania magáról a szétszabdalt inget, melyet egy könnyed mozdulattal hajít a bejárat elé.*
- Ez ott fog megpusztulni... A méreg végezni fog vele...
*Végül lassan, kissé fájdalmasan és kissé topán megindul arra, amerről jöttek.*
- Arthenior túl messze van innen. Szerintem menjünk el a kikötőbe, de előtte muszáj lesz megpihennem. Valahol az erdőben gyújtunk tűzet, és...
*Próbál úgy beszélni, mintha semmi sem történt volna, mintha egy darab mély karmolás vagy harapás sem tarkítaná testét, s az egész csupán... a fáradtság miatt lenne.*
Még utoljára súlyával ránehezedik a vörös mellkasára, s egy kegyelemdöfésként még erősebben belevájja a testébe a karmait, majd kissé oldalra tántorodik, s megrázza a fejét. Állása immáron egyáltalán nem stabil, hiszen a hölgyemény ezek szerint igen nagyot üthetett... Mordach nem is gondolta volna, hogy ekkora erő lakozik benne! Ám egy ilyen élet-halál harc rengeteg adrenalint termel, mely következtében emberfeletti képességekre tehetünk szert...
A vörös azonnal megkönnyebbül, ahogy a dög leszáll róla végre, s nagyot lélegez fel. Nem éppen egy könnyű egyed volt, ha még pár percet taposta volna tüdejét, biztosan megfulladt volna! Azonban látva kétes pillantásait, gyorsan távolabb csúszik tőle Quae irányába, ki a férfit megelőzve kezd hadonászni a lény felé. Az még először ugyan próbálkozik a fáklya felé kapni, ám végül megadja magát, s elkezd szaladni a barlang másik irányába.
Mordach egy pillanatra nagyot sóhajtva hátra hajtja a fejét, s becsukja szemeit, ám a hölgy rögtön ott terem mellette, s felkarolja. Igazából szokatlan neki ez az egész helyzet, hiszen eddig mindig az történt, hogyha kapott is egy sérülést, akkor is ő segített a többinek - hölgyeknél pedig főleg! Most viszont Quae ellentmondást nem tűrően vonszolja a kijárat felé...
Elég sok vért vesztett, s a karmok helye, no meg a harapás sem kis fájdalmakat okoz, azonban ő sosem volt az a típus, ki ezt kimutatta volna. Egyedül azért fogadja el a hölgy segítségét, mert a vérhiány miatt egyelőre nehézkes a mozgás, azonban egy kis pihenés után biztosan jobb lesz, mint új korában! Persze, egy kis ferdítéssel... de jobb lesz!
Kiérve a barlangból, pár lépés után viszont elrántja kezét Quae válláról, majd mérges hangon ráförmed.*
- Nem megmondtam, hogyha hallasz valamit, azonnal tűnj el a barlangból?! Miért kellett visszajönnöd?! Bajod eshetett volna!!
*Mondja mérgesen, szemei szinte izzanak, azonban egy sóhaj kíséretében lehajtja fejét. Pár pillanatig nem szólal meg, azonban váratlanul odalép Quae elé, majd szorosan magához húzza ép kezével, ügyet sem vetve a karmolásokra. Közel hajol füléhez, s majdnem suttogó hangon megszólal.*
- Soha többet ne kockáztasd az életed senkiért!
*Végül elhajol, s tenyerét rászorítja a sebre, bár a vér már kezd alvadni rajta, ez pedig megakadályozza az újabb patakok kicsordulását. Egy pillanatra elengedi a harapást, majd kissé nehézkesen bár, de sikerül leszántania magáról a szétszabdalt inget, melyet egy könnyed mozdulattal hajít a bejárat elé.*
- Ez ott fog megpusztulni... A méreg végezni fog vele...
*Végül lassan, kissé fájdalmasan és kissé topán megindul arra, amerről jöttek.*
- Arthenior túl messze van innen. Szerintem menjünk el a kikötőbe, de előtte muszáj lesz megpihennem. Valahol az erdőben gyújtunk tűzet, és...
*Próbál úgy beszélni, mintha semmi sem történt volna, mintha egy darab mély karmolás vagy harapás sem tarkítaná testét, s az egész csupán... a fáradtság miatt lenne.*
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-22 14:32:57
Üzenet elküldve: 2012-08-22 14:32:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
*A kanyarulatban zihálva megtorpan, feltárul számára az egész csatatér. Az előtte lejátszódó jelenet enyhén szólva sokkolja. Talán morbid a gondolat, de már majdhogynem komikus az egész, mintha a szörny és Mordach valami kimondatlan megegyezés alapján csak őt várták volna. De sajnos nem az ő javukra billen a mérleg. A férfi a földre kerül és alig pár pillanat alatt roppant súlyosnak látszó sérüléseket szerez. Elméletileg a bestia vérszomjának is lankadnia kéne, hiszen éppen most jutott a vérébe a halálos méreg és nem kis sebeket is ütött rajta a karom, de gyakorlatilag már nem így működnek a dolgok, az állat nem tágít.
Quae a kiáltásra eszmél. De nem azt teszi, amit parancsoltak neki, sőt, pont az ellenkezőjét. Rohanva indul meg a szörny és Mordach összegabalyodott kettőse felé, talán még annyi idő alatt nem veszik el a meglepetés ereje. Odaérvén, saját lendületét is belevive lendíti meg a fokost, és alulról, a fegyver lapjával célozza a fenevad állkapcsát. A legkevesebb is az, hogy az állatot lelöki Mordachról, az talán meg is tántorodik az ütéstől, hacsak nem valami túlvilági entitásról van szó. Bár vérhabos pofája, csatakos bundája és szokatlan kitartása miatt jelenleg eléggé úgy tűnik. A távolság a vad és a vörös között a nő számára még mindig nem kielégítő, harsány hangon kiáltva lép közelebb a bestiához, párat suhint felé a fáklyával, ha a szörny ettől nem hátrál meg, a nő nemes egyszerűséggel a pofájába nyomja az izzó fadarabot. Ennyinek már elégnek kell lennie ahhoz, hogy az állat - ha pár pillanatra is - visszavonuljon, így Quae vissza tud hátrálni Mordachoz. Közelebbről is megszemlélvén a sebeit arra a megállapításra jut, hogy nincs arra idő, hogy itt szórakozzanak ezzel a 'ki-tudja-honnan-szalasztott-pokolfajzattal'. Arcára kiül az aggodalom, és miközben fél szemét a veszedelmen tartja, bebújik Mordach sértetlen válla alá, de mégiscsak egy magas és izmos férfiról van szó, és Quae sem egy nagydarab erőművész, ezért térdei megrogynak a súly alatt.*
- Azért teljesen ne hagyd el magad...
