Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 17 (321. - 340. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
340. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-09 17:18:38
Üzenet elküldve: 2015-02-09 17:18:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Még szerencse, hogy nem szokott inni, különben végképp zavarban lenne. Így is folyamatosan pörög a fejében a kérdés, hogy a méretes eb tényleg bólintott, arra, hogy vele megy, vagy csak épp bólintásszerű mozdulatot végzett a fejével jól időzítve. ~Véletlen lenne? Olyanból kevés akad, ritkábbak, mint a fehér hollók.~ Újult érdeklődéssel nézi a hatalmasra nőtt állatot, mert nagyon úgy tűnik, értelmes jószág.
Sokáig persze nem nézelődhet, hiszen bundás barátja gyors tempót diktál a barlangban. Eleinte kicsit lemarad tőle a lány, hiszen a kinti világosság után kell egy kis idő, míg szeme hozzá szokik a barlang fényviszonyaihoz, még ha a gombák halvány derengése még akkor is megvan, amikor ők haladnak a járatokban. Viszont hamar felzárkózik, bár pikkelyvért van rajta, nehezebb páncélzathoz kellett edződnie, versenyfutást ugyan nem nyerne, de gyorsan tud haladni a fémvértben is. És persze zajosan, ami miatt rendesen szitkozódik is magában, hogyha pedig még esetleg visszhangokat is vernek a sziklafalak, hát külön csodálatosnak ítéli a helyzetet.
Halad arra, amerre a négylábú is, most kénytelen az ő érzékszerveiben bízni, no meg hogy akit a kutya keres és az ő társai egy helyen vannak. Ami egyelőre úgy tűnik, igaz is, mivel (ha másképp nem, hát néhányba véletlenül belerúgva) megtalálja az elszórt gombákat. És hamarosan a harc félreismerhetetlen hangjai is megütik a fülét. Ösztönösen indulna a zaj forrása felé, ám a bundás óriás megáll némi fülelés után. Továbbra is alkalmazva azon elméletét, hogy okos jószágról van szó, ő is megáll - no fülelni azért nem kezd, sok mindent úgysem hallana a küzdelem miatt. Azért reméli, tényleg érzékelt valamit az eb, és amiatt szobroznak, nem pedig azért, mert nem fűlik a foga a rabló húshoz.
A járat végében viszont mintha mozgást, azaz Harathot látná, de ebben nem biztos. Biztos ami biztos, a kutya elé áll, pillanatnyilag még mindenféle fegyverrántás nélkül, hátha így nem fogja célpontnak nézni, és elereszteni felé néhány vesszőt. Mert hát akkor ki van legközelebb, és kin vezethetné le a dühét a nagy vad? Pontosan, rajta. Azért néha elpillant arra is, amerről jöttek, mert ha tényleg zajokra figyelt fel az eb, akkor könnyen lehet, mögülük fognak előbukkanni, hiszen elhagytak egy pár elágazást, ki tudja, mennyi barlang terem akad még a közelben, és mennyi benne a rabszolga kereskedő? Keze azért lassan a kardmarkolatra téved, akár hátba támadják őket, akár társainak kell segítenie, rögtön fegyvert ránthasson.*
*Még szerencse, hogy nem szokott inni, különben végképp zavarban lenne. Így is folyamatosan pörög a fejében a kérdés, hogy a méretes eb tényleg bólintott, arra, hogy vele megy, vagy csak épp bólintásszerű mozdulatot végzett a fejével jól időzítve. ~Véletlen lenne? Olyanból kevés akad, ritkábbak, mint a fehér hollók.~ Újult érdeklődéssel nézi a hatalmasra nőtt állatot, mert nagyon úgy tűnik, értelmes jószág.
Sokáig persze nem nézelődhet, hiszen bundás barátja gyors tempót diktál a barlangban. Eleinte kicsit lemarad tőle a lány, hiszen a kinti világosság után kell egy kis idő, míg szeme hozzá szokik a barlang fényviszonyaihoz, még ha a gombák halvány derengése még akkor is megvan, amikor ők haladnak a járatokban. Viszont hamar felzárkózik, bár pikkelyvért van rajta, nehezebb páncélzathoz kellett edződnie, versenyfutást ugyan nem nyerne, de gyorsan tud haladni a fémvértben is. És persze zajosan, ami miatt rendesen szitkozódik is magában, hogyha pedig még esetleg visszhangokat is vernek a sziklafalak, hát külön csodálatosnak ítéli a helyzetet.
Halad arra, amerre a négylábú is, most kénytelen az ő érzékszerveiben bízni, no meg hogy akit a kutya keres és az ő társai egy helyen vannak. Ami egyelőre úgy tűnik, igaz is, mivel (ha másképp nem, hát néhányba véletlenül belerúgva) megtalálja az elszórt gombákat. És hamarosan a harc félreismerhetetlen hangjai is megütik a fülét. Ösztönösen indulna a zaj forrása felé, ám a bundás óriás megáll némi fülelés után. Továbbra is alkalmazva azon elméletét, hogy okos jószágról van szó, ő is megáll - no fülelni azért nem kezd, sok mindent úgysem hallana a küzdelem miatt. Azért reméli, tényleg érzékelt valamit az eb, és amiatt szobroznak, nem pedig azért, mert nem fűlik a foga a rabló húshoz.
A járat végében viszont mintha mozgást, azaz Harathot látná, de ebben nem biztos. Biztos ami biztos, a kutya elé áll, pillanatnyilag még mindenféle fegyverrántás nélkül, hátha így nem fogja célpontnak nézni, és elereszteni felé néhány vesszőt. Mert hát akkor ki van legközelebb, és kin vezethetné le a dühét a nagy vad? Pontosan, rajta. Azért néha elpillant arra is, amerről jöttek, mert ha tényleg zajokra figyelt fel az eb, akkor könnyen lehet, mögülük fognak előbukkanni, hiszen elhagytak egy pár elágazást, ki tudja, mennyi barlang terem akad még a közelben, és mennyi benne a rabszolga kereskedő? Keze azért lassan a kardmarkolatra téved, akár hátba támadják őket, akár társainak kell segítenie, rögtön fegyvert ránthasson.*
339. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-09 16:51:16
Üzenet elküldve: 2015-02-09 16:51:16
ÚJ
![>Waldran Thargodar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11356_1544563224_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Waldran kedélyesen cseveg, megjegyzi a mérgezett nyílvesszőt és elejt egy olyan megjegyzést, hogy vannak elegen ahhoz, hogy elvigyék az óriást, de kétli, hogy bármi hasznát vennék. Inkább a lány és a fiúcska, akik árát el is kezdik megbeszélni. Vet még egy pillantást a lányra, amikor kiderül, hogy amannak a származása előkelőbb, mint sejtette. A megszeppent mosolyra nem reagált, de mintha az érdektelen pillantása mégiscsak megcsillant volna.
Még az is lehet, hogy tényleg megveszi a lányt, aztán elviszi a törzsnek. Ott eldöntik a sorsát, hogy vajon ér-e annyit, hogy visszajuttassák szüleihez, vagy... de ekkor elhangzik a rabszolgák ára.*
- Mégis honnan lenne nekem... *Kezdene a zsigeri méltatlankodásba, de ahogy az előző gondolatát, most a mondatát nem tudja befejezni. Ugyanis Gabrien pontot tesz a végére.*
~ Azért ennyire talán mégsem mondott sokat. ~
*Bár valljuk meg, Waldran is szívesen belevágta volna a kardját. Ennyit kérni! Nem is tudja, hogy melyik lepte meg jobban, az elhangzott összeg vagy a buzogánycsapás. Vélhetőleg az összeg, mert a csapást követően meglepően gyors lesz a reakció. Nincs különösebb ideje a teketóriázásra, kardot rántva a lány ketrecéhez siet.*
- Állj hátrébb. Aztán siess. *Szól a lánynak és amint a ketrec másik részének préselődik, belevágja kardját a fába. Számításai szerint két vagy három csapás elegendő lesz ahhoz, hogy széttörjön néhány rács és a lány kiszabadulhasson.*
- Segíts! Kell az óriás, a másik kettőt utána szabadítjuk ki. *Toldja hozzá és sürgető pillantást vet a lányra. Reméli, hogy gyorsan észbe kap és már korábban kifigyelte, hogy merre tartják a vasketrechez tartozó kulcsot. Ha nem, akkor majd később kitalálják, hogy mihez kezdjenek. A kisfiú és a leláncolt öreg most nem igazán érdekli, talán jelenleg jobb helyen vannak ott, ahol éppen vannak.
Ha eddig eljutott és nem történt jelentős fennakadás, akkor a következő lépése az lesz, hogy íjászként megtámogassa bajtársait, de gyanítja, hogy csak a második hullámba tud becsatlakozni.
Ha viszont a lány rögvest megtalálja a kulcsot vagy van egyéb ötlete az óriás kiszabadítására, akkor inkább annak szenteli a figyelmét. Habár érzése szerint jelen pillanatban még nincs szükségük a behemótra, inkább Waldran nyílvesszejeire.*
A hozzászólás írója (Waldran Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.02.09 16:55:34
*Waldran kedélyesen cseveg, megjegyzi a mérgezett nyílvesszőt és elejt egy olyan megjegyzést, hogy vannak elegen ahhoz, hogy elvigyék az óriást, de kétli, hogy bármi hasznát vennék. Inkább a lány és a fiúcska, akik árát el is kezdik megbeszélni. Vet még egy pillantást a lányra, amikor kiderül, hogy amannak a származása előkelőbb, mint sejtette. A megszeppent mosolyra nem reagált, de mintha az érdektelen pillantása mégiscsak megcsillant volna.
Még az is lehet, hogy tényleg megveszi a lányt, aztán elviszi a törzsnek. Ott eldöntik a sorsát, hogy vajon ér-e annyit, hogy visszajuttassák szüleihez, vagy... de ekkor elhangzik a rabszolgák ára.*
- Mégis honnan lenne nekem... *Kezdene a zsigeri méltatlankodásba, de ahogy az előző gondolatát, most a mondatát nem tudja befejezni. Ugyanis Gabrien pontot tesz a végére.*
~ Azért ennyire talán mégsem mondott sokat. ~
*Bár valljuk meg, Waldran is szívesen belevágta volna a kardját. Ennyit kérni! Nem is tudja, hogy melyik lepte meg jobban, az elhangzott összeg vagy a buzogánycsapás. Vélhetőleg az összeg, mert a csapást követően meglepően gyors lesz a reakció. Nincs különösebb ideje a teketóriázásra, kardot rántva a lány ketrecéhez siet.*
- Állj hátrébb. Aztán siess. *Szól a lánynak és amint a ketrec másik részének préselődik, belevágja kardját a fába. Számításai szerint két vagy három csapás elegendő lesz ahhoz, hogy széttörjön néhány rács és a lány kiszabadulhasson.*
- Segíts! Kell az óriás, a másik kettőt utána szabadítjuk ki. *Toldja hozzá és sürgető pillantást vet a lányra. Reméli, hogy gyorsan észbe kap és már korábban kifigyelte, hogy merre tartják a vasketrechez tartozó kulcsot. Ha nem, akkor majd később kitalálják, hogy mihez kezdjenek. A kisfiú és a leláncolt öreg most nem igazán érdekli, talán jelenleg jobb helyen vannak ott, ahol éppen vannak.
Ha eddig eljutott és nem történt jelentős fennakadás, akkor a következő lépése az lesz, hogy íjászként megtámogassa bajtársait, de gyanítja, hogy csak a második hullámba tud becsatlakozni.
Ha viszont a lány rögvest megtalálja a kulcsot vagy van egyéb ötlete az óriás kiszabadítására, akkor inkább annak szenteli a figyelmét. Habár érzése szerint jelen pillanatban még nincs szükségük a behemótra, inkább Waldran nyílvesszejeire.*
A hozzászólás írója (Waldran Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.02.09 16:55:34
338. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-09 16:44:42
Üzenet elküldve: 2015-02-09 16:44:42
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
- Hát, sokan kellettünk hozzá! De a mérgezett nyilak megtették a hatását! *mondja büszkén* Vagy egy tucatot belelőttünk, mire végre feladta. Amúgy nem egy észlény, eléggé ostoba szerencsétlen. Ezért is figyelmeztetem magukat, mert ha ez esetleg pusztítást végez, akkor nem akarunk a nyakunkba még embereket, hogy mi nem szóltunk... Úgyhogy de. Pár fős csapatoknak nem hiszem, hogy kellene amúgy sem. Talán törzseknek, esetleg a bányába, ahol jobban be tudják fogni.
*Osztja a tanácsokat, s közben elejt pár röpke kis információt, mint például azokat a bizonyos mérgezett nyilakat, amik hallhatóan nem halálosak, hanem lenyugtatják, vagy épp lebénítják az ellenfelet.*
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem akart engedelmeskedni.
*Ezzel le is zárja a témát az öregről, erősen látszik, hogy róla nem akar tárgyalni. Vagy mert ennyire semmibe veszi a többi rabszolga mellett, vagy mert nyomós oka van arra, hogy elhallgasson információkat. Közben a lány, mikor Waldran rápillant, egy megszeppent mosolyt ereszt vissza rá, ám gyorsan le is varázsolja azt, látván a férfi érdektelen pillantását.*
- A fiút egy falu mellett találtuk, a lány meg amolyan kitörni akaró "kisnemes". Pont belebotlottunk, mikor el akart szökni otthonról. Ennyi igazából. Együtt lássuk csak... *végez egy kis fejszámolást* Ha a kettőt együtt viszik, akkor talán adhatunk egy kis kedvezményt, szóval úgy... Tízezer. Egy arannyal sem kevesebb.
*Hangja határozott, látszik rajta, hogy egyáltalán nem alkuképes, vagy ha alkudna is egyáltalán, akkor már csak azért is a másik fél rovására.
Ryrin eközben jobban felméri a terepet, s több megállapítást is tehet. A főnöknél bár nincs ott a kulcscsomó, s azt egyelőre nem is láthatja sehol a férfi, ám azt észreveheti, hogy a fa ketreceket egy erősebb harcos egy karddal könnyedén szét tudná kaszabolni. Viszont ezen felül természetesen zár is van rajtuk, ami kicsit nagyobb, így minden bizonnyal vaskosabb kulcsot kell keresniük majd, ha így döntenek. A "szemben az ellenséggel" taktika viszont nem tűnik túl biztosnak, hiszen pár tekintet most is rászegeződik, ám ezeket a fegyver megragadása is követi. Persze nem mozdulnak, csupán páran összesúgnak, mintegy jelezve, hogy nem annyira hülyék, hogy egy idegent csak úgy beengednek felügyelet nélkül. Így pedig ezek a tekintetek nem csak Ryrinre, de a többiekre is irányulnak...
A vezér nagyon el van foglalva azzal, hogy Waldrannal vitassák meg a dolgokat, így Gabrien ütése tökéletesre sikeredik, s a buzogány könnyedén hasítja ketté koponyáját, hogy a résen pár agycafat hulldogáljon kifelé. Erre persze a többiek is azonnal fegyvert rántanak: ki tőrt, ki kardot, ki szablyát. Az is feltűnhet nekik, hogy páran azonnal a terem bal oldali járatában eltűnnek... Gabrien pedig át is veszi hamarosan a vezető szerepet Waldrantól, ám nem tudni, hogy jól döntött-e a hirtelen támadással, hiszen bőven volt még információ, amit megtudhattak volna, hiszen arról a bizonyos energiafalról még szó sem volt, tehát arról sem, hogy pontosan merre lehet, vagy hogy éppen ez az öreg tényleg az alkimista. Ezen kívül egy valamit elfelejtett a férfi, már ha egyáltalán Brennus tájékoztatta őket arról a bizonyos "titkos fegyverről", ami őt magát is könnyedén legyőzte. Arról az óriás-ork-féle lényről, ami olyannyira erős, hogy még magát Brennust is egy ütéssel leterítette, s inkább lehetne nevezni szörnynek, mint sem más lénynek. Brennusnak azt mondta anno az öreg, hogy valami kísérlet eredménye lehet. Nos, ő amint látható, nincs itt a teremben... S talán ezt sem ártott volna kipuhatolózni valahogy, hogy egyáltalán itt van-e a barlangban valahol a többi társakkal, s ha igen, merre lehet... Ám erre már nincs lehetősége a társaságnak, hiszen Gabrien láttán mindenki fegyvert ragad, s az így nyolc főre csökkent társaság meg is indul. Ryrin és Gabrien könnyedén elfér egymás mellett, ám ha Waldran is akarna csatlakozni melléjük, akkor már igen csak szűkösen lennének. Az első pillanatokban még nem rontanak rájuk az elsők, hanem hátulról érkezik pár nyíl szerűség, amik bár egyelőre lepattannak a páncélokról, viszont észre lehet venni, hogy olyan pontokat céloztak meg, amit vagy nem fed páncél, vagy az illesztésnél be tud alá fúródni. Ahogy a nyilak abbamaradnak, az elsők rögtön megindulnak: az egyik karddal ront neki Ryrinnek, felülről vágva egyenesen a sisakja felé, a másik pedig Gabren felé szúr középen, nagyjából mellkas magasságában a szablyájával. Harath a hátsókat, akik dobálóztak, nem láthatja onnan, ahol áll jelenleg, ellenben a közelharcosokkal, akikre remekül ráláthat, ezért is történhet az, hogy az egyiket könnyedén találja fejbe. Ez persze a többinek is feltűnik, mire az egyik oldalra rohan, és egy fából készült, nagyobb céltábla szerűséget tart maga elé, ami mögé egy társa is bebújik, úgy indulnak meg rohanva Harath felé, miközben lábuk is alig látszik ki onnan. Harath nem igazán talál rejtekhelyet, hiszen a járatban nem tud sehova bebújni, csupán azon a hatvan méteres úton hátrálhat.
Waldran pedig hamarosan kapja a segítségkérő pillantásokat, s a fiú és a lány is szorosan a ketrec falához kúszik, annak reményében, hogy kiszabadítja őket a férfi. Az óriás már nehezebb eset, hiszen ő még mindig békésen szundikál. Az öreg egyelőre eléggé kába, nem is nagyon fogja fel, hogy mi történik körülötte.
Tehát... Kettő a két elől állót támadja, egy kiesett, kettő pedig Harath felé indul. Maradt három, akik vagy hátul, vagy valahol középen helyezkednek el.
