Nincs játékban - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mil'Ochass | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 33 (641. - 660. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
660. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-21 18:10:25
Üzenet elküldve: 2020-06-21 18:10:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
//Másnap délelőtt//
*A veres lányka nem egy bőbeszédű jelenség az már hótziher. Reggel a vén tündér kipattan az ágyból úgy mint a dörzsölt bolha. Még pizsamában odamegy a gnóm fiához aki már éledezik vagyis ébredezik. Megnézi a homlokát. A láza lement és a színe is javul már. Gyorsan odakészít neki egy tálcán reggelit. Gyümölcs egy kis kenyérrel sajttal meg valami sülthússal. Finom sört is tenne mellé de az sajna nincsen. Marad a forrásvíz.*
- Tessék fijjam egyé! Ettő majd meggyün az erőd.
*Amíg a gnóm eszeget addig a lányka is biztosan kikecmereg az ágyból.*
- Níkem most kicsit el kell menjek ítelért. Kezd kikopni az ílískamra. Jányom addig vigyázzá Ganer fijjamra!
*Nem lesz baja a fiúnak a veres lánnyal ha már így is együtt lovagoltak. Az öreg tündér a levonószerkezettel lemegy a talajszintre és a reggeli kapunyitásnál elballag a taverna felé.*
- Elmentem a tavernába!
*Még az őrnek odakiált a kapuba, hogy tudják hova megy az öreg és ne kelljen keresgélni.*
//Másnap délelőtt//
*A veres lányka nem egy bőbeszédű jelenség az már hótziher. Reggel a vén tündér kipattan az ágyból úgy mint a dörzsölt bolha. Még pizsamában odamegy a gnóm fiához aki már éledezik vagyis ébredezik. Megnézi a homlokát. A láza lement és a színe is javul már. Gyorsan odakészít neki egy tálcán reggelit. Gyümölcs egy kis kenyérrel sajttal meg valami sülthússal. Finom sört is tenne mellé de az sajna nincsen. Marad a forrásvíz.*
- Tessék fijjam egyé! Ettő majd meggyün az erőd.
*Amíg a gnóm eszeget addig a lányka is biztosan kikecmereg az ágyból.*
- Níkem most kicsit el kell menjek ítelért. Kezd kikopni az ílískamra. Jányom addig vigyázzá Ganer fijjamra!
*Nem lesz baja a fiúnak a veres lánnyal ha már így is együtt lovagoltak. Az öreg tündér a levonószerkezettel lemegy a talajszintre és a reggeli kapunyitásnál elballag a taverna felé.*
- Elmentem a tavernába!
*Még az őrnek odakiált a kapuba, hogy tudják hova megy az öreg és ne kelljen keresgélni.*
659. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-18 11:41:37
Üzenet elküldve: 2020-06-18 11:41:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
//Másnap délelőtt//
*Az első nap sugarai még alva találják a férfit, de homloka már nem verejtékes, elhagyta a láz is. Csupán kissé elgyötört még és gyenge. Túlélte az éjszakát és innentől talán minden nappal erősebb lesz. A nap harmadik, negyedik órája is lehet, mire szemei kinyílnak. Nyújtózkodik, mivel már végre az is megy neki és sokkal kevésbé fájdalmas a mozgás, mint tegnap volt. Az izmai még sajognak, de már délutánra talán az ágyból is fel tud kelni. Erejének teljes visszanyeréséhez egy-két hét biztosan kelleni fog. Korgó gyomorral együtt ébred, mivel a tegnapi kígyó sültet nem ették meg, így lassan már egy teljes napja nem evett, csak ivott valami keserű italt, amire alig emlékszik. Arra papa alakja dereng neki, aki mintha felé hajolt volna tegnap és valami tálból itatta, elég gyógynövényes, tömény itallal. Zavaros emlékei vannak az estéről, s egy homályos kép ugrik be neki, amin talán Redin-t látta az ágya mellett, a homlokát simítva végig. Valamit mondhatott is a lány, de arra már nem emlékszik. Most szemeivel a lányt keresi és Arra papát. Talán megelőzték a felkelésben és elmentek, de ez hamarosan ki fog derülni úgy is.*
//Másnap délelőtt//
*Az első nap sugarai még alva találják a férfit, de homloka már nem verejtékes, elhagyta a láz is. Csupán kissé elgyötört még és gyenge. Túlélte az éjszakát és innentől talán minden nappal erősebb lesz. A nap harmadik, negyedik órája is lehet, mire szemei kinyílnak. Nyújtózkodik, mivel már végre az is megy neki és sokkal kevésbé fájdalmas a mozgás, mint tegnap volt. Az izmai még sajognak, de már délutánra talán az ágyból is fel tud kelni. Erejének teljes visszanyeréséhez egy-két hét biztosan kelleni fog. Korgó gyomorral együtt ébred, mivel a tegnapi kígyó sültet nem ették meg, így lassan már egy teljes napja nem evett, csak ivott valami keserű italt, amire alig emlékszik. Arra papa alakja dereng neki, aki mintha felé hajolt volna tegnap és valami tálból itatta, elég gyógynövényes, tömény itallal. Zavaros emlékei vannak az estéről, s egy homályos kép ugrik be neki, amin talán Redin-t látta az ágya mellett, a homlokát simítva végig. Valamit mondhatott is a lány, de arra már nem emlékszik. Most szemeivel a lányt keresi és Arra papát. Talán megelőzték a felkelésben és elmentek, de ez hamarosan ki fog derülni úgy is.*
658. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-18 11:15:17
Üzenet elküldve: 2020-06-18 11:15:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Házhozszállítás//
*Nem tudja nem észrevenni Rony reakcióját a Tavernával kapcsolatban. Ám ami még érdekesebb az a történet, melyet kikerekít belőle. Lyz elmosolyodva hallgatja, de a tűzgolyós résznél nem tud csodálkozásának gátat szabni, így szép ívű szemöldöke lassan megemelkedik.
~Biztosan beütötte a fejét. Egy kiabálást Gael biztosan észrevett volna. Alkalomadtán rákérdezek. Tűzgolyók...~
Azért lelkében felvillan a Taverna amint tűzgolyók cikáznak benne, és nem tetszik neki a kép. Félti azt a helyet, de tudja, hogy Gael meg tudja védeni, csupán az egészséges félsz mely felötlik benne.*
- Azért örülök, hogy elsimult az ügy, ~és nem égett porig a Taverna~ *mosolyodik hamiskásan, de a humor ezen finom kifejezése, diplomácia inkább, mint őszinte. Valójában nagyon is komolyan örül, hogy nem lett nagyobb konfliktus a dologból, noha egy Taverna élete könnyen fordulhat ilyen irányba is egy átmulatott éjszakán.
Az idegenvezetés első állomásán aztán a tündér nem győz csodálkozni, ami Lyznek melengeti a mellkasát. Ahogy látja azért nem csak az ő, de az egész kalmáros delegációnak megelégedésére van Mil'Ochass.*
-Igazán nincs mit *válaszol Arja hálájára, hogy megnézhették a fát. *
- Főként a békés együttélésre törekszünk egymással és az erdővel. Mi, ugyan az Erdő Szíveként emlegetjük, de a városiak Eeyrtként ismerik istennőnket. Aki őt elutasítja, úgy hiszem, nem is maradna köztünk. A sötétség hívei pedig nem léphetik át a kapunkat. Nem véletlenül kértem azt az íjat. *mosolya kissé kesernyés melyben szeme nem is mosolyog egyáltalán, csupán szája rándul, hisz újra felszínre kerül az élet védelme melyhez fegyver szükséges. A történet pedig magáért beszél, melyet a fával kapcsolatban mond.*
- Segítjük egymást, és azokat akik a segítségünket kérik. Aztán persze különös esetek mindig akadnak.
*Nem gördít akadályt Arja áldozata elé, s az elé sem, ha bárki egy imával mondana hálát Eeyrnek. *
- Csak tessék.* int a fa felé, amikor Arja engedélyt kér. Lyz gondoskodik a vendégek kényelméről, s megbízza az egyik elf lányt a szállás elkészítésével, és egyáltalán a gardedám szereppel is. Ha valamilyen gondjuk-bajuk volna, hozzá fordulhatnak. *
- A tevéiteket az istállókba vezették, ott van aki ellátja őket. Ha korán indulnátok, lehet, hogy nem találkozunk majd, de jó utat kívánok nektek, Érjetek épségben vissza a városba. Az Erdőszellem vigyázza utatok.
*Elköszön, s az elf leány hamarosan frissítőket hoz a vendégeknek, és nem tudván, hogy saját ellátmányuk is van, az elfek ételeiből is hoz nekik kóstolót.*
//Betoppanó//
//Új kezdet//
*Miután maga mögött hagyja a kereskedőket, a Nothrymba viszi útja. Úgy mondták, várja valaki. Nem kell sokat keresnie, amikor az idegen szőke leányt.*
- Üdvözöllek Mil'Ochassban *szól ez az idegen leánynak, hisz Dronrinnal már találkozott, de egy kedves mosolyt a sötét hajú leány is kap.*
- Ssyleana Lyzendra vagyok. Benned kit tisztelhetek?
*fordul újra Enna felé, hogy szerét ejtsék a bemutatkozásnak.*
*Nem tudja nem észrevenni Rony reakcióját a Tavernával kapcsolatban. Ám ami még érdekesebb az a történet, melyet kikerekít belőle. Lyz elmosolyodva hallgatja, de a tűzgolyós résznél nem tud csodálkozásának gátat szabni, így szép ívű szemöldöke lassan megemelkedik.
~Biztosan beütötte a fejét. Egy kiabálást Gael biztosan észrevett volna. Alkalomadtán rákérdezek. Tűzgolyók...~
Azért lelkében felvillan a Taverna amint tűzgolyók cikáznak benne, és nem tetszik neki a kép. Félti azt a helyet, de tudja, hogy Gael meg tudja védeni, csupán az egészséges félsz mely felötlik benne.*
- Azért örülök, hogy elsimult az ügy, ~és nem égett porig a Taverna~ *mosolyodik hamiskásan, de a humor ezen finom kifejezése, diplomácia inkább, mint őszinte. Valójában nagyon is komolyan örül, hogy nem lett nagyobb konfliktus a dologból, noha egy Taverna élete könnyen fordulhat ilyen irányba is egy átmulatott éjszakán.
Az idegenvezetés első állomásán aztán a tündér nem győz csodálkozni, ami Lyznek melengeti a mellkasát. Ahogy látja azért nem csak az ő, de az egész kalmáros delegációnak megelégedésére van Mil'Ochass.*
-Igazán nincs mit *válaszol Arja hálájára, hogy megnézhették a fát. *
- Főként a békés együttélésre törekszünk egymással és az erdővel. Mi, ugyan az Erdő Szíveként emlegetjük, de a városiak Eeyrtként ismerik istennőnket. Aki őt elutasítja, úgy hiszem, nem is maradna köztünk. A sötétség hívei pedig nem léphetik át a kapunkat. Nem véletlenül kértem azt az íjat. *mosolya kissé kesernyés melyben szeme nem is mosolyog egyáltalán, csupán szája rándul, hisz újra felszínre kerül az élet védelme melyhez fegyver szükséges. A történet pedig magáért beszél, melyet a fával kapcsolatban mond.*
- Segítjük egymást, és azokat akik a segítségünket kérik. Aztán persze különös esetek mindig akadnak.
*Nem gördít akadályt Arja áldozata elé, s az elé sem, ha bárki egy imával mondana hálát Eeyrnek. *
- Csak tessék.* int a fa felé, amikor Arja engedélyt kér. Lyz gondoskodik a vendégek kényelméről, s megbízza az egyik elf lányt a szállás elkészítésével, és egyáltalán a gardedám szereppel is. Ha valamilyen gondjuk-bajuk volna, hozzá fordulhatnak. *
- A tevéiteket az istállókba vezették, ott van aki ellátja őket. Ha korán indulnátok, lehet, hogy nem találkozunk majd, de jó utat kívánok nektek, Érjetek épségben vissza a városba. Az Erdőszellem vigyázza utatok.
*Elköszön, s az elf leány hamarosan frissítőket hoz a vendégeknek, és nem tudván, hogy saját ellátmányuk is van, az elfek ételeiből is hoz nekik kóstolót.*
//Betoppanó//
//Új kezdet//
*Miután maga mögött hagyja a kereskedőket, a Nothrymba viszi útja. Úgy mondták, várja valaki. Nem kell sokat keresnie, amikor az idegen szőke leányt.*
- Üdvözöllek Mil'Ochassban *szól ez az idegen leánynak, hisz Dronrinnal már találkozott, de egy kedves mosolyt a sötét hajú leány is kap.*
- Ssyleana Lyzendra vagyok. Benned kit tisztelhetek?
*fordul újra Enna felé, hogy szerét ejtsék a bemutatkozásnak.*
657. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-17 18:28:14
Üzenet elküldve: 2020-06-17 18:28:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
*A lány jelentősen megkönnyebbül, mikor a furcsa férfi elmegy. Nem tudja megmagyarázni, még magának sem, mi zavarta benne ennyire, de az biztos, hogy nem tetszett neki a felsőbbrendű figura. Elmerül önmagában, a padlón játszogató holdfényt bámulva, amint apró darabkákban szaladgál a meleg, száraz felületen. Kissé émelyeg, de leküzdi az érzést, nem akar gyengének mutatkozni. Az öreg szavaira ügyet sem vet - nem akar vele semmiféle kapcsolatba kerülni, nem akar magyarázkodni, hogy ő aztán egyáltalán nem idevaló, és elege van a sok gyomorforgató bájolgásból, amit ezek itt egymás iránt tanúsítanak, nem neki való ez. Nem akarja mindezt megértetni, elfogadtatni vele, túl sok energiának tetszik ez, túl kevés eredményért. Összeszoruló ajkakkal ácsorog, szoborszerű merevségbe burkolózva, némán és szenvtelenül. Szeme sarkából azért figyeli, mikor a vénség a gnóm körül ügyködik, de nem ad teret kíváncsiságának. A takarót szó, vagy tekintetváltás nélkül elveszi, de úgy tartja, mint valami döglött állatot. Mikor végre-valahára meghallja a durmoló tündér ütemes hortyogását, ő maga is felsóhajt. Tagjai felengednek, mint a tó vize egy hosszú, kemény tél után, s könnyeden libbennek vissza az élettér központja felé. A neki kikészített pamlagra dobja a takarót, tudja, hogy nem fogja használni, bár jó szívvel adták. Ganerhez lépdel, nesztelen macskajárással. Lehuppan a fekhely szélére, néhány percig ül csupán, szavak nélkül, érzelmek nélkül. Jeges íriszeivel bejárja a szobát, s a testet is, majd vékony, hófehér ujjaival cirógatni kezdi a lángoló homlokot. Mozdulatai óvatosak, nem tolakodók, inkább csak szórakoztatja magát.*
- Nem is értem, hogy vettél rá ennyi mindenre. Ügyes fickó vagy, azt meg kell hagyni. Ügyesebb, mint hittem.
*Ajkai elnémulnak, de kezei továbbra is kalandoznak, majd egy idő után megunja, visszahúzza tenyerét. Csendben várja a hajnal első sugarainak csókját, mellyel véget érhet ez a különös éjszaka.*
*A lány jelentősen megkönnyebbül, mikor a furcsa férfi elmegy. Nem tudja megmagyarázni, még magának sem, mi zavarta benne ennyire, de az biztos, hogy nem tetszett neki a felsőbbrendű figura. Elmerül önmagában, a padlón játszogató holdfényt bámulva, amint apró darabkákban szaladgál a meleg, száraz felületen. Kissé émelyeg, de leküzdi az érzést, nem akar gyengének mutatkozni. Az öreg szavaira ügyet sem vet - nem akar vele semmiféle kapcsolatba kerülni, nem akar magyarázkodni, hogy ő aztán egyáltalán nem idevaló, és elege van a sok gyomorforgató bájolgásból, amit ezek itt egymás iránt tanúsítanak, nem neki való ez. Nem akarja mindezt megértetni, elfogadtatni vele, túl sok energiának tetszik ez, túl kevés eredményért. Összeszoruló ajkakkal ácsorog, szoborszerű merevségbe burkolózva, némán és szenvtelenül. Szeme sarkából azért figyeli, mikor a vénség a gnóm körül ügyködik, de nem ad teret kíváncsiságának. A takarót szó, vagy tekintetváltás nélkül elveszi, de úgy tartja, mint valami döglött állatot. Mikor végre-valahára meghallja a durmoló tündér ütemes hortyogását, ő maga is felsóhajt. Tagjai felengednek, mint a tó vize egy hosszú, kemény tél után, s könnyeden libbennek vissza az élettér központja felé. A neki kikészített pamlagra dobja a takarót, tudja, hogy nem fogja használni, bár jó szívvel adták. Ganerhez lépdel, nesztelen macskajárással. Lehuppan a fekhely szélére, néhány percig ül csupán, szavak nélkül, érzelmek nélkül. Jeges íriszeivel bejárja a szobát, s a testet is, majd vékony, hófehér ujjaival cirógatni kezdi a lángoló homlokot. Mozdulatai óvatosak, nem tolakodók, inkább csak szórakoztatja magát.*
- Nem is értem, hogy vettél rá ennyi mindenre. Ügyes fickó vagy, azt meg kell hagyni. Ügyesebb, mint hittem.
