Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 3 (41. - 60. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
60. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-24 00:56:13
Üzenet elküldve: 2020-03-24 00:56:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bólintani akar, mikor a férfi megerősítést vár, de látja, hogy amaz nem is őt nézi, hanem a szomszédos asztaltársaságot.
Követi a tekintetét és elkapja azt a biccentést az egyik banditától. Innentől pedig jut még egy nyugtalanító gondolat a csokorba... Vajon mit akart ez jelenteni?
Miért kellett ez a jelzés? Mit akarnak a férjétől? Vagyis... Fród úrtól... Meg fogják keresni? De hát miért?... Miért?
Pörögnek a gondolatai, miközben pedig a Kékszeműre is igyekszik figyelni. A szőlőre meg hirtelen nagyon rákap és sorra tömi a szemeket a szájába koszos és remegő kezével. Egyrészt mert ideges és ezzel a mellékcselekvéssel igyekszik terelni a figyelmet a hallgatagságáról, másrészt ráérez, hogy az evés jót tesz és erőt ad, amire még szüksége lehet...
Majd érkezik az a kérdés a férfitől, amiben mintha elvi vitát akarna kezdeményezni vele a Kékszemű. Ő azonban nem bizonyul jó társalkodónak, mert fél és ha képes is gondolkodni, gondolatai szétszaladnak, ziláltak... és igen, a félelmeiből fakadnak.
Várja a folytatást, a választ a maga semmilyen szavaira, hogy mit akart ebből kihozni a férfi, azonban ehelyett újabb kérdést kap.
Ismét fölpillant a kék szempárba, majd megremeg az arca és elfordítja tekintetét. A kérdés kap még egy kis kiegészítőt is, amitől még rosszabbul érzi magát.
Nem válaszol, konokul hallgat. Nem akarja kimondani a félelmeit, nem akar ötleteket adni, vagy teret a gúnyolódásnak.
Csak az újabb kérdésre mutat reakciót, ahogy tekintete odarebben a Kékszeműre. Aztán ott is marad, mert a szempár nagyon ragaszkodónak bizonyul és valamiért ő sem képes elfordítani a fejét.
Nem a válaszon gondolkodik, hanem Fród jár a fejében és az, hogy mit akarhatnak tőle. Bármennyit is hányja-veti magában a dolgot, a legvalószínűbbnek azt találja, hogy tényleg nagyon rossz helyre tévedt. Hogy nem lett volna szabad látnia, hogy mi történik itt... Hogy meg fogják ölni, vagy pedig örökre itt fogják. A családja és a férje pedig azért voltak érdekesek, mert nem akarják, hogy bárki is keresse őt... De mit tennének azokkal, akik keresnék őt? Megölik őket is? Tényleg idáig mennének pusztán őmiatta?
Ez nem lehet... De mi van, ha mégis?
Arra figyel fel, hogy a tálat kiveszik az öléből, ez aztán megtöri a már-már megigézett bámulását is. Majd látja az intést és hallja, hogy valaki közelíteni kezd feléjük.
Mintha valami álomból ocsúdna, úgy pillant kérdőn a Kékszeműre, majd pedig a hozzá lépő félvérre. Megszorítják a karját és szólítják, ő meg igyekszik is engedelmeskedni, de olyan hirtelen érte ez a váltás a beszélgetésből az elhurcolás felé, hogy az újabb hullámban rá törő ijedtségtől kifut a tagjaiból az erő. Hová fogják vinni? Mit tesznek vele?
Végül sikerül talpra kecmeregnie, miközben magában azt a gondolatot erősíti, hogy biztosan csak a két városőr után viszik őt is, mert ez az egyetlen eshetőség, ami megőrzi attól, hogy itt és most összetörjön. A másik az volna, hogy elengedik, de ebben még reménykedni sem mer, mert azt a csalódást nem tudná elviselni, ha nem úgy történne, miközben beleringatta magát...
Szabad karjával a törzsét támasztja, mert a hosszabb pihenő után váratlanul éri a mozgásból adódó fájdalom. Egyébként meg hagyja magát vezetni. Néhány lépést... aztán... *
- Hazudtam. - *Fordul vissza testével a Kékszemű felé, amennyiben ez lehetséges. Hangja elvékonyodott és néhányszor levegőt kell vennie, mielőtt folytatni tudná. Mármint, ha hagyják egyáltalán beszélni.*
- Nem... nem Fród a férjem neve. Csak azért mondtam, mert nem akartam, hogy megtalálják... vagy... vagy ismerjék. - *Elég zavarosan beszél, a mondat szerkezete sem áll össze rendesen.
Megint a sírás szélén van és reszket az idegességtől.
Nincs épp beszédre alkalmas állapotban, de nem kockáztathatott. Nem tudja, hová akarják most vinni és milyen sors vár rá, de azt a szegény halárust nem keverheti ebbe bele.
Már-már könyörgőn néz a banditák vezérére, várva a bizonyosságot, hogy tudomásul vette a szavait és nem áll szándékában bántani a Fród nevezetű férfit.*
*Bólintani akar, mikor a férfi megerősítést vár, de látja, hogy amaz nem is őt nézi, hanem a szomszédos asztaltársaságot.
Követi a tekintetét és elkapja azt a biccentést az egyik banditától. Innentől pedig jut még egy nyugtalanító gondolat a csokorba... Vajon mit akart ez jelenteni?
Miért kellett ez a jelzés? Mit akarnak a férjétől? Vagyis... Fród úrtól... Meg fogják keresni? De hát miért?... Miért?
Pörögnek a gondolatai, miközben pedig a Kékszeműre is igyekszik figyelni. A szőlőre meg hirtelen nagyon rákap és sorra tömi a szemeket a szájába koszos és remegő kezével. Egyrészt mert ideges és ezzel a mellékcselekvéssel igyekszik terelni a figyelmet a hallgatagságáról, másrészt ráérez, hogy az evés jót tesz és erőt ad, amire még szüksége lehet...
Majd érkezik az a kérdés a férfitől, amiben mintha elvi vitát akarna kezdeményezni vele a Kékszemű. Ő azonban nem bizonyul jó társalkodónak, mert fél és ha képes is gondolkodni, gondolatai szétszaladnak, ziláltak... és igen, a félelmeiből fakadnak.
Várja a folytatást, a választ a maga semmilyen szavaira, hogy mit akart ebből kihozni a férfi, azonban ehelyett újabb kérdést kap.
Ismét fölpillant a kék szempárba, majd megremeg az arca és elfordítja tekintetét. A kérdés kap még egy kis kiegészítőt is, amitől még rosszabbul érzi magát.
Nem válaszol, konokul hallgat. Nem akarja kimondani a félelmeit, nem akar ötleteket adni, vagy teret a gúnyolódásnak.
Csak az újabb kérdésre mutat reakciót, ahogy tekintete odarebben a Kékszeműre. Aztán ott is marad, mert a szempár nagyon ragaszkodónak bizonyul és valamiért ő sem képes elfordítani a fejét.
Nem a válaszon gondolkodik, hanem Fród jár a fejében és az, hogy mit akarhatnak tőle. Bármennyit is hányja-veti magában a dolgot, a legvalószínűbbnek azt találja, hogy tényleg nagyon rossz helyre tévedt. Hogy nem lett volna szabad látnia, hogy mi történik itt... Hogy meg fogják ölni, vagy pedig örökre itt fogják. A családja és a férje pedig azért voltak érdekesek, mert nem akarják, hogy bárki is keresse őt... De mit tennének azokkal, akik keresnék őt? Megölik őket is? Tényleg idáig mennének pusztán őmiatta?
Ez nem lehet... De mi van, ha mégis?
Arra figyel fel, hogy a tálat kiveszik az öléből, ez aztán megtöri a már-már megigézett bámulását is. Majd látja az intést és hallja, hogy valaki közelíteni kezd feléjük.
Mintha valami álomból ocsúdna, úgy pillant kérdőn a Kékszeműre, majd pedig a hozzá lépő félvérre. Megszorítják a karját és szólítják, ő meg igyekszik is engedelmeskedni, de olyan hirtelen érte ez a váltás a beszélgetésből az elhurcolás felé, hogy az újabb hullámban rá törő ijedtségtől kifut a tagjaiból az erő. Hová fogják vinni? Mit tesznek vele?
Végül sikerül talpra kecmeregnie, miközben magában azt a gondolatot erősíti, hogy biztosan csak a két városőr után viszik őt is, mert ez az egyetlen eshetőség, ami megőrzi attól, hogy itt és most összetörjön. A másik az volna, hogy elengedik, de ebben még reménykedni sem mer, mert azt a csalódást nem tudná elviselni, ha nem úgy történne, miközben beleringatta magát...
Szabad karjával a törzsét támasztja, mert a hosszabb pihenő után váratlanul éri a mozgásból adódó fájdalom. Egyébként meg hagyja magát vezetni. Néhány lépést... aztán... *
- Hazudtam. - *Fordul vissza testével a Kékszemű felé, amennyiben ez lehetséges. Hangja elvékonyodott és néhányszor levegőt kell vennie, mielőtt folytatni tudná. Mármint, ha hagyják egyáltalán beszélni.*
- Nem... nem Fród a férjem neve. Csak azért mondtam, mert nem akartam, hogy megtalálják... vagy... vagy ismerjék. - *Elég zavarosan beszél, a mondat szerkezete sem áll össze rendesen.
Megint a sírás szélén van és reszket az idegességtől.
Nincs épp beszédre alkalmas állapotban, de nem kockáztathatott. Nem tudja, hová akarják most vinni és milyen sors vár rá, de azt a szegény halárust nem keverheti ebbe bele.
Már-már könyörgőn néz a banditák vezérére, várva a bizonyosságot, hogy tudomásul vette a szavait és nem áll szándékában bántani a Fród nevezetű férfit.*
59. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-23 23:47:57
Üzenet elküldve: 2020-03-23 23:47:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//Garsin//
- Fród?
*Kérdez vissza a Kékszemű, mintha nem hallotta volna jól. Megerősítést vár, de már megjegyezte magának a nevet.*
- Szóval Fród.
*Ismétli el újra, ezúttal hangosabban, hideg kékjeit pedig a másik asztal társaságára emeli, és el is kapja az egyik figyelmesebb, józanabb ott ülőét. Amaz csupán biccent neki jelezve, hogy hallotta a nevet.*
- Rendben.
*Nyugtázza higgadtan, azután belekezd a mesélésbe, és a beszélgetésbe, de Garsin túl rémült ahhoz, hogy megfelelő partnere legyen, ennek okán meg persze csalódást okoz neki. Amit ő őszintén sajnál, hiszen minden lehetőséged megragad, hogy a lánynak nyújthassa át.*
- Ugyan mitől félsz?
*Teszi fel a kérdést kellőképpen hosszúra nyújtott hallgatás után.*
- Mi történhetne itt veled, amit egyébként már nem tettek meg veled mások?
*Folytathatná eddigi kényszerű törekvéseit, de már kezd rájuk unni, ahogy Garsinra is, ez visszafogott, szinte már láthatatlanná váló mosolyában is megnyilvánul.*
- Van esetleg bármi olyan mondanivalód, gondolatod, amit nem a félelem szül?
*Vájja még mélyebbre mérges fullánkját a lány lelkébe, legalábbis bízik benne, hogy ezen sokkolóan hideg, és egyszerű kérdései olyan helyen érik el Garsint, ahol igazán fáj neki.
Ezután szó nélkül emeli el a lány elől a szőlőt. Nem mond semmit, rá sem pillant, csak kezével jelez az asztalnál lévőknek, akik egyike rögtön fel is pattan. Többre nincs szükség, elvégre Garsin egy gyönge ifjú leány.*
- Gyere!
*Utasítja egyszerűen a rongyos ruházatú félvér, aki erősen megragadja a lány felkarját, de nem kezdi el rángatni, abban bízva, hogy amaz együttműködik vele.*
//Bredoc és Darenn//
*Bizony sejtették, hogy a két harcos egyikének, vagy mindkettejüknek volt szerencséje a nyaklánchoz, főleg Bredoc sebei árulkodóak arról, hogy nem túl békés volt az idejövetelük.*
- Sajnálom.
*Suttogja az ifjabbik őszinte megbánással az arcán, mintha ezért ő lenne a felelős.*
- Hidd el, mi is örülnénk neki. Ez a szarzsák már nagyon régóta megkeseríti az emberek életét. Mint egy patkány, akárhova viszed megtalálja a módját annak, hogy kirágja onnan magát.
*A fiatal baka arca haragról árulkodik, és olyan tiszta érzésekről, amik még azon ifjak sajátosságai, akik hisznek a becsületben, a jóságban, és az ehhez hasonló lovagias ideákban.*
- A kapitány?
*Az ifjú arcon ezúttal szégyen és szomorúság jelenik meg, ahogy a komor Feketeruhásra pillant az árnyékos sarokban. Rögtön ezután idősebb társa keze csattan tarkóján, mert úgy véli túlzásba vitte a fecsegést.*
- Vannak ők is éppen annyian, ha nem többen.
*Feleli az érces hang, majd csend követi, és Raignald állkapcsa megfeszül, végül mégis folytatja.*
- Hol a járatokba bújva két-három fős csapatokban, vagy kint vadásznak, esetleg a szegénynegyedben portyáznak mióta a Gazdagnegyed eltűnt. Az itt bányászott érceket pedig a Sárvárosba viszik.
- Szerintünk ott feldolgoztatják olcsón.
- Onnan pedig készen a kikötőbe viszik. De persze biztosat nem tudunk.
- Egyébként több nyaklánc is volt, nem csak a kapitánynak. Azokkal nem tudjuk mi lett. *Zárja végül a párbeszédet Warmet, és kicsit el is csendesednek mindketten, hogy a munkával törődhessenek mielőtt bajba kerülnek.*
- Nem tudjuk. Sok a járat, bárhol lehet a kardod.
*Súgja az ifjabbik, kicsit többet adva a visszafogottságra, de továbbra is feszülten figyeli a két katonát, akikben újra megtalálta a kijutás reményét. Elvégre ő még túl fiatal ahhoz, hogy könnyen beletörődjön abba, hogy elfelejtve hal bele a végkimerülésbe, vagy valami kórságba, mert napról napra gyengül a szervezete a kevés, és silány étel miatt.*
- Igen, hallottunk a barakkról. *Morogja fojtott hangon Raignald.*
- Eeyr nyugosztalja bátor bajtársainkat! *Hajtja le fejét tiszteletteljesen Warmet, és egy pillanatra megáll, hogy nyomatékosítsa a pillanat jelentőségét.*
- Hallunk ezt azt. Hallottunk a Sárvárosról is foszlányokat, de nem sok minden jut le hozzánk.
- Ide még a nap sem süt. *Mondja kissé elkeseredetten, ámbár furcsa reményteliséggel hangjában Warmet, és egy újabb erőteljes csákányütéssel toldja meg.*
//Garsin//
- Fród?
*Kérdez vissza a Kékszemű, mintha nem hallotta volna jól. Megerősítést vár, de már megjegyezte magának a nevet.*
- Szóval Fród.
*Ismétli el újra, ezúttal hangosabban, hideg kékjeit pedig a másik asztal társaságára emeli, és el is kapja az egyik figyelmesebb, józanabb ott ülőét. Amaz csupán biccent neki jelezve, hogy hallotta a nevet.*
- Rendben.
*Nyugtázza higgadtan, azután belekezd a mesélésbe, és a beszélgetésbe, de Garsin túl rémült ahhoz, hogy megfelelő partnere legyen, ennek okán meg persze csalódást okoz neki. Amit ő őszintén sajnál, hiszen minden lehetőséged megragad, hogy a lánynak nyújthassa át.*
- Ugyan mitől félsz?
*Teszi fel a kérdést kellőképpen hosszúra nyújtott hallgatás után.*
- Mi történhetne itt veled, amit egyébként már nem tettek meg veled mások?
*Folytathatná eddigi kényszerű törekvéseit, de már kezd rájuk unni, ahogy Garsinra is, ez visszafogott, szinte már láthatatlanná váló mosolyában is megnyilvánul.*
- Van esetleg bármi olyan mondanivalód, gondolatod, amit nem a félelem szül?
*Vájja még mélyebbre mérges fullánkját a lány lelkébe, legalábbis bízik benne, hogy ezen sokkolóan hideg, és egyszerű kérdései olyan helyen érik el Garsint, ahol igazán fáj neki.
Ezután szó nélkül emeli el a lány elől a szőlőt. Nem mond semmit, rá sem pillant, csak kezével jelez az asztalnál lévőknek, akik egyike rögtön fel is pattan. Többre nincs szükség, elvégre Garsin egy gyönge ifjú leány.*
- Gyere!
*Utasítja egyszerűen a rongyos ruházatú félvér, aki erősen megragadja a lány felkarját, de nem kezdi el rángatni, abban bízva, hogy amaz együttműködik vele.*
//Bredoc és Darenn//
*Bizony sejtették, hogy a két harcos egyikének, vagy mindkettejüknek volt szerencséje a nyaklánchoz, főleg Bredoc sebei árulkodóak arról, hogy nem túl békés volt az idejövetelük.*
- Sajnálom.
*Suttogja az ifjabbik őszinte megbánással az arcán, mintha ezért ő lenne a felelős.*
- Hidd el, mi is örülnénk neki. Ez a szarzsák már nagyon régóta megkeseríti az emberek életét. Mint egy patkány, akárhova viszed megtalálja a módját annak, hogy kirágja onnan magát.
*A fiatal baka arca haragról árulkodik, és olyan tiszta érzésekről, amik még azon ifjak sajátosságai, akik hisznek a becsületben, a jóságban, és az ehhez hasonló lovagias ideákban.*
- A kapitány?
*Az ifjú arcon ezúttal szégyen és szomorúság jelenik meg, ahogy a komor Feketeruhásra pillant az árnyékos sarokban. Rögtön ezután idősebb társa keze csattan tarkóján, mert úgy véli túlzásba vitte a fecsegést.*
- Vannak ők is éppen annyian, ha nem többen.
*Feleli az érces hang, majd csend követi, és Raignald állkapcsa megfeszül, végül mégis folytatja.*
- Hol a járatokba bújva két-három fős csapatokban, vagy kint vadásznak, esetleg a szegénynegyedben portyáznak mióta a Gazdagnegyed eltűnt. Az itt bányászott érceket pedig a Sárvárosba viszik.
- Szerintünk ott feldolgoztatják olcsón.
- Onnan pedig készen a kikötőbe viszik. De persze biztosat nem tudunk.
- Egyébként több nyaklánc is volt, nem csak a kapitánynak. Azokkal nem tudjuk mi lett. *Zárja végül a párbeszédet Warmet, és kicsit el is csendesednek mindketten, hogy a munkával törődhessenek mielőtt bajba kerülnek.*
- Nem tudjuk. Sok a járat, bárhol lehet a kardod.
*Súgja az ifjabbik, kicsit többet adva a visszafogottságra, de továbbra is feszülten figyeli a két katonát, akikben újra megtalálta a kijutás reményét. Elvégre ő még túl fiatal ahhoz, hogy könnyen beletörődjön abba, hogy elfelejtve hal bele a végkimerülésbe, vagy valami kórságba, mert napról napra gyengül a szervezete a kevés, és silány étel miatt.*
- Igen, hallottunk a barakkról. *Morogja fojtott hangon Raignald.*
- Eeyr nyugosztalja bátor bajtársainkat! *Hajtja le fejét tiszteletteljesen Warmet, és egy pillanatra megáll, hogy nyomatékosítsa a pillanat jelentőségét.*
- Hallunk ezt azt. Hallottunk a Sárvárosról is foszlányokat, de nem sok minden jut le hozzánk.