Eközben odakint a kedélyek kicsit nyugodtabbak, s a a kutya is készségesen kapja fel a húst, amit egy harapásra be is fal, s egy enyhe farokcsóválást kap jutalomként Moranshe. Ám még ekkor sem áll odébb, csupán akkor bólint egyet szokatlan módon, mikor a hölgyemény közli vele, hogy menni akar. Mintha csak megértette volna, úgy vonul be a barlangba, pontosan követve a szagokat. Elég gyorsan megy, így a hölgynek még futnia is kell, hogy utol érje, így pedig hamarabb rá is lelhet a társaira. Az első elágazásnál jobbra, majd a következőnél középen... Ennek a járatnak az elején már hallhatja a dulakodás hangjait, ami egyértelműn utal arra, hogy harcba keveredtek a társai, s ha közelebb lép, még Harathot is megpillanthatja, ha amaz nem hatolt beljebb. Az eb viszont megtorpan, s csak fülel... Mintha csak várna valami jelzést... A hölgyemény pedig eldöntheti, hogy segít társainak, avagy biztos távolságban szobrozik még az ebbel, aki még mindig nem akar mozdulni.*
- Hát, sokan kellettünk hozzá! De a mérgezett nyilak megtették a hatását! *mondja büszkén* Vagy egy tucatot belelőttünk, mire végre feladta. Amúgy nem egy észlény, eléggé ostoba szerencsétlen. Ezért is figyelmeztetem magukat, mert ha ez esetleg pusztítást végez, akkor nem akarunk a nyakunkba még embereket, hogy mi nem szóltunk... Úgyhogy de. Pár fős csapatoknak nem hiszem, hogy kellene amúgy sem. Talán törzseknek, esetleg a bányába, ahol jobban be tudják fogni.
*Osztja a tanácsokat, s közben elejt pár röpke kis információt, mint például azokat a bizonyos mérgezett nyilakat, amik hallhatóan nem halálosak, hanem lenyugtatják, vagy épp lebénítják az ellenfelet.*
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem akart engedelmeskedni.
*Ezzel le is zárja a témát az öregről, erősen látszik, hogy róla nem akar tárgyalni. Vagy mert ennyire semmibe veszi a többi rabszolga mellett, vagy mert nyomós oka van arra, hogy elhallgasson információkat. Közben a lány, mikor Waldran rápillant, egy megszeppent mosolyt ereszt vissza rá, ám gyorsan le is varázsolja azt, látván a férfi érdektelen pillantását.*
- A fiút egy falu mellett találtuk, a lány meg amolyan kitörni akaró "kisnemes". Pont belebotlottunk, mikor el akart szökni otthonról. Ennyi igazából. Együtt lássuk csak... *végez egy kis fejszámolást* Ha a kettőt együtt viszik, akkor talán adhatunk egy kis kedvezményt, szóval úgy... Tízezer. Egy arannyal sem kevesebb.
*Hangja határozott, látszik rajta, hogy egyáltalán nem alkuképes, vagy ha alkudna is egyáltalán, akkor már csak azért is a másik fél rovására.
Ryrin eközben jobban felméri a terepet, s több megállapítást is tehet. A főnöknél bár nincs ott a kulcscsomó, s azt egyelőre nem is láthatja sehol a férfi, ám azt észreveheti, hogy a fa ketreceket egy erősebb harcos egy karddal könnyedén szét tudná kaszabolni. Viszont ezen felül természetesen zár is van rajtuk, ami kicsit nagyobb, így minden bizonnyal vaskosabb kulcsot kell keresniük majd, ha így döntenek. A "szemben az ellenséggel" taktika viszont nem tűnik túl biztosnak, hiszen pár tekintet most is rászegeződik, ám ezeket a fegyver megragadása is követi. Persze nem mozdulnak, csupán páran összesúgnak, mintegy jelezve, hogy nem annyira hülyék, hogy egy idegent csak úgy beengednek felügyelet nélkül. Így pedig ezek a tekintetek nem csak Ryrinre, de a többiekre is irányulnak...
A vezér nagyon el van foglalva azzal, hogy Waldrannal vitassák meg a dolgokat, így Gabrien ütése tökéletesre sikeredik, s a buzogány könnyedén hasítja ketté koponyáját, hogy a résen pár agycafat hulldogáljon kifelé. Erre persze a többiek is azonnal fegyvert rántanak: ki tőrt, ki kardot, ki szablyát. Az is feltűnhet nekik, hogy páran azonnal a terem bal oldali járatában eltűnnek... Gabrien pedig át is veszi hamarosan a vezető szerepet Waldrantól, ám nem tudni, hogy jól döntött-e a hirtelen támadással, hiszen bőven volt még információ, amit megtudhattak volna, hiszen arról a bizonyos energiafalról még szó sem volt, tehát arról sem, hogy pontosan merre lehet, vagy hogy éppen ez az öreg tényleg az alkimista. Ezen kívül egy valamit elfelejtett a férfi, már ha egyáltalán Brennus tájékoztatta őket arról a bizonyos "titkos fegyverről", ami őt magát is könnyedén legyőzte. Arról az óriás-ork-féle lényről, ami olyannyira erős, hogy még magát Brennust is egy ütéssel leterítette, s inkább lehetne nevezni szörnynek, mint sem más lénynek. Brennusnak azt mondta anno az öreg, hogy valami kísérlet eredménye lehet. Nos, ő amint látható, nincs itt a teremben... S talán ezt sem ártott volna kipuhatolózni valahogy, hogy egyáltalán itt van-e a barlangban valahol a többi társakkal, s ha igen, merre lehet... Ám erre már nincs lehetősége a társaságnak, hiszen Gabrien láttán mindenki fegyvert ragad, s az így nyolc főre csökkent társaság meg is indul. Ryrin és Gabrien könnyedén elfér egymás mellett, ám ha Waldran is akarna csatlakozni melléjük, akkor már igen csak szűkösen lennének. Az első pillanatokban még nem rontanak rájuk az elsők, hanem hátulról érkezik pár nyíl szerűség, amik bár egyelőre lepattannak a páncélokról, viszont észre lehet venni, hogy olyan pontokat céloztak meg, amit vagy nem fed páncél, vagy az illesztésnél be tud alá fúródni. Ahogy a nyilak abbamaradnak, az elsők rögtön megindulnak: az egyik karddal ront neki Ryrinnek, felülről vágva egyenesen a sisakja felé, a másik pedig Gabren felé szúr középen, nagyjából mellkas magasságában a szablyájával. Harath a hátsókat, akik dobálóztak, nem láthatja onnan, ahol áll jelenleg, ellenben a közelharcosokkal, akikre remekül ráláthat, ezért is történhet az, hogy az egyiket könnyedén találja fejbe. Ez persze a többinek is feltűnik, mire az egyik oldalra rohan, és egy fából készült, nagyobb céltábla szerűséget tart maga elé, ami mögé egy társa is bebújik, úgy indulnak meg rohanva Harath felé, miközben lábuk is alig látszik ki onnan. Harath nem igazán talál rejtekhelyet, hiszen a járatban nem tud sehova bebújni, csupán azon a hatvan méteres úton hátrálhat.
Waldran pedig hamarosan kapja a segítségkérő pillantásokat, s a fiú és a lány is szorosan a ketrec falához kúszik, annak reményében, hogy kiszabadítja őket a férfi. Az óriás már nehezebb eset, hiszen ő még mindig békésen szundikál. Az öreg egyelőre eléggé kába, nem is nagyon fogja fel, hogy mi történik körülötte.
Tehát... Kettő a két elől állót támadja, egy kiesett, kettő pedig Harath felé indul. Maradt három, akik vagy hátul, vagy valahol középen helyezkednek el.
Eközben odakint a kedélyek kicsit nyugodtabbak, s a a kutya is készségesen kapja fel a húst, amit egy harapásra be is fal, s egy enyhe farokcsóválást kap jutalomként Moranshe. Ám még ekkor sem áll odébb, csupán akkor bólint egyet szokatlan módon, mikor a hölgyemény közli vele, hogy menni akar. Mintha csak megértette volna, úgy vonul be a barlangba, pontosan követve a szagokat. Elég gyorsan megy, így a hölgynek még futnia is kell, hogy utol érje, így pedig hamarabb rá is lelhet a társaira. Az első elágazásnál jobbra, majd a következőnél középen... Ennek a járatnak az elején már hallhatja a dulakodás hangjait, ami egyértelműn utal arra, hogy harcba keveredtek a társai, s ha közelebb lép, még Harathot is megpillanthatja, ha amaz nem hatolt beljebb. Az eb viszont megtorpan, s csak fülel... Mintha csak várna valami jelzést... A hölgyemény pedig eldöntheti, hogy segít társainak, avagy biztos távolságban szobrozik még az ebbel, aki még mindig nem akar mozdulni.*
337. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-08 10:07:46
Üzenet elküldve: 2015-02-08 10:07:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 747
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 747
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Remek útjelzői lévén sikerrel követi a társaságot lefelé, egyre beljebb. Íja készenlétben kezében, s olykor hátrafelé is figyelmez. Hiszen, mint egyszer régebbről megismerhette, eme járatok lakói nem épp vendégszeretetükről híresek. No persze a banditák sem lennének megtűrt népség errefelé, ha újfent egy óriás skorpióval együtt élnének fura szimbiózisban. A hangokat jó eséllyel hallja, így egészen a jobbra tartó utolsó járatig oson mögöttük. A fényt meglátva még óvatosabban folytatja útját, s csak addig merészkedik, hogy kikémlelhesse a méretesebb barlang belsejét.*
~Tíz egynéhány.~
*Veszi számba a bandát. Azonban azt is jól látja, hogy a felszerelés és tér adta lehetőségek jóval több rosszfiút feltételez. Most már talán látja is övéi hátát, ahogy egy magas taggal diskurálva odébb vonulnak.*
~Talán a foglyokhoz.~
*Feltételezi, hiszen társai szerepüket megtartva folytatják útjukat. Semmi jelét nem veszi az esetleges kelepcének vagy a lebukás veszélyének.*
~Ezek hülyébbek, mint gondoltam.~
*Hüledezik, de nem csap át túlzott magabiztosságba. Figyeli a nagy teremben maradókat, vajon mit csinálnak. Felméri fegyvereiket is, ha látja. Hiszen ő az árnyak közül leskelődik, a fényben van erre lehetősége. Aztán újfent hátrafelé sandít, és fülel. Hátha. Érzi, hogy hamarosan elszabadulhat a pokol, talán még azt is láthatja innen, hogy az egyik lovag beáll a két terem közti "kapuba".*
~Eljött az idő.~
*Illeszt vesszőt az idegre, és emeli célzásra fegyverét lassan. Majd Gabrien hatalmas alakját is látja, ahogy csatlakozik hozzá pajzsfalat alkotni, és betölti az átjáró terét. Természetesen, ha lát távolsági fegyverrel rendelkező haramiát, azt fogja először célkeresztbe. De kivár még. Nem akarja idő előtt leleplezni magát. Forduljanak csak mind a kisterem felé, hadakozzanak a sziklakemény pajzsfallal. Ő majd hátulról osztja a halált szárnyas vesszők formájában, míg teheti. Meglepetésből, orgyilkos módjára, fedezékből. Ha minden szem Gabrienék felé fordul, és támadásra adják fejüket, akkor támad. Lő, aztán megint. Cél a távolsági fegyveresek, vagy akik őt veszélyeztetik, mert kifelé tartanak.
Talán a hátulról érkező erősítés még nem tarthat egészen sarkában, így őt sem zavarja meg a hívatlan és váratlan társaság.*
*Remek útjelzői lévén sikerrel követi a társaságot lefelé, egyre beljebb. Íja készenlétben kezében, s olykor hátrafelé is figyelmez. Hiszen, mint egyszer régebbről megismerhette, eme járatok lakói nem épp vendégszeretetükről híresek. No persze a banditák sem lennének megtűrt népség errefelé, ha újfent egy óriás skorpióval együtt élnének fura szimbiózisban. A hangokat jó eséllyel hallja, így egészen a jobbra tartó utolsó járatig oson mögöttük. A fényt meglátva még óvatosabban folytatja útját, s csak addig merészkedik, hogy kikémlelhesse a méretesebb barlang belsejét.*
~Tíz egynéhány.~
*Veszi számba a bandát. Azonban azt is jól látja, hogy a felszerelés és tér adta lehetőségek jóval több rosszfiút feltételez. Most már talán látja is övéi hátát, ahogy egy magas taggal diskurálva odébb vonulnak.*
~Talán a foglyokhoz.~
*Feltételezi, hiszen társai szerepüket megtartva folytatják útjukat. Semmi jelét nem veszi az esetleges kelepcének vagy a lebukás veszélyének.*
~Ezek hülyébbek, mint gondoltam.~
*Hüledezik, de nem csap át túlzott magabiztosságba. Figyeli a nagy teremben maradókat, vajon mit csinálnak. Felméri fegyvereiket is, ha látja. Hiszen ő az árnyak közül leskelődik, a fényben van erre lehetősége. Aztán újfent hátrafelé sandít, és fülel. Hátha. Érzi, hogy hamarosan elszabadulhat a pokol, talán még azt is láthatja innen, hogy az egyik lovag beáll a két terem közti "kapuba".*
~Eljött az idő.~
*Illeszt vesszőt az idegre, és emeli célzásra fegyverét lassan. Majd Gabrien hatalmas alakját is látja, ahogy csatlakozik hozzá pajzsfalat alkotni, és betölti az átjáró terét. Természetesen, ha lát távolsági fegyverrel rendelkező haramiát, azt fogja először célkeresztbe. De kivár még. Nem akarja idő előtt leleplezni magát. Forduljanak csak mind a kisterem felé, hadakozzanak a sziklakemény pajzsfallal. Ő majd hátulról osztja a halált szárnyas vesszők formájában, míg teheti. Meglepetésből, orgyilkos módjára, fedezékből. Ha minden szem Gabrienék felé fordul, és támadásra adják fejüket, akkor támad. Lő, aztán megint. Cél a távolsági fegyveresek, vagy akik őt veszélyeztetik, mert kifelé tartanak.
Talán a hátulról érkező erősítés még nem tarthat egészen sarkában, így őt sem zavarja meg a hívatlan és váratlan társaság.*
336. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-08 01:54:40
Üzenet elküldve: 2015-02-08 01:54:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Még egy kis séta után végre eljutnak oda, ahova tartanak, azaz a banditák búvóhelyére. A kolosszus – immáron karján az élezett peremű pajzzsal – komor képpel lép be a rejtekhelyére. Napszín tekintete felméri a barlang belsejét, melyet a zsiványok otthonukul választottak, majd követi Waldrant előre, ahol találkoznak a rabszolga-kereskedők fejével. A férfi vagy nagyon idióta, vagy nagyon magabiztos, amilyen gyanakvás nélkül lép oda hozzájuk és baráti stílusban bonyolódik vezetőjükkel beszédbe.
Követik a vezért a másik barlangterembe, ahol a rabszolgákat tartják, a hósörényű figyelmét teljesen elkerüli a ketrecben lévő nő mágikusnak tetsző akciója. Waldran mögött lép be a helyre, komor arcán fintor fut végig, ahogy beleszagol a nagy valószínűséggel áporodott és büdös levegőbe. Míg Wald a banditák vezetőjét hallgatja, a kolosszus lassú sétába kezd a helyiségben, megnézve magának minden foglyot, s bár a fülével érzékel, figyelme más felé fordul.
Ha jó a megfigyelése, akkor ez a terem külön áll a főteremtől, ahol a többi bandita tölti az idejét. A mellékjáratokat nem ismerheti, ahogy azt sem, arrafelé tartózkodnak-e még banditák, de ezt a problémát most máskorra hagyja.
Ryrin beáll a bejáratba, Waldran szemben a vezérrel húzza az időt, és valószínűleg Moranshe és Harath már készen állnak, ennél jobb alkalmat keresve sem találhatnak. Az aranyba olvadt tekintet a falhoz láncolt, amúgy nem eladó, öregre vetül, állkapcsán megfeszülnek az izmok, ahogy lassan, mintha csak nézelődne, a vezér mögé sétál, neki oldalt fordul, hogy amaz ne láthassa mozdulatát, kintről pedig a Wald és a harapott képű takarja, majd az oldalán viselt buzogány markolatára kulcsolódik jobbja. A lánc halkan surran, ahogy az ork-koponyát utánzó, szegecsekkel kivert súly acélszemei kiegyenesednek.
Egy luciferi mosoly villan Waldranra, majd lendül a láncos buzogány egyenesen a vezér fejébe. A támadás valószínűleg meglepetésszerűen éri a vezért, egyrészt, mert Waldrannak beszélget, másrészt meg neki háttal áll.
Ezek rabszolga-kereskedők, s ahogy a rabokkal bántak, nem hagy kétséget affelől, hogy a kolosszus egyikükkel sem lesz könyörületes. Értékes információt nem tudhatnak meg tőlük, az öreg pedig már nem húzza sokáig, cselekedni kell.
~ Vágd le a kígyó fejét és a test meghal. ~
Sokat jelentő mondás. Hasznos mondás.
A buzogány fejét alkotó tömöracél ork-koponya ívben csapódik a vezér koponyájának hátsó része felé, a kolosszus fegyverének mestere, s ha talál, többé nem lesz gondjuk a férfivel.
HA talál a fegyver, és a vezér kiesik, azonnal a barlangterem bejárata felé indul, Ryrin felé, az átjáróba, ahonnan a többi bandita várható, s beáll mellé, hisz akciója valószínűleg nem marad észrevétlen.*
- Waldran, szabadítsd ki a foglyokat!
*Sziszegi oda társának, miközben elhalad mellette, aranyszín tekintetét a közeledőkre szegezve, ellenfelet keresve magának Ryrin mellett, pajzsa fedezékében. Reméli, hogy kint maradt társaik majd hátba támadják a rájuk rontó maradékot.
Elég a dumából, kezdődjék a móka.*
*Még egy kis séta után végre eljutnak oda, ahova tartanak, azaz a banditák búvóhelyére. A kolosszus – immáron karján az élezett peremű pajzzsal – komor képpel lép be a rejtekhelyére. Napszín tekintete felméri a barlang belsejét, melyet a zsiványok otthonukul választottak, majd követi Waldrant előre, ahol találkoznak a rabszolga-kereskedők fejével. A férfi vagy nagyon idióta, vagy nagyon magabiztos, amilyen gyanakvás nélkül lép oda hozzájuk és baráti stílusban bonyolódik vezetőjükkel beszédbe.