*Nyögi, és a férfit inkább erőlködve vonszolva, mint cipelve kezd hátrálni. Talán az a dög jobb belátásra tér, hogy velük nem érdemes packázni és békén hagyja őket. De ha nem, még mindig kézben van a fáklya és a fegyverek. Sajnos a tempójuk közel sem olyan gyors, mint amilyennek kéne lennie, a járatból pedig dühödt morgás hangzik fel és közeledik. Jelenlegi helyzetük elég kilátástalan...*
Quae a kiáltásra eszmél. De nem azt teszi, amit parancsoltak neki, sőt, pont az ellenkezőjét. Rohanva indul meg a szörny és Mordach összegabalyodott kettőse felé, talán még annyi idő alatt nem veszik el a meglepetés ereje. Odaérvén, saját lendületét is belevive lendíti meg a fokost, és alulról, a fegyver lapjával célozza a fenevad állkapcsát. A legkevesebb is az, hogy az állatot lelöki Mordachról, az talán meg is tántorodik az ütéstől, hacsak nem valami túlvilági entitásról van szó. Bár vérhabos pofája, csatakos bundája és szokatlan kitartása miatt jelenleg eléggé úgy tűnik. A távolság a vad és a vörös között a nő számára még mindig nem kielégítő, harsány hangon kiáltva lép közelebb a bestiához, párat suhint felé a fáklyával, ha a szörny ettől nem hátrál meg, a nő nemes egyszerűséggel a pofájába nyomja az izzó fadarabot. Ennyinek már elégnek kell lennie ahhoz, hogy az állat - ha pár pillanatra is - visszavonuljon, így Quae vissza tud hátrálni Mordachoz. Közelebbről is megszemlélvén a sebeit arra a megállapításra jut, hogy nincs arra idő, hogy itt szórakozzanak ezzel a 'ki-tudja-honnan-szalasztott-pokolfajzattal'. Arcára kiül az aggodalom, és miközben fél szemét a veszedelmen tartja, bebújik Mordach sértetlen válla alá, de mégiscsak egy magas és izmos férfiról van szó, és Quae sem egy nagydarab erőművész, ezért térdei megrogynak a súly alatt.*
- Azért teljesen ne hagyd el magad...
*Nyögi, és a férfit inkább erőlködve vonszolva, mint cipelve kezd hátrálni. Talán az a dög jobb belátásra tér, hogy velük nem érdemes packázni és békén hagyja őket. De ha nem, még mindig kézben van a fáklya és a fegyverek. Sajnos a tempójuk közel sem olyan gyors, mint amilyennek kéne lennie, a járatból pedig dühödt morgás hangzik fel és közeledik. Jelenlegi helyzetük elég kilátástalan...*
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-22 10:21:39
Üzenet elküldve: 2012-08-22 10:21:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
*Csend van. Az egész hely túlságosan nyomasztó, szinte magába szív minden ép gondolatot, melyek ezt a nem éppen jó helyzetet előrelökhetnék. Mordach csak mereven bámulja a lényt, ahogy a lény sem veszi le róla gy pillanatra sem vérben forgó szemeit. A férfi tapasztalatai inkább a fenti világra vonatkoznak, s be kell vallja őszintén, hogy ugyan rengetegszer megfordult már barlangokban, azonban egyszer sem vadászat miatt. Az önbizalma azonban egy parányit sem csappan meg - most sem a félelem miatt áll mereven és mozdulatlanul, hanem a józan ész miatt. Egy rossz mozdulat, s vége lehet mindennek. Valahogy el kell érnie, hogy gyorsaságát felhasználva ő lépjen előbb, s ha csak egy pillanatra is, de össze tudja zavarni az állatot. Egy ilyen helyzetben egy röpke másodperc is szinte az életet jelentheti.
Egy terv fogalmazódik meg pár pillanat alatt a fejében: ha kardját erővel a lény felé dobja, akkor valamennyire az biztosan meg fog sebeződni, ami kizökkentheti egy pillanatra, s ez idő alatt elő tudja húzni a másik kardját, mellyel végezhet vele, s már mehetnek is tova ebből a barlangból...
Azonban mint minden, ez sem ilyen egyszerű. Bízott benne, hogy Quae menekülőre fogja a dolgot, azonban a hölgy hirtelen megjelenik a járat végén, ahonnan a férfi is jött, mire ő reflexből, akaratlanul is felé fordítja a fejét. Ez a mozdulat pedig láncreakciót indít el... A lény előbb mozdul, mint Mordach, s így a vörösnek még arra sincs ideje, hogy megfelelő pozícióba helyezze kardját. Éles karmait belevájja a férfi hasába, s egy erős lökéssel már le is teríti a földre, hogy még kardja és fáklyája is kiesik kezéből.*
- Menj el innen!
*Kiáltja Quaenak, miközben az acélkarmokat minden erejével tolja befelé a lény a nyakába, ezzel remélhetőleg kifárasztja, s kis időt nyer vele. Ám ő nem hogy fáradna, hanem vértől bűzlő pofája egyre csak közeledik a férfi torka felé. Mellkasa és hasa már csupa vér a belefúródott karmoktól, ám nem csak ez a probléma...
Mikor a lény leterítette, akkor a kardot szorongató, fedetlen keze rossz pozícióba került, s az állat belekapott, így hát a vérvörös haj, és a hasonló szemek szinte már ki sem tűnnek...
Egy valami azonban jó. Hogy a lény minden erejével Mordachra koncentrál, láthatóan Quaet észre sem vette, így neki van ideje elfutni - vagy mást csinálni. Ha előbbi történik, akkor sincs még minden veszve, hiszen a méreg lassacskán szétárad az állat testében - a kérdés, hogy ez mikor fog bekövetkezni.
A vörös egyelőre még tudja tartani azt a pozíciót az acélkarmokkal, hogy ne érjék el a hegyes fogak, azonban az ő ereje is véges, s egy ilyen sebbel a karján már nem fogja sokáig bírni, így csupán már csak a Sorsban bízhat, hogy a végzetet nem arra utasította, hogy egy ilyen barlangban, nyomtalanul lépjen át a túlvilág kapuin...*
Egy terv fogalmazódik meg pár pillanat alatt a fejében: ha kardját erővel a lény felé dobja, akkor valamennyire az biztosan meg fog sebeződni, ami kizökkentheti egy pillanatra, s ez idő alatt elő tudja húzni a másik kardját, mellyel végezhet vele, s már mehetnek is tova ebből a barlangból...
