Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 2 (21. - 40. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
40. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-03 20:28:40
Üzenet elküldve: 2020-02-03 20:28:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Akár látszik rajta, akár nem, bár inkább az előbbi eset valószínűbb, iszonyatosan feszült. Nem amiatt, amibe csöppent, nem amiatt, ami történhet vele, ez sosem érdekelte, inkább a többiek miatt. Sőt. Kifejezetten a többiek miatt. Nem bírja elviselni, mikor a tehetetleneket támadják, mikor az elkeseredettség, a félelem ad erőt valakinek, ilyenkor ha erejéből telne megfordítaná a tengert, széttörné a hegyeket és a napot is lehozná az égről, hogy igazságot tegyen, igazi igazságot. Az egyetlen igazságot, ami csak létezik, és hogy megbüntesse azt, aki igazán érdemes rá. Sajnos sosem rendelkezett ekkora hatalommal, na nem mintha hataloméhes lenne. Csupán szenved, mikor a védtelenek is szenvednek. Talán ostoba dolog, amit tesz, de nem tehet ellene sokat, legalábbis abban a pillanatban nem, mikor kitörnek belőle ezek az érzések Garsin láttán. Talán ez a legemberibb oldala, amit olykor igyekszik elnyomni, de minduntalan utat tör magának. Szeretné, ha többet tehetne, de nem tud. Feláll, igyekezne legalább ezt a terhet levenni a lányról. Ám a kékszemű, jobb híján, hisz nevét nem tudni, megint elkapja Bredocot, hasonlóképp, mint korábban. Most sem bírja sokkal jobban, talán egy fokkal, hisz már nem ismeretlen neki ez az érzés, nem annyira meglepő, mint korábban. Persze attól még megbénul, s épp csak nem rogy össze teljesen, mint egy rongydarab a fájdalomtól. Hamar Garsin helyére kerül a földre, térden állva, karja hátracsavarva, s pár rosszarcú is segít neki, nehogy eltévessze az utat, mit kijelöltek neki.*
-Mit ér az élet büszkeség nélkül! Megbújni egy sötét lyukban, hogy tovább verjen az ember szíve.
*Veti oda, s ha teheti, hátrafelé pillant az ajtóban állóra, hisz ahogy a szavakból kiveszi, vagy ő, vagy valaki más városőr volt az ittlévők közül. Valaki, aki annak szentelte életét, hogy segítsen másokon, és hogy másokat maga elé helyezzen. Köp egyet a földre, talán nyál, talán vér, ki tudja. ~Helyes. Addig sem Őt bántják.~ Mosolyog, de szinte csak magában, ezt valószínűleg senki sem láthatja, legfeljebb Soreyl, hisz valamivel ő ismeri legrégebben, s láthatja rajta azt a minimális örömöt. De ez sem tart sokáig, hisz borzasztó dühös. Szinte forr a méregtől. A mellkasából árad szét a fájdalom, a tehetetlenség érzése, a bukás keserű gondolata hullámokban söpör végig a végtagjain, s rombol le minden gátat, újra és újra. Érzi, ahogy a feje is lüktet, izmai megfeszülnek, akár a karját is kitépné, hogy ne lenne ilyen helyzetben. Pusztító ez a kegyetlen gyötrődés, szinte sírni lenne kedve, s üvölteni, hogy a Krenkataur is meghallja, ha létezik. Lelke szinte lángol, majd kitör belőle, de ez mégsem történik meg. ~El..viselem. Még mindig.. élek.~ Hatalmas önerő kell ahhoz, hogy ezek a kósza gondolatok utat találjanak a fekete mocsáron keresztül, mi uralja most legbelül Bredocot. ~Még élek! Soreyl! Garsin!~ Társai képe társul a gondolathoz. Izmai lassan elernyednek, ha elengednék a karját, épp csak nem esne össze, de biztosan érződhet rajta, akár csak ránézésre is, hogy mintha nyugodtabb lenne, mintha.. Mintha valami más lenne. Mintha a lobogó kohót a mellkasában egy fagyos, átgondolt, hideg jégburok épülne, vagy akár acél, ha úgy tetszik. Szeme sem áll másképp, mélyen fúródik a kék szemekbe, mielőtt szólna. Félelem nem járja át, saját maga miatt biztosan. A szeme világa? Legyen. Ha ez az ára.*
-Talán ostoba vagyok... Sosem voltam bölcs. De ha dolgos kezek kellenek, tudok egy párat, és most nem a magunkéra gondolok. Talán dolgozunk lent a bányákban, talán hamarabb meghalunk, vagy közben bajt csinálunk, legalábbis megpróbáljuk...
*Fog bele, s talán ez egy olyan énje, melyet fiatalkorában sem szeretett, azóta pedig csak bujkált benne. Mindig is utálta az ilyen helyzeteket. Már az udvarokban is.*
-Vagy nem, nem tudni. Hat kéz, valljuk be, nem sok. Viszont mi eleve ezért jöttünk ide. Nem az a lényeg, hogy rabok vagy nem rabok, hogy őrök vagy nem őrök vannak itt, az ércek se érdekelnek. Mondom ezt úgy, mint városőr. Mint parancsnokhelyettes. Egyszerűen csak ide akarjuk hozni azokat, kiknek nincs maradásuk a városban. Aztán, hogy mit csinálnak itt, hogy mennyit és hogy dolgoznak...
*Vonja meg a vállát, legalábbis vonná, ha tehetné.*
-Az már legyen az ő bajuk. Bárhonnan nézem az ostoba fejemmel, ez igencsak előnyös neked is. Egy csomó dolgos kéz, akikre mindig szükség van.
*Ismétli el a szavakat, s várja, hogy hová fut ki a történet. Ha egyedül lenne, talán már régen inkább eltörte volna a nyakát, hogy aztán lekaszabolják egy szempillantás alatt, de nem teheti. Örül, hogy nem egyedül van benne a dologban, persze, egy furcsa, sokadik szemszögből, így legalább talán a mások iránt érzett felelősségérzete szab gátat eme vágyainak.*
*Akár látszik rajta, akár nem, bár inkább az előbbi eset valószínűbb, iszonyatosan feszült. Nem amiatt, amibe csöppent, nem amiatt, ami történhet vele, ez sosem érdekelte, inkább a többiek miatt. Sőt. Kifejezetten a többiek miatt. Nem bírja elviselni, mikor a tehetetleneket támadják, mikor az elkeseredettség, a félelem ad erőt valakinek, ilyenkor ha erejéből telne megfordítaná a tengert, széttörné a hegyeket és a napot is lehozná az égről, hogy igazságot tegyen, igazi igazságot. Az egyetlen igazságot, ami csak létezik, és hogy megbüntesse azt, aki igazán érdemes rá. Sajnos sosem rendelkezett ekkora hatalommal, na nem mintha hataloméhes lenne. Csupán szenved, mikor a védtelenek is szenvednek. Talán ostoba dolog, amit tesz, de nem tehet ellene sokat, legalábbis abban a pillanatban nem, mikor kitörnek belőle ezek az érzések Garsin láttán. Talán ez a legemberibb oldala, amit olykor igyekszik elnyomni, de minduntalan utat tör magának. Szeretné, ha többet tehetne, de nem tud. Feláll, igyekezne legalább ezt a terhet levenni a lányról. Ám a kékszemű, jobb híján, hisz nevét nem tudni, megint elkapja Bredocot, hasonlóképp, mint korábban. Most sem bírja sokkal jobban, talán egy fokkal, hisz már nem ismeretlen neki ez az érzés, nem annyira meglepő, mint korábban. Persze attól még megbénul, s épp csak nem rogy össze teljesen, mint egy rongydarab a fájdalomtól. Hamar Garsin helyére kerül a földre, térden állva, karja hátracsavarva, s pár rosszarcú is segít neki, nehogy eltévessze az utat, mit kijelöltek neki.*
-Mit ér az élet büszkeség nélkül! Megbújni egy sötét lyukban, hogy tovább verjen az ember szíve.
*Veti oda, s ha teheti, hátrafelé pillant az ajtóban állóra, hisz ahogy a szavakból kiveszi, vagy ő, vagy valaki más városőr volt az ittlévők közül. Valaki, aki annak szentelte életét, hogy segítsen másokon, és hogy másokat maga elé helyezzen. Köp egyet a földre, talán nyál, talán vér, ki tudja. ~Helyes. Addig sem Őt bántják.~ Mosolyog, de szinte csak magában, ezt valószínűleg senki sem láthatja, legfeljebb Soreyl, hisz valamivel ő ismeri legrégebben, s láthatja rajta azt a minimális örömöt. De ez sem tart sokáig, hisz borzasztó dühös. Szinte forr a méregtől. A mellkasából árad szét a fájdalom, a tehetetlenség érzése, a bukás keserű gondolata hullámokban söpör végig a végtagjain, s rombol le minden gátat, újra és újra. Érzi, ahogy a feje is lüktet, izmai megfeszülnek, akár a karját is kitépné, hogy ne lenne ilyen helyzetben. Pusztító ez a kegyetlen gyötrődés, szinte sírni lenne kedve, s üvölteni, hogy a Krenkataur is meghallja, ha létezik. Lelke szinte lángol, majd kitör belőle, de ez mégsem történik meg. ~El..viselem. Még mindig.. élek.~ Hatalmas önerő kell ahhoz, hogy ezek a kósza gondolatok utat találjanak a fekete mocsáron keresztül, mi uralja most legbelül Bredocot. ~Még élek! Soreyl! Garsin!~ Társai képe társul a gondolathoz. Izmai lassan elernyednek, ha elengednék a karját, épp csak nem esne össze, de biztosan érződhet rajta, akár csak ránézésre is, hogy mintha nyugodtabb lenne, mintha.. Mintha valami más lenne. Mintha a lobogó kohót a mellkasában egy fagyos, átgondolt, hideg jégburok épülne, vagy akár acél, ha úgy tetszik. Szeme sem áll másképp, mélyen fúródik a kék szemekbe, mielőtt szólna. Félelem nem járja át, saját maga miatt biztosan. A szeme világa? Legyen. Ha ez az ára.*
-Talán ostoba vagyok... Sosem voltam bölcs. De ha dolgos kezek kellenek, tudok egy párat, és most nem a magunkéra gondolok. Talán dolgozunk lent a bányákban, talán hamarabb meghalunk, vagy közben bajt csinálunk, legalábbis megpróbáljuk...
*Fog bele, s talán ez egy olyan énje, melyet fiatalkorában sem szeretett, azóta pedig csak bujkált benne. Mindig is utálta az ilyen helyzeteket. Már az udvarokban is.*
-Vagy nem, nem tudni. Hat kéz, valljuk be, nem sok. Viszont mi eleve ezért jöttünk ide. Nem az a lényeg, hogy rabok vagy nem rabok, hogy őrök vagy nem őrök vannak itt, az ércek se érdekelnek. Mondom ezt úgy, mint városőr. Mint parancsnokhelyettes. Egyszerűen csak ide akarjuk hozni azokat, kiknek nincs maradásuk a városban. Aztán, hogy mit csinálnak itt, hogy mennyit és hogy dolgoznak...
*Vonja meg a vállát, legalábbis vonná, ha tehetné.*
-Az már legyen az ő bajuk. Bárhonnan nézem az ostoba fejemmel, ez igencsak előnyös neked is. Egy csomó dolgos kéz, akikre mindig szükség van.
*Ismétli el a szavakat, s várja, hogy hová fut ki a történet. Ha egyedül lenne, talán már régen inkább eltörte volna a nyakát, hogy aztán lekaszabolják egy szempillantás alatt, de nem teheti. Örül, hogy nem egyedül van benne a dologban, persze, egy furcsa, sokadik szemszögből, így legalább talán a mások iránt érzett felelősségérzete szab gátat eme vágyainak.*
39. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-03 00:26:22
Üzenet elküldve: 2020-02-03 00:26:22
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A feszültség nőttön nő, és ez leginkább Bredocnak köszönhető. Természetesen a csapatnyi fenyegető bandita jelenléte, és a mérges kígyóra emlékeztető Kékszemű sem segít ezen, a parancsnok helyettes viszont egyértelműen rontani kíván ezen. Soreyl jól láthatja, hogy miként feszül meg a férfi állkapcsa, az mégsem szól semmit, csak néz előre, és hagyja. hogy Bredoc ellenkezzen, felálljon, és elinduljon. Tekintete először Garsinra szegeződik, majd amikor a lány megmozdul annak hűlt helyére. A vak is láthatja, hogy pattanásig feszülnek idegei, amire emberei izmai is ugrásra készen várnak.*
- Egy pillanat.
*Jelez udvariasan Soreylnek, és megemeli kupáját. Nyakában lévő amulettje megcsillan, ebben a pillanatban Bredoc elméjét az ismerős fájdalom önti el, és bénítja meg a mozdulat közben mikor éppen a vödörért hajolna le. Nem sokkal ezután a korábbiakhoz hasonlóan gyötrelmek görnyesztik előre, és tehetetlenül rogy a földre. Az asztaltársaság szélső tagjai közül kettő felpattan, és felé veszi az irányt, és valamivel hátrébb rántja a terem közepére, ahol az előbb Garsin térdepelt. A Kékszemű kézfejével a föld felé intve jelez Soreylnek, hogy továbbra is legyen ő az okosabb, és ne mozduljon. Amennyiben nem így tesz, úgy még egy ember pattan fel, hogy mögé állva a kezét a férfi vállaira helyezve nyomja vissza a székbe.*
- Szomorú, hogy a leánynak több esze van, mint egy felnőtt férfinak.
*Lemondóan csóválja meg fejét, mire a fájdalmas görcsök elengedik Bredoc testét, csupán az őt tartó kezek maradnak. Az egyik férfi karjait hátrafeszíti, a másik őt is vállainál fogva nyomja le, csupán félig, hogy jó rálátása legyen a díszes asztaltársaságra.*
- Talán Krultos kapitány nem tanítja meg a katonáit, hogy időnként bölcsebb hallgatni?
*Leteszi italát, és előrébb hajolva borostás állát kezdi el töprengően simogatni.*
- Úgy hiszed ezzel a taktikával segítettél a leánynak? Vagy segíthetsz bárkinek? Mit ér egy városőr, és annak a büszkeség, ha halott?
*Tekintete az ajtónál álló feketeruhás alakra terelődik, akinek nyakán kidudorodó inain látható, hogy ő maga is feszült.*
- Egykori *Tekintete Soreylre téved vissza.* és jelenkori társaidba több ráció szorult.
*Kezével int Garsinnak, hogy felejtse el, és hagyja a vödröt, és egyben jelzi is neki, hogy jöjjön oda hozzá. Persze ez nem kérés, ahogy eddig sem.*
- A tetteknek és a kimondott szavaknak pedig mindig következménye van.
*Zárja le a hosszú bevezetőt, majd Garsinra néz elsőként.*
- Nos leány, mit gondolsz a mélyen tisztelt városőrnek melyik szeme hiányozna kevésbé? A bal vagy a jobb?
*Ezután Soreylre pillant vissza.*
- Javaslatokat máshonnan is elfogadok.
*De elsősorban Garsin érdekli, akire minduntalan kíváncsian visszavándorolnak metszően hideg íriszei.*
- A szükséges és kell szavakat abban az esetben nem szeretem, ha rám vonatkoznak.
*Egészíti ki mondandóját mindezt úgy, hogy ezúttal nem néz Soreylre.*
- Talán ha több kompromisszum szorult volna társadba, akkor valóban megfontoltam volna az együttműködést, így viszont kénytelen leszek titeket is leküldeni az alsóbb tárnákba érceket bányászni. Pedig te életrevalónak tűnsz. Oda viszont nem szükséges jó látás, hiszen úgyis sötét van, ugye?
*Széles vigyor terül arcára, ahogy a magatehetetlen Bredocra pillant.*
- Szóval bal vagy jobb?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A feszültség nőttön nő, és ez leginkább Bredocnak köszönhető. Természetesen a csapatnyi fenyegető bandita jelenléte, és a mérges kígyóra emlékeztető Kékszemű sem segít ezen, a parancsnok helyettes viszont egyértelműen rontani kíván ezen. Soreyl jól láthatja, hogy miként feszül meg a férfi állkapcsa, az mégsem szól semmit, csak néz előre, és hagyja. hogy Bredoc ellenkezzen, felálljon, és elinduljon. Tekintete először Garsinra szegeződik, majd amikor a lány megmozdul annak hűlt helyére. A vak is láthatja, hogy pattanásig feszülnek idegei, amire emberei izmai is ugrásra készen várnak.*
- Egy pillanat.
*Jelez udvariasan Soreylnek, és megemeli kupáját. Nyakában lévő amulettje megcsillan, ebben a pillanatban Bredoc elméjét az ismerős fájdalom önti el, és bénítja meg a mozdulat közben mikor éppen a vödörért hajolna le. Nem sokkal ezután a korábbiakhoz hasonlóan gyötrelmek görnyesztik előre, és tehetetlenül rogy a földre. Az asztaltársaság szélső tagjai közül kettő felpattan, és felé veszi az irányt, és valamivel hátrébb rántja a terem közepére, ahol az előbb Garsin térdepelt. A Kékszemű kézfejével a föld felé intve jelez Soreylnek, hogy továbbra is legyen ő az okosabb, és ne mozduljon. Amennyiben nem így tesz, úgy még egy ember pattan fel, hogy mögé állva a kezét a férfi vállaira helyezve nyomja vissza a székbe.*
- Szomorú, hogy a leánynak több esze van, mint egy felnőtt férfinak.
