Nincs játékban - Taverna a Három Baráthoz
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Taverna a Három Baráthoz | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 32 (621. - 640. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
640. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-14 10:47:12
Üzenet elküldve: 2021-02-14 10:47:12
ÚJ
![>Gaelein Warlin [KKK] [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11649_1573229392_elf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiszolgálás//
//Ewica Delis//
*Az asztalnál már a plafonról lógó szárított növényeket és paprikafűzéreket fürkészik és úgy beszélgetnek.*
- Az erdő mindent megad nekünk, de ilyenkor kevesebbet. Viszont jó előre felkészültünk a télre. A kamra tele befőttel és homokba ásott zöldséggel. Szárított fűszerekkel és lekvárral. *Mosolyog elégedetten Ewicára.*
- Díszítésnek se az, de a tél végére eltűnnek. *Nevet a lányra Gaelein.*
- Ám akkorra már lesznek tavaszi virágok és itt minden zöldbe borul. *Sóhajtja kitekintve a párás ablakon. Már nagyon várja, hogy újra tavasz legyen és felébredjen az erdő téli álmából.
Amikor enni kezdenek és a lány megdicséri az elf cipóját, büszkén húzza ki magát és egyáltalán nem veszi túlzott bóknak a kimondottakat.*
- Köszönöm! Néha szeretek kísérletezni. Szárított paradicsomot, vagy vad majorannát teszek a tésztába és úgy sütöm ki. Néha sikerül, néha nem. *Nevet bevallva, hogy nem mindig sikerülnek jól a kísérletei.*
- Igazából már mind kívülről fújom. *Vallja be ezt is visszafogott mosollyal.*
- Ritkán megyünk a városba, de ha tavasszal eljutok, akkor biztosan veszek új könyveket a piacon. Ilyenkor nem nagyon megyünk Arthenior felé. *Meséli életének egy szeletkéjét Ewicának.
A könyvekről aztán a lányra terelődika szó, Gaelein arról érdeklődik, merről érkezett.*
- Oh, nem örülök, hogy eltévedtél, de annak igen, hogy itt kötöttél ki. *Mosolyog két kanál között. A folytatásra összevonja a szemöldökét.*
- Micsoda, te jó Teysus? *Hitetlenkedik kissé, de nem vonja kétségbe a lány szavait.*
- Élőhalott nyúlszerzetek? *Ismétli a hallottakat.*
- Majd szólok a közösségben, hogy küldjenek pár íjászt arra, nézzék meg. *Mondja és aggódva kanalaz a levesébe.*
- Tudod, nem messze innen a folyónál él egy közösség, nem örülnék, ha ezek a bestiák arra tévednének. *Magyarázza meg a korábban elhangzottakat.*
- Majd kérlek, mondd el, merre volt pontosan. *Kéri Ewicát.*
- De most együnk, mielőtt kihűl. *Mosolyog kedvesen. Kár volna elrontani ezt a pillanatot ilyen történetekkel.*
//Ewica Delis//
*Az asztalnál már a plafonról lógó szárított növényeket és paprikafűzéreket fürkészik és úgy beszélgetnek.*
- Az erdő mindent megad nekünk, de ilyenkor kevesebbet. Viszont jó előre felkészültünk a télre. A kamra tele befőttel és homokba ásott zöldséggel. Szárított fűszerekkel és lekvárral. *Mosolyog elégedetten Ewicára.*
- Díszítésnek se az, de a tél végére eltűnnek. *Nevet a lányra Gaelein.*
- Ám akkorra már lesznek tavaszi virágok és itt minden zöldbe borul. *Sóhajtja kitekintve a párás ablakon. Már nagyon várja, hogy újra tavasz legyen és felébredjen az erdő téli álmából.
Amikor enni kezdenek és a lány megdicséri az elf cipóját, büszkén húzza ki magát és egyáltalán nem veszi túlzott bóknak a kimondottakat.*
- Köszönöm! Néha szeretek kísérletezni. Szárított paradicsomot, vagy vad majorannát teszek a tésztába és úgy sütöm ki. Néha sikerül, néha nem. *Nevet bevallva, hogy nem mindig sikerülnek jól a kísérletei.*
- Igazából már mind kívülről fújom. *Vallja be ezt is visszafogott mosollyal.*
- Ritkán megyünk a városba, de ha tavasszal eljutok, akkor biztosan veszek új könyveket a piacon. Ilyenkor nem nagyon megyünk Arthenior felé. *Meséli életének egy szeletkéjét Ewicának.
A könyvekről aztán a lányra terelődika szó, Gaelein arról érdeklődik, merről érkezett.*
- Oh, nem örülök, hogy eltévedtél, de annak igen, hogy itt kötöttél ki. *Mosolyog két kanál között. A folytatásra összevonja a szemöldökét.*
- Micsoda, te jó Teysus? *Hitetlenkedik kissé, de nem vonja kétségbe a lány szavait.*
- Élőhalott nyúlszerzetek? *Ismétli a hallottakat.*
- Majd szólok a közösségben, hogy küldjenek pár íjászt arra, nézzék meg. *Mondja és aggódva kanalaz a levesébe.*
- Tudod, nem messze innen a folyónál él egy közösség, nem örülnék, ha ezek a bestiák arra tévednének. *Magyarázza meg a korábban elhangzottakat.*
- Majd kérlek, mondd el, merre volt pontosan. *Kéri Ewicát.*
- De most együnk, mielőtt kihűl. *Mosolyog kedvesen. Kár volna elrontani ezt a pillanatot ilyen történetekkel.*
639. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-10 11:25:58
Üzenet elküldve: 2021-02-10 11:25:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*Nyugodt alvását még a fagyos talpacskák sem zavarják meg, csupán egy pillanatra felébred a hűvös lábakra, majd visszaalszik egy vigyor kíséretében. A reggel felvirradtával Toroti úgy tűnik még alszik, legalább is nem mocorog. Balul sikerült távozásakor azonban csipkelődő megjegyzést kap a vöröstől, ami bosszús kedvének erejét veszi. Még féltérdre ereszkedve próbálja a holmijait összeszedni a földről, amikor a főnix lánya felkel az ágyból, lepedőbe és bundába burkolózik, majd elindul felé. Felszerelését a földön hagyva egyenesedik fel, hogy fogadja a meleg wegtoreni ölelést. Nem számított ilyen kedves búcsúra ezért pár pillanatig tétován áll, majd erős kezei összekulcsolódnak a bundás lány derekán, hogy megölelje. Szemeiben huncutság ébred, amint a csipkelődésre igyekszik válaszolni.*
- Nodric nem hagy csak úgy ott hölgy. Ha kötelesség hív… az más… *Sosem tudna az a férfi lenni, aki aljas módon a hajnallal kelve eloson egy nő elől. Havashegyen ez megalázó szégyen lenne, nem beszélve arról, hogy a férfi csak a fagyos létbe tudna távozni, ha elhagyja a meleg falak védelmét. Nem zavarja a csipkelődés, tetszik neki a szikrázva csipkelődő humor. Toroti őszinte aggódó szeretete újra és újra képes meglepni. Továbbra sem érti mivel érdemelte ezt ki, de a másikból áradó melegség átjárja a lelkét. A féltő dorgálásra már egy apró vigyor is görbül szájára, amint mellkasát lágyan simítják a puha női kezek.*
- Jól őrizd, nem akarok másik medvemancs hátamra, másik bundáért. *Nagyon jóleső a szeretetteljes aggódás. Ilyesfélét nem várhatott volna egy elrendezett házasságtól sem, amit egyébként a hagyományok ellenére megtagadott. Bár itt még korán sincs szó ilyesmiről, csupán két viharban vergődő lélek békét lelt egymás társaságában, aminek folytatása még a jövő dolga. A barna szemekből áradó melegség, csillogó íriszfény, majd a homlokára forrasztott csók végén nagyot sóhajt, fájdalmasat, olyat, ami kifejez minden érzelmet egyszerre, ami most benne kavarog. Szíve szerint most magához ölelné Torotit és egy csókot lehelne búcsúzóul ajkaira, azonban ez nem búcsú, ahogy bölcsen a főnix lánya mondja. Letesz tervéről, mert nem akar egy mélyebb érzelmi barázdát vájni a másikba, ami aztán fájdalmasan kínozná, ha az események rosszul alakulnának. A maga északi módján óvja a másikat, s a szívének jól esik a kegyes hazugság, ami azzal kecsegteti, hogy még találkoznak. Tudja, hogy a vörös ezt komolyan gondolja, épp ezért nem veszi el tőle ezt a reményt, mert valahol legbelül, titkon bízik benne, hogy így lesz. Még utoljára a meleg, barna szempárba néz.*
- Te adtál nekem fönix ereje. Bunda ad neked észak reménye. Hegyek sziklája biztos menedék. *A kölcsönös ajándék, ha nem is szó szerinti erővel ruházza fel a másikat, de a szavak talán bátorítóan hatnak a másikra.*
- Toroti egyél sok hús! Nehogy szép elfújja! *Előző este ez volt a lány legnagyobb aggodalma, hogy terhektől mentesen nem maradna belőle semmi. Szeretne ezért egy mosollyal búcsúzni a főnixtől, amit remélhetőleg sikerül az arcára varázsolni. Ezután ellép a másiktól, hiszen mennie kell. Többet nem is kívánhatna a mai nap eseményei előtt, mint amit a tűz leányától kapott. Erőt adott neki, hogy megtegye, amit meg kell tennie. Önző gondolatok kúsznak elméjébe, hogy maradjon, de nem lehet. Nem tudna többé tükörbe nézni, hogy saját életét a családja, törzse jóléte elé helyezné. Holmiját a földről felveszi ölébe, majd amennyire tud, meghajtja magát búcsúzásként.*
- Miltress ór Flammis! Vrinnættórr Norðriinn lngrs fyrir þú. Meyþinnr flamak acrajdin mik á minn för okren leið mik aptr til þú! *„Tűz Úrnője! Észak reménye visszavágyódik hozzád. Lángod kísérjen utamon, s vezessen vissza hozzád!” Ezt már nem fordítja közös nyelve, nem tudná ilyen szépen visszaadni. Ehhez hasonló egy tisztességes északi megszólítás Havashegyen, amivel most megilleti Toroti-t is. Az elköszönés és meghajlás után távozik a szobából, holmijával együtt. Borús gondolatokkal lép ki a szobából, a béke kezd szerte foszlani, ami tegnap oly biztos volt, mint a felkelő nap. Leérve a pulthoz lép. Komótosan felveszi vékony felsőjét, majd rá a sodronyinget. Kardját hüvelyébe helyezi, jobb oldalra. Sisakját hóna alá fogja, majd a pultoshoz fordul.*
- Vörös lány kapjon meleg fürdő, bő reggeli. *Ennyi az, amit megtehet még a rőt leányért, mielőtt kilép a fogadó meghitt ajtaján. Fürdőért fizet 19 aranyat (szoba).
Erdei sóhaj ital, 4 arany. Rántotta 10 arany, erdei madarak tojásából. Kifizeti Yeza részére a kért ellátást, majd egy utolsó pillantás a lépcső tetejére, ahol a kedves szoba nyílik, medvebundába csomagolt melegséggel telve. Felveszi orrvédős sisakját, majd a rövid töprengés után kilép a fogadóból, hogy megkereshesse ellenfelét…*
A hozzászólás írója (Nodric Kronbolt) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.02.10 11:28:06
//az egyik szobában//
*Nyugodt alvását még a fagyos talpacskák sem zavarják meg, csupán egy pillanatra felébred a hűvös lábakra, majd visszaalszik egy vigyor kíséretében. A reggel felvirradtával Toroti úgy tűnik még alszik, legalább is nem mocorog. Balul sikerült távozásakor azonban csipkelődő megjegyzést kap a vöröstől, ami bosszús kedvének erejét veszi. Még féltérdre ereszkedve próbálja a holmijait összeszedni a földről, amikor a főnix lánya felkel az ágyból, lepedőbe és bundába burkolózik, majd elindul felé. Felszerelését a földön hagyva egyenesedik fel, hogy fogadja a meleg wegtoreni ölelést. Nem számított ilyen kedves búcsúra ezért pár pillanatig tétován áll, majd erős kezei összekulcsolódnak a bundás lány derekán, hogy megölelje. Szemeiben huncutság ébred, amint a csipkelődésre igyekszik válaszolni.*
- Nodric nem hagy csak úgy ott hölgy. Ha kötelesség hív… az más… *Sosem tudna az a férfi lenni, aki aljas módon a hajnallal kelve eloson egy nő elől. Havashegyen ez megalázó szégyen lenne, nem beszélve arról, hogy a férfi csak a fagyos létbe tudna távozni, ha elhagyja a meleg falak védelmét. Nem zavarja a csipkelődés, tetszik neki a szikrázva csipkelődő humor. Toroti őszinte aggódó szeretete újra és újra képes meglepni. Továbbra sem érti mivel érdemelte ezt ki, de a másikból áradó melegség átjárja a lelkét. A féltő dorgálásra már egy apró vigyor is görbül szájára, amint mellkasát lágyan simítják a puha női kezek.*
- Jól őrizd, nem akarok másik medvemancs hátamra, másik bundáért. *Nagyon jóleső a szeretetteljes aggódás. Ilyesfélét nem várhatott volna egy elrendezett házasságtól sem, amit egyébként a hagyományok ellenére megtagadott. Bár itt még korán sincs szó ilyesmiről, csupán két viharban vergődő lélek békét lelt egymás társaságában, aminek folytatása még a jövő dolga. A barna szemekből áradó melegség, csillogó íriszfény, majd a homlokára forrasztott csók végén nagyot sóhajt, fájdalmasat, olyat, ami kifejez minden érzelmet egyszerre, ami most benne kavarog. Szíve szerint most magához ölelné Torotit és egy csókot lehelne búcsúzóul ajkaira, azonban ez nem búcsú, ahogy bölcsen a főnix lánya mondja. Letesz tervéről, mert nem akar egy mélyebb érzelmi barázdát vájni a másikba, ami aztán fájdalmasan kínozná, ha az események rosszul alakulnának. A maga északi módján óvja a másikat, s a szívének jól esik a kegyes hazugság, ami azzal kecsegteti, hogy még találkoznak. Tudja, hogy a vörös ezt komolyan gondolja, épp ezért nem veszi el tőle ezt a reményt, mert valahol legbelül, titkon bízik benne, hogy így lesz. Még utoljára a meleg, barna szempárba néz.*
- Te adtál nekem fönix ereje. Bunda ad neked észak reménye. Hegyek sziklája biztos menedék. *A kölcsönös ajándék, ha nem is szó szerinti erővel ruházza fel a másikat, de a szavak talán bátorítóan hatnak a másikra.*
- Toroti egyél sok hús! Nehogy szép elfújja! *Előző este ez volt a lány legnagyobb aggodalma, hogy terhektől mentesen nem maradna belőle semmi. Szeretne ezért egy mosollyal búcsúzni a főnixtől, amit remélhetőleg sikerül az arcára varázsolni. Ezután ellép a másiktól, hiszen mennie kell. Többet nem is kívánhatna a mai nap eseményei előtt, mint amit a tűz leányától kapott. Erőt adott neki, hogy megtegye, amit meg kell tennie. Önző gondolatok kúsznak elméjébe, hogy maradjon, de nem lehet. Nem tudna többé tükörbe nézni, hogy saját életét a családja, törzse jóléte elé helyezné. Holmiját a földről felveszi ölébe, majd amennyire tud, meghajtja magát búcsúzásként.*
- Miltress ór Flammis! Vrinnættórr Norðriinn lngrs fyrir þú. Meyþinnr flamak acrajdin mik á minn för okren leið mik aptr til þú! *„Tűz Úrnője! Észak reménye visszavágyódik hozzád. Lángod kísérjen utamon, s vezessen vissza hozzád!” Ezt már nem fordítja közös nyelve, nem tudná ilyen szépen visszaadni. Ehhez hasonló egy tisztességes északi megszólítás Havashegyen, amivel most megilleti Toroti-t is. Az elköszönés és meghajlás után távozik a szobából, holmijával együtt. Borús gondolatokkal lép ki a szobából, a béke kezd szerte foszlani, ami tegnap oly biztos volt, mint a felkelő nap. Leérve a pulthoz lép. Komótosan felveszi vékony felsőjét, majd rá a sodronyinget. Kardját hüvelyébe helyezi, jobb oldalra. Sisakját hóna alá fogja, majd a pultoshoz fordul.*
- Vörös lány kapjon meleg fürdő, bő reggeli. *Ennyi az, amit megtehet még a rőt leányért, mielőtt kilép a fogadó meghitt ajtaján. Fürdőért fizet 19 aranyat (szoba).