*Ajkai elnémulnak, de kezei továbbra is kalandoznak, majd egy idő után megunja, visszahúzza tenyerét. Csendben várja a hajnal első sugarainak csókját, mellyel véget érhet ez a különös éjszaka.*
656. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-16 13:57:38
Üzenet elküldve: 2020-06-16 13:57:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
//Záróka//
*Ez a Pycta csak nem akar visszajönni.*
~Hun van mán?~
*A cefre tudja merre kódorgott el. De nincs. Az biztos. Valamit a vén tündér kiokoskodik.*
- Na várjatok csak he! Hoztak énníkem az elfek egy kupac gyógymizériát.
*Kotorászik az egyik szekrénybe és pár köteg gyógynövényt halászik ki.*
- Eír tudja mire jók de mostan bevetjük.
*A gyógynövényeknek felforral egy kis lábas vizet és beáztatja őket. Amikor már jól beáztak akkor kiszedi a füveket és egy rongyba tekeri.*
- No ezt rá a marásra.
*Bajt biztos nem csinál. Ganer harapott karjára odakötözi a rongy áztatott gyógynövényt. Becsempészik Ganer Worcryn zsebébe egy szütyőt hátha segít az is.
A levét fújdogálja és próbálja megitatni a gnómjával.*
- Ehin van ni fijjam. Igyad csak megfele!
*Úgy tesz mint aki érti mit csinál. Egyszer azért látott kígyómarás gyógyítást. Mondjuk ott tudták is milyen fű kell rá. Ebbe meg volt csalántól kezdve minden kutyafarka. Rosszabb biztos nem lesz.*
- Mást nemigen tehetünk jányom. Hagyjuk aluszni.
*Betakarja Ganert és előhúz egy pamlagot és a földre teregeti.*
- Gyere jányom. Ezen elalhatsz az íjjel.
*Takarót is nyom a kezébe. Az öreg is megveti az ágyát és pizsamára öltözik. Na ha ezzel megvan akkor szépen bevágódik a saját ágyába a dunna alá és már durmol is.*
A hozzászólás írója (Arraele Lytarane) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 13:58:47
//Záróka//
*Ez a Pycta csak nem akar visszajönni.*
~Hun van mán?~
*A cefre tudja merre kódorgott el. De nincs. Az biztos. Valamit a vén tündér kiokoskodik.*
- Na várjatok csak he! Hoztak énníkem az elfek egy kupac gyógymizériát.
*Kotorászik az egyik szekrénybe és pár köteg gyógynövényt halászik ki.*
- Eír tudja mire jók de mostan bevetjük.
*A gyógynövényeknek felforral egy kis lábas vizet és beáztatja őket. Amikor már jól beáztak akkor kiszedi a füveket és egy rongyba tekeri.*
- No ezt rá a marásra.
*Bajt biztos nem csinál. Ganer harapott karjára odakötözi a rongy áztatott gyógynövényt. Becsempészik Ganer Worcryn zsebébe egy szütyőt hátha segít az is.
A levét fújdogálja és próbálja megitatni a gnómjával.*- Ehin van ni fijjam. Igyad csak megfele!
*Úgy tesz mint aki érti mit csinál. Egyszer azért látott kígyómarás gyógyítást. Mondjuk ott tudták is milyen fű kell rá. Ebbe meg volt csalántól kezdve minden kutyafarka. Rosszabb biztos nem lesz.*
- Mást nemigen tehetünk jányom. Hagyjuk aluszni.
*Betakarja Ganert és előhúz egy pamlagot és a földre teregeti.*
- Gyere jányom. Ezen elalhatsz az íjjel.
*Takarót is nyom a kezébe. Az öreg is megveti az ágyát és pizsamára öltözik. Na ha ezzel megvan akkor szépen bevágódik a saját ágyába a dunna alá és már durmol is.*
A hozzászólás írója (Arraele Lytarane) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 13:58:47
655. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-15 10:33:29
Üzenet elküldve: 2020-06-15 10:33:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Közelharci gyakorlás//
*Pycta ismét helyzeti előnybe kerül, de most sem használja ki, hiszen ezzel tanítani szeretné Ganer-t. Figyelmesen hallgatja a másikat, hogy a cselek alkalmazásához a megfelelő alkalom felismerése is legalább olyan fontos. Megértően bólint a magyarázatra.*
- Igyekszem figyelni a lehetőségeket és inkább biztosra menni majd, mintsem magamat hátrányba hozni. *Az erdőmélyi elf valóban ért a harchoz, ez nem lehet kérdés Ganer szemében.*
- Magammal mindig is szigorú voltam. *Mosolyogva válaszolja a mesterének, hiszen ez így is van. Az újabb támadása és a csel bevetése nem alakul túl jól. Pycta-nak sikerül gáncsot vetni a gnóm lába elé, amiből a férfi nem tud jól kijönni így elesik az elf furfangos cselében.*
- Azt hiszem most haltam volna meg sokadszorra. *Vigyorogva és nevetve tápászkodik fel, mert itt már nem kérdés, hogy egy halálos csapást is kaphatott volna, de látszik, hogy nem rontja kedvét a sikertelenség, sőt ez még inkább sarkallja.*
- Esetleg van harmadik csel? *Kíváncsian csillan fel a tekintete és úgy szívja magába a tudást, mint egy szivacs.*
//Közelharci gyakorlás//
*Pycta ismét helyzeti előnybe kerül, de most sem használja ki, hiszen ezzel tanítani szeretné Ganer-t. Figyelmesen hallgatja a másikat, hogy a cselek alkalmazásához a megfelelő alkalom felismerése is legalább olyan fontos. Megértően bólint a magyarázatra.*
- Igyekszem figyelni a lehetőségeket és inkább biztosra menni majd, mintsem magamat hátrányba hozni. *Az erdőmélyi elf valóban ért a harchoz, ez nem lehet kérdés Ganer szemében.*
- Magammal mindig is szigorú voltam. *Mosolyogva válaszolja a mesterének, hiszen ez így is van. Az újabb támadása és a csel bevetése nem alakul túl jól. Pycta-nak sikerül gáncsot vetni a gnóm lába elé, amiből a férfi nem tud jól kijönni így elesik az elf furfangos cselében.*
- Azt hiszem most haltam volna meg sokadszorra. *Vigyorogva és nevetve tápászkodik fel, mert itt már nem kérdés, hogy egy halálos csapást is kaphatott volna, de látszik, hogy nem rontja kedvét a sikertelenség, sőt ez még inkább sarkallja.*
- Esetleg van harmadik csel? *Kíváncsian csillan fel a tekintete és úgy szívja magába a tudást, mint egy szivacs.*
654. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-15 10:21:11
Üzenet elküldve: 2020-06-15 10:21:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
*Álomba zuhanva gyógyul, küzd a teste, s úgy tűnik nyerésre áll. Szívós fajta a gnóm faj, s ez éppúgy igaz Ganer-re is. Hűsítő érzés járja át homlokát, ezzel enyhítve a tomboló lángorkánon, ami átjárja a testét. A fájdalmai mintha kissé szűnnének, de ennyire könnyen azért nem szabadul. Az egyik testvérét marta már meg mérges kígyó, s akkor a falu gyógyítója azt mondta, hogy az első éjszaka a kritikus. Utána pár nap alatt rendbe jön a beteg, feltéve, hogy első nap a szervezete leküzdi a mérget és kezd lentebb menni a láza. A hideg most nagyon jól esik neki, bár ezen kívül semmi egyebet nem tud a külvilágról. Most a legfontosabb, hogy jó helyen van, a lázát vizes ruhával igyekeznek lehúzni és ez nagy valószínűség szerint jó irányba tereli majd a férfi állapotát.*
*Álomba zuhanva gyógyul, küzd a teste, s úgy tűnik nyerésre áll. Szívós fajta a gnóm faj, s ez éppúgy igaz Ganer-re is. Hűsítő érzés járja át homlokát, ezzel enyhítve a tomboló lángorkánon, ami átjárja a testét. A fájdalmai mintha kissé szűnnének, de ennyire könnyen azért nem szabadul. Az egyik testvérét marta már meg mérges kígyó, s akkor a falu gyógyítója azt mondta, hogy az első éjszaka a kritikus. Utána pár nap alatt rendbe jön a beteg, feltéve, hogy első nap a szervezete leküzdi a mérget és kezd lentebb menni a láza. A hideg most nagyon jól esik neki, bár ezen kívül semmi egyebet nem tud a külvilágról. Most a legfontosabb, hogy jó helyen van, a lázát vizes ruhával igyekeznek lehúzni és ez nagy valószínűség szerint jó irányba tereli majd a férfi állapotát.*
653. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-13 15:34:34
Üzenet elküldve: 2020-06-13 15:34:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
*A veres lányka nem óhajtozik beszélni. Olyan mint egy fészekből kivergődött csibemadár. Szegény gnómjának kell felelni félholtan, hogy hol marták meg meg, hogy mikor. Végül is sikerül kinyögnie egy kis vergődés után. Pycta nem tud foházkodni. Vagyis tudna de az ellen nem véd.*
- Jó van fijjam akkor hozzad kírlek a fűveket.
*Az elfünk mindent megtesz amit a vén tündér köszönettel vesz. Hátha a füvek vagy valami bájolgó ital meghatja a gnóm fiút. Mondjuk így is szívós fajta. Lehet magától is meggyógyulna. Azért ne bízzuk a véletlenre. Pycta elmegy fűért. Egyedül maradnak a veres lánykával.*
- Jányom osztán mondjad mi bajod van níked? Úgy ász ott mint aki a kivígzísíre kíszül ippen. Mondom ín níked, hogy nem akar itten senki se lebántani tíged. Ha nem írzed jó magad akkor holnap el is mehetsz a világos napba.
*Nem tűnik rosszéletűnek de ki tudja. Furcsának furcsa az már biztos. Na de mindegy. Az öreg nem hepciáskodik vele. A lelkére beszél nem másra. Talán hat de lehet hogy nem.*
*A veres lányka nem óhajtozik beszélni. Olyan mint egy fészekből kivergődött csibemadár. Szegény gnómjának kell felelni félholtan, hogy hol marták meg meg, hogy mikor. Végül is sikerül kinyögnie egy kis vergődés után. Pycta nem tud foházkodni. Vagyis tudna de az ellen nem véd.*
- Jó van fijjam akkor hozzad kírlek a fűveket.
*Az elfünk mindent megtesz amit a vén tündér köszönettel vesz. Hátha a füvek vagy valami bájolgó ital meghatja a gnóm fiút. Mondjuk így is szívós fajta. Lehet magától is meggyógyulna. Azért ne bízzuk a véletlenre. Pycta elmegy fűért. Egyedül maradnak a veres lánykával.*
- Jányom osztán mondjad mi bajod van níked? Úgy ász ott mint aki a kivígzísíre kíszül ippen. Mondom ín níked, hogy nem akar itten senki se lebántani tíged. Ha nem írzed jó magad akkor holnap el is mehetsz a világos napba.
*Nem tűnik rosszéletűnek de ki tudja. Furcsának furcsa az már biztos. Na de mindegy. Az öreg nem hepciáskodik vele. A lelkére beszél nem másra. Talán hat de lehet hogy nem.*
652. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-13 14:00:39
Üzenet elküldve: 2020-06-13 14:00:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Próféták//
*Arraele lombházából kilépve, amint leér a lépcső aljába, megtorpan. Láthatatlan erő készteti megállásra, amellyel eleddig egyszer volt alkalma szembesülni.*
- A Fákban Lakóra... *Csak ennyit tud kinyögni, mert bár tudta, hogy egyszer bekövetkezik, mindig azt remélte, nem ilyen hamar.
A körülötte felélénkülő erdőt megkövülten hallgatja, minden szőrszála az égnek áll, karján-gerincén hideg remegés fut végig. Eljött hát az idő.
Lehunyja egy pillanatra lombzöld szemeit, átadva magát a hívásnak, a hangnak, amely tudja, csak egy helyről érkezhet. Bármennyire is segíteni szeretne most Ganeren, tudja, hogy szükség volna a gyógynövényekre és a törődésre, de nem ellenkezik. Hisz az Erdő Szíve nem várhat.
Ha nem hallaná a hangot, akkor is pontosan tudná, merre kell mennie. Halk sóhajjal indul el a Szent Fa felé. Út közben Xauzur is csatlakozik hozzá, hisz mint a Fákban Lakó katonája, talán ő is éppen olyan jól hallja a hívást a Hajnal-liget felől.
Elérve az alacsony kerítéssel körbevett élő oltárt leejtett fejjel térdel a virágok közé, amelyekkel a Szent Fát ültették körbe.*
- Rendelkezz velem. *Karjait széttárja maga mellett alacsonyan, ujjai a virágok szirmát érintik. Mellkasán mintha megmozdulna a fekete vonalakkal rajzolt madáralak, szárnyainak evezőtollai. Ajkán hangtalan fohász kél, melyet oly régen hallhatott már az Anyagi Világ.*
~ Nem ököl vagyok, hanem kar, mely az ütést indítja. Nem kar vagyok, hanem test, amelyhez a kar tartozik. Nem test vagyok, hanem a szellem, mely az erdőből ered. Az erdő része vagyok, az erdő ökle vagyok.
Nem ököl vagyok, hanem kar, mely az ütést indítja. Nem kar vagyok, hanem test, amelyhez a kar tartozik. Nem test vagyok, hanem a fénylő szellem a sötétségben, mely az erdőből ered. Az erdő fénye vagyok, az erdő fénye vagyok. A Fény vagyok... ~
*Arraele lombházából kilépve, amint leér a lépcső aljába, megtorpan. Láthatatlan erő készteti megállásra, amellyel eleddig egyszer volt alkalma szembesülni.*
- A Fákban Lakóra... *Csak ennyit tud kinyögni, mert bár tudta, hogy egyszer bekövetkezik, mindig azt remélte, nem ilyen hamar.
A körülötte felélénkülő erdőt megkövülten hallgatja, minden szőrszála az égnek áll, karján-gerincén hideg remegés fut végig. Eljött hát az idő.
Lehunyja egy pillanatra lombzöld szemeit, átadva magát a hívásnak, a hangnak, amely tudja, csak egy helyről érkezhet. Bármennyire is segíteni szeretne most Ganeren, tudja, hogy szükség volna a gyógynövényekre és a törődésre, de nem ellenkezik. Hisz az Erdő Szíve nem várhat.
Ha nem hallaná a hangot, akkor is pontosan tudná, merre kell mennie. Halk sóhajjal indul el a Szent Fa felé. Út közben Xauzur is csatlakozik hozzá, hisz mint a Fákban Lakó katonája, talán ő is éppen olyan jól hallja a hívást a Hajnal-liget felől.
Elérve az alacsony kerítéssel körbevett élő oltárt leejtett fejjel térdel a virágok közé, amelyekkel a Szent Fát ültették körbe.*
- Rendelkezz velem. *Karjait széttárja maga mellett alacsonyan, ujjai a virágok szirmát érintik. Mellkasán mintha megmozdulna a fekete vonalakkal rajzolt madáralak, szárnyainak evezőtollai. Ajkán hangtalan fohász kél, melyet oly régen hallhatott már az Anyagi Világ.*
~ Nem ököl vagyok, hanem kar, mely az ütést indítja. Nem kar vagyok, hanem test, amelyhez a kar tartozik. Nem test vagyok, hanem a szellem, mely az erdőből ered. Az erdő része vagyok, az erdő ökle vagyok.
Nem ököl vagyok, hanem kar, mely az ütést indítja. Nem kar vagyok, hanem test, amelyhez a kar tartozik. Nem test vagyok, hanem a fénylő szellem a sötétségben, mely az erdőből ered. Az erdő fénye vagyok, az erdő fénye vagyok. A Fény vagyok... ~
651. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-13 09:31:53
Üzenet elküldve: 2020-06-13 09:31:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Próféták//
//Pycta//
*Ahogy Pycta elindul, és kilép a csillagok és a holdak alá, úgy lesz hirtelen egyre-egyre zajosabb a környék. Először csak a fák, aztán már a bokrok, végül pedig maguk a fűszálak egyenként is susogják.*
-Jöjj, jöjj!
