Nincs játékban - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mil'Ochass | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 11 (201. - 220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
220. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-15 11:50:03
Üzenet elküldve: 2019-10-15 11:50:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Az oltárnál – Nievesha, Vieljana//
*A kislánynak nem lehet oka panaszra, mármint a szeretetet értve, amellyel az erdőmélyi elf körülveszi őt. Bár vér szerint valóban nem az övé a kicsi, ám olyan lány bízta a gondjaira, kit nagyon is szeret. Nem szerelemmel, az már elmúlt, de olyan kapocs van közöttük, amely eltéphetetlennek tűnik. Ennélfogva talán szorosabb kapcsolat van Nievesha és a csuhátlan csuhás között, mint a vérség.
Kényelmesen elhelyezkednek a fűben, előttük az alacsony kerítéssel elkerített oltárrá szentelt fa és a virágok. Nievesha közben aktivizálja magát és elindul egy szarvasbogár után. Az elf nem indul utána, de szemmel kíséri a ténykedését. Fel is kel ültéből, hogy ha bármi történne, akkor villámgyorsan utolérje.
Vieljana énekelni kezd, ami magához ragadja a figyelmét. Halovány mosollyal hallgatja a dalt, amikor Nievesha átöleli a lábát és mintha azt mondaná, nem, biztosan azt mondja, vegye fel. Hangtalanul felkapja és magához öleli, ahogy a kislány őt. Visszafordul a tündér felé, hogy végighallgathassa a dalt.
Amikor az éneknek vége, széles mosollyal néz le Vielre. A dalocskáról az erdőmélyi telek jutnak eszébe, amikor a teraszról figyelték némán a fehérben szunnyadó erdőt, a távolban zöldellő fenyőket. Csodásan békés pillanatok voltak, amelyeket most kis ideig visszahozott Vieljana éneke.*
- Köszönjük, ez gyönyörű volt. *Mondja halkan, amikor észreveszi, hogy a kislány elaludt a karjában.*
- Bocsáss meg, le kell tennem. Elkísérsz? *Mutat fejével a sátrak és lombházak felé. Neki még nem sikerült megépítenie a lombházát, de Lyzendra felajánlotta, hogy náluk lehetnek addig. Talán ott kellene lefektetni a kicsit.*
//Az oltárnál – Nievesha, Vieljana//
*A kislánynak nem lehet oka panaszra, mármint a szeretetet értve, amellyel az erdőmélyi elf körülveszi őt. Bár vér szerint valóban nem az övé a kicsi, ám olyan lány bízta a gondjaira, kit nagyon is szeret. Nem szerelemmel, az már elmúlt, de olyan kapocs van közöttük, amely eltéphetetlennek tűnik. Ennélfogva talán szorosabb kapcsolat van Nievesha és a csuhátlan csuhás között, mint a vérség.
Kényelmesen elhelyezkednek a fűben, előttük az alacsony kerítéssel elkerített oltárrá szentelt fa és a virágok. Nievesha közben aktivizálja magát és elindul egy szarvasbogár után. Az elf nem indul utána, de szemmel kíséri a ténykedését. Fel is kel ültéből, hogy ha bármi történne, akkor villámgyorsan utolérje.
Vieljana énekelni kezd, ami magához ragadja a figyelmét. Halovány mosollyal hallgatja a dalt, amikor Nievesha átöleli a lábát és mintha azt mondaná, nem, biztosan azt mondja, vegye fel. Hangtalanul felkapja és magához öleli, ahogy a kislány őt. Visszafordul a tündér felé, hogy végighallgathassa a dalt.
Amikor az éneknek vége, széles mosollyal néz le Vielre. A dalocskáról az erdőmélyi telek jutnak eszébe, amikor a teraszról figyelték némán a fehérben szunnyadó erdőt, a távolban zöldellő fenyőket. Csodásan békés pillanatok voltak, amelyeket most kis ideig visszahozott Vieljana éneke.*
- Köszönjük, ez gyönyörű volt. *Mondja halkan, amikor észreveszi, hogy a kislány elaludt a karjában.*
- Bocsáss meg, le kell tennem. Elkísérsz? *Mutat fejével a sátrak és lombházak felé. Neki még nem sikerült megépítenie a lombházát, de Lyzendra felajánlotta, hogy náluk lehetnek addig. Talán ott kellene lefektetni a kicsit.*
219. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-15 11:02:59
Üzenet elküldve: 2019-10-15 11:02:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Az oltárnál - Nievesha, Pycta, Vieljana//
- Neeeee fiiiiiííí.
*Ismétli Pyctát komoly arccal, okosan csillogó, topázsárga szemekkel. A komolyság hirtelen lefoszlik és helyét a széles, párfogas mosoly veszi át. Rajongva nézi az elfet. De figyelme még csapongó, így a fű és Pycta után hamar újabb érdekességet talál, ez pedig egy bazi szarvasbogár, ami után el is indul hol négykézláb, hol két lábon, meglehetősen botladozva. A bogár jóval gyorsabb, így elveszíti az érdeklődést, így egyszerre csak Pycta mellett áll, mellkasával és állával a férfi lábának dőlve, kezecskéit feléje nyújtva, mindehhez olyan szomorú kutyuska arcot vág, hogy egy kőszív is meghasadna a gyönyörűségtől.*
- Ettyé fee!
*Ha ez megtörtént, akkor átöleli a férfi nyakát, pillanatokkal később pedig már édesdeden hortyog. Talán a dalocska hatása, de a mozgalmas délelőtt is simán elfáraszthatta. Eltátott szájjal alszik, a férfi érezheti is, ugyanis a kislány teste egyfajta holtsúllyá alakul, akinek fejecskéje hátrabillen az első lépésnél.*
//Az oltárnál - Nievesha, Pycta, Vieljana//
- Neeeee fiiiiiííí.
*Ismétli Pyctát komoly arccal, okosan csillogó, topázsárga szemekkel. A komolyság hirtelen lefoszlik és helyét a széles, párfogas mosoly veszi át. Rajongva nézi az elfet. De figyelme még csapongó, így a fű és Pycta után hamar újabb érdekességet talál, ez pedig egy bazi szarvasbogár, ami után el is indul hol négykézláb, hol két lábon, meglehetősen botladozva. A bogár jóval gyorsabb, így elveszíti az érdeklődést, így egyszerre csak Pycta mellett áll, mellkasával és állával a férfi lábának dőlve, kezecskéit feléje nyújtva, mindehhez olyan szomorú kutyuska arcot vág, hogy egy kőszív is meghasadna a gyönyörűségtől.*
- Ettyé fee!
*Ha ez megtörtént, akkor átöleli a férfi nyakát, pillanatokkal később pedig már édesdeden hortyog. Talán a dalocska hatása, de a mozgalmas délelőtt is simán elfáraszthatta. Eltátott szájjal alszik, a férfi érezheti is, ugyanis a kislány teste egyfajta holtsúllyá alakul, akinek fejecskéje hátrabillen az első lépésnél.*
218. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-15 01:20:22
Üzenet elküldve: 2019-10-15 01:20:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
//Az oltárnál – Nievesha, Vieljana//
*Viel egy darabig elnézi Pyctát, amint a kicsivel játszik, és megolvad a szíve a sok szeretettől, amivel a baba iránt viseltet. A lányban természetesen egy szemernyi gyanú se ébred, hogy a kicsi nem lehet Pyctáé, hogy is tenné, hiszen az odaadás mellett már nem is kérdés, ki lehet az apa. Az ilyesmi különben sem a vértől függ, hanem attól, hogy ki halmoz el gondoskodással és türelemmel, abban pedig itt akkor se lenne hiány, ha Viel ismerné kettejük előtörténetét.
A tündér kinyújtóztatja lábait, és bár ő maga nem fanyalodik rá a fűevésre, mint legújabb társa, azért eljátszogat a szálakkal, hiszen élvezi a növények tapintását, ahogy végigcsiklandozzák ujjait. Elmélázik, és először csak csendben próbálkozni kezd, egy-két hangot tesz a helyére, majd, mikor egy kissé megjön a bátorsága, egyre hangosabban folytatja. Immár Nievesha és Pycta is tisztán hallhatja a tündérlány kis meseszerű dalocskáját, és a szavakat, amiket közben formál.*
- A világ elunta a meleget,
Történt nem is olyan régen,
Egy ősszel a hideg szelek
Megcsipkedték a leveleket.
Csak egy maradt,
friss még s árva,
ó, védd magad,
ne légy sárga,
ne légy rőt te!
Bánja is ő? Dehogy bánja!
Várja, hogy őszbe,
sárgába, barnába,
narancsba, vörösbe
öltözhessen ő is - végre.
Így ballagott az erdő a télbe.
*Miután a lány végzett kissé lassú dalával, elhallgat egy kicsit. Most már kezdi úgy érezni, mintha ő is adott volna valamit a fának, amely talán még soha nem hallott tündér gyerekdalt. Hát most eljött az ideje. S eközben Pyctára mosolyog kedvesen, illetve Nieveshára is kíváncsi, hogy a kisleány vajon mit szólt a dalhoz, ami neki már olyan sokszor énekelt a saját édesanyja a hűvös őszi estéken.*
//Az oltárnál – Nievesha, Vieljana//
*Viel egy darabig elnézi Pyctát, amint a kicsivel játszik, és megolvad a szíve a sok szeretettől, amivel a baba iránt viseltet. A lányban természetesen egy szemernyi gyanú se ébred, hogy a kicsi nem lehet Pyctáé, hogy is tenné, hiszen az odaadás mellett már nem is kérdés, ki lehet az apa. Az ilyesmi különben sem a vértől függ, hanem attól, hogy ki halmoz el gondoskodással és türelemmel, abban pedig itt akkor se lenne hiány, ha Viel ismerné kettejük előtörténetét.
A tündér kinyújtóztatja lábait, és bár ő maga nem fanyalodik rá a fűevésre, mint legújabb társa, azért eljátszogat a szálakkal, hiszen élvezi a növények tapintását, ahogy végigcsiklandozzák ujjait. Elmélázik, és először csak csendben próbálkozni kezd, egy-két hangot tesz a helyére, majd, mikor egy kissé megjön a bátorsága, egyre hangosabban folytatja. Immár Nievesha és Pycta is tisztán hallhatja a tündérlány kis meseszerű dalocskáját, és a szavakat, amiket közben formál.*
- A világ elunta a meleget,
Történt nem is olyan régen,
Egy ősszel a hideg szelek
Megcsipkedték a leveleket.
Csak egy maradt,
friss még s árva,
ó, védd magad,
ne légy sárga,
ne légy rőt te!
Bánja is ő? Dehogy bánja!
Várja, hogy őszbe,
sárgába, barnába,
narancsba, vörösbe
öltözhessen ő is - végre.
Így ballagott az erdő a télbe.
*Miután a lány végzett kissé lassú dalával, elhallgat egy kicsit. Most már kezdi úgy érezni, mintha ő is adott volna valamit a fának, amely talán még soha nem hallott tündér gyerekdalt. Hát most eljött az ideje. S eközben Pyctára mosolyog kedvesen, illetve Nieveshára is kíváncsi, hogy a kisleány vajon mit szólt a dalhoz, ami neki már olyan sokszor énekelt a saját édesanyja a hűvös őszi estéken.*
217. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-14 21:12:25
Üzenet elküldve: 2019-10-14 21:12:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A kapu előtt//
*A dörmögő hang bizonyossá teszi, hogy egy férfival van dolga. Fejét felszegve és tekintetét továbbra is az elfen tartva közelebb merészkedik. Reméli, hogy mellkasába üdvözlés képen nem egy nyilat kap.*
-Jó pár napja úton vagyok és bevallom őszintén nem tudom hol vagyok. Sajnos kezdek kifogyni a vízből és az élelemből is.
*A kutya ugatást ő is hallja és azt is sikerül beazonosítania, hogy a kapun belülről jön a hang. Éppen mondana még valami, amikor Eia élesen visítva toporogni kezd a lány vállán, erősítve a tényt, hogy ő is látott már jobb napokat. Dronrin akaratlanul is felnevet.*
~Tökéletes alakítás! A kis átok állandóan a hasát tömi pockokkal, egerekkel és nyulakkal amik szembe jönnek vele az úton, mégis folyamatosan éhes!~
*A madár vörös szemeire sandít, majd várakozás teljesen újra a férfira pillant.*
*A dörmögő hang bizonyossá teszi, hogy egy férfival van dolga. Fejét felszegve és tekintetét továbbra is az elfen tartva közelebb merészkedik. Reméli, hogy mellkasába üdvözlés képen nem egy nyilat kap.*
-Jó pár napja úton vagyok és bevallom őszintén nem tudom hol vagyok. Sajnos kezdek kifogyni a vízből és az élelemből is.
*A kutya ugatást ő is hallja és azt is sikerül beazonosítania, hogy a kapun belülről jön a hang. Éppen mondana még valami, amikor Eia élesen visítva toporogni kezd a lány vállán, erősítve a tényt, hogy ő is látott már jobb napokat. Dronrin akaratlanul is felnevet.*
~Tökéletes alakítás! A kis átok állandóan a hasát tömi pockokkal, egerekkel és nyulakkal amik szembe jönnek vele az úton, mégis folyamatosan éhes!~
*A madár vörös szemeire sandít, majd várakozás teljesen újra a férfira pillant.*
216. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-14 18:21:10
Üzenet elküldve: 2019-10-14 18:21:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A kapu előtt//
*Éppen azon mélázik, dörmögő gondolatai közt, hogy a madaraknak télire jó volna tákolni néhány etetőt. Eközben a nullumot látja elveszni az erdőben. Nem messze attól a helytől ahol a sötét hajú leányasszony felbukkan.
~Miből lesz a nullum.~
Mintha a kis pocoktestű elf nősténnyé vedlette volna magát, olyan váltásban érkezik. Nem véti el a leereszkedő uhu mozzanatát sem, ahogyan az óvatoskodó mozdulatokat.
Könyökléséből feltámaszkodik, majd az érces hangú kérdés után egy kitartott pillanatig szemléli a jövevényt, mielőtt válaszolna.*
- Jó napot *ismétli, önmagához hű dörmögéssel* Mi járatban erre? *kérdezi a de mozdulni továbbra sem mozdul meg. Előbb derüljön ki, mihez is kellene az a segítség. *
- Milyen segítségre volna szükség?
*A kérdés után még morran egyet, a felhangzó kutyaugatás okán. *
~Lassan több a négylábú a táborban, mint az erdőben...~
*Éppen azon mélázik, dörmögő gondolatai közt, hogy a madaraknak télire jó volna tákolni néhány etetőt. Eközben a nullumot látja elveszni az erdőben. Nem messze attól a helytől ahol a sötét hajú leányasszony felbukkan.
~Miből lesz a nullum.~
Mintha a kis pocoktestű elf nősténnyé vedlette volna magát, olyan váltásban érkezik. Nem véti el a leereszkedő uhu mozzanatát sem, ahogyan az óvatoskodó mozdulatokat.
Könyökléséből feltámaszkodik, majd az érces hangú kérdés után egy kitartott pillanatig szemléli a jövevényt, mielőtt válaszolna.*
- Jó napot *ismétli, önmagához hű dörmögéssel* Mi járatban erre? *kérdezi a de mozdulni továbbra sem mozdul meg. Előbb derüljön ki, mihez is kellene az a segítség. *
- Milyen segítségre volna szükség?
