Nincs játékban - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mil'Ochass | Nincs "kisebb" helyszín |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 8 (141. - 160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
160. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-03 10:57:30
Üzenet elküldve: 2020-05-03 10:57:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Közelharci gyakorlás//
*Míg elérik a gyakorlóteret, addig Ganer válaszol a kérdésére. Az erdőmélyi elf figyelmesen hallgatja a választ és értőn biccent az elhangzottakra.*
- Azt gondolom, kiállni magadért nem képzettség függvénye, de a hatékonyságon bizonyosan javíthatunk. Egyet se félj. *Mosolyog barátságosan a gnómra. Nem kell ahhoz valakinek mesterharcosnak lennie, hogy kiálljon magáért. Olykor páncélos lovagok futnak meg a csata hevében, míg a földművesek utolsó leheletükig védik a sajátjukat.
Amikor elérik a homokkal hintett gyakorlóteret, a körbe hívja Ganert és míg a másik kérdésére várja a feleletet, végignéz a fiatal férfi alkatán. Értő szemmel méri fel a számára is nyilvánvaló dolgokat. Ganer valóban jó fizikumban van, ránézésre erősebb alkatú, mint a csuhátlan csuhás. Az ügyességéről és a gyorsaságáról egyelőre nem tud véleményt alkotni, de ez később kiderülhet. Saját bevallása szerint nem ért jól a fegyverekhez, a pusztakezes küzdelemhez pedig talán még annyit sem.
A dicséretre szerényen elmosolyodik, lombzöld tekintete az ifjú gnóm arcát fürkészi. Valóban legendásnak mondják, de az erdőmélyi elf megbékélne azzal, ha soha többé nem kellene harcolnia. De erre sajnos kevés esélye van.*
- Kezdjünk egy kis gyakorlóharccal, egy-két ütésváltás, hogy lássam, hogy mozogsz. Rendben? *Kérdi, majd saját gyakorlókardját maga elé emelve, enyhén oldalt áll Ganernek, térdeit megrogyasztva néz farkasszemet a gnómmal. Ha ő is készen áll, kezdődhet a harc.*
//Közelharci gyakorlás//
*Míg elérik a gyakorlóteret, addig Ganer válaszol a kérdésére. Az erdőmélyi elf figyelmesen hallgatja a választ és értőn biccent az elhangzottakra.*
- Azt gondolom, kiállni magadért nem képzettség függvénye, de a hatékonyságon bizonyosan javíthatunk. Egyet se félj. *Mosolyog barátságosan a gnómra. Nem kell ahhoz valakinek mesterharcosnak lennie, hogy kiálljon magáért. Olykor páncélos lovagok futnak meg a csata hevében, míg a földművesek utolsó leheletükig védik a sajátjukat.
Amikor elérik a homokkal hintett gyakorlóteret, a körbe hívja Ganert és míg a másik kérdésére várja a feleletet, végignéz a fiatal férfi alkatán. Értő szemmel méri fel a számára is nyilvánvaló dolgokat. Ganer valóban jó fizikumban van, ránézésre erősebb alkatú, mint a csuhátlan csuhás. Az ügyességéről és a gyorsaságáról egyelőre nem tud véleményt alkotni, de ez később kiderülhet. Saját bevallása szerint nem ért jól a fegyverekhez, a pusztakezes küzdelemhez pedig talán még annyit sem.
A dicséretre szerényen elmosolyodik, lombzöld tekintete az ifjú gnóm arcát fürkészi. Valóban legendásnak mondják, de az erdőmélyi elf megbékélne azzal, ha soha többé nem kellene harcolnia. De erre sajnos kevés esélye van.*
- Kezdjünk egy kis gyakorlóharccal, egy-két ütésváltás, hogy lássam, hogy mozogsz. Rendben? *Kérdi, majd saját gyakorlókardját maga elé emelve, enyhén oldalt áll Ganernek, térdeit megrogyasztva néz farkasszemet a gnómmal. Ha ő is készen áll, kezdődhet a harc.*
159. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-02 23:02:42
Üzenet elküldve: 2020-05-02 23:02:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A sérült//
//Pycta, Nolliro, Mulaerya//
*A N'othrymba érve két elfet lát, akik láthatóan együtt vannak és Aravient visszaindulni az őrségbe. Az egyik egy saroglyán fekszik, ájultnak tűnik és a combján egy átvérzett kötést lát. A másik hosszúéletű a társa lehet, mert közel áll hozzá és ránézésre nem is kíván távolabb menni.
Talán épp akkor érkezik, amikor még hallja, hogy hol és hogyan szerezte a sebet. Erdőmélye veszélyes hely, ez minden kétségen felül áll, de hogy egy lándzsa okozta, az meglepi.
Az egyik elf vizet hoz egy anyagkancsóban és két kupát, az erdőmélyi elf pedig a sérült társához lép.*
- Pycta del Ventus vagyok, az Erdő Szívének szerzetese, mindent megteszek, hogy a társad meggyógyítsam. *Letérdel a fekvő, sokkosnak tetsző elf mellé, óvatosan elkezdi kibontani a sebet takaró átvérzett kötést, hogy ellenőrizhesse a sebesülés mértékét, mielőtt belekezdene a gyógyításba.
A rövid beszámolóból és a vérzésből arra következtet, hogy a sebesülés nemrég keletkezett és bár ellátták, de Erdőmélyéről hosszú az út és ha ezen a lábon jött el, akkor rengeteg vért veszíthetett.*
- Előbb kitisztítom a sebet, utána pedig az Erdő Szívének erejével begyógyítom. De a vérveszteséggel nem tudok mit kezdeni, pihennie kell, hogy erőre kapjon. Addig itt maradhattok. *Mondja az elf lánynak, majd míg válaszol, addig előveszi a magával hozott bájitalt és lehúzza. Nem fűz magyarázatot hozzá, ezzel a gyógyítás sikerességét segíti.
Közben vizet forraltat, gyolcsot és kötszert hozat. Mielőtt ellátná a sérülést alaposan kezet most, majd csak azután kezd neki a seb kitisztításának.*
- Mi vagy ki okozta ezt a sebet Erdőmélyén?
*Érdeklődik közben, mert ő és Lyzendra sokáig éltek a vadonban, de ilyenbe sosem futottak bele.
Szerencse, hogy a lány eszméletlen, mert nem volna kellemes érzés, de alaposnak kell lennie. Ha úgy gyógyítja be a sebet, hogy valami szennyeződés van benne, a seb talán begyógyulna, de beláthatatlan következményei lehetnének.
Amint végzett, neki is kezd a varázslatnak, amelyet a Fákban Lakó erejéből képes használni.*
- A mellkasára kell majd tennem a kezem, hogy használhassam a varázslatot. *Úgy gondolja, ezt el kell mondania, nehogy félreérthesse a mozdulatát a másik hosszúéletű.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
//Pycta, Nolliro, Mulaerya//
*A N'othrymba érve két elfet lát, akik láthatóan együtt vannak és Aravient visszaindulni az őrségbe. Az egyik egy saroglyán fekszik, ájultnak tűnik és a combján egy átvérzett kötést lát. A másik hosszúéletű a társa lehet, mert közel áll hozzá és ránézésre nem is kíván távolabb menni.
Talán épp akkor érkezik, amikor még hallja, hogy hol és hogyan szerezte a sebet. Erdőmélye veszélyes hely, ez minden kétségen felül áll, de hogy egy lándzsa okozta, az meglepi.
Az egyik elf vizet hoz egy anyagkancsóban és két kupát, az erdőmélyi elf pedig a sérült társához lép.*
- Pycta del Ventus vagyok, az Erdő Szívének szerzetese, mindent megteszek, hogy a társad meggyógyítsam. *Letérdel a fekvő, sokkosnak tetsző elf mellé, óvatosan elkezdi kibontani a sebet takaró átvérzett kötést, hogy ellenőrizhesse a sebesülés mértékét, mielőtt belekezdene a gyógyításba.
A rövid beszámolóból és a vérzésből arra következtet, hogy a sebesülés nemrég keletkezett és bár ellátták, de Erdőmélyéről hosszú az út és ha ezen a lábon jött el, akkor rengeteg vért veszíthetett.*
- Előbb kitisztítom a sebet, utána pedig az Erdő Szívének erejével begyógyítom. De a vérveszteséggel nem tudok mit kezdeni, pihennie kell, hogy erőre kapjon. Addig itt maradhattok. *Mondja az elf lánynak, majd míg válaszol, addig előveszi a magával hozott bájitalt és lehúzza. Nem fűz magyarázatot hozzá, ezzel a gyógyítás sikerességét segíti.
Közben vizet forraltat, gyolcsot és kötszert hozat. Mielőtt ellátná a sérülést alaposan kezet most, majd csak azután kezd neki a seb kitisztításának.*
- Mi vagy ki okozta ezt a sebet Erdőmélyén?
*Érdeklődik közben, mert ő és Lyzendra sokáig éltek a vadonban, de ilyenbe sosem futottak bele.
Szerencse, hogy a lány eszméletlen, mert nem volna kellemes érzés, de alaposnak kell lennie. Ha úgy gyógyítja be a sebet, hogy valami szennyeződés van benne, a seb talán begyógyulna, de beláthatatlan következményei lehetnének.
Amint végzett, neki is kezd a varázslatnak, amelyet a Fákban Lakó erejéből képes használni.*
- A mellkasára kell majd tennem a kezem, hogy használhassam a varázslatot. *Úgy gondolja, ezt el kell mondania, nehogy félreérthesse a mozdulatát a másik hosszúéletű.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
158. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-02 18:08:46
Üzenet elküldve: 2020-05-02 18:08:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Graril, Arja, Tuldhron//
// Házhozszállítás //
*a kis csapat lassan meg is közelítette a végcélt. Mié'Ochass falait. Van már pár hatja, hogy Graril utoljára itt járt, mindenesetre a környék semmit nem változott.*
- Igen, ez Mil'Ochass, az Ezer Levél Hona. Javaslom induljunk el a kapukhoz. Tuldhron te mondd el, hogy mi járatban vagyunk itt, és ne csodálkozzatok, ha már ott a kapuban elkérik a fegyvereinket. Biztonságban vagyunk, nem kell semmitől sem tartani. Bár az íjat nem tudom, hogyan fogjuk bevinni.*-mondja a férfi, és ameddig elérik a kapukat, töri a fejét.*
- Hivatkozzatok a megrendelőre! Az talán segít.*-szól határozottan a férfi.*
// Házhozszállítás //
*a kis csapat lassan meg is közelítette a végcélt. Mié'Ochass falait. Van már pár hatja, hogy Graril utoljára itt járt, mindenesetre a környék semmit nem változott.*
- Igen, ez Mil'Ochass, az Ezer Levél Hona. Javaslom induljunk el a kapukhoz. Tuldhron te mondd el, hogy mi járatban vagyunk itt, és ne csodálkozzatok, ha már ott a kapuban elkérik a fegyvereinket. Biztonságban vagyunk, nem kell semmitől sem tartani. Bár az íjat nem tudom, hogyan fogjuk bevinni.*-mondja a férfi, és ameddig elérik a kapukat, töri a fejét.*
- Hivatkozzatok a megrendelőre! Az talán segít.*-szól határozottan a férfi.*
157. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-02 17:14:41
Üzenet elküldve: 2020-05-02 17:14:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Őrség//
//A betoppanó//
//A sérült//
//Említés szinten házhozszállítók//
*Megszaporodnak a látogatók a kapu előtt. Előbb a betoppanó szőke lány, most a sebesültek és mintha már újra állna valaki vagy valakik a kapu előtt.*
- Mi van itt? *Kérdi inkább csak magától Araiven sóhajtva, halkan.
