Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 43 (841. - 860. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
860. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-14 20:35:27
Üzenet elküldve: 2020-04-14 20:35:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az hogy Garsin, így fogadja az ő közeledését, szinte fel sem tűnik neki. Számára ez olyan természetes mint a levegővétel, és szellemének azon fele, aki ügyesebben kapcsolja össze a szálakat, most éppen nem leledzik vele, így a legtermészetesebb dolog, hogy akár foggal körömmel védi a lányt. Ahogy azon az éjszakán, úgy a többin is. Elteltek a napok. Nem szólt a kékszemű, nem mozdult előrébb az ügy. Minden nap, volt valami terv, hogy ma hogyan szökhetnének meg, de mindegyik valahogy elmaradt. Hiába ígérte meg Soreyl, hogy a másnap jobb lesz. És minden nap megígérte, hogy a holnap jobb lesz, de nem lett. Az őrök éberek voltak, a lehetőség meg lusta. Nem mutatta meg magát, pedig árgus szemekkel lesték. Ez persze a lovagban nagy sebet okozott. Ugyan számította, hogy nem lesznek raportra hívva, de a Bredoc által, sokszor felemlegetett beszélgetés, és a saját szavai visszhangja, igazi bűntudatot keltenek benne, még akkor is, ha tudja, hogy a parancsnokhelyettes csak tréfál. Ő indulna. Máris. Soreyl mindenképp. Az elmúlt napokban próbálta mindenkiben tartani a lelket a maga módján. Akit tudott támogatott, mint egy igazi szamaritánus. Az hogy ő nem roppant össze, nem a szilárd, és lovagias jellemének tudható be. Inkább csupán kettő fontos tényezőnek. Az egyik Garsin. A lány, aki iránt olyan felelősséget érez, mintha az összes ártatlanságot jelképezné a világban. Minden jót, és tisztát. Ez természetesen nincs így, de ha Soreyl lelkivilágát vennénk górcső alá, akkor teljesen igaza lenne. Odalent, a Kreankataur bányáiban, száznyi bandita mellett, ő maga Eeyr szolgája. Moslékból ételt készít, és nem panaszkodik, holott neki is nehéz a munka. Minden este pontosan úgy viselkedik vele, mint az első este. Sokat kérdezi például a kapitányról. Már, hogy tényleg jól bánik-e vele. A másik erős ok, amiért még nem tört össze a hite, és a lelkesedése az Perchipfell. A meg-meg jelenő képzetalak, minden alakalommal amikor a Lovag feladni készül, vagy csak meginogni, ő megjelenik, és seggbe rúgja. Verbálisan persze. És ott van persze Bredoc. A parancsnokhelyettes állapota romlik. A sebe elfertőződött. Azon kívül, hogy tényleg gyengül, még bele is illik a saját tervébe, bár nem egészen. Soreyl amiben tudja támogatja. Nem lesz neki jobb ha két falat száraz kenyérrel többet ehet naponta, Soreyl azért mégis felajánlja a magáét, még akkor is ha tudja, az önérzetes férfiállat akkor sem fogadná el, ha már a halálos ágyán lenne. Ami reméljük... Még messze van.*
~Valami lesz ma.~
*Szólal meg Perchipfell hangja a cellában. A sötét, szűkös teremben, amiben már a szokott fal mellett kuporognak Garsinnal. Ma ő őrködik először, és a terve az, hogy nem is kelti fel az öreget. Had aludjon. A képzelet alak nem jelent meg, csak mint állóvízbe a kavicsot, bedobta ezt a mondatot a csöndbe. A lovag nagy levegőt vesz, és sóhajt egyet halkan. Hangja elkeseredett lenne, ha nem lennének azok a bizonyos tényezők, de így: Fahangon beszél saját fejében.*
~Minden este ezt mondod. Ez csak egy szokványos éjjel.~
*Közben nagyon aprón ingatja a fejét. Arca mint a legnagyobb filozófusoknak, szinte torz a gondolatoktól. Perchipfell cinikus tenorja a fülébe hasít, de arra sem reagál.*
~Szokványos? SZOKVÁNYOS! Ez a te bajod basszdmeg! Hogy megszoktad ezt a szart. Beleszoktál. Legalább várjad, hogy valami történjen...~
*Kezd bele egy hosszabb regulába, de a lovag már gyorsan kihátrál belőle.*
~Perchi.~
*Szól azon a hangon, amin csak a bánatos férfiak tudnak. Rezignált, sötét közönnyel, amire muszáj figyelni. És a kard figyel is rá.*
~Ne kezdjük ezt. Minden este ez van. Ma csak...~
*Keresi a szavakat.*
~Ma csak múljon el az este.~
*Szavai közben a bal keze a mellényzsebére kúszik. Nem nyúlt hozzá, amióta itt van. Elő veszi a két papírost. Az ibolyaszín csókemléket, és a végrendeletet. Elolvassa. A papíron megfolytak a betűk a verejtéktől. Szinte csak a lovag tudná kisilabizálni mit írt rá. Nem mintha a majdan eldőlő holttestét átkutatva, szaporán akarnák teljesíteni majd végakaratát. Ezt szomorúan konstatálva elteszi újra. Nem tépi szét. Nem dobja ki. A bánat nem öli meg a reményt. És a reményt a másik levél adja. A papírra teszi ajkát, mintha Maydeleiné lenne. Még szemét is lehunyja mint egy hősszerelmes. Perchi eddig bírta némán, a monodráma jelenetet.*
~Szedd össze magad!~
*Hallja a hangját a fejében olyan undorral kevert lesajnálással, hogy szinte csöpög a falról.*
~Olyan mintha a bitóra készülnél, holott neked kellene a hóhérnak lenned. Tudod mit?~
*Teszi föl a kérdést, amit azonnal meg is válaszol a kard.*
~Menj te a bús faszba Soreyl. Én ezt nem csinálom veled! Nem fogok itt megrothadni, mert te egy gyenge kis pöcs vagy. Sajnáljon téged az akinek hat anyja van.~
*Közben a megjelenő szellemképmás föl alá járkál, mint egy szülő aki kiosztja a tékozló gyermekét, mint Garsin a pocsék kenyeret.*
~Egy utolsó, lesajnált, bukott lovag vagy. Ha lenne címered elvenném. Ekkor szarkupacot, még nem hordott a hátán ló, se szamár. Megbuktál, mint férfi. Mint lovag. Mint Venár. Én elmegyek a szent szarba. Viszlát!~
*Drámai érzékkel léptek hallatszódnak a folyosón. Valaki jön. Amikor megjelenik a két őr, és Szólnak Bradocnak, Soreyl nem gyorsan, de kicsit máris ugrásra készre rakja magát. Amikor parancsnok helyettes egy utolsó ölelést akar kérni, már sejti mi fog következni.*
~Talán ezt még megvárom!~
*Mondja Perchipfell izgatottan, mint egy gyermek a születésnapján. Meghallgatja Bredoc szavait, és utána nem bólint, de ha a barna írisze beszélni tudna, azt üvöltené: Rajta! A lovag látja, hogy feletesse rájátszik a dologra, és ha nem kell nagyon uralkodnia magán, még el is ereszt egy félmosolyt.*
~Kurafi.~
*Mondja magában, mire Perchi helyesel.*
~Az.~
*Teszi, hozzá minden tisztelettel a hangjában. Közben Soreyl már a csizmaszárban matat. Amint alkalmas pillanatot talál, a figyelemelterelést kihasználva megpróbál arra támadni, akit nem Bradoc foglal le, hogy az ne tudjon segítségért szaladni, vagy kiáltani. Azonnali, és néma mozdulatsort tervez, amit a helyzet ad. Ha lehet a torkát, vagy a veséjét, ami éppen közelebb van. Ha tudja a száját is befogja, de annyi a tervben a változó, hogy annak is örülhet a kis bagázs, ha már annyi sikerül a kis tervből, hogy Bredoc nem esik pofára, és Soreyl fel tud pattanni időben.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.14 20:42:53
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az hogy Garsin, így fogadja az ő közeledését, szinte fel sem tűnik neki. Számára ez olyan természetes mint a levegővétel, és szellemének azon fele, aki ügyesebben kapcsolja össze a szálakat, most éppen nem leledzik vele, így a legtermészetesebb dolog, hogy akár foggal körömmel védi a lányt. Ahogy azon az éjszakán, úgy a többin is. Elteltek a napok. Nem szólt a kékszemű, nem mozdult előrébb az ügy. Minden nap, volt valami terv, hogy ma hogyan szökhetnének meg, de mindegyik valahogy elmaradt. Hiába ígérte meg Soreyl, hogy a másnap jobb lesz. És minden nap megígérte, hogy a holnap jobb lesz, de nem lett. Az őrök éberek voltak, a lehetőség meg lusta. Nem mutatta meg magát, pedig árgus szemekkel lesték. Ez persze a lovagban nagy sebet okozott. Ugyan számította, hogy nem lesznek raportra hívva, de a Bredoc által, sokszor felemlegetett beszélgetés, és a saját szavai visszhangja, igazi bűntudatot keltenek benne, még akkor is, ha tudja, hogy a parancsnokhelyettes csak tréfál. Ő indulna. Máris. Soreyl mindenképp. Az elmúlt napokban próbálta mindenkiben tartani a lelket a maga módján. Akit tudott támogatott, mint egy igazi szamaritánus. Az hogy ő nem roppant össze, nem a szilárd, és lovagias jellemének tudható be. Inkább csupán kettő fontos tényezőnek. Az egyik Garsin. A lány, aki iránt olyan felelősséget érez, mintha az összes ártatlanságot jelképezné a világban. Minden jót, és tisztát. Ez természetesen nincs így, de ha Soreyl lelkivilágát vennénk górcső alá, akkor teljesen igaza lenne. Odalent, a Kreankataur bányáiban, száznyi bandita mellett, ő maga Eeyr szolgája. Moslékból ételt készít, és nem panaszkodik, holott neki is nehéz a munka. Minden este pontosan úgy viselkedik vele, mint az első este. Sokat kérdezi például a kapitányról. Már, hogy tényleg jól bánik-e vele. A másik erős ok, amiért még nem tört össze a hite, és a lelkesedése az Perchipfell. A meg-meg jelenő képzetalak, minden alakalommal amikor a Lovag feladni készül, vagy csak meginogni, ő megjelenik, és seggbe rúgja. Verbálisan persze. És ott van persze Bredoc. A parancsnokhelyettes állapota romlik. A sebe elfertőződött. Azon kívül, hogy tényleg gyengül, még bele is illik a saját tervébe, bár nem egészen. Soreyl amiben tudja támogatja. Nem lesz neki jobb ha két falat száraz kenyérrel többet ehet naponta, Soreyl azért mégis felajánlja a magáét, még akkor is ha tudja, az önérzetes férfiállat akkor sem fogadná el, ha már a halálos ágyán lenne. Ami reméljük... Még messze van.*
~Valami lesz ma.~
*Szólal meg Perchipfell hangja a cellában. A sötét, szűkös teremben, amiben már a szokott fal mellett kuporognak Garsinnal. Ma ő őrködik először, és a terve az, hogy nem is kelti fel az öreget. Had aludjon. A képzelet alak nem jelent meg, csak mint állóvízbe a kavicsot, bedobta ezt a mondatot a csöndbe. A lovag nagy levegőt vesz, és sóhajt egyet halkan. Hangja elkeseredett lenne, ha nem lennének azok a bizonyos tényezők, de így: Fahangon beszél saját fejében.*
~Minden este ezt mondod. Ez csak egy szokványos éjjel.~
*Közben nagyon aprón ingatja a fejét. Arca mint a legnagyobb filozófusoknak, szinte torz a gondolatoktól. Perchipfell cinikus tenorja a fülébe hasít, de arra sem reagál.*
~Szokványos? SZOKVÁNYOS! Ez a te bajod basszdmeg! Hogy megszoktad ezt a szart. Beleszoktál. Legalább várjad, hogy valami történjen...~
*Kezd bele egy hosszabb regulába, de a lovag már gyorsan kihátrál belőle.*
~Perchi.~
*Szól azon a hangon, amin csak a bánatos férfiak tudnak. Rezignált, sötét közönnyel, amire muszáj figyelni. És a kard figyel is rá.*
~Ne kezdjük ezt. Minden este ez van. Ma csak...~
*Keresi a szavakat.*
~Ma csak múljon el az este.~
*Szavai közben a bal keze a mellényzsebére kúszik. Nem nyúlt hozzá, amióta itt van. Elő veszi a két papírost. Az ibolyaszín csókemléket, és a végrendeletet. Elolvassa. A papíron megfolytak a betűk a verejtéktől. Szinte csak a lovag tudná kisilabizálni mit írt rá. Nem mintha a majdan eldőlő holttestét átkutatva, szaporán akarnák teljesíteni majd végakaratát. Ezt szomorúan konstatálva elteszi újra. Nem tépi szét. Nem dobja ki. A bánat nem öli meg a reményt. És a reményt a másik levél adja. A papírra teszi ajkát, mintha Maydeleiné lenne. Még szemét is lehunyja mint egy hősszerelmes. Perchi eddig bírta némán, a monodráma jelenetet.*
~Szedd össze magad!~
*Hallja a hangját a fejében olyan undorral kevert lesajnálással, hogy szinte csöpög a falról.*
~Olyan mintha a bitóra készülnél, holott neked kellene a hóhérnak lenned. Tudod mit?~
*Teszi föl a kérdést, amit azonnal meg is válaszol a kard.*
~Menj te a bús faszba Soreyl. Én ezt nem csinálom veled! Nem fogok itt megrothadni, mert te egy gyenge kis pöcs vagy. Sajnáljon téged az akinek hat anyja van.~
*Közben a megjelenő szellemképmás föl alá járkál, mint egy szülő aki kiosztja a tékozló gyermekét, mint Garsin a pocsék kenyeret.*
~Egy utolsó, lesajnált, bukott lovag vagy. Ha lenne címered elvenném. Ekkor szarkupacot, még nem hordott a hátán ló, se szamár. Megbuktál, mint férfi. Mint lovag. Mint Venár. Én elmegyek a szent szarba. Viszlát!~
*Drámai érzékkel léptek hallatszódnak a folyosón. Valaki jön. Amikor megjelenik a két őr, és Szólnak Bradocnak, Soreyl nem gyorsan, de kicsit máris ugrásra készre rakja magát. Amikor parancsnok helyettes egy utolsó ölelést akar kérni, már sejti mi fog következni.*
~Talán ezt még megvárom!~
*Mondja Perchipfell izgatottan, mint egy gyermek a születésnapján. Meghallgatja Bredoc szavait, és utána nem bólint, de ha a barna írisze beszélni tudna, azt üvöltené: Rajta! A lovag látja, hogy feletesse rájátszik a dologra, és ha nem kell nagyon uralkodnia magán, még el is ereszt egy félmosolyt.*
~Kurafi.~
*Mondja magában, mire Perchi helyesel.*
~Az.~
*Teszi, hozzá minden tisztelettel a hangjában. Közben Soreyl már a csizmaszárban matat. Amint alkalmas pillanatot talál, a figyelemelterelést kihasználva megpróbál arra támadni, akit nem Bradoc foglal le, hogy az ne tudjon segítségért szaladni, vagy kiáltani. Azonnali, és néma mozdulatsort tervez, amit a helyzet ad. Ha lehet a torkát, vagy a veséjét, ami éppen közelebb van. Ha tudja a száját is befogja, de annyi a tervben a változó, hogy annak is örülhet a kis bagázs, ha már annyi sikerül a kis tervből, hogy Bredoc nem esik pofára, és Soreyl fel tud pattanni időben.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.14 20:42:53
859. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-14 13:04:47
Üzenet elküldve: 2020-04-14 13:04:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az eltelt napok minduntalan újabb csapást mérnek a parancsnokhelyettesre, kinek sem lelke, sem teste nem hogy nem gyógyul, de a keletkezett sebhelyek csak mélyülnek, folyamatosan. Valahol, ha őszinte akar lenni magával, ettől félt, bár a félt nem is a legjobb szó, inkább csak tartott. Számított rá. Legalább a lánc lekerült a lábukról, legalábbis kaptak egyet-egyet külön, a mozgásuk így valamivel szabadabb. Bár sokra mennek vele, szabadabban dolgozhatják halálra magukat a bányában. ~De kurva jó!~ Két csákányütés között, és a penészes kenyér evése közben azért oda-oda szúrja Soreylnek, amit gondol.*
-Ha nem ma, majd holnap megyünk...
*Rág egy falat kenyeret morcosan, közben pedig a hideg rázza a láztól.*
-Mit számít az az egy nap, mi?
*Rázza a fejét, de a korholó szavak mellett egy erőltetett mosoly is felvillan, ami könnyen jelezhet a közlegénynek, hogy nem haragszik rá, vagy ilyesmi, meg amúgyse nagyon tehettek volna semmit, csak próbálja oldani kicsit a feszültséget, mint a mocsokban és vérben kúszó katonák barátságának velejárója. Persze, azért szenved, és nagyon jól esik neki, hogy igyekeznek a többiek is segíteni a tőlük telhető módon. De érzi, hogy ereje kezdi elhagyni megfáradt testét, s a kilátástalanság és a tehetetlenség újabb nyomokat hagy egyébként is karcos lelkén. Sokat gondolkodik, más dolga egyébként sincs, kattog az agya, az elmúlt napok sem teltek el enélkül. Csak úgy, mint korábban, nem fél, nem retteg, de számít dolgokra, például, hogy ha ilyen szarul van, ez csak rosszabb lesz ellátás nélkül, rabmunkával, meg a finom koszttal, amin ugyan igyekszik Garsin javítani, az a drága, de a szarból csak szar várat lehet építeni legfeljebb. Egy újabb este, s éppen csak ha sutyorognak a rabok egymással, egy újabb rovátka a cella sarkában a falon, mikor lépteket hall. Akár egy sebesült vad, érzékei kiélesednek, az adrenalin rögtön elönti a testét, bár nem tudja, hogy miért jönnek egyelőre, hisz a kapitányt már bezárták a lyukba máról. Éles szemei villanak a sötétben, s Soreylre, és Garsinra veti azokat, majd a nyitódó cella az, ami figyelmét önkéntelen elvonja.*
-Hát ennyi volt..
*Mondja nagy sóhajjal, letörölve a hidegrázta verítéket a homlokáról, nagy nehézségekkel küzdve kezd el tápászkodni. Nem buta, tudja, hogy nincs a legjobban, de jókorát rájátszik a gyengeségére.*
-Csak.. hagy öleljem meg őket, utoljára. Kérem..
*Talán még sosem volt ennyire előzékeny és udvarias mióta itt van, jóllehet, hogy megvan az oka mindenre. Pihegi ki a szavakat, s ha akarják engedni, ha nem, mivel ott van mellettük, nagyon gyorsan kellene szaladniuk, hogy megakadályozzák az apró gesztust, ahogy a parancsnokhelyettes egyik karjába Garsint, másikba Soreylt öleli, s fülükbe súg, lehetőleg úgy, hogy csak ők hallják.*
-Itt az idő! Ennél jobb esélyünk nem lesz, én csak gyengébb leszek, ha szólok, elő azt a bökőt komám és adjunk nekik!