*A kérdés után még morran egyet, a felhangzó kutyaugatás okán. *
~Lassan több a négylábú a táborban, mint az erdőben...~
215. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-14 16:59:16
Üzenet elküldve: 2019-10-14 16:59:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Közjáték - egy kutya szeméből//
//Dronrin Vertthe figyelmébe//
//Juhar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden, magát "értelmesnek" gondoló lény, semmi egyebet nem tud, csak beszélgetni, s itt nincs kivétel. Legyen az illető elf, ember, félvér, gnóm, óriás, ork, sötételf, törpe vagy tündér, mindig csak fecsegni tud. Legalábbis a nagyja ezeknek. Igen kevesen maradtak már, akik az üres szavak mellett képesek érdemit is cselekedni, foglalkozni a másikkal: magukon kívül nem adnak egy cseppnyi figyelmet sem fajtársnak, sem állatnak, sem növénynek. Semminek és senkinek. Vagy senkinek és semminek inkább? Ki tudja, ezt még Lanawin legnagyobb tudósai sem tudták megfejteni, talán mert ők is ezek közé tartoznak. Ennek ellenére maradtak páran, akik követik még a jót, a helyest, a figyelmességet és az önzetlenséget. Gwaandril is közéjük tartozik éd ezt a gombszemekkel figyelő, csaholó eb, nagyon értékeli a gazdijában. Boldogan csahol mellette, egyszerű, de hóbortos elméje folyamatosan azon jár, a hosszúéletű mikor hagyja abba a szőkeséggel a beszélgetést, hogy ő legyen megint a középpontba, s tudjanak végre játszani... vagy vadászni... vagy hemperegni a fűben. Valamelyiket azok közül, amit régen is csináltak. Igen, még azelőtt, hogy az a csapat szörnyeteg felgyújtotta volna az otthonukat. Juhar szívesen kiharapná a torkát némelyiknek, ugyanis nem elég, hogy egy csomó jó barátját leölték és bunkó módon, teljesen legitimeket is hidegvérrel öltek le, de a gazdájának is szomorúságot okoztak. A kutyus ezt nem felejti. Most az ittenieket nézi: az a baba kifejezetten kíváncsivá tette, személy szerint azonnal barátjaként gondol a porontyra. Az értelmesek csecsemői még romlatlanok és képesek úgy gondolkozni, mint ők. Megértik még őket és feltétel nélküli szeretetre is képesek. Erről megint Gwaandril jut eszébe, már ha egyáltalán eszébe tud jutni valami egy ebnek. Azon jár az agya, hogy mennyit foglalkozott vele az elf, mikor kiszedte a mocsárból, sebesülten. Onnastól a gazdija, pedig ezt akkor még nem is tudta. Meg is akarta harapni, nem is egyszer, de a Viltheriel nem tágított! Ott kezdte megszeretni. Közben sétálnak és a gazdi megtorpan. Szomorú és ijedt, Juhar megérzi. Morog, hogy kiálljon a társa mellett, de az lecsitítja. Ezt sosem értette: mire jó ez, ha elég lenne egy kicsit megkergetni azt a pimasz nőt? Akkor majd biztosan nem bántja a gazdit! Gazdi... gazdi, gazdi, gazdi. Semmi sem jár az eszében ennek a monstrumnak, csak a gazdája. Nagyon szeretne már kettesben maradni vele, már nem is a játékra gondol, csak egy kis fülvakarásra. Bármire, amiben csak ő és Gwaandril szerepel! Senki más! Sem a pimasz nő, sem a tündér, sem az az őr, sem a másik férfi, vagy a baba... Na jó, a baba jöhet azért. Igen, a hurkagombóc kifejezetten csatlakozhatna hozzájuk. Legközelebb biztosan arcon fogja nyalni a hatalmas parizer nyelvével. Jó nyálasan, tocsogósan. A faluban azt szerették a porontyok, bár a szüleik! Azok sokkal kevésbe voltak oda érte. Az érzékeny fülei meghalljnak valami ordibálást a kapuból. Idegen hang, s mivel nincs egyéb otthona Juharnak, a kerítésen belüli területet tekinti megvédendőnek. Nem járnak még annyira távol a kaputól, így meghallhatja, talán. Mindenesetre ugatni kezd, jó mélyen öblös hangján. Gwaandril meg mérgesen néz rá, kezével csitítja.*
-Juhar, nyugodj már meg! *Most semmi nem jó neki. Az eb lecsitul, az elf oldalához bújik; vakarást is kap. Itt csaholni kezd, mivel célja teljesült valamennyire.*
//Dronrin Vertthe figyelmébe//
//Juhar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden, magát "értelmesnek" gondoló lény, semmi egyebet nem tud, csak beszélgetni, s itt nincs kivétel. Legyen az illető elf, ember, félvér, gnóm, óriás, ork, sötételf, törpe vagy tündér, mindig csak fecsegni tud. Legalábbis a nagyja ezeknek. Igen kevesen maradtak már, akik az üres szavak mellett képesek érdemit is cselekedni, foglalkozni a másikkal: magukon kívül nem adnak egy cseppnyi figyelmet sem fajtársnak, sem állatnak, sem növénynek. Semminek és senkinek. Vagy senkinek és semminek inkább? Ki tudja, ezt még Lanawin legnagyobb tudósai sem tudták megfejteni, talán mert ők is ezek közé tartoznak. Ennek ellenére maradtak páran, akik követik még a jót, a helyest, a figyelmességet és az önzetlenséget. Gwaandril is közéjük tartozik éd ezt a gombszemekkel figyelő, csaholó eb, nagyon értékeli a gazdijában. Boldogan csahol mellette, egyszerű, de hóbortos elméje folyamatosan azon jár, a hosszúéletű mikor hagyja abba a szőkeséggel a beszélgetést, hogy ő legyen megint a középpontba, s tudjanak végre játszani... vagy vadászni... vagy hemperegni a fűben. Valamelyiket azok közül, amit régen is csináltak. Igen, még azelőtt, hogy az a csapat szörnyeteg felgyújtotta volna az otthonukat. Juhar szívesen kiharapná a torkát némelyiknek, ugyanis nem elég, hogy egy csomó jó barátját leölték és bunkó módon, teljesen legitimeket is hidegvérrel öltek le, de a gazdájának is szomorúságot okoztak. A kutyus ezt nem felejti. Most az ittenieket nézi: az a baba kifejezetten kíváncsivá tette, személy szerint azonnal barátjaként gondol a porontyra. Az értelmesek csecsemői még romlatlanok és képesek úgy gondolkozni, mint ők. Megértik még őket és feltétel nélküli szeretetre is képesek. Erről megint Gwaandril jut eszébe, már ha egyáltalán eszébe tud jutni valami egy ebnek. Azon jár az agya, hogy mennyit foglalkozott vele az elf, mikor kiszedte a mocsárból, sebesülten. Onnastól a gazdija, pedig ezt akkor még nem is tudta. Meg is akarta harapni, nem is egyszer, de a Viltheriel nem tágított! Ott kezdte megszeretni. Közben sétálnak és a gazdi megtorpan. Szomorú és ijedt, Juhar megérzi. Morog, hogy kiálljon a társa mellett, de az lecsitítja. Ezt sosem értette: mire jó ez, ha elég lenne egy kicsit megkergetni azt a pimasz nőt? Akkor majd biztosan nem bántja a gazdit! Gazdi... gazdi, gazdi, gazdi. Semmi sem jár az eszében ennek a monstrumnak, csak a gazdája. Nagyon szeretne már kettesben maradni vele, már nem is a játékra gondol, csak egy kis fülvakarásra. Bármire, amiben csak ő és Gwaandril szerepel! Senki más! Sem a pimasz nő, sem a tündér, sem az az őr, sem a másik férfi, vagy a baba... Na jó, a baba jöhet azért. Igen, a hurkagombóc kifejezetten csatlakozhatna hozzájuk. Legközelebb biztosan arcon fogja nyalni a hatalmas parizer nyelvével. Jó nyálasan, tocsogósan. A faluban azt szerették a porontyok, bár a szüleik! Azok sokkal kevésbe voltak oda érte. Az érzékeny fülei meghalljnak valami ordibálást a kapuból. Idegen hang, s mivel nincs egyéb otthona Juharnak, a kerítésen belüli területet tekinti megvédendőnek. Nem járnak még annyira távol a kaputól, így meghallhatja, talán. Mindenesetre ugatni kezd, jó mélyen öblös hangján. Gwaandril meg mérgesen néz rá, kezével csitítja.*
-Juhar, nyugodj már meg! *Most semmi nem jó neki. Az eb lecsitul, az elf oldalához bújik; vakarást is kap. Itt csaholni kezd, mivel célja teljesült valamennyire.*
214. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-14 11:36:23
Üzenet elküldve: 2019-10-14 11:36:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A kapu előtt//
*Több napnyi gyaloglás után, örülne már, ha az útjába akadna valami, vagy inkább valaki. Lopva néha felpillant az égre, vagy a fák ágaira, hogy néhol megpillantsa Eiát. A madár repülve kíséri végig útján, hiszen ha vállán vagy karján kellene cipelni nagyon hamar elfáradna az erőltetett tempó miatt. Tarisznyája után nyúl és kivéve kulacsát rá kell jönnie, hogy nem sok víz áll rendelkezésére. Iszik pár kortyot, hosszan kifújja a levegőt és folytatja útját.*
~Ha továbbra is ekkora szerencsém lesz, az út mellett fognak megtalálni összeaszalódva.~
*A fák közül kiérve, negatív gondolataiból egy kapu és egy torony látványa zökkenti ki. Megszaporázva lépteit, halkan közelebb merészkedik és látja ahogy egy nullum gyorsan beveti magát a fák közé. Mivel a hely nem tűnik elhagyatottnak, számít arra, hogy valakibe belebotlik.*
~Ideje magamhoz hívni Eiát.~
*Jobb kezét a magasba emelve jelez a madárnak, aki hangtalanul lavírozva végül a vállán landol. Kilépve a takarásból vélhetően egy elfet pillant meg és hangosan felkiált neki.*
-Jó napot! Tudna segíteni?
*Több napnyi gyaloglás után, örülne már, ha az útjába akadna valami, vagy inkább valaki. Lopva néha felpillant az égre, vagy a fák ágaira, hogy néhol megpillantsa Eiát. A madár repülve kíséri végig útján, hiszen ha vállán vagy karján kellene cipelni nagyon hamar elfáradna az erőltetett tempó miatt. Tarisznyája után nyúl és kivéve kulacsát rá kell jönnie, hogy nem sok víz áll rendelkezésére. Iszik pár kortyot, hosszan kifújja a levegőt és folytatja útját.*
~Ha továbbra is ekkora szerencsém lesz, az út mellett fognak megtalálni összeaszalódva.~
*A fák közül kiérve, negatív gondolataiból egy kapu és egy torony látványa zökkenti ki. Megszaporázva lépteit, halkan közelebb merészkedik és látja ahogy egy nullum gyorsan beveti magát a fák közé. Mivel a hely nem tűnik elhagyatottnak, számít arra, hogy valakibe belebotlik.*
~Ideje magamhoz hívni Eiát.~
*Jobb kezét a magasba emelve jelez a madárnak, aki hangtalanul lavírozva végül a vállán landol. Kilépve a takarásból vélhetően egy elfet pillant meg és hangosan felkiált neki.*
-Jó napot! Tudna segíteni?
213. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-13 09:47:48
Üzenet elküldve: 2019-10-13 09:47:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Őrködés//
*Miután lepakolta a kicsiny tündért, aztán meghagyta az asszonyoknak, hogy figyeljenek rá oda, visszacammog a kapuhoz. Az eltulajdonított tőr még nála van. Elmulasztotta lepakolni a többi nagy fegyverrel együtt, s most jut eszébe, hogy a kapuban történt nyüzsgés közepette ez elmaradt.
Szórakozottan forgatja kezében, miközben fent az őrtoronyban megpihen egy kicsit. Sűrű volt a ma reggel, így talán el is szundikál egy kicsit, mert már kora hajnaltól talpon van. Karjait ütemesen emelkedő mellkasán összefűzi. Nem huny sokat és nem is mélyen, csak szemét pihenteti inkább. Füle ettől még érzékeny a zajokra, s ha az erdő egységesen zizegő leveleinek zajába bármi más is vegyül, Araiven szemei abban a pillanatban pattannak fel. Mint ahogyan néhány percecske elteltével az őrtorony szegélyére érkező nullum kaparászó körmei nyomán. Egy ideje ide jár a kis állat. Araiven meg egy ideje hoz neki ezt meg azt, amit a szegély egy adott pontjára pakol minden reggel. Tulajdonképpen ez az "egy ideje" azóta tart, mióta felépült a fal. Megérinteni még nem engedte magát, de Araiven nem is az az érzelgős típus aki nullumokat szeretne simogatni. Csak nézi, hogy a neki talált rovarokat elfogyasztja, aztán eliramodik arra, amerről érkezett, majd beveti magát a fák közé. Araiven mindig mordnak tűnő tekintetével követi ahogy eltűnik a szeme elől, és fürkészi még az erdő fáit egy kicsit. Megnyugvással tölti el a fel-felkapó szellőbe rezdülő levelek hangja.*
~Hamarosan ki kell tenni a magokat.~
*Mordulnak gondolatai. Érzi, hamarosan eljönnek a hűvösebb idők, amire a környék állatainak egyre kevesebb lesz az élelmük.*
*Miután lepakolta a kicsiny tündért, aztán meghagyta az asszonyoknak, hogy figyeljenek rá oda, visszacammog a kapuhoz. Az eltulajdonított tőr még nála van. Elmulasztotta lepakolni a többi nagy fegyverrel együtt, s most jut eszébe, hogy a kapuban történt nyüzsgés közepette ez elmaradt.
Szórakozottan forgatja kezében, miközben fent az őrtoronyban megpihen egy kicsit. Sűrű volt a ma reggel, így talán el is szundikál egy kicsit, mert már kora hajnaltól talpon van. Karjait ütemesen emelkedő mellkasán összefűzi. Nem huny sokat és nem is mélyen, csak szemét pihenteti inkább. Füle ettől még érzékeny a zajokra, s ha az erdő egységesen zizegő leveleinek zajába bármi más is vegyül, Araiven szemei abban a pillanatban pattannak fel. Mint ahogyan néhány percecske elteltével az őrtorony szegélyére érkező nullum kaparászó körmei nyomán. Egy ideje ide jár a kis állat. Araiven meg egy ideje hoz neki ezt meg azt, amit a szegély egy adott pontjára pakol minden reggel. Tulajdonképpen ez az "egy ideje" azóta tart, mióta felépült a fal. Megérinteni még nem engedte magát, de Araiven nem is az az érzelgős típus aki nullumokat szeretne simogatni. Csak nézi, hogy a neki talált rovarokat elfogyasztja, aztán eliramodik arra, amerről érkezett, majd beveti magát a fák közé. Araiven mindig mordnak tűnő tekintetével követi ahogy eltűnik a szeme elől, és fürkészi még az erdő fáit egy kicsit. Megnyugvással tölti el a fel-felkapó szellőbe rezdülő levelek hangja.*
~Hamarosan ki kell tenni a magokat.~
*Mordulnak gondolatai. Érzi, hamarosan eljönnek a hűvösebb idők, amire a környék állatainak egyre kevesebb lesz az élelmük.*
212. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-11 18:51:28
Üzenet elküldve: 2019-10-11 18:51:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Az oltárnál - Nievesha, Vieljana//
*Lombzöld tekintetét a kicsin tartva áll az oltár előtt. Nievesha elfáradni látszik a nagy próbálkozásban, így a fűbe ül. Az erdőmélyi elfnek mosolyognia kell a komolyságon, ami a kislány arcára van írva, miközben a fűszálakat veszi sorra. Hagyja, hogy megkóstoljon belőlük párat, hogy aztán halkan felnevessen, amikor látja a fintort a kicsi arcán. A köpködésre és a nyál megjelenésével egy ütemben indul el felé, hogy leguggolva mellé a kendővel törölje meg a száját és szedegesse ki a maradék fűszálakat szájából.*
- Ugye, hogy nem finom? *Kérdi mosolyogva, remélve, sikerül elejét vennie a további nyáladzásnak.