*A neszek halkak, de egy elf fülének nem okozhatnak nehézséget, talán még egy ember is meghallaná, azt leszámítva, hogy bizony más nem hallja ezeket, csak Pycta maga.*
-Jöjj...
*Susog egyszerre minden, egymás szavába vágva hívogatják a férfit, a hangok pedig az Erdő Szívéhez közeledve egyre csak hangosabbak és hangosabbak lesznek, tőle távol pedig egyre halkabbak.*
-Jöjj!
*Közel érve egy ismerős hang, egy ismerős tónus, emelkedik ki a sok háttérsuttogó hangja közül, mely egyenesen az oltárfából jön, ez nem más, mint a Vadak Urának és a Fák Királyának a hangja, és csak egy dolgot mond.*
-Jöjj!
//Pycta//
*Ahogy Pycta elindul, és kilép a csillagok és a holdak alá, úgy lesz hirtelen egyre-egyre zajosabb a környék. Először csak a fák, aztán már a bokrok, végül pedig maguk a fűszálak egyenként is susogják.*
-Jöjj, jöjj!
*A neszek halkak, de egy elf fülének nem okozhatnak nehézséget, talán még egy ember is meghallaná, azt leszámítva, hogy bizony más nem hallja ezeket, csak Pycta maga.*
-Jöjj...
*Susog egyszerre minden, egymás szavába vágva hívogatják a férfit, a hangok pedig az Erdő Szívéhez közeledve egyre csak hangosabbak és hangosabbak lesznek, tőle távol pedig egyre halkabbak.*
-Jöjj!
*Közel érve egy ismerős hang, egy ismerős tónus, emelkedik ki a sok háttérsuttogó hangja közül, mely egyenesen az oltárfából jön, ez nem más, mint a Vadak Urának és a Fák Királyának a hangja, és csak egy dolgot mond.*
-Jöjj!
650. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-12 11:24:46
Üzenet elküldve: 2020-06-12 11:24:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
*Redin kecses teste izzadni kezd a sok újdonság izgalmától, nedves bőre a falhoz tapad egészen, néhány vérszín hajszála is a bőrére ragadva térképszerű rajzolatokat mutat. Érdekes hatást kelt a porcelános fehéren ez a víztől elsötétült vörös, mintha a csordogáló vér alvadt volna meg rajta. Ajkai összeszorulnak, tüntető hallgatásba burkolódzik, nem akar itt lenni, nem akar közösséget vállalni ezekkel, nem akar részese lenni ennek az egésznek, nem akar segíteni senkin és semmin, milliószor meg is fogadja magában, soha, de soha többet ilyet nem tesz. Mikor Ganer leesett a hátasról abban a bűzös sikátorban, ott kellett volna hagynia, mint egy hátára fordult bogarat, hadd kapálódzon levegő után egyedül, el kellett volna lopnia a lovát, majd pénzzé tenni a kikötőben, s másnap az árából királyi estét tartani a sellők társaságában bódítószerekkel tömve meg testét. Pontosan ezt kellett volna tennie, de valami érthetetlen és értelmetlen okból a józan esze leköszönt egy időre. A vén tündér mondatára, miszerint egyen morcosan kapja oda fejét. ~ Na persze, még mit nem? Én itt aztán nem fogok enni, nem fogok leülni az asztalodhoz, nem leszek neked senkid. Ó, csak jönne már a hajnal... ~ Gondolatainak inkább gátat szab ajkainál, s csupán fejét finoman megrázva még közelebb simul a falhoz. Néhány pillanatra behunyja szemeit, s ismerős otthonának képei villódznak előtte, az ismerős piszok, melyet úgy szeret. Az utcalányok illatos habteste, a kocsmák penetráns bűze, a hajlékának otthonos penésszaga. Úgy szereti a bűzt, hogy az itteni levegő tisztasága bántja orrát. Némán nézi, ahogy bebugyolálódik a gnóm teste, s arra gondol, hagyni kellett volna meghalni. Ha nem elég életképes ahhoz, hogy egyedül megmaradjon, akkor jobb lett volna neki, ha távozik. Cinikus, keserű éllel mosolyog, s mikor szavakat intéz hozzájuk a furcsa pasas, még csak egy bólintást sem ereszt meg. Talán az zavarja a lányt, hogy a férfi túlságosan tiszta? Hogy őt nehéz volna megrontania, ujja köré csavarnia? Ha így is van, nem vallaná be magának. Akárhogy is van a valóság, némiképp fellélegzik, mikor távozik az elf, de nem mozdul helyéről.*
*Redin kecses teste izzadni kezd a sok újdonság izgalmától, nedves bőre a falhoz tapad egészen, néhány vérszín hajszála is a bőrére ragadva térképszerű rajzolatokat mutat. Érdekes hatást kelt a porcelános fehéren ez a víztől elsötétült vörös, mintha a csordogáló vér alvadt volna meg rajta. Ajkai összeszorulnak, tüntető hallgatásba burkolódzik, nem akar itt lenni, nem akar közösséget vállalni ezekkel, nem akar részese lenni ennek az egésznek, nem akar segíteni senkin és semmin, milliószor meg is fogadja magában, soha, de soha többet ilyet nem tesz. Mikor Ganer leesett a hátasról abban a bűzös sikátorban, ott kellett volna hagynia, mint egy hátára fordult bogarat, hadd kapálódzon levegő után egyedül, el kellett volna lopnia a lovát, majd pénzzé tenni a kikötőben, s másnap az árából királyi estét tartani a sellők társaságában bódítószerekkel tömve meg testét. Pontosan ezt kellett volna tennie, de valami érthetetlen és értelmetlen okból a józan esze leköszönt egy időre. A vén tündér mondatára, miszerint egyen morcosan kapja oda fejét. ~ Na persze, még mit nem? Én itt aztán nem fogok enni, nem fogok leülni az asztalodhoz, nem leszek neked senkid. Ó, csak jönne már a hajnal... ~ Gondolatainak inkább gátat szab ajkainál, s csupán fejét finoman megrázva még közelebb simul a falhoz. Néhány pillanatra behunyja szemeit, s ismerős otthonának képei villódznak előtte, az ismerős piszok, melyet úgy szeret. Az utcalányok illatos habteste, a kocsmák penetráns bűze, a hajlékának otthonos penésszaga. Úgy szereti a bűzt, hogy az itteni levegő tisztasága bántja orrát. Némán nézi, ahogy bebugyolálódik a gnóm teste, s arra gondol, hagyni kellett volna meghalni. Ha nem elég életképes ahhoz, hogy egyedül megmaradjon, akkor jobb lett volna neki, ha távozik. Cinikus, keserű éllel mosolyog, s mikor szavakat intéz hozzájuk a furcsa pasas, még csak egy bólintást sem ereszt meg. Talán az zavarja a lányt, hogy a férfi túlságosan tiszta? Hogy őt nehéz volna megrontania, ujja köré csavarnia? Ha így is van, nem vallaná be magának. Akárhogy is van a valóság, némiképp fellélegzik, mikor távozik az elf, de nem mozdul helyéről.*
649. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-11 16:38:56
Üzenet elküldve: 2020-06-11 16:38:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Éjjeli pacsirták//
*Ha észleli is az ijedt kismadárként falhoz lapuló lány kellemetlen helyzetét vagy a csizma felé tapogatózó kezet, mely minden bizonnyal valamiféle fegyver után kutathat, nem adja jelét. Tudja, hogy Araiven a kapuban elkéri a betérők fegyvereit és bár az elf őr ösztönei is átverhetők, mégsem tart most támadástól. Legalábbis elég értelmetlen volna.
A villogó szemek persze nem jelentenek jót, de az erdőmélyi elf cseppet sem tart az idegen lánytól. Ez persze nem nagyképűség a részéről, egyszerű magabiztosság és bizalom saját képességeiben.
A gúnyos kacajra már nem is figyel, ahogy a választ is csak a fülével hallja, tekintete és kezei már Ganert kutatják át sérülést keresve. Sajnos a kérdéseire nem kap választ.*
- Hol és mikor. *Koppannak hidegen a szavai a tündér apó házának padlóján. Nem tudja, miért veszi a lány támadásnak a kérdéseit vagy miért érzi ilyen kellemetlenül magát egy ilyen biztonságos környezetben, mint Mil'Ochass, de ha nem szeretne segíteni neki, akkor nem fogja erőltetni.
Közben Arraele visszatér a vízzel és a törölközőkkel és lefoglalja a félvér lányt, míg a csuhátlan csuhás a gnóm ifjúval foglalkozik.
Szerencsére Ganer még annyira eszméletén van, hogy választ kapjon. Kiderül, hogy a karján érte a marás és hogy pár órája. Ha olyan kígyó marta volna meg, amelyiknek halálos a mérge, akkor ide talán már el sem jutnak, az erdőmélyi elf fohászkodik az erdő szívéhez, hogy Ganer túlélje, mert most már nem sokat tud tenni érte. Kihámozza a ruháiból a gnómot és miután a vízbe mártotta a törölközőket, elkezdi betekerni azokkal a gnóm testét. A mellkasára kerül nedves törölköző és a karjaira, lábaira, aminek elégnek kell lennie, hogy kicsit lehúzzák a lázát.
A méreg már felszívódott, most a gnómon múlik, hogyan vészeli át ezt a bizonytalan éjszakát.*
- Fohásszal csak a sebét tudom begyógyítani, a méreggel már nem tudok semmit kezdeni. Túl régen marta meg a kígyó. *Fordul lombzöld tekintete Arraele és a zavartan viselkedő lány felé.*
- Cseréljétek a törölközőket rajta, ha átmelegedtek. Én elmegyek gyógyfüvekért, hogy segítsük a méreg kitisztulását, de most többet nem tudok tenni. Talán van a raktárban bájital mérgekre. Sietek vissza. *Érzi, hogy mindez kevés és szeretne többet tenni, de tehetetlen. Ha nem marasztalják, akkor máris indul és sietős léptekkel haladva összeszedi a szükséges dolgokat, hogy segíthessék Ganer gyógyulását.*
*Ha észleli is az ijedt kismadárként falhoz lapuló lány kellemetlen helyzetét vagy a csizma felé tapogatózó kezet, mely minden bizonnyal valamiféle fegyver után kutathat, nem adja jelét. Tudja, hogy Araiven a kapuban elkéri a betérők fegyvereit és bár az elf őr ösztönei is átverhetők, mégsem tart most támadástól. Legalábbis elég értelmetlen volna.
A villogó szemek persze nem jelentenek jót, de az erdőmélyi elf cseppet sem tart az idegen lánytól. Ez persze nem nagyképűség a részéről, egyszerű magabiztosság és bizalom saját képességeiben.
A gúnyos kacajra már nem is figyel, ahogy a választ is csak a fülével hallja, tekintete és kezei már Ganert kutatják át sérülést keresve. Sajnos a kérdéseire nem kap választ.*
- Hol és mikor. *Koppannak hidegen a szavai a tündér apó házának padlóján. Nem tudja, miért veszi a lány támadásnak a kérdéseit vagy miért érzi ilyen kellemetlenül magát egy ilyen biztonságos környezetben, mint Mil'Ochass, de ha nem szeretne segíteni neki, akkor nem fogja erőltetni.
Közben Arraele visszatér a vízzel és a törölközőkkel és lefoglalja a félvér lányt, míg a csuhátlan csuhás a gnóm ifjúval foglalkozik.
Szerencsére Ganer még annyira eszméletén van, hogy választ kapjon. Kiderül, hogy a karján érte a marás és hogy pár órája. Ha olyan kígyó marta volna meg, amelyiknek halálos a mérge, akkor ide talán már el sem jutnak, az erdőmélyi elf fohászkodik az erdő szívéhez, hogy Ganer túlélje, mert most már nem sokat tud tenni érte. Kihámozza a ruháiból a gnómot és miután a vízbe mártotta a törölközőket, elkezdi betekerni azokkal a gnóm testét. A mellkasára kerül nedves törölköző és a karjaira, lábaira, aminek elégnek kell lennie, hogy kicsit lehúzzák a lázát.
A méreg már felszívódott, most a gnómon múlik, hogyan vészeli át ezt a bizonytalan éjszakát.*
- Fohásszal csak a sebét tudom begyógyítani, a méreggel már nem tudok semmit kezdeni. Túl régen marta meg a kígyó. *Fordul lombzöld tekintete Arraele és a zavartan viselkedő lány felé.*
- Cseréljétek a törölközőket rajta, ha átmelegedtek. Én elmegyek gyógyfüvekért, hogy segítsük a méreg kitisztulását, de most többet nem tudok tenni. Talán van a raktárban bájital mérgekre. Sietek vissza. *Érzi, hogy mindez kevés és szeretne többet tenni, de tehetetlen. Ha nem marasztalják, akkor máris indul és sietős léptekkel haladva összeszedi a szükséges dolgokat, hogy segíthessék Ganer gyógyulását.*
648. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-10 11:04:01
Üzenet elküldve: 2020-06-10 11:04:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Házhozszállítás//
//Végénél napváltás//
*Az merőben igaz, hogy Ronynak sem lenne egyáltalán ellenére a lombházakban lakni, madárcsicsergésre ébredni, vagy csorgadozó patakokra hegyezni füleit, egy bágyadt őszi reggelen. Sőt, a nyárünnepségek kifejezetten ekkor a legszebbek, az elfeknek híresen kifinomult a kultúrájuk, erdei ünnepeik és azok részletességében pedig legtöbbször a vadonnal ápolt ősi, születésüktől fogva szoros és ösztönös kapcsolatuk lehet az oka - Tuldhron szerint. Sosem látott bele a fejükbe, hogy őszinte legyen, nem is igazán találkozott még igazi, tiszta lelkű, vérbeli vadonjáró hosszúéletűekkel. Van az a rossz tulajdonsága ugyanis a virágbólszületettnek, hogy a kezdeti kíváncsisága, ha valami felkelti az érdeklődését, nem lohad, inkább csak növekszik és halmozódik, akár egy hógolyó, ami lezúdulni készül a lejtőn, telibe találva kérdéseivel az első arra tévedt szerencsétlent, esetünkben a vezérelfet, Lyzendrát. Persze addig még hosszú az út, sok hónak rá kell tapadnia, meg Rony szándékosan kerítést állít elé: az izgalom gátja ez, Arja ugyanis nem csak néz, lát - a segédkalmárban dolgozik egy nagy adag bizonyítási vágy, s ha magával a báróval eddig nem is találkozott, de Aztyannak minden további nélkül meg szeretne felelni - ahogyan jelenlegi útitársainak is, rossz személy az szerinte, aki nyalni és taposni tud csak. Törődni szeretne a két felfedezővel, hiszen valamilyen szinten felnéz rájuk kalandos életük miatt, nagy becsben tartja az utazás szépségét, a tájak változatosságát, a töretlen békét és a világ egészének lüktető harmóniáját, amit a maga fajtájához hasonlóak talán sosem fognak megtapasztalni, hiszen őket köti a föld, az anyagiak, az ingóságok, meg esetünkben egy nagyon és két kevésbé zsémbes gyapjasteve. Az olyan töredékek, mint Mil'Ochass, jelentik számára ennek a mindent és mindenkit magával ragadó érzésnek egy cseppjét, amiért nagyon hálás és reméli, hogy valaha visszatérhet még ide, megnyugtató és kellemesnek tűnik eddig az erdei falucska - mert falu ez inkább, békés, harmonikus közösség, mint egy nagy család, mintsem valami barbár sáncvégi erőd. Nem, nem arról van szó. ~ Mil-Ochass. Míl'Ochassz. ~ Igyekszik legbelül rendesen ismételgetni a szót, szeretné megtisztelni annyira az itt lakókat, hogyha már a kereskedőház többlet áruval is érkezett, ők pedig ezt megvették és egyúttal elfogadták tőlük, ezzel nem kis követ gördítve le az annál törpébb tündérfi szívéről, legalább efféleképpen mutathassa ki háláját, elismerését és csodálkozását mind a hely, mind lakói felé fordulva.
