Nincs játékban - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mil'Ochass | Nincs "kisebb" helyszín |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 7 (121. - 140. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
140. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-28 23:01:02
Üzenet elküldve: 2020-04-28 23:01:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Mil'Ochass felé botorkálva – gyógyítót keresve //
* Eyrának elakad egy pillanatra a lélegzete, hisz hallott már arról a helyről, de még sosem volt szerencséje a magas kerítésen belül feltérképezni a terepet. Viszont Nolnak teljesen igaza van, ha ott nem találnak alkalmas gyógyítót, akkor sehol máshol sem. És nem utolsó szempont az sem, hogy szállásban is reménykedhetnek. Olyan hosszú és - főleg Nol számára kimerítő - utazáson vannak túl, hogy Eyra akár egy napot is átaludna, hogy visszanyerje erejét. Legalábbis most így véli. Elképzelni sem tudja, hogy barátnője mit érezhet. *
~ Már közel vagyunk, egész jól bírja. ~
* Eyra fél szemmel barátnőjére sandít, aztán felemeli tekintetét a földről, ami ugyanis szinte egész úton lesütve volt, hogy lássa és ellenőrizze, hová is lépnek pontosan. Most egyáltalán semmi szükség arra, hogy orra bukjanak.
Amint meglátja az őrtornyokat, feléled benne a remény. Érzi, hogy már nagyon közel van a segítség. *
~ Csak engedjenek is be minket. ~
* Erre eddig nem gondolt, nem volt miért. De most... Élet-halál a tét. Tudja, hogy az elfek milyen precízek, így biztos abban is, hogy már felfedezték közeledtüket. Bár hamar fel is tűnhet nekik, hogy semmi fenyegető nincs rajtuk. Két, egymásra borult elf nő, akik jobb napokat is megéltek már, mind külső ránézésre, mind lelkileg. Lassan botorkálva az úton, Eyra azon töri a fejét, hogy mennyit mondhatnak el a Mil'Ochassban lakóknak. Nyilván a sebesülés körülményeit nem szükséges titkolni, de ha az ott élők ismerik Erdőmélyét, akkor azt is pontosan tudják, hogy esélyük sem lett volna élve kijutni onnan. Viszont azt a feladatot ketten kapták Nollal, így azt is közösen kell eldönteniük, hogy megosszák-e mással is, vagy megoldják ők egymásra utalva, felkutatva minden érintett lényt.
A kerítés közelében azt érzékeli, hogy Nol egy szó nélkül igyekszik kiegyenesedni, nem tudja, mire készül már megint. Viszont immáron épphogy csak tartja sebesült barátnőjét. Lassan lépkedve mennek tovább, Eyra le sem veszi a tekintetét Nolról, hisz nem érti, mire jó ez. Nem lenne kevesebb attól, ha rátámaszkodva lépné át a kaput. Aztán már csak azt érzékeli, ahogy Nol teljesen elsápad, hirtelen csuklik össze mellette. De utána kapva, megakadályozza, hogy barátnője a földre zuhanjon. *
- Nee...
* Hirtelen nem tudja, hogy ennyi volt-e az egész utazásuk, ijedtében felkiált. *
- Kérem, segítsen valaki. Megsérült a combja, elfertőződhet, ha nem kap azonnali segítséget.
* Nem tudja, hogy hallja-e egyáltalán valaki, vagy figyelnek-e rá, csak arra tud gondolni, hogy azonnal be kell juttatnia Mil'Ochassba Nolt. Így minden maradék erejét összeszedve, és talán az ilyen helyzetekben előforduló földöntúli erő is besegít nála, de felemeli barátnőjét és az ölében viszi tovább a kapu felé, még akkor is, ha beleszakad. *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.28 23:05:11
* Eyrának elakad egy pillanatra a lélegzete, hisz hallott már arról a helyről, de még sosem volt szerencséje a magas kerítésen belül feltérképezni a terepet. Viszont Nolnak teljesen igaza van, ha ott nem találnak alkalmas gyógyítót, akkor sehol máshol sem. És nem utolsó szempont az sem, hogy szállásban is reménykedhetnek. Olyan hosszú és - főleg Nol számára kimerítő - utazáson vannak túl, hogy Eyra akár egy napot is átaludna, hogy visszanyerje erejét. Legalábbis most így véli. Elképzelni sem tudja, hogy barátnője mit érezhet. *
~ Már közel vagyunk, egész jól bírja. ~
* Eyra fél szemmel barátnőjére sandít, aztán felemeli tekintetét a földről, ami ugyanis szinte egész úton lesütve volt, hogy lássa és ellenőrizze, hová is lépnek pontosan. Most egyáltalán semmi szükség arra, hogy orra bukjanak.
Amint meglátja az őrtornyokat, feléled benne a remény. Érzi, hogy már nagyon közel van a segítség. *
~ Csak engedjenek is be minket. ~
* Erre eddig nem gondolt, nem volt miért. De most... Élet-halál a tét. Tudja, hogy az elfek milyen precízek, így biztos abban is, hogy már felfedezték közeledtüket. Bár hamar fel is tűnhet nekik, hogy semmi fenyegető nincs rajtuk. Két, egymásra borult elf nő, akik jobb napokat is megéltek már, mind külső ránézésre, mind lelkileg. Lassan botorkálva az úton, Eyra azon töri a fejét, hogy mennyit mondhatnak el a Mil'Ochassban lakóknak. Nyilván a sebesülés körülményeit nem szükséges titkolni, de ha az ott élők ismerik Erdőmélyét, akkor azt is pontosan tudják, hogy esélyük sem lett volna élve kijutni onnan. Viszont azt a feladatot ketten kapták Nollal, így azt is közösen kell eldönteniük, hogy megosszák-e mással is, vagy megoldják ők egymásra utalva, felkutatva minden érintett lényt.
A kerítés közelében azt érzékeli, hogy Nol egy szó nélkül igyekszik kiegyenesedni, nem tudja, mire készül már megint. Viszont immáron épphogy csak tartja sebesült barátnőjét. Lassan lépkedve mennek tovább, Eyra le sem veszi a tekintetét Nolról, hisz nem érti, mire jó ez. Nem lenne kevesebb attól, ha rátámaszkodva lépné át a kaput. Aztán már csak azt érzékeli, ahogy Nol teljesen elsápad, hirtelen csuklik össze mellette. De utána kapva, megakadályozza, hogy barátnője a földre zuhanjon. *
- Nee...
* Hirtelen nem tudja, hogy ennyi volt-e az egész utazásuk, ijedtében felkiált. *
- Kérem, segítsen valaki. Megsérült a combja, elfertőződhet, ha nem kap azonnali segítséget.
* Nem tudja, hogy hallja-e egyáltalán valaki, vagy figyelnek-e rá, csak arra tud gondolni, hogy azonnal be kell juttatnia Mil'Ochassba Nolt. Így minden maradék erejét összeszedve, és talán az ilyen helyzetekben előforduló földöntúli erő is besegít nála, de felemeli barátnőjét és az ölében viszi tovább a kapu felé, még akkor is, ha beleszakad. *
A hozzászólás írója (Mulaeyra Holarayus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.28 23:05:11
139. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-28 18:29:08
Üzenet elküldve: 2020-04-28 18:29:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mil'Ochass felé botorkálva – gyógyítót keresve//
*Napoknak tűnő hosszú órák után egymásba kapaszkodó alakjuk végre feltűnik Mil'Ochass őrtornyainak látóhatárán, s így értelmezhető közelségbe kerülnek a megváltáshoz. Mindketten viharvertek ugyan, de a két elf nő közül a fekete hajú sokkal rosszabb állapotban van. Az egy dolog, hogy haja sosem volt még csapzottabb, kusza fekete gomolyagként libeg maszatos arca körül, ruházata pedig átázott a vértől és a gyomorsavtól. Annak ellenére, hogy a testnedveknek volt idejük felszáradni, nem hagytak maguk után kellemes látványt és illatokat. A másik, sokkal fontosabb dolog pedig a Nol lábában lüktető, sugárzó, rémes fájdalom. Az Erdőszellem ugyan megszánta őt, és kisegítette annyival, hogy combjából immár nem ömlik a vér, de nagyon gyorsan segítségre van szüksége, ha nem akarja, hogy később tőből kelljen levágni szeretett végtagját. Régi barátnője vállára támaszkodva sántikál, minél kevésbé erőltetve jobb lábát. Hosszú íját jobb kezében fogja, nagyon gyengéden támogatva vele lépteit. Nem akarja sétabotként használni fegyverét, nehogy később kárát lássa az érzékeny eszköz.
Eyra kérdésére eszébe jut, hogy ő ugyan megálmodta, hova mennek, de elfelejtette közölni társával. Valahol félúton jutott eszébe, hogy Mil'Ochass közelebb van számukra, mint Arthenior. És milyen jó, hogy még ilyen kába, erőtlen állapootban is, agyának tekervényei legalább ennyi időre képesek voltak rendeltetésszerűen dolgozni. Egész Lanawinon nincs jobb hely most a számukra, mint az, ahova tartanak. Már ha a fogadó fél is így gondolja. *
- Az Ezer Levél Honába megyünk. Ott meg fognak gyógyítani. Talán meg is szállhatunk.
*Erejéből annyi telik, hogy tőmondatokban fogalmazzon, és a legszükségesebb információkat kipréselje magából. Reménykedik, hogy úgy is lesz, ahogy mondja. Szinte manifesztálja fajtársai feléjük tanúsított jóindulatát. Általában sosem alapoz ilyesmire, mert olyankor mindig csalódik. Az Erdőszellem azonban okkal tartotta őket életben, és tudja, hogy a kapu túloldalán lévőket ez igenis érdekelni fogja.
Már nem sok választja el őket a kerítéstől, de Nol már alig képes vonszolni magát. Feltett szándéka azonban, hogy ne mutassa ki, hogy mennyire gyenge is ebben a pillanatban. Ereje utolsó morzsáit összeszedve – a mai nap során többedszerre – kiegyenesedik amennyire csak tud, így egy kis terhet levéve Eyra válláról. Még mindig barátnőjére támaszkodik, de ezáltal mindkét lábára egy kicsivel több súlyt helyez. Az utolsó pár lépést így teszi meg – büszkén, de csillagokat látva. Szó szerint. Látótere fokozatosan elsötétül, és apró, fénylő pontocskák kezdenek előtte vad táncba. Az orkkal és a warggal való harc, majd a több mérföldes séta megtette hatását, és Nolliro immár nem tudja tovább fenntartani az erő látszatát. Ő akart megszólalni, és bebocsátást kérni az őröktől, hiszen neki van szüksége segítségre, de erre már képtelen. Egyszerűen kiszáll belőle az összes maradék energia, és hacsak Eyra nem tartja meg, eszmélete elvesztése közben a földre csúszik.*
A hozzászólás írója (Nolliro Syaskii) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.28 18:36:18
*Napoknak tűnő hosszú órák után egymásba kapaszkodó alakjuk végre feltűnik Mil'Ochass őrtornyainak látóhatárán, s így értelmezhető közelségbe kerülnek a megváltáshoz. Mindketten viharvertek ugyan, de a két elf nő közül a fekete hajú sokkal rosszabb állapotban van. Az egy dolog, hogy haja sosem volt még csapzottabb, kusza fekete gomolyagként libeg maszatos arca körül, ruházata pedig átázott a vértől és a gyomorsavtól. Annak ellenére, hogy a testnedveknek volt idejük felszáradni, nem hagytak maguk után kellemes látványt és illatokat. A másik, sokkal fontosabb dolog pedig a Nol lábában lüktető, sugárzó, rémes fájdalom. Az Erdőszellem ugyan megszánta őt, és kisegítette annyival, hogy combjából immár nem ömlik a vér, de nagyon gyorsan segítségre van szüksége, ha nem akarja, hogy később tőből kelljen levágni szeretett végtagját. Régi barátnője vállára támaszkodva sántikál, minél kevésbé erőltetve jobb lábát. Hosszú íját jobb kezében fogja, nagyon gyengéden támogatva vele lépteit. Nem akarja sétabotként használni fegyverét, nehogy később kárát lássa az érzékeny eszköz.