Vieljana szavaira felnéz, de nem kel fel a kicsi mellől, hanem mellette marad és onnan néz fel a nagyra nőtt fára.*
- Erdőmélyén mi magunk is el voltunk zárva a külvilágtól. Kevés hír jutott el hozzánk és ugyanúgy ki is.
*A tündér a fát a föld gyermekeinek mondja, s bár a csuhátlan csuhás hite ettől eltérőként definiálja a fákat, mégis egyet tud érteni vele. Vieljana is leül melléjük és Árnyék is, így egész kis idilli kép alakul ki, ahogy ott ülnek sorban egymás mellett.
Az ötletre, hogy Nievesha fára másszon, főleg ha az a fa az oltárrá szentelt, csak mosolyogva elhúzza ajkait.*
- Ha fára szeretne mászni, megteheti majd, de nem hiszem, hogy ez a fa lenne erre a legalkalmasabb. *Int egy fűszállal a fa felé. Egészséges féltés van benne, de nem szeretné túlfélteni, ahogy őt sem óvták mindentől.*
- Viszont, elég sok fa van ezen kívül. *Nevet fel szétnézve. Az erdő közepén elég sok fát találhatnak majd, amelyekre a kicsi felmászhat majd, ha megtanult fára mászna.*
- Igaz, kincsem? *Emeli fel Nieveshát maga elé és öleli magához. Nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen szép kislánya lehet, bár kevesen tudják, hogy valójában nem is vér szerinti lánya. De azért is szerencsés, mert ilyen helyen élhet és ilyen barátok veszik körül.*
//Az oltárnál - Nievesha, Vieljana//
*Lombzöld tekintetét a kicsin tartva áll az oltár előtt. Nievesha elfáradni látszik a nagy próbálkozásban, így a fűbe ül. Az erdőmélyi elfnek mosolyognia kell a komolyságon, ami a kislány arcára van írva, miközben a fűszálakat veszi sorra. Hagyja, hogy megkóstoljon belőlük párat, hogy aztán halkan felnevessen, amikor látja a fintort a kicsi arcán. A köpködésre és a nyál megjelenésével egy ütemben indul el felé, hogy leguggolva mellé a kendővel törölje meg a száját és szedegesse ki a maradék fűszálakat szájából.*
- Ugye, hogy nem finom? *Kérdi mosolyogva, remélve, sikerül elejét vennie a további nyáladzásnak.
Vieljana szavaira felnéz, de nem kel fel a kicsi mellől, hanem mellette marad és onnan néz fel a nagyra nőtt fára.*
- Erdőmélyén mi magunk is el voltunk zárva a külvilágtól. Kevés hír jutott el hozzánk és ugyanúgy ki is.
*A tündér a fát a föld gyermekeinek mondja, s bár a csuhátlan csuhás hite ettől eltérőként definiálja a fákat, mégis egyet tud érteni vele. Vieljana is leül melléjük és Árnyék is, így egész kis idilli kép alakul ki, ahogy ott ülnek sorban egymás mellett.
Az ötletre, hogy Nievesha fára másszon, főleg ha az a fa az oltárrá szentelt, csak mosolyogva elhúzza ajkait.*
- Ha fára szeretne mászni, megteheti majd, de nem hiszem, hogy ez a fa lenne erre a legalkalmasabb. *Int egy fűszállal a fa felé. Egészséges féltés van benne, de nem szeretné túlfélteni, ahogy őt sem óvták mindentől.*
- Viszont, elég sok fa van ezen kívül. *Nevet fel szétnézve. Az erdő közepén elég sok fát találhatnak majd, amelyekre a kicsi felmászhat majd, ha megtanult fára mászna.*
- Igaz, kincsem? *Emeli fel Nieveshát maga elé és öleli magához. Nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen szép kislánya lehet, bár kevesen tudják, hogy valójában nem is vér szerinti lánya. De azért is szerencsés, mert ilyen helyen élhet és ilyen barátok veszik körül.*
211. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-11 17:54:07
Üzenet elküldve: 2019-10-11 17:54:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer levél alatt//
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*A tetemes mennyiségű tarka levél, mely lassan általánossá válik a fákon, Gwaandril tetszésére. Őket figyeli, miközben a vezetővel beszélgetnek. Igen, a termetes északi lassan felfedezni véli a színek havának jeleit. Későn érkezett; legalábbis ő párhuzamosan erre gondol. ~ Ha valamilyen oknál fogva hamarabb megismerhettem volna az Ezer Levél honában lakókat, talán... talán segíthettek volna legyőzni őket. ~ Ez az elmélkedés szinte azonnal elmúlik, amikor Lyzendra furcsa módon döntés elé állítja. Gwaandril, hallva, hogy a saját szokásait fordítják ellene, megijed és elsápad. Ennek ellenére nem tiltakozik: a vezetőnek feltétlen hűséggel tartozik, ha belső gondolatai más utat is járnának az általa kijelölt, netán kitaposott helyett. Nyel egy nagyot és meghajol. Juhar opcióján természetesen el sem gondolkozik: mint neveltetésében, mint a tapasztalatai és érzései alapján, ez lenne az utolsó dolog a világon, amit választana, sőt, nem is választaná. Az egyetlen, ami ellen foggal-körömmel, vadul izzó szemekkel küzdene. Az említett eb megérzi a gazdájának hangulatát, enyhe morgást hallatva ül le egy helyben, mikor a meglepődött Gwaandril megáll. Az elf azonban jó modorra inti az állatot, aki várattatás nélkül, azonnal engedelmeskedik. Meghajol, s beszélni kezd. Ha már a lombvári szokásokat választotta az artheniori, azokat is kapja.*
-A Két Őrző nevében, megtisztelne a magasságos Vezető, ha levágná a bal kezemet. *Azzal kinyújtja az érintett részt. Mélyen a zöld íriszekbe néz, olyan mélyen, higgadtan és eltökélten, hogy Lyz láthatná: Gwaandril nemhogy ellenkezik, elismeri a döntését és kész akármikor végre hajtani, esetleg végre hajtatni. Igen ám, de, mint kiderül, a vezér elf ezt "tréfának" szánta. Az újonc nem tudja egy apró, de a másik számára könnyen feltűnő és megjegyezhető pillanatra eltitkolni a csalódottságát, szomorúságát és érzetlenségét. Többet várt volna egy vezetőtől és kifejezetten megbántotta azzal Lyzendra, hogy egy, az otthonának nevezett hely, talán évezredekre visszanyúló szokásait gúnyolta ki, ráadásként azt az ártatlan állatot is belekeverte, aki konkrétan a legszorosabb barátja, hab a tortán ezen tárgy mellé pedig nem kevesebb, minthogy Juhar meg is mentette Gwaandril életét, talán nem is egyszer. Ölni viszont már ölt az elfért. Mindenesetre túlteszi magát rajta a hosszúéletű, ha a nő szavait egy életre megjegyezte. Nem fog másként viselkedni vele, pont azok miatt a szokások miatt, amiket belé diktáltak. ~ A vezető akarata az első. Ha barátok nem is leszünk, de követem minden parancsát és helyes tagja leszek a közösségnek. Remélem nem mind teszi ezt velem. ~ A bundás kicsit közelebb húzódik hozzá a folytatódó séta közben, talán vigaszt nyújtani a hánytatott sorsú gazdájának. Sóhajt egy nagyot és beszélni kezd.*
-A madárposta kiépítését tartanám most a legfontosabbnak. Egy nagyobb dúcot viszonylag kevés faanyagból fel lehet húzni. *Tereli el a témát, így talán könnyebb elfeledni a feltépett traumákat. Az Erdőszellemről szóló történet meglepi.*
-Ti Erdőmélyén éltetek? *Kérdezi, de már választ is kap rá, nem is akár milyet. Talányokkal teli a történet, amire fel kérdéseket is tenne, hiszen ennyit helyesnek és nem tolakodónak lát részéről, a Szellemet imádja, mióta az eszét tudja.*
-Miért bontotta fel? Valamint: mi volt azzal a... kalanddal? Mit kellett csinálnotok érte és miért nem hívott titeket vissza? *Sóhajt egyet megint, majd ha Lyz elmondja a történetet (vagy másra tereli a szót), felhozza újra a saját példáját.*
-Velem kedves volt a szellem. Segített lerázni az üldözőimet és Artheniorba vezetett. Igen nagylelkű entitás. *Egyszerűen lehetetlen meggyőzni erről, neki már bizonyítottak. Fejet hajt és válaszol.*
-Nem a ragadozó a legfontosabb most számomra, de azért köszönöm. A minxet kell beidomítanom, hogy hátasom legyen és újra vadásznak lehessen nevezni. Ezután lehet, érdemesebb lehetne pénzt gyütjenem. Meglátogatnám a thargokat, hogy wargot vegyek náluk. Persze, csak ha megengeded. *Kissé bólint és ezzel úgy gondolja, megmagyarázta a gondolat menetét. Közben találkoznak a szárnyassal, s Lyz bemutatja. A tündér közömbös számára: nincs igazán érdeklődés mutatva a részéről a virágbanszületettek iránt. A meghajlás után tehát beszélni fog, köszöntés gyanánt.*
-Megtisztelő megismerni napsugárszín hajú szépségedet, Erdőtévedt Dhorryn! *Jelenti ki a hagyományos jelzőválasztást, részéről. A legtöbb elf kultúrában szokás ez, legalábbis ő ezt hallotta. Ő pedig ezt választotta ki titulusnak, a tündérke számára. Amikor tovább haladnak, Lyzendra olyan csodálatos dolgot mutat neki, aminél nem bír magával. Juhar is farokcsóválásba kezd, ő pedig kitárt kezekkel, lassan indul meg a csodálatos állat felé. Előtte persze a gazdájához szól.*
-Szabadna? *Kérdezi, őszintén, keserédesen mosolyogva. Ha igenlő választ kap, lassan, lépteire ügyelve halad az állat felé. Először a kezeit szagoltatná meg, majd óvatosan pofájára tenné őket. Lassú, elnyújtott mozdulatokkal simogatná, hogy hamar megszokja. Lágy hangon beszélne.*
-Gyönyörű állat vagy! *Mondja és folytatja a szoros kapcsolatának kimutatását az állatokkal úgy, hogy megpróbálja összeérinteni a másikkal a homlokát. Ha ezzel megvan, hátralép és Lyzhez szól.*
-Köszönöm szépen! *Azzal a továbbiakban is mosolyogva, várja a következő eseményeket.*
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*A tetemes mennyiségű tarka levél, mely lassan általánossá válik a fákon, Gwaandril tetszésére. Őket figyeli, miközben a vezetővel beszélgetnek. Igen, a termetes északi lassan felfedezni véli a színek havának jeleit. Későn érkezett; legalábbis ő párhuzamosan erre gondol. ~ Ha valamilyen oknál fogva hamarabb megismerhettem volna az Ezer Levél honában lakókat, talán... talán segíthettek volna legyőzni őket. ~ Ez az elmélkedés szinte azonnal elmúlik, amikor Lyzendra furcsa módon döntés elé állítja. Gwaandril, hallva, hogy a saját szokásait fordítják ellene, megijed és elsápad. Ennek ellenére nem tiltakozik: a vezetőnek feltétlen hűséggel tartozik, ha belső gondolatai más utat is járnának az általa kijelölt, netán kitaposott helyett. Nyel egy nagyot és meghajol. Juhar opcióján természetesen el sem gondolkozik: mint neveltetésében, mint a tapasztalatai és érzései alapján, ez lenne az utolsó dolog a világon, amit választana, sőt, nem is választaná. Az egyetlen, ami ellen foggal-körömmel, vadul izzó szemekkel küzdene. Az említett eb megérzi a gazdájának hangulatát, enyhe morgást hallatva ül le egy helyben, mikor a meglepődött Gwaandril megáll. Az elf azonban jó modorra inti az állatot, aki várattatás nélkül, azonnal engedelmeskedik. Meghajol, s beszélni kezd. Ha már a lombvári szokásokat választotta az artheniori, azokat is kapja.*
-A Két Őrző nevében, megtisztelne a magasságos Vezető, ha levágná a bal kezemet. *Azzal kinyújtja az érintett részt. Mélyen a zöld íriszekbe néz, olyan mélyen, higgadtan és eltökélten, hogy Lyz láthatná: Gwaandril nemhogy ellenkezik, elismeri a döntését és kész akármikor végre hajtani, esetleg végre hajtatni. Igen ám, de, mint kiderül, a vezér elf ezt "tréfának" szánta. Az újonc nem tudja egy apró, de a másik számára könnyen feltűnő és megjegyezhető pillanatra eltitkolni a csalódottságát, szomorúságát és érzetlenségét. Többet várt volna egy vezetőtől és kifejezetten megbántotta azzal Lyzendra, hogy egy, az otthonának nevezett hely, talán évezredekre visszanyúló szokásait gúnyolta ki, ráadásként azt az ártatlan állatot is belekeverte, aki konkrétan a legszorosabb barátja, hab a tortán ezen tárgy mellé pedig nem kevesebb, minthogy Juhar meg is mentette Gwaandril életét, talán nem is egyszer. Ölni viszont már ölt az elfért. Mindenesetre túlteszi magát rajta a hosszúéletű, ha a nő szavait egy életre megjegyezte. Nem fog másként viselkedni vele, pont azok miatt a szokások miatt, amiket belé diktáltak. ~ A vezető akarata az első. Ha barátok nem is leszünk, de követem minden parancsát és helyes tagja leszek a közösségnek. Remélem nem mind teszi ezt velem. ~ A bundás kicsit közelebb húzódik hozzá a folytatódó séta közben, talán vigaszt nyújtani a hánytatott sorsú gazdájának. Sóhajt egy nagyot és beszélni kezd.*
-A madárposta kiépítését tartanám most a legfontosabbnak. Egy nagyobb dúcot viszonylag kevés faanyagból fel lehet húzni. *Tereli el a témát, így talán könnyebb elfeledni a feltépett traumákat. Az Erdőszellemről szóló történet meglepi.*
-Ti Erdőmélyén éltetek? *Kérdezi, de már választ is kap rá, nem is akár milyet. Talányokkal teli a történet, amire fel kérdéseket is tenne, hiszen ennyit helyesnek és nem tolakodónak lát részéről, a Szellemet imádja, mióta az eszét tudja.*
-Miért bontotta fel? Valamint: mi volt azzal a... kalanddal? Mit kellett csinálnotok érte és miért nem hívott titeket vissza? *Sóhajt egyet megint, majd ha Lyz elmondja a történetet (vagy másra tereli a szót), felhozza újra a saját példáját.*
-Velem kedves volt a szellem. Segített lerázni az üldözőimet és Artheniorba vezetett. Igen nagylelkű entitás. *Egyszerűen lehetetlen meggyőzni erről, neki már bizonyítottak. Fejet hajt és válaszol.*
-Nem a ragadozó a legfontosabb most számomra, de azért köszönöm. A minxet kell beidomítanom, hogy hátasom legyen és újra vadásznak lehessen nevezni. Ezután lehet, érdemesebb lehetne pénzt gyütjenem. Meglátogatnám a thargokat, hogy wargot vegyek náluk. Persze, csak ha megengeded. *Kissé bólint és ezzel úgy gondolja, megmagyarázta a gondolat menetét. Közben találkoznak a szárnyassal, s Lyz bemutatja. A tündér közömbös számára: nincs igazán érdeklődés mutatva a részéről a virágbanszületettek iránt. A meghajlás után tehát beszélni fog, köszöntés gyanánt.*
-Megtisztelő megismerni napsugárszín hajú szépségedet, Erdőtévedt Dhorryn! *Jelenti ki a hagyományos jelzőválasztást, részéről. A legtöbb elf kultúrában szokás ez, legalábbis ő ezt hallotta. Ő pedig ezt választotta ki titulusnak, a tündérke számára. Amikor tovább haladnak, Lyzendra olyan csodálatos dolgot mutat neki, aminél nem bír magával. Juhar is farokcsóválásba kezd, ő pedig kitárt kezekkel, lassan indul meg a csodálatos állat felé. Előtte persze a gazdájához szól.*
-Szabadna? *Kérdezi, őszintén, keserédesen mosolyogva. Ha igenlő választ kap, lassan, lépteire ügyelve halad az állat felé. Először a kezeit szagoltatná meg, majd óvatosan pofájára tenné őket. Lassú, elnyújtott mozdulatokkal simogatná, hogy hamar megszokja. Lágy hangon beszélne.*
-Gyönyörű állat vagy! *Mondja és folytatja a szoros kapcsolatának kimutatását az állatokkal úgy, hogy megpróbálja összeérinteni a másikkal a homlokát. Ha ezzel megvan, hátralép és Lyzhez szól.*
-Köszönöm szépen! *Azzal a továbbiakban is mosolyogva, várja a következő eseményeket.*
210. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-11 13:47:11
Üzenet elküldve: 2019-10-11 13:47:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer levél alatt//
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*Elkomorodik, amikor ellent mond neki Gwaandril. Alapvetően elfogadja az ellentétes véleményt, és most is így tesz, de*
- Nos, ha valóban így gondolod, részemről nem gond, hogy veled szemben alkalmazzuk, a saját szokásaidat *háta mögött összekulcsolja kezeit, s feszes tartással néz az új jövevényre. Kíváncsi, vajon az előbb elmondottak alapján, érteni fogja-e, mire szeretne kilyukadni. Ha Pycta hallaná most biztosan nem hinne a fülének. Smaragdszín szemei kíváncsian motoznak a barna tekinteten.*
- A választás joga a tiéd, mit vegyünk el tőled. Az életedet, Juhart, vagy csonkítást szeretnél. *Egy kitartott pillanatig vár a válaszra. Állát megemeli, s nagyon komolyan várja a választ az idegentől.*
- Vagy tán ezek nélkül is betéve megtanulod, hogy a mi rendszerünk miben áll? Segítesz majd azoknak, akik nem tudják egyedül építeni házaikat. Vigyázol a gyermekekre, ha rád kerül a sor és véded őket, ha az erdőbe mennek diót gyűjteni? *Óvatosan elmosolyodik. Nem szerette volna megsérteni egy elöljáró fiának becsületét. De ha ebből a szempontból nézzük, Lyz hasonlóan magas rangú lehetne sajátjai közt is. *
- Ne érezd támadásnak a részemről, de hiszem, hogy egy esély mindenkinek jár. Aki segítséget két, kap, míg nem él vissza vele.
