Nincs játékban - Taverna a Három Baráthoz
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Taverna a Három Baráthoz | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 15 (281. - 300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
300. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-06-09 23:25:38
Üzenet elküldve: 2020-06-09 23:25:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Irány Radkraal!//
*Miután felsegítette a lányt, érzi, hogy rá nehezedik. Ez természetes volt, hiszen mégis csak ki ment a bokája. Természetesen ez cseppet sem zavarja, hiszen mégis csak segítenie kell neki. Miután a lány mutatja neki az utat a kezével és elmondja neki, hogy milyen jellegű házat kell majd látnia, elindul abba az irányba. Egy hosszúra sikeredett séta után, mintha már látna valamit a távolból. Egy cseréptetőt vesz észre, amin kicsit eluralkodott a természet. Otthonosnak gondolja, hogy a cseréptető alatt székek és asztalok vannak. Miután nagy nehezen be téved a fogadóba a lánnyal, apró ablakokat vesz észre, melyek körül kockás abrosszal díszített asztalok találhatóak.*
-Nos van egy érzésem, hogy megérkeztünk. Szerintem gyönyörű a helyiség.
*Rá néz a lányra és eszébe jut, hogy mi is történt pár órával ezelőtt.*
-Lehetséges, hogy meg kéne szállnunk pár éjszakára. Nem gondolod?
*Pillantása a lány arcára terelődik, majd várja tőle a választ.*
*Miután felsegítette a lányt, érzi, hogy rá nehezedik. Ez természetes volt, hiszen mégis csak ki ment a bokája. Természetesen ez cseppet sem zavarja, hiszen mégis csak segítenie kell neki. Miután a lány mutatja neki az utat a kezével és elmondja neki, hogy milyen jellegű házat kell majd látnia, elindul abba az irányba. Egy hosszúra sikeredett séta után, mintha már látna valamit a távolból. Egy cseréptetőt vesz észre, amin kicsit eluralkodott a természet. Otthonosnak gondolja, hogy a cseréptető alatt székek és asztalok vannak. Miután nagy nehezen be téved a fogadóba a lánnyal, apró ablakokat vesz észre, melyek körül kockás abrosszal díszített asztalok találhatóak.*
-Nos van egy érzésem, hogy megérkeztünk. Szerintem gyönyörű a helyiség.
*Rá néz a lányra és eszébe jut, hogy mi is történt pár órával ezelőtt.*
-Lehetséges, hogy meg kéne szállnunk pár éjszakára. Nem gondolod?
*Pillantása a lány arcára terelődik, majd várja tőle a választ.*
299. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-06-06 10:15:45
Üzenet elküldve: 2020-06-06 10:15:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Betérőben//
//Zárás//
*Gondolta, hogyha megeredne a nyelve, nem igazán nyerné el a Morla tetszését, de a férfi eleve hirtelen haragúnak is tűnik a gnóm szemében. Sok ilyennel találkozott már, leginkább nemesi családokból, vagy gazdagabb, zsírosabb polgári háztartásokból kerülnek ki, tapasztalatai szerint. Erre gyanakszik most is, bár a habitusból ítélve, talán inkább a kutyabőrösök közül kerülhetett ki a wegtoreni. Vulsryn csak mosolyog, egy szót sem szól, hagyja, hogy a sértődöttségét elfröcsögje a másik. Egyszer pillant csak ki az ablakon, miközben a híres-neves - sosem hallott - családját ecseteli Drann. Az eső eláll, a fellegek közül néhány halványabb napsugár kivillan, megvilágítva a harmatos erdőszélét. Itt az idő menni hát, minden tekintetben. Untatják az olyanok, mint az elf, semmi érdekeset nem lát már benne. Jól tette, hogy nem mesélt, tapasztalatlannak látja még a kardforgatót ahhoz, hogy megértse, mit miért kellett tennie a vajákosnak. Lehet, hogy téved, lehet, hogy félreismeri a hosszúéletűt. ~ Hiába hangoztatod annyiszor a nevedet, Artheniorban már úgysem számít. ~ mióta volt az a forradalom, valami leányálomba kezdi ringatni magát a város: hogy nincsenek különbségek, mindenki "polgár". Persze minden valamire való gnóm tudja, hogy ez nem igaz - nemesek és közrendűek, szegények és gazdagok mindig is voltak, s mindig is lesznek. Így van ez rendjén. Egy szakadozott kuncogást még megejt maga előtt, miközben feláll.*
- Nos, akkor Morla uram *mondja kissé gúnyosan* én nem is tartom tovább fel felségedet. További jó ivászatot, ajánlom magamat!*Vagy mit is csinált ez itt. Vulsryn magára teríti a köpenyt, fejét elfedi a csuklyával, s megint az a rendezetlen szakállú, arctalan vénség lesz, mint érkezésekor. Szemeit a lepel mélyen takarja, csak orra vége bukkan ki. Lassan kopognak a csizmái a padlón, miközben elhagyja a Tavernát, választ nem várva. De megjegyzett mindent.*
//Betérőben//
//Zárás//
*Gondolta, hogyha megeredne a nyelve, nem igazán nyerné el a Morla tetszését, de a férfi eleve hirtelen haragúnak is tűnik a gnóm szemében. Sok ilyennel találkozott már, leginkább nemesi családokból, vagy gazdagabb, zsírosabb polgári háztartásokból kerülnek ki, tapasztalatai szerint. Erre gyanakszik most is, bár a habitusból ítélve, talán inkább a kutyabőrösök közül kerülhetett ki a wegtoreni. Vulsryn csak mosolyog, egy szót sem szól, hagyja, hogy a sértődöttségét elfröcsögje a másik. Egyszer pillant csak ki az ablakon, miközben a híres-neves - sosem hallott - családját ecseteli Drann. Az eső eláll, a fellegek közül néhány halványabb napsugár kivillan, megvilágítva a harmatos erdőszélét. Itt az idő menni hát, minden tekintetben. Untatják az olyanok, mint az elf, semmi érdekeset nem lát már benne. Jól tette, hogy nem mesélt, tapasztalatlannak látja még a kardforgatót ahhoz, hogy megértse, mit miért kellett tennie a vajákosnak. Lehet, hogy téved, lehet, hogy félreismeri a hosszúéletűt. ~ Hiába hangoztatod annyiszor a nevedet, Artheniorban már úgysem számít. ~ mióta volt az a forradalom, valami leányálomba kezdi ringatni magát a város: hogy nincsenek különbségek, mindenki "polgár". Persze minden valamire való gnóm tudja, hogy ez nem igaz - nemesek és közrendűek, szegények és gazdagok mindig is voltak, s mindig is lesznek. Így van ez rendjén. Egy szakadozott kuncogást még megejt maga előtt, miközben feláll.*
- Nos, akkor Morla uram *mondja kissé gúnyosan* én nem is tartom tovább fel felségedet. További jó ivászatot, ajánlom magamat!*Vagy mit is csinált ez itt. Vulsryn magára teríti a köpenyt, fejét elfedi a csuklyával, s megint az a rendezetlen szakállú, arctalan vénség lesz, mint érkezésekor. Szemeit a lepel mélyen takarja, csak orra vége bukkan ki. Lassan kopognak a csizmái a padlón, miközben elhagyja a Tavernát, választ nem várva. De megjegyzett mindent.*
298. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-06-04 09:28:10
Üzenet elküldve: 2020-06-04 09:28:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Betérőben//
*Drannak egyre kevésbe van ínyére ez a beszélgetés (már ha annak lehet nevezni a két merőben eltérő habitusú és hátterű fogadóbeli vendég kényszerűségből kialakuló szóváltását), és egyre kevésbé van ínyére kéretlen asztaltársasága. ~De csak nem fogok vele elkezdeni vitatkozni azon, mi számít arcátlannak, és mi nem egy alig néhány perces véletlen ismeretség során? Kicsit elkésett dolog lenne kioktatni őt az ő korában minderre... és felesleges is, attól tartok.~ nézi szótlanul, magában sóhajtva a pimasz kis frátert a wegtoreni. ~Teysusra! Miért épp egy ilyen modortalan, eszetlen vén gnómnak kellett idetelepednie! Pedig első látásra egészen kedélyesnek tűnt!~ morfondírozik magában elégedetlenül. Ráadásul a boros flaska is kiürülőfélben, bár azt Vulsryn javára lehet írni, hogy a gnóm igazán nem vett részt annak kiürítésében, ez kizárólag a wegtorenit terheli. Mindennek köszönhetően Drann korábbi jó hangulata kezd elpárologni: se bor, se jó társaság, se semmilyen jó kis szívderítő.
Az eső szerencsére úgy tűnik, lassan kezd elállni, néhányan kinéznek, majd fizetés után útrakelnek. Drannak is megfordul a fejében, hogy feláll, és itt hagyja magára az öreget, de őszintén szólva, egyelőre túl lusta és kényelmes ehhez. Meg hát, elvégre (gondolja) ez mégscsak az ő asztala! Ha beleun a bolondba, legfeljebb áttessékeli egy másik asztalhoz.
A kérdésekre először nem is felel, csak bizalmatlanul méregeti, összehúzott, elégedetlen szemmel a ravaszul élcelődő apró teremtményt. Aztán hirtelen előrehajol, úgy válaszol, haraggal, egy pillanatra az öreg még azt is hiheti, tán rá akarja borítani az asztalt.*
- Hogy igaz, vagy, nem, barátom, amit mondasz, az a te dolgod!
- Egy _Morla_ viszont nem hazudik. *dől vissza, hátra, az előbbi mozdulatot meghazudtoló nyugalommal.*
- De azt igencsak megválogatja, kivel osztja meg a mondandóját. *teszi még hozzá hűvösen.*
//Betérőben//
*Drannak egyre kevésbe van ínyére ez a beszélgetés (már ha annak lehet nevezni a két merőben eltérő habitusú és hátterű fogadóbeli vendég kényszerűségből kialakuló szóváltását), és egyre kevésbé van ínyére kéretlen asztaltársasága. ~De csak nem fogok vele elkezdeni vitatkozni azon, mi számít arcátlannak, és mi nem egy alig néhány perces véletlen ismeretség során? Kicsit elkésett dolog lenne kioktatni őt az ő korában minderre... és felesleges is, attól tartok.~ nézi szótlanul, magában sóhajtva a pimasz kis frátert a wegtoreni. ~Teysusra! Miért épp egy ilyen modortalan, eszetlen vén gnómnak kellett idetelepednie! Pedig első látásra egészen kedélyesnek tűnt!~ morfondírozik magában elégedetlenül. Ráadásul a boros flaska is kiürülőfélben, bár azt Vulsryn javára lehet írni, hogy a gnóm igazán nem vett részt annak kiürítésében, ez kizárólag a wegtorenit terheli. Mindennek köszönhetően Drann korábbi jó hangulata kezd elpárologni: se bor, se jó társaság, se semmilyen jó kis szívderítő.
Az eső szerencsére úgy tűnik, lassan kezd elállni, néhányan kinéznek, majd fizetés után útrakelnek. Drannak is megfordul a fejében, hogy feláll, és itt hagyja magára az öreget, de őszintén szólva, egyelőre túl lusta és kényelmes ehhez. Meg hát, elvégre (gondolja) ez mégscsak az ő asztala! Ha beleun a bolondba, legfeljebb áttessékeli egy másik asztalhoz.
A kérdésekre először nem is felel, csak bizalmatlanul méregeti, összehúzott, elégedetlen szemmel a ravaszul élcelődő apró teremtményt. Aztán hirtelen előrehajol, úgy válaszol, haraggal, egy pillanatra az öreg még azt is hiheti, tán rá akarja borítani az asztalt.*
- Hogy igaz, vagy, nem, barátom, amit mondasz, az a te dolgod!