A szó azonban az íjra terelődik, amihez ő nem igazán ért. A dolgoknak legfeljebb értékét tudja felbecsülni, ami, mint ki is derült, igen magas egy démonölő fegyver kapcsán, de használni már képtelen lenne, s még annál is inkább kezelni, vagy rájönni, mégis miféle démonok lehetnek azok, amiket a vezető is emlegetett. Nem akarja megtudni, sajnos nem az a harcos alkat, talán az elsők között lenne, akik elvéreznek egy afféle csatában. Jobb neki kint a Szántóföldeken, vagy a városban, netán itt. A békét szereti, abban mozog otthon, meg ugye egy kufárnak is hasznot jelenthet, hiszen háború idején csak a legfontosabb, alap dolgokat, ruhákat, élelmiszereket vásárolják fel a polgárok, az arany értéke éppen egy zsák krumplira zuhanhat, s akkor az ingóság számít igazán nagy kincsnek. A pénzverés csak a háborítatlan rend időszakában nevezhető általánosnak, addig nem, s mivel a hozzá hasonló kereskedők nagy része csecsebecsékkel, mágikus, vagy különlegesnek vélt tárgyak eladásával is foglalkozik, így ez bevételi forrást is jelent. De hát nincs mit tenni, Graril is mintha csak hallgatna, mint az út legnagyobb részén (Tuldhron számára legalábbis a csendes megfigyelők, vagy a jámbor dolgosok közé lehetne sorolni), a tündér fiú meg eleve nem ért a fentiek miatt a fegyverekhez, így ez a diskurzus most Lyz és Arja között fog lezajlani. Ő csak csendben figyel, felfelé a Nagyokra, smaragdzölden csillogó szemei szinte az égbe meredeznek, ilyen közelről olybár tűnik számára a hamvasrőt hajú leány és a szőke vezérelf párosa. Ha pedig nagyon szabadjára engedné a fantáziáját, - de most nem teszi - még a holdak is felötölhetnének gondolatként a két hölgyet figyelve. De akkor ki Graril? És ki ő?
Miközben azonban témaváltás következik, Tuldhronnak önkéntelenül is megakad a fejében egy szó, ami képtelenül gyötörni kezdi. ~ Hát igen, a Taverna. Valamiért ott is volt egy kicsit érdekes érzésem, mintha nem először lettem volna ott, vagy én már nem is tudom... furcsa az egész. ~ Töri a kobakját, emlékei titkos könyvtárai között kutakodik, hátha talál egy képet, felidézett illatot, mindent elmosó hangfoszlányt, ami előre segíti ebben, vagy csak az óriásnővel való ütközés után zavarodott meg egy kissé, s ezért olyan zavaros most ez az egész, a Három Barát pedig... ~ Igen, már emlékszem! Pont ott, Eeyrre, tényleg! ~ A szakadozott gondolatmenetből a kívülállók csak annyit láthatnak, hogy a hirtelen megkukult arcot vágó Rony egyszer csak megáll, szemei elkerekednek, ő pedig a fejéhez kap, ami talán ha nem tündér lenne, meg egy kissé férfiasabb (a kora ellenére), még komolyan is lehetne venni, így azonban aligha kelthet egy meglepődött kisgyereknél különb benyomást, persze azt leszámítva, mikor a kinézet mellé párosuló, csalóka hang kislisszan a hirtelen nyíló ajkak között.*
- A Taverna! *Ekkor azonban észreveszi és cseppet el is szégyelli magát, hiszen illetlenül viselkedik a saját belátásai alapján, ami lehet, hogy a többieknek nem úgy tűnik, mint ahogyan azt a virágbólszületett látja, azonban őt sosem a modortalanságra nevelték. Füle hegyéig elpirul, majd kissé hebegve, de bizonyosan sokkal határozatlanabbul és kisebb hévvel, beszélni kezd.*
- Bocsánat, én csak... azaz nekem eszembe jutott valami. *Itt most elsősorban Arjáék felé néz, főként Grarilra, aki akkor mutatta neki az utat. A szégyenkező pillantás talán párjukat mosolygásra is késztethet, valóban humoros látvány lehet egy semmit megbánó tündér.*
- Igazából, nem először jártam a Három Barátban. Most raktam csak össze a képet. *Mentségére szóljon. Közben persze a magyarázás mellé mutogat is, ízt úgy szokás.* Valójában még a Téli Vásár előtt *még most is kirázza egy rövid időre a hideg, mikor Nimeril akaratlanul is a fejébe nyilall, mint valami rossz migrén* jártam be a környéket, egy csípős, de tiszta égboltú téli napon. Emlékszem, ott ebédeltem és ittam abból az isteni bodzalikőrből. Meg ott volt két lány! *itt bólogat is, mosolyogva* Az egyik tudós volt, Lihanechből, a másik pedig... hát... nem tudom, állítólag elszökött az apjától, nemesi valaki. *Vonja meg a vállát, ő ezekhez nem ért, bár igaz, egyesek a szolgabírókat is a "falvak nemeseinek" nevezik, ő nem kedveli ezt a kifejezést, mivel csalóka lehet. Nincsenek különösebben előjogaik, igazából egyszerű parasztpolgárok mind, akik a községek igazgatásával keresik a kenyereiket - no meg a cím nem is öröklődik, sehonnan sehova nem száll, nem úgy, mint mondjuk egy bárói családban. Miután azonban előadta a rögtönzött és talán kicsit furcsa beszédjét, szinte komikusan komoly tekintettel fordul Lyzendra felé.*
- De az a nemesi lány aztán nagyon furcsa volt! Az egyik pillanatban csak úgy leült mellém, beszélgetni. Én el is kezdtem, de állítólag idegesítettem, ezért elkezdett ordibálni velem, mire megmondtam neki, hogy tűzgolyókat fogok rádobálni, ha továbbra is csúnyán beszél velem! *Így utólag nem is volt olyan rémes, inkább gyerekes. Még az ő ajkai is mosolyra hajlanak a történettől.*
- Aztán meg hirtelen bocsánatot kért, mikor átültem a tudós mellé, mikor pedig megkértem, hogy ezt hagyjuk, elkezdett kárálni Eerynek. Ki érti ezt! Nem rendes imát mondani, valami bálványt fogva, szó szerint kárálni! *Mintha csak valami városi pletyka lenne, bár amilyenek mostanság azok között is akadnak, persze ez is jószerivel elmehetne. Dudva közben mintha megunná a várakozást a tündér köpenye alatt, virgonckodva előbújik, egyenesen a vállára mászva. Rony igyekszik nem mutatni semmi jelét ennek, egészen addig, amíg valaki ezt szóvá nem teszi, de bízik abban, hogy nem a Kalmárosok egyike lesz az, hiszen ők talán már hozzászokhattak a menyét magánakcióihoz. Közben az úrnő rendezi, amit egy úrnőnek kell, ahhoz mért tartással és modorral, majd a kompánia elindulhat végre a várva várt Szívhez, egyenesen a falu belseje felé, ami alaposan megdobogtatja az amúgy is kíváncsi és izgalommal teli tündér szívét.
Szóval elindulnak, az avar halk ropogását lehet neszelni, a levegő kéregillatú, kellemes finomság és kifinomultság lengi be a falu környezetét a tündér szerint. A kötélhágcsókra olykor fel-feltéved a tekintete, az erdei házak sokasága hívogatónak hat, habár idekint még kevés a fára épített közülük, azért az a pár darab is jócskán kárpótolja a kereskedőfiút, amiért idefáradt. Munka hajtotta, amit nem is felejt, hiszen a megfelelés utáni vágy erősen dolgozik benne a továbbiakban is, szeretne bizonyítani, elismerésre szert tenni, vagy ahogyan azt nála, odahaza, a Kulkatarur környéki falvacskákban is mondják, letenni valamit az asztalra, amire aztán büszke lehet a családja - vagy jelen esetben a főnöke, az Intéző, hiszen Tuldhron a báróról még semmit sem sejt, nem hallott felőle, Mori is csak a sebhelyes arcú kufárt emlegette neki, mikor a felvétel felől érdeklődött betegsége kigyógyulása után. Az is mennyivel hamarabb megvolt, miután segítséget kapott az ottani személyzettől! Csak valami nem hagyja nyugodni, egy néha napján felbukkanó, furcsa érzés, ami kételyeket támaszt benne, ez pedig egy konkrét személyhez is köthető számára: Aerwen. Nem látta kis társát és a pettyes menyét Kaffát már hónapok óta, félő, hogy eltévedt, baja esett, vagy valami annál is rosszabb, amire gondolni sem szeretne egy olyan kellemes és megnyugtató estén, mint a mostani. Persze nem mindig erről van szó, s az is felmerül a virágbólszületettben, hogy otthagyták, a szárnyas társnő pedig megjátszotta magát az addigi közös történetükben, vagy valamerre másfelé keresett magának szerencsét, ráunt ápolni egy betegeskedő, szárnyatlan fajtársat. Ez kissé elszomorítja, még most is, ami pedig dühöt vált ki belőle. Nem szeret rájuk gondolni! Sem Aerwenre, sem Nimerilre, szóval úgy dönt, nem is teszi többé, senki problémája nem az ő dolga. Ha ezt a többiek nem is láthatják, legfeljebb a kissé szomorkásabb ábrázatot, azért Rony mélyen, legbelül kissé kezd megérteni olyan dolgokat, amiket eddig nem, belsője minimálisan kezd megváltozni, ahogyan eddigi élete is. A tündérben elindult egy lavina, megállíthatatlan és gátolhatatlan, ami ha nem is rontja meg, de segít neki a hétköznapokat rendes felnőttként felfogni, a gyermeki hisztit háta mögött hagyva, hiszen a munkával egyúttal felelősség is jár.
Arjára pillantva, neki is eszébe jutnak a csomagolt elemózsiák. Erről is gondoskodott nekik odahaza, a Kalmárban a félvér, s érzi, hiába evett nem olyan régen a Tavernában, korog a gyomra, jó lenne legalább nassolni valamit. Követi társnője példáját, s az értelmetlen gondolkodás helyett inkább ő is eszik, az mindig felvidítja. Vannak társai, fedél a feje felett, három temperamentumos gyapjastevéje, egy menyétje, meg megannyi új és kedves barátja és egyáltalán nem olyan félelmetes a világ, ahogyan ő azt eddig hitte, nem akarják eltaposni. Közben pedig leindulva a lépcsőn, szeme elé tárulhat a N'Othrym. Tuldhron szíve hevesen kalapálni kezd, mosolyra fakadnak ajkai, nagyon tetszik neki a látvány.*
- Csodálatos. *Csak ennyit képes mondani, legszívesebben bejárná az egész falut, az utolsó fűszálig, a legapróbb nullumig, mindent megfigyelne benne, amit csak lehet, élne a sátorban, vagy a lombházban, ha lehetősége lenne rá, gondozná az állatokat, ha szükséges. Azonban érdeklődése még mindig nem lankad, hiszen van, ami azért a főépületnél is jobban érdekli, az pedig a vezető háza, amit Lyzendra meg is mutat nekik. A tündérlámpások halvány derengése különösen kedves látvány számára, az apró, pislákoló fény gyermekkorát juttatja eszébe, mikor még ők is ezeket használták. Meg valamiért a vilerbákat is ehhez hasonlónak látta, mikor a Szántóföldeken éppen szezonja volt, azoknak pedig kifejezetten kedvelte az ízét, mindig is.*
- Varázslatos. *emeli tekintetét a szőke hosszúéletűre* Bevallom, ha később találok rá a Kalmárra, mint erre a helyre, talán hozzátok is költöztem volna. *Mosolyodik el, de abból hamar zavarodottság lesz megint. Nem ismeri a hely szokásait, ebből kifolyólag pedig fogalma sincs, ki az, aki csatlakozhat az Ezer Levél Honába, vannak e megkötések.* Persze, csak akkor, ha lehetne. Van esetleg valamilyen előírásotok, úrnő, vagy szabály, hogy kik élhetnek itt? Megkötések, hasonlóak. *Ez azért mégiscsak érdekli, nem mulaszthatja el, reméli, hogy választ kaphat rá. Lyzendra azonban félrevonulni készül, amit a tündér megért, hiszen sok dolga lehet annak, aki egy teljes közösségért felel. Addig csak csodálkozva nézelődik, képtelen betelni a hely szépségével és varázslatosságával. Még mindig ugyanaz ugrik be neki erről: reméli, hogy a közeljövőben is lesznek közös üzleteik az erdei elfekkel, mert ha lehet, egy pillanatig sem habozna, hogy elvállalja-e megint a karavánjával a szállítmányozást - már ha három megátalkodott gyapjastevét karavánnak lehet már nevezni.
Ahogy azonban Lyz visszatér és folytatódik az idegenvezetés, valami, még az eddigieknél is különösebb helyre érnek, mintha csak Mil'Ochass egy titkos kert lenne, melynek rejtelmeit fokozatosan fedi fel a kertész, a szőke hölgy azoknak, akiket méltónak talál rá, s jelenleg úgy néz ki, ők azok lennének. Rony Eeyr-hívő, sosem titkolta, családja gyökerestül tért át a Szerelem és Szeretet Istennőjének tiszta hitére, mikor az megjelent világukban, hogy megküzdjön az undok démonnal és annak fertelmes urával, kinek nevéről hallani sem szeret a tündér. A fa emiatt kegyhely számára, felsőbb hatalmat jelent, ami előtt le kell rónai a tiszteletét. Dudvát leemeli válláról, hagyja, hogy nyugodtan bóklásszon, s közben szinte egy teljes pillanatig megszűnik neki mindenki, a színes szalagokat, apró, akasztott csecsebecséket figyeli, de mikor a társaság többi tagja távolodni kezd, velük tart, ahogyan azt menyétje is teszi. Arja gesztusára azonban mosolyogni kezd, remélve, hogy megengedik neki a szalagtűzést. Ő is megtenné, ha lenne nála erre alkalmas eszköz, sajnos azonban most nincs, csak egy halk, szinte csak számára hallható imát mormol el orra alatt, valami rövidebbet, amíg a rövidke szertartás végbe nem megy.
Történetet hall, harcról a gonosszal szemben és az előtte álló fa megmentését. Legendás harcosok lehetnek akkor az itteniek, nem csak békés falusiak. Márpedig az igazi hősök valóban szerények, nem vágynak hírnévre, nem állnak be senki mögé, de nem is törnek hatalomra, ahogyan azt a közösség tagjai is teszik. Ilyen tekintetben azonban nem tudna azonosulni velük, ő vágyja ezeket a dolgokat: szép házat a városban, megfelelő legelőt az állatai számára, elismerést és hírnevet a kereskedőháztól és a kereskedőháznak. A valós mese azonban a végéhez közeledik, ahogyan Mil'Ochass bemutatása is, ők pedig visszatérnek a nekik szánt sátrakhoz. Arja letudja, amit le kell, ők pedig elindulnak az alvóalkalmatosságok felé.
Kényelmesnek és otthonosnak tűnnek, amolyan erdei idill, ugyancsak. Persze egy fáradt tündért igen könnyű lenyűgözni, Tuldhront pedig pláne.*
- Nekem tetszik az ötlet! *Kissé billegve, szédülve, de segít kipakolni, amit lehet. Amint pedig ezzel meglennének, ő is helyet foglal a takarón, miközben kikecmereg a sátorból.*
- Igen, sokkal jobban vagyok már. Jó ötlet volt maradni. *A hamvasrőt kalandor eddig is felfedezhette, mi a véleménye Ronynak a helyről, de kérdésre illik válaszolni, ő pedig így fog tenni. Nincs mosoly, vagy egyéb, rá jellemző dolgok, komolyan mondja, amit mond.*
- Másabb, sokkal szabadabb és kötetlenebb szerintem. Igazi paradicsom, nem gondoljátok? *Akaratlanul is Grarilra terelődik figyelme, hiszen eddig nem tudott meg valami sokat a mindig hallgatag férfiről, de talán most bepótolhatja ezt.*
- Graril, te mit gondolsz? *Aztán ha kap is választ, feltehetően hasonlóan, beszélgetésekkel és jó kedvvel fog telni az este. Persze ő vacsora után hamar álomra hajtja a fejét, hogy kipihenhesse a fáradalmakat, amivel az eddigi út, különösen az óriással való ütközés járt.