*Lemondóan csóválja meg fejét, mire a fájdalmas görcsök elengedik Bredoc testét, csupán az őt tartó kezek maradnak. Az egyik férfi karjait hátrafeszíti, a másik őt is vállainál fogva nyomja le, csupán félig, hogy jó rálátása legyen a díszes asztaltársaságra.*
- Talán Krultos kapitány nem tanítja meg a katonáit, hogy időnként bölcsebb hallgatni?
*Leteszi italát, és előrébb hajolva borostás állát kezdi el töprengően simogatni.*
- Úgy hiszed ezzel a taktikával segítettél a leánynak? Vagy segíthetsz bárkinek? Mit ér egy városőr, és annak a büszkeség, ha halott?
*Tekintete az ajtónál álló feketeruhás alakra terelődik, akinek nyakán kidudorodó inain látható, hogy ő maga is feszült.*
- Egykori *Tekintete Soreylre téved vissza.* és jelenkori társaidba több ráció szorult.
*Kezével int Garsinnak, hogy felejtse el, és hagyja a vödröt, és egyben jelzi is neki, hogy jöjjön oda hozzá. Persze ez nem kérés, ahogy eddig sem.*
- A tetteknek és a kimondott szavaknak pedig mindig következménye van.
*Zárja le a hosszú bevezetőt, majd Garsinra néz elsőként.*
- Nos leány, mit gondolsz a mélyen tisztelt városőrnek melyik szeme hiányozna kevésbé? A bal vagy a jobb?
*Ezután Soreylre pillant vissza.*
- Javaslatokat máshonnan is elfogadok.
*De elsősorban Garsin érdekli, akire minduntalan kíváncsian visszavándorolnak metszően hideg íriszei.*
- A szükséges és kell szavakat abban az esetben nem szeretem, ha rám vonatkoznak.
*Egészíti ki mondandóját mindezt úgy, hogy ezúttal nem néz Soreylre.*
- Talán ha több kompromisszum szorult volna társadba, akkor valóban megfontoltam volna az együttműködést, így viszont kénytelen leszek titeket is leküldeni az alsóbb tárnákba érceket bányászni. Pedig te életrevalónak tűnsz. Oda viszont nem szükséges jó látás, hiszen úgyis sötét van, ugye?
*Széles vigyor terül arcára, ahogy a magatehetetlen Bredocra pillant.*
- Szóval bal vagy jobb?
38. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-01 15:48:15
Üzenet elküldve: 2020-02-01 15:48:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Fáradtan már belenyugodna a vonszolásba, de a férfi úgy tűnik, hatásosabb belépőt szánt neki, vagy csak megunta a cibálást... Nagy nehezen, de ösztönösen talpra áll, mikor fölrángatják, aztán a taszításra előrebukik, be, a szoba fényébe, s bár úgy tűnhet, el fog hasalni, valami csoda folytán sikerül kitámasztania magát, s nagyot nyekkenve térdre érkezik, vagyis inkább négykézlábra.
És ott is marad, görnyedten, ahová a lendület vitte, épp csak kezeit emeli fel, egyrészt fájdalmában, támaszként, másrészt védekezés gyanánt: átöleli saját magát, mintha azt remélné, láthatatlanná válhat.
A szeme sarkából észleli az asztalnál ülő, jelenleg hozzá közelebb eső nagyobb társaságot, még azt is, hogy őt nézik, de eszében sincs feléjük fordulni, vagy rájuk pillantani, inkább bámulja a vértől iszamós padlót.
Szinte még levegőt sem vesz, s bár szörnyen kimerült, nem mer moccanni, vagyis inkább képtelen. A remegést leszámítva, persze...
A háta mögött álló férfi halk szitkozódására még jobban összehúzza magát és még a szemeit is lehunyja, ütlegre készülve.
Nem ismeretlen előtte a félelem és kiszolgáltatottság érzése, de annak most egy újabb szintjét tapasztalhatja meg.
Tudja, hogy valahol itt lehet a két városőr is, de azt is, hogy ők is legalább annyira tehetetlenek lehetnek, mint ő, ha ugyan élnek még. Nem keresi őket tekintetével, nem mer körülnézni, mert fél attól, amit láthat...
Alighanem maradna is lehunyt szemmel, ha a "Kékszemű" nem szólítaná meg. Ami azt illeti, egészen addig úgy marad, míg a férfi nem kéri, hogy menjen közelebb. Addig csak sejti, hogy neki szólnak a szavak, a "kérésre" azonban már muszáj reagálnia.
Kinyitja a szemét, elsőre csak a padlót nézve, ahol ismét szembesül a vér látványával, s a periférián a bámészkodó banditákkal. Hirtelen vesz levegőt, de aztán elcsöndesíti magát és egy lassú, mély belégzéssel a hang irányába fordul, így legalább kikerülnek látóteréből emezek az alakok.
A negédes hang és mosoly nem kelt benne bátorságot, vagy rokonszenvet. Annyira még ő sem ostoba, hogy jelen körülmények között ezt őszintének higgye. Tekintete aztán a két városőrre villan. Hát élnek még!
Teljes egészében tisztában van vele, hogy nem tudják őt megvédeni, de önző módon örül neki, hogy ők is itt vannak. Nem ismeri őket, ám már az a tudat is elég, hogy ők nem ellene vannak, hanem vele együtt, a bajban. Nincs teljesen egyedül...
Az ugyan összezavarja egy kissé, hogy látszólag nyugodtan üldögélnek egy asztalnál a nyájas hangú idegennel. Mintha nem is volnának foglyok...
De a parancsnokhelyettes láthatóan sérült és ahogy csattan a hangja, kijelentve, hogy nem kér a segítségéből, abból egyértelmű a feszültség. Ahogy Soreyl meleg, atyai szavaiból is kiérzi, hogy valójában belé próbál csak lelket önteni.
Odapillant a Kékszeműre, hogy lássa, úgy is mehet-e, hogy Bredoc elvette a feladatát, de ha amaz meg nem szólal, vagy jelzi ellenvéleményét, akkor Soreyl tekintetébe kapaszkodva, a két férfi jelenlétéből bátorságot merítve megpróbál föltápászkodni és engedelmeskedni a szólításnak.
Annak a lehetőségét még üdvözli is, hogy engedélyezetten távolabb mehet a bámész tekintetektől.
Szinte egyetlen porcikája sincs már, ami ne fájna és a padló is csúszik a vértől, úgyhogy nem megy egykönnyen a talpra kászálódás. Elég szánalmasan festhet, mocskosan, hányadék és vér áztatta ruháiban, tépázott hajjal, ahogy erőtlenül, még mindig törzsét fogva közelebb sétál. Menet közben igyekszik csillapítani a remegését és megnyugodni, nehogy rontson a helyzetükön a viselkedésével. Az ingujjába törli arcát, amitől valójában csak maszatosabb lesz. Majd ahogy engedi vissza a kezét, fölfigyel a rá tapadt vérre, amibe még a földet érésekor tenyerelt bele... Már szinte fásultan veszi tudomásul és törli a ruhájába.
Túl közel nem megy, nagyjából két-három lépésre megáll a Kékszemű előtt, szemét lesütve. Hallja, hogy előbb Bredoc, majd Soreyl fölszólal érte, ő maga azonban csöndben marad, nem is néz a férfiakra. Hálás nekik, de tudja a helyét, úgyhogy szótlanul várja a sorsát. Míg nem kérdezik, vagy nem utasítják, addig nem tesz semmit, csak áll lehajtott fejjel, némán és alázatosan.*
*Fáradtan már belenyugodna a vonszolásba, de a férfi úgy tűnik, hatásosabb belépőt szánt neki, vagy csak megunta a cibálást... Nagy nehezen, de ösztönösen talpra áll, mikor fölrángatják, aztán a taszításra előrebukik, be, a szoba fényébe, s bár úgy tűnhet, el fog hasalni, valami csoda folytán sikerül kitámasztania magát, s nagyot nyekkenve térdre érkezik, vagyis inkább négykézlábra.
És ott is marad, görnyedten, ahová a lendület vitte, épp csak kezeit emeli fel, egyrészt fájdalmában, támaszként, másrészt védekezés gyanánt: átöleli saját magát, mintha azt remélné, láthatatlanná válhat.
A szeme sarkából észleli az asztalnál ülő, jelenleg hozzá közelebb eső nagyobb társaságot, még azt is, hogy őt nézik, de eszében sincs feléjük fordulni, vagy rájuk pillantani, inkább bámulja a vértől iszamós padlót.
Szinte még levegőt sem vesz, s bár szörnyen kimerült, nem mer moccanni, vagyis inkább képtelen. A remegést leszámítva, persze...
A háta mögött álló férfi halk szitkozódására még jobban összehúzza magát és még a szemeit is lehunyja, ütlegre készülve.
Nem ismeretlen előtte a félelem és kiszolgáltatottság érzése, de annak most egy újabb szintjét tapasztalhatja meg.
Tudja, hogy valahol itt lehet a két városőr is, de azt is, hogy ők is legalább annyira tehetetlenek lehetnek, mint ő, ha ugyan élnek még. Nem keresi őket tekintetével, nem mer körülnézni, mert fél attól, amit láthat...
Alighanem maradna is lehunyt szemmel, ha a "Kékszemű" nem szólítaná meg. Ami azt illeti, egészen addig úgy marad, míg a férfi nem kéri, hogy menjen közelebb. Addig csak sejti, hogy neki szólnak a szavak, a "kérésre" azonban már muszáj reagálnia.
Kinyitja a szemét, elsőre csak a padlót nézve, ahol ismét szembesül a vér látványával, s a periférián a bámészkodó banditákkal. Hirtelen vesz levegőt, de aztán elcsöndesíti magát és egy lassú, mély belégzéssel a hang irányába fordul, így legalább kikerülnek látóteréből emezek az alakok.
A negédes hang és mosoly nem kelt benne bátorságot, vagy rokonszenvet. Annyira még ő sem ostoba, hogy jelen körülmények között ezt őszintének higgye. Tekintete aztán a két városőrre villan. Hát élnek még!
Teljes egészében tisztában van vele, hogy nem tudják őt megvédeni, de önző módon örül neki, hogy ők is itt vannak. Nem ismeri őket, ám már az a tudat is elég, hogy ők nem ellene vannak, hanem vele együtt, a bajban. Nincs teljesen egyedül...
Az ugyan összezavarja egy kissé, hogy látszólag nyugodtan üldögélnek egy asztalnál a nyájas hangú idegennel. Mintha nem is volnának foglyok...
De a parancsnokhelyettes láthatóan sérült és ahogy csattan a hangja, kijelentve, hogy nem kér a segítségéből, abból egyértelmű a feszültség. Ahogy Soreyl meleg, atyai szavaiból is kiérzi, hogy valójában belé próbál csak lelket önteni.
Odapillant a Kékszeműre, hogy lássa, úgy is mehet-e, hogy Bredoc elvette a feladatát, de ha amaz meg nem szólal, vagy jelzi ellenvéleményét, akkor Soreyl tekintetébe kapaszkodva, a két férfi jelenlétéből bátorságot merítve megpróbál föltápászkodni és engedelmeskedni a szólításnak.
Annak a lehetőségét még üdvözli is, hogy engedélyezetten távolabb mehet a bámész tekintetektől.
Szinte egyetlen porcikája sincs már, ami ne fájna és a padló is csúszik a vértől, úgyhogy nem megy egykönnyen a talpra kászálódás. Elég szánalmasan festhet, mocskosan, hányadék és vér áztatta ruháiban, tépázott hajjal, ahogy erőtlenül, még mindig törzsét fogva közelebb sétál. Menet közben igyekszik csillapítani a remegését és megnyugodni, nehogy rontson a helyzetükön a viselkedésével. Az ingujjába törli arcát, amitől valójában csak maszatosabb lesz. Majd ahogy engedi vissza a kezét, fölfigyel a rá tapadt vérre, amibe még a földet érésekor tenyerelt bele... Már szinte fásultan veszi tudomásul és törli a ruhájába.
Túl közel nem megy, nagyjából két-három lépésre megáll a Kékszemű előtt, szemét lesütve. Hallja, hogy előbb Bredoc, majd Soreyl fölszólal érte, ő maga azonban csöndben marad, nem is néz a férfiakra. Hálás nekik, de tudja a helyét, úgyhogy szótlanul várja a sorsát. Míg nem kérdezik, vagy nem utasítják, addig nem tesz semmit, csak áll lehajtott fejjel, némán és alázatosan.*
37. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-01 13:50:03
Üzenet elküldve: 2020-02-01 13:50:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Már az apró motozásokból tudja, hogy ez Garsin lesz.*
~Neki kell lennie.~
*Mondja magában a kardtalan magányban. Hátra sandít mikor már az ominózus jelenet következik, amikor az ártatlan, és fegyvertelen lánykát úgy basszák földhöz, hogy porzik. A korábbi bólintását, most azonnal visszavonná, és az jár a fejében, hogy mikor az a mandró kardot szegezett a tarkójának, hogyan lehetett volna azt úgy végbevinni, hogy Perchipfellre szúrva végezze. Arcán a hideg utálat látszik, majd visszafordul a kékszemű felé. A mocsok még neki áll álkedvességből nyájaskodni. Soreylnek felfordul a gyomra. És nem is gondolkodik, hogy ezt kimutassa arcban, és szóban is.*
-Akkor mindannyian beláthatjuk, hogy ez szükségtelen volt.
*Mondja, a Főrosszarcúnak, hogy nevelje meg a kutyáját. Ezután még megpróbálja magához édesgetni, és majdnem hitelesen is teszi. Soreyl újra ugyan abba a helyzetben van. A bájcsevej, és a felesleges negédesség miatt nem haladnak sehova. Türelmetlensége kezd újra felszínre törni. Hátrafordul, és Garsinra néz. Ha úgy ítéli, hogy fel tud állni, akkor megszólal.*
-Garsin. Nem lesz semmi baj.
*Mondja apai meleg hangon, mégis egy leheletnyi szigorral, jelezvén, hogy mennyen oda nyugodtan. Amikor a seb kitisztításáról esik szó, Bredoc maga intézkedik, még nem tudni mennyi sikerrel. Mind e közben, csak a kékszemű korábbi mondata visszhangzik Soreyl fejében.*
~Dolgos kezekre mindig szükség van?~
*Agya mint a gép gondolkodik, és nem tud elrugaszkodni egy kérdéskörtől.*
~Csak nem azt akarja, hogy gyilkoljuk le a Krenkataurt neki? Ha létezik, és az alsó járatokat foglalja el, akkor az értékesebb ércek nagyobb hányadán lehet a tanyája.~
*Elmélkedik tovább, és aggályos, kicsit feszült gondolkodása arcán is látszik kissé.*
~Nem lehet...~
*Gondolja tovább a lehetőségeket. Nincs eltelve magával, de ha hallott még Vadvéd idejében Soreylről a kékszemű, most lehet, hogy mint venár pályázik rá. A lovag nem egy nagy legenda, de előfordult már, hogy ismerték a nevét. Ekkor jut eszébe, hogy nem mondta meg, hogyan hívják.*
~Ezzel is beljebb vagyunk. Legjobb lesz, ha nem is gondolunk erre az eshetőségre, nem igaz Per... Faszom~
*Jut eszébe kardja hiánya. A legjobb lesz, ha nem tartogatja tovább. Bármi történik Garsinnal, és Bredocal, akkor lehet a leggyorsabban lezárni ezt a dolgot, ha többet tudnak meg, és ahhoz kérdezni kell.*
-Szabadjon megjegyeznem két dolgot.
*Kezdi mély hangján, és udvarias szóhasználata, hangsúlyával nem rímel. Az inkább hideg, és kimért.*
-Először is, a lány... *Idegesen kezdi. Haraggal. Megáll. Egy pillanatra meggondolja magát, és mintha változtatna a mondandóján.*
-Kérem engedjék el.
*Kicsit meghunyászkodva, tesz egy próbát. Elkomorul, és látszik, hogy nem tudni mi fáj jobban. A becsülete, vagy az hogy megszegte Garsinnak adott szavát.*
-A másik: Azt mondta, nem szereti a "szükséges", és a "kell" szavakat. Akkor mi van a dolgos kezekkel?
*Mondja, és egy régebbi megszólalását is egybevonja a kékszeműnek. Ezzel rámutatva, hogy pontosan hol, is tartottak az imént.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Már az apró motozásokból tudja, hogy ez Garsin lesz.*
~Neki kell lennie.~
*Mondja magában a kardtalan magányban. Hátra sandít mikor már az ominózus jelenet következik, amikor az ártatlan, és fegyvertelen lánykát úgy basszák földhöz, hogy porzik. A korábbi bólintását, most azonnal visszavonná, és az jár a fejében, hogy mikor az a mandró kardot szegezett a tarkójának, hogyan lehetett volna azt úgy végbevinni, hogy Perchipfellre szúrva végezze. Arcán a hideg utálat látszik, majd visszafordul a kékszemű felé. A mocsok még neki áll álkedvességből nyájaskodni. Soreylnek felfordul a gyomra. És nem is gondolkodik, hogy ezt kimutassa arcban, és szóban is.*
-Akkor mindannyian beláthatjuk, hogy ez szükségtelen volt.
*Mondja, a Főrosszarcúnak, hogy nevelje meg a kutyáját. Ezután még megpróbálja magához édesgetni, és majdnem hitelesen is teszi. Soreyl újra ugyan abba a helyzetben van. A bájcsevej, és a felesleges negédesség miatt nem haladnak sehova. Türelmetlensége kezd újra felszínre törni. Hátrafordul, és Garsinra néz. Ha úgy ítéli, hogy fel tud állni, akkor megszólal.*
-Garsin. Nem lesz semmi baj.
