Nincs játékban - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mil'Ochass | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 18 (341. - 360. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
360. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-28 20:12:33
Üzenet elküldve: 2019-11-28 20:12:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Ezer őszi levél alatt//
//Lyz lombháza előtt//
*Átérzi a férfi fájdalmát, Gwaandrilhoz képest bár nagyon kevés ideig ismerte Juhart, de az eb hamar belopta magát a szívébe, valószínűleg, ahogy mindenki máséban is. Éppen ezért szeretné segíteni a temetést és érzelmileg támogatni az elfet, akihez gyöngéd érzelmek is fűzik. Rövidesen Lyz lombházához érnek és meg is állnak előtte. Gwaandril az ő véleményére kíváncsi. Elgondolkodik hát mielőtt válaszolna. Valószínűleg a pici lány is a szőke hajú elf nő házában alszik, őt pedig nem lenne jó felverni.*
-Szerintem várjunk kint. Nievesha is velük lehet.
*Megérti a férfi vissza húzódását, de azért bátorítóan megszorítja annak kezét, jelezve, hogy nem lesz semmi gond, ne aggódjon.*
-Nos, akkor mit csináljunk addig?
*Kíváncsian a mellette állóhoz fordul és várakozik annak válaszára.*
//Lyz lombháza előtt//
*Átérzi a férfi fájdalmát, Gwaandrilhoz képest bár nagyon kevés ideig ismerte Juhart, de az eb hamar belopta magát a szívébe, valószínűleg, ahogy mindenki máséban is. Éppen ezért szeretné segíteni a temetést és érzelmileg támogatni az elfet, akihez gyöngéd érzelmek is fűzik. Rövidesen Lyz lombházához érnek és meg is állnak előtte. Gwaandril az ő véleményére kíváncsi. Elgondolkodik hát mielőtt válaszolna. Valószínűleg a pici lány is a szőke hajú elf nő házában alszik, őt pedig nem lenne jó felverni.*
-Szerintem várjunk kint. Nievesha is velük lehet.
*Megérti a férfi vissza húzódását, de azért bátorítóan megszorítja annak kezét, jelezve, hogy nem lesz semmi gond, ne aggódjon.*
-Nos, akkor mit csináljunk addig?
*Kíváncsian a mellette állóhoz fordul és várakozik annak válaszára.*
359. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-28 17:16:04
Üzenet elküldve: 2019-11-28 17:16:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer őszi levél alatt//
//Lyz lombháza előtt//
*Mókából is megárt a sok, valamint Gwaandril most nem is képes rá, hogy felhőtlenül érezze magát. Élete egyik legmeghatározóbb társa, egy igaz barátja halt meg és mielőtt felépítené a házát, feltétlenül el kell temetnie az otthoni szokások alapján Juhart. A levelek nagyrészt már lehullottak, még egy dolog, ami az elmúlásra emlékezteti a sápatag hosszúéletűt. Nagy levegőt vesz, mikor gondolataiból visszatérve észreveszi, hogy már a csinos lombház előtt is találják magukat.*
-Mi legyen? Várjuk meg őket, vagy kiabáljak fel? *Gwaandril egyelőre ennyit mond, nincsen kedve nagyobb csevejhez. Egy kicsit bezárkózott most, habár az is igaz, hogy ezek ellenére már sikeresen levetette az otthoni béklyóit és talán a többiek is úgy találják, hogy rendesen asszimilálódott Mil'Ochassba, felvéve mind a kultúra sajátos szokásait, mind elhagyva a kegyetlen lombvári hagyományrendszert.*
//Lyz lombháza előtt//
*Mókából is megárt a sok, valamint Gwaandril most nem is képes rá, hogy felhőtlenül érezze magát. Élete egyik legmeghatározóbb társa, egy igaz barátja halt meg és mielőtt felépítené a házát, feltétlenül el kell temetnie az otthoni szokások alapján Juhart. A levelek nagyrészt már lehullottak, még egy dolog, ami az elmúlásra emlékezteti a sápatag hosszúéletűt. Nagy levegőt vesz, mikor gondolataiból visszatérve észreveszi, hogy már a csinos lombház előtt is találják magukat.*
-Mi legyen? Várjuk meg őket, vagy kiabáljak fel? *Gwaandril egyelőre ennyit mond, nincsen kedve nagyobb csevejhez. Egy kicsit bezárkózott most, habár az is igaz, hogy ezek ellenére már sikeresen levetette az otthoni béklyóit és talán a többiek is úgy találják, hogy rendesen asszimilálódott Mil'Ochassba, felvéve mind a kultúra sajátos szokásait, mind elhagyva a kegyetlen lombvári hagyományrendszert.*
358. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-28 12:28:58
Üzenet elküldve: 2019-11-28 12:28:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer őszi levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Maga sem tudja, mikor aludt ilyen jól utoljára. Nem is ő ébred először, ami ugyancsak ritka alkalom. Általában az első hangokra kinyílnak lombzöld szemei, de most utolsóként talál rá az ébredés. A csók törli ki az álom utolsó morzsáját a szeméből, de mielőtt mozdulhatna, Lyz megteszi helyette. Elnyom egy ásítást és kinyújtózik, ahogy a mellőle felkelő elf lányt nézi.*
- Jó reggelt. *Motyogja és persze nem kerülheti el a figyelmét Nievesha hangja sem.*
- Jövök, kincsem. *Mondja álmosan, majd felül.*
- Mondd csak, drágám. *Persze tisztában van vele, hogy a kicsi nem kíván engedélyt.
Mosolyogva hallgatja Nievesha szómenését, amihez volt már ideje hozzászokni, de megunni nem tudja. Az csak hab a tortán, hogy mellé még Lyzt is figyelheti, hogyan szorgoskodik a kislány körül.*
- Nem mondod, komolyan? *Kérdi a tündérszép álom felelevenítésére.*
- Nekem is a méz a kedvencem. *Álomittasan válaszolgat, pedig azt is tudja, hogy nem is igazán van szükség válaszokra.
Végignézi, ahogy Nievesha és Lyz felöltöznek, ha kell besegít, de biztos benne, hogy a kislánynak sem lesz ellenére, hogy a szőke elf lány, akit az anyukájának nevez, segítsen neki.
Amíg Lyz is felöltözik, széttárja karjait, hogy ölelésre hívja a kicsit, ha pedig Nievesha odamegy hozzá, akkor továbbra is a földre terített bőrökön ülve ölelgeti meg kedvesen.*
- Rendben. Menjünk, egy kis mézes kalács jól fog esni. *Mosolyog Lyzre, majd felkel a rögtönzött ágyról és újra kinyújtózik. A kemény deszkapadlón is jól esett az alvás, bár gyanítja, hogy Lyznek is nagy része volt a nyugodt pihenésében.
Egyelőre félmeztelen, mezítláb áll csak a lombház szobájának közepén. Nem éhes, ilyenkor, ébredés után ritkán szokott reggelizni. Magára teríti előző reggeli ingét, majd indulásra készen fordul a két lány felé.*
- Mehetünk? *Kérdi mosolyogva, majd ha mindkét lánytól igenlő választ kap, elindul a lépcső felé.*
//Lyz lombházában//
*Maga sem tudja, mikor aludt ilyen jól utoljára. Nem is ő ébred először, ami ugyancsak ritka alkalom. Általában az első hangokra kinyílnak lombzöld szemei, de most utolsóként talál rá az ébredés. A csók törli ki az álom utolsó morzsáját a szeméből, de mielőtt mozdulhatna, Lyz megteszi helyette. Elnyom egy ásítást és kinyújtózik, ahogy a mellőle felkelő elf lányt nézi.*
- Jó reggelt. *Motyogja és persze nem kerülheti el a figyelmét Nievesha hangja sem.*
- Jövök, kincsem. *Mondja álmosan, majd felül.*
- Mondd csak, drágám. *Persze tisztában van vele, hogy a kicsi nem kíván engedélyt.
Mosolyogva hallgatja Nievesha szómenését, amihez volt már ideje hozzászokni, de megunni nem tudja. Az csak hab a tortán, hogy mellé még Lyzt is figyelheti, hogyan szorgoskodik a kislány körül.*
- Nem mondod, komolyan? *Kérdi a tündérszép álom felelevenítésére.*
- Nekem is a méz a kedvencem. *Álomittasan válaszolgat, pedig azt is tudja, hogy nem is igazán van szükség válaszokra.
Végignézi, ahogy Nievesha és Lyz felöltöznek, ha kell besegít, de biztos benne, hogy a kislánynak sem lesz ellenére, hogy a szőke elf lány, akit az anyukájának nevez, segítsen neki.
Amíg Lyz is felöltözik, széttárja karjait, hogy ölelésre hívja a kicsit, ha pedig Nievesha odamegy hozzá, akkor továbbra is a földre terített bőrökön ülve ölelgeti meg kedvesen.*
- Rendben. Menjünk, egy kis mézes kalács jól fog esni. *Mosolyog Lyzre, majd felkel a rögtönzött ágyról és újra kinyújtózik. A kemény deszkapadlón is jól esett az alvás, bár gyanítja, hogy Lyznek is nagy része volt a nyugodt pihenésében.
Egyelőre félmeztelen, mezítláb áll csak a lombház szobájának közepén. Nem éhes, ilyenkor, ébredés után ritkán szokott reggelizni. Magára teríti előző reggeli ingét, majd indulásra készen fordul a két lány felé.*
- Mehetünk? *Kérdi mosolyogva, majd ha mindkét lánytól igenlő választ kap, elindul a lépcső felé.*
357. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-27 21:41:20
Üzenet elküldve: 2019-11-27 21:41:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer őszi levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Reggel ugyan úgy ébred, mint előző éjjel. Pycta karjaiban szorosan ölelve nyitogatja smaragdszín szemeit. Halk mocorgásra, majd édes hangú csicsergésre lesz figyelmes a háta mögül. Pycta illatát még egy mély szusszanással szívja magába, mielőtt megmozdul. Friss avarillattal kevert jellegzetes aroma amit ezer közül is megismerne. Arcát felfelé fordítja, hogy mielőtt a felszólaló gyermek igényeket támasztana, gyorsan jó reggelt csókot hintsen az álla alá.*
- Jó reggelt *suttogja, majd kissé kibontakozik karjaiból, s Nievesha felé fordul.*
- Jó reggelt, Kiscsibe *mosolyodik el a reggeli csicsergős ébresztőre.*
- Nekem most is olyan szép vagy, mint egy tündér. *Közbeékeli a válaszát, de Nievesha gépezet beindult, így túl sok levegőt nem vesz, amibe bele lehetne szúrni a válaszokat. Lyz azért megpróbálja.*
- Persze, hogy kaphatsz mézet *sóhajtja még ki kedvesen álmának utolsó morzsáit a válasszal. Bár nem tőle kérdezték, de ő is megerősíti. Kihajtja a takarót s felkel, hogy a kislány homlokára nyomott jó reggelt puszi után elővegye Nievesha ruhácskáját, és az ágyra üljön, hogy segítsen öltözni ha a kislány igényli. Ő maga majd utána gyorsan elkészül.*
- Öltözzünk fel és utána együtt mehetünk mézet és kalácsot enni. Rendben? *kérdezi a kislányt, majd szeme sarkából Pyctára mosolyog.*
//Lyz lombházában//
*Reggel ugyan úgy ébred, mint előző éjjel. Pycta karjaiban szorosan ölelve nyitogatja smaragdszín szemeit. Halk mocorgásra, majd édes hangú csicsergésre lesz figyelmes a háta mögül. Pycta illatát még egy mély szusszanással szívja magába, mielőtt megmozdul. Friss avarillattal kevert jellegzetes aroma amit ezer közül is megismerne. Arcát felfelé fordítja, hogy mielőtt a felszólaló gyermek igényeket támasztana, gyorsan jó reggelt csókot hintsen az álla alá.*
- Jó reggelt *suttogja, majd kissé kibontakozik karjaiból, s Nievesha felé fordul.*
- Jó reggelt, Kiscsibe *mosolyodik el a reggeli csicsergős ébresztőre.*
- Nekem most is olyan szép vagy, mint egy tündér. *Közbeékeli a válaszát, de Nievesha gépezet beindult, így túl sok levegőt nem vesz, amibe bele lehetne szúrni a válaszokat. Lyz azért megpróbálja.*
- Persze, hogy kaphatsz mézet *sóhajtja még ki kedvesen álmának utolsó morzsáit a válasszal. Bár nem tőle kérdezték, de ő is megerősíti. Kihajtja a takarót s felkel, hogy a kislány homlokára nyomott jó reggelt puszi után elővegye Nievesha ruhácskáját, és az ágyra üljön, hogy segítsen öltözni ha a kislány igényli. Ő maga majd utána gyorsan elkészül.*
- Öltözzünk fel és utána együtt mehetünk mézet és kalácsot enni. Rendben? *kérdezi a kislányt, majd szeme sarkából Pyctára mosolyog.*
356. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-27 09:24:27
Üzenet elküldve: 2019-11-27 09:24:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Lehetetlen pózban alszik, térdeit maga alá húzza, így hátsója az ég felé mered, arcocskája a párnába nyomódik, kezecskéit valahogy maga alá gyűri. Meglepő módon neki nem zsibbad el semmije, hiába a lehetetlen alvópóz, kipihenten ébred, de ennek ellenére is nyafogva. Nem mászik ki az ágyból, marad fekve, csak Pycta felé fordulva. Korán van, vagy lehet, hogy nagyon későn, időérzéke még nem az igazi, de felébredt, ha pedig felébredt, akkor kinyílik a dumaláda is. Hogy ezzel felébreszt bárkit is? Nyilván legyen más is ébren, ha már ő nem alszik. Aludtak volna amíg ő is...*
- Apaaaaa! Pisilni kell! Éhes vagyok! Fázom!
