Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
80. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-09 21:09:16
Üzenet elküldve: 2020-04-09 21:09:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Mindenkinek megnyugvás kicsit az éjszaka, ez látszik is rajtuk, a szemükön, nem kell nagy emberismerőnek lenni hozzá, hogy lássa ezt valaki. A parancsnokhelyettes aggodalmának fő oka az ez a tény. Ezek az emberek fáradtak, belefásultak az itteni életbe, s minél több időt töltenek itt, annál kevésbé érdekli majd a rabokat, csak annyit láthatnak, hogy két új rab csatlakozik a bagázshoz. De most még ég bennük a tűz, a parázs felpiszkálódott a megjelenésükkel. De egyelőre nincs mit tenni. Nem verekszik meg a helyekért, előzékenyen hagyja, hogy a rabok a jól megszokott helyüket elfoglalhassák, ő állva marad még egy darabig, karba tett kézzel.*
-Tehát A lyuk.
*Mindig van egy lyuk, legyen az bármilyen börtön, fogolytábor, bármi, mindig kell egy olyan hely, ahová a különösen büntetendőket elzárhatják. Itt ez az a hely. Kicsit kapóra is jön, hogy ilyen közel van, Bredoc már kacérkodik a gondolattal, hogy bárki is legyen benne (ha van egyáltalán), akkor az lesz az első dolga, hogy kiszabadítsa onnan, s az őrök ellen fordítsa. De,még mindig nem tud mit tenni. Látja Soreylen is, hogy mennyire igyekszik minél több információt begyűjteni, s a korábbiakhoz képest, most kicsit mintha szerepet cseréltek volna valami furcsa ármány következtében. A parancsnokhelyettes csak leül, hátával a falnak, s lábát úgy nyújtja ki, hogy előre legyen maga felé. Az egyiket visszahúzza, s térdben behajtja, könyökével pedig rátámaszkodik. Körbenéz a rabokon, s egy biccentést küld mindnek köszönetképp, majd Soreylhez szól, kicsit halkabban.*
-Közlegény. Pihenj le te is. TUdom, hogy nehéz... De kell az erő. Én őrködöm elsőként, majd váltalak.
*Szemével mutat Garsinra, aki bizonyosan meggyötört állapotban lehet.*
-Őt hagyjuk reggelig. Jó éjt!
*Az utolsó mondat csak egy jó kívánság, de egyben parancs is, nincs mit apellálni, szeretné, ha pihenne a lovag, talán ő még Bredocnál is hasznosabb, ha harcról lesz szó, fiatalabb is lehet, s nincs úgy megdolgozva, mint a parancsnokhelyettes. Ő maga pedig fejét hátrahajtva éberen pihen, csukott szemeit néha-néha nyitogatja, nem alszik el, de igyekszik legalább pihenni, amennyit lehet. Egyszer csak hall valamit, s résnyire nyitja szemeit, Soreylt pedig megbökdösi, reméli, hogy nem olyan mély alvó, hogy ne kelljen fel. Ha felébred, akkor ujját a saját szájára teszi, mutatva, hogy csöndben figyeljen, és mutat a Kapitányra, ki a lyukba zárnak éppen. Brox szájára pedig bizalomgerjesztő vigyor ül, ahogy bezárják, és elmennek az őrök, majd visszateszi fejét a falnak.*
-Most te jössz. Heh.
*Mosolyog, s pillanatok alatt el is alszik, ha nincs más egyéb.*
*Mindenkinek megnyugvás kicsit az éjszaka, ez látszik is rajtuk, a szemükön, nem kell nagy emberismerőnek lenni hozzá, hogy lássa ezt valaki. A parancsnokhelyettes aggodalmának fő oka az ez a tény. Ezek az emberek fáradtak, belefásultak az itteni életbe, s minél több időt töltenek itt, annál kevésbé érdekli majd a rabokat, csak annyit láthatnak, hogy két új rab csatlakozik a bagázshoz. De most még ég bennük a tűz, a parázs felpiszkálódott a megjelenésükkel. De egyelőre nincs mit tenni. Nem verekszik meg a helyekért, előzékenyen hagyja, hogy a rabok a jól megszokott helyüket elfoglalhassák, ő állva marad még egy darabig, karba tett kézzel.*
-Tehát A lyuk.
*Mindig van egy lyuk, legyen az bármilyen börtön, fogolytábor, bármi, mindig kell egy olyan hely, ahová a különösen büntetendőket elzárhatják. Itt ez az a hely. Kicsit kapóra is jön, hogy ilyen közel van, Bredoc már kacérkodik a gondolattal, hogy bárki is legyen benne (ha van egyáltalán), akkor az lesz az első dolga, hogy kiszabadítsa onnan, s az őrök ellen fordítsa. De,még mindig nem tud mit tenni. Látja Soreylen is, hogy mennyire igyekszik minél több információt begyűjteni, s a korábbiakhoz képest, most kicsit mintha szerepet cseréltek volna valami furcsa ármány következtében. A parancsnokhelyettes csak leül, hátával a falnak, s lábát úgy nyújtja ki, hogy előre legyen maga felé. Az egyiket visszahúzza, s térdben behajtja, könyökével pedig rátámaszkodik. Körbenéz a rabokon, s egy biccentést küld mindnek köszönetképp, majd Soreylhez szól, kicsit halkabban.*
-Közlegény. Pihenj le te is. TUdom, hogy nehéz... De kell az erő. Én őrködöm elsőként, majd váltalak.
*Szemével mutat Garsinra, aki bizonyosan meggyötört állapotban lehet.*
-Őt hagyjuk reggelig. Jó éjt!
*Az utolsó mondat csak egy jó kívánság, de egyben parancs is, nincs mit apellálni, szeretné, ha pihenne a lovag, talán ő még Bredocnál is hasznosabb, ha harcról lesz szó, fiatalabb is lehet, s nincs úgy megdolgozva, mint a parancsnokhelyettes. Ő maga pedig fejét hátrahajtva éberen pihen, csukott szemeit néha-néha nyitogatja, nem alszik el, de igyekszik legalább pihenni, amennyit lehet. Egyszer csak hall valamit, s résnyire nyitja szemeit, Soreylt pedig megbökdösi, reméli, hogy nem olyan mély alvó, hogy ne kelljen fel. Ha felébred, akkor ujját a saját szájára teszi, mutatva, hogy csöndben figyeljen, és mutat a Kapitányra, ki a lyukba zárnak éppen. Brox szájára pedig bizalomgerjesztő vigyor ül, ahogy bezárják, és elmennek az őrök, majd visszateszi fejét a falnak.*
-Most te jössz. Heh.
*Mosolyog, s pillanatok alatt el is alszik, ha nincs más egyéb.*
79. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-09 19:01:43
Üzenet elküldve: 2020-04-09 19:01:43
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*Mindenki számára megkönnyebbülést jelent az, hogy végre pihenhetnek, akkor is, ha sokan a cella hideg padlóján tehetik csak meg mindezt. Az ágyak elosztása hamar megtörténik, és hacsak Darenn, Bredoc, vagy Garsin nem lépnek fel, hogy követeljenek maguknak is helyet, akkor nem kapnak. Az egy személyes ágyakon így is kettesével kuporodnak össze, többnyire azok, akik a leghangosabban köhögnek. Garsin talán aggódhatna is, hogy egy csapat férfival van összezárva, akik jó ideje nem láttak nőt, de ezek a férfiak mind fáradtak, éhesek és többnyire betegek is, így a legkevesebb érdeklődést sem mutatják felé.
A csendet köhögés és a rabok lábán lévő láncok csörgése tölti be. Senki nem beszélget, legfeljebb páran jajgatnak fájó tagjaik miatt. De Bredoc és Darenn kérdeznek, mire pár morgó, keresetlen megjegyzést kapnak. Raignald is sóhajt mielőtt válaszra szánná magát.*
- Semmi. Az egy különleges zárka különlegesen nehezen kezelhető raboknak. Gardoth is sokat ült ott.
*Fájó vállait kezdi el nyomkodni, és fejével köröket leírni.*
- Kicsi, sötét, és még a hangok is alig jutnak be oda.
*Teszi még hozzá, és fáradt tekintetét Darennre emeli.*
- Hát böszme nagy, dagadt és vak. Nem tudom honnan kerítették, de van vagy négy méter is, vagy majdnem annyi.
*A folyosóról beszűrődő gyertya haloványka meleg fénye éppen csak megfesti arcát, és lezárt szemhéjai is láthatóvá válnak, amik már csípődnek a fáradtságtól.*
- Van kettő is. Egy fent, a cellák közelében, és egy nem messze az egyik kamra mellett.
*Ha nem zargatják tovább őt kérdésekkel, akkor rövidesen ő is összehúzza magát, hogy kevésbé fázzon, és talán még egy lyukas pokrócot is tud marni magának az egyik már elaludt rabtól.*
*Az este folyamán csupán kétszer történik mozgolódás. Elsőként két rosszarcú alak Warmetet cipelve érkezik meg. Az ifjú aligha képes járni, de az sem biztos, hogy eszméleténél. Egy szomszédos cellába bedobják, mint egy hasznavehetetlen tárgyat, és nagyjából hasonlóan csattan is a földön, mint egy tömött zsák krumpli. Némi nyöszörgés, és mozgolódás után elhal a fiú hangja is.
Nem sokkal ezután újabb mozgás, ahogy a Kapitányt kíséri egy bűnöző a folyosón. Határozottan hátra tartanak, és ha a csapat bármelyik tagja veszi a fáradtságot nehézkesen láthatja is, hogy a leghátsó zárkába kísérik a közékorú férfit, majd a kulcs kattan annak zárjában.*
*Mindenki számára megkönnyebbülést jelent az, hogy végre pihenhetnek, akkor is, ha sokan a cella hideg padlóján tehetik csak meg mindezt. Az ágyak elosztása hamar megtörténik, és hacsak Darenn, Bredoc, vagy Garsin nem lépnek fel, hogy követeljenek maguknak is helyet, akkor nem kapnak. Az egy személyes ágyakon így is kettesével kuporodnak össze, többnyire azok, akik a leghangosabban köhögnek. Garsin talán aggódhatna is, hogy egy csapat férfival van összezárva, akik jó ideje nem láttak nőt, de ezek a férfiak mind fáradtak, éhesek és többnyire betegek is, így a legkevesebb érdeklődést sem mutatják felé.
A csendet köhögés és a rabok lábán lévő láncok csörgése tölti be. Senki nem beszélget, legfeljebb páran jajgatnak fájó tagjaik miatt. De Bredoc és Darenn kérdeznek, mire pár morgó, keresetlen megjegyzést kapnak. Raignald is sóhajt mielőtt válaszra szánná magát.*
- Semmi. Az egy különleges zárka különlegesen nehezen kezelhető raboknak. Gardoth is sokat ült ott.
*Fájó vállait kezdi el nyomkodni, és fejével köröket leírni.*
- Kicsi, sötét, és még a hangok is alig jutnak be oda.
*Teszi még hozzá, és fáradt tekintetét Darennre emeli.*
- Hát böszme nagy, dagadt és vak. Nem tudom honnan kerítették, de van vagy négy méter is, vagy majdnem annyi.
*A folyosóról beszűrődő gyertya haloványka meleg fénye éppen csak megfesti arcát, és lezárt szemhéjai is láthatóvá válnak, amik már csípődnek a fáradtságtól.*
- Van kettő is. Egy fent, a cellák közelében, és egy nem messze az egyik kamra mellett.
*Ha nem zargatják tovább őt kérdésekkel, akkor rövidesen ő is összehúzza magát, hogy kevésbé fázzon, és talán még egy lyukas pokrócot is tud marni magának az egyik már elaludt rabtól.*
*Az este folyamán csupán kétszer történik mozgolódás. Elsőként két rosszarcú alak Warmetet cipelve érkezik meg. Az ifjú aligha képes járni, de az sem biztos, hogy eszméleténél. Egy szomszédos cellába bedobják, mint egy hasznavehetetlen tárgyat, és nagyjából hasonlóan csattan is a földön, mint egy tömött zsák krumpli. Némi nyöszörgés, és mozgolódás után elhal a fiú hangja is.
Nem sokkal ezután újabb mozgás, ahogy a Kapitányt kíséri egy bűnöző a folyosón. Határozottan hátra tartanak, és ha a csapat bármelyik tagja veszi a fáradtságot nehézkesen láthatja is, hogy a leghátsó zárkába kísérik a közékorú férfit, majd a kulcs kattan annak zárjában.*
78. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-07 22:22:36
Üzenet elküldve: 2020-04-07 22:22:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Feltűnik neki, hogy a közelben ülő fiatal rab milyen kitartóan figyeli őt, de nem viszonozza az érdeklődését. Kimerült az ilyesmihez és a szokás hatalma sem engedi. Még csak nem is nyiladozott a szíve, mikor férjhez adták, a boldogtalan, rabságot hozó házasság pedig gondoskodott róla, hogy később se szülessen benne romantikus vágyakozás. A férje igazán még azt sem szerette, ha pusztán beszélt más férfiakkal, pedig ő soha még csak nem is gondolt hűtlenségre.
Szóval belé rögzült, hogy még nézni is csak óvatosan nézzen a másik nemre, úgyhogy Warmet sem kap többet néhány fáradt, zavart pillantásnál.
Miután letelepedett a két városőrhöz és felfedi a tőrét, hallja a fiú dicséretét, de tekintete a másik kettő arcán.
Először is azt állapítja meg, hogy el fogják venni tőle a fegyvert, úgyhogy nem csavarja vissza sietve, hanem megvárja, míg döntésre jutnak.
Warmet kis elterelésére fölkapja a fejét és majdnem még ő is bedől, ami jó, mert legalább kevésbé feltűnő a viselkedése.
A tőr közben kétszer is gazdát cserél, míg végül Soreyl csizmájában köt ki, ha minden igaz.
Megkönnyebbül, hogy megszabadult tőle és sikerült elrejteni, de alig tud figyelni, mert elkapja azt az egy-két szót, amiben szökésről beszélnek és ez teljesen fölrázza. Hát ebből maradt ki? Már szervezik a szökést? De hogy akarhatnak kijutni?...
Figyelme másik részét Warmet sorsa köti le, akinek a kis műsorából végül rájött, hogy csak elterelés akart lenni és most tart tőle, hogy a félvér büntetést szab ki rá... De megnyugodva látja, hogy a felvigyázójuk csak elkülöníti őt.
Aztán, csak hogy egy pillanatra se oldódjon a feszültség, a pihenőnek vége szakad és újabb banditák érkeznek, takarodót kiáltva.
Mély levegőt vesz és összeszorítja a száját, elhatározva, hogy nem fog sírni. Pedig szörnyen ideges a bizonytalanságtól és most is arra számít, hogy megint máshová fogják őt vinni.
Azért talpra küzdi magát és továbbra is igyekszik a két városőr közelében maradni, mert ennyi kis bizakodás még maradt benne.
Sorakozó közben tekintete a Warmet által bántalmazott idősebb rabot keresi, s ha van lehetősége rá, a kezébe nyomja az almáját, mielőtt beállna Soreyl mögé.
Próbálna olyan észrevétlen maradni, amennyire csak lehetséges, úgyhogy szinte elbújik a férfi mögött a felvigyázók tekintete elől.
Egy pillantást azért vet az ott hagyott kosárra és zsákokra, mert belé rögzült, hogy rendet tartson és szinte ingere volna összepakolni és visszavinni ezeket a raktárba... Így veszi észre azt, hogy Warmetet külön hívják és onnantól már nem a rendre gondol.
Nem tud mit tenni a fiúért, úgyhogy szomorúan elfordítja a fejét és követi a menetet. Vajon mit fog kapni az az ifjú? Elverik?...
Még akkor is Warmetre gondol, mikor beterelik őket az egyik cellába. Aztán kattan a zár és felfogja, hogy őt is hagyták itt maradni. Talán nem olyan örvendetes bezárva lenni, de neki már az is sokat jelent, hogy nincs egyedül és nem a banditák között kell járnia.
És... ezek szerint nem ma kell főznie.
Mikor bemutatják, némán fejet hajt. Utána csak hallgatózik. Illetve kihátrál a társaságból az egyik fal melletti ágyhoz, ahol lábait fölhúzva, a falnak dőlve helyet foglal. Nagyon fáradt, de nem mer elaludni, miközben a férfiak a szökést tervezik, ki tudja, mikor akarnak lépni...?
Fogalma sincs, miről beszélnek, milyen óriást emlegetnek, de nem is szól a férfiak dolgába, mert nem kérdezték és megzavarni nem meri őket ebben a fontos beszélgetésben. Magukból az elhangzó morzsákból próbálja megérteni és kikövetkeztetni, hogy mit hagyott ki, míg a Kékszemű faggatta.
Néha lehunyja a szemeit, úgy figyel, s közben Warmetre gondol, meg arra is, amit a Kékszemű mondott arról, hogy az őrök rosszul bántak itt a rabokkal. Vajon az igaz lehetett?*
*Feltűnik neki, hogy a közelben ülő fiatal rab milyen kitartóan figyeli őt, de nem viszonozza az érdeklődését. Kimerült az ilyesmihez és a szokás hatalma sem engedi. Még csak nem is nyiladozott a szíve, mikor férjhez adták, a boldogtalan, rabságot hozó házasság pedig gondoskodott róla, hogy később se szülessen benne romantikus vágyakozás. A férje igazán még azt sem szerette, ha pusztán beszélt más férfiakkal, pedig ő soha még csak nem is gondolt hűtlenségre.
Szóval belé rögzült, hogy még nézni is csak óvatosan nézzen a másik nemre, úgyhogy Warmet sem kap többet néhány fáradt, zavart pillantásnál.
Miután letelepedett a két városőrhöz és felfedi a tőrét, hallja a fiú dicséretét, de tekintete a másik kettő arcán.
Először is azt állapítja meg, hogy el fogják venni tőle a fegyvert, úgyhogy nem csavarja vissza sietve, hanem megvárja, míg döntésre jutnak.
Warmet kis elterelésére fölkapja a fejét és majdnem még ő is bedől, ami jó, mert legalább kevésbé feltűnő a viselkedése.
A tőr közben kétszer is gazdát cserél, míg végül Soreyl csizmájában köt ki, ha minden igaz.
Megkönnyebbül, hogy megszabadult tőle és sikerült elrejteni, de alig tud figyelni, mert elkapja azt az egy-két szót, amiben szökésről beszélnek és ez teljesen fölrázza. Hát ebből maradt ki? Már szervezik a szökést? De hogy akarhatnak kijutni?...