Elküldet Pyctáért és meghallgatja a sérülttel érkező válaszait.*
- Most már biztonságban vagytok, de nekem vissza kell lassan mennem a kapuba. *Neki alapvetően az őrség a feladata, nem a vendégek kísérete.*
- Intézem. *Válaszol Mulaeyra szavaira, majd megkér egy elfet, hogy hozzon inni nekik.
Közben megérkezik Pycta, így csak biccent neki és mutat a sebesült felé.*
- Ők azok, me'ochass. *Majd már indul is vissza a kapuba a betoppanóhoz és kíséri befelé, de újabb érkezők jelennek meg a kapu előtt. A hangokból ítélve többen és valami furcsa hátason, mert az ne, ló, ebben biztos.*
- Kérlek, haladj befelé, a központi lombházban kapsz enni és inni és értesítem a közösség vezetőjét is. *Mondja Ennanak, majd egy elf őrre indítja tovább a lányt, akinek elmondja, merre kísérje és kinek szóljon.
Aravien pedig visszatér a kapuhoz.*
//A betoppanó//
//A sérült//
//Említés szinten házhozszállítók//
*Megszaporodnak a látogatók a kapu előtt. Előbb a betoppanó szőke lány, most a sebesültek és mintha már újra állna valaki vagy valakik a kapu előtt.*
- Mi van itt? *Kérdi inkább csak magától Araiven sóhajtva, halkan.
Elküldet Pyctáért és meghallgatja a sérülttel érkező válaszait.*
- Most már biztonságban vagytok, de nekem vissza kell lassan mennem a kapuba. *Neki alapvetően az őrség a feladata, nem a vendégek kísérete.*
- Intézem. *Válaszol Mulaeyra szavaira, majd megkér egy elfet, hogy hozzon inni nekik.
Közben megérkezik Pycta, így csak biccent neki és mutat a sebesült felé.*
- Ők azok, me'ochass. *Majd már indul is vissza a kapuba a betoppanóhoz és kíséri befelé, de újabb érkezők jelennek meg a kapu előtt. A hangokból ítélve többen és valami furcsa hátason, mert az ne, ló, ebben biztos.*
- Kérlek, haladj befelé, a központi lombházban kapsz enni és inni és értesítem a közösség vezetőjét is. *Mondja Ennanak, majd egy elf őrre indítja tovább a lányt, akinek elmondja, merre kísérje és kinek szóljon.
Aravien pedig visszatér a kapuhoz.*
156. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-02 16:00:53
Üzenet elküldve: 2020-05-02 16:00:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Közelharci gyakorlás//
*Mire a ligethez ér, addigra már Pycta javában szorgoskodik, épp egy virág ültetésén. A közeli morranásra a hang irányába kapja a fejét, de rájön, hogy ez csak Xazur lehet, így olyan nagy baj nem lesz, ha a gazdája is itt van.*
- Jó reggelt Pycta! *Ő is mosollyal köszönti a harcos elfet. Az férfi türelmesen elmondja neki, hogy a liget az inkább szent hely, mintsem gyakorlás vagy viadalok helyszíne. A gnóm megértően bólint és követi fegyverével a csuhátlan csuhást. A karámok melletti edző területre érnek, ami már alkalmasabb helynek néz ki egy kis gyakorlásra. Pycta kérdésére nem nehéz válaszolnia.*
- Eddig az elmémet edzettem az elementális tudományok miatt, de szeretném, ha valamennyire fegyverhasználatban is elboldogulnék, ha netán megtámadnak. Jelenleg inkább elfutni tudnék, mint kiállni magamért. *Kissé sajnálkozva mondja az igazságot a másiknak, hiszen sem elementális védelemmel nem rendelkezik még, sem közelharci tudással. Közben megérkeznek a porral felszórt körbe, ami a gyakorlás helyszíne lesz. Éles kardját leteszi a gyakorlótél szélén és leveszi a bőr felsőjét is, hogy könnyebben tudjon mozogni. Lenge lenvászon felső marad rajta, ami alatt azért erőteljes alkata jól kivehető. Bár nem járatos a fegyverekben és fegyver nélküli harcokban, elmondható róla, hogy nagyon jó erőben van. Arra papa házának építésén is rengeteget dolgozott fejszével, sok gerendát emelt és annyi fizikai munkát végzett, ami, már igen erőteljessé tette testalkatát. Erővel azonban még így sem sokra megy önmagában. Miközben átveszi a gyakorlókardot igyekszik válaszolni az elf kérdésére.*
- Általános szinten értek hozzá. Van némi alapom, de ezzel még nem mernék kiállni magamat sem megvédeni. *Nem az a hencegő fajta, aki a semmi tudását szeret fitogtatni. Őszintén vallja be a nála jóval tapasztaltabbnak, hogy tudása csekélyke mértékű. Még egy gondolattal mosolyogva toldja meg előző szavait.*
- Már azzal is megelégednék, ha feleannyira megtanulok harcolni, mint te. *Ezt őszinte dicséretnek szánja, hiszen a közösségben mindenki tudja, hogy Pycta az egyik legnagyobb tudású harcos.*
//Közelharci gyakorlás//
*Mire a ligethez ér, addigra már Pycta javában szorgoskodik, épp egy virág ültetésén. A közeli morranásra a hang irányába kapja a fejét, de rájön, hogy ez csak Xazur lehet, így olyan nagy baj nem lesz, ha a gazdája is itt van.*
- Jó reggelt Pycta! *Ő is mosollyal köszönti a harcos elfet. Az férfi türelmesen elmondja neki, hogy a liget az inkább szent hely, mintsem gyakorlás vagy viadalok helyszíne. A gnóm megértően bólint és követi fegyverével a csuhátlan csuhást. A karámok melletti edző területre érnek, ami már alkalmasabb helynek néz ki egy kis gyakorlásra. Pycta kérdésére nem nehéz válaszolnia.*
- Eddig az elmémet edzettem az elementális tudományok miatt, de szeretném, ha valamennyire fegyverhasználatban is elboldogulnék, ha netán megtámadnak. Jelenleg inkább elfutni tudnék, mint kiállni magamért. *Kissé sajnálkozva mondja az igazságot a másiknak, hiszen sem elementális védelemmel nem rendelkezik még, sem közelharci tudással. Közben megérkeznek a porral felszórt körbe, ami a gyakorlás helyszíne lesz. Éles kardját leteszi a gyakorlótél szélén és leveszi a bőr felsőjét is, hogy könnyebben tudjon mozogni. Lenge lenvászon felső marad rajta, ami alatt azért erőteljes alkata jól kivehető. Bár nem járatos a fegyverekben és fegyver nélküli harcokban, elmondható róla, hogy nagyon jó erőben van. Arra papa házának építésén is rengeteget dolgozott fejszével, sok gerendát emelt és annyi fizikai munkát végzett, ami, már igen erőteljessé tette testalkatát. Erővel azonban még így sem sokra megy önmagában. Miközben átveszi a gyakorlókardot igyekszik válaszolni az elf kérdésére.*
- Általános szinten értek hozzá. Van némi alapom, de ezzel még nem mernék kiállni magamat sem megvédeni. *Nem az a hencegő fajta, aki a semmi tudását szeret fitogtatni. Őszintén vallja be a nála jóval tapasztaltabbnak, hogy tudása csekélyke mértékű. Még egy gondolattal mosolyogva toldja meg előző szavait.*
- Már azzal is megelégednék, ha feleannyira megtanulok harcolni, mint te. *Ezt őszinte dicséretnek szánja, hiszen a közösségben mindenki tudja, hogy Pycta az egyik legnagyobb tudású harcos.*
155. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-02 15:27:53
Üzenet elküldve: 2020-05-02 15:27:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A sérült //
* Elindulnak befelé, Eyra követi az őrt, mely mutatja neki az utat. *
- Erdőmélyén szerezte a sebet, egy lándzsa okozta. Aggódom érte, mert azóta meg sem álltunk. Azt mondta, itt gyógyítóra lelhetünk, hát elhoztam idáig.
* Ismét Nol szivárgó sebére néz, látja, hogy kínlódik fájdalmában. Aztán barátnőjéről felemeli tekintetét, mert szeretné látni, merre viszik őket.
Amint átlépik a kaput, egy barátságosnak vélt elf falu bontakozik ki szemei előtt. Békésnek és nyugodtnak tűnik, de tudja, hogy nem ítélhet első ránézésre. Érzékeli maguk körül a kíváncsi tekinteteket, most viszont egyáltalán nem tud idegenekkel foglalkozni, nem törődik velük, hisz nem bájcsevejre jöttek. Amint egy széles falépcsőhöz érnek, felpillant, elbűvöli a látvány. *
~ Ez vezethet a központi faházhoz. Remélem, tényleg segítenek rajta. ~
* Amint elindulnak a lépcsőn, látja, hogy Nol még az eddigieknél is jobban szenved, a sebe felé kapna, de aztán nem tudja, hogy szándékosan szorítja kezét a csípőjére, vagy egyszerűen csak az ájulás mezsgyéjén nem ér el addig. A lépcső tetején megtorpan egy pillanatra, érzékeli, hogy hozzá beszél az őr, de kell néhány másodperc, míg felfogja, mit is kérdez. *
- A víz most nagyon jól esne, köszönöm. Kérem, hozzon neki is, már órák óta nem ittunk.
* Ha most még esetleg nem is tud inni Nol, legalább kissé fellocsolhatják. Habár már Eyra sem tudja igazán, hogyan érzi magát barátnője. Úgy tűnik, mintha ébren lenne, egyik kezével a saroglyát szorongatja. De nem akar rákérdezni nála, úgy véli, hátha megint olyan érthetetlen motyogás hagyná el ajkait. Így hát inkább a körülöttük lévőket figyeli, mert észleli, hogy mások is vannak idefent, de minden áron Nol közelében marad. Nem tudja, hogy a gyógyító köztük van-e már, így kivárja, hogy odalépjen valaki hozzájuk. *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.02 15:29:38
* Elindulnak befelé, Eyra követi az őrt, mely mutatja neki az utat. *
- Erdőmélyén szerezte a sebet, egy lándzsa okozta. Aggódom érte, mert azóta meg sem álltunk. Azt mondta, itt gyógyítóra lelhetünk, hát elhoztam idáig.
* Ismét Nol szivárgó sebére néz, látja, hogy kínlódik fájdalmában. Aztán barátnőjéről felemeli tekintetét, mert szeretné látni, merre viszik őket.
