Nincs játékban - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mil'Ochass | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
80. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-19 10:19:32
Üzenet elküldve: 2019-08-19 10:19:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*Mogrim enyhén meghajol köszönete jeléül, amikor Pycta kinyittatja a kapukat és beinvitálja őket.*
- Hálásan köszönjük Önöknek! *Szavai nyomán tekintete végigfut Pycta, Umon és Lyz között. A központi lombházat jelölték ki számukra, ahol mind szállás mind étel tekintetében el lesznek látva. Ennek nagyon tud örülni, mert a hosszú vándorlás óra jól esik majd egy rendes szállás és friss étek. A segítőkész férfi még be is mutatkozik Umon Palasan néven. A bemutatkozásra válaszolva biccent ő is. Még egy jó szándékú útmutatás gyanánt Mogrim az említett csemete fát kezdi el keresni szemeivel, ami mellett megtalálják Datvinoolv nevű személyt, aki, éppen sültet készít vacsorára. ~Ez nagyon jól hangzik! Biztos, hogy Arraele úr is fel fog lelkesedni az étel említésére.~ Alig gondolja végig mindezt, az idős tündér újfent átveszi az irányítást és megindul a lombház felé, vélhetően a vacsora miatt.*
- Arraele úr, a csemete fához kellene mennünk előbb, mert a vacsorát ott főzik éppen. *A lombházban is biztosan kapnának ételt, de Umon egy jobb lehetőséget említ meg, ami friss ételt jelentene, s erre talán az idős tündér sem fog nemet mondani. Amennyiben Arraele úr hajlik Mogrim javaslatára úgy a csemetefa melletti főzés felé mennek. Egy magas, vékony férfi áll a tűz mellett és hangosan jelez mindenkinek, hogy a vacsora elkészült. Tapintatosan lép oda a kellemes szarvas illatú étek mellé.*
- Üdvözöllek barátom! Mogrin vagyok, a bácsikám pedig Arraele úr. Vendégként érkeztünk nem sokkal ezelőtt. *Bemutatkozik illendően és Arraele urat sem hagyja ki természetesen. Enyhén meghajtja magát, amikor bemutatkozik.*
- Nagyon finom illata van! *Nagyokat szippant a levegőben terjengő, finom illatokból, s elismeri a férfi tehetségét az étel elkészítésében, mert aminek ilyen finom az illata annak az íze sem lehet rossz.*
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*Mogrim enyhén meghajol köszönete jeléül, amikor Pycta kinyittatja a kapukat és beinvitálja őket.*
- Hálásan köszönjük Önöknek! *Szavai nyomán tekintete végigfut Pycta, Umon és Lyz között. A központi lombházat jelölték ki számukra, ahol mind szállás mind étel tekintetében el lesznek látva. Ennek nagyon tud örülni, mert a hosszú vándorlás óra jól esik majd egy rendes szállás és friss étek. A segítőkész férfi még be is mutatkozik Umon Palasan néven. A bemutatkozásra válaszolva biccent ő is. Még egy jó szándékú útmutatás gyanánt Mogrim az említett csemete fát kezdi el keresni szemeivel, ami mellett megtalálják Datvinoolv nevű személyt, aki, éppen sültet készít vacsorára. ~Ez nagyon jól hangzik! Biztos, hogy Arraele úr is fel fog lelkesedni az étel említésére.~ Alig gondolja végig mindezt, az idős tündér újfent átveszi az irányítást és megindul a lombház felé, vélhetően a vacsora miatt.*
- Arraele úr, a csemete fához kellene mennünk előbb, mert a vacsorát ott főzik éppen. *A lombházban is biztosan kapnának ételt, de Umon egy jobb lehetőséget említ meg, ami friss ételt jelentene, s erre talán az idős tündér sem fog nemet mondani. Amennyiben Arraele úr hajlik Mogrim javaslatára úgy a csemetefa melletti főzés felé mennek. Egy magas, vékony férfi áll a tűz mellett és hangosan jelez mindenkinek, hogy a vacsora elkészült. Tapintatosan lép oda a kellemes szarvas illatú étek mellé.*
- Üdvözöllek barátom! Mogrin vagyok, a bácsikám pedig Arraele úr. Vendégként érkeztünk nem sokkal ezelőtt. *Bemutatkozik illendően és Arraele urat sem hagyja ki természetesen. Enyhén meghajtja magát, amikor bemutatkozik.*
- Nagyon finom illata van! *Nagyokat szippant a levegőben terjengő, finom illatokból, s elismeri a férfi tehetségét az étel elkészítésében, mert aminek ilyen finom az illata annak az íze sem lehet rossz.*
79. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-18 15:53:59
Üzenet elküldve: 2019-08-18 15:53:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Mil'Ochassban//
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Elbambult kissé a sütögetés közben, észre se vette, hogy közben összeverődött egy nagyobbfajta társaság. Egy pillanatra beszünteti a vacsorakészítést, és hunyorogva kémlel a többiek irányába. A két vándor közbe bebocsátást nyert, és Dat meg merne esküdni rá, hogy gyereksírást hall. Nem akarja zavarni a gyűlést, egyrészt csendes mivolta, másrészt az őrködés végett. A férfi már épp leülne, mikor a bogyóért küldött elf lép a tűz fénykörébe.*
-Te meg merre kószáltál? *Nevet fel barátságosan, és elégedetten veregeti meg a fiatal vállát, mikor az egy jó kosárnyi áfonyát tesz le mellé. Mostanra biztos mindenki kellőképp megéhezett, és a hús is elkészült, így hát Dat feláll, két kezéből tölcsért formál a szája előtt, és elordítja magát.*
-KÉSZ A VACSORA!
*Hangja messzire száll a sötétben, szinte lehetetlen nem meghallani. Dat leereszti két kezét, biztos benne, hogy nem kell kétszer szólni. A sült szarvas illata körbelengi a területet, aki megközelíti tüzet, már érezheti.*
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Elbambult kissé a sütögetés közben, észre se vette, hogy közben összeverődött egy nagyobbfajta társaság. Egy pillanatra beszünteti a vacsorakészítést, és hunyorogva kémlel a többiek irányába. A két vándor közbe bebocsátást nyert, és Dat meg merne esküdni rá, hogy gyereksírást hall. Nem akarja zavarni a gyűlést, egyrészt csendes mivolta, másrészt az őrködés végett. A férfi már épp leülne, mikor a bogyóért küldött elf lép a tűz fénykörébe.*
-Te meg merre kószáltál? *Nevet fel barátságosan, és elégedetten veregeti meg a fiatal vállát, mikor az egy jó kosárnyi áfonyát tesz le mellé. Mostanra biztos mindenki kellőképp megéhezett, és a hús is elkészült, így hát Dat feláll, két kezéből tölcsért formál a szája előtt, és elordítja magát.*
-KÉSZ A VACSORA!
*Hangja messzire száll a sötétben, szinte lehetetlen nem meghallani. Dat leereszti két kezét, biztos benne, hogy nem kell kétszer szólni. A sült szarvas illata körbelengi a területet, aki megközelíti tüzet, már érezheti.*
78. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-16 16:13:13
Üzenet elküldve: 2019-08-16 16:13:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Mil'Ochassban//
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Környezetéből leginkább azt érzékeli, hogy hamarosan megtelik a pocakja, ez pedig okot ad arra, hogy elhallgasson és az éktelen óbégatást elégedett cuppogás váltsa fel. Ahogy telik a pocak, úgy pislog egyre laposabbakat. Azért nem szenderedik el, mert előbb megtölti a pelenkáját, de színültig. Ezután még folytatja kicsit az evést, de egy böccenés után már el is alszik. Amilyen kicsi, ahhoz képest igen emberes az a böff. Édes, mazsolaarccal szendereg, ráadásul elég mélyen ahhoz, hogy fel se tűnjön neki az, hogy újra kézről-kézre adják. Pár órát most biztosan nyernek a felnőttek, míg újra megéhezik.*
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Környezetéből leginkább azt érzékeli, hogy hamarosan megtelik a pocakja, ez pedig okot ad arra, hogy elhallgasson és az éktelen óbégatást elégedett cuppogás váltsa fel. Ahogy telik a pocak, úgy pislog egyre laposabbakat. Azért nem szenderedik el, mert előbb megtölti a pelenkáját, de színültig. Ezután még folytatja kicsit az evést, de egy böccenés után már el is alszik. Amilyen kicsi, ahhoz képest igen emberes az a böff. Édes, mazsolaarccal szendereg, ráadásul elég mélyen ahhoz, hogy fel se tűnjön neki az, hogy újra kézről-kézre adják. Pár órát most biztosan nyernek a felnőttek, míg újra megéhezik.*
77. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-16 13:22:50
Üzenet elküldve: 2019-08-16 13:22:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Mil'Ochassban//
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Az öreg még elmondja jókívánságait, amit mosolyogva nyugtáz a sötétben, kissé elkínzott tekintetére egy-két mosolyráncot csal. Úgy látszik a vacsora gondolata meglehetősen feltüzeli a tündért, nyilván hosszú ideje úton vannak már, azonban a gnóm varázsa nem hat, már ha egyáltalán az volt, csak egy rövidke pillanatra, jóllehet a másodpercre megszakított bömbölés is jótékony erővel hat. Felszalad a szemöldöke, mikor Lyz és a szoptatás szóba jön, azt igazán nehézkes lenne kivitelezni, azt pedig nem feltételezi, hogy a csöppség Lyzendra és Pycta közös gyermeke lenne, ki egy nap alatt fogant, megszületett, majd bömböl. Ekkora csodát még maga sem látott, véleménye szerint nem is fog. Lyz mindenesetre előresiet, míg Umon, Pycta kérésére hátramaradva lassan sétál a szerzetes mellett. Az elfá lány útjár szemmel nem kell követni, bőségesen elég az ordítás után caflatni. Umon intésére a kapu újfent bezárul, míg a kezében lévő fáklyát tartójába helyezi vissza. A központi lombházhoz vezető út immár meg van világítva kisebb fáklyákkal, mécsesekkel, ilyenkor a tábor egyébként is gyönyörű. A tábortűzhöz siető népség azt könnyen megtalálja, a terebélyes, fejlődő fától nem messze, s Datvinoolv ül a környékén.
Lyz talán saját türelmének köszönhetően, de meglepően jól viseli a gyermek ordítását, legalábbis a korábbi ijedt tekintethez képest, a gyermek talán hamarosan enni is kap. Hogy Pycta kíváncsiságát kielégíti e, vagy sem, jelenleg nem foglalkoztatja, sok minden történt, amit magának is meg kell emészteni, nemhogy azonnal egy használható tájáékoztatót adjon belőle, mindenesetre megpróbálja, amint megkapja a választ. Fürkészőn néz, Pyctával ellentétben az ő arcáról semmit sem lehet leolvasni, teljességgel közönyös bármi iránt, persze a gyermek megjelenése meglepte.*
- Fogadd őszinte gratulációmat. Szép név. *Hajol meg egy pillanatra, szája sarkában nem játszik mosoly, talán annyi mégis kiolvasható, hogy hiszi is, meg nem is, amit hall, s a válasz kurta volta fáj lelkének, de a szemek tükrének jelzése értelmében, nem bolygatja tovább azt, mit nem lehet. A sejtése szerint nem túl őszinte válasz feljogosítaná, hogy hasonlóképpen kurtán fogalmazva tegye meg saját maga jelentését, azonban egy pillanatnyi sóhaj feloldja ezt a terhet. Van ideje átgondolni, Lyz segítséget kér, vagy legalábbis a hangos ordítás hamar arra sarkallha a lemaradtakat, hogy vegyék ki részüket a nevelésből, így Pycta hívására természetesen Umon is vele tart, majd a kivilágított lombházaktól nem messze megállnak. Nem veszi halkra a hangját, ha Pyctának tudnia kell, hát tudja meg mindenki, elég volt a rejtélyes dolgokból.*
- Hanloren itt járt. Átkot akarta magával vinni. Megmutattam neki, hogy mit választ, ha a sötétséget követi, s Átkot elengedtem, bemutattam. Ő karmolta össze a képem, de ura voltam a helyzetnek, lefogtam, míg a hallucinációi tartottak. Utam során képessé váltam bizonyos dolgokra. Sötét dolgok, nem számítanak, nem élek velük. Miután megtagadtam hívását, sértődötten elvonult. *Foglalja össze tömören.*
- A kocsmát Datvinoolval úgy, ahogy rendbe hoztuk. Ügyes a kis ember. Már csak az előteret kell és nyithatunk. A többi ráér közben is. A fát Dat őrizte míg távol voltam, Rothdavaar nem akarta kivenni a részét a feladatokból, elfeket állítottam rá, hogy figyeljék. Holnap javaslom kikísérni, nincs helye köztönk annak, aki nem dolgozik. A druida, Ahseelaxa vacsorát ígért de nem láttam hosszú órák óta, pedig jeleztem nekik, hogy térjenek nyugovóra. Nem szólt, hogy elmenne bárhová is, így ugyanazt feltételezem, mint Rothról. Az óriás és Jayzion még mindig a karámot építik, bár lehet elaludtak már. Ennyi történt ma. Ha nem probléma, most lepihennék, fárasztó nap volt, a kocsmában alszom. *Sóhajt, majd ha teheti, Pyctáék válasza után elfordul, de csak kis időre, mert egy pillanatra visszanéz és a kis csomagra mutat.*
- Lehet bekakált. Szagoljatok oda neki, úgy tudom úgy szokták ellenőrizni. Azt hiszem. *Vonja meg a vállát halványan elmosolyodva.*
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Az öreg még elmondja jókívánságait, amit mosolyogva nyugtáz a sötétben, kissé elkínzott tekintetére egy-két mosolyráncot csal. Úgy látszik a vacsora gondolata meglehetősen feltüzeli a tündért, nyilván hosszú ideje úton vannak már, azonban a gnóm varázsa nem hat, már ha egyáltalán az volt, csak egy rövidke pillanatra, jóllehet a másodpercre megszakított bömbölés is jótékony erővel hat. Felszalad a szemöldöke, mikor Lyz és a szoptatás szóba jön, azt igazán nehézkes lenne kivitelezni, azt pedig nem feltételezi, hogy a csöppség Lyzendra és Pycta közös gyermeke lenne, ki egy nap alatt fogant, megszületett, majd bömböl. Ekkora csodát még maga sem látott, véleménye szerint nem is fog. Lyz mindenesetre előresiet, míg Umon, Pycta kérésére hátramaradva lassan sétál a szerzetes mellett. Az elfá lány útjár szemmel nem kell követni, bőségesen elég az ordítás után caflatni. Umon intésére a kapu újfent bezárul, míg a kezében lévő fáklyát tartójába helyezi vissza. A központi lombházhoz vezető út immár meg van világítva kisebb fáklyákkal, mécsesekkel, ilyenkor a tábor egyébként is gyönyörű. A tábortűzhöz siető népség azt könnyen megtalálja, a terebélyes, fejlődő fától nem messze, s Datvinoolv ül a környékén.