*Felemeli kezét, hogy Gwaandril vállára tegye megnyugtatásképp.*
- Ki fogjuk használni a segítségedet. Köszönöm, hogy felajánlod a közösségnek szolgálataidat.
- Az Erdőszellemmel különös a kapcsolatunk. Volt egy egyezség, melyet egyoldalúan felbontott, mikor Erdőmélyén éltünk. El kellett hagynunk az erődöt. Azóta harcba szálltunk érte, győzedelmeskedtünk az oldalán, és továbbra is hívei vagyunk. *Próbálja Lyz valamelyet nagy vonalakban elmondani, hogy mi történt.* Nem mondom, hogy nem léphetünk az erdejébe. Mehetsz te is, nincs tilalom alatt. Ellenben nem zargatjuk csak okkal megyünk Erdőmélyére.
* Érdekes, hogy ragadozót szeretne Gwaandril, és nem is szeretné ebben hátráltatni.*
- Minden további nélkül mehetsz szelídíteni, és békét keresni is. Annyit kérek, mielőtt elindulsz, szólj nekem. *Ha számára fontos, és hagyományokból eredő, hát Lyz nem tartja vissza. Vardvéd erődje sem volt börtön, és Mil'Ochass sem az.*
- Minx mellett? *kérdez vissza, mert ez egy kicsit zavaros számára. Nem hallott még ilyen hagyományról.
Időközben a tündérrel is szóba sikerül elegyedni. Lyz örül, hogy jól van, kipihente magát.*
- Igen, Araiven Sias. Így hívják az őrt, aki helyet keresett neked. *válaszol Lyz a tündér leánynak.*
- Ő pedig *mutat maga mellé Gwaandrilra, hogy bemutassa.*
- Gwaandril Viltheriel. Ő is nem régen érkezett közénk.
*Mikor elindulnak, a leány kérdései mellett felveti azt is, hogy miben tudna segíteni.*
- Igazán örülök, ha segítesz a konyhán. *Egyelőre valami könnyebb feladat felé szeretné terelni a lányt, s majd ha jobban beilleszkedik, beszélhetnek a továbbiakról is.*
- Ha valóban van hozzá tehetséged, segítek kamatoztatni *Lyz az ifjú tehetségeket külön kedveli. Az íjászatra érzékeny gyermekeket is szereti tanítani.
A kérdésre értőn elmosolyodik, és lassabb tempót kezd diktálni, hogy a tündér is lépést tudjon tartani velük, hosszú lábúakkal.*
- A folyó kanyarulatát lakjuk, viszonylag nagy terület, éppen egy falunyi. Nem is jut időnk ma mindenre szerintem, és lehet hogy Araivenre kell bízzalak titeket, mert még egy kérésnek nem tettem eleget ma. *Datról ugyanis teljesen megfeledkezett.*
- Erre menjünk. Erre vannak az állataink. A földjeink. *A karámokhoz érve megáll, s felkönyököl az egyik lécre.* Monsotorék nem olyan régen fejezték be az ólakat. Az a minx, Hajnal. *Lyz kinyújtja kezét a szürke hátas felé, de az már akkor felé kezdett poroszkálni, míg oda sem értek. Füle tövét kezdi vakargatni a jószágnak.*
- Amott hátrébb vannak a földjeink. *mutat a karámokon túl, de nem megy tovább.*
- Erre nem messze a folyó határolja a területetk *bal kéz felé indul meg lassan.*
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*Elkomorodik, amikor ellent mond neki Gwaandril. Alapvetően elfogadja az ellentétes véleményt, és most is így tesz, de*
- Nos, ha valóban így gondolod, részemről nem gond, hogy veled szemben alkalmazzuk, a saját szokásaidat *háta mögött összekulcsolja kezeit, s feszes tartással néz az új jövevényre. Kíváncsi, vajon az előbb elmondottak alapján, érteni fogja-e, mire szeretne kilyukadni. Ha Pycta hallaná most biztosan nem hinne a fülének. Smaragdszín szemei kíváncsian motoznak a barna tekinteten.*
- A választás joga a tiéd, mit vegyünk el tőled. Az életedet, Juhart, vagy csonkítást szeretnél. *Egy kitartott pillanatig vár a válaszra. Állát megemeli, s nagyon komolyan várja a választ az idegentől.*
- Vagy tán ezek nélkül is betéve megtanulod, hogy a mi rendszerünk miben áll? Segítesz majd azoknak, akik nem tudják egyedül építeni házaikat. Vigyázol a gyermekekre, ha rád kerül a sor és véded őket, ha az erdőbe mennek diót gyűjteni? *Óvatosan elmosolyodik. Nem szerette volna megsérteni egy elöljáró fiának becsületét. De ha ebből a szempontból nézzük, Lyz hasonlóan magas rangú lehetne sajátjai közt is. *
- Ne érezd támadásnak a részemről, de hiszem, hogy egy esély mindenkinek jár. Aki segítséget két, kap, míg nem él vissza vele.
*Felemeli kezét, hogy Gwaandril vállára tegye megnyugtatásképp.*
- Ki fogjuk használni a segítségedet. Köszönöm, hogy felajánlod a közösségnek szolgálataidat.
- Az Erdőszellemmel különös a kapcsolatunk. Volt egy egyezség, melyet egyoldalúan felbontott, mikor Erdőmélyén éltünk. El kellett hagynunk az erődöt. Azóta harcba szálltunk érte, győzedelmeskedtünk az oldalán, és továbbra is hívei vagyunk. *Próbálja Lyz valamelyet nagy vonalakban elmondani, hogy mi történt.* Nem mondom, hogy nem léphetünk az erdejébe. Mehetsz te is, nincs tilalom alatt. Ellenben nem zargatjuk csak okkal megyünk Erdőmélyére.
* Érdekes, hogy ragadozót szeretne Gwaandril, és nem is szeretné ebben hátráltatni.*
- Minden további nélkül mehetsz szelídíteni, és békét keresni is. Annyit kérek, mielőtt elindulsz, szólj nekem. *Ha számára fontos, és hagyományokból eredő, hát Lyz nem tartja vissza. Vardvéd erődje sem volt börtön, és Mil'Ochass sem az.*
- Minx mellett? *kérdez vissza, mert ez egy kicsit zavaros számára. Nem hallott még ilyen hagyományról.
Időközben a tündérrel is szóba sikerül elegyedni. Lyz örül, hogy jól van, kipihente magát.*
- Igen, Araiven Sias. Így hívják az őrt, aki helyet keresett neked. *válaszol Lyz a tündér leánynak.*
- Ő pedig *mutat maga mellé Gwaandrilra, hogy bemutassa.*
- Gwaandril Viltheriel. Ő is nem régen érkezett közénk.
*Mikor elindulnak, a leány kérdései mellett felveti azt is, hogy miben tudna segíteni.*
- Igazán örülök, ha segítesz a konyhán. *Egyelőre valami könnyebb feladat felé szeretné terelni a lányt, s majd ha jobban beilleszkedik, beszélhetnek a továbbiakról is.*
- Ha valóban van hozzá tehetséged, segítek kamatoztatni *Lyz az ifjú tehetségeket külön kedveli. Az íjászatra érzékeny gyermekeket is szereti tanítani.
A kérdésre értőn elmosolyodik, és lassabb tempót kezd diktálni, hogy a tündér is lépést tudjon tartani velük, hosszú lábúakkal.*
- A folyó kanyarulatát lakjuk, viszonylag nagy terület, éppen egy falunyi. Nem is jut időnk ma mindenre szerintem, és lehet hogy Araivenre kell bízzalak titeket, mert még egy kérésnek nem tettem eleget ma. *Datról ugyanis teljesen megfeledkezett.*
- Erre menjünk. Erre vannak az állataink. A földjeink. *A karámokhoz érve megáll, s felkönyököl az egyik lécre.* Monsotorék nem olyan régen fejezték be az ólakat. Az a minx, Hajnal. *Lyz kinyújtja kezét a szürke hátas felé, de az már akkor felé kezdett poroszkálni, míg oda sem értek. Füle tövét kezdi vakargatni a jószágnak.*
- Amott hátrébb vannak a földjeink. *mutat a karámokon túl, de nem megy tovább.*
- Erre nem messze a folyó határolja a területetk *bal kéz felé indul meg lassan.*
209. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-10 23:33:44
Üzenet elküldve: 2019-10-10 23:33:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
//Az oltárnál – Pycta, Nievesha//
*Viel számára az oltár minden, amit Eeyr hatalma jelképez, hiszen az ő fénye ragyogja be a világot, és az utolsó fűszálnak is ő segít, hogy kiserkenjen, minél nagyobbra nőjön. Sőt, ez még Nieveshára is igaz, aki nehezen, de próbálja megtenni azokat a lépéseket, amiknek a csodáját felnőttként mindenki hajlamos elfelejteni. Az élet gyarapodása a legszebb dolog, amit a föld adhat, amelyből a tündér előtt emelkedő terebélyes fa sarjadt. Úgy tekint rá, mintha ő is egy aranyos gyermek lenne, tele reményekkel és szép jövővel, akit eszébe se jutna bántani, és hajlandó lenne megvédeni minden áron. A származása történetét hallgatva keze akart-akaratlan a zsebében pihenő vigaszajándékra siklik, amelyet az öreg tündér versenyén kapott, és már furdalja a kíváncsiság, hogy vajon mi teremhet belőle.*
- Sajnos nem sokat hallottam korábban Vadvédről, akkoriban még a saját falumban éltem, és nem fordítottunk nagy figyelmet a külvilágra. *Ismeri be sajnálkozva, mintha csak egy régi barát elvesztéséről hallana, hiszen Pycta történetéből nem nehéz elképzelnie, mekkora veszteség érte őt és a barátait.* Örülök, hogy sikerült megmenteni a fát, hiszen gyönyörű. *Néz fel az amúgy is apró tündér a növényre, és csodálja díszeit. Most már sajnálja, hogy üres kézzel érkezett, persze ha a kis táskájában lapuló pogácsát nem számítja. Azzal egy fa semmit sem tudna kezdeni. Ettől még a látvány nagyobb elragadtatással tölti el, mint amennyire először gondolta volna, le sem tudja róla venni a szemét.*
- A fák ugyanúgy a föld gyermekei, mint mi vagyunk. Főleg ő, igaz, Nievesha? *Hajol le a kicsi lánykához mosolyogva. Látja, hogy közelebbi ismertségbe került a fűvel, mint szerette volna, és ő maga sem tud megállni egy halvány kis kuncogást a jelenet láttán. Leül a fűbe a kislány mellé, és Árnyék a baba másik oldalára telepszik, mintha most már Viel helyett őt akarná megvédeni a bajtól. Aranyos látványt nyújtanak, főleg, mert a kutya köztük a legnagyobb. Ő is igen értelmesen figyel Vielre, hiába nem érti, amit mond, az elragadtatást még ő is észreveszi rajta.*
- Amikor kicsi voltam, volt egy egészen kicsi fánk. Mindig felmásztam rá, pedig édesanyám nagyon féltett. Aztán behunytam a szememet a csúcsán, és elképzeltem, hogy repülök. *Meséli.* Csak elképzeltem, milyen volna, ha Nievesha is a fán ücsörögne, és repülhetne, mikor nagyobb lesz. Persze csak ha szabadna neki. *Kuncog. Persze nem akarja megmondani Pyctának, hogy nevelje a picit, de már a merő gondolat is új, több jelentést, még több örömöt ad a fának.*
//Az oltárnál – Pycta, Nievesha//
*Viel számára az oltár minden, amit Eeyr hatalma jelképez, hiszen az ő fénye ragyogja be a világot, és az utolsó fűszálnak is ő segít, hogy kiserkenjen, minél nagyobbra nőjön. Sőt, ez még Nieveshára is igaz, aki nehezen, de próbálja megtenni azokat a lépéseket, amiknek a csodáját felnőttként mindenki hajlamos elfelejteni. Az élet gyarapodása a legszebb dolog, amit a föld adhat, amelyből a tündér előtt emelkedő terebélyes fa sarjadt. Úgy tekint rá, mintha ő is egy aranyos gyermek lenne, tele reményekkel és szép jövővel, akit eszébe se jutna bántani, és hajlandó lenne megvédeni minden áron. A származása történetét hallgatva keze akart-akaratlan a zsebében pihenő vigaszajándékra siklik, amelyet az öreg tündér versenyén kapott, és már furdalja a kíváncsiság, hogy vajon mi teremhet belőle.*
- Sajnos nem sokat hallottam korábban Vadvédről, akkoriban még a saját falumban éltem, és nem fordítottunk nagy figyelmet a külvilágra. *Ismeri be sajnálkozva, mintha csak egy régi barát elvesztéséről hallana, hiszen Pycta történetéből nem nehéz elképzelnie, mekkora veszteség érte őt és a barátait.* Örülök, hogy sikerült megmenteni a fát, hiszen gyönyörű. *Néz fel az amúgy is apró tündér a növényre, és csodálja díszeit. Most már sajnálja, hogy üres kézzel érkezett, persze ha a kis táskájában lapuló pogácsát nem számítja. Azzal egy fa semmit sem tudna kezdeni. Ettől még a látvány nagyobb elragadtatással tölti el, mint amennyire először gondolta volna, le sem tudja róla venni a szemét.*
- A fák ugyanúgy a föld gyermekei, mint mi vagyunk. Főleg ő, igaz, Nievesha? *Hajol le a kicsi lánykához mosolyogva. Látja, hogy közelebbi ismertségbe került a fűvel, mint szerette volna, és ő maga sem tud megállni egy halvány kis kuncogást a jelenet láttán. Leül a fűbe a kislány mellé, és Árnyék a baba másik oldalára telepszik, mintha most már Viel helyett őt akarná megvédeni a bajtól. Aranyos látványt nyújtanak, főleg, mert a kutya köztük a legnagyobb. Ő is igen értelmesen figyel Vielre, hiába nem érti, amit mond, az elragadtatást még ő is észreveszi rajta.*
- Amikor kicsi voltam, volt egy egészen kicsi fánk. Mindig felmásztam rá, pedig édesanyám nagyon féltett. Aztán behunytam a szememet a csúcsán, és elképzeltem, hogy repülök. *Meséli.* Csak elképzeltem, milyen volna, ha Nievesha is a fán ücsörögne, és repülhetne, mikor nagyobb lesz. Persze csak ha szabadna neki. *Kuncog. Persze nem akarja megmondani Pyctának, hogy nevelje a picit, de már a merő gondolat is új, több jelentést, még több örömöt ad a fának.*
208. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-10 13:45:48
Üzenet elküldve: 2019-10-10 13:45:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer levél alatt//
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*A magasabb hasonmása kedvesen üdvözli, és megemlíti, hogy a kedves megmentő aki elvitte és lefektette ~Meg ki is fosztott ugye.~ az nem más mint a szúrós szemű, magas szőke asszonyszelidítő Araiven. Ennek látszatát adja mennyire örül. Felcsillanak szemei, és frissen elpirult arcára egy csintalan mosoly kúszik fel, miközben lábát, és csinos kis cipőjét a földön táncoltatja körben mint egy zavarba esett kislány.*
-Araiven? *Kérdez vissza* majd meg kell hálálnom neki.