Követik a vezért a másik barlangterembe, ahol a rabszolgákat tartják, a hósörényű figyelmét teljesen elkerüli a ketrecben lévő nő mágikusnak tetsző akciója. Waldran mögött lép be a helyre, komor arcán fintor fut végig, ahogy beleszagol a nagy valószínűséggel áporodott és büdös levegőbe. Míg Wald a banditák vezetőjét hallgatja, a kolosszus lassú sétába kezd a helyiségben, megnézve magának minden foglyot, s bár a fülével érzékel, figyelme más felé fordul.
Ha jó a megfigyelése, akkor ez a terem külön áll a főteremtől, ahol a többi bandita tölti az idejét. A mellékjáratokat nem ismerheti, ahogy azt sem, arrafelé tartózkodnak-e még banditák, de ezt a problémát most máskorra hagyja.
Ryrin beáll a bejáratba, Waldran szemben a vezérrel húzza az időt, és valószínűleg Moranshe és Harath már készen állnak, ennél jobb alkalmat keresve sem találhatnak. Az aranyba olvadt tekintet a falhoz láncolt, amúgy nem eladó, öregre vetül, állkapcsán megfeszülnek az izmok, ahogy lassan, mintha csak nézelődne, a vezér mögé sétál, neki oldalt fordul, hogy amaz ne láthassa mozdulatát, kintről pedig a Wald és a harapott képű takarja, majd az oldalán viselt buzogány markolatára kulcsolódik jobbja. A lánc halkan surran, ahogy az ork-koponyát utánzó, szegecsekkel kivert súly acélszemei kiegyenesednek.
Egy luciferi mosoly villan Waldranra, majd lendül a láncos buzogány egyenesen a vezér fejébe. A támadás valószínűleg meglepetésszerűen éri a vezért, egyrészt, mert Waldrannak beszélget, másrészt meg neki háttal áll.
Ezek rabszolga-kereskedők, s ahogy a rabokkal bántak, nem hagy kétséget affelől, hogy a kolosszus egyikükkel sem lesz könyörületes. Értékes információt nem tudhatnak meg tőlük, az öreg pedig már nem húzza sokáig, cselekedni kell.
~ Vágd le a kígyó fejét és a test meghal. ~
Sokat jelentő mondás. Hasznos mondás.
A buzogány fejét alkotó tömöracél ork-koponya ívben csapódik a vezér koponyájának hátsó része felé, a kolosszus fegyverének mestere, s ha talál, többé nem lesz gondjuk a férfivel.
HA talál a fegyver, és a vezér kiesik, azonnal a barlangterem bejárata felé indul, Ryrin felé, az átjáróba, ahonnan a többi bandita várható, s beáll mellé, hisz akciója valószínűleg nem marad észrevétlen.*
- Waldran, szabadítsd ki a foglyokat!
*Sziszegi oda társának, miközben elhalad mellette, aranyszín tekintetét a közeledőkre szegezve, ellenfelet keresve magának Ryrin mellett, pajzsa fedezékében. Reméli, hogy kint maradt társaik majd hátba támadják a rájuk rontó maradékot.
Elég a dumából, kezdődjék a móka.*
335. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-07 10:49:25
Üzenet elküldve: 2015-02-07 10:49:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Habár az óvatosság sosem árt, kezdi úgy érezni, a nagyon könnyű munka jutott neki. A lovakat kikötötte, remélhetőleg probléma nélkül, és egyik sem makrancoskodott. Ha mégis, akkor kicsit tovább tartott a művelet, de hát a sok edzés csak megerősített annyira, hogy elbírjon a jószágokkal. Amint ezzel megvolt, tekintetével is a környéket pásztázta, nem csak fülelt.
Nem is kellett olyan sokáig fülelnie, (habár az a negyedóra csend és nyugalom kezdett óráknak tűnni), mikor is valami zajt hall. A hangok alapján nem egy csapat mókus, az is biztos, de amikor megpillantja a méretes ebet, hát igen csak elkerekednek szemei.*
- Hűha. *Szalad ki a száján a döbbenet, azonnal kardja markolatára fonódnak ujjai, de van annyi önuralma, hogy ne rántsa elő egyből a fegyvert. Esze ágában sincs neki menni a nagyra nőtt bestének, ha nem muszáj, márpedig a rászegeződő pengét könnyen fenyegetésnek vehetné, akkor aztán lenne ne mulass. Látott már vadászkutyákat, bár azok azért kisebbek voltak, de akadtak közöttük roppant okos vérebek is, és ha ennek a méretei mellé még ész is párosult, maradjunk annyiban, hogy szeretné megtartani minden végtagját, és nem akarja, hogy egy óriás blöki rágódjon rajtuk.
Az állat viszont békésnek tűnik, vagy legalábbis nem a lovag lányt szemelte ki ebédjének. Elengedi a kard markolatát, és lassan mozogva a lovához lép, a nyeregtáskában kezd el kutakodni, miközben a szemét le sem veszi a kutyáról. Mikor végre megtalálja a kis élelem csomagot, amit elrakott, egy kis szárított húst vesz elő, és a váratlan vendég felé dobja.*
- Jó étvágyat! *Legalábbis megpróbálja ennyivel lekenyerezni a blökit, igaz, ez talán a fél fogára sem elég. Azt azonban megállapítja, hogy nagyon keres valamit vagy valakit a kutya, ez pedig arra enged következtetni, hogy nem a banditákhoz tartozik. Hála az égnek. Akkor talán az egyik rabszolga házi kedvence lenne? Akkor nem lenne az ember kufárok helyében. Akárhogy is, az eb kíváncsivá tette, így amikor az a barlang bejáratnál megtorpan, elindul felé, csupán vállai felett pillant hátra tétován a lovakra. Elszökni nem fognak tudni, ellenben ha valami kóbor barom elkötni őket, azért a többiek a fejét fogják venni.*
- Na jó, veled megyek. *Dünnyögi, mintha a kutya értené mit mond. Aztán ki tudja, még az is kiderülhet, hogy érti őt.*
*Habár az óvatosság sosem árt, kezdi úgy érezni, a nagyon könnyű munka jutott neki. A lovakat kikötötte, remélhetőleg probléma nélkül, és egyik sem makrancoskodott. Ha mégis, akkor kicsit tovább tartott a művelet, de hát a sok edzés csak megerősített annyira, hogy elbírjon a jószágokkal. Amint ezzel megvolt, tekintetével is a környéket pásztázta, nem csak fülelt.
Nem is kellett olyan sokáig fülelnie, (habár az a negyedóra csend és nyugalom kezdett óráknak tűnni), mikor is valami zajt hall. A hangok alapján nem egy csapat mókus, az is biztos, de amikor megpillantja a méretes ebet, hát igen csak elkerekednek szemei.*
- Hűha. *Szalad ki a száján a döbbenet, azonnal kardja markolatára fonódnak ujjai, de van annyi önuralma, hogy ne rántsa elő egyből a fegyvert. Esze ágában sincs neki menni a nagyra nőtt bestének, ha nem muszáj, márpedig a rászegeződő pengét könnyen fenyegetésnek vehetné, akkor aztán lenne ne mulass. Látott már vadászkutyákat, bár azok azért kisebbek voltak, de akadtak közöttük roppant okos vérebek is, és ha ennek a méretei mellé még ész is párosult, maradjunk annyiban, hogy szeretné megtartani minden végtagját, és nem akarja, hogy egy óriás blöki rágódjon rajtuk.
Az állat viszont békésnek tűnik, vagy legalábbis nem a lovag lányt szemelte ki ebédjének. Elengedi a kard markolatát, és lassan mozogva a lovához lép, a nyeregtáskában kezd el kutakodni, miközben a szemét le sem veszi a kutyáról. Mikor végre megtalálja a kis élelem csomagot, amit elrakott, egy kis szárított húst vesz elő, és a váratlan vendég felé dobja.*
- Jó étvágyat! *Legalábbis megpróbálja ennyivel lekenyerezni a blökit, igaz, ez talán a fél fogára sem elég. Azt azonban megállapítja, hogy nagyon keres valamit vagy valakit a kutya, ez pedig arra enged következtetni, hogy nem a banditákhoz tartozik. Hála az égnek. Akkor talán az egyik rabszolga házi kedvence lenne? Akkor nem lenne az ember kufárok helyében. Akárhogy is, az eb kíváncsivá tette, így amikor az a barlang bejáratnál megtorpan, elindul felé, csupán vállai felett pillant hátra tétován a lovakra. Elszökni nem fognak tudni, ellenben ha valami kóbor barom elkötni őket, azért a többiek a fejét fogják venni.*
- Na jó, veled megyek. *Dünnyögi, mintha a kutya értené mit mond. Aztán ki tudja, még az is kiderülhet, hogy érti őt.*
334. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-06 20:09:58
Üzenet elküldve: 2015-02-06 20:09:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Szerencsére minden zökkenőmentesen halad. Azt hiszem, ezt hívják vihar előtti csendnek. A folyosón áthaladva eljutnak a célig, ami jelenleg nem több mint a nagyterem. Itt végre felmérhetik az erőviszonyokat és felelős személlyel tárgyalhatnak, jóllehet, az nem feltétlenül lesz annyira ostoba, mint a martalócai.*
~Ez körülbelül tíz ember.~
*Ejti meg a seregszemlét a lovag, s már ebből elég sok információt tud meríteni a környezetét illetően.*
-Üdvözlet!
*Köszön ő is, és magában konstatálja, hogy újabb szerepet kell játszania. Most hivatalosan is Waldran testőrévé avatja magát és ezek után próbál úgy is viselkedni.*
~Fejenként három ember. Hm. Nem is rossz a helyzet.~
*Főleg, hogy ő vértben van, míg a zsiványok ennél könnyebb felszerelésben. Persze, azzal azért tisztában van, hogy nem feltétlenül a teljes létszám tárult a szemük elé, de kezdetnek nem állnak rosszul. A kisterembe érve nem igazán figyel arra, amit Waldran és a helyi vezér beszélget. Figyelmét más dolgok kötik le. Például a foglyok. Látja ő is, amint a nőnemű valamiféle különös mágiát alkalmaz a banditán, de természetesen ő sem szól.*
~Kezdődik.~
*Konstatálja, miközben elkezdi szövögetni a terveit. Alaposan végigméri a ketreceket, a zárakat, valamint megfigyeli, hogy a rabszolga-kereskedőnél van-e a kulcscsomó, ami vélhetően a zárakat nyitja.*
~Van egy igen termetes óriás, aminek a fizikai ereje igencsak jól fog jönni a harcban.~
*Bólogat a szundikáló behemóton végigmérve, majd tekintete ismét a nőre vándorol.*
~Neki meg a képességei válhatnak hasznunkra.~
*Pár lépést tesz a nő felé, majd közelebbről is végigméri, mintha ő is vásárolni akarna.*
~Aztán ott van egy sérült öreg, meg a kölyök is. Rájuk megpróbálok vigyázni.~
*A két terem találkozására vetül a tekintete. Az átjáró talán éppen megfelelő szélességű arra, hogy tartani tudja és nincs is messze a bent ácsorgóktól, így talán nem lesz gyanús, ha ő oda lépdel.*
~Remélem, tudjátok a dolgotokat bajtársaim. Én tartom ezt a vonalat, míg tudom.~
*Pillant jelentőségteljesen Waldran felé, s megpróbálja egy pillanatra elkapni a tekintetét is.*
~Csak ügyesen.~
*Természetesen nem áll rögtön egyszemélyes pajzsfalba, hiszen az gyanús lenne. Ráér majd akkor, ha megindulnak a nyomorultak a vezér kiszabadítására. Talán, mire ez bekövetkezik, addigra a várt erősítés is megérkezik és a meglepetés ereje, a kedvező helyezkedés és a "kígyó lefejezése" elegendő lesz arra, hogy harc nélkül meneküljön az ellenség. Ha nem, hát akkor is szép taktikai fölényben vannak, legalábbis egyelőre. Ryrin a gondolatsor végén hátat fordít a félbaráti társaságnak, arccal az ellenség felé.*
*Szerencsére minden zökkenőmentesen halad. Azt hiszem, ezt hívják vihar előtti csendnek. A folyosón áthaladva eljutnak a célig, ami jelenleg nem több mint a nagyterem. Itt végre felmérhetik az erőviszonyokat és felelős személlyel tárgyalhatnak, jóllehet, az nem feltétlenül lesz annyira ostoba, mint a martalócai.*
~Ez körülbelül tíz ember.~
*Ejti meg a seregszemlét a lovag, s már ebből elég sok információt tud meríteni a környezetét illetően.*
-Üdvözlet!
*Köszön ő is, és magában konstatálja, hogy újabb szerepet kell játszania. Most hivatalosan is Waldran testőrévé avatja magát és ezek után próbál úgy is viselkedni.*
~Fejenként három ember. Hm. Nem is rossz a helyzet.~
*Főleg, hogy ő vértben van, míg a zsiványok ennél könnyebb felszerelésben. Persze, azzal azért tisztában van, hogy nem feltétlenül a teljes létszám tárult a szemük elé, de kezdetnek nem állnak rosszul. A kisterembe érve nem igazán figyel arra, amit Waldran és a helyi vezér beszélget. Figyelmét más dolgok kötik le. Például a foglyok. Látja ő is, amint a nőnemű valamiféle különös mágiát alkalmaz a banditán, de természetesen ő sem szól.*
~Kezdődik.~
*Konstatálja, miközben elkezdi szövögetni a terveit. Alaposan végigméri a ketreceket, a zárakat, valamint megfigyeli, hogy a rabszolga-kereskedőnél van-e a kulcscsomó, ami vélhetően a zárakat nyitja.*
~Van egy igen termetes óriás, aminek a fizikai ereje igencsak jól fog jönni a harcban.~
*Bólogat a szundikáló behemóton végigmérve, majd tekintete ismét a nőre vándorol.*
~Neki meg a képességei válhatnak hasznunkra.~
*Pár lépést tesz a nő felé, majd közelebbről is végigméri, mintha ő is vásárolni akarna.*
~Aztán ott van egy sérült öreg, meg a kölyök is. Rájuk megpróbálok vigyázni.~
*A két terem találkozására vetül a tekintete. Az átjáró talán éppen megfelelő szélességű arra, hogy tartani tudja és nincs is messze a bent ácsorgóktól, így talán nem lesz gyanús, ha ő oda lépdel.*
~Remélem, tudjátok a dolgotokat bajtársaim. Én tartom ezt a vonalat, míg tudom.~
*Pillant jelentőségteljesen Waldran felé, s megpróbálja egy pillanatra elkapni a tekintetét is.*
~Csak ügyesen.~
*Természetesen nem áll rögtön egyszemélyes pajzsfalba, hiszen az gyanús lenne. Ráér majd akkor, ha megindulnak a nyomorultak a vezér kiszabadítására. Talán, mire ez bekövetkezik, addigra a várt erősítés is megérkezik és a meglepetés ereje, a kedvező helyezkedés és a "kígyó lefejezése" elegendő lesz arra, hogy harc nélkül meneküljön az ellenség. Ha nem, hát akkor is szép taktikai fölényben vannak, legalábbis egyelőre. Ryrin a gondolatsor végén hátat fordít a félbaráti társaságnak, arccal az ellenség felé.*
333. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-06 17:48:17
Üzenet elküldve: 2015-02-06 17:48:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Már látja a fényt.
Egy pillanatra megfeszülnek az izmai, de aztán ereszti a feszültséget. Lazán tartja a karját, ujjai a markolatot épphogy érik. Lassan nem lesz szükség a fáklyára, ahogy a hatvan métert követően a járat kiszélesedik. Körbepillantva megállapítja, hogy Brennus talán mégsem túlzott, lehetnek itt akár félszázan is - most csak a töredéke van itt a banditáknak, alig egy tucatnyi.*
~ Hogyan tovább? ~
*Esélyeiket latolgatja, de eszében sincs kardot rántani. Eddig egész jól működik Gabrien rögtönzése, miért kellene elrontania? Végig se gondolhatja igazán a választ, máris köszöntik a csapatot. Visszabiccent, végigmérve a fickót.*
- Üdvözlet. *Teszi hozzá a maga szófukar, de azért illedelmesnek szánt modorában. Követve a férfit már látni is véli a ketreceket. Elfogja a kísértés a cselekvésre, amikor a férfi lehajol előtte, emiatt csak azt látja, ahogy a lány visszahúzza a kezét. Szemöldökét összevonva értetlen képet vág a csendre intésre, de többet nem törődik vele.*
- Szavamra, méretes zsákmány! Hogy fogták meg, alvás közben ütöttek rajta? *Őszintén álmélkodik, az óriást meglátva. Talán a törzs tagjai sem nőttek ekkorára, mint ez a behemót. Ötlete sincsen, hogy ki akarná megvenni. Reméli, hogy közben megkapja a választ is, hisz kik egy ilyen bestiát el tudtak ejteni, tartogathatnak kellemetlen meglepetéseket.
Csak egy pillantást vet a fiúra, az öregre pedig annyit sem vetett. Viszont sokkal több figyelem jut a lányra, őt alaposabban szemügyre veszi.*
- Mit ártott az öreg, hogy ez a jussa? Nem tisztelte az ifjonti erőt? *Tesz fel két kérdést, mintegy foghegyről, miközben még mindig a lányt nézi. Elmélyülten tanulmányozza, csak úgy kedvtelésből és a vendéglátójuk kedvéért, de ha a lány a szemébe néz, vajmi kevés érdeklődést láthat.*
- Ránézésre elég fiatal a fiú, hogy beletanulhasson a dolgaiba. A lány pedig... *Mondja egy pillanatnyi gondolkodást követően, aztán újra elgondolkodik azon, hogy milyen jelzőt használjon.*
- Lehet tudni róluk valamit? De legfőképpen... mennyibe kerülne, ha mindkettő kellene? *Tesz fel inkább egy kérdést, majd rögvest egy következőt, talán a legfontosabbat. Immáron a főnököt nézi, várva a választ. Nem Waldran erőssége a türelemjáték, ami az alkudozást illeti, meg aztán teljesen felesleges időpocséklás lenne.