*Majd nagy nehezen feláll, legalábbis görnyedve kezd el csoszorogni a két őr felé, s mielőtt odaérhetne, előttük egy jó fél méterrel mintha elbotlana, bele a fél-vér karjaiba, ha csak nem akarja, hogy az elernyedt testével ledöntse a lábáról, kénytelen megfogni őt, legalábbis Bredoc ebben bízik. ~Azzal is le lenne foglalva két keze.~ Gondolja magában, s ha esetleg sikerül az akciója, ha ereje és lehetősége engedi, a másik őrt megpróbálja megrúgni, ahol éri, az ágyékánál, gyomránál, vagy bárhol, csak legyen elég ideje a többieknek reagálni. Ha pedig nem kapnák el, és esetleg mérgesen a földön kezdenék rugdalni, neki az is megfelel, ez is remek alkalom, hogy elkapják a kettőt, esetleg még így is képes lehet megfogni egy éppen őt rúgó lábat. ~Most már minden rajtatok múlik, barátaim.~ *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az eltelt napok minduntalan újabb csapást mérnek a parancsnokhelyettesre, kinek sem lelke, sem teste nem hogy nem gyógyul, de a keletkezett sebhelyek csak mélyülnek, folyamatosan. Valahol, ha őszinte akar lenni magával, ettől félt, bár a félt nem is a legjobb szó, inkább csak tartott. Számított rá. Legalább a lánc lekerült a lábukról, legalábbis kaptak egyet-egyet külön, a mozgásuk így valamivel szabadabb. Bár sokra mennek vele, szabadabban dolgozhatják halálra magukat a bányában. ~De kurva jó!~ Két csákányütés között, és a penészes kenyér evése közben azért oda-oda szúrja Soreylnek, amit gondol.*
-Ha nem ma, majd holnap megyünk...
*Rág egy falat kenyeret morcosan, közben pedig a hideg rázza a láztól.*
-Mit számít az az egy nap, mi?
*Rázza a fejét, de a korholó szavak mellett egy erőltetett mosoly is felvillan, ami könnyen jelezhet a közlegénynek, hogy nem haragszik rá, vagy ilyesmi, meg amúgyse nagyon tehettek volna semmit, csak próbálja oldani kicsit a feszültséget, mint a mocsokban és vérben kúszó katonák barátságának velejárója. Persze, azért szenved, és nagyon jól esik neki, hogy igyekeznek a többiek is segíteni a tőlük telhető módon. De érzi, hogy ereje kezdi elhagyni megfáradt testét, s a kilátástalanság és a tehetetlenség újabb nyomokat hagy egyébként is karcos lelkén. Sokat gondolkodik, más dolga egyébként sincs, kattog az agya, az elmúlt napok sem teltek el enélkül. Csak úgy, mint korábban, nem fél, nem retteg, de számít dolgokra, például, hogy ha ilyen szarul van, ez csak rosszabb lesz ellátás nélkül, rabmunkával, meg a finom koszttal, amin ugyan igyekszik Garsin javítani, az a drága, de a szarból csak szar várat lehet építeni legfeljebb. Egy újabb este, s éppen csak ha sutyorognak a rabok egymással, egy újabb rovátka a cella sarkában a falon, mikor lépteket hall. Akár egy sebesült vad, érzékei kiélesednek, az adrenalin rögtön elönti a testét, bár nem tudja, hogy miért jönnek egyelőre, hisz a kapitányt már bezárták a lyukba máról. Éles szemei villanak a sötétben, s Soreylre, és Garsinra veti azokat, majd a nyitódó cella az, ami figyelmét önkéntelen elvonja.*
-Hát ennyi volt..
*Mondja nagy sóhajjal, letörölve a hidegrázta verítéket a homlokáról, nagy nehézségekkel küzdve kezd el tápászkodni. Nem buta, tudja, hogy nincs a legjobban, de jókorát rájátszik a gyengeségére.*
-Csak.. hagy öleljem meg őket, utoljára. Kérem..
*Talán még sosem volt ennyire előzékeny és udvarias mióta itt van, jóllehet, hogy megvan az oka mindenre. Pihegi ki a szavakat, s ha akarják engedni, ha nem, mivel ott van mellettük, nagyon gyorsan kellene szaladniuk, hogy megakadályozzák az apró gesztust, ahogy a parancsnokhelyettes egyik karjába Garsint, másikba Soreylt öleli, s fülükbe súg, lehetőleg úgy, hogy csak ők hallják.*
-Itt az idő! Ennél jobb esélyünk nem lesz, én csak gyengébb leszek, ha szólok, elő azt a bökőt komám és adjunk nekik!
*Majd nagy nehezen feláll, legalábbis görnyedve kezd el csoszorogni a két őr felé, s mielőtt odaérhetne, előttük egy jó fél méterrel mintha elbotlana, bele a fél-vér karjaiba, ha csak nem akarja, hogy az elernyedt testével ledöntse a lábáról, kénytelen megfogni őt, legalábbis Bredoc ebben bízik. ~Azzal is le lenne foglalva két keze.~ Gondolja magában, s ha esetleg sikerül az akciója, ha ereje és lehetősége engedi, a másik őrt megpróbálja megrúgni, ahol éri, az ágyékánál, gyomránál, vagy bárhol, csak legyen elég ideje a többieknek reagálni. Ha pedig nem kapnák el, és esetleg mérgesen a földön kezdenék rugdalni, neki az is megfelel, ez is remek alkalom, hogy elkapják a kettőt, esetleg még így is képes lehet megfogni egy éppen őt rúgó lábat. ~Most már minden rajtatok múlik, barátaim.~ *
858. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-14 08:53:52
Üzenet elküldve: 2020-04-14 08:53:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Megnyugtatják a feloldozó szavak és az állítás is, hogy mindent jól csinált. Tisztában van vele, hogy ez valójában nem tesz semmit, mert nem is csinált semmit, de neki már annyi is elég, hogy ballépést sem követett el és szidás helyett dicséretet kap.*
- Soreyl. - *Javítja ki magát halkan, kapkodva, mikor a férfi szóvá teszi a megszólítást, még ha a lovag ezt nem is várta el tőle. Korábban már kapott figyelmeztetést erre, hát szeretné teljesíteni ezt a kérést. Különösen, hogy ezt is egyfajta engedményként fogja föl, hogy ilyen bizalmasan szólíthatja a férfit. Az ölelés és a kedves szavak mellett ez még egy apró kapocs, ami magában hordozza az ígéretet, hogy szabad kötődnie a lovaghoz, mert amaz sem kezeli őt teljesen idegenként. Persze nem jön annyira könnyen a bizalom, de jelenleg jól esik beleringatnia magát ebbe a biztonságérzetbe, hogy nincs teljesen egyedül, hanem van valaki, akire számíthat. Illetve valakik... Mert részleges bizalma kiterjed a parancsnokhelyettesre is.
Jóllehet túl sokra még most sem becsüli ezt a kapcsolatot, nem hiszi el, hogy - képletesen szólva - tűzbe tennék érte a kezüket, de azt igen, hogy jó érzéssel vannak felé és segítő szándékkal. Ez pedig neki elég is...
Sokat nem beszél Soreyl, de a lényeget ennyiből is megérti: most egyelőre várnak a reggelre és arra a beszélgetésre. Feltéve, hogy a Kékszemű tartja a szavát és közli velük a döntését, nem pedig csak hagyja őket tovább dolgozni...
Ebben az esetben ugyanis a szökési kísérlet van kilátásban. Ennek módjába ugyan nem avatja be őt a férfi, de úgy sejti, ez azért van, mert nincs is még igazi terv. Ez nem hangolja le, viszonylagos közönnyel veszi tudomásul.
Majd szót fogad és a lovaggal együtt aludni tér.*
*A következő napok a számára egészen békésen telnek. Ha nem volna ott a félelem, hogy valamelyik bandita megkörnyékezi, akár még azt is lehetne mondani, hogy jobb sora van itt, mint amilyenhez az elmúlt években szokva volt.
A Feketeruhás jelenléte a fenyegetőből átalakult a biztonságot adóvá. Igaz, hogy bosszantani továbbra sem merte őt, mert megtapasztalta, milyen az, ha feldühíti, szóval szólni nem igazán szólt hozzá, csak ha arra ténylegesen szükség volt. De így, hogy nem okozott gondot a férfinak, amaz sem bántotta őt, inkább segítette és... őrizte. Ez utóbbinál Garsinban megmaradt az a megnyugtató feltételezés, hogy nem is csak arra vigyáz a Feketeruhás, hogy ő ne okozzon galibát, hanem arra is, hogy neki ne árthasson a többi bűnöző. Így pedig egészen baráti módon gondolt rá, erről az elképzeléséről valószínűleg beszámolt a két városőrnek is. Sejtését tovább erősítette a tény, hogy úgy tűnt, a férfi is rab velük együtt, hiszen esténként őt is cellába zárták...
Nagyon örült, mikor kiderült, hogy nem a fentieknek, hanem a raboknak kell főznie. A penészes, kiszáradt kenyeret és gyümölcsöt volt lehetősége valami ízletesebbre és laktatóbbra cserélni. Jóllehet, a lehetőségei szűkösek voltak, de úgy látta, hogy már így is sokat javíthat a körülményeiken és talán az állapotukon is, úgyhogy minden tudását beleadta, hogy a lehető legjobbat hozza ki az alapanyagokból.
Mondhatni berendezkedett erre az új életmódra. Ha a rabok látványa nem emlékeztette volna folyton, hogy innen szabadulni akarnak és szabadulniuk kell, vagyis ha egyedül lett volna és nincs tudatában annak, hogy néhányan szökést terveznek, akkor hamar elfogadta volna, hogy most már ez a dolgok rendje. Még egyfajta megkönnyebbülést és kényelmet is jelentett számára a napok egyszerűsége. Csak dolgoznia kellett és estére bevonulni a cellába akadékoskodás nélkül és akkor minden rendben volt.
Persze, mindeközben gyenge és fáradékony maradt. Gyenge egészségét kikezdte a hideg, nyirkos környezet, a kőpadlón alvás.... Ő is köhögőssé vált, emellett a legsúlyosabb sérülése továbbra is megnehezítette az életét. Az apróbbak azonban javultak valamelyest az eltelt napokkal, így például a szeme alatti monokli is elhalványult.
Nem úgy a parancsnokhelyettes sebe...
Mikor látta, milyen állapotban van, a második napon bátorkodott engedélyt kérni a Feketeruhástól - és kapott is -, hogy estére magával vihessen egy rongyot és forralt vizet tálban a seb kitisztítására. Illetve, ha szükséges volt, Warmetről is gondoskodott ilyen módon. És így tett a többi napon is, de nem úgy tűnt, mintha ez a felszínes ápolgatás segítene a parancsnokhelyettesen...
Aggódott érte, talán a leginkább még ez tartotta vissza attól, hogy egyszerűen csak belenyugodjon a helyzetükbe. Miatta még ő sürgette volna, hogy mégiscsak próbáljanak meg kitörni, mert ő is egyre inkább úgy látta, ha sokáig várnak, a férfit még fölemészti a sérülése és nem fog tudni már járni sem, nem hogy küzdeni és szaladni...
Persze nem szólt semmit, csak tette a dolgát és várt, ráhagyva másokra a tervezést. Egyedül a konyhából próbált volna fegyvernek alkalmas eszközöket kicsempészni, vagy a fegyverraktárba belógni, de erre nem adódott megfelelő lehetősége vagy pedig nem volt elég bátor hozzá, hogy ezt meglépje.*
*Megnyugtatják a feloldozó szavak és az állítás is, hogy mindent jól csinált. Tisztában van vele, hogy ez valójában nem tesz semmit, mert nem is csinált semmit, de neki már annyi is elég, hogy ballépést sem követett el és szidás helyett dicséretet kap.*
- Soreyl. - *Javítja ki magát halkan, kapkodva, mikor a férfi szóvá teszi a megszólítást, még ha a lovag ezt nem is várta el tőle. Korábban már kapott figyelmeztetést erre, hát szeretné teljesíteni ezt a kérést. Különösen, hogy ezt is egyfajta engedményként fogja föl, hogy ilyen bizalmasan szólíthatja a férfit. Az ölelés és a kedves szavak mellett ez még egy apró kapocs, ami magában hordozza az ígéretet, hogy szabad kötődnie a lovaghoz, mert amaz sem kezeli őt teljesen idegenként. Persze nem jön annyira könnyen a bizalom, de jelenleg jól esik beleringatnia magát ebbe a biztonságérzetbe, hogy nincs teljesen egyedül, hanem van valaki, akire számíthat. Illetve valakik... Mert részleges bizalma kiterjed a parancsnokhelyettesre is.
Jóllehet túl sokra még most sem becsüli ezt a kapcsolatot, nem hiszi el, hogy - képletesen szólva - tűzbe tennék érte a kezüket, de azt igen, hogy jó érzéssel vannak felé és segítő szándékkal. Ez pedig neki elég is...
Sokat nem beszél Soreyl, de a lényeget ennyiből is megérti: most egyelőre várnak a reggelre és arra a beszélgetésre. Feltéve, hogy a Kékszemű tartja a szavát és közli velük a döntését, nem pedig csak hagyja őket tovább dolgozni...
Ebben az esetben ugyanis a szökési kísérlet van kilátásban. Ennek módjába ugyan nem avatja be őt a férfi, de úgy sejti, ez azért van, mert nincs is még igazi terv. Ez nem hangolja le, viszonylagos közönnyel veszi tudomásul.
Majd szót fogad és a lovaggal együtt aludni tér.*
*A következő napok a számára egészen békésen telnek. Ha nem volna ott a félelem, hogy valamelyik bandita megkörnyékezi, akár még azt is lehetne mondani, hogy jobb sora van itt, mint amilyenhez az elmúlt években szokva volt.
A Feketeruhás jelenléte a fenyegetőből átalakult a biztonságot adóvá. Igaz, hogy bosszantani továbbra sem merte őt, mert megtapasztalta, milyen az, ha feldühíti, szóval szólni nem igazán szólt hozzá, csak ha arra ténylegesen szükség volt. De így, hogy nem okozott gondot a férfinak, amaz sem bántotta őt, inkább segítette és... őrizte. Ez utóbbinál Garsinban megmaradt az a megnyugtató feltételezés, hogy nem is csak arra vigyáz a Feketeruhás, hogy ő ne okozzon galibát, hanem arra is, hogy neki ne árthasson a többi bűnöző. Így pedig egészen baráti módon gondolt rá, erről az elképzeléséről valószínűleg beszámolt a két városőrnek is. Sejtését tovább erősítette a tény, hogy úgy tűnt, a férfi is rab velük együtt, hiszen esténként őt is cellába zárták...
Nagyon örült, mikor kiderült, hogy nem a fentieknek, hanem a raboknak kell főznie. A penészes, kiszáradt kenyeret és gyümölcsöt volt lehetősége valami ízletesebbre és laktatóbbra cserélni. Jóllehet, a lehetőségei szűkösek voltak, de úgy látta, hogy már így is sokat javíthat a körülményeiken és talán az állapotukon is, úgyhogy minden tudását beleadta, hogy a lehető legjobbat hozza ki az alapanyagokból.
Mondhatni berendezkedett erre az új életmódra. Ha a rabok látványa nem emlékeztette volna folyton, hogy innen szabadulni akarnak és szabadulniuk kell, vagyis ha egyedül lett volna és nincs tudatában annak, hogy néhányan szökést terveznek, akkor hamar elfogadta volna, hogy most már ez a dolgok rendje. Még egyfajta megkönnyebbülést és kényelmet is jelentett számára a napok egyszerűsége. Csak dolgoznia kellett és estére bevonulni a cellába akadékoskodás nélkül és akkor minden rendben volt.
Persze, mindeközben gyenge és fáradékony maradt. Gyenge egészségét kikezdte a hideg, nyirkos környezet, a kőpadlón alvás.... Ő is köhögőssé vált, emellett a legsúlyosabb sérülése továbbra is megnehezítette az életét. Az apróbbak azonban javultak valamelyest az eltelt napokkal, így például a szeme alatti monokli is elhalványult.
Nem úgy a parancsnokhelyettes sebe...
Mikor látta, milyen állapotban van, a második napon bátorkodott engedélyt kérni a Feketeruhástól - és kapott is -, hogy estére magával vihessen egy rongyot és forralt vizet tálban a seb kitisztítására. Illetve, ha szükséges volt, Warmetről is gondoskodott ilyen módon. És így tett a többi napon is, de nem úgy tűnt, mintha ez a felszínes ápolgatás segítene a parancsnokhelyettesen...
Aggódott érte, talán a leginkább még ez tartotta vissza attól, hogy egyszerűen csak belenyugodjon a helyzetükbe. Miatta még ő sürgette volna, hogy mégiscsak próbáljanak meg kitörni, mert ő is egyre inkább úgy látta, ha sokáig várnak, a férfit még fölemészti a sérülése és nem fog tudni már járni sem, nem hogy küzdeni és szaladni...
Persze nem szólt semmit, csak tette a dolgát és várt, ráhagyva másokra a tervezést. Egyedül a konyhából próbált volna fegyvernek alkalmas eszközöket kicsempészni, vagy a fegyverraktárba belógni, de erre nem adódott megfelelő lehetősége vagy pedig nem volt elég bátor hozzá, hogy ezt meglépje.*
857. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-13 21:34:41
Üzenet elküldve: 2020-04-13 21:34:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az este további része eseménytelenül telik. Ahogy a reggel és az elkövetkezendő nap. Majd az azt követő is, és így tovább. A Kékszemű nem tartotta be ígéretét, bár ha bárki kérdezné őt, technikailag ígéretet sem tett.
De persze apróbb változások történnek. Garsin is kap egy csinos láncot a lábára, és a konyhára küldik dolgozni, hogy valami ehető moslékot készítsen a szegényes felhozatalból. Többnyire a Kapitány felügyeli őt, és segíti akkor, amikor nehéz alapanyagok emelgetéséről van szó.
Darenn és Bredoc megosztott lánca is lekerüli, és kapnak egyet-egyet a lábukra, ahogy a többiek is, ami csupán a futásban gátolja őket, de nem köti össze a két katonát. Bredoc pedig egyre rosszabbul kezd lenni.
Látványosan gyengül, csak a vak nem látja. Arca jelentős mértékben felduzzad a seb körül, ami egyre fájdalmasabb, levedzik és környéke is élénk vörös. Az edzett férfi arca forró a láztól, és ragyog a verejtéktől, emellett pedig a hideg rázza minduntalan. Rabtársai ugyan felajánlják neki plusz kenyerüket, de aligha megy vele sokra.*
*Egy újabb este, és mindenki a cellában pihen, köztük Bredoc is, és az alaposan megvert Warmet is, aki szégyenkezve húzza össze magát, és ezúttal Garsin társaságát sem keresi. A szokottnál nagyobb forgalom jellemző, lévén, hogy két rosszarcú lép a cella ajtajához, és nyitja ki azt.*
- Te, ott, sebhelyes!
*A gyertyafényben még éppen látható tekintetük is, amit Bredocra szegeznek. Persze rajta kívül nincs más sebesült a cellában, így összetévesztenie sincs kivel.*
- Mindenki más marad a seggén!
*Üvölti a korábban már látott, és az elmúlt napok alatt jól megismert félvér.*
- Kapkodd magad, és emeld fel a seggedet a kurva életbe már!
*Türelmetlenkedik tovább ingerülten, mellette pedig a mélységi ostorral vár, készen arra, hogy akár erőszakot is alkalmazzanak a legyengült katonán.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az este további része eseménytelenül telik. Ahogy a reggel és az elkövetkezendő nap. Majd az azt követő is, és így tovább. A Kékszemű nem tartotta be ígéretét, bár ha bárki kérdezné őt, technikailag ígéretet sem tett.
De persze apróbb változások történnek. Garsin is kap egy csinos láncot a lábára, és a konyhára küldik dolgozni, hogy valami ehető moslékot készítsen a szegényes felhozatalból. Többnyire a Kapitány felügyeli őt, és segíti akkor, amikor nehéz alapanyagok emelgetéséről van szó.