Figyelme másik részét Warmet sorsa köti le, akinek a kis műsorából végül rájött, hogy csak elterelés akart lenni és most tart tőle, hogy a félvér büntetést szab ki rá... De megnyugodva látja, hogy a felvigyázójuk csak elkülöníti őt.
Aztán, csak hogy egy pillanatra se oldódjon a feszültség, a pihenőnek vége szakad és újabb banditák érkeznek, takarodót kiáltva.
Mély levegőt vesz és összeszorítja a száját, elhatározva, hogy nem fog sírni. Pedig szörnyen ideges a bizonytalanságtól és most is arra számít, hogy megint máshová fogják őt vinni.
Azért talpra küzdi magát és továbbra is igyekszik a két városőr közelében maradni, mert ennyi kis bizakodás még maradt benne.
Sorakozó közben tekintete a Warmet által bántalmazott idősebb rabot keresi, s ha van lehetősége rá, a kezébe nyomja az almáját, mielőtt beállna Soreyl mögé.
Próbálna olyan észrevétlen maradni, amennyire csak lehetséges, úgyhogy szinte elbújik a férfi mögött a felvigyázók tekintete elől.
Egy pillantást azért vet az ott hagyott kosárra és zsákokra, mert belé rögzült, hogy rendet tartson és szinte ingere volna összepakolni és visszavinni ezeket a raktárba... Így veszi észre azt, hogy Warmetet külön hívják és onnantól már nem a rendre gondol.
Nem tud mit tenni a fiúért, úgyhogy szomorúan elfordítja a fejét és követi a menetet. Vajon mit fog kapni az az ifjú? Elverik?...
Még akkor is Warmetre gondol, mikor beterelik őket az egyik cellába. Aztán kattan a zár és felfogja, hogy őt is hagyták itt maradni. Talán nem olyan örvendetes bezárva lenni, de neki már az is sokat jelent, hogy nincs egyedül és nem a banditák között kell járnia.
És... ezek szerint nem ma kell főznie.
Mikor bemutatják, némán fejet hajt. Utána csak hallgatózik. Illetve kihátrál a társaságból az egyik fal melletti ágyhoz, ahol lábait fölhúzva, a falnak dőlve helyet foglal. Nagyon fáradt, de nem mer elaludni, miközben a férfiak a szökést tervezik, ki tudja, mikor akarnak lépni...?
Fogalma sincs, miről beszélnek, milyen óriást emlegetnek, de nem is szól a férfiak dolgába, mert nem kérdezték és megzavarni nem meri őket ebben a fontos beszélgetésben. Magukból az elhangzó morzsákból próbálja megérteni és kikövetkeztetni, hogy mit hagyott ki, míg a Kékszemű faggatta.
Néha lehunyja a szemeit, úgy figyel, s közben Warmetre gondol, meg arra is, amit a Kékszemű mondott arról, hogy az őrök rosszul bántak itt a rabokkal. Vajon az igaz lehetett?*
77. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:37:40
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:37:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl körül áramlak az események, és ő csak sodródik velük. Jobban szeret evezni, ha kell árral szemben, de most a legjobbnak azt látja, ha nem lép közbe. Akkor sem, ha a megkezdődött figyelemelterelő akció egyáltalán nincs ínyére. Sőt. Kicsit feleslegesnek, és túlkapásnak tartja.*
~Azért bátor, és jó szívű fickó.~
*Vallja be magának, és mintha a saját gondolatainak folytatását hallaná Perchipfell hangján.*
~Csak kicsit idióta.~
*Ami valóban. Egy ilyenért nem biztos hogy megsimogatják a hátát. De nincs is sok ideje ezen tovább gondolkodnia. A fennforgást kihasználva a parancsnokhelyettes át akarja adni neki a titok tőrét. Hallja a hangon, és látja a tekinteten amit kell. Ennek ellenére nem akarja elvenni. De hát az ár. Sodorja tovább. Egy egykedvű biccentéssel, a saját csizmájába teszi a tőrt. Finoman ahogy kell. Az apró markolatocskával lefelé, és a penge köré a csizmába tűrt nadrágját hajtogatja. Nem látszik, és kevésbé vág, cserébe nehezebb gyorsan elővenni. Az a kevés, és pocsék étel, amit magához vett, elfogyott. A balhé véget ér, és ennek örömére takarodót fújnak. Egykedvűen beáll ahova terelik. Bredoc, és Garsin között a sor eleje felé indul el a menetben. Az ismerős útvonalon taszigálták lefele. A menetben mellette sétál a semmiből előtermett Perchi. Hosszú kabátja fel-fel libben néhány lépésnél. Csak most látja a lovag, hogy a képzeletbeli barátjának megvan kardja mása, és nem csak a medál formájában.*
~Tudod Perchi nagy pöcs vagy!~
*Kezdi Soreyl a fejében a diskurzust, egy gyenge sóhajtással. Perchipfell meg felvont szemöldökkel néz egyenesen a másikra. Neki nem kell a lába elé néznie, mert ha valaminek nekimenne átrepüli mint egy szellem. Pont ahogy azt Soreyl képzeli.*
~Igen? És?~
*Próbálja beszédre ösztökélni a lovagot kardja, mert előző gondolat-mondatának hangsúlya ezt folytatást feltételez.*
~De piszkosul szükség lenne rád most.~
*Folytatja Soreyl miközben egyre közelebb érnek a kijárathoz. Elfordulnak. Egy pillanatra elkomorul. Mármint annál is jobban mint eddig. Mély hangja a saját fejében visszhangzik.*
~Szóval, ha van bármilyen trükk a tarsolyodban... És tudnál segíteni rajtunk... Kérlek oszd meg velem.~
*Ritkán beszél ilyen őszintén, és bensőségesen kardjához. Persze az ő kapcsolata a képzeletével nagyon is erős. Amilyen nincs még egy a világon, mégis. Folyton játsszák az agyukat, maguknak, vagy éppen egymásnak. Egy ilyen tiszta pillanat rég volt kettejük között, amire Perchi válasza is kifejezetten egyszerű. Már nem sétál mellette. Eltűnt valahova.*
~Ha lenne bármi elmondanám, de nincs semmim.~
*Mondja lemondó hangon. Soreyl arcára félmosoly kúszik titokban.*
~Azt is eltitkoltad, hogy ki tudsz lépni a kardból, és van... Alakod? Vagy valamid.~
*Mondja Soreyl, most már inkább tréfásabban.*
~Eddig én sem tudtam.~
*Ha most magukban lennének, és azt tehetnének amit akarnak, bizonyára egy baráti sörözést tudna a lovag elképzelni valami tónak a partján miközben horgásznak, és megy le a nap. Ezt a képet is kész összerombolni a kard.*
~Sajnos magunk vagyunk.~
*Teszi hozzá Perchipfell, majd Soreyl jön megint.*
~Hé Perchi! Csak hogy tudd. Attól még egy pöcs vagy!~
*Hangos, gonosz kacajt hall a fejében. Ez ugyan nem hangzik valami szívderítőnek, de ez most Soreyl számára, egy fény az alagút végén. Nem szó szerint persze. Az még messze van. A kacaj végére hallja Perchipfell hangját.*
~Hé te pöcs! Csak hogy tudd...~
*Na de a baráti sörözésnek vége. Megérkeztek a cellasorra. Hamarosan be is kerülnek egybe. Nem szakították szét hármukat, ami hatalmas butaságra vall, de ez őt nem zavarja. Amint eltűnnek a nem kívánatos fülek a két új rabhoz fordul, és tart egy rövid felzárkóztatót.*
-Soreyl, Bredoc, Grasin.
*Mutat be mindenkit egyesével tő mondatban.*
-Ti mit tudtok az óriásról? És a fegyverraktárról?
*Eztán hagyja a parancsnokheylettest tevékenykedni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl körül áramlak az események, és ő csak sodródik velük. Jobban szeret evezni, ha kell árral szemben, de most a legjobbnak azt látja, ha nem lép közbe. Akkor sem, ha a megkezdődött figyelemelterelő akció egyáltalán nincs ínyére. Sőt. Kicsit feleslegesnek, és túlkapásnak tartja.*
~Azért bátor, és jó szívű fickó.~
*Vallja be magának, és mintha a saját gondolatainak folytatását hallaná Perchipfell hangján.*
~Csak kicsit idióta.~
*Ami valóban. Egy ilyenért nem biztos hogy megsimogatják a hátát. De nincs is sok ideje ezen tovább gondolkodnia. A fennforgást kihasználva a parancsnokhelyettes át akarja adni neki a titok tőrét. Hallja a hangon, és látja a tekinteten amit kell. Ennek ellenére nem akarja elvenni. De hát az ár. Sodorja tovább. Egy egykedvű biccentéssel, a saját csizmájába teszi a tőrt. Finoman ahogy kell. Az apró markolatocskával lefelé, és a penge köré a csizmába tűrt nadrágját hajtogatja. Nem látszik, és kevésbé vág, cserébe nehezebb gyorsan elővenni. Az a kevés, és pocsék étel, amit magához vett, elfogyott. A balhé véget ér, és ennek örömére takarodót fújnak. Egykedvűen beáll ahova terelik. Bredoc, és Garsin között a sor eleje felé indul el a menetben. Az ismerős útvonalon taszigálták lefele. A menetben mellette sétál a semmiből előtermett Perchi. Hosszú kabátja fel-fel libben néhány lépésnél. Csak most látja a lovag, hogy a képzeletbeli barátjának megvan kardja mása, és nem csak a medál formájában.*
~Tudod Perchi nagy pöcs vagy!~
*Kezdi Soreyl a fejében a diskurzust, egy gyenge sóhajtással. Perchipfell meg felvont szemöldökkel néz egyenesen a másikra. Neki nem kell a lába elé néznie, mert ha valaminek nekimenne átrepüli mint egy szellem. Pont ahogy azt Soreyl képzeli.*
~Igen? És?~
*Próbálja beszédre ösztökélni a lovagot kardja, mert előző gondolat-mondatának hangsúlya ezt folytatást feltételez.*
~De piszkosul szükség lenne rád most.~
*Folytatja Soreyl miközben egyre közelebb érnek a kijárathoz. Elfordulnak. Egy pillanatra elkomorul. Mármint annál is jobban mint eddig. Mély hangja a saját fejében visszhangzik.*
~Szóval, ha van bármilyen trükk a tarsolyodban... És tudnál segíteni rajtunk... Kérlek oszd meg velem.~
*Ritkán beszél ilyen őszintén, és bensőségesen kardjához. Persze az ő kapcsolata a képzeletével nagyon is erős. Amilyen nincs még egy a világon, mégis. Folyton játsszák az agyukat, maguknak, vagy éppen egymásnak. Egy ilyen tiszta pillanat rég volt kettejük között, amire Perchi válasza is kifejezetten egyszerű. Már nem sétál mellette. Eltűnt valahova.*
~Ha lenne bármi elmondanám, de nincs semmim.~
*Mondja lemondó hangon. Soreyl arcára félmosoly kúszik titokban.*
~Azt is eltitkoltad, hogy ki tudsz lépni a kardból, és van... Alakod? Vagy valamid.~
*Mondja Soreyl, most már inkább tréfásabban.*
~Eddig én sem tudtam.~
*Ha most magukban lennének, és azt tehetnének amit akarnak, bizonyára egy baráti sörözést tudna a lovag elképzelni valami tónak a partján miközben horgásznak, és megy le a nap. Ezt a képet is kész összerombolni a kard.*
~Sajnos magunk vagyunk.~
*Teszi hozzá Perchipfell, majd Soreyl jön megint.*
~Hé Perchi! Csak hogy tudd. Attól még egy pöcs vagy!~
*Hangos, gonosz kacajt hall a fejében. Ez ugyan nem hangzik valami szívderítőnek, de ez most Soreyl számára, egy fény az alagút végén. Nem szó szerint persze. Az még messze van. A kacaj végére hallja Perchipfell hangját.*
~Hé te pöcs! Csak hogy tudd...~
*Na de a baráti sörözésnek vége. Megérkeztek a cellasorra. Hamarosan be is kerülnek egybe. Nem szakították szét hármukat, ami hatalmas butaságra vall, de ez őt nem zavarja. Amint eltűnnek a nem kívánatos fülek a két új rabhoz fordul, és tart egy rövid felzárkóztatót.*
-Soreyl, Bredoc, Grasin.
*Mutat be mindenkit egyesével tő mondatban.*
-Ti mit tudtok az óriásról? És a fegyverraktárról?
*Eztán hagyja a parancsnokheylettest tevékenykedni.*
76. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-05 09:42:12
Üzenet elküldve: 2020-04-05 09:42:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Brox csak ül ott, s eszi a kevéske falatot, mi jut neki. Belül ugyan tombol, de teste nem feszül meg, s nem remegnek meg izmai, higgadtan ül, és figyel. Figyel és vár, a fogaskerekek a fejében csak úgy zakatolnak, csoda, ha nem hallatszik ki. Jól lehet Soreyl nem jár messze az igazságtól, s valóban égetik a kezét a láncok és a bilincs. Talán egy jó húsz évvel ezelőtt még lerágná a láncokat, hogy talpon állva halhasson meg, de mára már jóval tapasztaltabb, talán mindenki szerencséjére. A társa szavaira egy nagyon hümment, s bólint.*
-Legyen hát.
*Majd épp folytatná, mikor észreveszi a kis csetepatét, mit mondani sem kell, nagyon ügyes figyelemelterelés. Bredoc kapva kap az alkalmon, s mikor egyik figyelő szem sem esik rájuk, egy gyors mozdulattal a tőrt Soreylnek nyújtja, alkarja alá forgatva, hogy még véletlenül se látszódjon.*
-Jobb helye lesz nálad. Tedd el!
*Szavával ugyan nem utasít, és nem is kér, de szeméből az a fajta fény köszön vissza, aminek nem akar az ember ellent mondani, ha teheti. Ha a férfi eldugja a tőrt, úgy biccent egyet köszönetképp, s az utolsó morzsákat is betömve nézi az eseményeket. Nem csoda, hogy hamar szétválasztják őket, de Bredoc figyelmét valami más jobban leköti.*
-Akik nem azok, azok már mind az ő soraikat gazdagítják...
*Ismétli meg a szavakat a rabra nézve, s ezzel konstatálja, hogy valószínűleg mindenki velük van. Az erősítés pedig megérkezik, öt fő. Lopva pillant a lányra, és Soreylre, majd fürkészi az embereket, amíg lehetősége van rá. ~Ennyivel talán még el is bírnánk, ha jól csináljuk.~ Mindenesetre felkászálódik, s nem adva meg azt az örömöt a fogvatartóinak, hogy hagyja magát felhúzni, így csak szépen bemegy a cellába. Közben pedig próbál bármi hasznos információt begyűjteni a szemével. Ha már bent vannak, és elmentek az őrök is annyira, hogy tudjanak beszélni, halkan kérdez rá.*
-Mi van a zárt ajtó mögött?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Brox csak ül ott, s eszi a kevéske falatot, mi jut neki. Belül ugyan tombol, de teste nem feszül meg, s nem remegnek meg izmai, higgadtan ül, és figyel. Figyel és vár, a fogaskerekek a fejében csak úgy zakatolnak, csoda, ha nem hallatszik ki. Jól lehet Soreyl nem jár messze az igazságtól, s valóban égetik a kezét a láncok és a bilincs. Talán egy jó húsz évvel ezelőtt még lerágná a láncokat, hogy talpon állva halhasson meg, de mára már jóval tapasztaltabb, talán mindenki szerencséjére. A társa szavaira egy nagyon hümment, s bólint.*
-Legyen hát.
*Majd épp folytatná, mikor észreveszi a kis csetepatét, mit mondani sem kell, nagyon ügyes figyelemelterelés. Bredoc kapva kap az alkalmon, s mikor egyik figyelő szem sem esik rájuk, egy gyors mozdulattal a tőrt Soreylnek nyújtja, alkarja alá forgatva, hogy még véletlenül se látszódjon.*
-Jobb helye lesz nálad. Tedd el!
*Szavával ugyan nem utasít, és nem is kér, de szeméből az a fajta fény köszön vissza, aminek nem akar az ember ellent mondani, ha teheti. Ha a férfi eldugja a tőrt, úgy biccent egyet köszönetképp, s az utolsó morzsákat is betömve nézi az eseményeket. Nem csoda, hogy hamar szétválasztják őket, de Bredoc figyelmét valami más jobban leköti.*
-Akik nem azok, azok már mind az ő soraikat gazdagítják...
*Ismétli meg a szavakat a rabra nézve, s ezzel konstatálja, hogy valószínűleg mindenki velük van. Az erősítés pedig megérkezik, öt fő. Lopva pillant a lányra, és Soreylre, majd fürkészi az embereket, amíg lehetősége van rá. ~Ennyivel talán még el is bírnánk, ha jól csináljuk.~ Mindenesetre felkászálódik, s nem adva meg azt az örömöt a fogvatartóinak, hogy hagyja magát felhúzni, így csak szépen bemegy a cellába. Közben pedig próbál bármi hasznos információt begyűjteni a szemével. Ha már bent vannak, és elmentek az őrök is annyira, hogy tudjanak beszélni, halkan kérdez rá.*
-Mi van a zárt ajtó mögött?
75. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-05 04:47:33
Üzenet elküldve: 2020-04-05 04:47:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Senki sem sürgeti Garsint, egy szúrós pillantást sem kap, pedig már mindenkit kínoz az éhség. Tiszteletteljesen veszik el tőle a kenyeret, és marakodás sem veszi kezdetét, a kisebb csoportok tagjai egymás felé fordulnak, és mindenki tartja markát a jussáért. Várható lenne némi civódás egy pár nagyobb falatért, de ez nem történik meg. Mindenki megkapja a maga részét, testvériesen elosztozva rajta, és néhol a fiatalabbak, jobb erőben lévők egy ujjnyi darabot gyengélkedő társuknak nyújtják át.
Az étel kevés, és gusztustalan, de senki nem panaszkodik. Az almákból is egyedül az apró kocsány marad meg, egy csutka sem megy kárba. Garsin szerencséjére az őket felügyelő marcona félvér ezúttal csukva tartja a száját, és nem kifogásolja, hogy a Krenkataur másik két új vendége társaságában foglaljon helyet.
Bredoc és Soreyl ötletelgetésére bizonytalan csend a válasz. Még az eddig lelkes Warmet sem tudja mi lenne a helyes, és félelem járja át a szívét már csak a szökés gondolatára is. Garsinra nézve viszont megnyugszik, ezért szinte alig veszi le a szemét a lányról, aki az első és egyetlen lány, akit jó ideje láthatott. Ráadásul még egy korosztályt is képviselnek.