- Ide még a nap sem süt. *Mondja kissé elkeseredetten, ámbár furcsa reményteliséggel hangjában Warmet, és egy újabb erőteljes csákányütéssel toldja meg.*
58. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-22 18:30:12
Üzenet elküldve: 2020-03-22 18:30:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A kövek pattogva, csattogva szépen legördülnek a falról. Még mindig csak tettetik a munkát, de sok kicsi sokra megy. Még mindig nem tudja Soreyl mit bányászhatnak de talán mindegy is. A lovag agya most máson jár. Egy kijutási terven. Mivel közben több mindenre is kell figyelmet fordítania, ezért nem tud elmélyedni a dologban. Annyira viszont hamar eljut, hogy most nem nagyon van esélyük.*
~Vegyük sorra. Bradocot a kékszemű megbűvölte. Többször. Bizonyára megterhelő lehet. Ezeknek meg már egy napi munka van a kezében, és ott van még az a mocsok is fent.~
*Mondja magában, és arra gondol, hogy azt mondta alszik még egyet a dologra. Noha nagyobbakat nem üt, de a szorító dühtől úgy feszülnek meg a csákány nyelén az ujjai, mintha a rohadék nyakát fojtogatná. A bemutatkozásukra közben felelnek. A nevek gazdái felé biccent egyet némán.*
-Hm.
*Mondja hozzá elmésen Soreyl, a komoran hörgő férfiak klubjának örökös, és tiszteletbeli tagja. Eztán szóba kerül a nyaklánc. A kékszemű medálja minden bizonnyal a börtönparancsnoké lehetett. A medál erejének többszörös elszenvedője szavakba is önti véleményét. Soreyl fogai között egy hangyányi nevetés kúszik ki sziszegve némán. Nem hitetlen kuncogás, mintsem inkább egy baráti gesztus.*
-Szeretném megnézni.
*Mondja Bradocra nézve, majd egy pillanatra hátrasandít és elkomorul. Arcáról az rí le, hogy neki is hasonló tervei vannak a mögöttük álló fekete ruhással, de nem mond semmit. Inkább belekérdez a nyilvánvalóba.*
-Ha az a kapitányotok nyaklánca. Hol a kapitány?
*Mind hangjában, mind arcának rezdüléseiben is látni lehet, hogy számít a válaszra. Valószínűleg az egyik olyan cellában amit elhagytak maguk mögött, lefelé jövet. Valószínűleg holtan. Vagy az is lehet, hogy oda kerültek, ahová a törpöt, meg a többit vitték, akiket még a kis akciójuk során megöltek. A parancsnokhelyettes felveti a kardok visszaszerzésének az ötletét. Soreyl igazán furcsán reagál.*
-Leszarom a csákányt nekem a kardom kell bassza meg!
*Szúri ki a szavakat utálattal a fogai között. Egyértelműen Perchi szólt belőle, de ő ezt betudja hangulat ingadozásnak, és megpróbál nem feltűnően meglepődni magán. Kicsit nyugodtabban folytatja.*
-Nem tudjátok hol van a raktáruk?
*Kérdezi, majd a bajbajutottak felteszik a legkétségbeejtőbb kérdést. Miért nem hiányoztak eddig senkinek? Rémes lehet egy hosszú rabság alatt azt tapasztalni, hogy senkinek sem hiányzol. Nem keresnek, nem jönnek érted, és te minden nap csak vársz. És vársz. Hátha valaki akinek fontos a te létezésed, az jön és megment. Vagy legalább ő is slamasztikába kerül. Soreylék így jártak.*
-Tudod a lázadás után...
*Kezd neki nehezen, és kicsit szomorúan. Még mindig nem tudja megbocsájtani magának, hogy a lázadás idején nem volt jelen.*
-Nem maradt olyan, akinek feltűnt volna a hiányotok. Az őrség megszűnt. Sokáig nem is létezett. A Barakk felrobbant...
*Folytatná még, de eszébe jut, hogy így is sokkal több elkeserítő dolgot mondott a kelleténél. Hirtelen elhallgat, és hagyja hogy Bradoc vegye át a stafétát, miközben komoran bámul maga elé.
Perchipfell megjelenő, és eltűnögető szellemalakja valamilyen kavicsot próbál rugdosni oldalt, és kölcsönös sértődöttségből, nem vesznek egymásról tudomást Soreylel. Jaj. De sok gond jár az őrülettel.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A kövek pattogva, csattogva szépen legördülnek a falról. Még mindig csak tettetik a munkát, de sok kicsi sokra megy. Még mindig nem tudja Soreyl mit bányászhatnak de talán mindegy is. A lovag agya most máson jár. Egy kijutási terven. Mivel közben több mindenre is kell figyelmet fordítania, ezért nem tud elmélyedni a dologban. Annyira viszont hamar eljut, hogy most nem nagyon van esélyük.*
~Vegyük sorra. Bradocot a kékszemű megbűvölte. Többször. Bizonyára megterhelő lehet. Ezeknek meg már egy napi munka van a kezében, és ott van még az a mocsok is fent.~
*Mondja magában, és arra gondol, hogy azt mondta alszik még egyet a dologra. Noha nagyobbakat nem üt, de a szorító dühtől úgy feszülnek meg a csákány nyelén az ujjai, mintha a rohadék nyakát fojtogatná. A bemutatkozásukra közben felelnek. A nevek gazdái felé biccent egyet némán.*
-Hm.
*Mondja hozzá elmésen Soreyl, a komoran hörgő férfiak klubjának örökös, és tiszteletbeli tagja. Eztán szóba kerül a nyaklánc. A kékszemű medálja minden bizonnyal a börtönparancsnoké lehetett. A medál erejének többszörös elszenvedője szavakba is önti véleményét. Soreyl fogai között egy hangyányi nevetés kúszik ki sziszegve némán. Nem hitetlen kuncogás, mintsem inkább egy baráti gesztus.*
-Szeretném megnézni.
*Mondja Bradocra nézve, majd egy pillanatra hátrasandít és elkomorul. Arcáról az rí le, hogy neki is hasonló tervei vannak a mögöttük álló fekete ruhással, de nem mond semmit. Inkább belekérdez a nyilvánvalóba.*
-Ha az a kapitányotok nyaklánca. Hol a kapitány?
*Mind hangjában, mind arcának rezdüléseiben is látni lehet, hogy számít a válaszra. Valószínűleg az egyik olyan cellában amit elhagytak maguk mögött, lefelé jövet. Valószínűleg holtan. Vagy az is lehet, hogy oda kerültek, ahová a törpöt, meg a többit vitték, akiket még a kis akciójuk során megöltek. A parancsnokhelyettes felveti a kardok visszaszerzésének az ötletét. Soreyl igazán furcsán reagál.*
-Leszarom a csákányt nekem a kardom kell bassza meg!
*Szúri ki a szavakat utálattal a fogai között. Egyértelműen Perchi szólt belőle, de ő ezt betudja hangulat ingadozásnak, és megpróbál nem feltűnően meglepődni magán. Kicsit nyugodtabban folytatja.*
-Nem tudjátok hol van a raktáruk?
*Kérdezi, majd a bajbajutottak felteszik a legkétségbeejtőbb kérdést. Miért nem hiányoztak eddig senkinek? Rémes lehet egy hosszú rabság alatt azt tapasztalni, hogy senkinek sem hiányzol. Nem keresnek, nem jönnek érted, és te minden nap csak vársz. És vársz. Hátha valaki akinek fontos a te létezésed, az jön és megment. Vagy legalább ő is slamasztikába kerül. Soreylék így jártak.*
-Tudod a lázadás után...
*Kezd neki nehezen, és kicsit szomorúan. Még mindig nem tudja megbocsájtani magának, hogy a lázadás idején nem volt jelen.*
-Nem maradt olyan, akinek feltűnt volna a hiányotok. Az őrség megszűnt. Sokáig nem is létezett. A Barakk felrobbant...
*Folytatná még, de eszébe jut, hogy így is sokkal több elkeserítő dolgot mondott a kelleténél. Hirtelen elhallgat, és hagyja hogy Bradoc vegye át a stafétát, miközben komoran bámul maga elé.
Perchipfell megjelenő, és eltűnögető szellemalakja valamilyen kavicsot próbál rugdosni oldalt, és kölcsönös sértődöttségből, nem vesznek egymásról tudomást Soreylel. Jaj. De sok gond jár az őrülettel.*
57. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-22 06:58:00
Üzenet elküldve: 2020-03-22 06:58:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valahol jól esik neki, hogy Soreyl is vele van, sőt. Egyedül mentálisan lehet, hogy jobban megtörne, ha csak egyedül bedobták volna ide, fene tudja, ezen szerencsére nem is kell gondolkodnia. Inkább a többiekre figyel, miközben igyekszik mímelni a munkát, hogy ne legyen túl feltűnő az apró, elejtett szó.*
-Warmet és Raignald.
*Biccent egyet, mondaná, hogy örvend a találkozásnak, de az talán nem lenne túl helyénvaló szófordulat.*
-A Kapitány nyaklánca? Volt szerencsém hozzá. Nem is egyszer.
*Köp egyet mérgében a földre, hisz sejti, hogy arról a bizonyos nyakláncról van szó, mely térdre kényszerítette Bredocot.*
-Úgy éljek, a gerincével együtt fogom leszakítani a nyakából azt a szart!
*Nagy levegőt vesz, nem szabad felhúznia magát, még nincs itt az ideje. ~Még nem..~ *
~A lázadás óta~
*Sejlik fel benne a gondolat, és valahol érthető is, hogy ide is kifutottak az események, s nem maradt meg a városon belül. A következmények beláthatatlanok.*
-Ha valahogy visszaszerezhetnénk a kardunkat.. Bár ez a csákány is megteszi, ha nagyon muszáj.
*Néz sandán körbe, mielőtt folytatná, amit csak akkor tesz meg, ha biztosan nem hallja senki, akinek nem kellene. KIvárja a megfelelő pillanatot.*
-De akárhogy is, nyaklánc csak egy van, mi meg sokan vagyunk. Miért nem törtetek ki eddig? Vagy próbáltátok, csak valami mégsem úgy jött össze?
*Kicsit gyanakvó hangvétele is lehet a kérdésnek, de ez most nem az a helyzet, amikor finomkodni lehet.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valahol jól esik neki, hogy Soreyl is vele van, sőt. Egyedül mentálisan lehet, hogy jobban megtörne, ha csak egyedül bedobták volna ide, fene tudja, ezen szerencsére nem is kell gondolkodnia. Inkább a többiekre figyel, miközben igyekszik mímelni a munkát, hogy ne legyen túl feltűnő az apró, elejtett szó.*
-Warmet és Raignald.
*Biccent egyet, mondaná, hogy örvend a találkozásnak, de az talán nem lenne túl helyénvaló szófordulat.*
-A Kapitány nyaklánca? Volt szerencsém hozzá. Nem is egyszer.
*Köp egyet mérgében a földre, hisz sejti, hogy arról a bizonyos nyakláncról van szó, mely térdre kényszerítette Bredocot.*
-Úgy éljek, a gerincével együtt fogom leszakítani a nyakából azt a szart!
*Nagy levegőt vesz, nem szabad felhúznia magát, még nincs itt az ideje. ~Még nem..~ *
~A lázadás óta~
*Sejlik fel benne a gondolat, és valahol érthető is, hogy ide is kifutottak az események, s nem maradt meg a városon belül. A következmények beláthatatlanok.*
-Ha valahogy visszaszerezhetnénk a kardunkat.. Bár ez a csákány is megteszi, ha nagyon muszáj.
*Néz sandán körbe, mielőtt folytatná, amit csak akkor tesz meg, ha biztosan nem hallja senki, akinek nem kellene. KIvárja a megfelelő pillanatot.*
-De akárhogy is, nyaklánc csak egy van, mi meg sokan vagyunk. Miért nem törtetek ki eddig? Vagy próbáltátok, csak valami mégsem úgy jött össze?
*Kicsit gyanakvó hangvétele is lehet a kérdésnek, de ez most nem az a helyzet, amikor finomkodni lehet.*
56. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-16 00:38:41
Üzenet elküldve: 2020-03-16 00:38:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Tart tőle, hogy válasza nyugtázását újabb kérdések követik majd, mert a Kékszemű tekintete rajta marad, mintha még faggatni akarná, de ez végül elmarad.
Ahogyan az életkorát firtató témához is csak egy megjegyzést kap, amire nem is tudja, mit mondjon, úgyhogy marad a hallgatásnál. Egyáltalán abban sem biztos, hogy a férfi ezt dicséretnek, gúnynak, vagy egyszerű megállapításnak szánta. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak nagyjából ismeri a korát. Az anyja a sokadik gyereknél már elveszítette a fonalat... A téli hónapok valamelyikében született, annyit tudni, azok meg már nincsenek messze.
A következő nyugtázásra bólint, miközben újabb szőlőszemet nyom a szájába, mielőtt a férfi szóvá tenné, hogy nem eszik. Inkább szopogatja, mint rágja a gyümölcsöt, de tényleg jót tesz neki a benne lévő cukor, legalább a kiürített gyomra miatti émelygés és gyengeség enyhül. Az idegesség azonban nem hagyja, hogy sokat javuljon az állapota.
Aggódik még, hogy a Kékszemű esetleg tovább fog kíváncsiskodni a családjával kapcsolatban, de a férfi ehelyett a férjéről kezd érdeklődni.
Garsin lenyeli a szőlőt és kissé ledermed. Arra gondol, hogy ezt igazán nem kellene elárulnia, ezért kétségbeesetten kutatni kezd egy név után, amit mondhatna.*
- Fród...nak. - *Feleli bizonytalanul és fölemeli tekintetét a kék szempárra, mert ezúttal ő is igyekszik leolvasni valamit arról a veszélyesen kedélyes arcról. A bor csordogáló hangja közben ott cseng a fülében és észreveszi persze, hogy az ő kupáját is újra teletöltik. De nem áll szándékában elvenni és ismét inni, hacsak nem külön utasítják rá.
Bízik benne, hogy a férfi ennyivel megelégszik a férjével kapcsolatban és nincs igazán szándéka ezzel az információval, csak kíváncsi volt.
Az egyik halárus nevét mondta, akinél vásárolni szokott. Nem akar neki rosszat, csak ő jutott először az eszébe.
Aztán a Kékszemű mesélni kezd, és valójában elég jó mesélő. Garsinnak ugyan kicsit nehezére esik odafigyelni, miközben a gondolatai össze-vissza járnak és a rémület szorongatja a szívét, gyomrát, mégis kellően leköti a legenda, ahogy a férfi előadja. Sőt egy időre bele is feledkezik. Majdnem még kérdez is, mikor a gyertyák kerülnek szóba, ugyanis a férfi elmondása alapján is arra következtet, hogy ezek nem hétköznapi gyertyák, hanem értékesek, alighanem mágikusak, azért kellett annyira vigyázni rájuk. És ahogy ő kísérletezgetett még odafönt az egyik gyertya lángjával, az sem tűnt hagyományos lángnak, hiszen még csak nem is égetett...
A Kékszemű intését követve szégyenlősen odapillant az asztaltársaságra, de hamar elfordul, mert nem szeretné fölhívni a figyelmüket. Majd meglepetten veszi tudomásul, hogy a férfi éppen mentegetni igyekszik előtte amazokat, úgy írva le a korábbi őröket, mint akik igazságtalanul bántak az itt raboskodókkal.
Aztán jön a következő váratlan, ugyanis a Kékszemű a véleményét várja ezzel kapcsolatban.*
- Nem tudom, uram... - *Kezdi halkan, az asztal lábát bűvölve.*
- Én nem tudom, ők mit tettek és mit érdemeltek meg... - *Teszi hozzá óvatosan, mert már az is fölháborító lehet, hogy szerinte büntetés jár a gaztettekért.*
- Nem tudom, mi történt itt...
*Tart tőle, hogy válasza nyugtázását újabb kérdések követik majd, mert a Kékszemű tekintete rajta marad, mintha még faggatni akarná, de ez végül elmarad.
Ahogyan az életkorát firtató témához is csak egy megjegyzést kap, amire nem is tudja, mit mondjon, úgyhogy marad a hallgatásnál. Egyáltalán abban sem biztos, hogy a férfi ezt dicséretnek, gúnynak, vagy egyszerű megállapításnak szánta. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak nagyjából ismeri a korát. Az anyja a sokadik gyereknél már elveszítette a fonalat... A téli hónapok valamelyikében született, annyit tudni, azok meg már nincsenek messze.
A következő nyugtázásra bólint, miközben újabb szőlőszemet nyom a szájába, mielőtt a férfi szóvá tenné, hogy nem eszik. Inkább szopogatja, mint rágja a gyümölcsöt, de tényleg jót tesz neki a benne lévő cukor, legalább a kiürített gyomra miatti émelygés és gyengeség enyhül. Az idegesség azonban nem hagyja, hogy sokat javuljon az állapota.
Aggódik még, hogy a Kékszemű esetleg tovább fog kíváncsiskodni a családjával kapcsolatban, de a férfi ehelyett a férjéről kezd érdeklődni.
Garsin lenyeli a szőlőt és kissé ledermed. Arra gondol, hogy ezt igazán nem kellene elárulnia, ezért kétségbeesetten kutatni kezd egy név után, amit mondhatna.*
- Fród...nak. - *Feleli bizonytalanul és fölemeli tekintetét a kék szempárra, mert ezúttal ő is igyekszik leolvasni valamit arról a veszélyesen kedélyes arcról. A bor csordogáló hangja közben ott cseng a fülében és észreveszi persze, hogy az ő kupáját is újra teletöltik. De nem áll szándékában elvenni és ismét inni, hacsak nem külön utasítják rá.
Bízik benne, hogy a férfi ennyivel megelégszik a férjével kapcsolatban és nincs igazán szándéka ezzel az információval, csak kíváncsi volt.
Az egyik halárus nevét mondta, akinél vásárolni szokott. Nem akar neki rosszat, csak ő jutott először az eszébe.
Aztán a Kékszemű mesélni kezd, és valójában elég jó mesélő. Garsinnak ugyan kicsit nehezére esik odafigyelni, miközben a gondolatai össze-vissza járnak és a rémület szorongatja a szívét, gyomrát, mégis kellően leköti a legenda, ahogy a férfi előadja. Sőt egy időre bele is feledkezik. Majdnem még kérdez is, mikor a gyertyák kerülnek szóba, ugyanis a férfi elmondása alapján is arra következtet, hogy ezek nem hétköznapi gyertyák, hanem értékesek, alighanem mágikusak, azért kellett annyira vigyázni rájuk. És ahogy ő kísérletezgetett még odafönt az egyik gyertya lángjával, az sem tűnt hagyományos lángnak, hiszen még csak nem is égetett...