*Mondja és meg is feletkezik juharról. A medve, vagy kutya, vagy farkas, esetleg mamut ~Bánom is én.~ úgy látja jól nevelt annyira hogy ne tépje szét azonnal. És ha eddig nem tette, talán eztán sem fogja, és a kevésbé kívánatos idegen férfi is első ránézésre szorosan tartja. Így közelebb merészkedik a társasághoz.*
-Nagyon csinos kis hely. Ezer levél hona.
*Izlelgeti a szavakat. Körbeforgatja a fejét. Szétnéz.*
-Tetszik.
*Mosolydik el, és aranyosan biccent Lyz felé.*
~Vajon én is ilyen szép lennék magasan is? ~
*Gondolja magában és azzal végig is méri a nőt. Kicsit csodálja, és vetélytársának is tekinti. Leginkább Araiven szemszögből. De azért édesen mosolyog, és szőke fürtjeit csavargatja, és nagy szemeivel pillázik jobbra balra. Ekkor érkezik a lehetőség hogy maradhatna. Az ő fejében ugyan meg sem fordult ez a lehetőség, de hamar megtetszik neki a dolog.*
~Ha itt nem tudnék kotyvasztani akkor sehol.~
*Gondolja magában, és nagyot bólint, szinte derékból.*
-Ha valóban nem zavarnék szívesen maradok. Segítek bármiben. Takarítok, főzök. Ismerem a gyógynövényket is. Talán még az alkímiahoz is értek egy egészen kicsikét.
*Sorolja fel talentumait az illedelmesség keretein belül, mivel fogalma sincs hogy mi a célja ennek a helynek. Ha csak nem valami szekta még mindig nem tudja hol van pontosan.*
-Körbe vezetsz? Miért mekkora ez a hely?
*Kérdezi, és elindul egy találomra választott irányba gyermeki kíváncsisággal.*
-Erre mi van?
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*A magasabb hasonmása kedvesen üdvözli, és megemlíti, hogy a kedves megmentő aki elvitte és lefektette ~Meg ki is fosztott ugye.~ az nem más mint a szúrós szemű, magas szőke asszonyszelidítő Araiven. Ennek látszatát adja mennyire örül. Felcsillanak szemei, és frissen elpirult arcára egy csintalan mosoly kúszik fel, miközben lábát, és csinos kis cipőjét a földön táncoltatja körben mint egy zavarba esett kislány.*
-Araiven? *Kérdez vissza* majd meg kell hálálnom neki.
*Mondja és meg is feletkezik juharról. A medve, vagy kutya, vagy farkas, esetleg mamut ~Bánom is én.~ úgy látja jól nevelt annyira hogy ne tépje szét azonnal. És ha eddig nem tette, talán eztán sem fogja, és a kevésbé kívánatos idegen férfi is első ránézésre szorosan tartja. Így közelebb merészkedik a társasághoz.*
-Nagyon csinos kis hely. Ezer levél hona.
*Izlelgeti a szavakat. Körbeforgatja a fejét. Szétnéz.*
-Tetszik.
*Mosolydik el, és aranyosan biccent Lyz felé.*
~Vajon én is ilyen szép lennék magasan is? ~
*Gondolja magában és azzal végig is méri a nőt. Kicsit csodálja, és vetélytársának is tekinti. Leginkább Araiven szemszögből. De azért édesen mosolyog, és szőke fürtjeit csavargatja, és nagy szemeivel pillázik jobbra balra. Ekkor érkezik a lehetőség hogy maradhatna. Az ő fejében ugyan meg sem fordult ez a lehetőség, de hamar megtetszik neki a dolog.*
~Ha itt nem tudnék kotyvasztani akkor sehol.~
*Gondolja magában, és nagyot bólint, szinte derékból.*
-Ha valóban nem zavarnék szívesen maradok. Segítek bármiben. Takarítok, főzök. Ismerem a gyógynövényket is. Talán még az alkímiahoz is értek egy egészen kicsikét.
*Sorolja fel talentumait az illedelmesség keretein belül, mivel fogalma sincs hogy mi a célja ennek a helynek. Ha csak nem valami szekta még mindig nem tudja hol van pontosan.*
-Körbe vezetsz? Miért mekkora ez a hely?
*Kérdezi, és elindul egy találomra választott irányba gyermeki kíváncsisággal.*
-Erre mi van?
207. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-10 11:14:38
Üzenet elküldve: 2019-10-10 11:14:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer levél alatt//
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*Kellemesen sétálnak a hűs erdő élettel teli lombjai alatt, Gwaandril csizmái minden egyes lépéssel valamennyire a nedves avarba süppednek, míg nem érzik a nyirkos földet, s ez kivételesen a hosszúéletű kedvére való. Az idillinek ható séta éteri hangulatára csupán Lyzendra szavai hathatnak visszahúzó erőként. Az erdei elf ehhez mérten válaszol, mindenre kitérve, természetesen a leginkább azt kifejező hangnemet keresi, mellyel kifejezheti tiszteletét a vezető felé.*
-Sajnos ez megszokás, hiszen egyetlen állandó és szoros kötelékkel kötődő társam. Nem ismerem még a szokásaitokat és kérlek, bocsáss meg, de egy kicsiny félsz még van bennem. *Imseri el. Nem fog hazudni Lyz szemében, ez biztos; legyen az igazság akár jó, akár rossz. Most szokásos, komoly arcát veszi magára, beszélgetés közben. A vezető hálát ad, hogy nem Lombvárban vannak, bár ez Gwaandril számára nem igazán érthető. Balra fordított fejével biccent lecsukott szemmel bocsánatkérési protokolljuk alapján előre.*
-Sajnálom, hogy nem értek veled egyet, de szerintem a mi szokásjogi hagyományaink is célravezetőek. Szervezett és kifinomult társadalmat eredményeznek. Viszont kifejezetten hálás lennék, ha megtanítanátok a ti rendszereteket. *Itt jön a kérdés, amire Thim óvva intette, de mivel kerüli a füllentést, nyel egyet és beszél.*
-Apám nem egyszerű elöljáró volt. Ő volt a nemzetségfő. Az elfek nyolcadik őstörzsének kilencvenhetedik generácójának vezetője, s mint nemes, neki vagyok a fia, bár rangomat magam mögött hagytam a lángokban. *Fejezi be a történetüket.* A Viltherielek igen ismertek Lihanechben, ezért leptetek meg, hogy nem volt számotokra is feltűnő a nevem és az arcom. *A druidaságra ad egy tanácsot.*
-Használhattok állatidomításra, gyógyításra, felfedezésre, kisebb harcokra, ilyenekre. Egy postaholló hálózatot is kiépíthetünk, ha ninfs olyanotok. Nálunk volt ilyen, bár nem csupán a fekete madarakkal. Hasznosnak tartom. *A lombházra való hajlamot elismerően, csillogó szemekkel megköszöni.*
-Nagyon hálás vagyok, Lyzendra, köszönöm szépen! *Bár a keserédes mosoly lefagy az arcáról, amikor az Erdőbe való belépésről beszél az elf. Számára igen fontosak a szellemek, szoros és igen mély, erős kapcsolatban van velük.*
-Esetleg ha másokhoz csapódnék? Vagy pénzt gyűjthetnék és vehetnék egy wargot a Tharg piacon. Így folytathatnám a kultúránk ápolását, ha nem zavarna. *Igenlő válaszban reménykedve néz a hosszúéletűre. Ez a hirtelen jött ötlet nagyon fontos lenne számára.*
-Én a szellemekben hiszek és kiváltképp az Erdővel nagyon szoros a kapcsolatom. Neki hála vagyok még életben. Sokat segített nekem és vissza kell majd térnem Erdőmélyére, megtalálni a belső harmóniámat és az új célomat, a minx mellett. Remélem ezzel nem okozok majd gondot. *Reménykedik ebben is. A köszönet jól esik neki, kedveli, ha származása ellenére tiszteletben tartják a hagyományait. Ezután Lyzzel tart a tündér felé. Félig balra hajtott fejjel hajol meg negyedig, szokásához híven, majd a vezető a közös nyelven szól a virágbanszületetthez, amit az északi nem igazán ért teljesen, de nagyrészt elkapja a beszélgetés fonalát. Ha Lyzendra jelez, ő is beszélni fog. Addig csak hallgat és féken tartja az érdeklődően, szagmintát követelő Juhart, látván a lány ijedt reakcióját.*
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*Kellemesen sétálnak a hűs erdő élettel teli lombjai alatt, Gwaandril csizmái minden egyes lépéssel valamennyire a nedves avarba süppednek, míg nem érzik a nyirkos földet, s ez kivételesen a hosszúéletű kedvére való. Az idillinek ható séta éteri hangulatára csupán Lyzendra szavai hathatnak visszahúzó erőként. Az erdei elf ehhez mérten válaszol, mindenre kitérve, természetesen a leginkább azt kifejező hangnemet keresi, mellyel kifejezheti tiszteletét a vezető felé.*
-Sajnos ez megszokás, hiszen egyetlen állandó és szoros kötelékkel kötődő társam. Nem ismerem még a szokásaitokat és kérlek, bocsáss meg, de egy kicsiny félsz még van bennem. *Imseri el. Nem fog hazudni Lyz szemében, ez biztos; legyen az igazság akár jó, akár rossz. Most szokásos, komoly arcát veszi magára, beszélgetés közben. A vezető hálát ad, hogy nem Lombvárban vannak, bár ez Gwaandril számára nem igazán érthető. Balra fordított fejével biccent lecsukott szemmel bocsánatkérési protokolljuk alapján előre.*
-Sajnálom, hogy nem értek veled egyet, de szerintem a mi szokásjogi hagyományaink is célravezetőek. Szervezett és kifinomult társadalmat eredményeznek. Viszont kifejezetten hálás lennék, ha megtanítanátok a ti rendszereteket. *Itt jön a kérdés, amire Thim óvva intette, de mivel kerüli a füllentést, nyel egyet és beszél.*
-Apám nem egyszerű elöljáró volt. Ő volt a nemzetségfő. Az elfek nyolcadik őstörzsének kilencvenhetedik generácójának vezetője, s mint nemes, neki vagyok a fia, bár rangomat magam mögött hagytam a lángokban. *Fejezi be a történetüket.* A Viltherielek igen ismertek Lihanechben, ezért leptetek meg, hogy nem volt számotokra is feltűnő a nevem és az arcom. *A druidaságra ad egy tanácsot.*
-Használhattok állatidomításra, gyógyításra, felfedezésre, kisebb harcokra, ilyenekre. Egy postaholló hálózatot is kiépíthetünk, ha ninfs olyanotok. Nálunk volt ilyen, bár nem csupán a fekete madarakkal. Hasznosnak tartom. *A lombházra való hajlamot elismerően, csillogó szemekkel megköszöni.*
-Nagyon hálás vagyok, Lyzendra, köszönöm szépen! *Bár a keserédes mosoly lefagy az arcáról, amikor az Erdőbe való belépésről beszél az elf. Számára igen fontosak a szellemek, szoros és igen mély, erős kapcsolatban van velük.*
-Esetleg ha másokhoz csapódnék? Vagy pénzt gyűjthetnék és vehetnék egy wargot a Tharg piacon. Így folytathatnám a kultúránk ápolását, ha nem zavarna. *Igenlő válaszban reménykedve néz a hosszúéletűre. Ez a hirtelen jött ötlet nagyon fontos lenne számára.*
-Én a szellemekben hiszek és kiváltképp az Erdővel nagyon szoros a kapcsolatom. Neki hála vagyok még életben. Sokat segített nekem és vissza kell majd térnem Erdőmélyére, megtalálni a belső harmóniámat és az új célomat, a minx mellett. Remélem ezzel nem okozok majd gondot. *Reménykedik ebben is. A köszönet jól esik neki, kedveli, ha származása ellenére tiszteletben tartják a hagyományait. Ezután Lyzzel tart a tündér felé. Félig balra hajtott fejjel hajol meg negyedig, szokásához híven, majd a vezető a közös nyelven szól a virágbanszületetthez, amit az északi nem igazán ért teljesen, de nagyrészt elkapja a beszélgetés fonalát. Ha Lyzendra jelez, ő is beszélni fog. Addig csak hallgat és féken tartja az érdeklődően, szagmintát követelő Juhart, látván a lány ijedt reakcióját.*
206. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-09 09:17:59
Üzenet elküldve: 2019-10-09 09:17:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer levél alatt//
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*Lyz a közösség érdekeit nézi azt pedig nem tudja, hogy Gwaandril nézetei, életritmusa, szokásai mennyire illenek közéjük. Ellenben kijelöli a korlátokat, melyek közt mozogva az új elf is megtalálhatja a helyét köztük.