Darenn és Bredoc megosztott lánca is lekerüli, és kapnak egyet-egyet a lábukra, ahogy a többiek is, ami csupán a futásban gátolja őket, de nem köti össze a két katonát. Bredoc pedig egyre rosszabbul kezd lenni.
Látványosan gyengül, csak a vak nem látja. Arca jelentős mértékben felduzzad a seb körül, ami egyre fájdalmasabb, levedzik és környéke is élénk vörös. Az edzett férfi arca forró a láztól, és ragyog a verejtéktől, emellett pedig a hideg rázza minduntalan. Rabtársai ugyan felajánlják neki plusz kenyerüket, de aligha megy vele sokra.*
*Egy újabb este, és mindenki a cellában pihen, köztük Bredoc is, és az alaposan megvert Warmet is, aki szégyenkezve húzza össze magát, és ezúttal Garsin társaságát sem keresi. A szokottnál nagyobb forgalom jellemző, lévén, hogy két rosszarcú lép a cella ajtajához, és nyitja ki azt.*
- Te, ott, sebhelyes!
*A gyertyafényben még éppen látható tekintetük is, amit Bredocra szegeznek. Persze rajta kívül nincs más sebesült a cellában, így összetévesztenie sincs kivel.*
- Mindenki más marad a seggén!
*Üvölti a korábban már látott, és az elmúlt napok alatt jól megismert félvér.*
- Kapkodd magad, és emeld fel a seggedet a kurva életbe már!
*Türelmetlenkedik tovább ingerülten, mellette pedig a mélységi ostorral vár, készen arra, hogy akár erőszakot is alkalmazzanak a legyengült katonán.*
856. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-10 21:08:15
Üzenet elküldve: 2020-04-10 21:08:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Ugyan a láncok nem engedik egymástól olyan messzire a parancsnokhelyettessel, de az a jó másfél lépés távolság éppen elég ahhoz, hogy szeparáltan legyenek egymástól, mégis hallhassa a halk beszélgetést a lánnyal. Garson a bensőséges közeledésre elsőre kicsit félénken reagál. Ezt érezvén Soreyl kicsit megszorítja a vállát bátorítóan, és még fel is hümment. Fogalma sincs, hogy a lánynak mennyire idegen érzés lehet az általános kedvesség, és odaadás. A lovagnak meg arról nem volt fogalma, hogy milyen jól esik neki, hogy valakiről gondoskodhat. Nem biztos hogy létezik a világon apai ösztön, de ha van atyai érzés az ilyen lehet. Amikor a legkétségbeesettebb helyzetben is, olyan határozottan jönnek ki a szavak a szádon, mintha te is hinnél benne. És amint halottad magadat, ahogy kimondtad, most már tudod, hogy hinned kell benne. Érte. Furcsa melegség önti el a férfi mellkasát. Az utolsó akire így tekintet Niavi volt. Akkor azt hitte szerelmes belé, holott őt is csak mint esetlen bárányt szerette.
Közben a lány lassan oldódik. Nem csak testtartásilag, hanem szavakban is. Soreyl lassan, bólogatva hallgatja a lány szavait.*
-Értem.
*Nem kérdez vissza, hiszen a felmerülő kérdésekre a válaszokat megtalálja magától.*
~Nem bántották különben mondta volna, és valóban követnék, azt nekünk említette volna korábban.~
*Magyarázza magának némán, aztán a lány áttér arra az időre is mikor különváltak.*
-Semmi baj. Nem a te hibád.
*Mondja melegen mosolyogva, miközben magát utálja. Sokkal inkább tartja magát hibásnak. Ha visszagondol, egyáltalán nem kellett volna hagynia, hogy szétváljanak, vagy ha mégis, nem ebben a felosztásban. A két felnőtt, képzett harcos együtt, míg a leány egyedül.*
-Te mindent a lehető legjobban csináltál.
*Mondja, s talán nem is túlzással. Ez után a lány kérdez. Leginkább a szabadulás, és annak terve érdekli, ezt természetesen magázva. Soreyl felsóhajt.*
-Nem vagyok az urad.
*Mondja kedvesen, majd mintha nem is lenne fontos folytatja.*
-Egyelőre úgy áll a dolog, hogy beszélünk vele. De a parancsnokhelyettesnek más terve is van. Sajnos nincs minden kőbe vésve.
*Mondja kicsit lehangoltan, de azonnal felélénkülve folytatja.*
-Ez csak azt jelenti, hogy több terv is van. Nyugalom. Most viszont aludjunk. Ránk fér.
*Fejezi be, és lefekteti a lányt. Utána minden az eddigiek szerint halad. A kapitányra felkel, és leváltja Bredocot, és mikor eljön a reggel, felkelti a társait, majd a többieket a cellában.*
*Ugyan a láncok nem engedik egymástól olyan messzire a parancsnokhelyettessel, de az a jó másfél lépés távolság éppen elég ahhoz, hogy szeparáltan legyenek egymástól, mégis hallhassa a halk beszélgetést a lánnyal. Garson a bensőséges közeledésre elsőre kicsit félénken reagál. Ezt érezvén Soreyl kicsit megszorítja a vállát bátorítóan, és még fel is hümment. Fogalma sincs, hogy a lánynak mennyire idegen érzés lehet az általános kedvesség, és odaadás. A lovagnak meg arról nem volt fogalma, hogy milyen jól esik neki, hogy valakiről gondoskodhat. Nem biztos hogy létezik a világon apai ösztön, de ha van atyai érzés az ilyen lehet. Amikor a legkétségbeesettebb helyzetben is, olyan határozottan jönnek ki a szavak a szádon, mintha te is hinnél benne. És amint halottad magadat, ahogy kimondtad, most már tudod, hogy hinned kell benne. Érte. Furcsa melegség önti el a férfi mellkasát. Az utolsó akire így tekintet Niavi volt. Akkor azt hitte szerelmes belé, holott őt is csak mint esetlen bárányt szerette.
Közben a lány lassan oldódik. Nem csak testtartásilag, hanem szavakban is. Soreyl lassan, bólogatva hallgatja a lány szavait.*
-Értem.
*Nem kérdez vissza, hiszen a felmerülő kérdésekre a válaszokat megtalálja magától.*
~Nem bántották különben mondta volna, és valóban követnék, azt nekünk említette volna korábban.~
*Magyarázza magának némán, aztán a lány áttér arra az időre is mikor különváltak.*
-Semmi baj. Nem a te hibád.
*Mondja melegen mosolyogva, miközben magát utálja. Sokkal inkább tartja magát hibásnak. Ha visszagondol, egyáltalán nem kellett volna hagynia, hogy szétváljanak, vagy ha mégis, nem ebben a felosztásban. A két felnőtt, képzett harcos együtt, míg a leány egyedül.*
-Te mindent a lehető legjobban csináltál.
*Mondja, s talán nem is túlzással. Ez után a lány kérdez. Leginkább a szabadulás, és annak terve érdekli, ezt természetesen magázva. Soreyl felsóhajt.*
-Nem vagyok az urad.
*Mondja kedvesen, majd mintha nem is lenne fontos folytatja.*
-Egyelőre úgy áll a dolog, hogy beszélünk vele. De a parancsnokhelyettesnek más terve is van. Sajnos nincs minden kőbe vésve.
*Mondja kicsit lehangoltan, de azonnal felélénkülve folytatja.*
-Ez csak azt jelenti, hogy több terv is van. Nyugalom. Most viszont aludjunk. Ránk fér.
*Fejezi be, és lefekteti a lányt. Utána minden az eddigiek szerint halad. A kapitányra felkel, és leváltja Bredocot, és mikor eljön a reggel, felkelti a társait, majd a többieket a cellában.*
855. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-10 15:51:01
Üzenet elküldve: 2020-04-10 15:51:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Ágy nem jut mindenkinek, úgyhogy jobb híján az egyik végében ül le a földre, mert kellemesebb annak támaszkodni, mint a hideg falnak. Kezeit hóna alá dugja és karjait testéhez szorítva igyekszik melengetni magát. Ez az állandó fázás is kiveszi az erejét, de a fönt elfogyasztott szőlő és bor most még fűtik egy kicsit. Ő maga sincs sokkal jobb állapotban, mint az itteniek. Vagy talán egyáltalán... Az elmúlt két év sanyargatása nem csak a lelkén és személyiségén hagyott nyomott, de az egészségét és erőnlétét is kikezdte a sok verés, a bezártság és éheztetés. Talán ezért tükrözi ő is azt a fásultságot, mint a rabok. Persze, a neveltetése sem engedi, hogy belekotnyeleskedjen a férfiak fontos megbeszélésébe, de az a helyzet, hogy ereje sem maradt részt venni benne. Már eljutott odáig, hogy lassan képtelen küzdeni magáért, vagy nem is igazán akar... Épp csak kiszabadult a férje jelentette pokolból, s már azért is nagy árat fizetett. De idekint sem talált mást. Talán nincs is más, talán ilyen a világ... talán ezt kellene elfogadnia.
Annak a lehetőségét még meghagyja, hogy a két városőr juthat valamire, ám nem sok reményt fűz hozzá, nagyjából már bele is nyugodott, hogy nem jutnak ki innen.
Azért ha kérik, segíteni fog, közreműködik a tervükben, de részéről annyira kilátástalannak látja a helyzetet, hogy nem is gondolkodik, merre tudnának mozdulni a jó irányba.
A kihallgatott beszélgetés nem nyúlik túl hosszúra, amiről alighanem a rabok kimerültsége tehet és a lelkesedésük hiánya. Nem bizonyulnak valami közlékenynek, mind inkább aludni térne...
Így ő sem tud meg sokat abból, hogy mit tervezhet a két városőr. Cserébe megrémíti az az elcsípett néhány szó arról az óriásról...
Illetve a továbbiakban levonja magában a következtetést, hogy az említett fegyverraktár, vagyis a városőrök fegyverei a közelben lehetnek. Feltéve, hogy a fenti cellák alatt a rab azokat értette, amik között ő is elhaladt. Ott ugyanis nem jártak a banditák, míg ő ott volt, Soreyléket pedig később fosztották meg a felszerelésüktől.
Hogy ez jó hír-e, nem tudja. Hiába vannak közel a fegyverek, ha el vannak zárva. A kamra viszont az a helyiség lehet, ahol a Feketeruhással járt az ételért...
Mivel több nem hangzik el, ő is egyre inkább sodródik az elalvás felé, de még vár a lefekvéssel, hátha lesz folytatás. Soreyl mozgolódására és lépteire kinyitja a szemét, majd kicsit meg is lepi, hogy a férfi leül mellé. Hát még az, ahogy átkarolja!
Elsőre kellemetlenül is érinti ez a közeledés, mert egy ideje már nem a gyengédséget jelenti a számára, ez érezhető azon, ahogy befeszül. De el nem húzódik és mikor megérti, mi történik és nagyjából megszokja Soreyl közelségét, ellazul valamelyest. Így, páncél nélkül kétségtelenül kellemesebb ez a félig-meddig ölelés, a férfi teste még némi meleget is ad. Ami a legfurcsább számára, az az, ahogy Soreyl elkezdi dörgölni az ő karjait, hogy átmelegítse. Ebben van valami olyan mértékű bizalmaskodó közvetlenség, amitől egyszerre idegenkedik, de a szívverése is szaporábbra vált egy kellemes érzéssel. Nem ismeri Soreylt, de már odakint is szépen beszélt vele és kedves volt hozzá, úgyhogy nem feltételez róla rosszat, megbízik benne. Atyáskodása nyomán már-már kezdi elhinni, hogy a férfinak tényleg számít valamit, még a jelenlegi körülmények között is. Hiszen különben miért is jött volna ide hozzá, miért foglalkozna vele? Hasznát biztosan nem látja...
Enged magában feloldódni egy gátat és szemét lehunyva még jobban ellazul, kicsit még neki is támaszkodik Soreylnek és kiélvezi a melengetését.*
- Csak kikérdezett... Hogy honnan jöttem, mi történt velem... a családomról, a férjemről... Azt hiszem, azt akarta tudni, fog-e valaki keresni. - *Feleli halkan. Arról nem beszél, hogy enni és inni kapott, mert nem tartja lényegesnek, ahogy azt sem, amit a Kékszemű arról mesélt, hogy a korábbi őrök miként bántak itt a rabokkal. Ezek biztosan nem mozdítják előre a helyzetüket, legfeljebb ha meghallaná az egyik egykori őr, ostobának neveznék, amiért ilyenekről fecseg.*
- Sajnálom, én körülnéztem, ahogy mondták, de nem találtam senkit... nem tudom, honnan jött az a férfi, hátulról kapott el... de mintha a lovakról nem tudott volna, lehet nem is kintről jött, csak nem vettem észre. - *Nem kimondottan hibáztatja magát a helyzetért, mert látta, mekkora túlerő volt a két férfival szemben. Valószínűleg akkor is itt lennének, ha a Feketeruhás nem lepi meg őket hátulról. De Soreyl lefegyverzésében mégis csak része volt és őt őrködni hagyták hátra, amit elrontott, ezért szükségét érzi, hogy bocsánatot kérjen.*
- Mi lesz, uram? Hogyan akarnak elszökni? - *Suttogja még halkabban, amiből a férfi kikövetkeztetheti, hogy ha nem is szólt, de hallgatózott korábban.*
- Vagy kivárják, hogy mit mond? - *Utal vissza a Kékszeművel zajlott beszélgetésre és ajánlatra. Ezzel kapcsolatban ugyan van egy rossz érzése, mert az azt jelentené, hogy mindenki mást itt hagynának. Igazából valószínűleg még őt is, mert ha jól gondolkozik, a Kékszemű annak látná értelmét, hogy a két városőrt elengedje, mert akkor nem lesz gyanús az eltűnésük. Az ő esete már más. Őt vagy haszontalannak és veszélytelennek találják és elengedik, vagy ittfogják és megtalálják a módját, hogy hasznossá tegyék.
De még mindig ez a lehetőség mutatkozik a legígéretesebbnek. Nem tudja, mennyi városőr van Artheniorban és hogy mennyire bátrak és nemeslelkűek, de talán ha Soreylék által küldenek erősítést, akkor mindenkit ki lehet innen menteni. Feltéve persze, hogy a parancsnokhelyettes nem gondolta komolyan, amit mondott és szavai nem cselt rejtettek, hanem tényleges szövetséget kínáltak a banditák vezérének.
Ha kérdéseire választ kapott, Soreyl szavára elhever a padlón, a jobb oldalára feküdve, hogy minél kisebb felületen érintkezzen a hideg talajjal, de ne is a sérült oldalát nyomja.
Hiányolja az előbbi melegséget, ám minden kényelmetlenség ellenére érzi, hogy fog tudni aludni.
Hálás Soreylnek, amiért a közelében fekszik le, mert sejti, hogy a férfi ezzel őt védelmezi.
Ebbe a biztonságot adó érzésbe kapaszkodik bele, s hunyja le szemeit, hamarosan pedig álomba is merül.
A neszekre ő is felriad, de kimerültsége erősebbnek bizonyul, úgyhogy viszonylag gyorsan visszaalszik és nem töpreng a történteken.
Mikor reggel Soreyl keltegetni kezdi őket, akkor ugyanúgy fáj mindene, mint tegnap, egy fokkal mégis jobban érzi magát az alvástól. Elgémberedve felül és a rácsokon túlra pillant, keresve, hogy mire keltek föl, mit hoz ez a reggel?*
*Ágy nem jut mindenkinek, úgyhogy jobb híján az egyik végében ül le a földre, mert kellemesebb annak támaszkodni, mint a hideg falnak. Kezeit hóna alá dugja és karjait testéhez szorítva igyekszik melengetni magát. Ez az állandó fázás is kiveszi az erejét, de a fönt elfogyasztott szőlő és bor most még fűtik egy kicsit. Ő maga sincs sokkal jobb állapotban, mint az itteniek. Vagy talán egyáltalán... Az elmúlt két év sanyargatása nem csak a lelkén és személyiségén hagyott nyomott, de az egészségét és erőnlétét is kikezdte a sok verés, a bezártság és éheztetés. Talán ezért tükrözi ő is azt a fásultságot, mint a rabok. Persze, a neveltetése sem engedi, hogy belekotnyeleskedjen a férfiak fontos megbeszélésébe, de az a helyzet, hogy ereje sem maradt részt venni benne. Már eljutott odáig, hogy lassan képtelen küzdeni magáért, vagy nem is igazán akar... Épp csak kiszabadult a férje jelentette pokolból, s már azért is nagy árat fizetett. De idekint sem talált mást. Talán nincs is más, talán ilyen a világ... talán ezt kellene elfogadnia.
Annak a lehetőségét még meghagyja, hogy a két városőr juthat valamire, ám nem sok reményt fűz hozzá, nagyjából már bele is nyugodott, hogy nem jutnak ki innen.
Azért ha kérik, segíteni fog, közreműködik a tervükben, de részéről annyira kilátástalannak látja a helyzetet, hogy nem is gondolkodik, merre tudnának mozdulni a jó irányba.
A kihallgatott beszélgetés nem nyúlik túl hosszúra, amiről alighanem a rabok kimerültsége tehet és a lelkesedésük hiánya. Nem bizonyulnak valami közlékenynek, mind inkább aludni térne...
Így ő sem tud meg sokat abból, hogy mit tervezhet a két városőr. Cserébe megrémíti az az elcsípett néhány szó arról az óriásról...
Illetve a továbbiakban levonja magában a következtetést, hogy az említett fegyverraktár, vagyis a városőrök fegyverei a közelben lehetnek. Feltéve, hogy a fenti cellák alatt a rab azokat értette, amik között ő is elhaladt. Ott ugyanis nem jártak a banditák, míg ő ott volt, Soreyléket pedig később fosztották meg a felszerelésüktől.
Hogy ez jó hír-e, nem tudja. Hiába vannak közel a fegyverek, ha el vannak zárva. A kamra viszont az a helyiség lehet, ahol a Feketeruhással járt az ételért...
Mivel több nem hangzik el, ő is egyre inkább sodródik az elalvás felé, de még vár a lefekvéssel, hátha lesz folytatás. Soreyl mozgolódására és lépteire kinyitja a szemét, majd kicsit meg is lepi, hogy a férfi leül mellé. Hát még az, ahogy átkarolja!
Elsőre kellemetlenül is érinti ez a közeledés, mert egy ideje már nem a gyengédséget jelenti a számára, ez érezhető azon, ahogy befeszül. De el nem húzódik és mikor megérti, mi történik és nagyjából megszokja Soreyl közelségét, ellazul valamelyest. Így, páncél nélkül kétségtelenül kellemesebb ez a félig-meddig ölelés, a férfi teste még némi meleget is ad. Ami a legfurcsább számára, az az, ahogy Soreyl elkezdi dörgölni az ő karjait, hogy átmelegítse. Ebben van valami olyan mértékű bizalmaskodó közvetlenség, amitől egyszerre idegenkedik, de a szívverése is szaporábbra vált egy kellemes érzéssel. Nem ismeri Soreylt, de már odakint is szépen beszélt vele és kedves volt hozzá, úgyhogy nem feltételez róla rosszat, megbízik benne. Atyáskodása nyomán már-már kezdi elhinni, hogy a férfinak tényleg számít valamit, még a jelenlegi körülmények között is. Hiszen különben miért is jött volna ide hozzá, miért foglalkozna vele? Hasznát biztosan nem látja...