*Ezeket hamar elfelejti, mert rákezd a dumálásra.*
- Mondhatok valamit?
*Választ természetesen nem vár erre a kérdésre, vagy ha vár is, hát maximum az igenlőt fogadja el.*
- Azt álmodtam, hogy repülőőők! És szárnyam van, mint egy tündéééérneeek! És csodálatosan szép voltam! Olyan szép, hogy elájulsz! Éhes vagyok!
*Megkordul a gyomrocska, így eszébe jut, hogy jó lenne valamit az arcába tömni.*
- Kaphatok mézet? Az a keeeedvenceeeem! Neked is az a kedvenced? Az a kedvencem ami a te kedvenced!
A hozzászólás írója (Nievesha del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.27 09:25:22
//Lyz lombházában//
*Lehetetlen pózban alszik, térdeit maga alá húzza, így hátsója az ég felé mered, arcocskája a párnába nyomódik, kezecskéit valahogy maga alá gyűri. Meglepő módon neki nem zsibbad el semmije, hiába a lehetetlen alvópóz, kipihenten ébred, de ennek ellenére is nyafogva. Nem mászik ki az ágyból, marad fekve, csak Pycta felé fordulva. Korán van, vagy lehet, hogy nagyon későn, időérzéke még nem az igazi, de felébredt, ha pedig felébredt, akkor kinyílik a dumaláda is. Hogy ezzel felébreszt bárkit is? Nyilván legyen más is ébren, ha már ő nem alszik. Aludtak volna amíg ő is...*
- Apaaaaa! Pisilni kell! Éhes vagyok! Fázom!
*Ezeket hamar elfelejti, mert rákezd a dumálásra.*
- Mondhatok valamit?
*Választ természetesen nem vár erre a kérdésre, vagy ha vár is, hát maximum az igenlőt fogadja el.*
- Azt álmodtam, hogy repülőőők! És szárnyam van, mint egy tündéééérneeek! És csodálatosan szép voltam! Olyan szép, hogy elájulsz! Éhes vagyok!
*Megkordul a gyomrocska, így eszébe jut, hogy jó lenne valamit az arcába tömni.*
- Kaphatok mézet? Az a keeeedvenceeeem! Neked is az a kedvenced? Az a kedvencem ami a te kedvenced!
A hozzászólás írója (Nievesha del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.27 09:25:22
355. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-27 07:00:37
Üzenet elküldve: 2019-11-27 07:00:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Évszakváltás//
//Őrségben//
*Könyököl az őrtorony peremén, amikor a nullum újra feltűnik az avarban. kifigyelte már, hogy a közeli fa odvában lehet az alom, de csak figyelni szereti őket. Innen, messziről. Amúgy is vadóc bestiák tudnak lenni tömegesen, ám ha csak ez az egy meglátogatja alkalmanként, még jól el is szórakozik rajta.
Halkan zizeg az avar, s amerre mozdul alatta felette a közeledő kisállat, elhajló levelek fűcsomók mutatják a tappancsok nyomát. Fürge jószág, meg kell hagyni, de meglehetősen bizalmatlan. Araiven viszont borzasztó türelmes, amellett gondoskodó. Ma is hozott egy lóbogarat a kis állatnak, melyet ugyan oda tett le érkezésekor, ahová mindig is szokta. A nullum pedig jóízűen rabol rá a falatra. Már tudja hogy ott mindig talál valamit. Különös barátság ez. Villámlátogatás, ami feldobja az őrség nyugalmas egyhangúságát.
Szerencsére a mozgás errefelé mostanság csak sajátjaik részéről volt, segélykérők, menekültek egy ideje nem érkeztek, aminek Araiven örül.*
~Talán jobbá válik a világ...~
*Elnyom egy ásítást, majd megrázza magát, mielőtt kiül a faperemre egy újabb nyílvessző hegyével bíbelődni. Figyelő tekintetét olykor az erdőre függeszti, amikor neszezést hall.*
//Őrségben//
*Könyököl az őrtorony peremén, amikor a nullum újra feltűnik az avarban. kifigyelte már, hogy a közeli fa odvában lehet az alom, de csak figyelni szereti őket. Innen, messziről. Amúgy is vadóc bestiák tudnak lenni tömegesen, ám ha csak ez az egy meglátogatja alkalmanként, még jól el is szórakozik rajta.
Halkan zizeg az avar, s amerre mozdul alatta felette a közeledő kisállat, elhajló levelek fűcsomók mutatják a tappancsok nyomát. Fürge jószág, meg kell hagyni, de meglehetősen bizalmatlan. Araiven viszont borzasztó türelmes, amellett gondoskodó. Ma is hozott egy lóbogarat a kis állatnak, melyet ugyan oda tett le érkezésekor, ahová mindig is szokta. A nullum pedig jóízűen rabol rá a falatra. Már tudja hogy ott mindig talál valamit. Különös barátság ez. Villámlátogatás, ami feldobja az őrség nyugalmas egyhangúságát.
Szerencsére a mozgás errefelé mostanság csak sajátjaik részéről volt, segélykérők, menekültek egy ideje nem érkeztek, aminek Araiven örül.*
~Talán jobbá válik a világ...~
*Elnyom egy ásítást, majd megrázza magát, mielőtt kiül a faperemre egy újabb nyílvessző hegyével bíbelődni. Figyelő tekintetét olykor az erdőre függeszti, amikor neszezést hall.*
354. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-26 20:25:54
Üzenet elküldve: 2019-11-26 20:25:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Az erdőmélyi elf magabiztosságának páncélján apró repedés a bizonytalanság. Nem tudja, mikor érkezik el az idő, nem tudja, milyen áldozatokat követel tőle és lesz-e elég ideje így véghezvinnie azt, amiket most magára vállal. A kicsi Nievesha felnevelése. És most Lyzendra. Nem tudja mikor és hogyan történt, de mostanra kapcsolata a szőke íjászlánnyal sokkal szorosabb lett. Egyszer csak arra ébredt, hogy már nem csak barátként, társként tekint rá, hanem sokkal többként. Aenae iránt érzett így még azelőtt, hogy elváltak útjaik, ám az az érzés, ha ki nem is hunyt, megszelídült. Épp annyira, hogy magára vállalja Nievesha felnevelését. Lyz pedig észrevétlen olyan helyet foglalt el a szívében, amire nem is számított. De már ott van és nem szeretné elveszíteni.
Ezért mondta, hogy nem tudja, mit csinál éppen. Tisztában van vele, hogy egyszer újra a Fákban Lakó lesújtó öklének kell lennie. Amivel nem csak békéjét, de tudatának és érzelmeinek egy részét is elveszíti majd. Tapasztalatból ismeri már, hogy akkor nem fog érezni semmit, sem Nievesha iránt, sem Lyz iránt. Ez fáj neki a legjobban. Ettől fél a legjobban.
Most éppen minden érez, minden érintést, ölelést és a szavak súlyát. Egyszerre szeretne máshol lenni és maradni. A halk szavakra nem tud mit felelni, hogy ne mondja ki, amire először gondol, le kell hunynia a szemeit. Szeretne ellenmondani, helyeselni, de képtelen megtenni. Szörnyű belegondolni, hogy egyszer választania kell majd a hit és az érzelmei között. Ha teheti, még szorosabban ölel, remélve, hogy Lyz nem firtatja tovább válaszait.
Képtelen elaludni, sokáig nem jön álom a szemére, de nem is szeretne még aludni. Amíg ébren van, addig nem történhet semmi. Hallgatja csak az elf lány egyenletes légzését, nem engedi ki öleléséből, akkor sem, ha elzsibbad a karja. Olykor felnéz a halkan gagyarászó Nieveshára és megpróbál minden pillanatot megjegyezni, hogy ha eljön az idő, emlékezzen majd. Emlékezzen mindenre.*
//Lyz lombházában//
*Az erdőmélyi elf magabiztosságának páncélján apró repedés a bizonytalanság. Nem tudja, mikor érkezik el az idő, nem tudja, milyen áldozatokat követel tőle és lesz-e elég ideje így véghezvinnie azt, amiket most magára vállal. A kicsi Nievesha felnevelése. És most Lyzendra. Nem tudja mikor és hogyan történt, de mostanra kapcsolata a szőke íjászlánnyal sokkal szorosabb lett. Egyszer csak arra ébredt, hogy már nem csak barátként, társként tekint rá, hanem sokkal többként. Aenae iránt érzett így még azelőtt, hogy elváltak útjaik, ám az az érzés, ha ki nem is hunyt, megszelídült. Épp annyira, hogy magára vállalja Nievesha felnevelését. Lyz pedig észrevétlen olyan helyet foglalt el a szívében, amire nem is számított. De már ott van és nem szeretné elveszíteni.
Ezért mondta, hogy nem tudja, mit csinál éppen. Tisztában van vele, hogy egyszer újra a Fákban Lakó lesújtó öklének kell lennie. Amivel nem csak békéjét, de tudatának és érzelmeinek egy részét is elveszíti majd. Tapasztalatból ismeri már, hogy akkor nem fog érezni semmit, sem Nievesha iránt, sem Lyz iránt. Ez fáj neki a legjobban. Ettől fél a legjobban.
Most éppen minden érez, minden érintést, ölelést és a szavak súlyát. Egyszerre szeretne máshol lenni és maradni. A halk szavakra nem tud mit felelni, hogy ne mondja ki, amire először gondol, le kell hunynia a szemeit. Szeretne ellenmondani, helyeselni, de képtelen megtenni. Szörnyű belegondolni, hogy egyszer választania kell majd a hit és az érzelmei között. Ha teheti, még szorosabban ölel, remélve, hogy Lyz nem firtatja tovább válaszait.