Eközben fogalma sincs, hogy a másik két lovag mit csinál, mert ő éppen játssza szerepét és tereli el a férfi figyelmét. Miről? Ki tudja.*
*Már látja a fényt.
Egy pillanatra megfeszülnek az izmai, de aztán ereszti a feszültséget. Lazán tartja a karját, ujjai a markolatot épphogy érik. Lassan nem lesz szükség a fáklyára, ahogy a hatvan métert követően a járat kiszélesedik. Körbepillantva megállapítja, hogy Brennus talán mégsem túlzott, lehetnek itt akár félszázan is - most csak a töredéke van itt a banditáknak, alig egy tucatnyi.*
~ Hogyan tovább? ~
*Esélyeiket latolgatja, de eszében sincs kardot rántani. Eddig egész jól működik Gabrien rögtönzése, miért kellene elrontania? Végig se gondolhatja igazán a választ, máris köszöntik a csapatot. Visszabiccent, végigmérve a fickót.*
- Üdvözlet. *Teszi hozzá a maga szófukar, de azért illedelmesnek szánt modorában. Követve a férfit már látni is véli a ketreceket. Elfogja a kísértés a cselekvésre, amikor a férfi lehajol előtte, emiatt csak azt látja, ahogy a lány visszahúzza a kezét. Szemöldökét összevonva értetlen képet vág a csendre intésre, de többet nem törődik vele.*
- Szavamra, méretes zsákmány! Hogy fogták meg, alvás közben ütöttek rajta? *Őszintén álmélkodik, az óriást meglátva. Talán a törzs tagjai sem nőttek ekkorára, mint ez a behemót. Ötlete sincsen, hogy ki akarná megvenni. Reméli, hogy közben megkapja a választ is, hisz kik egy ilyen bestiát el tudtak ejteni, tartogathatnak kellemetlen meglepetéseket.
Csak egy pillantást vet a fiúra, az öregre pedig annyit sem vetett. Viszont sokkal több figyelem jut a lányra, őt alaposabban szemügyre veszi.*
- Mit ártott az öreg, hogy ez a jussa? Nem tisztelte az ifjonti erőt? *Tesz fel két kérdést, mintegy foghegyről, miközben még mindig a lányt nézi. Elmélyülten tanulmányozza, csak úgy kedvtelésből és a vendéglátójuk kedvéért, de ha a lány a szemébe néz, vajmi kevés érdeklődést láthat.*
- Ránézésre elég fiatal a fiú, hogy beletanulhasson a dolgaiba. A lány pedig... *Mondja egy pillanatnyi gondolkodást követően, aztán újra elgondolkodik azon, hogy milyen jelzőt használjon.*
- Lehet tudni róluk valamit? De legfőképpen... mennyibe kerülne, ha mindkettő kellene? *Tesz fel inkább egy kérdést, majd rögvest egy következőt, talán a legfontosabbat. Immáron a főnököt nézi, várva a választ. Nem Waldran erőssége a türelemjáték, ami az alkudozást illeti, meg aztán teljesen felesleges időpocséklás lenne.
Eközben fogalma sincs, hogy a másik két lovag mit csinál, mert ő éppen játssza szerepét és tereli el a férfi figyelmét. Miről? Ki tudja.*
332. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-06 15:27:30
Üzenet elküldve: 2015-02-06 15:27:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
- Dehogy próbá'tam! *legyint lemondóan* A főnök nem engedi, hogy hozzájuk érjünk saját célra...
*Szitkozódik pár pillanatig, de legalább egy újabb információmorzsát elszórt. Annyi eszük talán azért van, hogy a rabszolgákban nem tesznek kárt semmilyen szinten önös vágyaik miatt, hiszen kinek kellene egy agyonerőszakolt nő, vagy egy halálra vert fiú?*
- Tyű, hát jó kérdés! *vakarja meg a fejét Gabrien kérdésére* Megkockáztatnám, hogy több százan is akár. Sok járat van erre, ami feltáratlan, s a többiek sem vútak még ottan bent. Egy egész sereg simán elbujkálhatna itten.
*Mondja megállapítását a zsivány, ami talán nem is tűnik olyan hülyeségnek, hiszen ki tudja, hogy az a pár elágazás, amit elhagytak, milyen újabb járatokhoz vezet. Lehet, hogy hosszú mérföldekre nyúlik le, s valahol a sötételfeknek is meg kell bújniuk, elvégre többen még mindig a barlangokban vannak...
Ryrin remekül gondolkodik közben, s kis terve sem megy kudarcba, hiszen a banditák nem leselkednek mindig hátra, csupán néhányszor figyelnek a társaságra. Így a férfi elejtett gombái bár gyérebben, mint az eredeti, de egy bő ideig még világítanak a földön, így Harath könnyedén utánuk tud eredni.
Mikor a két zsivány elfordul jobbra, az út végén már lehet látni fényt, s már könnyedén lehet hallani a hangokat. Innen nagyjából hatvan métert haladhatnak, míg be nem fordulnak balra, ahol egy nagyobb terembe érnek, s ahol bizony ott vannak a banditák. Nagyjából tízen lehetnek, de a felszereléshez, az asztalokhoz, a többi teremhez, s egyéb dolgokhoz képest mintha kevesen lennének.*
- Főnök, hoztam vevőket! *szólal fel nagy lelkesen a beszédesebb zsivány, mikor belép a terembe* Lehet, hogy megvennék valamelyiket!
*Ha belép a társaság, s ha nem rántanak kardot, akkor az ottani banditák zöme nem is igazán törődik velük. Páran ugyan rájuk emelik a tekintetüket, kicsit méregetik őket, de ennyi, nem több. Az a bizonyos főnök pedig egy százkilencven centi magas, vállig érő barna hajú ember, kinek egy igen ronda heg díszeleg az arcán, mely teljesen deformálttá teszi az egészet. Mintha csak egy harapásnyom lenne...*
- Á, szép jó napot! Jöjjenek csak!
*Lép oda hozzájuk a főnök semmi gyanakvással, s a terem jobb oldalán egy másik kis helyiségbe vezeti őket. Ha körbenéznek, akkor a bal oldalon láthatnak egy újabb járatot, amiről egyelőre nem tudni, merre vezethet. S ez egyelőre nem is derül ki, hiszen a főnök pont a rabszolgákhoz vezeti őket, akik közepes-kis méretű ketrecben vannak. A férfi mikor eléri a bejáratot, nem figyelve a rabszolgákra, egy pillanatra lehajol, hogy bekösse cipőjét, s talán ennek a véletlen szerencsének köszönhető, hogy nem bukott le a nő... Ha a társaság szemfüles, akkor viszont észreveheti, hogy a lány keze mintha megnyúlott volna egy kicsit - tán mágia? -, miközben kenyeret csempészett az öreg szájába. Amint belépnek, természetesen visszahúzza, viszont Waldranék felé amolyan "csss"-féle jelzést küld, miközben ujját a szája elé emeli. Tehát a terem bal oldalán felkötözött kézzel lóg egy öreg, kicsit hosszabb, ősz hajú férfi, mellette nem sokkal a hölgyemény ketrece - fából -, amellett egy még kisebb a fiúnak, s távolabb, jobbra pedig vasból készült jóval nagyobb zárka, ahol az a bizonyos óriás fekszik. Az öregen csupán alul van némi rongy, s jól látszik, hogy eléggé helyben hagyták párszor. A lánynak hosszú, barna haja van, rikító kék szemekkel, s rajta is kopottas, koszos szürke ruha van, mely térdéig nyúlik le. A fiú egy kis szőkeség, ő nagyjából hét éves lehet, tengerkék, szomorú szemekkel, s szinte ugyanolyan ruhában, mint a hölgyemény, csupán kisebb méretben. Ugyanez az óriásnál, rajta is csupán alul van némi rongy, hogy azt a bizonyos testrészt takarja. Ő kopasz, s az óriások közt is kiemelkedik a méretével! Felsőteste csupa izom, számos seb díszíti, s a hangokból ítélve éppen aludhat.*
- Ők azok. Akik a ketrecben vannak, eladóak. Az ott nem *mutat az öregre*. Közelebbről is meg lehet őket nézni, az óriással viszont vigyázzanak, ne menjenek annyira közel a ketrecéhez. Egyelőre eléggé agresszív, szóval őt minél hamarabb el akarjuk passzolni.
*Eközben odakint Moranshe egy ideig nem tapasztalhat semmi különöset, viszont nagyjából negyed óra eltelte után mintha valami zajt hallana az egyik nagyra nőtt bokor mögül az ellentétes irányban, amerről jöttek. Hamarosan pedig a zaj forrása is felbukkan, ami nem túl szívderítő: egy kutya. De nem akármilyen! Nagyjából négylábon már a hölgyemény mellkasáig is felérhet - hát még ha két lábra állna! Hosszúkás orra van, feketés szemei, kisebb fülei, s szürkés, fekete, rövid szőrű bundája. Egy ideig mereven figyeli Moranshet, s ha esetleg támadni akarna íjjal, vagy bármi dobófegyverrel, akkor az elől könnyedén ugrik el, mintha csak lehetetlen lenne eltalálni. Egyszóval, nem úgy tűnik, mintha a kutya bántani akarná a hölgyet, inkább mintha valamit keresne. Vagy tán... valakit? Erősen szimatol a levegőbe, s egy ponton égnek állnak fülei, mikor is a földön folytatja tovább a szimatolást, egyenesen a barlang bejárata felé lépkedve. Ott viszont megtorpan, s tekintetét újra Moranshe felé szegezi, mintha csak várna valamire.*
- Dehogy próbá'tam! *legyint lemondóan* A főnök nem engedi, hogy hozzájuk érjünk saját célra...
*Szitkozódik pár pillanatig, de legalább egy újabb információmorzsát elszórt. Annyi eszük talán azért van, hogy a rabszolgákban nem tesznek kárt semmilyen szinten önös vágyaik miatt, hiszen kinek kellene egy agyonerőszakolt nő, vagy egy halálra vert fiú?*
- Tyű, hát jó kérdés! *vakarja meg a fejét Gabrien kérdésére* Megkockáztatnám, hogy több százan is akár. Sok járat van erre, ami feltáratlan, s a többiek sem vútak még ottan bent. Egy egész sereg simán elbujkálhatna itten.
*Mondja megállapítását a zsivány, ami talán nem is tűnik olyan hülyeségnek, hiszen ki tudja, hogy az a pár elágazás, amit elhagytak, milyen újabb járatokhoz vezet. Lehet, hogy hosszú mérföldekre nyúlik le, s valahol a sötételfeknek is meg kell bújniuk, elvégre többen még mindig a barlangokban vannak...
Ryrin remekül gondolkodik közben, s kis terve sem megy kudarcba, hiszen a banditák nem leselkednek mindig hátra, csupán néhányszor figyelnek a társaságra. Így a férfi elejtett gombái bár gyérebben, mint az eredeti, de egy bő ideig még világítanak a földön, így Harath könnyedén utánuk tud eredni.
Mikor a két zsivány elfordul jobbra, az út végén már lehet látni fényt, s már könnyedén lehet hallani a hangokat. Innen nagyjából hatvan métert haladhatnak, míg be nem fordulnak balra, ahol egy nagyobb terembe érnek, s ahol bizony ott vannak a banditák. Nagyjából tízen lehetnek, de a felszereléshez, az asztalokhoz, a többi teremhez, s egyéb dolgokhoz képest mintha kevesen lennének.*
- Főnök, hoztam vevőket! *szólal fel nagy lelkesen a beszédesebb zsivány, mikor belép a terembe* Lehet, hogy megvennék valamelyiket!
*Ha belép a társaság, s ha nem rántanak kardot, akkor az ottani banditák zöme nem is igazán törődik velük. Páran ugyan rájuk emelik a tekintetüket, kicsit méregetik őket, de ennyi, nem több. Az a bizonyos főnök pedig egy százkilencven centi magas, vállig érő barna hajú ember, kinek egy igen ronda heg díszeleg az arcán, mely teljesen deformálttá teszi az egészet. Mintha csak egy harapásnyom lenne...*
- Á, szép jó napot! Jöjjenek csak!
*Lép oda hozzájuk a főnök semmi gyanakvással, s a terem jobb oldalán egy másik kis helyiségbe vezeti őket. Ha körbenéznek, akkor a bal oldalon láthatnak egy újabb járatot, amiről egyelőre nem tudni, merre vezethet. S ez egyelőre nem is derül ki, hiszen a főnök pont a rabszolgákhoz vezeti őket, akik közepes-kis méretű ketrecben vannak. A férfi mikor eléri a bejáratot, nem figyelve a rabszolgákra, egy pillanatra lehajol, hogy bekösse cipőjét, s talán ennek a véletlen szerencsének köszönhető, hogy nem bukott le a nő... Ha a társaság szemfüles, akkor viszont észreveheti, hogy a lány keze mintha megnyúlott volna egy kicsit - tán mágia? -, miközben kenyeret csempészett az öreg szájába. Amint belépnek, természetesen visszahúzza, viszont Waldranék felé amolyan "csss"-féle jelzést küld, miközben ujját a szája elé emeli. Tehát a terem bal oldalán felkötözött kézzel lóg egy öreg, kicsit hosszabb, ősz hajú férfi, mellette nem sokkal a hölgyemény ketrece - fából -, amellett egy még kisebb a fiúnak, s távolabb, jobbra pedig vasból készült jóval nagyobb zárka, ahol az a bizonyos óriás fekszik. Az öregen csupán alul van némi rongy, s jól látszik, hogy eléggé helyben hagyták párszor. A lánynak hosszú, barna haja van, rikító kék szemekkel, s rajta is kopottas, koszos szürke ruha van, mely térdéig nyúlik le. A fiú egy kis szőkeség, ő nagyjából hét éves lehet, tengerkék, szomorú szemekkel, s szinte ugyanolyan ruhában, mint a hölgyemény, csupán kisebb méretben. Ugyanez az óriásnál, rajta is csupán alul van némi rongy, hogy azt a bizonyos testrészt takarja. Ő kopasz, s az óriások közt is kiemelkedik a méretével! Felsőteste csupa izom, számos seb díszíti, s a hangokból ítélve éppen aludhat.*
- Ők azok. Akik a ketrecben vannak, eladóak. Az ott nem *mutat az öregre*. Közelebbről is meg lehet őket nézni, az óriással viszont vigyázzanak, ne menjenek annyira közel a ketrecéhez. Egyelőre eléggé agresszív, szóval őt minél hamarabb el akarjuk passzolni.
*Eközben odakint Moranshe egy ideig nem tapasztalhat semmi különöset, viszont nagyjából negyed óra eltelte után mintha valami zajt hallana az egyik nagyra nőtt bokor mögül az ellentétes irányban, amerről jöttek. Hamarosan pedig a zaj forrása is felbukkan, ami nem túl szívderítő: egy kutya. De nem akármilyen! Nagyjából négylábon már a hölgyemény mellkasáig is felérhet - hát még ha két lábra állna! Hosszúkás orra van, feketés szemei, kisebb fülei, s szürkés, fekete, rövid szőrű bundája. Egy ideig mereven figyeli Moranshet, s ha esetleg támadni akarna íjjal, vagy bármi dobófegyverrel, akkor az elől könnyedén ugrik el, mintha csak lehetetlen lenne eltalálni. Egyszóval, nem úgy tűnik, mintha a kutya bántani akarná a hölgyet, inkább mintha valamit keresne. Vagy tán... valakit? Erősen szimatol a levegőbe, s egy ponton égnek állnak fülei, mikor is a földön folytatja tovább a szimatolást, egyenesen a barlang bejárata felé lépkedve. Ott viszont megtorpan, s tekintetét újra Moranshe felé szegezi, mintha csak várna valamire.*
331. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-05 17:44:48
Üzenet elküldve: 2015-02-05 17:44:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Gabrien terve bevált, szerencséjükre pont a rabszolga kereskedőkbe botlottak. Kicsi a világ. A két sötét alak pedig egyből rá is harap a csalira, és elkezdik kínálgatni portékájukat. Rezzenéstelen, közömbös arccal hallgat, végtére is egy testőrnek ez a dolga, nem a vélemény nyilvánítás, a maga részéről pedig marad annál, hogy hadd higgyék néma őrnek vagy valami hasonlónak.*
- Igen, uram. *Hajt fejet Waldran felé egy rövid, katonás válasz kíséretében, miközben végre leszáll a nyeregből. Akkor hát a lovakkal törődik, és szemmel tartja a környéket. Az ég tudja, hányan lehetnek, és az esetleges társak merre járnak.
Ryrinnek előbb apró bólintással jelzi, hogy gondja lesz a lóra, majd apró fejrázással jelzi, marad kint. Jobb, ha ketten is kint maradnak, ha mégis valami meglepetés lenne készülőben.
Aztán a helyzet fordul, ugyanis az eddig az erődben megbújó társuk is úgy dönt, bemegy a barlangba.*
- A zörgés miatt ne aggódj, nem megyek be. Jobb, ha valaki kint is figyel. Ha van valami, jelzem. *Válaszol még Harathnak, mielőtt elnyelné őt is a barlang. Addig ő a lovakkal foglalatoskodik. Kiköti őket, hogy ne kóboroljanak el, az ég tudja, meddig fog tartani a rabszolga kereskedőkkel az ügyük.
Gondolatai eközben az utolsó rab körül forognak. Egy öreg, haldokló idegen. Nem azért ragadt meg ez a fejében, mert holmi dicső eszme miatt meg kellene mentenie a bajba jutott elesettet. Minek megemlíteni, ha úgyse adják el. Ráadásul többször is. Ennyire szószátyárak, vagy valami turpisság van a dologban. Akárhogy is, nem az ő dolga ezt kideríteni, és nem is tudná, hiszen kint maradt. Bár látszólag az állatok kötik le, éberen fülel és figyel, nem szeretne arra eszmélni, hogy egy csapat emberkufár ütött rajtuk nagy hirtelen.*
*Gabrien terve bevált, szerencséjükre pont a rabszolga kereskedőkbe botlottak. Kicsi a világ. A két sötét alak pedig egyből rá is harap a csalira, és elkezdik kínálgatni portékájukat. Rezzenéstelen, közömbös arccal hallgat, végtére is egy testőrnek ez a dolga, nem a vélemény nyilvánítás, a maga részéről pedig marad annál, hogy hadd higgyék néma őrnek vagy valami hasonlónak.*
- Igen, uram. *Hajt fejet Waldran felé egy rövid, katonás válasz kíséretében, miközben végre leszáll a nyeregből. Akkor hát a lovakkal törődik, és szemmel tartja a környéket. Az ég tudja, hányan lehetnek, és az esetleges társak merre járnak.
