Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 5 (81. - 100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
100. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-05-04 21:44:29
Üzenet elküldve: 2020-05-04 21:44:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Barna szemei felpattannak, és egyre táguló pupillával érkezik neki az ajtónak, nem félve sem embert, sem istent. A remény rácsai előtt hamarosan tömegeseménnyé válik a huzavona. Garsin a keze ügyében lévő tőrért nyúl. Csak egy pillanatra néz hátra, hogy ki akarja elvenni tőle. Sejti, hogy a lány, így elég csak egy pillantás, és már engedi el a markolatot. Sőt! Épp kapóra jön neki, hogy két keze van, mert amikor az ajtó kicsapódik azonnal meg kell magát valahogy támasztania, hogy ne önnön orrával keljen az esést tompítania. Megpróbálja megtartani az egyensúlyát. A helyzet több mint egyszerű, első rá nézésre is. Bredoc egy őrön fekszik, a másik meg rohan. A könnyű választás kínálta egyetlen lehetőség, ha legyorsulja a mocskot. Azonnal futásnak ered, amint tud...
De nem tud. Lábát összeláncolták, és erről tagadhatatlanul megfeledkezik egy pillanatra. Az egyetlen esély a csendes szökésre az maradt, hogy Bredoc úgy tud a menekülő útjába gördülni, hogy az átessen rajta. Soreyl segít ahol tud. Elsőnek kiérve, megpróbál a futó után nyúlni, és ha eléri, nem igazán tervezi elengedni. Ha láthatólag a lehetetlen felé tendál a dolog, akkor abban próbál segíteni, hogy a parancsnokhelyettes, minél könnyebben használhassa magát, élő gáncskötélnek. Ehhez úgy próbál hozzájárulni, hogy a földön fekvőt inzultálja, miközben megpróbál Garsinnak egy egyszerű, de nem túl hangos utasítást adni. Nem kiabál, de határozott. Arra is van esély, hogy a lány nem hallja meg mély hangját.*
-Kulcsok!
*Hangzik el a szájából. Hogy a felszólítás keresést, vagy mi fenét foglal magában, az rejtély, de arra buzdítaná a lovag a lányt, hogy nézze meg a földön, nem-ejtette el a bátor börtönőr.*
~Ha segítséget hoz, azt már jobb lenne, szabad lábon megvárni.~
*Gondolja magában. Ha Perchipfell hallaná, hosszan élcelődhetne, a "szabad-lábon" kifejezésen, de így csak maradt Soreyl egyedül, ahogy vagy elkapja a rohanót, vagy rugdalja a fekvőt. Amelyikre képes lehet.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Barna szemei felpattannak, és egyre táguló pupillával érkezik neki az ajtónak, nem félve sem embert, sem istent. A remény rácsai előtt hamarosan tömegeseménnyé válik a huzavona. Garsin a keze ügyében lévő tőrért nyúl. Csak egy pillanatra néz hátra, hogy ki akarja elvenni tőle. Sejti, hogy a lány, így elég csak egy pillantás, és már engedi el a markolatot. Sőt! Épp kapóra jön neki, hogy két keze van, mert amikor az ajtó kicsapódik azonnal meg kell magát valahogy támasztania, hogy ne önnön orrával keljen az esést tompítania. Megpróbálja megtartani az egyensúlyát. A helyzet több mint egyszerű, első rá nézésre is. Bredoc egy őrön fekszik, a másik meg rohan. A könnyű választás kínálta egyetlen lehetőség, ha legyorsulja a mocskot. Azonnal futásnak ered, amint tud...
De nem tud. Lábát összeláncolták, és erről tagadhatatlanul megfeledkezik egy pillanatra. Az egyetlen esély a csendes szökésre az maradt, hogy Bredoc úgy tud a menekülő útjába gördülni, hogy az átessen rajta. Soreyl segít ahol tud. Elsőnek kiérve, megpróbál a futó után nyúlni, és ha eléri, nem igazán tervezi elengedni. Ha láthatólag a lehetetlen felé tendál a dolog, akkor abban próbál segíteni, hogy a parancsnokhelyettes, minél könnyebben használhassa magát, élő gáncskötélnek. Ehhez úgy próbál hozzájárulni, hogy a földön fekvőt inzultálja, miközben megpróbál Garsinnak egy egyszerű, de nem túl hangos utasítást adni. Nem kiabál, de határozott. Arra is van esély, hogy a lány nem hallja meg mély hangját.*
-Kulcsok!
*Hangzik el a szájából. Hogy a felszólítás keresést, vagy mi fenét foglal magában, az rejtély, de arra buzdítaná a lovag a lányt, hogy nézze meg a földön, nem-ejtette el a bátor börtönőr.*
~Ha segítséget hoz, azt már jobb lenne, szabad lábon megvárni.~
*Gondolja magában. Ha Perchipfell hallaná, hosszan élcelődhetne, a "szabad-lábon" kifejezésen, de így csak maradt Soreyl egyedül, ahogy vagy elkapja a rohanót, vagy rugdalja a fekvőt. Amelyikre képes lehet.*
99. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-30 07:36:53
Üzenet elküldve: 2020-04-30 07:36:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szutykosan, büdösen, mosdatlanul, betegen és sebesülten, de megtörve mem, ó azt nem bizony. Talán minden eddig felgyűlt haragját és fájdalmát adhatja ki Brox, ahogy küszködve ugyan, de sikerül földre vinnie azt a félvér rohadékot. Látja, hogy a kardjáért nyúl, nyilván szeretné belémártani a pengét, de egyelőre ez nem sikerül neki. Ereje még inkább buzog, ahogy szeme elé tárul a kép, ahogy a cella ajtaja is kitárul, úgy tűnik Sorely él Garsin sem az, aki elárul. Mondjuk ez bárhonnan nézve sem éri a parancsnokhelyettest váratlanul, tudja ő, hogy miféle fából faragták őket, és most lehetősége van látni is. Az egykori őrökben is ott kell hogy pislákoljon az a bizonyos láng, mi ily tettekre sarkallja őket. De újabb fordulat következik, a másik őr, látva, hogy erőhátrányba kerül, azon nyomban szaladni készül társát hátrahagyva a kitört raboknak. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem riadóztatna fel valószínűleg mindenkit. Az sokat rontana egyébként sem fényes helyzetükön, és ahogy látja csak egy irányba menekülhet, felé, és a másik őr felé. Broxon a világ szeme, s talán az összes istené is, de legalábbis társaié biztosan, ő pedig nem rest cselekedni, még ha nem is hozza magát a legjobb helyzetbe emiatt. A félvér jutalma egy koponya az orrába, ahogy megprobálja megfejelni azt, és bárhogy is sikerül, ha ereje engedi mindenképpen a menekülőre veti magát, a lábára ugrana, ha teheti, hogy essen el az is, s a többit a társaira bízza.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szutykosan, büdösen, mosdatlanul, betegen és sebesülten, de megtörve mem, ó azt nem bizony. Talán minden eddig felgyűlt haragját és fájdalmát adhatja ki Brox, ahogy küszködve ugyan, de sikerül földre vinnie azt a félvér rohadékot. Látja, hogy a kardjáért nyúl, nyilván szeretné belémártani a pengét, de egyelőre ez nem sikerül neki. Ereje még inkább buzog, ahogy szeme elé tárul a kép, ahogy a cella ajtaja is kitárul, úgy tűnik Sorely él Garsin sem az, aki elárul. Mondjuk ez bárhonnan nézve sem éri a parancsnokhelyettest váratlanul, tudja ő, hogy miféle fából faragták őket, és most lehetősége van látni is. Az egykori őrökben is ott kell hogy pislákoljon az a bizonyos láng, mi ily tettekre sarkallja őket. De újabb fordulat következik, a másik őr, látva, hogy erőhátrányba kerül, azon nyomban szaladni készül társát hátrahagyva a kitört raboknak. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem riadóztatna fel valószínűleg mindenkit. Az sokat rontana egyébként sem fényes helyzetükön, és ahogy látja csak egy irányba menekülhet, felé, és a másik őr felé. Broxon a világ szeme, s talán az összes istené is, de legalábbis társaié biztosan, ő pedig nem rest cselekedni, még ha nem is hozza magát a legjobb helyzetbe emiatt. A félvér jutalma egy koponya az orrába, ahogy megprobálja megfejelni azt, és bárhogy is sikerül, ha ereje engedi mindenképpen a menekülőre veti magát, a lábára ugrana, ha teheti, hogy essen el az is, s a többit a társaira bízza.*
98. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-28 22:13:57
Üzenet elküldve: 2020-04-28 22:13:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*A félvért is váratlanul éri a helyzet, de úgy dönt, hogy társa megsegítése helyett inkább Bredocot felügyeli. Számít is valami cselre, már nyúlna is éppen fegyveréért, markolatát megragadva tépné ki a hüvelyéből, amikor a testes férfi neki csapódik. Hátráló léptekkel még pár pillanatig talpon tudja tartani magát, mielőtt hangos csattanással földet ér. Rövidkardja markolatát nem engedi el, és továbbra is minden erejével próbálja kihúzni azt, hogy Bredocba márthassa.
Eközben Darenn is hatalmas erővel a cella ajtajának csapódik, ami kijjebb tolja azt, még inkább eltávolítva a zár másik részétől. Újabb és újabb emberek tápászkodnak fel, és csatlakoznak. Aki éri az a rácsot fogja, és tolja, aki nem, az az előtte lévőt. Garsin már nem fér oda, de nem is kell sokáig, a mélységi nem tud ekkora erőnek ellen tartani, ezért hirtelen elhátrál az ajtótól, ami nagy erővel kicsapódik.
Páran majdnem orra is buknak, ahogy kifelé tántorognak börtönükből. A mélységi megérezve a helyzet aggasztó mivoltát teljes erőből szaladni kezd, abban reménykedve, hogy senki sem éri utol őt, gondolkodás nélkül hagyva hátra áldozatnak a nagypofájú fattyút.*
*A félvért is váratlanul éri a helyzet, de úgy dönt, hogy társa megsegítése helyett inkább Bredocot felügyeli. Számít is valami cselre, már nyúlna is éppen fegyveréért, markolatát megragadva tépné ki a hüvelyéből, amikor a testes férfi neki csapódik. Hátráló léptekkel még pár pillanatig talpon tudja tartani magát, mielőtt hangos csattanással földet ér. Rövidkardja markolatát nem engedi el, és továbbra is minden erejével próbálja kihúzni azt, hogy Bredocba márthassa.
Eközben Darenn is hatalmas erővel a cella ajtajának csapódik, ami kijjebb tolja azt, még inkább eltávolítva a zár másik részétől. Újabb és újabb emberek tápászkodnak fel, és csatlakoznak. Aki éri az a rácsot fogja, és tolja, aki nem, az az előtte lévőt. Garsin már nem fér oda, de nem is kell sokáig, a mélységi nem tud ekkora erőnek ellen tartani, ezért hirtelen elhátrál az ajtótól, ami nagy erővel kicsapódik.
Páran majdnem orra is buknak, ahogy kifelé tántorognak börtönükből. A mélységi megérezve a helyzet aggasztó mivoltát teljes erőből szaladni kezd, abban reménykedve, hogy senki sem éri utol őt, gondolkodás nélkül hagyva hátra áldozatnak a nagypofájú fattyút.*
97. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-25 13:51:45
Üzenet elküldve: 2020-04-25 13:51:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Tervéről letett és már belenyugodna, hogy tétlenül nézik végig, ahogy a parancsnokhelyettest elvezetik, mikor egy alak moccan a sarokban és az események beindulnak...
Szíve újra heves ütemre vált, a pergő világ belassul, mégis alig bírja követni Soreyl rohamát, úgyhogy kicsit késve mozdul utána.
Még ebben a helyzetben is tisztában van saját korlátaival, úgyhogy amennyiben a többi rab is egyszerre ostromolja meg az ajtót, ő hátra marad, hogy ne tartsa fel a nálánál erősebbeket.
Utána egészen röviden méri fel a helyzetet.
Ha az ajtónál tömörülő testektől nem fér hozzá Soreyl karjához, sem pedig a rácson átnyúlva a banditához, akkor egyszerűen ő is nekifeszül, erő híján leginkább testének tömegével a csapatnak.
Amennyiben lát rá lehetőséget, hogy az ajtót visszazárni igyekvő őrt elérje, úgy gondolkodás nélkül nyúl a Soreyl kezében lévő tőrért és ha a férfi hagyja, elveszi tőle. A szándéka pedig gyilkos: a rácsok között átszúrva nyakra menne, de ehhez tényleg szükséges, hogy a körülmények ezt lehetővé tegyék...*
*Tervéről letett és már belenyugodna, hogy tétlenül nézik végig, ahogy a parancsnokhelyettest elvezetik, mikor egy alak moccan a sarokban és az események beindulnak...
Szíve újra heves ütemre vált, a pergő világ belassul, mégis alig bírja követni Soreyl rohamát, úgyhogy kicsit késve mozdul utána.
Még ebben a helyzetben is tisztában van saját korlátaival, úgyhogy amennyiben a többi rab is egyszerre ostromolja meg az ajtót, ő hátra marad, hogy ne tartsa fel a nálánál erősebbeket.
Utána egészen röviden méri fel a helyzetet.
Ha az ajtónál tömörülő testektől nem fér hozzá Soreyl karjához, sem pedig a rácson átnyúlva a banditához, akkor egyszerűen ő is nekifeszül, erő híján leginkább testének tömegével a csapatnak.