Amint átlépik a kaput, egy barátságosnak vélt elf falu bontakozik ki szemei előtt. Békésnek és nyugodtnak tűnik, de tudja, hogy nem ítélhet első ránézésre. Érzékeli maguk körül a kíváncsi tekinteteket, most viszont egyáltalán nem tud idegenekkel foglalkozni, nem törődik velük, hisz nem bájcsevejre jöttek. Amint egy széles falépcsőhöz érnek, felpillant, elbűvöli a látvány. *
~ Ez vezethet a központi faházhoz. Remélem, tényleg segítenek rajta. ~
* Amint elindulnak a lépcsőn, látja, hogy Nol még az eddigieknél is jobban szenved, a sebe felé kapna, de aztán nem tudja, hogy szándékosan szorítja kezét a csípőjére, vagy egyszerűen csak az ájulás mezsgyéjén nem ér el addig. A lépcső tetején megtorpan egy pillanatra, érzékeli, hogy hozzá beszél az őr, de kell néhány másodperc, míg felfogja, mit is kérdez. *
- A víz most nagyon jól esne, köszönöm. Kérem, hozzon neki is, már órák óta nem ittunk.
* Ha most még esetleg nem is tud inni Nol, legalább kissé fellocsolhatják. Habár már Eyra sem tudja igazán, hogyan érzi magát barátnője. Úgy tűnik, mintha ébren lenne, egyik kezével a saroglyát szorongatja. De nem akar rákérdezni nála, úgy véli, hátha megint olyan érthetetlen motyogás hagyná el ajkait. Így hát inkább a körülöttük lévőket figyeli, mert észleli, hogy mások is vannak idefent, de minden áron Nol közelében marad. Nem tudja, hogy a gyógyító köztük van-e már, így kivárja, hogy odalépjen valaki hozzájuk. *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.02 15:29:38
154. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-01 22:14:01
Üzenet elküldve: 2020-05-01 22:14:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú//
//Pycta, Lyz, Umon//
//Zárás//
*Umon végül elhagyja Mil'Ochasst és végképp kilép az életükből. Az átkozott szerzetes pedig eltűnik a kerítés mögött, magába zárja az erdő. Ez nem az az erdő, ahol megismerkedtek, de ugyanúgy a Fákban Lakó birodalma, mint Erdőmélye.
Megöleli Lyzt és hagyja, hogy a szőke íjász lány kisírja magát. Hagyja, hadd hulljanak a könnyei és eressze el könnyeivel együtt Umont is. Mindkettőjük számára fontos személy lépett most ki az életükből, akivel úgy gondolták, végig együtt lesznek. De nem így lett és ezt nekik el kell fogadniuk.*
- Nem lesz baja. *Nyugtatja a vállára boruló, annak ellenére is, hogy fogalma sincs, merre veti a sors Umont.
A kislány homlokát újra ellenőrzi, amikor Lyz elereszti, ideje visszafektetni és megnézni, lázas-e még. Egy kis tea is jót tenne neki, mert előző este nem sokat ivott. Nem nagyon szólal meg, hagyja, hogy Lyz magában dolgozza fel barátjuk elvesztését. Bár nem halt meg, valahogy érzi, sosem fognak újra így találkozni. Annak ellenére sem, hogy Umon azt mondta, látják még egymást.
Csendben tevékenykedik, inni, enni ad Nievnek, amit szeretne, de teát mindenképp innia kell. Egy kis mézzel, úgy biztosan megissza. Ha eljön az ideje, majd megbeszélik együtt.*
//A sérült//
*A N'othrym felől érkezik az egyik őr sietősen, állítólag egy sérült elfet hoztak be a faluba. Egy másik elf lány kísérte, a sebe súlyosnak tűnik.
Az erdőmélyi elf magára kap egy ujjatlan mellényt és úgy, ahogy van, mezítláb indul el a központi lombház felé csakugyan sietős léptekkel.
Hála az Erdő Szívének rendelkezik olyan hatalommal, hogy gyógyítson, főleg a Szent Fa közelében, de a biztonság kedvéért felkap egy üvegcse bájitalt, amellyel képességeit javíthatja, hogy hatékonyabb legyen a gyógyítás.
A központi lombházba érve egyenesen felsiet a lépcsőkön a lombszintre épült épületbe, hogy megkeresse a sebesültet.*
- Merre van? *Kérdi nyugodt hangon, majd lombszín szemeivel a sebesültet keresi, hogy mielőbb megvizsgálhassa a sebet.*
//Búcsú//
//Pycta, Lyz, Umon//
//Zárás//
*Umon végül elhagyja Mil'Ochasst és végképp kilép az életükből. Az átkozott szerzetes pedig eltűnik a kerítés mögött, magába zárja az erdő. Ez nem az az erdő, ahol megismerkedtek, de ugyanúgy a Fákban Lakó birodalma, mint Erdőmélye.
Megöleli Lyzt és hagyja, hogy a szőke íjász lány kisírja magát. Hagyja, hadd hulljanak a könnyei és eressze el könnyeivel együtt Umont is. Mindkettőjük számára fontos személy lépett most ki az életükből, akivel úgy gondolták, végig együtt lesznek. De nem így lett és ezt nekik el kell fogadniuk.*
- Nem lesz baja. *Nyugtatja a vállára boruló, annak ellenére is, hogy fogalma sincs, merre veti a sors Umont.
A kislány homlokát újra ellenőrzi, amikor Lyz elereszti, ideje visszafektetni és megnézni, lázas-e még. Egy kis tea is jót tenne neki, mert előző este nem sokat ivott. Nem nagyon szólal meg, hagyja, hogy Lyz magában dolgozza fel barátjuk elvesztését. Bár nem halt meg, valahogy érzi, sosem fognak újra így találkozni. Annak ellenére sem, hogy Umon azt mondta, látják még egymást.
Csendben tevékenykedik, inni, enni ad Nievnek, amit szeretne, de teát mindenképp innia kell. Egy kis mézzel, úgy biztosan megissza. Ha eljön az ideje, majd megbeszélik együtt.*
//A sérült//
*A N'othrym felől érkezik az egyik őr sietősen, állítólag egy sérült elfet hoztak be a faluba. Egy másik elf lány kísérte, a sebe súlyosnak tűnik.
Az erdőmélyi elf magára kap egy ujjatlan mellényt és úgy, ahogy van, mezítláb indul el a központi lombház felé csakugyan sietős léptekkel.
Hála az Erdő Szívének rendelkezik olyan hatalommal, hogy gyógyítson, főleg a Szent Fa közelében, de a biztonság kedvéért felkap egy üvegcse bájitalt, amellyel képességeit javíthatja, hogy hatékonyabb legyen a gyógyítás.
A központi lombházba érve egyenesen felsiet a lépcsőkön a lombszintre épült épületbe, hogy megkeresse a sebesültet.*
- Merre van? *Kérdi nyugodt hangon, majd lombszín szemeivel a sebesültet keresi, hogy mielőbb megvizsgálhassa a sebet.*
153. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-01 20:43:35
Üzenet elküldve: 2020-05-01 20:43:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Graril, Arja, Tuldhron//
// Házhozszállítás //
*A Tavernában a vörös hajú fiatal elf (legalábbis Arja fiatalnak gondolja, de persze lehet hogy nem is annyira fiatal ~ezek az elfek olyan mások~) igazán kedves és készséges volt, megkapták a vizüket és az állatokat is meg tudták itatni a pataknál.
Még pontos útmutatást is kaptak, Arja egészen megnyugszik, hogy akkor most már valóban nem lehet messze az elf falu, amiről Graril mesélt.
Mégis hirtelen váratlan tárul szeme elé a látvány, ahogy egyre mélyebben lovagolnak az erdőben: a messzire futó magas cölöpkerítés, őrtornyokkal, egy nagy kapu két oldalán, az odabenti hatalmas, magas lombkoronájú fák, ligetek, amiken több helyütt is Arja kötélhágcsókat, lengőhidakat lát, ahogy jobban megbámulja. Hirtelen nagyon kíváncsi lesz.
Lassít.*
- Ez lenne az? Milókassz? *kérdezi súgva Grarilt, hátrafordulva, nem is tudja igazán, miért suttog, hiszen nincs mitől tartaniuk itt senkitől majd, sőt, mégis egy ideig megáll, és bámulja, legeltetve a szemét a látványon, ami elé tárul a magas védfalak takarásában.
Aztán nekidurálja magát, és megindul Keirával, bízva benne, hogy a többiek is vele tartanak.
A kapunál aztán megáll, és a többiekre pillant.*
- Inkább rátok hagyom! *súgja, hiszen Tuldhron hozta el a harangokat, Graril meg már járt is itt, meg különben is, ő az, aki a biztonságukért felel.
Mondja el ő, hogy kik ők, és miért jöttek!
Aztán biztosan beengedik őket, ebben Arja nem kételkedik.*
// Házhozszállítás //
*A Tavernában a vörös hajú fiatal elf (legalábbis Arja fiatalnak gondolja, de persze lehet hogy nem is annyira fiatal ~ezek az elfek olyan mások~) igazán kedves és készséges volt, megkapták a vizüket és az állatokat is meg tudták itatni a pataknál.
Még pontos útmutatást is kaptak, Arja egészen megnyugszik, hogy akkor most már valóban nem lehet messze az elf falu, amiről Graril mesélt.
Mégis hirtelen váratlan tárul szeme elé a látvány, ahogy egyre mélyebben lovagolnak az erdőben: a messzire futó magas cölöpkerítés, őrtornyokkal, egy nagy kapu két oldalán, az odabenti hatalmas, magas lombkoronájú fák, ligetek, amiken több helyütt is Arja kötélhágcsókat, lengőhidakat lát, ahogy jobban megbámulja. Hirtelen nagyon kíváncsi lesz.
Lassít.*
- Ez lenne az? Milókassz? *kérdezi súgva Grarilt, hátrafordulva, nem is tudja igazán, miért suttog, hiszen nincs mitől tartaniuk itt senkitől majd, sőt, mégis egy ideig megáll, és bámulja, legeltetve a szemét a látványon, ami elé tárul a magas védfalak takarásában.
Aztán nekidurálja magát, és megindul Keirával, bízva benne, hogy a többiek is vele tartanak.
A kapunál aztán megáll, és a többiekre pillant.*
- Inkább rátok hagyom! *súgja, hiszen Tuldhron hozta el a harangokat, Graril meg már járt is itt, meg különben is, ő az, aki a biztonságukért felel.
Mondja el ő, hogy kik ők, és miért jöttek!
Aztán biztosan beengedik őket, ebben Arja nem kételkedik.*
152. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-01 20:23:51
Üzenet elküldve: 2020-05-01 20:23:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú//
//Pycta, Lyz, Umon//
//Zárás//
*Lyz emlékszik, hosszú életének áldása vagy átka az emlékezet. Relatív. Néha jó volna a fájdalmasabb emlékeket elsikálni, ám a nosztalgia szép pillanati miatt cseppet sem bánja, hogy mint egy színdarab részleteire, úgy emlékszik a régebbi pillanatokra is. Ahogy Umon elmosolyodik, keserédes mosoly húzódik Lyz ajkaira is, melyet a búcsú keserít. A szoba felől érkező nesz, s aztán Umon köszöntőjéből emelkedő pohár. *
- Niev *pillant a kis kukucskáló felé félig felemelkedve a székről, de Pycta hamarabb odalép a gyermekért, így Lyz visszaereszkedik a székre, csak egy gyengéd simítást tesz a szőke fürtös homlokon.