Ryrinnek előbb apró bólintással jelzi, hogy gondja lesz a lóra, majd apró fejrázással jelzi, marad kint. Jobb, ha ketten is kint maradnak, ha mégis valami meglepetés lenne készülőben.
Aztán a helyzet fordul, ugyanis az eddig az erődben megbújó társuk is úgy dönt, bemegy a barlangba.*
- A zörgés miatt ne aggódj, nem megyek be. Jobb, ha valaki kint is figyel. Ha van valami, jelzem. *Válaszol még Harathnak, mielőtt elnyelné őt is a barlang. Addig ő a lovakkal foglalatoskodik. Kiköti őket, hogy ne kóboroljanak el, az ég tudja, meddig fog tartani a rabszolga kereskedőkkel az ügyük.
Gondolatai eközben az utolsó rab körül forognak. Egy öreg, haldokló idegen. Nem azért ragadt meg ez a fejében, mert holmi dicső eszme miatt meg kellene mentenie a bajba jutott elesettet. Minek megemlíteni, ha úgyse adják el. Ráadásul többször is. Ennyire szószátyárak, vagy valami turpisság van a dologban. Akárhogy is, nem az ő dolga ezt kideríteni, és nem is tudná, hiszen kint maradt. Bár látszólag az állatok kötik le, éberen fülel és figyel, nem szeretne arra eszmélni, hogy egy csapat emberkufár ütött rajtuk nagy hirtelen.*
330. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-03 20:21:27
Üzenet elküldve: 2015-02-03 20:21:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 747
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 747
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Íját még nem teljesen emelte célra, néhány centivel lejjebb eresztve vár. És hihetetlen fordulatot vesz az egész társalgás. Éles félvér füleivel talán sikerrel hallja meg az amúgy sem egy lépés távolságból egyezkedő felek társalgását. Ekképp, mikor amazok is elteszik fegyvereiket, ő is leereszti íját, s kissé maga elé meredve gondolkodik néhány másodpercig. Nyilvánvaló, hogy a terveikből mindőjüknek azonnal az alkimista jut eszébe az öreg fogvatartottról. Így Harath is erre asszociál. Azonban azt is érdekesnek találja, hogy ezek az IQ harcosok vajon hogyan voltak képesek legyűrni egy böhöm óriást?
Mindezt végiggondolva sokkal óvatosabban fog eljárni, mintsem elsőre gondolta volna a két "vendéglátójuk" láttán. Jól megfigyeli társait, de egyik sem pislog feléje, és ezt rendjén is találja. Waldranban biztos volt, hogy ő nem buktatja le. Ellenben a többiek!
No de minden jó, ha a vége jó, és társai hátát elnyeli a barlang sötétje. Ekkor lép ki ő a sűrűből kivezetve lovát. Sietősen hozzáköti a kocsihoz miközben a kint maradó lovag-hölgyre pillant és magyaráz.*
- Ha jössze, maradj le mögöttem is! Nem akarom, hogy csörömpölj.
*Azzal máris a barlangnál terem, s íját kézben tartva belép. A járatból hűvös levegő áramlik ki, és társai hangját is hallja tompán visszhangozni. Hiszen csak vértesek haladnak elől. Azok pedig nem hangtalan lépteikről híresek. Ellenben ő.*
~Sietnem kell, vagy bottal üthetem nyomukat.~
*Settenkedik be csuklyáját hátralökve, így szabad térlátást biztosítva magának. Éles szemének itt a sötétben alig veszi hasznát, de szerencsére valami világító gombák félhomályt biztosítanak.*
~Mélységiek gombái.~
*Hüledezik egy pillanatra és asszociál arra a bizonyos gombafajra. Persze lehet téved. Sőt, könnyen lehet. De fülel és követi a hangokat, majd pedig az elágazásnál, ha szerencséje van úgy a gombát is észreveszi a földön, mit utolsó társa tört és dobott le.*
~Tehát jobbra.~
*Jegyzi meg, majd fordul is irányba. Közben hátra is gondol, újabb gombákat szórva a megfelelő járatba. Fülel, mert a barlang Szellemeinek suttogó hangja tölti be a teret, és közben meredek lejtőre téved. Hallja is a többiek valószínűsíthető robaját, csörömpölését. Hiszen lovagok, és fémvértezetben. Neki azért reméli jó esélye van észrevétlen lejutni. Hiszen amíg hallja az előtte haladók zaját, azok elnyomhatják saját neszeit. A "terembe" azonban igencsak óvatosan lép be, mikor már eltűnnek odaát társai a középső járat szájában. S milyen jól jön az az újabb kis jel a földön.*
~Közbülső.~
*Ezt is jól megjegyzi, ha a kiutat kell keresni, ne legyen gond. Ha futja idejéből, jól körbe is szemléli a barlangot. Majd utánuk settenkedik, s érzi már, hogy közel a végkifejlet. Mindezt a hozzá eljutó, esetlegesen elcsípett szavakból, és persze a megtett útból is kikövetkezteti. A félvér idegei ezért pattanásig feszülnek, s még óvatosabban halad előre. Ha fegyvercsörgést észlelne elől -hátul, máris cselekedhessen. Vagyis fedezze társait, orgyilkosként rajtuk üssön.*
A hozzászólás írója (Harath Hardoghar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.02.03 20:32:43
*Íját még nem teljesen emelte célra, néhány centivel lejjebb eresztve vár. És hihetetlen fordulatot vesz az egész társalgás. Éles félvér füleivel talán sikerrel hallja meg az amúgy sem egy lépés távolságból egyezkedő felek társalgását. Ekképp, mikor amazok is elteszik fegyvereiket, ő is leereszti íját, s kissé maga elé meredve gondolkodik néhány másodpercig. Nyilvánvaló, hogy a terveikből mindőjüknek azonnal az alkimista jut eszébe az öreg fogvatartottról. Így Harath is erre asszociál. Azonban azt is érdekesnek találja, hogy ezek az IQ harcosok vajon hogyan voltak képesek legyűrni egy böhöm óriást?
Mindezt végiggondolva sokkal óvatosabban fog eljárni, mintsem elsőre gondolta volna a két "vendéglátójuk" láttán. Jól megfigyeli társait, de egyik sem pislog feléje, és ezt rendjén is találja. Waldranban biztos volt, hogy ő nem buktatja le. Ellenben a többiek!
No de minden jó, ha a vége jó, és társai hátát elnyeli a barlang sötétje. Ekkor lép ki ő a sűrűből kivezetve lovát. Sietősen hozzáköti a kocsihoz miközben a kint maradó lovag-hölgyre pillant és magyaráz.*
- Ha jössze, maradj le mögöttem is! Nem akarom, hogy csörömpölj.
*Azzal máris a barlangnál terem, s íját kézben tartva belép. A járatból hűvös levegő áramlik ki, és társai hangját is hallja tompán visszhangozni. Hiszen csak vértesek haladnak elől. Azok pedig nem hangtalan lépteikről híresek. Ellenben ő.*
~Sietnem kell, vagy bottal üthetem nyomukat.~
*Settenkedik be csuklyáját hátralökve, így szabad térlátást biztosítva magának. Éles szemének itt a sötétben alig veszi hasznát, de szerencsére valami világító gombák félhomályt biztosítanak.*
~Mélységiek gombái.~
*Hüledezik egy pillanatra és asszociál arra a bizonyos gombafajra. Persze lehet téved. Sőt, könnyen lehet. De fülel és követi a hangokat, majd pedig az elágazásnál, ha szerencséje van úgy a gombát is észreveszi a földön, mit utolsó társa tört és dobott le.*
~Tehát jobbra.~
*Jegyzi meg, majd fordul is irányba. Közben hátra is gondol, újabb gombákat szórva a megfelelő járatba. Fülel, mert a barlang Szellemeinek suttogó hangja tölti be a teret, és közben meredek lejtőre téved. Hallja is a többiek valószínűsíthető robaját, csörömpölését. Hiszen lovagok, és fémvértezetben. Neki azért reméli jó esélye van észrevétlen lejutni. Hiszen amíg hallja az előtte haladók zaját, azok elnyomhatják saját neszeit. A "terembe" azonban igencsak óvatosan lép be, mikor már eltűnnek odaát társai a középső járat szájában. S milyen jól jön az az újabb kis jel a földön.*
~Közbülső.~
*Ezt is jól megjegyzi, ha a kiutat kell keresni, ne legyen gond. Ha futja idejéből, jól körbe is szemléli a barlangot. Majd utánuk settenkedik, s érzi már, hogy közel a végkifejlet. Mindezt a hozzá eljutó, esetlegesen elcsípett szavakból, és persze a megtett útból is kikövetkezteti. A félvér idegei ezért pattanásig feszülnek, s még óvatosabban halad előre. Ha fegyvercsörgést észlelne elől -hátul, máris cselekedhessen. Vagyis fedezze társait, orgyilkosként rajtuk üssön.*
A hozzászólás írója (Harath Hardoghar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.02.03 20:32:43
329. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-03 19:20:24
Üzenet elküldve: 2015-02-03 19:20:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*A csellel kapcsolatban szerencsével járnak. A két ostoba bevezeti őket az oroszlán barlangjába. Fogalmuk sem lehet, hogy mennyien vannak bent, de az borítékolható, hogy nem sokáig fogják a színjátékukat játszani harc nélkül.*
~Mégiscsak kellően ostoba volt az alkimista? Itt lehet a barlangban?~
*Hát ez remek! Ha tényleg ő az el nem adó személy, akkor vajon meg fogja érni a nyakukba bajt hozni? Hiszen ha valami nem eladó, akkor harc nélkül nem is fogják odaadni. Bár, mindenkinek meglehet az ára, kérdés, hogy érdemes lesz e megfizetni. Talán tényleg nem beszámítható. Mondjuk, az igazat megvallva nem is fogja bánni a félelf, hogy csatába keverednek, főleg azért sem, mert néhány gerinctelen mocsok halálával visszaadhatják mások szabadságát. Nem lehet tudni, hogy meddig játszhatják a kereskedőkkel ezt az ostoba játékot, de egy biztos: Akárhogy is, Ryrin megy a barlangba utolsónak. Miután a választott vezetőjük és Gabrien elindul a rabszolgák után, Ryrin a kint maradó lovagra pillant. Először saját lovára mutat, jelezvén, hogy ha úgyis ráér, kösse már meg, majd katonai kézjellel arra buzdítja társát, hogy kissé lemaradva kövesse őket. Szükség lehet az erősítésre, bár elképzelhető, hogy nem hallgat rá Moran, vagy javaslatát megvétózza az erdőben bujkáló Harath.*
~Egészen forró nyomra tévedtünk.~
*Bent a barlangban kellően sötét van, ám a gombák biztosítanak annyi fényt, hogy egy kellemes félhomály megteremtésével idilli hangulat lehessen. Leszámítva persze a nyirkosságot. Amint elérik az első elágazást, Ryrin lassít a tempón. Nem sokat, csak pár lépést. Ennyire akar lemaradni, hogy nyugodtan jelezhessen Moranéknak, méghozzá egy gomba letörésével. A forduló után pontosan az útjuk közepére ejti, s ha a fénye továbbra is megmarad, kiváló iránymutatás lesz a lemaradók számára. Ha akciója észrevétlen marad, kisvártatva újra felzárkózik a csapat mögé, ha nem, akkor néhány szitokszó hagyja el a száját, amint eljátssza, hogy mennyire is csúszós a talaj és a gomba letörése a véletlen botlás következménye.*
~Remélem érdemes lesz bejönni ide. Nem szívlelem a barlangokat, nem vagyok én sem törp, sem sötételf.~
*Óvatosan halad a lejtőn, mert nem nagyon szeretne megcsúszni. A suttogásra -amennyiben hallja-, a fejét ide-oda kapkodja, amíg be nem azonosítja a zaj forrását, vagy amíg az abba nem marad. A nyílt teremhez érve Ryrin belemar az agyagos, vagy földes falba, mintha kapaszkodna, de célja az, hogy a kezében maradt földből golyót formázzon, melyet elejt a középső járat kezdeténél. Látja Waldran jelzését, de nem igazán tudja mit is akar, így különösebb tettet nem hajt végre, sőt...*
~Ostoba, ha észreveszik, hogy fegyverkezel, megbuktunk!~
*Vet egy haragos pillantást lovagtársa, Gabrien felé, bár az mindezt nem láthatja, hiszen Ryrin mögötte van.*
~Ha támadnak, én is fogok, ám nem tartom jó ötletnek eljátszani az álcánkat.~
*Neki nem kell különösképpen készülődnie. A pajzs a bal karján van, a kard előhúzása pedig csak egy mozdulat.*
*A csellel kapcsolatban szerencsével járnak. A két ostoba bevezeti őket az oroszlán barlangjába. Fogalmuk sem lehet, hogy mennyien vannak bent, de az borítékolható, hogy nem sokáig fogják a színjátékukat játszani harc nélkül.*
~Mégiscsak kellően ostoba volt az alkimista? Itt lehet a barlangban?~
*Hát ez remek! Ha tényleg ő az el nem adó személy, akkor vajon meg fogja érni a nyakukba bajt hozni? Hiszen ha valami nem eladó, akkor harc nélkül nem is fogják odaadni. Bár, mindenkinek meglehet az ára, kérdés, hogy érdemes lesz e megfizetni. Talán tényleg nem beszámítható. Mondjuk, az igazat megvallva nem is fogja bánni a félelf, hogy csatába keverednek, főleg azért sem, mert néhány gerinctelen mocsok halálával visszaadhatják mások szabadságát. Nem lehet tudni, hogy meddig játszhatják a kereskedőkkel ezt az ostoba játékot, de egy biztos: Akárhogy is, Ryrin megy a barlangba utolsónak. Miután a választott vezetőjük és Gabrien elindul a rabszolgák után, Ryrin a kint maradó lovagra pillant. Először saját lovára mutat, jelezvén, hogy ha úgyis ráér, kösse már meg, majd katonai kézjellel arra buzdítja társát, hogy kissé lemaradva kövesse őket. Szükség lehet az erősítésre, bár elképzelhető, hogy nem hallgat rá Moran, vagy javaslatát megvétózza az erdőben bujkáló Harath.*
~Egészen forró nyomra tévedtünk.~
*Bent a barlangban kellően sötét van, ám a gombák biztosítanak annyi fényt, hogy egy kellemes félhomály megteremtésével idilli hangulat lehessen. Leszámítva persze a nyirkosságot. Amint elérik az első elágazást, Ryrin lassít a tempón. Nem sokat, csak pár lépést. Ennyire akar lemaradni, hogy nyugodtan jelezhessen Moranéknak, méghozzá egy gomba letörésével. A forduló után pontosan az útjuk közepére ejti, s ha a fénye továbbra is megmarad, kiváló iránymutatás lesz a lemaradók számára. Ha akciója észrevétlen marad, kisvártatva újra felzárkózik a csapat mögé, ha nem, akkor néhány szitokszó hagyja el a száját, amint eljátssza, hogy mennyire is csúszós a talaj és a gomba letörése a véletlen botlás következménye.*
~Remélem érdemes lesz bejönni ide. Nem szívlelem a barlangokat, nem vagyok én sem törp, sem sötételf.~
*Óvatosan halad a lejtőn, mert nem nagyon szeretne megcsúszni. A suttogásra -amennyiben hallja-, a fejét ide-oda kapkodja, amíg be nem azonosítja a zaj forrását, vagy amíg az abba nem marad. A nyílt teremhez érve Ryrin belemar az agyagos, vagy földes falba, mintha kapaszkodna, de célja az, hogy a kezében maradt földből golyót formázzon, melyet elejt a középső járat kezdeténél. Látja Waldran jelzését, de nem igazán tudja mit is akar, így különösebb tettet nem hajt végre, sőt...*
~Ostoba, ha észreveszik, hogy fegyverkezel, megbuktunk!~
*Vet egy haragos pillantást lovagtársa, Gabrien felé, bár az mindezt nem láthatja, hiszen Ryrin mögötte van.*
~Ha támadnak, én is fogok, ám nem tartom jó ötletnek eljátszani az álcánkat.~
*Neki nem kell különösképpen készülődnie. A pajzs a bal karján van, a kard előhúzása pedig csak egy mozdulat.*
328. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-03 18:33:32
Üzenet elküldve: 2015-02-03 18:33:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Waldran veszi a lapot, elérti a kolosszus cselét, hogy álcát öltve magukra járjanak a barlang titka után. Megenged magának egy halovány mosolyt, amikor meghallja vezetőjük szavait, de türtőztetnie kell magát, amikor az a két agyalágyult a rabszolgákról beszél.
Nem szívleli a rabszolga kereskedőket, főleg akkor nem, ha ennyire ostobák. Ezt a kettőt, biztosan nem fogja életben hagyni. Meg a többit sem...
Ahogy hallgatja a tuskó szavait, körvonalazóik benne egy kép, amiben a kirakósok lassan a helyükre kerülnek. Egy új csapat vette át a régi helyét, nem lehetnek túl sokan, talán tucatnyian, de inkább kevesebben. Az öregben az alkimistát látja, a többiek igazából érdektelenek számára, egyedül az óriásnak vehetik hasznát, ha kiszabadítják, jó lehet a banditák ellen odabent.
Waldran szerencsére jól dönt, hogy bemennek a két emberkufárral, hisz nem tudják az utat, órákig bolyonghatnának odabent, mire megtalálják őket.
Vezetőjük szavára csak kurtán biccent, visszalép Balthazardhoz, a szekér mellé vezeti és kiköti hozzá, majd a pallost visszaakasztja a nyereg mellé. Odabent a szűk barlangjáratokban kevés hasznát vehetné, kezébe veszi a pajzsot, s a hátára akasztja. Az oldalán ott lóg a láncos buzogány, az odabent megfelelő fegyver lesz, úgy követi Waldrant és a két kufárt a barlangba. Nem sejt csapdát, ahhoz ez a két fickó túl hülye.