A Kékszemű intését követve szégyenlősen odapillant az asztaltársaságra, de hamar elfordul, mert nem szeretné fölhívni a figyelmüket. Majd meglepetten veszi tudomásul, hogy a férfi éppen mentegetni igyekszik előtte amazokat, úgy írva le a korábbi őröket, mint akik igazságtalanul bántak az itt raboskodókkal.
Aztán jön a következő váratlan, ugyanis a Kékszemű a véleményét várja ezzel kapcsolatban.*
- Nem tudom, uram... - *Kezdi halkan, az asztal lábát bűvölve.*
- Én nem tudom, ők mit tettek és mit érdemeltek meg... - *Teszi hozzá óvatosan, mert már az is fölháborító lehet, hogy szerinte büntetés jár a gaztettekért.*
- Nem tudom, mi történt itt...
55. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-15 23:21:18
Üzenet elküldve: 2020-03-15 23:21:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//Garsin//
- Vagy úgy.
*Hümmenti a férfi, kékjei olyan sokat sejtető tudásról árulkodnak, ami azt sejtetheti Garsinnal, hogy szavak nélkül is pontosan tudja mi történt vele.*
- Kevesebbnek hittelek. Feltehetően a kis szemérmes mimóza viselkedésed miatt.
*Mondja, miközben egy ravaszkás, és elégedett félmosollyal szemléli, ahogy a leány végre rákap a szőlőre és az elsőt követi a második szem is. Kéjes örömmel tölti el az is, ahogy Garsin a bort kezdi el kortyolgatni, leginkább mert úgy véli ez igazolja hatalmát.*
- Szóval férjhez adtak.
*Szemöldökei jelentőségteljesen mozdulnak meg. Nem kell sok sütnivalója legyen, hogy erősen sejteni kezdje, hogy egy fiatalon férjhez adott lány honnan szerezte sérüléseit.*
- Hogy is hívják a férjedet, Garsin?
*Hosszú szünetet tart, amíg a kancsóért nyúl, hogy újra töltsön magának és Garsinnak. Mindezt idegőrlően lassan teszi, és a másik asztaltól érkező beszéd zaja sem nyomja el a kupákba érkező bor lassan csordogáló hangját.*
- Nos, sokan azt beszélik, hogy a Krenkataur járatait egy hatalmas kígyó vájta saját testével.
*Mondja, és közelebb hajol, fojtott, bizalmas hangon beszélve, de tekintete nem a lányon pihen, hanem a mellettük lévő asztaltársaságon.*
- Ez a kígyó pedig azért menekült a mélybe, mert szörnyen utálta a napfényt. Feltehetően ezért is a sok gyertya, ugyan az nem minősül napfénynek.
*Visszább dől, és kupáját szájához emelve aprót kortyol a borból, ezután Garsinra emeli tekintetét, hogy ismételten az arcán lévő érzéseket kezdhesse el tanulmányozni.*
- Sokan azt mondják, hogy a kígyó közeledtét az jelzi, hogy kihunynak a fények. Az őrök közül is sokan vélekedtek így, és egykoron komoly szankció járt azért, ha valaki egyetlen egy gyertyát is tönkretett.
*Mutatóujjával nyomatékosítsa, hogy a sok száz, és talán ezer gyertyából csupán egyetlen darabról van szó.*
- Ezek az emberek is elég jól ismerik a verést, mint ahogy te is, Garsin.
*Mutat rá a már elkorcsosult népekre, akik harsányan italoznak, és folytatják korábban elkezdett játékukat.*
- Nagyon sokuk bár elkövetett egy hibát, de valójában a Krenkataur, és a könyörtelen őrség tette azzá, amilyenek most.
*Egy fakó mosoly ül arcára, és fejét oldalra billentve néz a lányra.*
- Te mit gondolsz erről?
//Bredoc és Darenn//
- Én Warmet vagyok, és ő Raignald.
*Folytatja lelkesen a bemutatkozást az ifjú katona, majd kicsit szorgosabban folytatja munkáját, hogy elterelje magáról az esetleges figyelmet.*
- Nem?
*Kérdezi kissé csüggedten a fiú, mire idősebb társának arca kelletlen grimaszba ugrik.*
- Ha tudnák, akkor már rég nem itt lennénk, okoska.
*Morogja az orra alatt Raignald, és nyakát, vállait kissé megmozgatva tart némi szünetet, majd egy újabb kényelmes mozdulattal csap a sziklára csákányával.*
- És van valami tervetek? Nagyon nehéz lesz, amíg Nála van a Kapitány nyaklánca.
*Az ifjú baka tekintete a sötétben támaszkodó feketeruhásra vándorol, akinek idegesen megfeszül állkapcsa, ezért hirtelen el is kapja róla tekintetét.*
- Túl sokat fecsegsz.
*Morran rá az idősebb férfi Warmetre, aki ügyet sem vet a dorgálásra, hiszen reménnyel tölti el ifjú szívét az, hogy tisztaszívű harcosok érkeztek azért, hogy megmentsék őket.*
- Szólnotok kellene valakiknek.
*Jut a bölcs megállapításra, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Persze tudja nagyon jól, hogy a nehezebb része a kijutás lenne.*
- Hüm, mióta?
*Gondolkodik el a fiú, és közben alkarjával letörli a verejtéket homlokáról.*
- A nagy artheniori lázadás után nem sokkal történt. Nagyon megcsappant a létszám, és sok őrt elküldted máshova feladatot teljesíteni. Aztán Ő megszerezte a nyakláncot, és azóta ez van.
*Rövid időre elhallgat, hangjában csüggedtség jelenik meg.*
- Azt hittem hamarabb észreveszik a hiányunkat.
//Garsin//
- Vagy úgy.
*Hümmenti a férfi, kékjei olyan sokat sejtető tudásról árulkodnak, ami azt sejtetheti Garsinnal, hogy szavak nélkül is pontosan tudja mi történt vele.*
- Kevesebbnek hittelek. Feltehetően a kis szemérmes mimóza viselkedésed miatt.
*Mondja, miközben egy ravaszkás, és elégedett félmosollyal szemléli, ahogy a leány végre rákap a szőlőre és az elsőt követi a második szem is. Kéjes örömmel tölti el az is, ahogy Garsin a bort kezdi el kortyolgatni, leginkább mert úgy véli ez igazolja hatalmát.*
- Szóval férjhez adtak.
*Szemöldökei jelentőségteljesen mozdulnak meg. Nem kell sok sütnivalója legyen, hogy erősen sejteni kezdje, hogy egy fiatalon férjhez adott lány honnan szerezte sérüléseit.*
- Hogy is hívják a férjedet, Garsin?
*Hosszú szünetet tart, amíg a kancsóért nyúl, hogy újra töltsön magának és Garsinnak. Mindezt idegőrlően lassan teszi, és a másik asztaltól érkező beszéd zaja sem nyomja el a kupákba érkező bor lassan csordogáló hangját.*
- Nos, sokan azt beszélik, hogy a Krenkataur járatait egy hatalmas kígyó vájta saját testével.
*Mondja, és közelebb hajol, fojtott, bizalmas hangon beszélve, de tekintete nem a lányon pihen, hanem a mellettük lévő asztaltársaságon.*
- Ez a kígyó pedig azért menekült a mélybe, mert szörnyen utálta a napfényt. Feltehetően ezért is a sok gyertya, ugyan az nem minősül napfénynek.
*Visszább dől, és kupáját szájához emelve aprót kortyol a borból, ezután Garsinra emeli tekintetét, hogy ismételten az arcán lévő érzéseket kezdhesse el tanulmányozni.*
- Sokan azt mondják, hogy a kígyó közeledtét az jelzi, hogy kihunynak a fények. Az őrök közül is sokan vélekedtek így, és egykoron komoly szankció járt azért, ha valaki egyetlen egy gyertyát is tönkretett.
*Mutatóujjával nyomatékosítsa, hogy a sok száz, és talán ezer gyertyából csupán egyetlen darabról van szó.*
- Ezek az emberek is elég jól ismerik a verést, mint ahogy te is, Garsin.
*Mutat rá a már elkorcsosult népekre, akik harsányan italoznak, és folytatják korábban elkezdett játékukat.*
- Nagyon sokuk bár elkövetett egy hibát, de valójában a Krenkataur, és a könyörtelen őrség tette azzá, amilyenek most.
*Egy fakó mosoly ül arcára, és fejét oldalra billentve néz a lányra.*
- Te mit gondolsz erről?
//Bredoc és Darenn//
- Én Warmet vagyok, és ő Raignald.
*Folytatja lelkesen a bemutatkozást az ifjú katona, majd kicsit szorgosabban folytatja munkáját, hogy elterelje magáról az esetleges figyelmet.*
- Nem?
*Kérdezi kissé csüggedten a fiú, mire idősebb társának arca kelletlen grimaszba ugrik.*
- Ha tudnák, akkor már rég nem itt lennénk, okoska.
*Morogja az orra alatt Raignald, és nyakát, vállait kissé megmozgatva tart némi szünetet, majd egy újabb kényelmes mozdulattal csap a sziklára csákányával.*
- És van valami tervetek? Nagyon nehéz lesz, amíg Nála van a Kapitány nyaklánca.
*Az ifjú baka tekintete a sötétben támaszkodó feketeruhásra vándorol, akinek idegesen megfeszül állkapcsa, ezért hirtelen el is kapja róla tekintetét.*
- Túl sokat fecsegsz.
*Morran rá az idősebb férfi Warmetre, aki ügyet sem vet a dorgálásra, hiszen reménnyel tölti el ifjú szívét az, hogy tisztaszívű harcosok érkeztek azért, hogy megmentsék őket.*
- Szólnotok kellene valakiknek.
*Jut a bölcs megállapításra, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Persze tudja nagyon jól, hogy a nehezebb része a kijutás lenne.*
- Hüm, mióta?
*Gondolkodik el a fiú, és közben alkarjával letörli a verejtéket homlokáról.*
- A nagy artheniori lázadás után nem sokkal történt. Nagyon megcsappant a létszám, és sok őrt elküldted máshova feladatot teljesíteni. Aztán Ő megszerezte a nyakláncot, és azóta ez van.
*Rövid időre elhallgat, hangjában csüggedtség jelenik meg.*
- Azt hittem hamarabb észreveszik a hiányunkat.
54. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-09 23:53:18
Üzenet elküldve: 2020-03-09 23:53:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A változatos tekintetek szűk utálata, és fojtott dühe érthető. Soreyl figyelmét sem kerüli el, de hidegen elengedi maga mellett. Aki ráér ilyen érzelmeket táplálni idegen iránt, az nem gyűlöli eléggé a kékszeműt, és társait. Ez persze nincs így teljes egészében, de Soreyl szemében sajnos eljött a sarkigazságok ideje. Harchelyzet van, és ilyenkor az empátiában is statáriumot kell tartani. Neki esnek a munkának, és Perchipfell szellemalakja eltűnik. Soreyl finoman oldalaz Bradoc felé. Egyszerű kérdésére a várt választ kapja. Azonnal egy félmosoly húzódik az arcára. és megforgatja a szemeit.*
~Akkor is így bólogatnál, ha levágták volna mind a két kezed, és lábad, majd megetették volna veled a szemeidet.~
*Mondja magában tiszteletteljes túlzással. Arcán ez, ha nem is szó szerint de visszatükröződik egy kedves, baráti mosoly kíséretében. Jön a figyelmeztetés, hogy csak csínján üssék a falat, mert szükség van még az erőkre. Ezzel nem bír magával. Szeme sarkából lopva Broxra néz. Tudja, hogy a parancsnokhelyettes is bizonyára hallotta az elhangzottakat, de a barna szemek gyors villanása, azért némi reakció után kutat az arcon. E közben úgy történik ahogy írva van. A koppanások, szépen lassan enyhülnek, és ritkulnak, észrevehetetlen sebességgel. Persze ezt Soreylnek se kellett mondani. Pontosan így tervezte ő is. Az egyik fiú a nevük után érdeklődik. A rangidős él a bemutatás jogával, amire Soreyl csak biccent egyetértőn. A saját nevén nincs is mit kötekedjen ugye. Újabb kérdések merülnek fel, mely a lovagban még több kérdést vet fel.*
~Nem tudják mi történt velük?~
*Kérdezi magában, és az egyértelmű választ ki sem mondva lepődik meg az ismerős hangon.*
~Miért? Mit gondoltál? Naponta jön a rikkancs hozni a friss híreket. Szerintem ezek a szerencsétlenek a lázadásról sem tudnak, ahogy arról sem, hogy ti már egy másik őrség tagjai vagytok.~
*Mondja Perchipfell hangján a szellemalak, aki egyébként ott támasztja megint a falat mögötte. Soreyl cinikus hangja úgy szól fejében mintha kezdené megszokni az új helyzetet, és újra ő dominálhatna a kardja felett.*
~Á! Szóval ezt jelenti, hogy jössz ha szükségem van rád? Elmagyarázod amit amúgy is tudok?~
*Kérdezi Soreyl, amire egy szarkasztikus gúnnyal kísért kacaj a válasz.*
~Mást se csinálok évek óta.~
*Magyarázza tovább Perchipfell. Mivel egy test, egy lélek, és egy elme, mást nem is tehetne a személyiség hasadt mása, mint a tudott tényeket más szemszögbe helyezni. De ehhez ért. Sajnos közte, és a mesterkardjának szelleme közötti párbeszéd elterelte a figyelmét. Ugyan hallotta Bradoc válaszát, de hogy bármiféle megerősítésre lenne szüksége, vagy támogatásra, na arról lemaradt a lovag. Csak az látszik, hogy mocskosul elgondolkozva, unottan csapkodja a köveket, miközben szeme sokszor hátratekint. De mindegy is, mert egészen kizökkenti, mikor ledorgálják az érdeklődő kölyköt.*
-Nem olyan ostoba az a gyermeteg álom.
*Szólal meg végül, halk mély hangján először. Határozott hanglejtése után egyet igaziból rásóz a sziklafalra. Nem dühből, csak erőből. Had csattanjon. Pusztán a maga szórakoztatása kedvére, érezhető agresszió nélkül, mégis valami nyomatékot ad a mondanivalójának. Oldalra sandít a fiatal legényre. Egy biztató mosoly után mint aki csak a derekát húzza ki, nyújtózik egy rövidet.*
-Ketten kevesek.
*Mondja miközben Broxra néz, barna szemei ritkán lángoltak ennyire. Hideg lángok emésztik a tekintetét.*
-De nem ketten vagyunk.
*Foglalja össze rövid véleményét, amire Perchi tapsa hallatszik a háta mögött.*
~Börtönlázadni, a börtönlázadók ellen. Zseniális.~
*A szokott Perchipfelli cinizmus hidegen hagyja most a lovagot. Akárcsak régen. Mintha kezdene újra önmaga lenni. Már olyan érzése volt mintha fordítva ülne a lovon. Sőt mintha a ló ült volna rajta. De mintha újra ura lenne az agyának. Elméjének szobájában hideg határozottsággal zeng a hangja.*
~Ne most Perchi!~
*Egy hümmentés, és egy gyenge fintorral, a falba olvadó hosszú hajú sziluett után, Soreyl újra egyedül van a fejében. Már ha nem is teljesen egyedül, de legalább nála van a gyeplő. De ki Soreyl agyából, és vissza a barlangrendszer tárnáiba. Ahhoz, hogy bármit is kezdhessenek tudniuk kell egyet, s mást. Soreyl kérdést ereszt el halkan.*
-Mióta áll ez a helyzet?
*A változatos tekintetek szűk utálata, és fojtott dühe érthető. Soreyl figyelmét sem kerüli el, de hidegen elengedi maga mellett. Aki ráér ilyen érzelmeket táplálni idegen iránt, az nem gyűlöli eléggé a kékszeműt, és társait. Ez persze nincs így teljes egészében, de Soreyl szemében sajnos eljött a sarkigazságok ideje. Harchelyzet van, és ilyenkor az empátiában is statáriumot kell tartani. Neki esnek a munkának, és Perchipfell szellemalakja eltűnik. Soreyl finoman oldalaz Bradoc felé. Egyszerű kérdésére a várt választ kapja. Azonnal egy félmosoly húzódik az arcára. és megforgatja a szemeit.*
~Akkor is így bólogatnál, ha levágták volna mind a két kezed, és lábad, majd megetették volna veled a szemeidet.~
*Mondja magában tiszteletteljes túlzással. Arcán ez, ha nem is szó szerint de visszatükröződik egy kedves, baráti mosoly kíséretében. Jön a figyelmeztetés, hogy csak csínján üssék a falat, mert szükség van még az erőkre. Ezzel nem bír magával. Szeme sarkából lopva Broxra néz. Tudja, hogy a parancsnokhelyettes is bizonyára hallotta az elhangzottakat, de a barna szemek gyors villanása, azért némi reakció után kutat az arcon. E közben úgy történik ahogy írva van. A koppanások, szépen lassan enyhülnek, és ritkulnak, észrevehetetlen sebességgel. Persze ezt Soreylnek se kellett mondani. Pontosan így tervezte ő is. Az egyik fiú a nevük után érdeklődik. A rangidős él a bemutatás jogával, amire Soreyl csak biccent egyetértőn. A saját nevén nincs is mit kötekedjen ugye. Újabb kérdések merülnek fel, mely a lovagban még több kérdést vet fel.*
~Nem tudják mi történt velük?~
*Kérdezi magában, és az egyértelmű választ ki sem mondva lepődik meg az ismerős hangon.*
~Miért? Mit gondoltál? Naponta jön a rikkancs hozni a friss híreket. Szerintem ezek a szerencsétlenek a lázadásról sem tudnak, ahogy arról sem, hogy ti már egy másik őrség tagjai vagytok.~
*Mondja Perchipfell hangján a szellemalak, aki egyébként ott támasztja megint a falat mögötte. Soreyl cinikus hangja úgy szól fejében mintha kezdené megszokni az új helyzetet, és újra ő dominálhatna a kardja felett.*
~Á! Szóval ezt jelenti, hogy jössz ha szükségem van rád? Elmagyarázod amit amúgy is tudok?~
*Kérdezi Soreyl, amire egy szarkasztikus gúnnyal kísért kacaj a válasz.*
~Mást se csinálok évek óta.~
*Magyarázza tovább Perchipfell. Mivel egy test, egy lélek, és egy elme, mást nem is tehetne a személyiség hasadt mása, mint a tudott tényeket más szemszögbe helyezni. De ehhez ért. Sajnos közte, és a mesterkardjának szelleme közötti párbeszéd elterelte a figyelmét. Ugyan hallotta Bradoc válaszát, de hogy bármiféle megerősítésre lenne szüksége, vagy támogatásra, na arról lemaradt a lovag. Csak az látszik, hogy mocskosul elgondolkozva, unottan csapkodja a köveket, miközben szeme sokszor hátratekint. De mindegy is, mert egészen kizökkenti, mikor ledorgálják az érdeklődő kölyköt.*
-Nem olyan ostoba az a gyermeteg álom.
*Szólal meg végül, halk mély hangján először. Határozott hanglejtése után egyet igaziból rásóz a sziklafalra. Nem dühből, csak erőből. Had csattanjon. Pusztán a maga szórakoztatása kedvére, érezhető agresszió nélkül, mégis valami nyomatékot ad a mondanivalójának. Oldalra sandít a fiatal legényre. Egy biztató mosoly után mint aki csak a derekát húzza ki, nyújtózik egy rövidet.*
-Ketten kevesek.