Lyz talán saját türelmének köszönhetően, de meglepően jól viseli a gyermek ordítását, legalábbis a korábbi ijedt tekintethez képest, a gyermek talán hamarosan enni is kap. Hogy Pycta kíváncsiságát kielégíti e, vagy sem, jelenleg nem foglalkoztatja, sok minden történt, amit magának is meg kell emészteni, nemhogy azonnal egy használható tájáékoztatót adjon belőle, mindenesetre megpróbálja, amint megkapja a választ. Fürkészőn néz, Pyctával ellentétben az ő arcáról semmit sem lehet leolvasni, teljességgel közönyös bármi iránt, persze a gyermek megjelenése meglepte.*
- Fogadd őszinte gratulációmat. Szép név. *Hajol meg egy pillanatra, szája sarkában nem játszik mosoly, talán annyi mégis kiolvasható, hogy hiszi is, meg nem is, amit hall, s a válasz kurta volta fáj lelkének, de a szemek tükrének jelzése értelmében, nem bolygatja tovább azt, mit nem lehet. A sejtése szerint nem túl őszinte válasz feljogosítaná, hogy hasonlóképpen kurtán fogalmazva tegye meg saját maga jelentését, azonban egy pillanatnyi sóhaj feloldja ezt a terhet. Van ideje átgondolni, Lyz segítséget kér, vagy legalábbis a hangos ordítás hamar arra sarkallha a lemaradtakat, hogy vegyék ki részüket a nevelésből, így Pycta hívására természetesen Umon is vele tart, majd a kivilágított lombházaktól nem messze megállnak. Nem veszi halkra a hangját, ha Pyctának tudnia kell, hát tudja meg mindenki, elég volt a rejtélyes dolgokból.*
- Hanloren itt járt. Átkot akarta magával vinni. Megmutattam neki, hogy mit választ, ha a sötétséget követi, s Átkot elengedtem, bemutattam. Ő karmolta össze a képem, de ura voltam a helyzetnek, lefogtam, míg a hallucinációi tartottak. Utam során képessé váltam bizonyos dolgokra. Sötét dolgok, nem számítanak, nem élek velük. Miután megtagadtam hívását, sértődötten elvonult. *Foglalja össze tömören.*
- A kocsmát Datvinoolval úgy, ahogy rendbe hoztuk. Ügyes a kis ember. Már csak az előteret kell és nyithatunk. A többi ráér közben is. A fát Dat őrizte míg távol voltam, Rothdavaar nem akarta kivenni a részét a feladatokból, elfeket állítottam rá, hogy figyeljék. Holnap javaslom kikísérni, nincs helye köztönk annak, aki nem dolgozik. A druida, Ahseelaxa vacsorát ígért de nem láttam hosszú órák óta, pedig jeleztem nekik, hogy térjenek nyugovóra. Nem szólt, hogy elmenne bárhová is, így ugyanazt feltételezem, mint Rothról. Az óriás és Jayzion még mindig a karámot építik, bár lehet elaludtak már. Ennyi történt ma. Ha nem probléma, most lepihennék, fárasztó nap volt, a kocsmában alszom. *Sóhajt, majd ha teheti, Pyctáék válasza után elfordul, de csak kis időre, mert egy pillanatra visszanéz és a kis csomagra mutat.*
- Lehet bekakált. Szagoljatok oda neki, úgy tudom úgy szokták ellenőrizni. Azt hiszem. *Vonja meg a vállát halványan elmosolyodva.*
76. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-16 11:53:49
Üzenet elküldve: 2019-08-16 11:53:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Mil'Ochassban//
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Umon válasza egyáltalán nem elégíti ki az erdőmélyi elf érdeklődését, de ez látszik is rajta, amikor a másik szerzetesre néz. Nem kívánja titkolni ebbéli ellenérzéseit. Ha valaki vérző arccal tér vissza egy ellenőrző körútról, ott több van a háttérben, mint amennyit ennyivel el lehet intézni.
A férfi a fejéhez vághatná, hogy Lyzzel eltűntek, de tisztában volt vele, előre megbeszélték és sötétedésre visszaértek. Máskor az ilyesmi nem okozott gondot Umonnak. Ám mindennek megtárgyalását egyelőre máskorra hagyja, most más dolgok élveznek prioritást.
A pillanatnyi nyugalom gyorsan múlik és újra nyomasztó érzés lesz úrrá a páncélos csuháson, de most már higgadtan kezeli.
Umon úgy tűnik, nem kíván válaszolni még, de az erdőmélyi elf belső nyugalma már visszaállt annyira, hogy türelemmel várjon a válaszokra. A Lyzendra karjaiban lévő gyermek kérdésére az íjász lány után tekint, Xauzur elmarad mellőle és saját sátra, félkész lombháza felé veszi az irányt, amely az oltár-fa mellett áll.*
- Nieveshának hívják és a kislányom. *Fordul lombzöld tekintete a férfi felé. Pillantásában minden benne van, egyszerre őszinte és kérlelő, hogy kerüljék a téma boncolgatását még.
A sötétség és a körülmények megtréfálják, a testes, mogorva férfiben tündérre ismer, míg a fiatalabb, jó kiállású ifjú gnómnak tűnik második látásra. De mindketten elfogadják az invitálást és megindulnak a N'othrym, a központi lombház felé.
Ha Mogrim és Arraele odaérnek, egy csigalépcsőn sétálhatnak fel az öt fa tartotta, jókora lombházba, ahol a falu többi lakója is vacsorázik, az őrség váltásban van és elf asszonyok szolgálják fel az erdő kincseiből készített étkeket. Egy valami nincs az asztalon, az pedig alkohol. Sem bor, sem pálinka, sem sör. Csak friss, erdei forrásvíz.
Nievesha tovább bömböl, bizonyosan felverve vele az egész falut, az erdőmélyi elfnek pedig facsarodik a szíve, ahogy hallgatja a kis csöppséget.*
- Jövök veled, Lyz! *Szól oda a lánynak, hisz nem neki kellene elvinnie a kislányt, hanem neki. De nem szeretné csak úgy kikapni a kezéből, miután a kapuban rátukmálta. Még szoknia kell az apaszerepet.*
- Gyere kérlek te is, Umon. *Nem, nem hagyja ilyen könnyen lelépni a férfit, magyarázatot kell adnia a véres arcára és az erdőben történtekre.
Ugyan követi (és remélhetően, Umon is vele tart) Lyzendrát, kívül marad és kintről figyeli, mi történik odabent. Feyenn ösztönösen jól bánik a gyermekkel, s ha észre is veszi az odakint, az ajtóban álló páncélos csuhást, az csak bátortalan mosollyal felel.*
- Mi történt az arcoddal? *Kérdi halkan odakint, karjait összefonja mellkasa előtt, az alkarvédők halkan koccannak a mellvért acélján. Valamiért érzi, hogy nem egyszerű járőr volt a kis esti séta és ezt nem csak a véres ábrázatból sejti.
Ha közben Feyenn végez az etetéssel, szeretné visszakapni a kis Nieveshát.*
- Lyz, nagyon köszönöm és ne haragudj. *Mondja a szőke lánynak szégyenkezve kissé viselkedése miatt. A visszatérés egyáltalán nem sikerült olyan nyugodtra, mint szerette volna. De úgy érzi, ezek után kevés dolog fog úgy történni a mindennapokban, mint szeretné.
A sötét udvaron, a lombházaktól megvilágítva állhatnak így négyen, Lyz, Umon, az erdőmélyi elf és ha visszakapta a kislányt, halkan beszélgetve. Mint régen, de mégis most minden más.*
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Umon válasza egyáltalán nem elégíti ki az erdőmélyi elf érdeklődését, de ez látszik is rajta, amikor a másik szerzetesre néz. Nem kívánja titkolni ebbéli ellenérzéseit. Ha valaki vérző arccal tér vissza egy ellenőrző körútról, ott több van a háttérben, mint amennyit ennyivel el lehet intézni.
A férfi a fejéhez vághatná, hogy Lyzzel eltűntek, de tisztában volt vele, előre megbeszélték és sötétedésre visszaértek. Máskor az ilyesmi nem okozott gondot Umonnak. Ám mindennek megtárgyalását egyelőre máskorra hagyja, most más dolgok élveznek prioritást.
A pillanatnyi nyugalom gyorsan múlik és újra nyomasztó érzés lesz úrrá a páncélos csuháson, de most már higgadtan kezeli.
Umon úgy tűnik, nem kíván válaszolni még, de az erdőmélyi elf belső nyugalma már visszaállt annyira, hogy türelemmel várjon a válaszokra. A Lyzendra karjaiban lévő gyermek kérdésére az íjász lány után tekint, Xauzur elmarad mellőle és saját sátra, félkész lombháza felé veszi az irányt, amely az oltár-fa mellett áll.*
- Nieveshának hívják és a kislányom. *Fordul lombzöld tekintete a férfi felé. Pillantásában minden benne van, egyszerre őszinte és kérlelő, hogy kerüljék a téma boncolgatását még.
A sötétség és a körülmények megtréfálják, a testes, mogorva férfiben tündérre ismer, míg a fiatalabb, jó kiállású ifjú gnómnak tűnik második látásra. De mindketten elfogadják az invitálást és megindulnak a N'othrym, a központi lombház felé.
Ha Mogrim és Arraele odaérnek, egy csigalépcsőn sétálhatnak fel az öt fa tartotta, jókora lombházba, ahol a falu többi lakója is vacsorázik, az őrség váltásban van és elf asszonyok szolgálják fel az erdő kincseiből készített étkeket. Egy valami nincs az asztalon, az pedig alkohol. Sem bor, sem pálinka, sem sör. Csak friss, erdei forrásvíz.
Nievesha tovább bömböl, bizonyosan felverve vele az egész falut, az erdőmélyi elfnek pedig facsarodik a szíve, ahogy hallgatja a kis csöppséget.*
- Jövök veled, Lyz! *Szól oda a lánynak, hisz nem neki kellene elvinnie a kislányt, hanem neki. De nem szeretné csak úgy kikapni a kezéből, miután a kapuban rátukmálta. Még szoknia kell az apaszerepet.*
- Gyere kérlek te is, Umon. *Nem, nem hagyja ilyen könnyen lelépni a férfit, magyarázatot kell adnia a véres arcára és az erdőben történtekre.
Ugyan követi (és remélhetően, Umon is vele tart) Lyzendrát, kívül marad és kintről figyeli, mi történik odabent. Feyenn ösztönösen jól bánik a gyermekkel, s ha észre is veszi az odakint, az ajtóban álló páncélos csuhást, az csak bátortalan mosollyal felel.*
- Mi történt az arcoddal? *Kérdi halkan odakint, karjait összefonja mellkasa előtt, az alkarvédők halkan koccannak a mellvért acélján. Valamiért érzi, hogy nem egyszerű járőr volt a kis esti séta és ezt nem csak a véres ábrázatból sejti.
Ha közben Feyenn végez az etetéssel, szeretné visszakapni a kis Nieveshát.*
- Lyz, nagyon köszönöm és ne haragudj. *Mondja a szőke lánynak szégyenkezve kissé viselkedése miatt. A visszatérés egyáltalán nem sikerült olyan nyugodtra, mint szerette volna. De úgy érzi, ezek után kevés dolog fog úgy történni a mindennapokban, mint szeretné.
A sötét udvaron, a lombházaktól megvilágítva állhatnak így négyen, Lyz, Umon, az erdőmélyi elf és ha visszakapta a kislányt, halkan beszélgetve. Mint régen, de mégis most minden más.*
75. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-15 21:57:35
Üzenet elküldve: 2019-08-15 21:57:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*Lyz tulajdonképpen a ráruházott gyermek problémakörén túl, nem nagyon tud másra figyelni. Pedig nagyon szeretné tudni azt is, ami otthonának kapujában történik. Jobban megnézné a két idegent, és Umon foltos arcát is, melyet ilyen távlatból, és főleg nem oda koncentrálva, csak periférián fog fel, és valószínűleg majd csak jóval később ezután lesz érkezése rendesen sorra venni. Amúgy aggódna, de még hogy, ám így, csak a bőgőmasinával törődik, érzékeny füleivel így is alig hall valamit a néhány lépésre zajló beszélgetésből. Természetesen Pyctánál aludt, csak neki lehet ilyen szerencséje, hogy amikor kézbe veszi, azonnal bőgni kezd. *
- Szoptatni, i-igen. *Válaszol az idős tündérnek, akinek érdes hangja csak azért találhatott utat a süvöltésben, mert kimondottan neki címezte, kellő hangerővel. A sötétségnek hála, talán vörösödő fülei nem üt szemet senkinek.*
- Viszem is... *Mielőtt nekiindulna a táborból lett faluba, Pycta válaszára vár, hisz tulajdonképp az ő gondjaira bízták a dedet. Éppen elég átmenet ez, hogy a gnóm forma megérinthesse a homlokát, még ha Lyz hátrálásra mozdulna is.