*Mondja apai meleg hangon, mégis egy leheletnyi szigorral, jelezvén, hogy mennyen oda nyugodtan. Amikor a seb kitisztításáról esik szó, Bredoc maga intézkedik, még nem tudni mennyi sikerrel. Mind e közben, csak a kékszemű korábbi mondata visszhangzik Soreyl fejében.*
~Dolgos kezekre mindig szükség van?~
*Agya mint a gép gondolkodik, és nem tud elrugaszkodni egy kérdéskörtől.*
~Csak nem azt akarja, hogy gyilkoljuk le a Krenkataurt neki? Ha létezik, és az alsó járatokat foglalja el, akkor az értékesebb ércek nagyobb hányadán lehet a tanyája.~
*Elmélkedik tovább, és aggályos, kicsit feszült gondolkodása arcán is látszik kissé.*
~Nem lehet...~
*Gondolja tovább a lehetőségeket. Nincs eltelve magával, de ha hallott még Vadvéd idejében Soreylről a kékszemű, most lehet, hogy mint venár pályázik rá. A lovag nem egy nagy legenda, de előfordult már, hogy ismerték a nevét. Ekkor jut eszébe, hogy nem mondta meg, hogyan hívják.*
~Ezzel is beljebb vagyunk. Legjobb lesz, ha nem is gondolunk erre az eshetőségre, nem igaz Per... Faszom~
*Jut eszébe kardja hiánya. A legjobb lesz, ha nem tartogatja tovább. Bármi történik Garsinnal, és Bredocal, akkor lehet a leggyorsabban lezárni ezt a dolgot, ha többet tudnak meg, és ahhoz kérdezni kell.*
-Szabadjon megjegyeznem két dolgot.
*Kezdi mély hangján, és udvarias szóhasználata, hangsúlyával nem rímel. Az inkább hideg, és kimért.*
-Először is, a lány... *Idegesen kezdi. Haraggal. Megáll. Egy pillanatra meggondolja magát, és mintha változtatna a mondandóján.*
-Kérem engedjék el.
*Kicsit meghunyászkodva, tesz egy próbát. Elkomorul, és látszik, hogy nem tudni mi fáj jobban. A becsülete, vagy az hogy megszegte Garsinnak adott szavát.*
-A másik: Azt mondta, nem szereti a "szükséges", és a "kell" szavakat. Akkor mi van a dolgos kezekkel?
*Mondja, és egy régebbi megszólalását is egybevonja a kékszeműnek. Ezzel rámutatva, hogy pontosan hol, is tartottak az imént.*
36. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-01 11:11:26
Üzenet elküldve: 2020-02-01 11:11:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alapvetően nyugodt embernek mondható, ám van pár dolog, ami könnyen kihozza a sodrából. Ilyen például a feleslegesen alkalmazott erőszak. Mikor semmi haszna nincs igazából, csak az ember tehetetlenségéből és gyengeségéből fakad. Egyáltalán nem egy végső megoldás valamire, amit egyébként sok száz más módon meg lehetne oldani, pusztán csak a gyarlóság egy lépcsőfoka. Ez főképp akkor erősödik fel benne, mikor Garsint látja, és hogy milyen módon hozatták ide, majd hallja a férfit, hogy milyen negédesen beszél hozzá, mint egy kibaszott komédia. Semmi kedve ezt hallgatni, és részese is lenni a kis játékának, bár nem tudja, hogy Garsin hogyan reagálna, azt biztosan nem tenné, ha módja van rá, hogy szépen állja, hogy ápolgassa, mint egy szaros könyvben. Ez a valóság. Bredoc pedig hűen a hozzá intézett "kéréseknek" csak a kérdésre válaszol.*
-Nem.
*Azzal feláll a székéből, s elindul a mutatott vödör felé, már ha teheti, és nem kényszeríti maradásra sokadmaga a székben. Ha módja van rá, magához viszi a vödröt, s saját magának tisztítaná meg a sebét.*
-Ha még egyszer hozzáérsz, megöllek.
*Mondja úgy, hogy közben nem néz senkire, s szavaiból az érződik, hogy ez nem fenyegetés, ez egy ígéret. Egy tényközlés. Ha az ő szíve csak egy másodperccel tovább ver, mint azé a fickóé, akkor nem lehet kérdés, hogy mi lesz a kimenetel. Talán nem ma, talán nem is holnap, de egyszer biztosan.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alapvetően nyugodt embernek mondható, ám van pár dolog, ami könnyen kihozza a sodrából. Ilyen például a feleslegesen alkalmazott erőszak. Mikor semmi haszna nincs igazából, csak az ember tehetetlenségéből és gyengeségéből fakad. Egyáltalán nem egy végső megoldás valamire, amit egyébként sok száz más módon meg lehetne oldani, pusztán csak a gyarlóság egy lépcsőfoka. Ez főképp akkor erősödik fel benne, mikor Garsint látja, és hogy milyen módon hozatták ide, majd hallja a férfit, hogy milyen negédesen beszél hozzá, mint egy kibaszott komédia. Semmi kedve ezt hallgatni, és részese is lenni a kis játékának, bár nem tudja, hogy Garsin hogyan reagálna, azt biztosan nem tenné, ha módja van rá, hogy szépen állja, hogy ápolgassa, mint egy szaros könyvben. Ez a valóság. Bredoc pedig hűen a hozzá intézett "kéréseknek" csak a kérdésre válaszol.*
-Nem.
*Azzal feláll a székéből, s elindul a mutatott vödör felé, már ha teheti, és nem kényszeríti maradásra sokadmaga a székben. Ha módja van rá, magához viszi a vödröt, s saját magának tisztítaná meg a sebét.*
-Ha még egyszer hozzáérsz, megöllek.
*Mondja úgy, hogy közben nem néz senkire, s szavaiból az érződik, hogy ez nem fenyegetés, ez egy ígéret. Egy tényközlés. Ha az ő szíve csak egy másodperccel tovább ver, mint azé a fickóé, akkor nem lehet kérdés, hogy mi lesz a kimenetel. Talán nem ma, talán nem is holnap, de egyszer biztosan.*
35. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-30 23:10:22
Üzenet elküldve: 2020-01-30 23:10:22
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A két jómadár igen hamar elnémul, ami részben lehangoló, és unalmas, de legalább nem beszélnek ostobaságot. A jól olajozott számszeríj emlegetésére sunyi, elégedett mosoly kúszik arcára, mint aki pontosan érti a viszont célzást. Természetesen ő is egyetlen ilyen csapással könnyen semmivé tehető, és tisztában is van vele. Nem is féli a halált, van annál rémisztőbb, főleg ha már valakinek volt alkalma közelebbről is megismerkedni vele. A Kékszemű élete pedig másról sem szól, csak a halállal való ismerkedésről.
Garsin megpróbáltatásai nem tartanak sokáig, bár a leány feltehetően sokkal többnek érzi ezt. Rövidesen meg is érkeznek oda, ahonnan elindult eredetileg, ezúttal viszont még tovább haladva. A lányt továbbra is minden finomságot mellőzve rántja talpra az ismeretlen férfi, ezúttal viszont karjainál fogva. Nagyot taszít rajta, hogy botladozva, vagy egyenesen orra bukva megérkezzen nem messze a körbeült kártyázó asztaltól.
Garsin érkezését egy darabig érzékelhető feszültség követi, még az esetleg időnként feltámadó beszéd is elmarad. Nem több ez egy pillanatnál, a rászegeződő tekintetek viszont kitartóan követik minden mozdulatát.*
- Jaj, szegény kis galambom!
*Szólal meg a Kékszemű, és az előbbihez hasonlóan felkönyökölt kezén pihenteti félrebillentett fejét. Arcán tízezer aranyas mosoly tündököl a legbarátibb fajtából.*
- Micsoda durvaságnak lettél te kitéve. Szörnyen sajnálom, és elnézést kérek.
*Kezét szívére téve, némileg előrehajolva udvariaskodik tovább, majd gyűrűs kézfeje barátian int Garsinnak, hogy jöjjön közelebb hozzá. Egészen olyan, mintha ténylegesen bánná a történteket, és nem akarta volna, hogy ez történjen.*
- Gyere galambom, hadd nézzelek meg közelebbről. Ne félj, nem bántalak!
*A Garsint belökő feketruhás férfi, aki korábban Soreylt kényszerítette fegyverletételre egy utolsó vicsorgás, és maga elé szitkozódás után visszatér komor közönyébe, és a bejárathoz áll. Kezeit háta mögött összekulcsolva, feszes tartással, és fürkésző tekintettel némán vesz részt tovább az eseményekben, miközben a többiek tekintetüket legeltetve a lányon kényelmesen ücsörögnek tovább.*
- Illetve megkérnélek szépen arra, hogy azt a vödör vizet és rongyot hozd ide. Mélyen tisztelt városőrünk megsérült, nem ártana egy leány ügyes, apró kezekkel kitisztítaná a sebét, ugye?
*Kérdőn néz Soreylékre, miközben kezével továbbra is a vödör helyét mutatja a szoba másik felében. Legalább ez távolabb van a Garsint vizslató banditáktól, és a gyanús vérfoltoktól, amik annyira frissek, hogy a fiatal lány csak tovább keni, és hordja szét azt, amit korábban már a többiek is megtettek.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.01.30 23:10:39
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A két jómadár igen hamar elnémul, ami részben lehangoló, és unalmas, de legalább nem beszélnek ostobaságot. A jól olajozott számszeríj emlegetésére sunyi, elégedett mosoly kúszik arcára, mint aki pontosan érti a viszont célzást. Természetesen ő is egyetlen ilyen csapással könnyen semmivé tehető, és tisztában is van vele. Nem is féli a halált, van annál rémisztőbb, főleg ha már valakinek volt alkalma közelebbről is megismerkedni vele. A Kékszemű élete pedig másról sem szól, csak a halállal való ismerkedésről.
Garsin megpróbáltatásai nem tartanak sokáig, bár a leány feltehetően sokkal többnek érzi ezt. Rövidesen meg is érkeznek oda, ahonnan elindult eredetileg, ezúttal viszont még tovább haladva. A lányt továbbra is minden finomságot mellőzve rántja talpra az ismeretlen férfi, ezúttal viszont karjainál fogva. Nagyot taszít rajta, hogy botladozva, vagy egyenesen orra bukva megérkezzen nem messze a körbeült kártyázó asztaltól.
Garsin érkezését egy darabig érzékelhető feszültség követi, még az esetleg időnként feltámadó beszéd is elmarad. Nem több ez egy pillanatnál, a rászegeződő tekintetek viszont kitartóan követik minden mozdulatát.*
- Jaj, szegény kis galambom!
*Szólal meg a Kékszemű, és az előbbihez hasonlóan felkönyökölt kezén pihenteti félrebillentett fejét. Arcán tízezer aranyas mosoly tündököl a legbarátibb fajtából.*
- Micsoda durvaságnak lettél te kitéve. Szörnyen sajnálom, és elnézést kérek.
*Kezét szívére téve, némileg előrehajolva udvariaskodik tovább, majd gyűrűs kézfeje barátian int Garsinnak, hogy jöjjön közelebb hozzá. Egészen olyan, mintha ténylegesen bánná a történteket, és nem akarta volna, hogy ez történjen.*
- Gyere galambom, hadd nézzelek meg közelebbről. Ne félj, nem bántalak!
*A Garsint belökő feketruhás férfi, aki korábban Soreylt kényszerítette fegyverletételre egy utolsó vicsorgás, és maga elé szitkozódás után visszatér komor közönyébe, és a bejárathoz áll. Kezeit háta mögött összekulcsolva, feszes tartással, és fürkésző tekintettel némán vesz részt tovább az eseményekben, miközben a többiek tekintetüket legeltetve a lányon kényelmesen ücsörögnek tovább.*
- Illetve megkérnélek szépen arra, hogy azt a vödör vizet és rongyot hozd ide. Mélyen tisztelt városőrünk megsérült, nem ártana egy leány ügyes, apró kezekkel kitisztítaná a sebét, ugye?
*Kérdőn néz Soreylékre, miközben kezével továbbra is a vödör helyét mutatja a szoba másik felében. Legalább ez távolabb van a Garsint vizslató banditáktól, és a gyanús vérfoltoktól, amik annyira frissek, hogy a fiatal lány csak tovább keni, és hordja szét azt, amit korábban már a többiek is megtettek.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.01.30 23:10:39
34. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-29 13:02:10
Üzenet elküldve: 2020-01-29 13:02:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A folyosó végén szinte ragyogni látszik a fény innen, ahonnan nézi. Olyan közelinek tűnik, hogy egyesek talán már reménykednének a helyében, s bíznának a megmenekülésben. Garsin csak küzd, lélekvesztetten, bizakodás nélkül, ám kitartóan.
Elrugaszkodik a következő megerőltető lépéshez, de ezzel egyidőben már érzi a fejét hátrafeszítő rántást, aminek lendületét végül az egész teste követi.
Ismét a földön találja magát. Sovány vigasz, hogy ezúttal inkább a fenekére és a csípőjére érkezik, megtámasztva a padlóhoz koccanó könyökével, mert ez is legalább annyira fáj, mintha a hátára vágódott volna. A feje ugyanis a levegőben marad, a haján lógva, s nem kellemes a fejbőrén tartani a teste egy részét.
Föleszmélésre azonban most sem kap időt, de még a föltápászkodásra sem, mert úgy ahogy van, rángatni kezdik lefelé a lépcsőkön.
Egy pillanatra még látja a folyosó végén azt a fényt, ami aztán eltűnik az első lépcsőfok mögött, miközben ő meg visszazuhan a derengő sötétségbe.
Nem jellemző rá a sikoltozás, most is viszonylag halkan tűri a tortúrát. Artikulálatlanul és önkéntelen jajong és nyekken, ahogy a lépcsőkön bukdácsol, újabb és újabb sérüléseket szerezve. Próbál ő fölállni, de a lépcsők és az iram, amiben haladnak, nem teszik ezt lehetővé. Annyit sikerül elérnie, hogy menetiránynak oldalt fordul, így legalább néha sikerül kitámasztania magát a lábával. Egyébként meg a saját hajában és az azt fogó kézben igyekszik megkapaszkodni, hogy csökkentse a fején azt a húzást és ne törje ki a nyakát.
Odalent sikerül talpra kászálódnia, de a rángatástól vagy kétszer letérdel még és eddigre nagyon kínlódik már. Fölegyenesedni nem tud, mert azzal is húzza a haját, így görnyedten, fejével a férfi kezét követve botladozik előre. Ez a testtartás sem tesz jót a korábbi sérüléseinek, a fájdalomtól pedig csorognak a könnyei.
A gyötrelmes haladás és küszködés lefoglalják, ám ahogy ismét erősödik a fény és fölfogja hová, kik közé is viszik, ez a körülmény még a fájdalomnál is jobban megsanyargatja. A félelemtől elgyengül és ismét megbotlik, így az utolsó lépéseken megint csak vonszolódik.
Könyörgések és kétségbeesett kérdések rikoltanak a fejében arról, hogy mit fognak vele csinálni, hová viszik, de a szája néma marad. Ő pontosan tudja, mitől fél, s mi az, aminek már a gondolatától elhagyja az erő...*
*A folyosó végén szinte ragyogni látszik a fény innen, ahonnan nézi. Olyan közelinek tűnik, hogy egyesek talán már reménykednének a helyében, s bíznának a megmenekülésben. Garsin csak küzd, lélekvesztetten, bizakodás nélkül, ám kitartóan.
Elrugaszkodik a következő megerőltető lépéshez, de ezzel egyidőben már érzi a fejét hátrafeszítő rántást, aminek lendületét végül az egész teste követi.
Ismét a földön találja magát. Sovány vigasz, hogy ezúttal inkább a fenekére és a csípőjére érkezik, megtámasztva a padlóhoz koccanó könyökével, mert ez is legalább annyira fáj, mintha a hátára vágódott volna. A feje ugyanis a levegőben marad, a haján lógva, s nem kellemes a fejbőrén tartani a teste egy részét.
Föleszmélésre azonban most sem kap időt, de még a föltápászkodásra sem, mert úgy ahogy van, rángatni kezdik lefelé a lépcsőkön.
Egy pillanatra még látja a folyosó végén azt a fényt, ami aztán eltűnik az első lépcsőfok mögött, miközben ő meg visszazuhan a derengő sötétségbe.
Nem jellemző rá a sikoltozás, most is viszonylag halkan tűri a tortúrát. Artikulálatlanul és önkéntelen jajong és nyekken, ahogy a lépcsőkön bukdácsol, újabb és újabb sérüléseket szerezve. Próbál ő fölállni, de a lépcsők és az iram, amiben haladnak, nem teszik ezt lehetővé. Annyit sikerül elérnie, hogy menetiránynak oldalt fordul, így legalább néha sikerül kitámasztania magát a lábával. Egyébként meg a saját hajában és az azt fogó kézben igyekszik megkapaszkodni, hogy csökkentse a fején azt a húzást és ne törje ki a nyakát.
Odalent sikerül talpra kászálódnia, de a rángatástól vagy kétszer letérdel még és eddigre nagyon kínlódik már. Fölegyenesedni nem tud, mert azzal is húzza a haját, így görnyedten, fejével a férfi kezét követve botladozik előre. Ez a testtartás sem tesz jót a korábbi sérüléseinek, a fájdalomtól pedig csorognak a könnyei.
A gyötrelmes haladás és küszködés lefoglalják, ám ahogy ismét erősödik a fény és fölfogja hová, kik közé is viszik, ez a körülmény még a fájdalomnál is jobban megsanyargatja. A félelemtől elgyengül és ismét megbotlik, így az utolsó lépéseken megint csak vonszolódik.