*Mondja miközben Broxra néz, barna szemei ritkán lángoltak ennyire. Hideg lángok emésztik a tekintetét.*
-De nem ketten vagyunk.
*Foglalja össze rövid véleményét, amire Perchi tapsa hallatszik a háta mögött.*
~Börtönlázadni, a börtönlázadók ellen. Zseniális.~
*A szokott Perchipfelli cinizmus hidegen hagyja most a lovagot. Akárcsak régen. Mintha kezdene újra önmaga lenni. Már olyan érzése volt mintha fordítva ülne a lovon. Sőt mintha a ló ült volna rajta. De mintha újra ura lenne az agyának. Elméjének szobájában hideg határozottsággal zeng a hangja.*
~Ne most Perchi!~
*Egy hümmentés, és egy gyenge fintorral, a falba olvadó hosszú hajú sziluett után, Soreyl újra egyedül van a fejében. Már ha nem is teljesen egyedül, de legalább nála van a gyeplő. De ki Soreyl agyából, és vissza a barlangrendszer tárnáiba. Ahhoz, hogy bármit is kezdhessenek tudniuk kell egyet, s mást. Soreyl kérdést ereszt el halkan.*
-Mióta áll ez a helyzet?
53. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-09 20:30:36
Üzenet elküldve: 2020-03-09 20:30:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Mondják, hogy az érmének két oldala van, de Bredoc most akárhonnan nézi, nagy szarban vannak. De élnek, megvan mindkét kezük és lábuk, ez már félsiker. Régi mestere szavai jutnak eszébe, ahogy félszemmel a kiutat álló őrt lesi. ~Neki is csak két keze meg két lába van, fiam. Menj oda és csavard le a fejét.~ El is mosolyodik, bár csak halványan. Szó mi szó kedve lenne hozzá, de majd ha úgy hozza Eeyr keze, talán lesz rá alkalma még ebben az éleben. Ahogy elcsendesednek a dolgok, ha lehet így nevezni, és elkezdenek dolgozni, Soreyl szól hozzá, vagyis inkább kérdez. Bredoc jelentőségteljesen néz a férfi szemébe, s biccent egy nagyot, jelezvén, hogy öreg róka nem vén róka. Majd az ott lévők kedves tanácsai ütik meg a fülét, de ezt neki mondani sem kell. Nem is igazi baka az, ki nem tudja mímelni a munkát, s úgy tenni, mintha nagyon de nagyon keményen dolgozna a legkevesebb erőfeszítéssel. Ezt a roppant kifinomult férfi technikát alkalmazza, hogy ne legyen túl gyanús a figyelő szemek kereszttüzében, majd halkan válaszolgat, ahogy tud, mindig időt hagyva a mondatok közt, hogy ne keltsen feltűnést.*
-Ő Soreyl, én meg Bredoc vagyok.
*Gyanakvó tekintetek egyik, majd másik oldalra, majd folytatja.*
-Nem.
*A fiúra néz, s megrázza a fejét, a szemét is lesüti egy másodpercre, de hamar kinyitja, s szinte a lelkébe néz.*
-Azért jöttünk, hogy kiderítsük. Segíteni jöttünk.
*Néz kérdőn Soreylre is, jól esne neki egy kis támogatás, vagy egyetértés, vagy bármilyen formája annak, hogy nem egészen más tervei vannak-e a lovagnak.*
-De ketten kevesek leszünk! Csak innen jutnánk ki, utána...
*Nem is folytatja, hisz nagy valószínűséggel értik, hogy mire gondolhat.*
*Mondják, hogy az érmének két oldala van, de Bredoc most akárhonnan nézi, nagy szarban vannak. De élnek, megvan mindkét kezük és lábuk, ez már félsiker. Régi mestere szavai jutnak eszébe, ahogy félszemmel a kiutat álló őrt lesi. ~Neki is csak két keze meg két lába van, fiam. Menj oda és csavard le a fejét.~ El is mosolyodik, bár csak halványan. Szó mi szó kedve lenne hozzá, de majd ha úgy hozza Eeyr keze, talán lesz rá alkalma még ebben az éleben. Ahogy elcsendesednek a dolgok, ha lehet így nevezni, és elkezdenek dolgozni, Soreyl szól hozzá, vagyis inkább kérdez. Bredoc jelentőségteljesen néz a férfi szemébe, s biccent egy nagyot, jelezvén, hogy öreg róka nem vén róka. Majd az ott lévők kedves tanácsai ütik meg a fülét, de ezt neki mondani sem kell. Nem is igazi baka az, ki nem tudja mímelni a munkát, s úgy tenni, mintha nagyon de nagyon keményen dolgozna a legkevesebb erőfeszítéssel. Ezt a roppant kifinomult férfi technikát alkalmazza, hogy ne legyen túl gyanús a figyelő szemek kereszttüzében, majd halkan válaszolgat, ahogy tud, mindig időt hagyva a mondatok közt, hogy ne keltsen feltűnést.*
-Ő Soreyl, én meg Bredoc vagyok.
*Gyanakvó tekintetek egyik, majd másik oldalra, majd folytatja.*
-Nem.
*A fiúra néz, s megrázza a fejét, a szemét is lesüti egy másodpercre, de hamar kinyitja, s szinte a lelkébe néz.*
-Azért jöttünk, hogy kiderítsük. Segíteni jöttünk.
*Néz kérdőn Soreylre is, jól esne neki egy kis támogatás, vagy egyetértés, vagy bármilyen formája annak, hogy nem egészen más tervei vannak-e a lovagnak.*
-De ketten kevesek leszünk! Csak innen jutnánk ki, utána...
*Nem is folytatja, hisz nagy valószínűséggel értik, hogy mire gondolhat.*
52. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-09 18:07:07
Üzenet elküldve: 2020-03-09 18:07:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
- Megvertek. - *Feleli szűkszavúan. Nem gondolja, hogy ezen volna mit magyarázni, vagy hogy ennél bővebben is érdekelné a férfit az eset. Azért azt sem mondja, hogy elesett, mert az túl átlátszó volna és nem akarja, hogy a Kékszemű dühbe guruljon amiért hazudik.
Vele szemben eddig nyájas volt a férfi, de láthatta már, hogy milyen kegyetlen tud lenni és most is érzi a feszültséget és a türelmetlenséget a kis színjátéka mögött. Kiváltképp, hogy maga a férfi is hangsúlyozta, mennyire nem szereti, ha megváratják és ismételgetésre kényszerítik. Játékszernek érzi magát egy őrült gyerekszobájában, kiskirályságában. Egy nagyon olcsó, haszontalan kis játéknak. amit azért megnéznek, hátha lehet vele kezdeni valamit, de hacsak nem mozgatja meg valami csoda folytán a fantáziát, hamar a szemétben végezheti, elfelejtve.
A neve megismétlésére reszketve bólint, majd a hosszú és kínos csöndben már mindenfélére gondol. Fel nem néz, de szinte égeti bőrét a férfi kínzóan vizslató tekintete és megijed, hogy valahogyan már ezen a füllentésen is rajtakapták, vagy mégis felismerték, vagy... hogy azért bámulják, amitől a kezdetekben tartott: hogy még jelenlegi undorító megjelenésében is nőként néznek rá és bántani fogják.
Alig érti meg a Kékszeműt, mikor az végre megszólal, de mikor eljut a tudatáig, hogy mit mondott, nem sokáig habozik. Fölpillant a férfi arcára, hogy komolyan beszél-e, majd reszketeg kézzel lecsíp egy szőlőszemet és a szájába helyezi.
Ki van száradva és még keserű a szája a korábbi hányástól, meg az arcizmai sem akarnak engedelmeskedni, de ahogy lassan szétharapja a szőlőszemet, annak édes íze kicsit megoldja az egész testét bemerevítő feszültséget meg a gombócot a torkában és sikerül lenyelnie.
Már nyúl a másik szemért, mikor a Kékszemű a kérdést intézi hozzá.*
- Tizenhat, uram. - *Feleli, de valamiért még ez az egyszerű kérdés is nyugtalanítja. Aztán a férfi bort tölt, ő pedig meglepetten pillant oda, mikor a poharat elé tolják.
Nem mer ellenkezni, sem pedig megváratni a Kékszeműt, ezért elveszi a kupát és rögtön kortyol is az italból. A fanyar íz kellemesen kimossa szájából a keserűséget, s bár nem így tervezte, meg nem is a legjobb szomjoltó a bor, hirtelenjében több kortyot is iszik, mert szomjas volt és az ital ereje csaknem azonnal érezteti hatását, legalább annyiban, hogy ad egy plusz ingert, ami elnyomja az állandó szorongást. A szőlő édességével együtt ez már kettő kellemes érzet. Ami persze nem feledteti el vele, hogy milyen helyzetben van, de kicsit elkezd reménykedni, hogy a Kékszemű csak kikérdezi, aztán el fogja őt engedni. Végül is nem bántja, inkább bátorítja, mintha a bizalmát próbálná elnyerni, hogy ne féljen, hanem bátran beszéljen.
Csakhogy ő nem bátor. S mikor a családját hozzák szóba megijed és félteni kezdeni őket. Nem érti, miért érdekli ez a Kékszeműt.*
- Nem aggódnak. Én már nem az ő gondjuk vagyok. Már férjhez adtak, nincs közük hozzám. - *Mondja ezt úgy, hogy közben őszintén így is gondolja, de leginkább azért ilyen beszédes, hogy a férfi tényleg ne foglalkozzon a családjával. Ugyan leginkább csak felelősséget és önfeláldozást követeltek tőle és szeretetet nem sokat kapott, a vér köteléke mégis hat rá. Vagy egyszerűen csak az alapvető embersége... Nem szeretné, hogy bajuk essen.
A következő kérdést nem tudja hova rakni, de azért válaszol.*
- Nem, uram. - *Már-már kíváncsivá válik, miért fontos ez, mit akar ezzel a Kékszemű...*
- Megvertek. - *Feleli szűkszavúan. Nem gondolja, hogy ezen volna mit magyarázni, vagy hogy ennél bővebben is érdekelné a férfit az eset. Azért azt sem mondja, hogy elesett, mert az túl átlátszó volna és nem akarja, hogy a Kékszemű dühbe guruljon amiért hazudik.
Vele szemben eddig nyájas volt a férfi, de láthatta már, hogy milyen kegyetlen tud lenni és most is érzi a feszültséget és a türelmetlenséget a kis színjátéka mögött. Kiváltképp, hogy maga a férfi is hangsúlyozta, mennyire nem szereti, ha megváratják és ismételgetésre kényszerítik. Játékszernek érzi magát egy őrült gyerekszobájában, kiskirályságában. Egy nagyon olcsó, haszontalan kis játéknak. amit azért megnéznek, hátha lehet vele kezdeni valamit, de hacsak nem mozgatja meg valami csoda folytán a fantáziát, hamar a szemétben végezheti, elfelejtve.
A neve megismétlésére reszketve bólint, majd a hosszú és kínos csöndben már mindenfélére gondol. Fel nem néz, de szinte égeti bőrét a férfi kínzóan vizslató tekintete és megijed, hogy valahogyan már ezen a füllentésen is rajtakapták, vagy mégis felismerték, vagy... hogy azért bámulják, amitől a kezdetekben tartott: hogy még jelenlegi undorító megjelenésében is nőként néznek rá és bántani fogják.
Alig érti meg a Kékszeműt, mikor az végre megszólal, de mikor eljut a tudatáig, hogy mit mondott, nem sokáig habozik. Fölpillant a férfi arcára, hogy komolyan beszél-e, majd reszketeg kézzel lecsíp egy szőlőszemet és a szájába helyezi.
Ki van száradva és még keserű a szája a korábbi hányástól, meg az arcizmai sem akarnak engedelmeskedni, de ahogy lassan szétharapja a szőlőszemet, annak édes íze kicsit megoldja az egész testét bemerevítő feszültséget meg a gombócot a torkában és sikerül lenyelnie.
Már nyúl a másik szemért, mikor a Kékszemű a kérdést intézi hozzá.*
- Tizenhat, uram. - *Feleli, de valamiért még ez az egyszerű kérdés is nyugtalanítja. Aztán a férfi bort tölt, ő pedig meglepetten pillant oda, mikor a poharat elé tolják.
Nem mer ellenkezni, sem pedig megváratni a Kékszeműt, ezért elveszi a kupát és rögtön kortyol is az italból. A fanyar íz kellemesen kimossa szájából a keserűséget, s bár nem így tervezte, meg nem is a legjobb szomjoltó a bor, hirtelenjében több kortyot is iszik, mert szomjas volt és az ital ereje csaknem azonnal érezteti hatását, legalább annyiban, hogy ad egy plusz ingert, ami elnyomja az állandó szorongást. A szőlő édességével együtt ez már kettő kellemes érzet. Ami persze nem feledteti el vele, hogy milyen helyzetben van, de kicsit elkezd reménykedni, hogy a Kékszemű csak kikérdezi, aztán el fogja őt engedni. Végül is nem bántja, inkább bátorítja, mintha a bizalmát próbálná elnyerni, hogy ne féljen, hanem bátran beszéljen.
Csakhogy ő nem bátor. S mikor a családját hozzák szóba megijed és félteni kezdeni őket. Nem érti, miért érdekli ez a Kékszeműt.*
- Nem aggódnak. Én már nem az ő gondjuk vagyok. Már férjhez adtak, nincs közük hozzám. - *Mondja ezt úgy, hogy közben őszintén így is gondolja, de leginkább azért ilyen beszédes, hogy a férfi tényleg ne foglalkozzon a családjával. Ugyan leginkább csak felelősséget és önfeláldozást követeltek tőle és szeretetet nem sokat kapott, a vér köteléke mégis hat rá. Vagy egyszerűen csak az alapvető embersége... Nem szeretné, hogy bajuk essen.
A következő kérdést nem tudja hova rakni, de azért válaszol.*
- Nem, uram. - *Már-már kíváncsivá válik, miért fontos ez, mit akar ezzel a Kékszemű...*
51. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-08 23:27:40
Üzenet elküldve: 2020-03-08 23:27:40
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*A kissé elgyötört tekintetek mind más reakcióval párosulnak, amint meglátják Bredocot és Soreylt. Egyesek szomorúságot tükröznek, hiszen úgy vélik nincs kiút, és a kezdeti dac is kihal majd a két katonából. Mások megvetik ezen gőgöt, feltehetően a tehetetlen dühből fakadóan. Végül a munka folytatódik, és a feketeruhás szinte egybeolvadva a sziklafal adta árnyékkal figyel onnan.*
- Ne vigyétek túlzásba.
*Súgja oda nekik az egyik rab, de fejét nem fordítja Soreyl és Bredoc irányába, így akár hihetik azt is, hogy nem hozzájuk szóltak. Ám a mély hang újra megszólal, továbbra is fojtottan.*
- Spóroljatok az energiátokkal.
*Újabb és újabb csattanás. Ha a két katona elkezdi figyelni, úgy érzékelheti, hogy a szinte egybehangolt ritmus miként lassul le érzékelhetően, de nem túl látványosan. Ám rosszalló szavak mégsem érkeznek rá.*
- Mi a nevetek?
*Kérdezi őket a másik irányból egy jóval fiatalabb, még kamasz fiú. Arcán olyan reménységgel, és élettel teliséggel, ami szerethetővé és sebezhetővé teszi őt.*
- Tudja valaki, hogy mi történt velünk?
*Kérdezi rögtön utána suttogva, mire az előbbi mély hang szólal meg újra.*
- Már megint túl sokat beszélsz. Egyébként se ringasd magad ostoba, gyermeteg álmokba.
*Mondja a férfi, és egy újabb erős ütést mér a bánya kövezetére. Derinordh továbbra is csendben álldogál a sötétben, némán figyelve.*
*A Kékszeműbe bizony nem sok empátia szorult, de érdeklődés már annál több. A lány zűrös múltjáról árulkodó kinézete nem tölti el szomorúsággal, legfeljebb a színjáték kedvéért, ám annál inkább kíváncsivá válik vele szemben.*
- És mi történt az oldaladdal, amiért fáj?
*Faggatja tovább Garsint egyelőre. Persze idővel feltehetően ezt is megunja majd.*
- Szóval Garsin.
*Ízlelgeti a nevet, és a látványt, ahogy a lány a felkínált ételhez viszonyul. Ez egy jó ideig leköti őt, kínosan hosszan bámulja a lányt, aki aligha tudja eldönteni, hogy szándékos bosszantásról, vagy egyszerű elgondolkodásról van szó.*
- Egyél bátran, azért adtam.
*A Kékszemű felsóhajt, mert nem szereti, hogy kétszer kell megismételnie mindent. Ez igen kellemetlen a számára.*
- Hány éves vagy Garsin? Fiatalnak tűnsz.
*Jobb híján saját gyűrűi igazgatásába kezd, és mivel eléggé szűkszavú a lány, ezért egy egyszerű kupába tölt neki némi bort, majd elé tolja.*
- Igyál szépen! Meg aztán meséld el, hol van egy ilyen ifjú hölgy családja? Biztos halálra aggódják magukat, főleg ha komisz leánykájuk olyan veszélyes helyek közelébe merészkedik, mint a Krenkataur.
*A Kékszemű maga is inni kezd, de az ő kupája már látványosan díszesebb, inkább egy főnemes palotájának asztalára illene, mint a jelenleg közegbe.*
- Hallottál arról, hogy miféle legenda övezi a Krenkataurt?
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.03.09 08:15:37, a következő indokkal:
Kérésre.
*A kissé elgyötört tekintetek mind más reakcióval párosulnak, amint meglátják Bredocot és Soreylt. Egyesek szomorúságot tükröznek, hiszen úgy vélik nincs kiút, és a kezdeti dac is kihal majd a két katonából. Mások megvetik ezen gőgöt, feltehetően a tehetetlen dühből fakadóan. Végül a munka folytatódik, és a feketeruhás szinte egybeolvadva a sziklafal adta árnyékkal figyel onnan.*
- Ne vigyétek túlzásba.
*Súgja oda nekik az egyik rab, de fejét nem fordítja Soreyl és Bredoc irányába, így akár hihetik azt is, hogy nem hozzájuk szóltak. Ám a mély hang újra megszólal, továbbra is fojtottan.*
- Spóroljatok az energiátokkal.
*Újabb és újabb csattanás. Ha a két katona elkezdi figyelni, úgy érzékelheti, hogy a szinte egybehangolt ritmus miként lassul le érzékelhetően, de nem túl látványosan. Ám rosszalló szavak mégsem érkeznek rá.*
- Mi a nevetek?
*Kérdezi őket a másik irányból egy jóval fiatalabb, még kamasz fiú. Arcán olyan reménységgel, és élettel teliséggel, ami szerethetővé és sebezhetővé teszi őt.*
- Tudja valaki, hogy mi történt velünk?
*Kérdezi rögtön utána suttogva, mire az előbbi mély hang szólal meg újra.*
- Már megint túl sokat beszélsz. Egyébként se ringasd magad ostoba, gyermeteg álmokba.