- Egy _Morla_ viszont nem hazudik. *dől vissza, hátra, az előbbi mozdulatot meghazudtoló nyugalommal.*
- De azt igencsak megválogatja, kivel osztja meg a mondandóját. *teszi még hozzá hűvösen.*
297. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-06-02 15:40:16
Üzenet elküldve: 2020-06-02 15:40:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Betérőben//
*Vulsryn legkevésbé sem dühödt. Igaz, karcosan nevet fel, de ez inkább szokásának tudható be, mintsem valami rossz szándéknak - vagyis, inkább jelenleg nincs benne semmi hátsó cél. Inkább az élcelődő öregemberre hasonlít jobban, mint a zsémbes vénekre. A derűs kép bőven árulkodhat Drannak, a mély szarkalábak még annál is jobban, miért is mondta azt, amit. Persze ha a kölyök ezt sért(őd)ésnek akarja értelmezni, megteheti. Mindenki azt és úgy csinál, amit és ahogyan akar. A mosoly pedig csak növekszik, amikor meghallja a választ. egy ideig csóválja a fejét, majd miután sóhajt egyet, kinéz az ablakon. A vihar csak nem akar elállni, maradnia kell. Megrázza kobakját, a vigyor lelankad, szemei maradnak egyedül tiszták és jókedvűek.*
- Úrfi *kezd bele, mintha csak a tanítója lenne a másiknak. Persze nincs az a pénz, amiért ő nemesi ficsúrokat oktatna, vagy legyen akármi is Drann.* faggattál eddig, szót, annyit se kérdeztem tőled. Erre megmukkanok a magam kútfőjéből és máris megsértődsz? *Ujját azzal felemeli, azzal int az elf felé.*
- És azt te honnan tudod, hogy én őszintén válaszoltam-e a te, ugyancsak arcátlanul feltett kérdéseidre? *Újra kuncog, elterül a széken közben, karjait pedig széttárja, azokat a barázdált bőrű, szikkadt ágakat.*
- Nem tudhatod, sehonnan. Vagy elhiszed, vagy nem. Bizalomjáték az egész. *Ez az ő gondolkodása, ami kezdi idegesíteni. Utálta, ha magyaráznak neki, azt meg annál is jobban, ha neki kell magyaráznia. Előbbit azok csinálták, akik ostobának hitték valaha, utóbbinál meg neki kell a többi idiótát felvilágosítani. Reméli azért, a fiúban nem kell csalódnia. Persze az is lehet, hogy tapasztalatlan csak.*
//Betérőben//
*Vulsryn legkevésbé sem dühödt. Igaz, karcosan nevet fel, de ez inkább szokásának tudható be, mintsem valami rossz szándéknak - vagyis, inkább jelenleg nincs benne semmi hátsó cél. Inkább az élcelődő öregemberre hasonlít jobban, mint a zsémbes vénekre. A derűs kép bőven árulkodhat Drannak, a mély szarkalábak még annál is jobban, miért is mondta azt, amit. Persze ha a kölyök ezt sért(őd)ésnek akarja értelmezni, megteheti. Mindenki azt és úgy csinál, amit és ahogyan akar. A mosoly pedig csak növekszik, amikor meghallja a választ. egy ideig csóválja a fejét, majd miután sóhajt egyet, kinéz az ablakon. A vihar csak nem akar elállni, maradnia kell. Megrázza kobakját, a vigyor lelankad, szemei maradnak egyedül tiszták és jókedvűek.*
- Úrfi *kezd bele, mintha csak a tanítója lenne a másiknak. Persze nincs az a pénz, amiért ő nemesi ficsúrokat oktatna, vagy legyen akármi is Drann.* faggattál eddig, szót, annyit se kérdeztem tőled. Erre megmukkanok a magam kútfőjéből és máris megsértődsz? *Ujját azzal felemeli, azzal int az elf felé.*
- És azt te honnan tudod, hogy én őszintén válaszoltam-e a te, ugyancsak arcátlanul feltett kérdéseidre? *Újra kuncog, elterül a széken közben, karjait pedig széttárja, azokat a barázdált bőrű, szikkadt ágakat.*
- Nem tudhatod, sehonnan. Vagy elhiszed, vagy nem. Bizalomjáték az egész. *Ez az ő gondolkodása, ami kezdi idegesíteni. Utálta, ha magyaráznak neki, azt meg annál is jobban, ha neki kell magyaráznia. Előbbit azok csinálták, akik ostobának hitték valaha, utóbbinál meg neki kell a többi idiótát felvilágosítani. Reméli azért, a fiúban nem kell csalódnia. Persze az is lehet, hogy tapasztalatlan csak.*
296. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-31 17:57:49
Üzenet elküldve: 2020-05-31 17:57:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Betérőben//
*~Nocsak!~ gondolja Drann, valamiért azt gondolta, az öregecske gnóm Artheniorban él már jó ideje. Talán mert odatart, azt mondta, és onnan is jött, emiatt. De lám, kiderül, hogy csak mostanság érkezett a Tűz Városából. Eddig elvolt a társaságával, sőt, kifejezetten örült, amikor letelepedett az asztalához: unta már magát, és egyre jobban kezdtek a gondolatai megint csak afelé kanyarodni, amerre nem kellene. Pedig már három napja, hogy használta volna. ~Nincs már rá szükséged! Ne felejtsd el! Nincs már rá semmi szükséged!~ próbálja legyőzni esténként hetek óta a késztetést. És hamarosan esteledik.
Igazán, első megérzésre mintha csak az istenek küldték volna ezt az ázottruhás, avíttas diószagú, zöldköpenyes kis fickót, no meg az esőt, ami bekergette őt is a Tavernába, hogy enyhítsen az unalmán, és elterelje a gondolatait.
De amikor (szinte csak udvariasságból) Drann rákérdez, megpróbálva fenntartani a beszélgetés fonalát (ami számára teljesen megfelelő lenne a maga eddigi csendes folydogálásában, de azt mindenesetre elvárja, hogy ha nem is bizonyul szórakoztató társaságnak a gnóm, az estéjét ne rontsa el), amikor rákérdez, hogy mivel foglalkozik, hátha megered a nyelve, még a kockázatot is vállalva, hogy kiderül, valami szerkezetbolond feltaláló (Drann tapasztalatai szerint sok ilyen kóricál Lanawin-szerte a fajtájából), akkor olyan harsányan és bántó élességgel kezd hahotázni, hogy néhányan a Fogadó vendégei közül megbotránkozva bámulnak feléjük. Aztán meg lekölyközi. Drannak csak egy pillanatra szalad fel a szemöldöke, nem tudja, mulasson rajta, vagy sértésnek vegye. ~Vajákosságot űzöl? Miért kéne tudnom, bolond? No meg: kit érdekel?~ gondolja aztán rögtön, meglepődve a közlésre, magában vállat vonva, nem értve a szinte dühödt sértődéssel nekiszegezett kérdést. Az utána következő ráfröcsögő szóáradattal sem tud mit kezdeni. Na és a gyerekesen követelődző játék...*
- Barátom, miért gondolod *dől hátra, fejét csóválva*
- hogy csak mert egy esős délutánon leültél az asztalomhoz, válaszolni is fogok neked egy ilyen arcátlanul feltett kérdésre? *nevet fel a tolakodó modortalanságon.*
//Betérőben//
*~Nocsak!~ gondolja Drann, valamiért azt gondolta, az öregecske gnóm Artheniorban él már jó ideje. Talán mert odatart, azt mondta, és onnan is jött, emiatt. De lám, kiderül, hogy csak mostanság érkezett a Tűz Városából. Eddig elvolt a társaságával, sőt, kifejezetten örült, amikor letelepedett az asztalához: unta már magát, és egyre jobban kezdtek a gondolatai megint csak afelé kanyarodni, amerre nem kellene. Pedig már három napja, hogy használta volna. ~Nincs már rá szükséged! Ne felejtsd el! Nincs már rá semmi szükséged!~ próbálja legyőzni esténként hetek óta a késztetést. És hamarosan esteledik.
Igazán, első megérzésre mintha csak az istenek küldték volna ezt az ázottruhás, avíttas diószagú, zöldköpenyes kis fickót, no meg az esőt, ami bekergette őt is a Tavernába, hogy enyhítsen az unalmán, és elterelje a gondolatait.
De amikor (szinte csak udvariasságból) Drann rákérdez, megpróbálva fenntartani a beszélgetés fonalát (ami számára teljesen megfelelő lenne a maga eddigi csendes folydogálásában, de azt mindenesetre elvárja, hogy ha nem is bizonyul szórakoztató társaságnak a gnóm, az estéjét ne rontsa el), amikor rákérdez, hogy mivel foglalkozik, hátha megered a nyelve, még a kockázatot is vállalva, hogy kiderül, valami szerkezetbolond feltaláló (Drann tapasztalatai szerint sok ilyen kóricál Lanawin-szerte a fajtájából), akkor olyan harsányan és bántó élességgel kezd hahotázni, hogy néhányan a Fogadó vendégei közül megbotránkozva bámulnak feléjük. Aztán meg lekölyközi. Drannak csak egy pillanatra szalad fel a szemöldöke, nem tudja, mulasson rajta, vagy sértésnek vegye. ~Vajákosságot űzöl? Miért kéne tudnom, bolond? No meg: kit érdekel?~ gondolja aztán rögtön, meglepődve a közlésre, magában vállat vonva, nem értve a szinte dühödt sértődéssel nekiszegezett kérdést. Az utána következő ráfröcsögő szóáradattal sem tud mit kezdeni. Na és a gyerekesen követelődző játék...*
- Barátom, miért gondolod *dől hátra, fejét csóválva*
- hogy csak mert egy esős délutánon leültél az asztalomhoz, válaszolni is fogok neked egy ilyen arcátlanul feltett kérdésre? *nevet fel a tolakodó modortalanságon.*
295. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-30 20:00:31
Üzenet elküldve: 2020-05-30 20:00:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A másik még mindig nem beszél, Vulsryn pedig nem az a figura, aki szeret magáról fecsegni. A sok öreg fecsegését sosem szerette, értelmetlennek és ostobaságnak tartotta ennyire kiadni magukat, egy olyan gnóm esetében pedig, mint ő, ez egyenesen veszélyes húzás lehet - rá nézve. Ő nem lesz balfasz, nem az a valaki, akinek a szeméből fognak holnap hat világra szóló lakomát csapni a varjak és a hollók, nem így fog az utolsó szusz kipréselődni vénhedt tüdejéből. Orrát facsarni kezdi lassan a testszagok egymással keveredő egyvelege, mintha a bűz nem, hogy élvezné, szeretkezne a többivel, így tovább idegesítve a karvalycsőrt a feltaláló bajszai felett. Ez a rossz abban, ha vidéken ér utol az eső nedves keze, s meg-megérint cseppekkel tarkított ujjaival. Na meg ez a Sa'Tereth csapása kölyök, akiről Vulsryn lassan nem tudja eldönteni, hogy azért kérdez folyamatosan, mert okos és ezzel igyekezne ellopni a maradék türelmét is, idegesíteni őt, vagy egyszerűen ostoba, akár a wegtoreni homok és nem lát az orránál sem tovább, ki ül vele szemben. Ha nem is nevezhető az apróság a világ legfeltűnőbb jelenségeinek, meg szófukar is, szinte ordít róla, hogy nem a legtisztességesebb foglalkozásokat űzte eddigi élete folyamán. Persze egy Laenricknek nem csak tartása, esze is van - szinte mondásává vált már ez neki, igyekszik hát fejben tartani.*
- Mondhatni nemrégiben szálltam le a hajóról. *Gúnyos mosoly látszik megjelenni arcán, miközben lehúzza a maradék likőrt.* Napok távlatában. *Ha a házról hallhatott is valamennyi szóbeszédet, az biztos, hogy a Morlák foglalkozásáról mit sem sejt a gnóm, már nem azért, mert tőrökért, mérgező levekbe áztatott fúvótűkért, vagy egyéb aljas fegyverekért nem fordult volna meg a Tűz Városában is, egyszerűen csak informáltságban lehetett hátránya. Azért ő sem tudhat mindig mindent - leginkább ez az a dolog, ami legtöbbször a fejében motoszkál, egyfajta belső pofonként és kifejezetten idegesíti, talán mindennél jobban. Megint mesél magáról a másik, s úgy néz ki, kezd egy szótlanul leszögezett adok-kapok játék kialakulni a két fél között. ~ Végre valami érdekes. ~ Ennek a felismerése apró mosolyt csal az intrikus ajkaira, a szakáll változó vonalaiból, az esőcseppek váltakozó ritmusa miatt néhol erősebbnek, néhol gyengébbnek tűnő gyertyafény mellett könnyen kivehető ez, ami talán érthetetlen reakció lehet az elf számára. Nem kedveli az unalmat, a nemesi udvarok napi seggnyalását, a beképzelt, de semmitérő személyeket. Akiket megpróbált az élet és az istenek, ők mások. Sokkal óvatosabbak, mégis közvetlenebbek. Valahol erre mondhatják azt, hogy rokonlelkek, de a vén Laenrick, a mézbarna Szőke Róka erre legkevésbé sem gondol. A saját fia torkát is képes lenne elvágni, ha céljai megkövetelik - bár erre megint szinte nulla az esély, sosem fogja azt a félnótás vöröst látni szerencséjére. A következő kérdésnél azonban nem bírja tovább, úgy dönt, lehet, hogy ideje lenne kicsit enyhíteni a szabályokon és többet mutatni ennek a gyereknek - hiszen a veszély néha izgalmat szül, ha meg nem, legfeljebb a jövőben csorbát szenvedhet. Persze az előítéletek mindenkiben dolgoznak, szinte lehetetlen semlegesnek ható dolgot mondani manapság a többieknek, így nem is gondolkodik azon, mit kéne odafröccsenteni. Nagyot hahotázik, páran rá is néznek, de megvárja, míg a tekintek újra a saját asztalok felé szegeződnek, közelebb hajol, s továbbra is derűs képpel, mélyen barázdált szarkalábakkal röffenti oda.*
- Kölyök, te képtelen vagy felismerni egy vajákost? *Azzal hátradől, s úgy folytatja.*
- Bár igaz, hogy nálatok odahaza a nyílt viadalokat jobban kedvelik a méregnél és a hátba szúrásnál, azért itt csak belecsöppenhettél már ebbe a világba. *Majd kezeit összekulcsolva, megint az előző pózt veszi fel, érces hangját kicsit gúnyosabbra, mégis érdeklődőbbre változtatva.*
- Na most én kérdezek. Mondd, mi voltál te a híres-neves Tűz Városában? Foglalkozásod, címed, minden érdekel. Fogd fel ezt játéknak - te mondasz valamit, aztán kérdezel, én felelek, majd én jövök és így tovább.