Erdei sóhaj ital, 4 arany. Rántotta 10 arany, erdei madarak tojásából. Kifizeti Yeza részére a kért ellátást, majd egy utolsó pillantás a lépcső tetejére, ahol a kedves szoba nyílik, medvebundába csomagolt melegséggel telve. Felveszi orrvédős sisakját, majd a rövid töprengés után kilép a fogadóból, hogy megkereshesse ellenfelét…*A hozzászólás írója (Nodric Kronbolt) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.02.10 11:28:06
638. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-09 18:57:27
Üzenet elküldve: 2021-02-09 18:57:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*A vörös nehezen melegszik át. Összebújva, Nodrik lábához simítja fagyos talpacskáit, amíg a kandalló befűti a helyiséget. Így az este végre kellemes meleggel cirógatja körbe, de reggelre az undok hideg egyre és egyre közelebb kúszik megint. Yeza mind jobban visszagubózik a takarók meg a medvebunda védelmébe. Bár felébreszti Nodric mocorgása, de nem akaródzik kibújni a még kellemes melegben tartó halomból. Amúgy sem az a koránkelő típus. Enged a lusta vágyaknak, és inkább alvást színlel, míg ágyba teszik. Épp csak egy apró, nyűgös hangot hallat, amikor a hideg lepedő valahol hozzáér. Ha a férfi csendben akar távozni, akkor nem gátolja ebben. A csendben viszont nem a legjobb kifejezés arra, ami kisvártatva következik. Yeza szájára mosoly húzódik. Nem tudja tovább leplezni, hogy ébren van. Még laposan pislog, de már egy ideje inkább csak lustálkodik az álom kapujának dőlve kívülről.*
- Nem vagy túl gyakorlott a hölgyek szobájából való hajnali kiosonásban *mondja csipkelődve. Egyáltalán nem bosszankodik a csörömpölésen, vonásain álmatag derű nyújtózik. Magára igazítja a jelenlegi egyetlen ruhaneműjét jelentő lepedőt, aztán beleburkolózik a medvebundába is és az ajtónál ügyetlenkedő havashegyihez lépdel. Átöleli. Hosszan, fejét a vállára döntve. Nagyot sóhajt, mikor eltávolodik tőle kissé és a szemébe néz.*
- Ne kelljen sokáig őrizgetnem neked ezt a bundát, hallod?! *dorgálja meg szeretetteljesen, de nem akarja tartóztatni. Kezét még utoljára Nodric mellkasára simítja. Oda, ahová a főnix jelét rajzolta az ujjával korábban, de nem mond semmit. Néma bólintás és a barna szemekben derengő meleg fények épp elég beszédesek. Azért mielőtt útjára engedné a másikat, Yeza lábujjhegyre emelkedik és csókot forraszt Nodric homlokára.*
- Találkozunk még. Ez nem búcsú. Csak elköszönünk egy kis időre *mosolyog rá. Szokásos mondatok ezek nagy igazsággal. Ha úgy alakulna, és másképp már nem, az az őseik körében majd viszontlátják egymást az Égi Nagycsarnokban. Az időt mindig más mércével mérik a körülmények. Majd sodródnak vele, ahogy a sors folyója kanyarodik.*
//az egyik szobában//
*A vörös nehezen melegszik át. Összebújva, Nodrik lábához simítja fagyos talpacskáit, amíg a kandalló befűti a helyiséget. Így az este végre kellemes meleggel cirógatja körbe, de reggelre az undok hideg egyre és egyre közelebb kúszik megint. Yeza mind jobban visszagubózik a takarók meg a medvebunda védelmébe. Bár felébreszti Nodric mocorgása, de nem akaródzik kibújni a még kellemes melegben tartó halomból. Amúgy sem az a koránkelő típus. Enged a lusta vágyaknak, és inkább alvást színlel, míg ágyba teszik. Épp csak egy apró, nyűgös hangot hallat, amikor a hideg lepedő valahol hozzáér. Ha a férfi csendben akar távozni, akkor nem gátolja ebben. A csendben viszont nem a legjobb kifejezés arra, ami kisvártatva következik. Yeza szájára mosoly húzódik. Nem tudja tovább leplezni, hogy ébren van. Még laposan pislog, de már egy ideje inkább csak lustálkodik az álom kapujának dőlve kívülről.*
- Nem vagy túl gyakorlott a hölgyek szobájából való hajnali kiosonásban *mondja csipkelődve. Egyáltalán nem bosszankodik a csörömpölésen, vonásain álmatag derű nyújtózik. Magára igazítja a jelenlegi egyetlen ruhaneműjét jelentő lepedőt, aztán beleburkolózik a medvebundába is és az ajtónál ügyetlenkedő havashegyihez lépdel. Átöleli. Hosszan, fejét a vállára döntve. Nagyot sóhajt, mikor eltávolodik tőle kissé és a szemébe néz.*
- Ne kelljen sokáig őrizgetnem neked ezt a bundát, hallod?! *dorgálja meg szeretetteljesen, de nem akarja tartóztatni. Kezét még utoljára Nodric mellkasára simítja. Oda, ahová a főnix jelét rajzolta az ujjával korábban, de nem mond semmit. Néma bólintás és a barna szemekben derengő meleg fények épp elég beszédesek. Azért mielőtt útjára engedné a másikat, Yeza lábujjhegyre emelkedik és csókot forraszt Nodric homlokára.*
- Találkozunk még. Ez nem búcsú. Csak elköszönünk egy kis időre *mosolyog rá. Szokásos mondatok ezek nagy igazsággal. Ha úgy alakulna, és másképp már nem, az az őseik körében majd viszontlátják egymást az Égi Nagycsarnokban. Az időt mindig más mércével mérik a körülmények. Majd sodródnak vele, ahogy a sors folyója kanyarodik.*
637. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-09 15:52:52
Üzenet elküldve: 2021-02-09 15:52:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Ragron és Erri, meg akik velük vannak//
- Ragron. * Ismétli a választ, amitől láthatóan nem lett okosabb. Nem tudja, hogy mennyire merjen illemtelen lenni, de úgy érzi, ebben a helyzetben valamennyire ez mégis indokolt. *
- Ez a faja, vagy a neve? * Teszi fel a kérdést, hogy pontosítani tudjon magában. A másiknak talán elég információ az, amit megosztott, de a tündér ugyan ott van vele, mint amikor berohant az ivóba. Csak remélni tudja, hogy az a Ragron, akármi is legyen az, nem lesz még akkor is éhes, amikor távoznak. *
- Így. * Bólint Rhamaz, és a következő szavakra is így tesz. * Valóban nehéz. Főleg, amikor mindenféle Ragronok járják a környéket. De amúgy sem egyszerű. Erri * int fejével a madár felé * ragadozó madár. Főleg nála kisebbeket eszik meg, akiket a levegőben kap el, általában bogarakat és hasonlókat, de néha madarakat is. Én viszont növényevő vagyok, nem tudnék megenni egy állatot, sokáig azt hittem, hogy ártani se tudnék nekik. Aztán Erri megsérült... * biggyeszti le a száját, és ezzel együtt a fejét is. * Úgyhogy nekem kellett gondoskodnom róla, mert ő nem tudja elejteni a prédáját. És madarakat elejteni könnyebb, mint szitakötőket és hasonlókat. Már csak azért is, mert könnyebben veszem észre... * sóhajt nagyot, láthatóan nehéz neki erről beszélni, de belül mégis hálás, hogy végre megoszthatja valakivel ezt a terhet, még ha csak szóban is. Errinek sose hánytorgatná fel komolyan, hogy milyen belső vívódás eredménye az, hogy még mindig egészségesen táplálkozik. Ha mégis megteszi, az is általában csak egy rövid morgás, vagy viccelődés képében hangzik el. Nem is néz a madárra, ahogy erről beszél. *
- Talán jobb lenne, de nem igazán értek a kétkezi munkához. Gyenge is vagyok, tudatlan is. Az erdőben elboldogulok, nem szokásom a város közelébe menni. De szegény Errinek szüksége van valakire, aki ért a gyógyításhoz. Én sajnos nem tudom meggyógyítani. * Biggyeszti le ismét ajkait, de legalább tartja magát, és nem sírja el magát. *
- Rhamaz vagyok. * Néz félénken a kézre, majd körbe pillant az ivóban, és végül úgy dönt, hogy nincs veszíteni valója. Erőtlenül, és sután fog kezet a másikkal. * Mégis milyen szárnyam van nekem? Nem vagyok én madár.
//Ragron és Erri, meg akik velük vannak//
- Ragron. * Ismétli a választ, amitől láthatóan nem lett okosabb. Nem tudja, hogy mennyire merjen illemtelen lenni, de úgy érzi, ebben a helyzetben valamennyire ez mégis indokolt. *
- Ez a faja, vagy a neve? * Teszi fel a kérdést, hogy pontosítani tudjon magában. A másiknak talán elég információ az, amit megosztott, de a tündér ugyan ott van vele, mint amikor berohant az ivóba. Csak remélni tudja, hogy az a Ragron, akármi is legyen az, nem lesz még akkor is éhes, amikor távoznak. *
- Így. * Bólint Rhamaz, és a következő szavakra is így tesz. * Valóban nehéz. Főleg, amikor mindenféle Ragronok járják a környéket. De amúgy sem egyszerű. Erri * int fejével a madár felé * ragadozó madár. Főleg nála kisebbeket eszik meg, akiket a levegőben kap el, általában bogarakat és hasonlókat, de néha madarakat is. Én viszont növényevő vagyok, nem tudnék megenni egy állatot, sokáig azt hittem, hogy ártani se tudnék nekik. Aztán Erri megsérült... * biggyeszti le a száját, és ezzel együtt a fejét is. * Úgyhogy nekem kellett gondoskodnom róla, mert ő nem tudja elejteni a prédáját. És madarakat elejteni könnyebb, mint szitakötőket és hasonlókat. Már csak azért is, mert könnyebben veszem észre... * sóhajt nagyot, láthatóan nehéz neki erről beszélni, de belül mégis hálás, hogy végre megoszthatja valakivel ezt a terhet, még ha csak szóban is. Errinek sose hánytorgatná fel komolyan, hogy milyen belső vívódás eredménye az, hogy még mindig egészségesen táplálkozik. Ha mégis megteszi, az is általában csak egy rövid morgás, vagy viccelődés képében hangzik el. Nem is néz a madárra, ahogy erről beszél. *
- Talán jobb lenne, de nem igazán értek a kétkezi munkához. Gyenge is vagyok, tudatlan is. Az erdőben elboldogulok, nem szokásom a város közelébe menni. De szegény Errinek szüksége van valakire, aki ért a gyógyításhoz. Én sajnos nem tudom meggyógyítani. * Biggyeszti le ismét ajkait, de legalább tartja magát, és nem sírja el magát. *
- Rhamaz vagyok. * Néz félénken a kézre, majd körbe pillant az ivóban, és végül úgy dönt, hogy nincs veszíteni valója. Erőtlenül, és sután fog kezet a másikkal. * Mégis milyen szárnyam van nekem? Nem vagyok én madár.
636. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-07 15:33:22
Üzenet elküldve: 2021-02-07 15:33:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Kiszolgálás//
//Gaelein//
- Elhiszem, abban a székben én is el tudnék! *Bontakozik nevetéssé korábbi kuncogása, ahogy további pillantásokat vet a kényelmes kis zug irányába, mit a pult mögött rendezett be magának az elf. Nem sokkal ezután biztosítják majdani remek helye felől is, miben szemernyi kétsége sincs, már akkor meg lett győzve a szoba jóságáról, mikor elárulták, hogy a kandalló másik oldalán helyezkedik el. Onnantól kezdve minden nyilvános és bizalmas információ már csak hab egy kellemesen eltöltött éjszaka reményének tortáján. A vacsorameghívás meg talán a cseresznye azon a habon, ehhez mérten szabott szélességű vigyort kanyarítva szőkénk arcára, tölti el örömmel és oldja egyre inkább a lány visszafogottságát.
Csendben várja a konyhában serénykedőt, de nem tétlenül, minek eredménye egy réteggel kevesebb öltözéke, s a bámészkodás, miknek egyike sem kerülte el alkalmi vacsorapartnere figyelmét. Kényelembe helyezkedésének megállapítására egy mosolygósat bólint, majd kíváncsian hallgatja a plafon dekorációjának magyarázatát.*
- Hát igen, sokkal jobb, mint a semmi. Meg díszítésnek sem utolsó! *Vigyorodik, egy utolsó pillantást vetve a mennyezet ékeire, hogy azután zöldjeit az étvágygerjesztő fogásokra emelje. Ehhez is tartozik érdekesség, minek hallatán elismerő pillantást intéz Gaelein felé, az egyik szelet cipóból sebtiben letépett falatot majszolgatva. A kacsintásra még teliszájas mosolyt villant, majd egy nagyobb nyelés után meg is szólal.*
- Akkor azért ilyen finom! *Állapítja meg kissé sután, hiszen könnyen lehetne túlzó bóknak is értelmezni megjegyzését, mi az elkészítő személyével magyarázza a produktum minőségét. Pedig Ewi igazán csak arra gondolt, hogy, ha minden reggel elkészíti, jókora gyakorlatot szerzett már a sütésben az elf. Az értelmezés innentől csupán csak rajta múlik. Mindenesetre ábrázatából nehéz lenne kacérkodásra következtetni, azon mindössze a finom étek okozta őszinte elégedettség vonásai megfigyelhetőek.*
- Akkor egyet-kettőt már kívülről is tudhatsz. *Csatlakozik a derűs nevetéshez, mókázónak szánt megállapításával. Bár egy balladáról ezt még el is tudja képzelni, hiszen a bárdok ezzel keresik kenyerüket. Azt, hogy miért szégyenli ilyen irányú érdeklődését a másik, nem igazán érti, de emiatt elveti azon gondolatát, hogy elalváshoz kölcsön kérje az olvasmányt. Magában csak megrántja vállát, s inkább folytatja a kanalazást. Illetve folytatná, ha nem terelnék rá a szót.*
- Hajóval jöttem Wegtorenből, már sötétedett, mikor befutottunk a kikötőbe. Aztán meg jól eltévedtem a város felé, így kötöttem ki nálatok. *Feleli, egy kanál raguval megszakítva mondókáját.* Nem is értem, pedig párszor már megtettem azt az utat, mondjuk az is igaz, hogy az régen volt már. *Furán hathat a régen kifejezés ilyen hamvas pofival, mindenesetre valóban úgy adja elő, mintha évtizedek távlatáról beszélne. Szeret túlozni, nincs mit tenni.* Kicsit ijesztő is volt, mert legutóbb valami élőhalott nyúlszerzetekkel is összefutottunk. Aztán most meg egyedül, a sötétben... hát nem örültem volna nekik! *Egészen csacsogóssá alakult kedve, ebből is leszűrhető, hogy immár teljesen megnyugodott. Fecsegését olykor egy kanál raguval akasztja meg, de ezt leszámítva folytonosnak nevezhető beszéde.*
//Gaelein//
- Elhiszem, abban a székben én is el tudnék! *Bontakozik nevetéssé korábbi kuncogása, ahogy további pillantásokat vet a kényelmes kis zug irányába, mit a pult mögött rendezett be magának az elf. Nem sokkal ezután biztosítják majdani remek helye felől is, miben szemernyi kétsége sincs, már akkor meg lett győzve a szoba jóságáról, mikor elárulták, hogy a kandalló másik oldalán helyezkedik el. Onnantól kezdve minden nyilvános és bizalmas információ már csak hab egy kellemesen eltöltött éjszaka reményének tortáján. A vacsorameghívás meg talán a cseresznye azon a habon, ehhez mérten szabott szélességű vigyort kanyarítva szőkénk arcára, tölti el örömmel és oldja egyre inkább a lány visszafogottságát.
Csendben várja a konyhában serénykedőt, de nem tétlenül, minek eredménye egy réteggel kevesebb öltözéke, s a bámészkodás, miknek egyike sem kerülte el alkalmi vacsorapartnere figyelmét. Kényelembe helyezkedésének megállapítására egy mosolygósat bólint, majd kíváncsian hallgatja a plafon dekorációjának magyarázatát.*
- Hát igen, sokkal jobb, mint a semmi. Meg díszítésnek sem utolsó! *Vigyorodik, egy utolsó pillantást vetve a mennyezet ékeire, hogy azután zöldjeit az étvágygerjesztő fogásokra emelje. Ehhez is tartozik érdekesség, minek hallatán elismerő pillantást intéz Gaelein felé, az egyik szelet cipóból sebtiben letépett falatot majszolgatva. A kacsintásra még teliszájas mosolyt villant, majd egy nagyobb nyelés után meg is szólal.*
- Akkor azért ilyen finom! *Állapítja meg kissé sután, hiszen könnyen lehetne túlzó bóknak is értelmezni megjegyzését, mi az elkészítő személyével magyarázza a produktum minőségét. Pedig Ewi igazán csak arra gondolt, hogy, ha minden reggel elkészíti, jókora gyakorlatot szerzett már a sütésben az elf. Az értelmezés innentől csupán csak rajta múlik. Mindenesetre ábrázatából nehéz lenne kacérkodásra következtetni, azon mindössze a finom étek okozta őszinte elégedettség vonásai megfigyelhetőek.*
- Akkor egyet-kettőt már kívülről is tudhatsz. *Csatlakozik a derűs nevetéshez, mókázónak szánt megállapításával. Bár egy balladáról ezt még el is tudja képzelni, hiszen a bárdok ezzel keresik kenyerüket. Azt, hogy miért szégyenli ilyen irányú érdeklődését a másik, nem igazán érti, de emiatt elveti azon gondolatát, hogy elalváshoz kölcsön kérje az olvasmányt. Magában csak megrántja vállát, s inkább folytatja a kanalazást. Illetve folytatná, ha nem terelnék rá a szót.*
- Hajóval jöttem Wegtorenből, már sötétedett, mikor befutottunk a kikötőbe. Aztán meg jól eltévedtem a város felé, így kötöttem ki nálatok. *Feleli, egy kanál raguval megszakítva mondókáját.* Nem is értem, pedig párszor már megtettem azt az utat, mondjuk az is igaz, hogy az régen volt már. *Furán hathat a régen kifejezés ilyen hamvas pofival, mindenesetre valóban úgy adja elő, mintha évtizedek távlatáról beszélne. Szeret túlozni, nincs mit tenni.* Kicsit ijesztő is volt, mert legutóbb valami élőhalott nyúlszerzetekkel is összefutottunk. Aztán most meg egyedül, a sötétben... hát nem örültem volna nekik! *Egészen csacsogóssá alakult kedve, ebből is leszűrhető, hogy immár teljesen megnyugodott. Fecsegését olykor egy kanál raguval akasztja meg, de ezt leszámítva folytonosnak nevezhető beszéde.*
635. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-07 07:01:51
Üzenet elküldve: 2021-02-07 07:01:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*A bólintásra megtudja, hogy ez a szimbólum, amit Toroti ujjaival rajzol a mellkasára, a főnix jelképe. Furcsa mód még nem látta ezt a jelképet, pedig tetoválásaiból lehet következtetni, hogy a szimbolikus ábrázolások sokat jelentenek az északi harcosnak. Kissé meglepi a másik váratlan kérése. Míg végig hallgatja és megérti mit szeretne a lány addigra már huncut mosoly ül ki arcára.*
- Toroti tudja, Nodric nem beszél sok. *Halkan felnevet a komisz láng hallatán, majd megnyugtatva bólint a másiknak.