Azonban mint minden, ez sem ilyen egyszerű. Bízott benne, hogy Quae menekülőre fogja a dolgot, azonban a hölgy hirtelen megjelenik a járat végén, ahonnan a férfi is jött, mire ő reflexből, akaratlanul is felé fordítja a fejét. Ez a mozdulat pedig láncreakciót indít el... A lény előbb mozdul, mint Mordach, s így a vörösnek még arra sincs ideje, hogy megfelelő pozícióba helyezze kardját. Éles karmait belevájja a férfi hasába, s egy erős lökéssel már le is teríti a földre, hogy még kardja és fáklyája is kiesik kezéből.*
- Menj el innen!
*Kiáltja Quaenak, miközben az acélkarmokat minden erejével tolja befelé a lény a nyakába, ezzel remélhetőleg kifárasztja, s kis időt nyer vele. Ám ő nem hogy fáradna, hanem vértől bűzlő pofája egyre csak közeledik a férfi torka felé. Mellkasa és hasa már csupa vér a belefúródott karmoktól, ám nem csak ez a probléma...
Mikor a lény leterítette, akkor a kardot szorongató, fedetlen keze rossz pozícióba került, s az állat belekapott, így hát a vérvörös haj, és a hasonló szemek szinte már ki sem tűnnek...
Egy valami azonban jó. Hogy a lény minden erejével Mordachra koncentrál, láthatóan Quaet észre sem vette, így neki van ideje elfutni - vagy mást csinálni. Ha előbbi történik, akkor sincs még minden veszve, hiszen a méreg lassacskán szétárad az állat testében - a kérdés, hogy ez mikor fog bekövetkezni.
A vörös egyelőre még tudja tartani azt a pozíciót az acélkarmokkal, hogy ne érjék el a hegyes fogak, azonban az ő ereje is véges, s egy ilyen sebbel a karján már nem fogja sokáig bírni, így csupán már csak a Sorsban bízhat, hogy a végzetet nem arra utasította, hogy egy ilyen barlangban, nyomtalanul lépjen át a túlvilág kapuin...*
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-21 18:14:49
Üzenet elküldve: 2012-08-21 18:14:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
*Az egyezményük nem bizonyul annyira megnyugtatónak, mint amilyennek kellett volna. Quae nem is igazán tudja mit várt, de ez a kurta biccentés 'kissé' hidegnek hatott... Mint valami kellemetlen, frusztráló érzést keltő balsejtelem, ami végül bizonyossá válik.
Lefelé, a járatban senkinek nem akaródzik megtörni a rájuk nehezedő csöndet. A nőnek feltűnik, hogy Mordach még mindig nem mondott le az ő terelgetéséről, de amíg az nem vesz fel nagyobb mértéket, addig csak, ha szemrebbenéssel is, de elviseli.
Az elágazásnál ő is megtorpan és elbizonytalanodva ráncolja a homlokát, de Mordach elsőnek bizonyul az ötletével, Quae pedig nem tud vitatkozni vele. Így valóban nagyobb területet tudnak lefedni. Bólint, majd azt követően elindul a jobb oldali járatban, nemsokára el is tűnik egy kanyarulatban.
Így, magára maradva, már a szorongás is csak az ő vállára nehezedik, hirtelen azt kívánja, bár visszapillantott volna még... Röpke gondolatként fordul meg a fejében a kijelentés, hogy Mordach túlságosan is könnyen engedte el, talán annyira biztos abban, hogy ő fut össze a bestiával? Idővel egyre jobban érződik a járaton, hogy a felszíntől egyre mélyebben halad, a levegő hűl és a nő is kezd dideregni, már átkozza magát, hogy nem vette vissza az inget, mondván, ne akadályozza. Az most ott pihen a táskájában, a felszínen, a barlang bejáratánál. Egyetlen felsőruházata még mindig a hasát, vállait szabadon hagyó kis felső. Egyedüli hőforrás a fáklya, de az sem számít sokat.
Időérzéke már rég cserben hagyta, de az biztos, hogy Mordachal nem most váltak el. Már jó ideje halad előre a járatban, de még mindig semmi jel nem utal arra, hogy itt nem rég járt volna valami. Csak a nedves falak, cseppkövekről csöpögő víz, szikla... Figyelme is kezd lankadni, hiszen semmi nincs, ami miatt óvatosnak kéne lennie. És akkor felhangzik a mély morgás. Quae összerezzen, felváltva tekint előre-hátra, hiszen a visszhangtól egyáltalán nem behatárolható, hogy merről is jött a hang. Végül úgy dönt, visszafordul a megbeszéltek szerint. Futólépésre vált, és jobb kezében immár ott a fokos, a fáklyához hozzászorítva pedig a tőr, lefele néző heggyel.
Visszaérve a kereszteződéshez, nem a várt kép fogadja, a vörös sehol. Töprengve körbesétál, vajon hol lehet Mordach és neki pedig mit kéne tennie? Így van ideje jobban megszemlélni a helyszínt és immár neki is feltűnik a vér a falon. Elsőre nem is érti, hogy hogy nem vették észre, azután összeáll a kép. "Bolond..." Dühösen-csalódottan fújtat és rohanva indul a másik irányba, most minden pillanat számít. Mindeközben nem tudja elhessegetni a keserű érzést: "Ennyit a bizalomról..." Ha túlélik az éjszakát, ez lesz az első, amit a fejéhez vág.
A tempó gyors, de nem eléggé, számára idegtépően sok időnek tűnik az út, a járat csak kanyarog, és minden kanyar után újra csak sötétség fogadja. Végül túlságosan is sok szívdobbanás után, de végre-valahára feltűnik a fáklya derengése. A kérdés az, vajon nem érkezett későn? Az érzésbe bemagyarázható, hogy nem akar lecsúszni a dicsőséges győzelemről, vagy egyszerűen nem akar egyedül kikeveregni innen, de az igazság az, hogy fél. Hogy amikor a démonszeművel legközelebb találkozik, az már csak vérbe fagyva fog feküdni a földön...*
Lefelé, a járatban senkinek nem akaródzik megtörni a rájuk nehezedő csöndet. A nőnek feltűnik, hogy Mordach még mindig nem mondott le az ő terelgetéséről, de amíg az nem vesz fel nagyobb mértéket, addig csak, ha szemrebbenéssel is, de elviseli.