*Mondja a férfi, és egy újabb erős ütést mér a bánya kövezetére. Derinordh továbbra is csendben álldogál a sötétben, némán figyelve.*
*A Kékszeműbe bizony nem sok empátia szorult, de érdeklődés már annál több. A lány zűrös múltjáról árulkodó kinézete nem tölti el szomorúsággal, legfeljebb a színjáték kedvéért, ám annál inkább kíváncsivá válik vele szemben.*
- És mi történt az oldaladdal, amiért fáj?
*Faggatja tovább Garsint egyelőre. Persze idővel feltehetően ezt is megunja majd.*
- Szóval Garsin.
*Ízlelgeti a nevet, és a látványt, ahogy a lány a felkínált ételhez viszonyul. Ez egy jó ideig leköti őt, kínosan hosszan bámulja a lányt, aki aligha tudja eldönteni, hogy szándékos bosszantásról, vagy egyszerű elgondolkodásról van szó.*
- Egyél bátran, azért adtam.
*A Kékszemű felsóhajt, mert nem szereti, hogy kétszer kell megismételnie mindent. Ez igen kellemetlen a számára.*
- Hány éves vagy Garsin? Fiatalnak tűnsz.
*Jobb híján saját gyűrűi igazgatásába kezd, és mivel eléggé szűkszavú a lány, ezért egy egyszerű kupába tölt neki némi bort, majd elé tolja.*
- Igyál szépen! Meg aztán meséld el, hol van egy ilyen ifjú hölgy családja? Biztos halálra aggódják magukat, főleg ha komisz leánykájuk olyan veszélyes helyek közelébe merészkedik, mint a Krenkataur.
*A Kékszemű maga is inni kezd, de az ő kupája már látványosan díszesebb, inkább egy főnemes palotájának asztalára illene, mint a jelenleg közegbe.*
- Hallottál arról, hogy miféle legenda övezi a Krenkataurt?
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.03.09 08:15:37, a következő indokkal:
Kérésre.
50. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-25 14:40:01
Üzenet elküldve: 2020-02-25 14:40:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
~Fulladnál bele a szőlődbe!~˜
*Gondolja magában a válaszra sem méltatott Soreyl, de elkönyveli a kékszeműnek, nemes és egyszerű felsőbbrendűségi komplexusnak. További szavakat úgy sem pazarol rá, többek között azért sem, mert Perchipfell szellemalakja a sarokban rosszallóan rázza a fejét, és mutató ujját a szájához emelve inti csendre a lovagot.*
~Csssh!~
*Hallja Soreyl a hangot a fejében. Aki elsőre ránézree a képzeletalakra, és ismerné Perchipfell-t az egyből felismerné. Hűen tükrözi hanyag öltözéke, és ördögien piszkos vigyora, ahogy mint Soreyl démona a vállán ülve suttogja az ártó szavakat a fülébe. Vagy éppen a segítőket. Egy biztos: Az ilyen helyzetekben Perchipfell messze előnyben van a lovaggal szemben. Soreyl hallgat is rá, és csendben elindul Bradoc után. Páncéljától, és mindentől megfosztva, ingujjban indul meg a bányába. Nincsen nála más csak Maydeleine csókemlék-levele, és a végrendelete az inge alá rejtve.*
~Drága Maydeleine. Még a levelemet sem tudtam neki elküldeni.~˜
*Sajnálkozik kicsit magában. Ha apja látná nem tudná, hogy büszke legyen fiára, vagy átkozza el amiért hagyta magát elkapatni. Alig hogy elindulnak, szavai ellenére, azért kap egy lökést a lapockái közé. Hátra nem fordul, de a taszajtás kihoz belőle egy öblösebb, dühös hörgést. A link, hosszú hajú alak azonnal szemei előtt terem, ahogy a hideg barlang falait támasztja, és Perchipfell hangján szól hozzá, és csakis hozzá.*
~Nana! Légy jó kisfiú!~
*Mondja lekicsinylőn, és Soreyl szót fogad. Még egy elfogadóbbat felhörög, és utána tűri a lökdösődést, de keze a vállig pofonra van feszülve. Ha valaha kapott volna pusztakezes kiképzést, még lehet hogy meg is próbálná áthúzni a mandró fejét a seggén, de akárhányszor ilyen gondolata támad, Perchipfell látomása rosszaló kék szemeit ereszti a lovagra. Soreyl barna szemei Bradocot figyelik. Egyszerre szánja, és tiszteli a felettesét. Noha tagadhatatlanul benne van a keze, hogy ebbe a helyzetbe kerültek, de mégis úgy viseli ahogy egy harcosnak azt kell. A lábdobogások visszhangját ütemes csapások fémes hangja tölti fel egy homogén alapzajjá. Mindenbizonnyal közelítik a helyet, ahol dolgozni kell. Fogalma sincs milyen mélyen lehetnek, és mit lehet itt bányászni. Vasérc, esetleg valami más? Nem is igazán fontos, Soreyl agyát mégis elfoglalja a kérdés, egészen addig mígnem megpillantja a többieket. Összeláncolt rabok ütik a falat. Váltás kiáltanak. A tüzes tekintetek viharában életet vél látni a lovag.*
~Látod?~
*Kérdezi a mellette sétáló Perchipfell ördögi vigyorral a komisz arcán.*
~Látom. Nem tudom mire akarsz ezzel kilyukadni.~
*Válaszol Soreyl, Perchi pedig úgy viselkedik mintha tudhatta volna mi várja őket idelent. Persze ha szellem volna tudhatná is, de így inkább csak egy erős "talán"-ra alapozta hatalmas önbizalmát.*
~Ezek a szemek harcos szemek. Úgy villognak mint vadászó macskának a holdfényben. Ha balul ütnek ki a dolgok egy börtönlázadás még megmentheti a seggeteket.~˜
*Soreyl Bradocot figyeli eközben, aki a kiadott paransc szerint cselekszik, és elindul lassan a csákányok felé. Ha valamelyik egykori városőrrel összeakadna a tekintete, ugyan olyan dühtől, és haragtól csillogó szemmel biccent neki, aztán egy Morgással megindul maga is a szerszámok felé, miközben jól megnézi a "rabokat".*
~A szemük villog, de a testük fáradt. Ezeknek ágy kell, nem kard!~
*Válaszol késve Soreyl, mire a hirtelen elé került Perchi széttárja a kezét, és megrántja a vállát.*
~Az aki a becsületéért, és szabadságáért harcol felér húsz ilyen koszos fickóval mint ezek, de most ne ezzel törődj. Inkább forgasd azt a csákányt. Gyakorolj a köveken, hátha kelleni fog a tudás ezeken a senkiken!~
*Mondja meglepően hideg nyugodtsággal, majd hozzá teszi.*
~Én most megyek. Visszatértek, ha szükséged lesz rám.~
*Azzal mintha a sziklák közé olvadna. Bredoc csak annyit láthat, hogy Soreyl mielőtt az első csapását a kövek közé ékelné, még mintha egy furcsa mosollyal odabicentene egy Köszönöm-öt az üres falnak. Ezután dolgozik mint a kisangyal, és gyakran emeli barna szemeit Bradocra, így észreveheti ha az int neki. Ekkor lassan oldalazik felé, miközben nem hagyja abba a csapkodást. Ha biztonságosnak tűnik a helyzet elsőnek ő szólal meg, ha minden igaz.*
-Egyben vagy?
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
~Fulladnál bele a szőlődbe!~˜
*Gondolja magában a válaszra sem méltatott Soreyl, de elkönyveli a kékszeműnek, nemes és egyszerű felsőbbrendűségi komplexusnak. További szavakat úgy sem pazarol rá, többek között azért sem, mert Perchipfell szellemalakja a sarokban rosszallóan rázza a fejét, és mutató ujját a szájához emelve inti csendre a lovagot.*
~Csssh!~
*Hallja Soreyl a hangot a fejében. Aki elsőre ránézree a képzeletalakra, és ismerné Perchipfell-t az egyből felismerné. Hűen tükrözi hanyag öltözéke, és ördögien piszkos vigyora, ahogy mint Soreyl démona a vállán ülve suttogja az ártó szavakat a fülébe. Vagy éppen a segítőket. Egy biztos: Az ilyen helyzetekben Perchipfell messze előnyben van a lovaggal szemben. Soreyl hallgat is rá, és csendben elindul Bradoc után. Páncéljától, és mindentől megfosztva, ingujjban indul meg a bányába. Nincsen nála más csak Maydeleine csókemlék-levele, és a végrendelete az inge alá rejtve.*
~Drága Maydeleine. Még a levelemet sem tudtam neki elküldeni.~˜
*Sajnálkozik kicsit magában. Ha apja látná nem tudná, hogy büszke legyen fiára, vagy átkozza el amiért hagyta magát elkapatni. Alig hogy elindulnak, szavai ellenére, azért kap egy lökést a lapockái közé. Hátra nem fordul, de a taszajtás kihoz belőle egy öblösebb, dühös hörgést. A link, hosszú hajú alak azonnal szemei előtt terem, ahogy a hideg barlang falait támasztja, és Perchipfell hangján szól hozzá, és csakis hozzá.*
~Nana! Légy jó kisfiú!~
*Mondja lekicsinylőn, és Soreyl szót fogad. Még egy elfogadóbbat felhörög, és utána tűri a lökdösődést, de keze a vállig pofonra van feszülve. Ha valaha kapott volna pusztakezes kiképzést, még lehet hogy meg is próbálná áthúzni a mandró fejét a seggén, de akárhányszor ilyen gondolata támad, Perchipfell látomása rosszaló kék szemeit ereszti a lovagra. Soreyl barna szemei Bradocot figyelik. Egyszerre szánja, és tiszteli a felettesét. Noha tagadhatatlanul benne van a keze, hogy ebbe a helyzetbe kerültek, de mégis úgy viseli ahogy egy harcosnak azt kell. A lábdobogások visszhangját ütemes csapások fémes hangja tölti fel egy homogén alapzajjá. Mindenbizonnyal közelítik a helyet, ahol dolgozni kell. Fogalma sincs milyen mélyen lehetnek, és mit lehet itt bányászni. Vasérc, esetleg valami más? Nem is igazán fontos, Soreyl agyát mégis elfoglalja a kérdés, egészen addig mígnem megpillantja a többieket. Összeláncolt rabok ütik a falat. Váltás kiáltanak. A tüzes tekintetek viharában életet vél látni a lovag.*
~Látod?~
*Kérdezi a mellette sétáló Perchipfell ördögi vigyorral a komisz arcán.*
~Látom. Nem tudom mire akarsz ezzel kilyukadni.~
*Válaszol Soreyl, Perchi pedig úgy viselkedik mintha tudhatta volna mi várja őket idelent. Persze ha szellem volna tudhatná is, de így inkább csak egy erős "talán"-ra alapozta hatalmas önbizalmát.*
~Ezek a szemek harcos szemek. Úgy villognak mint vadászó macskának a holdfényben. Ha balul ütnek ki a dolgok egy börtönlázadás még megmentheti a seggeteket.~˜
*Soreyl Bradocot figyeli eközben, aki a kiadott paransc szerint cselekszik, és elindul lassan a csákányok felé. Ha valamelyik egykori városőrrel összeakadna a tekintete, ugyan olyan dühtől, és haragtól csillogó szemmel biccent neki, aztán egy Morgással megindul maga is a szerszámok felé, miközben jól megnézi a "rabokat".*
~A szemük villog, de a testük fáradt. Ezeknek ágy kell, nem kard!~
*Válaszol késve Soreyl, mire a hirtelen elé került Perchi széttárja a kezét, és megrántja a vállát.*
~Az aki a becsületéért, és szabadságáért harcol felér húsz ilyen koszos fickóval mint ezek, de most ne ezzel törődj. Inkább forgasd azt a csákányt. Gyakorolj a köveken, hátha kelleni fog a tudás ezeken a senkiken!~
*Mondja meglepően hideg nyugodtsággal, majd hozzá teszi.*
~Én most megyek. Visszatértek, ha szükséged lesz rám.~
*Azzal mintha a sziklák közé olvadna. Bredoc csak annyit láthat, hogy Soreyl mielőtt az első csapását a kövek közé ékelné, még mintha egy furcsa mosollyal odabicentene egy Köszönöm-öt az üres falnak. Ezután dolgozik mint a kisangyal, és gyakran emeli barna szemeit Bradocra, így észreveheti ha az int neki. Ekkor lassan oldalazik felé, miközben nem hagyja abba a csapkodást. Ha biztonságosnak tűnik a helyzet elsőnek ő szólal meg, ha minden igaz.*
-Egyben vagy?
49. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-24 20:11:47
Üzenet elküldve: 2020-02-24 20:11:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bredoc szó nélkül megy a maga kis útján, bár ez túlzás, talán kettejük? Talán sokak? Talán elődeik útján? Igen, ez az. Elődeik útján, hisz ha minden igaz, sok hasonló városőr taposhatta ezt a földet, amit most ők ketten is. Bár némelyikük biztosan nem volt olyan szerencsés. Nyomasztó, tompa érzés sulykolja, de talán Eeyr ereje adódhat önnön magáéhoz, hisz tartja magát, s egy percig sem lankad. Ugyan teste nem ezt mutatja, de ez se véletlen, egy nagyobb terv része. Nem hiszi, hogy bárki is annyira figyelmes lenne vele szemben, hogy átlásson rajta. Ábrázata megtört, arca vértől mocskos, s immár egy szisszenést követően rablánc is kerül a lábára. "Rablánc..." Gusztustalan gondolat ez egy olyan lovagnak, mint ő, s ahogy gondolja, Soreyl sem érezhet másképp, sem a többi rab, akiket megpillantanak. Az a fickó, aki beszél hozzájuk nem nagyon érdekli, várja az alkalmat, hogy akár a többi rabbal, akár társával szót válthasson, ha elkezdenek "dolgozni" talán lesz pár kósza másodperc, mikor épp nem figyelnek bőszen a szemek. Bár ahogy látja, a rabok is megvizslatják őket, talán Bredocnál is roskadtabbak lehetnek, de feltűnnek neki a vonások, a szemek elveszett csillogása, mint a cirkuszba zárt vadak. Egy darabig csak azon jár az eszük, hogy hogy szökhetnének meg, mindig csak a saját lábnyomukba lépve, keresve a gyenge pontokat. Aztán ahogy telnek az évek, a lobogó tűz lassan parázzsá válik, majd mint a cseresznyefa virágai, elhullnak, s nem marad már, csak a beletörődés, a szánalom és a hideg ragaszkodás az élet utolsó morzsáiba egy olyan sötét lyukban, ahová még a remény apró sugarai sem törnek be. Ilyen az, mikor megtörik egy ember. De az istenek lássák Bredoc lelkét, ez soha nem fog eljönni. Vele nem. Nem lehet. Mély pillantást vet mindenki szemébe, ha teheti, de egy szót se szól. Szemében mintha az a bizonyos forró orkán kavarogna, s a leghidegebb éjszakák jeges fuvalatta egyszerre nyerne teret a lángokkal. Ha Soreyl nem tesz ellene, akkor a mutatott irányba megy, s a kar, mely eddig kardot markolt, most a csákány nyelét ragadja meg. Egy kósza gondolat erejéig eszébe jut, hogy mi lenne, ha most azonnal rátámadna az őreire, de tudja, hogy nem jutnának messze, még ha most győznének sem. Inkább megfogja a szerszámot, s ha egyebet nem mondanak neki, vagy nem akarják más munkára fogni, akkor nekilát csinálni valamit, hogy a gyanakvó szemek csillapodhassanak. Fejével int Soreylnek is, hogy tegye ugyanezt, mert biz beszéde lenne vele, ha akadna alkalom rá, de addig nem akarja megkockáztatni, ameddig nem biztonságos.*
*Bredoc szó nélkül megy a maga kis útján, bár ez túlzás, talán kettejük? Talán sokak? Talán elődeik útján? Igen, ez az. Elődeik útján, hisz ha minden igaz, sok hasonló városőr taposhatta ezt a földet, amit most ők ketten is. Bár némelyikük biztosan nem volt olyan szerencsés. Nyomasztó, tompa érzés sulykolja, de talán Eeyr ereje adódhat önnön magáéhoz, hisz tartja magát, s egy percig sem lankad. Ugyan teste nem ezt mutatja, de ez se véletlen, egy nagyobb terv része. Nem hiszi, hogy bárki is annyira figyelmes lenne vele szemben, hogy átlásson rajta. Ábrázata megtört, arca vértől mocskos, s immár egy szisszenést követően rablánc is kerül a lábára. "Rablánc..." Gusztustalan gondolat ez egy olyan lovagnak, mint ő, s ahogy gondolja, Soreyl sem érezhet másképp, sem a többi rab, akiket megpillantanak. Az a fickó, aki beszél hozzájuk nem nagyon érdekli, várja az alkalmat, hogy akár a többi rabbal, akár társával szót válthasson, ha elkezdenek "dolgozni" talán lesz pár kósza másodperc, mikor épp nem figyelnek bőszen a szemek. Bár ahogy látja, a rabok is megvizslatják őket, talán Bredocnál is roskadtabbak lehetnek, de feltűnnek neki a vonások, a szemek elveszett csillogása, mint a cirkuszba zárt vadak. Egy darabig csak azon jár az eszük, hogy hogy szökhetnének meg, mindig csak a saját lábnyomukba lépve, keresve a gyenge pontokat. Aztán ahogy telnek az évek, a lobogó tűz lassan parázzsá válik, majd mint a cseresznyefa virágai, elhullnak, s nem marad már, csak a beletörődés, a szánalom és a hideg ragaszkodás az élet utolsó morzsáiba egy olyan sötét lyukban, ahová még a remény apró sugarai sem törnek be. Ilyen az, mikor megtörik egy ember. De az istenek lássák Bredoc lelkét, ez soha nem fog eljönni. Vele nem. Nem lehet. Mély pillantást vet mindenki szemébe, ha teheti, de egy szót se szól. Szemében mintha az a bizonyos forró orkán kavarogna, s a leghidegebb éjszakák jeges fuvalatta egyszerre nyerne teret a lángokkal. Ha Soreyl nem tesz ellene, akkor a mutatott irányba megy, s a kar, mely eddig kardot markolt, most a csákány nyelét ragadja meg. Egy kósza gondolat erejéig eszébe jut, hogy mi lenne, ha most azonnal rátámadna az őreire, de tudja, hogy nem jutnának messze, még ha most győznének sem. Inkább megfogja a szerszámot, s ha egyebet nem mondanak neki, vagy nem akarják más munkára fogni, akkor nekilát csinálni valamit, hogy a gyanakvó szemek csillapodhassanak. Fejével int Soreylnek is, hogy tegye ugyanezt, mert biz beszéde lenne vele, ha akadna alkalom rá, de addig nem akarja megkockáztatni, ameddig nem biztonságos.*
48. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-22 23:40:57
Üzenet elküldve: 2020-02-22 23:40:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A nyájas hang továbbra sem téveszti meg, de nem tudja, hogyan kellene viselkednie. A Kékszemű eddigi tettei és szavai alapján azt sejti, hogy a férfi szórakozásra vágyik. Csak azt nem találta még ki, hogy akar-e ebben együttműködni. Az unalmas szűkszavúság és a valószínűleg szórakoztatóbb őszinteség végkimenetelének ugyanis ugyanazt látja: ha már nincs mit adnia, félrevetik, jelentsen ez bármit is. Ilyen kilátások mellett pedig nem tudja, miért érné meg a férfi kedvére tennie.*
- Nem, uram... - *Feleli halkan, még mindig kerülve a másik tekintetét. Persze nem teljesen igaz, amit mond, mert a Feketeruhás tényleg durván bánt vele, de nem miatta került ilyen állapotba. Ő csak megsanyargatta a már egyébként is sérült testét és okozott néhány friss sebet.