- Titok marad titok. Senki tud kiszed Nodric. *Noha első gondolata nem az, hogy érzékeny információk birtokába jutott a wegtoreni lányról, mégis tiszteletben tartja a kérését.
- Medve se nem tud vallatni igaz észak fia. *Ember legyen a talpán, aki bármiről is csak úgy kifaggathatná a havasföldit, s bár ezt kissé humorosan adja elő, Toroti érezheti a szavak után maradó komolyság súlyát. Kezébe fogja az előbb kapott hajtincset, ami azóta nyakában lóg.*
- Nodric megőriz főnix erő neked. *Egy nagyon kedves ereklyeként tekint a hajfonatra, s valóban erőt tulajdonít neki, ha nem is szó szerintit, de lelki erőt mindenképp. Közben a másik kényelmesen elheveredik odahurcolt ágyneműjén a tűzhöz közel eső oldalon. A Nodric kezén végig futó simítás és bátorító szavak után feszült készenléte meglágyul, akárcsak tekintete. Válasza nem szavakban érkezik. Leheveredik a földre, úgy, hogy Toroti hátát melegítse saját testével. Lágyan átöleli erős karjával a finom női testet, majd betakarja őt a medvebundába. A bunda alatt elférnek mindketten, s a lány is épp annyira melegíti testével a harcost. Ha testük kölcsönös szinkronú hője ellenére fázna is, az biztosan nem zavarná meg mostani álmát. Zordabb körülmények között is aludt már, s ez aligha nevezhető fagyásra alkalmas helyzetnek. Ebben a kontextusban nem tudta volna magát elképzelni egy ilyen tüzes wegtoreni leánnyal. Az érzékek izzása helyett az érzelmek széles tengerén ringatóznak. A víz tiszta, sokáig lelátni a nyugvó hullámok közé. Lelkük romjaikat, elsüllyedt hajókként a sötét mélységben hagyják. A tiszta vízfelszínen lebegnek, úsznak a boldog semmittevésben. Önmaguk viharjaitól megnyugszanak egymás életmentő deszkáin. Jobbjukat nyújtják kölcsönösen, s cserébe nem kérnek semmit sem. A tűz ropogása békés álmokat hoz a zord északi szívébe is, így régen tapasztalt édes alvás nyomja el.
Egészen reggelig alszik, amikor is kipihenten ébred, korán, a nap első sugarai előtt. Meglepő módon nem forgolódott az este, szinte ugyanúgy fekszik a lány mellett, mint ahogy az este elaludtak. A tűz a kandallóban már kialudt, így meleget nem sokat ad. Nodric óvatosan feltérdel a fekvésből, majd a takaróval, párnával és bundával együtt lágyan az ölébe veszi a vöröst. Lassan az ágyhoz lép, majd finom mozdulatokkal az ágyra fekteti Torotit, s betakarja a bundával is, hogy ne fázzon fel a padlón alva. Mély levegőt vesz magában, amint szemei megállapodnak az alvó nőn. ~Legyen hosszú és megelégedett életed, Toroti, a főnix leánya! Légy apró láng, vagy az eget vörösre festő lángorkán, találd meg magadban a szunnyadó, olthatatlan tüzet! A te utad nem ér itt véget. Fel kell kellj hamvaidból, szárnyalj magasan, hogy ellenségeid szíve elhaljon égető erődtől! Legyél sikeres terveidben, ó wegtoren lánya!~ Lágyan a vörös tincsekbe túr, miközben az elmúlt nap emlékeit felidézi magában, s egy arany tarsolyban megőrzi őket, biztos helyen. Pár pillanatig időzik a kreolosan bársonyos arcéleken, majd egy mosollyal a tekintetén áll fel az ágy mellől. Halkan felveszi kardját, s minden holmiját ölébe véve óvatosan kinyitja az ajtót. Még visszafordul egy rövid pillantásig a másikra, ám nem számít rá, hogy az ajtó pont homloka előtt állapodik meg, miután visszafordulva kilépne a szobából. Kemény északi kobakja koppan a faajtó élén, bár az ajtónak talán jobban fáj. Az ölében tartott felszerelés közül az orrvédős sisakja megindul a hirtelen tántorító mozdulattól. Nyúlna utána, de hiába. Az acél sisak fémesen koppan a padlón, megállíthatatlanul zajolva. Próbálkozása közben lehajolt kissé, hogy még a levegőben elkapja, de e miatt sodronyinge is megindul lefelé. Féltérdre ereszkedve, kisebb piros folttal a homlokán, bosszúsan tekint le a földön kikötött holmijára. Egy apró figyelmetlenség elég volt, hogy megtörténjen a baj. Bosszúsan nagy levegőt vesz, hogy túltegye magát a történteken, majd az ágyon fekvő Torotit figyeli, mert ezzel a félresikerült bravúrral biztosan sikerül felébresztenie.*
//az egyik szobában//
*A bólintásra megtudja, hogy ez a szimbólum, amit Toroti ujjaival rajzol a mellkasára, a főnix jelképe. Furcsa mód még nem látta ezt a jelképet, pedig tetoválásaiból lehet következtetni, hogy a szimbolikus ábrázolások sokat jelentenek az északi harcosnak. Kissé meglepi a másik váratlan kérése. Míg végig hallgatja és megérti mit szeretne a lány addigra már huncut mosoly ül ki arcára.*
- Toroti tudja, Nodric nem beszél sok. *Halkan felnevet a komisz láng hallatán, majd megnyugtatva bólint a másiknak.
- Titok marad titok. Senki tud kiszed Nodric. *Noha első gondolata nem az, hogy érzékeny információk birtokába jutott a wegtoreni lányról, mégis tiszteletben tartja a kérését.
- Medve se nem tud vallatni igaz észak fia. *Ember legyen a talpán, aki bármiről is csak úgy kifaggathatná a havasföldit, s bár ezt kissé humorosan adja elő, Toroti érezheti a szavak után maradó komolyság súlyát. Kezébe fogja az előbb kapott hajtincset, ami azóta nyakában lóg.*
- Nodric megőriz főnix erő neked. *Egy nagyon kedves ereklyeként tekint a hajfonatra, s valóban erőt tulajdonít neki, ha nem is szó szerintit, de lelki erőt mindenképp. Közben a másik kényelmesen elheveredik odahurcolt ágyneműjén a tűzhöz közel eső oldalon. A Nodric kezén végig futó simítás és bátorító szavak után feszült készenléte meglágyul, akárcsak tekintete. Válasza nem szavakban érkezik. Leheveredik a földre, úgy, hogy Toroti hátát melegítse saját testével. Lágyan átöleli erős karjával a finom női testet, majd betakarja őt a medvebundába. A bunda alatt elférnek mindketten, s a lány is épp annyira melegíti testével a harcost. Ha testük kölcsönös szinkronú hője ellenére fázna is, az biztosan nem zavarná meg mostani álmát. Zordabb körülmények között is aludt már, s ez aligha nevezhető fagyásra alkalmas helyzetnek. Ebben a kontextusban nem tudta volna magát elképzelni egy ilyen tüzes wegtoreni leánnyal. Az érzékek izzása helyett az érzelmek széles tengerén ringatóznak. A víz tiszta, sokáig lelátni a nyugvó hullámok közé. Lelkük romjaikat, elsüllyedt hajókként a sötét mélységben hagyják. A tiszta vízfelszínen lebegnek, úsznak a boldog semmittevésben. Önmaguk viharjaitól megnyugszanak egymás életmentő deszkáin. Jobbjukat nyújtják kölcsönösen, s cserébe nem kérnek semmit sem. A tűz ropogása békés álmokat hoz a zord északi szívébe is, így régen tapasztalt édes alvás nyomja el.
Egészen reggelig alszik, amikor is kipihenten ébred, korán, a nap első sugarai előtt. Meglepő módon nem forgolódott az este, szinte ugyanúgy fekszik a lány mellett, mint ahogy az este elaludtak. A tűz a kandallóban már kialudt, így meleget nem sokat ad. Nodric óvatosan feltérdel a fekvésből, majd a takaróval, párnával és bundával együtt lágyan az ölébe veszi a vöröst. Lassan az ágyhoz lép, majd finom mozdulatokkal az ágyra fekteti Torotit, s betakarja a bundával is, hogy ne fázzon fel a padlón alva. Mély levegőt vesz magában, amint szemei megállapodnak az alvó nőn. ~Legyen hosszú és megelégedett életed, Toroti, a főnix leánya! Légy apró láng, vagy az eget vörösre festő lángorkán, találd meg magadban a szunnyadó, olthatatlan tüzet! A te utad nem ér itt véget. Fel kell kellj hamvaidból, szárnyalj magasan, hogy ellenségeid szíve elhaljon égető erődtől! Legyél sikeres terveidben, ó wegtoren lánya!~ Lágyan a vörös tincsekbe túr, miközben az elmúlt nap emlékeit felidézi magában, s egy arany tarsolyban megőrzi őket, biztos helyen. Pár pillanatig időzik a kreolosan bársonyos arcéleken, majd egy mosollyal a tekintetén áll fel az ágy mellől. Halkan felveszi kardját, s minden holmiját ölébe véve óvatosan kinyitja az ajtót. Még visszafordul egy rövid pillantásig a másikra, ám nem számít rá, hogy az ajtó pont homloka előtt állapodik meg, miután visszafordulva kilépne a szobából. Kemény északi kobakja koppan a faajtó élén, bár az ajtónak talán jobban fáj. Az ölében tartott felszerelés közül az orrvédős sisakja megindul a hirtelen tántorító mozdulattól. Nyúlna utána, de hiába. Az acél sisak fémesen koppan a padlón, megállíthatatlanul zajolva. Próbálkozása közben lehajolt kissé, hogy még a levegőben elkapja, de e miatt sodronyinge is megindul lefelé. Féltérdre ereszkedve, kisebb piros folttal a homlokán, bosszúsan tekint le a földön kikötött holmijára. Egy apró figyelmetlenség elég volt, hogy megtörténjen a baj. Bosszúsan nagy levegőt vesz, hogy túltegye magát a történteken, majd az ágyon fekvő Torotit figyeli, mert ezzel a félresikerült bravúrral biztosan sikerül felébresztenie.*
634. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-06 09:42:53
Üzenet elküldve: 2021-02-06 09:42:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiszolgálás//
//Ewica Delis//
- Ha nem jössz, valószínűleg el is alszok. *Válaszol az elf pultos nevetve. Gyakran megesik vele, hogy elszundít egy-egy nyugodtabb napon, amikor nem esik be egy vendég sem. De a telek ilyenek, tavasszal és nyáron, amikor sokkal többen indulnak el az erődbe, gyakrabban jön vendég is a Három Barátba.
A meleg tea és a szoba lehetőség úgy tűnik, jó hatással van Ewica hangulatára, mert Gaelein is érzi, hogy a lány sokkal közvetlenebb, mint amikor belépett a tavernába.*
- Ne aggódj, itt nem kell a földön aludnod. Remek helyed lesz. *Mosolyog a lányra, majd felajánlja, hogy vacsorázzanak közösen.
A konyhából visszatérve, már az asztalnál találja Ewicát, aki a kandalló melegétől már le is vette a kabátját.*
- Kényelembe helyezkedtél, helyes. *Mondja az elf és leteszi a tányérokat a forró ragulevessel. Talán észrevette, hogy a lány a plafonról lógó szárított növényeket és paprikafűzért figyelte, így arra tereli a szót.*
- Az erdőből vannak. Ilyenkor nincs friss fűszer, de mindig teszünk el télire. Ugyan nem olyan, mint a friss, de megteszi. *Mondja, ahogy kever párat a forró levesen, hogy ne égesse meg a nyelvét vele.*
- A cipót pedig én sütöttem. Minden reggel sütök egyet, ha meg nem megy el, megy a levesbe sűrítésnek. *Kacsint. Láthatóan Gaelein is örül a társaságnak, hogy van kivel beszélgetnie.*
- Örülök, hogy ízlik. *Mosolyog, majd maga is enni kezd. A kérdésre, hogy milyen könyvet olvas, a hintaszék felé pillant, ahol az olvasmányt hagyta.*
- Nincs sok könyvem, így mindig ugyanazokat. *Nevet derűsen.*
- Ez a városból van, egy balladás kötet. Régi és elnyűtt, de szeretem. *Vallja be lesütve pillantását a levesre. Nem túl férfias, de tényleg nincs sok könyv itt az erdőben.*
- Téged merről fújt ide a fagyos szél? *Kérdi most Gaelein Ewicát, talán, hogy terelje a balladás kötetről a figyelmet.*
//Ewica Delis//
- Ha nem jössz, valószínűleg el is alszok. *Válaszol az elf pultos nevetve. Gyakran megesik vele, hogy elszundít egy-egy nyugodtabb napon, amikor nem esik be egy vendég sem. De a telek ilyenek, tavasszal és nyáron, amikor sokkal többen indulnak el az erődbe, gyakrabban jön vendég is a Három Barátba.
A meleg tea és a szoba lehetőség úgy tűnik, jó hatással van Ewica hangulatára, mert Gaelein is érzi, hogy a lány sokkal közvetlenebb, mint amikor belépett a tavernába.*
- Ne aggódj, itt nem kell a földön aludnod. Remek helyed lesz. *Mosolyog a lányra, majd felajánlja, hogy vacsorázzanak közösen.
A konyhából visszatérve, már az asztalnál találja Ewicát, aki a kandalló melegétől már le is vette a kabátját.*
- Kényelembe helyezkedtél, helyes. *Mondja az elf és leteszi a tányérokat a forró ragulevessel. Talán észrevette, hogy a lány a plafonról lógó szárított növényeket és paprikafűzért figyelte, így arra tereli a szót.*
- Az erdőből vannak. Ilyenkor nincs friss fűszer, de mindig teszünk el télire. Ugyan nem olyan, mint a friss, de megteszi. *Mondja, ahogy kever párat a forró levesen, hogy ne égesse meg a nyelvét vele.*
- A cipót pedig én sütöttem. Minden reggel sütök egyet, ha meg nem megy el, megy a levesbe sűrítésnek. *Kacsint. Láthatóan Gaelein is örül a társaságnak, hogy van kivel beszélgetnie.*
- Örülök, hogy ízlik. *Mosolyog, majd maga is enni kezd. A kérdésre, hogy milyen könyvet olvas, a hintaszék felé pillant, ahol az olvasmányt hagyta.*
- Nincs sok könyvem, így mindig ugyanazokat. *Nevet derűsen.*
- Ez a városból van, egy balladás kötet. Régi és elnyűtt, de szeretem. *Vallja be lesütve pillantását a levesre. Nem túl férfias, de tényleg nincs sok könyv itt az erdőben.*
- Téged merről fújt ide a fagyos szél? *Kérdi most Gaelein Ewicát, talán, hogy terelje a balladás kötetről a figyelmet.*
633. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-06 08:38:53
Üzenet elküldve: 2021-02-06 08:38:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*A kérdésre csak bólint. Sokféle ábrázolása van a főnixnek, de valahogy mindig ezt kedvelte a leginkább. Számtalan formában megbujtatható az írott szövegben is. Azok egyike, melyeket wegtoreni tolvajnyelv bonyolult jelzésrendszerével átszőtt üzenetekből is ki tud bogarászni.
Jóleső érzés, hogy egy kicsit megnyílhat valakinek, de tisztában van vele, hogy ennek megvannak a maga veszélyei is. Nodricban nem lát fenyegetést, de a havashegyi az akaratán kívül is okozhat kárt. Ha a sors megkíméli az előtte álló kihívások során, mesélhet erről a találkozásról másoknak. Mesélhet róla. Nem tudni, meddig húzódik még az ügye rendezése, de míg a váltó a kezében nem lesz, addig jobb lenne még rejtve maradni, amennyire lehet.*
- Hogy Tororti micsoda, az marad kettőnk között, igen? Az emberek félik, irigylik, akarják ilyen erő. Legyek csak láng, mint többi. Talán kicsit komiszabb, mint többi *mosolyodik cinkosul.* - Kívül felszínen. Igazi erő itt bent *a kezét kreol bőrű mellkasára teszi* - míg szükség előhívja *bólint.