Amennyiben lát rá lehetőséget, hogy az ajtót visszazárni igyekvő őrt elérje, úgy gondolkodás nélkül nyúl a Soreyl kezében lévő tőrért és ha a férfi hagyja, elveszi tőle. A szándéka pedig gyilkos: a rácsok között átszúrva nyakra menne, de ehhez tényleg szükséges, hogy a körülmények ezt lehetővé tegyék...*
96. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-25 13:13:04
Üzenet elküldve: 2020-04-25 13:13:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl épp feladni készül. Fél eszének ép fele most sétált át egy kőfalon, egyetlen harcostársát, akire számíthat, akivel vállt vállnak vetve harcolhat, most valószínűleg kivégzőfára viszik. A lányt akit rábízott Eeyr, valószínűleg amint a lovag elerőtlenedik, a szeme láttára fogják szétszedni a gazfickók. Ha kardjának szelleme el is hagyta, az egyetlen ami még erőt adhat neki, ha újra Erdeipenge Perchipfell, fekete bőrkötéses markolatát foghatná. Már éppen Garsinért nyúlna, hogy vigasztalón magához ölelje mikor valami moccan a sarokban. Csapódás. A barna szemek gyorsan kapkodva néznek végig a cellán. Nem tudni, hogy mikorra ér el a kép az agyáig, hogy aztán gondolattá nőve magát, egészen tetté ágyazódjon benne az elhatározás. De amilyen gyorsan csak tud mellette terem, és minden erejével nekifutásból, rohamszerűen szeretne az ajtó szélére rúgni. Közben nem nagyon tud máshova figyelni, de annyit elkap, hogy a parancsnokhelyettes sem maradt tétlen. Egy pillanatra mintha a fejében Perchi visszatérő hangját keresné, de érzi, hogy a kard szelleme lehet tényleg nem tér vissza, addig amíg újra rá nem talál a mesterkardra. Teljes erejéből az ajtó szélét célozza meg, és ha eltalálja ha nem, azonnal utána az ajtóra tapad, és nyomja ő is. Ekkor ha minden igaz, még az alkarjára van fordítva a kis levélkés. Nem támad vele egyelőre, de jó tudni hogy ott van, és hiába tervezte a lovag kétszer is eltenni, hála Eeyrnek, valami midig közbejött. Ha a rúgás sikeres, bizonyára kijjebb nyílik az az átkozott cellarács, és akkor első mozdulata hogy karját, egészen a válláig kitolja. Ha tud, akkor ki is nyomja magát a résen, hogy segíthessen a parancsnokhelyettesnek.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl épp feladni készül. Fél eszének ép fele most sétált át egy kőfalon, egyetlen harcostársát, akire számíthat, akivel vállt vállnak vetve harcolhat, most valószínűleg kivégzőfára viszik. A lányt akit rábízott Eeyr, valószínűleg amint a lovag elerőtlenedik, a szeme láttára fogják szétszedni a gazfickók. Ha kardjának szelleme el is hagyta, az egyetlen ami még erőt adhat neki, ha újra Erdeipenge Perchipfell, fekete bőrkötéses markolatát foghatná. Már éppen Garsinért nyúlna, hogy vigasztalón magához ölelje mikor valami moccan a sarokban. Csapódás. A barna szemek gyorsan kapkodva néznek végig a cellán. Nem tudni, hogy mikorra ér el a kép az agyáig, hogy aztán gondolattá nőve magát, egészen tetté ágyazódjon benne az elhatározás. De amilyen gyorsan csak tud mellette terem, és minden erejével nekifutásból, rohamszerűen szeretne az ajtó szélére rúgni. Közben nem nagyon tud máshova figyelni, de annyit elkap, hogy a parancsnokhelyettes sem maradt tétlen. Egy pillanatra mintha a fejében Perchi visszatérő hangját keresné, de érzi, hogy a kard szelleme lehet tényleg nem tér vissza, addig amíg újra rá nem talál a mesterkardra. Teljes erejéből az ajtó szélét célozza meg, és ha eltalálja ha nem, azonnal utána az ajtóra tapad, és nyomja ő is. Ekkor ha minden igaz, még az alkarjára van fordítva a kis levélkés. Nem támad vele egyelőre, de jó tudni hogy ott van, és hiába tervezte a lovag kétszer is eltenni, hála Eeyrnek, valami midig közbejött. Ha a rúgás sikeres, bizonyára kijjebb nyílik az az átkozott cellarács, és akkor első mozdulata hogy karját, egészen a válláig kitolja. Ha tud, akkor ki is nyomja magát a résen, hogy segíthessen a parancsnokhelyettesnek.*
95. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-22 15:52:22
Üzenet elküldve: 2020-04-22 15:52:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bredoc higgadtnak tűnik, és eddig tettetett gyengeségét továbbra is tetteti, nem akarja felfedni az igazságot, igyekszik kivárni a legmegfelelőbb pillanatot, amikor az utolsó leheletéig küzdhet. Hisz benne, hogy lesz ilyen alaklom. Hinnie kell, mert mása már nem igazán maradt. Bredoc pedig zajokat hall, a cella felől, zajokat, melyek borzasztó ismerősek neki, érzi, ahogy szíve is hevesebben ver, mint eddig, és adrenalin gyűl benne. Azért lép egyet-kettőt lassan előre, ahogy a beteg öregek. Néhány erőltetett köhögésre is telik a fantáziájából. Ám mikor megcsapja fülét a szó: segítsetek! Szinte hullámként söpör végig benne minden az elmúlt napokból, ami felgyűlt, és hirtelen nemes egyszerűséggel megáll, és az őt kísérő őrre néz, félig oldalra fordítva a fejét, mintha csak azt kérdezné, hogy : most mit fogsz tenni a kurva anyádat? Nyilvánvaló, hogy nem tud kétfelé intézkedni egyszerre, vagy a társának segít, hogy ne törjenek ki a rabok, vagy Bredocot tartja ellenőrzés alatt. Persze, a helyében saját magával foglalkozna, de nem adhatja meg neki az esélyt arra, hogy esetleg túszként használja, vagy elmenjen erősítést hívni. Bár a parancsnokhelyettes most nincs a legjobb bőrben, talán még így is bízhat az erejében és a meglepetésben, ha másban már nem is, így egy rövid gondolkodás után egy gyors mozdulattal megfordul, levetkőzve minden tettetését, és az utolsó, apró kis erejét is felhasználva ront a fél-elfnek. Nem finomkodik és nem trükközik, frontálisan nekirohan, és mint egy bika, megpróbálja egész súlyával és erejével a földre vinni az őrt, belékapaszkodva ahol csak tud. Természetesen igyekszik kihasználni a technikát, miket ismer, mint például, hogy minél alacsonyabban van a súlypontja, annál könnyebben mozdíthatja el a másikat, így lehetőség szerint lábra, de minimum derékra megy. A többit pedig a többiekre bízza, reméli, hogy sikerül nekik elbánni a másikkal.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bredoc higgadtnak tűnik, és eddig tettetett gyengeségét továbbra is tetteti, nem akarja felfedni az igazságot, igyekszik kivárni a legmegfelelőbb pillanatot, amikor az utolsó leheletéig küzdhet. Hisz benne, hogy lesz ilyen alaklom. Hinnie kell, mert mása már nem igazán maradt. Bredoc pedig zajokat hall, a cella felől, zajokat, melyek borzasztó ismerősek neki, érzi, ahogy szíve is hevesebben ver, mint eddig, és adrenalin gyűl benne. Azért lép egyet-kettőt lassan előre, ahogy a beteg öregek. Néhány erőltetett köhögésre is telik a fantáziájából. Ám mikor megcsapja fülét a szó: segítsetek! Szinte hullámként söpör végig benne minden az elmúlt napokból, ami felgyűlt, és hirtelen nemes egyszerűséggel megáll, és az őt kísérő őrre néz, félig oldalra fordítva a fejét, mintha csak azt kérdezné, hogy : most mit fogsz tenni a kurva anyádat? Nyilvánvaló, hogy nem tud kétfelé intézkedni egyszerre, vagy a társának segít, hogy ne törjenek ki a rabok, vagy Bredocot tartja ellenőrzés alatt. Persze, a helyében saját magával foglalkozna, de nem adhatja meg neki az esélyt arra, hogy esetleg túszként használja, vagy elmenjen erősítést hívni. Bár a parancsnokhelyettes most nincs a legjobb bőrben, talán még így is bízhat az erejében és a meglepetésben, ha másban már nem is, így egy rövid gondolkodás után egy gyors mozdulattal megfordul, levetkőzve minden tettetését, és az utolsó, apró kis erejét is felhasználva ront a fél-elfnek. Nem finomkodik és nem trükközik, frontálisan nekirohan, és mint egy bika, megpróbálja egész súlyával és erejével a földre vinni az őrt, belékapaszkodva ahol csak tud. Természetesen igyekszik kihasználni a technikát, miket ismer, mint például, hogy minél alacsonyabban van a súlypontja, annál könnyebben mozdíthatja el a másikat, így lehetőség szerint lábra, de minimum derékra megy. A többit pedig a többiekre bízza, reméli, hogy sikerül nekik elbánni a másikkal.*
94. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-20 23:09:08
Üzenet elküldve: 2020-04-20 23:09:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*Ha a többiek annyira nem is, de Raignald figyelmes lesz az egész jelenetre. Éberebb, mint egyébként lenne, hiszen nem jellemző, hogy bármikor is élve vigyenek el bárkit is a cellából. Ha pedig valaki életét veszti az is várhat reggelig. Ez valóban egy különleges alkalom, ő is érzi.
Látja Darenn kézmozdulatait, azt, hogy rejteget valamit, de azt nem pontosan, hogy mit. Valójában számára ez nem is fontos. Észrevétlenül kúszik közelebb a cella ajtajához, éppen csak araszolgatva, mintha mocorogva keresne egy kényelmesebb pontot.
Bredoc elesésére szinte mindenki egyöntetűen szisszen fel. Mély sajnálat és szomorúság lengi be a cellát, kivéve egy embert, aki továbbra is éberen figyel, bár igyekszik ezt némileg leplezni. Magában megállapítja, hogy kissé elkapkodták és eltúlozták a produkciót. Hiszen jelenleg nagyon fontos az időzítés, nem szabad sem elsietni, és túl sokat várni sem.
Ahogy a félvér talpra rántja a Bredocot, akad is némi rés figyelmükön és védelmükön egyaránt, hiszen ő nem képes több feladatot ellátni, éppen elég, hogy a rabot vegzálja, és taszigálja kijjebb a folyosóra. De akad még egy mélységi is, aki az ajtóhoz lép, hogy azt becsukja, és a kulccsal a zárat elfordíthassa. Raignald nem szól semmit, nem néz senkire, csak céltudatosan fellöki magát, fülében dobogó szívvel és az ajtónak feszül. A mélységit ez annyira megdöbbenti, hogy hirtelen fel sem fogja, csak meglepetten pislogva torpan meg. A rácsok testének feszülnek és pár ujjnyi résre kinyílnak, de nem tovább. Raignald fogait összeszorítva feszül neki, de ekkor már a túloldalon is észbe kap fogvatartójuk és igyekszik ellenállni, hogy az ajtót belökhesse és végleg rájuk zárhassa.*
- Segítsetek!
*Szűri fogait között, hiszen itt egyikük sem ér a másik nélkül semmit. Mind azért vannak, hogy közösen átvészelhessék ezt, és ha kell a másiknak utat mutatva, vagy éppen segítő jobbot nyújtva eljuthassanak addig a napig, amíg végül együtt élvezhetik ismét a friss levegő illatát és a hűs sör ízét. Talán ez lesz az a nap.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.20 23:12:03
*Ha a többiek annyira nem is, de Raignald figyelmes lesz az egész jelenetre. Éberebb, mint egyébként lenne, hiszen nem jellemző, hogy bármikor is élve vigyenek el bárkit is a cellából. Ha pedig valaki életét veszti az is várhat reggelig. Ez valóban egy különleges alkalom, ő is érzi.
Látja Darenn kézmozdulatait, azt, hogy rejteget valamit, de azt nem pontosan, hogy mit. Valójában számára ez nem is fontos. Észrevétlenül kúszik közelebb a cella ajtajához, éppen csak araszolgatva, mintha mocorogva keresne egy kényelmesebb pontot.
Bredoc elesésére szinte mindenki egyöntetűen szisszen fel. Mély sajnálat és szomorúság lengi be a cellát, kivéve egy embert, aki továbbra is éberen figyel, bár igyekszik ezt némileg leplezni. Magában megállapítja, hogy kissé elkapkodták és eltúlozták a produkciót. Hiszen jelenleg nagyon fontos az időzítés, nem szabad sem elsietni, és túl sokat várni sem.
Ahogy a félvér talpra rántja a Bredocot, akad is némi rés figyelmükön és védelmükön egyaránt, hiszen ő nem képes több feladatot ellátni, éppen elég, hogy a rabot vegzálja, és taszigálja kijjebb a folyosóra. De akad még egy mélységi is, aki az ajtóhoz lép, hogy azt becsukja, és a kulccsal a zárat elfordíthassa. Raignald nem szól semmit, nem néz senkire, csak céltudatosan fellöki magát, fülében dobogó szívvel és az ajtónak feszül. A mélységit ez annyira megdöbbenti, hogy hirtelen fel sem fogja, csak meglepetten pislogva torpan meg. A rácsok testének feszülnek és pár ujjnyi résre kinyílnak, de nem tovább. Raignald fogait összeszorítva feszül neki, de ekkor már a túloldalon is észbe kap fogvatartójuk és igyekszik ellenállni, hogy az ajtót belökhesse és végleg rájuk zárhassa.*
- Segítsetek!
*Szűri fogait között, hiszen itt egyikük sem ér a másik nélkül semmit. Mind azért vannak, hogy közösen átvészelhessék ezt, és ha kell a másiknak utat mutatva, vagy éppen segítő jobbot nyújtva eljuthassanak addig a napig, amíg végül együtt élvezhetik ismét a friss levegő illatát és a hűs sör ízét. Talán ez lesz az a nap.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.20 23:12:03
93. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-19 16:14:00
Üzenet elküldve: 2020-04-19 16:14:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
//Érintőlegesen: Börtönlátogatás//
*Éppen hogy csak a nagy, sziklás bejárat előtti kis rét szélén megáll. Hideg szellő fúj ki olykor az ismeretlen tárnákból. A könyvtárban olvasott legendák, és a félelemtől reszkető fiú jár a lány fejében. A sötétben semmit nem lát elsőre. Az éjszakai égbolt fénye, gyéren világítja be az ijesztő lyukat a földben.*
~Nem jó ez így.~
*Gondolja magában, és nem mer mozdulni. Egyáltalán. Lába, keze megremeg.*
~Ez nem egy embernek való feladat.~
*Gondolja magában, és kicsit felháborodva hozzáteszi.*
~Csak egy idióta küld le ide egy embert.~
*A maga nárcisztikus önzősége mellett, most arra a bizonyos parancsnokhelyettesre is gondol, akiért ide küldték. Akiről azt sem tudja, kicsoda, vagy éppen hogy néz ki. Egy banditának, aki meg akárkinek adja ki magát, nem fog a nőstény egy őrségi iratot lobogtatni, hogy megmenteni jött őt. Időzik még egy percig. Sajnos ugyan az a papír, mind a két helyzetben a végzete lehet. Az egyik szolgálat szegésért, a másik a fentebb említett módon. Se előre, se hátra. Az is megfordul a fejében, hogy nem átallana bemenni, és audienciát kérni a gazfickóknál. Valaminek lennie kell odalent, ha onnan nem tért vissza a parancsnok, és sárvárosban is ezt a helyet sugdossák. Valami reccsen egy közeli bokorban. Ken'Yäta vissza tartja a lélegzetét. Hangokat hall. Hogy ez a félelme játéka, vagy tényleg torz hangok jönnek fel a bányából, talán sose derül ki, mert a lány azon nyomban, halkan, de határozottan sarkon fordul, és a város felé veszi az irányt. Az első igazi küldetése Városőrként, elkönyvelhető sikertelennek.*
A hozzászólás írója (Ken'Yäta Eronkezhar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.19 16:14:27
//Érintőlegesen: Börtönlátogatás//
*Éppen hogy csak a nagy, sziklás bejárat előtti kis rét szélén megáll. Hideg szellő fúj ki olykor az ismeretlen tárnákból. A könyvtárban olvasott legendák, és a félelemtől reszkető fiú jár a lány fejében. A sötétben semmit nem lát elsőre. Az éjszakai égbolt fénye, gyéren világítja be az ijesztő lyukat a földben.*
~Nem jó ez így.~
*Gondolja magában, és nem mer mozdulni. Egyáltalán. Lába, keze megremeg.*
~Ez nem egy embernek való feladat.~
*Gondolja magában, és kicsit felháborodva hozzáteszi.*
~Csak egy idióta küld le ide egy embert.~
*A maga nárcisztikus önzősége mellett, most arra a bizonyos parancsnokhelyettesre is gondol, akiért ide küldték. Akiről azt sem tudja, kicsoda, vagy éppen hogy néz ki. Egy banditának, aki meg akárkinek adja ki magát, nem fog a nőstény egy őrségi iratot lobogtatni, hogy megmenteni jött őt. Időzik még egy percig. Sajnos ugyan az a papír, mind a két helyzetben a végzete lehet. Az egyik szolgálat szegésért, a másik a fentebb említett módon. Se előre, se hátra. Az is megfordul a fejében, hogy nem átallana bemenni, és audienciát kérni a gazfickóknál. Valaminek lennie kell odalent, ha onnan nem tért vissza a parancsnok, és sárvárosban is ezt a helyet sugdossák. Valami reccsen egy közeli bokorban. Ken'Yäta vissza tartja a lélegzetét. Hangokat hall. Hogy ez a félelme játéka, vagy tényleg torz hangok jönnek fel a bányából, talán sose derül ki, mert a lány azon nyomban, halkan, de határozottan sarkon fordul, és a város felé veszi az irányt. Az első igazi küldetése Városőrként, elkönyvelhető sikertelennek.*
A hozzászólás írója (Ken'Yäta Eronkezhar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.19 16:14:27
92. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-17 01:02:00
Üzenet elküldve: 2020-04-17 01:02:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Ahogy a parancsnokhelyettes elterül a földön, ő fölugrik, de meg is áll. Észleli, hogy Soreyl mögötte nem mozdul, akkor pedig ő sem mer.
Nem tudhatja, hogy mi a terv, csak sejti, hogy a két rosszarcút akarják elkapni, amiben segítene, ahogyan tud... A kibontakozó jelenetet nézve azonban a tettvágya hamar alakul át elkeseredéssé.*
- Ne... - *Kiáltani akar, de annyira gyáva, hogy csak valami halk hang hagyja el a torkát, mikor Bredoc kezének taposása ellen tiltakozna.
Majd ötlete támad, amivel a helyzetet még menthetné, oda is fordul Soreyl felé, a tekintetét keresve, aztán vissza az őrökhöz, s már nyitja a száját... ám végül csöndben marad, mint mindig.
Talán ezúttal jobb is...
Arra gondolt, kérhetné a felvigyázóikat, hogy valaki hadd kísérje és támogassa a parancsnokhelyettest. Ahogy a hozzáállásukat elnézte, feltételezte, hogy ezzel lehet esélyük, mert a két fickónak talán nem lesz kedve vesződni a látszólag még járni is alig tudó Bredoc cipelésével, ha elülteti a fejükben ezt a lehetőséget.
Aztán felrémlett benne, hogy Soreyl épp a tőrét kotorta elő, de a férfi most mégsem mozdult. Ennek biztosan van oka. Ő pedig nem akarhat okosabb lenni nála, főleg nem most, amikor nagy tétje lehet minden lépésnek...