Egyetlen dolog üti meg alkalomról alkalomra a fülét.*
- Ne haragudj, de nem tudom nem észre venni, hogy Juharra mint védelmedre tekintesz. Mintha itt a falaink közt is ettől tartanál. *Lyz figyelmét nem kerüli el, mennyiszer hangsúlyozta Gwaandril, hogy juhar csak akkor támad, ha őt netán meg akarnák ölni. Nem akarja hamis ábrándba kergetni az erdeit, de azt még korainak tartja elmondani, hogy milyen harc árán szerezték meg a fát. Elegendőnek tartja majd akkor, ha ott lesznek az oltár előtt.
Az értetlen arc is azt tükrözi, hogy valami egészen más járhatott a fejében.*
- Ne haragudj, de meg kell kérdeznem, hogy mire számítottál, mit fogok kérni tőled? Úgy tűnt, nagyon megleptelek.
*Tulajdonképp választ is kap azon nyomban, s azokra bizony egészen elkerekedik a szeme.*
- Nem terveztem, hogy megcsonkítalak. Miért ilyen különös ez?
* Nem tud gátat szabni a kérdésnek. Elképedve hallgatja a magyarázatot.*
- Ez esetben, adjunk hálát az Erdő Szívének, hogy nem Lombvárban vagyunk.
*Lyzendra felmenői közt is vannak elöljárók, de ahonnan ő jött, csak az orkokkal bántak volna másképp. Esetleg a mélységiekkel. Igen valószínű.*
- Úgy hiszem célravezetőbb, ha megtanítjuk a szokásainkat. És nem pedig büntetjük a nem ismerésüket. A családom egyik fele igencsak a felvilágosult nézeteket vallott. Valamelyest igazat kell adnom nekik, hogy a hagyományok bár fontosak, nem helyes azonnal szankcionálni. *Egyelőre a pozitív megerősítés elvét vallja.*
- Természetesen, ha szándékosan jár valaki tilosban, arra ez nem vonatkozik *jegyzi meg, rafinált mosollyal. Szerencsére nem volt még szükség erővel rendet tenni. Békés közösség az övék, illetve olyan, aki harc színteréről menekült. Mindenki vágyja a nyugalmat.*
- Ha jól értettem, édesapás is elöljáró volt a törzseteknél? *kíváncsiskodik egy keveset.*
- A druida léttel nagyjából tisztában vagyok, és egy-egy apró momentum megragadt, ami bárki máson megragadhat, aki az állatokat szereti. Nem értek a hókusz-pókuszotokhoz *ujjait meglebegteti, mintha valóban varázsolna, vagy bűvölne.*
- Hmm... *hümmögve hallgatja Gwan terveit.* Ezek egy részében tudok segíteni. A lombház építéséhez folyamatosan keressük a kidőlt fákat, esetleg vágunk is ki, de ezeket mindig visszaültetjük. Segíthetsz, és közben nekiláthatsz a sajátodnak is. Adunk hozzá segítséget. *Egyre inkább úgy gondolja, hogy az elf nem csak elfogadni szándékszik a feltételeket, de tenni is hajlandó volna a közösségért. Egyedül az Erdőmélyi szokásnál komorodik el tekintete, de mivel későbbi tervről van szó, így ennek problematikájáról inkább hallgat. Eljön ennek is az ideje.*
- A vad befogásáról beszéljünk akkor, amikor eljön az ideje. Sok mindentől függ, hogy az Erdőbe mehetünk-e. Ezért erre nem tudok most válaszolni.
* Nem szeretne ezzel sem zsákbamacskát árulni, de az Erdőszellemmel kötött szövetségük óta csak egyszer ment vissza, és akkor is majdnem otthagyták a fogukat.*
- Nos, hát... *ódzkodik egy idegen hagyományban részt venni, de nem szeretné megsérteni a jövevényt, így bizonytalan emeli felfelé tenyerét, és fürkész tekintettel lesi minden mozdulatát. *
- Ez igazén szép volt. Köszönöm, hogy megmutattad. *A helyi szokás éppen ide kívánkozna, s Lyz meg is osztaná Gqannal, de a szökdécselő naiva éppen feléjük kódorog.*
- Természetesen, köszöntjük. Gyere. *Hívja magával az elfet. A leány láthatóan jól érzi magát, s ezt szavakkal is megerősíti.*
- Ennek igazán örülök. Araivennek köszönd, ő volt ilyen lovagias. *Bár a közösség legtöbb tagja gondoskodik a többiről, ha segíteni kell. Nem kerüli el a figyelmét, hogy aggodalommal tekint az ebre az aprónép, de Lyz is résen van, annak kapcsán, amit korábban az erdeivel beszéltek.*
- Szerencsés vagy, hogy ránk találtál. Mil'Ochassnak hívják a falut. Mások úgy is mondhatnák, Ezer Levél Hona. Ha így könnyebb mondhatod így is *szélesedik biztatóan mosolya a szőke lányra. Gwaandrilnak csak azért nem ajánlja fel ezt az opciót, mert feltételezi, neki könnyebben rááll a szája az elf nyelvű változatra.*
- A legtöbb itt élő, a városból menekült a lázadás elől, többnyire elfek jöttek *Amit Lyz meg is ért. A fajtájuk könnyebben vágyik és talál vissza az erdőbe. Könnyebben jön a megnyugvás, és éppen olyan könnyen tud alkalmazkodni. *
- Én valamivel később érkeztem, de könnyen megtaláltam a helyem. Remélem ti is könnyen beilleszkedtek majd. Feltéve, ha maradni szeretnél *pillant kedvesen a lányra.*
- Ha gondoljátok, közben sétálhatunk tovább. Körbevezetlek benneteket. Erre *int az állatok és a zsebkendőnyi kis földek felé, melyen már a betakarítások folynak.*
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
*Lyz a közösség érdekeit nézi azt pedig nem tudja, hogy Gwaandril nézetei, életritmusa, szokásai mennyire illenek közéjük. Ellenben kijelöli a korlátokat, melyek közt mozogva az új elf is megtalálhatja a helyét köztük.
Egyetlen dolog üti meg alkalomról alkalomra a fülét.*
- Ne haragudj, de nem tudom nem észre venni, hogy Juharra mint védelmedre tekintesz. Mintha itt a falaink közt is ettől tartanál. *Lyz figyelmét nem kerüli el, mennyiszer hangsúlyozta Gwaandril, hogy juhar csak akkor támad, ha őt netán meg akarnák ölni. Nem akarja hamis ábrándba kergetni az erdeit, de azt még korainak tartja elmondani, hogy milyen harc árán szerezték meg a fát. Elegendőnek tartja majd akkor, ha ott lesznek az oltár előtt.
Az értetlen arc is azt tükrözi, hogy valami egészen más járhatott a fejében.*
- Ne haragudj, de meg kell kérdeznem, hogy mire számítottál, mit fogok kérni tőled? Úgy tűnt, nagyon megleptelek.
*Tulajdonképp választ is kap azon nyomban, s azokra bizony egészen elkerekedik a szeme.*
- Nem terveztem, hogy megcsonkítalak. Miért ilyen különös ez?
* Nem tud gátat szabni a kérdésnek. Elképedve hallgatja a magyarázatot.*
- Ez esetben, adjunk hálát az Erdő Szívének, hogy nem Lombvárban vagyunk.
*Lyzendra felmenői közt is vannak elöljárók, de ahonnan ő jött, csak az orkokkal bántak volna másképp. Esetleg a mélységiekkel. Igen valószínű.*
- Úgy hiszem célravezetőbb, ha megtanítjuk a szokásainkat. És nem pedig büntetjük a nem ismerésüket. A családom egyik fele igencsak a felvilágosult nézeteket vallott. Valamelyest igazat kell adnom nekik, hogy a hagyományok bár fontosak, nem helyes azonnal szankcionálni. *Egyelőre a pozitív megerősítés elvét vallja.*
- Természetesen, ha szándékosan jár valaki tilosban, arra ez nem vonatkozik *jegyzi meg, rafinált mosollyal. Szerencsére nem volt még szükség erővel rendet tenni. Békés közösség az övék, illetve olyan, aki harc színteréről menekült. Mindenki vágyja a nyugalmat.*
- Ha jól értettem, édesapás is elöljáró volt a törzseteknél? *kíváncsiskodik egy keveset.*
- A druida léttel nagyjából tisztában vagyok, és egy-egy apró momentum megragadt, ami bárki máson megragadhat, aki az állatokat szereti. Nem értek a hókusz-pókuszotokhoz *ujjait meglebegteti, mintha valóban varázsolna, vagy bűvölne.*
- Hmm... *hümmögve hallgatja Gwan terveit.* Ezek egy részében tudok segíteni. A lombház építéséhez folyamatosan keressük a kidőlt fákat, esetleg vágunk is ki, de ezeket mindig visszaültetjük. Segíthetsz, és közben nekiláthatsz a sajátodnak is. Adunk hozzá segítséget. *Egyre inkább úgy gondolja, hogy az elf nem csak elfogadni szándékszik a feltételeket, de tenni is hajlandó volna a közösségért. Egyedül az Erdőmélyi szokásnál komorodik el tekintete, de mivel későbbi tervről van szó, így ennek problematikájáról inkább hallgat. Eljön ennek is az ideje.*
- A vad befogásáról beszéljünk akkor, amikor eljön az ideje. Sok mindentől függ, hogy az Erdőbe mehetünk-e. Ezért erre nem tudok most válaszolni.
* Nem szeretne ezzel sem zsákbamacskát árulni, de az Erdőszellemmel kötött szövetségük óta csak egyszer ment vissza, és akkor is majdnem otthagyták a fogukat.*
- Nos, hát... *ódzkodik egy idegen hagyományban részt venni, de nem szeretné megsérteni a jövevényt, így bizonytalan emeli felfelé tenyerét, és fürkész tekintettel lesi minden mozdulatát. *
- Ez igazén szép volt. Köszönöm, hogy megmutattad. *A helyi szokás éppen ide kívánkozna, s Lyz meg is osztaná Gqannal, de a szökdécselő naiva éppen feléjük kódorog.*
- Természetesen, köszöntjük. Gyere. *Hívja magával az elfet. A leány láthatóan jól érzi magát, s ezt szavakkal is megerősíti.*
- Ennek igazán örülök. Araivennek köszönd, ő volt ilyen lovagias. *Bár a közösség legtöbb tagja gondoskodik a többiről, ha segíteni kell. Nem kerüli el a figyelmét, hogy aggodalommal tekint az ebre az aprónép, de Lyz is résen van, annak kapcsán, amit korábban az erdeivel beszéltek.*
- Szerencsés vagy, hogy ránk találtál. Mil'Ochassnak hívják a falut. Mások úgy is mondhatnák, Ezer Levél Hona. Ha így könnyebb mondhatod így is *szélesedik biztatóan mosolya a szőke lányra. Gwaandrilnak csak azért nem ajánlja fel ezt az opciót, mert feltételezi, neki könnyebben rááll a szája az elf nyelvű változatra.*
- A legtöbb itt élő, a városból menekült a lázadás elől, többnyire elfek jöttek *Amit Lyz meg is ért. A fajtájuk könnyebben vágyik és talál vissza az erdőbe. Könnyebben jön a megnyugvás, és éppen olyan könnyen tud alkalmazkodni. *
- Én valamivel később érkeztem, de könnyen megtaláltam a helyem. Remélem ti is könnyen beilleszkedtek majd. Feltéve, ha maradni szeretnél *pillant kedvesen a lányra.*
- Ha gondoljátok, közben sétálhatunk tovább. Körbevezetlek benneteket. Erre *int az állatok és a zsebkendőnyi kis földek felé, melyen már a betakarítások folynak.*
205. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-07 13:30:49
Üzenet elküldve: 2019-10-07 13:30:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A hazaút//
*A cípős hajnal ébresztette fel Grarilt. Kellemes álma volt, bár kicsit kényelmetlen volt a szállás számára, de ezt az egy éjszakát kibírta. Nem is tétovázott sokáig, kilépve a sátorból arra a helyre ment, ahol visszaveheti a fegyverét. Ezt meg is teszi, és maga után hagyja Mil'Ochass települést.*
~Valóban szép hely ez, de én jobban kedvelem a várost. Ha elf lennék, talán jobban értékelném.~*-állapítja meg magában a dolgot, és lépteit megszaporázva indul el az úton. Nem vett magához semmi elemózsiát. Egy napig elvan étel nélkül. Hamar vissza akar térni a Pintybe, hogy elvégezze a feladatait.*
*A cípős hajnal ébresztette fel Grarilt. Kellemes álma volt, bár kicsit kényelmetlen volt a szállás számára, de ezt az egy éjszakát kibírta. Nem is tétovázott sokáig, kilépve a sátorból arra a helyre ment, ahol visszaveheti a fegyverét. Ezt meg is teszi, és maga után hagyja Mil'Ochass települést.*
~Valóban szép hely ez, de én jobban kedvelem a várost. Ha elf lennék, talán jobban értékelném.~*-állapítja meg magában a dolgot, és lépteit megszaporázva indul el az úton. Nem vett magához semmi elemózsiát. Egy napig elvan étel nélkül. Hamar vissza akar térni a Pintybe, hogy elvégezze a feladatait.*
204. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-07 13:12:42
Üzenet elküldve: 2019-10-07 13:12:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer levél alatt//
*A formás lányka pontosan úgy illegeti magát, hogy tudja, bármikor jöhet egy mogorva, szúrós szemű elf herceg lovag akit fel kell vidítania. Kislányosan, majdhogynem ugrándozva rugdossa a kavicsokat a földön, ahogy sétálgat.*
~Fogolmam sincs hol vagyok.~
*Mondja magában meglehetősen boldogan ahhoz képest, hogy nem igazán jó hír ez számára. De mivel se erőszakot nem tettek rajta, sem nagyon rabolták ki, rossz helyen nem lehet. Éppen csak a tőrét vették el. Amiért mondjuk haragszik, de nincs mit tenni. Panaszkodni se tud kinek mert egyedül van. Egy darabig. Aztán hátába kap egy női mondatot. Megfordulva önmaga karcsúan magas változatát látja, akire a kapuban vezérként utaltak elájulása előtt.*
~Mosoly.~
*Figyelmezteti magát. Bájos arcot vesz magára és oda galoppozik a két idegenhez. A másikról semmit sem tud, noha mintha őt is látta volna a kapuban egy gyerekkel, ami most egy kutya.*
~Vagy összekeverem valakivel.~
*Foglalja össze magában. Mindegy. Trappol oda kislányosan, noha az idegenek és az állatok kicsit megijesztik és már félénkebben ér oda és ez a szemén is látszik.*
-Igen. Jót aludtam köszönöm. Külön hála annak aki felemelt a porból.
*Mondja vékony hangján miközben egyre bátortalanabbul néz az összes élőlényre, meg azoknak összes fogaira. Inkább itt az állatok vannak előnyben.*
-Dhorryn Ryenzyer vagyok, és hála nektek sokkal jobban. Ha nem engedtek be, bizonyára meghalok az erdőben. Köszönöm nektek.
*Mondja és kedvesen meghajol. Érzi, hogy egy két dolgot még magyaráznia kell így hozzá teszi.*
-El kellett hagynom Artheniort, és eltévedtem az erdőben. Így kerültem ide.
*Mondja miközben haját csavargatja. Hirtelen körbenéz, és a najiva szerepét felvéve kérdi.*
-Mi... Mi ez a hely?