Miután az ágyneműt elrendezi a kandalló közelében, elheveredik. Úgy helyezkedik, hogy ő legyen a tűzhöz közelebb, a férfi pedig a hátához simulva melegítse a másik oldalról. Annyira vágyik végre átmelegedni, hogy abba bele se gondol, hogy az északinak talán sokkal tetszőbb lenne a hűvösebb. Persze a takarót nem kényszeríti rá, csak a karját húzza maga elé ölelve.*
- Nem kell *simít végig a havashegyi kezén* - Csak pihenj, hogy holnap legyél erős és kész győzni. *A hangja egész csendes most már. Álmatag duruzsolás, amit lassan felvált a tűz biztonságot sugalló ropogása. A napját se tudná megmondani, mikor aludt el így utoljára. Ilyen nyugodtan, ilyen, szinte derűlátó gondolatokkal telve.*
//az egyik szobában//
*A kérdésre csak bólint. Sokféle ábrázolása van a főnixnek, de valahogy mindig ezt kedvelte a leginkább. Számtalan formában megbujtatható az írott szövegben is. Azok egyike, melyeket wegtoreni tolvajnyelv bonyolult jelzésrendszerével átszőtt üzenetekből is ki tud bogarászni.
Jóleső érzés, hogy egy kicsit megnyílhat valakinek, de tisztában van vele, hogy ennek megvannak a maga veszélyei is. Nodricban nem lát fenyegetést, de a havashegyi az akaratán kívül is okozhat kárt. Ha a sors megkíméli az előtte álló kihívások során, mesélhet erről a találkozásról másoknak. Mesélhet róla. Nem tudni, meddig húzódik még az ügye rendezése, de míg a váltó a kezében nem lesz, addig jobb lenne még rejtve maradni, amennyire lehet.*
- Hogy Tororti micsoda, az marad kettőnk között, igen? Az emberek félik, irigylik, akarják ilyen erő. Legyek csak láng, mint többi. Talán kicsit komiszabb, mint többi *mosolyodik cinkosul.* - Kívül felszínen. Igazi erő itt bent *a kezét kreol bőrű mellkasára teszi* - míg szükség előhívja *bólint.
Miután az ágyneműt elrendezi a kandalló közelében, elheveredik. Úgy helyezkedik, hogy ő legyen a tűzhöz közelebb, a férfi pedig a hátához simulva melegítse a másik oldalról. Annyira vágyik végre átmelegedni, hogy abba bele se gondol, hogy az északinak talán sokkal tetszőbb lenne a hűvösebb. Persze a takarót nem kényszeríti rá, csak a karját húzza maga elé ölelve.*
- Nem kell *simít végig a havashegyi kezén* - Csak pihenj, hogy holnap legyél erős és kész győzni. *A hangja egész csendes most már. Álmatag duruzsolás, amit lassan felvált a tűz biztonságot sugalló ropogása. A napját se tudná megmondani, mikor aludt el így utoljára. Ilyen nyugodtan, ilyen, szinte derűlátó gondolatokkal telve.*
632. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-02 08:52:57
Üzenet elküldve: 2021-02-02 08:52:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*A szerény élet boldogságán a vörös mosolyog, bár a szeme nem csillog úgy, csak akkor, amikor a féktelen tűzről beszél a havasföldi. A barna szempár kezd megtelni élettel, mosolya is meggyőzőbb. Nodric sok dolgot nem tud még Toroti-ról, de azt érzékeli gesztusaiból, hogy igazi valója tűzben edzett és forrongó lélek lehet. Persze ennyi ismeretség után ez csak következtetés a részéről, de talán a másik ezen oldalát is láthatja majd egyszer. A főnix mítoszára nagyon figyel, szinte csüng tekintete a másikon. Maga elé képzeli a mesebeli madarat, amint fenségesen száll az égen, lobogó vörössé festve a horizontot. Szívesen hallgat ilyen történeteket, ez egyértelműen kiolvasható érdeklődő tekintetéből. Minden történetnek van tanulsága, s ez a történet nagyon tetszik neki. Nem teljesen a főnix mítosza, de hasonló állatok mítosza saját népén belül is a mondák, legendák részét képezik. Toroti történetéből rájön, hogy a lány inkább főnix lenne, mint pislákoló lángocska. Nem tudja ezért elítélni, hiszen semmi joga sem lenne rá. Meghallgatja a másikat, hogy vélekedik az életről és minden másról, amit megoszt vele. Értékeli az őszinteséget és a mély gondolatok áramlását, amiben most része lehet. Az élet szikrája is pezsegni kezd benne a beszélgetésük nyomán. Terhelt gondolatai egy időre a ködbe vesznek, és most inkább a jelen pillanat örömeit éli meg szívesebben. Türelmesen hallgatja végig a történetet, aminek a végére elgondolkodtató mosoly ül ki arcára. A barna íriszekbe fúrja tekintetét és odaképzeli a főnix ragyogását. ~Talán ő így lesz teljessé, ez a valódi Toroti.~ Rövid pillanatig elmélkedik a gondolaton, majd visszatér a jelenbe. Kérését közben meggondolja a lány, s először homlokát ráncolja, hogy mit is kérhetne majd tőle az északi. A kérést hamar elmondja a férfi, amire a válasz már nyugodtabb, a homlok ráncok kisimulnak és kap egy halvány ígéretet is, hogy vigyáz magára a vörös. Tudja jól, hogy nincs joga rendelkezni sem más felett, s ez csupán egy apró kérés volt a részéről, nem parancs, nem felszólítás. A másik szavaiból úgy érzékeli, hogy mostani állapotában nem szárnyal főnixként, s ezért nagyon bántaná, ha valami történne a lánnyal. Maga sem gondolta, de egészen megkedvelte az olykor makacs, éles nyelvű és szókimondó lányt, akiben olyan mély érzések is felszínre kerültek, amiket nem gondolt abban a pillanatban, amikor bundájában a lány büszkén megindult a fogadó felé. Nem tervezte itt tölteni az éjszakát, sem fogadóban aludni, sem beszélgetésbe elegyedni, mégis most úgy érzi, nagy veszteség érné, ha a mai nap emléke nem lenne meg számára. Éneke nyomán sikerül kissé meglepnie, újra, a vöröst, aki riadt tekintettel fogadja az énekét, majd végül öleléséből kibontakozva Nodric combjára hajtja a fejét. Más helyzetben talán nem lenne ennyire közvetlen, de most hagyja, hogy a lány megnyugodjon rajta, s kezét is finoman pihenteti a bundába csavart vállakon. Éneke után röpke ideig néma csönd honol a szobában, melyet a tűz apró pattogása tör meg a kandallóban. Amíg Toroti feláll és a kis asztalhoz lép, addig kihasználja az időt és rak pár nagyobb darab fát a kandallóba, hogy jó meleget adjon éjszakára, s ne kelljen a kihűlt tűz fagyos mivoltára ébredni. Amint visszafordul a vörösre, csodálkozva nézi végig, amint egy kést húz elő övéből, s hajának egy tincsét lemetszi, majd a fürtöt egy bőrszalaggal köti össze, hogy a vörös tincs egyben maradjon. Egy pillanatra sem fordul meg a fejében, hogy a kést ellene használnák, így nyugodtan és kíváncsian fürkészve figyeli az eseményeket. Az átkötött rőt tincset meglepetten veszi át, s a magyarázat révén értelmet nyer a másik ajándéka. Jobb kezébe veszi a tincset, s pár pillanatig rajta nyugodnak szemei. Ezt nagy gesztusnak veszi, megszorítja öklében a hajcsomót és a szívéhez fogja.*
- Köszönöm! Itt hordom majd közel szív. *Ezüst nyakláncára erősíti a tincset úgy, hogy ne eshessen le, s így mostantól a nyakában lóg majd a főnix ereje, ami mindig Torotira fogja emlékeztetni. Szemei saját mellkasára vándorolnak, amikor a lány jeleket rajzol oda.*
- Ez jele főnix? *A válasz szinte egyértelmű, mégis megerősítésként megkérdezi. Mielőtt még mellkasát elhagynák az ujjak simításai, azelőtt újra elkéri a barna szempár figyelmét és barátságos tekintetével szól a másikhoz.*
- Toroti nem kicsi láng. Főnix, csak most tojas. De ki fog kelni es szarnyra kap, tudom igy lesz. *Komolyan gondolja szavait, bár lehet, hogy meg fogja nevettetni a rőtöt, ami nem szándékos a részéről, de a közös nyelven biztosan lesz még mosolygásra okot adó kijelentése. A lány végül az ágyhoz lép, elveszi onnan a pokrócot, takarót és a kandalló elé húzza, vissza az északihoz. A kérés meglepi, de hamar biztató mosoly sugárzik arcáról.*
- Ha Toroti akar, igen. *Megüti a fülét a mondat, hogy most nem volna jó egyedül. Nem teheti meg, hogy ezt figyelmen kívül hagyja. Szíve északi és fagyos, de nem érzéketlen. Akaratlanul is vigyor húzódik a szájára nem sokkal ezek után.*
- Nodric nem gondol, hogy ez nap lenni majd jó. Nem gondol, hogy alszik, eszik fogadó, beszél főnix. Nekem most jó itt, nem érez ilyet régen, nyugodt, béke. *Bár két szobát fizetett, most egyáltalán nem bánja, hogy kiadott rá pénzt. A szemében ez nem pazarlás, mert az este ennél jóval többet is megért volna neki. Ha Toroti mellé helyezkedik, szívesen fogadja közelségét.*
- Toroti alud nyugodt. Nodric vigyáz álmod. *A ma este olyan szilárdnak tűnik, olyan megingathatatlan, mint egy bevehetetlen vár, egy erőd, amit most a legádázabb hadak sem tudnának elfoglalni. Lábait össze fonja ültében, kezei nyújtva térdein pihennek és elmereng a kandalló lángjaiban. Majd visszatér a vörös tincsek sziluettjébe.*
//az egyik szobában//
*A szerény élet boldogságán a vörös mosolyog, bár a szeme nem csillog úgy, csak akkor, amikor a féktelen tűzről beszél a havasföldi. A barna szempár kezd megtelni élettel, mosolya is meggyőzőbb. Nodric sok dolgot nem tud még Toroti-ról, de azt érzékeli gesztusaiból, hogy igazi valója tűzben edzett és forrongó lélek lehet. Persze ennyi ismeretség után ez csak következtetés a részéről, de talán a másik ezen oldalát is láthatja majd egyszer. A főnix mítoszára nagyon figyel, szinte csüng tekintete a másikon. Maga elé képzeli a mesebeli madarat, amint fenségesen száll az égen, lobogó vörössé festve a horizontot. Szívesen hallgat ilyen történeteket, ez egyértelműen kiolvasható érdeklődő tekintetéből. Minden történetnek van tanulsága, s ez a történet nagyon tetszik neki. Nem teljesen a főnix mítosza, de hasonló állatok mítosza saját népén belül is a mondák, legendák részét képezik. Toroti történetéből rájön, hogy a lány inkább főnix lenne, mint pislákoló lángocska. Nem tudja ezért elítélni, hiszen semmi joga sem lenne rá. Meghallgatja a másikat, hogy vélekedik az életről és minden másról, amit megoszt vele. Értékeli az őszinteséget és a mély gondolatok áramlását, amiben most része lehet. Az élet szikrája is pezsegni kezd benne a beszélgetésük nyomán. Terhelt gondolatai egy időre a ködbe vesznek, és most inkább a jelen pillanat örömeit éli meg szívesebben. Türelmesen hallgatja végig a történetet, aminek a végére elgondolkodtató mosoly ül ki arcára. A barna íriszekbe fúrja tekintetét és odaképzeli a főnix ragyogását. ~Talán ő így lesz teljessé, ez a valódi Toroti.~ Rövid pillanatig elmélkedik a gondolaton, majd visszatér a jelenbe. Kérését közben meggondolja a lány, s először homlokát ráncolja, hogy mit is kérhetne majd tőle az északi. A kérést hamar elmondja a férfi, amire a válasz már nyugodtabb, a homlok ráncok kisimulnak és kap egy halvány ígéretet is, hogy vigyáz magára a vörös. Tudja jól, hogy nincs joga rendelkezni sem más felett, s ez csupán egy apró kérés volt a részéről, nem parancs, nem felszólítás. A másik szavaiból úgy érzékeli, hogy mostani állapotában nem szárnyal főnixként, s ezért nagyon bántaná, ha valami történne a lánnyal. Maga sem gondolta, de egészen megkedvelte az olykor makacs, éles nyelvű és szókimondó lányt, akiben olyan mély érzések is felszínre kerültek, amiket nem gondolt abban a pillanatban, amikor bundájában a lány büszkén megindult a fogadó felé. Nem tervezte itt tölteni az éjszakát, sem fogadóban aludni, sem beszélgetésbe elegyedni, mégis most úgy érzi, nagy veszteség érné, ha a mai nap emléke nem lenne meg számára. Éneke nyomán sikerül kissé meglepnie, újra, a vöröst, aki riadt tekintettel fogadja az énekét, majd végül öleléséből kibontakozva Nodric combjára hajtja a fejét. Más helyzetben talán nem lenne ennyire közvetlen, de most hagyja, hogy a lány megnyugodjon rajta, s kezét is finoman pihenteti a bundába csavart vállakon. Éneke után röpke ideig néma csönd honol a szobában, melyet a tűz apró pattogása tör meg a kandallóban. Amíg Toroti feláll és a kis asztalhoz lép, addig kihasználja az időt és rak pár nagyobb darab fát a kandallóba, hogy jó meleget adjon éjszakára, s ne kelljen a kihűlt tűz fagyos mivoltára ébredni. Amint visszafordul a vörösre, csodálkozva nézi végig, amint egy kést húz elő övéből, s hajának egy tincsét lemetszi, majd a fürtöt egy bőrszalaggal köti össze, hogy a vörös tincs egyben maradjon. Egy pillanatra sem fordul meg a fejében, hogy a kést ellene használnák, így nyugodtan és kíváncsian fürkészve figyeli az eseményeket. Az átkötött rőt tincset meglepetten veszi át, s a magyarázat révén értelmet nyer a másik ajándéka. Jobb kezébe veszi a tincset, s pár pillanatig rajta nyugodnak szemei. Ezt nagy gesztusnak veszi, megszorítja öklében a hajcsomót és a szívéhez fogja.*
- Köszönöm! Itt hordom majd közel szív. *Ezüst nyakláncára erősíti a tincset úgy, hogy ne eshessen le, s így mostantól a nyakában lóg majd a főnix ereje, ami mindig Torotira fogja emlékeztetni. Szemei saját mellkasára vándorolnak, amikor a lány jeleket rajzol oda.*
- Ez jele főnix? *A válasz szinte egyértelmű, mégis megerősítésként megkérdezi. Mielőtt még mellkasát elhagynák az ujjak simításai, azelőtt újra elkéri a barna szempár figyelmét és barátságos tekintetével szól a másikhoz.*
- Toroti nem kicsi láng. Főnix, csak most tojas. De ki fog kelni es szarnyra kap, tudom igy lesz. *Komolyan gondolja szavait, bár lehet, hogy meg fogja nevettetni a rőtöt, ami nem szándékos a részéről, de a közös nyelven biztosan lesz még mosolygásra okot adó kijelentése. A lány végül az ágyhoz lép, elveszi onnan a pokrócot, takarót és a kandalló elé húzza, vissza az északihoz. A kérés meglepi, de hamar biztató mosoly sugárzik arcáról.*
- Ha Toroti akar, igen. *Megüti a fülét a mondat, hogy most nem volna jó egyedül. Nem teheti meg, hogy ezt figyelmen kívül hagyja. Szíve északi és fagyos, de nem érzéketlen. Akaratlanul is vigyor húzódik a szájára nem sokkal ezek után.*
- Nodric nem gondol, hogy ez nap lenni majd jó. Nem gondol, hogy alszik, eszik fogadó, beszél főnix. Nekem most jó itt, nem érez ilyet régen, nyugodt, béke. *Bár két szobát fizetett, most egyáltalán nem bánja, hogy kiadott rá pénzt. A szemében ez nem pazarlás, mert az este ennél jóval többet is megért volna neki. Ha Toroti mellé helyezkedik, szívesen fogadja közelségét.*
- Toroti alud nyugodt. Nodric vigyáz álmod. *A ma este olyan szilárdnak tűnik, olyan megingathatatlan, mint egy bevehetetlen vár, egy erőd, amit most a legádázabb hadak sem tudnának elfoglalni. Lábait össze fonja ültében, kezei nyújtva térdein pihennek és elmereng a kandalló lángjaiban. Majd visszatér a vörös tincsek sziluettjébe.*
631. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-01 20:56:28
Üzenet elküldve: 2021-02-01 20:56:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Ragron és Erri, meg akik velük vannak//
*A fiú leül a még mindig traumatizáltan remegő tündér asztalához.*
-Az Ragron volt. Éhes, ilyenkor vadászik, néha rá kell szólni.
*Kurtán felel, de talán ezzel is elmondja a lényeget. Igyekszik könnyeden beszélni, nehogy még jobban felizgassa a tündért.*
-Erri? Így hívják?