Érzett már ilyet korábban is. A semmiből jövő nyugalmat, mely kiszorítja a bút, vagy a dühöt. Pyr közelében is ilyen volt, mikor legutóbb találkoztak.
Bár a gyermek ordít, Lyz már nem érzi, hogy minden mozdulata béna, vagy ügyetlen, s hogy az ordítás tépi az idegeit is, de főleg, hogy tehetetlen. Megszállja a teljes nyugalom. Úgy érzi, még ha most sír is a kicsi, minden a legnagyobb rendben kell legyen.
Ahogy a cuppogó kisdedről az arcát simító Pyctára pillant, mintha ő sem volna olyan kimért, mint érkeztükkor. Üdvös ez, és halovány mosolyt is csal az elf lány arcára, hogy immár sokkal barátságosabb a jövevényekhez.
Lyz amúgy amint lehet, el is siet az említett lombház felé, hogy felkeresse a kisgyermekes családot, ahol nagyjából három holdhónapja született a legkisebb csemete. Az egyik első lombház volt, melyet elkészítettek, így szépen kiépített feljárót is készített a családfő. Lyz a beékelt vastagabb faléceken s a melléjük feszített kötélkorláton könnyedén fellépked a bejáratig. Halovány fény szűrődik ki az ablak spaletta résén, s csendes gyermeknevetés, mely azonnal elhallgat, amint a gyermeküvöltés és a Lyz keltette neszezést észlelik.*
- Feyenn, Lyz vagyok! *Nagyjából abban a pillanatban nyílik is az ajtó, az elf lány pedig bebocsátást nyer a gyermekkel a kezében. Nem ereszti bő lére a magyarázatot, főleg a lényegre szorítkozik, hogy Pycta gyermeke éhes. Nem törődik az ösztönösen összepillantó párral, sem a csendesebben játszó másik három gyermekkel, neki a legfontosabb, hogy segítséget kap.
Lyz átadja a gyermeket az elf nőnek, aki maga mellől egy edénykét vesz fel. Mikor Feyenn elveszi a gyermeket, Lyz nagyon figyel, hogyan kell fogni. Hogyan ne törjön ki a nyaka például.
A csőrös edénykében még lötyög egy kevés tej, mely talán elegendő lehet az újszülött dednek a nyugalomhoz, mikor az elf nő óvatos mozdulatokkal megeteti.*
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*Lyz tulajdonképpen a ráruházott gyermek problémakörén túl, nem nagyon tud másra figyelni. Pedig nagyon szeretné tudni azt is, ami otthonának kapujában történik. Jobban megnézné a két idegent, és Umon foltos arcát is, melyet ilyen távlatból, és főleg nem oda koncentrálva, csak periférián fog fel, és valószínűleg majd csak jóval később ezután lesz érkezése rendesen sorra venni. Amúgy aggódna, de még hogy, ám így, csak a bőgőmasinával törődik, érzékeny füleivel így is alig hall valamit a néhány lépésre zajló beszélgetésből. Természetesen Pyctánál aludt, csak neki lehet ilyen szerencséje, hogy amikor kézbe veszi, azonnal bőgni kezd. *
- Szoptatni, i-igen. *Válaszol az idős tündérnek, akinek érdes hangja csak azért találhatott utat a süvöltésben, mert kimondottan neki címezte, kellő hangerővel. A sötétségnek hála, talán vörösödő fülei nem üt szemet senkinek.*
- Viszem is... *Mielőtt nekiindulna a táborból lett faluba, Pycta válaszára vár, hisz tulajdonképp az ő gondjaira bízták a dedet. Éppen elég átmenet ez, hogy a gnóm forma megérinthesse a homlokát, még ha Lyz hátrálásra mozdulna is.
Érzett már ilyet korábban is. A semmiből jövő nyugalmat, mely kiszorítja a bút, vagy a dühöt. Pyr közelében is ilyen volt, mikor legutóbb találkoztak.
Bár a gyermek ordít, Lyz már nem érzi, hogy minden mozdulata béna, vagy ügyetlen, s hogy az ordítás tépi az idegeit is, de főleg, hogy tehetetlen. Megszállja a teljes nyugalom. Úgy érzi, még ha most sír is a kicsi, minden a legnagyobb rendben kell legyen.
Ahogy a cuppogó kisdedről az arcát simító Pyctára pillant, mintha ő sem volna olyan kimért, mint érkeztükkor. Üdvös ez, és halovány mosolyt is csal az elf lány arcára, hogy immár sokkal barátságosabb a jövevényekhez.
Lyz amúgy amint lehet, el is siet az említett lombház felé, hogy felkeresse a kisgyermekes családot, ahol nagyjából három holdhónapja született a legkisebb csemete. Az egyik első lombház volt, melyet elkészítettek, így szépen kiépített feljárót is készített a családfő. Lyz a beékelt vastagabb faléceken s a melléjük feszített kötélkorláton könnyedén fellépked a bejáratig. Halovány fény szűrődik ki az ablak spaletta résén, s csendes gyermeknevetés, mely azonnal elhallgat, amint a gyermeküvöltés és a Lyz keltette neszezést észlelik.*
- Feyenn, Lyz vagyok! *Nagyjából abban a pillanatban nyílik is az ajtó, az elf lány pedig bebocsátást nyer a gyermekkel a kezében. Nem ereszti bő lére a magyarázatot, főleg a lényegre szorítkozik, hogy Pycta gyermeke éhes. Nem törődik az ösztönösen összepillantó párral, sem a csendesebben játszó másik három gyermekkel, neki a legfontosabb, hogy segítséget kap.
Lyz átadja a gyermeket az elf nőnek, aki maga mellől egy edénykét vesz fel. Mikor Feyenn elveszi a gyermeket, Lyz nagyon figyel, hogyan kell fogni. Hogyan ne törjön ki a nyaka például.
A csőrös edénykében még lötyög egy kevés tej, mely talán elegendő lehet az újszülött dednek a nyugalomhoz, mikor az elf nő óvatos mozdulatokkal megeteti.*
74. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-15 17:16:36
Üzenet elküldve: 2019-08-15 17:16:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*A kisbabák egyszerű lények, nem vágynak sok dologra, csak teli pocakra, tiszta pelenkára és puha ágyikóra. Esetenként arra, hogy sose tegyék bele őket abba a puha ágyikóba, hanem hurcolják a pelenkás hátsójukat. Ilyenformán pedig a boldogságuk útjába áll az üres poci, mert ugyan kellemes illatú egyének adják kézről-kézre, és simogatják, de ettől még nem lakik jól. Trillázza a sírást, csak egy pillanatra szünteti be, mikor Mogrim megérinti. Érzékszervei még nem túl kifinomultak, nyelvi eszköztára meg végképp szegényes, így csak sírással tudja mások tudtára adni azt, ha valami nyűgje van. Éhes. Így hiába a varázs, nem nyugszik, mert a mágia nem töltötte meg éhes pocakját. Két vonyítás között csücsöri szájával cuppog.*
A hozzászólás írója (Nievesha d'Aquista Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.08.15 17:41:17
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*A kisbabák egyszerű lények, nem vágynak sok dologra, csak teli pocakra, tiszta pelenkára és puha ágyikóra. Esetenként arra, hogy sose tegyék bele őket abba a puha ágyikóba, hanem hurcolják a pelenkás hátsójukat. Ilyenformán pedig a boldogságuk útjába áll az üres poci, mert ugyan kellemes illatú egyének adják kézről-kézre, és simogatják, de ettől még nem lakik jól. Trillázza a sírást, csak egy pillanatra szünteti be, mikor Mogrim megérinti. Érzékszervei még nem túl kifinomultak, nyelvi eszköztára meg végképp szegényes, így csak sírással tudja mások tudtára adni azt, ha valami nyűgje van. Éhes. Így hiába a varázs, nem nyugszik, mert a mágia nem töltötte meg éhes pocakját. Két vonyítás között csücsöri szájával cuppog.*
A hozzászólás írója (Nievesha d'Aquista Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.08.15 17:41:17
73. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-15 15:53:13
Üzenet elküldve: 2019-08-15 15:53:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Milőcsegyházán//
//Az összes népségnek//
*A kialakult csetepatét tetézi egy bőgés. Először azt hinné a tündér nagyapja, hogy tehén bőgés. Egy elf nőstény bújik elő egy kopaszporonttyal.*
~Mi a szesz, ez itt anyaotthun?~
- Biztos éhes a lelkem. Szoptasd meg jányom ne bőgjík szegíny.
*Az elf nőstény talán veszi a lapot és megeteti a porontyát. A Mogrim már megint önállósodik, hiába nevelte Arra papa a nyugalmasságra. Elkezdi csűrni csavarni, mézesmázoskodni az itteni népeknek. Azért az öreg büszke rá, hogy a kölyök jól ki tudja fejezni a szókincsét. Megszólal a kölyök apai ösztöne aztán egyből a porontyka segedelmére siet. Valamiféle násztáncot jár el, amitől hirtelen minden szép és jó lesz. Arra papát olyan béke hatja át, mint amikor anyja hasában tétlenkedett. Végül már a nyurgaképű elf hím is megbékésedik. Szépen befelé istápolja őket, aminek Arra papó igencsak megvigyorodik, főleg amikor a kajáról esik szó.*
- Eír áldjon meg gyermekem! Menjünk is befele mer hideg van.
*A nyurgaképű elf mégiscsak jótékonykodik, derék legény, igencsak derék lett. Arra papa sietsége persze, hogy nem a hideg miatt, hanem a falásroham miatt tolja befelé termetes valagát. Tündér létére igen megtermett fajtájában.*
- Gyere fijjam a lombházba kell menni, hallottad!
*Ösztökéli Mogrimot, hogy el ne tévessze az irányzékot.*
- Tíged is áldjon meg Eír fijjam!
*A véres pofázatú ember is deréken kedveskedik, ami nagyon is jó. Ezt jól veszi a vénség.*
- No mán ketten parancsolták, hogy fogyasszunk. Ne szígyelljed magad, egyél, ha mondják, ne fogd vissza a beled!
*Keveset eszik a gnóm kölyök, kicsit erőltettetni kell.*
~Hátha van elég sok minden az éléskamrájukban. Azt mondta az elf hím, hogy addig maradunk még van kajájuk, hát legyen így!~
//Az összes népségnek//
*A kialakult csetepatét tetézi egy bőgés. Először azt hinné a tündér nagyapja, hogy tehén bőgés. Egy elf nőstény bújik elő egy kopaszporonttyal.*
~Mi a szesz, ez itt anyaotthun?~
- Biztos éhes a lelkem. Szoptasd meg jányom ne bőgjík szegíny.
*Az elf nőstény talán veszi a lapot és megeteti a porontyát. A Mogrim már megint önállósodik, hiába nevelte Arra papa a nyugalmasságra. Elkezdi csűrni csavarni, mézesmázoskodni az itteni népeknek. Azért az öreg büszke rá, hogy a kölyök jól ki tudja fejezni a szókincsét. Megszólal a kölyök apai ösztöne aztán egyből a porontyka segedelmére siet. Valamiféle násztáncot jár el, amitől hirtelen minden szép és jó lesz. Arra papát olyan béke hatja át, mint amikor anyja hasában tétlenkedett. Végül már a nyurgaképű elf hím is megbékésedik. Szépen befelé istápolja őket, aminek Arra papó igencsak megvigyorodik, főleg amikor a kajáról esik szó.*
- Eír áldjon meg gyermekem! Menjünk is befele mer hideg van.
*A nyurgaképű elf mégiscsak jótékonykodik, derék legény, igencsak derék lett. Arra papa sietsége persze, hogy nem a hideg miatt, hanem a falásroham miatt tolja befelé termetes valagát. Tündér létére igen megtermett fajtájában.*
- Gyere fijjam a lombházba kell menni, hallottad!
*Ösztökéli Mogrimot, hogy el ne tévessze az irányzékot.*
- Tíged is áldjon meg Eír fijjam!
*A véres pofázatú ember is deréken kedveskedik, ami nagyon is jó. Ezt jól veszi a vénség.*
- No mán ketten parancsolták, hogy fogyasszunk. Ne szígyelljed magad, egyél, ha mondják, ne fogd vissza a beled!