Enged magában feloldódni egy gátat és szemét lehunyva még jobban ellazul, kicsit még neki is támaszkodik Soreylnek és kiélvezi a melengetését.*
- Csak kikérdezett... Hogy honnan jöttem, mi történt velem... a családomról, a férjemről... Azt hiszem, azt akarta tudni, fog-e valaki keresni. - *Feleli halkan. Arról nem beszél, hogy enni és inni kapott, mert nem tartja lényegesnek, ahogy azt sem, amit a Kékszemű arról mesélt, hogy a korábbi őrök miként bántak itt a rabokkal. Ezek biztosan nem mozdítják előre a helyzetüket, legfeljebb ha meghallaná az egyik egykori őr, ostobának neveznék, amiért ilyenekről fecseg.*
- Sajnálom, én körülnéztem, ahogy mondták, de nem találtam senkit... nem tudom, honnan jött az a férfi, hátulról kapott el... de mintha a lovakról nem tudott volna, lehet nem is kintről jött, csak nem vettem észre. - *Nem kimondottan hibáztatja magát a helyzetért, mert látta, mekkora túlerő volt a két férfival szemben. Valószínűleg akkor is itt lennének, ha a Feketeruhás nem lepi meg őket hátulról. De Soreyl lefegyverzésében mégis csak része volt és őt őrködni hagyták hátra, amit elrontott, ezért szükségét érzi, hogy bocsánatot kérjen.*
- Mi lesz, uram? Hogyan akarnak elszökni? - *Suttogja még halkabban, amiből a férfi kikövetkeztetheti, hogy ha nem is szólt, de hallgatózott korábban.*
- Vagy kivárják, hogy mit mond? - *Utal vissza a Kékszeművel zajlott beszélgetésre és ajánlatra. Ezzel kapcsolatban ugyan van egy rossz érzése, mert az azt jelentené, hogy mindenki mást itt hagynának. Igazából valószínűleg még őt is, mert ha jól gondolkozik, a Kékszemű annak látná értelmét, hogy a két városőrt elengedje, mert akkor nem lesz gyanús az eltűnésük. Az ő esete már más. Őt vagy haszontalannak és veszélytelennek találják és elengedik, vagy ittfogják és megtalálják a módját, hogy hasznossá tegyék.
De még mindig ez a lehetőség mutatkozik a legígéretesebbnek. Nem tudja, mennyi városőr van Artheniorban és hogy mennyire bátrak és nemeslelkűek, de talán ha Soreylék által küldenek erősítést, akkor mindenkit ki lehet innen menteni. Feltéve persze, hogy a parancsnokhelyettes nem gondolta komolyan, amit mondott és szavai nem cselt rejtettek, hanem tényleges szövetséget kínáltak a banditák vezérének.
Ha kérdéseire választ kapott, Soreyl szavára elhever a padlón, a jobb oldalára feküdve, hogy minél kisebb felületen érintkezzen a hideg talajjal, de ne is a sérült oldalát nyomja.
Hiányolja az előbbi melegséget, ám minden kényelmetlenség ellenére érzi, hogy fog tudni aludni.
Hálás Soreylnek, amiért a közelében fekszik le, mert sejti, hogy a férfi ezzel őt védelmezi.
Ebbe a biztonságot adó érzésbe kapaszkodik bele, s hunyja le szemeit, hamarosan pedig álomba is merül.
A neszekre ő is felriad, de kimerültsége erősebbnek bizonyul, úgyhogy viszonylag gyorsan visszaalszik és nem töpreng a történteken.
Mikor reggel Soreyl keltegetni kezdi őket, akkor ugyanúgy fáj mindene, mint tegnap, egy fokkal mégis jobban érzi magát az alvástól. Elgémberedve felül és a rácsokon túlra pillant, keresve, hogy mire keltek föl, mit hoz ez a reggel?*
854. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-10 12:32:30
Üzenet elküldve: 2020-04-10 12:32:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Soreyl egészen megcsodálja a börtöncellát. Többeket zárnak egy helyre, ahol kevesebb ágy van. Ezt az elgondolást nem érti, de nem is nagyon firtatja magában. A magánzárkánál, amit a többiek leírnak, ez sokkal jobb. Akár a Pinty egyik szobája is lehetne, ahol Maydeleine-al töltötte az estét. Ismételten megtapogatja mellényzsebét. A pára, és verejték lassan átüti a lila csóklenyomatot a zseben.*
~Hát azt hiszem a végrendelet itt mit sem ér.~
*Gondolja magában a lovag, amire Perchi azonnal rá vág. A furcsán slamp képzelet alak Garsint teljesen lemímelve, a lány mellett kucorodik. Nem gúnyolásból, csupán szórakozásból.*
~Nem hinném, hogyha megtalálják, elküldenek a Sellőházba egy küldöncöt a holmiddal.~
*Foglalja össze a realitást Perchipfell. Soreyl mélyet sóhajt.*
~Azt hiszem, már soha többet nem látlak kardként barátom.~
*Mondja gyermeki szomorúsággal. Már majdnem el is fogadja a tényt magában, mikor a két feltett kérdésére választ kap. Az óriásról kapott ismereteiket nem bővíti ki nagyon, viszont a fegyvertárakról annál inkább. Bredocra villantja barna szemét. Izgatottabb mint egy űzött vad. A remény szinte zihál benne, és maga is megszaporázza a légzését. Bizonyára látja ezt rajta a parancsnokhelyettes, és megpróbálja lehűteni. Szép szavakkal elküldi aludni, és takarodót fúj a közlegénynek. Szemében nem huny ki a tűz, csupán elfojtja egy időre. Vállait leereszti lassan, miközben farkasszemet néz felettesével, és mikor kicsit lenyugodott, köszönetképpen biccent egyet.*
-Szólj ha váltsalak. Én megnézem Garsint.
*Mondja, és még egy mosolyt is elereszt, majd sarkon fordul. Garsin felé veszi az irányt. Megáll előtte, majd a mellette kucorgó Perchipfellre pillant egy rövid időre.*
~Innen átveszem.~
*Mondja kardjának a lovag, mire a képzeletalak lassan eltűnik. Soreyl odaül a lány mellé.*
-Minden rendben lesz. Mi volt odafent?
*Mondja levegős-halkan, mély hangján, és erős karját átrakja a lány vállán, hogy magához húzza. Óvatosan a karját dörzsöli, hogy kicsit felmelegítse. Egy bánya, nem a legmelegebb hely, és nem túl jó bőrben van szegény. Ha úgy látja, hogy kicsit oldódott, megnyugodott, és jobban van, csak akkor szólal meg.*
-Gyere. Aludj.
*Mondja kedvesen, és megpróbálja lefektetni a földre. Közel a falhoz. Ha sikerül, és úgy látja, hogy álomra hajtja a fejét, akkor elé fekszik, mint egy kutya a gazdája lábához. Ha esetleg valamelyik őrnek, ne adj isten valamelyik rabnak kora reggel kedve támadna a lányhoz, akkor Soreyl, mint egy kiváló eb, nem csak ugatni fog rá.
Az éjszaka folyamán, mind a kétszer megébred a mozgolódásra, de nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget. Bradoc, úgy is mindent látott. Hanem a második felébredésnél bizony feltápászkodik, és odamegy a parancsnokhelyetteshez. Őszinte barna szemeit ráemeli.*
-Köszönöm, hogy vártunk egy napot.
*Mondja egy baráti biccentéssel, és Garsin felé bök a fejével.*
-Most vigyázz rá te.
*Mondja mosolyogva, és leváltja az öreget. A reggel első zajaira keltegetni kezdi a többieket. Bizonyára jobb Soreyl megnyugtató mély hangjára kelni, mint a mocskok ordítására.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.10 12:39:53
*Soreyl egészen megcsodálja a börtöncellát. Többeket zárnak egy helyre, ahol kevesebb ágy van. Ezt az elgondolást nem érti, de nem is nagyon firtatja magában. A magánzárkánál, amit a többiek leírnak, ez sokkal jobb. Akár a Pinty egyik szobája is lehetne, ahol Maydeleine-al töltötte az estét. Ismételten megtapogatja mellényzsebét. A pára, és verejték lassan átüti a lila csóklenyomatot a zseben.*
~Hát azt hiszem a végrendelet itt mit sem ér.~
*Gondolja magában a lovag, amire Perchi azonnal rá vág. A furcsán slamp képzelet alak Garsint teljesen lemímelve, a lány mellett kucorodik. Nem gúnyolásból, csupán szórakozásból.*
~Nem hinném, hogyha megtalálják, elküldenek a Sellőházba egy küldöncöt a holmiddal.~
*Foglalja össze a realitást Perchipfell. Soreyl mélyet sóhajt.*
~Azt hiszem, már soha többet nem látlak kardként barátom.~
*Mondja gyermeki szomorúsággal. Már majdnem el is fogadja a tényt magában, mikor a két feltett kérdésére választ kap. Az óriásról kapott ismereteiket nem bővíti ki nagyon, viszont a fegyvertárakról annál inkább. Bredocra villantja barna szemét. Izgatottabb mint egy űzött vad. A remény szinte zihál benne, és maga is megszaporázza a légzését. Bizonyára látja ezt rajta a parancsnokhelyettes, és megpróbálja lehűteni. Szép szavakkal elküldi aludni, és takarodót fúj a közlegénynek. Szemében nem huny ki a tűz, csupán elfojtja egy időre. Vállait leereszti lassan, miközben farkasszemet néz felettesével, és mikor kicsit lenyugodott, köszönetképpen biccent egyet.*
-Szólj ha váltsalak. Én megnézem Garsint.
*Mondja, és még egy mosolyt is elereszt, majd sarkon fordul. Garsin felé veszi az irányt. Megáll előtte, majd a mellette kucorgó Perchipfellre pillant egy rövid időre.*
~Innen átveszem.~
*Mondja kardjának a lovag, mire a képzeletalak lassan eltűnik. Soreyl odaül a lány mellé.*
-Minden rendben lesz. Mi volt odafent?
*Mondja levegős-halkan, mély hangján, és erős karját átrakja a lány vállán, hogy magához húzza. Óvatosan a karját dörzsöli, hogy kicsit felmelegítse. Egy bánya, nem a legmelegebb hely, és nem túl jó bőrben van szegény. Ha úgy látja, hogy kicsit oldódott, megnyugodott, és jobban van, csak akkor szólal meg.*
-Gyere. Aludj.
*Mondja kedvesen, és megpróbálja lefektetni a földre. Közel a falhoz. Ha sikerül, és úgy látja, hogy álomra hajtja a fejét, akkor elé fekszik, mint egy kutya a gazdája lábához. Ha esetleg valamelyik őrnek, ne adj isten valamelyik rabnak kora reggel kedve támadna a lányhoz, akkor Soreyl, mint egy kiváló eb, nem csak ugatni fog rá.
Az éjszaka folyamán, mind a kétszer megébred a mozgolódásra, de nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget. Bradoc, úgy is mindent látott. Hanem a második felébredésnél bizony feltápászkodik, és odamegy a parancsnokhelyetteshez. Őszinte barna szemeit ráemeli.*
-Köszönöm, hogy vártunk egy napot.
*Mondja egy baráti biccentéssel, és Garsin felé bök a fejével.*
-Most vigyázz rá te.
*Mondja mosolyogva, és leváltja az öreget. A reggel első zajaira keltegetni kezdi a többieket. Bizonyára jobb Soreyl megnyugtató mély hangjára kelni, mint a mocskok ordítására.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.10 12:39:53
853. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-09 21:09:16
Üzenet elküldve: 2020-04-09 21:09:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Mindenkinek megnyugvás kicsit az éjszaka, ez látszik is rajtuk, a szemükön, nem kell nagy emberismerőnek lenni hozzá, hogy lássa ezt valaki. A parancsnokhelyettes aggodalmának fő oka az ez a tény. Ezek az emberek fáradtak, belefásultak az itteni életbe, s minél több időt töltenek itt, annál kevésbé érdekli majd a rabokat, csak annyit láthatnak, hogy két új rab csatlakozik a bagázshoz. De most még ég bennük a tűz, a parázs felpiszkálódott a megjelenésükkel. De egyelőre nincs mit tenni. Nem verekszik meg a helyekért, előzékenyen hagyja, hogy a rabok a jól megszokott helyüket elfoglalhassák, ő állva marad még egy darabig, karba tett kézzel.*
-Tehát A lyuk.
*Mindig van egy lyuk, legyen az bármilyen börtön, fogolytábor, bármi, mindig kell egy olyan hely, ahová a különösen büntetendőket elzárhatják. Itt ez az a hely. Kicsit kapóra is jön, hogy ilyen közel van, Bredoc már kacérkodik a gondolattal, hogy bárki is legyen benne (ha van egyáltalán), akkor az lesz az első dolga, hogy kiszabadítsa onnan, s az őrök ellen fordítsa. De,még mindig nem tud mit tenni. Látja Soreylen is, hogy mennyire igyekszik minél több információt begyűjteni, s a korábbiakhoz képest, most kicsit mintha szerepet cseréltek volna valami furcsa ármány következtében. A parancsnokhelyettes csak leül, hátával a falnak, s lábát úgy nyújtja ki, hogy előre legyen maga felé. Az egyiket visszahúzza, s térdben behajtja, könyökével pedig rátámaszkodik. Körbenéz a rabokon, s egy biccentést küld mindnek köszönetképp, majd Soreylhez szól, kicsit halkabban.*
-Közlegény. Pihenj le te is. TUdom, hogy nehéz... De kell az erő. Én őrködöm elsőként, majd váltalak.
*Szemével mutat Garsinra, aki bizonyosan meggyötört állapotban lehet.*
-Őt hagyjuk reggelig. Jó éjt!
*Az utolsó mondat csak egy jó kívánság, de egyben parancs is, nincs mit apellálni, szeretné, ha pihenne a lovag, talán ő még Bredocnál is hasznosabb, ha harcról lesz szó, fiatalabb is lehet, s nincs úgy megdolgozva, mint a parancsnokhelyettes. Ő maga pedig fejét hátrahajtva éberen pihen, csukott szemeit néha-néha nyitogatja, nem alszik el, de igyekszik legalább pihenni, amennyit lehet. Egyszer csak hall valamit, s résnyire nyitja szemeit, Soreylt pedig megbökdösi, reméli, hogy nem olyan mély alvó, hogy ne kelljen fel. Ha felébred, akkor ujját a saját szájára teszi, mutatva, hogy csöndben figyeljen, és mutat a Kapitányra, ki a lyukba zárnak éppen. Brox szájára pedig bizalomgerjesztő vigyor ül, ahogy bezárják, és elmennek az őrök, majd visszateszi fejét a falnak.*
-Most te jössz. Heh.
*Mosolyog, s pillanatok alatt el is alszik, ha nincs más egyéb.*
*Mindenkinek megnyugvás kicsit az éjszaka, ez látszik is rajtuk, a szemükön, nem kell nagy emberismerőnek lenni hozzá, hogy lássa ezt valaki. A parancsnokhelyettes aggodalmának fő oka az ez a tény. Ezek az emberek fáradtak, belefásultak az itteni életbe, s minél több időt töltenek itt, annál kevésbé érdekli majd a rabokat, csak annyit láthatnak, hogy két új rab csatlakozik a bagázshoz. De most még ég bennük a tűz, a parázs felpiszkálódott a megjelenésükkel. De egyelőre nincs mit tenni. Nem verekszik meg a helyekért, előzékenyen hagyja, hogy a rabok a jól megszokott helyüket elfoglalhassák, ő állva marad még egy darabig, karba tett kézzel.*
-Tehát A lyuk.
*Mindig van egy lyuk, legyen az bármilyen börtön, fogolytábor, bármi, mindig kell egy olyan hely, ahová a különösen büntetendőket elzárhatják. Itt ez az a hely. Kicsit kapóra is jön, hogy ilyen közel van, Bredoc már kacérkodik a gondolattal, hogy bárki is legyen benne (ha van egyáltalán), akkor az lesz az első dolga, hogy kiszabadítsa onnan, s az őrök ellen fordítsa. De,még mindig nem tud mit tenni. Látja Soreylen is, hogy mennyire igyekszik minél több információt begyűjteni, s a korábbiakhoz képest, most kicsit mintha szerepet cseréltek volna valami furcsa ármány következtében. A parancsnokhelyettes csak leül, hátával a falnak, s lábát úgy nyújtja ki, hogy előre legyen maga felé. Az egyiket visszahúzza, s térdben behajtja, könyökével pedig rátámaszkodik. Körbenéz a rabokon, s egy biccentést küld mindnek köszönetképp, majd Soreylhez szól, kicsit halkabban.*
-Közlegény. Pihenj le te is. TUdom, hogy nehéz... De kell az erő. Én őrködöm elsőként, majd váltalak.
*Szemével mutat Garsinra, aki bizonyosan meggyötört állapotban lehet.*
-Őt hagyjuk reggelig. Jó éjt!
*Az utolsó mondat csak egy jó kívánság, de egyben parancs is, nincs mit apellálni, szeretné, ha pihenne a lovag, talán ő még Bredocnál is hasznosabb, ha harcról lesz szó, fiatalabb is lehet, s nincs úgy megdolgozva, mint a parancsnokhelyettes. Ő maga pedig fejét hátrahajtva éberen pihen, csukott szemeit néha-néha nyitogatja, nem alszik el, de igyekszik legalább pihenni, amennyit lehet. Egyszer csak hall valamit, s résnyire nyitja szemeit, Soreylt pedig megbökdösi, reméli, hogy nem olyan mély alvó, hogy ne kelljen fel. Ha felébred, akkor ujját a saját szájára teszi, mutatva, hogy csöndben figyeljen, és mutat a Kapitányra, ki a lyukba zárnak éppen. Brox szájára pedig bizalomgerjesztő vigyor ül, ahogy bezárják, és elmennek az őrök, majd visszateszi fejét a falnak.*
-Most te jössz. Heh.
*Mosolyog, s pillanatok alatt el is alszik, ha nincs más egyéb.*
852. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-09 19:01:43
Üzenet elküldve: 2020-04-09 19:01:43
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*Mindenki számára megkönnyebbülést jelent az, hogy végre pihenhetnek, akkor is, ha sokan a cella hideg padlóján tehetik csak meg mindezt. Az ágyak elosztása hamar megtörténik, és hacsak Darenn, Bredoc, vagy Garsin nem lépnek fel, hogy követeljenek maguknak is helyet, akkor nem kapnak. Az egy személyes ágyakon így is kettesével kuporodnak össze, többnyire azok, akik a leghangosabban köhögnek. Garsin talán aggódhatna is, hogy egy csapat férfival van összezárva, akik jó ideje nem láttak nőt, de ezek a férfiak mind fáradtak, éhesek és többnyire betegek is, így a legkevesebb érdeklődést sem mutatják felé.
A csendet köhögés és a rabok lábán lévő láncok csörgése tölti be. Senki nem beszélget, legfeljebb páran jajgatnak fájó tagjaik miatt. De Bredoc és Darenn kérdeznek, mire pár morgó, keresetlen megjegyzést kapnak. Raignald is sóhajt mielőtt válaszra szánná magát.*
- Semmi. Az egy különleges zárka különlegesen nehezen kezelhető raboknak. Gardoth is sokat ült ott.
*Fájó vállait kezdi el nyomkodni, és fejével köröket leírni.*
- Kicsi, sötét, és még a hangok is alig jutnak be oda.
*Teszi még hozzá, és fáradt tekintetét Darennre emeli.*
- Hát böszme nagy, dagadt és vak. Nem tudom honnan kerítették, de van vagy négy méter is, vagy majdnem annyi.
*A folyosóról beszűrődő gyertya haloványka meleg fénye éppen csak megfesti arcát, és lezárt szemhéjai is láthatóvá válnak, amik már csípődnek a fáradtságtól.*
- Van kettő is. Egy fent, a cellák közelében, és egy nem messze az egyik kamra mellett.