*Kérdez rá, ahogy a sólyomra függeszti tekintetét és keresi az esetlenül tartott törött szárnyat.*
-Nehéz vigyázni egy állatra ám. Hacsak nem egy életen át ezt az utat járja az ember, örülhet, ha nem eszik meg, vagy nem gázolják el. Hát még az önfegyelmezés.
*Taitos elgondolkodik azon, amit a furcsa fiúcska mond.*
-Talán... A füveknél a kétkezi munka jobb bevétel lehet. Főleg ilyenkor, mikor az erdő álmot alszik. Talán itt a fogadóban is lenne mit tenni néhány aranyért.
*Mutat oldalra, ahol az étkeiket készítik. Aztán elgondolkodik a törött szárnyú madarak helyzetén.*
~Csak akkor fogja észrevenni, ha fáj.~
-És ha azt mondom, hogy neked is van egy hasonló szárnyad, amit nem használsz úgy, ahogyan azt a létezésedből adódóan tehetnéd?
*Kérdezi egy kis sanda mosollyal szája szélén.*
-Oh elnézést, elfelejtettem bemutatkozni is a nagy sietségben. Taitos vagyok. Utazó vándor, botforgató, talán... gondolkodó is.
*Teszi hozzá, és kezét nyújtja a fiúcskának, aki remélhetőleg eddigre már nem remeg úgy, mint egy nyárfa levele.*
//Ragron és Erri, meg akik velük vannak//
*A fiú leül a még mindig traumatizáltan remegő tündér asztalához.*
-Az Ragron volt. Éhes, ilyenkor vadászik, néha rá kell szólni.
*Kurtán felel, de talán ezzel is elmondja a lényeget. Igyekszik könnyeden beszélni, nehogy még jobban felizgassa a tündért.*
-Erri? Így hívják?
*Kérdez rá, ahogy a sólyomra függeszti tekintetét és keresi az esetlenül tartott törött szárnyat.*
-Nehéz vigyázni egy állatra ám. Hacsak nem egy életen át ezt az utat járja az ember, örülhet, ha nem eszik meg, vagy nem gázolják el. Hát még az önfegyelmezés.
*Taitos elgondolkodik azon, amit a furcsa fiúcska mond.*
-Talán... A füveknél a kétkezi munka jobb bevétel lehet. Főleg ilyenkor, mikor az erdő álmot alszik. Talán itt a fogadóban is lenne mit tenni néhány aranyért.
*Mutat oldalra, ahol az étkeiket készítik. Aztán elgondolkodik a törött szárnyú madarak helyzetén.*
~Csak akkor fogja észrevenni, ha fáj.~
-És ha azt mondom, hogy neked is van egy hasonló szárnyad, amit nem használsz úgy, ahogyan azt a létezésedből adódóan tehetnéd?
*Kérdezi egy kis sanda mosollyal szája szélén.*
-Oh elnézést, elfelejtettem bemutatkozni is a nagy sietségben. Taitos vagyok. Utazó vándor, botforgató, talán... gondolkodó is.
*Teszi hozzá, és kezét nyújtja a fiúcskának, aki remélhetőleg eddigre már nem remeg úgy, mint egy nyárfa levele.*
630. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-01 19:54:37
Üzenet elküldve: 2021-02-01 19:54:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*Amikor Nodric arról beszél, hogy a szerény élet apró tüze is igazán boldoggá teheti az embert, Yeza mosolyog, de a szeme nem tud úgy színlelni, mint az arca. Kényszerű beletörődés tompa fényei derengenek a tekintetében. Ellenben amikor a nagy tűz féktelen természetét említi, mintha a lány tekintetében is sokkal élőbb parázs motoszkálna. Szemmel láthatóan őszintébb tőle az a mosolygás, ami akkor sem lohad le, mikor a tanmese a kifáradva elenyésző lobogás vesztével zárul.*
- Te nem ismered a Főnix mítoszát. Rettentő erejű, nemes tűzmadár. Heve oly hatalmas, életet keltett ki egy üres, fagyott tojásból. A világot keltette ki. Lobog és fénye betölt mindent. Harca örök. És igen. Fárad el ő is. Lángja vakító fehérből sárga lesz, aztán vörös, míg kialszik teljesen. Akkor van éjszaka világban. Akkor van hideg. De a Főnix bár meghal minden alkonyon, mégis örök. Hamvaiból éled újjá és hoz hajnal. Élet és fény.
*Jólesik beszélgetni az északival, még úgy is, hogy egészen másképp gondolkodnak. Mindketten merítenek a másik szavaiból, véleményük nem marja egymást, hanem csak szelíden formázza, mint végtelen türelmű fazekas a kissé száraz agyagot: próbálja terelgeti, de nem kényszeríti olyan formába, ami ellenére van. S ha végül marad csupán egy darab agyag, akkor is jó szívvel gondol rá.
A kérés felvezetésekor Yeza homlokára apró ráncok gyűlnek, hiszen a férfi megmentette az életét, így aligha tagadhatná meg a kívánságot, de nem szereti, ha kényszer akaszkodik a nyakába. Ki szeretné? Aggasztja a dolog, főleg az ellenérték tudatában. Hallva a kérést, egy pillanat alatt elillan homlokáról az aggodalom és őszinte mosoly húzódik a szájára.*
- Igyekezni fogok *mondja újbóli hálával az önzetlenségért. Az ígéret persze óvatosan fogalmaz. Yeza ismeri már magát annyira, hogy ennyinél bölcsen megálljon.
Az ének kezdetén megint csak egy kissé riadtan pillant fel. A bárdokkal már sokadszorra járta meg, de a havashegyi hangja egész más. Egyszerű. Nem próbálja kilopni tőle a szabad akaratát. Távoli emlékeket idéz benne. Jó, békés, boldog emlékeket. Kibontakozik az ölelésből, de csak annyira, hogy félig magára húzva a medvebundát, Nodric combjára hajtva a fejét összekucorodjon.
Mikor újra csend lesz, egy darabig csak hallgatja a tűz ropogását, aztán felkel és a kis asztalkához lép. Kibontja a haját, aztán kihúzza az odébb letett övből a kését. Lemetsz egy rőt tincset és egy darabot a bőrszalagból, amivel korábban összekötötte a haját. Szorosan megköti vele a levágott fürtöt, hogy ki ne tudjon bomlani. Mikor visszaül Nodric mellé odanyújtja neki.*
- Tessék. Hogy emlékezz és hív Főnix ereje magadhoz, ha szükség. *Ujjával a férfi mellkasára rajzolja a tűzmadár stilizált jelét, egy függőleges vonalat fentről lefelé húzva és egy felfelé ívelő negyedkört, ami a kitárt szárnyat jelképezi, aztán újra végighúzza az ujját a függőlegesen, de ezúttal már lentről felfelé. Ez a vonal mindig dupla. Hagyományosan még a tetoválásoknál is kétszer ütik át festékkel.
Yeza felkel eztán megint és az ágyhoz lép, de nem fekszik bele. Fogja a pokrócot meg a takarót és szépen lehúzza magával a kandalló elé az egész tetején sodródó párnákkal együtt. Nem akar ennél távolabb lenni most a tűztől meg a melegtől. Kell, hogy elűzze a fejéből azt a csontig ható hideget és kétségbeesést, ami verem mélyén az életét kóstolgatta.*
- Ugye velem alszol? Nem volna most jó egyedül.
//az egyik szobában//
*Amikor Nodric arról beszél, hogy a szerény élet apró tüze is igazán boldoggá teheti az embert, Yeza mosolyog, de a szeme nem tud úgy színlelni, mint az arca. Kényszerű beletörődés tompa fényei derengenek a tekintetében. Ellenben amikor a nagy tűz féktelen természetét említi, mintha a lány tekintetében is sokkal élőbb parázs motoszkálna. Szemmel láthatóan őszintébb tőle az a mosolygás, ami akkor sem lohad le, mikor a tanmese a kifáradva elenyésző lobogás vesztével zárul.*
- Te nem ismered a Főnix mítoszát. Rettentő erejű, nemes tűzmadár. Heve oly hatalmas, életet keltett ki egy üres, fagyott tojásból. A világot keltette ki. Lobog és fénye betölt mindent. Harca örök. És igen. Fárad el ő is. Lángja vakító fehérből sárga lesz, aztán vörös, míg kialszik teljesen. Akkor van éjszaka világban. Akkor van hideg. De a Főnix bár meghal minden alkonyon, mégis örök. Hamvaiból éled újjá és hoz hajnal. Élet és fény.
*Jólesik beszélgetni az északival, még úgy is, hogy egészen másképp gondolkodnak. Mindketten merítenek a másik szavaiból, véleményük nem marja egymást, hanem csak szelíden formázza, mint végtelen türelmű fazekas a kissé száraz agyagot: próbálja terelgeti, de nem kényszeríti olyan formába, ami ellenére van. S ha végül marad csupán egy darab agyag, akkor is jó szívvel gondol rá.
A kérés felvezetésekor Yeza homlokára apró ráncok gyűlnek, hiszen a férfi megmentette az életét, így aligha tagadhatná meg a kívánságot, de nem szereti, ha kényszer akaszkodik a nyakába. Ki szeretné? Aggasztja a dolog, főleg az ellenérték tudatában. Hallva a kérést, egy pillanat alatt elillan homlokáról az aggodalom és őszinte mosoly húzódik a szájára.*
- Igyekezni fogok *mondja újbóli hálával az önzetlenségért. Az ígéret persze óvatosan fogalmaz. Yeza ismeri már magát annyira, hogy ennyinél bölcsen megálljon.
Az ének kezdetén megint csak egy kissé riadtan pillant fel. A bárdokkal már sokadszorra járta meg, de a havashegyi hangja egész más. Egyszerű. Nem próbálja kilopni tőle a szabad akaratát. Távoli emlékeket idéz benne. Jó, békés, boldog emlékeket. Kibontakozik az ölelésből, de csak annyira, hogy félig magára húzva a medvebundát, Nodric combjára hajtva a fejét összekucorodjon.
Mikor újra csend lesz, egy darabig csak hallgatja a tűz ropogását, aztán felkel és a kis asztalkához lép. Kibontja a haját, aztán kihúzza az odébb letett övből a kését. Lemetsz egy rőt tincset és egy darabot a bőrszalagból, amivel korábban összekötötte a haját. Szorosan megköti vele a levágott fürtöt, hogy ki ne tudjon bomlani. Mikor visszaül Nodric mellé odanyújtja neki.*
- Tessék. Hogy emlékezz és hív Főnix ereje magadhoz, ha szükség. *Ujjával a férfi mellkasára rajzolja a tűzmadár stilizált jelét, egy függőleges vonalat fentről lefelé húzva és egy felfelé ívelő negyedkört, ami a kitárt szárnyat jelképezi, aztán újra végighúzza az ujját a függőlegesen, de ezúttal már lentről felfelé. Ez a vonal mindig dupla. Hagyományosan még a tetoválásoknál is kétszer ütik át festékkel.
Yeza felkel eztán megint és az ágyhoz lép, de nem fekszik bele. Fogja a pokrócot meg a takarót és szépen lehúzza magával a kandalló elé az egész tetején sodródó párnákkal együtt. Nem akar ennél távolabb lenni most a tűztől meg a melegtől. Kell, hogy elűzze a fejéből azt a csontig ható hideget és kétségbeesést, ami verem mélyén az életét kóstolgatta.*
- Ugye velem alszol? Nem volna most jó egyedül.
629. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-02-01 10:34:25
Üzenet elküldve: 2021-02-01 10:34:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*Nodric nem sejti, hogy a tűz leánya ki is lehet valójában, csupán a hírét hallotta, s róla jutott eszébe Toroti, aki szintén wegtoreni és tűzvörös haja van. E mellett érez benne erőt, küzdeni akadást, harcos szívet, amit már elmondott a másiknak, de most megtört madárra hasonlít leginkább a kimentett lány. Toroti egyből éles különbséget tesz a történet után maga között és a tűz leánya között. Méltatja a tűz leányát, önmagát pedig egyszerű senkinek, asztaltörölgetőnek írja le. Bár ezt az életet jónak ítéli, békésnek, biztonságosnak és szerénynek. Nem tudja, hogy a lány miért értékeli le magát, de ezt nem tudja szó nélkül megállni.*
- Toroti jobb, mint tüz lánya. Nem hires, de van munka. Béke, biztonsag, jobb, mint dicsöség. Egyszerű ember tud boldogabb. Toroti tud kis meleg, kevés fény, megeléged élet. *Eszébe jut még valami közben a szép barna szemeket fürkészi.*
- Nagy tüz tombol, felgyujt erdő, elpusztit minden maga korül. Végen nagy lang kifárad, elalszik es nincsen tobbet. Kis láng ad fény, ad meleg, gyülnek köré emberek, szeretik kis lang. *Egyáltalán nem becsüli le a tisztességes munkát, sőt az egyszerű embereket mindig is boldogabbnak gondolta, mint akik nagy dolgokat akartak tenni. Nodric bár harcos, szeretne békét, boldogságot, de az élet nem mindig azt adja, amire számítunk.*
- Nodric akar Toroti boldog. Arca mosoly, szem csillog. Te értékes, nem pazarol el élet! *Saját boldogságában jelenleg nem bízik, csupán kevés eséllyel, de eddig megismerve Torotit szeretné, ha ő boldog lenne, bár még mindig nem tudja miért ilyen szomorú, miért fél, vagy legalább is nem teljesen érti az érzések mögötti történéseket. Jó embernek tartja, aki fiatal, szép, megelégedett a munkájával és megérdemelné a boldogságot is. Tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű, de attól még másnak kívánhatja, hogy az élete jobbra forduljon. Az északi boldogságát most félre kell tennie. Nem tudja mi lesz másnap, ha felkel a hajnal, s nem tudja, kinek a vére folyik, majd ha a nap lenyugszik, de ezzel most nem szeretné a hangulatot rombolni. Érzi kicsit, hogy a lány az ölelését kissé riadtan fogadja, mint eddig szinte minden váratlan mozdulatát. Az északi viszont megnyugtató határozottsággal és óvatossággal teszi mindezt. Bástyaként áll, amibe a másik belekapaszkodhat, ha akar. Rövid idő után az ölelését viszonozzák, és ajkaira mosoly ül ki ennek hatására. Eddigi kissé zord személye most roppant békés, és ez szinte árad minden szavából és mozdulatából. Maga sem érti, hogy ez a béke most miért járja át a testét, de talán ez mindkettőjükben jó érzéseket kelt majd. A lány az északi vállára hajtja fejét, majd megígéri, hogy megőrzi a medvebundát. Rövid töprengés után még halkan súg valamit a lány fülébe.*
- Nodric egy dolgot még kér Toroti. Nodric megmenteni te élet, de most azt kerem cserébe, hogy vigyazol magadra. Ígér meg Nodric! *Nem kért eddig semmit, nem is állt szándékában, de most kér, szinte kérleli a másikat, miközben érzi, hogy az ölelésében lévő lány ölelése talán gyengébb, mintha fáradna, vagy talán aludna. Egyáltalán nem bánja a dolgot, ha ez most megnyugtatja a vörös lányt. Sőt egy újabb ötlete támad, amit csak halkan súg, lágyan a másik fülébe.*
- Ének neked, halk. Tanulni kis kor, szóró szó, nagyon pontos. *ezt az egy zöldvölgyi éneket tanították meg neki még kiskorában, amit szóról szóra megtanult. Ezt dúdolja, majd nagyon halkan és lágyan énekeli el a lánynak.*
- ♪Erdő ölében patak fut szépen. Fűágy vár ott, párnád a réten. Hajtsd le fejed, hunyd le szemed. Mikor felébredsz, a nap nevet. Itt most jó, álmos rét. Itt a szép szemed őrzi százszorszép, itt álmod nyugodt, holnapra igaz lehet. Itt tudhatod, hogy szeretlek.♪*Ezt az egy altatódalt tudja a közös nyelven, amit most énekelt teljes szövegében. Furcsa mód ezt úgy meg tudta tanulni, hogy nem érzik közben északi törött nyelvezete, bár az ének és beszéd sokszor teljesen más forrásból tör elő. Hangja nem egy bárdé, de sok estén énekelnek történeteket, dalokat, így nem bántja a fület éneke, csupán nyugtatóan mélyen búg, halkan, hogy ne törje meg a békés légkört. Nem tudja, hogy erre hogyan reagál Toroti, de nem engedi még el, legalább is, amíg a másik nem akar öleléséből kiválni.*
//az egyik szobában//
*Nodric nem sejti, hogy a tűz leánya ki is lehet valójában, csupán a hírét hallotta, s róla jutott eszébe Toroti, aki szintén wegtoreni és tűzvörös haja van. E mellett érez benne erőt, küzdeni akadást, harcos szívet, amit már elmondott a másiknak, de most megtört madárra hasonlít leginkább a kimentett lány. Toroti egyből éles különbséget tesz a történet után maga között és a tűz leánya között. Méltatja a tűz leányát, önmagát pedig egyszerű senkinek, asztaltörölgetőnek írja le. Bár ezt az életet jónak ítéli, békésnek, biztonságosnak és szerénynek. Nem tudja, hogy a lány miért értékeli le magát, de ezt nem tudja szó nélkül megállni.*
- Toroti jobb, mint tüz lánya. Nem hires, de van munka. Béke, biztonsag, jobb, mint dicsöség. Egyszerű ember tud boldogabb. Toroti tud kis meleg, kevés fény, megeléged élet. *Eszébe jut még valami közben a szép barna szemeket fürkészi.*