Hogy mije fáj... Talán egyszerűbb volna arra válaszolnia, hogy mije -nem- fáj. A Kékszemű is láthatja, hogy már a ruhától nem fedett testrészein is sebeket, zúzódásokat visel, mint a bal szeme alatti ökölcsapás nyomát, vagy felszakadt alsó ajkát... De azt is láthatja, hogy leginkább a törzsét támasztja, főként az akadályozza a mozgásban, vagyis valószínűleg azt fájlalja a legjobban.*
- Az oldalam... fáj... - *Hangzik el a nem túl pontos, szinte suttogott válasz, csak hogy feleljen valamit a kérdésre. Érezhető is, hogy csak túl akar lenni rajta. Még akkor sem szívesen beszélne erről, ha az érdeklődés és sajnálat őszinte volna, hát még így...
A következő kérdésre más esetben ösztönszerűen rávágná a nevét, most azonban még friss az élmény, ahogy nem sokkal korábban a két városőr faggatta hasonló dolgokról.
Eddig nem ismerte fel senki az itteniek közül, az sem valószínű, hogy névről ismernék őt, de nem akar lehetőséget hagyni ennek. Lát rá ugyanis esélyt, hogy a férjét ismerhetik errefelé; ő is pont ilyen gazfickókkal cimborált. Igaz, nehezen tudja elképzelni, hogy a férje mesélt volna őróla, hacsak nem szidta őt, vagy eldicsekedett a barátainak, hogy hogyan "megnevelte".
Azért mégis azt az álnevet mondja, amit korábban a két városőrnek is.*
- A Kikötőből, uram. Garsin vagyok. - *Feleli lassan, de habozás nélkül.
Majd a mozgás odavonzza tekintetét és rápillant a tálra. Elveszi a férfi kezéből, ha az elengedi. Mivel neki nyújtja, nem is merne mást tenni. És amennyire éhes és szomjas, még hatással is van rá a látvány. Nem emlékszik, mikor látott utoljára ilyen szép gyümölcsöt.
Ölébe fekteti a tálat, de nem csíp a fürtökből, csak tartja az edényt, hogy el ne ejtse. Eléggé eszénél van, hogy a negédességen átlásson, de kellően megtört, hogy az apró, ráadásul pusztán megjátszott kedvesség is kezdje a hatása alá keríteni. Neki már az is szép ígéret, hogy nem bántják, ha nem ad rá okot.*
- Nem fogok. - *Mondja, hogy mutassa, hogy figyel, még a tekintetét is fölemeli egy pillanatra a férfi arcára, de aztán megijed annak furcsán kutató szempárjától és visszasüti a szemét. Látványosan feszeng, szorongatja a tálat.
El szeretne innen menekülni. Megkérdezné, hogy mit akar tőle a férfi, mi lesz az ő sorsa, de nincs hozzá bátorsága. Próbálja még kiismerni, hogy mi az, amit megengedhet magának, mi az elvárás.*
*A nyájas hang továbbra sem téveszti meg, de nem tudja, hogyan kellene viselkednie. A Kékszemű eddigi tettei és szavai alapján azt sejti, hogy a férfi szórakozásra vágyik. Csak azt nem találta még ki, hogy akar-e ebben együttműködni. Az unalmas szűkszavúság és a valószínűleg szórakoztatóbb őszinteség végkimenetelének ugyanis ugyanazt látja: ha már nincs mit adnia, félrevetik, jelentsen ez bármit is. Ilyen kilátások mellett pedig nem tudja, miért érné meg a férfi kedvére tennie.*
- Nem, uram... - *Feleli halkan, még mindig kerülve a másik tekintetét. Persze nem teljesen igaz, amit mond, mert a Feketeruhás tényleg durván bánt vele, de nem miatta került ilyen állapotba. Ő csak megsanyargatta a már egyébként is sérült testét és okozott néhány friss sebet.
Hogy mije fáj... Talán egyszerűbb volna arra válaszolnia, hogy mije -nem- fáj. A Kékszemű is láthatja, hogy már a ruhától nem fedett testrészein is sebeket, zúzódásokat visel, mint a bal szeme alatti ökölcsapás nyomát, vagy felszakadt alsó ajkát... De azt is láthatja, hogy leginkább a törzsét támasztja, főként az akadályozza a mozgásban, vagyis valószínűleg azt fájlalja a legjobban.*
- Az oldalam... fáj... - *Hangzik el a nem túl pontos, szinte suttogott válasz, csak hogy feleljen valamit a kérdésre. Érezhető is, hogy csak túl akar lenni rajta. Még akkor sem szívesen beszélne erről, ha az érdeklődés és sajnálat őszinte volna, hát még így...
A következő kérdésre más esetben ösztönszerűen rávágná a nevét, most azonban még friss az élmény, ahogy nem sokkal korábban a két városőr faggatta hasonló dolgokról.
Eddig nem ismerte fel senki az itteniek közül, az sem valószínű, hogy névről ismernék őt, de nem akar lehetőséget hagyni ennek. Lát rá ugyanis esélyt, hogy a férjét ismerhetik errefelé; ő is pont ilyen gazfickókkal cimborált. Igaz, nehezen tudja elképzelni, hogy a férje mesélt volna őróla, hacsak nem szidta őt, vagy eldicsekedett a barátainak, hogy hogyan "megnevelte".
Azért mégis azt az álnevet mondja, amit korábban a két városőrnek is.*
- A Kikötőből, uram. Garsin vagyok. - *Feleli lassan, de habozás nélkül.
Majd a mozgás odavonzza tekintetét és rápillant a tálra. Elveszi a férfi kezéből, ha az elengedi. Mivel neki nyújtja, nem is merne mást tenni. És amennyire éhes és szomjas, még hatással is van rá a látvány. Nem emlékszik, mikor látott utoljára ilyen szép gyümölcsöt.
Ölébe fekteti a tálat, de nem csíp a fürtökből, csak tartja az edényt, hogy el ne ejtse. Eléggé eszénél van, hogy a negédességen átlásson, de kellően megtört, hogy az apró, ráadásul pusztán megjátszott kedvesség is kezdje a hatása alá keríteni. Neki már az is szép ígéret, hogy nem bántják, ha nem ad rá okot.*
- Nem fogok. - *Mondja, hogy mutassa, hogy figyel, még a tekintetét is fölemeli egy pillanatra a férfi arcára, de aztán megijed annak furcsán kutató szempárjától és visszasüti a szemét. Látványosan feszeng, szorongatja a tálat.
El szeretne innen menekülni. Megkérdezné, hogy mit akar tőle a férfi, mi lesz az ő sorsa, de nincs hozzá bátorsága. Próbálja még kiismerni, hogy mi az, amit megengedhet magának, mi az elvárás.*
47. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-22 03:09:25
Üzenet elküldve: 2020-02-22 03:09:25
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Kékszemű érzékeli a szokatlan viselkedést Soreyl részéről, amit nem is rest figyelemmel követni. A merev pillantásokat viszonozza, így hosszan néznek egymással farkasszemet Soreyllel, miközben feltehetően egymást elemezgetik behatóan.
A menet végül elindul, és bár Soreyl váltig állította, hogy tud maga is menni, de elmaradhatatlanul kap pár lökést hátulról csak a móka kedvéért. A csapat fele távozik, a sort pedig a Feketeruhás zárja. Az út nem hosszú, de annál unalmasabb, hiszen a kőfalak mindenhol ugyanolyanok, a gyertyák minden pontot éppen olyan kitartóan pislákolnak. Rövidesen az egyenletesen, gondosan kivájt falakat a bánya rücskös, sötét területe váltja fel. A közlekedésre alkalmas terület is radikálisan csökken, így a több oszlopos menet egy libasorrá lényegül vissza.
Egy a fal mentén ácsorgó férfi mellkasa előtt keresztbe tett karokkal várakozik, és nagyot ásít. Előtte lánccal összekötött lábú félmeztelen férfiak dolgoznak. Kisebb csapatokra osztva végzik munkájukat, kik az ásványokat bányásszák, mások a köveket hordják, páran pihennek és száraz kenyeret rágnak. Soványak ugyan, ám testük még őrzi egykori dicső mivoltjának emlékét. Ugyan por lepi izzadt testüket, szakáll rejti el vonásaikat, és fájdalom miatt görnyednek mégis valami nemességet sugároz megjelenésük, ahogy tekintetük is, amit az újonnan érkezőkre emelnek.*
- Na, végre megérkezett a váltás. Már kurvára untam magamat.
*Morogja a munkát felügyelő férfi, aki vigyorogva löki el magát a faltól. A díszkíséret nem is rest tovább lökdösni Bredocot és Soreylt, hogy nadrágjuk szárát felrántva ők is kapjanak egy-egy láncot, ami összeköti őket.*
- Mindig jó új arcokat itt látni a savanyú pofák között.
*Röviden felkacag a mélységi férfi, és pofátlanul közelebb hajol a két Városőrhöz. Hosszú füleiben számtalan arany ékszer csillan meg a gyertya halovány fényében.*
- Ne sokat pofázzatok, mert Derinordh nem szereti.
*Magyarázza és tekintete a Feketeruhásra téved.*
- Tudjátok még a régi rendszer szerint nevelkedett. De biztos sokat okulhatnátok tőle.
*Kezével apró köröket ír le magyarázás közben, majd kiegyenesedik, és Derinordh hátát veregeti meg. A mozdulatban nincs semmi baráti, szándékos fenyegetés lapul mögötte, ahogy a férfi vállán nyugvó, azt erősen megszorító kézfejének gesztusában is. A többi bandita ezt élvezettel - az az vigyorogva - szemléli, és ha Soreyl és Bredoc különösebb galiba nélkül csendben marad, úgy rövidesen távozik a csapat és csak a Feketeruhás marad a láncra vert dolgozókkal.*
- Szerszámot ott találtok.
*Érkezik a kurta magyarázat, fejével pedig a sarokban lévő ládák felé bök. Bredoc és Soreyl azon kellemetlen helyzetben van, hogy kénytelenek egymásra figyelve mozogni.*
- Mit bámultok?
*Morogja a férfi a kíváncsian bámészkodó raboknak, akik pár perces szemlélődésüket befejezve újra serényen munkához látnak.*
*A Kékszemű feszült mosollyal figyeli a bátortalan leányt. Lassan az alapzaj újra visszatér, ahogy a másik asztalnál beszélgetésbe elegyednek a banditák. A férfi figyelme viszont nem lankad, őt a leány érdekli, aki olyan alázatos, és olyan bosszantó emiatt. Bredoc minden ostobasága ellenére legalább szórakoztató volt számára.*
- Nem szeretek ám kétszer kérni. Háromszor még kevésbé.
*Jelzi látszólag türelmesen, szelíden, hogy amire korábban kérte Garsint, annak lehetőleg tegyen eleget, főleg, hogy ilyen kiváltságos helyzetbe került. Garsin végül okos lány marad, és végrehajtja a parancsot.*
- Mid fáj gyermekem? Ilyen durván bánt veled az a barbár mihaszna?
*Kérdezi némileg megerőltetve magát, hogy hangjába kíváncsiságot csempésszen, és tekintete kevésbé tűnjön elemzőnek. Szíve szerint darabokra cincálná a lányt, hogy láthassa mit rejt magában.*
- Mesélj, mi a neved. Honnan jöttél?
*Folytatja, miközben a tálnyi szőlőt Garsinnak nyújtja, előtte persze letépve magának egy kisebb fürtöt.*
- Ne félj, nem foglak bántani.
*Szabad kézfejét szívére teszi, mintha lenne bármi jó érzés, és adott szava valójában biztosítékot jelentene.*
- Persze csak ha nem adsz rá okot.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Kékszemű érzékeli a szokatlan viselkedést Soreyl részéről, amit nem is rest figyelemmel követni. A merev pillantásokat viszonozza, így hosszan néznek egymással farkasszemet Soreyllel, miközben feltehetően egymást elemezgetik behatóan.
A menet végül elindul, és bár Soreyl váltig állította, hogy tud maga is menni, de elmaradhatatlanul kap pár lökést hátulról csak a móka kedvéért. A csapat fele távozik, a sort pedig a Feketeruhás zárja. Az út nem hosszú, de annál unalmasabb, hiszen a kőfalak mindenhol ugyanolyanok, a gyertyák minden pontot éppen olyan kitartóan pislákolnak. Rövidesen az egyenletesen, gondosan kivájt falakat a bánya rücskös, sötét területe váltja fel. A közlekedésre alkalmas terület is radikálisan csökken, így a több oszlopos menet egy libasorrá lényegül vissza.
Egy a fal mentén ácsorgó férfi mellkasa előtt keresztbe tett karokkal várakozik, és nagyot ásít. Előtte lánccal összekötött lábú félmeztelen férfiak dolgoznak. Kisebb csapatokra osztva végzik munkájukat, kik az ásványokat bányásszák, mások a köveket hordják, páran pihennek és száraz kenyeret rágnak. Soványak ugyan, ám testük még őrzi egykori dicső mivoltjának emlékét. Ugyan por lepi izzadt testüket, szakáll rejti el vonásaikat, és fájdalom miatt görnyednek mégis valami nemességet sugároz megjelenésük, ahogy tekintetük is, amit az újonnan érkezőkre emelnek.*
- Na, végre megérkezett a váltás. Már kurvára untam magamat.
*Morogja a munkát felügyelő férfi, aki vigyorogva löki el magát a faltól. A díszkíséret nem is rest tovább lökdösni Bredocot és Soreylt, hogy nadrágjuk szárát felrántva ők is kapjanak egy-egy láncot, ami összeköti őket.*
- Mindig jó új arcokat itt látni a savanyú pofák között.
*Röviden felkacag a mélységi férfi, és pofátlanul közelebb hajol a két Városőrhöz. Hosszú füleiben számtalan arany ékszer csillan meg a gyertya halovány fényében.*
- Ne sokat pofázzatok, mert Derinordh nem szereti.
*Magyarázza és tekintete a Feketeruhásra téved.*
- Tudjátok még a régi rendszer szerint nevelkedett. De biztos sokat okulhatnátok tőle.
*Kezével apró köröket ír le magyarázás közben, majd kiegyenesedik, és Derinordh hátát veregeti meg. A mozdulatban nincs semmi baráti, szándékos fenyegetés lapul mögötte, ahogy a férfi vállán nyugvó, azt erősen megszorító kézfejének gesztusában is. A többi bandita ezt élvezettel - az az vigyorogva - szemléli, és ha Soreyl és Bredoc különösebb galiba nélkül csendben marad, úgy rövidesen távozik a csapat és csak a Feketeruhás marad a láncra vert dolgozókkal.*
- Szerszámot ott találtok.
*Érkezik a kurta magyarázat, fejével pedig a sarokban lévő ládák felé bök. Bredoc és Soreyl azon kellemetlen helyzetben van, hogy kénytelenek egymásra figyelve mozogni.*
- Mit bámultok?
*Morogja a férfi a kíváncsian bámészkodó raboknak, akik pár perces szemlélődésüket befejezve újra serényen munkához látnak.*
*A Kékszemű feszült mosollyal figyeli a bátortalan leányt. Lassan az alapzaj újra visszatér, ahogy a másik asztalnál beszélgetésbe elegyednek a banditák. A férfi figyelme viszont nem lankad, őt a leány érdekli, aki olyan alázatos, és olyan bosszantó emiatt. Bredoc minden ostobasága ellenére legalább szórakoztató volt számára.*
- Nem szeretek ám kétszer kérni. Háromszor még kevésbé.
*Jelzi látszólag türelmesen, szelíden, hogy amire korábban kérte Garsint, annak lehetőleg tegyen eleget, főleg, hogy ilyen kiváltságos helyzetbe került. Garsin végül okos lány marad, és végrehajtja a parancsot.*
- Mid fáj gyermekem? Ilyen durván bánt veled az a barbár mihaszna?
*Kérdezi némileg megerőltetve magát, hogy hangjába kíváncsiságot csempésszen, és tekintete kevésbé tűnjön elemzőnek. Szíve szerint darabokra cincálná a lányt, hogy láthassa mit rejt magában.*
- Mesélj, mi a neved. Honnan jöttél?
*Folytatja, miközben a tálnyi szőlőt Garsinnak nyújtja, előtte persze letépve magának egy kisebb fürtöt.*
- Ne félj, nem foglak bántani.
*Szabad kézfejét szívére teszi, mintha lenne bármi jó érzés, és adott szava valójában biztosítékot jelentene.*
- Persze csak ha nem adsz rá okot.
46. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-11 17:12:36
Üzenet elküldve: 2020-02-11 17:12:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A parancsnokhelyettes szavaira érkező nevetés összezavarja. Nem tudja, mire számítson ezután. De ez igazán nem újdonság, úgyhogy sokat már nem ront a lelkiállapotán, csak fenntartja a feszültséget. És azt az őrjítő, kilátástalan kétségbeesést, amit a férfi is észrevesz, és folytatja azt a vele kapcsolatos szenvelgést, amit már korábban megcsillantott. Nehezen viseli ezt a rá irányuló figyelmet, igyekszik is kerülni a kék szempár pillantását, hátha akkor kevésbé lesz érdekes a számára...
Aztán végre érkezik valami érdemi válasz is Bredoc ajánlatára. Bár a férfi elég sokáig kerülgeti a forró kását, a lány meglepetésére úgy tűnik, megfontolandónak találja, hogy éljen-e vele... Olyannyira, hogy még a parancsnokhelyettes szemét is megkíméli miatta!
Ettől megkönnyebbül, ám mikor érkezik az utasítás, hogy míg a döntés megszületik, addig is tegyék magukat hasznossá az őrök... és elkezdik őket kifelé noszogatni a teremből... A félelem gyengítő hullámai újabb erővel áradnak szét szaporán dobogó szívéből.
Akkor ő most itt egyedül marad? Vagy mehet ő is? Óh, az az egyetlen reszketeg reménye marad, hogy őt is engedik menni, legyen az bárhová is...! A munkától nem fél, jóllehet, jelen állapotában megemelni is alig bírna egy csákányt, nem hogy dolgozni vele. De inkább törne meg a munkában, mint hogy itt maradjon...
Már mozdul a lába, hogy csatlakozzon a távozókhoz, mikor a Kékszemű rászól. És ezzel el is száll a reménye.
Vet még egy pillantást a két őrre, de nem annyira tőlük búcsúzik, mint inkább a lehetőségtől, hogy innen "elmenekülhessen". Kedvesek voltak hozzá, még most is szóltak az érdekében, ezért a szívébe zárta őket, de meggyőződése, hogy egyébként idegenek ők egymásnak, igazi kötődés még benne sem alakult ki. Ennek ellenére a két őr baráti jelenlétének hiányát is megsínyli, pedig egyértelmű volt eddig is, hogy még ha akarták volna, akkor sem tudták volna megvédeni ekkora túlerővel szemben. Valamiért mégis adtak egy kis biztonságérzetet...