Eyra kérdésére eszébe jut, hogy ő ugyan megálmodta, hova mennek, de elfelejtette közölni társával. Valahol félúton jutott eszébe, hogy Mil'Ochass közelebb van számukra, mint Arthenior. És milyen jó, hogy még ilyen kába, erőtlen állapootban is, agyának tekervényei legalább ennyi időre képesek voltak rendeltetésszerűen dolgozni. Egész Lanawinon nincs jobb hely most a számukra, mint az, ahova tartanak. Már ha a fogadó fél is így gondolja. *
- Az Ezer Levél Honába megyünk. Ott meg fognak gyógyítani. Talán meg is szállhatunk.
*Erejéből annyi telik, hogy tőmondatokban fogalmazzon, és a legszükségesebb információkat kipréselje magából. Reménykedik, hogy úgy is lesz, ahogy mondja. Szinte manifesztálja fajtársai feléjük tanúsított jóindulatát. Általában sosem alapoz ilyesmire, mert olyankor mindig csalódik. Az Erdőszellem azonban okkal tartotta őket életben, és tudja, hogy a kapu túloldalán lévőket ez igenis érdekelni fogja.
Már nem sok választja el őket a kerítéstől, de Nol már alig képes vonszolni magát. Feltett szándéka azonban, hogy ne mutassa ki, hogy mennyire gyenge is ebben a pillanatban. Ereje utolsó morzsáit összeszedve – a mai nap során többedszerre – kiegyenesedik amennyire csak tud, így egy kis terhet levéve Eyra válláról. Még mindig barátnőjére támaszkodik, de ezáltal mindkét lábára egy kicsivel több súlyt helyez. Az utolsó pár lépést így teszi meg – büszkén, de csillagokat látva. Szó szerint. Látótere fokozatosan elsötétül, és apró, fénylő pontocskák kezdenek előtte vad táncba. Az orkkal és a warggal való harc, majd a több mérföldes séta megtette hatását, és Nolliro immár nem tudja tovább fenntartani az erő látszatát. Ő akart megszólalni, és bebocsátást kérni az őröktől, hiszen neki van szüksége segítségre, de erre már képtelen. Egyszerűen kiszáll belőle az összes maradék energia, és hacsak Eyra nem tartja meg, eszmélete elvesztése közben a földre csúszik.*
A hozzászólás írója (Nolliro Syaskii) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.28 18:36:18
138. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-28 12:02:41
Üzenet elküldve: 2020-04-28 12:02:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Közelharci gyakorlás//
*Az erdőmélyi elfet gyakran látni a Hajnal-ligetben meditálni vagy csak az oltárrá szentelt fa környékén tevékenykedni. Szépítgeti, rendezgeti a ligetet a gyönyörű fa körül és közben csendben elmélkedik, fohászkodik az Erdő Szívéhez.
Amikor a gnóm megérkezik a ligethez, a csuhátlan csuhás épp egy újabb virágot ültet, ezüstcsörgőt vagy ahhoz hasonló, apró fehér virágokat. A kerítés szélénél, az árnyékban Xauzur fekszik, a gnóm érzekésére felemeli a fejét és halkan morran.*
- A Fákban Lakó áldjon, Ganer. *Köszönti mosolyogva az ifjút, majd felkelve leporolja a térdét és megtörli a kezeit.
Ganer közelharci gyakorlatot szeretne szerezni és amikor megkérte az erdőmélyi elfet, nem mondott nemet neki.*
- Gyere, nem a ligetben fogunk edzeni. Ez itt szent hely. *Mosolyog kedvesen, majd ha a gnóm is követi, akkor elindulnak a karámok mellett felépített épület és kialakított terület felé, amelyet éppen arra a célra alakítottak ki, hogy a közösség lakói fizikai képességeiket és tudásukat fejleszthessék. Az erdőmélyi irbisz halk morgással emelkedik fel. Mellső lábait előre kinyújtva nyújtózkodik egyet, majd komótosan követi a kettőst.*
- Miért szeretnél jobb közelharcossá válni? *Kérdi miközben a helyszín felé haladnak. Ha Ganer hozta a rövidkardját, akkor jobbjával int a fegyver felé.
Míg a gnóm ifjú válaszol, addig oda is érhetnek az edzőtérre, amely egy kör alakú, nyolc-tíz láb átmérőjű, homokkal felszórt terület.
Az erdőmélyi elf leveszi az ingét, gondosan lehajtja a küzdőtér szélére, kerít két rövidkard hosszúságú fa gyakorlókardot és besétál a körbe. Xauzur keres egy árnyékos, közeli helyet és újra lefekszik, hogy sárga ragadozószemeivel a körben állókat figyelje.*
- Mennyire értesz most a fegyverforgatáshoz? *Kérdi, ahogy átnyújtja az egyik gyakorlókardot. Kíváncsi Ganer saját magáról alkotott véleményére kardforgatás terén.*
//Közelharci gyakorlás//
*Az erdőmélyi elfet gyakran látni a Hajnal-ligetben meditálni vagy csak az oltárrá szentelt fa környékén tevékenykedni. Szépítgeti, rendezgeti a ligetet a gyönyörű fa körül és közben csendben elmélkedik, fohászkodik az Erdő Szívéhez.
Amikor a gnóm megérkezik a ligethez, a csuhátlan csuhás épp egy újabb virágot ültet, ezüstcsörgőt vagy ahhoz hasonló, apró fehér virágokat. A kerítés szélénél, az árnyékban Xauzur fekszik, a gnóm érzekésére felemeli a fejét és halkan morran.*
- A Fákban Lakó áldjon, Ganer. *Köszönti mosolyogva az ifjút, majd felkelve leporolja a térdét és megtörli a kezeit.
Ganer közelharci gyakorlatot szeretne szerezni és amikor megkérte az erdőmélyi elfet, nem mondott nemet neki.*
- Gyere, nem a ligetben fogunk edzeni. Ez itt szent hely. *Mosolyog kedvesen, majd ha a gnóm is követi, akkor elindulnak a karámok mellett felépített épület és kialakított terület felé, amelyet éppen arra a célra alakítottak ki, hogy a közösség lakói fizikai képességeiket és tudásukat fejleszthessék. Az erdőmélyi irbisz halk morgással emelkedik fel. Mellső lábait előre kinyújtva nyújtózkodik egyet, majd komótosan követi a kettőst.*
- Miért szeretnél jobb közelharcossá válni? *Kérdi miközben a helyszín felé haladnak. Ha Ganer hozta a rövidkardját, akkor jobbjával int a fegyver felé.
Míg a gnóm ifjú válaszol, addig oda is érhetnek az edzőtérre, amely egy kör alakú, nyolc-tíz láb átmérőjű, homokkal felszórt terület.
Az erdőmélyi elf leveszi az ingét, gondosan lehajtja a küzdőtér szélére, kerít két rövidkard hosszúságú fa gyakorlókardot és besétál a körbe. Xauzur keres egy árnyékos, közeli helyet és újra lefekszik, hogy sárga ragadozószemeivel a körben állókat figyelje.*
- Mennyire értesz most a fegyverforgatáshoz? *Kérdi, ahogy átnyújtja az egyik gyakorlókardot. Kíváncsi Ganer saját magáról alkotott véleményére kardforgatás terén.*
137. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-28 11:10:23
Üzenet elküldve: 2020-04-28 11:10:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Közelharci gyakorlás//
*Amíg az elementális tanulmányaival nem végez, vagy legalább is még javában halad, addig úgy gondolta, hogy a közelharcban is szeretne valamennyire elboldogulni. Rövidkardja és acél alkarvédője van, amit szeretne megtanulni használni is. Korán reggel felkel, és a Hajnal-ligetbe megy, ahol Pycta segítségével elsajátíthat pár jó fogást. Az elf készségesen ajánlotta fel a segítségét Ganer-nek, amit a gnóm örömmel elfogadott. Így most egy képzett elf harcostól tanulhatja meg a közelharc alapelemeit. Előkészíti a rövidkardját, bár először biztosan nem éles fegyverrel fognak gyakorolni. Ezért inkább a kardját egy közeli fánál támasztja le. Az acél alkarvédőket, azt viszont fent hagyja a kezein.*
//Közelharci gyakorlás//
*Amíg az elementális tanulmányaival nem végez, vagy legalább is még javában halad, addig úgy gondolta, hogy a közelharcban is szeretne valamennyire elboldogulni. Rövidkardja és acél alkarvédője van, amit szeretne megtanulni használni is. Korán reggel felkel, és a Hajnal-ligetbe megy, ahol Pycta segítségével elsajátíthat pár jó fogást. Az elf készségesen ajánlotta fel a segítségét Ganer-nek, amit a gnóm örömmel elfogadott. Így most egy képzett elf harcostól tanulhatja meg a közelharc alapelemeit. Előkészíti a rövidkardját, bár először biztosan nem éles fegyverrel fognak gyakorolni. Ezért inkább a kardját egy közeli fánál támasztja le. Az acél alkarvédőket, azt viszont fent hagyja a kezein.*
136. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-26 23:16:34
Üzenet elküldve: 2020-04-26 23:16:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Őrség//
//A betoppanó//
*A palánkfalon mindig van őr. Ha nincs őr, akkor valami nagyon nagy baj lehet odabent. De most nincs baj, így van őr és éppen Aravien az, aki szokásos kis helyén üldögél. A lábánál íj, a hátán tegez és egy kulacsból iszik éppen, amikor megpillantja a palánkfal felé tartó alakot.
Felkel ültéből és a palánkfal felett elnézve. Barna ruhákat viselő alak, talán nő és mintha íj lenne nála. Nem tűnik különösebben veszélyesnek, de egy őr dolga nem az, hogy az érkezők veszélyességét felmérje. A közeledő kezében nem lát kivont fegyvert, az íj is csak a hátán pihen, így semmi szükség arra, hogy maga is íjért és nyílvesszőért nyúljon. Az íjat felveszi, egy vesszőt is az idegre helyez a palánkfal takarásában, azon felül csak felsőteste látszik, amikor az érkező a kapu elé ér.*
- Az Erdő Szíve áldjon, köszöntelek az Ezer Levél Honának kapujában, idegen! *Szól le a fal magasából. Innen már talán teljesen jól látja, hogy az ismeretlen egy fiatal nő.*
- Mi járatban nálunk? *Kérdi barátságos hangon. Semmi oka, hogy barátságtalan legyen az érkezővel, de érdeklődve várja válaszát.*
//A betoppanó//
*A palánkfalon mindig van őr. Ha nincs őr, akkor valami nagyon nagy baj lehet odabent. De most nincs baj, így van őr és éppen Aravien az, aki szokásos kis helyén üldögél. A lábánál íj, a hátán tegez és egy kulacsból iszik éppen, amikor megpillantja a palánkfal felé tartó alakot.
Felkel ültéből és a palánkfal felett elnézve. Barna ruhákat viselő alak, talán nő és mintha íj lenne nála. Nem tűnik különösebben veszélyesnek, de egy őr dolga nem az, hogy az érkezők veszélyességét felmérje. A közeledő kezében nem lát kivont fegyvert, az íj is csak a hátán pihen, így semmi szükség arra, hogy maga is íjért és nyílvesszőért nyúljon. Az íjat felveszi, egy vesszőt is az idegre helyez a palánkfal takarásában, azon felül csak felsőteste látszik, amikor az érkező a kapu elé ér.*
- Az Erdő Szíve áldjon, köszöntelek az Ezer Levél Honának kapujában, idegen! *Szól le a fal magasából. Innen már talán teljesen jól látja, hogy az ismeretlen egy fiatal nő.*
- Mi járatban nálunk? *Kérdi barátságos hangon. Semmi oka, hogy barátságtalan legyen az érkezővel, de érdeklődve várja válaszát.*
135. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-26 02:53:48
Üzenet elküldve: 2020-04-26 02:53:48
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
//A betoppanó//
*Ahogy ballag magában, az elméje szinte teljesen kiürül. Csak lépés van lépés után, egyik láb a másik után. Meg persze az erdő. Úgy sétál, tempósan, de mégis nyugodtan, mintha valami szent rítust járna, amellyel megtisztítja a lelkét. Ez lényegében így is történik. A mozdulatok lekötik, közben pedig jóleső érzést keltenek benne. Az elején még nézelődik maga körül, de a végén már a körülötte lévő fák és füvek sokasága szinte összemosódik, és csak megy, megy előre, mintha lenne hová - közben pedig nem a hová a lényeg, hanem maga a menés.