Képtelen elaludni, sokáig nem jön álom a szemére, de nem is szeretne még aludni. Amíg ébren van, addig nem történhet semmi. Hallgatja csak az elf lány egyenletes légzését, nem engedi ki öleléséből, akkor sem, ha elzsibbad a karja. Olykor felnéz a halkan gagyarászó Nieveshára és megpróbál minden pillanatot megjegyezni, hogy ha eljön az idő, emlékezzen majd. Emlékezzen mindenre.*
353. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-26 12:56:16
Üzenet elküldve: 2019-11-26 12:56:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Attól a perctől kezdve nem volt kérdéses Lyz számára, hogy a harc nem ért véget, amikor bosszút esküdött az agancsos. Ám nem csak ő jár ebben a cipőben, s saját tanácsának súlya csak most tudatosul benne. Nem tuják mikor üt be, de addig legalább jár neki is hogy boldog legyen. Most pedig nagyon boldog. Azon a néhány moccanáson, amit Nievesha fordul s ami magára vonja figyelmét arra pillanatra, nem is szeretne mással törődni most, csak Pyctával. Mikor ez tudatosul, egyben meg is nyugszik. A közelségtől nem remeg meg a keze, sokkal erősebbnek érzi magát, mint eddig bármikor. Annak ellenére is, hogy éppen a béke törékenységéről esik szó.
Mikor csendben ölelő karjaival Pycta szorosabban vonja magához, megnyugtatja a tudat, hogy most teljesen önmaga a lobzöldszemű, de majd meghasad a szíve a boldogságról szóló szavak hallatán.*
- Eeyr a fény, ami számomra a boldogságot is jelenti. Neked is jár belőle, hisz harcolsz érte. *S bár arcát az elf mellkasába temeti, kétség sem fér hozzá, hogy tisztán csengve hallja amit mond. Fájdalmas is egyszerre hallani a szavakat, és érezni az ölelést, mint a lélek és szív harcának két pillére alatt állva azt várni, vajon melyik omlik le előbb. Sóhaja halk, s nem is szól többet, de úgy érzi, ha Eeyr egyik leghűbb követőjének, harcosának nem járna boldogság, akkor nem járhatna senkinek sem. Erről talán nem ma este kell meggyőznie Pyctát, talán elegendő csak támogatnia szavak nélkül is, elég csak mellette lennie.
Lassan ereszkedik az éjszaka, s a tündérlámpás derengő fényénél egymást ölelve találhatja a két elfet, mert Lyz nem húzódik el, ha rajta múlik. Egy álmos pillantást vet felfelé csupán, s kíván jó éjt halkan, mielőtt visszahajtaná fejét, s mély álomba ereszkedne. Álma megnyugtató, Vadvéd óta nem volt ilyen.*
//Lyz lombházában//
*Attól a perctől kezdve nem volt kérdéses Lyz számára, hogy a harc nem ért véget, amikor bosszút esküdött az agancsos. Ám nem csak ő jár ebben a cipőben, s saját tanácsának súlya csak most tudatosul benne. Nem tuják mikor üt be, de addig legalább jár neki is hogy boldog legyen. Most pedig nagyon boldog. Azon a néhány moccanáson, amit Nievesha fordul s ami magára vonja figyelmét arra pillanatra, nem is szeretne mással törődni most, csak Pyctával. Mikor ez tudatosul, egyben meg is nyugszik. A közelségtől nem remeg meg a keze, sokkal erősebbnek érzi magát, mint eddig bármikor. Annak ellenére is, hogy éppen a béke törékenységéről esik szó.
Mikor csendben ölelő karjaival Pycta szorosabban vonja magához, megnyugtatja a tudat, hogy most teljesen önmaga a lobzöldszemű, de majd meghasad a szíve a boldogságról szóló szavak hallatán.*
- Eeyr a fény, ami számomra a boldogságot is jelenti. Neked is jár belőle, hisz harcolsz érte. *S bár arcát az elf mellkasába temeti, kétség sem fér hozzá, hogy tisztán csengve hallja amit mond. Fájdalmas is egyszerre hallani a szavakat, és érezni az ölelést, mint a lélek és szív harcának két pillére alatt állva azt várni, vajon melyik omlik le előbb. Sóhaja halk, s nem is szól többet, de úgy érzi, ha Eeyr egyik leghűbb követőjének, harcosának nem járna boldogság, akkor nem járhatna senkinek sem. Erről talán nem ma este kell meggyőznie Pyctát, talán elegendő csak támogatnia szavak nélkül is, elég csak mellette lennie.
Lassan ereszkedik az éjszaka, s a tündérlámpás derengő fényénél egymást ölelve találhatja a két elfet, mert Lyz nem húzódik el, ha rajta múlik. Egy álmos pillantást vet felfelé csupán, s kíván jó éjt halkan, mielőtt visszahajtaná fejét, s mély álomba ereszkedne. Álma megnyugtató, Vadvéd óta nem volt ilyen.*
352. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-25 15:28:12
Üzenet elküldve: 2019-11-25 15:28:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A Tavernába//
*Arra papa megunja az állandó hányt vetett sorsát a sátorban és úgy dönt bóklászik egyet. Valami tavernaszerűségről csicseregtek nekik a madarak, amit Umon a férfiember épített meg. Nem árt meglátogatni a férfit és megkérdezni, hogy van, persze mindezt egy pofa ser kíséretében. Magához veszi botját és elindul a taverna felé, ami jóslása szerint nem lehet olyan átkozottul messze. Elhagyja MilOchass kerítéseit és a taverna irányába indul meg. Az illatok csalogatják az öreget és megy is szépen az orra után. Ha füstöl a kandalló, akkor meg a kojtolást szagolja i és azután megy. Még szerencse, hogy az érzékszervei közül az orra az egyik legjobb. Vetekedhetne egy vadászkutyával. Felkerekedik hát és elindul, megy és meg nem áll, amíg meg nem találja azt a tavernát és le nem gurít egy jó pofa sert.*
*Arra papa megunja az állandó hányt vetett sorsát a sátorban és úgy dönt bóklászik egyet. Valami tavernaszerűségről csicseregtek nekik a madarak, amit Umon a férfiember épített meg. Nem árt meglátogatni a férfit és megkérdezni, hogy van, persze mindezt egy pofa ser kíséretében. Magához veszi botját és elindul a taverna felé, ami jóslása szerint nem lehet olyan átkozottul messze. Elhagyja MilOchass kerítéseit és a taverna irányába indul meg. Az illatok csalogatják az öreget és megy is szépen az orra után. Ha füstöl a kandalló, akkor meg a kojtolást szagolja i és azután megy. Még szerencse, hogy az érzékszervei közül az orra az egyik legjobb. Vetekedhetne egy vadászkutyával. Felkerekedik hát és elindul, megy és meg nem áll, amíg meg nem találja azt a tavernát és le nem gurít egy jó pofa sert.*
351. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-25 10:20:25
Üzenet elküldve: 2019-11-25 10:20:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*A kislány nagyon fáradt lehet, mert nem ébred fel semmire sem. Arra sem, hogy ágyba rakják és a hatodik érzéke akkor sem ébreszti fel, hogy Pycta elhagyja a helyiséget. Viszont forgolódik és bár az ágyról nem esik le - hatodik érzék lehet ez is -, de a takarót teljesen magára tekeri.
A motozás sem veri fel és a halk szavak sem, mélyen alszik, álmában ugyan csámcsog meg nyöszörög, de ezenkívül nyugodt. Néha forgolódik, a forgolódást érthetetlen gagyarászás, nyöszörgés és csámcsogás kíséri.
Reggel fog felébredni, hajnalban. Éhesen.*
//Lyz lombházában//
*A kislány nagyon fáradt lehet, mert nem ébred fel semmire sem. Arra sem, hogy ágyba rakják és a hatodik érzéke akkor sem ébreszti fel, hogy Pycta elhagyja a helyiséget. Viszont forgolódik és bár az ágyról nem esik le - hatodik érzék lehet ez is -, de a takarót teljesen magára tekeri.
A motozás sem veri fel és a halk szavak sem, mélyen alszik, álmában ugyan csámcsog meg nyöszörög, de ezenkívül nyugodt. Néha forgolódik, a forgolódást érthetetlen gagyarászás, nyöszörgés és csámcsogás kíséri.
Reggel fog felébredni, hajnalban. Éhesen.*
350. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-24 12:26:32
Üzenet elküldve: 2019-11-24 12:26:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Ha visszagondol azokra az időkre, amikor magára hagyta Lyzt és Umont az erőd összes bajával és gondjával együtt, szégyent érez. Tudja, hogy nem volt lehetősége tenni ellene, de mégis szégyenli magát, hogy megtörtént. Ez a kettős érzés vív azóta is harcot benne és nem csodálkozna, ha lennének olyanok, akik emiatt haraggal gondolnak rá. Ám elfogadta már a történteket és tudja, hogy együtt kell élnie ezzel a kettős érzéssel. Mást úgysem tehet.*
- Ez nem mentesít a tetteim következményei alól. *Mondja halkan, bevallóan. Tisztában van már a cselekvései okozataival. Kész csoda, hogy sikerült megőrizni a barátságukat.
Lyzendra ujjai egyszerre égetik és simogatják a mellkasát, lesütött szemekkel csak a bőrét érintő kezet figyeli.
Amikor az elf lány megerősíti szavait a törékeny békét illetően, lombzöld tekintete a smaragdokra siklik hirtelen. Nem számított erre. Ijesztően egybecseng a két vélekedés a sötétség eljövetelének lehetőségéről. Legyen az Sa'Tereth vagy a titokzatos agancsos entitás.*
- Az fáj a legjobban, hogy ha ez megtörténik, nem fog számítani. *Süti le újra szomorúan szemeit. Az akarattal az érzések is kivesznek belőle, a lelke köré fonódó jégpáncélon semmi sem jut át. Tapasztalta már.
Követi Lyz tekintetét az alvó kislányra és pillantása óvón rajta is marad, ahogy hallgatja tovább az elf lányt.*
- Igen, békés. *Suttogja halkan. A mellkasában lüktető fájdalom azonban nem tükrözi szavait. Amikor Aenae rábízta a gyermeket és ő elvállalta a felnevelését, annyira távolinak tűnt az a pillanat, amikor újra elveszíti önmagát. Talán nem is gondolt vele.
A kérdésre visszafordul figyelme Lyzre. Bár azt kérte tőle, ne beszéljenek most a sötét jövőről, mégis vissza kell térnie a témához, ha válaszolni szeretne. Szárazat nyelve fogadja Lyzendra közeledését, sokkal természetesebb mozdulattal öleli át a hozzá bújó lányt, mint remélni merte. Ahogy bőrük összeér, enyhül a fájdalmas lüktetés a mellkasában, mint gyógyír a sebre, nyugszik a lelkének háborgása. Lehunyja a szemét, pár szívdobbanásnyi ideig csak öleli az elf lányt.*
- Nem, most nem. Magam vagyok. *Válaszol az első kérdésre és nem tud annyi bizonyosságot csempészni szavaiba, amennyit szeretne.*
- Nem tudom, szabad-e boldognak lennem. Túl nagy a szakadék a két világ között, félek... mindkettőben kudarcot vallok, ha most engedek. *Hidegen koppanó szavaival ékes ellentétben áll a mozdulat, ahogy szorosabbra fonja ölelését Lyz körül.
Mert ha látja is a fényt, csak a sötétséget figyeli, vár.
~ Rettentő sötétek a napok,
Lassan, feketén gördülnek egymás után.