Elbátortalanodik, úgyhogy magában tartja, amit mondani akart.
Lélegzetét visszafogva áll és csak nézi tehetetlenül, ahogy a parancsnokhelyettes végül föláll és elkísérik.
Szomorú pillantással búcsúzik tőle, mert a mosolyra már képtelen, még egy hamis, vigasztaló sem jön az ajkára, inkább sírni volna kedve.
Figyeli aztán, ahogy Soreyl föláll és a rácsokhoz megy, hogy tekintetével kövesse a hármast, ameddig csak lehet. Ő nem mozdul közelebb, inkább visszahátrál és leül a korábbi, megszokott helyére, egy kissé nehézkesen, mert az előbbi hirtelen fölugrását megsínylette a sérülése.
Magába zuhan, talán az elmúlt napokban először, úgy igazán. Ő nem harcolt a szabadságukért, nem tervezett szökést, nagyon gyorsan beletörődött ebbe a helyzetbe, de most, hogy megcsillant a remény és ilyen ocsmány módon földbe taposták, mégis megérzi a vereséget és a veszteséget.
Nem elég, hogy itt ragadtak, még a parancsnokhelyettest is elvitték...
Sajnálja a férfit és aggódik érte, hogy mi várhat rá. Nagyon bátornak tartja, amiért mosollyal az arcán távozott, de e mögé a mosoly mögé nem is lát többet, mint az erőt és a nekik szóló vigaszt.
Ugye nem megölni vitték, amiért legyengült és már haszontalan?... Ez a gondolat jár fejében, mikor Soreyl leguggol elé. És azzal a mondattal nyit, amit szinte minden nap mondogat neki... "Minden rendben lesz."
Az ölelés ugyanazt a vegyes érzést hozza, mint máskor, ám most jön el az első alkalom, hogy igazán vissza is ölel. Nem maga miatt, a lovag miatt. Mert úgy érzi, szüksége van a vigaszra és megnyugtatásra, s mivel ő ezt az ölelést nyújtja esténként hasonló szándékkal, úgy hiszi, ez lehet az, amire neki is igénye van adott helyzetben.
Talán naivnak gondolják és van is ebben valami, mert műveletlen és tapasztalatlan, de mindeközben a világot eléggé a maga valójában látja, talán kicsit még sötétebben is.
Hallja Soreyl szavait, de ő maga csak hitegetést hall ebben. Hogy a férfi őt biztatja, vagy magát, azt nem tudja. Ám abban szinte biztos, hogy most ő is félhet és aggódhat a parancsnokhelyettesért. Ezért viszonozza az ölelést és próbál egy kis melegséget adni.*
- Talán most hívták föl beszélgetni. Talán hazaküldik... - *Csatlakozik ő is a hihető ámítások sorolásába halkan, hátha ezzel reményt adhat a lovagnak. Arra gondol, hogy Soreylt jobban megviselheti ez a rabság, mint őt, mert a férfi eddig szabad lehetett. Nehéz lehet tartani magában a reményt és a lelkesedést, hogy innen még kijuthat, de a lovag még őt igyekszik nyugtatni és biztatni folyton. Ahogy visszaöleli őt, egyben megszületik benne az elhatározás, hogy megpróbálja elhinni, amit Soreyl mond. Na nem azt, hogy a parancsnokhelyettes mindjárt visszajön és nyitja a cellát, hanem azt, hogy minden rendben lesz és még mindig van esélyük a szabadulásra. Úgy véli, a lovagnak is könnyebb lesz, ha valaki még osztja a lelkesedését, pláne most, hogy a parancsnokhelyettest elvitték és... Első kiigazítandó gondolat: vissza fogják hozni! Vagy ha nem, hát azért, mert hazaengedték!*
- Várunk most rá egy kicsit? - *Kérdi kicsit később, ha az ölelésből kibontakoztak. Nem tudna még aludni. Várja, hátha tényleg visszahozzák a férfit, vagy legalább hírt hoznak felőle...
Körbepillant, a többi rab alszik-e, szólnak-e? Vajon őket is felizgatták a történtek, vagy már túlságosan belefásultak mindenbe?*
*Ahogy a parancsnokhelyettes elterül a földön, ő fölugrik, de meg is áll. Észleli, hogy Soreyl mögötte nem mozdul, akkor pedig ő sem mer.
Nem tudhatja, hogy mi a terv, csak sejti, hogy a két rosszarcút akarják elkapni, amiben segítene, ahogyan tud... A kibontakozó jelenetet nézve azonban a tettvágya hamar alakul át elkeseredéssé.*
- Ne... - *Kiáltani akar, de annyira gyáva, hogy csak valami halk hang hagyja el a torkát, mikor Bredoc kezének taposása ellen tiltakozna.
Majd ötlete támad, amivel a helyzetet még menthetné, oda is fordul Soreyl felé, a tekintetét keresve, aztán vissza az őrökhöz, s már nyitja a száját... ám végül csöndben marad, mint mindig.
Talán ezúttal jobb is...
Arra gondolt, kérhetné a felvigyázóikat, hogy valaki hadd kísérje és támogassa a parancsnokhelyettest. Ahogy a hozzáállásukat elnézte, feltételezte, hogy ezzel lehet esélyük, mert a két fickónak talán nem lesz kedve vesződni a látszólag még járni is alig tudó Bredoc cipelésével, ha elülteti a fejükben ezt a lehetőséget.
Aztán felrémlett benne, hogy Soreyl épp a tőrét kotorta elő, de a férfi most mégsem mozdult. Ennek biztosan van oka. Ő pedig nem akarhat okosabb lenni nála, főleg nem most, amikor nagy tétje lehet minden lépésnek...
Elbátortalanodik, úgyhogy magában tartja, amit mondani akart.
Lélegzetét visszafogva áll és csak nézi tehetetlenül, ahogy a parancsnokhelyettes végül föláll és elkísérik.
Szomorú pillantással búcsúzik tőle, mert a mosolyra már képtelen, még egy hamis, vigasztaló sem jön az ajkára, inkább sírni volna kedve.
Figyeli aztán, ahogy Soreyl föláll és a rácsokhoz megy, hogy tekintetével kövesse a hármast, ameddig csak lehet. Ő nem mozdul közelebb, inkább visszahátrál és leül a korábbi, megszokott helyére, egy kissé nehézkesen, mert az előbbi hirtelen fölugrását megsínylette a sérülése.
Magába zuhan, talán az elmúlt napokban először, úgy igazán. Ő nem harcolt a szabadságukért, nem tervezett szökést, nagyon gyorsan beletörődött ebbe a helyzetbe, de most, hogy megcsillant a remény és ilyen ocsmány módon földbe taposták, mégis megérzi a vereséget és a veszteséget.
Nem elég, hogy itt ragadtak, még a parancsnokhelyettest is elvitték...
Sajnálja a férfit és aggódik érte, hogy mi várhat rá. Nagyon bátornak tartja, amiért mosollyal az arcán távozott, de e mögé a mosoly mögé nem is lát többet, mint az erőt és a nekik szóló vigaszt.
Ugye nem megölni vitték, amiért legyengült és már haszontalan?... Ez a gondolat jár fejében, mikor Soreyl leguggol elé. És azzal a mondattal nyit, amit szinte minden nap mondogat neki... "Minden rendben lesz."
Az ölelés ugyanazt a vegyes érzést hozza, mint máskor, ám most jön el az első alkalom, hogy igazán vissza is ölel. Nem maga miatt, a lovag miatt. Mert úgy érzi, szüksége van a vigaszra és megnyugtatásra, s mivel ő ezt az ölelést nyújtja esténként hasonló szándékkal, úgy hiszi, ez lehet az, amire neki is igénye van adott helyzetben.
Talán naivnak gondolják és van is ebben valami, mert műveletlen és tapasztalatlan, de mindeközben a világot eléggé a maga valójában látja, talán kicsit még sötétebben is.
Hallja Soreyl szavait, de ő maga csak hitegetést hall ebben. Hogy a férfi őt biztatja, vagy magát, azt nem tudja. Ám abban szinte biztos, hogy most ő is félhet és aggódhat a parancsnokhelyettesért. Ezért viszonozza az ölelést és próbál egy kis melegséget adni.*
- Talán most hívták föl beszélgetni. Talán hazaküldik... - *Csatlakozik ő is a hihető ámítások sorolásába halkan, hátha ezzel reményt adhat a lovagnak. Arra gondol, hogy Soreylt jobban megviselheti ez a rabság, mint őt, mert a férfi eddig szabad lehetett. Nehéz lehet tartani magában a reményt és a lelkesedést, hogy innen még kijuthat, de a lovag még őt igyekszik nyugtatni és biztatni folyton. Ahogy visszaöleli őt, egyben megszületik benne az elhatározás, hogy megpróbálja elhinni, amit Soreyl mond. Na nem azt, hogy a parancsnokhelyettes mindjárt visszajön és nyitja a cellát, hanem azt, hogy minden rendben lesz és még mindig van esélyük a szabadulásra. Úgy véli, a lovagnak is könnyebb lesz, ha valaki még osztja a lelkesedését, pláne most, hogy a parancsnokhelyettest elvitték és... Első kiigazítandó gondolat: vissza fogják hozni! Vagy ha nem, hát azért, mert hazaengedték!*
- Várunk most rá egy kicsit? - *Kérdi kicsit később, ha az ölelésből kibontakoztak. Nem tudna még aludni. Várja, hátha tényleg visszahozzák a férfit, vagy legalább hírt hoznak felőle...
Körbepillant, a többi rab alszik-e, szólnak-e? Vajon őket is felizgatták a történtek, vagy már túlságosan belefásultak mindenbe?*
91. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-16 23:43:37
Üzenet elküldve: 2020-04-16 23:43:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
~Faszom.~
*Suttogja el Perchipfell csalódottan, az egyébként nagyon humoros pofaráesést követően. Baromi szomorú, de külső szemlélőként, egy teljes komédia. Két katona, és egy lány, napokon át a szabadulást tervezgetik. Tűzben tartják egymás lelkét. A pocsék étel mellett csak a szabadság, és az igazság ízének a gondolata finomítják meg a száraz kenyeret. Győzni, vagy meghalni a kérdés már napok óta. Ajánlkozik egy alkalom, megszületik egy spontán terv, és mint egy krumplis zsák... Elterül a földön. A mesterkard szellemalakja, aki eddig Soreyl agyát hivatott egyben tartani, eleddig azt mondta: csak az izgalom tartja ide. Mikor a tettre kész Soreyl, a látottakon letörve nem tesz semmit, a kard képzeletalakja csak simán elsétál, beleolvadva a sziklafalba. Eddig nézte a szenvedés szimfóniát. Soreyl a terve végrehajtásában, pontosan addig jutott, hogy előkaparja a tőrt, és alkarja mögé rejtve tartsa maga mellett. Nem mozdul. A az iső mintha állna a levegő, mint a mocsok Brox kezén. Sarokkal, és keményen. Csak hogy mindenki láthassa a fájdalmat.*
~Faszom.~
*Mondja fejében a lovag is, sokkal keserűbben, és dühösebben mint a kardja. Végig nézi, ahogy kirángatják a cellából, majd el indul a vesztő hely felé. Bizony látja azt a mosolyt a parancsnokhelyettes szája szélén, de nem tud vele mit kezdeni. Úgy érzi csak azért erőltette magára, hogy egy pillanatra megnyugtassa a két társát. Őt, és Grasint. Amint távolodnak a tőr becsusszan a csizmába mint eddig. Soreyl feláll, és a rácsokhoz siet. Nézi merre, és miként tűnik el az öreg, a két őrrel. Mikor már látóhatáron kívül vannak, még úgy tesz, mintha látná őket. Keserű, csalódott, és ami a legrosszabb: Beletörődött arcát, nem akarja Garsinnak mutatni.*
~Ez a zsák szar is itt hagyott.~
*Mondja magában Soreyl, természetesen Perchipfellre utalva. Mérges, és szomorú. Gondterhes ráncait rendbe szedi, és egy mosolyt is erőltet magára. Egyenesen Garsinhoz sétál. Egészen jól megjátssza a reményt, és az örömöt. Talán csak szeme árulhatja el. A hazugságképtelen nagy, barna szemek.*
-Minden rendben lesz.
*Mondja tartva a mosolyt, fahangon. Ha másképp tenné talán hallani lehetne, hogy olyan gombóc van a torkában, amit nem tudna lenyelni. Leguggol a lány mellé, ha az még, vagy már, a földön ül. Mindenképpen megpróbálja nyugtatólag átölelni, és a fülébe suttogni.*
-Ismered az öreget. Mindig van a fejébe valami. Hátra bólintott nekem mikor elment. Biztos tervez valamit.
*Ugyan a mosoly sokat sejtető volt, de ilyenről szó sincs. Mégsem mondhatja azt, hogy itt halnak meg. Valami életet akar rázni magába, és a lányba a hazug szavakkal.*
-Meglásd! Nemsokára ő nyitja ki nekünk a cellaajtót.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
~Faszom.~
*Suttogja el Perchipfell csalódottan, az egyébként nagyon humoros pofaráesést követően. Baromi szomorú, de külső szemlélőként, egy teljes komédia. Két katona, és egy lány, napokon át a szabadulást tervezgetik. Tűzben tartják egymás lelkét. A pocsék étel mellett csak a szabadság, és az igazság ízének a gondolata finomítják meg a száraz kenyeret. Győzni, vagy meghalni a kérdés már napok óta. Ajánlkozik egy alkalom, megszületik egy spontán terv, és mint egy krumplis zsák... Elterül a földön. A mesterkard szellemalakja, aki eddig Soreyl agyát hivatott egyben tartani, eleddig azt mondta: csak az izgalom tartja ide. Mikor a tettre kész Soreyl, a látottakon letörve nem tesz semmit, a kard képzeletalakja csak simán elsétál, beleolvadva a sziklafalba. Eddig nézte a szenvedés szimfóniát. Soreyl a terve végrehajtásában, pontosan addig jutott, hogy előkaparja a tőrt, és alkarja mögé rejtve tartsa maga mellett. Nem mozdul. A az iső mintha állna a levegő, mint a mocsok Brox kezén. Sarokkal, és keményen. Csak hogy mindenki láthassa a fájdalmat.*
~Faszom.~
*Mondja fejében a lovag is, sokkal keserűbben, és dühösebben mint a kardja. Végig nézi, ahogy kirángatják a cellából, majd el indul a vesztő hely felé. Bizony látja azt a mosolyt a parancsnokhelyettes szája szélén, de nem tud vele mit kezdeni. Úgy érzi csak azért erőltette magára, hogy egy pillanatra megnyugtassa a két társát. Őt, és Grasint. Amint távolodnak a tőr becsusszan a csizmába mint eddig. Soreyl feláll, és a rácsokhoz siet. Nézi merre, és miként tűnik el az öreg, a két őrrel. Mikor már látóhatáron kívül vannak, még úgy tesz, mintha látná őket. Keserű, csalódott, és ami a legrosszabb: Beletörődött arcát, nem akarja Garsinnak mutatni.*
~Ez a zsák szar is itt hagyott.~
*Mondja magában Soreyl, természetesen Perchipfellre utalva. Mérges, és szomorú. Gondterhes ráncait rendbe szedi, és egy mosolyt is erőltet magára. Egyenesen Garsinhoz sétál. Egészen jól megjátssza a reményt, és az örömöt. Talán csak szeme árulhatja el. A hazugságképtelen nagy, barna szemek.*
-Minden rendben lesz.
*Mondja tartva a mosolyt, fahangon. Ha másképp tenné talán hallani lehetne, hogy olyan gombóc van a torkában, amit nem tudna lenyelni. Leguggol a lány mellé, ha az még, vagy már, a földön ül. Mindenképpen megpróbálja nyugtatólag átölelni, és a fülébe suttogni.*
-Ismered az öreget. Mindig van a fejébe valami. Hátra bólintott nekem mikor elment. Biztos tervez valamit.
*Ugyan a mosoly sokat sejtető volt, de ilyenről szó sincs. Mégsem mondhatja azt, hogy itt halnak meg. Valami életet akar rázni magába, és a lányba a hazug szavakkal.*
-Meglásd! Nemsokára ő nyitja ki nekünk a cellaajtót.
90. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-16 19:30:45
Üzenet elküldve: 2020-04-16 19:30:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Talán egy utolsó elkeseredett próbálkozás, talán csak vissza akarna adni valamit, mielőtt elviszik, talán csak Eeyr tudja, mindenesetre a terv nem válik be, bár nem is igazán nevezhető tervnek, inkább csak egy szalmaszálnak, amin mindhárman kapaszkodnak. Nem tudhatják feltétlenül, de az igény az ölelésre nagyon is valós, és ha nem is tűnik fel senkinek, kiélvezi azt a pár másodpercet. Csak remélni tudja, hogy kedves emlékeket hagy maga után, nincs benne megbánás, vagy félelem, a fájdalmat, mi kezét éri, szinte nem is érzi úgy igazán, a szavak pedig már régen nem fogják a veterán füleket. Ha teheti, akkor igyekszik felállni, megkímélni magát a felesleges újabb sérülések keletkezésétől, s szótlan követi a kettőst oda, ahová viszik. Egy utolsó pillantást vet a kettősre, s szája szélén meghúzódik egy zsiványos, apró mosoly, mely ha figyelnek, de főleg Soreyl (hisz ő jobban ismerheti valamivel, mint a lány) talán sejtheti, hogy ha egy módja lesz rá, nem fog eltávozni az élők sorából anélkül, hogy vagy hármat ne vinne magával.*
*Talán egy utolsó elkeseredett próbálkozás, talán csak vissza akarna adni valamit, mielőtt elviszik, talán csak Eeyr tudja, mindenesetre a terv nem válik be, bár nem is igazán nevezhető tervnek, inkább csak egy szalmaszálnak, amin mindhárman kapaszkodnak. Nem tudhatják feltétlenül, de az igény az ölelésre nagyon is valós, és ha nem is tűnik fel senkinek, kiélvezi azt a pár másodpercet. Csak remélni tudja, hogy kedves emlékeket hagy maga után, nincs benne megbánás, vagy félelem, a fájdalmat, mi kezét éri, szinte nem is érzi úgy igazán, a szavak pedig már régen nem fogják a veterán füleket. Ha teheti, akkor igyekszik felállni, megkímélni magát a felesleges újabb sérülések keletkezésétől, s szótlan követi a kettőst oda, ahová viszik. Egy utolsó pillantást vet a kettősre, s szája szélén meghúzódik egy zsiványos, apró mosoly, mely ha figyelnek, de főleg Soreyl (hisz ő jobban ismerheti valamivel, mint a lány) talán sejtheti, hogy ha egy módja lesz rá, nem fog eltávozni az élők sorából anélkül, hogy vagy hármat ne vinne magával.*
89. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-16 02:10:34
Üzenet elküldve: 2020-04-16 02:10:34
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A két zsiványt alig hatja meg a látvány, vagy bármelyik cellában fekvő jómadár. Sőt, nem is próbálják palástolni, hogy a kiszabott feladat teljesítése is mekkora nyűg a számukra, és már csak azt várják, hogy végezzenek vele. Bredoc pedig nem akarja segíteni a dolgok gördülékeny előrehaladását, ez pedig tovább hergeli őket.*
- Az istenekre baszdmeg!
*Sóhajtja a mélységi utálatos hangon, szinte sziszegve akárcsak egy kígyó.*
- Okádni tudnék tőletek.
*Teszi hozzá végtelen kelletlenséggel hangjában a félvér, aki ugyanúgy nem mozdul, ahogy társa sem. Ugyan ők jól felszereltek, és a jelenlévők egyáltalán nem - vagyis nincs tudomásuk róla - és erejük teljében is vannak, de érthető okokból nem kívánkoznak a zsúfolt cellába, továbbra is csak annak ajtajában áll a félvér, egyre türelmetlenebbül.*
- A faszért kell nekem ezekkel foglalkoznom!
*Motyogja újra maga elé, miközben Bredoc elé küszködi magát. A félvér arcán az együttérzés szikrája sem jelenik meg, csak homlokát ráncolja dühösen. A parancsnokhelyettes pedig elbotlik, látszólag legalábbis, és ha nem korrigál magán, akkor biztosan pofára esik, mert nemhogy segítő kezet nem nyújtanak neki, de a zuhanás pillanatában a fattyú tesz egy lépést hátra, hogy még hozzá se kelljen érnie.*
- Szánalmas egy szar vagy.
*Mondja, és ha úgy adódik erőteljesen Bredoc kézfejére tapos csizmája kemény sarkával. Ennek nyilván semmi értelme ingerültsége levezetésén túl. De dolga van, és már főleg elege, így amennyiben a katona a földön hever, úgy ruhájánál fogva megpróbálja feljebb rántani. Fajtájából fakadóan nem egy erőgép, így nem is kísérli meg egyenesen talpra rántani Bredocot, csak fél kézzel ruháját markolva kijjebb a rácsokon túlra.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A két zsiványt alig hatja meg a látvány, vagy bármelyik cellában fekvő jómadár. Sőt, nem is próbálják palástolni, hogy a kiszabott feladat teljesítése is mekkora nyűg a számukra, és már csak azt várják, hogy végezzenek vele. Bredoc pedig nem akarja segíteni a dolgok gördülékeny előrehaladását, ez pedig tovább hergeli őket.*
- Az istenekre baszdmeg!
*Sóhajtja a mélységi utálatos hangon, szinte sziszegve akárcsak egy kígyó.*
- Okádni tudnék tőletek.
*Teszi hozzá végtelen kelletlenséggel hangjában a félvér, aki ugyanúgy nem mozdul, ahogy társa sem. Ugyan ők jól felszereltek, és a jelenlévők egyáltalán nem - vagyis nincs tudomásuk róla - és erejük teljében is vannak, de érthető okokból nem kívánkoznak a zsúfolt cellába, továbbra is csak annak ajtajában áll a félvér, egyre türelmetlenebbül.*
- A faszért kell nekem ezekkel foglalkoznom!
*Motyogja újra maga elé, miközben Bredoc elé küszködi magát. A félvér arcán az együttérzés szikrája sem jelenik meg, csak homlokát ráncolja dühösen. A parancsnokhelyettes pedig elbotlik, látszólag legalábbis, és ha nem korrigál magán, akkor biztosan pofára esik, mert nemhogy segítő kezet nem nyújtanak neki, de a zuhanás pillanatában a fattyú tesz egy lépést hátra, hogy még hozzá se kelljen érnie.*
- Szánalmas egy szar vagy.
*Mondja, és ha úgy adódik erőteljesen Bredoc kézfejére tapos csizmája kemény sarkával. Ennek nyilván semmi értelme ingerültsége levezetésén túl. De dolga van, és már főleg elege, így amennyiben a katona a földön hever, úgy ruhájánál fogva megpróbálja feljebb rántani. Fajtájából fakadóan nem egy erőgép, így nem is kísérli meg egyenesen talpra rántani Bredocot, csak fél kézzel ruháját markolva kijjebb a rácsokon túlra.*
88. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-14 21:28:48
Üzenet elküldve: 2020-04-14 21:28:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Egészen megszokta már Soreyl közeledését is, a harmadik napon már szinte várta, hogy a lovag leüljön mellé és átkarolja. Ez minden nap egy új megerősítés volt a számára, hogy a világ nem csak gonoszságból és fájdalomból állhat. Még mindig maradt benne némi furcsa érzés ezzel kapcsolatban, ami leginkább a bizonytalansággal és félelemmel azonosítható, de egyértelműen megkezdte a gyógyulást. Van mit bepótolnia a gyengédség és gondoskodás megtapasztalásában és elfogadásában.
Ma már túlestek a sebek ellátásán, végeztek a beszélgetéssel, de a hangulat kicsit nyomott maradt.
Próbál elaludni, de még nyitva a szeme és hol Bredocot, hol Soreylt figyeli. Feltűnik neki, amit a lovag azzal a papírdarabbal művel. Már korábban is megfigyelte, hogy a férfi sokat tapogatja a zsebét.
Eddig még nem merte megkérdezni, mi az a papír, de most azt a csókot látva már keresi a szavakat, hogy tapintatosan és halkan rákérdezzen a dologra...
Aztán léptek hallatszódnak, s mikor a cella elé érnek és nyilvánvalóan kulcsot helyeznek a zárba, már tudja, hogy ez most más este lesz, mint a többi. Ma nem fogtak ott senkit, nem hozhatnak verés után egy rabot. Akkor talán egy újabb szerencsétlen tévedt erre és jutott a sorsukra?
Hamar kiderül, hogy nem hoztak senkit, hanem visznek. Méghozzá a parancsnokhelyettest...
Erre már Garsin is felül és riadtan Bredocra pillant, de össze is húzza magát, mikor a félelf figyelmezteti őket, hogy maradjanak a fenekükön.
Aggódva pillant a férfira és várja, hogy mi lesz. Vajon mit akarhatnak tőle? A Kékszemű akar vele beszélni mégis?...
A parancsnokhelyettes látszólag belemegy, hogy teljesítse az utasítást, de előbb még hozzájuk hajol egy ölelésért. Ezt Garsin egy kissé furcsállja, de el természetesen nem húzódik, inkább még meg is hatódik, mert nem tudja, hogy ez csak egy trükk, komolynak veszi a búcsúzási szándékot.
Bredoc suttogott szavai aztán egy pillanat alatt kitisztítják a fejét és az izgalom átjárja fáradt testét. Fél, persze, de nincs sok veszíteni valója és választása sem. A parancsnokhelyettes döntött, most jött el a pillanat, hogy kezükbe vegyék a sorsukat...
Nem tudja, neki mit kellene tennie, úgyhogy teszi, ami elsőre eszébe jut. Soreylel szinte egyszerre mozdul, mégis lassabb nála. Fölálltában a sebtisztításra használt tálból kapja ki a rongyot, aztán azzal érkezik a feltételezhetően dulakodók mellé. Nem biztos, hogy közbelép, de ha szükséges és hozzáfér, illetve adódik alkalom, akkor vagy leszorítani segít az egyik banditát a puszta testét használva nehezéknek, vagy a ronggyal próbálja betapasztani a száját míg elintézik, amit el kell intézni...*
*Egészen megszokta már Soreyl közeledését is, a harmadik napon már szinte várta, hogy a lovag leüljön mellé és átkarolja. Ez minden nap egy új megerősítés volt a számára, hogy a világ nem csak gonoszságból és fájdalomból állhat. Még mindig maradt benne némi furcsa érzés ezzel kapcsolatban, ami leginkább a bizonytalansággal és félelemmel azonosítható, de egyértelműen megkezdte a gyógyulást. Van mit bepótolnia a gyengédség és gondoskodás megtapasztalásában és elfogadásában.
Ma már túlestek a sebek ellátásán, végeztek a beszélgetéssel, de a hangulat kicsit nyomott maradt.
Próbál elaludni, de még nyitva a szeme és hol Bredocot, hol Soreylt figyeli. Feltűnik neki, amit a lovag azzal a papírdarabbal művel. Már korábban is megfigyelte, hogy a férfi sokat tapogatja a zsebét.
Eddig még nem merte megkérdezni, mi az a papír, de most azt a csókot látva már keresi a szavakat, hogy tapintatosan és halkan rákérdezzen a dologra...
Aztán léptek hallatszódnak, s mikor a cella elé érnek és nyilvánvalóan kulcsot helyeznek a zárba, már tudja, hogy ez most más este lesz, mint a többi. Ma nem fogtak ott senkit, nem hozhatnak verés után egy rabot. Akkor talán egy újabb szerencsétlen tévedt erre és jutott a sorsukra?
Hamar kiderül, hogy nem hoztak senkit, hanem visznek. Méghozzá a parancsnokhelyettest...
Erre már Garsin is felül és riadtan Bredocra pillant, de össze is húzza magát, mikor a félelf figyelmezteti őket, hogy maradjanak a fenekükön.
Aggódva pillant a férfira és várja, hogy mi lesz. Vajon mit akarhatnak tőle? A Kékszemű akar vele beszélni mégis?...
A parancsnokhelyettes látszólag belemegy, hogy teljesítse az utasítást, de előbb még hozzájuk hajol egy ölelésért. Ezt Garsin egy kissé furcsállja, de el természetesen nem húzódik, inkább még meg is hatódik, mert nem tudja, hogy ez csak egy trükk, komolynak veszi a búcsúzási szándékot.
Bredoc suttogott szavai aztán egy pillanat alatt kitisztítják a fejét és az izgalom átjárja fáradt testét. Fél, persze, de nincs sok veszíteni valója és választása sem. A parancsnokhelyettes döntött, most jött el a pillanat, hogy kezükbe vegyék a sorsukat...