*Keveset eszik a gnóm kölyök, kicsit erőltettetni kell.*
~Hátha van elég sok minden az éléskamrájukban. Azt mondta az elf hím, hogy addig maradunk még van kajájuk, hát legyen így!~
72. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-15 12:30:34
Üzenet elküldve: 2019-08-15 12:30:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Mil'Ochassban//
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Tudja, hogy válasza nem feltétlenül elégíti ki a különböző igényeket magyarázat terén, hiszen előélete nem jogosítja fel arra, hogy néhány mondattal elintézzen egy éjszakai kimaradást és két személy kapuban történő várakozását. Persze, Pycta fejéhez vághatná, hogy mégis ki a fenére bízta volna a két idegent, mikor bent már egy kóricál kísérettel, Datvinoolv feladata a fa őrzése, az óriás meg a mélységi meg ki tudja mióta építik azt a karámot, holott küldetett is értük, hogy jöjjenek vacsorázni. Pycta és Lyz elviekben a két vezető társ egész napra eltűnt, rájuk nyilvánvalóan nem számíthatott, persze az is lehet, hogy csupán a fáradtság okozta türelmetlenség és a történtek juttatják ezt eszébe, s emiatt erről bölcsen hallgat is. Van rá ideje, hisz, a mint kiderült gnóm helyett tündér ismét egy szófordulatokkal teljes beszámolót rittyent, bár Pyctát bosszantja, Umont valójában mulattatja a kis öreg, egy régi nevelőjére emlékezteti, aki elmúlt már vagy száztíz éves, ember létére. Az ő szórakozottsága hasonló mentalitásra utalt.*
- A sors biztosítson hosszú életet. És szívesen tettem, kedves Mogrim, magam Umon Palasan vagyok. *Biccent mosolyogva, aztán tekintete immár a többiek felé irányul. Szólásra nem nyílik szája, főként, hogy az eddig sötétben tartózkodó Lyz léptet elő, bömbölő csomagjával.*
- Mia... *kapja oda fejét, s Lyz kiáltására csak még inkább megzavarodik. Egy gyerek... mely, ahogy így kinéz, csak növeli Lyz kétségbeesését, emellett Umon zavarát. Az újdonsült ismerősük, Mogrim azonban lép, s varázslatos mozdulataira végül Umont is megszállja a nyugalom. Ráfért már. Pycta intézkedik, s a kinyitott kapun keresztül immár mindenki befáradhat, persze Umon marad, sejti, hogy ismét magyarázattal tartozik.*
- A csemete fa mellett találjátok Datvinoolvot, éppen sültet készít vacsorára, foglaljatok helyet és fogyasszatok bátran. *Mondja még a távozó társaságnak.*
- Hm? *Fordul Pyctához, azonban mielőtt a feltett kérdésre válaszolna felszalad a szemöldöke.*
- Azt hiszem, ami veled történt sokkal érdekesebb... kié az a pici gyermek és miért hoztátok magatokkal? *Kérdez vissza, hanghordozása egyszerű és csendes, amolyan magának való, semmiféle szemrehányás, sokkal inkább érdeklődés csillan meg benne. Ami azt illeti egész nap dolgozott keményen, gondoskodott a fáról, vacsorát intézett, Pycta beszámolója minden bizonnyal érdekesebb, látva a körülményeket. Persze azt követően bizonyára ő is előáll a saját jelentésével.*
//Arrale, Nievesha, Lyz, Mogrim, Pycta, Umon, Dat//
*Tudja, hogy válasza nem feltétlenül elégíti ki a különböző igényeket magyarázat terén, hiszen előélete nem jogosítja fel arra, hogy néhány mondattal elintézzen egy éjszakai kimaradást és két személy kapuban történő várakozását. Persze, Pycta fejéhez vághatná, hogy mégis ki a fenére bízta volna a két idegent, mikor bent már egy kóricál kísérettel, Datvinoolv feladata a fa őrzése, az óriás meg a mélységi meg ki tudja mióta építik azt a karámot, holott küldetett is értük, hogy jöjjenek vacsorázni. Pycta és Lyz elviekben a két vezető társ egész napra eltűnt, rájuk nyilvánvalóan nem számíthatott, persze az is lehet, hogy csupán a fáradtság okozta türelmetlenség és a történtek juttatják ezt eszébe, s emiatt erről bölcsen hallgat is. Van rá ideje, hisz, a mint kiderült gnóm helyett tündér ismét egy szófordulatokkal teljes beszámolót rittyent, bár Pyctát bosszantja, Umont valójában mulattatja a kis öreg, egy régi nevelőjére emlékezteti, aki elmúlt már vagy száztíz éves, ember létére. Az ő szórakozottsága hasonló mentalitásra utalt.*
- A sors biztosítson hosszú életet. És szívesen tettem, kedves Mogrim, magam Umon Palasan vagyok. *Biccent mosolyogva, aztán tekintete immár a többiek felé irányul. Szólásra nem nyílik szája, főként, hogy az eddig sötétben tartózkodó Lyz léptet elő, bömbölő csomagjával.*
- Mia... *kapja oda fejét, s Lyz kiáltására csak még inkább megzavarodik. Egy gyerek... mely, ahogy így kinéz, csak növeli Lyz kétségbeesését, emellett Umon zavarát. Az újdonsült ismerősük, Mogrim azonban lép, s varázslatos mozdulataira végül Umont is megszállja a nyugalom. Ráfért már. Pycta intézkedik, s a kinyitott kapun keresztül immár mindenki befáradhat, persze Umon marad, sejti, hogy ismét magyarázattal tartozik.*
- A csemete fa mellett találjátok Datvinoolvot, éppen sültet készít vacsorára, foglaljatok helyet és fogyasszatok bátran. *Mondja még a távozó társaságnak.*
- Hm? *Fordul Pyctához, azonban mielőtt a feltett kérdésre válaszolna felszalad a szemöldöke.*
- Azt hiszem, ami veled történt sokkal érdekesebb... kié az a pici gyermek és miért hoztátok magatokkal? *Kérdez vissza, hanghordozása egyszerű és csendes, amolyan magának való, semmiféle szemrehányás, sokkal inkább érdeklődés csillan meg benne. Ami azt illeti egész nap dolgozott keményen, gondoskodott a fáról, vacsorát intézett, Pycta beszámolója minden bizonnyal érdekesebb, látva a körülményeket. Persze azt követően bizonyára ő is előáll a saját jelentésével.*
71. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-15 11:33:35
Üzenet elküldve: 2019-08-15 11:33:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Lyzendra//
- Nem, szeretném, ha az én lányomként tekintenének rá. *Mondja halkan. Valamiért úgy érzi, így lesz a legjobb a kislánynak. Nem kell árvaként felnőnie, legalább egy szülő legyen mellette. Ha elég nagy lesz és meg fogja érteni, bizonyosan elmondja majd neki.
Hasonló gondolatok játszódnak le benne, mint Lyzben. Félvérnek tűnhet, hallott már olyan félelfekről, akiken egyáltalán nem látszott, hogy valamelyik szülője elf volna. A szőke haj és az alkat stimmel, a gyönyörű topázsárga szemek pedig Aenaere emlékeztetik.*
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*A kapuban Lyzendra átveszi a gyermeket, más esetben jót mosolyogna az ábrázatán, ahogyan tartja a csecsemőt, de ezúttal nincs kedve mosolyogni.
Az öregebbnek tetsző gnóm azonnal rákezd, ami nem teszi szimpatikussá az erdőmélyi elf szemében. Ezüstös szemöldökeit összevonva hallgatja a nem éppen méltató szavakat. Xauzur, az erdőmélyi irbisz ívben megkerül mindenkit, majd megáll a páncélos csuhás mellett, oldalát a lábának dönti, az elf pedig jobbját a hátára simítja.
Már a válasz épp ajkain van, amikor megérkezik Umon. Xauzur kapja először oda a fejét, majd egy szívdobbanással később a hosszúéletű is. Nem nehéz felismerni a szakállas ábrázatot a kezében tartott fáklya fényében.
Ha valóban vendégek, ahogy a gnóm mondja, nem érti, miért váratta meg őket a kapu előtt. Amikor pedig közelebb ér, elég csak vérző arcára pillantania, hogy elfogja a kétség. Az, hogy Umonnak "körbe kellett néznie", egyáltalán nem nyugtatja meg.
A Lyzt érintő kérdésre az erdőmélyi elf csak hátra mutat, ahol érkezik Lyz, karjában a kislánnyal, aki éppen ezt a pillanatot választja, hogy a folyóparti falu tudtára adja érkeztét. Kétségbeesett pillantással néz Lyzendrára, bár tudta, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor a nyugalomnak vége, most mégis megijed. De úgy látszik, az íjász lány tudja kezelni a helyzetet, máris indul a kapu felé, hogy az említett személyt megkeresse.*
- Rendben. *Mondja révetegen. Nem erre számított, hogy ez fogadja a kapuban.
A sötét megcsalhatta amúgy remek elf látását, mert a fiatalabb férfiban gnóm helyett tündérre ismer, amelyet az ifjú meg is erősít. Hogy a gnóm Eeyr papja volna, egyelőre kétséggel fogadja.
Rá kell döbbennie, faragatlan volt kissé, de a válaszok csak még több kérdést vetnek fel benne.
Amikor a Mogrim néven bemutatkozó tündér a Lyz karjaiban tarott Nievesha felé lép, idegesen mozdulna, Xauzur értetlenül néz fel rá, de a tündér táncszerű mozdulata nyomán, ha minden igaz, a gyermek megnyugszik és őt is nyugalom szállja meg.*
- Menjünk be mind, ne álljunk itt a kapu alatt. *Ha minden igaz, ilyenkorra Umon jelzése nyomán nyílik a kapu és ők beléphetnek Mil'Ochassba.*
- A központi lombházban kaptok mind ételt és italt és szállást. Addig maradtok, amíg szeretnétek. *Fordul sokkal barátságosabb hangon a két jövevény felé.*
- Az Erdő Szíve hozott benneteket az Ezer Levél Házában. *Teszi hozzá, majd megsimogatja Lyz karjában Nievesha arcocskáját.*
- Azonnal megyek utánad. *Súgja neki, majd magával hívja Xauzurt, fogja Éjvihar kantárját és megindul befelé.*
- Umon, egy szóra. *Szólítja meg a szakállas, vérző arcú férfit, majd kissé lemaradva a többiektől halad tovább előre.*
- Mi történt? *Kérdi halkan. Valószínűleg nincs szükség további magyarázatra, a kapuban állók és a különös őrjárat említése, no meg a véres arc magáért beszélnek.*
- Nem, szeretném, ha az én lányomként tekintenének rá. *Mondja halkan. Valamiért úgy érzi, így lesz a legjobb a kislánynak. Nem kell árvaként felnőnie, legalább egy szülő legyen mellette. Ha elég nagy lesz és meg fogja érteni, bizonyosan elmondja majd neki.
Hasonló gondolatok játszódnak le benne, mint Lyzben. Félvérnek tűnhet, hallott már olyan félelfekről, akiken egyáltalán nem látszott, hogy valamelyik szülője elf volna. A szőke haj és az alkat stimmel, a gyönyörű topázsárga szemek pedig Aenaere emlékeztetik.*
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*A kapuban Lyzendra átveszi a gyermeket, más esetben jót mosolyogna az ábrázatán, ahogyan tartja a csecsemőt, de ezúttal nincs kedve mosolyogni.
Az öregebbnek tetsző gnóm azonnal rákezd, ami nem teszi szimpatikussá az erdőmélyi elf szemében. Ezüstös szemöldökeit összevonva hallgatja a nem éppen méltató szavakat. Xauzur, az erdőmélyi irbisz ívben megkerül mindenkit, majd megáll a páncélos csuhás mellett, oldalát a lábának dönti, az elf pedig jobbját a hátára simítja.
Már a válasz épp ajkain van, amikor megérkezik Umon. Xauzur kapja először oda a fejét, majd egy szívdobbanással később a hosszúéletű is. Nem nehéz felismerni a szakállas ábrázatot a kezében tartott fáklya fényében.
Ha valóban vendégek, ahogy a gnóm mondja, nem érti, miért váratta meg őket a kapu előtt. Amikor pedig közelebb ér, elég csak vérző arcára pillantania, hogy elfogja a kétség. Az, hogy Umonnak "körbe kellett néznie", egyáltalán nem nyugtatja meg.
A Lyzt érintő kérdésre az erdőmélyi elf csak hátra mutat, ahol érkezik Lyz, karjában a kislánnyal, aki éppen ezt a pillanatot választja, hogy a folyóparti falu tudtára adja érkeztét. Kétségbeesett pillantással néz Lyzendrára, bár tudta, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor a nyugalomnak vége, most mégis megijed. De úgy látszik, az íjász lány tudja kezelni a helyzetet, máris indul a kapu felé, hogy az említett személyt megkeresse.*
- Rendben. *Mondja révetegen. Nem erre számított, hogy ez fogadja a kapuban.
A sötét megcsalhatta amúgy remek elf látását, mert a fiatalabb férfiban gnóm helyett tündérre ismer, amelyet az ifjú meg is erősít. Hogy a gnóm Eeyr papja volna, egyelőre kétséggel fogadja.
Rá kell döbbennie, faragatlan volt kissé, de a válaszok csak még több kérdést vetnek fel benne.