*Ha nem zargatják tovább őt kérdésekkel, akkor rövidesen ő is összehúzza magát, hogy kevésbé fázzon, és talán még egy lyukas pokrócot is tud marni magának az egyik már elaludt rabtól.*
*Az este folyamán csupán kétszer történik mozgolódás. Elsőként két rosszarcú alak Warmetet cipelve érkezik meg. Az ifjú aligha képes járni, de az sem biztos, hogy eszméleténél. Egy szomszédos cellába bedobják, mint egy hasznavehetetlen tárgyat, és nagyjából hasonlóan csattan is a földön, mint egy tömött zsák krumpli. Némi nyöszörgés, és mozgolódás után elhal a fiú hangja is.
Nem sokkal ezután újabb mozgás, ahogy a Kapitányt kíséri egy bűnöző a folyosón. Határozottan hátra tartanak, és ha a csapat bármelyik tagja veszi a fáradtságot nehézkesen láthatja is, hogy a leghátsó zárkába kísérik a közékorú férfit, majd a kulcs kattan annak zárjában.*
*Mindenki számára megkönnyebbülést jelent az, hogy végre pihenhetnek, akkor is, ha sokan a cella hideg padlóján tehetik csak meg mindezt. Az ágyak elosztása hamar megtörténik, és hacsak Darenn, Bredoc, vagy Garsin nem lépnek fel, hogy követeljenek maguknak is helyet, akkor nem kapnak. Az egy személyes ágyakon így is kettesével kuporodnak össze, többnyire azok, akik a leghangosabban köhögnek. Garsin talán aggódhatna is, hogy egy csapat férfival van összezárva, akik jó ideje nem láttak nőt, de ezek a férfiak mind fáradtak, éhesek és többnyire betegek is, így a legkevesebb érdeklődést sem mutatják felé.
A csendet köhögés és a rabok lábán lévő láncok csörgése tölti be. Senki nem beszélget, legfeljebb páran jajgatnak fájó tagjaik miatt. De Bredoc és Darenn kérdeznek, mire pár morgó, keresetlen megjegyzést kapnak. Raignald is sóhajt mielőtt válaszra szánná magát.*
- Semmi. Az egy különleges zárka különlegesen nehezen kezelhető raboknak. Gardoth is sokat ült ott.
*Fájó vállait kezdi el nyomkodni, és fejével köröket leírni.*
- Kicsi, sötét, és még a hangok is alig jutnak be oda.
*Teszi még hozzá, és fáradt tekintetét Darennre emeli.*
- Hát böszme nagy, dagadt és vak. Nem tudom honnan kerítették, de van vagy négy méter is, vagy majdnem annyi.
*A folyosóról beszűrődő gyertya haloványka meleg fénye éppen csak megfesti arcát, és lezárt szemhéjai is láthatóvá válnak, amik már csípődnek a fáradtságtól.*
- Van kettő is. Egy fent, a cellák közelében, és egy nem messze az egyik kamra mellett.
*Ha nem zargatják tovább őt kérdésekkel, akkor rövidesen ő is összehúzza magát, hogy kevésbé fázzon, és talán még egy lyukas pokrócot is tud marni magának az egyik már elaludt rabtól.*
*Az este folyamán csupán kétszer történik mozgolódás. Elsőként két rosszarcú alak Warmetet cipelve érkezik meg. Az ifjú aligha képes járni, de az sem biztos, hogy eszméleténél. Egy szomszédos cellába bedobják, mint egy hasznavehetetlen tárgyat, és nagyjából hasonlóan csattan is a földön, mint egy tömött zsák krumpli. Némi nyöszörgés, és mozgolódás után elhal a fiú hangja is.
Nem sokkal ezután újabb mozgás, ahogy a Kapitányt kíséri egy bűnöző a folyosón. Határozottan hátra tartanak, és ha a csapat bármelyik tagja veszi a fáradtságot nehézkesen láthatja is, hogy a leghátsó zárkába kísérik a közékorú férfit, majd a kulcs kattan annak zárjában.*
851. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-07 22:22:36
Üzenet elküldve: 2020-04-07 22:22:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Feltűnik neki, hogy a közelben ülő fiatal rab milyen kitartóan figyeli őt, de nem viszonozza az érdeklődését. Kimerült az ilyesmihez és a szokás hatalma sem engedi. Még csak nem is nyiladozott a szíve, mikor férjhez adták, a boldogtalan, rabságot hozó házasság pedig gondoskodott róla, hogy később se szülessen benne romantikus vágyakozás. A férje igazán még azt sem szerette, ha pusztán beszélt más férfiakkal, pedig ő soha még csak nem is gondolt hűtlenségre.
Szóval belé rögzült, hogy még nézni is csak óvatosan nézzen a másik nemre, úgyhogy Warmet sem kap többet néhány fáradt, zavart pillantásnál.
Miután letelepedett a két városőrhöz és felfedi a tőrét, hallja a fiú dicséretét, de tekintete a másik kettő arcán.
Először is azt állapítja meg, hogy el fogják venni tőle a fegyvert, úgyhogy nem csavarja vissza sietve, hanem megvárja, míg döntésre jutnak.
Warmet kis elterelésére fölkapja a fejét és majdnem még ő is bedől, ami jó, mert legalább kevésbé feltűnő a viselkedése.
A tőr közben kétszer is gazdát cserél, míg végül Soreyl csizmájában köt ki, ha minden igaz.
Megkönnyebbül, hogy megszabadult tőle és sikerült elrejteni, de alig tud figyelni, mert elkapja azt az egy-két szót, amiben szökésről beszélnek és ez teljesen fölrázza. Hát ebből maradt ki? Már szervezik a szökést? De hogy akarhatnak kijutni?...
Figyelme másik részét Warmet sorsa köti le, akinek a kis műsorából végül rájött, hogy csak elterelés akart lenni és most tart tőle, hogy a félvér büntetést szab ki rá... De megnyugodva látja, hogy a felvigyázójuk csak elkülöníti őt.
Aztán, csak hogy egy pillanatra se oldódjon a feszültség, a pihenőnek vége szakad és újabb banditák érkeznek, takarodót kiáltva.
Mély levegőt vesz és összeszorítja a száját, elhatározva, hogy nem fog sírni. Pedig szörnyen ideges a bizonytalanságtól és most is arra számít, hogy megint máshová fogják őt vinni.
Azért talpra küzdi magát és továbbra is igyekszik a két városőr közelében maradni, mert ennyi kis bizakodás még maradt benne.
Sorakozó közben tekintete a Warmet által bántalmazott idősebb rabot keresi, s ha van lehetősége rá, a kezébe nyomja az almáját, mielőtt beállna Soreyl mögé.
Próbálna olyan észrevétlen maradni, amennyire csak lehetséges, úgyhogy szinte elbújik a férfi mögött a felvigyázók tekintete elől.
Egy pillantást azért vet az ott hagyott kosárra és zsákokra, mert belé rögzült, hogy rendet tartson és szinte ingere volna összepakolni és visszavinni ezeket a raktárba... Így veszi észre azt, hogy Warmetet külön hívják és onnantól már nem a rendre gondol.
Nem tud mit tenni a fiúért, úgyhogy szomorúan elfordítja a fejét és követi a menetet. Vajon mit fog kapni az az ifjú? Elverik?...
Még akkor is Warmetre gondol, mikor beterelik őket az egyik cellába. Aztán kattan a zár és felfogja, hogy őt is hagyták itt maradni. Talán nem olyan örvendetes bezárva lenni, de neki már az is sokat jelent, hogy nincs egyedül és nem a banditák között kell járnia.
És... ezek szerint nem ma kell főznie.
Mikor bemutatják, némán fejet hajt. Utána csak hallgatózik. Illetve kihátrál a társaságból az egyik fal melletti ágyhoz, ahol lábait fölhúzva, a falnak dőlve helyet foglal. Nagyon fáradt, de nem mer elaludni, miközben a férfiak a szökést tervezik, ki tudja, mikor akarnak lépni...?
Fogalma sincs, miről beszélnek, milyen óriást emlegetnek, de nem is szól a férfiak dolgába, mert nem kérdezték és megzavarni nem meri őket ebben a fontos beszélgetésben. Magukból az elhangzó morzsákból próbálja megérteni és kikövetkeztetni, hogy mit hagyott ki, míg a Kékszemű faggatta.
Néha lehunyja a szemeit, úgy figyel, s közben Warmetre gondol, meg arra is, amit a Kékszemű mondott arról, hogy az őrök rosszul bántak itt a rabokkal. Vajon az igaz lehetett?*
*Feltűnik neki, hogy a közelben ülő fiatal rab milyen kitartóan figyeli őt, de nem viszonozza az érdeklődését. Kimerült az ilyesmihez és a szokás hatalma sem engedi. Még csak nem is nyiladozott a szíve, mikor férjhez adták, a boldogtalan, rabságot hozó házasság pedig gondoskodott róla, hogy később se szülessen benne romantikus vágyakozás. A férje igazán még azt sem szerette, ha pusztán beszélt más férfiakkal, pedig ő soha még csak nem is gondolt hűtlenségre.
Szóval belé rögzült, hogy még nézni is csak óvatosan nézzen a másik nemre, úgyhogy Warmet sem kap többet néhány fáradt, zavart pillantásnál.
Miután letelepedett a két városőrhöz és felfedi a tőrét, hallja a fiú dicséretét, de tekintete a másik kettő arcán.
Először is azt állapítja meg, hogy el fogják venni tőle a fegyvert, úgyhogy nem csavarja vissza sietve, hanem megvárja, míg döntésre jutnak.
Warmet kis elterelésére fölkapja a fejét és majdnem még ő is bedől, ami jó, mert legalább kevésbé feltűnő a viselkedése.
A tőr közben kétszer is gazdát cserél, míg végül Soreyl csizmájában köt ki, ha minden igaz.
Megkönnyebbül, hogy megszabadult tőle és sikerült elrejteni, de alig tud figyelni, mert elkapja azt az egy-két szót, amiben szökésről beszélnek és ez teljesen fölrázza. Hát ebből maradt ki? Már szervezik a szökést? De hogy akarhatnak kijutni?...
Figyelme másik részét Warmet sorsa köti le, akinek a kis műsorából végül rájött, hogy csak elterelés akart lenni és most tart tőle, hogy a félvér büntetést szab ki rá... De megnyugodva látja, hogy a felvigyázójuk csak elkülöníti őt.
Aztán, csak hogy egy pillanatra se oldódjon a feszültség, a pihenőnek vége szakad és újabb banditák érkeznek, takarodót kiáltva.
Mély levegőt vesz és összeszorítja a száját, elhatározva, hogy nem fog sírni. Pedig szörnyen ideges a bizonytalanságtól és most is arra számít, hogy megint máshová fogják őt vinni.
Azért talpra küzdi magát és továbbra is igyekszik a két városőr közelében maradni, mert ennyi kis bizakodás még maradt benne.
Sorakozó közben tekintete a Warmet által bántalmazott idősebb rabot keresi, s ha van lehetősége rá, a kezébe nyomja az almáját, mielőtt beállna Soreyl mögé.
Próbálna olyan észrevétlen maradni, amennyire csak lehetséges, úgyhogy szinte elbújik a férfi mögött a felvigyázók tekintete elől.
Egy pillantást azért vet az ott hagyott kosárra és zsákokra, mert belé rögzült, hogy rendet tartson és szinte ingere volna összepakolni és visszavinni ezeket a raktárba... Így veszi észre azt, hogy Warmetet külön hívják és onnantól már nem a rendre gondol.
Nem tud mit tenni a fiúért, úgyhogy szomorúan elfordítja a fejét és követi a menetet. Vajon mit fog kapni az az ifjú? Elverik?...
Még akkor is Warmetre gondol, mikor beterelik őket az egyik cellába. Aztán kattan a zár és felfogja, hogy őt is hagyták itt maradni. Talán nem olyan örvendetes bezárva lenni, de neki már az is sokat jelent, hogy nincs egyedül és nem a banditák között kell járnia.
És... ezek szerint nem ma kell főznie.
Mikor bemutatják, némán fejet hajt. Utána csak hallgatózik. Illetve kihátrál a társaságból az egyik fal melletti ágyhoz, ahol lábait fölhúzva, a falnak dőlve helyet foglal. Nagyon fáradt, de nem mer elaludni, miközben a férfiak a szökést tervezik, ki tudja, mikor akarnak lépni...?
Fogalma sincs, miről beszélnek, milyen óriást emlegetnek, de nem is szól a férfiak dolgába, mert nem kérdezték és megzavarni nem meri őket ebben a fontos beszélgetésben. Magukból az elhangzó morzsákból próbálja megérteni és kikövetkeztetni, hogy mit hagyott ki, míg a Kékszemű faggatta.
Néha lehunyja a szemeit, úgy figyel, s közben Warmetre gondol, meg arra is, amit a Kékszemű mondott arról, hogy az őrök rosszul bántak itt a rabokkal. Vajon az igaz lehetett?*
850. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:37:40
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:37:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl körül áramlak az események, és ő csak sodródik velük. Jobban szeret evezni, ha kell árral szemben, de most a legjobbnak azt látja, ha nem lép közbe. Akkor sem, ha a megkezdődött figyelemelterelő akció egyáltalán nincs ínyére. Sőt. Kicsit feleslegesnek, és túlkapásnak tartja.*
~Azért bátor, és jó szívű fickó.~
*Vallja be magának, és mintha a saját gondolatainak folytatását hallaná Perchipfell hangján.*
~Csak kicsit idióta.~
*Ami valóban. Egy ilyenért nem biztos hogy megsimogatják a hátát. De nincs is sok ideje ezen tovább gondolkodnia. A fennforgást kihasználva a parancsnokhelyettes át akarja adni neki a titok tőrét. Hallja a hangon, és látja a tekinteten amit kell. Ennek ellenére nem akarja elvenni. De hát az ár. Sodorja tovább. Egy egykedvű biccentéssel, a saját csizmájába teszi a tőrt. Finoman ahogy kell. Az apró markolatocskával lefelé, és a penge köré a csizmába tűrt nadrágját hajtogatja. Nem látszik, és kevésbé vág, cserébe nehezebb gyorsan elővenni. Az a kevés, és pocsék étel, amit magához vett, elfogyott. A balhé véget ér, és ennek örömére takarodót fújnak. Egykedvűen beáll ahova terelik. Bredoc, és Garsin között a sor eleje felé indul el a menetben. Az ismerős útvonalon taszigálták lefele. A menetben mellette sétál a semmiből előtermett Perchi. Hosszú kabátja fel-fel libben néhány lépésnél. Csak most látja a lovag, hogy a képzeletbeli barátjának megvan kardja mása, és nem csak a medál formájában.*
~Tudod Perchi nagy pöcs vagy!~
*Kezdi Soreyl a fejében a diskurzust, egy gyenge sóhajtással. Perchipfell meg felvont szemöldökkel néz egyenesen a másikra. Neki nem kell a lába elé néznie, mert ha valaminek nekimenne átrepüli mint egy szellem. Pont ahogy azt Soreyl képzeli.*
~Igen? És?~
*Próbálja beszédre ösztökélni a lovagot kardja, mert előző gondolat-mondatának hangsúlya ezt folytatást feltételez.*
~De piszkosul szükség lenne rád most.~
*Folytatja Soreyl miközben egyre közelebb érnek a kijárathoz. Elfordulnak. Egy pillanatra elkomorul. Mármint annál is jobban mint eddig. Mély hangja a saját fejében visszhangzik.*
~Szóval, ha van bármilyen trükk a tarsolyodban... És tudnál segíteni rajtunk... Kérlek oszd meg velem.~
*Ritkán beszél ilyen őszintén, és bensőségesen kardjához. Persze az ő kapcsolata a képzeletével nagyon is erős. Amilyen nincs még egy a világon, mégis. Folyton játsszák az agyukat, maguknak, vagy éppen egymásnak. Egy ilyen tiszta pillanat rég volt kettejük között, amire Perchi válasza is kifejezetten egyszerű. Már nem sétál mellette. Eltűnt valahova.*
~Ha lenne bármi elmondanám, de nincs semmim.~
*Mondja lemondó hangon. Soreyl arcára félmosoly kúszik titokban.*
~Azt is eltitkoltad, hogy ki tudsz lépni a kardból, és van... Alakod? Vagy valamid.~
*Mondja Soreyl, most már inkább tréfásabban.*
~Eddig én sem tudtam.~
*Ha most magukban lennének, és azt tehetnének amit akarnak, bizonyára egy baráti sörözést tudna a lovag elképzelni valami tónak a partján miközben horgásznak, és megy le a nap. Ezt a képet is kész összerombolni a kard.*
~Sajnos magunk vagyunk.~
*Teszi hozzá Perchipfell, majd Soreyl jön megint.*
~Hé Perchi! Csak hogy tudd. Attól még egy pöcs vagy!~
*Hangos, gonosz kacajt hall a fejében. Ez ugyan nem hangzik valami szívderítőnek, de ez most Soreyl számára, egy fény az alagút végén. Nem szó szerint persze. Az még messze van. A kacaj végére hallja Perchipfell hangját.*
~Hé te pöcs! Csak hogy tudd...~
*Na de a baráti sörözésnek vége. Megérkeztek a cellasorra. Hamarosan be is kerülnek egybe. Nem szakították szét hármukat, ami hatalmas butaságra vall, de ez őt nem zavarja. Amint eltűnnek a nem kívánatos fülek a két új rabhoz fordul, és tart egy rövid felzárkóztatót.*
-Soreyl, Bredoc, Grasin.
*Mutat be mindenkit egyesével tő mondatban.*
-Ti mit tudtok az óriásról? És a fegyverraktárról?