Sápadtan fordul a Kékszemű felé és lépeget közelebb hozzá, minden lépéssel gyengébbnek és védtelenebbnek érezve magát. A kínált székre nem ül le azonnal. Az elmúlt évek berögződése. Az urának kedvelt játszmája volt az ilyesmi. Nem kapott ugyanis szóbeli engedélyt, hogy leülhessen. Az ilyen esetekben általában úgy nézett ki, hogy amennyiben leült, azért kapott pofont, mert engedély nélkül merészelt. Ha nem ült le, akkor meg azért, mert annyira értetlen, hogy egy ilyen egyértelmű jelzést sem fog fel, hogy a szék megpaskolása azt az elvárást fejezi ki, hogy üljön le...
Nem vár azonban többet egy-két pillanatnál a szóbeli helyesbítésre, ha a férfi addig nem szól, úgy anélkül is leül mellé a székre. Igaz, kissé nehézkesen, a törzsét átfogva, látható fájdalmak között. Voltaképpen megkönnyebbülést jelenthetne, hogy kényelembe helyezte magát, de nem tud ellazulni. Fejét lehajtva, mereven ül a férfi mellet. Egyik karja a törzsét öleli, másikkal a kötényét gyűri. Nem mer a Kékszeműre nézni, de mélyen legbelül keresi magában ereje maradékát, hogy ezt is átvészelje, következzen bármi is...*
*A parancsnokhelyettes szavaira érkező nevetés összezavarja. Nem tudja, mire számítson ezután. De ez igazán nem újdonság, úgyhogy sokat már nem ront a lelkiállapotán, csak fenntartja a feszültséget. És azt az őrjítő, kilátástalan kétségbeesést, amit a férfi is észrevesz, és folytatja azt a vele kapcsolatos szenvelgést, amit már korábban megcsillantott. Nehezen viseli ezt a rá irányuló figyelmet, igyekszik is kerülni a kék szempár pillantását, hátha akkor kevésbé lesz érdekes a számára...
Aztán végre érkezik valami érdemi válasz is Bredoc ajánlatára. Bár a férfi elég sokáig kerülgeti a forró kását, a lány meglepetésére úgy tűnik, megfontolandónak találja, hogy éljen-e vele... Olyannyira, hogy még a parancsnokhelyettes szemét is megkíméli miatta!
Ettől megkönnyebbül, ám mikor érkezik az utasítás, hogy míg a döntés megszületik, addig is tegyék magukat hasznossá az őrök... és elkezdik őket kifelé noszogatni a teremből... A félelem gyengítő hullámai újabb erővel áradnak szét szaporán dobogó szívéből.
Akkor ő most itt egyedül marad? Vagy mehet ő is? Óh, az az egyetlen reszketeg reménye marad, hogy őt is engedik menni, legyen az bárhová is...! A munkától nem fél, jóllehet, jelen állapotában megemelni is alig bírna egy csákányt, nem hogy dolgozni vele. De inkább törne meg a munkában, mint hogy itt maradjon...
Már mozdul a lába, hogy csatlakozzon a távozókhoz, mikor a Kékszemű rászól. És ezzel el is száll a reménye.
Vet még egy pillantást a két őrre, de nem annyira tőlük búcsúzik, mint inkább a lehetőségtől, hogy innen "elmenekülhessen". Kedvesek voltak hozzá, még most is szóltak az érdekében, ezért a szívébe zárta őket, de meggyőződése, hogy egyébként idegenek ők egymásnak, igazi kötődés még benne sem alakult ki. Ennek ellenére a két őr baráti jelenlétének hiányát is megsínyli, pedig egyértelmű volt eddig is, hogy még ha akarták volna, akkor sem tudták volna megvédeni ekkora túlerővel szemben. Valamiért mégis adtak egy kis biztonságérzetet...
Sápadtan fordul a Kékszemű felé és lépeget közelebb hozzá, minden lépéssel gyengébbnek és védtelenebbnek érezve magát. A kínált székre nem ül le azonnal. Az elmúlt évek berögződése. Az urának kedvelt játszmája volt az ilyesmi. Nem kapott ugyanis szóbeli engedélyt, hogy leülhessen. Az ilyen esetekben általában úgy nézett ki, hogy amennyiben leült, azért kapott pofont, mert engedély nélkül merészelt. Ha nem ült le, akkor meg azért, mert annyira értetlen, hogy egy ilyen egyértelmű jelzést sem fog fel, hogy a szék megpaskolása azt az elvárást fejezi ki, hogy üljön le...
Nem vár azonban többet egy-két pillanatnál a szóbeli helyesbítésre, ha a férfi addig nem szól, úgy anélkül is leül mellé a székre. Igaz, kissé nehézkesen, a törzsét átfogva, látható fájdalmak között. Voltaképpen megkönnyebbülést jelenthetne, hogy kényelembe helyezte magát, de nem tud ellazulni. Fejét lehajtva, mereven ül a férfi mellet. Egyik karja a törzsét öleli, másikkal a kötényét gyűri. Nem mer a Kékszeműre nézni, de mélyen legbelül keresi magában ereje maradékát, hogy ezt is átvészelje, következzen bármi is...*
45. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-11 13:59:53
Üzenet elküldve: 2020-02-11 13:59:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//p
*Alszik rá egyet a mocsok. Mondja ő, holott a lovag szinte holtbiztos hogy már tudja a kékszemű a válaszát, csak játszmából tartja őket kétségek között. Bradoc szeme a helyén marad egyelőre.*
˜Na most mi a jó francot tegyek?˜
*Noha Soreyl pontosan tudja mi a helyes döntés. Csöndben követni a gazfickókat, és csendben ledolgozni a napot. Dolgozott ő keményebben is életében, nem ez lenne az első szerszám amit megfog. Arról nem is beszélve, hogy nem is kellene túlzásba vinni a munkát, mert ha túl jó munkaerő akkor az is lehet itt tartják egy ideig. Agya ellenében a szíve mégis mást mond. A lelke szinte kiabál azért, hogy az asztalon átnyúlva egy villába húzza bele a tenyérbemászó senki bazi kék szemét. Noha a Perchipfelli brutalitás nem az ő reszortja, de most szinte viszket tenyere. Amit Garsinnal művel lassan kifordítja magából a lovagot. A tanácstalanság úrrá lesz rajta. Még Bradocot cibálják, vagy szedik éppen fel a földről, mikor megüti a szemét egy alak. Egy árny, aki eddig nem volt a teremben. A sarokban álló sziluett mögött nincs ajtó, vagy rés. Nincs sötét amiben eddig meghúzódhatott, mégis mintha lassan lépne bele a fénybe, hogy megmutassa magát.Az első ami feltűnik neki egy szakadt barna bőrkabát. Kibontva, bőrövvel szabadon leng a bokájáig. Fekete lovaglócsizma, fekete lovaglónadrág, és egy szürke lovászing van rajta. Arcáról amelyről, fokozottan tűnik el a homály leple, lassan lerí egy sebhely. Álltól halántékig. Nyúrga arcán, és hosszú orrán ördögi vigyor terül el. Fekete szemöldöke, és még a nyakláncosnál is kékebb szeme piszkosan ragyog a sötétben. Haja hosszú, tépett fekete. Úgy a háta közepéig érhet, és borostája inkább vágatlan mint direkt hagyott. Megvillan a nyakában a medál. Hasonló mint amit Maydeleine-nak adott.*
˜Hacsak nem ugyan az!˜
*Gondolja magában, majd kicsit megborzolja szemöldökét. A fickó hangját nem egészen a fülével hallja.*
˜Csak hasonló.˜
*Soreyl nagy levegőt vesz. A hang melyet fejében hall, és most már fejében lát, ismerősen cseng, és hat. Perchipfell látomása csak két dolgot jelenthet. Vagy teljesen élményt az esze, vagy a kard képes kilépni a hüvelyéből, és valahogy alakot ölteni. Meg lehet tippelni Soreyl, mire gondol ezekből.*
˜Más lát éged?˜
*Kérdez vissza a lovag, úgy hogy már nem rá néz, hanem a kékszeművel szemez erősen. A higgadt válsz Perchipfelltől is furcsa.*
˜Nem. Más nem. Most viszont légy szépen jó kisfiú, és menjél bányászni. Innen csak csellel jutok ki. A cselnek mag alkalom kell. Azt pedig ki kell várni.˜
*A kiváló eszmefuttatásra Soreyl fújtat egyet, és nem mozdítja haragos barna szemeit a mocsokról. A mocsok egy kutyája mellé is odalép, és már fogná is hogy vigye. Soreyl, gyorsan, és határozottan nemet int a kezével. Mély hangjába megremeg a levegő.*
-Visz még a lábam köszönöm.
*A habkönnyű cinizmus megmosolyogtatja Perchipfell képzeletalakját, és egy jót bólint hozzá, hogy hosszú fekete haja az arcába száll. Soreyl folytatja, miközben lassan átemeli a tekintetét a mandróra, aki megakarta fogni.*
-Majd kitanulom a járást magam is.
*Azzal feláll, irányba áll majd vissza fordul. Fojtott utálattal böki vissza a főmocsoknak.*
-Jó éjszakát.
*Azzal megindult ő is. Perchipfell kivetülése nem követi. A szobában marad, miközben magában kuncog.*
˜Hová lennél nélkülem?˜
*Alszik rá egyet a mocsok. Mondja ő, holott a lovag szinte holtbiztos hogy már tudja a kékszemű a válaszát, csak játszmából tartja őket kétségek között. Bradoc szeme a helyén marad egyelőre.*
˜Na most mi a jó francot tegyek?˜
*Noha Soreyl pontosan tudja mi a helyes döntés. Csöndben követni a gazfickókat, és csendben ledolgozni a napot. Dolgozott ő keményebben is életében, nem ez lenne az első szerszám amit megfog. Arról nem is beszélve, hogy nem is kellene túlzásba vinni a munkát, mert ha túl jó munkaerő akkor az is lehet itt tartják egy ideig. Agya ellenében a szíve mégis mást mond. A lelke szinte kiabál azért, hogy az asztalon átnyúlva egy villába húzza bele a tenyérbemászó senki bazi kék szemét. Noha a Perchipfelli brutalitás nem az ő reszortja, de most szinte viszket tenyere. Amit Garsinnal művel lassan kifordítja magából a lovagot. A tanácstalanság úrrá lesz rajta. Még Bradocot cibálják, vagy szedik éppen fel a földről, mikor megüti a szemét egy alak. Egy árny, aki eddig nem volt a teremben. A sarokban álló sziluett mögött nincs ajtó, vagy rés. Nincs sötét amiben eddig meghúzódhatott, mégis mintha lassan lépne bele a fénybe, hogy megmutassa magát.Az első ami feltűnik neki egy szakadt barna bőrkabát. Kibontva, bőrövvel szabadon leng a bokájáig. Fekete lovaglócsizma, fekete lovaglónadrág, és egy szürke lovászing van rajta. Arcáról amelyről, fokozottan tűnik el a homály leple, lassan lerí egy sebhely. Álltól halántékig. Nyúrga arcán, és hosszú orrán ördögi vigyor terül el. Fekete szemöldöke, és még a nyakláncosnál is kékebb szeme piszkosan ragyog a sötétben. Haja hosszú, tépett fekete. Úgy a háta közepéig érhet, és borostája inkább vágatlan mint direkt hagyott. Megvillan a nyakában a medál. Hasonló mint amit Maydeleine-nak adott.*
˜Hacsak nem ugyan az!˜
*Gondolja magában, majd kicsit megborzolja szemöldökét. A fickó hangját nem egészen a fülével hallja.*
˜Csak hasonló.˜
*Soreyl nagy levegőt vesz. A hang melyet fejében hall, és most már fejében lát, ismerősen cseng, és hat. Perchipfell látomása csak két dolgot jelenthet. Vagy teljesen élményt az esze, vagy a kard képes kilépni a hüvelyéből, és valahogy alakot ölteni. Meg lehet tippelni Soreyl, mire gondol ezekből.*
˜Más lát éged?˜
*Kérdez vissza a lovag, úgy hogy már nem rá néz, hanem a kékszeművel szemez erősen. A higgadt válsz Perchipfelltől is furcsa.*
˜Nem. Más nem. Most viszont légy szépen jó kisfiú, és menjél bányászni. Innen csak csellel jutok ki. A cselnek mag alkalom kell. Azt pedig ki kell várni.˜
*A kiváló eszmefuttatásra Soreyl fújtat egyet, és nem mozdítja haragos barna szemeit a mocsokról. A mocsok egy kutyája mellé is odalép, és már fogná is hogy vigye. Soreyl, gyorsan, és határozottan nemet int a kezével. Mély hangjába megremeg a levegő.*
-Visz még a lábam köszönöm.
*A habkönnyű cinizmus megmosolyogtatja Perchipfell képzeletalakját, és egy jót bólint hozzá, hogy hosszú fekete haja az arcába száll. Soreyl folytatja, miközben lassan átemeli a tekintetét a mandróra, aki megakarta fogni.*
-Majd kitanulom a járást magam is.
*Azzal feláll, irányba áll majd vissza fordul. Fojtott utálattal böki vissza a főmocsoknak.*
-Jó éjszakát.
*Azzal megindult ő is. Perchipfell kivetülése nem követi. A szobában marad, miközben magában kuncog.*
˜Hová lennél nélkülem?˜
44. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:38:49
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:38:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Látszólag mindenki lefagyva várja az eseményeket, legalábbis Bredoc ezt tudja lekövetni abból, hogy senki sem tesz semmit jófomrán, mindenki csendben van, s várják, hogy hogy dönt az a férfi, akinek van két szeme, és kékek. Ő magam sem tudja hová tenni a dolgot igazából, igyekszik megóvni kettejüket, amennyire tudja, s úgy látszik, hogy amit épp mond, az beválni látszik. Ezt hamar a szavai is igazolják, s egy halvány mosoly ül Bredoc arcára, bár inkább csak az elméjében, nem szeretné ezt kimutatni. ~Legalább a szemem megvan. még.~ Gondolja magában, ahogy talpra rántják, majd ha minden igaz, "alszik rá egyet" a fickó. Garsintól ismét elszakadnak, legalábbis olybá tűnik.*
-Kockázat nélkül nincs győzelem.
*Fűzi csak hozzá kurtán, s ha viszik őket valahová, úgy megy a mutatott úton, esetleg viteti magát, attól függ, hogy hogy történik meg a dolog.*
*Látszólag mindenki lefagyva várja az eseményeket, legalábbis Bredoc ezt tudja lekövetni abból, hogy senki sem tesz semmit jófomrán, mindenki csendben van, s várják, hogy hogy dönt az a férfi, akinek van két szeme, és kékek. Ő magam sem tudja hová tenni a dolgot igazából, igyekszik megóvni kettejüket, amennyire tudja, s úgy látszik, hogy amit épp mond, az beválni látszik. Ezt hamar a szavai is igazolják, s egy halvány mosoly ül Bredoc arcára, bár inkább csak az elméjében, nem szeretné ezt kimutatni. ~Legalább a szemem megvan. még.~ Gondolja magában, ahogy talpra rántják, majd ha minden igaz, "alszik rá egyet" a fickó. Garsintól ismét elszakadnak, legalábbis olybá tűnik.*
-Kockázat nélkül nincs győzelem.
*Fűzi csak hozzá kurtán, s ha viszik őket valahová, úgy megy a mutatott úton, esetleg viteti magát, attól függ, hogy hogy történik meg a dolog.*
43. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-09 00:49:39
Üzenet elküldve: 2020-02-09 00:49:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*A Kékszemű arcára elégedett vigyor terpeszkedik Bredoc válaszát meghallva. Hiába próbálja elfojtani, egyre erősödő nevetés tör ki belőle.*
- Bo-bocsánat.
*Mondja miközben torkát megköszörülve próbál levegőt venni, és törölgeti könnyeit. Pontosan ilyen ostobaságra számított Bredoc szájából. De persze a fájdalom nem marad el, ahogy a fenyegető helyzet sem, hiába szórakozott igen jót egy darabig. Soreyl szerencséjére nem próbál hősködni, ami további strigula eddigi bölcs döntései sorában.*
- Jaj, gyermekem!
*Egészen meghatottan biggyeszti le alsó ajkát, amikor a lány kétségbeesett arcát látja. Ha lenne szíve, akkor most bizonyosan megszakadna. Kedve lenne megvigasztalni, hogy igazán ne keseredjen el, nem lesz semmi baj, de az aláásná a jelenet valódi célját.*
- Szóval mint parancsnokhelyettes.
*A Kékszemű sokat sejtető mosollyal arcán hallgatja Bredocot, és láthatóan egyre kezd elállni eredeti tervétől, mert végre tetszik neki amit hall.*
- Kecsegtetően hangzik, nyilván egy fenyegetett helyzetben lévő szájából nem szabad semmit túl komolyan venni.
*Állapítja meg rendkívül bölcsen, ugyanakkor az emberek nem mozdulnak Bredoc mögül.*
- Persze kockázattal járna az, hogy megbízzak a Parancsnokhelyettes szavában.
*Hiszen semmi sem garantálja azt, hogy a Városi Őrség hajlandó lenne szemet hunyni itt létük felett, amitől nem tart, inkább csak kellemetlenségekkel jár. De talán még mindig kevesebbel, mintha most eltűnnének a tárnákban rablánccal a lábukon és csákányokkal a kezükben.*
- Megfontolandó. Mondjuk úgy, hogy alszom rá egyet.
*Ekkor int kézfejével, és a teremben lévő összes férfi szinte egy emberként pattan fel.*
- Addig is hasznunkra lehetnek a mélyen tisztelt és szerény Őrök.
*Elvégre a munka nemesít. A Bredocot lenyomó férfiak hirtelen talpra rántják őt, és a bejárat felé kezdik el irányítani. A tömegből egy Darennhez lép, hogy őt vezesse ki szépen, vagy durván, ahogy neki jobban tetszik, de el onnan. A Kékszemű viszont mást szán Garsinnak, akinek újra int, és a mellette lévő szék ülő részét paskolja meg.*
- Fogadj szépen szót, leány, és gyere ide végre! Nem szeretem ismételgetni magamat.
*Rosszallóan ingatja fejét, miközben a csapat közel fele távozik. A Kékszemű az ajtónál álló feketeruhásra pillant, és egy fejbiccentéssel jelzi, hogy menjen ő is, és tartsa szemmel a két férfit.*
*A Kékszemű arcára elégedett vigyor terpeszkedik Bredoc válaszát meghallva. Hiába próbálja elfojtani, egyre erősödő nevetés tör ki belőle.*
- Bo-bocsánat.
*Mondja miközben torkát megköszörülve próbál levegőt venni, és törölgeti könnyeit. Pontosan ilyen ostobaságra számított Bredoc szájából. De persze a fájdalom nem marad el, ahogy a fenyegető helyzet sem, hiába szórakozott igen jót egy darabig. Soreyl szerencséjére nem próbál hősködni, ami további strigula eddigi bölcs döntései sorában.*
- Jaj, gyermekem!
*Egészen meghatottan biggyeszti le alsó ajkát, amikor a lány kétségbeesett arcát látja. Ha lenne szíve, akkor most bizonyosan megszakadna. Kedve lenne megvigasztalni, hogy igazán ne keseredjen el, nem lesz semmi baj, de az aláásná a jelenet valódi célját.*
- Szóval mint parancsnokhelyettes.