Másnap reggel, komótos hangulattal kel, madárcsicsergésre, a napfény pedig halványan szűrődik át a sátor leplén. Rendbe teszi magát és elindul a tevék felé, hogy felszerszámozhassa őket. Semmi baj már, látszik, hogy nem volt komoly baja tegnap és a gyógyítóra sem volt igazán szükség, a kiadós alvás mindent megoldott. Feltehetően Arjánál hamarabb, de Grarilnál később kel, de társaihoz hasonlóan, ő is a kapu felé igyekszik, hogy visszakaphassa a díszes tőrt és a kardot. Zsályával persze hadakozik egy kissé, megint nem adja könnyen magát a vezérláma, de Tuldhron eléri a célját. Moha meg Cipó már könnyebb falat ennél, Dudva meg eleve mindig a nyomában lohol, vele van még a legkevesebb baja. Búcsút int a mesebeli falunak, új élményekkel és világnézettel a háta mögött fog visszatérni a Kalmárba, ha elindul hazafelé a Kereskedőház küldöttsége, s kiengedik őket a kapun.*
//Végénél napváltás//
*Az merőben igaz, hogy Ronynak sem lenne egyáltalán ellenére a lombházakban lakni, madárcsicsergésre ébredni, vagy csorgadozó patakokra hegyezni füleit, egy bágyadt őszi reggelen. Sőt, a nyárünnepségek kifejezetten ekkor a legszebbek, az elfeknek híresen kifinomult a kultúrájuk, erdei ünnepeik és azok részletességében pedig legtöbbször a vadonnal ápolt ősi, születésüktől fogva szoros és ösztönös kapcsolatuk lehet az oka - Tuldhron szerint. Sosem látott bele a fejükbe, hogy őszinte legyen, nem is igazán találkozott még igazi, tiszta lelkű, vérbeli vadonjáró hosszúéletűekkel. Van az a rossz tulajdonsága ugyanis a virágbólszületettnek, hogy a kezdeti kíváncsisága, ha valami felkelti az érdeklődését, nem lohad, inkább csak növekszik és halmozódik, akár egy hógolyó, ami lezúdulni készül a lejtőn, telibe találva kérdéseivel az első arra tévedt szerencsétlent, esetünkben a vezérelfet, Lyzendrát. Persze addig még hosszú az út, sok hónak rá kell tapadnia, meg Rony szándékosan kerítést állít elé: az izgalom gátja ez, Arja ugyanis nem csak néz, lát - a segédkalmárban dolgozik egy nagy adag bizonyítási vágy, s ha magával a báróval eddig nem is találkozott, de Aztyannak minden további nélkül meg szeretne felelni - ahogyan jelenlegi útitársainak is, rossz személy az szerinte, aki nyalni és taposni tud csak. Törődni szeretne a két felfedezővel, hiszen valamilyen szinten felnéz rájuk kalandos életük miatt, nagy becsben tartja az utazás szépségét, a tájak változatosságát, a töretlen békét és a világ egészének lüktető harmóniáját, amit a maga fajtájához hasonlóak talán sosem fognak megtapasztalni, hiszen őket köti a föld, az anyagiak, az ingóságok, meg esetünkben egy nagyon és két kevésbé zsémbes gyapjasteve. Az olyan töredékek, mint Mil'Ochass, jelentik számára ennek a mindent és mindenkit magával ragadó érzésnek egy cseppjét, amiért nagyon hálás és reméli, hogy valaha visszatérhet még ide, megnyugtató és kellemesnek tűnik eddig az erdei falucska - mert falu ez inkább, békés, harmonikus közösség, mint egy nagy család, mintsem valami barbár sáncvégi erőd. Nem, nem arról van szó. ~ Mil-Ochass. Míl'Ochassz. ~ Igyekszik legbelül rendesen ismételgetni a szót, szeretné megtisztelni annyira az itt lakókat, hogyha már a kereskedőház többlet áruval is érkezett, ők pedig ezt megvették és egyúttal elfogadták tőlük, ezzel nem kis követ gördítve le az annál törpébb tündérfi szívéről, legalább efféleképpen mutathassa ki háláját, elismerését és csodálkozását mind a hely, mind lakói felé fordulva.
A szó azonban az íjra terelődik, amihez ő nem igazán ért. A dolgoknak legfeljebb értékét tudja felbecsülni, ami, mint ki is derült, igen magas egy démonölő fegyver kapcsán, de használni már képtelen lenne, s még annál is inkább kezelni, vagy rájönni, mégis miféle démonok lehetnek azok, amiket a vezető is emlegetett. Nem akarja megtudni, sajnos nem az a harcos alkat, talán az elsők között lenne, akik elvéreznek egy afféle csatában. Jobb neki kint a Szántóföldeken, vagy a városban, netán itt. A békét szereti, abban mozog otthon, meg ugye egy kufárnak is hasznot jelenthet, hiszen háború idején csak a legfontosabb, alap dolgokat, ruhákat, élelmiszereket vásárolják fel a polgárok, az arany értéke éppen egy zsák krumplira zuhanhat, s akkor az ingóság számít igazán nagy kincsnek. A pénzverés csak a háborítatlan rend időszakában nevezhető általánosnak, addig nem, s mivel a hozzá hasonló kereskedők nagy része csecsebecsékkel, mágikus, vagy különlegesnek vélt tárgyak eladásával is foglalkozik, így ez bevételi forrást is jelent. De hát nincs mit tenni, Graril is mintha csak hallgatna, mint az út legnagyobb részén (Tuldhron számára legalábbis a csendes megfigyelők, vagy a jámbor dolgosok közé lehetne sorolni), a tündér fiú meg eleve nem ért a fentiek miatt a fegyverekhez, így ez a diskurzus most Lyz és Arja között fog lezajlani. Ő csak csendben figyel, felfelé a Nagyokra, smaragdzölden csillogó szemei szinte az égbe meredeznek, ilyen közelről olybár tűnik számára a hamvasrőt hajú leány és a szőke vezérelf párosa. Ha pedig nagyon szabadjára engedné a fantáziáját, - de most nem teszi - még a holdak is felötölhetnének gondolatként a két hölgyet figyelve. De akkor ki Graril? És ki ő?
Miközben azonban témaváltás következik, Tuldhronnak önkéntelenül is megakad a fejében egy szó, ami képtelenül gyötörni kezdi. ~ Hát igen, a Taverna. Valamiért ott is volt egy kicsit érdekes érzésem, mintha nem először lettem volna ott, vagy én már nem is tudom... furcsa az egész. ~ Töri a kobakját, emlékei titkos könyvtárai között kutakodik, hátha talál egy képet, felidézett illatot, mindent elmosó hangfoszlányt, ami előre segíti ebben, vagy csak az óriásnővel való ütközés után zavarodott meg egy kissé, s ezért olyan zavaros most ez az egész, a Három Barát pedig... ~ Igen, már emlékszem! Pont ott, Eeyrre, tényleg! ~ A szakadozott gondolatmenetből a kívülállók csak annyit láthatnak, hogy a hirtelen megkukult arcot vágó Rony egyszer csak megáll, szemei elkerekednek, ő pedig a fejéhez kap, ami talán ha nem tündér lenne, meg egy kissé férfiasabb (a kora ellenére), még komolyan is lehetne venni, így azonban aligha kelthet egy meglepődött kisgyereknél különb benyomást, persze azt leszámítva, mikor a kinézet mellé párosuló, csalóka hang kislisszan a hirtelen nyíló ajkak között.*
- A Taverna! *Ekkor azonban észreveszi és cseppet el is szégyelli magát, hiszen illetlenül viselkedik a saját belátásai alapján, ami lehet, hogy a többieknek nem úgy tűnik, mint ahogyan azt a virágbólszületett látja, azonban őt sosem a modortalanságra nevelték. Füle hegyéig elpirul, majd kissé hebegve, de bizonyosan sokkal határozatlanabbul és kisebb hévvel, beszélni kezd.*
- Bocsánat, én csak... azaz nekem eszembe jutott valami. *Itt most elsősorban Arjáék felé néz, főként Grarilra, aki akkor mutatta neki az utat. A szégyenkező pillantás talán párjukat mosolygásra is késztethet, valóban humoros látvány lehet egy semmit megbánó tündér.*
- Igazából, nem először jártam a Három Barátban. Most raktam csak össze a képet. *Mentségére szóljon. Közben persze a magyarázás mellé mutogat is, ízt úgy szokás.* Valójában még a Téli Vásár előtt *még most is kirázza egy rövid időre a hideg, mikor Nimeril akaratlanul is a fejébe nyilall, mint valami rossz migrén* jártam be a környéket, egy csípős, de tiszta égboltú téli napon. Emlékszem, ott ebédeltem és ittam abból az isteni bodzalikőrből. Meg ott volt két lány! *itt bólogat is, mosolyogva* Az egyik tudós volt, Lihanechből, a másik pedig... hát... nem tudom, állítólag elszökött az apjától, nemesi valaki. *Vonja meg a vállát, ő ezekhez nem ért, bár igaz, egyesek a szolgabírókat is a "falvak nemeseinek" nevezik, ő nem kedveli ezt a kifejezést, mivel csalóka lehet. Nincsenek különösebben előjogaik, igazából egyszerű parasztpolgárok mind, akik a községek igazgatásával keresik a kenyereiket - no meg a cím nem is öröklődik, sehonnan sehova nem száll, nem úgy, mint mondjuk egy bárói családban. Miután azonban előadta a rögtönzött és talán kicsit furcsa beszédjét, szinte komikusan komoly tekintettel fordul Lyzendra felé.*
- De az a nemesi lány aztán nagyon furcsa volt! Az egyik pillanatban csak úgy leült mellém, beszélgetni. Én el is kezdtem, de állítólag idegesítettem, ezért elkezdett ordibálni velem, mire megmondtam neki, hogy tűzgolyókat fogok rádobálni, ha továbbra is csúnyán beszél velem! *Így utólag nem is volt olyan rémes, inkább gyerekes. Még az ő ajkai is mosolyra hajlanak a történettől.*
- Aztán meg hirtelen bocsánatot kért, mikor átültem a tudós mellé, mikor pedig megkértem, hogy ezt hagyjuk, elkezdett kárálni Eerynek. Ki érti ezt! Nem rendes imát mondani, valami bálványt fogva, szó szerint kárálni! *Mintha csak valami városi pletyka lenne, bár amilyenek mostanság azok között is akadnak, persze ez is jószerivel elmehetne. Dudva közben mintha megunná a várakozást a tündér köpenye alatt, virgonckodva előbújik, egyenesen a vállára mászva. Rony igyekszik nem mutatni semmi jelét ennek, egészen addig, amíg valaki ezt szóvá nem teszi, de bízik abban, hogy nem a Kalmárosok egyike lesz az, hiszen ők talán már hozzászokhattak a menyét magánakcióihoz. Közben az úrnő rendezi, amit egy úrnőnek kell, ahhoz mért tartással és modorral, majd a kompánia elindulhat végre a várva várt Szívhez, egyenesen a falu belseje felé, ami alaposan megdobogtatja az amúgy is kíváncsi és izgalommal teli tündér szívét.
Szóval elindulnak, az avar halk ropogását lehet neszelni, a levegő kéregillatú, kellemes finomság és kifinomultság lengi be a falu környezetét a tündér szerint. A kötélhágcsókra olykor fel-feltéved a tekintete, az erdei házak sokasága hívogatónak hat, habár idekint még kevés a fára épített közülük, azért az a pár darab is jócskán kárpótolja a kereskedőfiút, amiért idefáradt. Munka hajtotta, amit nem is felejt, hiszen a megfelelés utáni vágy erősen dolgozik benne a továbbiakban is, szeretne bizonyítani, elismerésre szert tenni, vagy ahogyan azt nála, odahaza, a Kulkatarur környéki falvacskákban is mondják, letenni valamit az asztalra, amire aztán büszke lehet a családja - vagy jelen esetben a főnöke, az Intéző, hiszen Tuldhron a báróról még semmit sem sejt, nem hallott felőle, Mori is csak a sebhelyes arcú kufárt emlegette neki, mikor a felvétel felől érdeklődött betegsége kigyógyulása után. Az is mennyivel hamarabb megvolt, miután segítséget kapott az ottani személyzettől! Csak valami nem hagyja nyugodni, egy néha napján felbukkanó, furcsa érzés, ami kételyeket támaszt benne, ez pedig egy konkrét személyhez is köthető számára: Aerwen. Nem látta kis társát és a pettyes menyét Kaffát már hónapok óta, félő, hogy eltévedt, baja esett, vagy valami annál is rosszabb, amire gondolni sem szeretne egy olyan kellemes és megnyugtató estén, mint a mostani. Persze nem mindig erről van szó, s az is felmerül a virágbólszületettben, hogy otthagyták, a szárnyas társnő pedig megjátszotta magát az addigi közös történetükben, vagy valamerre másfelé keresett magának szerencsét, ráunt ápolni egy betegeskedő, szárnyatlan fajtársat. Ez kissé elszomorítja, még most is, ami pedig dühöt vált ki belőle. Nem szeret rájuk gondolni! Sem Aerwenre, sem Nimerilre, szóval úgy dönt, nem is teszi többé, senki problémája nem az ő dolga. Ha ezt a többiek nem is láthatják, legfeljebb a kissé szomorkásabb ábrázatot, azért Rony mélyen, legbelül kissé kezd megérteni olyan dolgokat, amiket eddig nem, belsője minimálisan kezd megváltozni, ahogyan eddigi élete is. A tündérben elindult egy lavina, megállíthatatlan és gátolhatatlan, ami ha nem is rontja meg, de segít neki a hétköznapokat rendes felnőttként felfogni, a gyermeki hisztit háta mögött hagyva, hiszen a munkával egyúttal felelősség is jár.
Arjára pillantva, neki is eszébe jutnak a csomagolt elemózsiák. Erről is gondoskodott nekik odahaza, a Kalmárban a félvér, s érzi, hiába evett nem olyan régen a Tavernában, korog a gyomra, jó lenne legalább nassolni valamit. Követi társnője példáját, s az értelmetlen gondolkodás helyett inkább ő is eszik, az mindig felvidítja. Vannak társai, fedél a feje felett, három temperamentumos gyapjastevéje, egy menyétje, meg megannyi új és kedves barátja és egyáltalán nem olyan félelmetes a világ, ahogyan ő azt eddig hitte, nem akarják eltaposni. Közben pedig leindulva a lépcsőn, szeme elé tárulhat a N'Othrym. Tuldhron szíve hevesen kalapálni kezd, mosolyra fakadnak ajkai, nagyon tetszik neki a látvány.*
- Csodálatos. *Csak ennyit képes mondani, legszívesebben bejárná az egész falut, az utolsó fűszálig, a legapróbb nullumig, mindent megfigyelne benne, amit csak lehet, élne a sátorban, vagy a lombházban, ha lehetősége lenne rá, gondozná az állatokat, ha szükséges. Azonban érdeklődése még mindig nem lankad, hiszen van, ami azért a főépületnél is jobban érdekli, az pedig a vezető háza, amit Lyzendra meg is mutat nekik. A tündérlámpások halvány derengése különösen kedves látvány számára, az apró, pislákoló fény gyermekkorát juttatja eszébe, mikor még ők is ezeket használták. Meg valamiért a vilerbákat is ehhez hasonlónak látta, mikor a Szántóföldeken éppen szezonja volt, azoknak pedig kifejezetten kedvelte az ízét, mindig is.*
- Varázslatos. *emeli tekintetét a szőke hosszúéletűre* Bevallom, ha később találok rá a Kalmárra, mint erre a helyre, talán hozzátok is költöztem volna. *Mosolyodik el, de abból hamar zavarodottság lesz megint. Nem ismeri a hely szokásait, ebből kifolyólag pedig fogalma sincs, ki az, aki csatlakozhat az Ezer Levél Honába, vannak e megkötések.* Persze, csak akkor, ha lehetne. Van esetleg valamilyen előírásotok, úrnő, vagy szabály, hogy kik élhetnek itt? Megkötések, hasonlóak. *Ez azért mégiscsak érdekli, nem mulaszthatja el, reméli, hogy választ kaphat rá. Lyzendra azonban félrevonulni készül, amit a tündér megért, hiszen sok dolga lehet annak, aki egy teljes közösségért felel. Addig csak csodálkozva nézelődik, képtelen betelni a hely szépségével és varázslatosságával. Még mindig ugyanaz ugrik be neki erről: reméli, hogy a közeljövőben is lesznek közös üzleteik az erdei elfekkel, mert ha lehet, egy pillanatig sem habozna, hogy elvállalja-e megint a karavánjával a szállítmányozást - már ha három megátalkodott gyapjastevét karavánnak lehet már nevezni.
