"Na ne, Issed, ne csináld ezt velem."
*Ez az első gondolata, amikor megérkezik az első pillantásra üresnek tűnő központi barlangba, és kiteríti vizes ruháit az állványra, amire a bográcsot szokták akasztani.
A tó felé indul, hogy igyon egy kortyot, mielőtt testőre keresésre indul, de félúton megtorpan, mert észreveszi a tőr csillanását. Semmi kétség, nem lehet más fegyver, a finom minta még a homályban is elárulja. Ahogy a fáklya kialszik, Caram a sárga szempárt is megpillantja, és abban a pillanatban lemond a tervről, hogy visszaszerzi a kését és menekül innen, ha addig él is. Mozdulatlanná dermed, és elnyom egy káromkodást. Hirtelen az a képtelen ötlete támad, hogy talán Issed változott át ezzé a sárgaszemű, hörgő valamivé, ezért van ott a tőr, de ez még az ő, a mélység legendáihoz szokott hitvilágába se nagyon fér bele. Sokkal valószínűbb, hogy a valami megsebesítette (megölte?) Issedet, így került mellé a fegyver. Akárhogy is, most nincs idő gondolkodni, tennie kell valamit, mielőtt a szempár tulajdonosa rájön, hogy a sötétkék bőrbe csomagolt hús is ehető, legfeljebb kicsit rágós.
Caram lassan, szemét végig a szempáron tartva a fáklyákhoz araszol, és az egyiket kiveszi a fali tartóból, majd a pajzs mellé igyekszik, hogy valami tűzféléhez juthasson akkor is, ha a fáklyája kialszik. Reméli, hogy ez a valami is úgy fél a fénytől és a tűztől, mint a mélység többi teremtménye. Ha nem, akkor nagyon nagy bajba került, nagyobba, mint amiben eddig csücsült - pedig néha már azt hitte, ez nem is lehetséges.*
A hozzászólást Xierrius (Moderátor) módosította, ekkor: 2011.10.12 18:11:34, a következő indokkal:
Jelpótlás