Könyörgések és kétségbeesett kérdések rikoltanak a fejében arról, hogy mit fognak vele csinálni, hová viszik, de a szája néma marad. Ő pontosan tudja, mitől fél, s mi az, aminek már a gondolatától elhagyja az erő...*
33. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-29 12:47:44
Üzenet elküldve: 2020-01-29 12:47:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Gyakorlatilag teljesen lefegyverezve, túszként ülnek, és a saját túsztárgyalásukat folytatják. A füstös hangulatú beszélgetés a várt mederben csordogál, miután Soreyl közbeszólt. Mint az sejthető volt, nem engedik futni a lányt. Kiszámítható, mégis igen csak bosszantó fordulat, ami ökölbe zárja Soreyl kezét az asztal alatt. De csak szépen lassan, amolyan észrevehetetlen. A lovag kis közjátéka azonban feltüzeli a kék szeműt. Legalábbis elsőre igen úgy tűnik, és mintha egy kicsit közelebb is jutnának az ittlétük okához. Az úr kicsit fennakad a Városi Őrség pénzkérdésén, de Soreyl nincs azon a rangon, hogy az orrára kösse, vagy hogy egyáltalán tudjon arról, hogy mit mutat a zsoldkassza, vagy éppen a kaszárnya könyvelése. Ezt szíveskedik kihagyni a válaszából.*
-Felesleges pénzszóráshoz senki sem elég gazdag.
*Válaszolja röviden, ha már képes volt a mentálmágus ilyen apróságba belekötni.*
~Perchi, hogy elküldené, a kurva életbe ha itt lenne.~
*Gondolja a lovag, és szavai üresen visszhangoznak fejében. A mesterkard nélkül elméje mintha egy sötét szoba lenne, amiben minden gondolat visszapattan a falakról. Nincs ki meghallgassa, vagy válaszoljon rájuk. Ez egyszerre ijesztő, és bosszantó. Bosszantó, hogy gondolatai, és tervei felett nincsen egy két tagú bizottság, egy másik nézőpont. Magára maradt, nincs segítsége saját fejében. De itt van neki az elszótlanodó Brox, és ettől lesz ijesztő. Ha Soreyl tudná, hogy egy ember aki nem bolond, annak mindig ilyen az élete, ijedten szánná a világot. Mindenkinek kéne egy Perchipfell. No de! Vissza a beszélgetéshez!
A főrosszarcú valami dicséret-félét köp ki a száján, arról hogy Soreyl legalább gondolkodik. Egy pillanatra átsandít a parancsnokhelyettesre. Ha szemük találkozik, akkor egy meleg baráti tekintet láthat. Soreyl pontosan tudja, hogy felettesének is majd megpattanhat az agykereke, csak ő még nem mondja ki, és ha volt bármi terve ezzel a kis beszélgetéssel, azt Soreyl úgy vágta ketté, mint Perchi a törpét az imént. Ezzel szemben a Kék szemű alátámasztja Soreyl azon elméletét, hogy nem tetszett neki Bredoc hozzáállása, és vallató kérdezgetése.*
~Ezt megtippeltem volna.~
*Gondolja magában Soreyl, és arca valami hasonló cinizmust tükröz. És az marad teljesen mereven a beszélgetés végéig. A kis dalocska nem igazán hatja meg, és az sem, hogy kiröhögik a városi őrséget. A börtönben a városon kívül bujkálva, bárki kinevetheti magát.*
-Bárkit meglehet ölni, egy jól olajozott számszeríjjal.
*Jelenti ki Soreyl. Hangja hideg, és mély. Arca cinikus, tekintete szúrós. Ebben a mondatban benne van minden véleménye, amit csak Perchipfellnek darál le.*
~Akár téged is galambom.. És aki belép a Városi Őrségbe az vállalja a kockázatot.~
*Az elmei szavakra, azonban nincs válasz. Egy pillanatra meg is feledkezett a lovag, hogy nincs vele a barátja.*
~Baszameg!~
*fogalmazza meg röviden a mondandóját. Majd fülön csapja egy mondat.*
~Dolgos kezekre mindig szükség van?~
*Gondolkozik, és kezd nagyon rosszat sejteni. A kellemes fenyegetés, és az erősítés kérdésére Borx válaszol, Soreyl csak rázza a fejét. Ekkor megérkezik vissza fekete alak. Feltehetően Garsinnal.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Gyakorlatilag teljesen lefegyverezve, túszként ülnek, és a saját túsztárgyalásukat folytatják. A füstös hangulatú beszélgetés a várt mederben csordogál, miután Soreyl közbeszólt. Mint az sejthető volt, nem engedik futni a lányt. Kiszámítható, mégis igen csak bosszantó fordulat, ami ökölbe zárja Soreyl kezét az asztal alatt. De csak szépen lassan, amolyan észrevehetetlen. A lovag kis közjátéka azonban feltüzeli a kék szeműt. Legalábbis elsőre igen úgy tűnik, és mintha egy kicsit közelebb is jutnának az ittlétük okához. Az úr kicsit fennakad a Városi Őrség pénzkérdésén, de Soreyl nincs azon a rangon, hogy az orrára kösse, vagy hogy egyáltalán tudjon arról, hogy mit mutat a zsoldkassza, vagy éppen a kaszárnya könyvelése. Ezt szíveskedik kihagyni a válaszából.*
-Felesleges pénzszóráshoz senki sem elég gazdag.
*Válaszolja röviden, ha már képes volt a mentálmágus ilyen apróságba belekötni.*
~Perchi, hogy elküldené, a kurva életbe ha itt lenne.~
*Gondolja a lovag, és szavai üresen visszhangoznak fejében. A mesterkard nélkül elméje mintha egy sötét szoba lenne, amiben minden gondolat visszapattan a falakról. Nincs ki meghallgassa, vagy válaszoljon rájuk. Ez egyszerre ijesztő, és bosszantó. Bosszantó, hogy gondolatai, és tervei felett nincsen egy két tagú bizottság, egy másik nézőpont. Magára maradt, nincs segítsége saját fejében. De itt van neki az elszótlanodó Brox, és ettől lesz ijesztő. Ha Soreyl tudná, hogy egy ember aki nem bolond, annak mindig ilyen az élete, ijedten szánná a világot. Mindenkinek kéne egy Perchipfell. No de! Vissza a beszélgetéshez!
A főrosszarcú valami dicséret-félét köp ki a száján, arról hogy Soreyl legalább gondolkodik. Egy pillanatra átsandít a parancsnokhelyettesre. Ha szemük találkozik, akkor egy meleg baráti tekintet láthat. Soreyl pontosan tudja, hogy felettesének is majd megpattanhat az agykereke, csak ő még nem mondja ki, és ha volt bármi terve ezzel a kis beszélgetéssel, azt Soreyl úgy vágta ketté, mint Perchi a törpét az imént. Ezzel szemben a Kék szemű alátámasztja Soreyl azon elméletét, hogy nem tetszett neki Bredoc hozzáállása, és vallató kérdezgetése.*
~Ezt megtippeltem volna.~
*Gondolja magában Soreyl, és arca valami hasonló cinizmust tükröz. És az marad teljesen mereven a beszélgetés végéig. A kis dalocska nem igazán hatja meg, és az sem, hogy kiröhögik a városi őrséget. A börtönben a városon kívül bujkálva, bárki kinevetheti magát.*
-Bárkit meglehet ölni, egy jól olajozott számszeríjjal.
*Jelenti ki Soreyl. Hangja hideg, és mély. Arca cinikus, tekintete szúrós. Ebben a mondatban benne van minden véleménye, amit csak Perchipfellnek darál le.*
~Akár téged is galambom.. És aki belép a Városi Őrségbe az vállalja a kockázatot.~
*Az elmei szavakra, azonban nincs válasz. Egy pillanatra meg is feledkezett a lovag, hogy nincs vele a barátja.*
~Baszameg!~
*fogalmazza meg röviden a mondandóját. Majd fülön csapja egy mondat.*
~Dolgos kezekre mindig szükség van?~
*Gondolkozik, és kezd nagyon rosszat sejteni. A kellemes fenyegetés, és az erősítés kérdésére Borx válaszol, Soreyl csak rázza a fejét. Ekkor megérkezik vissza fekete alak. Feltehetően Garsinnal.*
32. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-27 01:21:08
Üzenet elküldve: 2020-01-27 01:21:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A kékszemű szavai mintha süket fülekre találnának, legalábbis a parancsnokhelyettest éppen ennyire érdeklin a kapott válasz, már ha annak nevezhető. Bár úgy gondolja, hogy sokkal többet nem is várhat a másik tőle. A Garsinra tett megjegyzés pedig nem éri hideg zuhanyként, számított rá, hogy pont ennyit fog érni, de legalább a lelkiismerete valamivel tisztább, amolyan én megpróbáltam jelleggel. Megpróbálta, sokkal többre jelen helyzetéből fakadóan nem képes. Soreyl viselkedése, stílusa annál inkább meglepi Bredocot. Nem mintha zavarná, vagy rosszallná, vagy ilyesmi. Látott már hasonló alakokat korábban, csupán nem gondolta, hogy pont ő lesz az a fajta ember. Bár ezt ő valószínűleg nem tudhatja, ennek külső jelet igyekszik nem adni. Ha kikerülnek innen élve lesz elég idejük ezt megbeszélni. A városőrséggel kapcsolatos kérdéseket teljesen irrelevánsak érzi, ha már ennyi mindent tud az a fickó róluk, olyan önkényesnek érzi, mintha egy felnőtt testbe zárt gyerek lenne.*
~Ha nem kellünk neki semmire se mi, sem az őrség, akkor gondolom csak élvezetből vagyunk még életben.~
*Von vállat, s mondaná is, amit gondol, de nem. Inkább nem. Csak felé fordul az asztalra könyökölt kézzel, s a kérdésére felel, az egyetlenre, amit igazából feltett.*
-Nem.
*A kékszemű szavai mintha süket fülekre találnának, legalábbis a parancsnokhelyettest éppen ennyire érdeklin a kapott válasz, már ha annak nevezhető. Bár úgy gondolja, hogy sokkal többet nem is várhat a másik tőle. A Garsinra tett megjegyzés pedig nem éri hideg zuhanyként, számított rá, hogy pont ennyit fog érni, de legalább a lelkiismerete valamivel tisztább, amolyan én megpróbáltam jelleggel. Megpróbálta, sokkal többre jelen helyzetéből fakadóan nem képes. Soreyl viselkedése, stílusa annál inkább meglepi Bredocot. Nem mintha zavarná, vagy rosszallná, vagy ilyesmi. Látott már hasonló alakokat korábban, csupán nem gondolta, hogy pont ő lesz az a fajta ember. Bár ezt ő valószínűleg nem tudhatja, ennek külső jelet igyekszik nem adni. Ha kikerülnek innen élve lesz elég idejük ezt megbeszélni. A városőrséggel kapcsolatos kérdéseket teljesen irrelevánsak érzi, ha már ennyi mindent tud az a fickó róluk, olyan önkényesnek érzi, mintha egy felnőtt testbe zárt gyerek lenne.*
~Ha nem kellünk neki semmire se mi, sem az őrség, akkor gondolom csak élvezetből vagyunk még életben.~
*Von vállat, s mondaná is, amit gondol, de nem. Inkább nem. Csak felé fordul az asztalra könyökölt kézzel, s a kérdésére felel, az egyetlenre, amit igazából feltett.*
-Nem.
31. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-26 23:42:24
Üzenet elküldve: 2020-01-26 23:42:24
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Kékszemű igen türelmesnek mondható, ez még akkor is igaz, amikor Bredoc tovább fűzi a kereskedőséggel kapcsolatos viccelődést. Egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja, bölcsebbnek látja így, főleg mert unalmas beszélgetések nem érdemesek arra, hogy több energiát fecséreljen rájuk.*
- A sorrendet rábízzuk, mert hiszünk a művészi szabadságban.
*Éppen annyira rezignálttá válik hangja, mint Bredocnak, holott kezdetben úgy sejtette érdekes alakokkal hozta össze a sors. Persze időnként ő is szokott tévedni, ez azon kevés alkalmak egyike, és nem is tölti el túlzott örömmel. Márpedig ha a Kékszemű unatkozik, az senkire nézve sem jelent semmi jót.
Garsin említésére a közelebb ülő banditák összesúgnak, és elkezdik tovább adni azt, amit hallottak. Az ő arcukon meglepettség mutatkozik, ellenben a Kékszeműnek egy arcizma sem rezzen meg, annak ellenére, hogy ez éppen annyira váratlanul érte, mint mindenkit.*
- Akár hagyhatnánk, de nem így lesz.
*Feleli egyszerűen, és gondosan mellőzi a magyarázatot. Éppen ahogy azt is, hogy bármivel megkínálja a két őrt, holott előtte is, és emberei előtt is szárított hús, sör, vagy egyéb étket, és italok sorakoznak. Fontosnak véli ezen formaságokat, nehogy véletlenül Bredoc vagy Soreyl fejében az a tévképzet alakuljon ki, hogy ők itt vendégek. A szürke színre is kap két lehangoló választ, ezek is annyira közömbösek számára, hogy inkább visszatér a szőlőevéshez. Ellenben Darenn udvarias közbeszólására láthatóan felcsillannak szemei.*
- Nincs? És miért nincs?
*Fejét oldalra billenti, és úgy várja a választ fojtott izgatottsággal. Égeti a vágy, hogy Soreyl kifejtse ellenérzései okát. Magában konstatálja, hogy a várakozás minden pillanata megérte, hiszen a csapat egyik tagja követelőzés helyett inkább gondolkodni kezdett.*
- Ó, tehát már van az őrségnek pénze? Csak a nagyzoló vörösre nincs?
*Kicsit ellentmondásosnak érzi, és mélyen reméli, hogy Soreyl nem a Krenkataur érceire gondolt a vagyon alatt, mert az már láthatóan nem az őrség irányítása alatt áll.*
- Tetszik, hogy legalább egyikőtök használja a fejét, és nem faltörésre.
*Mondaná, hogy becsüli Bredoc törtetését, de hazudna. Semmit nem lát benne, csak valami hős eszméktől megrészegült bolondot.*
- Csakhogy tisztázzuk az elején. Nem szeretem a vallatást, és tudom, ez rossz beidegződés *Ekkor fagyos kékjeit Bredocra emeli.* de ez éppenséggel nem az a helyzet, amikor ennek itt lenne az ideje. Röviden, itt én kérdezek. Valamint *Itt pedig Darennra néz.* a kell és a szükséges szavakat nem igazán szívlelem, főleg mert nem helyénvalóak. Nincs szükségem az őrségre, és a továbbiak érkezése sem rémít meg. A bátor Krultos kapitányotokat is könnyen kiiktathatnám egy ügyes íjásszal, egy számszeríjjal, és egy sötétben megbújó alakkal a szegénynegyed háztetején. *Ujjával csettintve jelzi, hogy milyen egyszerűen tudná ezt kivitelezni.*
- Főleg mert minden tőletek visszhangzik, leginkább a röhögéstől.
*Ha pedig Bredocra pillant, akkor érti is, hogy miért. Ha Soreylre, akkor már kevésbé. A háttérben fojtott hangon, de egyre erősödő morajlással kezd egy vidám dallamú ének utat törni magának, ahogy az egykori rabok egyesével csatlakoznak be a váratlanul elkezdett nótába.*
- Jó a kedv, ha acélviharban
Tör előre a sereg,
De még jobb, ha a hosszú késről
Az őrök vére csepeg!
*Ezt hahotázás, és kurjongatás követi.*
- Nos, dolgos kezekre mindig szükség van.
*Feleli a Kékszemű, ha már ilyen modortalan módon sürgetni kezdték, és sajnos a kérem szócska sem sokat javított ezen.*
- Persze előtte még megkérdezném, hogy a leánykán kívül akad még valaki, akiről érdemes tudni? Minden váratlan vendégért egy szemetek fogja bánni, csakhogy nyílt lapokkal játszunk.
*Megint a kartámlára könyököl, és kezdi el szemlélgetni a két őr arcát.*
- Bár a leányoknak talán anélkül is tetszenétek.
*Ezután persze még vár, egyrészt a válaszra, másrészt arra, hogy meghozzák a már olyan sokat emlegetett Garsint.*
*Garsin minden törekvése ellenére nem jut messzire, és kezdeti előnye sajnálatosan nem elég ahhoz, hogy kijusson a fényre. Teste lomha, erőtlen, és bordái tájéka borzasztóan szúr. Hiába hallja az egyre hangosabb lépteket nem tudja magát gyorsabb tempóra ösztökélni, csupán minden idegszálát megfeszítve küzdhet, ennek ellenére az ismeretlen férfi ruganyos lépteivel rögvest beéri őt, pedig már látni véli a cellák végénél megjelenő nagyobb fényt a derengő félhomály helyett. Ekkor ragadja meg őt a férfi hátulról a hajánál fogva, és rántja le a földre, hogy elessen. Szíve szerint haragjában kedve lenne ököllel arcon vágni a lányt, mégis ellenáll ennek a késztetésnek, csak zord arcával tekint le rá, gesztusai egy dühödt vicsorrá torzulnak.*
- Még egy ilyen, és teszek róla, hogy vágyni kezd a halált.