Nagy termete miatt nem szívesen megy be a szűk barlangba, de ha egy óriás befért, ő is be fog. Óvatosan lépked odabent, nem akar elesni, igyekszik megjegyezni az utat.*
- Jó kis barlang, mennyien férnek be egy ilyenbe?
*Kérdi foghegyről, mintha csak a banditák kiváló helyszínválasztását méltatná, pedig csak újabb információkat készül kihúzni az ostobákból, talán elköpik, mennyien vannak.
Végül elérik a helyet, ahonnan már a banditák és a foglyok közel vannak.
Waldran mozdulatát érti, hátranyúl és leakasztja a pajzsot, hogy balját a szíjakba csúsztassa, a láncos fegyvert könnyű mozdulattal leakaszthatja az oldaláról, azzal nem lesz gond, teszi mindezt akkor, amikor a két bamba előre fordul, hogy vezesse őket az eladó áruhoz.
Jöjjön hát, aminek jönnie kell, innen amúgy sincs visszaút. Ha az álcájuk kitart, sok infót megtudhatnak és ha lépéselőnyben maradnak, gyorsan végezhetnek a barlangban.*
A hozzászólás írója (Gabrien Chor'Un) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.02.03 18:33:51
*Waldran veszi a lapot, elérti a kolosszus cselét, hogy álcát öltve magukra járjanak a barlang titka után. Megenged magának egy halovány mosolyt, amikor meghallja vezetőjük szavait, de türtőztetnie kell magát, amikor az a két agyalágyult a rabszolgákról beszél.
Nem szívleli a rabszolga kereskedőket, főleg akkor nem, ha ennyire ostobák. Ezt a kettőt, biztosan nem fogja életben hagyni. Meg a többit sem...
Ahogy hallgatja a tuskó szavait, körvonalazóik benne egy kép, amiben a kirakósok lassan a helyükre kerülnek. Egy új csapat vette át a régi helyét, nem lehetnek túl sokan, talán tucatnyian, de inkább kevesebben. Az öregben az alkimistát látja, a többiek igazából érdektelenek számára, egyedül az óriásnak vehetik hasznát, ha kiszabadítják, jó lehet a banditák ellen odabent.
Waldran szerencsére jól dönt, hogy bemennek a két emberkufárral, hisz nem tudják az utat, órákig bolyonghatnának odabent, mire megtalálják őket.
Vezetőjük szavára csak kurtán biccent, visszalép Balthazardhoz, a szekér mellé vezeti és kiköti hozzá, majd a pallost visszaakasztja a nyereg mellé. Odabent a szűk barlangjáratokban kevés hasznát vehetné, kezébe veszi a pajzsot, s a hátára akasztja. Az oldalán ott lóg a láncos buzogány, az odabent megfelelő fegyver lesz, úgy követi Waldrant és a két kufárt a barlangba. Nem sejt csapdát, ahhoz ez a két fickó túl hülye.
Nagy termete miatt nem szívesen megy be a szűk barlangba, de ha egy óriás befért, ő is be fog. Óvatosan lépked odabent, nem akar elesni, igyekszik megjegyezni az utat.*
- Jó kis barlang, mennyien férnek be egy ilyenbe?
*Kérdi foghegyről, mintha csak a banditák kiváló helyszínválasztását méltatná, pedig csak újabb információkat készül kihúzni az ostobákból, talán elköpik, mennyien vannak.
Végül elérik a helyet, ahonnan már a banditák és a foglyok közel vannak.
Waldran mozdulatát érti, hátranyúl és leakasztja a pajzsot, hogy balját a szíjakba csúsztassa, a láncos fegyvert könnyű mozdulattal leakaszthatja az oldaláról, azzal nem lesz gond, teszi mindezt akkor, amikor a két bamba előre fordul, hogy vezesse őket az eladó áruhoz.
Jöjjön hát, aminek jönnie kell, innen amúgy sincs visszaút. Ha az álcájuk kitart, sok infót megtudhatnak és ha lépéselőnyben maradnak, gyorsan végezhetnek a barlangban.*
A hozzászólás írója (Gabrien Chor'Un) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.02.03 18:33:51
327. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-03 17:57:57
Üzenet elküldve: 2015-02-03 17:57:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Nem lát bent senkit sem és ezt a kettőt sem kell lelőnie. Csakhamar kiderül, hogy van látnivaló a környéken, legalább három rabszolga eladó - mégis, Waldran fantáziáját a negyedik ragadja meg. Lehetséges volna, hogy az alkimistát elfogták és majdnem-halálra ütlegelték? Persze, az is lehet, hogy csak egy másik öreget fogtak, akinek nem bírta a szíve ezt az izgalmat.*
- Kipróbáltad? *Vigyorog vissza a perverz röhögésre és kérdőn emelkedik a szemöldöke. Megfontolandó a válasz, hisz ki tudja, kell-e használt áru a "nagyúrnak?"*
- Nem bánom, ha feldagadt az ajka vagy bekékült a szeme, de a fogai legyenek meg! *Legyint aztán, bármilyen válasz is szülessen. Nyelve akaratlan is kiütött fogához - avagy annak helyéhez - téved, miközben tovább hallgatja a beszámolót.*
- A fiú fogai nem érdekelnek. Inkább a kezei, hogy elég dolgosak. Legyen! Mutasd meg. *Egyezik bele egy pillanatnyi gondolkodás után. Nem biztos, hogy ez a legnyerőbb ötlet, de miért ne menjenek bele ebbe a játékba? Valahogy el kell adniuk a rabszolgákat, most pedig itt van egy potenciális vevő.*
- Ti, Ryrin és Gabrien, gyertek. Vigyázz a lovakra, Moran, míg meg nem érkeznek a többiek. *Szól a társaihoz, leosztva a szerepeket. Eztán elhagyja a nyerget, hogy gyalogosan követhesse a fickókat. Mindössze egy fáklyát vesz magához - fegyverzete és egyéb felszerelése amúgy is rajta van - a málhából, másra nincs szüksége.
Hátrafordulva még bólint egyet Moranshe felé, mintegy meggyőződve, hogy vajon rendben lesznek-e így a dolgok. Pillantása nem keresi öreg bajtársát, Harath tudja, hogy mi lesz a dolguk.*
~ Lássuk. ~
*Hosszú percekig csak sétálnak és sétálnak, mintha soha nem akarna véget érni az alagút. Szerencsére Waldran nem türelmetlen, így egy szava sem lesz, de talán a lovagoknak lesz kérdésük. Inkább a terepet böngészi, hátha érdekesre akad. Megjegyzi, hogy jobbra mentek és bepillant balra. Homlokát ráncolva hallgatja a hangokat, próbálva megfejteni, hogy honnét érkeznek és mit jelentenek. Leérve megjegyzi a másik két járatot.*
- Itt az ideje. *Válaszolja, kezdődő türelmetlenségét elfojtva. Megérinti közben a kardmarkolatát, amit társai láthatnak, mintegy figyelmeztetve őket. Eztán követi a két fickót, elkanyarodva jobbra...*
*Nem lát bent senkit sem és ezt a kettőt sem kell lelőnie. Csakhamar kiderül, hogy van látnivaló a környéken, legalább három rabszolga eladó - mégis, Waldran fantáziáját a negyedik ragadja meg. Lehetséges volna, hogy az alkimistát elfogták és majdnem-halálra ütlegelték? Persze, az is lehet, hogy csak egy másik öreget fogtak, akinek nem bírta a szíve ezt az izgalmat.*
- Kipróbáltad? *Vigyorog vissza a perverz röhögésre és kérdőn emelkedik a szemöldöke. Megfontolandó a válasz, hisz ki tudja, kell-e használt áru a "nagyúrnak?"*
- Nem bánom, ha feldagadt az ajka vagy bekékült a szeme, de a fogai legyenek meg! *Legyint aztán, bármilyen válasz is szülessen. Nyelve akaratlan is kiütött fogához - avagy annak helyéhez - téved, miközben tovább hallgatja a beszámolót.*
- A fiú fogai nem érdekelnek. Inkább a kezei, hogy elég dolgosak. Legyen! Mutasd meg. *Egyezik bele egy pillanatnyi gondolkodás után. Nem biztos, hogy ez a legnyerőbb ötlet, de miért ne menjenek bele ebbe a játékba? Valahogy el kell adniuk a rabszolgákat, most pedig itt van egy potenciális vevő.*
- Ti, Ryrin és Gabrien, gyertek. Vigyázz a lovakra, Moran, míg meg nem érkeznek a többiek. *Szól a társaihoz, leosztva a szerepeket. Eztán elhagyja a nyerget, hogy gyalogosan követhesse a fickókat. Mindössze egy fáklyát vesz magához - fegyverzete és egyéb felszerelése amúgy is rajta van - a málhából, másra nincs szüksége.
Hátrafordulva még bólint egyet Moranshe felé, mintegy meggyőződve, hogy vajon rendben lesznek-e így a dolgok. Pillantása nem keresi öreg bajtársát, Harath tudja, hogy mi lesz a dolguk.*
~ Lássuk. ~
*Hosszú percekig csak sétálnak és sétálnak, mintha soha nem akarna véget érni az alagút. Szerencsére Waldran nem türelmetlen, így egy szava sem lesz, de talán a lovagoknak lesz kérdésük. Inkább a terepet böngészi, hátha érdekesre akad. Megjegyzi, hogy jobbra mentek és bepillant balra. Homlokát ráncolva hallgatja a hangokat, próbálva megfejteni, hogy honnét érkeznek és mit jelentenek. Leérve megjegyzi a másik két járatot.*
- Itt az ideje. *Válaszolja, kezdődő türelmetlenségét elfojtva. Megérinti közben a kardmarkolatát, amit társai láthatnak, mintegy figyelmeztetve őket. Eztán követi a két fickót, elkanyarodva jobbra...*
326. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-03 14:43:50
Üzenet elküldve: 2015-02-03 14:43:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Először is, a társaság ha kicsit gondolkodik, akkor könnyedén levonhatják azt a következtetést, hogy nem csak ennek a kettő féregnek, de talán a többi mocsoknak sem osztottak éppen sok észt. Hiszen ha igaznak tartják Brennus meséjét, akkor biz' akik a barlangban tartózkodtak, azok minden bizonnyal a halálukat lelték aznap. Brennus és a kis csapata is ölt banditát, s bár nem láthatták, hogy mit művelt az ork sámán, miután lezárult a fal, ám a hangokból könnyedén következtethetett arra az immáron odaátról figyelő férfi, hogy a többiek is meghaltak. Ezek mégis itt vannak... S ezek szerint olyasmi eszükbe sem jut, hogy esetleg jöhetnek megbosszulni a tagokat felmentősereggel, vagy esetleg ők maguk térnek vissza elégtételt tenni. Hiszen akinek van egy kis sütnivalója, az inkább odébb áll, s máshol űzi az effajta tevékenységet, de nem, ők így is maradtak ennél a barlangnál. Vagy tényleg ennyire ostobák, vagy valamit nagyon-nagyon keresnek, ami megér ennyi kockázatot... Esetleg mindkettő? Még az is lehet...
Gabrien ötlete pedig jelen helyzetben talán a legremekebb, amivel elő lehetett állni, s szerencsére Waldran, s a többiek is veszik a lapot. Jól láthatóan felcsillan a két bandita szeme, s bár pár pillanatig még hezitálnak összeszűkített, gyanakvó szemekkel, ám váratlanul mindketten leeresztik a fegyvert, s nagy vigyorral szól az egyik Waldrannak.*
- Hát ha rabszolgákru' van szó, akkó' bizony jó helyen járnak! *húzódik kapzsi vigyorra mindkettő szája* Van itt pár, most hoztuk őket nemrég! Ja meg egy másik, de az nem eladó, meg úgyis má' döglődik. No *csapja össze kezeit*, van itt egy nő, úgy körülbelül a húszas éveiben lehet. Ölég jó kis bige, meg kő aztat hagyni, ha értik! *röhög perverz hangon* Akkó van még itt egy fiú, ő akár jó is lehet a célra. Akkó... *vakarja meg a fejét* Ó, egy óriás! Jó nagy dög! *röhögi* Bár eléggé agresszív, szóval csak saját felelősségre! Ők hárman eladók itt jelenleg, de van még egy öreg, aki nem. Az volt régen, de úgy döntöttünk, hogy megtartjuk magunknak! Úgyse kéne má' senkinek, pár nap és megpusztú'! *ekkor olyasmit mond a zsivány, ami még a társaságot is meglepheti* Megnízhetik őket közelebbrű is, gyüjjenek!
*Ez a lépés talán a legostobább volt ettől a kettőtől, viszont végleg elrakják a fegyvereiket, s megindulnak a barlangba. Akik alaposabban figyelték közben a benti légkört, nem tapasztalhattak semmi furcsát, sem árnyakat, sem alakokat, tehát nem jött egyik tag sem a kettő után. Ha nem akarják követni őket, akkor természetesen megállnak, s várják a folytatást. Ám ha úgy döntenek, hogy utánuk erednek, akkor szokatlan módon hosszú percekig nem történik semmi, csupán egyetlen járatban haladnak hol lefelé, hol egyenesen. Gyorsabb tempóban öt perc is eltelhet bőven, míg egy elágazáshoz érnek. Mindkettő ugyanúgy néz ki, csupán pár világító gomba nyújt enyhe félhomályt a nyirkos falak közt. A banditák ekkor a _jobb_ oldali járatba sétálnak tovább, ami egy igen meredek lejtőhöz vezet, ahol egy rossz lépés, s már csúszik egyenesen lefelé az ember! A zsiványok is óvatosan lépkednek, ami feltűnhet a társaságnak, hogy néha furán megrázzák a fejüket. Talán ez érthető is lesz számukra, hiszen a barlang e mély pontján könnyedén hallhat az ember olyan hangokat, melyek megbabonázhatják az elméjét. Szokatlan dallamokat, suttogásokat... E kettő is pont ezt tapasztalja, ám úgy tűnik, hogy már jártasak erre, s nem igazán zavartatják magukat.A lejtő aljához érve egy kisebb terembe érkeznek, ahol a hűvös még áthatóbb s kellemetlenebb, mint fent, illetve alant köd burkolja magába a lábakat. Innen három járat vezet tovább - négy azzal együtt, ahonnan bejöttek. Bal oldalán egy szűkös, szemben egy nagyobb, míg a jobb oldalon egy pókhálóval benőtt, sötét járat.*
- Erre, itt lesznek mindjárt.
*Indul meg az egyik a _középső_ út felé, mely láthatóan kicsit szemben jobbra kanyarodik - s bizony ez után lesz ott a társaság többi része, ám ezt egyelőre a csapat nem tudhatja, ha nem szól az a kettő. Eddig egyetlen társukkal sem találkozhattak, ami utalhat arra, hogy a barlang ezen részét nem igazán használják, maximum ezek ketten jöttek erre a szekérrel, s nem akartak elkocsikázni még a másik bejárathoz, így rövidítettek. Ezen a ponton akár tehet valamit a társaság, ha akar, hiszen érezhetően innen már csak egy kicsi választja el őket attól, hogy találkozzanak a banda nagyobbik részével. Ez a döntés pedig igen csak fontos lehet, hiszen nem tudni, hogy mivel járnak jobban: ha leütik a kettőt, s ők maguk rontanak be, vagy ha sodródnak tovább az árral, s tartják az álcát.
Természetesen ha előbb állnak meg, s előbb akarnak cselekedni, akkor egyértelműen a két zsivány sem fog egyedül tovább menni, de ha a társaság nem tesz drasztikus lépést, akkor ettől a ponttól meglelhetik a banditákat. Ami talán azért is fontos, hiszen amint látták, az út elágazott több ponton, s nem biztos, hogy egyedül megtalálják őket. Már ha számítanak egyáltalán a rabszolgakereskedők valamit...*
*Először is, a társaság ha kicsit gondolkodik, akkor könnyedén levonhatják azt a következtetést, hogy nem csak ennek a kettő féregnek, de talán a többi mocsoknak sem osztottak éppen sok észt. Hiszen ha igaznak tartják Brennus meséjét, akkor biz' akik a barlangban tartózkodtak, azok minden bizonnyal a halálukat lelték aznap. Brennus és a kis csapata is ölt banditát, s bár nem láthatták, hogy mit művelt az ork sámán, miután lezárult a fal, ám a hangokból könnyedén következtethetett arra az immáron odaátról figyelő férfi, hogy a többiek is meghaltak. Ezek mégis itt vannak... S ezek szerint olyasmi eszükbe sem jut, hogy esetleg jöhetnek megbosszulni a tagokat felmentősereggel, vagy esetleg ők maguk térnek vissza elégtételt tenni. Hiszen akinek van egy kis sütnivalója, az inkább odébb áll, s máshol űzi az effajta tevékenységet, de nem, ők így is maradtak ennél a barlangnál. Vagy tényleg ennyire ostobák, vagy valamit nagyon-nagyon keresnek, ami megér ennyi kockázatot... Esetleg mindkettő? Még az is lehet...
Gabrien ötlete pedig jelen helyzetben talán a legremekebb, amivel elő lehetett állni, s szerencsére Waldran, s a többiek is veszik a lapot. Jól láthatóan felcsillan a két bandita szeme, s bár pár pillanatig még hezitálnak összeszűkített, gyanakvó szemekkel, ám váratlanul mindketten leeresztik a fegyvert, s nagy vigyorral szól az egyik Waldrannak.*
- Hát ha rabszolgákru' van szó, akkó' bizony jó helyen járnak! *húzódik kapzsi vigyorra mindkettő szája* Van itt pár, most hoztuk őket nemrég! Ja meg egy másik, de az nem eladó, meg úgyis má' döglődik. No *csapja össze kezeit*, van itt egy nő, úgy körülbelül a húszas éveiben lehet. Ölég jó kis bige, meg kő aztat hagyni, ha értik! *röhög perverz hangon* Akkó van még itt egy fiú, ő akár jó is lehet a célra. Akkó... *vakarja meg a fejét* Ó, egy óriás! Jó nagy dög! *röhögi* Bár eléggé agresszív, szóval csak saját felelősségre! Ők hárman eladók itt jelenleg, de van még egy öreg, aki nem. Az volt régen, de úgy döntöttünk, hogy megtartjuk magunknak! Úgyse kéne má' senkinek, pár nap és megpusztú'! *ekkor olyasmit mond a zsivány, ami még a társaságot is meglepheti* Megnízhetik őket közelebbrű is, gyüjjenek!