Bár véleményt várnak tőlük, ők mégsem tudnak többel szolgálni, amivel eddig. Szeretnék hinni, hogy egykori Kapitányuk segítene nekik, és szeretnék hinni azt is, hogy a Kékszemű nem minden szava egy üres ígéret, vagy jól kitervelt csapda, de egyiket sem tudják biztosra. Mivel Warmet szinte nem is pislog, úgy fürkészi Garsint, ezért az ő figyelmét sem kerüli el a rejtett tárgy. Igyekszik nyugodt maradni, de még így is izgatottság ül ki az arcára. Egy apró reménysugár.*
- De ügyes vagy!
*Fakad ki végül, de olyannyira ügyelve a hangerőre, hogy talán Garsin sem hallja meg szavait. Ezek után természetesen nehéz higgadtnak lennie. A tőr viszont gazdát cserélne, de Warmet némi rizikót vél felfedezni a kis akcióban úgy, hogy a figyelő szemek folyamatosan fürkésznek mindenkit. Bizonytalanul néz körbe végül hirtelen felpattan és kiszemel pár emberrel odébb egy másik fogvatartottat.*
- Hé-é, te! Add csak ide! Minek neked kenyér, hiszen már félig a sírban vagy, vénember?
*Igyekszik remegő hangját megkeményíteni, és barátságos arcvonásait megszigorítani. Többnyire ügyet sem vetnek rá, ezért határozottabb fellépést igényel. Nem is rest közelebb lépni, ökölbe szorított kézzel pedig lendületből arcon vágni az említett szakállas idősebb katonát. Talán Warmet jobban megdöbben ezen, mint környezete, vagy szegény szerencsétlen áldozat.
Hangoskodás, szitkozódás követi ezt. Warmet az állítólagos kenyérért nyúl, miközben az öreget igyekszik lejjebb nyomni, a mellette lévők pedig őt lerángatni róla. A kis incidens elég ahhoz, hogy a félvér figyelmét eltereljék, és meglehetősen fel is bosszantsák.*
- Ó, hogy a faszomat húznám belétek!
*Ordítja, miközben ruganyos léptekkel hamar ott terem. Fegyvere hamar előkerül hüvelyéből, így az esetleges harci kedvet pengéjének hegyével könnyen elejét veheti. Warmetet minden további nélkül rántja talpra, és taszítja arrébb, gondosan elkülönítve a többitől.*
- Ott ülsz, és kussolsz!
*Fenyíti be a földre taszított ifjút. A félvér állkapcsa idegesen jár, miközben tekintete végigszalad a jelenlévőkön újabb bajkeverőt keresve. De aligha talál, hiszen mindenki saját dolgával törődik, és fejüket lehajtva, szemüket lesütve eszegetnek tovább, ha még akad pár falatjuk.*
- Megbízható?
*Kérdezi Raignald feszültebben, mint eddig, pedig eddig sem volt igazán jó hangulata.*
- Akik nem azok, azok már mind az ő soraikat gazdagítják.
*Bök fejével a félvér felé, aki láthatóan már türelmetlenül várja, hogy megérkezzen az erősítés. Ez rövidesen meg is történik további öt fő formájában.*
- Takarodó van lányok, úgyhogy emeljétek fel a seggeteket!
*A frissen érkezett csapatban egy mélységi is akad, kezében jelentőségteljesen egy ostort tartva, és ezzel némi tekintélyt adva félvér társa szavainak. Szinte mindenki óramű pontossággal tápászkodik fel, ki nehezebben, ki könnyebben, és a megszokott libasorba beállnak. Egyedül Warmet marad ki, aki egy óvatlan pillanatban szeretne is a többiek közé állni, de egy intő kéz megakadályozza ebben.*
- Szedjétek a lábatokat baszdmeg! Egy-kettő, egy-kettő!
*A félvér újra tapsolni kezd, miután a sor elején állót határozottan meglöki. Ezután megindul a menet, amelyben Bredoc, Soreyl és Garsin többnyire elől helyezkednek el. Az útvonal némileg ismerős lehet nekik, hiszen azon vezetik vissza őket, amin meg is érkeztek, de szerencsétlenségükre egy másik folyosón kanyarodnak el, így a fenti friss levegőhöz sem kerülnek közelebb.
Számtalan cella helyezkedik el itt is. Lényegesen tágasabbak, és viseltesebbek is, mint a fentiek, de legalább egy pár rozoga ágy is található bennük. Ahogy haladnak előre látni vélhetik az egyik rácsnál a halvány görbületet, a másik cellában falba rögzített láncokat, a folyosó végén pedig egy fedett ajtós zárkát. Szerencséjükre ők nem ilyet kapnak, legalább a folyosón pislákoló gyertyák fényét élvezhetik, miközben a sorban a negyedik cellába bevezetik őket, Raignoldot, és még két másik foglyot.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Senki sem sürgeti Garsint, egy szúrós pillantást sem kap, pedig már mindenkit kínoz az éhség. Tiszteletteljesen veszik el tőle a kenyeret, és marakodás sem veszi kezdetét, a kisebb csoportok tagjai egymás felé fordulnak, és mindenki tartja markát a jussáért. Várható lenne némi civódás egy pár nagyobb falatért, de ez nem történik meg. Mindenki megkapja a maga részét, testvériesen elosztozva rajta, és néhol a fiatalabbak, jobb erőben lévők egy ujjnyi darabot gyengélkedő társuknak nyújtják át.
Az étel kevés, és gusztustalan, de senki nem panaszkodik. Az almákból is egyedül az apró kocsány marad meg, egy csutka sem megy kárba. Garsin szerencséjére az őket felügyelő marcona félvér ezúttal csukva tartja a száját, és nem kifogásolja, hogy a Krenkataur másik két új vendége társaságában foglaljon helyet.
Bredoc és Soreyl ötletelgetésére bizonytalan csend a válasz. Még az eddig lelkes Warmet sem tudja mi lenne a helyes, és félelem járja át a szívét már csak a szökés gondolatára is. Garsinra nézve viszont megnyugszik, ezért szinte alig veszi le a szemét a lányról, aki az első és egyetlen lány, akit jó ideje láthatott. Ráadásul még egy korosztályt is képviselnek.
Bár véleményt várnak tőlük, ők mégsem tudnak többel szolgálni, amivel eddig. Szeretnék hinni, hogy egykori Kapitányuk segítene nekik, és szeretnék hinni azt is, hogy a Kékszemű nem minden szava egy üres ígéret, vagy jól kitervelt csapda, de egyiket sem tudják biztosra. Mivel Warmet szinte nem is pislog, úgy fürkészi Garsint, ezért az ő figyelmét sem kerüli el a rejtett tárgy. Igyekszik nyugodt maradni, de még így is izgatottság ül ki az arcára. Egy apró reménysugár.*
- De ügyes vagy!
*Fakad ki végül, de olyannyira ügyelve a hangerőre, hogy talán Garsin sem hallja meg szavait. Ezek után természetesen nehéz higgadtnak lennie. A tőr viszont gazdát cserélne, de Warmet némi rizikót vél felfedezni a kis akcióban úgy, hogy a figyelő szemek folyamatosan fürkésznek mindenkit. Bizonytalanul néz körbe végül hirtelen felpattan és kiszemel pár emberrel odébb egy másik fogvatartottat.*
- Hé-é, te! Add csak ide! Minek neked kenyér, hiszen már félig a sírban vagy, vénember?
*Igyekszik remegő hangját megkeményíteni, és barátságos arcvonásait megszigorítani. Többnyire ügyet sem vetnek rá, ezért határozottabb fellépést igényel. Nem is rest közelebb lépni, ökölbe szorított kézzel pedig lendületből arcon vágni az említett szakállas idősebb katonát. Talán Warmet jobban megdöbben ezen, mint környezete, vagy szegény szerencsétlen áldozat.
Hangoskodás, szitkozódás követi ezt. Warmet az állítólagos kenyérért nyúl, miközben az öreget igyekszik lejjebb nyomni, a mellette lévők pedig őt lerángatni róla. A kis incidens elég ahhoz, hogy a félvér figyelmét eltereljék, és meglehetősen fel is bosszantsák.*
- Ó, hogy a faszomat húznám belétek!
*Ordítja, miközben ruganyos léptekkel hamar ott terem. Fegyvere hamar előkerül hüvelyéből, így az esetleges harci kedvet pengéjének hegyével könnyen elejét veheti. Warmetet minden további nélkül rántja talpra, és taszítja arrébb, gondosan elkülönítve a többitől.*
- Ott ülsz, és kussolsz!
*Fenyíti be a földre taszított ifjút. A félvér állkapcsa idegesen jár, miközben tekintete végigszalad a jelenlévőkön újabb bajkeverőt keresve. De aligha talál, hiszen mindenki saját dolgával törődik, és fejüket lehajtva, szemüket lesütve eszegetnek tovább, ha még akad pár falatjuk.*
- Megbízható?
*Kérdezi Raignald feszültebben, mint eddig, pedig eddig sem volt igazán jó hangulata.*
- Akik nem azok, azok már mind az ő soraikat gazdagítják.
*Bök fejével a félvér felé, aki láthatóan már türelmetlenül várja, hogy megérkezzen az erősítés. Ez rövidesen meg is történik további öt fő formájában.*
- Takarodó van lányok, úgyhogy emeljétek fel a seggeteket!
*A frissen érkezett csapatban egy mélységi is akad, kezében jelentőségteljesen egy ostort tartva, és ezzel némi tekintélyt adva félvér társa szavainak. Szinte mindenki óramű pontossággal tápászkodik fel, ki nehezebben, ki könnyebben, és a megszokott libasorba beállnak. Egyedül Warmet marad ki, aki egy óvatlan pillanatban szeretne is a többiek közé állni, de egy intő kéz megakadályozza ebben.*
- Szedjétek a lábatokat baszdmeg! Egy-kettő, egy-kettő!
*A félvér újra tapsolni kezd, miután a sor elején állót határozottan meglöki. Ezután megindul a menet, amelyben Bredoc, Soreyl és Garsin többnyire elől helyezkednek el. Az útvonal némileg ismerős lehet nekik, hiszen azon vezetik vissza őket, amin meg is érkeztek, de szerencsétlenségükre egy másik folyosón kanyarodnak el, így a fenti friss levegőhöz sem kerülnek közelebb.
Számtalan cella helyezkedik el itt is. Lényegesen tágasabbak, és viseltesebbek is, mint a fentiek, de legalább egy pár rozoga ágy is található bennük. Ahogy haladnak előre látni vélhetik az egyik rácsnál a halvány görbületet, a másik cellában falba rögzített láncokat, a folyosó végén pedig egy fedett ajtós zárkát. Szerencséjükre ők nem ilyet kapnak, legalább a folyosón pislákoló gyertyák fényét élvezhetik, miközben a sorban a negyedik cellába bevezetik őket, Raignoldot, és még két másik foglyot.*
74. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:50:22
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:50:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Frissen mosva//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz//
-És itten is volnánk. Láttam. Nagy szeme volt, akkora, mint egy lófej. Hétszáz kicsi agyar csattogott kifele a szájából, aztán a karok, és lifegett neki a szája előtt valami nyálkás izé... Taraj... Nem, csáp, az!
*Lecsapja küblijét a börtönterem asztalára, mit nem vettek el tőle idebent sem. Ezt, és otthonának kulcsát nem vették el egyedül.*
~Hogy szopkodná ki a szakállamat szálanként... Bezárnak csak mert révületben behugyoztam.~
*Tovább meséli múlt éjjeli látomását.*
-Azt mormogta ő Sa'Tereth nagybátyja, de senki nem mert szólni. A fülével! A fülével ette a szűz lányokat. Én mondom, a fátyol vékonyodik.
*Ekkor hirtelen nagy csönd lesz, de Goon csak folytatja mondókáját.*
-Aztán elkezdett ömleni a tapadókorongjaiból a gedva, szutykos, ragacsos genny csorgott belőle, bizony. Megfojtotta az összes...
*Ekkor szólal meg egy hang.*
-Temeredec Goontia?
*Törpénk letörli a beleéléstől enyhén szakállára fröccsent nyáldarabkát.*
-Igen, Nagyúr?
*Ez már csak Goon szavajárása, amivel az őrt fogadja.*
-Söprődj kifele, lejártak a napjaid.
*Goon feláll, megropogtatja izmait.*
-Jóvan, erre inni kell!
*A hordóhoz battyog ahol a poshadt zsályás vizet tartják és merít a kupával.
Közben ujjain kezdi számolni azt a kéthatnyi napot, amit az egyik jómódú kereskedő nemeztarisznyáinak remegve, hörögve összehúgyozásáért kapott. Háta mögött morognak, össze-összenevetnek a rabok, és a többi őr is. Úgy tűnik a legfapofábbakat kapta, akik most ki is penderítik a bányatábor kapuján. Öt perc. Öt utolsó perc az érchordás katedrálisában, azon a helyen, ahol Goon újra és újra égő izmokkal átkozta el az egész világot. Ahol látomások tömkelege kínozta, és ahol szólította a mélység.*
~Egyszer majd ide is vissza kell nézni. De előbb be kell keverni a cefrét a pincében.~
*Jut eszébe, hogy az éppen esedékes.*
-Csókoltassa magukat a Wylnuna, vagy ki!
*Szól hátra, aztán egyetlen ruhaváltás ruhával, s visszakapott fegyvereivel, védfelszerelésével, melyet a szesz őrzéséhez szokott viselni, elindul gyalogszerrel haza. Estére talán oda is ér.*
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz//
-És itten is volnánk. Láttam. Nagy szeme volt, akkora, mint egy lófej. Hétszáz kicsi agyar csattogott kifele a szájából, aztán a karok, és lifegett neki a szája előtt valami nyálkás izé... Taraj... Nem, csáp, az!
*Lecsapja küblijét a börtönterem asztalára, mit nem vettek el tőle idebent sem. Ezt, és otthonának kulcsát nem vették el egyedül.*
~Hogy szopkodná ki a szakállamat szálanként... Bezárnak csak mert révületben behugyoztam.~
*Tovább meséli múlt éjjeli látomását.*
-Azt mormogta ő Sa'Tereth nagybátyja, de senki nem mert szólni. A fülével! A fülével ette a szűz lányokat. Én mondom, a fátyol vékonyodik.
*Ekkor hirtelen nagy csönd lesz, de Goon csak folytatja mondókáját.*
-Aztán elkezdett ömleni a tapadókorongjaiból a gedva, szutykos, ragacsos genny csorgott belőle, bizony. Megfojtotta az összes...
*Ekkor szólal meg egy hang.*
-Temeredec Goontia?
*Törpénk letörli a beleéléstől enyhén szakállára fröccsent nyáldarabkát.*
-Igen, Nagyúr?
*Ez már csak Goon szavajárása, amivel az őrt fogadja.*
-Söprődj kifele, lejártak a napjaid.
*Goon feláll, megropogtatja izmait.*
-Jóvan, erre inni kell!
*A hordóhoz battyog ahol a poshadt zsályás vizet tartják és merít a kupával.
Közben ujjain kezdi számolni azt a kéthatnyi napot, amit az egyik jómódú kereskedő nemeztarisznyáinak remegve, hörögve összehúgyozásáért kapott. Háta mögött morognak, össze-összenevetnek a rabok, és a többi őr is. Úgy tűnik a legfapofábbakat kapta, akik most ki is penderítik a bányatábor kapuján. Öt perc. Öt utolsó perc az érchordás katedrálisában, azon a helyen, ahol Goon újra és újra égő izmokkal átkozta el az egész világot. Ahol látomások tömkelege kínozta, és ahol szólította a mélység.*
~Egyszer majd ide is vissza kell nézni. De előbb be kell keverni a cefrét a pincében.~
*Jut eszébe, hogy az éppen esedékes.*
-Csókoltassa magukat a Wylnuna, vagy ki!
*Szól hátra, aztán egyetlen ruhaváltás ruhával, s visszakapott fegyvereivel, védfelszerelésével, melyet a szesz őrzéséhez szokott viselni, elindul gyalogszerrel haza. Estére talán oda is ér.*
73. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:03:16
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:03:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bradoc meggyőzhetetlennek látszik a kitörés időpontját illetőleg. Soreyl szavaira több ponton támadható érveléssel vág vissza amit a lovag, megnyugtató mély hangján próbál feltárni.*
-Ha nem jönnek holnap, akkor megyünk mi. Egy nap tényleg nem oszt.
*Mondja miközben megigazítja az ingét. A kicsit átázott, nyirkos inge mellényzsebén átüt a két papíros. Maydeleine csókemléke, és a végrendelet amit még a kaszárnyában írt. Ráteszi a kezét. Kicsit olyan mintha a szívét tapogatná. Átszellemülten folytatja.*
-Egy nap alatt se téged, se engem nem törnek meg. Ezek a fiúk még mindig bírják.
*Próbálja kicsit feltüzelni a hangulatot.*
-Éjszaka lehet, hogy több embert is be tudunk szervezni. Talán a többi rab többet tud. Most hogy lekerültünk, a mai napra biztosan éberebb az őrség.
*Sóhajt egy mélyet. A hajthatatlan jó öreg katona kezét láthatóan égeti a bilincs. Vagy éppen a szívét, csak a kezén keresztül. Kérlelő, és egyben bátorító hangot próbál megütni, miközben barna szemeiben tűz ragyog.*
-Csak egy napot bírj ki Bradoc.