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A másik még mindig nem beszél, Vulsryn pedig nem az a figura, aki szeret magáról fecsegni. A sok öreg fecsegését sosem szerette, értelmetlennek és ostobaságnak tartotta ennyire kiadni magukat, egy olyan gnóm esetében pedig, mint ő, ez egyenesen veszélyes húzás lehet - rá nézve. Ő nem lesz balfasz, nem az a valaki, akinek a szeméből fognak holnap hat világra szóló lakomát csapni a varjak és a hollók, nem így fog az utolsó szusz kipréselődni vénhedt tüdejéből. Orrát facsarni kezdi lassan a testszagok egymással keveredő egyvelege, mintha a bűz nem, hogy élvezné, szeretkezne a többivel, így tovább idegesítve a karvalycsőrt a feltaláló bajszai felett. Ez a rossz abban, ha vidéken ér utol az eső nedves keze, s meg-megérint cseppekkel tarkított ujjaival. Na meg ez a Sa'Tereth csapása kölyök, akiről Vulsryn lassan nem tudja eldönteni, hogy azért kérdez folyamatosan, mert okos és ezzel igyekezne ellopni a maradék türelmét is, idegesíteni őt, vagy egyszerűen ostoba, akár a wegtoreni homok és nem lát az orránál sem tovább, ki ül vele szemben. Ha nem is nevezhető az apróság a világ legfeltűnőbb jelenségeinek, meg szófukar is, szinte ordít róla, hogy nem a legtisztességesebb foglalkozásokat űzte eddigi élete folyamán. Persze egy Laenricknek nem csak tartása, esze is van - szinte mondásává vált már ez neki, igyekszik hát fejben tartani.*
- Mondhatni nemrégiben szálltam le a hajóról. *Gúnyos mosoly látszik megjelenni arcán, miközben lehúzza a maradék likőrt.* Napok távlatában. *Ha a házról hallhatott is valamennyi szóbeszédet, az biztos, hogy a Morlák foglalkozásáról mit sem sejt a gnóm, már nem azért, mert tőrökért, mérgező levekbe áztatott fúvótűkért, vagy egyéb aljas fegyverekért nem fordult volna meg a Tűz Városában is, egyszerűen csak informáltságban lehetett hátránya. Azért ő sem tudhat mindig mindent - leginkább ez az a dolog, ami legtöbbször a fejében motoszkál, egyfajta belső pofonként és kifejezetten idegesíti, talán mindennél jobban. Megint mesél magáról a másik, s úgy néz ki, kezd egy szótlanul leszögezett adok-kapok játék kialakulni a két fél között. ~ Végre valami érdekes. ~ Ennek a felismerése apró mosolyt csal az intrikus ajkaira, a szakáll változó vonalaiból, az esőcseppek váltakozó ritmusa miatt néhol erősebbnek, néhol gyengébbnek tűnő gyertyafény mellett könnyen kivehető ez, ami talán érthetetlen reakció lehet az elf számára. Nem kedveli az unalmat, a nemesi udvarok napi seggnyalását, a beképzelt, de semmitérő személyeket. Akiket megpróbált az élet és az istenek, ők mások. Sokkal óvatosabbak, mégis közvetlenebbek. Valahol erre mondhatják azt, hogy rokonlelkek, de a vén Laenrick, a mézbarna Szőke Róka erre legkevésbé sem gondol. A saját fia torkát is képes lenne elvágni, ha céljai megkövetelik - bár erre megint szinte nulla az esély, sosem fogja azt a félnótás vöröst látni szerencséjére. A következő kérdésnél azonban nem bírja tovább, úgy dönt, lehet, hogy ideje lenne kicsit enyhíteni a szabályokon és többet mutatni ennek a gyereknek - hiszen a veszély néha izgalmat szül, ha meg nem, legfeljebb a jövőben csorbát szenvedhet. Persze az előítéletek mindenkiben dolgoznak, szinte lehetetlen semlegesnek ható dolgot mondani manapság a többieknek, így nem is gondolkodik azon, mit kéne odafröccsenteni. Nagyot hahotázik, páran rá is néznek, de megvárja, míg a tekintek újra a saját asztalok felé szegeződnek, közelebb hajol, s továbbra is derűs képpel, mélyen barázdált szarkalábakkal röffenti oda.*
- Kölyök, te képtelen vagy felismerni egy vajákost? *Azzal hátradől, s úgy folytatja.*
- Bár igaz, hogy nálatok odahaza a nyílt viadalokat jobban kedvelik a méregnél és a hátba szúrásnál, azért itt csak belecsöppenhettél már ebbe a világba. *Majd kezeit összekulcsolva, megint az előző pózt veszi fel, érces hangját kicsit gúnyosabbra, mégis érdeklődőbbre változtatva.*
- Na most én kérdezek. Mondd, mi voltál te a híres-neves Tűz Városában? Foglalkozásod, címed, minden érdekel. Fogd fel ezt játéknak - te mondasz valamit, aztán kérdezel, én felelek, majd én jövök és így tovább.
294. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-27 11:18:39
Üzenet elküldve: 2020-05-27 11:18:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Földbuckákon át csak betér az erdőbe mert az út is csak erefele vezet ha haza akar menni. A drága szántóktól elköszön és bemászik az ágas bogas nyirkos erdőbe. A nedves talajba nem szívesen hemperegne az egyszer biztos. Jól kis kitaposott járata van már amivel elvileg kilukad a kocsmájuknál. Jó lenne már falni egyet de most nincs étvágya meg tele van motyóval is. Már kezdi meglátni a kéményt egy ág mögött. Ez jó jel. Kiviláglik már hangyányira a tető is. Ez lesz az. A Három kocsmája. Elkullog mellette de közbe persze megvillantja a nyílvetőjét az ablak felé, hogy lássák mije van. Megy és megy tovább, hogy végre valahára kifeküdjön a házába és aludjon egy jót.*
293. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-26 07:57:49
Üzenet elküldve: 2020-05-26 07:57:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Az órák perceknek tűnnek, amikor a láz gyötöri a testet, főként azért, mert néhol megpihen a test és a fájdalom, erőtlenség álomba ringatja a halandót. Ganer ébren van, de amikor fejét hajtja Éjtépőre olykor szemei csukva maradnak, majd kis idő múlva újra kinyitja. Teste fáradt, erőtlen és aludna, de a szelleme élénk, nem akar aludni, még nem, pedig hamarabb gyógyulna. Segítenie kell navigálni Redin-t mivel látja rajta a feszültséget, amit a komfortzónájából való kiszakadás okoz neki. ~Hidd el tudom milyen érzés. Az erdőben, a te világodban kicsúszott alattam a talaj. Rettegtem mert a világom falain kívül voltam, olyan veszélyes vizeken, ahová veled eveztem önként egy csónakban. Sodródtunk a vízesés felé, és azt hittem… azt hittem, hogy alámerülünk a haboknak és végem, de nem így történt.~ A távolban kunyhó fényei szűrődnek át a fák sűrű erdőjén. A fogadóhoz érnek, amiről a férfi beszélt korábban. Az arcára megnyugvás ül ki, hogy jó úton vannak. Nyugtató szavai úgy látszik, hogy nem sokat értek mert a lány teljesen kiakad. A kérésére durva választ kap, amit a helyzet szült meg, de most mindez a Ganer-re zúdul. A másik hangjába kétségbeesés, félelem és bizonytalanság vegyül. A sértő szavakat hallja, és megérti. Nem vág vissza, annál jobban tiszteli a másikat. Összeszedi maradék erejét, finoman megfogja a másik kezét és megpróbálja a szemeit fürkészni.*
- Sokkal erősebb vagy mint amilyennek gondolod magad. Amit ma eddig tettél, amit most teszel, messze a határaidon túl van. Még is itt vagy, sikerült, megcsináltad… Sosem tudhatjuk mit hoz az élet, de a váratlan helyzetek hozzák ki a legjobbat belőlünk. *Szavai egyáltalán nem visszavágó vagy haragos hangnemben hangzanak el, inkább bátorító, még mindig. A pár mondata után elengedi a kezet és újra éjtépőbe kapaszkodik, mert nem sok ereje maradt már beszélni. Mondani akart valami fontosat, valamit az esttel kapcsolatban, hogy miért volt olyan fegyelmezett, mert ez nem derült ki. El akarta mondani, de most a helyzet nem alkalmas rá, így egyelőre megtartja magában, s ha lesz még rá lehetősége, egy nyugodtabb pillanatban megosztja a másikkal. Éjtépő nyugodt léptekkel halad el a fogadó mellett, a jól ismert úton. Nem is telik el sok idő és megláthatják a kerítéssel körbevett települést az út mentén. Az őrtornyokban bizonyára jelzőfény lobog, egyrészt a hideg miatt, másrészt, hogy az őrök lássanak valamit. Sikerült… Redin megcsinálta… Ganer már nem látja a fényeket, elnyomja a fáradtság és a láz, mégis úgy kapaszkodik Éjtépőbe mintha az élete múlna rajta.*
*Az órák perceknek tűnnek, amikor a láz gyötöri a testet, főként azért, mert néhol megpihen a test és a fájdalom, erőtlenség álomba ringatja a halandót. Ganer ébren van, de amikor fejét hajtja Éjtépőre olykor szemei csukva maradnak, majd kis idő múlva újra kinyitja. Teste fáradt, erőtlen és aludna, de a szelleme élénk, nem akar aludni, még nem, pedig hamarabb gyógyulna. Segítenie kell navigálni Redin-t mivel látja rajta a feszültséget, amit a komfortzónájából való kiszakadás okoz neki. ~Hidd el tudom milyen érzés. Az erdőben, a te világodban kicsúszott alattam a talaj. Rettegtem mert a világom falain kívül voltam, olyan veszélyes vizeken, ahová veled eveztem önként egy csónakban. Sodródtunk a vízesés felé, és azt hittem… azt hittem, hogy alámerülünk a haboknak és végem, de nem így történt.~ A távolban kunyhó fényei szűrődnek át a fák sűrű erdőjén. A fogadóhoz érnek, amiről a férfi beszélt korábban. Az arcára megnyugvás ül ki, hogy jó úton vannak. Nyugtató szavai úgy látszik, hogy nem sokat értek mert a lány teljesen kiakad. A kérésére durva választ kap, amit a helyzet szült meg, de most mindez a Ganer-re zúdul. A másik hangjába kétségbeesés, félelem és bizonytalanság vegyül. A sértő szavakat hallja, és megérti. Nem vág vissza, annál jobban tiszteli a másikat. Összeszedi maradék erejét, finoman megfogja a másik kezét és megpróbálja a szemeit fürkészni.*
- Sokkal erősebb vagy mint amilyennek gondolod magad. Amit ma eddig tettél, amit most teszel, messze a határaidon túl van. Még is itt vagy, sikerült, megcsináltad… Sosem tudhatjuk mit hoz az élet, de a váratlan helyzetek hozzák ki a legjobbat belőlünk. *Szavai egyáltalán nem visszavágó vagy haragos hangnemben hangzanak el, inkább bátorító, még mindig. A pár mondata után elengedi a kezet és újra éjtépőbe kapaszkodik, mert nem sok ereje maradt már beszélni. Mondani akart valami fontosat, valamit az esttel kapcsolatban, hogy miért volt olyan fegyelmezett, mert ez nem derült ki. El akarta mondani, de most a helyzet nem alkalmas rá, így egyelőre megtartja magában, s ha lesz még rá lehetősége, egy nyugodtabb pillanatban megosztja a másikkal. Éjtépő nyugodt léptekkel halad el a fogadó mellett, a jól ismert úton. Nem is telik el sok idő és megláthatják a kerítéssel körbevett települést az út mentén. Az őrtornyokban bizonyára jelzőfény lobog, egyrészt a hideg miatt, másrészt, hogy az őrök lássanak valamit. Sikerült… Redin megcsinálta… Ganer már nem látja a fényeket, elnyomja a fáradtság és a láz, mégis úgy kapaszkodik Éjtépőbe mintha az élete múlna rajta.*
292. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-25 20:49:34
Üzenet elküldve: 2020-05-25 20:49:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*A végtelenül hosszúnak tetsző, feszült figyelem rettenetesen nehéznek bizonyul a folyton csintalankodó, változékony lány számára. Sosem volt kitartó alkat, mindenre hamar ráun, főleg akkor, ha komolyabb erőfeszítésnek bizonyul, nem szeret küzdeni, csakis akkor, ha biztos a győzelme. Viszont ez a helyzet most más, más, mint bármi, amiben eddig része volt. Ez egy olyan férfi, aki nem akarja vele a klasszikus mintákat követve olcsó illúziókat kergetni borgőzös olcsó kocsmák sikamlós levegőjében, aki nem akar hinni neki, amikor hazudik. Hányingeres, remegős bizonytalanság uralkodik el tagjain, már nem csupán az állat testének mozgolódása zavarja, hanem a tulajdon talajának elvesztése. ~Mégis mi a fenéért mentem bele ebbe? Mi a fenét csinálsz, te ostoba liba? Ennek semmi értelme, te nem vagy ilyen. Aljas vagy, gonosz, önző és kiszámíthatatlan, alkalmatlan arra, amit ez a pasi akar tőled, te nem tudsz szeretni, te nem tudsz érezni. Menekülj, mielőtt nem lesz túl késő. Menekülj, mert meg fogod bánni, ha nem teszed.~ Tagjai remegnek, arcszíne fehérbe úszik át lassú fokozatossággal. A dicséret szavai eljutnak füléig, valami kellemes érzés visszhangját is verik elméjének titokzatos zugaiban, szólásra nyílnak el ajkai, de végül nem jön ki egyetlen hang sem a torkán. Néhány röpke pillanat erejéig megengedi magának, hogy levegye tekintetét az útról, s a másikra nézve egy riasztóan kétségbeesettre sikerült, hálás félmosolyt ereszt meg, de figyelme hamar újfent az előtte sűrű gomolyagként elterülő sötétségre terelődik. Hallva, bár csak részlegesen értve biccent az elfekről szóló mondatra, pillanatnyilag kisebb baja is nagyobb ennél. Hirtelen nem is érti, milyen vágyról beszél a férfi, aztán felsejlik benne egy korábbi emlék lenyomata, de nem foglalkozik vele. Csak mondott valamit, nem volt igazán fontos. Érzi, ahogy az idegen test előtte gyöngén, de annál fájdalmasabban rándul végig, aggódó tekintete kis időre a másikra szegeződik. Retteg, hogy elájul és lefordul előle, hiszen akkor biztosan ő is követni fogja, egyenesen az állat lábai alá. Hülye halál lenne összetaposva meghalni. Csúnya halott lenne belőle, ezt pedig nem akarja. Ha lehet, még inkább szorítja a gyeplőt kezei közt, légzése szabálytalan, pihegő, hátizmai pedig acélosan feszülnek. Nemsokára észreveszi az ígért hely pislákoló fényeit, na, eddig sikerült rendben eljutni. Talán fogadó lehet? Vagy szállás? Nem tudja, de nem is érdekli különösebben. Legalább egy tereptárgy, ami némi támpontul szolgál ebben az átkozott, átláthatatlan sötétségben, mely máskor olyan megnyugtató, most viszont iszonyúan frusztráló a számára. Nem látja a kijelölt ösvényt, de bízik az alatta baktató paripa hűséges helyismeretében, hiszen nincs más választása. Az erdő egyre sűrűbb, egyre több szagot és zajt hurcol magával a szertelenül szaladgáló szél, Redin pedig egyre kétségbeesettebb. Minden zaj élesen, erősen visszhangzik koponyájában, minden riasztó, idegen és halálos hatást kelt. A második elfes megszólalást hallva finom, elfúló, rekedtes kacaj szakad fel belőle, ami gúnnyal és rettegéssel telik meg jó érzések helyett. Kétségbeesett vinnyogásként ér el saját füléig is, ez még riasztóbb, mint az ezer nesz. Tudja, hogy a tulajdon elméjének gyeplője lassan kicsúszik kezei közül, még ha a lóét olyan elszántan szorítja is.*
- Francba az elfekkel! Nem is értem, hogy tudsz ilyesmiről beszélni. Mit tudom én, hol leszek órák, vagy napok múltán, talán egy vadállat gyomrában, miután ez a nyomorult ló eltaposott. Jelenleg ez a legvalószínűbb. Ostobaság volt belemenni ebbe. Egy hülye tyúk vagyok, egészen biztosan.