Ahogy azonban Lyz visszatér és folytatódik az idegenvezetés, valami, még az eddigieknél is különösebb helyre érnek, mintha csak Mil'Ochass egy titkos kert lenne, melynek rejtelmeit fokozatosan fedi fel a kertész, a szőke hölgy azoknak, akiket méltónak talál rá, s jelenleg úgy néz ki, ők azok lennének. Rony Eeyr-hívő, sosem titkolta, családja gyökerestül tért át a Szerelem és Szeretet Istennőjének tiszta hitére, mikor az megjelent világukban, hogy megküzdjön az undok démonnal és annak fertelmes urával, kinek nevéről hallani sem szeret a tündér. A fa emiatt kegyhely számára, felsőbb hatalmat jelent, ami előtt le kell rónai a tiszteletét. Dudvát leemeli válláról, hagyja, hogy nyugodtan bóklásszon, s közben szinte egy teljes pillanatig megszűnik neki mindenki, a színes szalagokat, apró, akasztott csecsebecséket figyeli, de mikor a társaság többi tagja távolodni kezd, velük tart, ahogyan azt menyétje is teszi. Arja gesztusára azonban mosolyogni kezd, remélve, hogy megengedik neki a szalagtűzést. Ő is megtenné, ha lenne nála erre alkalmas eszköz, sajnos azonban most nincs, csak egy halk, szinte csak számára hallható imát mormol el orra alatt, valami rövidebbet, amíg a rövidke szertartás végbe nem megy.
Történetet hall, harcról a gonosszal szemben és az előtte álló fa megmentését. Legendás harcosok lehetnek akkor az itteniek, nem csak békés falusiak. Márpedig az igazi hősök valóban szerények, nem vágynak hírnévre, nem állnak be senki mögé, de nem is törnek hatalomra, ahogyan azt a közösség tagjai is teszik. Ilyen tekintetben azonban nem tudna azonosulni velük, ő vágyja ezeket a dolgokat: szép házat a városban, megfelelő legelőt az állatai számára, elismerést és hírnevet a kereskedőháztól és a kereskedőháznak. A valós mese azonban a végéhez közeledik, ahogyan Mil'Ochass bemutatása is, ők pedig visszatérnek a nekik szánt sátrakhoz. Arja letudja, amit le kell, ők pedig elindulnak az alvóalkalmatosságok felé.
Kényelmesnek és otthonosnak tűnnek, amolyan erdei idill, ugyancsak. Persze egy fáradt tündért igen könnyű lenyűgözni, Tuldhront pedig pláne.*
- Nekem tetszik az ötlet! *Kissé billegve, szédülve, de segít kipakolni, amit lehet. Amint pedig ezzel meglennének, ő is helyet foglal a takarón, miközben kikecmereg a sátorból.*
- Igen, sokkal jobban vagyok már. Jó ötlet volt maradni. *A hamvasrőt kalandor eddig is felfedezhette, mi a véleménye Ronynak a helyről, de kérdésre illik válaszolni, ő pedig így fog tenni. Nincs mosoly, vagy egyéb, rá jellemző dolgok, komolyan mondja, amit mond.*
- Másabb, sokkal szabadabb és kötetlenebb szerintem. Igazi paradicsom, nem gondoljátok? *Akaratlanul is Grarilra terelődik figyelme, hiszen eddig nem tudott meg valami sokat a mindig hallgatag férfiről, de talán most bepótolhatja ezt.*
- Graril, te mit gondolsz? *Aztán ha kap is választ, feltehetően hasonlóan, beszélgetésekkel és jó kedvvel fog telni az este. Persze ő vacsora után hamar álomra hajtja a fejét, hogy kipihenhesse a fáradalmakat, amivel az eddigi út, különösen az óriással való ütközés járt.
Másnap reggel, komótos hangulattal kel, madárcsicsergésre, a napfény pedig halványan szűrődik át a sátor leplén. Rendbe teszi magát és elindul a tevék felé, hogy felszerszámozhassa őket. Semmi baj már, látszik, hogy nem volt komoly baja tegnap és a gyógyítóra sem volt igazán szükség, a kiadós alvás mindent megoldott. Feltehetően Arjánál hamarabb, de Grarilnál később kel, de társaihoz hasonlóan, ő is a kapu felé igyekszik, hogy visszakaphassa a díszes tőrt és a kardot. Zsályával persze hadakozik egy kissé, megint nem adja könnyen magát a vezérláma, de Tuldhron eléri a célját. Moha meg Cipó már könnyebb falat ennél, Dudva meg eleve mindig a nyomában lohol, vele van még a legkevesebb baja. Búcsút int a mesebeli falunak, új élményekkel és világnézettel a háta mögött fog visszatérni a Kalmárba, ha elindul hazafelé a Kereskedőház küldöttsége, s kiengedik őket a kapun.*
647. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-10 08:19:44
Üzenet elküldve: 2020-06-10 08:19:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
*Ha Niev idősebb lenne, akkor talán szöget ütnének a fejébe Umon szavai, hogy az anyja szemét örökölte. Tudja, hogy az ő anyja ember és ezért nem olyan a füle mint apukájának. Amikor az anyjára gondol, akkor csak és kizárólag Lyz jut az eszébe, aki se nem ember, se nem sárga szemű. Az ő illatát szereti, az anya illata, az ő haját szereti simogatni, mert az anya haja és az ő arcára puszit adni, mert legjobban anya arcára esik jól odacuppantani. Az ő hangját a legjobb elalvás előtt hallgatni és az ő hangjára a legjobb ébredni. Mert ő Anya.*
*Ha Niev idősebb lenne, akkor talán szöget ütnének a fejébe Umon szavai, hogy az anyja szemét örökölte. Tudja, hogy az ő anyja ember és ezért nem olyan a füle mint apukájának. Amikor az anyjára gondol, akkor csak és kizárólag Lyz jut az eszébe, aki se nem ember, se nem sárga szemű. Az ő illatát szereti, az anya illata, az ő haját szereti simogatni, mert az anya haja és az ő arcára puszit adni, mert legjobban anya arcára esik jól odacuppantani. Az ő hangját a legjobb elalvás előtt hallgatni és az ő hangjára a legjobb ébredni. Mert ő Anya.*
646. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-09 14:55:21
Üzenet elküldve: 2020-06-09 14:55:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Házhozszállítás//
*A férfi örül Lyzendra körbevezetésének, így legalább közelebbről is megismerheti a település mindennapjait. Igazán szépnek tartja a központi épületet, és a szentélyt is, amit megmutatnak neki, bár Graril keveset törődik az istenekkel. Inkább a kézzelfogható dolgok azok, amik felkeltik az érdeklődését. A körbevezetés után ő is megköszöni vendéglátójuknak a kedvességét, majd a szállásra megy. Ott Arja rögtönzött lakomáját élvezheti ki, majd talán az lesők között indul és fekszik le.*
//Napváltás//
*Másnap ő is korán kel, és elrendezi a lova körüli dolgokat, közben eszébe jut, hogy adhatna a lovának valami nevet.*
~Zerge.~ *Fut át a gondolat az agyán, így a lova most már hivatalosan is Zerge. A kapuhoz érve ő maga is átveszi a fegyvereit, majd elindul a város felé. *
*A férfi örül Lyzendra körbevezetésének, így legalább közelebbről is megismerheti a település mindennapjait. Igazán szépnek tartja a központi épületet, és a szentélyt is, amit megmutatnak neki, bár Graril keveset törődik az istenekkel. Inkább a kézzelfogható dolgok azok, amik felkeltik az érdeklődését. A körbevezetés után ő is megköszöni vendéglátójuknak a kedvességét, majd a szállásra megy. Ott Arja rögtönzött lakomáját élvezheti ki, majd talán az lesők között indul és fekszik le.*
//Napváltás//
*Másnap ő is korán kel, és elrendezi a lova körüli dolgokat, közben eszébe jut, hogy adhatna a lovának valami nevet.*
~Zerge.~ *Fut át a gondolat az agyán, így a lova most már hivatalosan is Zerge. A kapuhoz érve ő maga is átveszi a fegyvereit, majd elindul a város felé. *
645. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-08 15:40:12
Üzenet elküldve: 2020-06-08 15:40:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Házhozszállítás//
*A formalitásokon tehát, úgy tűnik, legalábbis Arja bízik ebben, mindenki megelégedésére túlesnek, így a kalandor lány abban is bizakodik, hogy a Báró is elégedett lesz majd velük, mindannyiukkal, Tuldhronnal is, mert nem tudja nem észrevenni, hogy a kis tündér, ez lévén az első fontos megbízatása a Kereskedőháznál, izgul emiatt egy kicsit.
Miközben a Tavernáról és az útjukról esik szó, no és Tuldhron dolga is elrendeződik (Arja úgy véli, ha kialussza magát, reggelre kutya baja sem lesz, de hát azért jobb az elővigyázatosság) Arja ki-kinyúl a pogácsákért, és be is falatozik közülük néhányat. Igazán finomak, élvezettel majszolja őket, ahogy az úrnőre, a tündérre és Grarilra figyel, vagy éppen maga mesél vagy kérdez. Örül, hogy itt lehet, pedig szerencse dolga volt, hogy épp jókor érkeztek meg a hosszú út után. Közben nem restelli, tovább bámészkodik a nagy teremben is, beszívva az élő fa, a lenyűgöző gerendaácsolat, a füstös parázstartók és a kitárt spalettákon beáramló friss, üde levegő otthonos, nyugalmat árasztó illatát.
Az már csak hab a tortán, hogy Lyzendra úrnő a Hayanának nevezett elf lányt küldi el, hogy előkészítse számukra a szálláshelyüket a felajánlott sátrakban, és azután ő maga tart velük, hogy körbe kalauzolja őket MilOchassban.
Arja nagyon szívesen nézelődik, mondhatni bámul, egyáltalán nincs ellenére az sem, amikor egy kicsit magukra maradnak, mert a település vezetőjeként az úrnőnek megbeszélnivalója akad egy fekete hajú leánnyal.
Amúgy is hamar folytatják az útjukat, és Arja szíve megdobban, amikor a Szent fának, ahogyan az úrnő nevezi, helyet adó ligetbe érnek. Egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy Lyzendra a hitük oltárának nevezi: az egész liget, és különösen maga a fa igazán lélekemelő látvány, talán még a Sziklatemplom Eeyr oltáránál is szentségesebbnek tűnik ~már ha van értelme Eeyr oltárait összehasonlítani~ gondolja Arja jókedvűen. De igazán tetszik neki a fa, nem a hatalmassága és az égbenyúlósága, hanem a kedvessége az, ami lenyűgözi: az apró kezek által a tövében otthagyott kis kövek, a ráaggatott, vidám szalagok, medalionok.
Figyelmesen hallgatja végig a történetét, de igazándiból csak annyit ért meg belőle, hogy a fa még annál is több szentség hordozója, mint ami első pillantásra látszik rajta, még ha a különlegesen értékes és óvni való mivolta azonnal szembeszökik is.
És azt is megérti, hogy az úrnőnek volt már találkozása démonokkal, sőt, őelőlük menekítették ide, MilOchassba a kis fát, és ha Arja jól érti, márpedig úgy véli, jól érti: kifejezetten magának a szent fának a kérésére!
~Mondjuk igazán semmi csodálkozni való nincs rajta, hogy éppen ide akart kerülni. Biztos, hogy az itteniek mindenáron, akár az életük árán is megvédenék.~ gondolja.*
- Köszönjük, hogy megnézhettük, úrnő! *mondja tisztelettel, aprón fejet hajtva, épphogy csak nem pukedlizik egyet, de lassan kezdi elhagyni ezt az árvaházban beléjük nevelt szokását. Őszintén hálás a bizalomért: úgy véli, csak kevesek láthatják a fát. Eeyr-hitűként csak bízik abban, hogy Graril és Tuldhron is megérzik azt az erőt, amit rejt, de Grarilon magában azért elmosolyodik: tudja, annyira már megismerte, hogy, miként a legtöbb kardforgató, Graril ha teheti, inkább távol tartja magát istenektől, mágiától, és minden ilyentől.*
- Szabad? *kérdezi meg azután félve, ahogy elővesz maga is egy kis mályvaszín szalagot a zsákja mélyéből. Ha engedélyt kap (mert ki tudja, lehet hogy csupán az itt élők tehetnek meg ilyesmit), az egyik lenyúló ág tövére hát maga is felköti a kis szalagot, emlékül, hogy itt járt, és Eeyr áldását kérve.
Útjuk, ahogy a nap is, a végéhez közeleg. A sátraikhoz érve Arja köszönetet mond a kíséretért és a szállásért, jó éjszakát kívánva az úrnőnek.*
- Reggel, ha nem bánod, korán útnak indulunk. Gondoskodunk magunkról, igazán nem akarunk senkit zavarni.
- Jobb, ha mielőbb a városba érünk. *mondja kicsit szabadkozva, de hát a kötelesség az kötelesség, ők küldetésben vannak, nem időzhetnek itt sokáig. Reméli, rendben lesz ez így. Majd ha az úrnő eltávozik, kíváncsian bekukkant a sátrába, meg a többiekébe is, persze csak ha ők nem bánják.*
- Igazán kényelmes, nem? Megvacsorázunk idekint? Tuldhron, hogy érzed magad? Nem vagy nagyon fáradt? Éhesek vagytok? *kérdezgeti aztán sorra mindkettőjüktől. És hogyha rááll Graril, meg Rony is, hamar rögtönöz a kapott gyümölcsökből és ételekből egy kis lakomát egy takarón, amit körbeülhetnek, és falatozás közben beszélgethetnek. Arja mindenképp így tesz, odakint marad még jó ideig, bámulva a csillagokat.*
- Mennyire más itt, mint bent a városban! *mondja, a látottakon gondolkodva, és a társaira figyelve, ha azok mesélnek valamit. Csak örül, ha a testőr és a tündér is társulnak hozzá, de ha Rony, vagy Graril hamarabb aludni tér, azon sem sértődik meg. Valamikor azután ő is lefekszik, és a zsákját a feje alá téve mély, álomtalan álomba merül.*
//Napváltás//
*Másnap reggel korán ébred. Hamar összeszedelődzködik, előkeríti, megeteti, megitatja, lekeféli Keirát, rászíjazza a zsákját a hátára, és ha rajta múlik, kisvártatva útnak is indulhatnak, vissza a városba. Felteszi, hogy a kapuban visszakapják a fegyvereiket, és gond nélkül útjukra engedik őket, vissza, a Kalmárba a hírekkel.*
*A formalitásokon tehát, úgy tűnik, legalábbis Arja bízik ebben, mindenki megelégedésére túlesnek, így a kalandor lány abban is bizakodik, hogy a Báró is elégedett lesz majd velük, mindannyiukkal, Tuldhronnal is, mert nem tudja nem észrevenni, hogy a kis tündér, ez lévén az első fontos megbízatása a Kereskedőháznál, izgul emiatt egy kicsit.
Miközben a Tavernáról és az útjukról esik szó, no és Tuldhron dolga is elrendeződik (Arja úgy véli, ha kialussza magát, reggelre kutya baja sem lesz, de hát azért jobb az elővigyázatosság) Arja ki-kinyúl a pogácsákért, és be is falatozik közülük néhányat. Igazán finomak, élvezettel majszolja őket, ahogy az úrnőre, a tündérre és Grarilra figyel, vagy éppen maga mesél vagy kérdez. Örül, hogy itt lehet, pedig szerencse dolga volt, hogy épp jókor érkeztek meg a hosszú út után. Közben nem restelli, tovább bámészkodik a nagy teremben is, beszívva az élő fa, a lenyűgöző gerendaácsolat, a füstös parázstartók és a kitárt spalettákon beáramló friss, üde levegő otthonos, nyugalmat árasztó illatát.
Az már csak hab a tortán, hogy Lyzendra úrnő a Hayanának nevezett elf lányt küldi el, hogy előkészítse számukra a szálláshelyüket a felajánlott sátrakban, és azután ő maga tart velük, hogy körbe kalauzolja őket MilOchassban.
Arja nagyon szívesen nézelődik, mondhatni bámul, egyáltalán nincs ellenére az sem, amikor egy kicsit magukra maradnak, mert a település vezetőjeként az úrnőnek megbeszélnivalója akad egy fekete hajú leánnyal.
Amúgy is hamar folytatják az útjukat, és Arja szíve megdobban, amikor a Szent fának, ahogyan az úrnő nevezi, helyet adó ligetbe érnek. Egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy Lyzendra a hitük oltárának nevezi: az egész liget, és különösen maga a fa igazán lélekemelő látvány, talán még a Sziklatemplom Eeyr oltáránál is szentségesebbnek tűnik ~már ha van értelme Eeyr oltárait összehasonlítani~ gondolja Arja jókedvűen. De igazán tetszik neki a fa, nem a hatalmassága és az égbenyúlósága, hanem a kedvessége az, ami lenyűgözi: az apró kezek által a tövében otthagyott kis kövek, a ráaggatott, vidám szalagok, medalionok.
Figyelmesen hallgatja végig a történetét, de igazándiból csak annyit ért meg belőle, hogy a fa még annál is több szentség hordozója, mint ami első pillantásra látszik rajta, még ha a különlegesen értékes és óvni való mivolta azonnal szembeszökik is.