*Mondja, és egy nagyobb kőre ül, várva az ebédet. Közben megjön Garsin. A férfi szíve szinte olvad a látványtól. A kérdésre ugyan nem válaszol de a lány arca éppen annyit elárul, hogy jól van. Ugyan meggyötört, és fél. De jól van.*
~Megható.~
*Érkezik az ismerős hang. Perchipfell szellemalakja nincs Soreyl szemei előtt, hangját mégis hallja a fejében, pontosan azzal a megszokott tapintatlan cinizmussal, amiért már ezerszer összevesztek.*
~Na mi van? Elő se dugod azt a tapintatlan orrodat te barom?~
*Kérdezi barátját. Furcsa barátként emlegetni, akár az ő fejében is, de akármennyire is utálhatják egymást, az leheletnyi őrület szikrájának fényében is a két személyiség, a két lény, épp mint lovag, és a kardja: Elválaszthatatlanok A mesterkard hangja egy pillanatig csak kuncog az orra alatt.*
~Csak hallgatózom. Hallom megváltozott a kapitányról a véleményed.~
*Mondja azzal az ördögi hangsúllyal, mint amikor valakinek beteljesedik az igaza.*
~Még nem egészen.~
*A lovag szavai mogorvábbak nem is lehetnének.*
~Unalmas vagy.~
*Válaszolja rá, teljesen indiferensen Perchipfell. Soreyl szomorúan megcsóválja a fejét, mikor periférikus látásából hirtelen mozgást észlel. Garsin akarja felkelteni a figyelmét. A barna egy pillanatra megcsillannak a tőrön, majd egyenesen a lány szemeire néznek. Lassan lehunyja sajátjait. Csukott szemmel egy kicsit büszke, és kicsit megnyugtató lassú bólintással biztatja a lányt. Ő nem, de Bredoc nyúl a késért. A lovag szerint jobb is így. A lánynál hamarabb megtalálnák. Ám amikor az övébe próbálja elrejteni a parancsnok helyettes, akkor egy szűkszavú tanáccsal fordulna hozzá, miközben egy kisebb falat kenyeret rág.*
-Hm-hm. *Hümment fel halkan Soreyl.* Csizma.
*Mondja röviden, meg se nézve hogy a másikon lovagló csizma van-e vagy sem. Csak a megszokás és a logika. Az övben megtalálják, a csizmában nem. És mikor csapdossa tovább a köveket, talán nem áll bele a lágyékába. Bradocot újra elkapja a hév. Már most ha más nem, azzal a tőrrel vésné ki magát sárvárosig.*
~Akassz rá egy varázspálcát, és mond azt hogy földmágus... Vagy egy láncot, és akkor bányacsille~
*Próbál tréfálkozni Perchi a gondolaton, de Soreyl, sajnos egészen a jeneben kell hogy tevékenykedjen.*
-Brox!
*Nem hangosan, de határozottan kezd neki. Nem áll fel, ülve mondja.*
-Barátomnak tartalak. *Mondja őszintén, de hidegen.* Ha nem akarsz hallgatni rám, legyen. Parancsból követlek. De kérlek. Csak gondold át még egyszer.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bradoc meggyőzhetetlennek látszik a kitörés időpontját illetőleg. Soreyl szavaira több ponton támadható érveléssel vág vissza amit a lovag, megnyugtató mély hangján próbál feltárni.*
-Ha nem jönnek holnap, akkor megyünk mi. Egy nap tényleg nem oszt.
*Mondja miközben megigazítja az ingét. A kicsit átázott, nyirkos inge mellényzsebén átüt a két papíros. Maydeleine csókemléke, és a végrendelet amit még a kaszárnyában írt. Ráteszi a kezét. Kicsit olyan mintha a szívét tapogatná. Átszellemülten folytatja.*
-Egy nap alatt se téged, se engem nem törnek meg. Ezek a fiúk még mindig bírják.
*Próbálja kicsit feltüzelni a hangulatot.*
-Éjszaka lehet, hogy több embert is be tudunk szervezni. Talán a többi rab többet tud. Most hogy lekerültünk, a mai napra biztosan éberebb az őrség.
*Sóhajt egy mélyet. A hajthatatlan jó öreg katona kezét láthatóan égeti a bilincs. Vagy éppen a szívét, csak a kezén keresztül. Kérlelő, és egyben bátorító hangot próbál megütni, miközben barna szemeiben tűz ragyog.*
-Csak egy napot bírj ki Bradoc.
*Mondja, és egy nagyobb kőre ül, várva az ebédet. Közben megjön Garsin. A férfi szíve szinte olvad a látványtól. A kérdésre ugyan nem válaszol de a lány arca éppen annyit elárul, hogy jól van. Ugyan meggyötört, és fél. De jól van.*
~Megható.~
*Érkezik az ismerős hang. Perchipfell szellemalakja nincs Soreyl szemei előtt, hangját mégis hallja a fejében, pontosan azzal a megszokott tapintatlan cinizmussal, amiért már ezerszer összevesztek.*
~Na mi van? Elő se dugod azt a tapintatlan orrodat te barom?~
*Kérdezi barátját. Furcsa barátként emlegetni, akár az ő fejében is, de akármennyire is utálhatják egymást, az leheletnyi őrület szikrájának fényében is a két személyiség, a két lény, épp mint lovag, és a kardja: Elválaszthatatlanok A mesterkard hangja egy pillanatig csak kuncog az orra alatt.*
~Csak hallgatózom. Hallom megváltozott a kapitányról a véleményed.~
*Mondja azzal az ördögi hangsúllyal, mint amikor valakinek beteljesedik az igaza.*
~Még nem egészen.~
*A lovag szavai mogorvábbak nem is lehetnének.*
~Unalmas vagy.~
*Válaszolja rá, teljesen indiferensen Perchipfell. Soreyl szomorúan megcsóválja a fejét, mikor periférikus látásából hirtelen mozgást észlel. Garsin akarja felkelteni a figyelmét. A barna egy pillanatra megcsillannak a tőrön, majd egyenesen a lány szemeire néznek. Lassan lehunyja sajátjait. Csukott szemmel egy kicsit büszke, és kicsit megnyugtató lassú bólintással biztatja a lányt. Ő nem, de Bredoc nyúl a késért. A lovag szerint jobb is így. A lánynál hamarabb megtalálnák. Ám amikor az övébe próbálja elrejteni a parancsnok helyettes, akkor egy szűkszavú tanáccsal fordulna hozzá, miközben egy kisebb falat kenyeret rág.*
-Hm-hm. *Hümment fel halkan Soreyl.* Csizma.
*Mondja röviden, meg se nézve hogy a másikon lovagló csizma van-e vagy sem. Csak a megszokás és a logika. Az övben megtalálják, a csizmában nem. És mikor csapdossa tovább a köveket, talán nem áll bele a lágyékába. Bradocot újra elkapja a hév. Már most ha más nem, azzal a tőrrel vésné ki magát sárvárosig.*
~Akassz rá egy varázspálcát, és mond azt hogy földmágus... Vagy egy láncot, és akkor bányacsille~
*Próbál tréfálkozni Perchi a gondolaton, de Soreyl, sajnos egészen a jeneben kell hogy tevékenykedjen.*
-Brox!
*Nem hangosan, de határozottan kezd neki. Nem áll fel, ülve mondja.*
-Barátomnak tartalak. *Mondja őszintén, de hidegen.* Ha nem akarsz hallgatni rám, legyen. Parancsból követlek. De kérlek. Csak gondold át még egyszer.
72. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-01 10:02:07
Üzenet elküldve: 2020-04-01 10:02:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bredoc tagadhatatlanul tanácstalan, és ez a furcsa, hozzá egyáltalán nem közeli érzés borzasztó kellemetlenül ül a mellkasán, akár egy üllő. ~Ó a faszomat Denjaarba meg a Krenkataurba.~ Rázza meg dacosan a fejét, bár ez inkább csak saját magának szól. Sóhajt egy hatalmasat, szeme közben végig jár, pásztázza a járatokat, már amennyit láthat. Az egykori kapitány arcát is fürkészi, mintha abban várná a megoldást, varázsütésre. De sokkal földhözragadtabb ember ő ennél, így inkább a számára reálisabb megoldásokon gondolkodik. Soreyl szavai is csak a kétség felé taszítják. Várni, vagy nem várni.*
-Ezt mondod te, meg az a barom.
*Mondja a holnap esedékes találkozóra.*
-Aztán holnap mégsem jönnek, hogy felvigyenek, sem azután, sem soha többé, mi meg itt rohadunk meg.
*Örülne, ha az ottlévő rabok is véleményt alkotnának, de most erre nincs alkalmuk, talán az ebéd jobban izgatja őket, ami érhető is. Azonban újabb csavar jön a történetbe. Garsin finom takarásban egy tőrt vesz elő, amit valahogy sikerült becsempésznie ide. Bredoc szeme szinte megcsillan, ahogy elképzeli, hogy hogy mártja majd bele ezt a pengét a fattyúba. De sajnos hamar rájön, hogy ez újabb kérdéseket vet fel. Soreylre néz, s ha ő nem, akkor Brox veszi el a pengét úgy, hogy véletlenül se lássa meg senki, s eldugja az övébe, lehetőleg úgy, hogy ha megmotozzák se nagyon legyen észrevehető.*
-És ha ezt holnapig megtalálják? Akkor semmi esélyünk nem lesz, azonnal kibeleznek minket.
*Szeme semmiképp sem rosszalló, vagy indulatos, sokkal inkább aggodalmas, és kicsit tehetetlenség sugárzik belőle. *
-Pszt!
*Pisszeg oda az ifjú rabhoz, akivel korábban beszéltek.*
-Ti.
*Mutat a többiekre is.*
-Ti is jöttök, nem? Együtt szökünk meg. Mindenki megbízható?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bredoc tagadhatatlanul tanácstalan, és ez a furcsa, hozzá egyáltalán nem közeli érzés borzasztó kellemetlenül ül a mellkasán, akár egy üllő. ~Ó a faszomat Denjaarba meg a Krenkataurba.~ Rázza meg dacosan a fejét, bár ez inkább csak saját magának szól. Sóhajt egy hatalmasat, szeme közben végig jár, pásztázza a járatokat, már amennyit láthat. Az egykori kapitány arcát is fürkészi, mintha abban várná a megoldást, varázsütésre. De sokkal földhözragadtabb ember ő ennél, így inkább a számára reálisabb megoldásokon gondolkodik. Soreyl szavai is csak a kétség felé taszítják. Várni, vagy nem várni.*
-Ezt mondod te, meg az a barom.
*Mondja a holnap esedékes találkozóra.*
-Aztán holnap mégsem jönnek, hogy felvigyenek, sem azután, sem soha többé, mi meg itt rohadunk meg.
*Örülne, ha az ottlévő rabok is véleményt alkotnának, de most erre nincs alkalmuk, talán az ebéd jobban izgatja őket, ami érhető is. Azonban újabb csavar jön a történetbe. Garsin finom takarásban egy tőrt vesz elő, amit valahogy sikerült becsempésznie ide. Bredoc szeme szinte megcsillan, ahogy elképzeli, hogy hogy mártja majd bele ezt a pengét a fattyúba. De sajnos hamar rájön, hogy ez újabb kérdéseket vet fel. Soreylre néz, s ha ő nem, akkor Brox veszi el a pengét úgy, hogy véletlenül se lássa meg senki, s eldugja az övébe, lehetőleg úgy, hogy ha megmotozzák se nagyon legyen észrevehető.*
-És ha ezt holnapig megtalálják? Akkor semmi esélyünk nem lesz, azonnal kibeleznek minket.
*Szeme semmiképp sem rosszalló, vagy indulatos, sokkal inkább aggodalmas, és kicsit tehetetlenség sugárzik belőle. *
-Pszt!
*Pisszeg oda az ifjú rabhoz, akivel korábban beszéltek.*
-Ti.
*Mutat a többiekre is.*
-Ti is jöttök, nem? Együtt szökünk meg. Mindenki megbízható?
71. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-31 01:13:46
Üzenet elküldve: 2020-03-31 01:13:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bredoc barátságos pillantása és biccentése annyit árul el a számára, hogy a férfi benne igyekszik tartani a lelket. Persze azt is látja, hogy a parancsnokhelyettes tekintete és tartása messze nem olyan megtört még, mint itt a legtöbbeké, de ez természetes. Életerős férfiak ritkán adják fel ilyen rövid idő után.
Soreyl meleg barnái sem beletörődöttséget mutatnak. A férfi kérdésétől viszont kicsit elgyengül. Ismét ez a kedvesség a két városőrtől...
Ő azonban tudja, hogy hamarosan megint egyedül marad majd, mikor innen elviszik, így pedig csak még nehezebb, hogy annak tudatában ül itt, hogy ezt a többé-kevésbé biztonságos légkört kell majd itt hagynia.
Száját összeszorítva biccent és legyűri magában a sírhatnékot.
Helyette mélyet lélegzik és összeszedi a bátorságát. Szemöldökét ráncolva és a kezére pillantva próbálja jelezni a férfinak sürgetőn, hogy a figyelmét kéri.
Az egyik karja a törzsét ölelte, most kicsit lejjebb csúszik és ott matat, ahol a köténye a csípőjét körbefogja. Óvatosan kitekeri a hasa felé kétszer behajtogatott anyagot, így láthatóvá válik, hogy egy hosszabb, kétélű kés van oda betekerve, elrejtve.
A bejáratnak és a felvigyázójuknak ezért is ült háttal- szerette volna ezt a kést átadni, hátha jelenthet bármiféle segítséget.
Idegesen lesi a vele szemben ülők arcát valami jelzés után, hogy kérik-e vagy sem, mit csináljon...?
Visszarejteni nem telik sok időbe a kést, észrevétlenül átadni már problémásabb lehet, de megkísérelné.*
*Bredoc barátságos pillantása és biccentése annyit árul el a számára, hogy a férfi benne igyekszik tartani a lelket. Persze azt is látja, hogy a parancsnokhelyettes tekintete és tartása messze nem olyan megtört még, mint itt a legtöbbeké, de ez természetes. Életerős férfiak ritkán adják fel ilyen rövid idő után.
Soreyl meleg barnái sem beletörődöttséget mutatnak. A férfi kérdésétől viszont kicsit elgyengül. Ismét ez a kedvesség a két városőrtől...
Ő azonban tudja, hogy hamarosan megint egyedül marad majd, mikor innen elviszik, így pedig csak még nehezebb, hogy annak tudatában ül itt, hogy ezt a többé-kevésbé biztonságos légkört kell majd itt hagynia.
Száját összeszorítva biccent és legyűri magában a sírhatnékot.
Helyette mélyet lélegzik és összeszedi a bátorságát. Szemöldökét ráncolva és a kezére pillantva próbálja jelezni a férfinak sürgetőn, hogy a figyelmét kéri.
Az egyik karja a törzsét ölelte, most kicsit lejjebb csúszik és ott matat, ahol a köténye a csípőjét körbefogja. Óvatosan kitekeri a hasa felé kétszer behajtogatott anyagot, így láthatóvá válik, hogy egy hosszabb, kétélű kés van oda betekerve, elrejtve.
A bejáratnak és a felvigyázójuknak ezért is ült háttal- szerette volna ezt a kést átadni, hátha jelenthet bármiféle segítséget.
Idegesen lesi a vele szemben ülők arcát valami jelzés után, hogy kérik-e vagy sem, mit csináljon...?
Visszarejteni nem telik sok időbe a kést, észrevétlenül átadni már problémásabb lehet, de megkísérelné.*
70. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-30 23:58:19
Üzenet elküldve: 2020-03-30 23:58:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Soreylben bujkál valami. Nem. Nem Perchipfel, és a rejtőző őrülete. Hanem az a bizonyos férfi hisztéria, elméjének ép felében virul. Mint cserfa tövén a gyönge ibolya, és most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ne jöjjön ki ez a természete. Az a Soreyl, aki csákányt hajítana a kiabáló mandró szemébe. Tovább veri a falat, és nem reagál.*
~Anyád!~
*Mormogja magában, és várja, hogy Perchi valamit még rátegyen egy lapáttal, de most a szellemalak hallgat. Illetve itt sincs, ahogy kardja sem. Ismételten magára maradt ez alkalommal. Mikor felmerül a kérdés, hogy esetleg a felügyelő gazfickóval is megosztanák e a társalgást tömören, nagyon kikívánkozna belőle valami, de nagy nehezen lenyeli a szavakat. Pihenőt fújnak. Soreyl ott ahol van, elereszti a csákányt, ami koppan a bokája mellett, majd elterül a földön. Kint késő este lehet már. Megjelenik Garsin, és a fekete ruhás. Ételt osztanak. Közben a másutt is felmotoszó zajok, elnyomhatják a társalgás zaját. A parancsnokhelyettes kikéri Soreyl véleményét, aki belevakar a borostájába az állán.*
-A Kapitányról nem nyilatkozom. Az biztos, hogy nem úgy néz ki mint aki örül a helyzetnek, de nem lehet árulóban bízni.
*Szögezi le véleményének mind a két oldalát.*
-Hanem viszont a holnap.
*Mondja halkan mély hangján.*
-Azt én is kivárnám. Több időnk van kiismerni a terepet, és ne felejtsd el, hogy még van fönt egy találkánk a mocsokkal.
*Emlékezteti Bradocot arra a bizonyos "Alszik még rá egyet" mondatra.*
-Az jó alkalom. Elhinteni hogy elfertőződik a sebed, és kifigyelni a járatokat, hátha látunk valami érdekeset.
*Foglalja össze. Ő egyértelműen azon van, hogy várják meg az éjszakát. Nem lenne okos terv nélkül beleszaladni valamibe. Közben megérkezik az ételosztás, és Garsin. A rongyos lány, letelepszik mellettük. Soreyl egy kisebb darab kenyeret tör. Ők pár órával ezelőtt még sózott húst eszegettek a felszínen. A többieknek kell erő. Meleg barna szemei Garsinéba fúródnak.*
-Jól vagy?
*Soreylben bujkál valami. Nem. Nem Perchipfel, és a rejtőző őrülete. Hanem az a bizonyos férfi hisztéria, elméjének ép felében virul. Mint cserfa tövén a gyönge ibolya, és most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ne jöjjön ki ez a természete. Az a Soreyl, aki csákányt hajítana a kiabáló mandró szemébe. Tovább veri a falat, és nem reagál.*
~Anyád!~
*Mormogja magában, és várja, hogy Perchi valamit még rátegyen egy lapáttal, de most a szellemalak hallgat. Illetve itt sincs, ahogy kardja sem. Ismételten magára maradt ez alkalommal. Mikor felmerül a kérdés, hogy esetleg a felügyelő gazfickóval is megosztanák e a társalgást tömören, nagyon kikívánkozna belőle valami, de nagy nehezen lenyeli a szavakat. Pihenőt fújnak. Soreyl ott ahol van, elereszti a csákányt, ami koppan a bokája mellett, majd elterül a földön. Kint késő este lehet már. Megjelenik Garsin, és a fekete ruhás. Ételt osztanak. Közben a másutt is felmotoszó zajok, elnyomhatják a társalgás zaját. A parancsnokhelyettes kikéri Soreyl véleményét, aki belevakar a borostájába az állán.*
-A Kapitányról nem nyilatkozom. Az biztos, hogy nem úgy néz ki mint aki örül a helyzetnek, de nem lehet árulóban bízni.
*Szögezi le véleményének mind a két oldalát.*
-Hanem viszont a holnap.