Amikor a Mogrim néven bemutatkozó tündér a Lyz karjaiban tarott Nievesha felé lép, idegesen mozdulna, Xauzur értetlenül néz fel rá, de a tündér táncszerű mozdulata nyomán, ha minden igaz, a gyermek megnyugszik és őt is nyugalom szállja meg.*
- Menjünk be mind, ne álljunk itt a kapu alatt. *Ha minden igaz, ilyenkorra Umon jelzése nyomán nyílik a kapu és ők beléphetnek Mil'Ochassba.*
- A központi lombházban kaptok mind ételt és italt és szállást. Addig maradtok, amíg szeretnétek. *Fordul sokkal barátságosabb hangon a két jövevény felé.*
- Az Erdő Szíve hozott benneteket az Ezer Levél Házában. *Teszi hozzá, majd megsimogatja Lyz karjában Nievesha arcocskáját.*
- Azonnal megyek utánad. *Súgja neki, majd magával hívja Xauzurt, fogja Éjvihar kantárját és megindul befelé.*
- Umon, egy szóra. *Szólítja meg a szakállas, vérző arcú férfit, majd kissé lemaradva a többiektől halad tovább előre.*
- Mi történt? *Kérdi halkan. Valószínűleg nincs szükség további magyarázatra, a kapuban állók és a különös őrjárat említése, no meg a véres arc magáért beszélnek.*
70. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-15 09:52:28
Üzenet elküldve: 2019-08-15 09:52:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//MilOchassban//
//Kapunál//
*Viszonylag kényelmesen foglal helyet a friss avarban. Nem nagyon tudnak mit tenni, így Mogrim türelmesen várakozik és a mindent átható erőre koncentrál, s próbál nyugodtan elmerülni elméjében az erőben. A kapuban lovasok tűnnek fel, legalább kettő, e miatt félbeszakítja koncentrációját. Felmérve a lát idegen lovast külsőre mindketten elfnek tűnnek, a vonásaik árulkodnak róla. A férfi elf komor hangon kérdezi őket jövetelük céljáról. Már épp válaszolni készülne, amikor Arraele úr megelőzi. Mogrim nem feltétlen így fejezte volna ki a gondolatokat, de nem szól bele az idős tündér szavába, sem abba, ahogyan a helyzetet kezeli. A bozótosban két szempár szegeződik rá, ezt hamar észreveszi, hiszen az elf feltételezhetően az állatot a nevén szólítva hívta elő. A kérdés elég kimért és felelősségre vonó stílusú. Olyan mintha ellenségeket látnának bennük, pedig egy gnóm és egy idős tündér, bár megtermett fajától eltérően, azért nem egy matróna ábrázatot keltenek. Mielőtt még elfajulnának a dolgok visszatér az az ember aki kérte, hogy várják meg, és aki kulacs vizet adott Arraele úr gyengélkedésére tekintette. Férfi letisztázza a két lovassal a helyzetet és még elnézést is kér a párostól, amiért megváratta őket.*
- Semmi gond uram, köszönjük, hogy gondolt ránk. *Umonhoz intézi hálás szavait, amelyben megvédte őket, és amelyben segítő szándékát fejezi ki irányukba. Az elhangzott neveket megjegyezi magában, hiszen nagyon hamar tud tanulni, akármiről is legyen szó. Nem lepődik meg azon, hogy Arraele úr kifakad kissé, ez talán jelleméhez tartozik, mert Mogrim mindig is így ismerte az idős tündért. Néhány gondolattal azért igyekszik kiegészíteni Arraele úr szavait.*
- Jómagam Mogrim Jorlin vagyok, egyszerű elementarista. Arraele úr, pedig a fogadott apám. Mindig jól bánt velem ezért olyan mintha a vér szerinti édesapám lenne. Biztosan látják is, hogy én gnóm vagyok, ő pedig tündér. *A félreértések elkerülése végett néhány dolgot tisztázni szeretne úgy, hogy nem sérti meg vele idős barátját.*
- Hallottunk rólatok, hogy egy békés, erdőlakó csoport vagytok. Ezért szerettünk volna ellátogatni hozzátok, megismerni titeket. *Röviden jövetelük célját is összefoglalja, mert Arraele úr szavaiból az érződhet, hogy az éléskamrájukat készültek megkönnyíteni, vendégeskedés címén. Beszélgetésüket egy újszülött csöppség üvöltése szakítja félbe. Mosolyt csal arcára a kétségbeesetten sírdogáló kisded látványa. Ha nem akadályozzák meg, akkor lassan, barátságos tekintettel lép oda az elf hölgyhöz, aki kezében tartja a csecsemőt. Ha továbbra sem akadályozzák, akkor kedvesen végig simít a kicsi puha fejecskéjén.*
- Nyugodj meg kicsi, új jövevény. *megpróbálkozik az elemi erőt felhasználva megnyugtatni a csecsemőt és lecsendesíteni mindenki kedélyét. Táncszerű mozdulatokat tesz, és ha ez sikerül, akkor béke és harmónia köszönt közéjük. Amennyiben nem sikerül, a tánca talán akkor is mosolyt csak a kisded arcára.*
A varázsló táncszerű mozdulatokat tesz, melynek hatására ezüstös fényű jelenségek manifesztálódnak a varázsló húsz lépéses körzetében. Ezek táncjátéka békét és nyugalmat szül még a legforrongóbb hangulat közepette is. Hatása az elmondást követő körben érvényesül és azt követően már nincs közvetlen befolyása a dolgok további alakulásában.
//Kapunál//
*Viszonylag kényelmesen foglal helyet a friss avarban. Nem nagyon tudnak mit tenni, így Mogrim türelmesen várakozik és a mindent átható erőre koncentrál, s próbál nyugodtan elmerülni elméjében az erőben. A kapuban lovasok tűnnek fel, legalább kettő, e miatt félbeszakítja koncentrációját. Felmérve a lát idegen lovast külsőre mindketten elfnek tűnnek, a vonásaik árulkodnak róla. A férfi elf komor hangon kérdezi őket jövetelük céljáról. Már épp válaszolni készülne, amikor Arraele úr megelőzi. Mogrim nem feltétlen így fejezte volna ki a gondolatokat, de nem szól bele az idős tündér szavába, sem abba, ahogyan a helyzetet kezeli. A bozótosban két szempár szegeződik rá, ezt hamar észreveszi, hiszen az elf feltételezhetően az állatot a nevén szólítva hívta elő. A kérdés elég kimért és felelősségre vonó stílusú. Olyan mintha ellenségeket látnának bennük, pedig egy gnóm és egy idős tündér, bár megtermett fajától eltérően, azért nem egy matróna ábrázatot keltenek. Mielőtt még elfajulnának a dolgok visszatér az az ember aki kérte, hogy várják meg, és aki kulacs vizet adott Arraele úr gyengélkedésére tekintette. Férfi letisztázza a két lovassal a helyzetet és még elnézést is kér a párostól, amiért megváratta őket.*
- Semmi gond uram, köszönjük, hogy gondolt ránk. *Umonhoz intézi hálás szavait, amelyben megvédte őket, és amelyben segítő szándékát fejezi ki irányukba. Az elhangzott neveket megjegyezi magában, hiszen nagyon hamar tud tanulni, akármiről is legyen szó. Nem lepődik meg azon, hogy Arraele úr kifakad kissé, ez talán jelleméhez tartozik, mert Mogrim mindig is így ismerte az idős tündért. Néhány gondolattal azért igyekszik kiegészíteni Arraele úr szavait.*
- Jómagam Mogrim Jorlin vagyok, egyszerű elementarista. Arraele úr, pedig a fogadott apám. Mindig jól bánt velem ezért olyan mintha a vér szerinti édesapám lenne. Biztosan látják is, hogy én gnóm vagyok, ő pedig tündér. *A félreértések elkerülése végett néhány dolgot tisztázni szeretne úgy, hogy nem sérti meg vele idős barátját.*
- Hallottunk rólatok, hogy egy békés, erdőlakó csoport vagytok. Ezért szerettünk volna ellátogatni hozzátok, megismerni titeket. *Röviden jövetelük célját is összefoglalja, mert Arraele úr szavaiból az érződhet, hogy az éléskamrájukat készültek megkönnyíteni, vendégeskedés címén. Beszélgetésüket egy újszülött csöppség üvöltése szakítja félbe. Mosolyt csal arcára a kétségbeesetten sírdogáló kisded látványa. Ha nem akadályozzák meg, akkor lassan, barátságos tekintettel lép oda az elf hölgyhöz, aki kezében tartja a csecsemőt. Ha továbbra sem akadályozzák, akkor kedvesen végig simít a kicsi puha fejecskéjén.*
- Nyugodj meg kicsi, új jövevény. *megpróbálkozik az elemi erőt felhasználva megnyugtatni a csecsemőt és lecsendesíteni mindenki kedélyét. Táncszerű mozdulatokat tesz, és ha ez sikerül, akkor béke és harmónia köszönt közéjük. Amennyiben nem sikerül, a tánca talán akkor is mosolyt csak a kisded arcára.*
A varázsló táncszerű mozdulatokat tesz, melynek hatására ezüstös fényű jelenségek manifesztálódnak a varázsló húsz lépéses körzetében. Ezek táncjátéka békét és nyugalmat szül még a legforrongóbb hangulat közepette is. Hatása az elmondást követő körben érvényesül és azt követően már nincs közvetlen befolyása a dolgok további alakulásában.
69. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-15 01:26:34
Üzenet elküldve: 2019-08-15 01:26:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta//
*A gyermek táplálásának dolgában úgy tűnik egy rugóra jár a két erdei agya. Ennek örül, mert más ötlete a gwuffon kívül nem nagyon volna.
Lyz a lovaglás adta ringatásnak tudja be, hogy ilyen csendesen alszik. Nagyon reméli, hogy addig így is lesz, míg a közösséghez vissza nem érnek, mert itt a semmi közepén aligha tudnának neki vízen kívül bármit is adni.
Nem szeretne hiú reményeket kelteni társában azzal, hogy azt válaszolja, amit hallani szeretne. Nagy valószínűséggel az első lesz, amit még ha nem is Pyctától, de esetleg Lyztől csendesen megkérdeznek, vagy suttogva egymástól tudakolják majd, honnan érkezett a piciny gyermek.*
- Biztos vagyok benne, hogy megkérdezik *válaszolja úgy ahogyan gondolja, s bólogatva adja teljes bizonyságát. *
- Lehetne egy barátunk gyermeke, aki segítséget kért, menedéket a kicsinek... *Lyz nem érti, miért kell sajátjának vallania, s a helyzethez legközelebb álló ködös igazsággal próbálja ép mederbe terelni a gyermek származásának ügyét.*
- De ha feltétlen a sajátodnak vallanád, hát legyen úgy. ~Elég formás, akár félvér is lehet~ *Persze Lyznek fogalma sincs, hogy félvér-e, mivel fülének egyetlen centijét sem láthatta a főtéren. Meg aztán ez is csak olyan egyediség, ami nem mindig ütközik vissza. Látott már félvér gyermeket, de az már évekkel ezelőtt volt, s nem valami nagy szakértő a témában. Sóhajtva bólint a dologra.*
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arraele//
//Nievesha, a bőgőmasina//
*Mint annak idején az erőd őreinek, most is dallamos trillázó füttyszóval jelzi érkezésüket. Kellemes dallam, akár madár hangja is lehetne, de az erdei közösség már ismerheti Lyz ezen szokását, s tudhatja, hamarosan felbukkannak a közelben. Az elf lány őszinte meglepetésére, nem csak a közösség megszokott tagjai vannak a kapunál, hanem két idegen is. Lelendül a lóról, hogy az idegenek elé induljon, ám ekkor Pycta, a korábban oly féltve őrzött gyermeket kezeibe nyomja. Lyz meglepetésében megtorpan, csak tartja a csomagot kicsit meg is szeppen. Nem rossz a csomag fogása, csak nincs hozzászokva, és amellett fél is, hogy ha megmozdítja a kezeit, akkor netalántán leejti. Vagy kibomlik a takaró, a gyermek meg kicsúszik, és még néhány hasonló kép kergeti egymást az elf lány elméjében, hogyan ejti majd fejre szegényt. Meglehetősen idétlenül tartja a gyermeket mindezen okoknál fogva s főként, mert egy ideje, már nem csak létezik csendes nyugalomban, hanem mocorogni is kezd.
~Ajjaj! Pycta! Ne-ne... na, ne mocorogj.~ Lapogatja ujjai végével a takaró alját.
Alkonyodik, így a legjobbnak azt tartaná ha igyekeznének befelé, de hamarosan megmozdul a bozótos, s egy nagyobb férfi lép elő. Odakapja tekintetét, s szorosabban öleli magához a kicsit.
~Óh, Umon.~ könnyebbül meg Lyz, amint meglátja a fáklyafényben az eltéveszthetetlen alakot, de az éktelen ordításra zendítő gyermek miatt nem sokáig tud észrevétlen maradni. Nem is igen akart eddig sem, ám most már feltétlen lépnie kell. A vörös képű ded orcáját igyekszik simogatni, meg közben valahogyan ringatni is, ami együtt nem könnyű művelet egy gyakorlatlan kéznek.*
~Erdő Szíve segíts!~
- Ih-Itt vagyok! *próbálja túlkiabálni a csecsemőt, miközben megigazítja a sírásban feszítve rúgkapáló gyermek takaróját.*
- Ssshh... jól van, csssshhhh... semmi baj *rázogatja meg picit.*
- Pycta! *Hangja sürgetően hangzik, de ő maga már félfordulatban van a kapu felé. *
- Megkeresem Feyennt! ~Vagy valakit!~ *Hangsúlya már inkább hasonlít az egyébként is határozott Lyzre. Pycta válaszát megvárja, de nem szeretne tétlenkedni. *
*A gyermek táplálásának dolgában úgy tűnik egy rugóra jár a két erdei agya. Ennek örül, mert más ötlete a gwuffon kívül nem nagyon volna.
Lyz a lovaglás adta ringatásnak tudja be, hogy ilyen csendesen alszik. Nagyon reméli, hogy addig így is lesz, míg a közösséghez vissza nem érnek, mert itt a semmi közepén aligha tudnának neki vízen kívül bármit is adni.