Így keveredik Enna Mil'Ochass tájára, szinte véletlenül. Eleinte észre sem veszi, hogy egy itt élő közösségre utaló jelek kezdenek körülötte megjelenni és szaporodni. Az őrtornyok és a falak azonban már igen nehézkesen kerülhetnék csak el figyelmét, így végül azokra kapja fel a fejét. Meg is célozza magának azt a barikádot. Igencsak érdekli ugyanis, mire fel ez a kerítés, mit kell ennyire védeni.
Ha az őrszemek íjakat hegyeznek rá, felteszi a kezét, és úgy közelít lassan. Fenyegetés híján azonban szinte teljesen nyugodtan indul a kapu felé. A kapuban várja, hogy megszólítsák, vagy beengedjék, addig pedig kissé kényelmetlenül ácsorog ott. Nem is érzi magát hülyének miatta - csak egy kicsikét.*
*Ahogy ballag magában, az elméje szinte teljesen kiürül. Csak lépés van lépés után, egyik láb a másik után. Meg persze az erdő. Úgy sétál, tempósan, de mégis nyugodtan, mintha valami szent rítust járna, amellyel megtisztítja a lelkét. Ez lényegében így is történik. A mozdulatok lekötik, közben pedig jóleső érzést keltenek benne. Az elején még nézelődik maga körül, de a végén már a körülötte lévő fák és füvek sokasága szinte összemosódik, és csak megy, megy előre, mintha lenne hová - közben pedig nem a hová a lényeg, hanem maga a menés.
Így keveredik Enna Mil'Ochass tájára, szinte véletlenül. Eleinte észre sem veszi, hogy egy itt élő közösségre utaló jelek kezdenek körülötte megjelenni és szaporodni. Az őrtornyok és a falak azonban már igen nehézkesen kerülhetnék csak el figyelmét, így végül azokra kapja fel a fejét. Meg is célozza magának azt a barikádot. Igencsak érdekli ugyanis, mire fel ez a kerítés, mit kell ennyire védeni.
Ha az őrszemek íjakat hegyeznek rá, felteszi a kezét, és úgy közelít lassan. Fenyegetés híján azonban szinte teljesen nyugodtan indul a kapu felé. A kapuban várja, hogy megszólítsák, vagy beengedjék, addig pedig kissé kényelmetlenül ácsorog ott. Nem is érzi magát hülyének miatta - csak egy kicsikét.*
134. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-25 12:34:29
Üzenet elküldve: 2020-04-25 12:34:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon, Niev//
*Niev talán jobban van, talán nincs. Nehéz megmondani, illetve vannak jelek. Csöndben van, ez pedig biztos jele annak, hogy valami nem kerek. Ugyanakkora arcocskája már nem lázrózsás és a hideg sem rázza. Észleli, hogy magára hagyták, hallja a beszűrődő hangokat is, ezért aztán kikel az ágyból és közelebb lopódzik. Annyira közel azért nem, hogy bepofátlankodjon a felnőttek közé, de Umont mindenesetre jól megnézi magának. Rámereszti nagy, sárga szemeit, de nem szól, csak nézi a férfit. Furcsának, idegennek és kicsit ijesztőnek is találja, de ezeknek egyelőre nem ad hangot.*
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon, Niev//
*Niev talán jobban van, talán nincs. Nehéz megmondani, illetve vannak jelek. Csöndben van, ez pedig biztos jele annak, hogy valami nem kerek. Ugyanakkora arcocskája már nem lázrózsás és a hideg sem rázza. Észleli, hogy magára hagyták, hallja a beszűrődő hangokat is, ezért aztán kikel az ágyból és közelebb lopódzik. Annyira közel azért nem, hogy bepofátlankodjon a felnőttek közé, de Umont mindenesetre jól megnézi magának. Rámereszti nagy, sárga szemeit, de nem szól, csak nézi a férfit. Furcsának, idegennek és kicsit ijesztőnek is találja, de ezeknek egyelőre nem ad hangot.*
133. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-25 10:09:36
Üzenet elküldve: 2020-04-25 10:09:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Őrség//
*Az erdőben nyugodt az élet, már amikor nem tévednek errefelé olyanok, akik azt hiszik, átjáróház az Ezer Levél Hona. Araiven a palánkfal gyilokjáróján járőrözik rendszeres időközönként, hisz ez a dolga a közösségben. A többi elf őrrel együtt szavatolják a közösség biztonságát.
Amikor ne őrködik, a saját apró lombházában múlatja az időt. Fafaragással és bőrökkel foglalkozik. Máskor pedig vadászni jár az erdőbe, hogy élelmet szerezzen a falunak.
Most éppen a kapunál őrködik a toronyban és onnan kémleli a láthatárt. Szereti az erdőt, szereti a falut és a benne élőket és bár sokan magának valónak tartják, tud ő közvetlen is lenni, ha akar.
Íját maga mellett tartva, a palánkra könyökölve nézelődik, gondolatai nyugodtak és kiegyensúlyozottak.*
*Az erdőben nyugodt az élet, már amikor nem tévednek errefelé olyanok, akik azt hiszik, átjáróház az Ezer Levél Hona. Araiven a palánkfal gyilokjáróján járőrözik rendszeres időközönként, hisz ez a dolga a közösségben. A többi elf őrrel együtt szavatolják a közösség biztonságát.
Amikor ne őrködik, a saját apró lombházában múlatja az időt. Fafaragással és bőrökkel foglalkozik. Máskor pedig vadászni jár az erdőbe, hogy élelmet szerezzen a falunak.
Most éppen a kapunál őrködik a toronyban és onnan kémleli a láthatárt. Szereti az erdőt, szereti a falut és a benne élőket és bár sokan magának valónak tartják, tud ő közvetlen is lenni, ha akar.
Íját maga mellett tartva, a palánkra könyökölve nézelődik, gondolatai nyugodtak és kiegyensúlyozottak.*
132. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-21 17:49:23
Üzenet elküldve: 2020-04-21 17:49:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Persze ismeri Umont, tudja hogy ha eldöntötte más választás nincs, csak az ha elfogadja, ellenben a gondolatot emésztenie kell. Alkalom erre, hogy elfogadja a reggelit, és tudnak kicsit beszélgetni. Az átmenet persze érződik Lyzen, hisz míg korábban marasztalta, azért az elfogadás halvány fénypászmája is átérződhet a mondatain.*
- Jól van, nem akarom nehezíteni, ha döntöttél *vallja végül, mert nem szeretné jobban forgatni a kést Umonban. Illetve semennyire sem szeretné. Pycta támogatása az egyedüli, ami kicsit megnyugvással tölti el. Kezét engedi megfogni, lelkében pontosan erre vágyott. Hálássá válik az elhagyatott pillantás, melyet aztán újra Umonra fordít. Pontosan emlékszik hogy hogyan került hozzájuk a bohó szerzetes, és hogy minden hordón átesett zavarában. Ezen az emléken el is mosolyodik.*
- Hogyne emlékeznék *somolyog fitos orra alatt, s elnézi ahogy nekilát a reggelinek. Lyz is így tesz, eszik egy pár falatot, s azonmód jól is lakik. Sosem volt nagy étvágya, de ez talán alkati kérdés nála.*
- Várni fogunk, hátha netán... ~meggondolod magad~ tudod, köztünk midig lesz helyed. *Gondol itt arra, hogy ha mégis a határban meggondolná magát, náluk mindig lesz helye, és arra is, amiről a két barát beszél, ami kissé spirituálisabb, de Lyz már semmin sem csodálkozik mióta egy fa szólott hozzá. Csupán aprót bólint arra, hogy Umon többször meghalt, s kevéssé tért vissza, némiképp tudott róla, de vannak részletek melyek homályban maradtak eddig előtte, és úgy tűnik, nem is derül erre több fény. Ám talán ennyi is elegendő, hogy megértsen valamit.*
- Köszönjük. Igen, számomra is paradicsom *szélesedik mosolya hisz sosem gondolta, hogy egyszerre ilyen szép családja adatik. S Pycta Nievesha párosán túl érzi ezt a közösséggel kapcsolatban is. Azt pedig csak reméli, szeretteinek is éppen ilyen ez a hely. *
- Igyál is egy kicsit. *Azzal a kancsóból önt egy kis vizet mindenkinek.* Készítünk csomagot az útra. Anélkül ne indulj el.
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Persze ismeri Umont, tudja hogy ha eldöntötte más választás nincs, csak az ha elfogadja, ellenben a gondolatot emésztenie kell. Alkalom erre, hogy elfogadja a reggelit, és tudnak kicsit beszélgetni. Az átmenet persze érződik Lyzen, hisz míg korábban marasztalta, azért az elfogadás halvány fénypászmája is átérződhet a mondatain.*
- Jól van, nem akarom nehezíteni, ha döntöttél *vallja végül, mert nem szeretné jobban forgatni a kést Umonban. Illetve semennyire sem szeretné. Pycta támogatása az egyedüli, ami kicsit megnyugvással tölti el. Kezét engedi megfogni, lelkében pontosan erre vágyott. Hálássá válik az elhagyatott pillantás, melyet aztán újra Umonra fordít. Pontosan emlékszik hogy hogyan került hozzájuk a bohó szerzetes, és hogy minden hordón átesett zavarában. Ezen az emléken el is mosolyodik.*
- Hogyne emlékeznék *somolyog fitos orra alatt, s elnézi ahogy nekilát a reggelinek. Lyz is így tesz, eszik egy pár falatot, s azonmód jól is lakik. Sosem volt nagy étvágya, de ez talán alkati kérdés nála.*
- Várni fogunk, hátha netán... ~meggondolod magad~ tudod, köztünk midig lesz helyed. *Gondol itt arra, hogy ha mégis a határban meggondolná magát, náluk mindig lesz helye, és arra is, amiről a két barát beszél, ami kissé spirituálisabb, de Lyz már semmin sem csodálkozik mióta egy fa szólott hozzá. Csupán aprót bólint arra, hogy Umon többször meghalt, s kevéssé tért vissza, némiképp tudott róla, de vannak részletek melyek homályban maradtak eddig előtte, és úgy tűnik, nem is derül erre több fény. Ám talán ennyi is elegendő, hogy megértsen valamit.*
- Köszönjük. Igen, számomra is paradicsom *szélesedik mosolya hisz sosem gondolta, hogy egyszerre ilyen szép családja adatik. S Pycta Nievesha párosán túl érzi ezt a közösséggel kapcsolatban is. Azt pedig csak reméli, szeretteinek is éppen ilyen ez a hely. *
- Igyál is egy kicsit. *Azzal a kancsóból önt egy kis vizet mindenkinek.* Készítünk csomagot az útra. Anélkül ne indulj el.
131. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-19 10:35:09
Üzenet elküldve: 2020-04-19 10:35:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Lyzendra kibővíti a választékot sonkával és kaláccsal, hisz ő csak jobban tudja, mi van az éléskamrájában. Odafent pedig az asztalnál ülve hallgatja a szőke elf lány szavait, amelyeket Umon felé intéz. Valahogy egyetért az elhangzottakkal és legbelül ő is marasztalná az átkozott szerzetest, de elfogadta a döntését és beletörődött a sorsba, amelyet a szakállas férfi magának választott. Amikor Lyz felé pillant, szabad kezét támogatásként a lány kezére tenné, enyhe szorítással kölcsönözve neki erőt. Mosolya alig látható, együtt érző és beletörődő. Amikor pedig Lyz befejezte, visszaveszi kezét maga elé.
Umon pedig beszélni kezd. A régi ismerős említésére nem kérdez rá, ha a szerzetes mondani akarta volna, ki az illető, biztosan nem "régi ismerősként" hivatkozik rá. Csak egy kurta biccentéssel nyugtázza a dolgot, bár az az unomféle mosoly hagy némi kívánnivalót maga után.*
- Nem is folytatjuk. *Reflektál nyugodt mosollyal Umon kérésére.