Én csak várom,
Hogy támadjanak. ~*
//Lyz lombházában//
*Ha visszagondol azokra az időkre, amikor magára hagyta Lyzt és Umont az erőd összes bajával és gondjával együtt, szégyent érez. Tudja, hogy nem volt lehetősége tenni ellene, de mégis szégyenli magát, hogy megtörtént. Ez a kettős érzés vív azóta is harcot benne és nem csodálkozna, ha lennének olyanok, akik emiatt haraggal gondolnak rá. Ám elfogadta már a történteket és tudja, hogy együtt kell élnie ezzel a kettős érzéssel. Mást úgysem tehet.*
- Ez nem mentesít a tetteim következményei alól. *Mondja halkan, bevallóan. Tisztában van már a cselekvései okozataival. Kész csoda, hogy sikerült megőrizni a barátságukat.
Lyzendra ujjai egyszerre égetik és simogatják a mellkasát, lesütött szemekkel csak a bőrét érintő kezet figyeli.
Amikor az elf lány megerősíti szavait a törékeny békét illetően, lombzöld tekintete a smaragdokra siklik hirtelen. Nem számított erre. Ijesztően egybecseng a két vélekedés a sötétség eljövetelének lehetőségéről. Legyen az Sa'Tereth vagy a titokzatos agancsos entitás.*
- Az fáj a legjobban, hogy ha ez megtörténik, nem fog számítani. *Süti le újra szomorúan szemeit. Az akarattal az érzések is kivesznek belőle, a lelke köré fonódó jégpáncélon semmi sem jut át. Tapasztalta már.
Követi Lyz tekintetét az alvó kislányra és pillantása óvón rajta is marad, ahogy hallgatja tovább az elf lányt.*
- Igen, békés. *Suttogja halkan. A mellkasában lüktető fájdalom azonban nem tükrözi szavait. Amikor Aenae rábízta a gyermeket és ő elvállalta a felnevelését, annyira távolinak tűnt az a pillanat, amikor újra elveszíti önmagát. Talán nem is gondolt vele.
A kérdésre visszafordul figyelme Lyzre. Bár azt kérte tőle, ne beszéljenek most a sötét jövőről, mégis vissza kell térnie a témához, ha válaszolni szeretne. Szárazat nyelve fogadja Lyzendra közeledését, sokkal természetesebb mozdulattal öleli át a hozzá bújó lányt, mint remélni merte. Ahogy bőrük összeér, enyhül a fájdalmas lüktetés a mellkasában, mint gyógyír a sebre, nyugszik a lelkének háborgása. Lehunyja a szemét, pár szívdobbanásnyi ideig csak öleli az elf lányt.*
- Nem, most nem. Magam vagyok. *Válaszol az első kérdésre és nem tud annyi bizonyosságot csempészni szavaiba, amennyit szeretne.*
- Nem tudom, szabad-e boldognak lennem. Túl nagy a szakadék a két világ között, félek... mindkettőben kudarcot vallok, ha most engedek. *Hidegen koppanó szavaival ékes ellentétben áll a mozdulat, ahogy szorosabbra fonja ölelését Lyz körül.
Mert ha látja is a fényt, csak a sötétséget figyeli, vár.
~ Rettentő sötétek a napok,
Lassan, feketén gördülnek egymás után.
Én csak várom,
Hogy támadjanak. ~*
349. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-24 09:48:04
Üzenet elküldve: 2019-11-24 09:48:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Csak az engedély után érinti meg Pycta madár vonalait. Végigfuttatja ujját a szárnyon. Egyszerre érzi gyönyörűnek, és ijesztőnek azok után amit Pycta mesél. A vonalakról a lombzöld szemekbe pillant.*
- Emlékszem, hogy nem voltál önmagad ura *Akkor egyszer el is ájult, Lyz pedig nagyon megijedt. Egyszerre haragudott, mert magára hagyta az erőddel, és aggódott egyszerre. Miközben beszél, akkor is Pyctát figyeli, mikor ő lesüti szemét saját vonalaira.*
- De azt nem gondoltam, hogy ennyire elnyomott. Pedig gondolhattam volna. Sosem hagytál volna úgy magunkra kint erdőmélyén *suttogja halkan, miközben ujjait szétnyitja, s tenyerét gyengéden a vonalakkal tűzdelt acélos mellkasra pihenteti. Szíve egyre hevesebben ver, de a mozdulat megnyugvással tölti el őt is. Kellemes meghittség mégis pezsdítő, ami különleges elegyet képez Lyz mellkasában. Semmi aranyért nem lenne most máshol, még ha ez most átmeneti is, ahogyan Pycta érzi, akkor sem cserélné el semmire. *
- Én is úgy érzem, hogy átmeneti ez a béke, de hiszem vagyis szeretném hinni, hogy van elég időnk, míg Nievesha nagyobb lesz. Amikor a fát hoztuk, a agancsos megígérte, hogy visszatér. Nem fér kétség, hogy így lesz. *Gondterhelt vonást rajzol arcára a gondolat, s a tündérlámpás derengő fénye az örök csokor mellől.*
- Nem tudom mi lesz, hogy megint elnyomja-e az akaratodat, de én támogatlak, bármi lesz is. *Még nem tudja hogyan, és nem is szeretné most eldönteni.* De lehetne, hogy most ne gondoljunk ezekre? Engem is aggaszt, csak most *Nievesha szuszogó teste felé sandít, aztán vissza az erdőmélyi elf szemeibe. Nem szeretné, ha úgy érezné Pycta, hogy nem törődik a fenyegetéssel, mert Lyznek is összeszorul a gyomra ha csak rá gondol. Ellenben régen érezte magát így, hogy félre akarta tenni, hogy talált fontosabbat, amivel törődni szeretett volna.* minden olyan békés.
*Érti is amiről Pycta beszél és nem is.*
- Hogy-hogy nem tudod, mit csinálsz? Most nem gyakorol rád hatalmat. Vagy... igen? Most is? *kérdezi, s kivár egy pillanatig aggodalmas pillantását az elfre függesztve, de a bizonytalanság érzése, ami sosem volt jellemző Pyctára magával ragadja. Segíteni akar neki eligazodni, támogatni őt. Ha a fényben is a sötétre gondol, sosem lehet boldog. Közelebb húzódik, s ölelésébe vonja az elfet. Fejét álla alá billenti, s halk sóhaj hagyja el ajkait.*
- Megérdemled, hogy boldog legyél. Legalább addig, míg nem szólít újra magához.
//Lyz lombházában//
*Csak az engedély után érinti meg Pycta madár vonalait. Végigfuttatja ujját a szárnyon. Egyszerre érzi gyönyörűnek, és ijesztőnek azok után amit Pycta mesél. A vonalakról a lombzöld szemekbe pillant.*
- Emlékszem, hogy nem voltál önmagad ura *Akkor egyszer el is ájult, Lyz pedig nagyon megijedt. Egyszerre haragudott, mert magára hagyta az erőddel, és aggódott egyszerre. Miközben beszél, akkor is Pyctát figyeli, mikor ő lesüti szemét saját vonalaira.*
- De azt nem gondoltam, hogy ennyire elnyomott. Pedig gondolhattam volna. Sosem hagytál volna úgy magunkra kint erdőmélyén *suttogja halkan, miközben ujjait szétnyitja, s tenyerét gyengéden a vonalakkal tűzdelt acélos mellkasra pihenteti. Szíve egyre hevesebben ver, de a mozdulat megnyugvással tölti el őt is. Kellemes meghittség mégis pezsdítő, ami különleges elegyet képez Lyz mellkasában. Semmi aranyért nem lenne most máshol, még ha ez most átmeneti is, ahogyan Pycta érzi, akkor sem cserélné el semmire. *
- Én is úgy érzem, hogy átmeneti ez a béke, de hiszem vagyis szeretném hinni, hogy van elég időnk, míg Nievesha nagyobb lesz. Amikor a fát hoztuk, a agancsos megígérte, hogy visszatér. Nem fér kétség, hogy így lesz. *Gondterhelt vonást rajzol arcára a gondolat, s a tündérlámpás derengő fénye az örök csokor mellől.*
- Nem tudom mi lesz, hogy megint elnyomja-e az akaratodat, de én támogatlak, bármi lesz is. *Még nem tudja hogyan, és nem is szeretné most eldönteni.* De lehetne, hogy most ne gondoljunk ezekre? Engem is aggaszt, csak most *Nievesha szuszogó teste felé sandít, aztán vissza az erdőmélyi elf szemeibe. Nem szeretné, ha úgy érezné Pycta, hogy nem törődik a fenyegetéssel, mert Lyznek is összeszorul a gyomra ha csak rá gondol. Ellenben régen érezte magát így, hogy félre akarta tenni, hogy talált fontosabbat, amivel törődni szeretett volna.* minden olyan békés.
*Érti is amiről Pycta beszél és nem is.*
- Hogy-hogy nem tudod, mit csinálsz? Most nem gyakorol rád hatalmat. Vagy... igen? Most is? *kérdezi, s kivár egy pillanatig aggodalmas pillantását az elfre függesztve, de a bizonytalanság érzése, ami sosem volt jellemző Pyctára magával ragadja. Segíteni akar neki eligazodni, támogatni őt. Ha a fényben is a sötétre gondol, sosem lehet boldog. Közelebb húzódik, s ölelésébe vonja az elfet. Fejét álla alá billenti, s halk sóhaj hagyja el ajkait.*
- Megérdemled, hogy boldog legyél. Legalább addig, míg nem szólít újra magához.
348. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-22 13:24:56
Üzenet elküldve: 2019-11-22 13:24:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*A zavar csak pillanatnyi, feledtetik vele a Lyz hátán játszó árnyékok. Rég volt érzés keríti hatalmába, de igyekszik elnyomni. Egy időre legalábbis.
Miután mindketten jó éjt puszival köszöntek el az alvó kislánytól, rögtönzött ágyukba fekszenek egymás mellé. Az erdőmélyi elf most nem érez zavart, csak nyugalmat és békét, ami ritka pillanat az életében. De ezekért a ritka pillanatokért érdemes harcolni, amikor kell.*
- Persze. *Mondja halkan. Lyzendra ujjainak érintésére csak belül rezzen össze, izmai engedelmeskednek a vasakaratnak és mozdulatlanok maradnak. Az érintés jól esik neki, melegséggel tölti el a mellkasát, az elméjét. Pillantásával előbb követi a ujjak vonalát a bőrén, majd felpillant Lyz szemeibe.
A templomi időszak említésére elgondolkodva süti le tekintetét, hogy újra a bőrébe ivódott rajzolatot fürkészze, mintha abból olvashatná ki a választ.*
- Nem emlékszem sokra. *Mondja halkan.*
- Arra is csak homályosan, hogy találkoztunk mi hárman. *Umonra gondol persze, de ezt Lyz is biztosan jól tudja.*
- Nem volt akaratom a történések felett, mentem, mert mennem kellett. Harcoltam, mert az Erdő Szíve így rendelte nekem. A lázadás alatt elhunyt papokat kellett eltemetnünk egy szertartás keretében, de valami nem akarta, hogy ezt megtegyük. Egy fekete halálmadár ütött rajtunk a szegénynegyed szélén. Harcolni kezdtem vele, de az a sötét bestia berágta magát a mellkasomba. *Érinti meg a helyet, ahol emlékei szerint a fekete madár a mellkasába fúródott.*
- Azt hiszem, akkor meghaltam. *Szavai hidegen koppannak a padlón.*
- Aztán, amikor magamhoz tértem, a rajzolatok már ott voltak rajtam. Nem tudtam az okát, a célját, de a templom ostromakor, valahogyan ezek a rajzok segítettek minket győzelemre. Azóta sem tudom, hogy mi történt akkor és a vonalak sem tűntek el, miután sikerült felszabadítani az oltárt. *Lombzöld pillantása most visszatér Lyz tekintetéhez.*
- Az az érzésem, hogy még szükség lesz rájuk. *Vallja be csendesen. Tart tőle, hogy újra harcba kell majd szállnia, hogy újra maga mellé szólítja majd a Fákban Lakó. Ám most már van mit vesztenie. Gondolatai vezetik pillantását a mellettük ágyon alvó Nievesha felé, majd onnan Lyzendrára vissza.*
- Mi lesz, ha Sa'Tereth újra eljön és nekem harcba kell szállnom érte? Félek, nem lesz beleszólásom. Azt sem tudom, most mit csinálok. *Süti le szomorúan lombzöld tekintetét. Tisztában van vele, hogy a Vérúr visszatér, hisz megígérte neki. Most mégis elvállalta, hogy felneveli a kislányt, érzi, hogy valami kialakulóban van közte és Lyz között. Felelőtlennek tartja ezt a viselkedést a részéről, tudván, hogy mit tartogat számára a jövő.*
//Lyz lombházában//
*A zavar csak pillanatnyi, feledtetik vele a Lyz hátán játszó árnyékok. Rég volt érzés keríti hatalmába, de igyekszik elnyomni. Egy időre legalábbis.