Szertette volna Umont ellátni az útra, de ő elhárítja a csomagot, melyre Lyz nem kezd erősködni. A felszerelés leoldását egyre magába zárkózva figyeli, s hallgatja a hozzájuk fűzött szavakat. Ajka egyre hasonlóbb egy vékony tőr pengéjéhez, s talán éppen ennyi csak, ami arra utal, hogy tudatosodik benne, ez valóban megtörténik. Hiába, Lyz tartással viseli a fájdalmas pillanatokat, tán túlzottan is, bár otthon van, és családja körében. Porcelán arca nem rezzen, csak szempillája csukódik-nyílik egymás után, ködösödő tekintete előtt, s orra pirul meg egy kicsit mely utal a belső kavalkádra. Haloványan mosolyodik, mikor a bokor alatt említi újbóli felbukkanását, hisz így volt ez először is. Ám belül, bármennyire is marja a búcsú, nem akarja nehezíteni könnyekkel.*
- Vigyázz magadra! *Suttogja miközben megöleli, szorít egy kicsit rajta, de végül csak elengedi. Útnak, mint a szabad madarat, akinek a világ az otthona. Hátrál családjához, s a korlátba kapaszkodva nézi ahogy az egykor átkozott szerzetes lelépked a lépcsőn. Pycta ölelésre tárt karja periférián látja, vagy talán inkább érzi azt. Kevesek előtt vetheti le a tartását, ám most talán megengedhet magának egy legördülő könnycseppet, és egy kis szipogást, amikor odalép az ölelésbe. Egyik kezét Pycta háta mögött fonja kedvese köré, másikkal Nievesha lábacskájára simít, így zárja a kört a családi ölelésben. Tekintetével Umont követi, s mikor nem látja már a sűrűben, fejét Pycta vállára hajtja egy mély sóhaj kíséretében, mellyel nem szab már határt könnyinek. Hangtalan áztatják el a támaszt nyújtó vállat.*
- Tudom... _ha_ úgy akarja. *rebegi halkan.*
//Búcsú//
//Pycta, Lyz, Umon//
//Zárás//
*Lyz emlékszik, hosszú életének áldása vagy átka az emlékezet. Relatív. Néha jó volna a fájdalmasabb emlékeket elsikálni, ám a nosztalgia szép pillanati miatt cseppet sem bánja, hogy mint egy színdarab részleteire, úgy emlékszik a régebbi pillanatokra is. Ahogy Umon elmosolyodik, keserédes mosoly húzódik Lyz ajkaira is, melyet a búcsú keserít. A szoba felől érkező nesz, s aztán Umon köszöntőjéből emelkedő pohár. *
- Niev *pillant a kis kukucskáló felé félig felemelkedve a székről, de Pycta hamarabb odalép a gyermekért, így Lyz visszaereszkedik a székre, csak egy gyengéd simítást tesz a szőke fürtös homlokon.
Szertette volna Umont ellátni az útra, de ő elhárítja a csomagot, melyre Lyz nem kezd erősködni. A felszerelés leoldását egyre magába zárkózva figyeli, s hallgatja a hozzájuk fűzött szavakat. Ajka egyre hasonlóbb egy vékony tőr pengéjéhez, s talán éppen ennyi csak, ami arra utal, hogy tudatosodik benne, ez valóban megtörténik. Hiába, Lyz tartással viseli a fájdalmas pillanatokat, tán túlzottan is, bár otthon van, és családja körében. Porcelán arca nem rezzen, csak szempillája csukódik-nyílik egymás után, ködösödő tekintete előtt, s orra pirul meg egy kicsit mely utal a belső kavalkádra. Haloványan mosolyodik, mikor a bokor alatt említi újbóli felbukkanását, hisz így volt ez először is. Ám belül, bármennyire is marja a búcsú, nem akarja nehezíteni könnyekkel.*
- Vigyázz magadra! *Suttogja miközben megöleli, szorít egy kicsit rajta, de végül csak elengedi. Útnak, mint a szabad madarat, akinek a világ az otthona. Hátrál családjához, s a korlátba kapaszkodva nézi ahogy az egykor átkozott szerzetes lelépked a lépcsőn. Pycta ölelésre tárt karja periférián látja, vagy talán inkább érzi azt. Kevesek előtt vetheti le a tartását, ám most talán megengedhet magának egy legördülő könnycseppet, és egy kis szipogást, amikor odalép az ölelésbe. Egyik kezét Pycta háta mögött fonja kedvese köré, másikkal Nievesha lábacskájára simít, így zárja a kört a családi ölelésben. Tekintetével Umont követi, s mikor nem látja már a sűrűben, fejét Pycta vállára hajtja egy mély sóhaj kíséretében, mellyel nem szab már határt könnyinek. Hangtalan áztatják el a támaszt nyújtó vállat.*
- Tudom... _ha_ úgy akarja. *rebegi halkan.*
151. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-01 14:18:47
Üzenet elküldve: 2020-05-01 14:18:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Őrség//
//A betoppanó//
*Aravien elmosolyodik a zavarra és megszánja a kapu előtt toporgót. Nem akarta zavarba hozni, de a válasza adta magát. Mondhatni, kérte az ostort.*
- Mindennek eljön a maga ideje. *Mondja széles mosollyal, majd miközben lemászok a kerítés őröknek kialakított részéről, megnyugtatja a lányt.*
- Gyere, beengedlek. *A kapunál retesz csattan és kinyílik a kapu kisebb ajtaja, ahogy a gyalogosforgalmat szokták intézni. Eszében sincs egy nyelvöltéssel elküldeni a másikat. Az elég gyerekes volna.*
- Ugye nem vagy valami gonosz, sa'terethi fajzat? *Kérdi utat engedve befelé.*
- Mert azokat errefelé nem szeretik. *Mosolyog a saját tréfáján, hisz mi más volna ez a kis kedélyes csevej a részéről.*
- A Fákban Lakó hozott nálunk, Enna. Én Aravien vagyok. *Viszonozza a bemutatkozást a szőke íjász elf és ha Enna belép a kapun, akkor visszacsukja és bezárja a korábban hallott retesszel.*
- Esetleg éhes vagy vagy szomjas? *Kérdi készségesen.*
- Elkísérlek a N'othrymba, ott kaphatsz mindkettőből. Ha pedig elfáradtál, szívesen biztosítunk neked egy sátrat, hogy kipihenhesd magad. *Ajánlja fel, ha elindulnak befelé a lombházak között a központi épület felé, ami csakugyan a lombok szintjére épült, de több fa tartja.*
- Ha a vezetőnkkel szeretnél beszélni, elvihetlek hozzá is. Nem kell aggódnod, Lyzendra úrnő kedves teremtés.
//A betoppanó//
*Aravien elmosolyodik a zavarra és megszánja a kapu előtt toporgót. Nem akarta zavarba hozni, de a válasza adta magát. Mondhatni, kérte az ostort.*
- Mindennek eljön a maga ideje. *Mondja széles mosollyal, majd miközben lemászok a kerítés őröknek kialakított részéről, megnyugtatja a lányt.*
- Gyere, beengedlek. *A kapunál retesz csattan és kinyílik a kapu kisebb ajtaja, ahogy a gyalogosforgalmat szokták intézni. Eszében sincs egy nyelvöltéssel elküldeni a másikat. Az elég gyerekes volna.*
- Ugye nem vagy valami gonosz, sa'terethi fajzat? *Kérdi utat engedve befelé.*
- Mert azokat errefelé nem szeretik. *Mosolyog a saját tréfáján, hisz mi más volna ez a kis kedélyes csevej a részéről.*
- A Fákban Lakó hozott nálunk, Enna. Én Aravien vagyok. *Viszonozza a bemutatkozást a szőke íjász elf és ha Enna belép a kapun, akkor visszacsukja és bezárja a korábban hallott retesszel.*
- Esetleg éhes vagy vagy szomjas? *Kérdi készségesen.*
- Elkísérlek a N'othrymba, ott kaphatsz mindkettőből. Ha pedig elfáradtál, szívesen biztosítunk neked egy sátrat, hogy kipihenhesd magad. *Ajánlja fel, ha elindulnak befelé a lombházak között a központi épület felé, ami csakugyan a lombok szintjére épült, de több fa tartja.*
- Ha a vezetőnkkel szeretnél beszélni, elvihetlek hozzá is. Nem kell aggódnod, Lyzendra úrnő kedves teremtés.
150. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-01 13:39:18
Üzenet elküldve: 2020-05-01 13:39:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
//Őrség//
//A betoppanó//
*Az őr válasza a köszöntésre nem segít zavarán, máris kezdenek tőle megmutatkozni Enna arcán a halvány piros foltok. A többi szó azonban segít lelkiállapotán - nem várt kedvesség és közvetlenség éri ugyanis a lányt.*
- Hát akkor épp eljött az ideje. *kezd rátalálni önmagára.* - Igen, be! Be szeretnék!
*Csap le a kínálkozó lehetőségre csillogó szemmel. Megigazítja a hátizsákját, meg az íját, és már meg is indul a kapu felé, annak reményében, hogy nem csak heccelésből kérdezik szándékáról. Hiába a barátságos hangnem, ezen a ponton ugyanis még könnyen előfordulhat, hogy csak kacag egyet az őr, nyelvet ölt rá, meg miegymás, aztán elmegy ebédelni, magára hagyva Ennát a kerítés tövében.
Miközben várja a bebocsájtást a kapu előtt, eszébe jut, talán itt ismerhetik - ezt pedig jobb lenne mielőbb kideríteni. Ha szeretik őt, akkor azért, ha meg nemkívánatos személy a kerítésen belül, akkor meg azért. Nehogy véletlen kutyaszorítóban találja magát az ismeretlenben. Így el is kiáltja magát, hogy biztosan hallja az őr, amit mond.*
- A nevem Enna. Ennalinae Traelehnn.
//A betoppanó//
*Az őr válasza a köszöntésre nem segít zavarán, máris kezdenek tőle megmutatkozni Enna arcán a halvány piros foltok. A többi szó azonban segít lelkiállapotán - nem várt kedvesség és közvetlenség éri ugyanis a lányt.*
- Hát akkor épp eljött az ideje. *kezd rátalálni önmagára.* - Igen, be! Be szeretnék!
*Csap le a kínálkozó lehetőségre csillogó szemmel. Megigazítja a hátizsákját, meg az íját, és már meg is indul a kapu felé, annak reményében, hogy nem csak heccelésből kérdezik szándékáról. Hiába a barátságos hangnem, ezen a ponton ugyanis még könnyen előfordulhat, hogy csak kacag egyet az őr, nyelvet ölt rá, meg miegymás, aztán elmegy ebédelni, magára hagyva Ennát a kerítés tövében.
Miközben várja a bebocsájtást a kapu előtt, eszébe jut, talán itt ismerhetik - ezt pedig jobb lenne mielőbb kideríteni. Ha szeretik őt, akkor azért, ha meg nemkívánatos személy a kerítésen belül, akkor meg azért. Nehogy véletlen kutyaszorítóban találja magát az ismeretlenben. Így el is kiáltja magát, hogy biztosan hallja az őr, amit mond.*
- A nevem Enna. Ennalinae Traelehnn.
149. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-01 11:07:08
Üzenet elküldve: 2020-05-01 11:07:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Őrség//
//A betoppanó//
*A kerítés magasába felbukkanó szőke fej valóban egy őrforma elffé. A meglepettségen elmosolyodik Aravien, de nem mond semmit, csak várja a választ.*
- Engem nem kell, én már itt vagyok. *Szól vissza a kurtán-furcsán viszonzott köszöntésére.
Úgy tűnik, a mi járatban kérdés is zavaró volt, mert a félvérnek tetsző lány, mintha csak időt akarna nyerni a válaszra, megismétli a kérdését.*
- Körülnézel? Értem. *Most rajta az ismétlés sora és a tudomásul vételt jelentő szó kimondása.*
- Bajnak nem baj, csak ritkán járnak felénk "körülnézni". *Válaszol a kerítés tetejére támaszkodva.*
- Be szeretnél jönni talán? *Kérdi barátságos hangon a kapu felé intve. Nem tilos a belépés, csak ritka, hogy valaki csak erre bóklászik és a mi járatban kérdésre azzal válaszol, hogy "baj-e", hogy körülnéz erre.
Aravien érdeklődő mosollyal várja a szőke lány válaszát, mert egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ne akarná beengedni a kapu előtt állót.*
//A betoppanó//
*A kerítés magasába felbukkanó szőke fej valóban egy őrforma elffé. A meglepettségen elmosolyodik Aravien, de nem mond semmit, csak várja a választ.*
- Engem nem kell, én már itt vagyok. *Szól vissza a kurtán-furcsán viszonzott köszöntésére.
Úgy tűnik, a mi járatban kérdés is zavaró volt, mert a félvérnek tetsző lány, mintha csak időt akarna nyerni a válaszra, megismétli a kérdését.*
- Körülnézel? Értem. *Most rajta az ismétlés sora és a tudomásul vételt jelentő szó kimondása.*
- Bajnak nem baj, csak ritkán járnak felénk "körülnézni". *Válaszol a kerítés tetejére támaszkodva.*
- Be szeretnél jönni talán? *Kérdi barátságos hangon a kapu felé intve. Nem tilos a belépés, csak ritka, hogy valaki csak erre bóklászik és a mi járatban kérdésre azzal válaszol, hogy "baj-e", hogy körülnéz erre.
Aravien érdeklődő mosollyal várja a szőke lány válaszát, mert egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ne akarná beengedni a kapu előtt állót.*
148. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-05-01 01:40:18
Üzenet elküldve: 2020-05-01 01:40:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
//Őrség//
//A betoppanó//
*Bár úgy közelítette meg a kerítést, hogy tisztában volt vele, valaki bizonyára van mögötte (hiszen kerítések nem kerülnek csak úgy maguktól), mégis meglepődik, mikor megszólítják. A kerítés mögül egy szőke elf dugja ki a fejét, és köszönti Ennát, aki hirtelen zavarában azt sem tudja, hogyan szólaljon meg.*
- Öhm... Téged is! *köszönti viszont az őrforma alakot, és már épp kezdené visszanyerni lélekjelenlétét, mikor elhangzik a kérdés.* - Hogy mi járatban? Hát ééén... Gondoltam, körülnézek erre. *böki ki végül, mivel úgy érzi, itt nem lenne érdemes hazudnia - még ha tudna se.* - Baj?
*Kérdez vissza, de hangjában nem csendül semmi kekeckedés, vagy irónia, csupán őszinte kíváncsiság, és egy parányi tapintat. Igazán nem akar betolakodni sehova sem, ahova nem szabadna. Nem feltétlen kell neki az az ezer levél, ami a kerítésen belül van, megteszi az erdő többi levele is - van abból több is, mint ezer. De azért csak eszi a kíváncsiság, hogy mi lehet itt. Minden tőle telhetőt meg fog hát tenni, hogy körülnézhessen odabent - persze csak addig, amíg nem találja magát kellemetlen helyzetben emiatt.*
//A betoppanó//
*Bár úgy közelítette meg a kerítést, hogy tisztában volt vele, valaki bizonyára van mögötte (hiszen kerítések nem kerülnek csak úgy maguktól), mégis meglepődik, mikor megszólítják. A kerítés mögül egy szőke elf dugja ki a fejét, és köszönti Ennát, aki hirtelen zavarában azt sem tudja, hogyan szólaljon meg.*
- Öhm... Téged is! *köszönti viszont az őrforma alakot, és már épp kezdené visszanyerni lélekjelenlétét, mikor elhangzik a kérdés.* - Hogy mi járatban? Hát ééén... Gondoltam, körülnézek erre. *böki ki végül, mivel úgy érzi, itt nem lenne érdemes hazudnia - még ha tudna se.* - Baj?
*Kérdez vissza, de hangjában nem csendül semmi kekeckedés, vagy irónia, csupán őszinte kíváncsiság, és egy parányi tapintat. Igazán nem akar betolakodni sehova sem, ahova nem szabadna. Nem feltétlen kell neki az az ezer levél, ami a kerítésen belül van, megteszi az erdő többi levele is - van abból több is, mint ezer. De azért csak eszi a kíváncsiság, hogy mi lehet itt. Minden tőle telhetőt meg fog hát tenni, hogy körülnézhessen odabent - persze csak addig, amíg nem találja magát kellemetlen helyzetben emiatt.*
147. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-30 20:03:47
Üzenet elküldve: 2020-04-30 20:03:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A sérült//
*Rövidesen sikerrel legyőzi az őt lefelé rángató sötétséget. Sérülése ugyan súlyos, de ájulása valószínűleg csak az erőltetésre adott hirtelen válaszreakció volt teste részéről. Az Erdőszellem jóvoltábol még mindig nem vesztett olyan sok vért, amennyit egyébként illett volna egy ilyen sebnél. Így szépen lassan visszanyeri eszméletét, és immár biztos lehet benne, hogy tudatánál van. Szemeit kinyitni azonban semmi kedve, hiszen a teljes kimerültség állapota még mindig fennáll. Hallja az Eyrához intézett kérdéseket, de nincs késztetése helyette válaszolni, bőven elég feladat neki a fájdalommal való birkózás. Az őt cipelő őrök minden lépésére ugyanis mintha valaki ujjal turkálna sebében. Kifejezetten idegesíti a folyamatos rázkódás, amit a két hosszúéletű sietős léptei okoznak, ahogy a kijelölt épület felé viszik. Fogait összeszorítva, kitágult orrlyukakkal, és szorosan összezárt szemekkel próbálja egyenletesen tartani légzését. A lélegzetvétel erejét jól ismeri, s úgy gondolja, ha az orrán be- és kiáramló levegőre figyel, nagy baj nem lehet. Higgadtnak kell maradnia amennyire tud, és nem gondolni arra, hogy mi van, ha lába már nem megmenthető.*
~ Inkább a halál, mint egy faláb... ~
*Hasonlóan morbid gondolat azokhoz, melyek a nem olyan rég lejátszódott csatajelenet során furakodtak Nol elméjébe, de most végre van ideje értékelni saját fanyar humorát. Éppen felkiáltana a hirtelen, nyilallva érkező fájástól, de ehelyett groteszk módon elvigyorodik egy pillanatra, ügyelve, hogy fehér fogsorait továbbra se engedje eltávolodni egymástól. Fejét hátraveti kínjában, és egyik kezével combja után kap, míg a másikkal továbbra is szorosan markolja a saroglya szélét. Mozdulat közben azonban észbe kap, és combja helyett inkább csípőtájt simítja testére jobb kezét. Ezzel az ösztönös reakcióval ugyan nem sokat segített magán, de így már mindenki biztos lehet a környezetében afelől, hogy ébren van.*
A hozzászólás írója (Nolliro Syaskii) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.30 20:14:22
*Rövidesen sikerrel legyőzi az őt lefelé rángató sötétséget. Sérülése ugyan súlyos, de ájulása valószínűleg csak az erőltetésre adott hirtelen válaszreakció volt teste részéről. Az Erdőszellem jóvoltábol még mindig nem vesztett olyan sok vért, amennyit egyébként illett volna egy ilyen sebnél. Így szépen lassan visszanyeri eszméletét, és immár biztos lehet benne, hogy tudatánál van. Szemeit kinyitni azonban semmi kedve, hiszen a teljes kimerültség állapota még mindig fennáll. Hallja az Eyrához intézett kérdéseket, de nincs késztetése helyette válaszolni, bőven elég feladat neki a fájdalommal való birkózás. Az őt cipelő őrök minden lépésére ugyanis mintha valaki ujjal turkálna sebében. Kifejezetten idegesíti a folyamatos rázkódás, amit a két hosszúéletű sietős léptei okoznak, ahogy a kijelölt épület felé viszik. Fogait összeszorítva, kitágult orrlyukakkal, és szorosan összezárt szemekkel próbálja egyenletesen tartani légzését. A lélegzetvétel erejét jól ismeri, s úgy gondolja, ha az orrán be- és kiáramló levegőre figyel, nagy baj nem lehet. Higgadtnak kell maradnia amennyire tud, és nem gondolni arra, hogy mi van, ha lába már nem megmenthető.*
~ Inkább a halál, mint egy faláb... ~
*Hasonlóan morbid gondolat azokhoz, melyek a nem olyan rég lejátszódott csatajelenet során furakodtak Nol elméjébe, de most végre van ideje értékelni saját fanyar humorát. Éppen felkiáltana a hirtelen, nyilallva érkező fájástól, de ehelyett groteszk módon elvigyorodik egy pillanatra, ügyelve, hogy fehér fogsorait továbbra se engedje eltávolodni egymástól. Fejét hátraveti kínjában, és egyik kezével combja után kap, míg a másikkal továbbra is szorosan markolja a saroglya szélét. Mozdulat közben azonban észbe kap, és combja helyett inkább csípőtájt simítja testére jobb kezét. Ezzel az ösztönös reakcióval ugyan nem sokat segített magán, de így már mindenki biztos lehet a környezetében afelől, hogy ébren van.*
A hozzászólás írója (Nolliro Syaskii) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.30 20:14:22
146. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-30 10:20:04
Üzenet elküldve: 2020-04-30 10:20:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Őrség//
//A sérült//
*A sebesült elf lány a saroglyára kerül, a fegyvereitől megfosztják és azt a kapunál egy ismeretlen helyen tárolják. Aravien látja az ébrenlét és az eszméletvesztés határán tántorgó lányt, még az érthetetlen szavait is hallja, ahogy megindul a kettőssel Mil'Ochass belseje felé.
A látvány, amely fogadja az idegeneket egy elf falu képét rajzolja eléjük. A házakat a lombok magasába építették, középen egy nagyobb, több fára emelt központi lombházzal.*
- Erre. *Int Aravien a tudatánál lévő lánynak, hisz a saroglyások tudják az utat.*
- Mi történt veletek? Mikor és hol? *Kérdi a sebesült lány sebére tekintve, mert azt sejthetően nem fegyver okozta. Tudnia kell, hogy a közelben volt-e, küldjön-e ki járőröket és hogyan szerezte a sebet az elf lány.