Az elágazásnál ő is megtorpan és elbizonytalanodva ráncolja a homlokát, de Mordach elsőnek bizonyul az ötletével, Quae pedig nem tud vitatkozni vele. Így valóban nagyobb területet tudnak lefedni. Bólint, majd azt követően elindul a jobb oldali járatban, nemsokára el is tűnik egy kanyarulatban.
Így, magára maradva, már a szorongás is csak az ő vállára nehezedik, hirtelen azt kívánja, bár visszapillantott volna még... Röpke gondolatként fordul meg a fejében a kijelentés, hogy Mordach túlságosan is könnyen engedte el, talán annyira biztos abban, hogy ő fut össze a bestiával? Idővel egyre jobban érződik a járaton, hogy a felszíntől egyre mélyebben halad, a levegő hűl és a nő is kezd dideregni, már átkozza magát, hogy nem vette vissza az inget, mondván, ne akadályozza. Az most ott pihen a táskájában, a felszínen, a barlang bejáratánál. Egyetlen felsőruházata még mindig a hasát, vállait szabadon hagyó kis felső. Egyedüli hőforrás a fáklya, de az sem számít sokat.
Időérzéke már rég cserben hagyta, de az biztos, hogy Mordachal nem most váltak el. Már jó ideje halad előre a járatban, de még mindig semmi jel nem utal arra, hogy itt nem rég járt volna valami. Csak a nedves falak, cseppkövekről csöpögő víz, szikla... Figyelme is kezd lankadni, hiszen semmi nincs, ami miatt óvatosnak kéne lennie. És akkor felhangzik a mély morgás. Quae összerezzen, felváltva tekint előre-hátra, hiszen a visszhangtól egyáltalán nem behatárolható, hogy merről is jött a hang. Végül úgy dönt, visszafordul a megbeszéltek szerint. Futólépésre vált, és jobb kezében immár ott a fokos, a fáklyához hozzászorítva pedig a tőr, lefele néző heggyel.
Visszaérve a kereszteződéshez, nem a várt kép fogadja, a vörös sehol. Töprengve körbesétál, vajon hol lehet Mordach és neki pedig mit kéne tennie? Így van ideje jobban megszemlélni a helyszínt és immár neki is feltűnik a vér a falon. Elsőre nem is érti, hogy hogy nem vették észre, azután összeáll a kép. "Bolond..." Dühösen-csalódottan fújtat és rohanva indul a másik irányba, most minden pillanat számít. Mindeközben nem tudja elhessegetni a keserű érzést: "Ennyit a bizalomról..." Ha túlélik az éjszakát, ez lesz az első, amit a fejéhez vág.
A tempó gyors, de nem eléggé, számára idegtépően sok időnek tűnik az út, a járat csak kanyarog, és minden kanyar után újra csak sötétség fogadja. Végül túlságosan is sok szívdobbanás után, de végre-valahára feltűnik a fáklya derengése. A kérdés az, vajon nem érkezett későn? Az érzésbe bemagyarázható, hogy nem akar lecsúszni a dicsőséges győzelemről, vagy egyszerűen nem akar egyedül kikeveregni innen, de az igazság az, hogy fél. Hogy amikor a démonszeművel legközelebb találkozik, az már csak vérbe fagyva fog feküdni a földön...*
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-20 21:58:06
Üzenet elküldve: 2012-08-20 21:58:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
*Mordach kedve egyre csak rosszabb, melyet az elkövetkezendő, egyszerű kalandnak már kevésbé sem mondható vadászat még jobban felerősít. Többször felmerül benne a gondolat, hogy Quae mégis miért tartott vele valójában? Hiszen érthetően megmondta neki még az elején a férfi, hogy ez nem egyszerű vadászat lesz, s hogy a veszély lesz a legfőbb szó, melyet használhatna az egészre. Ehelyett ő is itt kockáztatja az életét, ahelyett, hogy tovább ment volna, s nemet mondott volna a vörös invitálására. Ő balga pedig hova is gondolt? Túlságosan elvakította az erős és határozott külső, melyet Quae mutat a világnak, s mindez alatt teljesen elfelejtődött az, hogy Mordach az ilyen alkalmakkor az életét kockáztatja, ezt pedig nem várhatja el mástól.
Ám már nincs visszaút. Nem mondhatja csak úgy a hölgynek, hogy most azonnal forduljon vissza, és rohanjon addig, amíg csak bír, s ne is nézzen vissza... Pedig most minden vágya ez lenne. Ám valami mégis visszatartja. Talán a vágy, hogy végre Quae bebizonyíthassa valós igazát, vagy éppen azt, mely mélyen ott lapul benne. Talán az, hogy úgy bánik vele, mint egyenrangú társsal, növelheti Mordach tekintélyét a szemében. Így hát nem szól egy szót sem, csak csendben járja körbe a tátongó lyukat a földben - miközben Quae pár percre az erdőbe megy keresgélni, addig a vörös is összeszed egy masszívabb fadarabot, melynek végét könnyen lángra lobbanó nővényekkel vonja be.
A nyomok szinte már biztosan odalentre vezetnek... Ami nem éppen előny számukra, de ha a vörös azt mondaná, hogy ez hátrány, akkor szinte pontot is tehetnek a kudarcba fulladt vadászat végére.
A hölgy visszatérésekor a férfi felé intézett szavai nem lepik meg. Benne is éppen ezek fogalmazódtak meg, szinte már-már szó szerint is. Ő sem akar gyűlölködő hangulatban lemenni, hiszen ott csakis egymásra, egymás segítségére lesznek utalva, s itt bizony a bizalom lesz a legfőbb dolog. Muszáj bízniuk a másikban, mert ha nem, az végzetes is lehet...
Ahogy Mordach izzó íriszei a hölgyét fürkészik, rengeteg szó kívánkozik ki belőle. A vágyódás jól látszódik szemein, mely nem csak Quae hangjáért könyörög, hanem érintéséért is. Szíve szerint erősen szorítana rá a vállát markoló kézre... Azonban se szavak, sem érintések nem következnek. Pár pillanatig még mereven néz a hölgyre, végül szavait egy határozott fejbiccentéssel zárja le, végül ő is megindul a járatba. Utoljára még egyet hátrapillant a fényességbe, majd végül egész teste eltűnik a mélyről eredő sötétségben...