Nem tudja, neki mit kellene tennie, úgyhogy teszi, ami elsőre eszébe jut. Soreylel szinte egyszerre mozdul, mégis lassabb nála. Fölálltában a sebtisztításra használt tálból kapja ki a rongyot, aztán azzal érkezik a feltételezhetően dulakodók mellé. Nem biztos, hogy közbelép, de ha szükséges és hozzáfér, illetve adódik alkalom, akkor vagy leszorítani segít az egyik banditát a puszta testét használva nehezéknek, vagy a ronggyal próbálja betapasztani a száját míg elintézik, amit el kell intézni...*
87. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-14 20:35:27
Üzenet elküldve: 2020-04-14 20:35:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az hogy Garsin, így fogadja az ő közeledését, szinte fel sem tűnik neki. Számára ez olyan természetes mint a levegővétel, és szellemének azon fele, aki ügyesebben kapcsolja össze a szálakat, most éppen nem leledzik vele, így a legtermészetesebb dolog, hogy akár foggal körömmel védi a lányt. Ahogy azon az éjszakán, úgy a többin is. Elteltek a napok. Nem szólt a kékszemű, nem mozdult előrébb az ügy. Minden nap, volt valami terv, hogy ma hogyan szökhetnének meg, de mindegyik valahogy elmaradt. Hiába ígérte meg Soreyl, hogy a másnap jobb lesz. És minden nap megígérte, hogy a holnap jobb lesz, de nem lett. Az őrök éberek voltak, a lehetőség meg lusta. Nem mutatta meg magát, pedig árgus szemekkel lesték. Ez persze a lovagban nagy sebet okozott. Ugyan számította, hogy nem lesznek raportra hívva, de a Bredoc által, sokszor felemlegetett beszélgetés, és a saját szavai visszhangja, igazi bűntudatot keltenek benne, még akkor is, ha tudja, hogy a parancsnokhelyettes csak tréfál. Ő indulna. Máris. Soreyl mindenképp. Az elmúlt napokban próbálta mindenkiben tartani a lelket a maga módján. Akit tudott támogatott, mint egy igazi szamaritánus. Az hogy ő nem roppant össze, nem a szilárd, és lovagias jellemének tudható be. Inkább csupán kettő fontos tényezőnek. Az egyik Garsin. A lány, aki iránt olyan felelősséget érez, mintha az összes ártatlanságot jelképezné a világban. Minden jót, és tisztát. Ez természetesen nincs így, de ha Soreyl lelkivilágát vennénk górcső alá, akkor teljesen igaza lenne. Odalent, a Kreankataur bányáiban, száznyi bandita mellett, ő maga Eeyr szolgája. Moslékból ételt készít, és nem panaszkodik, holott neki is nehéz a munka. Minden este pontosan úgy viselkedik vele, mint az első este. Sokat kérdezi például a kapitányról. Már, hogy tényleg jól bánik-e vele. A másik erős ok, amiért még nem tört össze a hite, és a lelkesedése az Perchipfell. A meg-meg jelenő képzetalak, minden alakalommal amikor a Lovag feladni készül, vagy csak meginogni, ő megjelenik, és seggbe rúgja. Verbálisan persze. És ott van persze Bredoc. A parancsnokhelyettes állapota romlik. A sebe elfertőződött. Azon kívül, hogy tényleg gyengül, még bele is illik a saját tervébe, bár nem egészen. Soreyl amiben tudja támogatja. Nem lesz neki jobb ha két falat száraz kenyérrel többet ehet naponta, Soreyl azért mégis felajánlja a magáét, még akkor is ha tudja, az önérzetes férfiállat akkor sem fogadná el, ha már a halálos ágyán lenne. Ami reméljük... Még messze van.*
~Valami lesz ma.~
*Szólal meg Perchipfell hangja a cellában. A sötét, szűkös teremben, amiben már a szokott fal mellett kuporognak Garsinnal. Ma ő őrködik először, és a terve az, hogy nem is kelti fel az öreget. Had aludjon. A képzelet alak nem jelent meg, csak mint állóvízbe a kavicsot, bedobta ezt a mondatot a csöndbe. A lovag nagy levegőt vesz, és sóhajt egyet halkan. Hangja elkeseredett lenne, ha nem lennének azok a bizonyos tényezők, de így: Fahangon beszél saját fejében.*
~Minden este ezt mondod. Ez csak egy szokványos éjjel.~
*Közben nagyon aprón ingatja a fejét. Arca mint a legnagyobb filozófusoknak, szinte torz a gondolatoktól. Perchipfell cinikus tenorja a fülébe hasít, de arra sem reagál.*
~Szokványos? SZOKVÁNYOS! Ez a te bajod basszdmeg! Hogy megszoktad ezt a szart. Beleszoktál. Legalább várjad, hogy valami történjen...~
*Kezd bele egy hosszabb regulába, de a lovag már gyorsan kihátrál belőle.*
~Perchi.~
*Szól azon a hangon, amin csak a bánatos férfiak tudnak. Rezignált, sötét közönnyel, amire muszáj figyelni. És a kard figyel is rá.*
~Ne kezdjük ezt. Minden este ez van. Ma csak...~
*Keresi a szavakat.*
~Ma csak múljon el az este.~
*Szavai közben a bal keze a mellényzsebére kúszik. Nem nyúlt hozzá, amióta itt van. Elő veszi a két papírost. Az ibolyaszín csókemléket, és a végrendeletet. Elolvassa. A papíron megfolytak a betűk a verejtéktől. Szinte csak a lovag tudná kisilabizálni mit írt rá. Nem mintha a majdan eldőlő holttestét átkutatva, szaporán akarnák teljesíteni majd végakaratát. Ezt szomorúan konstatálva elteszi újra. Nem tépi szét. Nem dobja ki. A bánat nem öli meg a reményt. És a reményt a másik levél adja. A papírra teszi ajkát, mintha Maydeleiné lenne. Még szemét is lehunyja mint egy hősszerelmes. Perchi eddig bírta némán, a monodráma jelenetet.*
~Szedd össze magad!~
*Hallja a hangját a fejében olyan undorral kevert lesajnálással, hogy szinte csöpög a falról.*
~Olyan mintha a bitóra készülnél, holott neked kellene a hóhérnak lenned. Tudod mit?~
*Teszi föl a kérdést, amit azonnal meg is válaszol a kard.*
~Menj te a bús faszba Soreyl. Én ezt nem csinálom veled! Nem fogok itt megrothadni, mert te egy gyenge kis pöcs vagy. Sajnáljon téged az akinek hat anyja van.~
*Közben a megjelenő szellemképmás föl alá járkál, mint egy szülő aki kiosztja a tékozló gyermekét, mint Garsin a pocsék kenyeret.*
~Egy utolsó, lesajnált, bukott lovag vagy. Ha lenne címered elvenném. Ekkor szarkupacot, még nem hordott a hátán ló, se szamár. Megbuktál, mint férfi. Mint lovag. Mint Venár. Én elmegyek a szent szarba. Viszlát!~
*Drámai érzékkel léptek hallatszódnak a folyosón. Valaki jön. Amikor megjelenik a két őr, és Szólnak Bradocnak, Soreyl nem gyorsan, de kicsit máris ugrásra készre rakja magát. Amikor parancsnok helyettes egy utolsó ölelést akar kérni, már sejti mi fog következni.*
~Talán ezt még megvárom!~
*Mondja Perchipfell izgatottan, mint egy gyermek a születésnapján. Meghallgatja Bredoc szavait, és utána nem bólint, de ha a barna írisze beszélni tudna, azt üvöltené: Rajta! A lovag látja, hogy feletesse rájátszik a dologra, és ha nem kell nagyon uralkodnia magán, még el is ereszt egy félmosolyt.*
~Kurafi.~
*Mondja magában, mire Perchi helyesel.*
~Az.~
*Teszi, hozzá minden tisztelettel a hangjában. Közben Soreyl már a csizmaszárban matat. Amint alkalmas pillanatot talál, a figyelemelterelést kihasználva megpróbál arra támadni, akit nem Bradoc foglal le, hogy az ne tudjon segítségért szaladni, vagy kiáltani. Azonnali, és néma mozdulatsort tervez, amit a helyzet ad. Ha lehet a torkát, vagy a veséjét, ami éppen közelebb van. Ha tudja a száját is befogja, de annyi a tervben a változó, hogy annak is örülhet a kis bagázs, ha már annyi sikerül a kis tervből, hogy Bredoc nem esik pofára, és Soreyl fel tud pattanni időben.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.14 20:42:53
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az hogy Garsin, így fogadja az ő közeledését, szinte fel sem tűnik neki. Számára ez olyan természetes mint a levegővétel, és szellemének azon fele, aki ügyesebben kapcsolja össze a szálakat, most éppen nem leledzik vele, így a legtermészetesebb dolog, hogy akár foggal körömmel védi a lányt. Ahogy azon az éjszakán, úgy a többin is. Elteltek a napok. Nem szólt a kékszemű, nem mozdult előrébb az ügy. Minden nap, volt valami terv, hogy ma hogyan szökhetnének meg, de mindegyik valahogy elmaradt. Hiába ígérte meg Soreyl, hogy a másnap jobb lesz. És minden nap megígérte, hogy a holnap jobb lesz, de nem lett. Az őrök éberek voltak, a lehetőség meg lusta. Nem mutatta meg magát, pedig árgus szemekkel lesték. Ez persze a lovagban nagy sebet okozott. Ugyan számította, hogy nem lesznek raportra hívva, de a Bredoc által, sokszor felemlegetett beszélgetés, és a saját szavai visszhangja, igazi bűntudatot keltenek benne, még akkor is, ha tudja, hogy a parancsnokhelyettes csak tréfál. Ő indulna. Máris. Soreyl mindenképp. Az elmúlt napokban próbálta mindenkiben tartani a lelket a maga módján. Akit tudott támogatott, mint egy igazi szamaritánus. Az hogy ő nem roppant össze, nem a szilárd, és lovagias jellemének tudható be. Inkább csupán kettő fontos tényezőnek. Az egyik Garsin. A lány, aki iránt olyan felelősséget érez, mintha az összes ártatlanságot jelképezné a világban. Minden jót, és tisztát. Ez természetesen nincs így, de ha Soreyl lelkivilágát vennénk górcső alá, akkor teljesen igaza lenne. Odalent, a Kreankataur bányáiban, száznyi bandita mellett, ő maga Eeyr szolgája. Moslékból ételt készít, és nem panaszkodik, holott neki is nehéz a munka. Minden este pontosan úgy viselkedik vele, mint az első este. Sokat kérdezi például a kapitányról. Már, hogy tényleg jól bánik-e vele. A másik erős ok, amiért még nem tört össze a hite, és a lelkesedése az Perchipfell. A meg-meg jelenő képzetalak, minden alakalommal amikor a Lovag feladni készül, vagy csak meginogni, ő megjelenik, és seggbe rúgja. Verbálisan persze. És ott van persze Bredoc. A parancsnokhelyettes állapota romlik. A sebe elfertőződött. Azon kívül, hogy tényleg gyengül, még bele is illik a saját tervébe, bár nem egészen. Soreyl amiben tudja támogatja. Nem lesz neki jobb ha két falat száraz kenyérrel többet ehet naponta, Soreyl azért mégis felajánlja a magáét, még akkor is ha tudja, az önérzetes férfiállat akkor sem fogadná el, ha már a halálos ágyán lenne. Ami reméljük... Még messze van.*
~Valami lesz ma.~
*Szólal meg Perchipfell hangja a cellában. A sötét, szűkös teremben, amiben már a szokott fal mellett kuporognak Garsinnal. Ma ő őrködik először, és a terve az, hogy nem is kelti fel az öreget. Had aludjon. A képzelet alak nem jelent meg, csak mint állóvízbe a kavicsot, bedobta ezt a mondatot a csöndbe. A lovag nagy levegőt vesz, és sóhajt egyet halkan. Hangja elkeseredett lenne, ha nem lennének azok a bizonyos tényezők, de így: Fahangon beszél saját fejében.*
~Minden este ezt mondod. Ez csak egy szokványos éjjel.~
*Közben nagyon aprón ingatja a fejét. Arca mint a legnagyobb filozófusoknak, szinte torz a gondolatoktól. Perchipfell cinikus tenorja a fülébe hasít, de arra sem reagál.*
~Szokványos? SZOKVÁNYOS! Ez a te bajod basszdmeg! Hogy megszoktad ezt a szart. Beleszoktál. Legalább várjad, hogy valami történjen...~
*Kezd bele egy hosszabb regulába, de a lovag már gyorsan kihátrál belőle.*
~Perchi.~
*Szól azon a hangon, amin csak a bánatos férfiak tudnak. Rezignált, sötét közönnyel, amire muszáj figyelni. És a kard figyel is rá.*
~Ne kezdjük ezt. Minden este ez van. Ma csak...~
*Keresi a szavakat.*
~Ma csak múljon el az este.~
*Szavai közben a bal keze a mellényzsebére kúszik. Nem nyúlt hozzá, amióta itt van. Elő veszi a két papírost. Az ibolyaszín csókemléket, és a végrendeletet. Elolvassa. A papíron megfolytak a betűk a verejtéktől. Szinte csak a lovag tudná kisilabizálni mit írt rá. Nem mintha a majdan eldőlő holttestét átkutatva, szaporán akarnák teljesíteni majd végakaratát. Ezt szomorúan konstatálva elteszi újra. Nem tépi szét. Nem dobja ki. A bánat nem öli meg a reményt. És a reményt a másik levél adja. A papírra teszi ajkát, mintha Maydeleiné lenne. Még szemét is lehunyja mint egy hősszerelmes. Perchi eddig bírta némán, a monodráma jelenetet.*
~Szedd össze magad!~
*Hallja a hangját a fejében olyan undorral kevert lesajnálással, hogy szinte csöpög a falról.*
~Olyan mintha a bitóra készülnél, holott neked kellene a hóhérnak lenned. Tudod mit?~
*Teszi föl a kérdést, amit azonnal meg is válaszol a kard.*
~Menj te a bús faszba Soreyl. Én ezt nem csinálom veled! Nem fogok itt megrothadni, mert te egy gyenge kis pöcs vagy. Sajnáljon téged az akinek hat anyja van.~
*Közben a megjelenő szellemképmás föl alá járkál, mint egy szülő aki kiosztja a tékozló gyermekét, mint Garsin a pocsék kenyeret.*
~Egy utolsó, lesajnált, bukott lovag vagy. Ha lenne címered elvenném. Ekkor szarkupacot, még nem hordott a hátán ló, se szamár. Megbuktál, mint férfi. Mint lovag. Mint Venár. Én elmegyek a szent szarba. Viszlát!~
*Drámai érzékkel léptek hallatszódnak a folyosón. Valaki jön. Amikor megjelenik a két őr, és Szólnak Bradocnak, Soreyl nem gyorsan, de kicsit máris ugrásra készre rakja magát. Amikor parancsnok helyettes egy utolsó ölelést akar kérni, már sejti mi fog következni.*
~Talán ezt még megvárom!~
*Mondja Perchipfell izgatottan, mint egy gyermek a születésnapján. Meghallgatja Bredoc szavait, és utána nem bólint, de ha a barna írisze beszélni tudna, azt üvöltené: Rajta! A lovag látja, hogy feletesse rájátszik a dologra, és ha nem kell nagyon uralkodnia magán, még el is ereszt egy félmosolyt.*
~Kurafi.~
*Mondja magában, mire Perchi helyesel.*
~Az.~
*Teszi, hozzá minden tisztelettel a hangjában. Közben Soreyl már a csizmaszárban matat. Amint alkalmas pillanatot talál, a figyelemelterelést kihasználva megpróbál arra támadni, akit nem Bradoc foglal le, hogy az ne tudjon segítségért szaladni, vagy kiáltani. Azonnali, és néma mozdulatsort tervez, amit a helyzet ad. Ha lehet a torkát, vagy a veséjét, ami éppen közelebb van. Ha tudja a száját is befogja, de annyi a tervben a változó, hogy annak is örülhet a kis bagázs, ha már annyi sikerül a kis tervből, hogy Bredoc nem esik pofára, és Soreyl fel tud pattanni időben.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.14 20:42:53
86. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-14 13:04:47
Üzenet elküldve: 2020-04-14 13:04:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az eltelt napok minduntalan újabb csapást mérnek a parancsnokhelyettesre, kinek sem lelke, sem teste nem hogy nem gyógyul, de a keletkezett sebhelyek csak mélyülnek, folyamatosan. Valahol, ha őszinte akar lenni magával, ettől félt, bár a félt nem is a legjobb szó, inkább csak tartott. Számított rá. Legalább a lánc lekerült a lábukról, legalábbis kaptak egyet-egyet külön, a mozgásuk így valamivel szabadabb. Bár sokra mennek vele, szabadabban dolgozhatják halálra magukat a bányában. ~De kurva jó!~ Két csákányütés között, és a penészes kenyér evése közben azért oda-oda szúrja Soreylnek, amit gondol.*
-Ha nem ma, majd holnap megyünk...
*Rág egy falat kenyeret morcosan, közben pedig a hideg rázza a láztól.*
-Mit számít az az egy nap, mi?
*Rázza a fejét, de a korholó szavak mellett egy erőltetett mosoly is felvillan, ami könnyen jelezhet a közlegénynek, hogy nem haragszik rá, vagy ilyesmi, meg amúgyse nagyon tehettek volna semmit, csak próbálja oldani kicsit a feszültséget, mint a mocsokban és vérben kúszó katonák barátságának velejárója. Persze, azért szenved, és nagyon jól esik neki, hogy igyekeznek a többiek is segíteni a tőlük telhető módon. De érzi, hogy ereje kezdi elhagyni megfáradt testét, s a kilátástalanság és a tehetetlenség újabb nyomokat hagy egyébként is karcos lelkén. Sokat gondolkodik, más dolga egyébként sincs, kattog az agya, az elmúlt napok sem teltek el enélkül. Csak úgy, mint korábban, nem fél, nem retteg, de számít dolgokra, például, hogy ha ilyen szarul van, ez csak rosszabb lesz ellátás nélkül, rabmunkával, meg a finom koszttal, amin ugyan igyekszik Garsin javítani, az a drága, de a szarból csak szar várat lehet építeni legfeljebb. Egy újabb este, s éppen csak ha sutyorognak a rabok egymással, egy újabb rovátka a cella sarkában a falon, mikor lépteket hall. Akár egy sebesült vad, érzékei kiélesednek, az adrenalin rögtön elönti a testét, bár nem tudja, hogy miért jönnek egyelőre, hisz a kapitányt már bezárták a lyukba máról. Éles szemei villanak a sötétben, s Soreylre, és Garsinra veti azokat, majd a nyitódó cella az, ami figyelmét önkéntelen elvonja.*
-Hát ennyi volt..
*Mondja nagy sóhajjal, letörölve a hidegrázta verítéket a homlokáról, nagy nehézségekkel küzdve kezd el tápászkodni. Nem buta, tudja, hogy nincs a legjobban, de jókorát rájátszik a gyengeségére.*
-Csak.. hagy öleljem meg őket, utoljára. Kérem..
*Talán még sosem volt ennyire előzékeny és udvarias mióta itt van, jóllehet, hogy megvan az oka mindenre. Pihegi ki a szavakat, s ha akarják engedni, ha nem, mivel ott van mellettük, nagyon gyorsan kellene szaladniuk, hogy megakadályozzák az apró gesztust, ahogy a parancsnokhelyettes egyik karjába Garsint, másikba Soreylt öleli, s fülükbe súg, lehetőleg úgy, hogy csak ők hallják.*
-Itt az idő! Ennél jobb esélyünk nem lesz, én csak gyengébb leszek, ha szólok, elő azt a bökőt komám és adjunk nekik!
*Majd nagy nehezen feláll, legalábbis görnyedve kezd el csoszorogni a két őr felé, s mielőtt odaérhetne, előttük egy jó fél méterrel mintha elbotlana, bele a fél-vér karjaiba, ha csak nem akarja, hogy az elernyedt testével ledöntse a lábáról, kénytelen megfogni őt, legalábbis Bredoc ebben bízik. ~Azzal is le lenne foglalva két keze.~ Gondolja magában, s ha esetleg sikerül az akciója, ha ereje és lehetősége engedi, a másik őrt megpróbálja megrúgni, ahol éri, az ágyékánál, gyomránál, vagy bárhol, csak legyen elég ideje a többieknek reagálni. Ha pedig nem kapnák el, és esetleg mérgesen a földön kezdenék rugdalni, neki az is megfelel, ez is remek alkalom, hogy elkapják a kettőt, esetleg még így is képes lehet megfogni egy éppen őt rúgó lábat. ~Most már minden rajtatok múlik, barátaim.~ *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az eltelt napok minduntalan újabb csapást mérnek a parancsnokhelyettesre, kinek sem lelke, sem teste nem hogy nem gyógyul, de a keletkezett sebhelyek csak mélyülnek, folyamatosan. Valahol, ha őszinte akar lenni magával, ettől félt, bár a félt nem is a legjobb szó, inkább csak tartott. Számított rá. Legalább a lánc lekerült a lábukról, legalábbis kaptak egyet-egyet külön, a mozgásuk így valamivel szabadabb. Bár sokra mennek vele, szabadabban dolgozhatják halálra magukat a bányában. ~De kurva jó!~ Két csákányütés között, és a penészes kenyér evése közben azért oda-oda szúrja Soreylnek, amit gondol.*
-Ha nem ma, majd holnap megyünk...