- Nagy tüz tombol, felgyujt erdő, elpusztit minden maga korül. Végen nagy lang kifárad, elalszik es nincsen tobbet. Kis láng ad fény, ad meleg, gyülnek köré emberek, szeretik kis lang. *Egyáltalán nem becsüli le a tisztességes munkát, sőt az egyszerű embereket mindig is boldogabbnak gondolta, mint akik nagy dolgokat akartak tenni. Nodric bár harcos, szeretne békét, boldogságot, de az élet nem mindig azt adja, amire számítunk.*
- Nodric akar Toroti boldog. Arca mosoly, szem csillog. Te értékes, nem pazarol el élet! *Saját boldogságában jelenleg nem bízik, csupán kevés eséllyel, de eddig megismerve Torotit szeretné, ha ő boldog lenne, bár még mindig nem tudja miért ilyen szomorú, miért fél, vagy legalább is nem teljesen érti az érzések mögötti történéseket. Jó embernek tartja, aki fiatal, szép, megelégedett a munkájával és megérdemelné a boldogságot is. Tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű, de attól még másnak kívánhatja, hogy az élete jobbra forduljon. Az északi boldogságát most félre kell tennie. Nem tudja mi lesz másnap, ha felkel a hajnal, s nem tudja, kinek a vére folyik, majd ha a nap lenyugszik, de ezzel most nem szeretné a hangulatot rombolni. Érzi kicsit, hogy a lány az ölelését kissé riadtan fogadja, mint eddig szinte minden váratlan mozdulatát. Az északi viszont megnyugtató határozottsággal és óvatossággal teszi mindezt. Bástyaként áll, amibe a másik belekapaszkodhat, ha akar. Rövid idő után az ölelését viszonozzák, és ajkaira mosoly ül ki ennek hatására. Eddigi kissé zord személye most roppant békés, és ez szinte árad minden szavából és mozdulatából. Maga sem érti, hogy ez a béke most miért járja át a testét, de talán ez mindkettőjükben jó érzéseket kelt majd. A lány az északi vállára hajtja fejét, majd megígéri, hogy megőrzi a medvebundát. Rövid töprengés után még halkan súg valamit a lány fülébe.*
- Nodric egy dolgot még kér Toroti. Nodric megmenteni te élet, de most azt kerem cserébe, hogy vigyazol magadra. Ígér meg Nodric! *Nem kért eddig semmit, nem is állt szándékában, de most kér, szinte kérleli a másikat, miközben érzi, hogy az ölelésében lévő lány ölelése talán gyengébb, mintha fáradna, vagy talán aludna. Egyáltalán nem bánja a dolgot, ha ez most megnyugtatja a vörös lányt. Sőt egy újabb ötlete támad, amit csak halkan súg, lágyan a másik fülébe.*
- Ének neked, halk. Tanulni kis kor, szóró szó, nagyon pontos. *ezt az egy zöldvölgyi éneket tanították meg neki még kiskorában, amit szóról szóra megtanult. Ezt dúdolja, majd nagyon halkan és lágyan énekeli el a lánynak.*
- ♪Erdő ölében patak fut szépen. Fűágy vár ott, párnád a réten. Hajtsd le fejed, hunyd le szemed. Mikor felébredsz, a nap nevet. Itt most jó, álmos rét. Itt a szép szemed őrzi százszorszép, itt álmod nyugodt, holnapra igaz lehet. Itt tudhatod, hogy szeretlek.♪*Ezt az egy altatódalt tudja a közös nyelven, amit most énekelt teljes szövegében. Furcsa mód ezt úgy meg tudta tanulni, hogy nem érzik közben északi törött nyelvezete, bár az ének és beszéd sokszor teljesen más forrásból tör elő. Hangja nem egy bárdé, de sok estén énekelnek történeteket, dalokat, így nem bántja a fület éneke, csupán nyugtatóan mélyen búg, halkan, hogy ne törje meg a békés légkört. Nem tudja, hogy erre hogyan reagál Toroti, de nem engedi még el, legalább is, amíg a másik nem akar öleléséből kiválni.*
628. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-01-31 15:43:31
Üzenet elküldve: 2021-01-31 15:43:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*A történet furcsa hatást kelt Yezában. Régen büszkeséggel töltötte volna el, talányos, kacér mosolyt vont volna az ajkára. Most viszont próbál elbújni előle legbelül. Elbújik, mert muszáj, és elbújik, mert szégyelli, milyen távol került attól a lánytól, akiről legendákat suttognak Wegtorenben. Az a lány büszke volt, gyönyörű, merész, telve ösztönző hajtóerővel.*
- Tűz leánya más, mint én *mondja rőt fürtjeit babrálva.* - Erős. Én... *vonja meg a vállát.* - Én senki vagyok. Szürke kísértet egy kereskedőház személyzetében. Asztalt törölgetni a fogadóban, leszedni a tányérokat a vendégek után... jó élet az is. Szerény. Békés. Biztonságos. Tűz lehet egészen kicsike is. Kevés fény. Kevés meleg. *Yeza hangjából kihallatszik, hogy hinni akarja, amit mond s ennek érdekében erővel is igyekszik elhallgattatni azt az ágáló hangot a lelkében.* - Kevés erő. *A hangot, ami egyre csak azt mantrázza: a wegtoreni tűz nem olyan, amit életben tartani elég egy törékeny kis gyertya kanóca.*
- Ha Nodric keresni akar valamit az életben, akkor keressen boldogság, nem harc. Az teszi egésszé élet.
*Kár, hogy saját bölcsességei rajta sosem fogtak. Ő nyughatatlannak született. Talán ezért is érzi magát most ilyen nyomorultul.
Az ölelés egy kicsit meglepi. Nem számít ilyen közvetlenségre az északitól, akit fél napja se ismer. Szó se róla, találta már magát férfi karjaiban ennél sokkal rövidebb idő után is, de ez most egészen másról szól, mint azok az alkalmak. Kell egy-két szívdobbanás, mert elsőre nem is igazán tudja, hogyan kezelje ezt a dolgot. Végül aztán felenged és viszonozza a gesztust. Jólesik Nodrik vállára hajtani a fejét. Lehunyja a szemét és engedi, hogy átjárja valamicskét a remény, ami a havashegyiből sugárzik megmagyarázhatatlan kitartással.*
- Rendben van *válaszolja.* - Megőrzöm neked. Vigyázok rá. *Hirtelen tör rá a fáradtság. Ez az egész nap... Rengeteget gyalogolt, a veremben való próbálkozás a kijutásra meg végképp kivette az erejét. A hideg, az ijedtség, a halál közelsége. Sok volt. El bírna aludni itt és most ebben az ölelésben.* - Köszönöm.
//az egyik szobában//
*A történet furcsa hatást kelt Yezában. Régen büszkeséggel töltötte volna el, talányos, kacér mosolyt vont volna az ajkára. Most viszont próbál elbújni előle legbelül. Elbújik, mert muszáj, és elbújik, mert szégyelli, milyen távol került attól a lánytól, akiről legendákat suttognak Wegtorenben. Az a lány büszke volt, gyönyörű, merész, telve ösztönző hajtóerővel.*
- Tűz leánya más, mint én *mondja rőt fürtjeit babrálva.* - Erős. Én... *vonja meg a vállát.* - Én senki vagyok. Szürke kísértet egy kereskedőház személyzetében. Asztalt törölgetni a fogadóban, leszedni a tányérokat a vendégek után... jó élet az is. Szerény. Békés. Biztonságos. Tűz lehet egészen kicsike is. Kevés fény. Kevés meleg. *Yeza hangjából kihallatszik, hogy hinni akarja, amit mond s ennek érdekében erővel is igyekszik elhallgattatni azt az ágáló hangot a lelkében.* - Kevés erő. *A hangot, ami egyre csak azt mantrázza: a wegtoreni tűz nem olyan, amit életben tartani elég egy törékeny kis gyertya kanóca.*
- Ha Nodric keresni akar valamit az életben, akkor keressen boldogság, nem harc. Az teszi egésszé élet.
*Kár, hogy saját bölcsességei rajta sosem fogtak. Ő nyughatatlannak született. Talán ezért is érzi magát most ilyen nyomorultul.
Az ölelés egy kicsit meglepi. Nem számít ilyen közvetlenségre az északitól, akit fél napja se ismer. Szó se róla, találta már magát férfi karjaiban ennél sokkal rövidebb idő után is, de ez most egészen másról szól, mint azok az alkalmak. Kell egy-két szívdobbanás, mert elsőre nem is igazán tudja, hogyan kezelje ezt a dolgot. Végül aztán felenged és viszonozza a gesztust. Jólesik Nodrik vállára hajtani a fejét. Lehunyja a szemét és engedi, hogy átjárja valamicskét a remény, ami a havashegyiből sugárzik megmagyarázhatatlan kitartással.*
- Rendben van *válaszolja.* - Megőrzöm neked. Vigyázok rá. *Hirtelen tör rá a fáradtság. Ez az egész nap... Rengeteget gyalogolt, a veremben való próbálkozás a kijutásra meg végképp kivette az erejét. A hideg, az ijedtség, a halál közelsége. Sok volt. El bírna aludni itt és most ebben az ölelésben.* - Köszönöm.
627. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-01-30 22:58:06
Üzenet elküldve: 2021-01-30 22:58:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Kiszolgálás//
//Gaelein//
*Zöldjei követik az elf tekintetet, mikor az a pult mögötti rejtek felé pillant, hiszen annak ellenére, hogy eddig nem lesett be, igazán kíváncsi, honnan bukkant elő olyan hirtelen.*
- Ez esetben bocsánat, hogy megzavartalak! *Szabadkozik kuncogva, rosszul tettetett restelkedéssel. Kezd bizony felengedni, nem csak fagyott teste, de riadt elméje is, lassan felfedve mókázó kedvű, felszabadultabb természetét.
A tea kedvére van, ez nem is kétséges, amellett, hogy meleg, igazán ízletes, többet pedig nem nagyon kívánhatna egy csészényi hasonló italtól. Mint ahogy jövőbeni szobájától sem, miről kiderül, bizony a remélt szegletében helyezkedik el majdani ágya. Vigyora, ha lehet, még jobban kiszélesedik, ahogy Gaelein elárulja kényelmességének titkát. A közelebb hajlást óvatosan bár, de viszonozza, majd apró kuncogással húzódik vissza, amint a bizalmas információ gazdát cserélt.*
- Áhh, én már a puszta földön is jót aludnék, csak ne ringatózzon alattam. *Ismeri be tréfásan csekély igényeit. Vacsora terén sem kellene sok a boldogságához, a felajánlott meghívás pedig jócskán túl is teljesíti minden reményét.*
- Ööhm, igen, szívesen! *Fogadja meglepetten az invitálást, hiszen ilyesmire igazán nem számított.* Rendben! *Egyezik bele engedelmesen a helyfoglalásba. A társaságban evés előnyösségével egy mosolygós bólintás képében ért egyet, s ahogy az elf elindul a konyhába, ő is így tesz, a mutatott asztal felé. Közelsége a kandallóhoz felbecsülhetetlen meleggel ajándékozza meg a várakozó szőkét, kinek arca lassacskán már nem a fagytól, hanem a pattogó tűz hőjétől pírlik. Megoldja kabátjának gombjait, hogy azt levéve, maga mellé téve, teáját kortyolgatva, s a belső teret szemlélve töltse idejét. Mikor az elf visszatér vacsorájukkal, éppen egy feje fölött lógó paprikafüzért figyelget, onnan emeli zöldjeit az elé pakolt tányérra.*
- Hmmm, köszönöm! *Szippant nagyot a felfelé gomolygó gőzölgés finom illatából.* Jó étvágyat! *Viszonozza annak rendje és módja szerint a köszöntést, majd keveset sem tétovázva tör egy falatot az egyik szelet cipóból, mit egy kanál raguval vegyít szájában.*
- Mmm, nagyon finom! *Lelkendezik szinte még teli szájjal, nem épp illedelmes lányokhoz méltóan. Ám ez sosem zavarta, így nem rest beszélgetést sem kezdeményezni. Elvégre, ha már társaságban étkeznek, annak előnyét is használják ki.*
- És milyen könyvet olvasol? *Kérdi valódi érdeklődéssel, két falat között.*
//Gaelein//
*Zöldjei követik az elf tekintetet, mikor az a pult mögötti rejtek felé pillant, hiszen annak ellenére, hogy eddig nem lesett be, igazán kíváncsi, honnan bukkant elő olyan hirtelen.*
- Ez esetben bocsánat, hogy megzavartalak! *Szabadkozik kuncogva, rosszul tettetett restelkedéssel. Kezd bizony felengedni, nem csak fagyott teste, de riadt elméje is, lassan felfedve mókázó kedvű, felszabadultabb természetét.
A tea kedvére van, ez nem is kétséges, amellett, hogy meleg, igazán ízletes, többet pedig nem nagyon kívánhatna egy csészényi hasonló italtól. Mint ahogy jövőbeni szobájától sem, miről kiderül, bizony a remélt szegletében helyezkedik el majdani ágya. Vigyora, ha lehet, még jobban kiszélesedik, ahogy Gaelein elárulja kényelmességének titkát. A közelebb hajlást óvatosan bár, de viszonozza, majd apró kuncogással húzódik vissza, amint a bizalmas információ gazdát cserélt.*
- Áhh, én már a puszta földön is jót aludnék, csak ne ringatózzon alattam. *Ismeri be tréfásan csekély igényeit. Vacsora terén sem kellene sok a boldogságához, a felajánlott meghívás pedig jócskán túl is teljesíti minden reményét.*
- Ööhm, igen, szívesen! *Fogadja meglepetten az invitálást, hiszen ilyesmire igazán nem számított.* Rendben! *Egyezik bele engedelmesen a helyfoglalásba. A társaságban evés előnyösségével egy mosolygós bólintás képében ért egyet, s ahogy az elf elindul a konyhába, ő is így tesz, a mutatott asztal felé. Közelsége a kandallóhoz felbecsülhetetlen meleggel ajándékozza meg a várakozó szőkét, kinek arca lassacskán már nem a fagytól, hanem a pattogó tűz hőjétől pírlik. Megoldja kabátjának gombjait, hogy azt levéve, maga mellé téve, teáját kortyolgatva, s a belső teret szemlélve töltse idejét. Mikor az elf visszatér vacsorájukkal, éppen egy feje fölött lógó paprikafüzért figyelget, onnan emeli zöldjeit az elé pakolt tányérra.*
- Hmmm, köszönöm! *Szippant nagyot a felfelé gomolygó gőzölgés finom illatából.* Jó étvágyat! *Viszonozza annak rendje és módja szerint a köszöntést, majd keveset sem tétovázva tör egy falatot az egyik szelet cipóból, mit egy kanál raguval vegyít szájában.*
- Mmm, nagyon finom! *Lelkendezik szinte még teli szájjal, nem épp illedelmes lányokhoz méltóan. Ám ez sosem zavarta, így nem rest beszélgetést sem kezdeményezni. Elvégre, ha már társaságban étkeznek, annak előnyét is használják ki.*
- És milyen könyvet olvasol? *Kérdi valódi érdeklődéssel, két falat között.*
626. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-01-30 13:03:56
Üzenet elküldve: 2021-01-30 13:03:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiszolgálás//
//Ewica Delis//
*Végre Gaelein is látja, hogy a lány arcáról eltűnik a félelem és az ijedtség, átadva a helyét egy szép mosolynak. Az elbújás megjegyzésére oldalra tekint, ahol a kényelmes hintaszék várakozik a meleg takaróval és a könyvvel.*
- Igen, bocsánat. *Süti le a szemeit bocsánatkérő mosollyal.*
- Ilyenkor ritkán jár erre vendég és bele lehet feledkezni egy jó könyvbe. *Vallja be őszintén.
Ewicának ízlik a tea, de miért is ne ízlene, hisz ilyenkor kevés jobb van, mint egy meleg, mézes csipkebogyótea.
A meleg szoba kilátása hat a legjobban a lányra, széles mosolyára és lelkes szavaira az elfnek is mosolyognia kell.*
- A kandalló felőli oldalon van az ágy, így kellemes meleg. *Válaszolja megerősítve Ewica reményeit, majd kicsit közelebb hajol, mintha valami nagyon bizalmas közlendője lenne.*
- Nagyon jót lehet benne aludni. *Súgja. Hogy ez tapasztalat vagy egyszerű vendéglátós fogás, nem tudni, de mindenképp jó előrejelzés lehet.
Az étel kérdésére elgondolkodik a lány és Gaelein látja rajta, hogy valamin nagyon agyal.*
- Ha szereted a vadat és a gombákat, akkor meghívlak egy jó vadragura. Elfogyasztod vele? *Int az egyik oldalsó asztal felé a kandalló mellett.*
- Foglalj csak helyet és máris hozom. Én is szívesebben eszek társaságban és bevallom, ritkán adódik alkalmam. *Mosolyog és ha Ewica belemegy, akkor elindul a konyhába míg a lány helyet foglal és szed két fatányérba egy-egy jóadag levest.*
- Itt is vagyok. *Mondja, ha visszaért és letesz a lány elég is egy tálat és még egy tányéron egy fél felszeletelt cipót.*
- Parancsolj, jó étvágyat. *Mondja még.