Mulaeyrának is meg kell válnia fegyvereitől, hisz enélkül nem követheti a másik elf lányt a közösség belseje felé.*
- Ne aggódj, visszakapjátok, ha ennek vége, ígérem. *Mondja Aravien, mint íjász az íjásznak, hisz láthatóan nem szívesen válik meg Mulaeyra a hosszúíjától.
A központi faházhoz érve egy széles lépcsőn juthatnak fel a lombok magasában álló épületbe. A faluban többnyire elfek élnek, de akad ott más fajú is. Sok tekintet fordul a sietve érkezők felé. Nollirot ketten viszik fel a lombházba, Araiven pedig felkíséri a másik elf lányt.*
- Már küldettem gyógyítóért. Kérsz addig valamit, vizet esetleg? *Kérdi halkan Mulaeyrát az elf őr.*
//A sérült//
*A sebesült elf lány a saroglyára kerül, a fegyvereitől megfosztják és azt a kapunál egy ismeretlen helyen tárolják. Aravien látja az ébrenlét és az eszméletvesztés határán tántorgó lányt, még az érthetetlen szavait is hallja, ahogy megindul a kettőssel Mil'Ochass belseje felé.
A látvány, amely fogadja az idegeneket egy elf falu képét rajzolja eléjük. A házakat a lombok magasába építették, középen egy nagyobb, több fára emelt központi lombházzal.*
- Erre. *Int Aravien a tudatánál lévő lánynak, hisz a saroglyások tudják az utat.*
- Mi történt veletek? Mikor és hol? *Kérdi a sebesült lány sebére tekintve, mert azt sejthetően nem fegyver okozta. Tudnia kell, hogy a közelben volt-e, küldjön-e ki járőröket és hogyan szerezte a sebet az elf lány.
Mulaeyrának is meg kell válnia fegyvereitől, hisz enélkül nem követheti a másik elf lányt a közösség belseje felé.*
- Ne aggódj, visszakapjátok, ha ennek vége, ígérem. *Mondja Aravien, mint íjász az íjásznak, hisz láthatóan nem szívesen válik meg Mulaeyra a hosszúíjától.
A központi faházhoz érve egy széles lépcsőn juthatnak fel a lombok magasában álló épületbe. A faluban többnyire elfek élnek, de akad ott más fajú is. Sok tekintet fordul a sietve érkezők felé. Nollirot ketten viszik fel a lombházba, Araiven pedig felkíséri a másik elf lányt.*
- Már küldettem gyógyítóért. Kérsz addig valamit, vizet esetleg? *Kérdi halkan Mulaeyrát az elf őr.*
145. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-29 22:54:31
Üzenet elküldve: 2020-04-29 22:54:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A sérült //
* Amint sikerül felállnia Nol ernyedt testével a karjaiban, meglátja, hogy egy férfi közeledik feléjük. Először megijed a jövevénytől, aztán eljut fáradt tudatáig, hogy ez csakis az őr lehet. Ki tudja, mióta tartja már szemmel közeledtüket. Eyra nem tudja, kiben bízhat, de azzal tisztában van, hogy nem bír tovább haladni, így kissé bizalmatlanul, de átadja barátnőjét az őrnek. Pár pillanattal később érkezik egy saroglya is. Miután ráfektetik Nolt, lehetetlent kér tőle az elf férfi. De érzi, hogy nincs más választása, ha velük akar tartani. *
- Rendben.
* Így hát kedvetlenül, de átadja hosszú íját és dobókéseit. Majd leveszi hátáról tegezét, és azt is az őr felé nyújtja. Azonnal érzi, hogy sosem volt még ennyire kiszolgáltatott.
Rögtön indulnak is befelé, Mil'Ochass kapuin belülre, és akkor meghallja Nol hangját. Viszont hiába hajol közelebb hozzá, nem érti, mit szeretne közölni félájult állapotában. Reméli, hogy semmi fontosat. Mintha Eyrát szólítaná, de aztán túl kusza az egész. Inkább figyeli az utat, megnyugvására, tudnia kell, hogy az őrök merre vezetik. Látja a hatalmas kapun nyitva lévő kis kaput, de fáradtságától vagy izgalmától, attól beljebb nem lát semmit. Nem tudja, mi is vár rájuk pontosan. Viszont, ha Nol bízik ebben a helyben, akkor neki is hinnie kell abban, hogy itt tényleg segítségre lelnek. *
~ Bíznom kell az Erdő Szívének erejében. Csak az mentheti meg Nol életét. Remélem nem okozott túl nagy kárt ez a túra, hisz kezd átvérezni a kötése. ~
* Aggodalmasan sandít fekvő barátnője testére, de egyre nyugodtabb szívvel követi az őröket. Most csakis rájuk támaszkodhatnak. *
* Amint sikerül felállnia Nol ernyedt testével a karjaiban, meglátja, hogy egy férfi közeledik feléjük. Először megijed a jövevénytől, aztán eljut fáradt tudatáig, hogy ez csakis az őr lehet. Ki tudja, mióta tartja már szemmel közeledtüket. Eyra nem tudja, kiben bízhat, de azzal tisztában van, hogy nem bír tovább haladni, így kissé bizalmatlanul, de átadja barátnőjét az őrnek. Pár pillanattal később érkezik egy saroglya is. Miután ráfektetik Nolt, lehetetlent kér tőle az elf férfi. De érzi, hogy nincs más választása, ha velük akar tartani. *
- Rendben.
* Így hát kedvetlenül, de átadja hosszú íját és dobókéseit. Majd leveszi hátáról tegezét, és azt is az őr felé nyújtja. Azonnal érzi, hogy sosem volt még ennyire kiszolgáltatott.
Rögtön indulnak is befelé, Mil'Ochass kapuin belülre, és akkor meghallja Nol hangját. Viszont hiába hajol közelebb hozzá, nem érti, mit szeretne közölni félájult állapotában. Reméli, hogy semmi fontosat. Mintha Eyrát szólítaná, de aztán túl kusza az egész. Inkább figyeli az utat, megnyugvására, tudnia kell, hogy az őrök merre vezetik. Látja a hatalmas kapun nyitva lévő kis kaput, de fáradtságától vagy izgalmától, attól beljebb nem lát semmit. Nem tudja, mi is vár rájuk pontosan. Viszont, ha Nol bízik ebben a helyben, akkor neki is hinnie kell abban, hogy itt tényleg segítségre lelnek. *
~ Bíznom kell az Erdő Szívének erejében. Csak az mentheti meg Nol életét. Remélem nem okozott túl nagy kárt ez a túra, hisz kezd átvérezni a kötése. ~
* Aggodalmasan sandít fekvő barátnője testére, de egyre nyugodtabb szívvel követi az őröket. Most csakis rájuk támaszkodhatnak. *
144. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-29 20:56:30
Üzenet elküldve: 2020-04-29 20:56:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A sérült//
*Nolliro ájult állapotában természetesen nem érzékeli, ahogy az őrök megfosztják íjától, és a nála lévő tőröktől, de még ha tudatában is lenne a történéseknek, egy szava sem lenne ellenük. Teste ernyedten pihen a hordágyon, elméje tudattalanul sodródik az árral. Egy pár percre megnyugvásra lel az őt körülvevő súlytalan sötétségben, de aztán hirtelen felvillan elméjében egy felé loholó warg képe, mely véres állkapoccsal nyúl utána. Ez is elcsendesedik gyorsan, de sikeresen felrángatja a felszín mezsgyéjére. Elmosódott hangokat érzékel maga körül, és az is eljut hozzá, hogy vízszintesben van, és mozgásban. Nem fél, még mindig kitart benne az Erdőszellem által nyújtott biztonság illúziója, de valahol agya hátsó szegletében azt is tudja, hogy szándékosan került valahova segítség reményében. Lehunyt szemekkel fejét egyik oldalról a másikra fordítja, és alig hallhatóan értelmetlen sorrendben szavakat motyog maga elé.*
- Eyrr...aa... zzzzork...
*Nem tudni, hogy értelmes mondatot akart-e kerekíteni belőle, vagy csak találomra hagyták el torkát a hangzók. Mindegy is, hiszen egy lehelet erejével is alig ért fel a megszólalás. Innen azonban közel az ébredés, személyiségéhez hűen küzd az őt lefelé rángató hívogató mélység ellen. Szereti a dolgokat irányítása alatt tudni, és ezt nem ma fogja feladni. Szabálytalan módon csapong az ébrenlét és az ájultság állapota között, de ez kívülről egyelőre csak annyiban nyilvánul meg, hogy bizonyos időközönként kócos fekete fejét ide-oda rángatja, kezeivel pedig néha megszorítja a saroglya peremét. Mindeközben a hevenyészett szorítókötés lassacskán átvérzik, hiszen annak ellenére, hogy az Erdőszellem egy kis segítséggel eresztette őket útjukra, a hosszútávú terheléstől a szivárgássá apasztott vérzés kezd erőre kapni. Az őt megsegítő varázslat valószínűleg nem kilométeres sétára terveztetett, hatása lassan szűnni látszik. *
*Nolliro ájult állapotában természetesen nem érzékeli, ahogy az őrök megfosztják íjától, és a nála lévő tőröktől, de még ha tudatában is lenne a történéseknek, egy szava sem lenne ellenük. Teste ernyedten pihen a hordágyon, elméje tudattalanul sodródik az árral. Egy pár percre megnyugvásra lel az őt körülvevő súlytalan sötétségben, de aztán hirtelen felvillan elméjében egy felé loholó warg képe, mely véres állkapoccsal nyúl utána. Ez is elcsendesedik gyorsan, de sikeresen felrángatja a felszín mezsgyéjére. Elmosódott hangokat érzékel maga körül, és az is eljut hozzá, hogy vízszintesben van, és mozgásban. Nem fél, még mindig kitart benne az Erdőszellem által nyújtott biztonság illúziója, de valahol agya hátsó szegletében azt is tudja, hogy szándékosan került valahova segítség reményében. Lehunyt szemekkel fejét egyik oldalról a másikra fordítja, és alig hallhatóan értelmetlen sorrendben szavakat motyog maga elé.*
- Eyrr...aa... zzzzork...
*Nem tudni, hogy értelmes mondatot akart-e kerekíteni belőle, vagy csak találomra hagyták el torkát a hangzók. Mindegy is, hiszen egy lehelet erejével is alig ért fel a megszólalás. Innen azonban közel az ébredés, személyiségéhez hűen küzd az őt lefelé rángató hívogató mélység ellen. Szereti a dolgokat irányítása alatt tudni, és ezt nem ma fogja feladni. Szabálytalan módon csapong az ébrenlét és az ájultság állapota között, de ez kívülről egyelőre csak annyiban nyilvánul meg, hogy bizonyos időközönként kócos fekete fejét ide-oda rángatja, kezeivel pedig néha megszorítja a saroglya peremét. Mindeközben a hevenyészett szorítókötés lassacskán átvérzik, hiszen annak ellenére, hogy az Erdőszellem egy kis segítséggel eresztette őket útjukra, a hosszútávú terheléstől a szivárgássá apasztott vérzés kezd erőre kapni. Az őt megsegítő varázslat valószínűleg nem kilométeres sétára terveztetett, hatása lassan szűnni látszik. *
143. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-29 12:33:03
Üzenet elküldve: 2020-04-29 12:33:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú//
//Pycta, Lyz, Umon//
//Zárás//
*Az erdőmélyi elf keveset beszél, de inkább csak hallgat és figyel. Mindent elmondott már és tartja is magát a döntéséhez. Nem tartóztatja Umont, ha eldöntötte, hogy elmegy. Kezében a bögréjével ül az asztalnál és figyel. Hallgatja a szakállas férfit vagy csak fürkészi a vonásait. Talán ő is igyekszik emlékezetébe vésni őt, mielőtt végleg maga mögött hagyja a múltját és vele együtt őket is.