*Mondja halkan mély hangján.*
-Azt én is kivárnám. Több időnk van kiismerni a terepet, és ne felejtsd el, hogy még van fönt egy találkánk a mocsokkal.
*Emlékezteti Bradocot arra a bizonyos "Alszik még rá egyet" mondatra.*
-Az jó alkalom. Elhinteni hogy elfertőződik a sebed, és kifigyelni a járatokat, hátha látunk valami érdekeset.
*Foglalja össze. Ő egyértelműen azon van, hogy várják meg az éjszakát. Nem lenne okos terv nélkül beleszaladni valamibe. Közben megérkezik az ételosztás, és Garsin. A rongyos lány, letelepszik mellettük. Soreyl egy kisebb darab kenyeret tör. Ők pár órával ezelőtt még sózott húst eszegettek a felszínen. A többieknek kell erő. Meleg barna szemei Garsinéba fúródnak.*
-Jól vagy?
69. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-30 20:54:39
Üzenet elküldve: 2020-03-30 20:54:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Az ilyesfajta beszéd, és viselkedés nem idegen Brox számára. Még régebben, a gyenge elméjű, és még gyengébb képességekkel bíró valamicske hatalmat kapó kiképzőkre jellemző ez. ~Mintha egy embernek bármit is használna.~ Csak szinte láthatatlanul rázza meg a fejét, de egy szót sem szól, a kimondott szavakra csak dolgozik tovább, egyik csapás a másik után. Bár persze eljátszik a gondolattal, hogy a következőt annak a nyomorultnak a fejébe csapja, de erre még sajnos várnia kell. Épp mikor valami nagyon feszült dolog jönne, és döntenie kellene, hogy most vagy soha, akkor jön az enyhülés, s hamar a pihenő is. Verejtékes és véres homlokát arcát megtörli, ahogy leteszi a csákányt, és lehuppan a többiek közé. Várja az ebédet, s egyben Garsint is reményei szerint. Arcát a vállába temetve, ahogy törli az izzadságot, tompa hangon tud szólni.*
-Minden jobb, mint itt megrohadni és elsorvadni, barátom. Én nem fogok itt senyvedni évekig, s ha van bennetek még tartás, úgy velem, velünk tartotok!
*Mondja, majd elgondolkodik azon, hogy túl jő bőrben van-e.*
-Ez kettős fegyver. Holnap rosszabb bőrben leszünk, ti is, mi is, és annyival kevesebb erőnk lesz harcolni. Az idő sajnos ellenünk dolgozik. Te mit gondolsz, Soreyl? A kapitány vajon nem segítene?
*Szinte csak költői kérdés, s szemernyi esélyt sem lát rá, de hogy ne tartogassa magában, kiejti a szavakat. Közben meglátja a rongyos lányt is, ez némi melegséget önt most a jéghideg szívébe. Nem foglalkozik velük többet, s ez így van rendjén. Tudja ő, hogy hogy is állhat most a lány, legalábbis elképzelni tudja csak. A kenyeret, ha kap, töri és eszi, szép lassan, kihasználva minden lehetőséget a tervezésre, és az erő gyűjtésére. A lány, ha melléjük támaszkodik, egy barátságos szempillantást kap, és egy kedves biccentést, mintha csak azt mondaná: egyet se félj.*
*Az ilyesfajta beszéd, és viselkedés nem idegen Brox számára. Még régebben, a gyenge elméjű, és még gyengébb képességekkel bíró valamicske hatalmat kapó kiképzőkre jellemző ez. ~Mintha egy embernek bármit is használna.~ Csak szinte láthatatlanul rázza meg a fejét, de egy szót sem szól, a kimondott szavakra csak dolgozik tovább, egyik csapás a másik után. Bár persze eljátszik a gondolattal, hogy a következőt annak a nyomorultnak a fejébe csapja, de erre még sajnos várnia kell. Épp mikor valami nagyon feszült dolog jönne, és döntenie kellene, hogy most vagy soha, akkor jön az enyhülés, s hamar a pihenő is. Verejtékes és véres homlokát arcát megtörli, ahogy leteszi a csákányt, és lehuppan a többiek közé. Várja az ebédet, s egyben Garsint is reményei szerint. Arcát a vállába temetve, ahogy törli az izzadságot, tompa hangon tud szólni.*
-Minden jobb, mint itt megrohadni és elsorvadni, barátom. Én nem fogok itt senyvedni évekig, s ha van bennetek még tartás, úgy velem, velünk tartotok!
*Mondja, majd elgondolkodik azon, hogy túl jő bőrben van-e.*
-Ez kettős fegyver. Holnap rosszabb bőrben leszünk, ti is, mi is, és annyival kevesebb erőnk lesz harcolni. Az idő sajnos ellenünk dolgozik. Te mit gondolsz, Soreyl? A kapitány vajon nem segítene?
*Szinte csak költői kérdés, s szemernyi esélyt sem lát rá, de hogy ne tartogassa magában, kiejti a szavakat. Közben meglátja a rongyos lányt is, ez némi melegséget önt most a jéghideg szívébe. Nem foglalkozik velük többet, s ez így van rendjén. Tudja ő, hogy hogy is állhat most a lány, legalábbis elképzelni tudja csak. A kenyeret, ha kap, töri és eszi, szép lassan, kihasználva minden lehetőséget a tervezésre, és az erő gyűjtésére. A lány, ha melléjük támaszkodik, egy barátságos szempillantást kap, és egy kedves biccentést, mintha csak azt mondaná: egyet se félj.*
68. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-30 17:17:45
Üzenet elküldve: 2020-03-30 17:17:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Jól sejtette, hogy nem valami konyhaféleség felé tartanak. És most már azt is kezdi érteni, hogy valószínűleg nem a raboknak kell majd főznie, hanem amazoknak odafönt.
Itt csak kenyeret és almát osztanak...
Így már azt a sót sem hiányolja annyira. Mit is érdekli őt, ha a banditáknak nem fog ízleni az étel?! Legalábbis ezt gondolja elsőre... Aztán rájön, hogy valószínűleg rajta csattanna az elégedetlenség.
Érzékeli, hogy feszült hangulatba érkeznek vissza a férfival, de senkit sem lát a földön, úgyhogy feltételezi, hogy csak valami vita lehetett...
Figyel a Feketeruhásra és utasításait megszívlelve újra számba veszi, hogy miből gazdálkodnak, majd pedig a rabok számát méri fel, ezzel egy-egy pillantás erejéig elidőzve az összes arcon. Szánja őket, látja, hogy sok mindenen mehettek keresztül és részéről nem is talál kiutat a számukra, így a szemükben fölfedezett reménytelenség benne is visszhangzik.
Menne már, de még fölnéz a Feketeruhásra, az engedélyt várva, ehelyett figyelmeztetést kap. Vagy védő szándékú óva intést? Nem tudná megmondani. Azt tudja, hogy a férfi nem hagyta itt a félvérrel és most is a "barátai" közelébe utasítja. De talán csak túlságosan szeretne valami biztonságérzetet találni, azért magyaráz ilyesmit a Feketeruhás szándékaiba.
Bólint, hogy értette, majd a kosarat fogva közelebb megy a rabokhoz. A közelben lerakja, majd jobb híján a köténye aljába igyekszik törölni mocskos kezeit, ha már megfogja az ételt. Persze maga is belátja, hogy ezzel nem sokat ér, úgyhogy hamar letesz róla és nekikezd az ételosztásnak.
Előzetes számlálása alapján halk szóval megkéri az egymás mellett ülő kisebb csoportokat, hogy osszák el egymás között a kenyeret, majd mintegy vigasztalóul hozzáteszi, hogy lesz még alma is.
Erejéhez mérten igyekszik fürgén mozogni, mert nem tudja, mennyi pihenőt kaptak. Remélhetőleg senki sem kezd veszekedni az ételen és meg tudnak osztozni a kérése szerint, mert ha maga tördelné a kenyeret, az még hosszadalmasabb volna.
Nem áll meg beszélgetni, Bredoc és Soreyl előtt is pontosan annyit időz, mint a többi rab előtt, mert előrébbvalónak tartja, hogy mindenki gyorsan ételhez jusson, mint a saját igényét a két férfi megnyugtató közelségére.
Második körben kiosztja az almát is és ezzel alighanem el is fogyott minden. Annyi trükközést megenged magának, ha ez lehetséges, hogy az almaosztásnál a két városőrt hagyja utoljára, majd mintegy véletlenül, de egyébként teljesen nyilvánvalóan mellettük állapodik meg a maga félig rohadt, penészvirágos almájával.
Nem mer hátranézni a felvigyázójukra, így csak bízik benne, hogy a félvér nem fogja megszólítani. Ha Soreyl és Bredoc leült, kissé nehézkesen, a törzsét támasztva ő is melléjük ereszkedik, a bejáratnak háttal. Nem mer beszélni, főleg akkor nem, ha a járatban csönd van.
Nem mosolyog, nem üdvözöl, nem hoz enyhülést a nyomasztó légkörbe, de legalább nem is sír. Alkoholszagú almáját szorongatja, s hol azt nézi, hol szégyenlősen a közelben ülő rabok arcát, de főképp a parancsnokhelyettest és Soreylt, hátha kiolvashatja a szemükből, hogy szerintük van-e még remény, vagy esélytelennek látják a helyzetet...*
*Jól sejtette, hogy nem valami konyhaféleség felé tartanak. És most már azt is kezdi érteni, hogy valószínűleg nem a raboknak kell majd főznie, hanem amazoknak odafönt.
Itt csak kenyeret és almát osztanak...
Így már azt a sót sem hiányolja annyira. Mit is érdekli őt, ha a banditáknak nem fog ízleni az étel?! Legalábbis ezt gondolja elsőre... Aztán rájön, hogy valószínűleg rajta csattanna az elégedetlenség.
Érzékeli, hogy feszült hangulatba érkeznek vissza a férfival, de senkit sem lát a földön, úgyhogy feltételezi, hogy csak valami vita lehetett...
Figyel a Feketeruhásra és utasításait megszívlelve újra számba veszi, hogy miből gazdálkodnak, majd pedig a rabok számát méri fel, ezzel egy-egy pillantás erejéig elidőzve az összes arcon. Szánja őket, látja, hogy sok mindenen mehettek keresztül és részéről nem is talál kiutat a számukra, így a szemükben fölfedezett reménytelenség benne is visszhangzik.
Menne már, de még fölnéz a Feketeruhásra, az engedélyt várva, ehelyett figyelmeztetést kap. Vagy védő szándékú óva intést? Nem tudná megmondani. Azt tudja, hogy a férfi nem hagyta itt a félvérrel és most is a "barátai" közelébe utasítja. De talán csak túlságosan szeretne valami biztonságérzetet találni, azért magyaráz ilyesmit a Feketeruhás szándékaiba.
Bólint, hogy értette, majd a kosarat fogva közelebb megy a rabokhoz. A közelben lerakja, majd jobb híján a köténye aljába igyekszik törölni mocskos kezeit, ha már megfogja az ételt. Persze maga is belátja, hogy ezzel nem sokat ér, úgyhogy hamar letesz róla és nekikezd az ételosztásnak.
Előzetes számlálása alapján halk szóval megkéri az egymás mellett ülő kisebb csoportokat, hogy osszák el egymás között a kenyeret, majd mintegy vigasztalóul hozzáteszi, hogy lesz még alma is.
Erejéhez mérten igyekszik fürgén mozogni, mert nem tudja, mennyi pihenőt kaptak. Remélhetőleg senki sem kezd veszekedni az ételen és meg tudnak osztozni a kérése szerint, mert ha maga tördelné a kenyeret, az még hosszadalmasabb volna.
Nem áll meg beszélgetni, Bredoc és Soreyl előtt is pontosan annyit időz, mint a többi rab előtt, mert előrébbvalónak tartja, hogy mindenki gyorsan ételhez jusson, mint a saját igényét a két férfi megnyugtató közelségére.
Második körben kiosztja az almát is és ezzel alighanem el is fogyott minden. Annyi trükközést megenged magának, ha ez lehetséges, hogy az almaosztásnál a két városőrt hagyja utoljára, majd mintegy véletlenül, de egyébként teljesen nyilvánvalóan mellettük állapodik meg a maga félig rohadt, penészvirágos almájával.
Nem mer hátranézni a felvigyázójukra, így csak bízik benne, hogy a félvér nem fogja megszólítani. Ha Soreyl és Bredoc leült, kissé nehézkesen, a törzsét támasztva ő is melléjük ereszkedik, a bejáratnak háttal. Nem mer beszélni, főleg akkor nem, ha a járatban csönd van.
Nem mosolyog, nem üdvözöl, nem hoz enyhülést a nyomasztó légkörbe, de legalább nem is sír. Alkoholszagú almáját szorongatja, s hol azt nézi, hol szégyenlősen a közelben ülő rabok arcát, de főképp a parancsnokhelyettest és Soreylt, hátha kiolvashatja a szemükből, hogy szerintük van-e még remény, vagy esélytelennek látják a helyzetet...*
67. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-30 15:48:37
Üzenet elküldve: 2020-03-30 15:48:37
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*A hatalmas csattanás nem kerüli el új felvigyázójuk figyelmét, aki tekintetét Soreylék irányába fordítja, és szigorúan méregetni kezdi a csapatot. Egy darabig elnézegeti őket, amíg bizonyossá válik, hogy felőlük érkezik a susmogás, és bizony ajkaikat is látni véli mozogni.*
- A mi a fasz olyan fontos, hogy meg kelljen beszélni, lányok?
*Érkezik fennhangon a kérdés, és ha az előbbi csattanás nem is, de ez mindenképpen fullasztó feszültséget eredményez. Minden tekintet lopva Bredocék irányába kúszik, és mindenki nagyon jól tudja, hogy ebben a helyzetben nem igen lehet jól reagálni, csak rosszul vagy még rosszabbul.*
- Esetleg nem osztjátok meg velem is?
*Érkezik rövidesen a folytatás, ami ki is tart jó pár hosszú pillanatig, amíg a Kapitány és Garsin vissza nem érkeznek. Ez végre némi enyhülést hoz a raboknak, akik mind szemeiket lesütve igyekeznek meghúzni magukat, elvégre fáradtak, éhesek, és már többnyire megtörtek. De legalább végre ehetnek.*
- Sót talán tudok szerezni.
*Teszi hozzá a Kapitány miután többnyire óvatosan igyekszik lerakni a méretes zsákot. Sokat nem tud megtenni az itt lévőkért, annak is örül, hogy talált még nekik penészes száraz kenyeret, meg többnyire ehető almát.*
- Ezeket oszd ki úgy, hogy mindenkinek jusson. Törj a kenyérből ahogy tudod.
*Nyilván kést nem fog a leány kezébe adni, az egyenesen őrültség lenne.*
- Magadnak is jusson.
*Rövid szünetet tart, láthatóan még kíván mondani valamit. Állkapcsa viszont újra és újra megfeszül, nem éppen egy kiegyensúlyozott ember látványát keltve.*
- Maradj a barátaid közelében.
*Teszi hozzá kurtán, fojtott hangon, és már rögvest ki is egyenesedik. A félvér felé pillant, nagyot nyel, és halkan sóhajt mielőtt megszólal.*
- Átnézem a raktárokat, hogy akad e még valami.
*Bár a mondat kijelentő jellegű, ahogy ezt egykoron megszokta, mégis a hosszú szünet kérdéssé változtatja mindezt. De úgy tűnik ellenvetés nem érkezik, így egy biccentéssel rövidesen távozik is. Eközben mindenki lerakja csákányát és kifújva magát ülnek le a földre oda, ahol éppen helyet találnak. Páran térdeikre hajtják fejüket, Warmet viszont élénk tekintettel követi nyomon Garsin mozgását.*
- A terved...akár működhetne is. De hatalmas bukás is lehet, és a végén vacsoraként végezheted.
*Súgja oda az idősebbik Bredocnek, miközben az ételt várja, észre sem véve az, hogy Warmet mással van elfoglalva.*
- De legalább holnapig várnod kellene vele. Most még túl jó bőrben vagy.
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*A hatalmas csattanás nem kerüli el új felvigyázójuk figyelmét, aki tekintetét Soreylék irányába fordítja, és szigorúan méregetni kezdi a csapatot. Egy darabig elnézegeti őket, amíg bizonyossá válik, hogy felőlük érkezik a susmogás, és bizony ajkaikat is látni véli mozogni.*
- A mi a fasz olyan fontos, hogy meg kelljen beszélni, lányok?
*Érkezik fennhangon a kérdés, és ha az előbbi csattanás nem is, de ez mindenképpen fullasztó feszültséget eredményez. Minden tekintet lopva Bredocék irányába kúszik, és mindenki nagyon jól tudja, hogy ebben a helyzetben nem igen lehet jól reagálni, csak rosszul vagy még rosszabbul.*
- Esetleg nem osztjátok meg velem is?
*Érkezik rövidesen a folytatás, ami ki is tart jó pár hosszú pillanatig, amíg a Kapitány és Garsin vissza nem érkeznek. Ez végre némi enyhülést hoz a raboknak, akik mind szemeiket lesütve igyekeznek meghúzni magukat, elvégre fáradtak, éhesek, és már többnyire megtörtek. De legalább végre ehetnek.*
- Sót talán tudok szerezni.
*Teszi hozzá a Kapitány miután többnyire óvatosan igyekszik lerakni a méretes zsákot. Sokat nem tud megtenni az itt lévőkért, annak is örül, hogy talált még nekik penészes száraz kenyeret, meg többnyire ehető almát.*
- Ezeket oszd ki úgy, hogy mindenkinek jusson. Törj a kenyérből ahogy tudod.
*Nyilván kést nem fog a leány kezébe adni, az egyenesen őrültség lenne.*
- Magadnak is jusson.
*Rövid szünetet tart, láthatóan még kíván mondani valamit. Állkapcsa viszont újra és újra megfeszül, nem éppen egy kiegyensúlyozott ember látványát keltve.*
- Maradj a barátaid közelében.
*Teszi hozzá kurtán, fojtott hangon, és már rögvest ki is egyenesedik. A félvér felé pillant, nagyot nyel, és halkan sóhajt mielőtt megszólal.*
- Átnézem a raktárokat, hogy akad e még valami.
*Bár a mondat kijelentő jellegű, ahogy ezt egykoron megszokta, mégis a hosszú szünet kérdéssé változtatja mindezt. De úgy tűnik ellenvetés nem érkezik, így egy biccentéssel rövidesen távozik is. Eközben mindenki lerakja csákányát és kifújva magát ülnek le a földre oda, ahol éppen helyet találnak. Páran térdeikre hajtják fejüket, Warmet viszont élénk tekintettel követi nyomon Garsin mozgását.*
- A terved...akár működhetne is. De hatalmas bukás is lehet, és a végén vacsoraként végezheted.