Hallgatja a nosztalgikus érzésű monológot, lesüti a szemét kicsit, amikor Vadvéd kerül szóba. Egyszerre jó és rossz emlékek tolulnak az elméjébe a név hallatán.*
- Az Erdő Szíve majd visszavezet hozzánk. *Válaszol a visszatérésre és ő örülni fog neki, akkor is, ha nem Umonként jelenik meg majd a kapujukban a férfi. Fel fogja ismerni, ebben biztos.*
- Hidd el, nem a boldogulásunk miatt aggódunk. *Mosolyodik el szélesebben és biztos benne, hogy Umon sem úgy értette. Mil'Ochass valóban élhető és békés faluvá vált, ahol jó élni. A férfinek is volna hely benne, de ha úgy döntött, elindul, az erdőmélyi elf nem fog az útjába állni.*
- Örülök, hogy visszajöttél elköszönni. Legyen békés utad és találd meg a nyugalmad, a Fákban Lakó áldása kísérjen. *Csak ezt szerette volna még elmondani. Valóban örül, hogy utoljára még láthatta a barátját, akivel bár nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatuk, mindig őszinték voltak egymással.*
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Lyzendra kibővíti a választékot sonkával és kaláccsal, hisz ő csak jobban tudja, mi van az éléskamrájában. Odafent pedig az asztalnál ülve hallgatja a szőke elf lány szavait, amelyeket Umon felé intéz. Valahogy egyetért az elhangzottakkal és legbelül ő is marasztalná az átkozott szerzetest, de elfogadta a döntését és beletörődött a sorsba, amelyet a szakállas férfi magának választott. Amikor Lyz felé pillant, szabad kezét támogatásként a lány kezére tenné, enyhe szorítással kölcsönözve neki erőt. Mosolya alig látható, együtt érző és beletörődő. Amikor pedig Lyz befejezte, visszaveszi kezét maga elé.
Umon pedig beszélni kezd. A régi ismerős említésére nem kérdez rá, ha a szerzetes mondani akarta volna, ki az illető, biztosan nem "régi ismerősként" hivatkozik rá. Csak egy kurta biccentéssel nyugtázza a dolgot, bár az az unomféle mosoly hagy némi kívánnivalót maga után.*
- Nem is folytatjuk. *Reflektál nyugodt mosollyal Umon kérésére.
Hallgatja a nosztalgikus érzésű monológot, lesüti a szemét kicsit, amikor Vadvéd kerül szóba. Egyszerre jó és rossz emlékek tolulnak az elméjébe a név hallatán.*
- Az Erdő Szíve majd visszavezet hozzánk. *Válaszol a visszatérésre és ő örülni fog neki, akkor is, ha nem Umonként jelenik meg majd a kapujukban a férfi. Fel fogja ismerni, ebben biztos.*
- Hidd el, nem a boldogulásunk miatt aggódunk. *Mosolyodik el szélesebben és biztos benne, hogy Umon sem úgy értette. Mil'Ochass valóban élhető és békés faluvá vált, ahol jó élni. A férfinek is volna hely benne, de ha úgy döntött, elindul, az erdőmélyi elf nem fog az útjába állni.*
- Örülök, hogy visszajöttél elköszönni. Legyen békés utad és találd meg a nyugalmad, a Fákban Lakó áldása kísérjen. *Csak ezt szerette volna még elmondani. Valóban örül, hogy utoljára még láthatta a barátját, akivel bár nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatuk, mindig őszinték voltak egymással.*
130. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-17 20:44:48
Üzenet elküldve: 2020-04-17 20:44:48
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*S, mily óriási színész is az ember, még akkor is, ha hivatásképpen még sohasem űzte ezt a pályát. Szolid, féloldalas, zavart mosolyok, egy-egy visszafogott, halk köhintés, s hasonló erővel viszonzott szorítás, tán néhány erőteljesebb lapockapaskolás. Szeme ugrál egyik barátjáról a másikra, s nem tudja, mosolyt csaljon-e arcára a reggeli álom csalóka látványa, vagy csupán szánakozást, hogy ilyen galádságot tett, e két szeretett elffel. Hát nem csinál semmit. Csak sodródik az árral, s elveszni látszik abban, mi még el sem lepte igazán, a főtraktus már elhangzott, s csupán refrénként ismételt áldomás lesz eztán, mi néhány kósza bólintásban ki is merül. Némán biccent. ~ Az jó lesz. ~ Gondolja magában az ételre, bár valójában inkább annak örül, hogy tele szájjal közben sem kell beszélnie. Lyz hitetlen, s Pycta értetlen pillantásaira csupán szégyenlősen süti le szemeit. Tudta, hogy ez lesz, s tudta, nem mehet el magyarázat nélkül, vagy, ha már megérkezik, nem távozhat úgy, hogy legalább egy indokot nem tudott mondani, pedig jelenleg egy sem jut eszébe.*
- Kalács, sonka... az jó. *mosolyog a lányra és a férfira* Szeretem. *Szélesedik egy picit a mosoly, jóllehet kiválóan látszik, hogy csupán önkéntesen varázsolta szájára, tekintete nem mosolyog. Örömmel nyugtázza, hogy a kis leány jól van. Szereti azt a kis csibészt, igaz, eddig csupán két, vagy három ízben látta, s nem többször. Valójában cserfesnek tűnő, loknis kis zokniszökevény, az pedig csak jó lehet, még akkor is, ha olykor megkeserítve elftársai sorsát, aztán százszorosan fizeti azt vissza ki nem mondott arcpirító szeretetével. Nyel egyet, miközben a hágcsón halad felfelé.*
- Hoztam egy csomó gyümölcsöt, egy régi ismerőssel... a tharg birtokokról. *Villan meg szeme Pycta felé, egy kiismerhetetlen, hamisítatlan Umonféle mosollyal megfűszerezve.* Nievesha meg majd meggyógyul. *Legyint. Egy cseppet sem aggódik, erős gyerek, jó szülőkkel, akik a viharfelhők torkát is elszorítanák, ha arra lenne szükség. Még szusszant is a gondolatra mielőtt a felkínált helyet készséggel elfogadná, talán túl gyorsan is.*
- Köszönöm. Én is örülök nektek. *Bólint ismét, majd körbenéz. Nem járt még itt, de kimondottan tetszik neki, amit a helyből csináltak. Szép az ő kocsmája is, de ez másképpen gyönyörű és nyugodt. Ismét legyint.*
- Tudom... ne folytassátok. *Nevet fel maga elé nézve, hiszen ki marasztalná, ha nem ez a két személy itt előtte. Már kicsit bánja, hogy egyáltalán eljött. A ki nem mondott szavak sokszor fájdalmasabbak, mint a kimondottak, életté főzi őket az elme, s megfűszerezi a szív.*
- Nekem már semmi sem nehéz, Lyz... megkönnyebbültem, mint mindig, amikor választás előtt állok, s döntök végre, *megvonja a vállát* utána egyszerűbb lesz, s mindig mondom: hát, ha jönnie kell, jönnie kell. *Felkuncog, s Pyctára pillant.*
- Igaz? Öreg barátom... hosszú idő eltelt, mióta átestem Vadvéd sövényén... *Lyzre néz.* Bayde-el hoztatok haza és Zarával. *Idézi fel.* Után az erkélynél beszéltünk, ha jól emlékszem először, csodás nap volt. *Nosztalgiázik egyszeriben.*
- De, ami volt, az elmúlt, az idők változtak, s bár irántatok érzett hűségem és szeretetem egy cseppet sem csökkent, e világ már nem való nekem, mennem kell. *Beleiszik a keserű teába, ha már előtte van, s tör a kalácsból, meg egy kis sonkát is hozzá, bár meg kell vallani, étvágya jelenleg nincsen, elpárolgott a hajnali harmat hűs gőzével. Feltornázta magát a fűbe lógó napsugáron, s kapaszkodott felfelé, hol már nem számít semmi sem. Sóhajt.*
- Úgy sajnálom... de aztán mégsem. Tudjátok, hiszek abban, hogyha nem is ebben az életben, formában, de egyszer még visszatérhetek, ha a sors is úgy akarja. *Szándékosan nem istent mond, nem hisz már egyikben sem.*
- Ti is tudjátok... Umon sokszor meghaét, s mindig egyre kisebb darabja tért vissza, most meg már... *Legyint.* De legalább ezt a kis darabot is lehet még hiányolni. *Nevet fel, s ismét iszik egy kortyot.*
- Meglesztek nélkülem, lám most is, hogy boldogultok. *Néz ismét szét.*
- Csodálatos ez a hely, maga a paradicsom. *Kicsit úgy mondja, mintha olyan hely lenne, ahol jó meghalni, persze ilyen szándéka nincsen.*
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*S, mily óriási színész is az ember, még akkor is, ha hivatásképpen még sohasem űzte ezt a pályát. Szolid, féloldalas, zavart mosolyok, egy-egy visszafogott, halk köhintés, s hasonló erővel viszonzott szorítás, tán néhány erőteljesebb lapockapaskolás. Szeme ugrál egyik barátjáról a másikra, s nem tudja, mosolyt csaljon-e arcára a reggeli álom csalóka látványa, vagy csupán szánakozást, hogy ilyen galádságot tett, e két szeretett elffel. Hát nem csinál semmit. Csak sodródik az árral, s elveszni látszik abban, mi még el sem lepte igazán, a főtraktus már elhangzott, s csupán refrénként ismételt áldomás lesz eztán, mi néhány kósza bólintásban ki is merül. Némán biccent. ~ Az jó lesz. ~ Gondolja magában az ételre, bár valójában inkább annak örül, hogy tele szájjal közben sem kell beszélnie. Lyz hitetlen, s Pycta értetlen pillantásaira csupán szégyenlősen süti le szemeit. Tudta, hogy ez lesz, s tudta, nem mehet el magyarázat nélkül, vagy, ha már megérkezik, nem távozhat úgy, hogy legalább egy indokot nem tudott mondani, pedig jelenleg egy sem jut eszébe.*
- Kalács, sonka... az jó. *mosolyog a lányra és a férfira* Szeretem. *Szélesedik egy picit a mosoly, jóllehet kiválóan látszik, hogy csupán önkéntesen varázsolta szájára, tekintete nem mosolyog. Örömmel nyugtázza, hogy a kis leány jól van. Szereti azt a kis csibészt, igaz, eddig csupán két, vagy három ízben látta, s nem többször. Valójában cserfesnek tűnő, loknis kis zokniszökevény, az pedig csak jó lehet, még akkor is, ha olykor megkeserítve elftársai sorsát, aztán százszorosan fizeti azt vissza ki nem mondott arcpirító szeretetével. Nyel egyet, miközben a hágcsón halad felfelé.*
- Hoztam egy csomó gyümölcsöt, egy régi ismerőssel... a tharg birtokokról. *Villan meg szeme Pycta felé, egy kiismerhetetlen, hamisítatlan Umonféle mosollyal megfűszerezve.* Nievesha meg majd meggyógyul. *Legyint. Egy cseppet sem aggódik, erős gyerek, jó szülőkkel, akik a viharfelhők torkát is elszorítanák, ha arra lenne szükség. Még szusszant is a gondolatra mielőtt a felkínált helyet készséggel elfogadná, talán túl gyorsan is.*
- Köszönöm. Én is örülök nektek. *Bólint ismét, majd körbenéz. Nem járt még itt, de kimondottan tetszik neki, amit a helyből csináltak. Szép az ő kocsmája is, de ez másképpen gyönyörű és nyugodt. Ismét legyint.*
- Tudom... ne folytassátok. *Nevet fel maga elé nézve, hiszen ki marasztalná, ha nem ez a két személy itt előtte. Már kicsit bánja, hogy egyáltalán eljött. A ki nem mondott szavak sokszor fájdalmasabbak, mint a kimondottak, életté főzi őket az elme, s megfűszerezi a szív.*
- Nekem már semmi sem nehéz, Lyz... megkönnyebbültem, mint mindig, amikor választás előtt állok, s döntök végre, *megvonja a vállát* utána egyszerűbb lesz, s mindig mondom: hát, ha jönnie kell, jönnie kell. *Felkuncog, s Pyctára pillant.*