Miután mindketten jó éjt puszival köszöntek el az alvó kislánytól, rögtönzött ágyukba fekszenek egymás mellé. Az erdőmélyi elf most nem érez zavart, csak nyugalmat és békét, ami ritka pillanat az életében. De ezekért a ritka pillanatokért érdemes harcolni, amikor kell.*
- Persze. *Mondja halkan. Lyzendra ujjainak érintésére csak belül rezzen össze, izmai engedelmeskednek a vasakaratnak és mozdulatlanok maradnak. Az érintés jól esik neki, melegséggel tölti el a mellkasát, az elméjét. Pillantásával előbb követi a ujjak vonalát a bőrén, majd felpillant Lyz szemeibe.
A templomi időszak említésére elgondolkodva süti le tekintetét, hogy újra a bőrébe ivódott rajzolatot fürkészze, mintha abból olvashatná ki a választ.*
- Nem emlékszem sokra. *Mondja halkan.*
- Arra is csak homályosan, hogy találkoztunk mi hárman. *Umonra gondol persze, de ezt Lyz is biztosan jól tudja.*
- Nem volt akaratom a történések felett, mentem, mert mennem kellett. Harcoltam, mert az Erdő Szíve így rendelte nekem. A lázadás alatt elhunyt papokat kellett eltemetnünk egy szertartás keretében, de valami nem akarta, hogy ezt megtegyük. Egy fekete halálmadár ütött rajtunk a szegénynegyed szélén. Harcolni kezdtem vele, de az a sötét bestia berágta magát a mellkasomba. *Érinti meg a helyet, ahol emlékei szerint a fekete madár a mellkasába fúródott.*
- Azt hiszem, akkor meghaltam. *Szavai hidegen koppannak a padlón.*
- Aztán, amikor magamhoz tértem, a rajzolatok már ott voltak rajtam. Nem tudtam az okát, a célját, de a templom ostromakor, valahogyan ezek a rajzok segítettek minket győzelemre. Azóta sem tudom, hogy mi történt akkor és a vonalak sem tűntek el, miután sikerült felszabadítani az oltárt. *Lombzöld pillantása most visszatér Lyz tekintetéhez.*
- Az az érzésem, hogy még szükség lesz rájuk. *Vallja be csendesen. Tart tőle, hogy újra harcba kell majd szállnia, hogy újra maga mellé szólítja majd a Fákban Lakó. Ám most már van mit vesztenie. Gondolatai vezetik pillantását a mellettük ágyon alvó Nievesha felé, majd onnan Lyzendrára vissza.*
- Mi lesz, ha Sa'Tereth újra eljön és nekem harcba kell szállnom érte? Félek, nem lesz beleszólásom. Azt sem tudom, most mit csinálok. *Süti le szomorúan lombzöld tekintetét. Tisztában van vele, hogy a Vérúr visszatér, hisz megígérte neki. Most mégis elvállalta, hogy felneveli a kislányt, érzi, hogy valami kialakulóban van közte és Lyz között. Felelőtlennek tartja ezt a viselkedést a részéről, tudván, hogy mit tartogat számára a jövő.*
347. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-21 11:18:08
Üzenet elküldve: 2019-11-21 11:18:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Ezer Levél alatt//
//Hánykolódás//
*Az öreg tündér a sátorban sem akar nyugodóra térni. Belsője és agya kattog mint zár a lakatban. Egyszer csak végre elalszik és már egyből álmodik is. Itt sétál a Hajnal ligetben a fa körül, amikor egyszer csak megjelenik Mogrim, a semmiből.*
- Hát te fijjam, visszatértél vígre?
*Álomba máshogy mennek a dolgok, itt csak rákérdez, hogy marad e a fiú. Furcsa mert tiszta fény borítja a gnóm fiút.*
- Vissza fogok térni Arraele úr, megígérem. Ha ez megtörténik, majd fel fog ismerni.
*Arra papát majd a szívbaj kerülgeti, mert olyan élethű a Mogrim álom. Beszél is meg minden, ugyanaz az ifjú gnóm, akit elveszített.*
- De hát mír mentíl el köszönís nélkül? Meg se ölelhettelek fijjam?
*Az öreg már megint a könnyeivel küzd, amit hamar a ruhájába töröl.*
- Eljött az időm Arraele úr. Egyé váltam az erővel, az erő pedig velem. Ott vagyok mindenben, ami körülveszi. A Fákban, levelekben, minden élőben. Ne aggódjon miattam, még találkozunk.
*A Mogrimálom fényessége kezd kialudni és el is tűnik a nagy semmibe. Helyette az esti sötétség tátong, hogy elnyelje az öreg tündért. Ekkor riad fel megint álmából a szárnyaszegett apó.*
~Hjaaj nekem fijjam, miért csinálod te esztet velem? Várjá csak? Aszodta visszajön és fel fogom ösmerni. Akkor csak várnom köll meg keresgélni. Nyitva tartom a szemem fijjal, biza nyitva!~
*Talán csak a sok rénszarvas saláta okozta ezeket az álmokat, talán igaz se volt az egész, az öreget mégis megnyugtatja amit álomban látott és hallott, még ha az csak a saját agyasszüleménye volt is.*
//Hánykolódás//
*Az öreg tündér a sátorban sem akar nyugodóra térni. Belsője és agya kattog mint zár a lakatban. Egyszer csak végre elalszik és már egyből álmodik is. Itt sétál a Hajnal ligetben a fa körül, amikor egyszer csak megjelenik Mogrim, a semmiből.*
- Hát te fijjam, visszatértél vígre?
*Álomba máshogy mennek a dolgok, itt csak rákérdez, hogy marad e a fiú. Furcsa mert tiszta fény borítja a gnóm fiút.*
- Vissza fogok térni Arraele úr, megígérem. Ha ez megtörténik, majd fel fog ismerni.
*Arra papát majd a szívbaj kerülgeti, mert olyan élethű a Mogrim álom. Beszél is meg minden, ugyanaz az ifjú gnóm, akit elveszített.*
- De hát mír mentíl el köszönís nélkül? Meg se ölelhettelek fijjam?
*Az öreg már megint a könnyeivel küzd, amit hamar a ruhájába töröl.*
- Eljött az időm Arraele úr. Egyé váltam az erővel, az erő pedig velem. Ott vagyok mindenben, ami körülveszi. A Fákban, levelekben, minden élőben. Ne aggódjon miattam, még találkozunk.
*A Mogrimálom fényessége kezd kialudni és el is tűnik a nagy semmibe. Helyette az esti sötétség tátong, hogy elnyelje az öreg tündért. Ekkor riad fel megint álmából a szárnyaszegett apó.*
~Hjaaj nekem fijjam, miért csinálod te esztet velem? Várjá csak? Aszodta visszajön és fel fogom ösmerni. Akkor csak várnom köll meg keresgélni. Nyitva tartom a szemem fijjal, biza nyitva!~
*Talán csak a sok rénszarvas saláta okozta ezeket az álmokat, talán igaz se volt az egész, az öreget mégis megnyugtatja amit álomban látott és hallott, még ha az csak a saját agyasszüleménye volt is.*
346. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-20 15:24:02
Üzenet elküldve: 2019-11-20 15:24:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Nem gondolja, hogy zavarba hozza Pyctát azzal, hogy átöltözik. Illetve arra figyel, hogy ezt ne szemből tegye, tehát eszébe sem jut, hogy a hátának látványa is elegendő. Térde alá érő lenge ingben áll meg mellette a gyermekben gyönyörködni.
Mikor Pycta felé pillant, Lyz is hasonlóan tesz. Mosolyt csal az arcára az egyezség, miszerint a gyönyörű apróság az övéké, halovány pírt pedig az összefonódó pillantás. Nem az a tehetetlen zavar ez, ami eluralkodna rajta, s ami miatt netán ideges habogásba kezdene.
Megnyugvást érez. Ehhez az is hozzá járulhat, hogy Pycta nem fejezi ki alvási szokásait, mert akkor valószínűleg megváltozna ez a békés melengető hangulat, melybe olyan könnyen bele tud simulni. Csak azt érzi, hogy élete most kerek egész.
Pycta után Lyz is leheletnyi csókot hint a kislány homlokára, majd kényelembe helyezkedik a dunna közt. A félhomályos szobában Pycta felé fordulva somolyog immár a takaró alól.*
- Szabad? *ujjával a madár alak kitárt szárnya felé mozdul, de nem érinti Pycta mellkasát, míg engedélyt nem kap.*
- A templomi harc idején került rád, de nem mondtad, hogyan *pislog a lombzöld szemek felé, miközben a mondat bár nem kérdő, mégis válaszra vár. Tekintetét végigvezeti a szárnyon, s bár a félhomályban nem lát olyan jól, a tündérlámpás derengése mégis ad annyi fényt, hogy legalább a jelentősebb vonalakat láthassa. *
- Szeretném hallani a történetét, de csak ha van kedved elmondani *suttogja halkan. Keveset beszéltek a templomi eseményekről. Egy részét Lyz is csak úgy hallotta szegről-végről. Hogy hősként tekintenek azokra a harcosokra, s hogy mindegyiküknek megvan a kitárt szárnyú madár jele valamilyen formában, arról még a városban hallott legutóbb, mikor ott járt.*
//Lyz lombházában//
*Nem gondolja, hogy zavarba hozza Pyctát azzal, hogy átöltözik. Illetve arra figyel, hogy ezt ne szemből tegye, tehát eszébe sem jut, hogy a hátának látványa is elegendő. Térde alá érő lenge ingben áll meg mellette a gyermekben gyönyörködni.
Mikor Pycta felé pillant, Lyz is hasonlóan tesz. Mosolyt csal az arcára az egyezség, miszerint a gyönyörű apróság az övéké, halovány pírt pedig az összefonódó pillantás. Nem az a tehetetlen zavar ez, ami eluralkodna rajta, s ami miatt netán ideges habogásba kezdene.
Megnyugvást érez. Ehhez az is hozzá járulhat, hogy Pycta nem fejezi ki alvási szokásait, mert akkor valószínűleg megváltozna ez a békés melengető hangulat, melybe olyan könnyen bele tud simulni. Csak azt érzi, hogy élete most kerek egész.