Csend, hideg, nyirkos szag. Az első pár lépésnél ez a három momentum az, amikkel jól körül lehetne írni a helyet. Egyelőre nincsenek labirintus-szerű járatok, s amin most haladnak, az is valamennyire széles, így igyekszik Quae mellett, s előtt haladni, s valamennyire bent maradni a fáklyák fényében. Sokat nem kell menniük, mikor az út két felé ágazik el. Egy jobbra, és egy balra... Mordach fejében rögtön kavarodni kezdenek a gondolatok, hogy most mit csináljon. Ha minél gyorsabban meg akarják találni a lényt, akkor szét kell válniuk, de a férfi semmi pénzért nem engedné, hogy Quae egyedül menjen el bármerre is.
Azonban a következő kép mindent megváltoztat... Egy szinte alig észrevehető vérnyom éktelenkedik a baloldali járat falán, s abban a pillanatban, amint ezt a férfi észreveszi, rögtön elé lép, hogy takarásban legyen, majd halkan, de határozottan szól a hölgy felé.*
- Most szét kell válnunk, hogy mihamarabb megtaláljuk. Ha bármelyikünk hall valamit, azonnal visszafordul, s nem próbál meg hősködni...
*Bólint felé határozottan, szemeiből pedig árasztja a bizalmat, melyet Quaeba fektet, s próbálja azt sugallni felé, hogy bízik a képességeiben, s abban, hogy egyedül is meg fogja állni a helyét.
Ha a hölgy beleegyezik, akkor Mordach még nézi pár pillanatig, ahogy eltűnik a járatban, végül egy sóhaj kíséretében pillant végig a kis vérfolton a falon, majd ő is megindul. Ha nem lenne biztos a dolgában, akkor nem engedte volna el egyedül, ám így megmerte kockáztatni a dolgokat. Bízik abban, hogy a lény nem csupán a bolondját akarta vele járatni...
Halkan, lassan halad, akárcsak egy árny, s fegyvereit is olyan pozícióban tartja, hogy képes legyen kivédeni egy szemből jövő támadást. Az acélkarmokat viselő kezében pislákol haloványan a fáklya fénye, a másikban pedig hosszúkardját szorongatja. Ahogy egyre beljebb halad, úgy szűkül jobban a járat, s úgy válik minden olyan... zorddá.
Hosszú percek telnek el, mikor váratlanul a vörös szemei elkerekednek a következő hangoktól. Egy hangos, mélyről jövő morgás rázza meg az egész barlangot, melynek falai szinte bele is remegnek. Szíve egyre szaporábban ver, azonban egy megnyugtatóan nagyot sóhajt. "Hát nem tévedtem... Quae..." Azzal rögtön gyorsabbá váltja tempóját, s indul meg egyenesen a hang irányába, reménykedve, hogy a hölgy nem jön utána, hanem hallgat rá, s menekül.
Sajnos figyelme az aggódása miatt eléggé elromlik, ezért is történik az, hogy nem vesz észre egy balra nyíló járatot, ami szinte tökéletes takarásban van. Ezért sem áll meg a fal mellett közvetlenül, s ezért igyekszik tovább. Ám természetesen pillanatokon belül feltűnik neki, hogy a fáklya fénye tovább halad a falakon, s elnyeli a járat sötétje.
Nem mozdul... Szinte levegőt is alig vesz. Minden porcikája megfeszül, ahogy farkasszemet néz a járatban álló lénnyel, melynek pofájából hevesen csöpög a vér egy alatta levő, alaktalan tetembe. A férfi is és a lény is csak áll egymással szemben, nem mozdulnak. Mordach csak a támadására vár, azonban egy apró mozzanat elég ahhoz, hogy kizökkentse a koncentrálásból...*
Ám már nincs visszaút. Nem mondhatja csak úgy a hölgynek, hogy most azonnal forduljon vissza, és rohanjon addig, amíg csak bír, s ne is nézzen vissza... Pedig most minden vágya ez lenne. Ám valami mégis visszatartja. Talán a vágy, hogy végre Quae bebizonyíthassa valós igazát, vagy éppen azt, mely mélyen ott lapul benne. Talán az, hogy úgy bánik vele, mint egyenrangú társsal, növelheti Mordach tekintélyét a szemében. Így hát nem szól egy szót sem, csak csendben járja körbe a tátongó lyukat a földben - miközben Quae pár percre az erdőbe megy keresgélni, addig a vörös is összeszed egy masszívabb fadarabot, melynek végét könnyen lángra lobbanó nővényekkel vonja be.
A nyomok szinte már biztosan odalentre vezetnek... Ami nem éppen előny számukra, de ha a vörös azt mondaná, hogy ez hátrány, akkor szinte pontot is tehetnek a kudarcba fulladt vadászat végére.
A hölgy visszatérésekor a férfi felé intézett szavai nem lepik meg. Benne is éppen ezek fogalmazódtak meg, szinte már-már szó szerint is. Ő sem akar gyűlölködő hangulatban lemenni, hiszen ott csakis egymásra, egymás segítségére lesznek utalva, s itt bizony a bizalom lesz a legfőbb dolog. Muszáj bízniuk a másikban, mert ha nem, az végzetes is lehet...
Ahogy Mordach izzó íriszei a hölgyét fürkészik, rengeteg szó kívánkozik ki belőle. A vágyódás jól látszódik szemein, mely nem csak Quae hangjáért könyörög, hanem érintéséért is. Szíve szerint erősen szorítana rá a vállát markoló kézre... Azonban se szavak, sem érintések nem következnek. Pár pillanatig még mereven néz a hölgyre, végül szavait egy határozott fejbiccentéssel zárja le, végül ő is megindul a járatba. Utoljára még egyet hátrapillant a fényességbe, majd végül egész teste eltűnik a mélyről eredő sötétségben...
Csend, hideg, nyirkos szag. Az első pár lépésnél ez a három momentum az, amikkel jól körül lehetne írni a helyet. Egyelőre nincsenek labirintus-szerű járatok, s amin most haladnak, az is valamennyire széles, így igyekszik Quae mellett, s előtt haladni, s valamennyire bent maradni a fáklyák fényében. Sokat nem kell menniük, mikor az út két felé ágazik el. Egy jobbra, és egy balra... Mordach fejében rögtön kavarodni kezdenek a gondolatok, hogy most mit csináljon. Ha minél gyorsabban meg akarják találni a lényt, akkor szét kell válniuk, de a férfi semmi pénzért nem engedné, hogy Quae egyedül menjen el bármerre is.
Azonban a következő kép mindent megváltoztat... Egy szinte alig észrevehető vérnyom éktelenkedik a baloldali járat falán, s abban a pillanatban, amint ezt a férfi észreveszi, rögtön elé lép, hogy takarásban legyen, majd halkan, de határozottan szól a hölgy felé.*
- Most szét kell válnunk, hogy mihamarabb megtaláljuk. Ha bármelyikünk hall valamit, azonnal visszafordul, s nem próbál meg hősködni...