- Igaz? Öreg barátom... hosszú idő eltelt, mióta átestem Vadvéd sövényén... *Lyzre néz.* Bayde-el hoztatok haza és Zarával. *Idézi fel.* Után az erkélynél beszéltünk, ha jól emlékszem először, csodás nap volt. *Nosztalgiázik egyszeriben.*
- De, ami volt, az elmúlt, az idők változtak, s bár irántatok érzett hűségem és szeretetem egy cseppet sem csökkent, e világ már nem való nekem, mennem kell. *Beleiszik a keserű teába, ha már előtte van, s tör a kalácsból, meg egy kis sonkát is hozzá, bár meg kell vallani, étvágya jelenleg nincsen, elpárolgott a hajnali harmat hűs gőzével. Feltornázta magát a fűbe lógó napsugáron, s kapaszkodott felfelé, hol már nem számít semmi sem. Sóhajt.*
- Úgy sajnálom... de aztán mégsem. Tudjátok, hiszek abban, hogyha nem is ebben az életben, formában, de egyszer még visszatérhetek, ha a sors is úgy akarja. *Szándékosan nem istent mond, nem hisz már egyikben sem.*
- Ti is tudjátok... Umon sokszor meghaét, s mindig egyre kisebb darabja tért vissza, most meg már... *Legyint.* De legalább ezt a kis darabot is lehet még hiányolni. *Nevet fel, s ismét iszik egy kortyot.*
- Meglesztek nélkülem, lám most is, hogy boldogultok. *Néz ismét szét.*
- Csodálatos ez a hely, maga a paradicsom. *Kicsit úgy mondja, mintha olyan hely lenne, ahol jó meghalni, persze ilyen szándéka nincsen.*
129. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-14 21:30:52
Üzenet elküldve: 2020-04-14 21:30:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Kissé szétszórt, és hogy haja is kócos észre sem veszi. Umon éppen Pycta öleléséből bontakozik ki, mikor odaér.*
- Ugyan *leheli szinte. Az elf lány nem lassú felfogású, csupán hitetlen, mely tekintetéből egyértelműen kiolvasható. Összevonja szép ívű szemöldökét, ahogy pillantása felváltva jár egyik férfiról a másikra majd vissza. Mondana valamit, de csak ajka moccan, hang nem jön ki rajta. Csak megöleli az erdőjárót, de engedi Pyctát beszélni, közben nem véti el Umon zavarát, mely a tétova vállvonásban és övének babrálásában jelenik meg. Latolgatja, ez vajon mennyire végleg. És mellyire messzi az a táj.*
- De persze, fent van tea és *int a lépcső felé, merre Pycta el is indul. Lyz követi őket fölfelé, közben válaszol a kérdésre.*
- Szerintem kalács is van, és sonka. Gyere, még nem is láttad belülről *mosolyodik szomorkásan.*
- Igen, meghűlt *fűzi Pycta szavaihoz Nievesha állapotát.* De az éjszaka nyugodtan telt. Hamar túl lesz rajta reméljük *Meséli ezen részét játszi természetességgel. Mikor felérnek, az asztalhoz kíséri majd hellyel kínálja Umont. A faház kellemes méretű, kényelmesen elélnek benne hárman. A hálórész kissé elszeparált, de egyértelmű hogy merre lehet, s benne a gyermek is. Ahova pedig most lépnek, egyaránt nappali és étkezőhelység. Az ablak alatt egy láda, minden bizonnyal ruhákkal, szemben asztal az örökcsokor dísszel, melyre Pycta már pakol is.*
- Foglalj helyet Umon *kínálja hellyel, majd segít Pyctának a pakolásban. Még ők sem ettek, rájuk fér néhány falat. Mikor minden az asztalon van, leül ő maga is. Főleg Umont fürkészi.*
- Ne haragudj *Kér elsősorban tőle bocsánatot, mert nem tud olyan könnyen elfogadni pedig lehet, hogy kellene.*
- Ha tudnám hogy visszavárhatunk nem mondanám, hogy ne menj. De most másmilyen vagy. *Smaragd szemeit le sem veszi a vándorló szerzetesről, ahogy maga elé húzza a teáját.*
- Nem akarok rosszat neked, s ha máshová vágysz én megértem vagyis megpróbálom. Mint eddig is. És köszönöm, hogy eljöttél, nem pedig szó nélkül, csak... *mondja el egy szuszra. Próbálja a jó oldalát nézni, de nem tudja elhessenteni a hűvöst ami hullámokban átjárja. Pyctára pillant, talán támogatásért. Nem Umon marasztalására vár támogatást, csak önmagának, a hideg ellen. Mert eddig minden úgy létezett, hogy tudták visszatér. De ezúttal már nem így lesz.*
- Nem akarom megnehezíteni. Bocsánat *s ezúttal a bögre teába feledkezik. Nem akarja nehezíteni a döntést, ha úgysem tehet semmit.*
- Inkább mesélj, merre jártál...
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Kissé szétszórt, és hogy haja is kócos észre sem veszi. Umon éppen Pycta öleléséből bontakozik ki, mikor odaér.*
- Ugyan *leheli szinte. Az elf lány nem lassú felfogású, csupán hitetlen, mely tekintetéből egyértelműen kiolvasható. Összevonja szép ívű szemöldökét, ahogy pillantása felváltva jár egyik férfiról a másikra majd vissza. Mondana valamit, de csak ajka moccan, hang nem jön ki rajta. Csak megöleli az erdőjárót, de engedi Pyctát beszélni, közben nem véti el Umon zavarát, mely a tétova vállvonásban és övének babrálásában jelenik meg. Latolgatja, ez vajon mennyire végleg. És mellyire messzi az a táj.*
- De persze, fent van tea és *int a lépcső felé, merre Pycta el is indul. Lyz követi őket fölfelé, közben válaszol a kérdésre.*
- Szerintem kalács is van, és sonka. Gyere, még nem is láttad belülről *mosolyodik szomorkásan.*
- Igen, meghűlt *fűzi Pycta szavaihoz Nievesha állapotát.* De az éjszaka nyugodtan telt. Hamar túl lesz rajta reméljük *Meséli ezen részét játszi természetességgel. Mikor felérnek, az asztalhoz kíséri majd hellyel kínálja Umont. A faház kellemes méretű, kényelmesen elélnek benne hárman. A hálórész kissé elszeparált, de egyértelmű hogy merre lehet, s benne a gyermek is. Ahova pedig most lépnek, egyaránt nappali és étkezőhelység. Az ablak alatt egy láda, minden bizonnyal ruhákkal, szemben asztal az örökcsokor dísszel, melyre Pycta már pakol is.*
- Foglalj helyet Umon *kínálja hellyel, majd segít Pyctának a pakolásban. Még ők sem ettek, rájuk fér néhány falat. Mikor minden az asztalon van, leül ő maga is. Főleg Umont fürkészi.*
- Ne haragudj *Kér elsősorban tőle bocsánatot, mert nem tud olyan könnyen elfogadni pedig lehet, hogy kellene.*
- Ha tudnám hogy visszavárhatunk nem mondanám, hogy ne menj. De most másmilyen vagy. *Smaragd szemeit le sem veszi a vándorló szerzetesről, ahogy maga elé húzza a teáját.*
- Nem akarok rosszat neked, s ha máshová vágysz én megértem vagyis megpróbálom. Mint eddig is. És köszönöm, hogy eljöttél, nem pedig szó nélkül, csak... *mondja el egy szuszra. Próbálja a jó oldalát nézni, de nem tudja elhessenteni a hűvöst ami hullámokban átjárja. Pyctára pillant, talán támogatásért. Nem Umon marasztalására vár támogatást, csak önmagának, a hideg ellen. Mert eddig minden úgy létezett, hogy tudták visszatér. De ezúttal már nem így lesz.*
- Nem akarom megnehezíteni. Bocsánat *s ezúttal a bögre teába feledkezik. Nem akarja nehezíteni a döntést, ha úgysem tehet semmit.*
- Inkább mesélj, merre jártál...
128. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-13 11:18:59
Üzenet elküldve: 2020-04-13 11:18:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Az erdőmélyi elf fanatikus híve az Erdő Szívének, minden képességét, amelyet nem tud megmagyarázni, patrónusának tulajdonít. Persze, annyira nem fanatikus, hogy ezen hitét másokra bárhogyan is ráerőltesse. Megelégszik annyival, hogy ő ebben hisz.
A reggel új izgalmakat hoz, s bár Nievesha úgy tűnik, jobban van, akad más, ami megváltoztatja a hangulatot. Umon visszatérése, példának okáért.
A csuhátlan csuhás, mezítláb, félmeztelen szalad le a csigalépcsőn, hogy a lent várakozó átkozott szerzetest megölelje. Rég látott barát, társ Umon, a visszatérése öröm. Csak a szavai kevernek némi ürömöt az örömbe. Umon búcsúzni jött.
Megérkezik mögöttük Lyzendra is, akit a szó megtorpanásra késztet, az erdőmélyi elf elengedi barátját, hagyja, hogy a szőke elf lány is osztozhasson az ölelésben, hacsak a búcsú említése nem gátolja meg a cselekvésben.
Lesüti kissé lombzöld tekintetét, jobbját Umon vállán tartva szorít rajta egy alig érezhetőt. Nem mondhatja, hogy számított rá, de valahol legbelül talán mégis készült mindig erre. Biztos benne, hogy Lyz nem fogja ilyen könnyen elfogadni a dolgot, tekintete szomorú-beletörődő pillantással vándorol a szakállas férfi arcára.
Csak a kérdésre válaszol, a korábban elhangzottakra nem.*
- Gyere, menjünk fel, összeütök neked valamit. *Mondja és megindul felfelé a csigalépcsőn, amin nemrég még olyan könnyed örömmel futott le a férfihez. Most minden lépés kicsit nehezebbnek tűnik. Reméli, hogy Lyz és Umon is követi.
Eldönti, hogy nem fogja győzködni őt, nem fog érveket sorolni a maradása mellett vagy önzőn érzelmi zsarolással megpróbálva rávenni, hogy maradjon. Ha menni akar, akkor hadd menjen. Testvéreként szereti Umont és hiányozni fog neki, de ha a férfi eldöntötte és elszánta magát az útra, akkor nincs joga visszatartani.
A Nievet érintő kérdésre csak egy pillantás erejéig néz hátra.*
- Köszönjük, jól. Bár most úgy tűnik, meghűlt kicsit. *Mondja halovány mosollyal.
Ha felértek, bár Lyz lombháza, hellyel kínálja az asztalnál Umont és nekikezd előszedni ételeket. Füstölt szalonnát, kolbászt, szárított szarvashúst, erdei zöldségeket és mellé egy előző esti cipót. Ahogy mindig is volt, nála, és talán Lyznél is, csak forrásvíz van, de a korábban főzött teából is tölt egy bögrével a férfinek, ha az asztalhoz telepedik.*
- Örülök, hogy látlak, barátom. *Szólal meg és maga is leül Umonnal szemben, saját bögréjét a kezébe véve.*
- Nem foglak marasztalni, ha úgy döntöttél, elmész. *Sóhajtja kedves mosollyal, Umon tekintetét fürkészve.*
- Hiányozni fogsz, nagyon, de elfogadom a döntésed. *Teszi még hozzá és beleiszik a közben kicsit kihűlt teába. Keserű, mint az élet, de ő így is szereti.*
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Az erdőmélyi elf fanatikus híve az Erdő Szívének, minden képességét, amelyet nem tud megmagyarázni, patrónusának tulajdonít. Persze, annyira nem fanatikus, hogy ezen hitét másokra bárhogyan is ráerőltesse. Megelégszik annyival, hogy ő ebben hisz.
A reggel új izgalmakat hoz, s bár Nievesha úgy tűnik, jobban van, akad más, ami megváltoztatja a hangulatot. Umon visszatérése, példának okáért.
A csuhátlan csuhás, mezítláb, félmeztelen szalad le a csigalépcsőn, hogy a lent várakozó átkozott szerzetest megölelje. Rég látott barát, társ Umon, a visszatérése öröm. Csak a szavai kevernek némi ürömöt az örömbe. Umon búcsúzni jött.
Megérkezik mögöttük Lyzendra is, akit a szó megtorpanásra késztet, az erdőmélyi elf elengedi barátját, hagyja, hogy a szőke elf lány is osztozhasson az ölelésben, hacsak a búcsú említése nem gátolja meg a cselekvésben.