*A formás lányka pontosan úgy illegeti magát, hogy tudja, bármikor jöhet egy mogorva, szúrós szemű elf herceg lovag akit fel kell vidítania. Kislányosan, majdhogynem ugrándozva rugdossa a kavicsokat a földön, ahogy sétálgat.*
~Fogolmam sincs hol vagyok.~
*Mondja magában meglehetősen boldogan ahhoz képest, hogy nem igazán jó hír ez számára. De mivel se erőszakot nem tettek rajta, sem nagyon rabolták ki, rossz helyen nem lehet. Éppen csak a tőrét vették el. Amiért mondjuk haragszik, de nincs mit tenni. Panaszkodni se tud kinek mert egyedül van. Egy darabig. Aztán hátába kap egy női mondatot. Megfordulva önmaga karcsúan magas változatát látja, akire a kapuban vezérként utaltak elájulása előtt.*
~Mosoly.~
*Figyelmezteti magát. Bájos arcot vesz magára és oda galoppozik a két idegenhez. A másikról semmit sem tud, noha mintha őt is látta volna a kapuban egy gyerekkel, ami most egy kutya.*
~Vagy összekeverem valakivel.~
*Foglalja össze magában. Mindegy. Trappol oda kislányosan, noha az idegenek és az állatok kicsit megijesztik és már félénkebben ér oda és ez a szemén is látszik.*
-Igen. Jót aludtam köszönöm. Külön hála annak aki felemelt a porból.
*Mondja vékony hangján miközben egyre bátortalanabbul néz az összes élőlényre, meg azoknak összes fogaira. Inkább itt az állatok vannak előnyben.*
-Dhorryn Ryenzyer vagyok, és hála nektek sokkal jobban. Ha nem engedtek be, bizonyára meghalok az erdőben. Köszönöm nektek.
*Mondja és kedvesen meghajol. Érzi, hogy egy két dolgot még magyaráznia kell így hozzá teszi.*
-El kellett hagynom Artheniort, és eltévedtem az erdőben. Így kerültem ide.
*Mondja miközben haját csavargatja. Hirtelen körbenéz, és a najiva szerepét felvéve kérdi.*
-Mi... Mi ez a hely?
203. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-06 08:18:41
Üzenet elküldve: 2019-10-06 08:18:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Ezer levél alatt//
//Lyzendra, majd Dhorryn is//
*Az elf erősen érezteti vele a választási lehetőségeit, amin Gwaandril újfent elgondolkozik. ~ Ő most komolyan utakat jelöl ki számomra? Hol tehetem meg azt, hogy a vezető helyett magam döntök! ~ A szokásaik közötti méretes különbség úgy néz ki, itt is meglátszódik. Ettől függetlenül, plusz, hogy még magáznia sem kell a vezetőt, az itteniekkel szembeni legtisztességesebb hangnemben válaszol.*
-Köszönöm! Talán majd megérdemlem a szemetekben, hogy hordjam őket idebent. Addig is: biztonságban érzem magam köztetek. *Mosolyodik el egy cseppet. Lyzendrát láthatóan nem zavarja Juhar viselkedése, ezért kap egy pillanatnyit az északi hosszúéletű keserédes mosolyából.*
-Esküszöm neked: senkinek nem harapja le a kezét, míg az a valaki engem nem akar megölni, vagy én nem adtam parancsot a megölésére. De ha úgy biztosabb vagy, bemutathatnám neked Juhar parancsait. *Ahogy halad előre a történettel, Lyz elszomorodik, majd mélyen érintett szavakkal fejezi ki együttérzését. A hosszúéletűnek ez borzalmasan sokat jelent, szóval útközben kicsit meghajol és kijelenti.*
-Köszönöm! *Ebben az egyetlen szóban tükröződik az a fájdalom, amit átélt és az a hála, amit most a vezető felé érez. Amikor viszont az elf nő átvált a közösség érdekeire, Gwaandril jól láthatóan megijed. A vér kifolyik alapból sápatag arcából, még fehérebbé festve azt. ~ Most fognak megölni? Vagy rabszolgaságra kényszerítenek? Netán Juhart akarják megöletni velem? ~ Fut át az agyán, arcáról jól leolvashatóan az a három gondolat, amit apja a leggyakoribb esetben alkalmazott a szokásszegőkön. Erre; Lyzendra csak arra kéri, hogy Juhart éjszaka szeparálja el a falu lakóitól, nappal meg maradjon mellette. Sőt, ha ez nem lenne elég, még egy sátrat is felajánlanak neki! Gwaandril teljesen meglepődik, egy kissé értetlen arcot vágva. Nem tudja eldönteni, hogy most útközben idefelé tartva meghalt és ez egy álom, vagy egy, az övéktől teljesen eltérő valóságba cseppent. Megcsípi a kezét, szinte véraláfutásos lesz a terület, s érzi a fájdalmat. ~ Nem álmodom. ~ Kezd tudatosulni benne a tény, ahogyan ezt a két szót ismételgeti egyre csak magában. Igaz, Juhar jobban szereti a teljes szabadságot, de ha idővel tényleg engedékenyebb lesz a vezér és a falu lakói, akkor ezt is elnyerheti! A kutya meg alapból végig csak mellette szokott lenni, szóval a nappali tartózkodási kötelezvényt, nem is tartja igazi korlátozásnak. Ahogy így elmélkedik, érzi, meg kéne végre szólalnia. A meglepettségét még mindig nem tudja jól leplezni, szóval szoborszerű arcára még mindig kiül a döbbenet, miközben halkan szól Lyzendrához.*
-Hogy... csak ennyi? Nem csonkítotok meg? Nem öltök meg engem, vagy Juhart? Sátrat is... kaphatok? *Ekkor jut eszébe, hogy hiába ez a nagy szabadság, megbántani ezek után egyáltalán nem akarja, ezeket, a szemében hatalmasra felnövő elfeket. Márpedig azok a szokásbíráskodások, amiket kérdésként felsorolt, talán bántóak lehetnek. Ezt természetesen orvosolni akarja, hogy talán Lyz egy kissé meg tudja érteni a gondolkodását.*
-Bocsáss meg, csak ezt a mérhetetlen kedvességet nem tudom hirtelen magamba hova elhelyezni. Természetesen, betartom a korlátozásokat! A kutyámnak eleve nincsen a szokásai közé felsorolva a kóborlás, vagy a parancsszegés. Bántani sem fog senkit, ígérem! Persze, éjszaka marad egy karámban, nappal pedig kizárólag mellettem. *Itt kissé mélyebb hangnemet üt meg.*
-Nagyon megleptél. Nálunk nem volt szokás egy olyannal, aki nem nagyon ismeri a hagyományainkat, kedvesnek, barátságosnak és segítőkésznek lenni. Ha mondjuk én most Lombvárban lennék menekült, a szokások terén való tájékozatlanságom miatt a fenti kérdéseim egyikét biztosan elkövettette volna az apám, majd kidobatott volna a faluból. Tudod, nehéz még megszokni az újat, ha jobb is. *Természetesen ha a hosszúéletű kötelezi rá, fog neki mesélni valamikor az otthoni szokásokról, tradíciókról és hagyományokról is. Azokról, amiket ezek után hasznosnak lát és amiket a leghaszontalanabbnak. Gwaandril kezdi konfortosan érezni magát; láthatóan nem feszeng annyira és egy pillanat alatt elkezdődött bensőjében egy folyamat. Egy hosszú folyamat, melynek hatására elkezdte leadni múltjának porát az új, jobb jelenért és fényesebb jövőért. Valószínűleg teljesen meg fog változni ez a feszengő modor, s kizárólag a mil'ochassi attitűdöt tükrözi majd az ősz végére, bár lehet, hogy már hamarabb is. Most azonban a pillanatban él; egy szép, sőt, csodálatos momentumban, amiben megköszöni ezt a kedvességet. Ebben az egy szóban ezerszeres hála és boldogság tükröződik.*
-Köszönöm! *Azzal hallgatja tovább Lyzendrát. Úgy néz ki, druidaként hasznát fogják venni. Mi több, magának az erdeinek is hasonló vonalak kúsznak-másznak az ereiben. Felcsillanó szemekkel érdeklődik.*
-Nahát, ez meglepő! Akkor te is tudhatsz egyet, s mást arról, milyen feladatköröket látok el. *Lyz további szavaira bólint, kezdi felvenni a tempót.*
-Igen, szeretnék maradni és megfelelnek a kritériumok. Köszönöm még egyszer! *Itt egy cseppet elhallgat, majd beszél.*
-Ha nem zavar, szeretném megosztani a terveimet. Szeretnék majd a közösség hasznos tagjává válni, ha már elvesztettem az eddigit. Szeretnék egy hátast szerezni, bár nem tudom egyelőre, honnan. Szeretnék majd lombházat építeni, lehetőleg egy olyan fára, amely tölgy, esetleg nyár, hárs, vagy juhar. Persze nem szeretnék lekorlátozódni, ha engeditek, csak akkor merészelném ezt megtenni. Valamint egyetlen szokást otthonról be szeretnék tartani. *Itt Lyzendra szemébe néz.* Szeretnék majd később, a segítségetekkel, vagy egyedül megszervezve, Erdőmélyére menni és az Erdőszellem engedélyével, befogni, megszelídíteni és idomítani egy ragadozó bestiát. Ez lehet lupus fulgur, esetleg irbisz. Nem tudom, mennyire támogatnátok ezekben az ötleteimben. *Itt meghallgatja a választ és amikor Lyz áttéved a vallásra, Gwaandril szemei felcsillannak.*
-Személy szerint a Két Őrzőt, néhány természeti szellemet, de leginkább az Erdőszellemet tisztelem. Az Erdő Szívét is fogom tudni ezek után, természetesen. *Itt kissé elmosolyodik, ugyanis eszébe jutott egy szokás az északi erdőből, amit most szépnek és helyén valónak tart. Lyzendra felé fordul és megáll tenyereit felfelé fordítva, letérdel az elf elé.*
-Kérlek, megengednél egy hagyományt? *Csillogó szemeivel Lyzre néz, szokásos, keserédes mosolyával. Amennyiben a nő belemegy, úgy mondja a protokollt.*
-Kérlek, helyezd a tenyereidet az enyémre és maradj állva. *Ha ez megtörténik, Gwaandril belekezd az imába, becsukott szemmel.*
-Erdő nagy szelleme, természet gyöngyei! Minden kő, növény, gomba és állat! Adjátok áldásotokat ránk, mert mi teljes szívünkből szeretünk titeket. Erősítsétek meg e köteléket, amiben élünk, ahogyan a fák gyökerei is találkoznak a föld alatt. Szórjátok be fénnyel és segítsétek terveinket, itt, az ezer levél alatt! Hozzatok bőséget, jókedvet és biztonságot reánk és társainkra, állatainkra. Küldjetek egy jelet, ha hallotok! Szent szívű az Erdő, s az, ki őnéki kegyeltje. *Ha ezt befejezhette és Lyzendra is eleget tett a kéréseinek, talán tapasztalhatja, hogy kissé feltámad a szél, majd a fák leveleit egyre jobban borzolni kezdi. Pár madár száll el a fejük felett, majd Gwaandril feláll és tovább halad. Ekkor pillantja meg ő is a tündért, majd hasonlóan suttogva szól oda Lyzhez.*
-Most mit fogsz csinálni? Hagyjuk járkálni, vagy menjünk oda? *Teszi fel a kérdést, fél szemmel Lyzt és a virágbanszületettet, fél szemmel a vidáman csaholó Juhart figyelve.*
A hozzászólás írója (Gwaandril Viltheriel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.10.06 11:43:57
//Lyzendra, majd Dhorryn is//
*Az elf erősen érezteti vele a választási lehetőségeit, amin Gwaandril újfent elgondolkozik. ~ Ő most komolyan utakat jelöl ki számomra? Hol tehetem meg azt, hogy a vezető helyett magam döntök! ~ A szokásaik közötti méretes különbség úgy néz ki, itt is meglátszódik. Ettől függetlenül, plusz, hogy még magáznia sem kell a vezetőt, az itteniekkel szembeni legtisztességesebb hangnemben válaszol.*
-Köszönöm! Talán majd megérdemlem a szemetekben, hogy hordjam őket idebent. Addig is: biztonságban érzem magam köztetek. *Mosolyodik el egy cseppet. Lyzendrát láthatóan nem zavarja Juhar viselkedése, ezért kap egy pillanatnyit az északi hosszúéletű keserédes mosolyából.*
-Esküszöm neked: senkinek nem harapja le a kezét, míg az a valaki engem nem akar megölni, vagy én nem adtam parancsot a megölésére. De ha úgy biztosabb vagy, bemutathatnám neked Juhar parancsait. *Ahogy halad előre a történettel, Lyz elszomorodik, majd mélyen érintett szavakkal fejezi ki együttérzését. A hosszúéletűnek ez borzalmasan sokat jelent, szóval útközben kicsit meghajol és kijelenti.*
-Köszönöm! *Ebben az egyetlen szóban tükröződik az a fájdalom, amit átélt és az a hála, amit most a vezető felé érez. Amikor viszont az elf nő átvált a közösség érdekeire, Gwaandril jól láthatóan megijed. A vér kifolyik alapból sápatag arcából, még fehérebbé festve azt. ~ Most fognak megölni? Vagy rabszolgaságra kényszerítenek? Netán Juhart akarják megöletni velem? ~ Fut át az agyán, arcáról jól leolvashatóan az a három gondolat, amit apja a leggyakoribb esetben alkalmazott a szokásszegőkön. Erre; Lyzendra csak arra kéri, hogy Juhart éjszaka szeparálja el a falu lakóitól, nappal meg maradjon mellette. Sőt, ha ez nem lenne elég, még egy sátrat is felajánlanak neki! Gwaandril teljesen meglepődik, egy kissé értetlen arcot vágva. Nem tudja eldönteni, hogy most útközben idefelé tartva meghalt és ez egy álom, vagy egy, az övéktől teljesen eltérő valóságba cseppent. Megcsípi a kezét, szinte véraláfutásos lesz a terület, s érzi a fájdalmat. ~ Nem álmodom. ~ Kezd tudatosulni benne a tény, ahogyan ezt a két szót ismételgeti egyre csak magában. Igaz, Juhar jobban szereti a teljes szabadságot, de ha idővel tényleg engedékenyebb lesz a vezér és a falu lakói, akkor ezt is elnyerheti! A kutya meg alapból végig csak mellette szokott lenni, szóval a nappali tartózkodási kötelezvényt, nem is tartja igazi korlátozásnak. Ahogy így elmélkedik, érzi, meg kéne végre szólalnia. A meglepettségét még mindig nem tudja jól leplezni, szóval szoborszerű arcára még mindig kiül a döbbenet, miközben halkan szól Lyzendrához.*
-Hogy... csak ennyi? Nem csonkítotok meg? Nem öltök meg engem, vagy Juhart? Sátrat is... kaphatok? *Ekkor jut eszébe, hogy hiába ez a nagy szabadság, megbántani ezek után egyáltalán nem akarja, ezeket, a szemében hatalmasra felnövő elfeket. Márpedig azok a szokásbíráskodások, amiket kérdésként felsorolt, talán bántóak lehetnek. Ezt természetesen orvosolni akarja, hogy talán Lyz egy kissé meg tudja érteni a gondolkodását.*
-Bocsáss meg, csak ezt a mérhetetlen kedvességet nem tudom hirtelen magamba hova elhelyezni. Természetesen, betartom a korlátozásokat! A kutyámnak eleve nincsen a szokásai közé felsorolva a kóborlás, vagy a parancsszegés. Bántani sem fog senkit, ígérem! Persze, éjszaka marad egy karámban, nappal pedig kizárólag mellettem. *Itt kissé mélyebb hangnemet üt meg.*