*Magában tovább szitkozódik, cifra kifejezésekkel illetve útitársát, és annak minden felmenőjét. Gyűlöli a helyzetet, a környezetet, a fákat, az állatokat, a sötétet, a gnómot, a lovat, az elfeket, és természetesen legfőképpen önmagát. Sarokba szorított vadként feszül ültében, minden szóra kihegyezve. A következő kérdés pedig az, ami megindítja azt a bizonyos robbanást.*
- Képzeld, nem tudom hol leszek, hiszen ez az egész helyzet annyira nyomorult, talán elfutok innen jó messzire, amint a nap felkel és látok az orromnál tovább. Talán az lenne a legokosabb. Haza, a saját kis vackomra, ami talán nem olyan szép, nem olyan tiszta, nem olyan tisztességes, mint a kis barátaidé, de igenis szeretem, mert az enyém, és mert ott nem kell mozgó halálforrások hátán zötykölődni a vaksötét erdőben.
*Elhallgat, már egyszerűen nem tud mit mondani, és nem is igazán akar. Dühös, sebzett vadként burkolózik a csendbe, és magában könyörög azért, hogy csak érjenek már oda, és esküdözik égre-földre, hogy soha, de soha többet nem segít egyetlen élőlényen sem, visszatér a régi, kényelmes, gonosz önmagához, akinek soha nem kellett semmiben helyt állnia.*
*A végtelenül hosszúnak tetsző, feszült figyelem rettenetesen nehéznek bizonyul a folyton csintalankodó, változékony lány számára. Sosem volt kitartó alkat, mindenre hamar ráun, főleg akkor, ha komolyabb erőfeszítésnek bizonyul, nem szeret küzdeni, csakis akkor, ha biztos a győzelme. Viszont ez a helyzet most más, más, mint bármi, amiben eddig része volt. Ez egy olyan férfi, aki nem akarja vele a klasszikus mintákat követve olcsó illúziókat kergetni borgőzös olcsó kocsmák sikamlós levegőjében, aki nem akar hinni neki, amikor hazudik. Hányingeres, remegős bizonytalanság uralkodik el tagjain, már nem csupán az állat testének mozgolódása zavarja, hanem a tulajdon talajának elvesztése. ~Mégis mi a fenéért mentem bele ebbe? Mi a fenét csinálsz, te ostoba liba? Ennek semmi értelme, te nem vagy ilyen. Aljas vagy, gonosz, önző és kiszámíthatatlan, alkalmatlan arra, amit ez a pasi akar tőled, te nem tudsz szeretni, te nem tudsz érezni. Menekülj, mielőtt nem lesz túl késő. Menekülj, mert meg fogod bánni, ha nem teszed.~ Tagjai remegnek, arcszíne fehérbe úszik át lassú fokozatossággal. A dicséret szavai eljutnak füléig, valami kellemes érzés visszhangját is verik elméjének titokzatos zugaiban, szólásra nyílnak el ajkai, de végül nem jön ki egyetlen hang sem a torkán. Néhány röpke pillanat erejéig megengedi magának, hogy levegye tekintetét az útról, s a másikra nézve egy riasztóan kétségbeesettre sikerült, hálás félmosolyt ereszt meg, de figyelme hamar újfent az előtte sűrű gomolyagként elterülő sötétségre terelődik. Hallva, bár csak részlegesen értve biccent az elfekről szóló mondatra, pillanatnyilag kisebb baja is nagyobb ennél. Hirtelen nem is érti, milyen vágyról beszél a férfi, aztán felsejlik benne egy korábbi emlék lenyomata, de nem foglalkozik vele. Csak mondott valamit, nem volt igazán fontos. Érzi, ahogy az idegen test előtte gyöngén, de annál fájdalmasabban rándul végig, aggódó tekintete kis időre a másikra szegeződik. Retteg, hogy elájul és lefordul előle, hiszen akkor biztosan ő is követni fogja, egyenesen az állat lábai alá. Hülye halál lenne összetaposva meghalni. Csúnya halott lenne belőle, ezt pedig nem akarja. Ha lehet, még inkább szorítja a gyeplőt kezei közt, légzése szabálytalan, pihegő, hátizmai pedig acélosan feszülnek. Nemsokára észreveszi az ígért hely pislákoló fényeit, na, eddig sikerült rendben eljutni. Talán fogadó lehet? Vagy szállás? Nem tudja, de nem is érdekli különösebben. Legalább egy tereptárgy, ami némi támpontul szolgál ebben az átkozott, átláthatatlan sötétségben, mely máskor olyan megnyugtató, most viszont iszonyúan frusztráló a számára. Nem látja a kijelölt ösvényt, de bízik az alatta baktató paripa hűséges helyismeretében, hiszen nincs más választása. Az erdő egyre sűrűbb, egyre több szagot és zajt hurcol magával a szertelenül szaladgáló szél, Redin pedig egyre kétségbeesettebb. Minden zaj élesen, erősen visszhangzik koponyájában, minden riasztó, idegen és halálos hatást kelt. A második elfes megszólalást hallva finom, elfúló, rekedtes kacaj szakad fel belőle, ami gúnnyal és rettegéssel telik meg jó érzések helyett. Kétségbeesett vinnyogásként ér el saját füléig is, ez még riasztóbb, mint az ezer nesz. Tudja, hogy a tulajdon elméjének gyeplője lassan kicsúszik kezei közül, még ha a lóét olyan elszántan szorítja is.*
- Francba az elfekkel! Nem is értem, hogy tudsz ilyesmiről beszélni. Mit tudom én, hol leszek órák, vagy napok múltán, talán egy vadállat gyomrában, miután ez a nyomorult ló eltaposott. Jelenleg ez a legvalószínűbb. Ostobaság volt belemenni ebbe. Egy hülye tyúk vagyok, egészen biztosan.
*Magában tovább szitkozódik, cifra kifejezésekkel illetve útitársát, és annak minden felmenőjét. Gyűlöli a helyzetet, a környezetet, a fákat, az állatokat, a sötétet, a gnómot, a lovat, az elfeket, és természetesen legfőképpen önmagát. Sarokba szorított vadként feszül ültében, minden szóra kihegyezve. A következő kérdés pedig az, ami megindítja azt a bizonyos robbanást.*
- Képzeld, nem tudom hol leszek, hiszen ez az egész helyzet annyira nyomorult, talán elfutok innen jó messzire, amint a nap felkel és látok az orromnál tovább. Talán az lenne a legokosabb. Haza, a saját kis vackomra, ami talán nem olyan szép, nem olyan tiszta, nem olyan tisztességes, mint a kis barátaidé, de igenis szeretem, mert az enyém, és mert ott nem kell mozgó halálforrások hátán zötykölődni a vaksötét erdőben.
*Elhallgat, már egyszerűen nem tud mit mondani, és nem is igazán akar. Dühös, sebzett vadként burkolózik a csendbe, és magában könyörög azért, hogy csak érjenek már oda, és esküdözik égre-földre, hogy soha, de soha többet nem segít egyetlen élőlényen sem, visszatér a régi, kényelmes, gonosz önmagához, akinek soha nem kellett semmiben helyt állnia.*
291. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-22 15:39:48
Üzenet elküldve: 2020-05-22 15:39:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Betérőben//
*Drann nemigen ismert meg néhány régi nemesi családon kívül mást Artheniorban akkoriban, amikor itt járt, még jó néhány évvel ezelőtt, amikor még állt a Hold karavánpihenő, mert a piaci kofákat, bájitalárusokat, a fogadóbeli szeméyzetet mégsem sorolná ismeretségi körébe. S akiket ismert, azok nagyrészt, még a legnevesebb családok is, mint pl. a Dwirinthalenek, eltűntek Artheniorból. Azok, akikkel együtt harcolt annak idején a Karavánpihenő megostromlásakor a falakon, azokat is ki tudja merre vetette a szél, már akik élve megmaradtak egyáltalán közülük. Hisz azóta maga a városőrség is többször újraalakult, és mást neveztek ki az élére vezetőül az artheniori városi tanácsban.
~Bár azzal a vándor varázslóval mégiscsak összefutottam a Kikötőből a városba jövet. Hát igen! Igazán nagy szerencsém volt... vagy talán Teysus rendezte így a dolgokat.~ üríti ki a poharát újra fenékig, a gnómra pillantva, ahogy leteszi az asztalra a kupát.*
- Régebben? Vagy mostanság? *kérdezi meg, amikor kiderül: Vulsryn járt már odaát, Wegtorenben.*
- Én nemrég érkeztem Artheniorba, hajóval. Csak néhány hata tartózkodom a váosban. *osztja meg ezt is a vendéggel az asztalánál.
Annak az esélye, hogy Drann valaha is hallott volna, bármilyen összefüggésben, az artheniori Laenrickekről, a fent leírtak miatt, igencsak kicsinyke.
Ugyancsak nem tartja valószínűnek az elf, még így sem, hogy a gnóm megemlíti: járt már a Tűz városában, hogy ott kapcsolatba került volna a Morlákkal, vagy a fegyvergyártó műhelyükkel. Ránézésre abba a kategóriába sorolná az öregedő gnómot, aki nemigen ért az íjakhoz, nyílvetéshez. ~Inkább a tőrforgatáshoz.~ gondolja Drann, ahogy a lassú, vontatott beszélgetes döcög közöttük, már ha beszélgetésnek lehet mindezt nevezni.
A wegtoreni azonban nem bánja: jólesik itt és most elüldögélnie, nem akar senkit siettetni, és ő maga sem venné jó néven, ha bárki bármivel sürgetni kezdené jelen állapotában, vagy erős faggatás alá vonná. No meg, az a tapasztalata, bár hosszúéletűként még semmiképp nem mondhatni őt megfontolttá és éretté váltnak, hogy az igazán jó dolgok szépen lassan forrják ki magukat, míg az elkapkodottak azután sok javítgatást és toldozgatást foltozgatást igényelnek a későbbiekben. Vagy azok részéről, akik gondolkodás nélkül ugrottak bele a cselekvésbe, vagy azok részéről, akikre mindez hatással lett hirtelenjében.
De hogy a döccenős ritmus ne álljon meg végképp, s ő maga se tűnjön teljesen érdektelennek a másik személye iránt, újra csak a jól bevált módszerhez folyamodik, és kérdez, bár nem tudja nem észrevenni: a gnóm, ellentétben a lanawini fajok legnagyobb részével, akik alig várják, hogy magukról fecseghessenek egy érdeklődő hallgatóra találva, a gnóm nem a hiú magamutogatók, sokkal inkább a kevésszavú, zárkózott titkolózók táborát erősíti. Legalábbis az elfnek eddig ez a benyomása róla.*
- És mivel foglalkozol, ha megkérdezhetem? Vándor alkimista vagy? Vagy valami különös szerkezet feltalálója? *kérdezi, fenntartva a kialakulni kezdett közvetlen hangnemet. Mert ha a gnóm egy agyafúrt, meg nem értett feltaláló fajta, akkor aztán megered majd a nyelve, ebben biztos, győzzön megszabadulni tőle.*
A hozzászólás írója (Dranndreshiann Morla DeLhor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.22 15:44:23
//Betérőben//
*Drann nemigen ismert meg néhány régi nemesi családon kívül mást Artheniorban akkoriban, amikor itt járt, még jó néhány évvel ezelőtt, amikor még állt a Hold karavánpihenő, mert a piaci kofákat, bájitalárusokat, a fogadóbeli szeméyzetet mégsem sorolná ismeretségi körébe. S akiket ismert, azok nagyrészt, még a legnevesebb családok is, mint pl. a Dwirinthalenek, eltűntek Artheniorból. Azok, akikkel együtt harcolt annak idején a Karavánpihenő megostromlásakor a falakon, azokat is ki tudja merre vetette a szél, már akik élve megmaradtak egyáltalán közülük. Hisz azóta maga a városőrség is többször újraalakult, és mást neveztek ki az élére vezetőül az artheniori városi tanácsban.
~Bár azzal a vándor varázslóval mégiscsak összefutottam a Kikötőből a városba jövet. Hát igen! Igazán nagy szerencsém volt... vagy talán Teysus rendezte így a dolgokat.~ üríti ki a poharát újra fenékig, a gnómra pillantva, ahogy leteszi az asztalra a kupát.*
- Régebben? Vagy mostanság? *kérdezi meg, amikor kiderül: Vulsryn járt már odaát, Wegtorenben.*
- Én nemrég érkeztem Artheniorba, hajóval. Csak néhány hata tartózkodom a váosban. *osztja meg ezt is a vendéggel az asztalánál.
Annak az esélye, hogy Drann valaha is hallott volna, bármilyen összefüggésben, az artheniori Laenrickekről, a fent leírtak miatt, igencsak kicsinyke.
Ugyancsak nem tartja valószínűnek az elf, még így sem, hogy a gnóm megemlíti: járt már a Tűz városában, hogy ott kapcsolatba került volna a Morlákkal, vagy a fegyvergyártó műhelyükkel. Ránézésre abba a kategóriába sorolná az öregedő gnómot, aki nemigen ért az íjakhoz, nyílvetéshez. ~Inkább a tőrforgatáshoz.~ gondolja Drann, ahogy a lassú, vontatott beszélgetes döcög közöttük, már ha beszélgetésnek lehet mindezt nevezni.
A wegtoreni azonban nem bánja: jólesik itt és most elüldögélnie, nem akar senkit siettetni, és ő maga sem venné jó néven, ha bárki bármivel sürgetni kezdené jelen állapotában, vagy erős faggatás alá vonná. No meg, az a tapasztalata, bár hosszúéletűként még semmiképp nem mondhatni őt megfontolttá és éretté váltnak, hogy az igazán jó dolgok szépen lassan forrják ki magukat, míg az elkapkodottak azután sok javítgatást és toldozgatást foltozgatást igényelnek a későbbiekben. Vagy azok részéről, akik gondolkodás nélkül ugrottak bele a cselekvésbe, vagy azok részéről, akikre mindez hatással lett hirtelenjében.