Lesüti kissé lombzöld tekintetét, jobbját Umon vállán tartva szorít rajta egy alig érezhetőt. Nem mondhatja, hogy számított rá, de valahol legbelül talán mégis készült mindig erre. Biztos benne, hogy Lyz nem fogja ilyen könnyen elfogadni a dolgot, tekintete szomorú-beletörődő pillantással vándorol a szakállas férfi arcára.
Csak a kérdésre válaszol, a korábban elhangzottakra nem.*
- Gyere, menjünk fel, összeütök neked valamit. *Mondja és megindul felfelé a csigalépcsőn, amin nemrég még olyan könnyed örömmel futott le a férfihez. Most minden lépés kicsit nehezebbnek tűnik. Reméli, hogy Lyz és Umon is követi.
Eldönti, hogy nem fogja győzködni őt, nem fog érveket sorolni a maradása mellett vagy önzőn érzelmi zsarolással megpróbálva rávenni, hogy maradjon. Ha menni akar, akkor hadd menjen. Testvéreként szereti Umont és hiányozni fog neki, de ha a férfi eldöntötte és elszánta magát az útra, akkor nincs joga visszatartani.
A Nievet érintő kérdésre csak egy pillantás erejéig néz hátra.*
- Köszönjük, jól. Bár most úgy tűnik, meghűlt kicsit. *Mondja halovány mosollyal.
Ha felértek, bár Lyz lombháza, hellyel kínálja az asztalnál Umont és nekikezd előszedni ételeket. Füstölt szalonnát, kolbászt, szárított szarvashúst, erdei zöldségeket és mellé egy előző esti cipót. Ahogy mindig is volt, nála, és talán Lyznél is, csak forrásvíz van, de a korábban főzött teából is tölt egy bögrével a férfinek, ha az asztalhoz telepedik.*
- Örülök, hogy látlak, barátom. *Szólal meg és maga is leül Umonnal szemben, saját bögréjét a kezébe véve.*
- Nem foglak marasztalni, ha úgy döntöttél, elmész. *Sóhajtja kedves mosollyal, Umon tekintetét fürkészve.*
- Hiányozni fogsz, nagyon, de elfogadom a döntésed. *Teszi még hozzá és beleiszik a közben kicsit kihűlt teába. Keserű, mint az élet, de ő így is szereti.*
127. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-12 15:16:43
Üzenet elküldve: 2020-04-12 15:16:43
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Sütteti az arcát a napfényben. Lassan kel fel, s nem ad még túl sok meleget, de sugarai már arcot cirógatnak, testet melengetnek, épp annyit, amennyit csak szükséges. Még mindig török ülésben ül, két keze nyugalomban térdein, s ajkán játszi mosoly látszik, amint az égre tekint-olykor-olykor. Nincsenek elf fülei, de a mozgolódást hallja, jókedélyűn szusszan rá egyet nyugtázásképpen. Bár nem szólt senkinek, üzenete távoli úton, de célba ért, a páros most ébredezik. Azért reméli, hogy nem léptei csaptak nagy zajt, s, hogy Nievát nem ébresztette fel, ahogyan Pyctát és Lyzt sem. Fejét az égről a lombház bejárata felé fordítja, de nem siet fel a hágcsón, csupán kezét emeli intésre, s biccent. ~ Igen. Én vagyok. ~ Akárha ezer éve nem járt volna erre, s beszélt volna velük, kikkel a kezdetek óta együtt volt. ~ Volt. ~ Gondolatai olykor megzavarják, de szerencsésnek tekintheti magát, ugyanis ezek a sajátjai, csakis a sajátjai, nem belső, vagy külső zavar, régi életéből. Megmulattatja a sietős kapkodás, mit esetleg hall, jól tudja, hogy megjelenése, ahogyan korábban sem, most sem ad túl sok jóra okot, de ő már csak ilyen. ~ A magányos. ~ Térdére támaszkodva, sóhajtva áll fel, inkább csak megszokásból, mintsem megerőltetésből, kiváló formában van. Karját maga is kitárja, s kissé szomorkás mosollyal immár, de fogadja az ölelést, s mélyen megszorítja barátja vállát. ~ Utoljára. ~ Még ölelésből pillant fel, s felkuncog Lyz kissé torzonborz haját látva, kezét intésre emeli, miközben kibontakozik Pycta öleléséből.*
- Vissza, de csak egy kis időre. Búcsúzni jöttem. *Szólal meg csendesen, előbb Pycta tekintetét viszonozva, majd Lyzre pillantva, s fejét kissé leszegve lép hátrébb zavarában. Ilyenkor soha nem volt a szavak embere, s valójában most sem tudja mit kellene mondania.*
- Elmegyek. *Pillant fel egy pillanatra, majd övét kezdi babrálni, s vállát vonja meg.* Úgy hiszem immár végleg. *Sokszor volt már ilyen, oly sokszor távozott, s mindig valamiért visszahúzta a szíve, de ezúttal nem engedheti meg magának ezt a luxust.*
- Tudom, hogy nem értitek meg. *Pillant fel ismét.* Távolra vágyom, ez már nem az én hazám. *Mutat körbe, az ébredező elf közösségre, s azon túl is.*
- Nem Mil'Ochass. Az tökéletes, talán túlontúl is nekem. *Nevet fel, aztán ismét elkomorodik.*
- Elég volt. Elfáradtam, idegen tájra vágyom, vagy inkább csak arra, hogy ne ebben a világban legyek. *Fejezi be végül sóhajtva, aztán néhány másodperccel később mégis folytatja.*
- Öhm... nincs valami kajátok? *Pillant valamelyik sátor felé.* Nem ettem már... nem is tudom, mikor ettem utoljára, közben pedig győzködhettek, ha akartok. *Mosolyodik el, szemei szomorúan csillannak meg, hisz eleve elrendeltetett a végeredmény, mégsem teheti meg, hogy szavak nélkül távozzon, akár a szél.*
- Amúgy a kis kölök jól van? *Kérdezi hirtelen, Nieveshára gondolva, Pyctára és Lyzre pillantva egyaránt. Szereti a gyerekeket. Még, ha ez nem is látszik annyira.*
//Búcsú?//
//Pycta, Lyz, Umon//
*Sütteti az arcát a napfényben. Lassan kel fel, s nem ad még túl sok meleget, de sugarai már arcot cirógatnak, testet melengetnek, épp annyit, amennyit csak szükséges. Még mindig török ülésben ül, két keze nyugalomban térdein, s ajkán játszi mosoly látszik, amint az égre tekint-olykor-olykor. Nincsenek elf fülei, de a mozgolódást hallja, jókedélyűn szusszan rá egyet nyugtázásképpen. Bár nem szólt senkinek, üzenete távoli úton, de célba ért, a páros most ébredezik. Azért reméli, hogy nem léptei csaptak nagy zajt, s, hogy Nievát nem ébresztette fel, ahogyan Pyctát és Lyzt sem. Fejét az égről a lombház bejárata felé fordítja, de nem siet fel a hágcsón, csupán kezét emeli intésre, s biccent. ~ Igen. Én vagyok. ~ Akárha ezer éve nem járt volna erre, s beszélt volna velük, kikkel a kezdetek óta együtt volt. ~ Volt. ~ Gondolatai olykor megzavarják, de szerencsésnek tekintheti magát, ugyanis ezek a sajátjai, csakis a sajátjai, nem belső, vagy külső zavar, régi életéből. Megmulattatja a sietős kapkodás, mit esetleg hall, jól tudja, hogy megjelenése, ahogyan korábban sem, most sem ad túl sok jóra okot, de ő már csak ilyen. ~ A magányos. ~ Térdére támaszkodva, sóhajtva áll fel, inkább csak megszokásból, mintsem megerőltetésből, kiváló formában van. Karját maga is kitárja, s kissé szomorkás mosollyal immár, de fogadja az ölelést, s mélyen megszorítja barátja vállát. ~ Utoljára. ~ Még ölelésből pillant fel, s felkuncog Lyz kissé torzonborz haját látva, kezét intésre emeli, miközben kibontakozik Pycta öleléséből.*
- Vissza, de csak egy kis időre. Búcsúzni jöttem. *Szólal meg csendesen, előbb Pycta tekintetét viszonozva, majd Lyzre pillantva, s fejét kissé leszegve lép hátrébb zavarában. Ilyenkor soha nem volt a szavak embere, s valójában most sem tudja mit kellene mondania.*
- Elmegyek. *Pillant fel egy pillanatra, majd övét kezdi babrálni, s vállát vonja meg.* Úgy hiszem immár végleg. *Sokszor volt már ilyen, oly sokszor távozott, s mindig valamiért visszahúzta a szíve, de ezúttal nem engedheti meg magának ezt a luxust.*
- Tudom, hogy nem értitek meg. *Pillant fel ismét.* Távolra vágyom, ez már nem az én hazám. *Mutat körbe, az ébredező elf közösségre, s azon túl is.*
- Nem Mil'Ochass. Az tökéletes, talán túlontúl is nekem. *Nevet fel, aztán ismét elkomorodik.*
- Elég volt. Elfáradtam, idegen tájra vágyom, vagy inkább csak arra, hogy ne ebben a világban legyek. *Fejezi be végül sóhajtva, aztán néhány másodperccel később mégis folytatja.*
- Öhm... nincs valami kajátok? *Pillant valamelyik sátor felé.* Nem ettem már... nem is tudom, mikor ettem utoljára, közben pedig győzködhettek, ha akartok. *Mosolyodik el, szemei szomorúan csillannak meg, hisz eleve elrendeltetett a végeredmény, mégsem teheti meg, hogy szavak nélkül távozzon, akár a szél.*
- Amúgy a kis kölök jól van? *Kérdezi hirtelen, Nieveshára gondolva, Pyctára és Lyzre pillantva egyaránt. Szereti a gyerekeket. Még, ha ez nem is látszik annyira.*
126. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-11 22:35:43
Üzenet elküldve: 2020-04-11 22:35:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
*Lyz visszafogottan mosolyog Pycta miden szabadkozásra, s bár ő az Erdőszellemnek tulajdonít mindent, Lyz ezzel nem egészen ért egyet. Vitába az érdemeiről azonban nem kezd, elegendőnek tartja saját bizonyosságát, s erről nem akarja meggyőzni a másikat minden áron. Nem is tudná, s ezt jól tudja.*
- Tényleg? *nézi meg újra azt a szerzeményt, amikor Pycta kiigazítja, hogy Niev egymaga választotta a masnit.* Hát persze *válaszolja is meg, hisz a cipő-, ruhaviseléssel kapcsolatban is határozott elképzelése van a lánykának, nyilván a masnival is így volt.*
- Ne csigázz... *pillant játékos feddéssel az elfre, mikor a fülbevalóiról esik szó. Most hogy tudja, ketten együtt választottak neki, még kíváncsibb lett, mint volt. Igazából bármilyen apróságnak örül, s nem is azon van a hangsúly hogy nagy ajándékot kapjon. Ha csak egy szál virágot kapna, annak is nagyon örülne, mint amilyen nagy becsben tartja az örök csokrot, melyet a tündérvásár után kapott Pyctától.