A kapcsolatuk nem volt mindig jó Umonnal, egyszer csaknem megölte őt, amikor megsebesítette Aeanaet és Átok kitört belőle. Örül annak, hogy nem tette meg. Az átkozott szerzetes végül látszólag úrrá lett a benne lakozó sötétségen vagy ahogy ő mondta, eggyé vált vele, békét kötött és egyesültek. Nem volt már Umon és Átok, csak ők együtt, egy egészt alkotva.
Félő, hogy Umon mást is tett, sokkal rosszabb dolgokat, de nincs joga pálcát törni felette. Egy ideje elváltak útjaik.
Hiába alapították együtt Mil'Ochasst, sosem volt valódi otthona Umonnak és most már nem is lesz soha. Neszezés üti meg érzékeny elf hallását, felkelve lép a hang felé, megpillantva a felébredt Nieveshát. Ha a kislány engedi, akkor felveszi az ölébe és miután megnézte a kis homlokát és rendben találta, csak akkor indul el vissza oda, ahol a többiek vannak.
Umon épp búcsúzkodik, a felszerelését rakja le az asztalra, ahol korábban még ültek.
Nem szól semmit, csak ölében a kislánnyal figyeli barátját, ahogy készülődik az induláshoz. Ha nem volna olyan fegyelmezett és egyenes, amilyen, most talán mégis megpróbálná visszatartani őt, de legyőzi a késztetést és nem mond semmit.
Szomorúságot érez, bánatot, hogy az egyik legrégebbi barátja végleg kilép az életükből. Azt gondolta, majd Umon letelepszik a fogadónál, aminek az ötletét együtt találták ki, ha már az elf közösséget nem tarthatta otthonának. Hogy mindig meglátogathatja majd és meghallgathatja tőle, hogy miért nem iszik soha vele egy pohár bort.
Azt gondolta, majd együtt szállhatnak szembe a sötétséggel, a visszatérő Sa'Tereth-tel és végül az átkozott szerzetes szakít az átkával és elnyeri a feloldozást. De most már tudja, hogy ez naiv gondolat volt. Hogy Umont semmi nem képes feloldozni, csak a búcsú.*
- Az Erdő Szíve vigyázzon rád, bármerre tévedj. *Sóhajtja halkan, amikor Umon elköszön. Közelebb lép, karjában Nievvel zárja ölelésre a férfit, a barátját, a testvérét, aki bár sem fajban, sem vérben nem tartozik hozzá, múltjuk mégis összekapcsolja őket.*
- Visszavárunk. *Mondja végül és mivel úgy érzi, hogy nem szeretné Umon, hogy a kapuig kísérje, így Lyz lombházának magasából nézi végig, ahogy a férfi távozik Mil'Ochassból, az otthonukból és ezzel az életükből is.
Lyz felé fordul, együttérző, szomorú lombzöld szemekkel néz rá és bár rajta nem látszik, hogy bármi fátyolozná a szemét.*
- Visszatér, ha a Fákban Lakó úgy akarja. *Mondja a szőke íjász lány felé és ezúttal ő nyújtja ölelésre a karját. Kettőjük közül Lyzendrát fogja rosszabbul érinteni Umon távozása, legalábbis most úgy érzi. De ha mennie kell, hát menjen és találja meg azt, amit keres. Reméli, úgy lesz.*
//Búcsú//
//Pycta, Lyz, Umon//
//Zárás//
*Az erdőmélyi elf keveset beszél, de inkább csak hallgat és figyel. Mindent elmondott már és tartja is magát a döntéséhez. Nem tartóztatja Umont, ha eldöntötte, hogy elmegy. Kezében a bögréjével ül az asztalnál és figyel. Hallgatja a szakállas férfit vagy csak fürkészi a vonásait. Talán ő is igyekszik emlékezetébe vésni őt, mielőtt végleg maga mögött hagyja a múltját és vele együtt őket is.
A kapcsolatuk nem volt mindig jó Umonnal, egyszer csaknem megölte őt, amikor megsebesítette Aeanaet és Átok kitört belőle. Örül annak, hogy nem tette meg. Az átkozott szerzetes végül látszólag úrrá lett a benne lakozó sötétségen vagy ahogy ő mondta, eggyé vált vele, békét kötött és egyesültek. Nem volt már Umon és Átok, csak ők együtt, egy egészt alkotva.
Félő, hogy Umon mást is tett, sokkal rosszabb dolgokat, de nincs joga pálcát törni felette. Egy ideje elváltak útjaik.
Hiába alapították együtt Mil'Ochasst, sosem volt valódi otthona Umonnak és most már nem is lesz soha. Neszezés üti meg érzékeny elf hallását, felkelve lép a hang felé, megpillantva a felébredt Nieveshát. Ha a kislány engedi, akkor felveszi az ölébe és miután megnézte a kis homlokát és rendben találta, csak akkor indul el vissza oda, ahol a többiek vannak.
Umon épp búcsúzkodik, a felszerelését rakja le az asztalra, ahol korábban még ültek.
Nem szól semmit, csak ölében a kislánnyal figyeli barátját, ahogy készülődik az induláshoz. Ha nem volna olyan fegyelmezett és egyenes, amilyen, most talán mégis megpróbálná visszatartani őt, de legyőzi a késztetést és nem mond semmit.
Szomorúságot érez, bánatot, hogy az egyik legrégebbi barátja végleg kilép az életükből. Azt gondolta, majd Umon letelepszik a fogadónál, aminek az ötletét együtt találták ki, ha már az elf közösséget nem tarthatta otthonának. Hogy mindig meglátogathatja majd és meghallgathatja tőle, hogy miért nem iszik soha vele egy pohár bort.
Azt gondolta, majd együtt szállhatnak szembe a sötétséggel, a visszatérő Sa'Tereth-tel és végül az átkozott szerzetes szakít az átkával és elnyeri a feloldozást. De most már tudja, hogy ez naiv gondolat volt. Hogy Umont semmi nem képes feloldozni, csak a búcsú.*
- Az Erdő Szíve vigyázzon rád, bármerre tévedj. *Sóhajtja halkan, amikor Umon elköszön. Közelebb lép, karjában Nievvel zárja ölelésre a férfit, a barátját, a testvérét, aki bár sem fajban, sem vérben nem tartozik hozzá, múltjuk mégis összekapcsolja őket.*
- Visszavárunk. *Mondja végül és mivel úgy érzi, hogy nem szeretné Umon, hogy a kapuig kísérje, így Lyz lombházának magasából nézi végig, ahogy a férfi távozik Mil'Ochassból, az otthonukból és ezzel az életükből is.
Lyz felé fordul, együttérző, szomorú lombzöld szemekkel néz rá és bár rajta nem látszik, hogy bármi fátyolozná a szemét.*
- Visszatér, ha a Fákban Lakó úgy akarja. *Mondja a szőke íjász lány felé és ezúttal ő nyújtja ölelésre a karját. Kettőjük közül Lyzendrát fogja rosszabbul érinteni Umon távozása, legalábbis most úgy érzi. De ha mennie kell, hát menjen és találja meg azt, amit keres. Reméli, úgy lesz.*
142. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-29 10:01:49
Üzenet elküldve: 2020-04-29 10:01:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Őrség//
//Mil'Ochass felé botorkálva – gyógyítót keresve//
*Ritkán vetődik feléjük vendég, ha pedig mégis, azok általában okkal jönnek. Araiven az őrposztjában múlatja az időt, amikor palánkfalaktól távolabb két alak bontakozik ki az erdőből. Az egyikük mintha sérült volna, legalábbis látszólag a másikra támaszkodva halad előre a kapu felé. Talán a lába sérülhetett, legalábbis a mozgásából az elf őr erre következtet.
A közeledőkről előbb az derül ki, hogy nők, amikor pedig csaknem elérik a kaput, hogy talán elfek. A két úton haladó is láthatja az elf őrt a torony magasában a palánkfal tetején lévő őrposztban.
A kapu alá érve az egyik hosszúéletű összecsuklik, Araiwen azonnal mozdul és saroglyáért szól, ő maga pedig lefut a lépcsőn a kapuhoz, ahol a nagy kapun lévő kisebb kapu máris nyílik a keze alatt.*
- Hadd segítsek. *Szól oda a társát ölébe venni kívánó felé. Most már biztos benne, hogy elfek és nők, fiatalok és az egyikük valóban sebesült.
Ha átadja neki a sebesült lányt, akkor elindul befelé, érkezik egy saroglya, amire ráfekteti Nolliro ájult testét.*
- A fegyvereket hagyjátok itt. *Szólal meg Araiven, míg egy másik elf őr elindul befelé az eszméletlen elffel. Ha minden jól megy és a fegyverek leadásra kerülnek, Nollirotól az őrök veszik el, de ő kevés ellenállást tanúsíthat eszméletlen, így csak Mulaeyrán a sor, hogy leadja a sajátjait.*
- Az Erdő Szívének erejével meggyógyítják. *Nyugtatja meg az elf íjász őr a Mulaeyrát, de fegyverekkel nem léphet tovább be Mil'Ochassba.*
//Mil'Ochass felé botorkálva – gyógyítót keresve//
*Ritkán vetődik feléjük vendég, ha pedig mégis, azok általában okkal jönnek. Araiven az őrposztjában múlatja az időt, amikor palánkfalaktól távolabb két alak bontakozik ki az erdőből. Az egyikük mintha sérült volna, legalábbis látszólag a másikra támaszkodva halad előre a kapu felé. Talán a lába sérülhetett, legalábbis a mozgásából az elf őr erre következtet.
A közeledőkről előbb az derül ki, hogy nők, amikor pedig csaknem elérik a kaput, hogy talán elfek. A két úton haladó is láthatja az elf őrt a torony magasában a palánkfal tetején lévő őrposztban.
A kapu alá érve az egyik hosszúéletű összecsuklik, Araiwen azonnal mozdul és saroglyáért szól, ő maga pedig lefut a lépcsőn a kapuhoz, ahol a nagy kapun lévő kisebb kapu máris nyílik a keze alatt.*
- Hadd segítsek. *Szól oda a társát ölébe venni kívánó felé. Most már biztos benne, hogy elfek és nők, fiatalok és az egyikük valóban sebesült.