*Ez a lépés talán a legostobább volt ettől a kettőtől, viszont végleg elrakják a fegyvereiket, s megindulnak a barlangba. Akik alaposabban figyelték közben a benti légkört, nem tapasztalhattak semmi furcsát, sem árnyakat, sem alakokat, tehát nem jött egyik tag sem a kettő után. Ha nem akarják követni őket, akkor természetesen megállnak, s várják a folytatást. Ám ha úgy döntenek, hogy utánuk erednek, akkor szokatlan módon hosszú percekig nem történik semmi, csupán egyetlen járatban haladnak hol lefelé, hol egyenesen. Gyorsabb tempóban öt perc is eltelhet bőven, míg egy elágazáshoz érnek. Mindkettő ugyanúgy néz ki, csupán pár világító gomba nyújt enyhe félhomályt a nyirkos falak közt. A banditák ekkor a _jobb_ oldali járatba sétálnak tovább, ami egy igen meredek lejtőhöz vezet, ahol egy rossz lépés, s már csúszik egyenesen lefelé az ember! A zsiványok is óvatosan lépkednek, ami feltűnhet a társaságnak, hogy néha furán megrázzák a fejüket. Talán ez érthető is lesz számukra, hiszen a barlang e mély pontján könnyedén hallhat az ember olyan hangokat, melyek megbabonázhatják az elméjét. Szokatlan dallamokat, suttogásokat... E kettő is pont ezt tapasztalja, ám úgy tűnik, hogy már jártasak erre, s nem igazán zavartatják magukat.A lejtő aljához érve egy kisebb terembe érkeznek, ahol a hűvös még áthatóbb s kellemetlenebb, mint fent, illetve alant köd burkolja magába a lábakat. Innen három járat vezet tovább - négy azzal együtt, ahonnan bejöttek. Bal oldalán egy szűkös, szemben egy nagyobb, míg a jobb oldalon egy pókhálóval benőtt, sötét járat.*
- Erre, itt lesznek mindjárt.
*Indul meg az egyik a _középső_ út felé, mely láthatóan kicsit szemben jobbra kanyarodik - s bizony ez után lesz ott a társaság többi része, ám ezt egyelőre a csapat nem tudhatja, ha nem szól az a kettő. Eddig egyetlen társukkal sem találkozhattak, ami utalhat arra, hogy a barlang ezen részét nem igazán használják, maximum ezek ketten jöttek erre a szekérrel, s nem akartak elkocsikázni még a másik bejárathoz, így rövidítettek. Ezen a ponton akár tehet valamit a társaság, ha akar, hiszen érezhetően innen már csak egy kicsi választja el őket attól, hogy találkozzanak a banda nagyobbik részével. Ez a döntés pedig igen csak fontos lehet, hiszen nem tudni, hogy mivel járnak jobban: ha leütik a kettőt, s ők maguk rontanak be, vagy ha sodródnak tovább az árral, s tartják az álcát.
Természetesen ha előbb állnak meg, s előbb akarnak cselekedni, akkor egyértelműen a két zsivány sem fog egyedül tovább menni, de ha a társaság nem tesz drasztikus lépést, akkor ettől a ponttól meglelhetik a banditákat. Ami talán azért is fontos, hiszen amint látták, az út elágazott több ponton, s nem biztos, hogy egyedül megtalálják őket. Már ha számítanak egyáltalán a rabszolgakereskedők valamit...*
325. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-02-02 18:46:22
Üzenet elküldve: 2015-02-02 18:46:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Ahogy meghallgatja Waldran történetét, mit maga Brennus adott a szájába, gondolkodóba esik.*
~Ha itt lakott, mikor elrabolták, és miután megszökött... Ki az a bolond, aki újra itt ver tanyát, amikor az embercsempészek karnyújtásnyi távolságra vannak?~
-Értem.
*Konstatálja a hallottakat, mert bizony az alkimista rejtélye sokkal kevésbé hihető, mint a felhőn való lovagolás. Hát igen. Az a lovag, aki repült egy pegazus hátán -ami elég mágikus és hihetetlen dolog-, nem lepődik meg, ha a felhős történet is igaz lenne. Kevésbé valószínűnek tarja, hogy az alkimista megőrült.*
~Szellemet üldözünk hát!~
*Vakarja meg arcát, majd elhessegeti a gondolatot és a feladatra koncentrál. Harath válaszára viszont jókedvre derül, és rá is mosolyog a társára.*
~Azt mondta, hogy minden Tharg vér utat nyit, nem pedig azt, hogy aki nem Tharg az nem léphet be.~
*Elég volt neki az a két kérdés, amit feltett az akcióval kapcsolatban, így továbbra is tartja a kevésbé beszédes formációt. Idő közben persze történik egy, s más. Találnak egy utat, ami az alkimista házához vezet.*
~A sejtésem beigazolódni látszik, nem lakik itt senki sem. Vérnek, dulakodásnak nincs nyoma. A háznak nem volt lakója, mikor feldúlták azt.~
*Ezek szerint a gyógyitalkotyvasztó mégiscsak épelméjű volt. Ami pedig a lovagot illeti, nos, szép kis teóriát olvasott ki a nyomokból, ami akkor is akad, ha egyébként nincs konkrétan olyan, amivel rekonstruálni lehet a történetet. Természetesen így nagyobb a tévedés valószínűsége is, de Ryrinnek nem sok más esélye van arra, hogy összerakja a kirakóst. Meg aztán, mivel senki nem szól hozzá, van is rá ideje.
Nem sokáig élvezheti a gondolataiból szőtt történetet, mert miután tovább indulnak, végre egy említésre méltó dolog történik. Két csempész kerül elébük, ha igaz. Ryrin a lovával megtorpan, s néhány másodpercig nem is csinál semmit.*
~Hogy is lehetne elkerülni a vérontást?~
*Tiszteli az életet, s bár néha muszáj kioltani, erre az eshetőségre utolsó alternatívaként tekint. Miközben társai tárgyalásba kezdenek a kardot rántó, tapasztalatlannak tűnő egyénekkel, Ryrin gondolata az iménti, magának feltett kérdés megválaszolásán jár. Hátranyúl, leakasztja pajzsát, majd a bal kezére csatolja. Sokan ezt nem tekintik fegyvernek, de hozzá értő kézben legalább annyira veszélyes lehet, mint egy kard. Ez utóbbit egyelőre elő sem veszi, meg ne ijedjen a két zsivány. Miután magára erősítette a fémdarabot, leszáll a lóról és Gabrien mellé lép. Így ők vannak a támadóalakzat elején, s ha minden igaz, övék a kezdeményezés is az esetlegesen elharapózó hangulat lecsillapítására. Vagyis a leggyorsabb Ryrin szeretne lenni, mert a mellette állóból azt nézi ki, hogy fenyegetést érezve rájuk ront, ha azok ellenkeznek, és lekaszabolja őket. Ryrin szavai gyorsabbnak kell, hogy legyenek. A mágia tökéletes lesz arra, hogy kibillentse őket az egyensúlyukból és elessenek, vagy megzavarja őket. Ez idő alatt a hozzá közelebb állóhoz oda tud rohanni, és le tudja fegyverezni. Gabrien meg azt tesz a sajátjával majd, amit akar, ám bárhogy is történik majd, a túlélőből értékes információk nyerhetők ki egy kis, hogy is mondjam: ráhatással. Emellett az életét is megóvhatja a lovag, ami önmagával szemben egy egészen jó forgatókönyv és a csapatnak is a hasznára válhat. De ne szaladjunk ennyire előre, lényeg, hogy Waldran és a pallosos lovag diplomáciája beváljon és ettől is békésebb megoldással lehessen megtudni, amit akarnak, ha jóhiszeműségükben azokat kifecsegik a nem túl eszesnek látszó fegyveresek.*
*Ahogy meghallgatja Waldran történetét, mit maga Brennus adott a szájába, gondolkodóba esik.*
~Ha itt lakott, mikor elrabolták, és miután megszökött... Ki az a bolond, aki újra itt ver tanyát, amikor az embercsempészek karnyújtásnyi távolságra vannak?~
-Értem.
*Konstatálja a hallottakat, mert bizony az alkimista rejtélye sokkal kevésbé hihető, mint a felhőn való lovagolás. Hát igen. Az a lovag, aki repült egy pegazus hátán -ami elég mágikus és hihetetlen dolog-, nem lepődik meg, ha a felhős történet is igaz lenne. Kevésbé valószínűnek tarja, hogy az alkimista megőrült.*
~Szellemet üldözünk hát!~
*Vakarja meg arcát, majd elhessegeti a gondolatot és a feladatra koncentrál. Harath válaszára viszont jókedvre derül, és rá is mosolyog a társára.*
~Azt mondta, hogy minden Tharg vér utat nyit, nem pedig azt, hogy aki nem Tharg az nem léphet be.~
*Elég volt neki az a két kérdés, amit feltett az akcióval kapcsolatban, így továbbra is tartja a kevésbé beszédes formációt. Idő közben persze történik egy, s más. Találnak egy utat, ami az alkimista házához vezet.*
~A sejtésem beigazolódni látszik, nem lakik itt senki sem. Vérnek, dulakodásnak nincs nyoma. A háznak nem volt lakója, mikor feldúlták azt.~
*Ezek szerint a gyógyitalkotyvasztó mégiscsak épelméjű volt. Ami pedig a lovagot illeti, nos, szép kis teóriát olvasott ki a nyomokból, ami akkor is akad, ha egyébként nincs konkrétan olyan, amivel rekonstruálni lehet a történetet. Természetesen így nagyobb a tévedés valószínűsége is, de Ryrinnek nem sok más esélye van arra, hogy összerakja a kirakóst. Meg aztán, mivel senki nem szól hozzá, van is rá ideje.
Nem sokáig élvezheti a gondolataiból szőtt történetet, mert miután tovább indulnak, végre egy említésre méltó dolog történik. Két csempész kerül elébük, ha igaz. Ryrin a lovával megtorpan, s néhány másodpercig nem is csinál semmit.*
~Hogy is lehetne elkerülni a vérontást?~
*Tiszteli az életet, s bár néha muszáj kioltani, erre az eshetőségre utolsó alternatívaként tekint. Miközben társai tárgyalásba kezdenek a kardot rántó, tapasztalatlannak tűnő egyénekkel, Ryrin gondolata az iménti, magának feltett kérdés megválaszolásán jár. Hátranyúl, leakasztja pajzsát, majd a bal kezére csatolja. Sokan ezt nem tekintik fegyvernek, de hozzá értő kézben legalább annyira veszélyes lehet, mint egy kard. Ez utóbbit egyelőre elő sem veszi, meg ne ijedjen a két zsivány. Miután magára erősítette a fémdarabot, leszáll a lóról és Gabrien mellé lép. Így ők vannak a támadóalakzat elején, s ha minden igaz, övék a kezdeményezés is az esetlegesen elharapózó hangulat lecsillapítására. Vagyis a leggyorsabb Ryrin szeretne lenni, mert a mellette állóból azt nézi ki, hogy fenyegetést érezve rájuk ront, ha azok ellenkeznek, és lekaszabolja őket. Ryrin szavai gyorsabbnak kell, hogy legyenek. A mágia tökéletes lesz arra, hogy kibillentse őket az egyensúlyukból és elessenek, vagy megzavarja őket. Ez idő alatt a hozzá közelebb állóhoz oda tud rohanni, és le tudja fegyverezni. Gabrien meg azt tesz a sajátjával majd, amit akar, ám bárhogy is történik majd, a túlélőből értékes információk nyerhetők ki egy kis, hogy is mondjam: ráhatással. Emellett az életét is megóvhatja a lovag, ami önmagával szemben egy egészen jó forgatókönyv és a csapatnak is a hasznára válhat. De ne szaladjunk ennyire előre, lényeg, hogy Waldran és a pallosos lovag diplomáciája beváljon és ettől is békésebb megoldással lehessen megtudni, amit akarnak, ha jóhiszeműségükben azokat kifecsegik a nem túl eszesnek látszó fegyveresek.*
324. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-01-31 15:54:06
Üzenet elküldve: 2015-01-31 15:54:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 747
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 747
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Az ismerős vidéket felváltja az ismeretlen, mégis az út vezeti őket, s őket pedig Waldran. Úgy fest igencsak jó érzékkel teszi, mert hamarosan egy kis ösvény kanyarodik elfele, melynek végén kerítés és ház áll.
Harath pedig -ahogy eddig is- a sor végén lovagol, olykor be-behatol most is a bozótos vagy ritkább fás részeken az erdőbe, hogy a hátukat biztosítsa, s az esetlege utat kerülő erre járók nyomait is felfedezhesse.
Így ő utolsónak ér a házhoz, melyről lerí, hogy erőszak, rajtaütés helyszíne volt. Így íja is lekerül hátáról, de nyílvesszői a tegezben maradnak. Ellenben körbejárja az épületet, míg társai be-beóvakodnak. Övé a terep biztosítása, ahogy eddig is.*
-Tiszta.
*Jelenti mikor végzett, s a többiek is indulásra gyűlnek össze. Vezetőjük megjegyzése is elhangzik, csak biccent. Nem feltételezte, hogy ebben nagyot mondott volna a "Medve", azaz Brennus. Így hát mondhatni üres kézzel térnek vissza az útra, s keresik tovább a bejáratot. Mondjuk éles szeme felfigyel az erdőjáró nyeregtáskájába kerülő kis üvegcsére, s rögvest saját kis készlete jut eszébe, mit még indulás előtt szerzett jótevőitől. Besorol hát a hátvéd szerepkörébe újfent.
Az úton nem kell sokat tölteniük, hogy eléjük táruljon egy kis tér, rajta egy batár tele bilincsekkel. De ő ki nem menne a nyílt térre, inkább leugrik lováról, puha talpú lábbelijén szinte hangtalan ér földet, s könnyedén mozdul oldalra. Így társai háta nem lesz lővonalban, ha úgy hozná a sors. Megfelelő lesállást keres. Hátasa mozdulatlanul áll meg még a bozótos, erdő takarásában. Ő pedig immár nyílvesszőt is illeszt a közben kezébe kerülő íjára. Készenlétben, csuklyája alól, rejtőzködve a terep és növényzet segítségével szemmel tartja a megjelenő két jómadarat. Ha van oly hangos a beszéd, úgy kihallgatja társait, és már nagyon szurkol Waldrannak, hogy megvilágosodjon. De a Szellemekre, sikerül, veszi a lapot. Meg is jegyzi, hogy azért ennek a kolosszusnak vág az esze, nem megy a szomszédba a cselvetésért. Két oldalra és a barlang sötét szájába is kémlelőn fúrja tekintetét, keresi a két bandita esetleges társait.*
*Az ismerős vidéket felváltja az ismeretlen, mégis az út vezeti őket, s őket pedig Waldran. Úgy fest igencsak jó érzékkel teszi, mert hamarosan egy kis ösvény kanyarodik elfele, melynek végén kerítés és ház áll.
Harath pedig -ahogy eddig is- a sor végén lovagol, olykor be-behatol most is a bozótos vagy ritkább fás részeken az erdőbe, hogy a hátukat biztosítsa, s az esetlege utat kerülő erre járók nyomait is felfedezhesse.
Így ő utolsónak ér a házhoz, melyről lerí, hogy erőszak, rajtaütés helyszíne volt. Így íja is lekerül hátáról, de nyílvesszői a tegezben maradnak. Ellenben körbejárja az épületet, míg társai be-beóvakodnak. Övé a terep biztosítása, ahogy eddig is.*
-Tiszta.
*Jelenti mikor végzett, s a többiek is indulásra gyűlnek össze. Vezetőjük megjegyzése is elhangzik, csak biccent. Nem feltételezte, hogy ebben nagyot mondott volna a "Medve", azaz Brennus. Így hát mondhatni üres kézzel térnek vissza az útra, s keresik tovább a bejáratot. Mondjuk éles szeme felfigyel az erdőjáró nyeregtáskájába kerülő kis üvegcsére, s rögvest saját kis készlete jut eszébe, mit még indulás előtt szerzett jótevőitől. Besorol hát a hátvéd szerepkörébe újfent.
Az úton nem kell sokat tölteniük, hogy eléjük táruljon egy kis tér, rajta egy batár tele bilincsekkel. De ő ki nem menne a nyílt térre, inkább leugrik lováról, puha talpú lábbelijén szinte hangtalan ér földet, s könnyedén mozdul oldalra. Így társai háta nem lesz lővonalban, ha úgy hozná a sors. Megfelelő lesállást keres. Hátasa mozdulatlanul áll meg még a bozótos, erdő takarásában. Ő pedig immár nyílvesszőt is illeszt a közben kezébe kerülő íjára. Készenlétben, csuklyája alól, rejtőzködve a terep és növényzet segítségével szemmel tartja a megjelenő két jómadarat. Ha van oly hangos a beszéd, úgy kihallgatja társait, és már nagyon szurkol Waldrannak, hogy megvilágosodjon. De a Szellemekre, sikerül, veszi a lapot. Meg is jegyzi, hogy azért ennek a kolosszusnak vág az esze, nem megy a szomszédba a cselvetésért. Két oldalra és a barlang sötét szájába is kémlelőn fúrja tekintetét, keresi a két bandita esetleges társait.*
323. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-01-31 13:00:56
Üzenet elküldve: 2015-01-31 13:00:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Legalább egy része igaz annak, amit megboldogult unokaöccse rájuk hagyott. Ugyanis nem kell sokat keresgélniük, ráakadnak az egészen egyértelmű csapásra, ami egy viskóig vezeti a csapatot. Nem kell sok ész ahhoz, hogy megállapíthassák, itt vélhetőleg az alkimista lakott. Már csak az a kérdés, hogy ezt a házikót akkor forgatták fel, amikor elrabolták az öreget vagy nemrégiben? Ha nemrégiben, akkor vagy visszatért ide a lakója és újra elrabolták, vagy nem tért vissza, de az emberkufárok azért megpróbálták megkeresni.
Ha friss a nyom, akkor Waldran az utóbbit tartja valószínűnek, ha pedig nem friss, akkor legalább annyit tudnak, hogy tényleg volt egy alkimista. Mást nem is igazán találnak, csak egy kis üvegcsét, amit Waldran eltesz a nyeregtáskájába, majd az otthoniak megállapítják, hogy használható-e bármire is.*
- Nos, immáron tudjuk, hogy valóban volt egy alkimista az erdőben. *Összegzi az összegyűjtött tapasztalataikat egy sóhajtással kísérve. Nem lát semmi arra utaló jelet, hogy innen hova mehettek a viskó felforgatói. Még kevésbé lát jelet arra, hogy az alkimista a közelben lenne.