*Eztán hagyja a parancsnokheylettest tevékenykedni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl körül áramlak az események, és ő csak sodródik velük. Jobban szeret evezni, ha kell árral szemben, de most a legjobbnak azt látja, ha nem lép közbe. Akkor sem, ha a megkezdődött figyelemelterelő akció egyáltalán nincs ínyére. Sőt. Kicsit feleslegesnek, és túlkapásnak tartja.*
~Azért bátor, és jó szívű fickó.~
*Vallja be magának, és mintha a saját gondolatainak folytatását hallaná Perchipfell hangján.*
~Csak kicsit idióta.~
*Ami valóban. Egy ilyenért nem biztos hogy megsimogatják a hátát. De nincs is sok ideje ezen tovább gondolkodnia. A fennforgást kihasználva a parancsnokhelyettes át akarja adni neki a titok tőrét. Hallja a hangon, és látja a tekinteten amit kell. Ennek ellenére nem akarja elvenni. De hát az ár. Sodorja tovább. Egy egykedvű biccentéssel, a saját csizmájába teszi a tőrt. Finoman ahogy kell. Az apró markolatocskával lefelé, és a penge köré a csizmába tűrt nadrágját hajtogatja. Nem látszik, és kevésbé vág, cserébe nehezebb gyorsan elővenni. Az a kevés, és pocsék étel, amit magához vett, elfogyott. A balhé véget ér, és ennek örömére takarodót fújnak. Egykedvűen beáll ahova terelik. Bredoc, és Garsin között a sor eleje felé indul el a menetben. Az ismerős útvonalon taszigálták lefele. A menetben mellette sétál a semmiből előtermett Perchi. Hosszú kabátja fel-fel libben néhány lépésnél. Csak most látja a lovag, hogy a képzeletbeli barátjának megvan kardja mása, és nem csak a medál formájában.*
~Tudod Perchi nagy pöcs vagy!~
*Kezdi Soreyl a fejében a diskurzust, egy gyenge sóhajtással. Perchipfell meg felvont szemöldökkel néz egyenesen a másikra. Neki nem kell a lába elé néznie, mert ha valaminek nekimenne átrepüli mint egy szellem. Pont ahogy azt Soreyl képzeli.*
~Igen? És?~
*Próbálja beszédre ösztökélni a lovagot kardja, mert előző gondolat-mondatának hangsúlya ezt folytatást feltételez.*
~De piszkosul szükség lenne rád most.~
*Folytatja Soreyl miközben egyre közelebb érnek a kijárathoz. Elfordulnak. Egy pillanatra elkomorul. Mármint annál is jobban mint eddig. Mély hangja a saját fejében visszhangzik.*
~Szóval, ha van bármilyen trükk a tarsolyodban... És tudnál segíteni rajtunk... Kérlek oszd meg velem.~
*Ritkán beszél ilyen őszintén, és bensőségesen kardjához. Persze az ő kapcsolata a képzeletével nagyon is erős. Amilyen nincs még egy a világon, mégis. Folyton játsszák az agyukat, maguknak, vagy éppen egymásnak. Egy ilyen tiszta pillanat rég volt kettejük között, amire Perchi válasza is kifejezetten egyszerű. Már nem sétál mellette. Eltűnt valahova.*
~Ha lenne bármi elmondanám, de nincs semmim.~
*Mondja lemondó hangon. Soreyl arcára félmosoly kúszik titokban.*
~Azt is eltitkoltad, hogy ki tudsz lépni a kardból, és van... Alakod? Vagy valamid.~
*Mondja Soreyl, most már inkább tréfásabban.*
~Eddig én sem tudtam.~
*Ha most magukban lennének, és azt tehetnének amit akarnak, bizonyára egy baráti sörözést tudna a lovag elképzelni valami tónak a partján miközben horgásznak, és megy le a nap. Ezt a képet is kész összerombolni a kard.*
~Sajnos magunk vagyunk.~
*Teszi hozzá Perchipfell, majd Soreyl jön megint.*
~Hé Perchi! Csak hogy tudd. Attól még egy pöcs vagy!~
*Hangos, gonosz kacajt hall a fejében. Ez ugyan nem hangzik valami szívderítőnek, de ez most Soreyl számára, egy fény az alagút végén. Nem szó szerint persze. Az még messze van. A kacaj végére hallja Perchipfell hangját.*
~Hé te pöcs! Csak hogy tudd...~
*Na de a baráti sörözésnek vége. Megérkeztek a cellasorra. Hamarosan be is kerülnek egybe. Nem szakították szét hármukat, ami hatalmas butaságra vall, de ez őt nem zavarja. Amint eltűnnek a nem kívánatos fülek a két új rabhoz fordul, és tart egy rövid felzárkóztatót.*
-Soreyl, Bredoc, Grasin.
*Mutat be mindenkit egyesével tő mondatban.*
-Ti mit tudtok az óriásról? És a fegyverraktárról?
*Eztán hagyja a parancsnokheylettest tevékenykedni.*
849. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-05 09:42:12
Üzenet elküldve: 2020-04-05 09:42:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Brox csak ül ott, s eszi a kevéske falatot, mi jut neki. Belül ugyan tombol, de teste nem feszül meg, s nem remegnek meg izmai, higgadtan ül, és figyel. Figyel és vár, a fogaskerekek a fejében csak úgy zakatolnak, csoda, ha nem hallatszik ki. Jól lehet Soreyl nem jár messze az igazságtól, s valóban égetik a kezét a láncok és a bilincs. Talán egy jó húsz évvel ezelőtt még lerágná a láncokat, hogy talpon állva halhasson meg, de mára már jóval tapasztaltabb, talán mindenki szerencséjére. A társa szavaira egy nagyon hümment, s bólint.*
-Legyen hát.
*Majd épp folytatná, mikor észreveszi a kis csetepatét, mit mondani sem kell, nagyon ügyes figyelemelterelés. Bredoc kapva kap az alkalmon, s mikor egyik figyelő szem sem esik rájuk, egy gyors mozdulattal a tőrt Soreylnek nyújtja, alkarja alá forgatva, hogy még véletlenül se látszódjon.*
-Jobb helye lesz nálad. Tedd el!
*Szavával ugyan nem utasít, és nem is kér, de szeméből az a fajta fény köszön vissza, aminek nem akar az ember ellent mondani, ha teheti. Ha a férfi eldugja a tőrt, úgy biccent egyet köszönetképp, s az utolsó morzsákat is betömve nézi az eseményeket. Nem csoda, hogy hamar szétválasztják őket, de Bredoc figyelmét valami más jobban leköti.*
-Akik nem azok, azok már mind az ő soraikat gazdagítják...
*Ismétli meg a szavakat a rabra nézve, s ezzel konstatálja, hogy valószínűleg mindenki velük van. Az erősítés pedig megérkezik, öt fő. Lopva pillant a lányra, és Soreylre, majd fürkészi az embereket, amíg lehetősége van rá. ~Ennyivel talán még el is bírnánk, ha jól csináljuk.~ Mindenesetre felkászálódik, s nem adva meg azt az örömöt a fogvatartóinak, hogy hagyja magát felhúzni, így csak szépen bemegy a cellába. Közben pedig próbál bármi hasznos információt begyűjteni a szemével. Ha már bent vannak, és elmentek az őrök is annyira, hogy tudjanak beszélni, halkan kérdez rá.*
-Mi van a zárt ajtó mögött?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Brox csak ül ott, s eszi a kevéske falatot, mi jut neki. Belül ugyan tombol, de teste nem feszül meg, s nem remegnek meg izmai, higgadtan ül, és figyel. Figyel és vár, a fogaskerekek a fejében csak úgy zakatolnak, csoda, ha nem hallatszik ki. Jól lehet Soreyl nem jár messze az igazságtól, s valóban égetik a kezét a láncok és a bilincs. Talán egy jó húsz évvel ezelőtt még lerágná a láncokat, hogy talpon állva halhasson meg, de mára már jóval tapasztaltabb, talán mindenki szerencséjére. A társa szavaira egy nagyon hümment, s bólint.*
-Legyen hát.
*Majd épp folytatná, mikor észreveszi a kis csetepatét, mit mondani sem kell, nagyon ügyes figyelemelterelés. Bredoc kapva kap az alkalmon, s mikor egyik figyelő szem sem esik rájuk, egy gyors mozdulattal a tőrt Soreylnek nyújtja, alkarja alá forgatva, hogy még véletlenül se látszódjon.*
-Jobb helye lesz nálad. Tedd el!
*Szavával ugyan nem utasít, és nem is kér, de szeméből az a fajta fény köszön vissza, aminek nem akar az ember ellent mondani, ha teheti. Ha a férfi eldugja a tőrt, úgy biccent egyet köszönetképp, s az utolsó morzsákat is betömve nézi az eseményeket. Nem csoda, hogy hamar szétválasztják őket, de Bredoc figyelmét valami más jobban leköti.*
-Akik nem azok, azok már mind az ő soraikat gazdagítják...
*Ismétli meg a szavakat a rabra nézve, s ezzel konstatálja, hogy valószínűleg mindenki velük van. Az erősítés pedig megérkezik, öt fő. Lopva pillant a lányra, és Soreylre, majd fürkészi az embereket, amíg lehetősége van rá. ~Ennyivel talán még el is bírnánk, ha jól csináljuk.~ Mindenesetre felkászálódik, s nem adva meg azt az örömöt a fogvatartóinak, hogy hagyja magát felhúzni, így csak szépen bemegy a cellába. Közben pedig próbál bármi hasznos információt begyűjteni a szemével. Ha már bent vannak, és elmentek az őrök is annyira, hogy tudjanak beszélni, halkan kérdez rá.*
-Mi van a zárt ajtó mögött?
848. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-05 04:47:33
Üzenet elküldve: 2020-04-05 04:47:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Senki sem sürgeti Garsint, egy szúrós pillantást sem kap, pedig már mindenkit kínoz az éhség. Tiszteletteljesen veszik el tőle a kenyeret, és marakodás sem veszi kezdetét, a kisebb csoportok tagjai egymás felé fordulnak, és mindenki tartja markát a jussáért. Várható lenne némi civódás egy pár nagyobb falatért, de ez nem történik meg. Mindenki megkapja a maga részét, testvériesen elosztozva rajta, és néhol a fiatalabbak, jobb erőben lévők egy ujjnyi darabot gyengélkedő társuknak nyújtják át.
Az étel kevés, és gusztustalan, de senki nem panaszkodik. Az almákból is egyedül az apró kocsány marad meg, egy csutka sem megy kárba. Garsin szerencséjére az őket felügyelő marcona félvér ezúttal csukva tartja a száját, és nem kifogásolja, hogy a Krenkataur másik két új vendége társaságában foglaljon helyet.
Bredoc és Soreyl ötletelgetésére bizonytalan csend a válasz. Még az eddig lelkes Warmet sem tudja mi lenne a helyes, és félelem járja át a szívét már csak a szökés gondolatára is. Garsinra nézve viszont megnyugszik, ezért szinte alig veszi le a szemét a lányról, aki az első és egyetlen lány, akit jó ideje láthatott. Ráadásul még egy korosztályt is képviselnek.
Bár véleményt várnak tőlük, ők mégsem tudnak többel szolgálni, amivel eddig. Szeretnék hinni, hogy egykori Kapitányuk segítene nekik, és szeretnék hinni azt is, hogy a Kékszemű nem minden szava egy üres ígéret, vagy jól kitervelt csapda, de egyiket sem tudják biztosra. Mivel Warmet szinte nem is pislog, úgy fürkészi Garsint, ezért az ő figyelmét sem kerüli el a rejtett tárgy. Igyekszik nyugodt maradni, de még így is izgatottság ül ki az arcára. Egy apró reménysugár.*
- De ügyes vagy!
*Fakad ki végül, de olyannyira ügyelve a hangerőre, hogy talán Garsin sem hallja meg szavait. Ezek után természetesen nehéz higgadtnak lennie. A tőr viszont gazdát cserélne, de Warmet némi rizikót vél felfedezni a kis akcióban úgy, hogy a figyelő szemek folyamatosan fürkésznek mindenkit. Bizonytalanul néz körbe végül hirtelen felpattan és kiszemel pár emberrel odébb egy másik fogvatartottat.*
- Hé-é, te! Add csak ide! Minek neked kenyér, hiszen már félig a sírban vagy, vénember?
*Igyekszik remegő hangját megkeményíteni, és barátságos arcvonásait megszigorítani. Többnyire ügyet sem vetnek rá, ezért határozottabb fellépést igényel. Nem is rest közelebb lépni, ökölbe szorított kézzel pedig lendületből arcon vágni az említett szakállas idősebb katonát. Talán Warmet jobban megdöbben ezen, mint környezete, vagy szegény szerencsétlen áldozat.
Hangoskodás, szitkozódás követi ezt. Warmet az állítólagos kenyérért nyúl, miközben az öreget igyekszik lejjebb nyomni, a mellette lévők pedig őt lerángatni róla. A kis incidens elég ahhoz, hogy a félvér figyelmét eltereljék, és meglehetősen fel is bosszantsák.*
- Ó, hogy a faszomat húznám belétek!
*Ordítja, miközben ruganyos léptekkel hamar ott terem. Fegyvere hamar előkerül hüvelyéből, így az esetleges harci kedvet pengéjének hegyével könnyen elejét veheti. Warmetet minden további nélkül rántja talpra, és taszítja arrébb, gondosan elkülönítve a többitől.*
- Ott ülsz, és kussolsz!
*Fenyíti be a földre taszított ifjút. A félvér állkapcsa idegesen jár, miközben tekintete végigszalad a jelenlévőkön újabb bajkeverőt keresve. De aligha talál, hiszen mindenki saját dolgával törődik, és fejüket lehajtva, szemüket lesütve eszegetnek tovább, ha még akad pár falatjuk.*
- Megbízható?
*Kérdezi Raignald feszültebben, mint eddig, pedig eddig sem volt igazán jó hangulata.*
- Akik nem azok, azok már mind az ő soraikat gazdagítják.
*Bök fejével a félvér felé, aki láthatóan már türelmetlenül várja, hogy megérkezzen az erősítés. Ez rövidesen meg is történik további öt fő formájában.*
- Takarodó van lányok, úgyhogy emeljétek fel a seggeteket!
*A frissen érkezett csapatban egy mélységi is akad, kezében jelentőségteljesen egy ostort tartva, és ezzel némi tekintélyt adva félvér társa szavainak. Szinte mindenki óramű pontossággal tápászkodik fel, ki nehezebben, ki könnyebben, és a megszokott libasorba beállnak. Egyedül Warmet marad ki, aki egy óvatlan pillanatban szeretne is a többiek közé állni, de egy intő kéz megakadályozza ebben.*
- Szedjétek a lábatokat baszdmeg! Egy-kettő, egy-kettő!
*A félvér újra tapsolni kezd, miután a sor elején állót határozottan meglöki. Ezután megindul a menet, amelyben Bredoc, Soreyl és Garsin többnyire elől helyezkednek el. Az útvonal némileg ismerős lehet nekik, hiszen azon vezetik vissza őket, amin meg is érkeztek, de szerencsétlenségükre egy másik folyosón kanyarodnak el, így a fenti friss levegőhöz sem kerülnek közelebb.
Számtalan cella helyezkedik el itt is. Lényegesen tágasabbak, és viseltesebbek is, mint a fentiek, de legalább egy pár rozoga ágy is található bennük. Ahogy haladnak előre látni vélhetik az egyik rácsnál a halvány görbületet, a másik cellában falba rögzített láncokat, a folyosó végén pedig egy fedett ajtós zárkát. Szerencséjükre ők nem ilyet kapnak, legalább a folyosón pislákoló gyertyák fényét élvezhetik, miközben a sorban a negyedik cellába bevezetik őket, Raignoldot, és még két másik foglyot.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Senki sem sürgeti Garsint, egy szúrós pillantást sem kap, pedig már mindenkit kínoz az éhség. Tiszteletteljesen veszik el tőle a kenyeret, és marakodás sem veszi kezdetét, a kisebb csoportok tagjai egymás felé fordulnak, és mindenki tartja markát a jussáért. Várható lenne némi civódás egy pár nagyobb falatért, de ez nem történik meg. Mindenki megkapja a maga részét, testvériesen elosztozva rajta, és néhol a fiatalabbak, jobb erőben lévők egy ujjnyi darabot gyengélkedő társuknak nyújtják át.
Az étel kevés, és gusztustalan, de senki nem panaszkodik. Az almákból is egyedül az apró kocsány marad meg, egy csutka sem megy kárba. Garsin szerencséjére az őket felügyelő marcona félvér ezúttal csukva tartja a száját, és nem kifogásolja, hogy a Krenkataur másik két új vendége társaságában foglaljon helyet.
Bredoc és Soreyl ötletelgetésére bizonytalan csend a válasz. Még az eddig lelkes Warmet sem tudja mi lenne a helyes, és félelem járja át a szívét már csak a szökés gondolatára is. Garsinra nézve viszont megnyugszik, ezért szinte alig veszi le a szemét a lányról, aki az első és egyetlen lány, akit jó ideje láthatott. Ráadásul még egy korosztályt is képviselnek.
Bár véleményt várnak tőlük, ők mégsem tudnak többel szolgálni, amivel eddig. Szeretnék hinni, hogy egykori Kapitányuk segítene nekik, és szeretnék hinni azt is, hogy a Kékszemű nem minden szava egy üres ígéret, vagy jól kitervelt csapda, de egyiket sem tudják biztosra. Mivel Warmet szinte nem is pislog, úgy fürkészi Garsint, ezért az ő figyelmét sem kerüli el a rejtett tárgy. Igyekszik nyugodt maradni, de még így is izgatottság ül ki az arcára. Egy apró reménysugár.*
- De ügyes vagy!
*Fakad ki végül, de olyannyira ügyelve a hangerőre, hogy talán Garsin sem hallja meg szavait. Ezek után természetesen nehéz higgadtnak lennie. A tőr viszont gazdát cserélne, de Warmet némi rizikót vél felfedezni a kis akcióban úgy, hogy a figyelő szemek folyamatosan fürkésznek mindenkit. Bizonytalanul néz körbe végül hirtelen felpattan és kiszemel pár emberrel odébb egy másik fogvatartottat.*
- Hé-é, te! Add csak ide! Minek neked kenyér, hiszen már félig a sírban vagy, vénember?
*Igyekszik remegő hangját megkeményíteni, és barátságos arcvonásait megszigorítani. Többnyire ügyet sem vetnek rá, ezért határozottabb fellépést igényel. Nem is rest közelebb lépni, ökölbe szorított kézzel pedig lendületből arcon vágni az említett szakállas idősebb katonát. Talán Warmet jobban megdöbben ezen, mint környezete, vagy szegény szerencsétlen áldozat.
Hangoskodás, szitkozódás követi ezt. Warmet az állítólagos kenyérért nyúl, miközben az öreget igyekszik lejjebb nyomni, a mellette lévők pedig őt lerángatni róla. A kis incidens elég ahhoz, hogy a félvér figyelmét eltereljék, és meglehetősen fel is bosszantsák.*
- Ó, hogy a faszomat húznám belétek!
*Ordítja, miközben ruganyos léptekkel hamar ott terem. Fegyvere hamar előkerül hüvelyéből, így az esetleges harci kedvet pengéjének hegyével könnyen elejét veheti. Warmetet minden további nélkül rántja talpra, és taszítja arrébb, gondosan elkülönítve a többitől.*
- Ott ülsz, és kussolsz!
*Fenyíti be a földre taszított ifjút. A félvér állkapcsa idegesen jár, miközben tekintete végigszalad a jelenlévőkön újabb bajkeverőt keresve. De aligha talál, hiszen mindenki saját dolgával törődik, és fejüket lehajtva, szemüket lesütve eszegetnek tovább, ha még akad pár falatjuk.*
- Megbízható?
*Kérdezi Raignald feszültebben, mint eddig, pedig eddig sem volt igazán jó hangulata.*
- Akik nem azok, azok már mind az ő soraikat gazdagítják.
*Bök fejével a félvér felé, aki láthatóan már türelmetlenül várja, hogy megérkezzen az erősítés. Ez rövidesen meg is történik további öt fő formájában.*
- Takarodó van lányok, úgyhogy emeljétek fel a seggeteket!
*A frissen érkezett csapatban egy mélységi is akad, kezében jelentőségteljesen egy ostort tartva, és ezzel némi tekintélyt adva félvér társa szavainak. Szinte mindenki óramű pontossággal tápászkodik fel, ki nehezebben, ki könnyebben, és a megszokott libasorba beállnak. Egyedül Warmet marad ki, aki egy óvatlan pillanatban szeretne is a többiek közé állni, de egy intő kéz megakadályozza ebben.*
- Szedjétek a lábatokat baszdmeg! Egy-kettő, egy-kettő!
*A félvér újra tapsolni kezd, miután a sor elején állót határozottan meglöki. Ezután megindul a menet, amelyben Bredoc, Soreyl és Garsin többnyire elől helyezkednek el. Az útvonal némileg ismerős lehet nekik, hiszen azon vezetik vissza őket, amin meg is érkeztek, de szerencsétlenségükre egy másik folyosón kanyarodnak el, így a fenti friss levegőhöz sem kerülnek közelebb.