De hogy a döccenős ritmus ne álljon meg végképp, s ő maga se tűnjön teljesen érdektelennek a másik személye iránt, újra csak a jól bevált módszerhez folyamodik, és kérdez, bár nem tudja nem észrevenni: a gnóm, ellentétben a lanawini fajok legnagyobb részével, akik alig várják, hogy magukról fecseghessenek egy érdeklődő hallgatóra találva, a gnóm nem a hiú magamutogatók, sokkal inkább a kevésszavú, zárkózott titkolózók táborát erősíti. Legalábbis az elfnek eddig ez a benyomása róla.*
- És mivel foglalkozol, ha megkérdezhetem? Vándor alkimista vagy? Vagy valami különös szerkezet feltalálója? *kérdezi, fenntartva a kialakulni kezdett közvetlen hangnemet. Mert ha a gnóm egy agyafúrt, meg nem értett feltaláló fajta, akkor aztán megered majd a nyelve, ebben biztos, győzzön megszabadulni tőle.*
A hozzászólás írója (Dranndreshiann Morla DeLhor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.22 15:44:23
290. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-18 10:20:59
Üzenet elküldve: 2020-05-18 10:20:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Kiszolgálás//
- Na jó van akko fijjam én indúlok mer aok ma míg a teendű.
*Az öreg lekászálódik a székről aztán a botot keze ügyébe helyezi és rá támaszkodva kicsoszog a fogadóból.*
- Eír ádjon! Aztán ne üssé le senkit se!
*Ez a sok ütögetés még a veres agyára megy. El kell menni. Hív a nyílvető. Lassan letelik már a gyártási idője. Nyakába veszi az utat és a drága földekben fogja gyönyörködteti szemét de csak miután elhagyja majd az erdőt meg a szép kis takaros kocsmájukat. Még az erdőben barangol. A célja a város. Így indul meg toronyiránt. Aztán valamikor a nap végére meg is érkezik ha jól megy minden.*
- Na jó van akko fijjam én indúlok mer aok ma míg a teendű.
*Az öreg lekászálódik a székről aztán a botot keze ügyébe helyezi és rá támaszkodva kicsoszog a fogadóból.*
- Eír ádjon! Aztán ne üssé le senkit se!
*Ez a sok ütögetés még a veres agyára megy. El kell menni. Hív a nyílvető. Lassan letelik már a gyártási idője. Nyakába veszi az utat és a drága földekben fogja gyönyörködteti szemét de csak miután elhagyja majd az erdőt meg a szép kis takaros kocsmájukat. Még az erdőben barangol. A célja a város. Így indul meg toronyiránt. Aztán valamikor a nap végére meg is érkezik ha jól megy minden.*
289. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-17 20:19:00
Üzenet elküldve: 2020-05-17 20:19:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Folynak az esőcseppek az ablakokon, mint megannyi könnycsepp, akik a bent lévők lelkeiért sírnak - már ha van olyan. Mindenki gyarló, utolsó korcs, csak vannak, akik ezen énjüket mélyebben elnyomják, persze olyanok is akadhatnak, sokkal ritkábban, akik inkább kiirtották az ösztönöket magukból. Hogy ők mások, furcsák, jók, vagy a legborzalmasabb torzszülöttek, egyéni megítélés. Kérdés az öreg számára, hogy tapasztalatai vajon valósak-e, vagy csak így akarja saját szerencsétlenségét kendőzni, valamivel. Egyáltalán szerencsétlenségnek nevezhető az, ha a gnóm többedjére is kénytelen újrakezdeni? Rengeteg a kérdés, a vélemény, a meglátás a világban, mind olyan, akár a segglyuk: jobb esetben senkit sem érdekel a másiké, Vulsrynt pedig annál is jobban hidegen hagyja a többi. Persze mindenki megvehető, van az a pénz, amiért a szavaidat másnak is a szájába köpheted, mindig csak az a kérdés, hogy mennyi is kilója annak, az öreget mindig ez érdekelte, hiszen erről szóltak eddigi hánykódásai. Talán most más lesz, valamivel élvezhetőbb, ha a jobbat már megveti. Az egy üres szó szerinte, semmi jelentősége, beképzelt érzelem, pillanatnyi valami - ez azért változhat, ha kicsit felejt a múltból. Nem is fontos, akár fáradtságot, kortól ráncos homloka által rejtett badarságai - nem tud rájuk válaszolni, nem is akar, elfelejti őket, az könnyebb ennél.
Az öreg valóban nem a legvénebb teremtés, olyan százéves lehet kinézetre, - és valójában is - egyedül haja tartja színét még, meg szemeiben ég a küzdés szikrája - mert az nem hunyt ki, sose fog, mindig talál magának valamit, amiért érdemes, más nem, csak úgy "mókából". Ha a résztvevők számára a szófukarok beszélgetése unalmasnak is hathat, az igazi, érdemi része ezeknek a történeteknek mindig a háttérben zajlik: ki mire gondol? Drann talán csak sejtheti, ha egyáltalán foglalkozik vele, mégis kivel dobta össze a sors. Nem valami nagy alak, sőt, szegényebb polgárnak lehetne jóindulattal nézni, vagy gazdagabb parasztnak, de akiknek és amit tett, talán kiemelheti valamennyire. Meg ugye a családja sem a pitypangültetvényekről volt híres.
A kézfogás megtörténik, ereje teljében lehet a másik, a gnóm erre gondol. Talán nemes, vagy gazdagabb városi, esetleg fegyverforgató, aki oktatja a nemesek pulyáit. ~ Azok is jól keresnek mostanában, úgy láttam. ~ Erre a gondolatra a wegtoreni származás rá is erősíthetne. A farkasszemet állja ő is, talán ki is érződhet saját íriszeiből, hogy az esetek nagy részében a töke tele van a faggatózástól, Városi Őrségnek való munka az. A bemutatkozás azonban családnévvel folytatódhat, ami esetleg ismerősen csenghet a Tűz Városát megjárt gnóm számára. Ha nem is így van, azért a kacifántos ejtés elárulhat egyet s mást gazdájáról. ~ Ez is egy nemes. ~ Aztán ha tévedne, vajon kiderülhet? Ő nem fog másképpen hozzáállni senkihez, kíváncsi, mennyi változást hozott a lázadás Artheniorban, s környékén.*
~ Mit hümmögsz. ~
*Inkább kijelentés, kóstolgatás ez a gondolat, mint valódi kérdés. Még a végén megfejtik itt. ~ Csak derülne már ki, most milyen a hírünk. Akkor normálisan beszélhetnék. ~ Mert ő aztán nem tudja, de hasznos információ lehetne. Nem árulta el a Morlának, de a birtokon járt éppen, s egy árva lelket sem látott ott, mindenki eltűnt, az állatok elszöktek (vagy elkötötték őket), a termény tönkrement, a ház viskóvá avanzsálódott.*
- Jártam már ott. *Ennyi információt elcsöppenthet, abból nem lehet akkora baj. Kinézve az ablakon, valóban kezd jobb idő lenni, ez kicsit deríti is az öreg Róka kedvét.*
- Egyszer úgyis el kell állnia.
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Folynak az esőcseppek az ablakokon, mint megannyi könnycsepp, akik a bent lévők lelkeiért sírnak - már ha van olyan. Mindenki gyarló, utolsó korcs, csak vannak, akik ezen énjüket mélyebben elnyomják, persze olyanok is akadhatnak, sokkal ritkábban, akik inkább kiirtották az ösztönöket magukból. Hogy ők mások, furcsák, jók, vagy a legborzalmasabb torzszülöttek, egyéni megítélés. Kérdés az öreg számára, hogy tapasztalatai vajon valósak-e, vagy csak így akarja saját szerencsétlenségét kendőzni, valamivel. Egyáltalán szerencsétlenségnek nevezhető az, ha a gnóm többedjére is kénytelen újrakezdeni? Rengeteg a kérdés, a vélemény, a meglátás a világban, mind olyan, akár a segglyuk: jobb esetben senkit sem érdekel a másiké, Vulsrynt pedig annál is jobban hidegen hagyja a többi. Persze mindenki megvehető, van az a pénz, amiért a szavaidat másnak is a szájába köpheted, mindig csak az a kérdés, hogy mennyi is kilója annak, az öreget mindig ez érdekelte, hiszen erről szóltak eddigi hánykódásai. Talán most más lesz, valamivel élvezhetőbb, ha a jobbat már megveti. Az egy üres szó szerinte, semmi jelentősége, beképzelt érzelem, pillanatnyi valami - ez azért változhat, ha kicsit felejt a múltból. Nem is fontos, akár fáradtságot, kortól ráncos homloka által rejtett badarságai - nem tud rájuk válaszolni, nem is akar, elfelejti őket, az könnyebb ennél.
Az öreg valóban nem a legvénebb teremtés, olyan százéves lehet kinézetre, - és valójában is - egyedül haja tartja színét még, meg szemeiben ég a küzdés szikrája - mert az nem hunyt ki, sose fog, mindig talál magának valamit, amiért érdemes, más nem, csak úgy "mókából". Ha a résztvevők számára a szófukarok beszélgetése unalmasnak is hathat, az igazi, érdemi része ezeknek a történeteknek mindig a háttérben zajlik: ki mire gondol? Drann talán csak sejtheti, ha egyáltalán foglalkozik vele, mégis kivel dobta össze a sors. Nem valami nagy alak, sőt, szegényebb polgárnak lehetne jóindulattal nézni, vagy gazdagabb parasztnak, de akiknek és amit tett, talán kiemelheti valamennyire. Meg ugye a családja sem a pitypangültetvényekről volt híres.
A kézfogás megtörténik, ereje teljében lehet a másik, a gnóm erre gondol. Talán nemes, vagy gazdagabb városi, esetleg fegyverforgató, aki oktatja a nemesek pulyáit. ~ Azok is jól keresnek mostanában, úgy láttam. ~ Erre a gondolatra a wegtoreni származás rá is erősíthetne. A farkasszemet állja ő is, talán ki is érződhet saját íriszeiből, hogy az esetek nagy részében a töke tele van a faggatózástól, Városi Őrségnek való munka az. A bemutatkozás azonban családnévvel folytatódhat, ami esetleg ismerősen csenghet a Tűz Városát megjárt gnóm számára. Ha nem is így van, azért a kacifántos ejtés elárulhat egyet s mást gazdájáról. ~ Ez is egy nemes. ~ Aztán ha tévedne, vajon kiderülhet? Ő nem fog másképpen hozzáállni senkihez, kíváncsi, mennyi változást hozott a lázadás Artheniorban, s környékén.*
~ Mit hümmögsz. ~
*Inkább kijelentés, kóstolgatás ez a gondolat, mint valódi kérdés. Még a végén megfejtik itt. ~ Csak derülne már ki, most milyen a hírünk. Akkor normálisan beszélhetnék. ~ Mert ő aztán nem tudja, de hasznos információ lehetne. Nem árulta el a Morlának, de a birtokon járt éppen, s egy árva lelket sem látott ott, mindenki eltűnt, az állatok elszöktek (vagy elkötötték őket), a termény tönkrement, a ház viskóvá avanzsálódott.*
- Jártam már ott. *Ennyi információt elcsöppenthet, abból nem lehet akkora baj. Kinézve az ablakon, valóban kezd jobb idő lenni, ez kicsit deríti is az öreg Róka kedvét.*
- Egyszer úgyis el kell állnia.
288. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-17 13:54:31
Üzenet elküldve: 2020-05-17 13:54:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Betérőben//
*Előrehajol, és nem sietősen kitölt magának egy jó félpohárnyit, gondosan beosztva az üvegben lévő mennyiséget ~hosszú még az este.~ No persze ha úri kedve úgy tartja, éppen rendelhet még magának egy második üveggel, de egyelőre nem áll szándékában ilyesmi. Ezt az egy üveg jóféle vöröset kimondottan jólesik elkortyolgatnia a ragu után, főként így tartja kellemesnek a dolgot, hogy (kéretlen ugyan, de Drann megelégedésére, mintha csak rendelésre érkezett volna) asztaltársasága is akadt. ~Kár, hogy nem egy locsogó vén tündér. Nem, ez aztán nem az a fajta. Pedig most szívesen elhallgatnék mindenféle régi meséket...~ tűnődik, és az öreg wegtoreni tündér dajkája jut eszébe. ~De hátha mégis szolgál meglepetéssel az öreg gnóm.~ figyeli. Drann amúgy kíváncsi fajta, bár az elmúlt években igencsak befelé fordulóvá vált. De mióta megszabadult az átoksebétől, ez a jellemvonása lassan, de kezd újra éledni.
Úgy látszik, az időnkénti rápillantgatás az öregre ~bár azért van ebben még szufla, hohó, nem is annyira vén~ zavaróvá vált számára, vagy csak magától gondol egyet, de hirtelen megtörölve a kezét az asztalkendőbe átnyúl az asztal felett, embermódra felkínálva a kézfogást, bemutatkozván. Drann egyetlen visszafogott, de határozott szorítással, hirtelen meglepődve, viszonozza, épp csak megmozdulva.*
- Áá! Vulsryn! Örvendek! *csodálkozik egy kicsit, de a dolgot betudja annak, hogy szokásosan embernek nézik.*
- Drann. *teszi hozzá, nyilván így illik, az öreg szemét kutatva, hátradőlten.*
- Morla DeLhor. *közli a családnevet is, részéről nincsen titkolnivalója. Azt, hogy a ravasz szemű kis gnóm kihagyta a vezetéknevét a bemutatkozásból, Drann egyelőre nem tudja be semmiféle szándékos titkolózásnak, inkább (nem elítélve) csupán póriasnak, és kicsit közönségesnek véli, de ez a vélemény még csak nem is tudatosul benne.