*Rág egy falat kenyeret morcosan, közben pedig a hideg rázza a láztól.*
-Mit számít az az egy nap, mi?
*Rázza a fejét, de a korholó szavak mellett egy erőltetett mosoly is felvillan, ami könnyen jelezhet a közlegénynek, hogy nem haragszik rá, vagy ilyesmi, meg amúgyse nagyon tehettek volna semmit, csak próbálja oldani kicsit a feszültséget, mint a mocsokban és vérben kúszó katonák barátságának velejárója. Persze, azért szenved, és nagyon jól esik neki, hogy igyekeznek a többiek is segíteni a tőlük telhető módon. De érzi, hogy ereje kezdi elhagyni megfáradt testét, s a kilátástalanság és a tehetetlenség újabb nyomokat hagy egyébként is karcos lelkén. Sokat gondolkodik, más dolga egyébként sincs, kattog az agya, az elmúlt napok sem teltek el enélkül. Csak úgy, mint korábban, nem fél, nem retteg, de számít dolgokra, például, hogy ha ilyen szarul van, ez csak rosszabb lesz ellátás nélkül, rabmunkával, meg a finom koszttal, amin ugyan igyekszik Garsin javítani, az a drága, de a szarból csak szar várat lehet építeni legfeljebb. Egy újabb este, s éppen csak ha sutyorognak a rabok egymással, egy újabb rovátka a cella sarkában a falon, mikor lépteket hall. Akár egy sebesült vad, érzékei kiélesednek, az adrenalin rögtön elönti a testét, bár nem tudja, hogy miért jönnek egyelőre, hisz a kapitányt már bezárták a lyukba máról. Éles szemei villanak a sötétben, s Soreylre, és Garsinra veti azokat, majd a nyitódó cella az, ami figyelmét önkéntelen elvonja.*
-Hát ennyi volt..
*Mondja nagy sóhajjal, letörölve a hidegrázta verítéket a homlokáról, nagy nehézségekkel küzdve kezd el tápászkodni. Nem buta, tudja, hogy nincs a legjobban, de jókorát rájátszik a gyengeségére.*
-Csak.. hagy öleljem meg őket, utoljára. Kérem..
*Talán még sosem volt ennyire előzékeny és udvarias mióta itt van, jóllehet, hogy megvan az oka mindenre. Pihegi ki a szavakat, s ha akarják engedni, ha nem, mivel ott van mellettük, nagyon gyorsan kellene szaladniuk, hogy megakadályozzák az apró gesztust, ahogy a parancsnokhelyettes egyik karjába Garsint, másikba Soreylt öleli, s fülükbe súg, lehetőleg úgy, hogy csak ők hallják.*
-Itt az idő! Ennél jobb esélyünk nem lesz, én csak gyengébb leszek, ha szólok, elő azt a bökőt komám és adjunk nekik!
*Majd nagy nehezen feláll, legalábbis görnyedve kezd el csoszorogni a két őr felé, s mielőtt odaérhetne, előttük egy jó fél méterrel mintha elbotlana, bele a fél-vér karjaiba, ha csak nem akarja, hogy az elernyedt testével ledöntse a lábáról, kénytelen megfogni őt, legalábbis Bredoc ebben bízik. ~Azzal is le lenne foglalva két keze.~ Gondolja magában, s ha esetleg sikerül az akciója, ha ereje és lehetősége engedi, a másik őrt megpróbálja megrúgni, ahol éri, az ágyékánál, gyomránál, vagy bárhol, csak legyen elég ideje a többieknek reagálni. Ha pedig nem kapnák el, és esetleg mérgesen a földön kezdenék rugdalni, neki az is megfelel, ez is remek alkalom, hogy elkapják a kettőt, esetleg még így is képes lehet megfogni egy éppen őt rúgó lábat. ~Most már minden rajtatok múlik, barátaim.~ *
85. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-14 08:53:52
Üzenet elküldve: 2020-04-14 08:53:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Megnyugtatják a feloldozó szavak és az állítás is, hogy mindent jól csinált. Tisztában van vele, hogy ez valójában nem tesz semmit, mert nem is csinált semmit, de neki már annyi is elég, hogy ballépést sem követett el és szidás helyett dicséretet kap.*
- Soreyl. - *Javítja ki magát halkan, kapkodva, mikor a férfi szóvá teszi a megszólítást, még ha a lovag ezt nem is várta el tőle. Korábban már kapott figyelmeztetést erre, hát szeretné teljesíteni ezt a kérést. Különösen, hogy ezt is egyfajta engedményként fogja föl, hogy ilyen bizalmasan szólíthatja a férfit. Az ölelés és a kedves szavak mellett ez még egy apró kapocs, ami magában hordozza az ígéretet, hogy szabad kötődnie a lovaghoz, mert amaz sem kezeli őt teljesen idegenként. Persze nem jön annyira könnyen a bizalom, de jelenleg jól esik beleringatnia magát ebbe a biztonságérzetbe, hogy nincs teljesen egyedül, hanem van valaki, akire számíthat. Illetve valakik... Mert részleges bizalma kiterjed a parancsnokhelyettesre is.
Jóllehet túl sokra még most sem becsüli ezt a kapcsolatot, nem hiszi el, hogy - képletesen szólva - tűzbe tennék érte a kezüket, de azt igen, hogy jó érzéssel vannak felé és segítő szándékkal. Ez pedig neki elég is...
Sokat nem beszél Soreyl, de a lényeget ennyiből is megérti: most egyelőre várnak a reggelre és arra a beszélgetésre. Feltéve, hogy a Kékszemű tartja a szavát és közli velük a döntését, nem pedig csak hagyja őket tovább dolgozni...
Ebben az esetben ugyanis a szökési kísérlet van kilátásban. Ennek módjába ugyan nem avatja be őt a férfi, de úgy sejti, ez azért van, mert nincs is még igazi terv. Ez nem hangolja le, viszonylagos közönnyel veszi tudomásul.
Majd szót fogad és a lovaggal együtt aludni tér.*
*A következő napok a számára egészen békésen telnek. Ha nem volna ott a félelem, hogy valamelyik bandita megkörnyékezi, akár még azt is lehetne mondani, hogy jobb sora van itt, mint amilyenhez az elmúlt években szokva volt.
A Feketeruhás jelenléte a fenyegetőből átalakult a biztonságot adóvá. Igaz, hogy bosszantani továbbra sem merte őt, mert megtapasztalta, milyen az, ha feldühíti, szóval szólni nem igazán szólt hozzá, csak ha arra ténylegesen szükség volt. De így, hogy nem okozott gondot a férfinak, amaz sem bántotta őt, inkább segítette és... őrizte. Ez utóbbinál Garsinban megmaradt az a megnyugtató feltételezés, hogy nem is csak arra vigyáz a Feketeruhás, hogy ő ne okozzon galibát, hanem arra is, hogy neki ne árthasson a többi bűnöző. Így pedig egészen baráti módon gondolt rá, erről az elképzeléséről valószínűleg beszámolt a két városőrnek is. Sejtését tovább erősítette a tény, hogy úgy tűnt, a férfi is rab velük együtt, hiszen esténként őt is cellába zárták...
Nagyon örült, mikor kiderült, hogy nem a fentieknek, hanem a raboknak kell főznie. A penészes, kiszáradt kenyeret és gyümölcsöt volt lehetősége valami ízletesebbre és laktatóbbra cserélni. Jóllehet, a lehetőségei szűkösek voltak, de úgy látta, hogy már így is sokat javíthat a körülményeiken és talán az állapotukon is, úgyhogy minden tudását beleadta, hogy a lehető legjobbat hozza ki az alapanyagokból.
Mondhatni berendezkedett erre az új életmódra. Ha a rabok látványa nem emlékeztette volna folyton, hogy innen szabadulni akarnak és szabadulniuk kell, vagyis ha egyedül lett volna és nincs tudatában annak, hogy néhányan szökést terveznek, akkor hamar elfogadta volna, hogy most már ez a dolgok rendje. Még egyfajta megkönnyebbülést és kényelmet is jelentett számára a napok egyszerűsége. Csak dolgoznia kellett és estére bevonulni a cellába akadékoskodás nélkül és akkor minden rendben volt.
Persze, mindeközben gyenge és fáradékony maradt. Gyenge egészségét kikezdte a hideg, nyirkos környezet, a kőpadlón alvás.... Ő is köhögőssé vált, emellett a legsúlyosabb sérülése továbbra is megnehezítette az életét. Az apróbbak azonban javultak valamelyest az eltelt napokkal, így például a szeme alatti monokli is elhalványult.
Nem úgy a parancsnokhelyettes sebe...
Mikor látta, milyen állapotban van, a második napon bátorkodott engedélyt kérni a Feketeruhástól - és kapott is -, hogy estére magával vihessen egy rongyot és forralt vizet tálban a seb kitisztítására. Illetve, ha szükséges volt, Warmetről is gondoskodott ilyen módon. És így tett a többi napon is, de nem úgy tűnt, mintha ez a felszínes ápolgatás segítene a parancsnokhelyettesen...
Aggódott érte, talán a leginkább még ez tartotta vissza attól, hogy egyszerűen csak belenyugodjon a helyzetükbe. Miatta még ő sürgette volna, hogy mégiscsak próbáljanak meg kitörni, mert ő is egyre inkább úgy látta, ha sokáig várnak, a férfit még fölemészti a sérülése és nem fog tudni már járni sem, nem hogy küzdeni és szaladni...
Persze nem szólt semmit, csak tette a dolgát és várt, ráhagyva másokra a tervezést. Egyedül a konyhából próbált volna fegyvernek alkalmas eszközöket kicsempészni, vagy a fegyverraktárba belógni, de erre nem adódott megfelelő lehetősége vagy pedig nem volt elég bátor hozzá, hogy ezt meglépje.*
*Megnyugtatják a feloldozó szavak és az állítás is, hogy mindent jól csinált. Tisztában van vele, hogy ez valójában nem tesz semmit, mert nem is csinált semmit, de neki már annyi is elég, hogy ballépést sem követett el és szidás helyett dicséretet kap.*
- Soreyl. - *Javítja ki magát halkan, kapkodva, mikor a férfi szóvá teszi a megszólítást, még ha a lovag ezt nem is várta el tőle. Korábban már kapott figyelmeztetést erre, hát szeretné teljesíteni ezt a kérést. Különösen, hogy ezt is egyfajta engedményként fogja föl, hogy ilyen bizalmasan szólíthatja a férfit. Az ölelés és a kedves szavak mellett ez még egy apró kapocs, ami magában hordozza az ígéretet, hogy szabad kötődnie a lovaghoz, mert amaz sem kezeli őt teljesen idegenként. Persze nem jön annyira könnyen a bizalom, de jelenleg jól esik beleringatnia magát ebbe a biztonságérzetbe, hogy nincs teljesen egyedül, hanem van valaki, akire számíthat. Illetve valakik... Mert részleges bizalma kiterjed a parancsnokhelyettesre is.
Jóllehet túl sokra még most sem becsüli ezt a kapcsolatot, nem hiszi el, hogy - képletesen szólva - tűzbe tennék érte a kezüket, de azt igen, hogy jó érzéssel vannak felé és segítő szándékkal. Ez pedig neki elég is...
Sokat nem beszél Soreyl, de a lényeget ennyiből is megérti: most egyelőre várnak a reggelre és arra a beszélgetésre. Feltéve, hogy a Kékszemű tartja a szavát és közli velük a döntését, nem pedig csak hagyja őket tovább dolgozni...
Ebben az esetben ugyanis a szökési kísérlet van kilátásban. Ennek módjába ugyan nem avatja be őt a férfi, de úgy sejti, ez azért van, mert nincs is még igazi terv. Ez nem hangolja le, viszonylagos közönnyel veszi tudomásul.
Majd szót fogad és a lovaggal együtt aludni tér.*
*A következő napok a számára egészen békésen telnek. Ha nem volna ott a félelem, hogy valamelyik bandita megkörnyékezi, akár még azt is lehetne mondani, hogy jobb sora van itt, mint amilyenhez az elmúlt években szokva volt.
A Feketeruhás jelenléte a fenyegetőből átalakult a biztonságot adóvá. Igaz, hogy bosszantani továbbra sem merte őt, mert megtapasztalta, milyen az, ha feldühíti, szóval szólni nem igazán szólt hozzá, csak ha arra ténylegesen szükség volt. De így, hogy nem okozott gondot a férfinak, amaz sem bántotta őt, inkább segítette és... őrizte. Ez utóbbinál Garsinban megmaradt az a megnyugtató feltételezés, hogy nem is csak arra vigyáz a Feketeruhás, hogy ő ne okozzon galibát, hanem arra is, hogy neki ne árthasson a többi bűnöző. Így pedig egészen baráti módon gondolt rá, erről az elképzeléséről valószínűleg beszámolt a két városőrnek is. Sejtését tovább erősítette a tény, hogy úgy tűnt, a férfi is rab velük együtt, hiszen esténként őt is cellába zárták...
Nagyon örült, mikor kiderült, hogy nem a fentieknek, hanem a raboknak kell főznie. A penészes, kiszáradt kenyeret és gyümölcsöt volt lehetősége valami ízletesebbre és laktatóbbra cserélni. Jóllehet, a lehetőségei szűkösek voltak, de úgy látta, hogy már így is sokat javíthat a körülményeiken és talán az állapotukon is, úgyhogy minden tudását beleadta, hogy a lehető legjobbat hozza ki az alapanyagokból.
Mondhatni berendezkedett erre az új életmódra. Ha a rabok látványa nem emlékeztette volna folyton, hogy innen szabadulni akarnak és szabadulniuk kell, vagyis ha egyedül lett volna és nincs tudatában annak, hogy néhányan szökést terveznek, akkor hamar elfogadta volna, hogy most már ez a dolgok rendje. Még egyfajta megkönnyebbülést és kényelmet is jelentett számára a napok egyszerűsége. Csak dolgoznia kellett és estére bevonulni a cellába akadékoskodás nélkül és akkor minden rendben volt.
Persze, mindeközben gyenge és fáradékony maradt. Gyenge egészségét kikezdte a hideg, nyirkos környezet, a kőpadlón alvás.... Ő is köhögőssé vált, emellett a legsúlyosabb sérülése továbbra is megnehezítette az életét. Az apróbbak azonban javultak valamelyest az eltelt napokkal, így például a szeme alatti monokli is elhalványult.
Nem úgy a parancsnokhelyettes sebe...
Mikor látta, milyen állapotban van, a második napon bátorkodott engedélyt kérni a Feketeruhástól - és kapott is -, hogy estére magával vihessen egy rongyot és forralt vizet tálban a seb kitisztítására. Illetve, ha szükséges volt, Warmetről is gondoskodott ilyen módon. És így tett a többi napon is, de nem úgy tűnt, mintha ez a felszínes ápolgatás segítene a parancsnokhelyettesen...
Aggódott érte, talán a leginkább még ez tartotta vissza attól, hogy egyszerűen csak belenyugodjon a helyzetükbe. Miatta még ő sürgette volna, hogy mégiscsak próbáljanak meg kitörni, mert ő is egyre inkább úgy látta, ha sokáig várnak, a férfit még fölemészti a sérülése és nem fog tudni már járni sem, nem hogy küzdeni és szaladni...
Persze nem szólt semmit, csak tette a dolgát és várt, ráhagyva másokra a tervezést. Egyedül a konyhából próbált volna fegyvernek alkalmas eszközöket kicsempészni, vagy a fegyverraktárba belógni, de erre nem adódott megfelelő lehetősége vagy pedig nem volt elég bátor hozzá, hogy ezt meglépje.*
84. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-13 21:34:41
Üzenet elküldve: 2020-04-13 21:34:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az este további része eseménytelenül telik. Ahogy a reggel és az elkövetkezendő nap. Majd az azt követő is, és így tovább. A Kékszemű nem tartotta be ígéretét, bár ha bárki kérdezné őt, technikailag ígéretet sem tett.