-Nagyon megleptél. Nálunk nem volt szokás egy olyannal, aki nem nagyon ismeri a hagyományainkat, kedvesnek, barátságosnak és segítőkésznek lenni. Ha mondjuk én most Lombvárban lennék menekült, a szokások terén való tájékozatlanságom miatt a fenti kérdéseim egyikét biztosan elkövettette volna az apám, majd kidobatott volna a faluból. Tudod, nehéz még megszokni az újat, ha jobb is. *Természetesen ha a hosszúéletű kötelezi rá, fog neki mesélni valamikor az otthoni szokásokról, tradíciókról és hagyományokról is. Azokról, amiket ezek után hasznosnak lát és amiket a leghaszontalanabbnak. Gwaandril kezdi konfortosan érezni magát; láthatóan nem feszeng annyira és egy pillanat alatt elkezdődött bensőjében egy folyamat. Egy hosszú folyamat, melynek hatására elkezdte leadni múltjának porát az új, jobb jelenért és fényesebb jövőért. Valószínűleg teljesen meg fog változni ez a feszengő modor, s kizárólag a mil'ochassi attitűdöt tükrözi majd az ősz végére, bár lehet, hogy már hamarabb is. Most azonban a pillanatban él; egy szép, sőt, csodálatos momentumban, amiben megköszöni ezt a kedvességet. Ebben az egy szóban ezerszeres hála és boldogság tükröződik.*
-Köszönöm! *Azzal hallgatja tovább Lyzendrát. Úgy néz ki, druidaként hasznát fogják venni. Mi több, magának az erdeinek is hasonló vonalak kúsznak-másznak az ereiben. Felcsillanó szemekkel érdeklődik.*
-Nahát, ez meglepő! Akkor te is tudhatsz egyet, s mást arról, milyen feladatköröket látok el. *Lyz további szavaira bólint, kezdi felvenni a tempót.*
-Igen, szeretnék maradni és megfelelnek a kritériumok. Köszönöm még egyszer! *Itt egy cseppet elhallgat, majd beszél.*
-Ha nem zavar, szeretném megosztani a terveimet. Szeretnék majd a közösség hasznos tagjává válni, ha már elvesztettem az eddigit. Szeretnék egy hátast szerezni, bár nem tudom egyelőre, honnan. Szeretnék majd lombházat építeni, lehetőleg egy olyan fára, amely tölgy, esetleg nyár, hárs, vagy juhar. Persze nem szeretnék lekorlátozódni, ha engeditek, csak akkor merészelném ezt megtenni. Valamint egyetlen szokást otthonról be szeretnék tartani. *Itt Lyzendra szemébe néz.* Szeretnék majd később, a segítségetekkel, vagy egyedül megszervezve, Erdőmélyére menni és az Erdőszellem engedélyével, befogni, megszelídíteni és idomítani egy ragadozó bestiát. Ez lehet lupus fulgur, esetleg irbisz. Nem tudom, mennyire támogatnátok ezekben az ötleteimben. *Itt meghallgatja a választ és amikor Lyz áttéved a vallásra, Gwaandril szemei felcsillannak.*
-Személy szerint a Két Őrzőt, néhány természeti szellemet, de leginkább az Erdőszellemet tisztelem. Az Erdő Szívét is fogom tudni ezek után, természetesen. *Itt kissé elmosolyodik, ugyanis eszébe jutott egy szokás az északi erdőből, amit most szépnek és helyén valónak tart. Lyzendra felé fordul és megáll tenyereit felfelé fordítva, letérdel az elf elé.*
-Kérlek, megengednél egy hagyományt? *Csillogó szemeivel Lyzre néz, szokásos, keserédes mosolyával. Amennyiben a nő belemegy, úgy mondja a protokollt.*
-Kérlek, helyezd a tenyereidet az enyémre és maradj állva. *Ha ez megtörténik, Gwaandril belekezd az imába, becsukott szemmel.*
-Erdő nagy szelleme, természet gyöngyei! Minden kő, növény, gomba és állat! Adjátok áldásotokat ránk, mert mi teljes szívünkből szeretünk titeket. Erősítsétek meg e köteléket, amiben élünk, ahogyan a fák gyökerei is találkoznak a föld alatt. Szórjátok be fénnyel és segítsétek terveinket, itt, az ezer levél alatt! Hozzatok bőséget, jókedvet és biztonságot reánk és társainkra, állatainkra. Küldjetek egy jelet, ha hallotok! Szent szívű az Erdő, s az, ki őnéki kegyeltje. *Ha ezt befejezhette és Lyzendra is eleget tett a kéréseinek, talán tapasztalhatja, hogy kissé feltámad a szél, majd a fák leveleit egyre jobban borzolni kezdi. Pár madár száll el a fejük felett, majd Gwaandril feláll és tovább halad. Ekkor pillantja meg ő is a tündért, majd hasonlóan suttogva szól oda Lyzhez.*
-Most mit fogsz csinálni? Hagyjuk járkálni, vagy menjünk oda? *Teszi fel a kérdést, fél szemmel Lyzt és a virágbanszületettet, fél szemmel a vidáman csaholó Juhart figyelve.*
A hozzászólás írója (Gwaandril Viltheriel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.10.06 11:43:57
202. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-05 20:38:06
Üzenet elküldve: 2019-10-05 20:38:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Gwaandril majd Dhorryn is//
*Lyzendra, Gwaandrillal indul a falu központja felé, míg Araiven elszállásolja a tündér leányt és a futárt. Szerencsére senki nem emelt szót a fegyver letétel miatt, így a kapu becsukódhatott Arraele úr mögött a kapu.*
- Mindenképpen visszakapod a fegyvereidet. Tulajdonképp ha kimész a kapun, azonnal visszakapod. Idebent csak Mil'Ochass megbízható lakói viselhetik. *Tulajdonképp a két út, amit Lyzendra vázol, nem más, mint hogy megbízható taggá váli valaki, vagy hogy elhagyja a helyet. Ebben a két esetben visszakapja fegyvereit.*
- Jaj kérlek! *vág bele Gwaandril mondandójába már az elején, miközben meg is torpan. Kezdetben jól indult az elf mondata, ám valamiért mégis megváltozott.*
- Kérlek, itt közvetlenebbül szólunk egymáshoz. Te is így tehetsz, illetve én szeretném. *Szépen kéri, az illedelmes elfet és bízik benne hogy nem kér nagyon kellemetlen dolgot, de így könnyebben szót érthet a falubeliekkel.
Aztán újra lép, miközben hallgatja az elbeszélést, a szomorú történetet. *
- Semmi baj, a szaglászás nem zavar, csak ne harapja le a kezem *mosolyodik, s szagmintára kínálja kézfejét a kutyának. Ettől függetlenül elfogadja, ha Gwaandril áthívja a másik oldalára a kutyát. A négylábúról egyébként is beszélniük kell.*
- Kedvesnek tűnő. Ez igazán kedves. *Jól esik neki, hogy kedvesnek tartják, ám voltaképpen nem is adott okot az ellenkezőjére.
A történet előrehaladtával, Lyz szóhoz sem jut először, aztán gondterhelt hümmögés hagyja el ajkait.*
- Nagyon sajnálom. *Ebben a két szóban sokkal több az együttérzés, mint bármely más hosszabb monológban lehetne. Más aggasztja viszont.*
- De itt nálunk biztonságban vagytok. *Próbálja megnyugtatni a hányattatott sorsú elfet.* Viszont, elsődlegesen a közösség érdekeit kell néznem, így mindentől függetlenül kérem, hogy éjszakára legyen elzárva a kutyád, amíg itt lesztek. Nappal, melletted lehet, de nélküled nem mehet sehova. Számomra mindegy, hogy a sátradban alszik-e, avagy egy elkerített részre költözteted, de nem szeretném, ha szabadon járkálna, míg meg nem szokjuk, és ő is megszokik minket. Sok kisgyermek van a faluban, és sokak szintén menekültek hozzád. Meg kell értened, hogy számomra a biztonságuk az első. *Árnyékkal kapcsolatban is emiatt voltak fenntartásai.*
- Ha maradni szeretnél hosszabb távon ez változhat, de eleinte szigorúan csak így működhet. Ha úgy ítélem meg, hogy Juhar nem veszélyes másokra, és a közösség tagjaiban nem tesz kárt, több szabadságot kaphat.
- Egy druidának mindig hasznát tudjuk venni. Csodálatos adottság. Édesanyám is az volt. *Árul el egy apró szösszenetet, melyet csak azért nem sokan tudnak itt sem, mert valahogy sosem került szóba.*
- Ha ez így megfelel neked, elkészíttetek egy sátrat a számodra is. *Gwaandrilnak döntenie kell, mennyire alkalmazkodik. Ebben Lyz szintén hajthatatlan.*
- Itt a közösség nagyja az Erdő Szívéhez imádkozik, és neki áldoznak, mások Eeyrnek is hívhatják, vagy Erdőszellemnek. De itt, úgy gondolom toleránsak vagyunk. *Érti ezt Mil'Ochass közösségére, ami más vallásokat illet.
Juhar önállósodását szigorú pillantásokkal illeti, kíváncsi, mennyire hallgat gazdájának hívására. Nem hiába lehet szabadon Xauzur is. Ha Pycta szavát figyelmen kívül hagyná, valószínűleg ő sem lehetne itt a falakon belül.
Séta közben a közösség közepe környékén járhatnak, amikor Lyz egy apró termetű ismeretlen teremtést pillant meg andalogni egyedül.*
- Hát magához tért! * jegyzi meg halkan csak Gwaandrilnak, majd int az apró leánynak.*
- Erdő Szíve óvjon *köszönti kedvesen, mikor közelebb érnek hozzá* Hogy érzed magad?
*Lyzendra, Gwaandrillal indul a falu központja felé, míg Araiven elszállásolja a tündér leányt és a futárt. Szerencsére senki nem emelt szót a fegyver letétel miatt, így a kapu becsukódhatott Arraele úr mögött a kapu.*
- Mindenképpen visszakapod a fegyvereidet. Tulajdonképp ha kimész a kapun, azonnal visszakapod. Idebent csak Mil'Ochass megbízható lakói viselhetik. *Tulajdonképp a két út, amit Lyzendra vázol, nem más, mint hogy megbízható taggá váli valaki, vagy hogy elhagyja a helyet. Ebben a két esetben visszakapja fegyvereit.*
- Jaj kérlek! *vág bele Gwaandril mondandójába már az elején, miközben meg is torpan. Kezdetben jól indult az elf mondata, ám valamiért mégis megváltozott.*
- Kérlek, itt közvetlenebbül szólunk egymáshoz. Te is így tehetsz, illetve én szeretném. *Szépen kéri, az illedelmes elfet és bízik benne hogy nem kér nagyon kellemetlen dolgot, de így könnyebben szót érthet a falubeliekkel.
Aztán újra lép, miközben hallgatja az elbeszélést, a szomorú történetet. *
- Semmi baj, a szaglászás nem zavar, csak ne harapja le a kezem *mosolyodik, s szagmintára kínálja kézfejét a kutyának. Ettől függetlenül elfogadja, ha Gwaandril áthívja a másik oldalára a kutyát. A négylábúról egyébként is beszélniük kell.*
- Kedvesnek tűnő. Ez igazán kedves. *Jól esik neki, hogy kedvesnek tartják, ám voltaképpen nem is adott okot az ellenkezőjére.
A történet előrehaladtával, Lyz szóhoz sem jut először, aztán gondterhelt hümmögés hagyja el ajkait.*
- Nagyon sajnálom. *Ebben a két szóban sokkal több az együttérzés, mint bármely más hosszabb monológban lehetne. Más aggasztja viszont.*
- De itt nálunk biztonságban vagytok. *Próbálja megnyugtatni a hányattatott sorsú elfet.* Viszont, elsődlegesen a közösség érdekeit kell néznem, így mindentől függetlenül kérem, hogy éjszakára legyen elzárva a kutyád, amíg itt lesztek. Nappal, melletted lehet, de nélküled nem mehet sehova. Számomra mindegy, hogy a sátradban alszik-e, avagy egy elkerített részre költözteted, de nem szeretném, ha szabadon járkálna, míg meg nem szokjuk, és ő is megszokik minket. Sok kisgyermek van a faluban, és sokak szintén menekültek hozzád. Meg kell értened, hogy számomra a biztonságuk az első. *Árnyékkal kapcsolatban is emiatt voltak fenntartásai.*
- Ha maradni szeretnél hosszabb távon ez változhat, de eleinte szigorúan csak így működhet. Ha úgy ítélem meg, hogy Juhar nem veszélyes másokra, és a közösség tagjaiban nem tesz kárt, több szabadságot kaphat.
- Egy druidának mindig hasznát tudjuk venni. Csodálatos adottság. Édesanyám is az volt. *Árul el egy apró szösszenetet, melyet csak azért nem sokan tudnak itt sem, mert valahogy sosem került szóba.*
- Ha ez így megfelel neked, elkészíttetek egy sátrat a számodra is. *Gwaandrilnak döntenie kell, mennyire alkalmazkodik. Ebben Lyz szintén hajthatatlan.*
- Itt a közösség nagyja az Erdő Szívéhez imádkozik, és neki áldoznak, mások Eeyrnek is hívhatják, vagy Erdőszellemnek. De itt, úgy gondolom toleránsak vagyunk. *Érti ezt Mil'Ochass közösségére, ami más vallásokat illet.
Juhar önállósodását szigorú pillantásokkal illeti, kíváncsi, mennyire hallgat gazdájának hívására. Nem hiába lehet szabadon Xauzur is. Ha Pycta szavát figyelmen kívül hagyná, valószínűleg ő sem lehetne itt a falakon belül.
Séta közben a közösség közepe környékén járhatnak, amikor Lyz egy apró termetű ismeretlen teremtést pillant meg andalogni egyedül.*
- Hát magához tért! * jegyzi meg halkan csak Gwaandrilnak, majd int az apró leánynak.*
- Erdő Szíve óvjon *köszönti kedvesen, mikor közelebb érnek hozzá* Hogy érzed magad?
201. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-10-04 09:20:48
Üzenet elküldve: 2019-10-04 09:20:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Közjáték - Juhar felszólal//
*Amint Lyznek elmondta a véleményét, az életútját és a hasznosítására való potenciált, kutyája úgy néz ki, bezavarni látszik. Juhar nem bír magával és kíváncsisága legyűri jómodorát. Miközben Gwaandril a vezérelffel cseveg, az eb úgy dönt, egy, körülbelül száz méretes körzetet, tüzetesen átvizsgál. Nedves orrával a földet kutatja, ha talál valamit, szorgos kaparásba kezd. Valószínűleg kisebb-nagyobb bogarak után kutat, akikkel eljátszhat, amíg a gazdája beszélget. Ezt viszont megelégeli a hosszúéletű egy idő után, füttyent egyet, majd az állat visszatér mellé, mint valami rakoncátlankodó, de jókedélyű gyermek.*
//Közjáték - Juhar felszólal//
*Amint Lyznek elmondta a véleményét, az életútját és a hasznosítására való potenciált, kutyája úgy néz ki, bezavarni látszik. Juhar nem bír magával és kíváncsisága legyűri jómodorát. Miközben Gwaandril a vezérelffel cseveg, az eb úgy dönt, egy, körülbelül száz méretes körzetet, tüzetesen átvizsgál. Nedves orrával a földet kutatja, ha talál valamit, szorgos kaparásba kezd. Valószínűleg kisebb-nagyobb bogarak után kutat, akikkel eljátszhat, amíg a gazdája beszélget. Ezt viszont megelégeli a hosszúéletű egy idő után, füttyent egyet, majd az állat visszatér mellé, mint valami rakoncátlankodó, de jókedélyű gyermek.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 908-927