Pycta után Lyz is leheletnyi csókot hint a kislány homlokára, majd kényelembe helyezkedik a dunna közt. A félhomályos szobában Pycta felé fordulva somolyog immár a takaró alól.*
- Szabad? *ujjával a madár alak kitárt szárnya felé mozdul, de nem érinti Pycta mellkasát, míg engedélyt nem kap.*
- A templomi harc idején került rád, de nem mondtad, hogyan *pislog a lombzöld szemek felé, miközben a mondat bár nem kérdő, mégis válaszra vár. Tekintetét végigvezeti a szárnyon, s bár a félhomályban nem lát olyan jól, a tündérlámpás derengése mégis ad annyi fényt, hogy legalább a jelentősebb vonalakat láthassa. *
- Szeretném hallani a történetét, de csak ha van kedved elmondani *suttogja halkan. Keveset beszéltek a templomi eseményekről. Egy részét Lyz is csak úgy hallotta szegről-végről. Hogy hősként tekintenek azokra a harcosokra, s hogy mindegyiküknek megvan a kitárt szárnyú madár jele valamilyen formában, arról még a városban hallott legutóbb, mikor ott járt.*
345. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-20 09:05:02
Üzenet elküldve: 2019-11-20 09:05:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*Az erdőmélyi elf a türelemben hisz. Hogy minden kérdésre akár kérdések nélkül is létezik válasz. Hosszúéletűként lehetősége van türelmesnek lenni és olykor ez a legszelídebb módja annak, hogy választ kapjon. Persze egyetértene Lyzzel, vannak dolgok, amelyeket a békesség érdekében át kell beszélni, de egy ponton túl tehetetlenné válnak. Attól a ponttól már csak türelemmel várhatnak.*
- Ez természetes. *Bólint kurtán a lány aggódó szavaira. Ő sem szeretné, ha a falun belül bármiféle atrocitás is kialakulna Xauzur és Juhar között. Az irbisz nem támadná meg a kutyát a falakon belül, de ha az neveltetéséből fakadóan nekimenne, megvédené magát. Ám Gwaandril biztosan féken tudná tartani.*
- Köszönjük. *Válaszolja már odafent, mosolyogva. Szívesen marad és nem csak Nievesha miatt, szeret Lyzzel lenni és az elmúlt időben ez az érzés csak erősödött. Nem tudja, amiatt, hogy a kicsi bekerült az életükbe vagy folyamatosan ébredt rá erre.
Kezében a bőrökkel álldogál egy ideig, majd a kérésnek megfelelően leteríti azokat az ágy mellé. Megérti a szőke elf lány kérésének okait, ha Nievesha lefordulna az ágyról, legalább el tudják kapni. Mindig is éberen aludt, ez az erdőben alapvető ösztön volt, de amióta a kislánnyal együtt alszik, ez csak fokozódott.
A dunnák a bőrökre kerülnek, a takaró is megvan, amivel majd takarózni fognak. Ellép érte és amikor visszafordul, megpillantja a fal felé forduló Lyzendrát, ahogy gyors mozdulattal leveszi a vászoningét és átöltözik. Lombzöld tekintete végigfut a lány fedetlen hátának vonalán, az íjászattól éles izmokon. Egy pillanatra megdermed, de mivel Lyz mozdulata annyira természetes és zavartalan, gyorsan oldódik benne saját idegessége.
Amikor a lány visszafordul felé, lekapja róla lombzöld tekintetét.*
- Nem, köszönöm én... *Mondaná, hogy szinte mezítelen alszik, de inkább nem teszi.
Leveszi a lenge inget magáról, lehúzza lábbelijét és gondosan összehajtja az inget, az ajtó mellett leteszi a könnyű nemezcsizmát. Nem érzi magát kellemetlenül, ahogy félmeztelen megáll Lyzendra mellett, a fekete vonalakkal bőrébe ivódott madáralak beteríti csaknem az egész mellkasát, szárnyai a felkarjára is felkúsznak és a csuklyáját is befedik félig, olyan, mintha még mindig viselne valamit.*
- De, az. *Mosolyodik el haloványan, szeretetteljesen az alvó kicsi felett.*
- Igen, a miénk. *Néz Lyzre oldalról. Pár pillanatra elveszik a látványban, most is egész másképp látja a szőke íjász lányt.
Lyzendra aztán bebújik a rögtönzött ágyba Nievesha mellett a padlón. Pár szívdobbanásnyi ideig még nézi a kicsit, apró puszit ad a homlokára, majd maga is követi Lyzt és befekszik mellé. Bal karját a feje alá ékeli, a takarót a köldökéig húzza. Nem fázik. Sőt, kicsit melege is van, de lehet, hogy ez csak azért van, mert egy ágyban fekszik Lyzzel.*
//Lyz lombházában//
*Az erdőmélyi elf a türelemben hisz. Hogy minden kérdésre akár kérdések nélkül is létezik válasz. Hosszúéletűként lehetősége van türelmesnek lenni és olykor ez a legszelídebb módja annak, hogy választ kapjon. Persze egyetértene Lyzzel, vannak dolgok, amelyeket a békesség érdekében át kell beszélni, de egy ponton túl tehetetlenné válnak. Attól a ponttól már csak türelemmel várhatnak.*
- Ez természetes. *Bólint kurtán a lány aggódó szavaira. Ő sem szeretné, ha a falun belül bármiféle atrocitás is kialakulna Xauzur és Juhar között. Az irbisz nem támadná meg a kutyát a falakon belül, de ha az neveltetéséből fakadóan nekimenne, megvédené magát. Ám Gwaandril biztosan féken tudná tartani.*
- Köszönjük. *Válaszolja már odafent, mosolyogva. Szívesen marad és nem csak Nievesha miatt, szeret Lyzzel lenni és az elmúlt időben ez az érzés csak erősödött. Nem tudja, amiatt, hogy a kicsi bekerült az életükbe vagy folyamatosan ébredt rá erre.
Kezében a bőrökkel álldogál egy ideig, majd a kérésnek megfelelően leteríti azokat az ágy mellé. Megérti a szőke elf lány kérésének okait, ha Nievesha lefordulna az ágyról, legalább el tudják kapni. Mindig is éberen aludt, ez az erdőben alapvető ösztön volt, de amióta a kislánnyal együtt alszik, ez csak fokozódott.
A dunnák a bőrökre kerülnek, a takaró is megvan, amivel majd takarózni fognak. Ellép érte és amikor visszafordul, megpillantja a fal felé forduló Lyzendrát, ahogy gyors mozdulattal leveszi a vászoningét és átöltözik. Lombzöld tekintete végigfut a lány fedetlen hátának vonalán, az íjászattól éles izmokon. Egy pillanatra megdermed, de mivel Lyz mozdulata annyira természetes és zavartalan, gyorsan oldódik benne saját idegessége.
Amikor a lány visszafordul felé, lekapja róla lombzöld tekintetét.*
- Nem, köszönöm én... *Mondaná, hogy szinte mezítelen alszik, de inkább nem teszi.
Leveszi a lenge inget magáról, lehúzza lábbelijét és gondosan összehajtja az inget, az ajtó mellett leteszi a könnyű nemezcsizmát. Nem érzi magát kellemetlenül, ahogy félmeztelen megáll Lyzendra mellett, a fekete vonalakkal bőrébe ivódott madáralak beteríti csaknem az egész mellkasát, szárnyai a felkarjára is felkúsznak és a csuklyáját is befedik félig, olyan, mintha még mindig viselne valamit.*
- De, az. *Mosolyodik el haloványan, szeretetteljesen az alvó kicsi felett.*
- Igen, a miénk. *Néz Lyzre oldalról. Pár pillanatra elveszik a látványban, most is egész másképp látja a szőke íjász lányt.
Lyzendra aztán bebújik a rögtönzött ágyba Nievesha mellett a padlón. Pár szívdobbanásnyi ideig még nézi a kicsit, apró puszit ad a homlokára, majd maga is követi Lyzt és befekszik mellé. Bal karját a feje alá ékeli, a takarót a köldökéig húzza. Nem fázik. Sőt, kicsit melege is van, de lehet, hogy ez csak azért van, mert egy ágyban fekszik Lyzzel.*
344. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-19 16:11:16
Üzenet elküldve: 2019-11-19 16:11:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
*A kellemes estébe bár mégis kerül némi kötelező, s kellemetlen téma is, de ha nem beszélik meg, nem is lesz megoldása. Lyz úgy hiszi, ha pusztán csak beszélnek is róla, már akkor is megoldás lehet belőle anélkül, hogy tanácsot kapna. Valahogy összeáll a kép, s még az is lehet, hogy a probléma önmagát oldja majd meg. S lehet, hogy nem lesz szükség hosszadalmas beszélgetésre, mert az elfnek csak időre van szüksége.*
- Értem, hogy csak falkában árthatna Xauzurnak, de én azt sem szeretném, ha összeakaszkodnának *Ez az, amiről viszont a későbbiekben mindenképpen szót kell találjanak, de ez már a holnap dolga lesz.
Immár a ház aljában Xauzur elválik tőlük, útjára engedik Feyennet is, nekik pedig ott van az a kedves, álomba illő látvány, amit az édesdeden alvó fürtös kislány, takaró alatt szuszogó alakja nyújt.*
- Ne köszönd. Tudod, hogy szívesen megosztom veletek *mosolyog őszintén az elfre.* Addig maradtok, ameddig szeretnétek. Ameddig szeretnél *javítja ki magát, mert bár a kislány akarata is érvényesül, de ebben mégiscsak Pycta dönt.
Míg Pycta előveszi a bőröket, Lyz a két dunnát hurcolja elő, a lehető legnagyobb csendben.*
- Tegyél belőle ide kettőt kérlek. *mutatja az ágy mellé. Ha netán megéledne a kislány, ott legyenek közel hozzá.*
- De nyugodtan érezd magad otthon. *Lyz pedig ráteríti a dunnákat, hogy ne legyen olyan kemény a padló.*
- Azzal a nagyobbal tudunk majd takarózni *suttogja, majd oda sem figyelve leveti a mellényét, haját pedig gyors mozdulatokkal befonja éjjelre. Előveszi a hosszított vászoninget, melyet kimondottan alváshoz használ, s a fal felé fordulva gyors mozdulattal átcseréli. Mi sem természetesebb, Lyznek legalábbis. Alóla könnyűszerrel veti le a nadrágot, s a ruháit karjaira hajtva áll meg Pycta mellet.*
- Kérsz te is egy másik inget? *kérdezi, mert egy még biztosan akad a láda aljában, s minden további nélkül elő is veszi, ha szükséges.
Lyz nem tud ellenállni a kislány látványának, s megáll egy pillanatra gyönyörködni benne, mielőtt a rögtönzött ágyba bújna. Anyai érzések talán, amik a gyermek érkezésével s azzal, hogy Pycta segítséget kért tőle éledtek a semmiből.*
- Hát nem gyönyörű? *közelebb húzódik az elfhez, hogy ne kelljen hangosan szólnia.* És a miénk *jegyzi meg játékosan, hisz tudja jól, hogy vér szerint ez nem igaz, de mégis mindketten úgy szeretik, mintha az lenne. Ezt senki sem merné megkérdőjelezni.
Mikor kigyönyörködte magát a kislányban, bebújik a rögtönzött ágyba, s magára húzza a rögtönzött takaró egyik oldalát, a másikat meghagyja Pyctának. Abban a szerencsétlenségben, hogy csupán ez az egy maradt takarózni, annyi szerencse éppen adódik, hogy méretes darab.*
//Lyz lombházában//
*A kellemes estébe bár mégis kerül némi kötelező, s kellemetlen téma is, de ha nem beszélik meg, nem is lesz megoldása. Lyz úgy hiszi, ha pusztán csak beszélnek is róla, már akkor is megoldás lehet belőle anélkül, hogy tanácsot kapna. Valahogy összeáll a kép, s még az is lehet, hogy a probléma önmagát oldja majd meg. S lehet, hogy nem lesz szükség hosszadalmas beszélgetésre, mert az elfnek csak időre van szüksége.*
- Értem, hogy csak falkában árthatna Xauzurnak, de én azt sem szeretném, ha összeakaszkodnának *Ez az, amiről viszont a későbbiekben mindenképpen szót kell találjanak, de ez már a holnap dolga lesz.