*Nem hagy alkalmat arra, hogy Garsin talpra kecmereghessen, ha egyáltalán megpróbálkozik ezzel. Nemes egyszerűséggel kezdi el hajánál fogva ráncigálni őt, hadd bukdácsoljon, vagy vonszolódjon. A haragtól egész koponyája lüktet, és csak remélni tudja, hogy előbb viszi el az agyvérzés, mint az, hogy visszaérjen a lánnyal a többiekhez.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Kékszemű igen türelmesnek mondható, ez még akkor is igaz, amikor Bredoc tovább fűzi a kereskedőséggel kapcsolatos viccelődést. Egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja, bölcsebbnek látja így, főleg mert unalmas beszélgetések nem érdemesek arra, hogy több energiát fecséreljen rájuk.*
- A sorrendet rábízzuk, mert hiszünk a művészi szabadságban.
*Éppen annyira rezignálttá válik hangja, mint Bredocnak, holott kezdetben úgy sejtette érdekes alakokkal hozta össze a sors. Persze időnként ő is szokott tévedni, ez azon kevés alkalmak egyike, és nem is tölti el túlzott örömmel. Márpedig ha a Kékszemű unatkozik, az senkire nézve sem jelent semmi jót.
Garsin említésére a közelebb ülő banditák összesúgnak, és elkezdik tovább adni azt, amit hallottak. Az ő arcukon meglepettség mutatkozik, ellenben a Kékszeműnek egy arcizma sem rezzen meg, annak ellenére, hogy ez éppen annyira váratlanul érte, mint mindenkit.*
- Akár hagyhatnánk, de nem így lesz.
*Feleli egyszerűen, és gondosan mellőzi a magyarázatot. Éppen ahogy azt is, hogy bármivel megkínálja a két őrt, holott előtte is, és emberei előtt is szárított hús, sör, vagy egyéb étket, és italok sorakoznak. Fontosnak véli ezen formaságokat, nehogy véletlenül Bredoc vagy Soreyl fejében az a tévképzet alakuljon ki, hogy ők itt vendégek. A szürke színre is kap két lehangoló választ, ezek is annyira közömbösek számára, hogy inkább visszatér a szőlőevéshez. Ellenben Darenn udvarias közbeszólására láthatóan felcsillannak szemei.*
- Nincs? És miért nincs?
*Fejét oldalra billenti, és úgy várja a választ fojtott izgatottsággal. Égeti a vágy, hogy Soreyl kifejtse ellenérzései okát. Magában konstatálja, hogy a várakozás minden pillanata megérte, hiszen a csapat egyik tagja követelőzés helyett inkább gondolkodni kezdett.*
- Ó, tehát már van az őrségnek pénze? Csak a nagyzoló vörösre nincs?
*Kicsit ellentmondásosnak érzi, és mélyen reméli, hogy Soreyl nem a Krenkataur érceire gondolt a vagyon alatt, mert az már láthatóan nem az őrség irányítása alatt áll.*
- Tetszik, hogy legalább egyikőtök használja a fejét, és nem faltörésre.
*Mondaná, hogy becsüli Bredoc törtetését, de hazudna. Semmit nem lát benne, csak valami hős eszméktől megrészegült bolondot.*
- Csakhogy tisztázzuk az elején. Nem szeretem a vallatást, és tudom, ez rossz beidegződés *Ekkor fagyos kékjeit Bredocra emeli.* de ez éppenséggel nem az a helyzet, amikor ennek itt lenne az ideje. Röviden, itt én kérdezek. Valamint *Itt pedig Darennra néz.* a kell és a szükséges szavakat nem igazán szívlelem, főleg mert nem helyénvalóak. Nincs szükségem az őrségre, és a továbbiak érkezése sem rémít meg. A bátor Krultos kapitányotokat is könnyen kiiktathatnám egy ügyes íjásszal, egy számszeríjjal, és egy sötétben megbújó alakkal a szegénynegyed háztetején. *Ujjával csettintve jelzi, hogy milyen egyszerűen tudná ezt kivitelezni.*
- Főleg mert minden tőletek visszhangzik, leginkább a röhögéstől.
*Ha pedig Bredocra pillant, akkor érti is, hogy miért. Ha Soreylre, akkor már kevésbé. A háttérben fojtott hangon, de egyre erősödő morajlással kezd egy vidám dallamú ének utat törni magának, ahogy az egykori rabok egyesével csatlakoznak be a váratlanul elkezdett nótába.*
- Jó a kedv, ha acélviharban
Tör előre a sereg,
De még jobb, ha a hosszú késről
Az őrök vére csepeg!
*Ezt hahotázás, és kurjongatás követi.*
- Nos, dolgos kezekre mindig szükség van.
*Feleli a Kékszemű, ha már ilyen modortalan módon sürgetni kezdték, és sajnos a kérem szócska sem sokat javított ezen.*
- Persze előtte még megkérdezném, hogy a leánykán kívül akad még valaki, akiről érdemes tudni? Minden váratlan vendégért egy szemetek fogja bánni, csakhogy nyílt lapokkal játszunk.
*Megint a kartámlára könyököl, és kezdi el szemlélgetni a két őr arcát.*
- Bár a leányoknak talán anélkül is tetszenétek.
*Ezután persze még vár, egyrészt a válaszra, másrészt arra, hogy meghozzák a már olyan sokat emlegetett Garsint.*
*Garsin minden törekvése ellenére nem jut messzire, és kezdeti előnye sajnálatosan nem elég ahhoz, hogy kijusson a fényre. Teste lomha, erőtlen, és bordái tájéka borzasztóan szúr. Hiába hallja az egyre hangosabb lépteket nem tudja magát gyorsabb tempóra ösztökélni, csupán minden idegszálát megfeszítve küzdhet, ennek ellenére az ismeretlen férfi ruganyos lépteivel rögvest beéri őt, pedig már látni véli a cellák végénél megjelenő nagyobb fényt a derengő félhomály helyett. Ekkor ragadja meg őt a férfi hátulról a hajánál fogva, és rántja le a földre, hogy elessen. Szíve szerint haragjában kedve lenne ököllel arcon vágni a lányt, mégis ellenáll ennek a késztetésnek, csak zord arcával tekint le rá, gesztusai egy dühödt vicsorrá torzulnak.*
- Még egy ilyen, és teszek róla, hogy vágyni kezd a halált.
*Nem hagy alkalmat arra, hogy Garsin talpra kecmereghessen, ha egyáltalán megpróbálkozik ezzel. Nemes egyszerűséggel kezdi el hajánál fogva ráncigálni őt, hadd bukdácsoljon, vagy vonszolódjon. A haragtól egész koponyája lüktet, és csak remélni tudja, hogy előbb viszi el az agyvérzés, mint az, hogy visszaérjen a lánnyal a többiekhez.*
30. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-24 13:41:57
Üzenet elküldve: 2020-01-24 13:41:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Még mielőtt a férfi fölfedezné, hogy eltűnt és utána indulna, ő már hallja maga mögött a lépteit, minden egyes pillanatban.
Testében ismerős érzés árad szét, az a fajta, ami lehetővé tette és teszi, hogy elviselje a fájdalmat. Jelenleg szinte nem is érzi, de a tartalékaiból sajnos nem maradt túl sok, úgyhogy kimerült testét még a feltételezett életveszély sem képes emberfeletti ügyességre és gyorsaságra bírni.
Botladozik a lépcsőkön, már úgy a feljáró közepénél járhat, mikor az eddig csak képzeletében létező hang egyszer csak megkülönböztethetően valóságos lesz.
Ez ad még egy kis löketet, hogy a lépcsők maradékán fölküzdje magát, aztán két utat lát maga előtt... Az egyik, hogy előveszi a kést és megpróbálja megvédeni magát. A másik, hogy tovább menekül...
A sürgető lépteket maga mögött hallva utóbbi mellett dönt. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy harcban, akár a meglepetés erejével fölvehetné a versenyt a férfival, s az nem csavarná ki az első mozdulatnál kezéből a fegyvert. Meg egyáltalán ideje sincs már...
Ha felér a lépcsőkön, a folyosó felé rohanna tovább. És agya már előre azon pörög, hogy onnan aztán merre fusson, mit csináljon... Nem emlékszik, kulcs van-e a kapuban, vagy másképp működik a zárja. Talán, ha odáig elér, becsaphatja maga mögött a kaput. Vagy egy másik terembe zárkózhat be, eltorlaszolhatja az ajtaját... Vagy inkább a kijárat felé fusson? A lovakhoz? Vagy az erdőbe?...*
*Még mielőtt a férfi fölfedezné, hogy eltűnt és utána indulna, ő már hallja maga mögött a lépteit, minden egyes pillanatban.
Testében ismerős érzés árad szét, az a fajta, ami lehetővé tette és teszi, hogy elviselje a fájdalmat. Jelenleg szinte nem is érzi, de a tartalékaiból sajnos nem maradt túl sok, úgyhogy kimerült testét még a feltételezett életveszély sem képes emberfeletti ügyességre és gyorsaságra bírni.
Botladozik a lépcsőkön, már úgy a feljáró közepénél járhat, mikor az eddig csak képzeletében létező hang egyszer csak megkülönböztethetően valóságos lesz.
Ez ad még egy kis löketet, hogy a lépcsők maradékán fölküzdje magát, aztán két utat lát maga előtt... Az egyik, hogy előveszi a kést és megpróbálja megvédeni magát. A másik, hogy tovább menekül...
A sürgető lépteket maga mögött hallva utóbbi mellett dönt. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy harcban, akár a meglepetés erejével fölvehetné a versenyt a férfival, s az nem csavarná ki az első mozdulatnál kezéből a fegyvert. Meg egyáltalán ideje sincs már...
Ha felér a lépcsőkön, a folyosó felé rohanna tovább. És agya már előre azon pörög, hogy onnan aztán merre fusson, mit csináljon... Nem emlékszik, kulcs van-e a kapuban, vagy másképp működik a zárja. Talán, ha odáig elér, becsaphatja maga mögött a kaput. Vagy egy másik terembe zárkózhat be, eltorlaszolhatja az ajtaját... Vagy inkább a kijárat felé fusson? A lovakhoz? Vagy az erdőbe?...*
29. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-24 12:48:17
Üzenet elküldve: 2020-01-24 12:48:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl kevésbé komfortosan nem is érezhetné magát. Fél-egész eszének felé egészségét most veszik el tőle, így egyedül marad gondolataival élete nagy ritka pillanatainak egyikében. Egyébként sem egy általános egy lovag életében, hogy kardtalan kell ücsörögni tucat haramia közepén. A távozó fekete alak, a bólintásra nem reagál. Nem is igazán várja el. A komoly mondtára egy kérdéses cinizmus a válasz a főrosszarcútól.*
-Milyen kedves.
*Érkezik tőle a válasz hasonlóan eldönthetelen hangnemben. Ezután egy beszélgetés kerekedik ki a gyűrűs, és a parancsnokhelyettes között. Soreyl szigorú arca nem árulja el magát, de kezd igen berágni Broxra. Azon kívül, hogy belevetette magát a veszedelembe, a hülyeséggel határos, kicsit nagyképű magabiztosságát tovább folytatja. A helyzet messze nem engedi meg, hogy pipa mögül, fél-fölényesen kérdezgessen, mint egy kedélyes vallatáson. Még meg is mordul egyszer mély hangja. Látszik rajta a türelmetlenség. Garsin említésére felvonja a szemöldökét. A tehetetlenség, és a meztelen érzés ami elfogja, így fegyvertelen, szinte lyukat váj a tarkójába. Bár megtenné, és akkor leereszthetné a gőzt. De ellenben csak gyűlik benne, és mint gyenge teáskannát lassan szétfeszíi az elfojtott düh.*
-A piros drága szín. Nem nagyzolunk. Nem tűnünk fel.
*Mondja tőszavakban a maga véleményét, de továbbra is meggördítené a szavak nehezen álló sziklatombét. Ekkor kezd el Bradoc kérdezgetni, és muszáj megszólalnia. Soreyl kimérten, hidegen és tárgyilagosan vág közbe.*
-Bocsánat, hogy félbeszakítom a társalgást, de nincs ínyemre.
*Kezdi szarkazmussal átitatott mély hangja.*
-Maradjunk a tényeknél. Láttuk, hogy egy pillantásába tellne megöletni minket, mégsem tette, tehát kelünk magának. Fegyveres ereje, hatalma van.
*Lendíti a kezét körbe.*
-A bánya tele van ércekkel, amiket jó pénzért el lehet adni a kikötőben, és halottaktól is el lehet venni a vagyonát.
*Spekulál tovább a lovag.*
-Nekünk erőnkön, és pénzünkön kívl másunk nincs. *Szögezi le.*
-De ha két városőr eltűnik a küldetésén, minden bizonnyal nagyobb csapatokkal jönnének a társaink, így a rangunkra lehet szükség, és ha jól értem egy csekélyke kis szívességre. Mondjuk, hogy kicsit megverve menjünk haza, és mondjuk azt a parancsnkunknak, hogy a legendák igazak, a Krenkataur él, és kiszabadult. Megölni lehetetlen, ne is próbálkozzunk. Így mindenki jól jár.
*Vezeti fel a maga ötletét, majd megrázza a fejét mint aki most jött rá, hogy össze vissza beszél.*
-Vagy bánja faszom mire kelünk, de térjünk a lényegre! Kérem.
*Perchipfell-féle monológját mégis a maga jólnevet "Kéremjével" zárja. Szeme őszinte tekintetét, és mély hangját rideg semmilyenség járja át. Ha nála lenne Perchi, egy kicsit összeszedettebb lenne, és ilyen nem történhet meg. Bredoc fúrcsállhatja is a dolgot, de most ez a legkisebb mértékig sem mozgatja meg Soreylt.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl kevésbé komfortosan nem is érezhetné magát. Fél-egész eszének felé egészségét most veszik el tőle, így egyedül marad gondolataival élete nagy ritka pillanatainak egyikében. Egyébként sem egy általános egy lovag életében, hogy kardtalan kell ücsörögni tucat haramia közepén. A távozó fekete alak, a bólintásra nem reagál. Nem is igazán várja el. A komoly mondtára egy kérdéses cinizmus a válasz a főrosszarcútól.*
-Milyen kedves.
*Érkezik tőle a válasz hasonlóan eldönthetelen hangnemben. Ezután egy beszélgetés kerekedik ki a gyűrűs, és a parancsnokhelyettes között. Soreyl szigorú arca nem árulja el magát, de kezd igen berágni Broxra. Azon kívül, hogy belevetette magát a veszedelembe, a hülyeséggel határos, kicsit nagyképű magabiztosságát tovább folytatja. A helyzet messze nem engedi meg, hogy pipa mögül, fél-fölényesen kérdezgessen, mint egy kedélyes vallatáson. Még meg is mordul egyszer mély hangja. Látszik rajta a türelmetlenség. Garsin említésére felvonja a szemöldökét. A tehetetlenség, és a meztelen érzés ami elfogja, így fegyvertelen, szinte lyukat váj a tarkójába. Bár megtenné, és akkor leereszthetné a gőzt. De ellenben csak gyűlik benne, és mint gyenge teáskannát lassan szétfeszíi az elfojtott düh.*
-A piros drága szín. Nem nagyzolunk. Nem tűnünk fel.
*Mondja tőszavakban a maga véleményét, de továbbra is meggördítené a szavak nehezen álló sziklatombét. Ekkor kezd el Bradoc kérdezgetni, és muszáj megszólalnia. Soreyl kimérten, hidegen és tárgyilagosan vág közbe.*
-Bocsánat, hogy félbeszakítom a társalgást, de nincs ínyemre.
*Kezdi szarkazmussal átitatott mély hangja.*
-Maradjunk a tényeknél. Láttuk, hogy egy pillantásába tellne megöletni minket, mégsem tette, tehát kelünk magának. Fegyveres ereje, hatalma van.
*Lendíti a kezét körbe.*
-A bánya tele van ércekkel, amiket jó pénzért el lehet adni a kikötőben, és halottaktól is el lehet venni a vagyonát.
*Spekulál tovább a lovag.*
-Nekünk erőnkön, és pénzünkön kívl másunk nincs. *Szögezi le.*
-De ha két városőr eltűnik a küldetésén, minden bizonnyal nagyobb csapatokkal jönnének a társaink, így a rangunkra lehet szükség, és ha jól értem egy csekélyke kis szívességre. Mondjuk, hogy kicsit megverve menjünk haza, és mondjuk azt a parancsnkunknak, hogy a legendák igazak, a Krenkataur él, és kiszabadult. Megölni lehetetlen, ne is próbálkozzunk. Így mindenki jól jár.
*Vezeti fel a maga ötletét, majd megrázza a fejét mint aki most jött rá, hogy össze vissza beszél.*
-Vagy bánja faszom mire kelünk, de térjünk a lényegre! Kérem.
*Perchipfell-féle monológját mégis a maga jólnevet "Kéremjével" zárja. Szeme őszinte tekintetét, és mély hangját rideg semmilyenség járja át. Ha nála lenne Perchi, egy kicsit összeszedettebb lenne, és ilyen nem történhet meg. Bredoc fúrcsállhatja is a dolgot, de most ez a legkisebb mértékig sem mozgatja meg Soreylt.*
28. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-24 11:18:21
Üzenet elküldve: 2020-01-24 11:18:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Brox kényelmesen pipázgat, amit mindenképp megtett volna, hacsak nem csonkolják le a kezét, s kérdése, viselkedése inkább szarkasztikusnak mondható. A korábban történekre igazából úgy tekint, mint egy kis bemelegítés. Egy akár hosszabb történet kezdete, itt lent a bányában. Kíváncsian várja, hogy mi bontakozik ki a dologból, sok kérdése van, de nem szereti őket csak úgy feltenni. Nem kocsmáros ő, hogy fecsegjen. A kérdésre szúrós tekintete a másikéba fúródik, szinte csak a foga nem villan, de a komoly ábrázatból hamar, szinte egy pillanat alatt egy hümmögés kíséretében egy félszeg mosoly kerekedik.*
-Pedig van eladó holmim is.