És azt is megérti, hogy az úrnőnek volt már találkozása démonokkal, sőt, őelőlük menekítették ide, MilOchassba a kis fát, és ha Arja jól érti, márpedig úgy véli, jól érti: kifejezetten magának a szent fának a kérésére!
~Mondjuk igazán semmi csodálkozni való nincs rajta, hogy éppen ide akart kerülni. Biztos, hogy az itteniek mindenáron, akár az életük árán is megvédenék.~ gondolja.*
- Köszönjük, hogy megnézhettük, úrnő! *mondja tisztelettel, aprón fejet hajtva, épphogy csak nem pukedlizik egyet, de lassan kezdi elhagyni ezt az árvaházban beléjük nevelt szokását. Őszintén hálás a bizalomért: úgy véli, csak kevesek láthatják a fát. Eeyr-hitűként csak bízik abban, hogy Graril és Tuldhron is megérzik azt az erőt, amit rejt, de Grarilon magában azért elmosolyodik: tudja, annyira már megismerte, hogy, miként a legtöbb kardforgató, Graril ha teheti, inkább távol tartja magát istenektől, mágiától, és minden ilyentől.*
- Szabad? *kérdezi meg azután félve, ahogy elővesz maga is egy kis mályvaszín szalagot a zsákja mélyéből. Ha engedélyt kap (mert ki tudja, lehet hogy csupán az itt élők tehetnek meg ilyesmit), az egyik lenyúló ág tövére hát maga is felköti a kis szalagot, emlékül, hogy itt járt, és Eeyr áldását kérve.
Útjuk, ahogy a nap is, a végéhez közeleg. A sátraikhoz érve Arja köszönetet mond a kíséretért és a szállásért, jó éjszakát kívánva az úrnőnek.*
- Reggel, ha nem bánod, korán útnak indulunk. Gondoskodunk magunkról, igazán nem akarunk senkit zavarni.
- Jobb, ha mielőbb a városba érünk. *mondja kicsit szabadkozva, de hát a kötelesség az kötelesség, ők küldetésben vannak, nem időzhetnek itt sokáig. Reméli, rendben lesz ez így. Majd ha az úrnő eltávozik, kíváncsian bekukkant a sátrába, meg a többiekébe is, persze csak ha ők nem bánják.*
- Igazán kényelmes, nem? Megvacsorázunk idekint? Tuldhron, hogy érzed magad? Nem vagy nagyon fáradt? Éhesek vagytok? *kérdezgeti aztán sorra mindkettőjüktől. És hogyha rááll Graril, meg Rony is, hamar rögtönöz a kapott gyümölcsökből és ételekből egy kis lakomát egy takarón, amit körbeülhetnek, és falatozás közben beszélgethetnek. Arja mindenképp így tesz, odakint marad még jó ideig, bámulva a csillagokat.*
- Mennyire más itt, mint bent a városban! *mondja, a látottakon gondolkodva, és a társaira figyelve, ha azok mesélnek valamit. Csak örül, ha a testőr és a tündér is társulnak hozzá, de ha Rony, vagy Graril hamarabb aludni tér, azon sem sértődik meg. Valamikor azután ő is lefekszik, és a zsákját a feje alá téve mély, álomtalan álomba merül.*
//Napváltás//
*Másnap reggel korán ébred. Hamar összeszedelődzködik, előkeríti, megeteti, megitatja, lekeféli Keirát, rászíjazza a zsákját a hátára, és ha rajta múlik, kisvártatva útnak is indulhatnak, vissza a városba. Felteszi, hogy a kapuban visszakapják a fegyvereiket, és gond nélkül útjukra engedik őket, vissza, a Kalmárba a hírekkel.*
644. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-08 14:50:12
Üzenet elküldve: 2020-06-08 14:50:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
*Ismerős hang üti meg a fülét, melyben az erdőmélyi elfet véli felfedezni. Szemét résnyire kinyitja és a szőke hajú elfre mosolyog. Bal karját nehézkesen, de a mellkasára emeli. Ezzel szeretné jelezni, hogy a méreg marta végtagról van szó. A fájdalom nem múlt el, de akkor is összeszorított foggal tűri a kínzó érzeteket. Pycra kérdésére is megpróbálja összegyűjteni erejét.*
- Néhány… néhány órája. *Ennyit tud kipréselni, ezt is csak erőtlenül. Kissé felélénkíti a válaszhoz Redin lágy cirógatása. Sajnos történetet nem hall a lánytól, csupán helyet ad az érkező gyógyítónak. Ez most nem olyan meghitt már, mint az erdőben. Résnyire nyíló szemeivel próbál Redin-re fókuszálni. Ismeri már annyira, hogy látja rajta a kellemetlenség érzését. ~Bizonyára idegen neki a hely. Talán reggelig kibírja itt, mielőtt visszatérne a számára biztos pontot jelentő kikötőbe. Lehet összefutunk még, ki tudja. Bár jó, hogy most itt van, hogy maradt még egy kicsit. Arra papa majd gondját viseli, amíg marad.~ Izmai néha megrándulnak a fájdalomtól, de tűri. Magas a küszöb, amikor már hangosan engedné ki kínjait. Ez is fájdalmas, állandó fájdalom, amihez alkalmazkodik, elviseli. Túlzás lenne azt mondani, hogy pár óra alatt hozzászokott, mert ehhez biztosan nem lehet hozzászokni. Látni rajta, hogy kínlódik a méreggel, nem csak a lázzal. A körülötte zajló beszélgetést, beszédet nem teljesen érti. Időnként csak foszlányok jutnak el hozzá, de a fontosabb kérdést, amit Pycta feltett az ágya mellett, arra még tudott koncentrálni. Bármennyire is szeretne fent lenni, egyszerűen nem megy. Szeretne itt lenni Redinn-nel, de ez most nem adatik meg neki. Újra elnyomja a láz és fájdalom, s álomba szenderül a kimerültség, küzdelem hatókörében.*
*Ismerős hang üti meg a fülét, melyben az erdőmélyi elfet véli felfedezni. Szemét résnyire kinyitja és a szőke hajú elfre mosolyog. Bal karját nehézkesen, de a mellkasára emeli. Ezzel szeretné jelezni, hogy a méreg marta végtagról van szó. A fájdalom nem múlt el, de akkor is összeszorított foggal tűri a kínzó érzeteket. Pycra kérdésére is megpróbálja összegyűjteni erejét.*
- Néhány… néhány órája. *Ennyit tud kipréselni, ezt is csak erőtlenül. Kissé felélénkíti a válaszhoz Redin lágy cirógatása. Sajnos történetet nem hall a lánytól, csupán helyet ad az érkező gyógyítónak. Ez most nem olyan meghitt már, mint az erdőben. Résnyire nyíló szemeivel próbál Redin-re fókuszálni. Ismeri már annyira, hogy látja rajta a kellemetlenség érzését. ~Bizonyára idegen neki a hely. Talán reggelig kibírja itt, mielőtt visszatérne a számára biztos pontot jelentő kikötőbe. Lehet összefutunk még, ki tudja. Bár jó, hogy most itt van, hogy maradt még egy kicsit. Arra papa majd gondját viseli, amíg marad.~ Izmai néha megrándulnak a fájdalomtól, de tűri. Magas a küszöb, amikor már hangosan engedné ki kínjait. Ez is fájdalmas, állandó fájdalom, amihez alkalmazkodik, elviseli. Túlzás lenne azt mondani, hogy pár óra alatt hozzászokott, mert ehhez biztosan nem lehet hozzászokni. Látni rajta, hogy kínlódik a méreggel, nem csak a lázzal. A körülötte zajló beszélgetést, beszédet nem teljesen érti. Időnként csak foszlányok jutnak el hozzá, de a fontosabb kérdést, amit Pycta feltett az ágya mellett, arra még tudott koncentrálni. Bármennyire is szeretne fent lenni, egyszerűen nem megy. Szeretne itt lenni Redinn-nel, de ez most nem adatik meg neki. Újra elnyomja a láz és fájdalom, s álomba szenderül a kimerültség, küzdelem hatókörében.*
643. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-08 09:15:48
Üzenet elküldve: 2020-06-08 09:15:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Éjjeli pacsirták//
*Araiven a hűséges őr ellohol Pyctáért. Innentől már nagy baj nem lehet. Az elfek csak úgy szökellnek mint a tücskök. Ott vannak ahol akarnak egy szemhunyásnyi alatt. Ganer fia még rossz pacba van. Vallatná szegény veres lánykát valami történettel.*
- Jó van fijjam nem mesedílután ez! Mostan pihengessí!
*Majd lesz még idő mesélgetni. Meg is nézi a homlokát de az úgy süt mint a vaskályha ajtaja. Alig kerdül fordul kettőt már a gyógyító elf itt is terem.*
- A fákba lakók hoztak barátom! Gyere beljibb.
*Utat nyit az elfnek és még Ganer ágyához is vezeti.*
- Tínyleg hol csípte meg?
*Jó kérdés. A veres lánykát nézni mer annak csak tudni kéne hol a fognyom.*
- Hozok hozok.
*Tálba víz meg törölköző. El is szalad értük valahova ahol ezek vannak. Hamar megjárja szerencsére.*
- Itt lesz a víz meg törülkődző.
*Leteszi az ágy mellé a lavor vizet meg a törölközőt is. A lányka közbe a nagy találkozásról hebeg habog.*
- A kikötőbe? Mi a cefrít keresett ez a kölyök arra?
*Valami kórság bujkálhat benne. Épeszű ember meg tán gnóm se menne a kikötőbe. A lányka elégre zárkózik.*
- Ne fíljí jányom. Pycta a legjobb gyógyító széles e vidíken. Ne fíljé itt barátok közt vagy.
*Fél a lányka ez már biztos csak azt nem tudja mitől. Nem szegeznek se kardot se mást rája. Hátha megbékél.*
- Na egyél szépen addig amíg Pycta dógozik. Én itten maradok velük.
*Az asztal kajára mutat az öreg mert a nők ha nem esznek akkor harapósak meg minden bajuk van. Ez köztudott.*
*Araiven a hűséges őr ellohol Pyctáért. Innentől már nagy baj nem lehet. Az elfek csak úgy szökellnek mint a tücskök. Ott vannak ahol akarnak egy szemhunyásnyi alatt. Ganer fia még rossz pacba van. Vallatná szegény veres lánykát valami történettel.*
- Jó van fijjam nem mesedílután ez! Mostan pihengessí!
*Majd lesz még idő mesélgetni. Meg is nézi a homlokát de az úgy süt mint a vaskályha ajtaja. Alig kerdül fordul kettőt már a gyógyító elf itt is terem.*
- A fákba lakók hoztak barátom! Gyere beljibb.
*Utat nyit az elfnek és még Ganer ágyához is vezeti.*
- Tínyleg hol csípte meg?
*Jó kérdés. A veres lánykát nézni mer annak csak tudni kéne hol a fognyom.*
- Hozok hozok.
*Tálba víz meg törölköző. El is szalad értük valahova ahol ezek vannak. Hamar megjárja szerencsére.*
- Itt lesz a víz meg törülkődző.
*Leteszi az ágy mellé a lavor vizet meg a törölközőt is. A lányka közbe a nagy találkozásról hebeg habog.*
- A kikötőbe? Mi a cefrít keresett ez a kölyök arra?
*Valami kórság bujkálhat benne. Épeszű ember meg tán gnóm se menne a kikötőbe. A lányka elégre zárkózik.*
- Ne fíljí jányom. Pycta a legjobb gyógyító széles e vidíken. Ne fíljé itt barátok közt vagy.
*Fél a lányka ez már biztos csak azt nem tudja mitől. Nem szegeznek se kardot se mást rája. Hátha megbékél.*
- Na egyél szépen addig amíg Pycta dógozik. Én itten maradok velük.
*Az asztal kajára mutat az öreg mert a nők ha nem esznek akkor harapósak meg minden bajuk van. Ez köztudott.*
642. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-07 22:13:17
Üzenet elküldve: 2020-06-07 22:13:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy új kezdet//
*Az ismerős arcok keresésére való küldetése hamar sikeressé válik. A távolból a karcsú, szőke hajú, elf vezető tűnik fel, pár illetővel az oldalán. Dronrin hezitál, hogy intsen-e neki, nem szeretné az elfoglalt nőt zavarni, de hamar megoldódik a problémája, mivel Lyz maga vonja félre a lányt.*
-Me'Ochass neked is Lyzendra!
*Kíváncsian hallgatja végig a nő hozzá intézett szavait és az új megbízás izgalommal tölti el. Érzi, hogy egy kicsit vissza száll belé az élet, a nő biztatása és kedvessége enyhe gyógyírt nyújt számára. Biccentve jelzi a hosszú életűnek, hogy felfogta a hallottakat, majd otthagyva őt, elindul N'Othrymbe, hogy megvárja. Léptei hosszúak és kecsesek, ahogy megindul a főépületbe. Nem is telik bele sok idő, hogy az élettel teli helyszín nyüzsgésében érezhesse megint magát. Kíváncsian néz körül hátha megakad a szeme egy ismerősön. Szerencséjére megpillantja Ennát, akinek ezek szerint sikerült eljutnia célállomásához. A lányka szintén nincsen egyedül, de most már nem zavartatja magát, öröme nagyobb mintsem, hogy az udvariasság az útjába állhasson. Határozott léptekkel indul meg faj társa irányába és mikor mellé ér, hangosan köszön is.*
-Me'Ochass! Vagyis szép napot!
*Tisztelettudóan biccent a szorgos elf segítő felé, majd amennyiben nem állják útját ő is helyet foglal az egyik széken. Eia is hamar felrepül egy általa kiszemelt faágra, így Dronrin kényelmesen engedheti el magát a széken.*
*Az ismerős arcok keresésére való küldetése hamar sikeressé válik. A távolból a karcsú, szőke hajú, elf vezető tűnik fel, pár illetővel az oldalán. Dronrin hezitál, hogy intsen-e neki, nem szeretné az elfoglalt nőt zavarni, de hamar megoldódik a problémája, mivel Lyz maga vonja félre a lányt.*
-Me'Ochass neked is Lyzendra!
*Kíváncsian hallgatja végig a nő hozzá intézett szavait és az új megbízás izgalommal tölti el. Érzi, hogy egy kicsit vissza száll belé az élet, a nő biztatása és kedvessége enyhe gyógyírt nyújt számára. Biccentve jelzi a hosszú életűnek, hogy felfogta a hallottakat, majd otthagyva őt, elindul N'Othrymbe, hogy megvárja. Léptei hosszúak és kecsesek, ahogy megindul a főépületbe. Nem is telik bele sok idő, hogy az élettel teli helyszín nyüzsgésében érezhesse megint magát. Kíváncsian néz körül hátha megakad a szeme egy ismerősön. Szerencséjére megpillantja Ennát, akinek ezek szerint sikerült eljutnia célállomásához. A lányka szintén nincsen egyedül, de most már nem zavartatja magát, öröme nagyobb mintsem, hogy az udvariasság az útjába állhasson. Határozott léptekkel indul meg faj társa irányába és mikor mellé ér, hangosan köszön is.*
-Me'Ochass! Vagyis szép napot!
*Tisztelettudóan biccent a szorgos elf segítő felé, majd amennyiben nem állják útját ő is helyet foglal az egyik széken. Eia is hamar felrepül egy általa kiszemelt faágra, így Dronrin kényelmesen engedheti el magát a széken.*
641. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-06-07 09:47:14
Üzenet elküldve: 2020-06-07 09:47:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//A betoppanó//
*Az elf nő úgy mosolyodik el Enna válaszán, mint a legédesebb kisgyermek kérdésein az édesanya.*
- Köszöntelek Enna. Jaj, nem, drágám, nálunk a Me'Ochass a köszöntés része. Azt jelenti, Levelem. Errefelé biztosan sokat fogod hallani *Teszi le szerényen a kosarakat az asztalra. A koszfoltot ha észre is veszi, nem mutatja ki, ám ha szeretne mosdani a leány, szívesen segít neki egy kancsó vízzel, csak kérnie kell. Amúgy jótékonyan félrenéz.*
- Á értem. A lábak, már csak ilyenek. Mindig arra visznek, amerre kell. *Hiszi, hogy az érzések úgy irányítják a vándorokat, városi és az erdei népeket, hogy nem véletlen lyukadnak oda ahova. Pont, ahova kell.*
- Mil'Ochass a faluk neve. Ide tévedtél, és ez itt a főépületünk, a N'othrym *mosolyog szerényen válaszol csendesen, nehogy az elf fülek meghallják, még oda is hajol Ennához, biztos ami biztos.* Vezetőnk Lyzendra úrnő. Ott ül, abban a trónusban, azzal a három másikkal *sutyorogja Ennának, hogy egy kicsit képet kapjon a közösségről, majd újra teletölti a lány poharát, mert olyan hévvel itta ki, hogy biztosan nagyon szomjas.*
//Házhozszállítás//
//Egy új kezdetet érintve//
*Lyzendra az ezer arannyal töltött erszényt Arja elé helyezi, s a leány zavarát jótékonyan nem veszi észre. Bólint az összegre, ami az egyezség szerint az erszénybe is belekerült.*
- Pontosan annyi *Majd mosolyogva fogadja Arja köszönetét, melyet a kereskedőház nevében is tesz.*
- Úgy legyen, kedves Arja. *Mert Lyznek sincs nagyobb vágya az íjjal kapcsolatban, minthogy a sötétség ellen hathatósan segítse ügyüket. *
- Talán míg itt tartózkodtok, magatok is láthatjátok, miért olyan fontos ez az íj. *Ámbár a vörös hajú leány így is sejt valamit belőle, mégis talán csak a felszínt karistolja, ahogyan bárki kívülálló is tenné. S ha valóban maradnak éjszakára, ez talán megváltozik némiképp.
