//Kinek a rosszabb, kinek a sanyarúbb?//
*Szépen telik az est, ahogyan annak csak telnie kell, poharak töltődnek, s mosolyokkal gazdagodik az ajak, színesedik az éj, csendül a koccintás. Umon úgy iszik, mintha az utolsó napját élné, jóllehet, ez nem először van így, bár jelenleg, igaz, nevet, de azt gondolja, tényleg utoljára. Enna méltó társnak bizonyul, ez nem kérdés. Pirospozsgás arca, gyakran csal kacajt a néhai szerzetes torkára, olykor meg is lepődik rajta rendesen, de nem fedi fel meglepettségét, jó így, ahogy van.*
- Ez esetben köszönöm! *Emeli meg poharát, s, ha teheti kacsintva koccint, majd már másra térnek gondolatai. A világ oly képlékeny, oly kiismerhetetlen, oly idegen. Könnyű benne elveszni, még itt, az egyszerű, kockás abrosszal borított kis asztalnál, pityókásan, majd részegen is... azt hinné az ember, hogy ilyenkor nem érzi az időt, pedig dehogynem... ilyenkor érzi csak igazán.*
- Az emlékek... hümmm... *néz maga elé, s kortyol egy adagot, de nem feszegeti. Mit nem ad magától az élet, csupán kis falatokban adagolja, mi még éppen torkon nem akad, azt úgy kell elfogadni, s megrágni.*
- Én köszönöm, Enna! *Mondja végül, s hirtelen nem is tudja, hogy mire, egyszerűen megköszöni. Az estét, az utolsó pillanatokat, a mindent... úgy az egészet. Mintha már távozni készülne, pedig maradna még, de titkon érzi, hogy valójában, ez az utolsó pohár.*
- Rohadt dolog... *kuncog fel, de nem tudja miért, csak kuncog, mert jól esik neki.* akkor, jó éjszakát! *Sok minden elképzelt. Vele is aludt volna, talán más is történhetett volna, de az élet sok mindent felülír, még akkor is, ha azt gondolná, hogy pontosan ura neki. Mikor is érkezett? Az évet sem ismeri, nemhogy a hónapot. Régen, annyi bizonyos... Ez az utolsó korty megviseli. Nem fizikailag, lelkileg. Talán túl nagyot koppan pohár, talán azt gondolja, hogy felfigyelnek rá, pedig senki sem néz oda. Enna, hamarabb távozik mint ő, mert Umon még mosolyogva figyeli az éjszakát, s az ivót, mit majdnem, csupán két kezével épített fel, s átkozott pillanatban talált a házra.*
- Szép lehetett volna... hikk... *Csuklik egyet, ez már zárásnak is tekinthető. Bár kifizette, nem szobájába indul, inkább pergament és tintát kér.
"Sheni cimborám, drága barátom, idegen testvérem! Sose változz meg, s légy mindig az, kinek magadat gondolod. Maradj, míg a szíved engedi, s ha rám hallgatsz, kérsz még egy estét szíved hölgyétől! Bár tinta vagyok a pergamenen, valójában talán több ennél, mint szöveg, amit papírra vetnek."
Koppan a lúdtoll az asztalon, s a pergamen a fogadóshoz kerül, ha úgy van, Enna tán már az igazak álmát alussza, de nem Umon, ki tágra tárja az éjszakába vezető ajtót, hogy még utoljára Mil'Ochass felé induljon. Igaz, már pirkad, de jut még idő, a búcsúzásra, mely időközben eldöntetett. Eldöntötte az idő, eldöntötte az élet. Nincs maradás.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.11 00:14:48