*Súgja oda az idősebbik Bredocnek, miközben az ételt várja, észre sem véve az, hogy Warmet mással van elfoglalva.*
- De legalább holnapig várnod kellene vele. Most még túl jó bőrben vagy.
66. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-27 18:07:15
Üzenet elküldve: 2020-03-27 18:07:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*A kis kirohanása egy bajtársias vállérintéssel ér véget. Odabiccent egyet megértően az öregnek és fújtat egyet idegesen. Ha ezzel csak azt érte el, hogy megállt a munka egy pillanatra, ő már azzal is boldog. Legalább fújhattak egyet a többiek. Hanem mintha a Kapitány tekintetét a hátába fúrva érezné eztán. De az is lehet, hogy Perchiét. Sőt ebből arra is következtethetünk, hogy szimplán bolond kicsit. De így szeretjük. Tovább kopognak a csákányok miközben részinformációk is visszacsepegnek.*
-Nem önként.
*Sziszegi ironikusan vissza Soreyl. A tiszta szívű lovag előtt egyszerűen nincs meg a kép, hogy őt valaki rá tudná venni ekkora árulásra. Megérti, hogy nem tudják a katonák azt feltételezni a kapitányukról, hogy csak a pénzért, vagy hatalomért gyakorlatilag eladta őket rabszolgának, mégis ő így látja a helyzetet. A Perchi által dédelgetett gondolatfoszlány, most látszik megérni benne.*
~Te Soreyl.~
*Szólítja meg, szokásával ellentétben, igencsak félénken.*
~Nézz rá. Lehet, hogy ő is ugyan olyan rab mint ti.~
*Soreyl hosszasabb szidásba kezdene.*
~Perchi ne légy hülye. Okosabbnak hittelek ennél...~
*De sajnos a nyitó mondatig sem jut, mert a többiek nem hagyják abba a beszélgetést, és most jobb ha figyel. Nem hagyja abba a mímelt kalapálást, de majd minden szó után hümment egyet, jelezvén hogy figyel.*
-Szép család.
*Mondja megvető utálattal az orra alatt, Perchi pedig a háta mögül szól hozzá. Nem hagyja abba a témát.*
~Soreyl figyelj.~
*Kezdi finoman, amire a Lovag már éppen mordulna rá, ám mintha elsöpörné őt Perchi akarata, néma marad elméjének szobájában.*
~Soreyl bazdmeg, befogod a szád, és meghallgatsz.~
*Pont. Nem felkiáltás. Kijelentés. A lovag így is tesz, és ha meg is akarna szólalni, akkor sem hallaná a saját gondolatait. Furcsa hely az elme, és most még furcsább dolgokat vetít a lovag elé.*
~Egy olyan embert mint az öreg térdre kényszerített egyetlen pillantásával, pedig Bredoc úgy szarja magából a harci ösztönt, mint a falánk gyerek a ringlószilvát.~
*Kezd Perchipfell egy eléggé értelmetlen, és meglehetősen hatásos felütéssel.*
~Talán valahogy hozzá jutott a nyaklánchoz, és belemászott a fejébe. Talán zsarolja valamivel. Vagy talán tényleg eladta a lelkét két garasért, a lényeg, hogy te egyikről sem tudhatod melyik igaz.~
*Tart Perchi egy gondolatnyi szünetet. Igazából csak azt szeretné tudni, hogy van e Soreylnek bármi mondanivalója. Nem. Nincs neki.*
~Ha ő fogta el, és zárta be, hogy aztán kiszabadítsa, most itt dolgozna neki? Szolgamunkát? Bányafelügyelő lett, kapitányból. Ez neked üzlet? Úgy néz ki a faszi, mint aki élvezi?~
*A kérdésre csak néhány csákány ütés a válasz.*
~Még ne utáld. Utáld akkor, ha biztosan tudod, hogy egy gennyláda, és akkor segítek megnyúzni. Addig meg várjál. A szökéshez alkalom kell. Azt pedig ki kell várni.~
*Okoskodik még a végére a mesterkard, és Soreyl még a lépteit is hallja. Vagy csak csákánykoppanást. Nem tudni. Hátra néz. Azt látja, hogy a hanyag elegancia szobra belesétál a falba, és eltűnik. Kelletlenül húz egyet a száján, és dolgozik tovább. Nem sokra rá valami történik. Nem néz hátra, dolgozik tovább, egészen addig amíg a nevét nem hallja. Brox a fekete ruhás irányába bök. Perchipfell szentbeszéde után, kicsit elege van a nyomorultból, így keserű lassúsággal néz hátra.*
-Garsin.
*Csúszik ki a száján félhangosan. A lány talán nem is hallja, a többiek azonban biztos. Csak remélhető, hogy ki van száradva a csákány nyele, mert ha zsenge fa, akkor most vizet ereszt, olyat szorít rajta a lovag. Az állkapcsát mozgató izmok egymásra feszülnek. Ha most kard lenne a kezében ember nem állna meg a lába előtt. A beszélgetés kezd rossz irányba fordulni. Amikor a mocsok utal rá, hogy talán jó lenne eljátszani a lánnyal megenged egy újabb fogoly-i pimaszságot. Ismételten teljes erejéből odasóz a falra. Had csattanjon. Hátha most is egy pillanatra megáll a levegő. De most nem fordul vissza. Élénken fülelve folytatja tovább a munkát, kevesebb befektetéssel. Garsint elviszi a fekete ruhás. Hátra-hátra pillantgatva látja. Soreyl feje tele van gondolatokkal, és hallgatja Bredoc beszámolóját a tervéről. Néhol egyet ért vele, néhol nem.*
-Nem hangzik hülyeségnek.
*Mondja a lovag mély hangján.*
-De ha valóban százan vannak, nem nyerünk sok időt.
*Teszi hozzá, és felveti a többi kételyét is.*
-És meg kell találnunk ez idő alatt az alagutat, a fegyvereinket, a többi cella kulcsát, és Garsint. És akkor nem is említem, hogy Sárvárosban nem egy díszvacsora fog minket várni, hanem ezek.
*Bök hátra a fejével.*
-És barátaik.
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.27 18:10:20
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*A kis kirohanása egy bajtársias vállérintéssel ér véget. Odabiccent egyet megértően az öregnek és fújtat egyet idegesen. Ha ezzel csak azt érte el, hogy megállt a munka egy pillanatra, ő már azzal is boldog. Legalább fújhattak egyet a többiek. Hanem mintha a Kapitány tekintetét a hátába fúrva érezné eztán. De az is lehet, hogy Perchiét. Sőt ebből arra is következtethetünk, hogy szimplán bolond kicsit. De így szeretjük. Tovább kopognak a csákányok miközben részinformációk is visszacsepegnek.*
-Nem önként.
*Sziszegi ironikusan vissza Soreyl. A tiszta szívű lovag előtt egyszerűen nincs meg a kép, hogy őt valaki rá tudná venni ekkora árulásra. Megérti, hogy nem tudják a katonák azt feltételezni a kapitányukról, hogy csak a pénzért, vagy hatalomért gyakorlatilag eladta őket rabszolgának, mégis ő így látja a helyzetet. A Perchi által dédelgetett gondolatfoszlány, most látszik megérni benne.*
~Te Soreyl.~
*Szólítja meg, szokásával ellentétben, igencsak félénken.*
~Nézz rá. Lehet, hogy ő is ugyan olyan rab mint ti.~
*Soreyl hosszasabb szidásba kezdene.*
~Perchi ne légy hülye. Okosabbnak hittelek ennél...~
*De sajnos a nyitó mondatig sem jut, mert a többiek nem hagyják abba a beszélgetést, és most jobb ha figyel. Nem hagyja abba a mímelt kalapálást, de majd minden szó után hümment egyet, jelezvén hogy figyel.*
-Szép család.
*Mondja megvető utálattal az orra alatt, Perchi pedig a háta mögül szól hozzá. Nem hagyja abba a témát.*
~Soreyl figyelj.~
*Kezdi finoman, amire a Lovag már éppen mordulna rá, ám mintha elsöpörné őt Perchi akarata, néma marad elméjének szobájában.*
~Soreyl bazdmeg, befogod a szád, és meghallgatsz.~
*Pont. Nem felkiáltás. Kijelentés. A lovag így is tesz, és ha meg is akarna szólalni, akkor sem hallaná a saját gondolatait. Furcsa hely az elme, és most még furcsább dolgokat vetít a lovag elé.*
~Egy olyan embert mint az öreg térdre kényszerített egyetlen pillantásával, pedig Bredoc úgy szarja magából a harci ösztönt, mint a falánk gyerek a ringlószilvát.~
*Kezd Perchipfell egy eléggé értelmetlen, és meglehetősen hatásos felütéssel.*
~Talán valahogy hozzá jutott a nyaklánchoz, és belemászott a fejébe. Talán zsarolja valamivel. Vagy talán tényleg eladta a lelkét két garasért, a lényeg, hogy te egyikről sem tudhatod melyik igaz.~
*Tart Perchi egy gondolatnyi szünetet. Igazából csak azt szeretné tudni, hogy van e Soreylnek bármi mondanivalója. Nem. Nincs neki.*
~Ha ő fogta el, és zárta be, hogy aztán kiszabadítsa, most itt dolgozna neki? Szolgamunkát? Bányafelügyelő lett, kapitányból. Ez neked üzlet? Úgy néz ki a faszi, mint aki élvezi?~
*A kérdésre csak néhány csákány ütés a válasz.*
~Még ne utáld. Utáld akkor, ha biztosan tudod, hogy egy gennyláda, és akkor segítek megnyúzni. Addig meg várjál. A szökéshez alkalom kell. Azt pedig ki kell várni.~
*Okoskodik még a végére a mesterkard, és Soreyl még a lépteit is hallja. Vagy csak csákánykoppanást. Nem tudni. Hátra néz. Azt látja, hogy a hanyag elegancia szobra belesétál a falba, és eltűnik. Kelletlenül húz egyet a száján, és dolgozik tovább. Nem sokra rá valami történik. Nem néz hátra, dolgozik tovább, egészen addig amíg a nevét nem hallja. Brox a fekete ruhás irányába bök. Perchipfell szentbeszéde után, kicsit elege van a nyomorultból, így keserű lassúsággal néz hátra.*
-Garsin.
*Csúszik ki a száján félhangosan. A lány talán nem is hallja, a többiek azonban biztos. Csak remélhető, hogy ki van száradva a csákány nyele, mert ha zsenge fa, akkor most vizet ereszt, olyat szorít rajta a lovag. Az állkapcsát mozgató izmok egymásra feszülnek. Ha most kard lenne a kezében ember nem állna meg a lába előtt. A beszélgetés kezd rossz irányba fordulni. Amikor a mocsok utal rá, hogy talán jó lenne eljátszani a lánnyal megenged egy újabb fogoly-i pimaszságot. Ismételten teljes erejéből odasóz a falra. Had csattanjon. Hátha most is egy pillanatra megáll a levegő. De most nem fordul vissza. Élénken fülelve folytatja tovább a munkát, kevesebb befektetéssel. Garsint elviszi a fekete ruhás. Hátra-hátra pillantgatva látja. Soreyl feje tele van gondolatokkal, és hallgatja Bredoc beszámolóját a tervéről. Néhol egyet ért vele, néhol nem.*
-Nem hangzik hülyeségnek.
*Mondja a lovag mély hangján.*
-De ha valóban százan vannak, nem nyerünk sok időt.
*Teszi hozzá, és felveti a többi kételyét is.*
-És meg kell találnunk ez idő alatt az alagutat, a fegyvereinket, a többi cella kulcsát, és Garsint. És akkor nem is említem, hogy Sárvárosban nem egy díszvacsora fog minket várni, hanem ezek.
*Bök hátra a fejével.*
-És barátaik.
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.27 18:10:20
65. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:39:21
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:39:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*"Nagy kár."... Aggódón és értetlenül néz a férfire, mert nem tudja, hogy ez mit jelent, de ezen felül nem érkezik más válasz.
Mikor a félvér húzni kezdi, nem ellenkezik tovább, magába süppedve követi őt, elszakítva tekintetét a Kékszeműtől. Ennél többet úgysem tehet...
Persze egy darabig még félőn gondol Fród úr sorsára és átkozza magát, amiért ilyen ostoba volt, hogy nem talált ki valami nem létező nevet inkább. De közben az is eszébe jut, hogy igazán semmi értelme nem volna, hogy a férfi bántsa Fródot, főként így, hogy már tudja, hogy semmi köze hozzá. Azért csak megérte szólnia... Ugye?
Mikor a járatba érnek, akkor kicsit megfeledkezik az előbbi aggodalmairól és újra elkezd magával foglalkozni. Azt felismeri, hogy a két őrt is erre hozták, de utána már lát több elágazódást is, úgyhogy nem biztos benne, hogy őt is oda viszik, ahová őket.
Sokat segítene, ha tudná, hogy mi vár rá, de nem mer már szólni, vagy kérdezni, akkor sem, ha ez a félvér még nem bántotta.
Elcsigázottan és beletörődötten követi legújabb "felvigyázóját", épp csak tájékozódni igyekszik és megjegyezni az útvonalat.
A csákányok csattogására fölkapja a fejét és ismét reménykedni kezd, hogy tényleg a két őr után hozták... Ez a reménye pedig úgy tűnik, beteljesül.
Elég hamar kiszúrja a két ismerős alakot és izgatottan kapkod levegő után, mintha ez legalábbis rögtön a megmenekülését jelentené. Nagyon szeretne odarohanni hozzájuk és a közelükben lenni, még akkor is, ha elég szomorú és reménytelen látványt nyújtanak ők is így összeláncolva, rabmunkára fogva.
Aztán észreveszi a feketeruhás alakot is és nyomban lehiggad. Amennyire ezt lehetőségei engedik, igyekszik tőle távolabb helyezkedni, főleg hogy a félvér egyből azzal az állítással kezdi, hogy nem viselkedett jól.
Tart tőle, hogy rögtön egy ütleggel indít ezért, de a Feketeruhás nem bántja, csak a haszontalanságára panaszkodik, mint akinek semmi kedve vele is foglalkozni.
Észleli közben a rá szegeződő tekinteteket, de Soreylen és Bredocon kívül a többi rab felé csak egy-egy röpke pillantást vet. Aztán meg ijedten néz fel a félvérre, mikor az közli, hogy ő tudna mit kezdeni vele.
Nem sok jót sejt ugyanis emögött a kijelentés mögött, s mikor a Feketeruhás látszólag belemegy abba, hogy a félvérre hagyja a sorsát, már görbül lefelé a szája és húzódozna a felkarját tartó marokból.
Majd mégis visszaszól a Kapitány és őt szólítja...
Szinte menekülve fejezi be azt az elhúzódó mozdulatot és siet a férfi után. Épp csak egy pillantásra néz vissza a két őr felé, majd szorosan a Kapitány nyomába szegődik.
Sírósan zihál kis ideig és a könnyeit törölgeti a férfi háta mögött. Fél a Feketeruhástól is, de megkönnyebbült, sőt még hálás is, hogy magával hívta.
Mire a raktárhoz érnek, nagyjából sikerül összeszednie magát az ijedtségből, ám azért össze-összerezzen ahogy a férfi az ajtót csapkodja.
Majd a zár megadja magát, ő pedig követi a Kapitányt befelé, a küszöbön megállva.
Kíváncsian néz körül, várva, hogy mi lesz a feladata. A Kapitány hangos gondolkodására nem felel, a kérdésére már igen.*
- Igen, uram. - *Azt nem teszi hozzá, hogy nem éppen úri ételeket, mert sosem volt túlzottan ellátva alapanyagokkal; de alighanem itt sem várnak el tőle többfogásos lakomát...
Mert ha jól érti a kérdést, a Feketeruhás azt akarja, hogy főzzön valamit. Ez a szokványos feladat pedig hoz egyfajta megnyugvást, egyrészt a hétköznapiságával, másrészt azzal, hogy akire munkát bíznak, azt vélhetően nem fogják még egy darabig megölni vagy bántani. Annak csak dolgoznia kell...
Elég gyorsan idomul ehhez a helyzethez és a férfi által pakolt alapanyagokat megfigyelve gondolkozni kezd, hogy milyen ételt tudna ezekből összehozni, aminek van valami íze is és jóllakat.
A kosarat átveszi. Elcsigázott és sérült, de elbírja valahogyan, amihez van köze annak, hogy a Kapitányban a jelek szerint maradt még jó érzés, mert gondoskodik róla, hogy ne legyen túl nehéz a terhe.*
- Fűszerek? Olaj, vagy zsír? Liszt?... - *Sorolja bizonytalanul, hátha akad ezekből valami, akkor sokkal kellemesebb ételt tudna csinálni. Ha már csak só volna, az is valami.
Ha a raktárban végeztek, a jelzésre elindul a mutatott irányba. Nehezen képzeli, hogy találnának arrafelé konyhát, de szófogadón megy, amerre a Kapitány irányítja.
Szökéssel próbálkozni már eszébe sem jut. Hová is mehetne? Vissza a Kékszeműhöz, vagy valamelyik ki tudja hová vezető sötét járatba, egyedül? Ezektől az eshetőségektől jobban fél, mint a jelenlegi körülményeitől.*
*"Nagy kár."... Aggódón és értetlenül néz a férfire, mert nem tudja, hogy ez mit jelent, de ezen felül nem érkezik más válasz.
Mikor a félvér húzni kezdi, nem ellenkezik tovább, magába süppedve követi őt, elszakítva tekintetét a Kékszeműtől. Ennél többet úgysem tehet...
Persze egy darabig még félőn gondol Fród úr sorsára és átkozza magát, amiért ilyen ostoba volt, hogy nem talált ki valami nem létező nevet inkább. De közben az is eszébe jut, hogy igazán semmi értelme nem volna, hogy a férfi bántsa Fródot, főként így, hogy már tudja, hogy semmi köze hozzá. Azért csak megérte szólnia... Ugye?
Mikor a járatba érnek, akkor kicsit megfeledkezik az előbbi aggodalmairól és újra elkezd magával foglalkozni. Azt felismeri, hogy a két őrt is erre hozták, de utána már lát több elágazódást is, úgyhogy nem biztos benne, hogy őt is oda viszik, ahová őket.
Sokat segítene, ha tudná, hogy mi vár rá, de nem mer már szólni, vagy kérdezni, akkor sem, ha ez a félvér még nem bántotta.