Ahogy a fogadó melegében lassan felszáradnak az esőnyomok a betérőkön, úgy Drann is idővel konstatálja, hogy a hófehér haj nem is hófehér, inkább mézszínű, és az öreg nem is olyan öreg, mint amennyire betérve, első látásra, csapzottan annak nézett ki. ~De nem is egy mai csirke, vagy kakas, vagy kappan, vagy a jó ég tudja miféle jószág...~ nézegeti el Drann a csuklya alól néha kivillanó ravasz tekintet tulajdonosát, magában jót mulatva a vallatás szón. ~Kiféle, miféle vagy? Gyerünk, öreg, vallj színt!~*
- Hm. *reagál egy hümmentéssel az artheniori születésre.*
- Jómagam Wegtorenben. *Közli, nem akarván úgy tenni, mintha ő is a levegő város szülötte lenne. Az itt tartózkodás, jobban mondva a fogadóba beesés céljáról szóló magyarázatot kicsit furcsállja, hiszen a külső területek oly nagy a város körül, csak úgy kimenni megnézni őket elég furcsa megfogalmazás. ~Nyilván nem akarja az orromra kötni a kirándulása okát.~ gondolja Drann, de nincs semmi különösebb problémája a dologgal, egyrészt mert miért akarná ~bár miért nem?~ másrészt meg annyira egyelőre nem is érdekli a wegtorenit, hogy fennakadjon ilyesmin. Így aztán csak értőn bólint az elmetisztításra.*
- Talán nemsokára már eláll. *fűzi hozzá, kortyolva a borból, nem tudva, vajon az öreg gyalogosan akar majd vissza szándékozni menni a városba, ha elállt? ~Akkor igencsak ki kell lépnie. Persze lehet hogy valakihez igyekszik, csak útközben kapta el a vihar.~*
//Betérőben//
*Előrehajol, és nem sietősen kitölt magának egy jó félpohárnyit, gondosan beosztva az üvegben lévő mennyiséget ~hosszú még az este.~ No persze ha úri kedve úgy tartja, éppen rendelhet még magának egy második üveggel, de egyelőre nem áll szándékában ilyesmi. Ezt az egy üveg jóféle vöröset kimondottan jólesik elkortyolgatnia a ragu után, főként így tartja kellemesnek a dolgot, hogy (kéretlen ugyan, de Drann megelégedésére, mintha csak rendelésre érkezett volna) asztaltársasága is akadt. ~Kár, hogy nem egy locsogó vén tündér. Nem, ez aztán nem az a fajta. Pedig most szívesen elhallgatnék mindenféle régi meséket...~ tűnődik, és az öreg wegtoreni tündér dajkája jut eszébe. ~De hátha mégis szolgál meglepetéssel az öreg gnóm.~ figyeli. Drann amúgy kíváncsi fajta, bár az elmúlt években igencsak befelé fordulóvá vált. De mióta megszabadult az átoksebétől, ez a jellemvonása lassan, de kezd újra éledni.
Úgy látszik, az időnkénti rápillantgatás az öregre ~bár azért van ebben még szufla, hohó, nem is annyira vén~ zavaróvá vált számára, vagy csak magától gondol egyet, de hirtelen megtörölve a kezét az asztalkendőbe átnyúl az asztal felett, embermódra felkínálva a kézfogást, bemutatkozván. Drann egyetlen visszafogott, de határozott szorítással, hirtelen meglepődve, viszonozza, épp csak megmozdulva.*
- Áá! Vulsryn! Örvendek! *csodálkozik egy kicsit, de a dolgot betudja annak, hogy szokásosan embernek nézik.*
- Drann. *teszi hozzá, nyilván így illik, az öreg szemét kutatva, hátradőlten.*
- Morla DeLhor. *közli a családnevet is, részéről nincsen titkolnivalója. Azt, hogy a ravasz szemű kis gnóm kihagyta a vezetéknevét a bemutatkozásból, Drann egyelőre nem tudja be semmiféle szándékos titkolózásnak, inkább (nem elítélve) csupán póriasnak, és kicsit közönségesnek véli, de ez a vélemény még csak nem is tudatosul benne.
Ahogy a fogadó melegében lassan felszáradnak az esőnyomok a betérőkön, úgy Drann is idővel konstatálja, hogy a hófehér haj nem is hófehér, inkább mézszínű, és az öreg nem is olyan öreg, mint amennyire betérve, első látásra, csapzottan annak nézett ki. ~De nem is egy mai csirke, vagy kakas, vagy kappan, vagy a jó ég tudja miféle jószág...~ nézegeti el Drann a csuklya alól néha kivillanó ravasz tekintet tulajdonosát, magában jót mulatva a vallatás szón. ~Kiféle, miféle vagy? Gyerünk, öreg, vallj színt!~*
- Hm. *reagál egy hümmentéssel az artheniori születésre.*
- Jómagam Wegtorenben. *Közli, nem akarván úgy tenni, mintha ő is a levegő város szülötte lenne. Az itt tartózkodás, jobban mondva a fogadóba beesés céljáról szóló magyarázatot kicsit furcsállja, hiszen a külső területek oly nagy a város körül, csak úgy kimenni megnézni őket elég furcsa megfogalmazás. ~Nyilván nem akarja az orromra kötni a kirándulása okát.~ gondolja Drann, de nincs semmi különösebb problémája a dologgal, egyrészt mert miért akarná ~bár miért nem?~ másrészt meg annyira egyelőre nem is érdekli a wegtorenit, hogy fennakadjon ilyesmin. Így aztán csak értőn bólint az elmetisztításra.*
- Talán nemsokára már eláll. *fűzi hozzá, kortyolva a borból, nem tudva, vajon az öreg gyalogosan akar majd vissza szándékozni menni a városba, ha elállt? ~Akkor igencsak ki kell lépnie. Persze lehet hogy valakihez igyekszik, csak útközben kapta el a vihar.~*
287. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-15 12:26:24
Üzenet elküldve: 2020-05-15 12:26:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Kiszolgálás//
*Fura egy mosolygós pofa ez a fogadós.*
- Te ecsém! Há honnan tudod té a nevemet?
*Méghozzá a papát is tudja. Nofene. Vannak biztos a kocsmárosnak besúgói akik hozzák viszik a híreket.*
- Ütős szerzetes? A meg mi a kánya?
~Még a vígín agyonütne az a szerzetes. Dehogy hiányzik níkem az ilyesmi!~
- Nem köll a szerzetes. Azok verekednek mint a kopasztott kokasok.
*Semmi kedve egy szerzetessel verekedni. Öreg már hozzá a cefre vigye el. Bezzeg hajdanán, jújúj lett volna.*
- Osztán nincsen valami ami nem üt meg ha megiszom? Jó vóna nem feldobni a bocskort máma.
*Majd a veres elf szépen kibogarászik az öregnek valami piácskát amit elbír még.*
*Fura egy mosolygós pofa ez a fogadós.*
- Te ecsém! Há honnan tudod té a nevemet?
*Méghozzá a papát is tudja. Nofene. Vannak biztos a kocsmárosnak besúgói akik hozzák viszik a híreket.*
- Ütős szerzetes? A meg mi a kánya?
~Még a vígín agyonütne az a szerzetes. Dehogy hiányzik níkem az ilyesmi!~
- Nem köll a szerzetes. Azok verekednek mint a kopasztott kokasok.
*Semmi kedve egy szerzetessel verekedni. Öreg már hozzá a cefre vigye el. Bezzeg hajdanán, jújúj lett volna.*
- Osztán nincsen valami ami nem üt meg ha megiszom? Jó vóna nem feldobni a bocskort máma.
*Majd a veres elf szépen kibogarászik az öregnek valami piácskát amit elbír még.*
286. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-13 15:33:23
Üzenet elküldve: 2020-05-13 15:33:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Vulsryn valóban alacsonyabb, de ez nem jelent kevesebbet is, nála pedig senki nem tudhatja ezt jobban. Sok mindenkivel találkozott már, több arccal, mint amit meg tudna jegyezni, s mint ami érdekelné, meg az idő múlásával kopnak is ezek, ugyanakkor egy valamit mindig megjegyzett: az arcát a "nagyobbaknak", amikor egy lihanechi tárgyalásnál felsülnek, vagy a kereskedő maradványait, azt a rohadék embert, az uzsorást, aki lefizette Reyraat, hogy ölje meg, de időben csiripeltek a verebek, s a nagyobb összegért végül fordult a kocka - vagyis inkább a tőr. Komikus, talán ez a legmegfelelőbb szó, ami le tudja írni a gnóm eddigi életét, azt a végtelennek tűnő, hol jobban, hol kevésbé hömpölygő folyamot, ami egyszer eléri a torkolatot, de addig még van ideje, nem fél ettől. Megint efféle ostobaságokon gyötri a fejét, miközben morzsolja fogai között az ételt. ~ A korral járhat. ~ Gondolja, hiszen sose volt ilyen. Ám a gnóm változik, hol korral, hol cselekedettel, ezt pedig ő is képtelen lesz megélni. ~ Szóval úgy. ~ Egy másik artheniori, stílusából ítélve nemes, vagy gazdag polgár lehet - meg lóra sem igazán telik a szegényeknek, hacsak nem lopják a hátast, de a tolvajlást csak a legelkeseredettebbek merik megpróbálni, ilyen öltözet mellett meg kötve hiszi, hogy asztaltársa is az ő táborukat erősítse. Asztaltárs, mert nem mutatkozott be neki - ahogyan ő sem, ezért nem lenne jogos ezért felháborodni. Talán ez lesz az, amivel megtöri a csendet - meg egy névből kiderülhet, mégis melyik házat erősíti, a régebbi nemesi családok azért neki sem csengenek ismeretlenül.*
- Ó, kérlek... *Törli meg a vászonkendőjébe kezeit, hogy jobbját, átívelve az asztalon, a hosszúéletű elé nyújthassa.* Még be se mutatkoztam, Vulsryn vagyok! *A Laenrikcet innen is lehagyja, az egyneves köszöntés feltűnhet a kardforgatónak. Nincs vele tisztában, pontosan milyen híre is van jelenleg a családjának, egyáltalán van e még olyanja, vagy a homályba vesztek már a szántóföldi feltalálók legelfásultabb torzsái, azért jobb az elővigyázatosság. Persze, megfigyelheti a férfi az öreget, de nem véletlenül neve az, hogy Szőke Róka, - bár ez is csalóka, a szőkeség inkább mézbarna - legfeljebb a gyertyák fényében tűnhet az átázott vizes haj hófehérnek, persze ebben a csuklya is szerepet játszik, takarja magát vele. A dér is erősen cifrázta már, de jobb szereti énjének fiatalabbik oldalát magáénak tudni, az nem jelenti azt, hogy elgyengült már: persze ezen is lehet változtatni, csak sok időbe telik, mire a gyémánt drágakővé válik a földkupacból lecsiszolva. Vulsrynnak sajnos nehéz elnyernie, nem csak a szimpátiáját, de a bizalmát is, kettő egyszerre pedig lehetetlen, egy ujján meg tudja számolni, hányan férkőztek eddig mindkettőbe, pechére pedig az is a Sellőházban szolgál már, kezdhet mindent elölről. Az apón felhorkanna, ha nem lenne ennyire zsúfolt a fogadó, s ennyire világos az egész. Nem kérdés, hogy úgy néz már ki, a ráncok megtették hatásukat, ahogyan az őszülő arcszőrzet is, de egy ravasz öregként jobban szereti definiálni magát, abban kevesebb az önámítás. ~ Apója csak a boldog gyerekeknek van. ~ Sóhajt, miután az utolsó falatot is bekebelezte, lehúzza a likőrt, szinte nem is ízlelgeti, aztán beszélni kezd.*
- Igen, mondhatjuk azt, a környéken születtem. *Nem Arthenior, de ahhoz áll a legközelebb. Az újabb kérdésnél azért ráncolja már a szemöldökét, oda is szúr.*
- Mi ez fiam, valami vallatás? *Rosszallóan megcsóválja kobakját, persze nem hagyja ennyiben a témát, úgyis találna valami mást az igric, amivel piszkálhatja.*
- Nem, nem igazán. Csak kijöttem sétálni, kitisztítani az elmémet, megnézni a külső területeket, erre ez az istenek csapása pont akkor akar esni, mikor én is kint vagyok.
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Vulsryn valóban alacsonyabb, de ez nem jelent kevesebbet is, nála pedig senki nem tudhatja ezt jobban. Sok mindenkivel találkozott már, több arccal, mint amit meg tudna jegyezni, s mint ami érdekelné, meg az idő múlásával kopnak is ezek, ugyanakkor egy valamit mindig megjegyzett: az arcát a "nagyobbaknak", amikor egy lihanechi tárgyalásnál felsülnek, vagy a kereskedő maradványait, azt a rohadék embert, az uzsorást, aki lefizette Reyraat, hogy ölje meg, de időben csiripeltek a verebek, s a nagyobb összegért végül fordult a kocka - vagyis inkább a tőr. Komikus, talán ez a legmegfelelőbb szó, ami le tudja írni a gnóm eddigi életét, azt a végtelennek tűnő, hol jobban, hol kevésbé hömpölygő folyamot, ami egyszer eléri a torkolatot, de addig még van ideje, nem fél ettől. Megint efféle ostobaságokon gyötri a fejét, miközben morzsolja fogai között az ételt. ~ A korral járhat. ~ Gondolja, hiszen sose volt ilyen. Ám a gnóm változik, hol korral, hol cselekedettel, ezt pedig ő is képtelen lesz megélni. ~ Szóval úgy. ~ Egy másik artheniori, stílusából ítélve nemes, vagy gazdag polgár lehet - meg lóra sem igazán telik a szegényeknek, hacsak nem lopják a hátast, de a tolvajlást csak a legelkeseredettebbek merik megpróbálni, ilyen öltözet mellett meg kötve hiszi, hogy asztaltársa is az ő táborukat erősítse. Asztaltárs, mert nem mutatkozott be neki - ahogyan ő sem, ezért nem lenne jogos ezért felháborodni. Talán ez lesz az, amivel megtöri a csendet - meg egy névből kiderülhet, mégis melyik házat erősíti, a régebbi nemesi családok azért neki sem csengenek ismeretlenül.*
- Ó, kérlek... *Törli meg a vászonkendőjébe kezeit, hogy jobbját, átívelve az asztalon, a hosszúéletű elé nyújthassa.* Még be se mutatkoztam, Vulsryn vagyok! *A Laenrikcet innen is lehagyja, az egyneves köszöntés feltűnhet a kardforgatónak. Nincs vele tisztában, pontosan milyen híre is van jelenleg a családjának, egyáltalán van e még olyanja, vagy a homályba vesztek már a szántóföldi feltalálók legelfásultabb torzsái, azért jobb az elővigyázatosság. Persze, megfigyelheti a férfi az öreget, de nem véletlenül neve az, hogy Szőke Róka, - bár ez is csalóka, a szőkeség inkább mézbarna - legfeljebb a gyertyák fényében tűnhet az átázott vizes haj hófehérnek, persze ebben a csuklya is szerepet játszik, takarja magát vele. A dér is erősen cifrázta már, de jobb szereti énjének fiatalabbik oldalát magáénak tudni, az nem jelenti azt, hogy elgyengült már: persze ezen is lehet változtatni, csak sok időbe telik, mire a gyémánt drágakővé válik a földkupacból lecsiszolva. Vulsrynnak sajnos nehéz elnyernie, nem csak a szimpátiáját, de a bizalmát is, kettő egyszerre pedig lehetetlen, egy ujján meg tudja számolni, hányan férkőztek eddig mindkettőbe, pechére pedig az is a Sellőházban szolgál már, kezdhet mindent elölről. Az apón felhorkanna, ha nem lenne ennyire zsúfolt a fogadó, s ennyire világos az egész. Nem kérdés, hogy úgy néz már ki, a ráncok megtették hatásukat, ahogyan az őszülő arcszőrzet is, de egy ravasz öregként jobban szereti definiálni magát, abban kevesebb az önámítás. ~ Apója csak a boldog gyerekeknek van. ~ Sóhajt, miután az utolsó falatot is bekebelezte, lehúzza a likőrt, szinte nem is ízlelgeti, aztán beszélni kezd.*
- Igen, mondhatjuk azt, a környéken születtem. *Nem Arthenior, de ahhoz áll a legközelebb. Az újabb kérdésnél azért ráncolja már a szemöldökét, oda is szúr.*
- Mi ez fiam, valami vallatás? *Rosszallóan megcsóválja kobakját, persze nem hagyja ennyiben a témát, úgyis találna valami mást az igric, amivel piszkálhatja.*
- Nem, nem igazán. Csak kijöttem sétálni, kitisztítani az elmémet, megnézni a külső területeket, erre ez az istenek csapása pont akkor akar esni, mikor én is kint vagyok.
285. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-12 20:04:53
Üzenet elküldve: 2020-05-12 20:04:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Betérőben//
*Az apró gnóm (Drannál még így, ülve is jó egy fejjel alacsonyabb, ez rögtön szembetűnő) határozottan elutasítja a kínálást, amit Drann rezignáltan, egy bólintással tudomásul vesz: nos, több marad neki, és az üveg bor így tovább, valószínű az egész estéjére kitart majd.
Megvárja, amíg az érkező éhsége csillapulni kezd, (mert az asztalukhoz siető felszolgálótól hideg harapnivalót kér, és a vörösbor helyett a likőrt, méghozzá bodzalikőrt részesíti úgy látszik előnyben, mert azt rendel magának), nem akarván zavarni őt az étkezésben. Csak néha vet rá egy pillantást, ahogy komótosan, nem habzsolva nekilát az ételnek, meg-megakadva a szeme egy-egy apró részleten: a bőrből való alkarvédők aprólékos, szép kidolgozású mintáján, az ókulárén, amit visel a ravaszdi külsejű kis öreg, a tunikacsatokon, a ráncoktól szabdalt arcon, a hófehér, az esőtől kissé csapzott, ám mégis gondozottnak tűnő szakáll és haj viselésmódján, az egész számára takarosnak tűnő kis alakon.
Csak ekkor kérdez, és kap rá válaszul egy visszakérdezést, amire önkéntelenül elmosolyodik egy rövid pillanatra, hiszen ő is hasonló cipőben jár. No meg azt a következtetést is levonja, hogy a gnóm valószínű nem egy hosszan mesélős fajta, még ha Drann (saját maga ellen fogadva) jobban örült volna ennek. De még igyekszik menteni a menthetőt magában ~biztos csak mert épp eszik. Hagyd már békén, Drann, hadd fejezze ne. Akkor beszédesebb lesz majd, meglátod!~*
- Hasonlóképpen, hasonlóképpen! *eszmél fel, hogy a visszadobott kérdésre válaszolnia illene, és felel is gyorsan. De mert mégiscsak szeretné, ha gondolatai más irányt kapnának, mint amilyen medret ő tud megszabni nekik, mert az a vidék már oly sokszor látott és emiatt oly unalmas, ezért úgy dönt, többet is megoszt vele, hátha viszonzás érkezik.*
- Gondoltam, kilovagolok egy kicsit. Már ráfért a lovamra. Napok óta kikötve álldogált az udvaron. *fűzi hozzá hát magyarázatképpen. És hogy bebiztosítsa valamennyire a viszonzást, a jól bevált módszerhez folyamodik hát, és kérdez. Nem is az érdekli, amire rákérdez, hanem ami kiderülhet az öregről válaszadás közben. Egyelőre igazán szimpatikus neki, és kíváncsivá is tette. Bár ez betudható annak is, hogy jó ideje egyedül üldögél itt az asztalnál, ezen az esős délutánon, és éppen nincs semmi, ami kifejezetten lekötné a gondolatait, hacsak a kúria nem.*
- Artheniori vagy, apó? Még ma vissza is szándékozol menni a városba? *kérdezi lassan, beszélgetős ráérősséggel, teljesen átélve az esős délután odabentre szorultságát, hátradőlve, egyelőre csak néha rápillantva a kiürült pohárra.*
- Üzleti út? *él vele vissza talán egy kicsit, hogy nem ő kéredzkedett más asztalához, így az érkezőnek illik tűrnie a beszélgetést.*
A hozzászólás írója (Dranndreshiann Morla DeLhor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.12 20:09:06
//Betérőben//
*Az apró gnóm (Drannál még így, ülve is jó egy fejjel alacsonyabb, ez rögtön szembetűnő) határozottan elutasítja a kínálást, amit Drann rezignáltan, egy bólintással tudomásul vesz: nos, több marad neki, és az üveg bor így tovább, valószínű az egész estéjére kitart majd.
Megvárja, amíg az érkező éhsége csillapulni kezd, (mert az asztalukhoz siető felszolgálótól hideg harapnivalót kér, és a vörösbor helyett a likőrt, méghozzá bodzalikőrt részesíti úgy látszik előnyben, mert azt rendel magának), nem akarván zavarni őt az étkezésben. Csak néha vet rá egy pillantást, ahogy komótosan, nem habzsolva nekilát az ételnek, meg-megakadva a szeme egy-egy apró részleten: a bőrből való alkarvédők aprólékos, szép kidolgozású mintáján, az ókulárén, amit visel a ravaszdi külsejű kis öreg, a tunikacsatokon, a ráncoktól szabdalt arcon, a hófehér, az esőtől kissé csapzott, ám mégis gondozottnak tűnő szakáll és haj viselésmódján, az egész számára takarosnak tűnő kis alakon.
Csak ekkor kérdez, és kap rá válaszul egy visszakérdezést, amire önkéntelenül elmosolyodik egy rövid pillanatra, hiszen ő is hasonló cipőben jár. No meg azt a következtetést is levonja, hogy a gnóm valószínű nem egy hosszan mesélős fajta, még ha Drann (saját maga ellen fogadva) jobban örült volna ennek. De még igyekszik menteni a menthetőt magában ~biztos csak mert épp eszik. Hagyd már békén, Drann, hadd fejezze ne. Akkor beszédesebb lesz majd, meglátod!~*
- Hasonlóképpen, hasonlóképpen! *eszmél fel, hogy a visszadobott kérdésre válaszolnia illene, és felel is gyorsan. De mert mégiscsak szeretné, ha gondolatai más irányt kapnának, mint amilyen medret ő tud megszabni nekik, mert az a vidék már oly sokszor látott és emiatt oly unalmas, ezért úgy dönt, többet is megoszt vele, hátha viszonzás érkezik.*
- Gondoltam, kilovagolok egy kicsit. Már ráfért a lovamra. Napok óta kikötve álldogált az udvaron. *fűzi hozzá hát magyarázatképpen. És hogy bebiztosítsa valamennyire a viszonzást, a jól bevált módszerhez folyamodik hát, és kérdez. Nem is az érdekli, amire rákérdez, hanem ami kiderülhet az öregről válaszadás közben. Egyelőre igazán szimpatikus neki, és kíváncsivá is tette. Bár ez betudható annak is, hogy jó ideje egyedül üldögél itt az asztalnál, ezen az esős délutánon, és éppen nincs semmi, ami kifejezetten lekötné a gondolatait, hacsak a kúria nem.*
- Artheniori vagy, apó? Még ma vissza is szándékozol menni a városba? *kérdezi lassan, beszélgetős ráérősséggel, teljesen átélve az esős délután odabentre szorultságát, hátradőlve, egyelőre csak néha rápillantva a kiürült pohárra.*
- Üzleti út? *él vele vissza talán egy kicsit, hogy nem ő kéredzkedett más asztalához, így az érkezőnek illik tűrnie a beszélgetést.*
A hozzászólás írója (Dranndreshiann Morla DeLhor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.12 20:09:06
284. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-12 10:15:40
Üzenet elküldve: 2020-05-12 10:15:40
ÚJ
![>Gaelein Warlin [KKK] [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11649_1573229392_elf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiszolgálás//
//Arraele//
*Nyílik az ajtó és egy vendég érkezik újfent. Hamar felismeri, mert az idős tündér az, aki elvezette a gnóm fiút, Ganert, MilOchassba, hogy gyógyítót hozzanak sebesült gnóm társának. A hölgy azóta már elment, s levelet is hagyott a másik gnómnak, de az még nem tért be, hogy átadhassa neki. Kedves mosollyal köszönti az idős urat.*
- Üdvözlöm Arra papa. Hogy szolgál az egészsége? *Barátságos kérdést is feltesz, mert ebben a korban már illik megkérdezni, hogy van a másik. Az idős úr a pultnál ül le és egy ütős italt kér.*
- Az Ütős szerzetest tudnám ajánlani. Azt hiszem ez elég ütős lehet, Önnek is. *Reméli, hogy bírni fogja a tömény italt az idős tündér, de ha ezt választja, akkor fel fogja szolgálni neki.*
//Arraele//
*Nyílik az ajtó és egy vendég érkezik újfent. Hamar felismeri, mert az idős tündér az, aki elvezette a gnóm fiút, Ganert, MilOchassba, hogy gyógyítót hozzanak sebesült gnóm társának. A hölgy azóta már elment, s levelet is hagyott a másik gnómnak, de az még nem tért be, hogy átadhassa neki. Kedves mosollyal köszönti az idős urat.*
- Üdvözlöm Arra papa. Hogy szolgál az egészsége? *Barátságos kérdést is feltesz, mert ebben a korban már illik megkérdezni, hogy van a másik. Az idős úr a pultnál ül le és egy ütős italt kér.*
- Az Ütős szerzetest tudnám ajánlani. Azt hiszem ez elég ütős lehet, Önnek is. *Reméli, hogy bírni fogja a tömény italt az idős tündér, de ha ezt választja, akkor fel fogja szolgálni neki.*
283. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-10 22:52:35
Üzenet elküldve: 2020-05-10 22:52:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Mennyivel érdekesebbek lennének a beszélgetések, ha lehetne olvasni a másik gondolatában! Vulsryn is ugyanígy van ezzel, szeretne mélyen asztaltársa koponyájába látni, be, egészen az agyvelejéig, a gerincen át a szívig, veséig és gyomorig - persze, nem ebben a sorrendben. Azt meg természetesen nem mérlegeli, hogy ez oda-vissza játék, ha ő kap, veszítenie is kell valamit, hiszen nem hagyná az öreg, hogy bárki is belelásson vén elméje legromlottabb zugaiba, az elrontaná az élvezetet, az izgalmat, lénye veszne vele oda. A legtöbb gnómnak ereje is van, nem csak esze, ez amolyan faji sajátosság náluk, de a Szőke Róka mégis utóbbit tartja legfőbb erényének - sokat látott öreg, igazi munkamániás szabadúszó, semmi és senki nem tartja vissza céljaitól, ha valamit a fejébe vett, addig nem nyugszik, míg azt meg nem valósítja. Talán ezt hívják egyesek túlélő alkatnak. Az eső még mindig szemerkél, még az erdei kunyhó falain keresztül is hallani, a tetőről nem is beszélve. Kissé mintha zavartnak tűnne a másik (direkt nem fiatalabbiknak gondolja, hiszen ezeknél sosem lehet tudni), ez azonban nem különösebben izgatja, majd kideríti ő, ha arra kerül sor, s egyáltalán igaza volt. Takarosnak igazán csak nagy jóindulattal lehet nevezni az sokat megélt öreget, akinek több, mint valószínű, hogy alaposan elásná magát a szemében, ha ezt megmondaná a szemébe. Ravasz, valóban ravasz, de nem nevezhető gonosznak, az túlságosan szélsőséges lenne. Rosszindulatú, talán, de ahhoz, hogy a saját érdekeit érvényesítse, előbb el kell hitetnie másokkal, hogy értük cselekszik - mert mindenki önző, ha igyekszik titkolni, ha nem, s amint a jutalom legapróbb morzsája is felcsillan előttük, fejjel mennek a falnak utasításra, akár a birkák. Ez legalább kedvesnek tűnik, máris kínálja. Vagy jól nevelt, vagy megpróbálta már az élet, ezért ilyen adakozó. A legapróbb jelek is fontosak tudnak lenni, talán ez pont nem, de érdemes észben tartani.*
- Nem, köszönöm. *Csóválja meg a fejét, határozott a válasz, a fekete hang hamar odaér a másikhoz. Tompa, elnyomott orgánum ez, közelről könnyen hallható, de nehezen, lomhán szeli csak át a levegőt. Ha megkapja a vaddisznó szalonnát és a bodzalikőrt, falatozásba kezd. Nem esik neki az ételnek, de nem is finomkodik, ez sokat elárulhat származásáról, mint ruhája is. A kérdés hallatán felnéz, a zöld tekintet megállapodik a fekete hajún, majd lenyeli a falatot, kortyol egyet az italból, s válaszol.*
- Most Artheniorból Artheniorba. Te? *Egyben vissza is dobja a labdát, nem időzik sokat feleslegesen. Drann levonhatja a következtetést: Vulsryn nem az az öreg, aki a beszédes nagyapók táborát erősíti.*
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Mennyivel érdekesebbek lennének a beszélgetések, ha lehetne olvasni a másik gondolatában! Vulsryn is ugyanígy van ezzel, szeretne mélyen asztaltársa koponyájába látni, be, egészen az agyvelejéig, a gerincen át a szívig, veséig és gyomorig - persze, nem ebben a sorrendben. Azt meg természetesen nem mérlegeli, hogy ez oda-vissza játék, ha ő kap, veszítenie is kell valamit, hiszen nem hagyná az öreg, hogy bárki is belelásson vén elméje legromlottabb zugaiba, az elrontaná az élvezetet, az izgalmat, lénye veszne vele oda. A legtöbb gnómnak ereje is van, nem csak esze, ez amolyan faji sajátosság náluk, de a Szőke Róka mégis utóbbit tartja legfőbb erényének - sokat látott öreg, igazi munkamániás szabadúszó, semmi és senki nem tartja vissza céljaitól, ha valamit a fejébe vett, addig nem nyugszik, míg azt meg nem valósítja. Talán ezt hívják egyesek túlélő alkatnak. Az eső még mindig szemerkél, még az erdei kunyhó falain keresztül is hallani, a tetőről nem is beszélve. Kissé mintha zavartnak tűnne a másik (direkt nem fiatalabbiknak gondolja, hiszen ezeknél sosem lehet tudni), ez azonban nem különösebben izgatja, majd kideríti ő, ha arra kerül sor, s egyáltalán igaza volt. Takarosnak igazán csak nagy jóindulattal lehet nevezni az sokat megélt öreget, akinek több, mint valószínű, hogy alaposan elásná magát a szemében, ha ezt megmondaná a szemébe. Ravasz, valóban ravasz, de nem nevezhető gonosznak, az túlságosan szélsőséges lenne. Rosszindulatú, talán, de ahhoz, hogy a saját érdekeit érvényesítse, előbb el kell hitetnie másokkal, hogy értük cselekszik - mert mindenki önző, ha igyekszik titkolni, ha nem, s amint a jutalom legapróbb morzsája is felcsillan előttük, fejjel mennek a falnak utasításra, akár a birkák. Ez legalább kedvesnek tűnik, máris kínálja. Vagy jól nevelt, vagy megpróbálta már az élet, ezért ilyen adakozó. A legapróbb jelek is fontosak tudnak lenni, talán ez pont nem, de érdemes észben tartani.*
- Nem, köszönöm. *Csóválja meg a fejét, határozott a válasz, a fekete hang hamar odaér a másikhoz. Tompa, elnyomott orgánum ez, közelről könnyen hallható, de nehezen, lomhán szeli csak át a levegőt. Ha megkapja a vaddisznó szalonnát és a bodzalikőrt, falatozásba kezd. Nem esik neki az ételnek, de nem is finomkodik, ez sokat elárulhat származásáról, mint ruhája is. A kérdés hallatán felnéz, a zöld tekintet megállapodik a fekete hajún, majd lenyeli a falatot, kortyol egyet az italból, s válaszol.*
- Most Artheniorból Artheniorba. Te? *Egyben vissza is dobja a labdát, nem időzik sokat feleslegesen. Drann levonhatja a következtetést: Vulsryn nem az az öreg, aki a beszédes nagyapók táborát erősíti.*
282. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-10 18:52:08
Üzenet elküldve: 2020-05-10 18:52:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Betérőben//
*Közben odakint eleredhetett az eső, mert a betérő vendégek száma elkezd gyarapodni, és elkezd egyre csapzottabb külsőt ölteni. Drann meg örül, hogy még az eső beállta előtt került fedél a feje fölé, kellemetlen lett volna, ha hazafelé a városba bőrig ázik.