*Teszi hozzá a dologhoz, bár csak amolyan tréfa gyanánt. Látja, hogy a hullákat szorgosan viszik ki a szobából a főnöknek tetsző akárki utasítására, mely nyomán újabb kérdés vetődik fel benne.*
-Meghágja, vagy megeszi őket? Vagy tán ebben a sorrendben?
*Hangja nem rezzen a borzalmas tettek említésén, s szeme is csak réved a semmibe, talán az egyik padló apró szilánkját vizsgálja, oly mindegy igazából. Semmi jót nem feltételez ezekről az emberekről, bár szeretne kellemesen csalódni. Hallja a kicsúszó baszdmeget, s az elsiető alakot is, aki korábban Soreylt tartotta sakkban. ~Garsin! Picsába. Biztos elkapták őt is, vagy talán épp menekül...~*
-Az a lány csak egy kóbor, egy órával ezelőtt láttuk meg rongyosan, összeverve a fák között. Akár hagyhatnátok is futni...
*Persze nem tudja, nem is tudhatja, hogy a lány miatt, vagy egy tök más dolog miatt sietett el a fickó, Brox csak a megérzéseire hallgat, s tippelt egy jó nagyot a levegőben. Reméli, hogy ezzel nem éppen elárulja a lányt, akiről eddig nem is tudtak ezek az emberek. Bár nem reménykedik, egy próbát megér a dolog.*
-Nem tudom, nem voltam a környéken a vörösköpenyesek idején. Északon vezettem néhány háborút. Nekem megfelel a szürke, közömbös szín.
*Von vállat, bár kétli, hogy ennyire érdekelné a válasz a másikat.*
-Az én titulusom csupány annyi, amennyit ott visznek az embereid.
*Szúrja oda, nem tudván, hogy a kérdést neki, vagy inkább társának szánta a férfi. Látja azt is, hogy Soreyl is "csatlakozik" hozzájuk, de ha egy mód van rá, nem akarna most vele társalogni, ha kijutnak innen, lesz rá bőven idejük. Viszont számos kérdése közül csak előjön a legnyilvánvalóbb is.*
-Kik vagytok ti? Mit csináltok itt? Jó, a másik talán jobban érdekel. Itt ahogy hallottam, valamiféle bányamunka folyt. Hova lettek a rabok, meg az őrök? Ha te tudod a nevem, és én nem a tiéd, ennyit nem sajnálhatsz tőlem.
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.01.24 11:47:11
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Brox kényelmesen pipázgat, amit mindenképp megtett volna, hacsak nem csonkolják le a kezét, s kérdése, viselkedése inkább szarkasztikusnak mondható. A korábban történekre igazából úgy tekint, mint egy kis bemelegítés. Egy akár hosszabb történet kezdete, itt lent a bányában. Kíváncsian várja, hogy mi bontakozik ki a dologból, sok kérdése van, de nem szereti őket csak úgy feltenni. Nem kocsmáros ő, hogy fecsegjen. A kérdésre szúrós tekintete a másikéba fúródik, szinte csak a foga nem villan, de a komoly ábrázatból hamar, szinte egy pillanat alatt egy hümmögés kíséretében egy félszeg mosoly kerekedik.*
-Pedig van eladó holmim is.
*Teszi hozzá a dologhoz, bár csak amolyan tréfa gyanánt. Látja, hogy a hullákat szorgosan viszik ki a szobából a főnöknek tetsző akárki utasítására, mely nyomán újabb kérdés vetődik fel benne.*
-Meghágja, vagy megeszi őket? Vagy tán ebben a sorrendben?
*Hangja nem rezzen a borzalmas tettek említésén, s szeme is csak réved a semmibe, talán az egyik padló apró szilánkját vizsgálja, oly mindegy igazából. Semmi jót nem feltételez ezekről az emberekről, bár szeretne kellemesen csalódni. Hallja a kicsúszó baszdmeget, s az elsiető alakot is, aki korábban Soreylt tartotta sakkban. ~Garsin! Picsába. Biztos elkapták őt is, vagy talán épp menekül...~*
-Az a lány csak egy kóbor, egy órával ezelőtt láttuk meg rongyosan, összeverve a fák között. Akár hagyhatnátok is futni...
*Persze nem tudja, nem is tudhatja, hogy a lány miatt, vagy egy tök más dolog miatt sietett el a fickó, Brox csak a megérzéseire hallgat, s tippelt egy jó nagyot a levegőben. Reméli, hogy ezzel nem éppen elárulja a lányt, akiről eddig nem is tudtak ezek az emberek. Bár nem reménykedik, egy próbát megér a dolog.*
-Nem tudom, nem voltam a környéken a vörösköpenyesek idején. Északon vezettem néhány háborút. Nekem megfelel a szürke, közömbös szín.
*Von vállat, bár kétli, hogy ennyire érdekelné a válasz a másikat.*
-Az én titulusom csupány annyi, amennyit ott visznek az embereid.
*Szúrja oda, nem tudván, hogy a kérdést neki, vagy inkább társának szánta a férfi. Látja azt is, hogy Soreyl is "csatlakozik" hozzájuk, de ha egy mód van rá, nem akarna most vele társalogni, ha kijutnak innen, lesz rá bőven idejük. Viszont számos kérdése közül csak előjön a legnyilvánvalóbb is.*
-Kik vagytok ti? Mit csináltok itt? Jó, a másik talán jobban érdekel. Itt ahogy hallottam, valamiféle bányamunka folyt. Hova lettek a rabok, meg az őrök? Ha te tudod a nevem, és én nem a tiéd, ennyit nem sajnálhatsz tőlem.
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.01.24 11:47:11
27. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-21 23:59:40
Üzenet elküldve: 2020-01-21 23:59:40
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A kékszemű unottan könyököl széke kartámláján, látszólag teljes közönnyel, holott meglepi Bredoc engedelmessége, és tiszta gondolkodása. Főleg azért, mert számára nem vall túl bölcs lépésre az, hogy valaki meggondolatlanul dühös banditák közé lép rendfenntartó szervként. Mindenesetre ez valamelyest szimpatikussá teszi a számára a parancsnok helyettest, aki jó gyermek módjára tanult az atyai büntetésből.*
- Csak nyugodtan.
*Int gyűrűskezével hanyagul, hogy itt, ahol a csőcselék egymás vérét is ontja már legkevésbé sem az égett dohány szaga fogja zavarni. Tekintete eközben javarészt továbbra is Soreylre tapad, csak röpke pillanatra tér ki Bredoc irányába.*
- Sosem tennénk ilyen csalárdságot az Őrség tiszteletbeli tagjaival, ugye?
*Felel Soreyl feltételezésére, miszerint ne adnák vissza annak kardját. Természetesen mosolyog, és természetesen szavai, és mosolya is édesen aljas éllel rendelkeznek, olyan régi, megbízható barát látszatát keltve, akinek többnyire hinni is lehetne, ha nem banditák vennék őt körül.*
- Nehéz lett volna nem észrevenni, hogy nem egy kereskedőt hordott erre a szél.
*Teszi hozzá látszólag jó kedéllyel, és egy kupáért nyúl, majd annak tartalmába kortyol.*
- Ahol gyalulnak, ott hullik a forgács.
*Mondja maga elé, miközben tekintete a halottakat méri fel. Hangja elég visszafogott ahhoz, hogy csak Bredoc hallja meg, ugyanakkor nem óvatoskodó, mint aki tartana emberei haragjától.*
- Vigyétek az óriásnak, mielőtt megérkeznek a patkányok!
*Hangzik a parancs kissé megemelt, ugyanakkor gondosan kimért hangon. Ezután a türelmes várakozás érkezik, amíg a csapat egy része elkezdi felmarni a tetemeket, és ki vállán, ki pedig húzva a nyíláson távozik velük. Egy másik elfogadja Soreyl kardját is, és Bredocéval együtt hamarosan az is eltűnik a teremből. A bennmaradt csökkent létszám kissé még zihálva, enyhén izzadtan ül le az összetolt asztalok köré, kellő közelségben, de tisztes távolságba a három férfitól.
A Soreyltől érkező biccentésre semmi válaszreakció nem érkezik, ellenben az ismeretlen feketeruhás visszatérhet eredeti gondjához. Elteszi saját fegyverét, és rögtön a folyosó félhomályába bámul, ám gyorsan szembesül azzal, hogy a leány alakja nem hever a földön, és hirtelen nem is látja sehol.*
- Baszdmeg!
*Szalad ki a száján sziszegve, majd árnyékként tűnik el a nyílásban, hogy rögvest Garsin után eredjen, aki hallhatja a felé közeledő puha léptek tompa zaját, ha azt éppen hevesen dobogó szíve nem nyomja el. A kékszemű erre viszont ügyet sem vet, annak ellenére sem, hogy érzékeli a jelenetet. Jobban leköti őt a két vendége, akikkel üzletelgetés helyett inkább cseverészni kívánna látszólag, hiszen izgatottan hajol közelebb Bredochoz.*
- Miért pont szürke? Elég nagy váltás a vörös helyett, és kissé lekicsinylő is, nemde?
*Kérdő tekintettel Soreylre pillant, hogy megerősítse, vagy cáfolja ebben.*
- Na és a rangidős mélyen tisztelt katona milyen titulussal rendelkezik?
*Ujjaival idegőrlően lassú dobolásba kezd, kékjeivel pedig olyan behatóan tanulmányoz mindent, mintha egyenesen a két katona lelkét kutatná, a válaszokat pedig régen ismerné, csupán a reakciókat teszteli.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A kékszemű unottan könyököl széke kartámláján, látszólag teljes közönnyel, holott meglepi Bredoc engedelmessége, és tiszta gondolkodása. Főleg azért, mert számára nem vall túl bölcs lépésre az, hogy valaki meggondolatlanul dühös banditák közé lép rendfenntartó szervként. Mindenesetre ez valamelyest szimpatikussá teszi a számára a parancsnok helyettest, aki jó gyermek módjára tanult az atyai büntetésből.*
- Csak nyugodtan.
*Int gyűrűskezével hanyagul, hogy itt, ahol a csőcselék egymás vérét is ontja már legkevésbé sem az égett dohány szaga fogja zavarni. Tekintete eközben javarészt továbbra is Soreylre tapad, csak röpke pillanatra tér ki Bredoc irányába.*
- Sosem tennénk ilyen csalárdságot az Őrség tiszteletbeli tagjaival, ugye?
*Felel Soreyl feltételezésére, miszerint ne adnák vissza annak kardját. Természetesen mosolyog, és természetesen szavai, és mosolya is édesen aljas éllel rendelkeznek, olyan régi, megbízható barát látszatát keltve, akinek többnyire hinni is lehetne, ha nem banditák vennék őt körül.*
- Nehéz lett volna nem észrevenni, hogy nem egy kereskedőt hordott erre a szél.
*Teszi hozzá látszólag jó kedéllyel, és egy kupáért nyúl, majd annak tartalmába kortyol.*
- Ahol gyalulnak, ott hullik a forgács.
*Mondja maga elé, miközben tekintete a halottakat méri fel. Hangja elég visszafogott ahhoz, hogy csak Bredoc hallja meg, ugyanakkor nem óvatoskodó, mint aki tartana emberei haragjától.*
- Vigyétek az óriásnak, mielőtt megérkeznek a patkányok!
*Hangzik a parancs kissé megemelt, ugyanakkor gondosan kimért hangon. Ezután a türelmes várakozás érkezik, amíg a csapat egy része elkezdi felmarni a tetemeket, és ki vállán, ki pedig húzva a nyíláson távozik velük. Egy másik elfogadja Soreyl kardját is, és Bredocéval együtt hamarosan az is eltűnik a teremből. A bennmaradt csökkent létszám kissé még zihálva, enyhén izzadtan ül le az összetolt asztalok köré, kellő közelségben, de tisztes távolságba a három férfitól.
A Soreyltől érkező biccentésre semmi válaszreakció nem érkezik, ellenben az ismeretlen feketeruhás visszatérhet eredeti gondjához. Elteszi saját fegyverét, és rögtön a folyosó félhomályába bámul, ám gyorsan szembesül azzal, hogy a leány alakja nem hever a földön, és hirtelen nem is látja sehol.*
- Baszdmeg!
*Szalad ki a száján sziszegve, majd árnyékként tűnik el a nyílásban, hogy rögvest Garsin után eredjen, aki hallhatja a felé közeledő puha léptek tompa zaját, ha azt éppen hevesen dobogó szíve nem nyomja el. A kékszemű erre viszont ügyet sem vet, annak ellenére sem, hogy érzékeli a jelenetet. Jobban leköti őt a két vendége, akikkel üzletelgetés helyett inkább cseverészni kívánna látszólag, hiszen izgatottan hajol közelebb Bredochoz.*
- Miért pont szürke? Elég nagy váltás a vörös helyett, és kissé lekicsinylő is, nemde?
*Kérdő tekintettel Soreylre pillant, hogy megerősítse, vagy cáfolja ebben.*
- Na és a rangidős mélyen tisztelt katona milyen titulussal rendelkezik?
*Ujjaival idegőrlően lassú dobolásba kezd, kékjeivel pedig olyan behatóan tanulmányoz mindent, mintha egyenesen a két katona lelkét kutatná, a válaszokat pedig régen ismerné, csupán a reakciókat teszteli.*
26. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-20 12:26:51
Üzenet elküldve: 2020-01-20 12:26:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Az önsajnálatába elegyedő düh elég ahhoz, hogy további kísérleteket tegyen a mozgásra. Először sikerül addig noszogatnia magát, hogy jobban oldalvást kerüljön az ajtóhoz viszonyítva, s így könnyebben rálásson arra, hogy mi történik.
A beszélgetésből csak az ajtóban állók szavait tudja kivenni, de azt látja, hogy mind Soreyl, mind a parancsnokhelyettes bajban vannak, körbevették őket... De még élnek, nem gyilkolták le őket csak úgy! Talán valamiért hasznosnak látják őket?
Aztán Soreyl kitartja a karját a karddal, mintegy engedélyezve, hogy lefegyverezzék... s ő ekkor ébred rá, hogy amennyiben a férfit elviszik a bejárat elől, úgy félő, hogy őt is észreveszik.
Mit csináljon?
Segíteni nem tud, csak őt is elfognák. Vagy...
Az egyelőre neki háttal álló fickóra pillant, aki Soreylt tartja sakkban. Aztán keze a saját hasára simul, vagyis a köténye alatt rejtőző késre. Megállapítja, hogy megvan még. Bár már megfeledkezett róla, most hirtelen eszébe jut és komolyan merengeni kezd, tekintetét a fickó tarkójába fúrva.
Vajon képes volna rá?
Elképzeli a mozdulatot, ahogy a férje nyakát vágta át, s noha egyszerűnek tűnik, ez inkább visszaveti a tettrekészségét, mint előremozdítaná. Nem akarja! Nem akarja! Akkor sem, ha csak fenyegetnie kell.
És akkor ott vannak még a gyakorlati nehézségek. Hogy jutna el odáig kellően gyorsan és halkan? Egyáltalán elérné a késsel a férfi nyakát, vagy inkább a törzsét kellene célba vennie?...
Szeretne bátor lenni, de iszonyatosan fél tőle, hogy mi fog vele történni, ha elrontja. A haláltól pedig még kevésbé fél, mint attól, hogy esetleg életben hagyják.
Sírni volna kedve, főleg mert magában már döntésre jutott és szégyenli magát érte.
Menekülni fog, meg sem próbál segíteni. Legalábbis nem itt és most.
Ezzel mentegeti magát: ha innen kijut, azzal is segíthet. Megkeresheti a többi városőrt, hozhat erősítést.
Ezzel a gondolattal biztatja magát, hogy elinduljon.
Nem kis gyötrődéssel és erőlködéssel a hasára fordul, karjaival támasztja magát és igyekszik kúszva-mászva eljutni a lépcsőkig, lehetőleg halkan és észrevétlenül. Ha azokat eléri, csak akkor támasztja föl magát álló testhelyzetbe és vált gyorsabb tempóra. Ha eléri...*
*Az önsajnálatába elegyedő düh elég ahhoz, hogy további kísérleteket tegyen a mozgásra. Először sikerül addig noszogatnia magát, hogy jobban oldalvást kerüljön az ajtóhoz viszonyítva, s így könnyebben rálásson arra, hogy mi történik.
A beszélgetésből csak az ajtóban állók szavait tudja kivenni, de azt látja, hogy mind Soreyl, mind a parancsnokhelyettes bajban vannak, körbevették őket... De még élnek, nem gyilkolták le őket csak úgy! Talán valamiért hasznosnak látják őket?
Aztán Soreyl kitartja a karját a karddal, mintegy engedélyezve, hogy lefegyverezzék... s ő ekkor ébred rá, hogy amennyiben a férfit elviszik a bejárat elől, úgy félő, hogy őt is észreveszik.
Mit csináljon?
Segíteni nem tud, csak őt is elfognák. Vagy...
Az egyelőre neki háttal álló fickóra pillant, aki Soreylt tartja sakkban. Aztán keze a saját hasára simul, vagyis a köténye alatt rejtőző késre. Megállapítja, hogy megvan még. Bár már megfeledkezett róla, most hirtelen eszébe jut és komolyan merengeni kezd, tekintetét a fickó tarkójába fúrva.
Vajon képes volna rá?
Elképzeli a mozdulatot, ahogy a férje nyakát vágta át, s noha egyszerűnek tűnik, ez inkább visszaveti a tettrekészségét, mint előremozdítaná. Nem akarja! Nem akarja! Akkor sem, ha csak fenyegetnie kell.