De persze apróbb változások történnek. Garsin is kap egy csinos láncot a lábára, és a konyhára küldik dolgozni, hogy valami ehető moslékot készítsen a szegényes felhozatalból. Többnyire a Kapitány felügyeli őt, és segíti akkor, amikor nehéz alapanyagok emelgetéséről van szó.
Darenn és Bredoc megosztott lánca is lekerüli, és kapnak egyet-egyet a lábukra, ahogy a többiek is, ami csupán a futásban gátolja őket, de nem köti össze a két katonát. Bredoc pedig egyre rosszabbul kezd lenni.
Látványosan gyengül, csak a vak nem látja. Arca jelentős mértékben felduzzad a seb körül, ami egyre fájdalmasabb, levedzik és környéke is élénk vörös. Az edzett férfi arca forró a láztól, és ragyog a verejtéktől, emellett pedig a hideg rázza minduntalan. Rabtársai ugyan felajánlják neki plusz kenyerüket, de aligha megy vele sokra.*
*Egy újabb este, és mindenki a cellában pihen, köztük Bredoc is, és az alaposan megvert Warmet is, aki szégyenkezve húzza össze magát, és ezúttal Garsin társaságát sem keresi. A szokottnál nagyobb forgalom jellemző, lévén, hogy két rosszarcú lép a cella ajtajához, és nyitja ki azt.*
- Te, ott, sebhelyes!
*A gyertyafényben még éppen látható tekintetük is, amit Bredocra szegeznek. Persze rajta kívül nincs más sebesült a cellában, így összetévesztenie sincs kivel.*
- Mindenki más marad a seggén!
*Üvölti a korábban már látott, és az elmúlt napok alatt jól megismert félvér.*
- Kapkodd magad, és emeld fel a seggedet a kurva életbe már!
*Türelmetlenkedik tovább ingerülten, mellette pedig a mélységi ostorral vár, készen arra, hogy akár erőszakot is alkalmazzanak a legyengült katonán.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az este további része eseménytelenül telik. Ahogy a reggel és az elkövetkezendő nap. Majd az azt követő is, és így tovább. A Kékszemű nem tartotta be ígéretét, bár ha bárki kérdezné őt, technikailag ígéretet sem tett.
De persze apróbb változások történnek. Garsin is kap egy csinos láncot a lábára, és a konyhára küldik dolgozni, hogy valami ehető moslékot készítsen a szegényes felhozatalból. Többnyire a Kapitány felügyeli őt, és segíti akkor, amikor nehéz alapanyagok emelgetéséről van szó.
Darenn és Bredoc megosztott lánca is lekerüli, és kapnak egyet-egyet a lábukra, ahogy a többiek is, ami csupán a futásban gátolja őket, de nem köti össze a két katonát. Bredoc pedig egyre rosszabbul kezd lenni.
Látványosan gyengül, csak a vak nem látja. Arca jelentős mértékben felduzzad a seb körül, ami egyre fájdalmasabb, levedzik és környéke is élénk vörös. Az edzett férfi arca forró a láztól, és ragyog a verejtéktől, emellett pedig a hideg rázza minduntalan. Rabtársai ugyan felajánlják neki plusz kenyerüket, de aligha megy vele sokra.*
*Egy újabb este, és mindenki a cellában pihen, köztük Bredoc is, és az alaposan megvert Warmet is, aki szégyenkezve húzza össze magát, és ezúttal Garsin társaságát sem keresi. A szokottnál nagyobb forgalom jellemző, lévén, hogy két rosszarcú lép a cella ajtajához, és nyitja ki azt.*
- Te, ott, sebhelyes!
*A gyertyafényben még éppen látható tekintetük is, amit Bredocra szegeznek. Persze rajta kívül nincs más sebesült a cellában, így összetévesztenie sincs kivel.*
- Mindenki más marad a seggén!
*Üvölti a korábban már látott, és az elmúlt napok alatt jól megismert félvér.*
- Kapkodd magad, és emeld fel a seggedet a kurva életbe már!
*Türelmetlenkedik tovább ingerülten, mellette pedig a mélységi ostorral vár, készen arra, hogy akár erőszakot is alkalmazzanak a legyengült katonán.*
83. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-10 21:08:15
Üzenet elküldve: 2020-04-10 21:08:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Ugyan a láncok nem engedik egymástól olyan messzire a parancsnokhelyettessel, de az a jó másfél lépés távolság éppen elég ahhoz, hogy szeparáltan legyenek egymástól, mégis hallhassa a halk beszélgetést a lánnyal. Garson a bensőséges közeledésre elsőre kicsit félénken reagál. Ezt érezvén Soreyl kicsit megszorítja a vállát bátorítóan, és még fel is hümment. Fogalma sincs, hogy a lánynak mennyire idegen érzés lehet az általános kedvesség, és odaadás. A lovagnak meg arról nem volt fogalma, hogy milyen jól esik neki, hogy valakiről gondoskodhat. Nem biztos hogy létezik a világon apai ösztön, de ha van atyai érzés az ilyen lehet. Amikor a legkétségbeesettebb helyzetben is, olyan határozottan jönnek ki a szavak a szádon, mintha te is hinnél benne. És amint halottad magadat, ahogy kimondtad, most már tudod, hogy hinned kell benne. Érte. Furcsa melegség önti el a férfi mellkasát. Az utolsó akire így tekintet Niavi volt. Akkor azt hitte szerelmes belé, holott őt is csak mint esetlen bárányt szerette.
Közben a lány lassan oldódik. Nem csak testtartásilag, hanem szavakban is. Soreyl lassan, bólogatva hallgatja a lány szavait.*
-Értem.
*Nem kérdez vissza, hiszen a felmerülő kérdésekre a válaszokat megtalálja magától.*
~Nem bántották különben mondta volna, és valóban követnék, azt nekünk említette volna korábban.~
*Magyarázza magának némán, aztán a lány áttér arra az időre is mikor különváltak.*
-Semmi baj. Nem a te hibád.
*Mondja melegen mosolyogva, miközben magát utálja. Sokkal inkább tartja magát hibásnak. Ha visszagondol, egyáltalán nem kellett volna hagynia, hogy szétváljanak, vagy ha mégis, nem ebben a felosztásban. A két felnőtt, képzett harcos együtt, míg a leány egyedül.*
-Te mindent a lehető legjobban csináltál.
*Mondja, s talán nem is túlzással. Ez után a lány kérdez. Leginkább a szabadulás, és annak terve érdekli, ezt természetesen magázva. Soreyl felsóhajt.*
-Nem vagyok az urad.
*Mondja kedvesen, majd mintha nem is lenne fontos folytatja.*
-Egyelőre úgy áll a dolog, hogy beszélünk vele. De a parancsnokhelyettesnek más terve is van. Sajnos nincs minden kőbe vésve.
*Mondja kicsit lehangoltan, de azonnal felélénkülve folytatja.*
-Ez csak azt jelenti, hogy több terv is van. Nyugalom. Most viszont aludjunk. Ránk fér.
*Fejezi be, és lefekteti a lányt. Utána minden az eddigiek szerint halad. A kapitányra felkel, és leváltja Bredocot, és mikor eljön a reggel, felkelti a társait, majd a többieket a cellában.*
*Ugyan a láncok nem engedik egymástól olyan messzire a parancsnokhelyettessel, de az a jó másfél lépés távolság éppen elég ahhoz, hogy szeparáltan legyenek egymástól, mégis hallhassa a halk beszélgetést a lánnyal. Garson a bensőséges közeledésre elsőre kicsit félénken reagál. Ezt érezvén Soreyl kicsit megszorítja a vállát bátorítóan, és még fel is hümment. Fogalma sincs, hogy a lánynak mennyire idegen érzés lehet az általános kedvesség, és odaadás. A lovagnak meg arról nem volt fogalma, hogy milyen jól esik neki, hogy valakiről gondoskodhat. Nem biztos hogy létezik a világon apai ösztön, de ha van atyai érzés az ilyen lehet. Amikor a legkétségbeesettebb helyzetben is, olyan határozottan jönnek ki a szavak a szádon, mintha te is hinnél benne. És amint halottad magadat, ahogy kimondtad, most már tudod, hogy hinned kell benne. Érte. Furcsa melegség önti el a férfi mellkasát. Az utolsó akire így tekintet Niavi volt. Akkor azt hitte szerelmes belé, holott őt is csak mint esetlen bárányt szerette.
Közben a lány lassan oldódik. Nem csak testtartásilag, hanem szavakban is. Soreyl lassan, bólogatva hallgatja a lány szavait.*
-Értem.
*Nem kérdez vissza, hiszen a felmerülő kérdésekre a válaszokat megtalálja magától.*
~Nem bántották különben mondta volna, és valóban követnék, azt nekünk említette volna korábban.~
*Magyarázza magának némán, aztán a lány áttér arra az időre is mikor különváltak.*
-Semmi baj. Nem a te hibád.
*Mondja melegen mosolyogva, miközben magát utálja. Sokkal inkább tartja magát hibásnak. Ha visszagondol, egyáltalán nem kellett volna hagynia, hogy szétváljanak, vagy ha mégis, nem ebben a felosztásban. A két felnőtt, képzett harcos együtt, míg a leány egyedül.*
-Te mindent a lehető legjobban csináltál.
*Mondja, s talán nem is túlzással. Ez után a lány kérdez. Leginkább a szabadulás, és annak terve érdekli, ezt természetesen magázva. Soreyl felsóhajt.*
-Nem vagyok az urad.
*Mondja kedvesen, majd mintha nem is lenne fontos folytatja.*
-Egyelőre úgy áll a dolog, hogy beszélünk vele. De a parancsnokhelyettesnek más terve is van. Sajnos nincs minden kőbe vésve.
*Mondja kicsit lehangoltan, de azonnal felélénkülve folytatja.*
-Ez csak azt jelenti, hogy több terv is van. Nyugalom. Most viszont aludjunk. Ránk fér.
*Fejezi be, és lefekteti a lányt. Utána minden az eddigiek szerint halad. A kapitányra felkel, és leváltja Bredocot, és mikor eljön a reggel, felkelti a társait, majd a többieket a cellában.*
82. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-10 15:51:01
Üzenet elküldve: 2020-04-10 15:51:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 552
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Ágy nem jut mindenkinek, úgyhogy jobb híján az egyik végében ül le a földre, mert kellemesebb annak támaszkodni, mint a hideg falnak. Kezeit hóna alá dugja és karjait testéhez szorítva igyekszik melengetni magát. Ez az állandó fázás is kiveszi az erejét, de a fönt elfogyasztott szőlő és bor most még fűtik egy kicsit. Ő maga sincs sokkal jobb állapotban, mint az itteniek. Vagy talán egyáltalán... Az elmúlt két év sanyargatása nem csak a lelkén és személyiségén hagyott nyomott, de az egészségét és erőnlétét is kikezdte a sok verés, a bezártság és éheztetés. Talán ezért tükrözi ő is azt a fásultságot, mint a rabok. Persze, a neveltetése sem engedi, hogy belekotnyeleskedjen a férfiak fontos megbeszélésébe, de az a helyzet, hogy ereje sem maradt részt venni benne. Már eljutott odáig, hogy lassan képtelen küzdeni magáért, vagy nem is igazán akar... Épp csak kiszabadult a férje jelentette pokolból, s már azért is nagy árat fizetett. De idekint sem talált mást. Talán nincs is más, talán ilyen a világ... talán ezt kellene elfogadnia.
Annak a lehetőségét még meghagyja, hogy a két városőr juthat valamire, ám nem sok reményt fűz hozzá, nagyjából már bele is nyugodott, hogy nem jutnak ki innen.
Azért ha kérik, segíteni fog, közreműködik a tervükben, de részéről annyira kilátástalannak látja a helyzetet, hogy nem is gondolkodik, merre tudnának mozdulni a jó irányba.
A kihallgatott beszélgetés nem nyúlik túl hosszúra, amiről alighanem a rabok kimerültsége tehet és a lelkesedésük hiánya. Nem bizonyulnak valami közlékenynek, mind inkább aludni térne...
Így ő sem tud meg sokat abból, hogy mit tervezhet a két városőr. Cserébe megrémíti az az elcsípett néhány szó arról az óriásról...
Illetve a továbbiakban levonja magában a következtetést, hogy az említett fegyverraktár, vagyis a városőrök fegyverei a közelben lehetnek. Feltéve, hogy a fenti cellák alatt a rab azokat értette, amik között ő is elhaladt. Ott ugyanis nem jártak a banditák, míg ő ott volt, Soreyléket pedig később fosztották meg a felszerelésüktől.
Hogy ez jó hír-e, nem tudja. Hiába vannak közel a fegyverek, ha el vannak zárva. A kamra viszont az a helyiség lehet, ahol a Feketeruhással járt az ételért...
Mivel több nem hangzik el, ő is egyre inkább sodródik az elalvás felé, de még vár a lefekvéssel, hátha lesz folytatás. Soreyl mozgolódására és lépteire kinyitja a szemét, majd kicsit meg is lepi, hogy a férfi leül mellé. Hát még az, ahogy átkarolja!
Elsőre kellemetlenül is érinti ez a közeledés, mert egy ideje már nem a gyengédséget jelenti a számára, ez érezhető azon, ahogy befeszül. De el nem húzódik és mikor megérti, mi történik és nagyjából megszokja Soreyl közelségét, ellazul valamelyest. Így, páncél nélkül kétségtelenül kellemesebb ez a félig-meddig ölelés, a férfi teste még némi meleget is ad. Ami a legfurcsább számára, az az, ahogy Soreyl elkezdi dörgölni az ő karjait, hogy átmelegítse. Ebben van valami olyan mértékű bizalmaskodó közvetlenség, amitől egyszerre idegenkedik, de a szívverése is szaporábbra vált egy kellemes érzéssel. Nem ismeri Soreylt, de már odakint is szépen beszélt vele és kedves volt hozzá, úgyhogy nem feltételez róla rosszat, megbízik benne. Atyáskodása nyomán már-már kezdi elhinni, hogy a férfinak tényleg számít valamit, még a jelenlegi körülmények között is. Hiszen különben miért is jött volna ide hozzá, miért foglalkozna vele? Hasznát biztosan nem látja...
Enged magában feloldódni egy gátat és szemét lehunyva még jobban ellazul, kicsit még neki is támaszkodik Soreylnek és kiélvezi a melengetését.*
- Csak kikérdezett... Hogy honnan jöttem, mi történt velem... a családomról, a férjemről... Azt hiszem, azt akarta tudni, fog-e valaki keresni. - *Feleli halkan. Arról nem beszél, hogy enni és inni kapott, mert nem tartja lényegesnek, ahogy azt sem, amit a Kékszemű arról mesélt, hogy a korábbi őrök miként bántak itt a rabokkal. Ezek biztosan nem mozdítják előre a helyzetüket, legfeljebb ha meghallaná az egyik egykori őr, ostobának neveznék, amiért ilyenekről fecseg.*
- Sajnálom, én körülnéztem, ahogy mondták, de nem találtam senkit... nem tudom, honnan jött az a férfi, hátulról kapott el... de mintha a lovakról nem tudott volna, lehet nem is kintről jött, csak nem vettem észre. - *Nem kimondottan hibáztatja magát a helyzetért, mert látta, mekkora túlerő volt a két férfival szemben. Valószínűleg akkor is itt lennének, ha a Feketeruhás nem lepi meg őket hátulról. De Soreyl lefegyverzésében mégis csak része volt és őt őrködni hagyták hátra, amit elrontott, ezért szükségét érzi, hogy bocsánatot kérjen.*
- Mi lesz, uram? Hogyan akarnak elszökni? - *Suttogja még halkabban, amiből a férfi kikövetkeztetheti, hogy ha nem is szólt, de hallgatózott korábban.*
- Vagy kivárják, hogy mit mond? - *Utal vissza a Kékszeművel zajlott beszélgetésre és ajánlatra. Ezzel kapcsolatban ugyan van egy rossz érzése, mert az azt jelentené, hogy mindenki mást itt hagynának. Igazából valószínűleg még őt is, mert ha jól gondolkozik, a Kékszemű annak látná értelmét, hogy a két városőrt elengedje, mert akkor nem lesz gyanús az eltűnésük. Az ő esete már más. Őt vagy haszontalannak és veszélytelennek találják és elengedik, vagy ittfogják és megtalálják a módját, hogy hasznossá tegyék.
De még mindig ez a lehetőség mutatkozik a legígéretesebbnek. Nem tudja, mennyi városőr van Artheniorban és hogy mennyire bátrak és nemeslelkűek, de talán ha Soreylék által küldenek erősítést, akkor mindenkit ki lehet innen menteni. Feltéve persze, hogy a parancsnokhelyettes nem gondolta komolyan, amit mondott és szavai nem cselt rejtettek, hanem tényleges szövetséget kínáltak a banditák vezérének.