Itt Mil'Ochassban legalább olyan jó éjjelei és pihentető éjszakái vannak, mint ezelőtt Erdőmélyén, ám Nievesha miatt a jelen éjjel kicsit másképp telik. Éber álommal s sűrűn sötétben pillogott pillanatokkal. Reggel álmosan hunyorog, és most valóban jól esne neki egy kis tea, hálás hogy Pycta nála is korábban ébred, s ha jól veszi ki, már neki is kezd a reggeli teendőknek. Xauzur hangja Lyznek először nem tűnik fel, de az erdőmélyi elf egészen más kapcsolatot ápol a nagymacskával. Szemével követi a felé pillantó elfet, érdeklődve, hisz nem tudja elképzelni mi lehet ilyen korán.*
- Mi az? *ül fel s indul az éjjel levetett alsói után, melyeknek csak felénél jár, mikor elhangzik a rég nem látott társuk neve.*
- Hogy? *s máris kipattan a szeme. Máris kapkodva ugrál bele a nadrágjába, ahogy igyekezne minél előbb szalonképes állapotba kerülni. Egyszer még meg is inog, úgy kapaszkodik meg az asztal lapjában, de szerencsére hamar visszanyeri egyensúlyát, s immár gombolkozva igyekszik az ajtó felé. Nem törődik olyasmivel, hogy az ingét is betűrje a nadrág derekába. A reggeli szellő lágyan kap a szegély alá, s táncoltatja meg az éji szövetet, miközben sietős léptekkel feltűnik a teraszon, s áthajol a korláton.*
- Umon *immár kijelentés, hogy valóban ő az. Integet szélesedő mosollyal, majd sietős léptei a lépcsőn viszik lefelé, hogy ő maga is köszöntse rég nem látott barátjukat, kit éppen előző éjjel emlegettek fel.*
- Umon! Hát visszatértél! *Tárja ki karjait ölelésre, majd torpan, mikor Pycta búcsút emleget utolsó lépései közben az átkozott szerzetes felé.*
- Milyen búcsú? *pislog smaragdszín szemeivel hol Pyctára, hol Umonra felváltva.*
//Búcsú?//
*Lyz visszafogottan mosolyog Pycta miden szabadkozásra, s bár ő az Erdőszellemnek tulajdonít mindent, Lyz ezzel nem egészen ért egyet. Vitába az érdemeiről azonban nem kezd, elegendőnek tartja saját bizonyosságát, s erről nem akarja meggyőzni a másikat minden áron. Nem is tudná, s ezt jól tudja.*
- Tényleg? *nézi meg újra azt a szerzeményt, amikor Pycta kiigazítja, hogy Niev egymaga választotta a masnit.* Hát persze *válaszolja is meg, hisz a cipő-, ruhaviseléssel kapcsolatban is határozott elképzelése van a lánykának, nyilván a masnival is így volt.*
- Ne csigázz... *pillant játékos feddéssel az elfre, mikor a fülbevalóiról esik szó. Most hogy tudja, ketten együtt választottak neki, még kíváncsibb lett, mint volt. Igazából bármilyen apróságnak örül, s nem is azon van a hangsúly hogy nagy ajándékot kapjon. Ha csak egy szál virágot kapna, annak is nagyon örülne, mint amilyen nagy becsben tartja az örök csokrot, melyet a tündérvásár után kapott Pyctától.
Itt Mil'Ochassban legalább olyan jó éjjelei és pihentető éjszakái vannak, mint ezelőtt Erdőmélyén, ám Nievesha miatt a jelen éjjel kicsit másképp telik. Éber álommal s sűrűn sötétben pillogott pillanatokkal. Reggel álmosan hunyorog, és most valóban jól esne neki egy kis tea, hálás hogy Pycta nála is korábban ébred, s ha jól veszi ki, már neki is kezd a reggeli teendőknek. Xauzur hangja Lyznek először nem tűnik fel, de az erdőmélyi elf egészen más kapcsolatot ápol a nagymacskával. Szemével követi a felé pillantó elfet, érdeklődve, hisz nem tudja elképzelni mi lehet ilyen korán.*
- Mi az? *ül fel s indul az éjjel levetett alsói után, melyeknek csak felénél jár, mikor elhangzik a rég nem látott társuk neve.*
- Hogy? *s máris kipattan a szeme. Máris kapkodva ugrál bele a nadrágjába, ahogy igyekezne minél előbb szalonképes állapotba kerülni. Egyszer még meg is inog, úgy kapaszkodik meg az asztal lapjában, de szerencsére hamar visszanyeri egyensúlyát, s immár gombolkozva igyekszik az ajtó felé. Nem törődik olyasmivel, hogy az ingét is betűrje a nadrág derekába. A reggeli szellő lágyan kap a szegély alá, s táncoltatja meg az éji szövetet, miközben sietős léptekkel feltűnik a teraszon, s áthajol a korláton.*
- Umon *immár kijelentés, hogy valóban ő az. Integet szélesedő mosollyal, majd sietős léptei a lépcsőn viszik lefelé, hogy ő maga is köszöntse rég nem látott barátjukat, kit éppen előző éjjel emlegettek fel.*
- Umon! Hát visszatértél! *Tárja ki karjait ölelésre, majd torpan, mikor Pycta búcsút emleget utolsó lépései közben az átkozott szerzetes felé.*
- Milyen búcsú? *pislog smaragdszín szemeivel hol Pyctára, hol Umonra felváltva.*
125. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-11 11:29:05
Üzenet elküldve: 2020-04-11 11:29:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
//Búcsú?//
*Umon valóban szerette a külön utakat és a kezdeti problémák ellenére is megtalálta a helyét közöttük. Vagy csak az erdőmélyi elf gondolja úgy, hogy megtalálta.
A dicséretre szerényen elmosolyodik. Nem érdemel ő ilyen szavakat azért, mert segített egy bajbajutotton. Ez számára természetes és máskor is feltétel nélkül megtenné újra.*
- Nem az én érdemem, a Fákban Lakótól kaptam a hatalmat, én csak egy eszköz vagyok. *Válaszol. Biztos benne, hogy ezzel ellenállást szül majd Lyzben, de nem kíván ebből vitát kezdeményezni.*
- De jól esnek a szavaid. *Veszi elejét a tiltakozásnak.
Az eltűnt elfre nem is kíván több szót fecsérelni, a ékszerek témája sokkal inkább kedvére való. A vállal való bökést nem viszonozza, csak haloványan elmosolyodik.*
- Nem kellett segítenem, magától választotta. Őt dicséri. *Mondja a masnival kapcsolatos megjegyzésre. Nievnek már saját ízlése van, nincs szüksége az erdőmélyi elf segítségére.*
- A te fülbevalódat viszont együtt választottuk. *Teszi hozzá, hogy tovább csigázza a várakozás idejét a szőke elf lányban, hisz az ékszert csak másnap kaphatja meg.
Végül nyugovóra térnek és ahogy szokott lenni, a csuhátlan csuhás korán ébred, a pirkadattal és az erdei madarak énekével. Mások számára talán idegesítő volna a folytonos csivitelés, de neki édes reggeli dallam a madárének.*
- Jó reggelt. *Köszönti az ágyból kikelve Lyzendrát. Első útja Nieveshához vezet. Megnézi a lány homlokát és reméli, hogy a láz alábbhagyott és még békésen szunyókál a kicsit.
Ha így van, akkor a konyhába megy, hogy tüzet csiholjon a tűzrakóba és teát főzzön maguknak. A teraszon Xauzur fekszik az oldalán és bár úgy tűnik, alszik még, fülei éberen fürkészik az erdő hangjait. Aztán az irbisz felkapja a fejét és felkel fektéből, hogy a lombház korlátjához lépve halkan morogni kezdjen.*
- Mi az? *Kérdi bentről a ragadozót fürkésző erdőmélyi elf, majd Lyz felé pillantva, félmeztelen, mezítelen talppal kilép a lombházból, hogy megnézze, mi okozza Xauzur idegességét.*
- Umon? *Lepődik meg, amikor a korlát felett áthajolva, megpillantja a fa aljában ülő átkozott szerzetest.*
- Lyz, Umon van itt. *Szól vissza a házba, de már indul is le a lépcsőn hármasával szedve a fokokat, az irbisztől szorosan követve, hallva, bár egyelőre fel nem fogva a férfi szavait.
Leérve aztán csak egy pillanatra torpan meg, majd, remélve, hogy Umon felkel ültéből, baráti ölelésbe zárja rég látott barátját.*
- Te csavargó kurafi, hála az Erdő Szívének, hazataláltál. *Köszönti a férfit, majd hirtelen leesik neki, hogy mit is hallott lentről, amikor megpillantotta őt.*
- Búcsúzni? *Kérdi láthatóan meglepődve. Lombzöld tekintete Umon szemeit fürkészik.*
//Búcsú?//
*Umon valóban szerette a külön utakat és a kezdeti problémák ellenére is megtalálta a helyét közöttük. Vagy csak az erdőmélyi elf gondolja úgy, hogy megtalálta.
A dicséretre szerényen elmosolyodik. Nem érdemel ő ilyen szavakat azért, mert segített egy bajbajutotton. Ez számára természetes és máskor is feltétel nélkül megtenné újra.*
- Nem az én érdemem, a Fákban Lakótól kaptam a hatalmat, én csak egy eszköz vagyok. *Válaszol. Biztos benne, hogy ezzel ellenállást szül majd Lyzben, de nem kíván ebből vitát kezdeményezni.*
- De jól esnek a szavaid. *Veszi elejét a tiltakozásnak.
Az eltűnt elfre nem is kíván több szót fecsérelni, a ékszerek témája sokkal inkább kedvére való. A vállal való bökést nem viszonozza, csak haloványan elmosolyodik.*
- Nem kellett segítenem, magától választotta. Őt dicséri. *Mondja a masnival kapcsolatos megjegyzésre. Nievnek már saját ízlése van, nincs szüksége az erdőmélyi elf segítségére.*
- A te fülbevalódat viszont együtt választottuk. *Teszi hozzá, hogy tovább csigázza a várakozás idejét a szőke elf lányban, hisz az ékszert csak másnap kaphatja meg.
Végül nyugovóra térnek és ahogy szokott lenni, a csuhátlan csuhás korán ébred, a pirkadattal és az erdei madarak énekével. Mások számára talán idegesítő volna a folytonos csivitelés, de neki édes reggeli dallam a madárének.*
- Jó reggelt. *Köszönti az ágyból kikelve Lyzendrát. Első útja Nieveshához vezet. Megnézi a lány homlokát és reméli, hogy a láz alábbhagyott és még békésen szunyókál a kicsit.
Ha így van, akkor a konyhába megy, hogy tüzet csiholjon a tűzrakóba és teát főzzön maguknak. A teraszon Xauzur fekszik az oldalán és bár úgy tűnik, alszik még, fülei éberen fürkészik az erdő hangjait. Aztán az irbisz felkapja a fejét és felkel fektéből, hogy a lombház korlátjához lépve halkan morogni kezdjen.*
- Mi az? *Kérdi bentről a ragadozót fürkésző erdőmélyi elf, majd Lyz felé pillantva, félmeztelen, mezítelen talppal kilép a lombházból, hogy megnézze, mi okozza Xauzur idegességét.*
- Umon? *Lepődik meg, amikor a korlát felett áthajolva, megpillantja a fa aljában ülő átkozott szerzetest.*
- Lyz, Umon van itt. *Szól vissza a házba, de már indul is le a lépcsőn hármasával szedve a fokokat, az irbisztől szorosan követve, hallva, bár egyelőre fel nem fogva a férfi szavait.