És akkor ott vannak még a gyakorlati nehézségek. Hogy jutna el odáig kellően gyorsan és halkan? Egyáltalán elérné a késsel a férfi nyakát, vagy inkább a törzsét kellene célba vennie?...
Szeretne bátor lenni, de iszonyatosan fél tőle, hogy mi fog vele történni, ha elrontja. A haláltól pedig még kevésbé fél, mint attól, hogy esetleg életben hagyják.
Sírni volna kedve, főleg mert magában már döntésre jutott és szégyenli magát érte.
Menekülni fog, meg sem próbál segíteni. Legalábbis nem itt és most.
Ezzel mentegeti magát: ha innen kijut, azzal is segíthet. Megkeresheti a többi városőrt, hozhat erősítést.
Ezzel a gondolattal biztatja magát, hogy elinduljon.
Nem kis gyötrődéssel és erőlködéssel a hasára fordul, karjaival támasztja magát és igyekszik kúszva-mászva eljutni a lépcsőkig, lehetőleg halkan és észrevétlenül. Ha azokat eléri, csak akkor támasztja föl magát álló testhelyzetbe és vált gyorsabb tempóra. Ha eléri...*
25. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-20 11:47:50
Üzenet elküldve: 2020-01-20 11:47:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Fél szemével elsandít a parancsnokhelyettes irányába. Természetesen az történik amire számított. A mágia segítségével teljesen megbénított Brox-t gyakorlatilag ruhára vetkőztetik. Közben eléggé elkezdi foglalkoztatni Soreylt a dolog, hogy ki lehet a pasas a háta mögött, és hogyan jutott oda.*
~Garsin!~
*Csattan föl magában Soreyl, de most éppen nem nála van az irányítás. Jelenleg Perchipfell uralkodik a testében, ami épp olyan mintha alva járna. Tudja mi történik a testével. Érzi a penge hidegét, még ha hozzá sem ér a tarkójához, mégsem tudja mozgatni egyetlen tagját sem. Feszélyező érzés, pláne, ha hozzávesszük, hogy mikor legutóbb ilyet érzett, akkor a Vadvédi szobája bánta a dolgot. Az egyetlen szerencséje, hogy a helyátvételnek most nem velejárója a rémálmok képzettársítása. Mondjuk lehet ez attól, hogy önként adta át az irányítás lehetőségét. Soreyl egy pillanatra gondolkodóba esik. Jelenleg a kard forgatja a lovagot, és magát.*
~Lehet ilyenre képes egy beszélő kard? Hogy a kard forgatja a lovagot? Lehet, hogy én őrültem meg?~
*Ezen gondolatait olyan mélyen elrejti, hogy Perchipfell nem tudja kitalálni. Ezer meg egy dolga van neki most, főleg, hogy még Soreyl előző felcsattanására is válaszol.*
~Nagyobb bajunk van mint a lány Soreyl.~
*Mondja, miközben már Bradoc páncélját rángatják, hogy letépjék róla.*
~El fognak venni tőled. Neked kell irányítanod, és kérlek... Ne rendezz jelenetet. Majd visszakerülök jó?~
*Perchipfell, és Soreyl is érzi, hogy a kard most túlságosan normális volt, ezért Perchi megtoldja még egy káromkodással.*
~Megértetted faszfej?~
*Soreyl hümmögve válaszol.*
~Meg.~
*Érdekesen különleges barátság ez a kettőjüké. De az idő közben halad tovább, és Bradoc már hozzá beszél, hogy tegye le a fegyvert. Szigorú szemöldök ráncolás után, egy nem akart grimasz ül ki az arcára. A mesterkard karvédő kosarába akasztja az ujját, és felemeli, hogy bárki elveheti tőle. Az első mozdulatra amit felé tesznek dörren fel a hangja.*
-Ha nem tervezitek visszaadni most öljetek meg.
*Mondja dühösen, és ha életben hagyják, akkor lassan hátranyúl a hosszú kardért. Azt is előhúzza, és biztonságosan átadja annak aki elveszi. Addigra már Bradoc ül a szőlőssel szemben. Mármint a paskóval, aki minden bizonnyal megmágiázta az elébb. Maga is oda sétál, miközben átlép a szerencsétlen törpe holttestén. Helyet foglal, és szigorúan mérges tekintettel figyeli a két férfit. Mármint a vezetőt, és Bradocot. A parancsnokhelyettes jelenlegi akciójával nem igazán ért egyet, sőt, ha tehetné most el is küldené a náthás faszba, de csak úgy Perchipfellesen. Most viszont az a legfontosabb, hogy kimásszanak ebből. Ha teheti, hátra pillant a fickóra aki eddig sakkban tartotta. Mivel őt eddig egy korrekt fickónak tartja, tekintve hogy nem akarta egyből megölni, kap egy biccentést. Nem barátságosat, de nem is ellenségeset. Nem szól bele egyelőre. Rideg arckifejezéssel várja a mondókát.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Fél szemével elsandít a parancsnokhelyettes irányába. Természetesen az történik amire számított. A mágia segítségével teljesen megbénított Brox-t gyakorlatilag ruhára vetkőztetik. Közben eléggé elkezdi foglalkoztatni Soreylt a dolog, hogy ki lehet a pasas a háta mögött, és hogyan jutott oda.*
~Garsin!~
*Csattan föl magában Soreyl, de most éppen nem nála van az irányítás. Jelenleg Perchipfell uralkodik a testében, ami épp olyan mintha alva járna. Tudja mi történik a testével. Érzi a penge hidegét, még ha hozzá sem ér a tarkójához, mégsem tudja mozgatni egyetlen tagját sem. Feszélyező érzés, pláne, ha hozzávesszük, hogy mikor legutóbb ilyet érzett, akkor a Vadvédi szobája bánta a dolgot. Az egyetlen szerencséje, hogy a helyátvételnek most nem velejárója a rémálmok képzettársítása. Mondjuk lehet ez attól, hogy önként adta át az irányítás lehetőségét. Soreyl egy pillanatra gondolkodóba esik. Jelenleg a kard forgatja a lovagot, és magát.*
~Lehet ilyenre képes egy beszélő kard? Hogy a kard forgatja a lovagot? Lehet, hogy én őrültem meg?~
*Ezen gondolatait olyan mélyen elrejti, hogy Perchipfell nem tudja kitalálni. Ezer meg egy dolga van neki most, főleg, hogy még Soreyl előző felcsattanására is válaszol.*
~Nagyobb bajunk van mint a lány Soreyl.~
*Mondja, miközben már Bradoc páncélját rángatják, hogy letépjék róla.*
~El fognak venni tőled. Neked kell irányítanod, és kérlek... Ne rendezz jelenetet. Majd visszakerülök jó?~
*Perchipfell, és Soreyl is érzi, hogy a kard most túlságosan normális volt, ezért Perchi megtoldja még egy káromkodással.*
~Megértetted faszfej?~
*Soreyl hümmögve válaszol.*
~Meg.~
*Érdekesen különleges barátság ez a kettőjüké. De az idő közben halad tovább, és Bradoc már hozzá beszél, hogy tegye le a fegyvert. Szigorú szemöldök ráncolás után, egy nem akart grimasz ül ki az arcára. A mesterkard karvédő kosarába akasztja az ujját, és felemeli, hogy bárki elveheti tőle. Az első mozdulatra amit felé tesznek dörren fel a hangja.*
-Ha nem tervezitek visszaadni most öljetek meg.
*Mondja dühösen, és ha életben hagyják, akkor lassan hátranyúl a hosszú kardért. Azt is előhúzza, és biztonságosan átadja annak aki elveszi. Addigra már Bradoc ül a szőlőssel szemben. Mármint a paskóval, aki minden bizonnyal megmágiázta az elébb. Maga is oda sétál, miközben átlép a szerencsétlen törpe holttestén. Helyet foglal, és szigorúan mérges tekintettel figyeli a két férfit. Mármint a vezetőt, és Bradocot. A parancsnokhelyettes jelenlegi akciójával nem igazán ért egyet, sőt, ha tehetné most el is küldené a náthás faszba, de csak úgy Perchipfellesen. Most viszont az a legfontosabb, hogy kimásszanak ebből. Ha teheti, hátra pillant a fickóra aki eddig sakkban tartotta. Mivel őt eddig egy korrekt fickónak tartja, tekintve hogy nem akarta egyből megölni, kap egy biccentést. Nem barátságosat, de nem is ellenségeset. Nem szól bele egyelőre. Rideg arckifejezéssel várja a mondókát.*
24. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-19 20:56:18
Üzenet elküldve: 2020-01-19 20:56:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bredoc a fájdalomtól görcsölve küzd, hogy egyáltalán ne ájuljon el, éppen csak a nyála nem csordul ki, erre különösen figyel. Igyekszik tartani magát, s mint egy sebzett vad küzdene a megannyi mocskos kéz ellen, mindhiába. A hozzá intézett szavakat aligha hallja, caak tompán érzékeli a külvilágot, s azt, hogy fegyverét és páncélját gyorsan lekapkodják róla. ~Nofene, egy tolvaj bagázs, aki lop. Mily meglepő.~ Nevetne is, ha tudna. Ám hamar egy újabb különös érzés keríti hatalmába. ~Mm. Repülnék? Ez nem lehet. Nem..~ S a fájdalom, ami oly hirtelen jött, éppúgy távozik is. Elméje jobban kitisztul, s egy röpke pillantás alatt felméri a helyzetet. Látja társát is, majd a hangot hallja meg, azét, aki eddig olyan közönnyel viseltetett irántuk. Hellyel kínálja. Bredoc öreg róka már, egyáltalán nem olyan fiatal, mint amilyennek kinéz. Megélt ezt-azt, így nem kezd el hebrencskedni. A mögötte álló alakoknak nem kell lökdösniük, hisz elindul ő magától is. Kezét a sebéhez érinti, majd ujján megnézi a rátapadt vért, s szipog egy hatalmasat, mielőtt leülne a székre. Kényelmesen elhelyezkedik, a banda felé arccal, így ha minden igaz, oldaláról lehet az a bizonyos másik férfi. Ha nem vették el tőle, s valaki hirtelen mozdulattal nem állítja meg, esetleg egy semmiből jövő varázslattal, vagy tudja a fene mi volt az korábban, akkor elôveszi pipáját, gondosan megtömködi dohánnyal, s meggyújtja azt. Nem szólal meg, míg egy jókora füstfelhőt nem ereget a levegőbe.*
-Remélem nem bánja.
*Még egy karika, persze ezt is csak úgy mondja, hogy szájában közben a pipára harap, és az a jellegzetes, torz kiejtés hallatszik.*
-Tedd le a fegyvert, közlegény. Innen nem verekszed ki magad.
*Talán sosem hívta még közlegénynek korábban, de ennek is megvan a maga oka, hogy miért épp most.*
-Nem vagyok az az alkudozós típus. Talán feltűnt. De persze...
*Még egy jókorát szív a pipából, ekkor már a férfire néz, s várja, hogy mi sül ki ebből. A mondatot nem fejezi be, bízik benne, hogy érteni fogja a másik, hogy mire gondol.*
*Bredoc a fájdalomtól görcsölve küzd, hogy egyáltalán ne ájuljon el, éppen csak a nyála nem csordul ki, erre különösen figyel. Igyekszik tartani magát, s mint egy sebzett vad küzdene a megannyi mocskos kéz ellen, mindhiába. A hozzá intézett szavakat aligha hallja, caak tompán érzékeli a külvilágot, s azt, hogy fegyverét és páncélját gyorsan lekapkodják róla. ~Nofene, egy tolvaj bagázs, aki lop. Mily meglepő.~ Nevetne is, ha tudna. Ám hamar egy újabb különös érzés keríti hatalmába. ~Mm. Repülnék? Ez nem lehet. Nem..~ S a fájdalom, ami oly hirtelen jött, éppúgy távozik is. Elméje jobban kitisztul, s egy röpke pillantás alatt felméri a helyzetet. Látja társát is, majd a hangot hallja meg, azét, aki eddig olyan közönnyel viseltetett irántuk. Hellyel kínálja. Bredoc öreg róka már, egyáltalán nem olyan fiatal, mint amilyennek kinéz. Megélt ezt-azt, így nem kezd el hebrencskedni. A mögötte álló alakoknak nem kell lökdösniük, hisz elindul ő magától is. Kezét a sebéhez érinti, majd ujján megnézi a rátapadt vért, s szipog egy hatalmasat, mielőtt leülne a székre. Kényelmesen elhelyezkedik, a banda felé arccal, így ha minden igaz, oldaláról lehet az a bizonyos másik férfi. Ha nem vették el tőle, s valaki hirtelen mozdulattal nem állítja meg, esetleg egy semmiből jövő varázslattal, vagy tudja a fene mi volt az korábban, akkor elôveszi pipáját, gondosan megtömködi dohánnyal, s meggyújtja azt. Nem szólal meg, míg egy jókora füstfelhőt nem ereget a levegőbe.*
-Remélem nem bánja.
*Még egy karika, persze ezt is csak úgy mondja, hogy szájában közben a pipára harap, és az a jellegzetes, torz kiejtés hallatszik.*
-Tedd le a fegyvert, közlegény. Innen nem verekszed ki magad.
*Talán sosem hívta még közlegénynek korábban, de ennek is megvan a maga oka, hogy miért épp most.*
-Nem vagyok az az alkudozós típus. Talán feltűnt. De persze...
*Még egy jókorát szív a pipából, ekkor már a férfire néz, s várja, hogy mi sül ki ebből. A mondatot nem fejezi be, bízik benne, hogy érteni fogja a másik, hogy mire gondol.*
23. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-19 18:37:05
Üzenet elküldve: 2020-01-19 18:37:05
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az ismeretlen férfi feszült figyelemmel bámulja Soreyl tarkóját. Tudja, hogy az esés következtében Garsin nem jelent gondot számára, egyelőre. Amennyiben lenne is olyan botor, hogy nagy nehézségek árán feltolja magát, és mögé botorkáljon, sem lenne sok esélye ennyi veszélyes alak között. Viszont egyelőre rá nincs gondja, a gond pontosan előtte áll, egy fegyveres férfi formájában. Éppen csak szeme mozdul az éppen végtelen kínokat átélő Bredoc felé, aki pontosan a nem is olyan régen megölt félvér mellett térdel.
Bredoc szabad préda, nem is restek a rosszarcúak eleget tenni annak, amit már alaposan betanultak. Igyekeznek többnyire tisztes távolságból maradni Soreyltől, persze elég közel ahhoz, hogy nyugtalanak legyen. Ugyanakkor emlékeztetik magukat, hogy két társuk is mereven fegyvert szegeznek a katonára. Olyan észrevétlenül nyeli el Bredoc görnyedő testét a tömeg, mint egy lassan csordogáló vízfolyam. Soreyl még láthatja, hogy páran lehajolnak, és kézről kézre kezdik adogatni a védtelen férfi holmijait. Kíméletlen durvasággal tépik le a páncélját, és kezdik el rángatni a kezében lévő kardot.*
- Engedd el baszdmeg, vagy levágom!
*Fenyegeti az egyik, és az egyébként is sajgó fejre céloz saját fegyverének markolatával. Bredoc szemei előtt apró színes pöttyök jelennek meg a hasogató érzésnek hála, minek következtében nem képes tovább tartani fegyverét.*
- Fhű, mennyi szar van nálatok.
*Hallatszik egy másik megjegyzés. A lecsupaszított katona - akit csak páncéljától és fegyvereitől fosztották meg - fájdalmai egy szempillantás alatt múlnak el. Csak arcát égető sebéből fakadó kellemetlenség marad, és a vérzés, ami eleve legyengíti őt. Valaki hirtelen talpra rántja, és a kisebb csoport kifelé kezdi el lökdösni magából, a szoba belseje felé.
A tekintetek ezúttal Soreyl felé fordulnak, egyértelművé téve, hogy ő a következő. Még szavába sem vágnak bele, amikor az beszélni kezd.*
- Nem kell meghalnod.
*Szólal meg a mély, érces hang, amely Garsin újdonsült barátjától érkezik.*
- Csak tedd le szépen a fegyvereidet.
*Persze sejtik, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. A háttérben ülő alak megköszörüli a torkát, mire a csapat szétválik, hogy jobb rálátást adjanak vezérükre. A két harcos viszont nem mozdul, szinte nem is pislognak.*
- Valóban nem kell így lennie.
*A férfi gyűrűkkel teli ujjai elengedik, és óvatosan leteszik a szőlőszemet, és színpadiasan hellyel kínálja a már kiszabadult Bredocot. Ez a mozdulat egyben Darennek is szól, különösen, hogy jeges tekintete őt fürkészi.*
- Én mindenképpen szeretnék két ilyen bátor harcossal elbeszélgetni, aminek a fegyver letétele az első lépése. Együtt is működhetünk egymással.
*Ekkor előrébb hajol székében, aminek hintázó lábai is leérnek a kőpadlóra. Félig nyitott ingéből hirtelen egy ezüst medál bukik ki, és kezd el ingázva ide-oda mozgolódni.*
- Persze akár erőszakkal el is vehetjük. Amelyik lehetőség kézenfekvőbb.
*A férfi hirtelen atyáskodó módon feltartja mutatóujját.*
- Alkunak pedig itt nincs helye.
