//Nyílt//
*Álmában gyönyörű barna hajú lányt lát, ki tétován forog körbe, látszólag eltévedt. Bőrkabátjával és elegáns kalapjával igazán különleges látványt nyújt, amint álombéli hősünk megpróbál segíteni neki a helyes irány megtalálásában. Próbálkozása azonban kudarcba fullad, mert az idilli világ hirtelen elkezd távolodni, csúszni, hiába a próbálkozás hogy megkapaszkodjon.
Datvinoolv Nyarneldurki kivételes tehetséggel fordul le a számára éjszakai szállást jelentő faágról, nagyot puffanva az alatta elterülő avarban. Öszehúzott szemmel veszi tudomásul, hogy a reggeli harmat bizony igen kellemetlenül el tudja áztatni az embert, ráadásul az álomvilágot sem találja többé. Amióta visszatért otthonából a Mil'Ochass környéki erdőkben tekereg, de eddig még egyszer sem esett le alvóhelyéről, igaz, nem is álmodott hasonlót. Régi barátja Pyr jut eszébe, kinek nagyszerű lombháza sokkal kényelmesebb, és biztonságosabb volt.
Gondolkodás közben nagyokat pislogva próbálja a maradék álmot is elűzni a szeméről, miközben a fának dőlve szippantja be a friss reggeli levegőt. Egy kívülálló talán kényelmetlennek találná ezt az életmódot, de az igazság az, hogy Dat nagyon is élvezi. Már egészen kicsi korában beleszeretett az erdőbe, és azóta is szívesen tölti bennük az idejét.*
~Éppen ideje volna saját lombházat építeni.~
*Vakarja meg bosszúsan az oldalát, majd összeszedi felszerelését és útnak indul, ezúttal határozottan arra, amerre a klán falait sejti.*
~Ha minden igaz egynapi járóföldre vannak.~
*Nyugodt tempóban gyalogol, nem törődve semmivel, miközben egyre derültebb kedvvel hallgatja a hajnali erdő hangjait. Rég elfelejtette már az álombéli lányt, hisz egyébként is csak illúzió volt. Észre sem veszi ahogy telik az idő, pedig a nap már jócskán fent jár az égen, amikor egy domb mögül kibukkan az általa jól ismert fogadó. Nagyon megörül, annak idején Umon barátjával újították fel a kis kunyhót, és innen már nincs messze a klán sem. Megszaporázza lépteit, és a kelleténél kicsit hangosabban kopogva jelzi megjöttét. Bízik benne, hogy ismerős arcokat talál odabent, jókedvűen nyitja ki az ajtót. Legnagyobb meglepetésére Arra papa ősz üstökét pillantja meg, meg valami emberfélét a pultnál.*
-Arraele úr! *hirtelenjében csak ennyire futotta*
-Hogy tetszik lenni?
*Elcsépelt egy kezdés azt meg kell hagyni, de legalább a csuklyát sikerül lehúznia a fejéről, hogy meg lehessen ismerni*