Ha Ewica más szeretne, más levest is kaphat, akkor azt hoz neki. De a ragu sűrű és tárkonytól illatos és a gombák mellett sárgarépa és burgonya is van benne, a levest pedig tejszínnel sűrítették.*
//Ewica Delis//
*Végre Gaelein is látja, hogy a lány arcáról eltűnik a félelem és az ijedtség, átadva a helyét egy szép mosolynak. Az elbújás megjegyzésére oldalra tekint, ahol a kényelmes hintaszék várakozik a meleg takaróval és a könyvvel.*
- Igen, bocsánat. *Süti le a szemeit bocsánatkérő mosollyal.*
- Ilyenkor ritkán jár erre vendég és bele lehet feledkezni egy jó könyvbe. *Vallja be őszintén.
Ewicának ízlik a tea, de miért is ne ízlene, hisz ilyenkor kevés jobb van, mint egy meleg, mézes csipkebogyótea.
A meleg szoba kilátása hat a legjobban a lányra, széles mosolyára és lelkes szavaira az elfnek is mosolyognia kell.*
- A kandalló felőli oldalon van az ágy, így kellemes meleg. *Válaszolja megerősítve Ewica reményeit, majd kicsit közelebb hajol, mintha valami nagyon bizalmas közlendője lenne.*
- Nagyon jót lehet benne aludni. *Súgja. Hogy ez tapasztalat vagy egyszerű vendéglátós fogás, nem tudni, de mindenképp jó előrejelzés lehet.
Az étel kérdésére elgondolkodik a lány és Gaelein látja rajta, hogy valamin nagyon agyal.*
- Ha szereted a vadat és a gombákat, akkor meghívlak egy jó vadragura. Elfogyasztod vele? *Int az egyik oldalsó asztal felé a kandalló mellett.*
- Foglalj csak helyet és máris hozom. Én is szívesebben eszek társaságban és bevallom, ritkán adódik alkalmam. *Mosolyog és ha Ewica belemegy, akkor elindul a konyhába míg a lány helyet foglal és szed két fatányérba egy-egy jóadag levest.*
- Itt is vagyok. *Mondja, ha visszaért és letesz a lány elég is egy tálat és még egy tányéron egy fél felszeletelt cipót.*
- Parancsolj, jó étvágyat. *Mondja még.
Ha Ewica más szeretne, más levest is kaphat, akkor azt hoz neki. De a ragu sűrű és tárkonytól illatos és a gombák mellett sárgarépa és burgonya is van benne, a levest pedig tejszínnel sűrítették.*
625. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-01-29 22:01:18
Üzenet elküldve: 2021-01-29 22:01:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Kiszolgálás//
//Gaelin//
*A barátságos, nyugtató mosoly, és a hasonló szavak elérik kívánt hatásukat, s Ewica arcáról lassan, de biztosan távoznak a riadalom ráncai. Biztonságának megerősítésére rövidet bólint, ajkán pedig apró mosoly kezd kibontakozni.*
- Csak úgy elbújtál ott a pult mögött. *Jegyzi meg még félszegen mókázva, miközben ujjaival a már taglalt módon fonja körül a gőzölgő teát tartalmazó pohárkát. Hálálkodását, na meg a felszólítást követően pedig nem restelkedik tovább, belekortyol a kellemesen meleg, mézesen édes italba. Szerencsére nem túl forró, így bármilyen óvatlanul sietős a korty, nem égeti meg vele nyelvét. Lehunyt szemmel hörpint még néhányat, majd elégedetten teszi vissza maga elé a poharat, nem engedve el.
A szabad szobát illető kérdésére a bízott választ kapja, sőt, annál még sokkal kecsegtetőbbet is.*
- De jó! *Vigyorodik immár minden korábbinál szélesebben.* Remélem az ágy is közel van a kandallóhoz! *Megjegyzése inkább tréfás, mint komoly, bár lelki szemei előtt már látja magát, ahogy odakucorodik a kemence hőjétől átfűtött falrészhez.*
- Enni? Hát... *Jobbját éppen csak egy pillanatra fűzi le poharának ívéről, míg töprengésében szőke fürtjeibe túr, úgy tarkó tájékán.*
- Igen, egy forró leves nagyon jól esne! Meg egy nagy karéj kenyér! *Határozza el magát végül a rendelésre. Ennyi még csak nem fog úgy fájni erszényének. Kevésbé lapos az, mint ahogy lánykánk félti tartalmát, csupán fogalma sincs, hogyan és mikor lesz alkalma visszapótolni költekezését. Ám ez legyen a holnap gondja, ő ma bizony rendesen megvacsorázik.*
//Gaelin//
*A barátságos, nyugtató mosoly, és a hasonló szavak elérik kívánt hatásukat, s Ewica arcáról lassan, de biztosan távoznak a riadalom ráncai. Biztonságának megerősítésére rövidet bólint, ajkán pedig apró mosoly kezd kibontakozni.*
- Csak úgy elbújtál ott a pult mögött. *Jegyzi meg még félszegen mókázva, miközben ujjaival a már taglalt módon fonja körül a gőzölgő teát tartalmazó pohárkát. Hálálkodását, na meg a felszólítást követően pedig nem restelkedik tovább, belekortyol a kellemesen meleg, mézesen édes italba. Szerencsére nem túl forró, így bármilyen óvatlanul sietős a korty, nem égeti meg vele nyelvét. Lehunyt szemmel hörpint még néhányat, majd elégedetten teszi vissza maga elé a poharat, nem engedve el.
A szabad szobát illető kérdésére a bízott választ kapja, sőt, annál még sokkal kecsegtetőbbet is.*
- De jó! *Vigyorodik immár minden korábbinál szélesebben.* Remélem az ágy is közel van a kandallóhoz! *Megjegyzése inkább tréfás, mint komoly, bár lelki szemei előtt már látja magát, ahogy odakucorodik a kemence hőjétől átfűtött falrészhez.*
- Enni? Hát... *Jobbját éppen csak egy pillanatra fűzi le poharának ívéről, míg töprengésében szőke fürtjeibe túr, úgy tarkó tájékán.*
- Igen, egy forró leves nagyon jól esne! Meg egy nagy karéj kenyér! *Határozza el magát végül a rendelésre. Ennyi még csak nem fog úgy fájni erszényének. Kevésbé lapos az, mint ahogy lánykánk félti tartalmát, csupán fogalma sincs, hogyan és mikor lesz alkalma visszapótolni költekezését. Ám ez legyen a holnap gondja, ő ma bizony rendesen megvacsorázik.*
624. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-01-29 10:07:55
Üzenet elküldve: 2021-01-29 10:07:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*A béke hangulata ténylegesen átjárja mindkét fiatalt, hiszen ez látszik, érződik mozdulataikból, gesztusaikból és hangjuk lágy csengéséből. Toroti óvatosan megsimítja a medve által okozott emlékek hegeit, ami elől nem húzódik el az északi. A szomorkás hangulatba a wegtoreni lány vidámságot csempészik egyetlen mondatával.*
- Toroti igaz mond. Medve tanított sokat. *Hangulata egy kissé derűsebbre vált és nevet az amúgy fájdalmas emléken, hiszen a leckét megtanulta. Igaz nem egyedül terítette le a medvét, de az első közelharc az állattal neki jutott. Teljesen egyetért a lány megállapításával és egy pillanatra ki is zökken gondterhelt állapotából. A vörös hűvös tenyerei simulnak az északi arcára, ami önkéntelenül is összeköti lélektükreiket. Az egyszerű kérésen meglepődik. Nem tudja, nem érti, hogy miért törődik vele, miért érdekli a lányt a sorsa. Nem tett érte különösebben nagy dolgot, legalább is nem érzi annak. Egyszerűen jó helyen járt, jó időben, ahhoz, hogy segítsen. A fátyolos szem, az elcsukló hangok megindítják Nodric fagyos szívét. Nem tapasztalt még hasonló őszinte aggodalmat a személye iránt és ez nem csak meglepi, hanem melegséggel tölti el belsőjét. Arcára mosoly kerül, mikor invitálást kap Artheniorba. A nagy várost tudja merre van, a wegtoreni kereskedőház nevét pedig alaposan megjegyezi. Kissé meglepődik, hogy arrafelé más néven ismerik a lányt, mégis reményt keltő mosoly kerül a férfi arcára.*
- Toroti emlékeztet valaki. Jönni kereskedő északra, esztendő korábban. Mesél Nodric történet híres harcos. Neve nem tudom. Wegtoren gyermeke. Hivták tüz leánya. Haja vörös, mint Toroti. Kereskedő mond, hogy tüz leánya legendás harcos. *Apró mosollyal arcán elmereng a történeten, hiszen nem tudja a nevét sem a harcosnak, akiről történeteket meséltek északon. Kékjei újra a barna szempárt keresik.*
- Nodric akart hires harcos, mint tüz leánya. Ismerjek Nodric neve. Késő megért, hogy Nodric út más. Harcol család, törzs, becsulet. Élet ad inkább, ér többet mint hires harcos lenni. *Megpróbálja megosztani az életében bekövetkezett változást, ami végül ahhoz vezetett, hogy most itt van. Sok egyéb körülmény együtt állása is kellett hozzá, de ha ezen a történeten nem gondolkodik el, akkor most biztosan nem lenne itt, apja parancsa ellenére. Nodric meleg tenyerét rásimítja Toroti szomorkás arcára, s ott is hagyja, ha másik engedi neki.*
- Toroti ad erő harc. Ha… Nodric győz…, ígér keres Toroti. *Nem tudja miért, de ez a felajánlás mintha életet lehet volna belé, még abban a tudatban is, hogy ellenfelénél kevesebb eséllyel indul párbajra a holnapi nap. Ha a lány engedi, akkor Nodric egészen közel hajol a vöröshöz, sőt átöleli őt úgy lepedőstől, bundástól együtt, s hacsak nem akar az ölelésből kiszaladni a másik, akkor megnyugodnak rajta kezei egy kis időre. Halántékuk szinte összeérhet, s ekkor halkan súg valamit a lány fülébe.*
- Kérlek tartani meg bunda! Emlék Nodric. Vigyázni rá, mig Nodric nem menni Arthenior meglátogat Toroti. Itt bunda meleg, nem kell. *Még a fagyos északi sziklák peremén nevelkedő férfit is meglágyítja wegtoren lányának melege. A ölelésbe belefeledkezik, s nem engedi a másikat, hacsak nem akar kiszabadulni, mert azt hagyja, nem akadályozza a vöröst semmiben, legfőképp nem akar ráerőltetni semmit. Az együttérzés és a remény szikrájának apró sugarát látja fényleni Toroti-ban, s ezt most nem akarja elengedni, mert… mert a holnap véres nap lesz, s mint utolsó mentsvár kapaszkodik, egy kis időre minden jó, nyugodt, amibe kapaszkodni tud.*
//az egyik szobában//
*A béke hangulata ténylegesen átjárja mindkét fiatalt, hiszen ez látszik, érződik mozdulataikból, gesztusaikból és hangjuk lágy csengéséből. Toroti óvatosan megsimítja a medve által okozott emlékek hegeit, ami elől nem húzódik el az északi. A szomorkás hangulatba a wegtoreni lány vidámságot csempészik egyetlen mondatával.*
- Toroti igaz mond. Medve tanított sokat. *Hangulata egy kissé derűsebbre vált és nevet az amúgy fájdalmas emléken, hiszen a leckét megtanulta. Igaz nem egyedül terítette le a medvét, de az első közelharc az állattal neki jutott. Teljesen egyetért a lány megállapításával és egy pillanatra ki is zökken gondterhelt állapotából. A vörös hűvös tenyerei simulnak az északi arcára, ami önkéntelenül is összeköti lélektükreiket. Az egyszerű kérésen meglepődik. Nem tudja, nem érti, hogy miért törődik vele, miért érdekli a lányt a sorsa. Nem tett érte különösebben nagy dolgot, legalább is nem érzi annak. Egyszerűen jó helyen járt, jó időben, ahhoz, hogy segítsen. A fátyolos szem, az elcsukló hangok megindítják Nodric fagyos szívét. Nem tapasztalt még hasonló őszinte aggodalmat a személye iránt és ez nem csak meglepi, hanem melegséggel tölti el belsőjét. Arcára mosoly kerül, mikor invitálást kap Artheniorba. A nagy várost tudja merre van, a wegtoreni kereskedőház nevét pedig alaposan megjegyezi. Kissé meglepődik, hogy arrafelé más néven ismerik a lányt, mégis reményt keltő mosoly kerül a férfi arcára.*
- Toroti emlékeztet valaki. Jönni kereskedő északra, esztendő korábban. Mesél Nodric történet híres harcos. Neve nem tudom. Wegtoren gyermeke. Hivták tüz leánya. Haja vörös, mint Toroti. Kereskedő mond, hogy tüz leánya legendás harcos. *Apró mosollyal arcán elmereng a történeten, hiszen nem tudja a nevét sem a harcosnak, akiről történeteket meséltek északon. Kékjei újra a barna szempárt keresik.*
- Nodric akart hires harcos, mint tüz leánya. Ismerjek Nodric neve. Késő megért, hogy Nodric út más. Harcol család, törzs, becsulet. Élet ad inkább, ér többet mint hires harcos lenni. *Megpróbálja megosztani az életében bekövetkezett változást, ami végül ahhoz vezetett, hogy most itt van. Sok egyéb körülmény együtt állása is kellett hozzá, de ha ezen a történeten nem gondolkodik el, akkor most biztosan nem lenne itt, apja parancsa ellenére. Nodric meleg tenyerét rásimítja Toroti szomorkás arcára, s ott is hagyja, ha másik engedi neki.*
- Toroti ad erő harc. Ha… Nodric győz…, ígér keres Toroti. *Nem tudja miért, de ez a felajánlás mintha életet lehet volna belé, még abban a tudatban is, hogy ellenfelénél kevesebb eséllyel indul párbajra a holnapi nap. Ha a lány engedi, akkor Nodric egészen közel hajol a vöröshöz, sőt átöleli őt úgy lepedőstől, bundástól együtt, s hacsak nem akar az ölelésből kiszaladni a másik, akkor megnyugodnak rajta kezei egy kis időre. Halántékuk szinte összeérhet, s ekkor halkan súg valamit a lány fülébe.*
- Kérlek tartani meg bunda! Emlék Nodric. Vigyázni rá, mig Nodric nem menni Arthenior meglátogat Toroti. Itt bunda meleg, nem kell. *Még a fagyos északi sziklák peremén nevelkedő férfit is meglágyítja wegtoren lányának melege. A ölelésbe belefeledkezik, s nem engedi a másikat, hacsak nem akar kiszabadulni, mert azt hagyja, nem akadályozza a vöröst semmiben, legfőképp nem akar ráerőltetni semmit. Az együttérzés és a remény szikrájának apró sugarát látja fényleni Toroti-ban, s ezt most nem akarja elengedni, mert… mert a holnap véres nap lesz, s mint utolsó mentsvár kapaszkodik, egy kis időre minden jó, nyugodt, amibe kapaszkodni tud.*
623. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-01-29 09:18:40
Üzenet elküldve: 2021-01-29 09:18:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*Mindketten kissé szorongva állnak a jövő előtt, ami sötét árnyakba burkolózik. Lám, a világ mindenhol ugyanolyan bonyolult. Ha ennek vége, ennek az estének, és kilépnek a tavernából, a dolgok visszaváltanak undok természetükre. De most még minden olyan csendesnek és békésnek tűnik, ha épp nem gondol a helyzetére.
A hallottak alapján a háború túl éhes ott északon, hogy bármi megállítsa. Valahogy sejtette, hogy ez lesz a konklúzió. A legtöbbször az erőszak szava a leghangosabb, hiába suttognak megannyi más lehetőségről a háttérben szóló hangok. Az érveket meghallani csend kell. A feltüzelt léleknek viszont türelmetlenség üvölt a fülében. Yeza látja a férfin, hogy mennyire tehetetlennek érzi magát az övéi dolgában, és ennél rosszabb talán nincs is. Meglehet, ezért ilyen közvetlen a vörössel. Elfordíthatja a tekintetét kicsit az elkerülhetetlen közelgő borzalmairól.
Yeza óvatosan megsimítja a hegeket Nodric hátán.*
- Senki sem születik jó vadásznak *mondja.* - Medve tanít Nodric. *Nem is figyel oda rá, de az északi darabos nyelvezete átragad rá. Ösztönösen közelít a közös mederhez, ahol szavaik értelmezés a legkönnyebben összeér.* - Nodrik lesz ügyesebb lecke után. *Derűs tanulságot kanyarít a bizonyosan fájdalmas emlékre. A bunda méretét tekintve így se mindennapi teljesítmény lehetett leteríteni az állatot.
A felajánlás némileg váratlanul éri. Még ha ő mentette volna ki a férfit a veremből, értené, de így hirtelen nem is tudja hová tenni. Hálás mosolygás kúszik a wegtoreni vonásokra. Még mindig hűvös tenyereit Nodric arcának két oldalára simítja.*
- Maradj életben, ha lehet *suttogja szelíden a kérést.* - És ha... *elcsuklik a hangja egy pillanatra és fátyolosság szalad a szemébe, de egy sóhajjal összeszedi magát.* - És ha Artheniorban jársz, keress meg. A wegtoreni kereskedőháznál. *Valahogy most csak tóba dobott kavicsnak tűnik az útbaigazítás. Fogalma sincs, van-e egyáltalán jövője ott. Sokkal valószínűbbnek látja, hogy a keresés legjobb esetben is csupán egy jelöletlen sírhoz vezet, de inkább még oda se.*
- Ott más néven ismernek, de név híján se nehéz rám ismerni *mondja, szándékosan homályban hagyva, hogy ott milyen néven illetik. Finom jelzés rá, hogy mindennek oka van.*
- A medvebundára pedig még neked is szükséged lesz, ha visszamégy a törzsedhez. Ott még mindig hideg van. Még Nodricnak is.