Ha kérdéseire választ kapott, Soreyl szavára elhever a padlón, a jobb oldalára feküdve, hogy minél kisebb felületen érintkezzen a hideg talajjal, de ne is a sérült oldalát nyomja.
Hiányolja az előbbi melegséget, ám minden kényelmetlenség ellenére érzi, hogy fog tudni aludni.
Hálás Soreylnek, amiért a közelében fekszik le, mert sejti, hogy a férfi ezzel őt védelmezi.
Ebbe a biztonságot adó érzésbe kapaszkodik bele, s hunyja le szemeit, hamarosan pedig álomba is merül.
A neszekre ő is felriad, de kimerültsége erősebbnek bizonyul, úgyhogy viszonylag gyorsan visszaalszik és nem töpreng a történteken.
Mikor reggel Soreyl keltegetni kezdi őket, akkor ugyanúgy fáj mindene, mint tegnap, egy fokkal mégis jobban érzi magát az alvástól. Elgémberedve felül és a rácsokon túlra pillant, keresve, hogy mire keltek föl, mit hoz ez a reggel?*
*Ágy nem jut mindenkinek, úgyhogy jobb híján az egyik végében ül le a földre, mert kellemesebb annak támaszkodni, mint a hideg falnak. Kezeit hóna alá dugja és karjait testéhez szorítva igyekszik melengetni magát. Ez az állandó fázás is kiveszi az erejét, de a fönt elfogyasztott szőlő és bor most még fűtik egy kicsit. Ő maga sincs sokkal jobb állapotban, mint az itteniek. Vagy talán egyáltalán... Az elmúlt két év sanyargatása nem csak a lelkén és személyiségén hagyott nyomott, de az egészségét és erőnlétét is kikezdte a sok verés, a bezártság és éheztetés. Talán ezért tükrözi ő is azt a fásultságot, mint a rabok. Persze, a neveltetése sem engedi, hogy belekotnyeleskedjen a férfiak fontos megbeszélésébe, de az a helyzet, hogy ereje sem maradt részt venni benne. Már eljutott odáig, hogy lassan képtelen küzdeni magáért, vagy nem is igazán akar... Épp csak kiszabadult a férje jelentette pokolból, s már azért is nagy árat fizetett. De idekint sem talált mást. Talán nincs is más, talán ilyen a világ... talán ezt kellene elfogadnia.
Annak a lehetőségét még meghagyja, hogy a két városőr juthat valamire, ám nem sok reményt fűz hozzá, nagyjából már bele is nyugodott, hogy nem jutnak ki innen.
Azért ha kérik, segíteni fog, közreműködik a tervükben, de részéről annyira kilátástalannak látja a helyzetet, hogy nem is gondolkodik, merre tudnának mozdulni a jó irányba.
A kihallgatott beszélgetés nem nyúlik túl hosszúra, amiről alighanem a rabok kimerültsége tehet és a lelkesedésük hiánya. Nem bizonyulnak valami közlékenynek, mind inkább aludni térne...
Így ő sem tud meg sokat abból, hogy mit tervezhet a két városőr. Cserébe megrémíti az az elcsípett néhány szó arról az óriásról...
Illetve a továbbiakban levonja magában a következtetést, hogy az említett fegyverraktár, vagyis a városőrök fegyverei a közelben lehetnek. Feltéve, hogy a fenti cellák alatt a rab azokat értette, amik között ő is elhaladt. Ott ugyanis nem jártak a banditák, míg ő ott volt, Soreyléket pedig később fosztották meg a felszerelésüktől.
Hogy ez jó hír-e, nem tudja. Hiába vannak közel a fegyverek, ha el vannak zárva. A kamra viszont az a helyiség lehet, ahol a Feketeruhással járt az ételért...
Mivel több nem hangzik el, ő is egyre inkább sodródik az elalvás felé, de még vár a lefekvéssel, hátha lesz folytatás. Soreyl mozgolódására és lépteire kinyitja a szemét, majd kicsit meg is lepi, hogy a férfi leül mellé. Hát még az, ahogy átkarolja!
Elsőre kellemetlenül is érinti ez a közeledés, mert egy ideje már nem a gyengédséget jelenti a számára, ez érezhető azon, ahogy befeszül. De el nem húzódik és mikor megérti, mi történik és nagyjából megszokja Soreyl közelségét, ellazul valamelyest. Így, páncél nélkül kétségtelenül kellemesebb ez a félig-meddig ölelés, a férfi teste még némi meleget is ad. Ami a legfurcsább számára, az az, ahogy Soreyl elkezdi dörgölni az ő karjait, hogy átmelegítse. Ebben van valami olyan mértékű bizalmaskodó közvetlenség, amitől egyszerre idegenkedik, de a szívverése is szaporábbra vált egy kellemes érzéssel. Nem ismeri Soreylt, de már odakint is szépen beszélt vele és kedves volt hozzá, úgyhogy nem feltételez róla rosszat, megbízik benne. Atyáskodása nyomán már-már kezdi elhinni, hogy a férfinak tényleg számít valamit, még a jelenlegi körülmények között is. Hiszen különben miért is jött volna ide hozzá, miért foglalkozna vele? Hasznát biztosan nem látja...
Enged magában feloldódni egy gátat és szemét lehunyva még jobban ellazul, kicsit még neki is támaszkodik Soreylnek és kiélvezi a melengetését.*
- Csak kikérdezett... Hogy honnan jöttem, mi történt velem... a családomról, a férjemről... Azt hiszem, azt akarta tudni, fog-e valaki keresni. - *Feleli halkan. Arról nem beszél, hogy enni és inni kapott, mert nem tartja lényegesnek, ahogy azt sem, amit a Kékszemű arról mesélt, hogy a korábbi őrök miként bántak itt a rabokkal. Ezek biztosan nem mozdítják előre a helyzetüket, legfeljebb ha meghallaná az egyik egykori őr, ostobának neveznék, amiért ilyenekről fecseg.*
- Sajnálom, én körülnéztem, ahogy mondták, de nem találtam senkit... nem tudom, honnan jött az a férfi, hátulról kapott el... de mintha a lovakról nem tudott volna, lehet nem is kintről jött, csak nem vettem észre. - *Nem kimondottan hibáztatja magát a helyzetért, mert látta, mekkora túlerő volt a két férfival szemben. Valószínűleg akkor is itt lennének, ha a Feketeruhás nem lepi meg őket hátulról. De Soreyl lefegyverzésében mégis csak része volt és őt őrködni hagyták hátra, amit elrontott, ezért szükségét érzi, hogy bocsánatot kérjen.*
- Mi lesz, uram? Hogyan akarnak elszökni? - *Suttogja még halkabban, amiből a férfi kikövetkeztetheti, hogy ha nem is szólt, de hallgatózott korábban.*
- Vagy kivárják, hogy mit mond? - *Utal vissza a Kékszeművel zajlott beszélgetésre és ajánlatra. Ezzel kapcsolatban ugyan van egy rossz érzése, mert az azt jelentené, hogy mindenki mást itt hagynának. Igazából valószínűleg még őt is, mert ha jól gondolkozik, a Kékszemű annak látná értelmét, hogy a két városőrt elengedje, mert akkor nem lesz gyanús az eltűnésük. Az ő esete már más. Őt vagy haszontalannak és veszélytelennek találják és elengedik, vagy ittfogják és megtalálják a módját, hogy hasznossá tegyék.
De még mindig ez a lehetőség mutatkozik a legígéretesebbnek. Nem tudja, mennyi városőr van Artheniorban és hogy mennyire bátrak és nemeslelkűek, de talán ha Soreylék által küldenek erősítést, akkor mindenkit ki lehet innen menteni. Feltéve persze, hogy a parancsnokhelyettes nem gondolta komolyan, amit mondott és szavai nem cselt rejtettek, hanem tényleges szövetséget kínáltak a banditák vezérének.
Ha kérdéseire választ kapott, Soreyl szavára elhever a padlón, a jobb oldalára feküdve, hogy minél kisebb felületen érintkezzen a hideg talajjal, de ne is a sérült oldalát nyomja.
Hiányolja az előbbi melegséget, ám minden kényelmetlenség ellenére érzi, hogy fog tudni aludni.
Hálás Soreylnek, amiért a közelében fekszik le, mert sejti, hogy a férfi ezzel őt védelmezi.
Ebbe a biztonságot adó érzésbe kapaszkodik bele, s hunyja le szemeit, hamarosan pedig álomba is merül.
A neszekre ő is felriad, de kimerültsége erősebbnek bizonyul, úgyhogy viszonylag gyorsan visszaalszik és nem töpreng a történteken.
Mikor reggel Soreyl keltegetni kezdi őket, akkor ugyanúgy fáj mindene, mint tegnap, egy fokkal mégis jobban érzi magát az alvástól. Elgémberedve felül és a rácsokon túlra pillant, keresve, hogy mire keltek föl, mit hoz ez a reggel?*
81. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-04-10 12:32:30
Üzenet elküldve: 2020-04-10 12:32:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Soreyl egészen megcsodálja a börtöncellát. Többeket zárnak egy helyre, ahol kevesebb ágy van. Ezt az elgondolást nem érti, de nem is nagyon firtatja magában. A magánzárkánál, amit a többiek leírnak, ez sokkal jobb. Akár a Pinty egyik szobája is lehetne, ahol Maydeleine-al töltötte az estét. Ismételten megtapogatja mellényzsebét. A pára, és verejték lassan átüti a lila csóklenyomatot a zseben.*
~Hát azt hiszem a végrendelet itt mit sem ér.~
*Gondolja magában a lovag, amire Perchi azonnal rá vág. A furcsán slamp képzelet alak Garsint teljesen lemímelve, a lány mellett kucorodik. Nem gúnyolásból, csupán szórakozásból.*
~Nem hinném, hogyha megtalálják, elküldenek a Sellőházba egy küldöncöt a holmiddal.~
*Foglalja össze a realitást Perchipfell. Soreyl mélyet sóhajt.*
~Azt hiszem, már soha többet nem látlak kardként barátom.~
*Mondja gyermeki szomorúsággal. Már majdnem el is fogadja a tényt magában, mikor a két feltett kérdésére választ kap. Az óriásról kapott ismereteiket nem bővíti ki nagyon, viszont a fegyvertárakról annál inkább. Bredocra villantja barna szemét. Izgatottabb mint egy űzött vad. A remény szinte zihál benne, és maga is megszaporázza a légzését. Bizonyára látja ezt rajta a parancsnokhelyettes, és megpróbálja lehűteni. Szép szavakkal elküldi aludni, és takarodót fúj a közlegénynek. Szemében nem huny ki a tűz, csupán elfojtja egy időre. Vállait leereszti lassan, miközben farkasszemet néz felettesével, és mikor kicsit lenyugodott, köszönetképpen biccent egyet.*
-Szólj ha váltsalak. Én megnézem Garsint.
*Mondja, és még egy mosolyt is elereszt, majd sarkon fordul. Garsin felé veszi az irányt. Megáll előtte, majd a mellette kucorgó Perchipfellre pillant egy rövid időre.*
~Innen átveszem.~
*Mondja kardjának a lovag, mire a képzeletalak lassan eltűnik. Soreyl odaül a lány mellé.*
-Minden rendben lesz. Mi volt odafent?
*Mondja levegős-halkan, mély hangján, és erős karját átrakja a lány vállán, hogy magához húzza. Óvatosan a karját dörzsöli, hogy kicsit felmelegítse. Egy bánya, nem a legmelegebb hely, és nem túl jó bőrben van szegény. Ha úgy látja, hogy kicsit oldódott, megnyugodott, és jobban van, csak akkor szólal meg.*
-Gyere. Aludj.
*Mondja kedvesen, és megpróbálja lefektetni a földre. Közel a falhoz. Ha sikerül, és úgy látja, hogy álomra hajtja a fejét, akkor elé fekszik, mint egy kutya a gazdája lábához. Ha esetleg valamelyik őrnek, ne adj isten valamelyik rabnak kora reggel kedve támadna a lányhoz, akkor Soreyl, mint egy kiváló eb, nem csak ugatni fog rá.
Az éjszaka folyamán, mind a kétszer megébred a mozgolódásra, de nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget. Bradoc, úgy is mindent látott. Hanem a második felébredésnél bizony feltápászkodik, és odamegy a parancsnokhelyetteshez. Őszinte barna szemeit ráemeli.*
-Köszönöm, hogy vártunk egy napot.
*Mondja egy baráti biccentéssel, és Garsin felé bök a fejével.*
-Most vigyázz rá te.
*Mondja mosolyogva, és leváltja az öreget. A reggel első zajaira keltegetni kezdi a többieket. Bizonyára jobb Soreyl megnyugtató mély hangjára kelni, mint a mocskok ordítására.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.10 12:39:53
*Soreyl egészen megcsodálja a börtöncellát. Többeket zárnak egy helyre, ahol kevesebb ágy van. Ezt az elgondolást nem érti, de nem is nagyon firtatja magában. A magánzárkánál, amit a többiek leírnak, ez sokkal jobb. Akár a Pinty egyik szobája is lehetne, ahol Maydeleine-al töltötte az estét. Ismételten megtapogatja mellényzsebét. A pára, és verejték lassan átüti a lila csóklenyomatot a zseben.*
~Hát azt hiszem a végrendelet itt mit sem ér.~
*Gondolja magában a lovag, amire Perchi azonnal rá vág. A furcsán slamp képzelet alak Garsint teljesen lemímelve, a lány mellett kucorodik. Nem gúnyolásból, csupán szórakozásból.*
~Nem hinném, hogyha megtalálják, elküldenek a Sellőházba egy küldöncöt a holmiddal.~
*Foglalja össze a realitást Perchipfell. Soreyl mélyet sóhajt.*
~Azt hiszem, már soha többet nem látlak kardként barátom.~
*Mondja gyermeki szomorúsággal. Már majdnem el is fogadja a tényt magában, mikor a két feltett kérdésére választ kap. Az óriásról kapott ismereteiket nem bővíti ki nagyon, viszont a fegyvertárakról annál inkább. Bredocra villantja barna szemét. Izgatottabb mint egy űzött vad. A remény szinte zihál benne, és maga is megszaporázza a légzését. Bizonyára látja ezt rajta a parancsnokhelyettes, és megpróbálja lehűteni. Szép szavakkal elküldi aludni, és takarodót fúj a közlegénynek. Szemében nem huny ki a tűz, csupán elfojtja egy időre. Vállait leereszti lassan, miközben farkasszemet néz felettesével, és mikor kicsit lenyugodott, köszönetképpen biccent egyet.*
-Szólj ha váltsalak. Én megnézem Garsint.
*Mondja, és még egy mosolyt is elereszt, majd sarkon fordul. Garsin felé veszi az irányt. Megáll előtte, majd a mellette kucorgó Perchipfellre pillant egy rövid időre.*
~Innen átveszem.~
*Mondja kardjának a lovag, mire a képzeletalak lassan eltűnik. Soreyl odaül a lány mellé.*
-Minden rendben lesz. Mi volt odafent?
*Mondja levegős-halkan, mély hangján, és erős karját átrakja a lány vállán, hogy magához húzza. Óvatosan a karját dörzsöli, hogy kicsit felmelegítse. Egy bánya, nem a legmelegebb hely, és nem túl jó bőrben van szegény. Ha úgy látja, hogy kicsit oldódott, megnyugodott, és jobban van, csak akkor szólal meg.*
-Gyere. Aludj.
*Mondja kedvesen, és megpróbálja lefektetni a földre. Közel a falhoz. Ha sikerül, és úgy látja, hogy álomra hajtja a fejét, akkor elé fekszik, mint egy kutya a gazdája lábához. Ha esetleg valamelyik őrnek, ne adj isten valamelyik rabnak kora reggel kedve támadna a lányhoz, akkor Soreyl, mint egy kiváló eb, nem csak ugatni fog rá.
Az éjszaka folyamán, mind a kétszer megébred a mozgolódásra, de nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget. Bradoc, úgy is mindent látott. Hanem a második felébredésnél bizony feltápászkodik, és odamegy a parancsnokhelyetteshez. Őszinte barna szemeit ráemeli.*
-Köszönöm, hogy vártunk egy napot.
*Mondja egy baráti biccentéssel, és Garsin felé bök a fejével.*
-Most vigyázz rá te.
*Mondja mosolyogva, és leváltja az öreget. A reggel első zajaira keltegetni kezdi a többieket. Bizonyára jobb Soreyl megnyugtató mély hangjára kelni, mint a mocskok ordítására.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.10 12:39:53
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 197-216