//Mindentől távol//
*Hamarosan meg is érkezik a különös étel, jókora karéj kenyeret is kap hozzá. Mikor a kenyeret kézbe fogja, önkéntelenül eszébe jut egy mondás, amit az ő családjában oly sokszor hallott már: akkora a kenyér, hogy eltöri a kezedet. Ez a mondás meg is mosolyogtatja kicsit.*
- Köszönöm.* Fordul egy pillanatra a tündérhez, aztán lassan nekilát a gőzölgő ételnek. Ilyet még sosem evett, de nagyon megízlik neki. Közben eszébe jut, hogy Dat egyik kérdésére nem válaszolt.*
- Bocsájss meg, nolve válasz egyik kérdésedre. Mogorina keleten van.
*Közben az idő is megjavul, legalábbis annyira, hogy már nem esik az eső. Alapesetben jól esne neki a hűvös levegő, de így átázott ruhával nem olyan kellemes. Még jó, hogy a kandalló mellett ül. Amíg Datot hallgatja, időnként aprót bólint jelezve, hogy figyel. Egészen jól megérti, mit mond a férfi, csak pár szó van, ami ismeretlenül cseng. Na meg a szülőváros neve. Nem is akar próbálkozni a kiejtésével, elég bonyolultnak tűnik.
Úgy látszik, az északi tudja, mire gondolt a "normin" szó alatt. És mikor kiejtve is meghallja, beugrik neki.*
- Tényleg, nomád!* Kiált fel úgy diszkréten.*
- Köszönöm.
*Ismét teljesen jogos kérdést kap, számított is rá, hogy előbb vagy utóbb szóba fog kerülni. Minden gond nélkül válaszol.*
- Próbálnék szerencse itt. Magamtól jöttem. Családom próbált lebeszélni, de én elmagyaráz, nem végleg megyek el. Megígértem, hogy gyakran hazajövök. Lanton játszok zenét, azval próbálok keresni pénz.* Arról egy szót sem ejt, hogy főként saját balladákat és egyéb szerzeményeit játsza, melyekbe népe dallamvilágát is beleszövi. Nem szeret dicsekedni vele, s csak ritkán szól bárkinek is arról, hogy ő írja a dalokat.
Megindítja, hogy beszélgető társa nem tudja, mit kezdjen magával. Sajnálja is miatta, de igyekszik ezt úgy tenni, hogy ne szánalomnak tűnjön. Még szavakkal is kifejezi:*
- Sajnálom. Értesz valamit?* Ez azt jelentené, hogy ért-e valamihez. Hátha tud segíteni. És különben miért is ne segítene? Ő bárkinek szívesen, ha tud.*