*A Kékszemű sokat sejtető mosollyal arcán hallgatja Bredocot, és láthatóan egyre kezd elállni eredeti tervétől, mert végre tetszik neki amit hall.*
- Kecsegtetően hangzik, nyilván egy fenyegetett helyzetben lévő szájából nem szabad semmit túl komolyan venni.
*Állapítja meg rendkívül bölcsen, ugyanakkor az emberek nem mozdulnak Bredoc mögül.*
- Persze kockázattal járna az, hogy megbízzak a Parancsnokhelyettes szavában.
*Hiszen semmi sem garantálja azt, hogy a Városi Őrség hajlandó lenne szemet hunyni itt létük felett, amitől nem tart, inkább csak kellemetlenségekkel jár. De talán még mindig kevesebbel, mintha most eltűnnének a tárnákban rablánccal a lábukon és csákányokkal a kezükben.*
- Megfontolandó. Mondjuk úgy, hogy alszom rá egyet.
*Ekkor int kézfejével, és a teremben lévő összes férfi szinte egy emberként pattan fel.*
- Addig is hasznunkra lehetnek a mélyen tisztelt és szerény Őrök.
*Elvégre a munka nemesít. A Bredocot lenyomó férfiak hirtelen talpra rántják őt, és a bejárat felé kezdik el irányítani. A tömegből egy Darennhez lép, hogy őt vezesse ki szépen, vagy durván, ahogy neki jobban tetszik, de el onnan. A Kékszemű viszont mást szán Garsinnak, akinek újra int, és a mellette lévő szék ülő részét paskolja meg.*
- Fogadj szépen szót, leány, és gyere ide végre! Nem szeretem ismételgetni magamat.
*Rosszallóan ingatja fejét, miközben a csapat közel fele távozik. A Kékszemű az ajtónál álló feketeruhásra pillant, és egy fejbiccentéssel jelzi, hogy menjen ő is, és tartsa szemmel a két férfit.*
42. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-04 11:37:53
Üzenet elküldve: 2020-02-04 11:37:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Megtorpan, mikor a Kékszemű jelez, mert azt hiszi, hogy az "Egy pillanat." neki szól. Aztán fölpillant és elkapja a férfi tekintetét, ami inkább arra néz, ahol most Bredoc lehet. Majd valami neszt hall, s ahogy odafordul, a parancsnokhelyettest találja, a földön térdepelve, görcsösen összerándult testtartásban. Nem egészen érti, mi történik. Talán valami baja esett, vagy rohama van? Megtámadták, csak ő nem vette észre?
Tekintete a sérülést keresi a férfin, de hirtelen nem találja, csak azt, ami az arcán van.
Mozdulna, hogy hozzá lépjen és megtámassza, de a banditák gyorsabban reagálnak és ezzel vissza is tántorítják. Marad a helyén és onnan nézi kétségbeesetten és tehetetlenül, ahogy a láthatóan egyébként is szenvedő férfit durván lefogják. És nem tud elvonatkoztatni tőle, hogy ez most miatta történik, azért, mert a parancsnokhelyettes a védelmébe vette...
Sírós tekintete visszafordul a "bandita vezér" felé, mikor az beszélni kezd. Szavai alapján már a legrosszabbtól tart, hogy itt és most ki fogja végeztetni Bredocot, hogy példát állítson eléjük, hogyan jár, aki egy kicsit is ellenkezik.
És valóban ez történik, jóllehet a férfi nem a parancsnokhelyettes életét követeli, "csupán" az egyik szemét. De Garsinnak már ez is túl sok, a remegése halk, szaggatott légzéssel egészül ki, ahogy próbálja elfojtani a rá törő sírást.
És a Kékszemű még azt várja, hogy ő mondja ki az ítéletet!
Kivételesen Soreylre villan a tekintete segélykérőn... mert most nem róla van szó, nem maga miatt kéri.
Ismeri jól ezt a manipulálást, mégis fegyvertelen ellene. Könyörögjön? Az sosem segített... Maradjon csöndben? Az még ronthat is a helyzeten, mert nem elég szórakoztató az önkényeskedőnek.
Lázas gondolataiban végül születik egy válasz, de míg az erőt és bátorságot gyűjti, hogy kipréselje magából a szavakat, addig maga a parancsnokhelyettes kezd beszélni, megmentve őt ettől a felelősségtől.
Nehezen fogja fel, hogy mit is mond és amikor felfogja, akkor is úgy találja, hogy értelmetlen és valószerűtlen, amit a parancsnokhelyettes beszél. Talán csak félre akarja vezetni a "vezért"...?
Reszketve várja, hogy milyen fogadtatásra talál az ajánlat és... közben ő is próbál nem megőrülni.*
*Megtorpan, mikor a Kékszemű jelez, mert azt hiszi, hogy az "Egy pillanat." neki szól. Aztán fölpillant és elkapja a férfi tekintetét, ami inkább arra néz, ahol most Bredoc lehet. Majd valami neszt hall, s ahogy odafordul, a parancsnokhelyettest találja, a földön térdepelve, görcsösen összerándult testtartásban. Nem egészen érti, mi történik. Talán valami baja esett, vagy rohama van? Megtámadták, csak ő nem vette észre?
Tekintete a sérülést keresi a férfin, de hirtelen nem találja, csak azt, ami az arcán van.
Mozdulna, hogy hozzá lépjen és megtámassza, de a banditák gyorsabban reagálnak és ezzel vissza is tántorítják. Marad a helyén és onnan nézi kétségbeesetten és tehetetlenül, ahogy a láthatóan egyébként is szenvedő férfit durván lefogják. És nem tud elvonatkoztatni tőle, hogy ez most miatta történik, azért, mert a parancsnokhelyettes a védelmébe vette...
Sírós tekintete visszafordul a "bandita vezér" felé, mikor az beszélni kezd. Szavai alapján már a legrosszabbtól tart, hogy itt és most ki fogja végeztetni Bredocot, hogy példát állítson eléjük, hogyan jár, aki egy kicsit is ellenkezik.
És valóban ez történik, jóllehet a férfi nem a parancsnokhelyettes életét követeli, "csupán" az egyik szemét. De Garsinnak már ez is túl sok, a remegése halk, szaggatott légzéssel egészül ki, ahogy próbálja elfojtani a rá törő sírást.
És a Kékszemű még azt várja, hogy ő mondja ki az ítéletet!
Kivételesen Soreylre villan a tekintete segélykérőn... mert most nem róla van szó, nem maga miatt kéri.
Ismeri jól ezt a manipulálást, mégis fegyvertelen ellene. Könyörögjön? Az sosem segített... Maradjon csöndben? Az még ronthat is a helyzeten, mert nem elég szórakoztató az önkényeskedőnek.
Lázas gondolataiban végül születik egy válasz, de míg az erőt és bátorságot gyűjti, hogy kipréselje magából a szavakat, addig maga a parancsnokhelyettes kezd beszélni, megmentve őt ettől a felelősségtől.
Nehezen fogja fel, hogy mit is mond és amikor felfogja, akkor is úgy találja, hogy értelmetlen és valószerűtlen, amit a parancsnokhelyettes beszél. Talán csak félre akarja vezetni a "vezért"...?
Reszketve várja, hogy milyen fogadtatásra talál az ajánlat és... közben ő is próbál nem megőrülni.*
41. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-04 01:33:48
Üzenet elküldve: 2020-02-04 01:33:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amikor Brox kis magánakciójára, megszalad a kékszeműben a pumpa, Soreyl szinte egy pillanatra elereszti a dolgot. Ha nem tudná a nyájaskodó gazfickót, kérdés nélkül kifordítani a seggén, még egy együtt érző hümmögést is kapna a parancsnokhelyettes viselkedésére.*
~Nem marad a seggén.~
*Mondja hitetlenkedve Soreyl magában. Már meg sem lepődik, csak szomorúan konstatálja, hogy nincs válasz. Brox gyakorlatilag borítékolható módon kivívja a többiek ellenszenvét ismét, és Soreyl nem tudja magára terelni a figyelmet a parancsnokhelyettesről, hiába beszél tovább. A kékszemű lecsitítja, és újból megbűvöli a másikat. A lovag nem hisz a szemének. Noha még éppen csak kóstolgatta a mágia világát, de annyit tud, hogy a varázslatok java részéhez kell egy kézmozdulat, vagy legalább egy rövid ige, ám egyiket se látta.*
~Csak a nyaklánc villanását.~
*Folytatja magában a gondolat menetet fa arccal. Lehet, hogy semmiség, de ez később még hasznos lehet.*
~A Mesterkardok igen jók, mágikus tárgyak tönkretételében, nem igaz Per... Picsába!~
*Görgette volna tovább a logikát, de Ismételten megakad amikor barátja tanácsát kérné. Mindenesetre a tény, hogy a másik nem egy hatalmas mágus, csak egy medál tulajdonosa, valamiért megnyugtatja Soreylt, bár csak feltételezés egyelőre. Mágia ellen még nem harcolt. Szörnyben, párbajban profi. De varázslat ellen, olyan mint tornádóban a bunda kabát. Nem fázol, de meghalsz. Ah! Apropó szélvihar, meg halál: térjünk vissza Broxra. Port kavar, és kíméletlenül cselekszik. A parancsnokhelyettest maradásra bírja néhány mandró, és mintha felszakadna a medál hatása. Ugyan Soreylnek is lett parancsolva, hogy mit csináljon, de nem mozdult amúgy sem. Az ő fejében körvonalazódó terv, egyik alapja, hogy most a lehető legbékésebben vegyenek rabruhát. Ebben természetesen Brox nem igazán segít, sőt! Talán, jó lett volna megbeszélni valami B-tervet.*
~Vagy A-tervet. Vagy valamit!~
*Hitetlenkedik Soreyl. Tudja, hogy a felettese is nyilván készül valamire. Nem lehet ekkora fafejű barom, hogy csak úgy tegye egyik lépést a másik után meggondolatlanul. Természetesen a lány érdekében tette amit tett, de Garsinnak nem segítek ezzel, és magukon sem. Soreyl terve a beszélgetés alatt lassan össze áll.*
~Ha bányász munkára akar fogni, akkor mélyre kell mennünk. Emlékszem, Vadvédben olvastam a Tharg legendákat a Krenkataurról. Kifüstölhetnénk az egész helyet, egy jól irányzott, ősi bestia felébresztésével. A kígyóval meg ráérünk aztán foglalkozni.~
*Gondolja át a szökés egy lehetséges kimenetelét, már ha létezik a bestia, és nem lenne ezerszer rosszabb mint ez a csapat börtöntöltelék. Noha pontosan tudja, hogy kardja nem hallja, mégis úgy fogalmaz mintha neki magyarázná. Mire újra vissza kapcsolódik a beszélgetés fonalába Bredoc hangja üti meg a fülét, aki továbbra is fejjel menve a falnak, gyakorlatilag kéri, hogy öljék meg, és mintha hátra vicsorogna a fekete ruhásra is. A fájdalmora adott apró mosolya nem különösebben éri el Soreyl ingerküszöbét. Most inkább a szökésen gondolkodik, de nem sokáig mert megszólítják. A kékszemű Garsint kéri magához, és azonnal indul a manipuláló hadjárat. Ez látható undor, és nemtetszés mimikát vés Soreyl arcára, de nem tesz semmit. A gyűrűs közli, hogy szerinte Soreyl az okosabb, amit most pont feldughat magának. A kékszemű is, meg Soreyl is, sőt Brox is. Utána egy kis papolás a kimondott szavak, és végrehajtott tettek következményéről, és bammmm. Helyben vagyunk! Jön a csonkítás, mert egy szadista barom a rohadék azért. Ráadásul, a mocskosabb köntösbe csomagolva, a lányra bízza a parancsnokhelyettes szeme világának a döntését. Soreyl szinte majdnem kimondja, hogy a ballt. Megelőzné ezzel a lányt, hogy Brox, vívóállásban mindig láthassa a fegyvertartó kezét. Ha egy fegyverforgatót kérdeznek erről,nyilván más a válasza mint egy Garsin-féle, ártatlan lánynak. Ám nincs ideje közbe vágni, mert szépen felépített drámai csendet Brox szakítja félbe. Soreyl szinte az asztalra csapna, hogy az megrepedjen, mikor meghallja a felettese szavát, ám hamar meg kell állapítania, hogy most kellemesen fog csalódni. Ugyanis Bredoc, most nem valami büszke, és teljesen felesleges erőfitoktásba megy bele, hanem mintha alkuba bocsátkozna a rosszarcúval. Noha Soreyl egyáltalán nem ért egyet vele, legalább el kell ismernie, hogy jobb mintha, megpróbálta volna célba köpni a fickót. Verbálisan, vagy fizikailag... Mindegy.*
~Na! Végre mond valamit, és nem csak mozog a szája... Mondaná Perchi...~
*Gondolja magában a lovag. Átfut a fején a gondolat, hogy kezd megkattani, és elveszteni az esze józanul működő maradékát is, de most arra sincs ideje. Nem szólal meg. Egyelőre Tovább nézz hátra egyenesen Bredocra, és nagy barna szemeit bajtársias szigorral, megnyugtatóan szegezi a másik tekintetére. Nem tesz semmit, csak várja a rosszarcú reakcióját, és megpróbál nem megőrülni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amikor Brox kis magánakciójára, megszalad a kékszeműben a pumpa, Soreyl szinte egy pillanatra elereszti a dolgot. Ha nem tudná a nyájaskodó gazfickót, kérdés nélkül kifordítani a seggén, még egy együtt érző hümmögést is kapna a parancsnokhelyettes viselkedésére.*
~Nem marad a seggén.~
*Mondja hitetlenkedve Soreyl magában. Már meg sem lepődik, csak szomorúan konstatálja, hogy nincs válasz. Brox gyakorlatilag borítékolható módon kivívja a többiek ellenszenvét ismét, és Soreyl nem tudja magára terelni a figyelmet a parancsnokhelyettesről, hiába beszél tovább. A kékszemű lecsitítja, és újból megbűvöli a másikat. A lovag nem hisz a szemének. Noha még éppen csak kóstolgatta a mágia világát, de annyit tud, hogy a varázslatok java részéhez kell egy kézmozdulat, vagy legalább egy rövid ige, ám egyiket se látta.*
~Csak a nyaklánc villanását.~
*Folytatja magában a gondolat menetet fa arccal. Lehet, hogy semmiség, de ez később még hasznos lehet.*
~A Mesterkardok igen jók, mágikus tárgyak tönkretételében, nem igaz Per... Picsába!~
*Görgette volna tovább a logikát, de Ismételten megakad amikor barátja tanácsát kérné. Mindenesetre a tény, hogy a másik nem egy hatalmas mágus, csak egy medál tulajdonosa, valamiért megnyugtatja Soreylt, bár csak feltételezés egyelőre. Mágia ellen még nem harcolt. Szörnyben, párbajban profi. De varázslat ellen, olyan mint tornádóban a bunda kabát. Nem fázol, de meghalsz. Ah! Apropó szélvihar, meg halál: térjünk vissza Broxra. Port kavar, és kíméletlenül cselekszik. A parancsnokhelyettest maradásra bírja néhány mandró, és mintha felszakadna a medál hatása. Ugyan Soreylnek is lett parancsolva, hogy mit csináljon, de nem mozdult amúgy sem. Az ő fejében körvonalazódó terv, egyik alapja, hogy most a lehető legbékésebben vegyenek rabruhát. Ebben természetesen Brox nem igazán segít, sőt! Talán, jó lett volna megbeszélni valami B-tervet.*
~Vagy A-tervet. Vagy valamit!~
*Hitetlenkedik Soreyl. Tudja, hogy a felettese is nyilván készül valamire. Nem lehet ekkora fafejű barom, hogy csak úgy tegye egyik lépést a másik után meggondolatlanul. Természetesen a lány érdekében tette amit tett, de Garsinnak nem segítek ezzel, és magukon sem. Soreyl terve a beszélgetés alatt lassan össze áll.*
~Ha bányász munkára akar fogni, akkor mélyre kell mennünk. Emlékszem, Vadvédben olvastam a Tharg legendákat a Krenkataurról. Kifüstölhetnénk az egész helyet, egy jól irányzott, ősi bestia felébresztésével. A kígyóval meg ráérünk aztán foglalkozni.~
*Gondolja át a szökés egy lehetséges kimenetelét, már ha létezik a bestia, és nem lenne ezerszer rosszabb mint ez a csapat börtöntöltelék. Noha pontosan tudja, hogy kardja nem hallja, mégis úgy fogalmaz mintha neki magyarázná. Mire újra vissza kapcsolódik a beszélgetés fonalába Bredoc hangja üti meg a fülét, aki továbbra is fejjel menve a falnak, gyakorlatilag kéri, hogy öljék meg, és mintha hátra vicsorogna a fekete ruhásra is. A fájdalmora adott apró mosolya nem különösebben éri el Soreyl ingerküszöbét. Most inkább a szökésen gondolkodik, de nem sokáig mert megszólítják. A kékszemű Garsint kéri magához, és azonnal indul a manipuláló hadjárat. Ez látható undor, és nemtetszés mimikát vés Soreyl arcára, de nem tesz semmit. A gyűrűs közli, hogy szerinte Soreyl az okosabb, amit most pont feldughat magának. A kékszemű is, meg Soreyl is, sőt Brox is. Utána egy kis papolás a kimondott szavak, és végrehajtott tettek következményéről, és bammmm. Helyben vagyunk! Jön a csonkítás, mert egy szadista barom a rohadék azért. Ráadásul, a mocskosabb köntösbe csomagolva, a lányra bízza a parancsnokhelyettes szeme világának a döntését. Soreyl szinte majdnem kimondja, hogy a ballt. Megelőzné ezzel a lányt, hogy Brox, vívóállásban mindig láthassa a fegyvertartó kezét. Ha egy fegyverforgatót kérdeznek erről,nyilván más a válasza mint egy Garsin-féle, ártatlan lánynak. Ám nincs ideje közbe vágni, mert szépen felépített drámai csendet Brox szakítja félbe. Soreyl szinte az asztalra csapna, hogy az megrepedjen, mikor meghallja a felettese szavát, ám hamar meg kell állapítania, hogy most kellemesen fog csalódni. Ugyanis Bredoc, most nem valami büszke, és teljesen felesleges erőfitoktásba megy bele, hanem mintha alkuba bocsátkozna a rosszarcúval. Noha Soreyl egyáltalán nem ért egyet vele, legalább el kell ismernie, hogy jobb mintha, megpróbálta volna célba köpni a fickót. Verbálisan, vagy fizikailag... Mindegy.*
~Na! Végre mond valamit, és nem csak mozog a szája... Mondaná Perchi...~
*Gondolja magában a lovag. Átfut a fején a gondolat, hogy kezd megkattani, és elveszteni az esze józanul működő maradékát is, de most arra sincs ideje. Nem szólal meg. Egyelőre Tovább nézz hátra egyenesen Bredocra, és nagy barna szemeit bajtársias szigorral, megnyugtatóan szegezi a másik tekintetére. Nem tesz semmit, csak várja a rosszarcú reakcióját, és megpróbál nem megőrülni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 197-216