//Tavernában//
//Ganer, Arreale, Cilanney//
*Bólint, amikor Ganer megjegyzi tájékozottságát. Hiába, évek alatt sok információ átcsepeg a leveleken keresztül, s Cilanney nem az a típus, aki csak úgy elfelejti azokat. Ganer tiszta tekintettel állja minden szúrós pillantását, ami becsülendő, s Cilanney bár nem jegyzi meg hangosan, azért elkönyveli, hogy ezek szerint nincs sok takargatni valója.*
- Jahj, igen, valóban. Yosben. *Helyesbít, mikor Ganer annak rendje és módja szerint kijavítja. Nem túl hiteles alakítás, de ismeretlenül ezt talán még nem sütik rá azonnal. A lényeget ezzel igazából csakugyan sikerül felgöngyölnie, és meg is nyugszik általa. A tündér öregapó köszöntése után, nem is habozik minden kertelés nélkül elmondani, miért is vannak itt, végül Ganer boronálja el a hóbortos lány miatt keletkezett egyenetlenséget, s mutatja be őket az elejétől a végéig. Mal éppen az ilyen ballépései miatt szokott litániázni, nem minden ok nélkül persze. Noha Cilanney úgy gondolja, éppen úgy van rendjén, hogy Ganer mutassa be őt, az idősebb úrnak. Mikor neve elhangzik, azért kicsiny kacsóját készenlétben tartja, ha netán kezet szeretne csókolni, bár az erdei népek szokásait nem ismeri egyáltalán.*
- Mil'Ochass? ~Sosem hallottam... Elfek lakta? Lyessal vajon tudja?~ *morfondírozik.*
~Meg sem ismerne már.~
*Kicsit fájó, hogy a nagy lángolás után ki tudja, merre járhat az elf, de próbál nagylányként hozzáállni a dologhoz.*
- Esetleg a Verielyan név nem ismert a közösségükben? *kérdezi mint egy holdkóros, aki oda sem figyelt a korábbi beszélgetésre.*
- Illetve persze, maradok, amúgy sem tudnék menni. Majd lepihenek. *Emeli intésre a kezét amikor az öreg elkezdi magával vonszolni Ganert.*
- Azért siessetek vissza. És köszönöm! *Éjkék szemei az okuláré mögül jelentőségteljesen néznek Ganerre, nehogy elfeledje, sebesültként hátrahagyják őt. Ami azt illeti a távolodó alakokat elnézve, nekitámaszkodik a támlának, majd a visszatérő és pakolászásba takarításba merülő tündérlányt kezdi figyelni. A szemeivel főleg, mert amúgy gondolatban annyi minden cikázik a fejében, hogy bajos volna követni. Olyannyira, hogy bele is álmosodik.*
- Kisasszony! Hahó! Valaki! *szól, egyre hangosabban, ha éppen kong a hely az ürességtől.*