Számtalan cella helyezkedik el itt is. Lényegesen tágasabbak, és viseltesebbek is, mint a fentiek, de legalább egy pár rozoga ágy is található bennük. Ahogy haladnak előre látni vélhetik az egyik rácsnál a halvány görbületet, a másik cellában falba rögzített láncokat, a folyosó végén pedig egy fedett ajtós zárkát. Szerencséjükre ők nem ilyet kapnak, legalább a folyosón pislákoló gyertyák fényét élvezhetik, miközben a sorban a negyedik cellába bevezetik őket, Raignoldot, és még két másik foglyot.*
847. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:50:22
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:50:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Frissen mosva//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz//
-És itten is volnánk. Láttam. Nagy szeme volt, akkora, mint egy lófej. Hétszáz kicsi agyar csattogott kifele a szájából, aztán a karok, és lifegett neki a szája előtt valami nyálkás izé... Taraj... Nem, csáp, az!
*Lecsapja küblijét a börtönterem asztalára, mit nem vettek el tőle idebent sem. Ezt, és otthonának kulcsát nem vették el egyedül.*
~Hogy szopkodná ki a szakállamat szálanként... Bezárnak csak mert révületben behugyoztam.~
*Tovább meséli múlt éjjeli látomását.*
-Azt mormogta ő Sa'Tereth nagybátyja, de senki nem mert szólni. A fülével! A fülével ette a szűz lányokat. Én mondom, a fátyol vékonyodik.
*Ekkor hirtelen nagy csönd lesz, de Goon csak folytatja mondókáját.*
-Aztán elkezdett ömleni a tapadókorongjaiból a gedva, szutykos, ragacsos genny csorgott belőle, bizony. Megfojtotta az összes...
*Ekkor szólal meg egy hang.*
-Temeredec Goontia?
*Törpénk letörli a beleéléstől enyhén szakállára fröccsent nyáldarabkát.*
-Igen, Nagyúr?
*Ez már csak Goon szavajárása, amivel az őrt fogadja.*
-Söprődj kifele, lejártak a napjaid.
*Goon feláll, megropogtatja izmait.*
-Jóvan, erre inni kell!
*A hordóhoz battyog ahol a poshadt zsályás vizet tartják és merít a kupával.
Közben ujjain kezdi számolni azt a kéthatnyi napot, amit az egyik jómódú kereskedő nemeztarisznyáinak remegve, hörögve összehúgyozásáért kapott. Háta mögött morognak, össze-összenevetnek a rabok, és a többi őr is. Úgy tűnik a legfapofábbakat kapta, akik most ki is penderítik a bányatábor kapuján. Öt perc. Öt utolsó perc az érchordás katedrálisában, azon a helyen, ahol Goon újra és újra égő izmokkal átkozta el az egész világot. Ahol látomások tömkelege kínozta, és ahol szólította a mélység.*
~Egyszer majd ide is vissza kell nézni. De előbb be kell keverni a cefrét a pincében.~
*Jut eszébe, hogy az éppen esedékes.*
-Csókoltassa magukat a Wylnuna, vagy ki!
*Szól hátra, aztán egyetlen ruhaváltás ruhával, s visszakapott fegyvereivel, védfelszerelésével, melyet a szesz őrzéséhez szokott viselni, elindul gyalogszerrel haza. Estére talán oda is ér.*
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz//
-És itten is volnánk. Láttam. Nagy szeme volt, akkora, mint egy lófej. Hétszáz kicsi agyar csattogott kifele a szájából, aztán a karok, és lifegett neki a szája előtt valami nyálkás izé... Taraj... Nem, csáp, az!
*Lecsapja küblijét a börtönterem asztalára, mit nem vettek el tőle idebent sem. Ezt, és otthonának kulcsát nem vették el egyedül.*
~Hogy szopkodná ki a szakállamat szálanként... Bezárnak csak mert révületben behugyoztam.~
*Tovább meséli múlt éjjeli látomását.*
-Azt mormogta ő Sa'Tereth nagybátyja, de senki nem mert szólni. A fülével! A fülével ette a szűz lányokat. Én mondom, a fátyol vékonyodik.
*Ekkor hirtelen nagy csönd lesz, de Goon csak folytatja mondókáját.*
-Aztán elkezdett ömleni a tapadókorongjaiból a gedva, szutykos, ragacsos genny csorgott belőle, bizony. Megfojtotta az összes...
*Ekkor szólal meg egy hang.*
-Temeredec Goontia?
*Törpénk letörli a beleéléstől enyhén szakállára fröccsent nyáldarabkát.*
-Igen, Nagyúr?
*Ez már csak Goon szavajárása, amivel az őrt fogadja.*
-Söprődj kifele, lejártak a napjaid.
*Goon feláll, megropogtatja izmait.*
-Jóvan, erre inni kell!
*A hordóhoz battyog ahol a poshadt zsályás vizet tartják és merít a kupával.
Közben ujjain kezdi számolni azt a kéthatnyi napot, amit az egyik jómódú kereskedő nemeztarisznyáinak remegve, hörögve összehúgyozásáért kapott. Háta mögött morognak, össze-összenevetnek a rabok, és a többi őr is. Úgy tűnik a legfapofábbakat kapta, akik most ki is penderítik a bányatábor kapuján. Öt perc. Öt utolsó perc az érchordás katedrálisában, azon a helyen, ahol Goon újra és újra égő izmokkal átkozta el az egész világot. Ahol látomások tömkelege kínozta, és ahol szólította a mélység.*
~Egyszer majd ide is vissza kell nézni. De előbb be kell keverni a cefrét a pincében.~
*Jut eszébe, hogy az éppen esedékes.*
-Csókoltassa magukat a Wylnuna, vagy ki!
*Szól hátra, aztán egyetlen ruhaváltás ruhával, s visszakapott fegyvereivel, védfelszerelésével, melyet a szesz őrzéséhez szokott viselni, elindul gyalogszerrel haza. Estére talán oda is ér.*
846. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:03:16
Üzenet elküldve: 2020-04-02 20:03:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bradoc meggyőzhetetlennek látszik a kitörés időpontját illetőleg. Soreyl szavaira több ponton támadható érveléssel vág vissza amit a lovag, megnyugtató mély hangján próbál feltárni.*
-Ha nem jönnek holnap, akkor megyünk mi. Egy nap tényleg nem oszt.
*Mondja miközben megigazítja az ingét. A kicsit átázott, nyirkos inge mellényzsebén átüt a két papíros. Maydeleine csókemléke, és a végrendelet amit még a kaszárnyában írt. Ráteszi a kezét. Kicsit olyan mintha a szívét tapogatná. Átszellemülten folytatja.*
-Egy nap alatt se téged, se engem nem törnek meg. Ezek a fiúk még mindig bírják.
*Próbálja kicsit feltüzelni a hangulatot.*
-Éjszaka lehet, hogy több embert is be tudunk szervezni. Talán a többi rab többet tud. Most hogy lekerültünk, a mai napra biztosan éberebb az őrség.
*Sóhajt egy mélyet. A hajthatatlan jó öreg katona kezét láthatóan égeti a bilincs. Vagy éppen a szívét, csak a kezén keresztül. Kérlelő, és egyben bátorító hangot próbál megütni, miközben barna szemeiben tűz ragyog.*
-Csak egy napot bírj ki Bradoc.
*Mondja, és egy nagyobb kőre ül, várva az ebédet. Közben megjön Garsin. A férfi szíve szinte olvad a látványtól. A kérdésre ugyan nem válaszol de a lány arca éppen annyit elárul, hogy jól van. Ugyan meggyötört, és fél. De jól van.*
~Megható.~
*Érkezik az ismerős hang. Perchipfell szellemalakja nincs Soreyl szemei előtt, hangját mégis hallja a fejében, pontosan azzal a megszokott tapintatlan cinizmussal, amiért már ezerszer összevesztek.*
~Na mi van? Elő se dugod azt a tapintatlan orrodat te barom?~
*Kérdezi barátját. Furcsa barátként emlegetni, akár az ő fejében is, de akármennyire is utálhatják egymást, az leheletnyi őrület szikrájának fényében is a két személyiség, a két lény, épp mint lovag, és a kardja: Elválaszthatatlanok A mesterkard hangja egy pillanatig csak kuncog az orra alatt.*
~Csak hallgatózom. Hallom megváltozott a kapitányról a véleményed.~
*Mondja azzal az ördögi hangsúllyal, mint amikor valakinek beteljesedik az igaza.*
~Még nem egészen.~
*A lovag szavai mogorvábbak nem is lehetnének.*
~Unalmas vagy.~
*Válaszolja rá, teljesen indiferensen Perchipfell. Soreyl szomorúan megcsóválja a fejét, mikor periférikus látásából hirtelen mozgást észlel. Garsin akarja felkelteni a figyelmét. A barna egy pillanatra megcsillannak a tőrön, majd egyenesen a lány szemeire néznek. Lassan lehunyja sajátjait. Csukott szemmel egy kicsit büszke, és kicsit megnyugtató lassú bólintással biztatja a lányt. Ő nem, de Bredoc nyúl a késért. A lovag szerint jobb is így. A lánynál hamarabb megtalálnák. Ám amikor az övébe próbálja elrejteni a parancsnok helyettes, akkor egy szűkszavú tanáccsal fordulna hozzá, miközben egy kisebb falat kenyeret rág.*
-Hm-hm. *Hümment fel halkan Soreyl.* Csizma.
*Mondja röviden, meg se nézve hogy a másikon lovagló csizma van-e vagy sem. Csak a megszokás és a logika. Az övben megtalálják, a csizmában nem. És mikor csapdossa tovább a köveket, talán nem áll bele a lágyékába. Bradocot újra elkapja a hév. Már most ha más nem, azzal a tőrrel vésné ki magát sárvárosig.*
~Akassz rá egy varázspálcát, és mond azt hogy földmágus... Vagy egy láncot, és akkor bányacsille~
*Próbál tréfálkozni Perchi a gondolaton, de Soreyl, sajnos egészen a jeneben kell hogy tevékenykedjen.*
-Brox!
*Nem hangosan, de határozottan kezd neki. Nem áll fel, ülve mondja.*
-Barátomnak tartalak. *Mondja őszintén, de hidegen.* Ha nem akarsz hallgatni rám, legyen. Parancsból követlek. De kérlek. Csak gondold át még egyszer.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bradoc meggyőzhetetlennek látszik a kitörés időpontját illetőleg. Soreyl szavaira több ponton támadható érveléssel vág vissza amit a lovag, megnyugtató mély hangján próbál feltárni.*
-Ha nem jönnek holnap, akkor megyünk mi. Egy nap tényleg nem oszt.
*Mondja miközben megigazítja az ingét. A kicsit átázott, nyirkos inge mellényzsebén átüt a két papíros. Maydeleine csókemléke, és a végrendelet amit még a kaszárnyában írt. Ráteszi a kezét. Kicsit olyan mintha a szívét tapogatná. Átszellemülten folytatja.*
-Egy nap alatt se téged, se engem nem törnek meg. Ezek a fiúk még mindig bírják.
*Próbálja kicsit feltüzelni a hangulatot.*
-Éjszaka lehet, hogy több embert is be tudunk szervezni. Talán a többi rab többet tud. Most hogy lekerültünk, a mai napra biztosan éberebb az őrség.
*Sóhajt egy mélyet. A hajthatatlan jó öreg katona kezét láthatóan égeti a bilincs. Vagy éppen a szívét, csak a kezén keresztül. Kérlelő, és egyben bátorító hangot próbál megütni, miközben barna szemeiben tűz ragyog.*
-Csak egy napot bírj ki Bradoc.
*Mondja, és egy nagyobb kőre ül, várva az ebédet. Közben megjön Garsin. A férfi szíve szinte olvad a látványtól. A kérdésre ugyan nem válaszol de a lány arca éppen annyit elárul, hogy jól van. Ugyan meggyötört, és fél. De jól van.*
~Megható.~
*Érkezik az ismerős hang. Perchipfell szellemalakja nincs Soreyl szemei előtt, hangját mégis hallja a fejében, pontosan azzal a megszokott tapintatlan cinizmussal, amiért már ezerszer összevesztek.*
~Na mi van? Elő se dugod azt a tapintatlan orrodat te barom?~
*Kérdezi barátját. Furcsa barátként emlegetni, akár az ő fejében is, de akármennyire is utálhatják egymást, az leheletnyi őrület szikrájának fényében is a két személyiség, a két lény, épp mint lovag, és a kardja: Elválaszthatatlanok A mesterkard hangja egy pillanatig csak kuncog az orra alatt.*
~Csak hallgatózom. Hallom megváltozott a kapitányról a véleményed.~
*Mondja azzal az ördögi hangsúllyal, mint amikor valakinek beteljesedik az igaza.*
~Még nem egészen.~
*A lovag szavai mogorvábbak nem is lehetnének.*
~Unalmas vagy.~
*Válaszolja rá, teljesen indiferensen Perchipfell. Soreyl szomorúan megcsóválja a fejét, mikor periférikus látásából hirtelen mozgást észlel. Garsin akarja felkelteni a figyelmét. A barna egy pillanatra megcsillannak a tőrön, majd egyenesen a lány szemeire néznek. Lassan lehunyja sajátjait. Csukott szemmel egy kicsit büszke, és kicsit megnyugtató lassú bólintással biztatja a lányt. Ő nem, de Bredoc nyúl a késért. A lovag szerint jobb is így. A lánynál hamarabb megtalálnák. Ám amikor az övébe próbálja elrejteni a parancsnok helyettes, akkor egy szűkszavú tanáccsal fordulna hozzá, miközben egy kisebb falat kenyeret rág.*
-Hm-hm. *Hümment fel halkan Soreyl.* Csizma.
*Mondja röviden, meg se nézve hogy a másikon lovagló csizma van-e vagy sem. Csak a megszokás és a logika. Az övben megtalálják, a csizmában nem. És mikor csapdossa tovább a köveket, talán nem áll bele a lágyékába. Bradocot újra elkapja a hév. Már most ha más nem, azzal a tőrrel vésné ki magát sárvárosig.*
~Akassz rá egy varázspálcát, és mond azt hogy földmágus... Vagy egy láncot, és akkor bányacsille~
*Próbál tréfálkozni Perchi a gondolaton, de Soreyl, sajnos egészen a jeneben kell hogy tevékenykedjen.*
-Brox!
*Nem hangosan, de határozottan kezd neki. Nem áll fel, ülve mondja.*
-Barátomnak tartalak. *Mondja őszintén, de hidegen.* Ha nem akarsz hallgatni rám, legyen. Parancsból követlek. De kérlek. Csak gondold át még egyszer.
845. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-01 10:02:07
Üzenet elküldve: 2020-04-01 10:02:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bredoc tagadhatatlanul tanácstalan, és ez a furcsa, hozzá egyáltalán nem közeli érzés borzasztó kellemetlenül ül a mellkasán, akár egy üllő. ~Ó a faszomat Denjaarba meg a Krenkataurba.~ Rázza meg dacosan a fejét, bár ez inkább csak saját magának szól. Sóhajt egy hatalmasat, szeme közben végig jár, pásztázza a járatokat, már amennyit láthat. Az egykori kapitány arcát is fürkészi, mintha abban várná a megoldást, varázsütésre. De sokkal földhözragadtabb ember ő ennél, így inkább a számára reálisabb megoldásokon gondolkodik. Soreyl szavai is csak a kétség felé taszítják. Várni, vagy nem várni.*
-Ezt mondod te, meg az a barom.
*Mondja a holnap esedékes találkozóra.*
-Aztán holnap mégsem jönnek, hogy felvigyenek, sem azután, sem soha többé, mi meg itt rohadunk meg.
*Örülne, ha az ottlévő rabok is véleményt alkotnának, de most erre nincs alkalmuk, talán az ebéd jobban izgatja őket, ami érhető is. Azonban újabb csavar jön a történetbe. Garsin finom takarásban egy tőrt vesz elő, amit valahogy sikerült becsempésznie ide. Bredoc szeme szinte megcsillan, ahogy elképzeli, hogy hogy mártja majd bele ezt a pengét a fattyúba. De sajnos hamar rájön, hogy ez újabb kérdéseket vet fel. Soreylre néz, s ha ő nem, akkor Brox veszi el a pengét úgy, hogy véletlenül se lássa meg senki, s eldugja az övébe, lehetőleg úgy, hogy ha megmotozzák se nagyon legyen észrevehető.*
-És ha ezt holnapig megtalálják? Akkor semmi esélyünk nem lesz, azonnal kibeleznek minket.
*Szeme semmiképp sem rosszalló, vagy indulatos, sokkal inkább aggodalmas, és kicsit tehetetlenség sugárzik belőle. *
-Pszt!
*Pisszeg oda az ifjú rabhoz, akivel korábban beszéltek.*
-Ti.
*Mutat a többiekre is.*
-Ti is jöttök, nem? Együtt szökünk meg. Mindenki megbízható?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bredoc tagadhatatlanul tanácstalan, és ez a furcsa, hozzá egyáltalán nem közeli érzés borzasztó kellemetlenül ül a mellkasán, akár egy üllő. ~Ó a faszomat Denjaarba meg a Krenkataurba.~ Rázza meg dacosan a fejét, bár ez inkább csak saját magának szól. Sóhajt egy hatalmasat, szeme közben végig jár, pásztázza a járatokat, már amennyit láthat. Az egykori kapitány arcát is fürkészi, mintha abban várná a megoldást, varázsütésre. De sokkal földhözragadtabb ember ő ennél, így inkább a számára reálisabb megoldásokon gondolkodik. Soreyl szavai is csak a kétség felé taszítják. Várni, vagy nem várni.*
-Ezt mondod te, meg az a barom.
*Mondja a holnap esedékes találkozóra.*
-Aztán holnap mégsem jönnek, hogy felvigyenek, sem azután, sem soha többé, mi meg itt rohadunk meg.
*Örülne, ha az ottlévő rabok is véleményt alkotnának, de most erre nincs alkalmuk, talán az ebéd jobban izgatja őket, ami érhető is. Azonban újabb csavar jön a történetbe. Garsin finom takarásban egy tőrt vesz elő, amit valahogy sikerült becsempésznie ide. Bredoc szeme szinte megcsillan, ahogy elképzeli, hogy hogy mártja majd bele ezt a pengét a fattyúba. De sajnos hamar rájön, hogy ez újabb kérdéseket vet fel. Soreylre néz, s ha ő nem, akkor Brox veszi el a pengét úgy, hogy véletlenül se lássa meg senki, s eldugja az övébe, lehetőleg úgy, hogy ha megmotozzák se nagyon legyen észrevehető.*
-És ha ezt holnapig megtalálják? Akkor semmi esélyünk nem lesz, azonnal kibeleznek minket.
*Szeme semmiképp sem rosszalló, vagy indulatos, sokkal inkább aggodalmas, és kicsit tehetetlenség sugárzik belőle. *
-Pszt!
*Pisszeg oda az ifjú rabhoz, akivel korábban beszéltek.*
-Ti.
*Mutat a többiekre is.*
-Ti is jöttök, nem? Együtt szökünk meg. Mindenki megbízható?
844. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-31 01:13:46
Üzenet elküldve: 2020-03-31 01:13:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bredoc barátságos pillantása és biccentése annyit árul el a számára, hogy a férfi benne igyekszik tartani a lelket. Persze azt is látja, hogy a parancsnokhelyettes tekintete és tartása messze nem olyan megtört még, mint itt a legtöbbeké, de ez természetes. Életerős férfiak ritkán adják fel ilyen rövid idő után.
Soreyl meleg barnái sem beletörődöttséget mutatnak. A férfi kérdésétől viszont kicsit elgyengül. Ismét ez a kedvesség a két városőrtől...
Ő azonban tudja, hogy hamarosan megint egyedül marad majd, mikor innen elviszik, így pedig csak még nehezebb, hogy annak tudatában ül itt, hogy ezt a többé-kevésbé biztonságos légkört kell majd itt hagynia.