*Kényelmesen vissza is dől, és ha Bredoc nem szívélyeskedett leülni a felkínált asztalhoz, úgy a Kékszemű apró kézmozdulattal adja ki a parancsot, és megjelenik Bredoc háta mögött egy a méretesebb banditák közül, és oda taszigálja őt, ahova főnöke előbb jelezte.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az ismeretlen férfi feszült figyelemmel bámulja Soreyl tarkóját. Tudja, hogy az esés következtében Garsin nem jelent gondot számára, egyelőre. Amennyiben lenne is olyan botor, hogy nagy nehézségek árán feltolja magát, és mögé botorkáljon, sem lenne sok esélye ennyi veszélyes alak között. Viszont egyelőre rá nincs gondja, a gond pontosan előtte áll, egy fegyveres férfi formájában. Éppen csak szeme mozdul az éppen végtelen kínokat átélő Bredoc felé, aki pontosan a nem is olyan régen megölt félvér mellett térdel.
Bredoc szabad préda, nem is restek a rosszarcúak eleget tenni annak, amit már alaposan betanultak. Igyekeznek többnyire tisztes távolságból maradni Soreyltől, persze elég közel ahhoz, hogy nyugtalanak legyen. Ugyanakkor emlékeztetik magukat, hogy két társuk is mereven fegyvert szegeznek a katonára. Olyan észrevétlenül nyeli el Bredoc görnyedő testét a tömeg, mint egy lassan csordogáló vízfolyam. Soreyl még láthatja, hogy páran lehajolnak, és kézről kézre kezdik adogatni a védtelen férfi holmijait. Kíméletlen durvasággal tépik le a páncélját, és kezdik el rángatni a kezében lévő kardot.*
- Engedd el baszdmeg, vagy levágom!
*Fenyegeti az egyik, és az egyébként is sajgó fejre céloz saját fegyverének markolatával. Bredoc szemei előtt apró színes pöttyök jelennek meg a hasogató érzésnek hála, minek következtében nem képes tovább tartani fegyverét.*
- Fhű, mennyi szar van nálatok.
*Hallatszik egy másik megjegyzés. A lecsupaszított katona - akit csak páncéljától és fegyvereitől fosztották meg - fájdalmai egy szempillantás alatt múlnak el. Csak arcát égető sebéből fakadó kellemetlenség marad, és a vérzés, ami eleve legyengíti őt. Valaki hirtelen talpra rántja, és a kisebb csoport kifelé kezdi el lökdösni magából, a szoba belseje felé.
A tekintetek ezúttal Soreyl felé fordulnak, egyértelművé téve, hogy ő a következő. Még szavába sem vágnak bele, amikor az beszélni kezd.*
- Nem kell meghalnod.
*Szólal meg a mély, érces hang, amely Garsin újdonsült barátjától érkezik.*
- Csak tedd le szépen a fegyvereidet.
*Persze sejtik, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. A háttérben ülő alak megköszörüli a torkát, mire a csapat szétválik, hogy jobb rálátást adjanak vezérükre. A két harcos viszont nem mozdul, szinte nem is pislognak.*
- Valóban nem kell így lennie.
*A férfi gyűrűkkel teli ujjai elengedik, és óvatosan leteszik a szőlőszemet, és színpadiasan hellyel kínálja a már kiszabadult Bredocot. Ez a mozdulat egyben Darennek is szól, különösen, hogy jeges tekintete őt fürkészi.*
- Én mindenképpen szeretnék két ilyen bátor harcossal elbeszélgetni, aminek a fegyver letétele az első lépése. Együtt is működhetünk egymással.
*Ekkor előrébb hajol székében, aminek hintázó lábai is leérnek a kőpadlóra. Félig nyitott ingéből hirtelen egy ezüst medál bukik ki, és kezd el ingázva ide-oda mozgolódni.*
- Persze akár erőszakkal el is vehetjük. Amelyik lehetőség kézenfekvőbb.
*A férfi hirtelen atyáskodó módon feltartja mutatóujját.*
- Alkunak pedig itt nincs helye.
*Kényelmesen vissza is dől, és ha Bredoc nem szívélyeskedett leülni a felkínált asztalhoz, úgy a Kékszemű apró kézmozdulattal adja ki a parancsot, és megjelenik Bredoc háta mögött egy a méretesebb banditák közül, és oda taszigálja őt, ahova főnöke előbb jelezte.*
22. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-15 22:43:03
Üzenet elküldve: 2020-01-15 22:43:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Jók voltak hozzá, ő is tenni akart valamit, mielőtt... eldől a sorsa.
Vajon sikerült? Vajon meghallották? Vajon segített ezzel bármit is?...
Ezek a gondolatok vannak fejében, miközben az idegen hirtelen mozdulatán már érzi, hogy történni fog valami, vélhetően valamiféle megtorlás. Talán most fogja leszúrni, vagy kitörni a nyakát? Vagy csak kivágja a nyelvét, mint ígérte? Belenyugvó érzéketlenséggel várja. Aztán meg igazán fel sem fogja, hogy mi történik...
A világ forogni kezd, miközben törzsének minden pontjában szurkáló fájdalmat érez a hirtelen mozdulatok sorától, végül pedig egy nagy csattanást tapasztal, ahogy lapockái a földhöz csapódnak, s röviddel utána a gerince, csípője is.
Aztán a mozgás ezzel abbamarad...
A fejét nem verte be, de a kemény kőpadlóra érkezés elég nagy erejű ütést eredményezett, hogy most arról is megfeledkezzen, hogyan kell lélegezni. Mint egy fuldokló, úgy erőlködik kétségbeesetten, még a kezeivel is kapaszkodik a talajba, amin fekszik, mintha azt képzelné, vízen van és fel akarná lökni magát a felszínre.
A baj az, hogy nincs is oka megnyugodni, hiszen pontosan tudja, hogy veszélyben vannak, s mindemellett jelenleg a fájdalom is elviselhetetlennek tűnik. És a hideg, az a csontig hatoló hideg! Mintha jégszilánkok szurkálnák, ahogy a földön hever, s ő maga kezdene egybe fagyni ezzel a fájdalommal...
De az agy és a test még teszik a dolgukat, valamiért még mindig megvan az igyekezet, hogy életben tartsák. Szép lassan eszébe jut a mozdulat, ahogyan a levegőt kell venni, s ahogy sikerül beszívnia egy apró kortyot, úgy tér magához a szervezete is, és engedi egyre többet lélegezni.
Ezzel a máskor amúgy alapvető és magától működő tevékenységgel most teljesen el van foglalva. Ahhoz is el kell telnie egy kis időnek, hogy egyáltalán megpróbáljon mozdulni, vagy felfogni a külvilágból bármit.
Bredoc fájdalmas kiáltására kísérli meg összeszedni magát és odafordulni, de a teste iszonyatos ellenkezéssel válaszol, úgyhogy továbbra is marad a földön, csak a fejét fordítja el egy kissé, a hang irányába. Félig-meddig oldalvást érkezett a talajra, de így is inkább csak a periférián, homályosan látja az alakokat.
Az a két páncélos talán Soreyl és a parancsnokhelyettes. Innen nézve bajban vannak...
S egyiküket épp az idegen tartja sakkban.
Mit tehetne ő? Mit tehetne?
Ismét megpróbálkozik a mozgással, de kudarcot vall, még mindig a légszomjával küzd és csak fetreng a padlón szánalmasan.
Dühíti a saját erőtlensége. Dühíti és elkeseríti. Miért van mindig így? Miért kell ilyen gyengének lennie? Miért nem tud tenni semmit, hogy erősebb legyen?*
*Jók voltak hozzá, ő is tenni akart valamit, mielőtt... eldől a sorsa.
Vajon sikerült? Vajon meghallották? Vajon segített ezzel bármit is?...
Ezek a gondolatok vannak fejében, miközben az idegen hirtelen mozdulatán már érzi, hogy történni fog valami, vélhetően valamiféle megtorlás. Talán most fogja leszúrni, vagy kitörni a nyakát? Vagy csak kivágja a nyelvét, mint ígérte? Belenyugvó érzéketlenséggel várja. Aztán meg igazán fel sem fogja, hogy mi történik...
A világ forogni kezd, miközben törzsének minden pontjában szurkáló fájdalmat érez a hirtelen mozdulatok sorától, végül pedig egy nagy csattanást tapasztal, ahogy lapockái a földhöz csapódnak, s röviddel utána a gerince, csípője is.
Aztán a mozgás ezzel abbamarad...
A fejét nem verte be, de a kemény kőpadlóra érkezés elég nagy erejű ütést eredményezett, hogy most arról is megfeledkezzen, hogyan kell lélegezni. Mint egy fuldokló, úgy erőlködik kétségbeesetten, még a kezeivel is kapaszkodik a talajba, amin fekszik, mintha azt képzelné, vízen van és fel akarná lökni magát a felszínre.
A baj az, hogy nincs is oka megnyugodni, hiszen pontosan tudja, hogy veszélyben vannak, s mindemellett jelenleg a fájdalom is elviselhetetlennek tűnik. És a hideg, az a csontig hatoló hideg! Mintha jégszilánkok szurkálnák, ahogy a földön hever, s ő maga kezdene egybe fagyni ezzel a fájdalommal...
De az agy és a test még teszik a dolgukat, valamiért még mindig megvan az igyekezet, hogy életben tartsák. Szép lassan eszébe jut a mozdulat, ahogyan a levegőt kell venni, s ahogy sikerül beszívnia egy apró kortyot, úgy tér magához a szervezete is, és engedi egyre többet lélegezni.
Ezzel a máskor amúgy alapvető és magától működő tevékenységgel most teljesen el van foglalva. Ahhoz is el kell telnie egy kis időnek, hogy egyáltalán megpróbáljon mozdulni, vagy felfogni a külvilágból bármit.
Bredoc fájdalmas kiáltására kísérli meg összeszedni magát és odafordulni, de a teste iszonyatos ellenkezéssel válaszol, úgyhogy továbbra is marad a földön, csak a fejét fordítja el egy kissé, a hang irányába. Félig-meddig oldalvást érkezett a talajra, de így is inkább csak a periférián, homályosan látja az alakokat.
Az a két páncélos talán Soreyl és a parancsnokhelyettes. Innen nézve bajban vannak...
S egyiküket épp az idegen tartja sakkban.
Mit tehetne ő? Mit tehetne?
Ismét megpróbálkozik a mozgással, de kudarcot vall, még mindig a légszomjával küzd és csak fetreng a padlón szánalmasan.
Dühíti a saját erőtlensége. Dühíti és elkeseríti. Miért van mindig így? Miért kell ilyen gyengének lennie? Miért nem tud tenni semmit, hogy erősebb legyen?*
21. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-01-15 22:31:58
Üzenet elküldve: 2020-01-15 22:31:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A kis trükkje a lefegyverzést követően annyira egyértelmű, hogy a mélységi játszi könnyedséggel ugrik el előle. Soreyl talán nem is gondolta komolyan a dolgot. Már készülne a visszatámadásra, és az azt követő riposztra. Megveti a lábát mikor a barlang falai között éles füttyszó pattog visszhangot keltve Artheniorig. Talán túlzás nélkül. Mint idomított vérebek, egyetlen hangra felhagynak a kivégzésük eddig eléggé komolynak látszó tervével. Megállnak a kardok a levegőben. A csöndet egy a parancsnokhelyettes irányából hallatszó tompa puffanás szakítja meg, ahogy a leszúrt ellent már nem bírják elhaló lábai. Egy lélegzetnyi csenden át Soreyl barna szemei a füttymesterre néznek, aki ülve nézte végig a harcos, és társai halálát, miközben nyelte a szőlőt, mint beteg gyerek a taknyot. Próbálja kitalálni mire ez az egész. Védekező állását még megtartja, és ezen az sem változtat mikor Bradoc felkiált. Éppen csak egy pillantást vet oldalra, hogy szeme sarkából láthassa, nincs penge, vagy ellenfél a másik közelében. Azután fókusza a másik tíz emberre vált, vele szemben.*
-Faszom!
*Szűri ki foga között, akár ha Perchi mondaná. Kardja még mindig a testét védi, és minden izma meg van pattanva, annyira feszült, és ugrásra kész. Már látja maga előtt, hogyan lehetne valahogy egyből a szőlősre vetnie magát, mikor egy fickó a semmiből a hátába kerül. Kard a tarkóra. A hideg penge árasztotta fagyos halál libabőrt vág a lovag nyakán. Egy pillanatra még szorít egyet Perchipfell markolatán, majd egy sóhajjal lassan, és biztosan leereszti a kardot. Egyértelmű jeleit adva hogy megadja magát, de nem teljesen hülye. A mesterkard ugyan lóg, az egyik kezét fel is emeli, azért biztonságból, még fogja. Előbb is döglene itt meg, minthogy elvegyék tőle Perchipfellt. Akinek nem nagyon tetszik az ötlet.*
~Meg vagy veszve?! Mi a faszt csinálsz? Megöleted magad?~
*Sorely hangja bosszús, de nyugodt.*
~Innen már csak a szavak mentik ki a seggünket barátom.~
*Magyarázza kardjának, és most egyből azon a nyelven, hogy megértse. És ritka alkalom, de meg is érti. Elsőre. Hiszen neki van a legjobb nyelve a szavakra, talán tud szót érteni a söpredék agyával. Ezt előtárja Soreylnek.*
~Hagyd hogy én beszéljek.~
*Jön a rideg, és komoly kérés Perchipfelltől.*
~Hogy?~
*Kérdezz vissza a lovag, így a kard, ellentmondást nem tűrve mondja még egyszer.*
~Hagyd hogy ÉN beszéljek!~
*Soreyl vesz egy mély levegőt, miközben kicsit hunyorít, és elméjében rábólint a dologra. Soreyl arcára egy kis, piszkos mosoly ül ki.*
-Szabadjon megjegyeznem...
*Mondja úgy mint egy dörzsölt kufár, akit hamis árun kaptak.*
-Én egy egyszerű ember vagyok. Ha meg akarnak ölni, azt nem szeretem. Az öreg szólt, hogy nem kell így lennie.
*Pöccinti oda az orrát egy pillanatra Bradoc felé, és vissza fordulva. Bölcs és mély hangjában csak a nyöszörgő Brox hallhatná a változást. Azt a kis karcot. A kis sötét tónust, és azt a ravaszdisságot, ami addig nem volt benne.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A kis trükkje a lefegyverzést követően annyira egyértelmű, hogy a mélységi játszi könnyedséggel ugrik el előle. Soreyl talán nem is gondolta komolyan a dolgot. Már készülne a visszatámadásra, és az azt követő riposztra. Megveti a lábát mikor a barlang falai között éles füttyszó pattog visszhangot keltve Artheniorig. Talán túlzás nélkül. Mint idomított vérebek, egyetlen hangra felhagynak a kivégzésük eddig eléggé komolynak látszó tervével. Megállnak a kardok a levegőben. A csöndet egy a parancsnokhelyettes irányából hallatszó tompa puffanás szakítja meg, ahogy a leszúrt ellent már nem bírják elhaló lábai. Egy lélegzetnyi csenden át Soreyl barna szemei a füttymesterre néznek, aki ülve nézte végig a harcos, és társai halálát, miközben nyelte a szőlőt, mint beteg gyerek a taknyot. Próbálja kitalálni mire ez az egész. Védekező állását még megtartja, és ezen az sem változtat mikor Bradoc felkiált. Éppen csak egy pillantást vet oldalra, hogy szeme sarkából láthassa, nincs penge, vagy ellenfél a másik közelében. Azután fókusza a másik tíz emberre vált, vele szemben.*
-Faszom!
*Szűri ki foga között, akár ha Perchi mondaná. Kardja még mindig a testét védi, és minden izma meg van pattanva, annyira feszült, és ugrásra kész. Már látja maga előtt, hogyan lehetne valahogy egyből a szőlősre vetnie magát, mikor egy fickó a semmiből a hátába kerül. Kard a tarkóra. A hideg penge árasztotta fagyos halál libabőrt vág a lovag nyakán. Egy pillanatra még szorít egyet Perchipfell markolatán, majd egy sóhajjal lassan, és biztosan leereszti a kardot. Egyértelmű jeleit adva hogy megadja magát, de nem teljesen hülye. A mesterkard ugyan lóg, az egyik kezét fel is emeli, azért biztonságból, még fogja. Előbb is döglene itt meg, minthogy elvegyék tőle Perchipfellt. Akinek nem nagyon tetszik az ötlet.*
~Meg vagy veszve?! Mi a faszt csinálsz? Megöleted magad?~
*Sorely hangja bosszús, de nyugodt.*
~Innen már csak a szavak mentik ki a seggünket barátom.~
*Magyarázza kardjának, és most egyből azon a nyelven, hogy megértse. És ritka alkalom, de meg is érti. Elsőre. Hiszen neki van a legjobb nyelve a szavakra, talán tud szót érteni a söpredék agyával. Ezt előtárja Soreylnek.*
~Hagyd hogy én beszéljek.~
*Jön a rideg, és komoly kérés Perchipfelltől.*
~Hogy?~
*Kérdezz vissza a lovag, így a kard, ellentmondást nem tűrve mondja még egyszer.*
~Hagyd hogy ÉN beszéljek!~
*Soreyl vesz egy mély levegőt, miközben kicsit hunyorít, és elméjében rábólint a dologra. Soreyl arcára egy kis, piszkos mosoly ül ki.*
-Szabadjon megjegyeznem...
*Mondja úgy mint egy dörzsölt kufár, akit hamis árun kaptak.*
-Én egy egyszerű ember vagyok. Ha meg akarnak ölni, azt nem szeretem. Az öreg szólt, hogy nem kell így lennie.
*Pöccinti oda az orrát egy pillanatra Bradoc felé, és vissza fordulva. Bölcs és mély hangjában csak a nyöszörgő Brox hallhatná a változást. Azt a kis karcot. A kis sötét tónust, és azt a ravaszdisságot, ami addig nem volt benne.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 197-216