Nem szeretne hiú reményeket kelteni társában azzal, hogy azt válaszolja, amit hallani szeretne. Nagy valószínűséggel az első lesz, amit még ha nem is Pyctától, de esetleg Lyztől csendesen megkérdeznek, vagy suttogva egymástól tudakolják majd, honnan érkezett a piciny gyermek.*
- Biztos vagyok benne, hogy megkérdezik *válaszolja úgy ahogyan gondolja, s bólogatva adja teljes bizonyságát. *
- Lehetne egy barátunk gyermeke, aki segítséget kért, menedéket a kicsinek... *Lyz nem érti, miért kell sajátjának vallania, s a helyzethez legközelebb álló ködös igazsággal próbálja ép mederbe terelni a gyermek származásának ügyét.*
- De ha feltétlen a sajátodnak vallanád, hát legyen úgy. ~Elég formás, akár félvér is lehet~ *Persze Lyznek fogalma sincs, hogy félvér-e, mivel fülének egyetlen centijét sem láthatta a főtéren. Meg aztán ez is csak olyan egyediség, ami nem mindig ütközik vissza. Látott már félvér gyermeket, de az már évekkel ezelőtt volt, s nem valami nagy szakértő a témában. Sóhajtva bólint a dologra.*
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arraele//
//Nievesha, a bőgőmasina//
*Mint annak idején az erőd őreinek, most is dallamos trillázó füttyszóval jelzi érkezésüket. Kellemes dallam, akár madár hangja is lehetne, de az erdei közösség már ismerheti Lyz ezen szokását, s tudhatja, hamarosan felbukkannak a közelben. Az elf lány őszinte meglepetésére, nem csak a közösség megszokott tagjai vannak a kapunál, hanem két idegen is. Lelendül a lóról, hogy az idegenek elé induljon, ám ekkor Pycta, a korábban oly féltve őrzött gyermeket kezeibe nyomja. Lyz meglepetésében megtorpan, csak tartja a csomagot kicsit meg is szeppen. Nem rossz a csomag fogása, csak nincs hozzászokva, és amellett fél is, hogy ha megmozdítja a kezeit, akkor netalántán leejti. Vagy kibomlik a takaró, a gyermek meg kicsúszik, és még néhány hasonló kép kergeti egymást az elf lány elméjében, hogyan ejti majd fejre szegényt. Meglehetősen idétlenül tartja a gyermeket mindezen okoknál fogva s főként, mert egy ideje, már nem csak létezik csendes nyugalomban, hanem mocorogni is kezd.
~Ajjaj! Pycta! Ne-ne... na, ne mocorogj.~ Lapogatja ujjai végével a takaró alját.
Alkonyodik, így a legjobbnak azt tartaná ha igyekeznének befelé, de hamarosan megmozdul a bozótos, s egy nagyobb férfi lép elő. Odakapja tekintetét, s szorosabban öleli magához a kicsit.
~Óh, Umon.~ könnyebbül meg Lyz, amint meglátja a fáklyafényben az eltéveszthetetlen alakot, de az éktelen ordításra zendítő gyermek miatt nem sokáig tud észrevétlen maradni. Nem is igen akart eddig sem, ám most már feltétlen lépnie kell. A vörös képű ded orcáját igyekszik simogatni, meg közben valahogyan ringatni is, ami együtt nem könnyű művelet egy gyakorlatlan kéznek.*
~Erdő Szíve segíts!~
- Ih-Itt vagyok! *próbálja túlkiabálni a csecsemőt, miközben megigazítja a sírásban feszítve rúgkapáló gyermek takaróját.*
- Ssshh... jól van, csssshhhh... semmi baj *rázogatja meg picit.*
- Pycta! *Hangja sürgetően hangzik, de ő maga már félfordulatban van a kapu felé. *
- Megkeresem Feyennt! ~Vagy valakit!~ *Hangsúlya már inkább hasonlít az egyébként is határozott Lyzre. Pycta válaszát megvárja, de nem szeretne tétlenkedni. *
68. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-14 15:34:29
Üzenet elküldve: 2019-08-14 15:34:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv, Nievesha//
*Aprócska csomag az elfek karján, aki szó nélkül viseli eddig megpróbáltatásait, a léptek elringatják ugyan, de egy idő után már nincs az az ütemes lólépés, ami elnyugtatná, nyűgössé válik. Nyűgösségének először nem ad hangot, csak ficeregni kezd, elnyugtatni már nem lehet, hamarosan pedig csöpp, fogatlan száját is kinyitja és teli torokból üvölt. Világfájdalomnak hallatszik, pedig csak éhes, ráadásul joggal, hiszen eddigi rövidke életében még csak becsomagolták és kézről-kézre adták. Könnyek nélkül, vöröslő arcocskával sír.*
*Aprócska csomag az elfek karján, aki szó nélkül viseli eddig megpróbáltatásait, a léptek elringatják ugyan, de egy idő után már nincs az az ütemes lólépés, ami elnyugtatná, nyűgössé válik. Nyűgösségének először nem ad hangot, csak ficeregni kezd, elnyugtatni már nem lehet, hamarosan pedig csöpp, fogatlan száját is kinyitja és teli torokból üvölt. Világfájdalomnak hallatszik, pedig csak éhes, ráadásul joggal, hiszen eddigi rövidke életében még csak becsomagolták és kézről-kézre adták. Könnyek nélkül, vöröslő arcocskával sír.*
67. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-14 14:06:40
Üzenet elküldve: 2019-08-14 14:06:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Milócsegyházán//
//Minden egybegyűltnek//
*A gnómja újra hárít, és nem tágít a finom kaja nem készítésből.*
~Hálátlan fajzat! Fölnevelem oszt ez a hála he?~
- Na jó van fijjam, majd akko ezek az erdei nípek jóllakatnak. Szemrevítelezem az íliskamrájukat.
*A víz forrását nem nagyon forszírozza. Tán levelekből préselik, vagy ki tudja. Biztos belemossák a ruhákat a patakba, még lehet a fekáliát is, oszt azt isszák.*
- No mindegy fijjam. A línyeg a línyeg elmútt hála Eírnek.
*A Mogrim hősködik itt a varrótűjével, ami Arra papót nem vigasztalja meg. Ha ez még nem lenne elég, egy ezüstüstökös, nyurga elf morog rájuk. Ráadásul valami vadfajzat szeme izzik fel a közelbe. Olyasmi macska lehet, vagy hasonló a szeme.*
- Hát így köll fogadni kít vendíget fijjam?! Arra papa vagyok, Eír papja. Ez meg itt a fijjam, Mogrim.
- Vendígsígbe jöttünk hozzátok, barátság és jóság szellemíben, erre a vadakkal típetnétek szít a kedves barátokat?
*Az elf eléggé barátságtalanul fogadja Arra papát, amire jogosan förmed fel. A sötétből kilép a kulacsos emberfia. Az már barátibb a nyurga képűnél. A jószándékú kulacsos ember lehűti a forrófejű nyurgát és baráthoz híven üdvözli Arra papát.*
- Így van fijjam, jó beszítél. Köszönettel fogadjuk baráti jobbodat, s vendíglátásodat, na meg az ellátásomat, bár a fejfájásom váratlan módon megszűnt, nem tudni mitő.
*Az emberhez mondja ezeket mindet.*
- Öreg vagyok ín mán ehhez a hercehurcáho.
*Megvakarja a dús szakállát és viselt botjára támaszkodik, mert már zsibognak öreg csontjai.*
//Minden egybegyűltnek//
*A gnómja újra hárít, és nem tágít a finom kaja nem készítésből.*
~Hálátlan fajzat! Fölnevelem oszt ez a hála he?~
- Na jó van fijjam, majd akko ezek az erdei nípek jóllakatnak. Szemrevítelezem az íliskamrájukat.
*A víz forrását nem nagyon forszírozza. Tán levelekből préselik, vagy ki tudja. Biztos belemossák a ruhákat a patakba, még lehet a fekáliát is, oszt azt isszák.*
- No mindegy fijjam. A línyeg a línyeg elmútt hála Eírnek.
*A Mogrim hősködik itt a varrótűjével, ami Arra papót nem vigasztalja meg. Ha ez még nem lenne elég, egy ezüstüstökös, nyurga elf morog rájuk. Ráadásul valami vadfajzat szeme izzik fel a közelbe. Olyasmi macska lehet, vagy hasonló a szeme.*
- Hát így köll fogadni kít vendíget fijjam?! Arra papa vagyok, Eír papja. Ez meg itt a fijjam, Mogrim.
- Vendígsígbe jöttünk hozzátok, barátság és jóság szellemíben, erre a vadakkal típetnétek szít a kedves barátokat?
*Az elf eléggé barátságtalanul fogadja Arra papát, amire jogosan förmed fel. A sötétből kilép a kulacsos emberfia. Az már barátibb a nyurga képűnél. A jószándékú kulacsos ember lehűti a forrófejű nyurgát és baráthoz híven üdvözli Arra papát.*
- Így van fijjam, jó beszítél. Köszönettel fogadjuk baráti jobbodat, s vendíglátásodat, na meg az ellátásomat, bár a fejfájásom váratlan módon megszűnt, nem tudni mitő.
*Az emberhez mondja ezeket mindet.*
- Öreg vagyok ín mán ehhez a hercehurcáho.
*Megvakarja a dús szakállát és viselt botjára támaszkodik, mert már zsibognak öreg csontjai.*
66. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-14 13:29:47
Üzenet elküldve: 2019-08-14 13:29:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Han//
*Látja a változó tekintetet, s az érzelemmentes arcra csak sóhajjal felel. Tudta, hogy ez jön, igazság szerint nem is számított másra, annak idején őt sem tudta meggyőzni senki, csak saját maga. Talán Pycta szavai némiképp hatottak, de a döntést elsősorban saját maga hozta meg. Fáradtan esik le keze maga mellé, Han arcáról.*
- Az igazság vetekszik az igaztalansággal, örök küzdelem, mi utadon kísér, de, ha így látod jónak, ám legyen, nem vetlek meg ezért. *Hogyan is tudná. A lány már akkor is nagy hatással volt rá, mikor még a fény szolgálatában állt. Mindkét oldal létjogosultságáról meggyőzni kívánta, lám, egyikről sem sikerült. Mikor Han a botjáért nyúl, hátrébb lép, de nem ellenségesen, arca szomorúságról árulkodik, majd a tekintet megkeményszik.*
- Ez a válaszom. *Ismétli vissza immár kijelentve a kérdést. Nem szól többet, csendesen igazít egyet ruházatán, majd ujjával az arcán ejtett sebeket érinti meg, még magyarázatot kell találnia. Nem szólal vissza a szerzetes megszólításra sem, jóllehet már réges rég nem az, némán nézi végig a lány távozását.*
- Magad vagy a sötétség és a fény is, nincs szükség külső erőre. *Suttogja csendesen, miközben Hanlorent elnyeli a sötétség. A leszúrt fáklyát megragadva indul vissza a táborhoz, neki még két idegenről is gondoskodnia kell, kik bebocsátást kérnek.*
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv//
*Az út nem hosszú, ráadásul lépteit immár sietteti is. Feledve mindent, mi eddig történt immár kizárólag a sebesülttel és a táborral kíván foglalkozni. Holnap aztán kiderül, hogy hogyan tovább, sok mindent kell addig megrágnia. A hús talán már régen kihűlt, s Datvinoolv türelmetlenül vigyázza a fát.*
- Én mondtam, hogy várjanak, Pycta! *Szól félhangosan a sötétből, persze a kezében lobogó és közeledő fáklyát már messziről észrevehetik, ahogyan összekaristolt, vérző arcát is, melyet jótékonyan világít meg a tűz.*
- Őrjáraton voltam, Datvinoolv vigyázza a tüzet és a fát, e két vándor akkor érkezett, mikor elindultam, kaptak vizet, bebocsátást kérnek. *A két vándorhoz fordul.*
- Kérlek, bocsássátok meg, de körbe kellett néznem. *Nyomatékosan fúrja tekintetét az öreg és a másik gnóm szemébe is, bár Hanloren érkeztükkor már távol volt, nem láthatták, ettől függetlenül, biztos, ami biztos.*
- Hát hazatértél, Pycta... Lyz hol van? *Mosolyog az elfre, míg a fent őrködőknek egy intéssel jelzi a kapunyitást.* Az öreg... *mutat a fáklyával az idősebbik gnómra* beteg, ellátás kell neki. *Foglalja össze. A napi teendőkről való jelentés ráér később.*
*Látja a változó tekintetet, s az érzelemmentes arcra csak sóhajjal felel. Tudta, hogy ez jön, igazság szerint nem is számított másra, annak idején őt sem tudta meggyőzni senki, csak saját maga. Talán Pycta szavai némiképp hatottak, de a döntést elsősorban saját maga hozta meg. Fáradtan esik le keze maga mellé, Han arcáról.*
- Az igazság vetekszik az igaztalansággal, örök küzdelem, mi utadon kísér, de, ha így látod jónak, ám legyen, nem vetlek meg ezért. *Hogyan is tudná. A lány már akkor is nagy hatással volt rá, mikor még a fény szolgálatában állt. Mindkét oldal létjogosultságáról meggyőzni kívánta, lám, egyikről sem sikerült. Mikor Han a botjáért nyúl, hátrébb lép, de nem ellenségesen, arca szomorúságról árulkodik, majd a tekintet megkeményszik.*
- Ez a válaszom. *Ismétli vissza immár kijelentve a kérdést. Nem szól többet, csendesen igazít egyet ruházatán, majd ujjával az arcán ejtett sebeket érinti meg, még magyarázatot kell találnia. Nem szólal vissza a szerzetes megszólításra sem, jóllehet már réges rég nem az, némán nézi végig a lány távozását.*
- Magad vagy a sötétség és a fény is, nincs szükség külső erőre. *Suttogja csendesen, miközben Hanlorent elnyeli a sötétség. A leszúrt fáklyát megragadva indul vissza a táborhoz, neki még két idegenről is gondoskodnia kell, kik bebocsátást kérnek.*
//Mogrim, Arrale, Pycta, Umon, Lyz, Datvinoolv//
*Az út nem hosszú, ráadásul lépteit immár sietteti is. Feledve mindent, mi eddig történt immár kizárólag a sebesülttel és a táborral kíván foglalkozni. Holnap aztán kiderül, hogy hogyan tovább, sok mindent kell addig megrágnia. A hús talán már régen kihűlt, s Datvinoolv türelmetlenül vigyázza a fát.*
- Én mondtam, hogy várjanak, Pycta! *Szól félhangosan a sötétből, persze a kezében lobogó és közeledő fáklyát már messziről észrevehetik, ahogyan összekaristolt, vérző arcát is, melyet jótékonyan világít meg a tűz.*
- Őrjáraton voltam, Datvinoolv vigyázza a tüzet és a fát, e két vándor akkor érkezett, mikor elindultam, kaptak vizet, bebocsátást kérnek. *A két vándorhoz fordul.*
- Kérlek, bocsássátok meg, de körbe kellett néznem. *Nyomatékosan fúrja tekintetét az öreg és a másik gnóm szemébe is, bár Hanloren érkeztükkor már távol volt, nem láthatták, ettől függetlenül, biztos, ami biztos.*
- Hát hazatértél, Pycta... Lyz hol van? *Mosolyog az elfre, míg a fent őrködőknek egy intéssel jelzi a kapunyitást.* Az öreg... *mutat a fáklyával az idősebbik gnómra* beteg, ellátás kell neki. *Foglalja össze. A napi teendőkről való jelentés ráér később.*
65. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-14 02:39:41
Üzenet elküldve: 2019-08-14 02:39:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Lyzendra//
*Kimondhatatlanul jól esik neki, hogy Lyz mellette áll és segítségéről biztosítja. Azt nem tudja, másokra mennyire számíthat, persze bízik bennük, de mégiscsak az a legfontosabb számára, hogy ő mellette áll. Mosolya lágyul kissé, de a bizonytalanság fénye nem tompul el lombzöld tekintetében. Megtörli az arcát és az orrát, megigazítja a gyermek takaróját. Halkan sóhajt.*
- Igen, én is erre gondoltam. *Mondja halkan, ahogy igyekszik egyszerre az utat és a gyermeket is figyelni. Kiváló lovas, nem okoz gondot neki mindez és nem is mennek gyorsan, de a kislány tartása még idegen a számára így nyeregben.*
- Kérdezni fogják, igaz? *A kérdés költői, hisz tudja, hogy nem titkolózhat. Nincs is oka rá, ám az igazat sem szeretné elmondani. Milyen fényt vetne ez Aenaere?*
- Ha kérdeznek, mondd kérlek azt, hogy az én kislányom. *Néz fel félve Lyzre. Nem tudja, mennyire fog ez tetszeni társának, de valamiért így érzi helyesnek.*
- Csak ennyit. Te sem tudtál róla, csak amikor elmentünk érte. *Tudja, hogy mekkora kérés ez, hogy azt kéri tőle, hazudjon miatta, de úgy érzi, nyugodtabb lesz Nievesha élete, ha így tesznek.