Lyz szívesen adna lombok közé épített házat is a vendégeiknek éjjelre, de az építkezések folytonossága okán a korábbi talajszinti sátraik vannak, melyek erre a célra alkalmasak. Azok a sátrak, amikből az elf közösség lakói már felköltöztek saját lombházukba.*
- Örömmel hallom, hogy a tavernában már jártatok. *Meglepő fordulat, hogy a hivatalos megbeszélés után a leány nyelve egészen megered, s elmeséli, merre is vitt az útjuk, hogy megszerezzék az íjat.*
- Igazi kincs az a hely, örülök hogy tetszett. Egy jó barátom álma volt, és az ő keze munkáját illeti a dicséret. *El is raktározza, hogy ha Umon netán meggondolná magát, és visszatérne, feltétlenül elújságolja majd neki, a taverna sikerét.*
- Igen, Mil'Ochasshoz tartozik a Három Barát *de Arja, már a korábbi megjegyzésből biztosan rájött. * A fogadósuk sem régen lakik erre, de csak idő kérdése, hogy a környék legendáit összecsipegesse. *Hisz egy Tavernában ez elkerülhetetlen. Oda minden információ befut.
Rony kedves szavaira nem tud nem zavarba jönni kissé, bár tartásán nem látszik, kevéske szín költözik arcára mosolya mellé.*
- Köszönöm, nagyon kedves, hogy így látod. Ez csak természetes. *Hisz nincs ok, amiért ne lehetne kedves. Megvárja, míg a kereskedők megtanakodják, maradnak-e, majd...*
- Akkor azt hiszem, indulhatunk is. *Lyz felemelkedik az asztaltól, majd a korábban említett ezüst fonatos elf leány felé int.*
- Me'Ochass, Hayana, elkísérem a vendégeinket a sátrakhoz. Kérlek gondoskodjatok nekik ételről és kényelemről. *Lyz szeme mosolyog, miközben kezét a lány vállára téve tálalja a kérést. Egy apró meghajlás, egy halk "- Máris intézkedem, Úrnő." S a kompánia indulhat is lefelé a lépcsőn, Mil'Ochass belsejébe Lyz vezetésével.*
- A N'Othrím a főépületünk, a központunk *mutat vissza az öt fára épült faépületre.* Innen látszik a saját házam is, ott *mutat a lombok közé, egy hasonló csigalépcsős kisebb épületre, melynek apró terasza is van, egy tündérlámpás gömb alakú derengésével díszítve.* ha bármire szükségetek volna.
* Míg elkészülnek a sátrak, egy apró kitérőt tesz, út közben látja meg a sötét hajú leányt, akiért az utóbbi időben aggódott.*
- Bocsánat, egy pillanat.* Kéri vendégeit, míg vált néhány szót a leánnyal.*
- Dronrin! Me'Ochass. Örülök hogy látlak. *Vonja félre a lányt, s valóban örül, hogy bár még mindig nem túl jó színben, de már mozogni látja a közösségben.*
- Monsotort megkértem, hogy hozzon el nekem valamit egy tanyáról, mikor kitavaszodik. És úgy hiszem, hamarosan elindul. Vele tarthatnál, ha volna kedved. *Úgy érzi ez az út, jó hatással lehetne a melankóliába csúszott leányra.*
- Nekem most mennem kell a vendégeinkhez, de hamarosan a N'Othrymban találkozhatunk, hogy megbeszéljük a részleteket. *Óvatosan a lány válla felé nyúl, hogy biztatásul egy tollpihénél is óvatosabban adná támogatását, ha nem veszi zokon. Ám neki még van egy kis dolga, s csak utána adhatja át a levelet, melyet Tae vagy Lealla kaphat kezébe.
Miután a Nothrymba irányította az állatbarát lányt, ő maga visszatér a küldöttséghez, s folytathatják útjukat a Szent fa felé.*
- Elnézéseteket kérem *ám a fontos ügyet nem részletezi, ami miatt a kereskedőház tagjaitól látótávolságon belül, de kissé félre vonult a leánnyal.*
- Indulhatunk erre.* Ha vendégei vele tartanak, rövid sétájuk során egy közel sem csemetének ható ám a többi nagy kifejlett fához képest valamivel kisebb mellé érnek. *
- A Szent fa. És egyben hitünk oltára is. *Fordul vendégei felé. De biztosan látszik, hogy nagy becsben van tartva, lévén egy fegyveres őr áll mellette, komoly arccal mérve végig őket. Lyz biccenve köszönti őt, de máris vendégeié a figyelme újra. A fán észre vehetőek apróbb medalionok, szalagok, tövében ültetett virágok, és egy-egy szál is fektetve. Kavicsok, melyek inkább a folyópartról származhatnak, s egy-egy kicsiny gyermek kincse lehetett mielőtt áldozatként felajánlotta a féltett gyűjtemény darabját az Erdőszellemnek.*
- Régen egy erődben éltünk, Erdőmélyén. Pycta, a társam nevelte ezt a fát, tisztelettel adózva hitének, az Erdő Szívének. Az erődöt később visszahódította az erdő, de a fát sikerült kimenekíteni. Egy sötét entitás kívánta elragadni tőlünk, és nem sok hiányzott hozzá. Az erdő állatai álltak csatasorba, és mi velük küzdöttünk, ők pedig mellettünk. *Hihetetlen és egyben lenyűgöző is volt az érzés, mikor Lyz felfogta, miért is vezették oda a villámos farkasok. A látomás értelmet nyert. És ott találta magát a csatasorban, mellé mögé felsorakozva az erdő állatai. Igazi megtiszteltetésnek érzi ezt azóta is.*
- A rendes íjvesszőim is végeztek a démonnal, de túl sok állat esett el addig. Köztük a lovam is. Kegyetlen csata volt. Különös formula ez nem igaz? Ölni, hogy más élhessen... *ujjait maga mögött összefűzve szemléli egyenes derékkal Arját, Grarilt, és Thuldront míg mesél, majd a rövid történet végén a fára függeszti smaragdszín szemeit. *
- Felderengett előttem és kérte, hozzam haza. Hát, így lett Ezer Levél Honának felszentelt fája *mosolyodik haloványan, szeretettel.* Ez volna a fa története.
- Úgy hiszem, a sátratok már elkészült, keressük meg *fordul a sátrak irányában ahol a történet által nyert idő alatt már biztosan előkészültek pokróccal és ami kell, hogy a vendégek elfoglalva kényelmesen tölthessék a további időt.*
- Szabadon járhattok, *szól, mikor a sátrakhoz érnek. Fegyvertelenül Lyz úgy gondolja ennyi bizalmat szavazhat egy delegációnak.*
*Az elf nő úgy mosolyodik el Enna válaszán, mint a legédesebb kisgyermek kérdésein az édesanya.*
- Köszöntelek Enna. Jaj, nem, drágám, nálunk a Me'Ochass a köszöntés része. Azt jelenti, Levelem. Errefelé biztosan sokat fogod hallani *Teszi le szerényen a kosarakat az asztalra. A koszfoltot ha észre is veszi, nem mutatja ki, ám ha szeretne mosdani a leány, szívesen segít neki egy kancsó vízzel, csak kérnie kell. Amúgy jótékonyan félrenéz.*
- Á értem. A lábak, már csak ilyenek. Mindig arra visznek, amerre kell. *Hiszi, hogy az érzések úgy irányítják a vándorokat, városi és az erdei népeket, hogy nem véletlen lyukadnak oda ahova. Pont, ahova kell.*
- Mil'Ochass a faluk neve. Ide tévedtél, és ez itt a főépületünk, a N'othrym *mosolyog szerényen válaszol csendesen, nehogy az elf fülek meghallják, még oda is hajol Ennához, biztos ami biztos.* Vezetőnk Lyzendra úrnő. Ott ül, abban a trónusban, azzal a három másikkal *sutyorogja Ennának, hogy egy kicsit képet kapjon a közösségről, majd újra teletölti a lány poharát, mert olyan hévvel itta ki, hogy biztosan nagyon szomjas.*
//Házhozszállítás//
//Egy új kezdetet érintve//
*Lyzendra az ezer arannyal töltött erszényt Arja elé helyezi, s a leány zavarát jótékonyan nem veszi észre. Bólint az összegre, ami az egyezség szerint az erszénybe is belekerült.*
- Pontosan annyi *Majd mosolyogva fogadja Arja köszönetét, melyet a kereskedőház nevében is tesz.*
- Úgy legyen, kedves Arja. *Mert Lyznek sincs nagyobb vágya az íjjal kapcsolatban, minthogy a sötétség ellen hathatósan segítse ügyüket. *
- Talán míg itt tartózkodtok, magatok is láthatjátok, miért olyan fontos ez az íj. *Ámbár a vörös hajú leány így is sejt valamit belőle, mégis talán csak a felszínt karistolja, ahogyan bárki kívülálló is tenné. S ha valóban maradnak éjszakára, ez talán megváltozik némiképp.
Lyz szívesen adna lombok közé épített házat is a vendégeiknek éjjelre, de az építkezések folytonossága okán a korábbi talajszinti sátraik vannak, melyek erre a célra alkalmasak. Azok a sátrak, amikből az elf közösség lakói már felköltöztek saját lombházukba.*
- Örömmel hallom, hogy a tavernában már jártatok. *Meglepő fordulat, hogy a hivatalos megbeszélés után a leány nyelve egészen megered, s elmeséli, merre is vitt az útjuk, hogy megszerezzék az íjat.*
- Igazi kincs az a hely, örülök hogy tetszett. Egy jó barátom álma volt, és az ő keze munkáját illeti a dicséret. *El is raktározza, hogy ha Umon netán meggondolná magát, és visszatérne, feltétlenül elújságolja majd neki, a taverna sikerét.*
- Igen, Mil'Ochasshoz tartozik a Három Barát *de Arja, már a korábbi megjegyzésből biztosan rájött. * A fogadósuk sem régen lakik erre, de csak idő kérdése, hogy a környék legendáit összecsipegesse. *Hisz egy Tavernában ez elkerülhetetlen. Oda minden információ befut.
Rony kedves szavaira nem tud nem zavarba jönni kissé, bár tartásán nem látszik, kevéske szín költözik arcára mosolya mellé.*
- Köszönöm, nagyon kedves, hogy így látod. Ez csak természetes. *Hisz nincs ok, amiért ne lehetne kedves. Megvárja, míg a kereskedők megtanakodják, maradnak-e, majd...*
- Akkor azt hiszem, indulhatunk is. *Lyz felemelkedik az asztaltól, majd a korábban említett ezüst fonatos elf leány felé int.*
- Me'Ochass, Hayana, elkísérem a vendégeinket a sátrakhoz. Kérlek gondoskodjatok nekik ételről és kényelemről. *Lyz szeme mosolyog, miközben kezét a lány vállára téve tálalja a kérést. Egy apró meghajlás, egy halk "- Máris intézkedem, Úrnő." S a kompánia indulhat is lefelé a lépcsőn, Mil'Ochass belsejébe Lyz vezetésével.*
- A N'Othrím a főépületünk, a központunk *mutat vissza az öt fára épült faépületre.* Innen látszik a saját házam is, ott *mutat a lombok közé, egy hasonló csigalépcsős kisebb épületre, melynek apró terasza is van, egy tündérlámpás gömb alakú derengésével díszítve.* ha bármire szükségetek volna.
* Míg elkészülnek a sátrak, egy apró kitérőt tesz, út közben látja meg a sötét hajú leányt, akiért az utóbbi időben aggódott.*
- Bocsánat, egy pillanat.* Kéri vendégeit, míg vált néhány szót a leánnyal.*
- Dronrin! Me'Ochass. Örülök hogy látlak. *Vonja félre a lányt, s valóban örül, hogy bár még mindig nem túl jó színben, de már mozogni látja a közösségben.*
- Monsotort megkértem, hogy hozzon el nekem valamit egy tanyáról, mikor kitavaszodik. És úgy hiszem, hamarosan elindul. Vele tarthatnál, ha volna kedved. *Úgy érzi ez az út, jó hatással lehetne a melankóliába csúszott leányra.*
- Nekem most mennem kell a vendégeinkhez, de hamarosan a N'Othrymban találkozhatunk, hogy megbeszéljük a részleteket. *Óvatosan a lány válla felé nyúl, hogy biztatásul egy tollpihénél is óvatosabban adná támogatását, ha nem veszi zokon. Ám neki még van egy kis dolga, s csak utána adhatja át a levelet, melyet Tae vagy Lealla kaphat kezébe.
Miután a Nothrymba irányította az állatbarát lányt, ő maga visszatér a küldöttséghez, s folytathatják útjukat a Szent fa felé.*
- Elnézéseteket kérem *ám a fontos ügyet nem részletezi, ami miatt a kereskedőház tagjaitól látótávolságon belül, de kissé félre vonult a leánnyal.*
- Indulhatunk erre.* Ha vendégei vele tartanak, rövid sétájuk során egy közel sem csemetének ható ám a többi nagy kifejlett fához képest valamivel kisebb mellé érnek. *
- A Szent fa. És egyben hitünk oltára is. *Fordul vendégei felé. De biztosan látszik, hogy nagy becsben van tartva, lévén egy fegyveres őr áll mellette, komoly arccal mérve végig őket. Lyz biccenve köszönti őt, de máris vendégeié a figyelme újra. A fán észre vehetőek apróbb medalionok, szalagok, tövében ültetett virágok, és egy-egy szál is fektetve. Kavicsok, melyek inkább a folyópartról származhatnak, s egy-egy kicsiny gyermek kincse lehetett mielőtt áldozatként felajánlotta a féltett gyűjtemény darabját az Erdőszellemnek.*
- Régen egy erődben éltünk, Erdőmélyén. Pycta, a társam nevelte ezt a fát, tisztelettel adózva hitének, az Erdő Szívének. Az erődöt később visszahódította az erdő, de a fát sikerült kimenekíteni. Egy sötét entitás kívánta elragadni tőlünk, és nem sok hiányzott hozzá. Az erdő állatai álltak csatasorba, és mi velük küzdöttünk, ők pedig mellettünk. *Hihetetlen és egyben lenyűgöző is volt az érzés, mikor Lyz felfogta, miért is vezették oda a villámos farkasok. A látomás értelmet nyert. És ott találta magát a csatasorban, mellé mögé felsorakozva az erdő állatai. Igazi megtiszteltetésnek érzi ezt azóta is.*
- A rendes íjvesszőim is végeztek a démonnal, de túl sok állat esett el addig. Köztük a lovam is. Kegyetlen csata volt. Különös formula ez nem igaz? Ölni, hogy más élhessen... *ujjait maga mögött összefűzve szemléli egyenes derékkal Arját, Grarilt, és Thuldront míg mesél, majd a rövid történet végén a fára függeszti smaragdszín szemeit. *
- Felderengett előttem és kérte, hozzam haza. Hát, így lett Ezer Levél Honának felszentelt fája *mosolyodik haloványan, szeretettel.* Ez volna a fa története.
- Úgy hiszem, a sátratok már elkészült, keressük meg *fordul a sátrak irányában ahol a történet által nyert idő alatt már biztosan előkészültek pokróccal és ami kell, hogy a vendégek elfoglalva kényelmesen tölthessék a további időt.*
- Szabadon járhattok, *szól, mikor a sátrakhoz érnek. Fegyvertelenül Lyz úgy gondolja ennyi bizalmat szavazhat egy delegációnak.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 908-927