*Amikor a kicsi kőlap benyomódik, Caram megörül, hogy megtalálta a kijáratot, de öröme ismét csak egy röpke pillanatig tart, hiszen ajtó sehol sem nyílik. A szürkés felhő pornak tűnik, de senki nem épít ilyen szerkezetet azért, hogy port lőjön valaki más arcába, aztán kinevesse, így valószínűleg aljasabb célt szolgál.
Caram most jut el arra a szintre, hogy belátja: kisebb fajta csoda kellene ahhoz, hogy kijusson az alig luknyi kis 'teremből', és még túl is élje a kalandot. Főképp, ha a por valóban nem a tréfa kedvéért volt ott. Leül az egyik fal mellé, szembe a halottal. Az ékszerekkel nem foglalkozik, akkor se lenne rájuk szüksége, ha bekövetkezne az a bizonyos csoda - amire annál inkább szüksége lenne.*
Legalább nem leszel olyan egyedül a következő pár száz évben. *mondja neki. A mondat végét már inkább motyogja, mert közben hatni kezd a szer, és elveszíti az eszméletét.
Egy föld alatti patakban gázol, és próbál átjutni egy vízesésen a mögötte rejtőző barlangba, de valaki vagy valami fogja a lábát, és amint a lezúduló víz alá lép, visszarántja. Végül aztán átjut a vízfüggönyön: megcsúszik, és beesik a barlangba...
...ami a valóságban persze csak annyit jelent, hogy visszanyeri a tudatát. Először fel sem fogja, mi történik vele, nem érti, miért nem tud mozogni, és miért hall emberi hangokat maga körül. A vezér hangjára azonban azonnal magához tér, hiszen tudja, mekkora bajban van. Már megint. Hiába fogadta meg nemrég, hogy nem rágódik a múlton, most szíves-örömest hozzámenne bármilyen drow nemes bármelyik fiához, ha az segítené az életben maradását.
Felnéz. Kicsit nehezen fókuszál, de kétségkívül a vezér ül vele szemben, és az is kétségtelen, hogy nincs túl jó kedve. A kérdés azonban meglepetésként éri Caramot. Összeszedi magát, hogy látsszon, igazat mond, és már viszonylag normális tekintettel válaszol.*
Semmivel sem magyarázom, mivel fogalmam sincs, mi lehetett az, amit elvitt, mire kell neki vagy neked, mivel nem avatott be a pontos terveibe, már ha voltak neki egyáltalán. Az érkezésünk előtti napon találkoztam vele először, akkor döntöttünk úgy, hogy együtt jövünk. Ennyit tudok mondani. Ja, meg azt, hogy nem a barátom. Bár ez nyilván attól függ, mit értesz barát alatt.
*Rettentően fontos lehet az a valami, amivel Morgoth lelépett, ha az jobban érdekli a vezért, mint az, hogy Caram miért kószált a rejtett barlangrendszerben, és hogyan jutott oda. Ez persze, úgy tűnik, mégsem sokat segít rajta, hiszen Morgoth társaként érkezett ide, és azóta is számtalanszor megszegte az elfogásakor hozott szabályokat. Sejthette volna, hogy így végzi: megkötözve, a természetellenes póztól sajgó öreg ízületekkel, vizes ruhában vacogva ("Már megint."). De ezen már késő keseregni...*