*Bólint felé határozottan, szemeiből pedig árasztja a bizalmat, melyet Quaeba fektet, s próbálja azt sugallni felé, hogy bízik a képességeiben, s abban, hogy egyedül is meg fogja állni a helyét.
Ha a hölgy beleegyezik, akkor Mordach még nézi pár pillanatig, ahogy eltűnik a járatban, végül egy sóhaj kíséretében pillant végig a kis vérfolton a falon, majd ő is megindul. Ha nem lenne biztos a dolgában, akkor nem engedte volna el egyedül, ám így megmerte kockáztatni a dolgokat. Bízik abban, hogy a lény nem csupán a bolondját akarta vele járatni...
Halkan, lassan halad, akárcsak egy árny, s fegyvereit is olyan pozícióban tartja, hogy képes legyen kivédeni egy szemből jövő támadást. Az acélkarmokat viselő kezében pislákol haloványan a fáklya fénye, a másikban pedig hosszúkardját szorongatja. Ahogy egyre beljebb halad, úgy szűkül jobban a járat, s úgy válik minden olyan... zorddá.
Hosszú percek telnek el, mikor váratlanul a vörös szemei elkerekednek a következő hangoktól. Egy hangos, mélyről jövő morgás rázza meg az egész barlangot, melynek falai szinte bele is remegnek. Szíve egyre szaporábban ver, azonban egy megnyugtatóan nagyot sóhajt. "Hát nem tévedtem... Quae..." Azzal rögtön gyorsabbá váltja tempóját, s indul meg egyenesen a hang irányába, reménykedve, hogy a hölgy nem jön utána, hanem hallgat rá, s menekül.
Sajnos figyelme az aggódása miatt eléggé elromlik, ezért is történik az, hogy nem vesz észre egy balra nyíló járatot, ami szinte tökéletes takarásban van. Ezért sem áll meg a fal mellett közvetlenül, s ezért igyekszik tovább. Ám természetesen pillanatokon belül feltűnik neki, hogy a fáklya fénye tovább halad a falakon, s elnyeli a járat sötétje.
Nem mozdul... Szinte levegőt is alig vesz. Minden porcikája megfeszül, ahogy farkasszemet néz a járatban álló lénnyel, melynek pofájából hevesen csöpög a vér egy alatta levő, alaktalan tetembe. A férfi is és a lény is csak áll egymással szemben, nem mozdulnak. Mordach csak a támadására vár, azonban egy apró mozzanat elég ahhoz, hogy kizökkentse a koncentrálásból...*
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-20 13:01:59
Üzenet elküldve: 2012-08-20 13:01:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
*Quae, látván az elkedvtelenedett, kiábrándult Mordachot, meg a reakcióit, értetlenkedve grimaszol. Nem a nőnek fáj az igazság, hanem pont a férfinak, hogy még mindig nem sikerült rávennie, hogy úgy viselkedjen, ahogy kéne. Biztosan ez az igazság. És most ezért reagál olyan - Quae szerint túlzottan - sértődötten.
Élcelődhetne Mordachon újabb tréfákkal, hogy úgy hisztériázik, mint egy kislány, vagy érdeklődhetne, hogy vajon a bestiának is meg-e fog sértődni, ha annak szándékában lesz megenni őt. De ezekkel valószínűleg örökre elvágná magát tőle.
De nem telik el pár pillanat, a felháborodásra most ő a soros. "Méghogy az alkohol..." Puffog magában, nem akar belengondolni, hogy valamennyire igaza lehet - persze, hogy az alkohol megoldja az ember nyelvét! Innentől kezdve ő is tartja a három lépés távolságot.
Immár a szántóföldön, keresés közben Mordach kézmozdulata a bestia valószínű nyomai felé viszik Quae pillantását. Most a férfi iramodik meg utána, a nő pedig a nyomában, nem marad le. Több idő múlva, mint ami kényelmesnek érezhető, véget ér a feltört föld, az erdő újra átveszi a helyét. A nyomok folytatódnak, Quae pulzusa pedig szaporább lesz, hiszen a lomboktól rájuk borult a sötétség is, ez a veszedelem pedig bármelyik bokorban megbújhat, lehet bármelyik árny és bármelyik pillanatban bekövetkezhet a 'meglepetés'. Lépteit lassítja, alaposabban szemlél meg minden gyanúsnak látszó alakzatot. Végül, ahol a nyomoknak kéne folytatódniuk, véget érnek egy nem kicsi átmérőjű barlang (?) szájában.
Quae csak áll, mindenféle érzelemtől mentes arccal mered le a sűrű sötétbe. Majd morog valamit a 'sötétről', 'látásról', meg 'denevérekről' és eltűnik a fák között. Persze nem megy messze, szándéka, hogy találjon egy megfelelő méretű, vastagabb botot és egy nagyobb csomónyi kéreg és háncs darabokat. Késének és egy rövidebb kötéldarabnak a segítségével összeeszkábál egy eléggé szedett-vedett, de használható fáklyát, amit végül kova kővel gyújt meg. Komor arccal tér vissza, igyekszik megbarátkozni a gondolattal, hogy bizony most lemennek oda. De nincs olyan kép, vagy érzés, ami el tudná mulasztani a félelmét a sötéttől.
Mielőtt nekivágna, megáll Mordach előtt és töprengően fürkészi az arcát, nemsokára ki is böki, hogy mi bántja.*
- Én... Nem szívesen megyek le oda ilyen hangulatban. *céloz a nemrég váltott támadó szócsatára* - Ha kijövünk élve, akkor...
*Akkor? Nem igazán tudja, mit kéne mondania, ami nem hangzik üresen. "Megbeszéljük? Nem leszek goromba?" Ígéretek... Egyszerűen csak megragadja a vörös vállát, és beleássa a saját tekintetét a másikéba, valami olyasmit üzenvén, hogy ő nem úgy gondolta, és most, hogy lemennek ide, társak lesznek.
Végül lassan megindul a járatban. Újra a vadászatra koncentrál, a legkisseb zajokra is figyel, hiszen a látótávolságot az az alig néhány méter átmérőjű kör adja, amit a fáklya biztosít. Néha az is becsapós, hiszen a szikla hosszabb, ugráló árnyékot vet, a falra vetülő fény pedig narancssárga. Néhány lépés után Quae visszapillant Mordacra, hogy jön-e. És talán, hogy bátorságot merítsen.*
Élcelődhetne Mordachon újabb tréfákkal, hogy úgy hisztériázik, mint egy kislány, vagy érdeklődhetne, hogy vajon a bestiának is meg-e fog sértődni, ha annak szándékában lesz megenni őt. De ezekkel valószínűleg örökre elvágná magát tőle.