Elcsigázottan és beletörődötten követi legújabb "felvigyázóját", épp csak tájékozódni igyekszik és megjegyezni az útvonalat.
A csákányok csattogására fölkapja a fejét és ismét reménykedni kezd, hogy tényleg a két őr után hozták... Ez a reménye pedig úgy tűnik, beteljesül.
Elég hamar kiszúrja a két ismerős alakot és izgatottan kapkod levegő után, mintha ez legalábbis rögtön a megmenekülését jelentené. Nagyon szeretne odarohanni hozzájuk és a közelükben lenni, még akkor is, ha elég szomorú és reménytelen látványt nyújtanak ők is így összeláncolva, rabmunkára fogva.
Aztán észreveszi a feketeruhás alakot is és nyomban lehiggad. Amennyire ezt lehetőségei engedik, igyekszik tőle távolabb helyezkedni, főleg hogy a félvér egyből azzal az állítással kezdi, hogy nem viselkedett jól.
Tart tőle, hogy rögtön egy ütleggel indít ezért, de a Feketeruhás nem bántja, csak a haszontalanságára panaszkodik, mint akinek semmi kedve vele is foglalkozni.
Észleli közben a rá szegeződő tekinteteket, de Soreylen és Bredocon kívül a többi rab felé csak egy-egy röpke pillantást vet. Aztán meg ijedten néz fel a félvérre, mikor az közli, hogy ő tudna mit kezdeni vele.
Nem sok jót sejt ugyanis emögött a kijelentés mögött, s mikor a Feketeruhás látszólag belemegy abba, hogy a félvérre hagyja a sorsát, már görbül lefelé a szája és húzódozna a felkarját tartó marokból.
Majd mégis visszaszól a Kapitány és őt szólítja...
Szinte menekülve fejezi be azt az elhúzódó mozdulatot és siet a férfi után. Épp csak egy pillantásra néz vissza a két őr felé, majd szorosan a Kapitány nyomába szegődik.
Sírósan zihál kis ideig és a könnyeit törölgeti a férfi háta mögött. Fél a Feketeruhástól is, de megkönnyebbült, sőt még hálás is, hogy magával hívta.
Mire a raktárhoz érnek, nagyjából sikerül összeszednie magát az ijedtségből, ám azért össze-összerezzen ahogy a férfi az ajtót csapkodja.
Majd a zár megadja magát, ő pedig követi a Kapitányt befelé, a küszöbön megállva.
Kíváncsian néz körül, várva, hogy mi lesz a feladata. A Kapitány hangos gondolkodására nem felel, a kérdésére már igen.*
- Igen, uram. - *Azt nem teszi hozzá, hogy nem éppen úri ételeket, mert sosem volt túlzottan ellátva alapanyagokkal; de alighanem itt sem várnak el tőle többfogásos lakomát...
Mert ha jól érti a kérdést, a Feketeruhás azt akarja, hogy főzzön valamit. Ez a szokványos feladat pedig hoz egyfajta megnyugvást, egyrészt a hétköznapiságával, másrészt azzal, hogy akire munkát bíznak, azt vélhetően nem fogják még egy darabig megölni vagy bántani. Annak csak dolgoznia kell...
Elég gyorsan idomul ehhez a helyzethez és a férfi által pakolt alapanyagokat megfigyelve gondolkozni kezd, hogy milyen ételt tudna ezekből összehozni, aminek van valami íze is és jóllakat.
A kosarat átveszi. Elcsigázott és sérült, de elbírja valahogyan, amihez van köze annak, hogy a Kapitányban a jelek szerint maradt még jó érzés, mert gondoskodik róla, hogy ne legyen túl nehéz a terhe.*
- Fűszerek? Olaj, vagy zsír? Liszt?... - *Sorolja bizonytalanul, hátha akad ezekből valami, akkor sokkal kellemesebb ételt tudna csinálni. Ha már csak só volna, az is valami.
Ha a raktárban végeztek, a jelzésre elindul a mutatott irányba. Nehezen képzeli, hogy találnának arrafelé konyhát, de szófogadón megy, amerre a Kapitány irányítja.
Szökéssel próbálkozni már eszébe sem jut. Hová is mehetne? Vissza a Kékszeműhöz, vagy valamelyik ki tudja hová vezető sötét járatba, egyedül? Ezektől az eshetőségektől jobban fél, mint a jelenlegi körülményeitől.*
64. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:35:02
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:35:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
-A kapitány, és a kékszemű...
*Réved el a gondolatban, s ha Soreyl nem tetézi a dolgot, hagyja kicsit leülepedni az információt, meg a beszédet is. A legrosszabb az lenne, ha most még el is választanák egymástól őket, vagy még rosszabb.*
-Köszönjük, testvéreim.
*Bólint is, kicsit elidőzve minden sorstársán, bár ők kitudja mióta senyvedhetnek itt. Talán most szerencséjére válik az évek tapasztalata, és a háborús múlt. Sokszor volt már hadifogoly is, így nagyon jól tudja, hogy mi a legnagyobb ellenség. Az idő. Mert az idő múlásával csak romlanak az esélyek. Egyre jobban elfelejtik az embert,s jóformán az ember is elfelejti azt, hogy ki is ő. Az izmok elsorvadnak, a tudat eltompul, mikor az ételnek sincs már íze, az is alig megy le a torkon. Nem hallja a fül a sírást, a haj tiszta hófehérré válik, a kéz alig bírja a munkát, csak monoton megy előre a test, amíg egyre ritkásabban dobban meg a szív, s nem marad semmi, csak az emlékek, hogy milyen is volt egyszer, hogy élt, hogy szeretett. Ennél bármilyen halál jobb. Nem. Ezt nem fogja megvárni, s ha erejéből telik, annyit visz magával, amennyit Eeyr enged neki. Épp a lehetőségeket mérlegeli, mikor meglátja Garsint, szinte kiesik a kezéből a csákány, s mérgében a foga is csikorog, de egyben meg is nyugszik. Legalább él, semmi komolyabb baja, s nem lökték be a banditák közé játékszernek, már ez is valami. Viszont ez még jobban okot ad neki, hogy ha kell, kirágja magukat innen.*
-Soreyl.
*Szólitja meg halkan, s fejével a lány felé int, majd igyekszik az ott lévőkhöz is szólni, ha tud észrevétlenül.*
-Az érceket biztos, hogy nem az utakon viszik Sárvárosba. Kell, hogy legyen itt lent egy járat. Feltűnt volna már, ha máshol vinnék ezeket.
*Ez elég logikusnak tűnik neki, nagy valószínűséggel ez lehet. Majd tovább agyal. A legfontosabb, hogy legyen valami elterelés, hisz ha itt dolgoznak, esznek alszanak, sosem jutnak ki.*
-Ha elszabadulna az óriás.. Az őrökre támadna, az megzavarná őket? Fel tudnám bosszantani, hogy kitörjön? Úgysem lát, csak hall.. Ha valahogy del tudnám hergelni, és elhitetni hogy én egy vagyok közülük..
*Játszik el a gondolattal hangosan, két csákányütés között.*
-Ha rosszullétet tettetne valamelyikünk, úgyse gyógyítanák meg, gondolom csak odavinnének az óriásnak zabálni.
*A sebéhez nyúl, amit ugye nem látott el végül senki.*
-Aztán ha lenne egy kis káosz, közös erővel akár...
*Nem is folytatja, valószínűleg mindenki fejében körvonalazódhat Bredoc terve. Persze sok részlet van, de jobb hirtelen nem jut eszébe.*
-A kapitány, és a kékszemű...
*Réved el a gondolatban, s ha Soreyl nem tetézi a dolgot, hagyja kicsit leülepedni az információt, meg a beszédet is. A legrosszabb az lenne, ha most még el is választanák egymástól őket, vagy még rosszabb.*
-Köszönjük, testvéreim.
*Bólint is, kicsit elidőzve minden sorstársán, bár ők kitudja mióta senyvedhetnek itt. Talán most szerencséjére válik az évek tapasztalata, és a háborús múlt. Sokszor volt már hadifogoly is, így nagyon jól tudja, hogy mi a legnagyobb ellenség. Az idő. Mert az idő múlásával csak romlanak az esélyek. Egyre jobban elfelejtik az embert,s jóformán az ember is elfelejti azt, hogy ki is ő. Az izmok elsorvadnak, a tudat eltompul, mikor az ételnek sincs már íze, az is alig megy le a torkon. Nem hallja a fül a sírást, a haj tiszta hófehérré válik, a kéz alig bírja a munkát, csak monoton megy előre a test, amíg egyre ritkásabban dobban meg a szív, s nem marad semmi, csak az emlékek, hogy milyen is volt egyszer, hogy élt, hogy szeretett. Ennél bármilyen halál jobb. Nem. Ezt nem fogja megvárni, s ha erejéből telik, annyit visz magával, amennyit Eeyr enged neki. Épp a lehetőségeket mérlegeli, mikor meglátja Garsint, szinte kiesik a kezéből a csákány, s mérgében a foga is csikorog, de egyben meg is nyugszik. Legalább él, semmi komolyabb baja, s nem lökték be a banditák közé játékszernek, már ez is valami. Viszont ez még jobban okot ad neki, hogy ha kell, kirágja magukat innen.*
-Soreyl.
*Szólitja meg halkan, s fejével a lány felé int, majd igyekszik az ott lévőkhöz is szólni, ha tud észrevétlenül.*
-Az érceket biztos, hogy nem az utakon viszik Sárvárosba. Kell, hogy legyen itt lent egy járat. Feltűnt volna már, ha máshol vinnék ezeket.
*Ez elég logikusnak tűnik neki, nagy valószínűséggel ez lehet. Majd tovább agyal. A legfontosabb, hogy legyen valami elterelés, hisz ha itt dolgoznak, esznek alszanak, sosem jutnak ki.*
-Ha elszabadulna az óriás.. Az őrökre támadna, az megzavarná őket? Fel tudnám bosszantani, hogy kitörjön? Úgysem lát, csak hall.. Ha valahogy del tudnám hergelni, és elhitetni hogy én egy vagyok közülük..
*Játszik el a gondolattal hangosan, két csákányütés között.*
-Ha rosszullétet tettetne valamelyikünk, úgyse gyógyítanák meg, gondolom csak odavinnének az óriásnak zabálni.
*A sebéhez nyúl, amit ugye nem látott el végül senki.*
-Aztán ha lenne egy kis káosz, közös erővel akár...
*Nem is folytatja, valószínűleg mindenki fejében körvonalazódhat Bredoc terve. Persze sok részlet van, de jobb hirtelen nem jut eszébe.*
63. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-26 20:47:58
Üzenet elküldve: 2020-03-26 20:47:58
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*Garsin hiába torpan meg, és hiába vallja be hazugságát, a Kékszemű arcán semmi sem változik. Szemei éppen olyan élettelenek és nyugtalanítóan mindenttudóak, mint eddig. Ajkai továbbra is egy mesterkélt mosolyra húzódnak.*
- Nagy kár.
*Semmi egyéb válasz nem érkezik. Csak két szó, ami jelenthet bármit is. Garsint szépen elvezetik, vagy durván, ez leginkább rajta áll. Az út, amit megtesznek tökéletesen megegyezik a két férfiéval.*
- Nem csak a szökés. Akárhol telepszik meg, mindenhol megtalálja az útját. Sok évbe telt, mire a kapitánynak sikerült fülön csípnie és a Krenkataurba hoznia.
*Persze Warmet még fiatal, nem volt része ezekben, csupán nyitott füllel járt. Jobb elfoglaltság híján pedig unalmas óráikban az őrök is beszélgetni tudtak, hogy elüssék az időt, ezen beszélgetéseknek pedig ő mindig lelkes hallgatósága volt.*
- Nem önként.
*Feleli kurtán, és némileg felháborodottan az idősebbik katona. Mindannyian, sőt, a többi rabságban lévő őr is észleli a hatalmas csattanást, látják az elfehéredő ujjakat rákulcsolódva a csákányra. Egy pillanatra mindenki tekintete Darennre szegeződik, még a Kapitányé is, de amaz meg sem rezzen a gyilkos pillantás láttán. Volt már elégben része ahhoz. Warmet barátian megérint Soreyl vállát, ezzel próbálva nyugalomra inteni.*
- Nem tudom mennyire igaz a szóbeszéd, de...
*Kezd bele kissé bizonytalanul az ifjabbik, hiszen nem tudja ez mennyire tartozik másokra, és mennyire hiteles információ. Végül folytatja, elvégre helyzetükben már majdnem mindegy.*
- Azt mondják a Kapitány és a Kékszemű testvérek, emiatt lehet még életben. Persze ezt nem tudjuk, a Kapitány nem felel semmi ilyesmire.
*Nem mintha ezt leszámítva bőbeszédű lenne. Záporoznak a kérdések a két városőrtől, ami várható volt, ám az ifjabb Warmet már nehezen tudja tartani a tempót, pedig eddig igen jól tájékozottnak vélte magát.*
- Nem a rabok szállítják el. Innen senkit nem engednek ki, rövid időre sem. Azt mondják a mélyebb járatok egyenesen Sárvárosba vezetnek, de ez nem tudom mennyire igaz. Meg ha igen, akkor mennyire járhatóak.
*Kicsit elhallgat, egyrészt gondolkodik, másfelől elég sokat fecsegett ahhoz, hogy ne akarja kihúzni a gyufát. Még az is csoda, hogy eddig nem történt így.*
- Tényleg nem tudom. Akár százan is lehetnek, és ki tudja hányan kint. Én még nem láttam ilyen tárgyat náluk.
*Az óriás kérdésére ezúttal nem Warmet kapja fel a fejét. Raignald megáll kicsit szusszanni, csákányára támaszkodva törli meg a homlokát.*
- Igen, akad egy. Vak és hülye, de nagyon jó a hallása, és nagyon agresszív. Itt feljebb van leláncolva valahol, és a dögökkel etetik állítólag. Termetes jószág, nagyobb, mint amit látni szokott az ember.
- Néha segít a cipekedésben. A lényeg, hogy ne álljatok elé, mert akkor támad.
- Jobb esetben csak eltapos.
*Hamarosan ismerős arc csatlakozik közéjük Garsin formájában, és az őt kísérő katona képében. A munkafolyamat most is, mint korábban megáll egy pillanatra, ám ezúttal ez a pillanat hosszabb, hiszen valami egészen újszerűt látnak. Mégpedig egy nőt. A Garsint kísérő bandita vigyorog is a döbbent pillantásokat látva.*
- Nem viselkedett jól, szóval ide lett küldve.
*Magyarázza kelletlenül a férfi, aki láthatóan nagyon bosszús, hogy fel kellett álljon a székéből.*
- Mit kezdjek vele? A csákányt sem tudja felemelni?
- Nem tudom. *Rántja meg a vállát a félvér.* Nekem lenne ötletem arra, hogy mit kezdjek vele.
*A Kapitány felmorran, láthatóan elgondolkodik kicsit.*
- Rendben. Akkor tartunk egy szünetet.
*Már indulna is a férfi, ám hirtelen megtorpan, és Garsinra néz, majd a jelenlévőkre, végül úgy dönt, hogy jobb, ha vele tart.*
- Gyere leány! Segíts nekem az ételekkel.
*Biccent a fejével, és reményei szerint Garsin ezúttal nem ellenkezik. A Kapitányt pedig leváltja a félvér, aki pár egymásra rakott ládára kapaszkodik fel, és kezdi el a lábát lógatni.*
- Nincs lazsálás idióták! Folytassátok, de gyorsan! Egy-kettő, egy-kettő!
*Utasítja őket közben kezével egyet-egyet tapsolva.*
*Amennyiben Garsin megkönnyíti a Kapitány dolgát, és többnyire tartva vele a lépést követi a fürge férfit, hamarosan megérkezhetnek egy közeli rozoga, faajtóhoz. Előkerül egy méretes rozsdás kulcs is, és kezdődhez a bíbelődés, mivel a zár nem akarja egykönnyen megadni magát. Pár erélyes ütés, és rántás végül megteszi a hatását, és az ajtó kitárul, a sötétségbe pedig némi gyertyafény is bejut.*
- Talán a kenyereket elbírod.
*Gondolkodik hangosan a férfi, és nézi, hogy mit szedhetne össze, de alig akad bármi. Hús az persze nincs, csupán kenyér, hagyma, krumpli, és talán ha átkutatja a zsákokat még találhat valamit. Például almát, ami az egyik zsákból kipottyanva gurul eléjük.*
- Tudsz főzni?
*Kérdezi a leányt, miközben egyik zsákot a másik után kiemeli, és megkéri Garsint, hogy fogja meg addig. Persze a kenyerek is nehezek, abból sem bírja el majd mindet, ezért az egyiket egy lyukas kosárba kezdi adagolni.*
- Nesze!
*Nyomja a lány kezébe, aki jobb ha nem próbálkozik szökéssel, mert a Kapitány is némileg belefáradt, és nem szeretné többet bántani őt. Amellett pedig akár el is tévedhet a Krenkataur folyosóin.*
- Van krumpli, meg hagyma. Mi kellhet még?
*Kérdezi a leánytól, miközben a zsákok száját köti be, majd egy nagy lendületet véve a hátára dobja. Bár termetes, és edzett, de ez a súly még neki is nehézséget okoz, ez nyilvánvaló. Nagyon beszélni sem tud az erőlködés miatt, ezért csak a fejével biccent Garsinnak, hogy induljon vissza, természetesen előtte, hogy rálátása legyen.*
*Garsin hiába torpan meg, és hiába vallja be hazugságát, a Kékszemű arcán semmi sem változik. Szemei éppen olyan élettelenek és nyugtalanítóan mindenttudóak, mint eddig. Ajkai továbbra is egy mesterkélt mosolyra húzódnak.*
- Nagy kár.
*Semmi egyéb válasz nem érkezik. Csak két szó, ami jelenthet bármit is. Garsint szépen elvezetik, vagy durván, ez leginkább rajta áll. Az út, amit megtesznek tökéletesen megegyezik a két férfiéval.*
- Nem csak a szökés. Akárhol telepszik meg, mindenhol megtalálja az útját. Sok évbe telt, mire a kapitánynak sikerült fülön csípnie és a Krenkataurba hoznia.
*Persze Warmet még fiatal, nem volt része ezekben, csupán nyitott füllel járt. Jobb elfoglaltság híján pedig unalmas óráikban az őrök is beszélgetni tudtak, hogy elüssék az időt, ezen beszélgetéseknek pedig ő mindig lelkes hallgatósága volt.*
- Nem önként.