Ha átadja neki a sebesült lányt, akkor elindul befelé, érkezik egy saroglya, amire ráfekteti Nolliro ájult testét.*
- A fegyvereket hagyjátok itt. *Szólal meg Araiven, míg egy másik elf őr elindul befelé az eszméletlen elffel. Ha minden jól megy és a fegyverek leadásra kerülnek, Nollirotól az őrök veszik el, de ő kevés ellenállást tanúsíthat eszméletlen, így csak Mulaeyrán a sor, hogy leadja a sajátjait.*
- Az Erdő Szívének erejével meggyógyítják. *Nyugtatja meg az elf íjász őr a Mulaeyrát, de fegyverekkel nem léphet tovább be Mil'Ochassba.*
141. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-28 23:18:22
Üzenet elküldve: 2020-04-28 23:18:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú//
//Pycta, Lyz, Umon//
//Zárás//
*Olykor egy biccentés, vagy egy kuncogós fejrázás. Két erős korty, s három éhes, élvezettel teli, apró harapás között, a találkozó szempárok sűrűjében. Lehetne sokkal érzelmesebb is, de minek? Nem köpönyeget forgatni, s nem hangosan zokogós, színpadias életre vágyik egyikük sem. Így maradnak pusztán az egyszerű és rövid mondatok, némi nosztalgiával megcukrozott kalács és múlttal fűszerezett sonka kissé keserű íze, persze nem a felkínált étel minősége miatt.*
- Visszavezet... *ismétli meg Pycta szavait, épp csak nem keserűen hozzátéve, hogy "te szentfazék", ezen majdnem felkuncog. Az öreg elf, sosem változik, s épp ezért kedveli. Rátarti és magabiztos hite emeli fel oda, ahol lennie kell, s engedi meg, hogy Umont barátjának fogadhassa és viszont. Ez a hűvös magabiztosság néha kiborító tud lenni. Gondolhatná magában, de nem teszi, hisz régen ismeri már. A hűvös magabiztosság, nem egyszer életét mentette meg. Tekintete Lyzre vándorol, s elmosolyodik. Hát emlékszik! Pedig milyen régen volt már, mikor megadatott a pillanat, hogy egyszer főhős lehessen, egy romantikus dráma kellős közepén. Bólintva emeli vízzel teli poharát, előbb a hölgyre, aztán Pyctára, s valamiért, a Nievesha rejtekét rejtő terület felé, talán kissé hátrakacsintva.*
- Rád is kölyök! *Jegyzi meg halkan, reszelősen, suttogva.* Anyád szemét örökölted. *Mondja aztán poharába tekintve, s Pyctára mosolyogva. Legyint.* Mindegy. Nem érdekes már. Vigyázzatok magatokra, meg erre a smaragdszeműre is. *Hogy észrevette-e, hogy nem alszik már? Vagy, hogy nem átallja kihallgatni a felnőttek beszélgetését? Nem tudni. Lehet egyszerűen, csak neki is szánja utolsó szavait, mert ezt követően lassan feláll, miután a Lyz által ért utolsó kortyot is elfogyasztja.*
- Köszönöm. Mindent köszönök. Az időt, a társaságot, a mosolyt, s a haragot is... mindent. *Mosolyogva néz a kettősre, s a három barát utolsó hasonló beszélgetésére.*
- Igazán nem szükséges a csomag, kedves tőled, de meg van mindenem, mi kell. *Mondja halkan, Lyzre tekintve, majd hátáról leoldva a szablyát, s oldaláról a hosszú tőrt, az asztalra teszi, miképpen ujjáról a holdköves gyűrűjét is.*
- Kagaenaenek szántam valaha... tán három éve is meg van már... *forgatja meg elgondolkodva* egy tisztább elme emlékeként, megbocsátásért, mi sohasem jött el. *Sóhajt fel, majd elmosolyodik. S, ölelésre tárja karját.*
- Vigyázzatok magatokra. Mindenem a tiétek, mit találtok tőlem... a kocsmában, vagy akárhol. Én is itt leszek majd valahol... talán egy sövény alatt, vagy a fürdő előtti vizes kövezeten terülve, szentségelve. *Nevet fel az emlékre, aztán ködös tekintetét megtörölve, utolsó búcsúra készül. Nem vár tovább, megtette, mit kell, s most távozik. Ha teheti, hát utolsó lépései során megfigyel mindent, s mindenkit. Emlékeibe vésve azt, mi valójában soha nem volt az övé, csak tán két elf, s egy ember szeretete. Ez az ami számít. Meg két hatalmas smaragd szempár. Kuncogva hagyja maga mögött Mil'Ochass kapuját, szolidan intve az őrnek, s annak akit lát. Nem nézi merre indul, azt sem tervezi, hová lyukad ki. Csak el. Amerre a lába viszi, ahol nem marad nyom, nem marad emlék.
Ébredés... Így nevezte el, bár sokan inkább újjászületésnek hívják apái közül. Apái... mert neki sohasem volt, mégis több van, mint bárki másnak.
Ébredés... ekkor általában a nap sugarai cirógatják az ember nyúzott arcát. Ha szerencsés édesanyja kelti csendesen dúdolva, olykor édesapja kacagva öleli meg. Őt árnyak ölelték, a sötét erdő komor suttogása keltette egy fekete éjszakán. Pycta, az elf, ki befogadta, s segítette őt, Lyzendra az elf, kivel eltávolodtak egymástól, de sohasem igazán, s nem messzire, és Kagaenae az emberlány, ki a felsorolt kettőn felül szintén igazán hatással volt rá, bár erről tán Aenae sem tud. Önző módon, önkritikát nem ismerve gondolja, hogy e három személy alkotta őt, ki-ki, a maga módján. Élete és vére hozzájuk köti, így szabadulni képtelen, de nem is biztos, hogy akar. Az út, melyet választott hosszú és buktatókkal teli, de e hármas nélkül nem igazán tudja, vagyis tudta elképzelni.
Így "ébredt" fel, vagy ha úgy tetszik, így született újjá a sötét éjszakán, s így került, így érkezett lélekben felnőve ide, s gyermeki aggyal csodálta a...*
//Búcsú//
//Pycta, Lyz, Umon//
//Zárás//
*Olykor egy biccentés, vagy egy kuncogós fejrázás. Két erős korty, s három éhes, élvezettel teli, apró harapás között, a találkozó szempárok sűrűjében. Lehetne sokkal érzelmesebb is, de minek? Nem köpönyeget forgatni, s nem hangosan zokogós, színpadias életre vágyik egyikük sem. Így maradnak pusztán az egyszerű és rövid mondatok, némi nosztalgiával megcukrozott kalács és múlttal fűszerezett sonka kissé keserű íze, persze nem a felkínált étel minősége miatt.*
- Visszavezet... *ismétli meg Pycta szavait, épp csak nem keserűen hozzátéve, hogy "te szentfazék", ezen majdnem felkuncog. Az öreg elf, sosem változik, s épp ezért kedveli. Rátarti és magabiztos hite emeli fel oda, ahol lennie kell, s engedi meg, hogy Umont barátjának fogadhassa és viszont. Ez a hűvös magabiztosság néha kiborító tud lenni. Gondolhatná magában, de nem teszi, hisz régen ismeri már. A hűvös magabiztosság, nem egyszer életét mentette meg. Tekintete Lyzre vándorol, s elmosolyodik. Hát emlékszik! Pedig milyen régen volt már, mikor megadatott a pillanat, hogy egyszer főhős lehessen, egy romantikus dráma kellős közepén. Bólintva emeli vízzel teli poharát, előbb a hölgyre, aztán Pyctára, s valamiért, a Nievesha rejtekét rejtő terület felé, talán kissé hátrakacsintva.*
- Rád is kölyök! *Jegyzi meg halkan, reszelősen, suttogva.* Anyád szemét örökölted. *Mondja aztán poharába tekintve, s Pyctára mosolyogva. Legyint.* Mindegy. Nem érdekes már. Vigyázzatok magatokra, meg erre a smaragdszeműre is. *Hogy észrevette-e, hogy nem alszik már? Vagy, hogy nem átallja kihallgatni a felnőttek beszélgetését? Nem tudni. Lehet egyszerűen, csak neki is szánja utolsó szavait, mert ezt követően lassan feláll, miután a Lyz által ért utolsó kortyot is elfogyasztja.*
- Köszönöm. Mindent köszönök. Az időt, a társaságot, a mosolyt, s a haragot is... mindent. *Mosolyogva néz a kettősre, s a három barát utolsó hasonló beszélgetésére.*
- Igazán nem szükséges a csomag, kedves tőled, de meg van mindenem, mi kell. *Mondja halkan, Lyzre tekintve, majd hátáról leoldva a szablyát, s oldaláról a hosszú tőrt, az asztalra teszi, miképpen ujjáról a holdköves gyűrűjét is.*
- Kagaenaenek szántam valaha... tán három éve is meg van már... *forgatja meg elgondolkodva* egy tisztább elme emlékeként, megbocsátásért, mi sohasem jött el. *Sóhajt fel, majd elmosolyodik. S, ölelésre tárja karját.*
- Vigyázzatok magatokra. Mindenem a tiétek, mit találtok tőlem... a kocsmában, vagy akárhol. Én is itt leszek majd valahol... talán egy sövény alatt, vagy a fürdő előtti vizes kövezeten terülve, szentségelve. *Nevet fel az emlékre, aztán ködös tekintetét megtörölve, utolsó búcsúra készül. Nem vár tovább, megtette, mit kell, s most távozik. Ha teheti, hát utolsó lépései során megfigyel mindent, s mindenkit. Emlékeibe vésve azt, mi valójában soha nem volt az övé, csak tán két elf, s egy ember szeretete. Ez az ami számít. Meg két hatalmas smaragd szempár. Kuncogva hagyja maga mögött Mil'Ochass kapuját, szolidan intve az őrnek, s annak akit lát. Nem nézi merre indul, azt sem tervezi, hová lyukad ki. Csak el. Amerre a lába viszi, ahol nem marad nyom, nem marad emlék.
Ébredés... Így nevezte el, bár sokan inkább újjászületésnek hívják apái közül. Apái... mert neki sohasem volt, mégis több van, mint bárki másnak.
Ébredés... ekkor általában a nap sugarai cirógatják az ember nyúzott arcát. Ha szerencsés édesanyja kelti csendesen dúdolva, olykor édesapja kacagva öleli meg. Őt árnyak ölelték, a sötét erdő komor suttogása keltette egy fekete éjszakán. Pycta, az elf, ki befogadta, s segítette őt, Lyzendra az elf, kivel eltávolodtak egymástól, de sohasem igazán, s nem messzire, és Kagaenae az emberlány, ki a felsorolt kettőn felül szintén igazán hatással volt rá, bár erről tán Aenae sem tud. Önző módon, önkritikát nem ismerve gondolja, hogy e három személy alkotta őt, ki-ki, a maga módján. Élete és vére hozzájuk köti, így szabadulni képtelen, de nem is biztos, hogy akar. Az út, melyet választott hosszú és buktatókkal teli, de e hármas nélkül nem igazán tudja, vagyis tudta elképzelni.
Így "ébredt" fel, vagy ha úgy tetszik, így született újjá a sötét éjszakán, s így került, így érkezett lélekben felnőve ide, s gyermeki aggyal csodálta a...*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 511-530