De nem telik el pár pillanat, a felháborodásra most ő a soros. "Méghogy az alkohol..." Puffog magában, nem akar belengondolni, hogy valamennyire igaza lehet - persze, hogy az alkohol megoldja az ember nyelvét! Innentől kezdve ő is tartja a három lépés távolságot.
Immár a szántóföldön, keresés közben Mordach kézmozdulata a bestia valószínű nyomai felé viszik Quae pillantását. Most a férfi iramodik meg utána, a nő pedig a nyomában, nem marad le. Több idő múlva, mint ami kényelmesnek érezhető, véget ér a feltört föld, az erdő újra átveszi a helyét. A nyomok folytatódnak, Quae pulzusa pedig szaporább lesz, hiszen a lomboktól rájuk borult a sötétség is, ez a veszedelem pedig bármelyik bokorban megbújhat, lehet bármelyik árny és bármelyik pillanatban bekövetkezhet a 'meglepetés'. Lépteit lassítja, alaposabban szemlél meg minden gyanúsnak látszó alakzatot. Végül, ahol a nyomoknak kéne folytatódniuk, véget érnek egy nem kicsi átmérőjű barlang (?) szájában.
Quae csak áll, mindenféle érzelemtől mentes arccal mered le a sűrű sötétbe. Majd morog valamit a 'sötétről', 'látásról', meg 'denevérekről' és eltűnik a fák között. Persze nem megy messze, szándéka, hogy találjon egy megfelelő méretű, vastagabb botot és egy nagyobb csomónyi kéreg és háncs darabokat. Késének és egy rövidebb kötéldarabnak a segítségével összeeszkábál egy eléggé szedett-vedett, de használható fáklyát, amit végül kova kővel gyújt meg. Komor arccal tér vissza, igyekszik megbarátkozni a gondolattal, hogy bizony most lemennek oda. De nincs olyan kép, vagy érzés, ami el tudná mulasztani a félelmét a sötéttől.
Mielőtt nekivágna, megáll Mordach előtt és töprengően fürkészi az arcát, nemsokára ki is böki, hogy mi bántja.*
- Én... Nem szívesen megyek le oda ilyen hangulatban. *céloz a nemrég váltott támadó szócsatára* - Ha kijövünk élve, akkor...
*Akkor? Nem igazán tudja, mit kéne mondania, ami nem hangzik üresen. "Megbeszéljük? Nem leszek goromba?" Ígéretek... Egyszerűen csak megragadja a vörös vállát, és beleássa a saját tekintetét a másikéba, valami olyasmit üzenvén, hogy ő nem úgy gondolta, és most, hogy lemennek ide, társak lesznek.
Végül lassan megindul a járatban. Újra a vadászatra koncentrál, a legkisseb zajokra is figyel, hiszen a látótávolságot az az alig néhány méter átmérőjű kör adja, amit a fáklya biztosít. Néha az is becsapós, hiszen a szikla hosszabb, ugráló árnyékot vet, a falra vetülő fény pedig narancssárga. Néhány lépés után Quae visszapillant Mordacra, hogy jön-e. És talán, hogy bátorságot merítsen.*
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2012-08-19 13:57:59
Üzenet elküldve: 2012-08-19 13:57:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
*Mordach miközben őszintén beszél, s próbálja véleményét végre Quaeben is tudatosítani, miszerint a férfi számára tényleg egy szép hölgy, addig kissé csalódott vonások kerülgetik arcát, ahogy látja, hogy Quaenek ismét nem tetszenek szavai. Bár nem szól egy szót sem, a vörös tökéletesen látja az arcán megbújó negatív érzéseket.*
- Hát, rendben. *mondja keserűen, s egy erőltetett mosoly jelenik meg arcán* Ha neked ennyire fáj az igazság, akkor a jövőben majd magamban tartom, s nem fárasztalak vele...
*Rak pontot a végére, s immáron egy új elhatározást tesz magában: elvetette magában kacér pillantásokat, s most úgy látszik, a bókjainak is kezdheti ásni a sírját, mert ha valaki is kíváncsi rájuk, akkor az csak saját maga lehet. Kis tréfája sem ért célba, s a türelmetlen, hideg pillantások kissé meg is lepik a vöröst. Kutakodik gondolataiban, hogy talán ismét olyat csinált, mely nem tetszhetett a hölgynek, s ezért viselkedik így, azonban egy ilyet nem talál. Az odavetett 'Csak'-ra pedig csak lemondóan bólint egyet, majd szótlanul tovább sétál - már nem beszél lelkesen, s igazság szerint a további beszélgetéstől is teljesen elment a kedve. Hova erőlködjön, ha nem ér vele semmit?
Végül hosszú percek elteltével egy keserű mosollyal fordul Quae felé.*
- Kár, hogy a bizalmad csupán alkohol hatása alatt volt valódi...
*Mondja kissé nyersen, kissé fájón, kissé kiábrándultan. Mindig azt mondogatja magában, hogy ő nem erőszakos, azonban folyamatosan azt tapasztalja, hogy mégis, hiszen kérdései, cselekedetei, s mondandója folyamatosan cáfolják ezt. Így hűvösen csak legyint egyet, jelezve, hogy a beszélgetés részéről le van tudva.*
- Á, már értem... Szóval még mindig itt tartunk. Tudod mit? Kár lenne bizonyítanom a véleményed ellentétét: ha engem nőfalónak titulálsz el, akkor az vagyok.
*Mondja sértődötten az elszaladó, igen csípős nyelvű! Quae után, viszont Mordach nem siet utána. Nyilvánvaló immáron, hogy a hölgyemény nem Mordach miatt jött el az útra, hanem csakis egyedül a kaland kedvéért. A vörös már csak egy mellékszereplő, kinek csupán az a feladata, hogy Quaet kísérje. "Ilyen az én formám..." Keserű ábrázat ül ki arcára, végül az út hátralevő részét csendbe burkolózva tölti el.
A férfi ugyan tudta, hogy elég veszélyes lénnyel lesz dolguk, azonban arra cseppet sem számított, hogy ilyen brutálisan képes végezni az áldozataival. Ahogy vizsgálgatja a húscafatokat, jól kivehetőek a hegyes fognyomok, melyek nagyon könnyen tépték szét az áldozatot. Nem lehetett éppen fájdalommentes halála, az már biztos!*
- Ha jól vettem ki szavaidból, akkor zsoldos voltál... Ez viszont talán még a te fantáziádat is felülmúlja...