Bobbir ugyan tudja, azaz sejtheti, de reméli, hogy nem mondja el másnak a főtéren történteket. Nincs oka rá, semmi előnye nem származhat belőle és így hármuk titka maradhat. A kislány tűnhet félelfnek, senki sem fogja gyanítani, hogy ember. Sajátjaként neveli fel. Békében, szeretetben.
Reméli, hogy Lyz bele fog menni, ha kell Mil'Ochassig könyörög neki, de amikor befordulnak a falu kapujáig vezető útra, az erdőmélyi elf megacélozza akaratát és betakarja a kislányt a karjában, amikor a falak alá érnek.*
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arraele//
*A kapuba érve két gnómot pillant meg. Lyzendra felé fordul, kérdőn nézve rá a kapu fáklyáinak fényében értetlenség tükröződik a szemeiben, majd megállítja Éjvihart a két aprószerzet előtt.*
- Az Erdő Szívére, mit kerestek ti itt a kapuban? *Kérdi komor hangon. Nem számított ilyen "akadályra", vagyis vendégekre a falu kapujában. Nem érti, az őrök miért nem engedték be őket, hisz bizonyosan tudtukban van a két idegen a falak alatt.
Ha Lyzendra is leszáll, akkor felé nyújtja Nieveshát, de ha a minx nyergében marad, akkor is így tesz, remélve, hogy az íjász lány átveszi terhét, míg a gnómokkal beszél.*
- Xauzur. *Suttogja, majd elnéz a két gnóm mellett-felett, az egyik sötétbe vesző fa irányába, a sötétben két sárga szempár izzik fel és a lombok közül irbisz ugrik le és ér földet puhán, tíz-húsz lépésre a gnómoktól.*
- Feleljetek. *Fordul vissza lombzöld tekintete komoran a két ismeretlen vándorra Mil'Ochass kapujában.*
*Kimondhatatlanul jól esik neki, hogy Lyz mellette áll és segítségéről biztosítja. Azt nem tudja, másokra mennyire számíthat, persze bízik bennük, de mégiscsak az a legfontosabb számára, hogy ő mellette áll. Mosolya lágyul kissé, de a bizonytalanság fénye nem tompul el lombzöld tekintetében. Megtörli az arcát és az orrát, megigazítja a gyermek takaróját. Halkan sóhajt.*
- Igen, én is erre gondoltam. *Mondja halkan, ahogy igyekszik egyszerre az utat és a gyermeket is figyelni. Kiváló lovas, nem okoz gondot neki mindez és nem is mennek gyorsan, de a kislány tartása még idegen a számára így nyeregben.*
- Kérdezni fogják, igaz? *A kérdés költői, hisz tudja, hogy nem titkolózhat. Nincs is oka rá, ám az igazat sem szeretné elmondani. Milyen fényt vetne ez Aenaere?*
- Ha kérdeznek, mondd kérlek azt, hogy az én kislányom. *Néz fel félve Lyzre. Nem tudja, mennyire fog ez tetszeni társának, de valamiért így érzi helyesnek.*
- Csak ennyit. Te sem tudtál róla, csak amikor elmentünk érte. *Tudja, hogy mekkora kérés ez, hogy azt kéri tőle, hazudjon miatta, de úgy érzi, nyugodtabb lesz Nievesha élete, ha így tesznek.
Bobbir ugyan tudja, azaz sejtheti, de reméli, hogy nem mondja el másnak a főtéren történteket. Nincs oka rá, semmi előnye nem származhat belőle és így hármuk titka maradhat. A kislány tűnhet félelfnek, senki sem fogja gyanítani, hogy ember. Sajátjaként neveli fel. Békében, szeretetben.
Reméli, hogy Lyz bele fog menni, ha kell Mil'Ochassig könyörög neki, de amikor befordulnak a falu kapujáig vezető útra, az erdőmélyi elf megacélozza akaratát és betakarja a kislányt a karjában, amikor a falak alá érnek.*
//Mil'Ochassban//
//Mogrim, Arraele//
*A kapuba érve két gnómot pillant meg. Lyzendra felé fordul, kérdőn nézve rá a kapu fáklyáinak fényében értetlenség tükröződik a szemeiben, majd megállítja Éjvihart a két aprószerzet előtt.*
- Az Erdő Szívére, mit kerestek ti itt a kapuban? *Kérdi komor hangon. Nem számított ilyen "akadályra", vagyis vendégekre a falu kapujában. Nem érti, az őrök miért nem engedték be őket, hisz bizonyosan tudtukban van a két idegen a falak alatt.
Ha Lyzendra is leszáll, akkor felé nyújtja Nieveshát, de ha a minx nyergében marad, akkor is így tesz, remélve, hogy az íjász lány átveszi terhét, míg a gnómokkal beszél.*
- Xauzur. *Suttogja, majd elnéz a két gnóm mellett-felett, az egyik sötétbe vesző fa irányába, a sötétben két sárga szempár izzik fel és a lombok közül irbisz ugrik le és ér földet puhán, tíz-húsz lépésre a gnómoktól.*
- Feleljetek. *Fordul vissza lombzöld tekintete komoran a két ismeretlen vándorra Mil'Ochass kapujában.*
64. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-13 19:07:36
Üzenet elküldve: 2019-08-13 19:07:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Umon//
*A férfi szavaira arcizmai megfeszülnek, a meleg tekintet pedig rideggé válik. Elhúzza arcát az érintésből és lassan felegyenesedik.*
-Hogy eltompít? Olyan dolgokat adott nekem, melyek szavakkal leírhatatlanok. Fürödtem a fényben, alámerültem a sötétben és már nincs kétség bennem.
*A botjáért nyúl és kezei közé kapja. Az éjszaka leple már javában fedi az égboltot, neki pedig már nincs miért maradnia. Nem győzködi tovább a szerzetest, de biztos benne, hogy nem utoljára látja a férfit.*
-Tehát ez a válaszod.
*Szólal meg szárazon, miközben elfordulva lekapja tekintetét a férfiről. Hiába is ügyeskedne, Umon nem fog vele tartani. Túl sok szál köti ide, túl mélyek a gyökerek. Mielőtt azonban távozna, még egyszer hátrafordul. Tekintete immáron üres, érzelem nem tükröződik arcán.*
-Tévúton jársz, szerzetes. A sötétség erősebb, mint Te s ott rejlik lelkedben. Így vagy úgy, de Te magad leszel veszte azoknak, kiket oly nagy hévvel próbálsz megvédeni.
*Koppan a bot a holdvilágban fürdő földön s ha csak a férfi meg nem állítja, elindul az éjszakába.*
*A férfi szavaira arcizmai megfeszülnek, a meleg tekintet pedig rideggé válik. Elhúzza arcát az érintésből és lassan felegyenesedik.*
-Hogy eltompít? Olyan dolgokat adott nekem, melyek szavakkal leírhatatlanok. Fürödtem a fényben, alámerültem a sötétben és már nincs kétség bennem.
*A botjáért nyúl és kezei közé kapja. Az éjszaka leple már javában fedi az égboltot, neki pedig már nincs miért maradnia. Nem győzködi tovább a szerzetest, de biztos benne, hogy nem utoljára látja a férfit.*
-Tehát ez a válaszod.
*Szólal meg szárazon, miközben elfordulva lekapja tekintetét a férfiről. Hiába is ügyeskedne, Umon nem fog vele tartani. Túl sok szál köti ide, túl mélyek a gyökerek. Mielőtt azonban távozna, még egyszer hátrafordul. Tekintete immáron üres, érzelem nem tükröződik arcán.*
-Tévúton jársz, szerzetes. A sötétség erősebb, mint Te s ott rejlik lelkedben. Így vagy úgy, de Te magad leszel veszte azoknak, kiket oly nagy hévvel próbálsz megvédeni.