Immár a ház aljában Xauzur elválik tőlük, útjára engedik Feyennet is, nekik pedig ott van az a kedves, álomba illő látvány, amit az édesdeden alvó fürtös kislány, takaró alatt szuszogó alakja nyújt.*
- Ne köszönd. Tudod, hogy szívesen megosztom veletek *mosolyog őszintén az elfre.* Addig maradtok, ameddig szeretnétek. Ameddig szeretnél *javítja ki magát, mert bár a kislány akarata is érvényesül, de ebben mégiscsak Pycta dönt.
Míg Pycta előveszi a bőröket, Lyz a két dunnát hurcolja elő, a lehető legnagyobb csendben.*
- Tegyél belőle ide kettőt kérlek. *mutatja az ágy mellé. Ha netán megéledne a kislány, ott legyenek közel hozzá.*
- De nyugodtan érezd magad otthon. *Lyz pedig ráteríti a dunnákat, hogy ne legyen olyan kemény a padló.*
- Azzal a nagyobbal tudunk majd takarózni *suttogja, majd oda sem figyelve leveti a mellényét, haját pedig gyors mozdulatokkal befonja éjjelre. Előveszi a hosszított vászoninget, melyet kimondottan alváshoz használ, s a fal felé fordulva gyors mozdulattal átcseréli. Mi sem természetesebb, Lyznek legalábbis. Alóla könnyűszerrel veti le a nadrágot, s a ruháit karjaira hajtva áll meg Pycta mellet.*
- Kérsz te is egy másik inget? *kérdezi, mert egy még biztosan akad a láda aljában, s minden további nélkül elő is veszi, ha szükséges.
Lyz nem tud ellenállni a kislány látványának, s megáll egy pillanatra gyönyörködni benne, mielőtt a rögtönzött ágyba bújna. Anyai érzések talán, amik a gyermek érkezésével s azzal, hogy Pycta segítséget kért tőle éledtek a semmiből.*
- Hát nem gyönyörű? *közelebb húzódik az elfhez, hogy ne kelljen hangosan szólnia.* És a miénk *jegyzi meg játékosan, hisz tudja jól, hogy vér szerint ez nem igaz, de mégis mindketten úgy szeretik, mintha az lenne. Ezt senki sem merné megkérdőjelezni.
Mikor kigyönyörködte magát a kislányban, bebújik a rögtönzött ágyba, s magára húzza a rögtönzött takaró egyik oldalát, a másikat meghagyja Pyctának. Abban a szerencsétlenségben, hogy csupán ez az egy maradt takarózni, annyi szerencse éppen adódik, hogy méretes darab.*
343. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-18 16:42:54
Üzenet elküldve: 2019-11-18 16:42:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Ezer Levél alatt//
//Hánykolódás//
*Az öreg a sátorban nagyokat horkolna, de nem tud. Valami vagy valaki nem hagyja aludni.*
- Mogrim fijjam te vóná az?
*Arra papa kimászik a sátor lyukán a fűre és háttal belevágja magát a zöldbe. A csillagokat méltatja.*
- Meg kíne valahogy tudnom többet arrúl a zerőrűl. Hátha vissza lehetne hozni a kölköt.
- Vagy tínyleg eljött az ideje?
*Félhangosan morfondál az öreg tündér mintha a csillagoknak beszélne.*
- Jó sok mindent kíne nekem megtanúni. Itt vannak Eír tanai, na meg majdan ott lesz a Fákban lakók hite, no de mán Mogrim fijjam hitét is meg kíne tanúljam.
*Vakarja az öreg a fejét, mert nagy tudást kéne beleszuszakolni. A hold világában megvilágosított fák tetejére mereszti öreg szemeit. Elképzeli, hogy milyen lesz ott lakni fenn ahol a sasok fészkelnek, vagy éppen a gólyák vagy mi a szöcske. Talán még el is szundizik és egy óriási, gömb alakú fészekben találja magát. Tündérnyi méretű fiókák csipognak mellette, vagy kettő, három is. Nem is csipogás az, hanem ordítás. Éhes fiókák ordítása.*
~Na jó van, csend legyen má! A vígin még rávetemedek, oszt kilöklek tikteket a físzekbűl.~
*Na azért nem lökné ki a fiókákat az öreg, ez csak elrettentésül szolgált.*
~Mit adjak ín nektek enni he?~
*Az óriás madárfiókák közelebb ugrándoznak az öreghez.*
~Nana! Nem vagyok ín holmi kukac!~
*Már a fészek hátuljába szorul amikor valami égbekiáltó visítást hall. Hatalmas robajjal bevágódik az anyamadár a fészekbe. Megragadja Arra papát a gúnyájánál fogva, mintha meg akarná etetni az éhes fiókákkal.*
~El a csűröddel de átokfattya!~
*Az öreg ordít és kalimpálózik addig, meddig amíg ki nem esik az anyamadár csőréből és el nem kezd zuhanni a fészekből lefelé.*
~Eííír most segííííííts!~
*Mikor a földre érkezne, verejtékezve felkel a földről. Csak álom volt ez de az öreg tündér rendesen berezelt.*
~Na majd adok ín nektek, akkor is felfíszkelek hozzátok!~
*Feltápászkodik a fűből és bemászik a sátorjába és megpróbál végre rémálom nélkül aludni. A háton alváskor mindig zöldségeket álmodik az öreg.*
//Hánykolódás//
*Az öreg a sátorban nagyokat horkolna, de nem tud. Valami vagy valaki nem hagyja aludni.*
- Mogrim fijjam te vóná az?
*Arra papa kimászik a sátor lyukán a fűre és háttal belevágja magát a zöldbe. A csillagokat méltatja.*
- Meg kíne valahogy tudnom többet arrúl a zerőrűl. Hátha vissza lehetne hozni a kölköt.
- Vagy tínyleg eljött az ideje?
*Félhangosan morfondál az öreg tündér mintha a csillagoknak beszélne.*
- Jó sok mindent kíne nekem megtanúni. Itt vannak Eír tanai, na meg majdan ott lesz a Fákban lakók hite, no de mán Mogrim fijjam hitét is meg kíne tanúljam.
*Vakarja az öreg a fejét, mert nagy tudást kéne beleszuszakolni. A hold világában megvilágosított fák tetejére mereszti öreg szemeit. Elképzeli, hogy milyen lesz ott lakni fenn ahol a sasok fészkelnek, vagy éppen a gólyák vagy mi a szöcske. Talán még el is szundizik és egy óriási, gömb alakú fészekben találja magát. Tündérnyi méretű fiókák csipognak mellette, vagy kettő, három is. Nem is csipogás az, hanem ordítás. Éhes fiókák ordítása.*
~Na jó van, csend legyen má! A vígin még rávetemedek, oszt kilöklek tikteket a físzekbűl.~
*Na azért nem lökné ki a fiókákat az öreg, ez csak elrettentésül szolgált.*
~Mit adjak ín nektek enni he?~
*Az óriás madárfiókák közelebb ugrándoznak az öreghez.*
~Nana! Nem vagyok ín holmi kukac!~
*Már a fészek hátuljába szorul amikor valami égbekiáltó visítást hall. Hatalmas robajjal bevágódik az anyamadár a fészekbe. Megragadja Arra papát a gúnyájánál fogva, mintha meg akarná etetni az éhes fiókákkal.*
~El a csűröddel de átokfattya!~
*Az öreg ordít és kalimpálózik addig, meddig amíg ki nem esik az anyamadár csőréből és el nem kezd zuhanni a fészekből lefelé.*
~Eííír most segííííííts!~
*Mikor a földre érkezne, verejtékezve felkel a földről. Csak álom volt ez de az öreg tündér rendesen berezelt.*
~Na majd adok ín nektek, akkor is felfíszkelek hozzátok!~
*Feltápászkodik a fűből és bemászik a sátorjába és megpróbál végre rémálom nélkül aludni. A háton alváskor mindig zöldségeket álmodik az öreg.*
342. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-18 11:04:14
Üzenet elküldve: 2019-11-18 11:04:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//Lyz lombházában//
- Köszönjük, szívesen maradunk. *Válaszolja halkan, halovány mosollyal Lyzre pillantva féloldalasan. Szívesen maradna és ami a legfontosabb most, hogy Nievesha is jobban érezheti magát, mint egy sátorban. Egy gyermeknek komfortosabb egy lombház, mint egy puritán sátor. Ha pedig a kicsi marad, akkor valószínűleg az erdőmélyi elf is.
A befejezetlen mondatra nem kérdez rá, a témaváltás eltereli a figyelmét és tudja, biztosan oka van annak, ha Lyzendra nem fejezte be. Van közöttük pár kimondatlan dolog, de türelmes, idővel mindenre fény derül majd. Most pedig csak egyszerűen élvezi, hogy vele lehet.
A Gwaandrillal kapcsolatos téma körüljárása apró kellemetlenséget csempész az amúgy kellemes együttlétbe, de ezen is túl kell esniük egyszer. Homlokát ráncolva hallgatja Lyz elmondását a korábban történtekről. Kurtán biccent csak, amikor Lyzendra megerősíti benne, amit eddig is tudott, hogy nem hangzott el tőle olyan, hogy ki akarná tenni az ifjú elfet Mil'ochassból. Amikor aztán a szőke lány arról beszél, nem szeretné, ha baja esne Xauzurnak, az erdőmélyi elf elmosolyodik.*
- Falkában lenne esélye egy irbisz ellen egy olyan kutyának, de egy az egyben... *Ezúttal ő nem fejezi be a mondatot. Xauzur a lábának dől, ahogy szokott, miközben a lassan éjbe boruló falu hangjait fürkészi.
Végül arra a következtetésre jutnak, hogy nagyobb részben az ifjú elfen fog múlni a beilleszkedésének sorsa, amihez ők minden lehetőséget megadnak majd. Ezzel le is zárják a témát.
Lyzendra lombházának aljában az irbisz felé fordul.*
- Ide nem jöhetsz fel, menj vadászni. *Halkan, kedves hangon szól a ragadozóhoz, majd két kézzel két oldalról megsimogatja a pofáját.*
- Indulás. *Mosolyog az irbiszre, amire a párduc megindul, majd a sötétségbe veszik a fal felé. Nincs kétsége afelől, hogy kapu nélkül is átjut rajta.
Az erdőmélyi elf aztán követi fel Lyzt és kiengedi maga mellett Feyeenet.*
- Nagyon köszönöm, me'ochass. *Hajtja meg fejét az elf nő előtt tiszteletteljesen. Hatalmas segítség, hogy ott van nekik.
Pár zavart lépést tesz befelé. Teljesen más volt, amikor Vieljanával voltak itt.*
- Persze. *Suttogja, hogy fel ne ébresszék Nieveshát, majd a jelzett ládából kiszedi a bőröket és megáll a szoba közepén.*
- A sátor sem rossz, de itt biztosan kényelmesebb lesz. *Mondja még halkan, majd megvárja, míg Lyz elmondja, hova is terítse a bőröket.*
//Lyz lombházában//
- Köszönjük, szívesen maradunk. *Válaszolja halkan, halovány mosollyal Lyzre pillantva féloldalasan. Szívesen maradna és ami a legfontosabb most, hogy Nievesha is jobban érezheti magát, mint egy sátorban. Egy gyermeknek komfortosabb egy lombház, mint egy puritán sátor. Ha pedig a kicsi marad, akkor valószínűleg az erdőmélyi elf is.