*Feleli kurtán, és némileg felháborodottan az idősebbik katona. Mindannyian, sőt, a többi rabságban lévő őr is észleli a hatalmas csattanást, látják az elfehéredő ujjakat rákulcsolódva a csákányra. Egy pillanatra mindenki tekintete Darennre szegeződik, még a Kapitányé is, de amaz meg sem rezzen a gyilkos pillantás láttán. Volt már elégben része ahhoz. Warmet barátian megérint Soreyl vállát, ezzel próbálva nyugalomra inteni.*
- Nem tudom mennyire igaz a szóbeszéd, de...
*Kezd bele kissé bizonytalanul az ifjabbik, hiszen nem tudja ez mennyire tartozik másokra, és mennyire hiteles információ. Végül folytatja, elvégre helyzetükben már majdnem mindegy.*
- Azt mondják a Kapitány és a Kékszemű testvérek, emiatt lehet még életben. Persze ezt nem tudjuk, a Kapitány nem felel semmi ilyesmire.
*Nem mintha ezt leszámítva bőbeszédű lenne. Záporoznak a kérdések a két városőrtől, ami várható volt, ám az ifjabb Warmet már nehezen tudja tartani a tempót, pedig eddig igen jól tájékozottnak vélte magát.*
- Nem a rabok szállítják el. Innen senkit nem engednek ki, rövid időre sem. Azt mondják a mélyebb járatok egyenesen Sárvárosba vezetnek, de ez nem tudom mennyire igaz. Meg ha igen, akkor mennyire járhatóak.
*Kicsit elhallgat, egyrészt gondolkodik, másfelől elég sokat fecsegett ahhoz, hogy ne akarja kihúzni a gyufát. Még az is csoda, hogy eddig nem történt így.*
- Tényleg nem tudom. Akár százan is lehetnek, és ki tudja hányan kint. Én még nem láttam ilyen tárgyat náluk.
*Az óriás kérdésére ezúttal nem Warmet kapja fel a fejét. Raignald megáll kicsit szusszanni, csákányára támaszkodva törli meg a homlokát.*
- Igen, akad egy. Vak és hülye, de nagyon jó a hallása, és nagyon agresszív. Itt feljebb van leláncolva valahol, és a dögökkel etetik állítólag. Termetes jószág, nagyobb, mint amit látni szokott az ember.
- Néha segít a cipekedésben. A lényeg, hogy ne álljatok elé, mert akkor támad.
- Jobb esetben csak eltapos.
*Hamarosan ismerős arc csatlakozik közéjük Garsin formájában, és az őt kísérő katona képében. A munkafolyamat most is, mint korábban megáll egy pillanatra, ám ezúttal ez a pillanat hosszabb, hiszen valami egészen újszerűt látnak. Mégpedig egy nőt. A Garsint kísérő bandita vigyorog is a döbbent pillantásokat látva.*
- Nem viselkedett jól, szóval ide lett küldve.
*Magyarázza kelletlenül a férfi, aki láthatóan nagyon bosszús, hogy fel kellett álljon a székéből.*
- Mit kezdjek vele? A csákányt sem tudja felemelni?
- Nem tudom. *Rántja meg a vállát a félvér.* Nekem lenne ötletem arra, hogy mit kezdjek vele.
*A Kapitány felmorran, láthatóan elgondolkodik kicsit.*
- Rendben. Akkor tartunk egy szünetet.
*Már indulna is a férfi, ám hirtelen megtorpan, és Garsinra néz, majd a jelenlévőkre, végül úgy dönt, hogy jobb, ha vele tart.*
- Gyere leány! Segíts nekem az ételekkel.
*Biccent a fejével, és reményei szerint Garsin ezúttal nem ellenkezik. A Kapitányt pedig leváltja a félvér, aki pár egymásra rakott ládára kapaszkodik fel, és kezdi el a lábát lógatni.*
- Nincs lazsálás idióták! Folytassátok, de gyorsan! Egy-kettő, egy-kettő!
*Utasítja őket közben kezével egyet-egyet tapsolva.*
*Amennyiben Garsin megkönnyíti a Kapitány dolgát, és többnyire tartva vele a lépést követi a fürge férfit, hamarosan megérkezhetnek egy közeli rozoga, faajtóhoz. Előkerül egy méretes rozsdás kulcs is, és kezdődhez a bíbelődés, mivel a zár nem akarja egykönnyen megadni magát. Pár erélyes ütés, és rántás végül megteszi a hatását, és az ajtó kitárul, a sötétségbe pedig némi gyertyafény is bejut.*
- Talán a kenyereket elbírod.
*Gondolkodik hangosan a férfi, és nézi, hogy mit szedhetne össze, de alig akad bármi. Hús az persze nincs, csupán kenyér, hagyma, krumpli, és talán ha átkutatja a zsákokat még találhat valamit. Például almát, ami az egyik zsákból kipottyanva gurul eléjük.*
- Tudsz főzni?
*Kérdezi a leányt, miközben egyik zsákot a másik után kiemeli, és megkéri Garsint, hogy fogja meg addig. Persze a kenyerek is nehezek, abból sem bírja el majd mindet, ezért az egyiket egy lyukas kosárba kezdi adagolni.*
- Nesze!
*Nyomja a lány kezébe, aki jobb ha nem próbálkozik szökéssel, mert a Kapitány is némileg belefáradt, és nem szeretné többet bántani őt. Amellett pedig akár el is tévedhet a Krenkataur folyosóin.*
- Van krumpli, meg hagyma. Mi kellhet még?
*Kérdezi a leánytól, miközben a zsákok száját köti be, majd egy nagy lendületet véve a hátára dobja. Bár termetes, és edzett, de ez a súly még neki is nehézséget okoz, ez nyilvánvaló. Nagyon beszélni sem tud az erőlködés miatt, ezért csak a fejével biccent Garsinnak, hogy induljon vissza, természetesen előtte, hogy rálátása legyen.*
62. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-25 18:46:39
Üzenet elküldve: 2020-03-25 18:46:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bredoc csak hallgatja az információkat, próbál kitalálni valami épkézláb tervet. Vagy legalább a lehetőségeikkel számolni, amennyire ez lehetséges. Igyekszik semmiképp sem felhívni magukra a figyelmet a kelleténél jobban. Hol egy szomorú tekintettel, hol egy baráti, megértő biccentéssel válaszol.*
-Eeyr vezesse utukon.
*Biccent, majd egy jókorát vág a kőbe a csákánnyal. ~Tehát az lenne a kapitány?~*
-És ez a kapitány. Önként állt át? Nem segítene, ha arról lenne szó?
*Mégiscsak ők ismerik jobban a sajátjukat, aztán ki tudja, talán fordulna annyit a helyes irányba, ha lenne rá módja, vagy lehetősége. Egy próbát talán megérhetne.*
-És az érceket hogy viszik ki? A rabok közül valaki?
*Talán az is egy járható út lenne, valahogy kijutni, kiszökni az ércekkel együtt, esetleg üzenetet küldeni.*
-Hallottam valami óriásról. Ahová pár rohadékot vittek, akiket levágtunk befelé jövet Soreyllel.
*Kivár még egy kicsit, mielőtt folytatná, vagy esetleg választ kaphatna. Arra nem is kérdez rá, hogy nincs-e véletlenül robbanóporuk a tárnákhoz, még ha lenne se hiszi, hogy odaengednének bárkit, aki kárt tehetne velük. Majd jelentőségteljesen társára néz, s körbe a többiekre.*
-Meg bizony. Ők pedig bánni fogják azt a napot...
*Bredoc csak hallgatja az információkat, próbál kitalálni valami épkézláb tervet. Vagy legalább a lehetőségeikkel számolni, amennyire ez lehetséges. Igyekszik semmiképp sem felhívni magukra a figyelmet a kelleténél jobban. Hol egy szomorú tekintettel, hol egy baráti, megértő biccentéssel válaszol.*
-Eeyr vezesse utukon.
*Biccent, majd egy jókorát vág a kőbe a csákánnyal. ~Tehát az lenne a kapitány?~*
-És ez a kapitány. Önként állt át? Nem segítene, ha arról lenne szó?
*Mégiscsak ők ismerik jobban a sajátjukat, aztán ki tudja, talán fordulna annyit a helyes irányba, ha lenne rá módja, vagy lehetősége. Egy próbát talán megérhetne.*
-És az érceket hogy viszik ki? A rabok közül valaki?
*Talán az is egy járható út lenne, valahogy kijutni, kiszökni az ércekkel együtt, esetleg üzenetet küldeni.*
-Hallottam valami óriásról. Ahová pár rohadékot vittek, akiket levágtunk befelé jövet Soreyllel.
*Kivár még egy kicsit, mielőtt folytatná, vagy esetleg választ kaphatna. Arra nem is kérdez rá, hogy nincs-e véletlenül robbanóporuk a tárnákhoz, még ha lenne se hiszi, hogy odaengednének bárkit, aki kárt tehetne velük. Majd jelentőségteljesen társára néz, s körbe a többiekre.*
-Meg bizony. Ők pedig bánni fogják azt a napot...
61. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-25 14:13:44
Üzenet elküldve: 2020-03-25 14:13:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A munka nem áll meg. Játszva ütik a köveket, bár Soreyl, ezt nem teljesen hiszi el. A helyzet világos, mégis nagyon ködös. Ugyan Bradoc nem emlegette fel eddig a kis egyezségi ajánlatát a többieknek, de ahogy az öreget ismeri. Látva ezeket a szerencsétleneket, ha a kékszemű rá is bólint az ajánlatra, akkor sem hagyja annyiban.*
~Nem jó ez így.~
*Mondja magában a lovag egy ideges sóhajtással. Perchipfell szellemalakja a sötétben toporgó fekete ruhás fickó mellett áll, és úgy válaszol.*
~Ha nem mondod, nem jöttem volna rá.~
*Soreyl két csapás között próbálja nem idegesen forgatni a szemét.*
~Tudod Perchi, nagyon nem egyszerű veled. Végre megszabadulnék tőled egy időre és akkor is zaklatsz.~
*Egyértelműen a baráti civakodás tréfájával tálalja a mondatot a lovag, amit egy gúnyos kacaj követ a mesterkard megszemélyesítésében.*
~Ugyan már. Meg lennél halva nélkülem.~
*Mondja Perchi, és Soreyl érzi annak a szúrós tekintetét a hátán. Vagy a fekete ruhásét. Nem lehet tudni. Megpróbál nem reagálni rá. Közben felmerülnek új információk. Kérdéssel felel a fiúnak.*
-Nem ez az első szökése?
*Kérdezi a lovag suttogva. A szökés még ugyan hagyján, de a hatalomátvétel, és ahogy befészkelte ide magát, az jóval megnehezíti a helyzetet. Sőt. A fiú hátra pillant amikor a kapitányról érdeklődik a lovag, és a várt válasszal ellentétben, egy furcsa csavar kezd kibontakozni.*
~ÉN?!~
*Kérdezi Perchipfell, aki a fekete ruhás mellett áll a sötétben. Soreyl most bont eléggé van felrántva idegileg ahhoz, hogy ezt a megfelelő dühvel kontrollálja.*
~Kussolj!~
*A kölyök arca mindent elárul, amit a lovagnak tudni érdemes. A mocsok áruló, maga a kapitány.*
~Így nem volt a kékszeműnek olyan nehéz dolga dolga... Kibelezem.~
*A hangok összemosódnak a dühtől Soreyl fejében. Hogy ezt most ő mondta, vagy Perchi, fogalma sincs, de nem is ezen gondolkozik. A méreg megszorítattja vele a csákányt, és olyat vág a falra amekkorát csak tud. A fiú, vagy Brox elkaphatják a pillanatot, amikor fel egyenesedig a visszhangos csattanás után. Mint aki csak kihúzza a derekát. Eztán mérges arccal hátrafordul. A fekete ruhás szemét keresi, amibe barna tekintetének halálos szikráit készül szórni, mielőtt visszagörnyedne a kövekhez dolgozni.*
~Ú. Ez az ütés neked szólt Kapi-hapi.~
*Mondja, a képzeletszellem miközben a fekete ruhásra bámul. Soreyl visszafordul, és folytatja a munkát. Az egyelőre fel sem merül benne, hogy talán kényszerítve van a medál által. Benne nem. De Perchipfell igencsak ezt a gondolatot rágja, amit egyelőre rejt Soreyl elől. A lovag elméjének egészsége kezd tényleg aggasztó lenni. A dühkitörései mellett, most már a kardnak vélt személyiségének is meg van az a képessége, hogy gondolatokat rejtsen el a másik elől. Még finomítja a témát, mert még kihozza a férfit a sodrából. Hanem a beszélgetés is folytatódik a csákányok ütlege mellett.*
-Nagyjából hányan?
*Kérdez vissza a lovag halkan. Ha többen mint ők, de kis csapatokban járnak, akkor egy nem túl hozzájuk illő, apró gerillavadászattal kijuthatnak.*
-Van valami vészjelzésre használt tárgyuk? Harang, kűrt?
*Kérdezi, nem mintha a velős ordítás nem lenne elég, egy visszhangos alagútrendszerben. Az hogy az érceket felviszik Artheniorba, majd át sárvárosba, ott feldolgozzák, hogy visszahozhassák a kikötőbe nagyon furcsán hangzik. Leginkább pimasznak, hogy ezt mind a Denjar szemei előtt. Noha neki most éppen ezer más dolga van, ezt Soreyl nem tudja. A kard kérdésére, olyan választ kap, amilyet sejtett. Fogalmuk sincs. Miért is lenne? Egyetértőn bólogat, és üti tovább a köveket. Elkeserítő tények lebegnek fel közben. A lázadás, a barakk... Soreyl már csak az utolsó mondatra reagál.*
-Meglátjuk mi még azt a napot.
*Mondja biztatóan, mégis valahogy feszülten.*
*A munka nem áll meg. Játszva ütik a köveket, bár Soreyl, ezt nem teljesen hiszi el. A helyzet világos, mégis nagyon ködös. Ugyan Bradoc nem emlegette fel eddig a kis egyezségi ajánlatát a többieknek, de ahogy az öreget ismeri. Látva ezeket a szerencsétleneket, ha a kékszemű rá is bólint az ajánlatra, akkor sem hagyja annyiban.*
~Nem jó ez így.~
*Mondja magában a lovag egy ideges sóhajtással. Perchipfell szellemalakja a sötétben toporgó fekete ruhás fickó mellett áll, és úgy válaszol.*
~Ha nem mondod, nem jöttem volna rá.~
*Soreyl két csapás között próbálja nem idegesen forgatni a szemét.*
~Tudod Perchi, nagyon nem egyszerű veled. Végre megszabadulnék tőled egy időre és akkor is zaklatsz.~
*Egyértelműen a baráti civakodás tréfájával tálalja a mondatot a lovag, amit egy gúnyos kacaj követ a mesterkard megszemélyesítésében.*
~Ugyan már. Meg lennél halva nélkülem.~
*Mondja Perchi, és Soreyl érzi annak a szúrós tekintetét a hátán. Vagy a fekete ruhásét. Nem lehet tudni. Megpróbál nem reagálni rá. Közben felmerülnek új információk. Kérdéssel felel a fiúnak.*
-Nem ez az első szökése?
*Kérdezi a lovag suttogva. A szökés még ugyan hagyján, de a hatalomátvétel, és ahogy befészkelte ide magát, az jóval megnehezíti a helyzetet. Sőt. A fiú hátra pillant amikor a kapitányról érdeklődik a lovag, és a várt válasszal ellentétben, egy furcsa csavar kezd kibontakozni.*
~ÉN?!~
*Kérdezi Perchipfell, aki a fekete ruhás mellett áll a sötétben. Soreyl most bont eléggé van felrántva idegileg ahhoz, hogy ezt a megfelelő dühvel kontrollálja.*
~Kussolj!~
*A kölyök arca mindent elárul, amit a lovagnak tudni érdemes. A mocsok áruló, maga a kapitány.*
~Így nem volt a kékszeműnek olyan nehéz dolga dolga... Kibelezem.~
*A hangok összemosódnak a dühtől Soreyl fejében. Hogy ezt most ő mondta, vagy Perchi, fogalma sincs, de nem is ezen gondolkozik. A méreg megszorítattja vele a csákányt, és olyat vág a falra amekkorát csak tud. A fiú, vagy Brox elkaphatják a pillanatot, amikor fel egyenesedig a visszhangos csattanás után. Mint aki csak kihúzza a derekát. Eztán mérges arccal hátrafordul. A fekete ruhás szemét keresi, amibe barna tekintetének halálos szikráit készül szórni, mielőtt visszagörnyedne a kövekhez dolgozni.*
~Ú. Ez az ütés neked szólt Kapi-hapi.~
*Mondja, a képzeletszellem miközben a fekete ruhásra bámul. Soreyl visszafordul, és folytatja a munkát. Az egyelőre fel sem merül benne, hogy talán kényszerítve van a medál által. Benne nem. De Perchipfell igencsak ezt a gondolatot rágja, amit egyelőre rejt Soreyl elől. A lovag elméjének egészsége kezd tényleg aggasztó lenni. A dühkitörései mellett, most már a kardnak vélt személyiségének is meg van az a képessége, hogy gondolatokat rejtsen el a másik elől. Még finomítja a témát, mert még kihozza a férfit a sodrából. Hanem a beszélgetés is folytatódik a csákányok ütlege mellett.*
-Nagyjából hányan?
*Kérdez vissza a lovag halkan. Ha többen mint ők, de kis csapatokban járnak, akkor egy nem túl hozzájuk illő, apró gerillavadászattal kijuthatnak.*
-Van valami vészjelzésre használt tárgyuk? Harang, kűrt?
*Kérdezi, nem mintha a velős ordítás nem lenne elég, egy visszhangos alagútrendszerben. Az hogy az érceket felviszik Artheniorba, majd át sárvárosba, ott feldolgozzák, hogy visszahozhassák a kikötőbe nagyon furcsán hangzik. Leginkább pimasznak, hogy ezt mind a Denjar szemei előtt. Noha neki most éppen ezer más dolga van, ezt Soreyl nem tudja. A kard kérdésére, olyan választ kap, amilyet sejtett. Fogalmuk sincs. Miért is lenne? Egyetértőn bólogat, és üti tovább a köveket. Elkeserítő tények lebegnek fel közben. A lázadás, a barakk... Soreyl már csak az utolsó mondatra reagál.*
-Meglátjuk mi még azt a napot.
*Mondja biztatóan, mégis valahogy feszülten.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 197-216