//az egyik szobában//
*Mindketten kissé szorongva állnak a jövő előtt, ami sötét árnyakba burkolózik. Lám, a világ mindenhol ugyanolyan bonyolult. Ha ennek vége, ennek az estének, és kilépnek a tavernából, a dolgok visszaváltanak undok természetükre. De most még minden olyan csendesnek és békésnek tűnik, ha épp nem gondol a helyzetére.
A hallottak alapján a háború túl éhes ott északon, hogy bármi megállítsa. Valahogy sejtette, hogy ez lesz a konklúzió. A legtöbbször az erőszak szava a leghangosabb, hiába suttognak megannyi más lehetőségről a háttérben szóló hangok. Az érveket meghallani csend kell. A feltüzelt léleknek viszont türelmetlenség üvölt a fülében. Yeza látja a férfin, hogy mennyire tehetetlennek érzi magát az övéi dolgában, és ennél rosszabb talán nincs is. Meglehet, ezért ilyen közvetlen a vörössel. Elfordíthatja a tekintetét kicsit az elkerülhetetlen közelgő borzalmairól.
Yeza óvatosan megsimítja a hegeket Nodric hátán.*
- Senki sem születik jó vadásznak *mondja.* - Medve tanít Nodric. *Nem is figyel oda rá, de az északi darabos nyelvezete átragad rá. Ösztönösen közelít a közös mederhez, ahol szavaik értelmezés a legkönnyebben összeér.* - Nodrik lesz ügyesebb lecke után. *Derűs tanulságot kanyarít a bizonyosan fájdalmas emlékre. A bunda méretét tekintve így se mindennapi teljesítmény lehetett leteríteni az állatot.
A felajánlás némileg váratlanul éri. Még ha ő mentette volna ki a férfit a veremből, értené, de így hirtelen nem is tudja hová tenni. Hálás mosolygás kúszik a wegtoreni vonásokra. Még mindig hűvös tenyereit Nodric arcának két oldalára simítja.*
- Maradj életben, ha lehet *suttogja szelíden a kérést.* - És ha... *elcsuklik a hangja egy pillanatra és fátyolosság szalad a szemébe, de egy sóhajjal összeszedi magát.* - És ha Artheniorban jársz, keress meg. A wegtoreni kereskedőháznál. *Valahogy most csak tóba dobott kavicsnak tűnik az útbaigazítás. Fogalma sincs, van-e egyáltalán jövője ott. Sokkal valószínűbbnek látja, hogy a keresés legjobb esetben is csupán egy jelöletlen sírhoz vezet, de inkább még oda se.*
- Ott más néven ismernek, de név híján se nehéz rám ismerni *mondja, szándékosan homályban hagyva, hogy ott milyen néven illetik. Finom jelzés rá, hogy mindennek oka van.*
- A medvebundára pedig még neked is szükséged lesz, ha visszamégy a törzsedhez. Ott még mindig hideg van. Még Nodricnak is.
622. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-01-28 09:43:03
Üzenet elküldve: 2021-01-28 09:43:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
*Toroti jól érzékelhető választ ad a hideg-meleg idők legjobb kihasználására, amivel most a havasföldi sem tud kötözködni. Egy pillanatra behunyja szemét és megpróbálja elképzelni, hogy milyen érzés lehet, amit a lány lefestett szavakkal. Ez részben sikerül neki, mivel a sivatag hőjét még nem volt alkalma megtapasztalni, de a kandalló melegségével maga elé képzeli, amennyire csak lehetséges. Kellemes érzés járja át a testét, s egy pillanatra még libabőrös is lesz a bőre, amit egy félbeharapott mosollyal konstatál.*
- Te nagyon szeret wegtoren. Nodric nem ismer csak tél és fagy. Kíván neked, hogy nap melege adjon erő, jövő. *Nem tudja miért, de szimpátiát érez a vörös iránt, s amiket megtudott róla, azok alapján azt kívánja neki, hogy az előbbi érzés, amit elképzelt és szavakkal lefestett, azt újra, tartósan érezhesse a gondokon túl. Először nem is gondol bele, hogy kardja kihúzásával és kényszeredett cselekvésű élezésével megrémítheti a másikat. Csak akkor tűnik fel neki, amikor Torotin látja a pillanatnyi félelmet a kard közelsége miatt, s hagyja neki a puha női kezet megállapodni saját kezén, s a kardot másik kezével félre is teszi a fenyegető közelségből. Az élezésből újra feltekint keresve a másik lélektükreit. Nehéz kifejeznie, elmondani mindazt a történést, érzéseket, amiket most magában tart, de valahogy most minden olyan nyugodt, csendes és békés ahhoz, hogy legalább megpróbálja elmondani.*
- Ellenség törzs vezére jön ide fegyver miatt. Kegyetlen nem kímél, nem alkud. *A reménytelen tökéletesen ráillik a helyzetére, bár értékeli a felvetett lehetőségeket, ez sajnos elkerülhetetlen, ami érződhet a havasföldi szavaiból. Több lehetőséget is felvázol a békére, megoldásra a vörös, amik egyébként teljesen logikusak és más helyzetben megoldást kínálhatna, de az ellenség nem ily kegyes. A támogató szavak értékeléseként kézfejének külső részével óvatosan végig simít a lány arcán, már ha engedi neki, majd ujjaival finoman a másik szívének felső részére bök.*
- A tűz mindig talál útja. Te okos, kedves vagy. Harcos szív van neked. Nem fogsz el. Harcos szív mindig küzd, győz, félelemmel birokra kel. *értékeli a nyugtató, bátorító és nevesítő szavakat Toroti-tól. A dicséretekre csupán vigyorog, majd a hátát fordítja a lány felé.*
- Nem nagyon ügyes. Medve csinálta. *A hátán egy heges bemarás látható, amit szavai nyomán lehet sejteni, hogy a medve mancsnyoma marta bele. Végül ugyan leterítette az állatot, de megőrizte a harc sebeit hegek formájában. Eddigi szilárd elhatározásában most valami változás van kialakulóban. Nem tesz le arról, hogy véghez vigye, amit eltervezett, de talán valamit tehet még a vörösért.*
- Nodric tud neked segít, bármi? Bármi. *Tudja, hogy a lány nem egy elesett lélek, azonban amikor kihúzta a veremből sérült, rémült vadként viselkedett. Megtudta, hogy nincs mibe kapaszkodnia, s ha még egy utolsó jó dolgot tehet életében, akkor nem fogja eldobni a lehetőséget. Toroti érezheti, hogy a felajánlás komoly, a havashegyi egyetlen arcizma sem rándul. Nem tudja miben, de segíteni akar. Rövid ideje ismeri, de őszintén megkedvelte a másikat ez alatt a rövid idő alatt is. Valahogy nyugtatóan hat rá a jelenléte, szavai, s tettei, melyeket óvatosan mér teljesen jogosak nem túl régi ismeretségükhöz mérten. Gleccserkék tekintete most barátságosan fúródik a barna szempárba, várva a választ, a lehetőséget, hogy talán segíthessen valamiben.*
//az egyik szobában//
*Toroti jól érzékelhető választ ad a hideg-meleg idők legjobb kihasználására, amivel most a havasföldi sem tud kötözködni. Egy pillanatra behunyja szemét és megpróbálja elképzelni, hogy milyen érzés lehet, amit a lány lefestett szavakkal. Ez részben sikerül neki, mivel a sivatag hőjét még nem volt alkalma megtapasztalni, de a kandalló melegségével maga elé képzeli, amennyire csak lehetséges. Kellemes érzés járja át a testét, s egy pillanatra még libabőrös is lesz a bőre, amit egy félbeharapott mosollyal konstatál.*
- Te nagyon szeret wegtoren. Nodric nem ismer csak tél és fagy. Kíván neked, hogy nap melege adjon erő, jövő. *Nem tudja miért, de szimpátiát érez a vörös iránt, s amiket megtudott róla, azok alapján azt kívánja neki, hogy az előbbi érzés, amit elképzelt és szavakkal lefestett, azt újra, tartósan érezhesse a gondokon túl. Először nem is gondol bele, hogy kardja kihúzásával és kényszeredett cselekvésű élezésével megrémítheti a másikat. Csak akkor tűnik fel neki, amikor Torotin látja a pillanatnyi félelmet a kard közelsége miatt, s hagyja neki a puha női kezet megállapodni saját kezén, s a kardot másik kezével félre is teszi a fenyegető közelségből. Az élezésből újra feltekint keresve a másik lélektükreit. Nehéz kifejeznie, elmondani mindazt a történést, érzéseket, amiket most magában tart, de valahogy most minden olyan nyugodt, csendes és békés ahhoz, hogy legalább megpróbálja elmondani.*
- Ellenség törzs vezére jön ide fegyver miatt. Kegyetlen nem kímél, nem alkud. *A reménytelen tökéletesen ráillik a helyzetére, bár értékeli a felvetett lehetőségeket, ez sajnos elkerülhetetlen, ami érződhet a havasföldi szavaiból. Több lehetőséget is felvázol a békére, megoldásra a vörös, amik egyébként teljesen logikusak és más helyzetben megoldást kínálhatna, de az ellenség nem ily kegyes. A támogató szavak értékeléseként kézfejének külső részével óvatosan végig simít a lány arcán, már ha engedi neki, majd ujjaival finoman a másik szívének felső részére bök.*
- A tűz mindig talál útja. Te okos, kedves vagy. Harcos szív van neked. Nem fogsz el. Harcos szív mindig küzd, győz, félelemmel birokra kel. *értékeli a nyugtató, bátorító és nevesítő szavakat Toroti-tól. A dicséretekre csupán vigyorog, majd a hátát fordítja a lány felé.*
- Nem nagyon ügyes. Medve csinálta. *A hátán egy heges bemarás látható, amit szavai nyomán lehet sejteni, hogy a medve mancsnyoma marta bele. Végül ugyan leterítette az állatot, de megőrizte a harc sebeit hegek formájában. Eddigi szilárd elhatározásában most valami változás van kialakulóban. Nem tesz le arról, hogy véghez vigye, amit eltervezett, de talán valamit tehet még a vörösért.*
- Nodric tud neked segít, bármi? Bármi. *Tudja, hogy a lány nem egy elesett lélek, azonban amikor kihúzta a veremből sérült, rémült vadként viselkedett. Megtudta, hogy nincs mibe kapaszkodnia, s ha még egy utolsó jó dolgot tehet életében, akkor nem fogja eldobni a lehetőséget. Toroti érezheti, hogy a felajánlás komoly, a havashegyi egyetlen arcizma sem rándul. Nem tudja miben, de segíteni akar. Rövid ideje ismeri, de őszintén megkedvelte a másikat ez alatt a rövid idő alatt is. Valahogy nyugtatóan hat rá a jelenléte, szavai, s tettei, melyeket óvatosan mér teljesen jogosak nem túl régi ismeretségükhöz mérten. Gleccserkék tekintete most barátságosan fúródik a barna szempárba, várva a választ, a lehetőséget, hogy talán segíthessen valamiben.*
621. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2021-01-28 08:04:17
Üzenet elküldve: 2021-01-28 08:04:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Tűz és jég//
//az egyik szobában//
- Hideg ellen felöltöznek, meleg ellen levetkőznek *vonja meg a vállát.* - Fülledt nyáridőben meg lehet fürödni hűs vizű patakban, hagyni a szélnek, hogy törölközetlen öleljen, míg megszáradsz. Úgy hiányzik a wegtoreni nap melege az arcomon *sóhajt, vágyódva merül el az emlékeiben. Lehunyja a szemét és felemeli az arcát, mintha melengető sugarakban fürdethetné csupán azzal, ha erősen rá gondol. Kár, hogy ez nem lehetséges.
Az emlegetett forró fürdő kapcsán legalább egyetértenek, ezt Yeza elégedett mosolygással üdvözli. Amikor viszont Nodric kivonja a kardját, visszatér a vörös bizalmatlansága. Maga alá húzza a lábait, hogy fel tudjon ugrani, el tudjon rugaszkodni, ha szükség lenne rá, de egyelőre nem mozdul a bundáról. Feszültsége tovább marad, mikor a férfi mellé telepszik. A hosszúkard veszélyesebb távolról, de azért az sem kifejezetten megnyugtató, ha az embertől karnyújtásnyira tart egy idegen egy meztelen pengét. Főleg nem, ha ő viszont jelenleg egyetlen, magára csavart lepedőt tud felmutatni ellene. A szavak és a használt hangsúly lassacskán meggyőzik, hogy valószínűleg semmi fenyegetés nincs a fegyver jelenlétében, de azért ő óvatosan mozdul. Finoman a férfi kezére simítja a sajátját és ha engedi, a kardot arrébb tessékeli a közelükből.*
- Mintha máris búcsúznál *mondja csendesen.* - Ilyen reménytelen? *Yeza nem ismeri az erőviszonyokat, ahogy az ellent sem, akikkel Nodric törzsének szembe kell majd néznie.* - Nem lehet elkerülni? *puhatolózik tovább, mert az a csüggedt, szomorkás él az északi hangjában mély és sötét.* - Szövetséggel. Házassággal? Valahogy.
*Azt csak Nodric tudhatja biztosan, hogy a háttérben mi táplálja ezt az ellentétet. Könnyen lehet, hogy valóban csak annyiról van szó, amit a havashegyi elmondott, de az sem kizárt, hogy a tél hozta viszontagság csupán a felszín.*
- A hegy lábánál gazdagok az erdők *mondja.* - Veszélyesek, de gazdagok zsákmányban. Ha a törzsek harcosai öldöklés helyett összefognak, lehet élelem mindenkinek.
*Nem akar beleszólni, de Yeza hajlamos magáénak érezni a bonyodalmakat, főleg, ha ő ilyen tétlenségre van kárhoztatva, mint az elmúlt hónapokban.*
- Az ősök megvárnak. Nodric bátor harcos *mondja. Igyekszik bizakodást csempészni a férfiba. Megsimítja a medvebundát, aztán megemeli egy kicsit a szélét.* - És ügyes vadász.
//az egyik szobában//
- Hideg ellen felöltöznek, meleg ellen levetkőznek *vonja meg a vállát.* - Fülledt nyáridőben meg lehet fürödni hűs vizű patakban, hagyni a szélnek, hogy törölközetlen öleljen, míg megszáradsz. Úgy hiányzik a wegtoreni nap melege az arcomon *sóhajt, vágyódva merül el az emlékeiben. Lehunyja a szemét és felemeli az arcát, mintha melengető sugarakban fürdethetné csupán azzal, ha erősen rá gondol. Kár, hogy ez nem lehetséges.
Az emlegetett forró fürdő kapcsán legalább egyetértenek, ezt Yeza elégedett mosolygással üdvözli. Amikor viszont Nodric kivonja a kardját, visszatér a vörös bizalmatlansága. Maga alá húzza a lábait, hogy fel tudjon ugrani, el tudjon rugaszkodni, ha szükség lenne rá, de egyelőre nem mozdul a bundáról. Feszültsége tovább marad, mikor a férfi mellé telepszik. A hosszúkard veszélyesebb távolról, de azért az sem kifejezetten megnyugtató, ha az embertől karnyújtásnyira tart egy idegen egy meztelen pengét. Főleg nem, ha ő viszont jelenleg egyetlen, magára csavart lepedőt tud felmutatni ellene. A szavak és a használt hangsúly lassacskán meggyőzik, hogy valószínűleg semmi fenyegetés nincs a fegyver jelenlétében, de azért ő óvatosan mozdul. Finoman a férfi kezére simítja a sajátját és ha engedi, a kardot arrébb tessékeli a közelükből.*
- Mintha máris búcsúznál *mondja csendesen.* - Ilyen reménytelen? *Yeza nem ismeri az erőviszonyokat, ahogy az ellent sem, akikkel Nodric törzsének szembe kell majd néznie.* - Nem lehet elkerülni? *puhatolózik tovább, mert az a csüggedt, szomorkás él az északi hangjában mély és sötét.* - Szövetséggel. Házassággal? Valahogy.
*Azt csak Nodric tudhatja biztosan, hogy a háttérben mi táplálja ezt az ellentétet. Könnyen lehet, hogy valóban csak annyiról van szó, amit a havashegyi elmondott, de az sem kizárt, hogy a tél hozta viszontagság csupán a felszín.*
- A hegy lábánál gazdagok az erdők *mondja.* - Veszélyesek, de gazdagok zsákmányban. Ha a törzsek harcosai öldöklés helyett összefognak, lehet élelem mindenkinek.
*Nem akar beleszólni, de Yeza hajlamos magáénak érezni a bonyodalmakat, főleg, ha ő ilyen tétlenségre van kárhoztatva, mint az elmúlt hónapokban.*
- Az ősök megvárnak. Nodric bátor harcos *mondja. Igyekszik bizakodást csempészni a férfiba. Megsimítja a medvebundát, aztán megemeli egy kicsit a szélét.* - És ügyes vadász.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 732-751