*Koppan a bot a holdvilágban fürdő földön s ha csak a férfi meg nem állítja, elindul az éjszakába.*
63. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-13 15:30:33
Üzenet elküldve: 2019-08-13 15:30:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Han//
*Míg lecseng az őrült látomás, csupán tartja a lányt, igyekezve nem megsérteni sehol. Arcán feltűnő karmolásnyomokat meg sem érzi, nem foglalkozik egyikkel sem. Hanloren törékeny alkat, de a delírium olyan erővel szaggatja testét, hogy elég lefogni, főleg úgy, hogy se csontját ne sértse, se saját magát ne vágja a földhöz. El sem tudja képzelni, hogy mik zajlódhatnak le elméjében, csupán pillanatnyi szégyenérzet söpör végig rajta, mert tudja, hogy ő az okozója. Érezte már korábban, hogy vannak bizonyos képességei, melyekre magányos útja során tett szert, ki tudja még mi rejtezik az elméjének sötétebbik oldalán? A lány lassan megnyugszik, s fokozatosan engedi, így nem okoz számára gondot, hogy kiforduljon szorításából, azt követően csak réveteg tekintettel nézi, s saját tekintete is visszatér a rendes színeihez, ahogyan arcáról is eltűnnek a régi stigmák. Biztonság kedvéért még kézfejére esik pillantása, s csak aztán válaszol vállát megvonva, komoran.*
- Nem, nem vagyok. *Rázza meg fejét.* Már nem. Uralom magam és javaslom te is ezt tedd, a sötétben nem mindig látod hová lépsz, a fény vakító, maradj meg a köztes úton. *Javasolja csendesen, kezét még nem nyújtja a földön megtámaszkodó lány felé. Legyint. Senki sem ismeri énjének ezen részét, jóllehet ízelítőt már kaptak belőle az Arthenior közeli erdők rejtekének sűrűjében az egyik éjszaka, sőt van, ki szintén, de ő már elmondani sem tudja senkinek mit tapasztalt. A következő mondatokra idegesen kapja tekintetét a lányra.*
- Úgy nézek ki, mint aki nem bírja magát fékezni? *Köpi a szavakat, Hanloren túl hamar ítél.* Láncos kutyához hasonlítasz, most mégsem én fekszem a földön... láss, érezz, tisztelj! Mit ér Sa'Thereth ereje a meglepetéshez képest?! Semmit. Csak eltompítja természet adta csodás képességeid, gyönyörű elf leány! *Nem haragvó, bár szemei egy pillanatra felizzanak a felbukkanó holdak fényében. Mélán áll, s megnézi a holdakat, keze a lányéba csúszik, hűvös érzetet maga után hagyva, a törékeny ujjak meghűltek a hidegben, míg az övé meleg. Han arcát is hűvösnek érzi, bár tapintásra selymes. Halkan sóhajt fel a kezét ért csókra és segítően immár felhúzná a lányt, ha tudja. Egy darabig fürkészőn nézi, homlokáról haját szeretettel simítja félre árnyékos szemei elől. Nem válaszol, csak ajka és tekintete között váltogatja pillantását.*
- Maradj velem... itt... hozz virágokat az ablakba, tegyük széppé ezt helyet... nem kell mással találkozzunk. *Nem könyörög, de hangjából kihallik a vágy, majd lassan megrázza a fejét.*
- Én... én nem mehetek veled. Döntöttem, nem szolgálom egyik urat, vagy úrnőt sem. A sötétség őrületbe taszít, a fény kitagadott, a magam ura vagyok. *Sóhajt fel ismét.* Légy velem e sorsban, még nincs késő. *Suttogja elkínzottan, mert sejteni véli a választ.*
*Míg lecseng az őrült látomás, csupán tartja a lányt, igyekezve nem megsérteni sehol. Arcán feltűnő karmolásnyomokat meg sem érzi, nem foglalkozik egyikkel sem. Hanloren törékeny alkat, de a delírium olyan erővel szaggatja testét, hogy elég lefogni, főleg úgy, hogy se csontját ne sértse, se saját magát ne vágja a földhöz. El sem tudja képzelni, hogy mik zajlódhatnak le elméjében, csupán pillanatnyi szégyenérzet söpör végig rajta, mert tudja, hogy ő az okozója. Érezte már korábban, hogy vannak bizonyos képességei, melyekre magányos útja során tett szert, ki tudja még mi rejtezik az elméjének sötétebbik oldalán? A lány lassan megnyugszik, s fokozatosan engedi, így nem okoz számára gondot, hogy kiforduljon szorításából, azt követően csak réveteg tekintettel nézi, s saját tekintete is visszatér a rendes színeihez, ahogyan arcáról is eltűnnek a régi stigmák. Biztonság kedvéért még kézfejére esik pillantása, s csak aztán válaszol vállát megvonva, komoran.*
- Nem, nem vagyok. *Rázza meg fejét.* Már nem. Uralom magam és javaslom te is ezt tedd, a sötétben nem mindig látod hová lépsz, a fény vakító, maradj meg a köztes úton. *Javasolja csendesen, kezét még nem nyújtja a földön megtámaszkodó lány felé. Legyint. Senki sem ismeri énjének ezen részét, jóllehet ízelítőt már kaptak belőle az Arthenior közeli erdők rejtekének sűrűjében az egyik éjszaka, sőt van, ki szintén, de ő már elmondani sem tudja senkinek mit tapasztalt. A következő mondatokra idegesen kapja tekintetét a lányra.*
- Úgy nézek ki, mint aki nem bírja magát fékezni? *Köpi a szavakat, Hanloren túl hamar ítél.* Láncos kutyához hasonlítasz, most mégsem én fekszem a földön... láss, érezz, tisztelj! Mit ér Sa'Thereth ereje a meglepetéshez képest?! Semmit. Csak eltompítja természet adta csodás képességeid, gyönyörű elf leány! *Nem haragvó, bár szemei egy pillanatra felizzanak a felbukkanó holdak fényében. Mélán áll, s megnézi a holdakat, keze a lányéba csúszik, hűvös érzetet maga után hagyva, a törékeny ujjak meghűltek a hidegben, míg az övé meleg. Han arcát is hűvösnek érzi, bár tapintásra selymes. Halkan sóhajt fel a kezét ért csókra és segítően immár felhúzná a lányt, ha tudja. Egy darabig fürkészőn nézi, homlokáról haját szeretettel simítja félre árnyékos szemei elől. Nem válaszol, csak ajka és tekintete között váltogatja pillantását.*
- Maradj velem... itt... hozz virágokat az ablakba, tegyük széppé ezt helyet... nem kell mással találkozzunk. *Nem könyörög, de hangjából kihallik a vágy, majd lassan megrázza a fejét.*
- Én... én nem mehetek veled. Döntöttem, nem szolgálom egyik urat, vagy úrnőt sem. A sötétség őrületbe taszít, a fény kitagadott, a magam ura vagyok. *Sóhajt fel ismét.* Légy velem e sorsban, még nincs késő. *Suttogja elkínzottan, mert sejteni véli a választ.*
62. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-13 02:59:14
Üzenet elküldve: 2019-08-13 02:59:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Umon//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Az arc eltűnik a látótérből, oly erővel forgatják hátra, melynek aligha állhatna ellen. Víziója kitart s reszketése csak fokozódik, mikor meglátja, hol vannak. Fekete föld porlad a falakról, férgek bukkannak ki és másznak vissza rejtekükbe, s felette szép lassan bezárul a sírbolt. Ott van, ahova a sötételfet is hajították s most vele együtt földelik el.
Hallja a kegyetlen szavakat fülében s ő csak üvölt, ahogy bír, próbálván kiszabadulni a képzelt halott szorításából.
A vízió azonban szép lassan szétesik körülötte, halványulnak az őt körülölelő földfalak, s velük együtt a beszélő hangja is kezd ismerőssé válni. Szíve még mindig torkában dobog, mellkasa még mindig erősen hullámzik, de fejében szép lassan összeáll a kép s hogy mi történt. A csitítgatás ellenére igyekszik kitépni magát Umon karjaiból, s a földön támaszkodva, félelemmel vegyes haraggal tekint a férfira.*
-Őrült vagy.
*Még mindig villámló tekintettel mered Umonra, de nem próbál feltápászkodni a földről. Remegő lábai aligha engednék még.*
-Nem kérdem, honnan a tudás... Azt sem, hogy ők tudják-e, mi rejlik benned.
*Szólal meg végül halkan, el-elcsukló hangon. Az iménti vízió erős volt, nagyon is. A dühöt azonban legyűri, s arcizmait rendbe szedve, szinte lágyan fürkészi már a férfit.*
-De míg Átok ily fékezhetetlen, nem lehet több Urunk láncos kutyájánál. Megmutattad. Én viszont segíthetek rajtad s Átkon is.
*Lassan, óvatosan kúszik a férfihez s veszi kezei közé annak tenyerét, ha engedi. Umon ismét magába temette Átkot, a szerzetest elnézve ebben majdnem bizonyos.*
-Még ha az elején béklyókkal is, de megtaníthatom rá, hogyan szolgálja a sötétség urát. Nem akarsz újra szabad lenni?
*Húzza arcához a munkától érdes tenyeret és bújik bele ismét kedvesen.*
-Ez a játék a Fénnyel... Ez ront meg, ez tart vissza téged. Kövess inkább engem. Én vagyok az egyetlen, aki megért téged.
*A kezet, mi nem is oly rég még őt kínozta, most ajkához emeli és gyengéden megcsókolja. Eleresztve a a férfi karját felpillant, s tekintetét a szerzetesébe függeszti.*
-Mi a válaszod?
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Az arc eltűnik a látótérből, oly erővel forgatják hátra, melynek aligha állhatna ellen. Víziója kitart s reszketése csak fokozódik, mikor meglátja, hol vannak. Fekete föld porlad a falakról, férgek bukkannak ki és másznak vissza rejtekükbe, s felette szép lassan bezárul a sírbolt. Ott van, ahova a sötételfet is hajították s most vele együtt földelik el.
Hallja a kegyetlen szavakat fülében s ő csak üvölt, ahogy bír, próbálván kiszabadulni a képzelt halott szorításából.
A vízió azonban szép lassan szétesik körülötte, halványulnak az őt körülölelő földfalak, s velük együtt a beszélő hangja is kezd ismerőssé válni. Szíve még mindig torkában dobog, mellkasa még mindig erősen hullámzik, de fejében szép lassan összeáll a kép s hogy mi történt. A csitítgatás ellenére igyekszik kitépni magát Umon karjaiból, s a földön támaszkodva, félelemmel vegyes haraggal tekint a férfira.*
-Őrült vagy.
*Még mindig villámló tekintettel mered Umonra, de nem próbál feltápászkodni a földről. Remegő lábai aligha engednék még.*
-Nem kérdem, honnan a tudás... Azt sem, hogy ők tudják-e, mi rejlik benned.
*Szólal meg végül halkan, el-elcsukló hangon. Az iménti vízió erős volt, nagyon is. A dühöt azonban legyűri, s arcizmait rendbe szedve, szinte lágyan fürkészi már a férfit.*
-De míg Átok ily fékezhetetlen, nem lehet több Urunk láncos kutyájánál. Megmutattad. Én viszont segíthetek rajtad s Átkon is.
*Lassan, óvatosan kúszik a férfihez s veszi kezei közé annak tenyerét, ha engedi. Umon ismét magába temette Átkot, a szerzetest elnézve ebben majdnem bizonyos.*
-Még ha az elején béklyókkal is, de megtaníthatom rá, hogyan szolgálja a sötétség urát. Nem akarsz újra szabad lenni?
*Húzza arcához a munkától érdes tenyeret és bújik bele ismét kedvesen.*
-Ez a játék a Fénnyel... Ez ront meg, ez tart vissza téged. Kövess inkább engem. Én vagyok az egyetlen, aki megért téged.
*A kezet, mi nem is oly rég még őt kínozta, most ajkához emeli és gyengéden megcsókolja. Eleresztve a a férfi karját felpillant, s tekintetét a szerzetesébe függeszti.*
-Mi a válaszod?
61. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-08-12 17:07:44
Üzenet elküldve: 2019-08-12 17:07:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//MilOchassban//
*Még a fájdalmas helyzetben is képes az idős tündér mosolyt csalni Mogrim arcára. ~A kulacsban is töményt remél! Ez hihetetlen!~ Gyorsan oda is adja, bár tudja, hogy egészen elhanyagolható eséllyel adnának egy rosszul lévő személynek töményet. Ahelyett, hogy szomjat oltana a nedű, Arraele úr száján távozik, legalább is ebből a szemszögéből úgy tűnik. A szomjúságán hamar tovalendül a tündér úr és az éhség kezd eluralkodni rajta. ~Ez nem jó jel. Ha Arraele úr éhes, akkor egyre vadabb dolgokba kezd bele. Remélem hamar visszajön a férfi és ellát minket élelemmel!~*
- Sajnálom, de nincsen nálam semmi, amiből készíthetnék akár egy falatot is. *Sajnálkozva rázza meg a fejét, mert a másik ezen óhaján nem segíthet. A neveket tekintve egy kicsit összezavarodik. Olyan neveket hall, amiket még sohasem. Nem vitatkozik az idős tündérrel, pedig a holdak számát illetően is van egy erős kérdőjel benne. Azt viszont örömmel veszi, hogy elmúlt Arraele úr fejfájása.*
- Biztos friss erdei patakból merítették, az csodákra képes. *Nem leplezi le magát, hadd higgye Arraele úr, hogy a víz tett jó szolgálatot. A kutyabengekéreg növényt nem ismeri, talán hallotta, de erre sem venne mérget. Mindenesetre bólint, hogy megértette a növény gyógyító hatását. A várakoztatásukon láthatóan a tündér úr felmordul.*
- Biztosan jön nemsokára. Éjszakára nem hiszem, hogy kint hagynának minket. Nem tűnhetünk túl veszélyesnek. *Ezen még el is vigyorodik, mert két ilyen emberekhez képest alacsony szerzetet nem lehet túl veszélyesnek tekinteni.*
- Ne aggódjon Arraele úr, van nálam egy tőr és itt a botom. *Bátran villantja meg a tőrét és a botot is a másik kezében. Ha ölni nem is de elijeszteni még talán megteszi. Bár a kés borotvaéles, az mégsem olyan gyakorlottan forog Mogrim kezében, hiszen nem mestersége a fegyverhasználat.*
*Még a fájdalmas helyzetben is képes az idős tündér mosolyt csalni Mogrim arcára. ~A kulacsban is töményt remél! Ez hihetetlen!~ Gyorsan oda is adja, bár tudja, hogy egészen elhanyagolható eséllyel adnának egy rosszul lévő személynek töményet. Ahelyett, hogy szomjat oltana a nedű, Arraele úr száján távozik, legalább is ebből a szemszögéből úgy tűnik. A szomjúságán hamar tovalendül a tündér úr és az éhség kezd eluralkodni rajta. ~Ez nem jó jel. Ha Arraele úr éhes, akkor egyre vadabb dolgokba kezd bele. Remélem hamar visszajön a férfi és ellát minket élelemmel!~*
- Sajnálom, de nincsen nálam semmi, amiből készíthetnék akár egy falatot is. *Sajnálkozva rázza meg a fejét, mert a másik ezen óhaján nem segíthet. A neveket tekintve egy kicsit összezavarodik. Olyan neveket hall, amiket még sohasem. Nem vitatkozik az idős tündérrel, pedig a holdak számát illetően is van egy erős kérdőjel benne. Azt viszont örömmel veszi, hogy elmúlt Arraele úr fejfájása.*
- Biztos friss erdei patakból merítették, az csodákra képes. *Nem leplezi le magát, hadd higgye Arraele úr, hogy a víz tett jó szolgálatot. A kutyabengekéreg növényt nem ismeri, talán hallotta, de erre sem venne mérget. Mindenesetre bólint, hogy megértette a növény gyógyító hatását. A várakoztatásukon láthatóan a tündér úr felmordul.*
- Biztosan jön nemsokára. Éjszakára nem hiszem, hogy kint hagynának minket. Nem tűnhetünk túl veszélyesnek. *Ezen még el is vigyorodik, mert két ilyen emberekhez képest alacsony szerzetet nem lehet túl veszélyesnek tekinteni.*
- Ne aggódjon Arraele úr, van nálam egy tőr és itt a botom. *Bátran villantja meg a tőrét és a botot is a másik kezében. Ha ölni nem is de elijeszteni még talán megteszi. Bár a kés borotvaéles, az mégsem olyan gyakorlottan forog Mogrim kezében, hiszen nem mestersége a fegyverhasználat.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 908-927