Száját összeszorítva biccent és legyűri magában a sírhatnékot.
Helyette mélyet lélegzik és összeszedi a bátorságát. Szemöldökét ráncolva és a kezére pillantva próbálja jelezni a férfinak sürgetőn, hogy a figyelmét kéri.
Az egyik karja a törzsét ölelte, most kicsit lejjebb csúszik és ott matat, ahol a köténye a csípőjét körbefogja. Óvatosan kitekeri a hasa felé kétszer behajtogatott anyagot, így láthatóvá válik, hogy egy hosszabb, kétélű kés van oda betekerve, elrejtve.
A bejáratnak és a felvigyázójuknak ezért is ült háttal- szerette volna ezt a kést átadni, hátha jelenthet bármiféle segítséget.
Idegesen lesi a vele szemben ülők arcát valami jelzés után, hogy kérik-e vagy sem, mit csináljon...?
Visszarejteni nem telik sok időbe a kést, észrevétlenül átadni már problémásabb lehet, de megkísérelné.*
*Bredoc barátságos pillantása és biccentése annyit árul el a számára, hogy a férfi benne igyekszik tartani a lelket. Persze azt is látja, hogy a parancsnokhelyettes tekintete és tartása messze nem olyan megtört még, mint itt a legtöbbeké, de ez természetes. Életerős férfiak ritkán adják fel ilyen rövid idő után.
Soreyl meleg barnái sem beletörődöttséget mutatnak. A férfi kérdésétől viszont kicsit elgyengül. Ismét ez a kedvesség a két városőrtől...
Ő azonban tudja, hogy hamarosan megint egyedül marad majd, mikor innen elviszik, így pedig csak még nehezebb, hogy annak tudatában ül itt, hogy ezt a többé-kevésbé biztonságos légkört kell majd itt hagynia.
Száját összeszorítva biccent és legyűri magában a sírhatnékot.
Helyette mélyet lélegzik és összeszedi a bátorságát. Szemöldökét ráncolva és a kezére pillantva próbálja jelezni a férfinak sürgetőn, hogy a figyelmét kéri.
Az egyik karja a törzsét ölelte, most kicsit lejjebb csúszik és ott matat, ahol a köténye a csípőjét körbefogja. Óvatosan kitekeri a hasa felé kétszer behajtogatott anyagot, így láthatóvá válik, hogy egy hosszabb, kétélű kés van oda betekerve, elrejtve.
A bejáratnak és a felvigyázójuknak ezért is ült háttal- szerette volna ezt a kést átadni, hátha jelenthet bármiféle segítséget.
Idegesen lesi a vele szemben ülők arcát valami jelzés után, hogy kérik-e vagy sem, mit csináljon...?
Visszarejteni nem telik sok időbe a kést, észrevétlenül átadni már problémásabb lehet, de megkísérelné.*
843. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-30 23:58:19
Üzenet elküldve: 2020-03-30 23:58:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Soreylben bujkál valami. Nem. Nem Perchipfel, és a rejtőző őrülete. Hanem az a bizonyos férfi hisztéria, elméjének ép felében virul. Mint cserfa tövén a gyönge ibolya, és most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ne jöjjön ki ez a természete. Az a Soreyl, aki csákányt hajítana a kiabáló mandró szemébe. Tovább veri a falat, és nem reagál.*
~Anyád!~
*Mormogja magában, és várja, hogy Perchi valamit még rátegyen egy lapáttal, de most a szellemalak hallgat. Illetve itt sincs, ahogy kardja sem. Ismételten magára maradt ez alkalommal. Mikor felmerül a kérdés, hogy esetleg a felügyelő gazfickóval is megosztanák e a társalgást tömören, nagyon kikívánkozna belőle valami, de nagy nehezen lenyeli a szavakat. Pihenőt fújnak. Soreyl ott ahol van, elereszti a csákányt, ami koppan a bokája mellett, majd elterül a földön. Kint késő este lehet már. Megjelenik Garsin, és a fekete ruhás. Ételt osztanak. Közben a másutt is felmotoszó zajok, elnyomhatják a társalgás zaját. A parancsnokhelyettes kikéri Soreyl véleményét, aki belevakar a borostájába az állán.*
-A Kapitányról nem nyilatkozom. Az biztos, hogy nem úgy néz ki mint aki örül a helyzetnek, de nem lehet árulóban bízni.
*Szögezi le véleményének mind a két oldalát.*
-Hanem viszont a holnap.
*Mondja halkan mély hangján.*
-Azt én is kivárnám. Több időnk van kiismerni a terepet, és ne felejtsd el, hogy még van fönt egy találkánk a mocsokkal.
*Emlékezteti Bradocot arra a bizonyos "Alszik még rá egyet" mondatra.*
-Az jó alkalom. Elhinteni hogy elfertőződik a sebed, és kifigyelni a járatokat, hátha látunk valami érdekeset.
*Foglalja össze. Ő egyértelműen azon van, hogy várják meg az éjszakát. Nem lenne okos terv nélkül beleszaladni valamibe. Közben megérkezik az ételosztás, és Garsin. A rongyos lány, letelepszik mellettük. Soreyl egy kisebb darab kenyeret tör. Ők pár órával ezelőtt még sózott húst eszegettek a felszínen. A többieknek kell erő. Meleg barna szemei Garsinéba fúródnak.*
-Jól vagy?
*Soreylben bujkál valami. Nem. Nem Perchipfel, és a rejtőző őrülete. Hanem az a bizonyos férfi hisztéria, elméjének ép felében virul. Mint cserfa tövén a gyönge ibolya, és most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ne jöjjön ki ez a természete. Az a Soreyl, aki csákányt hajítana a kiabáló mandró szemébe. Tovább veri a falat, és nem reagál.*
~Anyád!~
*Mormogja magában, és várja, hogy Perchi valamit még rátegyen egy lapáttal, de most a szellemalak hallgat. Illetve itt sincs, ahogy kardja sem. Ismételten magára maradt ez alkalommal. Mikor felmerül a kérdés, hogy esetleg a felügyelő gazfickóval is megosztanák e a társalgást tömören, nagyon kikívánkozna belőle valami, de nagy nehezen lenyeli a szavakat. Pihenőt fújnak. Soreyl ott ahol van, elereszti a csákányt, ami koppan a bokája mellett, majd elterül a földön. Kint késő este lehet már. Megjelenik Garsin, és a fekete ruhás. Ételt osztanak. Közben a másutt is felmotoszó zajok, elnyomhatják a társalgás zaját. A parancsnokhelyettes kikéri Soreyl véleményét, aki belevakar a borostájába az állán.*
-A Kapitányról nem nyilatkozom. Az biztos, hogy nem úgy néz ki mint aki örül a helyzetnek, de nem lehet árulóban bízni.
*Szögezi le véleményének mind a két oldalát.*
-Hanem viszont a holnap.
*Mondja halkan mély hangján.*
-Azt én is kivárnám. Több időnk van kiismerni a terepet, és ne felejtsd el, hogy még van fönt egy találkánk a mocsokkal.
*Emlékezteti Bradocot arra a bizonyos "Alszik még rá egyet" mondatra.*
-Az jó alkalom. Elhinteni hogy elfertőződik a sebed, és kifigyelni a járatokat, hátha látunk valami érdekeset.
*Foglalja össze. Ő egyértelműen azon van, hogy várják meg az éjszakát. Nem lenne okos terv nélkül beleszaladni valamibe. Közben megérkezik az ételosztás, és Garsin. A rongyos lány, letelepszik mellettük. Soreyl egy kisebb darab kenyeret tör. Ők pár órával ezelőtt még sózott húst eszegettek a felszínen. A többieknek kell erő. Meleg barna szemei Garsinéba fúródnak.*
-Jól vagy?
842. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-30 20:54:39
Üzenet elküldve: 2020-03-30 20:54:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Az ilyesfajta beszéd, és viselkedés nem idegen Brox számára. Még régebben, a gyenge elméjű, és még gyengébb képességekkel bíró valamicske hatalmat kapó kiképzőkre jellemző ez. ~Mintha egy embernek bármit is használna.~ Csak szinte láthatatlanul rázza meg a fejét, de egy szót sem szól, a kimondott szavakra csak dolgozik tovább, egyik csapás a másik után. Bár persze eljátszik a gondolattal, hogy a következőt annak a nyomorultnak a fejébe csapja, de erre még sajnos várnia kell. Épp mikor valami nagyon feszült dolog jönne, és döntenie kellene, hogy most vagy soha, akkor jön az enyhülés, s hamar a pihenő is. Verejtékes és véres homlokát arcát megtörli, ahogy leteszi a csákányt, és lehuppan a többiek közé. Várja az ebédet, s egyben Garsint is reményei szerint. Arcát a vállába temetve, ahogy törli az izzadságot, tompa hangon tud szólni.*
-Minden jobb, mint itt megrohadni és elsorvadni, barátom. Én nem fogok itt senyvedni évekig, s ha van bennetek még tartás, úgy velem, velünk tartotok!
*Mondja, majd elgondolkodik azon, hogy túl jő bőrben van-e.*
-Ez kettős fegyver. Holnap rosszabb bőrben leszünk, ti is, mi is, és annyival kevesebb erőnk lesz harcolni. Az idő sajnos ellenünk dolgozik. Te mit gondolsz, Soreyl? A kapitány vajon nem segítene?
*Szinte csak költői kérdés, s szemernyi esélyt sem lát rá, de hogy ne tartogassa magában, kiejti a szavakat. Közben meglátja a rongyos lányt is, ez némi melegséget önt most a jéghideg szívébe. Nem foglalkozik velük többet, s ez így van rendjén. Tudja ő, hogy hogy is állhat most a lány, legalábbis elképzelni tudja csak. A kenyeret, ha kap, töri és eszi, szép lassan, kihasználva minden lehetőséget a tervezésre, és az erő gyűjtésére. A lány, ha melléjük támaszkodik, egy barátságos szempillantást kap, és egy kedves biccentést, mintha csak azt mondaná: egyet se félj.*
*Az ilyesfajta beszéd, és viselkedés nem idegen Brox számára. Még régebben, a gyenge elméjű, és még gyengébb képességekkel bíró valamicske hatalmat kapó kiképzőkre jellemző ez. ~Mintha egy embernek bármit is használna.~ Csak szinte láthatatlanul rázza meg a fejét, de egy szót sem szól, a kimondott szavakra csak dolgozik tovább, egyik csapás a másik után. Bár persze eljátszik a gondolattal, hogy a következőt annak a nyomorultnak a fejébe csapja, de erre még sajnos várnia kell. Épp mikor valami nagyon feszült dolog jönne, és döntenie kellene, hogy most vagy soha, akkor jön az enyhülés, s hamar a pihenő is. Verejtékes és véres homlokát arcát megtörli, ahogy leteszi a csákányt, és lehuppan a többiek közé. Várja az ebédet, s egyben Garsint is reményei szerint. Arcát a vállába temetve, ahogy törli az izzadságot, tompa hangon tud szólni.*
-Minden jobb, mint itt megrohadni és elsorvadni, barátom. Én nem fogok itt senyvedni évekig, s ha van bennetek még tartás, úgy velem, velünk tartotok!
*Mondja, majd elgondolkodik azon, hogy túl jő bőrben van-e.*
-Ez kettős fegyver. Holnap rosszabb bőrben leszünk, ti is, mi is, és annyival kevesebb erőnk lesz harcolni. Az idő sajnos ellenünk dolgozik. Te mit gondolsz, Soreyl? A kapitány vajon nem segítene?
*Szinte csak költői kérdés, s szemernyi esélyt sem lát rá, de hogy ne tartogassa magában, kiejti a szavakat. Közben meglátja a rongyos lányt is, ez némi melegséget önt most a jéghideg szívébe. Nem foglalkozik velük többet, s ez így van rendjén. Tudja ő, hogy hogy is állhat most a lány, legalábbis elképzelni tudja csak. A kenyeret, ha kap, töri és eszi, szép lassan, kihasználva minden lehetőséget a tervezésre, és az erő gyűjtésére. A lány, ha melléjük támaszkodik, egy barátságos szempillantást kap, és egy kedves biccentést, mintha csak azt mondaná: egyet se félj.*
841. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-30 17:17:45
Üzenet elküldve: 2020-03-30 17:17:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Jól sejtette, hogy nem valami konyhaféleség felé tartanak. És most már azt is kezdi érteni, hogy valószínűleg nem a raboknak kell majd főznie, hanem amazoknak odafönt.
Itt csak kenyeret és almát osztanak...
Így már azt a sót sem hiányolja annyira. Mit is érdekli őt, ha a banditáknak nem fog ízleni az étel?! Legalábbis ezt gondolja elsőre... Aztán rájön, hogy valószínűleg rajta csattanna az elégedetlenség.
Érzékeli, hogy feszült hangulatba érkeznek vissza a férfival, de senkit sem lát a földön, úgyhogy feltételezi, hogy csak valami vita lehetett...
Figyel a Feketeruhásra és utasításait megszívlelve újra számba veszi, hogy miből gazdálkodnak, majd pedig a rabok számát méri fel, ezzel egy-egy pillantás erejéig elidőzve az összes arcon. Szánja őket, látja, hogy sok mindenen mehettek keresztül és részéről nem is talál kiutat a számukra, így a szemükben fölfedezett reménytelenség benne is visszhangzik.
Menne már, de még fölnéz a Feketeruhásra, az engedélyt várva, ehelyett figyelmeztetést kap. Vagy védő szándékú óva intést? Nem tudná megmondani. Azt tudja, hogy a férfi nem hagyta itt a félvérrel és most is a "barátai" közelébe utasítja. De talán csak túlságosan szeretne valami biztonságérzetet találni, azért magyaráz ilyesmit a Feketeruhás szándékaiba.
Bólint, hogy értette, majd a kosarat fogva közelebb megy a rabokhoz. A közelben lerakja, majd jobb híján a köténye aljába igyekszik törölni mocskos kezeit, ha már megfogja az ételt. Persze maga is belátja, hogy ezzel nem sokat ér, úgyhogy hamar letesz róla és nekikezd az ételosztásnak.
Előzetes számlálása alapján halk szóval megkéri az egymás mellett ülő kisebb csoportokat, hogy osszák el egymás között a kenyeret, majd mintegy vigasztalóul hozzáteszi, hogy lesz még alma is.
Erejéhez mérten igyekszik fürgén mozogni, mert nem tudja, mennyi pihenőt kaptak. Remélhetőleg senki sem kezd veszekedni az ételen és meg tudnak osztozni a kérése szerint, mert ha maga tördelné a kenyeret, az még hosszadalmasabb volna.
Nem áll meg beszélgetni, Bredoc és Soreyl előtt is pontosan annyit időz, mint a többi rab előtt, mert előrébbvalónak tartja, hogy mindenki gyorsan ételhez jusson, mint a saját igényét a két férfi megnyugtató közelségére.
Második körben kiosztja az almát is és ezzel alighanem el is fogyott minden. Annyi trükközést megenged magának, ha ez lehetséges, hogy az almaosztásnál a két városőrt hagyja utoljára, majd mintegy véletlenül, de egyébként teljesen nyilvánvalóan mellettük állapodik meg a maga félig rohadt, penészvirágos almájával.
Nem mer hátranézni a felvigyázójukra, így csak bízik benne, hogy a félvér nem fogja megszólítani. Ha Soreyl és Bredoc leült, kissé nehézkesen, a törzsét támasztva ő is melléjük ereszkedik, a bejáratnak háttal. Nem mer beszélni, főleg akkor nem, ha a járatban csönd van.
Nem mosolyog, nem üdvözöl, nem hoz enyhülést a nyomasztó légkörbe, de legalább nem is sír. Alkoholszagú almáját szorongatja, s hol azt nézi, hol szégyenlősen a közelben ülő rabok arcát, de főképp a parancsnokhelyettest és Soreylt, hátha kiolvashatja a szemükből, hogy szerintük van-e még remény, vagy esélytelennek látják a helyzetet...*
*Jól sejtette, hogy nem valami konyhaféleség felé tartanak. És most már azt is kezdi érteni, hogy valószínűleg nem a raboknak kell majd főznie, hanem amazoknak odafönt.
Itt csak kenyeret és almát osztanak...
Így már azt a sót sem hiányolja annyira. Mit is érdekli őt, ha a banditáknak nem fog ízleni az étel?! Legalábbis ezt gondolja elsőre... Aztán rájön, hogy valószínűleg rajta csattanna az elégedetlenség.
Érzékeli, hogy feszült hangulatba érkeznek vissza a férfival, de senkit sem lát a földön, úgyhogy feltételezi, hogy csak valami vita lehetett...
Figyel a Feketeruhásra és utasításait megszívlelve újra számba veszi, hogy miből gazdálkodnak, majd pedig a rabok számát méri fel, ezzel egy-egy pillantás erejéig elidőzve az összes arcon. Szánja őket, látja, hogy sok mindenen mehettek keresztül és részéről nem is talál kiutat a számukra, így a szemükben fölfedezett reménytelenség benne is visszhangzik.
Menne már, de még fölnéz a Feketeruhásra, az engedélyt várva, ehelyett figyelmeztetést kap. Vagy védő szándékú óva intést? Nem tudná megmondani. Azt tudja, hogy a férfi nem hagyta itt a félvérrel és most is a "barátai" közelébe utasítja. De talán csak túlságosan szeretne valami biztonságérzetet találni, azért magyaráz ilyesmit a Feketeruhás szándékaiba.
Bólint, hogy értette, majd a kosarat fogva közelebb megy a rabokhoz. A közelben lerakja, majd jobb híján a köténye aljába igyekszik törölni mocskos kezeit, ha már megfogja az ételt. Persze maga is belátja, hogy ezzel nem sokat ér, úgyhogy hamar letesz róla és nekikezd az ételosztásnak.
Előzetes számlálása alapján halk szóval megkéri az egymás mellett ülő kisebb csoportokat, hogy osszák el egymás között a kenyeret, majd mintegy vigasztalóul hozzáteszi, hogy lesz még alma is.
Erejéhez mérten igyekszik fürgén mozogni, mert nem tudja, mennyi pihenőt kaptak. Remélhetőleg senki sem kezd veszekedni az ételen és meg tudnak osztozni a kérése szerint, mert ha maga tördelné a kenyeret, az még hosszadalmasabb volna.
Nem áll meg beszélgetni, Bredoc és Soreyl előtt is pontosan annyit időz, mint a többi rab előtt, mert előrébbvalónak tartja, hogy mindenki gyorsan ételhez jusson, mint a saját igényét a két férfi megnyugtató közelségére.
Második körben kiosztja az almát is és ezzel alighanem el is fogyott minden. Annyi trükközést megenged magának, ha ez lehetséges, hogy az almaosztásnál a két városőrt hagyja utoljára, majd mintegy véletlenül, de egyébként teljesen nyilvánvalóan mellettük állapodik meg a maga félig rohadt, penészvirágos almájával.
Nem mer hátranézni a felvigyázójukra, így csak bízik benne, hogy a félvér nem fogja megszólítani. Ha Soreyl és Bredoc leült, kissé nehézkesen, a törzsét támasztva ő is melléjük ereszkedik, a bejáratnak háttal. Nem mer beszélni, főleg akkor nem, ha a járatban csönd van.
Nem mosolyog, nem üdvözöl, nem hoz enyhülést a nyomasztó légkörbe, de legalább nem is sír. Alkoholszagú almáját szorongatja, s hol azt nézi, hol szégyenlősen a közelben ülő rabok arcát, de főképp a parancsnokhelyettest és Soreylt, hátha kiolvashatja a szemükből, hogy szerintük van-e még remény, vagy esélytelennek látják a helyzetet...*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 965-984