*Végül ledobja a húscafatot vissza a helyére, megtörli a kezét, majd csípőre tett kézzel egyenesedik ki, s a dombos szántóföldet kezdi kémlelni. Bár kicsit megorrolt a hölgyeményre, szemeit azonban mindig résnyire rajta tartja, s ahogy távolodik tőle, úgy próbál észrevétlenül, gyors mozdulatokkal utána araszolni.*
- Állj! Nézd csak!
*Mutat Quatől nem messze egy szalmakalapra, mely után kisebb karmolásnyomok is vannak a földben. Összevetve a vértócsát a kaparásnyommal, nagyjából be lehet határolni, milyen irányba ment tovább a lény. Mordach ahogy tovább indul, gyorsan a mérgezett karmon elmozdít egy pöcköt, mely során a méreg a karmok végébe ömölhet, s immáron valóban, ha saját magát sebzi meg, akkor az végzetes lehet... Szabad, jobb kezével pedig kihúzza egyik hosszúkardját, s így teljes támadófelszerelésben, vörös íriszeivel kezdi kémlelni a vidéket.*
- Nem biztos, hogy egyszerű dolgunk lesz, sőt...
*Jegyzi meg maga elé, majd végül szótlanul, halkan indul meg a nyomok után.
Mivel a szántóföld eléggé nagy, ezért vagy fél óra gyaloglás is betelik, mire elérkeznek egy érdekes részhez. Újra erdős terület következne, azonban a fák takarásában egy mély lyuk tátong a földben, melynek egyik részén jól kivehető nyomok vannak. A vörös halkan oda is igyekszik, majd hangosan állapítja meg gondolatait.*
- Ha jó nyomon járunk, akkor bizony Veszedelmes Barátunk is itt tartózkodik...
- Hát, rendben. *mondja keserűen, s egy erőltetett mosoly jelenik meg arcán* Ha neked ennyire fáj az igazság, akkor a jövőben majd magamban tartom, s nem fárasztalak vele...
*Rak pontot a végére, s immáron egy új elhatározást tesz magában: elvetette magában kacér pillantásokat, s most úgy látszik, a bókjainak is kezdheti ásni a sírját, mert ha valaki is kíváncsi rájuk, akkor az csak saját maga lehet. Kis tréfája sem ért célba, s a türelmetlen, hideg pillantások kissé meg is lepik a vöröst. Kutakodik gondolataiban, hogy talán ismét olyat csinált, mely nem tetszhetett a hölgynek, s ezért viselkedik így, azonban egy ilyet nem talál. Az odavetett 'Csak'-ra pedig csak lemondóan bólint egyet, majd szótlanul tovább sétál - már nem beszél lelkesen, s igazság szerint a további beszélgetéstől is teljesen elment a kedve. Hova erőlködjön, ha nem ér vele semmit?
Végül hosszú percek elteltével egy keserű mosollyal fordul Quae felé.*
- Kár, hogy a bizalmad csupán alkohol hatása alatt volt valódi...
*Mondja kissé nyersen, kissé fájón, kissé kiábrándultan. Mindig azt mondogatja magában, hogy ő nem erőszakos, azonban folyamatosan azt tapasztalja, hogy mégis, hiszen kérdései, cselekedetei, s mondandója folyamatosan cáfolják ezt. Így hűvösen csak legyint egyet, jelezve, hogy a beszélgetés részéről le van tudva.*
- Á, már értem... Szóval még mindig itt tartunk. Tudod mit? Kár lenne bizonyítanom a véleményed ellentétét: ha engem nőfalónak titulálsz el, akkor az vagyok.
*Mondja sértődötten az elszaladó, igen csípős nyelvű! Quae után, viszont Mordach nem siet utána. Nyilvánvaló immáron, hogy a hölgyemény nem Mordach miatt jött el az útra, hanem csakis egyedül a kaland kedvéért. A vörös már csak egy mellékszereplő, kinek csupán az a feladata, hogy Quaet kísérje. "Ilyen az én formám..." Keserű ábrázat ül ki arcára, végül az út hátralevő részét csendbe burkolózva tölti el.
A férfi ugyan tudta, hogy elég veszélyes lénnyel lesz dolguk, azonban arra cseppet sem számított, hogy ilyen brutálisan képes végezni az áldozataival. Ahogy vizsgálgatja a húscafatokat, jól kivehetőek a hegyes fognyomok, melyek nagyon könnyen tépték szét az áldozatot. Nem lehetett éppen fájdalommentes halála, az már biztos!*
- Ha jól vettem ki szavaidból, akkor zsoldos voltál... Ez viszont talán még a te fantáziádat is felülmúlja...
*Végül ledobja a húscafatot vissza a helyére, megtörli a kezét, majd csípőre tett kézzel egyenesedik ki, s a dombos szántóföldet kezdi kémlelni. Bár kicsit megorrolt a hölgyeményre, szemeit azonban mindig résnyire rajta tartja, s ahogy távolodik tőle, úgy próbál észrevétlenül, gyors mozdulatokkal utána araszolni.*
- Állj! Nézd csak!
*Mutat Quatől nem messze egy szalmakalapra, mely után kisebb karmolásnyomok is vannak a földben. Összevetve a vértócsát a kaparásnyommal, nagyjából be lehet határolni, milyen irányba ment tovább a lény. Mordach ahogy tovább indul, gyorsan a mérgezett karmon elmozdít egy pöcköt, mely során a méreg a karmok végébe ömölhet, s immáron valóban, ha saját magát sebzi meg, akkor az végzetes lehet... Szabad, jobb kezével pedig kihúzza egyik hosszúkardját, s így teljes támadófelszerelésben, vörös íriszeivel kezdi kémlelni a vidéket.*
- Nem biztos, hogy egyszerű dolgunk lesz, sőt...
*Jegyzi meg maga elé, majd végül szótlanul, halkan indul meg a nyomok után.
Mivel a szántóföld eléggé nagy, ezért vagy fél óra gyaloglás is betelik, mire elérkeznek egy érdekes részhez. Újra erdős terület következne, azonban a fák takarásában egy mély lyuk tátong a földben, melynek egyik részén jól kivehető nyomok vannak. A vörös halkan oda is igyekszik, majd hangosan állapítja meg gondolatait.*
- Ha jó nyomon járunk, akkor bizony Veszedelmes Barátunk is itt tartózkodik...
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 965-984