Leérve aztán csak egy pillanatra torpan meg, majd, remélve, hogy Umon felkel ültéből, baráti ölelésbe zárja rég látott barátját.*
- Te csavargó kurafi, hála az Erdő Szívének, hazataláltál. *Köszönti a férfit, majd hirtelen leesik neki, hogy mit is hallott lentről, amikor megpillantotta őt.*
- Búcsúzni? *Kérdi láthatóan meglepődve. Lombzöld tekintete Umon szemeit fürkészik.*
124. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-11 00:33:44
Üzenet elküldve: 2020-04-11 00:33:44
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
*Hajnalodik, vagy tán már delelőre hág a nap? Nem tudja, hogy éppen milyen időpontban tárul fel Mil'Ochass vaskos, erezetes deszkákból felépített kapuja. Annyi bizonyos, hogy nem nyikorog, nem hangzatos, csupán csendesen feltárul, akárha, az utolsókat rúgná. Kósza mosoly az ajkakon, az az igazi zavart, mint mikor az ember pontosan nem tudja, hogy mit mondjon. Pedig ez egy ilyen pillanat. Nem különbözik sok mástól, s mégis teljesen más, teljesen egyedi, ha úgy tetszik, persze csupán egyetlen személynek, akit Umon Palasannak hívnak, mióta az eszét tudja, s apái útjára engedték Arthenior főtrén, valamikor nagyon régen, még emlékei előtt. Azóta sok minden változott. Pycta del Ventus, Lyzendra és a többiek felforgatták alaposan életét, nem utolsó sorban azért, mert emlékezni kezdett mindenre, mi akkor történt. A kezdetek kezdetén, a leégett árvaházban, mit már tán senki sem ismer. Lábai sebesek, akárha sietne, pedig nincs szándékában, azonban útja odavezet, ahol a hangokat hallja, Lyz háza felé. Már pirkad, tulajdonképpen reggel van, s tudja, ha a két legfontosabbat kell keresnie, akkor ide kell térni. Az elf népség, nem szószátyár, de a pletykák szárnyra kélnek, s a pillantásokból levont következtetés, az élet regényének olvasnivalója, tanulsága, hozzá is eljut. Itt vannak mindketten, sőt hárman... a gyermek is itt van, kinek kiléte örök titok marad. Jó ez így, nem számít. Csendesen érkezik, s a ház mellett földre ül, törökülésbe hajtva lábait, türelmesen vár. Nem siet, a búcsú úgy is gyors lesz, pont amilyennek lennie kell, amikor eljő az ideje. Számot vethetne, s értékelhetné az elmúlt időt, de nem így lesz, egy istenhozzád bőségesen elég lesz mindenkinek, hisz minek nehezítené azt, ami egyébként is nagyon nehéz. Mondhatná, hogy hatalmas súlyok nyomják vállát, de nem lenne igaz. A világ, melybe született nem ez volt, lassan megváltozott. Szerzetek tűntek fel, s tűntek le, még tán az istenek személye is változott, ő pedig soha sem volt jóban az istenekkel. Mostanában több a jaj, és a sóhaj, mint az elviselhető lenne, pedig csupán köpönyegforgatás, mégis oly unalmas, oly zaklató, mi már a viselhetetlen. Okoskodó egy színpadias világ ez, amibe nem illik, soha nem illett. Umon élete mindig is ilyen volt, ez nem kérdés, de, ha véletlenül az lenne, választ nem várna rá. Ez van. Megacélozza magát, s feltekint a házra, várva, hogy az első arc megjelenjen az ajtóban. Ha így lesz, minden bizonnyal arcán, kiismerhetetlen, halovány mosolyával pillant fel, s közli:*
- Búcsúzni jöttem!
*Hajnalodik, vagy tán már delelőre hág a nap? Nem tudja, hogy éppen milyen időpontban tárul fel Mil'Ochass vaskos, erezetes deszkákból felépített kapuja. Annyi bizonyos, hogy nem nyikorog, nem hangzatos, csupán csendesen feltárul, akárha, az utolsókat rúgná. Kósza mosoly az ajkakon, az az igazi zavart, mint mikor az ember pontosan nem tudja, hogy mit mondjon. Pedig ez egy ilyen pillanat. Nem különbözik sok mástól, s mégis teljesen más, teljesen egyedi, ha úgy tetszik, persze csupán egyetlen személynek, akit Umon Palasannak hívnak, mióta az eszét tudja, s apái útjára engedték Arthenior főtrén, valamikor nagyon régen, még emlékei előtt. Azóta sok minden változott. Pycta del Ventus, Lyzendra és a többiek felforgatták alaposan életét, nem utolsó sorban azért, mert emlékezni kezdett mindenre, mi akkor történt. A kezdetek kezdetén, a leégett árvaházban, mit már tán senki sem ismer. Lábai sebesek, akárha sietne, pedig nincs szándékában, azonban útja odavezet, ahol a hangokat hallja, Lyz háza felé. Már pirkad, tulajdonképpen reggel van, s tudja, ha a két legfontosabbat kell keresnie, akkor ide kell térni. Az elf népség, nem szószátyár, de a pletykák szárnyra kélnek, s a pillantásokból levont következtetés, az élet regényének olvasnivalója, tanulsága, hozzá is eljut. Itt vannak mindketten, sőt hárman... a gyermek is itt van, kinek kiléte örök titok marad. Jó ez így, nem számít. Csendesen érkezik, s a ház mellett földre ül, törökülésbe hajtva lábait, türelmesen vár. Nem siet, a búcsú úgy is gyors lesz, pont amilyennek lennie kell, amikor eljő az ideje. Számot vethetne, s értékelhetné az elmúlt időt, de nem így lesz, egy istenhozzád bőségesen elég lesz mindenkinek, hisz minek nehezítené azt, ami egyébként is nagyon nehéz. Mondhatná, hogy hatalmas súlyok nyomják vállát, de nem lenne igaz. A világ, melybe született nem ez volt, lassan megváltozott. Szerzetek tűntek fel, s tűntek le, még tán az istenek személye is változott, ő pedig soha sem volt jóban az istenekkel. Mostanában több a jaj, és a sóhaj, mint az elviselhető lenne, pedig csupán köpönyegforgatás, mégis oly unalmas, oly zaklató, mi már a viselhetetlen. Okoskodó egy színpadias világ ez, amibe nem illik, soha nem illett. Umon élete mindig is ilyen volt, ez nem kérdés, de, ha véletlenül az lenne, választ nem várna rá. Ez van. Megacélozza magát, s feltekint a házra, várva, hogy az első arc megjelenjen az ajtóban. Ha így lesz, minden bizonnyal arcán, kiismerhetetlen, halovány mosolyával pillant fel, s közli:*
- Búcsúzni jöttem!
123. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-10 21:41:55
Üzenet elküldve: 2020-04-10 21:41:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Lyz háza//
- Tudom milyen *somolyodik, hisz az átkozott szerzetes mindig sajt kis csapásokat használt.*
- Ó, de örülök! Reméltem hogy sikerülni fog *simítja meg az elf arcát mintegy hálaként is, hogy megnézte azt a sebesült lányt.* Biztosan jól van, mert azóta voltam arra, és nem hallottam, hogy volna gyengélkedő. Büszke vagyok rád, hogy ilyen jól bánsz a varázslatokkal...
*S vonásain látszik is, hogy valóban nagyon büszke Pyctára. Talán valami olyasmi ez, hogy ő magában nem érez ehhez tehetséget, s akiben viszont megvan, arra külön felnéz.
Gwaandrillal kapcsolatban amire kíváncsi meg is tudja, ugyan Pyctának nincs más információja, amellett Araiven szavahihető őr. Ahogyan Lyz, úgy valószínűleg Pycta is hisz neki. Örül, hogy az elf támogatja a döntésében. *
- Véletlenül sem hittem hogy elfelejtenéd *böki meg vállával a másikat játékosan, mikor szeme sarkából smaragdjai is Pyctára villannak.*
- Láttam, nagyon szép masni. Majd Nievnek is megdicsérem, milyen szépet választottatok.
*Mikor Pycta nyugovóra térne, Lyz vele tart. Talán tényleg nem olyan nagy a baj, mint ahogy elsőre gondolta Lyz, s tényleg csak aggodalma fújta nagyobbra, mint amekkora a gond.
Ingben fészkeli be magát Pycta karjai alá, s bár szemeit hunyva pihenteti, éberen alszik. Emiatt aztán nem is álmodik, vagy ha igen, arra másnap reggel nem emlékszik.*
- Jó reggelt *suttogja csendesen, mikor szemnyitogatva megmoccan, talán Pycta is ébren van már.*
- Tudom milyen *somolyodik, hisz az átkozott szerzetes mindig sajt kis csapásokat használt.*
- Ó, de örülök! Reméltem hogy sikerülni fog *simítja meg az elf arcát mintegy hálaként is, hogy megnézte azt a sebesült lányt.* Biztosan jól van, mert azóta voltam arra, és nem hallottam, hogy volna gyengélkedő. Büszke vagyok rád, hogy ilyen jól bánsz a varázslatokkal...
*S vonásain látszik is, hogy valóban nagyon büszke Pyctára. Talán valami olyasmi ez, hogy ő magában nem érez ehhez tehetséget, s akiben viszont megvan, arra külön felnéz.
Gwaandrillal kapcsolatban amire kíváncsi meg is tudja, ugyan Pyctának nincs más információja, amellett Araiven szavahihető őr. Ahogyan Lyz, úgy valószínűleg Pycta is hisz neki. Örül, hogy az elf támogatja a döntésében. *
- Véletlenül sem hittem hogy elfelejtenéd *böki meg vállával a másikat játékosan, mikor szeme sarkából smaragdjai is Pyctára villannak.*
- Láttam, nagyon szép masni. Majd Nievnek is megdicsérem, milyen szépet választottatok.
*Mikor Pycta nyugovóra térne, Lyz vele tart. Talán tényleg nem olyan nagy a baj, mint ahogy elsőre gondolta Lyz, s tényleg csak aggodalma fújta nagyobbra, mint amekkora a gond.
Ingben fészkeli be magát Pycta karjai alá, s bár szemeit hunyva pihenteti, éberen alszik. Emiatt aztán nem is álmodik, vagy ha igen, arra másnap reggel nem emlékszik.*
- Jó reggelt *suttogja csendesen, mikor szemnyitogatva megmoccan, talán Pycta is ébren van már.*
122. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-10 13:28:18
Üzenet elküldve: 2020-04-10 13:28:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Lyzendra, Araiven//
*Lyzendrától megkapja azt az információt, hogy Gwaandrillal kapcsolatban Dronrinnal tudna beszélni, valamint hogy az északi elf nem hagyhatott sok dolgot maga után.*
-Köszönöm szépen Lyz. Nem is zavarok tovább, sziasztok!
*Az óriás az elköszönéssel el is indul oda, ahol az ideiglenes vendégek sátrait szokás elhelyezni, majd megkeresi az északi volt sátrát. Egy kis hezitálás után a sátorba tuszkolja magát, hogy megkeresse a tervrajzokat, amiket az elf hagyott hátra. Rövid időn belül meg is találja azt, majd kimászik a sátorból és felegyenesedve figyeli a tervrajzot. Bár Gwaandril elmondta hogy mit hogy tervez, vannak kérdéses dolgok, amiket az óriás nem tudna megoldani, ugyanis bizonyos tudás ezzel a tervvel kapcsolatban vele együtt már nincs itt.*
*Lyzendrától megkapja azt az információt, hogy Gwaandrillal kapcsolatban Dronrinnal tudna beszélni, valamint hogy az északi elf nem hagyhatott sok dolgot maga után.*
-Köszönöm szépen Lyz. Nem is zavarok tovább, sziasztok!
*Az óriás az elköszönéssel el is indul oda, ahol az ideiglenes vendégek sátrait szokás elhelyezni, majd megkeresi az északi volt sátrát. Egy kis hezitálás után a sátorba tuszkolja magát, hogy megkeresse a tervrajzokat, amiket az elf hagyott hátra. Rövid időn belül meg is találja azt, majd kimászik a sátorból és felegyenesedve figyeli a tervrajzot. Bár Gwaandril elmondta hogy mit hogy tervez, vannak kérdéses dolgok, amiket az óriás nem tudna megoldani, ugyanis bizonyos tudás ezzel a tervvel kapcsolatban vele együtt már nincs itt.*
121. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-04-09 16:00:52
Üzenet elküldve: 2020-04-09 16:00:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Henigard//
//Mil'Ochass, Őrség//
- Állj csak meg, hékás! *Állítja meg a kapun befelé tartó kopasz férfit Araiven.*
- Ez nem így működik, hogy csak ki-be járunk az Ezer Levél Házába! *Kezében egyelőre felajzatlan íj, az idegen még pihen a vessző, mert ha Henigard nem hajlandó megállni, megkaphatja a hátába azt a nyílvesszőt.
Mil'Ochass zárt helyszín, szép fallal és kapuval, így a férfi egyáltalán nem képes szabadon ki-be járni az elfek falujába. Elsőként történik ilyen az elf íjász őrségében, eddig még senki sem próbált meg ilyen pofátlan módon bármiért, akár edzésért bejutni hozzájuk.*
//Mil'Ochass, Őrség//
- Állj csak meg, hékás! *Állítja meg a kapun befelé tartó kopasz férfit Araiven.*
- Ez nem így működik, hogy csak ki-be járunk az Ezer Levél Házába! *Kezében egyelőre felajzatlan íj, az idegen még pihen a vessző, mert ha Henigard nem hajlandó megállni, megkaphatja a hátába azt a nyílvesszőt.
Mil'Ochass zárt helyszín, szép fallal és kapuval, így a férfi egyáltalán nem képes szabadon ki-be járni az elfek falujába. Elsőként történik ilyen az elf íjász őrségében, eddig még senki sem próbált meg ilyen pofátlan módon bármiért, akár edzésért bejutni hozzájuk.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 511-530