A befejezetlen mondatra nem kérdez rá, a témaváltás eltereli a figyelmét és tudja, biztosan oka van annak, ha Lyzendra nem fejezte be. Van közöttük pár kimondatlan dolog, de türelmes, idővel mindenre fény derül majd. Most pedig csak egyszerűen élvezi, hogy vele lehet.
A Gwaandrillal kapcsolatos téma körüljárása apró kellemetlenséget csempész az amúgy kellemes együttlétbe, de ezen is túl kell esniük egyszer. Homlokát ráncolva hallgatja Lyz elmondását a korábban történtekről. Kurtán biccent csak, amikor Lyzendra megerősíti benne, amit eddig is tudott, hogy nem hangzott el tőle olyan, hogy ki akarná tenni az ifjú elfet Mil'ochassból. Amikor aztán a szőke lány arról beszél, nem szeretné, ha baja esne Xauzurnak, az erdőmélyi elf elmosolyodik.*
- Falkában lenne esélye egy irbisz ellen egy olyan kutyának, de egy az egyben... *Ezúttal ő nem fejezi be a mondatot. Xauzur a lábának dől, ahogy szokott, miközben a lassan éjbe boruló falu hangjait fürkészi.
Végül arra a következtetésre jutnak, hogy nagyobb részben az ifjú elfen fog múlni a beilleszkedésének sorsa, amihez ők minden lehetőséget megadnak majd. Ezzel le is zárják a témát.
Lyzendra lombházának aljában az irbisz felé fordul.*
- Ide nem jöhetsz fel, menj vadászni. *Halkan, kedves hangon szól a ragadozóhoz, majd két kézzel két oldalról megsimogatja a pofáját.*
- Indulás. *Mosolyog az irbiszre, amire a párduc megindul, majd a sötétségbe veszik a fal felé. Nincs kétsége afelől, hogy kapu nélkül is átjut rajta.
Az erdőmélyi elf aztán követi fel Lyzt és kiengedi maga mellett Feyeenet.*
- Nagyon köszönöm, me'ochass. *Hajtja meg fejét az elf nő előtt tiszteletteljesen. Hatalmas segítség, hogy ott van nekik.
Pár zavart lépést tesz befelé. Teljesen más volt, amikor Vieljanával voltak itt.*
- Persze. *Suttogja, hogy fel ne ébresszék Nieveshát, majd a jelzett ládából kiszedi a bőröket és megáll a szoba közepén.*
- A sátor sem rossz, de itt biztosan kényelmesebb lesz. *Mondja még halkan, majd megvárja, míg Lyz elmondja, hova is terítse a bőröket.*
341. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-11-17 16:47:47
Üzenet elküldve: 2019-11-17 16:47:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer Levél alatt//
//A Szent Fánál, majd Lyz lombházában//
*Lyz örömmel hallja, hogy Vielnek tetszett a falu. Óhatatlanul is eszébe jut, hogy esetleg indokolatlanul volt vele szigorú az elején. Szeme sarkából Pyctára pillant, aztán gyorsan megegyezik magában, hogy valójában a nagytestű négylábúak igenis veszélyt jelenthetnek, s nem járt el másképp mint bárki mással tette volna.*
- Igen, jobb így, hogy időben elindult *Nem szeretné, ha baja esne Laurentitia pártfogoltjának.
Abban a tekintetben is megnyugszik, hogy Feyenne vigyáz Nieveshára, így biztosan nem tesz kárt magában a kicsi, ha netán felébred, és ők nincsenek ott.*
- Dehogy is! Nem vagytok a terhemre. Örülnék neki, ha maradnátok. Nyugodtabb is lennék, és... *nem is tudja hogy mi az és, csak úgy függőben is marad a mondat, s gy kapóra is jön a témaváltás.*
- Igen, valóban különös szokásaik vannak. Szigorú, és kegyetlen elvekkel *komorodik el egy pillanatra.*
- Nos, lehet, hogy így van. Nem tagadom, valóban próbára tettem, de Eeyr lássa lelkem, nem bántani akartam, csak rávilágítani egyrészt arra, hogy itt más elveket vallunk, melyek nem törnek az életére. *Kicsit zavarba is jön, hogy tálalja-e, hogy mi volt a lecke tulajdonképp, de kinek mondhatná el, ha nem Pyctának, annak ellenére, hogy talán erős húzásnak bélyegezheti.*
- Úgy éreztem, hogy a szokásainkat gyengének, és ostobának tartja, vagy esetleg engem azért, mert nem vágatom le a kezét annak aki nem ismeri a szokásainkat. Feltettem a lehetőségét, ha ragaszkodik a szokásaikhoz, aszerint is dönthetünk. Persze nem gondoltam komolyan, de nem tűrhetem, hogy más népek jövevényei néhány percnyi ittlét után bíráljanak, vagy gyengének tituláljanak. Netalán ellent mondjanak, holott menedéket kér, s az életét köszönheti nekünk. Elmondtam, hogy mi becsüljük az életet, és hogy büntetés helyett segítjük megismertetni a szokásainkkal. Ha sikerül beilleszkednie, maradhat, de segítenie kell. *Jobb ha Pycta is tudja minkét oldalát, és jól is esik megosztania vele ezt a momentumot, mert attól tart, még lesz ezzel gondja.*
- Nem mondtam ilyet. Feladatot bíztam rá, csak megkértem, hogy Juhart éjjelre zárja be, nappal pedig ne legyen őrizet nélkül, míg meg nem szokja köztünk. Ámbár, Juhar kiegyensúlyozottabbnak tűnik az elfnél. Jobb, hogy még nem mondtad neki, de erről beszélnem kell vele. Nem szeretném, ha baja esne Xauzurnak... *Lyz sem érti, miért gondolhatja az ifjú, hogy nem kedveli. El is szomorodik miatta. Aztán erőt vesz magán, s be kell lássa, hogy fontosabb, ha tiszteli mint hogy kedvelje. A közösség érdeke ezúttal az, s nem az egyéni szimpátia kialakítása.*
- Igen, igazad van. Csak rajta múlik. Itt mindenki támogatja a másikat, őt is segítik majd. Én is. Remélem, hamar beleszokik.
*A lombházhoz érve a teraszon megáll egy pillanatra, majd csendben benyit. Feyenne ott ül az ágyban alvó gyermek melletti széken, félrebillent fejjel szuszog. Az ajtó halk nyikordulására megrezzen, majd fel is néz az érkezőkre.*
- Köszönjük a segítséget Feyenne. Menj csak a tieidhez, már biztosan hiányolnak *bocsátja el csendesen az elf nőt. Annyi a szerencséjük, hogy Feyennek ott vannak a nagyobb gyermekei, akik vigyázni tudnak a kisebbekre. Rutinosabbak, mint Lyz és Pycta együttvéve. Olyankor pedig Feyenn tud nekik segíteni.
Az elf nő összehajtogatja öléből a zöld anyagú hímzést, amin jó ideje dolgozik s feláll, majd elköszönve elhagyja a házat. Lyz aztán Pyctához fordul.*
- Kivennéd abból a ládából a bőröket légy szíves? Addig hozok dunnát alánk. Nem lesz rosszabb, mint a sátorban *suttogja mosolyogva, meggyőződéssel lelkében olyan halkan, hogy biztosan csak Pycta hallja, s a gyermeket fel ne ébressze.*
//A Szent Fánál, majd Lyz lombházában//
*Lyz örömmel hallja, hogy Vielnek tetszett a falu. Óhatatlanul is eszébe jut, hogy esetleg indokolatlanul volt vele szigorú az elején. Szeme sarkából Pyctára pillant, aztán gyorsan megegyezik magában, hogy valójában a nagytestű négylábúak igenis veszélyt jelenthetnek, s nem járt el másképp mint bárki mással tette volna.*
- Igen, jobb így, hogy időben elindult *Nem szeretné, ha baja esne Laurentitia pártfogoltjának.
Abban a tekintetben is megnyugszik, hogy Feyenne vigyáz Nieveshára, így biztosan nem tesz kárt magában a kicsi, ha netán felébred, és ők nincsenek ott.*
- Dehogy is! Nem vagytok a terhemre. Örülnék neki, ha maradnátok. Nyugodtabb is lennék, és... *nem is tudja hogy mi az és, csak úgy függőben is marad a mondat, s gy kapóra is jön a témaváltás.*
- Igen, valóban különös szokásaik vannak. Szigorú, és kegyetlen elvekkel *komorodik el egy pillanatra.*
- Nos, lehet, hogy így van. Nem tagadom, valóban próbára tettem, de Eeyr lássa lelkem, nem bántani akartam, csak rávilágítani egyrészt arra, hogy itt más elveket vallunk, melyek nem törnek az életére. *Kicsit zavarba is jön, hogy tálalja-e, hogy mi volt a lecke tulajdonképp, de kinek mondhatná el, ha nem Pyctának, annak ellenére, hogy talán erős húzásnak bélyegezheti.*
- Úgy éreztem, hogy a szokásainkat gyengének, és ostobának tartja, vagy esetleg engem azért, mert nem vágatom le a kezét annak aki nem ismeri a szokásainkat. Feltettem a lehetőségét, ha ragaszkodik a szokásaikhoz, aszerint is dönthetünk. Persze nem gondoltam komolyan, de nem tűrhetem, hogy más népek jövevényei néhány percnyi ittlét után bíráljanak, vagy gyengének tituláljanak. Netalán ellent mondjanak, holott menedéket kér, s az életét köszönheti nekünk. Elmondtam, hogy mi becsüljük az életet, és hogy büntetés helyett segítjük megismertetni a szokásainkkal. Ha sikerül beilleszkednie, maradhat, de segítenie kell. *Jobb ha Pycta is tudja minkét oldalát, és jól is esik megosztania vele ezt a momentumot, mert attól tart, még lesz ezzel gondja.*
- Nem mondtam ilyet. Feladatot bíztam rá, csak megkértem, hogy Juhart éjjelre zárja be, nappal pedig ne legyen őrizet nélkül, míg meg nem szokja köztünk. Ámbár, Juhar kiegyensúlyozottabbnak tűnik az elfnél. Jobb, hogy még nem mondtad neki, de erről beszélnem kell vele. Nem szeretném, ha baja esne Xauzurnak... *Lyz sem érti, miért gondolhatja az ifjú, hogy nem kedveli. El is szomorodik miatta. Aztán erőt vesz magán, s be kell lássa, hogy fontosabb, ha tiszteli mint hogy kedvelje. A közösség érdeke ezúttal az, s nem az egyéni szimpátia kialakítása.*
- Igen, igazad van. Csak rajta múlik. Itt mindenki támogatja a másikat, őt is segítik majd. Én is. Remélem, hamar beleszokik.
*A lombházhoz érve a teraszon megáll egy pillanatra, majd csendben benyit. Feyenne ott ül az ágyban alvó gyermek melletti széken, félrebillent fejjel szuszog. Az ajtó halk nyikordulására megrezzen, majd fel is néz az érkezőkre.*
- Köszönjük a segítséget Feyenne. Menj csak a tieidhez, már biztosan hiányolnak *bocsátja el csendesen az elf nőt. Annyi a szerencséjük, hogy Feyennek ott vannak a nagyobb gyermekei, akik vigyázni tudnak a kisebbekre. Rutinosabbak, mint Lyz és Pycta együttvéve. Olyankor pedig Feyenn tud nekik segíteni.
Az elf nő összehajtogatja öléből a zöld anyagú hímzést, amin jó ideje dolgozik s feláll, majd elköszönve elhagyja a házat. Lyz aztán Pyctához fordul.*
- Kivennéd abból a ládából a bőröket légy szíves? Addig hozok dunnát alánk. Nem lesz rosszabb, mint a sátorban *suttogja mosolyogva, meggyőződéssel lelkében olyan halkan, hogy biztosan csak Pycta hallja, s a gyermeket fel ne ébressze.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 908-927