Nincs jobb ötlete, így tovavezetve a csapatot visszatérnek a csapásra és némán haladnak. Egy fertályóra múlva azonban meglepő fordulat következik, ugyanis ráakadnak egy bilincsekkel teleaggatott szekérre.*
~ Mintha csak Brennus szelleme vezetne minket. ~
*Mindössze arra van ideje, hogy egy nyílvesszőt elővegyen és ráillessze az íjra, máris megjelennek a szekér tulajdonosai. Csak ketten vannak, de Waldran körbepislog, hátha többen is rejteznek.*
- Nem hiszem, hogy lennének rabszolgáik. Mondták, hogy nincs itt semmi látnivaló. *Válaszolja Gabrien javaslatára és nehéz lenne elsőre megmondani, hogy Waldran megértette-e a lovag szándékát. Összeráncolja a homlokát, mintha gondolkodna, de szerencsére nem ostoba, így a következő pillanatban egy kissé előrelépteti a lovát.*
- Ti, ketten. Biztos, hogy nincs látnivaló? *Szólítja meg a fickókat, akik eddig is hallhatták, bár nem olyan hangos, hogy felverje a környéket.*
- Úgy hallottam, hogy vannak itt ágyasszolgák elfekvőben. *Folytatja a beszédet, kifejtve, hogy mire is gondolt. Nem esik nehezére a kereskedők válla felett a barlangba pislogni, mintha máris keresné a domborulatokat.*
- Szolgálók, kik lovamat gondozzák. Nincs egy se? *Kérdi a mondandójának végére jutva és rájuk szegezi szénszín tekintetét. Csak a tekintetét, a nyílvesszejét nem. Sötét a barlang, de mintha nem moccantak volna benne árnyak. Egyébként sem ildomos a szerződőfelekre nyílvesszőt szegezni.*
*Legalább egy része igaz annak, amit megboldogult unokaöccse rájuk hagyott. Ugyanis nem kell sokat keresgélniük, ráakadnak az egészen egyértelmű csapásra, ami egy viskóig vezeti a csapatot. Nem kell sok ész ahhoz, hogy megállapíthassák, itt vélhetőleg az alkimista lakott. Már csak az a kérdés, hogy ezt a házikót akkor forgatták fel, amikor elrabolták az öreget vagy nemrégiben? Ha nemrégiben, akkor vagy visszatért ide a lakója és újra elrabolták, vagy nem tért vissza, de az emberkufárok azért megpróbálták megkeresni.
Ha friss a nyom, akkor Waldran az utóbbit tartja valószínűnek, ha pedig nem friss, akkor legalább annyit tudnak, hogy tényleg volt egy alkimista. Mást nem is igazán találnak, csak egy kis üvegcsét, amit Waldran eltesz a nyeregtáskájába, majd az otthoniak megállapítják, hogy használható-e bármire is.*
- Nos, immáron tudjuk, hogy valóban volt egy alkimista az erdőben. *Összegzi az összegyűjtött tapasztalataikat egy sóhajtással kísérve. Nem lát semmi arra utaló jelet, hogy innen hova mehettek a viskó felforgatói. Még kevésbé lát jelet arra, hogy az alkimista a közelben lenne.
Nincs jobb ötlete, így tovavezetve a csapatot visszatérnek a csapásra és némán haladnak. Egy fertályóra múlva azonban meglepő fordulat következik, ugyanis ráakadnak egy bilincsekkel teleaggatott szekérre.*
~ Mintha csak Brennus szelleme vezetne minket. ~
*Mindössze arra van ideje, hogy egy nyílvesszőt elővegyen és ráillessze az íjra, máris megjelennek a szekér tulajdonosai. Csak ketten vannak, de Waldran körbepislog, hátha többen is rejteznek.*
- Nem hiszem, hogy lennének rabszolgáik. Mondták, hogy nincs itt semmi látnivaló. *Válaszolja Gabrien javaslatára és nehéz lenne elsőre megmondani, hogy Waldran megértette-e a lovag szándékát. Összeráncolja a homlokát, mintha gondolkodna, de szerencsére nem ostoba, így a következő pillanatban egy kissé előrelépteti a lovát.*
- Ti, ketten. Biztos, hogy nincs látnivaló? *Szólítja meg a fickókat, akik eddig is hallhatták, bár nem olyan hangos, hogy felverje a környéket.*
- Úgy hallottam, hogy vannak itt ágyasszolgák elfekvőben. *Folytatja a beszédet, kifejtve, hogy mire is gondolt. Nem esik nehezére a kereskedők válla felett a barlangba pislogni, mintha máris keresné a domborulatokat.*
- Szolgálók, kik lovamat gondozzák. Nincs egy se? *Kérdi a mondandójának végére jutva és rájuk szegezi szénszín tekintetét. Csak a tekintetét, a nyílvesszejét nem. Sötét a barlang, de mintha nem moccantak volna benne árnyak. Egyébként sem ildomos a szerződőfelekre nyílvesszőt szegezni.*
322. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-01-31 12:23:38
Üzenet elküldve: 2015-01-31 12:23:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Minő meglepetés, a lány is csendben marad, így nem ő lesz az, aki megtöri a társaság nagy hallgatását. Nem az a néma, komor alak, de a felesleges, üres csevejt sem feltétlenül szereti, ismeretlen terepen pedig amúgy is jobban szereti, ha semmi nem vonja el a figyelmét.
Aztán persze jönnek az instrukciók Waldrantól, amit - micsoda meglepetés - szintén szótlanul hallgat végig. Magában persze értékeli, hogy a végére oda lett biggyesztve egy vélemény kérdéske, de mivel a dolgok ésszerűek, részéről nincs apelláta, és egy apró bólintással jelzi, hogy rendben van. Már persze az információk nagyját tekintve. Az ember kufárok említésére kissé komorabbá válik, nem szíveli a fajtájukat, és nem nagyon siratná meg őket, ha esetleg néhánnyal kevesebb maradna belőlük a világban. Ám amikor odaér a történet, hogy egy felhőn utazott a termetes, megboldogult fickó, igen csak magasra szöknek szemöldökei, és enyhén szólva is hitetlenül néz Waldranra. Hát igen, jó kis fantáziája lehetett annak a meláknak.
Ugyan járt vadászni apjával, sőt mesterével is, de a nyomolvasás sosem az ő feladata volt, senki nem tanította ilyesmire, így hát ő inkább a környéket tartja szemmel. Sose lehet tudni, mikor jön egy csapat bandita, éhes vadak, vagy egy véletlenül idekeveredett szörnyszülött.
Végül meglelik a keresett házat, de nem sok jót ígér az állapota. Bár ezen talán nem is kell meglepődni, ha foglyul ejtették azt az alkimistát, könnyen lehet, az otthonából hurcolták el, akkor viszont érthetőek a dúlás nyomai. Ahogyan az is, hogy az alkimista esetleg nem kívánt ide visszatérni, az viszont jócskán megnehezíti az ő dolgukat. Van egy mondás, miszerint minden kezdet nehéz, úgy fest, ez alól az ő küldetésük sem lesz kivétel.
Az alapos körülnézés után tovább is állnak, és a hallgatag hangulat is marad. Addig is gondolatai a hallott információk körül kavarognak, és persze az a kérdés megfordul a fejében, hogy hol lehet az alkimista. ~Hová mennél, ha foglyul ejtenek, majd kiszabadulsz?~ Olykor heves vérmérsékletét ismerve valami módon elégtételt venne, no nem feltétlenül egyedül. De ő ért a fegyverforgatáshoz, egy alkimista meg nem. A végkövetkeztetés szerint a fickó alighanem árkon bokron túl van már, ami megint nem könnyíti meg saját helyzetüket.
Ellenben más érdekességet találnak, pontosabban egy szekeret, és két nem túl vendégszerető alakot. Gabrien máris rögtönöz, amit jó ötletnek tart, de belül azért fohászkodik, hogy ne ott bukjon az ötlet, hogy ők pont nem azok az emberkufárok, akikre számítottak. Ő egy kicsit háttérbe húzódik inkább, és csak akkor szól bele az események folyamába, ha fegyveres konfliktusra kerülne a sor. Nem mindig előnyös az üzletelésnek, ha egy nő is beleszól, pláne, ha rabszolgákról akarnak tárgyalni, még ha csak információ nyerés céljából is.*
*Minő meglepetés, a lány is csendben marad, így nem ő lesz az, aki megtöri a társaság nagy hallgatását. Nem az a néma, komor alak, de a felesleges, üres csevejt sem feltétlenül szereti, ismeretlen terepen pedig amúgy is jobban szereti, ha semmi nem vonja el a figyelmét.
Aztán persze jönnek az instrukciók Waldrantól, amit - micsoda meglepetés - szintén szótlanul hallgat végig. Magában persze értékeli, hogy a végére oda lett biggyesztve egy vélemény kérdéske, de mivel a dolgok ésszerűek, részéről nincs apelláta, és egy apró bólintással jelzi, hogy rendben van. Már persze az információk nagyját tekintve. Az ember kufárok említésére kissé komorabbá válik, nem szíveli a fajtájukat, és nem nagyon siratná meg őket, ha esetleg néhánnyal kevesebb maradna belőlük a világban. Ám amikor odaér a történet, hogy egy felhőn utazott a termetes, megboldogult fickó, igen csak magasra szöknek szemöldökei, és enyhén szólva is hitetlenül néz Waldranra. Hát igen, jó kis fantáziája lehetett annak a meláknak.
Ugyan járt vadászni apjával, sőt mesterével is, de a nyomolvasás sosem az ő feladata volt, senki nem tanította ilyesmire, így hát ő inkább a környéket tartja szemmel. Sose lehet tudni, mikor jön egy csapat bandita, éhes vadak, vagy egy véletlenül idekeveredett szörnyszülött.
Végül meglelik a keresett házat, de nem sok jót ígér az állapota. Bár ezen talán nem is kell meglepődni, ha foglyul ejtették azt az alkimistát, könnyen lehet, az otthonából hurcolták el, akkor viszont érthetőek a dúlás nyomai. Ahogyan az is, hogy az alkimista esetleg nem kívánt ide visszatérni, az viszont jócskán megnehezíti az ő dolgukat. Van egy mondás, miszerint minden kezdet nehéz, úgy fest, ez alól az ő küldetésük sem lesz kivétel.
Az alapos körülnézés után tovább is állnak, és a hallgatag hangulat is marad. Addig is gondolatai a hallott információk körül kavarognak, és persze az a kérdés megfordul a fejében, hogy hol lehet az alkimista. ~Hová mennél, ha foglyul ejtenek, majd kiszabadulsz?~ Olykor heves vérmérsékletét ismerve valami módon elégtételt venne, no nem feltétlenül egyedül. De ő ért a fegyverforgatáshoz, egy alkimista meg nem. A végkövetkeztetés szerint a fickó alighanem árkon bokron túl van már, ami megint nem könnyíti meg saját helyzetüket.
Ellenben más érdekességet találnak, pontosabban egy szekeret, és két nem túl vendégszerető alakot. Gabrien máris rögtönöz, amit jó ötletnek tart, de belül azért fohászkodik, hogy ne ott bukjon az ötlet, hogy ők pont nem azok az emberkufárok, akikre számítottak. Ő egy kicsit háttérbe húzódik inkább, és csak akkor szól bele az események folyamába, ha fegyveres konfliktusra kerülne a sor. Nem mindig előnyös az üzletelésnek, ha egy nő is beleszól, pláne, ha rabszolgákról akarnak tárgyalni, még ha csak információ nyerés céljából is.*
321. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2015-01-30 09:18:22
Üzenet elküldve: 2015-01-30 09:18:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
// Ősök sírja - Brennus nyomdokaiba lépve //
*Eddig sem arról volt híres, hogy rengeteget beszélt volna, ám a szótlan környezet csak rátesz egy lapáttal és a komor kolosszus azzá is válik, amit róla gondoltak első ránézésre. Egyetlen szó, annyi sem hagyja el a keskeny ajkakat, csak az aranyszín tekintet pásztázza nyomok után a hóval borított, csendes erdőt.
Waldran és Harath szavait meghallgatva megérti már, miért is van szükség az alkimistára. Brennus szavaiból igyekszik a legfontosabbakat kihalászni, főleg úgy, hogy társai szerint a fickó előszeretettel tett hozzá történeteihez.
Aztán szerencséjük van és sikerül könnyen megtalálni azt a bizonyos házat, mely az alkimista lakhelye lehetett. Lehetett, mert a nyomok - amiket még az olyan avatatlan nyomolvasó is, mint a hósörényű - mutatják, hogy valakik igencsak felforgatták a helyet. Az ablak betörve, üvegszilánk ropog a hó alatt, ahogy a csatacsizmás kolosszus leszállva a lóról közelebb megy a kunyhóhoz.
Odabent vér nyomait kutatja, azt biztos észrevenné, abból sok mindenre lehetne következtetni. Talán arra is, életben van-e még az alkimista. De az biztos, hogy kerestek valamit, abban pedig már nem lehetnek biztosak, hogy meg is lelték-e, amit kerestek.
A kolosszus összevont szemöldökkel várja, hogy tovább álljanak, Balthazard nyergébe lendülve várja a folytatást.
Valószínűleg visszatérnek az ösvényre, amit követve rövid léptetés után meglelik azt a barlangot és azt a bizonyos szekeret a láncokkal.
Rabszolgakereskedők.
A kolosszus éppen leszáll a csatamén nyergéből, amikor megjelenik a két fickó a zsákokkal és kedvesen közlik velük, hogy nem látják őket szívesen. Komor mosollyal fogadja a szavakat, majd Balthy nyergéről leakasztja a súlyos pallost és megtámasztja a széles pengét a vállán, úgy várja a folytatást, négy-öt lépésre a két rosszarcútól.
A két fickó láthatóan sötét, mint a föld és a kardforgatás se lehet az erősségük. A hósörényű, várja, hogy mondjanak még valamit, valószínűleg Waldran is szót akar váltani velük, ám talán jobb lenne nem fellármázni az egész barlangot.
Waldran felé lép, elfordulva a két ostobától és felnéz a ló nyergében ülő társára.*
- Nagyuram, talán vehetnénk pár rabszolgát, ha már itt vagyunk.
*Formálják ajkai a szavakat, úgy, hogy a két tuskó is hallja, aranyszín tekintetében derűs szikrák pattognak, ahogy jelentőségteljesen a férfire kacsint, amit ugye a két ostoba nem láthat, hisz nekik háttal áll. Talán megérti a cselt Waldran, hisz így olyan információkat is kiszedhetnek belőlük, amit talán nem mondanának el nekik, ha lerohanják őket. Arról nem is beszélve, hogy, ha minden jól alakul, nem figyelmeztethetik társaikat a barlangban.
A választól függetlenül visszafordul a páros felé a barlang szájában és várja, hogyan reagálnak társai a cselre.*
*Eddig sem arról volt híres, hogy rengeteget beszélt volna, ám a szótlan környezet csak rátesz egy lapáttal és a komor kolosszus azzá is válik, amit róla gondoltak első ránézésre. Egyetlen szó, annyi sem hagyja el a keskeny ajkakat, csak az aranyszín tekintet pásztázza nyomok után a hóval borított, csendes erdőt.
Waldran és Harath szavait meghallgatva megérti már, miért is van szükség az alkimistára. Brennus szavaiból igyekszik a legfontosabbakat kihalászni, főleg úgy, hogy társai szerint a fickó előszeretettel tett hozzá történeteihez.
Aztán szerencséjük van és sikerül könnyen megtalálni azt a bizonyos házat, mely az alkimista lakhelye lehetett. Lehetett, mert a nyomok - amiket még az olyan avatatlan nyomolvasó is, mint a hósörényű - mutatják, hogy valakik igencsak felforgatták a helyet. Az ablak betörve, üvegszilánk ropog a hó alatt, ahogy a csatacsizmás kolosszus leszállva a lóról közelebb megy a kunyhóhoz.
Odabent vér nyomait kutatja, azt biztos észrevenné, abból sok mindenre lehetne következtetni. Talán arra is, életben van-e még az alkimista. De az biztos, hogy kerestek valamit, abban pedig már nem lehetnek biztosak, hogy meg is lelték-e, amit kerestek.
A kolosszus összevont szemöldökkel várja, hogy tovább álljanak, Balthazard nyergébe lendülve várja a folytatást.
Valószínűleg visszatérnek az ösvényre, amit követve rövid léptetés után meglelik azt a barlangot és azt a bizonyos szekeret a láncokkal.
Rabszolgakereskedők.
A kolosszus éppen leszáll a csatamén nyergéből, amikor megjelenik a két fickó a zsákokkal és kedvesen közlik velük, hogy nem látják őket szívesen. Komor mosollyal fogadja a szavakat, majd Balthy nyergéről leakasztja a súlyos pallost és megtámasztja a széles pengét a vállán, úgy várja a folytatást, négy-öt lépésre a két rosszarcútól.
A két fickó láthatóan sötét, mint a föld és a kardforgatás se lehet az erősségük. A hósörényű, várja, hogy mondjanak még valamit, valószínűleg Waldran is szót akar váltani velük, ám talán jobb lenne nem fellármázni az egész barlangot.
Waldran felé lép, elfordulva a két ostobától és felnéz a ló nyergében ülő társára.*
- Nagyuram, talán vehetnénk pár rabszolgát, ha már itt vagyunk.
*Formálják ajkai a szavakat, úgy, hogy a két tuskó is hallja, aranyszín tekintetében derűs szikrák pattognak, ahogy jelentőségteljesen a férfire kacsint, amit ugye a két ostoba nem láthat, hisz nekik háttal áll. Talán megérti a cselt Waldran, hisz így olyan információkat is kiszedhetnek belőlük, amit talán nem mondanának el nekik, ha lerohanják őket. Arról nem is beszélve, hogy, ha minden jól alakul, nem figyelmeztethetik társaikat a barlangban.
A választól függetlenül visszafordul a páros felé a barlang szájában és várja, hogyan reagálnak társai a cselre.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 965-984