Elmereng, és bárhogy kerülgeti a témát, a jóleső melegben, a pohár vörösbor után azon kezd agyalni, vajon kiszolgálnák-e ördögvigyorral itt, kérésre, vagy a pult alól. ~Három nap. Már három napot kihúztál! Bírd ki!~ vitázik önmagával, próbálva tartani magát, és nagyot kortyol a borból.*
- Hogy? Jahogy! Persze, nyugodtan, öreg! Csak tessék! *válaszol felneszelve, ahogy a karcos hang felriasztja gondolataiból. Elnézi a fehérhajú, takaros kis gnómocskát. Az az igazi vén róka fajta, véli Drann, még a fajtáján belül is, akiről soha sem tudhatod, miben sántikál, vagy miben töri éppen a fejét. De kedvére valónak tartja, érkezése kellemesen felvidítja az épp a szokásos búskomorságba hajló kedélyét.*
- Egy pohárral? *kérdezi meg jó vendéglátó módjára, szívélyesen, az üveg bor felé intve, ha már a másik ide kéredzkedik az asztalához, éppenséggel a legnagyobb örömére. Bár második pohara nincsen, de erről hamar tesz, odaintve a felszolgáló legényt, ha az öreg elfogadja a kínálást. Arra ő nem figyelt fel, hogy mielőtt odaült volna az asztalához, a gnóm már leadta a rendelését ~ na persze, nyilván nem üldögélni tért be a Fogadóba, vagy csupán csak az eső elől~.
Drann mégis örülne neki, ha elfogadná a kínálást.
Sőt, beszélgetést is kezdeményez.*
- Honnan, hová? *kérdezi tőle velősen, jó kedéllyel, mintegy régi barátként, ha már összeboronálta őket ez a Fogadó, az asztal meg az eső. Kíváncsi, hogy bőbeszédű, vagy szófukar alkalmi asztaltársasága, de hogy sok mindent látott életében, abban szinte biztos. Most már csak az a kérdés, a tudását, amit összeszedett az idő alatt, amíg a haja ilyen fehérre színeződött, megosztja-e másokkal, vagy az a fajta, aki féltékenyen magának őrzi, és elméje zugaiban ide-oda rakosgatva azon agyal, hogyan tudna tőkét kovácsolni belőle. Drann ez utóbbira tippelne: látott már sok ilyet a fajtájából.
De hát hogyha kellemesen csalódik, ki tudja.*
//Betérőben//
*Közben odakint eleredhetett az eső, mert a betérő vendégek száma elkezd gyarapodni, és elkezd egyre csapzottabb külsőt ölteni. Drann meg örül, hogy még az eső beállta előtt került fedél a feje fölé, kellemetlen lett volna, ha hazafelé a városba bőrig ázik.
Elmereng, és bárhogy kerülgeti a témát, a jóleső melegben, a pohár vörösbor után azon kezd agyalni, vajon kiszolgálnák-e ördögvigyorral itt, kérésre, vagy a pult alól. ~Három nap. Már három napot kihúztál! Bírd ki!~ vitázik önmagával, próbálva tartani magát, és nagyot kortyol a borból.*
- Hogy? Jahogy! Persze, nyugodtan, öreg! Csak tessék! *válaszol felneszelve, ahogy a karcos hang felriasztja gondolataiból. Elnézi a fehérhajú, takaros kis gnómocskát. Az az igazi vén róka fajta, véli Drann, még a fajtáján belül is, akiről soha sem tudhatod, miben sántikál, vagy miben töri éppen a fejét. De kedvére valónak tartja, érkezése kellemesen felvidítja az épp a szokásos búskomorságba hajló kedélyét.*
- Egy pohárral? *kérdezi meg jó vendéglátó módjára, szívélyesen, az üveg bor felé intve, ha már a másik ide kéredzkedik az asztalához, éppenséggel a legnagyobb örömére. Bár második pohara nincsen, de erről hamar tesz, odaintve a felszolgáló legényt, ha az öreg elfogadja a kínálást. Arra ő nem figyelt fel, hogy mielőtt odaült volna az asztalához, a gnóm már leadta a rendelését ~ na persze, nyilván nem üldögélni tért be a Fogadóba, vagy csupán csak az eső elől~.
Drann mégis örülne neki, ha elfogadná a kínálást.
Sőt, beszélgetést is kezdeményez.*
- Honnan, hová? *kérdezi tőle velősen, jó kedéllyel, mintegy régi barátként, ha már összeboronálta őket ez a Fogadó, az asztal meg az eső. Kíváncsi, hogy bőbeszédű, vagy szófukar alkalmi asztaltársasága, de hogy sok mindent látott életében, abban szinte biztos. Most már csak az a kérdés, a tudását, amit összeszedett az idő alatt, amíg a haja ilyen fehérre színeződött, megosztja-e másokkal, vagy az a fajta, aki féltékenyen magának őrzi, és elméje zugaiban ide-oda rakosgatva azon agyal, hogyan tudna tőkét kovácsolni belőle. Drann ez utóbbira tippelne: látott már sok ilyet a fajtájából.
De hát hogyha kellemesen csalódik, ki tudja.*
281. hozzászólás ezen a helyszínen: Taverna a Három Baráthoz
Üzenet elküldve: 2020-05-09 23:07:49
Üzenet elküldve: 2020-05-09 23:07:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Esik. Megint. A cseppek kövéren és lustán hullanak a földre, nyomot hagyva maguk után, mint valamennyi földön kúszó féreg ezen a világon - és ugyanúgy el is tűnnek. Ez sok mindentől függ, néha csak a nap, a fény szárítja ki, máskor egy meginduló folyam, egy kialakuló pocsolya mossa el, de nem ritka, hogy egy másik csepp rondít bele a képbe. Undorító, saras az idő és az az állott mocsárszag terjeng a levegőben. Azt már be se meri vallani magának, erről meg mi jut eszébe, csak kuncog egyet. Olyan sok értelmetlen dolog kavarog fáradt elméjében, talán a korral jár. Nem nyugszik, pont, hogy élénkül. Szerencséjére azért méretes a csuklya, hosszan tekereg két oldalán a vége, teljes homályba rejtve arcát, csak a szakálla csücske lengedezik, kóstolgatva a szeszélyes időjárást. Fejénél kopog az istenek csapása, néhol már átázott, foltokban fényesíti fehérré színeződő haját. Valami udvarra téved, a sárban megmaradt patanyomokból alakulnak ki kisebb tócsák, egy kissé rájuk téved tekintete, hogy kikerülhesse őket. Aztán megsimítja az érdes faajtót, betolja, s belép. Csurom vizes, szerencséje, hogy lábbelije nem ázott át, jó anyagból készítette azt a csizmadia. Köpenyét leveti hátáról, majd tekintetével szétnéz az asztalok társaságán - mert mindenhol ülnek, mondjuk ez eső esetén várható is lehet. Van egy sötételf, az érdekes lenne, de nincs ereje a balfaszságaikhoz, mind idióta és defektes - talán egy nem, de ő biztosan, nála nagyobb túlélőt nem ismer. Aztán törpék. Na, ők az igazi fráterek, hangosak és minden baj van velük. Ha nem lenne most zsémbes kedvében, feltehetően másképpen vélekedne, de ezt dobta a sors, ő pedig nem szeretne a mai nap senkinek se bosszút fogadni, elég "tartozása" van abból így is. Na, de ott oldalt, az a fura szerzet, az igazán elviselhetőnek tűnik. Nem tudja eldönteni, félvér lenne, vagy elf, bár ha visszaemlékszik wegtoreni éveire, az ottani hosszúéletűek teljesen máshogyan néztek ki, mint Lihanechben. ~ Talán az éghajlat lehet az oka. ~ Vagy mit tudja ő, mi. Az ablakoknál hallani, hogy a vihar erősödni kezd, a gyomránál pedig azt, hogy a gnóm egyre éhesebb. Egy Füstölt vaddisznószalonna, kenyérrel, friss hagymával az, amire a választása esik, s 14 aranyat fizet érte.
Italnak mellé megfelel a 11 aranyba fájó Bodza likőr . Ha ezzel végzett, odafárad hát, jól végigmérve a fekete hajú, rézszín bőrű férfit.*
- Szebb napot, leülhetek? *Kérdi a karcos, füstös hang, s ha igenlő válaszra talál, helyet is foglal.*
//Betérőben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Esik. Megint. A cseppek kövéren és lustán hullanak a földre, nyomot hagyva maguk után, mint valamennyi földön kúszó féreg ezen a világon - és ugyanúgy el is tűnnek. Ez sok mindentől függ, néha csak a nap, a fény szárítja ki, máskor egy meginduló folyam, egy kialakuló pocsolya mossa el, de nem ritka, hogy egy másik csepp rondít bele a képbe. Undorító, saras az idő és az az állott mocsárszag terjeng a levegőben. Azt már be se meri vallani magának, erről meg mi jut eszébe, csak kuncog egyet. Olyan sok értelmetlen dolog kavarog fáradt elméjében, talán a korral jár. Nem nyugszik, pont, hogy élénkül. Szerencséjére azért méretes a csuklya, hosszan tekereg két oldalán a vége, teljes homályba rejtve arcát, csak a szakálla csücske lengedezik, kóstolgatva a szeszélyes időjárást. Fejénél kopog az istenek csapása, néhol már átázott, foltokban fényesíti fehérré színeződő haját. Valami udvarra téved, a sárban megmaradt patanyomokból alakulnak ki kisebb tócsák, egy kissé rájuk téved tekintete, hogy kikerülhesse őket. Aztán megsimítja az érdes faajtót, betolja, s belép. Csurom vizes, szerencséje, hogy lábbelije nem ázott át, jó anyagból készítette azt a csizmadia. Köpenyét leveti hátáról, majd tekintetével szétnéz az asztalok társaságán - mert mindenhol ülnek, mondjuk ez eső esetén várható is lehet. Van egy sötételf, az érdekes lenne, de nincs ereje a balfaszságaikhoz, mind idióta és defektes - talán egy nem, de ő biztosan, nála nagyobb túlélőt nem ismer. Aztán törpék. Na, ők az igazi fráterek, hangosak és minden baj van velük. Ha nem lenne most zsémbes kedvében, feltehetően másképpen vélekedne, de ezt dobta a sors, ő pedig nem szeretne a mai nap senkinek se bosszút fogadni, elég "tartozása" van abból így is. Na, de ott oldalt, az a fura szerzet, az igazán elviselhetőnek tűnik. Nem tudja eldönteni, félvér lenne, vagy elf, bár ha visszaemlékszik wegtoreni éveire, az ottani hosszúéletűek teljesen máshogyan néztek ki, mint Lihanechben. ~ Talán az éghajlat lehet az oka. ~ Vagy mit tudja ő, mi. Az ablakoknál hallani, hogy a vihar erősödni kezd, a gyomránál pedig azt, hogy a gnóm egyre éhesebb. Egy Füstölt vaddisznószalonna, kenyérrel, friss hagymával az, amire a választása esik, s 14 aranyat fizet érte.
Italnak mellé megfelel a 11 aranyba fájó Bodza likőr . Ha ezzel végzett, odafárad hát, jól végigmérve a fekete hajú, rézszín bőrű férfit.*- Szebb napot, leülhetek? *Kérdi a karcos, füstös hang, s ha igenlő válaszra talál, helyet is foglal.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 732-751